December 1-jének közös megünneplésére buzdít egy háromszéki román lap
Románia nemzeti ünnepének közös megünneplésére buzdít egy háromszéki román lap.
A sepsiszentgyörgyi Mesagerul de Covasna napilap vezetősége kampányt indított, hogy minden román ajkú helyi lakos hívja meg egy magyar nemzetiségű barátját a városban szervezett december elsejei ünnepre, és románok magyarokkal együtt ünnepeljenek.
A lap vezetősége szerint ez a gesztus közelebb hozhatja egymáshoz az egymás mellett élő etnikumokat. marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Világszerte támogatják a honosítást
Nagy támogatottságot élvez a honosítás a diaszpóra magyarlakta területein – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésének szünetében tegnap Budapesten. A 2011 novemberében alakult tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma.
A politikus újságírók előtt kiemelte: a külhoni magyarság tekintetében teljes konszenzus tapasztalható a társadalom és a parlamenti pártok részéről a három legfontosabb kérdésben. Ezek között említette, hogy a külhoni magyaroknak jár a magyar állampolgárság és ezzel együtt a szavazati jog, valamint megilleti ezeket a közösségeket az autonómia. Szólt arról, hogy plusz egymilliárd forintot biztosítanak a Kőrösi Csoma Sándor-program folytatásához a jövő évi költségvetésben, így száz fiatal utazhat a diaszpóra közösségeihez. A program az állampolgárság felvételét is segíti – állapította meg Semjén.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a diaszpórában felhalmozott hagyatékok, könyvtárak megmentését előirányzó Mikes-programhoz félmilliárdot tesznek hozzá. Közölte: 13 raktárat hoztak létre, itt lehet leadni ezeket a hagyatékokat, könyveket, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai átnéznek, s a különleges értékkel bírók bekerülnek a könyvtárba. Amelyek nem ilyenek, azokat Kárpát-medencei magyar iskolákhoz juttatják el. A politikus hozzátette: a diaszpóra magyarsága által létrehozott értékek dokumentálását célzó Julianus-programot is szeretnék folytatni. Semjén Zsolt emlékeztetett: azért hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot, mert a Magyar Állandó Értekezleten a nyugati magyarság szempontjai kicsit elhalványodtak. A tanácskozás egyre nagyobb létszámmal és egyre sikeresebben működik, és tagjai részt vesznek a Máért mai ülésén is – jegyezte meg. A miniszterelnök-helyettes megerősítette: számukra minden magyar egyformán fontos, az az egyetlen lényegi szempont, hogy magyarok, és a magyarságukat meg kívánják őrizni, ezért egyforma nyitottsággal fordul szervezeteik felé a kormány.
A tanácskozás végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban leszögezik: a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai aggodalmuknak adnak hangot a nyugati sajtóban megjelenő, Magyarországot érő, kettős mércét alkalmazó támadásokkal kapcsolatban. A résztvevők kérik és szívesen fogadják a magyar kormányzat tájékoztatását ezen ügyekben, és kijelentik, hogy együttműködnek a kormánnyal a közvélemény, a sajtó és a politikai szereplők hiteles tájékoztatásában azokban az országokban, ahol élnek. A tagok bíznak abban, hogy együttműködésük sikerrel szolgálja az egyetemes magyarság egységét, valamint a magyar nemzet teljesítőképességének és megbecsültségének növekedését a világban. Üdvözlik a Mikes Kelemen program működését, amely a diaszpórában fennmaradt magyar hagyatékokról és tárgyi örökségekről való gondoskodást tűzte ki célul. Három kontinens (Észak-Amerika, Dél-Amerika, Ausztrália) hét országának tizenhárom gyűjtőpontjára érkeztek meg az adományok 2014. január 1. és szeptember 30. között, amelyek hazaszállítása jelenleg zajlik – jelezték. A másod- és harmadgenerációs fiatalok magyar identitása kulcskérdés az egész nemzetnek – írták, kiemelve: ezért a tagok szorgalmazzák a diaszpórában élő fiatalok anyanyelvi oktatását, az identitást átörökítő foglalkozások megszervezését.
Magyarországnak lojálisnak kell lennie szövetségeseihez, de eközben ki kell állnia gazdasági érdekeiért – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Magyar Diaszpóra Tanács IV. ülésén Budapesten, ahol hangsúlyozta, hogy a magyaroknak nem érdekük egy újabb hidegháború. A kormányfő azt is elmondta, kulcskérdésnek tartja, hogy Magyarország gazdaságilag sikeres legyen, mert szerinte csak így ellensúlyozható a szellemi viták miatti negatív nemzetközi megítélés. A gazdaságpolitika és a nemzetközi viták összefüggéséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Magyarország gazdaságilag nem lenne sikeres, akkor a „szellemi frontokat” sem tudná tartani.

Győzelem?
Kétségtelen, nagy teljesítmény a romániai szavazópolgárok részéről, hogy a voksgyártó szocialista gépezettel szemben sikerült – eddig példa nélkülinek tekinthető eredménnyel – az orrára koppintani a vörös monstrumnak. Annak az ideológiailag sehová sem sorolható, médiabirodalmat, kormányzati eszközöket is maga mögött tudó koncrágó konglomerátumnak, mely pár napja még az arrogancia mindent elhomályosító szemüvege mögül azt hitte: bármit lehet.
Tegyük még hozzá, a magyar szavazók is nyertes csatát ünnepelhetnek, az öntudat alkalmi győzelmét, harmadjára sikerült ugyanis fityiszt mutatniuk az RMDSZ-es korifeusoknak az általuk ajánlott, több sebből is vérző „belátás szerinti” szavazás miatt, melynek ezúttal is hamar kiviláglott a fonákja.
De valóban győzelmet ünnepelhetünk-e? Mert szász elnökünk lett ugyan, viszont egyelőre Bukarestben sem a Győzelem-palotára keresztelt kormányban, sem a Nép Házának nevezett parlamentben nem érezni lényeges változásra utaló jeleket. A koalíció tagjai máris jelezték, továbbmenetelnek, Victor Pontának pedig esze ágában sincs lemondani a kormány éléről (esetleg, ha pártja kéri), mindössze szabadságra ment, szomorúságát kezelendő. A honatyák háza táján némi mozgolódás ugyan megindult – lásd: amnesztiatörvény elvetése, pár összeférhetetlen, korrupcióval gyanúsított képviselő, szenátor elmeszelése –, viszont az elmúlt évek perspektívájából nézve előfordulhat, hogy ez csak pillanatnyi fellángolás, avagy némi takarítás a felsőbb körökben. Rendszerváltásról beszélni korai lenne, és noha a legnagyobb veszélyt, egy teljesen fékek és egyensúlyok nélküli hatalmi rendszer beágyazódását sikerült elkerülni, egy fecske igen ritkán csinál tavaszt. Nem is igazán rendelkezik eszközökkel ehhez. Az államfői hatalmat ugyanis a legutóbbi alkotmánymódosítás nagy mértékben megnyirbálta. Traian Băsescu lavírozása sokakat megtéveszthet, a tény viszont az, a kormány nem a Cotroceni-palotában található. A „böszei” vonalat követni pedig nem biztos, hogy tanácsos.
Johannis győzelme viszont megmutatta, hogy a román társadalom igenis, változik, nem volt teljesen értelmetlen az elmúlt negyedszázad. Felnőtt egy nemzedék, mely magasról tesz a szocialista-populista mesékre. Nagyjából ennek tagjait láthattuk az utcán tüntetni az elmúlt napokban a szász jelölt mellett, a regáti ellen. Megmozdulásuk igen gyorsan váltott hatalomellenesre, kérdés viszont, ez mire elég.
A vasárnapi eufóriát talán ideje felváltania az ébredésnek. Érkezik a tél – mely várhatóan és a többéves hagyományhoz igazodva ismét készületlenül éri országunk illetékeseit –, növekvő kiadásokkal és más gondokkal. Azt pedig egyelőre csak a Fennvaló és esetleg néhány szakember lenne képes megmondani, hogyan hatnak majd zsebünkre a kormány több mint nagyvonalú kampányajándékozási rohamai.
Ami pedig minket, magyarokat illet: igen korai még fellélegezni. A központi média némely „megaszondó” embere máris a kisebbségi politika teljes sikeréről beszél – lásd az államfő származását –, és ez a kijelentés hamar az általános diskurzus részévé válhat. A pontai bagázs mellett kitartó szövetségünk viselkedése sem túl bizalomkeltő, de az új államfő viszonyulása az autonómia kérdéséhez is kérdőjelek tömegét hozza jogérvényesítési esélyeink vonatkozásában. Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határőrző emlékjelek
Még a csillagászatban is ritka jelenség a bolygók együttállása, nemhogy az emberi társadalmak és országok mindennapjaiban. Mégis megtörténik, hogy a múlt  keresése közben a jelennel együttállásba kerül az ember. Felmenőink, apáink-nagyapáink emlékeinek nyomába eredve is ez történt. Kényszermegálló az úzi vámnál
Ez év szeptember végén és október elején olyan bolygóháromszög volt az égen, amelynek az asztrológusok szerint áldást, szerencsét és sikert kellett volna jeleznie. A háromszög három csúcsán a Kos Uránusz, az Oroszlán Jupiter és a Nyilas Mars volt. Mindhárom tűzjegy. S a tűz a lendületet, a tetterőt, a lelkesedést és a bátorságot jelképezi – szólt az ajánlat. Az asztrológia szerint ez a háromszög a legjobb bolygóállás. Augusztus 26-a, az Úz-völgyi emlékezés után, hitelt adva a jóslásnak, útra keltünk.
Nem könnyű még a legmesszebb menő jóakarattal és józan ésszel sem elemezni az eddig eltelt közel száz esztendő többnyire tragikusnak mondható eseményeit abban a földrajzi környezetben, határ menti övezetben, ahol felmenőink a parancsra hallgatva harcoltak, és sokan életüket vesztették. Ez a hely a minálunk eredő Veresvíz és az Úz összeömlése feletti övezet, amelynek harci eseményeiről-történéseiről eddig kiskönyvtárnyi irodalom született. Kell szólni hát erről a helyről két okból, egyrészt, mert ebben az évben mind a két világháború eseményeire emlékezünk kerek évfordulók kapcsán, másrészt pedig azért, mert lám, ma is kételyekkel és kontrasztokkal tűzdelt események írják tovább a Kistölgyesi-szoros, Úz-mező történetét.
Úz-völgyi szorosnak is nevezik az Úz-patak szűkületét, ahol ez év augusztusában nem kis meglepetés ért sokunkat. Az Úz-patak völgyének déli részét nagyon találóan Kőkertnek nevezik, s így a szoros is viseli a Kőkert-szoros nevet, vagy ahogyan még most is emlegetik a szoros mindkét oldalán lakók: Úzvölgyi-vám vagy Úzi vám. Úgy tartják a maiak, s ezt látjuk a térképeken is, hogy itt határpont volt, itt vágta át az utat az ezeréves magyar határ, amely a Veresvíz-patak mentén ereszkedett alá az Úz-patakába való beömléséig, majd annak bal partján a Magyaros tetőre emelkedett. A folyó, amely bővizű hegyi patak, Csíkbánkfalva határában ered, s Moldva területén Dormánynál, Dărmăneşti alatt ömlik a Tatrosba. Felsőbb völgyszakaszán a legutóbbi évszázadban számtalan fűrésztelep működött, kis falu is volt itt, neve Úzvölgy-telep. A fűrésztelepeknek-gyáraknak s a falunak is már csak emléke él. Most csak egyetlenegy család lakik itt, de – akárcsak a többi keleti határhelyen: Ojtozi-szoros, Gyimesbükk – a Baska-havas északkeleti végénél régi várhely nyomairól tudósítottak.
Augusztus 26-án az emlékezésre vonulók, s így magunk is – e sorok írójának édesapja is ide kiparancsolt székely határőr volt – szemtanúi lehettünk, hogy égett, mert meggyújtották – éppen az egykori országhatárnál – az út jobb oldalán álló kis épület tetőzete, romjai pedig már a közeli árokban hevertek. Ez volt a vám épülete! – jegyezte meg útitársunk az Úz-völgy-barát szentivánlaborfalvi Kányádi Mihály. Valóban, a világhálón és más adatok szerint is a kis épület „Grenzen-zoll” vagy a „Zollamt” nevet viseli, ami határvámot, vámhivatalt jelent. Kik, miért, milyen céllal tüntették el az épületet, és miért éppen augusztus 26-án? – merült fel mindnyájunkban a kérdés. A békés emlékezésre vonulók százainak akartak ezzel ünnepi „meglepetést” nyújtani? Mi azonban ünnep után visszatértünk, megpróbáltunk tiszta vizet önteni a pohárba. – Nem az a kis ház volt a határvám, én úgy tudom, hogy azt a fakitermelő vállalat építette, látni lehetett rajta, hogy újabb építmény – tájékoztatott Costel Pădureanu nyugdíjas dormányfalvi lakos, aki szeretettel fogadott. A helybeli volt kőolajfinomító egykori vezetője, a vidék jó ismerője, a gelencei kitermelés irányítója, felesége, Jutka asszony, sepsiszentgyörgyi. A szóban forgó kis ház közelében azonban van egy beton házalap, az lehetett az egykori vámhivatal – fűzte hozzá vendégfogadónk. Útitársunk, a gelencei Kelemen Dénes jeles faragóművész, jó Úz-völgy-ismerő, a hallottak nyomán mintha napirendre tért volna az augusztusban történt égetés felett. Megmutatta a hely közvetlen szomszédságában az egykori Úz-völgyi, vasból épült határhíd és a keskeny vágányú egykori iparvasút betonpilléreinek maradványait, régi fényképfelvételén láthattuk az egykor ott közlekedő keskeny nyomtávú mozdonyt is.
– Itt volt tehát a határvám – mutatta egy másik fényképen a két vámsorompót is. Itt, az út jobb oldalán, ez a Magyarós-tető felé húzódó hegygerinc lába, itt emelkedett magasba a két ország határvonala. Ide raktam egy kőhalmot, ez már magyar föld volt. Ide akarok egy szerény keresztet állítani jövő augusztusra az itt őrködők s az 1916-ban és a második világégésben elesettek emlékére. Bízom abban, hogy nem fogják bántani, mert a román ember tiszteli a keresztet! Itt csak a vám volt, a magyar határőrkatonák s a honvédek fent, a völgyben lévő laktanyából jártak le ide őrségbe szolgálatot teljesíteni.
Számunkra azért volt fontos a határpont ismerete, mert 1968-ban ennek közvetlen közelében jelölte ki a megyehatárt megállapító bizottság a két szomszédos új megye, Hargita és Bákó határvonalát. Igen ám, de azt a rendszerváltás utáni években, amint azt Csíkszentmárton község polgármesterétől, Gergely Andrástól is megtudtuk, a bákói megyevezetés önkényes módon „felnyomta” mintegy három kilométerrel nyugatabbra, s a Rácz-patak beömlésének övezetébe költöztette a határtáblát. Mi több alkalommal visszavittük az eredeti helyére, de mindhiába. Így történhetett, hogy jelenleg az Úz-völgyi hősi temető, a régi kápolna is Bákó megye területére került. Mi azonban itthon érezzük magunkat, ezen a helyen itthon vagyunk.
Meglepetés és munka az emlékhelyen
A határvámnál lobogó tűznek még mindig kételyeket támasztó érzéseivel léptünk az Úz-völgyi emlékhely és emléktemető területére. Meglepetésünkre téglából épített kerítést emeltek a bejárati székely kapu keleti oldalára, s látogatásunk idején éppen annak folytatásán dolgoztak, a terméskőből emelt oszlopok közé mutatós vízszintes farudakat illesztgettek. A csíkszentmártoni építőcsapatot az önkormányzat alpolgármestere, László Antal irányította, aki maga is építész ember. – Pályázati pénzből épül ez a kerítés – mondta. Ez a legelő, ahol a temető van, s a temető mögötti hegyoldal erdőségei a mi közbirtokosságunk tulajdona, amely egy darab területet sem kapott vissza soha a szomszéd megyétől.
– Dr. Szőcs Dániel, Dani bácsi, az emlékhely rendszerváltás utáni felújításának kezdeményezője kért meg, hogy jöjjünk fel ide – mondta Kelemen Dénes –, mert a pályázatot megnyerő csoport két emlékkopját, melyeknek elhelyezkedése nem egyezett az emlékhely területrendezési elképzeléseivel, kivett a helyéről, és azokat vissza kellene állítani eredeti helyükre. Az egyiket én faragtam a volt sepsiszentgyörgyi 11-es és 12-es székely határőr zászlóalj hősi halottainak emlékére az Úz-völgyi betörés 60. évfordulója alkalmával, a másik a Farkas Mihály emlékkopjája, amelyet lánya, Farkas Piroska állíttatott. Barta Misi bácsival, az egykori Úz-völgyi harcossal visszahelyeztük mind a kettőt eredeti helyére. Volt még három emlékkopja, amelyet augusztus 26-án, a szervezők utasítására a temetőkerítés belső fele mellé állítottak fel. Mi azokat is kivettük, s az Úz-völgyi emlékmű nyugati felén álló kopjasorba, méltó helyre elhelyeztük.
Ezek közül két emlékkopját a sepsiszentgyörgyi Forró testvérek, Forró Ferenc és Forró László tartalékos hadnagyok gyermekei és unokái állítottak és Balázs Antallal faragtattak – tesszük hozzá mi, a harmadikot pedig az Úz völgyében elhalt édesapja, Ilkei Ferenc emlékére fia, a Sepsiszentgyörgyön élő vitéz Ilkei Albert saját kezével készítette.   A helyzet ilyetén alakulásáról dr. Szőcs Dánielhez fordultunk érdeklődni, akit néhai Sylvester Lajos, a hely hű krónikása, az Úz-völgyi szellemiség ápolójaként emlegetett, hiszen húsz éve már Úz-völgy törzsparancsnoka, s az itteni ünnepségek ceremóniamestere.
– A szóban forgó pályázatot a nálunk működő Erdély Kutatócsoport Egyesület nyerte el a magyarországi Honvédelmi Minisztériumtól, amiért minden elismerésem – mondta. – Én azt hiányolom, hogy a pályázat készíttetői miért nem vontak be minket is, vagy legalább meg kellett volna bennünket is kérdezniük. A központi emlékművet is mi állíttattuk, létrehozásában minket nagyon sok Úz-völgy-barát támogatott. A kopjaköltöztetésekkel önhatalmúlag cselekedtek, amelyet mi, a második világháború háromszéki résztvevői és azok maradékai, unokái megrökönyödéssel vettünk tudomásul. Hol volt 1994-ben, a kezdetekkor ez a kutatócsoport? Véleményünkkel finoman figyelmeztetném Illésfalvi Péter hadtörténeti szakíró barátomat is. A kutatócsoportot és Gergely András csíkszentmártoni polgármestert is arra kérjük, hogy folytassa munkáját, az újabb keresztállításokat is, de a már elhelyezett második világháborús kegyeleti emlékkopjákat ne bolygassák, hagyják eredeti helyükön.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakítópróba
Új atyuskát kapott az ország. Egy erdélyi szászt, aki jó román akar lenni. A csodaváró eufóriában szinte mindenki megfeledkezik arról, hogy ez csak egy elnökválasztás volt. Persze sorsdöntő is lehet, ha majd sikerül átfaragni a vezető politikai réteget. Ha a szebeni bicska nem törik bele.
Közben néhányan eltűnnek a rácsos süllyesztőben, mások meg "átbatyuznak" a győztesek táborába. Hogy lesz-e kisebb parlament, egyenlő jogszolgáltatás, gazdasági fellendülés, élhetőbb ország, ki mondhatná meg? Csak az biztos: nem egy emberen múlik a változás, legalábbis ha a demokrácia látszatát megőrzi a hatalom. Most kezdődik a tánc a pártokban. A kiszorítósdi. Alkalmi szövetségek születnek és bomlanak fel. Nemcsak a vesztesek, hanem Johannisék táborában is nagy a mozgolódás. Vajon a szocikhoz csámborgott polgármesterek milyen pofával sündörögnek vissza a régi akolba? De még náluk is nagyobb gondban van az RMDSZ. E jegyzet írója ugyanezen a hasábokon megmondta már a tavaszi kormányba lépéskor, hogy ebből a rossz döntésből – a költségvetésből csepegtetett pénzek ellenére is – csak vesztesen lehet kijönni. Talán szerénytelenség erre hivatkozni, de olvasóink megértik, remélem, miért időszerű ezt felemlegetni most a róka fogta csuka helyzetbe kerülve. Ugyanis a székelyföldi megyékből – ahol országos viszonylatban a legnagyobb arányban szavaztak Johannisra – , de más régiókból is egyre több választott RMDSZ-tisztségviselő a kormányból való távozást sürgeti. Egyedül a Maros megyei szervezet vezetőjének nem volt határozott véleménye erről, amikor az újságíró megkérdezte a minap. Pedig most nem nehéz dönteni, mivel nagyon sok érv szól a távozás mellett. Például a magyargyűlölő Vadim Tudor megjelenése a kormánykoalíció háza táján. De sorolhatnánk a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés elodázását, a közoktatásbeli zűrzavarokat, a tankönyvmizériát, az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolák számára nem folyósított bérleti díjakat stb. Ilyen körülmények között nehéz lesz tovább hangoztatni a hiteles érdekképviseletet. A mostani keserűség elhomályosítja a negyedszázadnyi küzdelemben elért eredményeket. Most kell jól dönteni, ugyanis a liberálisok már készülődnek a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal, a költségvetés vitájára időzítve. De ami ennél is fontosabb, a rendszerváltó forradalom huszonötödik évfordulójának megünneplése jó alkalom lehet a mai fiataloknak, hogy elégedetlenségüknek hangot adjanak. A közösségi oldalakon szerveződő csoportok a vasárnapi választásokon bebizonyították szervezőképességüket. Nem kizárt, sőt várható, hogy a virtuális térben létrejövő forradalmi hangulat megint utcára vezeti a csalódott tömegeket. Az RMDSZ jövője attól is függ, hogy a barikád melyik oldalán lesz.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

A környezetét, az életét, a kapcsolatait is számba vettem
Újabb könyv Kós Károlyról
A Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című művelődéstörténeti konferencia vendége volt Anthony Gall, a budapesti Szent István Egyetem docense. Több mint egy évtizede beszélgettem vele, amikor Kós Károly műhelye című, több mint 500 oldalas kétnyelvű (magyar-angol) könyve megjelent a nagy erdélyi polihisztor építészeti munkásságáról. A könyv előzményéről érdemes tudni, hogy a szerző Ausztráliából érkezett egy képzőművészeti ösztöndíj révén Magyarországra. Megismerte és megszerette a magyar építészetet és Kós Károly tevékenységét, amiről szakdolgozatot írt, hogy hazájában is felhívja rá a figyelmet. Ausztráliai tanulmányai befejeztével a Magyar Építészeti Múzeumtól kapott egy ösztöndíjat, s akkor kezdett el Erdélybe is járni, hogy Kós Károly első világháború utáni munkásságát feltérképezze. Minden helyszínre elment, s nemcsak fényképet, rajzot is készített az épületekről, barátságokat kötött, megismerte a magyar történelmet és kultúrát, s közben két megrendelést is kapott. Évek munkájával elkészült a könyv, amit a szakmabeliek is kiváló alkotásnak minősítettek.
– Mi történt az eltelt évek alatt? – érdeklődtem a konferencia szünetében az ausztráliai származású építésztől.
– Sok minden változott. A kötet megjelenése után azt gondoltam, hogy sikerült Kós Károly tevékenységének a megörökítését befejezni. Az első furcsaságot az jelentette, hogy milyen gyorsan elfelejtődnek a régi dolgok, s az emberek mindig az újdonságokra figyelnek. Elfogytak a könyveim, s én azt éreztem, hogy továbbra sem tudnak eleget Kós Károlyról. Két-három évvel ezelőtt jó barátommal, aki a budapesti levéltárban igazgató, egy kiállításra készültünk. Rá kellett jönnöm, hogy a Kós-életmű kutatása nincs befejezve, s új dolgok kerülnek elő, amelyekkel érdemes foglalkozni.
Ami a tervezést illeti, a Sapientia Egyetem épületének a megpályázása után sok érdekes, sikeres munkám volt. 2003 végén meghirdettek egy állást a brisbane-i Qeensland Egyetemen, ahol a tanulmányaimat végeztem. Családommal két évet töltöttünk Ausztráliában, ami nem arra volt jó, amire én gondoltam, de amikor visszatértünk Magyarországra, kiderült, hogy újból terhes a feleségem, és nagy örömünkre megszületett a harmadik gyermek, egy kisfiú. A két év alatt a budapesti tervezőirodám sajnos lefele haladt, s közben jött a válság is. Így hát egy másik irány felé indultam el, ami azt jelentette, hogy nem tartok fenn saját irodát, inkább másokkal társulok. 2011-ben megpályáztam a Szent István Egyetemen (a régi Ybl Miklós Főiskolán) meghirdetett állást, és azóta ott tanítok. Felépülnek az általam tervezett épületek is, ami jó dolog, Eszter lányom befejezte az iskolát, s a műegyetem építész szakára felvételizett.
– Melyik munkája a legkedvesebb, melyekhez ragaszkodik a leginkább?
– A gyilkos-tói kápolnához, valamint Erdőbényén a Béres családnak tervezett borászat épületéhez. Egy veszprémi régi nagy beton moziépületet átalakítottunk tavaly városi közösségi házzá, jól sikerült, és nagyon szeretik. Mivel a feleségem Veszprémből származik, s a szülei ott élnek, kötődöm a városhoz, amelytől az idén kitüntetést kaptunk, s ez nagyon jólesett.
– Ahogy az előadásában elhangzott, készül egy újabb kötet.
– A múlt évben jelent meg a Kós Károly első világháború előtti munkáiról szóló könyv, amelyben nemcsak az épületeket dokumentálom, hanem a környezetét, az életét, a kapcsolatait is számba vettem. A következő a Sepsiszentgyörgy és környéke című kötet lesz, amelynek az apró utómunkálatai vannak még hátra. Kós Károly elképzelése, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak.
– Ma sem bánta meg, hogy eljött Ausztráliából?
– Nem, soha, de ha megbánnám is, már késő lenne.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Közösségi összefogással megújulhat a szabadfalui Petőfi-emlékmű
A temesvári magyar közösség évről évre a több mint 100 esztendővel ezelőtt közadakozásból állított szabadfalui Petőfi emlékműnél emlékezik meg az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Az emlékművet 1913. május 25-én azon a helyen avatták fel, ahol a Temesvárt ostromló Bem József honvéd altábornagy őrnaggyá nevezte ki Petőfi Sándort, „hazánk koszorús lantosát”. A Székely László temesvári főépítész tervei alapján emelt szabadfalui emlékmű állaga az utóbbi években alaposan megromlott, ráadásul vandál kezek többször is összefirkálták.
„Több jelzés is érkezett arról, hogy a szabadfalui Petőfi emlékmű már eléggé leromlott állapotban van – nyilatkozta lapunknak Molnár Zsolt parlamenti képviselő –, felkaroltam ezt a kérdést és a Temes megyei RMDSZ-szel közösen nekifogtunk előkészíteni az emlékmű restaurálását. A dokumentáció elkészítése szempontjából nagyon hosszú ideig tartott az előkészítési folyamat, ugyanis a szabadfalui Petőfi-emlékmű nincs rajta semmilyen hivatalosan nyilvántartott műemléklistán. Mára sikerült eljutni olyan állapotba, hogy beadványt intéztünk a Temes megyei Kulturális Igazgatósághoz, amelyben kérelmezzük, hogy saját kezdeményezésre restaurálási munkálatokat végezhessünk a Petőfi-emlékművön. Ezt a kérvényt hosszabb tárgyalási folyamat előzte meg, időközben az engedélyt már meg is kaptuk, így nyugodtan hozzáfoghatunk a restaurálási munkához.
Végeztünk egy technikai felmérést a műemlék állapotáról, elkészült egy restaurálási terv is, amelynek alapján dolgozunk majd. A restaurálásban a legfontosabb vezérlő elvünk az volt, hogy a műemlék jellegét ne változtassuk meg. A restaurált emlékmű ugyanolyan lesz, mint a mostani, csak egy nagyobb lélegzetű munkát igényel az, hogy visszaadjuk az emlékmű régi fényét. Minden reményünk megvan rá, hogy a következő március 15-én a felújított Petőfi-emlékműnél ünnepelhetünk!”
A parlamenti képviselő lapunknak azt is elmondta: Temesváron különleges helyzet van, ami a magyar vonatkozású emlékműveket érinti, a polgármester ugyanis köztérre akarja helyezni a „szégyenszoborként” elhíresült osztrák katonai emlékművet. „A Petőfi-emlékmű kérdésében ezért nem kerestük meg a polgármesteri hivatalt – nyilatkozta Molnár Zsolt. – Nem fogunk hozzájuk fordulni anyagi támogatásért. Nem akarunk abba a csapdába esni, hogy a Petőfi-emlékmű támogatásáért cserébe a polgármester majd úgy érezze, hogy feljogosítottuk a szégyenszobor köztérre helyezésére. Ezért nagy szükség van arra, hogy a Petőfi-emlékmű restaurálásában közösségként tudjunk fellépni. Már a kérvény esetében sikerült széles körű közösségi támogatottságot felmutatni, ugyanis a kérvényt a temesvári magyar intézmények, az iskolák, a színház, a magyar egyházak, a civil szervezetek aláírásukkal támogatták. Bízom benne, hogy sikerül majd a magyar közösség erejét felmutatva restaurálni ezt a műemléket. Ez nem zárja ki, hogy a polgármesteri hivatalon kívül más állami szervekhez forduljunk majd támogatásért, viszont az is fontos, hogy a bánsági magyar közösség is felmutassa szolidaritását azzal az emlékművel szemben, amelyik a magyarságunk szimbóluma ezen a vidéken. Abban reménykedek, hogy sikerül a magyar polgárok, a magyar érdekeltségű vállalatok, a civilszervezetek, az egyházak támogatását elnyerni a munkálatok elvégzéséhez is, hogy jövőre március 15-én mindannyian büszkén állhassunk majd a felújított Petőfi emlékmű előtt, amelyet közös munkával, közös erőfeszítésünk által valósítottunk meg!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Új főkonzul Kolozsváron: szeretni való városra lelt Mile Lajos
Közösségi oldalra megy Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
Megújítják honlapjukat és Facebook-oldalt hoznak létre, román nyelvű kiadványt és internetes felületet is kialakítanának – számolt be a terveiről Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, aki tegnap mutatkozott be a helyi sajtónak.
A hároméves főkonzuli mandátumát november 10-én elkezdett Mile Lajos a két ország külgazdasági és kulturális kapcsolatainak felvirágoztatásán fog dolgozni. A főkonzul a közös érdekek és értékek felismerésének fontosságát is ecsetelte. Mile elegánsan válaszolt arra a román újságírói kérdésre, amely az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetével kapcsolatos hozzáállását firtatta, majd gratulált Klaus Johannis megválasztott államfőnek. A romániai nemzeti kisebbségek helyzetéről Mile azt mondta: izgalmas időszak vár Romániára ebből a szempontból, de a későbbi fejleményeket megjósolni nem tudja, még időbe telik, amíg kiderül, Johannis milyen irányt képvisel ezen a területen.
Már elkezdte a román nyelv tanulását a főkonzul
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Korunk és tovább-díjat kapott Adorjáni Panna
A tehetséges fiatalok ösztönzésének fontosságát hangsúlyozta Kántor Lajos irodalomtörténész tegnap délben, a Korunk folyóirat szerkesztőségében; mint mondta, ebből a célból alapította meg a Korunk és tovább elnevezésű elismerést, amelyre huszonöt évesnél fiatalabb esszéírók, kritikusok, próza- és esszéfordítók pályázhatnak.
A Korunkban idén megjelent legjobb szöveg(ek) szerzőjének járó díjat elsőként Adorjáni Panna vehette át, aki már a Kolozsvári beugró című kötet összeállítása során bizonyította tehetségét, és érett kritikai szemléletről, határozottságról tesz tanúságot folyamatosan a lap hasábjain. A kitüntetett köszönetet mondott a támogatásért, amit a Korunktól az elmúlt időszakban kapott, és felidézte, hogy először egyetemista korában, egy szakmai gyakorlat alkalmával került a szerkesztőséghez. A Kántor Lajos felesége, Kántor Erzsébet emlékére létrehozott díjat minden évben, Erzsébet-napon adják át.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Szakmai nap a hungarikumokról
Székelyföldi értéktár létrehozását tervezik
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet által hungarikumok témakörben rendezett szakmai napon megyénket Kozma Béla és Orbán Miklós agrárszakemberek képviselték Bukarestben. A november 18-i rendezvény kapcsán felmerült a székelyföldi értéktár létrehozásának a gondolata is.
A bukaresti találkozó célja, hogy az agrárium területén a román és magyar szakemberek közötti kapcsolatfelvétel megtörténjen, a közös együttműködési fórumok lehetősége elinduljon, illetve bemutassák a magyar tapasztalatokat. Emellett kiemelt fontossággal bír, hogy a Magyar Értéktár – Hungarikumok Gyűjteménye nemzeti értékek körébe minél több megőrzendő és egyedülálló erdélyi érték bekerüljön. A magyar nemzeti értéktár célja összegyűjteni azokat a szellemi és anyagi, valamint tárgyi alkotásokat, amelyek a magyarság múltját, jelenét és jövőjét testesítik meg. A hungarikumok közé tartoznak a magyar kultúra, valamint az ember alkotta és természet adta értékek, amelyek védelme hozzájárul a nemzeti azonosságtudat kialakulásához és megszilárdításához.
A magyarországi Szakáli István Loránd, az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár előadását követően a magyar intézmények, civil szervezetek képviselői tájékoztatást kaptak a nemzeti értéktárba való bekerülés menetéről, csatlakozási lehetőségek áttekintéséről, a külhoni értékek gyűjtésének folyamatáról, illetve megismerhették a regisztrált nemzeti értékeket.
Orbán Miklós, a háromszéki AgroSic Egyesület elnöke kifejtette: „Fontosnak tartjuk, hogy Székelyföld értékei is bekerüljenek a magyar nemzeti értéktárba. Már az értékgyűjtés folyamata nagymértékben mobilizálhatja a helyi közösségeket, jó alkalom lenne hagyományaink, értékeink még alaposabb feltárására. Ez nem csupán agrártéma: a kultúrától a földrajzig minden terület szakemberére szükségünk lesz.”
A magyar Országgyűlés még 2012. április 2-i ülésén fogadta el a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényt. Ennek értelmében a hungarikum megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A SRI újra kezdi
Megalázták Belényes magyarságát
Bethlen Gábor születésének évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Varga Csaba nagyváradi hegymászó gyalogtúrát szervezett a Biharfüredről megközelíthető Istenek-havasára, ahol egy kopjafát is felállítottak volna. Ha hagyják őket.
A Bihar megye déli részén fekvő Belényes a Fekete-Körös völgyi, sokat szenvedett magyarság központja: 1919-ben a bevonuló román félkatonai alakulatok és katonai ruhába bújt román civilek 91 személyt öltek meg a közeli Köröstárkányon, 1944-ben további tízekkel végeztek újabb román csapatok.
A közel százfős csoport a Csodaforrástól indult, hogy a Mező-havast (1625 m), majd a Bohodei-nyerget (1480 m) érintve hódítsa meg az Istenek-havasát. Almási János fafaragó egy szintjelző kopjafát készített erre az alkalomra, melyen egy bibliai idézet volt olvasható magyar és román nyelven. A közel hetvenkilós tölgyfaoszlopot egymást váltva, önkéntesen cipelték fel a túrázók az Istenek-havasára, ahol a Belényesi-medence szórványban élő magyarságának megmaradását hivatott jelképezni.
A kopjafaállítás szándékáról előzőleg értesülhetett a rendőrség, ugyanis a csúcs előtt a SRI, a csendőrség, a környezetvédelmi rendőrség képviselői, valamint a természetvédelmi terület őrei várták a túrázókat, és meg akarták akadályozni a kopjafa felállítását. Hosszas egyezkedés után az a kompromisszum született, hogy az emléktúra résztvevői csak ideiglenesen állítják fel a nagy erőfeszítések árán felcipelt kopjafát, majd a megfelelő engedélyek beszerzése után térnek vele vissza. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az MPP Szentgyörgyre hívja demonstrálni az erdélyi magyarokat
Sepsiszentgyörgyre hívja demonstrálni az erdélyi magyarokat a polgári párt november 29-ére, a rendezvény a gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre hívná fel a figyelmet. A Krónika által megkérdezett magyar szervezetek később döntenek esetleges részvételükről.
A Magyar Polgári Párt (MPP) nyílt levélben hívja az erdélyi és székelyföldi magyarokat Sepsiszentgyörgyre, hogy a román állami ünnep közeledtével közösen hívják fel a figyelmet az 1918. december elsején elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre.
„Őseink földjén méltó körülmények között, nem másodrangú állampolgárként akarunk élni. Erre tettek ígéretet a gyulafehérvári nyilatkozatban román honfitársaink ősei, de az ott megfogalmazottak az ígéret szintjén maradtak. Kérjük hát együtt alapvető jogaink alkotmányos garantálását!” – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásban. Az MPP az erdélyi magyar pártokat, civil szervezeteket és a történelmi magyar egyházakat is megszólítja.
„Kezdeményezői és cselekvő részesei kívánunk lenni a magyar nemzeti integráció, a magyar megújulás politikájának. Hirdetjük, hogy az erdélyi belmagyar testvérharcot meg kell szüntetni, hiszen közös jövőnk a tét” – áll a Biró Zsolt pártelnök által jegyzett dokumentumban.
A sepsiszentgyörgyi kormányhivatal elé 13 órára összehívott demonstráción a tervek szerint felolvasnak és átadnak Kovászna megye prefektusának egy petíciót, amelyet a kormánynak és Románia új elnökének, Klaus Johannisnak is szánnak. Ebben az MPP azt kéri, hogy Románia rögzítse alaptörvényében a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéreteket.
Mint ismeretes, 1918. december elsején az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön – önrendelkezési jogukra hivatkozva – az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségek jogaira is kitér.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik révén, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
Várják a felkérést a szervezetek
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a Krónikának elmondta, tudomása szerint a Magyar Polgári Párt még nem keresett partnereket a sepsiszentgyörgyi tüntetés megszervezéséhez, az általa képviselt szervezet tagjai legalábbis nem kaptak semmiféle felkérést erre vonatkozóan.
Izsák leszögezte: fontosnak tart minden olyan megmozdulást, amely a Székelyföldre és az autonómiatörekvésekre hívja fel a figyelmet. „November végén Genfben leszek az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által szervezett, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó konferencián, de próbálom úgy alakítani a programomat, hogy hazaérjek, és személyesen is részt vehessek a sepsiszentgyörgyi MPP-s megmozduláson” – mondta Izsák.
A szervezet elnöke ugyanakkor elmondta, a Székely Nemzeti Tanács november 8-án munkaülést tartott Marosvásárhelyen, melyen a széki küldöttek – köztük MPP-tagok – is részt vettek, de senki nem vetette fel a gyulafehérvári nyilatkozatra emlékeztető sepsiszentgyörgyi megmozdulás szervezésével kapcsolatos kérdéseket.
Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki szervezetének elnöke lapunk megkeresésére elmondta, az MPP által felvetett téma nem került napirendre a néppártnál sem, mivel a polgári párt nem tájékoztatta az EMNP-t szándékáról.
„Természetesen mi is fontosnak tartjuk, hogy emlékeztessük a többségi nemzet képviselőit a gyulafehérvári nyilatkozatban a magyaroknak tett ígéretekre. Az EMNP egyébként két évvel ezelőtt Baróton kinyomtatta a kiáltvány szövegét és Románia nemzeti ünnepén szétosztottuk a rendezvényen” – mondta a néppárti politikus.
Visszakozik az RMDSZ?
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselői egyébként Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke szerint korábban jelezték, hogy segítenek a rendezvény megszervezésében. A Krónika szerdán szerette volna megtudni, hogy a szövetség változtatott-e álláspontján, az RMDSZ háromszéki vezetői azonban nem kívántak nyilatkozni az ügyben. A Háromszék napilap egyébként úgy tudja, az RMDSZ már nem tartja időszerűnek a hónap végi megmozdulást.
Amint arról korábban beszámoltunk, az MPP eredetileg december elsején akarta megszervezni a rendezvényt, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azonban nem adott rá engedélyt. Antal Árpád polgármester, az RMDSZ helyi elnöke akkor azzal indokolta a döntést, hogy az önkormányzatnak és a város lakosságának tiszteletben kell tartania a román nemzeti ünnepet.
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Elkallódhatnak az itthon hagyott gyerekek
Több ezer romániai gyerek nő fel szülő nélkül, mivel egyik vagy mind a két szülő külföldön vállal munkát. Buja Gergely szociológus, a SEEMIG migrációs kutatási program sepsiszentgyörgyi vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos adatok szerint Romániában több mint 80 ezer gyereket hagytak magukra a szüleik, amikor az országhatárokon kívül vállaltak munkát.
A valóságban ennél sokkal több gyerek kénytelen nélkülözni édesanyját vagy édesapját, az UNICEF adatai szerint mintegy 350 ezer kiskorú van ebben a helyzetben, egyharmaduknak, tehát több mint százezer gyereknek, mind a két szülője külföldön dolgozik. „Ez a helyzet rengeteget problémát okoz, iskolapszichológusok próbálják ezeknek a gyerekeknek a sorsát egyengetni” – osztotta meg tapasztalatait meg Buja Gergely.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő a téma kapcsán elmondta, felmérésük szerint a megyében például 624 iskolás gyerek szülei dolgoznak külföldön, az óvodáskorúakról viszont nem készült hasonló összesítés. A gyerekeket általában a nagyszülőkre, rokonokra bízzák, de például Bodzaforduló környékén az is gyakran előfordul, hogy a szomszédokat kérik meg, hogy néha nézzenek rá a magukra maradt kiskorúakra.
Keresztély Irma szerint általában ezek a gyerekek mindent megkapnak a szüleiktől, de az apa és az anya állandó jelenléte pótolhatatlan, és súlyos lelki problémákat okozhat.
Mint ismeretes, a 2006/219-es kormányrendelet előírja, hogy a szülők kötelesek bejelenteni az önkormányzatnál, ha külföldre mennek dolgozni, és azt is közölniük kell, hogy távollétükben kire hagyják gyerekeiket. A polgármesteri hivatalok ez alapján kiállítanak egy igazolást, amit fel kell mutatniuk a határátkelőnél.
Azonban a törvény nem bünteti ennek az előírásnak az elmulasztását, a határőrök sem kérik a papírt, így a statisztikák sem valósak. A szakértők szerint, a szülői felügyelet hiányában ezeknek a gyerekeknek a sorsa gyakran megpecsételődik, iskolakerülővé válnak, rossz társaságba keverednek.
Tavaly – mint beszámoltunk – a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium diákjai dobtak „mentőövet” a szüleik által magukra hagyott társaiknak, és délutánonként foglalkozásokat szerveztek számukra. A projektvezető iskolapszichológusok szerint a közvélemény figyelmét rá kell irányítani a problémára.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Felveri a gyom az RMDSZ által kezelt nagyváradi Léda-házat
Többrendbeli felszólítás és kétszeri, egyenként 1500 lejes bírság ellenére sem gondozza a visszaszerzett nagyváradi Léda-ház kertjét a Bihar megyei RMDSZ által működtetett Mecénás Alapítvány – számolt be a három éve felújított épület hányattatott sorsáról a Bihoreanul.
A hetilap úgy tudja, hogy a belvároshoz közeli, gyommal benőtt épület szomszédságában élők panaszolták be az új tulajdonost. Az alapítvány ugyanis az idén cserélte el a helyi önkormányzattal a 320 millió forintos magyarországi támogatásból felépített, majd 300 ezer euróra felértékelt hírhedt Ady-központot Diósy Ödön egykori, jelenleg 283 ezer euróra becsült házára, hogy azt a jövőben közösségi és művészeti tevékenységekre használja.
A Fő utcai épület azonban még mindig parlagon hever – a Mecénás Alapítványt irányító Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő magyarázata szerint azért, mert a csere óta perben állnak az Ilie Bolojan vezette nagyváradi polgármesteri hivatallal.
„Nem tudok arról, hogy hivatalos értesítést kaptunk volna a helyi rendőrségtől, én is csak a sajtóban olvastam róla. Ha viszont igaz, akkor ezt tendenciózus lépésnek érzem, mivel megtalálhatók vagyunk, nem a sajtóból kellene megtudjam a hírt. Az önkormányzat minden módon nyomást akar gyakorolni ránk, hogy ad hoc lépjünk vissza az ellene indított perből” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ-es politikus.
Tájékoztatása szerint ugyanis a csere alkalmával a városvezetés – ahelyett, hogy szembe ment volna egy állami intézménnyel – át akarta hárítani az alapítványra azokat a szankciókat is, amelyeket korábban az állami számvevőszék az önkormányzatra rótt ki kötelezettsége elmulasztása miatt.
„A pontos részleteket most hirtelen nem tudnám megmondani, jogászaink foglalkoznak az üggyel, de nem is a pénzről van szó, hanem az elvről. És mi nem vagyunk hajlandók nyomás hatására sem visszalépni igazunktól” – szögezte le Szabó Ödön.
A Mecénás Alapítványra kirótt bírságról szerda estig nem kaptunk hivatalos megerősítést, az azonban tény, hogy a 2011-ben felújított Léda-házat – amely Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak volt az otthona – látszólag senki sem gondozza, és úgy tűnik, hogy az említett per lezárultáig továbbra is kihasználatlan marad.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Késlelteti Hegedüs és Motoc kinevezését Băsescu
Elhalasztotta Traian Băsescu államfő Hegedüs Csilla kormányfő-helyettesi, illetve művelődési miniszteri, illetve Mihnea Motoc külügyminiszteri eskütételét.
Az elnök szerdán este arra hivatkozott, hogy Motoc Románia EU-nagyköveteként a diplomáciai testület tagja, és kinevezése előtt le kell mondania a diplomatastátusról.
Ennek a hatályba lépéséhez azonban a miniszterelnök ellenjegyzése is szükséges, viszont mivel Victor Ponta kormányfő hétfőig szabadságon van, csak akkor léphet érvénybe a nagyköveti tisztségből való viszszahívása. Addig Hegedüsnek is várnia kell, mivel egyszerre írta alá a kinevezésüket.
Krónika (Kolozsvár)

Kezdődik a nagyváradi Könyvmaraton
Csütörtökön kezdődik a háromnapos Nagyváradi Könyvmaraton, amelyet immár hatodik alkalommal szervez meg a Riport Kiadó a Várad folyóirattal és az Europrint kiadóval közösen.
„Különlegesség, hogy ezúttal az első két nap bemutatóit az újra megnyitott és felújított Illyés Gyula Könyvesboltban tartjuk, amely igazán otthonos hangulatot teremt majd, a zárónap pedig épp Ady Endre születésnapjának évfordulójával esik egybe. Ekkor először a már hagyományos helyszínünkön, a Silent kávézóban lesznek események, majd átköltözünk az Ady Endre Emlékmúzeumba” – mutatott rá a Krónikának Simon Judit.
A Riport Kiadó igazgatója kiemelte, hogy a könyvmaraton alkalmával a Pallas-Akadémia kiadó elhozza a Kós Károly összegyűjtött publicisztikáit tartalmazó díszkiadását (szombaton, 18 órától), de külön csemegét ígér, hogy a háromnapos könyvmustrával egybekötött pénteki Törzsasztal vendége Dragomán György lesz. A Marosvásárhelyről elszármazott író, akinek korábbi kötetét több mint harminc nyelvre fordították már le, ezúttal a Máglya című új könyvét mutatja be.
Szombaton különben a 11 órakor kezdődő Maraton café alkalmával egy kötetlen beszélgetésen is találkozhatnak majd vele, vagy éppen a Békaember legendája című novelláskötetét aznap bemutató Tasnádi-Sáhy Péterrel és a Bársonyszék és aszfalt című regényét bemutatató Székely Ervinnel az érdeklődők. Az esemény szervezője szerint kiemelkedő meghívott még Lang Zsolt marosvásárhelyi író vagy Elek Tibor békéscsabai irodalomtörténész. Az állandó vendég Demény Péter lesz, ezúttal is harmincpercesre tervezik a könyvbemutatókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Krónika (Kolozsvár)

Udvarhelyen a szárhegyi művésztelep kiállítása
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban nyitották meg kedd este a gyergyószárhegyi művésztelep négy évtizede alatt született munkákból válogatást nyújtó vándorkiállítást.
Mielőtt a múzeum igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató köszöntötte volna a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jelen lévő szakembereit, kifejezte együttérzését a szárhegyiekkel.
„A Haáz Rezső Múzeumnak ma még van székhelye – mondta –, de köztudott, hogy ez az intézmény is ideiglenes helyen működik. Reméljük, nem jutunk arra a sorsa, mint a szárhegyi kultúraszervezők. A gyűjtemények nem azért keletkeznek, hogy raktárban porosodjanak, élniük kell, szolgálniuk azt a közösséget, amely létrehozza őket” – fogalmazott Miklós Zoltán, utalva a Lázár-kastély körüli pereskedések miatt kialakult helyzetre.
A szárhegyi központban negyven év hagyatéka közel kétezer képzőművészeti alkotás gyűlt fel – ebből válogat a kiállítás. A kastély körül ez év elején kialakult tulajdonviszony-tisztázási viták miatt a művészeti központnak ki kellett költöznie, az alkotásokat a Schola vendégház emeleti termeiben raktározták el.
Czimbalmos Attila, a szárhegyi központ igazgatója megemlékezett a múlt héten elhunyt táboralapítóról, Zöld Lajos újságíróról, majd kollégájával, Ferencz Zoltán művészeti vezetővel röviden ismertette a művésztelep két nagy korszakát, a rendszerváltás előtti és az azután szerveződött, nemzetközi hírű művészeti tevékenységet. A kiállítás három héten át a Haáz Rezső Múzeum főépületének emeleti termeiben tekinthető meg.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár)

Újratárgyaltatnák Borbély László mentelmi ügyét is
Újratárgyaltatná a parlament által ki nem adott honatyák – közöttük Borbély László – mentelmi ügyét Horațius Dumbravă bíró, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagja.
Dumbravă csütörtökön levélben fordult Klaus Johannis megválasztott államfőhöz, amelyben felkérte, hasson oda, hogy a parlament újratárgyalja azon honatyák, illetve volt miniszterek ügyét, akik esetében nem hagyták jóvá a bűnvádi eljárás beindítását.
A bíró konkrétan Borbély László, Varujan Vosganian, Daniel Chițoiu, Vlad Cosma és Ion Stan esetét hozta fel, arra hivatkozva, hogy a parlamentnek semmilyen jogalapja nem volt ahhoz, hogy akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját.
Egyúttal javaslatot tett arra, hogy az alkotmány módosításáig új törvénnyel kellene szabályozni a mentelmi jogot, amely eltüntetné az igazságszolgáltatás útjából az akadályokat.
Borbély ellen kétrendbeli befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel kapcsán vizsgálódott a DNA, de a vádat idén ejtette, miután a képviselőház még 2012 szeptemberében nem függesztette fel a volt környezetvédelmi miniszter képviselői mentelmi jogát, és nem járult hozzá a bűnvádi eljárás megkezdéséhez.
Őrizetben Mircea Roșca
Őrizetbe vette szerdán késő este Mircea Roșca PNL-s képviselőt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az ellene zajló eljárás kapcsán. A legfelsőbb bíróságnak csütörtökön kellett döntenie arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi őt és két másik képviselőt, Ioan Adam PSD-s és Ion Diniță konzervatív párti honatyát.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Önköltség alatti áron a pityóka
Az uniós agrártermékekre bevezetett orosz importtilalom következményeként csak veszteségesen, a termelési költség alatti áron tudják értékesíteni a burgonyát a Hargita megyei gazdák. Megtörténhet, hogy jövőre ismét csökken a pityókaföldek mértéke.
Mélypontról indult az idei burgonyatermés értékesítése Hargita megyében, és egy minimális emelkedés ellenére a pityóka ára továbbra is olyan alacsony, hogy még a termelési költségeket sem fedezi: a kedvezőtlen piaci helyzet miatt a gazdák veszteségesen kénytelenek értékesíteni terményüket. Kilónként harmincöt baniról indult idén a burgonya termelői ára, mostanra elérte a negyven banit, és bár lassan emelkedik, még mindig az önköltségi ár alatt van a felvásárlási ára – vázolta a jelenlegi helyzetet Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője.
A nyomott burgonyaárak oka az, hogy nemcsak nálunk, hanem Európa más országaiban is jó burgonyatermés lett idén, leginkább azonban mégis az agrártermékekre kivetett orosz importtilalom vezetett a jelenlegi helyzethez.
Háromból két rossz év
Hargita megye nem exportált pityókát Oroszországba, viszont az embargó miatt elárasztották a piacot a korábban Oroszországba tartó lengyel burgonyaszállítmányok, emiatt került mélypontra a helyi termés ára – magyarázta el a helyzetet a szakember. A Hargita megyei burgonyatermesztők elkeseredettségét csak fokozza, hogy miközben korábban háromból egy rossz évvel kalkuláltak, addig az utóbbi háromból kettő volt rossz. A tavalyi jó évnek számított, de az azt megelőző a rekordmértékű aszály okozta óriási terméskiesés miatt évtizedek óta a legrosszabb esztendő volt a burgonyatermesztők számára, idén pedig, bár jó volt a termés, túlkínálat miatt mélypontra zuhantak az árak. A Hargita megyei burgonyatermesztők kényszerhelyzetbe kerültek, ugyanis a betakarítás és csomagolás költségei, valamint a tárolási problémák miatt az önköltségi ár alatti értéken kellett megkezdeniük terményük értékesítését.
A tél hozhat áremelkedést
Van remény azonban az árak emelkedésére. A tél közeledtével nőnek a szállítási költségek, így nem valószínű, hogy a lengyel burgonya ára a jelenlegi szinten tud maradni, így emelkedhet a helyi pityóka ára is – fejtette ki Török Jenő. Hozzáfűzte viszont azt is, hogy nem számítanak nagy áremelkedésre, a csúcs hatvan, legfeljebb hetven bani körül lehet, ha ezt a szintet karácsonyra eléri a helyi pityóka ára, az már jónak mondható. Reményt jelenthet a gazdák számára az is, hogy múlt hónapban speciális támogatásra kaptak ígéretet a mezőgazdasági minisztériumtól: az étkezési burgonyára hektáronként hétszáz eurós, a vetőburgonyára pedig kilencszáz eurós támogatást. Ezt azonban egyelőre nem foglalták törvénybe.
Tízezer alatt
Hargita megyében két évvel ezelőtt – évtizedek óta először – tízezer hektár alá csökkent a burgonyaföldek összterülete. Tavaly ugyan valamelyest ismét nőtt a pityókával beültetett területek mértéke – továbbra sem érve el a tízezer hektárt –, jövőre azonban elképzelhető, hogy ismét csökkenni fog a termés idei ára, ennek megfelelően pedig a beültetett területek nagysága is – mondta a jelenlegi helyzet várható következményeivel kapcsolatban Török Jenő.
Széchely István
Székelyhon.ro

Máért: Orbán Viktor szerint a szakképzés éve jön
A szakképzés éve lesz 2015 a Kárpát-medencében – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 13. plenáris tanácskozásán.
A kormányfő elmondta: jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni. Közölte azt is, hogy a szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára Kárpát-medencei ösztöndíj-programot indítanak.
Orbán Viktor a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket elégségesnek nevezte, jelezve: a források nagyobbak, mint tavaly, de kisebbek, mint amire a rákövetkező évben számítani lehet.
A miniszterelnök szólt arról, hogy az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, és a magyar érdekképviselet megerősödött. A román államfőválasztás kapcsán megköszönte a magyar résztvevőknek, hogy volt bátorságuk egy ilyen küzdelemben részt venni, és minőséget képviselni a román politikában.
Gratulált az új román elnöknek is, megjegyezve: korai még a változásokból következtetést levonni, hogy ez mit jelent Erdély és Magyarország számára. Jelezte, hogy Áder János államfő a temesvári forradalom 25. évfordulóján találkozót kezdeményezett Klaus Johannissal, és szólt arról, hogy a román elnökkel egy európai pártcsaládhoz tartoznak, ami reményeik szerint sikeres európai keretet ad a román–magyar párbeszédnek is.
A magyarországi választásokról fontosnak nevezte, hogy azon első ízben a külhoni magyarok is részt vehettek és a budapesti a teljes magyar nemzet parlamentje.     
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, az egyetemes magyarság megőrzése feltétele a magyar nemzet fennmaradásának, „azért vagyunk itt, hogy építsük a nemzetünket”.
Toró: jól döntöttek a magyarok
A Máérton jelen volt Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is, aki a romániai államelnök-választás eredményét értékelte. „A magyar választók bölcsen döntöttek, amikor az eddigi politikai rendszer megváltoztatására szavaztak, és Klaus Johannist támogatták voksukkal” – jelentette ki, „menedzser típusú” politikusnak nevezve új államelnököt.
„Konstruktív román-magyar párbeszéd alakulhat ki az új politikai helyzetnek köszönhetően az autonómiaformák témájában. Ehhez azonban egységes autonómiakoncepcióra van szükség” – mondta a néppárt elnöke. Toró T. Tibor véleménye szerint nemzetpolitikai téren a magyar szervezeteket egy jól meghatározott mérce szerint kell értékelni, melynek legfőbb pontja, hogy az adott pártok az autonómia kérdésében hogyan döntenek. 
Székelyhon.ro

A honismeret értelméről
Halász Péter néprajzkutató Hol ér véget a múlt...? Hat évtized a honismeret szolgálatában című kötetét mutatták be a 75 éves szerző jelenlétében csütörtökön este Csíkszeredán, a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
Kováts Dániel a könyv hátlapján megjegyzi, hogy a néprajzkutató „a honismereti mozgalom kertészeként termesztett gyümölcseinek válogatott darabjaival ajándékoz meg”. Hozzáteszi, hogy kirajzolódik belőle a néprajzos hat évtizede folytatott kutatásainak keresztmetszete, egyfajta „honismereti életrajz”. Fő hozadéka Halász írásainak szerinte, hogy nemcsak idézi, hanem tovább is tudja gondolni a nagyjaink által megfogalmazott igazi mondatokat. „E könyvből azt tanulhatjuk meg, hogy ha egészséges a nemzet, akkor a kulturális örökség átsugárzik a jelenbe, s a hagyománnyal foglalkozva is a ma emberének szólhat az üzenetünk” – összegez Kováts.
55 éve a honismereti mozgalomban
A tanulmánykötet szerzőjének életrajzát a bemutatón Kelemen Katalin könyvtáros ismertette, amint megtudtuk, Halász Péter az önkéntes néprajzi gyűjtésbe egyetemistaként való bekapcsolódása óta, vagyis 55 esztendeje vesz részt a honismereti mozgalomban. Kezdetben néprajzi pályázatok, kisebb-nagyobb cikkek szerzőjeként, 1974-től a Honismeret folyóirat szerkesztőjeként, majd 1995-től a Honismereti Szövetség elnökeként, 2010-től pedig Gyimesből szolgálja mindazt, amiért addig Budapesten dolgozott. Munkásságának eredményeit számos kötet, tanulmány és cikk őrzi.
A hon ismerete nem öncélú
Az est folyamán Burus János nyugalmazott tanár köszöntötte a szerzőt, akiről kijelentette: igaz, hogy 2010-ben nyugdíjba vonult, de nem vonult nyugalomba. Azt is részletezte, hogy bár Halász Péter városon született, mégis a vidéknek szentelte életét, ott érzi jól magát, most is ott él.
Burus szerint főként a moldvai csángókra vonatkozó kutatásai fontosak. Tanulságos, hogy most is szorosan a székelyekhez tartozóként kezeli írásaiban ezt a népcsoportot. Említette, hogy Halász elsősorban a helyneveket gyűjtötte, majd – talán agrármérnöki végzettsége folytán is – a hagyományos állattenyésztés és gazdálkodás formái kezdték érdekelni, végül eljutott a népszokások és a népi hiedelemvilág leírásához, elemzéséhez.
Burus szerint a kötet egyfajta összegzése ennek a kutatómunkának. „A hont nem öncélúan, hanem a jobbítás szándékával kell megismerni” – emelte ki a méltató a szerző nyomán. Szerinte Halász tartja magát ehhez az elvhez.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Erdély diákszemmel: a szórványban élők is pályáztak idén
Az Erdély diákszemmel című honismereti pályázatra nem csak a tömbmagyarságban élő diákok, hanem a szórványban élők is szép számban jelentkeztek. A 2014-es pályázatra is sok értékes munka érkezett így a zsűrinek ismét nehéz dolga volt.
Rajz-, esszé- és tanulmány kategóriában hirdették meg az idei pályázatot, amelyre összesen 162 pályamunka érkezett. Négy korcsoportra osztották a jelentkezőket, az első az elemis diákokat, a második pedig a 5–8. osztályosokat foglalja magába. A középiskolások képezik a harmadik korcsportot, negyediket pedig főiskolások, egyetemisták, mesterisek számára tartották fenn.
A színvonalas munkák rangsorolása nem volt könnyű munka a zsűri számára. A szervezők odafigyeltek arra, hogy minél több diákhoz eljusson a hír, ezért több úton is népszerűsítették a pályázatot. Az interneten és írott sajtón kívül az iskolák, ifjúsági szervezetek közvetlen megszólítása is eredményesnek bizonyult, hiszen tizenegy erdélyi megyéből, hetven településéről érkeztek munkák. Ezúttal nem csak a székelyföldi tömbmagyarságban élő diákokat mozgatta meg felhívás, hanem a szórványban élő fiatalokhoz is eljutott hír.
A lelkes diákok munkáit több partnerszervezet is díjazta. A pályázatokat bíráló zsűri díja az általános iskolások számára 200 lej értékű képzőművészeti eszközcsomag, a középiskolásokat 500, a főiskolásokat 1500 lejjel díjazta. Könyvvásárlási utalványt kaptak közönségdíjként a diákok, az elemisek 100, a középiskolások 300, a felsőoktatásban tanulók pedig 500 lej értékben.
Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület az általános iskolásoknak 5000 forint értékű tanszercsomagot és a díjazott rajz közzétételét biztosította az EJKE Tisztás című folyóiratában, ezt a díjat a marosvásárhelyi Nagy Zsuzsa nyerte. A középiskolások 10 ezer forint értékű könyvvásárlási utalványt kaptak és a díjazott írást közzétették a folyóiratban, a főiskolások pedig 15 ezer forint értékű könyvvásárlási utalványban részesültek, a díjazott írás pedig szintén bekerült a folyóiratba.
A Székelyföldi Legendárium is díjazta az elemiseket Legendárium-ajándékcsomaggal. A Zöld SzékelyFöld Egyesület az elemiseket, illetve az egyetemistákat könyvcsomagban részesítette, továbbá tíz felső tagozatos tanuló és tíz középiskolás pályázónak biztosított nyári táborozási lehetőséget.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Koncerttel ünnepelte születésnapját a Varadinum vonósnégyes
Családias hangulatban, akár azt is mondhatnánk teljes mértékben baráti körben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Varadinum vonósnégyes kedden, a nagyváradi filharmónia termében megtartott körülbelül egyórás koncertjével. A kamaraest mintegy 30 fős közönséget régi és újabb zenész kollégák, valamint a kvartett fiatalabb és korosabb törzshallgatói alkották, egytől egyig az együtteshez az elmúlt években is hűségesen közel álló zenekedvelők.
Aki ismeri a Varadinum vonósnégyest jól tudja, hogy az elmúlt 25 esztendőben bizony rendkívül aktív volt az együttes, megszámlálhatatlan koncerttel szolgálták – és persze szolgálják továbbra is – a nagyváradi, de tágabb értelemben a partiumi, erdélyi vagy romániai zenei életet is és akár a brazilt is, Thurzó Sándor József nyomán. Számtalan kortárs zeneszerző vagy bihari, erdélyi vonatkozású mű előadását, zenei ritkaságok bemutatóját és ősbemutatók sokaságát vállalták már fel eddig is.
Varadinum néven hivatalosan először 1989. november 15-én mutatkoztak be – akkor Tokaji Ágnes, Lucian Maliţa, Thurzó Sándor József és Marcu Sikes Ágnes felállásban –, de az együttes természetesen nem az aznapi koncertre alakult meg minden előzmény nélkül. 1986 ősze óta már működött egy a filharmónia négy szólamvezetőjéből álló vonósnégyes Nagyvárad néven, igaz az akkori sajtó nyelvtől függően hívta őket Oradea vagy Grosswardein kvartettnek is, azonban ez az együttes 3 év után feloszlott. Thurzó ekkor egy másik filharmóniás kollégával, Lucian Maliţával, valamint két hangszeres tanárnővel, Tokaji Ágnessel és Marcu Sikes Ágnessel közösen Varadinum elnevezés alatt folytatta a kvartett munkáját. A latin név ötlete, ami így lett azután minden nyelven érthető és egyforma, id. Thurzó Sándor javaslata volt. Maliţa 1998-as kiválása után Tokaji lánya, Costin (Szabó) Éva lépett be a kamaraegyüttesbe, majd Tokaji két évvel ezelőtti tragikus halála után Éva lett a kvartett elsőhegedűse, és a fiatalítás és frissítés tovább folytatódott Oláh Boglárkával is (szekund). Ne feledjük azt sem, hogy Marcu posztján sokszor játszott Ichim (Bozsódi) Beáta is. A jelenlegi felállás tehát: Costin, Oláh, Thurzó, Marcu. A rövid áttekintő után térjünk vissza a kedd esti koncertre.
A kvartett műsoráról szólva – mellyel egyébként az elmúlt héten a Tibor Ernő Galériában, illetve az Aradi kultúrpalotában is ünnepeltek – ismét csak azt mondhatjuk, számos szempontot szem előtt tartottak. Elsőként megemlékeztek az öt esztendeje elhunyt kolozsvári iskola jeles alkotójáról, Dan Voiculescuról (akinek a neve a S. Toduţă-alapítványt is fémjelezte). A reneszánsz Erdély sokszínű zenéjébe modern kontrapunktikus szerkesztéssel betekintést nyújtó kolozsvári szerző szvitje hangzott el tehát, mely a Kájoni-kódexből témáit használta fel, és dedikációja egyenesen Varadinuméknak szólt. Nagyvárad békebeli zenei múltjára reflektált ezután a kvartett a 250 évvel ezelőtt itt alkotott Michael Haydn csillogó D-dúr divertimentójával (1782), mely a klasszikus, kiegyensúlyozott monarchiabeli muzsika szellemiségében íródott. Végezetül egy a romantikus német iskola tendenciáit egyesítő román szerző műve, Constantin Dimitrescu 1888-ban íródott 4., g-moll vonósnégyese hangzott el, itt az imitációs részek összehangolására vérbeli koncertmesterként figyelt oda Costin Éva.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A látszatkeltés színe és fonákja
Megtörtént, amit kevesen tartottak valószínűnek: Klaus Johannis, a protestáns szász győzött az ortodox román „nemzetállam” elnökválasztási küzdelmében. Annak ellenére, hogy ellenfelei minden bevethetőt bevetettek a vallásos, és nemzeti érzületre való apellálástól a teljességgel légből kapott fekete propagandáig. Aradon és Temesváron olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyekre Tőkés Lászlót is odamontírozták a PDL-s csapat prominensei mellé. Aradon a Direct Arad című kiadvány a Klaus Johannis a Băsescu–Tőkés-kormány előkészítésén fáradozik, újabb fizetés- és nyugdíjcsökkentés várható című cikkében nem kevesebbet állított, mint hogy Tőkés László lesz a Johannis által kinevezendő, Traian Băsescu vezette új kormány miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere. Jól bevált baloldali technika ez, diabolizálni egy közéleti vagy történelmi figurát, majd ellenfelünk nyakába varrni a vele való szövetkezést. Működik ez a szélsőségesnek bélyegzett pártok vonatkozásában, de egész ideológiák viszonylatában is. Lásd: nemzetben való gondolkodás = nacionalizmus, nacionalizmus = sovinizmus, sovinizmus = rasszizmus, s aki rasszista, az már akár náci is lehet. Aki szót emel a nemzeti érdekek mellett, egyből ott találhatja magát Hitler és Mussolini társaságában.
E fegyver bevetése azt jelzi, hogy már a valószerűségre sem ügyelnek a rágalmazástechnikában, pusztán olyat akartak mondani, amit a választópolgárok egy része „bevesz”. Mert bármennyire is komikus a politikai viszonyokkal nagyjából tisztában levő erdélyi magyarok számára egy Băsescu–Tőkés-kormány, az eseményeket nem követő „mezei” román választó, aki látta már a tévéhíradóban Băsescut Tőkés mellett ülni, mondjuk Tusnádfürdőn, hitelt adhat e politikai rémhírnek.
Ellensúlyok és garanciák
Johannis győzelmének nem azért örülhetünk, mert most aztán egycsapásra jobbra fordul az erdélyi magyarság sorsa. Annál is inkább, mivel a német aligha fog autonómiaügyben engedményt tenni nekünk. Hadd szögezzük azért le: ezt Pontától sem várhattuk, aki ugyebár nem ismeri el Székelyföld létezését, prefektusai révén szabályos háborút visel a székely zászlók ellen, s meglehetősen illojális módon ismételten leszögezte: az RMDSZ az autonómiát – az autonómiastatútumot is beleértve – csak kampánycélokra használja.
Elnökként Johannis ellensúlyát képezheti az utódkommunisták politikai erőcentrumának, s vélhető, hogy komolyan gondolja az általa képviselt hatékonyság-, pontosság- és munkaideológiát. Aligha állja majd útját a korrupció intézményes üldözésének, remélhetően kevésbé lesz partner a balkáni kéz kezet mos játékokhoz. (Kevésbé, mondom, mert aki teljes mértékben tiszta marad és totálisan merev, az könnyen megütheti a bokáját. Elnöknek lenni nem életbiztosítás, amint azt az Egyesült Államok története is mutatja.)
Ugyanakkor Orbán Viktor mozgástér- és szuverenitásnövelő, magyar érdekű gazdaságpolitikájának Johannis általi bírálata nem túl biztató. Akkor sem, ha ez a markáns megnyilvánulás elsősorban nem magyar–román viszonylatban értelmezendő, hanem a globalizáció tematikáján belül. Azt lehet belőle kiolvasni, hogy Johannis nem készül meglepetéseket okozni a globalizmus kontra helyi társadalmak burkolt háborújában, megmarad a mainstream politizálás medrében, tudomásul veszi a háttérben működő globális főhatalom döntéseit.
Bizton megállapítható, hogy a német jelölt győzelme egyfajta mentalitásváltozást jelez, van, aki a Facebook-generáció győzelmét ünnepli. Az erdélyi magyarság szemszögéből kétségkívül kedvező fejlemény, hogy a rajtunk uralkodó többségi nemzet idegenellenessége csökkent, ugyanakkor a jelenség kontextusa, az elfordulás a gyökerektől, az önfeladásig menő másság-elfogadás, a fogyasztói kultúra vészes terjedése minket is veszélyeztet, történetesen még inkább, mint a románság magyarellenessége.
Amíg kirúgnak?
Az RMDSZ számára ez a választás egyértelmű kudarc. A magyar választók önmagukhoz képest szép számmal járultak az urnákhoz, négyötödük Johannist támogatta, bár az RMDSZ hivatalos álláspontja – miszerint mindenki szavazzon lelkiismerete szerint – de facto Ponta mellett kampányolt mind a helyi vezetők, mind pedig a csúcsvezetés szintjén. Ennek ellenére sejthető volt, hogy az RMDSZ demobilizáló kampánya nem jár majd sikerrel, az meg különösen, hogy a magyarság többsége nem voksol Pontára.
Első nyilatkozatában Kelemen Hunor sajnálkozását fejezte ki az eredmény felett, leszögezve, hogy „Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia modellország, amelyben a kisebbségi kérdés megoldott, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak.” Végre valamiben egyetérthetünk az RMDSZ elnökével! Érdekes, hogy ez az érv 2009-ben, amikor miniszterelnök-jelöltként került szóba Johannis, de a PSD-s jelölt tervezte volna kinevezni, nem jutott eszükbe. Ugyanakkor a fő kérdés az, hogy miként válhatott Románia már 1999-ben (!) olyan országgá, amelyet modellként emlegetett még az Egyesült Államok elnöke is, átvéve a korábban Ion Iliescutól hallott, a valósággal szöges ellentétben álló öntömjénező szólamokat? Klaus Johannis kiváló arc a román látszatkeltésben, de nem az RMDSZ volt a látszatkeltés első számú aktora 1996-tól errefelé? Most jön rá az RMDSZ vezetője, hogy a külföld véleménye is számít, és hogy a külpolitikai nyomásgyakorlás mégiscsak egy használható eszköz, amelynek kicsorbulása felett most sajnálkozik. Másrészt, azért arra is érdemes odafigyelni, hogy mindezt nem azután mondta Kelemen, hogy Johannis nyert Smaranda Enachéval vagy Lucian Mândruţával szemben, mert akkor még érthető lenne a szomorkodás. No de Ponta vonatkozásában, aki legfeljebb a klikkérdekű egyezkedésben volt partner, amúgy semmi jót nem hozott nekünk?
A magyarság azért használhatja ma sokkal kisebb hatékonysággal a külpolitikát, mint az autonómia kivívására alkalmas eszközt, mert két év híján két évtizede az RMDSZ fő tevékenysége a román imázsápolás volt. Most kétségkívül nehéz lenne előállni azzal, hogy mi is a valós helyzet, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása mellett is folytatódott a közel száz éves asszimilációs politika, s hogy mi mégiscsak igényt tartanánk külföldi segítségre, és igen, mondjuk ki: nemzetközi rendezésre. Mert nem érdekünk, hogy „jó fiúk legyünk”. Hogy addig sugározzuk kifelé, hogy mi ügyesen elrendezzük a dolgainkat a román hatalommal Bukarestben a lényeget nem érintő, sorsunkon érdemben nem javító titkos paktumokkal, amíg közösségünk nem csökken az önfenntartási küszöb alá.
De ne legyenek illúzióink, az RMDSZ addig folytatja imázsápoló, látszatkeltő politikáját, amíg arra lehetősége van. „Meddig leszünk kormányon?” – kérdezte egy SZKT-képviselő a kilencvenes évek végén, majd megadta rá a választ: „amíg ki nem rúgnak.” Nos, ebben a mondatban benne van az engedményekért kuncsorgó, paktumozgató, a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó RMDSZ politika lényege. Ezt kellene végre megtörni, véget vetni a hamis látszatkeltésnek, és visszatérni a magyar érdekű politikához.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Repedések a vörös betonon
A népnek mindig igaza van – mondta ki Victor Ponta elnökjelölt vasárnap este az urnazárások, és ama felismerés után, hogy ha a nép nem akar valamit, nem elég a meggyőzésére a világ összes pénze, a kormányfői szék, a legbefolyásosabb médiabirodalmak támogatása, a román ortodox egyház. Márpedig a választók egyértelműen kinyilvánították, mit nem akarnak, bár napközben még a legmerészebb politikai elemző, guru vagy spindoktor sem merte volna kijelenteni, hogy Johannis győz, ráadásul ilyen arányban.
Megdőlt ezzel és érvényét veszítette több mítosz is. Nem szeretnék ma fiatal pályakezdő szociológus lenni, ugyanis nehéz napok várnak rájuk: a bölcsészek várhatóan elkerülik majd a szakot, hiszen kemény matematika, a szociális hálózatok most felnövő tudományának, gyakorlatának alapos ismerete kell a szakma további műveléséhez. Innen fújhat a győzelem szele, azoké, akik képesek voltak szembemenni az olajozott vörös gépezettel, és egy magát hivatalosan ortodoxnak tituláló országban egy protestáns kisebbségit juttattak győzelemre.
A győzelmes voksokat leadók vélhetően nem vásárolnak akatisztokat, és bérletük sincs olyan ortodox portálokra, ahol havi 24 euróért egyhavi „tisztítást” lehet vásárolni. Ettől függetlenül lehetnek jó keresztény emberek, vagy egyszerűen csak olyan tisztességes állampolgárok, akik megunták, hogy öltönyös csibészek vagy gengszterek mindent kimagyarázzanak egy bonyolult, folyamatos cirkusz keretében.
A román civil társadalomról van szó, amelynek felnőtt mára egy egészséges része, olyan fiatal emberek, akiket nem lehet az orruknál fogva vezetni, nem tartanak tévét a háznál, és saját véleményük van az életről, amelybe csak annyi politikát engednek be, amennyi feltétlenül szükséges. Ez a láthatatlan tömeg szerveződött a háttérben laza szövetséggé, feltehetően a rendelkezésre álló világméretű agórán, ott találtak egymásra, miután aggódni kezdtek saját maguk, szeretteik, barátaik és az országuk jövőjéért. Ez az a generáció, amelynek döntéseket befolyásoló része a megélhetése érdekében reggeltől estig kénytelen írni-olvasni, fegyelmezetten gondolkodni – ellentétben például a parlamentben magukat honatyáknak tituláló számos senkiházival –, keményen dolgozik, és elvárja, hogy a politika vagy a politikus ne nézze hülyének. Megtanulta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni, s ezen a teszten az uborkafára felkapaszkodott habkönnyű politikusok, köztük Ponta is, elcsúsztak.
Másrészt nehezen hihető – s ezen a szocialisták is elgondolkodhattak volna –, hogy egy egész ország népe azok után szavaz bizalmat egy baráti, bűnöző társaság kijelölt vezetőjének, hogy egy kormányra való korábbi vezetőjük, miniszterük vagy miniszterelnökük már megjárta a börtönt vagy épp oda készül. Al Capone legpénzsóvárabb könyvelője is pironkodott volna annyi pénz láttán, amennyit a szocialista vezetők – bizonyítottan a közösből! – eddig kiloptak, amit meg csak elherdáltak, eurómilliárdokat, azért a baráti Kína baráti kormánya egy szép, nagy levegős stadionban egyszerűen felakasztotta volna őket. Kezdve a Bechtel nevű szélhámossággal, amikor vásároltunk 50 kilométernyi sztrádaszerűséget méregdrágán, befejezve a szállításügyi minisztérium nevű gyagyások intézetével, akik hosszú évek óta keményen dolgoznak azon, hogy Renault vagy Ford szedje a sátorfáját. Nem vicc, Marokkóból Münchenbe hamarabb megérkezik a Logan személygépkocsi, mint Mioveni-ből, és erre a szocialista kormány válasza az, hogy időnként előáll egy hihetetlenül drága megvalósíthatósági tervvel, vagy egyszerűen csak évek óta hazudozik. Márpedig a Renault esetleges távozásával nemcsak egy-két megye gazdasága omlik össze kártyavárként, hanem tízezernyi beszállító cég, kis cégek, gyárak, sok ezer ember jelene és jövője, a román gazdasági növekedés meg mínuszos lesz. Szocialista buli volt Vâlcea megye koronaékszere, az Oltchim vegyi kombinát kiárusítása, ott is százezer ember jövője forog kockán, legjobb úton vagyunk a teljes hazai tejfeldolgozás csődje felé, miközben ők vörös sálakat meg szatyrokat osztogatnak – hogy csak néhány példát soroljunk.
Nem csoda hát, hogy a fiatal emberek elolvasták Johannis programját, amelynek legelső pontja leszögezi: egy társadalom nem lehet jobb, mint amilyen az oktatási rendszere. Nem új ötlet, az írásbeliség előtt már tudta ezt az emberiség, csak a legutolsó 15 tanügyminiszterünk látszott elfelejteni ezt. Leírta azt is, hogy versenyképessé kell tenni a román gazdaságot, a mezőgazdaságot, fel kell emelni a falut, a tulajdont meg kell védeni, együtt kell dolgoznunk. A kormányzást a gyakorlatban kell művelni, nem a tévében, a politika finanszírozását átláthatóvá kell tenni, az állam intézményeinek tisztelniük kell a fenntartójukat, vagyis a polgárt. Újra kell indítani a regionalizációt, a decentralizálást, európai infrastuktúrára van szükség, meg kell tervezni a jövőt, nemcsak egy parlamenti vagy kormányzási ciklus idejére. Hát csoda-e, hogy annyi szavazatot kapott?
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyelvében él a nemzet – a képernyőn is
Negyvenöt évvel ezelőtt indult első útjára, huszonöt éve pedig folytatta útját a Román Televízió magyar adása. Évtizedeken át a romániai magyar családok ezrei számára hétfő délutáni főprogramnak számított, míg a diktatúra meg nem szüntette a műsort. A rendszerváltás után feltámasztott adás ma már több órában és három csatornán szól magyarul a közszolgálati televízió nézőihez.
A 20. század hatvanas éveinek végén a kommunista diktatúra még enyhébben szorongatta az embereket Romániában. Nicolae Ceauşescu a romániai magyarság szemében attól lett még népszerű, hogy 1969 végén engedélyezte a Román Televízió magyar adásának beindítását.
A történet előzményei egy évvel korábbra nyúlnak vissza: 1968 nyarán Ceauşescu és a kormány legfontosabb emberei előtt a romániai magyar értelmiség összehívott képviselői a magyarság elvárásai között egy magyar nyelvű televíziós műsor beindításának igényét is tolmácsolták. Ha több kérésüket nem is vették figyelembe, 1969. november 23-án végre elindult a Román Televízió bukaresti magyar adása. Műsorideje először mindössze 20-25 perc volt, majd heti három órára bővült. Az első felelős vezető Molnár Vilmos és Kónya Anna volt. 1970 áprilisától 1979 szeptemberéig Bodor Pál irányította a nemzetiségi műsorokat, míg 1980-tól 1985-ig újra Molnár Vilmos felelt értük. Az első szerkesztők nagyobbrészt a bukaresti rádió magyar adásának munkatársai voltak. Az alapító szerkesztőség tagjai: Tomcsányi Tibor, Labancz Frida, Kónya Anna, Molnár Vilmos, Birta József, Tóthfalussy Béla, Öllerer József, Ilya Ehrenkrantz.
A bukaresti magyar adás munkatársai közé tartozott a kezdetektől fogva a pedagógusi és filozófusi végzettséggel rendelkező Tomcsányi Mária, valamint a zenész Boros Zoltán, aki később a magyar szerkesztőség főszerkesztője lett.
Sorsdöntő találkozások
Boros Zoltán 1971-ben kapcsolódott be a szerkesztőség munkájába: „Dzsessz és könnyűzene muzsikusként iratkoztam be a Zeneakadémiára. Az egyetemi évek alatt együttesem volt, a kolozsvári Egyetemiek Háza dzsesszkvartettje. Az egyetem elvégzése után egy éven át szabadúszó zenész voltam, majd 1969-ben karmesternek szerződtem a nagyváradi színházhoz. Az első Siculus-fesztiválon mi is felléptünk, ahol jelen volt Bodor Pál, a magyar adás főszerkesztője, neki nagyon tetszett a produkciónk. Közben egyre inkább mocorgott már bennem a vágy, hogy alapvetően zenével foglalkozzam, lehetőleg egy szakmailag színvonalas helyen, a média közelében. 1970 őszén felmentem Bukarestbe, és megkerestem Bodort, elmondtam neki, hogy szoktam nézni a magyar adást, és úgy vettem észre, hogy nincs zenei szerkesztő, én pedig szívesen vállalnám. Bodornak – úgy láttam – jól jött az ajánlat, mivel nagy emberhiánnyal küszködött. Az 1971-es nyári színházi szünetben aztán megkaptam az értesítést, hogy az átigazolást jóváhagyták. Persze attól, hogy a magyar adáshoz kerültem, még nem lettem tévés. A mesterséget menet közben kellett megtanulni. A szerkesztőségnek szakmailag jól képzett operatőrei és vágói voltak, sokat tanultam Aradits Lukács Zsuzsannától és attól a két operatőrtől, Emil Lungutól és Mircea Bogdantól, akikkel az első filmemet a Muzsikáló várost készítettem, Csíky Ibolyával.”
Tomcsányi Mária is egy Bodor Pállal való találkozás nyomán került a tévébe. Másodéves volt a Babeş–Bolyai Egyetem filozófia szakán, amikor elment Bukarestbe meglátogatni egyik barátnőjét. Együtt mentek fel Bodor Pálékhoz egy pohár hűsítőre: „Bekérezkedtem a fürdőszobába, és mit ad isten, Bodor Pál éppen ott tett-vett. A látogatás hosszú beszélgetéssel folytatódott, Pali akkoriban másról sem beszélt, mint a televízióról. Azt szerette volna, hogy Bukarestben folytassam az egyetemet, de erre akkor még nem voltam hajlandó. Viszont kipróbált, forgatócsoportot küldött Kolozsvárra, velük riporterkedtem.”
Tomcsányi Mária rövidesen mégis otthagyta Kolozsvárt, és Bukarestbe költözött. Négy és fél éven át a román rádió magyar adásának volt külső munkatársa, de már a tévé magyar adásának is dolgozott. Végül 1977-ben megkapta a szerkesztői állást: „Amolyan mindenes lettem, mert minden műfaj érdekelt. Még sportriportot is készítettem, de elsősorban azért a színház érdekelt. A mai napig ez a nagy szerelmem...”
Bodor Pál és a kommunista rokon
Természetesen a cenzúra akkoriban mindenbe beleszólt. Tomcsányi Mária szerint a magyar adásnak Bodor Pál főszerkesztővel volt szerencséje, aki különleges státust élvezett: „Palinak volt hátországa és tekintélye is: nem politikai, hanem írói, szakemberi tekintélye. A román kollégák is nagyon tisztelték szakmai tudását. Ezen kívül sógora, Gere Mihály a kommunista párt központi bizottságának tagja volt, ami politikailag is jelentős hátországot biztosított. Bodor hihetetlenül okosan tudta kijátszani a hatalmi utasításokat és a cenzúrát, egy Ceauşescu-idézettel képes volt elaltatni az éberségüket. Minden aktuális utasításról tudott, így képes volt védekezni ellenük. Voltak anyagok, amelyeket minden pártutasítás ellenére valósággal bedumált az adásba. Nagyon okosan tette a dolgát” – emlékezik Tomcsányi Mária. 1980-tól kezdve azonban fokozatosan csökkentették az adásidőt: az eredeti három órából kettő, majd egy, legutoljára már csak egy negyedóra maradt. 1985-ben a műsor már nagyon hanyatlott: ekkor szüntették meg a közszolgálati televízió 2-es csatornáját, a kolozsvári rádiótelevíziót, a többi rádióstúdiót, és az RTV 1-es csatornáján is mindössze két óra román nyelvű műsort engedélyeztek.
 Hidegzuhany és újjászületés
Tomcsányi Mária 1985-ben családi okokból átkérte magát néhány hónapra a kolozsvári rádióhoz. A hír, hogy megszűnt az adás, és ezzel az állása, teljesen váratlanul érte: „Reggel bementünk dolgozni, és szóltak: nincs adás. Hirtelen azt hittük, a magyar adást szüntették meg, de kiderült, hogy az egész stúdiót lekapcsolták. Így történt Bukarestben is a televíziónál: reggel bementek dolgozni, és kiderült, nincs többé magyar adás. Egyébként engem addigra áthelyezetek a rádióhoz. Valami feljelentés alapján – a mai napig nem tudom, ki tette – úgy döntöttek a tévé vezetői, hogy el kell engem tüntetni a képernyőről. Harminc éve történt, ma már nem is érdekel, kinek voltam az útjában.”
Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi munkatársa – Aradits László, Lukács Zsuzsanna, Boros Zoltán, Feczkó Zoltán, Miklós-Pataki Georgina, Rostás Emília, Simonffy Katalin, Todan Ildikó, Öllerer József – kihasználva az új politikai konjunktúrát 1990. január 8-án műszaki háttér és szerkesztőségi szobák nélkül, amatőr videósok és fiatal műszaki értelmiségiek (Győrffy György, Kacsó Sándor) segítségével saját kezdeményezésből újraindították a magyar nyelvű műsort. Vezetőjüknek Boros Zoltánt választották, akit később hivatalosan is kineveztek főszerkesztőnek. A magyar adás munkatársi gárdája önálló főszerkesztőség lett.
Boros Zoltán ma is nagyon jól emlékszik azokra a napokra: „1989 decembere a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórva találta. Bemondónőnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, a volt főszerkesztő, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Jómagam zenei rendező lettem a televízió zenei stúdiójában, ismét felléptem dzsesszmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadain. A televízió élőben közvetítette a román forradalmat. Otthon, a tévékészülék előtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és jómagam néztük, mi történik. Mi is kimentünk az utcára, akkor támadt az ötletem, hogy menjünk a rádióhoz. Hazarohantunk, Trabantba vágtuk magunkat, majd tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve „vágtattunk be” a televízió udvarára. Egy héten keresztül csak aludni jártunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltottuk egymást a négyes stúdióban. A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztősége uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az első napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyőn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Arról beszéltünk, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Bejátszottunk egy részletet a Mondod-e még? című filmből, és megjelent a cím előtti szöveg is: a Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja. Az emberek másnap már azt rebesgették: újraindult a magyar adás. Karácsonykor ismét beültem a stúdióba, magyarul is boldog karácsonyi ünnepet kívántam. A román kolindák mellett megszólalt a Mennyből az angyal és az Oh, Tannenbaum is. A román közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.”
„Én főleg a színházzal foglalkoztam az új időkben, de érdekeltek a társadalomban lezajló folyamatok, sok riportot készítettem ’90 után. Noha korkedvezménnyel viszonylag korán mentem nyugdíjba, a rádióba rendszeresen bejártam híradózni, sőt egy ideig rovatom is volt. A rádióban kezdtem, és ott is fejeztem be a pályámat, de a tévézést nagyon szerettem” – eleveníti fel emlékeit Tomcsányi Mária, a magyar adás egykori szerkesztője.
Könyvbemutatóval és könnyűzenekoncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása Marosvásárhelyen. A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika – a magyar adás múltjának felidézése könyv formájában az ő ötlete volt –, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária által szerkesztett vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor a szerkesztők nekiláttak a hatalmas feladatnak, még munkacímnek szánták, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált. Elvégre az 1969-es indulástól az 1985-ös betiltásig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. Nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A szembejövő bukaresti magyar adás
A minap Erdélyben jártam, a székely kisváros főterén, Gyergyószentmiklóson elém áll egy atyafi:
– Emlékszik-e még rám?
Hát… névmemóriám soha nem volt jó, de még a borostás arcot sem tudtam hova tenni.
– Én voltam a juhászlegény barátja, akiről a bicskás riportot készítette.
– Így már igen.
A riport
A hetvenes évek elején a csíki falvakban egyre több halálos kimenetelű bicskázás történt. Bárokban, kocsmákban fiatal emberi életeket oltott ki a „székely virtus”. A Csíkkarcfalván történteket Öllerer Józseffel filmre vettük. Csikorgó tél volt. A kocsmában pálinkázás közben összeszólalkozott két barát. Hazafelé menet a juhászlegény társa hátába szúrta a bicskát. Öt évet kapott. A tettest a börtöncellában kerestem fel. A dokumentumfilmben megszólaltak a székely társadalom felelős tényezői. Újságíró kollégám, Ferenczes István ütötte le az alaphangot, tőle származott a bicskás riport főcíme is: J’accuse (Vádolom). Ferenczest kirúgták a helyi pártlaptól. Az akkori hivatalosság álszent módon védte a székely közösség hírnevét. A megyei lapban románok, magyarok, németek (?) tiltakoztak vehemens hangon, hogy a székely nem bicskázik, a bicskát csak szalonnázásra és kopjafák faragására használja. Főszerkesztőnk, Bodor Pál leadta a filmet, és utána jó ideig, amikor Csíkba mentem, Csép Sándort adta mellém kísérőnek. Persze a hajam szála sem görbült meg, csak hát a bicskázás tabutéma volt a romániai közéletben, sajtóban, mint ahogy tabutéma volt a táncház, a Kaláka-műsoraink, és tabu volt moldvai csángó magyarokat a képernyőn mutogatni, néven nevezni őket.
A Kaláka
„Jobb, ha mi táncolunk, mint hogy minket táncoltassanak!” – a magyar adás egyik, talán legmarkánsabb, emblematikus műsora. Igen, ez volt a Kaláka. Megnéztem, mit ír róla a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötete, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991:
„A romániai televízió magyar műsorának honismereti és népművészeti vetélkedő sorozata (1977–1980) keretében szaklíceumi diákokból és egyetemi hallgatókból toborzott önkéntes munkaközösségek szülőföldjük szellemi és tárgyi néprajzának hagyományait kutatták fel és mutatták be a televízió közönségének. Szervezői: Csáky Zoltán, műsorvezető-szerkesztő, Simonffy Katalin, zenei szerkesztő, Ion Moisescu és Dan Grigore Popa rendezők. A műsor célját abban jelölték meg, hogy a hagyományok ma is élő értékeit be kell építeni a fiatalok mindennapi életébe.”
Előttem a bukaresti A Hét 1979. szeptember 21-i száma, benne Lőrincz Györgyné Hodorog Luca klézsei nótafával készített riportom, amely ékes bizonyítéka annak, hogy mi bizony a diktatúra legsötétebb éveiben is átmentünk Moldvába, és áthívtuk a csángó magyarokat, zenészeket és táncosokat a csíkszeredai Kalákába. Annak dacára, hogy amikor jelentkeztem a bákói pártbizottságnál, annak mindenható vezetője – aki egyébként a Ceauşescu-kormány egyik minisztere is volt akkoriban – széttépte a bukaresti tévés igazolványomat, mellém rendelt egy tisztviselőt, és kivitetett az állomásra. A riport azért megszületett, és a csángó asszonyok átjöttek a Kalákára.
A Kaláka a bukaresti magyar adás legnépszerűbb műsorának bizonyult, közösségteremtő és -megtartó funkciója felbecsülhetetlen volt a diktatúra egyre szigorodó éveiben. Nem csoda hát, hogy a legtöbb emlék a középiskolás diákokkal együtt töltött gyűjtő utakról, a tévé felvételekről kívánkozik tollam hegyére.
Megsárgult fotó: egy besztercei tömbház kis szobájában kucorgunk Simonffy Katalinnal, körülöttünk a Barozda és Bodzafa zenészei – van, aki már Svédországban él –, Vermessy Péter zeneszerző, Borbély Zoltán, a vásárhelyi rádió egykori hangmérnöke, Zakariásék valahol Háromszéken vannak és a besztercei kislány, akivel legutóbb Burgenlandban találkoztam. Olyan népszerűek voltunk, hogy amikor a Beszterce környéki Magyardécse főterén a Barozda zenélni kezdett, a kocsmáros abbahagyta a pálinka kimérést, beugrott a csizmájába, és velünk együtt ropta a táncot. De a népszerűségnek ára is volt: az új székelyudvarhelyi sportcsarnok felavatásán vettük fel a műsort, amikor a Kaláka-hívők, fiatalok és idősek annyira ellepték a várost, hogy az már a Szekuritaténak is feltűnt, személyesen Erdélyi tábornok, a szeku Hargita megyei parancsnoka tette tiszteletét a városban. Bodor Pál, mert erre is kiterjedt a figyelme, telefonon „madárnyelven” jelezte nekem a veszélyt. A Szeku figyelme a későbbiekben oly annyira kiterjedt irányunkba, hogy amikor a csíkszeredai Kalákát követően visszautaztunk Bukarestbe, és szerettük volna megnézni az adásba került felvételt, valaki már letörölte a mágneses rögzítő szalagot. Egyébként a szekunak meg is lehetett minden oka rá, hiszen a Kaláka-műsorok nyomán gombamód szaporodtak Erdélyben a táncházak, jöttek létre a hagyományőrző, összetartó kis közösségek. A műsor – amely román műszaki kollégák és Ion Moisescu rendező segítségével készült – a ’80-as évek elején a román kulturális forradalom áldozata lett, de díszlete annyira megtetszett az RTV vezetőségének, hogy átvette a román folklóradásokba.
Bodor Pali
Nyugodtan le merem írni, hogy ha nem Bodor Pál jegyzi főszerkesztőként a magyar adás első meghatározó tíz esztendejét, nem lett volna azzá, amivé lett: az erdélyi magyarság közéleti kulturális fórumává. Induláskor ő is annyit értett a tévézéshez, mint mi, akiket rádiós műhelyekből, újságok szerkesztőségéből verbuvált össze. De kitűnő, tapasztalt román kollégákat hívott a filmgyárból, magyarokkal rokonszenvező operatőröket, hangmérnököket, vágókat. Tőlük tanultuk meg a szakmát. Victor Videriu, Eugenia Silişteanu, Mircea Bogdan, Emil Lungu és a többiek, valamint a műfajban már nevet szerzett Öllerer József és Fischer István voltak a tanítómestereink.
Pali zseniális tollú újságíróként ontotta nekünk a nemzetiségi riporttémákat. Igényes volt, cizellálta a leírt, elhangzott mondatokat, fantasztikus diplomáciai érzékkel pedig megvédte a szerkesztőséget a nacionalista felhangú támadásoktól. Azt mondogattuk, hogy Bodor Palinak széles a háta, majd ő kivédi. Hogy a valóságban ebben szerepe volt Misunak, azaz Gere Mihálynak, a rokonnak, lehetséges. De hogy őt is lehallgatták, az a nagy bukaresti földrengéskor derült ki, amikor a Republicii utca 77. szám alatti lakásban valamennyi elektromos készülék elnémult, csak a sarokban elhelyezett lehallgató lámpája kezdett villogni. Bodor volt az, aki magyarul szólaltatta meg a dáko-román kontinuitás atyját, Constantin Daicoviciu történészt, ő adta le a híres-hírhedt bicskás riportomat, elnézte, hogy Csép Sanyival közösen meglátogattuk Gyulafehérváron a hosszú évek óta szobafogságban tartott Márton Áron püspököt. Bodor volt az, aki nem kért meg engem politikai témájú beszélgetések, műsorok készítésére, s amíg ő volt a főszerkesztőnk, nem kellett leírnom, kimondanom a Diktátor nevét.
Mondod-e még?
Igen, akkor az egyre zsugorodó romániai magyar közéleti-szellemi-kulturális térben a Kriteron Könyvkiadó mellett a bukaresti magyar adás volt az a fórum, amely felmutatta, ápolta, továbbadta, közzétette Székelyföld, Partium, Bánság magyarjainak múltunk, történelmünk, hagyományaink értékeit. Riportok, dokumentumok formájában felszínen tartotta, a nemzetiség sorskérdéseit, tolmácsolta tudósaink, íróink üzenetét, filmre vitte az erdélyi Magyar Thália legjobb magyar előadásait, felkarolta az erdélyi magyar táncdalt és könnyűzenét – Siculus-fesztivál –, honismereti vetélkedőt szervezett a líceumok között (Cséppel a folyók mentén); otthon voltunk az erdélyi magyar lakásokban, családtagjaik voltunk, amikor hétfő esténként beköszöntünk a képernyőről Józsa Erikával együtt.
A Majtényi-ház
A szerkesztőség ugyan Bukaresten volt a Calea Dorobanţilor 191. szám alatt a kilencedik emeleten, de Cséppel – ő Kolozsvárról, jómagam Marosvásárhelyről – hetente utaztunk fel. Többnyire a Kiseleff sugárúton laktunk a Tolsztojban, nem messzire Majtényi Erik házától, amely a román fővárosban megforduló erdélyi magyar értelmiség zarándokhelye volt. Aki csak számított, vitte valamire a ’70-80-as években a romániai magyar közéletben, mind megfordult a Majtényi házban, ahol Erik a pezsgő vitáknak kaláberpartival vetett véget, Oli jókat sütött-főzött, Évivel és Ágival pedig osztottuk, szoroztuk a tévéműsorok sorsát. És persze a többiekkel: a nagyon profi Lukács Zsuzsannával, Rostás Liával, Sugár Teodorral, Relu Stanciuval, akit a román televízió egyik legjobb hangmérnökeként tartottak számon és kedvenc operatőrömmel, Emil Lunguval, akit a filmeken kívül két dolog érdekelt: az erdélyi menyecskék és a macskák.
Emlékezetes nap
1985. január 11.: ez a nap élesen megmaradt az emlékezetemben. Marosvásárhelyen szikrázóan hideg volt, mínusz 11 fok. Tiszta kék ég, tehát felszállt a gép. Bukarest-Băneasa reptér, onnan egyenest a 81-es trolival a tévébe. A kollégák azzal fogadtak: miért jöttél? Mert adás van. Nincs adás. Pénteken a német műsor úgy ért véget, hogy kihúzták a dugaszt a konnektorból. Mi tehát el sem kezdtük. Tizennégy év után hétfőn délután 5 órakor már nem hangzott fel a szignál: Szeretnék szántani… Állítólag írás, papíros, írásos végzés mindmáig nem került elő a bukaresti magyar adás megszüntetéséről. ’89.decemberének utolsó napjaiban újraindult.
De ez már egy másik történet.
Csáky Zoltán |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kálvinra emlékeznek Váradon
„Kálvini vonások a magyarok lelki arcán” címmel november 20-22. között színvonalas nemzetközi Kálvin-konferencia zajlik a KREK szervezésében a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.
A többnyelvű háromnapos konferencia nyitóünnepségét csütörtök délben tartották a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, ahol a szervezőbizottság nevében dr. Hermán M. János teológus köszöntötte az egybegyűlteket. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Jeremiás próféta könyve 33. részének 7-8-ik versét választotta igehirdetése alapjául. Hangsúlyozta: Kálvin a többi reformátorral együtt azt ismerte fel a 16. században, hogy töretlen erővel középpontba kell helyezni a Szentírás üzenetét. Ezért alázatos állhatatósággal hívta a megkeseredetteket, kárhozatos utakon megfáradtakat megfordulásra, azaz megtérésre, mindazokat, akik szívükben átgondolták azt, hogy a rosszal szemben jóra van szükségük, és ezért vissza kell térjenek Istenhez, az ő oltalma alá. Neki köszönhetően tehát elkezdődött és folyamatosan haladt az építkező szolgálat, mert más alternatíva nem volt és nincs. Úgy fogalmazott az egyházfő: az állandó reformáció igazsága áll előttünk, az engedelmes, megújulni vágyó ember felismerhető jegyei, aki Istenben meglátja és másokkal is megismerteti az egyedül építő Urat, aki munkába állít és munkatársnak elfogad. „A múltat nem elég ismerni, hanem abból táplálkozni kötelező. Amely nemzet nem Istenhez köti a múltját, az a jövendőt nem fogja tudni maradandó értékekkel megajándékozni”-nyomatékosította.
Kálvin, a kulcsember
A rendezvény házigazdájául szolgáló PKE nevében dr. Pálfi József szenátusi elnök üdvözölte a megjelenteket. Arra hívta fel a figyelmet: Kálvin János a 16. századi magyar és európai protestantizmus lokális és globális kulcsfigurája volt, akadémiai szintű szervező, tudós ember, olyan személyiség, aki által megtestesített szellemiségnek és lelkiségnek az ápolását fontosnak tartják a Partiumi Keresztény Egyetemen is. Lukács József püspökhelyettes, az Országos Lelkésztovábbképző Testület alelnökének az üdvözletét Csűry István adta át, Nemes Csaba tanácsos pedig Balog Zoltánnak, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának a gondolatait tolmácsolta. Felszólalt még Tolnay István, a PKE igazgatótanácsának elnöke és Szabó Zsolt, a budapesti Balassi Intézet igazgatója is. Ugyanakkor az ünnepségen közreműködött a PKE alapszakos hallgatóinak vegyeskara Brugós Anikó tanárnő vezényletével, Kristófi János orgonaművész, valamint a Péterfy Lajos- Gál Annamária művészházaspár.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Semjén: egységes nemzetrészek mögött áll a magyarság
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.
Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
(MTI), Budapest

Ponta csak Palesztinában nyert (Az államelnöki választások végleges eredménye)
A Központi Választási Iroda végleges eredménye szerint az államelnöki választások második fordulójában Klaus Johannis a voksok 54,43 százalékát kapta, Victor Ponta pedig a 45,56 százalékát. Az alkotmánybíróság ma reggel 10 órakor összeül, hogy elemezze az államelnöki választások eredményét és érvényesítse azokat. 12 órakor kezdődik a ceremónia, melynek keretében a taláros testület érvényesíti az eredményt, mely értelmében Klaus Johannis megnyerte a választásokat. A 18 847 szavazókörzet adatainak feldolgozása szerint Klaus Johannis 6 288 769 szavazatot, Victor Ponta pedig 5 264 383 szavazatot kapott. A második fordulóban 64,10 százalékos volt a részvételi arány (11 453 922 szavazó), a pótlistán szavazók száma 1 569 668 volt, mozgóurna segítségével pedig 106 955 személy szavazott. A leadott voksokból 11 553 152 (98,58 százalék) volt érvényes, 166 111 (1,41) pedig érvénytelen.
Erdélyben csupán Hunyad megyében nyert Victor Ponta, de míg az első fordulóban 12,95 százalékos volt a kettejükre leadott szavazatok közti különbség, ez az arány a második fordulóban 0,75 százalékosra csökkent. A megye nagyvárosaiban, Vajdahunyadon, Déván Johannis nyert, a Zsil-völgye városaiban azonban Ponta hatvan százalék fölötti eredményeket ért el. Nagyszebenben, ahol 14 éve polgármester, Klaus Johannisra a választók 81,7 százaléka szavazott az államelnöki választások második fordulójában, Szeben megye szintjén pedig további 24 településen – köztük szociáldemokrata polgármester által vezetetteken is – ért el 80 százaléknál magasabb eredményt. Medgyesen, Szeben megye második legnagyobb városában Johannisra a választók 79,70 százaléka szavazott, Pontára pedig 20,29 százaléka. A legmagasabb arányt, 89,22 százalékot, Orlát településen ért el Johannis, ahol a polgármester demokrata-liberális párti. A 294 külföldi szavazókörzetben összesen 377 651 személy voksolt, Johannis ezek 89,73 százalékát szerezte meg, mindenik külföldi szavazókörzetben megnyerve a választást, csupán Palesztinában maradt alul Pontával szemben: ott az összesen 19 szavazóból tíz voksolt a szociáldemokrata jelöltre. Több országban, így Spanyolorszában, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Norvégiában, Hollandiában, Dániában a szavazók több mint kilencven százaléka választotta Johannist.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)