Csángó Bál: egész Európát gazdagítja a csángók művészete
Elkezdődött a XX. Csángó Bált Budapesten Színpadra léptek idős hagyományőrzők és gyerekek is.
A fellépők Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból érkeztek a Csángó Bálra, ami a SYMA Rendezvénycsarnokban szombaton kezdődött. A hivatalos programnak már vége, de még hajnalig tart a táncház. 
A jubileumi bált a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség közösen szervezte. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt. Trócsányi László igazságügyi miniszter ünnepi beszédében elmondta, hogy Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarok sorsáért, segíti közösségeik fennmaradását és fejlődését is. Azt mondta: „a csángó nyelvjárás és művészet nemcsak minket magyarokat gazdagít, hanem Romániát is, ahol élnek, és egész Európát."
Trócsányi László a magyar összefogás komoly eredményeként beszélt a moldvai magyar oktatási programról, amelyben 31 oktatási helyszínen 2064 gyereket tanítanak magyar nyelvre a szakemberek. Elmondta azt is, hogy nem szabad elkényelmesedni, mert az igazi érték ugyan örök, de nem elpusztíthatatlan. A csángó kultúra és nép fennmaradásához az elmúlt évtizedekben az alapokat tették le, most kezdődhet csak az építkezés, amelyhez mindenkire szükség van. 
A bálon fellépett többek között Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Róbert, Bolya Mátyás, Hodorog András, Kicsi Kóta Károly, Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan, Szokolay Dongó Balázs, Tímár Jánoska, Tímár Viktor, Dresch Mihály Quartet, Fanfara Complexa, Kőketánc Gyerektáncház, Naskalat Zenekar, Somos Együttes, Szigony Együttes, Tázló Együttes, Válaszút Táncegyüttes és a Zurgó Együttes – írja az MTI.
A színpadi műsorhoz – a hagyományoknak megfelelően – több helyszínen táncház, koncertek, énektanítás és más programok is kapcsolódtak. A hivatalos műsor után kezdődött a táncház, ami valószínűleg hajnalig fog tartani. 
MTI. Erdély.ma

Székely Szabadság Napja a nagyvilágban – Felhívás a világ magyarságához 
A Székely Nemzeti Tanács szolidaritási megmozdulásokra hívja a világ magyar közösségeit 2016. március 10-ére, a Székely Szabadság Napjára. Idén is kérjük őket, hogy a Marosvásárhelyen megszervezett autonómiatüntetéssel lehetőleg egy időben, Románia külképviseletei előtt nyilvánítsák ki a székelység autonómiaigényének támogatását, és adjanak hangot tiltakozásuknak a román hatóságok által elkövetett jogtiprásokkal szemben.
Mindig fontosnak tartottuk, hogy üzeneteink eljussanak más népekhez is, de a világ országait irányító hivatalosságok is tájékoztatást kapjanak a székelység helyzetéről és törekvéseiről. Ez utóbbi kiemelten fontos, hiszen nem egy nyugati kancellária csak a bukaresti sikerpropagandát ismeri, amely szerint a helyzetünk példaértékűen megoldott. Ez már a korábbi években sem volt igaz, ráadásul a helyzet az utóbbi időben romlott.
Romlott abban az értelemben, hogy a jelenleg zajló válságok (migránsválság, orosz-ukrán konfliktus, szíriai polgárháború) a világ politikusainak figyelmét a biztonságpolitikára irányították és kevésbé figyelnek a demokratikus alapértékek tiszteletben tartására. Ezt kihasználva a román hatóságok megsokszorozták a magyarellenes intézkedéseket.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Románia a nemzetközi kötelezettségvállalásait megszegi. Megszegi például a nyelvi jogok tekintetében, hiszen még a kevés elismert jogot is korlátozzák és egyre inkább peremre szorítják a magyar nyelvet. Folytatódik a székely jelképek és a magyar nyelvű feliratok üldözése, egyre nagyobb arányokat ölt a magyar nemzetiségű közéleti szereplők hatósági zaklatása. Nem hárult el az a veszély sem, hogy Románia közigazgatási átszervezése a székelységet hátrányosan érintő, súlyosan jogfosztó módon menjen végbe.
A román hivatalosságok immár nem csak mellőzik a székelység népszavazáson is kifejezett autonómiaigényét, de megkezdték magának a kérdésfelvetésnek a kriminalizálását is. A belügyminisztérium a 2015-2020-as időszakra vonatkozó közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiája „bűnügyi jelenségként” aposztrofálta az autonómiatörekvést, amely „állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára” nézve. A területi autonómiára irányuló igény a dokumentum szerint rasszista, szélsőséges és xenofób megnyilvánulás. Jóllehet ezek a szavak külső nyomásra a dokumentumból kikerültek, viszont érvényesülnek a hatóságok mindennapi gyakorlatában.
A világ csak akkor fog felfigyelni tiltakozásunkra, ha a jogfosztásra, antidemokratikus hatósági fellépésre folyamatosan figyelmeztetünk és rendszeresen tájékoztatjuk a nemzetközi szervezeteket és a világ országainak kormányait. 
Mindezeket figyelembe véve kérjük a világban élő magyarokat, segítsenek abban, hogy minél többen megértsék: Székelyföldet sem felosztani, sem beolvasztani nem hagyjuk! Ezért vonulunk utcára a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen, de lengjen ismét a székely zászló Bécs, Budapest, Brüsszel, Cleveland, Hága, Helsinki, Isztambul, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin is!
Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek! 
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Megoldódni látszik az oktatási probléma
Visszakozott a Bihar megyei főtanfelügyelő: végül mégis annyi magyar tannyelvű ötödik és kilencedik osztályt indítanak a megyében, amennyire szükség lesz.
A Bihar Megyei Főtanfelügyelőség csütörtök délutáni igazgatótanácsi ülésén döntöttek a jövő évi beiskolázási tervről, amelyet felküldtek jóváhagyásra az Oktatási Minisztériumnak. Korábban Biró Rozália RMDSZ-es szenátor azt nyilatkozta lapunknak, hogy Alin Novac-Iuhas megyei főtanfelügyelő nem hajlandó figyelembe venni a magyar oktatási intézmények igényeit, és sokkal kevesebb magyar tannyelvű kilencedik és ötödik osztály indítását javasolta annál, mint amennyire igény lenne. A csütörtöki igazgatótanácsi ülés után azonban már azt nyilatkozta a Bihari Naplónak a megyei főtanfelügyelő, hogy annyi magyar kilencedik osztály indítására tett javaslatot a tanfelügyelőség a következő tanévre, amennyit a magyar oktatási intézmények igényeltek. A főtanfelügyelő tudatta, hogy az idén Bihar megyében magyar tagozaton 1158 diák végez nyolcadik osztályban, ezért a következő tanévben negyvenegy líceumi és szakközépiskolai kilencedik osztály fog indulni huszonnyolcas osztálylétszámmal számolva. A következő tanévben induló ötödik osztályok tekintetében is annyi osztály fog indulni, amennyit az iskolák kértek, tette hozzá. Novac-Iuhas hangsúlyozta, hogy a beiskolázási terv mind a leendő ötödik, mind pedig a leendő kilencedik osztályok megalakítása tekintetében a tanügyi törvény 63. paragrafusára alapoz, amely az iskolai osztályok minimális, maximális és átlaglétszámára vonatkozik.
Elegendőnek ígérkezik
A továbbiakban Kéry Hajnal, megyei főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatott, aki elmondta, hogy az említett paragrafus értelmében általános iskolában minimum tizenkét gyerekkel lehet osztályt létesíteni, a középiskolában pedig minimum tizenöt fős kell legyen az osztálylétszám. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szóban forgó paragrafus kimondja azt is, hogy az említett minimális létszámok alatt csak minisztériumi engedéllyel indítható osztály. Kifejtette továbbá, hogy a magyar iskolák Nagyváradon tizenhat ötödik osztály beindítását kérték, és végül ez a szám került be a beiskolázási tervbe is. Mint Kéry Hajnal elmondta, Váradon az idén 329 diák végez negyedik osztályban, és hozzájuk adódik még további 23 diák, akik Nagyvárad környékén végeznek negyedikben, viszont azokon a településeken nincs magyar tannyelvű általános iskola, így ők legközelebb Nagyváradon tanulhatnak tovább magyar nyelven. A kért tizenhat ötödik osztály elegendő ahhoz, hogy a váradi és Várad környéki magyar negyedik osztályosok jövőre magyar nyelvű osztályban tanulhassanak tovább. Kérdésünkre válaszolva Kéry Hajnal hozzátette, hogy Bihar megyében a városokban és azokban a nagyobb településeken, ahol eddig is volt magyar tannyelvű általános iskolai oktatás, ott jövőre is biztosítottak az ötödik osztályok.
Nyomásgyakorlás
Arra a kérdésünkre, hogy ezek után okafogyottá vált-e a Bihar megyei RMDSZ-es honatyák beadványa az oktatási minisztériumhoz, amelyben mintegy négyezer ötszáz szülő aláírásával alátámasztva kérik, hogy a magyar oktatási intézmények igényei szerint hagyják jóvá a Bihar megyei beiskolázási tervet Kéry Hajnal azt válaszolta, hogy a beiskolázási terv még nincs jóváhagyva. Hozzátette, hogy a Bukarestbe felkerült beiskolázási terv megfelelő, kielégíti a Bihar megyei magyar diákok igényeit, és bizakodni lehet abban, hogy nem fognak a minisztériumban módosítani rajta negatív értelemben. Kéry Hajnal jelezte azt is, hogy a csütörtöki igazgatótanácsi ülés előtt egy nappal még sokkal kedvezőtlenebb volt a helyzet, hiszen a kilencedik osztályok esetében öttel, ötödik osztályok esetében pedig hárommal kevesebb magyar osztály beindítása szerepelt a tanfelügyelőség elképzelései között ahhoz képest, mint ami végül a terve belekerült.
Pap István. erdon.ro

EKE ’91: akár egy nagy család
Csütörtök délután a várad-újvárosi RMDSZ-körzet székhelyén mutatták be a Boldog Várad- Civil, szövetségi, polgári élet című sorozat 5. kötetét, mely az EKE ’91 Nagyvárad-Biharról szól.
Több éves kihagyás után újabb kötettel gazdagodott a Boldog Várad- Civil, szövetségi, polgári élet című sorozat, mely Biró Rozália akkori alpolgármester, jelenleg szenátor kezdeményezésére indult útjára annak idején, a Bihar Megyei Tanács támogatásával készül, s eddig a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot, a Tibor Ernő Galériát, a Premontrei Öregdiákok Egyesületét, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületét mutatta be.
Az 5. kiadvány az EKE ’91 Nagyvárad-Biharról szól, ezért Huszár István alpolgármester ennek elnökével, Tiponuţ Tiborral beszélgetett múlt csütörtök délután a várad-újvárosi RMDSZ-körzet székházában, aki úgy fogalmazott: a tagságnak az EKE ’91 olyan mint egy nagy család, hiszen amikor a túráikon kívül hetente egy alkalommal találkoznak, nem csupán a közös élményeiket elevenítik fel, hanem szinte napi lebontásban megbeszélik személyes örömeiket, bánataikat is, azt, hogy mi történt a szűkebb környezetükben. Számos érdekes, illetve egyedi történet esett meg velük az elmúlt két és fél évtizedben, s utólag még azokra is szívesen emlékeznek vissza, melyek az adott pillanatban talán kellemetlennek tűntek. Ilyen volt például, amikor az egyik kirándulásukon eltelt az idő, s emiatt amikor visszafele indulva az állomásra értek, már csak a Várad felé távolodó vonatot látták. Nem volt más választásuk, stoppolniuk kellett, s bár nem voltak túl optimisták, végül még egy idős, kutyás nénit is felvette egy autós, s mindannyian hamarabb érkeztek meg Nagyváradra, mint a „gőzös”.
Büszkék rá
Ennél jóval pozitívabb eseménynek bizonyult, sőt, büszkék is arra, hogy amikor szóba került, hogy megünnepeljék az Erdélyi Kárpát Egyesület születésnapját, az országos szervezet őket kérte fel ennek megszervezésére, s míg később mások általában több mint 130 ember mozgósítottak e célra, nekik csupán 63 fővel sikerült ez.
A könyvbemutatón természetesen Dukrét Gézának, az EKE alapítójának is köszönetet mondtak, a tervekről szólva pedig Tiponuţ Tibor azon reményének adott hangot, hogy minél több új programot sikerül majd megvalósítaniuk, illetve ezek iránt a fiatalok érdeklődését is felkeltik.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

A transzilvanizmus jelentőségéről Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja Banner Zoltán művészettörténész, előadóművész, műkritikus volt, aki szombaton a transzilvanizmus jelenéről tartott előadást, illetve bemutatta Kákonyi Csilla három új festményét.
A Bernády Ház zsúfolásig telt, sok embert érdekelt Marosvásárhelyen Banner Zoltán előadása. A meghívottat Csíky Boldizsár, a művelődési társaság elnöke köszöntötte, mielőtt feltette volna számára az első kérdést: mi a mai helyzet, ha transzilvanizmusról beszélünk? Hogyan alakult ahhoz képest, ahogy azt annak idején Kós Károly megfogalmazta?
Dsida Jenő Nagycsütörtök című versével indított Banner Zoltán, majd Reményik Sándor Az Ige című versét is elszavalta. Majd arról beszélt, hogy Erdély szelleme, sorsa, jövéje és jelene érdekli, ezért ír, mond verset, figyelemmel követi a képzőművészetet, az irodalmat, a zenét. Ha hívják, megy, de már nem vállal másfél órás műsorokat, mert lelkileg túlságosan megterhelőek – vallotta az előadóművész, műkritikus, többször is kifejtve azt, hogy a transzilvanizmus nem egy stílus, mint például az impresszionizmus, vagy szimbolizmus, hanem egy életérzés, egy gondolkodásmód, amely a trianoni békeszerződést követően jött létre, amikor Erdélyt elszakították Magyarországtól, és amely a második világháború után sem szűnt meg.
A történelmi hagyományokat nemhogy nem lehetett eltörölni egy békeszerződéssel, de éppenhogy akkor erősödtek fel, törtek még erősebben felszínre – magyarázta. Az alaptétel az, hogy egyetlen magyar művészet van, bárhol is jön az létre. Az erdélyi művészet nem hozott új stílusirányzatot, hanem az értékek őrzését erősítette, a magyarság identitástudatának táplálását öntötte formába.
Banner Zoltán bemutatta egy korábbi vetített előadásának vázlatát, amelyet a bécsi Bornemisza Társaság felkérésére állított össze és amelyben azokat a magyar értékeket ismertette, amelyek erdélyi vonatkozásúak. Megjelent a képernyőn többek közt Gyulafehérvár, mint Szent István alapította püspökség, Kolozsvár, mint Mátyás király szülővárosa, Nagyvárad, Szent László városa, Tancs kazettás templombelseje, kitért Barabás Miklósra, „az alig 164 centiméter kis székely emberre”, aki a nemzet jelentős eseményeinek tanúja és krónikása, a szecessziós palotákra, Kós Károly művészetére.
Kákonyi Csilla három új festménye: a Golgota, az Atlantisz harangoz és a Humán törmelék bemutatásával és értékelésével zárult az est. 
Antal Erika. maszol.ro

Egyházi énekektől volt hangos a csíkmindszenti sportcsarnok
Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze az alcsíki egyházi kórusok, az Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót idén a legfiatalabb kórus, a csíkszentléleki szervezte. A helyi templomban tartott ünnepi szentmisét követően a csíkmindszenti sportcsarnokban folytatódott a találkozó, a mintegy háromszáz székelyruhás, ünneplőbe öltözött kórustaggal, érdeklődővel zsúfolásig megtelt a terem.
Az alcsíki egyházi kórusok akaratlanul is egymáshoz mérik tudásukat az évente megszervezett találkozókon, így ezek az események fejlődésüket is segítik − mondta el Gergely Tibor, az idei Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót szervező csíkszentléleki énekkar vezetője.
A színpadon egymás után fellépő hét énekkar két-két kórusművet mutatott be, többek között elhangzott a Karácsonyi himnusz, az Íme, Isten báránya, a My Lord és a Jubilate Deo című darabok. Elsőként a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre) lépett fel, majd következett a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás) és a csíkszentkirályi egyházi énekkar (karvezető: Domahídi Zalán). Megmutatta tudását a csíkszentgyörgyi Ilyés András Egyházi Kórus (karnagy: Fejér István) és a csíkszentimrei egyházi énekkar (karvezető: Darvas Róbert) is, utolsóként pedig a házigada csíkszentléleki kórus (karvezető: Gergely Tibor) állt színpadra.
A bemutatkozások sora a Dona nobis pacem közös eléneklésével zárult, azt követően ünnepi ebédet fogyasztottak. A színvonalas esemény megszervezésében a helyi intézmények mellett közreműködött Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Művészeti Népiskola is. Gergely Tibor, a szentléleki kórus vezetője elmondta, nagyon nagy élmény a kórusoknak a találkozókon való részvétel. „Más az, hogy a saját templomodban énekelsz bizonyos időközönként, ahol nem biztos, hogy hozzáértők hallgatnak. Itt viszont van egyfajta elismerés, biztatás.” Megjegyezte, emellett a karok akaratlanul is egymáshoz hasonlítják magukat, így ez egy jó lehetőség a fejlődésre is.
Az első Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót Bálint Zoltán kántor kezdeményezésére szervezték meg, aki akkor Csíkszentkirályon teljesített szolgálatot. Azóta évről-évre más-más alcsíki település egyházi kórusa vállalja annak megszervezését. Mint az a szombati eseményen kiderült, legközelebb 2017. február 18-án találkoznak újra az alcsíki egyházi énekkarok, akkor Csíkszentgyörgy ad otthont az eseménynek.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Irodalmi esttel és koncerttel avatták fel a G. Cafét
Irodalmi esttel és koncerttel avatta fel a törzsközönség pénteken Udvarhely megújult kultúrkocsmáját, a G. Cafét. Az irodalmi est vendégei Szvoren Edina, Babiczky Tibor és Totth Benedek kortárs magyar szerzők voltak, valamint Kéri Piroska, a Szépírók Társaságának alelnöke.
Noha szerkezetében nem változtattak a lokál belsején, a világosszürke árnyalatú falak és a világítás révén mégis tágasabbnak tűnik. Az új köntösbe öltözött G. Cafét megnyitó irodalmi esten Szvoren Edina, Babiczky Tibor és Totth Benedek kortárs magyar szerzőkkel beszélgetett Murányi Sándor író, velük együtt jelen volt Kéri Piroska, a Szépírók Társaságának alelnöke, aki beavatta a jelenlévőket a húszéves szervezet tevékenységébe.
Egy esőerdőnyi papír sem lenne elég, annyi változatban megírtam – árulta el könyvéről Totth Benedek, a Holtverseny című regény szerzője. Elmondása szerint utólag rengeteget javít szövegein. A Holtverseny az első könyve, tíz évig írta, az első változatban háromszavas mondatok voltak, amit utólag olvashatatlannak talált. Noha lassan haladt az írással, aztán mégis érezni kezdte, hogy működik a szöveg, és ezzel a lendülettel fejezte be könyvét.
A sok pepecselés rám is jellemző – válaszolta Szvoren Edina, Az ország legjobb hóhéra című novelláskötet szerzője arra a kérdésre, hogy miként dolgozik szövegein. Bevallása szerint lassan is ír, de már az első változatban igyekszik megkeresni a végérvényesnek tűnő szövegverziót. Babiczky Tibor, a Magas tenger című krimi és a Kivilágított ég című verseskötet szerzője is sokat vívódik a szövegekkel, úgy véli, főként a prózaírásnál volt képtelen lendületet venni. „Ha nincs az írásfolyamatban lendület, akkor nagyon hamar bele lehet fulladni. Megtanultam, hogy merjek és tudjak lendületet venni, majd az utómunkával legyalulni a mondatokat” – magyarázta. Murányi kérdésére a fiatal író elmondta, az írásmód szerint Magas tenger című regénye inkább novellafüzér, ám valóban a novellafüzér és a regény határán áll. A krimiirodalom bizonyos zsánerfogásait is alkalmazta a szövegben, de nem kriminek, hanem visszafejlődés-történetnek tartja, ami az új skandináv krimi elemeivel van tele.
Kevés kritikát olvas, de elszomorítja, ha könyve semmilyen hatást nem tett olvasójára – mondta Szvoren Edina. Ő profi olvasóként tekint a kritikusra, ennek ellenére nem befolyásolja az írás folyamatában a külső vélemény. A kritika szerinte inkább olvasóként hat rá, amikor más szerzők munkáiról szólnak. Totth ezzel szemben úgy véli, megtanult kritikát olvasni, előbb belefut – felméri a hangulatát –, majd alaposabban olvassa el, ám rá sincs hatással. „Egyedül a nekrológ rossz sajtó, a többi mind rendben van” – idézte Simon Mártont Babiczky Tibor.
Szvoren Edina a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban tanít zeneelméletet és szolfézst, Totth Benedek tíz éve fordító, Babiczky Tibor pedig irodalomszervezőként és újságíróként dolgozott. „Segít a tanítás, a két tevékenység eltérő jellege mindig kiegyensúlyozza egymást” – válaszolta Szvoren arra a kérdésre, hogy miként hat írására a többi tevékenysége. Babiczky ha tehetné, nem vállalna pénzkereső munkát, ám a családi élet megköveteli azt – jegyezte meg viccesen. Elmondása szerint „kicsinálta magát a könyvvel”, hiszen írásakor nappal médiafigyelőként dolgozott, majd este tizenegytől sokszor hajnali ötig dolgozott. Totth szerint nem a fordított szövegek, inkább olvasmányai hatottak írására. Mint elmondta, szeretne még könyvet írni, de nem tudja, sikerül-e. Babiczky is folytatná az írást, de még keresi a fonalát, emellett novellákat és verseket is szeretne írni, drámát és forgatókönyvet viszont nem – hangzott el az irodalmi esten, amely a Stereogam koncertjével folytatódott.
Veres Réka. Székelyhon.ro

Árus: többen is aggodalmukat fejezték ki a tüntetés miatt
Tiltakozó megmozdulást szervezett másodjára is a Gyergyószéki Székely Tanács. Ennek vezetője, Árus Zsolt megfogalmazása szerint a tüntetés célja követelni, hogy az illetékes hatóságok jogállamhoz méltón – átlátható, törvényes, tisztességes eljárás során, időhúzás nélkül vizsgáljon ki minden ügyet megnyugtató módon, hogy legyen vége a bizonytalanságnak. Kitért arra is, hogy voltak, akik aggódtak a rendezvény miatt.
Gyergyószentmiklós központjában szombaton délután tartott tiltakozó megmozduláson több mint hetvenen vettek részt.
„Egy ilyen tüntetést is mint ez, előzetesen be kell jelenteni a városházán és ezt egy véleményező bizottságnak meg kell vizsgálni. Ennek a bizottságnak két tagja aggódott, kifogást emelt a tüntetés ellen. Ezek közül az első egy helyi képviselő, ő azért aggódott, hogy hogyan fogjuk biztosítani a rendet, a fegyelmet, nem azt mondta, hogy én mint a polgárőrség vezetője hozom az embereimet, és segítek a rendfenntartásban, hanem aggódott. A másik, aki kifogást emelt az a rendőrség képviselője volt, aki azt mondta, tulajdonképpen attól fél, hogy az igazságszolgáltatás befolyásoláslására törekszünk, azért tartjuk ezt a rendezvényt. Ez telitalálat, mert valóban így van, azért gyűltünk össze, hogy befolyásoljuk az igazságszolgáltatást. Csak nem úgy ahogy ő gondolja, mert ezért nem nekünk kell szégyenkezni, hanem az igazságszolgáltatásnak, mert számos jel van, ami arra utal, hogy azzal szemben, amit mi szeretnénk, hogy igazságosan, becsületesen, tisztességesen, törvényesen járjanak el, az eljárásaik számos esetben nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek” – mondta el Árus Zsolt.
Beszédében számszerűen ismertette Mezei János ügyét, hosszasan sorolva hány személyt hallgattak ki, hány házkutatást végeztek, hány járművet, számítógépet kutattak át. Mezei esetében több mint egy évvel az eljárás kezdete óta még mindig nem került sor az első érdemi tárgyalásra, tovább zajlik a halogatás” – mondta. Részletesen kitért ugyanakkor a kézdivásárhelyi fiatalok ügyére is, mint mondta, ott is felmerülnek hasonló problémák, ami igencsak elgondolkodtató.
„Egy közösség akkor erős, ha összetartó, de ugyanakkor egyenként minden tagja nyitott szemmel jár és nem tűri szó nélkül, ha őt vagy közösségét jogsértés éri. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a székelység tegyen tanúbizonyságot arról, hogy ilyen közösség ma is. (...) Közösségünk vezetői ennek tudatában kell legyenek, s tudniuk kell azt is, hogy többet és jobbat várunk el részükről is!” – hangsúlyozta Árus Zsolt.
Helybéli lelkészek is szóltak a tiltakozó megmozduláson, az igazság utáni vágyat, az Isten útjára való lépés fontosságát hangsúlyozva, majd imára szólították a jelenlévőket. A tüntetés a székely himnusz eléneklésével zárult. A megmozdulást ezúttal is kiemelt figyelemmel követték a hatóságok. „Hogy mi lesz tovább, az attól függ milyen jogerős döntés születik a kézdivásárhelyi ügyben, és hogyan alakulnak a további perek” – ismertette Árus Zsolt.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro

Az udvarhelyi közbiztonságért meneteltek
Az esős idő ellenére is megtartották a közbiztonságért szervezett békés tüntetést Székelyudvarhelyen. A jelenlévők szerint fontos volna, hogy a szervezők felfedjék kilétüket, és irányítsák a későbbi hasonló megmozdulásokat.
Nagyjából hatvan ember vett részt azon a békés menetelésen, amelyet Szőke László, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjének bántalmazása miatt, illetve a közbiztonságért szerveztek Székelyudvarhelyen. A részvevők a Bethlen-negyedi parknál gyülekeztek, onnan a rendőrség székhelye mellett elhaladva a Márton Áron térre mentek, ahol néhány másodpercre megálltak, majd a Sétatér felé vették az irányt. A békésen haladó tüntetőket a rendőrség és a csendőrség munkatársai kísérték, de egyesek a román titkosszolgálat embereit is látni vélték.
A Sétatérre érve tanácstalanul néztek egymásra a tüntetők, míg végül Bíró Edit, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott önkormányzati képviselő szólt a tömeghez. Kijelentette, mindenképp volt értelme annak, hogy – ha kevesen is, de – kinyilvánították: megálljt kell parancsolni az Udvarhelyen történő erőszakos bűncselekményeknek. „Egy kicsivel több komolyságot kérek attól, aki a menetelést szervezte. Vállalja fel, hogy ő az, aki a Facebookon megosztja ezeket az eseményeket. Jöjjön, álljon a menet élére és irányítson!” – jelentette ki Bíró. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy lesznek hasonló megmozdulások Udvarhelyen, hiszen „kell valamit tenni az erőszak ellen.”
„Mit kell  tegyünk, mert látják sem a rendőrség, sem a polgármesteri hivatal nem képes erre” – fogalmazott. A részvevők helyeselték az elhangzottakat, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy még így névtelenül is jobb, hogy megszervezték a menetelést, mintha semmi sem történt volna. Volt olyan, aki a fiatalságot hiányolta a rendezvényről. Mint mondta, elsősorban miattuk fontos, hogy megfelelő közbiztonság legyen, mivel főleg ők látogatják az éjszakai szórakozóhelyeket. A rendezvény végén a részvevők megfogták egymás kezét és együtt kiáltották a menetelés üzenetét: „a közbiztonságért.”
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

Történelmi drámákkal zárult rendezvénysorozat 
Két színházi előadást láthattunk pénteken Szatmárnémetiben, A Magyar Kultúra Hete ünnepi rendezvénysorozat utolsó napján. Visky András: Júlia című monodrámáját Rappert-Vencz Stela, Kocsis István: Az áldozat (Szent Margit legendája) című drámáját a budapesti Új Színház adta elő.
A két történet egymástól távol eső korban játszódik (a Júlia az 1950-es években, Az áldozat a XIII. században), üzenetük mégis sokban hasonló. Az igazságkeresés, a múlthoz való viszony, a letisztulás, az elmélyülés, a hit, a szerelem, a hűség stb. Mindkét hős (Júlia és Margit) valami furcsa, álomszerű állapotban keresnek választ kérdéseikre.
A Júlia alcíme: Párbeszéd a szerelemről. A párbeszéd ez esetben nem más, mint a hívő ember perlekedése Istennel. Júlia úgy érzi, hogy a teremtő magára hagyta teremtményeit, ez esetben őt, férjét és hét gyermekét. Ő azonban a legnehezebb időkben is kiállja a próbatételeket: hitét, meggyőződését, emberségét akkor is megőrzi, ha sok mindenről le kell mondania. Bármiről kész lemondani, akár a saját életéről is, de gyerekeit és férje iránti hűségét nem hajlandó feláldozni. Szomorúan tapasztalja, hogy megfordult a világ rendje: ami addig követendő volt, az üldözötté vált, és a gonosz számít jónak. A darab a hitről szól, arról, hogy milyen nehéz a hit megtartása, amikor a körülmények hatalma arra készteti az embert, hogy hitetlen legyen. Júlia hite nem csak vallási hitre épül. A darab azt is sugallja, hogy csak egy nő, egy szerelmes asszony, egy anya képes az olyan pokoli megpróbáltatásokon úrrá lenni, amelyeket Júliának kellett átélnie, és amelyeket sok ezer Júliának kellett és kell ma is végigszenvednie.
Magyarság, kereszténység
Kocsis István drámáiból megismerhetjük a magyarság és a kereszténység történetének azokat az elemeit, amelyek ismerete nélkül a magyar ember vakon és céltalanul jár a bizonytalan, nem tudni hova vezető utakon. Kocsis úgy véli, hogy a magyarság sorsát egy Égi Kapuval összekötő, a harci mezőket szakrális térré változtató Szent Akarat képes csak jobbra fordítani. A magyar közösségeknek olyan vezetőkre van szükségük, akik képesek belátni az Égi Kapun. IV. Béla tisztában volt azzal, hogy az a vezér, aki nem képes népe sorsának az irányítására, annak le kell mondania: „A feláldozására a királynak réges-régen akkor került sor — állapítja meg a darabban —, ha fennállt a veszélye annak, hogy nem képes már tartani a kapcsolatot az Égi Világgal. Fel kellett bizony áldozni azt a királyt, aki miatt az Ég Kapuja bezárult az ország fölött, mert ily helyzetben az ország és a nép kiszolgáltatottá válik.”
Kocsis István meg van győződve arról, hogy a kereszténység állandó fenyegetettségnek van kitéve, így volt ez mindig. Állandó fenyegetettségnek volt és van kitéve a magyar nemzet is. IV. Béla és Szent Margit áldozatot hozott azért, hogy megőrizzék a magyar írásokat, azt az ősi magyar irodalmat, ami a nyelvet és a hitet is őrizte. Ma is nagyon sokan — magyarok is — igyekeznek kiölni az emberekből a nemzeti érzést és a hitet. IV. Béla Kocsis drámájában erről így beszél: „Nem bízhatunk többé az egyetemes keresztény világ együttműködésében sem, egyedül maradtunk, de magunkra hagyottan is méltókká válunk az Isten szeretetére… Az európai keresztény világ uralkodói: királyai, fejedelmei, főpapjai, főhivatalnokai meddig jutottak a züllés útján?” Magukra maradtak a keresztények, magukra maradtak a magyarok. Áldozathozatalukon és hitükön múlik a megmaradásuk.
A Magyar Kultúra Hete programjaiban nagyon sok tanulságos előadás szerepelt. A telt házas előadások azt igazolták, hogy a szatmári közönség igényli a színvonalas kulturális programokat, szüksége van tanulságos, építő és a megmaradást segítő kikapcsolódási lehetőségekre.
Elek György. frissujsag.ro

Miért kell kozmetikázni a valóságot?
Csak a legutóbbi két esetre térünk ki: egy felmérés eredményét interpretálták „félre”, illetve vágyálmaikat konvertálták át kész tényekké.
Az MTA Kisebbségkutató Intézete által készült egy felmérés a külhoni fiatalok körében, ami sok mindent vizsgált, de hogy mit és miként, arról egymásnak ellenmondó tudósítások láttak napvilágot. Elsőre a Magyar Távirati Iroda adott hírt január 28-án délelőtt az „Ifjúságkutatás: kedvező a magyar állampolgárság megítélése a külhoni fiatalok körében” című közleményében a felmérésről, amelyet „csütörtökön sajtótájékoztatón ismertettek Budapesten”. A tudósítás röviden szemelget az elhangzottakból – köztudott, hogy az MTI egy ideje nagyvonalúan bánik a részletekkel –, de egyértelművé teszi: „A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást.”  
Ennek ellentmondó interpretációk láttak ezt követően napvilágot a kutatás egyes részleteiről, odáig menően, hogy egyes sajtóorgánumok homlokegyenest mást sugalltak, mint ami a kutatók által nyilvánosságra hozott adatokban szerepelt. A fentebb említett következtetéshez mellékelt grafikonban egyértelműen kiolvasható, hogy a „Gondoltál-e már arra, hogy végleg kitelepedj külföldre?” kérdésre a megkérdezett határon túli magyar fiatalok 54,7 százaléka – tehát több mint fele – igennel kezdődő mondattal válaszolt! Ehhez képest teljesen érthetetlen a 24.hu hírportál „Pénztelenség aggasztja a határon túli fiatalokat, de nem akarnak elvándorolni” című tudósításának állítása, amit sajnos az Itthon.ma is óvatlanul átvett. Ezt címbeli állítást a szövegben ezzel a csúsztatással tetézte a budapesti balliberális hírportál: „A mostoha körülmények ellenére csak a határon túli fiatalok 10 százalékát foglalkoztatja aktívan a kivándorlás, negyven százalékuknál pedig ez fel sem merül.” A grafikont, ami ezt az állítást egyértelműen cáfolja, nem tették közzé.
Megtette viszont a Hvg.hu című, szintén balliberális portál: hvg.hu/itthon/20160128_hataron_tuli_fiatalok_kutatas. A globalistán malíciózus, ironikus címmel közölt összefoglaló („Táncház helyett Facebook és chat a külhoni magyar fiatalok kedvence”) szintén manipulál, annak ellenére, hogy a „negyven százalék nem vándorolna ki” megállapítás mellett ott van a grafikon, amin egyértelműen látszik: az ifjak 55 százaléka hagyná el szülőföldjét, bár még csak tíz százalékuknak van folyamatban a kitelepedése. A többiek még csak terveznek, de a szándék egyértelmű: a többség nem Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján képzeli el a jövőjét.
Ezt még a Maszol.ro, az RMDSZ szócsöve is kénytelen beismerni: „A felmérés szerint a megkérdezett fiatalok több mint fele fontolgatja a külföldre való végleges elvándorlást.” Igaz, az ezt igazoló grafikont már nem közli (a többit igen), s e mondat is jól el van dugva az egyéb jelenségeket taglalók közé. Annál meredekebb hazugságra ragadtatja magát a szintén RMDSZ-közlönynek számító Reggeli Újság, amely pénteki számában egyenesen kijelenti: „A fiatalok nagy többsége nem akar kivándorolni”. A hurrázó cím alatt pedig ott van az ábra, amin egyértelműen kivehető: a kitelepedési szándékot firtató kérdésre a megkérdezettek összesen 55 percentje ikszelte be az igennel kezdődő három válaszlehetőséget. Azaz az abszolút többség.
Ez a Nagyváradon megjelenő lap követte el azt a bornírtságot is, hogy még a saját forrását is meghazudtolta. A Hgv.hu-ban megjelent értelmezésre hivatkozva azt írta, hogy a határon túli magyar fiatalok baloldalinak mondta magát, holott a tekintélyesnek mondott budapesti orgánum kénytelen volt – bár sajnálkozva – „beismerni”: a kisebbségi magyar fiatalok többsége „még mindig” jobboldalinak vallja magát. Az más kérdés, hogy a magyarországi média eleve manipulálni kezdett, amikor nem hitt a saját szemének a felmérés eredményei láttán: több orgánum is azt próbálta sugallni elsőre, hogy a balliberális eszmék népszerűbbek a határon túli magyarok körében, mint Magyarországon. Ezért voltak kénytelenek – vélhetően a kutatók figyelmeztetésére – korrigálni, erre utal a Hvg.hu félszeg beismerése is: „A cikk korábbi változatának címe és következtetése a külhoni fiatalok politikai önbesorolásáról félreértésen alapult, és alapvetően mondott ellent a kutatás eredményeinek, amiért elnézést kérünk.” Úgy látszik, ez a korrekció már nem jutott el az RMDSZ-sajtó egy részéhez...
A Maszol.ro kénytelen volt megírni – bár erre az aspektusra még az MTI is „elfelejtett” kitérni –, hogy: „Politikai nézetekben jobbra lejt a pálya.” Mi több, a 24.hu „óvatlanul” még azt is elkottyantotta, hogy a politikai palettán a határon túli magyar fiataloknak alig 19 százaléka „húz balra”…
Nem ehhez a témához kapcsolódik, de igen beszédes a legfrissebb huncutság. A Hit Gyülekezete Hetek című sajtóorgánumában jelent meg a Magyar ATV nevű balliberális tévécsatorna és hírportál által népszerűsített „Lázár miatt térne haza Szász Jenő?” című írás, amelynek már a kezdő mondata is merő inszinuáció: „A Lázár János által bejelentett bürokráciacsökkentő intézkedések nyomán megszűnhet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is, de azt még nem tudni, hogy hazaküldik-e Szász Jenőt Székelyudvarhelyre vagy sem.” 
Az épületes „elemzés” szerzője sorozatos spekulációkat süt el az erdélyi politikai helyzettel kapcsolatosan, ám hogy tájékozatlanságát leplezze, megszólaltat egy „erdélyi politológust” is. Mégpedig Kolumbán Gábort, aki egy udvarhelyszéki falucskában gazdálkodik, illetve öko- és agrárkutatással foglalkozik, s akiről a Főtér.ro nemrég azt írta: 2000-ben hagyta ott a politikát, és kezdett teljesen mással foglalkozni, mérnök-fizikusból közgazdász, politikusból civilszervezet-vezető, Hargita megyei tanácselnökből bivalytenyésztő és egyetemi oktató lett. Ha hinni lehet a Heteknek, akkor Kolumbán azt mondta: a Fidesz az RMDSZ-t tekinti a magyarság érdekeit képviselő politikai szervezetnek, aminek a miniszterelnök többször is hangot adott az elmúlt időszakban, valamint hogy Orbán Viktor és Tőkés László kapcsolata fagyossá vált az elmúlt időszakban. E két állításból egyik sem igaz: Orbán sosem mondta azt, hogy csak az RMDSZ-t tekinti „a magyarság érdekeit képviselő politikai szervezetnek” – nincs is dokumentálható nyoma ennek –, illetve az is csak az RMDSZ-esek és magyarországi balliberális szövetségeseik vágyálma, hogy Orbán Viktor és Tőkés László két és fél évtizedes szövetségesi kapcsolata megromlott volna.
Visszatérve a határon túli magyar fiatalok elvándorlási hajlamára: amennyiben a többségük el akarja hagyni a szülőföldjét, ez egyértelmű üzenet a jelenre és a jövőre nézve. Azt jelenti, hogy sem a budapesti nemzetpolitika irányítói, sem pedig a kisebbségben élő magyarok politikai képviselői nem állnak a helyzet magaslatán, nem végzik megfelelően azt, amit vállaltak és amire felhatalmazást kaptak.
R. B. M. itthon.ma//karpatmedence

Szász Jenő „fantomintézete” nem sokaknak hiányozna
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet jövője is veszélyben van, bár információink szerint még semmi sem dőlt el. Az évi 1,2-1,3 milliárd forintos költségvetéssel működő háttérintézmény feladatait a nemzetpolitika más aktorai is el tudnák végezni.
Lázár János bürokráciacsökkentési listáján szerepel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) is, amelynek jogutódja a szuperintézménnyé avanzsáló Veritas Intézet lenne. A szervezet nemcsak az NSKI-t, hanem a Nemzeti Örökség Intézetét, valamint a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumot is magába olvaszthatja. Ez persze több dolgot is jelenthet: vagy megszűnik az intézet, vagy a Veritas veszi át a dolgozókat. Ebben az esetben jó eséllyel leépítéssel is kell számolni – elvégre ez lenne a bürokráciacsökkentés célja –, ráadásul az NSKI mint márka is eltűnne.
Pedig ez nem is oly régi: 2012. december 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben a létrehozásáról határozó kormányrendelet, azóta 80-100 fővel és évente 1,2-1,3 milliárd forintos költségvetéssel működik. A Transindex úgy tudja, hogy a dolgozók többsége nyugdíjazás előtt álló ember, aki egzisztenciális okokból vállalta a munkát, ám sokan pontosan nem is tudják, mit csinálnak. Az intézmény vezetője az erdélyi Magyar Polgári Párt korábbi irányítója, a faipari mérnök és közgazdász végzettségű Szász Jenő, aki államtitkári fizetést kap – 2013-ban az Transindex 997 ezres bruttó bérről írt–, és állítólag Kövér László házelnökkel baráti viszonyt ápol.
Jóban a birkózókkal és a mangalicatenyésztőkkel
Ez magyarázhatja az NSKI alapításának körülményeit is. A pletykák szerint az MPP vezérének erdélyi politikai életből való eltávolítását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékének szánt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kérte a Fidesztől. Így feladatot kellett keresni Szász Jenőnek, ezért alkothatták meg az NSKI-t. Ám utóbbi kitalálói jó eséllyel nem tudhattak arról, hogy hasonló néven és céllal már működik egy kormányzati háttérintézmény, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) – mondta egy, a nemzetpolitikát testközelből ismerő forrásunk.
Az NSKI alapító okirata szerint „a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatal”, alkalmazottai pedig „fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek”. Meglehetősen sokoldalú szervezet, tavaly novemberben együttműködési megállapodást kötött a fideszes Németh Szilárd rezsibiztos vezette Magyar Birkózó Szövetséggel, és stratégiai partnerei között szerepel a Magyar Asztalitenisz Szövetség, a Civil Összefogás Fórum, több egyetem, külhoni pedagógusszervezetek és a Magyar Turizmus Zrt. is
Az NSKI rengeteg programot szervez és pénzel, így például a kárpát-medencei mangalicatenyésztők találkozóját is, stratégiai dokumentumokat alkot meg, mint A nemzetegyesítés fejlesztési programja 2014–2020-at, amelyet az ehhez szükséges regisztráció és belépés után sem lehet megnyitni az NSKI honlapjáról. A nyomtatott kiadványaik többször is megjelennek: külön-külön, valamint évente egy drága, fényes papírra nyomott, kemény borítós évkönyvben is. Ezenkívül iskolafelújítást is támogatnak, decemberben például Székelyudvarhelyen, Szász Jenő egykori gimnáziumában újíttattak fel egy osztálytermet – az Udvarhelyi Hírportál szerint pont azt, amelyikbe most a kislánya jár. Ezek mellett – ha már kutatóintézet –, némi tudományos munkát is végeznek ifjúságkutatási, felnőttképzési, hálózatfejlesztési, vidékfejlesztési és egyéb területeken.
Nincs különösebben szükség az NSKI-ra
Igaz, a kutatások tudományos megalapozottsága hagyhat némi kívánnivalót maga után, hiszen kisebbségpolitikával foglalkozó tudós nem dolgozik az NSKI-ban – mondta forrásunk. A Transindex ezzel kapcsolatban 2014-ben így írt: „a Nemzetstratégiai Kutatóintézet története »anekdotává vált«, és az nem fogja felborítani a kutatási mezőny erőviszonyait”. Ráadásul a háttérintézmények között akad párhuzamosság is: az NSKI minden feladatát el tudná végezni más intézmény is – a kutatási vonalat az NPKI, a közösségszervezési feladatokat a nemzetpolitikai államtitkárság, a Kárpát-haza Galériának pedig a Magyarság Háza is otthont tudna nyújtani.
Az NSKI szakmai berkekben járatos forrásunk és sajtóbeszámolók szerint sem tart fenn kapcsolatot a külhoni kisebbségkutató intézetekkel. A Transindex szerint ugyan megkerestek bizonyos műhelyeket az NSKI munkatársai, a kapcsolatfelvételek nem alakultak konkrét projektekké. Forrásunk emlékeztetett továbbá, hogy Szász Jenő 2013-ban a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán használt szavait sem fogadta jól a nemzetpolitikai szcéna. Szász akkor azt mondta, hogy kutatni kellene a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás” lehetőségét, amelyet „kontrollált visszavonulásnak” is nevezett.
Megszűnik?
A fentiek alapján indokolt lehetne az NSKI megszüntetése, hiszen funkcióit a nemzetpolitika más szereplői is el tudnák látni. A költségvetésből az intézet működtetésére elkülönített, évi 1,2-1,3 milliárd forintot is el lehetne költeni ésszerűbben – ezt már Szávay István jobbikos parlamenti képviselő sugallta az Országgyűlés nemzeti összetartozási bizottságának 2015. április 13-ai ülésén. A területen járatos forrásunk szerint rengeteg pénzről van szó, amelyet ha elosztanának a nemzetpolitikai aktorok között, akkor akciókutatásokra – azaz bizonyos, külhonban esedékes beavatkozások hatásvizsgálatára – lehetne költeni.
A megszüntetés mellett szóló érv lehetne továbbá, hogy Szász Jenőt forrásunk szerint „lényegében senki sem szereti”. Ám mondata második fele így szólt: „de jól be van ágyazva”. Szász politikai kapcsolatai az NSKI megmentésénél jól jöhetnek – elvégre Lázár János „halállistája” is azért lett olyan hosszú, mert a Miniszterelnökséget vezető miniszter számolt azzal, hogy bizonyos háttérintézmények miatt lobbizni fognak a miniszterek. Hogy az NSKI az esetleges Lázár–Kövér ellentét miatt került-e a listára, forrásunk azt mondta: „a fene tudja”. Szerinte nagy a bizonytalanság a kérdésben, tudomása szerint helyettes államtitkári szintig nem tud senki arról a nemzetpolitikában, mi lesz az NSKI jövője.
Változó, el nem költött összegek
Az NSKI gazdasági működésére vonatkozó adatokat a 2014-esbeszámolójából tudunk kinyerni. E szerint 2013-at 1,3 milliárd forintos költségvetési előirányzattal kezdték, ez később 840 millió forintra csökkent. A pénzből végül 443,3 millió forintot költöttek el. Szász Jenő a cikkben említett nemzetiösszetartozás-bizottsági ülésen azt mondta, második működési évükben, azaz 2015-ben is 1,3 milliárd forint volt az előirányzat, ám ezt 100 millióval csökkentették. Informátorunk szerint Szász Jenőnek azt is felróják nemzetpolitikai berkekben, hogy megpróbált uniós forrásokat is szerezni, s nem járt sikerrel.
Földi Bence. mno.hu

Aniszi Kálmán: Számvetés
Ezzel a beszélgetéssel köszöntjük Dr. Kozma Dezsőt, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének nyugalmazott professzorát, ma is aktív irodalomtörténészt. Szerkesztőségünk jó egészséget, szellemiekben és lelkiekben is gazdag sok-sok alkotó esztendőt kíván – szeretettel!
– Bizonyos életkoron túl elérkezik a számvetés, az összegzés ideje. Nemrég töltötted be 80. életévedet. Ez a körülmény egyszerre jelöli ki beszélgetésünk irányát, szabja meg keretét és tartalmát.
Mondják: nem mindegy mikor és hova születünk. Te a Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén, az akkori Kolozs megyében láttad meg a napvilágot, ott teltek gyermekéveid, s csak ifjúkorban kerültél fel Kolozsvárra, belső Erdélybe, tanárként pedig rövid ideig Székelyföld levegőjét is szívtad. Ismered ezt a történelmi tájat is.
Beszélj, kérlek bevezetésként gyermekkorodról! Zilah közelségében érződött-e Ady nagysága, varázsa az iskolákban, értelmiségi körökben?
– Valóban nem mindegy, mikor és hova születünk. A gyermekkor színhelyei rendszerint személyiséget formálókká lesznek, búvópatakként elkísérnek egész életünkben. És miként egy költő vissza-visszatérő versmotívumai: az idő múlásával teljesebbé válnak. Egymással összefonódva élnek bennem is az egykori tapasztalataim, emlékeim – hol eleven valóságként, hol el-elmosódó hangulatként. Történelmi távlatból ítélkezve azonban nem lehet kétséges, hogy nemzedékünk változásoktól terhes, közösségi és egyéni sorsokat meghatározó korszakba született bele.
Én egy dimbes-dombos, magyar-román lakosságú faluban, az egykor Kolozs (ma Szilágy) megyei Középlakon, Kalotaszeg és a Szilágyság határmezsgyéjén láttam meg a napvilágot. Nem messze a kultúrházunkat tervező Kós Károly sztánai „Varjúvárától”, a valamikor vásárairól híres Bánffyhunyad, Kolozsvár, a Wesselényi Miklós és Ady szellemét őrző Szilágyság vonzáskörében. Már amennyire szellemi utakról, azok vonzásköréről lehet beszélni egy olyan faluban, ahova nem jár vonat, ahol ritkán tűnt fel egy-egy autó, a Vlegyászáról érkező, az itteni asztalosokat (apám is az volt) deszkával ellátó szekér.
Gyermekfővel ebben a környezetben próbáltam eligazodni a mindennapokban. Az első szellemi útravalót négyosztályos iskolánkban szerzett, palatáblán gyakorolt ismeretek, a református zsoltárok, a családja múltjára gyakran emlékező Édesanyám esti meséi jelentették. Egyfajta lelki ösztönzésnek éreztem azt is, amit az osztatlan iskola egyetlen tanítója értesítőmbe bevésett: „jeles”, „dicséretes”, „kitűnő”. A továbbtanulás vágya ott szunnyadt bennem a világháborút követő fordulat után is. Azonban egy ideig csak magántanulóként, egyedül egy szál tanítóval nyílt erre lehetőség a könyvekben egyébként sem bővelkedő szűk világomban. Tanév végén a kolozsvári „számonkérő” vizsgán mégse kellett szégyenkeznem, így aztán – Németh Lászlót parafrazálva – a szekerek velem is elindulhattak a következő szeptemberben Bánffyhunyadra.
A „méltóságteljes” (Kós Károly szavai), Adytól is megcsodált Kalotaszeg központjának számító Hunyad (mi csak így mondtuk) némiképp más volt, mint gyermekkorom környezete. Még sok mindent megőrzött a hegykoszorús Kalotaszegnek abból a korszakából, amely a vidék író-nagyasszonyának, a világhírű varrottasokat újraélesztő írónő, Gyarmathy Zsigáné lírai hangvételű történeteiben oly gyakran feltámad – ünnepi pillanatokban és a hétköznapok helyzeteiben. Az „élelmes, ügyes nép” úgy megy a hunyadi gazdához, mint haza, s „ha nincsenek otthon a háziak, az nem baj: tudnivaló hol áll eresz alá dugva a szoba kulcsa. A leveles kapuszárnyak úgyis tárva-nyitva állnak napestig” – olvasom egyik könyvében.
A közben sokat változó mezővárosban, szállásomra illett a „magán” kifejezés, ugyanis a valamikor jobb napokat látott Böske néni (csakhogy megélhessen) kénytelen volt „magánbentlakást” berendezni otthonában a környező falvakból érkező tanulók számára. Itteni tanáraink nekem is, az akkor jó hírű kolozsvári kereskedelmi középiskola magyar nyelvű tagozatát ajánlották, ahova én magammal vittem Morvay Pál református lelkész hunyadi magyar óráinak köszönhető ismereteimet, elsősorban a pontos fogalmazás igényét.
– Mikor kerültél Kolozsvárra? Mit jelentett számodra az új helyszín, Erdély szellemi központja?
– 1949 őszén. (Beleolvasok a történelemkönyvekbe: az előző évi tanügyi reform következményeként államosítják a felekezeti tanintézeteket.) Nem sokkal azelőtt megpakolt bivalyszekérrel mentünk át a hunyadi hegyen, most a Kolozsvár külön színfoltjának számító hóstáti lovas-fiáker vágtatott velünk, szüleimmel új szállásom, a Kolozsvári Kereskedelmi Fiú-Középiskola diákotthona felé.
S mert az itteni életformának megvolt az előírt rendje, mások voltak a napi tapasztalataink, mint a (jórészt) kolozsvári osztálytársainknak. A városba nem mehettünk ki akármikor, egy-egy színházi- vagy mozielőadás, focimeccs kivételes eseménynek számított, ezért mi, „bentlakók” a „külső világot” inkább heti „kimenőink” alkalmával kezdtük megismerni, magunkénak érezni. Számunkra nem egyik percről a másikra tárulkozott elénk az akkor még 118 000 lakosú „kincses” Kolozsvár, és ahogy ez gyakran lenni szokott: a városiak szemében falusiaknak tűnhettünk, a falunkban városiaknak. Lassan-lassan azonban kitágult körülöttem is a világ. Valahogy olyanképpen, ahogyan Reményik Sándor lírai képsoraiban megelevenedik:
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó,
Tövében vadul árad a Szamos,
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe...
Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.
Főterével, Mátyás király szobrával, iskoláival, templomaival, a patinás Farkas utcájával, a Házsongárdi temetővel nyitott könyv lett számomra a kőbe vésett város. És ebben nem kis része volt a magyar irodalmat és a német nyelvet igényes szigorral tanító tanárunknak, Kovács Endrének és az elmúlt korok eseményeit elevenné avató Pataki Józsefnek, a későbbi egyetemi tanárnak. A sűrű matematikai, kémiai, könyvviteli, statisztikai, áruismereti órák társaságában a magyaróra és a történelemóra útjelző ikerpárokká váltak számomra. Olyannyira, hogy a kolozsvári iskolák egyik magyar irodalmi versenyén díjaztak. Nemcsak bővült körülöttem a világ, hanem más is lett, egyre többet láttam belőle és másképpen kezdtem látni. Addigi múltamat magammal hozva a lehetetlent nem ismerők elszántságával próbáltam elképzelni jövőmet.
– Érettségi után következett az egyetem. Voltak-e, ha igen, ki vagy kik voltak azok a mestereid, akikre szívesen, esetleg hálásan emlékezel?
– Érettségi után úgy éreztem, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem előttem is kitárta kapuit. Középiskolai eredményeim alapján felvételi nélkül bejuthattam volna a közgazdaságira vagy a jogra, én mégis a felvételi vizsgát igénylő Bölcsészettudományi Kart választottam. Így lett 1953 és 1958 között szellemi otthonom az akkor nyolcéves magyar egyetem.
Hogy ez a korszak a magyar nyelv és irodalom szakon mit kínált számunkra? Kiknek a segítségével? Kikre emlékszem hálásan? Valamilyen „értékskálára” azért sem vállalkozom, mert egykori tanáraimnak később egyetemi kollégája lettem, meg aztán azoknak is köszönettel tartozom, akik valamilyenképpen máig érvényes tudást közvetítettek. Tanáraim között voltak olyanok, akik több-kevesebb oktatói tapasztalattal és szakmabeli jártassággal rendelkeztek, és volt, aki akkor lépett katedrára. Egyébként is az utólagos „minősítések” gyakran lehetnek esetlegesek, későbbi élményekből is fakadóak. Ezért visszatekintve azt mondhatnám: engem inkább vonzottak irodalmunk, nyelvünk régebbi korszakai. A régi magyar irodalomnak, a reformáció és a reneszánsz művelődési teljesítményeinek a koreszmékre különösen érzékeny Szigeti József volt a gazdája; a felvilágosodás korszakának irodalmi-művelődési törekvéseit, színjátszásunk kezdeteit Jancsó Elemér filológiai részletességgel keltette életre; a XIX. században Antal Árpád kalauzolt el nagy művekhez illő átéléssel; a magyar stílustörténet titkainak Szabédi László avatott részeseivé, Csehi Gyula óráit a szerteágazó informáltság jellemezte; a Nyugat-hozta megújhodásban Pataki Bálint, az erdélyi (romániai) magyar irodalomban a szerkesztőségek világából épp akkor érkező Sőni Pál próbáltak eligazítani; a világirodalmat Szabó György és Székely Erzsébet adta elő; Szabó T. Attila régi szavaink felett őrködött; Gálffy Mózes szabatos fogalmazásnak volt a híve; tájszavaink lelkes gyűjtője, Márton Gyula arra ügyelt, hogy egyetlen nyelvjárásról se feledkezzünk meg; a népköltészet Faragó Józsefnek volt a birodalma; a finnugor nyelvrokonainkkal Vámszer Márta, a magyarság történetével Csetri Elek óráin ismerkedtünk meg; irodalmi szemináriumainkat fiatal doktoranduszok, Dávid Gyula és Varró János vezették.
Ezzel a szellemi poggyásszal érkeztem Erdély egyik nagy múltú középiskolájába, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba. Életem újabb fordulópontjaként éltem meg az itteni fél évet, az első perctől éreztem, milyen megtisztelő egy ilyen iskolában az ismeretszerzésen túlmutató tantárgyat oktatni felsőbb osztályokban. És nyomban tegyem hozzá: a pályakezdők világot megváltani akarók lendületével. Lehet, hogy nem mindig a mai módszertani igények szerint. Például azzal, hogy az ismeretek ellenőrzéséhez „belépőként" hozzátartozott (ki sem merem mondani: kötelezően) egy vers vagy versrészlet könyv nélküli elmondása.
Foglalkozás és hivatástudat mind közelebb került bennem egymáshoz.
– Két nagy társadalmi konvulzió, esemény tanúja voltál. Elsőként az 56-os magyar forradalom és szabadságharcra gondolok, amelynek Erdélyben, Romániában is voltak drámai, sőt tragikus hullámverései is. Te hogy élted meg ezt az egyéni és közösségi traumát a mindennapokban?
– Évtizedek távlatából 1956-os forradalmunkat és szabadságharcunkat bizonyos szempontból tisztábban, jobban látjuk, mint akkor, a múló idő azonban nem homályosította el, milyen felmérhetetlen szabadságvággyal, kételyeket legyűrő bizakodással szorongtunk a rádió mellett, váltunk érzelmileg részeseivé a világfordító eseményeknek. „Egységből csoda született” – emlékezett vissza az idei évfordulón az akkor fiatal tanárunk, Dávid Gyula, aki 1956. november 1-én azért vitte el hallgatóit a Házsongárdi temetőbe, hogy virágokat helyezzenek el íróink sírjára. Tisztelgésünk (én a jövendőbeli feleségemmel voltam) azonban a forradalom tragikus pillanataiban jelképes megmozdulássá vált. Dávid Gyula hét évi börtönnel szenvedett meg érte, kollégánk, az akkor már verseivel jelentkező Páskándi Géza csaknem ennyit kapott, amiért az oktatás átszervezését javasolta, többek között azt is, hogy a marxizmus mellett másfajta világfelfogást is tanítsanak az egyetemen. Folytathatnám az egykori eseményekkel, a kíméletet nem ismerő következményekkel. Nem tudnám ebben a szűk keretben hitelesen újrateremteni mindazt, amit akkor átéltünk. Egyébként is visszaemlékezések, történelmi munkák egész sora tárja elénk '56 kolozsvári történéseit, az egyetemeken és a főiskolákon is korán elkezdődő széleskörű megtorlási hullámokat.
– Új és nagy kihívás volt felkerülni az egyetemre. Mostoha, sőt egyre mostohább társadalmi körülmények között kellett oktatói feladataidnak eleget tenned. Kiemelkedő szakmai teljesítményeket kellett felmutatni ahhoz, hogy az oktatói ranglétrán felfele buktassák az embert. Gondolom, Te se voltál kivételezett... Elmesélnéd röviden ilyetén élményeid egyikét-másikát? Hogyan lettél irodalomtörténész?
– Alig egy félévnyi székelyföldi tanárkodásom után sokat ígérő lehetőség kínálkozott számomra is: az utolsó heteit élő kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetem egyszerre öt gyakornoki állást hirdetett meg a két magyar tanszékre. Az Irodalomtörténeti Tanszéken a versenyvizsga évfolyamtársamnak, Láng Gusztávnak és nekem kedvezett, három kollégánk (Kósa Ferenc, Zsemlyei János, Vöő István) a Magyar Nyelvészeti Tanszékre jutott be ugyancsak gyakornoknak.
Az új helyzet a szó szoros értelmében „különös kihívást" jelentett. Afféle „mindenesként” irodalomtörténeti szemináriumok sokaságával bíztak meg, és volt időszak, amikor elméleti tárgyak, módszertani gyakorlatok is szerepeltek óráim között. Könnyű elképzelni, hogy ez a sokféleség, illetve a rendszeres könyvtárlátogatás mit jelentett egy pályakezdő (adminisztrációs teendőkkel is megterhelt) gyakornoknak, tanársegédnek. Azonban az sem kétséges, hogy ennek a sokféleségnek volt a „hozadéka”: különböző korszakok, műfajok, művek tüzetesebb megismerése az irodalomértésben és az irodalomoktatásban megkerülhetetlen összefüggések keresésére ösztönzött, késztetett. Későbbi irodalomtörténeti előadásaimnak, egyetemi kézikönyveimnek is javára vált ez a szerteágazó foglalatosság, és talán nem mertem volna vállalkozni három középiskolai tankönyv megírására sem a századokat átívelő irodalmi örökségünkről. Egyébként sem hiszek az időtől-tértől, történelmi körülményektől, az irodalmi, művelődési hagyományoktól, a nyelv változásaitól független szövegértés és irodalmi magyarázatok sikerében... „A művészi tetszés az ember lelkében nem olyan izolált és független jelenség, ahogyan sokan gondolják. Ellenkezőleg, nagyon sok mindentől függ, nagyon sok szálból tevődik össze, keletkezési feltételei vannak, mint mindennek a világon...” – kereste annak idején a műértés értelmét Reményik Sándor.
Miként lettem irodalomtörténész?
Talán nem tévedek, ha azt mondom: fokozatosan, „belső” és „külső” ösztönzéseknek köszönhetően. Mindig szerettem hallgatni régi történeteket, nézegetni megfakult fényképeket, megcsodálni régmúlt idők ránk maradt emlékeit, ritkaságait. (Talán ezért is bűvöl el Krúdy művészete.) Nem véletlenül felvételiztem a történelem szakra kiváló minősítéssel. S hogy mégis miért iratkoztam át alig néhány hét elteltével a magyar szakra? Nem nehéz elképzelni, miről szóltak (persze nem a tanárokon múlott) az 50-es évek elején az ilyen tantárgyat megalapozni kívánó „elméleti” bevezető órák. Elment a kedvem. Egyébként is a kor irodalmi, esztétikai elméleteihez nemigen juthattunk hozzá. A régebbi korok magyar irodalmának megismerése csak fokozta szellemi múltunk iránti kíváncsiságomat, vonzalmamat, hogy aztán a sok évi könyvtári, levéltári búvárkodás nyomán készülő doktori értekezésem (Irodalom a kolozsvári századvégen, 1970) már ennek az „elkötelezettségnek” a jegyében született meg. Ezzel párhuzamosan írtam a századforduló jeles erdélyi novellistájáról írott kismonográfiám. (Egy erdélyi novellista, Petelei István, 1969).
Így lettem a 70-es évektől az 1849-et követő fél évszázad magyar irodalmának előadója. A klasszikusok – Arany, Madách, Jókai, Kemény, Tompa, Gárdonyi, Vajda, Mikszáth – „a bőség zavara” okán tűntek próbatételnek, a század fordulóján jelentkező íróknak, költőknek – Tolnai Lajos, Petelei István, Bródy Sándor, Tömörkény István, Ambrus Zoltán, Thury Zoltán, Iványi Ödön, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József – újrafelfedezése jelentett nagyobb gondot.
A megszokott kifejezéssel élve: eljegyeztem magam az irodalomtörténettel. Ekkor készültek el és láttak napvilágot addigi egyetemi előadásaimat összefoglaló munkáim. (Magyar irodalom a századfordulón, Kolozsvár, 1978, litografált egyetemi jegyzet; Magyar irodalom a XIX. század második felében 1849-1905. Didaktikai és Pedagógiai K. Bukarest, 1980. egyetemi kézikönyv.)
– Beleszólt valaki abba, hogy mit és hogyan tanítsatok? Nekünk, a kívülállóknak úgy tűnt, hogy a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék a „béke szigete”. Valóban az volt?
– Számunkra és a román kollégák számára is egyértelmű volt, hogy egy nemzeti irodalom (egyetemes emberi értékek hordozójaként, kölcsönhatásban más nemzetek irodalmával) elválaszthatatlanul kapcsolódik a nemzet történetéhez, annak változásaihoz, s hogy egyúttal az önismeret egyik forrása, a nemzet-tudat alakítója. Ezért természetesen az egyetem nem írta elő, hogy mit tanítsunk magyar irodalomból, annak történetéből. Ezt a mi belső ügyünknek tekintették, a Tanszék döntötte el a tantárgyak arányát is. A tanév elején én állítottam össze előadásaim tematikáját, továbbítottuk a karnak, amelynek vezetőségével általában harmonikus volt a viszonyunk. Viszont benne élve egy társadalmi közegben, ismertük a lehetőségeket, eleve igyekeztünk úgy beszélni egy íróról, egy műről, hogy az ne adjon okot a félremagyarázásokra sem. Különösképpen az ún. „kényes kérdések” értelmezésekor. Az sem volt titok, hogy egy nyomtatásra szánt egyetemi jegyzetet tanszéki jóváhagyás után (akárcsak a többi könyvet) más, egyetemen kívüli intézmény is elolvasott. Bennünket és hallgatóinkat főleg a gyakran változó általános tanügyi rendelkezések érintettek: főleg az időnkénti túlzó létszámcsökkentés, az előléptetések megnehezítése, végzős hallgatóink kihelyezési módja. Ugyanakkor néha nem hiányoztak a tanszékünkön belüli feszültségek sem, például az irodalomtörténeti, illetve az elméleti tantárgyak aránya körül kialakuló viták alkalmával. Volt eset, hogy úgy éreztem, inkább divattantárgyak miatt szűkül folyamatosan az irodalomtörténeti órák száma.
– És '89-et, az első szabad lélegzetvételt hogyan élted meg? Bár az álmok sohasem válnak valóra a maguk szépségében, teljességében, de valami tán mégis kijegecesedett azóta?
– Se vége, se hossza nem lenne az erről szóló beszélgetésnek, ezért irodalmárként nem szeretnék negyedszázad után erről filozofálgatni. A szakmánál maradva, inkább néhány – közhelynek tűnő – mondattal felelnék kérdésedre.
Elsősorban az értelmezéseket és az arányokat gondoltam újra, és ennek megfelelően bővítettem a hallgatóknak szánt szakirodalmat. A saját kutatói munkámban és a tanárok továbbképzésében jobban érvényesülhetett az egyéni kezdeményezés, elérhetőbbé váltak az addig csak engedéllyel olvasható forrásmunkák, műhelyként kínálkoztak a magyarországi könyvtárak, levéltárak, illetve a nemzetközi tudományos ülésszakok. Személyesebbre fordítva a szót: 1994-ben neveztek ki professzornak, jóllehet már korábban „eleget tettem” az ehhez szükséges feltételeknek: még 1971-ben megszereztem a doktori (PhD) fokozatot, addig már 12 önálló kötetem, több mint kétszáz szakközleményem jelent meg. (Persze tudom, hogy abban az időben nem volt könnyű előrelépni azon a bizonyos „ranglétrán”, és a tanszékünk se siette el a felterjesztést – lehetséges, hogy csupán feledékenységből.) 1996-ban a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese lettem, 1997-ben doktorátusi szakirányító, majd konzulens professzorként mentem nyugdíjba. Ezt követően még tíz évig (2003-2013) a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tanítottam magyar kultúrát és magyar irodalmat. Közben dékán is voltam.
Valószínű nem véletlen, hogy szakmai díjazásokban 1990 után részesültem. 1990: az MTA Ady-pályázata, Debrecen; 1990: Dicsérő Oklevél, Sepsiszentgyörgy, Országos elnök, Magyar Nyelv- és Irodalom Verseny; 1998: Pro Universitate et Sciencia, Budapest, Magyar Professzorok Világtanácsa; 1999: Jubileumi Emlékplakett, a Kárpát-Medence Magyar Professzorainak 3. találkozója, Miskolc; 2000. Madách Imre Díj, Madách Irodalmi Társaság, Nógrád Megyei Önkormányzat; 2003: Oklevél, Pro Universitate et Sciencia, Budapest, Magyar Professzorok Világtanácsa; 2007: Fehér Dániel emlékérem, Budapest, Magyar Professzorok Világtanácsa; 2007. Gróf Mikó Imre Emléklap, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület; 2010: Szilágy megye kiváló személyiségei, Zilah, Elismerő diploma; 2012: Mikszáth-óra, a Mikszáth Kálmán Társaság díja; 2014: Pro Universitate Partium Díj, Nagyvárad.
A Magyar Tudományos Akadémia 2000-ben fogadott köztestületi tagjává, és ezekben az években vált rendszeressé jelenlétem más szakmai társaságokban, testületekben.
– Sok tanulmányod, húsznál több önálló köteted jelent meg az évek, évtizedek alatt. A klasszikusok mellett sok időt és energiát áldoztál olyan erdélyi írók köztudatba vitelére, akiket méltánytalanul elfeledtek, valahogyan háttérbe szorultak. Nem gondoltál akár egy önálló tanulmánykötet megjelentetésére is?
– A magyar klasszikusok előadásakor fontosnak tartottam nyomon követni egyik-másik életmű erdélyi utóéletét, közben megkíséreltem felkelteni az érdeklődést nemigen ismert (vagy elfeledett) erdélyi alkotók, „régi kolozsvári arcok” iránt. A róluk írott, mintegy félszáz rövid portré először a kolozsvári Szabadság című lapban látott napvilágot, majd ezek az írások Székelyudvarhelyen Erdélyi utakon (1997) címmel külön gyűjteményben is megjelentek. Nem mondtam le arról, hogy ezeket a szűkre szabott, inkább figyelemfelkeltőnek szánt portrékat kibővítsem, kiegészítsem a romániai magyar irodalomról megjelent írásaimmal.
– Nyolcvanadik születésnapodra a szegedi Madách Irodalmi Társaság egy nagyon szép ajándékkal lepett meg. Egy igen vaskos kötetet adott ki válogatott írásaidból, Irodalmunk útjain – Erdélyben címmel. Kérlek, beszélj erről a reprezentatív kitűnő válogatásról, amely, a középiskolai magyar irodalomtanárok, a magyar irodalom szakos hallgatók kézikönyve, mindennapi olvasmánya kellene, hogy legyen. Még jobb lenne, ha szélesebb körben, az olvasóközönség is hozzáférhetne...
– Most megjelent kötetem válogatás, fél évszázad alatt, változó körülmények között született írásaimból. Jórészt a XIX. század, illetve a századelő magyar irodalmából szeretnék ízelítőt nyújtani: klasszikusainkról, ritkábban emlegetett írókról, hírlapírókról, tudósokról, jeles oktatókról, közéleti személyiségekről, egykori erdélyi szellemi műhelyekről. A közlésmód is sokféle. Van köztük eddig fel nem tárt (vagy csak részben feltárt) területeket feltérképező tanulmány, esszé, műelemzés, irodalmi levelezés, alkalmi írás, szélesebb közönségnek szánt előadás. Mindezt – a lehetőségekhez mérten – tematikailag, helyenként egy alkotó több szempontú megközelítésével kíséreltem meg elérni. Az így kialakított témák egyfajta időrendjéről az összefoglaló fejezetek címei árulkodnak: I. Nagy idők vonzásában. A Petőfivel foglalkozó írásaim közül az örökség erdélyi kultuszának szenteltem nagyobb teret, az Arany-értelmezéseket hagyomány és megújhodás viszonyát vizsgáló tanulmány vezeti be, a Madách-fejezetek jórészt Madách főművének erdélyi értelmezéseire kívánják felhívni a figyelmet, az 1849-et követő évtized (Vörösmarty, Arany, Tompa, Vajda verseit) egy történelmi léthelyzet művészi megjelenítéseként idézem meg, Kemény és Jókai életműve a magyar próza útjának kétféle lehetőségeként kerül egymás mellé. Külön fejezetet szenteltem a kereszténység-élménynek mint művészi élményforrásnak, illetve a két Wesselényi irodalmi megjelenítésének a XIX. század magyar irodalmában.
II. Korok fordulóján. A századforduló megújhodó magyar irodalmából a költészetét ekkor kiteljesítő Vajda János, a mesélést és megfigyelést új módon eggyé fonó Mikszáth és az erdélyi kisváros ellobbanó lelkeit felfedező novellista, Petelei István mellett az új nemzedék egész sora jelenik meg. III. Régi erdélyi arcok. Ebben a fejezetben jórészt elfeledett nevekkel ismerkedhetünk. IV. Új század küszöbén. A szellemi örökségünket vállaló Adyt és a költészete körüli erdélyi vitákat, Kosztolányi, Tóth Árpád versvilágát, Krúdy, Török Gyula, Szabó Dezső és Tamási Áron prózájának egy-egy szeletét kíséreltem meg életre kelteni.
– Madách Imre, Az ember tragédiája méltatása kitüntetett szerepet kapott a kötetben. Közel áll hozzád a drámaíró gondolatvilága, a madáchi életszemlélet, létértelmezés?
– Azt is mondhatnám, vissza-visszatérő olvasmányaim közé tartoznak az emberi lét értelmét, az emberiség jövőjét fürkésző, kereső irodalmi alkotások. Leegyszerűsítve fogalmazhatnék úgy is: az irodalom és a filozófia határmezsgyéjén született művek. Ezért is le-leveszem könyvespolcomról Vörösmarty, Vajda János, Kosztolányi létértelmező verseit, Madách emberiségkölteményét. Persze egyetemi előadásaim és a Madách Irodalmi Társaság ülésszakai is arra késztettek, ösztönöznek, hogy újra és újra megbirkózzam Madách életművével.
– Az alkotó embernek mindig vannak tervei. Milyen feladatokkal, célokkal nézel a holnapok felé?
– Most épp azt tervezem, hogy a Madách ülésszakokon megtartott előadásaimat kibővítsem, szintén kötetet szeretnék összeállítani alig ismert erdélyi írókról, és régóta tervezem, hogy könyvet írok a korán elhunyt – Ady, Márai és Krúdy által is méltatott – Török Gyula prózájáról. Remélem, sikerül másokat is meggyőzni arról, hogy regényei, novellái új színt jelentettek a XX. század elején megújuló magyar irodalomban, és hogy a ma olvasója számára is művészi értékeket kínálnak. KAPU (Budapest)

Szatmárnémeti elrománosítása
Kőalapon álló, román népi öltözetben levő nő karján gyerekkel, aki a nő másik kezében tartott nyitott könyv olvasható írását nézi – ilyen lesz a Szatmárnémeti régi városközponti parkjában hamarosan felállítandó Román Nyelv Emlékműve.
Az emlékmű ugyan még egyetlen szakhatósági engedéllyel sem rendelkezik, de a város önkormányzata megszavazta felállítását. A testület RMDSZ-es frakciója szerette volna elérni, hogy az emlékművet a CFR-iskolával szembeni parkba helyezzék, az ortodox katedrális, Romulusz és Rémusz, illetve a Román Katona Emlékműve közelébe, javaslatukat azonban a szociáldemokrata és liberális képviselők leszavazták. 
Az RMDSZ-frakció ennek nyomán azt kérte, hogy a román közgyűlési tagok is támogassák a készülő Széchenyi-szobor felállítását, melynek ügyét ugyan még nem terjesztették elő, ugyanis előbb meg akarják szerezni az összes szakhatósági engedélyt. 
Háromszék / Főtér. Erdély.ma

Az RMDSZ támogatja az Oprea elleni bűnvádi eljárás elindítását 
Mind a szenátus jogi bizottságában, mind pedig a szenátus plénumában az RMDSZ támogatja a volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Gabriel Oprea elleni bűnvádi eljárás elindításának jóváhagyását – közölte Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője február 1-jén, hétfőn.
Mint ismeretes, a politikus ellen felmerült a gyanú, hogy sorozatosan illegálisan kért rendőri kíséretet önmaga és mások számára, mint például azon az október 20-i útján is, amikor konvoja egyik tagja, egy motoros rendőr életét vesztette.
– Mivel egy olyan témáról van szó, amely nemcsak a román, hanem a magyar közvéleményt is érdekli, fontosnak tartjuk, hogy világos álláspontot fogalmazzunk meg az RMDSZ részéről: támogatjuk az ügyészek kérését, hiszen úgy gondoljuk, az Oprea-ügyet ki kell vizsgálni, amennyiben bíróságra kerül, hagyni kell, hogy jogerős döntés szülessen – részletezte a szövetség szenátora. Rámutatott: nem korrupciós ügyről van szó, hanem egy olyan bűnvádi eljárás elindításáról, amely alapja Gabriel Oprea miniszteri munkája, olyan hatalommal való visszaélés, amely kapcsán gyanú merült fel. 
Tánczos kiemelte: egy miniszter tevékenysége sem szólhat arról, hogy önmagát az állampolgárok és a törvény fölé helyezze, a hatalommal való visszaélés Gabriel Oprea esetében negatív fényt vet a politikusokra, amellyel az RMDSZ nem tud egyetérteni.
Közlemény. Erdély.ma

Az MVSZ elnöke is tiltakozott – Újabb tüntetés Kézdivásárhelyen
Szombat délután huszonhetedik alkalommal vonultak az utcára azok a kézdivásárhelyiek, akik a terrorvád miatt vizsgálati fogságban lévő Beke István Attila és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását és a bizonyítékok bemutatását követelik. A szimpátiatüntetésen mintegy nyolcvanan vettek részt. A rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, Fuksz Sándor és Borsos Géza alelnök, valamint vitéz Hompoth Zoltán elnökségi tag is jelen volt, a magukkal vitt transzparensen magyarul és rovásírással a Velünk az Isten! Önrendelkezést a székely népnek! szöveget lehetett olvasni.
Beke Ernő, István Attila édesapja szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: Létünk a tét! Évek óta egy visszarendeződési folyamat szenvedő alanyai vagyunk, azé, amely Victor Ponta és díszes társasága színre lépésével még jobban felerősödött, és sajnos bukásukkal sem ért véget, hanem azóta is napról napra fokozódik. Következményei súlyosak, és életünk minden területére negatív hatást gyakorolnak. Látván, hogy magyarellenes megnyilvánulásaik köreinkben nem váltanak ki általános felháborodást, hanem csak itt-ott tiltakoznak kisebb csoportok, vérszemet kaptak, és a kezdeti óvatosság helyett egyre durvább intézkedéseket foganatosítanak ellenünk.
Eltelt két hónap, és napról napra kérjük, követeljük, hogy mutassák fel a bombát vagy annak alkatrészeit mint bizonyítékot, tegyék a bíróság asztalára. Ez nem történt meg. Ha az egy napon át tartó házkutatás során sem találták meg, akkor milyen terroristavádról beszélhetünk? A tortacsillagszórókról vagy a 196 pukkantós petárdáról? Nevetséges vádak! Ezeknek a magyarellenes intézkedéseknek egyetlen jól meghatározott céljuk van: beolvasztásunk és/vagy elüldözésünk, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak tőlünk.
Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szóvivője lapunknak nyilatkozva arról számolt be: a vármegyések és a fogságban tartott fiatalok hozzátartozói azt sérelmezik, hogy amikor látogatásra vagy csomagátadásra került sor, mindkét esetben órákon keresztül várakoztatták őket, az iratcsomójukkal foglalkozó ügyész többszöri hívásra sem veszi fel a telefont, Szőcs Zoltánnal letartóztatása óta nem találkozhattak családtagjai. 
A védőügyvéd szerint az ő vádiratában nem indokolták meg, hogy miért tartják fogva. Ugyanakkor a küldött levelek el sem jutnak a fogvatartottakhoz, és ez fordítva is érvényes, az általuk írt levelek nem érkeznek meg a címzettekhez. Nemrég Szőcs Zoltán vissza akart küldeni a fogdából egy könyvet, amelybe be volt írva, hogy Boldog születésnapot, a könyvet a rendőrök lefoglalták és átadták az ügyészségnek, hátha kódolt írásról van szó. Egy keresztrejtvényfüzetet szintén elkoboztak ugyanazzal az indokkal, abban is kódolt szöveget véltek felfedezni. 
A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy február 7-én Kézdivásárhelyen jótékonysági K1-es gálát szerveznek, amelynek bevételét a két fogva tartott vármegyés ügyvédi költségeinek a fedezésére fordítják. Ugyanakkor azt is elmondta: örömmel fogadták, hogy Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban a kézdivásárhelyi terrorügyet is érintette, és álláspontja szerint „a terrorizmus a legsúlyosabb vádak egyike, ezért különösen nagy a felelősségük a román hatóságoknak, hogy a gyanúsított jogait tiszteletben tartó, átlátható, az igazság kiderítésére irányuló eljárást folytassanak le”.
Patrubány Miklós elmondta: számára úgy tűnik, az egész ügy provokáció a román hatalom részéről, amelyet előre eltervelt szándékkal hajtottak végre. Értesülése szerint elkészült az ország régiósítási terve, amelynek során fel akarják szabdalni Székelyföldet. Erre próbálnak most jogalapot kreálni a párizsi terrormerényletek utáni hangulatban. Világszerte a legsúlyosabb a terror és a terrorizmus vádja, és ha a hatóságok ki tudják mutatni, hogy Székelyföld, ahol a székelyek és a magyarok tömbben élnek, terroristafészekké válik, azt fel kell darabolni, hogy a veszélyt eloszlassák, és ebben minden európai állam igent fog mondani, és támogatni fogja ebbéli szándékukat. 
Ezt a szándékot kell a világszövetség elnöke szerint leleplezni, ennek kell elejébe menni és a vármegyések számára igazságos ítélkezést követelni, egy percig sem feledve az ok-okozati összefüggést, és nagy hangsúllyal előtérbe helyezni a székely önrendelkezési követelést.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A közösségépítés éve Háromszéken (Kovászna megye költségvetése)
A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést. Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken. Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak.  Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra. Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merre tovább, székely nép? (Fórum és lapbemutató)
Quo vadis, székely nép? címmel tartott fórumot és lapbemutatót szombat este a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Fuksz Sándor és Borsos Géza alelnök, valamint vitéz Hompoth Zoltán elnökségi tag. Erdélyi körútjuk során a világszövetség által kiadott Magyarságtudományi Füzetek 26. számát mutatták be. Azt teljes terjedelmében a székelységnek szentelték, címe: Nemzet vagy nép a székelység, netán kisebbség?
A százoldalas kiadvány összeállítója és részben szerzője is Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alapító alelnöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A füzet egyértelmű választ ad a címben szereplő kérdésre, és önálló népként határozza meg a székelységet, amely nép elválaszthatatlan része a magyar nemzetnek. A füzet részletesen taglalja a székelység mai, őrlődésekkel teli önrendelkezési törekvéseit is. Hátsó borítójáról megtudjuk, mit mondott a székelyekről Jókai Mór, Werbőczi István, valamint azt is, miként vall e népről a Székely-Magyar Világtalálkozó és maga a Székely Constitutio.
Beke Ernő házigazdaként köszöntötte a jeles vendégeket és az érdeklődőket, majd Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus arról beszélt, örül, hogy a Magyarok Világszövetsége felvállalta azt, hogy ez az anyag egy helyen legyen, és világszinten is közismertté váljon. Mike Bernadett tanuló tréfás székely mesét adott elő, majd Borsos Géza felolvasott egy 1918-ban Kézdivásárhelyen írt nyilatkozatot, amelyet az akkor megalakult Székely Nemzeti Tanács adott ki, és amelyből kiderül, hogy itt a nemes székely nemzet nevében tudtak még beszélni, és egyértelműen kifejtették, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni. Azt is megmagyarázta, hogy miért adták a fórumnak ezt a címet. Meglátása szerint a román hatalom stratégiai célpontja mindenekelőtt a székely társadalom szétzúzása, atomizálása, fiataljainak szétkergetése a nagyvilágban, mert akkor a többi nemzetrésszel nagyon könnyű lesz elbánni, hiszen a székelység az egyetlen ütközőpont, amit 1918 óta a mai napig nem tudtak megemészteni – hangsúlyozta Borsos Géza.
Fuksz Sándor felvidéki magyarként szólt hozzá a témához, saját tapasztalatából ismerve a helyzetet, amikor az elszakított területeken tevékenykedő magyar pártok nagyon ügyesen olyan kapcsolatba kerültek az illető ország vezető pártjaival és titkosszolgálataival, amelyektől vagy nem tudnak szabadulni, vagy örömmel, dalolva szolgálják őket, hangzatos szavakkal mondják, hogy céljuk az ott élő magyarság képviselete, de amikor azt látjuk, hogy pusztulunk, fogyunk, azt bizonyítja, hogy sajnos amit csinálnak, nagyon rosszul csinálják, vagy eleve nem az a céljuk. A felvidéki és az erdélyi magyarság, a székelység annyira meggyengült, hogy pár évtized alatt elveszíti jelentőségét és felmorzsolódik – hangsúlyozta Fuksz Sándor.
Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, író, aki a füzetben a sokak által hamisítványnak vélt Csíki Székely Krónikáról értekezett, a dokumentumot nyelvészeti szempontól vizsgálta, és teljes határozottsággal állítja, hogy hiteles. Patrubány Miklós, a kiadvány főszerkesztője arról szólt, hogy a székelységről szóló füzet nem szerepelt a világszövetség kiadói tervei között, és pénz sem volt rá, de amikor kiadása szóba került, Fuksz Sándor vállalta, és elő is teremtette a kiadásához szükséges anyagiakat. Patrubány a székely rovásírásra hívta fel a hallgatóság figyelmét, majd a szerzők dedikálták a füzetet.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyarokat ne érje hátrányos bánásmód (Budapest elvárása)
Magyarország nemcsak Romániától, hanem minden olyan országtól, ahol magyarok élnek, elvárja, hogy a magyarokat ne érje hátrányos bánásmód csak azért, mert magyar nemzetiségűek, magyar vagy kettős állampolgárok – hangoztatta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter bukaresti látogatása után pénteken este a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban.
A magyar diplomácia vezetőjétől a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete terrorizmussal gyanúsított elnökének esetéről kért állásfoglalást a riporter. „Tény, hogy az elmúlt időszak román rendvédelmi fellépései alkalmasak olyan kép kialakítására, hogy magyar tisztségviselőket, magyar nemzetiségű vagy állampolgárságú embereket mintha kiemelt figyelemben részesítenének. Azt gondolom, Romániának nem érdeke, hogy kialakuljon róla ilyen kép, és ezért határozott elvárásunk Romániával szemben is, hogy jogszabályait ne diszkriminatívan, ne szelektíven alkalmazza” – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: a terrorizmus a legsúlyosabb vádak egyike, ezért különösen nagy a felelősségük a román hatóságoknak, hogy a gyanúsított jogait tiszteletben tartó, átlátható, az igazság kiderítésére irányuló eljárást folytassanak le. Megjegyezte: vannak törekvések – és nem csak Romániában –, amelyek a kisebbségi kártyát belpolitikai haszonszerzésre akarják gátlástalanul felhasználni, de ezt nem szabad megengedni, ez nem érdekük sem a román, sem a magyar embereknek. Például bizonyos bűncselekmények elkövetésének gyanújával azonosítani egy teljes kisebbségi közösséget, az megengedhetetlen akárhol a világban – mutatott rá Szijjártó Péter.
A miniszter elismerte, hogy sok megoldatlan kérdés terheli a kisebbségi területen a magyar–román együttműködést, azonban úgy vélte, az új román kormánnyal megkezdett higgadt, pragmatikus párbeszéd elvezethet a legkényesebb kérdések megoldásához is. Ehhez közös sikertörténetre, higgadtságra és egymás kölcsönös tiszteletére van szükség – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kifejtette: a nemzeti közösségekre és gazdasági kapcsolatokra mint erőforrásra kell tekinteni, és ki kell használni, hogy a sorsdöntő európai kérdések többségében hasonló álláspontot foglal el Románia és Magyarország. Ezáltal újra stratégiai szintre lehet fejleszteni a magyar–román kapcsolatokat: a mostani román kormánnyal ennek az alapjait le lehet fektetni – összegezte a tárcavezető. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van már gárda nálunk is! 
Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (ERP) vezére bejelentette, hogy megalakult a Vlad Ţepeş Őrjárata nevű szervezet, amelynek vezére a komoly harcművészeti múlttal rendelkező K1-bajnok, Daniel Ghiţă. Ezt a szervezetet mindközönségesen Román Gárdának is becézik.
A pártvezér és civilben hazaffy Bogdan, aki igen jól ismeri a magyarokat és viselt dolgaikat, rájött arra, hogy a Magyarországon glasszáló, de aztán betiltott Magyar Gárda mintájára nálunk is alakít egyet, a Román Gárdát. És miért ne, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban is létrehozták a Nemzeti Gárdát, és azt ráadásul még be sem tiltották. Nálunk már korábban is léteztek gárdák, amelyek igen hatékonyan működtek. A Vasgárdának nagy sikerei voltak politikusok láb alól való eltevésében, de a Maniu Gárdának is a magyarok számának csökkentésében. Ezeket aztán – sajna – a hatalom betiltotta.
A mostani Őrjáratot nem paramilitáris (erőszak)szervezetnek szánják. Fegyverrel sem szerelik fel őket, mint az amerikai Nemzeti Gárdát. Csak egyenruhájuk lesz, a mellen nemzeti színű szalaggal, a hátán Vlad Ţepeş Őrjárata felirattal. Arról, hogy bakancsuk van-e, nem hallani, pedig az feltétlenül kellene, mert azokban egészen jól lehet csattogtatni egy-egy felvonuláson, például március 15-én. A gárdába hazafiságtól dagadó keblű és lelkes civil szimpatizánsokat várnak, akik – akár egykor a munkásököl, vasököl – ott lépnek föl és oda ütnek, ahol „köll”.
Megvédik azokat, akiket a román állam nem. Oltalmazzák a szegényeket a bűnözőktől. Vállukon fegyver helyett hólapátot hordanak (nyáron – gondolom – rendes lapátot), azzal tisztelegnek, és ha a hatóságok nem tudják eltakarítani a havat, megnyitni egy utat, autópályát, akkor jönnek ők, és hős hóhányóként segítenek. Aztán a kéziszerszámok skáláját lehet még bővíteni: ásóval, kapával, kaszával. Addig is kezükben egy-egy vedret kell otthonról hozniuk, színültig hazafiassággal töltve. Később mindig ezzel a kézben járőröznek, hogy ha netán árvíz lesz, akkor tudják kimerni a vizet az elárasztott házakból. Szárazság esetén viszont öntözővizet hordhatnak vele. Azt is ígérik, hogy idős embereket visznek át az utca másik oldalára. Ha az illető semmiképp sem akarna átmenni, akár ketten-hárman is segítségére sietnek. Ígérik: együttműködnek majd a hatóságokkal és informálják őket. Ha a hatóságok nem védik meg az elnyomott románokat, hanem félrenéznek, amikor igenis oda kellene nézniük, akkor jön a gárda, és megvédi őket. A hatóságok fejét és nézését egy jól irányzott lapátütéssel a helyes irányba terelik. A Vad Szamurájként is ismert Dániel, a K1-bajnok megmondta: „Ha a hatóságok nem védnek meg, akkor mi megvédjük magunkat.” Azt is hangsúlyozta, hogy akkor lépnek közbe, ha a bíróságok, hatóságok nem szolgáltatnak igazságot. Azt nem egészen lehet tudni, miként teszik. Ilyen esetben vajon a bírákat vagy más hivatalos személyeket lapátokkal bírják-e jobb belátásra és becsületesebb igazságszolgáltatásra, vagy fejükre húzzák a vizes vödröket mindaddig, amíg nem döntenek helyesen?
Az ERP vezérének már számtalan hazafias megnyilvánulása és törvénykezdeményezése volt eddig is. Ilyen többek között az RMDSZ betiltása, valamint az anyanyelv kitiltása a közigazgatásból, a kétnyelvű feliratok megszüntetése, mivel ezek által „elüldözték a román nyelvet… és a románok idegennek érzik magukat saját országukban”. Sajnos, épületes ötleteit a parlament nem díjazta, és így azok elbuktak a hosszú harc alatt. De most ezzel az új gárdával, annak egyszerű kéziszerszámaival és új harci módszerével talán még lehet mindezen segíteni. A lapátokkal a kétnyelvű táblákat, feliratokat könnyedén – mondhatni fél kézzel – le lehet ütni, a magyarul megszólalókat szájon verni és a vedrekkel némi hazafiságot importálni azokról a vidékekről, ahol az túlteng az emberekben, oda, ahol deficit mutatkozik.
Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román–magyar külügyminiszteri találkozó
Új lendületet kell adni az együttműködésnek
Új lendületet kell adni a magyar–román együttműködésnek, hogy az az egymás tiszteletén alapuljon, erőforrásként tekintsen a nemzeti közösségekre, és kiaknázza a gazdasági lehetőségeket – jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Bukarestben, miután román kollégájával, Lazar Comanescuval találkozott. A külgazdasági és külügyminiszter a bevándorlási válságra utalva arra figyelmeztetett: a védtelenség, az európai tehetetlenség újabb "Kölnöket" fog szülni.
Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország stratégiai partnerként tekint Romániára. Felidézte, a korábbi román kormányzat méltatlan vádakkal illette Magyarországot, amelyre a magyar fél keményen reagált. Hangsúlyozta, hogy ez a hangulat teljesen megváltozott a jelenlegi román kormány hivatalba lépésével, ezért köszönetet mondott Comanescunak a "baráti fogadtatásért és a konstruktív hangnemért". Szijjártó Péter szerint vannak olyan ügyek a kétoldalú kapcsolatokban – például a kisebbségi kérdés –, amelyeken "sokat kell még dolgozni", de úgy vélte: kellenek közös sikertörténetek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre is választ tudjanak találni a felek.
A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján a magyar diplomácia vezetője beszámolt arról, hogy az Eximbank 370 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar–román vállalatközi együttműködés fejlesztésére. Megállapodott román partnerével abban is, hogy 2019-ben összekötik Magyarország és Románia gázvezetékrendszerét. Az Európai Unió által is támogatott projekt jelentősen hozzájárul majd Közép-Európa energiabiztonságának növeléséhez – mutatott rá.
Két éven belül megnyílhat a második gyorsforgalmi összeköttetés is Magyarország és Románia között, amikor összekötik a magyar M4-es és román A3-as autópályát – közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: a határ átjárhatóságát is növelni akarják, hiszen versenyhátrányt jelent az, hogy míg Nyugat-Európában 2-3 kilométerenként vannak határátkelők, a magyar-román határon csak 40 kilométerenként van átkelési lehetőség.
A bevándorlási válságról szólva a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a közös magyar és román álláspont az, hogy az EU külső határait meg kell védeni, de Európában ebben a tekintetben képmutató politika zajlik, és Európa jelenleg délről védtelen.
Arra az újságírói kérdésre, hogy Magyarország a román határon is szándékozik-e kerítést építeni, Szijjártó Péter egyértelművé tette: a magyar kormány a szerb és horvát határszakaszon sem "jókedvében" emelt akadályt, hanem azért, mert másképpen nem tudta feltartóztatni az országba ellenőrizetlenül beözönlő napi 8-10 ezer bevándorlót. Megjegyezte, hogy ezáltal a tisztességes embereket nem érte kár, hiszen aki szabályszerűen akart belépni, az nem a zöldhatáron keresztül tette.
Lazar Comanescu kijelentette, hogy egyetértettek magyar kollégájával a kisebbségek hídszerepében. Közölte, hogy két hét múlva a magyar–román gazdasági vegyes bizottság is összeül, hogy konkrét javaslatokkal segítse a kétoldalú együttműködést abban is, hogy az Európai Uniónak határozottan fel kell lépnie külső határai védelmében. Mint mondta, örömmel fogadta, hogy Magyarország továbbra is támogatja Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát is felkereste Bukarestben. Magyarország külügyminiszterének romániai látogatása időszerű, a kétoldalú kapcsolat érdekében az RMDSZ régóta szorgalmazta az eseményt – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint javítani kell a román–magyar államközi viszony jelenlegi helyzetén. "Dacian Ciolos akkor még nevesített miniszterelnöktől kértük azt, hogy tegyen a román–magyar viszony normalizálásáért. Ezért is örülök, hogy Szijjártó Péter miniszter ma Bukarestbe látogatott és találkozik a miniszterelnökkel, valamint a külügyminiszterrel" – nyilatkozta Kelemen Hunor, aki azt is hozzátette: az RMDSZ- székházba tett látogatásán Szijjártó Péterrel a romániai magyar közösséget foglalkoztató ügyek, problémák és kihívások mellett a kétoldalú kapcsolat gazdasági, kereskedelmi és infrastruktúrára vonatkozó kérdéseiről, a határátkelők száma növelésének szükségességéről is egyeztettek.
"Találkozónkon az a többszörös jogfosztás is szóba került, amely kapcsán mi korábban is kifejeztük elégedetlenségünket, és amely a román–magyar viszony egyik témája kell, hogy legyen. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy vannak olyan, a magyarságot közvetlenül érintő törvények, amelyeket nem alkalmaznak Romániában" – jelentette ki a szövetségi elnök, aki példaként a tanügyi törvényt, valamint az anyanyelvhasználatra, kétnyelvű feliratokra vonatkozó jogszabályokat említette. "A törvények betartása mellett a közösségi jogok intézményes bővítéséért is szót emel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy ez egy európai gyakorlat, amely azért szükséges, hogy a romániai magyarság a szülőföldjén boldoguljon, biztonságban érezze magát" – fogalmazott Kelemen Hunor a Szijjártó Péterrel való bukaresti találkozóját követően, és hozzátette: bízik abban, hogy a kétoldalú viszonyban – a romániai magyarság érdekében is – lesz előrelépés. Népújság (Marosvásárhely)

A román kormány feltételeket szabott Moldovának
Az új moldovai kormány európai elkötelezettségét bizonyító reformok megkezdéséhez kötötte a Chisinaunak ígért hitelfolyósítását a bukaresti kormány – közölte vasárnap a román média Dacian Ciolos miniszterelnök moldovai partneréhez, Pavel Filip kormányfőhöz intézett levelét ismertetve.
Ciolos hét pontban foglalta össze, milyen lépéseket vár Moldovától ahhoz, hogy a tavaly aláírt 150 millió eurós hitelszerződés első, 60 milliós részletét Chisinau lehívhassa. Bukarest ugyanis elvárja, hogy Moldova előbb elkezdje valóra váltani az EU-val kötött társulási egyezményébe foglalt reformokat. Bukarest a korrupció visszaszorítását célzó jogszabályok elfogadására, az ebben érintett igazságszolgáltatási szervek megerősítésére kiemelt hangsúlyt helyez.
Az elvárások között szerepel, hogy Moldovában feddhetetlen, szakmailag hiteles kormányzót nevezzenek ki a jegybank élére, mérjék fel a bankrendszert fenyegető veszélyeket, erősítsék meg a nemzeti bank hatáskörét a pénzmosás visszaszorítása érdekében, továbbá dolgozzák ki a Nemzetközi Valutaalappal kötendő hitelmegállapodás menetrendjét és feltételeit.
Bukarest olyan gazdaságélénkítő törvénycsomagot is elvár Chisinautól, amelynek kidolgozásába az üzleti és civil szféra képviselőit is bevonják. Ciolos levelében megerősítette: Románia támogatni kívánja Moldovát, hogy sikeresen kilábaljon a válságból, amelyre szerinte csak az EU által szorgalmazott reformok társadalmi párbeszéden alapuló, eltökélt végrehajtása hozhat megoldást.
Az új moldovai miniszterelnök beiktatása utáni első külföldi útja hétfőn Bukarestbe vezetett, ahol a román államfő és miniszterelnök támogatásukról biztosították Moldova európai közeledését. Moldovában 2014 óta belpolitikai bizonytalanság uralkodik. Január 29. volt az utolsó határidő az új kormány megalakítására, ellenkező esetben fel kellett volna oszlatni a parlamentet, és új választásokat kellett volna kiírni. Az oroszbarát ellenzék nem ismeri el törvényesnek Pavel Filip európai irányultságúnak mondott kormányát, tüntetéseket szervezett és panasszal fordult az alkotmánybírósághoz az ügyben. Népújság (Marosvásárhely)

MVSZ-könyvbemutató és fórum Marosvásárhelyen
Quo vadis, székely nép?
Azért jöttünk Marosvásárhelyre, mert Marosvásárhely Székelyföld régi fővárosa, és mint ilyen megkerülhetetlen, és innen indítjuk a fórumsorozatot, amelyet Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, majd Kézdivásárhelyen folytatunk – nyilatkozta a Népújság kérdésére Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke szerdán, amikor az MVSZ vezetői a Deus Providebit Tanulmányi Házban könyvbemutatóval egybekötött fórumot tartottak, amelyen a Magyarságtudományi Füzetek 26. kiadványát ismertették.
A rendezvényen jelen volt Borsos Géza, a világszövetség Kárpát-medencei térségért felelős alelnöke, Fuksz Sándor felvidéki elnökhelyettes, Benkő Emőke, az MVSZ elnökségének póttagja, bardóc-miklósvárszéki elnök, Hompoth Zoltán magyarországi elnökségi tag.
Az MVSZ elnöke megnyitóbeszédében kijelentette: a Magyarok Világszövetségét a Magyarok Világkongresszusa hozta létre, "egyedi szervezet, nem egyike a Magyarországon bejegyzett 65 ezer civil szervezetnek". Reális szükségszerűségből hozták létre 1938-ban, hogy "az egyetemes magyar nép ne maradjon képviselet nélkül".
A bemutatott 96 oldalas "füzetet", melynek címe Nemzet-e vagy nép-e a székely? Netán kisebbség? Patrubány Miklós és Borsos Géza szerkesztette.
A rendezvény szünetében beszélgettünk Patrubány Miklóssal és Borsos Gézával.
"A Magyarok Világszövetsége hívta életre a Székely Nemzeti Tanácsot"
Patrubány Miklós kérdésünkre elmondta, hogy a füzetsorozat 26. kötete kimondottan a székelységgel foglalkozik, olyan őstörténeti elemekkel, amelyek a ma élő nemzedék számára teljesen ismeretlenek vagy alig ismertek. Például a Csíki Székely Krónika, amelyet évtizedekig hamisítványnak bélyegzett a magyar tudóstársadalom egy része, de amelyről meggyőző bizonyítékok állnak ma rendelkezésre, távolról sem hamisítvány, hanem a székelység három-négyszáz éve megőrződött ősgestája.
– Tárgyalja a székelység ősiségét, s a Kárpát-medencében Árpád magyarjait megelőző jelenlétét, de tárgyalja a jövőbe vezető utat is, mert ebben az önmaga keresésében a székelység nem tudja eldönteni a maga státuszát, hogy népnek vagy nemzetnek tekintse magát – miután Erdély történetében évszázadokon keresztül a magyar mellett a székely és a szász nemzet alkotta a trium nationumot –, amely része a magyar nemzetnek. Ha ez utóbbit választja, akkor attól kezdve már nem kisebbség, és egészen más nemzetközi jogviszonyba kerül, mintha kisebbségként határozná meg önmagát. Ugyanis a népeket az ENSZ alapokmányoknak minősülő határozatai szerint vitathatatlanul megilleti az önrendelkezés joga. Ha tehát a székelység népként határozná meg magát, akkor senki a nemzetközi jogban nem vitathatná el a jogát, mondjuk úgy, a legszerényebbre, az autonómiára – jelentette ki Patrubány.
Azért tartottak fórumot, azért jött el az MVSZ vezérkara, hogy "miután a füzet tág időkeretet tekint át a székely–magyar viszony tekintetében, és évezredekre visszamenően taglalja a székely–magyar egymásrautaltságot több földrészen", úgy gondolták, semmiképpen sem szabad kizárni a kérdezés lehetőségét. Körútjuk első állomásának Székelyföld régi fővárosát, Marosvásárhelyt választották.
– A meghívón az áll, hogy Quo vadis, székely nép?; az MVSZ elnöke szerint merre tart a székelység?
– Ez a cím visszautal arra, hogy a Magyarok Világszövetsége hívta életre a Székely Nemzeti Tanácsot, egy nagyon jól elgondolt és jól kidolgozott stratégia mentén, mindvégig a háttérben maradva. De a legfontosabb nyilvános aktus, amivel ténylegesen létrehoztuk a Székely Nemzeti Tanácsot, az a Quo vadis, Székelyföld? konferenciasorozat volt 2003-ban, amikor végigjártuk Székelyföldet, és amelynek eredményeként októberben létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Ezzel a címválasztással is visszautalunk arra, hogy most új kihívások előtt áll egész Európa, új kihívások előtt áll az egész emberiség. A Magyarok Világszövetsége szervezi a magyarok 9. világkongresszusát, amelyre augusztusban kerül sor, tehát alkalmas az idő arra, hogy újból számba vegyük, kik vagyunk, hányan vagyunk, és merre megyünk.
"A székely nép rendelkezik önrendelkezési joggal"
Borsos Géza: – Amint a meghívóból is látszik – Quo vadis, székely nép? – ez a füzet abból az igényből született, hogy végre tisztázzuk a mai generáció szemében is, hogy tulajdonképpen mi is a székely közösség, vagy minek vallja magát. Mert a kérdést úgy is föl lehet tenni, hogy minek tekinti a székely közösséget a mai társadalom itthon, esetleg külföldön. A mi meggyőződésünk az – és a füzet szerkesztése is ezt a célt szolgálja –, hogy a székely közösség nép, egy olyan közösség, amely a nép minden kritériumát magában hordozza, tehát többre hivatott, és több joggal rendelkezik, mint amennyit ma magáénak tud mondani. Úgy gondolom, hogy erre az útra kell állítani a székely népet és a Székelyföld autonómiájáért küzdő összes erőket, abból kiindulva, hogy a székely nép rendelkezik önrendelkezési joggal, és ez egy nemzetközileg elismert, védett jog, ami a népeknek kijár, és ennek alapján az egész Kárpát-medencei nemzetegyesítési folyamatot új stratégiává lehet alakítani.
– Mikor, meddig? Quo vadis? Mert sem a hazai kormány, sem az Európai Unió nem fogadja kitörő örömmel ezeket az önrendelkezési törekvéseket.
– Igen, ez óriási probléma, hogy tulajdonképpen egy ezeréves történelmi múlttal rendelkező közösség elismertetheti-e magát népként. Mert az volt egészen 1867-ig, és azután is annak vallotta magát. Az első világháború végén az akkor megalakult Székely Nemzeti Tanács még ugyanezt az elvet képviselte, akkor is székely népnek nevezték magukat, és kísérlet is történt arra, hogy az önrendelkezési jogukat érvényesítsék. Azt hiszem, hogy ebben az irányban kellene sokkal erősebb és összefogottabb diplomáciát folytatni, és eleve el szeretném oszlatni azokat a félremagyarázásokat, amelyek azt mondják, hogy ha egy nép, jelen esetben a székelység, kinyilvánítja az önrendelkezés igényét, az rögtön konfliktussal fog járni a többségi népességet képviselő országgal, hatalommal szemben. Úgyhogy tisztán és világosan, elvszerűen és dokumentáltan felvetve szeretnénk elindítani azt a folyamatot, amely majd egységbe kovácsolja mindazokat, akik egyáltalán a székely társadalom és az egész erdélyi magyarság jövőjével foglalkoznak.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Elkészült a Maros megyei levéltári források kimutatása
Hasznos forrásmunka
A levéltári dokumentumok már a középkorban féltve őrzött kincsek voltak. Ezek az okiratok elsősorban a jogi érdekekhez fűződtek, így évszázadokon át az egyházi okiratokat, birtokleveleket templomok, kolostorok legvédettebb helyiségeiben tárolták, megóva őket az pusztulástól. A levéltár mindig fontos intézménye volt az államnak. A történelmi időket átvészelő okiratok ma is bizonyítékok arra, hogy miként szervezte meg Szent István a Magyar Királyságot. Majd arról is szólnak a dokumentumok, miként váltott gazdát az ország a török hódoltság alatt, majd a Habsburg Birodalomban, s tükrözi mindazt a társadalmi, politikai átalakulást, amely 1918 után bekövetkezett határon innen és túl. Nem véletlen, hogy a kommunista hatalom állambiztonsági szerveinek szigorú felügyelete alatt lehetett – kizárólag a kutatóknak – a múltba tekinteni a dokumentumokon keresztül. A rendszerváltást követően közel egy évtizeddel sikerült feloldani ezt a görcsösséget, s így lehetővé vált, hogy a román és a magyar levéltárosok hozzáférhessenek mindkét ország közös fondjához. S újabb évtized kellett ahhoz is, hogy hozzáfogjanak a Kárpát-medencei magyar levéltári források kimutatásának elkészítéséhez, amely új fejezetet nyit mindkét ország (Magyarország és Románia) történelmi múltjának levéltári kutatásában. Erről beszélgettünk a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával, dr. Pál-Antal Sándor történésszel, nyugalmazott főlevéltárossal.
– Melyik a legrégebbi magyarországi levéltári dokumentum?
– Az első levéltári okleveleket az egykori egyházi intézmények, a püspökségek, a káptalanok állították ki. A pannonhalmi kolostorban 11. századi oklevelet is megőriztek. Vannak kutatók, akik a hivatalos írásbeliség kezdetét III. Béla 1181-ben kibocsátott okleveléhez kötik. Ahogy kialakulnak az egyházmegyék, majd az állami közigazgatási egységek, úgy jelenik meg egyre több okirat. Tájainkon ismert az 1332-1337 között készített pápai tizedjegyzék, amelyből kikövetkeztethető, hogy hány lakosa volt középkori településeinknek. Sajnos, az évszázadok során, a tatárdúlásban, török pusztításban nagyon sok dokumentum elpusztult, de több esetben a hanyagság, a nem megfelelő tárolási körülmények között is tönkrementek okiratok a 16-17. században. Igaz, voltak mentési kísérletek is olyan képzett levéltárosok személyében, mint Szamosközy István, aki az országgyűlések dokumentumainak megőrzésére tett kísérletet, több középkori okirat pedig a főméltóságok családi oklevéltárában maradt fenn és vészelte át a pusztításokat, mígnem 1723-ban létrehozták az Archivum Regnit, a nádori és országbírói levéltárat. Aztán ezt követően felépültek a levéltárral ellátott megyei székhelyek, mígnem 1756-ban elkezdte működését nyugati mintára a régi magyar országos levéltár is. 1874-ben megalakult a Magyar Országos Levéltár, amely a 20. században építi ki hálózatát, dolgozza ki tárolási, kutatási koncepcióját. Trianon után az erdélyi levéltárak elszakadtak a Magyar Országos Levéltártól, és a román állami levéltári hálózat részévé váltak. 1950-ig a román közoktatási minisztérium, azután pedig a belügyminisztérium felügyelete alatt működtek.
– Az 1918-as országváltást követően az a paradox helyzet állt elő, hogy a magyar dokumentumok – amiatt, hogy más lett a közigazgatás – a román levéltárak gyűjteményébe kerültek. Túl azon, hogy rendszerezettebb anyagot vehettek át, hiszen a Román Királyság sem tekintett vissza nagy múltra, az "ajándékba kapott" dokumentumok nem a román államiság múltjáról szóltak. Mindezek tükrében miként alakult az erdélyi levéltárak sorsa az 1918 utáni Romániában?
– A modern román nemzeti állam történelmi országrészei közül, mint az köztudott, Erdélyben keletkeztek és őrződtek meg a legrégebbi és leggazdagabb levéltárak. Az erdélyi levéltári rendszer a térségre az 1918 előtti időszakban politikai és kulturális befolyást gyakorló két állam, a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom által kínált modellt követte. A levéltári anyag a tartomány kulturális sokszínűségét igazolja, híven tükrözve a három, nagyobb számban együtt élő nép – a románok, magyarok/székelyek és németek – politikai és társadalmi helyzetét. Erdélyben az 1874-ig terjedő időszakban a közlevéltári feladatokat a hiteles helyeknek (loca credibilia) nevezett káptalanok és egyéb intézmények végezték. Ezek biztosították a hivatásos levéltárosokat (requisitores), és a reformáció nyomán bekövetkezett szekularizáció (1575) után létrehozták a mai Románia területén az első levéltári szabályzatot is.
Amikor 1867-ben Erdély ismét Magyarország szerves része lett, ott földrajzilag szétszórt, de igen gazdag és a létrehozó intézményeknél viszonylag ép állapotban megőrzött levéltárak voltak. A kormányhatósági levéltári anyagok nagy része az 1880-90-es években a budapesti Magyar Országos Levéltárba került. Az 1918 előtti időszakban a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület történeti levéltára volt a legjelentősebb, amely némiképp pótolta egy tartományi központi levéltár hiányát. Az 1918–1920 folyamán történt területi gyarapodásokat követően a Román Állami Levéltár Főigazgatósága az új tartományok (Besszarábia, Bukovina és Erdély) területén is megszervezte az állami levéltárat. Az 1925. évi, 1932-ben kiegészített levéltári törvény egységes szervezetet biztosított a romániai közlevéltárak számára. Az Állami Levéltár a Közoktatási Minisztérium Főigazgatóságaként az egyetemekkel és a múzeumokkal együtt a Felsőoktatási Főosztályhoz tartozott. A bukaresti főigazgatóság felügyelte Munténia és Dobrudzsa területét, ugyanakkor regionális igazgatóságok működtek Kolozsvárott a széleskörűen értelmezett Erdély és a Bánság, továbbá Csernyovicban Bukovina és Kisinyovban Besszarábia területeinek ellátására. A bukaresti levéltár keretén belül létrehoztak egy levéltári múzeumot is. Az 1925. évi levéltári törvény az ország megyei közigazgatási beosztásával együtt 1950-ig maradt érvényben, mely időszak alatt regionális igazgatóságok és aligazgatóságok létesültek Krajován (1931), Temesvárott (1936), Naszódon (1937), Brassóban (1938), Nagyszebenben (1944), Bodzavásáron, Szucsáván, Konstancán és Máramarosszigeten (1945). Ezt követően 1951-ben 16 tartományi hivatal és a fontosabb rajoni központokban 54 fióklevéltár létesült. Az 1968. évi közigazgatási átszervezést követően a területi levéltárak száma 42-re csökkent (41 megyei fióklevéltár és Bukarest municípium levéltára), amelyhez hozzáadódott a Központi Levéltár, amely szervezeti felépítés a mai napig is fennáll.
– Mikor jött létre a Maros Megyei Levéltár, és hogyan alakult a története?
– A Marosvásárhelyi Nemzeti Levéltár 1952. január 2-án kezdte meg tényleges működését. Az új intézmény kezdetben – megalakulásától 1952 szeptemberéig – az Állami Levéltár Maros Tartományi Hivatala néven működött. 1952 szeptemberétől 1960 végéig az Állami Levéltár Magyar Autonóm Tartományi Hivatala volt, míg 1961–1969 között, miután a Magyar Autonóm Tartomány összetétele módosult, a levéltár neve Állami Levéltár Maros-Magyar Autonóm Tartományi Hivatala lett. 1961 előtt a hivatalnak Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Szászrégenben és Székelyudvarhelyen volt fióklevéltára. Az 1961. évi területi átszervezés után a sepsiszentgyörgyi fiók Brassó tartományhoz került. A levéltárak 1969. évi átszervezése alkalmával a marosvásárhelyi tartományi levéltár a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi rajoni fiókokkal együtt megyei intézménnyé vált, a másik kettő pedig megszűnt. 1969 és 1996 között a marosvásárhelyi levéltár az Állami Levéltár Marosi Fiókjává alakult, majd 1996- tól a Nemzeti Levéltár Maros Megyei Igazgatóságaként működött, 2009-től pedig az intézmény neve Románia Nemzeti Levéltárának Maros Megyei Hivatala.
– Miből állt össze a Maros Megyei Levéltár levéltári alapja?
– Az Állami Levéltár 1952-ben létrehozott marosvásárhelyi egysége egy-két kisebb termen kívül 1961-ig gyakorlatilag nem rendelkezett raktárhelyiségekkel. Néhány év után azonban ez az épület is szűknek bizonyult, mivel az 1200-1300 iratfolyóméternyi befogadóképességű és a higiéniai követelményeknek csak részben megfelelő raktárai megteltek. 1978 nyarán – az intézmény 1200 ifm-nyi levéltári anyaggal rendelkezett, ma pedig mintegy 6500 ifm-mel. A marosvásárhelyi levéltár igazi levéltári intézménnyé, levéltárrá akkor vált, amikor 1956-tal kezdődően átvette előbb Marosvásárhely város 1470-1944 közötti történelmi levéltárát, majd – 1962-1967 között – több részletben Marosszékét is. Ma a levéltár raktáraiban öt törvényhatósági (Marosszék, Küküllő vármegye, Kis-Küküllő, Nagy-Küküllő és Maros-Torda megye), három városi és 150 községi levéltár található. A levéltárba kerültek a megye területén 1950-1968 között működött tartományi és rajoni, valamint a marosvásárhelyi, a szászrégeni, a marosludasi, a nagysármási és az erdőszentgyörgyi rajoni) néptanácsok levéltárai is. Gyarapították az állami kezelésbe vett levéltárak anyagát a bírósági szervek 1968 előtti (a Maros, a Nagy- és Kis-Küküllő megyei törvényszékek, a dicsőszentmártoni, a marosludasi, a nyárádszeredai, a segesvári és a szászrégeni bíróságok), valamint a felső- és középfokú iskolai intézmények, továbbá egyes gazdasági létesítmények 1965 előtti iratai is.
A levéltári törvénykezés 1974-ben végrehajtott módosítása révén a levéltár állománya kiegészült a marosvásárhelyi Teleki Tékától, a Maros Megyei Könyvtártól, a Maros Megyei Múzeumtól és az egyházi (esperesi és egyházközségi) intézményektől átvett iratokkal. Az utolsó nagyobb méretű levéltár-gyarapodás 1990-1992-ben történt a megszűnt Román Kommunista Párt Maros megyei bizottsága levéltárának és a volt politikai pártok ott őrzött iratainak a levéltár raktáraiba történt átvételével.
– Nemrég elkészült A Kárpát-medence levéltári forrásai c. sorozat 1918/19 előtti Erdélyre vonatkozó részében az a vaskos kötet, amely a Maros megyei fondjegyzéket tartalmazza, aminek ön a szerzője. Miért fontos ez az útmutató a levéltárosok, kutatók számára?
– Fontos a levéltárosok számára is, de elsősorban a kutatást szolgálja. Megemlítem, hogy nagyon nehezen, mondhatni rögös úton jött létre a két állam, illetve a bukaresti és a budapesti levéltárak közötti együttműködési kapcsolat, ami lehetővé tette azt, hogy a tudósok, a kutatók mindkét országos intézmény levéltári anyagát zavartalanul tanulmányozzák. A kérdésben említett fondjegyzék egy nagyméretű vállalkozás része. Ugyanis a Kárpát-medencei levéltári források része az erdélyi is, ahol tekintélyes mennyiségű magyar levéltári anyag található. Az útmutató eligazít a levéltárban található dokumentumok tömkelegében, anélkül hogy a tájékozódás érdekében az érdeklődők személyesen is felkeresnék az iratőrző szervet. Átfogó képet nyújt az érdeklődőnek a kutatás tárgyát illetően, és ennek folytán több olyan anyag válik így rendszerezettebben hozzáférhetőbbé, amely a történelem során fennmaradt és a múltunkat igazolja. De túl a szakmai vonatkozáson, a kötetet azért is jelentősnek tartom, mert új fejezetet nyithat mindkét ország történelmi múltjának levéltári kutatásában.
– Említette, hogy nem volt könnyű az út idáig.
– A magyar–román levéltári együttműködés több évtizedes múltra tekint vissza, melynek során sok hasznos szakmai program megvalósult, főleg tapasztalatcserék a levéltáros kollégák részére, illetve iratanyagok kölcsönös feltárása és mikrofilmezése. Az együttműködés ezen formái az 1989 utáni években esetlegessé váltak, annak ellenére, hogy a két ország levéltárai 1996-ban és 2007-ben is együttműködési egyezményt kötöttek. A közeledés konkrét lépése 2009 novemberében volt, amikor a Magyar Levéltárosok Egyesületének és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának képviselői találkoztak Bukarestben Románia Nemzeti Levéltárának vezetőivel. Ezután a 2010 márciusában Marosvásárhelyen megtartott szakmai összejövetelen a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, a Magyar Levéltárosok Egyesületének és az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának elnökei egyeztettek Románia Nemzeti Levéltárának és Románia Nemzeti Levéltára Kolozs és Maros megyei hivatalának vezetőivel. Végül 2011 júliusában Gyulafehérváron a két intézmény vezetői megkötötték az együttműködési szerződést. Az aláíró felek vállalták, hogy a romániai levéltárakban 1918/1919-ig keletkezett, illetve a Magyarország e tekintetben meghatározó levéltáraiban található erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról és sorozatokról részletes jegyzéket készítenek, és azokat kölcsönösen lefordítják. Az együttműködés eredményeként várhatóan 21 kötet lát napvilágot. Ebből 17, a megyék betűrendjében szerkesztett kötet az Erdélyben keletkezett 1918/1919 előtti levéltári dokumentumokat, míg négy kötet a Magyarországon őrzött erdélyi vonatkozású levéltári forrásokat öleli fel. 2014-ben megjelent a Hargita és Maros megye fondját tartalmazó jegyzék, 2015-ben a Máramaros megyei, az idén még öt megye, köztük külön Budapest levéltári alapjának romániai, főként erdélyi vonatkozású iratainak a jegyzékét is papírra vetik. (Ez utóbbi román nyelvre fordítását már elvégeztem.) A kiadványt a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára finanszírozza. A minket is érintő, szóban forgó kötet 150-150 példányban jelenik meg, ezeket elsősorban levéltárakhoz, könyvtárakba, egyetemekhez, kutatóközpontokhoz juttatták el. Megjegyzem, hogy a Maros megyei fondjegyzék készült el elsőnek, és mintapéldányként szolgál a többi megyei fondjegyzéknek.
– Egy újságoldal sem lenne elég ahhoz, hogy felsoroljuk Pál-Antal Sándor kutatómunkáját. Csak néhány témát: a székelység történetét kiegészítő, a Bodor Péter életét feltáró, a madéfalvi veszedelemről, az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásáról szóló írásokat emelnénk ki, ugyanakkor alaposan feltárta az erdélyi boszorkánypereket is. Beszélgetésünk során azt is említette, hogy a fondjegyzék megkönnyíti a kutatómunkát, s így várhatóan érdekes adalékok, tudományos munkák jelennek majd meg Erdély történetéről. Az ön munkássága tükrében van-e olyan területe a levéltári kutatásoknak, amely eddig kevésbé ismert, milyen újabb, meglepő epizódokat hámozhatunk ki a dokumentumokból az amúgy is igen kusza történelmi múltunkról?
– Ez egy nagyon fogas kérdés, hiszen a kutatandó és feltárandó területek és kérdések köre rendkívül nagy, és csak szemlélet kérdése, hogy ki mit tart elsődlegesnek és időszerűnek. Amikor a rendszerváltás után belemélyedtem az akadályoktól lassan megtisztuló kutatómunkába, megdöbbenve tapasztaltam, hogy újra kell értékelni múltismeretünket, hiteles források alapján le kell vetkőzzük egyoldalú történelemszemléletünket, hiszen az utolsó fél évszázadból alig van egypár olyan munka, amely mentes az egyoldalúságtól, túlzásoktól és ferdítésektől. És hol vannak még az elhallgatások, azok a tények, amelyeket nem lehetett megírni?!
Ma történetírásunk új fejezetét írjuk. Van fiatal történész- utánpótlás, akiknek munkája révén tovább csökkenthetők a történelmi fehér foltok. De még mindig lemaradásban vagyunk más tudományágakhoz képest. A lemaradást pedig hiteles forrásokon alapuló újabb, főként levéltári kutatások révén számolhatjuk fel. És eredményes levéltári kutatás csak jó levéltári nyilvántartások, útmutatók alapján lehetséges. Ehhez nyújt gyakorlati segítséget a beszélgetésünk tárgyát képező kétnyelvű kötet is.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató Simonyifalván
Kitárnám ablakom
Szabó Péter Kitárnám ablakom című, negyedik verseskötetét (Ortoepia Kiadó, Déva) hétfőn, február elsején 17 órakor mutatják be Simonyifalván a Simonyi Imre Általános Iskolában. A kötetet méltatja, a szerzővel beszélget Brittich Erzsébet, a kiadvány szerkesztője. Nyugati Jelen (Arad)

Számarányánál nagyobb támogatás az aradi magyarságnak
Szerdán fogadta el az aradi képviselő-testület a város költségvetését. 2016-ban is sikerült elkülöníteni keretet az aradi magyarok oktatási, kulturális és egyházi intézményei számára, nemzeti ünnepeinek megtartására.
Bognár Levente, Arad RMDSZ-es alpolgármestere kiemelte: míg a lakosság 10-11 százalékát teszi ki a magyarok száma, a költségvetésből ilyen célokra elkülönített összeg mintegy 15 százalékát használhatja fel a magyarság. „Oktatási intézményeink elsőbbséget élveznek számunkra, különösen a Csiky Gergely Főgimnázium, amelynek sikerült megfelelő keretet biztosítani a régi épületszárny felújítására, illetve arra, hogy a szociális ösztöndíjak arányban legyenek az igényekkel. Igaz, hogy az iskola fenntartása a város feladata, de ide az egész megyéből járnak magyar diákok – tájékoztatott Bognár Levente. – Az Aradi Kamaraszínháznak szánt összeget is növeltük, amire azért volt szükség, mert egyre nagyobb az igény a nagyszínpadi előadásokra, amelyek költségesebbek. Fontos az is, hogy a magyarság megtartó intézményei, a történelmi egyházak is arányosan kapnak támogatást.”
Az RMDSZ-es elöljáró kifejtette: a hagyományos kulturális és közösségi rendezvények megszervezésére (Aradi Magyar Majális, Aradi Magyar Napok), nemzeti ünnepeink (március 15., október 6.) megtartására is lesz költségvetési keret. 2016-ban Aradon nyolc katolikus, három református, két baptista és az evangélikus gyülekezet kap támogatást a városkasszából.
Bognár Levente szerint a magyarok, mint a többségi nemzet után a legszámottevőbb etnikai közösség és jó adófizető polgárok, joggal tarthatnak igényt a költségvetési támogatásra, mégis nagy eredmény ezt a jogot érvényesíteni, amikor a 23 helyi tanácsosból mindössze ketten a magyar érdekvédelmi szövetség képviselői.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleménye. Nyugati Jelen (Arad)

Bánffy-díj és Livingroom Dimény Áronnal
– Elképesztően jó érzés, amikor megkapod ezt a plakettet, a kollégák állnak melletted, nézed a közönséget, és azt látod, hogy ők is örülnek az örömödnek.
Ez egy olyan pici visszajelzés, amely ideig-óráig vagy a rosszabb pillanataiban megtartja az embert. Viszont nem lehet úgy dolgozni, hogy közben a díjakra készülsz. A munkát meg kell csinálni, ha pedig jön valamiféle visszajelzés, az nagyon megtisztelő – mondta Dimény Áron színművész pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a tizenharmadik Livingroomon. A kitüntetésekhez való viszonyulásáról annak apropóján érdeklődtek kollégái, Bodolai Balázs és Albert Csilla, hogy aznap este, a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadás után Bánffy Miklós-vándordíjat vehetett át. Az elismerést a 2013/2014-es évadban, Viktor szerepéért ítélte neki a színház művészeti tanácsa.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Kezdjük a kályhától
Normális viszonyok közepette nem bírna különös hírértékkel két szomszédos ország külügyminiszterének találkozója. Abban az esetben pedig pláne nem, ha ez a két ország stratégiai partnerként tekint egymásra. 
De hát nagyon jól tudjuk, hogy Magyarország és Románia – hiszen róluk, rólunk van szó – kapcsolata politikai értelemben már csak a kölcsönös történelmi sérelmek okán sem tekinthető „normálisnak”, az eltérő színezetű, ugyanabban az időben hatalmon lévő kormányok közötti „járulékos” nézeteltérések pedig még inkább gerjeszthetik a két ország közötti konfliktust. Erre számtalan adalékot felsorakoztathatnánk az elmúlt huszonöt év történéseinek ismeretében, igazán elrettentő példaként azonban különösen az elmúlt négy év összezördülései szolgálnak.
Elmondható, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormánya ellenségként tekintett Orbán Viktor miniszterelnökre és a Fideszre, ez az alapállás pedig gyakorlatilag megbénította a kétoldalú kapcsolatokat. Ponta bukásával ismét el lehet indulni a „kályhától” a magyar–román viszony tekintetében, és új alapokra lehet helyezni az együttműködést. Persze tudjuk, mindez nem megy egyik napról a másikra, ráadásul Dacian Cioloş szakértői kormányának mandátuma csak az év végi választásokig szól, amely eleve beszűkíti a két fél mozgásterét, a lehetőségek tárházának kiaknázását.
Ezt bizonyította a magyar külügyminiszter bukaresti látogatása is, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy megtörtént, igazán lényeges előrelépés azonban a mosolyszünet fémjelezte korszak lezárásán kívül egyelőre nem született. Az enyhülés nyilvánvaló jelein túlmenően akkor várható látványos, kézzel fogható változás a kétoldalú kapcsolatokban, amikor mindkét fél – de mindenekelőtt a román – belátja, hogy a nézeteltéréseket nem lehet a végtelenségig a szőnyeg alá söpörni, a két országot érintő problémákra csakis a Budapest és Bukarest közötti párbeszéd során születhet megoldás.
Hogy ehhez bizonyos területeken sikertörténetek kellenek? Nosza veselkedjen neki a két kormány az ilyen sztoriknak, közös pont akad bőven! Segítünk egy friss példával: a tavaly bezárt Nottara Színház előadásai számára a Balassi Intézet biztosít termet Bukarestben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

MPP–RMDSZ: verseny és együttműködés is lesz
A Magyar Polgári Párt (MPP) versenyre és együttműködésre is készül az RMDSZ-szel a júniusi önkormányzati választásokon – tudatta hétfői közleményében a politikai alakulat.
A párt elnöksége a múlt hét végén tartott marosvásárhelyi bővített ülésén tárgyalta meg a párt választási stratégiáját. A testület megállapította: az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény megerősíti az erdélyi magyar politikai pluralizmus tényét, elismeri, hogy az MPP megkerülhetetlen szereplője az erdélyi magyar közéletnek, mindemellett felelős politikai magatartásról tesz bizonyságot.
„Verseny, ahol lehetséges, és együttműködés, ahol szükséges!" – fogalmazta meg az elvet az MPP bővített elnöksége. Hozzátette, Székelyföldön üdvös a politikai verseny fenntartása, Székelyföldön kívül az MPP „megállapodáspárti” minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet.
A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megye esetében a megyei választásokon közös magyar megyei lista állítására törekszik az RMDSZ-szel, és ha ennek más jogi lehetősége nincs, az MPP úgy kezeli az RMDSZ listáját, mint összmagyar listát, a mandátumot szerzett polgáriak viszont az MPP-t képviselik majd a június 5-e után létrejövő testületekben. Ezen megyék esetében csak azokon a településeken száll versenybe az MPP, ahol a helyi arányok lehetővé teszik.
Az MPP bővített elnöksége megállapította, hogy a párt hét polgármestere jól teljesített a végéhez közeledő ciklus során, és a polgármesterek a megkezdett munka folytatására készülnek. A testület határozatot fogadott el a székely szabadság napja alkalmából március 10-én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulás támogatásáról. Krónika (Kolozsvár)

Szerényebb az erdélyi megyék idei költségvetése
A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott. 
A kiadások növekedéséhez emellett a tavalyi közalkalmazotti béremelés is hozzájárult, a megyei hivatalok egy része ugyanakkor ebben az évben több szociális pályázatra különített el pénzt, mivel az állam évről évre kevesebb finanszírozást nyújt például az otthoni beteggondozással foglalkozó karitatív szervezeteknek, így a támogatás egyre nagyobb mértékben hárul az önkormányzatokra. A kisebb büdzsé ellenére a hivatalok igyekeznek beruházásokra is pénzt fordítani: a tervek között főként útépítések és -javítások szerepelnek.
A szociális védőhálóra költik a legtöbbet
A Kovászna megyei tanács és a hatáskörébe tartozó intézmények idén mintegy 197 millió lejből gazdálkodnak, ez kevesebb az előző két évi költségvetésnél, de nagyobb a korábbi esztendőkben meghatározott büdzsénél. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pénteki tanácsülésen – amelyen elfogadták a költségvetést – rámutatott: a kiadások növekedése elsősorban annak tudható be, hogy emelkedtek a bérköltségek, tavaly ugyanis kétlépcsős, 12, majd 10 százalékos bérkiegészítést hajtottak végre. „A törvényhozók is belátták, hogy nem lehet csapnivaló fizetésekkel a közigazgatásban megtartani az alkalmazottakat” – fogalmazott a tanácselnök.
Strandvásárlásra különítettek el pénzt Csíkszeredában 
Elfogadta 2016-os költségvetését a csíkszeredai helyi önkormányzat pénteki ülésén: a megyeszékhely idén 147 millió lejből gazdálkodik, ebből 57 millió lejt szánnak fejlesztésekre. Antal Attila alpolgármester kifejtette: az ingatlanvásárlásra elkülönített 4,1 millió lejből idén egyebek mellett a Szeredai-fürdőnek azt a részét vennék meg, amelyet nemrég visszaszolgáltattak a tulajdonosnak. Elmondása szerint a tulajdonosok nyitottak az alkura, főként azért, mert a strand másik része az önkormányzaté.  Az önkormányzat ugyanakkor módosította a Csíki Csobbanó működési szabályzatát, ennek nyomán a megyei rendőr-főkapitányság különleges alakulatának nyolc alkalmazottja bérmentesen használhatja az uszodát edzésre. Ezt Szabó Soós Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifogásolta, szerinte ugyanis az uszodai bérlet ára amúgy is szimbolikus.
A megszavazott éves keretből egyenlő mértékben költenek a már meglévő intézmények működtetésére, valamint fejlesztésekre, beruházásokra. Mint kiderült: a működtetésre fordított összeg felét a szociális védőháló erősítésére fordítják, az önkormányzat hatáskörébe tartozó állami intézményekben ugyanis 1340 gyermek nevelkedik, emellett pedig egy több mint száz férőhelyes öregotthont is támogatnak. Tamás Sándor arra is kitért, hogy a hivatal két alkalommal fog szociális pályázatot hirdetni, a kormány ugyanis idén tovább nyirbálta az erre fordított állami támogatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.
Beruházások terén továbbra is prioritást jelent a Kovászna megyei önkormányzatnak az infrastruktúra-fejlesztés, amelyre a költségvetés 19 százalékát fordítják, ez pedig összegben kifejezve meghaladja a korábbi években erre szánt pénzmennyiséget. Tavaly a megyei utak korszerűsítésére 36 millió lejt különítettek el, ebből 102 kilométer utat tudtak aszfaltozni, idén pedig erre a célra 41 millió lejt fordítanak. Mint kiderült: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő forgalmas, de rendkívül leromlott állapotban lévő út korszerűsítésére már folyamatban van a közbeszerzés csakúgy, mint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz felújítására vonatkozó licit.
A fejlesztésre szánt keret 16 százalékát, 11 millió lejt a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésére fordítanak, Tamás Sándor elmondta, fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást nyújtsanak. Idén ugyanakkor a közösségépítés jegyében tervez a megyei önkormányzat: több képzési lehetőséget fognak biztosítani abban bízva, hogy ezzel jobb megélhetést, hatékonyabb kenyérkereseti lehetőségeket teremtenek. A tanácselnök emlékeztetett: méhészeti, sajtkészítői, kulturális rendezvényszervezői, szakács-, szabás–varrás-, fazekas-, bútorfestő-, hegyvidéki mezőgazdász-, biogazdálkodási, lovastréner-, szociális gondozói és egészségügyi képzést fognak indítani.
Kevesebb állami támogatás Hargita megyének
A Hargita megyei önkormányzat is elfogadta múlt héten a 2016-os büdzsét, amelyet Borboly Csaba tanácselnök „a szükség költségvetésének” nevezett, mivel a hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy a fontosabb beruházások folytatására, illetve újak elkezdésére jusson pénz. A hivatal idén 333 millió lejből gazdálkodik – ez az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint 189 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi büdzsé. Borboly úgy nyilatkozott: ez egyrészt annak tudható be, hogy a kormány visszatért egy régebbi módszerhez, amelynek alapján az állami pénzt szétosztja, ez Hargita megyének mínusz 40 millió lejt jelentetett, az önkormányzat tavalyi költségvetését pedig egy 25 millió lejes hitel is növelte.
A hivatal közleménye szerint az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményekben a 2014-es szintre csökkentették a kiadásokat, a beruházási tervek között pedig főként olyan projektek szerepelnek, amelyeket már korábban elkezdtek, de néhányj útfelújítás is helyet kapott a listán. Az elképzelések szerint folytatni fogják a csomafalvi, solymosi, büdösfürdői és csíkpálfalvi út korszerűsítését, emellett tovább dolgoznak az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út javításán.
Az új beruházások között szerepel ugyanakkor a járdaprogram, amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogos forgalom biztonságát szolgálja. Növelték a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét is, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak számos területen többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, valamint készenléti tevékenységekre. Borboly az Agerpres-nek azt is elmondta: a költséghatékonyság érdekében korlátozzák az önkormányzat tulajdonában lévő gépkocsik használatát.
Műemlékek felújítására is van pénz
A székelyföldi megyékhez képest jóval nagyobb keretből, 764 millió lejből gazdálkodik 2016-ban Kolozs megye, amelynek önkormányzata az összegből 172 millió lejt fordít beruházásokra, fejlesztésekre. Vákár István, a megyei hivatal alelnöke a Krónikának elmondta: az idei büdzsé nagyjából megegyezik a tavalyival, viszont újdonság, hogy ebben az évben a műemlék épületek felújítására is tettek félre pénzt, ugyanakkor leltárba veszik a turisztikai jelentőségű útszakaszokat.
Az alelnök beszámolója szerint a megyei önkormányzat 15 millió lejt szán a Tetarom 4-es ipari park korszerűsítésére, emellett komolyabb összeget fordítanak az uniós forrásból is finanszírozott hulladékkezelő központ építésére, ugyanakkor kénytelenek voltak jelentős mennyiségű pénzt elkülöníteni a Kolozsvár Aréna adótartozásainak törlesztésére. Ez utóbbi intézkedésre a számvevőszék kötelezi a megyeházát.
Vákár lapunknak úgy fogalmazott: útjavításokra „elég szép összeget sikerült elkülöníteni”: a többségében magyarok lakta települések vonatkozásában a magyarszováti, valamint a Kalatoszentkirály és Zentelke felé vezető út felújítását fejezik be idén. Ezenkívül kisebb útjavításokat terveznek több településen, például Vajdakamaráson és Bálványosváralján. Vákár István azt is elmondta: a végső változatban is megmaradt a magyar kulturális intézmények és egyházak támogatására korábban kialkudott keret. Mint rámutatott: a megyei önkormányzat már pénteken kiírta a támogatási pályázatokat, amelyekre február 19-éig jelentkezhetnek a magyar civil szervezetek ifjúság, kulturális vagy egyházi jellegű projektjükkel.
Kisebb összeg áll a Bihar megyei tanács rendelkezésére is. Idei költségvetése 376 millió lej, ez alig 86 százaléka a tavalyi 435 millió lejnek – közölte az Ebihoreanul.ro hírportál. Ennek oka, hogy míg tavaly a megye közel 78 millió lejt kapott az EU-tól, idén csak 48 millió lejre számíthat: a támogatásból – más megyékhez hasonlóan – elsősorban a korszerű hulladékgazdálkodási központot fejezik be. A Bihar megyei hivatal ugyancsak a szociális védőháló fenntartására különíti el a legtöbb pénzt, 132 millió lejt, amelyből az állami intézményekben nevelkedő gyermekek gondozásán kívül, a fogyatékkal élőket is segítik.
Kőrössy Andrea, Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)