Lélekcsiszolók – a temesvári szociális központok kiadványa
A Temesvári Városháza tanácstermében húsvét előtt bemutatták a Lélekcsiszolók című folyóirat első számát, a Temesvári Hajléktalanok Sürgősségi Szociális Központjának kiadványát. A temesvári önkormányzat támogatásával megjelent folyóirat bemutatóján részt vett Rodica Cojan igazgató, Nicolae Robu polgármester, Farkas Imre alpolgármester, a temesvári szociális intézmények és hátrányos helyzetű személyekkel foglalkozó civilszervezetek képviselői.
Rodica Cojan, a temesvári hajléktalanszállás igazgatója szerint a Lélekcsiszolók nemcsak a szociális szolgáltatásokat nyújtó szakemberek lapja, hanem elsősorban a szolgáltatások haszonélvezőit célozza meg. „Nyitni szeretnénk a közösség felé, hogy megértőbbek, elfogadóbbak legyenek a hajléktalanokkal szemben és lehetőségük szerint segítsenek is rajtuk” – mondta Rodica Cojan.
Cosmin Goian egyetemi tanár, a szociális asszisztens-képzés vezetője üdvözölte a hajléktalanok védelmét szolgáló kiadvány megjelentetését. „A temesvári szociális szolgáltatások sokat fejlődtek az utóbbi két évtizedben, és ha nem működnének ilyen magas színvonalon, egy ilyen kemény télnek, mint az idei volt, drámai következményei lettek volna a hajléktalanok számára.” – mondta Cosmin Goian.
A temesvári szociális központok tevékenységét irányító Farkas Imre alpolgármester a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: „A Lélekcsiszolók című kiadvány célja hogy megmutassuk, mit dolgozunk, hány rászoruló emberrel, hajléktalannal foglalkozunk. Fontos tudni, hogy több mint 2400 hajléktalan van Temesváron! Közülük kb. 500 embert ellátunk, és 800 ember kap meleg ételt a szociális étkezdében. Tudjuk, hogy ez nem elég, a civilszervezetek is segítenek, de szeretnénk tudatosítani az emberekkel, hogy mivel foglalkozunk és be akarjuk mutatni a közösségnek ezeket az embereket. Azt is el szeretnénk mondani, hogy ezek az életek nincsenek elvesztve, egy kis odafigyeléssel integrálhatja őket a közösség. Mi próbáljuk őket személyi igazolványhoz juttatni, megkeressük a családjukat, orvosi vizsgálatokat, kezelést biztosítunk, néhány esetben munkahelyet is találtunk a számukra. Segítség van, csak meg kell találjuk a módját, hogy eljusson a rászorulókhoz!” – nyilatkozta lapunknak Farkas Imre.
A Lélekcsiszolók című kiadvány háromhavonta jelenik meg Hajléktalanok Szociális Központja és a Temesvári Városi Tanács közreműködésével.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Jelenések könyve – Gy. Szabó Béla fába vésett látomásai egy albumban
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Kortárs zenefesztivál Kolozsváron
A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia április 22-e és 28-a között tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Cluj Modern (Kortárs Kolozsvár) kortárszenei fesztiválját, amelynek során igyekeznek összhangba hozni a helyi, az országos és a nemzetközi kortárs zenét.
A fesztivál szólistái között van a francia Daniel Kientzy (szaxofon), a bécsi Green Thing Ensemble, az angliai Julia Sitkovetsky (szoprán), a magyaroszági Tóth Kristóf (hegedű) és Mircea Ardelean (ütőhangszerek). Több kolozsvári ismert kamaraegyüttes is koncertezik, úgy mint: a Transilvan Vonósnégyes, a Cappella Transylvanica kamarakórus, az Arcadia Vonósnégyes és a Matei Pop által dirigált AdHOC kortárszene-előadásra szakosodott együttes. A kolozsvári Transilvania Filharmónia ének- és zenekara a záró koncerten lép fel Tiberiu Soare vezényletével. A már hagyományszámba menő tudományos értekezlet moderátora William Kinderman, az University of Illinois (USA) professzora lesz.
A fesztivál során olyan kortárs szerzők művei is elhangzanak, amelyek már klasszikusnak számítanak, például Arnold Schönberg 2. Vonósnégyese és Krzysztof Penderecki A hirosimai áldozatoknak – elégia című műve. Az ősbemutatásra szánt művek szerzői, többek közt: Csemiczky Miklós (Magyarország), a helyiek közül pedig Cornel Țăranu, Ciprian Pop, Cristian Bence-Muk.
A zeneakadémia által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: a fesztivál több tematikus blokk köré szerveződik. Az első, azaz a „DIASPORA – Between Energy and Nostalgy” tematikus tömb keretében a nagy európai zenei központokban elhangzott romániai szerzők műveit mutatják be, míg a másodikban, amely az „Ethnochorologhion” címet viseli, a kortárs művek népzenei ihletettségét bizonyító alkotásokat hallgathatunk meg. Szabadság (Kolozsvár)

Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ: bővíteni kellene a decentralizálandó területek számát
Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre – jelentette ki Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.
A szövetség felsőházi frakciójának vezetője arra reagált, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormány a héten elfogadta az általános decentralizációs stratégiát.
A Bihar megyei szenátor úgy értékelte, a stratégia kidolgozása egy fontos első lépés, ugyanakkor ez csak az elveket határozza meg, amelyek mentén a kormány a decentralizációt megvalósítaná. Cseke Attila a dokumentum tartalmáról elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint a benne foglalt területek sorát bővíteni kellene, hiszen ez csak hét területet, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az ifjúságot, a környezetvédelmet és az idegenforgalmat érinti.
„Kimaradt például a decentralizációs stratégiából a munkaügy. Fontos lenne, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek a megyei önkormányzatokhoz tartozzanak. Egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a tendencia várhatóan a következő években is megmarad, ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökségek helyi és megyei stratégiák alapján olyan képzéseket szervezzenek, amelyek elvégzése révén a munkanélküli személyek, immár szakemberekként el is tudnak helyezkedni" − idézte az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát. A szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, az általános decentralizációs stratégia bemutatása jó kezdet, de RMDSZ a konkrét tetteket várja a kormánytól, a szakminiszterektől.
Cseke Attila elmondta, bár a régiósítás egyelőre nem lehetséges, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, köztudott, hogy az elmúlt években egyes szakterületeken „fű alatti régiósítás" ment végbe. „Tavaly, a szakértői kormány idején is történt ilyen: a megyei pénzügyi igazgatóságok elveszítették azon hatáskörüket, hogy a megyében működő közepes vállalkozások adóügyeivel foglalkozhassanak, ezért ma például egy Maros megyei vállalkozónak Brassóba kell mennie, egy Szatmár vagy Bihar megyei vállalkozó Kolozsváron intézi adóügyeit. Az átszervezés előtt minden közepes vállalkozásnak saját megyéjében kellett ügyeit intéznie. Az elmúlt évek régiósítási terveit nem támogatja az RMDSZ, amit viszont a kormány ma is megtehet, hogy a decentralizációs törvények kidolgozásával összekötve, az említett fű alatti régiósításokat megszünteti és visszahelyezi a régiósított hatóságokat megyei szintre" − nyilatkozta a Bihar megyei szenátor.
A politikus szerint a magyar közösség érdeke is az, mint minden közösségé Romániában, hogy ő maga dönthessen a legfontosabb kérdésekről. „Ha ez megvalósul, a választott vezetőin keresztül a közösség bele is tud szólni ezeknek a hatóságoknak a működési rendszerébe, az általuk nyújtott szolgáltatások minőségébe. Mint tapasztaljuk, a központosított rendszerben a beleszólási lehetőség nagyon alacsony vagy sok esetben teljesen kizárt" – állapította meg a szenátor. Krónika (Kolozsvár)

Szerteágazó témakörök a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszuson
Részleteket hoztak nyilvánosságra a szervezők a 3. Székelyföldi Tudományos Kongresszusról, amelyet április 20–22. között Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek „azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá".
Amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben emlékeztetnek, tavaly augusztusban közös sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Bakk Miklós, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, hogy idén áprilisban a Székelyföld három városa ad otthont a kongresszusnak. Úgy döntöttek, hogy a Sapientia mellett a szervezésből kiveszi részét Sepsiszentgyörgyről a Székely Nemzeti Múzeum, Székelyudvarhelyről a Haáz Rezső Múzeum, Csíkszeredából pedig Csíki Székely Múzeum, illetve a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság is.
A konferencia programjában a három helyszínen számos témát dolgoznak fel, és ezeken belül különböző szekciók alakultak. Marosvásárhelyen Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota témakörben tartanak előadásokat. Csíkszeredábana következő témakörökkel foglalkoznak: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. A Sepsiszentgyörgyön feldolgozandó témák: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár, Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda, Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely, Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A szervezők közleménye szerint a konferencia nyitott minden érdeklődő számára. A munkálatok végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni a gondolatok közéletben való hasznosításán, értékesítésén. A részletes program a www.szekely-kongresszus.rohonlapon tanulmányozható. Krónika (Kolozsvár)

Az erőpróba főpróbája
Szakaszgyőzelemként könyvelheti el az RMDSZ, hogy a parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát.
Ami előrelépésnek tűnik az az, hogy az államelnöki kihirdetés előtt álló jogszabály nemcsak azokra a településekre vonatkozik, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot, hanem azokra is ahol eléri az 5 000 főt. Mintegy 330 közigazgatási egységben kell(ene) alkalmazni. Itt él az erdélyi magyarok 87 százaléka. Az sem mellékes szempont, hogy hosszú évek után ez az első nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezet, amelyet elfogadott a parlament. Ez mintegy azt sugallja, hogy a kormánypártok és az ellenzék sem tekinti a kisebbségi kérdést olyan fontos törésvonalnak, amelynek mentén meg lehet nyerni vagy el lehet veszíteni egy-egy választást, így engednek. Igaz, hogy az RMDSZ-nek le kell futnia a kötelező köröket, tárgyalnia kell – előbb a kormányoldallal, aztán az ellenzékkel is –, de ennek a korábbi gyakorlatnak a visszavezetése célravezető(bb)nek tűnik.
Hogy mennyit és meddig enged a kormánykoalíció, az hamarosan kiderül. Hiszen az elfogadott törvénytervezet annak a jogszabálynak a főpróbája, amelyet az RMDSZ húsvét után készül beterjeszteni, s amely a nyelvhasználati küszöb csökkentésétől és alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetésétől az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak kétnyelvűsítéséig sok mindenre kiterjed. Kiderül többek közt az is, hogy egy folyamat vagy fondorlat eredménye volt-e a keddi szavazás kimenetele.
Utóbbira az utalhat, hogy Románia ugyan ratifikálta a kisebbségi nyelvek európai chartáját, de van jó néhány olyan terület, ahol annak előírásait nem máig ültették gyakorlatba.
A kedden elfogadott jogszabálynak költségvonzata is van. Nem olyan jelentős, hogy azt ne lehetne felvállalni, de lehetőség arra, hogy a chartához hasonlóan alkalmazását el ne odázhassák anyagi okokra hivatkozva.
Az meglehet, hogy magyar beteget nem aláznak meg többé, mint tette azt az emberségből megbukott kolozsvári orvos a baróti diáklánnyal, de nehezebb lesz elérni azt, hogy például Brassóban minden kórházban magyarul mondhassuk el, hogy hol és mi fáj. Vannak még szerencsére magyar orvosok Brassóban, és a MOGYE-n is szép számmal tanulnak brassóiak, ám elvándorlásukat nem a frissen elfogadott jogszabály gátolhatja meg. Bár az erdélyi magyarság javuló közhangulata, Nyugat-Európa növekvő gondjai csökkenthetik a migrációs kedvet.
Az is biztató előjel, hogy az RMDSZ realistán közelít az erőpróbához, amelyet választóiknak szakítópróbaként is ajánlanak. Elárulták azt is, hogy az RMDSZ-nek a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodásába belefoglalták azt is, hogy megtörténik az Európa Tanács által elfogadott egyezményekben vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeknek megfelelő jogharmonizáció. Ugyanis rengeteg visszás helyzet van most Romániában ezen a téren, a húsvét után megvitatásra ajánlott tervezet pedig ezeknek a helyzeteknek a feloldására kínál megoldást. Az RMDSZ együttműködési megállapodása azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a kormánypártokkal megegyezni a tervezet elfogadásáról.
Noha Kelemen Hunor megvallotta: rég leszokott arról, hogy optimista legyen, ám abban bízik, hogy párbeszéddel megoldhatóak a vitás kérdések is. Az utóbbi időben a kormánykoalíció is mintha erre az álláspontra helyezkedett volna. Sőt, mintha Európában is úgy vélnék, az Unió jövője szempontjából fontos a kisebbségi kérdés rendezése.
Ambrus Attila / maszol.ro

Cseke: az RMDSZ támogat minden, decentralizációt célzó kezdeményezést
Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre. Közösségünk érdeke is az, mint minden közösségé Romániában, hogy ő maga dönthessen a legfontosabb kérdésekről. Ha ez megvalósul, a választott vezetőin keresztül a közösség bele is tud szólni ezeknek a hatóságoknak a működési rendszerébe, az általuk nyújtott szolgáltatások minőségébe. Mint tapasztaljuk, a központosított rendszerben a beleszólási lehetőség nagyon alacsony vagy sok esetben teljesen kizárt” − nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője arra reagálva, hogy a héten elfogadta a kormány az általános decentralizációs stratégiát. A Bihar megyei szenátor úgy értékelte, a stratégia kidolgozása egy fontos első lépés, ugyanakkor ez csak az elveket határozza meg, amelyek mentén a kormány a decentralizációt megvalósítaná. Cseke Attila a dokumentum tartalmáról elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint a benne foglalt területek sorát bővíteni kellene, hiszen ez csak hét területet, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az ifjúságot, a környezetvédelmet és az idegenforgalmat érinti. „Kimaradt például a decentralizációs stratégiából a munkaügy. Fontos lenne, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek a megyei önkormányzatokhoz tartozzanak. Egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a tendencia várhatóan a következő években is megmarad, ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökségek helyi és megyei stratégiák alapján olyan képzéseket szervezzenek, amelyek elvégzése révén a munkanélküli személyek, immár szakemberekként el is tudnak helyezkedni” − mondta Cseke Attila. A szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, az általános decentralizációs stratégia bemutatása jó kezdet, de RMDSZ a konkrét tetteket várja a kormánytól, a szakminiszterektől. Cseke Attila elmondta, bár a régiósítás egyelőre nem lehetséges, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, köztudott, hogy az elmúlt években egyes szakterületeken fű alatti régiósítás ment végbe. „Tavaly, a szakértői kormány idején is történt ilyen: a megyei pénzügyi igazgatóságok elveszítették azon hatáskörüket, hogy a megyében működő közepes vállalkozások adóügyeivel foglalkozhassanak, ezért ma például egy Maros megyei vállalkozónak Brassóba kell mennie, egy Szatmár vagy Bihar megyei vállalkozó Kolozsváron intézi adóügyeit. Az átszervezés előtt minden közepes vállalkozásnak saját megyéjében kellett ügyeit intéznie. Az elmúlt évek régiósítási terveit nem támogatja az RMDSZ, amit viszont a kormány ma is megtehet, hogy a decentralizációs törvények kidolgozásával összekötve, az említett fű alatti régiósításokat megszünteti és visszahelyezi a régiósított hatóságokat megyei szintre” − nyilatkozta a Bihar megyei szenátor. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

AZ ELLENTMONDÁSOS JELEN ÚTVESZTŐI
MARGITTAI GÁBOR KÖNYVE NEM AZ EMLÉKEZETI KATASZTRÓFATURIZMUSRÓL SZÓL
Egy négyéves erdélyi utazás történeteit olvashatjuk Margittai Gábor új, Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című könyvében, csakhogy a végén Kaffka hősével ellentétben a szerző és útitársa, Major Anita (aki egyben a könyv szerkesztője is) megérkezik és betérhet a tiltott kastélyba.
A táj: megmaradt és elpusztult kastélyok, kirabolt kripták, bedőlt és megmentett templomok, luxusautók a hajdani kocsifelhajtón, tyúkketrecek és kecskék a gótikus kápolnában, a kollektivizálás rozsdásodó gépszörnyetegei az angolkertekben. Az emberek: visszatért és helyben maradt arisztokraták, magyar szórványok, terjeszkedő balkáni üzletemberek, egyéb népek. Az idő: az ellentmondásos jelen, 2012–2016.
Miről szól tehát a Tiltott kastély? A hajdani arisztokratákról és leszármazottaikról, Telekiekről, Bánffykról, Bethlenekről, Mikesekről, Aporokról és Hallerekről, a kálváriát járt idősebb nemzedékekről és azokról a fiatalokról, akik eldöntötték, hogy szedik a sátorfájukat és visszatérnek őseik földjére, hogy visszaköveteljék mindazt, amiből kiforgatták őket az alvilágiasan kimódolt földreformok és a múltat – főleg a magyart – végképp eltörölni hivatott kommunista kollektivizálások. És persze az ismerős és a még ismeretlenebb erdélyi múltról, az emlékezet gondozatlan helyeiről, a szórványok emberpróbáló életéről.
Szól a helyben maradottak meghurcolásáról, a koncepciós perekben elítéltekről, a dohos pincékbe kényszerített emberekről, helyi legendákká vált alakokról, a szekrény tetején alvó és virágot áruló Teleki grófnéról; a marosvásárhelyi Bethlen Anikóról, aki tárgyanként vásárolja és gyűjti vissza kastélyuk elrabolt műkincseit; Bánffy Farkas elszánt küzdelméről, aki hektáronként perli vissza államosított birtokai-kat, és arról a sziklaszilárd hitről, elhatározásról és tartásról, amellyel ez a ,,lefejezett” társadalmi réteg állta a sarat és várta a lehetetlent, a kommunizmus végét. Amikor ez elérkezett, sokakat arra sarkallt, hogy egy másfajta, jóvátételi és jogi küzdelembe kezdjenek, és valamelyest kiigazítsák a vörös időkben eltérített családi és nemzeti történelmet.
A könyv azokról is szól, akik a rendszerváltozás után a Nyugatról tértek haza az ősi földre, hogy a jog mindenhatóságának égisze és az új restitúciós törvények alapján teremtett helyzetben visszapereljék kastélyaikat és birtokaikat. Ők a küzdelem közben keserűen megtapasztalták, hogy egy olyan államban harcolnak az igazukért, amelyben a megfellebbezhetetlen restitúciós bírósági ítéletet azért nem hajtja végre a megyei joghatóság, mert ellenkezik a megye érdekeivel. Fontos adalék: a román nemzeti érdekkel. Mindez 2017-ben, valahol az Európai Unió keleti részein.
A Tiltott kastély nem az emlékezeti katasztrófaturizmusról szól, nem merengés az elmúlt történeti korok dicsőségén és veszteségén, hanem higgadt, szemlélődő és jó értelemben vett lírai helyzetképe az erdélyi kastélyok és a hozzájuk kötődő emlékezeti helyek jelen visszásságainak, éles portré azokról az emberekről, akik egy pillanatig sem tetszelegnek vértanúi szerepben, terhes múltjukat a sokat megélt emberek elmés humorával nézik, jelenüket a fáradhatatlan munkának szentelik, és az erdélyi magyarságért is sokat tesznek: kastélyt adományoznak Böjte Csaba alapítványának vagy szórványkollégiumot működtetnek. Ráadásul határozott véleményük van arról, hogy mit tehet az arisztokrácia a mai társadalomban. Többet, mint hinnénk.
A feltűnően szép, gondosan megszerkesztett könyv minden fejezetét a szerző saját fényképei illusztrálják, de archív felvételek is, hiszen nélkülük nem tudnánk összevetni jelen állapotukat a múltbélivel. A borító belsejében térképen jelölték az utazás során felkeresett kastélyokat és helyszíneket.
A könyvet április 19-én, szerdán 17 órakor mutatják be Budapesten a Magyarság Házában.
Margittai Gábor: Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében. Külső Magyarok. 2017.
Pataki Tamás / Magyar Idők

Ismét sok ezren vettek részt az ételszentelésen Csíkszeredában
Idén is tömött sorokban, sok ezren gyűltek össze a csíkszeredai Szabadság-téren, hogy részesei legyenek a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos húsvét-reggeli ételszentelésének.
Az ünnepi díszbe öltöztetett kosarakba ilyenkor töltött bárány, sonka, piros tojás, bor és egyéb, a húsvétra jellemző eledel kerül. A szentelés megkezdése előtt Tamás József segédpüspök szólt a hívekhez, és áldotta meg a húsvéti étkeket.
Az eledelek ünnepélyes megáldását követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az ételszentelés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Kovács Csaba P. / Székelyhon.ro

Borbély Zsolt: vállalhatatlanná vált a Jobbik, amely az álbaloldal mellé állt
Vona Gábor mostani politikájával a baloldal szavazóbázisát szeretné megnyerni, ezzel viszont szembekerül a Jobbik és a szimpatizánsok magjával – erről beszélt az M1-nek Borbély Zsolt Attila, a párt egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője. Az aradi közíró és politológus szerint a Jobbik azzal, hogy nem szavazta meg a kvóták elutasításáról szóló alkotmánymódosítást, nemzetárulást követett el.
Családi indíttatásból nemzetben gondolkodó ember vagyok, az elején még nagyon radikálisnak sem tűntek – válaszolta az M1-nek Borbély Zsolt Attila közíró és politológus, a Jobbik korábbi európai parlamenti képviselőjelöltje arra a kérdésre, hogy korábban miért szimpatizált a Jobbikkal. Hozzátette: a kezdetekkor még úgy tűnt, hogy át tudják menteni a szalonképes oldalra a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) a mondanivalóját, ez a dogmamentes nemzetépítést jelenti, amit egyébként Orbán Viktor is képvisel. Tehát, hogy az alapján hoznak döntést, hogy mi jó a nemzetnek. Már korábban voltak nézeteltérések
Borbély Zsolt Attila elmesélte azt is, hogy még a 2010-es évek elején „volt egy kis csörtéjük” Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. E szerint a korábbi európai parlamenti képviselőjelölt azt kérdezte jobbikos pólóban a pártvezértől egy rendezvényen, hogy miért állítja, hogy a 2010-es kormányváltás után nem volt cezúra a nemzetpolitikában, miközben a Fidesz törvénybe iktatta a határon túli magyarok állampolgárságát, Trianon emléknapot intézményesítettek, nagyon megváltozott a kormányzati kommunikáció, valamint a határon túli szervezetekhez fűződő viszony is. Vona Gábor erre csak annyit felelt, hogy ezeket a kérdéseket inkább fideszes pólóban kellett volna feltennie, érdemben pedig mellébeszélt. Kiemelte: az nem tetszett neki, hogy már akkor igazságtalanok voltak a kormánnyal szemben.
Mint mondta, nagyjából 2016 ősze volt már az az időpont, amikor már vállalhatatlan volt, amit a népszavazással kapcsolatban képviselt a Jobbik. Addig is egyet nem értéssel hallgatta azokat a jobbikos fordulatokat, mint például Orbán=Gyurcsány, de ezt be tudta a politikai adok-kapoknak, a pártpolitikába ez belefért – gondolta.
A népszavazásnál a kormány mellé kellett volna állni
Borbély Zsolt szerint a tavaly őszi bevándorlási népszavazásnál egy nemzeti pártnak igenis a kormány mellé kellett volna állnia, ugyanis az az egész kontinens jövőjét meghatározó referendum volt. Szerinte itt nem kellett volna taktikázni, ellenzéki politizálást folytatni, ki kellett volna mondani, hogy mindenki menjen el szavazni.
Emlékeztetett: Vona Gábor ezt elmondta korábban, a kampányban azonban már nem. Szerinte az is nonszensz volt, hogy a Jobbik elnöke lemondásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt. Hozzátette: a népszavazásra azért volt szükség, hogy ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem akar egy vegyes Magyarországot, magyar Magyarországot akar. Nem akarunk multikultit, illetve hogy az unokáinknak vagy akár már nekünk félnünk kelljen, ha az utcára lépünk. Magyarország magyar akar maradni – felhívta a figyelmet, hogy ez korábban a Jobbik egyik jelmondata is volt.
Szerinte a fenti a taktikázás egy rendkívül súlyos vétek volt a nemzeti értékek ellen, amit Vona Gábor még azzal is tetézett, hogy az érvénytelen népszavazás után, – amiben 98 százalék szavazott nemmel a migrációra -, hogy nem ezt emelték ki, hanem „hisztiztek” és Orbán Viktort szólították fel lemondásra.
Személyes példaként említette, hogy a jobbikkal szimpatizáló baráti körének szinte teljes egésze megütközéssel fogadta ezt a megnyilvánulást.
Kimeríti a nemzetárulás fogalmát
Borbély Zsolt szerint ezeken felül viszont az már simán kimeríti a nemzetárulás fogalmát, hogy a Jobbik előbb feltételhez kötötte a népszavazáson való részvételét, majd amikor a kormány részben ezt teljesítette a letelepedési kötvények kivezetésének kilátásba helyezésével, akkor egy teljesen demagóg retorikával „legazdagmigránsozta” és „legazdagterroristázza” azokat az embereket, akik komoly összegekért állampapírokat vásárolnak és azt állították, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, miután a Jobbik meggyengítette.
Borbély szerint ilyet eddig csak a „magát baloldalnak nevező bűnszövetség” követett el. Mint mondta, ez volt az a pont, amikor szembekerült a Jobbikkal és a barátaival is.
Ugyanez történik most a CEU kapcsán
Hozzátette: ezt a vonalat követi most a Jobbik a CEU-ügy kapcsán is, miután a párt nem szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását, majd pedig beállt az „álbaloldal”, valamint a „globális világhatalom helyi adminisztrációja” mellé. Véleménye szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a CEU egy „liberális agymosoda”, miután egészen biztos, hogy Soros György nem fog komoly összegek áldozni arra, hogy ne az ő világnézeteit terjesszék, amit gyakran hangoztat is: mindenkit be kell fogadni, a migráció Európa számára egy nagy lehetőség. Miközben nap mint nap lehet látni, hogy van egy baltás támadás, egy gázolásos merénylet, az illegális bevándorlók „még meg se melegedtek Európa területén”, máris dzsihádot üvöltenek.
Felhívta a figyelmet, hogy azok az emberek nem menekültek, akik az anyaországukba mennek vissza nyaralni, hódító szándékkal érkeztek, hogy a kontinens a saját képükre formálják. Soros Györgynek a tevékenységét ezen a szemüvegen keresztül kell figyelni – tette hozzá. A Jobbik pedig szerinte az Orbán-Soros harc során a rossz oldalra állt, a pártnak Toroczkai László álláspontját kellett volna képviselni, ami a CEU bezárását jelenti. Egy nemzeti pártnak cselekedeteit ilyen esetben nem az ellenzéki pozíciónak kell diktálnia, hanem a nemzetérdek.
Borbély Zsolt Attila szerint a Jobbik ezek miatt jelen pillanatban vállalhatatlan. Mint mondta, az hogy a frakcióban nem volt egyetlen ember sem, aki azt mondta volna, hogy amit csinálnak az vállalhatatlan, az egy nagyon szomorú dolog. Vélemény szerint egyáltalán nem kizárt, hogy Vona Gábort megbuktatják és, hogy a Jobbikból egyszer még nemzeti párt lesz.
A politológus szerint Vona Gábor manővere, amivel baloldali szavazókat akar elcsábítani, az egyszerűen nem működhet. Amennyi szavazót esetleg sikerülne megnyerniük a Jobbiknak, ahhoz képest jóval többet fognak veszíteni a jobboldalról.
Borbély Zsolt szerint a mostani teljesen elhibázott politika már teljesen összenőtt Vona Gábor nevével. Nem nagyon látja, hogy ezek után a Jobbik elnöke válthat még egyszer és lehet még az a Vona Gábor, aki évekkel ezelőtt volt. Erdély.ma

Elpusztítani mindent – Román magyart, magyar románt ölt
Bokáig állt a vér a zalatnai katolikus templomban, ahol a betörő románok lemészárolták a falu magyar lakosait. Nagyenyeden 800 magyarral végeztek, a lelkész kezeit fűrésszel vágták le, menekülő gyermekei kézenfogva fagytak halálra: az 1848/49-es erdélyi etnikai polgárháború borzalmait magyar szemszögből mutatja be egy új dokumentumfilm. Többet is tehetett volna.
Régóta ismert, de Magyarországon részleteiben csak kevesek által tudott tragédiasorozat az, ami 1848/49-ben Erdélyben történt. Miután a saját nemzeti céljai teljesítését a Habsburgoktól remélő románok szembefordultak a magyar szabadságharccal, a felhergelt tömegek sok ezer emberrel végeztek. Pogrom, etnikai tisztogatás, egyesek szerint a népirtás fogalmát is kimeríthetik a tömeggyilkosságok, melyekben – a pontos számok soha nem fognak kiderülni – 7500-8000 magyar civil, valamint 4-6 ezer román halhatott meg. Dél-Erdélyben egyes települések szinte teljes magyar lakosságát kiirtották ekkor, több helyütt azóta hatóan is mérgezve a két nép viszonyát, miközben a történtek teljesen eltérően élnek a román és a magyar emlékezetben.
Az 1848/49-es tragédiáról készült új magyar dokumentumfilm, az „Elpusztítani mindent” ezeket az eseményeket rekonstruálja, pontosabban nagyrészt beszélő fejekkel elmondatja a történteket a tragédiák helyszínein, időnként korabeli ábrázolások, rosszabb esetben animált lángnyelvek kíséretében. Bicskei Éva Magyar Média Mecenatúra által támogatott filmje nem akar több lenni, mint „védőbeszéd a magyar áldozatok mellett” (ez Móczán Péter producer kifejezése a bemutatóról), és a film ennyit is nyújt: végigmegy azokon a helyszíneken és drámai eseményeken, ahol a Dél-Erdélyben etnikai kataklizmává váló 1848/49-es szabadságharcban felhergelt románok voltak a tömeggyilkosok, és magyar civilek az áldozatok.
Filmként nem egy nagy szám, de a történet megismertetése önmagában is fontos lenne. A film azonban ezt csak részlegesen teljesíti: miközben tényszerűen ismerteti a magyar települések feldúlását, ártatlan emberek, köztük sok nő és gyerek kegyetlen lemészárlását, nem sokat árul el a tágabb összefüggésekről és az utóéletről. De előbb nézzük azt, amiről szó van.
Az etnikai összecsapások azzal kezdődtek, hogy egy székely határőrszázad Mihálcfalván megrohanta a földjüket visszafoglaló román jobbágyokat, akik közül tizenkettőt meggyilkoltak. Ezután sok román paraszt hitte el az agitátoroknak, hogy a magyarok ki akarják irtani a románokat. A tömeges vérengzés 1848 őszén jött el. Bár Kossuth még szeptember közepén is arról beszélt, hogy „Európának minden népségei között a magyar és oláh az, mely, ha élni akar, hivatva egymás irányában a legnagyobb rokonszenvvel egyetértéssel lenni”, ez már messze volt a realitásoktól.
A román felkelők Avram Iancu vezetésével ekkorra visszaszorultak az Érchegységbe. Itt, „a többnyire önjelölt népvezérek és cs. kir tisztek által vezetett román népfelkelők dúlták végig azokat a területeket, amelyeken a magyarság szórványban vagy kisebbségben élt” – írja tanulmányában a filmben is közreműködő Hermann Róbert. Ebben a Habsburg katonai vezetésnek, személy szerint Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok volt döntő szerepe, aki a román felkelők felhasználásával akarta megfélemlíteni a magyarokat. Részben tehát felülről szervezett, politikai célú volt a pogrom, a terror azonban eszkalálódott, és – Hermann összegzése szerint – „a felkelők szabályos irtóhadjáratba kezdtek.”
Az erdélyi román csapatok annyi helyen tartották tömegmészárlást, hogy itt hosszú lenne felsorolni mindet. Kisenyeden, ahol a környező településekről is védelmet kerestek a magyarok, 140 embert öltek le, Székelykocsárdon 200-at, Borosbenedeken 400-at. A három legnagyobb mészárlás azonban az említett Zalatnán, Nagyenyeden, valamint Abrudbányán történt. Amikor a magyar nemzetőrség feladta a felgyújtott Zalatnát, a magyar lakosságnak a román csapatok szabad elvonulást ígértek, útközben, a preszákai mezőn azonban lemészárolták őket. 645 holttest maradt itt – a néphit szerint azóta is szellemjárta hely, építkezni itt nem ajánlatos. Nagyenyeden 800 embert gyilkoltak le „válogatott kegyetlenségek közepette”, elpusztítva mellesleg a Bethlen Kollégium könyvtárát is. Abrudbányán és a ma leginkább a környezetpusztítás miatt ismert szomszédos Verespatakon ezernél több magyar halt meg.
A film alcíme („Az ismeretlen polgárháború”) alapján akár azt lehetne gondolni, hogy új adatokról van szó. Összességében azonban nem ez a helyzet: bár a film első számú szakértője, Hermann Róbert történész kutatási eredményei sok részletet segítenek tisztázni, a ‘48/49-es etnikai vérengzések főbb vonalai mindig is jól ismertek voltak. A „barbár oláhság” rémtetteiről szóló elbeszélések lényegében a szabadságharc leverésétől szerepet játszottak a magyar nacionalizmus alakulásában, ahogy a „románok árulása” is ismert narratíva, azóta is.
Összességében a dokumentumfilm is ezt a vonalat követi, ami így mindenekelőtt a magyar áldozatok előtti megemlékezés marad, valamint annak felrovása, hogy román oldalon a vérengzéseket elhallgatják vagy megmásítják, és olyan hamis nemzeti mítoszokat tartanak életben, amelyek nem vesznek tudomást a magyarok fájdalmáról.
Láthatjuk azt a kolozsvári emléktáblát, melynek román felirata szerint a magyar nemesek a szabadságharc alatt 40 ezer románt végeztek ki – mint a narrátortól halljuk, ez „ordas nagy hazugság”, hiszen a korabeli források csak 4-6 ezer román civil áldozatról írtak. Jelentős befolyású román történészek, mint Gelu Neamtu a tényektől elszakadva egyenesen genocídiummal vádolják a magyar forradalmat, arról írnak, hogy a magyarok az erdélyi románok kiirtására törekedtek. De a magyar olvasatban hazug román nemzeti legenda épül a móc csapatokat vezető Avram Iancura is. Ő a magyar emlékezetben tömeggyilkos, a románban azonban a „hegyek hercege” az igazi népi hős. Kultusza a fasiszta Vasgárdában is jelentős volt, a hetvenes években pedig Ceausescu nemzeti kommunista ideológiája épített rá erősen. Ez azonban nem diszkreditálta az alakját; a közelmúltban például Klaus Johannis román elnök vetette fel, hogy Iancut hivatalosan is román nemzeti hőssé kellene nyilvánítani.
A magyar dokumentumfilm nem igazán segít megérteni, hogy ez például miért is lehet így, mit jelent 1848/49 a románok számára. Pedig Erdélyben két párhuzamos forradalom zajlott ekkor: miután az Erdély és Magyarország uniójában életveszélyes fenyegetést látó, saját politikai követeléseinek teljesítésében csalódó román elit a balázsfalvi gyűlésen megszervezte saját programját (mint a román forradalom egyik fő alakja, Simion Barnutiu mondta: az egyesülés „a magyarok számára az élet, a románoknak a halál; a magyaroknak végtelen szabadság, a románoknak örökös szolgaság”), a Kolozsváron tanuló románok petícióban kérték, hogy a románokat ismerjék el Erdély negyedik nemzetének.
Bár román oldalon is többféle álláspont volt a magyarokkal való viszonnyal kapcsolatban (a havasalföldi forradalmár Nicolae Balcescu Kossuth-tal együtt például egy dunai konföderáció pártján állt), az erdélyi román vezetők a Habsburgok oldalára álltak, tőlük remélve a nemzeti szabadságjogok megadását. Amíg tehát a magyar perspektívában a nemzetiségek (a románok mellett a szerb politikai elit is) elárulták a magyar szabadságharcot azzal, hogy a Habsburgok oldalára álltak, román olvasatban egészen másról van szó: náluk a magyar elnyomással szembeni nemzeti ébredés ünnepi eseményének tartják a történteket, és közben ők is áldozatnak tartják magukat. Mint Eminescu írta: „A magyarok ismét azt gondolták, de ezúttal utoljára, hogy az unió és a bitófa segítségével kiirthatják a románokat a föld színéről”.
Mindez azonban inkább csak homályos háttérként jelenik meg a filmben. Az Elpusztítani mindent készítőit az emlékállítás, főhajtás mellett elsősorban az motiválhatta, hogy a magyar közösség tragédiáit semmibe vevő román nemzeti legendákat dekonstruálja. Bár a filmhez román felirat is készült, előrelátható, hogy nézői döntően magyarok lesznek; vagyis a román mítoszrombolás itt „hazai pályán” történik. A magyar közönség azt kapja, amit amúgy is hallani szeret: a történelmi igazság nálunk van, a románok ellenben csak hamis legendákat gyártanak a gyilkosaikról – egyszerű világ: nálunk az el nem ismert áldozat, náluk a tudománytalan és erkölcstelen nemzeti mitológia.
A filmkészítők a bemutatón ezt többek között azzal indokolták, hogy Romániában nem is nagyon lehet találni olyan megszólalót, aki vitatkozni merne például a 40 ezer áldozat hazugságával. Tény, hogy ‘48 kapcsán két élesen szembenálló megközelítés jellemzi a magyar és a román emlékezetet, de az utóbbi időben azért ott is vannak már tárgyilagosabb, a párbeszéd felé vivő elmozdulások is talán ezek közül is megjelenhetett volna valami. Úgy tűnik, ez nem is volt igazán cél: mint a rendező mondta, szerinte „nekünk a saját álláspontunkat és a saját történetünket kell elmondanunk”.
Hogy valóban ez kell-e legyen az adekvát célja egy mai dokumentumfilmnek, minimum vitatható. Jó alkalom lehetett volna ez arra is, hogy bemutassa, átélhetővé tegye a párhuzamos nemzeti történeteket és sérelmeket, és segítsen némileg megértetni, miért gondolja magát mindkét nép (mármint azoknak az ilyen történeti izékkel foglalkozó kis töredéke) egyaránt áldozatnak; hogyan ellenpontozzák és táplálják egymást az inverz nemzeti mitológiák, és hogy jelennek meg a hasonló emlékezeti kérdések mostanában. Meg hogy mire használják manapság a XIX. századi tragédiákat.
Index; itthon.ma/karpatmedence

Borbély Zsolt Attila csörtéje a Jobbikkal
Borbély Zsolt Attila szerint kimerítette a nemzetárulás fogalmát a Jobbik azzal, hogy nem szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását – a lex CEU-t. Mi ennek a háttere és mi a Jobbik véleménye? Íme!
Borbély Zsolt Attila április 13-án Facebook-bejegyzésben kritizálta a Jobbikot, mert szerinte az Orbán–Soros csatában a Jobbik Soros mellé állt.
Nem megszavazni a CEU előjogait megnyirbáló törvényt, majd odaállni Gyurcsányék mellé jogállamiságról papolva? Mindez világosan jelzi, hogy ez a párt teljesen kifordult önmagából – írja Borbély.
Ezekre bízni az ország és a nemzet jövőjét? – teszi fel a kérdést, majd megválaszolja: Soha!
Szávay István: szerinted választani kell Orbán Viktor és Soros György között, szerintem nem
A Jobbik alelnöke, Szávay István ugyancsak Facebookon válaszolt a nyílt támadásra: Zsolt, nagyon sajnálom, hogy ide jutottál, hadd szögezzem le az elején. Hazaárulónak nevezel engem (és a képviselőtársaimat) csak azért, mert szerinted választani kell Orbán Viktor és Soros György között, szerintem/szerintünk pedig nem.
Kár, hogy még mindig nem akarod megérteni, hogy a magyar politikai élet nem két-, hanem háromosztatú. Hogy nem csak ezek meg azok vannak; hogy nem csak egy kisebbik meg egy nagyobbik rossz közül lehet választani; hogy az egyikkel való szembeszegülés nem a másikkal való szövetkezést jelenti, hogy a Fidesz politikáját nem csak annyiban kell mérni, amennyiben te méred, hogy jobb-e annál, ahogyan az MSZP kormányzott. – fejtette ki a Jobbik helyzetét a magyar politikai életben Szávay.
Borbély Zsolt Attila a közszolgálati médiában
A Fidesz propagandát erősítő közszolgálati média felkapta Borbély Zsolt Attila nemzetárulózó írását, majd exkluzív interjút készítettek az erdélyi politológussal.
Megállapítható, hogy elkezdődött a kampány Magyarországon, amely talán az eddigiek közül a legmocskosabbnak ígérkezik. itthon.ma/karpatmedence

A BBTE rektora beszólt Lucian Boiának a kolozsvári káposzta miatt
A Szamos menti városban elutasítással fogadták Lucian Boia történész javaslatát, hogy (Kolozsvár román megnevezésében – a szerk.) Cluj-Napoca megyei jogú várost változtassák vissza Clujra. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel-Pop azt állítja, hogy ez olyan lenne, mintha „Bălcescut eltávolítanák a történelemből, mert a kommunisták feltették az arcképét a 100 lejes bankjegyre”.
Lucian Boia történész a Klúzs-napokai káposzta című véleménycikkében felveti, hogy a városnak vissza kellene térnie a Nicolae Ceauşescu által a 70-es évek elején módosított régi nevéhez – a Clujhoz.
„Valójában mi volt a gond Cluj-zsal? Túl magyarul hangzott? Nem mondhatnám. A nem magyar, hanem latin nyelven íródott középkori dokumentumokban a Clus formával lehet találkozni. A román Cluj alapjában véve közelebb áll ehhez a – mondjuk úgy, semleges – elnevezéshez, mint a magyar Kolozsvár. És akkor? Lehet, hogy nem annyira a név volt zavaró, mint inkább általában véve a Cluj által képviselt történelmi és kulturális állapot, vagyis, hogy nem olyan rég még inkább magyar város volt, mint román. Az első világháború környékén több mint 40.000 magyarnyelvű személy szerepelt a kolozsvári nyilvántartásban, az alig 6.000 románnal szemben. A magyarok a két világháború között is többségben maradnak. A számarány a kommunizmus éveiben fordult meg, mára pedig a románok egyértelmű többségbe kerültek. De ugyanarról a városról van szó? Cluj hivatalosan már nem létezik, Cluj-Napoca vette át a helyét”, állítja Boia.
A Napoca toldalék szerepére is magyarázatot ad: „Nem nehéz megfejteni: egy olyan történelmi pálya felvázolására szolgál, mely jóval túlmutat a magyar dominancia évszázadain.
A magyarok beözönlésekor Clujnak, pontosabban Napocának már hosszú történelme volt. Dák, majd dák-római, vagyis végső soron román település volt, hiszen a dákok, mint közismert, egyfajta románok voltak. A magyarok egy olyan városba szivárogtak be, mely egyáltalán nem volt az övék.”
A történész úgy véli, hogy redundáns ez a kettős megnevezés, melyet már a Drobeta-Turnu-Severinné változtatott Szörényvár esetében is alkalmaztak. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy „’A hölgy a feleségem nejem’. ’Ő pedig a férjem férfiam’”, véli Boia, példákat sorolva fel, hogy mit jelentett volna ez a változtatás más romániai városok esetében: Craiova-Pelendava (Királyi – a szerk.), Apulum Alba Iulia (Gyulafehérvár – a szerk.), Tomis-Constanţa (Konstanca – a szerk.), vagy Mangalia-Callatis, az ország nevét pedig Dacia-Româniára, vagy România-Daciára kellett volna változtatni. „És akkor jogos a kérdés, hogy mire jó a Napoca. Csak azért, hogy még mindig megőrizzünk valamit Ceauşescu szellemi örökségéből és történelmi elképzeléseiből? Van egy ötletem, talán túl merész, szinte utopisztikus: mi lenne, ha újra átkeresztelnénk a várost és Cluj-Napocából Cluj lenne?”, szögezi le a történész a contributors.ro portálon megjelent cikkében.
A BBTE rektora: „Nem jó ötlet”
Ioan Aurel-Pop kolozsvári történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora ellenzi a kezdeményezést. „Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, még a gyakorlati aspektuson túlmenően sem. Mi, románok, állandóan meg akarjuk változtatni a dolgokat. Mi lenne, ha most nekiállnák lecserélni a személyi igazolványokat és minden olyan dokumentumot, melyben szerepel a város neve. Ez nem egy égető kérdés. Másrészt a városnak két évezredes történelme van, Románia legrégebbi adatolt megyei jogú városa, már jóval Kr. u. 124 előtt megkapta a municípium címet. A jelenlegi, Cluj-Napoca elnevezés egy 2000 éves történelmet tükröz: Napoca a létezés első évezredére utal, míg Cluj a második évezredet tükrözi.” A történész azt állítja, hogy Németországban jártában sokfelé látott olyan „településeket, melyeknek a hivatalos nevében ugyan nem szerepelt a latin elnevezés, de a város be- és kijáratainál jelezték azt. Nem hiszem, hogy bárkit is sértene a latin eredet gondozása. A magyar nemesség számára is az ólatin volt a hivatalos nyelv, Erdély az a térsége volt Európának, ahol a latin nyelv a legkésőbb vesztette el hivatalos nyelvi jellegét. A Napoca elnevezés a városbeli románok és magyarok számára a település régiségét jelzi”.
Bălcescu és a 100 lejes bankjegy
„Azért megváltoztatni a szóban forgó város nevét, mert a döntést Ceauşescu hozta meg, olyan, mint azt mondani, hogy vegyük ki Nicolae Bălcescut a történelemkönyvekből, mert a kommunisták feltették az arcképét a 100 lejes bankjegyre. A Napoca névnek nincs semmi köze Ceauşescuhoz, a város történelméhez kapcsolódik. Nem a város hibája, hogy Ceauşescu meghozta ezt a döntést”, magyarázza Pop.
Ami a város nevében szereplő két elnevezés jelentését illeti, a BBTE rektora megjegyezte: „A Cluj a latin claususból, clususból származik, ami dombok közzé zárt helyet jelent, ez megfelel annak, hogy a város egy kis medencében található. A kifejezés megfelel a német clusnak, ami zárt helyet jelent. IV. Béla magyar király 1260-ban németeket hozott a városba”, magyarázza a történész.
A Napoca a régi dák Napuca településből származik, ebből lett az Aelium Napocense municípium.
„Önkényes és vitákat kiváltó változtatás”
Tudor Sălăgean történész, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója elismeri, hogy Kolozsvár hivatalos nevének megváltoztatása „önkényes és vitákat kiváltó volt”. „Az 1974-ben Cluj-Napocává vált hivatalos Cluj név kommunista hatóságok kezdeményezésére történt megváltoztatása önkényes és vitákat kiváltó volt. A város sok lakóját megdöbbentette ez a változás, mely az akkor felerősödőben lévő nemzetikommunizmus megnyilvánulása volt. De el kell mondanunk, hogy ezt a változtatást, még akkor is, ha arról Nicolae Ceauşescu döntött, a kolozsvári akadémiai-egyetemi körök egyes képviselőinek kezdeményezésére hajtották végre, akik szintén olyan ötleteket melegítettek fel, melyek már a két világháború között megjelentek. Tehát hiba lenne azt állítani, hogy a Cluj-Napoca kifejezés csak úgy megérkezett Bukarestből. Ellenkezőleg, az elnevezés melletti érveket kolozsvári történészek szolgáltatták.”
Az elnevezést csak népszavazással lehetne megváltoztatni
„A kolozsváriakat nem kérdezték meg erről a változtatásról és így ezt a döntéshozók szűk köre által meghozott döntést önkényesnek lehet tekinteni. Ez annak ellenére is így van, hogy a város megnevezésének megváltoztatását maga Ceauşescu jelentette be a Széchenyi (Mihai Viteazul) téren tartott nagygyűlésen, a kolozsváriak pedig, a kor szellemének megfelelően, ovációval és éljenezve fogadták, még akkor is, ha sokuk – valószínűleg – értetlenséggel vagy nemtetszéssel tekintett erre a változásra”, magyarázza Sălăgean.
Arra a kérdésre, hogy „Vissza lehet térni a város régi nevéhez?”, a történész a következőt válaszolja: „Elméletileg igen, azzal a feltétellel, hogy a város többsége egy népszavazás keretében a Napoca elhagyása és a régi, Cluj névhez való visszatérés mellett teszi le a voksát és a Parlament törvénybe iktatja a változást. Becslésem szerint a város mai lakóinak többsége azonban inkább a Cluj-Napoca név megtartása mellett szavazna, még akkor is, ha kétségtelenül számos támogatója van a Cluj névhez visszatérésnek is. De nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most népszavazást kezdeményezni ebben az ügyben, mert ez olyan feszültségeket és konfrontációkat szülhetne, melyek a nacionalista áramlatokat erősítenék fel.”
Emil Boc: soha nem fogok ilyesmit kezdeményezni
Másrészt Emil Boc polgármester vehemensen ellenzi az ötletet: „Cluj-Napoca a megyei jogú városunk helyes elnevezése, a tudományosan igazolt történelmi dimenziót tükrözi. Soha nem fogok kezdeményezni vagy támogatni olyan lépést, mely az elnevezés megváltoztatására vonatkozna.” A városháza éppen most dolgozott ki egy háromnyelvű táblákra vonatkozó tervet, melyeken latinul, németül és magyarul (és románul – a szerk.) jeleznék a város határát a bevezető utak mentén.. A latin elnevezés: „Mvnicipium Ælivm Napocense”.
Főtér; Adevărul; itthon.ma/erdelyorszag

EMKE-díjazás Marosvásárhelyen
Lelkészi hivatás és népszolgálat
A Marosvásárhelyi Evangélikus Lutheránus Egyházközség templomában április 12-én, szerdán ünnepélyes keretek között nyújtottak át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete részéről oklevelet négy lelkipásztornak népnevelő, hagyományőrző, közösségépítő tevékenységük elismeréseként. Oklevelet vehetett át Papp Noémi evangélikus, Kántor Attila református, Kecskés Csaba unitárius és Sebestyén Péter római katolikus lelkész. Amint Kilyén Ilka, az egyesület elnöke felvezetőjében kifejtette, ezúttal új helyszínen, a szépen felújított evangélikus templomban tartják a hagyományos EMKE-díjazást, és nem véletlenül, ugyanis az idei díjak átadása a lelkipásztorok munkája iránti megbecsülést jelzi. A reformáció ötszázadik évfordulójának is szerepe volt a díjazott lelkipásztorok kiválasztásában, ezáltal is hangsúlyozva az egyház identitás- és kultúramegőrző szerepét, az elismerés ugyanakkor a gyülekezeteknek is szól. Az okleveleket Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke és Ábrám Zoltán, a szervezet közép-erdélyi régiójának alelnöke nyújtotta át, aki elmondta, hogy szombaton Kolozsváron az EMKE országos elnöksége is okleveleket nyújtott át, melynek keretében Nagy Miklós Kund, lapunk munkatársa
és volt főszerkesztője munkásságát Spectator díjjal jutalmazták. Amint az EMKE elnöke hangsúlyozta, nagy súly nehezedik a lelkészek vállára ébren tartani mindazt, amit a rendszerváltás eufóriájában elfelejtett a társadalom, a nemzeti öntudat ápolása és átadása főleg az ő térfelükön és általuk valósítható meg annak dacára is, hogy lassan úgy tűnik, a keresztény hit válságba került. A lelkészek munkáját a pisztrángok életéhez hasonlította, amelyek az árral szemben úszva, dacolva a nehézségekkel is, végül célba érnek. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor méltatásában elhangzott, hogy háromgyermekes édesanyaként is jelen van a város fontos közművelődési eseményein, és szívvel-lélekkel helytáll ott, ahová az Isten rendelte őt. Kis létszámú, de élni akaró evangélikus közösségben szolgál, ahol első perctől a nemzeti öntudatra ébredést tartotta fontosnak. A lelkésznő az „Örömöt szerzett szívemnek az Úr” bibliai igével köszöntötte az egybegyűlteket. Kántor Attila református lelkipásztor méltatásában a lelkész házaspár népszolgálatát – a Harangvirág tábor, a Hit és Fény, a diakóniai szolgálat, hagyományápolás – emelte ki szolgatársa. Az oklevél átvételét követően a felsővárosi református lelkipásztor köszönetét fejezte ki, hangsúlyozva, hogy „a szolgálat lehetősége a legnagyobb bér”. Kecskés Csaba kövesdombi unitárius lelkipásztor méltatása során elhangzott az a nagyszülői és szülői örökség, az emberek iránti mély tisztelet és szeretet, lelkészi szolgálat és népszolgálat, amit útravalóként kapott családjától. Sebestyén Péter római katolikus lelkipásztor méltatásában szolgatársa hangsúlyozta, hogy a pap és székelymagyar ember nem választható külön a díjazott személyében, ugyanis egyszerre szolgálja Istent és a népét a tizenöt kötetes egyházi író. Méltatója feltette a kérdést, hogy befejezettnek tekinthető-e a reformáció? Amint okfejtésében elhangzott, sok még a tennivaló, ezért valójában nem tekinthető befejezettnek a hitújítás. Az eseményt Kilyén Ilka színmű- vésznő szavalata és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes előadása tette hangulatossá, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének díjazási ünnepségét a Himnusz közös eléneklésével zárták
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi magyar prózaírók román antológiája
Volt idő, amikor megszokott jelenségként könyveltük el, most rendhagyó kiadói esemény, ha magyar írók műveit adják ki román nyelven. Van, aki erre felkapja a fejét. Nem túl sokan, az igaz, de a sajtó egy része ma is fantáziát lát a dologban, és akként is kezeli. A Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român – ICR) kiadásában a közelmúltban megjelent antológia, a Singurătate gonflabilă marosvásárhelyi bemutatója is ezt tükrözte a Petru Maior Egyetem nagy aulájában pár héttel ezelőtt. A nem hivatásos olvasók közül kevesen, a média részéről jóval többen voltak kíváncsiak a premierre. Pedig a szervezők igyekeztek megadni a módját, jelen volt a kötetbe foglalt tizenhét írás válogatója és fordítója, E. Ferencz Judit, a könyv egyik szerkesztője, Sorin Gherguţ, az egyik szerző, a vásárhelyi Demény Péter, az egyetem részéről Alexandru Cistelecan kritikus és Markó Béla költő, az Írószövetség helyi fiókjának az elnöke. Dicsérő szó és sajnálkozás meg nosztalgi-zás egyaránt elhangzott a kiadvány kapcsán, összecsengtek az öt meghívott gondolatai. A moderátori szerepet is magára vállaló Alexandru Cistelecan hozta szóba először az egykori Kriterion Könyvkiadót, amely Domokos Géza irányításával nagyon sokat tett a magyar–román, román–magyar kölcsönös fordítás érdekében. Az a gyakorlat sajnos elsorvadt a rendszerváltás után, pedig ha együtt élünk, a műfordítások által is jobban meg kellene ismernünk egymást, mondotta. Ez a frissen megjelent antológia igencsak színvonalas, köszönet illeti a fordító E. Ferencz Juditot, aki kiváló tolmácsolónak bizonyult. Pedig nehéz dolga volt, hiszen a kiválasztott szerzők más-más életkorúak, más-más stílust képviselnek, és a tematika s a hangvétel is nagyon különböző. Ferencz Judit nyelvtudására jellemző, hogy olyan erdélyi román szavakat és kifejezéseket is használ a könyvben, amiket ő erdélyiként sem ismert. A szerkesztő, Sorin Gherguţ is elismerően nyilatkozott a fordítás minőségéről, a műfordító teljesítményéről. Eleinte el sem hitte, hogy egyetlen ember ültette át románra az egymástól annyira különböző tizenhét rövidprózát. Kíváncsi volt a mai erdélyi magyar írókra, E. Ferencz Judit műfordítói bravúrjának köszönhetően még inkább szorgalmazni kívánja a fordítói munkát. Markó Béla még korábbra visszament az időben, felemlítve, hogy a két világháború között az erdélyi magyar íróközösség legjobbjai is fontosnak tartották, hogy tolmácsolják olvasóiknak a román irodalmat, és ritkábban ugyan, de fordítva is megtörtént. Aztán a 60-70-80-as években a Kriterion teljesítette példásan ezt a küldetést. Igaz, akkor is jóval többet fordítottak románról magyarra, mint magyarról románra. 89 után elsatnyult a kölcsönös átültetések folyamata. Megszűnt a programszerűen beütemezett fordítások gyakorlata. De véleménye szerint az irodalomban nem lehet eredményes a piacgazdálkodás, az ICR és a művelődési minisztérium is többet tehetne azért, hogy a műfordítások révén is közeledjenek egymáshoz a romániai etnikumok, és jobban megismerjék egymás értékeit. A mostani antológia jó szolgálatot tesz ennek az ügynek, jelentette ki Markó. E. Ferencz Judit elégtétellel nyugtázta a dicséreteket, és elmondta, hogy régi foglalatossága, szívügye a műfordítás. Bukarestben él, a Román Televízió Magyar Adásának a munkatársa, van elég dolga, de úgy érzi, ennek a kihívásnak is eleget kell tennie. Szubjektív a válogatása, olyan szerzőkhöz, illetve írásokhoz fordult, akiket, amiket kedvel. Legalább három hasonlóan izgalmas és igényes összeállítást lehetne az olvasók kezébe adni. Nehéz volt igazodnia hozzájuk, de nagy kedvvel dolgozott. A szerzők többsége ma is Erdélyben él, csak néhányuk telepedett át Magyarországra. Van köztük 80 éves is, de olyan is, aki még nincs 30. Mindannyian elismert írók, anyaországi vagy romániai elismerések birtokosai. A címadó írást a nemrég elhunyt Mózes Attila írásai közül válogatta. Ezenkívül a könyvben még Demény Péter, Demeter Szilárd, Ferencz Zsuzsanna, György Attila, Láng Zsolt, Márton Evelin, Molnár Vilmos, Nagy Koppány Zsolt, Papp Sándor Zsigmond, Potozky László, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szilágyi István, Tompa Andrea, Vida Gábor és Zsidó Ferenc prózái olvashatóak. Végül, mielőtt felolvasta volna a kötetbe válogatott írását, Demény Péter, a Román Kulturális Intézet vezetőségi tagja, maga is műfordító, egyben eredeti román szövegek szerzője is, vázolta azokat a törekvéseket, amelyek elősegíthetnék a kölcsönös műfordítások megjelentetését. Úgy látja, egyelőre azoknak a projekteknek a megvalósulása valószínűbb, amelyek a fordítók ösztönzését, felkészítését célozták meg. Ösztöndíjprogramok is indultak, ezen a téren is észlelhető román–magyar együttműködés, a kulturális intézetek ezt a tevékenységet is próbálják fellendíteni. A kortárs magyar és román irodalom néhány jelentős könyvét sikerült már egymás nyelvén hozzáférhetővé tenni. „Minden jó könyv, mint ez az antológia is, képes megállítani, meg kell tudjon állítani az utadon – hangsúlyozta Demény –, de arra is szükség van, hogy te magad hajlandó légy megállni, és érdeklődj a fordítások iránt.” Igen, ezt sajnos elég gyakran volt alkalmunk tapasztalni: egyedül nem megy. (N.M.K.) Népújság (Marosvásárhely)

Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből
Majdnem napra pontosan három- száztíz éve, 1707. április 5-én a Dinnyeföld réten ünnepélyes ceremónia keretében beiktatták Erdély törvényes fejedelmévé II. Rákóczi Ferencet, miközben – akkor még nem tudták – az utolsó marosvásárhelyi országgyűlésre került sor. Ma Erdély mindenkori fővárosában, a kolozsvári Bánffy-palotában egy másik, ugyancsak messze földön szeretett hazafi, Vizi E. Szilveszter akadémikus méltatására kerül sor. Kettőjük legközösebb jellemvonása: a haza szeretete, ami nem a holléttől függ. A magyar (erdélyi) lelkület, a közösségi alázat, ami az embert és közösséget próbáló történelmi-társadalmi változások közepette is naggyá tehet. Mindketten azok közé tartoznak – többedmagukkal, de nem feltétlenül sokadmagukkal együtt –, akik az embertársaik szeretetét is kivívták maguknak. Mert nagyon nagy dolog szeretni és szeretve lenni. Ennek jegyében veheti át most az ünnepelt az EMKE országos elnöksége által neki megítélt oklevelet, életműdíjat az alábbi indoklással: „a magyar tudományosság határon túli kiterjesztéséért, tudománynépszerűsítő és közéleti tevékenységé- ért, kulturális értékek köz- vetítéséért, az erdélyi magyarság érvényesülése és identitásmegőrzése érdekében kifejtett áldozatos munkájáért”. Vizi E. Szilveszter 1936. december 31-én született, így hát jelképes pezsgőbontással köszöntjük a nyolcvan esztendejét betöltött világhírű tudóst, pannon értelmiségit. Számos elismerésben részesülő orvos-farmakológus, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tiszteletbeli elnöke, a Mindentudás Egyeteme kezdeményezője, a Törzsasztal című adás egykori műsorvezetője, több egyetem díszdoktora. Közel húsz éve az alábbi indoklással kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét: „Az agykutatásban, a neurokémia ingerületátvitel területén elért kimagasló, nemzetközi elismertségű tudományos eredményei- ért, iskolateremtő oktatói és széles körű tudományszervező munkásságáért”, amiért több alkalommal Nobel-díjra terjesztették fel. Szá- mos elismerés mellett 2004-ben a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a díszdoktorai között tisztelheti. 2005-ben Lencsés György Ars Medica Díjjal és Emlékéremmel tüntette ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya, a méltatásban kiemelve, hogy „rendkívüli jelentőségű szakmai munkássága mellett a határokon túli magyar tudományosság iránti elkötelezettsége és az erdélyi magyar orvostudomány támogatása” azok a szempontok, amelyek a döntést megindokolták. Mint népe sorsáért aggódó magyar értelmiségi, ő maga vallotta: „Vallásos neveltetésem hozzásegített ahhoz, hogy meg tudjam érteni az elnyomottakat, a rászorulókat. Például a kisebbségi sorban élőket, az erdélyi magyarság helyzetét”. Valóban, a nemzetközi tudóstársadalmon kívül, az egyetemes magyarságon belül az erdélyi magyarság nagyon sokat köszönhet neki. Tudósok és ismeretterjesztők, magányos kutatók és közösségépítők, orvosok és pedagógusok, közleményböngészők és tévénézők szembesülnek az ünnepelt szerteágazó életművével, kitartó tettrekészségével, páratlan derűlátásával és józan helyzetérté- kelésével. Olyan örök érvényű értékekkel, mint az ősök és a család tisztelete, a munka becsülete, a szülőföldhöz való hűség, a közösségi szolidaritás, a határokon átívelő őszinte emberszeretet, a nemzetközi kitekintés és anya- nyelvhez való ragaszkodás, a hit és az autonómia szolgálata. Az erdélyi magyarság sorsa iránti aggódásának kettős bizonyítéka, hogy 2006-ban elnyerte a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendet, amit tíz évre rá tiltakozásképpen visszaadott. Vizi E. Szilveszter agykutató értelmiségi felelősséggel vallja, hogy a tudós általában kisebbségiként gondolkodik. És mivel a magyar tudósnak rendkívül gazdag az anya- nyelve, ezért a magyar tudomány már-már csodákra képes. Egy tizenkét évvel ezelőtt elhangzott kolozsvári beszédéből idézek: „A határon túl élő magyarságnak – akár kisebbségi sorban él, akár nem – egyetlenegy kitörési pontja van, és ez a tudás. Amiként Mikó Imre gróf annak idején a történelmi alapok, az anyanyelv, a nemzeti szokások, az erkölcs megőrzését tűzte ki célul, ezeket tekintette a magyarság túl- élési lehetőségeinek”. A fenti gondolat folytatásaként a Csodálatos tanúságtétel – Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című könyvben olvasható beszélgetésünk üzenetértékű zárógondolatát idézem: »A tudást át kell adni. Közért- hetővé kell tenni. És a tudás egyetemességének a képviseletén túl, magyar nyelven kell megosztani a tudást, mert az a magyar nemzetet élteti. A tudós, tanár, erdélyi és nem erdélyi értelmiségi számára Kányádi Sándor négysorosa az útravaló: „Aki megért / s megértet / egy népet / megéltet”«. E rövid méltatás, a tőle idézett néhány gondolat, de legfőképpen személyiségének varázsa és kisugárzása mind-mind azt bizonyítja, hogy Vizi E. Szilveszter szeretetre alapozó hídépítő értelmiségi. A magyarokra oly jellemző széthúzás és irigység fölé emelkedve, neveltetésének és egyéni kvalitásainak köszönhetően azon kiváltságosak közé tartozik, akik otthon maradva és alkotva a külföldi megbecsülésen túl elnyerték a hazai elismerést is. Szerteágazó életművével, az erdélyi lét iránti cselekvő érzékenységével együtt értékelnünk kell az országhatárokon és a lélektani mezsgyéken átívelő egyesítő személyiségét. Nemcsak példaként szolgál, hanem a közös cselekvésben, az összefogásban rejlő társadalmi tőke erejére is figyelmeztet. Egykori és mindenkori tanítványaként, az EMKE országos elnöksége részéről sok szeretet- tel köszöntöm a Professzor Urat. Jelképesen az erdélyi magyarság nevében és tudatosan Erdélyből, a magyar tudomány és kultúra eme szegletéből, amelynek kiteljesedéséhez ő maga is tevékenyen hozzájárult. Szeretetre szeretettel válaszolunk. Isten éltesse! Kolozsvár, 2017. április 8.
Dr. Ábrám Zoltán / Népújság (Marosvásárhely)

Nem mérséklődik a kanyarójárvány
Egyelőre nem tudják megfékezni a kanyarójárványt Romániában. Már az 5 ezret közelíti a betegek száma, és 21 halálos áldozatról tudnak már Bukarestben.
A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok. A járvány az ország 38 megyéjét érintette, vagyis szinte az egész országot. Továbbra is a nyugat-romániai Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget.
Az egészségügyi minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.
MTI; Erdély.ma

Váradi öregotthonba látogatott húsvétkor Tőkés László
A nagyváradi Szent Márton Idősotthonba látogatott húsvétkor Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként honosította meg, hogy minden húsvét és karácsony előtt felkeres egy hátrányos helyzetű magyar közösséget.
Az európai parlamenti képviselő sajtóirodájának közleménye szerint a római katolikus egyház által fentartott váradszőllősi szociális otthonban – ahol jelenleg harminc idős személyt gondoznak – Tőkés Lukács evangéliumából az emmausi úton haladó két tanítvány történetét olvasta fel.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Isten fia mindenkivel, minden helyzetben ott van. A csüggedőkkel, betegekkel, rászorulókkal is közösséget vállal, nekünk csak az a feladatunk, hogy mindig felismerjük, megismerjük az Úr gondoskodó szeretetét, jelenlétét. „A gondoskodó szeretet legnagyobb ünnepköre a húsvéti ünnepkör, hiszen Jézus Krisztus nagypénteki áldozata a legnagyobb szeretet, ami valaha volt és lesz a földön" – hangoztatta Tőkés László.
A rövid igei köszöntő után az idősotthon lakói és a vendégek, a bentlakók kérésére, több egyházi éneket is elénekeltek. Az egyik 85 éves gondozott egy saját, megható kis verssel köszönte meg a látogatást. Tőkés László a lelkipásztori áldásmondás után húsvéti üdvözlőlapot osztott szét a jelenlévők között, ezek mellett több ládányi gyümölcsöt és minden gondozottnak húsvéti édességcsomagot is átadott. Az ajándékcsomagokat a képviselői parlamenti iroda és a Magyar Polgári Egyesület állította össze. kronika.ro

Vásárhelyi iskolaügy: folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása
Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.
Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak. Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek. Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta. A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI; Székelyhon.ro

Terrorvád: fellebbezett az ügyészség
Az ügyészség elégedetlen a Szőcs Zoltán és Beke István perében született alapfokú ítélettel és fellebbezett a bukaresti táblabíróságon – mondta el Dragoş Cristian Lică, Beke István ügyvédje.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészeinek a fellebbezését már április 13-án iktatták a bukaresti táblabíróságon, épp aznap, amikor Beke István kézhez kapta a végzést az alapfokú ítéletről. Mint ismeretes, első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság április 7-én a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit, így sem Beke Istvánnak, a HVIM kézdivásárhelyi elnökének, sem Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi szervezete vezetőjének nem kell további börtönbüntetést letöltenie, ha az ítélet jogerőre emelkedik. A vádlottakat a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték csak 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították. Dragoş Cristian Lică emlékeztetett: ügyfele megbízatását teljesíti, és fellebbezni fognak, a védelem teljes felmentést kér. A terrorizmus vádja alól már az alapfokú ítéletben felmentették ügyfelemet. De teljes felmentést akarunk, mert én még nem hallottam olyan esetről, hogy valakit letöltendő börtönbüntetésre ítélnek, csak mert tűzijáték vagy petárda volt a birtokában – fogalmazott az ügyvéd. Beke István ügyvédje hangsúlyozta, a védelem stratégiája a per tárgyalása során is változhat, az ügyészek által felsorakoztatott érvek függvényében. Mint ismeretes, Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt azzal vádolták meg, hogy 2015-ben házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhelyen a decemberi elsejei felvonuláson.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Egyre népszerűbb a Tudományos Diákköri Konferencia a Sapientia EMTE Csíkszeredai karán
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara, a Kari Tudományos Diákköri Bizottság és a Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat szervezésében múlt héten tartották a 2017-es Kari Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) Csíkszeredában.
A tizenkettedik alkalommal megrendezett konferencia lényege, hogy a hallgatók bemutathassák saját kutatási eredményeiket. A konferenciát Lázár Ede, az egyetem dékánja nyitotta meg, majd Máthé István, a Kari Tudományos Diákköri Bizottság elnöke ismertette a konferencia szabályzatát és programját a résztvevőkkel. Ezután dr. Salamon Rozália Veronika tartott előadást Sörfőzés kezdőknek címmel. A második napon a TDK dolgozatok bemutatása következett: az előadások párhuzamosan zajlottak két helyszínen. A Nagy Aulában a Társadalomtudományi- és a Gazdaságtudományok szekció résztvevői mutatták be dolgozataikat, a félemeleti 12-es teremben pedig a Műszaki tudományok és a Humántudományok szekciók dolgozatai kerültek megvédésre. Máthé István, a Kari Tudományos Diákköri Bizottság elnöke érdeklődésünkre elmondta, a szakmai versenyre 30 hallgató jelentkezett 21 dolgozattal. „A korábbi évekhez képest sokkal több érdeklődő jött el, és nagy érdeklődés övezte a sörös előadást is Nagyrészt az egyetem hallgatói és oktatói hallgatták meg az előadásokat, de voltak külsős személyek is. Nem csak a zsűri, hanem a hallgatóság részéről is érkeztek kérdések, és a díjazások eldöntése sem volt egyszerű, ezért volt olyan eset, ahol a szoros pontszámok miatt két első díjat osztottak ki. A zsűri több dolgozat esetében is javasolta, hogy a szerzők menjenek tovább a májusban Kolozsváron megszervezendő Reál- és Humántudományok Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára” – idézte fel Máthé. Első helyezettek A zsűri, valamint a dolgozatértékelők pontozása alapján a Társadalomtudományok szekció első helyezettje Ábrahám Zita elsőéves Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgató lett Szociodemográfiai jellemzők befolyása a tartalommegosztásra a Facebook közösségi oldalon című dolgozatával. A Műszaki tudományok szekcióban két első helyezést osztottak ki: Akácsos Beáta (Környezetmérnök szak, III. év), és Maxem Emese (Környezetmérnök szak, IV. év) Levegőminőségi vizsgálatok Csíkszeredában című dolgozatukkal, illetve Antal Dalma (Élelmiszeripari biotechnológiák szak, IV. év), Both-Fodor Márta (Élelmiszeripari biotechnológiák szak, IV. év), és Keresztes Imola (Fenntartható biotechnológiák mesterképzés, II. év) Transzkripciós mintázatok nyomonkövetése anyagcseremérnökséggel előállított baktériumtörzsekben című dolgozatukkal szerezték meg az első helyet. A Humántudományok szekció első helyezettje Kádár Krisztina-Adél (Román nyelv és irodalom – Angol nyelv és irodalom szak, III. év) Gender Roles in the Works of Mary Wollstonecraft and Mary Shelley című dolgozatával. A Gazdaságtudományok szekció első helyezettje Ágoston Norbert (Alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesterképzés, II. év) Szakértői rendszer befektetési alapokhoz című dolgozatával.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

Továbbra sincs megoldva a magyar nyelv használatának joga az egészségügyben
Félrevezetőnek és károsnak nevezte a nyelvi jogok bővülésének „ünneplését" a romániai egészségügyi törvények múlt heti módosításával kapcsolatban az erdélyi Identitás Szabadságáért Jogvédő Csoport (AGFI) keddi közleményében, a csoport szerint ugyanis törvénymódosítás nem biztosít új nyelvi jogokat.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az AGFI a törvények áttanulmányozása után arra hívta fel a figyelmet: tévesen tájékoztatták a magyar közvéleményt arról, hogy a törvénymódosítások következtében a magyarok által is lakott erdélyi településeken kötelezővé válna az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használata. „Az RMDSZ és a sajtó értékelésével ellentétben ezek a törvények nem rendelkeznek a kisebbségekhez tartozó páciensek anyanyelven történő ellátásának biztosításáról, mindössze a kisebbségek nyelvét beszélő szakemberek alkalmazását teszik kötelezővé ezekben az intézményekben" – pontosította a jogvédő csoport.
Példaként a kolozsvári gyermekkórház esetét hozta fel, melyben tavaly súlyosan megaláztak egy balesetben megsérült székelyföldi lányt, mert nem tudott románul válaszolni az orvos kérdéseire. Álláspontja szerint a kolozsvári kórházban „egyetlen magyarul tudó ápoló alkalmazásával is eleget lehet tenni" a most módosított törvény előírásainak. „Így továbbra sem lehet ezekre a jogszabályokra hivatkozva számon kérni, hogy a kolozsvári magyar pácienseket magyarul lássák el a város kórházaiban, még akkor sem ha Kolozsváron 50.000 magyar él" – állapította meg az AGFI.
A csoport hozzátette: a hatályos romániai jogszabályok értelmében a román nyelv ismerete hiányában a pácienst egy általa ismert nyelven kell ellátni. Nyomatékosította: a kisebbségi nyelvi jogok lényege viszont pontosan az, hogy a román nyelv ismeretétől függetlenül is használható legyen a magyar nyelv.
Az AGFI arra hívta fel az erdélyi magyar politikai elit figyelmét, hogy félrevezető „a nyelvi jogok bővülését ünnepelni" a törvénymódosítás kapcsán, és ez a megközelítés gyengíti a közösség jogtudatosságát. A csoport mindezek ellenére figyelemre méltónak tartotta a törvénymódosításokat. „A romániai jogalkotó ugyanis először állapított meg a 20 százalékos etnikai küszöbön túl egy alternatív, 5000 fős küszöböt is, amire várhatóan könnyebben lehet majd hivatkozni az esetleges további jogszabály-módosításokkor" – áll a közleményben.
A román képviselőház a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére április 11-én ellenszavazat nélkül fogadta el az egészségügyi törvények módosítását, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét. A módosított jogszabályok akkor válnak hatályossá, ha Klaus Iohannis államfő kihirdeti ezeket.
A törvénymódosításról az RMDSZ azon a címen számolt be, hogy „lehetővé tettük a magyar nyelv használatát az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben".
Az AGFI korábban a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalommal (Cemo) együtt nyújtott be árnyékjelentést az Európa Tanácshoz a kisebbségvédelmi keretegyezmény tiszteletben tartásáról készített román kormányjelentéshez.
MTI; Erdély.ma

Néprajzkutató: a víz termékenységvarázsló erején alapszik a locsolkodás hagyománya
A víz tisztító, termékenységvarázsló erejére vezethető vissza a locsolkodás mint hagyomány kialakulása - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán hétfőn. Mindazonáltal a húsvéti ünnepkörben nem csak húsvéthétfőn locsolkodtak, nagypénteken például az állatokat vitték füröszteni, hogy egészségesek legyenek. Virágvasárnap pedig mindenki megmosdott a "szótlan" vízben, amelybe piros tojást is tettek, hogy szépek és egészségesek legyenek - ismertette a néprajzkutató.
Húsvéthétfőn a felnőtt legények közösen mentek a lányokat locsolni, akiknek udvaroltak, a gyerekek pedig keresztanyjukat mentek meglátogatni, mivel a kereszteléshez is kapcsolódik ez az időszak.
Tátrai Zsuzsanna elmondása szerint a vízzel való locsolkodás korábban kiment a divatból, amelyet részben azzal indokolt, hogy nincsenek már zárt közösségek, valamint azzal, hogy az emberek úgy gondolták, nem illő már vízzel locsolni. Azonban úgy tűnik, ismét divatba jöhet ez a hagyomány - jegyezte meg.
MTI; szabadsag.ro

Amit látsz, az nem igaz – a helyzet sokkal rosszabb
A román politikus ugyanazzal az ostoba természetességgel teszi meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig. Sabin Gherman írása.
Ezek aztán kemények… Megjelenik a tévében Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) és a korrepetálás megadóztatásával fenyegetőzik, a Parlamentben pedig Iordache (Florin Iordache volt igazságügy-miniszter, jelenlegi képviselőházi alelnök – a szerk.) akarja törvénybe foglalni, hogy a pártoktól ne lehessen elkobozni az illegális kampánypénzeket. Hasonlóképpen szánakozva zokognak a román szegények sorsán, miközben 130 millió régi lejre kétszerezik meg a saját fizetésüket. Üvöltöznek, hogy nem vagyunk gyarmat, de amerikai adótörvényt akarnak – ez egy 74.608 oldalas törvény és a tengeren túli közgazdászok már évek óta küzdenek a leegyszerűsítéséért.
Rácuppantak az ostobák a marmaládéra, ez történik most. A totális kofák – a fodrászok rémei – vannak most hatalmon.
A legostobábbak megválasztották a legostobábbakat, mert különben nem tudom megérteni, hogyan kerülhettek bukovárisok az ország élére.
Ott van az a bukaresti is (Gabriela Firea főpolgármester – a szerk.), aki a legfájintosabb erkélyt akarja díjazni – miközben ő a haza újgazdagjaihoz méltó díszletben lakik, tengeralattjáró-ablakokkal a kandalló mellett. Amaz a Munkaügyi Minisztériumot uralja, miután Románia legtöbb segélyezettjével bíró megyéjének fővárosában szerezte a tapasztalatát. A Képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke egy bizonyos Solomon (Adrian Solomon – a szerk.), aki felvilágosult kommunistának mondja magát – és igen, a híres Vaslui megyében szerzett közigazgatási tapasztalatával érkezett. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.)egy (természetesen bolygószintűen sikeres) ruhatervezőnőt (Liliana Turoiu – a szerk.) akar a Román Kulturális Intézet (ICR) élére ültetni, csakhogy ő nem igazán fogja fel, hogy egy jól felvarrt ingujjhoz nem nagyon illik a „meghoztam az apportomat” – ez inkább a román nyelv sliccéhez való, hölgyem. De az illető teleormani (Liviu Dragnea PSD-elnök származási helye – a szerk.), tehát egy meteorit sem robbanthatja ki a helyéből.
Miután látta, hogy mekkora hullámokat vet a progresszív adózás, a teleormani bég (Liviu Dragnea – a szerk.) úgy tett, mint általában: létezik egy szörnyűséges terv, mellyel el akarják érni, hogy az Európai Bizottság túlzott hiány miatt megbüntesse Romániát, összeesküvést forralnak a román szocializmus ellen, mi jót akarunk tenni, de a földönkívüliek nem hagyják. Még a pénzügyest is elküldte, hogy mindenféle zöldségeket meséljen nekünk, este pedig visszatért a képernyőkre a bég: nem vagyunk gyarmat, mi vagyunk itt örökre az urak, mânz-viezure-barză (a dákopatákat kifigurázó felsorolása a román nyelvben állítólag fennmaradt dák szavaknak – a szerk.). Mert amit látsz, az nem igaz…
Ez a banda valójában megérezte, hogy a civilizáció kihívásai itt hosszú távú megtollasodást ígérnek. Ezekben nincs bátorság világosan kimondani, hogy le sem szarják az Európai Uniót, de mindent elkövetnek, hogy kikerüljenek az Unióból: egy 3 százaléknál nagyobb hiány az euró-övezettől, vagyis az EU-hoz tartozás kiteljesedésétől való eltávolodást jelenti. Ezt akarják, a falu szélén a lábát lógató lusta banda gondolatmenetét követve: munkát keresek, de add Istenem, hogy ne találjak. Nem mutatkozhatnak Putyin ideológusaival, de Dugin a Parlamentben és a Bukaresti Főpolgármesteri Hivatal termeiben mutatja be ostobaságait; üvölt bennük a román büszkeség, de szintén ők csinálnak az emberek – egyszerű – ortodoxiájából egy kremli Cárnak megfelelő ideológiát. Szintén Moszkva szállította nekik az ügyeletes ellenségeket is: Soros és a nyitott társadalom, a multik, a külföldiek – arra az esetre, ha az emberek az itteni lopkodásokról kérdezgetik őket.
A román politikusnak egész történelme során nem okozott nehézséget keresztezett ujjakkal esküt tenni. Olyan természetességgel mondott egyet és csinált mást, mintha a világ népei hazugságon, ravaszkodáson, ügyeskedéseken alapulnának.
A román állam így, e politikusok kénye-kedve szerint épült föl
– és még csodálkozunk, ha valaki arra emlékeztet minket, hogy a mieink hazudtak az 1878-as berlini kongresszuson, hogy hazudtak az első világháborúban és hazudtak a másodikban is. Még most is hazudnak.
Úgy-ahogy bekerültünk az európai klubba, bekerültünk a NATO-ba is; így, bice-bócán is, de gyümölcsöző történelmi korszakban élünk – Romániának sohasem voltak ekkora biztonsági és jóléti garanciái, még akkor is, ha idegesít minket, hogy már nem vághatjuk bele a kést a disznóba és muszáj szétválogatnunk a szemetet.
Annak az eurovilágnak vagyunk a részei, ahova mindenki igyekszik, ott vagyunk, amiről a Szabad Európát, vagy az Amerika Hangját hallgatva álmodoztunk; még mindig itt vagyunk, de ezek vezetésével a világon nem lesz egyetlen normális ember sem, aki megbízna a kézfogásunkban – a román politikus pedig mindig ugyanazzal az ostoba természetességgel tette meg a lépést a külföldiek elárulásától a saját népe elárulásáig.
Sabin Gherman; foter.ro/cikk

A képviselőház elutasította a zászlótörvény módosítását
Elutasította a képviselőház április 19-én, szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvényhozói kezdeményezést, amely elfogadása esetén ellehetetlenítette volna a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását, nemcsak közintézményekben, hanem az ország egész területén.
A tervezet célja az volt, hogy betiltsa a Románia által el nem ismert államok, vagy „az országon belüli hivatalosan el nem ismert régiók" zászlóinak kitűzését, illetve az „alkotmányellenes, szegregációs célokat követő entitások" himnuszának megszólaltatását. A kezdeményezők nevében Sorin Avram Iacoban szociáldemokrata képviselő indoklásában kifejtette: az teszi szükségessé a törvény módosítását, hogy „szakadár szervezetek nyíltan a területi elkülönülésért küzdenek és az alkotmányos rend ellen uszítanak". A tervezet előírásai között szerepelt, hogy más államok himnuszát csak nemzetközi események, találkozók ünnepségek alkalmával szabad nyilvánosan megszólaltatni, hogy bármilyen hazai – helyi, nemzeti, nemzetközi – sporteseményen ki kell tűzni a román zászlót és el kell énekelni a román himnuszt, hogy valamennyi romániai rádió és televízió műsorát a román himnusz énekelt változatával kell kezdeni és befejezni, és hogy minden nap el kell énekelni a román himnuszt az iskolákban a tanórák kezdete előtt.
A törvénymódosítást tavaly februárban kezdeményezte 58 szociáldemokrata és liberális törvényhozó. A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség. A székelyföldi megyék prefektusai az utóbbi években perek tucatjait indították azon magyar többségű önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra vagy közterekre – Románia és az Európai Unió zászlaja mellé – kitűzték a székely zászlót. A román törvények tiltják más államok zászlójának kitűzését, kivéve ha diplomáciai eseményekről, vagy sportrendezvényekről van szó. Más jelképek használata nem tilos, az önkormányzatok mégis rendre elveszítették a székely zászlók kitűzése miatt ellenük indított pereket.
MTI; Erdély.ma

Áldást kértek határaikra (Húsvéti határkerülés Kézdialmáson és Lemhényben)
Napjainkban egyre kevesebb magyarlakta településen – beleértve Székelyföld katolikus falvait is – kérik a mennyei Atyát húsvétvasárnap reggelén arra, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén Felső-Háromszéken Bereckben, Gelencén, Kézdialmáson és Lemhényben kerülték a határt.
Kézdialmás és Kézdicsomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonnyolcadik alkalommal, Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a határban felállított kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak. A határkerülők nagy méretű székely és magyar zászlót is magukkal vittek. Reggel fél nyolckor külön a határkerülőknek celebrált szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc helybeli plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek kilenc huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felsőlemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, húsvéti szent énekeket énekeltek és koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér hagyományőrző hadnagy és nyolctagú huszárbandériuma immár negyedik alkalommal részese a határkerülésnek. A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően a szekereken és lovasokon kívül egy kétlovas hintó is részt vett a határkerülésen, azon járta végig a két település határát Molnár István és Lukács Róbert, Kézdialmás, illetve Lemhény polgármestere. „Kérjük a mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár kézdialmási megyebíró, a határkerülés főszervezője. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”
A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők – több tucat lovas és tizennégy szekér – megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, majd Kézdialmás irányába indultak, s az eső ellenére nem a műúton, hanem a mezei úton érkeztek meg a Hidegkúti híd közelében 2014-ben felállított 4,5 méteres anyakereszthez, amelyet a két község elöljárója megkoszorúzott.
A határkerülés elmaradhatatlan mozzanatát képező lófuttatást szokás szerint a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén hét lovas nevezett be. Első helyen a kézdicsomortáni Gheorghe Paraschiv végzett, második a kézdialmási Vargha Tamás, harmadik pedig a felsőlemhényi Orbán Attila lett, aki Zsigmond János Fecske nevű lovával állt rajthoz. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, emellett oklevelet, kötőféket és egy-egy üveg bort kaptak ajándékba a két község polgármesterétől és Cserei Lázártól. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel, hazai és határon túli vendégekkel. Cserei Lázár záróbeszédében köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Róbert lemhényi polgármesternek, akik támogatása nélkül már évekkel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok ősi szokás szerint a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsvéti varázslat Kézdivásárhelyen
Húsvéthétfőn a hideg idő ellenére mintegy 2500–3000 résztvevővel zajlott a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén az első alkalommal megtartott Húsvéti varázslat családi rendezvény. Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezete által, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány társszervezésében, valamint a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt. készruhagyárak főtámogatásával létrejött rendezvényt hagyományteremtő szándékkal indították el.
Az eseményre kilátogató felnőtteknek és kisgyermekeknek a szervezők igazi húsvéti hangulatot teremtettek. Bekapcsolódott több helyi civil szervezet: a Pro Pectus Egyesület, a Helen Doron Nyelviskola, a KreaKids Stúdió, a Zöld Nap Egyesület, az Antanténusz Egyesület, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a Benji Állatvedő Egyesület stb. A látogatók találkozhattak Nyuszi Gyuszival és Cuki Nyuszival, kézműves-tevékenységeken, népi gyerekjátékokon vehettek részt, angol nyelvű mondókákat tanulhattak, volt állatsimogató, vásári zenebona, jó hangulat, a helyi óvodások és kisiskolások, valamint a Bod Péter Tanítóképző Gyöngyvirág néptánccsoportjának táncosai ünnepi műsort adtak elő. A kicsik Meseországba is ellátogattak, kipróbálták a lovas hintózást, a groufie-fotózást, arcfestést, mézeskalács-díszítést, a szobrászkodást, élő malmozást, és megismerhették Háromszék 7 csodáját virtuális szemüvegeken keresztül. A nőegyesület tagjai egész nap zsíros kenyérrel és meleg teával kínálták a megjelenteket, a legkisebbek pedig a rendezvény ideje alatt a kindertojásokat kereshették. Az elsősegély-ellátásról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület önkéntesei gondoskodtak.
Az RMDSZ Nőszervezetének munkájában fontos szerepet kapnak a közösségépítő tevékenységek, az értékmegőrzés, a hagyományápolás – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke: „A mai eseményen sok szép húsvéti vers és ének lesz hallható, szól a zene, táncolni is lehet. Megismerhetjük a hagyományos locsolási szokásokat, és a sort még folytathatnánk, hiszen számos népszokásunk van még, amely az ünnepkörhöz tartozik, és amelyekről manapság mintha kicsit megfeledkeznénk. Úgy gondoljuk, érdemes az ünnepet újraértelmezve a hagyományokat továbbörökíteni, s megmutatni, megtanítani gyermekeinknek ezek szépségét, jelentését” – mondotta többek között. Fejér Melinda, az RMDSZ Kézdivásárhelyi Nőszervezetének elnöke köszönetét fejezte ki mindazon intézményeknek, egyesületeknek, szervezeteknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, amelyek/akik hozzájárultak a Húsvéti varázslat megszervezéséhez, sikeréhez. „Egy álmunk vált valóra azáltal, hogy az első alkalommal megszervezett esemény ilyen nagy sikernek örvendett. Boldog vagyok, hogy több száz gyerek arcára tudtunk ma mosolyt varázsolni, a családoknak pedig tartalmas és értékes pillanatokat szerezni. A Húsvéti varázslatot ezentúl minden évben megszervezzük” – emelte ki a főszervező.
A rendezvény ideje alatt eladott tombolákból, valamint a színpadon elhelyezett adománydobozba begyűlt jelentős összeget a szervezők Kelemen Kata tanítónő másfél éves beteg kislánya, Hanna támogatására ajánlják fel. A tombolán közel száz nyereményt sorsoltak ki. Bakk-Vitális Mária Kinga főtámogató, a két német tőkéjű nadrággyár vezérigazgatója meglátása szerint Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány rendezvényszervezője és Fejér Melinda csillagos tízest érdemel szervezésből.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nőttek a színházi fizetések
Meglehetősen hosszúra nyúlt patthelyzet után, a városi költségvetés elfogadása előtt pár nappal megállapodás született a béremelések ügyében a város és a sepsiszentgyörgyi színházak vezetői között. Bocsárdi László és Anna Maria Popa is elégedett a tárgyalások eredményével. „Köztes megoldást találtunk, ami azt jelenti, hogy a törvény által előírt fizetésemelések miatt a Tamási Áron Színház produkcióra előirányzott költségei értékben nem érik el a tavalyi szintet” – mondta el lapunknak Bocsárdi László, hozzátéve: ez nem ideális helyzet, mert neki mint a színház vezetőjének az elsődleges szempontja mindig az, hogy az intézmény optimálisan tudjon működni, elegendő fedezete legyen a szükséges produkciós költségekre. „A társulat is készen állt a kompromisszumra, a város is tudott még egy picit hozzátenni ahhoz, amit először előirányzott, csak így tudtunk eljutni oda, hogy ne kockáztassuk az intézményeink működését, és a törvényt is betartsuk” – fogalmazott az intézményvezető. „Végül megtörtént a fizetésemelés, ami természetesen azzal járt, hogy vágni kellett máshonnan, de örülök, hogy valahogy sikerült megtalálni a mindenki számára elfogadható közös megoldást – nyilatkozta Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője. Mint mondta, megkapták végül az előírt ötven százalékot, az eredetileg felajánlott húsz százalék ugyanis törvénytelen lett volna. Ahhoz, hogy a fennmaradó harminc százalékot is megkapják, más költségekből kellett vágni, de végül sikerült úgy csinosítaniuk a költségvetést, hogy a végeredmény még elfogadható legyen nekik is, a fenntartónak is. Hozzátette, nem tudnak sokat fejlődni ebből a pénzből, de meg tudnak élni, és az sem elhanyagolandó szempont: mindezt úgy sikerült elérni, hogy senkit sem kellett elbocsátaniuk az alkalmazottak közül.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pelikán jegyében a Duna-deltában
Beszélgetés a 75 éves Kiss J. Botond biológussal, szakíróval, deltakutatóval
1965-től a Duna-delta Múzeum, majd a Duna-delta Kutatóintézet ornitológus szakembere Tulceán. 1990 óta a Duna-delta Bioszféra Rezervátum Őr- és Ellenőr Testületét vezette. A Romániai Madártani Társaság, a Romániai Vadászati Társaság és az NGO Group Pro Delta alapító tagja.
– Hogyan lett biológus?
– Szeretném hinni: annak születtem. Édesanyám fejlesztette ki bennem a természetszeretetet. A magyardécsei templom 1765-ös építésű szószékkoronáján – amely alól egy igaz ember, édesapám 46 évig hirdette az Igét – ott a mellét föltépő, faragott pelikán három fiókájával. Gyermekként ez ragadott meg, nem az átvitt, szimbolikus értelme, hanem a madár különössége. Utánaolvastam, néztem a kevés dokumentumfilmet, ami élőhelyéről, a Duna-deltáról készült, kerestem a találkozást. Aztán megkaptam a lehetőséget, otthagytam a katedrát meg Erdélyországot, és életem a pelikán jegyébe fordult. Olyannyira, hogy a kutatóintézet címerén – ahonnan kiöregedtem – ott van a gödény. A később megszülető Őr-és Ellenőrtestületnek én terveztem a szolgálati jelvényét. Ez egy, a delta fölött átrepülő pelikán. Sok terepmunkám és tanulmányom fűződik hozzá, valaha tán könyvet is írok róluk…
– Tudtommal most is dolgozik, túl a 75-ön is aktív.
– Bedolgozom még az Intézetbe, rövid szerződésekkel, félállásban. Aiszóposz azon morálja, miszerint az öreg oroszlánnak már nincs barátja, nem minden esetben érvényes. Jó tanítványokat neveltem – most segítem a harmadik volt inasom doktorálását –, nem sietnek, hogy véglegesen kimarjanak, az ifjú farkas szindróma az adott esetben nem túlságosan éles; talán jó az öreg a háznál. Ebben az is benne van, hogy kemény önéletrajzzal rendelkezem, amely a benyújtott pályázatok elbírálásánál pontokat, több esélyt eredményezhet. Az is számba vehető, hogy életem során számos szakmabelivel alakítottam ki közvetlen, jó kapcsolatot. Ami nyomaszt, a nagy információáradat, amellyel hosszú távon képtelen vagyok megbirkózni, no meg a kutatási témák orientációja. Annak idején az egyetemről táplálkozásbiológiai érdeklődéssel távoztam, ez a témakör olyan félszáz publikációmban tükröződik. Akkoriban minden élőlényről azt kérdeztük: mit eszik, hasznos-e vagy káros?
– Herman Ottó már a múlt század elején megírta: „nincsen sem káros, sem hasznos madár, mert csak szükséges van”...
– A hetvenes években divatba jöttek a magatartáskutató kérdések, majd a századforduló után, az uniós fölzárkózás kezdetén a biológiai sokféleség fölleltározása, amely a védterületek kijelöléséhez, majd a kezelési stratégiák kidolgozásához és a hatástanulmányok elkészítéséhez szükséges. Szakmánkban manapság talán az egészségüggyel kapcsolatos, alkalmazott biológiai projektekkel lehet eredményesebben érvényesülni – a döntéshozók érzékenyek az ilyenekre –, mert az írott és elektronikus sajtó folyamatosan ijesztgeti a társadalmat valami világméretű nyavalyával. Ennek leküzdése rengeteg pénzbe kerül. Gondolom, nem vagyok elég rugalmas az új szemlélethez, így alakul ki az emberben a szükségtelenség érzése, és tudatosodik a törvény: aminek van kezdete, annak van vége is, és valamikor mindent abba kell hagyni… Ergo: a tudományos munkát is! Nem akarok elszakadni a természettől, levegőzni járni a városi parkokba, gyarló közszolgáltatások örökös kiszolgáltatottja lenni – nos, ebben a gondolatkörben vásároltam és hozattam rendbe egy nádfödeles, vályogfalú, öreg parasztházat a lagúnák partján, fafűtéssel, vízzel a kútból, szőlővel-gyümölcsössel, zöldségessel, no meg deszkabudival a kert sarkában. Még az utca neve is predesztinált: Darvak utcája. Kicsiny menedék, ahová jó visszavonulni az egyre inkább rohanó világ elől. A részidős munkán kívül csak bevásárolni, hivatalos dolgokat intézni járunk be a városba. Nincs úgynevezett társadalmi életünk. Az ember homo ludens: játszó ember. Vénségére mit játszhat a magyardécsei születésű-neveltetésű Kiss J. Botond, aki mindig játszó embernek szerette volna tudni magát? Azon a szűk félhektáron 350 szőlőtőke, no meg legalább két tucat faj gyümölcstermő fám és cserjém van. Köztük szokatlanabbak is: pl. jujuba, füge, kaki, gránátalma, naspolya, gozsi, szelídberkenye stb. A híres gyümölcstermesztő faluban töltött gyermekkor emlékeire ráépülnek az újabb világhálós ismeretek. Ások, ültetek, metszek, oltok-szemzek – mindez állandó elfoglaltságot ad, feleségemmel együtt. Haszonállatot nem tartunk, a helybéliekkel legfeljebb köszönő viszonyban vagyunk. Nem olyanok, mint akiket Magyardécsén gyermekkoromban vagy Havadon tanárként megismertem. Itt a parasztember majdhogynem elfelejtett dolgozni, gazdálkodni. Egy kis halorzás a Razelm vizein, járulék a részibe kiadott földek után, sokan hektáronként kótyavetyélik el a kolhozból visszakapott tulajdonukat, s a kocsma körül mindig van forgalom... No meg ott a társadalmi segély is. Akkor meg minek dolgozni?! Nem célzatosan, inkább véletlenül kapta a helyhatóságtól az utca a nevét, ahol a templom meg két kocsma áll: Kultúra utcája. Igaz, van ott kultúrház is, de elsődlegesen csak arra szolgál, hogy lagzik alkalmával kibéreljék. A „szellemi központ” tulajdonképpen a italkimérés. Erre nem látni egy rendesen visszanyesett gyümölcsfát, simára kefélt szőrű tehenet. Miről beszélhetünk a szomszédokkal? Helyi értelmiség alig van, legtöbbjükkel legfeljebb illogatni lehetne, magunkra vagyunk az asszonnyal. Mindent magunknak kell elvégeznünk; segítséget, illetve napszámost még a favágáshoz sem kapni. Aki vadfát hoz az erdőből, beoltja, neveli, gondozza, az szeretné hinni, hogy lesz még holnap, tán holnapután is… Tehát nem vagyok elveszve, a telken belül mindig van tennivaló, ha nem a gyümölcsösben, akkor a barkácsműhelyben vagy a szeszlepárlóban. S ha bemegyek szűkre szabott szobácskámba, ott a mai technika általam legtöbbre becsült megvalósítása: a világhálóra kapcsolt komputer. Az interneten pedig rengeteg ismeret, olvasnivaló, olyan könyvek, amelyek eddig kimaradtak, számomra hozzáférhetetlenek voltak. Tájékozódni lehet, a kollégák éppen mit publikáltak, milyen projekteken dolgoznak... Sőt, néha az írás is megy, bár lényegesen nehezebben, mint egy tudományos kutatóintézetben. De mit írna az ember vénségére? Publikációim jegyzékében körülbelül 330 cím van, ezek nyomtatásban is megjelent szakcikkek, és pár könyv is. Nem igazán töröm magam, hogy újabbakat hozzak létre, már nem szükséges bizonyítanom. Sokáig álmodoztam, hogy milyen jó könyvet hozok össze nyugdíjazás után. A címe ez lenne: A Nagy Kaland árnyékában. Azért kaland, mert elég hányatott, néha kalandos életem volt. De mi volt az én életsorsom pl. gróf Teleki Sámueléhez képest?... Az volt a nagy kaland, a világtérkép utolsó nagy, fehér foltjának fölszámolása Afrika mélyén! De nem elégedetlenkedem, nekem ennyi jutott. Legalább deltai fél évszázadom kissé összeolvad Románia biológiatörténetével.
És kinek is írjon az ember? A könyvolvasók lassan kikopnak társadalmunk korösszetételéből, a fiatalabbak, elsősorban a gyerekek az elektronikus fölszerelések rabjai. Őket már nem igazán érdekli a nyomtatott betű. Az Indiáról szóló könyvem jut eszembe, amelynek nem volt kellő reklámja, terjesztője – így a példányok zöme most is ott porosodik Szabó Mártánál Udvarhelyen. A Didaktikai és Pedagógiai Kiadónál megjelent utóbbi kötetem, a Suttog a természet sem volt nagy durranás, bár örömömre több erdélyi magyar iskolába eljutott. Mostanában tematikus előadásokat tartani sem hívogatnak, bár szívesen mesélnék, például a dél-afrikai Krüger Parkról, dúsabb hallgatóság körében.
A deltáról viszont nem akarok beszélni, mert sírva fakadnék a hallgatóság előtt, és az ilyen reakció az én koromban már nem áll jól. De azért nem érzem teljesen haszontalannak életemet, legalábbis, ameddig tart az egészségem.
– Miért mondja, hogy sírni tudna érte, hát nem egy szép, számos élőlénynek otthont adó rezervátumról van szó?
– Legyen bár pusztába kiáltott szó, megpróbálom röviden összefoglalni. Bioszféra védterület vagyunk, helyi lakossággal, jelentős gazdasági hatású turizmussal, komoly érdekeltséggel az ipari jellegű halászatban, közlekedésben, mezőgazdaságban. De ki ellenőrzi, foganatosítja a zömében helyes törvényes rendelkezést? Az Őrtestület ma már csak egy halványodó legenda, a most meglévő szervek közül pedig csak az Ökológiai Gárda mutat föl látványosabb eredményt. A többiek hathatóssága kérdéses. Én nem a Delta Force-ba való újratelepítést látom megoldásnak, hanem visszamenni a 1990-es évek elvárásaihoz. Hogy a testület ne a Természetkezelőség mostohagyereke legyen, hanem ismét önálló intézmény, ahogyan megálmodtuk. Sokszor elmondtam, többször megírtam ezt a receptet, most csak megismétlem. Példa: a nagy ichthyológus, a román halászat hajdani megszervezője, Grigore Antipa idején egytucatnyi válogatott őrből álló testülettel – evezős ladikjaikkal – delta-szerte sikerrel képviselték a törvényt. Másik, igen fontos dolog a védett terület kormányzójának személye. Annak idején nagy örömmel fogalmaztuk meg: a védterület főnöke ne legyen valami igazgatócska, hanem a terület nemzetközi jelentőségét tükröző, legalább helyettes államtitkár rangú kormányzó, akinek kinevezését a Román Tudományos Akadémia is akkreditálja. Nos, ez utóbbi kitétel már az első törvényátrendezéskor megbukott, politikai leosztás lett belőle. Az eredményt a kormányzó személye körül tavaly nyáron kipattant botrány is tükrözi: kiderült, hány milliócska euróért cserélt gazdát a kormányzói szék, egy üzletembernek álcázott maffiafőnök érdekében. Ma sem tudni biztosan, milyen házi feladattal jött a három hónapos mandátumra kibérelt kormányzó. Nagyon kemény, alaposan fölkészült szakember kellene ide, aki jól adminisztrál, nem kötik csoport- vagy egyéni érdekek, vigyáz a rendelkezések betartására, és tartja hátát az embereiért. De ki lenne ez a Grál-lovag, aki – a konjunktúra ismeretében – lecserélhetné a mostani főnököt?
Sok mindent kellene és lehetne tenni itt, például rendezni a deltai közlekedést. Ugyanakkor hiányzik az ellenőrző szerv. De ha lenne is, nincs megszabva a szabálytalanságért kiróható büntetés. Ott van a delta érintetlenségének földarabolása, a titkon fölhúzott halásztanyák, törvénytelenül besettenkedő remetelakok, turisztikai objektumok, az aggasztó méretű orvhalászat meg a vadkempingezés. Nem a természetes vízháztartás érdekében, hanem turisztikai meggondolásból végzett mederkotrások, a lecsapolt, alacsonyan fekvő területek mezőgazdasági területté való átalakítása, a helyhatósági rendeletek, amelyek megengedik a törvények áthágását. Például a védett madártelepek turisztikai objektummá való átalakítását, a kolóniákban pedig – legalább szemszúrásból – megkötéssel csak max. 5 km/óra sebességgel lehessen közlekedni. Pedig nem volna szabad bemenni sem 5, sem 55 km-es sebességgel, mert a törvény tiltja. A prefektus – persze, csak szóban – megengedte a turisztikai cégeknek… Külön könyvet lehetne mindezekről írni, de kinek és miért? A politika a gazdasági érdekek emanációja, a törvényhozó politikus pedig az üzletember kreatúrája. Ismét a pusztába kiáltó szó parabolája: a kilátástalanság.
Nos, ebben a helyzetben kell a pelikán jegyéből visszahúzódnom megint a jó öreg oroszlánéba, amely alatt születtem, és örülnöm, hogy vénségemre nem érem meg szeretett Duna-deltám végnapjait. Szomorú dolgok ezek, de ha már kérdezett, én őszintén, tapasztalataim alapján válaszoltam.
SZÉKELY FERENC / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)