Magyar állami kitüntetéseket adtak át
Magyar állami kitüntetéseket adott át tegnap Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja Németh Júlia újságíró-műkritikusnak, a Barabás-céh alelnökének az erdélyi magyarság körében végzett közösségépítő, az erdélyi magyar képzőművészet kitartó kutatását és népszerűsítését szolgáló munkájáért; dr. Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Kara megbízott adjunktusának, aki nagyban hozzájárult a kolozsvári iskolákban tanuló beszéd- és tanulászavaros gyermekek integrációjához, tanácsaival nagymértékben segítette az erdélyi magyar tanintézetekben dolgozó szakemberek munkáját; dr. Sipos Gábornak, a BBTE Történelem és Filozófia Kara egyetemi docensének, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosának, az EME elnökének, aki hozzájárult az erdélyi levéltárak szakszerű megőrzéséhez, és az erdélyi magyar könyvtáros-levéltáros utánpótlás képzésében végzett meghatározó munkát.
Szabadság (Kolozsvár)

Több száz „Téka-gyermek” Szamosújváron
Huszadik alkalommal töltötték meg a szülők a szamosújvári Művelődési Házat, hogy megnézzék, mit tanultak gyerekeik egész tanévben a Téka Alapítvány népdal, néptánc és népi hangszer szakkörein. Jelképes belépődíjukkal a jutalomkönyvek megvásárlását segítették.
A többi szakkört is sok gyerek látogatta idén: kézműves foglalkozásokra (agyagozás, gyöngyfűzés, tűzzománc, drótékszer- készítés, rajz) 182 gyerek, az angol nyelvoktatásra 49 gyerek járt heti rendszerességgel. A felnőtt fazekas tanfolyamnak idén 25 résztvevője volt.
A Művelődési Házban színes és színvonalas műsort láthattak a nézők. Az előadást a legkisebbek, az előkészítősök nyitották meg, Juhos Helga és Szabó Mária tanítványai népi gyermekjátékfüzért mutattak be.
Szabadság (Kolozsvár)

Huszonöt évvel ezelőtt tört ki a "bányászjárás"
Hat halott, ezer sebesült, több száz letartóztatás - ma 25 éve annak, hogy kitört Bukarestben a "bányászjárás". 1990. június 13. és 15. között Zsil-völgyi bányászok dúlták fel a Bukarestet, hogy "megvédjék" Ion Iliescu akkori államfő hatalmát a politikai ellenfelektől. A bányászok tüntetőket, diákokat és egyszerű járókelőket bántalmaztak, feldúlták az ellenzéki pártok székházát.
Az 1990-ben lezajlott "akciót" a legbrutálisabb és legvéresebb bányászjárásként tartják számon a rendszerváltás óta Romániában. Bár a hivatalosan hat halottról tudunk (ebből négyet lelőttek), az áldozatokkal foglalkozó szervezetek ennél sokkal többre becsülik a halottak számát. A legvéresebb "bányászjárás" körülményei azóta sem tisztázottak.
Februárban a legfelsőbb ügyészség viszont úgy döntött, újrakezdik a büntetőjogi vizsgálatot az ügyben.
Az ügyben zajlott korábbi vizsgálatokat 2009-ben vádemelés nélkül lezárták. Az áldozatok panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság tavaly szeptemberben az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. Az ügyet a legfőbb ügyészség katonai részlegének javaslatára nyitották meg, tekintettel arra, hogy a bányászjárás során lőfegyverrel öltek meg, illetve sebesítettek meg több embert.
A bányászjárás idején történt erőszakos cselekményeket korábban is a katonai ügyészség vizsgálta, de 2007 nyarán az alkotmánybíróság kimondta, hogy katonai ügyészség nem vizsgálódhat civilek ellen, így az ügy átkerült a legfőbb ügyészség hatáskörébe. A civil vádhatóság akkor arra a következtetésre jutott, hogy a katonai ügyészek formai hibákat vétettek. A testület saját hatáskörben ismét lefolytatta az eljárást és - csaknem húsz évvel az események után - vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Az eredeti vizsgálat során Dan Voinea tábornok, a katonai ügyészség akkori vezetője emberöléssel gyanúsította a volt államfőt, amely az új Btk. szerint elévülhetetlen bűncselekményé vált. Az akta megnyitásának hírére reagálva Voinea még februárban úgy nyilatkozott, visszaélésnek tekinti, hogy elvették tőle az ügyet, amelyben szerinte csaknem ezer tanúvallomás, a katonai egységek harci naplói, és számos más dokumentum bizonyítja, kik a felelősök az elkövetett bűncselekményekért.
maszol.ro

A Vártemplomban ballagott a MOGYE magyar tagozata
Ötödik éve már, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatói a Vártemplomban tartják ballagási ünnepségüket. A péntek esti ballagáson 318 diák (általános orvosi-, fogorvosi-, gyógyszerészeti szakosok, valamint a szülésznő-képzés hallgatói és az általános orvosi asszisztensképzősök) vett búcsút, ha sokan nem is végleg, az egyetemtől. A rendezvény a Jakabos Barnabás római katolikus-, Papp Noémi evangélikus- és Nagy László unitárius lelkész, valamint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igehirdetésével, áldásával kezdődött.
Jelen volt Brendus Réka, a magyar miniszterelnökségi hivatal nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, az egyetem tanárai, a ballagók hozzátartozói, a következő évfolyamok diákjai. A vártemplom szűkösnek bizonyult, ám a szervezők a templomkertben egy képernyőt szereltek fel és kihangosították a benti ceremóniát, így mindenki láthatta és hallhatta azt. Azok, akik otthon maradtak, interneten élőben követhették az ünnepséget.
Az ünnepi szónokok köszönetüknek adtak hangot elsősorban mindazért az erkölcsi és anyagi támogatásért, amit a szüleiktől kaptak a búcsúzó diákok, a hivatást hangsúlyozták, az anyanyelvű felkészülést, a tudás megalapozását, azt, hogy Erdélyben legyenek olyan orvosok és gyógyszerészek, akik magyarul kérdezik meg, hogy mi fáj a betegnek. Az is elhangzott, hogy a társadalomnak nem orvos-adminisztrátorokra van szüksége, hanem igazi, gyógyító orvosokra, kik a beteghez lehajolva örömmel, szeretettel, jósággal tesznek eleget a választott hivatásuknak. Az egyetem nevében Sipos Emese, a gyógyszerészeti kar dékánja búcsúztatta a volt tanítványokat, majd Kató Béla mondott világi köszöntőbeszédet, és tett fontos bejelentést: a református egyház Bod Péter Diakóniai Központját orvosi szakkollégiummá alakítják át, amely mintegy száz diák számára nyújt bentlakási lehetőséget.
Az öt legjobb végzősnek Szilágyi Tibor professzor adta át a Csőgör Lajos díjat és az azzal járó pénzjutalmat, a Studium Alapítvány nevében a Miskolczy Dezső emlékplakettet és díjat post-mortem Kovács Dezsőnek, az egyetem egykori professzorának, a marosvásárhelyi szájsebészeti klinika vezetőjének ítélte oda Vass Levente, az alapítvány alelnöke. Valamennyi ballagó diák emlékoklevelet vett át, majd a végzősök és az ötödévesek nevében is elhangzott az ilyenkor szokásos köszöntőbeszéd. A magyar és a székely himnuszokkal ért véget a ballagás.
Antal Erika
maszol.ro

Sógor Csaba: felerősödött a kisebbségektől való félelem Európában
Az ukrán helyzet és a bevándorló kisebbségek körüli feszültségek beárnyékolják az őshonos kisebbségi közösségek helyzetét, az utóbbi időszakok eseményeinek hatására felerősödött a kisebbségektől való félelem Európában – erről beszélt Sógor Csaba pénteken Csíkszeredában. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő Kisebbségi jogok: több, mint emberi jogok? címmel tartott előadást a városházán pénteken, június 12-én a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig elnevezésű beszélgető-sorozat részeként.
Sógor Csaba bevezetőjében az Európai Unió aktuális kihívásait vázolta: beszélt az Európát fenyegető társadalmi elöregedésről, illetve érintette a bevándorlók és menekültek problémáját kisebbségvédelmi vonatkozásban is. „Az őshonos kisebbségek helyzetét sajátos megoldásokkal kell kezelni Európában. Ezt Európa is tudja, mégis azt tapasztaljuk, hogy a jelenlegi ukrán helyzet és a bevándorló kisebbségek miatt kialakult feszültségek a kisebbségektől való félelem felerősödését eredményezték. Mindez az őshonos kisebbségek ügyét sem viszi előrébb” – hangsúlyozta az RMDSZ-es képviselő. Veress Dávid, a beszélgetés-sorozat házigazdája azt kérdezte meghívottjától, milyen kilátások vannak egy európai kisebbségvédelmi szabályozás megalkotására. Sógor Csaba elmondta: az Európai Parlamentben is meg kell győzni a többséget arról, hogy egy, a kisebbségeket védő, minden tagállamra kiterjedő, kötelező jogi szabályozás nem csupán a többség és a kisebbség viszonyát rendezhetné, hanem egyéb gazdasági és szociális előnyökkel is járna. „Ahol lehetőségünk van rá, elmondjuk és megmutatjuk azt, hogy miért kell, miért fontos védeni az őshonos kisebbségeket. Ez a dolgunk. Hogy lesz-e európai kisebbségvédelmi szabályozás? Erre csak azt tudjuk mondani, hogy lesz, még akkor is, ha ennek az útnak az elején járunk” – fogalmazott Sógor Csaba.
Az előadás címében is megfogalmazott kérdés kapcsán, hogy a kisebbségi jogok túlmutatnak-e az egyéni, emberi jogokon, Sógor Csaba úgy vélekedett: bár a kollektív jogoktól az EU is idegenkedik, hiszen az alapelv az, hogy mindenki egyenlő, mégis közösségi kérdésként tudjuk értékelni azt, hogy ott, ahol élünk, használhatjuk-e anyanyelvünket és szimbólumainkat, gyakorolhatjuk-e kultúránkat, ápolhatjuk-e hagyományainkat. Az erdélyi képviselő szerint mindennek csak akkor van értelme, ha ezt közösségben tudjuk végezni. „Fontos tehát, hogy a kisebbségi közösségek fennmaradását az egyéni jogok mellett kisebbségi jogokkal is biztosítani lehessen” – fogalmazott Sógor Csaba.
maszo.ro

EMNT–SZNT közös fellépés: vége a türelemnek
Közös állampolgári bizottságot hoz létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A két szervezet közös bizottsága terjeszti majd a törvénykezés elé Székelyföld jogállásának tervezetét.
Az egységes fellépés szükségességéről, az autonómiaküzdelem eredményeiről, céljairól értekeztek Marosvásárhelyen az EMNT és az SZNT küldöttei a két szervezet együttes közgyűlésén, és döntöttek a közös állampolgári bizottság létrehozásáról. A kezdeményezők annak tudatában szándékoznak lépni, hogy Románia alkotmánya 74. szakaszának első bekezdése, valamint az 1999/189-es számú – az állampolgárok törvénykezdeményezését szabályozó, utólag módosított és kiegészített – törvénybe foglalt előírások lehetővé teszik a parlament ily módon történő „megszólítását”.
Az elképzelés megvalósítása azonban nem tűnik zökkenőmentesnek. Egy állampolgári törvénykezdeményezéshez ugyanis 100 ezer aláírásra van szükség az ország megyéinek egynegyedéből és Bukarestből, mégpedig úgy, hogy egy megyéből, illetve a fővárosból begyűjtött aláírások száma nem lehet 5000-nél kisebb. Ezt az alkotmány rögzíti, és ha az állampolgárok ezen korlátozások enyhítését akarnák elérni az alaptörvény népi kezdeményezéssel történő módosítása révén, ahhoz már 500 ezer aláírásra lenne szükség az ország megyéinek feléből és Bukarestből – ám ez esetben az alsó korlát nem 5000, hanem 20 ezer szignó.
Az Európai Unió a Lisszaboni Szerződéssel megnyitotta annak lehetőségét is, hogy a polgárok kezdeményezésére uniós jogi aktus szülessen. Ehhez az unió összlakossága 0,2 százalékának kell felkarolnia a kezdeményezést – ehhez képest Romániában ennél két és félszer nagyobb támogatás szükséges. Mi több, az EU-ban egy év áll a kezdeményezők rendelkezésére az aláírások összegyűjtésére, Romániában ez az időszak viszont mindössze fél év. De a Romániánál háromszor népesebb Olaszországban is elégséges 50 ezer aláírás egy állampolgári törvénykezdeményezéshez, és az alkotmány sem tartalmaz megszorításokat.
Romániában az állampolgári törvénykezdeményezésre 1999 óta nyílik lehetőség, az elmúlt 16 évben azonban mindössze két alkalommal történt ilyen jellegű próbálkozás. Az első esetében nem sikerült teljesíteni a területi kritériumot, a másik alkalommal pedig ugyan minden feltétel teljesült, a törvényhozás mégsem tűzte napirendre a kezdeményezést.
„A fentiek alapján ki kell mondani: aki ma Romániában állampolgári kezdeményezéssel akar törvénytervezetet terjeszteni a parlament elé, annak két választása van: vagy megpróbál a törvény szabta feltételeknek minden erővel megfelelni, vagy erkölcsi kötelességének eleget téve küzd minden eszközzel az immár tapasztalatból megismert, antidemokratikus, diszkriminatív szabályozás megváltoztatásáért” – állítják az EMNT és az SZNT jogi szakértői.
A két nemzeti tanács közös nyilatkozatot fogadott el a személyi elvű és a területi autonómiára, valamint a sajátos jogállású települési önkormányzatok autonómiájára vonatkozó tervezetek közös képviseletéről. Ebben rámutatnak, hogy az elmúlt évtizedben a központosított, egységes román nemzetállam egyneműsítő nemzetpolitikáját képviselő „fősodor” mindent megtett a magyarság autonómiatörekvéseinek ellehetetlenítése érdekében. A szórványosodó közösségeket, amelyek a kulturális (személyi elvű) autonómia intézményrendszerében keresik a megoldást, vagy a többségi tengerben megmaradásra törekvő, hagyományosan magyar településeik sajátos jogállású önkormányzatának elvi és gyakorlati megalapozásán fáradoznak, a székelyföldi területi autonómia jogelszívó hatásával riogatták.
A területi autonómiáért harcoló székelyföldi magyarsággal pedig azt akarták elhitetni, hogy a szórványban élő magyarok akadályozzák őket céljaik elérésében. A megoldást továbbra is a különböző autonómiák közjogi rendszerében látják, ezért az egységes, háromszintű – személyi elvű, sajátos jogállású települési és területi – autonómiakoncepció megvalósítása érdekében igyekeznek cselekedni. Ennek szerves – egymással nem ellentétes, hanem azt kiegészítő – része mind a Székelyföld területi autonómiája vagy a Partium sajátos jogállású, kétnyelvű közigazgatási régióként való elismertetése, mind a széles értelemben vett kulturális autonómia és a tömbmagyarság keretein kívülre került hagyományos településeink sajátos jogállásának kialakítása.
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Nemzeti Összetartozás Napja Marosvásárhelyen
Túl kell lépni azon a traumán, amit Trianon jelent
Közös RMDSZ–MPP-sajtótájékoztató a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökével. Miután csütörtök reggel a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai találkoztak a történelmi egyházak vezetőivel, illetve az MPP és az RMDSZ politikusai munkamegbeszélést folytattak a bizottság tagjaival, Pánczél Károly, a bizottság elnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, illetve Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatón számolt be egyrészt a találkozókról, illetve a nemzeti összetartozás napjának jelentőségéről. Ma már közjogi értelemben is egységes a nemzet
Bíró Zsolt kijelentette: Azonkívül, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából Marosvásárhelyre látogatott a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága, és Marosvásárhelyen jelképesen megemlékeznek a 95 évvel ezelőtti nemzeti tragédiáról, illetve a nemzeti összetartozás napját a Nemzeti Összetartozás Bizottsággal közösen tartják meg, munkamegbeszélésre is sor került.
Megköszönte ugyanakkor az RMDSZ ügyvezető alelnökének, Székely Istvánnak, hogy első pillanattól fogva pozitívan válaszoltak az MPP kezdeményezésére, és létrejöhetett a találkozó.
– Túl kell tudnunk lépni azon a traumán, amit Trianon jelent a magyar közösség számára, és azáltal, hogy 2010-ben ezt a napot a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, jelentős lépést tettünk ennek érdekében. Trianonról megfeledkezni nem szabad, de azzal, hogy ma már közjogi értelemben is egységes a nemzet, előremutató lépést tettünk, és a jövőbe vetett hitről teszünk tanúbizonyságot. Bíró a továbbiakban arról is szólt, hogy a politikai tárgyalások során terítékre került az autonómia kérdésköre is, beszéltek a székelyföldi autonómiatörekvésekről, az autonómiatervezetekről, és megerősítették, hogy ezek az autonómiatervezetek nem egymással versenyeznek, hanem kiegészítik egymást. A legfontosabb az összefogás erősítése
Pánczél Károly elmondta, örömmel jöttek Marosvásárhelyre a nemzeti összetartozás napján, amit azonban beárnyékolt egy tragikus esemény. A nemzeti összetartozás program keretében magyar diákcsoportok jöttek Erdélybe, és egy kisfiú a Szent Anna-tóba fulladt.
Mint mondta, a nemzetpolitikában Magyarországon 2010 óta gyökeres változás állt be, olyan új törvények és új Alkotmány született, amelynek értelmében Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarokért, megszülettek a közjogi és szellemi egyesítésnek a törvényi hátterei, mint a kettős állampolgárságról szóló törvény, a választójogi törvény, és törvényt hoztak a nemzeti összetartozás napjáról. – Fájdalmas történelmi aktusra emlékezünk e napon, az 1920-as trianoni békediktátumra, ugyanakkor 95 év után tudomásul tudjuk ezt venni, előre nézünk fölemelt fővel, egyenes gerinccel, hisz összetartozunk. Ez a szellemi, közjogi összetartozás nyilvánul meg azonos nyelvünkben, a kultúránkban, a szellemi és épített örökségünkben, tehát a határokon átívelően a magyarság összetartozik. Nemzetpolitikánk legfőbb üzenete az, hogy abban igyekszünk támogatni az elszakított országrészek magyarságát, hogy a szülőföldjén megmaradjon és boldoguljon – jelentette ki Pánczél Károly.
Az egyházak vezetőivel folytatott megbeszélések egyrészt az egyházi javak visszaszolgáltatásáról, illetve arról szóltak, hogy Marosvásárhelyen is fölmerült az igény, hogy a jól működő elméleti egyházi oktatás mellett szükség lenne a magyar anyanyelvű szakképzésre is.
A Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke örömmel üdvözölte, hogy a magyar pártok konszenzust, összefogást keresnek, mert csak ez hozhat eredményt a jövőben. A legfontosabb üzenetnek a nemzeti összetartozás mellett az összefogás erősítését nevezte.
„Az egymásra utaltság jegyében tekintsünk a jövőbe”
Székely István kijelentette: fontosnak tartják, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottság hitelesen tájékozódjék azokról a problémákról, amelyekkel nap mint nap szembesül a romániai magyar közösség, illetve, hogy közösen feltérképezzék az együttműködés lehetséges módozatait.
– Az RMDSZ-nek kiemelten fontos a magyar-magyar kapcsolat, és nemzetpolitikájának lényeges eleme az összmagyar integráció. Ennek jegyében tekintünk a nemzeti összetartozás napjára is, ez egy újabb lehetőség, hogy végigbeszéljük közös dolgainkat, visszaépítsük a működő kapcsolatokat, és az egymásra utaltság jegyében tekintsünk a jövőbe. Nem feledhetjük el ennek a napnak a történelmi jelentőségét, de ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezt jó programokkal, tartalommal töltsük fel.
Az RMDSZ és az MPP este 7-kor a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában tartott megemlékezést, ahol az együttes Imádság háború után című előadását láthatták az érdeklődők.
Mózes Edith
e-nepujsag.ro
Erdély.ma

Először ballagtak el a mesterisek
A Sapientia EMTE csíkszeredai karainak 176 diákja búcsúzott szombaton az egyetemtől. Idén az alapfokú képzést elvégzettek mellett a mesteri szakos hallgatók elsőként végzett évfolyama is elballagott. A tanévzáró ünnepséget a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották.
A korábbi évek hagyományaihoz híven Sapientia EMTE csíkszeredai végzősei ballagási szentmisén vettek részt pénteken a csíksomlyói kegytemplomban, ahová népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki. A szertartás végén csoportfotókat készítettek a templomkertben.
Az egyetem nemrég felújított épületéből az utolsó órát követően a Sapientia 176 végzős hallgatója talárban vonult át szombaton a Szakszervezetek Művelődési Házába, a 11. tanévzáró ünnepség hivatalos helyszínére. Idén először ballagtak a 2012-ben indult mesterképzések hallgatói a fenntartható biotechnológiák, a kommunikáció és közkapcsolatok, valamint a fordító és tolmács szakokról, együtt búcsúztak tanáraiktól, az iskolától és diáktársaiktól az alapképzés végzőseivel.
Szarka Gábor, Magyarország csíkszeredai konzulja ünnepi felszólalásában kihangsúlyozta, hogy érdemes volt pénzt és energiát belefektetni és létrehozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, amellyel az erdélyi magyar közösség megtartása és megerősítése a cél. „A Sapientia több éve azt hirdeti, hogy lehet és érdemes a szülőföldön maradva magyar nyelven is tanulni, mert az anyanyelven tud az ember a leghatékonyabban új ismereteket szerezni” – mondta a konzul. Végül kiemelte: a magyar állam támogatására és segítségére a jövőben is lehet számítani.
Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja számokban kifejezve elmondta, az elmúlt 11 évben összesen 1652 hallgató szerzett a Sapientián diplomát. Beszédében kitért az egyetem épületének felújítása során felmerült nehézségekre is, amikor az oktatást kellett összehangolni a munkálatokkal. Hozzátette, hogy a következő tanévig kicserélik még a kollégiumi szobák bútorzatát és ajtaját, és felszerelik az elkészült laboratóriumokat, szemináriumi termeket is, azonban a homlokzat kialakítása a következő évekre marad.
„Olyan oktatónk van, aki minden évben emelte tanévzáró ünnepségünk fényét tartalmas beszédeivel. Hiányát észleltétek vendégeink között, ez az oktatónk a város polgármestere, aki jókívánságait közvetíti, és aki a ballagáson, jól ismert okok miatt, nem tud részt venni. Bízunk benne, hogy ártatlansága az igazságszolgáltatási eljárás során bizonyítást nyer. Szolidárisak vagyunk vele” – emelte ki Makó. A dékán ugyanakkor az egyetem elért sikereit is felsorolta, többek között kihangsúlyozta, az egyetem tudományos értékeket is termelt, végül tréfásan szólva a diákokhoz így szólt: „használjátok elméteket, mert nem árt neki!”
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja a hallgatókhoz intézett búcsúztatójában a rájuk váró kihívásokról beszélt, hiszen helyt kell állniuk a jövőben a munkaerőpiacon, vagy a továbbtanulás során. „Ebben a gyorsan változó világban, aki képes az állandó alkalmazkodásra, az a nyertes” – ekképpen határozta meg a bölcsességet, azaz latinul a sapientiát Kósa. A tanévzárón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke Borboly Csaba megyei tanácselnök üzenetét közvetítette. Végül a hallgatók búcsúbeszédét követően díjazták a legjobb eredményeket elért diákokat. Az ünnepségen a zenés hangulatról az egyetemistákból álló L.S.D – Load Sound Dealer együttese gondoskodott.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Erdélyi tehetségnap másodszorra
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által a házigazda bentlakásának dísztermében megtartott rendezvényen több mint harminc fiatal mutathatta meg kimagasló képességeit Erdély minden szegletéből.
Az erdélyi tehetségápolást egyre több tényező nehezíti, hiszen a tehetséges fiatalokon kívül mind a tanároknak, mind a közösségnek, a döntéshozóknak is áldozatot kellene hozniuk azért, hogy személyre szabott támogatást biztosítsanak nekik – foglalták össze szombaton Székelyudvarhelyen, az Erdélyben immár másodszor megtartott tehetségnapon.
Dalokat, táncokat, meséket, verseket és érdekes tudományos előadásokat láthattak a részvevők a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József-dísztermében: ebben az évben itt gyűltek össze a fiatal tehetségek Erdély minden tájáról, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) meghívására. A rendezvényen Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója, Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Varga László, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója, Hargita megye tanfelügyelősége képviseletében Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, illetve András Szilárd, az ETT elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
Beszédeikben rávilágítottak arra, hogy a közoktatás jelenlegi irányelvei (például a vizsgacentrikusság) nem tesznek jót az iskolai tehetséggondozásnak, hiszen a tehetség kibontakoztatásához szükséges fejlesztés egy adott szint fölött csakis személyre szabottan működhet. A ráfigyelés helyett azonban inkább megfigyelik a diákokat, tanárokat, s elhatalmasodik a bizalmatlanság az oktatási rendszerben, miközben az állam egyre költséghatékonyabb megoldásokra törekszik – fejtette ki Varga László.
Mint elhangzott, a tehetség kibontakozását más, emberi tényezők is nehezíthetik – a tanárok motiválatlansága a felkészítéssel járó pluszmunka iránt, a rengeteg előírás, ami körülményessé teszi az iskolán kívüli tevékenységek megszervezését, a tehetséges gyerekek eltérő viszonyulása saját képességeikhez stb. Ezt ellensúlyozandó jött létre 2010-ben az ETT, amelynek célja nem csak támogatni, de tehetséggondozási hálóban is összehozni a kiemelkedő képességű diákokat – mondák el, hozzátéve, elvük, hogy mindenki tehetséges valamiben. A rendezvény fővédnöke, Barabási Albert László hálózatkutató nem lehetett jelen, de a szervezők tolmácsolták üzenetét a fiataloknak.
Székelyudvarhelyen kívül Csíkszeredából, Kovásznáról és a nagyobb erdélyi városokból, még Temesvárról is érkeztek ambiciózus fiatalok, hogy a legkülönfélébb témákban és műfajokban bemutatkozzanak. Mosolyt csalt az arcokra a kovásznai Molnár Gergely, aki Orbán János Dénes Misimackó című humoros írásából adott elő egy részletet, eredeti székely akcentussal, nagyon kifejezően. Székelyudvarhely diákjai több témakörben is színpadra álltak: a jelenlévők többet megtudhattak a környéken fellelhető, mindmáig hasznosítatlan alternatív fűtőanyagokról és üzemanyagról, a Vargyas-szoros élővilágáról és annak védelméről, láthatták a diákok által készített kreatív játékprogramokat és programozott Lego-robotot. A gálaműsort a gimi Gereben Néptáncegyüttese szolgáltatta, de Hermann Gusztáv Mihály történész jóvoltából városnéző körsétán is részt vehettek a vendégek.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Fogyasztóvédők bírságoltak a lemhényi öregotthonban
Megbírságolta a lemhényi öregotthont a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal. A felügyelők a helyi román sajtóban megjelent cikkek hatására ellenőrizték az intézményt, 3000 lej bírságot róttak ki, és figyelmeztetésben részesítették az idősek otthonát működtető Szentkereszty Stefánia Kórházalapítványt.
Többek között a román feliratokat hiányolták, ugyanakkor azt is felrótták a működtetőknek, hogy csorba tányérokat és csészéket találtak.
Mircea Diacon főfelügyelő-helyettes közleményben tájékoztatott, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóságot eközben a prefektúrán jelentették fel, mert május végén ők is vizsgálódtak az idősek otthonában, és az ellenőrzéseket rögzítő könyv szerint nem találtak rendellenességet.
A közleményben az áll, hogy a lemhényi intézményben lejárt szavatosságú termékekre bukkantak, ezeknek nem mindegyike tartalmazott azonosítóelemeket, a tájékoztatást nem fordították le román nyelvre, illetve nem függesztették ki a belső rendszabályzatot. A fogyasztóvédők azt is nehezményezték, hogy a napi menüt csak magyarul írták ki, és nem tüntették fel az adagok mennyiségét.
Ugyanakkor tájékoztatójuk szerint higiéniai és közegészségügyi kihágásokat is észleltek. Jegyzőkönyvet állítottak ki amiatt, hogy az idős, krónikus betegeket csorba tányérokban és csészékben szolgálják ki, hibás edényt összesen 28 darabot találtak a felügyelők, többek között rozsdás merőkanálra, lepattogott zománcú szűrőkanálra bukkantak. Azt is kifogásolták ugyanakkor, hogy az edények fertőtlenítésére lejárt szavatosságú szert használtak. Az öregotthon vezetősége nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Katolikus értékek világi közegben
A Verbum kiadó köteteit is bemutatták a kolozsvári könyvhéten
Kettős könyvbemutatót tartottak az V. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét rendezvényei keretében június 5-én a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség dísztermében.
Ferenczi Sándor Moloch-Isten kihívója. Szabó György plébános rendkívüli életútja című könyvét Gábor Csilla egyetemi tanár, a Megmenekültem az oroszlán torkából. Az erdélyi katolikus egyház a megpróbáltatások idején. 1848, 1948 című tanulmánykötetet Bodó Márta és Marton József, a kötet egyik szerkesztője ismertették. Ezt megelőzően Marton József professzor a Kolozsvár Társaságnál a Márton Áron hagyatékát kitevő sorozat legújabb kötetét is bemutatta.
Bodó Márta mindkét újonnan, a Verbum és a Szent István Társulat együttműködésében megjelentetett kötetről elmondta, hogy hazai szellemi termékek, a hazai katolikusság szellemi erejét mutatják. Arról is tájékoztatta a közönséget, hogy a Verbum kiadó először mutatkozott be a könyvvásáron, ezért még a kezdet nehézségeivel küzd, de mindenképpen szeretne a szélesebb közönség elé lépni, munkásságát ismertebbé tenni.
Marton József elmondta: a tanulmánykötet a 2014. március 28–29-én Gyulafehérváron Katolicitás és etnocentrizmus Erdélyben címmel tartott nemzetközi tudományos konferencián elhangzott előadások egy részét tartalmazza. A konferencián a történelmi szekcióban azt vizsgálták, hogy az erdélyi katolikus egyház egyetemessége miként érvényesült a megpróbáltatások idején, illetve miként és hogyan került veszélybe. Ezt a témakört boncolgatják a kötetben olvasható tanulmányok: Nemes István: Nemzeti liberális elit és katolikus egyház a reformkori vallásügyi vitákban; Tamási Zsolt: Az 1848-as magyarországi zsinat előmunkálatai; Balogh Margit: A szovjet birodalmi egyházpolitika és a romániai katolikus egyház; Marton József: Békepapi magatartás; Klestenitz Tibor: Az újrakezdés reménye. A katolikus újságírás helyzete 1945 után; Bánkuti Gábor: Közelítések a román jezsuita provincia történetének vizsgálatához; Ferenczi Sándor: Az alkoholellenes mozgalom kezdetei az erdélyi egyházmegyében. Balogh Margit tanulmánya, mely a moszkvai levéltárban végzett kutatásain alapszik, fényt vet arra, hogy a Kreml miként látta az akkori magyarországi vagy erdélyi helyzetet, miként viszonyult Mindszenty bíboros Márton Áron helyzetéhez követein keresztül.
Moloch-Isten kihívója – Szabó György plébános rendkívüli életútja kötet szerzőjét, Ferenczi Sándort személyes hangnemben mutatta be Gábor Csilla. Majd szakmai értékelésében elmondta: Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok című művével beírta nevét a történetírás klasszikusai közé, és Nathalie Zemon Davis Martin Guerre visszatérése című művével megalapozta a mikrotörténet-írás új formáit. Ilyen alapokon született meg a Szabó György életművét bemutató kötet is, mely a kronológiai biográfiát követi: egy olyan pap életpályáját rekonstruálta a szerző, aki előbb járt koránál. Szociális érzékkel és lelkipásztori buzgósággal megáldott pap volt Szabó György. Nyers és meredek szókimondásáról és igazságérzetéről volt ismert kortársai előtt, akik nemegyszer élesen bírálták ezért. Elsősorban alkoholellenes magatartása és a szövetkezetek alapításának gondolata jellemzi életpályáját. Céljai elérésének érdekében ezért alapított mára teljesen feledésbe merült szövetkezetet, alapítványt. A kötet külön értéke, hogy a szerző számos dokumentumot szólaltat meg: ezek beszélnek, vezetnek végig az életpályán, s így magukban újból és újból felkeltik az érdeklődést. A könyv Szabó György életpályáján keresztül tükörképet is mutat az erdélyi társadalom bizonyos korabeli szegmenseiről.
Fábián Róbert
Vasárnap (Kolozsvár)

Bűn a kétnyelvű tábla is – Eltüntették a feliratot Gidófalván
Eltüntették a Casa comunală – Községháza feliratot a gidófalvi polgármesteri hivatal homlokzatáról, és a felületet fehérre meszelték. Berde József polgármester intézkedett, mert előző nap kézhez kapta a Brassói Táblabíróság végzését, miszerint a Községháza felirat eltüntetéséig minden napi késedelemért saját zsebéből kell kifizetnie az országos minimálbér 20 százalékát kitevő bírságot. A kétnyelvű feliratot azután helyezték el, hogy a prefektus pert indított a korábbi, csupán magyar felirat ellen.
A Kovászna Megyei Törvényszék 2013. november 21-én alapfokon helyt adott a keresetnek. A polgármester fellebbezett, de nem várta meg a végleges ítéletet, 2014 februárjában eltakarta a feliratot. Mint akkor nyilatkozta, a prefektus nyomására és az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólítására cselekedett így. Berde József hamarosan kétnyelvű feliratot helyeztetett az oromzatra. Ez már ott állt, amikor a Brassói Táblabíróság 2014. március 28-án meghozta végleges döntését. A prefektus – ekkor már Marius Popica – június 10-én felszólította a polgármestert a Községháza felirat eltávolítására. Mivel a szöveg kétnyelvű volt, a polgármester nem tett eleget a felszólításnak. A prefektus – most már Sebastian Cucu – pert indított ellene végleges ítélet be nem tartásáért, és kérte, Berdét sújtsák az országos minimálbér 20 százalékával minden nap késlekedésért. A törvényszék 2015. január 20-án helyt adott keresetének, a polgármester fellebbezett, de a táblabíróság ismét helybenhagyta az alapfokú ítéletet.
A végzés május 14-én született meg, a polgármester június 11-én kapta kézhez. Rögtön Cucu prefektushoz sietett, egy órán át magyarázta, hogy most két nyelven írták ki a községházát, de a törvényesség megyei őre hajthatatlannak bizonyult. Berde József tegnap eltávolíttatta mind a magyar, mind a román megnevezést, s üzent a prefektusnak, egy órát késett, azért megbírságolhatja. A polgármester kikelt a prefektusok ellen: mind fika az egész, utasítást hajtanak végre.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lemeszelt felirat
Napjainkig sikerült átmenteni a romániai totalitárius rendszert – összegeztek egy hétvégi, az 1990. júniusi bányászjárás huszonötödik évfordulóján tartott temesvári fórum előadói.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke egyrészt kijelentette, a kommunista bűnösöket mindmáig egy egész állami-hatalmi szövetség védi, másrészt az előbbieket megerősítve Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész megjegyezte: a „rendőrökből, katonákból, ügyészekből, titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból áll az a »láthatatlan hadsereg«, amely az elmúlt esztendők valamennyi hatalmi rendszerének kedvezményezettje volt”.
És most nézzük meg, a Temesváron emlegetett láthatatlan hadsereg miként válik láthatóvá Háromszéken. Mifelénk például sehogyan sem találnak nyugalmat a prefektusok, a hatalom nem túlságosan rangos, ám annál hűségesebb és alázatosabb főhadnagyai, szolgálatkész alattvalói. Akik nem a térség társadalmi, gazdasági gondjait próbálják bár tüneti kezeléssel orvosolni, hanem a magyar közösség ellen cselekednek, perelnek, mindenkor a jogszerűségre hivatkozva. Ám a törvény felkent őreiként inkább a múltat őrzik, mintsem a jövőt szolgálnák, mert szinte mindegy, hogy hívják a kormánypárt éppen aktuális szolgálatosát, dúl a tábla- s a zászlóháború, zajlik az értelmetlen csörte.
Eközben megaláztatásunknak nincs határa. Pénteken éppen Gidófalván kellett fehérre meszelni az önkormányzat régi épületén a kétnyelvű, Községháza – Casa comunală feliratot, táblabírósági végzésnek eleget téve. Egy ilyen prefektusi indíttatású bírósági eljárás, annak végeredménye nem más, mint az elmúltnak és elfeledettnek tartott totalitárius rendszer maradványa. Már kétnyelvű feliratként sem állhat egy vidéki, 1904-ben épített, majd restaurált polgármesteri hivatal homlokzatán a Községháza felirat? E döntésétől már csak néhány lépés a látható és jól érzékelhető diktatúra.
Persze, lehet jogszabályt s határozatokat értelmezni, magyarázni, végrehajtani, vagyis perelni és fellebbezni, végül pedig kötelezni, azaz meszeltetni. De ez esetünkben csak annyit jelent: gátlástalanul zajlik a háromszéki magyarság megalázása. A Székelyföldön élő magyarok ellehetetlenítése, jogainak csorbítása, közösségi szétzúzása továbbra is kimondatlan hatalmi törekvés.
Lassú víz partot mos: ma lemeszelünk egy Községháza feliratot, holnap lemeszeljük utcáink, iskoláink névtábláját, holnapután pedig településeink következnek. Mert – aki nem emlékezne – volt idő, amikor Gidófalvát magyar nyelvű napilapban csak Ghidfalăuként lehetett leírni.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezerszáz gyermek ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)
A Kolompos együttes A pünkösdi királykisasszony című mesejátéka indította szombaton a Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját. A tizedik találkozón a perkői nyeregben található kőszínpadon rekordszámú, közel ezerszáz gyermek és fiatal lépett fel. A rendezvény lehetőséget kívánt teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a bemutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, arra, hogy a résztvevők megélhessék néptáncörökségünk gazdagságát és sokszínűségét.
A jubileumi találkozón összesen negyven együttes lépett fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből. Visszatérő vendégcsapatok voltak Kisújszállásról, és egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek-néptáncegyüttes is eljött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő erdélyi táncos seregszemlére. Háromszéket huszonegy együttes, tánccsoport képviselte, amelyek többek között moldvai, Nyárád menti, szatmári, Küküllő menti, szilágysági, bukovinai, felcsíki, mezőségi és erdővidéki táncokat mutattak be. Fellépett a magyarországi Kolompos Együttes és a Téka zenekar, a kolozsvári Tokos Zenekar, valamint a huszonöt éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Sóvidéki kalapács című előadásával.
A két nap négy részre osztott gálaelőadásait Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének adjunktusa, táncpedagógus értékelte, szakmai tanácsokat adott az együttesvezetőknek, ugyanakkor elemezte és összehasonlította az erdélyi és a magyarországi gyerek- és ifjúsági táncoktatást. A programból nem hiányoztak a háromszéki civil szervezetek által biztosított népi játékok és kézműves-foglalkozások, volt szalmafonó, arcfestő, nemezlabda-készítő, angyalkakészítés, gyöngyözés, drót ékszerek, népi hangszer készítése, hajgumi filcből és számos „népi olimpiás” vetélkedő. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület idén is felállította környezettudatos standját. Vásári árusokból sem volt hiány, a lacikonyhák telt házzal üzemeltek. Mindkét nap tábortűz melletti táncházzal ért véget, a talpalávalót a budapesti Téka zenekar és a sepsiszentgyörgyi Spontán zenekar biztosította. A szervezők a Bertis cég munkatársai által készített babgulyással kínálták meg a fellépőket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sajátként szeretni az örökbefogadottakat (Tízéves a Pro Adopt Egyesület)
Sok örömet tartogatott a szombati nap mindenkinek a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Benedek-mezőn, ahol gyermekek és örökbe fogadó családjaik egyesületük, a Pro Adopt fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelték. Bár az egyesület elnöke, Kovács István unitárius esperes nem vehetett részt az eseményen, a szervezők mindent megtettek, hogy mindenki jól érezze magát. A tíz év alatt az egyesület több száz családnak segített az örökbefogadás procedúrájában, de gyakorlati támogatást nyújtott az elfogadásban, a szeretet megélésében is.
Szívélyesen köszöntötte az évek során személyes jó ismerősökké, barátokká vált családokat Clementina Trofin, aki 18 éve szociális asszisztens a gyermekjogvédelemnél, és önkéntesként dolgozik az egyesületnél. A rendezvényen imát mondott Ioan Ovidiu Măciucă pap, köszöntőt Szász Katalin Melinda aligazgató és két bukaresti szülő. Zenével oldotta a hangulatot a Mandula Duó, azaz a Miklósi házaspár, Attila és Olga, akik román és magyar gyerekdalok mellett saját szerzeményt is előadtak. De volt lehetőség kipróbálni a bohócok huncut játékait, az árkosi lovarda lovait és pónijait, az arcfestés művészetét, szabadon és nyugodtan beszélgethetett mindenki különböző témákról. A gasztronómiai és lelki ajándékok mellé mást is kaptak a gyermekek: szivárványba öltözött az ég a lufieregetés után, és fotóválogatásban mutatták be az eddigi évek tevékenységeit. Az idegennek az az érzése, hogy egy baráti nagy családba csöppent, ahol mindenki ismer mindenkit, és minden a gyermekek boldogsága körül forog. A szeretet gyorsan feloldja a nyelvi és egyéb akadályokat. Egy anyuka az örökbefogadás folyamatáról mesélt: „Tizenhat évvel ezelőtt simán, könnyedén ment minden. A gyermekjogvédelem részéről minden segítséget megkaptunk. Hangsúlyozták, már kicsi korban meg kell tudniuk a gyermekeknek, hogy mi a szülei vagyunk, de ők örökbefogadottak. Meséken keresztül (A rút kiskacsát alakítottuk át) ismerhette meg saját történetét lányunk. Ő volt az a kislány, akire boldogság, szeretet vár. Gyakran rákérdezett, megpróbáltunk mindig a legjobb tudásunkkal válaszolni. Legfontosabb: az őszinteség, az elfogadás, a feltétel nélküli szeretet, a bizalom nemcsak szavak formájában, hanem megélve minden helyzetben, amit az élet elénk hoz. Csak bátorítani tudok minden családot, ahol felmerül az örökbefogadás gondolata, hogy tegyék félre félelmeiket, és nyitott szívvel induljanak, mert minden percért kár, amit a bizonytalanságban töltenek... Kamaszkorban, amikor amúgy is a helyüket keresik a világban, természetes, hogy kíváncsiak a gyökereikre. 18 éves korukban a gyermekjogvédelem támogatja, ha akarják, megkereshetik vér szerinti szüleiket. S ebben a keresésben mellettük állunk mi is, akik eddig felneveltük.” Az egyik kisfiú az asztal mellett hamar megbarátkozik az idegennel is, könnyen kapcsolatot teremt bárkivel. Anyukája egyedül neveli, miután elvált a férjétől. Egy boldog házasságban élő házaspárnak már annyira természetessé vált a szülő-gyermek szeretetkapcsolata, hogy fel sem merül bennük, nem saját, vér szerinti gyermekeik. Céltudatosságban, szokásokban annyira hasonlítanak egymásra, annyira odafigyelnek egymásra, hogy sajátjaikként szeretik örökbe fogadott gyermekeiket.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Útravaló a MOGYE ballagóinak
Biztató, erőt és hitet adó szavakkal búcsúztatták szombaton este a marosvásárhelyi Vártemplomban az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem öt magyar tannyelvű szakának 318 végzősét.
Az általános orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, szülésznők, egészségügyi asszisztensek ünnepélyes bevonulása után alig maradt hely a tágas templomhajóban, annyi sok hozzátartozó jött el egész Erdély területéről, hogy köszöntse a ballagókat. A korábbi évek tapasztalatából kiindulva, a hallgatók búcsúztatását a karokkal közösen megszervező Studium Alapítvány lehetővé tette, hogy több százan, akik kint rekedtek, a templom mögötti LED-képernyőről kövessék az ünnepséget, az otthon maradottak pedig interneten nézhették végig a ballagást.
Az ökumenikus szertartást végző lelkészek részéről elhangzott a tanács, hogy "Isten munkatársaivá" válva a gyógyításban türelemmel forduljanak a kiszolgáltatott, beteg ember felé, szánjanak időt a testi és lelki fájdalmak enyhítésére, és tegyék lehetővé, hogy az erdélyi magyar emberek anyanyelvükön fordulhassanak orvosukhoz, gyógyszerészükhöz. Az előfohászt Jakabos Barnabás katolikus egyetemi lelkész, az igeolvasást és prédikációt Papp Noémi evangélikus, az imádságot és a csendes imát Nagy László unitárius lelkész mondta el, az áldást főtiszteletű Kató Béla, Erdély református püspöke adta a végzősökre.
– Megköszönjük, hogy hallgatóink voltak, hogy öt-hat évvel ezelőtt egyetemi tanulmányaik helyszínéül a marosvásárhelyi egyetemet választották, s ezáltal részesei lehettek az idén hetvenéves erdélyi magyar orvosképzésnek – kezdte beszédét dr. Sipos Emese, a Gyógyszerészeti Kar előadótanára, aki oktatótársai nevében köszöntötte a ballagókat. Az anyanyelven elsajátított ismeretek a folyamatos továbbtanulás, a továbbképzés során biztosítani tudják az új befogadásához szükséges szilárd alapot, mondta Sipos tanárnő, aki a molekulahasonlattal jellemezte azt a fejlődést, amelyen oktatóik irányításával a hallgatók átmentek, hogy a szülőföldön élő beteg emberek gyógyítóivá válva jól megtervezett jövőjükben meghatározó értelmiségi rétegét képezzék az erdélyi magyar társadalomnak.
Az élet része a betegség, a csalódás, a kiábrándulás, de értelme van így is, mert magában rejti az újrakezdés csíráját – szólt társaihoz a végzősök nevében Hadnagy Margó, az ÁOK végzőse, aki Teréz anya szép vallomását idézte az életről, amit élni kell. Beszédében köszönetet mondott tanáraiknak az útravalóért és szüleiknek, akiktől az élet első leckéit kapták.
A sorbanállásokat leszámítva az ÁOK hallgatói 5930 órát töltöttek az egyetemen – számolta ki a többi kar adataival együtt Nagy Kórodi Enikő ötödéves hallgató, aki a végzősöket búcsúztatta. A tanulás mellett felemlegette a diákélet szépségeit is, majd Márai Sándor szavaival köszönt el a távozóktól: "Mit akarsz? Túlélted".
Világi köszöntőjében főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az orvos írótól, Németh Lászlótól kölcsönzött útravalóval látta el a végzősöket, "a zsarnoki van" és "a szent lehet" között zajló emberi életről, amelyben az a baj, hogy nem tudjuk tárgyilagosan meghúzni a vonalat a kettő között. A lehetőségek végső határán van még alkalom az újrakezdésre, amihez azonban hitre van szükség – hangsúlyozta Erdély református püspöke, aki bejelentette azt a jó hírt, miszerint őszire a Bod Péter Diakóniai Otthont 100 diák befogadására alkalmas szakkollégiummá alakítják át.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője az általa képviselt intézmény és az anyaországi magyarság üdvözletét tolmácsolta. Megemlítette a magyar kormány támogatásával megvalósított fejlesztéseket (Studium Orvosi Szakkönyvtár, orvosi lakások Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben), és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szavaira utalva kifejezte bizakodását, hogy a jövő elhozhatja azt, ami megilleti a romániai magyarságot, amelynek joga van a magyar tannyelvű állami egyetemhez. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a MOGYE magyar tagozata visszanyerje önállóságát. Akik ellene gáncsoskodnak, az erdélyi magyarság jövője ellen gáncsoskodnak – mondta a szónok, aki szerint 1945-höz hasonlóan napjainkban is sikerülni fog a kiutat megtalálni.
Ezt követően valamennyi végzős hallgatónak tanáraik adták át kitartó munkájuk elismeréseként a Studium Alapítvány díszoklevelét.
Dr. Szilágyi Tibor professzor az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében szólalt fel és adta át a Csőgör Lajos-emléklapot és a díjat a magyar tagozat legjobb eredményt elért hallgatóinak.
A Studium Alapítvány idei Miskolczy Dezső- emlékplakettjét dr. Vass Levente nyújtotta át a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Dezső szájsebész professzor érdemeiért özvegyének, dr. Kovács Bea nyugalmazott családorvos, főorvosnak.
A szájsebészeti klinika vezetőjeként utolsó percig hitt és dolgozott azért, hogy 15 év munkájának a megkoronázásaként egy modern és jól felszerelt sebészeti klinikát hagyhasson maga mögött – hangzott el Vass Levente laudációjában, aki kiemelte, hogy a fogorvosi kar dékánhelyetteseként végzett tevékenysége mellett nyolc évig vezette az EME Orvostudományi Szakosztályát, amelynek gazdasági, szervezési és arculati függetlenséget szerzett. Felkarolta a diákszövetség munkáját, és hivatali kötelességein túl családját rajongásig szerető apa és nagyapa volt. Az emlékplakettet a marosvásárhelyi magyar felsőoktatásért végzett fáradhatatlan munkájáért, oktatásszervező és bátor, szókimondó, intézeteket alapító tevékenységéért, emlékének és egyéniségének példamutatásáért ítélte oda az alapítvány kuratóriuma.
Az ünnepségen a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének (MIFIKE) zenekara játszott, Kovács Miklós, Haba Henrik és György Szilád megzenésített verseket adott elő. A támogatóknak (Studium Alapítvány, az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya, a Bethlen Gábor Alap), valamint a Vártemplom lelkészeinek és kántorának a műsorvezetőGáll Orsolya ötödéves ÁOK-hallgató mondott köszönetet. Az ünnepség, amelyen a tóga mellett néhány diák székely ruhában vett részt, a himnuszok eléneklésével zárult.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Visszaépíteni a szakképzést
Egyeztető tanácskozás Szovátán
A sok problémával küzdő romániai magyar szakoktatás is reflektorfénybe került azáltal, hogy 2015-öt a külhoni szakképzés évének nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet. Ezt követően Kárpát-medencei megbeszélések egész sora következett annak a hosszabb távú együttműködésnek a kezdeteként, "amelyet a magyar nyelvű szakképzés terén az anyaország és a külhoni magyar közösségek között" terveznek. Grezsa István, a magyar Miniszterelnökség határon túli beruházásokért felelős miniszteri biztosa Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárral együtt a Szakképzés – gazdaság – társadalom címmel megtartott székelyföldi egyeztető fórumon vettek rész június 10-én a szovátai Teleki Oktatási Központban.
A szakképzés helyzetét feltérképező megbeszélések megszervezésében és lebonyolításában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérték fel szakmai partnernek. A hét erdélyi helyszín közül a szovátai volt az utolsó, ahol a szakképzés intézményi, gazdasági és társadalmi szereplőinek a közreműködésével megvitatták és összegezték a helyzetértékelés során felmerült kérdéseket, megfogalmazták a fejlesztési célokat és területeket. A három székelyföldi helyszínen (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely) tartott kerekasztal- beszélgetéseken elhangzott vagy írásban megfogalmazott 80 vélemény, elemzés, problémafelvetés, jövőre vonatkozó elképzelés azt jelzi, hogy a szakképzés fejlesztését Székelyföldön az egyik legfontosabb kihívásnak tartják. Az egész Erdélyt átfogó országos szintű összegzés szeptemberre várható, amikor az RMPSZ olyan javaslatot készül tenni egy 2020-ig érvényes hosszabb távú stratégia kidolgozására, amelynek irányítását a szövetség vállalná.
A gazdasági fellendüléshez jó szakemberek kellenek
A nemzetpolitika alapját képező eredményes honosítási eljárás után (730.000-en kértek magyar állampolgárságot) arra a következtetésre jutottak, hogy e szimbolikus jelentőségű gesztust követően sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy szülőföldjén tartsák a magyarságot valamennyi határon belüli és túli régióban. Az elvándorlás miatt ugyanis az őshonos magyar lakosság száma csökkenőben van, s az apadás a szórványban a legérezhetőbb. A demográfiai helyzet orvoslásának egyik legfontosabb eszköze a magyarság gazdasági megerősítése, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek, és minél több személyt tudjanak foglalkoztatni. A gazdasági fellendülésnek fontos feltétele a szakképzés megerősítése – hangsúlyozta Potápi Árpád államtitkár.
A témával kapcsolatosan Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója és Csite András, a Hétfa Kutatóintézet vezetője mutatta be az e területen végzett kutatásaikat az egy főre eső nemzeti össztermék, a GDP megoszlásáról és a viszonylag alacsony GDP következményeiről. A mára kialakult helyzet vesztese a szakképzés, ami leépülőben van, a diákok és szülők elfordulnak ettől az oktatási formától, holott az EU-ban is a jól képzett technikusok iránt a legnagyobb a kereslet.
Összehangolni és vonzóvá tenni a szakképzést
Grezsa István miniszteri biztost a tapasztaltakról kérdeztük:
– A romániai magyar szakképzés az anyaországihoz hasonló problémákkal küszködik: egyrészt, mert a képzési tematikát illetően nem követi a gazdasági igényeket, másrészt igencsak szegényesek a körülmények a tanműhelyekben, a hiányt pedig szakiskolák építésével, új szakok indításával kellene pótolni.
A megbeszélés-sorozat célja egy stratégia elkészítése az RMPSZ és a helyi erők segítségével. Szeretnénk összehangolni a két oktatási rendszerben levő szakképzést, és megnövelni annak tekintélyét, hogy vonzóvá váljon a diákok és a szülők számára is. Fontosnak tartjuk, hogy a szakma oktatása a román tanügyi rendszerben is anyanyelven történjék… A megbeszéléseken fény derült egy sor hiányosságra az alaptantárgyak tankönyveire vonatkozóan, s elsősorban a gyakorlati képzés terén.
Hogy mennyire komoly a magyar kormány szándéka, jól bizonyítja a kolozsvári Szász Domokos szakképző iskola átadása tavaly októberben, amely iránt a második beiskolázási évben is nagy az érdeklődés, és nem csökkentette a magyar középiskolákba jelentkezők számát. Ily módon nemzetpolitikai nyereségként is értelmezhető a beruházás, amely jól működik az erdélyi református egyház gondozásában és tulajdonában. Bízunk abban, hogy hasonló kezdeményezéseket támogathatunk Erdélyben.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a szakképzésnek a román oktatási rendszer keretében kell működnie, ezért kértük meg a pedagógusszövetséget az együttműködésre. A cél egy Kárpát- medencei közös oktatási hálózat kialakítása a szülőföldön maradás érdekében, hisz jól képzett szakmunkásokban ugyanolyan hiány mutatkozik Romániában is, mint Magyarországon – mondta a miniszteri biztos.
Ne csak a leggyengébbek válasszák
– A magyar kormány határozottan kijelentette, hogy meg kívánja fordítani azt az elvet, hogy a szakiskolákba a leggyengébb képességű diákok kerüljenek be. Ezt elkerülendő teljesen átalakítja a magyarországi szakképzést, amely részben a gazdasági minisztériumhoz, részben a földművelődési szaktárcához kerül át. Magyarországon pozitív folyamatok indultak el, hogy a gyakorlati képzés irányába tereljék a diákokat, s ebben a duális szakképzés kiépítése (elméleti oktatás az iskolában, gyakorlati oktatás a cégeknél berendezett műhelyekben) a slágertéma – tette hozzá.
– A diákoknak olyan szakmákat kell oktatni, amelyekben jobban el tudnak helyezkedni, s ebbe a folyamatba be lehet vonni a gazdasági élet szereplőit. Fontos, hogy el tudják érni őket, s együtt határozzák meg, hogy milyen szakmákra van szükség, a vállalkozásokat pedig meggyőzzék arról, hogy anyagilag is támogassák a képzést – mondta Potápi Árpád.
– Azt viszont látni kell, hogy a Székelyföld városai körül nincs olyan erős ipar szerveződve, mint Kolozsváron például, ami a duális képzés problémáját megoldaná. Az RMPSZ-szel közösen kialakítandó tervezetben figyelembe kell venni a tömbmagyarság, a Partium, illetve a szórvány magyar közösségek különböző igényeit – válaszolta érdeklődésünkre Grezsa István.
Az előadásokban elhangzott, hogy az anyanyelvű szakképzés hírnevének az erősítése, az intézmények színvonalas működtetése a közösségépítés szempontjából is fontos.
Összehangolt tevékenység
Kérdésre válaszolva Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke kifejtette, hogy adottak az egyedi célok, amelyek keretében mindenki a maga fejlesztési elképzelései szerint saját intézményének a megtartására, megerősítésére törekedik. De ezeken túl az egyedi pontok halmazát rendszerben kellene összesíteni, olyan képzési központokat létrehozva, ahol a szakoktatás iránt érdeklődők igényeit jobban meg lehet közelíteni. Fontos a közös, belső tájékoztatási rendszer, a közös adatbázis kialakítása és az intézmények közötti tapasztalatcsere. Az egyedi, intézményi szintű megközelítés mellett a közösségi érdeket is figyelembe kell venni, amit nemzetpolitikai vagy akár kisebbségpolitikai, oktatáspolitikai szempontok szerint érdemes kezelni. Elmondta, hogy örömmel vállalták a megbízatást, hiszen korábban is foglalkoztak a témával, s a szakpolitika irányában javaslattal is éltek. A hároméves szakoktatási formára való visszatérés lényegét tekintve jogszabályi-adminisztratív fordulat volt, kismértékű szakmai és anyagi erőforrás-támogatással. Ezért tartja jó alkalomnak a nemzetpolitikai államtitkárság támogatási szándékát, ami a helyi elképzelésekkel találkozik. A pedagógusszövetség elnöke szerint ki kell mozdulni a jelenlegi holtponról, s olyan területeket kell felkarolni, amelyek az adott térségben szükséges fejlesztési lehetőséget kínálnak, s amely területeken kevés az ajánlat; a példák között az agrárképzést is említette.
Fontosnak tartja a szakképzés tekintélyének a visszaállítását. Bár minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke többet érjen el, mint ő, látni kell, hogy nem minden diák alkalmas arra, hogy az elitképzésben vegyen részt, s érettségire álljon, amire a korábbi évek oktatáspolitikája miatt rákényszerítették. A tankönyvek, taneszközök hiányára megoldást jelenthet az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet). Mivel továbbra sem lehet olyan kiadót találni, amely egy osztály vagy egy képzési terület számára néhány példányban tankönyvet nyomtat ki, az e területtel foglalkozó magyarországi intézmény olyan tárhelyet hoz létre, ahol a különböző képzési területekre vonatkozó szakkönyveket elektronikus formában el lehet helyezni, s onnan le lehet tölteni. Mivel Erdély-szinten is több olyan képzési program van, ahol a pedagógusok segédanyagot dolgoztak ki, az is felkerülhet a kínálatba – nyilatkozta Burus- Siklódi Botond.
A székelyföldi fórumokon elhangzott véleményeket, javaslatokat a Sapientia EMTE csíkszeredai Társadalomtudományok Tanszé-kének egyetemi tanárai, dr. Bodó Juliánna és dr. Bíró A. Zoltán összesítették.
Az összefoglalóban megfogalmazták, hogy a romániai magyar szakképzés tartalmi és szervezeti átalakítása érdekében figyelembe kell venni az uniós szakpolitika alapján formálódó romániai keretrendszert. "A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával kötendő megállapodás várhatóan rögzíteni fogja Magyarország elvi, szakmai és anyagi hozzájárulását a szakképzés rendszerré szerveződéséhez, fejlesztéséhez és Kárpát-medencei integrálódásához."
A már működő egyedi, helyi tervezés és a közösségi tervezés összekapcsolásához, a képzési központok kialakításához pótolni kell az egyes szakképzési intézményeknél jelentkező hiányosságokat, ki kell alakítani a térséget átfogó adatbáziskezelő és tájékoztatási rendszert, létre kell hozni a kölcsönös segítség és együttműködés kereteit a képzés tartalmát illetően (tananyag, oktatók, szakmai rendezvények, versenyek), s a versenyképesség megteremtésével, népszerűsítéssel kell elérni a szakképzés társadalmi elfogadottságát.
Maros megyei sérelmek
A szovátai egyeztető fórumon többek között a megyénket képviselő szakemberek is felszólaltak. Dr. Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia EMTE rektora beszámolt arról, hogy a szaktanár- utánpótlás biztosítása érdekében a műszaki szakokon bevezették a pedagógiai modult, s az első szakemberek e téren az egyetem végzősei lesznek.
A rektor adatokat sorolva bosszúsan kifogásolta a Maros megyei magyar nyelvű szakoktatás szerkezetét, amelyben kevés a vonzó műszaki osztály. Amióta az Elektromaros szakközépiskolát átalakították, villamosságtant mindössze egy osztályban oktatnak, s a magyar tannyelvű matematika-informatika és számítástechnikai osztályok számának csökkentésével az egyetem utánpótlását vágták el – tett szemrehányást a rektor, aki szerint nem lenne szabad megengedni, hogy 10-15 év múlva a műszaki értelmiségi réteg megszűnjön.
Kerestély Irma volt Kovászna megyei tanfelügyelő hozzászólásában kioktatta Dávid Lászlót, hogy nem a szovátai fórum tud ezen a gondon segíteni, a megyei tanfelügyelőségen kellett volna közbelépni. Amire a válasz sem késett, hogy sok kérés, közbenjárás történt az osztályok megőrzése érdekében, továbbá, hogy kijátszották, félrevezették a rektort és a közvéleményt.
A megbeszélésen felmerült a mezőgazdasági oktatás visszaépítésének a szükségessége. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a kulturálismenedzser- képzés bevezetését ajánlotta.
Elhangzott, hogy nagyméretű a gyereklétszám- csökkenés, továbbá, hogy nehéz lesz visszaszerezni a bizalmat a szakoktatás iránt, s a kétely is, hogy sikerül-e a szakképzés központosítása érdekében kompromisszumokat kötni.
Vannak jó példák is
A jelenlevők megismerkedhettek pozitív példákkal is: az újonnan indult kolozsvári szakképzés, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola népszerűsége, a sepsiszentgyörgyi példa a gazdaság és szakoktatás összefonódására. Kovászna megye székhelyén ugyanis a cégek kérésére indítanak az ősztől húsipari szakmunkásképzést.
A résztvevők tájékozódhattak arról, hogy a külhoni szakképzés évében Erdélynek szánt 120 millió forint a kolozsvári Báthory István Líceum, a csíkszeredai Kós Károly szakközépiskola, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és a marosvásárhelyi Constantin Brâncusi építészeti szakközépiskola között oszlik meg.
A tapasztalatcsere, a kölcsönös intézménylátogatási programok keretében 18 csoportot várnak a nyár folyamán magyarországi képzési gyakorlatra, meg kívánják erősíteni a már működő kapcsolatokat és újak kialakítására biztatják az iskolákat – nyilatkozta Grezsa István.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Temesvári vitafórum a bukaresti bányászjárás 25. évfordulóján
„Nemzetközi bíróság ítélkezzen a kommunizmus bűnei fölött!”
Tőkés László EP-képviselő irodája és a Temesvár Társaság június 13-án, szombaton, a bukaresti bányászjárás negyedszázados évfordulóján „Ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők” címmel rendezett vitafórumot a kommunista bűntettek ügyében megkövetelt igazságtételről. Az eseményen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, Európai Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dan Voinea ny. vezérőrnagy, a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség Katonai Részlegének volt helyettes főügyésze és Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke. A vitafórum résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy kommunizmus romániai áldozatainak csak egy nemzetközi bíróság szolgáltathatna igazságot.
A Toró T. Tibor EMNP alelnök moderálta beszélgetés kisebb incidenssel indult: egy utólag Romulus Iancu néven bemutatkozó férfi felpattant és a román himnuszt kezdte énekelni, állítólag azzal a szándékkal, hogy emlékeztesse a jelenlevőket: Romániában élünk. A rendezvény vezérszónoka, Tőkés László azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy emlékeztetett rá: 1989 decemberében először a református parókia előtt énekelte el a tömeg az Ébredj, román! kezdetű nemzeti dalt. Az EP képviselő hozzátette: Strasbourgban külön bizottság alakult, amelynek feladata az „európai történelem egyesítése”. és nagyon aktuális lenne az egymásnak gyakran ellentmondó román és magyar történészek álláspontját is közelíteni egymáshoz.
Megalkuvás nélkül című politikai nyilatkozatában Tőkés László felidézte az 1990-es év első felének történelmi eseményeit, amikor Ion Iliescu és társai megakadályozták a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának alkalmazását – az egykori kommunista nomenklatúra és a hírhedt román titkosszolgálat tagjai három törvényhozási ciklus idejére ne vállalhassanak köztisztséget, magas állami funkciókat –, majd a marosvásárhelyi „fekete március” és a június 13–15. közötti bukaresti bányászjárás alkalmával, tipikus kommunista módszerekkel kegyetlenül leszámoltak a jogokat követelő magyarokkal és a posztkommunista rendszer politikai ellenfeleivel. A félrevezetett tömegek 1990. május 20-án elsöprő többséggel segítették győzelemre a Román Kommunista Párt helyébe lépő Nemzeti Megmentési Frontot. „Alig fél évvel a »bukása« után »pártunk és kormányunk«, valamint a volt Szekuritáté szinte zökkenőmentesen térhetett vissza a hatalomba.” – emlékeztetett Tőkés László. Az EP képviselő Václav Havel szavait idézte: második rendszerváltozásra van szükség; az áldemokratikus posztkommunista rezsim is bukásra van ítélve. „Mai konferenciánk vetületében ez azt jelenti, hogy szabadságharcunkkal együtt és azzal párhuzamosan tovább kell folytatnunk igazságharcunkat – mondta Tőkés László. A történelmi és a társadalmi igazságosság – egyebek mellett – megköveteli, hogy szembenézzünk a kommunista múlttal, a nácizmus megítéléséhez hasonlóan ítéletet mondjunk a totalitárius kommunista diktatúra által elkövetett, emberiség elleni bűncselekmények, valamint tetteseik fölött, és igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak és utódaiknak.” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idén májusban Brüsszelben rendezett konferenciát Nemzetközi igazságtétel a kommunizmus bűntettei ügyében címmel. „Az Európai Parlament 2009 áprilisi határozatának köszönhetően létrejött nemzetközi szervezet tanácskozásán egy olyan európai büntetőbíróság létrehozását szorgalmazták, mely a kommunista diktatúrák által az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök számonkérését, illetve a még életben lévő tettesek felelősségre vonását volna hivatott intézni. A Platform – egyebek mellett – azt is számba vette, hogy Alexandru Vişinescu és Ion Ficior volt börtönparancsnokok törvény elé állításával, bár nagyon megkésve és igen lassú ütemben, de Romániában mégiscsak beindulni látszik egyfajta igazságtétel. A sorban a következő talán éppen Ion Iliescu volt államelnök lehetne – tette hozzá Tőkés László, aki bemutatott a jelenlevőknek egy, a kommunizmus bűneinek kivizsgálását szorgalmazó európai kiadványt. „Diktatórikus módon meddig tartható még fenn, hogy egy európai uniós országban, szinte változatlanul, még mindig ugyanazok maradjanak az üldözöttek hátrányos szerepkörében, akik egykor ugyanazon régi-új üldözők részéről szenvedtek hátratételt?!” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzászólásában azt furcsállotta, hogy Romániában gőzerővel beindult a korrupt politikusok felelősségre vonása, ugyanakkor a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi események és a júniusi bukaresti bányászjárás kapcsán lefolytatott ügyészségi vizsgálatok eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra és a felelősöket, köztük Ion Iliescu volt államelnököt és Virgil Măgureanu SRI főnököt nem állították bíróság elé. „Vajon milyen hatalom védelmezi ezeket az embereket, hogy 25 év után sem lehet őket felelősségre vonni? – tette fel a kérdést Florian Mihalcea, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a temesvári forradalmárok holttesteinek elégetése csak a náci haláltáborok áldozatainak elégetéséhez hasonlítható, a kommunista rendszer bűnei vetekszenek a fasizmus bűneivel.
Ha valaki sokat tud a kommunizmus bűneiről, az Dan Voinea ny. tábornok, volt katonai főügyész, aki részt vett a Ceaușescu perben, a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi véres események és a bukaresti bányászjárás ügyében indított vizsgálatokat vezette, de a kommunista rezsim által a rendszerváltás előtt elkövetett bűnök számba vételével foglalkozó bizottságnak is tagja volt. Döbbenten hallottuk, hogy a temesvári forradalom, a fekete március és a bukaresti bányászjárás valódi felelőseire régen fény derült, a periratok elkészültek, de az ügyészségen elfektették őket, és nem emelnek vádat az elkövetők ellen. „A román kommunista rendszer áldozatainak a száma, az 1945–1990 időszakban, több millió volt. Ezek az emberiség elleni bűntettek, amelyek nem évülnek el, a kommunista rezsim politikai ellenfeleinek a fizikai megsemmisítésére törekedett. Az 1950-es években letartóztatott politikai foglyok közül sokan teljesen eltűntek, a holttestük a mai napig nem került elő, ezt a hozzátartozók igazolhatják” – mondta Dan Voinea. A katonai ügyészség annak idején még a hírhedt nemzetközi terrorista, Carlos és a román titkosszolgálatok közötti együttműködés részleteit is feltárta, amelynek célja a külföldön élő, a rendszer számára kényelmetlen román ellenzék fizikai megsemmisítése volt, de ez a perirat is a süllyesztőbe került. „Ezek egy rendszer bűnei, amelyeknek feltárására nincs meg a politikai akarat, ezért van szükség arra, hogy semleges, nemzetközi bíróság ítélkezzen a bűnösök fölött.” – mondta Dan Voinea, aki nagyra értékelte Tőkés László ilyen irányú kezdeményezését.
A vitafórumon több temesvári jogász is részt vett, köztük Alexandra Mihalcea, a Temesvár Társaság tagja, aki arra hívta fel a figyelmet: az igazságtétel ma már „unalmas” dolog, a félrevezetett, manipulált tömegeket nem érdekli ez a téma, a sajtó is alig foglalkozik a temesvárihoz hasonló vitafórumokkal. „Tapasztalatból tudom, hogy az iskolában a gyerekek szinte semmit nem tanulnak a kommunizmusról és a román forradalomról, ez a felszínes történelemoktatás megengedhetetlen” – mondta Alexandra Mihalcea, aki szerint a kommunizmus bűneiről minden iskolás gyereknek tudomást kell szereznie.
A vitafórum befejező részében Dan Voinea és Tőkés László a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. Az a javaslat is elhangzott, hogy a temesvári forradalom, az 1990-es márciusi és júniusi eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, amelyek ma már törvényesen hozzáférhetőek, könyv formájában kellene megjelentetni, ily módon tárva a nyilvánosság elé az igazságot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A kulturális bizottság elnöke lemondásra szólítja fel Andót
Kemény támadást intézett az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület vezetőjéhez, Andó Andráshoz, az aradi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, sőt felkérte: mondjon le erről a tisztségéről. Cătălin Lazurcă közösségi oldalán adott hangot elégedetlenségének, utalva Andó legutóbbi jegyzetére, melyben az újságíró azt írta: Ioan Rus volt szállítási miniszternek igaza volt, amikor a külföldön élő román állampolgárokról beszélt. Emlékeztetőül, a volt miniszter egy nyilatkozatában bántó szavakkal illette a diaszpórában élő románokat, mondván, itthon maradt gyermekeikből csavargó, feleségükből pedig örömlány lesz. Andó jegyzetében azt mondta, Rus nyilatkozata műhisztériát gerjesztett, a volt miniszter igazat beszélt, még akkor is, ha ezt nem a megfelelő módon tette. „Ne legyünk képmutatók és ne tegyünk úgy, mintha a jelenség nem létezne” – írja vezércikkében.
„Andó úr nem azért lett igazgató, mert holmi látványos személyes teljesítményt ért volna el a kulturális menedzsment területén, hanem mert újságíró. Az aradi képviselőtestület kulturális bizottsága elnökének minőségében kijelentem, ameddig Andó úr vezetői pozíciót tölt be az Arad 2021 Egyesületen belül, egyetlen projektjüket sem fogom támogatni” – írja Lazurcă Facebook-oldalán, felkérve Andót, hogy mondjon le tisztségéről.
Andó András válaszolt a vádakra
Andó András, az Arad 2021 Egyesület ügyvezető igazgatója vasárnap válaszolt az őt ért vádakra, mondván, az ilyen és ehhez hasonló háborgások rendkívül sokat árthatnak a városnak most, amikor egy ilyen nemes titulus (Európa kulturális fővárosa) megszerzéséért folyik a küzdelem.
„A tény, hogy Cătălin Lazurcă úr nem tud elfogadni más gondolkodásmódot, még nem indokolhat egy lemondást. Hamarabb képezheti lemondás tárgyát az a tény, hogy egy olyan városban élünk, ahol az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke 25 évvel a forradalom után cenzor módjára viselkedik, azokat az időket idézve, amikor még a véleménynyilvánítást büntették. Tájékoztatom Lazurcă urat, hogy újságíróként, egyetemi káderként és a társadalmi szerepvállalásban aktívan résztvevő emberként elítélem a cenzúrát, a hatalmi visszaélést, ha tetszik neki, ha nem.” – nyilatkozta az egyesület vezetője, hozzátéve: érdekes, hogy miután a szabadságról szóló rendezvénysorozatra (melyet éppen Lazurcă kezdeményezett) több ezer eurót költöttek Aradon, Lazurcă számára most sem világos, hogy a szabadság nem a szuverén arroganciáról szól, nem várhatja el, hogy mindenki a kedvében járjon.
Andó elmondta: reméli, hogy az egyesület tevékenységének a felmérésével megbízott intézmények, az aradi politikai pártok képesek lesznek majd elvonatkoztatni ellenfele megnyilvánulásaitól és arroganciájától, amikor az Arad 2021 pályázatát elemezni fogják.
Az egyesület ügyvezető igazgatója szerint célszerű lenne, ha Lazurcă kicsit magába szállna és elgondolkodna azon, hogy abban a városban, melyben három éve ő vezeti a kulturális bizottságot, az emberek gúnyosan mosolyognak, amikor kulturális projektekről hallanak, ugyanakkor a közvélemény manapság csupán üzleti fogást lát a kultúrában. Az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület pedig éppen ezen a látásmódon szeretne változtatni projektjével – vallja Andó.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Sepsiszentgyörgyi színészeket is díjaztak a POSZT-on
Véget ért a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). Páva Zsolt, a vendéglátó város polgármestere a tíznapos esemény szombati díjkiosztó gálaestjén azt ígérte: a fesztivált a jövőben is megrendezik Pécsen.
„Akik aggódnak a POSZT miatt, azokat szeretném megnyugtatni, hogy az jövőre és az után is lesz” – mondta a fideszes politikus. Hangsúlyozta: be kell látni ugyanakkor, hogy a magyar színházi élet kettészakadt. „Ez már tény, és nem a mostani fesztivál miatt mondom, korábban is lehetett látni” – tette hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Dákopátiáról és más történelmi eltévelyedésekről
A Humanitas könyvkiadó – amely úgy tűnik, hogy a liberális és önkritikus román köztudat és újszellem hivatalos zászlóhordója lett – 2015-ben adta ki Dan Alexe román író, műfordító, újságíró és filmrendező második könyvét, amely a Dacopatia şi alte rătăciri româneşti (Dákopátia és más román eltévelyedések) címmel robbant be a köztudatba. Ez a könyv úgy kellett a román kollektív mentalitás háztáján, mint friss víz a tikkasztó sivatagban. Miért? Lássuk csak a könyvbe foglalt fájó igazságok listáját.
A szerző – aki a könyv borítóján és előlapján két különböző módon definiálja magát, először „nyelvésznek”, írónak, majd a második oldalon már filmkritikusnak, műfordítónak és újságírónak, bátor tettre vállalkozott: az egyre terebélyesedő, interneten és nyomtatott kiadványok útján is terjedő és népesedő dákomán és balkanista tábor túlburjánzott világába vezeti be az olvasót. Egy olyan társadalmi jelenségre ad választ könyvével – a román értelmiség megmásíthatatlanul franciás, pamfletszerű keservével és csípős bírálatával – amely manapság virágkorát éli ismét. A bevándorlók által megrohamozott és egyre „elszínesedő”, vén Európa korában, amikor a hagyományos értékrendek ismét felbomlani látszanak, és amikor a kis nemzetek – így magyarok, makedónok, görögök és persze a románok – frusztrált, nacionalista identitást kreálva kuporognak elefántcsonttornyukban, a dákománia csupán egyike a számos, szélsőjobboldal által is támogatott sarlatán elméleteknek. Örvendetes lenne, ha a történelemhamisításnak ebben az új korában a százszámra megjelenő és terjedő dákomán könyvekre és filmekre az ellenválasz szakavatott történészektől, régészektől és akadémikusoktól jönne. Ez csupán részben történt meg román félről, mégpedig Lucian Boia számos könyve révén, amelyet nemrég azonban a Román Tudományos Akadémia egyik jeles tagja – és kincses városunk egyetemének rektora – elég keményen bírált. Amíg tehát a történész csoportok közös álláspontjára és „ébredésére” várunk, meg kell elégednünk egy hobbinyelvész és jól író utazó, újságíró vaskos, több mint 350 oldalas könyvével, amelyben megteszi az első lépést egy már-már szektaként működő sarlatánság szisztematikus lerombolására. De miről is van itt szó?
Ahogy Dan Alexe sem említ túl sok dákomán szerzőt és nevet könyvében (talán pontosan „a negatív reklám is reklám” elkerülése végett), így én sem fogom a kedves olvasó napját elrontani ezeknek az embereknek a megemlítésével. Legyen elég annyi, hogy manapság egy átlagos román könyvesbolt és a fiatal generációk által naponta látogatott blogok, videómegosztók telis-tele vannak a 19. században megszületett dákomán elmélet új, „forradalmi”, „szenzációs” vagy épp „felzaklató” igazságaival és alkotásaival. A román kollektív mentalitás a „kik vagyunk mi?” és „honnan jövünk” szindrómaszerű kérdésére az 1990-es évek óta az addig létezett változatoknál is vadabb válaszokat szült. Így lehetséges az, hogy ma százezrek hisznek abban (és ez a legjobb szó erre, hiszen a logika és történelmi kutatás módszereinek teljes hiányát igényli ez), hogy a dákok évezredek óta a Kárpát-medencében éltek, nyelvük „felsőbbrendű” és eredendő forrása a latin nyelvnek is. Mindez „alátámasztva” a legújabb genetikai és régészeti forrásokkal. Szerintük.
A dákománok új generációja „kongresszusaikkal”, több ezer oldalas nyelvi traktátusokkal, monográfiákkal és óriási népszerűségnek örvendő videókkal próbálják a multikulturalizálódást hangsúlyozó Európa és a globalizmus ellen felvenni a versenyt. Kis nemzetek frusztrált válasza ez a jelen, számukra érthetetlen társadalmi folyamatára.
T. SZABÓ CSABA
Szabadság (Kolozsvár)

Ballagás kitüntetésekkel a Sapientia EMTE-n
Közel félszáz alapképzést elvégző hallgató ballagott el szombaton, június 13-án a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Tordai úti épületében.
A tizedik Sapientiás évfolyamot búcsúztató Dávid László rektor beszédében kiemelte: ez a három év közösséget is teremtett, amely, reméli, hogy más és jobb, mint a környezete. Azért más, mint a tágabb értelemben vett kolozsvári és erdélyi értelmiségi közösség, mivel az egyetem alapításától kezdve úgy nevelték őket, hogy okosabbak és sikeresebbek legyenek, mint ami nekik megadatott. Mindez elkötelezett erdélyi gondolkodással társulva az itthoni közös jövő záloga. Olyan életet kívánt a ballagóknak, amely megszünteti a középszerűséget, tiszteli a tudást és a bátor kiállást. Az igazi értelmiségi nem csak anyagi sikerekre vágyik, hanem társadalmi, szellemi téren is vannak elvárásai.
Szabadság (Kolozsvár)

Igazságot követelő „huligánok” – A bányászjárásokra emlékeztek
Ion Iliescu volt államfő felelősségre vonását követelték az 1990. júniusi bányászjárás 25. évfordulóján, szombaton rendezett bukaresti megemlékezés résztvevői. Az alkalomból Temesváron szervezett fórumon Tőkés László újfent a kommunizmus „temesvári perének" lefolytatását szorgalmazta.
Komor figyelmeztetőként állnak előttünk közelmúltunk olyan tragikus eseményei, mint az ún. terroristák 1989. decemberi vérengzései, az amúgy békés, „multikulturális" Marosvásárhely 1990-beli fekete márciusa, vagy a Temesvár szellemében Bukarestben lezajlott Egyetem téri tüntetések 1990 júniusában való leveretése – jelentette ki Tőkés László az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás kitörésének 25. évfordulóján tartott temesvári fórumon.
Az európai parlamenti képviselő irodája és a Temesvár Társaság által szombaton rendezett konferencián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról beszélt, hogy Közép-Kelet-Európa számos országában még mindig nem büntették meg az embertelen kommunista rendszert fenntartó és kiszolgáló elnyomókat, továbbá nem rehabilitálták és nem kárpótolták az áldozatokat, de a nemzetközi jog sem képes szembenézni a kommunista múlttal és annak örökségével.
Tőkés emlékeztetett, a temesvári népfelkelés kitörésének 20. évfordulóján javaslatot tett egy európai büntetőbíróság felállítására, amely elvégezhetné a kommunista rezsimek idején elkövetett, emberiség elleni bűntettek törvényes kivizsgálását és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő ítélkezést. Idén májusban az Európai Parlament 2009. áprilisi határozatának megfelelően létrejött nemzetközi szervezet, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja is felvállalta brüsszeli konferenciáján a kezdeményezést.
„Európa és a tagállamai is csak úgy és akkor térhetnének a hiteles demokrácia és jogállamiság útjára, ha mind a nemzeti, mind a nemzetközi igazságszolgáltatás szintjén készek és képesek volnának törvény elé állítani az emberiség elleni bűnök, a tömeggyilkosságok és a háborús bűntettek elkövetőit" – idézte Tőkést az EP-képviselő irodája. Az EMNT elnöke sajnálatának adott hangot, miszerint még mindig várat magára Ion Iliescu volt államfő és „tettestársai" demokratikus és törvényes számonkérése.
Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, egykori temesvári forradalmár hozzászólásában úgy vélekedett: ugyanazok a hatalmi struktúrák, ugyanazon személyek lendültek mozgásba 1990 márciusában Marosvásárhelyen és júniusban Bukarestben, amelyek/akik „ellopták" a temesvári forradalmat. Szerinte feltárt bűncselekmények százainak dossziéi nem kerültek bírósági szakaszba, a kommunista bűnösöket egy egész állami-hatalmi szövedék védelmezi a mai napig.
A Ceauşescu-per egyik főszereplőjeként és az Iliescu-rezsim ügyeinek feltárójaként ismert Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunizmusnak csak Romániában összesen egymillió áldozata volt, de még az 1989 előtt bűnöket sem sikerült teljes mértékben feltárni, megtorolni és jóvátenni.
„Láthatatlan hadsereg védi a kommunista megtorlások főkolomposait éppúgy, mint a posztkommunista korszak törvényszegőit: rendőrökből, katonákból, ügyészekből, titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból áll ez a hadsereg, akik az elmúlt esztendők minden hatalmi fennállásának kedvezményezettjei és egyben protezsáltjai voltak" – állapította meg Voinea.
A volt ügyész megerősítette: az 1989-90-es évek véres eseményeinek áldozatait sikerült azonosítani, az elkövetőket többé-kevésbé sikerült megbüntetni, ám még számos elkészült ügyirat nem került tárgyalásra, ezek java része olyan ügyészek fiókjaiban porosodik, akiket „feledékenységre késztetett a rendszer".
A 25 évvel ezelőtti bányászjárás áldozatai azonban nem felednek: szombaton mintegy százan emlékeztek a bukaresti Egyetem téren a negyedszázaddal ezelőtti véres eseményekre. Miközben elénekelték többek között a „huligánok dalát" (Ion Iliescu annak idején így titulálta a bukaresti tüntetőket), Teodor Mărieş, az 1989. december 21. Egyesület elnöke meggyőződésének adott hangot, miszerint Romániában sohasem fog elévülni a gyilkosság bűncselekménye, a volt államfő pedig nem szabadul a felelősségre vonás alól az akkori eseményekért.
Közben Petre Roman egykori kormányfő a Digi 24 hírtelevíziónak az évforduló apropóján adott interjúban úgy vélekedett: az 1990-es bányászjárást a Szekuritáte ama egykori tisztjei provokálták ki, akiket „frusztrált", hogy Románia a demokrácia és a pluralizmus útjára lépett. A politikus közölte: „politikai értelemben" sajnálja, hogy június 13-án a rendfenntartó erők rátámadtak az Egyetem téri tüntetőkre, viszont szavai szerint a román demokrácia nem indulhatott útnak „az ottani szeméttel".
Terror az Egyetem téren
Az 1989. decemberi fordulat után létrejött, Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front (FSN) alkotta bukaresti kormány ellen az akkori ellenzéki pártok és diákok rendeztek tömegdemonstrációt a bukaresti Egyetem téren. A főleg egyetemistákból és fiatalokból álló értelmiségiek ellen a hatalom előbb a karhatalmat vetette be, június 13-án pedig az államfő Bukarestbe hívatta a Zsil-völgyi vájárokat.
A mintegy 40 ezer bányász barbár módon szétverte az Iliescu által szélsőségeseknek, vandáloknak és csavargóknak nevezett tüntetőket, de nem kímélte a főváros lakosságát sem. Azzal az ürüggyel, hogy újraültetik az Egyetem téren a demonstrálók sátrai által eltiport virágágyásokat, a bányászok rövid idő alatt megszállták a fővárost. Mindenkit agyba-főbe vertek, akinek értelmiségi kinézete volt, több száz tüntetőt a rendőrségi fogdákba szállítottak, emellett szerkesztőségeket, pártszékházakat dúltak fel.
Hivatalos adatok szerint a bányászjárás hat halálos áldozatot és több mint hétszáz sebesültet követelt. Iliescu június 15-én nyilvánosan megköszönte a vájárok „hazafias és hősies" cselekedetét. Egykori áldozatok és hozzátartozók panasza nyomán a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly szeptemberben kártérítésre kötelezte a román államot, és kimondta: Bukarest köteles igazságot szolgáltatni az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, függetlenül attól, mennyi idő telt el az atrocitások óta.
Idén márciusban a legfelsőbb bíróság helyt adott a főügyészség kezdeményezésének, és jóváhagyta a büntetőjogi vizsgálat újraindítását a 25 évvel ezelőtti bányászjárás ügyében. Februárban Tiberiu Niţu főügyész úgy döntött, hogy semmisnek nyilvánítja az 1990-es incidenseket feltáró, 2009-ben vádemelés nélkül lezárt dosszié ügyében született határozatokat. A főügyészség 1998-as jelentése szerint a Roman-kormány jóváhagyta a vájárok behívását, sőt a védelmi minisztérium egyenruhával és élelmiszerrel is ellátta a fővárosban randalírozó munkásokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Homályos szándék
Az RMDSZ tavaly decemberi ellenzékbe vonulása nagy vonalakban egybeesett a szövetség vezetősége által meghirdetett újratervezés politikájának erőteljes kommunikációjával.
A Kelemen Hunor fémjelezte új irányvonal aztán az áprilisi tisztújító kongresszuson kapott élesebb kontúrt, és tömören úgy foglalható össze: az alakulat tiszta beszédre, világos döntésekre törekszik bukaresti és erdélyi politizálása során egyaránt.
Hónapokkal ezelott úgy tűnt, hogy a kormányzati részvétel terhétől való „megszabadulás” kimondottan segítheti ennek a stratégiának a gyakorlatba ültetését, hiszen ellenzéki pozícióban a szövetség jobban koncentrálhat a társadalom- és közösségszervezésre, a szavazóival – vagyis az erdélyi magyar közösséggel – folytatott párbeszédre. Ehhez képest az elmúlt időszak tapasztalata arról árulkodik, hogy az RMDSZ de facto még mindig kormányon van, csak ezt szégyelli nyíltan bevallani.
A pénteki parlamenti bizalmi szavazást megelőzően a törvényhozásban két alkalommal is napirendre került ellenzéki egyszerű bizalmatlansági indítvány, amelynek nem a kormánybuktatás volt a célja – hiszen ezzel a módszerrel nem is lehetséges –, hanem felhívni a figyelmet bizonyos ágazatokban tapasztalt problémákra.
Nos, az egészségügyi és mezőgazdasági kérdésekben előterjesztett indítvány vitájakor az RMDSZ vezérszónokai úgy kardoskodtak az ellenzéki álláspont elutasítása mellett, mintha csak a Ponta-kabinet tagjai volnának. Ugyanez volt az érzésünk a bizalmatlansági indítvány vitáján is, amelyen a szövetség szószólója a kormány tevékenységének hiányosságait sorjázva azt kifogásolta, hogy ezek miért nem szerepelnek a dokumentumban.
Aztán persze az RMDSZ számos honatyája „lelkiismerete szerint” a kormánybuktatás ellen szavazott. Holott nem ártana felismerni, hogy ez a politikai kettős beszéd, a kint is vagyok, bent is vagyok szereppel való játszadozás nagy mértékben hitelteleníti az újratervezés stratégiáját. És elsősorban persze nem is a kommunikáció szorul javításra, hiszen homályos, téves döntéseket képtelenség kimagyarázni. Az RMDSZ-nek mindenek előtt a politikai szándékait kell egyértelművé tennie ahhoz, hogy a beszéde is tiszta, érthető legyen.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Az anya vagy a tanár nyelvét tanulja-e a gyermek?
„Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni” – beszélgetés Málnási Ferenc nyugalmazott kolozsvári magyartanár-nyelvészdoktorral.
– Nem kérdéses, hogy az anyanyelv fogalma akkor is a családi környezetre utal, ha esetleg nem az édesanyjától tanulja a gyermek az első szavakat. A család viszont egy nagyobb közösségben él, úgyhogy mire iskolába kerül, már egészen szép nyelvi útravalóval rendelkezik a kicsi. Röviden: úgy beszél, ahogy az ő mikrokozmoszában (majdnem) mindenki. Az iskolában aztán megkezdődik ennek a gazdag útravalónak ha nem is a fosztogatása, de egyféle csereberéje. Egy-egy hangról kiderül, hogy nem úgy kell ejteni, az otthonos szavakat jobb, ha elfelejti, mondatának szórendje nyakatekert, helyére kell csavarintani. Adódik tehát a kérdés, hogy az anyanyelvének hitt hang-, szó- és fogalomhalmazból mi marad meg az édesanyától tanultakból, és mennyire változik át „tanárnyelvvé"? Más szóval: a sokat emlegetett globalizáció begyűrűzik-e az anyanyelvhasználat esetleges egységesítésébe, elszíntelenedésébe, vagy épp fordítva, megengedett lesz minden rendű és rangú beszédforma?
– Már Apáczai Csere János is figyelmeztetett az „anyjok tejével szopott nyelv", illetve az „anyai nyelv" fontosságára: „...oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna". A nyelv az ismeretszerzés, az ismeretközvetítés megkerülhetetlen eleme, s erre az anyanyelv, a beszélő elsődleges nyelve a legalkalmasabb, a leghatékonyabb.
A világ birtokbavételét azonban megelőzi a nyelv birtokbavétele: az anya, a család anyanyelvére – vagy a családban használt nyelvekre – épül rá az óvoda és az iskola nyelve, amely egyben más világot is jelent, hisz a nyelv írott formája, s Erdélyben a második nyelv tanítása is belép a gyerek életébe. A feladat: úgy átvezetni a diákokat a közös nyelvi változatba, majd az írás-olvasásba, hogy ne sérüljön az elsődleges változat, a szűkebb anyanyelv, például a nyelvjárás.
Később úgy ajánlatos átvezetni a második nyelvbe, majd a továbbiakba, hogy ne csökkenjen az anyanyelv elsődlegessége, fontossága, hiszen köztudott, hogy más nyelvet is csak az anyanyelvre építve lehet megtanulni.
Ehhez rengeteg tanítói, tanári tapasztalat kell, megfelelő programok, tankönyvek, segédeszközök, térképek, szótárak stb. S itt kerül előtérbe a tanári nyelv kérdése, de ha az említett tankönyvek stb. nincsenek tekintettel a tanulók elsődleges nyelvváltozatára, nyelvjárására, akkor nagy baj van. Gondoljunk arra is, hogy vannak diákjaink, akik hallási, látási nehézségekkel küszködnek, beszédhibásak, később az olvasással, a szövegértéssel kapcsolatos nehézségek is előtérbe kerülnek/kerülhetnek.
Péntek János professzor intelmét tartom irányadónak, aki az Anyanyelv és oktatás című művében feltett szónoki kérdésre, miszerint Milyen magyar nyelvet tanítsunk?, a következőket válaszolja: „Nem az üres, nem a konzerv, nem a túlszabályozott köznyelvet, hanem a változatos, a kifejező, a sokhúrú, a beszélőre, a tárgyra, a helyzetre szabott magyar nyelvet". Az ideál a természetes változatosság, a heterogén harmónia, vagyis összhang a változatosságban.
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban mi a legújabb nyelvművelési divathullám? Csak egyetlen példát említenék, az ikes igét: székelyföldi hajszálpontos használata maga mögött hagyja talán még az akadémiai előírásokat is. Az emigrációs, idegen nyelvi közegben Faludynak – tanúsítja az Óda a magyar nyelvhez című verse – épp az ikes ige az anyanyelvi szabadság egyik biztosítéka, Budapesten viszont egyértelműen nyelvjárási sallangnak tekintik, szinte tudomást sem véve róla – ezt pedig József Attila verse, a Tiszta szívvel igazolja, melynek rímhelyzetbeli, iktelenül használt „eszek"-je erősítette egyetemi elbocsátásának casus bellijét. Mit mond ezzel kapcsolatban a mai nyelvjárástan?
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban fel-felbukkannak nyelvművelési divathullámok, melyek feltornyosulnak, szökőárként letarolnak sok mindent, de a szüleink ajkán szóló magyar nyelv, az otthoni hangok íze, a nyelvi táj változatossága, ahonnan származunk, azt nem homályosíthatja el semmiféle divathullám, ha az oktatás megismerteti, felcsillantja, megőrzésre méltónak tartja a nyelvjárásokat.
Kodály Zoltán „a magyar nyelvet is tanulni kell" gondolata mellett azt is írta: „A városi beszélő ajkán kopog a nyelv, mint a Morse-távíró. A falusiak ajkán zeng, ömlik, mint az orgonaszó. A városi ritmusa bizonytalan, ingadozó, a falusiaké acélos, rugalmas, törhetetlen. A városi hanghordozása tétova, nem mindig jellegzetes, néha idegenszerű, a falusiaké kristályos, tévedhetetlen. Minden hang a maga helyén, másképp nem is lehetne. Érezzük: ezt a beszédmódot követeli a nyelv természete, minden sajátsága. Így hangzik a legszebben."
Ezt ajánlom fiatal kollégáim figyelmébe is, akik a globalizáció hatására beszélgetés közben angol vagy román szavakat idéznek rokon értelműként, holott használhatnának magyar tájszavakat is, különösen, ha mindketten székelyek, mezőségiek, kalotaszegiek, bihariak. És Reményik parancsszavát se feledjük: „Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, / Mintha imádkozna".
– Málnási Ferenc munkásságának gerince a különböző osztályok számára összeállított munkafüzetsor. Nincs-e ezeknek is egységesítő, elszíntelenítő szerepe? Az általános iskolás ugrásra készen csap le minden újdonságra, és nagyon szívesen veszi, ha az órákon szabadon megnyilvánulhat, elmondhatja saját véleményét, vagyis ösztönösen hajlik az interaktivitásra. A félig-meddig „előrágott" feladatokhoz hogy viszonyultak?
– Az anyanyelvi munkafüzet, tankönyv nekem vesszőparipám. Takács Etel ajándékozott meg anyanyelvi munkafüzeteivel, ennek nyomán sikerült a hazai tanterv alapján megírni és 1973–74-ben megjelentetni általános iskolai munkafüzeteimet. Abból indultam ki, hogy ma már az anyanyelvi nevelést biztosító tantárgy nem a nyelv leírása, hanem a nyelvről való helyes gondolkodás, a nyelvhasználati készség fejlesztése egy társadalmi nyelvművelés igényével. (Sajnos tankönyveink nem ilyen céllal készülnek.)
Kuszálik Piroska 1975-ben javasolta, hogy a nyelvi feladatok, játékok, fejtörők megfejtése, a gyakorlatok megoldásainak számtalan variációja, az átalakítás, a hibás szövegek javítása, az átírás, a nyelvvel való bíbelődés, munka lehet csak a nyelvtanulás cselekvő útja. Ugyanakkor Szende Aladár szerint is az anyanyelvi nevelés-oktatás alapvető módszertani egysége a feladat. Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni.
Már Comenius is hangoztatta: sapere, agere, loqui, vagyis megérteni, cselekedni, beszélni, egy kínai közmondás pedig azt tartja, hogy amit olvasok, elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt tudom. Nos ezen a nyomon elindulva, az anyanyelvi tankönyvek (olyanok, amilyenek) mellett kitűnő segédeszközként használtam és használom ma is a munkafüzeteimet, amelyek a tanításnak, tanulásnak és ellenőrzésnek is eszközei.
A munkafüzet olyan készletet kínál, amelyből az osztály igényeinek, a tanulók munkatempójának megfelelően válogatni lehet. Megteremthető a szóbeli és írásbeli feladatmegoldás egyforma aránya, összhangja, hiszen a gyakorlatok megoldásakor, a különböző vélemények meghallgatásakor a tanulók körében kialakulhat beszélgetés, megbeszélés – ez a mozzanat fontosabb, hatékonyabb, mint önmagában a feladat megoldása, leírása. Véleményem szerint tehát az anyanyelvi munkafüzet akkor válik a tanár, az oktatás számára jó baráttá, ha meri és tudja a többi között eszközként, módszerként használni.
A lényeg az alkotó felhasználás. A mai digitalizált világban Balázs Géza professzor például helyesírást is oktatott a televízióban, a világháló nyújtotta lehetőségekről nem is szólva. Nagyon széles körű, közös munka ez, melyben kísérletező kedvű tanerőkre, jobban megírt tankönyvekre, anyanyelvi munkafüzetekre van szükség, gyakorlati kipróbálásukra és ami mindennél fontosabb: anyanyelvünk és tantárgyunk szeretetére!
– Saját tapasztalatból tudom, milyen titáni feladat magyart tanítani olyanoknak, akik nem magyar ajkúak. Olyan kérdésekkel lepik meg a tanárt, amelyek esetleg soha fel sem merültek benne, mivel édesanyjától tanulta a nyelvét. Segédeszköz viszont alig van, ami pedig van, azon megérződik, hogy a szerzők maguk sem sokat foglalkoztak más szerkezetű nyelvet beszélők magyarra tanításával. Ennek a hiányosságnak a pótlására nem gondolt, esetleg tegyem többes számba: nem gondoltak?
– Igen, a nem magyar ajkúak számára írt magyar nyelvkönyvek – bár nem sok –, de léteznek. Balázs János kolozsvári tanár nyelvtankönyve mellett nekem is van egy háromkötetes, Erdős József, Kozma Endre, Prileszky Csilla, Uhrman György szerzők Színes magyar nyelvkönyve és munkafüzete. Magam is oktattam a révi román kollégáimat e könyv alapján.
– Végezetül szeretném még az előbbiekhez nagyon sokban kapcsolódó fordításról, a köznyelvi, szaknyelvi, irodalmi fordításról megkérdezni, hogy ezek külön területei a nyelvművelésnek? Vagy oldja meg minden fordító, ahogy tudja? Nyelvészként mi erről a véleménye?
– A fordításhoz is tanári szempontok alapján szólnék hozzá. A szövegértés itt még fontosabb, mivel a fordítónak egyszerre kell figyelembe vennie a két nyelv szerkezetét, rendszerét, hangállományát, szójelentéseit, mondatszerkesztését és a szövegek világát is a köznyelvi, a szaknyelvi és az irodalmi szövegek fordítása során is. Legendás annak a lengyel fordítónak az esete, aki elakadt a „Sári itatja az egereket" mondatnál. Szó szerint sehogy sem „akart" hangzani. Felhívta a szerzőt, aki érthetőre fordította, magyarról magyarra: Sári sír. A fordítónak pedig azonnal eszébe jutott az ennek megfelelő lengyel szófordulat.
Málnási Ferenc
1940. július 14-én született Kolozsváron, 1965-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán. 1990-ig a Bihar megyei Gyantán és Réven, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban tanított. 1998-ban szerezte meg a filológiai tudományok doktora címet. Nyugdíjba vonulása után óraadó tanárként dolgozik, illetve folytatja a hosszú évek óta kezdett munkafüzet-összeállítást, szakoktatással és nyelvműveléssel foglalkozó írásainak közreadását. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének tagja a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Golánia „Majdanjának” 53 napja
Negyedszázaddal ezelőtt, június 13–15. között bányászöklök és -botok véres erőszaka vetett véget a posztkommunista Románia leghosszabb és legnagyobb tömegtüntetésének, amelyet az egész kelet-európai térségben azóta is legfeljebb a kijevi híres Majdan múlhatott felül (tavalyelőtt, késő ősszel).
A bukaresti Egyetem térre 1990. április 22-én tették ki az Iliescu-rezsim ellen felsorakozó fiatalok a Posztkommunizmus-mentes övezet és A demokrácia 0. mérföldköve feliratú táblákat, amelyeket csak 53 nap múltán távolítottak el a frissében és látszólag demokratikusan megválasztott államelnöknek, Ion Iliescunak a teret az oda tartósan berendezkedett „golánoktól” megtisztítani behívott bányász barátai.
A golán (huligán) minősítés ugyan a tüntetők egyes számú célpontjától, Iliescutól származott, de a nagyrészt egyetemistákból álló ellenzéki fiatalság is magára nézve ironikusan, de büszkén felvállalta. Mi több, ezt a furcsa (ön)minősítést másfél hónapon át plakátok, jelvények, protest-songok tucatjai is visszhangozták. Az Egyetem teret pedig ők és akkor kezdték el gúnyosan Golánia néven emlegetni...
Amikor április végén Golánia körvonalai kialakultak, az első, demokratikusnak hirdetett választások kampánya épphogy elindult, de a baljós előjelekből már a lesújtó végeredmény is sejthető volt.
Az Iliescu-rezsim, amely Nicolae Ceauşescu megdöntése után annak a nyomába lépett, személyi öszetételében, de gondolkodásmódjában sem különbözött nagyon sokban dicstelen elődjétől.
Az RKP-aktivisták első vonalát felváltotta a második, Ceauşescu bizalmasai helyébe pedig Scorniceşti nagy fiának személyes ellenfelei, a többé-kevésbé lapuló pártellenzék képviselői léptek. Egy ismert román szólás szerint: „Aceeaşi mărime, altă pălărie”, vagyis csak a kalap változott, a viselője viszont maradt. Az említett pártellenzék egyik markáns képviselőjének, Silviu Brucannak későbbi hírhedt, vitatott, de mégiscsak elgondolkoztató mondása szerint a demokrácia bevezetéséhez minimum húsz évre lenne szüksége Romániának.
Ehhez képest egyáltalán mire lehetett elég a rövid idő, az a mindössze öt hónap, amely Ceauşescu letűnésétől Iliescu elsöprő arányú megválasztásáig lepergett? Ráadásul az is csupa mesterségesen szított, gyűlölködő feszültségben, vádaskodásoktól, rágalmaktól, sőt erőszaktól sem mentes légkörben. Arra esetleg, hogy az ellenzéki pártok épp hogy megalakuljanak, s a magát bebetonozni óhajtó régi-új hatalom kereszttüzében talpon maradjanak, arra talán még igen, de hogy számottevő választási eredményt is elérjenek, arra már (vagy még) semmi esélyük sem kínálkozott. A nyugati pluralista típusú demokrácia működési mechanizmusáról csak igen keveseknek lehettek némi halvány fogalmai, de a voksolás eredményét eldöntő utca emberének még sokáig nem „nyílhatott ki a szeme”.
Május 20-át, a voksolás napját az ortodox liturgia Vakok vasárnapja („Duminica orbului”) néven emlegeti, ami nemcsak az egyházi, de 1990-ben sajnos a közéleti liturgiára is talált. A Vakok vasárnapja után véget ért Iliescu ideiglenesnek, átmenetinek mondott regnálása. Demokratikus legitimitásának tudatában most már végleg nyeregben érezhette magát. Annyira nyeregben, hogy a Golániával szemben eddig kénytelen-kelletlen tanúsított türelme is a vége felé közeledett. Június elején bekeményített, és a „rendteremtéshez” is hozzálátott.
Tanulva a decemberi véres eseményekből, tűzparancsot a katonaságnak ő már nem adhatott, ezért aztán csak a korlátozott erőszak és a „kutyaharapást ebszőrével” logikája mellett döntött. A másfél hónapja ellene egyfolytában tüntető ellenfelei, Golánia és a golánok, tehát a civil ellenállók felszámolására ugyancsak civileket, a bányászokat kellett behívnia. A megoldáson sem kellett sokat töprengenie, a „bányászrecept” eredményességét addigra már két alkalommal, januárban és februárban is letesztelték.
A június 13–15. közötti bányászjárás egyik nagy „eredménye” Golánia felszámolása és az Egyetem tér megtisztítása volt. Ahová, legalábbis Iliescu tálalása szerint, a bányászok virágokat ültetni kirándultak… De annak a részletezésébe, hogy ez alatt a három nap alatt vajon mitől is halhattak meg minimum féltucatnyian, hogy mitől teltek meg a kórházak sebesültekkel és a börtönök letartóztatottakkal, ezek túlságosan is ismert tények, részletezésükbe most talán nem kellene belemennünk.
Nehogy az alaposan megkésett, független igazságszolgáltatást befolyásoljuk vele.
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Szociális központok a Kis-Küküllő mentén
Négy, a Kis-Küküllő mentére a Gyulafehérvári Caritas által tervezett szociális központ közül a hét elején nyitották meg az elsőt, Erdőszentgyörgyön – Balavásár, Gyulakuta és Makfalva következik, még ebben a hónapban.
Azt a tényt felismerve, hogy Romániában még mindig igen sok kisgyereket fenyeget a szegénység, s az ebből fakadó kirekesztettség, a Caritas igyekszik valósággal megmenteni ezeket a gyerekeket. A központok nemcsak a gyerekeket, de családjaikat is támogatják, ugyanis a szegénység az egész családot sújtja.
Az erdőszentgyörgyi megnyitón a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója, Ludescher László elmondta, az elemi és felső tagozatos oktatás korcsoportjában lévő, azaz 6 és 14 év közötti gyerekeket akarnak felkarolni. A négy településen mintegy 125 haszonélvezője lesz a programnak.
Erdőszentgyörgyön mintegy 75 gyerek maradt ki az iskolából, ezért is alakult meg az első központ itt, no meg azért is, mert a négy községet felölelő programnak a helyi Szent György Iskolaközpontban lesz a központi székhelye, ahol lelki támogatás nyújtó szakemberek, pszichológusok, gyógypedagógusok, de a konkrét munkával megbízott szociális munkások is dolgoznak majd azon, hogy az érintett családokat tanácsokkal lássák el, s konkrét segítséget is nyújtsanak nekik.
Elsődleges céljuk, hogy segítsenek az alapellátásban való hozzáférésben, és szociális szolgáltatásokban részesítsék a nehéz helyzetben lévő gyerekeket. Szerencsés helyzet, hogy a balavásári, gyulakutai, erdőszentgyörgyi és makfalvi önkormányzat és a pedagógusok felkarolták a kezdeményezést.
Pápay Kamilla, a Caritas szóvivője elmondta, az Európai Gazdasági Térség által biztosított pénzből sikerül ezeket a létesítményeket elkészíteni, az Esély egy jobb jövőért elnevezésű projekt keretében, amelynek futamideje 14 hónap. A tevékenységek helyszíneit a helyi önkormányzatok biztosítják, a központ felszerelésére a projekt támogatási alapja ad lehetőséget. A helyi önkormányzatok a projekt lejárta, jövő év áprilisa után hozzájárulnak ezeknek a központoknak a fenntartásához.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Zöld vetélkedő
Lezajlott a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete által az V–VIII. osztályos diákok számára szervezett vetélkedő, idén a védett madarak bemutatása volt a téma. A megmérettetést immár ötödik alkalommal írták ki, a hat csapat ezúttal is az augusztus 17–23. között Uzonkafürdőn tartandó ZIKE táborban való ingyenes részvételért méretkezett meg egymással. A Madarászok, a Madárkák, a Madar-ászok, a Gólyavédők, az Állatmentők és a Vadhattyúk végig kitartóan küzdöttek, a Hoffmann Edit muzeológus és Barabás Ildikó biológiatanár összetételű zsűri a Madar-ászoknak ítélte oda az első díjat, így Kovács Barna és Kovács Ákos örvendhetett a vakációs lehetőségnek. A szervezők a zsűritagok mellett László Annamária tanárnőnek is köszönetet mondtak, aki, mint elhangzott, minden évben lelkiismeretesen felkészíti diákjait erre az eseményre.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdélyben lesz közös jövő
Smaranda Enache a magyar–román együttélésről
Smaranda Enache asszony, a román–magyar párbeszéd egyik kezdeményezőjeként, a két nép közötti történelmi megbékélés letéteményeseként, a jogainkért folytatott harc következetes támogatójaként és a mindenkori igazság melletti kiállás rendíthetetlen bajnokaként lopta be magát az erdélyi magyarság szívébe immár több mint 25 esztendeje. A Pro Európa Liga emberjogi szervezet társelnökével a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban beszélgettünk a békés együttélés kialakításának lehetőségeiről, illetve akadályairól és a marosvásárhelyi áldatlan helyzetről, természetesen magyar nyelven.
– Ön szerint melyek a román–magyar együttélés buktatói?
– Elsősorban az, hogy nincs meg a kellő akarat egymás megismeréséhez, és a kellő bátorság a másik elfogadásához. Pedig a román–magyar kapcsolatok a régmúltban gyökereznek, és néhány szerencsétlen kivételtől eltekintve, az eltelt évszázadok során pozitívnak mondhatók. Mi, románok például sokat tanultunk a magyaroktól, merítettünk a civilizációjukból, és kultúrájuk is hatással volt ránk, Erdélyt pedig el sem tudnám képzelni a magyarok hozzájárulása nélkül. Ennek ellenére azonban ki kell mondani, hogy a kommunizmus éveiben létezett egy kisebbség- és főleg magyarellenes beolvasztási politika, s ennek még mindig vannak képviselői a román társadalomban, hiszen továbbra is haszonélvezői szeretnének maradni a mesterségesen szított ellentéteknek. A népek közötti súrlódás ugyanakkor nem egyedi vagy új keletű állapot, a történelem folyamán többször is előfordult például a franciák és németek között, viszont nekik örvendetes módon sikerült túllépni ezen. Minden azon múlik, és ez egyben a legnagyobb kihívás is, hogy mekkora a társadalmi aránya azoknak, akik őszintén a történelmi megbékélés hívei. Jelen pillanatban pedig ezzel kapcsolatban sajnos azt kell mondanom, hogy még sokkal többen vannak azok, akik különböző okok miatt az ellentétek és bizalmatlanság fenntartásában érdekeltek, szemben a vélt sérelmeken magukat túltenni és a valósakat orvosolni óhajtókon.
– Végigtekintve közös történelmünkön, bár néhányszor sikerült egymás ellen fordítani minket, azért az összefogásra és egymás megsegítésére sokkal több példa van, és nem az ellenségeskedés, hanem a békés egymás mellett élés jellemző a két nép viszonyára. Mindezt figyelembe véve, mit kellene tegyünk mi, magyarok, és mit a románok, hogy ismét normalizáljuk a kapcsolatokat?
– Elsősorban az államtól legyenek elvárásaink, és ezeket fogalmazzuk meg a politikusaink felé, hiszen azért választottuk meg őket, hogy a csend és béke megteremtésére irányuló óhajunknak is eleget tegyenek, és gyűlöletszítás helyett oldják meg úgy az időnként felmerülő gondokat, hogy ez megvalósulhasson. Román részről ugyanakkor a gyermekeket és ifjakat olyan szellemben kell nevelni, hogy készek legyenek a másság elfogadására és befogadására, ehhez viszont feltétlenül szükség van a magyarok történelmének és hagyományainak a megismerésére. Jelen pillanatban ugyanis egy aszimmetrikus helyzet áll fenn, mert amíg a magyarok többé–kevésbé beszélik a román nyelvet, és ismerik a román kultúrát, addig a románok szinte semmit sem tudnak a magyarságról, ezért velük kapcsolatban félre lehet vezetni őket. Ezen az áldatlan helyzeten végül is az állam tudna hathatósan változtatni, lehetővé téve, hogy a keretei között élő nemzeti közösségek megismerhessék egymás nyelvét és kultúráját. Ezen kívül a régiók történelmének tanítására is gondot kellene fordítani, hiszen míg a magyarok ismerik például Erdély valós múltját, a románok elől el van titkolva ez, így pedig el lehet hitetni velük, hogy itt évszázadokon keresztül magyar elnyomás alatt nyomorogtak, miközben általában jobban éltek, mint a román vajdaságokban.
– És mi dolgunk lenne nekünk, magyaroknak?
– Határozottabban fel kellene vállalniuk erdélyi mivoltukat, mert szükség van ugyan a nemzeti érzésre, s az összmagyarsághoz való tartozás tudatára, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy mi, románok és magyarok, mind erdélyiek is vagyunk, e lét minden sajátosságával. Ezért nagyon fontosnak tartom az erdélyi tudat táplálását és az egykor létező összetartozás érzésének megerősítését, amire különben számtalan lehetőség nyílik, például pártok vagy alapítványok létrehozása. Azon kívül tehát, hogy figyelünk a nemzeti sajátosságainkra, a régiós, vagyis az erdélyi értékekre is figyelnünk kell. Ez többek között azt jelenti, hogy nekünk, románoknak nagyon kell fájjon, ha a magyarok elhagyják Erdélyt, mint ahogy a magyaroknak is fáj, ha a románok ahelyett, hogy testvéri szeretetben és szolidaritásban élnének velük, felülnek a Bukarestből jövő uszításoknak. Mindkét félnek meg kell tanulnia ellenállni az Erdélyen kívülről jövő gyűlöletszításnak, hiszen ez a föld közös hazánk, mely összeköt, és legyünk rá büszkék, hogy itt és együtt élhetünk.
– Ön mit válaszol, ha külföldön rákérdeznek a születési helyére és nemzetiségére?
– Azt, hogy én erdélyi román vagyok, és azt szeretném, ha a magyarok is büszkén vállalnák erdélyi mivoltukat, mert a márciusi marosvásárhelyi események és a jelenlegi zaklatások ellenére nekünk egyetlen lehetőségünk van, az erdélyi tudat erősítése, mert ha ez sikerül, az meghozza a megoldást is.
– Marosvásárhely. Milyen volt ott a légkör régen, és milyen most?
– Amint már említettem, a múltban Erdély-szerte, s így ebben a városban is létezett és működött a beolvasztási politika, azonban ez nem tudta megmérgezni a magyar–román viszonyt, főképp, hogy a diktatúrában az emberek ösztönösen összefogtak. A jelenlegi helyzetről pedig azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom Marosvásárhelyet, mert egy megbüntetett város. Az 1990-es márciusi véres összecsapásokat azért provokálták ki, hogy megosszák a magyarokat és románokat, de ez nem sikerült teljes mértékben, ugyanis a magyar–román együttélés nagyjából most is békés keretek között zajlik. A történtek miatt viszont a városról egy olyan ronda kép alakult ki a köztudatban, mely következtében a fejlődés peremére sodródott, mert ide nem jönnek a befektetők. Ugyanakkor megvonván azt a lehetőséget, hogy a középkorhoz hasonlóan ismét Székelyföld fővárosa legyen, zárt várossá tették, annak ellenére, hogy ez a státus az itt lakó magyaroknak és románoknak egyaránt szép jövőt biztosított volna. Azt is észre kellene venni továbbá, hogy a Marosvásárhelyen jelenleg is folytatott politika nem csak a magyarok, hanem a románok ellen is irányul, mert őket is elzárja attól a lehetőségtől, hogy ez a város fejlődésnek indulhasson, pedig a múltja kapcsán is megérdemelné, hogy fontos szerepet töltsön be Erdély életében.
– Mi, egyszerű magyarok és románok, tehetünk-e valamit azért, hogy ezt az áldatlan helyzetet feloldjuk?
– Elsősorban össze kell fogni, mindennek ellenére, és újra kell építeni egymás között a bizalmat, de meg kell erősíteni a regionális érzelmet is, vagyis megérteni és megértetni, hogy mi itt mindannyian erdélyiek vagyunk. Erre van remény, mert amint ezt a sok közös rendezvény és megnyilvánulás is igazolja, a 25 évvel ezelőtt kirobbantott összecsapások okozta sebek mára már gyógyulóban vannak. Ezeket a folyamatokat kell felkarolni és erősíteni, anélkül hogy bármelyik fél is lemondana a nyelvéről, az önazonosságáról, a jogaiért folytatott harcról, vagy a vallásáról, hiszen Erdély nagyon szegénnyé válna, ha itt egy homogén régió jönne létre.
– Végezetül, hisz-e ön a közös magyar–román, román–magyar erdélyi jövőben?
– Nagyon mélyen hiszek, amit bizonyít, hogy eddig is ennek megvalósításáért munkálkodtam és tevékenykedtem, hiszen, ha nekem megadatott az a kiváltság, hogy két kultúrában nőhessek fel és élhessek, azt szeretném, hogy az utánunk jövők is részesedhessenek belőle. Az ugyanis, hogy mi együtt vagyunk, nem gondot, hanem egy hihetetlenül nagy értéket, egy csodálatos vagyont jelent, olyan szilárd alapot, amire lehet közös jövőt építeni. Éppen ezért azt szeretném, hogy minél több és több román fedezze fel a magyarság egyedi kincseit, és az erdélyi értékek létrehozásában, valamint kultúra kialakításában játszott óriási szerepét a történelem során, ugyanakkor pedig a magyarok tanúsítsanak több bizalmat a románok iránt, és nyissanak feléjük, mert nem minden erdélyi román nacionalista és sovén. Minderre pedig, ha képesek leszünk, akkor itt lesz magyar, lesz román, és lesz közös magyar–román erdélyi jövő.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)