Hargita és Kovászna megye tanácselnöke tiltakozik a központi politikai gyakorlat ellen
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is csatlakozott és támogatja aláírásával a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) állásfoglalását, amelyben az országos szövetség a 2004/64-os törvény előírásainak módosítása ellen emel szót, a megyeitanács-elnökök megválasztására vonatkozóan. Mint ismeretes, a választási törvény módosítását előkészítő parlamenti szakbizottság tagjainak javaslata alapján 2016-tól a megyei önkormányzatok vezetőit közvetett módon választanák meg a megyei tanácsosok soraiból belső választás keretében. Jelenleg a megyeelnököket, akárcsak a polgármestereket, a lakosság választja egyfordulós szavazással. Az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot gyűjti be. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a tervezet ellentétes az 1985-ben elfogadott Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának döntéshozatali elveivel és Románia Alkotmánybíróságának 2008/35-ös döntésével is, amely kimondja, hogy a megyei tanács elnökének megválasztása direkt szavazás eredménye kell, legyen, és nem a tanácsba bejutott pártok politikai alkuja. Az aláírók leszögezik, hogy a közvetett választási rendszer bevezetésének célja a megyék szerepének és hatáskörének csökkentése, figyelembe véve, hogy az állampolgárok által választott, tényleges lakossági felhatalmazással rendelkező jelenlegi vezetők nem befolyásolhatók a központi közigazgatás és politikai akarat által.
„Figyelembe véve, hogy a javaslat mögött nem létezik hatástanulmány, illetve társadalmi kezdeményezés, ezen indítvány kizárólag a központi politikai hatalomgyakorlás kiterjesztésének célját kívánja szolgálni, ami ellentmond a jogállamban alapvető értékként és irányadóként szolgáló demokratikus joggyakorlatnak” – nyilatkozta Borboly Csaba.
„Meggyőződésem, hogy egészségesebb az a döntés, amit 100 000 ember hoz meg azzal szemben, amit 30 emberre bíznak. Ez a demokrácia. Ez a törvénytervezet újra a központosítást szolgálja. Nyilvánvaló, hogy egy-egy erős helyi vezető, akit nem egy megyei tanács néhány-tíz tagja szavazott meg, hanem több tízezer polgár voksát tudhatja magáénak, sokkal erősebben képvisel egy közösséget. Ha kívülről nézzük a helyzetet: nyilvánvaló, hogy ilyen módon a helyi vezetőket ássák alá, ráadásul megfosztják az embereket egy választási lehetőségtől. Egyetértek a szövetség kezdeményezésével, hogy ezt a tervezetet nem szabad a parlamentnek elfogadnia. Minden megyei tanács elnökjelöltje maga veti az ágyát: ha a választók arra érdemesnek tartják, akkor megszavazzák. Ha a törvény módosul, akkor a megyei önkormányzat élére az kerülhet, aki több tanácsost tud meggyőzni arról, hogy őt támogassa. Nyilván értékelem és tisztelem a megyei önkormányzat képviselőit, azonban ez a törvénytervezet a demokráciadeficit tudatos építésének példája” – fogalmazott Tamás Sándor.
A Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége (UNCJR) tehát közös állásfoglalásban szólítja fel a parlamentet az európai direktívák, valamint az alkotmány szellemének tiszteletben tartására. A dokumentumot csatolva találják.
Közlemény
Erdély.ma

Nem lehetünk veszélyforrás (RMDSZ-válasz a belügynek
Az RMDSZ képviselőházi frakciója tegnap állásfoglalásban utasította el, hogy a hatóságok veszélyforrásként kezeljék Romániában az autonómiaköveteléseket. A szövetség honatyái szerint az ország nem viszonyulhat így a területén élő legszámosabb etnikai kisebbséghez, amely ráadásul az elmúlt 25 évben kizárólag békés eszközökkel, a demokrácia keretein belül igyekszik érvényt szerezni önrendelkezési igényének, jogainak.
Mint ismeretes, az etnikai autonómia követelését a belügyminisztérium által kedden közvitára bocsátott 2015 és 2020 közötti közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete sorolta a közbiztonsági veszélyforrások közé. Erre reagált tegnap a frakció: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakciója a leghatározottabban elutasítja ezt az inkrimináló besorolást, amely közbiztonsági veszélyforrásnak nevezi közösségünk jogos, demokratikus törekvését. Szabadságjogaink ilyen jellegű korlátozása nem lehet stratégiába foglalt intézkedés egy olyan országban, amely immáron nyolc éve tagja az Európai Uniónak.” A parlament alsó házának honatyái a magyar közösségre nézve sértőnek, megbélyegzőnek és „mondvacsinált veszélyt tartalmazónak” minősítették, hogy a bukaresti belügyminisztérium „a területi autonómiáért való békés és demokratikus utcai megnyilvánulásokat a rasszista, xenofób, szélsőséges és más ehhez hasonló intoleráns megnyilatkozások közé sorolja”. A testület ezzel a megállapítással annak a feltételezésének adott hangot, hogy a belügyminisztériumi besorolásnak a tájékozatlanság az alapja. A dokumentumban leszögezik, hogy a romániai magyar közösség 1989 óta békésen, a többségi társadalommal párbeszédet és közvitát kezdeményezve, a részvételi demokrácia eszközeinek felhasználásával szeretné elérni a kulturális és területi autonómiát, és e célok megvalósításában eddig sem jelentett, ezután sem jelent veszélyt a közbiztonságra egyetlen magyar ember sem. „Romániában nem létezhet olyan társadalmi téma, közösségi törekvés – sem kisebbségi, sem többségi –, amelynek demokratikus megvitatásában, kinyilvánításában bármiféle veszélyt kellene elhárítaniuk a közbiztonsági szerveknek”– állapították meg az állásfoglalásban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kipakoltak bajainkról (Székelyföldiek Strasbourgban)
Nem ért véget a székelyföldi küldöttség programja a félsikernek minősített strasbourgi kongresszusi ülés után: kedden délután az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának frissen újraválasztott főtitkárát, Andreas Kiefert tájékoztatták a romániai helyzetről, az erdélyi magyarok jogfosztásairól. Az eseményről az MPP számolt be sajtóközleményben.
A Magyar Polgári Párt és az RMDSZ Strasbourgban tartózkodó delegációját azt követően fogadta Kiefer, hogy a testület monitoring- bizottsága kimondta: nem hivatott annak a dokumentumnak a vizsgálatára, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke tájékoztatta Andreas Kiefert a romániai régióátszervezési tervekről és az „autonómiapárti határozatok” elfogadásáról. Kiemelte, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés hátrányosan érintené Székelyföld lakóit. „Ez ellen több ízben is tiltakoztunk, de a központi román hatalom elzárkózik a párbeszédtől, nem ad lehetőséget népszavazások megszervezésére, ez késztette a helyi tanácsokat az elvi határozatok elfogadására” – fejtette ki Bíró Zsolt. Kitért arra is, hogy Románia minden eszközzel gátat szab a közösségi akarat kinyilvánításának, így például olyan alapvető jogok sérülnek, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a gyülekezési jog gyakorlása – utalt a március 10-ei marosvásárhelyi tiltásra. Hozzáfűzte, az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elve sérül. „Azt szeretnénk, ha a régiókat elismernék, és nem kijelölnék Romániában” – mondta az MPP elnöke, aki arra is rávilágított, hogy korábban egy román alkotmányjogászokból álló bizottság (Stanomir Bizottság) ugyanerre a következtetésre jutott, de mégsem alkalmazzák ezt a demokratikus elvet. Biró Zsolt reményét fejezte ki, hogy a 2016-ban esedékes romániai monitoring esetében hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a demokráciadeficitre hívta fel a figyelmet. „Románia uniós csatlakozását követően, 2007-től folyamatosan „visszavesznek” jogainkból, legyen szó bármilyen közösségi jogról” – fogalmazott. Az MPP delegációjában két olyan településvezető kapott helyet, ahol elfogadták az autonómiahatározatot, Gyergyószentmiklósról Nagy Zoltán alpolgármester és Kápolnásfaluról Benedek László polgármester kísérte el Biró Zsoltot az Andreas Kiferrel folytatott megbeszélésre. Az RMDSZ-t Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Klárik Attila Kovászna megyei tanácsos képviselte. A székelyföldi küldöttség érdeklődéssel követi a plenáris ülés munkálatait, hiszen számos olyan kérdés szerepel napirenden, amely áttételesen érinti térségünk helyzetét. Ilyen a skóciai népszavazás eredményeinek értékelése, illetve az ukrán decentralizációs folyamat kérdésköre, melyet sokan sürgetnek. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a területén lévő régióknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csak egyesek felelnek? (Gyanús honatyák)
Hozzájárult a szenátus tegnap, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék a korrupcióval gyanúsított Darius Vâlcov szociáldemokrata (PSD) szenátort, volt pénzügyminisztert, ám elutasította párttársa, Dan Şova szenátor őrizetbe vételét, aki korábban szintén a kormányt erősítette a nagy beruházásokért felelős tárca élén. Mindkettejüknek évekkel ezelőtt más beosztásban elkövetett tettekért kellene felelniük.
Vâlcov, aki múlt héten mondott le a pénzügyminiszteri posztról, maga kérte kollégáit: tegyék lehetővé, hogy a bíró döntse el, előzetes letartóztatásba helyezi-e. Az ügyészség azzal gyanúsítja Vâlcovot, hogy egy korábbi tisztségében, Slatina város polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért. A korrupcióellenes ügyészség néhány napon belül két letartóztatási kérést is küldött a parlamenthez a szenátor nevére: a másodikban arra hivatkozott, hogy a politikus egy közeli ismerősének páncélszekrényében rejtegette azokat az értékeket, amelyeket megvesztegetőitől fogadott el. A volt tárcavezetőt egyébként már a szavazást követő órákban őrizetbe vették. A másik érintett szenátor, Dan Şova tavaly az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt, azt kérte a parlament felső házától, tegye lehetővé, hogy szabadlábon védekezhessen a korrupció vádjával szemben. A honatyát hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják: a korrupcióellenes ügyészség szerint a Şova és társai ügyvédi iroda 2007-ben két olténiai hőerőmű képviseletében jelentős kárt okozott az állami tulajdonban lévő energetikai létesítményeknek. A szenátusban jogvita alakult ki a Şováról lefolytatott szavazás eredményének értelmezéséről: a jelenlevők többsége ugyanis megszavazta ugyan az őrizetbe vételt, de nem volt meg a minősített többség. A házszabály minősített többséget ír elő ilyen esetben, de az alkotmány nem. Ezért az ellenzék bejelentette, hogy az alkotmánybíróságtól kéri a házszabály érvénytelenítését. Klaus Johannis államfő elégedetlenségének adott hangot a döntést illetően, megállapítva, hogy a parlament nem veheti át a bíróságok helyét. Tegnap este mintegy százan a bukaresti Egyetem térre is kivonultak tiltakozni a döntés ellen, illetve több nagykövetség is rosszallását fejezte ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Peti András: "Nem jelöltetem magam az előválasztáson"
Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkezdik az előválasztások megszervezését a megyeszékhelyen, a polgármesterjelölt kiválasztása céljából, de ő nem jelölteti magát. Azok, akik szavazóként részt vennének a megmérettetésen, holnaptól kezdődően regisztrálhatnak május 17-ig, a jelöltek április 15-ig adhatják le dossziéjukat. A sajtótájékoztatón részt vett Karácsony Erdei Etel közgyűlési képviselő is, aki kijelentette: átlátható, korrekt előválasztásokat szeretnének szervezni, minél nagyobb részvétellel, és fontosnak tartják a felelősségvállalást mind a jelöltek, mind a választók részéről.
Peti András elmondta, a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa határozata értelmében megyeszinten általános összmagyar előválasztásokat szerveznek azokon a településeken, ahol a magyar lakosság számaránya jelentős, és eséllyel küzdhetnek a polgármesteri tisztségért, valamint a tanácsi többségért. "Ilyen Marosvásárhely is, ahol péntektől indítjuk el az előválasztási eljárást, amely két hónapig tart." "Teljesen átlátható módon szeretnénk megszervezni, és minél nagyobb arányú részvételre számítunk" – jelentette ki Karácsony Erdei Etel. Azok szavazhatnak az előválasztáson, akik betöltötték 18. életévüket, állandó marosvásárhelyi lakcímmel vagy legkevesebb 6 hónapja ideiglenes marosvásárhelyi lakcímmel rendelkeznek, de előzetes regisztrációra van szükség – tette hozzá az alpolgármester. Míg a szavazók holnaptól kezdődően május 17-ig regisztrálhatnak személyesen, a marosvásárhelyi RMDSZ székhelyén vagy elektronikusan (a honlap előkészítés alatt van), a jelölteknek csupán mintegy 3 hét áll rendelkezésükre benyújtani a jelölési dossziéjukat, amelynek – a szabályzatnak megfelelően –, tartalmaznia kell az 1800 támogatói aláírást, az önéletrajzot, nyilatkozatot arról, hogy nem működtek együtt a szekuritátéval, saját felelősségre tett nyilatkozatot arról, hogy amennyiben az előválasztási megmérettetésen alulmaradnak, nem indulnak a 2016-os helyhatósági választásokon az RMDSZ ellen, a város fejlesztését célzó tervet, stratégiát, és természetesen el kell fogadják az RMDSZ alapszabályzatát és politikai programját. A jelölési iratcsomót április 15-ig le kell tenni, az előválasztás időpontjáról, illetve arról, hogy mozgóurnás vagy állóurnás szavazás legyen, csak május 17-e után határoznak – mondta Peti András.
A Népújság kérdésére, hogy a tanácsosi tisztségekre való jelölés céljából mikor szerveznek előválasztást, nem volna-e jó egyidejűleg megtartani mindkét előválasztást, az alpolgármester kijelentette: "egyelőre csak a polgármesteri jelöltségről van szó, a tanácsosi tisztségekről nem beszélünk, várhatóan jövőben kerül erre sor". Hangsúlyozta, a TKT-n a többség úgy ítélte meg, hogy nem tenne jót a munka hatékonyságának, a teljesítménynek, ha a tanácsosjelöltek kiválasztására is most szerveznének előválasztást, mivel "bosszúra lehet számítani azon személyek részéről, akik jelenleg tanácsosok, és egy évvel a választások előtt tudomást szereznének arról, hogy nem kívánja őket az RMDSZ a továbbiakban támogatni".
Arra a kérdésünkre, hogy indul-e az előválasztáson polgármester-jelöltként, közölte: "az utóbbi időben sok egyeztetésen vettem részt mind a kollégákkal, ügyvezető elnökséggel, frakciótagokkal, az RMDSZ vezetésével, de természetesen a családdal, rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal is, és azt a döntést hoztam, hogy nem méretkezem meg az előválasztásokon". Peti András nem volt hajlandó részletezni döntésének okait, arról sem nyilatkozott, hogy esetleg parlamenti tisztségre pályázna, vagy – az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökeként – élne-e a jogával, hogy az önkormányzati választásokon első helyen szerepeljen a tanácsosi listán. "Jelenleg kizárólag alpolgármesteri tevékenységemre összpontosítok" – jelentette ki.
Megoldatlan még a kétnyelvű utcanévtáblák és a Sütő András- szobor ügye
Peti András tavalyi tevékenységéről tartott beszámolója során egyrészt a polgármester által leosztott feladatkörökre tért ki, illetve a magyar közösség szempontjából fontos problémákra is utalt. Hangsúlyozta, a közszállítás korszerűsítése a nagyvárosi övezet szintjén kell történjen, egy mobilitási tanulmány elkészítése elengedhetetlen lenne, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a mintegy 2 éve készülő közlekedési tanulmányt a szakemberek áprilisban végre befejezik. Fontosnak nevezte az alternatív közlekedési lehetőségek megteremtését, és azt is, hogy az idei költségvetésben mintegy 3 millió lejt különítettek el a gépjárműpark felújítására. Elmondta, arról is dönteni kell, hogy e tevékenységet az önkormányzat vállalja fel vagy kiszervezi. A "forró témát" jelentő zöldövezetek esetében sikerként könyvelte el, hogy a fakivágási bizottságba sikerült bevinni két civil szervezet képviselőjét, mint ahogy azt is, hogy utcafelújításra sikerült aláírni a finanszírozási szerződést, és elkezdődött a Cuza Voda – Ballada – A. Filimon (volt Iskola) utcák korszerűsítése, a közlekedési csomópontok kialakítása. Az oktatás terén sikerült létrehozni római katolikus főgimnáziumot, megkötni a hosszú távú bérleti szerződést az egyház és az önkormányzat között, felújítani a Bolyai líceum sportpályáját, sikerrel pályázni a Papiu valamint a Művészeti Líceum felújítására. Több, magyar vonatkozású emlékművet, szobrot sikerült rendbe tenni, a vár rehabilitációs munkálatai pedig remélhetőleg a városnapokra befejeződnek. A hőszigetelési program keretében hamarosan több mint 50 tömbház felújításához fognak hozzá, korszerűsítették a napipiacokat, több száz parkolóhelyet alakítottak ki a lakónegyedekben.
Peti András újságírói kérdésre válaszolva elmondta, elszomorítja, hogy továbbra sincs komoly előrelépés a kétnyelvű utcanévtáblák és a Sütő András-szobor ügyében. "Előbbi esetében elkezdődött egy folyamat, legalább a történelmi neveket sikerült visszaállítani, de 468 utcához képest 14-ben történt meg, hogy kikerültek a magyar utcanévtáblák. Elszomorít, hogy a polgármester úr továbbra is azt nyilatkozza, hogy nincs törvényes keret erre, noha még a Diszkrimináció Elleni Tanács is megállapította a diszkrimináció tényét. A Sütő-szoborral kapcsolatban úgy vélem, évekkel ezelőtt helytelen döntés született, amikor az író szülőházához közeli Marasti (Vörösmarty) teret határozták meg helyszínnek a szobor elhelyezésére, szerintem sokkal indokoltabb a városközpontban, a Színház téren. Lassan haladnak a dolgok, mindig valami akadályba ütközünk. Remélem, hogy elkezdték a tervezést, ami megállapítja a szobor helyét a Színház téren, és ezt követően lehet alkotói pályázatot kiírni" – tette hozzá az alpolgármester.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

A klasszikus szépség megmutatkozásai
A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kiállítása
Mulandóság és végtelenség, a lét széthullásának lehetősége és bekövetkezése, utak keresése, az anyaság nyugodt szépsége, a női test harmóniája és még számos gondolat, érzés, művészi érzékenységgel megélt pillanat fogalmazódik meg a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának kedd délután nyílt tárlatán. A Bernády Ház földszinti termét betöltő alkotásokról Nagy Miklós Kund művészeti író, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke szólt a jelenlevőknek.
– Egy kiváló társaság indítja az idei rendezvénysorozatot. A Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi, pontosabban Maros megyei csoportjának kiállítását a tavaly nyitottuk meg először. Mindenki úgy gondolta, hogy jó lenne újra megrendezni ezt a tárlatot. Azt gondolom, hogy akár hagyománnyá is tehetnénk, hogy minden év márciusában helyet adjunk a rendezvénynek, ez ugyanis egy olyan kezdeményezés, amelyet meg kell gyökereztetni. Egy kitűnő művészcsapat munkáit láthatjuk itt, és azok az értékek, amelyeket ezek a munkák képviselnek, együttesen felerősödnek, még több színt mutatnak – mondta a méltató. Nagy Miklós Kund az alkotói közösség történetének rövid körvonalazása során Berde Máriát idézte, aki 1929-ben, a Barabás Miklós Céh születésekor úgy gondolta, hogy "nem vagyunk képváros." Meglátását igazolja, hogy bár az irodalmi és zenei élet abban az időben is fontos szerepet töltött be Marosvásárhelyen, kiállításokról beszámoló írások alig születtek. Az első számottevő tudósítás a Barabás Miklós Céh első nagy kihelyezett kiállításának megnyitásakor, 1943 telén íródott. Az alkotócsoportot a 40-es évek közepén beszüntették, a rendszerváltás utáni években indult újra.
– A letűnt kor veszteségei ellenére ma már elmondhatjuk magunkról, hogy képváros vagyunk – hangsúlyozta a méltató. – Marosvásárhely a művészetet exportálni is képes (…) Van miből válogatni.
A továbbiakban Nagy Miklós Kund a kiállított munkák – festmények, szobrok, iparművészeti alkotások – üzeneteit tolmácsolta.
– A hagyomány és az újítás olvad egybe ezeken a műveken. A kiállítás legjellemzőbb vonása a klasszikus szépség, annak a hagyományos értelemben vett szépségnek a felkínálása, amely mindannyiunk számára sokat mond.
A méltató arra is emlékeztette a nagyérdeműt, hogy az újítás, fiatalítás gondolata már akkor felmerült, amikor a Barabás Miklós Céh az Erdélyi Helikon védnökségével megalakult. Az utánpótlás biztosítása, a frissítés ma is időszerű – tette hozzá Nagy Miklós Kund, majd a kiállítás műfaji sokszínűségére hívta fel a művészetkedvelők figyelmét, és ki is emelt jó párat az alkotások közül. Kolumbán Kántor Zitának a régi falusi világ kártyavárszerű széthullását érzékeltető textil- installációjáról, Kákonyi Csilla új, hasonló üzenetű festményéről, Major Gizella gyönyörű pasztelljeiről, Bálint Zsigmond élettel teli fotóiról, Bálint Károly és Gyarmathy János szobrairól, Hunyadi László népi hatású alkotásairól és Hunyadi Mária textilművésznek a meglepetés erejével ható festményéről, Sajgó Ilona képeiről, Csíki Ágnes nagy szőnyegkompozíciójáról, illetve Kolumbán Kántor Árpád különleges kisplasztikájáról is szólt.
– Lesz még lehetőség az alkotókkal találkozni, beszélgetni, hiszen idén legalább nyolc kerek évfordulós művészünk van – tette hozzá a tárlatnyitó végén a méltató, majd azt is kihirdette, hogy a Barabás Miklós Céh marosvásárhelyi csoportjának tárlatát április 9-én az alkotócsoport egyik hajtómotorjának számító, 110 éve született Bordi András festőművész emlékére szervezett kiállítás követi.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Újra lesz kastélynap Bonyhán
Szociális-kulturális tanulmányközpontot terveznek
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Bethlen család visszaszolgáltatott bonyhai kastélyát a Londonban élő Bethlen Fruzsina az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozta, azzal a kitétellel, hogy jótékony célra használják az épületet. Az egyházkerület a nőszövetségre bízta a kastélyt. Négy évvel ezelőtt sor került az első lépésre a kastély megmentése érdekében, újrafedték a műemlék épületet. Tavaly júliusban kastélynapot szerveztek Bonyhán. A rendezvény idén is megtartatik, július 11-én nyitják meg újra az impozáns épület kapuit az érdeklődők előtt, akik számára ezúttal családi programokat is szerveznek – tudtuk meg Borsos Melindától, az Erdélyi Református Nőszövetség elnökétől, aki azt is hozzátette, hogy a kastélynappal hagyományt szeretnének teremteni a Kis-Küküllő menti faluban.
– Történt-e előrelépés a kastély felújítását illetően, és eldőlt-e a rendeltetése? – tudakoltuk.
– Folyamatban van az előtanulmányok készítése, ez még beletelhet pár évbe. A tanulmányok alapján majd pályázati úton igyekszünk megteremteni az anyagiakat. A legsürgetőbb felújítási munkálatok kivitelezésére viszont már letettünk egy pályázatot. Újjá kell építeni a tetőszerkezetet, csatornázni kellene, ezek most a prioritások. Április 18- án egy önkéntes napot tartunk a kastély körüli telken, ahol civil szervezetekkel és a presbiteri hivatal illetékeseivel takarítani fogunk, illetve bozótirtást is végzünk – tájékoztatott Borsos Melinda. A nőszövetség elnökétől azt is megtudtuk, hogy a tervek szerint szociális-kulturális tanulmányközpont létesül majd a kastélyban.
– Az egyik szárnyban a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekek számára alakítanánk ki egy nappali foglalkoztató központot, az épület másik részében szociális- kulturális programokat, többek között felnőttoktatást indítanánk. A nappali központot szeretnénk mihamarabb létrehozni – tette hozzá az elnök asszony.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Eggyel több magyar előkészítő osztály indul Kolozsváron
Beindul minden tervezett magyar nulladik osztály a régióban
Az összes kolozsvári lakónegyedi iskolában lesznek magyar előkészítő osztályok, és vidéken sem szűnik meg egyetlen magyar előkészítő osztály sem.
Szabó Gábor, a magyar elemi tagozatért felelős Kolozs megyei tanfelügyelő közölte: a helyzet nem sokat változott tavalyhoz képest. Hasonló helyzetről számoltak be a Beszterce-Naszód, Fehér és Szilágy megyei szakfelügyelők is. Túljelentkezés miatt csak a János Zsigmond Kollégiumban hagytak jóvá az eredeti két előkészítő osztály helyett hármat. A tanügyminisztérium február 23-a és március 13-a között szervezte meg az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakaszát. A több héten át tartó szakasz eredményeit tegnap összegezte a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség. Andreea Coroian-Goldiş, az intézmény szóvivője elmondta: a beiratkozási terv szerint 258 előkészítő osztály indult volna a megyében, ám ez a szám nem bizonyult elegendőnek: 260 osztályra lesz szükség.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Katalán politikus üzenete Bukarestnek: „ez nem Franco”
„Ilyen helyzet Spanyolországban csakis egy antidemokratikus kormányzat alatt – például Franco tábornok autoriter diktatúrája idején – következhetett volna be” – kommentálta szerdán a Krónikának Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője a bukaresti belügyminisztérium tervezetét.
A katalán politikus szerint úgy tűnik, a román kormány teljes mértékben félreértelmezte az autonómia és a decentralizáció fogalmát azáltal, hogy a közbiztonságra veszélyesnek minősítené Romániában az önrendelkezés követelését.
„Az etnikai közösségek létezésének tagadása szembemegy a legalapvetőbb emberi értékekkel és veszélyezteti az Erdélyben élő különböző etnikumok közötti békés együttélést. Ez egy európaiatlan tervezet, amely felidézi kontinensünk legsötétebb időszakait. Azoknak a magyar és román embereknek az arculcsapása, akik kéz a kézben dolgoznak a jólétért” – fogalmazott Marc Gafarot i Monjó.
A politikus szerint a függetlenségéért harcoló Katalóniában is sok a panasz a spanyol állam Katalóniával kapcsolatos magatartására, de ez messze eltér attól, amit a székelyföldiek megtapasztalhattak.
Kérdésünkre Marc Gafarot i Monjó elmondta azt is, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön.
„Ez az európai intézmény már régen nem azt képviseli, amiért létrejött – magyarázta a politikus. – Az lenne a célja, hogy olyan alapvető értékeket óvjon, mint a társadalmi és kulturális sokszínűség. Ezek a szavak azonban kiüresednek, amikor a törvény alkalmazására és politikai kezdeményezésekre kerül sor. Arra bátorítanám a székely politikusokat, hogy kezdjenek politikai és civil akciókat mindenhol, különösen otthon. Az ország és a régió lakóit – magyarokat és románokat egyaránt – tájékoztatni kell arról, hogy mennyire fontos lehet az életükben az önrendelkezés, a dencentralizáció, ami hatékonyabb kormányzással, a korrupció csökkenésével, gazdasági növekedéssel jár”.
Hozzátette, a román hatóságoknak meg kell érteniük, hogy az Erdélyben fellelhető sokszínűség nagyszerű jellegzetesség, előny, nem pedig belső veszélyforrás.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Soviniszta beszólás a nagyváradi kórházban
Súlyos diszkriminációról számolt be az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) alapján a Főtér portál: a nagyváradi gyermekkórház egyik orvosa rászólt a beteg négyéves gyermekét nyugtatgató apára, hogy ne beszéljen magyarul.
A csatorna híradójának az arcát és nevét nem vállaló apa ismertette az incidenst. Elmondta: a nagyváradi gyermekkórház sürgősségi osztályán már egy órája várakoztak négyéves beteg gyermekével, akit többször próbált megnyugtatni, adott pillanatban azonban egy orvos rászólt, hogy ne beszéljen magyarul.
„Nem vagyunk Magyarországon, beszéljen román nyelven" – mondta a beteg kislány édesapjának a doktornő. A fiatal férfi közölte, feljelentést tesz a történtek miatt.
Dr. Ritli László főorvos, a kórház igazgatója az ETV megkeresésére elmondta, hogy kivizsgálják az ügyet, hozzátette ugyanakkor, hogy az intézményre nem jellemző a hasonló viselkedés. „Ha valakinek bántja a fülét egy bizonyos nyelv, az az illetőt minősíti. Sajnos egy orvosi diploma nem garancia arra, hogy valaki intelligens vagy kulturált" – jelentette ki a főorvos.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke a televíziónak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek jogában áll – akár névtelenül is – feljelentést tenni az egészségügyi intézményt működtető nagyváradi önkormányzatnál, ha hasonló sérelem éri.
Mint ismert, a bihari megyeszékhelyen többször összefirkálták már a holnapos költők szoborcsoportját, ugyanakkor boltokban és gyógyszertárakban is rászóltak már vásárlókra, hogy ne beszéljenek magyarul.
Krónika (Kolozsvár)

Felkérés a bűnre
Kezd összeállni a kép: egyre inkább úgy fest, a román hatalomnak fogytán a türelme, és azzal kacérkodik, hogy a passzív, csak hosszú távon eredményes elnyomó szerep helyett inkább konfrontációkeresőként, felbujtóként lépjen fel.
Az álca szinte tökéletes: úgy adják el a helyi és országos szinten tervezett vagy meghozott, jogtipró döntéseket, mintha azok a konfliktusok megelőzését, a „békés együttélés” fenntartását szolgálnák.
Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester úton-útfélen azt hangoztatja, hogy semmi baja a megemlékezésekkel, de kötelessége volt betiltani a székely szabadság napjára tervezett felvonulást, mert „magyar részről elfajultak a dolgok”.
Olyannyira, hogy immár a román belügyminisztérium által közvitára bocsátott, 2015–2020-as közrendvédelmi stratégiában a polgárok biztonságát fenyegető veszélyek között tüntetik fel az autonómiaköveteléseket – olyan felsorolás végén, amellyel a rasszizmus, az idegengyűlölet, a szélsőségesség és az intolerancia kategóriájába taszítják az önrendelkezési törekvéseket.
Biztosak lehetünk benne: a hatalom sem gondolja komolyan, hogy az efféle intézkedések láttán a saját közössége sorsát szívén viselő erdélyi magyar megtorpan, magába néz, és miközben szégyenkezve a pince sarkába löki székely zászlaját, a kétnyelvűséget, magyar egyetemet, autonómiát követelő transzparenseit, elmormogja magában: én hülye, hát ha tudtam volna, hogy nem szabad, akkor eszembe sem jut kiállni holmi alapvetőnek vélt jogokért.
Épp ellenkezőleg: azt akarják, hogy az egyre hallatlanabb, felháborítóbb tiltásokkal kikényszerítsék belőlünk a radikalizálódást. Azért, hogy a jövőben ne csak a hőzöngésben örömét lelő néhány díszpinty dulakodásait ragadhassák ki egy-egy rendezvényünk képkockáiból, hanem felbőszült tömeget mutathassanak a nyugati világnak, amely ugye csak akkor tartja magát illetékesnek, csak akkor avatkozik be, ha már nagy a baj.
Ezzel számolnunk kell: még ha közveszélyes, köztörvényes bűnözőszámba vesznek is, békésen, méltóságteljesen kell kitartanunk igazunk mellett a 21. század „példamutató” Romániájában.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Bartók-Pásztory-díjat kapott Selmeczi György
A kolozsvári születésű, a Kolozsvári Magyar Operával máig gyakran együttműködő Selmeczi György zeneszerzőnek, valamint a Nemzeti Énekkarnak és vezetőjének, Antal Mátyás karigazgatónak, karmesternek ítélték idén a Bartók-Pásztory-díjakat, amelyeket szerdán adtak át a budapesti Zeneakadémián.
A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító kitüntetéseket a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján nyújtották át a kitüntetetteknek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Fekete Gyula zeneszerző, kuratóriumi tag laudációjában úgy fogalmazott: Selmeczi György mindig azon fáradozott, hogy Magyarország határain túl is felhívja a figyelmet a magyar zeneművészet értékeire, és fordítva, hogy megismertesse a határon túli, az erdélyi magyarság művészetét az anyaország közönségével.
Úgy vélte, ennek a bartóki gondolatnak a megvalósítása emelhető ki mindenekelőtt az 1952-ben, Kolozsváron született díjazott munkásságából. Kiemelte azt is, hogy Selmeczi György az egyik legsokoldalúbb magyar muzsikus: zongoraművész, karmester, tanár, operarendező, és persze zeneszerző. Komponistaként szóló-, kamara- és szimfonikus művek, operák, valamint számos színházi és filmzene is fűződik a nevéhez – sorolta Fekete Gyula.
Selmeczi György beszédében megjegyezte: zeneszerzőként gyakran kiérdemli a Bartók-epigon „megtisztelő” címet. „Én azonban valóban megtiszteltetésnek veszem ezt a jelzőt, mert úgy gondolom, az a dolgunk, hogy Bartók nyelvét beszéljük. A mi életünkben már nem tudunk szabadulni ennek az örökségnek a súlyától, de nem is szabad ezt megpróbálnunk” – fogalmazott. A Bartók-Pásztory-díjat a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1984-ben hozták létre.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Monda és színház kapcsolata
Pénteken lesz a színházi világnap, amelynek alkalmából rendhagyó eseményekre, és több bemutatóra is lehet számítani az erdélyi teátrumokban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ötnapos programsorozata kedden kulisszalátogatással kezdődött. Dimény Áron és Bodolai Balázs, az intézmény színészei vezették körbe az érdeklődőket, megmutatták, hol zajlik mindaz a háttérmunka, mely a színpadi produkció létrejöttéhez szükséges.
Az immár hagyományossá vált asztalitenisz-bajnokság 16 órakor vette kezdetét a Bulgakov kávézó teraszán, ahol a zöld asztalnál a sajtósok és a színház művészei mérték össze tudásukat. Laczó Júlia színész közben különleges bográcsgulyást készített a résztvevőknek.
A miniévad első előadása Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című produkciója volt, ezt a színházmozi első vetítése követte. Az előcsarnokban berendezett különleges, „mozis” térben két, Vlad Mugur által rendezett klasszikus előadást, A Lourcine utcai gyilkosságot és a Székeket nézhették meg az érdeklődők. A vetítésekre sokan voltak kíváncsiak, a fotelek megteltek, és a mozizáshoz elengedhetetlen pattogatott kukorica is elfogyott.
Csütörtök délelőtt a kolozsvári teátrum művészei a kicsiket várják játékdélelőttre, majd a színházmozi után héttől a VIA étteremben várják színházi vacsorára az érdeklődőket, nyolctól pedig A vágy című előadást tűzik műsorra a miniévad keretében.
A Rómeó és Júlia Váradon
Nagyváradon az idei évadban is folytatódik a Színház az iskolában, iskola a színházban címmel meghirdetett program, amelynek eredeti célja, hogy a fiatalok közelebb kerüljenek a színházhoz, a magyar- és világirodalom egy-egy meghatározó művéhez, segítve ezáltal a szövegértelmezési készségek fejlődősét, a színházi alkotófolyamatra való rálátást és a színházi eszközökkel történő önkifejezést.
A színház világnapján, pénteken 19 órától ennek a programnak a keretében mutatják be a legújabb produkciót: William Shakespeare Rómeó és Júlia című világhírű drámáját hat nagyváradi iskola, a Partium Keresztény Egyetem és a Nagyváradi Állami Egyetem hallgatói viszik színpadra. A Szigligeti Társulat színészei közül Csatlós Lóránt, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kocsis Gyula és Pitz Melinda készítik fel a csapatokat.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is bemutatóval ünnepli a világnapot. Csuja László rendezésében Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabját péntek este 7 órától láthatja először a közönség a színház stúdiótermében.
A bemutatót követően a produkció másnap, március 28-án, szombat este 7 órától is megtekinthető lesz. Csuja László magyarországi színházi- és filmrendező, az Erdélyi Vándorszínház alapítója; a Figura Stúdió Színházban ez az első munkája.
A darabot Moşu Norbert-László és Kolozsi Borsos Gábor játsszák. Marie Jones művében a két szereplő tizenhat karaktert játsszva adja elő a történetet, amely egy amerikai stáb írországi filmforgatását meséli el.
„Jake és Charlie élete kissé zátonyra futott, mindketten a filmiparban látnak új lehetőségeket, ám ismeretség híján nekik csak statisztaszerep jut. A statiszták szerencséje viszont pont az, hogy jó megfigyelő válhat belőlük. Így ismerhetünk meg többek között egy elkényeztetett dívát, egy toporzékoló rendezőasszisztenst, a helyi papot, az „egyetlen túlélő” statisztát, és egy fiút, akinek az élete szomorú fordulatot vesz” – áll a produkció ajánlójában.
A státusproblémák, a társadalmi hierarchia, a globalizáció és az identitásvesztés aktuális kérdéseit körüljáró humoros, iróniát sem mellőző történet hollywoodi sztereotípiákat sorakoztat fel írországi környezetben, ám bárhol játszódhatna.
A megmagyarázhatatlan magarázása
A világnapi üzenetet, amelyet a pénteki előadások előtt a világ számos teátrumában felolvasnak, ezúttal Krzysztof Warlikowski lengyelországi rendező, színházigazgató fogalmazta meg, aki a konvenciók gépies másolása helyett az impulzusok forrását keresésére inti a színházi alkotókat.
„Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket. (…)
»A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie« – e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből” – fogalmazott Warlikowski.
Krónika (Kolozsvár)

Székely rajzfilmpremier Udvarhelyen
Először láthatja csütörtökön a közönség a Korond közelében található Likaskő mondáját feldolgozó 3D-s rajzfilmet. Az első székely animációt a készítők – a Legendárium csapata – a nap folyamán többször is levetítik Székelyudvarhelyen.
„A rajzfilm elkészítésének bölcsője Székelyudvarhely volt, ezért is döntöttünk úgy, hogy elsőként itt mutatjuk be a közönségnek. Értesüléseink szerint sokan érdeklődnek a produkció iránt, így örülünk, hogy a helyieket kimozdíthatjuk a házból – hiszen filmet nézni nem otthon, hanem mozivásznon érdemes” – fogalmazott szerdán Fazakas Szabolcs ötletgazda.
Hozzátette, azt is szeretnék bizonyítani, hogy van igény Udvarhelyen egy állandó mozira. Fazakas Szabolcs elmondta, délelőtt tíz, majd tizenegy órára várják az érdeklődőket, és már több pedagógus is jelezte, hogy iskolai csoportokat hoz el a vetítésre. Délután hat órakor is lesz bemutató: ekkorra már mozivásznat is felszerelnek a koncertterem épülete előtt, hogy akik nem férnek be a terembe, azok is élőben követhessék a benti eseményeket.
A program este hét órától folytatódik, amikor a jelenlévők bepillantást nyerhetnek a Legendárium szervezet tevékenységi körébe, majd Gyöngyössy János történeti grafikus bemutatja a Firtos és Tartód váráról készült rajzait.
A Likaskő mondájának keletkezéséről Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója tart előadást, a kő geológiai keletkezéséről pedig Pál Zoltán korondi geológus fog beszélni. Az esemény a rajzfilmkészítő stáb bemutatásával, illetve újbóli vetítéssel zárul.
„A rajzfilm elkészítésével nagyon fontos lépést tettünk mondáink, legendáink népszerűsítése felé, ami azért lényeges, mert ezek nemcsak a helyieknek szólnak, hanem bárkinek a világon. Ha belegondolunk, több országban már rég feldolgozták saját történeteiket, melyek helyszínei turistalátványosságokká, zarándokhelyekké váltak.” – mondta korábban Fazakas Szabolcs, a Likaskő című rajzfilm elkészítésének ötletgazdája.
Fülöp-Székely Botond |
Krónika (Kolozsvár)

Megélt multikulti
A multikulti hitvallása – hogy »immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk« – megbukott – jelentette ki 2010-ben Angela Merkel német kancellár. Na, igen, tetszett volna megkérdezni a trianoni határmódosítás utáni utódállamokba került magyarokat, megmondtuk volna, hogy ez lesz.
Sőt, azt is meg tudjuk mondani, hogy még mi fog következni, ha a bevándorlás így folytatódik, ugyanis mi pontosan tudjuk, milyen az, amikor egy addig kisebbségben élő közösség hatalomra kerül, és többségi logika alapján újraszervezi a társadalmat, közigazgatást stb. Gyakorlatilag erről szól az elmúlt szűk száz esztendőnk. Tapasztalataink alapján megmondtuk volna, hogy az „egymás mellett” azt jelenti: párhuzamos világokban élünk.
Sokfelé éltem és jártam Erdélyben. Ha keresnem kellene egy szimbolikus képet, amely Románia hozadékát egy jelenségben sűríti számomra, akkor az a következő lenne: vasárnaponként a tömbházak közötti játszótérre felhúzott ortodox templomból hangszórókon kierősítve harsog románul az Ige. Természetesen nem az ortodox vallás ellen beszélek, hanem az államegyházzá előléptetett ortodox egyház agresszív térhódításáról, amit mi „hagymakupolás honfoglalásként” nevesítünk.
Sokat tudunk mi, kisebbségbe szorult magyarok a multikulturalizmusról. Tudjuk, hogy a multikulti többnyire egynyelvű, és ez a nyelv mindig a hatalom nyelve. (Egyébként a pedigrés „európai” gyakorlat kapcsán tessenek elmenni Flandriába, mondjuk, ötven-száz kilométerre Brüsszeltől, és kérdezzék meg a flamandokat a vallonokról, a többnyelvűségről, hasonlókról. Egy liberális toleranciabajnok ott kapna agyvérzést, amilyen szűkszavú válaszokat adtak nekünk. Elég morcosan.)
Mi Európának ezen a felén már régóta tudjuk, milyen az, amikor megváltoznak az etnikai arányok. Amikor tömegével érkeznek olyan más nyelvű és más kultúrájú emberek, akik számára az épített örökségünk semmit sem jelent, városnapokon, fesztiválokon lazán a templomaink tövében könnyítenek magukon. És ha emiatt panaszt akarnál tenni, akkor olyan hivatalnoknak kellene elmagyaráznod a sérelmet, akinek például még a telekkönyv és a birtoklevél sem jelent semmit. Támadásként értékeli, ha védenéd, ami – immár – közös érték, mert szerinte az nem közös, hanem az övék. Nem az államé, nem a városé, nem közvagyon, hanem az övék. Győztesként áll szóba a legyőzöttel.
Tapasztaltuk azt is, hogyan lehet elidegeníteni gyermekeinktől szülőföldünket. Egyszerűen át kell nevezni a településeket, utcaneveket, tájegységeket, meg kell változtatni a közigazgatási határokat. Hogy a személyes példámnál maradjak: Szentegyháza a szülővárosom, Székelyföld legmagyarabb települése, majd’ százszázalékban magyarok lakták, lakják. Tudatos önnevelés kellett ahhoz, hogy ne a település román nevét használva határozzam meg magam „vlahicaiként”. És hamegkérdezném az otthoniakat a kisrégió kapcsán, amelyben élnek, tízből nyolcan Hargita megyét mondanák, a maradék kettő összeveszne, hogy Udvarhelyszékhez vagy Csíkszékhez tartozunk-e. Orbán Balázst – 19. században élt néprajzgyűjtő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – a lelkekben is felülírta Ceauşescu 1968-as megyésítése.
Megéltük azt a tudathasadásos állapotot, amikor a hivatalos okmányainkban idegen néven szerepeltünk. Ha pedig olyan keresztnevet választottak szüleink, amelyet nem lehetett románra lefordítani, akkor meg abba futhattunk bele, hogy a hivatalnok nem tudja kiolvasni a kettős mássalhangzót; eléggé frusztráló tud lenni, amikor az ingerült tisztviselőnek betűzöd az „sz”-et. És sorolhatnám.
De inkább lefordítanám a jövőt. Régóta kísért és fel-feltolul bennem egy kép a „multikulti” hallatán: hajnalban Csíksomlyón felhangzik a müezzin imára hívó éneke. Írhatnak több terabájtnyi publicisztikát a ballib véleményvezérek az abszolutizált emberi jogok nevében, de én ezt egész egyszerűen nem akarom.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márciusi füttyháttér
Vegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen.
Veled vagyunk, Vietnam!
Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be.
Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán.
Tartózkodó cinkosság
De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben.
De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető.
De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott.
Legitimált önfeladás
Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is.
Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kényes ügyek
Ha egyetemesen igaz az állítás, miszerint megtámadottság esetén a közösség összezár, az erdélyi magyarságra is ráköszön végre a mindenféle zavaró körülményeket félresöprő egységösztön. A közelmúlt több zaklató történése mellé ugyanis felsorakozott az Európa Tanács monitoringbizottságának állásfoglalása, miszerint az ügy kényességére való tekintettel nem hivatott állást foglalni a székelység külön közigazgatási egységigényében. A másik pofont már a fal adta: a korrupcióellenes ügyészség vizsgálatot indított a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott javak ügyében. Nem mellékesen: a gyulafehérvári érsekség hatáskörébe tartozóéban is.
Első látásra távol dübörög egymástól a két ügy – és nemcsak földrajzi értelemben. A strasbourgi történet a romániai regionalizációs tervek elleni székelyföldi tiltakozásról szól, arról a közel ötven önkormányzati állásfoglalásról, amely a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez tartozás szándékát intézményesíti – és amelyről a román állam nem hajlandó tudomást venni. A másik közelebbi, de távolról ered: az egyházi visszaszolgáltatások ügyének különböző szálait kezdte húzogatni a DNA.
Ha összehangolt támadásról talán nem is, egységes stratégiáról mindenképpen árulkodik a két folyamat: az erdélyi magyarság jogainak semmibe vételéről. A beolvasztási, felszámolási szándék közel évszázados, az e tekintetben megszólaló többségi hatalommal lassan úgy vagyunk, hogy már akkor sem hiszünk neki, ha kérdez. A kompakt közigazgatási egység megteremtése ugyanis az önrendelkezési törekvések egyik előszobája lehetne. Annak ellehetetlenítése, a székely megyék szlovák típusú felhígítása pedig épp az autonómia kivívásának útjába fektetne újabb „tanakadályokat”. Ezért kell valamennyi hazai és nemzetközi fórumon minden eszközt felhasználva olyan konjunktúrát teremteni, amelyben még az uniós regionalizációs elvekre hivatkozva se lehessen azt meglépni. A strasbourgi félsiker-félkudarc is ennek fényében vizsgálandó: míg a korábbi monitoringülésnek a napirendjére sem kerülhetett a székely kérdés, addig Strasbourgban már a „kényes” minősítés okán hárította felsőbb fórumokhoz a bizottság a véleményalkotás felelősségét.
Az egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának felülvizsgálatára pedig nemcsak a DNA-s úthenger megfékezhetetlenségének okán lehetett számítani. A Mikó-perben hozott ítélet szinte borítékolta az ügy folytatását, s csak reménykedhetünk benne, hogy legalább formailag nem találnak rajta fogást az antikorrupciós vizsgálódók. A két kényes ügy mindenesetre sorait záró egységre szólítja a hazai magyar közösséget. De ez már a harmadik kényes ügy.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Van mit, van hol, de ki?
Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt.
Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár.
Kicsi, majd nagy olvasók
Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott.
Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat.
Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket.
A kiadók sem adják ingyen
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka.
A közkönyvtár nem csak könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató.
A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll.
A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható.
Magyar kiadványok a rengetegben
Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik.
Olvasói apokalipszis
Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet.
Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok
Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják.
„Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

László királyt az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom
Kutatási területe a középkori Magyarország politika-, társadalom- és intézménytörténete. DR. ZSOLDOS ATTILA, a MTA levelező tagja a Szacsvay Akadémián a Szent István utáni Árpád-házi királyok külkapcsolatairól tartott előadást. Szilágyi Aladár Szent László koráról kérdezte a címzetes egyetemi tanárt.
Elődei: I. Béla, Salamon, majd Géza három-három éves uralkodását trónviszályok, testvérharcok jellemezték, végül László volt az, aki stabilizálta az országot…
László idejében van egy rendkívül látványos, szimbolikus jele is annak, hogy az előző évtizedek zűrzavara lezárult: az 1090-es évek elején László meghódítja, birtokba veszi az addig önálló Horvátországot.
Ez az első sikeres expanziós törekvése az Árpád-háziaknak?
Igen, nevezhetjük az első expanziónak, de nevezhetjük a Magyar Királyság stabilizálásának is. Ez olyan jó sikerült, hogy ettől kezdve a Magyar Királysággal Közép-Európa keleti felén – modern kifejezéssel élve – regionális nagyhatalomként kell számolni, amely egyfelől nem vetekedhet a két szomszédos birodalommal, a Német-római Császársággal és Bizánccal, de mind a kettőnek lehet kellemetlen és komoly ellenfele, másfelől pedig a kisebb szomszédok félve tekinthetnek rá, és érdekük a jó kapcsolat ápolása Magyarországgal. Innentől kezdve a magyar királyok rendre beavatkoznak a lengyel trónküzdelmekbe, halicsi és más orosz fejedelmek trónviszályaiba, a délszláv világ küzdelmeibe. Tehát ahogy az előző évtizedekben a Német-római Birodalom avatkozott bele a magyar trónviszályokba, most már Magyarország is képes arra, hogy a környező kisebb vagy kevésbé szervezett, politikailag gyengébb szomszédok belviszályaiba afféle „igazságosztóként” az egyik vagy a másik fél mellett elkötelezett résztvevőként vegyen részt a konfliktusokban.
Gondolom, az sem elhanyagolható dimenzió, hogy már Gézának is, de főleg Lászlónak sikerült VII. Gergely pápa támogatását elnyernie.
Ennek nagy jelentősége volt. Elsősorban azért, mert a középkor világában a vallás és az egyház jelentősebb szerepet játszott, mint manapság, mert a középkori ember nem megszokásból, vélt vagy valós politikai elvárásoknak engedve volt vallásos, hanem őszintén.
Egy tudós kollégám mondta egyszer, azóta is sajnálom, hogy nem én találtam ki: a középkori ember számára a keresztény „túlvilág” olyan volt, mint mondjuk, a mi számunkra Kína. Nagyon távoli, semmit se tudunk róla, de a reális világunk része.
Ilyen körülmények között „Krisztus földi hatalmának az örököse”, Szent Péter utóda, a római pápa nem egy volt a kor kisebb-nagyobb hatalommal rendelkező uralkodói közül, hanem egy olyan erős tekintély, akivel a kapcsolatok rendezettsége kívánatos volt. Ehhez hozzájárul az is, hogy VII. Gergely pedig nem egyike volt a középkor számos pápájának, hanem egy kifejezetten reformeri lelkülettel megvert vagy megáldott személyiség, akinek a nevéből képzett „gregoriánus” reform éppen arra irányult, hogy az egyház korábbi időszakban betöltött szerepét alapvetően átformálja. A korábbi időszakban, a „Karoling királyeszmének” megfelelően az uralkodót egyfajta főpapi hatalommal felruházott személynek tekintették. Szent István is ebben a szellemben rendezte be a királyságát. István volt az, aki egyházakat alapított, kijelölte a püspökségeket, püspököket ültet a főpapi székekbe. – Ez még mind a Karoling eszmének az alkalmazása. Gergely oly módon kívánt ezzel szakítani, hogy az egyházat meg akarta tisztítani a világi befolyástól. Ragaszkodott ahhoz, hogy abban az eljárásban, melyben az új püspök elnyeri méltóságát, kizárólag az egyháziak jussanak szerephez. A pápasághoz fűződő kapcsolatoknak azonban volt egy másik vetülete is ebben a korban. Salamon ugyanis, trónja elvesztése után annak érdekében, hogy visszaszerezze országát Géza hercegtől, felajánlkozott a német-római császárnak hűbéresként. Ez az első olyan pillanat – de nem az utolsó –, amikor tetten érhetjük a Pápai Kúriában azt a felfogást, mely szerint annak idején Szent István voltaképpen Szent Péternek ajánlotta fel az országát, tehát Magyarország így a mindenkori pápa egyfajta hűbérese lenne, mivel a koronát a pápa, II. Szilveszter küldte annak idején Istvánnak. Még az Árpád-kor végén, a 13. század utolsó évtizedeiben is megjelenik ez az érvelés a pápai hatalom részéről. A magyar hagyomány viszont úgy tudja, hogy Szent István Máriának ajánlotta föl az országot. Ez lett volna az a megoldás, ami biztosítja, hogy a pápai hatalom nem követelhet magának különösebb befolyást a Magyar Királyságra. Azt nem tudjuk, hogy István felajánlása megtörtént-e, vagy ez az epizód Szent István középkori életírásaiban az 1070-es években feltűnő pápai jogigény ellenében megkonstruált magyar „hivatalos” álláspont-e valójában. Mind az egyik, mind a másik megoldás mellett hozhatók fel érvek és ellenérvek, de sajnos, a teljes bizonyosságig nem tudunk eljutni a választ illetően.
Sajátos dinamikája volt ennek a kornak, hogy magyar királyok a német császár ellenében a pápával szövetkeztek. Ugyanakkor Lászlónak – de már Gézának is – komoly fenntartásai voltak: jó, jó, támogat bennünket a pápa, de ne szóljon bele a dolgainkba. Főleg László nem volt elragadtatva Gergely pápa reformjaitól, annyira nem, hogy – tudtommal – a váradi püspökséget is „pápai áldás” nélkül hozta létre…
Magát a püspökséget nem László hozta létre, hiszen az már I. András korában létezett, László az, akiről úgy tudjuk, Biharból Váradra helyezte át a püspökség székhelyét, de pápai engedély nélkül, saját elhatározásából.
Sőt, még abban is bizonyosak vagyunk, hogy az első magyar szentté avatások 1083-ban, amikor Istvánt, Imrét, a vértanú Gellértet, valamint a két nyitrai remetét szentté avatják, azok is pápai beavatkozás nélkül zajlódtak le, a magyar király elhatározásából, a magyar egyház égisze alatt.
Van ugyan olyan forrás, mely szerint VII. Gergely adott volna felhatalmazást ennek a végrehajtására, ez azonban valószínűleg téves információ, a korabeli politikai játszmák része. Megjegyzendő azonban, hogy a 11. század végén, a pápaság még nem is igényelte magának a szentté avatási eljárás ellenőrzési jogát.
Tehát a kanonizácó még nem vette fel az úgynevezett szentté avatási per formáját?
Ekkor még nem volt szokásban. Európa bármely országában a helyi egyház ügye volt a szentté avatás kérdése. Lászlónál inkább az figyelemre méltó, hogy szemlátomást nem pápabarát politikát folyatott, hanem a Magyar Királyság mindenkori érdekeit tartotta szem előtt. Kezdetben, mint már említettük, Géza, majd László valóban igénybe vették a pápa támogatását a német-római császárral szemben, később azonban – az említett Horvátország miatt – elhidegülnek a magyar-pápai kapcsolatok, aminek megint volt oka, mert a horvát királyok egyikének szintén az akkori pápa küldött koronát, és emiatt igényt tartottak Horvátország hűbérére. Ebbe Lászlónak a horvátországi bevonulása – hogy úgy mondjam – alaposan „belerondított”.
A viszony tovább romolhatott, hiszen adott pillanatban László a német császárhoz pártolt át.
Az elhidegülés olyannyira erősödött, hogy abban a bizonyos invesztitúra-háborúban – amelyik a pápaság és a német-római császárság között zajlott, ami azonban állásfoglalásra késztette a latin Nyugatnak minden királyságát – László egy idő után átállt a császár oldalára, mert érdekei úgy kívánták. Egyébként a gregoriánus reformok, az egyház megtisztítása a világi befolyástól, nem csak ezt a legfelső szintet érintette, hanem az alsó szinteket is. Ennek a reformnak a részeként kezdik szigorúbban megkövetelni a papi nőtlenséget, ami korábban Nyugaton sem volt általános.
László külpolitikájának – Rómához kötődő keresztény királyként – az is a része lehetett, hogy a balkáni irányú expanziós törekvései mellett, az ortodoxiát (mivel két évtizede bekövetkezett a nagy egyházszakadás) megpróbálja kiszorítani a térségből, nem?
Számára ez egy sokadrangú szempont lehetett. Az Árpád-kori Magyarország a latin Nyugat része volt: ez Szent István, sőt már Géza döntésével egyértelművé vált. A 10. század közepén azonban a latin Nyugat és a görög Kelet határa éppen a Kárpát-medencén keresztül húzódott, míg István az egész Kárpát-medencét a maga uralma alá nem hajtotta. Előbb Gyulát győzte le, e néven immár a harmadikat, aztán Ajtonyt, s győzelme a Nyugat és Kelet közötti határvonalat a Magyar Királyság déli, illetve keleti határaira tolta. Innentől kezdve majdnem ezer éven keresztül az ortodoxia és a latin rítusú kereszténység határa itt húzódott. De maradtak ortodox zárványok a magyar határ innenső oldalán is. Mert igaz ugyan, hogy az Ajtony által alapított monostorból kiűzték a görög szerzeteseket, de nem kergették el őket, hanem egy másik monostorba költöztek. Szávaszentdemeteren pedig, a déli határnál, a Száva partján, egy rendkívül erős görög szerzetesi közösség élt. A 11-12. században a magyar királyok oly gyakori orosz házasságai is újabb lehetőséget teremtettek az ortodoxia magyarországi továbbélése számára. A 12. században az egyik esztergomi érsek például elég jártas volt ahhoz a bizánci kultúrában, hogy görög nyelven hitvitát folytasson a konstantinápolyi görög pátriárkával. Tehát nem szakadtak meg az érintkezések, de az egyértelmű volt, hogy a Magyar Királyság a latinitás szerves része. Ugyanúgy, ahogy Lengyelország esetében is ez a helyzet. Nagy kedvencem a lublini várkápolna: csodálatos gótikus építmény, amelynek a belső terét orosz mesterek festették ki. Elképesztő keveredése ez a világoknak.
Mint ahogy Olaszország is bővelkedik efféle bizánci értékekben…
Ott is volt egy határvonal a két kultúra között, hiszen Dél-Itáliában és Szicíliában is erőteljes görög közösségek éltek. Tény, hogy 1054-ben megtörtént az egyházszakadás, de rögtön utána elkezdődtek a próbálkozások, amelyek időnként konkrét diplomáciai akciókba torkolltak annak érdekében, hogy miként lehetne meg nem történtté tenni a szakítást a kereszténység két ága között. Nem hiszem, hogy akár Szent Lászlónak, akár bármely másik Árpád-házi királynak tartania kellett volna attól, hogy az ortodoxia hatalmukat veszélyeztető befolyásra tesz szert. Egyrészt számos jele van annak, hogy a magyar királyoktól idegen volt az efféle modern „doktrinerség”. Őket az érdekelte, hogy rend legyen, nyugalom, persze az is, hogy ők gyakorolják az uralmat, de az, hogy a népesség egy része esetleg más módon keresztény, mint a többség, épp úgy nem érdekelte őket, mint ahogy a pogány kunokat is befogadták a 13. században az országba, s akkor sem firtatták, hogy a jövevények őszintén vették-e fel a kereszténységet vagy csak színleg, mit csinálnak a kun pusztákon, milyen istennek áldoznak.
Hadd említsünk egy alig ismert kuriózumot: a balkáni helyzet bonyolultságát jelzi, hogy Szent László dél irányú expanziós törekvései során megpróbálta az „új angolok” földjét is megszerezni. Kik lehettek ezek az „új angolok”. Mit kerestek a Balkánon?
Ez egy érdekes és valóban kevésbé ismert epizódja a Balkán históriájának. 1066-ban Normandia hercege, Hódító Vilmos, aki igényt tartott az akkor már egységes Anglia trónjára, partra szállt Britanniában, legyőzte az utolsó angol uralkodót, és meghódította a brit sziget nagyobbik felét, Skócia és Wales kivételével. Az akkori angolszász elit részben elesett a harcokban, részben elmenekült. Egy részük – meglehet, bizánci kerülővel – idekeveredett a Balkán-félszigetre. Európa ugyanis, hiába tagolódott egy nyugati meg egy keleti félre, mégis egy földrajzi egységet alkotott. Az angolszászok ellenségei is, a vikingek, Skandináviából indulva hol Angliát rabolták végig, hol a bizánci császár szolgálatába álltak testőrként, az útvonal ismert volt tehát. A „keleti angolok” is ilyenformán jutottak el a Balkánra, ahol letelepedtek azon a területen, amit „Új Angliá”-nak neveztek el. A latin kereszténység hívei lévén felvették a kapcsolatot a legközelebbi latin keresztény országgal, Magyarországgal, és papokat kértek. Egy ideig emlegetik őket a forrásaink, aztán eltűnnek. A „keleti angolok” példája mutatja, hogy az ortodox világban is voltak latin szórványok, ahogy a Magyar Királyság területén is voltak ortodox szórványok.
Legenda vagy igazolt, hogy már Lászlót is foglalkoztatta a keresztes háborúban való részvétel?
Van ilyen forrásunk, a magyar krónikáshagyomány írja, hogy Szent Lászlót megkeresték a nyugatiak, hogy ő lenne, mint „distincta athleta patriae”, a lovagok mintaképe, a legalkalmasabb személy arra, hogy Krisztus földi életének színterét visszafoglalja a muszlimoktól. László hajlott is volna erre, csak a halála akadályozta meg abban, hogy az egyesült keresztény seregek élére álljon. Ez egy szép történet, de sajnos semmi sem igaz belőle, inkább csak egy utólagos konstrukció.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Jubileumi kiállítás a TEG-ben
A Tibor Ernő Galéria alkotóközösségének munkáiból nyílt tavaszi jubileumi kiállítás március 25-én délután. A tárlatot Gavrucza Tibor nyitotta meg.
Mint minden évben, úgy idén is közös tavaszi tárlat nyílt a nagyváradi Tibor Ernő Galéria (TEG) alkotóközösségének munkáiból. A kiállítást Gavrucza Tibor nyitotta meg, köszöntőbeszédében kifejtette, hogy a jubileumi események két irányba tekintenek: egyrészt az elmúlt időszakra, másrészt pedig az új kezdetre. A tavaszi kiállítás is az új kezdetre utal, amely a régiből indul. Mint elmondta, a Tibor Ernő Galéria folytatásához hozzátartozik az újítás, az apró rügyek, vagyis a fiatal alkotók, hiszen a galéria jövőjéhez szükség van a fiatalokra is. Kifejtette, hogy mindazok, akik művészetekkel foglalkoznak, képesek elszakadni a hétköznapi élettől, elrugaszkodni a földtől, így életük valamivel több lesz, mint a hétköznapi embereké.
Műsor
A tavaszi tárlaton több zenei és verses előadást is meghallgathattak mindazok, akik ellátogattak a kiállításmegnyitóra. A műsorban közreműködött a Stadler Klarinét kvartett – Gábor Melinda, Kovács Annamária, Kóródi Erik és Lukács Zsolt –, Gavrucza-Nagy Pál a művészeti líceum hetedikes diákja, aki Bach műveket adott elő, valamint szavalattal készült S. Németh Katalin és Tasnádi-Sáhy Noémi, a Szigligeti Színház színésznője. A kiállításon Barbici Éva, Bányai Szabados Katalin, Bora Ilona, Csathó Töhötöm, Egei György, Gavrucza Tibor, Márton Katalin, Mierluţiu Emilia, Popon Krisztina, Rob Ibolya, Staharóczky Júlia, Széll Katalin, Takács Irén és Trifán László munkái tekinthetők meg.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

Élet autonómia után is van
A könyvpiaci felmérések adatai szerint a ’89-es események után figyelemre méltóan sok kiadó jelentkezett. Könyvvásárok, könyvkiadási támogatások lehetővé tették a magyar nyelvű könyvkiadások felfutását is, melynek csak örvendeni lehet.
A sajtó világában nagyon jó hírnévvel rendelkező fiatal szerző, Borbély Tamás „Van- e élet az autonómia után” című könyve jelent meg, melyet Kolozsváron is bemutattak a Koffer kávézóban, igen rangos közönségnek.
Könyvbemutató A moderátor szerepét Benkő Levente újságíró, történész dicséretesen töltötte be. A könyv megírásának az ötletéről, az interjúalanyok kiválasztásának szempontjairól, illetve a kiadás utóéletéről érdeklődött.
Amint a szerző elmondta, Zágoni Balázsnak, a Koinónia Kiadó igazgatójának felkérése volt, hogy készítsen interjúkat az autonómia témával kapcsolatban. Borbély szakembereket kérdezett meg, és nem politikusokat. Az interjúalanyok listája esetlegesen alakult. Egy ilyen kötetben nem lehet mindent belesűríteni. Az interjúalanyok kiválasztása a szakterület függvényében történt. Legyen közgazdász, politológus, emberjogi aktivista, történész, regionális politika szakértője, művész, tehát olyanok, akik részt vettek a különböző autonómia tervek kidolgozásában. Az interjúkérdésekre személyesen vagy írásban válaszoltak. Ez utóbbiak voltak zömében, amely bizonyos mértékben a könyv olvasmányosságának a rovására is ment. Volt mély interjú is. Az összegyűjtött anyag szerkesztése során, kiegészítéseket is eszközöltek, melyek a Függelékben olvashatók. A szóbeli interjúk esetében közvetlenül volt kiegészítés.
Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az interjúk egy része 2012-ben készült. A könyv anyagi okok miatt 2014-ben jelent meg. Ezért szükséges a kiegészítés. Így a szerzők reflektálhattak az aktuális politikai témákra. Időközben megjelent az RMDSZ autonómia terve. A világpolitikában is különböző események történtek, például kirobbant az ukrán válság. A könyv olvasása alapján sok mindent megtudhat az olvasó az autonómiával kapcsolatban. Azonban, amint kiderült, nem találja meg a választ arra, hogyan is működik nálunk fele az autonómia. Amint Borbély Tamás megjegyezte: Ezt a politikusok mondják meg. Érdekes megállapítás, mely szerint az interjúkban benne van a kétely. Kérdés: Van-e életképessége? Ugyanakkor egyértelműen elhangzik: „Szükség van autonómiára!” Szerintem a könyv érdeme, hogy bizonyos támpontokat nyújt a politikusoknak. Segít abban, hogy reális önképünk legyen. Egy sajátos álláspontot fogalmazott meg dr. Szilágyi N. Sándor professzor: „akkor lesz autonómia, ha a román parlament elrendeli, hogy csináljunk autonómiát.” Senki sem tudja mi az. Nagy tévedésnek tartja, ha el hisszük, hogy autonómiával valamilyen problémát megoldunk. Arra kérdésre, hogy Borbély Tamás milyen visszajelzéseket kapott a könyvvel kapcsolatban, megjegyezte: „sem jó, sem rossz visszajelzést nem kapott.”
(Itt megjegyezném egy kötetről elfogadható visszajelzést csak abban az esetben, lehet kapni, ha a kötetet valaki elolvassa, és az olvasottak alapján írásban, vagy szóban véleményt mond.) Viszont, ha a civil szféra észreveszi az autonómia elemeket, sok mindent tehet. Tehát felméri a problémát, és ugyanakkor keres megoldásokat.
Maga a cím elég blikkfangos, ami feltételez egy bizonyos fantáziajátékot. Mi lenne, ha lenne autonómia, és az az autonómia, milyen lenne?
Borbély Tamás tudása árnyalódott, az autonómia kérdésével kapcsolatban. Megjegyezte, lehet, hogy van bizonyos disszonancia a cím és az interjúalanyok szövege között. A könyvről
Borbély Tamás az Előszóban írja: „Újságíróként sokszor leírtam az autonómia szót, főleg politikusok nyilatkozatait ismertetve. Talán túl sokszor anélkül, hogy alaposabban bele gondoltam volna, mit is jelent.”
„A könyv célja nem az, hogy örök igazságokat és szentenciákat fogalmazzon meg, sokkal inkább fantáziajátékra hasonlít, amely során kérdések vetődnek fel, szempontok fogalmazódnak meg, amelynek figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges az autonómiáért folytatott politikai és társadalmi érdekérvényesítő munkában.”
A könyv hátsó lapján olvashatók, melyek azok a főbb kérdések, amelyekre a könyvben reflektálnak. Ilyen például „Mi lesz Marosvásárhellyel? Összeegyeztethető- e a kettős állampolgárság az autonómia elképzeléssel? Javítja vagy rontja az autonómia esélyeit a gazdasági válság? Milyen sors vár a Székelyföldön kívül élő magyarokra? Alkalmazzák- e nálunk a katalán, skót vagy a dél- tiroli modellt?” A kötetben az autonómia kérdésére válaszol: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Bocsárdi László, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Bíró A. Zoltán.
Érdekes Bocsárdi Lászlónak, mint színházrendezőnek a megfogalmazása: „Az autonómia összefügg az alkotás szabadságával. Olyan függetlenség, ami azt jelenti, hogy az alkotási folyamatban nincsenek előre gyártott, kívülről átvett sémák, amelyek alapján, meghozzuk a döntéseket.” Bárdi Nándor szerint „A nemzetközi közvéleményben azonban ténykérdés, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia nem erősíti egymást.”
Smaranda Eneche megfogalmazásában: „A gazdasági válságnak két azonnali hatása van. Egyrészt a központosító intézkedéseket ösztönzi… Másrészt a pénzügyek rossz kezelése és az államadósságok növekedése nyomán a fejlett régiókban felerősödnek az elszakadási tendenciák.” Szilágy N. Sándor szerint „…Székelyföldön a magyar nyelvhasználat lehetőségével sokszor olyankor sem élnek, mikor az tényleg nem kerülne semmibe, csak eszébe kellene jutnia valakinek.” Nagyon merész és magabiztos újságíró kell, legyen az, aki beszélgető-könyv formájában, még akkor is, ha azt a neves Koinónia könyvkiadó adja ki, vállalkozik ilyen kihívásra. Rendkívül olvasmányos az interjúkötet, melyben a különböző nézőpontok bemutatása izgalmas párbeszédet eredményez. Egyetérthetünk Fosztó László antropológussal, akinek gondolatait olvashatjuk a könyv hátsó oldalán: „Az autonómiáról folyó erdélyi magyar közbeszédet politikai szereplők versengő monológjai dominálják, holott lehetséges az elemző és közérthető párbeszéd a témáról- bizonyíték rá ez a kötet. Egy beszélgető- könyv, amelyben magyar és román értelmiségiek közvetlen formában osztják meg gondolataikat, visszaadva az olvasó reményét az értelmes beszéd létében, túl az „autonómiázáson”.” Maga a könyv nagyon lebilincselő, nagy érdeme a különböző nézőpontok bemutatása, a kérdések felvetése. Az autonómiát másként elemzi, mint eddig.
Érdemes és tanulságos elolvasni a könyvet.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Bartókra emlékeztek Szatmárnémetiben
Bartók Bélára emlékeztek Szatmárnémetiben szerda este, születésének 134.évfordulója alkalmából. A művészeti líceum dísztermében tartott rendezvényt a helyi Bartók Béla Egyesület szervezte. Duffek Mihály zongoraművész, a debreceni egyetem zeneművészeti karának dékánja személyében neves vendég tisztelte meg a rendezvényt. A művész-professzor saját zongorajátékával kísérve csaknem egyórás előadást tartott Bartók időszerűségéről, külön kiemelve, hogy nemcsak zenei alkotása, de emberi magatartása is olyan mérce, amihez mindig vissza lehet és kell nyúlni.
Másik neves vendége Pap-Félegyházi Beáta szatmári származású operaénekes volt, aki Bartók népdalfeldolgozásaiból adott elő egy csokorral, köztük az Elindultam szép hazámból címűt. Végül a művészeti líceum magyar tagozatának diákjai Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című versét mondták el. A tanintézet aligazgatója, Bertók Béla, a rendezvény főszervezője szerint már készülnek a nagy zeneszerző és zongoraművész halálának pár hónap múlva esedékes évfordulójára.
Sike Lajos
maszol.ro

Újabb letartóztatási kérelem Markó Attila ellen
Újabb restitúciós ügyben kérte Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását a képviselőháztól az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, 75 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Mint ismeretes, Markó ügyében egy másik illegális restitúciós ügyben már jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt. Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él.
Markót tavaly jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság, miután úgy értékelték, törvénytelenül döntött úgy a restitúciós testület tagjaként, hogy visszaszolgáltatják a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot.
Balogh Levente

Székelyhon.ro

Panaszt tettek a „román ízekre” is Háromszéken
A kifogásolt székely ízekre vonatkozó címke eltávolítására utalva beadványban kérte egy sepsiszentgyörgyi fiatalember a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatalt, hogy két bukaresti cég esetében is foganatosítsanak hasonló intézkedést.
Vagyis tiltsák be a román ízekre vonatkozó reklámszlogenjüket. A neve elhallgatását kérő férfi rámutat, hogy a Mega Image és a Kandia Dulce cég is a román ízekre hivatkozva népszerűsíti termékeit.
A beadványban a panaszos utal Mircea Diacon Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelő sajtónyilatkozatára, aki a székely ízek kapcsán azt mondta: székely íz nincs, csak édes, keserű vagy savanyú. A sepsiszentgyörgyi férfi is hasonlóképpen fogalmazta meg kifogását: „A román íz megnevezés félrevezető. Én nem kóstoltam románt, de tudom, hogy az íz lehet édes vagy keserű, de semmiképpen nem román.” Korábban Diacon is így indokolta, miért vétette le a székelyudvarhelyi cég termékeiről a székely íz megnevezést.
A fiatalember arra kéri a fogyasztóvédőket, hassanak oda, hogy a két román cég minden csomagoló- és reklámanyagáról tüntesse el a román íz szókapcsolatot. A fiatalember a sajtónak rámutatott: civil akciókkal is fel kell hívni a figyelmet a visszaélésekre, törvénytelenségekre. A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal válasza szerint a beadvány megoldása a bukaresti hatóságra tartozik.
Februárban egy székelyudvarhelyi cég kézdivásárhelyi munkapontján a lejárt szavatosságú szalámi miatt bírságoltak a fogyasztóvédők. Egyúttal azonban a székely ízek feliratú címkét is kifogásolták, a vállalkozó végül jobbnak látta eltávolítani azt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Bűnügyi eljárás Dorin Florea ellen
Bűnügyi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Marosvásárhely polgármestere, az önkormányzat gazdasági igazgatója, jogásza, jegyzője és a képviselő-testület 19 tagja ellen egy helyi sportklub közpénzből való támogatása ügyében.
Bekérette és kihallgatta csütörtökön délelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Marosvásárhely polgármesterét, Dorin Floreát. A város vezetője csütörtökön késve érkezett a tanácsülésre, és igen felindultan mondta, hogy nem lelte örömét abban, hogy délelőttjét a DNA-n töltötte. „Annak ellenére, hogy igen korrekt volt a kihallgatás, mélységesen felháborít, hogy miket írtak a feljelentésben. Jól tudják, hogy a politikai vezetőik utasítására megválasztott Ionela Ciotlăuș jelentette fel a városházát, hogy törvénytelenül adunk közpénzekből támogatást a marosvásárhelyi sportkluboknak. Aljas rágalmazás az egész, s remélem, hogy ebből mindenki tanult, s legközelebb, amikor a pártvezérek utasítják önöket, mint a volt alpolgármester ügyében, akkor kétszer is meggondolják, mit tesznek, mielőtt rossz döntést hoznak. Ciotlăuș együtt dolgozott velünk, önökkel, majd csúnyán besározott minket, alaptalanul vádaskodott” – mondta a városvezető, aki arról biztosította a marosvásárhelyieket, hogy ezentúl is odafigyelnek jelzéseikre, és kellő módon kezelik a sportegyesületek, klubok támogatását.
Értesüléseink szerint az elmúlt napokban az önkormányzati képviselőket is kihallgatták a korrupcióellenes ügyosztályon ugyanebben az ügyben. Karácsony Erdei Etel és Peti András nem kívánt arról nyilatkozni, hogy tanúként vagy vádlottként hallgatták-e ki őket a sportkluboknak megszavazott támogatásokat vizsgáló bizottság tagjai, mindössze annyit közöltek, hogy az erre vonatkozó kérdéseket a sajtó a DNA illetékeseinek kell feltegye.
Mint korábban beszámoltunk róla, a DNA ügyészei már tavaly nyáron meglátogatták a marosvásárhelyi városházát, ahonnan dokumentumokat kértek ki, főként az elmúlt évek sporttámogatásokra vonatkozó határozatait és a tanácsülések jegyzőkönyveit.
A DNA csütörtök délutáni közleménye szerint a polgármester, a jegyző és 19 képviselő-testületi tag ellen az ügyben a bűnügyi eljárást elindították. Az intézmény szerint megalapozott a gyanú, miszerint Dorin Florea Marosvásárhely polgármestereként és fő hitelutaványozóként hibásan látta el szolgálati kötelezettségeit, amikor 2013 júliusában négymillió lejes támogatási összeg odaítélését terjesztette elő az FCM Marosvásárhely sportegyesület számára, az adóhátralékokat felhalmozó sportegyesület ugyanis nem részesülhetett volna ilyen támogatásban. Dorin Florea és Kiss Imola gazdasági igazgató ellen hivatali visszaélés jogcímén indult bűnügyi eljárás, Virgil Măceșanu jogász, Maria Cioban jegyző, illetve a DNA által törvénytelennek ítélt tanácsi határozatot megszavazó Benedek István, Gombos Géza Csaba, Peti András, Józsa Tibor, Karácsony Erdei Etel, Bakos Levente Attila, Törzsök Sándor László, Kikeli Pál István, Soós Zoltán, Haller Béla, Ioana Dana Roman, Dumitru Matei, Ion Claudiu Puiac, Ioan Fărcaș, Cosmin Lucian Gujan Herman, Cristina Someșan, Aurelian Olimpiu Sabău Pop, Lucian Mircea Loghin, Gheorge Urcan önkormányzati képviselők ellen pedig hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indul eljárás. A DNA megjegyzi: az ügyben még egy személy ellen zajlik bűnügyi eljárás, de az ő nevét nem hozták nyilvánosságra.
Rédai Attila, Simon Virág
Székelyhon.ro

Petőfi-program: kinek szól, kit támogat?

Ingyen adják a kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil akciócsoport ma szerelte fel a Varga Katalin utcában az 50. olyan – valódi – kétnyelvű utcanévtáblát, amelyet a csoport a lakók kérésére ingyen készít el és szerel fel. Ez az akció tavaly decemberben indult – mondja Demeter Zoltán, a csoport tagja. Szigeti Enikő a CEMO ügyvezető igazgatója a rendhagyó utcai sajtótájékoztatón annak a pernek a fejleményeit ismertette, amely a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében zajlik. Mint ismert, a CEMO tavaly az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult a marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében. Az ODET elmarasztaló ítéletét azonban a polgármester bírósági úton megtámadta.
Dr. Erdei Edit-Zsuzsánna
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

A Brâncuşi-iskola kivétel? (Újabb táblaháború Sepsiszentgyörgyön)
A kétnyelvű feliratok miatt tört ki újabb vita a sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén tegnap: Cserey Zoltán szóvá tette, hogy már a prefektúrán, a Keleti-Kárpátok Múzeumán és a Mihai Viteazul Líceumon is kétnyelvű táblák vannak, egyedül a Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag által irányított Constantin Brâncuşi Szaklíceum helyezkedik a kisebbségi nyelvhasználati jogot szavatoló törvényen kívül.
Türelmünk és megértésünk határtalan, de amikor a tisztességes együttélés korlátait feszegetik, állást kell foglalnunk, és szükség esetén a törvény szigorával kell fellépnünk – véli a Pro Urbe díjas muzeológus, történész, aki azt is megkérdezte: a román kolléganő a magyarok iránti ellenszenve miatt nem hajlandó – a többszöri felszólítás ellenére sem – kötelezettségeinek eleget tenni, vagy a magyar nyelvet nem tartja méltónak arra, hogy egy táblára kerüljön a románnal? A polgármesteri hivatal álláspontját is tudakolta, mert szerinte nem kellene tűrni ezt a packázást: szoros határidőt kell szabni, és számon kell kérni teljesítését. Az RMDSZ-es Cserey Zoltán felvetéséhez két mondatban az EMNP-s Czegő Zoltán is csatlakozott, megemlítve, hogy két éve is beszéltek már erről a témáról, de minden látható eredmény nélkül.
Leplezetlen gúnnyal válaszolt erre Rodica Pârvan: emiatt nem tudnak aludni, minden más gondjuk megoldódott?
A Brâncuşi román tannyelvű iskola, ezért ő nem látja indokoltnak a magyar feliratot, és azt is hibának tartja, hogy a Mihai Vitezul „engedett”. Kollégái nyugalmáért tudatja, hogy a kétnyelvű táblán a román állam egyetlen jele sem látható – mert nem volt a tanácsban annyi tisztesség, hogy bár egy trikolórt rátegyen –, ezért úgy döntött, hogy egy másikat is rendel, az állami címerrel. Először azt függesztik ki, alája pedig a városcímerrel díszített kétnyelvű táblát, hogy mindenki azt nézze, ami neki tetszik. Határidők szabására a kollégának semmi hatásköre nincs, és nem válik becsületére, hogy ilyen semmiségekkel foglalkozik – de hát „önök egy más valóságban élnek” – jelentette ki. Cserey Zoltán emlékeztetett arra, hogy néhány éve már volt egy táblabotrány a Brâncuşi-iskolában: akkor diákokat vezényeltek ki, hogy a tudós, lexikonszerkesztő Lósy-Schmidt Ede háromnyelvű emléktáblája ellen tiltakozzanak. A vitához a liberális Mădălin Guruianu is hozzászólt: mindkét félnek címezve sajnálkozott, hogy olyan témával foglalkoznak, amelyről remélte, rég lecsengett. Nem rokon- vagy ellenszenvekről van szó, hanem a törvény betartásáról, de a feszültségek fenntartása nem vezet sehova. A napokban itt járt egy kolozsvári tévés csoport, akik a Szent György Napokról készítenek román és magyar nyelvű műsort, és igencsak elcsodálkoztak a Reflex fesztiválon: ők nem tudnak mást rólunk, minthogy zászlókon veszekedünk. Nagyon kínos volt – és akkor mit várunk el Bukaresttől? A kétnyelvű táblák tavaly szeptemberben készültek el, és érvényes építkezési engedély van a kihelyezésükre – közölte Sztakics Éva alpolgármester. A törvény nagyon pontosan leszögezi, hogy mit kell egy iskola névtáblájának tartalmaznia, és sem az állami címert, sem az oktatási minisztérium – egyébként sűrűn változó – nevét nem kell feltüntetni rajta. Az új táblákat a városi kertészet emberei szerelték fel, ez alkalommal például a Mikóról is minden más felirat eltűnt (korábban a prefektus felszólította a várost, hogy takarítsa le ezeket). Mivel Rodica Pârvan nem volt hajlandó a kétnyelvű táblát kifüggeszteni a Brâncuşi-líceumra, a városháza alkalmazottjai csak végrehajtóval tehették volna ezt meg, de – éppen a szomorú előzmények miatt – ezt el akarták kerülni – magyarázta. Végül leszögezte: az igazgatónő rendelhet akármilyen alternatív táblát, mert annak kihelyezéséhez is építkezési engedélyre van szüksége, és ezt valószínűleg nem fogja megkapni. Ezek után az RMDSZ-frakció vezetője, Miklós Zoltán egyenesen megkérdezte: mikor fogja Rodica Pârvan a törvényt betartani? A válasz ugyanolyan cinikus volt: hamarosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miért lettünk veszélyforrás?
Egyre több kijelentés, gesztus, döntés, intézkedés jelzi: a román államhatalom egyáltalán nem készül és nem is hajlandó párbeszédre a magyarság autonómiaköveteléseiről, lesöpörné az asztalról, és erőből oldaná meg a magyarkérdést, újabban pedig már alapvető emberi jogok megnyirbálásától sem riadnak vissza.
E hatalmi dölyfből ízelítőt kaptunk már a székely szabadság napja előtti időszakban, amikor a marosvásárhelyi hatóságok betiltották a tiltakozó felvonulást, súlyosan korlátozva a gyülekezési és a szabad véleménynyilvánítási jogot, miközben a polgármester és a helyi rendőrség vezetője válogatott sértésekkel illette a résztvevőket. Provokációként élhettük meg azt is, ami Sepsiszentgyörgyön történt március 10-én, éspedig hogy a kormány képviselője nem fogadta a tüntetők képviselőit, több ezer polgár kinyilvánított akaratát vették semmibe látványosan. De nem csak a szó lehet sértő, olykor a csend is üzen, kiált – e tekintetben csalódottan nyugtázhattuk: többéves hagyománnyal szakítva Klaus Johannis államfő nem tartotta fontosnak üzenetet megfogalmazni a Romániában élő magyaroknak március 15-én. S bár azt némi elégtétellel vettük tudomásul, hogy az ügyészségi vizsgálatok végre olyan mindmáig tisztázatlan ügyeket is elérnek, mint a bányászjárások, Marosvásárhely fekete márciusáról 25 évvel az események után sem igyekeznek kideríteni az igazságot, sőt, továbbra is ugyanazokat a hazug kijelentéseket elevenítik fel, mint korábban, az pedig fel sem merül, hogy ezt a kérdést is ideje volna alaposan megvizsgálni. A Mikó-perben született ítéletet ismerve számítani lehetett arra, hogy más restitúciós ügyeket is felülvizsgálnak – de az fölöttébb aggasztó, hogy a jelek szerint az ügyészség máris vizsgálatot indított több, a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlan ügyében.
Arra viszont alighanem legrosszabb álmainkban sem számítottunk, hogy a román hatóságok hivatalosítják is, amit régóta sejtünk, tudunk, éspedig hogy veszélyforrásként tekintenek ránk. A közvitára bocsátott közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiában ugyanis az autonómiakövetelést olyan valós veszélyforrások közé sorolják, mint a rasszizmus vagy az idegengyűlölet. Márpedig a magyarság jogérvényesítési küzdelme mindeddig békés, demokratikus eszközökkel folyt. Vajon e sok megfélemlítő intézkedésnek éppen az volna a célja, hogy kibillentsen e pályáról?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogy a románok megismerjenek (Vox Populi)
A magyarok és románok közötti kommunikáció legfőbb baja, hogy nem létezik – állapította meg Szabó Csaba, a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa tegnap délután a Vox Populi magyar–román közéleti vitafórumon Sepsiszentgyörgyön.
Rendhagyó volt a Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Loránd által útjára indított Vox Populi harmadik rendezvénye: az RTV kolozsvári szerkesztősége többször is – a magyar és a román adásban egyaránt – élőben kapcsolt Sepsiszentgyörgyre. A Kónya Ádám Művelődési Házban Szabó Csaba mellett a vita kezdeményezői osztották meg gondolataikat.
A városi művelődési ház szomszédságában levő 1956-os emlékparkban megyei, városi elöljárókat – többek között Tamás Sándor megyeitanács-elnököt, Tischler Ferenc alpolgármestert – és más közéleti személyiségeket faggattak a közszolgálati televízió munkatársai, továbbá sepsiszentgyörgyi kórusok is bemutatkoztak.
Szabó Csaba az általuk kezdeményezett Corbiialbi.ro portál születéséről, annak céljairól is szólt. Rendhagyó e kezdeményezés, mert román nyelven szólnak magyarokról románoknak – szerinte ugyanis a magyar–román kommunikáció legfőbb problémája, hogy nem létezik, továbbá nem ismerjük egymást és hajlamosak vagyunk az általánosításra. Egész hisztéria alakult ki abból, hogy december elsején a magyarok el akarják csatolni Erdélyt, ehhez képest a valóságban annyi történt, hogy Kézdivásárhelyen négy magánházra fekete zászlót tűztek ki – példázta az általánosítás veszélyeit. Szeretnék lebontani az előítéleteket, az általános bizalmatlanságot – amelyet egyesek táplálnak –, megismertetni a románsággal például a magyar történelmet, felmutatni és beszélni a pozitív példákról. Ugyanakkor román értelmiségiek írásainak is helyt adnak, nem kizárólag a magyar–román együttélés témájában.
Kolozsvári könyvvásáron vetődött fel: nincsenek román nyelvű kiadványok, melyek a magyarokról, a magyarok történelméről szólnak – elevenítette fel egyik legsikeresebb kötetük, a román nyelvű magyarságtörténet születésének ötletét. Kitért az igen kedvező fogadtatásra – az első kiadás szinte azonnal elkelt, óriási volt a médiaérdeklődés, de az olvasók reakciói is pozitívak, normálisak voltak (egyik román olvasó azt jegyezte meg, milyen sok királyuk volt a magyaroknak, másik azt emelte ki: sokat civilizálódott a keletről érkezett magyarság) –, de a történelemkönyv születésére, a történetírás nehézségeire is rávilágított. Azért is fontos mindez, mert mi rengeteg mindent tudunk a románokról, az iskolában eléggé megismerjük kultúrájukat, irodalmukat, történetüket – a román gyermekek, fiatalok viszont alig találkoznak ilyesmivel az iskolaévek alatt. Ha pedig ennyi évig semmit nem tanítanak nekik, a magyarokról pedig csak a tévében szereznek tudomást, joggal gondolhatják, hogy valami nincs rendben velük – sorolta.
Szabó Csaba ennek ellenére derűlátó: úgy látja, Kolozsváron egyre több olyan sejt van, amely hajlandó tenni egymás kölcsönös megismeréséért, nyitott a magyarság iránt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem a legfőbb forrása ezen törekvéseknek, egyetemi tanárok, fiatal történészek, szociológusok vallják ugyanazt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)