1854. március 10-re emlékezett Márton Árpád a Parlamentben
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Politikai nyilatkozatban hívta fel a Képviselőház plénumában a törvényhozó testület figyelmét kedden, március 10-én Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette azt is, hogy a Székely Szabadság-napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát.
A képviselő felszólalásában emlékezett a székely mártírokra, a gyülekezési jog korlátozásáról pedig úgy vélekedett, ez nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: „Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém, meghiúsította a Makk-féle összeesküvést. Tagjait letartóztatottak és résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, és április 29-én, Sepsiszentgyörgyön kivégezték.”– hangzott el Márton Árpád képviselő felszólalásában.
A háromszéki képviselő a továbbiakban ismertette a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművének történetét is, amely 1875. óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, illetve elmondta, Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Nyugati Jelen (Arad)

Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról az Európai Parlamentben
Strasbourg mintájára legyen Arad a magyar–román megbékélés fővárosa
Az aradi Szabadság-szobor meggyalázásáról és a magyar–román megbékélésről beszélt Winkler Gyula hétfőn késő este Strasbourgban, ahol a héten az Európai Parlament
plénuma ülésezik. Politikai nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy három hét telt el azóta, hogy mindmáig büntetlen tettesek Aradon meggyalázták a tizenhárom vértanú emlékét őrző Szabadság-szobrot.
„Súlyos cselekedettről van szó, hiszen a Szabadság-szobor nemcsak a magyarság egyik kiemelkedő műalkotása, hanem már több mint egy évtizede annak a szimbolikus térnek a méltó ékessége, amelyet a Megbékélés Parkjának neveztek el azért, hogy a magyar–román történelmi megbékélés üzenetét hirdesse. Határozottan elítélem az aradi szoborgyalázást itt, az Európai Parlament aulájában, Strasbourgban, a francia–német megbékélés fővárosában. Arad történelmi város Románia nyugati határán, nem lehet az interetnikus viszály városa! Strasbourg mintájára Arad a magyar–román megbékélés fővárosa kell hogy legyen, példát mutatva a kölcsönös tiszteletből, a toleranciából, a szélsőségek és a szélsőségesek elutasításából” – hangsúlyozta Winkler Gyula az Európai Parlament plénuma előtt.
Mint ismeretes, február közepén, Aradon három álarcos fiatal fényes nappal fújta le piros, sárga és kék festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt fel gyalázkodó szöveget a talapzatra. A Szabadság-szobrot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Közel nyolcvan év után 2004-ben sikerült köztérre visszaállítani. Sajnálatos módon a restaurált szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

1848–49, a Csanádi Egyházmegye dokumenetumainak tükrében
Megszokhattuk, hogy – az igen kevés kivételtől eltekintve – magas színvonalú előadásokat hallgathatunk az Aradi Hagyományörző Polgárok Egyesületének a Jelen Házban rendszeresen megszervezett összejövetelein. A kedd esti is ilyen alkalom volt, tudós előadóval (dr. Miklós Péter, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa), remek házigazdával (dr. Borbély Zsolt Attila politológus), az előadások bevezetőjét, zenei aláfestését, színvonalas műsorfüzetét rendszeresen biztosító mindenesével (Murvai Miklós), ezúttal pedig egy kiváló zenésszel, a többlemezes Vesztergám Miklós tárogatóművésszel is (aki „hivatalos” fellépésének első darabjául – már az előadás kezdete előtt is játszott – az 1848 előtt tisztelgő aradi nótát választotta).
Borbély Zsolt Attila, bevezetőként március 10-ről, a székely szabadság napjáról emlékezett meg (1854-ben ezen a napon végeztek ki három székely vértanút a Makk-féle Habsburg-ellenes összeesküvésben Marosvásárhelyen), majd arról beszélt, hogy az elmúlt 25 esztendő – a diktátor bukása utáni kezdeti nagy remények és várakozások után – az illúzióvesztés korszaka a hazai magyar szabadság gondolata tekintetében, és érdekes eszmefuttatást hallottunk arról, hogy a mai liberális kozmopolitizmus, a globalista világhatalom a proletár internacionalizmus folytatója. Az 1848-as 12 pontot sorra véve arra a következtetésre jutott, hogy célkitűzései ma is sok tekintetben aktuálisak.
Miklós Péter (szabadon megtartott, vetített képekkel illusztrált) előadásának kezdetén pár mondatban a magyarság és a Kárpát-medence történetét idézte annak érzékeltetésére, hogy a magyarságot itt a történelem során mindig ellenségek (törökök, németek – osztrákok –, oroszok) szorongatták.
A Temesi bánság 1718–1778 közötti, majd a későbbi, a magyar szabadságharc korabeli történetéről érdekes adatokat tárt fel az előadó. Tisztázta, például (a történelmet csak nagyvonalakban ismerők számára esetleg meglepetésként hatott), hogy a soknemzetiségű Temesi bánság, a „kicsi dunai monarchia” kezdetben nem a magyar állam részeként működött, hanem a császári (főhercegi) család magánbirtokaként szerepelt. Amikor a XVIII. századi, a török kiűzése utáni betelepítése megindult (a török uralom jórészt kipusztította az addigi lakosságot), akkor két fő szempont érvényesült: hogy a betelepítettek katolikusok legyenek (ez volt a Habsburgok vallása), másrészt hogy ne legyenek magyarok. Ugyanakkor a Temesi bánság (a későbbi Torontál, Krassó, Temes, részben más vármegyék területe) amolyan kísérleti modernizációs terepnek is számított, nem azért, hogy az oda telepített soknemzetiségű (ezért a tipikus Habsburg-politika – „Oszd meg és uralkodj” – szellemében egymás ellen is kijátszható – szerk.) lakosság minél jobban éljen, hanem hogy a császári család jövedelmeit minél nagyobb mértékben gyarapítsa.
Az előadó néhány, a XIX. század közepéről származó statisztikai adat ismertetésével is érzékeltette az 1849-es olmützi alkotmány által újra szabályozott Temesi bánság és Szerb vajdaság (egy újságcikk keretében részleteiben nem követhető, változatos) történetét. Hangsúlyosan kitért a Csanádi egyházmegye korabeli római katolikus főpapjainak (a történészként is számontartott Lonovics József és Horváth Mihály, pápai kinevezéssel meg nem erősített püspök) tevékenységére, az 1848-as „egyházszakadásra” (a magyar ellenőrzés alatt álló területet Róka József makói esperes, a császári fennhatóság alatt álló Temest a Habsburg-párti Fábry Ignác püspöki helynök irányította), az egyházmegyei alsópapság (a szentannai Pheiffer József plébános és Hegedűs Pál vezette) nemzeti, azaz anyanyelvi liturgiát, ruhát, a cölibátus eltörlését stb. követelő radikális mozgalmára.
A magam részéről sajnálom, hogy a keddi előadásnak nincs írásos támasza, hisz az előadó szabadon beszélt. (Írásos dokumentumként csak az előadó által 2006-ban Szegeden kiadott, az előadás során többször idézett „A jelen kor vészes napjaiban” című dokumentumkötet elérhető.) Sajnálom ugyanakkor, hogy viszonylag kevés tér jutott (bár szó volt róluk) az 1948–49-es (magyar–román, szerb–román, magyar–szerb stb.) felekezeti és etnikai konfliktusok okainak, hisz ezeket, a XXI. század elején, át kellene beszélni – igaz, nem csak és főleg ismeretterjesztő előadások keretében –, és „tiszta lappal”, minél jobban tisztázott kérdésekkel átlépni egy jó és konfliktusoktól minél mentesebb, a jövőt szem előtt tartó együttélés korszakába.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Szándékos provokációktól tartottak a Székely szabadság napján
Izsák Balázs szerint a román hatóságok rendészeti kérdéssé akarják lealacsonyítani Székelyföld autonómiájának kérdését. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Székely szabadság napján a romániai demokrácia állapotáról tartott keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón beszélt erről.
Szabadság (Kolozsvár)

4. Nagyszebeni Magyar Filmnapok
Negyedik alkalommal szerveznek Magyar Filmnapokat Nagyszebenben.
Az eseményre március 11. és 15. között kerül sor a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének szervezésében, a Balassi Intézet–Bukaresti Magyar Intézet, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Természettudományi és Művészeti Kar, a Filmtett Egyesület, a Nagyszebeni CINE M-A Văzut la Habitus, az Atrium Kávézó és a Polgári Művelődési Egyesület támogatásával. Az elmúlt két évben készített magyar filmeket román vagy angol felirattal vetítik a nagyszebeni Kispiac Tér 4. szám alatti Habitus Könyvesboltban.
Szabadság (Kolozsvár)

A csíki fenyőerdők fia
Részlet a Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága címmel megjelenő kötetből
Az új megyéspüspököt 1939. február 12-én a pápa megbízásából Andrea Cassulo nuncius szentelte fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban.
Márton Áron a bevett szokáshoz híven, címert és jelmondatot választott. A címert az eddigi legnagyobb magyar heraldikus, Köpeczi Sebestyén József tervezte. A pajzs alakú püspöki címer felett püspöki jelvények. A pajzsmezőt egy Mária-kék szalag két részre osztja. A felső mező jobb sarkában látható betlehemi csillag arra utal, hogy Márton Áron püspöki kinevezését karácsonykor kapta meg. A kék szalag közepén az örök vigíliára utaló Krisztus-monogram, melyet a székely nemzet ősi címeréből kölcsönzött nap és a hold vesz körül. Az alsó mezőben havasok ölelte zöldellő erdei tisztás, amelyből sudár fenyőfa emelkedik a pajzs felső széléig. A címer alatti szalagon jelmondat. A címerkompozíciót rangjelző, három sorban hat-hat (1–2–3) bojtos zöld püspöki kalap veszi körül. Néhány motívum szerepeltetését Márton Áron kívánta XIII. Leó pápa címere alapján. A heraldikus egyes színek együttes alkalmazásával nemzeti jelleget adott az egyházi címernek.
A csíki fenyő szimbóluma az új püspöknek nagyon sokat jelentett, ahhoz erősen ragaszkodott. „Csíki fenyőből készült a bölcsőm, ebből legyen a koporsóm is.” A címer heraldikai érdekességet mutat, melynek egyháztörténeti jelentősége van. A címerpajzs közepén a püspöksüveg és a pásztorbot között érseki körmeneti aranykereszt van. Ilyen motívumot erdélyi püspökelődei nem használtak címerükben. A római katolikus érsekség Bukarestben székelt és nem Gyulafehérváron, ezért Márton Áron sem rendelkezhetett érseki címmel. Köpeczi Sebestyén József csak kihasználta a magyar heraldika egyik sajátosságát, mely alapján az Árpád-házi alapítású püspökségek megyéspüspökei használhatták az érseki keresztet címereikben. Ennek akkor több mint szimbolikus jelentősége volt.
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

Egy rádió, mely lármafa
Az alkotói szabadságot képviselnék
Közel két hónapja működik, és a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban kialakított székhelyéről sugároz a világhálón a Lármafa Rádió (www.larmafa.eu).
Hogy miért pont a teaházban szerelték fel a nonprofit, közösségi rádióadó stúdióját, arra a Lármafa megálmodója, a 32 éves Csernátoni Loránd adott magyarázatot.
– Nem titok, hogy más létesítményben nagyon magas lenne a terembér, de ugyanakkor azt szerettük volna, hogy egy olyan forgalmas, látható helyen legyen a „székhelyünk”, ahová könnyen betérnek az emberek egy-egy beszélgetésre. A Teinben mindenki megfordul, így szó szerint mellettünk, a teaház asztalain hever a téma – részletezte az ötletgazda.
A rádióműsorban délelőttönként a megyeközpontban zajló kulturális életről, történésekről tudósítanak, alkalmanként az alkotókkal is spontán beszélgetéseket folytatnak, továbbá igényes muzsikát sugároznak, de számos más érdekes, újszerű tematikus műsorral is jelentkeznek, mint például az Éjjeli Bagoly, de említhetnénk az Így éltünk történelmi magazint is.
– A rádiós szakmában nem vagyunk profik, ám az éppen ebből adódó naivságunknak, lelkesedésünknek köszönhetően olyan műsorok születnek, amelyeket én személy szerint mindig hallani szerettem volna a profi rádióknál – mondta interjúalanyunk.
A Lármafa Egyesület által működtetett rétegrádió – akárcsak az egyesület – az értékalapú alkotói szabadságot képviselné. A kezdeményezők összetartó erőként, közvetlen médiafelületként kezelik a Lármafa Rádiót, ahol az interjúalanyoknak nem kell „sztároknak” lenniük, hogy mikrofon elé ülhessenek, és a műsorvezetők is „adhatják” önmagukat.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely szabadság napja: RMDSZ-es felszólalás a parlamentben
Politikai nyilatkozatban emelt szót a bukaresti képviselőházban kedden a magyar közösség marosvásárhelyi gyülekezési jogának korlátozása ellen Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese – közölte hírlevelében a szövetség.
Az RMDSZ az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére hívta fel a képviselők figyelmét, ugyanakkor szóvá tette, hogy a mártírok tiszteletére székely szabadság napjává nyilvánított évfordulón Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát.
Március 10-ét, az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóját, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nyilvánította a székely szabadság napjává. A székely autonómiaigény kinyilvánítására szervezett, immár hagyománnyá vált marosvásárhelyi felvonulást Dorin Florea polgármester idén betiltotta.
Az RMDSZ képviselője erre utalva parlamenti felszólalásában kijelentette: a gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része.
A betiltott marosvásárhelyi felvonulás helyett Székelyföld számos más településén rendeztek kedden tiltakozó megmozdulásokat a Székely Nemzeti Tanácsot alkotó széki tanácsok.
Krónika (Kolozsvár)

Visszakérik az igazgatóhelyetteseket Hargita megyében
A tizenhárom Hargita megyei tanintézetben megszüntetett igazgatóhelyettesi tisztség visszaállítását kérte egy beadványban az oktatási tárca vezetőjétől nemrég a megye prefektusa és a megyei önkormányzat elnöke.
Mint ismeretes, a Hargita megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó szabályzat januári életbelépése nyomán állapította meg, hogy az igazgatóhelyettesi tisztségek fenntartására a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek több megyebeli iskola nem felel meg, így február 9-étől megszüntették 13 tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket.
Az érintett tanintézetek – köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária Gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola – igazgatói tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, amely – mint akkor nyilatkozták – ellehetetleníti az iskolák működését. Tiltakozásukat később a több intézményhez eljuttatott beadványukban is megfogalmazták.
A döntés visszavonását kérték
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, beadványuk után Jean Adrian Andrei prefektus magához hívatta az érintett csíkszeredai iskolák vezetőit, és arra kérte őket, fogalmazzanak meg egy tájékoztatást a helyzetről.
Ezt követően Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével közösen aláírt beadványban kérte a prefektus Sorin Cîmpeanu oktatási minisztertől, hogy térjenek vissza az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetésére vonatkozó döntésre, és állítsák vissza az állásokat. Rámutattak, a döntés elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok, szülők, polgármesterek, vallási közösségek és szakszervezetek körében is.
A prefektus úgy gondolja, az oktatási törvény bármilyen módosítása csak egy következő tanévtől léphet életbe, ezért a tanfelügyelőség vezetőtanácsának a szabályzat alapján meghozott döntése a 13 aligazgatói tisztség megszüntetéséről „korai volt és vissza kellene térni rá” – idézte az Agerpres a prefektust.
Javaslatokat is megfogalmaztak
A hírügynökség beszámolója szerint a prefektus azt is kérte az oktatási minisztertől, hogy az iskolák működésére vonatkozó szabályzatba vezessenek be kiegészítő kritériumokat, így az igazgatóhelyettesi állás fenntartására való jogosultság megállapításánál vegyék figyelembe, hogy az osztályokban hány diák van, mennyire összetett az egyes iskolák tevékenysége, milyen eredményekkel működnek, és azt is, hogyha műhelyeket is kell működtetniük. Ugyanakkor kérték, hogy a megyebeli speciális helyzetekről a tanfelügyelőség vezetőtanácsa dönthessen.
A prefektus beadványában rámutatott, a szabályzat előírása nyomán igazgatóhelyettes nélkül maradt Hargita megyei iskolák között vannak „nagy hagyományokkal és országos, illetve nemzetközi kiemelkedő eredményekkel rendelkező középiskolák, amelyeket az oktatási tárca kiválósági oklevéllel tüntetett ki, összetett tevékenységű szakközépiskolák, úgy városon, mint vidéken, továbbá kisebbségi oktatási formát működtető és a megyei átlagot meghaladó osztálylétszámmal működő iskolák is”.
Jean Adrian Andrei prefektus kedden lapunknak azt nyilatkozta, várják az oktatási tárca válaszát. Beszélt a miniszterrel, aki azt kérte, tegyenek le egy beadványt a panaszaikkal. Ezt benyújtották, és remélhetőleg minél hamarabb megérkezik a válasz rá – mondta a prefektus.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

Napos oldal
Az idei székely szabadság napja igenis felkelt, sőt éppen a tiltásoknak köszönhetően világított rá – még csak derengő, sanda fénnyel – az egyetlen járható útra, arra, amelyen csak együtt lehet előrelépni.
A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor – talán legfélresikerültebb idei nyilatkozatával – bő egy hete még úgy próbálta érthetetlen módon bagatellizálni a történteket, hogy kijelentette, nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, „ez az SZNT-elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Hogy ez távolról sem így van, néhány nappal később Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere bizonyította be, aki az SZNT, az EMNP és az MPP képviselőivel közösen jelentette be, hogy együtt tiltakoznak a városban a székely szabadság napján.
A csíkszeredai példát annak az újratervezésnek egyik első, követendő lépéseként lehetne értelmezni, amelyről épp Kelemen Hunor beszélt többször is a közelmúltban. Ide illik Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök bejelentése is, miszerint májusban pártfüggetlen előválasztás útján nevezik meg azt a marosvásárhelyi polgármesterjelöltet, akit jövőre a teljes magyar közösség támogathat az elöljárói tisztség visszaszerzése érdekében.
Persze mindez csak akkor tekinthető a sokak által várva várt új kezdetnek, ha nem csupán derék magánakcióknak vagyunk tanúi, hanem az RMDSZ felső vezetése is összefogást szorgalmazva, a pártszándékokat a nemzeti érdeknek alárendelve képzeli el az újratervezést.
Ha pedig utóbbi nyilvánvalóvá válik, az ellenzéknek is azonnal változtatnia kell hozzáállásán, és félre kell tennie az afféle kekeckedéseket, hogy elsőként ki invitált kit tárgyalóasztalhoz, ki nem válaszolt a másiknak, s hogy a sajtón keresztül hiába üzengetnek egymásnak.
Merthogy a székely szabadság napjánál is világosabb: a tét óriási. S hacsak egy isteni kéz nem nyúl alá, hogy a grabancuknál fogva egy asztalhoz ültesse a most még egymással kardoskodókat, akkor nem marad más, minthogy alapos önvizsgálatra szólított képviselőink józan eszében, lelkiismeretében bízzunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Fekete március: huszonöt év emlékezete
Ezerkilencszázkilencven fekete márciusa nagyon mélyen az emlékezetembe vésődött. Most, amikor emlékeimet igyekszem kibontani, mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő 79 személy csendes számbavétele, nevünk jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában.
Akkoriban az RMDSZ Maros megyei szervezete Intéző Bizottságának tagja voltam, a Maros megyei ifjúsági szervezet (Madisz) elnöke, az országos Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) elnökségi tagja. „Természetes" hát, hogy belekeveredtem az események sodrába.
Az előzményekhez tartozik, hogy főszervezője, házigazdája voltam a március 17–18-án zajló marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt, öt héttel megelőzve az RMDSZ nagyváradi kongresszusát. A szervezés lázában – a már jelentkező baljós előjelek ellenére – nem gondoltunk arra, hogy a MISZSZ marosvásárhelyi kongresszusát beárnyékolják majd az azt megelőző és azt követő tragikus események. A gyülekezés napján került sor a gyógyszertári verekedésre, amelyből a kíváncsiskodó MISZSZ-küldöttek egyike-másika szenvedő alanyként került ki.
Mindez rányomta a bélyegét a kongresszus munkálataira, mindannyiunk közérzetére. Mégis, ki gondolta volna, hogy Sütő András március 17-én reggel írt köszöntőlevele, amely felolvasásra került a megnyitón, talán az utolsó írás volt, amelyet a Herder-díjas író még két szeme birtokában alkotott? Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja, március 19-e eseményeit, az RMDSZ-székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait.
A tízéves évfordulón egy kis kötet megjelentetésével (Misszesek voltunk, szerkesztette Ábrám Zoltán, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2000.) felidéztem az elfelejtett MISZSZ-kongresszust, amely fontos volt ugyan a romániai magyarság újkori történetében, az őt követő események miatt a közvélemény mégsem szerzett róla tudomást kellő mértékben. Ez érthető: a kongresszusi beszámolók, méltatások, interjúk helyett sajnos a márciusi véres események kerültek előtérbe. Pedig több mint 250 küldött, számos hazai és külföldi meghívott vett részt a kongresszuson.
„Az előző esti, rossz ómen ellenére a kongresszus megpróbálta a barátság, a türelem, az építkezés szellemében kifejteni munkálatait. Ehhez a hangot a református, katolikus és unitárius egyház három segédlelkészének imája, a cserealji templom kórusának dalai adták meg." (Nagy Miklós, Kund, Népújság, 1990. március 20.)
A megnyitón többek között felszólalt Szőcs Géza költő, akinek az emigrációt követően ez volt az első politikai közszereplése, valamint Smaranda Enache asszony és Emil Iovănescu emberjogi harcos, a budapesti 1988-as tüntetés szervezője. A kor hangulatára jellemző továbbá, hogy kongresszusi állásfoglalásainkban csatlakoztunk a Temesvári kiáltványhoz, nyíltan kiálltunk az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók, valamint a Pro Európa Liga mellett, elítéltük a Vatra Românească szervezet fasisztoid akcióit.
Marosvásárhely fekete márciusáról objektív módon emlékezem, amikor az események sodrában írott naplójegyzeteimből idézek (Pillanat c. ifjúsági lap, kiadja a Madisz Maros megyei szervezete, 4. szám): „Március 19.: Tíz óra: kétezer diák a Vártemplomban. Mennyire összefognak mindannyiunkat a gondolatok: magyarnak maradni, magyarul tanulni. Istentisztelet után felolvasom a MISZSZ nyilatkozatát. Annál nagyobb a rémületem, amikor alig két órával a templomozás után szinte az elvert fotósok feketelistájára kerülök.
[A megyeházával szemben a második emeleti segédlelkészi tömbházlakásból fényképeztem a függöny mögül a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke tisztségét betöltő Kincses Előd lemondatását habzó szájjal követelő tömeget, de észrevettek, és öt-hat személy felrohant a lakásba. Az ütlegeléstől meglepő lélekjelenlétem mentett meg: mivel nem menekülhettem, a filmet villámgyorsan kivettem a gépből, és a filmtekercsnek, mint a düh tárgyának az átnyújtásával és azt követő kézszorítással vártam a meglepett és hirtelen lecsillapodó behatolókat. – szerző megj.]
Rémálom az egész: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Hihetetlen. Nem vagyok bátor, de a »forradalom« alatt nyugodtan vegyültem el az emberek közé, csak utólag ütött ki rajtam a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérget a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutnak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadnak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálja. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelidítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Remélem, mások is észreveszik a megaláztatásunkat: megveretve, az oldalsó kapun eliszkolva, tolvajok módjára hagyhattuk el saját házunkat.
Március 20.: Sokat írtak erről a borzasztó napról és sokfélét, újdonsággal nemigen tudok szolgálni. Próbáljuk elfeledni ezeket az órákat, gyötrődéseket, a nacionalista uszítás remekműveit. A romokból is próbálunk felépíteni valamit, ami a miénk.
Március 21.: Nehezen gyógyulnak a sebek. Az egykori Székely-Vásárhely, a mai Marosvásárhely sok-sok eseményt megélt az évszázadok alatt, de ilyen gyalázatot keveset. A feldúlt főtér, a rengeteg üvegtörmelék beszél helyettünk. Lépten-nyomon provokátorok, sértő jelszavakat ordítozó csőcselék. Melyik európai kormány tűri meg a kisebbségeinek ilyen fokú rágalmazását?
Március 22.: Megkezdődnek a tárgyalások a két „vétkes" szövetség, a Vatra és az RMDSZ között, bár előzőleg úgy fogalmaztak, hogy a románok és a magyarok képviselői fognak egymással párbeszédet folytatni. Végül sikerül kiizzadni egy közös nyilatkozatot, és ezzel elkerüljük a vésztjóslóan fenyegető katonai szükségállapotot. Az ifjúsági szervezetek egészen hamar megállapodtak a kormánybizottság előtt.
Március 23.: Teljes a zűrzavar: szobáinkat felfeszítették [a Madisz székhelyére máig ismeretlen tettesek betörtek – szerző megj.], a megmaradó holmikat ide-oda elmenekítettük. Az elkövetkező napokban tagságunk egy része gyakorlatba ülteti vágyait: Madisz-találka a Lánchídon. Felettébb elszomorító! Március 23.: Külföldi újságírók áradata. Elsősorban a szenzáció érdekli őket, leginkább az, hogy Európa keleti sarkán újraéledt a középkor. Szegények, honnan tudnák, hogy ki hazudik, és ki mond igazat? Azt a mondást sem ismerik, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. A százszorosan elferdített valóságot már nem tudjuk feltámasztani, nincsenek szövetségeseink hozzá. A józan észre hivatkozunk csupán, és szüntelenül kérdezünk: vajon miért dobálózott késekkel Sütő András a békésen baltáikra támaszkodó falusi gentlemenekre?"
A fentiekhez mit tehetnék még hozzá?
Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. És élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még huszonöt év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlítheti az államhatalom. Amely a visszarendeződés szolgálatába szegődött.
Marosvásárhely sokat szenvedett 1990 márciusa miatt, de fokozatosan (ha nem is végérvényesen és kitörölhetően) kiheverte a lelki sérüléseket. Napok, hetek alatt helyreállt a rend, évek múltán csökkent a szorongás a városlakókban. De emberöltőnyi idő sem volt elég ahhoz, hogy – mégha jóval kisebb mértékben és burkoltabban is – a román nacionalizmus és a diszkriminatív hatalmi törekvések megszűnjenek. Ma is virulnak, miközben a magyarság térvesztése napról napra érzékelhető.
Huszonöt év eltelt, elérkezett a számítógép és a mobiltelefon, a piacgazdaság világa, javult az erdélyi magyarság élethelyzetének potenciálja. De vajon boldogabbak vagyunk-e, megerősödött-e a belső összhangunk önmagunkkal és a világgal, gyűlölet helyett tudunk-e embertársaink iránti szeretettel feltöltődni?
Ma már nemcsak másokban kell keresni a hibát, hanem egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusaknak kell lennünk. Fel kell tennünk a további költői kérdéseket: miért fogyunk napról napra (Marosvásárhely magyar lakossága mintegy harmincezer fővel csökkent a rendszerváltás óta), és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely legyőzhetné a balkanizmust? Miért vagyunk olyan széthúzók, és amikor hatalmi helyzetbe kerülünk, miért nem értjük meg saját kisebbségeinket? Miért nem tudunk eléggé örülni a mának, miért kívánkozunk máshová, más jövőbe?
Miért, miért, miért? Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?
dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Könyvespolc – A politika élveboncolása
Hadd kezdjem az erdélyi magyar közéletben immár közröhej tárgyává vált sztorival. Nagyváradi újságíró kolléga tárta fel a blogján, hogy az RMDSZ egyik parlamenti képviselője alaposan leteremtette, amiért az EMNP reklámgolyóstollával jegyzetelt egy, a politikus által elnökölt rendezvényen.
Túl azon, hogy az égadta világon senkinek, még egy politikusnak sincs köze ahhoz, egy tollforgató milyen márkájú, színű, feliratú íróeszközt használ szakmája gyakorlása közben, az affér hűen tükrözi, mi mindent megengednek maguknak bizonyos közszereplők.
A fenti történet attól abszurd, hogy valós, hiszen első olvasatra azt hihetnénk: ilyesmi csak egy író fantáziájának szüleménye lehet. Ilyen formában pedig nem is keltene akkora megdöbbenést.
És akkor térjünk a lényegre. A bihari „pixes" affértól eltérően Székely Ervin Bársonyszék és aszfaltja attól eredeti és naturalista, hogy pontosan akként mutatja be a politika árnyékos oldalát, tárja elénk a kulisszatitkokat, ahogy azokat tulajdonképpen valamennyien elképzeljük. Mármint mindazok, akik az elmúlt két és fél évtizedben a közélet iránt érdeklődő polgárként követték a közép-kelet-európai, ezen belül is elsősorban a romániai politika alakulását.
De hát végeredményben ki lehet alkalmasabb – és hitelesebb – lerántani a leplet a hatalom megszerzésének, megőrzésének és gyakorlásának praktikáiról, mint egy írói vénával megáldott egykori politikus? A pályáját jogtanácsosként kezdő, a nyolcvanas években és a rendszerváltást követően újságíróként tevékenykedő Székely Ervin tizenhat éven keresztül aktívan politizált, ebből három mandátumon át az RMDSZ parlamenti képviselőjeként, négy évig az egészségügyi minisztérium államtitkáraként. Igazi bennfentes tehát, aki cselekvő aktorként vette ki részét a romániai átalakulásból.
Pályája során sok mindent látott, hallott, átélt, ennek köszönhetően politikai regényében korhű képet fest a romániai – pardon, a tranzíciai viszonyokról. Regénytrilógiája legújabb kötetének története egy képzelt országban, Tranzíciában játszódik ugyan, ám ez nagyon is valóságos régió, amely a térség számos államához hasonlóan ugyanolyan posztkommunista gondokkal szembesül.
De az ország, a szereplők, a nevek csupán az irodalmi műfaj jellegéből adódóan fiktívek: mivel a regényben felbukkanó politikusok jelentős részét nem a szerző „találta ki", hanem a valóságból származnak, túlnyomó többségük „eredetije" hamar felismerhető, akárcsak a sztorik java része.
Nagy tételben mernénk fogadni rá, kiről mintázta például Rézműves Boldizsár, a Saját Érdekek Pártja (SÉP) Füzes megyei szervezete elnökének alakját, akinek jól menő vállalkozóként a politikára azért van szüksége, hogy védelmet biztosítson maga és 18 kft.-je számára, amelyekhez hasonlóan a párt megyei szervezetét is profitorientált módon irányítja. (Persze alulírottnak azért is könnyű, mivel a szerzőhöz hasonlóan nagyszalontai lévén otthonosan mozog az ízes bihari tájszólás nyelvi tárházában). Ismerős arc ugyanakkor a titkosszolgálatok támogatásával államfővé választott, mandátumának „aktív és kezdeményező" elnökként nekiveselkedő Galád Flórián, és még sokan mások a felsorakoztatott politikustípusok közül.
A Bársonyszék és aszfaltban nyomon követett két karriertörténet révén olyan magatartásmodellek, politikai eszköztárak sorakoznak fel, amelyek lemeztelenítik előttünk a saját hatalma bebetonozására törekvő politikai elitet. A diktatúra idején szocializálódott, képviselői mandátuma elvesztése után pártjában kegyvesztetté vált Porta Sándort politikai alapon kinevezik ugyan színházigazgatónak, ám menedzseri és erkölcsi kvalitások híján bukása elkerülhetetlen.
„Politikusként ugyanis arra szocializálódott, hogy ő – aki közösségi felhatalmazást kapott – csalhatatlan. Sohasem téved, ha pedig mégis azzal vádolják, az csakis hamis vád lehet, amelyet azért terjesztenek, hogy meghiúsítsák az ő magasztos politikai céljait" – kapunk jellemzést Portáról, aki emiatt képtelen korrekciót végrehajtani életvitelében. Bársonyszékből az aszfaltra kerül.
A másik karrier a Grigore Tăutué, a szorgalmas és tehetséges fiatalemberé, aki hamar túlteszi magát morális és politikai fenntartásain, s egy gátlástalan, diktatúrát kiépítő politikai erő szolgálatába lép, miközben a hírszerzésnek is dolgozik. Aki kezdetben még idegenkedve tapasztalja, hogy egy pártban a döntéseket egy szűk körű, informális csoport hozza, amely rendszerint személyes szimpátiák, érdekközösségek alapján alakul. Később azonban már egyáltalán nem zavarja, hogy ez tulajdonképpen a melegágya a korrupciónak, így elég csak néhány befolyásos embert megkenni, és megszületnek a megfelelő politikai döntések.
Tranzícia közéletének alakítói képtelenek négy évnél hosszabb távon gondolkodni, hiszen mivel ennyi a mandátum, őket ennyi érdekli. Ez idő alatt a kormányon lévők arra koncentrálnak, hogy ott is maradjanak, az ellenzékiek pedig azon igyekeznek, hogy visszamásszanak a bársonyszékbe. Ilyen körülmények között teljesen mellékes, milyen szempontok alapján történik a politikai garnitúra szelekciója – azaz kiből lesz pártelnök, miniszter vagy kormányfő –, hiszen „a rendszer előbb-utóbb valamennyit bedarálja".
Könyve kolozsvári bemutatóján a szerző bevallotta, előző regényéhez, A feljelentéshez (Könyvmester Kiadó, Nagyvárad, 2011) hasonlóan a Bársonyszék és aszfalt esetében is azt érezte, hogy nem ő írja, hanem a regény diktál, ő fogja a ceruzáját. (Ezzel kapcsolatban annyit jegyeznénk meg, hogy néhol talán nem ártott volna visszafogni az „öntörvényű" pennát, konkrétan a szexuális aktusok élethű visszaadására gondolunk. Bár megtörténhet, hogy csak mi vagyunk az átlagosnál prűdebbek).
Bármennyire is fiktív Székely legújabb politikai regénye, a hazai valóságból merített szereplők és történetek révén mégiscsak a romániai – román és magyar – közélet alakulásának hű lenyomata. Olyan tükör, amelyben a jelenkor politikusainak túlnyomó többsége magára ismerhet. És bizony akár okulhatna is belőle.
Rostás Szabolcs |
Székely Ervin: Bársonyszék és aszfalt, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2014
Krónika (Kolozsvár)

Ellenzik az erdélyi magyar gazdák a GMO beáramlását
Beláthatatlan következményekkel járhat az Európai Unió Tanácsának az a döntése, amely lehetővé teszi, hogy minden uniós tagállam maga döntse el, hogy engedélyezi-e a területén a genetikailag módosított organizmusok (GMO) termesztését – hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE).
Az érdekvédelmi szervezet közleményben jelezte: veszélyesnek tartja a génmódosított növények termesztését nemcsak a fogyasztókra nézve, hanem a biodiverzitás szempontjából is, ezért az egyesület arra kér minden termelőt, aki felelősen gondolkodik saját maga és a közösség egészségéről, a romániai és főleg erdélyi vidék jövőjéről, hogy gátolja meg a génszennyezés minden formáját.
Bár egészségkárosító hatásuk nem bizonyított, a génmódosítás eredményeképpen a növények olyan méreganyagokat termelnek, amelyek megölik a gombákat és az élősködőket, így minden normális emberben felvetődik a kérdés, hogy ha megeszi a GMO-ból készült terméket, akkor az számára nem ártalmas-e – olvasható az RMGE közleményében.
A gazdaszervezet továbbá rámutatott: a romániai nagytermelők érdekeit védő Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligája (LAPAR) már közleményt adott ki, amelyben egyértelművé tette, azonnal megkezdik a nyomásgyakorlást a kormányra, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Románia az elsők között engedélyezze a GMO-k termesztését az egész ország területén.
A gazdaszervezet vezetője, Sebestyén Csaba munkatársunknak elmondta, attól tart, hogy a termesztés engedélyezésével a génmódosított növények kiszorítanák az őshonos, illetve nálunk hagyományosan használt fajtákat, ami különösen negatív hatást eredményezne a székelyföldi régióban, ahol hagyományos termelést folytatnak a gazdák. „Amikor megjelennek a génmódosított növények, már nem lehet versenyképesen hagyományos növényeket termeszteni" – fogalmazott a szakember, kifejtve, hogy a GMO-k esetében a vetőmag és a termesztés is olcsóbb.
A hétfőn elfogadott jogszabály az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.
Míg a magyar kormány szerint a génmódosított szervezetektől való mentesség fenntartása nemzetstratégiai érdeknek számít, Románia továbbra sem tiltja a génmanipulált növények termesztését.
A mezőgazdasági minisztérium korábban azzal indokolta álláspontját, hogy a biotechnológiával kifejlesztett termények nemcsak 40–60 százalékkal olcsóbbak „természetes" társaiknál, de a kártevőkkel szemben is ellenállóbbak, így nem szükséges további vegyszerek, illetve műtrágya alkalmazása.
Gyergyai Csaba, Széchely István
Krónika (Kolozsvár)

Visszakerül az emlékműre a madéfalvi turulmadár
Befejeződött a madéfalvi emlékmű turulmadarának felújítása, a szobor a magyar kormány támogatása révén március 15-ére visszakerül régi helyére.
A restaurálást végző kolozsvári Kolozsi Tibor a tervek szerint csütörtökön utazik Madéfalvára, hogy felügyelete alatt visszahelyezzék a madarat az emlékmű tetejére.
Amint arról beszámoltunk, pénzhiány miatt lassan haladt, akadozott az emlékmű felújítása, a problémára a vérengzés 251. évfordulóján tartott megemlékezésen kínáltak megoldást a magyar kormány képviselői: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a január 7-ei rendezvényen bejelentette, hogy 17 millió forinttal (245 ezer lejjel) támogatják a felújítást.
„Alaposan meggyötörte a turulmadarat a szél mellett a hó is, hiszen a szárny fesztávolsága 2,5 méter, nem kis nyomásnak lehetett kitéve, amikor rárakódott a sok hó" – sorolta a gondokat korábban Kolozsi.
A cinkből készült alkotás, illetve a váz és a szoborfal közötti összekötő elem is megrepedt, ugyanilyen állapotban volt a váz, amely elferdült és ki kellett cserélni, gyakorlatilag minden forrasztást újra el kellett rajta végezni. Miután az emlékműről tavaly júliusban leemelt turul felújítása befejeződött, egy csíkcsicsói raktárépületbe szállították, ahonnan a visszahelyezés napján viszik majd Madéfalvára.
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kérdésünkre elmondta, hogy bár a turulmadár restaurálása befejeződött, de az emlékmű teljes felújításának befejezéséig van még tennivaló. Hozzátette, ha az időjárás megengedi, csütörtökön kerül vissza eredeti helyére a több mint százéves szobor, az obeliszk és környezetének rendbetételét pedig az idő tartós felmelegedése után folytatják. Az elképzelések szerint októberig, az emlékmű felszentelésének 110-ik évfordulójáig befejeződik a munkálat, akkor avatnák fel a rendbe hozott emlékművet.
Az elöljáró arról is beszámolt, hogy a tervek elkészíttetése előtt telekönyveztetniük kellett az emlékmű területét, illetve az építményt, mivel nem volt rendezve a tulajdonviszony. A több mint 700 ezer lej összértékű munkálat kivitelezéséhez a Hargita megyei önkormányzat 350 ezer lejjel, a helyi közbirtokosság 20 ezer lejjel, a madéfalvi önkormányzat 40 ezer lejjel, a magyar kormány először 3 millió forinttal (mintegy 43 ezer lejjel), legutóbb pedig további 17 millió forinttal járult hozzá – részletezte Szentes.
A magyar kormány által kapott 245 ezer lej révén nemcsak a turulmadár felújítása valósult meg, ennek köszönhetően fejeződhetnek be a hátralévő területrendezési és restaurálási munkálatok is. Az átadásig még befejezik az obeliszk takarítását, járdákat alakítanak ki, hogy két oldalról is megközelíthető legyen az emlékmű, kőpadokat helyeznek ki, restaurálják a keresztfákat, feltöltik a zöldterületet, beépítik az öntözőberendezést és gyepesítik a megmozgatott területeket, foglalta össze a teendőket a polgármester.
Kömény Kamilla
Krónika (Kolozsvár)

Könyvvásár ma estig a PE-en
Ma este 10 óráig látogatható még a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem földszinti aulájában immár hagyományossá vált könyvvásár, melyet a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett működő Quintus Antikvárium rendezett be, ismét három napra (hétfőtől szerdáig). Az ezresével mérhető könyvkínáltban rendkívül kedvezményes áron mindenki megtalálhatja az irodalmi ízlésének, avagy szakirányultságának megfelelő köteteket, kiadványokat.
Tegnap dél körül figyeltük kis időre az érdeklődők változó forgalmát, miközben Baghy Istvánnal, a könyvvásár vezetőjével beszélgettünk, ami mindig nagy élmény, hiszen István valóságos polihisztor módjára igazítja el vevőit lelkesen, ihletetten és nagy szakértelemmel, bármilyen témakörben. Mint kiemelte, ezúttal is sok kötetet adományoztak a PKE könyvtárának. Az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban elmondta, törzsvásárlóik továbbra is megvannak, köztük az egyetem tanárai, diákjai, valamint több visszatérő olvasó is megkeresi a vásárt, de sok a „csak” nézelődő is. Októberben voltak könyvvásárral utoljára Nagyváradon, ami nem véletlen, hiszen az egyetemi év kezdetén mindig sok a friss olvasó, ami mindig reményt keltő. Ha minden jól megy, akkor még idén májusban (immár 20. alkalommal) ismét visszatérnek Váradra színes és tartalmas könyvkínálatukkal.
A könyvvásár kifüggesztett Gárdonyi-mottója: „A könyvre kidobott pénz látszólag eldobott pénz… Mint a vetőmag…”. Sokan a fiatal generációból már csak a rövid információt keresik, szakirányultan, nincs már sok türelem az olvasáshoz – mesélte Baghy, azonban hozzátette, az ég felé növekvő fáknak is szükségük van rá, hogy az alattuk fekvő avarból táplálkozzanak. Így ajánlotta szimbolikusan mindenki számára, a kortárs áramlatok sodrában elődeink irodalmának türelmes és alapos megismerését és megbecsülését.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem indulhat bűnvádi eljárás Borbély László ellen
Nem hagyta jóvá szerdán a képviselőház az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) azon kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Borbély László RMDSZ-es képviselő, a szövetség politikai alelnöke, volt környezetvédelmi miniszter ellen a felmerült korrupciós gyanú miatt.
A befolyással üzérkedéssel gyanúsított Borbély szerdán a szavazás előtt visszaéléssel vádolta meg a DNA nagyváradi ügyészeit, akik az év elején kérték, hogy ismét bűnvádi eljárást indíthassanak ellene a korábban lezárt korrupciós ügyben.
Sérelmezte, hogy csak utólag, a sajtóból értesülhetett a közvádlók kéréséről, és felhívta a figyelmet: 2012-ben a képviselőház egyszer már indokolatlannak tartotta a bűnvádi eljárást, és 2014 végéig nem is került elő új bizonyíték. A politikus szerint az ügyészség egy tavaly év végén előkerült „új bizonyíték” alapján kérte a dosszié újranyitását. Az ügyben eljáró nagyváradi DNA-nál december 29-én benyújtott, kevesebb mint egyoldalas önfeljelentésről van szó.
A dokumentum szerint egy közvetítő egy váradi üzletembertől 50 ezer eurót kapott, amit egy Szatmárnémeti benzinkút mellett átadott egy ismeretlennek, akinek Borbélynak kellett átadnia az összeget, hogy az közbenjárjon annak érdekében, hogy a vesztegető cégei nyerjenek egy, a vízügyi hatóság által kiírt pályázaton.
Borbély szerint az ügyészség anélkül kérte az ügy újranyitását, hogy az állítólagos vesztegetőt kihallgatták volna, illetve bármilyen vizsgálatot indítottak volna a feljelentés valódiságának kiderítésére. Leszögezte: sem a vesztegetőt, sem a közvetítőt nem ismerte. Ráadásul információi szerint a vesztegető cégének semmilyen szerződése nem volt a vízügyi hatósággal.
Szerinte az önfeljelentés legfeljebb egy új dosszié alapjául szolgálhatott volna, mivel semmi köze az eddigi vádakhoz. Ennek nyomán úgy vélte, az ügyben eljáró, és a feljelentés érdemi kivizsgálását elmulasztó ügyészek visszaélést követtek el.
Mint ismeretes, a DNA tavaly zárta le Borbély ügyét, miután a parlament korábban nem hagyta jóvá a bűnvádi eljárás elindítását. Borbély ellen befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel kapcsán vizsgálódott a DNA.
Az ügyészek szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László akkori környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft. nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek.
Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Marosvásárhely elveszett
Igen, bármekkora csapást is jelent ez számunkra, bármennyire nehezünkre is esik, be kell ismernünk: Marosvásárhely elveszett. Mikor, hogyan és miért veszett el a magyar jogokért való küzdelemben frontvárosnak számító Marosvásárhely?
Az biztos, az 1989-es politikai változáskor, azaz a gengszterváltáskor – szinte azt írtam: Lepsénynél – még megvolt – legalábbis a remény. Annak reménye, hogy egyszer – akkor azt hittük: hamarosan, belátható időn belül – egyenrangú polgárként élhet itt a magyar. Hogy lesznek jogaink, hogy visszaadják nekünk mindazt, amit a nacionálkommunista éra alatt jogban, tulajdonban, reményben elvettek tőlünk. A magyar közösségtől.
Annak dacára, hogy a decemberi „forradalmi lendület” által az utca kövezetére sodort iratok között volt, amely azt bizonyítja, miként szándékozta a bukott rezsim, elsősorban Kárpátokon túli területekről betelepítendő románokkal megváltoztatni, a románság javára átbillenteni az etnikai arányokat, mi mégis reménykedtünk.
Akkor mégis, mikor és hogyan is veszett el Marosvásárhely? Talán megegyezhetünk abban, hogy egy, az első világháborút követő impériumváltással kezdődött folyamat eredményeként jutottunk el idáig. A pontot, ahonnan visszafordíthatatlanul elindultunk a lejtőn, a központilag generált és levezényelt márciusi magyarellenes pogromot követő, a becslések szerint 15 ezer embert érintő tömeges kivándorlás jelentette. Lássuk be: az utcán nyertünk ugyan, de azt követően a különböző titkos tárgyalóasztaloknál veszítettünk. Ekkora veszteség egy vásárhelyinél jelentősebb számú közösséget is alapjaiban rengetne meg.
Ne feledjük: akkoriban épp azok mentek el, akikben megvolt a bátorság, önbizalom – a kellő tudással és felkészültséggel társulva – ahhoz, hogy országot váltva is helytálljanak az életben. S akik feltételezhetően mostanra értek be a közösségi szerepvállalásra. Ők azok, akik a leginkább hiányoznak ma Vásárhelyről. Pótlásukra – annak ellenére, hogy hallottunk jelentős tisztségeket betöltő politikust is kidolgozandó Marosvásárhely-stratégiáról hadoválni – nem került sor. A jelenlegi állás szerint már nem is fog.
A folyamat következő stációjaként mindenképpen a polgármesteri szék elvesztését kell tekintenünk. 2000-ben fordult elő először, hogy választott román polgármester került Marosvásárhely élére. Hogy ez mennyiben tudható be a helyi politikusok bénázásának – alig több, mint másfélszáz szavazaton múlott, de az RMDSZ vezérkara nem tartotta érdemesnek megóvni, újraszámlálást követelni –, s mennyiben a megváltozott etnikai arányoknak, nos, az pontosan nem tudható.
Szintén az ezredfordulóra tehető az etnikai arányok átfordulása, a román lakosság többségbe kerülése is. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a 150 041 lelket kitevő összlakosságból 75 533-an (50,34%) románok, 70 108-an (46,73%) magyarok. Ez az arány azóta is folyamatosan romlik, ami károsan befolyásolja a helyi magyarok önbizalmát, önértékelését.
Csak súlyosbítja a helyzetet a hibát hibára – sokak szerint árulást árulásra – halmozó helyi politika. A 2000-es választásoktól eltelt másfél évtized alatt folyamatos kudarcélményeknek kitett magyar lakosság mára egy reménytelen, fásult, hitehagyott, vert tömeg benyomását kelti. Ilyenné tették a politikusai, akik vereségről vereségre bukdácsolva – az RMDSZ polgármesterjelöltje háromszor maradt alul a jelenlegi városvezetővel szemben –, különböző bukaresti céloknak alávetve, önös érdekeket követve sorsára hagyták a mára másodrendű állampolgári státusukba belenyugodni látszó helyi magyarságot.
Az ami a MOGYE-n folyó magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés körül folyik, a város magyar jellegének már nem is körmönfont módon, hanem primitív erőszakossággal történő felszámolása, a magyar kultúrának a város köztereiről való kiszorítása stb. megannyi bizonyíték arra, hogy Marosvásárhely – magyar szempontból tekintve – elveszett.
A Székely Nemzeti Tanács 2013-as hagyományteremtő székely szabadság napi rendezvénye után még felhorgadt a város magyar lakóiban a büszkeség, az önbecsülés, de a tény, hogy a remek kezdés után, a folyamat megszakadni látszik – idén már nem volt elég akarat és elszántság szembenézni a polgármesteri tiltással, hatalmi packázással –, nos mindez csak tovább rontotta a közhangulatot, fokozza a fásultságot.
A felsoroltak, azt hiszem, kellően bizonyítják a címbéli állítást, hogy Marosvásárhely bizony elveszett. És ezt bárki láthatja, aki hajlandó őszintén szembenézni a valósággal.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma

Szilágyi: Románia nem lehet szabad addig, amíg korlátozza a szabad döntésünkhöz való jogunkat
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) készül a 2016-os helyhatósági választásokra, erről és a Kovászna megye önkormányzatának elnöke által kezdeményezett nagyszabású autonómiatüntetéssel kapcsolatos álláspontjáról kérdezte Száva Enikő a Duna Tv Közbeszéd című műsorának vendégét, Szilágyi Zsoltot, a néppárt új elnökét.
Tamás Sándor bejelentéséről Szilágyi Zsolt azt nyilatkozta, hogy amennyiben valóban komoly szándékról és nem csak arculatjavításról van szó, akkor természetesen bármikor hajlandók asztalhoz ülni, hogy megtárgyalják, miként kerülhetnének közelebb a székely autonómiához.
Kovászna megye vezetőjének felhívásáról a nagy tüntetésről Szilágyi azt mondta: az sokkal hitesebb lenne, ha Tamás Sándornak sikerülne végre meggyőzze az RMDSZ parlamenti képviselőit, hogy nyújtsák be Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet.
Arról a kérdésről, miszerint a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is kizárja a néppárttal való együttműködést, Szilágyi azt mondta, hogy ők továbbra is keresik az együttműködés lehetőségét a nemzeti oldal megteremtése érdekében. Hozzátette: a 2016-os választások sikere nagyban múlhat azon, hogy lesz-e összefogás az autonómiát támogató nemzeti oldalon.
A politikumnak össze kell fogjon az autonómia ügyében – hangsúlyozta az EMNP vezetője.
A beszélgetés végén arról is szólt Szilágyi Zsolt, hogy nemrég Budapesten a magyar kormánnyal megerősítették a stratégiai partnerségüket.
dunatv.hu
Erdély.ma

Az Új Jobboldal ismét felvonul március 15-én Kolozsváron
Idén is utcai megmozdulásra készül a magyar nemzeti ünnepen a szélsőséges Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szervezet Kolozsváron: megszervezik a VII. Avram Iancu emlékmenetet.
Közleményük szerint vasárnap délután háromkor gyülekeznek a Széchenyi téren, ahonnan átvonulnak a Főtérre, majd a Bocskai térre érkeznek, ahol ünnepi beszédekben méltatják a móc vezért. Az Új Jobboldal ugyanezen az útvonalon tartotta meg tavaly is a felvonulását a kincses városban. Tavaly is gondot okozott, hogy az Új Jobboldal „rászervezte" az emlékmenetét a magyar ünnepségre. Kolozsváron a hagyományokhoz híven március 15-én 11 órakor kezdődik a gyülekező a Protestáns Teológia épülete előtt, az ünnepi felvonulás a Kossuth Lajos utca – Korvin Mátyás tér útvonalon zajlik, ezt követi az ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, majd 14 órakor felvonulás veszi kezdetét a volt Biasini szállóhoz, ahol ünnepi műsorral emlékeznek meg a magyar szabadság napjáról.
Paprika Rádió
Erdély.ma

Felhívták Szijjártó Pétert Romániából
Bogdan Aurescu román külügyminiszter felhívta telefonon csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen egy budapesti tüntetés miatt, amelyen Romániát „az Európai Unió Iszlám Államának" nevezték – közölték Bukarestben.
A román külügyminisztérium korábban sajtónyilatkozatban utasította el György-Mózes Árpádnak, a Székelyföldért Társaság elnökének idézett kijelentését, amely a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen hangzott el. György-Mózes Árpád azzal indokolta kijelentését, hogy szerinte a román hatóságok hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19-20.) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a magyar tisztségviselők a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A Székely szabadság napjával kapcsolatban Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának társelnöke közölte, hogy a testület mai ülésén megtárgyalták az ügyet, és mivel úgy vélték, hogy a marosvásárhelyi felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, az Európai Bizottsághoz fordulnak.
MTI, index.hu
Erdély.ma

Csángók – A csángók a román nemzetállamban
A csángók történelmi vesszőfutása nemhogy nem ért véget a 18. században, a román nemzetállam megszületése csak rontott helyzetükön. Az asszimiláció mégis a 20. században vált igazán brutálissá: a katolikus egyház és a román állam egyesült erővel igyekezett végleg elrománosítani a csángókat. A moldvai csángók történetének legelső szakasza, és a kezdeti, szerencsés évszázadok áttekintése után – a rövid „újévi különkiadás” előtt – a 18. század végénél fejeztük be a csángók történetének rövid összefoglalását. Pontosabban azzal, hogy erről a korszakról, amikor Moldvát az isztambuli görög tisztviselők, a fanarióták közül kikerülő fejedelmek irányították, a csángók vonatkozásában keveset tudunk. A 19. századból már több adatunk van a csángók történetéről, de sok jót, hasonlóan a megelőző két évszázadhoz, ez a korszak sem tartogatott számukra.
A román állam megalakulásától 1920-ig
1821-ben a román vajdaságokban fölkelés robbant ki a törökök ellen, s bár a fölkelést leverték, a fanarióták korszakának mégis vége szakadt. 1821-től kezdve a Porta ismét a helyi előkelőségek közül nevezte ki a fejedelmeket, s a török függőség más vonatkozásokban is jelentősen gyengült: a török hatalom a fejedelmek kinevezésén kívül tulajdonképpen csak az adófizetésre korlátozódott. A két vajdaság, Havasalföld és Moldva egyesülésének első fázisa az volt, hogy 1831-ben mindkét fejedelemségben elfogadták az ún. Szervezeti Szabályzatot, amely később csaknem három évtizeden át közös alkotmányukként működött. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak, ő egyesítette Havasalföldet és Moldvát Románia néven. Cuza polgári reformokat vezetett be: véghez vitte a jobbágyfelszabadítást, szekularizálta az ortodox kolostorok vagyonát, kötelezővé tette a közoktatást. Ebben az időben, 1860-ban, illetve 1864-ben alapították a jászvásári és a bukaresti egyetemet. 1878-ban a törökök végül elismerték Románia függetlenségét, 1881-ben pedig Románia királysággá alakult.
Cuza reformjai próbáltak ugyan segíteni az ország gazdasági helyzetén, fejlődni kezdett az ipar és a külkereskedelem, és megszűnt a jobbágyság, de a földbirtok túlnyomó része nagybirtokosok kezén maradt. Így a parasztok kénytelenek voltak bérelni földjüket, s ez csak jogi szempontból különbözött a korábbi jobbágyrendszertől, tényleges változások sem a mezőgazdaság szerkezetében, sem az emberek életkörülményeiben nem történtek.
Ezek a történeti események és gazdasági következményeik csaknem azonos mértékben érintették a csángókat és Moldva más népeit. Kulturális következményeik azonban nem. A 19. század elején Európa számos országában lezajlott nemzetté válási folyamat az „egy ország – egy nemzet” eszme jegyében többnyire a korábbinál rosszabbra fordította az országon belül élő nemzeti kisebbségek sorsát. Ez történt a csángókkal is: a 16. század két rövid periódusát kivéve, amikor Nyúzó István (1551–1552), illetve Rettenetes János (1572–1574) volt a vajda, a 19. század előttről nincs adatunk arra, hogy a moldvai állam üldözte volna a területén élő magyarokat, akkor sem, amikor korábbi (a 14–16. századig tartó) befolyásuk megszűnt. A 19. században kezdődött az a nyílt asszimilációs politika, amely napjainkra csaknem teljesen beolvasztotta a románságba a csángókat, s melynek legfőbb végrehajtója – meglehetősen sajátos módon – mindvégig a katolikus egyház volt. Erre érdemes lesz egy későbbi írásban bővebben visszatérnünk.
Az asszimiláció azonban más területeken is érvényesült. A 19. század végén épült ki Romániában az elemi iskolák hálózata, ennek megszervezésekor szóba sem került, hogy a csángók anyanyelvükön tanulhassanak. Az iskolákba román, lehetőleg ortodox vallású tanítókat helyeztek, s mivel a gyerekek nem tudtak románul, a „tanulás” kínkeservesen ment. Ezért vagy nem jártak iskolába, vagy tanítójuk tanult meg magyarul – de ha ez kiderült, az ilyen tanítót állásából elhelyezték. A csángókat a homogenitásra törekvő román állam megpróbálta módszeresen „eltüntetni” azzal, hogy románként kezelte őket. Ezt az elvet követve torzították el az 1930-as népszámlálási adatokat annak érdekében, hogy a moldvai katolikusok minél nagyobb számban legyenek román nemzetiségűként kimutatva. A népességnyilvántartás szintén asszimilációs eszközzé vált: a csángó neveket vagy a román fonetikának megfelelően írták át, vagy lefordították románra, esetleg új, „román hangzású” névvel helyettesítették. 1857-ben hiába választották képviselővé a szabófalvi Rab Jánost, arra való hivatkozással, hogy nem ortodox, nem kerülhetett a nemzetgyűlésbe. A „nem ortodox keresztény” megjelölés Moldvában elsősorban a csángókra vonatkozott: ekkor a magyar és a katolikus Moldvában már jó ideje azonos jelentésű.
Nagy-Románia megalakulásától Ceauşescuig
Románia életében a következő legjelentősebb változás Nagy-Románia megalakulása volt. A Magyarországot sokkoló trianoni döntés, ahogyan Mikecs László fogalmazott, „a csángók sorsának nagy pillanata” lehetett volna. Egy országba került Erdély és Moldva, megszűntek a határok az egykori és a moldvai haza között, oldódhatott volna az elszigeteltség, és elképzelhető lett volna, hogy az erdélyi magyarság a csángók jogaiért is elkezd harcolni.
Mindez azonban nem következett, nem következhetett be. A magyar revíziótól való egyre erősödő félelemben a román államnak éppen elég gondja volt az erdélyi magyarsággal, nem akart még Moldvában is magyarokat látni. Nemcsak őshonosnak számító lakosságot, hanem kutatókat, érdeklődőket sem: a Moldvában gyűjtő néprajzosokat sokszor titulálták revizionista kémnek. Veress Sándor 1930-ban egész Moldvára kiterjedő bukaresti engedéllyel gyűjtött népdalokat, de hivatalos papírjai ellenére folyamatosan letartóztatástól tartott. Lükő Gábor elsősorban a román népélet tanulmányozására utazott Moldvába, de 1933-as útja alkalmával revíziós propagandistának bélyegezték és kiutasították az országból. Az erdélyi, tehát román állampolgár Domokos Pál Péternek az 1930-as években álruhában kellett Moldvát járnia, a szintén erdélyi Mikecs László pedig már egyáltalán nem tudott terepre menni. Baumgartner Sándor, a jászvásári teológia tanára látta azt a csendőröknek szóló utasítást, amelynek megfelelően minden kíváncsiskodó magyart ki kell utasítani a csángó falvakból. A csángók asszimilálása továbbra is elsősorban a katolikus egyház hathatós közreműködésével zajlott, sőt, még a korábbinál is erőteljesebben és kíméletlenebbül.
A második világháború után az új román államban sem vált a csángók élete könnyebbé. Mivel kevés volt a szétosztható birtok, a földreform az etnikailag vegyes területen többnyire a kisebbségi csoportok kárára zajlott: a csángók jogok földigénye többször nem teljesült.
Ugyanakkor viszont Petru Groza miniszterelnöksége idején megvalósulni látszott az, amiben Mikecs László korábban reménykedett: az erdélyi magyarságot képviselő Magyar Népi Szövetség a moldvai magyarság érdekeinek képviseletét is megkísérelte fölvállalni. 1947 őszén magyar iskolákat kezdtek szervezni, az oktatás néhány hónappal később indult. A Román Kommunista Párt két okból is támogatta a MNSZ kezdeményezését: egyrészt úgy gondolták, hogy az írástudás terjesztésével a csángókat ki lehet vonni a katolikus egyház befolyása alól, másrészt úgy vélték, hogy az iskolákon keresztül hatékonyabb propagandamunkát végezhetnek. 1953-ig mintegy 40 magyar tannyelvű iskola és óvoda működött rövidebb-hosszabb ideig, körülbelül 120 pedagógussal. A moldvai pedagógushiány megszüntetése érdekében 1951–1952-ben nyolchónapos székelykeresztúri gyorstanfolyamra iskoláztak be 25 csángó fiatalt, de mire megkapták a diplomájukat, addigra jórészt megszűntek a magyar iskolák.
Nagy igény nem mutatkozott rájuk: a szülők ugyanis nem szívesen íratták be gyerekeiket ezekbe az iskolákba. Az épületek sokszor alkalmatlanok voltak a tanításra, gondot jelentett fűtésük, nem volt elegendő tankönyv. Az erdélyi tanítók egy része száműzetésnek érezte Moldvába helyezését, sokan képesítetlenül kerültek oda. Egy részük nem tudott románul, és ezt a falusiak nem nézték jó szemmel; voltak, akiknek erkölcseire, magatartására panaszkodtak. Másrészt az iskolákat a Népi Szövetség kezdeményezte, ez az emberek tudatában szorosan kapcsolódott az új rendhez, az új ideológiához, ezzel együtt a kommunista ateizmushoz. A mélyen vallásos csángók nem voltak hajlandók gyerekeiket a szerintük istentagadó tanítók kezére adni. Ebben nagy szerepük volt papjaiknak, akik a magyart egyszerűen „az ördög nyelvének” kiáltották ki. Éppen ezért a szülőket rendszeresen meg kellett győzni arról, hogy nem kerülnek pokolra azért, mert gyermeküket magyar iskolába íratták.
A Népi Szövetség más módon is igyekezett kapcsolatot teremteni a moldvai magyarokkal. A moldvai falvakban is sorra alakultak szervezetei, 1948-ban például jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a csángók részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az iskolákat aztán végül mégsem az érdektelenség és ellenségesség miatt zárták be, hanem a Sztálin halála után megváltozott román kisebbségpolitika miatt. Az 1953/54-es tanév elején néhány kivétellel Moldva valamennyi magyar tannyelvű iskoláját megszüntették, és 1953-ban „feloszlatta magát” a Népi Szövetség is. Az 1950-es évek közepén átmenetileg enyhült az asszimiláció szorítása, és 1956-ban elkezdték töredékesen újraszervezni a magyar oktatást. 1959-ben azonban végérvényesen megszüntették a moldvai magyar tannyelvű oktatást.
Csángósors a Kárpátok Géniusza uralkodásának idején
Románia már az 1950-es évek közepén önálló, „nemzeti utat” követett a „szocializmus építésében”, s a nemzeti ideológia Ceaușescu uralomra jutásával méginkább fölerősödött. A csángók anyanyelvének sorsa ezzel még az 1930-as években tapasztaltaknál is rosszabb lett. A változatlanul erős egyházi elnyomás ugyanilyen erőteljes állami elnyomással egészült ki. Továbbra is alkalmazták a népszámlálások manipulálását: az 1948-as cenzus például Moldvában mindössze 6600 magyart mutatott ki, noha ez volt az az időszak, amikor egymás után nyitották a magyar tannyelvű iskolákat. Ugyanezt a technikát alkalmazták az 1977-es és az 1992-es népszámláláskor is.
Az 1950-es évek közepét megelőzően az erdélyi kutatók széles körű etnográfiai gyűjtést folytattak Moldvában. Ezek eredményeinek publikálására azonban, néhány kivételtől eltekintve, már nem volt mód. Az 1960-as, 1970-es években a csángókról szóló napi- és hetilapcikkek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen nagy mértékben „modernizálódik” Bákó és Románvásár vidéke. Az 1980-as években már gyakorlatilag nem jelenhetett meg csángókkal kapcsolatos tudományos publikáció, viszont a román tudomány hivatalos ideológiájává vált Dumitru Mărtinaș nézete a csángók eredetéről (1985). E szerint a csángók valójában elmagyarosított románok, éppen ezért minél előbb vissza kell kapniuk „eredeti” nemzetiségüket és nyelvüket, a románt.
A csángókat igyekeztek hermetikusan elzárni Erdélytől. A csíksomlyói búcsúra utazókat megverték, megfélemlítették. Volt, akit azért figyeltettek és zaklattak folyamatosan, mert Erdélyben táncház-találkozókon vett részt; egy öreg deákot (vallási vezetőt) kémkedéssel vádoltak meg, s a házkutatás után a Securitate az idős ember magyar lakodalmas verseket tartalmazó füzetét és 19. századi magyar énekeskönyvét vitte magával. Kallós Zoltánt koncepciós perben elítélték, az akkori bukaresti magyar nagykövet szerint egyértelműen politikai motivációból, különösen csángó kutatásai zavarták a hatalmat. Kallóst a nyugati emberi jogi szervezetek és a média tiltakozására végül kiengedték, de az 1980-as években tovább erősödött a magyarországi és erdélyi kutatók, látogatók addig is gyakorolt zaklatása, akár bántalmazása. A romániai fordulatot megelőző évekre Moldva lényegében bezárult a magyarok előtt.
Politikai képviseletről, anyanyelvi oktatásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. 1945 és 1989 között mindössze egyszer, 1973-ban jutott el a hivatalos magyar diplomácia Bákó néhány falvába. A bukaresti magyar nagykövetség három munkatársának beszámolója nyomán a nagykövet ugyan ijesztőnek ítélte az asszimiláció erőszakosságát, mégis úgy vélte, hogy a csángókkal kapcsolatban semmiféle kérdést nem kívánatos hivatalosan fölvetni a román államnak. A magyarországi és az erdélyi ellenzéki csoportok tettek néhány kísérletet arra, hogy fölhívják a pápa és a világ figyelmét a csángók jogfosztottságára, de próbálkozásaik nem keltettek visszhangot. A csángókat tehát még azok a kisebbségi jogok sem illették meg soha, amelyeket a szocialista Románia többi kisebbsége úgy-ahogy megkapott.
Szakirodalom Mărtinaş, Dumitru: Originea ceangăilor din Moldova. 1985. Mikecs László: Csángók. 1989 Szász Zoltán. A románok története. 1991. Vincze Gábor: Asszimiláció vagy kivándorlás? 2004.
Sándor Klára nyest.hu
Erdély.ma

Fideszes EP-képviselők: újabb jogfosztás (Székely szabadság napja)
A keddre meghirdetett, de nem engedélyezett és ezért később lemondott marosvásárhelyi tiltakozással összefüggésben a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP-) küldöttsége a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságának fontosságát hangsúlyozta tegnapi közleményében. „Meggyőződésünk, hogy egy fejlődő demokratikus állam csak úgy lehet hosszú távon sikeres és az európai alapértékek mentén szerveződő, hogyha polgárai szabadon kifejthetik véleményüket, és korlátozás nélkül élhetnek alapvető emberi és közösségi jogaikkal” – hangsúlyozzák a kormánypárti politikusok, akik aggodalmuknak is hangot adnak „a romániai magyarság újabb jogfosztása” miatt. A magyar néppárti EP-küldöttség egyúttal reményét fejezi ki, hogy a történteknek nem lesz hosszú távon hatásuk a fejlődőben lévő székely autonómiamozgalomra. „25 évvel a romániai rendszerváltás után elérkezettnek gondoljuk az időt arra, hogy a román államvezetés ne gátolja az önrendelkezésért küzdő szervezetek munkáját, hanem aktív párbeszédet folytasson a közélet autonómiapárti szereplőivel” – vélekednek a Fidesz–KDNP EP-képviselői, közölve: a nemzeti kisebbségek önrendelkezési joga éppen olyan alapvető európai érték, mint a szabad véleménynyilvánításhoz vagy a szabad gyülekezéshez való jog.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs a célpont (Tanúként hallgatja ki a rendőrség a vármegyéseket)
Domokos Rajmond, a megyei rendőrség bűnügyi kivizsgáló osztályának tisztje sorra hívatja a kézdivásárhelyi rendőrségre és tanúként hallgatja ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon tagjait, akik egy évvel ezelőtt részt vettek Marosvásárhelyen a székely szabadság napján szervezett rendezvényen.
A tanúk kihallgatása a 2014/P/3876-os bűnügyi iratcsomó kapcsán zajlik, ebben Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét gyűlöletre és megkülönböztetésre való bujtogatással vádolják. A tanúkat azért hallgatják ki – áll az egyik jegyzőkönyvben –, hogy bebizonyítsák: „2014. március 10-én Izsák Balázs a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol olyan jelmondatok is elhangzottak, melyek a román állam, annak állampolgárai és az alkotmány elleni támadásnak minősíthetők. Habár a megemlékezést a hatóságok csak egy bizonyos helyen, a Székely vértanúk emlékművénél engedélyezték, Izsák Balázs arra buzdította a jelen levő mintegy négyezer személyt, hogy vonuljanak végig Marosvásárhely utcáin. A felvonuló tömeg szidalmazta és szóbeli támadást intézett Románia alkotmányos rendje ellen, illetve erőszakos cselekedeteket hajtott végre a karhatalmi erők ellen. Az egész megmozdulás ideje alatt Izsák Balázs nyilvánosan is kiállt Székelyföld területi autonómiája mellett.”A vármegyések, habár sok mindenben nem értenek egyet az SZNT elnökével, tudomásunk szerint nem vallottak Izsák Balázs ellen.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarellenes falragasz
Gyűlöljük a magyar fajt román feliratú (Urâm rasa ungurească) kék-sárga-piros színű falragaszt helyeztek el Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei tanács székhelyével átellenben, az Erzsébet park szélén álló egyik közlekedési tábla oszlopán.
A lehúzós címkére tegnap, a székely szabadság napja utáni napon, kevéssel március 15-i nemzeti ünnepünk előtt figyeltünk fel. Ajánljuk az illetékes állami hatóságok figyelmébe. (sz.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állásfoglalás
A rendfenntartás fontos kihívás egy polgári társadalomban, de a demokrácia is legalább ekkora értékkel bír. Megítélésünk szerint a március 10-i rendezvény körüli eltúlzott hatósági fellépés illetéktelenül korlátozta a demokráciából nyert szabadságjogokat, illetve egészségtelen közhangulatot teremtett Marosvásárhelyen. Nem tartjuk jogszerűnek, sem elegánsnak, és tisztességesnek sem a gyülekezési jog akadályozását, a véleménynyilvánítás feltartóztatását és a karhatalmi túlkapás gyanúját ébresztő fokozott rendőri készültséget, melyet az illetékes hatóságok tanúsítottak. Akarva-akaratlanul mégiscsak a magyar közösséggel szembeni sértésként tudjuk értelmezni a közfelháborodást kiváltó történteket.
De nem csak a magyarok közösségét érinti negatívan, hanem közvetve, az eltúlzott intézkedés, a rendfenntartó hatóságok iránti bizalmat is alaposan kompromittálja. A több száz rendőr, csendőr jelenléte bizalmatlanságot sugall, melynek természetes következménye a kölcsönös bizalmatlanság. Márpedig egy egészséges polgári demokráciában rendkívül fontos, hogy a rendfenntartók iránt erősödjön a társadalom bizalma. Az elmúlt napokban visszatért a 25 évvel ezelőtt uralkodó rendőrállam egészségtelen szelleme, ami a többnemzetiségű Marosvásárhelyen rossz benyomást kelt, és a harmonikus együttélést egyáltalán nem segíti.
A fekete március nyomasztó megbélyegzettségében élő marosvásárhelyi társadalomban vigyázni kell a magyar–román viszonyra! A hatóságok akárhogy is magyarázzák a riadókészültséget, a történtek a magyar közösségre nézve mégiscsak megalázónak bizonyulnak. Nem vitathatja el senki a magyaroktól a véleménynyilvánítás jogát és a történelmi megemlékezések lehetőségét! Tisztelettel felkérjük az illetékeseket, hogy a jövőben felelősségük tudatában ne engedjék megismétlődni a tegnapi túlkapást.
Ezúton kérjük fel a marosvásárhelyieket, és mindazokat, akikben visszatetszést váltottak ki a tegnap történtek, hogy vasárnap, március 15-én bizonyítsuk be, hogy méltóképpen tudjuk történelmi örökségünket tisztelni, a békés együttélés kultúráját a 21. századi demokrácia szellemében felmutatni, és a közösség erejének hangot adni. Vasárnap Marosvásárhelyen is, a megye több településén is nagyszabású ünnepségekre kerül sor, melyekre ezúton is meghívjuk mindazokat, akiknek fontos 1848–49 szabadságharcának, európai szabadságeszményének üzenete. Emlékezzünk és ünnepeljünk méltósággal együtt!
Kelt 2015. március 11-én, Marosvásárhelyt
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Előtérben a digitális műveltség
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Értékszemléletében szokatlan, sértett és haragos hangnemű kötet Radnóti Miklósról – Ímhol az ember
Radnóti Miklós – Ímhol az ember című kritikai kor- és jellemrajzában Berczeller Imre szokatlan nézőpontból közelít a modern magyar líra kiemelkedő képviselőjének alakjához: a New York-ban élő nyugalmazott pszichiáter – aki tizenegy évvel fiatalabbként nemcsak kortársa, hanem munkaszolgálatos bajtársa is volt Radnótinak – elismeri költői nagyságát, csak éppen emberi vonatkozásaiban, zsidó származásának felvállalásában talál kivetnivalót.
Egy lehetséges szemüvegváltás helyénvalóságát boncolgatták a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet apropóján a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében egybegyűltek: Schiller Erzsébet irodalomtörténész, Gidó Attila történész, Tibori Szabó Zoltán újságíró, H. Szabó Gyula kiadóigazgató, valamint mindazok, akik kíváncsiak voltak a hétfő délutáni rendezvény címében megfogalmazott kérdések – Mártír vagy áldozat? Milyen zsidó volt a magyar költő? – értelmezéseire.
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár Társaság: tizenkét „lecke” a kincses városról
Molnár-Kovács Zsolt: lejárt a polihisztorok kora A régészet mai kihívásai is terítékre kerültek azon a rendezvényen, amely a Kolozsvár Társaság új előadássorozatát nyitotta meg Szemelvények Kolozsvár múltjából a régészeti ásatások tükrében címmel. Az előadáson Molnár-Kovács Zsolt egyetemi adjunktus, a BBTE Régészeti és Művészettörténeti Tanszékének vezetője számolt be többek között arról, hogy még nem ért véget annak a 40 honfoglaláskori sírnak a kielemzése, amelyet a Farkas, a Kalevala és a Külső-Farkas utcában tártak fel. A Buchwald Péter házigazdai „irányításával” indult rendezvénysorozat egyik koordinátora, Egyed Ákos történész (társa Gaal György) tudatta a hallgatósággal, hogy tizenkét részből álló sorozatról van szó, amely a kincses város múltjának felelevenítését célozza meg, és amely során nem csak a tudományosság szempontjaira fektetnek majd hangsúlyt, hanem például a művelődéstörténet, a népességalakulás és annak politikai következményei megannyi vetületére is.
Bevezetőjében Molnár-Kovács Zsolt a mai régészet helyzetébe nyújtott betekintést. A korszerű tudományos módszerek alkalmazásával egyre többet lehet eredményesen kutatni, de ennek megvan az a hátránya, hogy a tudósok eltávolodnak az általános rálátástól. „Ma már a polihisztorok kora lejárt, sok tudományág (természetismeret, geofizika, georadar, magnetométeres mérések, továbbá műholdas helymeghatározó, azaz GPS, ortofotózás, légifényképezés, 3D filmes rekonstruálás stb.) együttműködésére van szükség” – mondta.
Ö.I.B.
Szabadság (Kolozsvár)

Borbély-ügy: vitát szült a bűnvádi eljárás elutasítása
Módosítani kell a képviselők jogállásáról és a miniszteri felelősségről szóló törvényt, mivel már két nyomozást is ellehetetlenített, hogy a parlament elutasította a bűnvádi eljárást – jelentette ki csütörtökön Tiberiu Niţu legfőbb ügyész annak kapcsán, hogy a képviselőház szerdán este nem hagyta jóvá a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter elleni bűnvádi eljárást.
Emlékeztetett: a legfőbb ügyészség az elmúlt hónapokban a kormánynak és a képviselőháznak is javaslatokat tett a módosítások kapcsán, kiemelve, hogy a bizonyítékok, illetve az ügyekhez kapcsolódó bármilyen tényező értékelése kizárólag az igazságügyi szervek feladata.
Bár az Európai Bizottság (EB) nem kívánta kommentálni az ügyet, a brüsszeli végrehajtó testület állásfoglalásában leszögezte: figyelemmel követik a fejleményeket.
Az EB egyik, meg nem nevezett illetékese a Mediafax hírügynökségnek a döntést követően elmondta: bár a testület egyedi eseteket nem kommentál, közelről nyomon követi az ügy fejleményeit.
Reagált az Egyesült Államok nagykövetsége is, amely szintén nem kívánta a konkrét ügyet kommentálni, ugyanakkor megjegyezte: a demokrácia alapja az, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke ugyanakkor úgy látja: nem rossz, ha a volt miniszterek esetében működik valamilyen parlamenti szűrő. Az RFI rádiónak nyilatkozva azt mondta: Borbélyt is megilleti az ártatlanság vélelme, azon képviselők pedig, akik betekinthettek a dossziéba, vélhetően nem voltak meggyőződve arról, hogy az új feljelentésnek köze van a korábbi ügyhöz, illetve hogy eléggé meggyőző.
Szerinte a szavazásnak nem lesz következménye, és úgy véli, a parlamenti szűrő azért szükséges a volt miniszterek ügyében, mert sok haragosuk lehet, aki neheztel rájuk, amiért nem kötöttek velük meg bizonyos szerződéseket, és ezért feljelenti őket.
Mint arról beszámoltunk, a többrendbeli befolyással üzérkedéssel gyanúsított Borbély elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérte, a képviselők azonban 154 vokssal 125 ellenében leszavazták a kérést.
Emiatt ismét nyilatkozatháború robbant ki az ellenzék és a kormányoldal között. Az ellenzék legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerda este közleményben vádolta meg azzal a kormányfő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy fel akarja támasztani a képviselők „szuper mentelmi jogát.” A liberálisok szerint a PSD voksai mentették meg Borbélyt a bűnvádi eljárástól – mivel a PNL honatyái nyilvánosan szavaztak –, ezzel pedig a kormánypárt arról tett tanúbizonyságot, hogy le akarja járatni a parlamentet.
A PNL szerint fontos lenne, hogy a parlament minél hamarabb elfogadja az általuk benyújtott módosító javaslatot, amely megkönnyítené a honatyák mentelmi jogának megvonását, „hogy ne fordulhassanak többé elő ilyen esetek, amelyek gyengítik a polgárok demokratikus intézményekbe vetett hitét, és rosszat tesznek Romániának.”
Ugyanakkor Marian Neacşu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője szerint a szavazásnál a Borbély által azt megelőzően tartott védőbeszéd „érzelmi hatása” döntő befolyással bírt, és úgy vélekedett, mindegyik párt részéről voltak Borbély melletti voksok.
Rámutatott: Borbély beszédéből az világlott ki, hogy az ügyészségi eljárás érvekkel nem kellőképpen alátámasztott. Közölte: ő maga támogatta a bűnvádi eljárást, és párttársainak is ezt javasolta, többségük pedig követte is a felszólítást. A frakcióvezető kizárta, hogy a PSD a parlamenti többség biztosítása érdekében tett volna „szívességet” az RMDSZ-nek.
Mint arról beszámoltunk, a szerda esti szavazás előtt Borbély visszaéléssel vádolta meg az ügyben eljáró nagyváradi DNA-ügyészeket, mivel szerinte kellő kivizsgálás nélkül, csupán egy feljelentés miatt akarják újranyitni a korrupciós dossziéját.
Mint ismeretes, a képviselőház 2012-ben egyszer már elutasította a DNA kérését Borbély ügyében, tavaly pedig az ügyészség ejtette is a vádakat ellene. Idén év elején azonban egy újabb feljelentés miatt kérték a bűnvádi eljárás újrakezdésének jóváhagyását.
Borbély ellen befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel kapcsán vizsgálódott a DNA. Az ügyészek szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László akkori környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft. nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek.
Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Önkormányzati nem a lovagkirály váradi szobrára
Hivatalos választ ugyan még nem küldtek a nagyváradi római katolikus püspökségnek, de Mircea Mălan alpolgármester egy televíziós beszélgetés során már elárulta, hogy a helyi önkormányzat elutasítja az egyházi beadványt, és nem helyezik el Európa legrégebbi, Szent László királyt ábrázoló barokk kőszobrát a jelenleg uniós támogatással felújítás alatt álló főtéren.
A városalapító lovagkirályról elnevezett, ám ma Egyesülés (Unirii) térként számon tartott belvárosi területen, mint ismert, három román személyiségnek állítanak majd emléket. Dacára a helyi magyarság óhajának, az elöljáró szerint annak a civil kezdeményezésnek sincs esélye, amely közpénzből kér egy új Szent László-szobrot a Sas-palota bejárata elé.
A múlt héten ennek érdekében aláírásgyűjtést elindító csoport Facebook-oldalán jelezte, hogy az alpolgármester szerint túl sok lenne Nagyváradon három Szent László-szobor, az RMDSZ-es tanácsosokkal erről egyeztetve csak a nagyméretű szobor visszahelyezését tartja elképzelhetőnek, ám arra nincs megfelelő helyszín.
Ez jelen pillanatban a püspökség kertjében, a bazilika előtt áll, ahol „nagyobb biztonságban” érzik, Böcskei László megyés püspök ezért is javasolta alternatív megoldásként az ugyancsak egyházi birtokban lévő kőszobrot. Ez, mint ismert, nem nyerte el a közösségi oldalon megalakult csoport tetszését sem, így egy teljesen új Szent László-szobrot akarnak kérni.
Az ezt nyomatékosító aláírásgyűjtés jelenleg a város több helyszínén zajlik, ám arra már nem kaptak engedélyt, hogy a sétálóutcára vonuljanak az ívekkel. A Krónika megkeresésére a polgármesteri hivatal sajtóosztálya erre azt a magyarázatot adta, hogy a központot érintő felújítási munkálatok miatt idén január elsejétől felfüggesztették a területre vonatkozó urbanisztikai engedélyek kibocsátását. A Magnólia térre tervezett köztéri aláírásgyűjtésre ugyanakkor rábólintottak.
Érdekesség különben, hogy ezzel párhuzamosan a Bihar megyei műemlékvédelmi bizottság nem hagyta jóvá az önkormányzat azon törekvését, hogy a főtéren álló Mihai Viteazul szobrot a róla elnevezett, az egykori temetőből lett Olaszi parkba költözesse, hogy helyére Ferdinánd román király emlékművét állítsák vissza –, így a végső döntés átkerült Bukarestbe, az országos testülethez.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)