Tőkés: közös ügy a diktatúra bukása (A temesvári forradalomra emlékeznek)
Az 1989-es és a 2014-es év között vont párhuzamot tegnap Tőkés László, a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom kirobbantója az évfordulós rendezvényeket beharangozó nagyváradi sajtótájékoztatóján.
„1989-ben Nicolae Ceauşescu ellen, 2014-ben Victor Ponta ellen fogtunk össze. Mindkettőt sikerült megbuktatni” – vonta le a következtetést a kommunista diktatúrát megdöntő 1989-es forradalom és a Victor Ponta miniszterelnök vereségével végződött novemberi romániai elnökválasztás
sszevetéséből a lelkész-politikus. Megjegyezte, akkor is, most is a jó ügy egyesítette a románokat és a magyarokat, a különböző vallásfelekezeteket. „A rendszerváltozás útján kellene együtt továbbhaladnunk” – tette hozzá.
Az évforduló legnagyobb ajándékának minősítette Tőkés László az elnökválasztás eredményét, Klaus Johannis győzelmét. Ez szerinte a rendszerváltozás újabb szakaszát nyithatja meg Romániában. „Azt reméljük, hogy partnere lesz az egész országnak, és a magyar közösségnek is” – fogalmazott. A magyar közösség szerinte egy olyan rendszer kialakításában számít a megválasztott elnök támogatására, amelyben „nélkülünk nem döntenek rólunk”. Tőkés László elmondta, az általa szervezett évfordulós megemlékezések sora Brüsszelben indult, majd Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Szilágymenyőben folytatódik. A helyszínek kiválasztásával azt kívánták üzenni, hogy a diktatúra bukása egyszerre volt romániai, magyar és európai ügy. Hozzátette, a különböző helyszíneken olyan rendszerváltókkal fog együtt ünnepelni, mint Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Németh Zsolt, valamint Sali Berisha volt albán államfő. A temesvári rendezvényeken Áder János köztársasági elnök és Sali Berisha lesz jelen. Újságírói kérdésre Tőkés történelemhamisításnak minősítette, hogy a temesvári hivatalos ünnepségek idén is nélküle zajlanak. Hozzátette, személyének és a temesvári református közösségnek az évről évre történő mellőzése immár szomorú valóság számára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népművészek kiállítása a Vigadóban
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg tegnap a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti termében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület tizenharmadik karácsonyi kiállítása és vására, melyen húsz egyesületi tag munkái kerültek közszemlére.
A népművészeti tárlaton kézimunkák, fából készített tárgyak, virágból és csuhéból készített karácsonyfadíszek, csuhészobrok, bőrdíszművek, kerámiatárgyak, mézeskalácsok, festett üvegek, illetve bútorok, gyöngyfűzések, nemezek, székely népviseletek, makramék és szőnyegek láthatók ma, holnap és vasárnap 10 és 16 óra között. A kiállítást László Károly, az egyesület elnöke és Róth András Lajos történész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tudományos könyvtárának könyvtárosa nyitotta meg. A megnyitón közreműködtek a Bod Péter Tanítóképző tanulói, akik karácsonyváró műsort mutattak be.
(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanúként idézték be a rendőrségre (Fekete lobogók Kézdivásárhely főterén)
Beke Ernő és fia, Beke István Attila december 10-én kapta kézhez a rendőrségi idézést, hogy pénteken 12 órakor jelentkezzenek a kézdivásárhelyi rendőrség 23-as szobájában, ahol tanúként hallgatják ki a december 1-jei főtéri fekete lobogók kitűzését vizsgálva.
A városi rendőrség Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi tanácstag, a Nemzeti liberális Párt helyi elnöke feljelentése nyomán indított bűnvádi kivizsgálást Románia nemzeti ünnepén a Gábor Áron tér több épületére kitűzött gyászlobogó miatt. Guruianu egyébként az Új Jobboldalt is feljelentette, mivel sepsiszentgyörgyi masírozásuk során szélsőséges jelszavakat skandáltak. Kézdivásárhelyen egy-egy fekete zászlót a Beke Ernő és fia, István Attila tulajdonában lévő épületre tűztek ki, a másik kettőt pedig az egykori szülészet homlokzatára, amelynek, tudomásunk szerint, Brassóban él a tulajdonosa, és nem adta előzetes beleegyezését a lobogók kitűzésére. 
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Páll Lajos festményei Budapesten
A 2012-ben elhunyt Páll Lajos erdélyi festőművész, költő csaknem ötven tájképét és figurális festményét mutatta be a Kárpát-haza Galéria szerda este nyílt kiállítása a budapesti Duna Palotában. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériájának tizenkettedik, egyben évzáró tárlatán Demeter Ervin, az Erdély Művészetéért Alapítvány alapítója felidézte, hogy az alapítvány 1988-ban, a festő 50. születésnapja alkalmából rendezett átfogó kiállítást munkáiból Budapesten.
„Az ő éltető személyisége tartja életben 26 éve, a mai napig is az Erdély Művészetéért Alapítványt” – hangsúlyozta. Mint elmondta, Páll Lajos mindvégig hűséges volt Korondhoz, szülőfalujához, egész életében itt élt és alkotott. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetbe járt. Az 1956-os magyar forradalom melletti kiállása miatt 1958-ban börtönbüntetésre ítélték. Először Szamosújvárra, majd a Duna-delta fogolytáborba került. 1962-es szabadulása után nem vették vissza az egyetemre. Páll Lajos két műfajú művész volt, a festészet mellett gyerekkorától verseket is írt. 1969-es rehabilitációját követően, 1970-ben jelent meg Fényimádók című első verseskötete, amelyet még 11 követett. Páll Lajost 2002-ben Érdemes Művész, 2011-ben Kiváló Művész címmel tüntették ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Per Antal ellen
Módosítaná a Büntető törvénykönyvet Popică kormánybiztos
Tegyék vissza a Büntető törvénykönyvbe (Btk.) a nemzeti szimbólumok elleni támadás bűntettét. Marius Popică prefektus ez ügyben törvénymódosító indítványt terjesztett a román kormány elé. A novemberben lezajlott elnökválasztás után egy tucat figyelmeztetést, megrovást, fenyítést, értesítést küldött, büntetést osztott ki zászlóhiány, himnuszéneklés miatt, és pert is akasztott a sepsiszentgyörgyi városvezetés, illetve Antal Árpád polgármester nyakába.
Marius Popică elmondta: a Btk. korábbi változatában benne volt ez a cikkely, de az új törvénykönyv kidolgozásakor kimaradt, így most már nem számít bűncselekménynek a nemzeti szimbólumok elleni támadás, a szimbólumok megvetése, megsértése. A kormánynak küldött átiratában a prefektus azt kéri, a vonatkozó cikkelyt ismét vezessék be a Büntető törvénykönyvbe. A korábban érvényben lévő Büntető törvénykönyv egyik cikkelye hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést írt elő a román állami szimbólumok, a román nemzeti zászló, a himnusz és a címer ellen elkövetett támadás bűntette esetén.
Antal Árpád feltételezései szerint a parancsok a belügyminisztériumban születnek, emberileg nincs is semmi baja Popică-val, de őt is minősíti, ha ezeket az utasításokat végrehajtja. Az elöljáró tegnap tartott sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra a kormányhivatal által küldött levelek egy részét. Például november 11-én kapott a város egy értesítést, hogy el kell távolítani a Székely Mikó kollégiumról a feliratot, ugyanúgy a gróf Mikó Imre-táblát is, mert elől szerepel a magyar szöveg, majd következik a román és az angol nyelvű fordítás.
– Miközben felszólít azért, hogy a Mikón előbb magyarul szerepel a szöveg, miért nem intézkedik, hogy a Constantin Brâncuși- és a Mihai Viteazul-iskolák homlokzatára is felkerüljön a kétnyelvű tábla? – tette fel a kérdést Antal.
A polgármestert a központi parkban felállított székely zászló eltávolítására is utasította a prefektus. A városvezető szerint olyan valaki mondja ezt neki, akinek a főnöke, Victor Ponta miniszterelnök egy képen Moldva régió zászlójával fényképezkedik (a városvezető telefonján mutatta be a felvételt). Nem érti, mi a különbség a székely zászló és Moldva lobogója között, miután Romániában nem létezik Moldva közigazgatási egység.
A székely zászló miatt a prefektus beperelte az elöljárót, aki ameddig nem szedi le a lobogót, naponta a bruttó minimálbér húsz százalékának megfelelő pénzbüntetést kap. A kormányhivatal emellett azt is kifogásolta, hogy nem volt kitűzve Románia zászlója a polgármesteri hivatalra, miközben az egész homlokzat a felújítás miatt fel volt állványozva, be volt hálózva. Popică szerint az esketőházra is ki kell tenni az ország zászlaját, noha az nem különálló jogi intézmény, és azért is megrótta Antal Árpádot, mert az a Holocaust-emlékpark avatásán nem viselte a piros-sárga-kék vállpántot.
A kormánybiztos azt is előírja, hogy távolítsák el a városi tanácsteremből a piros-fehér-zöld zászlót. A polgármester szerint azon országok zászlóit tartják ott, ahol a városnak testvértelepülései vannak, és fölöttébb különösnek tartja, hogy a prefektus szemét a szerb vagy a szlovák zászló nem szúrja, csak a magyar. 
Erdély András, Lévai Barna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A karácsonyfa alá
Amíg szűkebb pátriánkban Popică prefektus „rendszeresítette” az ötezer lejes mikulási ajándékokat az immáron kimondottan általa kreált zászló- és himnuszügyekben, addig Bukarest sem tétlenkedik egészen, s az országnak karácsony szent ünnepére ígér mindent: felújított (rekondicionált) kormányt, új parlamenti többséget, s ami mégis a legfontosabb, költségvetést 2015-re, amit majd fél tucatszor kiigazítgatnak a jövő esztendőben.
Vegyük csak sorban a dolgokat: Popică prefektus pontosan olyan, akár az elődei, és semmiben nem különbözik a leendő utódaitól sem, egy izgága betelepedettekből toborzódó (és tobzódó) „civil” szervezet nyomására, a kormányzat sűrű helyeslése közepette helytartóskodik, kioszt és büntet soha nem létezett törvényekre hivatkozva, s ebben körülbelül ki is merül őprefektusi méltósága és hivatala ténykedése. Azt teszi, amit elvárnak tőle, mert ha nem azt tenné, akkor azok csapnák el, akik odatették, ahol van. Ez így megy.
Az új kormány felállása már országos dolog, nagy tett, hiszen Ponta utolsó esélye, hogy kabinetjét átkozmetikázva, egy darabig még a végrehajtó hatalom uborkafájának legmagasabb ágán maradjon, még akkor is, ha egyre jobban érzi és sejti, hogy semmi keresnivalója nincs ott. A hatalom nagy dolog, s legalább illik ragaszkodni hozzá, ha már az ölünkbe hullott. Akkor is, ha csendben beláttuk, nem nekünk való ez a játékszer. 
Ezzel Ponta is így van, s még arra is képes, hogy szemforgató módon az önkéntes távozás rémével ijesztgeti imádott népét, mely megtévelyedett ugyan más elnököt választván, de azért az övé maradt, melytől nehéz szívvel venné el pótolhatatlan kormányfői szolgálatait. Tehát áldozatokat is hoz, odaveti néhány miniszteri fikáját, hogy a legfontosabb tisztek, a futók és a bástyák maradjanak.
Az RMDSZ kilépése különben is jó ürügy a kormányalakításra, s Ponta az űrt Tăriceanu híveivel, a „reformáló liberálisok” nagyjaival fogja betölteni. Egy kalap alatt néhány párttársától is megválik a kormányban, akár a pártban Vanghelie, Șova és Geoană mesterektől.
Magyari Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten veled, Szidi!
Ha egy színész távozik az élet nagy és göröngyös színpadáról, sokáig nagy üresség támad az életet jelentő deszkákon, a színfalak között. De csak akkor, ha igaz és hiteles aktorról, önmagát elosztó, elemésztő Játékosról, nagy mímesről és mívesről beszélhetünk. Krizsovánszky Szidónia (1944–2014) bizonyosan ilyen volt, s ha földi pályafutását be is fejezte, a szerepeibe átlényegült lénye még sokáig ott kísért az emlékezetben, hat és alkot, él tovább nyughatatlanul.
Szidi a nagy színészek közé tartozott, s bár karrierjét csaknem kettészelte egy szörnyű és tragikus baleset, volt ereje és tehetsége újjáépíteni azt, s a sepsiszentgyörgyi és az erdélyi magyar színházszerető közönség soha nem feledheti jeles alakításait, mik Tamási Áron siratni-nevetni való vénleányaitól a Bánk bán Gertudisáig íveltek. Mert bármilyen volt is véle a sors, nem adta fel, mert küldetése parancsa nem engedte meg számára a meghátrálást. Óriási lelkierő kellett ehhez, mely sorra úrrá lehetett a megpróbált filigrán alkat gyengeségein, s nem hagyta az önfeladást választani, hanem újra és újra átizzította, lángra lobbantotta azt.
Krizsovánszky Szidi talán akkor izzott a legszebben, a legnagyobb melegséggel, ha verset mondott, s meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az erdélyi magyar előadóművészet egyik nagy halhatatlanjától kell most búcsúznunk, egyiktől, mely sort Tessitori Nóra kezdett, Illyés Kinga folytatott. Az erdélyi magyar költészet nagyon sokkal tartozik Krizsovánszky Szidóniának, s most, hogy búcsúzunk tőle, úgy érzem, lassan egy egész nemzedék búcsúzkodik. Isten veled, Szidi, Isten velünk is, amíg még dolgunk akad idelent!
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jóváhagyták a bruttó minimálbér emelését 
Jövő évben két szakaszban fog nőni az országos bruttó minimálbér: első lépésben január elsejétől 900-ról 975 lejre, a másodikban júliustól 1050 lejre. Közel 1,5 millió alkalmazott részesül majd béremelésben – döntött szerdai ülésén a kormány.
Szabadság (Kolozsvár)

Kettős évforduló: kiadó és magyar adás ünnepelt
Kettős évforduló megünneplésére gyűltek össze mindazok, akik a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent A mi magyar adásunk című kötetbemutatóval egybekötött beszélgetésen vettek részt szerdán délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében.
A jó hangulatú, interaktív beszélgetés során nemcsak a frissen megjelent kiadványról esett szó, hanem az alapításának szintén 45 éves évfordulóját ünneplő kiadóról és az egykori bukaresti magyar tévészerkesztőség olykor derűs, máskor akadályokkal teli mindennapjairól is.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Kilóg a lóláb
Egyre élesebben rajzolódik ki a mai Románia „jogállamiságának” profilja: a Református Székely Mikó kollégium precedens nélküli visszaállamosítása után a Kovászna megyei prefektus december 2-án, alig két nappal a „bűntett” elévülési határideje előtt, ötezer lejes büntetést szabott ki a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetére, amiért a június 4-én összehívott trianoni megemlékező gyűlésen a főtéren összegyűlt tömeg elénekelte a magyar himnuszt.
Ugyancsak december 2-án ötezer lejest büntetést szabtak ki a kézdivásárhelyi polgármesterre, Bokor Tiborra, amiért az „nem gondoskodott megfelelő mértékben” a román nemzeti ünnepnapon az állami zászlók köztéri kifüggesztéséről.
Szabadság (Kolozsvár)

Asszociációs villanások Lászlóffy Csabától
Nem könnyű olvasmány, azoknak szól, akik hajlandók gondolkodni olvasás közben, és nem várják el, hogy az élményt tálcán kínálják nekik – hangsúlyozta Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus kedden este, Lászlóffy Csaba Az út, akár egy hosszú mondat című esszékötetének (Irodalmi Jelen Könyvek sorozat) bemutatóján a Bulgakov kávézóban.
Mint mondta, már a cím alapján megfogalmazható, hogy a könyv az időről szól – „egy hosszú végtelen mondat, amelynek nem szabad véget érnie, mert akkor az élettel kerülnénk szembe” –, a szerző saját életének idejéről, de azok idejéről is, akiket megszólít.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Átadták a sajtódíjakat
Villányi Zoltán, Rencz Csaba és Székely Ervin a Bihar megyei sajtó 150 éves évfordulóján, 2012-ben alapított sajtódíjak idei nyertesei. Mint Szűcs László, a Várad irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta, az idei elismerések odaítélésekor igyekeztek a nem írott sajtóra összpontosítani.
Ennek szellemében az Iványi Ödön pályakezdő díjat Villányi Zoltán televíziós riporternek, operatőrnek ítélték oda, aki nem tudott személyesen jelen lenni a díj átadásakor. „Munkáit szakmai alázat, tudás és jól dokumentáltság jellemzi” – hangsúlyozta a díjazottat méltató Péter I. Zoltán. A díjazott nevében szülei vették át az elismeréssel járó trófeát.
A Bokor András szakmai díjat Rencz Csaba, a Bihari Napló munkatársa vehette át. Méltatását Dérer Ferenc főszerkesztő-helyettes olvasta fel. Mint felidézte, Rencz Csaba már a ’90-es évek végén, az Érmihályfalvi Figyelő munkatársaként olvasói leveleket küldött a Bihari Naplónak,’99 és 2004 között külmunkatársként dolgozott, tíz éve pedig a szerkesztőség rendes tagjaként növeli a lap színvonalát. Az újságban megjelent kommentárjai, jegyzetei, glosszái összegyűjtve két kötetben is megjelentek Közeli történelem és Közös dolgaink címen.
A 2014-es Fehér Dezső életmű-díjat Székely Ervin vehette át, aki gazdag pályafutását az ifjúsági sajtóban kezdte, majd egy hosszú és eredményes politikai kitérő után ismét visszatért a média világába, s jelenleg a román közrádió kisebbségi műsorának szerkesztője. Ugyanakkor az írást sem hanyagolja el, nemrég került bemutatásra harmadik regénye. Rövid köszönőbeszédében hangsúlyozta: „büszke vagyok erre a díjra, mert a bihari sajtó rangot jelent, és ez fontos egy olyan világban, ahol sok kolléga küzdelmet vív a magyar nyelvhelyesség szabályaival, és rendszerint alulmarad”.
A díjátadásokat követő kötetlen beszélgetésen szó esett többek közt a sajtó jövőjéről, a sajtó-munkatársak perspektíváiról és az utánpótlás-képzés fontosságáról is.
Megjegyzés: Székely Ervin mindig durván támadta Tőkés Lászlót. Egy példa:
Nyersen támadta Tőkés Lászlót cikkében Székely Ervin, mondván, Tőkés László Markóval való sietős tárgyalása mögött Tőkés László kétségbeesettségét kell keresni, ugyanis biztosra akar menni az europarlamenti választásokon.
Székely Ervin szerint „az elmúlt több mint egy év alatt a püspök-politikus semmit nem tett azokért, akiknek bizalmát elnyerte.” Honlapjáról semmit sem lehet megtudni, milyen europarlamenti kezdeményezések fűződnek a nevéhez.
Székely Ervin kifejtette, hogy a püspök „minden megnyilatkozása politikus, polemikus (és többnyire problematikus).” /Székely Ervin: Kis erdélyi magyar megegyezés. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2009. febr. 4./
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az erdélyi felsőfokú színészképzés alakulása
Mai rohanó világunkban Gáspárik Attila egyike azon egyéniségeknek, akik szinte nem ismernek lehetetlent. Bizonyította ezt számtalan helyzetben.
Talán ennek is köszönhető az a rendkívül színes paletta, amely eddigi szorgos munkásságából összeáll, fényesen bizonyítván, egy jó adottságú színészből minden kitelik. Nem csak színinövendékek oktatója, hanem, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke is volt, az RMDSZ javaslatára. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója.
2014 karácsonyának közéledtével sikerült megjelentetnie az Ábel Kiadó gondozásában a „Megszületett Kolozsváron- Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről” című, 242 oldalas könyvét. A borítóterv Szikszai Ildikó munkája. A borítón a Janovics Jenő színházigazgató által 1909-1910-ben építetett sétatéri színházépület látható. Régóta nem olvastam számomra ilyen izgalmasan érdekes és tartalmas könyvet. Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be, igen szépszámú közönségnek, mely bizonyítja, a magyar nyelvű színjátszásnak nagyon fontos szerepe van az identitástudat alakításában, fejlesztésében. Ezért nem mindegy, melyek azok az áramlatok, amik a színházba járó közönséget érik, formálva gondolatvilágát és gazdagítva, gyarapítva belső emberi tartását.
Az erdélyi színészképzés kezdetei
A szerző a könyv Bevezető fejezetében az erdélyi színészképzés kezdeteiről, alakulásáról ír. Mint megfogalmazta: „A XIX. század végén Erdélyben is felvetődött a színészképzés intézményesítésének kérdése... 1918-ban Aradon nyílt színésziskola a híres énekes rendező Róna Dezső vezetésével, ám az iskolát a hatóságok rövid idő múlva betiltották. Nagyváradon az első iskola megnyitására Hetényi Döme Elemér kapott engedélyt 1923-ban, majd 1926-ban Kolozsváron Izsó Miklós kezdett tehetségnevelésbe.” 1940 után a Kolozsvári Zenekonzervatóriumban működött Színész Iskola. 1946 áprilisában megnyílt a Kemény János, Tompa Miklós és Pittner Olivér vezette marosvásárhelyi Székely Színház. A felsőfokú oktatás egyik fontos mozzanatát jelentette, hogy Mihály román király 1946. április 9.-én kelt 276. rendelete alapján Kolozsváron megnyílt az Állami Magyar Zene-és Színművészeti Főiskola. A színi tagozat dékánja Szabó Lajos író, rendező volt. A szerző érzékelteti az oktatási folyamat hangulatát, a tanrendet. Hogyan történt a felvételi vizsga? Gáspárik Attilát érdekelte az, hogy 1953-ban miért kellett a Színművészeti Főiskolának Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöznie. „Az intézet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 1996-ban a történetek hajdani szereplőivel folytatott beszélgetésekből összerakható kép egyfajta lenyomata a szóban forgó eseménynek is. Nem kívántam állást foglalni, ezért- az oral history szabályaihoz igazodva - mindent úgy rögzítettem, ahogyan hallottam. Riporterként a „messziről jött ember” szerepét játszottam, mert úgy akartam megismerni az eseményeket, ahogyan azok a kor tanúinak, az egykori szereplőknek az emlékezetében élnek fél évszázad elteltével.” Kinek vagy kiknek volt az érdeke ez a változtatás- teszi fel a kérdést a szerző. Máig is sok legenda kering ezzel kapcsolatban, jegyzi meg.
Interjúk
Gáspárik Attila interjúi Csíki András, Földes László, László Gerő, Lohinszky Lóránd, Marosi Ildikó, Moldován István, Orosz Lujza, Senkálszky Endre, Tanai Bella, Taub János és Zsigmond Ferenc színművészekkel, rendezővel színházigazgatóval, szerkesztővel készültek, 1996-2003 közti időszakban. Számomra azért rendkívül izgalmasak, mert a könyvben megszólaltatott egyéniségek, néhány kivételével, mind személyes ismerőseim voltak, vannak. Én magam a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia növendéke voltam két évig. A tanulmányaimat a Bolyai Egyetemen illetve a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen folytattam és fejeztem be. A teljesség igénye nélkül tallóznék a könyvből.
Csíky András színész, tanár. 1953-ban a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben szerezte meg diplomáját. A Nagybányai Állami Színház alapító tagja. Őket még Tessitori Nóra „hatvan táskával és ötven verseskötettel tanította” beszédtechnikára. De már ott volt Harag György, a nagy kohéziós erő. 1977-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződik. Román és magyar filmekben jelentősek az alakításai. Az önégetés nem megoldás. Csak hévvel nem lehet mindent megoldani. De rátaláltak a járható útra.
Földes László a hajdani statisztadíjazás előnyeit taglalta meggyőző erővel. Kiemelve a tanári kar felkészültségét. „A főiskolán senki se lesz színész. A pálya dönti el, és főleg a szerencse, tud bizonyítani vagy nem.
László Gerő: Ha még egyszer kellene kezdenem, akkor is itt kezdeném. A nagy példakép Delly Ferenc volt. Tanítványai voltak Sinka Károly, Fábián Ferenc, Szabó Lajos, Adleff Ingebor, akik Temesváron beindították műkedvelők segítségével a Temesvári színházat. Kolozsváron lett színész és rendező. „A nyelv védelme , aminek jegyében a magyar színjátszás megszületett több mint kétszáz évvel ezelőtt, ennek a csodálatos nyelvnek a védelme és ápolása sokkal aktuálisabb, mint valaha.” Lohinszky Lóránd színész, tanár, filmszínész. Szeretett tanítani, mert úgy érezte ennek az intézetnek a fennmaradása, több mint az, hogy tanításért fizetést kapjon. Egyébként az egyik legműveltebb, leghűségesebb színésze volt a maga idejében, amikor több mint 100 színész hagyta itt az országot. Több, mint ötven éven át a marosvásárhelyi társulat meghatározó egyénisége. 1954- 2010 közötti időszakban a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt. Marosi Ildikó, mint a Művészet, az Új élet szerkesztője rendkívül értékes anyagot adott át a Színháztörténeti Intézetnek.
Moldován István első generáció végzett diplomása a színész szakon. Több, mint ötven éven keresztül volt a Kolozsvári Magyar Színház főügyelője. Nem csak ügyelt, de magatartása, viselkedése meghatározó volt az egyetemi ifjúsággal szemben, akik statisztáltak. Pontos, figyelmes, színházszeretete legendás volt.
Orosz Lujza az akkori idők egyik legmeghatározóbb művésze volt, aki zengő orgánumának, belső adottságainak köszönhetően a színpad királynője volt. Holott belsőleg mindig harcolnia kellett önmagával. Alázattal kell közeledni az élethez, a színpadhoz, a hivatáshoz, a gyerekekhez, az unokákhoz, és a kollégákhoz. Szeretni kell az embereket.
Senkálszky Endre szerint a legfontosabb megteremteni a kölcsönös bizalmat. A színész szárnyakat kap, ha bíznak benne. A rendező a színész tükre. Korának meghatározó színész egyénisége, aki tudta, a nézőknek maximumot kell nyújtani.
Tanai Bella Marosvásárhelyen érezte magát a legjobban. Magyarországra való menetelük csak a férjnek volt jó. A miskolci Nemzeti Színház, a győri Kisfaludy Színház és a budapesti Vígszínház művésznője. Taub János Halmiban született Temesváron igazgató- rendező, majd Bukarest egyik legelitebb színházában rendez. „A színház-, színész-, rendezőpedagógia nagyon komplikált dolog, amihez véleményem szerint nagyon kevesen értenek...Nem is szabad színházban tudományt keresni... A konkrétság azt jelenti, hogy nekem a színpadon valami dolgom van. Nagyon fontos, hogy amikor a színész megkapja szerepét, tudja, milyen módszerrel, kell szakmailag felkészülnie rá. Ezt nagyon kevesen tudják.”
Zsigmond Ferenc diplomával a zsebében főtitkároskodott. 1950-ben a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet főtitkára. „Ő vezényli le a már Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet névre hallgató intézmény Kolozsvárról Marosvásárhelyre való költöztetését.”
A Függelékben olvashatjuk a színi Marosvásárhelyre való költözéséről szóló első nyilvános hírt. A színészpedagógiai elvekről szerezhetünk információkat. Megtudhatjuk, melyek voltak a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben a felvételi feltételek 1950-1951-es iskolai évre. Mindenki valamilyen formában igyekezett tudásához és adottságaihoz képest valamit tenni egy rendkívül fontos ügyben. A hazai színjátszás érdekében saját magukat nem kímélve, adottságaikat egyesítve tették azt, amit egy rendkívül rideg közegben tenni lehetett. Nagyon sok ismert és kevésbé ismert hőse van az erdélyi magyarnyelvű színjátszásnak.
Gáspárik Attila az ismert hősök egyike.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

LGT-üzemmód
A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, az RMDSZ amolyan „LGT-üzemmódban” készül ellenzékbe vonulni: a „kint is vagyok, bent is vagyok” elv alapján megszavazza az új kormányt, és hajlandó lesz a kabinet bizonyos intézkedéseit támogatni.
Pedig épp egy Ponta-kormány az, amelyet egy magyar szervezetnek nem szabadna támogatni – nem azért, mert baloldali, hanem azért, mert nehéz lenne olyan román pártot találni, amely a PSD-nél többet ártott volna a magyar közösségnek.
A PSD az egyik legsovinisztább román párt, és egyben cinikus is – miközben a kormánytöbbség érdekében kormányzásra kérte fel az RMDSZ-t, nemhogy a koalíciós paktumban foglalt követelések megvalósulását nem segítette, de más magyar ügyeket is elszabotált, a MOGYE magyar főtanszékeitől az uniós polgári kezdeményezésekig, a prefektusok magyarellenes ámokfutásáról nem is szólva.
Amúgy mindegyik fősodratú román párt soviniszta. Csakis akkor tettek ígéretet engedményekre, amikor a kormányzáshoz kellett az RMDSZ – az engedmények megvalósulását azonban igyekeztek akadályozni. Érdemes tehát elgondolkodni: valóban a magyar közösség érdekeit szolgálja bármely román kormány támogatása?
A válasz ilyenkor az, hogy ha másért nem, a helyi önkormányzatok támogatása érdekében igen. Ez azonban nem helytálló érv: arra kell törekedni, hogy a fejlesztésre szánt összegek kiosztása automatizmussá váljék, ne az a balkáni szemlélet uralkodjon, hogy az osztogathat hűbérúr módjára a sajátjainak, aki éppen hatalmon van.
Közben pedig ki kell dolgozni azt a stratégiát, hogyan lehet a magyar jogsérelmeket és jogköveteléseket hitelesen és világosan megjeleníteni olyan körülmények között, hogy a magyar közösség beolvasztására törekvő román politikum azzal döngeti a mellét Nyugaton: megoldódott a kisebbségi probléma, hiszen egy kisebbségit választottak államfővé.
Érdemes lenne erre koncentrálni az LGT-üzemmód, illetve bármely olyan lépés helyett, amely alapján úgy tűnhet: a magyar közösség legitimálja azon bukaresti kormányokat, amelyek lesöprik az asztalról a magyar követeléseket, amelyek nyomán a magyar közösség tagjai valóban egyenlő jogú polgárokká válhatnak a többségiekkel.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magyarország és az Egyesült Államok védelmét kérte Markó Attila
Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak védelmét kérte Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, akit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatása miatt.
A politikus, aki ellen egy másik kárpótlási ügyben is vizsgálat folyik, ezt a Facebookon jelentette be. Nem részletezte, hogy mit ért védelem alatt. Markó Attila úgy véli, mind a Mikó-per, mind az ellene indított újabb bűnvádi eljárás igazságtalan, politikai indíttatású és koncepciós jellegű, amelyek alapvető emberi és közösségi jogokat sértenek.
A román parlament december 3-án hagyta jóvá az ügyészeknek Markó Attila őrizetbe vételére vonatkozó kérelmét. Másnap a vádhatóság beidézte a képviselőt, aki nem jelent meg. Ügyvédje közölte, hogy Magyarországra utazott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára.
A politikus kifejtette, hogy birtokába került az ellene indított újabb vizsgálat aktája: ez alátámasztja, hogy 2011. március 15-én nem volt jelen a kárpótlási bizottság ülésén, amelyen a testület tagjai a vitatott kárpótlásról döntöttek.
Az ügyészek azt állítják, hogy a testület – amelynek tagja Markó Attila is – jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy egy telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték.
Markó emlékeztetett, hogy aznap a magyarság nemzeti ünnepe alkalmából több rendezvényen is részt vett Brassó megyében. Ennek megfelelően sem az ülés jegyzőkönyvén, sem más dokumentumon nem szerepel az aláírása. A politikus az iratokról készült fényképeket is csatolta a bejegyzéséhez.
Kijelentette: pályafutása során soha nem élt vissza hatalmával, soha nem kért és nem kapott anyagi hasznot semmilyen restitúciós vagy kártérítési ügy elintézéséhez, ezért elítéli mindazokat, akik a restitúciós és a kártérítési folyamatot saját egyéni céljaikra használták fel. Leszögezte: képességei szerint minden segítséget megad, hogy ilyen visszaélések miatt ne vetüljön árnyék a kommunista rendszer áldozatainak rehabilitálására irányuló folyamatra.
A politikus úgy véli, hogy ebben a pillanatban Romániában a jogállam és a jogbiztonság veszélyben van, amire – a védelem kérése mellett – felhívta Magyarország és az Egyesült Államok kormányainak, valamint diplomatáinak figyelmét. Szándékában áll ugyanezt tenni az európai és egyéb nemzetközi szervezetek irányába is.
„Követelem, hogy ennek az ügynek a nyomozásából azonnali hatállyal vonjanak ki, minden ellenem felhozott vádat ejtsenek, valamint vonják vissza az ellenem foganatosított biztonsági intézkedéseket” – írta Markó Attila.
A Ploiesti-i Táblabíróság november végén jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjaira alapfokon kiszabott börtönbüntetéseket, és megerősítette az elsőfokú ítéletnek azt a részét, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett.
MTI |
Székelyhon.ro

Zsigmond Barna Pál: számunkra a magyar himnusz szent
Tiltakozását fejezte ki Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja amiatt, hogy Marius Popica, Kovászna megye prefektusa pénzbírságot rótt ki a magyar himnusz nyilvános helyen való eléneklése miatt.
A főkonzul személyes látogatás keretében fejezte ki értetlenségét a kormánymegbízott lépésével kapcsolatban – tájékoztat közleményben Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa.
„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – hangsúlyozta a diplomata. Hozzátette, ez az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért.
Közölte, az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem a békés együttéléshez, hanem a feszültségkeltéshez járulnak hozzá.
Székelyhon.ro

Hivatalosan is használhatják címerüket
A kormány idei 996. számú határozatával több Maros megyei község címertervezetét jóváhagyta, másoknak azonban még mindig várniuk kell. A jelképek véglegesítése akár több éves folyamat is lehet.
A kormányhatározat értelmében Cintos, Balavásár, Alsóköhér, Görgényszentimre, Nyárádmagyarós, Havad, Szászkézd, Mezősályi, Csíkfalva és Vajdaszentivány jelképei véglegessé váltak, ezáltal hivatalosan is használni lehet őket. A helyi közösségek által elfogadott, majd a megyei és regionális bizottságok által is jóváhagyott tervezeteket az országos címertani bizottság rábólintása után terjesztették a kabinet elé, mindez esetenként egy-három évet vett igénybe.
Gazdag jelképek
A most véglegesített címerek mindenike kerekített oldalú címerpajzson helyezkedik el, fölötte egybástyás várfal-korona, amely azt jelenti, hogy az adott közigazgatási egység, közösség községi szinten van.
Hivatalosan is használható lesz
Divatos szóval élve a címer egy brand, ugyanakkor egy identitást is ad a helyieknek kifejezi a néveredetet, a vidéki jelleget és a folyó melletti elhelyezkedést – véli Balogh István csíkfalvi polgármester. A községi címert Szekeres Attila elismert hazai heraldikus készítette, és komoly tanulmányon alapszik. Elkészítésének folyamata lassan tíz évre nyúlik vissza, hiszen az első változatot elutasították, ezért egy teljesen újat készítettek, ezt sikerült most elfogadtatni. Ezután szerepelni fog a hivatalos átiratokon is, és a jövőben engedélyeztetendő községi zászlón is.
Balavásár címerének elfogadásában nem voltak akadályok, csupán a hosszú folyamatot kifogásolja Sagyebó István polgármester, aki szerint egy komoly múlttal rendelkező községnek kötelező is, hogy címere legyen. Az Anamaria Crişan által 2009-ben készített tervezetet a helyi tanács elfogadta, azóta a község honlapján szerepel, most pedig igyekezni fognak, hogy minden hivatalos okiraton is szerepeljen majd.
Van, akinek még várni kell
Koronka címertervezetét az ősz folyamán fogadta el a helyi tanács, ezután kerül a megyei bizottság elé, de megvitatása csak a következő évben várható – tudtuk meg Takács Olga polgármestertől. A Nyárádremete címerében szereplő Nap és Hold valakiknek szemet szúrt Bukarestben, ezért a község némi „változtatást” eszközölt rajta, így jó esélye van arra, hogy egy-két hónapon belül véglegessé váljon – mondta el Magyari Péter polgármester. Karácsony Károly nyárádgálfalvi elöljáró azt nehezményezi, hogy címertervezetük hét hónapja az országos bizottság előtt van, az általuk kért kiegészítéseket is megküldte a község, de döntés még mindig nem született. Nyárádszereda címere a bukaresti akadémiai bizottság asztalán van, remélhetőleg hamarosan kormányhatározattal véglegesítik a folyamatot – tájékoztatott Tóth Sándor városgazda. Varga Józseftől, Gyulakuta vezetőjétől megtudtuk: községüknek kétféle címertervezete is van, de szakértővel még nem dolgoztatták ki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Ilyen zászló, olyan szél… a hatalom kettős mércéjével
Kezd sok mindenről világosan kiderülni, hogy egyáltalán nem az, aminek eladták számunkra. Vagyis, hogy pár igazán fontos dologról joggal sejtettük: bűzlik, titkolózás fogja körül. És leginkább olyasmikről van szó, amik nagy illúziókat rombolnak, vagy éppen a legaljasabb, legönzőbb módon fosztanak meg tömegeket, népeket jogaiktól. Ebben a sorban emlegethetjük a közel-keleti államok „önvédelemből történt” lerohanását és kifosztását (gondoljunk csak egyik állam fővárosi múzeumára, amit az amerikai hadsereg térkép alapján fosztott ki, és csak azt vitték a tengerentúlra, amit valakik előre megrendeltek), a keleti kapcsolataiért a nyugatiak által kárhoztatott Magyarország ügyét, az Egészségügyi Világszervezet oltóanyagaival Afrikában terjesztett Ebola-fertőzést, korábban a laboratóriumokból szándékosan kiszabadított AIDS-vírus ügyét, meg a madár- és disznóinfluenza előre bejelentett tombolását. Újabban a NASA Föld körüli erőteret fedezett fel, ami egyesek szerint fizikai és szellemi karantént jelent. De számunkra, erdélyi magyarok és székelyek számára a sor elején áll az 1918. december 1-jei gyulafehérvári népgyűlés határozata is. A recept egyszerű: van valamilyen hatalom, állam, intézmény, maffia, bárminek nevezett érdekcsoport, amely tömegektől vonja meg az élet megélésének alapvető feltételeit: a tiszta levegőt, vizet, a szükséges élelmiszert, vagy magasabb igények kielégíthetőségét: a valódi szólásszabadság jogát, a magántulajdon szavatolását. 
A magántulajdonnal rengeteg gondunk van ebben az országban. A legrémesebb, ha semmink nincs, mert éhbéren tartanak – vessük csak össze a székelyföldi átlagbéreket az ország többi vidékével! Akkor legalább nincs mit ellopjanak tőlünk. Mert mihelyt van két fej káposztánk és húsz tő krumplink a kertben, azon kell rettegnünk: vajon mikor lopják el a szocisegélyen tartott szavazópolgárok. Nem egy idős ember panaszolta, hogy amit a román állam egyik napról a másikra elvett tőlük, évek alatt nem képes visszaszolgáltatni, a bérről nem is beszélve… Elfeledjük, hogy magyar és székely közösségeink vagyonát, erdőket, iskolákat, a Hangya-szövetkezet teljes vagyonát, földterületeket úgy vette el a román állam, hogy 25 év alatt eszébe sem jutott visszaadni az eredeti tulajdonosoknak.
De jól van ez nekünk, ha eddig tűrtük. És hittünk a meghirdetett demokráciában, hittünk az elcsépelt és már csak kampányokban fröcskölt szólamoknak. Jól van, ha nem mertük eddig kimondani: mi eddigi egész életünkben csupán másodrendű állampolgárok vagyunk ebben az országban, és elegünk van belőle! Elegünk van a betelepítésekből! Meg a sok hazugságból és lopásból, ami ebben az országban folyik. Elegünk van a kettős mércéből: hogy mi csak dolgozzunk, fizessünk, különben úgyis elvesznek valamit tőlünk, és legyünk lojálisak, de amikor adni kell, a sor legvégén vagyunk.
Ezzel a kettős mércével mérik még a zászlókat is az utóbbi negyed évszázad szabad országában: kezdetben nem volt szabad a magyar állami piros-fehér-zöldet használni, aztán amikor képviselőink közössége megszavazta az ún. székely zászlót saját lobogónknak, akkor meg azt vadászták… Újabban már a fekete zászlót sem lehet akárhol és akárhogyan használni. Mire vártok, magyarok és székelyek? Tudhatnátok: csak a fehér zászló használatát vennék szívesen: hogy megadjuk magunkat, még azt is odaadjuk, ami kevesünk maradt, és húzzunk el innen, mint annak idején a szászok, vagy ha mégsem, akkor fogjuk be a szánkat… Ébresztő, emberek!
P. Buzogány Árpád |
Székelyhon.ro

Az erdélyi magyarok a "legmagyarabbak"
Az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont dübörög az erdélyi identitástudat Veres Valér szociológus szerint.
Inkább érzik magukhoz közelinek a többi, Magyarország határain túli magyar kisebbséget az erdélyi magyarok, mint a magyarországi magyarokat, derült ki Veres Valér szociológus Egységtudat és regionalitás az erdélyi magyarok tudatában a Kárpát-medencei kontextusban címmel megtartott előadásából.
A szociológus tanulmányában azt vizsgálta, hogy mennyire egységes a magyar nemzettudat, mennyire különbözőek a magyar nemzeti kisebbségek identitásai a Kárpát-medence különböző országaiban, hogyan viszonyul a kisebbségi közösség a többséghez, állampolgársági identitáshoz, hogyan pozicionálódik a többségi államhoz és annak nemzettudatához.
Veres Valér a spontán nemzeti identitást vizsgálta, amit a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredményeként határozott meg. "A mindennapi ember úgy vélheti, hogy beleszületett a nemzeti identitásba, az ősei is magyarok voltak, és ő is az, és az is lesz. A valóságban nem így történik, hanem a családi és az iskolarendszerből származó nevelésen keresztül alakul ki a nemzeti identitástudat" - mondta.
Példaként a moldvai csángókat említette, akik identitástudata erőteljesen különbözik a többi magyarétól: teljesen mást gondolnak a közösségről, nemzetről, államról vagy lojalitásról, mint amit más magyar közösségek általában gondolni szoktak.
Veres Valér
A szociológus az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívottjaként beszélt a kárpát-medencei magyar nemzeti identitás sajátosságairól, ennek alakulásáról, az egység illetve regionális tudat kérdéskört járta körül. Az előadás arra a tanulmányra épült, amelynek alapjául a 2007-es és a 2010-ben megismételt Kárpát Panel vizsgálat eredményei, illetve Erdély több régiójában és a városi fiatalság körében készült fókuszcsoportos interjúk eredményei szolgáltak.
A magyarságtudat egysége és heterogenitás
Veres Valér elmondta, a kutatásból az derült ki, hogy a különböző országrészekbe szakadt magyar kisebbségeknek létezik egy egységes nemzettudata, ami abban nyilvánul meg, hogy kultúrnemzetként gondolnak magukra: mintegy 70%-uk az anyanyelvet és kultúrát jelölte meg nemzeti identitásának meghatározó elemekét, a magyarországi magyarok esetében ez a struktúra érzékelhetően más, a népességnek csak a fele helyezte előtérbe a kultúrnemzeti nézőpontot, közel egyharmaduk állampolgársági alapon határozza meg a nemzeti hovatartozást.
Veres Valér szerint ez azért nem meglepő, mert a többségi népességeknél nagyobb az állam-nemzettel való azonosulás.
A szimbolikus egység
A kutatás során az erdélyi magyaroktól azt is megkérdezték, hogy részei-e a magyar nemzetnek illetve a román nemzetnek. Az erdélyi magyarok 82%-ban mondták azt, hogy közösségük része a magyar nemzetnek. A kutató szerint erre a válaszra számítottak, viszont a többségi nemzethez való tartozást firtató kérdésre meglepő válasz érkezett. A négy kisebbségi közösség közül kettőben a többség azt mondta, hogy a többségi nemzethez tartozik. Erdélyben két különböző mérésben is az az eredmény jött ki, hogy az erdélyi magyarok 65%-a a többségi nemzethez tartozónak is tartja magát. Az értelmiségiek kisebb arányban válaszolták azt, hogy a román nemzetnek is tagjai, mert ők inkább értik, mi a kultúrnemzeti illetve mi az államnemzeti koncepció, tehát szerintük ha a magyar nemzet részének tartják magukat, akkor nem lehetnek részei a románnak is. Amikor az alacsonyabb iskolázottságú válaszadók a román nemzettagságról beszélnek, akkor az állampolgárságra gondolnak, ez nem jelenti azt, hogy etnokulturálisan azonosulnának a román nemzettel. Veres Valér elmondta, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésekben az is elhangzott, hogy őket zavarja, hogy a román kereskedelmi médiában gyakran románokról, nem pedig romániaiakról beszélnek, és így a magyarokra is ráhúzzák a román jelzőt.
Nemzeti szimbólumok: tarol a zászló
A szimbolika tekintetében van egy jól meghatározható egység a magyar nemzettudatban, az összes magyar közösségre jellemző, hogy a piros-fehér-zöld zászlót említik meg válaszul a nemzeti szimbólumra vonatkozó kérdésre, majd a Szent Korona a leginkább említett nemzeti szimbólum. Azok körében, akik nem tudtak megnevezni egy nemzeti jelképet, az figyelhető meg, hogy általában alacsonyabban képzettek. "Van egy réteg, amelynek még 8 osztálya sincs, nem követik a híreket, nem vesznek részt a választásokon, közösségi mozgalomban, és nagyon nehéz hozzájuk bizonyos információkat eljuttatni. Romániában egy picit magasabb azoknak az aránya, akik nem tudnak megnevezni egy nemzeti szimbólumot, mert az ország a rendszerváltás előtt, egy jó pár évtizedig jobban el volt zárva Magyarországtól" - mondta Veres Valér.
Az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra
A válaszadók jelentős többségét büszkeséggel tölti el a magyarsága, azonban az erdélyi magyarok a legbüszkébbek magyarságukra, a szerbiaiak, a vajdasági és a magyarországi magyarok a legkevésbé. Az erdélyiek 83%-a vallotta azt magáról, hogy büszke vagy többnyire büszke magyarságára, míg a magyarországi magyaroknak csak a 77%-a mondta azt, hogy büszke vagy többnyire büszke arra, hogy magyar. Veres Valér szerint ez a fajta büszkeség időben változó és összefüggésben áll a nemzetet szimbolizáló állam teljesítőképességével. Azok a népek, akiknek az állama a nemzetközi rangsorokban az élvonalban áll, nagyon büszkék: például a németek vagy az amerikaiak. Annyira nem érzik magukhoz közelinek a magyarországi magyarokat az erdélyiek
Továbbá a kutatásban azt is vizsgálták, hogy eltérő jellegzetességeik vannak-e a magyarországi magyaroknak és az erdélyi magyaroknak, az erdélyi magyaroknak és az erdélyi románoknak. A megkérdezett kisebbségi magyarok mind a két nagy többségi nemzeti csoporttól elhatárolják magukat, azaz szociálpszichológiai értelemben eltérő, saját csoportként határozzák meg magukat. A kisebbségi magyarok saját csoportjukat érzik magukhoz a legközelebbinek, majd a többi országban élő magyar kisebbséget, és csak ezután a magyarországiakat. Például egy Hargita megyei magyar előbb a székelyeket, majd az újvidéki, vagy a kárpátaljai magyarokat érzi magához legközelebb állónak, a magyarországi magyarok csak ezután következnek.
Sokan „csak” erdélyiek
A kisebbségi magyarok csoportján belül egyféle különbözőségre a nemzeti név utal: az emberek etnokulturális öndefiníciójára vonatkozó kérdésre a magyar, regionális (erdélyi, vajdasági stb.) magyar, a regionális azonosulás etnoním nélkül, vagy a többségi azonosulásnak valamilyen változata szokott felmerülni. A válaszok alapján az látható, hogy sehol nincsenek többségben azok, akik simán magyarnak vallották volna magukat, Magyarországon egy picit magasabb a magukat „csak” magyarnak valló megkérdezettek aránya. A regionális jelzős megnevezés jelentős mértékű mindenhol, gyakran elhangzik, hogy erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyar kifejezés, de jelentős azoknak az aránya is, akik csak regionális jelzővel határolják be magukat, tehát etnoním nélkül erdélyinek, kárpátaljainak, vajdaságinak vallják magukat.
Veres szerint általában a regionális jelzős megnevezés a leggyakoribb, látszólag Erdélyben nem az, de csak látszólag, mert a 22%-os „egyéb” kategóriába a székelyek kerültek be. Az ugyanazon a mintán végzett 2007-es és 2010-es kutatásból kiderült, hogy az idő folyamán lényegesen növekedett a regionális azonosulás. 2010-ben jelentős arányban, etnoním nélkül, „csak” erdélyiként határozták meg magukat a megkérdezettek. A másodlagos opció volt a román állampolgárként, vagy magyar anyanyelvű román állampolgárként való önmeghatározás a megkérdezettek legalább 10%-a esetében. Ez azt mutatja, hogy körvonalazódik a többségi nemzetbe való integráció, ami a romániai magyarok esetében előrehaladottabb, mint a többi országban, ahol magyar kisebbség él.
Hazafogalom Az erdélyi adatokból az derül ki, hogy a regionális tudat erősödik, a haza fogalom esetében növekedik azoknak az aránya, akik Erdélyt nevezik meg, és csökken azoké, akik Romániát. Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt, vagy egy kisebb régiót, például a Székelyföldet vagy a Partiumot érzik hazájuknak, Romániát ennek kiterjesztésének érzik. „Ezt a jelenséget úgy lehet leírni, hogy az érme egyik oldalán azt írja, hogy Erdély, a másik oldalán pedig azt, hogy Románia, de az érmének az Erdély feliratú oldalát szeretik nézni. Tehát kognitív szinten Romániát a hazájuknak tartják, affektív szinten kevésbé” - fogalmazott a szociológus. Magyarország hazaként nem jelent meg, ezt a fókuszcsoportokon végzett felmérés is megerősítette. Sőt, a fókuszcsoportban kategorikusan jelentették ki, hogy „Magyarország nekem nem haza”. Veres Valér szerint ezekben a kijelentésekben a sérelem is tetten érhető.
Kiderült, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztály nevezi meg leginkább hazájaként Erdélyt, a középkorúak pedig Romániát mondanak. Veres Valér szerint annak hatása jelenik meg érzékelhetően a felmérésben, hogy a rendszerváltás előtti iskolarendszerben azt sulykolták a diákok fejébe, hogy „Románia a mi hazánk”. Az idősebb és a fiatalabb korosztálynak még vagy már nem volt ebben része. Az alacsonyabban képzettek egy kisebb régiót jelölnek meg hazájuknak, volt olyan is, aki a települését említette. Az értelmiség inkább tudja, hogy mi az a területi egység, amit hazaként lehet értelmezni, ezért ők gyakrabban említik Erdélyt vagy Romániát.
Többséghez való viszonyulás
A kutatás során arra kérdeztek rá a válaszadóknál, hogy milyennek tekintik a többséggel való viszonyt a településükön illetve országszinten. Az eredményekből az tűnik ki, hogy település- és országszinten a magyar-román viszony között jelentős különbséget észlelnek az emberek. Amíg a településszintű etnikumközi viszonyokat viszonylag ideológiamentesen, azaz reálisan érzékelik, addig az országszintűt ideológiákon átszűrve értelmezik, tehát az alapján ítélik meg, amit olvasnak vagy hallanak ők arról, hogy milyen ez a viszony. Ezért a településszintű viszonyt sokkal pozitívabbnak látják, az országszintűt pedig negatívabbnak.
A településszintű etnikumközi viszonyt az összes kárpát-medencei magyar kisebbség közül az erdélyi magyarok érzékelik a legkooperatívabbnak: 70,1% mondta azt, hogy együttműködő a viszony a románokkal. Konfliktusosnak Romániában 8,7% mondja ezt a viszonyt.
Miért románozzák le a magyarországiak az erdélyi magyarokat?
A kutatás megerősítette, hogy előítéletesen viszonyulnak az erdélyiek a magyarországi magyarokhoz. Az erdélyi fókuszcsoportok kiértékelése alapján Veres Valér azt a magyarázatot adta, hogy a nemzetkoncepció Magyarországon sokkal inkább állam-nemzet alapú, ezért sokkal többen vannak azok, akik a határon túli magyarokat az állampolgárságuk alapján azonosítják be, ezért mondják azt, hogy „románok”. Ezt nem feltétlenül rosszindulatból mondják, nem akarják ezzel megsérteni az erdélyi magyarokat, de az ő agyukban ezek a kategóriák a relevánsak. Azonban az erdélyi magyarok nagyon rossz néven veszik ezeket a kategorizálásokat, mert ők nagy arányban kultúrnemzetben gondolkodnak.
Veres Valér bemutatta a nemzeti attitűdök kognitív térképét, amely azt mutatja, hogy egy társadalmi csoport hogyan viszonyul más társadalmi csoportokhoz, például a saját etnikai közösségéhez, a többi határon túli magyarhoz, a magyarországi magyarokhoz, a románokhoz, a németekhez, a romákhoz, a kínaiakhoz vagy az újgazdagokhoz.
Az erdélyi magyarok leginkább a többi határon túli magyart kedvelik az összes társadalmi csoport közül, a romákat és az újgazdagokat szeretik legkevésbé, majd a többségiek – románok és magyarországi magyarok – következnek. Az erdélyi magyarok a németeket jobban kedvelik, mint a magyarországiakat vagy a románokat. Veres Valér szerint bármit mondhatott volna az RMDSZ, Johannist úgyis megszavazták volna az erdélyi magyarok, mert az emberek úgy érezték, hogy „majdnem az övék”.
Az összes magyar közösség közül az erdélyieknek a legerősebb a magyarságtudata, pozitívan viszonyulnak magyarságukhoz, illetve ugyancsak körükben a legerőteljesebb az állampolgársági integráció. Az erdélyi magyarokban 2010-re erősödött a regionális identitástudat, ezzel párhuzamosan az össznemzeti magyarságtudat és a Magyarország iránti kötődés gyengült, viszont ez a folyamat a magyarságtudatra nem volt hatással.
Az európai identitás nem játszik fontos szerepet az identitásmeghatározásban, sem elsődleges, sem másodlagos identitásként nem volt gyakori ez a válasz. "Az is újdonságnak számít, ha valaki azt mondja, hogy magyar anyanyelvű román állampolgár, az európai identitás előtérbe kerülésére még várni kell" – vélekedett a szociológus.
Kertész Melinda
maszol.ro

KISEBBSÉGBEN: Akire számíthatunk
Mint már említettem: Victor Ponta a választás előtt ortodox kolostorokat és püspökségeket keresett el. Látogatását követően pedig milliókat kaptak a felkeresettek. Tehát erre volt pénz. Viszont szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy az udvarhelyi színház DráMa fesztiválja az idén elmaradt, és Figura Stúdió Színház mozgásszínházi fesztiválját sem tartották meg – mindkettőről a pénz hiányában kellett lemondani, egyéb azért meglett volna... Vagyis anyagi támogatás tekintetében nem számíthattak az államra, még választási időszakban sem. Ez már a diszkrimináció határát súrolja, mert ugye ők nem ortodoxok, és nem is románok – indokolt tehát diszkriminációra gondolni. Lehet, hogy az is. Nem az én tisztem ezt megállapítani, külön hivatal van rá... Mindenesetre egyre nyilvánvalóbb, hogy szép hazánkban csak magunkban bízhatunk, más – állaelvtárs például – s füle botját sem mozdítja értünk. Az ősfigurások korát éljük, újból – azokét, akik saját erőből színházat teremtettek Gyergyószentmiklóson. Most ünnepelték ennek a 30-ik évfordulóját. Erre az ünnepségre küldtem a következő írást.
Harmincéves a Figura – még nem öreg, hála Istennek! Sőt, állandóan fiatalodik. Az IFESZT-en például egy teljesen új társulatot láthattam, Az arab éjszakában. Új színészek, új rendező. Vállalkozó kedvűek, önmagukat megmutatni akarók – nem pedig vénülő, tehetetlen bölcsek, akik gyakran előfordulnak színpadainkon.
A Figura indulásakor, amikor még nem volt hivatásosnak nevezett, hanem csak valóban hivatásos társulat, hátborzongató Übüt produkált 86-ban, a diktatúra legsötétebb éveiben. Hátborzongatót – mert igazat. Aztán pedig egy szellemeset, felszabadultat 91-ben. Még nem láthattam, de kíváncsi lennék rá, hogy milyen Übüt produkál most ez a fiatal társaság – mivel és miben tudja fölülmúlni az ősfigurásokat. Persze nem kell őket föltétlenül fölülmúlni. Elég, ha a ma, a kor kérdéseire tudnak válaszolni Übü társaságában, vagy egyáltalán fölt tudják vetni ezeket a kérdéseket,  és akkor pontosan olyan értékeset alkotnak, mint az ősfigurások.
Az arab éjszaka is azért tetszett, mert Albu István olyan színpadi felállítást talált a darabnak – gondoljunk az öt üveghengerre és a beléjük zárt színészekre – amellyel indulásból telibe találta a mát, ahol mindenki visszahúzódik, magába menekül, másra hagyja a felelősségvállalást, ő legfeljebb alszik, álmodik, vegetál, s hogy a lelkiismeretét megnyugtassa, olykor szellemeskedik egyet... Vagy szexel, amúgy megszokásból. Gyalázatos társasággá váltunk. Ki kellene mászni az üveghengerből! Ez az előadás is biztosíték arra, hogy bízhatunk a Figurában. Felébreszt bennünket – diktatúrában, demokráciában. Mert az embert látja, és az embert védi. Igazi művészet ez.
És nemcsak Gyergyóra gondol, bár – nagyon helyesen: reá gondol elsősorban – hanem fontos szerepet vállal a romániai magyar színjátszás színvonalon tartásában. Erre szolgál a Figura által évek óta rendszeresen megrendezett két fesztivál: a Nemzetiségi Színházi Fesztivál és a Mozgásszínházi Fesztivál. Kis város – nagy szerep. Ezért jó ez a Figura, mert mindig erjeszt bennünk valamit – és részvételre, szellemi cselekvésre gerjeszt. Érzelmi hátteret teremt hozzá. Előadásait látva – többet akarunk.
Tisztelettel, Zsehránszky István
maszol.ro

A Himnusz védelmében (Tiltakozássorozatot kezdeményez az MPP)
Naponta ismétlődő, prefektúra előtti énekléssel és a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban kihelyezett székely zászló melletti gyűléssel tiltakozik a Magyar Polgári Párt (MPP) a kormánybiztosi hivatal által a magyar himnusz elénekléséért kiszabott büntetés miatt – jelentette be Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke.
Rendkívül nagy a felháborodás, sokan keresték, biztatták őket, hogy ne hagyják annyiban a dolgot – mondotta Bálint József. Nem a pereskedés az egyetlen lehetőség, és nem pártügyről van szó, hiszen az egész erdélyi magyarságot vágták pofon – hangsúlyozta, és kiemelte: határozott választ kell megfogalmaznunk, megmutatnunk, hogy jobban ragaszkodunk jelképeinkhez, himnuszunkhoz, mint amennyire félünk.
Első lépésként két eseménysorozatot terveznek: december 15-étől, hétfőtől december 22-éig (kivétel a szombat és vasárnap) minden délután háromnegyed négytől háromnegyed ötig a prefektúra épülete elé várják azokat, akik elítélendőnek tartják a kormánybiztos lépését, és „amikor kórusnyian összegyűlünk, elénekeljük a magyar himnuszt, akár többször is egymás után”. Szombaton, december 20-án és kedden, december 23-án az Erzsébet parkban, a székely zászló mellett gyülekeznek – és nem csak azokra számítanak, akik június 4-én részt vettek a Trianon-megemlékezésen. Bálint József elmondta, mindkét rendezvénysorozatot kiterjesztenék egész Erdélyre, egyelőre MPP-s kollégáikkal tárgyalnak, de szívesen várják bárki segítségét, mint ahogy örömmel fogadnak minden ötletet, elképzelést a tiltakozás különböző módozataira vonatkozóan is. Egyeztettek már a történelmi magyar egyházak sepsiszentgyörgyi lelkészeivel, folytatják a tárgyalásokat, elképzelhető, hogy a következő időszakban a vasárnapi templomozás végén nem bent, hanem az utcán éneklik majd a gyülekezetek nemzeti imánkat. Számítanak más politikai és civil szervezetek támogatására is, várják csatlakozásukat, javaslataikat. „Most rajtunk csattant az ostor, de nem saját érdekünkben cselekszünk” – mondotta az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke.
Konzul a prefektusnál
Hivatalában kereste fel tegnap Marius Popica Kovászna megyei prefektust Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, és tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a román kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért rótt ki bírságot. Erről a magyar külképviselet illetékesei tájékoztattak közleményben.
„A magyar zászló és a magyar himnusz nemzeti jelkép, számunkra szent, akárcsak a románok számára a saját nemzeti szimbólumaik. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy korlátozzák a magyar emberek nemzeti identitásának ilyen formában történő kifejezését” – idézte a diplomatát a látogatás kapcsán kibocsátott dokumentum. Zsigmond Barna Pál hozzátette, az intézkedés ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és alapvető emberi jogokat sért. Továbbá közölte, hogy az ilyen és ehhez hasonló, a magyar szimbólumhasználatot és szólásszabadságot tiltó intézkedések nem járulnak hozzá a békés együttéléshez, hanem feszültséget keltenek.
Marius Popica tegnap a Maszol.ro portálnak adott interjúban azt hangzotatta: nem a himnusz eléneklését büntette, hanem a törvényszegést. Utóbbit pedig abban látta, hogy a Magyar Polgári Párt trianoni rendezvényén nem hangzott el a román himnusz is a magyar mellett.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyakönyvek és családfák (Adatforrás)
Adatforrástárlat nyílt szerda este Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, s január 6-áig családkutató információs központot és családfarajzoló műhelyt működtet itt a Kocs János vezette, sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Genealógiai Társaság.
A pincegalériában megtekinthető a teljes magyar genealógiai szakirodalom, valamint a társaság által felkutatott 760 anyakönyv közül mintegy 600 kompaktlemez-borítója. Egyelőre ennyi fért fel a pannókra, de a tárlat ideje alatt még bővül a felhozatal. A teljes anyag digitálisan elérhető és Kocs János irányításával tanulmányozható.
A szerda esti eseményen Köntés Ernő házigazda köszöntője után Gáspár-Babos Etele illyefalvi református lelkész az alkalomhoz – advent – és témához – családkutatás – kapcsolódó igét olvasott fel és magyarázott. Máté evangéliumának 1. részéből ismertette Jézus nemzetségtábláját, mely Ábrahámtól Dávid királyon át 42 generáción keresztül vezeti le Jézus őseit. Mint mondta, nem jöhetett volna jobbkor ez a családkutató alkalom, mint épp ünnepváráskor. A téma összekapcsolja a múltat és a jövőt, hisz mindannyiunkat meghatároznak őseink, s helyzetünkön a múlt ismere­tében tudunk igazítani.
Kocs János elmondta, adventi ajándéknak szánták a kiállítást, mellyel közel tízéves munkájukat kívánják bemutatni. Az ünnepi időszakban a genealógia iránt érdeklődőknek igyekeznek segítséget nyújtani, elindítani őket a kutatás útján, amely soha nem fejeződik be. Ugyanakkor tévhitet is el szeretnének oszlatni: az állami levéltárban igenis kutathatóak az anyakönyvek. Az elnök keserűen jegyezte meg, hogy egyes egyházak megtiltják a dokumentumok kutatását annak ellenére, hogy törvény értelmében a százévesnél régebbi dokumentumok nyilvánosak létrehozójuktól, őrzőjüktől függetlenül. Példaként említette: egy idős plébános kijelentette, a román törvények rá nem vonatkoznak. Kocs János hozzátette, nem kell ide a román állam, mi, magyarok is keresztbe tudunk tenni egymásnak. Az anyakönyvek feldolgozásával le szeretnék fedni egész Erdélyt. A hónap folyamán a helyszínen lehetőséget biztosítanak a teljes, mintegy 250 ezer nevet tartalmazó dokumentációjukban való böngészésre, útbaigazítást nyújtanak az érdeklődőknek, és családfakészítő programmal családfát rajzolnak azoknak, akik adataikat beviszik a számítógépbe.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újból belevágnak a Kőrösi-múzeum alapításába
Lendületet vehet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-emlékmúzeum létesítése. A kezdeményezők újból gyűjtésbe kezdenek, úgy vélik, karácsony környékén beindulhat az adományozás, ami a következő hónapokban is folytatódhat. Ha minden jól alakul, jövő évben akár tető is kerülhet az épületre – ez esetben már könnyebb lesz az építkezés folytatása. A Csoma-múzeum alapításának lépéseiről Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke és Thiesz János, Kovászna polgármestere számolt be lapunknak.
A Csoma-múzeum alapításának gondolatáról először a Kőrösi Csoma Sándor-emlékkönyv első kötetében olvashattunk, de a múzeum, emlékhelyek létesítésének szándéka szerepel az 1990-ben alapított Kőrösi-egyesület célkitűzései között is az évente megrendezendő Kőrösi-konferencia megszervezésével egyetemben. Eredetileg Kovásznára képzelték el az emlékmúzeumot, de az események úgy adták, hogy a Kelet-kutató szülőfalujában, Csomakőrösön, szülőházának feltételezett helyén épülhetett meg az emlékház.
Kovásznán a belvárosi református egyház ajánlott fel telket az ingatlan megépítésére, a megkötött, szimbolikus értékű, hosszú távú bérleti szerződés száz évre szól – idézte fel Gazda József. A múzeum terve is elkészült. Több műépítész neve szóba került, Gazda elsőként Makovecz Imrét kérte fel a munkára, a tervező azonban nemet mondott. Korábban több tervet készített erdélyi megrendelésre, az épületek egyike sem épült fel. Megfogadta: amíg ezek nem valósulnak meg, nem tervez több erdélyi épületet. Segítségére azonban számíthattak: a Makona tervezőcégénél dolgozó Csernyus Lőrincet ajánlotta a terv elkészítésére, saját irányítása mellett. A Csernyus-terv meg is született. Közben elkezdődött a pénzgyűjtés. Különböző értékű téglajegyeket bocsátottak ki. A Magyarok Világszövetsége segítségével a világ negyven országában folyt a népszerűsítés. Az eredmény azonban elmaradt a várakozásoktól. Csak annyi pénz gyűlt össze, amiből elkészülhetett az alap egy része, némi téglát, faanyagot vásároltak, leelőlegeztek 12 tonna cementet. Csalódást hozott számára a téglajegyakció sikertelensége – vallotta be Gazda. Időközben, 1997-ben környékbeli vállalkozók segítségével felépült Csomakőrösön az emlékház – Kovásznán viszont pénzhiány miatt teljesen leállt a munka. Öt-hat évvel ezelőtt, Lőrincz Zsigmond polgármestersége idején volt egy újabb lobbanás, de érdemi előrelépés nem történt. Budapesten is alapítványt hoztak létre, ott egymillió forint került a bankszámlára.
Most Thiesz János polgármester kezdeményezte a múzeumlétesítés munkájának folytatását. Átnézte a már elkészült tervekre alapozott költségvetést, és belátta: azt az összeget nehéz lesz összegyűjteni – tájékoztatott. Ezért javasolta, javítsák át a tervet, szűkítsék a költségvetést. Az elképzelést elfogadta a Kőrösi-egyesület. Szász Veress Attila kovásznai műépítészt kérték fel a módosításra. Az új terv elkészült, mégpedig ingyen, a múzeum létesítéséhez hozzájáruló adományként. A 345 négyzetméteres épület és a környező park, kerítés a költségvetés szempontjából nem elérhető: 150–160 ezer euróra van szükség. Az újratervezés során lemondtak az épület emeletére tervezett Gazdáné Olosz Ella-emlékszobáról, a vendégfogadást lehetővé tevő szobákról, fürdőkről. Thiesz új ötlettel rukkolt elő: az alagsorban építsék meg Csoma Sándor tibeti szobájának mását. Gazda jónak találta az elképzelést, elmondta, bár járt abban a szobában, de sajnos az ott készült fényképei elvesztek. Zanglában relikviaként őrzik a 2 x 2,5 méteres „lyukat”. Csak különleges alkalmakkor, jeles vendégek számára nyitják ki, különben pecsétes lakat áll a bejáraton.
A pénzszerzés módozatairól is szó esett a megbeszélésen. A Kőrösi-egyesület kapcsolatrendszerének felhasználásával gyűjti a forrásokat, a polgármesteri hivatal és az egyesület közösen keresi meg a lehetséges adományozókat. Felkutatják a pályázati lehetőségeket, a testvérvárosoktól, egyházaktól is támogatást kérnek. A Csoma-konferenciák „kivitték” Csoma Sándort a világba, bíznak benne, ez is támasz lehet, hogy segélykérésük értő fülekre találjon. Az érkező pénzek külön számlára kerülnek, ezeket csak pontos elszámolás alapján használják majd fel. A leendő múzeum berendezésének egy része már elkészült. Az UNESCO a Kőrösi Csoma Sándor-életutat a világörökség részévé nyilvánította – ez alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia keleti részlege vándorkiállítást indított útjára. Ha elkészül a múzeum, a kiállítás anyaga itt ér utolsó, végső állomására. A terv sikere, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-múzeum megszületése az adományoktól függ. Kovászna, Háromszék, Erdély, Magyarország, az egész világ magyarsága hozzájárulhat az eredményhez.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ifjúság, média, találkozás
Első alkalommal idén februárban zajlott az Ifjúsági Médiások Erdélyi Találkozója Sepsiszentgyörgyön, a jó hangulatú hétvége élményeitől feltöltődve az EMI csapata már akkor azon törte a fejét, miként lehetne újabb alkalmat keríteni a találkozásra, együttlétre.
Ma pedig – a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően – elmondhatjuk, hogy javában zajlik a második kiadás. Annyiban változott csak a történet, hogy az intenzív műhelyhétvégét felváltotta egy két hétvégére nyúló rendezvénysorozat. A rendezvény első fele november utolsó napján zajlott, amikor vendégünk, Kádár Beáta, a Sapientia oktatója Civil szervezetek marketingtevékenysége címmel tartott előadást, melyet műhelytevékenység követett film-, fotó- és kiadványszerkesztés, valamint hírszerkesztés témában. A történet ma, december 13-án folytatódik, a délután folyamán két kerekasztal-beszélgetés zajlik: elsőként, 16 órai kezdettel a civil szervezetek, a politika és a média kapcsolatáról beszélgetünk, majd helyi sajtósok osztják meg velünk érdekes, esetenként vicces tapasztalataikat. A jó hangulat mindenképp biztosított, de ha valaki kételkedne benne, elég csak megnézni a februárban készült beszámoló kisfilmet az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének oldalán (www.emihirek.ro).
Bálint Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem lehet semmisnek tekinteni a magyar tagozat problémáját
• Az összetartozás, az egységes fellépés fontossága
• Gáncsoskodás a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás akkreditációjában
Míg az elmúlt évben bátor hangú beszédben idézték fel a magyar nyelvű erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés történetét, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hete keretében tartott 2014. decemberi ünnepi ülésen a magyar tagozat választott képviselői nem vettek részt a prezídiumban, és nem is szólaltak fel. Ezt a román vezetők szemrehányóan emelték ki, holott közismert tény, hogy a magyar oktatók azért vonultak ki az egyetem vezetőségéből, mert az elmúlt időszakban továbbra sem történtek lépések a törvényesség betartására és a kormányfő vezette miniszteri csapat aláírásával garantált egyezség életbe ültetésére, ami a magyar tagozat önállóságát és a jó kapcsolat helyreállítását biztosíthatná. A kialakult helyzetről dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanárt, a tisztségéből lemondott rektorhelyettest kérdeztük.
– A tavalyi ünnepségen román nyelven is bemutattam az egyetem magyar gyökereit, de ettől semmi sem változott meg. Az idén, a magyar oktatók tavaszi közgyűlésének a határozata értelmében továbbra is jelezni akarjuk, hogy intézményi szinten a magyar tagozat nem valósult meg. Továbbra is hiányoznak azok a struktúrák, döntéshozatali fórumok, ahol mi valós módon bele tudnánk szólni az egyetem vezetésébe, ezért bojkottáljuk a szenátusi üléseket, nem vettünk részt a tanévnyitón, s ennek az ünnepségnek a prezídiumában sem. A hiányunkkal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy baj van, és arra is, hogy egységesek vagyunk. Mindaddig, amíg nem találnak olyan választott tisztségviselőket, akikkel a helyünket törvényesen betöltsék, addig azt jelenti, hogy velünk számolni kell, addig nem lehet semmisnek tekinteni a magyar tagozat problémáját, és van esély, hogy számunkra is elfogadható megoldás szülessen.
– Az, ami az elmúlt héten a gyógyszerészeti karon történt, a magyar fél számára nem jelent elfogadható megoldást.
– Ez teszi még fontosabbá az összetartozást. A gyógyszerészeti karra újból ellátogatott az akkreditációs bizottság, s bár eredetileg a közös gyakorlatokkal zajló román és a magyar képzés akkreditációját egyforma iratcsomóval kérték, ezt Bukarestben különválasztották, és most a bizottság csak a magyar felet jött ellenőrizni. Abba a helyzetbe kerültünk, hogy két lehetőséget ajánlottak fel: az egyik az ideiglenes akkreditáció, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy semmi sem változna, nyolc évet kellene várni a véglegesre. Érdekes módon a tökéletesen azonos helyzetben lévő román képzésnek végleges akkreditációt adnának. A szenátus nem engedi meg, hogy újraszervezzük az oktatást, és a magyar csoportok különváljanak, így nem értjük, hogy a 65 éve zajló magyar gyógyszerészképzés mitől lenne hirtelen új képzési forma, aminek csak ideiglenes akkreditáció jár. A másik változat egy olyan közös akkreditáció lenne, amelyben meg sem jelenik a törvény biztosította magyar oktatási program, s csak egy lábjegyzetben esne szó arról, hogy talán van magyar képzés is. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy e két lehetőség közül kellene választani, a gyógyszerészet teljes magyar oktatói kara pillanatok alatt összegyűlt, és válsággyűlést tartott arról, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni. Végül egy olyan választ fogalmaztak meg, amit mindenki aláírt, s amelyben leszögezik, hogy egyik megoldást sem tartják elfogadhatónak. Minden fenyegetőzés ellenére, hogy probléma esetén a lemondott dékánhelyettes asszony lesz a felelős, hogy a rektor egy személyben hoz döntést, hogy a szenátus egy számunkra negatív döntést szavaz meg, most ott tartunk, hogy az átirat visszakerült Bukarestbe. Nem gondolom, hogy a probléma meg van oldva, de pillanatnyilag egy nagy veszélyt sikerült elhárítani, s a kérésünk visszakerült olyan körökbe, ahol esetleg egy jobb döntés születhet. Ez csak azért történhetett így, mert példamutatóan egységes fellépése volt a gyógyszerész kari kollégáknak. Nem volt egy hajszálrepedés sem, amit ki lehetett volna használni ellenük. Bármilyen különutas magánkezdeményezés, ami az egységet megbontja, olyan szinten gyengíti az erőnket, hogy kritikus esetben számunkra negatív következményekkel járhat.
Amikor felróják, hogy ezen az ünnepségen nem vettünk részt, felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen miben is kellene nekünk részt vennünk? Az együtt ünneplés a kölcsönös tiszteletet feltételezi, hogy elismerjük mindkét félnek az érdemeit, amihez hozzátartozna az egyetem gyökereinek az elismerése s a folytonosság megőrzése is. Ez nem csorbítaná a jelenlegi román értékeket, de ameddig a múlt bevallása valakit feszélyez, ez arra utal, hogy itt valami probléma van. A kellemetlenséget nem mi okozzuk, orvosi kifejezéssel élve a hiányzásunk csak egy tünet, ami felhívja a figyelmet arra az alapproblémára, amit meg kell oldani.
– Utalások hangzottak el arra, hogy a középszerűség miatt maradt távol a magyar oktatói kar, holott ez a mai ülés kevés kivételtől eltekintve nem ezen a szinten mozgott. Sértőnek tartja-e a kijelentést?
– Homályosan fogalmazott a polgármester úr. Nem volt egyértelmű, hogy a középszerűség említésével a magyar tagozat oktatóira utalt, vagy általában a politikai középszerűségre, ő ugyanis pártszíneket képvisel, s meglehet, hogy a konkurens párt által gyakorlatba ültetett középszerűségre gondolt. Azzal a megjegyzéssel kapcsolatosan, miszerint a magasztos cél érdekében felül kell emelkedni a személyes problémákon, azt gondolom, hogy a magyar tagozat oktatói kara éppen a távolmaradásával emelkedett felül a személyes problémákon, jelezve, hogy közösségi problémáról van szó. Mindannyiunknak kényelmesebb lett volna hallgatni, mosolyogni, s úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mi nagyon nehéz terhet viszünk azáltal, hogy ellenállunk egy olyan asszimilációs törekvésnek, amely hosszú távon nem szolgálná a magyar tagozat érdekeit. Rövid távon sokkal kényelmesebb lenne apró egyéni kedvezményekért lehajtani a fejünket, és visszasomfordálni a vezetőségbe. Szembe kell néznünk azzal is, hogy négy év olyan küzdelem után, ami alig hozott eredményeket a magyar tagozat megvalósítása szempontjából, ez komoly kísértést jelenthet egyesek számára.
Egy másik téves megközelítése a problémának, amikor – olyan kijelentésekkel, hogy iszapbirkózás helyett tudományos téren kell felvenni a harcot – azt próbálják sugallni, hogy süllyed a magyar tagozat, mert egyebet sem teszünk, csak hadakozunk, és közben elhanyagoljuk a szakmai feladatainkat. Ez félrevezető, mert egyrészt szakmai eredményeink nem rosszabbak, mint korábban, másrészről mindenki legjobb tudása szerint végzi a dolgát: tanít, gyógyít, kutat, cikket és könyvet ír. A vezetőségi tagok, ha nincsenek is hivatalosan funkcióban, szervezik a magyar tagozat szakmai életét, és ezenfelül küzdenek a törvény adta jogaink kivívásáért – nyilatkozta Szilágyi Tibor professzor.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb Magyar Örökség díjak
Ismét kiosztják a Magyar Örökség díjakat. Az elismerést hét kiemelkedő kulturális személyiségnek, illetve kulturális és egészségügyi intézménynek adományozzák ma Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
Pál István "Szalonna" és bandája a kultúrát, hitet és a magyarság összetartozását erősítő népzenei munkásságáért veheti át az elismerést. A prímás és zenekara sokat tett azért, hogy Kárpátalján ismét életre keljen a táncházmozgalom és a magyar népzene.
A burgenlandi alsóőri és felsőőri magyar színjátszók a közösségépítő, hagyomány- és anyanyelvőrző tevékenységükért részesülnek az elismerésben.
Kuklay Antal katolikus pap gazdag életműve és a cigányság felemelkedéséért végzett példamutató munkája, Telenkó Miklós sátoraljaújhelyi görög katolikus lelkész pedig értékőrző és értékteremtő tevékenysége miatt kapja meg a díjat.
Posztumusz elismerést kap Pósa Lajos költő (1850–1914) nemzetnevelő tevékenységéért, illetve Az én újságom című gyermeklap megalapításáért. A folyóirat, amely 1889 és 1944 között jelent meg, olyan rangos írók és költők gyermekeknek szánt írásait közölte, mint Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond.
Szintén Magyar Örökség címet kap a Százados úti Művésztelep, amely Budapest első, egyben Európa legrégebbi folyamatosan működő hasonló intézménye. A telep olyan alkotókat tudhatott soraiban, mint Antal Károly Kossuth-díjas szobrász- vagy Dienes Gábor Munkácsy Mihály- díjas festőművész.
Szíjjártó Jenő (1919-1986) zeneszerző a felvidéki magyarság kultúrájáért végzett kiemelkedő tevékenységével érdemelte ki a posztumusz elismerést. A leginkább karmesterként és zeneszerzőként ismert művész a kodályi hagyományok követőjeként komoly népdalgyűjtő és feldolgozó munkát végzett a Nyitra-vidéken.
A hetedik díjazott a magyar tüdőgondozói hálózat lesz. A hálózat elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a második világháborút követően radikálisan csökkent Magyarországon a tüdőbajos betegek száma. A hálózat országszerte több mint 150 tüdőszűrő és gondozó állomásával unikumnak számít az egész világon.
A Magyar Örökség díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható negyedévente, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.
Népújság (Marosvásárhely)

Végtelen farsang… Székely Szabó Zoltánnal
December 9-én a marosvásárhelyi Spectrum Színházban került sor Székely Szabó Zoltán színművész- író könyvbemutatójára. A sikeres esten a szerző dedikálta Végtelen farsang és egyéb politikai szatírák című új könyvét, valamint a korábban megjelent köteteit. Anekdotázva beszélt pályájáról, írásaiból adott elő néhányat. Egykori egyetemi tanára, Kovács Levente rendező közvetlen, humoros laudációt mondott róla. Közreműködött két színészkollégája, Kárp György és Szélyes Ferenc. Bölöni Domokos összeállítását szólaltatták meg, Székely Szabó Zoltánról írt szövegeket olvastak föl. Az est hangulatát emelve, fellépett a Cantuale énekegyüttes. Az alábbiakban részleteket közlünk a szerzőt méltató összeállításból.
Az élet – körben, mindenütt
(Tutuka hazatért)
Konok székely kivagyokságom keményen ráfizetéses, lyukas zsebű luxus, de legalább e tekintetben mindig frissen mosott a lelkiismeretem.
Voltam első- és utolsószülött a Mezőségen, anyuci tajdagra tutujgatott Tutukája, majd bávatag, balek büszkesége a Nyárád mentén, méla kamasz a 2. számú középiskolában (Bolyai líceum) Marosvásárhelyen, notórius egyetemista (kilenc évig) Marosvásárhelyen és Kolozsváron, tanár (másfél hónapig) Kézdikőváron, kultúr-szakirányító (két hétig) Kézdivásárhelyen, színész (tíz éven át) és firkász (hat évet) Sepsiszentgyörgyön; kényszer-szalmaözvegy, Krisztus- és angyalmázoló, díszletmunkás, házmester, színpadmester szexipari kombinátban, könyvkötő, szállodai portás, üzleti raktáros, kő- és szőlőműves (az utóbbi Tatán), szervező, szerkesztő, újság- és könyvírogató, szerető férj és szerető, apátlan-anyátlan- testvértelen-gyer-mektelen feleségtemető Bécsben.
Én nem beilleszkedni akartam a más hazájába – nem vagyok "hegyen túli" –, hanem kiilleszkedni kényszerültem a sajátomból. Tulajdonképpen nem is szándékoztam kinn maradni, de ’86-ot írtunk, s a béna agyam mellé állt a lábam, megmeredt visszakullogni abba a skizofrén börtönbe, amelyből szabadulási kegyet mímeltek nekem, csak húzzam el a pörös pofámat.
Vagyok színházzal áldott és vert, betűvel ölelt és sújtott, hontalan kesergő, helyét nem lelő taxisofőr – ugyancsak Bécsben.
Az egészben az a trükk, hogy nem értek semmihez. Mai napig megesik, hogy a taxióra helyett a rádiót kapcsolom be, mert az eszem minduntalan máshol mászkál: hol otthon, hol két jelző között. (Népújság, Múzsa, 2009. augusztus 29.)
"Inkább vagyok Bécsben taxis az első sorban, mint könyörületstatiszta valamelyik magyarhoni vidéki színházban a nyolcadik sorban. Nekem éppenséggel jól jön a taxizás, mert rengeteget olvashatok, írhatok, szervezhetek munkaidőben, és még a könyveim kiadására is futja a borravalóból" – nyilatkozta Szucher Ervinnek adott interjújában (Krónika, 2013. január 25.)
– Nem elírás, ezzel a mondattal kezdődik a Tutuka: – Én már megittam a kenyerem javát – kezdi recenzióját Gergely Tamás a "taxínész" Székely Szabó Zoltán: Tutuka avagy az utolsó Szabó című, 2009-ben, Bécsben, magánkiadásban megjelent könyvéről (Megitta már a kenyere javát). – És ez a haldoklót is megkacagtató humor megy az utolsó mondatig, mindössze a fajtája változik. Mint ahogyan a lappoknak száz szavuk van a hóra, mert százféle állapota van magának a hónak, a diktatúra szülte kínkeserves helyzeteknek nincs se szeri, se száma. A szójátékot sem veti meg, a kabaré sem áll távol szerzőnktől, a magánélet simogató anekdotái egyre gyakrabban adják át a helyüket az iróniának, a szatirikus hangnak. Ahogy Ceausescu személyes hatalma erősödik, indul be gyomoridegünk. Heherészünk, miközben halántékunkon kidagad az ér. Még csak a lemondás kínos mosolya az ilyen mondat: "Amikor Velence helyett ismételten Lisznyót választottuk üdülőhelyül". Azon is csak nevetünk kínunkban, hogy: "A korabeli divat szerint a román szekusok magyar nőt viseltek".
Viszont már a szívbe markol a kérdés: "Hogy miért éppen Viskyvel üzentek nekünk félelmet?" Visky Árpádról van szó, arról a színészről, akiről már sosem tudjuk meg, hogy öngyilkos lett vagy felakasztották: "A tetemrehívás a mai napig elmaradt, marad tehát a kérdés: fel is akasztották, vagy csak le?"
Hát szabad mindennel viccelni? Úgy tűnik, igen, ha ízléssel csinálják, s ha önmagát is célpontul választja az emlékező. Márpedig "nyílt színen" vesézi Tutukát, vagyis önmagát, a hozzá legközelebb állók megrökönyödésére. Hitvallását így fogalmazza meg a könyvben: "Komoly ember vagyok, heccben nem ismerek tréfát".
(Megitta már a kenyere javát – Székely Szabó Zoltán kötetéről)
Legújabb könyve a szerző szatirikus vénáját mutatja, mint azt a címe is tükrözi: Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák (1989–2014 között).
A beszédes kötetcím után még beszédesebb címek alatt sorjáznak az 1989-től napjainkig terjedő időszak terméséből válogatott, többnyire rövid, csattanósra hegyezett írások, ilyenek például: Kergekóros évszázadom, avagy Nincs Erdély elveszve – csak nem a mienk; Mi mindig tapsoltunk; A bukaresti utólogika, avagy a dák szupermodell; Vátra arc! Betelt a cujkáspohár; Európa-házunk: Nagy-Románia; Ki a király Kolozsváron?; Neoszocreál; Házasság roman módra; Vátrapillantó tükör; Vízum a családfára; Bekerített paradicsom; Oltyán imázs. Kedvence, éppen közvetlensége miatt, a párbeszédes vagy megszólításos (levél)forma, a szövegek igen jelentős részét jelenet formájában írta meg, ami természetes is, hiszen előadó, színész az alkotójuk. Ilyen a címadó írás is, amelyben találhatók egyebek mellett az alábbi hasznos tanácsok külföldre utazóknak: 1. Bármerre jár a kontinensen, legyen rá büszke, hogy az új pénznem felerészt a mi nevünket viseli: EU, azaz Európa+RO, azaz Románia = EURÓ. 2. kivinni nincs mit, behozni Svájcot kellene.
A diktatúra és az átkos korszak korlátlan ura iránti ellenszenv nem ritkán leplezetlen gyűlöletbe és szókimondó gúnyolódásba csap át, ehhez azonban a hazai állapotok pontos ismeretére volt szüksége, s egyből kiderül, hogy a bécsi taxis voltaképpen mindvégig itt élt, Erdélyben, Romániában –, vigyázó szemét egy percig sem vette le szülőföldjéről, hazájáról. Látás- és gondolkodásmódja csaknem hajszálra egyezik a mindvégig idehaza, Marosvásárhelyen élő, a diktatúra bukása után is élesen támadott, állásából felfüggesztett, pereskedni kénytelen képzőművész-tanár, grafikus, a karikaturistaként Démol néven közismert, sajnálatosan rövid életű alkotó Molnár Dénesével (Vadasd, 1947. július 22 – Marosvásárhely, 2000. február 19.). A ’89 után ismét leplezetlenül feltörő nacionál-sovinizmus őt is kikezdte, megpróbálták ellehetetleníteni. Ugyanis nyíltsága, szókimondása, őszintesége bántóan szúrt szemet; elkergetik katedrájáról, emberségében mélyen megalázzák.
Az újabb diktátorok ellen születtek 1989 utáni karikatúrái Démolnak, és Székely Szabó Zoltán szerencsés ráérzéssel kér kölcsön egyet a kötetborítóra és több másikat a könyvbe, szatirikus szövegeinek nyomatékosítása végett.
És hogy mennyire időszerűek ezek a szövegek ma is, arra nézvést hadd álljon itt egy rövid idézet:
"– Másutt is folyik a reprivatizáció, de merőben más logika szerint…
– Minket nem érdekel mások logikája. Mi a sajátosság elvét valljuk. Mindenki abban gondolkodik, amije van.
A magyaroknak Mátrájuk,
A szlovákoknak Tátrájuk,
A románoknak Vátrájuk."
Ha itthon ír vala ilyesmiket, Székely Szabóért sem állhatott volna senki jót.
Vallomásos ember, bukolikus természet, kissé melankolikus. Öt városnak is udvaroltam, mégis Bécset vonatjegyeztem el, sóhajtja rezignáltan.
A román nagynemzeti színjáték megértésében a boldog emlékezetű Bajor Andor segített neki, mondja a kötet fülszövegében: "…a komédiázás akkor igazi – idézi a nagy elődöt –, ha van a mélyén tragikum."
És ennyit tehet hozzá: – Huszonöt éve írom róla a "színibírálataimat". Szatírába mártott golyóstollal. Szatírok.
Székely-Szabó Zoltán néven.
Fájdalmas-vidáman ajánlom e nevet,
Hisz az ember olykor kínjában is nevet.
Hát itthon vagy, Tutuka. Itt van még majdnem mindenki, aki ismer és becsül téged.
Itt, Erdélyben. Körben – baráti körben is: majdnem mindenütt!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Megjelent a Temesvári Forradalom Enciklopédiája
Az Írószövetség székházában december 12-én, pénteken mutatták be az 1989-es Temesvári Forradalom Enciklopédiájának első két kötetét, valamint Lucian-Vasile Szabo Az 1989-es Forradalom a temesvári kórházakban című hiánypótló kötetét. A temesvári Forradalom eseményeit tárgyilagosan, a létező releváns dokumentumok és 25 év kutatási eredményeinek alapján bemutató kötetek a Forradalom Emlékezete Egyesület (Asociaţia Memorialul Revoluţiei) gondozásában jelentek, a Forradalom 25 évfordulója tiszteletére.
A Forradalom Enciklopédiájának első kötetét Lucian Ionică szerkesztette és a forradalom eseményeinek kronológiáját, valamint az áldozatokról szóló információkat tartalmaz. Az Enciklopédia második kötetét Gino Rado és Romeo Bălan állították össze és a forradalommal kapcsolatos dokumentumok kerültek bele. A jövőre megjelenő harmadik kötet valóságos enciklopédia lesz, a forradalom szótára, amely segít eligazodni a temesvári forradalom zaklatott hete bonyolult történéseinek dzsungelében. A harmadik kötet zömmel rövid, tömör szócikkeket tartalmaz majd, de lesznek részletes leírások is benne, mint pl. a holttestek elrablásának és elégetésének története.
Traian Orban, a Forradalom Emlékezete Egyesület elnöke keserűen állapította meg, hogy a temesvári médiák zöme nem volt kíváncsi Forradalom Enciklopédiájára, a bemutatóra ezúttal is „magunknak mondjuk” alapon került sor. „A mi kötelességünk az, hogy 25 év után bemutassuk a kutatásaink eddigi eredményeit, de ez nem jelenti azt, hogy befejezettnek tekintjük a munkát, még mindig vannak megválaszolatlan kérdések a temesvári forradalommal kapcsolatban.” – mondta Traian Orban. 25 év alatt rengeteg könyv jelent meg a román forradalomról, nagy részük a fantázia szüleménye, megalapozatlan állításokat tartalmaz. A most bemutatott kötetek kizárólag a dokumentumokra és a kutatási eredményekre alapozzák állításaikat, de a perek során elhangzott tanúvallomások sokszor egymásnak ellentmondóak, nehéz belőlük kihámozni az igazságot – mondta Traian Orban, aki maga is megsebesült a temesvári forradalom idején.
Izgalmasnak ígérkezik Lucian-Vasile Szabo könyve, amelynek címe Az 1989-es Forradalom a temesvári kórházakban. A forradalom hetében és később is legendák keringtek a kórházakban elkövetett gyilkosságokról, a lőtt sebekkel beutalt betegek egy részének állítólag azt javasolták, hogy inkább meneküljenek el, mert a Securitate emberei kivégzik a forradalmárokat. Hogy mi történt valójában a temesvári kórházakban, ahová sok száz sebesült forradalmárt, de milicistákat és katonákat is beszállítottak a forradalom idején, azt próbálta kideríteni Szabo, aki szerint ezen a területen is vannak még 25 év után is fehér foltok.
A Temesvári Forradalom Enciklopédiája egyelőre csak román nyelven jelent meg, de tervezik angol és német nyelvű kiadványok megjelentetését is a temesvári forradalomról.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Arad és Gyula kapcsolata közelebb hozta egymáshoz a két országot”
20 éve testvérváros
Amint azt a beharangozónkban is olvashatták, pénteken délután az Aradi Városházán hangulatos ceremónia keretében Arad és Gyula önkormányzatának képviselőtestülete közös tanácsülésen vett részt, ahol aláírták az immár 20 éves testvérvárosi kapcsolat megerősítésére szolgáló dokumentumot. Az ünnepséget az Aradi Állami Filharmónia előadóművészei alkotta duó nyitotta meg, az eseményre meghívták mindazokat az önkormányzati tisztségviselőket, civilszervezeteket, illetve az élet különféle területein tevékenykedő személyiségeket, akik fontos szerepet játszottak a testvérvárosi kapcsolat létrejöttében.
Az egybegyűlteket Gheorghe Falcă aradi polgármester köszöntötte, emlékeztetve őket, hogy húsz évvel ezelőtt Arad volt az első az országban, ahol testvérvárosi megállapodás születhetett. Hangsúlyozta, fontos számukra a Gyula várossal folytatott együttműködés, különösen most, amikor Arad az Európa Kulturális Fővárosa címért száll versenybe. Elismerte, számítanak a testvérvárosok együttműködésére, kiemelve Pécs várost, melynek van némi tapasztalata e téren, hisz köztudottan már elhódította e címet. „Arad város kulturális fejlődése elképzelhetetlen az aradi magyarság fejlesztése nélkül, ezért az aradi önkormányzat egyik célja a magyarok kulturális identitásának megőrzése” – tette hozzá.
Gyula jelenlegi polgármestere, dr. Görgényi Ernő kicsit visszatekintett az elmúlt húsz évre, megemlítve azokat a személyeket, akiknek a munkája nélkül most nem ünnepelhetnének. A gyulai polgármester szerint Arad és Gyula kapcsolata rendkívül sokat tett a két ország egymáshoz való közeledéséért, ugyanakkor a kulturális kapcsolatok megerősítésével jobban megismerhették egymás értékeit. Ami viszont a legfontosabb, hogy a közös programok, rendezvények, kulturális tapasztalatcserék révén nem csak az intézmények, hanem a két város egyszerű polgárai is közelebb kerülhettek egymáshoz.
Gyula város egykori polgármestere, Pocsay Gábor – akinek idején, 1994-ben elhelyezték a megállapodás alapjait – megjegyezte, hosszú út áll a két testvérváros előtt, hiszen még mindig nem ismerik kellőképpen egymás kultúráját. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, utalva az aradi Szabadság-szobornak helyet adó térre, elmondta: azt kívánja, hogy az egész térség egy megbékélési parkká alakuljon, egy ilyen jellegű együttműködés ugyanis példaértékűnek számít a nagypolitikának. A felszólalók között jelen volt még Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Arad 1994-es polgármestere, Cristian Moisescu azonban hiányzott az eseményről.  
A beszédek után a két polgármester aláírta a megállapodást, majd az ajándékozások után, Bognár Levente aradi alpolgármester közreműködésével vetítés következett a testvérvárosi kapcsolat legjobb momentumairól.
Az esemény végén a jelenlevők kézbe vehették az Arad Megyei Jogú Város Tanácsának kiadványát, az Arad–Gyula 20 éve testvérvároscímű kötetet. Az Irházi János szerkesztésében és az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában megjelent kétnyelvű, illusztrált kötet a testvérvárosi kapcsolat legfontosabb pillanatait követi nyomon, a benne szereplő fotók egy részét a Nyugati Jelenből válogatták.  
A ceremónia végén a vendégsereg átvonult a megyei múzeumba, ahol részt vettek a Kohán-tárlat megnyitóján.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)