Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíciókapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja – adja hírül a kronika.ro. 
Péntek délelőttig több mint 1000 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. február 12.
Gyerő indul Kovásznán (Polgármester-választás)
Gyerő József ügyvéd lesz a kovásznai RMDSZ-szervezet polgármester-jelöltje a júniusi helyhatósági választásokon. Gyerő egyedüliként jelentkezett a megmérettetésre, a szervezet választmánya tegnapi ülésén egyhangúlag támogatta. Jelölését az RMDSZ megyei állandó bizottságának is el kell fogadnia.
A városi művelődési házban megtartott gyűlésen részt vett Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke, a 32 fős választmányból 26-an jelentek meg. Bodó Lajos, a szövetség városi szervezetének elnöke köszöntötte az jelenlevőket, ismertette az összejövetel napirendi pontjait is: a polgármesterjelölt személyének elfogadása, valamint a városi és megyei tanácsba való jelentkezés módozata. Tamás Sándor röviden ismertette az RMDSZ által nemrég lebonyolított közvélemény-kutatás eredményeit. Kovásznán 867 magyar személyt kérdeztek meg. 81 százalékuk vélte úgy, hogy jó irányba halad a város fejlődése, a helyi RMDSZ-szervezet tevékenységével 54 százalék volt elégedett. A helyi politikusok megítélésében Gyerő József áll az élen, 89 százalékos kedvező véleménnyel, őt követi Thiesz János jelenlegi polgármester 81 százalékkal. A megkérdezettek döntő többsége úgy vélte, hogy a munkanélküliség kezelése prioritás kell hogy legyen a városban.  A választmányból elsőként Csikós Tibor alpolgármester szólalt fel. A városban sok mindent mondanak, nem kell elsietni a jelölést, ahogy a tanácstagok esetében sem, be kell tartani a demokrácia elveit. Sokan úgy vélik, Sepsiszentgyörgyről, a szervezet orbaiszéki elnöksége részéről diktálnak – vetette fel. Bodó Lajos röviden válaszolt: mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy jelöltesse magát, akár most is bárki megteheti. Tamás Sándor kijelentette: nem dúskálnak minőségi jelöltekben, nem lehet sokáig gondolkodni. Gyerő esetében találkozott a helyi, orbaiszéki és megyei RMDSZ-szervezet elképzelése. A magyarok, de a románok egy része szerint is jó a választás – hangsúlyozta. Gyerő kifejtette: nem szeretné, ha a statútum „megerőszakolásával” lenne jelölt, a választmány döntsön a kérdésben. Röviden vázolta elképzeléseit is. Több hónapos gondolkodás után döntött úgy, hogy vállalja a jelöltséget, nagyobb szerepet vállal a közigazgatásban és a politikában. Ezzel a vállalással – ha támogatják jelölését – a közállapotok változtatásán kíván dolgozni. Céljai közt a 2015–2020-as időszakra érvényes városfejlesztési stratégiában foglaltak megvalósítását említette, hangsúlyt fektetve a vendégforgalomra. Ösztönözni kívánja a fiatalok itthon maradását is – hangoztatta. Együtt kíván dolgozni és állandó kapcsolatot, párbeszédet tartani a város polgáraival, a választmánnyal, a városháza alkalmazottaival, a tanáccsal, a szövetség széki, megyei vezetőségével, a parlamenti képviselettel. Azt szeretné, ha hivatali ügyekben minden ajtó nyitva állna számára – jegyezte meg. Ha polgármesterként szembesül a pillanattal, amikor úgy látja, munkája elégtelen, elveszti támogatottságát, azonnal visszaadja megbízását – ígérte a jelenlevőknek. A gyűlésen elhangzott, a polgármesterjelöltnek vétójoga lesz a tanácstagok listájának összeállításánál, az alpolgármester személyének kijelölésében is. Gyerő kétharmados RMDSZ-többséget kíván a majdani tanácsban, a jelentkezők közül konzultáció során választják majd ki a jelölteket, akiket ott lát a közös munkában. A tagoknak a közösség támogatását kell élvezniük, pluszértéket kell teremteniük – hangsúlyozta. Tamás Sándor köszönetet mondott Thiesz János polgármester eddigi és az elkövetkező hónapokban folytatott munkájáért (az elöljáró nem volt jelen, külföldön tartózkodik). Nehéz időszakban került a város élére, de elvégezte feladatát – mondta Tamás. A megyei szövetség elnöke azt is megígérte: ha szükség lesz rá, a kampány idején akár Kovásznára is költözik ideiglenesen. Ez így volt az előző kampányban is, amikor naponta Kovásznán volt, minden támogatását megadja a magyar érdek érvényesüléséért – fűzte hozzá.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 12.
Visszaesett a születések és a házasságkötések száma
Csökken a születések és a házasságkötések száma Háromszéken. Utóbbi tekintetében Székelyföldön rosszabb a helyzet, mint a romániai átlag, egyben hasonló, mint Magyarországon, de ennél kedvezőtlenebb adatok is léteznek Európában.
A Kovászna megyei személynyilvántartó hivatal összesítése szerint Háromszéken tavaly 1972 születési bizonyítványt (egy évvel korábban 2122-t, 2008-ban 2337-et), 1047 házasságkötési bizonylatot (az előző évben 1216-ot, 2008-ban 1343-at, ám 2007-ben 2475-öt), 2367 elhalálozási bizonyítványt (egy évvel korábban 2355-öt, 2010-ben 2555-öt) állítottak ki.  A 2007-től tavalyig terjedő, éves lebontásban közölt adatok alapján dr. Gergely Orsolya szociológust, egyetemi adjunktust kértük, értékelje a helyzetet. A számok mögött egy sor társadalmi átalakulás is áll – mondta. Egyrészt módosult a házasság, mint intézmény értékelése, megváltozott az egyedülállókkal szembeni társadalmi elvárás. Urbánusabb térségekben 1989 előtthöz képest szinte teljesen megszűnni látszanak olyan társadalmi íratlan szabályok, melyek korábban erősen éreztették hatásukat. Ma már lehet házasság nélküli párkapcsolatban élni, vagy egyedülállóként is gyereket vállalni, az egyházak által támasztott elvárásokat már nem érzi követelménynek a fiatalok jelentős része. Az ezer főre eső házassági arányszám 2014-ben Háromszéken 4,4, Hargita megyében 4,3, a romániai átlag 5,1 volt. Tehát itt alacsonyabb a házasságkötési arány, mint ami országos szinten tapasztalható, viszont hasonló ahhoz, amit Magyarország, Ausztria, Írország esetében jegyeztek. Léteznek negatívabb adatok is, például Olaszországban vagy Spanyolországban, ahol 2011-ben ez az arány 3,1, illetve 3,2 volt. Tény, hogy Európa-szerte ilyen trendek vannak, és ami nálunk tapasztalható, az nem tér el az átlagtól, és nem is a legrosszabb helyzet – magyarázza Gergely Orsolya. Magyarán, Románia „jobb” arányokat mutat, mint a legtöbb uniós ország, s úgy tűnik, Székelyföld „hamarabb felzárkózik” a nemzetközi trendekhez.
A születési adatok tekintetében hasonló a helyzet. Csökkenő tendencia tapasztalható, ahogy Románia más megyéiben is. Összehasonlító adatok hiányában a számok nem sokat mondanak. Az látszik, hogy a vidéki térségben élők körében stabilabb a születési arány, bár ott is van fogyás, viszont városon kevesebb gyerek születik. Ezt sem lehet általánosítani, mivel a városok között is megfigyelhetők kis eltérések, ahogy a falusi települések esetében is.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 12.
Kolozs megyében saját jelölteket indít az EMNP
Kolozsváron és további húsz Kolozs megyei községben indít önkormányzati jelöltlistát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint nyolc polgármesterjelöltre – beleértve a kolozsvári jelöltet is – és a megyei listára is voksolhatnak majd a Néppárt támogatói – döntött választmányi ülésén az EMNP Kolozs megyei szervezete. Soós Sándor megyei elnök elmondta: számításaik szerint a megyében legalább megkétszerezi 2012-es eredményét a Néppárt.
A választmányi ülés résztvevői hangsúlyozták: a magyar szavazatok maximalizálása érdekében a Kolozs megyei Néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel való egyeztetésre. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke azonban attól tart, magyar képviseletet is veszélyeztethetnek az EMNP jelölései. A Maszol hírportálnak nyilatkozó Csoma sajnálatát fejezte ki, „hogy többrendbéli egyeztetés után is, amelyben az EMNP támogatását kértük az összefogás megvalósítására, úgy döntöttek, hogy külön indítanak polgármestert”. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a negatív kampányolást mellőzik egy magyar–magyar versenyben, mert ez a választókat távol tarthatná az urnáktól.  Kifejtette, Horváth Anna sokszor bebizonyította már, hogy nemcsak az RMDSZ, hanem minden magyar lakos polgármestere, számukra ezért garancia az ő személye. Mint mondta, továbbra is a közösség hangjának megerősítésén, hitének visszaszerzésén dolgoznak, ebben a munkában pedig mindazok támogatására számítanak, akik tennének otthonukért, Kolozsvárért. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 12.
Saját kolozsvári polgármesterjelöltet indítana az EMNP
Húsz Kolozs megyei községben lesz néppárti lista
Kolozsváron és további húsz községben indít jelöltlistát, nyolc településen pedig polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – döntötte el a Kolozs megyei szervezet.
Elnöke, Soós Sándor szerint legalább kétszer annyi szavazatra számítanak az idei önkormányzati választásokon, mint amennyit 2012-ben sikerült megszerezniük. A magyar szavazatok maximálása érdekében a Kolozs megyei Néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel – az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) való egyeztetésre – áll közleményükben. Soós Sándor elmondta: március 5., az a határidő, ameddig tisztázni kellene a hogyan továbbot. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak nyilatkozva sajnálatát fejezte ki, hogy a Néppárt saját kolozsvári jelölt indítása mellett döntött, úgy véli, hogy Horváth Anna személyének támogatásában megvalósulhatna a kolozsvári magyarok összefogása.
Sz. K. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Emlékezéssel tarkított doku-tárlat a Korunk 90 évéről
Plakátok, fényképek, szekus megfigyelési dokumentumok, festmények, grafikák és könyvek révén pillanthatnak be a Korunk 90 éves történetébe mindazok, akik március 18-ig ellátogatnak a Rákóczi (Eremia Grigorescu) út 52. szám alatti Korunk Stúdiógalériába. Jó apropót szolgáltatott a szerdai tárlatmegnyitó arra, hogy a folyóirat korábbi és jelenlegi szerkesztői, munkatársai találkozzanak, s a laphoz fűződő élményeiket megosszák egymással és az érdeklődőkkel.
A rendszerváltás óta eltelt időszakban, egészen 2008 májusáig Kántor Lajos irodalomtörténész volt a Korunk főszerkesztője, aki kifejtette: a gyűjtemény összeállításakor főként az vezérelte, hogy az elmúlt kilencven évből minél többet megmutassanak – nyilván, lehetőségeikhez mérten, hiszen a régi dokumentumok közül viszonylag kevés van már a birtokukban. Az 1926-os évfolyam borítói mellett megtekinthető a Kassák Lajos tervezte ’29-es lapszám fedőlapja, s néhány az 1957 és 1974 közötti időszak plakátjaiból is.
A megfigyelési dossziékból származó egyik dokumentum arról „tanúskodik”, hogy Gáll Ernő kapcsolatba lépett a lapot 1926-ban elindító Dienes László Amerikában élő fiával. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 10-I SZÁMÁBÓL
Ha már amúgy is sorozatokról beszéltünk, vegyünk szemügyre egy eltérő jellegűt is, mégpedig azét a művészét, aki az egy személyhez köthető alkotások mennyiségének rekordere volt ezen a tárlaton. Cseh Gusztáv Hatvan főember és Jeles házak című rézkarc sorozatairól van szó, amelyek a címlapokkal együtt 61-61 nyomattal állítanak emléket nemzeti Pantheonunk példamutató alakjainak, illetve a történelem zivataraival ma még dacoló vagy éppen a régen porrá lett kultúrtörténeti jelentőségű építményeinknek. Az emlékezés asztala és az Önarckép Kafkával különálló grafikai lapok; mindkettő a szerző bravúros tollrajz-technikájának ikonikus darabjai. Guszti – akinek halk szavú édesapja id. Cseh Gusztáv, a Képzőművészeti Főiskola írásművészet tanára volt, és a betűk, a kalligráfia szeretetére engem is oktatott –, a tudatosan meglendülő vonalak világát már kisgyermekként jól ismerte, így korán megteremtette szellemi tartalommal átszőtt rajzkultúrájának összetéveszthetetlen jellemvonásait. S mihelyt a testet öltött forma parádéja a zenitre ért, csupán a tartalom elmélyítése nyújthatta számára a továbblépés valódi zálogát. A történelem mámorító aromája pedig, amely bűvkörébe vonta észrevétlenül, nemzeti fogantatású vallomásokat hívott életre portré- és műemléksorozatainak míves képtereiben.
Cseh igen szoros baráti kapcsolatot ápolt Gergely István elismert kolozsvári szobrászművésszel. Kettőjük világszemléletének lényegi azonossága, valamint műtermeik közvetlen szomszédsága motiválhatta Gergelyt is a hasonló tradíciókban gyökerező alkotások megálmodására. (A seregszemlén tizenhat hollófekete domborműve sorakozott a falakon: Ady Endre, Benedek Elek, Báthory István, Bethlen Gábor stb.). Végső soron így ölthettek alakot művelődéstörténetünk zászlóvivőinek hitelesen dokumentált, síkban és plasztikában is kivitelezett képmásciklusai. (Meglehet, talán épp akkoriban kezdett csírázni bennem is egy hasonló szándék – ami viszont csak évtizedekkel később valósult meg –, hogy a piktúra legnagyobbjainak állítsak emléket, ezúttal szélesebb értelmezésben, európai kitekintéssel, vászonra megfestve, miként azt nemrégiben a Nagymesterek című, reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnokát felidéző kötetemben meg is tettem).
Cseh Gusztival és Gergely Pistával sűrűn bejártuk Székelyföld szép emlékhelyeit; ilyenkor többnyire Alsócsernátonban horgonyoztunk le a Haszmann család múzeumértékű néprajzi gyűjteménnyel hívogató, vendégszeretetéről elhíresült birtokán. Ott, ahol ma a szelek cibálta óriásfenyők alatt Gusztinak cserzett kopjafa állít emléket immár örökkön tartó vándorútján; Gergely Pistának pedig saját keze munkája, a székely kultúrhistória neves szülöttjét, Bod Pétert ábrázoló szobra, amellyel az 1973-ban hivatalosan is kapunyitó Csernátoni Múzeumot, valamint a becses szülöttről elnevezett Közművelődési Egyesületet ajándékozta meg.
Nyári alkotótáborok már akkor hívogattak művészeket szép számmal Erdély-szerte.
Talán a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban működő volt a legismertebb mindahány közül. De szép pillanatok emlékeztetnek a Sepsiszentgyörgytől alig három kilométernyire meghúzódó Árkos településen eltöltött napokra is, báró Szentkereszty Béla romantikus környezetben bujkáló, csónakázótóval, hidakkal, ligetekkel tarkított kastélyának idilli hangulatokat sugalmazó egykori birtokán. Plugor Sándor festőművész (becenevén: PöSö) – akinek jó néhány remekbe szabott munkájával a budavári seregszemlén is találkozhattunk (Olvasó, Illyés Gyula illusztráció, Szilágyi Domokos emlékére, Önarckép stb.) – maga is jelen volt több alkalommal Árkoson. Festő létére eminens rajzolóként és illusztrátorként is tekintettünk rá; jellemzően fekete alapú fehér érrendszerekben lüktető rajzai, olykor barokkosan, máskor puritán dallamvonalak szűkszavúságával elbeszélve, igen népszerűek lettek.
Árkosra érkezésünk után, még pár napig Plugor, Gergely, Cseh és jómagam is, a környékkel való ismerkedés közepette önfeledten „kortyolgattuk” a szellemlazító perceket – ahelyett, hogy verejtékes munkával ütöttük volna agyon a kacérkodó helybéli romantikát. Így aztán igencsak váratlanul ért, amikor Sylvester Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Színház egykori színigazgatója, akkoriban a Művelődési Bizottság vezetője telefonon, némi aggodalommal a hangjában közölte: Nagy Ferdinánd, a megyei pártbizottság első embere egy órán belül látogatást kíván tenni a táborban, hogy bizonyságot nyerjen, miféle remekműveket hoztak létre a meginvitált mesterek. Persze bemutatható művek nem léteztek. Egyetlenegy sem. Legalábbis akkor még nem. A két fekete gépjármű pedig máris gördült befelé az egykor lópatákhoz szokott, békebeli időket megélt gyöngykavicsos ösvényszalagon.
Nem tehettünk mást: fogadnunk kellett az érkezőt. Méghozzá ott, ahol a kastély egyik szárnya alatt tisztes vinotéka húzódott meg, amely a téli hónapok mezőgazdasági konferenciáinak időszakában sokak kedvelt tartózkodási helye volt. Ominózus találkozásunkkor Gergely Pista, mihelyt mód nyílt rá, nyomban helyet foglalt Nagy Ferdinánd szomszédságában, a biztonsági legények pedig – borpince ide, borpince oda – (tán bizalom hiányában?) a magukkal hozott italosüvegeket helyezték el a terebélyes tölgyfaasztalon. S még mielőtt bármiféle diskurzus kezdetét vehette volna, Gergely határozott szókimondásával, eltaposhatatlan igazságérzetével, esélyt sem adva bárkinek a közbeszólásra, magával ragadón kezdte ecsetelni a Miklóssy Gábortól hallott teóriát, ami a „fejben” történő alkotás szükségességét helyezi mindenekkel szemben előtérbe. Ami közismerten arról szólt, hogy minél teljesebb művet szándékozunk létrehozni, annál elmélyültebben, időt sem kímélve érleljük bensőnkben az összerakható, apró részleteket. Eszerint tehát: azért nem láthatók még a művek, mert most készülnek. Mármint: mibennünk. Az elmélet újszerűségének meglepetése, úgy tűnt, váratlanul érte, és szíven is ütötte az első titkárt, aki ez irányú tájékozatlanságát palástolandó, már szóba se hozta a remélt látványképeket. Aztán jött még egy fagyott mosoly, még egy hűvös pohár bor, és további eredményes elmélyülést kívánva sietősen asztalt bontott, távozásra szánva el magát. Miközben a gépkocsi mélyfeketéje elnyelte testes sziluettjét, az egyik „közalkalmazott” még visszaröppent, az asztalról begyűjtötte az alig használt, kiváló párlattal töltött boros flaskókat, majd példás rendet hagyva maga után, csapattársaival tovaszállt.
Árkossy István
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Végre restaurálnák a történeti múzeumot
Az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum földszintjének és első emeletének teljes körű restaurálására készül az intézmény. Sanda Mantól, a múzeum szóvivőjétől megtudtuk: az ingatlan helyrehozatalához szükséges közbeszerzési eljárást a múzeum hirdeti meg, de a munkálatokat a Művelődésügyi Minisztérium finanszírozza közel hárommillió lejjel.
A közbeszerzést remélhetőleg e hónap végén vagy legkésőbb március elején hirdetik meg az Elektronikus Közbeszerzési Eljárások (SEAP) honlapján, jelenleg a feladatfüzeten dolgoznak. A múzeum vezetősége bizakodik abban, hogy a munkálatok már az idén elkezdődhetnek, ám ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy közbeszerzési eljárásra 45 napig lehet jelentkezni, majd ezt követően zajlik az elbírálás és az eredményhirdetés, illetve azt, hogy a vesztes cégek általában megfellebbezik a versenytárgyalás eredményét, akkor már nehezen valósítható meg az idei munkakezdés. A munkálatok becsült időtartama két év. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Hitélet – Jakubinyi György érsek 70 éves
Örvendetes esemény lesz holnap: 70. életévét tölti dr. Jakubinyi György érsek, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye 87. főpásztora.
Máramarosszigeten született 1946. február 13-án, ott végezte a középiskolát is. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben végezte teológiai tanulmányait. 1969. április 13-án szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök a szatmári egyházmegye részére. Négy évig a római pápai egyetemeken tanult tovább. Licenciátust szerzett teológiából és szentírástudományból. Visszatérte után püspöki titkár Szatmáron. Ezt követően 22 éven át a gyulafehérvári intézet szentírástudomány, valamint a héber és a görög nyelv professzora. A budapesti Pázmány Péter Akadémián szerzett teológiai doktorátust.
Fodor György piarista konfráter. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Natura 2000: még mindig nem kárpótolták az erdőtulajdonosokat
Parlamenti hivatalos kérdés formájában Románia miniszterelnökénél érdeklődött Moldován József a Natura 2000 védett erdőterületek tulajdonosainak járó kárpótlások kifizetésének folyósításáról.
A Natura 2000 területekre vonatkozó jogszabály-előírások értelmében a tulajdonosok nem termelhetnek ki fát az adott területről, mivel ezeknek különleges, védett státuszuk van, ezért kárpótlásban kellett volna részesülniük. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Apróka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.  – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Böjtös galuska
Történt, hogy 2010-ben egy vegetáriánus barátnőm vendégeskedett nálunk Frumószán. Ebédre mi galuskát ettünk, ő sajtot, túrót. Egyszer csak kérdezi, hogy kaphat-e egy galuskát...
– Ez apróka töltött káposzta, csak épp szőlőlapiba van tekerve – magyarázom.
Bólint, majd vesz egyet, villájával szétnyomkodja, megszaglássza, majd kijelenti:
– Ebben egy deka hús sincs!
– Óhhhh, már hogy ne lenne, nem épp vegetáriánusok az itteni emberek – okoskodok.
Addig-addig, hogy felhívom telefonon a galuska készítőjét, aki velem egyidős barátnőm egyben, és három éve gyakran főz nekünk. Ekkortájt még magázódunk, három esztendő nem elegendő számára, hogy egy tanárnőt letegezzen. Barátságunk negyedik évében adja be végül a derekát és tegezni kezd.
 De vissza a galuskához...
– Mónika, kedves, megmondaná nekem, hogy mit tett a galuskába?
– Hogy mivel töltöttem meg?
– Igen.
– Hagymát dinszteltem, tettem belé még murkot, egy kis rizst.
– Zöldet?
– Petrezselymet, egy kis kaport.
– S még mit?
– Sót, borsot...
– Egyebet?
– Igen, még az apróra vágott káposztalapit, egy kanál zsírt. Ez a tötelékje...
– Húst nem tesznek belé? – kérdem kikerekedett szemekkel.
– Tonár néni, húst a böjtös galuskába?
– Tesznek belé?
– Nincs hús a böjtös galuskába!
– Hány esztendeje küldi Kend nekem a böjtös galuskát?
– Harmadik böjtben vagyunk belélépvel – mondja.
– Nem vettem számát eddig, hogy nincs benne hús, na mondja meg!
Nevet.
– Azt kell jelentse, hogy finom, kedvire való! –mondja.
– Igen! Isten fizejse! – köszönök el.
– Jó szűvel! – köszön.
Tudja meg, aki még nem tudta, hogy a böjtidőben, a böjtös galuskában nincs hús. De húsval vagy nélküle, akit Csángóföldön galuskával, geluskával kínálnak, az ki ne hagyja!
(2016. február 8.)
Egy húshagyó keddnek napjáról
2010-et írunk, csodás év, negyedik esztendeje élünk Frumószán, befogadott a falu. S egyszercsak egy napon mind csak nyitják a kaput s hojzák a geluskákat. A geluska tiszta magyarul: galuska, apróka töltött káposzta, kisujjnyi, szőlőlevélbe, martilapuba, édes vagy savanyú káposzta levelébe tekerve. Mesébe illő nagyságú fazekakban főzik, fáskályha szélén, lassú tűzön.
Azon a húshagyó kedden a harmadik galuskás tál átvételekor igazán értetlenül tettem fel a kérdést:
– Tatiána, mondja má’ meg nekem, hogy mi lelte az asszonyokat ma, hogy mind nekem hojzák, küdik a geluskákat, főtten, krudan, mindenképpen?
– Holnaptól sirülünk bé a böjtbe, Tanár né’, hát együnk húsból bőven a mai napon, ezért főjzük s küdjük es, hojzuk es! – mondja nevetve.
– Isten fizejse! S ne meséjze el másoknak es, me nem tudtam.
Meséjzte vagy sem, nem tudom, de immán elmeséltem én szeretetvel,
(2010, húshagyó keddnek napján)
MÁTHÉ KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Telefonos helyzetkép: szaporodnak a számok
A Távközlést Szabályozó Hatóság (ANCOM) tette közzé, hogy 2015-ben 2 027 534 mobil telefonszám és 589 016 vezetékes telefonszám volt használatban, ami az előbbi kategória 77%-os főlényét jelzi.
A teljes 2 616 550 telefonszámból tavaly 70 373-mal nőtt az újak száma, ami jelentős fejlődésre utal, mivel 2014-ben 47 054-gyel, 2013-ban 22 844-gyel szaporodtak a távbeszélő vonalak. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja.
Csütörtök késő délutánig több mint 700 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro  – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 12.
Folytatást!
Kétség sem fér hozzá, hogy a rendszerváltás utáni időszak egyik legfontosabb eseménye az a bírói döntés, amellyel jogerősen húszéves szabadságvesztésre ítélték Alexandru Vişinescut, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát.
Az, hogy a bíróság kimondta: akkor sem mentesülhet senki az emberiesség elleni bűncselekmények miatti felelősségre vonás alól, ha 90 éves, a történtek óta pedig több mint ötven év eltelt, nem csupán azok vagy leszármazottaik számára szolgálhat elégtétellel, akiket annak idején politikai okokból zártak be valamelyik kommunista börtönbe, hanem mindenkinek, aki legalább részben megérte a velejéig embertelen kommunista rezsimet.
Azon persze lehet vitatkozni, milyen mértékben tétetett igazság, hiszen Vişinescu és a gyilkos rendszer egykori kiszolgálói békés öregkort és csillagászati összegű nyugdíjat érhettek meg, amelyet a rendszerváltás után még 26 évig élvezhettek. A lényeg mégis az, hogy – ha későn, és ha talán csak rövid időre is – felelősségre vonták, és ő is kipróbálhatja, milyen az élet a cellaajtó másik oldalán. Igaz, mindezt úgy, hogy még a jelenlegi siralmas romániai börtönviszonyok közepette is összehasonlíthatatlanul jobb dolga van, mint egykori áldozatainak, akik fölött élet-halál urának számított.
A folytatásban remélhetőleg minél több egykori kollégája tapasztalja meg, hogyan működik a 21. században a romániai büntetés-végrehajtás. Ugyanakkor azt is reméljük, nem áll meg itt a kommunista bűnösök felelősségre vonása. Propagandaszempontból ugyan látványos és hangzatos, ahogy politikai nézeteik miatt elítélt emberek haláláért és megkínzásáért felelős egykori pribékeket visznek el bilincsbe verve.
Csakhogy a börtönparancsnokoknak feletteseik is voltak – a belügyminisztériumban, a kormányban és természetesen a mindenható kommunista pártban. Az irányvonalat a legfelsőbb szinteken szabták meg, a parancsot a „burzsoá-földesúri-klerikális reakció” képviselőinek kiiktatására ott adták ki. Az ezen körbe tartozó, ma is élő főbűnösöknek, illetve a rendszer többi működtetőjének – például a bűnös munkájuk gyümölcsét mai napig élvező szekusoknak – a felelősségre vonása nélkül nem lehet teljes az elszámoltatás.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 12.
Sok a ki nem fizetett munka
Lassan halad a megyei könyvtár épületének felújítása 
Támogatás hiányában és főleg adminisztratív akadályok miatt lassan haladnak a 2012 tavaszán elkezdett felújítási munkálatok a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárnál.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, eddig a műemlék épület úgynevezett adminisztratív szárnyát sikerült felújítani, kezdve a mélyraktártól egészen a manzárd kialakításáig, és bár itt vannak még kisebb, befejezésre váró munkálatok, zömében használni tudják ezt az épületrészt. Az igazgató szerint, ha lett volna egy ütemezett támogatás, akkor négy-öt év alatt le lehetett volna zárni a teljes projektet, amit a tervek szerint szakaszosan kellett volna elvégezni: az adminisztratív részt követte volna a déli szárny felújítása, majd a főépületé. Első évben közel egymillió lejes finanszírozásról lehetett beszélni, azt követően azonban ezen összeg felét vagy rosszabb esetben alig egyharmadát folyósították, de voltak hosszabb időszakok, amikor egyáltalán nem volt pénz a munkálatok folytatására.
Szonda leszögezte, nem is a finanszírozás lassú üteme jelentette a legnagyobb gondot, hanem az adminisztratív buktatók. A könyvtár felújítását a szakminisztérium alárendeltségébe tartozó Országos Kulturális Örökség Intézete (Institutul Naţional al Patrimoniului – INP) bonyolítja le: ők hirdették meg a közbeszerzési eljárást, és ők választották ki a kivitelezőt. 
– Nekünk azért nehéz ez a helyzet, mert hiába vagyunk mi ennek a beruházásnak a haszonélvezői, nincs ellenőrzésünk fölötte, de sokszor még nem is tájékoztatnak róla – magyarázta.
Nagyon megnehezítette a projekt előrehaladását, hogy változott az intézetnél az elszámolási módszertan, és bizonyos típusú számlákat már nem fogadtak el. Ez azt jelenti, hogy sok ki nem fizetett munkával maradt a kivitelező, és innentől kezdődtek aztán a gondok. Az évek során cserélődtek az ellenmérnökök is, de az is bonyolította a helyzetet, hogy az a minisztériumi szakbizottság, amelynek feladata lenne jóváhagyni bizonyos költségek elszámolását, sokáig nem ült össze. 
Emiatt a két fék miatt nagyon össze van gubancolódva a beruházás, és ezt ki kellene valahogy simítani, megnézni, hogyan lehetne az elmaradt kifizetéseket rendezni, azonban a könyvtárigazgató úgy látja, hogy erre egyelőre nincs kellő akarat az INP-nél. Azt is megjegyezte, a tervezőkkel közösen felvállalták, hogy a könyvtár működését folyamatosan biztosítják. Ezt a vállalást sikerült tartani még akkor is, ha például az elmúlt két évben előfordult, hogy az olvasóteremnek le kellett állnia egy hónapig. Szonda reméli, legalább arra megoldást találnak, hogy a már elkezdett munkálatokat befejezhessék, ami a tárhelyet érinti.
Arra vonatkozó információval nem rendelkezik, hogy a művelődési minisztérium idei költségvetésében szerepel-e vagy sem a könyvtár felújítása, ellenben a Kulturális Örökség Intézete továbbra is foglalkozik vele, ugyanis kértek bizonyos dokumentumokat. 
– Tehát nem kizárt, hogy lesz idén is finanszírozás, de mindhiába jön a pénz, ha nem mozdítják ki a technikai részét a holtpontról–hívja fel a figyelmet Szonda Szabolcs. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 12.
Kísért a múlt
A kommunista román hatalom legrettegettebb szerve, a Securitate pribékjeivel első alkalommal másodéves középiskolásként találkoztam, 1976-ban. Akkor még nem tudtam, hogy ettől a pillanattól meghatározó szerepük lesz az életemben. Pedig sejthettem volna, ha egyszer a látókörükbe kerültem, akkor többé nem fognak szem elől téveszteni.
A kilétükkel viszont tisztában voltam, mert azokban az időkben az asszonyok már tatárok helyett a Securitatéval riogatták egymást és a gyerekeket. A kegyetlen és gyűlöletes román titkosrendőrség ugyanis a saját belátása, valamint kénye-kedve szerint járhatott el bárkivel szemben, és ezt fenntartások nélkül meg is tette. 
Ezért kísérhettek be engem is alig 17 éves fejjel a milíciára, és ezért faggathatott ott három szekustiszt az olvasmányaimról. Az már csak a lelki tortúra végeztével derült ki, hogy Móricz Zsigmond Erdély című regénytrilógiájának a népszerűsítése miatt vallattak órákon keresztül a vastag és rideg falak között. Az inkriminált köteteket annak rendje és módja szerint el is kobozták tőlem, és ráadásul még a magaviseleti jegyemet is lehúzatták, ami akkor nagyon súlyos büntetésnek számított. 
Hogy miért emlegetem fel a történteket? Mert napjainkban egyre több jel utal arra, hogy a diktatúra fenyegető árnyéka még mindig reánk vetül, és a történelem ismétli önmagát. Ismét könyveket, nemzetiszínű szalagokat és szobrokat koboznak el honfitársainktól, embereket tartanak megalapozatlan vizsgálati fogságban hónapokig, de az igazságtalan ítéletek kimondásától sem riadnak vissza, ugyanúgy, mint akkor.
Éppen ezért most, amikor egyre erőteljesebben kísért a múlt, az áldemokrácia leple alatt folyó visszarendeződést csak úgy tudjuk megakadályozni, ha szembenézünk annak veszélyével. Ha belátjuk, hogy napról napra kiszolgáltatottabbá és üldözöttebbé válunk. Ha mindezek tudatában megfogjuk egymás kezét, és közösen nekifeszülünk a zsarnokságnak, amíg még van, aki ezt megtegye.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 12.
Meddig süllyedhet a színház?
Olvasói levél 
A minap színházi előadásra invitáltak. Tekintettel arra, hogy kultúrestről volt szó, alkalomhoz illően öltözködtem. Hét óra előtt 10 perccel érkeztünk, szívélyesen fogadtak az ajtóban, majd miután kényelmesen elhelyezkedtünk székeinkben, türelmesen vártunk a kultúrbombára.
Az egérlyukba is bebújtam volna szégyenemben, szégyelltem magam mások előtt is, hogy kultúrszomjam enyhítésére ezt az előadást választottam. Bánkódtam az elveszített három óráért, bánkódtam a ruházatomért – jöhettem volna bátran koszos cipőben is –, hiszen az előadás körülbelül ezen a szinten volt. A primitív emberi viselkedés (böfögés, köpködés, szellentés) még színvonalas megnyilvánulás volt az elhangzó trágár beszédhez képest.
Merre tart a teátrum? Én vagyok maradi vagy a világ fejlődése vett más irányt? Van-e még közösségnevelő szerepe a színháznak? Kultúrszomjunk enyhítésére hová kellene fordulnunk? A színháznak a legprimitívebb emberi megnyilvánulásokból kell tőkét és megélhetést kovácsolnia magának? Vannak még igazi kultúrakedvelő emberek, akik éltetni tudnák az igazi színházat? Vajon a színháznak azt kell üzennie, hogy bátran lehet bárhol, bármikor, bármilyen közösségben szellenteni, böfögni, hátulsó zápfogat gyűrűs ujjal piszkálni, és persze szitkozódni, szidni a szenteket, lehozni a Jóistent az égből? 
Hol van az a kultúrbizottság, amely cenzúrázná, és megkímélne minket, átlag kultúrakedvelőket az ilyen jellegű előadásoktól?
A minap olvastam, hogy nem a szavak vagy cselekedetek maradnak meg, hanem az az élmény, amit egy ember vagy esemény nyújt. Nagyon szomorú élménnyel maradtam az előadás után, és sajnálom a mai fiatalságot, hiszen ha a színház ezt az utat követi, lehetőségük sem lesz az igazi értékek megismerésére.
Dr. András Pál, Sepsiszentgyörgy. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 12.
Az erdélyi magyarság problémáival szemben érzéketlen a nemzetközi közösség
A kisebbségi jogérvényesítés nemzetközi lehetőségeiről beszélgettek a Kulturális Autonómia Tanács rendezvényén. Számon kérhetőek még az 1918-as ígéretek?
Az erdélyi magyar kisebbség nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a nemzetközi kisebbségvédő szervezetek, amikor jogérvényesítésről van szó, és már nem érdekeljük annyira ezeket a fórumokat, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai kérdésként kezelték – derült ki a Kulturális Autonómia Tanács nemzetpolitikai kerekasztalán. 
A nemzetpolitika nemzetközi környezete volt a témája a rendezvénysorozat harmadik beszélgetésének, a meghívottak pedig Herner Kovács Eszter az MTA – Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézetétől, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE oktatója, nemzetközi jogász, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője és Magyari Tivadar, a BBTE oktatója voltak. 
Cél a külhoni magyarok megerősödése 
Hogyan definiáljuk a nemzetpolitikát a kisebbségi magyarok esetében – tette fel az első kérdést Pap-Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora.
Kántor Zoltán megfogalmazása szerint a nemzetpolitika a magyar állam és a külhoni magyar kisebbségek azon törekvése, hogy a külhoni magyarok megerősödjenek. A nemzetpolitika össznemzeti együttműködés, és eszményi esetben magába foglalja az összes szintet, és mindenki részt vesz ebben a nemzetépítésben. 
Ugyanakkor a nemzetpolitika további célja, hogy a külhoni magyar közösségek az összmagyar nemzetbe tartozzanak. 
Fábián Gyula nemzetközi jogász szerint minden népcsoport a másságának a megőrzésére törekszik, ezt a másságot pedig egy saját államban lehet a legjobb körülmények között megőrizni. Ezt nevezi a nemzetközi jog az önrendelkezés elvének, ugyanakkor nem minden népcsoportnak van megadva a lehetőség a külső önrendelkezésre, a nemzetközi jog megkülönböztet etnikai és nemzeti kisebbségeket, akik a belső önrendelkezés elérésére törekednek. A romániai magyar kisebbség egy állammal rendelkező, az önrendelkezés elérésére törekedő nemzeti kisebbség. 
Nincsen pontos nemzetközi jogi keret 
Arra a kérdésre, hogy ennek a belső önrendelkezésnek az elérésére milyen és mekkora teret biztosít a nemzetközi jogi keret, Horváth István elmondta, hogy az évek során sokat változott a helyzet, hiszen a kilencvenes évek elején Románia belügyként kezelte a kisebbségi kérdést, amelynek az alakításába nem szólhat bele külső tényező. Az akkori hatalom vélekedése szerint a kisebbségi kérdést a többség és kisebbség között kell megoldani, még akkor is, ha a kisebbség egyes kulturális, társadalmi és politikai, történelmi hagyományokon keresztül egy másik centrumhoz kapcsolódik. 
Ezzel szemben a kilencvenes évek közepén ez megváltozik, amikor nemzetközi nyomásra kétoldalú szerződéseken keresztül rendezték a kisebbségi kérdést. 
Nincsen pontosan rögzített jogi keret, és nincsenek egyértelmű tartalmi keretek sem– fogalmazott a szakember, viszont létrejött egy elvi keret, amely három szereplőt ismer el: a román és magyar államot, valamint a romániai magyar kisebbséget. Ennek az elvi keretnek a tartalma viszont mindig függ a két ország közötti viszonytól és a nemzetközi hangulattól egyaránt. A kisebbségpolitika alkufolyamatok sorozata egy változó viszonyrendszerben – fogalmazta meg álláspontját Horváth. 
A nemzetközi jogban alkalmazott be nem avatkozás elvét hozta fel Fábián, aki azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar kisebbség szempontjából Magyarország nem sérti ezt az elvet, ugyanis az erdélyi magyarokkal kapcsolatos észrevételei még nem befolyásolják a román kormány működését. 
Az Európai Unió nem akar a kisebbségi kérdéssel foglalkozni 
Az Európai Unió nem szeretne „főállásban” a kisebbségi kérdéssel foglalkozni, az egyéb nemzetközi fórumok pedig csak ajánlásokat tesznek, amelyek viszont nem kötelező érvényűek az államokra nézve. A kisebbségi jog fejlesztésére nincsenek lehetőségek, és Románia nagyon ügyel arra, hogy ne legyenek a kollektív jogok elismerve. Ezt bizonyítja az is, hogy Romániában 800 olyan jogszabály született, amely a kisebbségi helyzetet szabályozza, de ezzel szemben nincsen egy kisebbségi kerettörvény, ami szilárd alapot adhatna az esetleges további tárgyalásokra. 
Herner Kovács Eszter, az MTA kutatója hozzátette, hogy a nemzetközi fórumok csak ajánlásokat tettek a kisebbségi politikával kapcsolatban, ezek az ajánlások azonban nem voltak kötelező érvényűek, és be nem tartásuk nem járt semmilyen szankcióval. Ugyanakkor maga az ellenőrzési mechanizmus sem a kisebbségeket védi, hiszen az államok maguk készítik el a jelentéseket az országuk kisebbségvédelmi politikájáról, amelyet árnyékjelentésekkel csak módosítani lehet. 
A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt 
Horváth István szerint az őshonos kisebbségek az elmúlt tizenöt évben kevesebb teret kaptak, hiszen amíg a kilencvenes években biztonságpolitikai kérdésként kezelték ezeket a csoportokat, addig az elmúlt években más nemzetközi események hatására háttérbe szorult az ügyük. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt – fogalmazott a szociológus. 
Magyari Tivadar szerint azonban azt, hogy mit tehettünk volna másképp, más történelmi kontextusban, már nem érdemes feszegetni, mert mind Magyarország, mind pedig a romániai magyar kisebbségi elit azt tette, amit abban a pillanatban a legjobb tudása szerint a legjobbnak vélt. 
A kisebbségvédő fórumok érzéketlenek az erdélyi magyar kisebbségek problémáival szemben 
A nemzetközi kisebbségvédő fórumok érzéketlenek lettek az erdélyi magyar kisebbség problémáira, és ez azért van, mert nem azon a nyelven mondjuk el a követeléseinket, amelyet ezek a fórumok is megértenek. Nem fogékonyak a mi fejlesztési igényeikre, mert mi az ideális állapotokhoz képest mondjuk el a gondjainkat, ezzel szemben ők folyamatos előrelépésnek látják a romániai kisebbség jogi kereteit. Az erdélyi magyarság intézményes követeléseit nem értik - mondta el a véleményét Magyari.  Hasonló véleményen volt Horváth István is, aki szerint a nemzetközi fórumok csak egyéni jogsérelemmel foglalkoznak. 
Stratégiaváltás szükséges 
Meg kellene találni a közös nyelvet a nemzetközi fórumokkal, vélik a szakértők: stratégiaváltásra lenne szükség, és az egyéni jogsérelmeket kellene előtérbe helyezni. Így sokkal többet kellene beszélni a mindennapi diszkriminációról vagy akár a restitúcióról, mert ezekre még fogékonyak ezek a szervek. 
Magyari ugyanakkor hibának tartja azt, hogy a köztudatban elterjedt az a nézet, hogy kisebbségi kérdésben nem volt illő a történelmi érvet felhozni. Szerinte igenis érvelni kellett volna azzal, hogy az erdélyi kisebbségnek azért van szüksége önálló intézményrendszerre, mert az évszázadok alatt ebben szocializálódott, ebben polgárosodott vagyis valamikor kiépítette ezt, ezért továbbra is igénye van rá. 
Számon lehet-e kérni az 1918-as román ígéreteket? 
A beszélgetés talán legérdekesebb felvetése Fábián Gyula jogásztól származott, aki elmondta, hogy a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért akár kezdeményezni is lehetne az erdélyi, bánsági és magyarországi románok 1918-as ígéretének a nemzetközi fórumokon való számonkérését. Fábián ugyanakkor elmondta, hogy a nemzetközi jogban száz év az elévülési idő, ezért csak két évig lehetne még hivatkozni arra, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen a Romániával való egyesülést támogatók teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígértek a Romániához csatlakozó népeknek. 
Simon Mária Tímea. Transindex.ro
2016. február 12.
A szakmaiság és a városfejlesztési vízió a legfontosabb az RMDSZ számára
Mint 1992, az első szabad választások óta mindig, az RMDSZ ezúttal is a szakmaiságot és a város fejlődéséről alkotott koncepciót helyezi előtérbe akkor, amikor a szatmárnémeti városi tanácsosi listáját állítja össze, jelentette ki szerdán Kereskényi Gábor. A városi szervezet elnöke ismertette a jelöltállítás menetrendjét és kritériumrendszerét.
Ezek szerint mindazok, akik részt kívánnak venni a RMDSZ-frakció munkájában a következő négy évben, február 26-án délután 16.00 óráig kell eljuttatniuk szándéknyilatkozatukat az érdekvédelmi szervezet szatmárnémeti székházába. Ezt követően, március 11-én a 300 tagú városi küldöttség dönt majd a jelöltek rangsorolásáról.
A szándéknyilatkozat mellett a dokumentációnak tartalmaznia kell egy önéletrajzot (az egységes formanyomtatványt a székházból lehet elkérni), egy bizonylatot arról, hogy a szervezettel szembeni valamennyi kötelezettségének eleget tett az illető és egy írásos nyilatkozatot arról, hogy vállalja az RMDSZ programját. Szintén nagyon fontos, hogy a jelentkezőnek bizonyítani kell, az előző rendszerben nem állt kapcsolatban a Szekuritátéval, illetve be kell mutatnia a város fejlődésével kapcsolatos elképzeléseit.
„Vissza kell adnunk Szatmárnémeti méltóságát és önbizalmát! Ebben a nemes, de nehéz vállalkozásban mindenkire számítunk, hisz ezt a célt csak vállvetve, csapatmunkában tudjuk teljesíteni", fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Kereskényi.  „1992-től mindig a legkomolyabb, szakmailag leginkább felkészült tanácsosi csapatunk volt Szatmárnémeti városi tanácsában. A Szatmárnémeti RMDSZ az egységes, erős érdekképviselet megerősítését tűzi ki legfőbb céljául", jelentette ki a polgármester-jelölt. Éppen ezért a jelenlegi tanácsosoknak írásban kell beszámolniuk négyéves tevékenységükről, ezt pedig a szövetség vezetősége kiértékeli. A jelölteknek fontos kritériumoknak kell megfelelniük: komoly közösségi támogatottságuk kell legyen, nyitottaknak kell lenniük, szakmailag felkészültnek, a szervezet iránt elkötelezettnek. Az esélyegyenlőség jegyében az RMDSZ nagyobb súlyt kíván biztosítani a nőknek és a fiataloknak egyaránt.
„Meggyőződésem, egy frakció akkor lehet hatékony és eredményes, ha soraiban van műépítész, urbanisztikai szakember, jogász, az oktatás, a szociális élet terén jártas tag is", mondta a parlamenti képviselő.
„Városunk balkanizálódása csak és kizárólag széleskörű társadalmi összefogással állítható meg! Ugyanakkor tudatában kell lennünk annak, hogy a jelenlegi városvezetés újrázása esetén Szatmárnémeti újabb évekkel marad le nemcsak a közeli európai megyeszékhelyek viszonylatában (Debrecen, Nyíregyháza, Kassa, Ungvár), hanem a szomszédos romániai megyeközpontokkal szemben is (Nagybánya, Nagyvárad, sőt Zilah). Szívós munkával ezeket a kapcsolati szálakat újból össze kell forrasztani, a megingott bizalmat helyre kell állítani", fejtette ki az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke.
A politikus elmondta, a végső lista összeállítása és rangsorolása az MPP-vel való egyeztetés során alakul majd ki. „Várjuk a listára a Német Demokrata Fórum tagjait is, folyamatosan tárgyalásban vagyunk velük", válaszolta újságírói kérdésre. Elmondása szerint a jelenlegi tanácsosok közül egyelőre senki nem közölte hivatalosan, szeretné-e folytatni a munkát. „A jelenlegi frakció jó munkát végzett, becsülettel helytálltak! De ha valaki nem kívánja folytatni a munkát, tudjuk pótolni, rendelkezésünkre állnak a megfelelő szakemberek", jelentette ki.
A polgármester-jelölt szerint 9-10 tanácsos lehet a reális elvárás a júniusi választások után. „Ahhoz, hogy a polgármester véghez tudja vinni programját, támogatottságra van szüksége. Az igazán fontos stratégiai döntéseket a tanács hozza meg", jelentette ki Kereskényi Gábor. szatmar.ro
2016. február 12.
Akkor lehetünk hűek Márton Áron emlékéhez, ha vállaljuk örökségét
Megkezdődtek a Márton Áron-emlékév rendezvényei pénteken Csíkszeredában, a római katolikus püspök felszentelésének a 77. évfordulóján. „Ha Márton Áron közöttünk lenne, szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük” – jelentette ki Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a püspök születése 120. évfordulója alkalmából nyilvánította Márton Áron-emlékévvé a 2016-os évet, az ebből az alkalomból tartott rendezvények fővédnökségét Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke vállalta.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban tartott péntek délutáni ünnepi rendezvényen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a püspököt olyan emberként mutatta be, aki „nemcsak a gyulafehérvári püspökség, hanem az erdélyi magyarság és az egész magyar nemzet sorsát a vállára vette”. Tulajdonságai közül az alázatosságot és szókimondást emelte ki, megjegyezvén, hogy ha Márton Áron közöttünk lenne, ma sem hallgatna.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád. „Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
„Szóvá tenné azokat a sérelmeket, amelyeket az erdélyi magyar embereknek el kell szenvedniük – jelentette ki az államtitkár. – Kimondaná, ahogy nekünk is ki kell mondanunk, hogy hiába állítják hivatalos szervek, hogy Székelyföld nevű területi egység nem létezik, és jelképei ezért nem is számítanak regionális jelképeknek. Mi tudjuk, hogy ez nem igaz. Sőt hisszük és valljuk, hogy a székelyeknek elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy ezen a területen önállóan döntsenek ügyeikről” – fogalmazott Potápi Árpád.
MTI. Székelyhon.ro
2016. február 12.
Összeültek, hogy elutasítsák Buntáék határozatát
Érvénytelenítette az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete a városi szervezet azon határozatát, mely az idei önkormányzati választások előkészítését tárgyalta.
Egyetlen napirendi pont, az RMDSZ udvarhelyi városi szervezetének február 9-én elfogadott határozatának megvitatására ült össze csütörtökön a szövetség udvarhelyszéki elnöksége. A tizenöt tagú elnökségből csupán ketten hiányoztak, köztük Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester – tájékoztatnak a széki szervezet közleményében. 
A kommünikében kitérnek, mivel a városi szervezet döntése több határozatnak ellentmond (említenek SZKT-határozatot, udvarhelyszéki területi elnökségi és választmányi határozatot, illetve működési szabályzatot), és hamarosan itt az előválasztás ideje, „az elnökség egyhangú szavazattal érvénytelenítette az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének szóban forgó határozatát”.
A közleményben ugyanakkor hozzáteszik, hogy „a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság február 8-án hozott értelmezési határozata szerint a területi szervezet elnöksége hatáskörének megfelelően, szabályszerűen rendelkezett az urnás előválasztás eljárási rendjéről”. A bizottságra hivatkozva írják, hogy az „előválasztási szabályzat szükségtelen módosítása sértené az előreláthatóság elvét, és ez által a személyek választásához, illetve választhatóságához való alapjogot”. Székelyhon.ro
2016. február 12.
Nagyon bizonyítani akar a rendőrség Székelyudvarhelyen
Egy hét alatt félmillió lejre bírságolt és ijesztően soknak tűnő közbiztonsági, közlekedési és gazdasági bűncselekményt tárt fel a Hargita megyei rendőrség Székelyudvarhelyen. Szóvivőjük szerint ellenőrzési akcióikat folytatják. „Nem igaz, hogy a hatóságok nem urai a helyzetnek a városban” – jelentette ki a Maszolnak az elmúlt hetek bűncselekményeinek visszhangjára utalva Gheorghe Filip.
A Hargita megyei rendőrség múlt csütörtök óta fokozta jelenlétét Székelyudvarhelyen. A szóvivőtől megtudtuk, hogy ezen a héten három bűncselekményt lepleztek le, 320 kihágást észleltek és összesen 256 ezer lej bírságot szabtak ki. Mint ismert, a múlt héten 270 ezer lej bírságot róttak ki, több mint egy tucat bűncselekményt lepleztek le, huszonöt gépjárművezetői jogosítványt vontak be, emellett házkutatásokat tartottak és több személyt előállítottak.
Ezen a héten a közbiztonság terén két bűncselekményt jegyeztek, hat kihágást büntettek, és 8600 lej értékben bírságoltak. Összesen 153 személyt igazoltattak, és 19 személyt kísértek be kihallgatásra, „rendőrségi ügyek” tisztázására.
Nem menekültek az autósok sem. A rendőrök 291 közlekedési kihágást büntettek, 82 ezer lej bírságot szabtak ki, 14 sofőr gépjárművezetői jogosítványát és 20 gépkocsi iratait vonták be különböző törvénysértések miatt az elmúlt négy napban.
Akár csak a múlt héten, a rendőrök ezen a héten is felkerestek kereskedelmi egységeket. Harminc vállalkozásnál tartottak ellenőrzéseket, 23 kihágást büntettek, 88 500 lejes bírságot szabtak ki, és 800 lej értékben koboztak el árut. A rendőrség ugyanakkor 41, fegyerviselési engedéllyel rendelkező személynél tartott ellenőrzést, és feltárt egy, a fegyverviseléssel kapcsolatos bűncselekményt.
"Székelyudvarhely biztonságos város"
„Azt akarjuk, hogy Székelyudvarhely polgárai biztonságban érezzék magukat” – jelentette ki az akcióikról a szóvivő. Gheorghe Filip elmondta, az ellenőrzéssorozat összefügg a városban az utóbbi időben történt bűncselekményekkel, többek között egy lövöldözős incidenssel. Nem tagadta: az intézkedés válasz a helyi civil társadalom néhány ismert személyiségének vádjára, miszerint a hatóságok tehetetlen szemlélői a városban elhatalmasodó erőszakos bűncselekményeknek.
A szóvivő azonban hangsúlyozta: a rendőrség eddig is végzett közúti, közbiztonsági és gazdasági ellenőrzéseket Székelyudvarhelyen, de ezt korábban nem verték nagydobra. „Most valóban nagyobb a rendőri jelenlét a városban, és szándékosan nagyobb nyilvánosságot biztosítunk a bűnüldözés terén elért eredményeinknek, az ismert okok miatt” – magyarázta. Hozzátette, meg akarják mutatni: nem igaz, hogy a hatóságok Székelyudvarhelyen nem urai a helyzetnek, és az erőszakos bűncselekmények ellenőrizhetetlenné váltak.
Gheorghe Filip cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy az ország minden sarkából, például Călărași megyéből érkező rendőrök is részt vesznek az ellenőrzéseken. Ugyanakkor leszögezte: lehet, hogy a sajtóközleményeikben ismertetett számok (egy hét alatt félmillió lejes bírság) ijesztőnek tűnnek, de Székelyudvarhely az egyik legbiztonságosabb város Székelyföldön, sőt országosan is azok közé a településekhez tartozik, amelyekben átlag alatti a bűncselekmények száma.
„Nem szabtunk határidőt”
Arra a kérdésünkre, miszerint nem áll fent a veszély, hogy átesnek a ló túlsó oldalára, és a folyamatosan érzékelt rendőri jelenlét miatt a székelyudvarhelyiek nem nagyobb biztonságban, hanem megfélemlítve érzik majd magukat, Gheorghe Filip kijelentette: a rendőrségi jelenléttől csak a törvényszegőknek kell tartaniuk. „A tisztességes polgároknak nincs okuk félelemre. Mi bármikor a rendelkezésükre állunk, amikor szükségük van segítségre” – fogalmazott a szóvivő.
Gheorghe Filip nem tudott válaszolni arra a kérdésünkre, hogy meddig tart a fokozott rendőri jelenlét a városban. „Nem szabtunk meg erre határidőt” – jelentette ki. maszol.ro
2016. február 12.
KMAT-ülés – Tőkés: az autonómia ügyében elengedhetetlen a nemzeti összefogás
Tőkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke szerint a külhoni magyarság önrendelkezése az, amelyen a nemzetpolitika nyugodhat, és ebben a kérdésben elengedhetetlen a nemzeti összefogás.
Tőkés László a KMAT pénteki, budapesti ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: jó hangulatú ülésen tárgyaltak, amelyet Szilágyi Péter helyettes államtitkár nyitott meg, és jelen volt az autonómiaügyek koordinátoraként Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is.
Az erdélyi politikus, aki részt vett a magyar kormánypártok lillafüredi kihelyezett frakcióülésén, a kormányfőt idézte, miszerint eljött ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának. Ez különösen fontos az autonómia ügyében - mutatott rá Tőkés László, kiemelve: felül kell emelkedni a pártpolitikán.
A külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, és amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, és ebben elengedhetetlen a nemzeti összefogás - összegzett. Hozzátette: folytatni kívánják a magyar önrendelkezés ügyében megkezdett munkát.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy Romániában érvényesül-e a gyülekezési jog - mutatott rá. Jelezte: megpróbálnak fellépni a tervezett közigazgatási átalakítás ellen, amely még mindig Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett, és szeretnék kinyilvánítani a közösség akaratát Székelyföld autonómiájára. Egyértelmű, ezt otthon kell kiharcolni, és rájuk olyan mértékben figyelnek, amekkora súllyal megjelennek - mutatott rá, hozzátéve: bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, nem lankad az autonómiamozgalom.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyar van a legnehezebb helyzetben a külhoni magyar közösségek közül. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell tartani az ottani magyarságot - hangsúlyozta, hozzátéve: Ukrajnában az autonómiatörekvések szempontjából különösen nehéz a helyzet, az ukrán elit rendkívül érzékenyen viszonyul minden ilyen elképzeléshez. Kitért az ottani magyarság választási sikereire, és reményét fejezte ki, hogy a decentralizáció során olyan közigazgatási egységet lehet létrehozni, amely segíti a magyarság törekvéseit.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója szerint a teljes körű autonómia megvalósításáért kell harcolni. De ahhoz, hogy amikor ez megvalósul, még éljenek az adott külhoni területeken magyarok, tűzoltómunkára van szükség - közölte. Kitért az intézet tevékenységére, a jogsegélyszolgálatukra, és azt mondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között. Egyik ilyen lehetőségként vetette fel a kisebbségi monitoring rendszer - amelyet legutóbbi, tusnádfürdői ülésén hagyott jóvá a KMAT - területén való együttműködést. MTI
2016. február 12.
ESÉLY A CSÁNGÓ KULTÚRÁNAK
Írtam korábban e lap hasábjain Faragó Laura népdalékes és Lakatos Demeter csángó költő munkásságáról. A csángóság sorsával kapcsolatos, akkor fölmerült kérdéseinkre választ kaptunk Gábor Felicia Csángó élet című könyvének bemutatóján a Józsefvárosi Galériában.
Maga a kiadvány is egyfajta válasz: fönnmarad-e a teljesen egyedülálló, Árpád-kori (de bármilyen kormegjelölést alkalmazhatunk, mert igazából fogalmunk nincs, annyi bizonyos, hogy az Ómagyar Mária-siralomban egy csángót jóval kevesebb meglepetés ér, mint egy pestit) archaizmusokat tartalmazó csángó nyelvjárás? Létrejöhet-e újból egy nyelvet és hagyományokat gondozó, múltat és jelent jövővel összekötő csángó írástudó értelmiség?
Nem véletlen, hogy a könyv címe Csángó élet, nem pedig a Csángók pusztulása, hányattatásai, szenvedéstörténete, nyelvi genocídiuma, apokalipszise és nemzethalála. Miképpen az sem véletlen, hogy a borítón nem szomorú, az élet vad viharaiban megrendült, fekete-fehér nénik és bácsik szociofotója látható, hanem egy tündökletes szépségű asszony autentikus viseletben, ki büszkén, bizakodón, mosolyogva néz a jövőbe.
És ez most nem valamiféle álnaiv, direktmarketinges propagandalelkendezés, hanem pontosan az, amire a csángóknak igenis szükségük van.
Gábor Felicia 13 és fél évesen került Csíkszeredába, s kezdett magyar nyelven tanulni, majd Magyarországra jött, ma is Budapesten él. Bákó közelében, egy Lujzikalagor nevű kis faluban nőtt fel, tízgyermekes családban – ez utóbbi nem számított ritkaságnak. A rend kedvéért tegyük azért hozzá, hogy itt most kifejezetten a moldvai csángóságról beszélünk, a Kárpátok és az orosz határ között élőkről. Ahogy Gábor Felicia mondja: a nagymamák még élnek, mint a csángók, az unokák pedig olaszul beszélnek – a meglepőnek látszó tény a Ceausescu-rezsim bukása utáni időknek köszönhető, mikor a moldvai csángók jó része Olaszországban talált munkát. Itt a román nyelv ismerete miatt könnyen tanultak olaszul, becsületességük és szorgalmuk miatt hamar integrálódtak, másrészt szülőföldjüktől távol is őrizték szokásaikat, Felicia fel is idéz egy kedvesen abszurd jelenetet, mikor a csángó legények az egyik leány olasz vőlegényének kezébe nyomják a legkisebb harangot, s hejgetni tanítják, hogy az óévbúcsúztató, újévköszöntő, termékenységvarázsló urálásban részt vehessen.
Csuda dolog teljesen hiteles és személyes beszámolót olvasni egy olyan közösség életéről, ahol a fejfájást hatékonyan gyógyítják vízbe vetett égő üszökkel, keresztvetéssel vagy köpködéssel – csángó akupunktúra, kacag Gábor Felicia, aki ma is reflexből megköpköd minden újszülöttet megigézés ellen, s szörnyű lelkifurdalása támadna, ha nem tenné –, ahol másfél hétig tart a lakodalom, és ha ribancot kér valaki tőlünk, az nem hirtelen támadt gerjedelmét csillapítaná, csupán konyhatörlőre van szüksége.
Nemcsak remek beszélgetés esik a könyv kapcsán a szerző tapasztalatairól Csender Levente íróval, és nemcsak Mokány Róza énekli a hol nagymamájától, hol lujzikalagori kislányoktól tanult népdalokat, amikben Krisztus vére a szentkereszt fa tövébe hull, hanem bemutatják azt is, milyen összetett küldetés felölteni a könyvborítón is látható csángó ruhát.
Gábor Felicia percekig tekergeti magán a katrincát meg a bernécet, amit jaj, de szorosra kell húzni – a nyájas olvasó járjon csak utána, mi a katrinca meg a bernéc, de nem nehéz kitalálni –, és mesél a templomba menés előtti „kendőellenőrzésekről” is, a reggeli sorban állásról gondos édesanyjuk színe előtt: helyes-e a kendő?
A könyv kimondott célja, hogy a 29 faluban, ahol magyar nyelvű tanítás is folyik – ha küzdelmesen is, a román tanár több helyen köszönni sem hajlandó a magyarnak –, legyen a gyerekeknek az ő, eredeti nyelvükön íródott könyv a kezükben, hiszen a csángóknak se ábécéjük, se szótáruk… Ha Gábor Felicia, a könyv előszavát író, szintén csángó szerző Iancu Laura és a hozzájuk hasonló, elhivatott írástudók munkájának gyümölcse beérik, a csángó kultúrának nemcsak a múltjáról, hanem a jövőjéről is beszélhetünk.
Juhász Kristóf
Gábor Felicia: Csángó élet. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015. Magyar Idők (Budapest)
2016. február 13.
Üdvözlet a nem létező régióból
A térség vendégforgalmi lehetőségeit népszerűsíteni hivatott Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség bejegyzését elutasította a marosvásárhelyi táblabíróság, mert szerintük Székelyföld nevű közigazgatási egység nincs. Tehát nem létezik.
Márpedig ami nem létezik, azt népszerűsíteni sem lehet – érvelnek a Székelyföld fővárosában székelő bírák. Hogy például Bukovina sem közigazgatási egység, mégis lehet zászlaja, s lehet turisztikai célpontként népszerűsíteni?
Az más. Ők nem magyarok, nem másodrangú polgárok, nem nemzetbiztonsági kockázati tényezők. Lényegében ezt mondják ki a bírák, akik az ítélet indoklásában a kettős mérce alkalmazását úgy magyarázzák ki: Barcaság, Bukovina és más hasonló régiókkal szemben Székelyföldet azért nem lehet népszerűsíteni még vendégforgalmi célokkal sem, mert etnikai alapon „szerveződik”. Tehát alkotmányellenes.  Oly gyakran hangoztatják a fenti szavakat, oly jól ismerjük már ezt az egész, pofátlan, hazug, mélységesen felháborító és mélységesen megalázó érvelést, hogy azt is tudjuk: sem a jogegyenlőség, sem a tolerancia, sem a legközérthetőbben kifejtett történelmi-földrajzi-kulturális érvrendszer nem tudja azt megdönteni.
A beletörődés helyett talán nem volna érdektelen eljátszanunk az ötlettel, hogy milyen lehetőségeket rejt magában ez a valóságot, létünket is tagadó szentencia. Miként tudnánk például nem politikai, hanem kevésbé konvencionális eszközökkel rámutatni jogsérelmeinkre, a létünket is tagadó, bennünk kizárólag veszélyforrást látó hatalmi politikákra? Diplomáciai, politikai, gazdasági, társadalmi marketing-eszközként használhatnánk létünk tagadását, és a szlogenen sem kell törnünk a fejünket, hisz adott: Székelyföld, a nemlétező régió vagy Székelyföld, a régió, amely nem létezik. S ha már a román média félretájékoztat, érdemes volna más kommunikációs csatornákon is próbálkozni, hiszen a közösségi oldalak nyilvánossága rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy rámutassunk és felhívjuk a román és a nemzetközi közvélemény figyelmét eme abszurditásra. Mi volna, ha felmutatnánk, hogy például a kürtőskalács, amit oly nagy kedvvel fogyasztanak, a borvíz, amivel szomjukat oltják – Székelyföldről származik, a nemlétező régióból. Vajon válthatna-e ki érdeklődést, szimpátiát, ha például a térség vendégforgalmi különlegességeit bemutató fotók, kiadványok, honlapok egy „nemlétező” térségbe csalogatnák az érdeklődőket? Vajon miként reagálnának többségi nemzettársaink, ha például képeslapokkal árasztanánk el és üdvözölnénk őket a szomszédból, a nem létező régióból? Vajon felkapnák-e fejüket az ország-világ más vidékeiről érkezők, ha azzal szembesítenénk, hogy nem létező helyre jöttek?
Vajon sikerülhetne-e a józan gondolkodás, a gúny fegyverével nevetségessé tenni és megtörni a nemzetféltés, a gátlástalan asszimilációs törekvés, a hatalmi gőg oly kemény falát?
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 13.
Jogainkról fiataloknak
Három ügyvéd, egy gyakorló jogász, valamint több jogtanhallgató összefogása révén született meg az elsősorban fiataloknak szóló Jogi Kisokos című zsebkönyv, melyet szerda este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Ez a 2014-ben létrehozott Jogaink Egyesület első kiadványa, egyelőre korlátozott példányban érhető el, de szerkezetét, tartalmát tekintve nagy érdeklődésre számíthat. A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda meghívására Takács Kató Kata, a Hunyad megyei ügyvédi kamara tagja, a kiadvány egyik szerzője ismertette egyrészt az általános megfogalmazás szerint az erdélyi magyarság jogainak védelmével foglalkozó egyesület tevékenységét, másrészt a Jogi Kisokost. Mint kiderült, az önkéntes alapon működő kolozsvári székhelyű szervezet tevékenysége a kisebbségi létből fakadó jogok védelme mellett tulajdonképpen több lábon álló tájékoztató és jogsegélyszolgálatot is végez. Előadásaikkal igyekeznek közelebb hozni a fiatalokhoz a jog, a törvényes rend világát – az iskolákban például interaktív szerepjátékok segítségével, pereket szimulálva, mesehősök büntetőjogi felelősségét vizsgálva –, illetve a nyári időszakban fesztiválokon külön sátort működtetnek, ahol a résztvevők kérdéseire igyekeznek válaszolni. Emellett az egyesület honlapján – a Jogaink.ro oldalon – online jogsegélyszolgálatot tartanak fent. Gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy az érdekeltek hátrahagyják kérdéseiket a rendelkezésükre bocsátott felületen, majd választ kapnak az önkéntesektől – a már gyakorló ügyvédektől, valamint a szintén önkéntesként tevékenykedő jogtanhallgatóktól. Takács Kató Kata szerint, amennyiben olyan panasszal fordulnak hozzájuk, amely az illető etnikai hovatartozása miatti hátrányos megkülönböztetéshez, meghurcoltatásához köthető, akkor díjmentesen vállalják a jogi képviseletet is. Az egyesület céljai között szerepel a kiadványok szerkesztése. A Jogi Kisokos az első ilyen, megjelenését pályázati forrásokból fedezték. A kiadványt Takács Kató mellett Kis Júlia és Silye Attila kolozsvári ügyvéd, valamint Bitai Tünde jogász jegyzi. A százoldalas, tizenkét fejezetre tagolt zsebkönyvből egyelőre háromezer példányt nyomtattak, elsősorban Kolozs megyei tanintézetek kapják ezeket, de hamarosan elektronikus formában is elérhető lesz. Takács Kató Kata szerint igyekeztek, hogy a fiatalokra vonatkozó jogok és kötelezettségek ismertetése mellett útmutatóval is szolgáljanak, hogy jogsérelem esetén kihez fordulhatnak segítségért, milyen lépéseket kell megtenniük. Olyan gyakorlati tudnivalókkal is szolgálnak, hogy például milyen jogokkal élhetnek, amennyiben megbírságolják, esetleg letartóztatják, vagy más hatósági eljárás indul ellenük.  A fejezetek témakörök szerintiek, melyek a gyerekeket, fiatalokat érinthetik. Az alapjogokon kívül az egészségvédelem, a szexualitás, a család, az oktatás, a tulajdon, a szerződések, az öröklés, a munka és az önkéntesség főbb jogi vonzatait taglalják. Külön fejezetek foglalkoznak a szabálysértésekkel, valamint a büntetőjogi felelősséggel, és mivel fiataloknak szól, az internethasználat és a szerzői jogok zárják a kiadványt.
Amint a bemutatón is elhangzott, olyan alapvető kérdésekre ad választ a zsebkönyv, mint például mikortól jogalany valaki, mi minősül kisebbségi jognak, milyen kortól felelős és miért a kiskorú, mit várhat el például az egészsége védelme szempontjából, diákként milyen specifikus előnyei vannak (így a vakációhoz való jog), tulajdont birtokolhat-e, örökölhet-e, illetve mit kezdhet a hagyatékkal és tulajdonával, szerződhet-e vagy sem. Emellett a 18 év alattiak munkavállalási lehetőségeit is tisztázza, amint azt is, hogy a szexuális élet milyen körülmények között lehet törvényes ezen korosztály esetében. Újságírói kérdésre válaszolva Takács Kató Kata elmondta: tankönyvként nem, de kiegészítőként el tudnák képzelni a zsebkönyv használatát az iskolákban. A szerzőknek ugyanakkor nincs lehetőségük oktatni, mivel az ügyvédi minőség összeegyeztethetetlen a közhivatalnokival, így a tanári pályával is.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 13.
Autonómia csak nemzeti összefogással
Másfél év után ült össze újra a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) tegnap Budapesten, a testület napirendjén szerepelt a Kárpát-medencében azóta történtek értékelése, az autonómia ügyének számbavétele a tagszervezetek beszámolója alapján, az európai, nemzetközi helyzet áttekintése az autonómiaküzdelem vonatkozásában.
Tőkés László, a KMAT elnöke szerint külhoni magyarság önrendelkezése az a politikai intézmény és érték, amely a nemzeti felemelkedés célját szolgálja, és amelyen nyugodhat a nemzetpolitika, és ebben elengedhetetlen a nemzeti összefogás. Orbán Viktort idézve, miszerint eljött az ideje az improduktív belső konfliktusok lezárásának, Tőkés kiemelte, az autonómia ügyében felül kell emelkedni a pártpolitikán. 
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a közelgő székely szabadság napjára hívta fel a figyelmet. Ez a március 10-e arról is szól, hogy Romániában érvényesül-e a gyülekezési jog – mutatott rá. Jelezte: megpróbálnak fellépni a tervezett közigazgatási átalakítás ellen, és szeretnék kinyilvánítani a közösség akaratát Székelyföld autonómiájára. Egyértelmű, ezt otthon kell kiharcolni, és rájuk olyan mértékben figyelnek, amekkora súllyal megjelennek – mutatott rá, hozzátéve: bíznak abban, hogy be tudják bizonyítani, nem lankad az autonómiamozgalom. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a kárpátaljai magyar van a legnehezebb helyzetben a külhoni magyar közösségek közül. Ebben a nehéz helyzetben is meg kell tartani az ottani magyarságot – hangsúlyozta, hozzátéve: Ukrajnában az autonómiatörekvések szempontjából különösen nehéz a helyzet, az ukrán elit rendkívül érzékenyen viszonyul minden ilyen elképzeléshez. Kitért az ottani magyarság választási sikereire, és reményét fejezte ki, hogy a decentralizáció során olyan közigazgatási egységet lehet létrehozni, amely segíti a magyarság törekvéseit.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) igazgatója szerint a teljes körű autonómia megvalósításáért kell harcolni. De ahhoz, hogy amikor ez megvalósul, még éljenek az adott külhoni területeken magyarok, tűzoltómunkára van szükség – közölte. Kitért az intézet tevékenységére, a jogsegélyszolgálatukra, és azt mondta: sokféle együttműködési lehetőség van a KMAT és a KJI között. Egyik ilyen lehetőségként vetette fel a kisebbségi monitoring rendszer területén való. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 13.
Számonkérés vagy gyűlöletbeszéd?
Gyűlöletbeszéddel vádolja azokat a politikai ellenfeleit Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, akik ráirányították a figyelmet a nagyváradi Ady-központ körüli rendellenességekre. Szabó Ödön a Bihari Napló tegnapi számában reagált Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete elnökének vádjaira. Csomortányi kedden sajtótájékoztatón hívta fel arra a figyelmet, hogy Nagyváradon az elmúlt hetekben teljesen lebontották azt az Ady-központot, amelyet 2003–2004-ben a magyar állam támogatásával épített fel az RMDSZ-hez közel álló Mecénás Alapítvány. A politikus követelte, hogy az alapítványt létrehozó helyi RMDSZ-vezetők számoljanak el azzal a 800 ezer euróval, amely az Ady-központ felépítésére kapott magyar állami támogatásból szerinte eltűnt.
Szabó Ödön a Bihari Naplóban közölt írásában a választási kampányra időzített, a magyarságot megosztó gyűlöletkampánynak minősítette a számonkérést. „Mára kiderült egyértelműen, hogy nem mozgósít a több párt. Kiderült, hogy az RMDSZ folyamatos gyalázása csak elbizonytalanította a magyarokat” – állapította meg a politikus. Szabó Ödön úgy vélte, a szélsőségesen nacionalista román pártok gyűlöletbeszéde „nem ártott a magyarok önbizalmának, egységének, jövőbe vetett hitének annyit, mint az olyan emberek, mint Csomortányi (István), Szilágyi (Zsolt, az EMNP elnöke), Tőkés (László, az EMNT elnöke) magyar nyelvű, ezért hitelesebb gyűlöletbeszédei”. Szabó Ödön úgy vélte, hogy az Ady-központ ügyét felemlegető politikusok hazudnak, valós tényeket kavarnak valótlanokkal, válaszában azonban nem tért ki arra, hogy melyek a valótlan állítások. együttműködést. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 13.
Hányan élünk
A Kovászna megyei személynyilvántartó hivatal összesítése szerint 228 524-en rendelkezünk Háromszéken nyilvántartott lakhellyel. 2015-ben összesen 20 740 személyazonossági kártyát állítottak ki. 63,7 százalékuk igazolványcsere, 20,5 százalék lakcímcsere, 11,9 százalék a 14 évet betöltött ifjak első igazolványa.
Az elmúlt esztendőben 24-en igényeltek névváltoztatást (nevük vagy keresztnevük módosítását), az összes igénylést kedvezően oldották meg. A megyei adatbázisban különböző megjegyzéssel szereplők: 2313-an külföldön tartózkodnak, 793-an elköltöztek, de nem jelentették be, 440-en nem tartózkodnak a jelzett címen, 44-en valószínűleg elhunytak, 38-an egyéb megjegyzéssel szerepelnek, 124 adatai tisztázására bekéretett polgár nem válaszolt. Az elmúlt év folyamán 3913 személy nevére kértek adatellenőrzést: 833-at a belügyminisztérium, 65-öt a védelmi tárca, 2108-at más minisztériumok, 645-öt gazdasági egységek, 262-t természetes személyek. Szolgálati ügyben 1260 személy adatait vizsgálták meg.(sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 13.
A hetvenes évek politikai enyhülete: színén és fonákján (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában 1.
Az időszak politikai kétarcúságának sajátságos tüneteként – a képlet, utólag nézve, valójában drámaian egyszerű – a rendre születő, s határozottan a nemzeti kisebbségek védelmét, támogatását célzó, deklaráltan többnyire diszkriminációellenes törvények és rendeletek a valóságban részben vagy egészében másképp valósultak meg, mint ahogy a papír szerint kellett (vagy épp nem is kellett) volna.
Esetleg megszületett a törvény, de nemhogy másképp, sehogy nem ültetik át gyakorlattá. Kihirdetik, de nem tartják (tartatják) be. Vagy nem hirdetik ki a törvényt, de betartatják. Aligha kell plagizálásnak tekinteni a főtitkár ország-irányítási metódusát, az a kommunizmus felé vivő út módszertanának, a taktikának és stratégiának mindenképp önálló, a hely sajátosságaihoz, politikai-társadalmi, de főként etnikai körülményeihez igazított, mondhatnánk, jogdíjas szellemi terméke, sok elemében mégis kísérteties hasonlóságot mutat a Rákosi-féle módszertannal. 
A pártállam egy kézben koncentrált hatalma; a félelemre épülő személyi kultusz; az irodalmi-művészeti élet, a sajtó fölötti párturalom; az embereket rettegésben tartó hatalmi gépezet, ott az ÁVÓ, emitt a Securitate; a folytonossá tett kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a törvények önkényes alkalmazása miatt számos törvénykezési szokás szoros hasonlóságot mutat. S a háttérben mindkét országban Sztálin, a generalisszimusz ’53-as haláláig valós, Romániában ekkor már csak – bár igen virulens – szellemalakja sejlik. Néhány példával illusztrálhatjuk ezt a húzd meg, ereszd meg, egyet a nemzetállamért, egyet a kisebbségekért pártpolitikát. (A dokumentumokat, adatokat Vincze Gábor kisebbségtörténeti kronológiájából válogattuk: htp.//vicze.adatbank.transindex.ro).
1969 márciusában megjelenik a tanszemélyzet szabályozásáról szóló törvény, amely előírja, hogy azokban az iskolákban, ahol a tanítás az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén történik, „az előadó személyzetnek és a kisegítő tanszemélyzetnek ismernie kell a tanítási nyelvet”. A július 3-ai minisztertanácsi rendelet megerősíti a nemzeti kisebbségeknek azt a jogát, hogy azokból a tantárgyakból, melyeket nem román nyelven tanultak, az anyanyelvükön vizsgázzanak. A jogszabálynak van egy kitétele is: szankciókat helyez kilátásba azok ellen, akik a rendeletet nem tartják tiszteletben, ez meglepőnek, reményre okot adónak tűnt egészen addig, amíg 1972-től el nem kezdődik a magyar iskolák általános romanizálása. 
1970. január 1-jén megalakul Bukarestben a Kriterion Könyvkiadó. Főszerkesztője Domokos Géza. A kiadó 1970 és 1989 között magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg több mint 21 millió példányban, és hatalmas irodalmi föllendülést is hozott. A legtermékenyebb időszak 1972–1980 közé tehető, ám az 1985 utáni években már csak évi 68–86 művet adtak ki, a rendszerváltozás utáni nehéz gazdasági helyzetben pedig azzal próbálta fönntartani magát a kiadó, hogy a korábban a cenzúra által betiltott, azaz a kiadástól a nyolcvanas években eltiltott műveket rendezte sajtó alá (Tiltott könyvek – szabadon), azok pedig az évek során egyre szaporodtak: több mint ötven „index-kiadvány” bizonyítja ezt.  1970. október 23-án Bukarestben megjelenik a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja, A Hét első száma. Főszerkesztője Huszár Sándor, helyettese Gálfalvi Zsolt. De már 1971. május 28-án a cenzúra kiveszi a lapból az egyik cikket, amely a magyar nyelvű feliratokról szól. Ilyen feliratok lényegében nincsenek is, csupán két megyében találhatóak – a Magyar Autonóm Tartomány véletlen hagyatékaként –, Hargita és Kovászna megyében, a témáról meg írni nem lehet, az tabu. Korábban, 1971 márciusában az MNDT (Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa) gyűlésén egy felszólaló tiltakozik a magyar helységnevek román írásmódja ellen. Fölöslegesen, mert 1971 októberében az RKP KB Sajtóosztályán (bizalmasan) közlik a magyar (és német) lapok főszerkesztőivel, hogy akkortól a nemzetiségek nyelvén csak abban az esetben lehet használni a települések nevét, ha az elnevezés románul és a nemzetiségek nyelvén azonosan hangzik (pl. Arad, Déva); ha a nemzetiségi elnevezés erősen hasonlít a románhoz (pl. Sighişoara – Segesvár – Schassburg); ha a nemzetiségi elnevezés a román elnevezés pontos, szöveghű fordítása (pl. Odorheiu Secuiesc – Székelyudvarhely). A tiltakozás hatására nem hirdetik ki a rendelkezést, de ettől még mintha megtették volna, általánossá kezd válni a román elnevezés használata. 1971 januárjában a magyar külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról készült „hangulatjelentésében” leírja, hogy az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik, átgondolt, célratörő és állandó lett. Továbbá: a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet, holott a román alkotmány biztosítja ezt a jogot. Biztosítaná, mert már a Nagy Nemzetgyűlés 1968. november 29-ei ünnepi ülésén (Erdély és Románia szabad és önkéntes „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából) Ceauşescu közel háromórás beszédben fejtegeti – többek közt –, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”, de talán épp ez lehetett az asszimiláció hivatalos megnevezése. S ott van a kisebbségek képviselete is: két héttel korábban, 1968. november 15-én Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. E tanácsok feladata a törvény szerint „mind a központban, mind a megyék szintjén támogatni a párt-, az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat”. De a tanácsoknak nincs önállóságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük, városi, falusi alapszervezeteik sincsenek, csak megyei. Ezek tagságát viszont a helyi, megyei pártbizottságon állítják sorba, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik: a kisebbségek helyzetének tanulmányozása elé rögtön a gátakat is megépíti a párt. 1971. március 12-én Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plénumán, melyen jelen van Nicolae Ceauşescu, közlik: a főtitkár utasította az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es oktatási évtől kezdődően biztosítsa a magyar tannyelvű tagozatok vagy osztályok létrehozását egyes szakiskolákban és szaklíceumokban, s hogy a felvételiző magyar tanulók az összes tantárgyból magyarul vizsgázhatnak. (Korábban csak azokból, amelyeket magyarul tanultak.) Ez felemelően hangzott. Új, kizárólag magyar tannyelvű líceumok létrehozását tervezi a pártvezetés, már a következő tanévtől, ígérik. 1971 őszén valóban összesen hat önálló, csak magyar tanítási nyelvű líceum kezdi meg működését. Az is elhangzik: a tanács bürójának felterjesztése nyomán Ceauşescu februárban „konkrét utasításokat adott” az Oktatásügyi Minisztériumnak a magyar nyelvű oktatás kibővítésére a Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. De az 1972. március 31-ei bukaresti MNDT-gyűlésen kiderül: a nyolcadik osztály után továbbtanuló magyar diákok 53 százaléka nem az anyanyelvén tanul, mert nincs hol.
(Történeti-társadalmi háttérrajz a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)