Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2014. november 19.
Újabb szociáldemokrata szenátorok ellen indulhat bűnvádi eljárás
Bűnvádi eljárás indulhat Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szociáldemokrata szenátorok ellen – döntött kedden délután a Felsőház jogi bizottsága. A Szenátus plénuma elé holnap kerül az ügy. A Microsoft dossziét a tervezettnél egy nappal korábban vitatta meg a szenátusi testület. Az ügy tárgyalását több mint egy hónapja halasztották.
A szenátus jogi bizottsága most úgy döntött, a korrupcióval vádolt szenátorokat megvonják mentelmi joguktól.
Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter korábban úgy nyilatkozott visszavonul a közéletből, ha kiderül, hogy vétkes a Microsoft-ügyben.
marosvasarhelyiradio.ro / Digi24
Erdély.ma
2014. november 19.
Erdély, mint a modernizációs folyamatok motorja?
A temesvári Bodó Barna politológus az európai értékek képviseletét várja Klaus Johannis államfőtől. Bodó Barna szerint a választási kampányban Johannis kisebbségi vonatkozásban nem tehetett semmilyen ígéretet. Viszont, ha Johannis hozza azt, amit elvárunk tőle, az európai típusú gondolkodást, akkor ő nem mondhatja azt, hogy az autonómia Európa-ellenes megoldás.
A politológus úgy gondolja, hogy Klaus Johannis megválasztása után Bukarestben érződni fog az erdélyi politizálás hatása.
Eljött az ideje annak, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy ennek az országnak van egy olyan térsége, amely geopolitikai szempontból, történetiségét és modernizációs potenciáját illetően Románia „motorjává” kell váljon, hiszen ez lenne a természetes állapot – fejtette ki Bodó. Hozzátette: ő bízik abban, hogy Erdély a modernizációs folyamatok élén fog járni.
Kossuth Rádió
Erdély.ma
2014. november 19.
Leváltani a népet
Mint egy duzzogó kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és megbüntették a szülei, úgy viszonyult Kelemen Hunor a vasárnapi választás eredményeihez. Hétfő délig hallgatott, aztán megmondta: semmi jóra ne számítsunk Johannistól. Ahhoz képest, hogy nem győzik hangsúlyozni, az RMDSZ a polgárokra bízta a döntést, elég feltűnő az a rosszallás, ahogy a magyar szavazók nagyon határozott kiállásához viszonyulnak.
Egy percig sem volt kétséges, az RMDSZ vezetői Pontának szurkoltak, ezt burkoltan ugyan, de többen, többször megfogalmazták, nem győzték dicsérni a Szociáldemokrata Párt megbízhatóságát, a közösen elért eredményeket, még Tăriceanut is megsétáltatták Székelyföldön, abban bízva, hogy kormányzásának szép emléke talán jobb belátásra térít néhány választót. Nem így történt, a székelyföldi megyékben a részvétel is nagyobb volt, mint az első fordulóban vagy az öt évvel ezelőtti elnökválasztáson, és a magyarok túlnyomó többsége – megkockáztatható a 90 százalék – Johannis megválasztását támogatta. Az „erős közösség hangja”, Kelemen Hunor az első forduló után büszkén jelentette ki: megerősödött a kötelék az RMDSZ és választói között. Lám, alig két hét alatt majdnem semmivé foszlott eme sziklaszilárd kapcsolat.
Kelemen Hunor aggódik, hogy egy kisebbség soraiból kikerült államelnök csökkenti a közösségi jogok érvényesítésének lehetőségét, „hitelesíti Románia kisebbségpolitikáját”, holott megtette ezt már rég a szövetség azzal, hogy lassan tizennyolc éve folyamatosan kormányon van. Szomorúan fejtegette, hogy Johannis megválasztása miatt „hosszú időre szünet következik be a romániai közösségi és kisebbségi jogok érvényre juttatásában”, mintha a Pontáékkal közös kormányzás oly nagy előrelépést hozott volna. Néhány kilométer utat talán újraaszfaltoztak, de emlékezzünk csak, még törvényben szabályozott követeléseknek sem sikerült érvényt szerezni, lásd a MOGYE-ügy vagy a székelyzászló-botrány. Ezért kellene könnyeket ejtenünk?
Határozottan és jól láthatóan rosszulesett az RMDSZ csúcsvezetésének, hogy a magyarság ismét szembement javaslatukkal. Alig ketten-hárman merték megfogalmazni utólag, hogy bizony felül kellene vizsgálniuk a kormányon maradást, hisz a közösség, melyet képviselnek, felülbírálta ezt is. Kelemen Hunor igen gyorsan, már hétfő délben jelezte Pontáéknak, hogy rájuk számíthatnak a továbbiakban is, csak később kezdték mondogatni néhányan: talán megfontoltabb, közös döntés kellene a helyzet elemzése után.
Bármennyit óvatoskodtak a két forduló között az RMDSZ vezetői, így is szembefutottak a pofonnal, és a rossz politikai döntésnek többnyire ára van a civilizált világban. Megtörténhet, úgy érzik, maradniuk kell, náluk jobban senki nem képviselheti a magyarság ügyeit. Akkor pedig nem marad más, a népet kell leváltani.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
Hírsaláta
KERESZTELKEDJÉK ÁT! Klaus Johannis megválasztott államfő átkeresztelkedését kérő online petíciót kezdeményezett egy román blogger, költő és újságíró. A mélyen vallásos Marius Ianuş blogján arra hivatkozik: ha a szász politikus nem tér át az ortodox hitre, akkor nem lehet majd emlegetni a nevét az ortodox egyházi liturgiákban. „Az átkeresztelkedést egy ősi törvény írja elő, amelynek korábban Románia idegen uralkodói is alávetették magukat” – érvel. A petíciót eddig 433-an írták alá. (Maszol)
A FACEBOOK HATALMA. Adatsorokkal bizonyítja egy blog, hogy a közösségi média nagymértékben hozzájárult a Klaus Johannis és Victor Ponta közötti erőviszonyok megfordulásához az elnökválasztás második fordulójában. Az adatok azt mutatják, hogyan tört előre a kevésbé ismert szász elnökjelölt a választás napjáig, és hogyan aktivizálta a választókat a Facebook és a többi közösségi oldal. A hvg.hu gyorselemzése szerint egy jó jelölt (Johannis sikeres, de nem túlexponált polgármester) és a haragos nép politikai léptékkel nézve másodpercek alatt le tudja dolgozni a profi, államhatalommal és forrásokkal megtámogatott jelölt fölényét a közösségi médiában, és győzni tud. (Maszol) NEM JOHANNIS NYERT: PONTA VESZTETT. A román nyelvű jobboldali média szerint elsősorban Ponta vesztette el az államelnök-választást, mert nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhat. A Hotnews.ro hírportál azt írja, Ponta újból megalázta saját népét, és ez volt az utolsó „arroganciacsepp”, betelt a pohár. A honlap szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét egy kisebb „szavazási forradalommal”. Az Evenimentul zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója azt írta: Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Băsescu államelnök utolsó politikai győzelme, aki Pontáék 2012-es elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal, utolsó pillanatig küzdött Pontával és az általa képviselt korrupt rendszerrel. PÁNIK SZATMÁRNÉMETIBEN. Múlt vasárnap a színházi bemutatót követő partiról késő este hazatérő Gabriela Dorgai színésznőt a Szamos-parton, a városközpont közvetlen közelében megerőszakolták és meggyilkolták. A hatóságok a tettest még nem kapták el. A Krónika úgy tudja, a szatmári rendőrségnek, valamint a segíteni érkezett bukaresti nyomozóknak már van gyanúsítottjuk, azonban egyelőre nem sikerült bizonyítani bűnösségét, ezért nem hozakodnak elő eredményeikkel. A rendőrség eddig több mint száz személyt hallgatott ki és DNS-vizsgálatot is igénybe vett. Tettes híján a sajtó találgatásokba kezdett, a magyarországi média például úgy véli, ugyanaz a személy ölt Szatmáron, aki tavaly Budapest közelében hasonló módszerrel végzett egy nővel a Duna-parton. A sajtóhírek, valamint a rendőrség eredménytelensége miatt a város lakói félnek az utcán járni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
A katedrától a Cotroceni-palotáig (Szász kisebbségi politikus az egységes román nemzetállam élén)
A magát egységes, oszthatatlan nemzetállamként meghatározó, több mint 85 százalékban ortodox Románia szász nemzetiségű, lutheránus államfőt választott az ország élére Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Nemzeti liberális Párt elnöke, az ellenzéki Keresztény–Liberális Szövetség államfőjelöltje személyében.
Az 55 éves politikus honlapján közzétett rövid életrajzában szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei – sok tízezer nemzettársukkal együtt – 1990-ben kitelepedtek Németországba, Klaus Johannis azt állítja magáról, hogy sosem akart elköltözni szülőföldjéről. A Digi 24 hírtelevízió róla készült portréfilmjében megjegyzi: ebben nagy szerepe volt annak is, hogy felesége, Carmen román nemzetiségű. Johannis a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári oklevelet 1983-ban, néhány évig vidéken, majd szülővárosában, Nagyszebenben, volt iskolájában, a Samuel von Brukenthal német tannyelvű főgimnáziumban tanított. Az 1989-es fordulat után belépett a német kisebbség érdekvédelmi szervezetébe, a Romániai Németek Demokrata Fórumába. A fórum egyik vezetőjének visszaemlékezése szerint a ’90-es évek végén a város akkori vezetése egy német tanfelügyelőre kért javaslatot az érdekképviselettől: így lett Johannis tanfelügyelő, majd megyei főtanfelügyelő. Amikor 2000-ben felmerült, hogy a német fórum is állíthatna polgármesterjelöltet a szászok által alapított Nagyszebenben, rá esett a választás, mert ő volt az egyedüli, aki közigazgatási tapasztalattal rendelkezett. Hatalmas meglepetés volt, hogy a 95 százalékban román többségű város lakossága bizalmat szavazott a német közösség jelöltjének. Vezetése alatt Nagyszeben fejlődésnek indult, a városházán egymásnak adták a kilincset a külföldi befektetők, Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett. Azóta háromszor újrázott 70 százalék fölötti szavazataránnyal. Az erdélyi város polgármesterét a Nemzeti Liberális Párt korábbi elnöke, Crin ANtonescu vitte be a bukaresti nagypolitikába. 2009 őszén az ő kezdeményezésére javasolták Johannist miniszterelnöknek a Traian Băsescu államfő ellen összefogó szociáldemokraták és liberálisok. A nagyszebeni polgármester ugyancsak Antonescu hívására mondott le 2013 februárjában a Német Demokrata Fórum elnökségéről, és lépett be a liberális pártba, ahol elnökhelyettesi tisztséget kapott. Idén Antonescu hátat fordított a Victor Ponta vezette szociáldemokratáknak, és immár a baloldal ellen fogott össze a jobbközép Demokrata Liberális Párttal, majd lemondott a Nemzeti Liberális Párt elnökségéről. Júniusban Klaus Johannist választották pártelnöknek, a közvélemény-kutatások ugyanis neki jósolták a legnagyobb esélyt arra, hogy legyőzze Pontát az elnökválasztáson. Így ő lett a Keresztény–Liberális Szövetség államfőjelöltje.
Politikai ellenfelei Johannis német nemzetiségét lejáratására, a román állam iránti lojalitása megkérdőjelezésére próbálták felhasználni. A témát Victor Ponta kormányfő kampánya visszatérő elemévé tette: rendszeresen utalt arra, hogy – Johannisszal ellentétben – ő román és ortodox vallású. Az elemzők egyetértenek abban, hogy Klaus Johannis politikai karrierjében a helyi közigazgatásban elért eredményei mellett német mivolta is szerepet játszott: a szűkszavú, megfontoltan beszélő, roppant komoly ember a német mítosz megtestesítője a románság számára.
A többnyire evangélikus szászok ősei a mai Luxemburg és Belgium területéről több mint 800 éve érkeztek Erdélybe, a katolikus svábokat a 18. században Mária-Terézia telepítette a Bánságba. A második világháború idején Ion Antonescu marsall megállapodott Hitlerrel abban, hogy a romániai németeket a Wehrmacht sorozza be: a túlélők közül sokan nem tértek haza. Az otthon maradottak közül sokakat a kollektív bűnösség elve alapján a kommunisták Szibériába deportáltak. Így az 1950-es évekre megfeleződött a romániai németek száma. Később a Ceauşescu vezette kommunista Románia egyszerűen eladta a romániai szászokat és svábokat a Német Szövetségi Köztársaságnak, amely több mint egymilliárd márkát fizetett 1968 és 1989 között kitelepedésük jóváhagyásáért. 1990-re negyedmillió német maradt Romániában: többségük a rendszerváltás után kivándorolt. A két világháború között még 800 ezer német élt Romániában. Mára 36 ezren maradtak.  A románok ma egyetértenek abban, hogy kár volt elüldözni a németeket az országból. A magyar kisebbséggel szemben sokszor gyanakvó románok gyakran utalnak rá: a történelem során többször voltak a szászokkal egy táborban, 1918-ban a szászok is támogatták Erdély Romániához csatolását. Azt a felvirágzást is elismeréssel emlegetik, amelyet az elődeik által meghívott Hohenzollern-dinasztia uralkodása idején ért meg Románia 1866 és 1947 között.
Mindezek tükrében talán nem is olyan rendkívüli, hogy 2018-ban, Románia létrejöttének centenáriumán egy szász nemzetiségű elnök áll majd az ország élén. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
A Kászonok székely falvai
Ha Katrosát elhagyjuk, a felújított műút mentén helységtábla adja tudtunkra, hogy a történelmi Csík, a Kászonok területén járunk, Hargita megyei szomszédaink földjén. Székely testvéreink sem nemzetiségükben, sem val­lásukban, de talán népszokásaikban és nyelvjárásukban sem különböznek lényegesen a Szentföldön élő háromszéki székelyektől. Kászon-székkel a Répát-tetőtől  (1456 m) délre eső területünkön szomszédosak vagyunk.
 E vidék minden települése (Kászonújfalu, Kászonaltíz és Feltíz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva) a nagykászoni (kászonaltízi) önkormányzat közigazgatása alá tartozik, s többé-kevésbé összefüggő településrendszert képez. Kevés a humuszban gazdag szántóterület, a földek jobbára kaszálók és legelők, ősidők óta az állattartás és az erdőgazdálkodás a fő megélhetési lehetőség. Buzgó római katolikus népe ragaszkodik népi és vallási hagyományaihoz. Barangolásunkat a kászonújfalusi helyi érdekű Sóskút-fürdőnél kezdtük, ahol megtudtuk: magánterületen járunk, s oda az a Mátyás György és családja állított emléket 2004-ben, aki a helyet a Kászonok népének ajánlotta fel kikapcsolódás, pihenés, ivókúrás gyógykezelés céljára. Ka­lákamozgalommal és összefogással-együttműködéssel, a tájban rejlő értékek megőrzésével, az örökség tiszteletben tartásával építkeztek itt. A gyógyforrás vize sós és szódabikarbonátos lúgos kémhatású, kénhidrogént is tartalmaz, és javallatai szerint a gyomor-bélbántalmakra jó, de hasz­nálható szemvízként, bőrbetegségekre is. A festői vidéken fekvő üdülőtelepet, a magyarországi Pagony Táj- és Kertépítészeti Kft. tervei alapján megújult építményeket kikezdte az idő, s hozzáláttak azok rendbetételéhez. A Nyerges-tető felé tartó műút mentén fekvő Kászonújfalu rövid históriáját a helybeli iskolában képek és dokumentumok segítségével bárki megismerheti, s ha egész Kászonországra óhajt írott-képes kitekintést, kezébe veheti András Ignác altízi központi iskolaigazgatónak a kolozsvári Verbum Kiadónál megjelent adatgazdag helytörténeti kiadványait.
A csíkkászoniakat gyakran látni a felső-háromszéki búcsúkon, a kászonújfalusi zenekar pedig számos háromszéki falunap és rendezvény vendége. Kászonújfaluval történelmi szálak is összekötnek. Iskolája felvette a bélafalvi születésű Tuzson János honvédőrnagy, a Nyerges-tető hősének nevét. Koszti István igazgatótól azt is megtudtuk, hogy itt született a Kőrösi Csoma Sándorról szóló regény (Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete) szerzője, dr. Debreczy Sándor (1907–1978) író és egyetemi tanár, ugyanis édesapja itt teljesített annak idején rendőri szolgálatot. A XX. század első felében figyelemre méltó irodalmi tevékenységet fejtett ki a kézdivásárhelyi gimnázium jeles tanára, Sylvester Ferenc, akinek szintén ebben a faluban ringatták bölcsőjét. Kászon község közművesítése felől is érdeklődtünk. Folyamatban a községi szennyvízhálózat kiépítése – tájékoztatott Pinti István önkormányzati alkalmazott, és elmondta, hogy Jakabfalván és Újfaluban már befejezték a munkálatokat, következnek a rákötések. Megkezdték az altíz–feltízi szakaszt, amelynek az impéri része is elkészült. Az egész rendszer átadását 2016-ra tervezik. Kászon-vidék kiváló ásványvizeit régebben palackozták. A források mentésére és felújítására jobbára csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. Pályázattal és helyi összefogással megújult a Fehérszéki Szent István-forrás, s a kászonjakabfalvi régi Salutaris, később Kászon Gyöngye néven forgalmazott palackozó területén és az egykori Jakabfalvi- vagy Kászon-fürdőnél az újtusnádi borvízpalackozó tulajdonosa, Kurkó Gyárfás felújíttatta a Kós Károly által tervezett Pán-, azaz Boldizsár-gyógyforrás kútházának épületét, s dolgoznak a borvízkút korszerűsítésén is. Kászon-vidék műemlék épületeinek, templomainak ismertetésére nem vállalkozhatunk, ezek, a falumúzeumnak is helyet adó Balási-kúriával egyetemben mind vendégforgalmi érdekességek, a helyi épített örökség értékes részei. A látnivalók közé tartozik a Natura 2000-es területen a Kicsiromlásmező országos védettségű övezet, ahol olyan védett növényfajok élnek, mint a boldog­asszony papucsa, a fűzlevelű gyöngyvessző, a tőzegáfonya, a kék csatavirág, amelyek öreg Európa sok más területén rég kihaltak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
45 éves a Román Televízió magyar nyelvű adása
A romániai magyar nyelvű televíziózás negyvenöt évvel ezelőtt kezdődött. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban.
A szimbólummá vált toronyépületben, a kilencedik emeleti szerkesztőségi szobákban riportokat, ankétokat, portrékat, tévéjátékokat, zenei műsorokat, politikai kommentárokat készítettek a televíziózás klasszikusaivá vált személyiségek.
Aztán tizenhat év után, 1985-ben megszüntették a Magyar adást. Egyetlen telefonutasítással. Filmanyagát a területi rádióstúdiók archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, a pusztulást felgyorsító körülmények között.
Ezzel a betiltással véget ért a romániai magyar televíziózás első fejezete. 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a román közszolgálati televízióban.
Az 1989-es romániai változások után a Magyar adás néhány tapasztalt szerkesztője – kihasználva az új politikai konjunktúrát – műszaki háttér nélkül, amatőr videósok segítségével újraindította a magyar nyelvű műsort. A változást követő első időszakban rendkívül nagy nézettséget hoztak a Magyar adás közügyi eseményekről szóló adásai, köztük az 1990. március 19-i marosvásárhelyi véres konfliktusokat és a Román Televízió székháza elleni, 1990 júniusában történt támadásokat bemutató tudósítások. Ezek az anyagok, éppen szókimondó mivoltuknak köszönhetően, a románok körében is népszerűek voltak, hiszen a Magyar adás a feliratozás által már a rendszerváltás első, zavaros pillanataiban is hozzáférhető volt a román nézők számára.
Az újraindult Magyar adás műsorának skálája kiszélesedett: a híradó és a kulturális tájékoztató műsorok mellett kedveltek voltak a stúdióbeszélgetések, amelyek során a magyarság életbevágó kérdéseit vitatták meg a résztvevők (népesedés, kivándorlás, anyanyelvi oktatás, az önálló magyar egyetem visszaállítása, a Babes–Bolyai magyar vonalának fejlesztése, az autonómia stb). Helyet kaptak az adásban oktató- ismeretterjesztő filmek, ifjúsági és kabaréműsorok, könnyűzene, a népi kultúra ápolására irányuló különböző rendezvények.
A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, hiszen a kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat során nemcsak a kábeltévé-hálózatok által nálunk is sugárzott magyarországi adók, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely) és még inkább a helyi magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét kötik le. Ennek ellenére a kilencedik emeleten dolgozó szerkesztőség professzionalizmusa ma is kiemelt szerepet biztosít az adásnak.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig.
A román közszolgálati televízió ugyanis súlyos anyagi gondokkal küszködik. 2013 tavaszán közel hétszáz alkalmazottat bocsátott el, ám a remélt gazdasági talpra állás elmaradt. A felhalmozott adósság nem lett kevesebb, a műsorgyártás jórészt megbénult, és ezen a helyzeten a 2013 decemberében történt elnökváltás sem változtatott. Továbbra sincs pénz műsorgyártásra, hol a csődeljárás beindításáról, hol a fizetésképtelenség bejelentéséről hallani. A televízióban teljes bizonytalanság uralkodik. Ez az állapot nyilván a Magyar adásra is kihat: nevetségesen kevés pénzből próbál műsorokat gyártani a csökkentett létszámmal működő szerkesztőség, és még csak az a lehetősége sincs meg, hogy külsős bedolgozókkal pótolja a kiszállások, terepmunkák hiánya miatt keletkezett űrt.
Egyértelmű, hogy a következő időszakban megoldást kell találni a hazai közszolgálati média helyzetére.
Az erről szóló vitaindítót évfordulós rendezvényére időzítette a bukaresti magyar szerkesztőség. A Közszolgálat régen és ma című fórum Sepsiszentgyörgyön lesz november 23-án, vasárnap délután 4 órától, a Székely Mikó kollégium konferenciatermében.
A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra a Magyar adás mindenkori szerkesztősége mindenkit szeretettel vár!
A magyar szerkesztőség vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 19.
Communitas-támogatás a Téglás diákjainak
Idén új formában hirdette meg a szórványvidéki anyanyelvű oktatást támogató pályázatát a Communitas Alapítvány. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, a dél-erdélyi magyar oktatás egyik bástyájaként ezúttal is jelentős támogatásban részesült, közölte a tanintézmény igazgatója: A Communitas Alapítvány évek óta egyik fő támogatója intézményünknek, a bentlakási és ingázási költségek fedezésében pedig a legjelentősebb támogatónkként tartjuk számon. Idén váltás történt az erre vonatkozó pályázati kiírásban.  Míg a Communitas korábban az ingázási és bentlakási költségek támogatására is kalendarisztikus évben számolta a juttatást, addig idéntől átálltak a tanév szerinti támogatási rendszerre, ami a tanintézmények, diákok szempontjából sokkal előnyősebb, sőt az elszámolást is átláthatóbbá teszi. Intézményünk idén a bentlakási költségek résztámogatására 7673 lejt kapott a Communitastól, ingázásra pedig 25 625 lejt – közölte Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta továbbá, hogy a dévai Téglás Gábor Elméleti líceumban jelenleg 25 diák veszi igénybe a bentlakást, többségükben Zsil-völgyiek, valamint három más megyéből érkezett fiatal. Számukra a Communitas Alapítvány támogatásából a bentlakási költségek 25-30 százalékát tudják fedezni szeptember – március időszakra. Az ingázó diákok száma ennél sokkal magasabb: naponta 41 diák ingázik Csernakeresztúrról, 3 Bácsiból és 21 Vajdahunaydról. Előbbieket iskolabusszal szállítják nap mint nap Dévára, utóbbiak viszont egy magáncéggel kötött szerződés értelmében, a cég városközti buszával közlekednek. Ebbe az önkormányzat a költségeknek mintegy 30 százalékával pótol be. A Communitas Alapítvány résztámogatásával viszont az egy főre eső ingázási költség nagyjából negyedére csökken. – Ez még így sem elhanyagolható összeg, hiszen vannak családok, ahonnan testvérpárt ingáztatnak a szülők és mondjuk a 180 lejes havi bérletből még mindig rájuk hárul 40-45 lej. De mindenképp a Communitas támogatás jelentős mértékben csökkenti az ingázási kiadásokat. És ezt az idei tanév teljes időszakára biztosítani tudjuk – fogalmazott az iskolaigazgató, a diákok, szülők nevében is köszönve a támogatást, amely nélkül nagyon nehéz lenne fedezni az ingázás, bentlakás költségeit és ez számos diák esetében kizárná az anyanyelven való tanulás lehetőségét. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 19.
Már nem Magyarország a legfőbb célország az erdélyi magyaroknak
Jobb fizetést jelent külföldön a magyar útlevél
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) tegnap ismertette a sajtóval azt a nemzetközi tanulmányt, amely – a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal irányításával – a Dél-Kelet-Európában tapasztalható népvándorlás múltját és jelenét vizsgálta.
A két és fél éves munkában tizennyolc intézmény vett részt Ausztriából, Magyarországról, Romániából, Bulgáriából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából és Olaszországból. A részt vevő kutatóintézetek az általános kutatáshoz egy számukra fontos témát is csatolhattak, így külön felmérés készült az erdélyi magyarok migrációjáról. Ennek alapján kijelenthető: Magyarország ma már nem számít vonzó célpontnak a külföldi tanulmányokat vagy munkavállalást fontolgató erdélyi magyarok számára, akiknek viszont jól jön a magyar állampolgárság, ha Nyugat-Európába vándorolnak: akár nagyobb fizetést is kaphatnak, amennyiben nem román, hanem magyar útlevéllel keresnek munkát.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Johannis: a PNL át akarja venni a hatalmat
A demokrata-liberálisok és a nemzeti liberálisok összefogásából létrejött új Nemzeti liberális Párt (PNL) 2015-ben, legkésőbb 2016-ban, a parlamenti választások alkalmából akar kormányra kerülni – jelentette ki kedden Klaus Johannis megválasztott elnök, a politikai alakulat társelnöke.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Sorsok, emlékek, történetek találkozása
Szőcs Petra volt a Bretter-kör vendége
Nem föltétlenül „akasztható” a kolozsvári jelző Szőcs Petra verseire, bár itteni kapcsolódások is tetten érhetők bennük.
Már a kötet címe is kötődik a városhoz, ahol a szerző tízéves koráig élt, s ahova mostanság is szívesen tér vissza; „életem egyik fontos részét töltöttem Kolozsváron, majd többször filmeztem itt, kellett az, hogy itt történjenek ezek az események” – magyarázta hétfőn este a Bulgakov kávézóban, ahol Horváth Előd Benjáminnal, a Bretter-kör elnökségi tagjával és Nagy Eszterrel, a BBTE magyar szakos mesterképzős hallgatójával beszélgetett. Az apropót a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Kétvízköz című könyve szolgáltatta, amelyért a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő költő, filmrendező megkapta az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Átadták a Farkas Gyula emlékérmeket
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében november 14. és 16. között Matematika és informatika alkalmazásokkal címmel szerveztek konferenciát, amely keretében kilencedik alkalommal adták át a Farkas Gyula emlékérmet.
A díjat a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elért tanároknak ítélik oda, és nagy megtiszteltetésnek számít a szakmában. Az év díjazottjai Demeter Csaba (Szatmárnémeti), Csapó Hajnalka (Csíkszereda), és Mészár Julianna (Nagyszalonta).
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Egy nyughatatlan ember – Bánffy Miklós Emlékkönyv
A Szebeni Zsuzsa szerkesztésében 2013-ban megjelent mű néhány fontos mozzanatot mutat be a XX. század első felének politikai és kulturális erdélyi személyisége, gróf Bánffy Miklós életéből. A könyv 19 fejezetből áll, gazdag visszatekintést ajánl az erdélyi gróf életrajzáról, politikai meglátásairól és meggyőződéseiről, nem utolsósorban kultúraszervező tevékenységéről.
Bánffy Miklós nem csupán tevékeny politikus volt, aki az erdélyi magyarok és románok közös együttéléséért küzdött, hanem olyan személyiség is, aki a maga teljességében értékelte és pártfogolta az erdélyi kultúrát. Sokoldalú tevékenységet fejtett ki mint tehetséges író, rendező, forgatókönyvíró és grafikus.
Drd. Barabás László, Claudia Magda
Bánffy Miklós Emlékkönyv /Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest/
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Nevetséges magyar feliratok a szatmári kórházban
Lecserélik a körülbelül három hete átadott szatmárnémeti járóbeteg-rendelő feliratait, mivel a magyar verzióban igen sok volt a hiba. 
A közel három évig tartó felújítást követően a városközpontban lévő járóbeteg-rendelőt az államelnök-választás első fordulója előtt pár nappal adták át Victor Ponta jelenlétében.
A Szatmár megyei önkormányzat szerint legalább fél éve befejezték a munkát, azonban úgy tűnik, a rendelők ajtóira került felirat szakszerű fordítására nem volt elég az a hat hónap sem, melyet vélhetően azért vártak ki, hogy az átadással a szociáldemokrata jelölt népszerűségét emeljék.
Az első – azóta már kijavított – szarvashiba egyébként messziről szemet szúrt, az intézmény bejárata fölötti táblán ugyanis „Járóbeteg-szakrendelés” helyett mindössze annyi szerepelt, hogy „Járóbeteg”. Ezt a táblát egyébként a napokban lecserélték.
Constantin Demian, a Szatmár megyei kórház szóvivője lapunknak elmondta, igyekeznek korrigálni a hibát, és miután elkészítették a szakszerű magyar fordításokat, meg is rendelték az új táblákat. Hozzátette, valószínűleg még e héten lecserélik az összes hibás feliratot.
A szóvivő kérdésünkre arról számolt be, hogy a kórház magyarul beszélő munkatársainak bevonásával készültek a kétnyelvű táblák, azért azt gondolták: a feliratok rendben vannak. Hozzátette, amint a megnyitó alkalmával befutottak hozzájuk az első erre vonatkozó észrevételek, azonnal léptek.
Az épületben járva egyébként megállapítható, hogy nemcsak a fordítások rosszak, de a helyesírással is voltak problémái annak, aki a magyar verziót készítette. Legalábbis erről árulkodik a „fűl-orr-gégészet”, az „alergiológia-imunológia” vagy a „tüdöintézet” felirat.
A „Gyermek ideg és pszichiátria” valószínűleg a „Járóbeteg”-hez hasonlóan egy szó kihagyásával jöhetett létre (vélhetően a Gyermek-ideggyógyászat és pszichiátria helyett), míg a „Bőrgyógyászat és nemi betegségek” vagy a „Munka orvostan” felirat minden bizonnyal egyszerűen a hanyagság számlájára írható.
A Szatmár megyei önkormányzat egyébként nem először fut bele ilyen hibába – a négy-öt éve átadott felújított sürgősségi kórházban is bőven akadtak rossz fordítások. Egyebek mellett becsúszott olyan hiba is, melyet csak komoly költségek árán lehetett volna kijavítani, a helytelenül, hosszú ű-vel írt „sűrgősségi” felirat például a bejáratnál lefektetett speciális gumi padlóborításba lett belepréselve
Babos Krisztina
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
EMNP: piros lapot érdemel az RMDSZ
Az RMDSZ hiába tagja az Európai Néppártnak (EPP), immár ötödik alkalommal kampányolt a jobboldali helyett a baloldali államfőjelöltnek, ezért a szövetséget ki kellene zárni az európai pártcsalád soraiból – jelentette ki Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.
Nagyváradi sajtótájékoztatóján a bihari politikus úgy fogalmazott, az RMDSZ „piros lapot érdemel” a néppárttól azért, ahogyan az államfőválasztás második fordulója előtt viselkedett.
Elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a román nagykövetségek megbízására egyes nagyvárosokban könnygázt vetettek be a romániai szavazópolgárok szétoszlatására, akik élni akartak szavazati jogukkal.
Zatykó szerint a történtek után azonnal le kellene mondania a Ponta-kormánynak, mivel a külföldön élő román állampolgárokat meg akarta akadályozni abban, hogy éljenek a jogukkal. Zatykó ugyanakkor erőtlen érvelésnek nevezte Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozatát, miszerint egy német kisebbségi megválasztásával a magyarság törekvései hiteltelenné válnak.
„A szövetség 15 éve van kormányon, vagy a hatalom közelében – mindeddig ez képezte az ürügyet a kisebbségi jogok érvényesítésének elodázására. Amikor kormányon vannak, akkor azt állítják, hogy meg vannak oldva a kisebbségi kérdések az országban, ha nem, akkor az ellenkezőjét” – mutatott rá az EMNP alelnöke.
Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke szerint az RMDSZ Bihar megyében is nyilvánvalóan Victor Ponta mellett kampányolt, a politikus tudomása szerint Szabó Ödön RMDSZ-es szenátor nemcsak a szövetség polgármestereit, hanem a helyi lelkipásztorokat és papokat is felkereste, hogy azok arra biztassák híveiket, hogy Pontára szavazzanak. Elmondta továbbá, értesülései szerint Székelyhídon, Érmihályfalván, Alsólugason az RMDSZ a roma kisebbségeket élelmiszerrel és pénzzel vesztegette meg.
Zatykó Gyula szerint azok, akik Nagyszeben polgármesterére szavaztak, a jelenlegi „korrupt, rabló kormány és a szociáldemokraták helyi vörös bárói ellen” voksoltak. Úgy értékeli, a választók érett döntést hoztak, és nem tévesztették meg őket a baloldal aljas kampányfogásai. Az alelnök örömét fejezte ki, hogy nagyon sok fiatal ment el szavazni és a Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölt elleni tüntetéseket is egyetemisták szervezték meg.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Kitartottak a népiskola oktatói
Idén hozzávetőleg hétszáz diákot oktat a Hargita Megyei Művészeti Népiskola, közel húsz településen, három- és ötéves képzéseken. Udvarhelyszéken tíz tanár több mint 150 tanulót képez ebben az évben – az oktatás folyamatos, annak ellenére, hogy a megyei önkormányzat alárendelt intézménye néha anyagi problémákkal is küzd.
Hargita megyében 19 településen rendelkezik tagozattal a 37 éves Hargita Megyei Művészeti Népiskola, a megyei önkormányzat alárendelt intézménye. Az udvarhelyszéki elméleti és gyakorlati oktatás Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Korondon, Székelyvarságon, Zeteváralján, Zetelakán, illetve Szentegyházán zajlik: a térségben főként zenei képzéseken vehetnek részt az érdeklődők, akiket mind a népi, mind a klasszikus zene és a dzsessz világába bevezetnek – a tanulók zongora-, szintetizátor-, fuvola-, klasszikusgitár-, trombita-, szaxofon-, klarinét- vagy vadászkürtórákon vehetnek részt három, illetve öt évig. Ezenkívül magas fokon elsajátíthatnak népi kézművesmesterségeket is, például a fafaragást.
Kicsik és nagyok, kezdők és haladók
A népiskola növendékeinek kétharmada iskolás, de vannak óvodások és felnőttek is – mondta el Péter Csaba, a kulturális intézmény vezetője, hozzáfűzve, az oktatás nagyjából délután zajlik, de a program rugalmas. A tanulóknak korra vagy előzetes felkészültségre vonatkozó kikötés tehát nincs – kezdőket és haladókat is tanítanak –, de a gyerekek és felnőttek csoportos képzése külön történik, hiszen a tananyagot más-más módon kell elmagyarázni a kicsiknek és nagyoknak – fejtette ki az igazgató. Hozzátette, a munka folyamatosan zajlott, bár az utóbbi időszak anyagi szempontból kissé nehéz volt a munkaközösségnek, ugyanis késtek a fizetések – mostanra azonban az oktatók megkapták bérüket.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2014. november 19.
Tíz százalékkal csökkent Sepsiszentgyörgy lakossága
A fiatalok többsége tanulmányai elvégzése után külföldön keresne megélhetést és az ország migránsainak 71 százaléka a 20-49 évesek közül kerül ki. Ezek a tendenciák azonban a jelentősen hozzájárulnak a népesség elöregedéséhez, s ráadásul a folyamatot a csökkenő gyermekvállalási kedv is fokozza – derült ki 11 ország és 18 intézmény bevonásával működtetett SEEMIG projekt kedden, Sepsiszentgyörgyön ismertetett felméréseiből.
Nem csupán a munkaerő-piaci viszonyokra van hatással az elvándorlás, hanem konkrétan a társadalom elöregedésére is. Jelenleg Románia a második legnagyobb kibocsátó ország, Lengyelország után innen vándorolnak el a legtöbben. Egyébként az EU népességének közel hat százaléka nem annak az országnak a határain belül él, melynek állampolgára. Ez mintegy 26 millió, többnyire fiatal személyt jelent, akik nem saját országukban kamatoztatják szaktudásukat és reprodukciós potenciáljukkal – vázolta a helyzetet keddi beszámolójában Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársa.
Fontos pontos adatokkal dolgozni, ezért hatékony felmérési stratégiák mentén kutatták az elmúlt harminc hónapban a  délkelet-európai régióban történő migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokat. Külön kiemelt figyelmet fordítottak kutatásaik során Sepsiszentgyörgyre is.
Komoly eltéréseket mutat a külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyermekeiről szóló romániai statisztika, mely 80 ezer ilyen kiskorúról számol be. Ami biztos, hogy a gyerekek egyharmadának mindkét szülője külföldön dolgozik.
Sepsiszentgyörgyön egyébként 624 olyan gyereket tart számon a Kovászna megyei tanfelügyelőség, akinek egy, vagy éppen mindkét szülője külföldön dolgozik. Mivel nem létezik egy egységes országos kimutatás a különböző érintett hatóságok adataiban legtöbb 150 ezer kivándorolt személy szerepel, de számuk több milliós is lehet. Alapvető gond, hogy az EU tagállamai más-más regisztrációs rendszerrel dolgoznak, ráadásul a több állampolgársággal rendelkezők is bonyolítják a pontos adatszerzést – mutatott rá a szakember.
Tény, hogy Románia társadalma öregedik a leggyorsabb iramban az EU-ban, hiszen míg 2002-ben 37,5 év volt az országban lakók átlagéletkora, 2011-re 40,6 év lett. Sepsiszentgyörgyön ez az arány egy kicsivel jobb: az átlagéletkor 2002-ben 35,5 év volt 2011-ben 39,7 év. Nem születik annyi gyermek, mind ahányan meghalnak, ráadásul a fiatal és középkorú a társadalmi rétegek kivándorolnak.
Szakszerű és pontos adatgyűjtésre van szükség – hangsúlyozta Barna Gergő, a kolozsvári kisebbségkutató intézet szociológusa is. A SEEMIG projekt egyik fő célkitűzése önkormányzati szinten a migrációnak a helyi közösségre gyakorolt negatív hatásainak hatékony kezelése volt, mely a közép- és hosszútávú városfejlesztési elképzelésekhez hasznos, megbízható információkat biztosíthat. Ennek érdekében elkészült Sepsiszentgyörgy helyi migrációs stratégiája is.
A Sepsiszentgyörgy lakosságának mozgásáról készített felmérések szerint a megyeszékhely lakossága az utóbbi két népszámlálás között 10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi középiskolák végzősei körében végezett közvélemény-kutatás szerint a most érettségizők hetven százaléka gondolt már az elvándorlásra, és minden második végzős külföldön szeretne dolgozni.
A szakemberek szerint azonban nem csak az itthoni munkahelyek hiánya, hanem ugyanolyan arányban az alacsony fizetések is elvándorlásra késztetik a fiatalokat. Az elmúlt időszakban az önkormányzat számos projektet dolgozott ki a hazatérők számára, illetve a migrációból fakadó társadalmi jelenségek kezelésére – mutatott rá Buja Gergely. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársának felsorolása szerint a Gyere haza program, a szolgálati lakások építtetése, az oktatási infrastruktúrába való beruházások, a helyi vállalkozások adó-visszaigénylési lehetősége, az ipari park felépítése, a munkahelyteremtés és a sepsinet.ro honlap elindítása is, de a szociális, valamint az identitásőrző kulturális programjaik elindítása is azt a célt szolgálják, hogy élhetőbbé, vonzóbbá tegyék Sepsiszentgyörgyöt az elvágyakozó, elvándorolni készülők és a hazatérni szándékozók  számára is.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro
2014. november 19.
Johannis tíz évvel ezelőtt
Az RMDSZ-es vezetők nyilatkozataiból világosan kitűnik, a szövetség nem volt felkészülve arra, hogy Nagyszeben szász polgármestere lesz a befutó az államfőválasztás második fordulójában. Nincs egységes álláspontjuk: egyesek szerint ki kell lépni a kormányból, mások egyébről beszélnek. A másik két magyar párt – az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt – viszont rögtön körbeudvarolta a frissen megválasztott államelnököt, Klaus Johannist. Szebbnél szebb közleményekben köszöntötték Traian Băsescu utódját.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a kiadott közleményében a következőképpen üdvözli Románia új vezetőjét: „Azzal, hogy Klaus Johannis személyében erdélyi elnöke lesz az országnak, kezdetét veheti Románia normalizálódása, és az általunk is vallott értékek – a korrupciómente politika, a jól végzett munka becsülete, a nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tényleges esélyegyenlőség – lehetnek a meghatározók”. Biró Zsolt, az MPP elnöke is fontosnak tartotta a kinyilatkoztatást, a szép szavakat, akárcsak Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Egy dolgot azonban mindannyian elhallgattak! Nem tesznek említést arról, hogy 2004-ben ugyanaz a Klaus Johannis csukta szembe az ajtót az MPP elődjével, a Magyar Polgári Szövetséggel, akit most a szájban termelődő bő folyadékkal agyondicsértek. Johannis volt ugyanis annak a Német Demokrata Fórumnak az elnöke, amely 2004-ben megóvta az NDF Hargita megyei választási listáit, mert azokon a helyhatósági választásokon indulási jogot nem szerzett Magyar Polgári Szövetség képviselői kaptak helyet. Akkor Klaus Johannis nem ismerte el a szervezete, vagyis a Német Demokrata Fórum nevében Hargita megyében iktatott listákat, mivel azokra úgymond illetéktelen magyarok is felkapaszkodtak. Ez nyilván már történelem, de nem volt mégsem olyan régen, hogy az EMNP és az MPP magas beosztásban tevékenykedő politikusai ne emlékeznének erre.
Kozán István |
Székelyhon.ro
2014. november 19.
Szemléletváltásra van szükség a marosvásárhelyi kultúrpolitikában
Szemléletváltásra van szükség Marosvásárhely 2015-ös kulturális programjainak gazdagabbá tétele, összehangolása és támogatása érdekében – vélekedik Csegzi Sándor, a polgármester tanácsadója. Soós Zoltán önkormányzati képviselő szerint ennél sokkal többre: Dorin Florea polgármester leváltására.
Marosvásárhely idei kulturális naptára jóval gazdagabbra és színesebbre sikeredett az eddigieknél, ráadásul már érzékelhető volt az összehangolás eredménye is – véli Csegzi Sándor, aki szerint ahhoz, hogy a pozitív elmozdulásnak jövőben is legyen folytatása, további szemléletváltásra lenne szükség. „A városházán végre sikerült elfogadtatni, hogy amikor kultúresemények szervezésén fáradozunk, akkor azt konceptuálisan tegyük és lehetőleg éves programban gondolkodjunk” – fejtette ki szerkeszt[ségünknek a tanácsadó.
Az események összehangolására van szükség
Csegzi szerint a jó összehangolás érdekében elengedhetetlen az önkormányzat, a civil szféra és a kulturális intézmények összefogása, programjaik egyeztetése. A művelődési életért felelős volt alpolgármester azt szeretné, ha legkésőbb januárban sikerülne kiadni egy 2015-ös kulturális naptárt, melyben helyet kapnának Vásárhely legfontosabb művelődési eseményei – lehetőleg pontos dátumokkal és részletekkel.  
Csegzi Sándor úgy véli, Marosvásárhelynek mindenképpen ki kell használnia Kolozsvár közelségét és a kincses város jövő évi európai ifjúsági főváros státuszát. Véleménye szerint egyrészt be lehetne építeni bizonyos vásárhelyi programokat a kolozsvári kínálatba, másrészt át lehetne hozni bizonyos rangos és „mozdítható” eseményeket a szomszéd megye székhelyéről. Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos is egyetértett azzal, hogy a marosvásárhelyieknek sokkal igényesebb kulturális kínálatra lenne szüksége, mint az, amit az utóbbi években az önkormányzat biztosított.
Ideje többet szánni a kultúrára
A polgármesteri tanácsos szerint annak ellenére, hogy minden egyes művelődési esemény szervezése vagy támogatása költségvetés-függő, mégsem lenne szabad kimondottan a büdzséfüggővé tenni a kultúrát. Csegzi szerint vannak olyan események, amelyek finanszírozása gazdaságilag soha nem térül meg, másként viszont igencsak kamatozhat és öregbítheti a település hírnevét.
„A kétezres évek elején az volt a sláger, hogy mindaddig, amíg nem javítjuk fel a város úthálózatát, nem szánhatunk pénzt a kultúrára. Mostanra, hál’ Istennek, nagyjából felszusszanhattunk, és végre másként viszonyulhatunk a művelődési élethez, amelyre pontosan oly nagy az igény, mint a minőségi úttestekre. Ma már bátran beszélünk arról, hogy Marosvásárhelynek igenis kell költenie a kultúrára. A következő lépés viszont az lenne, hogy ne csak beszéljünk erről, hanem tegyük is meg” – vélekedett Csegzi Sándor. Soós úgy látja, hiába fejeződtek be a nagyobb beruházások, a városháza sokkal szívesebben költ a számos idegenlégióst szerepeltető sportklubok fenntartására és a középszerű tömegrendezvényekre, mintsem hogy a minőségi kultúrát részesítse előnybe.
„Nem véletlen, hogy városunk teljesen lemaradt Kolozsvártól, Nagyszebentől és Brassótól, hisz itt még a tanács által megszavazott pénzeket sem utalják ki a művelődési rendezvényekre” – jegyezte meg keserűen Soós Zoltán.       
A Forgatagnak nem a város szélén a helye
A 2015-ös városházi eseménynaptárt illetően egyelőre annyit lehet tudni, hogy az önkormányzat jövőben is két nagy eseményt készül szervezni: a nyár elején a hagyományos városnapokat, valamint az idén sikeresen rendezett őszi fesztivált. A Marosvásárhelyért Egyesület által magyar napokként szervezett, de Dorin Florea polgármester által ellenszenvvel fogadott Forgatag esetleges támogatásáról Csegzi úgy vélekedett, hogy valóban ideje lenne, ha a városháza is másként viszonyulna az igencsak nagy népszerűségre szert tett eseménysorozathoz.
„A Forgatagnak semmiként nem a város szélén vagy Marosszentgyörgy területén a helye, be kell hozni a városba. Jó lenne, ha Marosvásárhelyen senki nem fogná fel veszedelemként a magyar kultúra és néphagyományok ápolását” – szögezte le Csegzi Sándor. Ahhoz, hogy a magyar napok bekerüljenek a megérdemelt helyükre, Dorin Florea leváltására volna szükség – állítja Soós. „Nincs miért behozzuk a Forgatagot, mert tudjuk, hogy annak túl nagy ára van: rátelepednek és elfogadhatatlan feltételeket szabnak. Ebből nem kérünk” – szögezte le az RMDSZ önkormányzati képviselője.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. november 19.
Átadták az idei ösztöndíjakat
Nagyvárad- Szerda reggel a Rákóczi Szövetség munkatársai a váradi Szent László Líceum dísztermében átadták a 10 ezer forint értékű egyszeri támogatást jelentő összegeket tartalmazó borítékokat.
A Rákóczi Szövetség minden tanévben 10 ezer forint értékű egyszeri támogatást jelentő ösztöndíjakat ad át minden gyermek után a Kárpát-medencében azoknak a családoknak, akik utódaikat magyar tannyelvű iskolába íratják, azzal a céllal, hogy bátorítsák a magyar nyelven való tanulást. Az idén ősszel szeptember és december között ennek érdekében a szervezet munkatársai körülbelül 200 helyszínt keresnek fel, és adnak át ösztöndíjakat a tanítókon keresztül körülbelül 5400 diáknak. Szlovákiában 3550, Romániában 1500, Szerbiában pedig 400 a kedvezményezettek száma. Bihar megyében 1400 előkészítő osztályost érint a támogatás: a váradi Ioan Slavici általános iskolában 18-at, a Lucreţia Suciu iskolában 14-et, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban 28-at, a Szacsvay Imre iskolában 83+27-et, a Dimitrie Cantemir iskolában 21-et, a Nicolae Bălcescu iskolában 24-et, a 16. számú iskolában 30-at, a 11. számú iskolában 24-et, a bihari iskolában 20-at, a paptamási iskolában 16-ot, az érmihályfalvi iskolában pedig 92-et.
Énekeltek
Az egyik átadási ünnepségre szerda reggel a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében került sor Zalder Éva igazgatónő és Kéry Hajnal Bihar megyei tanfelügyelő-helyettes jelenlétében. Ebben a tanintézetben két osztálynyi gyermek, összesen 38 előkészítő osztályos tanuló örülhetett a pénznek, akik közös versmondással és énekléssel bizonyították a Rákóczi Szövetség megjelent három munkatársának- Petrovay Lászlónak, Papp Imrének és Bajnóczi Gábornak- azt, hogy ők milyen talpraesettek, okosak és ügyesek.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2014. november 19.
Másképpen románul, Gopóval
Három éve indult be az iskolai román nyelvoktatást segíteni hivatott Gopó Klub Kolozsváron. A civil kezdeményezés elemi osztályos gyerekeknek és pedagógusoknak szól, olyan alternatív módszereket kínálva fel, amelyek hiányoznak a hivatalos oktatásból. Kustán Magyari Attila a klub alapítóját, GERGELY ANDREÁT kérdezte ezekről a módszerekről, a nyelvtanulás akadályairól, terveikről.
Hogyan, milyen megfontolásból indult útjára a Gopó Klub?
A tevékenységünk kísérleti projektként indult három évvel ezelőtt, hogy kiegészítsük az iskolai oktatást, mert éreztem, hogy alkalmat kell adni a gyerekeknek a román nyelv, mint kommunikációs eszköz használatára. Amikor az iskolai tanórák utáni nyelvkurzust működtetni kezdtem, azt vettem észre, hogy a gyerekeknek szánt kiegészítő foglalkozás újabb pszichés terhet jelent. Így menet közben hihetetlenül fontos szerepet kapott a bábu, amelyhez beszélniük kellett. Róla neveztük el később a klubot. Egy új tanulási technikát, nyelvelsajátítási attitűdöt igyekszem átadni a kis „klienseimnek”, mert úgy érzem, erre szükség van. Magam német szakos tanár vagyok, itthon és külföldön tanítottam ezt a nyelvet, mára azonban nem vagyok a rendszerben.
Honnan verbuválta az első „klienseket”?
Az első lépésben utánajártam a baráti körömben és a pedagógus kollégák között, hogy volna-e kereslet egy ilyen projektre. Rájöttem arra, hogy nem csak én fogalmazom meg ezt a problémát, valóban létezik, hogy a gyerekek tanulják a románt, de főleg a mindennapi beszélgetést nem gyakorlóknál érződik, hogy módszertanilag nem a leghatékonyabban sajátítják el a nyelvet. Évközben meghirdettem iskolákban, szülői közösségekben ezt a lehetőségek, és összeálltak a csoportok, külön az előkészítősök, elsősök stb. Eleinte hetente két alkalommal, majd egyszer egy héten találkoztunk, de mivel egyre többen jelentkeztek, ezért havonta egyszer kerültek sorra a csoportok, de akkor négy napon át, intenzíven tanultunk.
Mit kell tudni a főszereplőről, a névadó Gopóról?
Ő az, akit a találkozások során bemutatok a gyerekeknek, aki a mindenkori román beszélőt személyesíti meg.
Gopó annyira makacs, hogy nem hajlandó megtanulni magyarul, viszont egy rém vicces figura, aki bevonja a csapatot egy élethelyzetbe.
Ilyenkor nem csak beszélni kell vele, hanem fülelni is arra, hogy mit mond. A gyerekeket rá kell vezetnünk arra, hogy a szavak megtanulásán és mondatok összetevésén túl nyitott füllel járjanak, figyeljenek arra, hogy mit mondanak mások, mert az anyanyelvüket is így sajátították el.
Van-e egyáltalán idő arra a tanterv mentén, hogy ezeket a módszereket beépíthessék az iskola hétköznapjaiba?
Nemrég éppen ennek kapcsán tettem egy lépést: a gyerekek helyett ezúttal pedagógusokat hívtam meg, hogy az eddigi elemeket és technikákat, valamint az összegyűlt oktató-csomagot átadhassam nekik, és beépíthessék az iskolai folyamatokba. Azt képviselem nyelvoktató szakemberként, hogy nem tankönyvet kell oktatni, mert a tankönyv egy nélkülözhetetlen eszköz, de segédanyag. A német nyelvoktatás területén is sok helyről lehet új tudást beépíteni, és mivel a gyerekek sem ugyanazok évről-évre, nem is tudnánk ugyanazt legyártani minden osztályközösségben. Az elvárásokat szem előtt kell tartani persze, de a folyamatos átalakítás mellett is teljesíteni lehet ezeket.
Mi az, amit átvehetnek a pedagógusok a Gopó Klub tevékenységéből?
Az a pedagógus, aki felteszi magának a lényegi kérdést, hogy amit ő szeretne tanítani, milyen életszerű kommunikációs helyzetben hangzik el, kiválaszthatja, mi a legrelevánsabb a gyerekcsoport számára, és szimulálhat egy helyzetet. Ebben a bábunak nem maszkota-szerepe van, nem csak végigkíséri a román órákat, mert ez játékos dolog, hanem beszélhet a bábuval, akire fülelhetnek a gyerekek, akit megszólíthatnak. A gyerekeknek beszéd-élményük kell legyen, és utána lehet rendszerezni, rögzíteni. Ez a megközelítés picit megváltoztatja a módszertani dolgokat is: az a mondat, hogy „aceasta este o masă”, nem reális, viszont ezt fogja mondani a gyerek, és nem tud mit kezdeni azzal, hogy „ia scaunul şi pune în colţ”. Ha ő egyszer hallja ezeket a szavakat, könnyebben tud visszakövetkeztetni. Nyilván számos rutinszerű dologra van szükség: a feladatlapra, a képanyagra stb., mindössze napi tíz-tizenöt perc újítást igényelve.
Miért félnek idegen nyelven megszólalni az emberek?
Ha az önéletrajzomba beírom, hogy a román, angol és német nyelvtudásom milyen szintű, akkor egyforma szinteket jelölnék meg, mégis a román nyelv esetén aktuális csak, hogy attól tartok, akcentussal, helytelenül mondok-e valamit, kijavítom-e magam néha.
Merem azt is állítani, hogy valami rosszul történik menet közben, ha kilenc-tízes átlaggal végzem a román tantárgyat, és a fogászaton még is vért izzadok, mert nem tudom tökéletesen elmondani a problémám.
Ha nyugodtan mondhatnám magyarul is, akkor ez nem volna kérdés – én a kétnyelvű környezetet tartom élhetőnek Erdélyben, de ennek nem látom a realitását.
Milyen haszna van annak, ha a gyerekek magabiztosabban, könnyebben tanulnak meg románul?
Szülők jelezték vissza, hogy a klubtevékenységek után a gyerek mer megszólalni, el tudja képzelni azt, és tesz is azért, hogy egy románul beszélő gyerekkel váltson pár szót. El meri képzelni, hogy ez valóságos esemény, nem rajta kívül van, amibe ímmel-ámmal be kellett lépnie. Azok a technikák is hatnak, amiket ez a foglalkozás kialakított és használhatóvá tett a pedagógusok számára. Elmondják, hogy más reakciókat vált ki a gyerekből, ha a nyelvi struktúrákat mozgással sajátítják el: használjuk például a tükrös-akciókat, a „eu mă joc”, „tu te joci” kifejezéseket nem csak kitesszük a falra, hanem gesztusrendszerre építjük. A tanítónak bizonyos gesztusok következetes használatával kell rásegítenie a gyereket a szorongásmentes beszélgetésre: ha a gyerek azt akarja mondani, hogy „eu mă joc”, de ebből kimarad a „mă”, akkor a tanítónője magára mutat, vagy felmutatja a tükröt, és a gyerek önmagát javítja ki.
Hogyan tovább?
Úgy gondolom, hogy mint pedagógus, keresnem kell a diverzitást, előnyömre és a tanítványok előnyére szolgál, ha tudok sokféle jó gyakorlatról, ami a szakmámba vág. Amikor először említettem egy szakmai körön, hogy álmodom egy portálról, amely az általános osztályokat tanító pedagógusok román oktatásához gyűjtene össze nyelvtanítási szempontokat, javaslatokat, módszertani technikákat, hatékony stratégiákat, funkcionális ötleteket, konkrét sikertörténeteket, ehhez kapcsolódó feladatlapokat, vagy videók megosztását, lehetőséget a fórumbeszélgetésre, akkor kiderült, ez sokaknak igénye, de általában nem terjed túl egy iskola helyi katedráján. Lehet, nagy fába vágtam a fejszét, de egyelőre hiszek abban, hogy a törekvést támogatni fogják és mások igyekezete is konkretizálódik, a közös cél egybeszerkeszt és egymás számára elérhetővé tesszük az úgynevezett „best practice” forrásokat, azaz a legjobb megoldásokat.
(Látogatóban Gopónál
Mivel egy ideig nem volna alkalmunk betekintést nyerni egy klubtevékenységbe, Gergely Andrea egyik tanítónő ismerősét látogatjuk meg. Az ide járó kicsik már ismerik Gopót, aki rögtön elő is kerül és szóba elegyedik velük. Az Andrea köré gyűlő gyerekek bátran beszélgetnek vele, a rögtönzött téma a november elsejei világítás. Akinek eszébe jutnak a szavak, megszólal, mások gondolkodnak, vagy ha halkan szólalnak meg, attól tartva, hogy tévedtek, Gopó a füléhez teszi a kezét, és így hangosan megismétlik a mondatot. Egy kislány azt szeretné elmondani románul, hogy ő nem megy világítani, egy kis segítséggel sikerül is neki. Szemmel láthatóan kedvelik Gopót, aki barátságos, megértő, és valóban a mindennapi beszélgetést erősíti, nem csak a szavak külön elsajátítását, az anyag bebiflázását. Azzal a meggyőződéssel búcsúzom el tőlük, hogy ha lett volna a közelemben egy Gopó, aki ilyen segítőkész, akkor nem szótáraznék vagy telefonálnék segítségért a mai napig, amikor nem ismerek egy hétköznapi kifejezést.) 
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. november 19.
„Bánffy Miklós végleg hazatért”
Megkezdődtek kedd este a Bánffy Miklós Napok Kolozsváron. A Kolozsvári Magyar Opera színpadán Prőhle Gergely, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkára, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és házigazdaként Szép Gyula operaigazgató köszöntötte a Bánffy-emlékévet bezáró háromnapos ünnepségsorozat közönségét.
Bánffy Miklós végleg hazatért! – jelentette ki Prőhle Gergely. A magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkára ezzel arra a sokáig késlekedő ismertségre és elismertségre utalt, amely megilleti az Erdélyi történet íróját: nemcsak a magyarok, hanem immár a románok és a szászok körében is egyre inkább bekerül a köztudatba. Bánffy hamvai már 1976 óta Kolozsváron nyugszanak, de most, a családi kripta restaurálásával méltó helyet biztosított a város nagy szülöttjének. Prőhle külön köszönetet mondott a Bánffy-kripta felújítását kiharcoló Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, valamint Szebeni Zsuzsának, aki évek óta tartó munkájával oroszlánrészt vállalt abban, hogy Bánffy Miklós neve, jelentősége visszakerüljön a köztudatba.  „Reméljük, hogy a Bánffy Miklós Napok valójában nem a Bánffy-emlékév lezárását jelzik, hanem még sok-sok Bánffy-év kezdetét” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Az ünnepi megnyitó után felcsendült Bartók operája, a száz évvel ezelőtt megrajzolt, monumentális díszletek és mesterien kidolgozott, szemet gyönyörködtető jelmezek között. A Szinetár Miklós rendezte produkcióban a Kékszakállút Szilágyi János, Juditot Molnár Mária alakította, vezényelt Selmeczi György.  Előadás után Szinetár Miklós A kékszakállú herceg vára című filmjét is levetítették.
Szerdán, november 19-én 18 órától a színház Stúdiótermében Szinetár Miklós: A nagyúr – Gróf Bánffy Miklós című filmjét vetítik le, amit beszélgetés követ az alkotóval.
Csütörtökön, november 20-án 19 órától Bánffy Miklós emlékére összeállított Ünnepi Operagála zárja a Bánffy-Emlékévet. A produkcióban a budapesti Magyar Állami Operaház művészei is részt vesznek.  
T. Koós Imola
maszol.ro
2014. november 19.
Aláírta Hegedüs Csilla kulturális miniszteri kinevezését az államfő
Hgedüs Csillát, a kulturális minisztérium államtitkárát javasolja a minisztérium tárcavezetői tisztségébe - jelentette be Kelemen Hunor a Mediafax szerint. A hírügynökség szerint a döntést a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hozta meg.
UPDATE: aláírta Hegedüs Csilla miniszteri kinevezését Traian Băsescu államfő november 18-án, kedden este. Az államelnök Mihai Motoc külügyminiszteri kinevezését is aláírta, a két új tárcavezető beiktatására szerdán kerül sor.
Az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettesi tisztségét betöltő, épített örökségvédelmi ügyekben jártas szakember közgazdászi és felnőttképzési oklevéllel rendelkezik, államtitkári megbízatása előtt Kelemen Hunor korábbi kulturális miniszter tanácsadója volt.
Kelemen Hunor megjegyezte, az új tárcavezető jelölésének időzítése nem politikai jelzés akormánykoalícióban való további részvétel tekintetében, egyszerűen most telt le az a másfél hónapos időszak, ameddig ideiglenes tisztségviselő állhatott a tárca élén Victor Ponta miniszterelnök személyében.
Az újságírók arról is kérdezték Kelemen Hunort, nem lép-e ki az RMDSZ Victor Ponta kormányából, miután a romániai magyar választók túlnyomó többsége nem Pontára, hanem a jobboldal jelöltjére, az államfővé megválasztott Klaus Johannisra szavazott az elnökválasztáson. A magyar érdekképviselet vezetője azt mondta: a területi szervezetek vezetőinek bevonásával elemzik a választás eredményét, majd a Szövetségi Állandó Tanács jövő heti ülésén dönt arról, hogy az RMDSZ kormányon marad-e.
A parlament által jóváhagyott kormányszerkezet szerint a kulturális miniszter egyben miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölt be a kormányban. A koalíciós egyezmény értelmében erre a posztra az RMDSZ javasol tisztségviselőt. A tisztség Kelemen Hunor lemondása nyomán üresedett meg. Kelemen júliusban jelentette be, hogy lemond kormányzati tisztségeiről, miután a kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe. Traian Basescu államfő október 9-én hozott rendeletet Kelemen Hunor felmentéséről, miután az RMDSZ első jelöltjének, Biró Rozália szenátornak, a "szövetségi parlament" (SZKT) elnökének kulturális miniszterré való kinevezését elutasította.
Az államfő második alkalommal már nem utasíthatja el a kormányfő által jelölt miniszter kinevezését. (hírszerk./mti)
maszol.ro
Transindex.ro,
2014. november 19.
Mit gondol a kisebbségi kérdésről és a regionalizációról a szász Johannis?
Belenéztünk a megválasztott elnökünk Lépésről lépésre című önéletrajzi könyvébe, amit ma mutatnak be.
Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség államfőjelöltje a 2014-es választás második fordulóján 54,50%-os többséggel lett Románia államelnöke. A választáson az erdélyi magyarság nagy százalékban szavazott a szász származású, tehát kisebbségi jelöltre. Így például Johannisnak a romániai megyék közül a túlnyomórészt magyarok által lakott Hargita megyében volt a legnagyobb arányú (79,78%) a támogatottsága.
A romániai magyar pártok közül az MPP és az EMNP nyíltan kiállt Johannis mellett, az RMDSZ ezzel szemben az első körben rászavazók saját belátására bízta a döntést. Mindhárom párt határozott autonomista vonalat képvisel, és nyíltan kiáll a területi autonómia mellett. Emellett a kulturális autonómia jelenik meg leginkább az RMDSZ retorikájában, mint megtartó keret a szórvány számára. Mindhárom párt úgy véli, hogy Romániában a magyarság helyzete nem megoldott, és hogy további jogokra van szükség ahhoz, hogy nyelvi és kulturális értelemben ne olvadjon be a magyarság. Hogy megtudjuk Klaus Johannis véleményét azokról a kérdésekről, amelyek a romániai magyar kisebbséget kulturális közösségként leginkább érintik, fellapoztuk Lépésről lépésre (Pas cu pas) című önéletrajzi könyvét (Curtea Veche, 2014). Az is érdekelt minket, hogy Johannis hogyan vall a kisebbségi létről Romániában. A kötetet hivatalos keretek közt ma délután mutatják be a Gaudeamusban.
Ez jó példa arra, hogy hogyan nem szabad véghezvinni a régiósítást. Abban az esetben, amikor az ilyen döntések az állam integritását veszélyeztetik, nagyon jól meg kell gondolni őket. A helyi adminisztráció több elismert európai szakértője úgy véli, hogy a regionalizációt nem szabad etnikai vonalak mentén véghezvinni olyan helyeken, ahol több nemzetiség él egymás mellett, ugyanis akkor az adminisztratív probléma nagyon könnyen átváltozhat etnikai problémává és nem ez a regionalizáció célja. Az igazi tét az, hogy az adminisztráció hatékonyabbá válhasson.” (186. old.)
A kisebbségi lét megélése
Johannis azt írja, hogy családjában a szászságnak nem volt nagy szerepe, és hogy magát modernistának tartja, nem tradicionalistának.
„Az én szüleim nem voltak túlságosan szigorúak velem. Nem kötném valamilyen különleges etnikai örökséghez azokat az attitűdöket és értékeket, amiket nekem átadtak. Nem hiszek semmi ilyesmibe. Abban hiszek, hogy minden egyén egyedi a maga módján, és hogy az ilyen jellegű érdemeket képzéssel lehet megszerezni, nem öröklés által." (13. oldal)
"Én román állampolgár vagyok, meggyőződéses román, és német nemzetiségű. Romániában a nemzetiség fontos és elfogadott tényező, az összes kisebbségi örömére. Ennek kapcsán el kell mondanom, hogy Románia pozitív és követendő példa Európában amiatt, ahogy a nemzeti kisebbségeit kezeli, mind formális, mind informális szempontból. Romániának több száz éves hagyománya van a többség és a kisebbség együttélésében, és a tapasztalatunk az, hogy ez pozitív. Elég, ha a német etnikumúakra, szászokra, magyarokra, olaszokra és zsidókra gondolunk, akikkel számos közösségben együtt élünk. Ezek olyan példák, amik fölött őrködni kellene, és nem megkérdőjelezni, főleg azok nem kellene megkérdőjelezzék, akik arra lettek kijelölve, hogy fölötte őrködjenek.” (155-156. oldal)
„Annak ellenére, hogy mindig is volt egy érdeklődés bennem a német térséggel szemben, és foglalkoztatott a szász örökségem, az én családomban különösebben nem tartották ennek a közösségnek a hagyományait. Magamat inkább vallom modernistának, mint tradicionalistának, de nem esik nehezemre kommunikálni a konzervatívabb, tradicionalistább személyekkel sem.” (39. oldal) Képviselet Johannis úgy véli, hogy a kisebbségi kérdés Romániában példamutatóan rendezve van. Fontosnak tartja kiemelni azt, hogy román nőt vett el feleségül, amivel bizonyította, hogy a román közösség és nép tagja. Johannis az állampolgári értelemben vett nemzet demokráciájának nevezi Romániát, amit többek között az is bizonyít, hogy kisebbségiként egy jelentős politikai koalíció államfőjelöltje lehetett.
„Ezek az alakulatok – természetesen a Német Demokrata Fórum is – az adott kisebbség jogait védik bármilyen entitással szemben, amelyikkel kapcsolatba lép. Ez egy nagyon különleges helyzet, mert ennek révén valósul meg a román állam pozitív diszkriminációja a nemzeti kisebbségekkel szemben. Ez egy nagyon jó példa egész Európa számára azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene kezelni a kisebbségeket.” (33. oldal)
„Azt hiszem, hogy a nagyszebenieknek, amikor először polgármesterüknek választottak, leginkább a jó hírnevem számított, de legalább ennyire fontos volt nekik a vágy a változásra. Már ismert voltam abból az időszakból, amikor a tanfelügyelőségnél dolgoztam, leginkább a tanügyi közegben. Úgy vélem, hogy tiszteltek tanárként és tanfelügyelőként is, azonban nem valami különleges módon. Személyi szinten, azt hiszem, az is fontos volt, hogy egy román nőt vettem feleségül: ez is azt mutatja, hogy otthon érzem magam Romániában, és ennek a népnek, valamint ennek a közösségnek vagyok a tagja.” (45. oldal)
„A XXI. század Európájában, a saját vízióm és a Nemzeti liberális Párt víziója szerint a nemzet az állampolgárai révén határozza meg önmagát. Mi a nemzetet nem etnikai értelemben vesszük, hanem polgári értelemben, az alkotmányos rendhez, a demokratikus értékekhez és elvekhez való elköteleződésben. Az állampolgárság, és nem az etnicitás az, ami meghatározza az adott nemzethez való tartozást." (156. oldal)
„Augusztus 11-e, amikor először jelentették be indulásomat az állam legfontosabb tisztségének a betöltésére volt az a dátum is, amikor a román demokrácia óriási lépést tett előre: először történt meg, hogy egy ekkora politikai koalíció kisebbségit nevezett meg államfőjelöltjének. Ez arra volt bizonyíték, hogy egy olyan demokrácia vagyunk, amelyik lerázza magáról az előítéleteket: egy igazi állampolgári nemzet.” (151. oldal)
Szászok Erdélyben, és a többi nemzetiséggel való kapcsolat
A magyar állam kötelékeiben Johannis értelmezésében a szászok magyarosítási törekvéseknek voltak kitéve. Johannis (szerintünk is teljesen korrekt módon) úgy gondolja, hogy egy személy adottságai képzettségéből és emberi mivoltából erednek, és nem nemzetiségéből.
„Az erdélyi szászok számára (...) a XIX. század sajnos nagyon nehéz század volt az erőteljes magyarosítási igyekezetek, a tulajdon-elkobozások és a szász intézmények leépítése miatt.” (113. oldal) „A jó interetnikus együttműködés nem kizárja, hanem kiegészíti a hagyományokhoz való hűségünket, történelmi és kulturális örökségünket, ami része annak, amik vagyunk, mint nemzet és nép. Úgy gondolom, eljött az ideje, hogy átlépjük a kulturális és mentális határainkat. Az utóbbi húsz év politikai arzenáljának fontos részét képezte a választási célból használt nemzeti érzelem és patriotizmus, valamint az az igyekezet, hogy folyamatosan tüzeljék az etnikai feszültségeket. Nem hiszem, hogy valakinek az etnicitása a meghatározó, hanem az a mód, ahogy a problémákat kezeli, és ahogy megoldja azokat. Ha valaki jó adminisztrátor, jó vezető, meg vagyok győződve, hogy az az ő személyes érdeme, és a felkészültségéé. Úgy gondolom, hogy a professzionalizmus szempontjából nem nagyon számít a nemzetiség.
(...) Egy másik mítosz, amelyet leginkább politikai elemzők terjesztenek, az az, hogy az ország bizonyos részei más módon válaszolnának az ajánlataimra. Nagyon sok helyen jártam Romániában, és elmondhatom, hogy majdnem akárhol, ahová elmentem az emberek ugyanúgy reagáltak arra, amit mondtam, mint Nagyszeben főterén.” (156. oldal)
Transindex.ro
2014. november 19.
ANI: Összeférhetetlen Antal István RMDSZ-es képviselő
Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Şerban Mihăilescu UNPR-s szenátor, Antal István RMDSZ-es és Mihai Popa PSD-s képviselők esetében, mert a köztisztségük gyakorlása mellett cégeket adminisztráltak.
Az ANI megállapította, hogy Antal 2008. december 19. és 2013. december 24. között, Mihăilescu pedig 2012. december 19. és 2013. december 24. között volt összeférhetetlen. Popa képviselőként egyenesen két cég ügyvezetői teendőit is ellátta 2012. december 20. és 2014. január 9. között - közli az ANI. (mediafax)
Transindex.ro
2014. november 19.
Kisebbség és biznisz
Olvasom az RMDSZ elnökének kijelentését, miszerint Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok romániai érvényre juttatásában. Olyannyira igyekszem megérteni, hogy már-már izomlázam van tőle, de nem sikerül.
Optimizmusra és egyensúlyra törekvő civilként próbálom megtalálni a decifrírozó kulcsot az üzenet megfejtéséhez, s érezni vélem, hogy itt lehet a hiba. Mivel a politikacsinálás színfalai mögött zajló dolgok értelmezéséhez sem elegendő információval, sem megfelelő empátiával nem rendelkezem, megpróbálom logikai fonálon követni az állítást.
A kisebbségi kérdésekben Johannis eddig – és nemcsak a kampányban – valóban páncélt viselt. Egy román többségű, de szász identitású városban nem is érhették különösebb provokációk, történelmi gyökerek sem fonták körül. A romániai németek ugyanis soha nem éltek Németország polgáraiként, összejöveteleiken csak akkor csendült fel a Deutschland über alles, ha németországi vendégek is jelen voltak.
Mi, magyarok egy kicsit másként kezeljük ezt a dolgot, dehát mindenféle okunk van rá. Johannis jöttével a kisebbségi érdekérvényesítés apokalipszisét vizionálni azonban ijesztő gondolkodásmódot látszik felvillantani.
Elsősorban azt, hogy az ügy nem tartozik a normalitás keretei között kezelendők közé, kizárólag háttéralkuk, egyezkedések eredménye lehet minden milliméternyi haladás. Ha így van, akkor itt nemcsak a posztkommunistákkal van hatalmas probléma, de saját vezetőink gondolkodásmódjának, érvrendszerének lecserélése is a sürgősségi lista élén kell hogy szerepeljen.
Ez okozhatja azt a logikai bukfencet is, amely szerint egy etnikai kisebbséghez tartozó elnök megválasztása a „minden rendben” hamis illúzióját keltheti a világ szemében. Miközben az RMDSZ kormánytagsága közel két évtizede ugyanazt az intézményes legitimációt sugallhatja.
Johannis pillanatnyilag a normalitás ígérete, s így is értékelendő. Ebbe viszont bőven belefér a kisebbségi kérdés helyén való kezelése, főleg egy olyan államelnök részéről, akit a német kancellár nemcsak vigyázó szemekkel, de a tettekben megnyilvánuló segítség ígéretével is bátorít.
Csinta Samu |
foter.ro/cikk
2014. november 20.
Sorra vonják meg képviselők és szenátorok mentelmi jogát
A szenátus tegnap megvonta Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szenátorok mentelmi jogát, így megkezdődhet ellenük a bűnvádi eljárás. Andronescu a Mircosoft-dossziéban gyanúsított.
A parlament kedden három képviselő mentelmi jogát is megvonta, így jóváhagyta Ion Diniţă előzetes letartóztatását, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolja a DNA abban az ügyben, amelyben Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnököt előzetes letartóztatásba helyezték.
Ioan Adam PSD-s képviselő mentelmi jogát azért vonták meg, mert az ügyészek szerint tagja annak a bűnszervezetnek, amely illegális erdő-visszaszolgáltatásokkal 300 millió euróval károsította meg az államot. Ugyanebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Viorel Hrebenciucot és fiát, Andrei Hrebenciucot.
Mircea Roşca előzetes letartóztatását is jóváhagyta a képviselőház. A PNL-s képviselőt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával vádolja a DNA. Az ügyészek szerint 20 ezer eurót kapott egy üzletembertől, azért cserébe, hogy azután különböző telkekhez juttassa.
nyugatijelen.com / Erdély FM, Mediafax
Erdély.ma
2014. november 20.
Borboly: váltaniuk kell a politikusainknak
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntött a kormányzati szerepvállalás ügyében, a döntés várhatóan a következő napokban születik meg.
A Duna Tv Közbeszéd című műsorának vendégeként Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának RMDSZ-es elnöke Csete Beáta műsorvezetővel beszélgetve azt mondta: vasárnap Romániában az egész politikai társadalomnak „fel lett adva a lecke”, mert a választókat nem lehet leváltani, esetleg a politikusok válthatók le.
A hétvégi választások tanultságát ki kell elemezni, az RMDSZ figyelembe kell vegye a magyarság jelzésértékű szavazását, a folyamatban levő belső vitának pedig mihamarabb a végére kell érni – hangsúlyozta Hargita megye tanácsának elnöke.
A államfőválasztás második fordulójában nem ment el lényegesen több magyar szavazni – állította Borboly. Szerinte a mostani választást arról szólt, hogy az emberek másféle hozzáállást várnak el a politikusoktól, na meg arról is szólt, hogy irányt kell változtatni.
Borboly Csaba szerint a választások tanultsága az, hogy a magyar-magyar verseny nem segít, viszont van „tartalék”, ezért át kellene gondolni az erdélyi magyar pártok együttműködését. Majd így fogalmazott: a mi politikusaink is kell váltsanak, „a ködmönt lentről felfele újra kell gombolni.
Hargita megye önkormányzati elnöke szerint Hargita megyében „indulati szavazás” történt, többről volt szó, mint a Johannis személyiségéről. Borboly azt mondta: a döntést az emberek hozzák, a politikusok pedig alternatívákat kell felkínáljanak, és aki ezt nem érzi, vagy nem akarja érezni, azt a történelem vihara elsodorja.
Gazdasági felemelkedést kell elérni, a valós gondokkal és a megmaradásunk lehetőségével kell foglalkozni – szögezte le a beszélgetés végén Borboly Csaba
dunatv.hu
Erdély.ma
2014. november 20.
Markó Béla: az RMDSZ-nek kormányon kell maradnia
A szövetség volt elnöke az ErdélyFM-nek azt mondta, jelen pillanatban az RMDSZ-nek nincs jobb alternatívája, mint a kormánykoalíció tagjának maradni.
„Erről a kérdésről akkor kell beszélni, hogyha megszűnik a többség, amely most a kormány mellett van, megváltozik a parlamentben a képlet valami módon, amire van esély természetesen.
Az RMDSZ-nek jelen pillanatban az az érdeke, hogy azokat az eszközöket próbálja meg használni, amelyekkel valamilyen erősebb vagy gyengébb eredményt elérhet. Ha mi most kiugrunk ebből a bárkából, azzal csak a vízbe ugrunk, mert még csak nincs is másik bárka” -mondta Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke úgy nyilatkozott, nem tud arról, hogy Klaus Johannisnak vagy bárki másnak szándékában állna másik kormányt alakítani. Az államfőválasztás második fordulja előtt az RMDSZ legtöbb megyei szervezete ragaszkodott hozzá, hogy a szövetség kormányon maradjon, Klaus Johannis győzelme után azonban több helyi vezető is felvetette, hogy a szövetségnek ki kellene lépnie a kormányból.
Többek között Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kérte, hogy az RMDSZ fontolja meg az ellenzékbe vonulás lehetőségét. Kelemen Hunor szövetségi elnök azt mondta, a Szövetségi Állandó Tanács jövő heti ülésén dönt arról, hogy az RMDSZ kormányon marad-e – írja az erdelyfm.ro.
Erdély.ma
2014. november 20.
Orbán Viktor: azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek
Magyarország azt kéri szövetségeseitől, hogy segítsék az országot a magyar érdekek érvényesítésében – mondta csütörtökön a Máért budapesti ülésén Orbán Viktor miniszterelnök, a béke, az energiabiztonság és kereskedelmi lehetőségek hármasában összefoglalva a magyar érdekeket. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIII. plenáris tanácskozásán a kormányfő azt mondta, válság idején Magyarország dolga az, hogy meghatározza saját érdekeit, pozícióit. Kommunista kérdésfeltevés az, hogy kinek az oldalára kell állni, azt a kérdést kell feltenni, mi a magyar érdek – fejtette ki, hozzátéve, szeretné, hogy a nemzeti önérdekelvű gondolkodás a magyar külpolitikai gondolkodásban is megjelenjen.
Orbán Viktor közölte, Magyarország gondolkodás nélkül teljesítette mindig a kötelezettségeit: a NATO tagjaként Magyarország elment Afganisztánba, az Egyesült Államok kérésére pedig Irakba. Most itt, Közép-Európában történnek dolgok, és azt várjuk el minden szövetségesünktől, hogy a magyar álláspontot képviseljék – fogalmazott.
A felszín és a mély
A kormányfő szerint akkor sikeres a magyar külpolitika, ha a világ minden jelentős szereplője Magyarország sikerében érdekelt, és ma „ebben a pozícióban vagyunk”. A felszínen zajló politikai lökdösődések ne zavarják meg önöket – mondta a miniszterelnök a résztvevőknek, hozzátéve: a mélyben erős, kölcsönös együttműködések alakultak ki.
Felidézte, hogy az I. világháború kitörésének 100., a II. világháborúénak a 75. évfordulója van, és 25 éve söpörtek végig forradalmi változások Közép-Európán, és azt mondta: Magyarország a 20. század egyik legnagyobb vesztese volt, és a harmadik nagy európai átrendeződésnek, a kommunizmus összeomlásának is – a kezdeti nagy eufória után – úgy tűnt, hogy vesztesei leszünk. A 2010-es választás esélyt adott arra, hogy ezt a harmadik nagy világeseményt ne veszítsük el, 2014-ben ugyanakkor efelől már nem lehetünk biztosak, mert Európa nyakába szakadt a „hidegbéke”: nem világos, ki fogja megnyerni ezt a küzdelmet, kik lesznek a nyertesek és a vesztesek – értékelt Orbán Viktor.
Magyarország és Oroszország között „legyen valami”
Az ukrán háborús helyzetről szólva rögzítette, Magyarország kiáll keleti szomszédja területi szuverenitása mellett. Kifejtette: a nemzetközi jog tisztelete mellett ebben van nemzeti önérdek is, a magyar nemzetstratégia sarkalatos pontja, hogy Magyarország és Oroszország között „legyen valami”, „mondjuk Ukrajna”, amely otthona lehet a 200 ezres kárpátaljai magyarságnak is.
A kormányfő rámutatott, az idei évben a geopolitikai megközelítés vált elsődlegessé, aminek egyetlen racionális kérdése van: ki nyer, és ki veszít. Ami ma történik, azzal Európa, Magyarország és Ukrajna is veszít – mondta, megerősítve: nem szeretnék, ha a változások visszavinnének a hidegháború és hidegbéke korszakába, ennek visszatértét a Kárpát-medencébe Európában és Közép-Európában senki sem akarja.
Erős bizottság, erős elnök
Orbán Viktor kiállt az európai intézmények megerősítésének szükségessége mellett, hogy elkerülhető legyen „a kopogtató” újabb recesszió. Erős, akcióképes bizottságra és erős bizottsági elnökre van szükség – hangsúlyozta, és ezzel összefüggésben az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker támogatása mellett érvelt rámutatva, hogy a magyar gazdaság is súlyos veszteségeket szenvedhet el erős bizottság nélkül.
A szakképzés éve jön
A miniszterelnök szerint a gazdasági kilátások Közép-Európa számára jónak mondhatók. Kiemelte, hogy megindítják Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programját, és ha ehhez hozzákapcsolják a teljes foglalkoztatás megvalósítását is, akkor komoly erősödéssel lehet számolni 2018-ig.
Bejelentette, hogy a szakképzés éve lesz 2015 a Kárpát-medencében. Jelenleg mintegy 28-30 ezer diák vesz részt szakképzésben magyar nyelvű oktatási intézményekben, az ő számukat szeretnék jelentősen növelni.
Közölte azt is, hogy a szakmunkásképzésben részt vevő fiatalok számára Kárpát-medencei ösztöndíj-programot indítanak. Orbán Viktor a rendelkezésre álló pénzügyi kereteket elégségesnek nevezte, jelezve: a források nagyobbak, mint tavaly, de kisebbek, mint amire a rákövetkező évben számítani lehet.
Választások a Kárpát-medencében
A miniszterelnök szólt arról, hogy az idei a választások éve volt a Kárpát-medencében, és a magyar érdekképviselet megerősödött. Gratulált a magyar szervezetek képviselőinek, és kitért arra, hogy Délvidéken a Vajdasági Magyar Szövetség ismét országos kormányzati tényezővé nőtte ki magát, a nemzeti tanács megszervezése egy újabb sikertörténet. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének, Brenzovics Lászlónak a személyében „hosszas vajúdás után” ismét „egy olyan barátunk” van az ukrán parlamentben, aki vállára veszi a magyar érdekeket – folytatta. A szlovákiai választások kapcsán a Magyar Közösség Pártja előkelő dobogós helyezését emelte ki Orbán Viktor, a román államfő választásánál pedig a magyar résztvevőknek megköszönte, hogy volt bátorságuk egy ilyen küzdelemben részt venni, és minőséget képviselni a román politikában.
Gratulált az új román elnöknek is, megjegyezve: korai még a változásokból következtetést levonni, hogy ez mit jelent Erdély és Magyarország számára. Jelezte, hogy Áder János államfő a temesvári forradalom 25. évfordulóján találkozót kezdeményezett Klaus Johannissal, és szólt arról, hogy a román elnökkel egy európai pártcsaládhoz tartoznak, ami reményeik szerint sikeres európai keretet ad a román–magyar párbeszédnek is.
A hazai választásokról fontosnak nevezte, hogy azon első ízben a külhoni magyarok is részt vehettek, és a budapesti a teljes magyar nemzet parlamentje.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében azt mondta, az egyetemes magyarság megőrzése feltétele a magyar nemzet fennmaradásának, „azért vagyunk itt, hogy építsük a nemzetünket”. Kiemelte: amikor a magyarság megerősítésén munkálkodnak, azt az egyetemes emberiség érdekében teszik.
mno.hu
Erdély.ma