Felszíntől az alapig
Fontos, hogy a parlament megszavazta az anyanyelvhasználatot lehetővé tevő törvénymódosítást az egészségügyben. Olyan előrelépés a kisebbségi jogok bővítése terén, ami megerősíti, hogy az RMDSZ és a kormánykoalíció együttműködési megállapodása működőképes. Már néhány éve nem ment át a parlamenten törvénykezdeményezés, amely lényegesen bővítette volna a kisebbségi jogokat. Ez jelzés volt arra, hogy Románia lezárt egy fejezetet, és megoldottnak tekinti a kisebbségi kérdést.
A tegnapi lépéssel felébredt ismét annak a reménye, hogy nem jutottunk el az út végére, van még tovább, nem lehetetlen ismét megnyitni a kisebbségi jogok bővítése felé vezető utat, amit a román állam szinte valamennyi párt egyetértésével lezártnak tekintett, és azt a hamis illúziót keltette, hogy Románia a nemzeti kisebbségek Kánaánja. Mi tudtuk, hogy ez nincs így, és az elmúlt időszak nemzetközi lobbitevékenysége remélhetőleg az európai kancelláriákban és a tengeren túlon is lassan szétforgácsolja a hamis propagandaképet, amit Románia szeretne magáról elhitetni.
Az eddigi tapasztalat szerint azonban nem lehet karba tett kézzel ülni és a sikernek örvendezni, mert minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle, vagy amennyire érvényt szereznek neki. Ez hatványozottan igaz Romániára, amely cseppet sem a törvények betartásáról híres, főleg, ha a nemzeti kisebbségek jogairól van szó. Számos kisebbségi jog biztosítva van már papíron, de ezeknek mai napig nem sikerült érvényt szerezni az etnikailag sokszor elfogult állami intézmények mulasztása miatt. Az egészségügyben az anyanyelvhasználat lehetőségének már az európai nyelvi chartán keresztül biztosítva kellett volna lennie, ha Románia komolyan vette volna nemzetközi vállalásait, de nem tette, ezért fordulhatott elő az olaszteleki lány kolozsvári esete, ezért volt szükség a mostani törvénymódosításra.
Borbély István / Szabadság (Kolozsvár)

Szemlélődés közben Tudoran Klára tárlatán
Textilmontázsok és színes grafikák álomvilágába hívogatnak Tudoran Klára alkotásai a Minerva-házban megnyílt Spirituális kapuk című tárlatán. Csalogató cím, hiszen ki az, aki nem szeretné, hogy serkentő és pihentető, komoly és játékos vágyak festői panorámájában rátaláljon saját emlékeire s bennük rejtett titkaira beváltásuk ígéretében? Szerintem, eme rátalálás reményében lépte át a kiállítás jóreménység-kapuját a tárlatra igyekvők színe-java az április 4-i megnyitón.
Ám vigyázat! A belépés varázslattal kezdődik. Az átviteli mágia hatalmát idéző varázslat ez: megálmodni vágyaink teljesülését azon a bizonyos eszme- és érzelemtársító mezsgyén, a senki földjén, ami nincs is, és mégis van, ami a metaforák csábító világába vezet. Erre a varázslatra elsősorban azok hivatottak, akik alvás közben (vagy helyette) álmodni is merni tudnak, akik gyermekkoruk hitével együtt megőrizték emlékeiket, sőt máig gazdagították őket. Mert azok számára, akik az álmok világát nem értékelik, akik elfelejtették gyermekkoruk csodáit, és akiknek nincs amire emlékezniük – azok számára az álomhajó csábító hívogatása rövidre záródik. Picasso mondotta, minden gyermek művésznek születik, a kérdés az, hogy mit tegyünk, hogy annak is maradjon öregkoráig.
Csendes kíváncsiságukat nem szívesen törtem meg a szokásos előmagyarázatokkal. Ilyenkor, úgy érzem, őket is, magamat is megfosztom a felfedezés örömétől. Emiatt csak egy-két alkotás befogadásának bensőséges örömét áldozom fel az értelmezés mágiáján, amolyan félig-meddig vezetett megértéssel, a többit érintetlenül a nagyérdemű birtokbavételére bízva.
El kell mondanom, hogy Tudoran Klára saját műfajt dolgozott ki magának alkotásai életre keltéséhez: a textilmontázst. Kertészeti hasonlattal élve, akár a melegágy a palántáknak, a műfaj is szülőágya a műformának. A textilmontázs sajátosan egyéni műfaj. Kelmék, vásznak, selymek, s még sok más textília anyagából alakul ki, beleértve az anyagok eleve adott színét, kitapinthatóságát, visszfényét. Térbeliségében a festészet és szobrászat homogén közegei között húzódik meg. Szerénységében nem méri össze magát a dombormű évezredes vonásaival. Nem kő, nem fa, se nem metál, hanem emberi öltözék lenge anyagaiból származik. És összerakottságában kiválóan alkalmas a benne születő alkotás üzenetének felöltöztetésére, és rögtöni továbbítására. Ám eredetében magával hozza forrása szinesztéziás érzékelhetőségét. Ránézve valóságosan látjuk fénylő színeit vagy tompán jelentkező árnyékait és érzékszerveink kölcsönös kapcsolatai révén „halljuk” suhanását, ujjaink begyével „kitapintjuk, megsimogatjuk” hajlékonyságát, mozgékonyságát, egyszóval, eleve nagyon közel érezzük magunkhoz. Persze, ennek az anyagnak, ahhoz hogy az ihletben fogant üzenetet közvetítse, műformává kell válnia. Ilyen műformákba alkotta érzékivé Tudoran Klára jelen kiállításán bemutatott alkotásait.
Legutóbb, a hídelvei református templom dísztermében Nagy Annamária iparművész üvegbe komponált alkotásaival közös tárlaton jelentkezett Klára asszony textíliáival. Az előbbiek a fény, az utóbbiak a szín világából valók. Kifejezésbeli hasonlóságaikat és különbségeiket egy retorikai megfordításban foglaltam össze. Az üvegkompozíciók a fény színeit, a textilkollázsok a szín fényeit sugározzák nézőik elé, hol gyengéd szerénységgel, hol önző gazdagsággal.
Mostani kiállításán pedig, belépve a Szellemi kapukon a szemközti falon máris hívogat dagadó vitorláival az álomhajó útrakészen. Mellette az Imago sorozatból az első Világ képe (Imago mundi) borítékolt levélüzenetekkel teli virágkelyhével vár a nézőre. Sajátos varázzsal ruházza fel imágoit alkotója. Mint képek, valamennyien elvárják, hogy elidőzzünk mellettük. Felületükön apró nyitásokkal sejtetik a mögöttük húzódó rejtekutak talányait. Ha álomtekintetünkkel belehelyezkedünk fókuszpontjaikba másképpen látjuk ébrenlétünk világát és íme, éppen erre tanítanak. Tanításuk pedig érvényes a többi kép megértésében is. Így, a sorjában, rákövetkező Genézis szemlélésében, amely hegyek, völgyek, városok és az élővilág teremtésének biblikus motívumait foglalja össze számunkra. Meg aztán itt van a Kapu, a kiállítás címerképe tárva-nyitva előttünk fehér kendők látszatába takart felénk integető élményeivel. Körutunkon rövidesen elénk áll a Városvédők megindító kompozíciója, amint a várost madártávlatból szemlélődve nézik őrzőangyalaik, a várvédő emberek, akik – így a kép üzenete – bármikor hősökké válnának megmentéséért. Nagyon is tudatos ez a felszólító üzenet számunkra. Éppen azért hangsúlyozottan megismétlődik. A termet körbejárva nem léphetünk ki anélkül, hogy az ajtó melletti részt egyedül birtokoló tablót, az Európa megmentését az álomséta végén kellő áhítattal ne fogadnók be. Mert a jelképes alakok végig az előtérben rendezik soraikat, akár Giotto trecento kori ikonjain, a jelent vigyázva annyiszor megpróbáltatott jó öreg földrészünk megmentésére szólítanak. Mégpedig a categoricus imperativus hangvételében. Nincs mit kérdeznünk tőlük, mert nem szóra, hanem magatartásra intenek. Ha nem lenne időszerű felszólításuk, higgyük el, mementójuk nem került volna vászonra…
Mielőtt álszerénykedve abbahagynám a beavatások szertartását, a többi kép szemlélését érintetlenül a nézőkre hárítva, visszatérek aműfaj és műforma dinamikus kapcsolatához. A műfaj, létrehozza palántáit, a műformákat. Ezek jól érzik magukat benne, mindaddig, amíg a műfaj óvó jelenléte nélkülözhetetlen számukra. Aztán meghaladják saját műfajukat és újat kanyarítanak maguk köré. Közben elfelejtik, hogy az új műfaj előbb-utóbb új műformákat nemz, amelyek föléjük emelkednek. Bizony, ez zajlik a vívódó alkotás formális hátterében. Tudoran Klára kollázs-műfaja is új műformákkal vemhes. Három éve már egy sajátos színes grafikával kísérletezik. És a kezdeti kísérleteken túl, a mai kiállításon, gyönyörű példákkal bizonyította jogosultságukat. Az üveg mögé rendezett rajzainak technológiája is egyéni, amint a megteremtett montázsé is az volt. Grafikái végső formájukat fényképezés- és számítógép-technikák révén érik el. Mondanivalójukban ránk mosolyognak, akár a csendes szépség övezetében neszező eszme, ám üzeneteiket még nehezen árulják el. Titkolódznak. Akár művésznőjük, aki végül is a több mint húsz kiállított grafikából nekem is csak kettő programját árulta el: a Piros-Zöld varázslóét és a Kiment a ház az ablakon címűét. Feladatunk tehát, velemmel együtt, rákáresni a többiek jelentésére is.
E rátalálás reményében kívánom, hogy jövő évben újabb tárlattal lepjen meg mindannyiunkat Klára képzőművésznőnk csodaszép, hasonló élményekben, szépségben és szeretőn óvó üzenetekben gazdag alkotásokkal. Ha sikerül, akkor kettős évfordulós kiállítás lesz ez a jövő évbeli. Mert Tudoran Klára kora ifjúságában kezdte el képzőművészeti kísérleteit. Első kiállítását Máramarosszigeten rendezte 1988-ban. Amennyiben a mai tárlat sorjában a kilencedik, a jövőbeni a tizedik lenne. Számításaim szerint tehát alkotó munkásságának 30 éves évfordulóját ünnepelhetnők tizedik egyéni kiállításával. Úgy legyen. Addig pedig, minden kommentár nélkül fogadja el krónikása megelőlegező ajándékát, egyik kedvenc költeményét az álmok világából ébredő áprilisról, Radnóti Miklós tollából:
Ragyogó rügyre ült le most a nap/ s nevetve szamárfület mutogat./ Madárfi erre eltátja csőrét,/ hunyorg feléje a nevető rét/ s a bárány is csodálkozik. Csoda,/ hogy nem billen ki száján fogsora.
Ragyogó rügyön álldogál a nap,/ indulni kész, arany fején kalap./ Fiatal felhő bontja fönt övét/ s langyos kis esőt csorgat szerteszét,/ a rügy kibomlik tőle és a nap/ pörögve hull le és továbbszalad.
ANGI ISTVÁN / Szabadság (Kolozsvár)

Megszüntetné a torlódást a határátkelőknél az RMDSZ
Gyors intézkedést kér az RMDSZ a bukaresti belügyminisztériumtól a határátkelőkön tapasztalt torlódások megszüntetése érdekében.
A határrendészetet is felügyelő belügyminisztériumhoz fordult Cseke Attila RMDSZ-es szenátor, arról kérve tájékoztatást a tárcától, milyen intézkedéseket készül bevezetni a torlódások elkerülésére a szakhatóság. Mint arról a Krónika is beszámolt, az elmúlt napokban jelentősen nőtt a várakozási idő az ország határátkelőin, miután április 10-én életbe lépett az új schengeni határellenőrzési szabályzat, amely szigorúbb ellenőrzést ír elő az Európai Unió tagállamai számára. Tekintettel arra, hogy a közelgő húsvéti ünnepek miatt a következő napokban még nagyobb forgalom várható a határátkelőkön, Cseke Attila szerint mielőbb megoldást kell találni a problémára annak érdekében, hogy bosszúság nélkül lehessen átkelni a határon.
Az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője felhívta a belügyminisztérium figyelmét arra, hogy az Európai Unió legújabb tagja, Horvátország ideiglenesen felfüggesztette a szigorított határellenőrzésre vonatkozó uniós irányelv alkalmazását, mivel azt állampolgárai érdekeivel ellentétesnek ítélte. „A kialakult helyzetet Romániának is sürgősen orvosolnia kell, hiszen elfogadhatatlan, hogy az ország uniós csatlakozása előtti időszakra emlékeztető határellenőrzést vezessenek vissza, és mindezt a húsvét előtti, amúgy is rendkívül forgalmas időszakban. Köztudott, hogy nagyon sok külföldön élő román állampolgár utazik haza a húsvéti szünetben, az európai normalitás része kellene legyen, hogy órákig tartó várakozás nélkül jussanak az országba" – idézte a Bihar megyei honatyát az RMDSZ keddi hírlevele.
Cseke Attila szerint a múlt héten életbe lépett szigorítás talán még nagyobb bosszúságot okoz azoknak a román állampolgároknak, akik az elmúlt években a határ menti magyarországi településeken vásároltak házat, és innen naponta ingáznak magyarországi otthonuk és romániai munkahelyük, iskolájuk között. „Hétköznapjaikat jelentősen megnehezíti az unió határátlépésre vonatkozó irányelve" – fogalmazott Cseke Attila.
A pénteken életbe lépett 2017/458-as számú uniós szabályozás előírja, hogy az Unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor. Az említett kódex hatályba lépése következtében az elmúlt napokban félórás-órás várakozásra kényszerültek azok, akik a Szatmár megyei Peténél vagy a Bihar megyei Borsnál lépték át a határt, de a kisebb átkelőkön is nőtt a várakozási idő, a teherszállító járművek pedig sok esetben akár 10 órát is állnak a határon. Krónika (Kolozsvár)

Kórházi anyanyelvhasználat: kérdőjeles a kivitelezés
A Krónika által megkérdezett orvosok jónak, de nehezen kivitelezhetőnek tartják a képviselőház keddi döntését, miszerint azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a 20 százalékot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézmények kötelesek lesznek magyarul beszélő személyzetet alkalmazni.
„Nagyon jó ötlet, csak nem tudom, hogyan lehetne kivitelezni" – reagált Gheorghe Carp, a nagyváradi megyei sürgősségi kórház menedzsere, amikor a képviselőház 2018. január elsején életbe lépő döntéséről kértük ki a véleményét. Kifejtette, Nagyváradon egyre nehezebb magyar szakembereket találni, hiszen sokan úgy döntöttek és döntenek ma is, hogy inkább a közeli Debrecenben vagy Budapesten vállalnak praxist, illetve nyugat-európai országok egészségügyi rendszerét erősítik. „Én jól beszélek magyarul. Emlékszem, gyerekkoromban a nagyváradi kórházakban az alkalmazottak 60 százaléka beszélt magyarul, ma már jó, ha 10 százalék tud" – emlékezett Carp, aki szerint a 90-es évek orvosexodusa után jelenleg is az a jellemző, hogy az orvosi egyetemek végzettjei előszeretettel vállalnak külföldön munkát.
A sebész szerint a parlamenti döntés egyébként indokolt és üdvözlendő. „Kell lennie valakinek, aki tud magyarul. Nem lehet, hogy ne legyen. Mert vannak betegek, főleg idősek, akik csak magyarul tudnak" – fejtette ki, de elmondása szerint jelenleg is meg tudják oldani, hogy ilyen esetben magyar vagy magyarul tudó szakemberhez kerüljön az illető. Váradon ilyen szempontból nincs gond, mindig akad magyar alkalmazott, aki segít, magyarázta, de más városokban problémát okozhat az új előírás. Gheorghe Carp szerint ha a törvény kötelez, lehetőségeket is kellene biztosítania. Mivel nálunk az orvosokat, egészségügyi dolgozókat versenyvizsgával alkalmazzák, nem pedig interjú vagy sajátos elvárások alapján, mint Nyugaton.
„Ha a kórház vezetése kiír egy versenyvizsgát, és az a kitétel szerepel benne, hogy tudnia kell magyarul, mindenki nekiugrik, mert diszkriminációnak minősül" – hívta fel a figyelmet egy lehetséges akadályra a kórházmenedzser, aki szerint a parlamentnek – ha már ilyen törvényt fogad el – erre is megoldást kell találnia. Nagyváradon, ahol a lakosság 26 százaléka magyar nemzetiségű, több magyar orvos kellene, ezért a honatyáknak azon kellene dolgozniuk, hogy ezek a hazai egészségügyi rendszert válasszák, tette hozzá a váradi megyei sürgősségi kórház menedzsere.
Hiába szabályoznák törvénnyel a számukat, ezután is ugyanannyi magyar orvos lesz, mutatott rá lapunknak egy neve elhallgatását kérő kolozsvári orvos. A gyerekkórház sürgősségi osztályán dolgozó, magyar nemzetiségű szakember kifejtette: a magyar orvosok hiányát mi sem illusztrálja jobban, minthogy a város orvosi egyetemének azon az évfolyamán, amelyen végzett, 400 végzős közül 10 volt magyar és 5 közülük elment külföldre. „Ugyanúgy elmennek, mint a többségiek" – mondta a fiatal orvos, aki szerint a marosvásárhelyi egyetem végzősei körében sem jobb a helyzet.
Úgy vélte, a képviselőház döntése nem megalapozott, hiszen tapasztalata szerint jelenleg is ugyanúgy ellátnak minden egyes beteget, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél. A gyakorlat szerint, ha egy magyar beteg nem tud románul, akkor magyar orvoshoz kerül, és amennyiben az illető osztályon nincs magyar szakember, másik osztályról hívnak, és az fordít a beteget vizsgáló kollégájának. Mint mesélte, maga is sokszor fordított már kollégáinak, amikor szükség volt rá.
A kolozsvári orvos szerint a magyar beszéd sokszor amiatt is nehezen alkalmazható a vizsgálat során, mert a magyar orvosok többsége is csak a román szakkifejezéseket ismeri, ráadásul az asszisztensnek vagy a vizsgálatnál asszisztáló rezidenseknek románul kell jeleznie, mi a gond. Ilyenkor „fele apă, fele víz" alapon a gyerekkel, szülővel magyarul, a kollégákkal románul beszél, sürgősségen csak így megoldható, hogy a legrövidebb idő alatt ellássák a beteget, ismertette a gyakorlati akadályokat az orvos. Kifejtette, mindennapi munkája során azt tapasztalja, hogy román kollégái is ugyanúgy ellátják a magyar beteget, mint a románt. Ha vannak ennek ellenkezőjéről tanúskodó esetek – amelyeket szerinte előszeretettel kap fel a politikum –, az az illető orvos jelleméről árulkodik, és nem általánosítható. Az ilyen orvos a román vagy roma nemzetiségű beteggel is ugyanolyan kifogásolható módon bánik, mondta a kolozsvári szakember, hozzátéve, hogy az olaszteleki lány esetében is egy ilyen, sokak által bepanaszolt kollégáról volt szó.
Mint arról beszámoltunk, az olaszteleki Sükei Katika azért került a gyermekkórházba, mert a lábán áthajtott egy busz. A kolozsvári egészségügyi intézményben ügyeletes Ioan Dobrescu orvos kezdettől fogva megalázóan viselkedett vele, majd a szüleivel is, ugyanakkor a családnak segíteni akaró unitárius lelkésszel is gorombán beszélt. Végül elküldte az ellátásra szoruló kislányt a kórházból. Egy évvel korábban, 2015 márciusában a nagyváradi gyermekkórházban történt hasonló esetről számolt be egy édesapa.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Szinte Gábor hű maradt szűkebb pátriájához
A székelykaputól a törülközőig
A századfordulón tevékenykedő, sepsikőröspataki Szinte Gábor rajztanár, fényképész, rajzoló hagyatékából nyílt kiállítás múlt héten a Székely Nemzeti Múzeumban.
A néprajzi gyűjtő a 20. század eleji, alakuló néprajztudomány egyik tevékeny „terepmunkásának” tekinthető, aki a népköltészet példájára hivatkozva javasolta a hagyományos népi alkotások felgyűjtését „a kaputól az utolsó törülközőig”. Erre utal a budapesti Néprajzi Múzeumból érkezett tárlat címe is: A székelykaputól a törülközőig. „Mindig hű maradt Székelyföldhöz és a Székely Nemzeti Múzeumhoz, ezért is mondhatjuk, Szinte Gábor hazajött” – fogalmazott Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőbeszédében, kiemelve, hogy a mostani tárlat igazi székely tematikájú kiállítás, a székelykapu-konferencia folytatásának is tekinthető.
Székelyföldnek és Háromszéknek óriási szerencséje, hogy a 19. század végén, 20. század elején tehetséges képzőművészek kezdték el dokumentálni ezt a vidéket, tudtuk meg dr. Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutatótól, aki a korabeli gyűjtések elindításának körülményeit vázolta. Kiemelkedő szerepe volt Szinte Gábor rajztanárnak, aki sepsikőröspataki származásúként belülről ismerte Székelyföldet. Első komolyabb tanulmánya Háromszék, Csík, Udvarhely és Maros-Torda vármegye házait vette számba, és elsőként kötötte össze a háztípusok alakulását a tűzhely változásaival; ez a szemlélet később fontos szerepet kapott a magyar néprajztudományban.
Korában meglehetősen haladó véleménynek számított az is, hogy a népi építészet reprezentációját nem kiállításokban képzelte el, hanem eredeti helyen való megőrzésüket szorgalmazta. A 20. század legelején Kalotaszegen kívül egész Erdély építészete ismeretlennek számított, ezért is fontos Szinte Gábor munkássága, aki elsőként átfogóan dokumentálta Székelyföld népi kultúráját, Huszka Józseffel együtt a térségre irányította a kutatók figyelmét.
A kiállítás rajzokból, fényképekből, úti jelentésekből áll, hiszen Szinte Gábor nem tárgyakat gyűjtött, hanem így örökítette meg a tárgyi világot, mondta el Tasnádi Zsuzsanna kurátor, a Néprajzi Múzeum munkatársa, kiemelve, hogy a fiatalok számára is szeretnék vonzóvá tenni ezt az értékes anyagot, ezért úgymond az ő nyelvükön szól az az interaktív székelykapu-rajzoló program, amit a múzeumban ki is lehet próbálni. A Néprajzi Múzeum anyagát kiegészítették a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében levő, a gyűjtemény témájához vagy a családhoz kötődő tárgyakkal is. A kiállítás Sepsiszentgyörgyön július végéig látható, majd Székelyudvarhelyre költözik.
Gy. Turoczky Emese / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

I. Rügy szakmai napot rendeztek pedagógusoknak
Új módszerekkel ismerkedtek
Április 1-jén Kézdivásárhelyen az Értékpont Pedagógiai Műhely és a Bóbita Egyesület szervezésében rendezték meg a Rügy szakmai napot céhes városbeli, sepsiszentgyörgyi, erdővidéki és Hargita megyei pedagógusok, továbbá más szakterületekről érkezett meghívottak részvételével.
Orbán Imola szervező lapunknak elmondta, a szakmai nap célja az volt, hogy a résztvevők a tapasztalati és élmény-tanulás módszereibe betekintést nyerjenek, emellett műhelygyakorlatok révén megismerjék a legújabb módszereket. „A visszajelzések egyértelműen pozitívak, a résztvevők jelezték, végre azt kapták, amire szükségük volt: erős élmény, cselekvésre ösztönző erő, azonnal alkalmazható módszerek sokasága”.
A szervezők ablakot kívántak nyitni azon módszerekre, amelyek a pedagógiai munkát, a nevelő–fejlesztő, segítő tevékenységeket gazdagítják, kiegészítik. „Évek óta dolgozom pedagógusokkal, gyermekcsoportokkal és egy jó csapattal. Képzéseinken több száz oktató vett már részt, folyamatosan vannak felkéréseink és mégis, néha az az érzésem, hogy elakadnak az információk, nem elég erős a kapcsolatunk az iskolákkal. Szeretnénk egy párbeszédet kezdeményezni minél több intézménnyel, hogy képzéseinkbe, valamint az osztályközösségek számára szervezett tréningjeinkbe betekintést nyerjenek, kedvet kapjanak hozzá.”
A szakmai nap szervezésére rövid idő állt a rendelkezésre, a meghirdetett helyek hamar beteltek, és az 55 résztvevő az egésznapos tevékenység alatt négy egymást követő műhelyen vehetett részt. „Azok a pedagógusok, akik munkájuk során szívesen dolgoznak a művészet adta lehetőségekkel, vagy már rég vágynak egy önfeltáró, művészetterápiás képzésre, belekóstolhattak a módszereinkbe jómagam és László Ágnes vezetésével. A művészetterápiás műhelyünk az első képzés beharangozója is, amelyet június végén rendezünk”. A tapasztalati tanulás és a megváltozott pedagógus szerep a legnagyobb gombóc, ezért a résztevők a facilitálás módszereit is megismerhették gyakorlat közelben.
A továbbiakban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva A népi játék és drámajáték című könyv bemutatása után drámapedagógiai foglalkozást tartottak, László Ágnes klinikai szakpszichológus terápiás prevenciós program-bemutatót, Horváth Kovács Ádám és Rácz Renáta az Outward Bound Románia részééről kalandpedagógiai foglalkozást, de volt meseterápia-foglalkozás Csavar Mátis Katalinnal és múzeumpedagógia is Dimény Erikával.
„Emellett Deszke Enikő, Demeter Csilla és Szekeres Márta kézdivásárhelyi pedagógus barátaim tartottak három műhelyt érdekes témákban, de volt nyereményjáték is, majd Bartalis Beáta, a Bod Péter tanítóképző diákja, a Bóbita Egyesület animátora tábori táncunkkal mozgatta meg a nagy csapatot. A rügyezést követheti a kibontakozás, színes élményekben tapasztalatokban gazdag tanórák és foglalkozások, majd újabb képzések és események sorozata. Köszönet a támogatóinknak, partnereinknek!”, summázott Orbán Imola.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Májusban a magyar könyvkultúráé a főszerep Kolozsváron
Hetedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Ünnepi Könyvhetet május 11 és 14. között. Könyvbemutatók, beszélgetések, zene, színházi előadás várja az érdeklődőket.
„Szeretnénk minél inkább a Fogoly utcára koncentrálni, oda szeretnénk minél több eseményt szervezni, de működnek a párhuzamos helyszínek is” – fogalmazott H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A magyar könyves kultúra – és a zene – négy napig uralja a belvárost – tette hozzá.
Csomos Éva-Zsuzsánna a programpontokat: május 11-én délután zajlik az ünnepélyes megnyitó, majd magyar- és világirodalomból származó gyerekdalokat hallgathatunk.
Molnár Krisztina Rita magyarországi műfordító, költő két előadást is tart, egyet gyerekeknek, egyet felnőtteknek – hangzott el. Színházi előadás is zajlik majd Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyvsorozata nyomán – a felolvasószínház Kosztolányi Dezső eddig ismeretlen arcát mutatja fel.
Térey János költővel beszélget Prieger Zsolt újságíró, péntek este pedig az Anima Sound System Dj-set zenél: Hemingway, Örkény, Pilinszky, Áprily, Ady-műveket szólaltatnak meg. Gerlóczy Mártont az Áprily-évforduló kapcsán hívták meg a szervezők. A Báthoryakat övező mítoszokól Várkonyi Gábor írónő és Várkonyi Gábor történész beszélget majd.
Ferencz Blanka elmondta, idén a NEST-tel közösen szerveznek iskolásoknak szóló slambajnokságot. A Könyvhét előtti héten az összes kolozsvári magyar iskolában szerveznek előválogatót, vasárnap pedig a döntő zajlik. Idén a NEST experijammel is készül, audiovizuális élményt nyújtva a hallgatóságnak.
Nagy Péter, az Exit Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, két és fél évvel ezelőtt egy 13 éves lány, Lupescu Kata ifjúsági kalandregényt kezdett írni, amelyet a kiadóhoz is eljuttatott. A kiadó támogatta ezt, a most 15 éves lány már a negyedik köteténél tart, az első regényét pedig a Könyvhéten ismertetik majd.
Műfordítók, elméleti szakemberek találkoznak, akik többek között arról beszélnek majd egyebek mellett, hogy milyen műveket érdemes újra lefordítani. Kassáról érkező vendégeik a város színházkultúráját ismertetik majd, városnéző túrákat is szerveznek a Korzó Egyesülettel közösen, csatlakozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Művelődés is a programsorozathoz. maszol.ro

BBTE-s diákok remekeltek a Harvard Egyetem menedzsment esettanulmány-versenyén
Az amerikai Harvard Egyetemen működő Harvard College Consulting Group által szervezett nemzetközi menedzsment esettanulmány-verseny helyszíni döntőjére jutottak tovább a kolozsvári BBTE magyar tagozatos közgazdász hallgatói. A Harvard International Consulting Competition döntő fordulójára április 22-én kerül sor az amerikai Cambridge-ben, a Harvard Egyetem székhelyén.
A verseny selejtező fordulójára április 5-i határidővel került sor, melynek keretén belül a versenyző csapatoknak egy stratégiai javaslatot kellett kidolgozniuk a Delta Air Lines légitársaság menedzsmentje számára egy „ultra low-cost” szolgáltatás bevezetésére vonatkozóan. A selejtező fordulón elért kiváló eredmények alapján a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetét képviselő hallgatói csapat továbbjutott a verseny helyszíni döntő fordulójára, amelyen a világ legrangosabb egyetemeit képviselő hallgatói csapatok vesznek részt.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Válaszolt az Erdély-zászló ügyében a csendőrség
Mint ismeretes, Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke és Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke petíciót juttatott el Románia belügyminiszteréhez, melyben arra kértek választ, hogy a 2017. március 15-i csendőri intézkedések (az Erdély-zászló ügyében) jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata illegális-e Romániában? A válaszadás jogát a belügyminisztérium a csendőrségre ruházta át, akik levelükben nem tértek ki az Erdély-zászló használatára, így Soós Sándor megállapította: „amit nem tiltanak, azt szabad", s ezen elvből kiindulva elmondható, hogy Erdély zászlajának használata nem ütközik semmiféle törvénybe. A hatóságok ugyanakkor továbbra is a szervezőkre hivatkoznak a négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán. A Néppárt képviselői mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, s az ügy tisztázása érdekében arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet (a szervezőket és a csendőrség érintettjeit is) idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, mi is történt pontosan az idei kolozsvári nemzeti ünnepen. Közlemény
Erdély.ma

...olyan nem jó emlékezni ezekre… (2)
A szocialista rend felforgatója
Incze – született Balázsy – Ilona folytatja visszaemlékezését:
– Édesapámat 1959-ben politikailag elítélték kilenc évre, Marosvásárhelyen volt a tárgyalás. Hogy milyen indokkal? Azt mondták, szimpatizált az 1956-os magyarországi eseményekkel, az „ellenforradalommal”, ahogyan a vádiratban fogalmaztak. Azt is felrótták neki, hogy azt mondta, persze kacagva, menjünk utcaseprőnek, ott legalább diplomás emberek lesznek. Hát ilyen bűnei voltak, és ezeket komolyan gondolták!
Míg a vizsgálati fogságban volt, az ismerősök azt tanácsolták, hogy mondjon le a kisebbik húgomról, mert sem engem, sem a nagyobbik húgomat, Borcsit nem vették fel sehová, és legalább Editke tudjon továbbtanulni. Nem tudtunk beszélni édesapámmal, hogy ezt miért kell megtennie, de ő tudta, miről van szó, és akkor a börtönben megírta a lemondást, románul, mert perfekt beszélt románul. Nagymama akarta, hogy két évet román gimnáziumba járjon, egyébként Zilahon a Wesselényi Kollégiumban érettségizett. Editkét édesapámnak a nővére adoptálta, Sári néném is el volt zárva azelőtt, de nekik nem volt annyi földjük, hogy kiemeljék őket. Nevet adtak neki, de soha, egy percet sem lakott náluk, viszont így tudott érettségizni a Mikóban, majd sikerült elvégeznie Brassóban a hároméves építészeti technikumot. Mind a hárman arra törekedtünk, minél hamarabb legyen valami végzettségünk, hogy dolgozhassunk, mert nagy szegénységben éltünk. Édesanyám az akkor még pirosban álló központi ortodox templom pincéjébe járt almát válogatni, akkor ott volt az aprozár raktárja. Édesapám is csak napszámban dolgozhatott, ő és más kiemeltek, Kaisler Anti bácsi – akivel úgy szólították egymást, hogy kiskomám, jó barátok voltak, eltemetve is egymás mellett vannak a szemerjai temetőben – gazdákhoz járt el kaszálni, de kellett fogadniuk egy embert, mert a kaszát egyikük sem tudta megverni. Olyankor adtak kosztot is nekik, de gyengét, édesapám azt mondta, ha én a napszámosaimnak ilyen kosztot adtam volna, otthagytak volna. Akkor nagyon nehéz idők voltak. A marosvásárhelyi tárgyalásról tömegesen jöttünk ki a törvényszékről, s az egyik egyenruhás tiszt diszkréten mellém jött, és mondta: hölgyem, fellebbezzék meg, hát ez milyen vád? Meg is fellebbeztük, de annyit értünk vele.
(A kolozsvári katonai törvényszék Marosvásárhelyre kihelyezett ülésén 1959. június 24-én hozott 261-es számú ítélet tipikus példája a koncepciós perekben született döntéseknek. Balázsy Károlynak valójában semmi bűne nem volt, ha beszélt is arról munkatársainak – időközben ugyanis tisztviselő lehetett az Autoexpediția állami vállalatnál –, hogyan intézte birtokát, míg el nem kobozták tőle, nem a „szocialista rend felforgatása” érdekében tette: a kommunista hatalom a magyarországi forradalom romániai utórezgéseinek felszámolását követő megtorláskor kihasználta az alkalmat, hogy végleg leszámoljon a kulákoknak nyilvánított, földönfutóvá tett, de még élő egykori nagygazdákkal is. Hogy Balázsy Károly esetét milyen gondosan „előkészítették”, az is bizonyítja, hogy 1958 szeptemberében elbocsátották munkahelyéről, és felvetették az egyházhoz titkárnak – így nem egy munkás, hanem egy „reakciós elem” került a törvényszék elé. Az ítélet egyébként teljes vagyonelkobzásról, valamint ötszáz lejes perköltség megtérítéséről is határoz. Amikor letartóztatták, Balázsy Károly összes vagyona húsz lej volt…)
Borítékban küldünk haza
Peripraván töltötte börtönéveit, olyan rabtársakkal, mint Csiha Kálmán, a későbbi püspök, meg még sokan. Felette az emeletes ágyban egy bukaresti román orvos volt, az mondta: Károly bácsi, ha kiengednek, nehogy zabáljál, mert nagyon sokan meghalnak, amikor hazamennek és jól étkeznek. Hát édesapám nyolcvanöt kilós volt, amikor elvitték, és pár év múlva, amikor Bukarestből kiszállt egy bizottság, negyvennyolc kiló volt. Nagyon sokan meghaltak ott, Peripraván, a Duna-deltánál, mindig azt mondták nekik, „cu plic [te] trimitem acasă” (borítékban küldünk haza, vagyis csak a halálhíre jut haza a rabnak). Egy bizonyos idő után megengedték, hogy csomagot küldjünk, aztán mikor ez a bukaresti bizottság kiszállt, kicsit jobb kosztot kezdtek adni a börtönben nekik.
(Közel három éve raboskodott már Peripraván Balázsy Károly, amikor felesége kegyelmet vagy amnesztiát kérő levelet írt személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak, a Román Népköztársaság államtanácsa elnökének, melyben felvázolja nehéz családi helyzetüket – az akkor 52 éves Balázsy Károlynénak beteg édesanyjáról és három lányáról kellett gondoskodnia, dolgozni nem engedték, csupán a jóindulatú emberek adományából tengődtek –, „ünnepélyes” ígéretet téve, hogy férje többé nem követ el „hasonló megbocsáthatatlan tévedést”, sőt, „tisztességes, hűséges állampolgár lesz”, aki „drága hazánk, Románia Népköztársaság felvirágoztatásáért fog dolgozni”. Az aláírás fölött a kötelező üzenetek: „Éljen a Román Munkáspárt!”, „Éljen a békeharc!” A levelet az akkor kötelező formában írta meg a kétségbeesett asszony – de hiába reménykedett, beadványa hatás nélkül maradt.)
1964. június 22-én engedték ki a börtönből édesapámat, még annyi útiköltséget sem adtak neki, hogy hazáig utazhasson. Brassóban nem volt, amivel jegyet váltania, odament az állomáson a taxisofőrökhöz, s az édesanyám által küldött csomagból próbálta eladni nekik a cukrot, s ami még volt megmaradva. Kérdezték, honnan jön maga, mondja, hogy Peripraváról, hát azok nemhogy elvették volna a cukrot, hanem még több pénzt is adtak, úgyhogy még a többi társának is adott édesapám pénzt, hogy tudjanak továbbutazni.
Amikor a börtönből kikerült, ment a munkaelosztóhoz, ott egy elvtársnő azt mondta neki, magát sehova nem fogják felvenni, esetleg kocsimosónak. Egy darabig ott dolgozott, abban a hidegben, akkor még a kocsimosás nem ilyen elegáns volt, mint most, és édesapám nagyon legyengült a börtönben. Azután nem tudom, melyik elvtárs jóvoltából meg kedvességéből, mert köztük is voltak rendes emberek, sikerült elhelyezkednie a szállítási vállalatnál, papírmunkát végzett és ellenőrizte, hogy felrakták-e vagy lepakolták-e az árut.
Epilógus Érszentkirályon a szülői ház? A kommunizmus idején óvoda, tejcsarnok működött ott, egy időben kollektívszékház volt, és raktár. A csűrben tárolták a dohányt, azt aztán teljesen lebontották. Négy hektár volt a kert, gyümölcsfákkal, dísznövényekkel, azt is tönkretették, mind kivágták és eltüzelték, talán csak pár szilvafa maradt meg. Ahhoz a néhány évhez, amire visszaemlékszem gyermekkoromból, nagyon kedves emlékek fűznek, az szép volt, de aztán a leánykorunk, az szomorú és borzasztó, nem kívánom senkinek.
A házat aztán visszaadták, és valamennyit a földből is. Van egy olyan földrész a határban, amelyet a régebbi románok Tagu lui domnu Palco, a magyarok Palkó úr tagjának neveztek, édesapámat szólították így a faluban. Persze, a visszaszolgáltatáskor ezt a jó földet nem nekünk adták vissza, kiosztották idegeneknek.
A házat egy német bárónő vette meg. Azt mondta, amikor felújítják, meghívnak majd. De nem tudták felújítani, a kollektív idejében olyan vegyszereket tettek be, hogy nem tudták semmivel sem semlegesíteni, a macska megdöglött odabenn. Úgyhogy le kellett bontaniuk. Az Úristen megáldott bennünket, a húgomékat is, és édesapámékat is, még a börtönről is olyan jól mesélt, amikor megrúgták, hogy menjen gyorsabban a talicskával, édesapám azt is úgy adta elő, hogy a húgom azt mondta, édesapám, aki téged meghallgat, azt mondja, neked jó dolgod volt a börtönben. Dacára annak a sok hercehurcának, megaláztatásnak, érdekes módon mégsem voltunk elkeseredve. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy belül nem fájt, de azért… Az Úristen megsegített, én mindig csak ezt mondom. Mert én nagyon jól tudom, mit jelent az, hogy nincs és nem lehet.
Most, életem alkonyán gyakran eszembe jut a Bibliából József története: „Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani…” (I. Móz. 50:20) Így gondolok a múltra és a jövendőre egyaránt.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorok a határon
A határellenőrzések miatti várakozási idő lerövidítését szolgáló intézkedésekre utasította Carmen Dan belügyminisztert tegnap Sorin Grindeanu kormányfő, aki elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy túl sokat kell várakozni a határnál.
A belügyminiszter tárgyaljon a magyar és a bolgár hatósággal – a nagylaki mellett a giurgiui határátkelő is kritikus pont –, és találjanak megoldásokat, mert a következő napokban, a húsvétra hazatérő vendégmunkások miatt jelentős forgalomnövekedés várható. Románia április elejétől szigorította a határellenőrzést valamennyi határátkelőjén az EU tavaly elfogadott, most életbe lépő új schengeni határellenőrzési kódexe alapján. Így az unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elutasította a szenátus az RMDSZ javaslatát
A szenátus jogi bizottsága elutasító jelentést fogadott el szerdai ülésén az RMDSZ törvénytervezetéről, ami előírná, hogy az alkotmánybíróság legtöbb harminc nappal a kifogás benyújtása után mondjon ítéletet. „Állásfoglalásunk van az alkotmánybíróságtól, ami arra irányítja rá a figyelmet, hogy egy ilyen imperatívusznak nem tudna jótékony hatása lenne a taláros testület szervezésére és működésére, sem a kezdeményező célja kapcsán. Alapvetően arra köteleznék az alkotmánybíróságot, hogy legtöbb harminc nappal azután ítéltet mondjon, hogy kifogást emeltek” – fejtette ki a bizottsági vita során Șerban Nicolae szociáldemokrata párti (PSD) szenátor. Az álláspontot a Törvényhozási Tanács is támogatta. „A Törvényhozási Tanács felhívja a figyelmet arra, hogy nem felel meg egy sor jogszabályi rendelkezésnek, és felhívja a figyelmet arra is, hogy a döntéseket nem csupán szavazással hozzák meg, hanem vitát, tanácskozást, a téma újra felvételét is feltételez” – érvelt még a kormánypárti szenátor. A negatív jelentést a szenátus elé küldik tovább. Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták Matekovits Mihály kötetét Csöndes dicséretek a költészet napján
Kedden délután, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében telt ház előtt mutatták be Matekovits Mihály ny. matematikatanár Csöndes dicséretek c. könyvét. A kötetben a szerző által több mint négy évtizedes pedagógiai munkája során elmondott, leírt laudációkat találja meg az olvasó, olyan munkatársakhoz, kedves ismerősökhöz írt köszöntéseket, akik áldozatos munkájukkal egy életen keresztül szolgálták az aradi és az Arad megyei magyarságot.
Az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában megjelent kötet bemutatása egybeesett a költészet napjával. Az ünnepi hangulatú eseményt a Kölcsey Egyesület alelnöke, Fekete Károly nyitotta meg, mondván, a kötetbe foglalt köszöntések mindegyike főhajtás azok előtt, akik magunk és gyermekeink erkölcsi értékeit csiszolták, emberségre, tisztességre, becsületre tanítottak, és igyekeztek segíteni eligazodni korunk értékei és értéktelenségei között. A könyv szereplői egész munkásságuk során azon fáradoztak, hogy embertársaikra figyelő, érzékeny lelkületű embereket faragjanak tanítványaikból. A kötetből visszaköszönő szereplők egy része kedden a közönség soraiban foglalt helyet, mások már nincsenek közöttünk. Az ő tiszteletükre az eseményre meghívott Fall Ilona, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színművésze az Ave Mariával emelte a rendezvény hangulatát.
Az egyesület alelnöke és a színművész Magyari Lajos Csoma Sándor naplója c. versével – aminek egy részlete a kötet bevezető mottója – adózott a költészet napjának. A zenei aláfestést a Miltaller–Miscovici duó, valamint, nem utolsó sorban Silvestru Gavriloaie hegedűművész (az aradi zenelíceum tanára) biztosította.
Több mint nyolcvan személyről esik szó a kötetben, köztük pedagógusok, egyházi szereplők, illetve más területen tevékenykedő emberek. A könyv továbbá tartalmazza azokat a laudációkat is, melyek táblaavatásokkor hangzottak el. A szerző egy matematikushoz illő pontossággal tűntette fel, hogy a köszöntéseket mikor, hol, milyen alkalmakkor mondták. S, hogy miért éppen a „Csöndes dicséretek” cím? Mert a szövegek rendszerint ünnepélyes, lényegében csöndes keretek között hangzottak el, nagy tisztelettel. A kötet bevezető mottójaként olvasható Magyari Lajos-verset a szerző nem véletlenül választotta, úgy véli, a maga területén minden általa vagy mások által laudált személy egy-egy Csoma Sándor, aki „itt, mellettünk, velünk, értünk teszi meg a százezer lépést”. Egyébként a könyv hátlapján szereplő Ady-idézet is a kötet szereplőihez kapcsolódik.
Matekovits Mihály zárásként elmondta, a könyvet azért tette közzé, hogy a szereplők gyermekei, unokái, tanítványai is elolvashassák, megismerhessék, kik egyengették annak idején útjukat.
A kötet borítója Siska-Szabó Hajnalka festőművész keze munkáját dicséri, az olvasószerkesztői feladatot Szabó J. László tanár, a technikai szerkesztést Veres Rudolf vállalta el. A könyvben szereplő fényképeket Kurunczi Ferenc, Matekovits Alpár, a Nyugati Jelen és a köszöntöttek hozzátartozói jóvoltából ékelték a szövegek közé.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Adományok a testvértelepülésekről
A testvéri és nemzettársi szeretet szép példáit ismerhették meg a nyárádszeredaiak, ezek is azt bizonyítják, hogy a testvértelepülési kapcsolatok nem csak protokolláris jellegűek lehetnek – véli Tóth Sándor polgármester. Két magyarországi testvértelepülés is példát mutatott arról, hogy komolyan gondolják kapcsolataikat a nyárádszeredaiakkal, és azt másfajta tartalommal is meg kívánják tölteni. A közelmúltban Szerencsről kapott adományként a szeredai református egyházközség egy hőbefújó gázkazánt, így remények szerint a következő télen már ezzel fűtik a főtéri templomot. A berendezés hazaszállítását a polgármester mellett Fábián Ferenc helyi tanácsos és református presbiter vállalta és hathatós segítséget nyújtott. A másik település, Aszód képviselőtestülete egy 7,5 millió forint értékű röntgengépet adományoz Nyárádszeredának. A viszonylag új, 2013-ban gyártott berendezést ezután szállítják Erdélybe, és a város kis kórházában helyezik el – tudtuk meg. A helyi tanács elfogadta az adományt, a kórházigazgatóval pedig már egyeztettek az ügyben. Ez azt is jelenti, hogy a kórház szervezeti felépítésén változtatni fognak, a gyerek- és belgyógyászati részlegek mellett új szakosztályt is létrehoznak, ide pedig röntgenorvost alkalmaznak. A szakmai részt a kórház vezetője, a gazdasági hátteret a városháza rendezi, hogy ez a mindenki számára fontos részleg is mihamarabb beindulhasson. Nyárádszereda elöljárója köszönetet mondott a nagylelkű adományokért Szerencsnek és Aszódnak, és hangsúlyozta: ezek a gesztusok is azt bizonyítják, hogy a testvértelepülési kapcsolatok nemcsak abból állnak, hogy a polgármesterek vagy küldöttségek valamely testvérvárosba utaznak vagy onnan vendégeket fogadnak, s néhány napig jól érzik magukat együtt, hanem más tartalommal is igyekeznek megtölteni azokat. Szerencs és Aszód mellett Nyárádszeredának Simontornyával, Mórral, Hajdúdoroggal, Örkénnyel és Csornával van hivatalos testvérkapcsolata Magyarországon, Zalaegerszeggel egyelőre még baráti szinten áll az egyébként már több éve jól működő kapcsolat.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Erdély neves építészei egy kötetben
Új művészettörténeti kötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 11-i könyvbemutatóján. A Maros Megyei Múzeummal karöltve szervezett rendezvényen Bíró Annamária és Kovács Zsolt művészettörténész méltatta az Orbán János szerkesztésében megjelent Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című tanulmánykötetet.
A Maros Megyei Múzeum által 2014 októberében szervezett hasonló című konferencia tanulmányait tömörítő kötet egy hosszú, immár egy évtizede tartó konferencia-sorozat újabb eredménye, amely – Kovács Zsolt szavaival élve – egy új és fiatal erdélyi művészettörténeti iskola munkáját dicséri. A kilenc tanulmányt tartalmazó kötet a B. Nagy Margit-féle művészettörténet-írás irányzatát követi és az Erdélyben a XVII. század óta tevékenykedő neves külföldi vagy hazai építészek életútját és szakmai munkásságát foglalja össze. A kismonográfia-szerű tanulmányok egy-egy neves építész („fundáló”, „pallér”) életútját mutatják be Giovanni M. Visconti, a gyulafehérvári Vauban-féle vár tervezőjétől a neves kolozsvári építész, Pákei Lajos munkásságáig. A többségében erdélyi – kolozsvári és marosvásárhelyi – szerzőgárda gazdag levéltári kutatások alapján nemcsak egy-egy építész életrajzát ismerteti az egyenként 30-40 oldalas nagytanumányokban, hanem azok szakmai munkásságát európai és erdélyi építészettörténet és történelem kontextusában is értelmezi.
A kötetet méltató Kovács Zsolt hangsúlyozta: a kiváló szerkesztői és szervezői munkát végzett Orbán János művészettörténész érdeme, hogy a kötet ilyen formában napvilágot látott. Kiemelte ugyanakkor az Idea könyvkiadó és nyomda csapatának professzionizmusát és a kiadvánz kiváló minőségét is.
Az új művészettörténeti kötet ugyanakkor több erdélyi intézmény – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Maros Megyei Múzeum, Entz Géza Alapítvány – közreműködésének az eredménye, és a Maros Megyei Múzeum egyik projektjének, a Marosvásárhely művészettörténeti topográfiáját feldolgozó munkájának is része.
A kötetet bemutató szakemberek elmondták: remélik, hogy a kilenc szerző és a jelenlegi erdélyi művészettörténeti iskola folytatja konferencia-szervező tevékenységét, és azok több, ehhez hasonló minőségű kötetben tudják majd megszólítani a szakmai és a nagyközönséget egyaránt.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Nacionalisták, ha összefognak
Mínuszos hírnek számít – egyelőre – a román nacionalista zsebpártok tömörülési kísérlete, a média nem szentel különösebb teret az Európai Nemzeti Identitás Tömbjének (Blocul Identităţii Naţionale în Europa, rövidítve BINE) létrehozására tett erőfeszítéseknek. És jól teszi. Ennek ellenére nem lehet megspórolni a kérdést: mekkora kereslet van ma a román politikai piacon a szélsőséges nacionalista eszméket felmelegítő alakulatokra.
Románia talán az egyetlen olyan ország Európában, amelynek politikai kínálatában nincs nacionalista párt – elmélkedett a napokban Victor Ponta, és nem csak a puszta ténymegállapítás kedvéért. A volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt került a kispadra párton belüli ellenfelei őszinte örömére, most afféle politikai kibic szerepét tölti be, ezért aztán mond mindenfélét, büntetlenül. Persze, hozzáteszi, idegengyűlölettől, magyarellenességtől mentes csoportosulásokra gondol, amelyek – ellentétben a szociáldemokratákra és liberálisokra kötelező Európa- és Amerika-pártiságtól – a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. Románia vezetőinek a román néphez kell igazítaniuk politikájukat, és nem az európai intézmények kedvét kell folyton keresni – köszörüli populista hangját Ponta.
A magyarellenessége okán ismertté vált Bogdan Diaconu Egységes Románia Pártja (PRU), a Nemzeti Erő (FN) nevű politikai alakulat, a néhai Vadim Tudor Nagyrománia Pártja (PRU), a vasgárdista Új Jobboldal Pártja (PND), a Gheorghe Funar féle Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) melegágyának számtó Vatra Romaneasca civil szervezet képviselőiből létrejött román „hazafiak” táboráról nehezen lehet elhinni, hogy hirtelen félreteszik a xenofób, sovén érzelmeket, és a jó értelemben vett keresztény-konzervatív nemzeti értékek hiteles képviselőjévé válnak. Persze, az már más kérdés, hogy ezek az inkább nosztalgiázó asztaltársaságoknak, mint komolyan vehető politikai alakulatoknak számító pártocskák mennyire életképesek. Első látásra úgy tűnik: ha csak hirtelen nem terem elő a vadonból egy Vadim, vagy Funar kaliberű vezéralak, aki megszemélyesíti-megbabonázza ezeket a vasárnapi nackósokat, a sok kicsi gőgös társaság hamarabb számolja fel a jóhangzású BINE-t, mielőtt még egyáltalán a hivatalos bejegyzésére sor kerülne.
Ennek ellenére nem illene alábecsülni ennek a mozgolódásnak a jelentőségét. Még akkor sem, ha a BINE ebben a formában – hál’Istennek – amatőr társaságnak tűnik. Kétségtelen, Európa országaiban a populista, szélsőséges, EU-ellenes pártok megerősödése egyre aggasztóbb, bár eddig sehol, és remélhetőleg az áprilisi franciaországi választásokon sem lépi át azt a kritikus határt, amit hatalomra jutásuk jelentene. Arról megoszlanak a vélemények, hogy a menekülthullám ok, vagy inkább ürügy azoknak a társadalmi feszültségeknek a levezetésére, amelyek elsősorban egzisztenciális bizonytalanságból fakadnak, és amelyeket ezek a populista pártok a történelem során oly sikeresen meglovagoltak-meglovagolnak. Romániában, amely még mindig nyugatról várja a segítséget - mert hát honnan máshonnan? ezek az ellenérzések sokkal visszafogottabbak, aligha lehet rájuk pártot alapítani. (Ha lehetne, azt Traian Basescu már rég kiszagolta volna …) Minálunk a migráció is gyakorlatilag ismeretlen jelenség, a magyarokkal pedig annyit ijesztgették már a népet, fölöslegesen, hogy egyre nehezebb ebbe az ellenségképbe életet lehelni.
Persze, próbálkozások mindig vannak és lesznek. Mint tudjuk, nem idegenek az efféle kísérletek sem a szociáldemokratáktól, sem a liberálisoktól, akik annak idején sikeresen integráltak pártjukba több hangadó nagyromániás politikust, keményen harcoltak a gazdátlanul maradt PRM-szimpatizánsok voksaiért. Ezért épült le, került ki a forgalomból Vadim pártja, nem pedig azért, mert a román nép egészséges ösztönei hatástalanították volna a nacionalizmus vírusát.
Ma Romániában a PSD és a PNL bőven elég arra, hogy a románok „nemzeti érzelmi háztartását” feltöltse, efelől nincs kétségem, a BINE-féle szövetségek labdába sem rúghatnak. Amiben viszont hiány van, az egy olyan komoly politikai alakulat, amely előrelátja, és megpróbálja fékezni, időben kitolni, elejét venni annak a gazdasági összeomlásnak, amelytől szakemberek itthonról és külföldről egyaránt óvják, figyelmeztetik ezt a versenyben folyamatosan lemaradó, öregedő országot.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Teljes felmentést kérnek Beke Istvánék
Nem tartja kockázatosnak a per folytatását Beke István ügyvédje, aki szerint a bíróság ítélete egyenesen nevetséges. A döntés nem jár jogi következményekkel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra vonatkozóan.
Nevetségesnek tartja Beke István ügyvédje, Dragoş Cristian Lică, hogy védencét néhány ártalmatlan tűzijátékért, a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt ítélték el, ezért mindenképp fellebbezni fognak a legfelsőbb bíróságnál.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjének jogi képviselője a Krónikának elmondta, ügyfele ártatlan, és az a céljuk, hogy Bekét valamennyi vád alól felmentsék. Kérdésünkre, hogy nem tartja-e kockázatosnak a fellebbezést, hiszen akár súlyosabb ítélet is születhet az ügyben, az ügyvéd kifejtette, valószínűnek tartja, hogy az ügyészség is fellebbezni fog súlyosabb büntetést kérve, így valójában a védelem nem kockáztat azzal, hogy a per folytatását kéri. „Győzelemnek nevezhető, hogy megszabadultunk a »terrorista« becenévtől, de a védencemet fel kell menteni valamennyi vád alól" – tette hozzá az ügyvéd.
Amint arról beszámoltunk, első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság múlt pénteken a HVIM terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit, így sem Beke Istvánnak, sem Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi vezetőjének nem kell további börtönbüntetést letöltenie, ha az ítélet jogerőre emelkedik. A vádlottakat a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.
Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró megkeresésünkre elmondta, tapasztalata szerint általában akkor hoz hasonló ítéletet a bíróság, ha a vádlottakat ártatlannak találja. „Az ügyészség nem tudta bizonyítani a vádakat, tehát a két férfit a bíróság ártatlannak találta az ellenük felhozott vádakban, de ilyen esetekben nem akarják, hogy az ítélet hivatkozási alapot szolgáltasson arra, hogy kártérítésért beperelhessék a román államot, amiért ártatlanul ültek előzetesben" – mutatott rá Puskás Bálint. Mint mondta, akkor ítélnek valakit pontosan annyi börtönbüntetésre, mint az előzetes letartóztatásban eltöltött idő, ha a vádlott ártatlan.
Arra is kíváncsiak voltunk, milyen jogi következményekkel jár, hogy a bukaresti ítélőtábla a döntésben fasiszta, xenofób és rasszista szervezetnek nevezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, valamint a Szent László Serege Egyesületet. Puskás Bálint elmondta, ennek nincs semmilyen jogi vagy végrehajtandó hatása. „Az alkotmánybíróság esetében az indoklás is kötelező érvényű, ám a büntetőjogi bíróságoknál nincs hatása, ez egyszerűen csak a bíró véleménye" – részletezte Puskás Bálint. Hozzátette, ahhoz, hogy a HVIM ellen végrehajtható ítéletet fogalmazzon meg a bíróság, a szervezet a per aktív résztvevője kellett volna legyen, vádat kellett volna megfogalmazzon ellene az ügyészség, be kellett volna idézni a képviselőit, ám ez nem történt meg. A témában kíváncsiak voltunk a HVIM erdélyi szóvívőjének a véleményére is, Tóth Bálintot azonban szerda estig nem tudtuk elérni.
Mint ismeretes, Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt azzal vádolta meg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), hogy 2015-ben házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhelyen a decemberi elsejei felvonuláson.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Erdély-zászló-ügy: válaszolt a csendőrség
Válaszolt a csendőrség arra a beadványra, amelyben Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke és Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke arra kértek választ, hogy a március 15-ei csendőri intézkedések az Erdély-zászló ügyében jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata illegális-e Romániában.
A petíciót a belügyminisztériumhoz intézték a politikusok, de a minisztérium a csendőrségre ruházta át a válaszadás jogát – tájékoztatott közleményében az EMNP megyei elnöke. Mivel a csendőrség levelében nem tértek ki az Erdély-zászló használatára, Soós Sándor azt állapította meg, hogy a lobogó használata nem ütközik semmiféle törvénybe, hiszen „amit nem tiltanak, azt szabad”.
A hatóságok levelükben továbbra is a szervezőkre – az RMDSZ helyi szervezetére és annak ügyvezetőjére, Czirmay Zoltánra – hivatkoznak az Erdély-zászló miatt négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán. A néppárt képviselői – mint ismeretes – mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, s az ügy tisztázása érdekében arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet – a szervezőket és a csendőrség érintettjeit is – idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, pontosan mi történt az idei kolozsvári nemzeti ünnepen – olvasható a Soós Sándor által aláírt közleményben. Krónika (Kolozsvár)

Örökségünk őrei: továbbfejlesztik a vetélkedőt
Véget ért az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő idei tanévre meghirdetett kiadása.
„Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A diákok 5 év alatt olyan mozgalommá tették a kezdeményezést, amelyet ma már európai sikersztoriként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla, a program kezdeményezője, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Hozzátette, a mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, mert eddig 7 megyében több mint 1400 diák vett részt a programban. „»Sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyi jókedvvel, fantáziával, lelkesedéssel védeni épített örökségünket« – mondta az egyik kolozsvári tanár. Emiatt úgy döntöttünk Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel, a verseny társszervezőjével, hogy jövőtől ismét lépünk egyet előre, továbbfejlesztjük a vetélkedőt. Fontosnak tartjuk, hogy Erdélyben és a Kárpát-medencében is megismerjék azt az értékes munkát, amelyet a diákok az épített örökségvédelem területén végeznek” – részletezte a kulturális szakember.
A 2016–2017-es tanévre meghirdetett versenyben 26 csapat, azaz több mint 400 diák vett részt. Kiválasztottak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az volt a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik az épületet. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vettek részt, hanem bevonták a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő győztesei a Hunyad megyei Nagyboldogasszony ferences templom és kolostor felett őrködő csapat, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium főépületét népszerűsítő X. A osztály, valamint a kolozsvári Református Kollégium csapata, azaz a Purjesz–Óváry-ház őre. Ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából brüsszeli tanulmányúton vesznek részt. A programban részt vevő 9 döntős csapat elmehet az Örökségünk őrei nyári táborába, valamint Electric Castle-, Double Rise- és Vibe fesztiválbelépőt és számos más díjat is nyertek a versenyzők.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Idén is megrendezik a Lugosi Mihály-szépolvasó versenyt
A Constantin Şerban Elméleti Líceum mint főszervező és a helyi pártfogók – Castrum Egyesület, Élesdi Református Egyházközség, a polgármesteri hivatal – hagyományteremtő szándékkal szépolvasó versenyt szervezett az elmúlt esztendőkben, melyen a Sebes-Körös-menti magyar tannyelvű, szórványnak számító, alsós osztályokban tanuló gyermekek mellett Bihar és Szilágy megye számos, illetve az anyaország néhány településén tanuló diákja vett részt. A nyolc év alatt összesen 1247 gyermek csatlakozott kezdeményezésünkhöz, a saját tanintézetben versenyzőkkel és élesdi döntősökkel együtt.
A szervezők idén ismét felhívják a III. és IV. osztályos diákok szüleinek és az őket tanítóknak a figyelmét az idei „könyves játékra”, mely tisztelegni kíván néhai Lugosi Mihály élesdi református lelkipásztor emléke előtt, aki oly sokat áldozott az élesdi magyar tanulók meglévő nyelvi tudásának továbbfejlesztéséért, érdeklődésük és kíváncsiságuk ébrentartásáért, és jelképes képviselője a tudásnak mint értéknek. A IX. Lugosi Mihály Szépolvasó Verseny fővédnöke dr. Pető Csilla szaktanfelügyelő, egyetemi tanár.
A versenyen egy otthonról hozott fél oldalas szöveget kell felolvasniuk a diákoknak, majd egy újabb szöveget hangos, kifejező, helyes olvasással első látásra. A megmérettetésre a jelentkezési határidő május 5., péntek. A verseny döntője május 31., szerda, a „Másféle iskola” hetében, helyszíne az élesdi Constantin Şerban Általános Iskola (a Líceum udvarában lévő iskolaépület). A verseny román idő szerint 10 órakor kezdődik és várhatóan 14 óráig tart a versenyzői létszámtól függően.
Jelentkezni, információkat és dokumentációt kérni a ciavoi_andrea@yahoo.com e-mail címen lehet vagy a 0726/843-616-os számon. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A magyar vers ünnepe
Költők találkoztak
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató meghívására válaszolva Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről érkezett fiatal költők tisztelték meg jelenlétükkel kedden a sepsiszentgyörgyi Tein teaházat, hogy a magyar költészet napja alkalmából felolvasóestet tartsanak. Bogdán László személyében ugyanakkor a megyeszékhely, illetve az idősebb korosztály is képviseltette magát a József Attila születésnapján (április 11-én) immár nálunk is hagyományossá vált eseményen.
Az ünnepi estet annak házigazdája a jelenlévő költők bemutatásával indította. Így megtudhattuk, hogy a Székelyudvarhelyen 1985-ben született Bálint Tamás saját bevallása szerint már gyermekkorában kacérkodott az irodalommal, ennek ellenére azonban közgazdaságtant végzett, mert el akarta kerülni, hogy honoráriumért írjon. Eddig megjelent három verseskötete (A pap leánya, birtokostul 2007; Visszaút a fekete folyón 2011; Láv sztori 2015) pedig azt bizonyítja, ez sikerült neki. Mármint a versírás. A sepsiszentgyörgyi illetőségű, és itt 1948-ban világra jött Bogdán Lászlót nem kellett különösebben bemutatni, hiszen neve nemcsak újságíróként, hanem több mint negyven próza- és verskötet szerzőjeként vált ismertté a háromszéki olvasók körében és a magyar nyelvterületen. József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Lapunk vezető szerkesztője, Dimény H. Árpád Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot 1977-ben, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán diplomázott. Eddig két önálló verseskötete jelent meg: Apatológia (2014); Levelek a szomszéd szobába (2016). Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház és irodalomkritikus némiképp kilóg a sorból, ugyanis születése révén (Arad, 1977) nem tartozik a székely tollforgatók közé, szereplése viszont teljesebbé tette a jelenleg Erdélyben művelt versfaragásról alkotható képet. Annál is inkább, hogy személyében a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökét is üdvözölhettük. Eddig hét verseskötete és egy tanulmánya látott nyomdafestéket.
Serestély Zalán szintén Kézdivásárhelyen született 1988-ban, diplomát pedig a kolozsvári BBTE BTK magyar-finn szakpárosításán szerzett. Jelenleg a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa Kolozsváron. Egy verseskötete jelent meg Feltételes átkelés címmel, 2014-ben.
Első körben a poéták mély érzelmeket, valamint súlyos gondolatokat sűrítő, éppen ezért nehéz fajsúlyú költeményeket olvastak fel anélkül, hogy ez előzetesen megbeszélték volna. Az elhangzásukat követő pillanatnyi döbbenetes csend, majd a felcsattanó taps pedig azt bizonyította, szavaik a közönség soraiban értő fülekre találtak.
A továbbiakban a költészet napjára, az első József Attila-élményükre, a versekhez fűződő viszonyukra, valamint a vers szerepére vonatkozó kérdések hangzottak el a házigazda részéről, melyekre ki-ki a maga módján válaszolt. Bogdán László például egy-egy költeménye megszólaltatásával, Karácsony Zsolt pedig helyben szült verssel. Az ünnepi est további felolvasásokkal ért véget.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Történelmi konkolyvetés
Úgy gondolom, igazságérzetemmel csücsülvén és emlékezvén Európa történelmi szemétdombján, hogy az emberiség sorsában aligha van példátlan eset. Ezekben az órákban, napokban 70 éve, hogy a „csehszlovákiai”, a felvidéki magyarság ottani őshazájából való kitakarítása sem volt példátlan. Amerikában egyszerűen kiirtották az őslakosokat. Csehszlovákia a „győztes hatalmak” közé sorolta önmagát a második világháborús rettenet után. Az ottani, a felvidéki magyarság százezreit telepítették át 1947-ben halálba, Dunába, hogy tiszta legyen a tér, az ország ama része a magyarságtól. Hadd pontosítsak! A háború után három évvel már tárgyalgattak a felvidéki magyartalanításáról. Egyedül a Szovjetunió (megint egy unió!) volt az a győztes hatalom, amely erre rábólintott. És elindult a harc a háború után, ugyanúgy, ahogy Romániában is.
Példát nem a kenguruk, hanem a civilizált emberiség életéből rezzenthetünk föl; hogy meg ne sértenénk ugyebár a Benes-dekrétumot, mely ma is érvényes amott. Át a határon a magyarokat, át hidakon! S átmenekültek bizony tutajon, csónakokon a Dunán az életre-halálra ítélt magyarok – azzal a 30 kilogrammal, amit elhozhattak a házukból, a bennvalóból a cseh meg szlovák sürgetési állapotban. Száztízezer, mások szerint 140 ezer magyar lélek menekült a saját földjéről, házából. Ne hárítanánk mindent a szlovákok, a tótok nyakába: a csehek rabszolgákként fogadták az odatelepített, átrabolt magyarokat, rabmunka-táborokban alkalmazták.
Azt sem feledhetjük ezen az évfordulón, hogy a „győztesek közötti” szlovákok – akár Románia – az elsők között támogatták Hitlert. És 70 esztendő után is szelíden beszélnek lakosságcseréről amott és másutt is, a békés egymás mellett élés érdekében. Hazacserélés volt, hazarablás. Az 1947-ben uralgó Csehszlovákia fűt-fát ígért a Magyarországon békésen élő tótoknak. És azokból csak néhány ezer ment át a Felvidéken „megürült” remek házakba, birtokokra, mint honfoglalók. Zelenyánszki Andrásék el se mozdultak Békéscsabáról, a hazából…
Szó sincs fölhánytorgatásról. Nem egyedi mindaz, amit el kell viselnünk máig e boldog békeidőben. Aki nem emlékeztet, a konkoly sötét vetését terjeszti.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Bővültek a nyelvi jogok, és senki nem követett el harakirit” – Kelemen Hunort kérdeztük
Fontos üzenetnek tartja az RMDSZ elnöke, hogy a bukaresti parlament hosszú évek után elfogadott egy nyelvi jogokat bővítő törvényt. Kelemen Hunor a Maszolnak elmondta, a szavazás előtt a kormánypártokkal és az ellenzékkel is egyeztettek a jogszabály támogatásáról. Szerinte megfelelő tárgyalásokkal a közigazgatási törvény módosítására is lehet olyan megoldást találni, amely elfogadnak a román pártok.
Az ellenzéki és a kormánypárti frakciókkal is egyeztetett az RMDSZ, így sikerült elérni, hogy a képviselőház elsöprő többséggel szavazta meg kedden azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – tudtuk meg Kelemen Hunor szövetségi elnöktől.
Mint ismert, a kihirdetés előtt álló jogszabály azokra a településekre vonatkozik, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy a legkevesebb 5000 főt. Az RMDSZ becslései szerint a törvény a romániai magyarok 87 százalékát érinti, és megközelítőleg 330 közigazgatási egységben kell majd alkalmazni.
Kelemen Hunor elmondta, a tervezetről szóló szavazást úgy igyekezett előkészíteni az RMDSZ, hogy meglegyen a parlamenti támogatásához szükséges többség. A szavazást többször is elhalasztották, és az eredmény kedvező lett.
A politikus kiemelte: sok év után ez az első olyan, a nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezet, amelyet elfogadott a parlament. „E szerint az ellenzék és a kormányoldal ma már nem látja ezt a kérdést egy olyan ügynek, amiért harakirit kell a parlamentben elkövetni ahhoz, hogy megakadályozzák a megszavazását. Ez fontos üzenet” – jelentette ki.
Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy Románia ratifikálta ugyan a kisebbségi nyelvek európai chartáját, de van jó néhány olyan terület, ahol az előírásait nem ültették gyakorlatba, az egészségügy pedig az egyik ilyen terület.
"A pluszkiadás nem lehet kifogás"
Kérdésünkre az RMDSZ elnöke elmondta, a kedden elfogadott törvény alkalmazása pluszkiadásokat jelent majd a román államnak, de ezek nem „milliárdos költségek”, amelyeket ne lehetne a büdzsébe foglalni. Ha a parlament a jogszabályt megszavazta, meg kell találni rá a költségvetési megoldást is.
„A kisebbség jogait, akár oktatásról, akár kultúráról beszélünk, anyagi ráfordítással lehet érvényesíteni. Ez a világ legtermészetesebb dolga kell hogy legyen. El kell fogadnia mindenkinek, akár a tankönyvekről, akár a kulturális intézményekről, akár az igazságszolgáltatásról beszélünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A politikus emlékeztetett arra, hogy jelenleg az igazságszolgáltatásban nem biztosított az anyanyelvhasználat. Az igazságügyi minisztérium arra hivatkozik, hogy nincs tolmácsuk, nincs szakértőjük. „Ez nem lehet kifogás” – tette hozzá.
Elkészült az újabb tervezet is
Mint ismert, az RMDSZ a nyelvi jogokat bővítő, a közigazgatási törvényt módosító újabb tervezet parlamenti beterjesztésére készül. Ez a jogszabály már elkészült, és Kelemen Hunor tájékoztatása szerint a nyelvhasználati küszöb csökkentésétől és alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetésétől az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak szabályozásáig sok mindenre kiterjed.
„Az elmúlt évek gyakorlatából kiderült, hogy a nyelvi jogok alkalmazása félreértésekre vagy félreértelmezhetőségre adott okot. A törvényeket hol így, hol úgy alkalmazták, illetve az igazságszolgáltatatás döntései is eltérőek voltak. A tervezet a nyelvi jogok alkalmazását egyértelműsítené” – mondta a szövetségi elnök. Hozzátette, a húsvéti ünnepek után egyeztetnek róla a kormánypártokkal.
„Nem akarok elkiabálni semmit”
Arra a kérdésünkre, hogy az egészségügyben történő anyanyelvhasználatról szóló törvény elfogadása ad-e okot bizakodásra a koalícióval való tárgyalások előtt, Kelemen Hunor úgy fogalmazott: rég leszokott arról, hogy optimista legyen.
„A kormánykoalícióval való eddig együttműködésünk ilyen tekintetben bizakodásra ad okot, de nem akarok elkiabálni semmit. Azt is látom, hogy a nagyon megosztott ellenzékben ezek a kérdések most nem váltottak ki nacionalista indulatokat. Ha megfelelő módon tárgyalunk, akkor tudunk olyan megoldást találni a közigazgatási törvény módosítására is, ami elfogadható mindenki számára. Ez nem lesz egyszerű” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

A kolozsvári kórházakban is lesz magyar nyelvű kiszolgálás
kérdezett: Kertész Melinda
2017. április 13. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
Az anyanyelven történő egészségügyi ellátásra vonatkozó kerettörvény hatására több magyarul beszélő orvost is alkalmazhatnak. Korodi Attilát kérdeztük.
házként megszavazta a képviselőház kedden azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely garantálja az anyanyelv használatát az egészségügyben és a szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. A törvény részleteiről Korodi Attila képviselőt, az RMDSZ alsóházi frakciójának vezetőjét kérdeztük.
- Kedden fogadtok el az egészségügyben az anyanyelv-használattal foglalkozó törvényt. Milyen lépések vezettek el a törvénytervezet elfogadásáig?
Korodi Attila: – Az elmúlt hetekben politikai egyeztetések sorozatát folytattuk le, nem volt könnyű meggyőzni a parlamenti pártokat a törvény fontosságáról. Kedden a plénumban már biztosnak látszott a tervezet megszavazása, viszont a szakbizottságokban a vitáink bonyolultak voltak. Szerencsére érvényben van a kormánykoalícióval a parlamenti megállapodásunk, ennek köszönhetően tudtuk ezt az anyanyelv-használatra vonatkozó tervezetet napirenden tartani, és a döntés szintjére vinni. De a végső hajrában, a keddi plenáris ülésen már a többi, ellenzéki párt is támogatta, addig viszont nem volt egyértelmű, hogy megszavazzák.
- Melyek voltak a kifogásaik a bizottságokban a kollégáknak?
- A parlamentben még most is ódzkodnak dönteni, lépni olyan ügyekben, amelyek bővítik vagy egyértelműsítik a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a hangulat benne van a levegőben, noha az első ülésszak plenáris ülésein nem igazán fejezték ki. Azonban a bizottsági üléseken eléggé erőteljesen megjelennek ezek a vélemények, amelyeket pártvezetői és frakcióvezetői szinteken folytatott egyeztetéseken lehet ellensúlyozni. Most sikerült megszavaztatni ezt a törvényt, amit még az államelnöknek kell ellenjegyeznie. Azt gondolom, hogy az államelnök alá fogja írni ezt a törvényt, mert a parlament egyöntetűen megszavazta.
- Mikor lép érvénybe a törvény, mikor lesz érezhető a hatása?
– Ennek a törvénynek az érvényessége automatikus, viszont kezdődik egy másfajta politikai és érdekérvényesítő küzdelem. Egyfelől a minisztériumi szabályzókban le kell tisztázni, hogy ezt a törvényt hogyan kell működtetni. Megmondom őszintén, hogy itt még sok dolgunk lesz, mert a bukaresti minisztériumok nem arról híresek, hogy önszántukból és önkéntesen, nyitottan kezeljék ezeket a kérdéseket. Másfelől szükség lesz minden egyes helyi önkormányzati struktúra, helyi magyar közösségi politikai vezetés, vagy civil társadalmi csoport fellépésére azért, hogy a helybeli egészségügyi és szociális intézményekben is érvényesíteni lehessen ezt a törvényt. Nagyon komplex folyamat következik, tehát megvan a keret, de ebbe a keretbe be kell vinni a tartalmat. Ez legalább ugyanolyan nehéz lesz, mint amilyen nehéz volt a törvény elfogadtatása itt, a parlamentben.
- Ha egy kicsit gyakorlatiasabb szintre visszük le a kérdést, a tervezet megalkotása előtt felmérték, hogy hány intézményt érintene ez a törvény, ahova akár új orvosi, személyzeti állásokat kell kiírni?
– Őszintén fogalmazok: intézményi szinten, darabszámra nem lehet ezt mérni. Viszont a települések, lényeges helyszínek szempontjából mértük: gondoljunk a Szilágyságra, Kolozs, Arad, Temes, Fehér, Brassó megyére, Bihar megye néhány régiójára, ahol vannak olyan közösségek, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20%-ot. Éppen ezért a törvénybe a 20%-os küszöb mellett beiktattuk – egyébként első alkalommal – az 5000 fős alternatív küszöböt is. Ez azért fontos, mert kizárja annak a lehetőségét, hogy ezt a törvényt valaki ne alkalmazza például Kolozsváron. Kolozsváron a számok, százalékok mögé bújtak nemegyszer, gondoljunk csak a helységnévtábla ügyére. Az 5000 fős küszöb azért fontos, mert ettől kezdve Konstancán is ugyanúgy kell működtetni a törvényt a török-tatár kisebbség esetében, mint Kolozsváron, a magyar közösség esetében. Ennek a törvénynek érvényt szerezni nem lesz feltétlenül konfliktusmentes törekvés, szerintem ellenállásra is lehet számítani, de a törvény számbeli előírásainak megfelelő nemzeti kisebbségek tagjai számára anyanyelven is elérhetővé kell tenni az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat. Ha nem akad minden esetben az illető páciens anyanyelvén beszélő orvos, garantálni kell azt, hogy a beteg megfelelően tudjon értekezni az orvossal, és az intézményes szociális védelmi rendszerben levő személyek is haszonélvezői legyenek ennek a törvénynek.
- Ez a törvény az egészségügyben új állásokat is jelentene, ahova olyan orvosok, szakemberek kerülhetnek, akik beszélnek magyarul, illetve az adott kisebbség nyelvén?
– Én remélem is, hogy jelent. Rengeteg minisztériumi egyeztetésnek kell végbemennie, ahol lemodellezzük a szükséges orvosok és szakemberek számát. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha fordítókkal próbálnák rendezni az anyanyelven történő kommunikálást, hiszen a törvény szelleme nem erről szól, hanem arról, hogy anyanyelvén is ki kell tudni szolgálni a betegeket, vagy a szociális intézmények szolgáltatásaira szorulókat. Úgyhogy remélem, hogy ez összességében azt is jelenti, hogy magyar orvosok azért is találnak majd állást a vegyes etnikumú vidékeken, mert magyar anyanyelvűek, és ugyanez érvényes a szociális intézményekben dolgozókra is.
- Egy kórház esetében kiválthatja a magyarul beszélő orvos hiányát az, ha az egészségügyi személyzet valamely tagja beszél magyarul, vagy az adott kisebbség nyelvén?
- – Ha a hippokratészi esküt vesszük figyelembe, szélsőséges esetben kiválthatja. Fontos az, hogy egy-egy komplikált orvosi szakágban lehessen anyanyelven értekezni a beteggel. De biztos, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor ezt megpróbálják megspórolni.
- Azt meg lehet becsülni, hogy versenyvizsgákat mikor írhatnak ki az új orvosi helyekre?
– Erről korai beszélni. Most létezik a törvény, van kötelezettség, így országos és helyi szinten kell kidolgozni annak módját, hogy ezeket a rendelkezéseket gyakorlatba ültethessük. Gondoljunk bele, az egyetemi, regionális kórházakat leszámítva, helyi szinten a megyei önkormányzatok az egészségügyi intézmények fenntartói. Ezáltal nagyon komoly szerep hárul az önkormányzati képviseletekre, a helyi szintű párbeszédre, hogy ezt a törvény adta lehetőséget úgy alkalmazzák, hogy az tényleg működjön. Szerintem lesznek erre jó példák, amelyekből kialakulhat egy egységes alkalmazási módszertan.
- Költségvetési kiegészítést kapnak erre a célra az egészségügyi és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok?
– Szerintem erre nem lesz szükség. Nézzük meg, hogy hány kórházban, hány egészségügyi poszt van jelen pillanatban lefedve, legtöbb esetben orvoshiány van. Tehát most arra kell koncentrálni, hogy az orvosok létszámát magyar orvosokkal is növeljék. Az orvosok bérezése hathatósan jó irányba változott, és az új bérezési törvény is legrövidebb távon elsősorban az orvosi béreknek kedvez. Így vonzó lehet az orvosi állások betöltése, és könnyebb lesz eleget tenni az egészségügyi anyanyelvtörvény előírásainak. Transindex.ro

A világban erőszak van, a versben béke
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix könyvesbolt 17. alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című országos versmondó vetélkedőt. A megmérettetést április 7-én tartották, központi gondolata a béke volt.
Idén az ország tíz megyéjéből és húsz iskolájából 53 líceumi diák jelentkezett, végül 47-en mondták el a verseket. Mint minden alkalommal, a tematikát ezúttal is a rendezők határozták meg. A választás – nem véletlenül – a Béke van a szívemben címet viselte. A szervezők elsősorban azt szerették volna megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk. A versenyre ezúttal is két kategóriában – a 9–10. és a 11–12. osztályosok – jelentkezhettek a diákok. Kötelező versként Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeményével kellett készülni. A szabadon választott vers magyar vagy világirodalmi alkotás lehetett, amely a témához illeszkedett.
Az ezredfordulón szervezték meg első alkalommal az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, amelynek szervezője a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Phoenix könyvesbolt volt. Az ötletgazdák Reményik-verscímet választottak a verseny nevéül, amely azért „harangoz” minden évben, hogy a szórványban élő magyar nyelvet fenntartsa és megmentse az elsüllyedéstől. „Tulajdonképpen Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt tulajdonosa kért meg arra, hogy adjunk helyet egy szavalóversenynek” – emlékszik vissza Solymosi Zsolt, a kollégium jelenlegi aligazgatója, az Atlantisz főszervezője, egyben szíve, lelke és motorja. Ők sem gondolták, hogy 17 év elteltével mekkora múltra tekint majd vissza a verseny. „Azt szerettük volna, ha minden középiskolából eljöhet az a szavaló, akinek fontos, hogy szépen és jól mondjon verset, szeretné egy országos versenyen képviselni iskoláját” – magyarázza az aligazgató. Nem az elitet vagy a kiválasztottakat szólítják meg: a szervezők mindig arra figyelnek, hogy Erdély minden régiójából jelentkezzenek versenyzők, ellentétben azokkal a versenyekkel, ahol feltétlenül azt kell bizonyítani, az egyik jobb a másiknál. Az Atlantisz azért szép, mert a teremben ülő diákok meghallgatják a többi szavalatát is.
„Természetesen nem vagyunk egyformák, mindenki másképp mond verset, de ez nem gond, hiszen egymástól tanulhatnak a gyerekek” – fogalmaz Solymosi Zsolt. A rendezvény sajátossága, hogy verseny után mindenki együtt mondja el a kötelező verset – ettől talán kicsit egy hullámhosszra kerülnek az addig egymással versengő diákok. A kellő színvonal minden évben biztosított, hiszen annak ellenére, hogy a versmondás a középiskolások körében kihalófélben lévő műfaj, minden évben 50–60 jelentkező van. „Az Atlantisz hangulata megkövetel bizonyos színvonalat. Jó látni, hogy egy megváltozott világban, ahol immár a szervezés is közösségi oldalakon történik, és az önkénteseket két perc alatt a helyükre lehet állítani, nem tapasztalom a verseny elsatnyulását, és az őszinte versmondás folytatódik” – véli a főszervező. A verseny tematikája évről évre változik. A szervezők minden alkalommal azt keresik, hogy éppen mi az, ami releváns a világban, és ami miatt vershez kell nyúlni. Voltak esztendők, amikor a szerelem volt a téma, hiszen ez elválaszthatatlan a kamaszkortól, máskor a lázadás. Solymosi szerint az elmúlt időszakban nagymértékben elharapózott az erőszak, a gonoszság a világban, és ezt a tizenéveseknek is fel kell dolgozniuk. A béke megélése és megéneklése talán az ifjú lelkeket is megerősíti, ezért esett az idén erre a választás.
A román oktatási minisztérium hivatalosan elismeri a versenyt: oklevelekkel támogatja, de anyagilag nem. Az utóbbit pályázatok útján szerzik be. A verseny különleges esemény a kollégium életében, hiszen Erdély magyar iskoláinak diákjait hozzák össze a költemények: barátságok szövődnek és élnek tovább.
Az esemény színvonalát emelte Szabó Balázsnak és bandájának koncertje, valamint a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup verses-zenés előadása.
Idén a zsűri elnöke dr. Nagy Éva oktatási minisztériumi kabinetigazgató volt, tagjai pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színis hallgató és Nánó Csaba újságíró.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzeti Színház: Kolozsváron is remekelt a Tóth Ilonka
A szovjet elvtársaknak természetesen nem kell felállniuk – hangzik el többször is Tóth Ilonka kirakatperének tárgyalása során a budapesti Nemzeti Színház előadásában. Aki részt vett bírósági tárgyalásokon vagy filmekben látott ilyent, talán hihetetlennek tartja, hogy ez megtörténhetett. Pedig nem fikció ez, hanem valóság: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának néhány epizódja elevenedik meg Szilágyi Andor művében Vidnyászky Attila rendezésében.
Nehéz erről az előadásról elfogulatlanul írni, hiszen rég nem látott színházi ünnep volt Kolozsváron. 2016 októberében hasonló fergeteges siker övezte a darab ősbemutatóját Varsóban, a Teatr Polskiban, a Magyar–Lengyel Szolidaritás Évében. A számos méltató lengyel kritika közül álljon itt egy rövid mondat: „a politikai gyilkosság áldozatává lett fiatal, mélyen hívő, ártatlan Tóth Ilona a magyarok számára a megalázás, majd az elhallgattatás évei után újra felfedezett hősnő”.
A főszerepet játszó Waskovics Andrea maga is utolsóéves budapesti színis hallgató, akárcsak a 24 éves Tóth Ilonka, akit orvostanhallgatóként egy fővárosi kórház részlegvezetőjévé neveznek ki. A darab alaphangulatából és a forgószínpadnak megépített díszletből már az előadás első perceiben kiderül, hogy rendhagyó koncepciós per kellős közepébe csöppen a néző. Tökéletes korrajz ez a kommunizmusról, olyannyira hogy Moszkvától Berlinig bármelyik volt kelet-európai fővárosban játszódhatna. A szovjet elvtársak árgus szemei alatt készülődő perirat tartozékai – vallatás, jegyzőkönyvek és zsarolás céljából a hozzátartozó családtagok fogvatartása – annyira emberellenes körülmények között születnek, hogy még a magyar vallatótiszteknek is van némi lelkiismeret-furdalása, de ezen a rendszer kegyetlensége és abszurditása hamar átsegíti őket. Tóth Ilonkának, a 24 éves medikának az alapbűne az, hogy részt vett a forradalomban, gyógyítja a sebesülteket, majd később menedéket nyújt a felkelőknek azzal, hogy a kórházba utalja be őket. Erre épült tehát a koncepciós per, amely azt „bizonyítja”, hogy a fiatal orvosnő embert ölt a rendszer egyik felderítő tisztjének személyében. Innen már egyenes út vezet a megtorló Kádár-rendszer közismert tézisének kimondásához, hogy Budapest utcáin nem ártatlan és lelkes fiatalok harcoltak az ország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözök gyilkoltak kommunistákat. Nemcsak a karrierjét, hanem az életét is kockáztató védőügyvéd gigászi harca ellenére Tóth Ilonkát végül felakasztják.
A tömegjelenetekben dúskáló, a történelmi hűséget óraműpontossággal bemutató darab végkifejleteként a nézők a vártnál is többet kapnak. A Nemzeti Színház nagy öregjei – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly és Voith Ági – nem csak a színészi mivoltukban alakítanak maradandót, hanem néhány gondolat erejéig megosztják a nézővel 1956-os élményeiket is. A legtöbben személyesen is részesei voltak a magyar szabadságharcnak, Voith Ági pedig színész édesanyjáról mesélt, aki 10 év hallgatással tiltakozott a Kádár-rendszer megtorlásai ellen.
Az előadás létrejöttét támogató Magyarország kormánya nevében Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntötte a kolozsvári közönséget.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A székely himnusz eléneklésével ünnepelt az U18-as jégkorong-válogatott
székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as jégkorong-válogatott tagjai. A román sajtó botrányt emleget.
A román címeres mezt viselő jégkorongozók himnuszéneklését egyikük tette közzé szerda hajnalban az egyik közösségi portálon, amire a román sportsajtó is felfigyelt. A gsp.ro oldal a jégkorongozók által készített felvételt is bemutatta. A felvételen az látható, amint a fiatal hokisok kört alkotva kézről kézre adták a székely himnusz éneklését rögzítő mobiltelefont, hogy valamennyien jól láthatóak legyenek.
A gsp.ro arról is beszámolt, hogy a himnuszéneklős ünneplésben a válogatott szakmai stábja és négy román tagja nem vett részt. Ők a közösségi portálon tett bejegyzéseikben értetlenségüknek adtak hangot. A kétharmad részben székelyföldi játékosokból álló U18-as román jégkorong-válogatott a dél-koreai világbajnokságon Horvátországot 7–1-re verte, majd hosszabbításban 4–3-ra kikapott Litvániától. Ezt követően 4–0-ra győzött Észtország, 4–2-re Nagy-Britannia és 2–1-re Dél-Korea ellen. itthon.ma

Sajtó elé állt Benedek Zakariás parlamenti képviselő
Az udvarhelyi polgármesteri hivatalban nyit irodát a szórványvidéket is képviselő Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. Azt ígéri, személyesen is fel fogja keresni az udvarhelyszéki önkormányzatokat, hogy tájékozódjon a problémákról. Eddigi tapasztalatai szerint az utak rendbetétele a legsűrgősebb probléma a régióban. A csütörtöki beszélgetésen arra is kitért, hogy támogatja az udvarhelyi városvezetés törekvéseit.
Jövő hónapban nyitja meg parlamenti képviselői irodáját az udvarhelyi polgármesteri hivatal legfelső emletén Benedek Zakariás, aki kollágájával, Sebestyén Csabával, illetve Verestóy Attila szenátorral osztozik majd a helyiségeken – derült ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, jelenleg is felújítás alatt állnak a termek, azért nem tudott hamarabb beköltözni. Irodája vezetésével Szigeti Marikát bízta meg, aki fogadja a beérkező panaszokat, javaslatokat, és heti egy alkalommal fogadóórát is tart. Ezenkívül havi két alkalommal maga a képviselő is itt lesz, ebből havonta egyszer fogadóórát tart. Benedek hasznosabbnak látja, ha személyesen keresi fel az udvarhelyszéki közösségeket, hiszen ekkor könnyebben megnyílnak az emberek, jobb rálátása lehet a problémákra. Ennek érdekében szívesen részt vesz a vidéken szervezett fórumokon. Eddig Zetelakára, Homoródszentmártonba, Galambfalvára, Felsőboldogfalvára, Máréfalvára és Varságra látogatott el.
A polgármesterekkel találkozva azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretné fejleszteni községét, mindenhol négy-öt nagyobb tervről tájékoztattak. Mindannyian pályáznak is megvalósításaik érdekében állami vagy európai uniós pénzekért – fogalmazott. Varságon például eddig 29 kilométeren aszfaltoztak, ami egyötöde az ott lévő utaknak. A polgármester folytatná a korszerűsítést, ugyanakkor megoldaná a közvilágítást, és a vízhálózatot is bővítené. Különösen tetszett a képviselőnek Nagygalambfalván az, hogy a hivatal és a református egyház minden évben tábort rendez a gyerekeknek, és nagyon sok önkéntes vállal részt a munkában. A polgármester egyebek mellett azt tervezi, hogy befejezi az utcák leaszfaltozását – ebben kért segítséget a képviselőtől. Máréfalván a csatornahálózat és a járdák kiépítése élvez prioritást.
Benedek kijelentette, a polgármesterek elvárják a támogatást, hiszen a kampányidőszakban ők is megtettek mindent a jó választási eredményekért. Ennek ő úgy tud eleget tenni, hogy lobbizik a kormányon lévő pártoknál a községi elöljárók által leadott pályázatok finanszírozása érdekében. Fontosnak tartja, hogy minden településről legalább egy pályázat elnyerje a megvalósításhoz szükséges forrást. Eddig háromszor is találkozott az udvarhelyi városvezetéssel Benedek, azt mondja, jó viszonyt ápolnak. Itt is azt látom, hogy akarják fejleszteni a várost, vannak terveik. Emellé pedig mi is odaállunk – fogalmazott. Arra is kitért, hogy pártszínezettől függetlenül támogatják az itteni elképzeléseket. Parlamenti munkájáról A kisebbséggel kapcsolatos problémák megoldását minden RMDSZ-es és MPP-s képviselő felvállalta, ezek mellett mindenki részt vesz valamelyik szakbizottság munkájában – fejtette ki Benedek Zakariás. Ő a szállítással és infrastruktúrával foglalkozó bizottság tagja, amit megfelelőnek tart, hiszen építészként ezen a területen szerzett több tapasztalatot.
Jövőre lesz százéves az 1918-as gyulafehérvári kiáltvány, ezért a képviselő arra számít, hogy megszaporodnak a magyarság jogait sértő törvényjavaslatok. Éppen ezért különösen ébereknek kell lenniük a magyar honatyáknak, akiknek célkitűzésük, hogy betartassák a románsággal a gyulafehérvári szerződésben foglaltakat. Benedek fontosnak tartja a kisebbségi szimbólumok használatát, ezért azt szeretné, ha a magyarságon kívül más nemzetiségek képviselői is hallatnák hangjukat a parlamentben hasonló kérdésekben. A magyarság szempontjából össze sem lehet hasonlítani a szórványban élők és az udvarhelyszékiek helyzetét – jelentette ki Benedek Zakariás. „Udvarhelyszéken nem az a gondjuk a szülőknek, hogy magyar iskolába adják gyereküket, hanem hogy melyikbe. Itt fel sem merül az, hogy egy gyerek teljesen asszimilálódik a román közösségbe. Nálunk teljesen más a helyzet, hiszen ha a gyerek bekerül egy román társaságba, akkor magyarsága fellazulhat. A szórványban mindennapos küzdelmet kell vívni a magyarság megmaradásáért, hiszen az emberek csak a családban és a templomban használják anyanyelvüket” – magyarázta. Hozzátette, Szeben megyében nagyjából száz településen kb. 11 800 magyar él. Ezért különösen fontosnak tartja a magyarság összefogását különböző rendezvények, programok szervezésével.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Tegyük működő, modern régióvá Székelyföldet! – III. Székelyföldi Tudományos Kongresszus
2017. április 20–22. között Székelyföld három városában, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön megszervezik a III. Székelyföldi Tudományos Kongresszust azzal a határozott céllal, hogy Székelyföldet tegyük működő, modern régióvá. Nyomban elkezdődött a szervezési munka. Döntés született, hogy a konferencia szervezői a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyről, a Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhelyről, a Csíki Székely Múzeum Csíkszeredából, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság.
A konferencia tudományos bizottsága:
Dr. Bakk Miklós, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Bodó Barna, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Kolozsvár
Dr. Gagyi József, egyetemi tanár, Sapientia EMTE Marosvásárhely
Dr. Geréb László, közgazdász, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke
Gyarmati Zsolt, történész, a Csíki Székely Múzeum igazgatója
Dr. Kassay János, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Csíkszereda
Kolumbán Gábor, fizikus, a Civitas Alapítvány kuratóriumának elnöke
Dr. Miklós Zoltán, etnográfus, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Székelyudvarhely
Vargha Mihály, szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum Igazgatója, Sepsiszentgyörgy
A konferencia programjában a három helyszínen számos téma és ezen belül különböző szekciók alakultak. A témakörök:
Marosvásárhelyen: Székelyföldi értéktár; Nyelvi jogok a Székelyföldön; Székelyföld társadalmi állapota.
Csíkszeredában: A regionalizmus földrajzi és településhálózati vetületei Székelyföldön; A régióépítés szerepe a székelyföldi közigazgatásban és önkormányzati működésben; Vállalkozók és vállalkozások Székelyföldön; A vidék és az agrárium szerepe Székelyföld gazdaságában. Sepsiszentgyörgyön: Történelem; Az oktatás helyzete Székelyföldön; Népegészségügy Székelyföldön; Az épített örökség helyzete Székelyföldön; Közösségi gazdálkodás Székelyföldön; A falusi kultúrházak helyzete és funkcióváltása.
A konferencia nyitott minden érdeklődő számára, munkálatainak végeztével az elhangzott előadások alapján szakmai csoportok fognak dolgozni annak a közéletben való hasznosításán, értékesítésén. Erdély.ma