Temesvár 25.
Emlékhét a temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján – 2014. december 15–21.
Hétfõ, 2014. december 15. 
BUDAPEST
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Díszterme (Széchenyi István tér 9.).
08.00 Emlékülés. Rövidfilm: Rendszerváltó advent – Temesvár 1989. Készítette: Maksay Ágnes, Filep Farkas (MTVA). Köszöntõ: Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Nyitóbeszéd: Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke. Megemlékezés: Tõkés László európai parlamenti képviselõ, az EMNT elnöke.
Ünnepi beszédet tartanak:
Sali Berisha, volt albán államfõ és miniszterelnök,
Marek Kuchcinski, a lengyel képviselõház alelnöke,
Erdélyi Géza, nyugalmazott felvidéki református püspök,
Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetõje, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke,
          Wittner Mária, szabadságharcos, korábbi országgyűlési képviselõ,
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke,
          Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök,
Pawel Ukielski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet igazgatóhelyettese, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform elnökségi tagja és más jeles vendégek.
Zárszó: Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. 
Vers: Döbrentei Kornél: Elvégeztetett. Énekszámok: Szvorák Katalin: Hajnalvárás (rabénekek), Én felültem a világ vad lovára (keservesek). 
Kiállítás: Temesvárról Európába.
Megnyitják: Tõkés László lelkipásztor, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Molnár János történész.        
Alkalmi fogadás – helyszín: MTA Kodály- és Vörösmarty-terme (Széchenyi tér 9.). 
15.30 Könyvbemutató
Helyszín: A Magyar Újságírók Országos Szövetsége székháza (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A).
Szőczi Árpád: Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története.
Bemutatják: Szőczi Árpád kanadai magyar újságíró,Michel Clair kanadai francia újságíró,Rejean Roy kanadai francia újságíró,Deák Péter filmproducer.
A bemutató nyelve angol és magyar. Szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Nyugati Jelen (Arad)

Nem követem meg, miniszterelnök úr!
Amikor kormányfőnk a nyár végén megyénkben járt, azt nyilatkozta, hogy még idén megnyitják a Nagylak–Arad sztrádát, vagy annak egy szakaszát. Akkor egy jegyzetemben kétségeimet fejeztem ki az ígéret betartásában. Megírtam, hogy amennyiben mégis megtörténik az átadás, akkor megkövetem a miniszterelnök urat, mert kételkedni mertem szavahihetőségében.
Szóval, aki ismeri a romániai építkezések ütemét, az tudja, hogy az utóbbi fél évszázadban talán még nem volt olyan beruházás a Kárpátok két oldalán, amely határidőre elkészült volna. Lehetséges, hogy átadtak sok ipari létesítményt, út- vagy pályaszakaszt, gátat a meghirdetett időpontban, de azt követően még heteken, talán hónapokon keresztül folyt a kozmetikázás, az építési hibák kijavítása. (Mint most az Arad–Temesvár autósztrádán!) Természetesen erről a közember nem értesült, őt csak tapsolni, hurrázni, az avató politikust ünnepelni csődítették össze.
Most ez utóbbi is elmarad, mert sem az autópálya, sem pedig a vasúti felüljáró építésénél még látszateredményekkel sem lehet dicsekedni. A kormány ugyanis egyszerűen nem hajlandó finanszírozni a megkezdett beruházásokat. Mert a város és a megye vezetősége nem az ő holdudvarához tartozik. Ezért vesztegelnek kocsisorok a körgyűrűn, ezért áll az autópálya vége egy szántóföldnél. Megmagyarázhatatlan mindez egy külföldi turistának, egy (török, bolgár, görög stb.) szállítási vállalat gépkocsivezetőjének.
Miniszterelnök úr, én az Ön helyében nagyon szégyellném magam! 
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Átadták a Pro Cultura díjakat
„A közönség nem akart leengedni a színpadról!”
A megyeháza Európa termében december elején XIII. alkalommal adták át a művészetek területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott bánsági személyiségeknek a Pro Cultura Timisiensis díjakat. Az életműdíjnak is felfogható senior Pro Cultura díjat idén nyolc kulturális személyiség érdemelte ki, köztük Airizer Csaba operaénekes, aki több mint 20 évig volt a temesvári Román Opera magánénekese. A Pro Cultura díj fiatal művészeknek járó változatát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze is megkapta az idén: Molnos András Csaba színművész és Albert Alpár, a társulat díszlettervezője.
Airizer Csaba temesvári, majd budapesti operaénekes Kolozsváron született, Zenei tanulmányait 1972-ben fejezte be Bukarestben a Ciprian Porumbescu Zeneakadémián. Ezt követően 20 évig a Temesvári Román Opera magánénekeseként működött. 1991-től a Magyar Állami Operaház tagja, 109 opera, vokál-szimfonikus- és operettszerepet énekelt. Operaházi tagsága alatt nagy sikerrel mutatkozott be a Mózes, A kékszakállú herceg vára c. operák címszerepében, valamint a Ramphis (Aida), Fasolt (A Rajna kincse), Mefisztó (Faust), Alvise Badoero (La Gioconda) szerepekben. Meghívott művészként énekelt Firenzében, Velencében, Párizsban, Montpellier-ben, Lille-ben, Amszterdamban, Bréguez-ben, Barcelonában, Kölnben, Buenos Airesben, Sao Paolóban, Rio de Janeiróban, Tokióban, Vancouverben, Moszkvában, Novoszibirszkben, Belgrádban, Újvidéken, Jeruzsálemben stb. „A közönség a legjobban a Mefisztó alakításomat fogadta – nyilatkozta a díjátadás alkalmából lapunknak Airizer Csaba –, volt olyan előadás, hogy ötször kellett elénekelnem Mefisztó rondóját, nem akartak leengedni a színpadról!”
Albert Alpárt, a temesvári magyar társulat díszlettervezőjét Dobre Kóthay Judit elismert látványtervező, Molnos András Csaba színművészt pedig Szekernyés Irén újságíró méltatta Dobre Júlia, valamint Liliana Cîra Niculescu tolmácsolásában.
„Albert Alpár a legnagyobbak közé tartozik. Vérbeli profi. Tudja, mit jelent díszlet-jelmez tervezőnek, de mindenekelőtt tudja, mit jelent színházi embernek lenni. Képzőművészként a maga eszközeit és művészi adottságait kihasználva áldoz Thália oltárán, alkotásaival teremtve értelmet a néma és mély színházi térben. Vele született szenvedélye a formák, anyagok és a színpad iránt tette őt szakmája egyik legkiemelkedőbb alkotójává.” (Dobre Kóthay Judit)
„Molnos András Csaba színművésznek a lelke, a szenvedélye a szakmája. Állandóan kereső és fáradhatatlan megfigyelője az életnek. Nincs és nem is volt soha művészi vagy szellemi vezetője. A polgári élet, a pillanat, az emberi létalap gondolatainak, a lényegek és eszenciák megértésére törekszik, azzal az ősi kíváncsisággal felvértezve, mely a legnagyobbak sajátja. A kérdésekre és felmerülő problémákra maga próbál válaszokat és megoldásokat találni. Tudja, hogy nincs abszolút igazság, és minden válasz csak ideiglenes, míg ez a szenvedély, az állandó keresés az, ami egyedül és kizárólag örök”. (Szekernyés Irén).
A Pro Cultura Timisiensis díjak kitüntetettjei emlékplakettet, oklevelet és 700 lej (senior díj), illetve 500 lej (ifjúsági díj) pénzjutalmat kaptak a megyei önkormányzattól.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Tilalom a templomokban?
A magyar himnusz énekléséért is büntetnek
A prefektus ötezer lejre bírságolta a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetét, mert közterületen elhangzott a magyar himnusz. Az 1989 óta példátlan eljárást az váltotta ki, hogy a párt által június 4-én, a trianoni békeszerződés 94. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepség végén a sepsiszentgyörgyi parkban egybegyűltek elénekelték nemzeti imánkat.
Megengedhetetlen, hogy a 21. században Románia, az Európai Unió tagjaként ne vegyen tudomást az európai értékekről – jelentette ki Biró Zsolt. Az MPP elnöke szerint, ha az EU akármelyik másik tagállamában az utca közepén elénekelnénk a 27 állam himnuszát, azért csak dicséretet lehetne kapni. Ehhez képest nálunk a prefektus azzal van elfoglalva, hogy a magyar közösség ellen támadásokat intézzen.
– Elképzelhetetlen, hogy 25 évvel a 89-es változást követően nem lehet elénekelni egy zsoltárt. A Mikó államosítása után most a templomokban fognak büntetni a 2001/1157-es törvény alapján? – tette fel a kérdést az elnök), aki különösnek találta azt is, hogy jegyzőkönyv szerint, akárcsak Kézdivásárhelyen, a törvénysértést megállapító ügynök maga a prefektus, a tanú pedig az alprefektus. (A református istentiszteleteket hagyományosan a 346. számú zsoltárral, azaz Kölcsey Himuszával zárják – a szerk.)
Rosszindulatról tettek tanúbizonyságot, amikor – akárcsak Kézdivásárhelyen – egyből a legmagasabb bírságot szabták ki. Biró Zsolt szerint „nem lehet véletlen” az sem, hogy a jegyzőkönyv december 2-án készült el, az MPP november 29-i jogkövetelő nagygyűlése után.
– Egyértelműen a magyar közösséget ért provokációként értékeljük a prefektus feljelentését és a kiszabott büntetést. Meg kell tenni a szükséges jogi lépéseket, hiszen veszélyes precedenst teremthet, ugyanakkor fel kell emelnünk szavunkat a törvénykezés ellen is, hiszen ha ilyen antidemokratikus jogszabályok vannak életben Romániában, akkor elmondható, hogy ez az ország még nagyon távol áll attól, hogy a jogállamiság és a demokrácia érvényesüljön – mondta az MPP elnöke.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke „ocsmányságnak” nevezte a feljelentést, és emlékeztetett: az intoleranciának ezt a szintjét 1989 előtt sem lehetett tapasztalni. Pethő István megyei alelnök szerint ez olyan precedens jellegű eset, amely egyértelműen bizonyítja, a székelyföldi magyarságot másodrangú állampolgárokként kezelik.
Az MPP megfellebbezi a döntést a sepsiszentgyörgyi bíróságon, és ismét használni kívánja a „nemzetközi vonalat”: tiltakozását eljuttatja az Európai Unióhoz, az Európa Tanácshoz, az uniós országok és az Egyesült Államok nagykövetségéhez, valamint az Európában őshonos etnikai csoportok ernyőszervezete, a FUEN 93 tagjához. A sajtótájékoztatóra egybegyűltek szolidaritásukat fejezték ki és jobbulást kívántak Kulcsár-Terza Józsefnek, az MPP megyei elnökének, aki vasárnap éjszaka szenvedett súlyos autóbalesetet.
Amint arról beszámoltunk, ugyancsak december 2-án hasonló módon ötezer lejre bírságolta a prefektus Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármestert, mert „nem díszítette fel kellőképpen a várost” a decembere elsejei nemzeti ünnepre. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Decemberi anzix
Ahogy közeleg december hó második fele, nálunk is mind több szó esik arról, hogy mi is történt 1989 végén Kelet-Európában és Romániában. Ha más országokban egyre inkább letisztulnak az akkori történéseket részben elfedező háttérködök, nálunk semmi nem tisztázódik, s minél többet beszélünk róla, csak zűrzavarosabb históriává válik mindaz, ami 1989 decemberében Romániában megesett. 
De egy tendencia mégis dominálni látszik a sokszor egymásnak szögesen ellentmondó emlékezésekben: a „dicső forradalomról” egyre jobban lehámlik a heroikus máz, s lassan azt látjuk, ami valójában volt – egy népfölkelésre rátelepedett véres államcsíny. Hát ebben tényleg alaposan különbözött a környékbeli országok történéseitől, de abban viszont megegyezett, hogy a korábbi politikai osztály sikeresen átmentette magát az új rendszerbe, sőt a második vonalával nem csupán a gazdasági, de a politikai hatalmat is megszerezte. Az új demokrácia álöltözetében. 
Őket azóta sem sikerült elszámoltatni, valószínűleg nem is sikerül már soha, s maradunk azzal a rossz szájízzel, hogy a rendszerváltás – bár hozott bizonyos tagadhatatlan szabadságjogokat – semmit nem oldott meg igazán. Sem  a reális gazdasági előmenetelt, sem az életszínvonal pozitív alakulását, számunkra pedig egyáltalán nem hozott nemzeti egyenjogúságot, hiszen a nacionálkommunizmust az elvadult államnacionalizmus váltotta fel. A legrosszabb kiadásban.
A dolgok állapota soha nem fog igazán jobbra fordulni addig, amíg nem öntünk végre tiszta vizet a pohárba, s nem számoltatjuk el a teljesen felesleges véráldozatok kitervelőit, a politikai méregkeverőket, az etnikumközi állapotoknak akár a polgárháborúig való lerontását megtervezőket. Eltelt egy teljes negyedszázad az 1989-es események óta, de azokra tiszta lélekkel csak akkor emlékezhetnénk, ha végre az igazság borába is belekóstolhatnánk, s nem a ködösítés és a hazudozás savanyú vinkóját kellene újra és újra lenyelnünk. 
A demokrácia maga az igazság és az igazságosság lenne. Arra szomjazunk!
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vitéz lélek Kovásznán
Ismét színpadon a Pokolsár Egyesület
Új darabbal lép színpadra a kovásznai Pokolsár Egyesület egykori diákszínjátszókból álló csoportja: péntek este fél nyolctól a fürdővárosi Művelődési Központban mutatják be Tamási Áron Vitéz lélek címet viselő „komoly játékát”.
A harminc év után újra szereplő egykori diákszínjátszók tavaly Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabjával mutatkoztak be először a közönségnek. Az akkori darabot, akárcsak a jelenlegit, Gazda József rendezte, aki diákkorukban a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpadot vezette.
Ambarus Gábor, a Pokolsár Egyesület titkára kérdésünkre elmondta: reméli, ez a produkció is legalább akkora népszerűségnek örvend majd a fürdővárosban, mint az előző. A Vitéz lélek című művet a kovásznai fellépést megelőzően bemutatták már Pákéban és Cófalván, ahol elnyerte a közönség tetszését.
Szereplők: Ferencz Botond, Kovács Zsolt, Szántó István, Ferencz Kinga, Szász Attila, Tökbandi Rita, Berecki Árpád, Fejér Enikő, Madarasi Rita, Tökbandi Barna, Opra László, Fejér Előd és Ráduly Attila. Rendező: Gazda József, a rendező munkatársa Berecki Árpád. A belépő a helyszínen, illetve a művelődési házban vásárolható meg.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kolozsvár bombázása – bemutató a Sapientián
Ismét bemutatják Asztalos Lajos – Papp Annamária: 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása /Exit Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét a 2. Kolozsvári Adventi Könyvvásár keretében december 13-án, szombaton 18 órakor, a Sapientia EMTE kolozsvári karának Tordai út 4. szám alatt épületében.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A DNA célkeresztjében a Temes megyei tanácselnök is
Korrupció és hatalommal való visszaélés gyanúja miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) őrizetbe vette szerdán Titu Bojint, a Temes megyei önkormányzat szociáldemokrata párti (PSD) elnökét.
Az ügyészek a reggeli órákban házkutatást tartottak a megyei tanács székelyén, 17 Temes megyei polgármesteri hivatalban és a Bánsági Vízügyi Igazgatóságon is. A DNA közölte, közbeszerzésekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálnak, ennek érdekében kihallgatják többek közt az érintett települések polgármestereit, Marcel Mihoc megyei tanácsost, a megyei falumúzeum és a vízügyi hatóság vezetőjét is.
A vizsgálati dosszié alapján Titu Bojin – a megyei tanácselnöki és a PSD megyei elnöki tisztségét kihasználva – több szociáldemokrata színekben polgármesteri tisztséghez jutott elöljáróval beszélte meg, hogy a különböző liciteken az Ecomet West pályázatát fogadják el. George Didilă, a vállalat vezetője Marcel Mihoc támogatására is számíthatott.
Mivel az érintett polgármesteri hivatalok egy része nem tudta kifizetni a szerződésben rögzített összegeket az említett cégnek, Mihoc vállalta, hogy biztosítja az érintetteknek a költségvetés-kiegészítést. Ennek érdekében június 25-én rendkívüli tanácsülést hívtak össze a megyeházán, melynek keretében elfogadták a megyei intézmény büdzséjének a kiigazítását. A DNA azt gyanítja, hogy Titu Bojin mindent megtett annak érdekében, hogy az Ecomet West időben megkapja a pénzét a leszerződött szolgáltatások után.
Jelenleg egyébként a 41 megyei tanácselnök közül 24 elöljárónak gyűlt meg a baja a hatóságokkal korrupció, hatalommal való visszaélés vagy összeférhetetlenség miatt, közülük eddig tizennégyen kerültek az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály célkeresztjébe.
Krónika (Kolozsvár)

Látó-jubileum díjakkal, múltidézéssel
A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli alapításának huszonötödik évfordulóját. A csütörtöktől szombatig zajló események fő helyszíne a marosvásárhelyi G. Café, illetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
A Látó huszonöt évvel ezelőtt, a decemberi események idején alakult meg. Az elmúlt negyedszázad során három főszerkesztő vezette a lapot, a mostani jubileumi ünnepségsorozat keretében mindhármukkal találkozhat a közönség, ők beszélgetnek a Látó múltjáról, jelenéről és a jövőjéről.
Markó Béla 1989 decemberétől 2005 decemberéig volt főszerkesztő, Gálfalvi György 2005 decemberétől 2007 végéig, Kovács András Ferenc pedig 2008 januárjától vezeti a lapot. A főszerkesztő-találkozóra csütörtökön 18 órától, a Látó Irodalmi Színpad és Játékok helyszínén kerül sor, a marosvásárhelyi G. Caféban.
Pénteken 18 órától A fordítás terei című beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. Házigazdaként a lap munkatársa, Láng Zsolt beszélget Bányai Évával, Csaplár Vilmossal, Márton Lászlóval és Mihálycsa Erikával szintén a G. Caféban.
Szombaton 18 órától huszonharmadik alkalommal osztják ki a Látó-nívódíjakat. A díjazottakat a szerkesztőség tagjai a lap utóbbi évfolyamában publikált szerzők közül választják ki. Huszonkét év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést. A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad rendezvénysorozat keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében.
Idén Benedek Szabolcs (próza), Fekete Vince (vers), Kincses Réka (dráma) és lapunk Kultúra rovatának szerkesztője, Varga László Edgár (debüt) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mondanak a lap szerkesztői: Demény Péter, Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor.
Tavaly óta a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is kioszt egy különdíjat a Látó szerkesztőivel konzultálva a Látóban közölt színházi szövegek szerzői közül válogatva. Tavaly György Péter vehette át az elismerést, idén pedig Jánosházy György kapja a különdíjat.
A 25 éves Látó szépirodalmi folyóirat decemberi számának a rendszerváltás, 1989 a témája. A díjkiosztó után, 19 órai kezdettel a színház kistermében a lapszám teljes anyaga hallható lesz egy különleges felolvasás során. 1989 – Szövegek Szimfóniája címmel 42 tagú „zenekar” adja elő a művet, a „karmester” Láng Zsolt lesz.
Ebbe a „zenekarba” a jelen lévő szerzők mellett „civilek”, azaz ismert marosvásárhelyi személyiségek, többek között Albert Mária, Bányai Kelemen Barna, Kádár Annamária, Kós Anna, Kozma Edit, Lázok Klára, Pál atya, Szász Attila, Ungvári Zrinyi Imre is beállnak. E különleges „koncert” rendezője Patkó Éva.
Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Az esszé, a líra és Isten – Lászlóffy Csaba esszékötetét ismertették
„Már a cím olvasásakor meg lehet sejteni, hogy miről szól a könyv, ugyanakkor azt is, hogy azokhoz szól, akik hajlandók gondolkodni. Nem könnyű olvasmány, az olvasónak az az érzése támad, hogy partneri viszonyt ajánl fel neki a szerző” – méltatta Szilágyi Júlia irodalomkritikus Lászlóffy Csaba Az út, akár egy hosszú mondat című esszékötetét, annak kolozsvári bemutatóján.
A Bulgakov irodalmi kávéház emeleti termében megtartott eseményen Szilágyi Júlia kiemelte: Lászlóffy Csaba különös gondot fordít a nyelvhelyességre, a címben is vigyáz arra, hogy ha mássalhangzóval végződik egy szó, a következő szó magánhangzóval kezdődjék.
Szilágyi szerint a könyv az időről szól, a szerző saját életidejéről, meg azokéról is, akiket megszólít. Erről árulkodik a tény, hogy sokszor előfordul az esszékben az idő külön megnevezve. Kifejtette: Lászlóffy Csaba mester abban is, hogy olvasóját munkatársként tiszteli, a líra, a bölcselet és a próza egymásra talál az írásokban.
Szilágyi Júlia méltatását követően Varga Melinda, az Irodalmi Jelen című folyóirat munkatársa beszélgetett a József Attila-díjas költővel. Lászlóffy Csaba elárulta, az esszékötetben többek közt Rimbaud-ra és Baudelaire-re is találhatók utalások, a rejtett utalások pedig nem csupán saját ízlését tükrözik, hanem „van egy olyan vonulata a lírának, ahol a nyelv az Isten”.
Ugyanakkor elmondta: abban is különbözik a vers és az esszé, hogy a versben több a metafora, az esszében viszont több az aszszociáció. Varga Melinda kérdésére hozzáfűzte: életcéljává vált szakmai szempontból lebontani a műfaji határokat.
A beszélgetés során Lászlóffy Csaba több esszéjét is felolvasta, köztük a kötet címét adó Az út, akár egy hosszú mondat című írását is. A könyvbemutatót szimfonikus zenei betét színesítette: Dávid-Kacsó Soma csellón László Györgyi pedig harmóniumon játszott a közönségnek.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Ujjgyakorlatok újszerűsége
„Úgy gondolom, hogy Miklóssy Gábor az erdélyi, romániai művészet egyik legnagyobb szabású művésze, hiszen hatalmas életműve van, rengeteget dolgozott, számtalan díjat nyert” – méltatta Székely Sebestyén György művészettörténész, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője a nagyváradi születésű képzőművész munkásságát az Ujjgyakorlatok című kiállítás megnyitóján.
A Quadro Galéria igazgatója, a tárlat kurátora a Krónikának elmondta: a kiállítás Miklóssy Gábor (1912–1998) ujjgyakorlatait mutatja be. Ezt a kifejezést maga Miklóssy Gábor találta ki, utalva arra az alkotási és gondolkodási módra, amely a zenében működik, ezt alkalmazta ő a festészetben is.
Székely Sebestyén György emlékeztetett: Miklóssy zenész is volt, fiatalkorában zenét tanult Budapesten, és hegedűsként is fellépett. Gyermekparalízise miatt azonban nem tartotta magát alkalmasnak arra, hogy előadóművész legyen, ezért később csak a festészettel foglalkozott. Írásaiban folyamatosan értekezett a színek és a hangok megfeleléséről, olyan festészeti kompozíciós módszerről, ami megfelel a zenei kompozíciónak.
„Egy egész korszak ellentmondásai nyilvánultak meg látványosan munkáiban. A két világháború közti időszak magyar festészetének romantizmusa, a Munkácsy-féle vonulat, később pedig az ötvenes években az ideológiai beállítottságú festészet, a szocreál, amelynek egyik legjelentősebb képviselője volt. A ’60-as és ’70-es években a »nyelvújításnak«, egy újabb szintézisre való törekedésnek a képviselője lett” – magyarázta a művészettörténész.
Hozzáfűzte: politikai, társadalmi szempontból nézve az ötvenes évek optimizmusa, a nagy újjáépítésnek, egy új világ építésének a hite meghatározta Miklóssy munkásságának első időszakát. A 70-es évektől kezdve már fokozatosan érezhető az alkotásokon az elszigetelődés és az élet ellehetetlenülése, ami a kommunista diktatúra éveit jellemezte.
„A kiállításon arra törekedtünk, hogy az ujjgyakorlatokat ne emeljük ki mint jelentős műveket, hanem meghagyjuk ott, ahová a szerző maga helyezte volna. Miklóssy Gábor ugyanis nem tartotta ezeket az ujjgyakorlatokat kész műveknek, miközben az elmúlt évtizedek művészettörténeti tapasztalata azt mutatja, hogy ezek igenis nagyon modern műalkotások. A tudattalanból felszínre törő ötletek és »véletlenek«, a felszabadult ecsetkezelés, színhasználat és rajz a későbbi kompozíciók kiindulópontját képezhette” – magyarázta Székely Sebestyén György.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Megidézett terror
Kovászna megye prefektusa nem ért egyet Kölcsey Ferenccel: a magyar nép még nem bűnhődte meg a múltat s a jövendőt.
Háromszék áprilisban beiktatott kormánymegbízottjával, Marius Popicával szemben nagy reményeket tápláltak közösségünk helyi vezetői: kiegyensúlyozott értelmiséginek tartották, nem úgy, mint a magyar székely jelképek ellen indított hadjárat miatt perkirályokként emlegetett elődeit. Ehhez képest Popică most példátlan támadásra vetemedett: 5000 lejes bírságot szabott ki azért, mert egy rendezvényen elénekelték a magyar himnuszt.
A román kormány helyi képviselője június 4. óta tartogatja tarsolyában „meglepetését”, és úgy gondolta, most a legalkalmasabb beélesíteni a sepsiszentgyörgyi Trianon-megemlékezésen tapasztaltak miatt készenlétben tartott büntetést, éppen azután, hogy Kézdivásárhely városvezetését is hasonlóképpen szankcionálta a december elsején kevesellt román zászlók miatt.
A Năstase-kormány 2001-ben kormányrendelettel módosított az állami jelképek használatát szabályozó 1994/75-ös törvény alkalmazásán. A más államok himnuszának eléneklését taglaló cikkelybe egyetlen szót csempésztek be: ezt azóta kizárólag hivatalos, nemzetközi rendezvényeken engedélyezik. Akkor az RMDSZ himnuszénekléssel tiltakozott, ami bűnvádi eljárást vont maga után, de az ügy végül elcsendesedett.
Popică mostani bírsága azonban olyan újabb precedenst teremt, amely minden bizonnyal diplomáciai botrányt kavar – éppen akkor, amikor Románia új külügyminisztere a magyar–román párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, és a közös érdekek és a kényes témák megtárgyalására készül, elfogadva magyar kollégája budapesti meghívását.
Lesz miről beszélgetniük. Huszonöt évvel a kommunista diktatúra bukása után ugyanis a román hatalom két, csontigható üzenettel jelezte az erdélyi magyarságnak, hogy nincs vége a meghurcoltatásnak: a Székely Mikó kollégium újraállamosításával a világi vagyon elkobzásának rémképét, a nemzeti imánkat eléneklők bűnössé nyilvánításával pedig lelki megtörésünk démonait éleszti fel.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Új kötete jelent meg Lőrincz Györgynek
Hosszabb és rövidebb elbeszéléseket jelentetett meg az udvarhelyi író, köztük a legelső szépirodalmi írását.
Az új kötet néhány hete jelent meg a csíkszeredai Pro Print könyvkiadónál, összesen hat írást tartalmaz. A könyv Lőrincz György legelső, a hetvenes években írt és megjelent szépirodalmi írásának, A várakozás balladája, címét viseli. Ezzel is kezdődik a mostani novellagyűjtemény.
Az öregasszony című, szintén rövidprózát a közelmúlt szomorú élményei ihlették. A Sóvárgás kisregény már önállóan is megjelent, ez is belekerült a mostani kötetbe, az Éjszaka egy gyerekkori történetből ihletődött.
A Székelyföld havilapban jelent meg már részlet A köztiszteletnek örvendő férfi című kisregényből, ez most teljes egészében ebben a kötetben olvasható – témája egy bolti lopás, ami miatt tönkremegy egy ember élete. A kötet zárónovellája a Zsák a foltját, ebből a magyarországi Hitel folyóiratban jelent meg már részlet.
A várakozás balladája kapható az udvarhelyi könyvesboltokban. Lőrincz Györgynek idén ez a harmadik kötete, publicisztika gyűjteménye Időrendben címmel jött ki a nyomdából tavasszal, A szív hangjai című regényének második kiadását pedig egy magyarországi kiadó jelentette meg.
Írói kiteljesedése a kilencvenes években majd az ezredforduló után következett be, Pusztulás című regénye 2004-ben jelent meg. Még további két nagyregénye (Besúgó voltam, szívem, 2008., A szív hangjai, 2011.) volt, valamint számos elbeszélés- és publicisztika-kötete.
Kapott MTI-díjat, a Magyar Írószövetség Szabó Zoltán-díját, NKA-ösztöndíjat, EMIL-prózadíjat, Székelyföld-díjat.
Az Időrendben című publicisztika kötetét ebben a hónapban mutatták be. 1995. óta alapító elnöke a székelyudvarhelyi Erdély Magyar Irodalmáért Alapítványnak, újabban főszerkesztője az eirodalom.ro irodalmi portálnak, Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség udvarhelyi körzetének vezetőjeként ment nyugdíjba. Tábor-lakótelepi lakásában beszélgettünk.
68 éves, nyugdíjas éveit tölti, hogyan áll össze egy napja?
Azzal kezdem, hogy fél hatkor a kávét megfőzöm. Akkor már be van kapcsolva a tévé, mostanában, amióta a krími események folynak, az Euronewst nézem, de egyébként az Antena 1-gyel kezdem. Hat negyvenkor kapcsolok át a Dunára – ez is a szertartáshoz tartozik.
Utána bekapcsolom a számítógépet, végigolvasom a címeket a hírkereso.hu-n, illetve a Ziare.ro-n – ha valami érdekel, rákattintok, elolvasom. Ezután kezdődik a rendes napi tevékenységem.
Egyébként, hogy annak a kornak milyen hatásai voltak, abból kell kiindulni, hogy fiatalok voltunk, és olyan világ nincs, ahol a fiatalnak ne lenne szép az élete a maga problémáival együtt is. Én bementem a gyárba, hazajöttem, délután írtam – mostanra tudtam csak megszokni, hogy délelőtt írjak. De a naivságom sok mindenen átlendített. Például, bár a félelem belengte az életemet, azért mégsem éltem állandó félelemben.
Ráadásul az volt az érzésem, hogy az akkori szekusfőnök, Coman valamiért szimpatizált velem, mert soha nem vertek meg. Egyszer történt meg, hogy egy kihallgatáson az egyik csíkszeredai tiszt egyet ütött az asztalra, de más velem nem történt. Talán ez is hozzásegített ahhoz, hogy olyan témákat mertem megírni, amit mások nem annyira. Persze azért nem voltam teljesen magányos, volt, aki támogatott is. Katona Ádám nagyon sokat segített nekem. Szerkesztette az írásokat – ő volt nekem az, ami másnak a lapszerkesztő. Rajta kívül Kántor Lajossal és Gálfalvi Gyurkával voltam jóban.
Utólag visszagondolva, nehogy azt higgye valaki is, hogy egy jó karcolatot könnyebb megírni, mint egy regényt – én most nem tudnék egy olyan karcolatot írni, mint akkor, abban a korban. Például ott volt az egyik első írásom, A várakozás balladája: abban, ahogy várják az asszonyok a férfiakat haza a háborúból, az egész akkori világ benne van, bár az írás mindössze egy oldal. Persze, ha van egy kicsi fantáziája az olvasónak. Mert az olvasó a másik „író", az a fél, akinek bele kell éreznie a szövegbe azt, amit az író sugallni akar.
Tud-e ma új olvasókat szerezni magának? Olyanokat, akik nem olvasták a nyolcvanas-kilencvenes években?
Úgy érzem, hogy az olvasóim velem együtt öregszenek, és velem együtt halnak ki. A Pusztulásban leírtam, hogy több ismerősöm kezd lenni a temetőben, mint az életben. De mondjuk, egy könyvbemutatón mindig elérzékenyülök, hogy mennyien eljönnek még mindig.
Vannak, akik a falusi történeteimet nagyon szeretik. De azt is tudom, hogy a cikkeimmel nem szerzek fiatal olvasót, pedig őket fogja egy idő után érinteni az a világ, amiről írok.
Biztos vagyok benne, hogy nem kell harminc év, és a társadalom többsége eltartottá válik. De miből fogják eltartani őket?
Jellemző az ön generációjára, hogy attól félnek, öregkorukra nem marad mellettük senki?
Szerintem megszűnt egy olyan világ, aminek a pótlását nem lehet elképzelni sem. Régen kisebb házban, együtt lakott a család, a gyermekek hozzászoktak az öregekhez. De most ez már nem így van. A nagyszülők nem tudják átadni az élettapasztalatot, az unokák nincs, ahol megszeressék a nagyszülőket, kihal az, ami összeköt.
A gyermekeink pedig elmentek. Sok olyan udvarhelyi ismerősöm is van, hogy mind a két gyermeke külföldön van. Döbbenetes, hogy szétszóródtunk. Pedig azt is kell tudni, hogy a rendszerváltás után a város itthon maradt lakóinak sokkal nagyobb része csinált karriert idehaza, mint akik elmentek.
Az igazság az, hogy itt meg tudják a kezedet fogni. Kicsit belefolyik a szülők munkája és pénze is a következő generációk életébe, s ez így van rendjén. Lehet élni itt is. S amíg csak mi magunk vagyunk, amíg ránk nem telepednek, addig még jól is érezhetjük magunkat.
Viszont szerintem az a legnagyobb hibánk, hogy nem tudunk az élet egyszerű törvényei szerint élni. Élni, és élni, hagyni. Hogy mást is hagyj élni. Nézd meg, milyen hatalmas házakat építenek egyesek. Ezekben a hatalmas házakban aztán magukra maradnak. Élnek 45-50 éves korukig, aztán a gyerekeik elmennek mellőlük, s ott maradnak ketten – van ennek értelme? A vágyakat nem lehetne emberibbé tenni? S persze kérdés az is, mikor befejezted a nagy házadat, boldogabb vagy?
Most már nem a negyvenes éveiben lázadó író, hanem a tapasztalt ember beszél önből. Mégis melyek azok a témák, amelyek a kultúrában, társdalomban, közéletben örömmel töltik el vagy aggasztják?
Nem sok dolog tölt el örömmel. Valószínű, hogy született pesszimista alkat vagyok. Nagy félelem van bennem azzal kapcsolatban, hogy mi lesz veletek, az unokáimmal, a magyarsággal, az emberiséggel. Mert ezt a kérdést nemsokára felteszi az élet. Az informatikai tudás nélkül ráadásul semmilyen tudás nem fog érni semmit.
A számítógép kiküszöböli az írásbeliséget, de azt nem, hogy te például tudj közgazdász lenni, orvos, vagy bármi más. És itt lesz egy nagy tömeg, amelyiknek nem lesz semmilyen tudása. És az élet nem ad időt ma a gondolkodásra. El sem tudom képzelni, hogy mi lesz. S ezzel nem azt mondom, hogy különbek vagyunk, mint más nemzet, mert minden nemzet kitermeli a saját értelmiségét.
De azért valamiben, legalább a sorsban kell higgyen az ember, mert könnyebbséget ad az élet megélésében bárkinek. Aki úgy él, hogy nem hisz semmiben, az elmegy sok-sok kérdés mellett.
Maradt még a tarsolyban írnivaló? Ahogy a beszélgetésből kivettem, kisebb lélegzetű dolog biztosan fog születni, de talán nagyobb is?
Régebb volt egy olyan novellám, aminek az a címe, hogy Halálodra egyedül maradsz. Az ember egyedül éli meg a halálát. Ott azért, mert elmentek a gyermekei. Most szeretnék egy olyan elbeszélést megírni, amely hasonló témát dolgoz fel, vagyis egy kivándorolt életét, csak fordítva, az öregkorától visszatekintve, amit megélt. Mindig foglalkoztatott, hogy akik elmentek, hogyan élik meg az öregségüket. Az idegenségüket. Az identitásváltást. A vágyaik, az álmaik és a megvalósított élet összefüggésében.
Persze szeretnék még regényt is írni, de az az érzésem, hogy amiről tudnék, az a világ már nem létezik. Túléltem a témáimat. A falut, amelyet én ismerek, már Móricz megírta. Abban a formában, azon a módon már nem is érdemes nekifogni. Talán még a széthullásról lehetne írni. Viszont az is igaz, ha van valami írnivaló, az kikívánkozik az emberből.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Ágyúmakett miatt vizsgálódnak Szentegyházán
Házkutatásokat tartottak csütörtökön Szentegyházán és Székelyudvarhelyen annak a hatósági kivizsgálásnak a keretében, amelyet még a szentegyházi Őszi Huszárhadjárat után indítottak, elsősorban a szervezők körében. A vizsgálat alapját az az ágyú – pontosabban makett – képezi, amelyet az októberben immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvényen mutattak be.
Egy bűnügyi kivizsgálás részeként nyomoznak a rendőrség fegyver- és lőszerszakértői – erősítette meg portálunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivizsgálás részleteiről az érintettek meséltek lapunknak.
A szóban forgó fegyver makettjét egy magyarországi hagyományőrző huszárezred kölcsönözte a rendezvénynek – mondta el a Székelyhonnak Molnár Tibor szentegyházi huszár, a város alpolgármestere. Őt és szervezőtársait többször is megkeresték már, nyilatkozatokat kérve az ágyúról. „Nem képes az lőni, egy 1848-as ágyú makettje, inkább szemléltető eszköz. Már többször elmondtuk, hogy a magyarországiak hozták, és vissza is vitték, de még mindig fegyvert keresnek rajtunk. Azt hiszem, valakinek egyáltalán nem tetszik, hogy a szentegyházi őszi hadjárat rangos rendezvénnyé nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Pedig csak az ezredünk nevét kellene elolvasniuk: Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület. A hagyományőrzés a célunk, nem az agresszió” – magyarázta Molnár.
Mihály József kapitány, a huszáregyesület vezetője portálunknak elmondta, a makettnek egyetlen szerepe volt a rendezvényen: petárdát pukkantott, hogy az utolsó nap programjait elindítsa, sem a vágtán, sem a többi programban nem jutott „szóhoz”. A kapitány nem érti, miért keresnek ekkora vehemenciával egy makettet a fegyverszakértők, amikor jó néhányuknak törvényes fegyvertartási engedélye is van. „Ha belegondolok, egy ilyen hagyományőrző rendezvényen szégyen is lenne a tűzfegyver egy huszárnak. Az ágyúmakett még elmegy 1848-ra emlékezve, de ha huszárra gondolunk, legtöbben lovon és karddal látjuk magunk előtt” – fogalmazott a vezető.
Jánosi András
Székelyhon.ro

„Bérfagy” a közszférában – lesznek kivételek is
Jövőre is befagyasztva marad a közszférában dolgozók fizetése, nem kaphatnak étkezési utalványt, üdülési csekket vagy prémiumot, mint ahogyan a túlóráikat sem fizetik ki, cserében mindössze szabadnapokkal jutalmazhatók – derül ki egy, a Mediafax hírügynökség birtokába jutott sürgősségi kormányhatározat-tervezetből.
A dokumentum kivételként a nemzetközi porondon különleges eredményeket elért sportolókat és stábjukat, a nemzetközi olimpiákon jól szereplő diákokat és az őket felkészítő tanárokat említi.
Az idei év végi szinten fagyasztják be az 1945. március 6. után politikai alapon meghurcoltak, külföldre deportáltak vagy fogva tartottak juttatását, nem kapnak pluszpénzt a háborús veteránok, rokkantak és hadiözvegyek se, mint ahogy az 1987-es brassói és 1989 decemberi események résztvevői sem.
Jövőre nem adhatók segélyek vagy juttatások a nyugdíjba vonuló személyeknek sem, és nem kapnak távozáskor pluszösszeget azok sem, akiknek megszűnik a munkaviszonyuk vagy tartalékba helyezik át.
Nem minden közalkalmazottra érvényes ugyanakkor a fizetések befagyasztása, a tervek szerint a tanárok bére két lépcsőben, márciustól, illetve szeptembertől 5 százalékig terjedő összeggel nő, továbbá bizonyos körülmények között az egészségügyben dolgozók is részesülhetnek fizetésemelésben.
Két lépcsőben nő a minimálbér
Eközben szerdai ülésén a kormány elfogadta a minimálbér megemeléséről szóló határozatot, így a jövő évben két lépcsőben, 1050 lejre nő a kötelező minimális juttatás. Először január 1-jétől nő 975 lejre a jelenlegi 900 lejről, majd július 1-jétől lesz 1050 lej.
Corneliu Calota kormányszóvivő szerint az intézkedés több mint 1 millió 471 ezer közalkalmazottat és csaknem 983 ezer, versenyszférában dolgozót érint. Mint ismeretes, a tavaly év végén még 800 lej volt a minimálbér, 2014 folyamán szintén két lépcsőben emelték 900 lejre. 
A döntés előtt vállalatvezetők és közgazdászok nyílt levélben kérték a kormányt, hogy ne hozza meg ezt az intézkedést. Szerintük káros hatása lesz a gazdaságra, mert rontja a gyengén képzettek és a fiatalok alkalmazási lehetőségeit. 
A vállalatvezetők szerint azáltal, hogy a kormány megszab egy minimális bért, arra kényszeríti a munkáltatókat, hogy feketén foglalkoztassanak vagy egyáltalán ne alkalmazzanak olyan gyengén képzetteket vagy tapasztalatlan fiatalokat, akiknek a termelékenysége nem arányos a kormány által megállapított minimálbérrel. Emlékeztetettek, hogy a fiatalok körében így is négyszer magasabb az állástalanok aránya az átlag munkanélküliséghez képest.
Ugyanakkor – amint azt a kormány az államfő-választási kampányban megígérte – jövőre a nyugdíjak is nőnek, a nyugdíjpont értéke 5 százalékkal 830,2 lejre bővül.
Kinek több, kinek kevesebb jut
Az idén rendelkezésre álló összegnél többől gazdálkodhat jövőre a munkaügyi, a fejlesztési, a pénzügyi, mezőgazdasági, környezetvédelmi, közlekedési, gazdasági minisztérium, valamint az európai uniós alapokat kezelő tárca, miközben csökken az egészségügyi, művelődési, valamint a közigazgatási és belügyminisztérium költségvetése.
A kormány szerdán éjfél után tette közzé honlapján a 2015-ös állami költségvetés tervezetét, amelyet az előzetes bejelentések értelmében a kabinet pénteki rendkívüli ülésén fogad el, hogy még aznap beterjeszthessék azt a parlament elé. A végszavazásra – mint ismeretes – várhatóan december 21-én kerül sor, akkor ugyanis a a döntéshozóknak mindenképp össze kell ülniük Klaus Johannis államfői eskütételére.
A büdzsé bevételei a becslések szerint 226,36 milliárd lejre, vagyis a bruttó hazai termék (GDP) 31,9 százalékára rúgnak majd, miközben a tervezett kiadások 239,36 milliárd lejt (a GDP 33,7 százaléka) tesznek ki, a megengedett hiány pedig a GDP 1,83 százaléka. A költségvetés kidolgozásakor 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, illetve 2,2 százalékos inflációval számoltak 2015-re, a GDP pedig várhatóan 709,68 milliárd lej lesz.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) egyébként csütörtökön jelezte, hogy elégedetlen a számára kiutalt összeggel. Mint közleményükben emlékeztettek, több ízben is kérték az intézmény költségvetésének növelését, ehhez képest az ideinél 31,94 százalékkal kevesebbet utaltak ki számukra 2015-re.
Jövőre amúgy több pénzt utal ki a kormány a kisebbségi szervezeteknek – ebből az összegből kap az RMDSZ is –, a 2015-re előirányzott 91,443 millió lej 6,72 százalékkal nagyobb, mint az idén rendelkezésre bocsátott keret.
Negyvenégy milliárd lej beruházásokra
Összesen 44,76 milliárd lejt szán a kormány beruházásokra a 2015-ös évben – derül ki a csütörtökön nyilvánosságra került tervezetből. Ez az összeg 24 százalékkal nagyobb a 2014-es adatnál. A 115, prioritásként kijelölt beruházás zömét a kormányfőtitkárságon és a közlekedési minisztériumon keresztül bonyolítják.
A beruházásokra költhető összeg a bruttó hazai termék (GDP) 6,3 százalékát teszi ki, és a költségvetési kiadások 18,7 százalékát jelenti. Ez 3,2 százalékkal több annál, amennyit az idei év költségvetésében tett ki. A fontos beruházási tervek kiválasztásakor a közérdekű beruházások esetében alkalmazott szempontokat vették figyelembe, vagyis a fő hitelutalványozók által adott pontszámot, a gazdasági mutatókat és a külföldi partnerekkel szembeni vállalásokat.
Bálint Eszter
Székelyhon.ro

Antal: intenzív felszólítási és fenyegetési hadjárat folyik a prefektus részéről
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államelnök-választás óta intenzívebbé vált a prefektúra és az önkormányzat közti, egyirányú levelezés. Marius Popica prefektus felszólít, fenyeget és perel – mutatott rá a városvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A kettős mérce folyamatos alkalmazására hívta fel ismételten a figyelmet Antal Árpád, aki ismertette az államelnök-választás után megszaporodott felszólítások, fenyegetések és perek tömkelegét. Elmondása szerint a kormánymegbízott nehezményezte például azt, hogy a Székely Mikó kollégium homlokzatán egymás mellett van a magyar és román nyelvű felirat, és kérte, hogy a román szöveget helyezzék a magyar fölé. A polgármester szerint ez kettős mérce, hiszen a prefektus soha nem szólította fel a Constantin Brâncuși és a Mihai Viteazul tanintézményeket, hogy magyarul is tüntessék fel az iskola megnevezését.
Antal szerint a prefektusnak mindkét irányban fel kellene vigyáznia a nyelvi jogok tiszteletben tartását. Ugyanakkor megvizsgálhatná azt is, hogy ezek a jogok hogyan érvényesülnek a kormánybiztosi hivatalban, illetve az ennek alárendelt intézményekben.
A prefektus levelezése nem merül ki az oktatási intézmények feliratának vizsgálatában, ugyanis Marius Popica pert indított az önkormányzat ellen a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, az MPP által kihelyezett óriás székely zászló bevonása érdekében is. Ha Antal Árpád nem távolítja el a zászlót, a késlekedésért naponta a minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget róna ki büntetésként – mutatott rá Sepsiszentgyörgy polgármestere. Hozzátette: „mindezt aközben teszi a kormánybiztos, miközben Victor Ponta miniszterelnök Moldva címerét tartalmazó zászlóval kezében fényképezkedik, amikor a polgármester tudomása szerint sincs ilyen közigazgatási egység Romániában nem létezik. Ezzel kapcsolatban Antal azt mondta, nem fog eljárni, 2014-ben, az EU-ban ez a helyzet nem normalitásra utal.
A polgármester a felújítási munkálatok alatt lévő polgármesteri hivatal és az épületben lévő eskető ház fellobogózására is felszólítást kapott, de a szotyori napokat hirdető plakát szövegét és a buszmegálló feliratait is kifogásolta a prefektus. Ráadásul a tanácsteremben lévő magyar zászló eltávolítására is felszólítást küldött ki, téve ezt olyan körülmények között, hogy abban a teremben az összes testvérváros országzászlója ki van helyezve. A Holokauszt Emlékpark avatóján a kormánybiztos a polgármester öltözékéről a trikolóros vállpántot hiányolta.
A Kovászna megyei prefektus vélhetően felsőbb utasításra indított magyarellenes hadjáratot, mert feltehetően rosszul viselkedtünk az államfőválasztáskor, ezért próbálják fegyelmezni a magyar közösséget – vélekedett Antal Árpád.  Leszögezte: sem jogi, sem közigazgatási intézkedésekkel, sem pénzbírságokkal, sem büntetésekkel nem lehet korlátozni a szülőföld szeretetét, mert ahogy Ceaușescunak sem sikerült megtörni a magyarok szülőföld iránti szeretetét, így azoknak se fog sikerülni, akik a prefektussal ezeket a felszólításokat íratják.
Szabó Enikő |
Székelyhon.ro

Tőkés László: nem akartam szimbólum lenni
Nincs szüksége a forradalmi hősökre a temesvári önkormányzatnak, legalábbis a Ceauşescu-rezsimet 25 éve megdöntő események kirobbanásában kulcsszerepet vállaló Tőkés László református lelkészt, későbbi királyhágómelléki püspököt nem hívták meg az évfordulós megemlékezésekre. „Nem veszek részt az eseményeiken, mert nem kértek fel rá” – jelezte a Krónika érdeklődésére az európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy 25 éve a Béga-parti városban egymásra találtak a különböző nemzeti közösségek, a vallási felekezetek, Erdély legszebb időszakára emlékeztetett ez a toleranciára épülő összefogás.
„Akkor, ott megteremtődött a szolidaritás a nemzeti közösségek között, de sajnos ez a temesvári szellemiség megromlott azóta. Sajnálom, hogy azóta külön ünnepelnek a románok és a magyarok” – fogalmazott Tőkés László. Ezt jól példázza, hogy az EMNT által szervezett közel egyhetes megemlékezés egyik helyszínéül szánt Temesvári Román Operából „kiutasították” őket.
„Először még engedélyezték, hogy használjuk a termet, de pár nap elteltével találtak egy kifogást, amivel elutasítsák a kérésünket” – részletezte portálunknak az EMNT-elnök. Mint mondta, az operaház igazgatója rövid válaszában egyszerűen arra hivatkozott, hogy a kért időpontban foglalt az épület. Személyének mellőzése ugyanakkor egyáltalán nem lepte meg Tőkés Lászlót.
„A Románia Csillagának ügye jól jelképezi az én és a magyarság helyzetét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek tükrében nem is számított másra a temesvári önkormányzat részéről. Mint mondta, a rendszerváltás óta folyamatosan az ő imázsának a lerombolásán dolgoznak, megpróbálják a háttérbe szorítani, az ő és a magyarság forradalmi szerepvállalását pedig bagatellizálni.
Pedig a 90-es évek elején még közösen ünnepeltek, de utána Tőkés szerint győzött a magyarellenesség, és minden igyekezettel azon vannak, hogy akár a történelem meghamisításával is, de elhallgassák a magyarok temesvári szerepvállalását.
„Azt hiszem, még nem nyitottunk új fejezetet a megemlékezések politikájában. Ezt fel kellene borítani, és rendbe tenni a történelem tényeit” – vélekedett a volt püspök hozzátéve, hogy mindezek tükrében egyáltalán nem lepte meg „a szomorú valóság”.
Hozzátette, meggyőződése, hogy az 1989-es forradalom 25. évfordulója egyszerre román, magyar és európai ügy, mint ahogyan a rendszerváltás is közös, nemzetközi ügy volt. Ezt jelképezik az EMNT által szervezett ünnepségek helyszínei is, hiszen Brüsszelben indult, hogy utána Temesváron, Nagyváradon, majd Menyőn folytatódjék.
Tőkés László szerint a megemlékezéssel nem csupán a hősök előtt tisztelegnek, hanem hangsúlyozzák, hogy a rendszerváltási folyamatot tovább kell vinni. Szép évfordulós ajándéknak tartja, hogy Klaus Johannis ilyen példátlan összefogással nyerte meg az államelnök-választást, ezt a követendő példát meg kell őrizni. Reméli, hogy az új államfő újabb „rezsimváltást” hoz magával, amely a kisebbségi problémákat is orvosolja.
Tőkés visszaemlékezett egy Budapestre elszármazott egykori nagyváradi újságíró szavaira, aki mint mesélte, egyszer azt mondta neki: maradt volna inkább szimbólum. „Én nem akartam szimbólum lenni. Továbbra is harcolok a demokráciáért, a szabadságért, a román jogállamért, a magyarok jogaiért és a vallási szabadságért” – szögezte le az EP-képviselő, aki a december 20-i nagyváradi megemlékezés alkalmával tűzi ki EP-irodája homlokzatára a forradalmi lyukas zászlót.
Johannis is Temesváron ünnepel
Temesváron emlékezik a romániai rendszerváltáshoz vezető események 25. évfordulóján, december 16-án Klaus Johannis megválasztott államfő. Kifejtette, azt szeretné, ha december 16-án mindenki ott lenne, és együtt emlékezne a temesvári hősökre. „Azt szeretném, hogy ez a pillanat egy egyezség legyen arra vonatkozóan, hogy azt, amit 1989 decemberében kiharcoltunk, soha nem fogjuk elveszíteni” – fogalmazott Facebook-üzenőfalán az államfő.
A temesvári önkormányzat nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik a ’89-es eseményekre. Ez december 16-án börtönlátogatással kezdődik, majd a román operában nyílik tárlat a forradalomról. Délután tartják a városi tanács ünnepi ülését, ez alkalomból számos forradalmár kapja meg a díszpolgári címet. Este gyertyás, fáklyás menet járja végig a forradalom helyszíneit, és emlékezik az elesett hősökre. December 17-én gyásznapot tartanak, egyházi rendezvényeken emlékeznek az elesettekre. Másnap koncertekkel, konferenciával és filmvetítésekkel folytatódik a rendezvénysorozat, míg december 20-án zarándoklat indul Bukarestbe a forradalom emlékére.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Színjátszás több mint százéves hagyománnyal Csíkcsicsóban
Csicsóban több mint százéves hagyománya van az amatőr színjátszásnak, a jelenlegi csoport Szabó Magdolna kezdeményezésére alakult 2008-ban, az Élő Emlékezet Egyesület keretében. Néhány hónapja az egyesülettől függetlenül, önálló színjátszó csoportként működnek.
Este nyolc óra után érkeztünk meg a csíkcsicsói kultúrotthonba, hogy ezúttal a csicsói amatőr színjátszókkal beszélgessünk. Épp a próba szünetében toppantunk be a színjátszó csoporthoz, a Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című darabját próbálták, készülve a karcfalvi vendégjátékra.
Első nagy sikerű előadásuk Heltai Jenő A néma levente című darabja volt, melyet Varga Sándor, a Csíki Játékszín színésze állított színpadra. A néma leventét 1965-ben láthatták még a helybéliek, hisz az akkor működött színjátszó csoport is játszotta. Következett A hullámzó vőlegény című darab, amelyet szintén Varga Sándor rendezett, majd miután a színművész Magyarországra költözött, Bilibók Attilát kérték fel rendezni a csicsói műkedvelők. Ő Csiky Gergely Buborékok című művét ajánlotta a csoportnak, majd vitte színre velük. A legutóbbi előadásukat, az Úrilány szobát keres címűt is ő rendezte.
„Nem könnyed darabokat akarunk, amire így is, úgy is elmennek az emberek, hanem népművelő jellegűeket, kicsit fajsúlyosabbakat” – mondta Lutz Levente, a csoport egyik tagja.
Az előadásokhoz a díszlet, jelmez otthonról kerül ki, vagy éppen turkálóból vásárolják meg. A csicsói színjátszóknak már külön díszletraktáruk is van, egy csűrben tárolják azokat a díszleteket, amelyeket épp nem használnak a játszott előadásban. „A kulturális központnál volt egy megbeszélés az amatőr színjátszók vezetőivel, és ott javasoltam, hogy csináljunk egy börzét, Facebookon, vagy valahol, ahová mindenik csoport írna egy leltárlistát azokról a díszletekről, amelyeket épp nem használnak. így kölcsön tudnánk kérni egymástól, ha szükségünk van valamire, például fogasra, lámpára, kanapéra. Sajnos nem történt még előrelépés ez ügyben” – jegyezte meg Lutz. Megtudtuk, arra is volt példa, hogy egy díszletdarabot pályázat útján szereztek be, bár nehezen tudták megértetni, hogy az adott csikókályha tényleg díszletként fog funkcionálni. A rendezői díjakat is általában pályázatokból oldották meg.
Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gelence, Csernáton, Alsórákos, Szentmárton, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva – csak néhány hely, ahol a csicsói színjátszók felléptek. A néma levente című előadással még egyhetes turnén is voltak Magyarországon.
A faluban jól fogadják az előadásokat, ha többször játszanak egy darabot, akkor is telt ház van. Még Csíkszeredából is sokan mennek el megnézni a csicsói színjátszókat. Aztán előadás után, mint újságolták, úton-útfélen gratulálnak nekik a szomszédok, ismerősök. A színjátszó csoport tagjai, dacára annak, hogy van, mikor éjszakába nyúlóan próbálnak, szívesen járnak össze. „Egyfajta szórakozás, jó csapat kovácsolódott össze. Ugyanakkor lehet fejlődni, a rendezőtől, a darabból tanulni is tudunk" – mutattak rá.
A színjátszó csoport tagjai:
Adorjáni Lajos, Silló Attila, Részegh Attila, Csobot Zsófia, Pál Tibor, Lutz Levente, Sántha Imre, Kósa Gyula, Sántha Mária, Pál Norbert, Becze Géza, Becze Éva, Kelemen Emma, Fülöp Irén, Kelemen Béla, Bencze Etelka, Pál Piroska.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Tíz évvel december 5-e után
Tíz esztendő telt el az emlékezetes kettős népszavazás óta, amelyek közül az egyik, a magyar állampolgárság kiterjesztésével foglalkozó igen érzékenyen érintette az elcsatolt területek magyar lakosságát. Ama gyalázatos, uszító MSZP–SZDSZ-es kampány nyomán, amelynek végeredménye szoros összefüggésben van megannyi korábbi sebbel. A magyar nemzeti elit 1945 utáni, népbíráskodásnak csúfolt megtizedelésével, százezrek külföldre távozásával, az otthon maradottak kitelepítésével, lelki, tudati és fizikai terrorizálásával, az 1956 utáni megtorlásokkal, az ismételt emigrációs hullámmal, majd a kádári cinikus és tervszerű nemzeti öntudatpusztítással. A magyar sztálinisták és gulyáskommunisták teremtették meg azokat a társadalmi feltételeket, azokat a reflexeket és affinitásokat, melyekre apellálhatott a Gyurcsány-féle szégyenkampány. Nem kétséges, a magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetkezet is ritkán süllyedt ilyen mélyre az elmúlt 25 esztendőben, mint a szóban forgó népszavazás alkalmával. Talán csak az Orbán–Năstase-egyezség megtorpedózása és a 23 millió román munkavállalóval való riogatás helyezhető mellé.
A történelem érdekessége, hogy még a nemzeti elkötelezettséggel egyáltalán nem vádolható Szabad Demokraták Szövetségének 1989-es programjában, az emlékezetes „kék füzetben” is benne volt, hogy a határon túli magyarokat alanyi jogon megillesse magyar állampolgárság, s e gondolatot az Ellenzéki Kerekasztal is magáévá tette. Sajnos az MDF-vezette kormány által elfogadtatott állampolgársági törvény más szellemben fogant, rendkívül kevés könnyítést adott a magyaroknak az állampolgárság megszerzésében, s ugyanúgy helyben lakáshoz és jövedelemigazoláshoz kötötte az állampolgárságszerzést, mint a kínaiak vagy oroszok esetében.
Téveszmék
A népszavazással kapcsolatban több téveszme is kering. Még a nemzeti oldalon is úgy állították be egyesek a kezdeményezést, mint a Magyarok Világszövetségének, rosszabb esetben az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós partizánakcióját. Tény azonban, hogy Erdélyben már a kilencvenes évek közepén többen – így például Katona Ádám és Borbély Imre – politikai programmá tette e követelést. Katona Ádám 1995. augusztus 22-én nyilvánosságot látott, Göncz Árpád államelnökhöz intézett nyílt levelében azt kérte többek között, hogy Magyarország biztosítson védőhatalmi státust és kettős állampolgárságot az utódállamokban élő magyarság számára. Borbély Imre 1996 őszén független képviselőjelöltként szállt síkra választási kampánya keretén belül e gondolat mellett. A Magyarok Világkongresszusa ajánlást fogalmazott meg 1996 júniusában e tárgykörben, a Magyarok Világszövetsége pedig ugyanazon évben tartott októberi küldöttgyűlésén alapszabályzati szinten rögzítette a szervezet céljai között, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon megkaphassák a magyar állampolgárságot. Az ellenérdekelt erők makacsul hazudoztak e témában. Ebben élen járt Kovács László, az MSZP korábbi elnöke, mások, beleértve sajnos Martonyi Jánost is mellébeszéltek, és azzal próbáltak hangulatot kelteni e természetes igény ellen, hogy nem lehet „automatikusan” állampolgárságot adni több millió embernek. Mintha legalábbis bárki ezt tűzte volna a zászlajára.
Torzulások
Az MVSZ népszavazási kezdeményezését hétéves kőkemény nemzetközi és belföldi lobbiharc előzte meg, amibe beletartozott a kérdést elméleti síkon körbejáró Magyar Kisebbség tematikus lapszáma. Ezt az MVSZ valamennyi parlamenti képviselőhöz eljuttatta, az egyes pártvezetők megkeresése, a külhoni állampolgárság koncepciójának és a vonatkozó törvénytervezetnek a kidolgozása kompromisszumos javaslatként, e modell bemutatása különböző nemzetközi fórumokon. Hét év sikertelen szakmai és lobbimunka után döntött úgy a világszövetség elnöksége, hogy népszavazást kezdeményez az ügyben.
A kezdeményezés ugyanakkor nemcsak a MVSZ-é volt, hanem több tucatnyi polgári köré és a nemzeti oldal számos civil szervezetéé is, amelyek közül érdemes megemlíteni az Erdélyi Körök Országos Szövetségét, az akkor még mozgalomként működő Jobbikot, a Hermann Ottó Társaságot, a Magyar Nemzeti Front nevű MIÉP-töredéket, a Trianon Társaságot, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, a Nemzetőrök Szövetségét, a Magyar Földvédő Mozgalmat, a Horthy Miklós Társaságot, a Vitézi Rendet és három 56-os szövetséget és másokat. A még élő többszáz aláírásgyűjtő ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szignók akkor kezdtek igazán gyűlni, amikor Schmitt Pál és Orbán Viktor is aláírta a gyűjtőíveket.
Sajátos emlékezettorzulás, hogy tudati szinten sokan úgy raktározták el a részleges kudarcot, mintha a nem szavazatok győztek volna, holott erről szó sem volt. A legalantasabb ösztönökre, az irigységre, a zsugoriságra, az anyagiasságra apelláló minősíthetetlen, uszító kormányzati kampány dacára az igenek győztek, de nem járult elég polgár az urnákhoz, ahhoz, hogy az népszavazás érvényes legyen és eredménye kötelezővé váljon a parlament számára. Gyurcsányék kampányának legetikátlanabb eleme az volt, hogy tényként közöltek feltételezéseket, és egyszerűen kikerülték, hogy a népszavazás győzelme esetén nélkülük nem lehetett volna döntést hozni. Magyarán: a megalkotandó jogi szabályozástól függött volna, hogy az anyaországi családoknak havi 20 ezer, vagy 20 forintjukba került volna a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása. Amely jogi szabályozás megalkotása elképzelhetetlen lett volna az országgyűlésben amúgy többségben lévő MSZP nélkül, mivel két harmados törvényről volt szó.
De szólni kell a károkról is. Sokan úgy dekódolták – egyébként hibásan – a népszavazás eredményét, hogy az anyaországi magyarok megtagadták véreiket. Olyan emberek is felkapták a fejüket a népszavazás alkalmával, akik korábban nem foglalkoztak politikával. Magyarán az egyszerű emberek magyar egységérzése szenvedett csorbát. Ugyanakkor akik első indulatukban erdélyiként az anyaországi magyarok ellen fordultak – elfeledve, hogy mégiscsak az állampolgárság kiterjesztését támogatók voltak többségben, a csekély többség a nemzetellenes baloldal hecckampányának eredménye volt –, nem sokkal jobbak a románozó anyaországiaknál. Nemzetellenes, bomlasztó erők vannak itthon is, elég beleolvasni a magyar álbaloldalt ajnározó sajtóorgánumok tudatmételyező szövegeibe. Nálunk is le lehetett fasisztázni Nyirő Józsefet, lehetett gyalázni Wass Albertet. A törésvonal nem az anyaországiak és a határon kívül élő magyar között húzódik, hanem a globalista gyarmatosításnak itt is, ott is behódoló nemzetellenes erők, valamint a nemzeti építkezés, a magyar megmaradás és gyarapodás erői között. Aki differenciálás nélkül „táposoz”, aki a magyar állampolgárokról sommásan mond véleményt, ugyanúgy az előbbieket támogatja az utóbbiakkal szemben, mint a testvéreik ellen szavazó anyaországiak.
Távlatok
Lassan történelmi távlatból lehet megítélni azt a népszavazást, amelynek következményeként a média hónapokon keresztül az egyik legfontosabb, a mindennapok rohanásában az anyaországban feledésbe merülő kérdésről, a Trianonban eldöntött szétszakítottságunkról, valamint annak egyik orvoslási lehetőségéről szólt. A népszavazás tette elsőrendű köztémává a magyar állampolgárság kiterjesztésének kérdését, tette megkerülhetetlen problémává a politikai elit számára. Valószínűsíthető, hogy a kérdés 2010-es határozottsággal és sürgősséggel való rendezése nem történt volna meg a tíz évvel ezelőtti népszavazás nélkül. Az pedig szinte biztos, hogy az akkori aktusnak köszönhető: a könnyített honosításról szóló törvényt rég nem látott egységben, elsöprő többséggel fogadták el – mindössze Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba szavazott nemmel.
A népszavazás jelentős mértékben hozzásegített ahhoz, hogy kihasználjuk a létező magyar politikai mozgásteret, hogy a magyar parlament olyan állampolgársági törvényt fogadjon el, amely megfelel a magyar érdekeknek, a magyar egységgondolatnak. És természetesen a magyar kormány által meghirdetett, határokon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatának.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jogtalanság
Ha nem is feltétlenül szöveghűségében, de mindenképpen sűrűn idézendő a mondás, miszerint annyi nyelvi jogra érdemesülünk, amennyivel élni is tudunk. Saját továbbfejlesztésben: amennyivel képesek vagyunk élni.
Mert ebben nem állunk túl jól.
Bizonyára tengert, Dunát, de Oltot biztosan lehetne rekeszteni azokkal a történetekkel, amelyeket mindannyian meg- és átéltünk a külföld szemében a kisebbségi jogérvényesítés paradicsomának tartott Romániában. Esetek, amelyek túlnyomó része hivatali, hivatalnoki megaláztatásról szól, helyzetek, amelyek nyomán hosszú napokon túl gyógyuló lelki sérülésekkel vonszoljuk magunkat kálváriajárásunk újabb és újabb stációi felé. Mert papíron, ugyebár, sok minden jár nekünk, de annál kevesebb jut. Mert ahol a magyarság részaránya meghaladja a lakosság húsz százalékát, ott valóban olvasni magyar feliratokat – ne feledjük, ilyenkor azért leginkább Székelyföldön járunk! –, de talán mások is osztják ama nézetemet, miszerint a normalitás állapota egyszerűen nem érdemel hosszas eszmefutattásokat. A százalékos határon billegő esetek összeszámlálására talán még mindkét kezünket igénybe kellene vennünk, az „őslakosok” által még mindig benépesített, de a történelem által kisebbségi szempontból súlyosan erodált települések önkormányzatai által gyakorolt gesztusok leltározására bőven elég lesz egy is.
Csakhogy még mindig a szomszéd kapujában toporgunk jogsértetten, pedig időnként nem ártana saját portánkra is benézni. Ott, ahol bőven tenyészik a kishitűség, a belső igénytelenség, a megalkuvás, a jobb a békesség sunyisága. A könnyebben érthetőség hamis kényelmessége, amelyet egyaránt bőségesen táplál a magyar és román környezet. No meg a jelek szerint a roppant nehezen levetkőzhető, a negyedszázada elmúlt rendszerből eredeztethető félelem, amit a fiatalok ugyan nem értenek – talán nem is érthetnek –, de önkéntelenül belesüppednek a szüleik-nagyszüleik által táplált dagonyába.
Pedig milyen egyszerűen hangzik: a jogok azért vannak, hogy éljünk velük. Állampolgári, kisebbségi, nyelvi jogok egyaránt, vaskos könyvekbe szorított paragrafusok, amelyeknek többségéről nem is hallottunk, de az ismerteket sem saját hús-vér valónkra érvényesnek tartjuk, hanem hősök által benépesített filmekben élőknek. Holott Kolozsvárnak Kolozsvárnak is lennie kell, a személyi szám azonosítása és helyes használata pedig a világ legtermészetesebb dolga. Valahol el kellene kezdeni. Akár azzal, hogy a fészbukon ékezetes betűkkel írjunk magyarul. Mert ebben a „perben” magunk lehetnénk a vádlók, védők, áldozatok és győztesek egyaránt.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mennyire erősek a magyar civil szervezetek?
Az erdélyi magyar civil szféra címmel tartott előadást Kiss Dénes szociológus nemrég Az erdélyi magyar civil szféra helyzete és felelőssége címet viselő műhelybeszélgetésen, Kolozsváron. A Bocskai Házban megtartott minikonferencián felavatták a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének új székhelyét, amely az épület alagsorában kapott helyet.
Kiss Dénes előadásában az erdélyi magyar civil szervezetekre vonatkozó 2009-2010-es kutatásának eredményeit ismertette: 907 civil szervezetet érintett a felmérés, az adatokat telefonos lekérdezéssel gyűjtötték össze, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet megrendelésére. Az így megkapott információkat egy 2006-os felméréssel vetette egybe, melyet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségével közösen végzett.
A szociológus első körben tisztázta, mit ért civil szervezetek alatt. A szakirodalom a civil szervezetek körét, az intézményi, szervezeti szférát inkább non-profit szektorként emlegeti, utalva ezzel arra, hogy a civil jelleg nem feltétlenül erős az érintett szervezetek jelentős részében. Egy közös van bennük: non-profit módon működnek. Előadása tehát a romániai magyarként meghatározott non-profit szervezetek köréről szólt, a továbbiakban civil szervezetekként emlegetve ezeket a szervezeteket.
A szociológus arra is kitért, mely szervezeteket határozta meg magyarként kutatásában. Azok kerültek ebbe a kategóriába, amelyek nevükben vagy céljaik megfogalmazásában magukat a magyar közösséget szolgáló szervezetek sorába sorolják, illetve amelyek magyarul, magyar közegben működnek.
A székely megyék nem jeleskednek?
Ami a szervezetsűrűségi mutatókat illeti, a listát Erdélyben Kolozs megye vezeti. A látványosan kiugró megyék közé tartoznak a szórvány megyék is (Beszterce-Naszód, Hunyad, Fehér, Temes). A nem szórvány területeken működő civil szervezetek sűrűsége Hargita megyében sem alacsony, a listán viszont Kovászna és Maros megye igencsak hátul kullog. Kiss Dénes szerint ez a jelenség viszonylag könnyen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a szórványra sokkal inkább odafigyelnek azok, akik rendszerint a civil szervezeteket létrehozzák.
Az erdélyi magyar szervezeteket ugyanis általában a kisebbségi elit tagjai hozzák létre. A rangsor alakulásába a finanszírozás is szerepet játszik: a szórványterületek magyarsága számára nagyobb mértékben érhetők el a források, és ez oda vezet, hogy több szervezetet működtetnek. A szociológus megjegyezte, ezek a szervezetek olyan értelemben civilek, hogy civil minőségben hozzák létre őket.
Ami az erdélyi magyar szervezetek tevékenységeit illeti, ezek közül látványosan kiugrik a kultúra, a közművelődés. Második helyen az oktatás és a kutatás áll, a szociális segélynyújtás az ötödik, a jogvédelem a hatodik a sorban (az utolsó kettőt nagyon kevés szervezet vállalja fel). A szociológus megjegyezte, a képet valamelyest árnyalja, hogy a legtöbb szervezet több területen is tevékenykedik, bár sokat elárul, hogy a két kutatás közben eltelt három évben nőtt a kultúra és a közművelődéssel foglalkozó szervezetek száma.
"A kisebbségi diskurzusban elég erősen jelen van, hogy identitásmegőrző, ápoló céllal illik kulturális, művelődési tevékenységet folytatni, és egy komplex, összetett tevékenységet folytató szervezet hajlamos ezt kiemelni. Meg hát amellett sem mehetünk el, hogy a támogató rendszerek előszeretettel finanszíroznak kulturális tevékenységeket hasonló megfontolásból", jegyezte meg a szociológus.
Az erdélyi szervezetek az országos (romániai) és a magyarországi palettából is kiemelkednek, ha a leggyakoribb tevékenységet nézzük. Már Románia és Magyarország között is jelentős a különbség e tekintetben: Romániában általában véve kisebb mértékű a művelődési jellegű támogatás, mint Magyarországon. Ha ellenben például a szociális és egészségügyi profilú szervezeteket tartjuk szem előtt, az erdélyi arány az országos és a magyarországi adatokhoz képest már sokkal kisebb.
Hol állunk az európai palettán?
Kiss Dénes szerint ahhoz, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, érdemes összevonnunk a sokféle szervezetet az expresszív-képviseleti illetve a szolgáltató szervezetek kategóriáiba. Az expresszív szervezeteket valamilyen értékrend jegyében hozzák létre. A skandináv államokra ez a típus jellemző, de ott a szervezetek alulról építkeznek, nagymértékben önfenntartóak, és nem az állami finanszírozáson múlik a működésük.
A szolgáltató szervezetek professzionálisak, az a rendeltetésük, hogy a korábban az állam által nyújtott szolgáltatások szerepét átvegyék, így leginkább a szociális szférában, az oktatásban, az egészségügyben tevékenykednek. Nyugat-Európában leginkább a szolgáltató szervezetek dominálnak, ezeket elsősorban az állam finanszírozza. A román nonprofit szférában szintén a szolgáltató szervezetek a gyakoribbak.
Az erdélyi magyar területen az expresszív-képviseleti szervezetek dominálnak, ám nem mindig alulról hozzák létre őket, és gyakran nem is önfenntartóak. Ám számarányukat tekintve még Kelet-Európában is kiemelkednek, ahol jóval kevesebb a civil szervezet mint Nyugat-Európában.
Sok szervezetünk van, mégsem vagyunk erősek?
A szociológus szerint a román és az erdélyi magyar civil szervezetek között látványos különbség van. Mint már említődött, a magyar szervezetek körében túlsúlyban vannak a kulturális, művelődési profilú szervezetek, míg a román civil szférában úgy tűnik, sokkal inkább a szolgáltató szervezetek képezik a többséget.
Ez a különbség anyagi szempontból is megnyilvánul: a kulturális jellegű szervezetek kicsik, igen gyakran önszerveződőbbek, önkéntességi alapon működnek kevés pénzzel, és kevés embert is alkalmaznak. A szolgáltató szervezetek forrásigényesebbek, nagyobb szakmai kontroll alatt működnek, és jóval gyakrabban olyan alkalmazottakkal, akik főállásban ezekben a szervezetekben dolgoznak.
"Az, hogy a magyar civil szervezetek körében túlsúlyban vannak a kulturális, míg a románban a szolgáltatók, oda vezet, hogy az alkalmazottak tekintetében a szervezetek nagy száma ellenére viszonylag kevés embert foglalkoztat állásszerűen a magyar civil szféra", nyomatékosította a szociológus.
A másik látványos különbség a két non-profit szféra között: magyar területeken a falvakban jóval nagyobb mértékben vannak jelen a magyar civil szervezetek, mint a romániai falvakban általában véve.
Mennyire tudunk együttműködni a románokkal?
Bár vannak magyarok és románok által közösen működtetett szervezetek, a magyar és a román civil szervezetek között az együttműködések viszonylag ritkák, hívta fel a figyelmet a szociológus. Ennek magyarázata abban is keresendő, hogy a támogatási rendszerek alapvetően nem az együttműködést finanszírozzák.
"Magyar esetben identitásmegerősítő céljuk van a támogatásoknak, és nem az a cél, hogy interetnikus projektek, programok jöjjenek létre. Együttműködések ennek ellenére persze vannak egy-egy nagyobb horderejű ügy kapcsán, mint például a verespataki mozgalom, melyben a hasonló célokat követő szervezetek egyaránt bekapcsolódtak", magyarázta a szociológus.
Arra a kérdésre, hogy nem teszi-e a magyar civil szervezeteket kiszolgáltatottakká, hogy leginkább a magyar államtól és a Communitas Alapítványtól kapnak forrásokat, Kiss Dénes azt mondta: "De igen, de nem amiatt, mert éppen a Communitas Alapítványról vagy a magyar államról van szó, hanem amiatt, mert a szervezetek hagyják magukat forrásfüggővé válni. Általános probléma, hogy a szervezetek célkitűzései nem feltétlenül azonosak a támogató rendszerek célkitűzéseivel. A műhelybeszélgetésen is elhangzott, hogy a finanszírozó rendszerek könnyen a klientúraépítés eszközévé válhatnak. Ez nem csak kisebbségi, hanem általános kelet-európai probléma. Gyakran még az uniós pénzek elosztását is erre fordítják. Úgy tűnik, a volt szocialista tömb elég nagymértékben így működik".
A szociológus szerint a skandináv modell attól vonzó, hogy a nagyszámú, alulról szerveződő szervezet viszonylag politikai befolyástól mentesen, nagymértékben adományokra és saját forrásszerző tevékenységekre épülve folyat kiterjedt tevékenységet.
Lemaradtunk a román mozgalmakhoz képest
Arra a kérdésre, hogy mennyire kapcsolódik össze Romániában a non-profit szféra és a civil mozgalom, illetve mennyire befolyásolja a civil mozgalmakat, hogy a civil szervezetek szférája leginkább politika- és finanszírozásfüggő, Kiss Dénes elmondta: nincs tudomása arról, hogy készültek volna Romániában magyar nyelvterületen erre vonatkozó kutatások, így válaszát ezek hiányában tudja csak megfogalmazni. 
"Mennyit hallottuk a fundraisingről, arról, hogyan szerezzünk pénzt, és mennyire ritkábban arról, hogyan kell mobilizálni embereket egy ügy elérése érdekében? Ez jelzi, hogy a civil mozgalmak terén a magyar civil élet lemaradt az utóbbi években dinamikusan felfejlődő román civil mozgalmi világhoz képest. A magyar fiatalok persze benne vannak számos mozgalomban, csak ez nem számít magyar ügynek, és úgy érezhetjük, nem is annyira érdekes, pedig a mindennapi életünk szempontjából igenis fontos dolgokról van szó", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Mennyire egységes a magyar nemzettudat?
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik  – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
Regionalitás vagy egységtudat? Az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásai Kárpát-medencei kontextusban címmel tartott előadást Veres Valér szociológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerda este Kolozsváron.
A szociológus arra a kérdésre kereste a választ, hogy a határon túliak körében mennyire fordítódik le a mindennapokra a magyar kormány irányából érkező nemzeti mozgósítás vagy nemzeti diskurzus, amelynek középpontjában a nemzet egysége áll. Azaz mennyire egységes a magyar nemzettudat, és mennyire különböznek a magyar kisebbségek identitásai? Az előadásban arra is választ kaptunk, hogyan pozícionálják a kisebbségi közösségek magukat a többségi államhoz képest, és az eredmények fényében mennyire érdemes például székelyföldi területi autonómiáról beszélni.
Négy felmérés adatai
Az adatok több felmérésből, kutatásból származnak. 2007-ben és 2010-ben az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatást végeztek a magyarok körében közel háromezres esetszámmal (Kárpát-panel), Magyarországot is beleértve. 2010-ben csak Erdélyben sikerült a kutatást megismételni nagyjából ugyanazon a populáción, így a kis változások is relevánsak, hívta fel a figyelmet a szociológus. 2009-ben Erdélyben, ugyanebben a Kárpát-panel kutatásban elég nagy méretű fókuszcsoportos vizsgálatot is végeztek, 2014-ben szintén, csak ekkor kimondottan az ifjúság körében.
Az eredményeket bemutatva Veres Valér előadását két részre osztotta. Az első részben azokat az érveket prezentálta, melyek a magyarságtudat egységességére vonatkoznak. A második részben pedig azokat, amelyek a heterogenitásra utalnak.
A magyarságtudat egységessége melletti érvek
A határon túli kisebbségek leginkább kultúrnemzeti módon gondolják el magukat, azaz leginkább anyanyelvük és kultúrájuk határozza meg identitásukat. A magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más: csak a népesség felére jellemző a kultúrnemzeti azonosulás, a másik fele leginkább az állampolgárság alapján határozza meg magát.
"Ez a fele-fele arány kísértetiesen megmutatkozott a tíz évvel ezelőtti népszavazáskor. De az, hogy a többségi népességeknél jelentősebb az államnemzeti azonosulás, teljesen normális, nem valamiféle anomália. De ettől függetlenül feszültséget szülhet a magyar-magyar viszonyban, és szült is", magyarázta a szociológus.
A nemzet szimbolikus egységének kérdését a következő kérdésekkel mérték többek között: Erdélyi (kisebbségi) magyarként a magyar nemzet részeinek érzik-e magukat, illetve mennyiben sorolják be magukat a román (többségi) nemzetbe? Az első kérdésre Erdélyben válaszoltak a legtöbben igennel (82 százalék), Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában az igen válaszok 70 százalék körül mozogtak. A második kérdésre viszont meglepő válaszok születtek.
Meglepő erdélyi válaszok
Az erdélyi magyarok 65 százaléka mondta azt, hogy a román nemzet részének érzi magát, Szlovákiában 38, Szerbiában 40, Ukrajnában 52 százalék. Az eredmény a kutatókat is meglepte. Veres Valér szerint bizonyos magyar sajtóorgánumok kritizáltak is őket amiatt, hogy miként lehet ilyeneket állítani. A szociodemográfiai változók szerint is megvizsgálták a válaszokat, és azt látták, az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták, hogy a román nemzet részei, mert kognitív disszonanciát éreztek ezzel kapcsolatban.
„Viszont az alacsonyabb iskolázottságúak inkább állampolgári azonosulásnak fogják fel a kérdést: részei a román nemzetnek, de ez nem azt jelenti, hogy kulturálisan, mélyréteg szintjén azonosulnának a román nemzettel. Viszont úgy, mint egy ruhát, felveszik magukra. Az adatok azt is megmutatják, abban, hogy mennyire integráltak a többségi nemzet irányába, a határon túli magyarok között vannak jelentős különbségek", ecsetelte Veres Valér.
Hozzátette, az erdélyi magyarok körében nem különülnek el azok, akik inkább a magyar nemzet részeinek gondolják magukat azoktól, akik a román nemzet részének is, a fókuszcsoportos vizsgálatok kimutatták, hogy egyértelműen az állampolgárságra gondolnak a megkérdezettek, amikor a román nemzettagságról van szó.
Hierarchia a Kárpát-medencében
Arra a kérdésre, hogy mennyire élik meg pozitívumként az identitásukat, azaz mennyire büszkék arra, hogy magyarok, a határon túliak körében egység körvonalazódik. Az erdélyi magyarok 61, a kárpátaljai magyarok 55.8, a szlovákiai magyarok 49.9, a vajdasági magyarok 44.2, a magyarországiak 45.2 százaléka mondta azt, hogy teljes mértékben büszkeséggel tölti el magyarsága. Szintén nagy azoknak a köre, akik többnyire egyetértenek ezzel az állítással.
"Az adatokból kiolvasható egy sajátos hierarchia: az erdélyi magyarok a legbüszkébbek, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az utóbbi időben viszont a büszkeség csökkent, Magyarországon például gyorsabb ütemben, mint Romániában. Az állam teljesítőképességének változása nagyon erős összefüggésben van a nemzeti büszkeséggel. A kisebbségek esetében nem csak Magyarország teljesítőképességéről van szó, hanem az olyan vitás helyzetekről is, mint például december ötödikei népszavazás. Az erdélyi magyarság körében 2007 és 2010 között érzékelhetően csökkent a büszkeségérzés", magyarázta a szociológus.
Eltér az erdélyi magyar a magyarországitól?
A következő kérdéskör azt vizsgálta, milyen csoporthatárokat jelölnek ki a kisebbségi közösségek maguk körül, azaz hol húzódnak a határok a többség, illetve a magyarországi magyarok irányába. Több kérdéssel is vizsgálták ezt a témakört. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy szerintük eltérő jellegzetességeik vannak-e például az erdélyi magyaroknak és a magyarországi magyaroknak, illetve az erdélyi magyaroknak és a románoknak.
Minden régióban nagyjából azonos, azaz 60-70 százalékban mondták azt, hogy eltérő jellegzetességgel bírnak, tehát mind a többségi csoport, mind a magyarországi magyarok irányába lehatárolják magukat a kisebbségi magyarok. "Nemzeti értelemben a legkonzisztensebb saját csoport a kisebbségi közösség. Amikor arra kell válaszolni, hogy kit éreznek magukhoz a legközelebb, a többi kisebbségi magyart választják", jegyezte meg Veres Valér.
A magyarságtudat heterogenitása melletti érvek
A különbözőség mértékének vizsgálatában a nemzeti név az egyik érdekes kérdés: "Ha az emberektől az kérdezik, hogy elsősorban minek határoznák meg magukat etnokulturális értelemben, ilyen kategóriák merülnek fel, mint magyar, regionális magyar, regionális azonosulás etnonim nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata. A válaszokban azt láthatjuk, hogy sehol nincsenek többségben azok, hogy simán magyarnak vallják magukat, ez csak Magyarországon mutatható ki, de ott is relatív többségről van szó".
Erdélyben a megkérdezettek 29.2, Kárpátalján 18, Felvidéken 33.6, a Vajdaságban 16.4 százaléka határozta meg magát csak magyarnak. Magyarországon 46.3 százalék. Romániában erdélyi magyarnak 27,9 százalék, Ukrajnában kárpátaljai magyarnak 43.9, Szlovákiában felvidéki magyarnak 30.4, Szerbiában vajdasági magyarnak 49.1 százalék mondta magát.
Erdélyben ott a székely is
Elég jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határozzák meg magukat, etnonim nélkül, tehát akik csak annyi mondanak magukról, hogy erdélyiek, kárpátaljaiak vagy magyarországiak. Míg 2007-ben 16.5 százalék határozta meg magát csak erdélyiként, addig 2010-ben ez az arány már 29.6 százalék. 2007 és 2010 között csökkent azok száma, akik csak magyarként vagy erdélyi magyarként határozták meg magukat. A magukat székelyben vallók száma nőtt a két időpont között (6.9-ről 9.1 százalékra).
"Általában mindenhol az látszik, hogy a regionális jelzős megnevezés a legjelentősebb. Erdélyben még hozzájön a regionális megnevezéshez a székely. Ők a kutatás egységessége miatt kerültek az egyéb kategóriába, nem azért mert haragszunk rájuk” – mondta a szociológus.
A magukat egyéb kategóriába sorolók számaránya 22.9 százalék. Erdélyben ugyanazon a populáción vizsgálva a kérdést, azt látták a kutatók, hogy kevés idő alatt lényegesen növekedik a regionális azonosulás etnonim nélkül. Elsődleges azonosulásként szinte nincs is olyan, hogy valaki magát románnak, romániainak vagy román állampolgárnak vallja. De másodlagosként az erdélyi magyarok közül a román állampolgárt elég sokan választották.
„Tehát körvonalazódik az az integráció, ami Romániában előrehaladottabb, mint más országokban. Ez azért nagyon furcsa, mert nagyon sok tekintetben azt látjuk, hogy a magyarok Szlovákiában állnak közelebb a többséghez, tehát a szlovákokhoz", magyarázta az eredményeket Veres Valér.
Hol a haza?
A hazafogalmat kutatva a különböző régiók szintén strukturális hasonlóságot mutatnak, ugyanis mindenhol viszonylag jelentős arányban két opciót jelöltek meg hazaként: a régiót, illetve az országot, ahol élnek. Ez a két opciót tette ki a válaszadók nagy többségét. Magyarországot mint hazát, nagyon kis százalékban választották (Romániában például 3.2 százalék). Ezt az egész kérdéskört fókuszcsoportokkal is megvizsgálták, a vizsgálat pedig ráerősített: az emberek elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik.
"Olyan, mint egy érme: egyik felén azt írja, Erdély, a másik felén pedig Románia. De inkább az érem erdélyi felét szeretik nézegetni. Kognitív szinten Romániát is hazájuknak vallják, érzelmileg kevésbé. Ami érdekes, hogy Magyarország mint haza nem jelenik meg. És ez a fókuszcsoportoknál megerősödött. Többen kategorikusan is kijelentették, hogy Magyarország nekik nem haza", mondta a szociológus.
Erősödik a regionális tudat
Az erdélyi adatokra fókuszálva tehát az látszik, hogy a regionális tudat erősödik: növekedik az Erdély megnevezés a haza fogalmánál, és csökken a Románia fogalma. Míg 2007-ban 31.4 százalékuk mondta azt, hogy Erdély a hazája, 2010-ben már 45.5 százalék. Románia mint haza esetében az adatok: 2007-ban 46.5, 2010-ben 40,7 százalék. "Érdekes, hogy az idősek és a fiatalok azok, akik leginkább Erdélyt mondják, a középkorúak Romániát, tehát nagyon látszik, hogy milyen iskolarendszerben szocializálódtak az emberek", jegyezte meg Veres Valér.
És a románok?
Ami a többséghez (románokhoz) való viszonyulást illeti, az erdélyi magyarok másként érzékelik a viszonyt település- és országos szinten. "Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen érzékelik, tehát mindennapi értelemben reálisan, addig az ország szintűt ideológiákkal átszűrve, a sajtóban és máshonnan hallott, olvasott élményeken keresztül. A településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országos szintűt negatívabbnak", vázolta.
Romániában a megkérdezettek 70.1 százaléka mondta együttműködőnek a viszonyt településszinten, és csupán 8.7 százalékuk konfliktusosnak. A konfliktusos viszony, ha országos szemszögből nézték, már 20-30 százalékosra bővült. Érdemes, hogy Romániában mondták a legtöbben együttműködőnek a viszonyt a többségiekkel a többi régióhoz képest.
„Jönnek ezek a románok”
Ami a Magyarországhoz való viszony illeti, Veres Valér szerint ez elég sok problémával terhelt: meglehetősen előítéletesen viszonyulnak a határon túli magyarok Magyarországhoz, főleg az erdélyiek. Fókuszcsoportos vizsgálatnál az látszik, hogy a fő ok: mivel a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal nagyobb arányban államnemzeti alapú, így sokan vannak olyanok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be.
„Ők azok, akik azt mondják: jönnek ezek a románok. Nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem a sértegetés a cél, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Az erdélyi magyarok pedig nagyon rossz néven veszik ezt a kategorizálást, ők nagyarányban a kultúrnemzetben gondolkodnak".
Az anyaországgal való azonosulás gyengül
A fenti adatok fényében a szociológus szerint ismét kiemelendő, hogy az erdélyi magyarok a többi határon túli magyart érzik legközelebb magukhoz, a magyarországi magyarokat és a románokat már nem annyira (szinte ugyanolyan "messze" érzik maguktól a magyarországiakat, mint a románokat). A magyarországiakkal szembeni távolság a kárpátaljai és a felvidéki magyaroknál is megfigyelhető.
Az előadás következtetéseként a szociológus elmondta, az adatok fényében nem arról van szó, hogy a regionalitás erősödésével a magyarságtudat gyengülne, hanem inkább csak a Magyarországgal való azonosulás gyengül. "Ha a többség irányába jobban integrálódik egy közösség, például az erdélyi magyarok, nem jelenti azt, hogy a magyarságtudata gyengülne. Azt látjuk, hogy az erdélyi magyarok a magyarságtudatban és az állampolgári integrációban is a legerősebbek az összes régió közül. Magyarországhoz való kötődésben szerepelnek rosszabbul, de abban sem mondhatjuk, hogy teljesen atipikusak lennének", magyarázta.
Újra kell gondolni az autonómiát?
Az előadás végén a hallgatóság több kérdést is feltett az egyetemi oktatónak. Szóba került a regionalitás megerősödésével kapcsolat az autonómia is. Veres Valér itt megjegyezte, hogy az egyik kutatásukban részletesen vizsgálták az autonómiakoncepciókat is. A kutatás a „megrendelés módja” miatt nem kapott nagy publicitást.
"Az egyik kérdésnél az jött ki, hogy az erdélyi magyarok a legnagyobb (50 százalékos) arányban Erdély autonómiáját támogatják, tehát ebbe az autonómiába erdélyi románok is beletartoznak. Akik a magyar többségű területek autonómiája mellett foglaltak állást, azok aránya csupán huszonvalahány százalék. Székelyföldön sem ment fennebb 33 százaléknál. Az emberek sokkal reálpolitikusabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint ahogy gondolnánk. Mindenki akar autonómiát, csak nagyon sokan nem olyant, mint amilyenről beszélnek a politikusok", fogalmazott Veres Valér.
Hozzátette, lehet, újra kellene gondolni, hogy milyen fajta autonómiát szeretnénk. "Mert a regionális tudat erősödése egyértelműen azt mutatja, hogy ez fontos kérdés, de nem biztos, hogy olyan köntösben, ahogy eddig megfogalmazódott a politikában", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Mekkora fizetésről mondott le Kató Béla püspök?
Bruttó 7643 lej. Ekkora összegről mond le havonta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tiltakozásul a Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítása miatt. Ennyi az állami fizetése a többi erdélyi történelmi egyház vezetőjének is.
Kató Béla püspök az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén jelentette be, hogy a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása elleni tiltakozásként nem fogadja el többé az államtól kapott fizetését, az úgynevezett kongruát. Ugyanezt a bejelentést tette Kántor Csaba püspökhelyettes is.
Utánanéztünk: a püspöknek decembertől bruttó 7643 lejjel, helyettesének 6691 lejjel kevesebb pénzből kell megélnie havonta. Az egyházi alkalmazottak javadalmazását szabályozó 2010/284-es törvény szerint ugyanis a Romániában elismert egyházak vezetőit a minisztereknek, illetve államtitkároknak járó állami fizetés illeti meg.
Az összeget megerősítette lapunknak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa is. Közölte, hogy ettől a hónaptól a pénzt visszaküldik a vallásügyi államtitkárságra. Kérdésünkre hozzátette: Kató Béla nyilvánvalóan nem marad jövedelem nélkül. „A püspök úr javadalmazását egyházkerületi forrásokból biztosítjuk” – magyarázta. Ennek az összegét azonban Ballai nem kívánta megnevezni. „Ez bizalmas adat” – tette hozzá.
Bruttó 7643 lej a napokban újra unitárius püspökké választott Bálint Benczédi Ferenc állami fizetése is. Az unitárius egyház gazdasági tanácsosa, Dácz Tibor nem kívánt nyilatkozni a maszol.ro-nak arról, hogy a püspök jövedelmét az egyház saját forrásaiból kiegészíti-e, és ha igen, mekkora összeggel. Ezt, Ballai Zoltánhoz hasonlóan, bizalmas információnak nevezte.
A 2010/284-es törvény melléklete szerint az ortodox egyházfőnek, Daniel pátriárkának jár a legnagyobb állami fizetés, bruttó 8817 lej. Az összeg a mindenkori államfő bérének felel meg. Az ortodox és a római katolikus egyház érsekeinek (így Jakubinyi György gyulafehévári érseknek is) bruttó 8122 lej az állami fizetése. Az egyházfő püspökök bére a már említett 7643 lej. Ekkora összeget kap havonta az államtól Kató Béla és Bálint Benczédi Ferenc mellett Csűry István (Királyhágó-melléki Református Egyházkerület), Böcskei László (nagyváradi római-katolikus egyházmegye) és Adorján Dezső (evangélikus egyház) is. A helyetteseik állami bére 6691 lej.
Mennyit keres egy lelkész?
Egy háromszéki községben húsz éve szolgáló unitárius lelkész a maszol.ro-nak elmondta: havi jövedelme bruttó 2300 lej. Ebből az összegből bruttó 980 lejt az állam folyósít. „Havonta körülbelül nettó 1650 lejt utal a kolozsvári püspökség a bankkártyámra” – mondta a lelkész, aki nehezményezi, hogy néhány éve a fizetése megállapításakor már nem veszik figyelembe a letöltött papi szolgálati időt, a „régiséget”.
Dácz Tibor gazdasági tanácsos szerint ennek a magyarázata az, hogy az állam 2009-ben gyakorlatilag befagyasztotta a lelkészek – és a nem vezető beosztású egyházi alkalmazottak – fizetését. Mint mondta, a 2010/284-es törvény szerint egy lelkész állami bére az azonos régiségű és fokozatú pedagógus fizetésének a 65 vagy 80 százaléka. „A 80 százalékot a kis gyülekezeteknél szolgáló, hátrányos helyzetű egyházközségek papjai kapják” – magyarázta.
Cáfolta szerdán az ortodox egyház, hogy Daniel pátriárka havi bére 22 901 lej lenne. Erről kedden egy román portál számolt be, a hírt pedig átvette a hazai sajtó. A pátriarkátus közleménye szerint az egyházfő fizetése nettó 13 900 lej, amelyből nettó 7731 lejt folyósít az állam, a többit pedig az egyház biztosítja saját forrásokból. „Daniel pátriárka nem napi 8, hanem napi 14-16 órát dolgozik” – olvasható a közleményben.
A tanácsos elmondta, ezt a bérezési rendszert 2009-ben vezette be az állam, és ezt alkalmazzák valamennyi elismert egyház esetében. Csakhogy ez a rendszer nem követi például a pedagógusok béremelését, sem a munka mezején eltöltött időt. „Tehát a papjaink most ugyanazt a pénzt kapják, mint öt éve. Ezt a fizetést az unitárius egyház kipótolja az állam álta folyósított bérnél nagyobb összeggel” – tájékoztatott Dácz Tibor.
Emellett a rendszernek van még egy nagy hibája: a lelkészek számát nem követi. „Ha tehát időközben az adott egyház papjainak száma nőtt, az egyháznak járó kongrua összege nem változott. Tehát az új lelkészeink fizetését száz százalékban az egyháznak kell folyósítania” – mondta az unitárius püspökség gazdasági előadótanácsosa.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Biró Zsolt: semmiképpen nem fizetjük ki a büntetést!
Biró Zsolt kijelentette, semmiképpen nem fizetik ki a bírságot, és megtámadják a bíróságon a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében ötezer lejes bírságot kell fizetnie a Magyar Polgári Pártnak a Himnusz énekléséért. Hozzátette, a romániai magyar közösség 1990 óta énekli nyilvános rendezvényein a magyar himnuszt.
„Ha létezik Romániában 25 évvel a rendszerváltozás után egy jogszabály, ami alapján ezt büntetni lehet, az komoly demokráciadeficitet jelez” - tette hozzá a politikus.
Mint ismeretes, ötezer lejes büntetést rótt ki Marius Popica, a székelyföldi Kovászna megye prefektusa a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert a párt által június 4-én tartott sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt.
A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányhatározatra hivatkozott, amely szerint egy idegen ország himnuszát csak az illető ország hivatalosságainak a látogatásai alkalmával szabad énekelni Románia területén.
„A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (…) kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő” - közölte a december 2-án keltezett jegyzőkönyvben a prefektus.
„A prefektus a beiktatásakor azt mondta, hogy Háromszék a békés együttélés helye kell hogy legyen, ezzel a büntetéssel azonban szándékosan provokálja a magyar közösséget” - jelentette ki Biró Zsolt. Hozzátette, a prefektus intézkedését az egész magyar közösség elleni támadásként értékeli.
A prefektus arra a kormányhatározatra hivatkozott, mely a román nemzeti jelképek használatát szabályozó 1994-ben elfogadott törvény végrehajtási utasításait tartalmazta. A határozat elfogadása a Nastase kormányt a parlamentből támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiltakozását váltotta ki. 2001 decemberében az RMDSZ kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a magyar himnusz eléneklésével protestált a jogszabály ellen. A gesztus miatt ügyészségi vizsgálat indult a szövetség ellen.
Amint Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke az MTI-nek felidézte, az RMDSZ arra törekedett, hogy még 2002. március 15. előtt rendezzék a kérdést, hogy ne lehessen büntetni a nemzeti ünnepen felvonuló erdélyi magyarokat. „Végül március elején egy kormányhatározattal oldotta fel a Năstase-kormány a korlátozást, amelyben benne volt, hogy ünnepi alkalmakkor a kisebbségi közösségek használhatják a nemzeti szimbólumaikat, kitűzhetik a nemzeti lobogójukat, énekelhetik a himnuszukat. Ez után nem is voltak gondok a himnuszénekléssel” - emlékezett vissza Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke.
Marius Popica prefektus az MTI-nek elmondta: eredetileg nem akart bírságot kiróni a júniusi megmozdulás szervezőire, de azt tapasztalta, hogy az MPP júniusban is, majd a román nemzeti ünnepet megelőzően (november 29-én) is olyan megmozdulást szervezett, amely túllépte a törvényes keretet.
„Mostantól hajthatatlan leszek minden zavaró esetben, akár a magyar, akár a román közösséggel kapcsolatos” - jelentette ki a prefektus. Az MTI azon kérdésére, hogy a himnusz templomi éneklését is büntetni fogja-e ezentúl, azt mondta, az MPP bírságolása esetében arra volt tekintettel, milyen alkalommal énekelték el a himnuszt. A párt Kovászna megyei szervezete június 4-én évről-évre trianoni megemlékezést tart a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban.
MTI
maszol.ro

Kovács Péter: felháborító a himnuszéneklés miatti bírság
Megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a háromszéki prefektus azon döntését, miszerint ötezer lejes büntetést rótt ki a magyar himnusz egy rendezvényen való elénekléséért.
"Precedens nélküli esettel állunk szemben. Az RMDSZ 2002-ben a nemzeti szimbólumok szabad használatára vonatkozó kormányhatározat elfogadásáért dolgozott, a határozat elfogadása óta pedig nem volt a mostani esethez hasonló visszaélés" – idézi a főtitkárt az RMDSZ közleménye. Kovács azt mondta, háromszéki prefektusok "hagyományosan túllihegik a nemzetféltést, és nem értik meg, hogy amikor a szövetség kisebbségi jogokról beszél, akkor ezzel nem vesz el semmit a román többségtől". Kovács Péter megítélése szerint egy olyan prefektus, aki ezt nem érti meg, nincs, mit keressen Székelyföldön. A főtitkár kijelentette, az RMDSZ ebben az esetben is kiáll a magyar ügyért, és minden eszközt ki fog használni annak érdekében, hogy az ilyen visszaéléseket megfékezze.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerdán bejelentette, Marius Popica Kovászna megyei prefektus az MPP-t ötezer lejre bírságolta, amiért június 4-én, a sepsiszentgyörgyi Trianon megemlékezésen köztéren elénekelték a magyar himnuszt.
Popica az MTI-nek azt mondta, eredetileg nem akart bírságot kiróni a júniusi megmozdulás szervezőire, de azt tapasztalta, hogy az MPP júniusban is, majd a november 29-én is olyan megmozdulást szervezett, amely túllépte a törvényes keretet. „Mostantól hajthatatlan leszek minden zavaró esetben, akár a magyar, akár a román közösséggel kapcsolatos” - jelentette ki a prefektus. (hírszerk.)
Transindex.ro

Magyarország 1945 – A Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája
A szovjet csapatok megtorló cselekedeteiről, a kialakítandó államberendezkedésről vallott gyökeresen eltérő szociáldemokrata és kommunista elvekről és a határon túli magyarság jogfosztásáról esett szó az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciáján csütörtökön a Parlamentben.
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy a magyar polgári lakosság tömeges Szovjetunióba hurcolásának egyik okát Sztálin fogalmazta meg legegyértelműbben: a magyarokat meg kell büntetni.
A szakember elmondta, hogy a civil lakosság munkatáborokba szállításának a megtorlás mellett másik oka a Szovjetunió második világháborúban elszenvedett mintegy 30 milliós embervesztesége miatti munkaerőhiány volt. Ezen túlmenően etnika tisztogatásokra is használták a málenkij robotot - magyarul "kis munka" -, ami valójában többéves kényszermunkát jelenthetett sok ezer kilométerre az otthontól.
A hadifogolyként elhurcoltak között voltak nők, 13 éves gyerekek, és volt akit 1945. május 30-án, három héttel az európai háború vége után fogtak el és vittek hadifogolytáborba. Egyes visszaemlékezések arról számolnak be, hogy akadtak helyek, ahol alig lehetett katonát találni a hadifogolyként elhurcolt emberek között.
Ennek egyik magyarázata lehetett, hogy amikor a szovjet parancsnokoknak egy hadműveletet nehezen, lassan sikerült végrehajtaniuk, nem egyszer arra hivatkoztak, hogy a vártnál nagyobb volt a védősereg. Ezután viszont ennek megfelelő hadifogolylétszámot kellett előállítaniuk - mondta el Bognár Zalán.
L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezető-helyettese azt mondta, hogy Magyarország külső kényszer és területi követelések nélkül lépett a Szovjetunió elleni háborúba, ellentétben például Finnországgal és Romániával. A szovjet kommunista vezetők magyarok iránti ellenszenvét fokozták az országukban megszálló feladatokat ellátó magyar csapatok által elkövetett atrocitások.
A főosztályvezető-helyettes közölte: a megszálló szovjet csapatok Magyarországon is tömegesen fosztogattak, nemi erőszakot követtek el és elhurcolták, gyilkolták a civileket, ahogy azt több más országban is tették.
Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese a korszak belpolitikájáról szólva azt mondta: a kommunisták nem árulták el, hogy mit akarnak, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. És azt vallották: a szociáldemokrata pártban mindent lehet.
A hagyományos polgári demokrácia társadalmi bázisát a szociáldemokrata párt a munkásság, a parasztpárt, az agrárnépesség helyzetbe hozásával próbálta szélesíteni. Ide tartozott a parasztság esetében a földosztás és a szabad szövetkezetek létrehozása, a munkásság esetében pedig a szakszervezetek befolyásának növelése, aminek köszönhetően 1945 végén a munkásság szervezettsége 75 százalékos volt - ismertette a szakember, aki szerint a kisgazdapárt 800 ezres tagsága is a demokratikus tömegeket erősítette.
Feitl István felidézte: mindeközben a kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette. A kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget.
Gaucsik István, a Pozsonyi Városi Múzeum kutatója az 1945-ös felvidéki helyzetet jellemezve elmondta: a Benes-dekrétumok az általános jogfosztás szomorú dokumentumai, a pozsonyi magyarok deportálása pedig már etnikai tisztogatás volt, de ezen túlmenően felszámolták a magyar állam ott maradt vagyonát is.
A felvidéki magyarság ekkoriban vesztette el vékony középosztályát, elitjét és társadalomszervező erejét, önazonosságtudatában sérült közösséggé vált, ugyanakkor a szlovákiai magyar közösség összetartozása, identitása az elnyomatás évtizedeiben természetszerűleg megerősödött. Ma már azonban csak nyomokban létezik - mondta a kutató.
Lönhárt Tamás, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezetője előadásában beszélt arról, hogy a szovjet katonai hatóságok határozott fellépése miatt nem űzték ki a magyarságot Erdélyből, a román közigazgatást egy ideig távol tartották Észak-Erdélytől, ám ennek valódi célja nem a magyarok nemzetiségi jogainak védelme, hanem a kommunisták helyzetének javítása volt. A szovjetek Észak-Erdély visszacsatolásáért cserébe kommunista kormány kinevezését kényszerítették ki Bukarestben.
A Remény és realitás - Magyarország 1945 elnevezésű konferencia az idén létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottsága első tudományos konferenciája.
A tanácskozáson délelőtt Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a magyar reményeket lerombolta a geopolitikai realitás 1945-ben, a nemzeti politika azonban a szabad és szuverén államban élő magyarság reményéből akar realitást kovácsolni.
Az alaptörvény rendelkezése alapján létrehozott testület feladata a kommunista diktatúra működésének, bűneinek feltárása és a büntetőjogilag felelősnek tartott emberekkel szemben büntetőeljárás kezdeményezése az ügyészségen.
Megválasztásakor Földváryné Kiss Réka, a bizottság elnöke arról beszélt: feladatuk történelmi és morális megbékélést, igazságtételt nyújtani a pártállam áldozatainak, illetve a társadalmi köztudat formálása.
(MTI), Budapest

Az székelyföldi és az aranyosszéki székelyek találkozóját tartják Torockón
A székelyföldi székelyeket képviselő Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az aranyosszéki székelyek képviselőinek találkozója kezdődött pénteken a torockói Duna-házban.
Megnyitóbeszédében Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Duna Televízió szervező erő is, amely mozgósít és összekapcsol.
E szervező erőnek a megvalósulása a torockói Duna-ház, és a két erdélyi székely közösséget összehozó konferencia is – mondta.
A rendezvény pénteki napján Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke tartott vetített képes előadást a székelyföldi realitásokról, és Fodor Attila, a kolozsvári Néprajzi Múzeum muzeológusa foglalta össze az Aranyosszék történetével, hagyományaival kapcsolatos ismereteket.
Amint az utóbbi előadásban elhangzott, a Kolozsvártól délre eső, a Maros és az Aranyos folyó közötti területre a 13. század második felében két hullámban telepítettek kézdi székelyeket, akik évszázadokon át ugyanúgy katonai feladatokat láttak el, mint a székelyföldiek, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek. Noha Aranyosszék nem volt határos Székelyfölddel, az itteni 22 településen lakó székelyek a vármegyerendszer 19. századi bevezetéséig megőrizték sajátos közigazgatásukat. A ma Kolozs és Fehér megye között felosztott kisrégióban Torockó (Rimetea) és Várfalva (Moldovenesti) községekben van többségben a magyarság.
Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek azt emelte ki, hogy a magyarok egytizede székelynek vagy székely származásúnak tartja magát. Hozzátette, ez azt is jelenti, hogy a székelyeknek kevesebb mint fele él Székelyföldön.
„Az SZNT egyik küldetésének is tartom, hogy összefogjuk a nagyvilágban élő székelyeket. A demográfiai adatok alapján azonban ma már sajnos nem képzelhető el, hogy a majdani autonóm Székelyföldnek Aranyosszék is része legyen" – mondta Izsák Balázs.
Kolozsi Ernő, az Aranyosszék Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta egyfajta jóvátételnek is lehet tekinteni a mostani találkozót, hiszen az aranyosszéki székelyeket egy kicsit zavarta, hogy a Székely Nemzeti Tanács megalakulásakor őket számba sem vették.
A torockói rendezvény szombaton az SZNT állandó bizottságának ülésével és aranyosszéki kirándulással folytatódik. A torockói Duna-házban adják át szombat délután Tőkés Lászlónak a Duna-díjat. MTI
Erdély.ma

Ponta vegyes választási rendszert vezetne be Romániába
Választási reform, alkotmánymódosítás szerepel egyebek között a Victor Ponta román miniszterelnök vezette bukaresti kormány 2015-16-os időszakra kidolgozott cselekvési tervében, amelyet pénteken ismertettek a koalíciós pártok vezetői.
A novemberi államfőválasztáson alulmaradt Ponta a kormány szerkezetének átalakítására és egy újabb bizalmi szavazásra készül, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bejelentette, hogy kilép a kormányból.
Ponta szerint a koalíció német mintára egy vegyes választási rendszert javasol, amelyben a képviselők fele egyéni választókerületekből, másik fele pedig pártlistákról jutna a legfeljebb 300 tagú képviselőházba. A szenátus a megyék képviseletét látná el, minden megyének azonos számú mandátumot biztosítva.
MTI
Erdély.ma

A korrupció pókhálói
A Korrupcióellenes ügyészség és az ambiciózus Laura Codruţa Kövesi főügyész – kihasználva a választás és Klaus Johannis beiktatása közötti időt – kész tények elé akarja állítani a közvéleményt a Romániát behálózó korrupciót illetően.
Először beindult a vizsgálat a visszaszolgáltatások körüli botrányok kapcsán. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vezetőjét és számos más személyt letartóztattak, hivatali visszaéléssel, befolyással való üzérkedéssel, csalással vádolják őket. Fény derült a telekspekulációs hálózat létére is. A gyanúsítottak köre egyre tágul, kiderült, „Stelica” és társai nevetséges áron felvásárolták a nagyrészt idős áldozatok területeit, akik örültek az aprópénznek is, hiszen már nem is reménykedtek abban, hogy valaha visszakapják jogos, a kommunista állam által eltulajdonított területeiket. De kiderült az is – ezért bővül az érintettek köre –, hogy miután Elena Udrea fejlesztési miniszterhez került az országos kataszter, az „okos fiúk” és szakértőik tanulmányozni kezdték, kiderítve, hogy számos nagy múltú bojári családnak már nem élnek az örökösei, ezért telekkönyveket, okiratokat, pecséteket, végrendeleteket hamisítva örökösöket „gyártottak”, akiknek az állam fizetett, nagyon sokszor a szakértők által felülértékelt áron.
Közben Kövesi szorgalmazta a mentelmi joguk mögé bújó képviselők és szenátorok kiadatását, s számos személy ellen indult meg befolyással való üzérkedés és adócsalás vádjával az eljárás. De a Korrupcióellenes Ügyészség nem állt meg itt, letartóztatták a szervezett maffiaként működő „aszfaltkirályokat”, akik magukhoz kaparintva az utak aszfaltozásáról szóló megbízatásokat busás vagyonra tettek szert. De folytatódik a vörös és narancssárga bárók elleni hadjárat is. Szerdán korrupció gyanúja miatt kihallgatásra citálták Titu Bojint, a Temes Megyei Tanács elnökét, ezzel párhuzamosan pedig vizsgálatok folytak a megyei tanács székhelyén, a Bánsági Vízügyi Igazgatóságnál és a megye tizenhét polgármesteri hivatalánál. Bojint, a traktoristából önképzéssel tanácselnöki pozícióba jutó vörös „bárót”, aki 2001 és 2011 között a vízügyi igazgatóságot vezette, most csúszópénz elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Akárcsak a Buzău megyei bárót, aki a Mikulást várta, de helyette az ügyészek érkeztek, akik egyébként a Hunyad Megyei Tanácsnál is vizsgálódnak, az illegális visszaszolgáltatások miatt pedig Brassó, Bákó és Kovászna megyében is.
Hogy az ügyek – például a visszaszolgáltatási botrány – hol állnak meg, meddig mennek el a kérlelhetetlen ügyészek, majd kiderül, de a szálak magasra, igen magasra vezetnek.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)