Könyvtári est Déván
Fotográfia és Bem apó Háromszéki könyvbemutatójukról hazatérőben láthatta vendégül a dévai magyar közösség dr. Csikány Tamás hadtörténészt, Szamódy Zsolt Olaf fotóművészt, valamint Ölveczky Gábor grafikust. A velük való találkozásra az RMDSZ Hunyad megyei, illetve dévai Nőszervezete által rendezett könyvtári est keretében adódott alkalom.
– Tulajdonképpen a fő úticélunk Háromszék volt, ahol több helyszínen mutattuk be a Tortoma könyvkiadó gondozásában megjelent Kisháború Háromszéken – 1848 december című kötetünket. A kiadóvezető, Demeter László felkérésére álltunk meg egy rövid előadás erejéig Déván – mondta Szamody Zsolt Olaf fotóművész, aki az említet kötet rövid ismertetése nyomán rendkívül érdekes előadást tartott, bemutatva néhány képsorozatát s általuk betekintést nyújtva a mai fotóművészet világába. – A Magyar Fotóművészeti Szövetség elnökeként az utóbbi két évtizedben alkalmam nyílt részt venni Európa jelentősebb fotográfiai kiállításain, zsűrizni, értékelni az alkotásokat. Nemrégiben Kínában jártam szintén zsűritagként. Ezeket a tapasztalataimat igyekeztem nagyon röviden, összesűrítve megosztani a hallgatóságommal, hiszen az idő is, a tér is szűkösre volt szabva – fogalmazott a neves magyar fotóművész. Előadása során bemutatásra került a tatabányai cementgyárról készült sorozata, melyet akkor fotózott, mikor az épület már bontásra volt ítélve. Érdekes megközelítésben ismerhettük meg egy első látásra lelketlen épület művészszemmel felismert vonásait. A „Tengeren innen” sorozat szintén hangulatokat villantott fel a mindennapi emberi alkotásokról. Majd a fotóművész sajátos emberábrázolását is megismerhettük a Kínában, Indiában készült fotókból. Sajnos, az említett helyszűke miatt mindezt csak a kivetítő vásznon követhették végig az érdeklődők, a képek kiállítására ugyanis nem volt lehetőség.
Szamody Zsolt előadását követően dr. Csikány Tamás budapesti hadtörténész elevenítette fel az 1848–49-es szabadságharc erdélyi vonatkozásait, számos érdekes adattal szolgálva. A hajdani események és egyben az előadás központi figurája Bem apó volt, akit dr. Csikány Tamás emberi mivoltában is igyekezett bemutatni.
– Bem apó Erdélyben vállalt fő szerepet a katonai események vezetésében és ezt, mint ahogy ezt a történelemkönyvekből tudjuk, igen sikeresen tette, hiszen az ő nevéhez fűződik Erdély felszabadítása – fogalmazott az előadó. Természetesen minden ilyen siker mögött nagyon sok munka van, sok embernek a munkája. Sok kétség, jó és rossz döntések sora. Bem apó pedig ott állt mindezek mögött, előtt, benne az események sodrában, igazi hadvezérként. – Józef Bemet a 19. század Európájában úgy ismerik, mint aki mindenütt ott van, ahol a népek szabadságáért valamit tenni lehet. A lengyel szabadságharc után Európa különböző csataterein fordult meg, Portugáliában, a bécsi forradalomban és onnan jött Magyarországra, ahol a magyar politikai vezetés nyilván nagyon örült annak, hogy egy tapasztalt tábornokot nyert. Bem apó sajátos figura volt, nem hiába vívta ki magának ezt a tekintélyt itt Európa-szerte. Sokszor rendkívül radikális megoldásokat mutat föl, amivel hatalmas sikereket arat, de ehhez szükség volt arra is, hogy mögötte ott álljon nemcsak Erdély, hanem még Magyarországnak is a hadipari kapacitása, az utánpótlásai, hiszen ezek a gyors hadjáratok nagyon sok emberáldozattal jártak – fogalmazott dr. Csikány Tamás. Előadása során Bem apó emberi vonásait is megismertette hallgatóságával. Bemet nemcsak a katonái, hanem a környezete is tisztelte. Elsősorban azért, mert kiszámítható és világos volt, pontosan tudhatta mindenki, hogy miért jár büntetés, miért jár dicséret, a katonák biztosan tudták azt, hogy meg fogják kapni a zsoldjukat, az illetményüket, az élelmüket, és ez óriási dolog. Ha a katona érzi, hogy a parancsnoka mindig ura a helyzetnek, akkor nyilván szívesebben, bátrabban követi őt a legkritikusabb helyzetekben is. Ezeket a vonásokat az események menetében nagyon jól lehet érzékelni. – Szerencsére nagyon sok visszaemlékező munkája is rendelkezésünkre áll. Tehát Bem apóhoz egészen közel tudunk jutni. Tudjuk, hogy mik voltak az étkezési szokásai, hogy mennyire nem tudott lovagolni, hogy mennyire szeretett meleg vízben fürdeni, hogy az élelmezés amennyire fontos volt a katonái számára, annyira szerényen táplálkozott ő maga, hiszen egy köménymaglevessel hetekig elvolt – derült ki az előadásból. Mindezek olyan személyes dolgok, amik kimaradnak a történelemkönyvekből, de fontosak, mert az ilyen nagy hősök képletesen és a valóságban is egyfajta piedesztálon állnak, távolinak érezzük őket magunktól. Holott ugyanolyan emberek, mint mi, csak egy történelmi helyzetben fölvállaltak egy szerepet és azt a legjobb tudásuk szerint teljesítették. Alárendelve saját boldogságukat, szabadságukat, karrierjüket, annak az ügynek a szolgálatában álltak, ami végül is egy olyan szabadságharcot eredményezett itt, Magyarországon, melyre méltán büszkék lehetünk az egész világ előtt – foglalta össze előadásának üzenetét dr. Csikány Tamás.
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum nagytermében összegyűlt népes közönség érdeklődéssel hallgatta mindkét előadást. Kun Gazda Kinga Viola nőszervezeti elnök, házigazdaként köszönetet mondott mindenkinek, akinek szerepe volt a márciusi könyvtári est megszervezésében. Elsősorban természetesen az előadókat illette köszönet, majd Demeter László baróti muzeológust, aki a székely–szórvány kapcsolat keretében lehetőséget teremtett ezen előadások megtartására. Köszönet illette továbbá Kun-Gazda Gergelyt is, aki Hunyad megyei kapcsolattartóként ápolja a székely–szórvány együttműködést. És külön hála a magyar rendezvényeket állandó jelleggel támogató Corvin Kiadónak, valamint a magyar iskolaközpont vezetőségének, akik mindig teret biztosítanak a különböző kulturális rendezvényeknek – zárta köszönőszavait a nőszervezet elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Kincses Előd: Iliescunak szüksége volt az összecsapásra
Kincses Előd ügyvéd szerint a marosvásárhelyi viszonyokat máig meghatározza a városban 1990 márciusában kirobbant román–magyar véres összecsapás.
Úgy látja, Marosvásárhely azóta is a román–magyar küzdelem frontvárosa maradt. Huszonöt éve, 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Román Viktor, a mosolygós kovács
A mosolygós kovács, így nevezte a XX. századi modern szobrászat egyik kiemelkedő alakját, a homoródszentmártoni születésű Román Viktort egyik párizsi kritikusa, barátja, derült ki abból az egyórás dokumentumfilmből, amelyet a kedd délutáni Homoródtól Párizsig című Román Viktor emlékkiállítás megnyitóján tekinthettek meg az érdeklődők.
A Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében levetített film készítői – Boros Zoltán producer, rendező, B. Nagy Veronika szerkesztő-riporter és Sánta Ádám operatőr – éveken keresztül követték a témát, „románviktoroztak”, ahogyan a vetítés előtt mondta Boros Zoltán, és azon dolgoztak, hogy „ez a nagy művész hazatérjen Erdélybe, és itt is megismerhessék a munkásságát”.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár),

Családház – májustól új székhelyen a tízéves Életfa
Szombaton tavaszi kerti munkálatokra várják a családok apraját-nagyját
Hatalmas kerttel megáldott, csendes, tágasabb belvárosi ingatlanban lel új otthonra májustól az idén tízéves Életfa Családsegítő Egyesület, és vele együtt sokszínű programjainak több ezer résztvevője, a kolozsvári és környékbeli Magyar családok.
Az új tér további ötletek megvalósítására kínál lehetőséget, lesz például nagy játszóhely, de konyhakertet is terveznek. Az új székházban nyílik meg továbbá a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének erdélyi regionális irodája. A székházavató májusban lesz, a Születés hetére időzítenék, és meglepetéssel is készülnek az életfások. Most a református egyház tulajdonát képező épület (amelyben korábban a Bambi óvóda működött) előkészítése zajlik, a javításhoz, átalakításhoz minden segítséget szívesen fogadnak. Szombaton pedig nyílt nap lesz: „háztűznézőbe”, tavaszi kerti munkálkodásra, közös tervezgetésre várják az érdeklődőket a családházként becézett új székhelyen.
Szabadság (Kolozsvár)

KMDSZ: 210 diákot kellett volna kizárni
A Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek 210 diákot kellett volna kizárnia – de nem a szervezetből, hanem az immár 22. kiadásához érkezett Diáknapokra regisztráló egyetemisták közül.
A szervezők azonban idén is úgy döntöttek, hogy nem korlátozzák a csapatok számát, hiszen a KMDSZ-nek éppen az a célja, hogy minden játszani vágyó kolozsvári egyetemistának lehetősége legyen részt venni az év legnagyobb buliján.
Szabadság (Kolozsvár)

Vásárhely: minek a fővárosa? – Florea az együttélésről
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról beszélgettünk. Az elöljáró szerint a város és lakossága rengeteget veszített a 25 évvel ezelőtti fekete március miatt, a MOGYE diplomagyárrá silányult, a kétnyelvű utcanévtáblák „zavart keltenének” a megyeszékhelyen, a székely szabadság napi megemlékezést pedig „agyonpolitizálták”.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét.
Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem.
Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot.
Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el.
Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk.
Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag.
Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen pluszértéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább!
Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk a Székelyföld autonómiáját, és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre.
Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő.
Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott.
Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház.
Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyaroknak is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény, és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert az csak zavart keltene.
Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé!
Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a mentelést a székely szabadság napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel.
Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Üszkösödés
Fájdalmas, milyen mértékben megoszlanak az álláspontok huszonöt év elteltével is Marosvásárhely fekete márciusa ügyében.
Merénylő és áldozat persze csak ritkán kerül azonos platformra, de egy idő után általában a legmélyebb seb sajgása is tompul, s vele együtt az indíték és cselekedet, ok és okozat viszonya is megbeszélhetővé válik.
Úgy tűnik azonban, hogy a fekete márciusnak egyelőre arra sincs esélye, hogy a szürke kategóriájába költözzön. Ki tehet róla? Nehéz a válasz, pedig küzdünk rendesen, hogy ne a legutóbbi vagy a legharsányabb megszólalónak adjunk igazat. Dorin Florea polgármester szavait hallgatva elborzadunk. Azt mondja, 90 óta a város román vezetői rengeteg elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből mindenkinek csak vesztenivalója származott. A magyarok ellenséges magatartása miatt pedig egy sereg jó szándékú kezdeményezés dőlt dugába, teszi hozzá.
De legalább annyira rettenetes az a hallgatás is, amelybe a magyarság még mindig hatalomközelben lévő korabeli vezetői burkolóznak. Miközben egymástól független kutatások következtetései értenek egyet abban, hogy a fekete március kirobbantása a Szekuritáté újralegitimálását szolgálta – vér, áldozat, évtizedekre kiható emberi és társadalmi szenvedés kíséretében.
Mindez abban a korban, amelyben a legapróbb ügyekben is Bukarestbe telefonáltak. Amikor – úgymond a további vérontás elkerülése érdekében – magyar vezetők asszisztáltak a vásárhelyi eseményekről készült televíziós beszámolók leállításához. Amelyek aztán néhány nap múlva immár egy egész közösség viktimizálását szolgáló módon, összevágott formában kerültek a nyilvánosság elé.
Egyszer talán könyvet is ír a közelmúlt kulisszatitkairól, villantja fel Florea. A Salamon Béla-i kabaré bonmotjára – „Ha én egyszer kinyitom a számat..." – hajazó sejtetés mint méreg hatol a rétegek mélyére. Mert sokkal inkább és minél hamarabb beszélni kellene e gyászos periódusról. A kor háttérjátszmáit feltáró szándékkal, nyíltan, elszámolóan és elszámoltatóan. Ellenkező esetben esély sem nyílik arra, hogy a seb peremén megjelenjen a gyógyulás rózsaszínje.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Meggátolnák az anyanyelvi oktatást garantáló óvoda bezárását
A bezárás veszélye fenyegeti a gyergyószéki Galócás magyar óvodáját – hívták fel a figyelmet a helyiek, akárcsak az Iskolák veszélyben program életre hívói.
A Közpolitikai Elemzőközpont kezdeményezésére indított programban az anyanyelvi oktatás szempontjából veszélyeztetett helyszínként szerepel a gyergyószéki település is.
„Nagyobb veszély a magyar óvodai csoportot fenyegeti, amely már pár éve kritikus létszámmal és csak speciális engedéllyel működik, jelentős pozitív változásra pedig az elkövetkező években sem lehet számítani" – olvasható az óvodai, iskolai gyereklétszám csökkenésére figyelmeztető tanulmányban.
Galócáson a magyar elemisták oktatása összevont osztályban történik. Az utánpótlást az egyetlen magyar óvodába járó gyerekek biztosítják. Az ő számuk jelenleg négy, de esély van arra, hogy eggyel növekedjék. Ez a legkisebb létszámú csoport a település tanügyi rendszerében, így amikor felvetődött, hogy a fejkvóta szerinti bérezés miatt egy pedagógusi állást meg kell szüntetni, az óvónő állása került szóba.
„Amennyiben a magyar óvodai csoport megszűnik, a kicsiket román csoportba kell hogy írassák a szülők. Az alternatívát, hogy a hat kilométerre fekvő maroshévízi óvodába ingáztatják a gyerekeiket, aligha engedhetik meg maguknak. Még az ötödik osztályosoknak is hátrányos, hogy Maroshévízre járnak iskolába" – közölte Isán Sándor volt alpolgármester, az RMDSZ helyi elnöke.
A veszélyt közelről látja, hiszen felesége, Isán Margit az öszszevont elemi osztályok egyetlen tanítónője. A pedagógus belátja, hogy kevés a diák, kicsi a pénzalap, tudja, hogy a magyar óvodai csoport a legkisebb, így elhiszi, hogy ez indokolná a döntést, és nincs mögötte magyarellenesség. Szerinte mégis lehetne módot találni arra, hogy a magyar oktatás ne kerüljön végveszélybe. „Egy napközi és két román nyelvű óvoda van Galócás községben. Ha ezek közül szűnne meg egy, mind a magyar, mind a román oktatás fennmaradhatna" – mutatott rá.
A tanítónő az ügyben már levelet írt Magyari Tivadarnak, az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének, segítségét kérve az óvoda megmentéséhez. Levele többek között eljutott Barti Tihamérhoz, a Hargita megye önkormányzat galócási születésű alelnökéhez is. „Sajnos, ha az óvodai magyar oktatás megszűnne, az maga után vonná az iskola megszűnését is" – nyilatkozta az alelnök.
Meglátása szerint a szegény szülőknek egy lehetőségük maradna: román osztályba íratni gyereküket. A négytagú óvodai csoport működése eddig is speciális engedéllyel volt lehetséges. Ezt az iskola vezetősége kérheti, és a tanfelügyelőség, illetve minisztérium hagyhatja jóvá. „Az ügyben tárgyaltam a prefektussal is, feltártam a helyzetet, elmondtam, szerintem nem azt kell nézni, hogyan szüntethető meg, hanem, hogy miként menthető meg a magyar csoport. Andrei Jean-Adrian egyetértett velem, megígérte, hogy lehetősége szerint a megmentést támogatja. Bízom ebben, hisz ő is galócási születésű" – tette hozzá Barti Tihamér.
A galócási magyar óvodai csoportot rövid távon a következő tanévre kiadott speciális engedély tarthatja meg. A magyar oktatást azonban hosszú távon csak a gyereklétszám növekedése mentheti meg. Karácson Tibor plébános úgy véli, ha az édesanyák nem fogadják el a gyermekáldást, megsemmisül a vallás, az iskola, a falu. A településnek jelenleg 514 magyar nemzetiségű lakosa van, ez az összlakosság 20,67 százalékát teszi ki.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Megbírságolták Funart a magyar nyelv gyalázásáért
Kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Gheorghe Funart, amiért Kolozsvár volt polgármestere a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban.
Emellett a politikusnak egy országos napilapban, saját költségén meg kell jelentetnie a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a szerdán kiszabott büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár magyarellenes megnyilvánulásairól ismert volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be tavaly októberben a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnölválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Tánczos tőlünk tudta meg a hírt
Tánczos Barna szenátor a maszol.ro-tól értesült csütörtökön arról, hogy a CNCD jogosnak ítélte a panaszát, és megbírságolta Funart. Lapunknak felidézte: még a tévévita napján benyújtotta a panaszt a diszkriminációellenes tanácshoz. A testület napirendjére tűzte az ügyet, és megkapta a volt polgármester álláspontját is a műsorban elhangzottakról. "Funar olyan, képtelenségekkel tűzdelt választ küldött a CNCD-nek, hogy ha azt nyilvánosságra hozná, még háromszor ekkora büntetést kapna" – mondta az RMDSZ politikusa.
Tánczos szerint a diszkriminációellenes tanács által kiszabott büntetéseknek hosszú távon éppen az az egyik céljuk, hogy a nyilvános térben felelőtlen politikusok ne tehessenek többé ilyen kijelentéseket. "Lehet, utópia azt hinni, hogy a jelenség megszűnik. De a felelőtlen kijelentések számát mindenképpen csökkenteni lehet. Akit ugyanis egyszer megbüntetnek, másodszor már meggondolja, hogy miket nyilatkozik" – magyarázta.
A szenátor elmondta, a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszával nem feltélenül Gheorghe Funar megbírságolását akarta elérni, csak fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nem lehet felelőtlenül sértegetni egy nemzetet "egy egész ország szeme láttára".
Cs. P. T.
maszol.ro

Fekete március, felelősök nélkül
Huszonöt esztendővel ezelőtt etnikai pogrom történt Székelyföld legnagyobb városában, amelynek öt halottja és legalább háromszáz sérültje volt, de felelőse ma sincs. Sütő András író fél szemét kiverték, azóta magyarok tízezrei költöztek el a településről, amely immár – könnyen lehet, hogy végérvényesen – román többségűvé vált.
Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt éppen az első szabad választások kampányfinisében jártunk, amikor sokkoló képek érkeztek Marosvásárhelyről: Sütő Andrást többedmagával brutálisan megverték, a magyar író fél szemét is kiverve és több bordáját eltörve. A hírek már akkor arról szóltak, hogy megtévesztett és alkohollal feltüzelt románok – akiket a környező falvakból szervezetten szállítottak be – megtámadták az RMDSZ székházát, és ugyan a város katonai parancsnoka, Ion Judea ezredes személyesen garantálta a szabad elvonulást a padlásra felmenekült magyaroknak, a katonaság mégis tétlenül nézte, ahogy a feldühödött tömeg láncokkal és botokkal ütlegeli őket.
Arra már kevesen emlékeznek, hogy első körben nem Marosvásárhelyet választotta a román hatalom a provokáció színhelyének: először a magyar határ közelében lévő megyeközpontban, Szatmárnémetiben próbálkozott a Vatra Romaneasca a későbbihez hasonló forgatókönyvvel. Miután a városbeli magyarok bejelentették, hogy szeretnék megünnepelni március 15-ét, a nacionalista románok egy nappal korábban tiltakozó gyűlést szerveztek, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták, hogy megakadályozzák a másnapi magyar emlékezést. Megszállták a tervezett helyszín környékét, majd megrohamozták a kényszerből a katolikus székesegyház udvarán koszorúzó magyarokat, és egy embert megvertek. Leváltották a város magyar vezetőit is, ám mivel ott sokkal nagyobb volt a románság aránya, a magyarok nem álltak ellen, így nem tudtak komolyabb összecsapásokat kierőszakolni.
Marosvásárhely már termékenyebb talaj volt (akkor a városban 52:48 százalékos volt a magyarok és a románok aránya), és jól tudták manipulálni a környékbeli román falvak iskolázatlan embereit is. Jellemző momentuma azoknak a napoknak, hogy az autóbuszokon behozott parasztok először egy román csoportot támadtak meg a városban, és csak akkor fordultak a magyarok ellen, amikor szóltak nekik, hogy őket kell megverni. Nemcsak a román falvak lakóit próbálták beugrasztani a konfliktusba: a környező magyar falvakat is a Securitate provokátorai járták be, hogy drámai hangon harcba hívják az embereket. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült valódi háborút kiprovokálni. A fekete március eseményei ismertek, de talán nem árt felidézni őket. Az első etnikai jellegű konfliktus már március 16-án kirobbant a városban, amikor a Tudor lakónegyedben a Vatra Romaneasca hívei betörték egy gyógyszertár ablakát és feldúlták a készletet, mert arra a román mellé kikerült a magyar felirat is. Másnap a nacionalista szervezet tüntetést tartott, a felvonulók magyar vért követeltek, és behatoltak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazva az ott tartózkodókat és feldúlva az irodát (a rendőrség másodszor is figyelmen kívül hagyta a megtámadottak segélykérését). Március 19-én történt a már említett konfliktus: a Görgény-völgyéből tizenhárom autóbusszal vittek feltüzelt románokat a városba. A megostromlott RMDSZ-székházból hetvenöt magyar menekült fel a padlásra, akiket a tömeg megpróbált kifüstölni, és akik közül többeket súlyosan bántalmaztak az elvonuláskor. Másnap több tízezres magyar tömeg ment a főtérre tüntetni a magyarellenes incidensek miatt, őket támadták meg a környező falvakból újra behozott botos-fejszés románok. A súlyos összecsapásokban három magyar (a teremiújfalui Kiss Zoltán, az ernyei Csipor József és a sáromberki Gémes István), valamint két román vesztette életét – egyikük részegen leesett a magyar tömegbe hajtó teherautóról.
A történtek miatt szinte kizárólag magyarokat és a magyarok segítségére siető cigányokat ítéltek el. Köztük volt az a Cseresznyés Pál is, aki otthonról békés tüntetésre indult, majd megtámadták, meg is sérült, és amikor fordult a kocka, s többedmagával sikerült ártalmatlanná tennie a fejszével rájuk támadó románt, belerúgott a földön fekvő tehetetlen emberbe. A rúgást (amely kétségkívül fölösleges brutalitás volt, de abban a helyzetben nehéz elvárni a józanságot) egy külföldi tévéstáb forgatócsoportja rögzítette, ennek alapján ítélték el Cseresznyést tíz évre, és ebből hatot le is töltött.
A súlyos konfliktus után megindult a magyarok exodusa a városból – főként az értelmiségiek és a fiatalok vándoroltak külföldre, így rövid időn belül megfordult az etnikai arány, és a románok kerültek többségbe. Kénytelen volt elmenekülni a marosvásárhelyi magyarság egyik vezetője, Kincses Előd is (őt a tragikus napok során mondatták le vezetői tisztségéből – ő volt a megyében a legmagasabb beosztású magyar), aki öt és fél évig nem mehetett vissza Romániába. Jó ideje újra Marosvásárhelyen él. Lapunknak nyilatkozva elmondta, szerinte nincs még minden veszve, mert ugyan immár harmadik ciklus óta román polgármestere van a városnak, de egy köztiszteletnek örvendő közös magyar jelölttel visszaszerezhető lenne a polgármesteri szék. Ennek egyelőre nem sok jelét látni: a huszonöt évvel ezelőtti fekete márciusra a három magyar párt, vagyis az RMDSZ, az MPP és az EMNP külön-külön emlékezett-emlékezik.
A pogrom eseményeinek kivizsgálására egyelőre nincs politikai akarat Romániában. Több múltbéli esemény aktáit a napokban újranyitották ugyan (köztük a vásárhelyi eseményekre kísértetiesen emlékeztető bányászjárásokét, amelyek során a Zsil völgyi munkásokat a fővárosba szállítva szétverték a tüntető fiatalokat és értelmiségieket, valamint az ellenzéki pártok irodáit), az etnikai pogrom felelőseit nem keresik. Arra mindenképpen jó volt a tragédia, hogy Bukarestben – más néven – újjászervezzék a hírhedt Securitatét, és még mindig akad olyan román, aki a „túlzó magyar követelésekre” (a vásárhelyiek anyanyelvi oktatást és nyelvhasználatot kértek a közigazgatásban) adott jogos román válasznak fogja fel a véres eseményeket.
Lukács Csaba
mno.hu / Magyar Nemzet
MNO.hu

„Megkerültek” a kolozsvári magyar állomásfőnökök
Magyar–román vasutas együttműködésnek köszönhetően sikerül emléket állítani az egykori magyar és német állomásfőnököknek Kolozsvárt.
A Román Állami Vasúttársaság (CFR) kincses városi regionális kirendeltsége tavaly májusban helyezett el márványtáblát a helyi pályaudvar épületének homlokzatára, felsorolva az egykori állomásfőnökök nevét és tevékenységük időszakát.
A gesztus szépséghibája volt azonban, hogy az 1870 és 1945 közötti időszakban, vagyis az Osztrák–Magyar Vasúttársaság, majd a Magyar Királyi Államvasutak működése idején szolgálatot teljesítő vezetőket „ismeretlenekként” tüntették fel a plaketten. A mulasztás jelentős felháborodást váltott ki magyar, sőt román körökben egyaránt.
Sokan azzal vádolták meg a CFR-t, hogy a magyar múlt eltörlése érdekében „felejtette ki” a második világháború lezárulta előtti állomásfőnökök nevét. A történtek miatt a valós kétnyelvűség megteremtéséért küzdő Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport februárban CKK (Cluj–Kolozsvár–Klausenburg) Intoleranciadíjat ítélt oda a CFR kolozsvári kirendeltsége vezetőségének.
A román államvasutak illetékesei azzal védekeztek, hogy nem álltak rendelkezésükre a szóban forgó adatok, mivel a társaság területi kirendeltségének levéltára a két világháború között megsemmisült. Mindenesetre a széles körű felháborodás hatására március elején eltávolították a kifogásolt plakettet, és a CFR kolozsvári területi igazgatósága a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) Debreceni Területi Igazgatóságához fordult a hiányzó adatok azonosítása érdekében.
A Krónika a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatóságától megtudta, hogy a vasúttársaság központi irattárában fellelhető, részleges adatok alapján nemrég megküldte az állomásfőnökök listáját a román vasútnak. Tájékoztatásuk szerint a MÁV archívumában elvégzett kutatás során az 1877–1879, az 1887–1919 és az 1941–44 közötti kolozsvári állomásfőnökök nevét és működésük évét sikerült kideríteni. Kérdésünkre ugyanakkor közölték azt is: az archívum a dokumentummásolatokat csak „díjtáblázatuk szerinti összegért” tudja átadni lapunknak.
Oana Brânzan, a CFR szóvivője csütörtökön írásban eljuttatott válaszában megerősítette a Krónikának, hogy megkapták a MÁV-tól igényelt adatokat. (Arra a kérdésünkre azonban nem kaptunk választ, hogy a magyar államvasutak ingyen vagy díjkötelesen bocsátotta-e rendelkezésre a névsort).
A Román Vasúttársaság illetékese hozzátette: a márványtáblán szereplő névsort kiegészítik, a plakettet pedig újra elhelyezik a kolozsvári pályaudvar épületén, amint beszerzik a helyi hatóságoktól a szükséges engedélyeket. „Az említett időszakban szolgálatot teljesítő állomásfőnökök neve a tábla újbóli kifüggesztése pillanatától válik nyilvánossá” – közölte Oana Brânzan, elhárítva lapunk kérését, miszerint bocsássák rendelkezésünkre a magyar és német fővasutasok nevét.
Egyébként a Kolozsváros.ro portál nemrég a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezete nemzetpolitikai munkacsoportjának közreműködésével – a MÁV-archívum, az Osztrák–Magyar Vasúttársaság és az Osztrák Országos Levéltár információi alapján – közzétett egy feltételezett állomásfőnök-névsort.
Ennek alapján 1870–1878 között Virányi István, 1880-tól Kugler Mihály, 1882–1888 között Egedy Lajos, 1889–90-ben Hauda Nándor, 1890–1893 között Krimszky Géza, 1893–1911 között Lósy Béla, 1912–1918 között Asztalos Sándor, míg az 1941 és 1943 közötti időszakban Elekes András irányította a kolozsvári pályaudvart.
Rostás Szabolcs |
Székelyhon.ro

A legfelsőbb bírósághoz fordult Csíkszereda alpolgármestere
Összeférhetetlenségi ügye miatt a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszékhez fellebbezett Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, miután korábbi keresetét a marosvásárhelyi ítélőtábla elutasította. Az alpolgármester ezúttal is az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapításának érvénytelenítését kéri.
Több hónapba telt, amíg Csíkszereda alpolgármestere megkapta a marosvásárhelyi ítélőtábla írásbeli közlését az ANI megállapítása elleni fellebbezésének elutasításáról. A döntésről már tavaly novemberben értesült, akkor hozta ezt a határozatot a táblabíróság, de az indoklást nem ismerte. Korábban azt mondta kérdésünkre, hogy szeretné elolvasni az elutasítás indoklását, és azután dönt, hogy a legfelsőbb törvényszéki fórumhoz fordul, vagy sem. Végül megtette ezt a lépést, élt a fellebbezési lehetőséggel.
Antal Attila úgy értékelte, az egész ügy alapja a korrupcióellenes harc és az átláthatóságért folyó állami intézkedéssorozat. „A védekezésemben folyamatosan próbáltam fenntartani és bizonyítani, hogy az én esetem nem az az eset, nem titkoltam el információt, nem is éltem vissza ezzel, és kértem a bíróságot, állapítsa meg, hogy itt egy mulasztásról, tévedésről van szó. Ezért kértem, hogy semmisítsék meg a jegyzőkönyvet. A táblabíróság erre nem volt hajlandó, ők gépiesen mondják a törvény szövegét” – fejtette ki kérdésünkre az alpolgármester.
Antal Attila szerint neki önmagáért nincs, miért harcolnia, de elvi kérdésként kezeli az ügyet. „A polgármester és a képviselőtársak meggyőztek arról, hogy ez egy ilyen süket helyzet, és ebben a helyzetben ilyen módon kell továbbmenni, és fellebbezzek. Ez egy elvi kérdés, ezzel győztek meg a kollégák is, hogy ilyen helyzetben ne hagyjam magam” – részletezte. Hozzátette, a fellebbezésben is fenntartotta, hogy nem követett el visszaélést, sem olyan dolgot, ami az önkormányzat hátrányára válna, és kérte, semmisítsék meg a jegyzőkönyvet. „Tarthatatlanul ellentmondásos és vicces ez az egész. Így mandátum közepén, tizenegy év után úgy gondoltam, nem hagyom, hogy ezt tegyék velem. Ezt még bevállaltam, és ha lehet, megpróbálom a munkámat végezni a hátralevő bő egy évben. Ha nem, úgy is jó” – mondta el az alpolgármester.
Az ANI tavaly februárban adott ki egy közleményt, amelynek értelmében, mivel Antal Attila 2008. június 20. és 2013. december 13. között alpolgármesteri tisztségének betöltésével egy időben egy cég ügyvezetője is volt, megsértette a 2003. évi 161-es törvényt. Az említett jogszabály kimondja, hogy a polgármesteri vagy alpolgármesteri tisztség összeférhetetlen egy cégnél betöltött ügyvezetői funkcióval. Az alpolgármester a jelentés nyilvánosságra hozatala után közölte, az említett céget pszichológiai rendelő üzemeltetése céljából hozták létre, ő ott nem dolgozott, jövedelmet nem szerzett, és az ügynökség vizsgálatáról értesülve a céget felszámolta.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Vincze Loránt: A kisebbségi kérdés is közös uniós témává válhat
„Eddig az őshonos kisebbségek kérdéséről mindig azt mondta az Európai Unió, hogy nem uniós kompetencia, de ha oktatási kérdésben együtt lehet működni – amely szintén nem uniós kompetencia –, akkor a kisebbségiben is” – jelentette ki Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) brassói kongresszusán, csütörtökön. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöki tisztségét is betöltő politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy az Európai Bizottság nemrég bejelentette: munkatervet dolgoz ki az oktatás feladatairól az európai biztonsági és társadalmi kohézió erősítésében.
„Az EB az iszlám radikalizmus nyugat-európai elterjedése után felismerte, hogy az oktatási rendszerben kell tenni a népnevelésért, azért, hogy a gyerekek már az iskolapadban megértsék, mi a kölcsönös elfogadás, a sokszínűség, és mit jelent a nyugat-európai társadalom. Kisebbségi szempontból sem érdektelen ez a döntés: ha az Európai Unió a sokféleségről alkot oktatási együttműködést, reméljük, hogy ennek az őshonos kisebbségek is részesei lesznek, másrészt az EU megmutatja, lehet együttműködni ezen a területen” – fogalmazott Vincze Loránt. Véleménye szerint azonban a kisebbségi kérdést állandóan elnyomják a „forró témák”, jelenleg éppen az ukrajnai háború, a görög gazdasági válság vagy a nyugat-európai terrorfenyegetettség. Az RMKDM kongresszusán elmondott beszédében Vincze Loránt kiemelte a kereszténydemokraták felelősségét és történelmi szerepét a családi és keresztény, valamint az erdélyi magyar értékek őrzésében. „Ez a munka a meglévő értékeink, jogaink védelmét jelenti, olyan előremutató intékezkedések megszerzését, mint az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozása, amely hosszú távon biztosítja jogaink kibővítését, a közösségi jogok elfogadását és az autonómiát” – hangsúlyozta Vincze Loránt.
maszol/közlemény

Emlékezés a fekete márciusra Székelyudvarhelyen
Negyed évszázada történtek a mindenki által fekete márciusként ismert tragikus marosvásárhelyi események, amelyek számos erdélyi városban szolidaritást szimbolizáló megmozdulásokat váltottak ki. Hasonlóképpen történt Székelyudvarhelyen is, tömegek vonulva utcára, kiállva anyanyelvi jogaik mellet. Az eltelt huszonöt év lehetőséget nyújt a külső szemlélésre, de ugyanakkor kötelességet jelent az emlékezésre is.
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület közös emlékezésre hív mindenkit 2015. március 22-én, vasárnap délben 12 órára a Márton Áron térre.
BALÁZS Attila, BALÁZS Ferenc, id. CSEDŐ Attila, SZABÓ Károly és ZEPECZÁNER Jenő székelyudvarhelyi, valamint ÁBRAHÁM Zoltán és VAJDA György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeinek felhasználásával FORRADALOMTÓL FEKETE MÁRCIUSIG című szabadtéri (panós) kiállítást rendeztek KÁPOLNÁSI Zsolt és dr. GIDÓ Csaba történészek. A kiállítást megnyitja NOVÁK Károly történész.
A kiállítás megnyitóját követően a megemlékezés a Művelődési Ház melletti Sütő András szobrának megkoszorúzásával folytatódik. Emlékező beszédet mond LŐRINCZ György író, verset mond BOTH Adrienn, a Benedek Elek Pedagógia Líceum XII. A osztályos diákja.
A forradalom és a fekete március történéseinek felelevenítése céljából március 21-én, szombaton délután 6 órától a székelyudvarhelyi Digitál3 TV-ben bemutatásra kerül Szabó Attila két dokumentumfilmje: „1989. December 22.” és „Maradunk”.
maszol.ro

Házunk tája, s a nagyvilág: gondolatok nemzeti ünnepeinkről
A magyar ember politikailag inkorrekt, azaz nem vesztette el a józan eszét – mondta Orbán Viktor legutóbbi évértékelő beszédében. Aki nem járatos a politikai „újbeszél” terén, megrökönyödve kaphatta fel a fejét, hogy a magyar miniszterelnök piedesztálra emeli az „inkorrektséget”. Holott erről szó sincs, sőt, épp fordítva áll a dolog.
A „politikai korrektség” a globális világhatalom, a pusztító világerő egyik eszköze arra, hogy elvegye szavainkat, hogy kibeszélhetetlenné tegye a leigázott, gyarmatosított világ szenvedéstörténetét, hogy még azt is megakadályozza, hogy a problémákat szavakba öntsük s így keressünk rájuk megoldást. A „politikai korrektség” jegyében nem lehet devianciának nevezni a devianciát, annak jegyében dobnak oda ártatlan gyermekeket azonos neműek kényének-kedvének a „melegházasság” intézményesítésével. Így kerül a kompetenciaelv helyébe a numerus clausus modern változata, a női kvóta, s maholnap a homoszexuáliskvóta, a cigánykvóta, a rehabilitáció alatt álló börtönviseltek kvótája, s ki tudja, mi mindent tartogat számunkra kvótatéren a gátjavesztett liberális voluntarizmus. A „politikai korrektség” perverziója révén kerül túlexponálásra a kereskedelmi médiában mindenféle aberráció, s hátrányba a normalitás. S persze a politikai korrektség jegyében fekete bárány a nemzetkarakterológia, mert ugyebár „nem szabad általánosítani”. Holott az életben való tájékozódás általánosításokon alapszik, sőt, a tudományos megismerés sem nélkülözheti e módszert.
Saját küzdelmek mementója
Szerencsére a politikai korrektség nyugati őrülete kevéssé fertőzte meg egyelőre Közép- és Kelet-Európát, így kockázat nélkül hangot adhatunk annak a véleményünknek, hogy a nemzeti ünnepek kiváló támpontot jelenthetnek nemzetkarakterológiai kutakodásaink számára. Melyik nemzeti közösség mit ünnepel, mit tart saját történelméből jeles napnak, kiemelendőnek, olyan eseménynek, amely értékrendi irányzékul szolgálhat a felnövekvő nemzedékek számára – ez bizony sokat elmond lélektanáról, jellembeli sajátosságairól.
Ünnepi beszédében fittyet hányva a „pc” megfontolásoknak Orbán Viktor leszögezte: ha nem volnánk különbek, többek másoknál, mi szükség lenne ránk a világtérképen? A miniszterelnök arra is rámutatott, hogy a magyarság sosem vágyott arra, ami a másé, azt kívánta megtartani, ami az övé. Mindez szorosan összefügg nemzeti ünnepeivel: augusztus 20. az értékőrzés, a konzervativizmus, az évezredes európai magyar jelenlét ünnepe, míg március 15., október 23. a mások által ránk kényszerített rabiga lerázásának mementója. Olyan ünnepek, amelyek jelzik: mi magyarok nem a mások felett aratott győzelmet tartjuk a legtöbbre, mert ünnepelhetnénk akár Bécs vagy Bukarest elfoglalásának évfordulóját is, hanem a saját szabadságunkért, függetlenségünkért, történelemformáló kollektív akaratunk visszanyeréséért folytatott küzdelmünket.
Orbán Viktor ünnepi beszéde méltó folytatása volt a tavalyi tusnádfürdői beszédnek, valamint a nemrégiben elmondott évértékelőnek. A miniszterelnöki expozéra ezúttal is jellemző volt a tabudöntés, a mellébeszélés elkerülése, a lényeglátás és a nemzeti öncélúság, mint vezérelv. Önmagában lélekemelő, ha a magyar kormányfő a 20. század egyik legnagyobb, ellenségeink által a magyar Pantheonból kitagadni igyekezett szellemi alkotóját, Szabó Dezsőt idézi, neki is talán legfontosabb gondolatát, amelyet szívébe kellene írnia minden felcseperedő nemzettársunknak: „Minden magyar felelős minden magyarért.” De emellett a kormányfő kimondta azt is, hogy a magyar „egyszerre szeretheti hazáját és az igazságot”, hogy a szabadságvágy és a nemzeti függetlenség egyszerre „vérvonal,cél, értelem és mérce”, „ősi tudás, amely ott él minden magyar ösztönvilágában” „zsinórmérték, amelyen minden nemzedék megmérettetik.” De tegyük hozzá: nemcsak a nemzedékek, hanem politikai irányzatok is megmérettetnek. Miként ama néhány tucat rendbontó akciója is megmutatta, ma is akadnak, akik a globális világhatalom helyi segéderőnek kognitív bilincsében ragadtak, akik képtelenek felmérni, hogy az ország kiszolgáltatása a gyarmatosító étvágynak a magyar jövő felzabáltatását, unokáink szellemi-fizikai életterének megszüntetését jelenti. Azt a jövőképet, amelyben a magyar szolgává válik saját hazájában. Nem kétséges, hogy az országrombolást 1918-ban megkezdő, magát korok és csoportok függvényében polgári radikálisnak, szociáldemokratának, szocialistának, kommunistának, szabad demokratának, szociálliberálisnak nevező, s azóta a rombolásban, az ország kiszolgáltatásában, behódoltatásában jeleskedő politikai bűnszövetség március 15. szellemi villanófényében azonnal lelepleződik.
Hajlatok és görbületek
Európa válsága sem maradhatott ki a miniszterelnöki beszédből, épp csak eufemisztikus formát öltött az ünnepre való tekintettel. Európa tele van kérdésekkel, mondta Orbán Viktor, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Értve ezalatt minden bizonnyal a nemzetépítő állam gondolatát, a jelző nélküli (ha úgy tetszik „illiberális”) demokráciát, leszámolást az amerikai import politikai korrektséggel, az életidegen teóriák, a világmegváltó liberális vagy szocialista társadalommérnökség helyett a józan ész követését, a család nemzet- és értékőrző szerepkörének felismerését és támogatását, a keresztény értékrend megőrzését.
Mert – miként a kormányfő fogalmazott – Európa jövője nem az uborka görbületén múlik, hanem az európai ember testtartásán. A mai Nyugat-Európa pedig sajnos az önfeladásról, az európai embernek a tolerancia jegyében való önmegsemmisítéséről szól, arról, hogy lassan saját otthonunkban saját földrészünkön nem ünnepelhetjük nyilvánosan a karácsonyt (lásd a brüsszeli karácsonyfaállítás problémáját), mert a bevándorlók netán rossz szemmel nézik. Egyelőre ez irracionális önkorlátozás, de mihelyt az európai tolerancia- és méltányosságkultúrától meg nem érintett idegenek többségbe kerülnek, s megragadják a politikai hatalmat, a kénytelen-kelletlen elviselt valóság nem túl jelentős eleme lesz, mert majd megismeri az európai fehér ember a dél-afrikai „homo homini lupus” dzsungelharcát. Hacsak fel nem ébredünk, s nem teszünk e baljós jövőkép megvalósulása ellen.
A szuverenitásért folytatott küzdelemnek nincs vége, felemelkedésre pedig csak együtt van lehetőségünk – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátehetjük: igaz ez nemcsak Magyarországra, de a teljes Európára is. Kontinentális szintű alapvető koncepcionális változásra van szükség, de miként a paraszti bölcsesség is mondja, először a házunk táján rakjunk rendet. A folyamat, ha döccenőkkel, vargabetűkkel, szépséghibákkal, de elindult. Jó esetben lesz olyan kisugárzása, amely akár kontinentális változásokkal járhat.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A haza nagyjainak örökösei
Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A Kossuth-díjasok közt két erdélyi gyökerű művészt is tisztelhetünk.
Összesen 15 Széchenyi- és 14 Kossuth-díjat adományoztak a kormány előterjesztésére nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. Mindezeken túl több mint harminc különböző fokozatú érdemrendet is kiosztottak. A névsor tehát jó hosszú volna, melyet mellőzendő az erdélyi vonatkozású és közismertebb díjazottakat emeljük ki.
Nem csak Budapest
Ha az idei díjazottak listáját böngésszük, észrevehetjük, hogy a kiemelt teljesítményt nyújtó tudósok, művészek, közéleti személyiségek többsége Budapesten született. De két erdélyi születésű kitüntetett is színesíti a palettát, ugyanis Kossuth-díjban részesült Bács Ferenc nagyszebeni születésű színművész és Szőcs Géza Marosvásárhelyen született író, költő.
Bács Ferenc 1936. június 19-én született, orvosnak tanult Marosvásárhelyen, ám mégis a színészi hivatást választotta. Pályáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kezdte 1960-ban, 1977-ben áttelepült Magyarországra. Játszott Miskolcon, Győrben, majd Budapesten a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kellemes orgánumával, markáns egyéniségével, jó megjelenésével hamar népszerűvé vált, szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok jellemzők. Bács Ferenc az elismerést rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként érdemelte ki.
Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán szerzett bölcsészdiplomát. 1981–82-ben az Ellenpontok című szamizdatkiadványt szerkesztette, a Szekuritáté többször is letartóztatta. 1986-ban Svájcba menekült, 1989-ben rábízták a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését. 1990 márciusában Kolozsváron megválasztották az RMDSZ főtitkárának, később a párt alelnöke is volt. 1999-ben kilépett az RMDSZ-ből. 1992 óta az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke, valamint a Magyar Szemle című lap szerkesztő-bizottsági tagja. Volt kultúráért felelős államtitkár, a 2015. évi Milánói Világkiállítás kormánybiztosa. 2011-ben a Magyar Pen Club elnökévé választották. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte. Lírája avantgárd ihletésű radikális költészet, verseiben nyíltan fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit. A József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként kapott Kossuth-díjat.
Zenészek előnyben
Idén több zenei pályán alkotó előadóművész is díjban részesült. Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band együttes vezetője a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. Tolcsvai Béla gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként részesült Kossuth-díjban. Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat. Megosztva részesült elismerésben Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, a Hot Jazz Band. Az együttes tagjai páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként váltak Kossuth-díjasokká.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar zászlót égettek Kolozsváron
étfőn, március 18-án, a CFR - Rapid mérkőzés kezdetén a Rapid szurkolótáborában egy magyar zászlót égettek el. Nő a feszültség a március 22-én sorra kerülő magyar - román zárt-kapus találkozó előtt?
A bukaresti Rapid drukkerei nem csak magyar zászlót, hanem a kolozsvári csapat szurkolói sálját is elégették. Habár a két csapat között eddig baráti hangulat volt, úgy tűnik, a pénteken sorra kerülő magyar-román mérkőzés, elvette a Rapidosok józan eszét.
Kíváncsian várjuk, milyen következményei lesznek az incidensnek?
http://itthon.ma/erdelyorsza

Ponta aláírta a korrupcióval gyanúsított román pénzügyminiszter lemondását
Aláírta a korrupcióval gyanúsított Darius Valcov pénzügyminiszter lemondását Victor Ponta kormányfő csütörtökön, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a szenátori mandátummal is rendelkező tárcavezető előzetes letartóztatásához kérte a szenátus jóváhagyását.
A DNA múlt pénteken indított bűnvádi eljárást Valcov ellen. Ponta vasárnap jelentette be, hogy Valcov benyújtotta lemondását, miután Klaus Iohannis államfő felszólította őt, hogy váltsa le a korrupcióval gyanúsított minisztert. A kormányfő akkor hozzátette: arra kérte a tárcavezetőt, hogy távozása előtt még véglegesítse az új adótörvénykönyv tervezetét, amelyet jövő heti ülésén készül elfogadni a kormány.
A letartóztatási kérés nyomán Ponta azonnal közölte, hogy Valcov felmentését kéri az államfőtől és új vezetőt javasol a pénzügyminisztérium élére.
MTI
Erdély.ma

Jelentős tanárhiány van a MOGYE-n
A tanári állások közel egynegyede betöltetlen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyemen. A legnagyobb oktatói hiány az orvosi karon van, ezt követi a fogorvosi, gyógyszerészeti kar és a doktori iskola. Az elmúlt évkben lett egyre fokozottabb a pedagógus-hiány, miután befagyasztották az állásokat az állami intézményekben, vagyis nem lehetett új személyt alkalmazni azok helyébe, akik elmentek az egyetemről.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyamatosan szervez versenyvizsgát az üresen maradt helyek betöltésére. A legutóbbi egy hete zárult.
80-an vizsgáztak sikeresen, köztük sok olyan fiatal, aki nemrég fejezte be tanulmányait az egyetemen. Emellett 25 tanársegédet is alkalmaztak meghatározott időre szóló szerződéssel. Leonard Azamfirei rektor elmondta, azt szeretnék, hogy 2016-ig a betöltetlen állások 70 százalékát foglalják el.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Emil Constantinescu: hiányzik a közös nagy cél a román-magyar viszonyból
Emil Constantinescu szerint hiányzik a közös nagy cél, amelyik újra egymás mellé állíthatná a románokat és a magyarokat. A volt román államfő a fekete március évfordulója alkalmából szervezett marosvásárhelyi kerekasztal-beszélgetésen tekintette át a román-magyar viszony alakulását. Emil Constantinescu úgy vélte, a román-magyar viszony rendezésében rendkívüli fontossággal bírt, hogy mindkét ország a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozását tekintette céljának. A volt államfő szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy az integrációban előbb járó Magyarország szószólója lett a nemzetközi szervezetekben Románia csatlakozásának.
Az elnöki tisztséget 1996 és 2000 között betöltő Emil Constantinescu szerint az 1990-es évek elején a hatalomban megmaradt kommunista struktúrák alakították a romániai viszonyokat. Szerinte a román-magyar kapcsolatok rendezésében óriási szerepe volt annak, hogy 1996-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) bevonták a kormányzásba. Ezzel Románia az etnikumok közti feszültségek kezelésének a példaországává vált – vélekedett.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke viszont arról beszélt, hogy aggasztóbbnak látja a romániai demokrácia és ezen belül a magyar közösség helyzetét, mint tíz évvel ezelőtt. Példaként a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult konfliktust, a nemzeti szimbólumok elleni hatósági fellépéseket említette. „Fontos lenne továbbvinni azokat a dolgokat, amelyeket 1996-ban tudtunk, de azóta elfelejtettünk" – jelentette ki a politikus.
Frunda György, Victor Ponta román miniszterelnök tanácsadója elengedhetetlennek tartotta, hogy a bukaresti bányászjárások ügyészségi kivizsgálásának az újraindítása után a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres összecsapás hátterének a feltárása is megtörténjen. Frunda nehezményezte, hogy leállt a legfelsőbb szintű magyar-román párbeszéd. Szerinte amikor a közös kormányülések határozták meg a kétoldalú kapcsolatokat, az utca embere szintjén is jobb volt a román-magyar kapcsolat. Úgy vélte, a két ország vezetői azzal mutathatnának jó példát, ha közösen néznék meg a román-magyar labdarúgó mérkőzéseket.
Smaranda Enache emberi jogi harcos, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke úgy vélte, a véres marosvásárhelyi összecsapások idején is létezett egyfajta román-magyar szolidaritás, hiszen nem a román rendőrség, és nem a román hadsereg akadályozta meg a konfliktus kiteljesedését, hanem a románok és a magyarok bölcsessége.
A kerekasztal-beszélgetés végén Borbély László RMDSZ-alelnök, a szervező Bernády György Alapítvány elnöke megállapította, ma nincs nézetkülönbség abban, hogy 25 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen provokáció történt, és a provokátorok abban voltak érdekeltek, hogy Romániában ne legyen demokrácia sem a románok, sem a magyarok számára.
MTI
Erdély.ma

Újabb magyarellenes jogsértés Romániában
A marosvásárhelyi kormányellenes tüntetés jogtipró betiltása után a román hatóságok újabb jogsértésére hívjuk fel a világ figyelmét.
Január 26. óta a hatóságok folyamatosan zaklatják Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, valamint annak családját, ideértve kiskorú gyermekeit is. Mivel az ellene hivatalosan felhozott vádaknak nyilvánvalóan semmi alapjuk sincs, a polgármester letartóztatása pedig minden jogszerűséget nélkülöz, okkal feltételezhető, hogy a zaklatások valódi oka Mezei János politikai szerepvállalása, nevezetesen az, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldötteként határozottan kiáll Székelyföld ügye mellett.
Emlékeztetünk, hogy már beiktatása napján kitűzte a városházára Székelyföld zászlaját, illetve hogy az elmúlt években mindig élen járt a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéseinek a gyakorlatba ültetésében. Gyergyószentmiklós volt tavaly az első település abból az ötvenből, ahol elfogadták a Székelyföld autonómiája mellett kiálló helyi határozatot, s Mezei János azóta is aktív szerepet vállalt abban, hogy az eljusson nemzetközi szervezetekhez, illetve hogy azok Székelyföld számára kedvező lépéseket tegyenek. Ő volt az, aki Márton Zoltánnal együtt elutazott az Európa Tanács Kongresszusa Monitoring Bizottságának a kisinyovi ülésére, s az után is rendszeresen küldött tájékoztatót a bizottság vezetőinek az itteni fejleményekről. Véleményünk szerint ez a valódi oka a hatósági zaklatásának, ez ellen határozottan tiltakozunk és ismételten felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy Romániában jogállamhoz méltatlan módon, hatalmi eszközökkel korlátozzák a székely nép jogait és büntetik azokat, akik ezekért felemelik a szavukat.
Felszólítjuk a román hatóságokat, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal és Románia törvényeinek, valamint nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat Székelyföld státusáról annak legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székelyföldi önkormányzatokkal.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Sötét erők csapdájában
Keserves, sokkoló ébresztő volt 1990 márciusa az erdélyi magyarság számára, véres, szomorú, két és fél évtized múltán is sorshatározó esemény a Marosvásárhelyen élőknek. Alig három hónappal a reményt adó decemberi fordulat után villámcsapásként rombolta le a békés együttélés, közös jövőteremtés illúzióját, szembefordította egymással azokat, akik 1989 végén még közösen szegültek szembe a diktatúrával, együtt ünnepelték Ceauşescu bukását.
Csakhogy ama átkos rendszer haszonélvezői nem engedték könnyen hatalmukat. Rövid időre hátráltak egy lépést, és igen gyorsan alapozni kezdték eljövendő gazdasági, politikai uralmukat.
Szervezkedtek, félrevezettek, manipuláltak, s jó ürügy volt mindehhez a magyarság egyre céltudatosabb jogkövetelése. Nem volt nehéz dolguk, hisz eredményes volt a diktatúra agymosása, az évtizedekig tudat mélyére plántált gyűlöletet néhány nap közös élménye el nem moshatta. A hatalmát, pozícióját féltő elit könnyen harcba tudta vinni a megtévesztett, félrevezetett román parasztokat március 19-én, és minden eszköze megvolt, hogy ne akadályozza meg a másnapi véres összecsapásokat. Huszonöt év múltán sok tény ismert, de még mindig rengeteg a talány. A nacionálkommunista diktatúrából hátramaradt sötét erőknek nem sikerült elérniük a teljes visszarendeződést, ám megvetették lábukat, és megalapozták a hatalomba való visszaszivárgásukat.
Csak mostanság kezdjük igazán látni, mekkora kárt okoztak Romániának, ők építették ki, mozgatták azt a mindent behálózó korrupciót, amely tönkretette, nem engedte fejlődni az országot, nevelték ki utódaikban annak éltetőit. Ők gondoskodtak a „magyar veszély” életben tartásáról, ügyeltek arra, hogy jogaink köre csak mértékkel bővülhessen, és jól kiépített rendszerük tesz ma is róla, hogy tiltásokkal, bírságokkal kordában tartsa követeléseinket, hogy ne hagyja kihunyni egy percig sem a román félelmek szülte gyűlöletet. Gondoskodtak, gondoskodnak arról, hogy a román társadalom számára ma se legyen fontos ama fekete napok igaz történetének, hátterének megismerése. Sokan hiszik, remélik, hogy a nemrég beindult korrupcióellenes hadjárattal végre megtisztulhat a romániai gazdasági, politikai és közélet, sikerül elsöpörni mindazokat, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot. Csakhogy ehhez a rendszerváltás kezdeteitől, az alapoktól kellene meg- és kivizsgálni a történések mozgatóit.
Nemcsak a mai tolvajokat és nemcsak a bányászjárások felelőseit kell számon kérni, de a főpróba, a marosvásárhelyi fekete március hátterében állókat is. Teljes igazság nélkül ugyanis elképzelhetetlen a teljes megtisztulás, egy tisztességes, demokratikus társadalom kialakítása. Ez nemcsak magyar, de román érdek is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vallásoktatási egyezmény magyar egyházfőkkel
A református és az unitárius egyház püspökei aláírták a felekezeti és felekezeti jellegű iskolákra vonatkozó egyezményt a tanügyminiszterrel tegnap Bukarestben. A 2011-ben elfogadott tanügyi törvény értelmében az oktatási szaktárcának egyezményt kell aláírnia a Romániában elismert egyházakkal a vallásoktatásra vonatkozóan, ám 2014 végéig a törvényes előírások csak az ortodox egyház tekintetében valósultak meg. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kiemelte, hogy a megállapodás a szövetség által kezdeményezett tárgyalássorozat után született, és kifejezte reményét, hogy a közeljövőben a többi magyar egyházzal is sikerül rendezni ezt a kapcsolatot.
Az egyezményről Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, a képviselőház tanügyi szakbizottságának tagja elmondta: „Semmilyen olyan kitétel, amely a többségi egyházra vonatkozik és annak jogosítványát jelöli meg az oktatási hálózatban, nem maradt ki a történelmi egyházainkkal kötött egyezményből. A cél az volt, hogy ne szűkítsék a többségi egyházhoz képest a mi egyházainknak a jogait, és ezt sikerült elérni. (...) A tegnap aláírt protokollum azt az irányt jelzi, amely az egyenlő eljárás elvét érvényesíti.” Hozzátette: az egyezmény közoktatási része arra vonatkozik, hogy miként lehet az oktatási hálózatban a pedagógusi társadalomra egyfajta ajánlási kötelezettséggel hatni, amennyiben ezen iskolákba szeretne egy pedagógus bekerülni. Ezáltal az egyháznak lehetősége van arra, hogy egyfajta felügyeletet biztosítson a vallást oktató pedagógusok felett. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke történelmi jelentőségű lépésnek nevezte az egyezmény aláírását. Úgy véli, hogy azt, amit az állam oktatási intézményei nem tudnak a tanulóknak biztosítani, a felekezeti oktatás kiegészítésként tudja hozzátenni. „A nemzetek egymás melletti békés együttélése, amit egyházi szempontból mi az ökumenében foglalunk össze, csakis akkor lehetséges, ha az ortodox felekezethez tartozók ugyanazt mondják, mint a római katolikusok vagy a protestánsok, neoprotestánsok. Nekünk az a dolgunk, hogy megmutassuk: más metodológia mellett ugyanaz a célunk” – mondotta. „A rendszerváltozás után az egyháznak fő célja volt az iskolahálózat kiépítése, és több mint két évtized után elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely lehetővé tette, hogy a tanügyi törvény keretében protokollumot írjunk alá. Sok kérdésre kell még választ keresni, de akikkel tárgyaltunk, mindenkiben van egy jó szándék” – nyilatkozta Bálint-Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke az egyezmény aláírását követően, majd hozzátette: az iskola a mindenkori társadalom egyik alappillére, az egyezmény aláírásával kimozdultak a holtpontról, ami az egyháznak biztonságot ad arra, hogy az oktatás terén tovább folytassa tevékenységét. (RMDSZ-tájékoztató)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbadtuk a lángot
A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása – hirdetik a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai, és ennek megfelelően is cselekszenek. Éppen ezért március 13-án hagyományőrző honvédekből és huszárokból álló csoportokra oszolva szemléltetéssel egybekötött történelmi kiselőadásokat tartottunk Háromszék különböző oktatási intézményeiben, a kiscsoportos óvodásoktól az alsó tagozaton át a középső tagozatig.
Jakab Kevend István huszárkapitány, Keresztes Attila hadnagy, Kurucz Szabolcs őrmester és Sükeji Zalán honvéd hagyományőrzők az árkosi iskola és óvoda, a sepsiszentgyörgyi Gulliver napközi kis- és nagycsoportja, valamint a Váradi József Általános Iskola előkészítő csoportja és alsó tagozata számára tartottak előadást. Költő Norbert huszárőrmester, Csüdör András huszár, Szántó Szilárd honvéd a Hófehérke napközi összes magyar nyelvű csoportjánál és a Mikes Kelemen Líceum alsó és középső tagozatán tett látogatást, Dávid Gábor Róbert huszárőrmester és Tofán Szidónia honvédőrmester a baróti Gaál Mózes Általános Iskola, illetve a Cimbora Óvoda gyermekeinél járt, továbbá vendégelőadók voltak az erdővidéki magyar nyelvi vetélkedőn.
Az előadások során a hagyományőrzők elmesélték és megmutatták a gyermekeknek, miből állott, mire használtatott, és hogyan működött a szabadságharc hadseregének fegyverzete, milyen volt a hazát védő 1848–49 korabeli magyar katonák egyenruhája, előadták a szabadságharc rövid történetét, valamint Gábor Áron honvéd tüzérőrnagy életét és halálát, majd a tanulók kérdéseire válaszoltak. A gyermekek megvizsgálhatták a fegyverzetet – ágyút, puskákat, különböző szablyákat –, és mindennek végezetéül szabad fényképezkedés, majd csoportkép készítése következett. A Székely Virtus tagjai szerint a katonai hagyományőrzés számos tevékenysége közül talán a legfontosabb, de mindenképpen a leggyümölcsözőbb az utánpótlás-nevelés, a magyar történelemre, hagyományokra való oktatás, mert tehetünk bármit, díszeleghetünk bármily szépen, készíthetünk tökéletes felszerelést, előadhatunk hiteles bemutatókat, ha nem lesz, aki munkánkat folytassa, minden hiába! Lehet, hogy azok az óvodások, kisiskolások, akik most először láttak közelről huszárruhát, először fogták magyar szablya markolatát, néhány év múlva hagyományaink és egyben nemzetünk őrzőivé cseperednek, és akkor nem hiába dolgoztunk.
Jakab Kevend István elnök,
Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Maszatolt emlékezés
Mindenkinek van egy története élete legszörnyűbb napjairól. Amit képtelen elfelejteni. Évekig, évtizedekig álmából felriadva maga előtt látja a támadók arcát. Amint a furkósbottal támadó felhergelt tömeg átgázol nőkön, gyerekeken csak azért, hogy leüthesse az anyanyelvi jogot követelő táblát. A marosvásárhelyi véres márciusi napokat átélők más-más történeteket mesélnek. Ami megsebzett lelkükbe betokosodott. Ezrek menekültek el szülőföldjükről, mert a hatalmi megtorlástól is tartva képtelenek voltak jövőt építeni a gyilkos ösztönök városában. Mi, magyarok ezt a történetet tartjuk hitelesnek. Az agresszorok – pontosabban a pogrom értelmi szerzői és haszonélvezői – a mai napig is minket tartanak bűnbaknak. Még a demokrata érzelmű románok is legfeljebb csak annyit fogadnak el, hogy mindkét fél felelős a történtekért. Ennél már csak a Magyar Távirati Iroda tudósítójának megfogalmazása a megdöbbentőbb, ugyanis azt írta a minap: "a város utcáin 1990. március 19- én és 20-án románok és magyarok verekedtek össze". Mi nem így éltük meg. A látszatmegbékélés érdekében a közelmúlt történéseit nem szabad meghamisítani. Ezt a ’mindkét fél bűnös’ játékot már az események utáni első napoktól le akarják nyeletni velünk. Senkit nem vontak felelősségre a március 19-i történésekért. Az ideiglenes megyei hatalom székházába betörtek, a városban törtek-zúztak minden magyar feliratot, ártatlan járókelőket ütlegeltek, az RMDSZ-székház ostromakor agyba-főbe verték a padlásra menekülteket, kiverték Sütő András szemét… és a magyarok döbbenten, válasz nélkül álltak. Vagyis volt válasz, másnap reggel. Amikor több ezer dolgozó, tanár és diák vonult a városháza elé. Az országos hatalom védelmét kérni. De ez nem érkezett meg. Csak a Görgény-völgyi különítmény. Hogy megneveljenek bennünket. Már az is bűn volt, hogy védekeztünk. Ugyanis csak magyar és cigány nemzetiségűeket sújtottak börtönbüntetéssel. Negyedszázaddal a történtek után még mindig azt vetik a szemünkre, hogy a megérdemeltnél több jogunk van. Nincs magyarkérdés, csak az ország szétdarabolását kikényszeríteni akaró szeparatizmus. Akkor, 25 évvel ezelőtt is ezt akarták a magyarok – nyilatkozta vasárnap este a márciusi események egyik nagy "szakértője" az egyik román hírtelevízió beszélgetőműsorában. A közvetítés pikantériája, hogy nem véletlenül a magyar forradalom napján, a telt házas ünnepi rendezvénytől alig száz méterre állították fel a marosvásárhelyi utcasarki stúdiót. Innen fröcskölte világgá az egykori köztelevíziós riporter hamis vádjait. Megbékélés helyett megbélyegezve minket. Tovább maszatolva a történteket.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Fekete március a Népújságban (2.)
Szerkesztette: Karácsonyi Zsigmond
A negyedszázaddal ezelőtti eseményeket a Népújság korabeli cikkei alapján elevenítjük fel. Ma az 1990. március 21-i lapszámból tallóztunk.
Véres események Marosvásárhelyen
A kormány még mindig nem mozdul! Kit véd? A karhatalom újra felkészületlen volt! Vajon meddig?
8 óra 30 perc. Hangyaboly az egész város. A Dózsa György utcában a Poklos-patak hídján gyülekeznek a Prodcomplex-beliek. "Vegyesen jövünk, jóérzésű emberek vagyunk".
– 9 órakor a Teleki-téka előtti téren hatalmas tömeg. Itt derült ki, hogy a míting csak most kezd szerveződni. És az még jobb jel, hogy az RMDSZ-ház ablakaiból megmondják a skandálandó jelszavakat. A tömeg szépen sorjában elindul a főtér irányába. Egy nagyobb cigánycsoport beáll a sorba, tapssal fogadják őket.
– 9.30-kor a Bolyai iskola üres. A tanárok 12-13-an vannak, a tüntetésre készülődnek. A Vatra székházát MADISZ-jelvényes fiatalok, rendőrök őrzik.
– 10–12 óra között: többezernyi ember a főtéren. Az erkélyről RMDSZ-képviselő beszél, nyugalomra és arra szólítja fel a tömeget, ne engedjenek semmilyen provokációnak. Később felolvassák a Maros megyei RMDSZ felhívását. Közben megindulnak a lámpaoszlopokra szerelt hangszórók is.
Telnek a percek. Reng a levegő a skandált szavaktól. "Hol van Kincses"? "Le Judeával". Mikor szóhoz jutnak a felszólalók, elmondják, hogy a megyei tanáccsal tárgyalnak a követelések teljesítéséről. Dél felé megígérik, délután Marosvásárhelyre érkezik Iliescu, és Király úr. Később hamisnak nyilvánítják a bejelentést, de azt elmondják, hogy mindkettőjükkel beszéltek telefonon.
Megtudja azt is a tömeg, hogy Kincses Előd alelnököt visszavárják Udvarhelyről. Megjelenik a "Jos cu Judea" feliratú tábla az erkélyen. A tömeg között sétálva ismerősök és ismeretlenek mutatják sebes arcukat, kezüket, sebesült testrészeiket, a tegnapelőtt esti "emlékeket", amelyek egy "csendes" "békés" tüntetés bizonyítékai. Igen, a tegnapelőtt ugyanezen a helyen késekkel, baltákkal, fejszékkel, karókkal és ki tudja még mivel felszerelt emberek voltak.
– 13 óra után – megjelentek a vatrások. Közben jönnek az iskolások, saját felirataikkal: "Magyar iskolát akarunk". "Anyanyelvünket". Felszólítja őket egy megyei tanácstag: "Va rugam, nu faceti scandal, si eu sînt român, dar pe voi nu v-a chemat nimeni – plecati!" Nem mentek el.
A Grand előtt tömörülnek a vatrások. Középen rendőrgyűrű választja el a két tömeget. Egyszer egyik kiabál, másik fütyül, és fordítva. A megyei tanács tanácskozik. Elhangzik az istentisztelet is. A tömeg vár. Gyülekeznek a Grand felől is. A nap egyre jobban tűz.
Még gyakran hangzik: "Most vagy soha!" Szinte mindenki Judeáról beszél, aki a 20-ára virradó éjszaka elhagyta Marosvásárhelyt. A Dózsa György utca felől egy 100–150 főnyi csoport jön a Grand elé "Moldova, Tara Româneasca, Ardealul una e". Vatrások.
15 óra. A bukaresti rádió magyar nyelvű adása szinte egy órán át a marosvásárhelyi eseményekkel foglalkozik. Saját "vezércikkében" elítéli a vatrások soviniszta, nacionalista tevékenységét. A megyei és az országos vezetést okolja a zavargások miatt. Kérik a 19-i eseményekért felelős személyek mielőbbi megbüntetését. Elhangzik az RMDSZ országos felhívása.
Időnként a többezres tömeg skandál. Még mindig az RMDSZ-esek hangorkánjától zeng a főtér. Ám már hallatják szavukat a vatrások is. Vajon sor kerül a párbeszédre – a kordonnal elválasztott emberek – az egész tömeg és az erkély között? Adná Isten!
"Demokratikus" jelszavakat kiabálnak a vatrások: "Tîrgu Mures românesc, niciodata unguresc". Ilyen és ehhez hasonló "testvéri" jelszavak röpülnek a levegőben. "Istenem, hát ide jutottunk?" – öreg néni szájából szaladnak ki a szavak, keresztet vet és áll tovább a tűző napon…
Még versekkel is erősítik a lelkeket. A tanács, persze, tanácskozik.
16 óra. A tanács újra tanácskozik. Megkezdődött a marosvásárhelyi rádió magyar nyelvű adása. Király Károly Bukarestből telefonon hívja fel a marosvásárhelyi főtéren összegyűlt tömeget, őrizze meg józanságát, mind a románok, mind a magyarok, és oszoljanak szét, "menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek". A NEOIT ma délután összeül, intézkedéseket foganatosít – tájékoztat K. K. Kifejti, nem Erdélyt akarjuk, csupán jogainkat Románia határain belül. A beszéd elhangzik románul is a magyar adásban. És még "csak" fél öt.
Ez az az óra, amikor egyik fél ordibál, a másik fütyül. És fordítva. Veszélyes pillanatok. Érzem a levegőben.
Megtelik a levegő a vatrások még bátrabb és még "demok-ratikusabb" kiáltványaival. Már a kezüket is emelgetik srégen felfelé.
16.30. Lemondott dr. Csiha Kálmán a municípiumi tanácstagságáról. Saját maga mondja el a rádióban – nem kíván részt venni egy olyan tanácsban, amely megengedte a 19-i esti események lebonyolítását. Ez személyes és az egyház tiltakozása a jelenlegi municípiumi vezetés ellen.
17 óra. A vatrások üvegekkel és más egyebekkel dobálóznak. Tüntetnek.
17.30. A rádióban sebesültek beszélnek: magyarok, románok is.
18.30 órakor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a rendőrkordont és botokkal, husángokkal, vasvillákkal, fejszékkel támadtak a magyar tüntetőkre. Több áldozatot el is vittek a mentők.
Néhány perc múlva a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajtott a magyar tüntetőkbe. A sofőr elvesztette uralmát a kormány felett, kiütötte az ortodox templom előtti park sarkán levő oszlopot, majd a templom lépcsőjén állt meg, szemben a bejárattal.
19.00 órakor tankokkal kivonult a katonaság. A Grand felőli oldalon levő román tüntetők kövekkel és üvegekkel dobálóztak a tankokon keresztül.
20.30 óráig 1 halottról és 60 sebesültről tudunk.
Erdélyi Karabah készül Marosvásárhelyen?
Avagy a borzalom pillanatai, amit mindazok átéltek, akik az RMDSZ székházában rekedtek hétfő délután. Juhász Ilona megható szavakkal számolt be róla a vásárhelyi rádióban. A megyei kórház sebészetén másik két szemtanúval beszélgettünk.
– Az a gyűlölet, ahogy ütöttek, az már nem ember–ember elleni harc volt, talán a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek – Karabah Erdélyben – mondja Vincze Ferenc, a bábszínház reklámgrafikusa. A sürgősségi klinikán az a vizsgálóbíró jegyzi vallomását, aki a Dan Aurel-ügyet is "kivizsgálta".
– Hol volt este hét óráig a katonaság, hisz telefonáltunk, hogy jöjjenek. Este hét órakor érkeztek csupán az RMDSZ székházához. A rendőrség is tehetetlenül nézte végig az egészet. A katonasággal érkező Judea úr határozottan megígérte kilenc óra körül, hogy mi, akik felszorultunk a padlásra, nyugodtan kimehetünk, mert nem lesz semmi bántódásunk. A katonák sorfalat álltak a teherautó körül, de a tömeg annyira odaszorította őket az autóhoz, hogy meg sem tudtak mozdulni, az autó sem mozdult. Így a "tüntetők" fel akarták borítani az autót, felugrottak rá karóval, vasrudakkal, letépték a ponyváját. Engem levertek és a fejemet ütötték. Ütötték mellettem Sütő Andrást, Juhász Ilonát s a többieket is. A katonáknak nehezen sikerült eltávolítani a verekedőket, egyesek segítettek a sebesülteken, egy román orvos is azonnal felugrott az autóra, hogy elsősegélyt nyújtson.
Judea úr mindenesetre jól megszervezte a kimenekítést! Talán azért tűnt el olyan gyorsan Vásárhelyről?…
Jakots László reklámgrafikust hallgatom. Mint mondja, szerencséje volt. Román kollégája mentette ki a szomszédos pártszékhelyről.
– Kit vitt el kora délután a rendőrautó, a kint levők nagy többsége ugyanis úgy értesült, hogy az RMDSZ vezetőit.
– Tiz személyt, azok közül, akik védték a székházat. A többieknek az egyik rendőr azt tanácsolta: "Ha eddig vitézek voltatok, maradjatok itt továbbra is!"
A tegnap délutáni vandál tüntetés nyomán összesen 30 személyt jegyeztek be a megyei kórház sürgősségi osztályán. Közülük egy, Fogarassi Zoltán, még a péntek esti Tudor negyedbeli "békés" tüntetés áldozata. A sürgősségi elosztó szolgálat kedden délelőtt ügyeletes orvosaitól – dr. Kisgyörgy Árpád idegsebész, dr. Jeremiás István, dr. Madaras Sándor – megtudtuk, hogy a legveszélyesebb sérüléseket Sütő András író szenvedte: súlyos szemsérülés, arckoponyasebek, a szem bevérzése, a szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, bőr alatti légmellel, repedés a bal karon, többszörös külsérelem a testen.
Ezt a demokráciát tartogatja nekünk a Vatra?!
Hota Emil a Petőfi tér tábla levétele miatt tiltakozott, ráugrottak, ütötték, verték, Kiss Jenőnek agyrázkódása van, a főtéren ütötték fejbe, Anton Izidor ibanesti-i lakost karóval verték fejbe a főtéren (összetévesztették), Barabás Józsefet husángokkal verték meg, Lukács Mihály mellkasi és hasfali sérülést szenvedett. Gheorghe Ioan petelei lakos elmondta, otthon Petelében szirénáztak, s látta, hogy a helyi néptanács és a rendőrség toborozza az embereket, hogy Vásárhelyre jöjjenek. Ő is bejött, s a Bolyai téren Karcsi nevű barátját kiáltotta. Mivel a hodákiak azt hitték magyar, nagyon megverték.
Ardeleanu Alexandra, a megostromolt székházban a forradalom előtt székelő "pártegyetem" aktivistája és szocializmustanára – jelen pillanatban a nemzeti parasztpárt (!) képviselője –, azt nyilatkozta, hogy a magyarok túszként tartották fogva, amit Vincze Ferenc és Jakots László szemtanúk határozottan megcáfoltak. Akarattal senki sem bántotta, az RMDSZ-esekkel együtt felszorult ő is a padlásra.
Simon Istvánt koponyasérülésekkel, sebekkel, többszörös zúzódásokkal ápolják a kórházban. Juhász Ilona szintén kórházi kezelésre szorul koponyasérüléssel, zúzódásos sebekkel, homloktöréssel, szembevérzéssel, tarkócsonti bevérzéssel. A többi sebesült: Benedekfi Albert koponyasérülés, vérgyülem a jobb szemnél, Keresztesi István mellkasi vágott seb, Bíró Márton mellkasi sérülés, Gáll Zoltán kézsérülés, Kristóf János szembevérzés, Nemes József mellkasi zúzódás, Ötvös József zúzott seb, Bíró Péter combcsonttörés, zúzódásos seb az alkaron. Gagyi Pétert leteperték a földre, s kicsavarták a bokáját.
A "tüntetők" egymást sem kímélték, egyesek kézzel, fejjel akarták betörni az ajtót, közülük is sokan megsérültek: Bercea Viorel Petre koponyasérülés, Craciun Aurel vágott sebek, ujjtörés, Linca Tudorel koponyazúzódás, Cotoara Petru mellkasi sérülés, Nelega Nicolae agyrázkódás, Costea Gheorghe koponyazúzódás, alkoholos állapot, Adam Ioan vágott seb a bal oldali alkaron, alkoholos állapot.
Van tehát, akinek kérdéseket feltenni a tüntetők kilétéről, Vitos Ludovic vizsgálóbíró is végzi a kihallgatást, néhány tettes neve valószínűleg napvilágra kerül, csupán az a kérdés, hogy ki irányította ezeket az embereket, akik a főtéren még azt sem tudták, hogy létezik RMDSZ, és hogy egyáltalán hol van a székháza. Megtudjuk-e, kik voltak azok, akik hétfőn délután biztatták, mozgatták az embereket, s megszervezték, irányították ezt a szégyenteljes, vandál akciót...?
Népújság (Marosvásárhely)

Rendhagyó Házsongárd-filmet vetítettek a Kolozsvár Társaságnál
Rendhagyó módon hívja múltidéző sétára az érdeklődőket Xantus Áron és Xantus Gábor Tört kövön. Betonkor a Házsongárdban című, 2014-es dokumentumfilmje: az alkotásban, amelyet kedden délután, telt ház előtt vetítettek a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén, néhány másodpercre azok a neves színészek, írók, költők, zenészek, ismert polgárok is feltűnnek, akikkel évtizedekkel ezelőtt még a város utcáin is találkozhattak a kolozsváriak.
Erdély egyik legrégebbi temetőjében nyugszanak ma már, munkásságuk azonban, amellyel gazdagították a kultúrát, a tudományt és a várost, nem merülhet feledésbe – akkor sem, ha mostanra némiképp megfeledkeztünk róluk. Ennek szellemében készült a film, amely segíti az utókort az emlékezésben, és úgy tárja elénk a Házsongárdi panteont – Gaal György helytörténész, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke és Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kalauzolásával –, hogy az sokak számára érthető, követhető és érdekes legyen.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Szembenézés
Pont negyed évszázaddal ezelőtt vesztette el fél szemét fizikai agresszió áldozataként Marosvásárhelyen Sütő András író.
Március 20-án szerzett tudomást a magyarság erről a szörnyű barbár cselekedetről, amit egy nappal korábban félrevezetett Görgény-völgyi román parasztok hajtottak végre máig tisztázatlan körülmények között. Akkor zajlottak ugyanis a marosvásárhelyi fekete március tragikus eseményei, amelyek végképp kijózanították a magyarságot. A közösségnek le kellett számolnia azzal az illúzióval, hogy Románia demokratizálódása gyorsan végbemegy.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Három nyelven stoppolták le a csendőrkocsit
A kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért harcoló Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport tegnap újabb villámcsődülettel rukkolt elő: délután a polgármesteri hivatal és a Béke tér közötti járdaszakaszon öt percen keresztül két- és háromnyelvű úti célokkal autóstoppoltak.
Nem túl sok sikerrel – tegyük hozzá –, hiszen csupán egy csendőrkocsi húzott félre, de miután nem került sor semmilyen incidensre, az sem vette fel őket. Egy szorgalmas rendőr viszont felírta magának a táblákon látható városneveket, hogy mi célból, azt (még) nem tudni. Az akció üzenete egyébként az: ha más hazai településeken (pl. Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Brassóban stb.), de sok külföldi nagyvárosban (Prága, Bozen, Kassa, Zára) is lehetséges a többnyelvű helységnévtáblák használata, akkor Kolozsvár sem maradhat ki a román és magyar, sőt német feliratozásból.
Szabadság (Kolozsvár)