Az aradi „merénylet” nekem is üzen
Nincs nyugtom, amióta február közepén mellbe vágott a nemzetem elleni aradi atrocitás híre. Románia állampolgáraként és megsebzett magyarként is vehemensen tiltakozom a Szabadság-szoborcsoport piros-sárga-kék színekkel való lemázolása, magyargyalázó szövegekkel való megbecstelenítése ellen!
Tették ezt gyáva, becstelen, hóhércsuklyát viselő senkiházik, fizetett lelki bérgyilkosok, akik igazi létét soha nem deríti ki az erre hivatott rendőrség. Mert az „egységes és oszthatatlan” román állam a ránk kényszerített trianoni békekötés óta egyetlen ilyen, ember vagy emlékmű ellen elkövetett gaztettet nem derített ki soha. Érdeke, hogy inkognitóban maradjanak az íróink-költőink, egykori szabadságharcosaink szobrai, emlékművei ellen irányuló, vandál, a civilizált világ által is elítélt, megbélyegzett garázdaságok! Emlékszem, mekkora hatással volt rám gyermekkoromban ez a Szabadság-emlékmű, amikor a Tolnai Világlexikon-sorozat képeit nézegettem néhai keresztanyámnál. Valósággal lenyűgözött Zala György közadakozásból felállított alkotása, középpontjában a szabad Magyarországot jelképező, pajzsos-babérkoszorús Hungária alakjával. A román uralom által 1925-ben lebontott emlékmű – amelyet a magyar nemzet Aradon kivégzett tizenhárom vértanújának állítottak – sok évtized teltével került újra a nyilvánosság elé, bár az eredeti helyére, a Szabadság térre való visszaállításába nem egyezett bele a román kormány. A Megbékélés parkja azonban távolabb esik a városközponttól, alkalmasabb hely a vandál hajlamok kiélésére... Mit ér az RMDSZ-es vezetői műfelháborodás, ha egy országalapító népcsoport műemlékei meggyalázóinak beteges ,,festői” hajlamát ily simogató dorgálással elintézik: ,,Demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák”? Engedelmet kérek, de megkérdezem: mit tennének egy magyarral, aki a ,,szemet szemért” elvet követve piros-fehér-zöld színekkel pingálná össze valamelyik román nemzeti hős szobrát? Csak sejtem, mert átéltük a sepsiszentgyörgyi Mihály Viteazul-szoborcsoport elleni szekus provokációt követő intézkedéseket, egy ártatlan tizenhárom éves fiú halálát, szüleinek fájdalmát, a megfélemlítés hazai, jól bevált, 1984-es nacionálkommunista gyakorlatát!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vetélkedő Márton Áron életéről (Kárpát-medencei fiataloknak)
Márton Áron, a XX. század püspöke címmel Kárpát-medencei vetélkedőt hirdetett a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum, a lakiteleki Népfőiskola, a Székelyföld Alapítvány és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.
A versenyre Kárpát-medencei középiskolások, egyházközségek, hittancsoportok vagy baráti társaságok jelentkezését várják, a résztvevők háromfős csapatokban indulhatnak – mondta el Lezsák Sándor, a Népfőiskola alapítója, hozzátéve, hogy egy-egy intézményből, közösségből tetszőleges számú csapat indulhat a versenyen. A nevezés ingyenes, jelentkezni az első fordulós feladat megoldásának beküldésével lehet – tette hozzá. A vetélkedő feladatait 2015. március végétől havonta, három részletben jelentetik meg a www.martonaronmuzeum.ro honlapon. A középdöntő és a döntő szeptemberben lesz a lakiteleki Népfőiskolán, a verseny eredményhirdetését 2015. szeptember 26-án tartják a Parlamentben Márton Áron életútjáról rendezendő konferencia keretében. A döntős fiatalok értékes díjakat kapnak, a győztesek pedig részt vehetnek egy Márton Áron életútjának helyszíneit végigkövető erdélyi zarándoklaton. A verseny fővédnöke Lezsák Sándor. A vetélkedő része annak a programsorozatnak, amely Márton Áron püspök életpéldájának, tanításának jobb megismertetését tűzte célul a Kárpát-medencében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

CSM: a parlament akadályozza az igazságszolgáltatást
A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben tartását kérte a parlamenttől a Legfelső Bírói Tanács (CSM), amely csütörtöki állásfoglalásában úgy értékelte: a törvényhozás több esetben hátráltatta vagy meg is akadályozta az igazságszolgáltatást. A CSM arra reagált, hogy szerdán a szenátus nem járult hozzá Dan Sova szociáldemokrata szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez, akit hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A DNA csütörtökön hivatalos átiratban kérte a bírók és ügyészek szakmai testületeként működő CSM-et, hogy tegyen panaszt az alkotmánybíróságnál, arra hivatkozva, hogy alkotmányjogi konfliktus alakult ki a parlament és az igazságszolgáltatás között.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi magyar politikai érdekképviselet kurucokkal, labancokkal
A kuruc és labanc kifejezés a magyar történelemben valamelyest járatos olvasót messzire viszi vissza: a XVII. század végén–XVIII. század elején (beleértve a Rákóczi-szabadságharc résztvevőit is) Magyarországon a Habsburgokkal szembenállókat, illetve azokkal rokonszenvezőket nevezték így. És nemcsak a könyveknek, hanem a fogalmaknak is megvan a maguk sorsa: három évszázad múltán, a múlt század végén, századunk elején visszaköszönnek az erdélyi magyar politikai érdekképviselet egyik oldalának szóhasználatában. Mert ma ott tartunk, hogy az erdélyi (romániai?) magyarság képviseletét (legalább) két párt vállalta fel. Hogy ez jó-e vagy rossz, hatékony-e vagy sem, arról megoszlanak a vélemények: mindkét félnek vannak érvei és ellenérvei.
Mindezt a Pécskán – Arad megye második legnagyobb magyar lakosságú településén – szerda este megtartott könyvbemutató kapcsán bocsátom előre. Ahol ősbemutatón került a közönség elé a nyomdából frissen kikerült, teljes példányszámban még ki se nyomott kötet, Toró T. Tibor munkája, a Két pogány közt egy hazáért, valamint Borbély Zsolt-Attila legutóbbi könyve (Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada). Minthogy ez utóbbiról idei aradi bemutatója kapcsán már beszámolt a Nyugati Jelen, ezúttal nem térünk ki rá részletesebben.
De honnan a Két pogány közt… cím?
Olvasóink közül bizonyára sokan ismerik a kuruc kor egyik közismert a Te vagy a legény, Tyudodi pajtás kezdetű nótáját. Nos, ennek kevésbé ismert második versszaka így szól:
Szegénylegénynek olcsó a vére: Két-három fillér egy napra bére: Azt se tudja elkölteni, mégis végtére, Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére! Kétségkívül hangzatos, figyelemfelkeltő, hatásos cím, amelynek kapcsán azonban a könyvbemutató egyik (kivételes műveltségű) résztvevője azt kérdezte: melyik is lenne a másik pogány? Az egyik, kétségkívül, az RMDSZ.
A pécskai rendezvényt Nagy István tanár vezette be a két szereplő bemutatásával. Mindkettőt jól ismeri, hiszen Toró T. Tibornak, a még az „ántivilágban” a helyi szabadegyetemen tartott előadásai révén az Aradon is jól ismert, nemzetközi hírű Toró Tibor temesvári professzor fiának) egyetemi kollégája volt, Borbély Zsolt-Attila politológus pedig jó két évtizeden keresztül harcostársa. Róla azt mondta: megkerülhetetlen alakja lesz az erdélyi politizálásnak, mert nála senki sem írt alaposabban és körültekintőbben a rendszerváltás utáni negyedszázadról.
Borbély Zsolt-Attila eddig megjelent köteteiről szólt (közülük néhányat el is hozott), hangsúlyosabban kitérve a legutóbbira.
Toró T. Tibor, aki hosszú ideig az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke volt (nemrég lépett vissza Szilágyi Zsolt javára), felszólalását azzal kezdte, hogy az igazán fontos mű a Borbélyé, a magáé „kicsit ráadás”. A ráadás pedig a Pro Minoritate Könyvek rangos sorozatában megjelent nagyobb formátumú, jó 280 oldalas (apró betűkkel szedett) munka, amelyben az életút-interjún (Dénes László, az Erdélyi Napló főszerkesztője jegyzi) és a szerző securitate-dossziéjáról készült beszélgetésen (Sipos Géza, Transindex) kívül, mint a szerző mondta: az erdélyi magyarság életében fontos események kapcsán született „dühös publicisztikai írások” kaptak helyet. (Néhány kiragadott tanulmánycím, mutatóba: „Az egység kényszere és a jövőképek sokszínűsége. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet dilemmáiról, Szövetségi belső választások: egyszerű tisztújítás vagy az „erdélyi magyar parlamentarizmus” rehabilitációjának kísérlete, Közösségi érdekképviseletünk reformja. A polgári alternatíva, Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács határozata az erdélyi magyarság önkormányzásáról).
A részletes, nagyon tág teret igénylő ismertetésre nem vállalkozhatunk, de legalább a „kuruc–labanc” megfogalmazást tisztázzuk. Erről hosszasan beszélt Toró T. Tibor is, de a könyvének fülszövegében röviden és lényegretörően is megfogalmazódott. „A politikai szekértáborok lakóit a főhatalomhoz – az egységes és homogén nemzetállamot építő Bukaresthez – való viszony különbözteti meg egymástól. Amíg az egyik tábor – a labanc – alapvetően a bukaresti főhatalomba való beépülésben, az innen származó hatalmi eszközök használatában véli, hogy megtalálja a magyar érdekek érvényesítésének útját, addig a másik tábor – a kuruc – a közösség megszervezésében, belső erőtartalékainak kihasználásában és saját, Erdélyben működő, közjogosítványokkal bíró autonóm intézményrendszerének kiépítésében, egyszóval az autonómiában látja a megoldást a magyar megmaradásra és gyarapodásra”.
Toró T. Tibor elismerte: pillanatnyilag, az utóbbi választások tükrében, a labancoknak áll a zászló. Reméli ugyanakkor, hogy a 2016-os választáson megváltozik az eddigi 85–15 százalékos arány – a kurucok javára –, akik, erő birtokában, érdemben tudnak tárgyalni a két tábor közötti megegyezésről, az érdekképviselet közös felvállalásáról.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Csoma Botond a Szabadelvű kör új elnöke
Erdélyi helyi szervezetek létrehozását tervezi a Szabadelvű kör nevű RMDSZ-platform új elnöke, Csoma Botond városi tanácsos.
Tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a cél a szabadelvű értékek minél szélesebb körben való terjesztése, ezek megjelenítése az RMDSZ politikájában.
N.–H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Számos témában együttműködne Hargita megye és a Sapientia
A Hargita megyei önkormányzat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti, 2008 óta tartó együttműködés további lehetőségeiről egyeztetett Borboly Csaba megyeelnök és Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora csütörtökön a csíkszeredai megyeházán.
Jelen volt még Kósa István, az egyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja, valamint Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja is.
A megbeszélés célja az volt, hogy olyan együttműködési formákat találjanak, amelyek elősegítik a frissen végzett hallgatók térségben való maradását, illetve ennek érdekében a munkahelyek teremtését. Borboly ugyanakkor felvetette, hogy a Sapientia csíkszeredai képzésein alapvető jogi-közigazgatási ismereteket is kellene oktatni.
Szó esett arról is, hogy hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetemen, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnek. Felmerült továbbá térségben tapasztalható tanárhiány orvoslásának lehetősége is.
A megbeszélés résztvevői a Hargita megyei törpe vízi erőművek témáját is érintették. Borboly Csaba felvetette, hogy együtt dolgoznának a Sapientia marosvásárhelyi karán tanuló tájépítészeti szakosokkal az eddigi vízienergia-beruházások okozta tájsebek begyógyításában, illetve a jövőbeli megvalósításokban.
A megyeelnök elmondta, hogy Nyugaton természetesnek számítanak az ilyen beruházások, míg nálunk berzenkednek ellene, holott ez nagy lehetőség az energiafüggetlenség és energiahatékonyság szempontjából. Hangsúlyozta: mindenki számára megfelelő megoldást szeretnének találni a Sapientiával együtt. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy rendszeresen találkoznak.

Krónika (Kolozsvár)

Anyaország: nőtt az erdélyi magyarokkal szembeni elutasítás
Számottevő mértékben nőtt a bizalmatlanság az erdélyi magyarokkal szemben az anyaországi társadalom körében egy felmérés szerint.
A Magyar Nemzet pénteki számában ismertetett közvélemény-kutatás arról tanúskodik: a megkérdezetettek 37 százaléka nem járulna hozzá, hogy a szomszédságába költözzön egy erdélyi magyar bevándorló.
Az eredetileg a Szombat.org hírportálon közzétett felmérést a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készítette 2014 végén a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából. A kutatott téma az antiszemita előítéletek gyakorisága, erőssége és a zsidóellenes előítéleteket tápláló csoportok a magyar társadalomban; a kérdőíves módszerrel 1200, 18 évnél idősebb személyt kérdeztek.
A felmérés alapkövetkeztetése, hogy a magyarországi antiszemitimus mértéke 2014-ben az előző évhez képest érdemben nem változott. Kiderült, az anyaországi társadalom körében fokozódott az érzelmi elutasítás különböző csoportokkal szemben, de ez nemcsak a zsidókkal, hanem több más kisebbséggel szemben is bekövetkezett.
A Medián úgy vizsgálta, mekkora az ellenszenv a társadalomban a különféle csoportokkal szemben, hogy rákérdezett: kik esetében nem járulnának hozzá a válaszadók ahhoz, hogy a szomszédságukba költözzön. Kiderült, a magyarok a legnagyobb mértékben a bőrfejűekkel, a cigányokkal, a homoszexuálisokkal, az arabokkal és a kínaiakkal szemben elutasítóak.
A „bizalmatlansági” lista hetedik helyén, közvetlenül a négerek után foglalnak helyet a románok, akiket a megkérdezettek 57 százaléka nem szeretne szomszédnak. 2013-ban még a válaszadók 48 százaléka vallotta, hogy nem szívesen látna a szomszédságában románt.
A románokat követik a zsidók, a svábok és az amerikaiak, végezetül az utolsó, 11. helyet foglalják el az erdélyi magyarok. A megkérdezettek 37 százaléka nem járulna hozzá ahhoz, hogy a szomszédságába költözzön egy erdélyi magyar bevándorló.
Érdekes, hogy a különböző csoportok közül egy év leforgása alatt a romániai magyarok esetében nőtt az egyik legnagyobb mértékben a távolságtartás az anyaországiak körében. 2013-ban még a válaszadók 30 százaléka nem akart erdélyi magyar szomszédot, ennél nagyobb arányban csak a románok (9 százalék) és a négerek (8 százalék) iránti ellenszenv növekedett.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Előválasztás Vásárhelyen: Soós Zoltán az első jelölt
Egyedül Soós Zoltán jelezte csütörtökig, hogy biztosan indulni fog a marosvásárhelyi polgármester-jelöltségért szervezett előválasztáson, amelyre péntektől lehet regisztrálni.
A helyi önkormányzati képviselő kihívója az a Vass Levente lehet, aki a legutóbbi helyhatósági választásokon leléptetéséig magáénak érezhette a polgármester-jelöltséget az RMDSZ színeiben. Mint ismeretes, a szintén jelöltesélyesnek tartott Peti András alpolgármester szerdán jelezte, hogy nem kíván versenybe szállni.
Ugyanakkor úgy tudjuk, a magyar pártok pénteken egyezményt kötnek az előválasztások lebonyolításáról: értesülésünk szerint az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt helyi vezetői megállapodnak abban, hogy Marosvásárhely magyar polgármesterjelötjének kiválasztására pártfüggetlen, közös előválasztásokat szerveznek, s mind a három szervezet hozzájárul a szavazási procedúra lebonyolításához.
Vass Levente egyébként még nem döntötte el, hogy részt kíván-e venni a megmérettetésen vagy sem. Amint lapunknak elmondta, amíg nem lát egy tiszta képet a verseny feltételeiről, elhamarkodottnak tartaná a döntés meghozatalát. Ugyanakkor egy ilyen vállalkozáshoz szükség van a támogatók véleményére is, állítja Vass.
Az esetleges jelöltek között felmerült Karácsony Erdei Etel neve is, ő azonban pénteken határozottan cáfolta, hogy elindulna az előválasztásokon.
Soós – mint kérdésünkre kifejtette – azért vállalja a jelölést, mert úgy látja, a Vásárhelyi Forgatag szervezésén keresztül sikerült egyféle egységet létrehozni, a különböző politikai hátterű emberek egymást támogatva dolgoztak, segítették egymást. „Ezt a szellemiséget szeretném továbbvinni” – szögezte le a tanácsos, aki szerint nemcsak a marosvásárhelyi magyarság megszólítása a cél, hanem a románság felől is jelzések érkeztek, hogy változást szeretnének.
„Ha nincs valós politikai összefogás, akkor véleményem szerint nem is lesz esélye ennek a közösségnek, hogy hatékonyan tudja megváltoztatni a sorsát” – fogalmazott Soós. A jelölt kifejtette, az elkövetkező napokban több lakossági fórumot szeretne szervezni, mobilizálná a város magyar lakosságát, függetlenül attól, hogy melyik politikai párthoz érzi közel magát. „Éreztetni akarjuk az emberekkel, hogy most változtatni lehet. Én csak közös összefogás jelöltje leszek, csak így vállalom az előválasztáson való megmérettetést” – hangsúlyozta Soós.
Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy amennyiben nem tetszik az előválasztás eredménye, a legnagyobb magyar párt országos vezetői fölülírhatják-e azt. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke úgy vélte, „a marosvásárhelyi magyarok opciója meghatározó, az mindent fölülír”.
Mint ismeretes, a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával viszont hiába mérkőzött meg Vass Levente Csegzi Sándorral, a győztes orvos-politikus kénytelen volt átadni a helyét Frunda György akkori szenátornak. Négy évvel korábban, 2008-ban így járt Csegzi is, aki miután lekörözte Borbély László minisztert, felső „sugallatra” visszalépett vetélytársa javára. Bár esélyesnek mutatkoztak, a választások során mind Borbély, mind Frunda csúfos vereséget szenvedett a regnáló polgármestertől, Dorin Floreától.
Az RMDSZ országos vezetősége 2000-ben is megpróbálta átírni a vásárhelyi állóurnás előválasztások során kialakult tanácsosi listát, de a szervezet akkori megyei elnöke, Kincses Előd nem volt hajlandó engedni a Markó Béla részéről érkező nyomásnak, ami végül tisztségébe került.
Szucher Ervin, Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)

Hatás, ellenhatás
Egyre inkább úgy tűnik: a román hatalmi körök úgy értékelik, elérkezett az idő, hogy megpróbálják „megrendszabályozni” a Romániában élő őshonos magyar közösséget.
Nemhogy a magyarok által követelt, a magyar közösség tagjait a románokkal egyenrangú polgárrá tevő jogbővítési, önrendelkezési követelések teljesítéséről nem akarnak hallani, de még az elmúlt huszonöt évben szerzett, részleges jogokat is megpróbálják megnyirbálni.
A magyar egyházi és egyéb, magyar magánszemélyekhez vagy közületekhez kapcsolódó ingatlanok restitúciójának akadályozása, illetve a lezajlott visszaszolgáltatási folyamatok újbóli átvizsgálása kiemelten veszélyes, hiszen igazságszolgáltatási eszközökkel, a korrupcióellenes ügyészségen keresztül lépnek – márpedig tudjuk, hogy a DNA-nak mekkora jelenleg Nyugaton a presztízse.
De ebbe a folyamatba illeszkedik a belügyminisztérium legújabb tervezete, amely alattomosan megpróbál kriminalizálni egy, az Európai Unió számos országában létező intézményt, az autonómiát, amikor az autonómiaküzdelmet hazug módon a közbiztonságra leselkedő veszélyként tünteti fel.
A román illetékesek két ok miatt érezhetik úgy, hogy büntetlenül nekimehetnek a magyar közösségnek. Egyrészt az ukrajnai helyzet miatt – mivel Oroszország a kijevi kormány fölösleges és ostoba kisebbségellenes intézkedéseit használta fel ürügyként „a kelet-ukrajnai orosz közösség érdekében történő” beavatkozásra, most a romániai magyar közösség és anyaországa közötti viszonyt is megpróbálják hasonló színben feltüntetni. És mivel Románia az Oroszország elleni EU-s és NATO-lépések egyik legfőbb támogatója, abban reménykedik, hogy a Nyugat ezt el is hiszi, illetve el is nézi neki.
A másik ok, hogy egy kisebbségit, Klaus Johannist választották államfővé – ezzel letudottnak vélik a kisebbségi jogok kérdését, bár közismert, hogy Johannis a francia és román felfogás szerint kizárólag állampolgári nemzetben gondolkodik, tehát önmagát románnak tekinti, így a magyarok jogkövetelései irányába sem nyitott. A legutóbbi bukaresti lépések akár provokációként is értékelhetőek.
Olyan, mintha általuk próbálnák radikálisabb fellépésre kényszeríteni a magyarokat, demonstrálandó, hogy valóban veszélyforrást jelentenek az ország és Európa biztonságára. A hatás ellenhatást szül – reménykednek, és remélhetően igazuk is lesz –, de nem abban a formában, ahogy várják.
Reagálni kell. Méghozzá békés, de határozott eszközökkel. Fontosak a hazai, a lehető legnagyobb tömegeket megmozgató közös akciók, de legalább ilyen fontosak a külföldi lépések is, vagyis az önálló erdélyi magyar külpolitika.
Példának és első lépésnek jó az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottságában lezajlott meghallgatás. Ugyan a testület nem tartotta magát illetékesnek a székely autonómiatörekvések megvitatására, de legalább nemzetközi, európai színtéren lehetett a témáról beszélni, és jelezhettük: a bukaresti ferdítésekkel szemben Romániában a legkevésbé sincs minden rendben kisebbségügyben.
A cél az, hogy ez a lehető legszélesebb körben ismertté váljon. Hogy az erdélyi magyar közösség, a székelyek és a partiumiak – hangsúlyozottan Románia határain belüli, tehát nem szecesszióra vonatkozó – jogkövetelései ugyanolyan ismertté váljanak a világ előtt, mint a katalánok és skótok más irányú önrendelkezési törekvései. És hogy egyértelművé váljon: sem az ET, sem az EU nem dughatja a homokba a fejét.
A kisebbség és többség közötti konfliktusok megelőzése érdekében a téma egymásnak dobálása helyett végre uniós szinten, egységes és kötelező érvényű szabályozással kell rendezni a tagállamokban élő őshonos nemzeti közösségek ügyét.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Közvita a szatmári magyar és román társulat szétválásáról
Közvitára bocsátotta az önkormányzat a Szatmárnémeti Északi Színház román és magyar társulatának különválásáról szóló határozattervezetet, melyet április közepéig lehet véleményezni.
Amint arról beszámoltunk, az önálló jogi személyként bejegyzendő Harag György Színház létrehozásának ötlete korábban is téma volt, körülbelül egy évvel ezelőtt a városi tanács napirendjére is felkerült a téma, azonban – a tervezet kidolgozatlanságára való hivatkozással – végül visszavonták a javaslatot.
A kezdeményezés sorsa egyébként meglehetősen furcsán alakult: miután tavaly év elején a teátrum dolgozóinak 70 százaléka aláírta a támogatásról szóló nyilatkozatot, Sorin Oros színművészt, a színház akkori vezérigazgatóját is beleértve, a román társulat néhány tagja elkezdett nyilvánosan kampányolni a szétválás ellen.
Maga az igazgató is elállt korábbi szándékától annak ellenére, hogy menedzseri pályázatában is szerepelt a szétválás kivitelezése. A tiltakozók egyébként olyan nyilvánvaló képtelenségekkel riogatták a közvéleményt, mint a román társulat „kilakoltatása” a színházépületből.
Később a kezdeményezők a választásokkal kapcsolatos politikai kampányokra való tekintettel döntöttek a kivárás mellett, bő egy hete viszont elérkezettnek érezték az időt arra, hogy elindítsák a procedúrát, melynek kapcsán a kifogások elkerülése végett közvitát is szorgalmaztak. A meghallgatás lezárása után a határozattervezet minden valószínűség szerint rövidesen a tanács elé kerül majd.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Szép és keserves napok
1989–1990 fekete-fehérben címmel Marián Antal sajtófotóiból nyílt kiállítás szerda délután a nagyváradi Euro Foto Art Galériában. Az ismert fotóriporter száz fekete-fehér fényképének zöme a diktatúra utolsó heteit, az 1989. december 22-i nagyváradi eseményeket, valamint a forradalom utáni első időszakot örökíti meg.
A Várad folyóirat közreműködésével létrejött tárlatot Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke és Szűcs László, a kulturális lap főszerkesztője nyitotta meg. Az alkotót és fotográfiáit Varga Gábor drámaíró, politikus méltatta. Szólt arról, hogy e képeket szemlélvén fölidéződnek a félelem és suttogás emlékei, ugyanakkor a szolidaritásé, azon időszaké, amikor az emberek lelkében újjászületett a reménység. Marián Antal fotográfiái fölelevenítenek egy világot, előkotorják a tudatalattiból azt, ami feledhetetlen, a forradalmi napok mámorát és reményét. Múló pillanatok megidézése feketén-fehéren.
Marián Antal elmondta: az ő lelkében is megidéződtek most azoknak a szép és keserves napoknak a hangulatai. Ellenőrzött forradalom volt, leginkább vidéken lehetett ezt látni, érezni. Volt úgy, hogy le akarták tartóztatni, vagy éppenséggel meg akarták verni, hiszen vérbeli fotóriporterként mindig ott volt az élet sűrűjében, a dolgok közepében. Sokszor megúszta, hogy megruházzák. A fotografálásról is beszélt, hangsúlyozván: nem elegendő a modern technika, az a fontos, hogy a fényképész mit vesz észre, mit láttat, milyen a szemléletmódja.
A vernisszázson Thurzó Sándor József brácsaművész és Lucian Maliţa hegedűművész szolgált zenei momentumokkal.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kustán Magyari Attila: A nemzetidegen Maszol
Azt írja egy Facebook-csoport szabályzata, hogy „tilos a csoportban megosztani balliberális, nemzetidegen hírportálok cikkeit, ne reklámozzuk őket, ne szerezzünk látogatókat nekik. Ilyen oldalak: Maszol.ro, Transindex.ro, 444.hu, Index.hu stb. (kivétel ha nagyon fontos hír és máshol SEHOL nem jelent meg)”. Érzem: a lap szerzőjeként jó társaságba kerültem. Itt van rögtön a Transindex csapata, amellyel az egészséges kollegialitás és rivalizálás jegyében dolgozunk azon, hogy Erdély legolvasottabb hírportáljai legyünk, az olvasók elé tárva társadalmi kérdéseket, kulturális eseményeket, a politika ágas-bogas életét. Aztán itt van az említett 444, ez a szellemes és minden tévhit ellenére baloldaliságot csak nyomokban tartalmazó portál, meg Magyarország egyik legismertebb és legolvasottabb – sőt legrégibb internetes lapja, az Index. Túl azon, hogy ilyen remek lapokkal említik együtt a Maszolt – joggal! –, megütközöm azon, hogy azok az emberek, akik állítólag a magyarságért aggódnak, éppen bennünk lelnek ellenségre. Ha ugyanis arra kíváncsiak, hogy mi kap hangsúlyt az erdélyi magyar vagy akár a romániai, kárpát-medencei, európai stb. közéletben, hogy melyik színház mit kínál az évadban, ki remekel a sport világában, íróink hogyan látják a világot, a szakemberek mit gondolnak, a politikusok mit mondanak, akkor itt a helyük, az említett portálokon és számos kihagyott szerkesztőség honlapján. (Megjegyzem halkan, a világ nem fekete-fehér: higgyék el nekem, a maszol.ro szerkesztősége is éppen annyira sokszínű, mint bármelyik más lapé. A kérdés mindig az, hogyan lehet és kell közös ügyekért együttműködni.) Persze, ki ne venné észre, hogy már hosszú sorok óta cinikusan közelítem meg a kérdést? Ezek a kedves fiatalok, akik a nemzetféltés jegyében rutinosan cigányoznak, zsidóznak, oláhoznak, buziznak, libsiznek, nem a magyar kultúrát féltik és mentenék, hanem kis frusztrációikkal küszködnek. Pontosan olyanok, mint a román szélsőségesek, a tökkelütött Új Jobboldal tagjai például, akik ugyanannak a téveszmének és nemzeti megalomániának az áldozatai, mint magyar testvéreik. Aki a magyar vagy bármilyen közösségért tenni akar, annak nem hőbörögnie kell, nem eltolnia magától a másik felet, hanem együttműködnie. Amikor pár héttel ezelőtt magyarok öleltek románokat és fordítva, egyesek szerint nemzetárulást követtek el. Hogy mondja Tamási? „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” Előszeretettel szokták félreérteni őt is. Nem első ízben kapom meg a vádat, hogy a magyarság ellensége vagyok. Érdekes: vádlóimnál mindig helyesebben használom a nyelvet, nagyobb hatékonysággal népszerűsítem annak a közegnek a kultúráját, amelyben élek, és mindezt úgy, hogy nem zárkózom el másoktól. Vádlóink saját csapdájukba esnek: azt mondják, szeretik a magyarságot, aztán jelentős részét mégis kirekesztik: a melegeket, a baloldaliakat, a liberálisokat, a hajléktalanokat, az ateistákat – bárkit, aki a világképükbe nem fért be. Nemzetidegennek neveznek magyarokat, akikkel nem értenek egyet. Ebből nem lesz előrelépés, srácok.
maszol.ro

Magyar összefogás a marosvásárhelyi polgármesteri tisztségért
Közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít Marosvásárhelyen az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – erről pénteken írtak alá szándéknyilatkozatot a három politikai alakulat Maros megyei és marosvásárhelyi elnökei.
A magyar pártok május 31-én szerveznek előválasztást a városban, hogy megnevezzék azt a közös polgármesterjelöltet, akit a teljes magyar közösség támogathat a jövő tavasszal megrendezendő önkormányzati választáson.
Szándéknyilatkozatukban az aláírók rámutatnak: a megosztottság csökkentette a magyar közösség erejét, most viszont tisztességes versenyhez és összefogáshoz kérik a választók támogatását.
Az előválasztáson azok indulhatnak, akik legalább 1350 támogató aláírást és valamely magyar társadalmi szervezet ajánlását fel tudják mutatni. Az előválasztáson való voksolást előzetes (valamely magyar pártnál, esetleg lelkészi irodában végzett, vagy az Előválasztás.ro honlapon április végéig kitöltött) regisztrációhoz kötik.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke rámutatott: a magyarság érdekeit képviselő politikai elit felelőssége erősíteni a közösséget, ez pedig csak egy közös ügy körüli összefogással lehetséges. Hozzátette: Marosvásárhelyen a legfontosabb magyar ügy a polgármesteri tisztség visszaszerzése.
Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke elmondta: az összefogás felé a Vásárhelyi Forgatag közös szervezése jelentette az első lépést. Úgy vélte: a magyar pártok közötti párbeszédben túl kell lépni a kölcsönös gyanakváson, ezért az EMNP az őszinte és tisztességes együttműködés reményében buzdítja marosvásárhelyi híveit arra, hogy vegyenek részt az előválasztáson.
Kiss István, az MPP Maros megyei elnöke felidézte, hogy pártja már 2012-ben is előválasztásokat szorgalmazott. Kifejezte reményét, hogy egy sikeres marosvásárhelyi tapasztalat hozzásegítheti a magyar pártokat, hogy más településeken is összefogjanak, ahol ezzel növelhetik a magyar képviselet megerősödésének esélyeit a 2016-os választásokon.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökig egyedül Soós Zoltán RMDSZ-es helyi tanácsos jelezte, hogy biztosan indulni fog a polgármester-jelöltségért szervezett előválasztáson.
Marosvásárhelyen él Erdély legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közössége, amely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
A korábban magyar többségű városban a rendszerváltozás, és az 1990-es – kivándorlási hullámot eredményező – etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság. A város élére 2000-ben került először szabadon választott román polgármester az azóta háromszor újraválasztott Dorin Florea személyében.
MTI
Székelyhon.ro

Mérleget vont tevékenységéről Peti András
Nemcsak a polgármester által kijelölt feladatokat látta el, hanem a szakbizottságokban kifejtett munkája által sokkal több mindennel foglalkozott – nyilatkozta Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere a tavalyi évi tevékenységi beszámolóján.
Az alpolgármester alapvetően elégedett volt, mint mondta, a városháza honlapján is vissza lehet nézni, hogy az elmúlt hét év alatt, tanácsosként és alpolgármesterként mi mindennel foglalkozott.
A tavalyi évre vonatkozva kiemelte a nagyvárosi övezet tömegközlekedésének összehangolása kapcsán tett lépéseket, amelyek arra irányulnak, hogy Marosvásárhelyen és a peremtelepüléseken közös járatok legyenek, s többek között megoldható legyen, hogy a városba dolgozni bejárók a település szélén fedett parkolóházakban hagyják járműveiket és a autóbusszal menjenek dolgozni. „Remélem, hogy hamarosan elkészül a közlekedési tanulmány, amelyből kiderül, hogy magáncégekkel is meg lehet oldani a nagyvárosi övezeti tömegközlekedést, vagy érdemesebb a helyi közszállítási vállalatot megbízni ennek a szolgáltatásnak a biztosításával. Az mindenképp előrelépés – értékelte az alpolgármester – hogy idén 3 millió lejt szánnak a helyi közszállítási vállalat gépjárműparkjának felújítására.”
Peti András eredményként könyveli el, hogy sok civil szervezetekkel, egyesületekkel jó kapcsolatot ápol, s sikerült elérni, hogy a városháza több szakbizottságában is bekerültek a civilek, akik aktívan részt vesznek a munkában és a döntésekben is. Az alpolgármester kezdeményezésére fogadták el a de minimis támogatásra vonatkozó határozatot, amelynek alapján két magáncég, amely jelentős beruházást eszközölt és 60 embernek teremtett munkahelyet, adókedvezményben részesül.
A tevékenységi beszámolóból kiragadunk néhány számot is: a különböző rádióadások során Peti Andráshoz több mint ezer kérdést, panaszt intéztek, telefonon, levélben és a Facebookon 2500-szor keresték meg, s ő mindannyiszor megpróbált válaszolni, keresve a megoldást.
A magyarság szempontjából a tavalyi év nagy sikereként könyvelhető el a római katolikus teológiai gimnázium újraindítása, s az egyházzal kötött hosszú távú bérleti szerződés, amely lehetővé teszi, hogy uniós pénzalapokból újítsák fel a jelenleg az Unirea Főgimnázium által elfoglalt épületet. A Székelyhon megkérdezte, hogy melyek azok a számunkra fontos tervek, amelyekben nem történt előrelépés, így idén is foglalkozni kell velük. Peti András kettőt emelt ki ezek közül: elsősorban a kétnyelvű utcanévtáblákat, amelyeket a lakosság és a civil szervezetek kérése ellenére nem sikerült kihelyezni. „468 utcából csupán 15-be sikerült kitenni a valódi kétnyelvű táblákat, s sajnálatos módon a város polgármestere a napokban is azt nyilatkozta, hogy erre nincs törvényes keret. Másik fájó téma, amelyben alig-alig történik előrelépés az az Sütő András-szobor kérdése. Azt szeretnénk, hogy a Színház téren legyen, hiszen a főtéren nincs magyar személyt ábrázoló szobor. Jelenleg készül a tanulmány, amely kimondja, hogy hol kaphat ez helyet, majd meg kell hirdetni az alkotói pályázatot. Lassan haladnak a dolgok” – összegzett az alpolgármester.
Simon Virág
Székelyhon.ro

SZNT: nem veszély-, hanem erőforrás az autonómia
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint az autonómia Székelyföld és a romániai magyar közösség számára létkérdés, és Románia számára sem veszély-, hanem erőforrás, amely az ország minden polgárának a javát szolgálja.
Az SZNT pénteken közleményben reagált arra, hogy a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiatervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
Az SZNT sérelmezte, hogy a stratégia a székelyföldi autonómiatörekvést olyan „bűnügyi jelenségnek” nevezi, amely „állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára” nézve. Emlékeztetett arra, hogy az SZNT megalakulása óta kizárólag a jog és a demokrácia eszközeivel küzd Székelyföld autonómiájának megvalósításáért, és törekvésének a román parlament által elfogadandó sarkalatos törvény által kíván érvényt szerezni.
Az SZNT arra figyelmeztetett, hogy a román belügyi dokumentum a rasszizmust és az idegengyűlöletet is csak akkor tekinti veszélyforrásnak, ha annak egy régió autonómiája a célja. Megjegyezte ugyanakkor, hogy hiányoznak a belügyi dokumentum intézkedéseket tartalmazó fejezetéből az autonómia elleni intézkedések.
„Ez vagy arra utal, hogy az egész (autonómiára vonatkozó) bekezdés egyetlen célja a hangulatkeltés, az autonómiát igénylő kisebbségek elleni uszítás, egy szakmai szempontból is felületesen megszerkesztett stratégiatervezetben, vagy pedig arra, hogy a kormány nem vállalja nyilvánosan azokat a jogállamhoz méltatlan eszközöket, amelyeket használni akar” – állapítja meg Izsák Balázs elnök.
Az SZNT értékelése szerint ugyanakkor az a tény, hogy egy kormányzati dokumentum az autonómiatörekvéssel foglalkozik, „jelzi, hogy a román kormány elismeri ennek létezését, számol vele, akkor is, ha reflexei, s válasza a társadalmi kihívásra még a Ceaușescu-diktatúrát idézi”.
„A Székely Nemzeti Tanács számtalanszor megfogalmazta, hogy a párbeszédben érdekelt, a román–magyar viszony javulásában, olyan megoldásban, amely a székelyföldi magyar közösség, de minden, Székelyföld területén élő közösség számára jobb életet, nagyobb biztonságot jelent” – áll az SZNT állásfoglalásában.
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: intézményi eszközökkel akadályozzák az egyházi restitúciót
Az RMDSZ elnöke nehezményezi, hogy a román állami intézmények annak a látszatát keltik, hogy a magyar történelmi egyházak olyan ingatlanokat is visszakaptak, amelyek nem képezték tulajdonukat.
Kelemen Hunor egy csütörtök esti brassói közéleti fórumon beszélt erről – tájékoztatott pénteki hírlevelében az RMDSZ.
A szövetség elnöke azzal kapcsolatban érintette a témát, hogy 2014 november végén jogerős bírósági ítélet érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a restitúciót 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre, továbbá a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrég vizsgálatot indította római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyon ügyében.
„A kommunista rezsim igenis az egyháztól kobozta el a Székely Mikó Kollégiumot, és sok más történelmi jelentőségű ingatlant is az egyházaktól vett el. A visszaszolgáltatási folyamat nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem intézményi eszközökkel próbálják megakadályozni a további szükséges és természetes lépéseket, ami elfogadhatatlan és kockázatos is” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Az elnök elmondta, szükség van a jól működő igazságszolgáltatásra, de úgy vélte, hogy az adófizető állampolgároknak erről nem valóságshow jellegű tévéműsorokban kellene értesülniük.
Arra utalt, hogy a romániai hírtelevíziók napi rendszerességgel jelentkeznek élő tudósításokkal a korrupcióellenes ügyészség székháza elől, ahol az újságírók a rendőrök által elvezetett, megbilincselt politikusoktól és üzletemberektől próbálnak pármondatos nyilatkozatot kérni.
MTI |
Székelyhon.ro

Fában menti át a mát az utókornak
A nyárádszeredai fafaragó mestert, Bíró Jánost is tüntette ki nemrég Könyv és gyertya díjjal a Maros megyei RMDSZ a megye magyarságáért vállalt közösségi szolgálata elismeréséül.
Bíró János 1954-ben született a Maros megyei Abafáján, itt végezte gimnáziumi tanulmányait, a középiskolát pedig Szászrégenben. A kolozsvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanult tovább, gyakornokként Nagyenyeden dolgozott, majd visszakerült Szászrégenbe. 1990-ben a nyárádmenti születésű felesége főkönyvelőként Nyárádszeredába került a Nyárád szövetkezethez, őt követve került ő is a településre. Technológusként, főgépészként, majd a bankszektorban dolgozott. Ma mindenki fafaragóként ismeri.
– Mióta farag Bíró János?
– Már első osztályos koromtól. Édesapám hegyező helyett bicskát adott a kezembe, amivel mindent összefaragtam, főleg az ujjaimat. A tudatos fafaragást 1970-ben kezdtem. Középiskolás koromban is készítettem portrékat és ágszobrokat, Baróthi Ádám legidősebb diákgenerációjának tagja voltam, ő igazgatta a munkáimat, de megengedte, hogy önállóan dolgozzam. Harmadéves egyetemista koromban a Zsigmond Emese vezette diákrádió jegyzetírója voltam. Egy kis kiállításom volt, Visszhang-díjat is kaptam Török Istvántól, aki ma a VIM Spectrum gyógyszertár igazgatója. Amikor Nyárádszeredába kerültem, pályáztam és nyertem, részt vehettem az első faragótáboromban Magyarországon, Vigándpetenden.
– Miket farag?
– A petendit magyarországi táborok sora követte, egyre több megrendelést kaptam kis és kötött székelykapuk készítésére, kopjafa, plakettek készítésére, templomi ereklyék, bútorzat díszítésére. 1997-ben végeztem a marosvásárhelyi Népi Egyetem néprajz szakán, itt szereztem alapot, és dísztárgyaktól kezdve emlékoszlopig, használati eszközökig, falitékáig sok mindent készítek.
– Hol állnak kapui?
– Nyárádremetén, Márkodban, Nyárádszeredában, Jobbágyfalván, Vadasdon, Kerelőszentpálon, fő művem a nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium faragott kapuja. Magyarországon Dukán, Nyergesújfaluban, most készül Szomódra, és körvonalazódik egy Mórra a millennáris parkba. Gyakran faragok emlékoszlopokat, kopjafákat is. A honosítást köszönik meg Magyarországon a Kiskinizsen, Móron és Szerencsen átadott oszlopok. Itthon Backamadarason, Jobbágyfalván, Csíkfalván, Márkodban, Erdőszentgyörgyön, Magyardellőn, Búzásbesenyőben, a templomépítés évfordulójára Magyarózdon állítottunk kopjafát, Kemény János szülőfalujában, Magyarbükkösön is. Kopjafaegyüttesem áll Erzsébetvárosban a történelmi Ebesfalván, ahol Apafi Mihály fejedelem és Bornemissza Anna kopjafapárosa áll a templom előtt, de Magyarországon életfám is van Szentendrén, a Püspökmajorban.
– Mit jelent az Ön számára a faragás?
– A gépészmérnöki mesterségem „kifutott”, így a fafaragás hivatás lett számomra.
– Meglepte ez a kitüntetés?
- Nem tartom magam híresnek, ezért meglepett, hogy nyolcvanegynéhány esztendős tanárokkal együtt engem, mint hatvanegy éves „fiatalembert” is kitüntettek Könyv és Gyertya díjjal. Igaz, hogy volt közéleti tevékenységem is,de nem annyira jelentős, mint az, hogy megpróbáltam a tárgyi néprajz nyelvén közeledni az emberekhez szűkebb és tágabb hazánkban. Tartottam kopjafafaragási előadást az első Székely Szigeten Zeteváralján, az EMI gyergyószentmiklósi táborában és a szovátai unitárius templomban is. Gyerekeknek tanítottam fafaragást mintás és alakos megmunkálással Nyárádszeredában, Székelyberében és Márkodban. A Határtalanul nevű program keretében a szeredai Bocskai István középiskola diákjaival és a móri Perczel Mór szakközépiskolával készítettem kis székelykapukat, ők adták az elektrotechnikai részét – hiszen a kapuk gombnyomásra zárultak-nyíltak – , én a fafaragási rész irányítója voltam. Próbáltuk összekapcsolni a régit és az újat. Örömet találok a faragásban, minden egyes munkám egy kihívás, például a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió udvarán haranglábat állítottam a márkodi Sükösd családnak, de Magyarországon is készítettem haranglábat. Egy magyarországi barátom mondta: a fa nem örök, csak az erdő örök. Ebből a mulandó fából próbálok valamit átmenteni az utókor számára.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Tiszteletlenséggel vádolja Floreát az alpolgármester
Közleményben ítélte el Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a napokban nyilvánosságot látott egyes kijelentéseit Peti András alpolgármester. Floreának a magyar közösséget kioktató mondatait tiszteletlenségnek értelmezi az RMDSZ városi elnöke.
A szerkesztőségünkbe eljuttatott dokumentumban a magyar elöljáró kifejti: felmerül benne az a gyanú, hogy Dorin Florea a magyar embert másodrendűnek tartja, és egyoldalúan teszi felelőssé, marasztalja el, és nem egyéneket, hanem az egész magyar közösséget, ami viszont tiszteletlenség.
„A felmerülő kérdések is rendkívül érzékenyek. Annyira, hogy fontos lenne a körültekintő óvatos megközelítés, figyelembe véve a magyar közösség jogos és törvényben rögzített igényeit. Mert szó van itt magyar anyanyelvű oktatásról, nyelvi jogokról, ingatlan visszaszolgáltatásról, történelemről, egyszóval kisebbségi sorban élő magyarokról Romániában. (…) Fejtsük meg a szövegből, hogy Marosvásárhely polgármestere szerint milyen a jó magyar ember. Nyílt beszéd, világos üzenet: az a jó magyar, aki nem kéri az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a törvény által előírt és szavatolt magyar fakultást; nem akar önálló magyar iskolát; nem kéri az államosított magán és egyházi ingatlanokat; nem akar kétnyelvű utcanévtáblákat; nem akar politizálni; nem szeret gyülekezni, elismeri, hogy Székelyföld olyan szegény térség, amelynek nincs jövője; nem támogatja a Vásárhelyi Forgatagot önálló magyar kulturális eseményként; és nem szereti a fákat. Vagyis az a jó magyar ember, aki beéri a polgármester úr nagylelkű gesztusaival: hébe-hóba egy-egy magyar felirattal, a rosszul értelmezett multikulturalitás jegyében egy-egy Impreuna-Együtt típusú rendezvénnyel, néhány magyarországi együttessel a sörnapok keretében” – mutat rá Peti András.
Marosvásárhely alpolgármestere a magyar közösség nevében kikéri magának a polgármesteri megközelítést. „Nem lehet közösségi felelősségként nyakunkba húzni, ha a mindannyiunk által óhajtott harmónia, nem úgy és nem akkor valósul meg, ahogy valaki diktálja. Ez természetes folyamat kellene legyen, ahol mindkét fél (partner), együtt élő közösség, figyelembe veszi és tekintettel van a másik igényeire, óhajaira! És tiszteletben tartja azokat, addig amíg a másik fél jogai nem sérülnek” –fogalmaz a politikus.
Dorin Florea nemrég egyebek mellett kijelentette: a magyar szülőknek oda kellene figyelniük arra, hogy gyermekeikbe ne neveljenek kisebbségi komplexusokat, ne csak azt hajtogassák, hogy ők egy etnikai kisebbség tagjai. Egy, az Erdélyi Naplónak adott interjúban a székelyföldi önrendelkezésekről szólva Florea kifejtette: Marosvásárhelynek nem érdeke „egy etnikailag egyszínű térséghez” való kapcsolódás, mert szerinte ez „csak bizalmatlanságot szülne”. „Nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk. Hargita és Kovászna megye nem csak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag. Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen plusz értéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget” – fogalmazott az interjúban a városvezető.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Van mitől megijedni egymás tükrében…
Rossz a romániai oktatási rendszer, a pedagógusok jórésze korrumpálható, a diákok pedig egyre vegyesebb hozzáállásúak. Nyíltan, és belülről, azaz a rendszerből beszélt a rendszerről dr. Magyari Sára nyelvész antropológus.
Nem igaz az, hogy a mostani diákok, „a mai fiatalok” rosszabbak lennének, mint az előző generációk, sőt, a mostaniak nevelésében felelősségük van azoknak is, akik oktatják őket; amúgy pedig az egyre gyengébb és rosszabb oktatási rendszer, valamint maga az egyre kevésbé értékorientált társadalom egymást tükrözi – ez is elhangzott azon a nagyváradi esten, amely a PKE-n szervezett Filozófiai esték soros találkozója volt, és amelyen dr. Magyari Sára nyelvész antropológus, magyartanár, a PKE adjunktusa tartott prezentációt. Lényegében az oktatási rendszer fő elemeit tárgyalta, kíméletlen őszinteséggel. Kiemelte például: tarthatatlan az a helyzet, hogy amikor mondjuk a sajtó leleplez visszaéléseket és korrupciót a tanügyben, akkor az egész rendszer összezár, mindenki letagadja – és ezzel tovább élteti – a konkrétumokat, a gondokat, úgy a törvénytelenségen ért tanárok, mint adott esetben a közreműködő szülők. Sőt, végül netán magának a leleplezőnek lesznek gondjai.
A szétesés fokozatai
Kifejtette: sok irányba kell egyszerre megfelelniük a tanároknak, és mégis (vagy talán ezért is) az tapasztalható, hogy „nem ismerjük magunkat, nem vagyunk hajlandóak megtalálni a saját helyünket”. Előadása során kitért arra, hogy számos olyan van az oktatói pályán, aki nem olvas, aki nem is tájékozódik szakmája alapjairól sem, leginkább rutinból dolgozik, ráadásul lefizethető. Mint mondta, őt is próbálták már megvenni, érettségik alkalmával, a tarifa általában diákonként száz lej, ám ő soha nem ment bele, akkor sem, amikor két apa fizikailag bántalmazta őt a tanintézet előtt. „Korrupt ez a rendszer. Nagyon kis pénzért eladják magukat a kollégák” – fogalmazott. Hangsúlyozta: nem várhat tiszteletet, eredményes munkát, de még megbecsülést sem az a tanerő, amelyik lekenyerezhető, amelyik sokszor késik az óráiról, telefonálgat közben, amelyik azzal sincs tisztában hogyan és mit kellene oktatnia, ráadásul azzal sem foglalkozik, hogy a tanítás mellett aktív szerepvállalásra nevelje a gyerekeket, vagy egyáltalán: oktatás mellett neveljen is. Szerinte eleve a tanárképzéssel is baj van. Ugyanis megszűnt az a rendszer, hogy kifejezetten pedagógusokat képeztek, pontosabban beleolvadt abba a másikba, amelynek lényege, hogy mindenféle szakokon van egy-egy pedagógia modul is, ezt is felveszik a diákok, aztán ha nem tudnak máshol elhelyezkedni, kényszerűségből tanárnak mennek. Ezt követően az sem működik, hogy az oktatók ne futószalagon és ne rutinszerűen végezzék a unkájukat, hanem differenciáljanak. Vagyis aszerint oktassanak, hogy melyik diák mennyire felkészült és mennyire képes. Többször is visszatért rá, és kiemelte: pesze, hogy ez lelassítja a folyamatot, és összetettebbé teszi, nyilván akár le is maradnak a tananyaggal, de az oktatásnak csakis így van eredménye, sőt, csakis így oktatás. Ő maga például egyetemen tanítva is azzal kezdi, hogy felidézi az olyan alapfogalmakat, mint az alany – és mindig vannak is, akikkel még egyetemen is itt kell (újra)kezdeni, miközben persze le kell foglalni mással azt a pár diákot is, aki napirenden van ezzel is, a kortárs irodalommal is, a nyelvtannal, és igazi egyetemi szinten lévő hallgató.
Késő bánat
Ám a gondok már elemiben kezdődnek, a már vázolt tényezők miatt is. Továbbá az a képlet, hogy „a rendszer nem bízik a tanáraiban (a korrupció miatt), a szülő a gyerekében (ezért nem a tanulását ösztönzi, hanem intézkedni próbál az érdekében), és a tanárok sem egymásban”. További gond, hogy nálunk állandó harcban van a konzervatív és a liberális megközelítés, állandóan változik a rendszer. „Holott ami működik Norvágiában, vagy Svédországban, vagy épp mi miatt vagyunk elájulva, az nem fog egy az egyben működni nálunk, hiszen kulturális, gazdasági különbségek vannak” – jelezte, hozzátáve, hogy a helyi valóságot kellene összegyúrni a valóban itt alkalmazható nyugati elemekkel.
Meglátása szerint olyan alapértékek mentén kellene újjáépíteni az egészet, mint a szociális értékek kialakítása, az egyéni értékek kibontakozásának segítése, a magyar (azaz anyanyelven történő) oktatási rendszer erősítése és a reflexív hozzáállás. Így tehát a közösségi szellem erősítésében lát megoldást, valamit abban, hogy az oktatók fogják fel, hogy jó értelemben vett napszámosok, emellett erősítsék a diákokban a toleranciát, hozzák vissza a fegyelmet (ami nem egyenlő az erőszakkal, a bántalmazással), stimulálják a fejlődésvágyat, nem utolsó sorban gyakoroljanak önreflexív magatartást, és a diákokban is feljesszék ezt. Több konferencián tapasztalta, hogy a kollégák állandóan arra panaszkodnak, hogy mi mindenben rosszak a tanulók – szerinte azonban épp annak mentén kellene valamit tenni, ami jó az egyes diákokban, mert különben nem sok változik. Leszögezte: „Nem is értem a kollégákat, akik hamis világra nevelik a gyerekeket: gyengének, passzívnak, önfelgyelemnek híján lévőknek. Akik nem fognak helyt állni, amikor a valósággal szembesülnek végül”. Hangsúlyozta továbbá, hogy szerinte dolga az oktatóknak az is, hogy itthon maradásra sarkallják a srácokat, akik közül mind többen mennének el innen, tanulmányaik végeztével.
Illusztrációképpen több felmérést is ismertetett dr. Magyari Sára. Ezek egyike arról szólt, hogy mennyire akarnak anyanyelven tanulni a diákok, illetve mennyire szorgalmazzák ezt a szülők. Mint mondta, a várakozásaikhoz képest furcsa eredményt kaptak. Kiderült ugyanis, hogy míg például Temes megyében a magyar fiatalok többsége magyar család alapításában gondolkozik, és magyar nyelven akar tanulni, utána pedig maradna, a Bihar megyeiek többsége szerint úgymond nincs értelme magyar nyelven végezni az iskolát, aztán pedig lehetőleg el kell innen menni. Ennek oka érdekes: ott, ahol a diákok és a szülők is jól tudnak románul is, azaz van kétnyelvűség, világosabban látják a helyzetet. Biharban például sokan nem beszélnek jól románul, így a diákok érvényesülést képzelnek abba, ha román iskolába járnak, a szülők pedig saját nyelvtudási és ezzel összefüggő egyéb hiányosságuk kompenzálását látják ebben. Később csodálkoznak aztán, amikor a gyerekük román párt választ, és lassan asszimilálódik…
Vigyázzanak az iskolaválasztáskor!
Az előadó elmondta: oktatóként volt, hogy házról házra járt meggyőzni a szülőket az anyanyelvű oktatás fontosságáról, és sokszor vitáznia is kellett azokkal, akik szerint a gyerek csak simán megtanul románul, ha román iskolába iratják, de ettől még biztosan nem fog beolvadni. Dr. Magyari Sára figyelmeztetett: ez nagy tévedés. Ugyanis a román iskolába való beiratással változik a szocializáció, a baráti kör is, majd pedig a személyes kapcsolatok, és később a párválasztás kvázi célcsoportja is, tehát egyszerűen másokkal kerül interakcióba a gyerek. És itt minden ilyesmi megpecsételődik.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Kolozsvárra érkezett a Rólad szól! ifjúsági konzultációsorozat
Kolozsvári fiatalok fejthették ki a véleményüket az ifjúságot érintő kérdésekben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett, Rólad szól! - párbeszéd a fiatalokkal konzultáció keretében pénteken. A 24 részes sorozat kolozsvári állomása volt az első, amelyen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára is részt vett. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett konzultáció keretében a fiatalok a számukra kiosztott okostelefonokon szavazhattak a feltett kérdésekre, és igényeik szerint alakíthatták a beszélgetést. Így a konzultáció afféle demokráciajáték keretében valósult meg. Nyitóbeszédében Rétvári azért tartotta fontosnak a konzultációsorozatot, mert - mint fogalmazott - a döntéshozók a fiatalok véleményének ismeretében dönthetnek a fiataloknak szánt pénzforrások elosztásáról. Az államtitkár elmondta, hogy "adta magát" a helyszín, hiszen Kolozsvár idén Európa ifjúsági fővárosa, és sok magyar diák tanul a város egyetemein.
A politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta, az a céljuk, hogy a konzultáció négy hónapja alatt kétezer fiatalt személyesen, százezer fiatalt pedig az interneten keresztül szólítsanak meg. Rétvári kiemelte: a konzultáció keretében a kormány minden magyar fiatal véleményére számít, bárhol éljenek is. A február végén indult Rólad szól! párbeszédsorozat lebonyolításával az Emmi Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága az Új Nemzedék Központot bízta meg. A 24 részes konzultációsorozat 20 magyarországi és 4 határon túli helyszínen zajlik, a kolozsvári után április 7-én Szegeden, április 8-án pedig Szabadkán nyilváníthatják ki a fiatalok a véleményüket.
MTI
maszol.ro

Belső misszió Márton Áron hagyatékának továbbadására
Zsúfolásig megtelt csütörtök este a marosvásárhelyi Deus Providebit Ház nagyterme azokkal, akiket Márton Áron püspök bérmált meg. Nagyon sokan magukkal hozták bérmálkozási emléklapjukat, volt olyan is, aki az általa szavalt vers gondosan megőrzött gépelt oldalát mutatta, mások pedig azt elevenítették fel, hogy szüleik miket meséltek a nagy Püspökről. Az egybegyűltek közül néhányan megosztották történetüket a jelenlevőkkel, mások csak a mellettük ülőkkel, így sokan nem hallhatták a beszámolót az 1949-es csíksomlyói búcsúról, ahol a tömeg aggódva leste, hogy letartóztatják-e a Püspököt vagy sem, mielőtt a búcsúra elérne. Többen mesélték, hogy úgy tudott ilyen alkalmakkor prédikálni, hogy abba az államhatóság megfigyelői sem tudtak belekötni, mégis a hallgatóságban mindenkit meg tudott érinteni a mondanivalójával. Különösen feltűnő volt, hogy a visszaemlékezés során szinte kivétel nélkül elhangzott ez a rövid mondat: „csodálatos volt”. Az őt élete utolsó 10 évében gondozó növér például kiemelte, hogy fájdalmait és szenvedését gondosan titkolta, a lehető a legegyszerűbben élt, viszont ha vendégei voltak, – akár magasrangú külföldiek is – azt kérte, hogy egyszerűen, de becsületesen és ízletes étellel lássák el a őket.
Valaki könnyek közt mesélte, hogy kislányként külön bérmálta meg a Püspök, mert az ünnepségen rosszul lett és ezért kimaradt. Az a tény, hogy megsimogatta, és megáldotta, olyan maradandó élményévé vált, hogy hosszú évtizedek után is megindítja, ha rágondol. A beszámolókból az is kiderült, hogy kiemelten érzékeny volt a rászorulókkal szemben, mesélték róla, hogy egyszer mikor a kulákfiúkat szedték össze, akkor este rájuk parancsoltak, hogy reggel hétre jelenjenek mind meg, de mivel nem volt, hol aludjanak, Márton Áron a püspöki palota egyik szobáját megtöltette szalmával és ott helyezte el őket reggelig. Sokan megemlékeznek arról is, hogy évekig juttatott pénzadományokat rászoruló családoknak. Van olyan feljegyzés, amely arról számol be, hogy egyszer egy foglyokkal teli szerelvényt is megállíttatott és meglátogatta a szerelvényen levő rabokat. Kétségtelenül az ilyen tettek emberi nagyságáról sokat elmondanak, mégis megható volt hallani, ahogyan egyszerű emberek hétköznapi történeteket meséltek róla, „még barackot is kaptam tőle”, „nálunk házszentelni járt”, „én adtam neki a csokor virágot”, „a mai napig benne van a lelkemben” vagy hogy „én meglátogattam a kórházban, mikor beteg volt, nem történt semmi különös, jobbulást kívántam neki”... A beszámolók visszatérő motívuma volt, hogy mindenki emlékezett a mosolyára, a simogatására és az ezt követő áldására.
Nt. Frencz István kisegítő lelkész beszámolója az előbbiektől eltérően arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen atyai szeretettel vette körül a kispapokat és azok pedig rajongva szerették elöljárójukat. Mindannyiuk számára emlékezetes marad a papszentelés: ennek során Áron püspök elmondta, hogy „fiaim, az Istennek vállalt szolgálatotok legyen számotokra nagyon fontos”, ezt követően letérdeltek, majd a szertartásban előírt fogadalmat mondatta el velük, de közben két kezében fogta a kezüket és a szemükbe nézett: „fiam, megígéred-e, hogy engedelmeskedsz nekem és utódaimnak?”. Ilyen körülmények között mindannyian örömmel mondták ki az ígéret szavait. A püspök ezután mosolygott, megsimogatta és megáldotta őket. Ugyanakkor számára kispapként egyik legmeghatározóbb élmény a Püspökről az volt, ahogyan a reggeli misék előtt és után a kápolnában térden állva imádkozni látta, úgy fogalmazott: „mindig csodáltuk, hogy milyen szépen imádkozik az Oltáriszentség előtt.” A találkozón Bara László, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Plébánia plébánosa elmondta: érdemes Márton Áron bérmálási prédikációit is megvizsgálni, mivel abban vannak visszatérő motívumok. Ezekben a beszédekben ugyanis három dologról mindig beszélt, egyrészt buzdított a hit megtartására, másrészt beszélt a házasság fontosságáról, amelynek Isten törvényei szerint való megtartásában egyebek mellett népünk fennmaradásának zálogát is látta, illetve mindig szóba hozta a főparancsot: a szeretet megélését. Külön említést érdemel, hogy falvakon és vidéki településeken a hit megéléséről szólva a szenvedő Krisztust hozta fel példaként, míg a fontosabb nagyvárosokban ilyen alkalmakkor a tanuságtevő Krisztusra emlékeztetett.
Persze nagy kérdés, hogy ma hányan emlékeznek ezekre a beszédekre, hiszen egyre fogynak azok, akik személyesen találkoztak vele, és egyre növekszik azok tábora, akik Márton Áron püspökkel személyesen már nem találkozhattak, jó esetben szüleik mesélhetnek róla, de sokan már csak emléklapokról ismerik az arcát. Éppen ezért fontos, hogy mindazok akik még élnek és személyesen találkoztak ezzel a nagyszerű emberrel, azok élőláncszemként, mintegy kovászként közvetítsék élményeiket. Ez a belső misszió, ahogyan Papp László, az est házigazdája fogalmazott segítheti a külső missziót, amelynek során népünk újrafogalmazhatja önmagát. Ennek része lesz az a nagyjátékfilm, amely Márton Áron életét mutatja be, és amely a közösségi finanszírozástól elkezdve a filmben való tényleges részvételig, minden szinten igyekszik mozgósítani a nagy Püspök népét. A mozgósítás egyébként nem emberfeletti, hiszen mint ezen az estén is láthattuk, valóban egyre többen érzik, ahogy Táncos Levente György dicsőszentmártoni plébános is kifejtette, hogy Isten Áron püspököt valóban arra választotta ki, hogy igazságának őre, az üldözötteknek védelmezője és népének jó pásztora legyen, tanítása és példája pedig világító jel legyen mindannyiunk számára. A tervek szerint hasonló találkozókat szerveznek ebben az esperesi kerültben, még a Nyárád mentén, de nyilván más esperesi kerületekben is erre törekednek. Ehhez a kerület papjait hívják össze és tőlük kérik, hogy ők vállalják fel ezt az ügyet, és ők döntsék el, hogy hány helyen és miként. Hiszen ez minden közösségnek a saját ünnepe kell legyen: egy kicsit családi ünnepség, egy kicsit közösségi: találkozással, élménybeszámolóval, úgy ahogyan Marosvásárhelyen is történt. A rendezvény sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a találkozóra eredetileg szánt fél óra duplája sem volt elég, mi több a teremből végül az egybegyűltek csoportosan távoztak és még hazafele is élményeiket osztották meg egymással. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a jelenlevők megértették: személyes emlékeik továbbadása családtagjaiknak, értékes hozzájárulásuk lehet a misszióhoz.
maszol.ro

Kelemen: a szórvány és Székelyföld szolidaritása jelenti a jövőt
Egymásrautaltságának felismerése és a szolidaritás fenntartása, megerősítése az a két közös érték, amely összekötheti a szórványban és tömbben élő magyarokat egy egységes érdekvédelmi szervezetben – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Brassóban, az Egyenes beszéd című közéleti beszélgetésen Ambrus Attila újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy melyik az az irányvonal, amely összefoghatja az RMDSZ-t, jövőt biztosíthat a hazai magyar érdekvédelemnek.
„A szolidaritás mellett a kultúrában, oktatásban és vallásban rejlő értékek azok, amelyek egyértelmű közös alapot jelentenek a tömbben, vegyes vidéken és szórványban élőknek. Nekünk ezeket kell hangsúlyoznunk, megerősítenünk, ezekre építhetjük közösségként való összetartozásunk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke azon az eseményen, amelynek a brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség adott otthont, és amelynek házigazdája Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke és Koszta István evangélikus-lutheránus lelkész volt.
Kelemen Hunor arra is kitért, hogy a különböző régiókban, különböző élethelyzetekben élő magyarok problémáira az eddigiekben sem lehetett, és ezután sem lehet egyforma válaszokat adni, de vannak olyan közös alapok, amelyek az összetartozást megerősíthetik, és ezek között ott van az érdekvédelem is, mint negyedszázados érték.
„Ha elhitetjük magunkkal azt, hogy a közösség megoszolhat az ideológiák mentén, hogy a regionális hovatartozásban felaprózhatjuk erőnket, akkor nem lehetünk sikeresek, jövőnk bizonytalanná válik” – tette hozzá a szövetségi elnök, és arra is utalt, hogy az új választójogi törvény esetében az országos listára való visszatéréssel a szórványban élők beleszólása is megfelelőképpen érvényesülne a parlamenti választásokon, arányos képviseletüket biztosítva a törvényhozásban.
"Kompromittálják a restitúciót"
Az egyházi visszaszolgáltatás kompromittálása az a folyamat, amelyet leginkább nehezményez jelenleg a közéletben, hiszen az illetékes állami intézmények azt a veszélyes látszatott keltik, hogy a történelmi egyházak olyan ingatlanokat kaptak vissza, amelyek nem képezték tulajdonukat.
„A kommunista rezsim igenis az egyháztól kobozta el a Székely Mikó Kollégiumot, és sok más történelmi jelentőségű ingatlant is az egyházaktól vett el. A visszaszolgáltatási folyamat nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem intézményi eszközökkel próbálják megakadályozni a további szükséges és természetes lépéseket, ami elfogadhatatlan és kockázatos is” – mondta Kelemen Hunor, és leszögezte: az igazságszolgáltatásnak, az állam elengedhetetlenül fontos, a demokrácia egészségére nézve is jelentős hatalmi ágaként jól kell működnie.
Azonban a jelenlegi közéleti folyamatokat szemlélve felmerül a kérdés: bizonyos vitás ügyekben, büntetőjogi helyzetekben miért kellett egy évtizedet várni, hogy a felszínre kerüljenek? „Szükség van arra, hogy ez a hatalmi ág igazságot osszon, igazságot szolgáltasson mindenkinek, ez nem kétséges. Ezekről az adófizető polgároknak hiteles tájékoztatás révén, és nem valóság-show jellegű műsorokban kellene értesülniük. Az európai társadalmakban a törvényszegők büntetése általában nem a nagy nyilvánosság előtt történik, úgy szolgáltatnak igazságot, hogy a polgárok azt látják, működőképes társadalomban élnek” – tette hozzá a szövetségi elnök.
A beszélgetés moderátorának kérdésére azt is elmondta: jelenleg sem a parlamenti, sem a kormányzati munkában nem érhetők tetten a hosszú távú elképzelések, lelassult a munka, az országnak pedig mielőbb meg kell találnia azt az utat, amelynek alapja egy koherens jövőkép, különben a jelenlegi intézményi bénultság miatt a fejlődés minden szinten stagnálni fog, a hazai társadalom elveszettnek tekintheti a következő éveket.
maszol.ro

Kivándorlás és nemzetpolitika
Titkos nemzetvédelmi akció Ó-Romániában a dualizmus korában – segélyezés és tervszerű intézményfejlesztés magyar pénzből
A 19. század utolsó harmadában a megélhetés gondjaitól űzve magyar és nemzetiségi munkavállalók százezrei áramlottak az óceán túloldalára. Sok tízezer magyar azonban az ígéret földjét a szomszédos délszláv és román területeken kereste. Az 1886-ban kirobbanó vámháború a Monarchia és délkeleti szomszédja között a román piacra termelő szász és székely kisiparosok kiáramlását okozta, majd idénymunkások és cselédek tömegei ragadtak vándorbotot.
A munkaerő- és szakemberhiánnyal küszködő román társadalom iskolázottabb erdélyi testvéreit szívesen fogadta. Az ő elnyomóikat látta viszont a bevándorolt magyarokban, ezért különös elégtételül szolgált, nem rátarti úrként, ellenkezőleg, a románság szolgáiként látta viszont őket. Ahogy a közgazdász Hegedüs Lóránt írta, a székely cselédlányok némi megtakarítás reményében jól tűrték a háziúr (s az élet) pofonjait. A visszás magyar törvényi szabályozás miatt tíz év múltán állampolgárságukat elvesztő bevándorlók a befogadó ország „hazátlan” jogállású lakóivá, bozgorrá váltak – egyúttal a román beolvasztó törekvések célpontjává.
Templom és iskola
A tömeges külföldre áramlás hátterében súlyos megélhetési gondok álltak ugyan, a közgondolkodásban a jelenség mégis mint a hazától való kötelességmulasztó elfordulás jelent meg. A hivatalosság így a bajt pusztán az útlevélkiadás és a határőrizet szigorításával próbálta kezelni. A kivándoroltak látványos tudatállapot-romlása, majd beolvadása azonban kijózanító hatással volt a hazai döntéshozókra. A századfordulón, a Széll-kabinet idején jelentős hangsúlyváltozás következett be a kormányzat nemzetpolitikai felfogásában: szakítva a Bánffy-kormány meddő asszimilációs törekvéseivel, immár a saját „faji erő” megóvásával próbálták erősíteni a magyarság pozícióit, főként a szórványban és a nyelvhatárokon.
A gazdasági eltartó képesség javulásának függvényében többek között az idegenbe szakadt magyarság távlati hazatelepítésével is. Átmenetileg azonban „templommal és iskolával”, hazafias újságokkal, ösztöndíjakkal, gazdasági tanácsadással, jogsegélyszolgálattal erősítették a távozottak kötődését az óhazához.
Ezt az önvédelmi, de aktív nemzetpolitikai programot, melynek részleteiről a szerző új kötetében (Székely-magyar „temető” – Ó-Románia – A szerk.) olvashatunk, jórészt a fiatal Klebelsberg Kuno öntötte formába. „Az idegenben élő magyar honosok nemzeti gondozásának” titkos programja 1901-ben Romániában és az Egyesült Államokban, 1904-ben Szlavóniában, egy évvel később Bukovinában és 1909-ben Boszniában vette kezdetét.
Budapest politikai kudarca ugyanakkor a román ókirályságban, hogy kirekedtek a segélypolitikából – a be nem avatkozás elve szerint – a román állampolgárságú csángók. (Tekintettel az erdélyi románság hárommilliós tömegére, amelynek bukaresti viszonos segélyezése az országrész elszakításával fenyegetett volna.)
A 1848/49-es emigrációnak köszönhetően létrehozott első egyesületek, vallási közösségek ugyanakkor a román nagyvárosokban megteremtették a magyar önművelés és önsegélyezés alapintézményeit, amelyek pénzügyi támogatását a századfordulón elinduló akcióban tervszerű intézményfejlesztés váltotta fel, imaházak, iskolák építésével. A mintegy hétezres, de jól szervezett református közösség a 19. század utolsó negyedében alakult önálló egyházkerületté. Élén a bukaresti esperessel, aki a peremvidéken nagyobb szabadsághoz szokott híveket fokozatosan az erdélyi püspök, majd konventi főhatóság ellenőrzése alá vonta, s a gyülekezeteket okszerűbb gazdálkodásra szorította. De irányította a vidéki szórvány gondozását is Szászkúton, Aknavásáron, Brailán, Ploiesti-en, Galacon. A jóval számosabb katolikus közösségnek Szörénytornyán, Craiován, Targovistén, Foksányban, Buzaun voltak bázisai. Bukarestben (amelynek minden tizedik lakója magyar katolikus volt!) 1903-ban alakult az önálló magyar hitközség, s a német ajkú érsek (anyagi támogatás fejében) a vidéki magyar többségű gyülekezetek élére is legalább magyarul tudó papokat nevezett ki. A szervezés azért folyt a nagyobb védettséget nyújtó egyházi keretek között, mert sem a fél évszázados múltra visszatekintő Bukaresti Magyar Társulat, sem más magyar egyesület nem volt alkalmas a kinti magyarság vezetésére. A legpatinásabb társulatot éppen az akció kezdetén szakította ketté a felekezeti viszálykodás és a személyes becsvágy.
Ezen túlmenően a századfordulóra közfelfogássá vált, hogy Romániában a „magyarnál csak a zsidót gyűlölik jobban”. Az idegenellenesség ugyan a gazdasági nehézségek és az erdélyi román értelmiség lejárató hírverése hatására érte el a kritikus szintet, a helyzetet azonban belső ellentétek súlyosbították, s ebben szerepet játszott, hogy korábban mindkét egyház jórészt büntetésből küldte alkalmazottait a regáti misszióba. Az érdemes vezetők alkalmazását szorgalmazó magyar kormány ugyanakkor világossá tette: az akcióban a nemzeti érdekek az elsődlegesek! A vetélkedő felekezeti vezetőket arra szorította, hogy tanköteleseiket kölcsönösen „betereljék” a másik fél tanodájába, amennyiben más magyar tanintézet nincs elérhető közelségben. Ellenkező esetben a magyar diákok olyan állami iskolákba kényszerültek, ahol Spiru Haret oktatási miniszter utasítására a románság kiválóságának és a magyarok hitványságának tételeit tanították.
Beolvasztási kísérletek
A magyar iskolák gyarapodását a román hatóságok semmi szín alatt nem kívánták elősegíteni, noha az országnak csak minden ötödik lakója tudott írni-olvasni. A gőzerővel zajló óvodaépítések is szinte kizárólag nemzetiségi (bolgár, török, csángó) vidékeken valósultak meg, minden bizonnyal beolvasztó szándékkal. Miközben a magyarországi románság több ezer anyanyelvi felekezeti iskolát tarthatott fenn háborítatlanul, a regáti magyar tanintézetek elvileg még hazátlanná lett magyar tanköteleseket sem vehettek fel. Nem adhattak ki érvényes bizonyítványokat, tankönyveiket akár többször átíratták vagy betiltották (ha pl. egy számtankönyvben az egyik feladat a Pozsony–Budapest távolság kiszámítása volt!). A román környezet-nyelvet (ahogy a román ünnepek megülését) kötelezővé tették, s óraszámát fokozatosan a háromszorosára növelték. S megtörtént, hogy mondvacsinált okokkal a magyar tanodák bezárásával fenyegetőztek. Mindezt a magyar kormány pénzén, magyar honpolgároknak szervezett iskolák ellenében!
Budapest a beolvadás veszélyének fokozottan kitett vidéki szórvány számára az erdélyi határszélen (Predeálon és Berecken) alapított ingyenes bentlakásos iskolákat. Az árvák és jóléti támogatásra szoruló félárvák ezreinek megmentését a marosvásárhelyi gyermekmenhely látta el (illetve anyaországi nevelőszülők).
Budapest arra törekedett, hogy a regáti szórványmagyarság idővel intézményei önerős fenntartója legyen, ezért ösztöndíjas értelmiségképzéssel s az anyaországban szakiskolát végzett „középvezetőkkel” kívánta erősíteni a regáti magyar csonkatársadalmat, amely döntően mezőgazdasági idénymunkásokból, cselédekből és iparosokból állt.
Ezen célokról, a kínálkozó lehetőségekről és az ügyintézés módjáról jól szerkesztett sajtótermékek adtak tájékoztatást. A helyi kulturális igényekre és gazdasági szükségletekre kidolgozott, igen hasznos és olvasmányos képes kalendárium, valamint a magyar kormány támogatását élvező anyanyelvű sajtóorgánumok, amelyek egyúttal szívós igyekezettel próbálták erősíteni a kivándoroltak óhazával ápolt kötődéseit.
Az adósságcsapdába jutott iparosokon Budapest hitelszövetkezet és kereskedelmi kamara alapításával kívánt segíteni, a diszkriminatív román gazdasági szabályzók bevezetése után tömegesen lecsúszó magyar munkavállalóknak munkásotthont, hazai közmunkát vagy birtokparcellázási lehetőséget kínált. A dolgos, megbízható és nem utolsósorban mutatós magyar cselédlányokkal való szégyenletes emberkereskedelem ellen cselédotthonokat kívántak alapítani. S noha a vámháború táján még öntudatosan mondhatták a kivándoroltak, hogy a székelyek „teljesen értéktelenné teszik a román munkásokat”, az 1912-ben kirobbanó Balkán-háború idejére bevetté vált az a rezignált, igazodást sejtető hitvallás, hogy „ahol a kenyér, ott a haza”.
A hazatérés támogatása
Az irredenta Románia, amely 1883-tól ugyan a Monarchia szövetségesének számított, Dél-Dobrudzsa 1913-as elragadásának eufóriájában már nyíltan magyarellenes politikai kampányt folytatott, Erdély megszerzéséért.
Az idegenellenesség extrém túlkapásai jelölték ki az utat az antanttal kötött titkos paktumhoz, majd Dél-Erdély elözönléséhez 1916 késő nyarán. A Mackensen-offenzívával felülkerekedő központi hatalmak nyomására az agresszor békét kért. S az egyezség nem csak területátadásokat rögzített a Kárpátok vonalán, de elvben biztosította a csángók vallási és kulturális jogainak gyakorlását is. (Mi több, magyar jelölttel remélték betölteni a frissen megüresedett jászvásári püspöki posztot is.) Mindezek ellenére a Bukaresti Magyar Hírlap szerkesztője kénytelen volt szembesíteni honfitársait a rekvirálások és internálások sajgó emlékével, a román vendégszeretet tévesnek bizonyult mítoszával. A regáti magyarságnak ebben a helyzetben két választása maradt: 1. Az évtizedek munkájával megszerzett javainak megtartása érdekében betagozódni a végletesen idegenellenes Romániában. (Amely a korábbi kategorikus elzárkózás helyett most minden procedúra nélkül késznek mutatkozott állampolgárrá fogadni a „hazátlanokat”.) 2. Avagy a világháborúban végletesen megromló magyar-román (v)iszony ismeretében az anyaország védőszárnyai alá húzódni.
A többség természetesen a hazatérés mellett döntött, amit a magyar kormány illetékmentes útlevélkiadással és – bizalmas csatornákon – vasúti költségtérítéssel igyekezett támogatni. S kezdeményezte azt is, hogy a hazai iparvállalatok kvótát biztosítsanak a hazatérő munkavállalóknak. Az anyaország ezeket az áldozatokat (beleértve az ösztöndíjakat, a tizenhét katolikus és nyolc református oktatási intézmény fenntartását óvodákkal, varró- és inasiskolákkal) abban a meggyőződésben vállalta, hogy megélhetési gondok és az elszenvedett nemzeti sérelmek esetleg továbbvándorlásra késztetik a kivándoroltakat. A tengerentúli „ígéret földjéről” pedig már csak nagyon csekély esélye marad, hogy hazatérésre bírja elszéledt állampolgárait.
A világháború végére a regáti magyar tanintézetek padsorai így is jelentősen megritkultak, mindezt betetőzni látszott, hogy a Tanácsköztársaság internacionalistái döntést hoztak a külföldi nemzetvédelmi programok felszámolásáról… Az évek szívós munkájával létrehívott segélyezési mechanizmus azonban szívósan ellenállt.
A katolikus Szent László Társulat, a Julián Egyesület és a Református Egyetemes Konvent elnöksége – ha kerülő utakon is – továbbra is eljuttatta a segélyeket a külhoni célállomásokra. Ezzel sikerült elkerülni azt a szégyent, hogy a nemzet összetartásáért felelős magyar kormányzat hibájából, sőt, kifejezett akaratából szűnjék meg a magyarsággondozás eddigi legtervszerűbb és legnagyobb szabású programja… Ezt a dicstelen szerepet végül a győztesek vállalták magukra, akik nagyhatalmi pártfogóik jóvoltából megtöbbszörözött területen gátlástalanul és minden erkölcsi aggály nélkül láthattak hozzá idegen ajkú néptömegeik beolvasztásához.
A demográfus Thirring Gusztáv ókirályságra tett 1904-es drámai megállapítása így lett érvényessé Nagy-Romániára is: „A magyarság nagy temetője.”
Makkai Béla
A szerző történész
Magyar Hírlap

Emlékezés egy gyógyszertárra
Megnéztem én is a múltkor a televíziós közvetítést Párizsból, ahogy európai államfők vagy miniszterelnökök, sőt, a világ számos más országának vezetői is kart karba öltve tüntettek a szólásszabadságért, a toleranciáért, és azóta is szinte naponta eszembe jutnak ezek a képek. Próbálom pontosan értelmezni, amit láttam. Látszólag erőt sugallt az a demonstráció, de mintha gyengeséget is ugyanakkor, hiszen tiltakozni nem a hatalmon levők szoktak, hanem azok, akik ellenzékben vannak.
Persze, ebben az esetben inkább a teljes szolidaritást kívánták bizonyítani a szervezők, talán az elrettentés szándékával is, viszont nem megy ki a fejemből, hogy sajnos, képmutatás is volt bőven ebben a tényleg világra szóló összefogásban.
Vagy legfeljebb – megengedem – nem a mai valóságot, hanem csak az elhatározást mutatta, hogy ilyennek szeretnénk a jövőt. Toleráns társadalmat, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk utódainknak – üzenték a párizsi felvonulók, és ezzel természetesen mindannyian egyetérthetünk.
Ám azzal az önelégültséggel nincs mit kezdenem, hogy sokak szerint máris ilyenek vagyunk, szemben a világ elvetemült részével, és hogy Európában például, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban máris megvalósult volna az ideológiák, vallások, kultúrák, nyelvek, etnikumok békés együttélésének eszméje. Nem csupán Ukrajnára gondolok, mondjuk, hanem saját néhány évtizedes tapasztalatomra, hogy a tolerancia nem istenadta képességünk, hanem megtanulható és elfelejthető.
Tulajdonképpen minden új helyzetben ismét el kell sajátítani. Hogy ma színes bőrű elnöke van Amerikának, és hogy néhány hónapja Romániában is német származású az államfő? Igen, ezek kétségtelenül fontos előjelei lehetnek egy majdani változásnak.
De hozott-e valami újat kisebbségjogi kérdésekben a washingtoni politika Barack Obama megválasztása után? Ígért-e szemléletváltást a többség-kisebbség viszonyában a romániai államelnök Klaus Johannis, aki egyelőre csak annyit mondott ország-világ előtt, hogy nálunk minden rendben van.
A választ minden újságolvasó tudja, de arról a magyar illúzióról, hogy akkor egy ilyen elnökkel az ország élén már Erdélyben is megoldódnak az etnikumközi problémák, érdemes lenne hosszabban értekezni. Most azonban egy látszólag tényleg múlttá vált pillanatot szeretnék fölidézni, mert emlékezni muszáj, éppen egy toleránsabb jövő reményében. 1990. március 16-ról van szó, amikor Marosvásárhelyen az egyik lakótelepi gyógyszertár kirakatüvegére a magyar gyógyszerészek fehér festékkel kiírták – a félköríves román felirat alá, szintén félkörívben –: gyógyszertár.
Marosvásárhelynek akkor majdnem százötvenezer lakosa volt, és ennek valamivel több mint fele magyar. Az általános eufóriával, a román–magyar megbékélés könnyes-romantikus ábrándjával induló újsütetű demokráciában, két és fél hónappal a Ceausescu-diktatúra bukása után, egy ilyen etnikai összetételű városban hiába próbálkoztunk kétnyelvű várostáblákkal, rögtön széttörték vagy lemázolták azokat, és nem volt még sehol – sehol! – egyetlenegy kétnyelvű cégtábla vagy más nyilvános felirat sem Marosvásárhelyen.
Azt gondolhatták a gyógyszerészek, hogy a kórház vagy a gyógyszertár bejáratánál ki-ki levetkőzi előítéleteit, faji, etnikai, netán nyelvi türelmetlenségét, hiszen a beteg embernek nincsen más identitása, mint a betegsége. Nem így történt. Hatalmas román tömeg gyűlt össze a tömbházak között, a tágas útkereszteződésben, és amikor többedmagammal odarohantunk a hírre, csak tisztes távolságból figyeltük a félelmetesen zúgó darázsfészket. Rémisztő volt.
Máig nem tudjuk, kik szervezték ezeket a tiltakozó akciókat. Viszont, ami a legfontosabb: európai emberek tették ezt a huszadik század végén.
Nem évszázadokkal ezelőtt, nem az inkvizíció, nem a boszorkányüldözések korában. Mint ahogy európai emberek okoztak mérhetetlen szenvedést európai embereknek a második világháborúban, európai emberek küldtek ki európai embereket a frontra, vagy deportáltak és pusztítottak el európai milliókat. Majd a kommunizmusban is hányféle rémségről tudtunk, vagy esetleg nem is tudtunk. A marosvásárhelyi gyógyszertári tüntetés után három nappal Budapesten egy román–magyar kerekasztal-beszélgetésen vettem részt.
Március 19-én és 20-án jelentős román értelmiségiek ,mint a költő Mircea Dinescu vagy Smaranda Enache, Gabriel Liiceanu, Marius Tabacu, Alin Teodorescu és romániai magyar vezetők, többek közt Domokos Géza, Kányádi Sándor, Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos, Béres András meg jómagam is, próbáltunk egyetértésre jutni éppen a nyelvhasználat, az anyanyelvű oktatás, a magyar egyetem kérdésében. Ráadásul – horribile dictu! – Magyarország fővárosában próbáltuk ezt cselekedni, a külügyminiszter Horn Gyula és államtitkára, Szokai Imre jelenlétében.
Nem volt könnyű, de egy-két kérdésben már-már megegyeztünk, amikor az első nap estéjén jött a hír: Marosvásárhelyen vér folyik, Sütő András is súlyosan megsebesült. Dugába dőlt minden, csomagoltunk sürgősen, és ki ahogy tudott, utaztunk haza. A folytatás már valószínűleg mindkét országban benne van a történelem-könyvekben, bár más-más konklúziókkal, hiszen egyelőre még a történelmet, a régvolt tényeket sem vagyunk képesek egyformán látni.Hallani is vélem egyik-másik kommentárt: igen, a románok.
Nem mi voltunk az agresszorok, mondhatnánk megkönnyebbülten, mint az európai politikusok Párizsban. Így igaz, akkor Marosvásárhelyen tényleg nem mi voltunk. De tetszik, nem tetszik, akik ütöttek, éppen úgy európaiak voltak, mint akik védekeztek.
Vagy beszéljek arról, hogy „mi” magyarok mit gondolunk ma is a cigányokról, akik egyébként ezelőtt huszonöt évvel Marosvásárhelyen mellénk álltak? Hogy egyesek az elmúlt években is milyen szörnyűségeket követtek el velük szemben? Az nem a románok szégyene, hanem a miénk. Vagy egyezzünk meg: általában az európaiaké.
Mint a volt Jugoszlávia etnikai tisztogatásai, az ukrán–orosz konfliktus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a szélsőjobb pártok félelmetes előretörése, a lappangó fundamentalizmus, a kollektív jogok ostoba, szűk látókörű tagadása. Hinni szeretnék a német vagy francia vezetők toleranciaakaratában, és Európában minden bizonnyal már ma is sokkal jobb élni, mint a világ más részein, de azért nem felejthetem, hogy 1990-ben sem tudott nekünk hathatósan segíteni az akkori Európa, legfeljebb csak „szelíd” kényszereket próbált alkalmazni Romániával szemben, többek közt az integrációs feltételek megállapításakor.
Magunknak kellett megkeresni a megfelelő eszközöket, és később tényleg újrakezdődött más formában a román–magyar párbeszéd, meg is oldottunk számos vitás ügyet, viszont sokszor inkább gyengeségnek éreztem a kart karba öltő európai szolidaritást, nem igazi erőnek.
Néhány éve ismét azzal kell szembenéznünk Erdély-szerte, hogy a már kivívott jogokat próbálják sokan visszavenni tőlünk.
Mindennaposak a zászló-, felirat- és iskolabotrányok. Bár egyelőre úgy tűnik, Budapest nem fog nekünk román–magyar kerekasztalt szervezni, különben sem ez a dolga Magyarországnak, viszont sok másban segíthetne.
Ehhez viszont egy sokkal következetesebb szomszédságpolitikára lenne szükség, és minden bizonnyal el kellene felejteni azt az egészen különös külpolitikai koncepciót, amely elsősorban gazdaságról szól, és másodsorban sem igazán arról, ami minket nyomorít.
Utána talán Angela Merkeléket is meggyőzhetnénk arról, hogy „vigyázó szemüket” Párizsra vetve, reszkírozzanak néha azért ránk is egy-egy pillantást, mert attól, hogy német anyanyelvű elnöke van ma Romániának, nem oldódtak meg automatikusan oktatási és nyelvhasználati problémáink.
Mi több, sok román úgy érezheti, hogy ezzel a választással egyszer s mindenkorra bizonyította toleranciáját. Mint a párizsi tüntetők. Hogy példát is hozzak az ellentmondásra: egy adott pillanatban úgy tűnt, hogy a marosvásárhelyi gyógyszerészti karon az idéntől nem lesznek magyar helyek a felvételin. Ezt a veszélyt talán sikerült elhárítani, de nem kellene huszonöt év mérlegét a gyógyszerészettel kezdeni, és azzal is befejezni. Az intolerancia végül is gyógyítható. Csak ahhoz el kell ismernünk, hogy mi sem vagyunk immúnisak a fertőzésre.
Markó Béla
Népszabadság

Új érseki helynököt neveztek ki a Gyulafehérvári Főegyházmegyében
Jakubinyi György érsek, március 22-i hatállyal Urbán János Erik ferences szerzetest, a csíksomlyói kegytemplom templomigazgatóját nevezte ki a Gyulafehérvári Főegyházmegye megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynökének - tájékoztat a főegyházmegye.
Döntéséről Jakubinyi György az egyházmegye körlevelében így fogalmaz: "Főegyházmegyénkben működő szerzetesrendek életét és tevékenységét mindig figyelemmel kísértem. A megszentelt élet elkötelezettjei életük példájával, s méginkább imádságukkal és munkájukkal járulnak hozzá a lélekmentés főegyházmegyei hivatásához.
Hosszabb ideje foglalkoztat a gondolat, hogy ezek a közösségek nagyobb figyelmet és törődést igényelnének. Arra gondoltam, hogy a Kánonjog adta lehetőséggel élve, külön „érseki helynököt” nevezek ki, akinek az lenne az egyedüli feladata, hogy megbízásomból a szerzetesi közösségeket látogassa, gondjaikat a főegyházmegyei hivatal felé közvetítse. Időnkét összehangolt főegyházmegyei rendezvényeken jelenítsék meg a szerzetesi élet rendeltetését és fontosságát híveink és a felnövekvő ifjúság felé" - hangsúlyozza a főpásztor.
Urbán János Erik OFM, 1981-ben a Szatmár megyei Krasznabélteken született. 2006-ban tett örök fogadalmat, 2008-ban szentelték pappá. Állomáshelyei: 2008 Kaplony – segédlelkész, 2009 Kaplony – házfőnök, 2011 Csíksomlyó, a kegytemplom igazgatója.
Magyar Kurír – magyarkurir.hu

SZNT: nem veszély, hanem erőforrás az autonómia
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Kolozsvár, 2015. március 27., péntek (MTI) – A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint az autonómia Székelyföld és a romániai magyar közösség számára létkérdés, és Románia számára sem veszély-, hanem erőforrás, amely az ország minden polgárának a javát szolgálja.
Az SZNT pénteken közleményben reagált arra, hogy a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiatervezete a közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését.
Az SZNT sérelmezte, hogy a stratégia a székelyföldi autonómiatörekvést olyan „bűnügyi jelenségnek” nevezi, amely állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára” nézve. Emlékeztetett arra, hogy az SZNT megalakulása óta kizárólag a jog és a demokrácia eszközeivel küzd Székelyföld autonómiájának megvalósításáért, és törekvésének a román parlament által elfogadandó sarkalatos törvény által kíván érvényt szerezni.
Az SZNT arra figyelmeztetett, hogy a román belügyi dokumentum a rasszizmust és az idegengyűlöletet is csak akkor tekinti veszélyforrásnak, ha annak egy régió autonómiája a célja. Megjegyezte ugyanakkor, hogy hiányoznak a belügyi dokumentum intézkedéseket tartalmazó fejezetéből az autonómia elleni intézkedések.
„Ez vagy arra utal, hogy az egész (autonómiára vonatkozó) bekezdés egyetlen célja a hangulatkeltés, az autonómiát igénylő kisebbségek elleni uszítás, egy szakmai szempontból is felületesen megszerkesztett stratégiatervezetben, vagy pedig arra, hogy a kormány nem vállalja nyilvánosan azokat a jogállamhoz méltatlan eszközöket, amelyeket használni akar” - állapította meg az Izsák Balázs elnök által jegyzett SZNT-állásfoglalás.
Az SZNT értékelése szerint ugyanakkor az a tény, hogy egy kormányzati dokumentum az autonómiatörekvéssel foglalkozik, „jelzi, hogy a román kormány elismeri ennek létezését, számol vele, akkor is, ha reflexei, s válasza a társadalmi kihívásra még a Ceausescu-diktatúrát idézi”.
„A Székely Nemzeti Tanács számtalanszor megfogalmazta, hogy a párbeszédben érdekelt, a román-magyar viszony javulásában, olyan megoldásban, amely a székelyföldi magyar közösség, de minden, Székelyföld területén élő közösség számára jobb életet, nagyobb biztonságot jelent” - áll az SZNT állásfoglalásában. (MTI) –

Huszadik évforduló maratoni tojásírással (Guzsalyas Alapítvány)
Húsz évvel ezelőtt indult Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház, ezért az évforduló jegyében szervezi meg idei nagyobb rendezvényeit a Guzsalyas Alapítvány. Elsőként a húsvéti előkészületeket, mely huszonnégy órás maratoni tojásírásban csúcsosodik, és a „termésből” kiállítást is szerveznek.
A Guzsalyas égisze alatt zajló kézműves-tevékenységeket igyekeznek nem szokványosan szervezni – mondta érdeklődésünkre Tóth B. Tinka, az alapítvány vezetője. Húsvét előtti nagyhéten végig tojásírás zajlik székhelyükön, a Míves Házban. Délelőtt előzetes bejelentkezés nyomán osztályokat, csoportokat fogadnak, keddtől csütörtökig délután 4-től 8-ig a tojást írni szándékozókat várják. Újdonság, hogy pénteken 10 órától szombaton szintén 10-ig folyamatos tojásírást tartanak. Minden résztvevő két legszebben megírt kifújt tojásából tárlatot szerveznek a kiállítóteremben. Az előre elkészített pannókra már akkor fel is fűzik az írott tojásokat. Megnyitó nem lesz, a kiállítás folyamatosan megtekinthető. Épp akkor lesz az Iskola másként hét, Guzsalyasékhoz sok osztály jelentkezett már be.
A Benedek-mezőn tartandó Nyári Kaláka Kézműves és Alkotótáborban az évforduló jegyében javarészt vendégoktatók tanítanak, annak ellenére, hogy az alapítványnak szakképzett oktatói vannak. Fazekasságot a szakma csúcsaként elismert Csuporné Angyal Zsuzsa oktat, férje, Csupor István néprajzkutató esténként előadásokat tart. Az éves kiállításukon, amelyet szeptember 26-án szerveznek, nem csupán az idei termésből, hanem az elmúlt húsz év minőségi alkotásaiból tesznek közszemlére technikailag és szakmailag kifogástalan munkákat. Ezt követően ünnepelnek a jelenlegi és volt oktatókkal, támogatókkal, tanítványokkal.
Csoda, hogy a húsz évet megérték – fogalmazott Tóth B. Tinka. Magyarázatként hozzátette: önfenntartóak, maguknak kell előteremteniük a költségeket. A valamikori szűk körű megmozdulásból olyan intézményt hoztak létre, amely ma is működik. Amikor életre hívták a Guzsalyas Játszóházat – a Guzsalyas Alapítványt az akkori bürokrácia miatt csak három évre rá sikerült bejegyezniük –, egyedül Benkő Évának volt pedagógusi képesítése, de akik oda kerültek, mind képezték magukat, tanultak, sok pénzt és energiát fordítottak erre, s amit elsajátítottak, rögtön át is adták a többieknek. A Guzsalyas leglényegesebb hozadéka, hogy olyan szakmailag felkészült kézművesek jelentek meg Sepsiszentgyörgyön, akik nagyon sok embernek átadhatták tudásukat – hangsúlyozta Tóth B. Tinka. Még elmondta, Szent György Napokkor a megszokott helyükön, a Míves Ház előtt várják az érdeklődőket mesterségbemutatókkal.
Az évek során Guzsalyaséknál nemezelést, fazekasságot, bőrművességet, bútorfestést, ötvösmesterséget, rézművességet, tűzzománcozást tanulhattak a kézművességre vágyók. Gyerekek játszóházas tevékenységeken vehettek részt, melyeken játékosan vezették be őket a mesterségek titkaiba. Húsz éve gyerektáncházat tartanak heti rendszerességgel, eleinte hétfőnként, amióta a Míves Házban székelnek, minden kedden. Ünnepkörökhöz kötődő rendezvényeket szerveztek, kézműves-tevékenységeket folytattak. 1995-ben hirdették az első tojásírást – tudomásuk szerint elsőként a városban – akkor még a strand irodaépületében. A húszéves Guzsalyas most ismét tojásírásra várja az érdeklődőket.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiss Imre az új főtanfelügyelő
Személyes okokra hivatkozva felmentését kérte az oktatási minisztertől Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, ugyanakkor javasolta Kiss Imre ideiglenes kinevezését a szóban forgó tisztségbe. A jóváhagyás megérkezett, tegnaptól Kiss Imre az új főtanfelügyelő.
Keresztély Irma fizika szakos pedagógus tizennyolc esztendeje vette át a főtanfelügyelői teendőket Kovászna megyében. A legutóbbi versenyvizsgán elnyert mandátuma lejárta óta tanévre szóló ideiglenes kinevezéssel töltötte be a tisztséget, ami törvény szerint új versenyvizsga kiírásáig, de nem tovább, mint az adott tanév végéig szól. Ezzel nem volt egyedül, többéves versenyvizsgaszünet miatt az ország minden főtanfelügyelője hasonló helyzetben van mindaddig, amíg vizsga általi kinevezést nem nyer valaki más.
Idén februárban hirdetett versenyvizsgát a szaktárca, amelyet március 11–20. között szerveztek, a versenyvizsga módszertanának időközben történt megváltoztatása miatt a pályázók közül közel húszan utolsó percben visszaléptek, köztük Kiss Imre is, az egyetlen háromszéki jelentkező. Keresztély Irma tegnap arról tájékoztatott, már korábban eldöntötte, hogy a versenyvizsga eredményétől függetlenül csak a vizsga időpontjáig tölti be a főtanfelügyelői tisztséget, ezért és nem külső nyomásra kérte felmentését az oktatási minisztertől. Közölte, tavaly szeptemberben betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ami kizárta annak lehetőségét, hogy részt vegyen a versenyvizsgán, de Kiss Imre személyében olyan utódot remél, aki folytatni tudja az általa megkezdett munkát. Az a tény, hogy Kiss Imre tanév közben veszi át a teendőket és a vele járó felelősséget, lehetőség számára, hogy megismerkedjen ezzel a munkával, és amikor esély kínálkozik újabb vizsgára, tudatosan döntsön, hogy akarja-e vállalni – indokolta az eljárást Keresztély Irma, ugyanakkor elmondta, két esztendővel ezelőtt elnyert állását fogja mostantól betölteni módszertanos tanárként a Pedagógusok Házában, és a jövőben is részt vesz olyan programokban, pályázatokban, amelyek a háromszéki oktatást szolgálják. Kiss Imre, a Kós Károly Szakközépiskola igazgatója hangsúlyozta, tizennyolc esztendei iskolavezetői tisztsége alatt jól megismerte a tanfelügyelőség tevékenységét, az egész megye oktatási hálózatára van rálátása, és ha úgy érzi, meg tud felelni a feladatnak, jelentkezik a következő főtanfelügyelői versenyvizsgára is. Új igazgató kinevezéséig Valeria Gheorghiu jelenlegi aligazgató veszi át Kiss Imre helyét a Kós Károly Szakközépiskolában.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jövedelempótlás közpénzből (Botrány Kelemen Hunor sajtófőnöke körül)
Évi 44 ezer lej fizetést vesz fel a Kolozsvári Rádiótól Debreczeni Hajnalka, az RMDSZ elnökének sajtótanácsosa, bár a szerkesztőségben eddig senki nem látta, érdemi rádiós, szerkesztői munkát nem végez – ismertette tegnap az Átlátszó Erdély. A portál szerint ez a munkahely egyébként Kelemen Hunor sajtósának az RMDSZ oldalára feltöltött önéletrajzában nem szerepel. Debreczeni tegnap a Transindexnek azt nyilatkozta: „feladata a területi stúdiókkal való kapcsolattartás, stratégiák elkészítése, sajtómonitoring, illetve az egyéb kisebbségi csoportokkal való kapcsolattartás” volt.
Az ügyet egy szintén a Kolozsvári Rádiónál dolgozó újságíró, Vasile Luca fedte fel, akinek birtokába jutott az a dokumentum, melyben az Országos Rádiótársaság igazgatója jóváhagyja Debreczeni Hajnalka közszolgálati televíziótól való kihelyezésének meghosszabbítását három hónappal. Luca panaszt tett a korrupcióellenes ügyészségnél, a dokumentumok a Ziarul de Clujhoz szivárogtak ki. Debreczeni Hajnalka tavalyi vagyonnyilatkozata alapján teljes munkaidős alkalmazott az Országos Rádiótársaságnál, évente közel 44 ezer lejnyi jövedelemben részesül. Az RMDSZ tanácsosaként évente valamivel több, mint 12 ezer lejt keres. Az oknyomozó portál közölte: az adatok 2013-ra vonatkoznak. Rámutatnak arra is, hogy a Debreczeni esetében fennálló funkcióhalmozás a közszolgálati rádiót és televíziót szabályozó 1994/41-es törvény két paragrafusába is ütközik. A közszolgálati médiában dolgozó személyek nem lehetnek párttagok, és tilos részt venniük más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet. Az Átlátszó Erdély a Kolozsvári Rádiónál dolgozó forrásaira hivatkozva azt írta, Debreczeni soha nem jelent meg a szerkesztőségben, aláírása nem szerepel a jelenléti íveken, és anyagot soha nem adott le. És bár egy ideje a szerkesztőségben megindult a suttogás arról, hogy alkalmazotti státusban van, azt nem tudták, hogy fizetést is kap.
A portál szerint Debreczeni fizetése jelentősebb, mint a rádiónál dolgozó, sokszorosan túlterhelt szerkesztőknek. Egy átlagos szerkesztő havi fizetése 2000 lej körüli, amit a régiségi pótlék egészít ki. Bár a rádiónál a fizetés rendszerint nincsen összefüggésben az elvégzett munkával és ezen belül a szakmai teljesítménnyel, az RMDSZ sajtótanácsosa által felvett, havonta 3600 lejes fizetés akkor is magas – írják.
A Transindexnek nyilatkozva Debreczeni Hajnalka felidézi, a kolozsvári televíziótól került 2008-ban előbb a parlamenthez, majd a művelődési minisztériumhoz, és ezzel párhuzamosan alkalmazták a bukaresti székhelyű Román Rádiótársaságnál is, ahol a területi stúdiókért felelős főosztályra került. 2012-ben, amikor az RMDSZ nem volt kormányon, Bukarestből Kolozsvárra költözött, és kérte áthelyezését az ottani stúdióhoz.
Az Átlátszó Erdély szerint „azt beszélik, Debreczeni Hajnalka nem az egyedüli párthivatalnok, aki a közszolgálati médiában »parkol«”. Az RMDSZ védelméért és támogatásáért cserébe szemet hunynak efölött szerkesztők és vezetők egyaránt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ismét letartóztatnák Markó Attilát
Újabb, az ügyészek szerint illegális kárpótlási ügyben kéri Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő letartóztatását a Korrupcióellenes ügyészség. A politikust azzal gyanúsítják, hogy 2008-ban, a restitúciós bizottság tagjaként a reális piaci értékhez képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg három kárpótlást, és ezzel 75 millió euró kárt okozott az államnak. Ezért három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A vádhatóság tegnapi közleménye szerint a kifogásolt újabb kárpótlásokat három különböző ülésen hagyta jóvá a restitúciós testület 2008 szeptemberében, novemberében és decemberében. Ebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Horia Georgescut, a tisztségviselők vagyonát vizsgáló feddhetetlenségi ügynökség volt elnökét és Theodor Nicolescu liberális képviselőt, akit csütörtökön vettek őrizetbe. Ez utóbbit megvesztegetés elfogadásával is gyanúsítják. Markó Attilát tavaly decemberben is le akarták tartóztatni egy másik, hasonló ügyben. Akkor is hivatali visszaéléssel gyanúsították egy üzletembernek megítélt, túlértékelt kárpótlás miatt. A parlament akkor meg is szavazta az ügyészség kérelmét, de a vádhatóság végül elállt Markó őrizetbe vételétől. A tegnapi ügyészségi közlemény erre vonatkozóan annyit közölt, hogy a tavaly elindított vizsgálat ügyében folytatják a nyomozást, amelyet kiterjesztettek az újabb kárpótlási ügyekben vélelmezhető bűncselekményekre is. Hozzátették: az ügyészség úgy véli, hogy a képviselő kivonja magát a bűnvádi eljárás alól, mivel külföldön tartózkodik. Eugen Iordăchescu, a képviselő ügyvédje tegnap a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva újból megerősítette, Markó Attila továbbra is Magyarországon tartózkodik, mivel nem bízik a román igazságszolgáltatásban. A decemberben megfogalmazott vádak ellen védekezve Markó Attila fénymásolatokat tett közzé egy közösségi oldalon a vitatott ülés jegyzőkönyvéről, amelyen nem szerepelt az aláírása. Ő 2011. március 15-én nem vett részt a restitúciós bizottság ülésén, hiszen a magyar nemzeti ünnep brassói rendezvényein tartózkodott. Markó akkor azt kérte, hogy az ügyészség ejtse az ellene megfogalmazott vádakat. Ebben a kárpótlási ügyben december közepén az ügyészség a restitúciós bizottság tíz tagja ellen emelt vádat, Markó Attila ellen nem, de vétlenségét sem ismerték el. Az ügyvéd szerint, amennyiben a parlament újból engedélyezi védence letartóztatását, az ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot kérhet ellene, majd egy magyarországi bíróság megvizsgálja, milyen mértékben megalapozott a román ügyészek őrizetbe vételi kérése. Ennek alapján dönthet Magyarország, hogy kiadja a képviselőt vagy sem.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)