Megkondult a harang Ditró felszegében
Pirosbetűs nap volt szerdán Gyergyóditróban. 2015. március 4. – ekkor kondult meg először a felszegi harang.
Ezen a napon került önkéntesek jóvoltából a haranglábba a szekfűs koszorúval ékesített adomány, rajta ezen felirattal: Készült az Úr 2014. évében Márton Áron püspök tiszteletére, a ditrói hívek lelki üdvére. Baróti László Sándor plébános idejében, Ferenczi Imre és neje, Margit adományából.
A harangon egy vers, a Márton Áron-himnusz részlete is olvasható: „A te országod bajnoka/ Most előtted térdel, jó Atyánk,/ Árva népünkért szüntelen/ Neked zeng velünk imát.”
Ditró felszegi részén 1937-ben építettek először templomot, melyet 1948-ban államosítottak, iskolává alakították. A kommunista diktatúra lerombolta a tanodát, így kapta vissza a tulajdonos, a katolikus egyház. Helyén ma már egy új kápolna áll, Szent Imre tiszteletére, akárcsak elődje. Kétszázötven személynek van bent ülőhelye, udvara hét és fél áras, bejáratához pedig egy haranglábat is megépítettek.
„Egy 135 kilogrammos harang került a helyére, mely Székelyudvarhelyen készült Lázár Imre harangöntő munkájaként. A 12 400 lejes árat Ferenczi Imre felszegi egyháztanácsos állta” – közölte Baróti László Sándor ditrói plébános. Az is lehet, az egyházmegyében az első Márton Áron nevű harang ez, és az is elég ritka, hogy egy személy adományából készüljön el. A plébánostól megtudtuk ennek részleteit is: „A kápolnaépítés költségvetése 700 ezer lej volt. Ezt túl is haladtuk, harangra nem maradt. El kellett indulnom szponzort keresni. Ferenczi Imre egyháztanácsos úgy három éve megígérte nekem, hogy alaposan beszáll a Szent Imre-kápolna építésébe. Tavaly szaván fogtam, és állta, kifizette a harang árát.”
A harangon olvasható idézetnek is története van, mely szintén nem mehet felesésbe: „Márton Áron tiszteletére 2005-ben egy Kárpát-medence szintű középiskolás vetélkedőt szerveztek. Ezt a Gróf Majláth Gusztáv Károly Gyulafehérvári Római Katolikus Gimnázium nyerte meg, és akkor én voltam az igazgatója. Volt egy olyan próba is, hogy himnuszt kellett írni arra az alkalomra, hogy ha Márton Áron püspököt szentté avatják, mit fognak a papi zsolozsmában a papok imádkozni. Írtak verset a diákok is, de volt nekem is egy a begyemben. Nem mondtam el, hogy az enyém, de versenyeztettem. Most ismerem el először. Ennek a himnusznak egy része került a harangra” – nyilatkozta a ditrói plébános.
Az első harangszókor elhangzott: nem egyéni érdekért, a közösségért fog minden alkalommal megkondulni, hogy konkrétan miért szóljon, azt az adományozó határozza meg. Kinevezett harangozó pedig egyelőre nem lesz, a lelkipásztor azt szeretné, ha mindig kerülne néhány önkéntes, akinek megtiszteltetés, ha ő húzhatja meg a templomba hívó harangot.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Nemes kaláka
Némi szorongással vegyes kíváncsisággal várom az idei március 10-ét. Két év „székelymártír” tapasztalata alapján ingadozom a hit és szkepticizmus között: vajon milyen reakciókat ébresztenek az emberekben a marosvásárhelyi polgármesteri tiltás saját lábaiban botladozó érvei? Megizmosodott-e olyan mértékben a civil öntudat, hogy a postaréti gyertyagyújtók magánemberként vonuljanak majd – mintegy spontán tömeget alkotva – a városközpontba? Vagy, és ez a minimalista elvárás, a gyertyák ellobbanása után mindenki hazahurcolja cafatokra tépett önbecsülését.
Mi tagadás, kétesélyes az ügy. Mert az elmúlt két év autonomista rendezvényei arról árulkodtak ugyan, hogy tömegben immár jól festünk, többé-kevésbé fegyelmezett erőt mutatunk fel, de vajon milyen az, amikor egyedül vagy kis csoportban kell szembenézni a túlkapásokra mindig hajlamos egyenruhásokkal, nem beszélve a szélsőséges megnyilvánulásokra „szakosodott” ellentáborral. Mint amikor először indul egymagában a kisgyerek iskolába, esetleg a boltba, ahol zord, köszönést nem fogadó és nem viszonzó felnőtt eladók leselkednek rá.
A székely vértanúk emlékművénél rendszeresített megemlékezés és az azt követő tüntetés az elmúlt években egyre több erdélyi magyar naptárában szorított magának kiemelt helyet. Növekvő jelentőségét mutatja, hogy a hatalom immár nem ártatlan összejövetelként kezeli, hanem igyekszik futóhomokos terepre szorítani, ahol minden gesztus magyarázható és félremagyarázható. A törvénysértés mezsgyéjén billegő kompromisszum felé sodort – és azóta az árulás, a megfutamodás bélyegét is megkapó – Székely Nemzeti Tanács nem is vállalta a provokátorok által bármikor tilosba billenthető rendezvény megszervezését. Ésszerűnek, felelősnek tűnő döntés egy hirtelen magára maradt szervezet vezetőinek részéről.
A folyamatosság biztosítása viszont létkérdés: több helyi rendezvénnyel kiváltani az egyetlen nagyot, továbbra is piros betűvel feltüntetni az időpontot a határidőnaplókban. Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson lesz, Csíkszeredában viszont, úgy tűnik, továbbra sem alakult ki az a mozgalmi bázis, ami elengedhetetlen a tűz fenntartásához. A kritikus hangoknak azonban nemcsak a helyi SZNT-seket kellene célozniuk, hanem a szervezettségéről híres Hargita megyei RMDSZ-t is. De Vásárhelyen is hiába keressük egyelőre a helyi önkormányzatban jelentős számbeli erőt képviselő tulipános frakció lobbitevékenységét, amely képes lehetett volna semlegesíteni a városházi aknamunkát. Márpedig a tét óriási és pártfüggetlen: fenntartani azt a tudati építményt, amelyet a Székely Szabadság Napja és a Székely Menetelés résztvevői építettek nemes kalákában.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Együtt tiltakoznak a magyar szervezetek Csíkszeredában
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-ei székely szabadság napjának fontossága mellett – adja hírül a kronika.ro-n.
Az eseménynek az adott „löketet", hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt a következő két évre is megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját" – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17.30-ra várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet" – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője.
Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre" – fogalmazott.
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Somay Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni".
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-ére hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér" – mondta a csíkszeredai polgármester.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként csütörtökön közleményben jelezte: a törvényes előírásoknak megfelelően, hétfőn benyújtotta a kérvényt a 2016-os és 2017-es március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás megszervezésére, a jogszabály által előírt 48 órán belül azonban nem kaptak választ a rendezvények betiltására vonatkozóan.
„Elmondható tehát, hogy semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a rendezvényeket megtartsuk, közvetkezésképpen azokat meg is fogjuk rendezni" – szögezte le közleményében az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény.
Mint ismeretes, az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt mondta, a következő két évben biztosan nem lesz felvonulás a székely szabadság napján, a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte azokat – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Udvarhelyszéken Firtosmartonosban tartják a Székely Szabadság Napját
A marosvásárhelyi felvonulás betiltását követően az udvarhelyszéki Székely Tanács úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napját Firtosmartonosban tartjuk Gálffy Mihály székely vértanú szobránál. A megemlékezés a székelykeresztúri Székely Tanács szervezésében március 10-én, 16 órakor kezdődik. Felkérjük az udvarhelyszéki polgárokat, hogy támogassák a székelyföldi autonómia törekvéseket, vegyenek részt a megemlékezésen.
A Székely Szabadság Napján tiltakozzunk a jogtiprás, a felvonulás alkotmányos szabadságának korlátozása ellen!
Ugyanakkor felkérjük azokat az udvarhelyszéki önkormányzatokat, akik még nem fogadták el az autonómia petíciós határozatokat, hogy március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadják el Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Eddig Udvarhelyszéken a következő önkormányzatok fogadták el a határozatot:
Kápolnásfalu, Derzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfala, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám.
Legyen március 10-e az összefogás és a cselekvés napja! Csatlakozunk a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felhívásához, és arra kérünk mindenkit, hogy március 10-én tűzze ki a székely zászlót!
Székelyudvarhely, 2015. március 6.
Dr. Farkas Csaba, a SZNT alelnöke Thamó Csaba, az udvarhelyszéki Székely Tanács elnöke Nagy Pál, az udvarhelyszéki EMNT elnöke Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi elnöke Jakab Attila, a Néppárt székelyudvarhelyi elnöke

Erdély.ma,

Emelték a tanárok bérét
A pénzügyminisztérium zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki az ingázó pedagógusok utazási költségeit; július 1-jétől a takarítók, kapusok, karbantartók és gépkocsivezetők is számíthatnak fizetésemelésre; a pedagógusok és a kisegítő didaktikai személyzet a márciusi béremelés után szeptemberben kap újabb ötszázalékos emelést, a szakszervezetek 2016-ra és 2017-re újabb tíz-tíz százalékot javasolnak – tájékoztatott Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének háromszéki elnöke.
A pedagógusok bérének emelését a kormány és a tanügyi szakszervezetek megállapodása alapján a tavaly decemberben közzétett 83-as sürgősségi kormányrendelet szabályozza, ennek értelmében idén két lépcsőben, márciusban és szeptemberben növekszik fizetésük 5–5 százalékkal. A bérmódosítás Háromszéken 2740 oktatót és 313 laboránst, könyvtárost, könyvelőt, titkárt érint, 761 nem didaktikai alkalmazott ellenben kimarad a fizetésemelésből. A tanügyi szakszervezetek föderációja nemrég arra hívta fel a pénzügyminisztérium figyelmét: annak ellenére, hogy sürgősségi kormányrendelet írja elő az önkormányzatok kötelezettségét, hogy belefoglalják költségvetésükbe az ingázó pedagógusok utazási költségeinek megtérítését, a helyi tanácsok nem mindenike tesz eleget ennek. A szaktárca erre azzal válaszolt, hogy utánanéz, és zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki elmaradásaikat – közölte Nagy Gábor. A bizalmi elmondta, Háromszéken legalább kétszáz pedagógus nem kapja meg jelenleg az ingapénzt, de bízik abban, a pénzügyi szaktárca eljárása eredménnyel jár, és az önkormányzatok fizetnek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A BBTE rektorának toleranciakiáltványa
A szavak fontosak, mert súlyosabb sebet ejthetnek a pofonoknál és az ökölcsapásoknál! Látszólag egyszerű a képlet: Románia és Magyarország szomszédok, az előbbit csaknem 90 százalékban románok lakják (ezért Románia a neve), a másikat pedig még nagyobb arányban magyarok, ezért hívják Magyarországnak; földrajzi és történelmi tényezőkből adódóan (általános értelemben) Magyarországon románok is élnek, Romániában pedig (sok) magyar is. Mindez egyszerűnek tűnik, de valójában igen bonyolult. Mert mi – és főleg a politikusok – azt akarjuk, hogy bonyolult és néha feszült legyen.
Először is őrülten tetszik a Corbii albi portál gondolata! Azt hiszem, a világon sok rossz dolog előítéletekből és tudatlanságból, vagyis a párbeszéd és a közvetlen tapasztalat hiányából születik. A sors úgy hozta, hogy együtt élünk, s ezért meg kell ismernünk egymást, egymás nyelvét, hitét és kultúráját, hagyományát, szokásrendszerét és ideáljait. Saját értékeink megbecsülése – ha az mások lenézése és gyűlölete nélkül történik – csak jót hozhat. A magyaroknak megvannak a saját történelmi értékeik, a románoknak szintén, de meglepően sok a közös vonás, a szavaktól a tettekig, a daloktól és táncoktól az ételekig. Az emberek, embercsoportok reakciói lehetnek zsigeriek, meredekek, fakadhatnak előre gyártott érzelmekből, ám léteznek nem is gyanított mélységek, melyeket tudatosan vagy sem, de figyelmen kívül hagyunk. Mennyire fontos lenne, hogy jobban ismerjük egymást! Hány román tudja, mit írt Petőfi és Ady? Hány magyar tudja, mi a Sărmanul Dionis vagy a Dăscăliţa? Ismerjük meg jobban egymást a kölcsönös tiszteletből kiindulva, előbb az országot, aztán kultúráját, értékeit… És természetesen szükség van a két közösség egymás iránti tiszteletére. Egyszerűnek tűnik, de nem az! A Corbii albi portál által hirdetett párbeszéd azonban reményekkel tölthet el bennünket! Talán nem szeretjük meg egymást hirtelen, nem lesznek ugyanazok az ünnepeink, és nem is dicsőítjük majd kölcsönösen hőseinket, de legalább jobban megértjük, kik vagyunk, hogyan viszonyulunk a világhoz, és miért kell mindnyájunknak helyet engedni a nap alatt. Másként kockáztatjuk, hogy kihuny az értelem, márpedig, mint régóta tudjuk, ez szörnyeket szül.
Ioan-Aurel Pop
(Gând bun pentru dialog – Corbii albi/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az arrogáns hatalmi politizálás buldózerei (Magyar jogküzdelmek és a mártírok)
Már emlékezni sem lehet?
Ne legyünk restek százszor is megismételni: a módszeres betelepítés és magyar üldözés miatt Marosvásárhely román többségűvé vált. Ez nem természetes történelmi fejlődés eredményeképp alakult így. A kommunista diktatúra betelepítési politikájával, akárcsak Erdély más nagyvárosaiban, itt is arra törekedett, hogy felszámolja a város magyar jellegét, az etnikai arányokat megváltoztassa.
Az idegengyűlöletre heccelt bandák 1990 márciusában feldúlták a városközpontot. Ürügyként szolgált, hogy egy gyógyszertár épületére az akkor még magyar többségű városban felkerült a Gyógyszertár felirat. A gyűlöletkampányt valójában a február 10-ei gyertyás felvonulás, az anyanyelvű oktatásért, az anyanyelv használatának jogáért szervezett tüntetések váltották ki. A polgárháborús hangulatban megrongálták az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították. Bár a pogromnak öt magyar áldozata volt, mégis csak magyarok és romák kerültek börtönbe. Óvatos becsléssel 15 ezer magyar hagyta el a várost, melynek egyenes következménye, hogy a város élére a 2002-es választásokon román polgármester került. A szétrebbenni nem tudó Securitate háttérszervezése irányította az etnikai összecsapást, mára ugyanők jelentik be váratlanul: az anyanyelvén tanulni akaró magyar lakosság volt a vétkes. Az őshonos magyarság idősebb nemzedéke, amely gyermekkorában alig hallott román szót – a románok számaránya 1941-ben alig 3,9 százalék volt –, ma már az utcán is félve, halkan beszél magyarul. A kisebbségi sors traumái egyre nyilvánvalóbbak. Ne restelljük újólag is felemlíteni a jelentéktelennek nevezett példákat: 2013-ban pénzbírságot róttak ki a kétnyelvű terméktáblák kihelyezése miatt. Bár – hosszú törvényszéki procedúra után – 2015-ben megsemmisítették az ítéletet, de a kétnyelvűséget a Maros megyei törvényszék továbbra is kihágásnak minősítette, és figyelmeztetésben részesítette Lakó-Péterfi Tündét, amiért 2013-ban az Itthon Vagyunk Egyesület tagjai kétnyelvű terméknévtáblákat osztogattak a piacon. Más aprócska lomról, kétnyelvű feliratokról, zászlók háborújáról most ne is szóljunk. Dorin Florea polgármester megteheti, hogy a nemrég még székely-magyar többségű városban megalázza a magyar lakosságot. Nem engedélyezi a székelyek március 10-ei felvonulását, amely a mártírok emlékművétől indult volna, és a prefektúra előtt, Marosvásárhely főterén nagygyűléssel, petíció átadásával fejeződött volna be. A kezdeményezőket a „románok méltóságát” védő polgármester nemes őszinteséggel legazemberezi, mert a székely mártírokra való emlékezés jegyében tiltakozó felvonulást mernek tervezni a nemzeti elnyomás és a diszkrimináció ellen, s csodálkozik, hogy a szabad székely katonanemzet leszármazottai még mindig nem akarják elfogadni, felfogni, hogy ők szülőföldjükön megtűrtek, csak mert 1920-ban a forgandó nemzetközi politika és nemtörődömség miatt, a nemzeti önrendelkezés elvéből csúfot űzve a nagyhatalmak Romániának ajándékoztak egy túlnyomóan magyar-székely többségű régiót. Az Erdélyben berendezkedő román hatalom már az első pillanattól elvárja az alázatos viselkedést. A polgármesteri tiltás szerint emlékezni még lehet, tiltakozni nem. A legújabb rendőrségi nyilatkozat alapján azonban már emlékezni is tilos. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség vezetője szerint bűnvádi eljárás indulhat azok ellen, akik arra biztatnak, hogy a székelyek március 10-én minél többen vonuljanak a székely vértanúk emlékművéhez!
Kit érdekel a demokrácia?
S kit érdekel, hogy az idetelepítettek azzal szembesülnek, az őshonos székelység egyenlőséget, anyanyelv-használati jogot követel? Márpedig a röpke 1100 év, amikor e tájat többnyire csak székely-magyarok lakták, nem bizonyít egyebet, mint hogy a hajdani dák-római utódokat vissza kell románosítani – a történelmi igazságtétel szellemében –, mert Marosvásárhely (is) ősi román földön fekszik. A román nacionalistát érthető módon nem érdekli az olyan alapvető jog tiszteletben tartása, mint a véleménynyilvánítás, ha az sérti a román lakosság hamis történész-propagandisták és ceausiszta aktivisták formálta önérzetét, miszerint az ősi román földön jogos a román nyelv és a román politikai elit kizárólagos uralma! „ Nem igaz, hogy a székelyek őshonosak, mert a románok már a dákok korától itt élnek.” Néhány évvel korábban az egyik tévécsatornán hangzott el az a magasröptű kijelentés is, hogy a történelemoktatás nyelvének azért kell a románnak maradnia, mert ha nem, a magyar gyermekekkel elhitetik, hogy Traianus nem volt román. Horribile dictu, még elgondolni is szörnyű! Nos, a hispán generálisból lett császár, akinek katonái hispánok, talán még latinul is gyatrán beszélt, nemhogy románul.
Marosvásárhelyen semmi különös nem történik, csak folytatódik, ami a magyar és német városokban Erdély-szerte már korábban lezajlott. Miért tennének kivételt a székely-magyarok által bitorolt román földön, amelyet Székelyföldnek merészelnek nevezni? Rónai András jeles tudós – Teleki Pál munkatársa – Erdély etnikai összetételét vizsgálva megállapítja, hogy a Romániához csatolt erdélyi területeken 1910-ben a városok lakosságának 62 százaléka volt magyar, 16 százaléka német és 19 százaléka román. Milyen tűrhetetlen dolog az is, hogy 1910-ben az olyan román területen, mint Csík-, Háromszék és Udvarhely megye, a lakosságnak csupán 11,6 százaléka román nemzetiségű. Érthető, hogy miért volt oly erőszakosan sürgető e régiónak, az elmúlt években a székely nacionalisták által kitalált Székelyföldnek Romániához csatolása. Bocsánat, egyesítése!
Félretéve a keserű humort, minden Székelyföldön élő székely-magyarnak meg kell értenie, hogy a hajdani magyar városok és Marosvásárhely magyarságának sorsára juthatunk, ha a régiósítással számarányban (is) kisebbséggé válunk. Ez azt jelenti, hogy helyettünk mások döntenek még arról is, hogy emlékezhetünk-e mártírjainkra, felvonulhatunk-e őseink földjén, formálhatunk-e véleményt saját sorsunkkal kapcsolatban az elődeink alapította településeken.
De félretéve számháborút, mindennapi gyomorforgató történelmi görcsöket, nem élhetné-e a mindennapok kisembere is a maga hétköznapjait és ünnepeit, ha nem rondítanának bele óránként létküzdelmeibe a többségi politika hatalmi buldózerei?!
Kádár Gyul

Verestóy Attila is nyílt levelet írt Johannisnak (Pamflet)
politikusok sorába. Az RMDSZ-es szenátor levelében arra kérte Klaus Johannist, hogy halaszthatatlanul emelje fel szavát az erdőirtás ellen. A politikus levelét nem papíron, hanem elektronikus úton küldte el, ezzel is utalva a helyzet súlyosságára.
Verestóy mélységes aggodalmát fejezte ki az utóbbi években tapasztalt hatalmas ütemű erdőpusztítás miatt, és felhívta Johannis figyelmét arra, hogy Románia számára súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat a korlátlan fakitermelés. „Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor néhány év múlva eltűnik Románia összes erdeje” – húzta meg a vészharangot a politikus. Hozzátette: ha a fákat elpusztítjuk, valószínűleg mi is velük pusztulunk. A székelyföldi politikus szerint megengedhetetlen, hogy egyesek „druzsbával a kezükben Istent játsszanak erdeinkben”.
Verestóy különösen aggasztónak tartja az általa „Románia tüdejének” nevezett székelyföldi erdők sorsát, ahol évente több ezer köbméter fát termelnek ki a legalitás és illegalitás határán egyensúlyozó „fatolvajok”, akik a kivágott fák helyébe nem ültetnek újakat, „zöld utat” adva ezáltal az árvizeknek, az aszályoknak és a légszennyezésnek. A megszállott és elszánt környezetvédő aktivista és politikus tájékoztatta a román államfőt arról, hogy immár huszonöt éve ostromolja az illetékes román hivatalokat, de azok kettős mércét alkalmaznak: míg fellépnek az ország más térségeiben garázdálkodó fatolvajok ellen, a Székelyföldön pusztító „erdőfodrászok” esetében nem teszik ugyanezt. „A tudatos gondtalanságot népirtás céljából követik el, el akarják, venni tőlünk a tiszta levegőt, azt akarják, hogy mindannyian elpusztuljunk a légszennyezés következményei miatt” – fogalmazott felháborodott hangvételű levelében Verestóy.
„Székelyföld lakói már így is túl sokat elszenvedtek. Kétségbeesetten követelem, hogy az Elnök úr mielőbb cselekedjen, mert a jelenlegi helyzet tűrhetetlen. Ismételten kérem, emelje fel szavát az erdőirtások ellen, álljon ki erdeinkért, és hirdesse a környezettudatos élet előnyeit. Ez nemcsak Székelyföld, de az egész ország érdeke is.”
„Legyen Románia a jól kivágott erdők országa” – zárta nyílt levelét Verestóy Attila. A szenátor utóiratként hozzátette: „Ezt a harcot egyedül nem tudom megvívni!”
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felkérés
Egy közösség, amelyik nem tud emlékezni, gyökértelenné válik. Ezért arra kérek minden marosvásárhelyit, hogy 2015. március 10-én délután 5 órakor egy szál virágot és gyertyát helyezzen el a Székely vértanúk emlékművénél, ahol közösen mondjuk el a miatyánkot.
Kincses Előd
Népújság (Marosvásárhely)

Marad minden a régiben a gyógyszerészeti karon
A MOGYE-ügyben "szőnyeg alá söprik a problémát"
Sorin Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszter és Gigel Paraschiv államtitkár jelenlétében mutatta be tegnap Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora az egyetemi helyzetértékelőt 2014-re. A MOGYE fakultásainak helyzetét külön-külön értékelte, kitért a gazdasági vonatkozású eredményekre is. A beszámoló végén dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője nyílt levelet adott át a tárcavezetőnek, amelyben kérik a tanügyi törvény betartását a MOGYE-n.
Az egyetem felépítését, az oktatási programokat, a felvételivel, a rezidensvizsgával, az állások betöltöttségével kapcsolatos adatokat, az uniós projekteket ismertette dr. Leonard Azamfirei rektor, aki prezentációja végén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a román és a magyar egyetemi oktatók között továbbra is feszült a viszony, majd hangsúlyozta, hogy a 88 meghirdetett oktatói állásra benyújtott jelentkezési dosszié közül 20-at nem személyes okok miatt utasítottak el, hanem amiatt, mert nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek. Sorin Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszter sikeresnek minősítette az ismertetett eredményeket, az egyetem pénzügyi stabilitását, a vezetőségnek a hallgatókkal való jó kapcsolatát kiemelt fontosságúnak nevezte. A román-magyar oktatók közötti feszültségekre utalva ezeket az "aspektusokat" fontosnak nevezte, úgy vélte, megfelelő távolságtartással szemlélve a dolgokat, e problémákra nem olyan nehéz megoldást találni, sokkal nehezebb az infrastruktúra-fejlesztést megvalósítani. Kijelentette, meggyőződése, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) a MOGYE fejlődését szem előtt tartó, az egyetem teljes oktatói közösségének akaratát figyelembe vevő döntést hoz majd. Gigel Paraschiv államtitkár szerint a siker kulcsa az egységben és a professzionalizmusban van. A köszöntőbeszédeket követően került sor a MOGYE-emlékplakett átadására, amit Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszternek a felsőoktatásért tett érdemei elismeréseként adományoztak, majd Leonard Azamfirei rektor a oktatásügyi minisztérium kiválósági oklevelét vette át. A távozó tárcavezetőnek dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője nyílt levelet adott át.
A sajtónak nyilatkozva dr. Szabó Béla elmondta, a beadványban "a konkrét helyzetre való tekintettel" felkérik a minisztériumot és személyesen az oktatási törvény betartatásáért felelős minisztert, hogy foglaljon állást a gyógyszerészeti kar akkreditációjával kapcsolatosan. "Optimista évi beszámoló hangzott el, ahol úgy jelent meg, hogy a gyógyszerészeti kar akkreditálva van, viszont olyan számokat mutattak be, amelyek alapján nem lehet akkreditálni a kart. Ez nagyon érdekesnek tűnik... Végül volt egy homályos utalás arra, hogy léteznek azok a problémák a magyar oktatásban, amelyeket mindenki ismer. Az elhangzottakat továbbra is úgy tekintjük, mint a problémának a szőnyeg alá söprését. Tegnap délelőtt volt egy rövid tanácskozásunk a miniszter úrral, akinek az álláspontja szerint idén ugyanúgy marad minden, mint eddig, esetleg jövőre majd másképp lesz. Úgy vélem, nem a megoldásra törekednek, hanem ugyanazt a játszmát játsszák, mint az elmúlt négy évben folyamatosan. Pillanatnyilag valami ígéretet kapunk, de semmiféle intézményes garancia nincs ennek betartására, tehát semmiféle konkrétum nincs. A levelünk másik része arról szólt, hogy úgy általában a minisztériumnak legyen egy hivatalos álláspontja az egyetemmel kapcsolatosan a tanügyi törvény betartását illetően, és mellékeltük az összes beadványt, amit az elmúlt négy évben a minisztériumba küldtünk, azonban egyikre sem kaptunk választ. Ma reggel a miniszter szóbeli ígéretet tett arra, hogy írásban fog válaszolni" – jelentette ki a tagozatvezető, aki szerint a szenátusi tagok múlt heti elektronikus szavazásának eredménye alapján a gyógyszerészeti kart illetően a legújabb verzió az, hogy "egyetlen oktatási programot akkreditálnak, ami nyilvánvalóan a román lesz, román és magyar vonalakkal". "Megint kitaláltak egy olyan dolgot, ami nem létezik, hiszen a tanügyi törvény előírja, hogy minden oktatási programot nyelvenként külön kell akkreditálni. Tehát nekünk lesz egy olyan programunk, ami román és magyar is lesz. Már csak azt kellene kérdezzem: a magyarok is tanulnak románul, és a románok is tanulnak magyarul?! A román vonalon volt ellenszavazat még erre a verzióra is, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy valaki megóvja e határozatot, arra hivatkozva, hogy törvénytelen. Az folyik, ami az elmúlt négy évben: szőnyeg alá söprik a problémát" – tette hozzá dr. Szabó Béla. Ami a gyógyszerészeti karra való felvételi vizsgát illeti, a tagozatvezető szerint "felvételi lesz, csak nem változik semmi". Az évértékelőn elhangzottakra reflektálva dr. Szabó Béla elmondta, hiába van tanügyi törvény, senki nem beszélt arról, hogy a gyógyszerészeti kar esetében be kell tartani. "Sőt, elhangzott egy olyan mondat, ami engem aggaszt: a miniszter úr szerint az ARACIS-szal kell beszélni, hogy úgy kezelje a MOGYE ügyét, hogy az egyetem szükségleteinek megfeleljen. Nem a törvénynek, hanem az egyetem szükségleteinek! Ha azt nézzük, ahogy az egyetem vezetősége viszonyult ehhez a problémához, akkor megint az egyetemi autonómiába elásott patthelyzet lesz évtizedekig" – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón részt vevő szaktárcavezető lapunk kérdésire közölte: a minisztérium összességében támogatja a MOGYE problémáinak megoldását, az oktatási programok mindhárom nyelven (románul, magyarul, angolul) kiválóan működnek, de az akkreditáció nem tartozik a szaktárca hatáskörébe. "A gyógyszerészeti kar esetében a felvételi lehetséges lesz, a minisztérium támogatja mind a román, mind a magyar tagozat működését e karon, de a magyar tagozat akkreditációjának feltétele, hogy benyújtsák az akkreditációs dossziét " – tette hozzá.
Dr. Leonard Azamfirei kijelentette, egy új oktatási program akkreditációja hosszadalmas folyamat, a gyógyszerészetin a magyar tagozat esetében pedig be sem nyújthatták az akkreditációs dossziét, mivel azokat bizonyos oktatók nem töltötték ki. Az egyetem vezetése azért továbbította az ARACIS-nak a gyógyszerészeti kar engedélyezési kérelmét, amint az a jelenlegi formájában működik, hogy megszervezhessék a felvételit a gyógyszerészeti karra. Információink szerint egyes oktatók ellen az akkreditációs dosszié nem megfelelő előkészítése miatt fegyelmi eljárás indult, ám eredmény még nincs.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Államfői kitüntetés Székely Lászlónak
Államfői kitüntetést nyújtott át Gheorghe Ioan Vuşcan prefektus tegnap délelőtt a kolozsvári Székely Lászlónak. Klaus Johannis elnök januárban több holokauszt-túlélőnek adta át a Hitszolgálat Országos Lovagrendje kitüntetést, amelyet a nyugdíjas vasúti mérnök utólag, de szintén ünnepélyes keretek között vehetett át.
Szabadság (Kolozsvár)

Maros menti falvak egykori leírása
FOLYTATÁS LAPUNK FEBRUÁR 13-I SZÁMÁBÓL
Cintos
Marosbogáttól délre, az ózdi patak torkolatánál fekszik. Régen Jacinthus, Acintus, Acintos néven is előfordult. 1358-ban Lajos király Visegrádról rendeli, hogy Domokos erdélyi püspököt Acinthos birtokába visszahelyezzék. 1469-ben Báthori István erdélyi fejedelem Budáról rendeli a kolozsmonostori konventnek, hogy Baska Balázst a budai vár provisorát és Jakeh Lászlót több jószágokkal együtt Jacinthus birtokába beiktassa. 1495-ben Acintost a szebeni királybíró, Altenburg Tamás özvegye veszi meg más jószágokkal együtt. 1615. november 10-én Bethlen Gábor Acintost több Alsófehér és Torda megyei faluval együtt 10 000 forintért inscribálja Szilvási Boldizsárnak. A továbbiakban Oroszi, Szentjakab, Péterlaka és Bogáttal együtt egy birtokos kezén forog. Lakóinak száma: 70 magyar, 560 román, 45-50 cigány és zsidó, kik 149 házban 2323 hold földterületről éltek, melyből 1254 hold jó minőségű szántó és 383 hold kaszáló. Ugyanitt báró Kemény Gerő szépen berendezett gazdaságot működtetett igen jó cukorrépa termeléssel.
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Múltba nézés egy régésszel
Bármennyire is rokonszenves elméletnek tűnik, dr. Székely Zsolt egyetemi docens szerint tudományosan nem bizonyítható, hogy a székelyek a hunok utódai lennének, sokkal inkább egy, a magyarokhoz csatlakozott népcsoport tagjait, Árpád seregének előfutárait kell látnunk bennük. A sepsiszentgyörgyi régészt emellett Orbaiszék múltjáról is faggattuk legújabb könyve kapcsán.
– A régészeti források tükrében mikortól tekinthető lakottnak Kovászna városa, illetve környéke? Kik voltak az első lakói, honnan érkezhettek?
– A régészeti kutatások eredményei, valamint a szórványleletek alapján kijelenthető, hogy a város területén a legkorábbi leletek a neolitikumból (csiszolt kőkorszakból) származnak, és a Boian-kultúra anyagi műveltségét hordozzák. A Boian-kultúra Giuleşti-fázisához tartozó kerámiaedények kerültek elő.
– Melyik időszakot öleli fel a dák korszak, ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről?
– A késő vaskor, vagyis La Tène-kor anyagi műveltségét a görög források szerint géta, a latin szerint dák népességhez kötjük. Ami kronológiai szempontból a Hallstatt-kor végétől (Kr. e. 5. század) a Kr. u. 105–106-ig tart, amikor a rómaiak elpusztítják a kovásznai Várdombon található várat.
– Talált-e római jelenlétre utaló nyomokat? Régészetileg kimutatható-e valamilyen folytonosság Dacia kiürítésétől a magyarság megjelenéséig?
– Római jelenlétre utaló nyomokat találtunk a Tündér Ilona váránál, érmék, kerámiaedények kerültek elő, amelyek azt igazolják, hogy létezett kereskedelmi kapcsolat az itt élő közösségek és az akkori római világ között. Az élet folytonosságáról, biológiai folytonosságról beszélhetünk. A római Dácia kiürítése után több népcsoport megfordult ezen a vidéken, germánokról, gepidákról, avarokról, besenyőkről és szlávokról beszélhetünk. Szláv kerámiaanyag került elő Kovásznán és környékén, a közeli szomszédságában, Zabolán pedig egy késő Árpád-kori köznépi temető.
– Régészetileg mikortól igazolható a magyarság, illetve a székelyek jelenléte Orbaiszéken?
– Ez egy nagy kérdés, mivel nekünk tudományos szempontból a magyarság letelepedése, betelepedése a fontos, nem a székelyeké, mert a székelyeket jóval később, II. Géza (1141-től 1161-ig volt Magyarország királya) idejében telepítik ide a határvédelem megerősítésére. Véleményem szerint a honfoglaló magyarok itt egy még nyelvében élő, gyér szláv alapnépességet találtak.
– Régészetileg alátámasztható-e az a nézet, miszerint a székelyek már jóval Árpád magyarjainak bejövetele előtt Erdélyben éltek?
– Nem tudjuk ezt tudományosan igazolni. Én a mai napig azt tartom, hogy a székely egy türk-eszkyl eredetű népcsoport, amely csatlakozott a honfoglaló magyarokhoz. Az akkor már kétnyelvű, magyarul is beszélő népcsoport teljesen asszimilálódott. A székelyek először Nyugat–Magyarországon jelennek meg, és mi hajlamosak vagyunk elfeledkezni a nyugati székelyekről, akik Szombathely, Morávia környékén élnek, ugyanolyan nyelvjárást beszélnek. A székely és a palóc az a két magyar etnikai közösség, ami a magyarságtól elkülöníthető.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jogok és szélsőségek
Joggal háborodott fel minden jóérzésű ember azon, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat betiltotta a székely szabadság napi felvonulást, amelyen az erdélyi magyar közösség önrendelkezési joga mellett álltak volna ki.
A városháza gesztusa úgy is magyarázható, hogy korlátozzák a gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jogát, ami miatt akár fel is jelenthetők.
A város rendőrfőnökének nyilatkozatai, miszerint a tüntetésre „felbujtókat” feljelentik, illetve a tüntetési kérelmek elbírálására hivatott testület állásfoglalása, miszerint jövőre sem engedélyezik a megmozdulást, szinte már a provokáció kategóriájába tartozó gesztusok. Mintha csak azért feszítenék tovább a húrt, azért hergelnének, hogy a magyarok mindenképpen valamilyen „tiltott” megmozdulást szervezzenek, ezt követően pedig bármilyen „spontán incidens” megtörténhet – ami után a hatóságok ismét lobogtathatnák a törvényeknek fittyet hányó magyar szélsőségesekről készült felvételeket.
A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre. És nem számít, hogy provokátorokról van szó, vagy önerőből ilyen ostobák – tettükért a felelősség az esemény szervezőjét terheli.
Az RMDSZ többek között vélhetően ezért nem áll ki az idei felvonulás mellett, meg persze azért sem, mert ezzel ismét elismerné, hogy rajta kívül is jogosult bárki magyar ügyben bármilyen kezdeményezést elindítani. A vásárhelyi városházi illetékesek döntése mindemellett is tűrhetetlen, ezért indokoltak a több településen is tervezett tiltakozó megmozdulások.
A méltó válasz az lenne, ha Nagyváradtól Kézdivásárhelyig minél többen mutatnák ki tizedikén a szolidaritásukat, ahol lehet, utcára vonulva. Immár nemcsak a magyar közösséget megillető, tagjait a románokkal egyenrangú polgárokká tevő kisebbségi jogok, de a gyülekezési jog és a szólásszabadság mellett is kiállva. De csak akkor, ha ki tudjuk szorítani a saját szélsőségeseinket.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Jóvátétel a kommunizmusban meghurcoltaknak
Megkétszerezik a kommunizmusban meghurcoltak járulékát. Az erre vonatkozó módosítást a szenátus már megszavazta, a képviselőházban hamarosan plénum elé kerül, és van politikai támogatottsága.
Klárik László háromszéki RMDSZ-es szenátor (képünkön) elmondta, ezzel nemcsak anyagi támogatást, hanem erkölcsi jóvátételt is szolgáltatnak azoknak, akiket 1945 és 1989 között a kommunista rendszerben meghurcoltak, bebörtönöztek, kényszermunkára, kényszerlakhelyre ítéltek, vagy éppen elmegyógyintézetben kezeltettek, amiért fel merték emelni a szavukat az elnyomás ellen.
Klárik szerint az 1990-ben elfogadott vonatkozó törvény eddig csak szimbolikus juttatást szavatolt. A jóvátétel országos szinten mintegy hatezer személyt érint. A módosítás értelmében minden börtönben vagy kényszerlakhelyen töltött év után havi 400 lej kárpótlást fizetnek, az elmegyógyintézetben vagy házi őrizetben töltött év után havi 200 lejt. Az özvegyeknek egységesen, összesen havi 400 lejt fizetnek, az évek számától függetlenül.
Klárik arra is kitért, hogy a jogszabályt elküldte a Volt Politikai Foglyok Szövetségének, hogy véleményezzék. Többen úgy vélik, a már elhunyt meghurcoltak gyerekeinek is járna a kárpótlás, hiszen kénytelenek voltak azokban az években nélkülözni a szüleiket.
Felmerült, hogy azoknak is jár jóvátétel, akiket a Szekuritáté zaklatott, kihallgatott, nem engedték egyetemre, vagy a munkahelyén részesült hátrányos megkülönböztetésben. Klárik hangsúlyozta, vizsgálják ennek a lehetőségét, hiszen ez is meghurcolásnak minősül, ám nehéz dokumentumokkal igazolni. A megemelt összegű kárpótlást valószínűleg az év második felétől kezdik folyósítani.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Közös ünneplés előtt tárgyalnának Váradon
Nem zárkózik el az RMDSZ-szel való közös ünnepléstől az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Nagyváradon, de a politikai alakulat vezetői szerint a március 15-ei megemlékezések közös rendezéséhez nem elég a sajtón keresztül feléjük intézett felhívás, a megvalósítás személyes tárgyalást igényel.
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke csütörtökön közölte, amikor Huszár István alpolgármesteri kinevezését megszavazta a városi tanács, levélben kértek tőle találkozót, hogy a helyi magyarság ügyeit megvitassák.
„Az egyik pont épp az lett volna, hogy idén közösen ünnepeljük meg március 15-ét” – magyarázta. Személyes találkozóra eddig nem kaptak lehetőséget, az újdonsült RMDSZ-es elöljáró csak a sajtón keresztül invitálta meg az EMNP helyi képviselőit a szövetség által szervezett eseményekre. Nagy József Barna, a március 15-ei programot előkészítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi alelnöke ezt „álságosnak” tarja.
Rámutatott, hogy az EMNP helyi képviselete mellett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnökeként február 13-án ugyancsak levélben kezdeményezett találkozót Huszárral, és bár az aznapi válasz alapján az alpolgármester erre nyitottnak mutatkozott, a tárgyalásra máig nem került sor.
Csomortányi szerint a legutóbbi választáson a nagyváradi magyarság 30 százalékos támogatottságát megszerző EMNP-t immár nem lehet megkerülni, szimpatizánsaik pedig megérdemelnék, hogy az RMDSZ-képviselet találjon egy időpontot, amikor egyeztethetnek a magyarság problémáiról.
„Mindnyájan azt szeretnénk, ha több ügyben együttműködhetnénk, de megnehezíti, hogy egyesek szögletesen gondolkodnak, hogy még abból is problémát kreálnak, ha valaki EMNP-s golyóstollal írt a sajtótájékoztatójukon. Tüntetően én ma RMDSZ-es tollal jegyzeteltem, mert nekem ez nem okoz problémát, hiszen mi igenis komolyan gondoljuk azt, hogy minden magyar számít” – magyarázta Csomortányi, utalva arra az esetre, amikor az RMDSZ sajtótájékoztatóján Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök rossz néven vette, hogy egy újságíró EMNP-s tollal jegyzetelt.
Az EMNP Bihar megyei vezetője jelezte, küld egy tollat az RMDSZ-nek is, remélve, ezáltal „humorosabbra oldódik” az amúgy szomorú helyzet.
Mindezek ellenére Csomortányi szerint még bármi történhet a március 15-ei ünnepséggel, a megyei elnök ugyanis biztos abban, hogy létezik kompromisszumos megoldás, ám szerinte ehhez először személyes párbeszéd szükségeltetik. „Van egy sor feltétel. Először is olyan ünnepi megemlékezést kellene szervezni, amely politikai fényezéstől mentes. Lehetne kompromisszumot kötni, hogy mindkét fél visszalépjen ettől” – állapította meg a néppártos politikus.
Visszakérik az Olaszi temető eredeti nevét
Három pontból álló beadvánnyal fordult a nagyváradi önkormányzathoz csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Ebben két, korábban tanácsi határozattal hatályba lépett döntés megmásítását kérik. Azt szeretnék ugyanis, ha a városvezetés letenne azon szándékáról, hogy Mihály havasalföldi vajda lovasszobrát a róla elnevezett, egykori Olaszi temetőből lett parkba költöztesse, továbbá ismételten felszólították az önkormányzatot arra, hogy a zöldövezet kapja viszsza eredeti nevét, hívják Olaszi kertnek. Beadványuk harmadik pontja a korábban beígért emlékhelyre vonatkozik. Csomortányi István megyei elnök emlékeztetett, 2008 óta többször is kérték, hogy a parkban állítsanak ki egy megemlékezési helyet az ott eltemetettek tiszteletére, hiszen az egykori temető parkosításával az ott nyugvók maradványainak csupán tizedét exhumálták és temették újra, a még mindig ott nyugvók hozzátartozói pedig csak a gyepen tudnak gyertyát gyújtani Mindenszentekkor. Az egykori sírkertet a helyi tanács Ilie Bolojan polgármester kezdeményezésére Mihai Viteazul parkká keresztelte át és jóváhagyta, hogy a vajda Szent László téren álló lovasszobrát is odaköltöztessék. A felújítás alatt álló főtérre Ferdinánd király emlékműve kerülhet, de egy helyi civil csoportosulás jelenleg aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy a városalapító lovagkirályról is készítsenek oda szobrot. A nagyváradi római katolikus püspökség ezzel szemben a már meglévő, Szent Lászlót ábrázoló barokk kőszobor főtéren való felállítását kérte az önkormányzattól.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nem mondtak le Marosvásárhely „visszaszerzéséről"
Zárta sorait a marosvásárhelyi RMDSZ, és úgy tűnik, hogy sikerült megoldani a szervezetben régóta húzódó belső konfliktust. Ez megteremtheti a lehetőséget arra, hogy jövőre megpróbálják ismét „visszaszerezni” a várost – hangzott el a Kelemen Hunor résztvételével tartott lakossági fórumon.
Nemkívánatos kéthónapos folyamatnak tettünk pontot a végére, bebizonyítottuk, hogy a közösség érdekében félre tudunk tenni mindent – válaszolta a sajtó érdeklődésére Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a csütörtök délutáni Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülése után. A Vass Levente nevével fémjelzett „belső ellenzék” három alelnöki tisztséget kap a városi szervezetben, illetve négy kongresszusi küldöttjük lesz. A hírt Vass Levente is megerősítette.
A marosvásárhelyi szervezeten belüli konfliktus a legutóbbi önkormányzati választásokig nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az RMDSZ-nek 2012-ben sem sikerült elnyernie a polgármesteri tisztséget. A városi szervezetet időközben feloszlatták, majd újjáalakult, ekkor került az élére Peti András alpolgármester is. Csakhogy egy RMDSZ-es csoportosulás nem ismerte el az új szervezet legitimitását, és egy fajta belső ellenzékeként tevékenykedett tovább. A Vass Levente által vezetett csoportosulás legutóbb tisztségeket és kongresszusi helyeket kért a szervezettől, ám ezt Peti Andrásék egy darabig elutasították.
Évet értékelt Peti András
A TKT-ülést követően a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot tartottak, amelyre meghívták Kelemen Hunor szövetségi elnököt is. Az eseményen jelen voltak és szót kaptak a történelmi egyházak képviselői, a magyar iskolák vezetői, majd a civil szervezetek és a politika iránt érdeklődő civilek szóltak hozzá az elhangzottakhoz.
A média is hozzájárult ahhoz, hogy az egymással szemben álló felek kiegyezzenek – mondta a fórumon Peti András a helyi RMDSZ egy éves tevékenységét kiértékelő beszédében. A szervezet megújulása után két évvel az elnök úgy látja, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tenniük. Az eredmények között az utcanévtáblák és tanintézmények kétnyelvűsítését említette, az új magyar iskolát, illetve azt, hogy segítették a vállalkozókat a hiteltanácsadásban.
„A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását” – fogalmazott Peti. A kudarcok között a városi szervezet elnöke azt emelte ki, hogy nem sikerül megszólítani a marosvásárhelyieket. Két évvel ezelőtt 18 ezer ember maradt melegvíz nélkül, a tiltakozó akción 37 személy vett részt, ahogy a nemrégiben meghirdetett fakivágásokkal kapcsolatos nyilvános vitán csupán egy személy jelent meg.
„A bizalom visszaszerzése a legfontosabb”
Ami a 90-es években volt, nem fog visszatérni – kezdte beszédét Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az embereknek a politikába, a politikusokba vetett bizalmát vissza kell szerezni. Az nem baj, ha vannak viták, ha vannak nézeteltérések – hangsúlyozta, de a közösség bizalmának a visszaszerzése a legfontosabb. Nagy kihívásnak nevezte, hogy képes-e az RMDSZ úgy politizálni, hogy a közösség érezze, érte dolgozik a szövetség.
„2015-ben azt kell megérteni, hogy mi magunknak kell megváltoznunk, az alázatot kell visszahozni, a reális problémákra, közösségi kérdésekre kell hosszú távon jó megoldásokat találni” – mondta Kelemen, hozzátéve, hogy a jövőben esedékes parlamneti választásokon szükség van azokra, akik elfordultak, azokra is, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. A szövetségi elnök szerint nagy tartalékai az RMDSZ-nek a városokban vannak, őket kell megszólítani, hogy eredményesek legyenek az önkormányzati választások.
Kelemen Marosvásárhelyen azt tekintené eredménynek, hogy a helyi magyarok közös erőfeszítéssel „visszaszerezzék a várost” és az RMDSZ erős frakciót létesítsen. Ehhez szerinte megfelelő jelölt kell, olyan személy, akiben a marosvásárhelyi magyarok, illetve a románok egy része is megbízik. A megyét is vissza kell szerezni – hangsúlyozta Kelemen.
A belső ellenzéki csoport akkor jött létre, amikor a két évvel ezelőtt az új városi szervezet alakuló ülésén csak azok vehettek részt, akik regisztráltak, illetve újból beiratkoztak az RMDSZ-be. Az a több mint hatszáz személy, akik nem értettek egyet ezzel, illetve újból iratkoztak volna, de már nem volt rá lehetőségük, az alakuló gyűléssel egy időben egy másik helyszínen gyűltek össze. Azoknak az embereknek jórésze nem iratkozott vissza az RMDSZ-be, de más pártba sem – hangzott el a csütörtök esti fórumon.
Bőven hangzottak el bírálatok
A hozzászólások sorát Papp Mária kezdte, aki 23 évig volt az RMDSZ helyi szervezetének egyik alapembere. Ő a megyei szervezet elnökét bírálta. Ezután Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője, Nagy Géza, az RMDSZ egykori aktivistája, Barabás Miklós, a Kétnyelvű Marosvásárhely szervezet szóvivője kért szót. Barabás azzal minősítette az RMDSZ tevékenységét, hogy összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát sikerült kihelyeznie, majd feltette a kérdést, mire van szükség ahhoz, hogy a városban a kétnyelvű utcanévtáblák ügye megoldódjon.
Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba, Koreck Mária követték egymást a hozzászólók sorában. Gál Éva azt hangsúlyozta, hogy „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, utalva arra a két évvel ezelőtti esetre, amikor az SZKT-ülésen őt és a csapatát tették felelőssé a marosvásárhelyi helyhatósági választási kudarcért. A fórum végén Brassai Zsombor válaszolt a kérdésekre, leginkább az őt ért vádakra. „Őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez” – fogalmazott. Peti András nem óhajott hozzászólni, majd Kelemen Hunor értékelte a hallottakat és válaszolt az elhangzott kérdésekre, gondolatokra. „Mindenkire szükség van. Andrásra is és Leventére is, a hátországra és a hálózatokra is, amelyekről Gál Éva beszélt, és amelyek két évvel ezelőtt megszűntek” – jelentette ki.
Antal Erika
maszol.ro

Egy csapásra lecsökkenhet a nagyváradi magyarok aránya
Útjára indította csütörtökön a Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését népszerűsítő kampányt Ilie Bolojan nagyváradi és Lucian Popuş váradszentmártoni polgármester. Mindkét településen május 10-én szervezik meg az erről szóló népszavazást.
Ha mindkét referendumon érvényes eredmény születik az igen válaszok többségével, akkor 2016. január 1-től az önálló Váradszentmárton eltűnik a térképről, és a községközponthoz tartozó falvakkal (Betfia, Váradcsehi, Rontó és Kardó), valamint a két népszerű fürdőhellyel, Félixfürdővel és a ma Május 1. nevet viselő egykori Püspökfürdővel egyetemben Nagyvárad részévé válik.
A lépésnek azonban lesz egy mellékhatása is. Az egyesülés révén a magyarság számaránya a jelenlegi 25-ről 22 százalékra csökken Nagyváradon. Ezt Ilie Bolojan újságírói kérdésre meg is erősítette a sajtótájékoztatón.
A fejlesztéssel érveltek
A kampány beindításakor elsőként a nagyváradi polgármester érvelt a két település egyesítése mellett, többek között egy európai uniós tanulmányt idézve, amely szerinte a nagyobb városok gyorsabb ütemű fejlődését igazolja. Bolojan szerint elválaszthatatlan Nagyvárad és környező települések fejlődése, mert – bár a megye 163 ezer alkalmazottjából 103 ezer Nagyváradon dolgozik – 25 százalékuk nem itt él.
Lucian Popuş elmondta, hogy Váradszentmárton a 10 363 lakójával és 6 175 hektárnyi területével járul hozzá a város növekedéséhez. A község elöljárója maga is hangsúlyozta: meggyőződése szerint az általa vezetett településnek is szüksége van a fúzióra.
Március 9.–április 15. között tájékoztató kampányt, április 15.–május 8. között pedig mozgósító kampányt tartanak, a két önkormányzat március végén fogadja majd el a vonatkozó határozatokat. Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre sem árulta el egyelőre ezek költségeit, mint mondta, utólag minden adatot megadnak majd.
A referendum érvényességének feltétele, hogy Nagyváradon legalább 57 ezren megjelenjenek az urnáknál, és legalább 47 500-an igennel szavazzanak. Szentmártonban legalább 2500 szavazóra és 2050 igen szavazatra van szükség ahhoz, hogy a fúzió létrejöhessen. Nagyváradon egyébként 143, Szentmártonban 8 szavazókörzetet alakítanak majd ki.
A nagyváradi polgármester a maszol.ro kérdésére elmondta, hogy ha a referendum érvényes, kezdeményezik az a két település egyesítéséről szóló törvénytervezetet, s ez esetben várhatóan 2016. január 1-től olvad össze Nagyvárad és Szentmárton. Ha pedig most bármilyen okból megbukik a referendum, évekig szóba sem kerülhet a újra a fúzió.
Kételyek
Ilie Bolojan ismertette egy már elkészült felmérés részeredményeit is (ennek teljes értékelését és nyilvános megválaszolását jövő keddre ígérték), amelyek azt mutatják, hogy akadnak kételyek a közigazgatási egybeolvasztással kapcsolatban. Nagyváradon kevesebben tudnak a referendumról, mint Szentmártonban – a megyeszékhelyen a megkérdezettek fele, a községben kétharmaduk –, a városban a jelenléttel lehet probléma, míg a községben az igenek számával.
Az előnyök között például az egységes közszállítást és turisztikai fejlődést említették a kérdezettek. A nagyobb adóktól és illetékektől mind a váradiak, mind a szentmártoniak tartanak, előbbiek azért, mert a büdzséből a községet is akarják majd fejleszteni. A szentmártoniaknak és a falvakban élőknek a jövendőbeli állattartás jelenthet gondot.
Február végén elindult a www.referendumoradea.ro című oldal, melyen a referendumot népszerűsítik, többek között a „Ritkán van esély megváltoztatni a történelmet” és a „Május 10., egyszeri és megismételhetetlen esély Nagyváradnak” szlogenekkel kampányolnak az egyesítés mellett.
Tavaly jelentették be az ötletet
A két elöljáró valamivel több mint egy éve, 2014. február 20-án jelentette be nyilvánosan a két település közigazgatási egyesítésének tervét. A bejelentéskor még tavaly novemberre tervezték a referendumot, a népszavazás megszervezéséről szóló határozatot az RMDSZ-frakció tartózkodása mellett tavaly júniusban hagyta jóvá a váradi önkormányzat.
Tavaly júliusban az RDMSZ-esek nemmel szavaztak a két település egybeolvasztásának stratégiájára, ekkor már 2015. május 10-ét jelölték ki a népszavazások időpontjának. Az idei szervezés azért is előnyösebb, mert időközben lecsökkent a népszavazás érvényességi küszöbe.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

KOCSIS TÜNDE: SZERZETESRENDEK ÉS SZÍNJÁTSZÁS
A Játéktér 2014. őszi számából
Bodó Márta Iskola és színház című könyvéről[1]
Amikor a szerzetesrendekre gondolunk, a színjátszás talán az utolsó dolog, ami eszünkbe jut róluk. Közvetlenül valóban nem jellemző a szerzetesekre, de egyféleképpen mégis életük része lehet(ett) a színjátszás. Felfedezték ugyanis, hogy milyen hálás eszköze a nevelésnek, így szerzetes tanárokként darabszerzők és rendezők kerültek ki soraikból.
Bodó Márta Iskola és színház című kötete a 2007-ben megvédett doktori dolgozata egyik részének szerkesztett változata.[2] A cím és az alcím ‒ Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe ‒ talán a könyv legeredetibb tartalmi részét nem említi, mégpedig azt, hogy milyen mértékű és minőségű volt Erdélyben a katolikus férfi szerzetesrendek által vezetett oktatási intézményekben az iskolai színjátszás, és milyen szerepet töltött be a nevelés területén. E konkrét, kissé szerteágazó, ám mégis egységes kutatást alaposan vezeti fel a kötet első része, amely a nevelés elméletének és gyakorlatának alakulását követi nyomon az ókortól napjainkig, illetve rámutat arra, hogy a keresztény neveléselméletben milyen helyet foglal el a dramatikus gyakorlat.
A kötet erénye, hogy a szerző a (köz)ismert történelmi, neveléstudományi, helytörténeti, irodalomtörténeti, filozófiai stb. adatok és elméletek között olyan ismereteket „csepegtet” el, amelyek érdekesek és újszerűek lehetnek. Ezt közvetlen, a tudományos értekezés normáit tiszteletben tartó, mégis gördülékeny nyelvezeten teszi.
Kíséreljük meg hát, hogy Angi Istvánnak a kötet előszavaként szolgáló összefoglalója után ‒ a kötetből szemelgetve ‒ egy másik összefoglalót is az olvasók elé tárjunk.
Bizonyára újdonságként hat sokunk számára, hogy kik voltak az első pedagógusok. Amikor a rómaiak meghódították Görögországot, sok ezer művelt görög polgárt hurcoltak Rómába rabszolgának. A gazdag római családok drága pénzért megvásárolták és gyermekeik tanáraiként „hasznosították” őket. Ezeket a rabszolgákat nevezték pedagógusoknak ‒ görögül: ’gyermekvezető’. A szegényebb rómaiak csemetéit az iskolákban ugyancsak (felszabadított) görög rabszolgák tanították, s amíg a gyermekek naponta hat órát zsámolyukon ültek kezükben viasztáblácskával, előttük ült a tanító a támlás karosszékben, amit katedrának neveztek. (26.)
A szerző részletesen leírja a történelmi, művelődési korok világképét, s hogy ezekhez hogyan hasonul, ezeket miként „táplálja” a nevelés és a színház.
Már ebben a neveléstörténeti részben találkozunk a három, Erdélyben is jelentős szerzetesrend „nevelésfilozófiájával”.
Loyolai Szent Ignác Jézus Társaságát, az ún. jezsuita rendet missziós céllal hozta létre, de hamar rájött, hogy a messzire küldendő térítő papnövendékeket hatékony eszközökkel nevelni kell, emiatt hangsúlyt fektetett az oktatás kidolgozására. (48.) Szent Ignác szerint a diákoknak tanulmányaik során kell a keresztény értékeket magukba szívniuk. A Ratio Studiorumot, ezt az első, világszerte alkalmazott, alaposan kidolgozott tanítási rendszert első ízben 1586-ban a rend tanügyi szakértői dolgozták ki. Kezdetben a tanítási program az átlag reneszánsz iskolákéhoz hasonlított: a latin ékesszólás fejlesztését hangsúlyozta. „Modern” oktatási programja volt: a diákok aktivizálására törekedett, a kíváncsiság felkeltésére a tananyag tanításának változatos módszertanával. (55.) A hangsúly a humán tárgyakra, a szabad művészetekre és a tudományokra került, a klasszikusok tanulmányozására. Továbbá a kritikus és önálló gondolkodás, a hatásos beszéd, a meggyőző és szép írás is fontos helyet kapott benne, miként a testmozgás, a játék és a szórakoztató feladatok is. (59.) „A Ratio Studiorum előírta a növendékpapok és tanárok dramaturgiai képzését, a színielőadások rendszerességét a rend iskoláiban, megszabta az előadások számát, tisztázta azok körülményeit.” (107.) 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatásának évében a magyar korona fennhatóságához tartozó területen 42 jezsuita intézmény létezett. (61.) Ezekben több mint 8000 diák tanult. A reáltantárgyakat és az idegen nyelveket az iskolai órákon kívül tanították.
A Ferenc-rend a 13. században telepedett le magyar földön, de nem volt tanításra szakosodott rend, csupán a rendtagok képzésére, a hagyományos klerikus műveltség elemeinek elsajátít(tat)ására fektette a hangsúlyt. Latintudás, imák, zsoltárok, liturgikus ismeretek, hitszónoki feladatok – s noha kevesebb hangsúlyt kapott a (zsoltár)éneklés, éppen az erdélyi, csíksomlyói kolostor mégis élen járt Kájoni Jánosnak az éneklés egységesítésére tett törekvései által. Ennek foglalatja a Cantionáléja. (50.) Erdélyben a ferenceseket a történelmi események (mégis) iskolaalapításra késztették. Így a reformáció után alapították csíksomlyói iskolájukat, amely kiemelkedő szerepet töltött be a vidéken. Saját ferences iskolatípusuk, tanrendjük viszont nem volt, az éppen uralkodó iskolatípus mellett kínálták a hitbeli alapismereteket. Az erdélyi ferencesek tanítási módszere is a Ratio Studiorum volt 1751-ig, amikor lett saját tanítási rendjük is, de 1773-ban Mária Terézia tanügyi rendelete, a Ratio Educationis ‒ amely, kötelező lévén, egységesítette az iskolatípusokat – a saját jelleget háttérbe szorította. „A 17. században indult szervezettebb, tudatos formában a ferences oktatás.” Ez a hittudomány és a bölcselet mellett kézimunkát, rendtörténet-ismeretet, orgonálást, gregorián éneklést tanított, és persze a szertartásokra vonatkozó ismereteket. Továbbá német nyelvet. (53.)
A piaristák még az alapító életében, 1642-ben megtelepedtek magyar földön, a felvidéki Podolinban. Az önálló magyar rendtartomány pedig 1717-ben alakult meg. Ebben az évben telepedtek le Erdélyben, Besztercén; 1725-ben Nagykárolyban, 1730-ban Máramarosszigeten, 1741-ben Medgyesen, 1751-ben Szentannán. 1776-ban Mária Terézia megbízásából ők vették át a jezsuiták intézetét. (67.) „José de Calasanz, az előkelő, de elszegényedett aragóniai család sarja hivatását Róma szegénynegyedeit látva ismerte fel.” Ingyen kezdte tanítani a szegényebb családok gyermekeit, sőt, utcán kallódó gyermekeket, kezdetben elsősorban hitbéli ismeretekre – később kegyes iskolának nevezték el az iskoláit, melyek az ingyenes népoktatás elindítói lettek. (63.) Az iskolát adományokból tartották fenn, és az alapismeretek átadása volt a cél: írni, olvasni, számolni tanítottak, és a leglényegesebbre, a hitigazságok átadására törekedtek. A piarista iskolában „minden pedagógiai tevékenység formai elve, alapvető jellege a vallásos, hívő lelkület, a pietas”. (64.) A szegényebbek keveredtek jobb módúakkal, sőt, nemesi származásúakkal is – ez észrevétlenül is szociális gondolkodásra, érzékenységre nevelte az utóbbiakat. Saját használatra kapott tankönyvük volt, ami újdonság volt abban a korban. (66.) A piarista iskolák számára fontos volt, hogy a diákok a matematika és a természettudományok terén is képzettek legyenek.
A szerző egy piarista szerzetes tanár kapcsán kitér egy érdekes jelenségre: a 18. században megfigyelhető „házi színház” gyakorlatára. A piarista történész, irodalmár, drámai párbeszédszerző Bolla Márton házi tanítója volt gróf Bánffy György erdélyi főkormányzó két fiának. A gróf és felesége a Kinderfreund című gyermekfolyóirat magyarra fordításának megrendelői és támogatói. Ebben egy házi használatra szánt színdarab is található. Bár e darabokat inkább olvasásra szánták, de olykor a családnak, ismerősöknek elő is adták őket a gyerekek. Témájukat a mindennapi életből merítették, céljuk az etikai-erkölcsi hatáskeltés volt, a megkívánt viselkedésminták játékos begyakorlását tették lehetővé. Fiú- és lánygyermek egyaránt játszhatott bennük.[3] (76.)
A gazdag forrásanyag, a számos idézet és példa a kutatás szakszerűségét igazolja, amelyek mellett – nem tolakodó módon, de – érezhető a szerző kiállása a keresztény hit és a katolikus iskolák mellett. Továbbá a kötetnek nyilvánvaló szándéka az is, hogy promoválja az iskolai színjátszást számos haszna és szépsége miatt, ily módon nemcsak a múltat sorjáztatja (példaként), hanem a jövőre is hatással kíván lenni.
A kötet második tartalmi egysége a kolozsvári jezsuita (később piarista), a csíksomlyói obszerváns ferences, a kantai minorita gimnáziumok és a gyulafehérvári Majláth-gimnázium vonatkozásában tekinti át az iskolai színjátszásnak az oktatás és nevelés folyamatában betöltött szerepét. (89.) Ezt a képet egészíti ki az iskolai színjátszás vonatkozásában megvizsgált két jelentős, a két világháború között megjelent folyóirat: az Erdélyi Iskola és a Jóbarát.
A protestáns kollégiumok korábban elkezdték a drámajátszást, mint a jezsuiták, ám a jezsuiták által előadott darabok rövid időn belül a legdíszesebb körülmények közt bemutatott játékok lettek. (106.) A témákat a történelemből, a latin és görög klasszikusokból, külföldi missziókból, a szentek életéből és a helyi hagyományokból vették. Többségüket a jezsuita tanárok írták. (107.) Indián tematika is került a hazai fiúk elé, a Dél-Amerikát megjárt jezsuita tanárok jóvoltából. De Afrikából, Indiából, Kínából is sok színpadi történet származott. (108.) A színielőadásokat a retorikai képzés kiegészítéseként fogták fel. Retorikai tankönyvként Cypriano Soarez (1524‒1593) jezsuita retorikáját használták a kolozsvári iskolában is, mely érthető formában dolgozta fel az antik retorika nagyjait. (110.) A jezsuita iskolai színjátszás mennyiségében is jelentős: a magyarországi jezsuitáknál (még mindig csak töredékesen feltárt, de így is) több ezer a színielőadások száma. (115.) S emellett a legjobb európai színdarabtermést is közvetítették az antik szerzőktől a modernekig. (116.) „Illei János jezsuita Tornyos Péter című farsangi témájú komédiája volt az egyike az elsőknek, amelyeket az iskolai előadás keretein kívül, immár hivatásos társulat is előadott.” Érdeme a darabnak ízes, népi fordulatokban bővelkedő magyar nyelve. (156‒157.)
A piarista iskolák előbb és nagyobb mértékben használták az anyanyelvet, mint a jezsuiták, ez pedig a szélesebb körű sikert, befogadást tette lehetővé. (122.) Náluk jellemző volt a hazafias érzület, továbbá szép hagyománya volt a zenei oktatásnak és a kórusvezetésnek. (121.)
Kolozsváron Pállya István volt az első iskolaigazgató 1776-tól 1782-ig, maga is iskoladráma-szerző, és neki is szerepelt darabja az első hivatásos színtársulat(ok) műsorán. Kolozsváron Janovits Jenő 1900-ban ismeretterjesztési és közönségnevelési céllal diákelőadásokat kezdeményezett, és partnerekre akadt a kolozsvári piarista iskola szerzetes tanáraiban. Magyar drámatörténeti előadások című sorozatában 1911‒12-ben 26 magyar színművet nézhettek meg az érdeklődők. A diákoknak a színházi matinékat előadások vezették fel, amelyeket a város neves személyiségei és saját tanáraik tartották. (175.)
Érdekességszámba mehet, hogy a piarista önképzőkör 1901‒02-ben Pázmány Péter nevét vette fel; ekkor volt Kuncz Aladár VII. osztályos diákja a kolozsvári gimnáziumnak, az önképzőkör keretében ő is tevékenykedett. (140.)[4]
A csíksomlyói ferenceseknél is maguk a tanárok írták a misztériumos színdarabokat. Olykor sokan, némely darabban 120−130-an is szerepeltek, és nagy hallgatóság előtt adták elő őket az iskola színháztermében vagy a Kis-Somlyó-hegy oldalán. A Mária-társulat gondoskodott a „Csíksomlyón előadott darabok lejegyzéséről, díszletekről-jelmezekről, tagjai a darabokban szereplő diákok s az ezeket rendező tanárok”. (91.) A vallásos műfajok voltak túlsúlyban: így a (nagypénteki, nagyszombati) passiók, misztériumok és moralitások. A csíksomlyói passiók jellegzetessége: a Máriával kapcsolatos jelenetek nagy száma mellett az apokrif jelenetek sokasága. Szívesen szerepeltettek a darabokban ördögöket és egyéb allegorikus alakokat is, valószínűleg a szórakoztatás céljával, valamint ez a barokk világkép beszüremkedése a passiók szövetébe. Továbbá – nem is annyira meglepő módon – sok bűnös ifjút megjelenítő kép is bekerült az „itteni” passiókba. A versben íródott passiók nem jelenetekre, hanem stációkra tagolódnak, a keresztútjárás tizennégy stációjához hasonlóan, s „minden állomásnál a drámaszöveg előadását megakasztja egy bűnbánati ének közös előadása”. (95.) A passiók hatásosságát mutatja egy szóhagyományban fennmaradt eset, amikor az ifjak annyira megjelenítették a szereplő személyeket, hogy egy nagypénteki előadás alkalmával a felindult nép Pilátust és a keresztre feszítő zsidókat meglincselte. (102.) Pünkösdkor inkább világi témájú vagy hősies történelmi darabokat mutattak be. Összesen 98 dráma maradt meg, ezekből 67 magyar nyelvű.
A kantalai minorita drámák összegyűjtése, kiadása és vizsgálata Kilián István érdeme. (103.) 18. századi magyar szövegekről van szó: 11 vallásos (moralitás, misztériumjáték, passió, dramatizált bibliai história, dialogizált újszövetségi példabeszéd és szentek életéről szóló darab) és 9 profán témájú (világtörténeti dráma, szerelmi, féltékenységi dráma, istenparódia, társadalmi bohózat, szatíra). A minorita iskolák a jellemfejlesztés mellett a közönség nevelését és szórakoztatását is célul tűzték ki. A társadalmi szatírák ugyanis a környék közéletét, közösségi visszásságait figurázzák ki. Ez azért is volt fontos, mert a nem katolikus többségű város más valláson levőket is igyekezett megszólítani. (104‒105.) A minoriták diákjai és iskolai előadásainak nézői is a szegényebb, falusi, kisvárosi rétegből kerültek ki.
A gyulafehérvári Majláth-gimnázium[5] Vörösmarty önképzőkörében is zajlott színjátszás; itt mindvégig elsöprő többségben voltak a vidám, tréfás darabok, jelenetek, monológok, és elenyésző volt köztük a vallásos, erkölcsnemesítő előadások száma. (154.)
Az Erdélyi Iskola című lapot oktatási-népnevelési szándékkal a keresztény pedagógusok iskolai munkájának segítésére és a népművelés támogatására létesítette 1933-ban Márton Áron akkori kolozsvári katolikus pap, egyetemi lelkész és György Lajos egyetemi tanár. Az 1944-ig működő lap évi négy füzetben jelent meg. (160.) Fontosnak tartotta a népi színjáték hagyományának gyűjtését és közlését. De az iskolai színielőadások mikéntjére vonatkozó elméleti cikket is közölt, előadásra ajánlott szövegek, összeállítások, népi darabok mellett. (163.) A szavalókórus divatja már az első szám hasábjain kirajzolódott. Gyakorlati útmutatást kapott a műkedvelőcsoport-vezető, hogy mikor hasznos megoldás a szavalókórus, és szavalókórusra dramatizált, alkalmazott verseket is ajánlottak a lap szerzői. (170.) A II. világháborúig nagyobb divat volt a színdarabok előadása, a 40-es években a versmondás lett hangsúlyosabb és a karének, a zenei számok.
A Jóbarát című, katolikus szellemiségű ifjúsági lap hasábjain az erdélyi (katolikus) iskolák életéről, a cserkészmozgalomról, az Erdély-szerte működő Mária-társulatok[6]tevékenységéről és a diákok szépirodalmi szárnypróbálgatásairól értesülünk. Köztük nem ritka a színielőadás híre, de a színikritika és a színdarabközlés sem. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban volt, amelyet a piarista rend vezetett.
Hálásak lehetünk a szerzőnek az összegyűjtött anyagok gazdagsága és színessége miatt. Elkelne egy vagy több hasonló kutatás a protestáns iskoladrámák és iskolai színjátszás témájában is, hogy a leírtakat kiegészítve teljesebb képet lássunk az erdélyi iskolai színjátszás múltjáról.
A szerzővel egy helyen nem értünk egyet. Állítása szerint a „bukaresti, zsidó gyökerű Moreno kifejlesztett egy mára elterjedt módszert, amelynek »felfedezése« keresztény keretek közt sokkal korábban megtörtént, csupán a megfelelő népszerűsítést szolgáló eszközei hiányoztak (vagy nem is alkalmazott ilyeneket) ahhoz, hogy a pszicho- és bibliodráma, a drámapedagógia és más »újító« módszerek egy-egy keresztény szerzetes- vagy iskolahálózat nevét viseljék”. (193.) Amit Jakob Levy Moreno megalapozott, ti. a pszichodrámát, az mára egy módszertanilag alaposan kidolgozott terápiás önismereti módszer. A bibliodráma ugyancsak szigorú keretekkel és sajátos módszertannal bíró önismereti csoportfoglalkozás. Hogy mindkettő dramatikus eszközökkel dolgozik, és hogy a bibliodráma bibliai történetek és személyek megjelenítése által „tart tükröt”, az még kevés ahhoz, hogy egymás mellé tegyük e célirányos módszereket a szerzetesek által vezetett iskolai színjátszással. A népszerűsítés tehát nem mérvadó ez ügyben. Ezek a 20. század második felében elterjedt „újító” önismereti módszerek a hatékonyságuk miatt terjedtek el és vívták, illetve vívják ki maguknak a népszerűséget. Ez természetesen semmit sem vesz el a szerzetes iskolákban zajlott színjátszó tevékenységek érdemeiből, a vitathatatlan önismereti és személyiségfejlesztő jellegükből.
Egy – a könyvben talált – idézet parafrazálásával zárjuk a kötet, a szerző, a recenzáló és az olvasó „együttműködését”, maradva azzal a tudattal, hogy a színház a társasjáték egyik legszebb (és tegyük hozzá: legfejlesztőbb) formája…[7] (167.)
[1] Bodó Márta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe. Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2009.
[2] A doktori dolgozat másik részét az Egyház és színház c. kötet tartalmazza (Verbum, Kolozsvár, 2012).
[3] Abban a korban csak a fiúk fellépése dívott. A Ratio Studiorum egyenesen előírta, hogy csak fiúk léphetnek fel, és még a női arcfestés és a női kosztümök is tiltottak voltak. (76.)
[4] Egy másik, talán ma már meglepő adat: Kolozsvár lakossága 1890-ben 81,2%-ban magyar, 1900-ban 85,4, 10,8%-ban román, 3,2%-ban német. „Viszont a nem magyar nyelvűek 95,4%-a beszélt magyarul! A színház nem valami ellenében volt nemzeti, hanem a magyar kultúra ápolása és terjesztése érdekében.” (144.)
[5] Ez maradt a kommunista uralom idején az egyetlen katolikus iskola Erdélyben.
[6] „A Mária-kongregáció a katolikus ifjakat tömörítő ifjúsági szervezet volt, hitbuzgalmi és kulturális-önképzési jelleggel. Minden csoportja foglalkozott alkalmi színielőadással.” (176.)
[7] A pontos idézetből részlet: „A színház mint a társasjáték egyik legszebb formája…” Forrás: R. Hajek Sárának az Erdélyi Iskola 1936. novemberi számában megjelent írása.
Transindex.ro

Florea: helye van a megemlékezésnek, de nincs szükség szélsőségesekre
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere eszerint bárki méltósággal leróhatja kegyeletét március 10-én Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. A polgármester ugyanakkor azt üzente a szélsőségeseknek, hogy maradjanak otthon.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a székely vértanúk emlékművét őrizni fogják a kivégzés évfordulóján. Hozzátette: az emlékművet megtisztították, és mint minden évben, köréje homokot és kavicsot szórtak, hogy ne legyen sár.
„Az egyszerű emberektől az egyesületekig bárki nyugodtan elmehet az emlékműhöz, hogy méltósággal lerója a kegyeletét a nagy elődök előtt” – jelentette ki a polgármester. Florea utalt arra, hogy a közösségi portálokon felhívások jelentek meg, amelyekben arra biztatják az embereket, hogy menjenek Marosvásárhelyre tiltakozni a székely szabadság napján.
„Nem engedélyezek semmiféle felvonulást szélsőségesnek és exhibicionistának, hogy azt higgyék, Marosvásárhelyen elérkezett a mennyország a szélsőségesek és a semmirekellők számára. Maradjanak csak otthon, és ott szervezkedjenek” – idézte az Agerpres hírügynökség a polgármestert. Korábban a polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség főnöke, Valentin Bretfelean az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy fel fognak lépni a felbujtók ellen, ha tömeg gyűl össze az emlékműnél március 10-én.
A Székely Szabadság Napja rendezvényen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – a marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Az idei székely szabadság napján az SZNT Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Firtosmartonoson tart tiltakozó megmozdulásokat.
MTI
Székelyhon.ro

Visszaszereznék a vásárhelyi polgármesteri széket
Ülésezett Marosvásárhelyen az RMDSZ Területi Képviselők Tanácsa, ahol döntés született arról is többek közt, hogy a Vass Levente-vezette belső ellenzék három alelnöki funkcióhoz jut a városi szervezetben és négy kongresszusi mandátumhoz.
A Kultúrpalota kistermében lakossági fórum követte csütörtök este a TKT-ülést, ahol Nagy István műsorvezető szólította sorra színpadra a hozzászólókat. Elsőként Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, a városi szervezet elnöke ismertette azt a tevékenységet, annak eredményeit és kudarcait, amit a szervezet elért az utóbbi egy esztendőben. Arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az a füzetecske, amit mindenki kézhez kapott, mikor belépett a terembe, csapatának lelkes munkáját, hétköznapjainak eredményét tartalmazza, azt, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tennie. Ahogy a nyomtatványban olvasható: „A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását”. Az eredménytelenségek témakörben Peti azt fájlalta a leginkább, hogy a város lakóit egyre nehezebb megszólítani, a közös ügy érdekében mozgósítani. Példaként azt a két évvel ezelőtti esetet hozta fel, amikor Marosvásárhelyen 18 ezer ember maradt meleg víz nélkül, de a tiltakozó akcióra alig jött el 37 személy. Mint ahogy a nemrég meghirdetett, a zöldövezeteket érintő nyilvános vitán is mindössze egyetlen egy személy jelent meg a civil társadalom részéről.
Visszaszerezni a bizalmat
A bizalom visszaszerzésének jelentőségét hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki a TKT utáni lakossági fórumon valamennyi hozzászólást meghallgatta, a végén pedig igyekezett minden kérdésre, felvetett problémára választ is adni. A szövetségi elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy vissza kell szerezni az emberek bizalmát, azokét, akik csalódtak a politikában és a politikusokban, akik elfordultak és azokét, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. Kelemen szerint a városokban, például Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és másutt vannak a nagy tartalékai az RMDSZ-nek, őket kell mozgósítani, bizalmat gerjeszteni bennük a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások sikereinek érdekében. Vissza kell szerezni Marosvásárhely polgármesteri funkcióját, a többségi frakciót az önkormányzatban, valamint a megyét – mondta.
A hozzászólók közül elsőként a történelmi egyházak képviselői osztották meg észrevételeiket: Papp Béni református lelkész, a cserealji egyházközségből, Tekse Árpád a remeteszegi római katolikus egyházközség képviselője, Lőrincz István Ludas utcai református lelkipásztor. Majd Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Tamási Zsolt, a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója és Csíki Zsolt, a Szász Adalbert Sportiskola igazgatója beszélt az iskola, a magyar nyelvű oktatás jelentőségéről, a tanárok, szülők és diákok alkotta közösségről, az utóbbi időkben elért eredményekről.
„Amilyen a jelölt, olyan a választás”
Az RMDSZ vásárhelyi szervezetének 23 éven át volt az alapembere Papp Mária, aki a lakossági fórum első „civil” hozzászólója volt és aki kemény bírálatot fogalmazott meg a jelenlegi városi és megyei vezetőséggel szemben. Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője a műemléképületek érdekében tevékenykedik és azokkal kapcsolatos lépésekre hívta fel az alpolgármester figyelmét. Nagy Géza az RMDSZ egykori körzeti elnöke volt, aki szerint a régi, lelkes, aktív tagoktól ma is sokat lehetne tanulni, példát venni egykori hozzáállásukból. Barabás Miklós, a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil kezdeményezés szószólója arra kérdezett rá, hogy vajon mire van szükség, hogy valóban kétnyelvű utcanévtáblák legyenek a városban, ugyanis az RMDSZ-frakciónak eddig sikerült elérnie, hogy összesen négyet helyezzenek el. Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba és Koreck Mária mondta még el észrevételeit. Gál Éva, akit annak idején a két évvel ezelőtt újjáalajult szervezetbe „nem fogadtak be”, akit azzal vádoltak még az újjáalakulás előtt, hogy ő és az ő csapata tehet a 2012-es helyhatósági választási kudarcról, így fogalmazott: „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, szerinte ugyanis, a jelöltnek a személye a legmeghatározóbb, a legdöntőbb tényező egy választásban, a mogósítás az csak csupán ráadás. A magát most is RMDSZ-tagnak tartó Gál Éva a körzetek felszámolásáról is beszélt, arról, hogy azok jól működtek, képesek voltak a közösséget összetartani, mozgósítani.
Véleménynyilvánítás az előválasztásokon
A személyét érintő vádakra, a felmerült kérdésekre Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke válaszolt. Így kezdte: „őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez”, majd hozzátette, hogy valamennyi, a teremben elhangzott érvre és ellenérvre tudna válaszolni, de az nem segítene Marosvásárhely helyzetén. Márpedig, ami nem segít, azzal kevésbé kell foglalkozni, arra kell összpontosítani, ami előremozdítja a várost, annak magyar közösségét. A beolvasás ideje eljött, de a többség azért van itt, mert nem adta fel – fogalmazott Brassai, aki az állóurnás előválasztásokra hívta fel a figyelmet, arra, hogy mindenki mehet és kifejtheti véleményét, jelölhet.
A hozzászólás lehetőségével Peti András nem akart élni, így már csak Kelemen Hunor értékelése maradt, mint a fórum zárómozzanata. A szövetségi elnök szerint jó döntések születtek a TKT-n, a belső ellenzékkel sikerült megegyezésre jutni, hiszen mindenkire szükség van, Peti Andrásra is és Vass Leventére is. Nagyon fontos a hátország, és jó volna, ha a hálózatokat, amelyekről Gál Éva beszélt, vissza lehetne hozni, újra lehetne szervezni – mondta. „Tényleg van helyzet, és kérdés, hogy e helyzettel tud-e élni a marosvásárhelyi és a Maros megyei szervezet? Brassai Zsombor a hibáit beismeri, még akkor is, ha nem egyedül hibázott. Mindannyian tévedünk, a kérdés az, hogy el tudunk-e indulni a jó úton” – elemezte a hallottakat Kelemen.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Szilágyi Zsolt: megerősítettük a stratégiai partnerséget a magyar kormánnyal
Szilágyi Zsolt szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél tett csütörtöki budapesti látogatása megerősítette azt a stratégiai partnerséget, amely évek óta összeköti a pártot a magyar kormánnyal.
Szilágyi Zsolt a látogatás kapcsán az MTI-nek elmondta, nem kívánnak versenyezni a többi erdélyi magyar párttal abban, hogy melyikük jobb barátja a Fidesznek és a magyar kormánynak.
„Számunkra elég az a barátság, partnerség, értékközösség és együttdolgozás, amely 25 éve összeköt bennünket, függetlenül attól, hogy a Fidesz vagy a KDNP kormányon van-e vagy sem” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette, számukra az a kérdés, hogy miként tudják úgy összekötni a politikájukat a magyarországi partnereikével, hogy az minél eredményesebb legyen.
Az EMNP elnöke fontosnak tartotta, hogy a magyar kormány figyelemmel követi az erdélyi magyarság általuk felvetett nehézségeit. Úgy vélte: destabilizálhatja a román–magyar kapcsolatokat az a tény, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) vezetése és a román kormány nem kívánja alkalmazni a román oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó paragrafusait. Álláspontja szerint a MOGYE-ügyet nem lehet Románia belügyének tekinteni.
Csütörtökön Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fogadta Szilágyi Zsoltot az EMNP új elnökét, valamint Zatykó Gyulát és Zakariás Zoltánt a párt alelnökeit.
MTI
Székelyhon.ro

Tavaszváró irodalmi est a SIKER-től
Az újrakezdés, a megújhodás jegyében tartanak ismét felolvasóestet a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal tagjai szombat este a Tein Teaházban. A tavaszváró ünnepi műsor a „Színtiszta harmattal” címet viseli.
Matekovics János Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) vezetője megkeresésünkre elmondta, a tavaszünnep bizonyos keleti népeknél az újév kezdetét jelentette, és mivel az említett évszak első hónapja a március: a három hónappal korábban megszervezett fellépés után ezért választották ezt az időpontot felolvasóestjüknek. Mint magyarázta, az ünnep legfontosabb üzenete az ember harmóniája a természettel, a megújhodás, a szerelem és a termékenység misztikuma, ugyanakkor fontos tényező volt döntésükben az is, hogy éppen a nők napja környékén mutathassák be új műsorukat. Matekovics hozzátette, az életigenlő írásokban különös hangsúlyt kap a szerelem, az odafigyelés és az egymás megbecsülése.
Mint ismeretes, a SIKER első fellépésére még novemberben került sor, céljuk, hogy eseményükkel eljuttassák az élő irodalmat az emberek szívébe. Mint a kezdeményezés vezetője magyarázta, a projektet hosszútávúra tervezték, fellépéseiket továbbra is folytatni fogják. Készül egy gyerekeknek szóló irodalmi est is, ezt leghamarabb június elsején, Gyereknap alkalmával tekinthetik meg a kicsik, ugyanakkor a felnőtteket célzó estéket sem hanyagolnák továbbra sem. Az interaktív előadásokat tehát ezután is folytatják, illetve céljuk különböző tematikus estek és könyvbemutatók megszervezése, valamint szakemberek bevonásával irodalom témakörben szervezett műhelymunkákat is tartanának a közeljövőben. „Sajátos színt akarunk vinni a város kulturális életébe” – zárta gondolatait Matekovics János Zoltán.
A „Színtiszta harmattal” címet viselő irodalmi estre szombaton 19 órától kerül sor a Tein Teaházban, az esemény alkalmával a SIKER két új gitárosa, Miklósi Attila, valamint felesége, Miklósi Olga is bemutatkoznak. Fellépnek továbbá írásaikkal Gyergyai Bea, Kádár Sára Hajnalka, M. Simon Katalin, Matekovics János Zoltán, Sikó Barabási Eszter, Tőkés Hunor és Váradi József.
Bencze Melind
Székelyhon.ro

Március 6.
A kommunista történetírás tankönyveinek kiemelt dátuma volt 1945. március 6. A népi demokrácia első kormányának, a Petru Groza-féle kormánynak a megalakulását jelezte. Nekünk magyaroknak érdekes dátum, magát a kormányfőt is hozzánk közelállónak éreztük, talán a remények, talán a magyarok felé tett gesztusok miatt. A mai tankönyvekben ezt olvasni: a magyarok által is támogatott román baloldal átvette az ország irányítását. Amiről kevesebbet beszéltek akkor a történelemkönyvek, sőt ma sem kedvenc témája a román történetírásnak, az Groza személyi garanciája a szovjet hatalom felé.
Petru Groza – vagy ahogyan a magyar forrásokban szerepel: a Budapesten jogot tanult Gróza Péter – nem véletlenül került a történelem színterére. Olyan embert kellett ugyanis választani, aki elérheti, hogy megszüntessék Észak-Erdélyben a szovjet közigazgatást. Sztálin előtt ki vállalhatott volna felelősséget Erdély „rendjéért és nyugalmáért”, ki más biztosította volna a „nemzetiségek jogait” és természetesen a „front szükségleteit biztosító intézmények működését”, mint egy személyében komoly és megbízható ember, aki ráadásul baloldali elkötelezettségű.
A tekintélyes, nemzetpárti, magyarországi és nyugat-európai egyetemeken tanult Grozát nem kommunista, hanem mélységesen náciellenes meggyőződése és – nem mellesleg – a bukaresti politizálási stílustól való elfordulása vezette a baloldalhoz. Jól tudta ezt a helyszínen, Kolozsváron tartózkodó Visinszkij szovjet külügyi népbiztos és maga Mihai román király is, amikor megegyeztek, hogy ezzel a garanciával kérik a román kormány adminisztrációjának Erdélyre való kiterjesztését, amit addig nem adtak a románok kezére.
Március 13-án Groza ünnepélyesen jelentette be Kolozsváron, másnap minden magyar lap idézte, hogy „a demokratikus Románia minden állampolgárának, így a magyar népnek is szülőanyja lesz”. Úgy tűnik tehát, hogy Groza igen nagy gesztusokat tett a magyarok irányába, és ilyenkor azzal is alátámasztandó az állítás, hogy nem sokra rá létrejött a Bolyai Egyetem, visszaszolgáltatták a Csíki Magánjavakat, és véget vetettek az atrocitásoknak, amit szeptembertől januárig Erdélyben különféle román partizáncsapatok elkövettek.
A valóságban azonban nem ilyen egyszerű a magyarázat, mert Nicolae Rădescu kormánya maga is tett gesztusokat a magyarság felé, gondoljunk csak a Nemzetiségi Minisztériumra, amelyet felállított, vagy a ’45 februárjában elfogadott Nemzetiségi Statútumra, amelyet máig nem hatálytalanítottak. A magyarok jogaival tehát mindenki példálózott, amikor a béketárgyalásosok előtt Erdély státusáról tárgyaltak. A valóságban a kommunista berendezkedés volt a tét, nem a magyarok jogai, tömören tehát így szól az igazság: fűt-fát ígért – ideológiai meggyőződéstől függetlenül – mindenki, csakhogy Erdélyt megszerezzék, abban pedig a magyar kulcsszereplő volt. A Rădescu-kormány bukaresti logikával, a Groza-kormány erdélyi kultúrával és helyismerettel egyezkedett a sztálini szovjet hatalommal.
Hogy ez mennyire igaz, arra felhozhatjuk mindazokat a jogszabályokat, intézményi garanciákat és engedményeket, amit a román hatalom vállalt, és amit rendre igyekeztek elfeledni alkalmas pillanatban. Mert leginkább azt szerették volna akkor is és ma is, ha nem kell velünk számolni. Mintha mi sem változott volna!
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro

Háromezer lejes büntetés magyargyalázásért
Háromezer lejre bírságolta a Nagyszebeni CSU Atlassib kosárlabdacsapatot és ugyancsak háromezer lejre a Román Kosárlabda Szövetséget az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a román szurkolók magyarellenes magatartása miatt. Az incidensek a Maros Kosárlábda Klub és a CSU Atlassib közötti tavaly márciusi marosvásárhelyi mérkőzésén történtek. A vendégcsapat szurkolói gyalázkodó, a magyarokat sértegető szövegeket skandáltak, illetve molinókat emeltek a magasba a sportcsarnokban.
Mivel az RMDSZ úgy vélte, hogy méltóságában sértették meg az egész magyar közösséget, a diszkriminációellenes tanácshoz fordult, ahol a napokban döntés született az ügyben – számolt be a maszol.ro-nak Koreck Mária, a marosvásárhelyi RMDSZ szociális kérdésekkel foglalkozó alelnöke. Tájékoztatása szerint a szurkolók szervezetét, a nagyszebeni klubot is és az országos kosárlabda szövetséget is bepanaszolták. Elmondta, hogy tudomásuk szerint a vendégcsapat szurkolói szervezetten érkeztek Marosvásárhelyre, és a magyarellenes jelszavakat tartalmazó molinót még érkezésük előtt bejuttatták a sportcsarnokba. „Erre nekünk nincs bizonyítékunk, de minden jel arra mutat, hogy ez a legvalószínűbb” – fogalmazott Koreck Mária. A CNCD vizsgálatot indított az ügyben, a nagyszebeni sportklub és a szakszövetség is tagadtáka vádakat. Utóbbi azzal védekezett, hogy a működési szabályzatuk szerint az ilyen incidensekért a klubok a felelősek. Ennek ellenére a diszkriminációellenes tanács együntetűen jogosnak ítélte az RMDSZ panaszát. Ez azért is fontos Koreck szerint, mert egyöntetű határozatot ritkán hoz a testület. „A tanács elismerte azt, hogy méltóságában érte sérelem a magyar közösséget, ami diszkriminációnak számít a törvény szerint” – magyarázta. A klub a szakszövetség fellebbezhet a bírság ellen, ám Koreck Mária nem hiszi, hogy megtámadnák a CNCD határozatát.
Antal Erika
maszol.ro

Nyílt levél Románia Elnökéhez és Románia Kormányához
A Bihar megyei sajtóban és különösen a nagyváradiban, a megyeszékhelyen, sok év óta folyik a sértő, rágalmazó és hazug, sovén, szélsőséges nacionalista hírek, riportok, cikkek közlése, amelyek faji és etnikai gyűlöletet, ortodox vallási és katolikus-ellenes fundamentalizmust propagálnak, a román állam intézményei pedig (az Elnöki Hivatal, a Kormány, a Prefektúra, a Polgármesteri Hivatal, az Államügyészség, a Rendőrség, a SRI) halogatja és gyakorlatilag megtagadja azt, hogy törvényesen intézkedjék ezeknek a társadalomellenes és demokráciaellenes, mélységesen diszkriminatív valamint az európai szellemmel, értékekkel és az EU-normákkal, a valóságos jogállamisággal szembenálló cselekményeknek a leküzdéséért, jóllehet már 2013-tól kezdve panaszlevelek, petíciók és folyamodványok révén ismételten felhívták rájuk a figyelmet. A Bihoreanul napilap kitűnik az ilyen mocskolódó és aljas támadások tekintetében, állandóan etnikai és vallási gyűlöletre úszít, faji, nyelvi, nemzeti és vallási gyűlöletet szít az állampolgárok között, pedig a városban és a megyében ezer éve élnek magyarok és katolikusok, s a részarányuk jelentős, a lakosság több mint egyharmadát teszik ki, választott vagy kinevezett képviselőik vannak a helyi hatóságoknál, közöttük Nagyvárad egyik alpolgármestere, tiszteletben tartják a kötelezettségeiket, s munkájuk révén, adó- és illetékfizetőként állandóan hozzájárulnak a közös cél eléréséhez, az ország és a régió előrehaladásához, következésképpen ugyanazokkal a szabadságjogokkal, egyenlő emberi és állampolgári jogokkal, személyi és közösségi jogokkal kell hogy rendelkezzenek mint a régió többi lakói, beleértve a többségi románokat, mert állampolgári tekintetben mindannyian egyazon nemzet tagjai, az állam pedig mindannyiuké és megkülönböztetés, kiváltságok vagy kivétel nélkül mindannyiuk számára garantálnia kell az egyenlőséget a jogok terén és a törvények tekintetében. Ezen illusztris lap vitéz tollforgatóinak legutóbbi hőstette egy rövid cikk közlése és egy fényképé, amelyet költői igényű szöveg követett, amelynek akadozó, kezdetleges sorai, kínrímek, ritmus és stílustörések, hogy ne is beszéljünk a viccnek szánt passzusokról, amelyek rendkívül kétes értékűek, de végtelenül agresszívek és sértőek még a román igazságszolgáltatást illetően is, nem csak a magyar etnikumbeliek és a római katolikus hívek vagy a Premontrei Rend szerzetesei számára, akik joggal követelik vissza törvénytelenül elkobozott javaikat; ezek a sajtóanyagok rendkívül alacsony kulturális, intellektuális szintről valamint aljasságról tanúskodnak, ezért nem táplálhatunk illúziókat az őket létrehozó mocskolódó firkászokról, sem pedig pedig az ő gyűlöletüknek és magyarellenes valamint katolicizmus-ellenes propagandájuknak az áldozatául esőkről, akiket teljesen higgadtan, de logikátlanul, korlátlanul és szégyentelenül mocskolnak: “Săli de clasă îmi trebe mie/Sau biserici şi chilie?/Elevi cât de mulţi să fie?/Sau bistarii din chirie? / Avem o lege beton,/Contestăm şi-un Trianon,/Prost nu-i cela ce cerşeste,/Ci acel ce dăruieşte…” (Prózai fordítás: Tanterem kell nekem vagy templom és cella? Hány tanuló legyen? Vagy pénz bérleti díjból? A törvényünk beton, Trinont is kétségbe vonjuk, nem az a hülye, aki koldul, hanem az, aki ad…); „25 évvel a Forradalom után azért törjük magunkat, hogy kielégítsünk mindenféle követelőzőket az összes pozícióban, akik megjelentek, mint eső után a gomba.”;”Három századra is kiterjedhet az általános visszakövetelési folyamat, amilyen szégyenletes visszaszolgáltatási törvényeink vannak. Máris nemcsak a kommunista államosításokat vitatják, hanem Trianont is, és nemsokára az Államnak kártalanítania kell minden vándornépet, aki itt hagyta a sátrait és a bográcsait ezen a tájon. Ami pedig a per áthelyezését illeti, úgy hiszem, az lenne csak vicces, ha Debrecenbe vinnék például át, nem pedig Kolozsvárra, mert Debrecen közelebb van, és könnyebb oda törvényszékre szállítani a kurvákat.” (http://www.bihorel.ro/ce-misto-ar-arata-colegiul-mihai-eminescu-revendicat/) Tekintetbe véve mindent a fentiekből, állhatatosan felkérem az állami hatóságokat arra, hogy ebben a régióban foglalkozzanak többet a többségi lakosság kulturális és intellektuális színvonalának emelésével, hogy a rendelkezésére álló tartalékalapokból minden közintézmény utaljon ki több pénzt nevelésre és kultúrára, intelligens és tisztességes adományok révén gazdagítsa a közkönyvtárakban az értékes és a demokrácia szempontjából hasznos könyvek gyűjteményeit, különösképpen a nemzeti kisebbségekről, nyelvekről, vallásokról szóló művekkel, és fordítson több pénzt az iskolák, a filharmónia, a színházak finanszírozására annak érdekében, hogy inkább a valóságos ismeretszint emelkedjék, hogy inkább a tolerancia és a másik állampolgár iránti tisztelet növekedjék, valamint a különböző nyelvek, fajok, vallások és kultúrák iránti tiszteletet terjesszék a valódi pluralizmus szellemében, mintsem a sovén, xenofób, fundamentalista, etnicista és ortodox ficujkákat, az európai civilizáció ellenségeit, amelyek veszélyt hoznak az igazi demokráciára és a valódi kultúrára. Így, pluralista, demokratikus és toleráns neveléssel sokkal könnyebben előzhető meg és sokkal hatékonyabban küzdhető le Románia arcképének bemocskolása külföldön, sőt, az idegeneknek a románokról alkotott véleménye is megváltoztatható: lemondanának a sablonokról, a sztereotípiákról és az előítéletekről, amivel a külföldre távozott románokat ítélik meg amiatt, hogy közülük egyesekből hiányzik az elemi nevelés, és olyan elemek bujtják fel vagy modellálják őket, mint a Bihoreanul szerzői vagy a mentalitásukat, tetteiket és szavaikat tekintve hasonló román „értelmiségiek”...
Bukarest, 2015. március 2.
Aggodalommal és különleges tisztelettel,
Varga Andrea Tünde
(Megjelent a Contributors.ro-ban 2015. március 3-án. Románból fordította Zs. I.)
maszol.ro,

Az iskolások csaknem 90 százalékát beíratták hittanra
Az iskolások 88,75 százaléka számára kérték a szülők a pénteki határidő lejártáig, a választható tantárggyá minősített hittanórán való részvételt - közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Az alkotmánybíróság tavaly novemberben meghozott döntése szerint sérti a lelkiismereti szabadságot az iskolák azon gyakorlata, hogy a hittant a kötelező tanrend részeként kezelik és azoknak a szülőknek kell kérvényt írniuk, akik nem akarják gyerekeiket hittanra járatni. Most megfordult a helyzet: a tanulók jövő héttől kezdődően csak akkor részesülnek vallásoktatásban, ha azt írásban kérvényezte a szülő.
A 2 millió 365 ezer romániai iskolás közül péntek délig 2 millió 82 ezret írattak be hittanra. A 133 ezer iskolai felkészítő osztályba jelentkező gyerekek esetében 124 ezer szülő igényelte a hittant. Az országban a lakosság 86 százaléka tagja az ortodox egyháznak. Több mint 18 ezer templom van, míg az általános iskolák száma nem éri el az ötezret a kórházaké pedig négyszázat. A kisebbségi egyházak hívei számára felekezetüknek megfelelő hitoktatást biztosítanak Romániában. A magyar tannyelvű iskolákban bevett gyakorlat, hogy az egyes osztályok diákjai vallásuk szerint három-négy kisebb csoportra oszolva vesznek részt a különböző egyházak és felekezetek hitoktatói által tartott hittanórákon. Hargita megyében, ahol a legnagyobb a magyar lakosságarány, a tanulók 95 százalékát íratták be hittanra.
maszol.ro

A ROMÁN TÖRTÉNÉSZ, AKI SZERINT TRIANON NEM VOLT IGAZSÁGOS
Lucian Boia ma a legmenőbb történész nemcsak Romániában, de talán egész Európában. Legújabb könyvében egyszerre megy szembe saját hazája hamis mítoszaival, a két világháború győztesei által diktált múltszemlélettel, meg úgy általában mindennel, amit a történelemről ma gondolunk. És mindezt szakmailag hibátlanul, és kifejezetten jó, olvasmányos stílusban teszi.
A bukaresti történész nem először botránkoztatja meg a hagyományos nemzeti mitológián nevelkedett román olvasóközönséget. Két legbalhésabb munkája, a„Történelem és mítosz a román köztudatban”, és a „Miért más Románia?” magyarul is olvasható. A Cser Kiadó jóvoltából most megjelent „Vesztesek és győztesek"-ben még nagyobb vállalkozásba vágja fejszéjét: feje tetejéről a talpára állítani az egész huszadik századi európai történelmet. És benne persze a magyart és a románt is.
Az előző évszázad naptárilag 1900-ban, de igazából 1914-ben kezdődött, azokkal a szarajevói golyókkal, amelyek nem Ferenc Ferdinánddal és feleségével sok millió emberrel is végeztek – no, meg mindazzal, amit Európa századokon át jelentett. Boia is itt fogja meg a munka végét, helyesen érezve, hogy az első világégéssel kapcsolatban kell először rendet tenni a fejekben.
Ki, mit tudott?
Alapvető tézise, hogy a közfelfogással ellentétben a világháború egyáltalán nem volt elkerülhetetlen, és nem robbanhatott volna ki pusztán csak azért, mert Berlin és Bécs így döntött. Ehhez a többi hadviselő fél akarata is kellett. Mindenki felelős, igaz, nem azonos mértékben. Boia szerint az európai lőporos hordó kanócát két állam gyújtogatta a legszorgalmasabban: Németország és Oroszország. Bizony, bizony, Oroszország, amelyről a szerző találóan jegyzi meg, hogy a történelem ítélőszéke előtt nagy szerencséjük, hogy idő előtt kidőltek a sorból. Mivel '18-ban a háború már nélkülük fejeződött be (ráadásul a végül győztesnek bizonyuló oldalon kezdték) '14-es szerepükre jótékony homály borult. És ez a homály nem oszlik azóta sem. Holott Boia szerint
"A cári birodalom nem ám kis ártatlan országocska volt, ellenkezőleg: a legnagyobb, és egyik legkapzsibb impérium, amelyet a modern történelem ismert.”
Elmarasztalja a német történészeket, amiért 1945 után nemcsak a második, de az első világháború kirobbantásáért is önként vállaltak minden felelősséget. Azt már csak én jegyzem meg, hogy egy ennyire dilettáns vélemény csak a hitleri éra bűneiért máig tartó, szűnni nem akaró permanens bűnbánat fülledt, beteg légkörében válhatott általánosan elfogadottá.
Boia szerint tény, hogy a háború egyik fő kezdeményezője Berlin volt, ám ebben semmi elítélendőt nem lát. Amit a német vezetés akkor, száz esztendeje tudhatott a világról, annak alapján ezt a háborút muszáj volt megvívni, méghozzá minél hamarabb. Mert - és itt jön a kötet talán legfontosabb gondolata! - a múlt szereplőinek döntéseit nem mai tudásunk, hanem a kortársak számára rendelkezésre álló információk alapján kell megítélni. Berlinben '14 nyarán úgy tűnt, a háború rövid és nagyon jó buli lesz. És erre minden okuk meg is volt. Fogalmuk sem lehetett róla, hogy ez a mulatság nagyon véres lesz, és a másnap évtizedekig is eltart majd.
Nem csak a románoknak volt joguk...
Ellenkező előjellel, de ugyanerre remek példa Románia belépése a háborúba. Boia sorra veszi azt, mi mindent vehetett számításba 1916-ban a bukaresti vezetés - és ennek alapján arra jut, hogy őrültség volt megtámadni a Monarchiát. Rövid távon alaposan pofára is estek a románok, a magyar bakák még Bukarestet is megjárták -, ám a történelem végül döbbenetesen kegyes volt hozzájuk. Nem hogy Erdélyt, a Partiumot és a Bánság egy részét sikerült megszerezniük, de Oroszország összeomlását és bolsevizálódását kihasználva még bezsebelték Besszarábiát is. Ezt akár még 1918 nyarán se mondta volna meg előre az égvilágon senki. Mégis ez történt, és így az országot teljesen felkészületlenül, ostoba módon háborúba rántó Ionel Bratinaut ma a legnagyobb román államférfiak közt tartják számon.
És itt jön az, ami minket, magyarokat nyilván a legjobban izgat. Boia szerint a trianoni béke nem csak hatalmas mázli volt Románia számára - de komoly igazságtalanság is Magyarországgal szemben. Illetve leginkább az erdélyiekkel szemben. Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy valaki román történészként belegyalogoljon az 1918. december 1-jei, nemzeti ünneppé emelt, nagybetűs gyulafehárvári Nagy Nemzetgyűlés mítoszának kilencven éven át gondosan ápolt rózsakertjébe. Boia simán megteszi:
"A népakarat befolyástól mentes kinyilvánításának feltételei nem voltak a legjobbak: a román hadsereg épp megszállta Erdélyt. Ami azonban igazán szemet szúr, hogy (...) a gyulafehérvári gyűlés nem helyettesíthette a népszavazást. Elvégre nemcsak a románoknak volt joguk arra, hogy Erdély jövőjéről döntsenek, hanem a tartomány valamennyi lakosának. Az itt élők közel felét végül nem kérdezték meg arról, akar-e vagy sem Romániában élni."
És még rá is tesz egy lapáttal. Boia ugyan úgy véli, hogy ha Erdély népe legalább arról dönthetett volna, hogy teljesen beolvad Romániába, vagy autonómiát élvez, akkor a helyi románok többsége is az önrendelkezés mellett szavazott volna. A nagy nemzeti egység ugyanis hamis mítosz, az erdélyi románok inkább úgy vélték, hogy
"a balkáni Bukaresttel szemben ők képviselték Közép-Európát a román nemzeten belül. Úgy érezték, hogy civilizáltabbak, minden téren jobban teljesítenek a regáti románoknál. (...) A Regátban csupán az elit nyugatiasodott, Erdélyt a nyugati kultúra szelleme sokkal mélyebben és alaposabban átjárta."
Boia hosszasan elmélkedik azon, hogy az erdélyi románok többsége vajon valóban annyira epekedve várta-e a bukaresti "felszabadítást" az "ezeréves magyar elnyomás" alól, mint ahogyan a fősodratú román történetírás a mai napig állítja. Végül aztán ledobja az atombombát a soviniszta nemzeti mítoszra:
"Az éppen létező Románia, illetve az egyenlő nemzetek könfoderációjaként elképzelt Habsburg Monarchia közül az erdélyi románok valószínűleg az utóbbit választották volna. (...) Csakhogy így nem történhetett, a háború végén már csak a Romániával való egyesülés maradt."
Nyilván nem várhatjuk Lucian Boiatól, sem egyetlen román embertől sem, hogy szörnyű átkokat szórjon Trianonra, és az elmúlt gyötrelmes évszázadért mea culpázva tálcán kínálja nekünk vissza Erdélyt. Hiteltelen és gyáva gesztus lenne ez. De egy, valamikor egyszer talán megvalósuló normálisabb levegőjű Kárpát-medencéhez az ilyen bátor gondolatok kövezik ki az utat.
Balogh Gábor
Lucian Boia: Vesztesek és győztesek /Cser Kiadó, Budapest, 2015/
alfahir.hu

Elemző: csapdahelyzetben van az erdélyi magyarság
Újabb tiltás: jövője sincs a Székely Szabadság Napjának? A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szervezhet tiltakozó felvonulást 2016-ban és 2017-ben sem március 10-én Marosvásárhelyen. Demeter Szilárd elemző arról is beszélt a Duna Tv Közbeszéd című műsorában, hogy mi az oka az utóbbi időben felerősödő magyarellenességnek.
Csete Beáta műsorvezetővel beszélgetve Demeter Szilárd elmondta: hiába az SZNT közleménye, miszerint jövőben és azután is megtartják a megemlékezést Marosvásárhelyen, mivel Romániában élünk, valószínűsíthető, hogy ezután is betiltják a Székely Szabadság Napján szervezendő megemlékezést és felvonulást.
Az elemző szerint egyértelmű, hogy itt egy magyarellenes gesztusról van szó Marosvásárhely román vezetése részéről. Ez pedig riasztó az egész erdélyi magyarságra nézve, mert mindez a „nagy politika” hallgatólagos beleegyezésével történik.
Az erdélyi magyarok csapdában vannak, mert Romániában az amerikai érdekek érvényesülnek, amelyek ezt a térséget stabil térségnek tartanák meg, így pedig az erdélyi magyarság autonómiatörekvései kevésbé fognak érvényesülni – fejtette ki a Közbeszéd meghívottja.
Demeter Szilárd elmondta: még sincs minden elveszve, mivel nem kizárt, hogy a következő kormányban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is helyet kap. Hozzátette: a kérdés az, hogy az RMDSZ csak „fügefalevél” szintjén lesz-e kormánytag, és mennyire vállalja fel majd az autonómia ügyét.
A gyülekezési jogról az elemző azt mondta, hogy ezt Románia Alkotmánya biztosítja, tehát elvileg senkinek nem eshet baja, ha virágot, vagy mécsest helyez el Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékművénél. Demeter Szilárd aggályosnak tartja azt, hogy Eduard Hellvig kapta meg Európa legnagyobb titkosszolgálatnak vezetését, mivel szerinte ő nem a magyarok barátja, a politikába pedig a szekus Dan Voiculescu pártja által lett „felfuttatva”.
Marosvásárhely fekete márciusáról is szólva az elemző azt mondta, hogy szerinte ezt a „frontvárost” a magyar politikusoknak is „köszönhetően” már elveszítettük. Majd beszélt egy olyan feltételezett „üzletről”, miszerint Marosvásárhely polgármesteri székéért cserébe politikusaink „elkérték” a megye vezetését. Marosvásárhely fekete márciusa nem ismétlődhet meg – állította az elemző a beszélgetésé végén.
dunatv.hu
Erdély.ma

A biztos jövőhöz több kell
A kisebbségi szervezetek értéket jelentenek, ezt meg kell őrizni – nyilatkozta Klaus Johannis államfő, aki szerint törvény is előírja a pozitív diszkriminációt Romániában. A bukaresti sajtó lelkesen tálalja, hogy a szászságát soha meg nem tagadó nagyszebeni politikus „kizárólag” németül beszélt a közszolgálati televízió német nyelvű adásában – ennek kell örülni huszonöt évvel a diktatúra bukása után? –, és úgy vélekedik, hogy a németeknek biztos jövőjük van az országban.
Ahogy azt várni lehetett, az interjúból azt ugrasztották ki, hogy Európában sem mindenütt rendelkeznek parlamenti és önkormányzati képviselettel a kisebbségek. A román politikusok többsége ettől elégedetten hátradőlhetett: íme, ezt a legmagasabb állami tisztségbe választott kisebbségi mondja, tehát igazán semmi javítanivaló nincs a más ajkú román állampolgárok helyzetén. Mi magunk is így értettük, hiszen alig pár napja hallhattuk az államfőtől, hogy Romániában nincs magyarkérdés. Most pedig a magyarságról egyetlen szó sem esett, mintha nem is léteznénk. Ez nem kellemes, és félre is érthető, de a műsor nem az ország – és benne a kisebbségek – helyzetéről szólt, ez csak kis kitérő volt a közelmúlt felelevenítésében. Megtudhattuk viszont, hogy a németek szervezete
nem csupán saját tagjainak gondjait vállalta fel, hanem a tágabb közösség felé is nyitott: így szerzett olyan erkölcsi hitelt, amellyel a nagyszebeni városvezetést meg tudta nyerni. Ez az, ami a magyar érdekképviseletnek nem sikerült, sőt: a megalakulásakor létező bizalmi tőke már közel egyharmadára fogyott.
Ez persze nem az államfő gondja, de azt észrevehetné már, hogy az ország legnagyobb kisebbsége nem érzi jól magát, dacára a papíron létező jogainak. Örvendetes, hogy a sokszínűség mellett foglalt állást, de lehetetlen, hogy ne tudná: a kisebbségek megmaradásához több kell néhány tisztségnél. Elsősorban olyan többségi jóindulat, amely nem lefaragná, hanem megengedné legalább az alkotmányba és a törvényekbe foglalt egyenlőség megvalósítását.
A korrektségére kényes Johannistól elvárjuk, hogy szót emeljen a negatív diszkrimináció, az anyanyelv-használati gondok, zászlóperek, oktalan tiltások és mondvacsinált ügyek, a kettős mérce ellen – és nem azért, mert a magyarság nagy arányban rá szavazott, hanem mert – a kétségtelenül fontos német–román gazdasági kapcsolatok mellett – ez is az ország békés fejlődését szolgálná.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma