A költészet napja – Felolvasóestek, színházi előadások több erdélyi városban
Bukarestben és több erdélyi városban felolvasóestekkel, színházi előadásokkal, valamint szavalóversenyekkel ünneplik a magyar költészet napját. Bukarestben a Balassi Intézet a magyar irodalom két jelentős költőjének életművét hozza közelebb a román közönséghez. Kedden Radnóti-est lesz, amelyen levetítik a Radnóti Miklós élete és munkássága ihlette Radnóti hétszer című szkeccsfilmet. A hét etűdből álló film különböző stílusok és műfajok segítségével tolmácsolja a mai fiatal filmesek Radnóti-képét. Az est vendége lesz Ausztrics Andrea producer és Leichtman Erna forgatókönyvíró. A vetítést követően Kovács Zsuzsánna rendezésében Stefana Ionescu-Darzeu és Miriam Rizea Radnóti-verseket adnak elő román nyelven. Szerdán szintén a Balassi Intézet bukaresti központjának szervezésében a közönség az intézet névadójával, Balassi Bálinttal ismerkedhet meg a román nyelven most megjelent Célia-ciklus révén. Az est során a kötet fordítójával, Elena Lavinia Dumitruval a bukaresti hungarológia tanára, Bányai Éva beszélget, ezt a Kovács Zsuzsánna rendező által megálmodott Balassi-performansz követi.
Szintén a román fővárosban kedden a Petőfi Sándor Művelődési Társaság szervezésében költészetnapi felolvasóestet tartanak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Szabó T. Anna költő Törésteszt című estjével ünnepli a magyar költészet napját.
A Csíki Játékszín tavaszi városköszöntő versműsort mutat be a színház épülete előtt, ahol a 200 éve született Arany Jánosra emlékeznek. Csíkszeredában lesz még szavalóverseny, valamint a Role együttes tart költészet napi gálaműsort.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban a Kolozsi Borsos Gábor színművész által vezetett Szín-kron csoport nevű diákszínjátszó kör mutatja be a Ki vagyok én? című zenés produkciót, amely kortárs magyar verseken keresztül azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy mi a vers, mi számít annak, és mi nem. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár és a Tein tea- és kávéház szervezésében több költő olvas fel verseiből. A sepsiszentgyörgyi rendezvényen a műveiből felolvasó Bálint Tamás, Bogdán László, Dimény H. Árpád, Karácsonyi Zsolt és Serestély Zalán költővel Szonda Szabolcs műfordító, könyvtárigazgató beszélget. MTI; Erdély.ma

Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok)
Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is.
A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve.
Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte.
A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki a terrorista?
Tipikus, Romániára jellemző döntés született pénteken a kézdivásárhelyi „terrorista”-perben: el is ítélték a két vádlottat, meg nem is. Pontosabban, a vádpontok jelentős része alól felmentették, de azért a nyakukba varrtak annyi börtönbüntetést, amennyit már leültek előzetesben. Nehogy Strasbourgba rohanjanak kárpótlásért ártatlanként történt meghurcoltatásuk miatt. No meg az ügyészség bőrét is menteni kellett, bár részben, hisz a hatalmas „bomba”, melyet 2015. december elsején a román közvélemény elé dobtak, túl nagyot robbant ahhoz, hogy most teljesen nem létezőnek nyilvánítsák.
Emlékezhetünk, mekkora égiháború kerekedett ama másfél évvel ezelőtti nemzeti ünnepen. Napokig zengett a sajtó a székelyföldi terroristáktól, a Román Hírszerző Szolgálat, no meg az ügyészség kiszivárogtatásainak hála vadabbnál vadabb forgatókönyvek keringtek hatalmas erejű bombákról, fegyverkező fiatalokról, Erdély elszakításának kísérletét kész tényként kezelték legtöbben. Egykettőre dutyiba is vágták előbb az egyik, majd a külföldről hazatért másik gyanúsítottat. Tavaly május végére megszületett a vádirat, amely inkább emlékeztetett magyarellenes nacionalista propagandaanyagra, mint jogi munkára, megbélyegezte nemcsak a hatvannégy vármegyéseket, de a székelyföldi autonómiáért síkra szállókat is, külföldi, főként orosz kapcsolatokat „tárt fel”, és összemosta a jelennel Marosvásárhely fekete márciusát, sőt, még az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantást is, mindenikért a magyarokat téve felelőssé. Jól elhelyezett illusztrációkkal igyekeztek fokozni a hatást, hogy Székelyföldön nemcsak az életerős ifjak gyakorlatoznak, fegyverkeznek, de még az óvodások is magyar zászlóval vonulnak. A vádirat nemcsak a kézdivásárhelyi „terroristák”, de minden Romániában élő magyar bűnösségéről szólt, összeállítói igyekezete egyértelmű volt: Beke és Szőcs elítélése mellett terrorista bűncselekménynek akarták nyilváníttatni a székelyföldi autonómiamozgalmat is. Aztán a tárgyalás előrehaladtával szép lassan szertefoszlottak a vádak, kiderült, bizonyíték semmire sincsen. Bekééket előbb háziőrizetbe, majd bírósági felügyelet alá helyezték, megváltoztatták a jogi besorolást, és bár az ügyészség súlyos börtönbüntetést kért, a bíróság ejteni kényszerült a bizonyítékokkal alá nem támasztott vádak többségét, de hogy nyomozó kollégáik munkája ne tűnjék teljesen hiábavalónak, elítélték a vádlottakat pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért. No meg, hogy valamelyest elégtétellel szolgáljanak a magyarellenes erőknek, fasiszta jellegű, idegengyűlölő, rasszista szervezetnek minősítették a HVIM-et.
Ez hát a székelyföldi terrorizmus perének első fejezete, lesz második is, mert a vádlottak teljes ártatlanságuk kimondását követelik, és mint tudjuk, Romániában ez nem kockázatmentes próbálkozás. De mindezen túl marad a kérdés: felelniük kell-e valaha azoknak, akik ezt az egész cirkuszt kreálták, akik nemcsak a két ártatlan férfit hurcolták meg, de megbélyegezték az egész magyar közösséget, újra lángra lobbantották a hamu alatt parázsló magyarellenes gyűlöletet? Lesz-e román bíróság, mely kimondja, ki is volt valójában a terrorista ebben a történetben?
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az orvostudomány magyar nyelvű műveléséért (Erdélyi Múzeum-Egyesület)
Közel hatszáz résztvevő, négy plenáris előadás, százhuszonhét tudományos dolgozat, tizenkilenc továbbképző előadás, kiosztott díjak és sok-sok óra kötetlen beszélgetés – összegezhető számadatokban a Kovásznán szombaton zárult háromnapos orvostudományi ülésszak, amelyet huszonhetedik alkalommal szervezett meg az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya. A szervezők úgy vélik, az eredmény ellenben nem a számokban rejlik, hanem abban a tudásban, amelyet a résztvevők magukkal visznek, illetve az emberi kapcsolatokban, amelyeknek nemcsak a szakma művelői a haszonélvezői, hanem a betegek is.
A csütörtöki megnyitón Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke üdvözlőbeszédében az orvosok aktív részvételét kérte a háromszéki gyógyturizmus szakmai megalapozásában és népszerűsítésében, ismertette, hogy az idei esztendő a Turizmus éve Háromszéken, és megköszönte azt az egységes kiállást, amelyet 2015 áprilisában megtapasztaltak, amikor tíz nap alatt több mint harmincezer ember írta alá a beadványt a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének visszaállítása érdekében. A megyei önkormányzat elöljárója szerint Székelyföld akkor tud fejlődni, ha a szakmai elit itthon vállal munkát, köztük az orvosok is. Az alkalommal Tamás Sándor elismerő oklevelet adott át dr. Szabó Béla marosvásárhelyi szülész-nőgyógyász professzornak, az EME ülésszakot szervező szakosztálya elnökének a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének bátor, határozott képviseletéért, az erdélyi magyar orvosképzésben kifejtett oktatói és tudományos tevékenységéért. A résztvevőket köszöntötte dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, az idei ülésszak főszervezője és Gyerő József, Kovászna polgármestere, majd megkezdődött a kétnapos maratoni előadás-sorozat.
Dr. Szabó Béla professzor lapunk érdeklődésére elmondta, mindig örvendenek, ha Marosvásárhelyen kívül is van jelentkező az évente tartott ülésszak megrendezésére, és szerinte a sepsiszentgyörgyiek idei kínálata igazán megfelelt az elvárásoknak. „Az EME célkitűzésének megfelelően megvalósul itt a tudomány magyar nyelvű művelése, egymást jobban megismerjük, és a kialakult kapcsolatok hasznosak számunkra és a betegek számára is” – hangsúlyozta az orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztály elnöke. A rendezvényen ezúttal is osztottak ki díjakat: a Csőgör Lajos-díjat dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi gyermekgyógyász főorvosnak ítélték gazdag szakmai, tudományos és szervezői munkásságáért, a Lencsés György-díjat dr. Süveges Ildikó budapesti szemész, egyetemi tanár, akadémikus kapta, a Dr. Kopp Elemér-díjban Bába László István, Bálint Hajnalka Zsófia és Ferencz Adél gyógyszerészhallgatók részesültek, előadásdíjat Pálosi Tímea kapott a kísérletes orvostudomány kategóriában.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi ünnepség Szentivánlaborfalván
Nemesebb, jobb és szebb eseménnyel nem lehetett volna megnyitni Jókainé Laborfalvi Róza, másképpen Laborfalvi Benke Judit jeles magyar színművész születésének 200. évfordulóját, mint a kisiskolások vers-, népmese-, népmonda- és prózavetélkedőjével, amelynek logója örök érvényűen szól: Szépen magyarul.
Maroknyi pedagógus, Kelemen Tünde, Mikola Éva és Kisgyörgy Tünde ötletgazdák és szervezők fogadták Kézdi-, Orbai- és Sepsiszék tizenhat településéről és Csíkszeredából a szépen beszélő kisiskolásokat, akik rangos zsűri előtt felejthetetlen napot varázsoltak pénteken a résztvevőknek. Sziporkázóan szépen, fergeteges gyorsasággal mutatták be nekünk az előkészítősök és az I–IV. osztályosok Kányádi, Móricz, Kovács András Ferenc, Móra Ferenc, Benedek Elek és sok más szerző műveit, népmeséket és népmondákat. Hatvan kisgyerek remek seregszemléjét kellett mérlegelnie a zsűrinek – Tapodi Zsuzsa irodalomtörténésznek, Nemes Levente színművésznek, Dimény Árpád költő-szerkesztőnek –, a szép magyar beszédet, a művészi teljesítményt, a technikai eszközöket és a vezető pedagógusok szöveg-megválasztását. A jelenléti emléklap és az ajándékok kiosztása közepette Tapodi Zsuzsa szólt a gyerekekhez, tömören értékelve munkájukat: „Látjátok, gyerekek, az ünnepért is meg kell dolgozni!” Az előkészítősök első díját a kovásznai Pătrunjel Viktória, az elsősökét a sepsiszentgyörgyi Pálffy Apor, a másodikosokét a csíkszeredai Jánó Andrea, a III–IV.-es tanulókét a kovásznai Tompa Izabella, illetve Blága Izabella, a zágoni Mikes Kelemen-iskola tanulója érdemelte ki. A vetélkedőn jelen levő Matekovicsné Kóródi Mária, a település szülötte az újonnan alapított Kóródi Hajnal-díjban részesítette a vetélkedő három szentivánlaborfalvi kisiskolását, Kóródi Hildát, Stanciu Györgyöt és Zsigmond Anitát.
Másnap, virágvasárnap előtti szombaton a Berde Mózsa-iskolában népes közönség és gyereksereg hallgatta Mikola Éva tanítónő Laborfalvi Benke Juditról, vagyis Laborfalvi Rózáról szóló vetített képes előadását, a realista magyar színjátszás úttörőjéről, aki kiemelkedő drámai színésznőként beírta magát a magyar színház történetébe. A jubileumra emlékeztető márványtáblát helyeztek az iskola épületére, és felavatták az iskola új, kis méretű bejárati székely kapuját. Az avatón Balázs Antal faragómester, egykori laborfalvi tanító elmondta, hogy a kapuoszlopokat szülőfaluja több mint 200 éves kapufájának faragászati elemeivel díszítette. Kelemen Alpár mérnök, a rendezvény egyik ötletgazdája és szervezője kiemelte, hogy a diaszpórában élő és a szentivánlaborfalvi iskolához kötődő félszáz személy anyagi segítséget küldött, az uzoni központi iskola vezetősége és további negyedszáz személy nyersanyaggal és munkájával segített, amiért köszönetét fejezte ki. „Folytatni szeretnénk a jövőben a Szépen magyarul vetélkedőket – hangzott el –, valamint a település más jeles személyiségeinek való emlékállítást.” Ilyen például a tudós-akadémikus Berde Áron (1819–1892) – két év múlva lesz születésének ugyancsak 200. évfordulója. Fellépett a helybeli férfikar, áldást mondott Bartos Károly komolló–szentivánlaborfalvi református lelkipásztor.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismertette a túlkapásokat
Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő, az alsóház emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságának tagja arról tájékoztatta az Európa Tanács Bukarestben tartózkodó küldöttségét, hogy a román állam több vonatkozásban továbbra sem tartja be a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény aláírásával vállalt kötelezettségeit.
A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Tanácsadói Bizottsága képviselőivel ismertette azokat a túlkapásokat, miszerint egy európai uniós tagállam himnuszának elénekléséért a Magyar Polgári Pártra a hatóságok büntetést róttak ki, bírósági ítéletben a székely zászló használatát és a magyarság autonómiatörekvéseit konfliktusforrásnak minősítik. Felhívta a figyelmet, hamis az az állítás, mely szerint az autonómiatörekvések az állam területi egységét veszélyeztetnék, hiszen az autonómia éppen arra kínál megoldást, hogy az erdélyi magyarság az államhatárok módosítása nélkül biztosítsa megmaradását szülőföldjén. Emlékeztette a bizottság tagjait Erdély Romániához történő csatolásának és a modern állam létrejöttének körülményeire, valamint az 1918-ban Gyulafehérváron tett ígéretekre, amelyek betartása esetén ma a magyar nemzeti közösség olyan területi autonómia keretei között élhetne, amelyre több példát is találunk az Európai Unión belül. A találkozón bemutatta és a küldöttségnek ajándékozott egy székely zászlót, amelyet köszönettel elfogadtak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinda István EMKE-díjas
Szombaton tartotta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlését Kolozsváron a Bánffy-palotában.
Ez alkalommal átadták az erdélyi Oscarnak becézett EMKE-díjakat. A tíz kitüntetett között van egy háromszéki, dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa, akit rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért Bányai János-díjjal jutalmaztak.(sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája
Életműdíjat adományoztak Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnöknek
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés terén ismert hazai és magyarországi tisztségviselő tisztelte meg jelenlétével, köszöntőjével, méltató beszédével, elhangzottak továbbá az ilyenkor elmaradhatatlan elnöki, pénzügyi és cenzori beszámolók, hozzászólások és tervek, mindezt pedig több zenei műsor színezte. Idén is óriási érdeklődés mellett délután kiosztották az „erdélyi Oscaroknak” is becézett hagyományos EMKE-díjakat, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében bemutatták Ábrám Zoltán a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetét.
Növekvő hazai és anyaországi támogatás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton Kolozsváron megtartott közgyűlésén elhangzott köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki azok iránt, akik kis közösségi szinten reflektorfény nélkül teszik a dolgukat a közművelődés érdekében, és javasolta nekik, hogy társszervezői minőségben forduljanak az önkormányzatokhoz a pályázatok megszerzéséért. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul fejezte ki elismerését az EMKE százharminc évre visszatekintő munkájáért. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára részletesen taglalta a magyar kormány erőfeszítéseit a Kárpát-medencében magyarul beszélők és a magyar kultúra megmentése érdekében. Minden tájegységet más-más kihívás jellemez, ezért budapesti sablonok helyett a helyi igényeknek megfelelő lépéseket kell szorgalmazni. Összesen százkét millió forint pályázható meg az idei projektek révén, amelyek haszonélvezői színházak, könyvtárak, művészeti karavánok stb. Az EMKE fontos szerepet játszhat abban a tervben, amelynek keretében a Kárpát-medencében ötszáz járási népfőiskolát akarnak beindítani és felkarolni – fejtette ki.
Megújulást sugall az EMKISZ
Széman Péter EMKE-elnök beszámolójában, többek között, a 2016-os „sikerév” 49 önálló rendezvényére tért kit. A programok között olyanokat találni, mint például a VII. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a hagyományos EMKE-rendezvények, az országos és nemzetközi kitekintésű események stb. Legnagyobb sikernek Széman Péter ifjúsági szervezetük, az EMKISZ megalakulását tekinti, amely lelkes fiatalok bevonását, munkaterületük kiszélesítését jelentette. Ötven önkéntessel dolgozik, és újdonságként említette, hogy idén június 23-24-én megrendezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapokat. A pénzügyi jelentés és a cenzori beszámoló elfogadása után a hozzászólások között Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője köszönetét fejezte ki amiatt, hogy intézménye az EMKE-házban otthonra lelt. A Szatmár megyei szervezet elnöke, Muzsnai Árpád azt indítványozta, hogy az EMKE, az RMDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztessen az összmagyar rendezvények pályázati vonatkozásaiban. A délelőtti ülésen a szabadkai Görög Enikő és Noémi (Görög Sisters) zongoraduó színezte a hangulatot.
Tíz EMKE-dij lelt gazdára
Délután a díjkiosztó gálán a hagyománynak megfelelően tíz EMKE-díj talált gazdára: Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész (laudáció: Bálint Benczédi Ferenc); Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató (laudáció: Pozsony Ferenc); Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr (laudáció: Katona Zs. József); Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató (laudáció: Pálfi József); Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu (laudáció: Mile Lajos); Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter (laudáció: Papp-Szenttamási György); Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária (laudáció: Kelemen Katalin); Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (laudáció: Harbula Hajnal); Spectator-díj: Nagy Miklós Kund (laudáció: Gáspár Sándor); Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész (laudáció: Dabóczi Géza). Tiszteletbeli tagságot adományoztak Beder Tibornak a közművelődést és civil szerveződést elősegítő tevékenységéért, aki viszont egészségügyi okokból nem lehetett jelen. Az ünnepségen fellépett a Guttmann Mihály Pedagóguskórus.
Életműdíj Vizi E. Szilveszternek
Rendkívüli módon, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) társszervezésében, első ízben nyújtottak át életműdíjat, Gergely Zoltán képzőművész tervezte EMKE-plakettel. A megtiszteltetés Vizi E. Szilveszternek, a nemzetközileg elismert orvosprofesszornak, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002 és 2008 közötti elnökének jutott, aki nemcsak tudományos kutatómunkája miatt elismert, hanem sokoldalú identitásmegőrző tevékenységéért is. Laudációjában egykori tanítványa, Ábrám Zoltán – akinek szerkesztésében jelent meg félévvel ezelőtt a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötet –vázolta az érdemeket. Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy egyesülete a Vizi professzor elnöksége alatt kötött együttműködési megállapodást az MTA-val, amely azóta is szoros anyaországi támogatást biztosít az erdélyi magyar tudományosság számára.
Az ünnepelt – aki nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját – elmondta: érdemes tanulni és tanítani, mert bebizonyosodott: a mi kis népünk többet adott a világörökségnek, mint amennyit számaránya szerint várni lehetne tőle. Mint fogalmazott, hálás nekünk azért, mert Erdélyben, Kolozsvártól Csíksomlyóig tanulta meg igazán, hogy mit is jelent magyarnak lenni és megmaradni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár és a latin tábla a határon
Emil Boc polgármester hosszas hezitálás és éveken át tartó jogi hercehurcát követően végre betört, és elfogadta a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsvár határára. A román névváltozat mellett megjelent végre a sokat várt magyar és német felirat is, ám mindenki meglepetésére, a hármas felirattal azonos méretű, latin szöveg is felkerült a kihelyezendő táblára. A Ioan Aurel Pop, Mihai Bărbulescu és Radu Ardevan történészek által aláírt nyilatkozat szerint a latin felirat Kolozsvár Hadrianus császár által alapított római municípiumi múltjára emlékeztet és annak európai örökségére akarja felhívni a városba érkezők figyelmét. A latin feliratnak azonban nem mindenki örült. Jogosan?
Kolozsvár köztudottan római városi múlttal is rendelkezik. Ezt már Szamosközy István idején is tudták, közel fél évezreddel előttünk. A mai kolozsváriak számára ez akkor vált „egyértelművé” és a hétköznapok részévé, amikor 1974-ben a „Kárpátok Géniusza” úgy döntött, hogy a román Cluj neve mellé a kétes származású, dák településnevet, Napocát is odailleszti. Bodor András és számos más történész igyekezett ezt követően elmagyarázni, hogy bár a Napoca név valószínűleg az egykori római város előtt létező, ma még azonosítatlan dák település vagy régió neve lehetett, a Római Birodalom egykori városaként létező municípium csak Hadrianus idején kapja meg a városi rangot és a municipium Aelium Hadrianum Napocensium nevet. Mivel a római település már Traianus császár idején is létezett, tehát Kr.u. 106 és 117 között már éltek itt rómaiak és volt egy falusias jellegű, kisvárosi település (vicus, pagus?), a majdani hadrianusi municipiumot tehát nem alapítják, hanem csupán új rangra, új jogi státuszba emelik Kr.u. 117-et követően. Az utazó császár által odaítélt új cím révén, a mai Kolozsvár alatt elterülő római település egyike lett a Római Birodalom mintegy kétezer városának, tehát egy olyan európai családba került, amelynek nyomai és öröksége valóban, összeköti Angliát Szíriával, Marokkót Németországgal és Erdéllyel. A román akadémikusok által említett európai örökség tehát jogos és megkérdőjelezhetetlen. Az Emil Boc féle felirattal van azonban néhány gond. Az egyik az, hogy a felirat a Municipium Aelium Napocense nevet említi. Bár nyelvtanilag ez helyes, a helyi latin feliratokon és más, Hadrianus által alapított városok analógiája alapján sokkal inkább ajánlatosabb lett volna a Municipium Aelium Napoca vagy Municipium Aelium Hadrianum Napocensium névváltozat. Ugyancsak problémás a felirat végén szereplő condere, conditum ige, amely a köztársaság-kori római városalapítások és a liviusi ab urbe condita, azaz a város alapítására vonatkozó művéből inspirálódott. A rómaiak valóban alapítottak városokat (colonia deducta), ám ez a divat Traianus korát követően igen ritkaságnak számított. Erdélyben például csak Várhely (Ulpia Traiana Sarmizegetusa) volt ilyen új, alapított város. A többi civil település, így a római Kolozsvár is falusias településből lett később várossá, municípiummá. Hadrianus tehát nem „alapította” a római Napocát, hanem „rangra emelte” (fecit).
Az apró történelmi hibát leszámítva – ami persze megengedhetetlen lenne egy több ezer lejes fizetésből élő akadémikusnak – a római városra emlékeztető latin felirat kissé túlzásnak tűnik, hisz a Napoca név már negyven éve ott szerepel a város hivatalos nevében is. Bár számos római múlttal rendelkező város teszi ki manapság az egykori római város nevét (elég itt csak a nagy római múlttal rendelkező osztrák vagy német városokra gondolnunk), ott a római múlt nem okozott olyan súlyos ideológiai, politikai konfliktust, mint mifelénk. Kétségtelen, hogy ideje lenne a római múlttal megbékélni, és nem mint a románság tulajdonát és etnikai kontinuitásának, elsőbbségének a zálogát tisztelni, hanem egy európai örökségként, mindenki római városaként tekinteni a Kolozsvár alatt nyugvó romokra. Ehhez az lenne szükséges, hogy a magyar lakosság elfelejtse a 70-es évek és a 90-es funari korszak nacionalista történetírását és politikai régészetét, és megismerve a város római emlékeit, egy etnikai és nacionalista felhangok nélküli római múltat lásson Kolozsvár hadrianusi címében. Ugyancsak szükséges azonban, hogy a román lakosság és a román városvezetés ne azért helyezzen ki egy ilyen hosszú, latin nyelvű táblát, hogy frusztrációjában egyensúlyozza a magyar és német feliratot, hanem elismerje, hogy a római múlt nemcsak a románoké, hanem mindenkié aki ebben a városban él vagy ide látogat.
Róma itt volt nálunk mindenestől, másfél évszázadon át. Hogy merészkedhet bárki is 1900 évvel Hadrianus trónra lépését követően ezt a birodalmi örökséget és civilizációt kisajátítani? Jobb, ha nem teszi, és hagyja európai örökségként, mindenki kicsi Rómájaként szeretni a kolozsvári múltat.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

„Arany Szalontája, Szalonta Aranya”
Arany János születésének 200. évfordulóján a költő szülővárosa több rendezvénnyel nyitotta meg az emlékévet, megjelentetett két tisztelgő kiadványt is: egy Arany–kalendáriumot (Tódor Albert szerkesztésében) és egy rendhagyónak mondható, Dánielisz Endre, Faggyas Sándor, Patócs Júlia által összeállított albumot.
Ez utóbbinak már a címe (Arany Szalontája, Szalonta Aranya, 2017) sejtetni engedi, mit kínál az érdeklődőnek a külsejét tekintve is vonzó kiadvány: a jelképpé magasztosuló magyar klasszikus küzdelmekkel keresztezett életének, költészetének szűkebb hazájához fűződő élményeit, műveit és a szülőhely „főhajtását”.
Arany sokszor és sokféleképpen vallotta meg, milyen eltéphetetlen érzelmi kötődések fűzik ahhoz a tájhoz, ahonnan elindult „földi utazásnak”, ahhoz a világhoz, amelyben életének felét töltötte, és amelynek megpróbáltatásokkal terhes múltja, mondái, népi környzete, szokásai, nyelvi ízei alakították egyéniségét, váltak művészetének éltetőivé.
A műveket értelmező szerkesztő Faggyas Sándor (Táncsics Mihály díjas újságíró) azzal a reménnyel nyújtja át az életrajzi tényeket és a művészileg teremtett világot szerves egységben láttató kiadványt, hogy „az nemcsak az idei jubileumi évben kínál lehetőséget és segítséget az ünnepi megemlékezéshez, a tiszteletadáshoz, hanem a hétköznapokon, az iskolai tanulmányok alatt és utána is, újra és újra kézbe vehető, lélekemelő és tudásgyarapító, a nemzettudatot formáló, erősítő olvasmány lesz.”
A Bocskai István alapította „nevezetes város” története, Szalontán született ismert költők, írók (köztük Sinka István és Zilahy Lajos), az Arany család, a fiatal Arany színészkalandja, iskolai, tanítói, „kis nótáriusi” évei szervesen épülnek bele az anyagi gondoktól és a benső küzdelmektől később sem mentes költői pálya alakulásába. Megidézésükkel válunk részeseivé a „kis haza” ihlette műalkotásoknak, mindannak, ami az aljegyző feladatait kivételes pontossággal végző, a közszerepléstől irtózó Arany Jánost arra késztették, hogy a költői hivatást magáénak érezze, s hogy – személyes tapasztalataiból merítő első művét – Az elveszett alkotmányt (1845) szatirikus eposz formájában megírja.
Természetesen a korszak alkotásai közül a Toldi–trilógiának szentelnek nagyobb teret a szerzők. Mindenekelőtt az elbeszélő költemény megszületési körülményeire, forrásaira, a jelképpé magasztosuló hőst küzdelemre késztető lélektani indítékokra, a más léthelyzetből fakadó művek (Toldi,1846, Toldi estéje,1847-48, Toldi szerelme,1879) művészi megformálásának különbségeire. És nem marad el a Petőfi barátságát is megalapozó művészi teljesítmény visszhangja sem. Az Arany életműhöz vissza-visszatérő tudós professzor, Barta János szavait kölcsönözve: „Petőfi lobogása és Arany csendesebb tüze a közösségi kötődésben is eggyéolvadhatott.”
Ugyanakkor részesei lehetünk fájdalmas érzésekkel birkózó költemények (A lantos, Letészem a lantot, Családi kör) világának, kései balladák (Ágnes asszony, Vörös Rébék) korai forrásainak, egykori otthoni emlékek lírai újraélésének:
Holtig sajog itt benn, – s tüzesebben vér
Láttodra, te búzás alföldi szekér.
(Vásárban)
Általában elmondhatjuk: az életút szakaszai, a különböző műfajok az életmű egészébe ágyazva tárulkoznak elénk, mintegy érzékeltetve azt is, milyen változatos lehet a viszony személyes élmények és műalkotások belső világa között.
Végül – Dánielisz Endre fáradhatatlan búvárkodásának és Arany szalontai utóélete felett őrködő Patócs Júliának köszönhetően – a költő életében elkezdődő Arany-kultusz vázlatos történetéről, intézményes formáiról tájékozódhat az Arany János életművét teljesebben megismerni óhajtó olvasó.
Amit az albumot szerkesztő Faggyas Sándor múlt évben Protenstáns hősök címmel megjelentetett rangos válogatása alkalmával mondott, mostani összeállítására is érvényes: „tudományos kutatómunka áll ugyan az életrajzok mögött, de érdekes, közérthető, befogadható terjedelmű portrék születtek.”
Az évfordulón megjelent kötet jó érzékkel megválasztott közlésmódja, stílusa, nyelvezete miatt is elismerést érdemel.
KOZMA DEZSŐ
Dánielisz Endre - Faggyas Sándor - Patócs Júlia: Arany Szalontája, Szalonta Aranya
Szabadság (Kolozsvár)

Töredékek egy püspök életéből. Márton Áron és a kommunista rendszer

Alexandru Rusu püspök és a kommunista rendszer (1945‒1963)

„Visszarendeződés” a román–magyar határon
Amikor már kezdtünk hozzászokni, hogy percek alatt át lehet jutni Magyarországra, a hét végén az egy órát is meghaladta a várakozási idő. A szigorítást Kóbor János is elítélte.
A román–magyar határ több átkelője is a kilencvenes éveket idézte a hét végén, miután pénteken éjfélkor életbe lépett az új schengeni határellenőrzési kódex, ami szigorúbb ellenőrzésre kötelezi a hatóságokat. A rendelet értelmében az Unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell mind belépéskor, mind kilépéskor, és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), illetve az Interpol lopott vagy elveszett dokumentumainak adatbázisával (SLTD), hogy a hatóságok meggyőződjenek arról, az illető nem jelent biztonsági, közrendvédelmi vagy közegészségügyi kockázatot az EU-ban. A szigorítás nemcsak az EU külső határaira vonatkozik, hanem minden olyan belső határra, ahol a tagállamok még nem állapodtak meg a határellenőrzés megszüntetéséről.
Péntek délelőtt a kilépő oldalon a legtöbbet – körülbelül egy órát – a Szatmár megyei Pete–Csengersima-határátkelőnél kellett várakozni, de hosszú sorok álltak a Bihar megyei Ártánd–Bors átkelőnél is (40 perc), és fél óránál hosszabb várakozásra kényszerültek azok is, akik a két ország közötti egyetlen autópálya-összeköttetésen, a Csanád–Csanádpalota-határátkelőn akartak Romániából Magyarországra jutni. Ezeket az adatokat a határrendészet közölte – a Krónikának nyilatkozó érintettek ennél is hosszabb, az egy órát is meghaladó várakozásról számoltak be.
Vasárnap délután a helyzet – a határrendészet honlapján közzétett adatok szerint – nagyjából hasonló volt, a magyar–román határon a legnagyobb sorok ekkor Peténél, Érmihályfalvánál, Borsnál és a Nagylak 2-es átkelőnél álltak, 30-59 perces várakozásra is számítaniuk kellett az autósoknak. Jellemzően a kisebb határátkelőknél volt rövidebb az előrejelzett várakozási idő. A román határrendészet éppen ezért arra kéri az utazókat, hogy a www.politiadefrontiera.ro honlapon elérhető mobilalkalmazás segítségével idejében tájékozódjanak a határátkelőkön tapasztalható várakozási időről, és válasszanak kevésbé zsúfolt átkelőt.
A kialakult helyzet azok számára okozza a legnagyobb bosszúságot, akik a schengeni övezetbe való belépés reményében az elmúlt egy évtizedben a közeli magyarországi megyékben vásároltak maguknak lakást, ám mindennapi életük Romániához köti őket, naponta átjönnek dolgozni, iskolába. „Véleményem szerint a szigorított ellenőrzés csak arra jó, hogy a gyakorlatban is látható legyen, az EU-vezetőinek halványlila elképzelésük sincs a valóságról. A szigorított ellenőrzéssel ugyanis egyetlen olyan személy sem fog lebukni, aki az EU biztonságát veszélyeztetné, viszont a becsületes európai polgárok százezreit alázzák meg, teszik tönkre a többórás sorbaállással. Mert nemcsak a polgárok méltóságát sértik, de a mindennapi megélhetőségüket is veszélyeztetik – fakadt ki kérdésünkre S. I. – Egyszerű munkavállalók, iskolai tanulók járnak át dolgozni, tanulni egyik országból a másikba, átgondolta valaki, velük mi lesz? Nagyon sokan vesztesei lettünk a teljesen degenerált EU-bürokraták intézkedéseinek. Ezek után senki se csodálkozzon, ha mifelénk is divatba jön az euroszkepticizmus. Igény már van rá!"
Elítélően szólt a szigorításról különben Kóbor János, a legendás Omega együttes frontembere is, aki a Szent László Napokat beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatóra érkezett Nagyváradra. Ő ugyan még megúszta a várakozást, mert még aznap hazatért, de bírálta a helyzetet, hogy a schengeni övet legalább Ukrajnáig való kiterjesztése helyett újra szigor jön, pedig már a normalitás része volt, hogy percek alatt át lehetett kelni egyik országból a másikba. „Úgy járunk a Felvidékre vagy Romániába, hogy az se tudjuk, éppen a határ melyik oldalán vagyunk” – fogalmazott. Ő maga például alig három és fél óra alatt Pestről Váradra ért.
Bálint Eszter / Krónika (Kolozsvár)

Még kubaiakat is fogtak a határőrök Temes megyében
MTI - A hétvégén több mint hatvan, Szerbiából átszökött illegális bevándorlót, köztük több kubai állampolgárt tartóztattak fel a román hatóságok – derült ki a román határrendészet vasárnap közzétett összesítéséből.
Vasárnap 44, szombaton 15 határsértőt fogtak el a szerb-román határon. A Románián keresztül Nyugat-Európába igyekvő határsértők többsége ázsiai országokból – Irak, Szíria, Líbia, India, Pakisztán – indult útnak.
Szombaton ugyanakkor az illegális bevándorlás megfékezésére Nagyzsám térségében végrehajtott művelet során a román határőrök kubai állampolgárokat, egy férfit, két nőt és egy gyereket is feltartóztattak. Kihallgatásuk során kiderült, hogy néhány hónapja érkeztek repülővel Moszkvából Szerbiába, és az Egyesült Államokba akartak eljutni.
A román határrendészet közölte: tiltott határátlépésért indít büntetőeljárást a feltartóztatott külföldiekkel szemben, ugyanakkor felvette a kapcsolatot a szerb hatóságokkal, hogy a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján előkészítse a migránsok visszaküldését Szerbiába.
A román határrendészet az utóbbi hetekben szinte napi rendszerességgel számol be határsértők elfogásáról, többnyire a szerb, esetenként a magyar határon. Áprilisban eddig 320, Szerbiából érkezett határsértő elfogásáról számolt be honlapján a román határrendészet és 23 olyan, Románia által már regisztrált migránst tartóztattak fel, akik illegálisan próbáltak átjutni a román-magyar határon.
A román határrendészet éves jelentése szerint tavaly egész évben 1075 illegális belépőt tartóztattak fel a déli, délnyugati határszakaszon, 549 emberrel szemben pedig akkor intézkedtek, amikor illegálisan akarták elhagyni az országot. Krónika (Kolozsvár)

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek Háromszéken
A Japántól Angliáig elismerést és tiszteletet kivívó erdélyi Kelet-kutatóra emlékeztek Kovásznán az immár 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napokon. A rendezvény valódi közösségi ünnepet jelent a háromszéki településen.
Az április 6. és 8. között zajlott rendezvénysorozat keretében kulturális események, tudományos előadások révén elevenítették fel Kőrösi Csoma Sándor életét. Csütörtökön megemlékező ünnepséget tartottak többek között a Kelet-kutató nevét viselő tanintézetben, pénteken tudományos konferenciákon és kiállításmegnyitón vehettek részt az érdeklődők. Szombaton nyitották meg A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve című kiállítást a kovásznai Tourinfo Irodában, az eseményen részt vett Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibeti iroda vezetője, valamint Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Ezt követően Csomakőrösön ünnepi istentiszteletre, a központi szobornál és emlékháznál megemlékező ünnepségekre került sor. A kutató szülőfalujában tartott rendezvényen Tashi Phuntsok úgy fogalmazott: Kőrösi Csoma Sándor céltudatossága, áldozata, kitartása inspiráció számára a munkában.
„Ő egy utat próbált megnyitni Tibethez, a tiltott területhez. Hagyományos tibeti népviseletben érkeztünk, mert úgy gondoltuk, hogy ha ma Kőrösi Csoma Sándor lát bennünket, ha tudja, hogy a szülőfalujában vagyunk, itt emlékezünk rá, akkor biztosan örül annak, hogy olyan viseletben láthat, amilyennel éveken át Tibetben is nap mint nap találkozott. Mi így próbáljuk kifejezni köszönetünket mindazért, amit a tibeti népért tett" – magyarázta a dalai láma uniós képviselője.
Gyerő József, Kovászna polgármestere szerint a város közművelődési életének legfontosabb pillanatai az immár 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok több száz embert megmozgató kulturális rendezvényei. Hangsúlyozta: a fürdőváros ilyenkor pár nap erejéig a magyarságeredet és a Kelet-kutatás tudományos központjává válik.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Levél-féle a 65 éves Tőkés Lászlóhoz
Az örvendetesen gyarapodó, a méltán rangos elismerést jelentő Tőkés-díjjal kitüntetettek nevében engem ért az a kivételes megtiszteltetés, hogy köszönthetem a 65 éves Tőkés Lászlót.
A református lelkészt és püspököt, a ceausiszta szörnydiktatúrát órák alatt elsöprő, 1989. decemberi romániai népfelkelés, forradalom – mindegy, hogy minek nevezzük – szikráját, aki azokban a vészterhes napokban a huszonhárommillió romániai lakosból egyedüliként tette kockára nemcsak a saját, hanem a családja életét is.
Tőkés Lászlótól a megrögzött magyarellenesek hiába próbálják elorozni a forradalmi szikra szerepét, mert az a bizonyos visszavont „csillag" – a rászórt sár- és szennycunami ellenére – mind tündöklőbben és tündöklőbben ragyog. Külön öröm, hogy köszönthetem a romániai és az egyetemes magyarságot ért sérelmek, de a megoldásra váró gondok őszinte szószólóját az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban. Köszöntöm a kisebbségi sorsba került közel hárommilliónyi magyarság autonómiatörekvésének leglelkesebb szorgalmazóját és megtörhetetlen élharcosát. Köszöntöm a Berzsenyi-, Bethlen Gábor-, Magyar Örökség díj, a katalóniai CIEMEN-Központ Kisebbségi díja, az osztrák Leopold Kunschak-nagydíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, a Truman-Reagan-szabadságérem, a Bocskai István-, a Robert Schumann-díj és a Magyar Becsületrend kitüntetettjét, az egyetlen magyar politikust és közéleti személyiséget, akit 1990-ben Nobel-békedíjra jelöltek. Köszöntöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóját, létrehozóját: 1999-ben ez volt az egyetlen önálló magyar felsőoktatási intézmény egész Erdélyben.
Köszöntöm a politikust, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az Erdélyi Magyar Néppárt megálmodóját, az európai parlamenti képviselőt, az EP 2010 és 2011 közötti egyik alelnökét. De köszöntöm a barátot is, akivel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett nagyváradi ünnepségek és előadások során kerültünk igazán közeli kapcsolatba. Tőkés Lászlónak meghatározó szerepe volt abban, hogy 2016-ban bővített kiadásban újra megjelenhetett az érmihályfalvi-csoport perében életfogytiglani kényszermunkára ítélt Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész Élet a föld alatt című börtön-visszaemlékezése. Ez az egyetlen hiteles dokumentum a romániai siralomházak döbbenetes világáról, amelyet Balaskó 1983-ban, négy vaskos füzetben – az életét kockáztatva – vetett papírra, mielőtt az elszenvedett kínzások nyomán teljesen meg nem vakult. Így kap történelmi jelentőséget Tőkés László születésnapi köszöntése, hiszen lelkészként, püspökként ugyanazt a nemzet egészét felemelő munkát folytatja, amit nagy elődei elkezdtek, a kommunista diktatúra pedig abbahagyatta. Kisvárda érdeme, hogy mindezt felismerte, és a Kárpát-medencében nemcsak elsőként, hanem egyedüliként hozta létre az azóta is töretlen lelkesedéssel tevékenykedő Tőkés László Alapítványt.
Nagy elődök mércéje
Tőkés László a megtörhetetlenek közül való. Hasonlóan három nagy elődjéhez, a huszadik század legnagyobb magyarjához, Márton Áron erdélyi római katolikus püspökhöz, a Felvidék legendás mártírjához, Esterházy Jánoshoz és Ravasz László dunamelléki református püspökhöz, akiket annak ellenére sem lehetett megtörni, hogy a mind jobban berendezkedő kommunista hatalom el akarta őket söpörni a politikai élet porondjáról, a fizikai megsemmisítésüktől sem riadt vissza. Arra a kérdésre is csattanós választ adtak: az Isten szolgája, a plébános, a lelkész politizáljon-e? A szószékről elmondott ige is politizálás a javából!
A felsorolt három nagy előd jelenti az igazi mércét a kompromisszumok megkötésében, de abban is: vannak helyzetek, amikor nem szabad meghátrálni, kompromisszumot kötni. Akárcsak Tőkés László, ők is azt mondták ki – minden kertelés, a következmények, a meghurcoltatás latolgatása nélkül –, ami a magyar népnek, a magyar nemzetnek, a magyar közösségeknek a legjobban fájt. Tették ezt olyan „sziklagörgető magyar nyelven", hogy – az 1848. március 15-ei pesti forradalom páratlan hangulatát idézzem – „a helytartó tanács reszketni tetszett". „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!" – figyelmeztet Thomas Mann, akit így üdvözölt az igazmondó költők talán legnagyobbika, József Attila: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." (József Attila: Thomas Mann üdvözlése).
Tőkés László „az igazat, nemcsak a valódit" mondta 2017. március 27-én Nagyváradon, amikor Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökével közösen tartott sajtóértekezleten bemutatták az EMNT által összeállított, a 2014 és 2016 közötti időszakban elkövetett 312 romániai magyarellenes megnyilvánulás, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem törvény által biztosított magyar tagozata megakadályozásának, a március 15-ei ünnepségek során tapasztalható vegzálások, a március 10-ei székely szabadság napja sorozatos megtorpedózásának negyvenoldalas gyűjteményét – Transylvania monitor címmel – angol, román és magyar nyelven.
„Ez olyan fajtája a xenofóbiának, amely ellen egész Európában hadjárat folyik. A magyarellenesség felszámolása nélkül nem lehet demokráciáról beszélni Romániában. A magyarellenesség a 19–20. század öröksége Romániában, hiszen a jelenség Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor rendszerének is egyik tartóoszlopa volt" – fogalmazott Tőkés László a rá jellemző megfellebbezhetetlen hitelességgel. Borítékolni lehet: a román nyelvű sajtó egészén ugyanaz a hisztérikus hullám, forgószél, trópusi vihar fog végigseperni, mint amikor az 1990-es évek elején az Amerikai Egyesült Államokból visszatérve kijelentette: Romániában az etnikai tisztogatás nem szűnt meg. Vagy amikor a tusványosi előadás-sorozaton ugyanolyan védhatalmi státuszt kért a romániai magyarság számára, mint amilyent Ausztria gyakorol a dél-tiroli németek érdekében.
Tőkés László „az igazat, és nemcsak a valódit" mondta akkor is, amikor az RMDSZ 25. évfordulójára azt írta: „Az erdélyi magyarságnak nincs oka az ünneplésre... Negyed évszázaddal ezelőtti célkitűzéseink közé tartozott a kollektív kisebbségi jogok kivívása, a többszintű autonómia megvalósítása, valamint az 1959-ben betiltott (Bolyai) állami magyar egyetem újraindítása. Az utóbbi időszakban nemhogy előrelépést hozott volna a »neptunos politika«, hanem egyre inkább elmérgesedett a helyzet az autonómiaharc, a nemzeti jelképek és felsőoktatás terén.
Romániában a magyar jelképeket üldözik, meggyalázzák az aradi Szabadság-szobrot, újraállamosítják a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumot, háromnyelvű helységnévtáblák miatt pereskednek Kolozsváron, Marosvásárhelyen betiltják a székely szabadság napjára tervezett utcai felvonulást." Miközben ez a születésnapi köszöntő elhangzik, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, a diákok, a tanárok falhoz szorítva – a helyi és központi hatalom packázásai közepette – vívják a kétségbeesett küzdelmüket az iskola puszta létéért, abban az épületben, amelyet magyarok építettek, s amelyet végeláthatatlan pereskedések után visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a római katolikus egyháznak.
Amit ma sem tudnak megemészteni
Utólag visszatekintve, a román államra, a román közvéleményre és kollektív emlékezetre vet negatív összképet az a kínos igyekezet, amellyel a 2009-ben Tőkés Lászlónak adományozott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2016. március 3-án visszavonták. Az a Klaus Johannis államelnök vonta vissza, aki nagyszebeni polgármesterként elvette a város magyar polgárai által a két világháború között téglajegyekkel, önfeláldozó munkával, saját erejükből épített kétemeletes magyar házat. Tudomásul kell vennünk: a román politikum, a közvélemény nem tudja elfogadni, megemészteni azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy az 1989. decemberi népfelkelés, forradalom elindítója egy magyar, Tőkés László temesvári lelkész volt!
A meglódult fantáziák majd újabb és újabb elméletek gyártanak arról: Tőkés László magyar kém volt, hatalmas összegeket kapott a román államrend megdöntéséért. Magam előtt látom a temesvári református templom falán lévő négynyelvű táblát – nem messze attól a helytől, ahol Székely Dózsa Györgyöt 1514-ben „izzó vastrónon megégették" –, amely hírül adja a világnak: „1989. december 15. Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom." Az a négynyelvű tábla örökkön örökké hirdetni fogja Tőkés László egyedülálló hőstettét. Ezt ismerte fel a temesvári román többség, amely csatlakozott a Tőkés Lászlót védelmező magyar hívekhez, országos méretű tüntetéssé terebélyesítve a Ceauşescu-diktatúra elleni hatalmas elégedetlenséget. Véráldozatukkal pecsételték meg a sajnos csak rövid ideig tartó román–magyar testvériséget.
Miközben a születésnapi köszöntőmet papírra vetem, újból és újból – rémálomként – fel-felvillan előttem a 2004. december 5-e előtti, a Duna Tv által sugárzott műsor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök – Tőkés László és Duray Miklós minden kétségbeesett meggyőzése ellenére – a 23 millió román bevándorló Magyarországra való özönlésével, munkahelyek elvételével, a szociális védőháló és egészségügyi ellátás tönkretételével riogatott. Egyetlen, magára valamit is adó nemzet miniszterelnöke sem árulta így el nemzettársait, sorsosait! Gügye magyarázat: a népszavazási kérdést rosszul fogalmazták meg. A kérdést egyszer meg kellett fogalmazni, és fel kellett tenni. A magyarok egy igen jelentős része – örök tisztelet a kettős állampolgárságra igennel szavazóknak! – a lehető legrosszabb választ adta. Hasonló „válaszadás" a románok, szerbek, szlovákok, ukránok, horvátok, szlovének, de még az osztrákok esetében is elképzelhetetlen.
Mindezt azért is írom, mert a felsorolt népeknél, nemzeteknél elképzelhetetlen lenne, hogy egy Andrassew Iván formátumú publicista Ne vígy minket kísértésbe címmel könyvet írjon, és emberi becsületébe gázoljon annak a Tőkés Lászlónak, akinek a kisujját sem érte fel. Nem véletlen, hogy a közvádas, magánvádas és személyi polgári pert is Tőkés László megnyerte. Az ítélőszék szerint a sértés annyira durva volt, hogy azt senkinek nem kötelessége elfogadni. Andrassew Iván azzal indokolta a könyv megírását: „...ezt a könyvet nem azért írtam, mert a romániai (2012. évi) választásokra szántam botránykönyvnek (...), hanem azért, mert attól tartottam, hogy Magyarországon Schmitt Pál helyett Tőkés László lesz az elnök." Törvényszerűen vetődik fel a kérdés: kisebbségi sorsban élő magyar nem lehetne államelnök Magyarországon?
Csak egyetemes magyarság van
Ezt a skizofrén helyzetet ideje lenne végre feloldani! Az utódállamokban élő magyarok őseinek adója, munkája, hozzájárulása nélkül nem készülhetett volna el sem a Parlament impozáns épülete, sem a büszkén mutogatott műemlékek sora. Ugyanúgy a mai Magyarország állampolgárai őseinek adójából, munkája, verejtéke nyomán készültek el Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Arad, Pozsony, Kassa, Ungvár, Munkács, Szabadka, Zágráb, Eszék, Lendva, de Felsőőr, Kismarton, sőt Bécs – a felsorolást folytathatnám – párját ritkító műemlék és középületei. Mindkét részről tehát jogos az igény, hogy beleszóljanak mindenhol, ahol magyarok élnek, akár egymás belügyeibe is. Tőkés László egész életműve, minden tette, kiállása a magyarságért – Erdélyben, az Európai Parlamentben, szerte a nagyvilágban – a bizonyság arra, hogy csak egyetemes magyarság van. Ezért az egyetemes magyarságért – ha szükséges – a legdrágábbat, az életet is fel lehet, fel kell áldozni! Tőkés Lászlót lehet támadni, lehet a horgasinába marni, de aki ezt teszi, az gondolja végig: legalább a töredékét próbálja megtenni annak, amit ő élete eddigi 65 éve során megvalósított.
A megszólítás, a cím már sejtette, születésnapi köszöntésemet a Partium legnagyobb költőjének, Ady Endrének Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című versének parafrazált soraival zárom: Adassék e levél Tőkés László úrnak, / Kit most érdemelten, szépen koszorúznak, / Koszorút nem viszek, írás megy helyette, / De ott leszek mégis, míg élek mellette. Így köszöntöm a jelképes 65. születésnapon Tőkés Lászlót, a lelkészt, a püspököt, az Európai Parlament képviselőjét, az embert, a barátot, az egyetemes magyarság jogainak – és egyben az egyetemes emberi jogoknak – mind az öt világrészen ismert védelmezőjét. Kívánom, hogy élete nagy álma, a Székelyföld és a partiumi magyar közösség autonómiája megvalósuljon. Kívánok erőt, egészséget, hosszú életet! A jóisten áldja, óvja minden lépésedet. Kívánom, hogy a Tőkés László 65. születésnapját méltóan és felemelően megünneplő Tőkés László Alapítvány még hosszú évtizedeken át legyen a Tőkés László-életmű hűséges őrzője, ápolója, és minél több magyar kiválóságnak ítélhesse oda a megtisztelő Tőkés-díjat.
Tófalvi Zoltán
A szerző történész
(Elhangzott 2017. április 2-án a kisvárdai református templomban, a Tőkés László Alapítvány által szervezett, a 65 éves Tőkés Lászlót köszöntő ünnepségen.) Krónika (Kolozsvár)

Váradon díjazták a Fürkész országos nyerteseit
Az ország leghelyesebben író diákjai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén a nagyváradi Ady Endre Líceumban, a 6. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjének keretében. Az elemisták díjkiosztóját szombaton tartották az iskola dísztermében.
Az ünnepséget Krasznai Tünde pedagógus, a verseny létrehozója és főszervezője nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elszánt és lelkes versenyzőknek, valamint az őket támogató szülőknek és pedagógusoknak. Ezt követően Szabó Ödön parlamenti képviselő mondott köszöntőbeszédet, rámutatva, hogy a megyeszékhely kiváló pedagógusi gárdával rendelkezik, és az ő kezdeményezőkészségüknek köszönhetően Nagyvárad az utóbbi időben a „tantárgyversenyek fővárosává” vált.
A diákok teljesítményét Kocsis Annamária, a versenybizottság elnöke értékelte ki. Mint elmondta, a második osztályosok közül senki nem hibázott a szótagolási feladatokban, ami nagyon dicséretes, hiszen a szakemberek véleménye szerint a gyermekek csak körülbelül harmadikos korukra érnek meg gondolkodásban arra, hogy a szótagolást írásban is helyesen végezzék. A másodikosoknak ugyanakkor meggyűlt a bajuk a „j” és az „ly” megkülönböztetésével, illetve helyesírásával. A negyedik osztályosoknak viszont épp ez volt az erősségük. A nagyobb diákok ugyanakkor nagyon értékelték a mondatok szóösszetételével kapcsolatos és idén első ízben bevezetett kódos feladatot. A harmadik osztályosok könnyedén megbirkóztak a tulajdonnevek helyesírására vonatkozó feladatokkal, míg a negyedikesek a tollbamondást oldották meg szinte hibátlanul.
A pontösszegzést követően az alábbi eredmények születtek. A második osztályosok mezőnyében I. díj – Gyenge Edwin Márton (99 pont, margittai Horváth János Elméleti Líceum), II. díj – Costin Evelin (98,5 pont, nagybányai Nicolae Iorga Gimnázium), III. díj (megosztva) – Ruff Brigitta (98 pont, kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum) és Lőrincz Barbara (98 pont, csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum). A harmadik osztályosok mezőnyében I. díj – Vicsai Bíborka (97 pont, zilahi Simion Bărnuţiu Gimnázium), II. díj – Tekse Hunor (96,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Rus Lilla (95,5 pont, szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola). A negyedik osztályosok mezőnyében I. díj – Darvas Teréz Katalin (96 pont, gyergyóremetei Fráter György Gimnázium), II. díj – Szász Kamilla Zsófia (88,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Toma Tamara (88,5 pont, nagykárolyi 3-as számú Általános Iskola).
Dicséretben részesültek továbbá Iuhasz Salomé második, Todor Hunor és Molnár Zsófia harmadik, valamint Király Anna és Domokos Márk-Zoltán negyedik osztályos tanulók. A váradi mezőnyt tekintve Király Alexandra (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Székedi Péter (Szent László-líceum) kiváló teljesítményükért gyermeknapi kirándulást nyertek Budapestre.
A verseny a 16-os számú Általános Iskola és a Diákokért Egyesület közös szervezésében zajlott, a Tanügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A díjkiosztó ünnepségen közreműködtek a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola énekesei és gitárosai, akik Lukács Annamária zenetanárnő vezetésével megzenésített Juhász Gyula-verseket adtak elő.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hatvan évnyi boldogság a munkában
A derűs Murádin
Lenyűgöző könnyedséggel mutatta be a nyolcvanadik évéhez közeledő Murádin Jenő művészettörténész legújabb hiánypótló könyveit – szám szerint egyszerre hármat – pénteken, a szentgyörgyi Vadászati Múzeumban. A három közül egyik, A romániai magyar művészet irodalma a művészettörténészek, múzeumok bibliájának a szerepére készül. A szerzővel Bogdán László író beszélgetett, jelen volt a nyomdából frissen érkezett könyvek kiadójának, az Artprinternek a vezetője, Kopacz Attila.
A szerző vallomásából megtudtuk, mivel munkáját annyira szereti, soha nem érezte azt tehernek, többek közt azt a sok évnyi (évtizednyi) könyvtári és levéltári kutakodást sem, amely szükséges volt a fentemlített bibliográfia megírásához. 15 ezer címet és nevet tartalmaz a kötet, amelyhez – korabeli művészeti folyóiratok híján – 50–60 napilapot, időszakos kiadványt kellett átnyálazni. A kiegyezéstől 1918-ig egy, majd a Trianontól 1989-ig egy második kötet tartalmazza azokat a cikkeket, más írásokat, amelyekre bármikor szüksége lehet egy múzeumi munkatársnak, művészettörténésznek, kereső embernek.
Kós Károlyról már nagyon sok mindent megírtak, róla szóló könyvében Murádin Jenő arra koncentrált, amiről eddig keveset beszéltek: hogy a nagy megbízásokat 1918 után már alig kapó Kós Károly milyen jelentős befolyással volt az akkor művészeti élet szervezőire, hogyan szolgálta az erdélyi képzőművészetet a Barabás Miklós Céh vagy a kolozsvári Műcsarnok létrehozásával, amely igazi otthona lett a művészeknek.
– Nem igaz, hogy a kisebbségi sors elsorvasztotta az alkotók munkakedvét, sőt inkább felvirágzott a művészeti élet a két világháború között – osztotta meg következtetését a hallgatósággal Murádin Jenő.
A harmadik kötet egy fiatalon elhunyt, kevéssé ismert képzőművészt, Kolozsvári-Szeszák Ferenc szobrászt igyekszik beemelni a köztudatba, aki a 19. század végén s a 20. elején élt és tevékenykedett. A nagyszalontai Arany János-szobor alkotójának több szobrát megsemmisítették a bevonuló románok, monumentális A kárpátok őre alkotását egy korabeli rendőrségi nyomozati anyag szerint a román diákság ledöntötte, majd később egy rendőr elégette. Sok síremlékre faragott szobrot, de az ő életpályája véget ért a monarchiával, 1919-ben halt meg 37 évesen.
A könyvek után emberként is megismerhettük a szerző Murádint, akit Bogdán László személyes kedvencekről és elégtételekről faggatott. Megtudtuk, hogy a csíki Nagy István festő szuggesztív művészete áll közel hozzá, de Ziffer Sándort, Szolnay Sándort, Benczédi Sándort és Szervátiusz Jenőt is különösen kedveli. S ha már ilyen jól alakul együttműködése a kiadóval, akkor a következő kötet kiadását tervezi a cseh Melka Vince festőről, aki Rudolf trónörökös udvarát odahagyva a Görgény völgyében telepedett le, és többek között számtalan szép vadászjelenetet megfestett. Sok festményének már csak üveglemezen lévő lenyomata létezik, néhány közülük a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Az érdeklődők Murádin Jenő mindhárom kötetét a Képzőművészek Szövetségének üzletében vehetik meg.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Musai-Muszáj: a többnyelvű helységnévtábla csak a kezdet, van még tennivaló Kolozsváron
A többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése Kolozsvár bejárataihoz egy mérföldkő, egy kezdet, de még sok a tennivaló – hangzott el a Musai-Muszáj akciócsoport hétfői sajtótájékoztatóján.
Egyik képviselőjük, Szakáts István elmondta, az akciócsoport üdvözli Emil Boc polgármester döntését, szerintük helyes és szükségszerű elhatározás volt, amit évekkel ezelőtt meg kellett volna hozni. Rengeteg más, nem jogi indok van arra, hogy miért kellett volna kihelyezni a táblákat – jegyezte meg.
Bethlendi András megköszönte a holland alapítványnak a tevékenységét, hiszen ők indították el a jogi procedúrát a többnyelvű táblák ügyében, majd a Minority Rights Egyesületnek, amely újra felvette a kesztyűt, a Foundation European Committee Human Rights Hungarians Central Europe-nak, illetve a felperesekhez csatlakozóknak, az akciócsoport önkénteseinek, a Facebookon aktív „igeterjesztőknek”. Köszönetet mondott a sajtónak és a román nemzetiségű állampolgároknak is, akik csatlakoztak az ügyhöz.
Szakáts István kitért arra, hogy "a megélt multikulturalitásért" hozták létre a Musai-Muszájt, az akciócsoport a kétszínű politikai játszmákra akar válaszolni. Jelentős civil kezdeményezéssé nőtték ki magukat, 3,7 millió emberekhez jutottak el a Facebookon, közel húszezer követőjük van. Elhangzott: Budapesten és a genfi kisebbségügyi konferencián is képviselték az ügyet az elmúlt időszakban.
Egy ízben négyezer lejes támogatást nyertek a városházától, de ezt később vissza kellett adniuk. Számos magántámogatást kaptak azonban. Egyetemi szakdolgozatok is szólnak már az akciócsoportról – hangzott el a sajtótájékoztatónl.
Szakáts István kiemelte, fenntartják a városházával és a polgármesterrel való párbeszéd igényét, több ízben is írtak nyílt levelet a városvezetésnek. Március 15-én kaptak választ a kérésükkel kapcsolatban, akkor a polgármester azt ígérte, leül találkozni velük, de ez nem történt meg. Megköszönte azoknak az RMDSZ-tagoknak és -vezetőknek, akik segítenek, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is támogatják a Musai-Muszájt.
Bethlendi András arról beszélt: a tábla kihelyezése egy mérföldkő, egy kezdet. Az elmúlt években foglalkoztak a kolozsvári állomásnál található, állomásvezetők nevét tartalmazó táblával, amelyről hiányoznak a magyar szereplők – ezt a táblát eltávolították ugyan, de még van itt tennivaló. A Házsongárdi Temető magyar nyelvű turisztikai táblájáiért is szót emeltek, de ezek még nem kerültek ki. Elmondták azt is, Emil Boc polgármestert várják a Kolozsvári Magyar Napokon és a március 15-i ünnepségen.
Boc "teljes amnesztiát" kapott
Szőcs Izabella jogtanácsos a per folyamatát összegezte: 2014-ben a Language Rights alapítvánnyal kezdték el a pert, amelyet első fokon megnyertek ugyan, ám másodfokon az alapítvány holland mivoltára hivatkozva negatív döntés született. A pert újrakezdték, akkor ismét veszítettek, majd egy új döntéssel kimondta a bírság, hogy ki kell helyezni a táblákat.
Kolozsváron a magyarság arányszáma nem lépi át a húsz százalékot, de a törvény meghozatalának évében még meghaladta. Erre, illetve a korábbi tanácshatározatra hivatkozva lehetett érvelni a táblák kihelyezése mellett. Nemzetközi szintű érvekre is hivatkoztak – tájékoztatott a jogtanácsos.
Szőcs Sándor jogász elmondta, a legnagyobb elégtételt az hozta a perfolyamatban, hogy pénteken Emil Boc polgármester lemondott a fellebbezési szándékáról. "A Minority Rights elnökeként és jogászként a polgármester minden eddigi hibáját elnézem, teljes amnesztiában részesítem, és barátilag tekintek rá" – fogalmazott Szőcs kiemelve, Emil Boc precedenst teremtett, azt igazolva, hogy a civil szféra és a hivatal párbeszéde eredménnyel jár. Nem az a kérdés, hogy ki járult hozzá a sikerhez leginkább, hanem hogy nem a vagy-vagy, hanem az is-is logikájában lehet gondolkodni – tette hozzá.
Mint korábban megírtuk, négynyelvű – latin, román, magyar és német – helységnévtáblákat helyeznek ki Kolozsváron. A latin felirat a háromnyelvű tábla fölé kerül – közölte pénteken Emil Boc polgármester. Újságírói kérdésre válaszolva Emil Boc elmondta, a táblák egy-másfél hónap múlva kerülnek ki a város határába.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

Gyergyói kézimunkákat állítottak ki a budapesti Hagyományok Házában
Évtizedes munka áll a friss élmény mögött: a Gránátalma Egyesület úrihímző asszonyainak szorgoskodását nagy elismerés illette, a vezető, Kisné Portik Irén néprajzkutató neve határokon túl sem merülhet immár feledésbe. Budapesten is kiállították munkáikat.
Az úrihímzések életre keltői, hasonmás munkák készítői már tavaly megtudhatták: a Hagyományok Háza igazgatója kiállításra szánja az alkotásokat, valamint Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte kötetét is bemutatják. A Gránátalma Egyesület munkáit többek közt magyarországi és hazai szakemberek megnézték. Több elismerő véleményezés után egyszer csak arról értesültünk, hogy munkáink a székely értéktár részét képezik, és felkérést is kaptam, hogy legyek a székelyföldi értéktár bizottságnak tagja. Így az a 80 kézimunkát, amit összeválogattunk, már a székely értéktár részeként mutatták be Budapesten – idézi az előzményeket Kisné Portik Irén. A kiállítást április 6-án 16 órára a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban nyitották meg. Szintén ezen a napon mutatták be a Hagyományok Házában a néprajzkutató kötetét. A meghívás bár Budapestre szólt, Kisné Portik Irén úgy tervezte meg az útvonalat, hogy az ne csak tudásuk megosztása legyen, hanem annak gyarapítása is. Szíve szerint valamennyi gránátalmás hímzőasszonyt magával vitte volna, ám néhányuk egészségi állapota ezt nem tette lehetővé, így tizennégyen indultak útnak. A néprajzkutató élménybeszámolója „Mi már rég áhítoztunk egy olyan kirándulásra, ahol eredetiben szemlélhetjük azokat a hímzéseket, amelyeket eddig csak mintakönyvekből ismertünk, de a pontos fotográfiák lehetővé tették elkészítésüket. Lehetőségeinkhez hozzáigazítva, igyekeztem a legfontosabb úrihímzés gyűjtemények közt úgy válogatni, hogy minél több tapasztalással, szakmai élménnyel térjünk haza. Ezért első megállónkat Sárospatakra terveztem, ahol felejthetetlen órákat töltöttünk Pocsainé Eperjesi Eszter és Rádainé Bodnár Katalin társaságában, több száz hajdani úrihímzés közelségében. Azt a barátságos fogadtatást és ezt a szakmai nyíltságot, hat terjedelmes kötetnyi ajándékukat soha sem tudjuk feledni, de talán megköszönni sem. Ők néhány évtizede hivatásos kutatói e szakterületnek, mi tizenéve szabadidőnket áldozzuk rá. Hitünk, vallási különbözőségeink ellenére közös a cél: ezeket a csodálatos magyar értékeket meg kell tartani utódainknak, a nagyvilágnak” – számolt be a néprajzkutató. „Meglátogattuk a Sárospataki Református Kollégium Múzeumának néhány elbűvölő gyűjteményét, csodálatos könyvtárát. Láthattunk néhány Lorántffy Zsuzsanna és asszonyai által hímzett úrasztali kendőt, a nagyasszony bibliáját, aláírását, valamint a nevével fémjelzett mai alkotóműhely pontos hímzéseit is – részletezte Kisné Portik Irén. „Innen Egerbe vezetett utunk, ahol néhány elnépiesedett úrihímzésről tájékoztattak érdeklődésemkor. Amikor az adatokat vettük fel, akkor derült ki, hogy kettő székelyföldi eredetű. Végigfutottunk a váron, és igyekeztünk Budapestre, mert 18 órakor zárt a Nemzeti Múzeum, és a koronázási palást megtekintését nem hagyhattuk ki, lévén Európa legrégebbi úrihímzés emléke. Ahogy nálunk mondják: zárás előtt »éppe’ csak bésurrantunk«, de amit akartunk, hála Istennek megláthattuk, mert ki tudhatja, mit érünk” – így a beszámoló.
„Másnap reggel, hatalmas szélfújásban érkeztünk a Magyar Parlamenthez. Sajnos nem mehettünk be, de kárpótolt egy fölöttébb korszerű eszköztárú történelmi kiállítás, ahol végre úgy éreztük, hogy nagyszerű ajándék magyarnak lenni. Innen a könyvbemutatóra siettünk. Vetítéssel egybekötött előadással igyekeztem viseletünk sajátosságait bemutatni. Annak ellenére, hogy hét közepe volt, jólesett látni a fokozott érdeklődést. A kérdések lassan szakmai beszélgetéssé alakultak, ami a közös tanárok, professzorok felemlegetésével zárult, de csak azért, mert a kiállítás időpontjához értünk. Ez volt úrihímzést készítő tevékenységünk legünnepeltebb eseménye, ahol a kétkezi munkánk áldásától az igen meghitt pillanatok megéléséig, kézimunkáink megcsodálásában volt részünk – részletezte a történteket Kisné. „A következő napon hazaindultunk, de Kecskemétem megálltunk a Ráday Múzeumnál. Míg Sárospatakon a Tiszántúli-, itt a Dunamelléki Református Egyházkerület gyűjteményében tallóztunk. Itt volt szerencsénk több mint 300 éves valódi selyemre hímzett skófiummal találkozni. A többi patyolat, finom batiszt, finom gyolcsvászonra készült” – ecsetelte az élményeket a hímzések szakértője. Mentsük meg, hogy miénk maradjon A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Hagyományok Házában, hétfőtől szombatig 10–18 óra között, a gránátalmás asszonyok munkája pedig itthon folytatódik. „Ha rajtam múlna, én már rajzolnám is a következő kézimunkákat, hiszen ennél nagyobb bizonyosságot nyerni arról, hogy a lehető legjobb úton járunk értékmentő és újrateremtő munkánkkal, nem is lehet. Persze, most előbb a tojásírás, a népiskolai oktatás, és lassan mindenre sor kerül. Idénre remélem támogatást nyer az a táborunk, amelyben 60 új tagot veszünk fel a Gránátalma Egyesületbe. Ez évente legalább 120 újabb, pusztulásból, feledésből kiemelt hímzést jelent. Nem rejtjük véka alá, hogy jövőre, ha Isten éltet, mindenkinek hozni kell még egy személyt a hímzők sorába. Ennek a nagy értékű hungarikumnak meg kell maradnia. Ami rajtunk múlik, azt tegyük is meg. Nagy múltú, alkotó nép vagyunk, nagy értékű kultúra birtokosai, csak mi menthetjük meg mindezt a jövőnek, mert ha nem, mások mondják majd magukénak” – mondta el zárásként Kisné Portik Irén.
Balázs Katalin / Székelyhon.ro

Tanúkihalgatás helyett vitáztak Borbolyék perének tárgyalásán – újabb halasztás
Elmaradt a soron következő tanúk kihallgatása a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper hétfői tárgyalásán. Az ügyvédek azt kérték, tegyék nyilvánossá az őt érintő, nemzetbiztonsági okokból végzett lehallgatások alapját képező bírói döntést.
Három tanút kellett volna kihallgatnia a per tárgyalását vezető bírónak hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken, köztük az egyik kifogásolt útfelújítás műszaki ellenőrét is. A tanúk jelen voltak, viszont kihallgatásuk elmaradt, mert az ügyvédek jelezték, a per dossziéját olyan, a megyei tanács által küldött dokumentumokkal bővítették pénteken, amelyeket nem volt idő tanulmányozni, erre viszont szükség lenne a tanúvallomások előtt. A dokumentumokat azután küldték, hogy a bíró átiratban kérte a Hargita megyei tanács álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a 131-es számú, Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető megyei út felújításával korábban megbízott cég a megyei tanács által 2010-ben kifizetett, és nála raktáron levő építési anyagok felhasználásával elvégezheti vagy sem az említett út egy szakaszának felújítását.
Hiányzó bírói döntés
Miután a bíró helyt adott a halasztási kérelmeknek, bejelentette, hogy több vádlott, köztük Borboly Csaba ügyvédje is azt kérték a törvényszéktől, hogy az őket érintő, nemzetbiztonsági okokra való hivatkozással elrendelt lehallgatásokat engedélyező bírói döntés titkosítását oldják fel. A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék által ezzel kapcsolatos határozata ugyanis hiányzik a dossziéból. Borboly ügyvédei szerint bizonyítani kell a lehallgatás elrendelésének jogszerűségét, ha pedig nem lehet, akkor a lehallgatási jegyzőkönyveken alapuló bizonyítékokat ki kell zárni – ilyen esetre már volt példa. Felhívták a figyelmet, hogy emiatt sérült a vádlottak magánélethez való joga, de a döntés ismerete nélkül a védekezés joga is. Sergiu Bogdan, Borboly egyik ügyvédje szerint a vádpontoknak nincs közük a nemzetbiztonsághoz, nincs helye titkosításnak egy ilyen perben.
A SRI is fordított
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyésze szerint az engedélyezés a törvény alapján történt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a döntés titkosítását nem lehet feloldani, mert a lehallgatást más okból rendelték el 2011-ben, és ennek nyomán derült ki a jelenleg tárgyalt ügy. Úgy vélte, akkor lenne indokolt a titkosítás feloldása, ha lényeges lenne az ügy szempontjából, de nem ez a helyzet. Elmondta azt is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által továbbított és lefordított lehallgatási jegyzőkönyveket hivatalos fordítóval fordíttatták le ismét, és csatolták az ügycsomóhoz. A bíró közölte, később dönt arról, hogy küldenek vagy sem átiratot a legfelsőbb bírósághoz a titkosítás feloldása érdekében. Sergiu Bogdan ügyvéd a tárgyalás után kérdésünkre azt mondta, a törvényesség be nem tartásának gyanúja merült fel, mert a SRI által lefordított lehallgatási jegyzőkönyvek azonosak azokkal, amelyeket a nyomozóhatóság fordíttatott le. Egyszerű a kérdés: ha az alkotmánybíróság döntése értelmében a SRI nem nyomozati szerv, és nem végezhet ilyen feladatokat, csak technikai segítséget nyújthat, akkor minek nevezhető a fordítás? – tette fel a kérdést, hozzátéve, ezzel kapcsolatban beadványt is fognak benyújtani. A per tárgyalása májusban folytatódik.
Két vitatott útfelújítás
A DNA 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik.
Kovács Attila / Székelyhon.ro

A magyar irodalom a nemzet önismeretének megjelenítője – beszélgetés Kozma Dezső irodalomtörténésszel, egyetemi tanárral
– Úgy tudom, már a kezdet kezdetén irodalmi tájakon lakozott…
– Az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén születtem. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utak vonzásköre érezhető lehetett egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, és ahol ritkán tűnt fel annak idején egy-egy autó, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó havasi szekér.
Ama bizonyos első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek és a református zsoltárok jelentették. A továbbtanulás vágya szunnyadt ugyan bennem, de közvetlenül a világháború után egy ideig magántanulóként – egy szál tanítóval – nyílt erre lehetőség. Ő volt a „tantestület”, én voltam az „osztály”. Bánffyhunyadon szállásomra illett a „magán” minősítés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni kénytelen volt – úgymond – magánbentlakást berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Folytatásként nekem is az akkor rangosnak számító kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem hunyadi magyartanárom, Morvay Pál óráinak hangulatát.
Korábban bivalyszekéren döcögtünk át a hunyadi hegyen, most kolozsvári (hóstáti) fiáker vágtatott velünk új szállásom, a Kereskedelmi Fiú-Középiskola bentlakása felé. S hogy az akkor még 118 000 lakosú „kőbe vésett város” főterével, patinás épületeivel, Farkas utcai református templomával (itt konfirmáltam) nyitott könyv lett számomra, abban igen nagy része volt a magyar irodalmat és német nyelvet igényes szigorúsággal tanító Kovács Endrének és az elmúlt korokat elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A két tantárgy (kereskedelmi szakiskolában!) annyira ikerpárrá vált bennem, hogy a kolozsvári középiskolák versenyén egyik alkalommal díjaztak. (Az elismerő diploma a középlaki árvíznek esett áldozatául.)
Érettségi után a közgazdasági szakra, illetve a jogra felvételi nélkül bejuthattam volna, mégis a felvételi vizsgát igénylő bölcsészettudományokat választottam, így lett szellemi otthonom a Bolyai Tudományegyetem. S bár a történelem szakra igen jó eredménnyel jutottam be, néhány hét után a felvételin elért eredményem alapján átiratkozhattam a magyar szakra. Hogy mi késztetett erre? Nem nehéz elképzelni, milyenek lehettek az elméleti bevezetők az 50-es évek elején…
– Mit kínált akkor az ötéves alapképzés ezen a szakon?
– Meg sem próbálkozom valamiféle utólagos „értékskála” keresésével, hisz az ilyesmi gyakran fakadhat elfogultságból, későbbi élményekből, meg aztán a jórészt már ismert körülményekről is lehetne beszélni, mesélni. Megmaradok tehát a szűk szakmai emlékeknél.
Tanáraim (későbbi kollégáim) között volt, aki több-kevesebb oktatói tapasztalattal rendelkezett, és volt, aki akkor lépett katedrára. Miként lenni szokott, volt tanár, aki az irodalmi alkotások történeti megközelítését, és volt, aki az „időszerűséget” részesítette előnyben. A régi magyar irodalmat a művek gondolatiságára, az összefüggésekre figyelő Szigeti József, a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit Jancsó Elemér oknyomozó részletességgel keltette életre, a XIX. századba Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő tájékozottsággal és átéléssel, a magyar irodalmi stílus történetének Szabédi László érzékeny elemzései avattak részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte, a XX. század irodalmának főbb vonulataiban a kezdőnek mondható Pataki Bálint, a külön tantárgyként szereplő erdélyi magyar irodalomban az írói és szerkesztőségi tapasztalatait magával hozó Sőni Pál igazítottak el, világirodalmi ismereteinket Szabó György és Székely Erzsébet eleven órái gazdagították, Szabó T. Attila régi szavaink, Márton Gyula a nyelvjárási kifejezések felett őrködött, Gálffy Mózes a szabatos fogalmazásra mérnöki pontossággal figyelt, a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma, a magyarság történetével a szintén ismert Csetri Elek, nyelvrokonainkkal a német nyelvet is tanító Vámszer Márta óráin ismerkedtünk; a szemináriumokat fiatal tanársegédek, doktoranduszok vezették, köztük Dávid Gyula, Szabó Zoltán, Varró János.
Ezzel a szakmai „poggyásszal” kezdtem el oktatói működésemet Erdély egyik nagy múltú középiskolájában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban. Patetikusan úgy is fogalmazhatnék, a pályakezdők világot megváltani akaró lelkesedésével, hivatástudatával. Lehet, hogy mára már elavultnak tűnő módszerrel is, például olyan módon, hogy – le sem merem írni – az óra szerves részévé vált egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
– Diákként érte a magyar forradalom kitörése. Hogyan emlékszik 1956-ra?
– Miként váltunk részeseivé akkor a történelmi változásokat ígérő – egykori szóhasználattal élve – eseményeknek? Több mint hat évtized távlatából is emlékszem, milyen bizakodóan, kételyeket legyűrő szorongással hallgattuk a híreket, magyaráztuk a történéseket, lelkesedtünk, változást vártunk. Tanársegédünk, Dávid Gyula azért vitte el hallgatóit, bennünket november 1-én a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, hogy megemlékezzünk az itt nyugvó egykori magyar írókról, művészekről, személyiségekről. Tisztelgésünket (én a jövendőbeli feleségemmel kanyarogtam a sírok között) mi is többnek éreztük a szokásos megemlékezésnél. Csakhamar kiderült, nem ok nélkül. Temetői vonulásunk jelképes értelmet kapott, vezetőnk börtönbüntetést szenvedett, kollégánkat, a már versekkel jelentkező Páskándi Gézát azért zárták be, mert javasolta az egyetemi oktatás átszervezését. (Talán nem szükséges emlékeztetni rá, hogy a kolozsvári egyetemek, főiskolák 56-os momentumairól sok visszaemlékezés, dokumentum látott napvilágot azóta.)
– A sepsiszentgyörgyi tanárság csak rövid kitérőnek bizonyult, hamarosan visszatért Kolozsvárra.
– Alig egy félévnyi középiskolai tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra: a Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszéke által meghirdetett versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékén jó ideig – mint minden kezdő – afféle „mindenesek” voltunk. Az első években főleg a két háború közötti erdélyi magyar irodalom és verstan szerepelt az óráim között, a 70-es évektől az Aranytól Ady-ig terjedő időszak (1849–1905) magyar irodalmát adtam elő egy ideig adjunktusként, majd docensként, 1994-től pedig mint professzor. Közben elkészült és megjelent két, az előadásaimat összefoglaló egyetemi jegyzetem (Magyar irodalom a századfordulón, 1978; Magyar irodalom a XIX. század második felében, 1980). S ha már az oktatói működésemről van szó: igen tanulságosak voltak számomra a különböző tanári továbbképzésekhez kapcsolódó előadások, vizsgák, a magyar irodalmi „olimpiai” versenyek megyeközi elnökeként megélt tapasztalatok, akárcsak a középiskolások számára készült tankönyveim megírása.
Oktatásszervezői megbízatásaimról szintén szűkszavúan: 1996-tól a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesének választottak, 1997-től doktorátusi szakirányítónak neveztek ki, 2003-ban konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezután még tíz évig – meghívott professzorként – a frissen induló nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen magyar kultúrát és magyar irodalmat adtam elő, közben dékán is voltam.
– Tudományos, kutatói érdeklődése igencsak szerteágazó. Melyek a főbb kutatási területei?
– Nem akarok témákat, írókat felsorolni, nehéz is lenne pontosan körülhatárolni több évtizedes kutatómunkámat, ezért inkább jelzésszerűen válaszolnék a kérdésre. A XIX. század végének és a századelőnek magyar irodalma, illetve a klasszikusok erdélyi utóélete a fő kutatási területem. Az 1970-ben elkészült Irodalmunk a kolozsvári századvégen című doktori (kandidátusi) értekezésemben irodalmunknak addig nemigen kutatott vagy csak részben feltárt teljesítményeit kíséreltem meg feltérképezni, a több mint 20 gyűjteményes, illetve monografikus kötetem közül megemlíteném a Petelei Istvánról, az egykori kolozsvári szerkesztőségek világáról, Mikszáth Kálmánról, Krúdy Gyuláról, Petőfi erdélyi kultuszáról megjelent könyveimet és a magyarországi Madách Irodalmi Társaság kiadásában 2015-ben napvilágot látot válogatott írásaim (Irodalmunk útjain – Erdélyben) is jórészt ennek a korszaknak magyar irodalmából nyújtanak ízelítőt, mint ahogy az általam irányított doktori dolgozatok szintén ezekhez a témakörökhöz fűződnek.
– Milyen kihívásokkal járt a magyar irodalom egyik nagy korszaka előadójának lenni?
– A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Vajda, Mikszáth – a „bőség zavara” okán jelentettek számomra próbatételt, a századfordulón jelentkező írók, költők – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – örökségének bemutatása nem egyszer az újrafelfedezés gondjaival járt együtt. És akkor még nem említettem a korszak meghatározó irodalmi áramlatait vagy a vitákat gerjesztő életműveket (például Gyulai Pált).
Önkéntelenül fogalmazódhat meg bárkiben a kérdés, megszabott óraszámban hogyan jut erre idő? Ezzel egyik örök vitatémánkhoz érkeztünk: milyen legyen az arány az irodalomtörténeti és az elméleti órák között, hogyan lehet olyanképpen teljesebbé tenni a korszerű elméleti megalapozást, hogy jelentős alkotókról, művekről ne kelljen lemondani? Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti irodalom – nyelve okán is – a nemzet történelmi, szellemi örökségének, önismeretének vagy akár lelkiismeretének művészi megjelenítője. Természetesen az egyetemes irodalommal, kultúrával kölcsönhatásban alakul, egyetemes értékek hordozója.
– Tudomásom szerint ma is aktívan követi a magyar folyóiratkultúrát. Milyen kortárs lapokat, folyóiratokat olvas?
– Sokat, sokfélét, igen hosszas lenne csak egy részét is felsorolni. Láthatod, könyvespolcomon időszaki szakmai kiadványok mellett sorakoznak itteni és magyarországi irodalmi, művelődési folyóiratok, lapok. Böngészésük – akárcsak a reggeli kávé – hozzátartozik a napi szertartásomhoz. És azt talán felesleges mondanom, hogy nem könnyű válogatni a vegyes értékű kínálatokból, valamiféle általános következtetést, értékítéletet levonni. Legfeljebb szakmai elfogultságból fakadó hiányérzetemet „panaszolnám” el. Például szívesen olvasnék több, a szó eredeti értelmének megfelelő irodalomkritikát, élő irodalmunk teljesítményeit tágabb összefüggésekben vizsgáló írást, értékelést.
– A szakmára való odafigyelés közepette milyen új tervek foglalkoztatják?
– Terveim vannak bőven. Meg szeretném jelentetni a Madách Irodalmi Társaságban tartott, csak részben megjelent előadásaimat, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából kötetet tervezek eddigi Arany-méltatásaimból, és remélem, sikerül egyik rég dédelgetett elképzelésemet megvalósítani, az Ady által is nagyra becsült (méltatlanul elfeledett) prózaírónk, Török Gyula örökségét számba venni. Szeretném, ha időm lenne erre.
Kozma Dezső
Középlakon született 1935-ben. Középiskoláit 1953-ban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát (1958). 1959-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, 1994-től professzor. 1970-ben szerzett doktori címet, 1997-től szakirányító a doktori iskolában, nyugdíjazása után konzulens professzor, 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem professzora és a Bölcsészettudományi Kar dékánja. Középiskolai tankönyvek szerzője, tagja több hazai és külföldi szakmai testületnek, társaságnak (köztük: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Közművelődési Egyesület, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, MTA Köztestülete, Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Madách Irodalmi Társaság, Mikszáth Kálmán Társaság). Számos rangos kitüntetésben részesült, többek közt: Madách Imre Díj, Magyar Professzorok Világtanácsának díja, Mikszáth-óra Díj, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje.
MIKLÓS KRISZTINA / Helikon (Kolozsvár)

A MOGYE az ország legátláthatóbb egyeteme
A Román Akadémiai Társaság felmérése szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem az első helyet foglalja el a 48 állami egyetem közül a feddhetetlenség tekintetében – írja az intézmény honlapján Leonard Azamfirei rektor.
A 48 állami egyetemet vizsgáló eljárás fontosabb szempontjai az átláthatóság, a pénzügy, adminisztratív és akadémiai korrektség és a diszkriminációmentes eljárások voltak. Az idézett forrás szerint a felmérők egyhangú véleménye az volt, hogy az egyetem stabil alapokon nyugszik, hatékony mechanizmusai és gyors fejlődése előreláthatóságot és hitelességet kölcsönöz. A közlemény szerint a felmérés 2012-2016 között készült. agerpres.ro; Erdély.ma

Klaus Johannis: példaértékű a romániai kisebbségi modell A romániai németek az ország történelmének és identitásának szerves részét képezik, minden román tiszteli és becsüli őket – áll Klaus Johannis üzenetében, amit a román–német kormányközi bizottság huszadik ülése alkalmával tett közzé. Az államelnök szerint „a román–német együttélés modellje példa lehet a nemzeti kisebbségek jogainak megvédésére irányuló erőfeszítéseknek. Románia követendő példát mutat a kisebbségek együttélésére vonatkozóan, egy valós interkulturális modellt épített fel az interetnikus kapcsolatokat tekintve, és ezt európai szinten is elismerték”.
A romániai német kisebbségnek fontos szerepe van, Románia és Németország is kiemelten támogatja a német kisebbséget és identitásuk megőrzését. Nem véletlen, hogy az 1992-es egyezmény következtében létrejött a román–német kormányközi bizottság, amely a Romániában élő német közösség helyzetére fektet hangsúlyt – írta Klaus Johannis az államelnöki hivatal közleménye szerint. A bizottság ünnepi ülésének még nagyobb jelentősége van, hiszen idén a felek hármas évfordulót ünnepelnek: 50 éve vette fel újra a diplomáciai kapcsolatot a két ország, 25 éve írták alá a baráti szerződést, és 10 éve partner Románia és Németország az Európai Unión belül.
Németország első számú kereskedelmi partnere Romániának, a német vállalkozások több mint 300 ezer munkahelyet teremtettek az országban, és ezek száma növekedik, Románia pedig európai és regionális szinten is megbízható és stabil partnere Németországnak – közli az államfő, aki szerint a kormányközi bizottság az elmúlt huszonöt évben bebizonyította létjogosultságát: számos, a német kisebbséget érintő problémát oldottak meg, támogatták a kulturális turizmust, és népszerűsítették a szász és sváb hagyományokat a németországi fiatalok körében.
Háromszék; Erdély.ma

Pert vesztett Dan Tanasă a nagykárolyi táblaügyben
A főleg Székelyföldön akciózó magyarellenes Dan Tanasă pár évvel ezelőtt a Szatmár megyei Nagykárolyban két magyar nyelvű emléktábla miatt nyújtott be keresetet a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal ellen. Egy elhúzódó peres eljárás végén döntött a bukaresti törvényszék: nem kell magyar irodalmi szövegrészleteket is tartalmazó emléktáblákat románra fordítani.
A valamikori megyeházán – melyben jelenleg a Iuliu Maniu Műszaki Líceum működik – egy tábla hirdeti, hogy 1829 és 1834 között vármegyei jegyzőként ott dolgozott Kölcsey Ferenc. Egy másik épületen, az 1-es Számú Általános Iskola falán Petőfi Sándornak még 2003-ban állítottak emléket, aki egyébként Nagykárolyban ismerkedett meg későbbi feleségével, Szendrey Júliával.
A két tábla ellen Dan Tanasă a Civil egyesület az európai méltóságért nevében indított eljárást arra a törvényi rendeletre hivatkozva, miszerint nem lehet kizárólag magyar nyelvűnek lenniük az emléktábláknak, hanem felül az ország hivatalos nyelvén, románul kell szerepelnie a feliratoknak, és esetleg alatta magyarul. Két esztendeje felszólították a helyhatóságot, hogy harminc napon belül távolítsa el ezeket az emléktáblákat, és helyeztessen ki újakat, melyeken felül az állam nyelvén szerepeljen a szöveg.
Kovács Jenő polgármester, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének elnöke keddi közleményében közölte, annakk ellenére, hogy a pert megnyerték, új táblákat fognak kihelyeztetni, mégpedig olyanokat, amelyeken mind a Petőfi-strófa, mind a Kölcsey-részlet román fordítása is olvasható. Erdély.ma

Törvény biztosítja az anyanyelvhasználatot az egészségügyben
Jelentős előrelépés történt az anyanyelvhasználat terén: a képviselőház kedden döntéshozó kamaraként elfogadta azt a törvénytervezet, miszerint az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelven is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. Így számos erdélyi nagyvárosban is, mint például Arad, Kolozsvár, Brassó, Temesvár, magyarul fordulhatnak orvoshoz az érintettek.
Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, az egészségügyi bizottság tagja elmondta: a magyarok lakta vidékeken szükség van arra, hogy a magyar betegekhez magyarul szóljanak, igazgatótól orvosig és ápolószemélyzettől asszisztensekig.
Korodi Attila az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője emlékeztetett az olaszteleki magyar lány esetére, akit hiányos román nyelvtudása miatt aláztak meg a kolozsvári gyermekgyógyászaton azért, mert nem tudott románul beszélni a kórház személyzetével. „Az RMDSZ az esetet követően panaszt tett az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanácsnál, amely ezer lejre bírságolta a kórházat, illetve törvénytervezetet nyújtott be annak érdekében, hogy a Charta ezen előírásait törvényi szintre emeljék mielőbb Romániában, amit kedden szavazott meg a parlament.
Közlemény; Erdély.ma

Meghirdették a székely történelmi vetélkedőt
Idén is megszervezi A székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyt a Székely Mikó Kollégium Alapítvány a névadó középiskolával, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a MÁÉRT Egyesülettel közösen. Ez már a harmadik alkalom. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket – fogalmazott Pénzes Loránd történelemtanár, a vetélkedő főszervezője.
A tegnap meghirdetett vetélkedő, melyre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok nevezhetnek be, két fordulóból áll. Az első témája a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában, a második forduló kérdései a centenáriumi év kapcsán a székelység az első világháborúban témához kapcsolódnak. A csapatoknak írásbeli és kreatív feladatokat kell megoldaniuk. A második fordulóra az első 10 legtöbb pontszámot szerzett csapat kap meghívást, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük.
Jelentkezési lap a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető, s oda várjuk a visszajelzést május 6-ig. Ezen az úton küldik ki a feladatlapokat is. A vetélkedőre a Székelység története című, VI. és VII. osztályosok számára a 2012-ben kiadott tankönyv III., IV. és VI. fejezetéből kell készülni.
A kitöltött feladatlapokat június 5-ig a Székely Mikó Kollégium postacímére várják. A második fordulót október végén tartják a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A döntőbe jutó tíz csapat tagjai könyvjutalomban részesülnek, honismereti kiránduláson vagy hagyományőrző táborban vehetnek részt.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarországra próbálnak átszökni
Szerbiából érkezik a legtöbb határsértő Romániába, azok közül pedig, akik illegálisan próbálják elhagyni az országot, a legtöbben Magyarországra próbálnak átszökni – tudatta Alexandra Popescu főfelügyelő, a román határrendészet szóvivője. A tegnap közzétett adatok szerint Romániában az első negyedévben 569 határsértőt fogtak el a hatóságok: közülük 420-an illegálisan jöttek be az országba, 149-en pedig illegálisan próbáltak kijutni Romániából. Az elfogott határsértők mintegy fele, 280 ember iraki, 147 szíriai, 72 pakisztáni, 49 afganisztáni, 30 iráni. Tavaly egész évben 1624 határsértőt tartóztattak fel a román hatóságok (1075 illegálisan belépőt, 549 távozni próbálót).
Bár a román határrendészet nem erősítette meg, hogy nőtt a migrációs nyomás az ország határain, az intézmény honlapján szereplő adatokból kiderül, hogy az utóbbi egy hónapban jelentősen megemelkedett a határsértők száma. Áprilisban eddig 328 Szerbiából érkezett határsértő elfogását jelentették, vagyis az utóbbi tíz nap alatt naponta feltartóztatott illegális bevándorlók száma meghétszereződött az első negyedév napi átlagához képest. A román határrendészet az MTI érdeklődésére közölte: nagy figyelmet fordít az illegális migrációra. Az ország délnyugati határvidékének védelmét megerősítették más térségekből érkezett határrendészekkel, éjjel-nappal hőérzékelő kamerákkal figyelik a határt, csendőri és rendőri alakulatokat is bevontak a folyamatos járőrözésbe.
A legtöbb határsértőt a Krassó-Szörény megyei Néranádas, illetve a Temes megyei Temesmóra és Nagyszentmiklós térségében fogták el, valamennyiük ellen illegális határátlépésért indítottak eljárást, átadván az ügyüket a területileg illetékes ügyészségnek. Tavaly a román határrendészet 65 embercsempészési ügyben is bűnvádi eljárást kezdeményezett, 2015-ben pedig 94 ilyen ügyet adott át a vádhatóságnak.
A Bulgáriából érkező határsértőket a két ország közötti megállapodás értelmében azonnal átadják a bolgár határőröknek. Amikor Szerbiából érkeznek határsértők, a határrendészet értesíti a szerb hatóságokat, hogy a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján vissza akarják küldeni a migránsokat Szerbiába, a kérelem elbírálásáig pedig a határsértőket a román bevándorlási hivatal veszi át.
Azokat a migránsokat, akik menedéket kérnek Romániától, szintén a bevándorlási hivatal helyezi el az általa működtetett befogadási központokban ügyük elbírálásáig. A román határrendészet szinte kizárólag olyan, Nyugat-Európába igyekvő határsértőket fog el a magyar határon, akiket menedékkérőként vett nyilvántartásba a román bevándorlási hivatal – derül ki a hivatal honlapján közzétett adatokból. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Digitális színháztörténet
Marosvásárhelyen tartott színháztudományi konferencia alkalmával elindult a Philther nevű internetes színházi adatbázis erdélyi előadásokról szóló elemzéseket tartalmazó része. A Philther – a philology-ból és a theatre-ből képzett mozaikszó – a magyar színháztörténet elmúlt évtizedeit dolgozza fel a digitális kultúra eszközeivel, pontosabban a negyvenes évektől máig született kánonteremtő magyar nyelvű előadások gyűjtőportálja kíván lenni. Közöttük több sepsiszentgyörgyi előadás is szerepel.
A magyarországi Theatron Műhely Alapítvány 2010-ben indította a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatta Philther elnevezésű projektjét a magyar színháztörténet kortárs fejezetének megírására. A kutatás azt a munkát folytatja, amelyet Bécsy Tamás, Székely György és Kerényi Ferenc kezdtek el még az 1980-as években, és akiknek köszönhető, hogy a Magyar színháztörténet három, az 1790–1873, 1873–1920 és 1920–1949 közötti időszakokat elemző kötete megjelent. Az 1949 utáni korszak ezekhez hasonló volumenű feltárása mindmáig nem történt meg, ezt a hiányosságot kívánja pótolni a Philther, mely már a kutatás metodikájával komplex művészeti formaként ragadja és mutatja meg a színházi előadást. A Philther olyan generáció számára készült elemzéseket tartalmaz, amely az internet globális infrastruktúráján szocializálódott, és olyan rendszert hoz létre, ami a „képi fordulat” után felnövekvő közönség számára kínál megfelelő olvasási stratégiát. A konferencia felvezetőjében Kékesi Kun Árpád és Jákfalvi Magdolna színháztörténészek, a projekt vezetői elmondták: a digitális technológia korában a fizikailag megfogható tárgyakat őrző-gyűjtő archívumot egyre inkább felváltja a pusztán digitális formában létező adatbázis, mely hangsúly-áthelyezést is jelent, nevezetesen azt, hogy magukról a dolgokról, tárgyakról átterelődik a figyelem a dolgok közötti kapcsolatokra. Amikor 2010 tájékán kialakították a Philther koncepcióját, olyan színháztörténet kidolgozása volt a céljuk, mely az előadásokról fennmaradt vizuális emlékeket, sajtóanyagokat, kritikákat, kollektív és személyes emlékezet-megnyilvánulási formákat próbálja elemzésekké összefogni, és ezek között egy kapcsolati hálót is megpróbál kibontakoztatni. A nevezett honlapon tehát az utóbbi évtizedek fontos, kánon¬alkotó, színháztörténetileg kiemelkedő vagy a legnagyobb hatástörténettel bíró előadásaival találkozhat az érdeklődő, ezek között pedig egy sajátosan rétegzett szabad egyéni olvasásnak a hálója áll össze, mely inkább vertikális, mint lineáris olvasatot biztosít. Inkább előadás-centrikus színháztörténetről van szó, mely természetesen intézménytörténeti kérdéseket is felvet, nem oral history (mesélt történelem), de nagyon fontosnak tartja az alkotók személyes emlékeit a színházi múlt folyamatairól. Talán emiatt is történt, hogy az egykori előadások alkotói közül sokan jelen voltak, és érdekes történeteket meséltek a Művészeti Egyetemen tartott konferencián.
A Philtheren az előadások elemzése egy sajátos protokoll szerint hat blokkba rendezve történik – színházkulturális kontextus, dramatikus szöveg és dramaturgia, rendezés, színészi játék, színházi látvány és hangzás, az előadás hatástörténete –, de hogy a felhasználó milyen sorrendben olvassa ezek egyes részeit, hogy el akarja-e olvasni az előadások teljes elemzését, vagy azok egyes blokkjában található bizonyos nevek, utalások, más előadásokra való hivatkozások mentén rögtön átcsatlakozik más elemzésekhez, azt maga döntheti el. Az említett időszak erdélyi színháztörténetét egyelőre harminc előadás képviseli a Philtheren, de az adattár folyamatosan bővül. A feltöltött előadások között több sepsiszentgyörgyi előadással is találkozhat az olvasó, a jövő évi Philther-konferenciát pedig a tervek szerint Sepsiszentgyörgyön szervezik.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről
Háromszék régi arca
Háromszéki népi építészet címmel jelent meg Murádin-Beyer Katalin építész, a kolozsvári Műszaki Egyetem nyugalmazott professzorának 1984-ben megvédett doktori disszertációja rövidített, magyarra átírt változata, a kötet nagy érdeme, hogy Háromszék közel négy évtizeddel ezelőtti – mára már jócskán megváltozott – arcát mutatja be.
Az Árkosi Kulturális Központ Bástya-házbeli székhelyén tartott csütörtöki könyvbemutatón a szerző elmondta, életében először az 1960-as évek végén járt Háromszéken, az akkori kirándulásokon látottak hatására választotta később doktorija témájának a régiót. Bukaresti tanárai elfogadták javaslatát, de – mert nagyon kevés ismerettel rendelkeztek erről a vidékről – részletes bemutatást kértek tőle, így dolgozatának történelmi, földrajzi, társadalmi ismertetést is tartalmaznia kellett – ezeket a részeket nem foglalta bele most megjelent könyvébe, csupán a népi építészetre vonatkozó fejezeteket.
Kovászna megyét 1978 és 1979 nyarán járta be, szisztematikus terepútjai során két félreeső települést kivéve mindenhová eljutott. Feltérképezte mindazt, ami a népi építészet témakörébe illett (esetenként a temetőket is), és a helyi jellegzetességek alapján Háromszéket hét övezetre osztotta, amelyek jórészt egyeznek a régi széki beosztással: Kézdivásárhely és környéke (Kézdiszék), Kovászna – Zágon vidéke (Orbaiszék), Bárkány és környéke (Bodzavidék), Olt mente (Sepsiszék), elkülönítve Uzon és Lisznyó környéke, Köpec és Bölön övezete (Miklósvárszék) és Erdővidék. A kisrégiók sajátosságai ellenére van általános jellemzője a háromszéki építészetnek, vonta le a következtetést. 1984-ben doktori dolgozata gyakorlati végkövetkeztetését a turisztikai fejlesztésben jelölte meg, akkori véleményét fenntartja, most követésre méltóként Torockó példáját ajánlva.
Közel negyven éve zajlott terepmunkája után többé nem járta be Háromszék településeit. Négy évtized alatt sok minden eltűnt, sok helyütt átalakult a falukép is – élete legkedvesebb emlékét nem kívánja aktualizálni – vallotta be Murádin-Beyer Katalin.
Murádin Beyer Katalin: Háromszéki népi építészetről Háromszék (Sepsiszentgyörgy)