Szent István-búcsú a Perkőn
Ismét megszólalt tegnap a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva a Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven Kiskászon ifjúsága díszítette fel a Szent István-kápolnát és környékét. Perkői szentbeszédében Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános úgy vélekedett, a magyarság letért a Szent István által kijelölt útról.
A Szent István-búcsú tegnap 10 órakor Kézdiszentlélek központjában, az öt évvel ezelőtt felavatott egész alakos Szent István-szobor előtti téren kezdődött mintegy kétszáz felső-háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok jelenlétében. Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest XI. kerülete, Piliscsaba, Alsónyék, Szentgál és Nyéklábháza – küldöttei is együtt ünnepeltek a kézdiszentlélekiekkel. A Szent Gellért Lovagrend Márton Áronról elnevezett erdélyi rendtartományának négy tagja állt díszőrséget a szobornál. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusát Ónody Rita Éva konzul képviselte. Márton Árpád parlamenti képviselő mellett Olosz Gergely volt képviselő és exszenátor is jelen volt, akit Kézdiszentlélek barátjaként konferáltak be.
A szent király kőszobránál az egyházi kórus fellépése után házigazdaként Balogh Tibor polgármester, Nagy Károly Zoltán, Magyarország bukaresti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, majd Bándi Lilla Enikő és Voloncs Attila, a Magyar Nyelvért Benedek Elek Emlékdíj idei és tavalyi díjazottja mondott ünnepi beszédet, ezt követően Thiesz Katalin és Bartók Botond énekelt. Koszorúzás után a több száz fős tömeg egyházi énekeket énekelve, templomi zászlókkal elindult a szent hegy felé, útközben elvégezték a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben felállított kőkereszteknél. A nagy meleg ellenére mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid Emil kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. A búcsús szentmise főcelebránsa Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános volt, aki szentbeszédében arra kérte a jelenlevőket, legyenek hűségesek őseink szent hitéhez, nemzetünk gyökeréhez. Mint mondta, a magyarság letért a Szent István által kijelölt útról, a tévelygő nyáj a mai világban pedig nehezen tér magához. „Korunk ellentmondása, hogy magasak az épületek, de kicsinyes a természetünk. Szélesebbek útjaink, de szűkebb látókörünk. Nagyobbak házaink, de kisebbek családjaink. Több a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk. Több a szakértő és mégis, több a gondunk. Több a gyógyszerünk, de kevesebb és gyengébb az egészségünk. Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk. Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk. Túl gyakran gyűlünk, túl ritkán imádkozunk. Éveket adunk az élethez, nem pedig életet az évekhez. Nagyobb dolgokat teszünk, nem pedig jobb dolgokat” – hangsúlyozta a kolozsvári főesperes.
A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához, külön kiemelve, hogy az ünnepségen a Máltai Lovagrend brassói képviselői is jelen voltak. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meg kell mutatnunk erőnket
Az erdélyi magyarságnak meg kell mutatnia, hogy olyan erős közösség, amelyet nem lehet megkerülni, amikor Románia jövőjéről döntenek – nyilatkozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az RMDSZ államelnökjelöltjét támogató aláírásgyűjtés kapcsán.
Láthatjuk, hogy akinek nincs ereje, az nem létezik Romániában, de „a több százezres magyar szavazó közösség bele tud szólni az ország dolgába”, és „ahol az államelnöki hatáskör nagyon értékes, fontos, hogy a mi érdekünk is képviselve legyen”. Hasonlóan fogalmazott Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke. A parlamenti képviselő szerint azért is fontos államelnökjelöltet állítani, mert így megmutathatjuk: elegen vagyunk ahhoz, hogy nélkülünk ne szülessenek döntések. 1996 óta az RMDSZ mindig állít jelöltet az államfőválasztáson, ez becsületbeli üggyé vált a romániai magyar közösség számára – véli Máté. Szeptember 15-ig minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is alá lehet írni a Kelemen Hunor államelnökjelölt indulását támogató íveket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
A Kárpát-medence kenyere Kolozsváron
Kolozsváron a Magyar Napok keretében szelték meg és osztották ki tegnap a Kárpát-medence kenyerét, amelyet kunsági búza, vajdasági kovász, erdélyi só, kárpátaljai forrásvíz, valamint felvidéki és erdélyi burgonya felhasználásával sütöttek Szolnokon.
A nemzetiszín szalagokkal átkötött, kétszáz kilós kenyeret tíz önkéntes vitte fel a Kolozsvár főterén felállított színpadra. A kenyeret az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselői szentelték meg. A kolozsvári kenyérszegés kezdeményezője, Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke ünnepi beszédében úgy vélekedett: a kenyér azt jelképezi, hogy a magyarok, ha összefognak, nagy dolgokra képesek. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a kenyér legfontosabb üzenetének tartja a nemzet önmagába vetett hitét, amely által valamennyi Kárpát-medencei régió álmai megvalósulnak. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor a marosvásárhelyi Új Kenyér Ünnepén vett részt, Szilágyi Zsolt, a párt államfőjelöltje a Szent István-napi néptánctalálkozón mondott ünnepi beszédet.
Új művelődési minisztert javasol az RMDSZ
Az RMDSZ „az elkövetkező napokban” javasol új művelődési minisztert, mivel a szövetség sok vezetője nem tartózkodott itthon az elmúlt időszakban – közölte Borbély László politikai alelnök, hangsúlyozva, hogy az államelnök szubjektív okokból utasította el Bíró Rozália kinevezését. Leszögezte: „második javaslatunkat az alkotmány értelmében nem is lehet már visszautasítani, de olyan jelöltünk lesz, aki reményeim szerint – az eddigi művelődési minisztereinkhez hasonlóan – becsülettel fogja képviselni mind a többség, mind a kisebbségek kultúráját”. A közismertséget Borbély nem tartja a jelölés elengedhetetlen kritériumának. „Elemezni fogjuk a helyzetet. Én úgy gondolom, hogy jó miniszter kell legyen. Van némi tapasztalatom, és tudom, hogy annak, aki egy minisztérium élére kerül, elsősorban jó szervezőkészsége kell hogy legyen, jó menedzsernek kell lennie, kevésbé politikusnak. Biztosan megfelelő javaslatunk lesz” – vélekedett. A művelődési miniszteri teendőket még mindig a tisztségből leköszönt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök látja el, mert Traian Băsescu államelnök két héttel ezelőtt – a román nyelv nem megfelelő ismeretére hivatkozva – elutasította Bíró Rozália RMDSZ-es szenátor kinevezését a tárca élére.
Minden visszafizetésre nincs amnesztia
A kormány nem minden jogtalanul felvett öregségi vagy gyermeknevelési járulékot enged el az érintetteknek a héten elfogadott törvénytervezetével, csupán azokat a különbözeteket törli el, amelyeket az érintetteknek a törvény életbe lépése után kellett volna visszafizetniük – figyelmeztetett tegnap Borbély László, aki szerint az RMDSZ többször is jelezte, hogy nem a nyugdíjasokat kellene terhelni a különböző nyugdíjtörvények és minisztériumi utasítások alkalmazása nyomán rosszul kiszámított járulékok visszafizetésével.
Kifütyülték a kormányfőhelyettest
Kifütyülte tegnap Liviu Dragnea kormányfőhelyettest Piteşti-en az Arpechim kőolaj-finomító néhány volt alkalmazottja, akiket arra köteleztek, hogy visszafizessék az OMV olajtársaságnak a több évvel azelőtt felvett bérpótlékokat. Dragnea – aki néhány iskolabusz átadására utazott Argeş megyébe – megígérte, hogy tárgyalni fog az adósságok újraütemezéséről, és megpróbál több éves törlesztést kialkudni a cégtől. Az elégedetlen munkavállalói csoport a megyeháza előtt várta. Érdekeiket egy civil szervezet védi, de mindeddig nem jártak sikerrel. Az OMV Petrom társaság a már 2009-ben bezárásra ítélt Arpechim több száz volt és jelenlegi alkalmazottjától peres úton követelte vissza a karácsonyi, húsvéti, szakmai ünnepeken az akkor érvényes kollektív munkaszerződés szerint kiosztott pénzeket, és mivel a bíróság a vállalatnak adott igazat, a dolgozók öt- és húszezer lej közötti összegeket kötelesek visszafizetni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kivívható az autonómia (Pozsgay Imre Baróton)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erdővidéki szervezete, a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete és a Székely Társalgó Egyesület Szent István-napi ünnepséget tartott tegnap délután a baróti református templomban. A felszólalók közt volt a Kádár-korszak, majd a rendszerváltás utáni időszak egyik jelentős politikusa, Pozsgay Imre is.
Pozsgay Imre kijelentette: hisz a székelység önrendelkezésének kivívásában. Mint mondotta, az Európai Uniónak értékelnie kellene, hogy a magyarok – éppen Szent István példája nyomán – nem a baszkok, dél-tiroliak vagy az írek nyomdokain indultak el, s kezdték el önrendelkezési harcukat, hanem tárgyalásos módszerrel kívánnak alkotmányos keretet teremteni jogos követeléseiknek. Jó közvetítő lehet ebben Szent István, aki közös szentje a katolikusoknak és az ortodoxoknak is. Az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina a Trianon óta egyre terjedő asszimilációt, a számunkra több rosszat, mint jót hozó globalizációt, illetve a nemzetünket folyton gyengítő kivándorlást nevezte meg mindennapjaink legnagyobb ellenségeinek. Hogy mindezt megállítsuk, s holnap is létezzen magyar jövő, többet kell cselekednünk: munkánkkal az autonómiát kell előkészítenünk. Kozma Albert bölöni unitárius lelkész úgy vélekedett, ünnepelnünk kell országépítő elődeinket, s büszkéknek kell lennünk arra, hogy Szent István leszármazottjai vagyunk. A résztvevők búcsúzáskor az Erdőfülében Nagy Sarolta által készített, az ünnepségen megszentelt kenyér szeleteit kapták ajándékba. Fellépett a székelyudvarhelyi Ilyés Hunor (hegedű) és Ilyés Zsolt (zongora), szavalt Fábián Anetta.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kitüntették Kertész Imrét és Rubik Ernőt
Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök tegnap, az állami ünnepen a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.
A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van – hangsúlyozta a kitüntetések átadása után mondott beszédében az államfő. Kertész Imrét méltatva elmondta: az író nemcsak azért vált méltóvá erre a kitüntetésre, mert a magyar Nobel-díjasok sorát gyarapítja, ráadásul magyar íróként ő volt az első, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést, hanem egész életműve elismeréseként. Ez az életmű anatómiai pontosságú leírását adja annak, amit a diktatúrák művelnek az emberi lélekkel – mutatott rá a köztársasági elnök, hozzátéve: Kertész Imre munkássága a szabadság belső megélésének lehetőségéről is szól. „Köszönöm mindazt, amit öntől tanulhattunk emberi helytállásból, írói bátorságból, a világgal dacoló művészi őszinteségből” – fordult a kitüntetetthez Áder János.
Rubik Ernőről szólva az államfő emlékeztetett: „zseniális találmánya”, a Rubik-kocka meghódította az egész világot, olyan „csavaros és bűvös találmány”, melynek kitalálásához igazi magyaros észjárásra volt szükség. A kocka nem pusztán játék, hanem olyasmi, ami kreativitásra tanít; ez az egyszerű tárgy szimbolikus jelensége korunknak, egyedülálló szellemi alkotás – hangsúlyozta Áder János, hozzátéve: Rubik Ernő találmánya nemzedékről nemzedékre százmillióknak nyújt kifogyhatatlan inspirációt szerte a világban.
Bár a kitüntetettek a helyszínen nem adtak interjút, Kertész Imre a közmédia érdeklődésére – felesége útján – korábban úgy fogalmazott, hogy „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A krími párhuzam
Teljes gőzzel beindult az elnökválasztási kampány, és már az elején előkerült a nemzetiségi kérdés és az autonómia. Sokaknak szúrja a szemét, hát a jelöltek belehúztak, egymást múlják felül. Ebben, persze, semmi csodálatos nincs, a magyar kérdés eddig minden elnökválasztási kampányban előkerült; pontosan ebből miért maradt volna ki?
Ezúttal Victor Ponta – aki már alig foglalkozik a kormányzással – lépéselőnybe került, hiszen általános meglepetésre megjelent a Nyergestetőn, meg akarván nyerni a magyar választóit. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, belehajszolta vetélytársait a heveny magyarellenességbe – ami nem is volt nagyon nehéz –, s ama kijelentésével, hogy ő ortodox és román, a jobboldal közös jelöltjét, Klaus Johannist is megzavarta! Aki óriási elánnal kezdte fejtegetni, hogy a maga részéről ugyan nem ortodox és nem is román – a tények azok tények, s a legkellemetlenebb dolgok a világon –, de az etnikai alapon szerveződő autonómiát igenis hevesen ellenzi, ezzel nem ért egyet. Cristian Diaconescu, Traian Băsescu új pártjának, a Népi Mozgalom Pártjának volt elnökjelöltje – helyette ugrott be Udrea asszony is, már csak ő hiányzott –, feladva az avantgárd kötelező aszkézisét, karrierdiplomatához méltatlan módon kezdte el taglalni a magyar autonómia ügyét, vádaskodva és rágalmazva. A krími párhuzammal kissé messzire ment, még nem tudja, amit a vak argentin látnok, Jorge Luis Borges precízen megfogalmazott: ha a világon valamiről beszélnek, valami elhangzik, vagy leírásra kerül, bármikor valósággá is válhat. „Ahogyan a magyar külügyminisztérium értelmezi a székely autonómia ügyét – fejtegette –, figyelmen kívül hagyva a román–magyar alapszerződést, hasonlít ahhoz, amire Oroszország hivatkozott a Krím annektálásakor, noha a nemzetközi jogban nem lehet legitimitást találni az etnikai alapú területi autonómia fellengzős elképzeléseihez.” Ezzel elismerte, hogy Székelyföld és Krím között van párhuzam, s belekeverte Magyarországot is az elnökválasztási kampányba.
Ponta közben röhög a markába, ő ezzel (egyelőre) nem foglalkozik, nagyokos külügyérére hagyja. Titus Corlăţean pedig azzal érvel, hogy az alapszerződés nem fogadja el a kollektív jogokat, következésképp az etnikai alapon szerveződő autonómiát sem, megfeledkezve arról, hogy a nevezetes alapszerződés 1996-ban született, azóta, tizennyolc esztendő alatt sok víz lefolyt a Dâmboviţán, a Dunáról nem is beszélve.
A kampány tehát zajlik. Boldogok vagyunk, hogy mi sem maradunk ki belőle. Amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell!
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés dr. Horváth István Károlyné Margóval, a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnökével
Ötágú síp Nagyvarjason
Dr. Horváth István Károlyné, Margó harmadmagával volt jelen augusztus 16-án, szombaton Nagyvarjason a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület képviseletében a helybeliek világtalálkozóján. Ez alkalommal készült az alábbi beszélgetés.
Ön az Ötágú Síp képviselője, Szegedről. Hogy kerültek ide, az itteni találkozóra?
A könyv, a Nagyvarjasi harangszó egyik szerzőjétől, Szabó Istvántól és Nagy Istvántól kaptunk meghívást, mert ők a Szögedi nemzet nevű rendezvényeink találkozóin részt vettek eddig is, ismerték, hogy ez micsoda, meghívtuk őket és most visszahívtak bennünket ide, Varjasra. Életemben soha nem voltam itt, mint ahogy a többiek sem.
– Ön szegedi?
– Születésre nézve nem, de nagyon régóta Szegeden élek.
– Mondja el, kérem, hátha valaki még nem tudja, mi az Ötágú Síp?
– Ez egy egyesület, 1995-ben alakult, Biró Zoltán irodalomtörténész volt az első elnökünk. A névvel mindig baj volt, nagyon sokan azt hitték, hogy ez egy zenei egyesület. Hát nem. Az anyaországban nem köztudott, hogy ez mi, bezzeg a határon túl… sokkal többen tudják. Egyszer Illyés Gyulától megkérdezte egy riporter, hogy Magyarország ilyen állapotban, mint amilyenben van, rendelkezik-e egységes kultúrával? Mire Illyés azt mondta: bár bennünket Trianonban ötfelé daraboltak, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen, harmonikusan szólni, mint egy ötágú síp. Aminek a szárai különbözőek, a hangszer mégis egy. Innen vettük a nevünket, és a név mutatja azt is, hogy mit csinálunk, mi a fő profilunk: az elcsatolt területek kulturális életével, kulturális személyiségeivel való kapcsolattartás, őket velünk, saját magunkkal és őket egymással hozzuk kapcsolatba. De nemcsak a kultúrával foglalkozunk, hanem azzal, amivel kell.
– És mi az, amivel kell, a kultúrán kívül? Vagy mi az, amivel lehet?
– Főleg amióta ezt a Szögedi nemzet találkozót csináljuk, azóta egyéni vagy közösségi kérelmeket is közvetítünk. Mondok egy példát. Idén Újkígyóson, a kétszázéves kirajzású Újkígyóson volt a negyedik találkozó, odajöttek hozzánk a majlátiak azzal, hogy nincs elég gyerek, bezárják az iskolát. Összehoztuk őket az óteleki Heinrich József plébánossal, aki ezt a kérdést tavaly náluk megoldotta.
– És Majláthon?
– Nem tudom még, hogy milyen tanácsokat adott nekik, de úgy tudom, hogy az ótelekiek Böjte Csabától kértek gyerekeket. És a létszám összejött, és be lehetett indítani az iskolát. A majhlátiak szakképzést szeretnének, és ez még jobb ötlet. Most nem tudom, hol tartanak: kaptak-e kölcsön gyerekeket, vagy örökbe. De valószínű, hogy a kapcsolatot felvették egymással. Ez például, kultúra, ha akarom, de más is.
– Ez valamivel több a szűkebb értelemben vett kultúránál.
– Igen, de az csak úgy jön össze, ha ezeket a találkozókat mi megszervezzük. Ha nem tudjuk, kinek mi a baja, akkor nem tudunk mit csinálni.
– Az Ötágú síp: civilszervezet. Ez azt jelenti, hogy a tisztségviselőit, tagjait nem fizetik.
– Igen, nonprofit civilszervezet, 1995 óta működik Szegeden. És dehogy fizetik (nevet), mi fizetünk, ha a civilszervezetnek nincs elég pénze. Pályázunk (nem tudom, hol kopogjam le, az esetek többségében nyerünk), de hát ez olyan, mint a kutya vacsorája, bizonytalan. Amikor az egyesület bajban van, akkor a tagok segítenek, amikor ők sem tudnak segíteni, egy kicsit kunyerálunk. Volt olyan időszak, amikor majdnem végünk lett, de ezt túléltük.
– Mondana olyan példát, amikor az egyesület konkrétan bizonyos magyar, határon túli egyesületeknek segített, a majláthi példát kivéve?
– Igen, a Délvidéken (amihez Szeged igen közel van, ezért is Hármashatár a kiadványunk neve), Hódegyházán (Jasovo) a falu határában teljesen tönkrement az útszéli kereszt. Mi pályáztunk, nyertünk és állíttattunk oda egy tisztességes, nagyon szép kőkeresztet (nem rajtunk múlt, hogy olyan szép lett), és íme, hosszú távon megvan a szép keresztjük, a régit bevitték a templomkertbe. A másik példa: Petrás Máriával készíttettünk egy domborművet Szent Erzsébetről, és a Szent Erzsébet évforduló évében Mária párjával, Döbrentei Kornél költővel odajött Hódegyházára, és felavattuk.
– A közelebbi vagy a távolabbi jövőben vannak-e konkrét terveik?
– Hogyne. Minden évben rendezünk Balassi Bálint és a Bálint-kardos költők tiszteletére Bálint-napi mulatságot februárban, oda mindig határon túli vendéget hívunk, vendégnek vagy előadóművésznek, a lényeg, hogy rendezvényeinken szerepeljen határon túli valaki. Ez már nagyon régóta megy, a Nándorfejérvári napok, 2006 óta, oda „bedolgozunk”, történészkonferenciákat szervezünk, és nagyon sok vetélkedőt, gyerekeknek. Most, idén még olasz gyerekek is jönnek, meg székelyföldiek, a téma: az első világháború.
– Olaszországi magyar gyerekekről van szó?
– Nem, olasz gyerekekről, számukra olasz nyelven van összeállítva az a bizonyos anyag, amiből felkészülnek és versenyeznek, ugyanaz, mint a magyar gyerekeknek. Erre nagyon kíváncsi vagyok, ilyet még nem csináltunk.
– Bírják szusszal és energiával mindezt?
– Uram, azt mondják, élőlénnyel le lehet kopogtatni… most lekopogtatom magán, hogy igen.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári néptáncgála Szent István ünnepén
Ízelítő nyolc ország tizenöt kisebbségének kultúrájából
Nyolc ország, tizenöt kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttes mintegy 180 hagyományőrző fiatalja lépett színpadra tegnap este a Főtéren a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület által szervezett 16. Szent István-napi Nemzetközi Néptánctalálkozó alkalmával, amelyre ezúttal Magyarországról, Felvidékről (Szlovákiából), Vajdaságból (Szerbiából), Kárpátaljáról (Ukrajnából), Lengyelországból, Horvátországból, Görögországból és Erdélyből érkeztek táncosok.
A Szent István napján esedékes néptáncgálára kíváncsi lelkes közönséget az eső sem tántorította el a kultúrák találkozása jelentette élvezettől, mindvégig lankadatlan érdeklődéssel figyelték a népviseletbe öltözött fiatalok jellegzetes táncmozdulatait, kopogó lábbelijét, hallgatták a felcsendülő dalokat, akárcsak a táncosokat kísérő népzenészek muzsikáját.
A szervező Szarkaláb Néptáncegyüttes tagjai perdültek táncra elsőként.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Jubilált a Györkös Mányi Albert Emlékház
Emlékező kerekasztal-beszélgetés zajlott kedd délután a Györkös Mányi Albert Emlékházban, az intézmény fennállásának húszéves évfordulója alkalmával, ugyanis két évtizeddel ezelőtt, 1994 augusztusában avatták fel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) égisze alatt működő központot.
(köllő)
Szabadság (Kolozsvár)

Terem: fiatal erdélyi alkotóművészek fóruma
Az erdélyi fiatal alkotóművészek népszerűsítését, valamint alkotásaikat értékesítő webáruház beindítását tűzte ki elsődleges céljául a Terem projekt, amelyet a KMN /Kolozsvári Magyar Napok/ keretében az Erdély Café sátorban ismertetett tegnap Benő Alpár ügyvezető, alapító tag az Élő Erdély Egyesület szervezésében megtartott eseményen.
- Arra gondoltunk, hogy tennünk kell valamit a fiatalok tömeges elvándorlása ellen, olyan dolgot próbáltunk kitalálni, ami visszacsalogatja az időközben külföldre telepedett hazai művészeket – beszélt a honlap ötletének megszületéséről Benő. Hozzátette: a terem.ro honlapra fiatal erdélyi alkotók portfólióit szeretnék összegyűjteni, így népszerűsítve őket és munkáikat itthon és külföldön egyaránt. – A felületet saját pénzből hozták létre, és egyelőre önkéntes alapon működtetik, de folyamatban van az egyesületük létrehozása, amely majd jogi alapot teremt a jövőben támogatások igénylésére is. Az internetes fórum és a hálózatépítés csak az első lépés, de szeretnénk egy műhelyt is létrehozni, amellyel azokat a fiatal alkotóművészeket támogatnánk, akiknek nincs megfelelő anyagi hátterük tevékenységükhöz – beszélt a jövőbeli tervekről Benő, aki úgy véli, ha sikerül az általuk működtetett műhelyt valamilyen módon bekapcsolni a tanügyi rendszerbe, akkor a fiatal generációt is rá lehetne vezetni a kreatív alkotómunka szükségességére.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Beindult a nyüzsgés a fesztiválutcában
Minden megfér egymás mellett idén is a Kolozsvári Magyar Napok tegnap megnyílt fesztivál utcájában, amelynek ezúttal is a Farkas utca ad otthont. Kézműves-, valamint könyv- és gasztro vásár várja az érdeklődőket, de néhány helyi üzlet és intézmény is képviselteti magát a rendezvényen, különböző tevékenységekkel színesítve a programot.
A Farkas utcai színpad programjai is elkezdődtek tegnap délben a Szent István-napi néptánctalálkozó résztvevő együtteseinek bemutatkozásával, este pedig a Lose Neckties Society és a Hakeshet Klezmer Band zenekar gondoskodott a jó hangulatról. Újdonság, hogy a fesztiválutca „kilóg” az utcából, így a Farkas utcai református templomnál az Apáczai-líceum melletti kisutcába kanyarodik, illetve a fesztiválutca meghosszabbításának tekinthető a Fogoly utca is, ahol néhány standon régiségek, egyes kézműves termékek várják a vásárlókat már keddtől.
Szabadság (Kolozsvár)

Hívó szó
Az utóbbi években bekalandoztam a fél világot, az erdélyi magyar szemével vizsgálva a körülöttem történteket, figyelve a hallottakra, valahai honfitársaimnak gyakrabban adva szót, mint magam meséinek Erdélyországról. Az esetek többségében panasz bujkált a mondatokban, még akkor is, ha a házuk táján messziről látszott a jólét, a gazdagság, a bőség. Persze, többségük szürke kisemberként tengeti életét, a mindennapi kenyér megszerzésének lehetőségét megtartva vagy keresve-kutatva.
Nem volt nehéz észrevenni, hogy öreg kontinensünk nyugati felétől a nagy sós vizeken túli vidékekig munkaerőnek vitték az erdélyieket, s ha egyikük-másikuk be is futott, ahhoz többszörösen kellett bizonyítania, hatalmas erőfeszítéseket kellett tennie, vagy ebben akár a szerencsének is közre kellett játszania. Meglepetésemre ez Magyarországon sincs másként. Az erdélyi magyar ott sem érezheti otthon magát, éreztetik vele, hogy jövevény. Hiába székely, kalotaszegi, mezőségi, netán a világon a legszebb magyart beszélő Szatmár vidéki – a szórványt ne is említsem –, csak az anyaországiaktól munkahelyet elorzót látják benne.
Reményik Sándor és Kós Károly az első világégés után megírta: aki elment, az elment, de a maradóknak erős várat kell építeniük Erdélyből. Én visszahívnám az elmenteket is. Tudom, nehéz az egyszer magára hagyott házba visszatérni, netán új otthont építeni, de az idegenbe szakadtak léleksérülései ellen nincs más orvosság.
Erdély, bármennyi rossz történt és történik benne, még ma is egy tündérkert. Nem kis mértékben függ tőlünk, hogy számunkra még élhetőbbé tegyük. Már nem egy holland, dán, osztrák, talján meg más náció tagja vásárolt itt magának házat, telket, birtokot. És jönnek tömegesen vissza a németek, teszik rendbe az itt hagyott házaikat. Még Nagy–Britannia hercege, Charles is ősei szülőföldjén érzi jól magát, és csak dicsérő szavakat mond róla gyakori látogatásaikor.
Sokan azt hajtogatják, ritkán találni e földtekén szebb vidéket, gyümölcsözőbb földet, vonzóbb tájat, mint a miénk. Akkor miért ne tudnánk itt, erdélyiek, mi magunknak olyan létet teremteni, amelynek csodájára járhatnának? Csak annyi kell, hogy magunkénak érezzük Erdőelvét – és keményen dolgozzunk. Ez a viszonyulás felhívná a figyelmét a világnak, és talán ragadós példa lenne az itt élő többi nemzet számára is.
Román Győző, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszékre is hoztak
Kiosztották a Külhoni Magyarságért Díjakat
Tizenegy személyiség, illetve szervezet, intézmény – köztük a csernátoni Haszmann Pál Múzeum – képviselője vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól kedden, Budapesten a magyar Parlamentben.
„A díj annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg” – fogalmazott Semjén Zsolt. Az idén az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztény Alapítvány kapott elismerést, továbbá a Gyulafehévári Caritas és a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is a díjazottak között szerepelt.
A háromszéki intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida annak idején magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely-magyar közösségnek.
A Külhoni Magyarságért Díjat 2011-ben alapították. A hagyomány szerint augusztus 20-a előtt adják át azoknak, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

XX. diákönkormányzati Szabadegyetem
Idén kerül megrendezésre a XX. Diákönkormányzati Szabadegyetem (DÖKSZAB) a Romániai Magyar Középsikolások Szövetsége (MAKOSz) és a Hargita Megyei Magyar Diáktanács (HaDiT) által, szeptember 1-6. között, Marosfőn.
A DÖKSZAB olyan diákok számára jött létre, akik egy mozgalmasabb és hitelesebb közösséget szeretnének kialakítani Erdély szerte. Mindemellet a saját jelenüket és jövőjüket építve céljuk továbbtanulni az iskolai rendszerrel párhuzamosan. A jelentkezők napi 8-10 órás képzésen vesznek majd részt, melyek első sorban általános érvényű, a szervezeti, diáktanácsos életben felhasználható ismeretek elsajátítását biztosítja.
A Szabadegyetem az eddigi sikereit a szakmailag elismert képzőknek köszönheti és a színes programnak, mely példamutató értékeket, tudást és felejthetetlen pillanatokat nyújt a résztvevőknek.
A jelentkezést augusztus 23-ig lehet elküldeni, ami a jelentkezési űrlap kitöltéséből és a részvételi díj (100 lej) elküldéséből áll. További információk a MAKOSz facebook oldalán: https://www.facebook.com/makoszoffice. MAKOSz sajtóiroda
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Macskakövek
Egy város főtere annyiféle, ahányféle polgár él az illető városban – legalábbis, ha megfelelőképpen használják. Kolozsvár Főtere egyre színesebb az utóbbi években – hiszen sokféle rendezvénynek ad otthont –, így jól tükrözi a polgárság sokféleségét, és ezt jó látni.
A kolozsvári lakosság birtokba vette a Főteret, hol rockfesztivál, hol nemzetközi filmfesztivál, hol gigászi opera-előadás vagy éppenséggel a Kolozsvári Magyar Napok programjainak közönsége tolong a macskaköveken, azon a köztéren, amelyet néhány éve éppen azért alakítottak át jelenlegi formájára, hogy alkalmas legyen az ehhez hasonló rendezvények befogadására, hogy valóban a közt szolgálja.
A befektetés máris megtérült, mondhatnánk, és a felsorolt pozitívumok után már tényleg elhanyagolható a nevezetes Billy Idol-ügy, amikor is egy magáncég által szervezett koncert időtartamára „privatizálták” a Főteret, hogy csak azok léphessenek oda be, akik jegyet váltottak az illető koncertre. Akármilyen elhanyagolható is azonban, a hasonló esetek ellen mindenképpen fel kell lépni, ha más ezt nem teszi meg, akkor a polgároknak. Mint ahogy ezt sok polgár meg is tette, hevesen tiltakozva a nevezett koncert és a Főtér bekerítése ellen.
Civil kurázsi – Kolozsvár lakossága e téren is egyre jobban vizsgázik. Az, hogy a civil ellenállás képviselői a város új hirdetőkockáin elhelyezett hirdetések között a Kolozsvári Magyar Napok reklámját (is!) „Köztér = Magánjövedelem” (Spaţiu public = Venit privat) stencilekkel fújták le, vélhetően ennek az ügynek a folyománya: nem a magyar napok ellen irányul, hanem a közterületre helytelenül kihelyezett reklámok ellen tiltakoznak a civil ellenállás képviselői.
Egy kis önsajnálatért nekünk sem kell a szomszédba menni, de mindenben magyarellenességet feltételezni azért mégsem kell. Szükség van a civil ellenállásra, mint ahogy a számtalan köztéri (ingyenes) rendezvényre is, hogy a közterület valóban a közt szolgálja. Jelenleg egy hétig például a kolozsvári magyarokat.
És egy hétig minden este zsúfolt lesz a Főtér, akár veterán rockerek, akár a teljesen más műfajt képviselő Tamás Gábor, akár a magyar popzene élvonalába tartozó bandák lépnek fel. Amíg a macskakövek bírják.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvár számos arca megismerhető a magyar napokon
A munkák művészi minősége önmagáért beszél – méltatta Kántor Lajos irodalomtörténész László Miklós és Miklóssy Gyula Kolozsvári képek című fotókiállítását a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Kolozsvári Magyar Napok keretében kedden megtartott tárlatmegnyitón.
A kincses várost bemutató fényképeket korábban a németországi Stuttgartban és Sopronban is kiállították. Utóbbi helyszínen idén tavasszal a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Kara Kárpát-medencei programjának keretében a Kolozsvári Művészeti Napokon rendezték meg a tárlatot.
Fábián Attila a magyarországi felsőoktatási intézmény dékánja a kolozsvári tárlatmegnyitón elmondta: a 2010-ben az egyetemisták számára elindított programjuk célja, hogy hallgatóik megismerjék a Kárpát-medencei kultúrát. Hozzáfűzte: ha egy helyismerettel nem rendelkező látogató nézi a fényképeket, aligha tudná megmondani, hogy a felvételek Kolozsváron vagy Sopronban készültek-e, ugyanis mindkét várost ugyanazok az építészeti stílusok jellemzik: a gótika és a szecesszió.
Fábián szerint sokszínű élményt nyújtó „kirándulásokat szerveztek” a Vajdaságba, Kárpátaljára, Burgenlandba, a Székelyföldre. „Külön öröm volt, hogy Kolozsvárt másképp mutathattuk be” – utalt tavaszi rendvéznysorozatukra a dékán. Mint részletezte, a kolozsvári ifjúság is bemutatkozhatott: a Váróterem Projekt alternatív színház Mit csináltál három évig? című előadásánál multikulturálisabb, a fiatalokat jobban érdeklő produkciót nehéz elképzelni a szakember szerint.
Karolina terei
A kiállítás-megnyitón levetítettek egy 16 perces videofelvételt, amelynek első része a tárlat stuttgarti bemutatóján készült, míg a második részben Sopront bemutató fényképek pörögtek a vetítővásznon. A videóból megtudhattuk: az a közös Stuttgartban és Kolozsvárban, hogy minkét városban teret neveztek el Sarolta Auguszta Karolina bajor királyi hercegnőről: Stuttgartban a Charlottenplatz, Kolozsáron a Karolina-tér (ma Múzeum-tér). A németországi városban egyébként a Barabás Miklós Céhnek és a Korunk Galériának is volt egy-egy kiállítása.
A magyar Hollywood
Szintén kedden szerveztek városnéző sétát Mozizás Kolozsváron, feketén-fehéren címmel a magyar napok keretében. A Gál Zsófia és Imecs-Magdó Eszter vezette sétán az egykori fontos filmes helyszíneket keresték fel az érdeklődők, így megismerték Kolozsvárt, a magyar Hollywoodot, ahogyan a várost filmgyártás kezdetén emlegették.
Elhangzott: a korabeli vetítések a mozivásznon alig látszó képek miatt nem lopták be magukat a kolozsváriak szívébe. A mozi-sátrak mellé fokozatosan felzárkóztak a vendéglátósok is, akik a vendégeket élő előadások helyett vetítésekkel kezdték el szórakoztatni. Híres vándormozisok fordultak meg a Széchenyi-téren, akik filmszínházakat alapítottak, egyre többet – ezeket a helyszíneket is felkeresték a sétán résztvevők.
A kolozsvári mozitörténelem egyik legkiemelkedőbb alakja Janovics Jenő volt. Munkásságának ismertetésekor a Fellegvár közelében járva a vezetők felelevenítették az elhíresült tragikus történet, mely egyik filmjének forgatásakor történt a Szamoson.
A film egyik mellékszereplője, Imre Erzsi nem a rendezői utasításoknak megfelelő oldalon ugrott a vízbe egy csónakból, így a Szamos egyik örvénye elsodorta, és meghalt. Egyesek szerint szerelmi bánatában lett öngyilkos, sírja a Házsongárdi temetőben található. A színház és a mozi kezdetleges ellentéte Kolozsváron is hangsúlyos volt. A színházi előadásokat nem lehet holmi mozgóképre lecserélni – vélekedtek sokan. A séta vezetői korabeli képeslapokkal, egykori újságcikkek felolvasásával színesítették a programot.
Krónika (Kolozsvár)

Régi igék új köntösben
Viszonylag rövid időn belül már másodszor revideálták a protestáns egyházak által használt 1975-ös magyar Bibliát. A generációnkénti felülvizsgálat szükségességéről és a revízió módszereiről Pecsuk Ottót, a Magyar Bibliatársulat főtitkárát kérdeztük.
A protestáns egyházak esetében alapvetően kétféle Bibliáról beszélhetünk. Egyrészt a Károli Gáspár-féle fordításról, amely még a 16. században látott napvilágot, és az 1975-ös új fordítású Bibliáról. A Károli féle fordításnak számos kiadása és revíziója jelent meg, az új fordításút megjelenése után 25 évvel, 1990-ben revideálták, ennek újabb revíziója idén húsvétkor jelent meg. Ez utóbbi elnevezése „revideált új fordítású Biblia (RÚF, 2014)”: az évszám a zárójelben tehát indokolt, hisz nem az első revideált új fordításról beszélünk, s lehet, hogy nem is az utolsóról. Ennek oka, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően 20-25 esztendőnként felülvizsgálják a legutóbbi változat tartalmát, s eldöntik, nem szorul-e javításra. A bibliarevízió során nem készítenek teljesen új fordítást, a használatban lévőt újítják meg.
„Húsz-huszonöt évente fontos átvizsgálni azt, hogy tükrözi-e a ma használatos nyelvet, mert a nyolcvanas-kilencvenes években beszélt mai magyar nyelv nem tökéletesen fedi már a ma használatosat – indokolta megkeresésünkre Pecsuk Ottó (portrénkon) az újabb revízió szükségességét. – Ez az egyik szempont. Másrészt a bibliatudománynak az elmúlt 20-25 évben végbement felismeréseit, egzegetikai újdonságait kellett összevetnünk a régebbi bibliai szöveggel, és azokon a helyeken, ahol úgy látjuk, hogy a bibliatudomány pontosabban érti a Biblia szövegét, igyekeztünk módosítani. A többi ok inkább technikai jellegű. A bibliatudományi és nyelvi változások tették igazából szükségessé, de fontos, hogy a Biblia szövegének digitális változata is a legújabb formátumban álljon rendelkezésre. Tehát egyfajta technikai adatbázis-frissítés szempontjából is nagyon lényeges volt a Biblia teljes szövegállományának újra feldolgozása, illetve könyvészeti szempontok is fontossá tették, hogy ne a ’90-es évek ízlését tükröző kiadványt jelentessünk meg, hanem a 21. század igényeinek is megfelelőt.” Az újított szöveg már elérhető digitálisan, mobiltelefonos alkalmazással és elektronikus könyvként is.
Hogy kell-e újabb bibliarevízióra számítani húsz-huszonöt év múlva? Attól függ. A szabályszerűség ugyanis ezt sugallja, ám ma nem lehet megjósolni, hogy akkor milyen döntésre jutnak a felelős szerv, azaz a bibliatársulat képviselői. Minden bizonnyal megvizsgálják majd a revízió szükségességét, és eldöntik, hogy nyelvi „korszerűsítést” vagy egyenesen új fordítást kezdeményeznek. Az idei kiadás az új fordítás mélyrehatóbb revíziója, mint az előző: míg 1990-ben 4500 helyen változott a Biblia, addig idén közel 16 ezer ponton. „Az 1990-es szövegállapothoz képest nagyon sokféle a változás. A pusztán szórendi vagy a névelők, központozási változtatások mellett elég jelentős fordítási változás is történt” – állapította meg az adjunktus.
RÚF 2014
Az új fordítású Biblia 2014-es revíziójának (RÚF 2014) munkálatai az olvasói észrevételek gyűjtésével kezdődtek 2006-ban, 2009-ben indult el az érdemi revíziós munka, amely 2014 húsvétján, a RÚF 2014 megjelentetésével ért véget. Az Ószövetség alapszövege az 1997-es kiadású Biblia Hebraica Stuttgartensia, az Újszövetségé pedig a 27. kiadású Nestle-Aland Novum Testamentum Graece volt. A revideált újfordítású Bibliát legelőször a Magyarországi Református Egyház XIII. zsinati ciklusának 11. ülésén április 23-án mutatták be a zsinati székházban, majd 25-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, és 27-én ökumenikus hálaadó istentisztelet keretében a budavári evangélikus templomban.
Merész váltás
Pecsuk Ottó szerint az 1975-ös új fordítású Biblia legnagyobb újdonsága az volt, hogy először igyekezett függetleníteni magát Károli bibliafordítói hagyományától. A 29 évvel ezelőtti dátumot megelőzően minden magyar bibliafordítás úgy határozta meg magát, hogy a Károli-fordításhoz képest hol és hogyan áll. „Nagyon sok, úgymond Károli-revízió több tekintetben eltért a Károlitól, mégsem igazán volt ildomos azt mondani egy Bibliáról, hogy más fordítás, hanem mindig a Károli tiszteletben tartása mellett készültek. A protestáns egyházak között is nagy nóvum volt a felismerés, hogy nem lehet a mai modern magyar nyelv kívánalmainak megfelelő fordítást úgy készíteni, hogy a fordítók folyamatosan visszatekintenek, és azt mondják: ezt eredetileg így mondta Károli, tehát ehhez kell hasonlítani annak is, amit mi mondunk. Számos olyan fordítás jelent meg 1975 óta, amely nyíltan vállalta, hogy nem a Károli revíziója kíván lenni, hanem egyéni utat akar járni” – vázolta Pecsuk az új fordítás merészségét. Kiemelte: a revízióknak nem a beszélt nyelv éppen aktuális divatjait kell követniük, de egy generációnyi idő alatt átalakulnak a kifejezések jelentései. „Ez az elv a modern mai nyelvet követő bibliafordítások esetében természetes, míg a régi fordítások esetében bizonyos értelemben ellentmondásnak is tekinthető, hogy megpróbálják időnként újra és újra revideálni. Miközben revideálni akarják, igyekeznek megőrizni a régi Bibliának a veretességét, szépségét, archaikusságát, ami az értékét adja. Ilyen értelemben egy régi fordítás revíziója sokkal nehezebb feladat, mint egy mai magyar nyelven született bibliafordítás revíziója, mint amilyen az új fordításé” – mutatott rá a bibliatársulat főtitkára.
Vizsolyi első
A legelső teljes magyar nyelvű bibliafordítás Károli Gáspár nevéhez fűződik. Az 1529 körül Nagykárolyban született református lelkipásztor hat lelkésztársával kezdte 1586-ban a fordítói munkát Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és Dobó István erdélyi vajda támogatásával. A nyomtatást 1589. február 18-án kezdték el és 1590. július 20-án fejezték be Vizsolyban, összesen 700-800 példányban – ezért ezeket a köteteket vizsolyi Bibliáknak is hívják. Ötvenegy fennmaradt példányról tudunk, értékük ma igencsak jelentős: több tízmillió forintos összegre rúg egy-egy ilyen Biblia. A ma ismert példányok közül legtöbb Magyarországon található, de Erdélyben és Felvidéken is őriznek vizsolyi Bibliákat.
Határon innen és túl
A Magyar Bibliatársulathoz tizenkét tagegyház tartozik: a református egyház, evangélikus egyház, baptista egyház, metodista egyház, adventista egyház, orthodox egyházmegye, unitárius egyház, pünkösdi közösség, keresztyén testvérgyülekezetek, szabadkeresztyén gyülekezet, élő Isten gyülekezete, evangéliumi testvérközösség. Mint a tagegyházak felsorolásából is kiviláglik, a katolikus nem tagja a Magyar Bibliaszövetségnek, így az idei új revízió sem érinti őket. „A katolikus egyházban a bibliakiadás és fordítás egészen más folyamatot jelent – magyarázta Pecsuk Ottó. – Ez némileg kánonbeli problémákat is felvet, hisz az Ószövetségük bővebb, mint a protestáns, több könyvet tartalmaz. A katolikus egyház hivatalos bibliakiadását a Szent István Társulat végzi, mellette működik még a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, és a pannonhalmi bencések is adnak ki Újszövetséget. Augusztusban például teljesen új fordítást jelentetnek meg”.
A revízió centruma a Magyar Bibliatársulat budapesti székháza volt, itt találkoztak évi három-négy alkalommal a munkatársak, év közben pedig egy online bibliarevíziós felületen folyt a munka. 2006-tól kezdőben több tízezer visszajelzés érkezett be a bibliatársulathoz a lehetséges változtatásokról, az adatgyűjtést 2008-ban zárták le, a revíziót 2009-ben kezdték el. Aki kíváncsi az idén lezárult folyamat részletes eredményeire, a Magyar Bibliatársulat honlapján közel 17 ezer oldalas dokumentumban vetheti össze tételesen az 1990-es kiadáshoz képest eszközölt változtatásokat. „Sajnos nem kommentárral, bár mindegyik változtatáshoz rendelkezünk indoklásokkal, de az már kezelhetetlen terjedelmet jelentene” – jegyezte meg Pecsuk Ottó.
Hivatalos formában csak a magyarországi teológiai intézetek tanárai alkották a szöveggondozói bizottságot, de visszajelzések, észrevételek küldésére lehetőség volt bárhonnan a világból. „Hivatalos formában a bibliatársulat nem öleli fel a határon túli területeket, de nyitott vállalkozás volt, megjelentettünk próbakiadásokat az interneten, ahhoz is hozzá lehetett szólni. Így akinek ez a folyamat szívügye volt, vagy szeretett volna jobbító szándékkal részt venni benne, megtehette. És azt is látni kell, hogy az új fordítású Biblia Erdélyben mai napig kevésbé van használatban, mint a Károli-Biblia, és a határon túli magyar egyházak képviselői az adott ország bibliatársulatának tagjai. A romániai felekezetközi bibliatársulatban szerepelnek a magyar egyházak képviselői, akárcsak Felvidéken. Ezekkel a bibliatársulatokkal nagyon jó a kapcsolatunk, így a bibliaterjesztésben együttműködünk velük. A határokon túl nem közvetlenül a Magyar Bibliatársulat terjeszt, hanem a román felekezetközi bibliatársulatot segíti, és a magyar nyelvű egyházakkal is egyeztetünk.”
Bibliaválaszték
A revideált új fordítású Biblia igazán széles szín- és formaválasztékban kapható a Kálvin Kiadóban. „A revideált 1908-as Károli többnyire fekete, az új fordítású Biblia pedig inkább sötétkék volt. Az utóbbi években az új fordításnak megjelentek bordó és sötétzöld változatai is. A mostani kiadásnál bővítettük a kínálatot, azt szerettük volna, ha kicsit fiatalosabb is, elegánsabb, drágább és olcsóbb is. Így megjelent például egy 1500 forintos missziós papírkötésű, ami fele-harmada egy átlagos Biblia árának, de akik elegánsat szeretnének, azoknak ott a jóval borsosabb áru bőrkötésű, aranymetszésű”. A két véglet közt is széles a spektrum: tizenegy különböző kötésben érhető el a legújabb Biblia.
A húsvéti bemutató óta Pecsuk Ottó szerint szinte csak pozitív visszajelzések érkeztek a legújabb kiadással kapcsolatban. „Azt halljuk, hogy tényleg szebb lett a Biblia, tartósabb kötésű, könnyebben olvasható kiadásban jelent meg és a szövege is tetszik az embereknek, gördülékenyebb sok ponton. Nagyon jó hír az is, hogy eddig egyetlenegy sajtóhibát találtunk. A kilencvenes kiadásban elég sok sajtóhibát kellett kijavítanunk, pedig az is nagyon gondos munka volt, de a hosszú évek alatt felhalmozódtak a felismert hibák. Mi egyelőre egynél tartunk” – jegyezte meg a Magyar Bibliatársulat főtitkára.
Évente minden bibliatípusból 40-50 ezer példány fogy el, ezek közt vannak szövegválogatások, Újszövetségek és teljes Bibliák. „Magyarországon ez a szám bizonyos értelemben csökkenő tendenciát mutat, mert a Károli-biblia kelendősége nagyobb ütemben csökken, mint ahogy nő az új fordításúé. 2008 óta nálunk ugyanis az új fordítású Biblia a népszerűbb. Ez nyilván a generációs váltást is tükrözi: a Károlin felnőtt idősebb nemzedék egyre fogy. A legújabb revideált új fordításból húsvét óta 8-10 ezer példány fogyott el, de vannak olyan kötéstípusok, amelyek teljesen elfogytak, úgyhogy karácsony előtt mindenképpen szükség lesz egy második nyomásra. És ez nagyon biztató.”
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar–magyar verseny az elnökválasztáson?
Tizennyolc esztendővel ezelőtt, amikor az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa úgy döntött, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet jelöltet indít az államelnök-választáson, sokan felkapták a fejüket. E lépést azon frissiben is sokan kritizálták, akár a jelöltet, hiszen Frunda György – aki jól vitatkozik románul, összehasonlíthatatlanul jobban, mint magyarul – neptuni múltjával és autonómiaellenes fellépéseinek sorozatával alkalmatlan arra, hogy maximalizálja az erdélyi magyarság szavazatait. Arra viszont kiválóan alkalmas volt, hogy 1996-ban megágyazzon a kormányzati szerepvállalásnak, hogy a választói bázis számára elfogadhatóvá tegye e lépést, amivel sikerült az RMDSZ-t máig ható érvénnyel eltéríteni az 1993-ban, Brassóban megfogalmazott autonómiaprogramtól.
Frunda, az ellenjelölt
Egy év telt csak el az 1999-es csíkszeredai Markó-Kincses párharc után, amikor sokak meglepetésére Kincses Elődnek sikerült Markót megszorítania, annak dacára, hogy a küldöttek többsége hivatalból volt jelen, azaz közvetlenül érdekelt volt a Markó-Neptun egységfront politikájának folytatásában. Ismét Frundát indították, ezzel is növelve a szervezeten belüli polarizálódást, valamint a Neptun-lobbi ismertségét és erejét.
2004-ben Markó Béla volt a jelölt, akiről feltételezhető, hogy nagyobb támogatottságot élvez a maga látszólag egyensúlyozó politikájával, mint a labanc oldalon látványosan elkötelezett Frunda. (Látszólag, mondom, mert az elmúlt húsz esztendőben Markó a gyakorlati politika síkján egyáltalán nem egyensúlyozott, hanem a Neptun-lobbit támogatta. A „sokszínűség egysége”, a „belső pluralizmus” legfeljebb szólamok szintjén jelent meg az általa elnökölt szervezetben.)
Ugyanabban az esztendőben alakult meg a Magyar Polgári Szövetség, amelynek az önkormányzati választásokon való indulását sikerült elgáncsolni, de Székelyföldön a parlamenti választásokon elindult a Népi Akció színeiben, nem kis pánikot okozva az RMDSZ soraiban. Mint később kiderült, nem volt miért izgulni, de az RMDSZ vezetői úgy érezhették, nem kockáztathatnak: ők is az autonómiát és a kettős állampolgárságot tűzték zászlajukra, amit elég nehezen lehetett volna Frundával az élen meghirdetni. Kelemen Hunor 2009-es jelölése a politikus ismertség-indexének növelését szolgálta, nem sokat számított, hogy sokkal kevesebb szavazatot sikerült összegyűjtenie, mint elődeinek.
Új műsor, új férfi
Idén új helyzet látszik kialakulni azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt is ringbe száll – egyelőre aláírásgyűjtési szinten. Ha a pártnak sikerül összegyűjtenie a 200 ezer támogató szignót, akkor Szilágyi Zsolt személyében Kelemennek komoly ellenfele lesz. Az autonomista politikus pályáján nincs törés, „kényes ügyei” sincsenek, remekül verbalizál, több nyelven is kommunikál, kiváló debattőr. Ráadásul az RMDSZ ebben a helyzetben nem alapozhatja arra az EMNP hiteltelenítését célzó kampányát, hogy a magyar szavazatok megoszlásával veszélybe kerül a parlamenti képviselet. (Kedvenc szólamukról persze aligha fognak lemondani, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára már első vonatkozó nyilatkozatában a magyar közösség megosztásától és a magyar szavazóerő felaprózásától óvott. Ugyanakkor a komolyan vétel igényével ez nem lehet az RMDSZ kampány fő üzenete, mint volt 2012-ben.) Mindkét jelölt egyformán esély nélkül indul, s mindkét jelölt indulásának mögöttes célja van. A második fordulóba való bekerüléssel egyikőjüknek sem kell számolnia, arról nem is szólva, hogy magyar ember a belátható jövőben aligha fogja elnyerni a román államelnöki tisztséget.
Kelemen célja vélhetően a választói bázis egyben tartása, a magyar szavazatok felmutatása és az azokkal való sáfárkodás. Szilágyi Zsolt tényleges célja pedig alighanem az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt programját megismertesse a választókkal. Az elnökválasztási küzdelem kiváló alkalom arra, hogy a párt Románia föderalizálásáról szóló elképzelése minél több emberhez eljusson, beleértve a román választókat is. Arra is jó lehetőség, hogy ésszerű érvekkel lebontsunk valamennyit az autonómiával kapcsolatos román aggályokból. Erre mutatott rá Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, aki szerint eddig az elnökválasztási kampányok annak ellenére „nem hoztak semmit az autonómiaküzdelemnek”, hogy 1996 óta minden alkalommal volt magyar jelölt.
Pólusok találkozása
Az államelnök választás arra is jó lehetőség lett volna, hogy a két, magát autonomistának valló erő, az EMNP és az MPP összefogjon és külön pólust alkosson. Erre azonban az MPP továbbra sem mutat hajlandóságot. Az a pártvezetés, amely oly harsányan bírálta a 2009-es EMNT-RMDSZ magyar összefogást, 2012-től az autonomista EMNP-vel szemben az RMDSZ-t nevezi a kisebbik rossznak, s következetesen e komprádor szervezettel kokettál. Most is azt hallhattuk tőlük, hogy a magyarság számára tét nélküli ez a mérkőzés, s hogy az EMNP nem fogja tudni összegyűjteni a szükséges aláírásokat. Azt is látni kell azonban, hogy az MPP ma sokkal inkább egy „brand”, egy felfuttatott és a választók egy részének tudatában rögzült márkanév, mintsem élő és működő szervezet. Ami érthető: e közösség arra szerveződött, hogy az erdélyi magyar politikai palettán az önálló magyar érdekeket, egy jövőt ígérő politikai programot, a háromszintű autonómiát képviselje. Két éve viszont a pártvezetés – nehezen behatárolható motivációk által vezérelten – ahhoz az RMDSZ-hez dörgölőzik, amely az autonómia-programot tizennyolc esztendeje jó mélyre elásta, s kizárólag konjunkturális célokkal, a választói bázis mozgósítását katalizálandó vette elő időnként. Ahhoz az RMDSZ-hez, mely 1993-ban vette kétéves határidővel programba az autonómiastatútumok megfogalmazását, de most, több mint húsz esztendővel a brassói kongresszus után is adós vele. Érthető, hogy a párton belül zavarodottság uralkodik, hiszen a pártvezetés a talán legfontosabb motiváló erőt tagadja meg a középgárdától: hogy büszkék lehessenek szervezetükre, következetességükre, hajlíthatatlanságukra, kérlelhetetlen autonómiapártiságukra.
Úgy áll hát a helyzet, hogy a néppárt ismét csak saját magára számíthat, partnerszervezetei, az EMNT és az SZNT mellett. Ezzel együtt helyes lépés volt, hogy a párt nem hagyta ki az alkalmat programjának ismertebbé tételére és elfogadtatására. A román elnökválasztás lehetőséget biztosít a „nemes küzdelemre”, ahogy Szilágyi Zsolt fogalmazott, arra, hogy minden magyar lelkiismerete szerint, nyugodt lélekkel választhasson a helyzetelfogadó és a helyzetteremtő, a követő és a céltételező politika, a tüneti kezelés és a gyökeres megoldás között.
Borbély Zsolt Attila , Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Királyi örökség
Ha augusztus 20., akkor tűzijáték! – örvendezett elemista korában a fiam, miután kisgyerekként Budapesten a Duna-partról követhette végig először a Szent István ünnepének záróakkordjaként megrendezett tűzijátékot. A nagy csinnadrattával folyó budapesti ünnepségsorozat egész napos kínálatából a tűzijáték ragadt meg benne kitörölhetetlenül, s ahogy cseperedett, a Duna-parti színes kavalkád élményével már el tudtunk beszélgetni az országalapító Szent Istvánról is. Tavaly, hetekkel a Kolozsvári Magyar Napok előtt már István, a király volt a téma, olyannyira, hogy színes történelemkönyvet is vásároltam neki, hadd nézze és olvassa végig a Géza fejedelem fiaként megkeresztelkedett Vajk Szent Istvánná válásának gyönyörű történetét. Kicsit tartottam tőle, hogy a magyartanárnője által kötelező házolvasmányává tett Harry Potter mellett vagy után nem lesz kedve Szent Istvánról olvasgatni. Kellemesen csalódtam: talán épp a budapesti élmények csiklandozták a fantáziáját, és győzték meg arról, hogy egy modernkori ponyva után mégiscsak egy magyar történelmi személyiségről szóló könyvecske az igazi olvasmány.
Valahogy így vagyok én is augusztus huszadikával. Keresem benne azt, ami közös hullámhosszra terel Szent Istvánnal és korával. A törzsi országot a nyugati kereszténységhez felzárkóztató, szilárd hatalomra szert tevő király kora és tettei érdekelnek. Az, hogy miként tudta megalkotni a kor körülményei között egyedülálló bravúrt: a pogány istenekben hívő, nemzetségekre tagolódó, mintegy félmillió magyart – esetenként kíméletlenül – rávenni várakkal megerősített, királyi vármegyékbe tagolódó, nyugati műveltségű, keresztény állam létrehozására, amelyben az új egyházi rendet tíz püspökség és a fölöttük álló esztergomi érsek felügyelte. A történelmi bravúrnak tekinthető új állami berendezkedésre 1038-ban bekövetkezett haláláig István királynak szűk négy évtizedre volt szüksége, ami történelmi léptékkel mérve is kis idő ekkora horderejű átalakításokra. Az azóta eltelt több mint ezer esztendő tanúsága szerint semmi sem bizonyult annyira maradandónak a magyar történelemben, mint a Szent István által teremtett államberendezkedés. Érdemei tehát elvitathatatlanok.
Megcsonkított, megkurtított országa a történelem viharai ellenére is él. A Kárpát-medencei kitekintésű szentistváni mű megmaradt anyaországa napjainkban valami hasonló csodára készül: hét utódállamban rekedt nemzeti közösségeit igyekszik közös ernyő alá hozni, olyan útra, amelyen Szent István nyomdokain haladva újabb ezer évre őrizheti meg a nemzetet.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hóhérlista a bíróságon
Emberiség elleni bűncselekmények vádjával vádat emelt a Legfőbb Ügyészség Ioan Ficior nyugalmazott ezredes, a peripravai büntetőtelep egykori parancsnoka ellen. Az elmúlt év során a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében indítottak vizsgálatot.
Ioan Ficiort a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) jelentette fel 2013 októberében. Az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják: a 86 éves Ficior parancsnoksága idején 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. A Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható: azok célja a politikai foglyok kiirtása volt. Az IICCMER kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. A barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminckilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint – tömegsírokba temették. A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket. Parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen.
„Módszerteremtők”
Az IICCMER tavaly augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen. Azóta öt nevet hoztak nyilvánosságra.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, aki 1956 és 1964 között állt a Râmnicu Sărat-i fegyintézet élén, ez idő alatt pedig terrorlégkört honosított meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt 12 politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. Köztük volt Sándor Imre római katolikus pap is, aki Márton Áron erdélyi püspök helynökeként is szolgált. A 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanújával indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Egy másik gyanúsított Florian Cormoş, a cernavodai munkatábor egykori parancsnoka, egykori, politikai foglyok halálát okozó kommunista büntetés-végrehajtási tiszt, aki ellen ugyancsak népirtás gyanúja miatt ügyészségi feljelentést tett az IICCMER.
Egy negyedik nevet is nyilvánosságra hoztak, de nem azért, mert feljelentést tettek ellene, hanem azért, mert időközben meghalt. Őt először Iuliu Sebeştinként emlegették, de azóta Sebestyénként hivatkoznak rá. A szamosújvári börtön egykori alkalmazottja volt, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt, és tevékenysége nyomán mintegy 15 politikai fogoly vesztette életét. Az ötödik leleplezett pribék Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka.
Az alkotmánybíróság december 12-én úgy döntött: az emberölés – így a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben az egykori büntetés-végrehajtási alkalmazottak által elkövetett politikai gyilkosságok – nem évül el, így a pribékek továbbra is felelősségre vonhatók.
A szamosújvári Napóleon
Constantin Teodor Istrate, a szamosújvári börtön volt parancsnoka az egyik leghírhedtebb egykori pribék, aki ellen vizsgálat indult. Istrate – akit a Napóleon gúnynévvel illettek az őrizetesek – 1954 és 1959 között töltött be különböző vezetői tisztségeket a börtönben, amelyet 1958 februárja és 1959 márciusa között a legmagasabb pozícióból, parancsnokként irányított. Egy ideig ő volt a parancsnoka a börtön kivégzőosztagának. 1958 és 1960 között összesen 28 halálra ítéltet végeztek ki a börtönben, ugyanakkor az ott különböző okokból elhunyt személyek száma csupán ezen két év alatt elérte a 200 főt. Istratét az egykori kommunista rendszer által ellenségnek tekintett politikai foglyok az egyik legkegyetlenebb börtönőrként tartották számon. Radu Preda, az IICCMER ügyvezető elnöke szerint Istrate olyan embertelen fogvatartási körülményeket honosított meg, amelyek jócskán felülmúlták a hivatalos működési szabályzatban rögzített elvárásokat. Az általa kiépített rendszer az intézet szerint a foglyok fizikai megsemmisítésére irányult, nem biztosítottak számukra megfelelő élelmet és orvosi ellátást, illetve folyamatosan bántalmazták őket.
Istrate 1929-ben született a Suceava megyei Mălini faluban, szegényparaszti családban. A hét osztály elvégzése után iskolaszolgaként, majd mezőgazdasági munkásként dolgozott. 1947-től a falusi ifjakat összefogó kommunista szervezet tagja, majd 1948-as bevonulását követően a belügyi erőkhöz került, ahol leszerelése után felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy marasztalták, 1950-ben pedig a szatmárnémeti belügyi altisztképzőbe küldték. 1953-ban tiszti iskolába járt, ahonnan – egész évfolyamával együtt – alhadnagyi rangban a büntetés-végrehajtáshoz került. Őrként az oneşti-i munkatáborba, majd a cernavodai lágerbe vezényelték, innen került 1954-ben a szamosújvári börtönbe, ahol egyre feljebb haladt a ranglétrán, és négy év múlva már a rettegett fegyintézet parancsnoka volt. A szamosújvári börtönben őrizték a rendszer első számú politikai ellenfeleit.
Istratét 1962-ben szerelték le főhadnagyi rangban, meg nem nevezett okok miatt. Ugyanebben az évben a szamosújvári tanács végrehajtó bizottságának elnökévé nevezték ki. 1967-ben azonban sikkasztás miatt 10 év szabadságvesztésre ítélték, miután a rajoni híd- és útépítő cég építőanyagainak eladásából szerzett pénzből vendégelte meg magas rangú párt- és politikai tisztségeket betöltő ismerőseit. 1967-ben a dési börtönben „reaktiválták”, és a Szekuritate besúgójaként alkalmazták. 1972-ben szabadult, 1974-ig építőmunkásként dolgozott Szatmár megyében, ezt követően Zilahon egy betonkeverő telepet vezetett. 1982-ig dolgozott itt, miközben több száz jelentést írt a Szekuritáténak. Ezt követően a Temes megyei Újpécsre költözött, ahol a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A 88 éves egykori börtönparancsnok a mai napig is itt él.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarellenes párt létrehozására készül egy PSD-s képviselő
Nacionalista, magyarellenes párt megalapítását jelenti be augusztus 21-én, csütörtökön Bogdan Diaconu szociáldemokrata (PSD) képviselő – írta szerda este a HotNews.
A portál értesülései szerint a politikus azért teszi meg ezt a lépést, mert Victor Ponta pártelnök-kormányfő kilátásba helyezte, hogy kirúgják a PSD-ből, ha tovább rontja a légkört a kormánykoalícióban. Diaconu ugyanis rendszeresen közöl a sajtóban magyar- és RMDSZ-ellenes publicisztikát, s több törvénytervezete is a romániai magyar közösség ellen irányul.
A képviselő szerdán a Facebook-oldalán beharangozott csütörtökre egy „eseményt”, amelyről azonban nem árult el részleteket. Ám sejteti, hogy mi várható. „Holnaptól lesz amitől tartaniuk a magyar szélsőségeseknek, az RMDSZ-szel az élen!” – írta bejegyzésében.
Bogdan Diaconu magyarellenes kirohanásait az RMDSZ is szóvá tette a koalícióban. Borbély László korábban lapunknak elmondta, tudomására hozták a miniszterelnöknek, hogy tűrhetetlennek tartják a politikus magatartását.
maszol.ro

Még mindig sok romániai dolgozik Magyarországon
Az elmúlt év végén összesen 72,4 ezer külföldi munkavállaló dolgozott Magyarországon. Kimagaslóan legtöbben Romániából érkeztek, de számottevő a kínaiak jelenléte is – írja az ado.hu a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai alapján.
Állampolgárság szerint kimagaslóan legtöbben Romániából érkezve dolgoznak Magyarországon: az év végén a számuk elérte a 34 ezret. Nagy létszámúként még a 9,1 ezer szlovák és a 6,7 ezer kínai állampolgárságú munkavállaló emelhető ki. E háromból éves viszonylatban az utóbbiak száma bővült a leginkább, 11 százalékkal. A két nagy alcsoport top 5 „küldő” országa közül viszont Koszovó és Vietnám esetében mutatható ki a legnagyobb – 75, illetve 42 százalékos – ugrás.
Az év végi állományoknál az egyéni munkavállalási engedéllyel rendelkezők közül a legtöbben, 6,1 ezren, a kereskedelem területén kaptak munkát; a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás terén 3,5 ezren, míg az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása ágazatban 1,9 ezren dolgoztak.
maszol.ro

Erdélyi magyar hidegháború
„Ez a fontos kötet, amely – remélem – még nagyon sok nyilvános vitát vonz majd, és amelyről több alkalom is nyílik majd beszélni, végre visszahozza a közéleti esszé és tanulmány műfaját a köztudatba, de tartalmát tekintve sajnos korszerűtlen.” Parászka Boróka kritikája Demeter Attila Ethnosz és Démosz című tanulmánykötetéről.
Elméleti elsivatagosodás – így lehetne összegezni a hazai könyvkiadás utóbbi tíz évét, amelyben a rendszerváltás utáni évekhez képest látványosan visszaszorult a társadalomtudományos esszék, tanulmányok publikálása. Talán a kiadók nem vállalják a kockázatot, talán a közgondolkodás mondott le arról, hogy tartalmát, formáját ilyen nagyobb lélegzetű írások határozzák meg, és az is lehet, hogy fordított arányban az egyetemi szakok és műhelyek túlburjánzásával, a szerzők termékenysége csökkent. Akárhogy is van, ott tartunk, hogy ma már érdemes megbecsülni minden esszékötetet. Demeter Attila (aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem filozófia intézetének oktatója) tavaly adta közre az elmúlt tizenkét évben írt tanulmányainak gyűjteményét, több szempontból is tanulságos és fontos. Egyrészt ez a kiadvány bizonyítja, hogy a hazai filozófia oktatás-kutatás igényt tart arra, hogy kivegye a részét a napi közéleti, társadalmi és politikai eszmecserékből. E nélkül a részvétel nélkül ezek ugyanis megfeneklenek a fogalmi és eszmei pontatlanságban, a logikai zárványokban, erodálódnak stb.
Másrészt: a hazai filozófiai beszéd (legalábbis az, amit Demeter Attila nagyon kevés társa mellett képvisel) nem tudja, vagy akarja kivonni magát a közbeszéd-közgondolkodás hatása alól, inkább követi, mintsem ösztönzi, irányítja azt. Azokat a témákat, ügyeket járja körül, amelyeket amúgy is körüljár a napi publicisztikai-gyár, esetenként oldja a beidegződéseket, közhelyeket, más helyzetekben – akarva, akaratlanul – megerősíti azokat. Ha a kötet címszavait soroljuk fel, akkor pont azokkal a fogalmakkal találjuk szembe magunkat, amelyeket az elmúlt évtizedben (évtizedekben) unos-untig hallhattunk, olvashattunk: autonómia, nacionalizmus, nemzetállam, emberi jogok, Európa, európaiság. A tétje ennek a könyvnek az, sikerül-e a filozófiai tartalombővítés, aktualizálás?
Harc komoly alázattal Ha a tíz évvel ezelőtt született, és eredetileg a Magyar Kisebbségben közölt Autonómia: mi végre? című tanulmányt vesszük alapul, amely közéleti „slágerünket”, az önrendelkezést igyekszik körbejárni, akkor azt kell mondanunk, hogy bár az átlagosnál cizelláltabb ez a megközelítési mód, a mélyfúrásig nem jut el. Az a figyelmeztetés megjelenik ugyan ebben a tanulmányban, hogy a kisebbségi jogérvényesítés eszköze nem feltétlenül csak az autonómia, az a kérdés azonban már nem fogalmazódik meg, miért kötjük össze szétválaszthatatlanul az önrendelkezést az etnicitással? Miért szól az erdélyi magyar közbeszédben az autonómia vita csak az erdélyi magyar önrendelkezésről, miközben ezt (vagy ezeket) a struktúrákat egy többnemzetiségű államban igyekeznek érvényre juttatni, miközben az erdélyi magyar közösség a román állam-nacionalizmussal viaskodik, miközben az adminisztrációs reform, a gazdasági átalakulás, az európai integráció (vagy európai verseny) sokkal inkább szól a regionális, etnikai szempontból azonban meg nem határozható különbségekről. Ez a Demeter Attila szöveg ráadásul, hasonlóan a kötet több más tanulmányához (mint például a címadó Ethnosz és Démosz tanulmányhoz) váratlanul átvált a nyers aktuálpolitikába, ebben az esetben az RMDSZ szervezeti működéséről értekezik. Lehet ennek is legitimitása, akár politikafilozófiai vitát is lehet erről folytatni, de ennek akkor tovább kellene mutatnia azon a megállapításon, hogy a Szövetségen belüli demokrácia nem működik, vagy hogy a szervezet támogatottsága csökkenőben. Van ennek a kötetnek egy amolyan népmesei „jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is” hangulata. Ez az az autonómia tanulmány olyan konzekvenciával zárul, amelyet akár a demokrácia-hiányosnak és alultámogatottnak nevezett RMDSZ korabeli elnöke, Markó Béla is megfogalmazhatott volna. Vagyis: „a sikeres autonómia-törekvésekhez nem annyira maradéktalan belső konszenzusra van szükség, mint inkább hatékony politikai lobbira” – írja Demeter Attila. Ám legyen, de akkor tegyük fel újra az autonómia természetére vonatkozó, kielégítően mindmáig meg nem válaszolt kérdést: kik, miért, kiknél és hogyan lobbiznak? Minderre a jelzett tanulmány keletkezése óta (2004), sőt az autonómia viták rendszerváltás óta tartó történelme során egyszer sem kaptunk pontos választ. Ennek fényében pedig különösen veszélyes az, amivel a szerző a gondolatsort zárja, vagyis, hogy „ha az autonómiát ki kell kényszeríteni (kiemelés D.A.), akkor ennek az eszköze nem lehet más, mint az erőszak vagy a félelemkeltés”. Bár a megállapítást Bibóra hivatkozva és őt idézve árnyalja Demeter, és arra figyelmeztet, hogy ezt a harcot „komoly alázattal” kell lefolytatni, mégsem más ez, mint az erdélyi magyar hidegháború megerősítése.
Valamilyenségek és valahogyságok Hasonló félig, vagy háromnegyedig vitt gondolatsorokból állnak össze a kötet többi tanulmányai is, ezek a szövegek, amelyeknek a zöméből kirajzolódik egyfajta visszafogott, de súlyos következményekkel járó nemzeti radikalizmus. A korábban már jelzett Ethnosz és Démosz című tanulmány számomra meglepő módon szintén RMDSZ-kritikával indít: a Szövetség kormányzati politikáját általános értelemben „alázatosnak” és „betársulósnak” nevezi a szerző. Függetlenül attól, hogy valóban alázatos és betársulós-e a szervezet két évtizedes teljesítménye (ez a szöveg 2006-ban született, tehát akkor még csak kamaszkorát élte az RMDSZ ilyen szerepvállalása), érdemes feltenni a kérdést: politikafilozófiai szempontból mire jutunk az ilyen jelzőkkel? Mi a kritika referenciája, célja és hitele? Kockázatos, és nem megkerülhető kérdések ezek. A napi politikára való (általam nagyon fontosnak és hiánypótlónak tartott) reflexió nehezen követhető módon billen át kultúra-, nacionalizmus elméletbe. És olyan furcsa mondatok szabadulnak el, amelyeket aztán sem politikafilozófiai, sem szociológiai, de még egy laza szövésű esszé keretén belül sem könnyű értelmezni. „Az emberek valamilyen oknál fogva makacsul ragaszkodnak nemzeti identitásukhoz” (kiemelés tőlem) – szerepel a 108. oldalon. „(…) a nemzetinek és a politikainak az összetartozása valahogyan természetszerű” (kiemelés tőlem) – írja Demeter Attila a kötet 103. oldalán. Sajnos a valamilyenségek és valahogyanságok világában ezúttal sem vezet tovább. Pedig rendezni kellene már az etnicizmus és nacionalizmus közötti viszonyokról gondoltakat, pedig láttatni és érteni kellene a nacionalista konstrukciók (a szerző fontos mondatokat szentel annak, hogy érzékeltesse, milyen alapvető jellemző ez a megcsináltság) korszerű természetét.
A korszerűség érvényesül a legkevésbé ezekben a megközelítésekben. Demeter az európai közösség soknyelvűségének, vagy éppen nyelvtelenségének problémáit járja újra és újra körül, hiszen – írja többek között Kymlickára hivatkozva a politikai együttműködések alapja a közös nyelv. De elfeledkezik arról, hogy a mai politikai kommunikáció számára a képek, és a különböző nonverbális felületek legalább annyira fontosak, ha nem fontosabbak, mint a verbálisak. Továbbá arról, hogy az egy-két és többnyelvűség ma már egészen mást jelent akár az Unió határain belül, mint azokon kívül – hiszen megváltozott többek között a globális mobilitás és kommunikáció, de változik a lokális adminisztráció, a közösségi kapcsolattartás stb.
Ez a fontos kötet, amely – remélem – még nagyon sok nyilvános vitát vonz majd, és amelyről több alkalom is nyílik majd beszélni, végre visszahozza a közéleti esszé és tanulmány műfaját a köztudatba, de tartalmát tekintve sajnos korszerűtlen. Az évtizedes szövegek nem tartották a lépést korukkal már születésük idején sem, ma pedig egészen anakronisztikus ezeket olvasni. Mindezzel együtt ösztönző a szerző igyekezete, ahogyan saját korlátaival, még végig nem vitt eszmefuttatásaival szembenéz. Például akkor, amikor a kötet előszavában elismeri, hogy a muszlim Európáról írt szövege létrejöttekor még nem ismerte, hogyan is néz ki a muszlim Európa valójában. Az Ethnosz és Démosz befejezésekor valami olyasmit érez az olvasó, mint egy kétkötetes krimi első kötetének a végén. A tetthely már felsejlett, a gyanú árnyéka is körvonalat kapott, a megfejtés azonban még várat magára.
Demeter Attila: Ethnosz és Démosz – tanulmányok. Pro Philosophia Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2013.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (2.)
1945 elején Kolozsváron felvetődik két – román és magyar nyelvű – tudományegyetem igénye kolozsvári székhellyel. Számos román és magyar értelmiségi támogatja ennek megvalósítását. 1945. június elsejei hatállyal alakul meg a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Az egyetem mind a négy karának működése egyazon városban nehezen volt biztosítható, az orvosi kar működtetésére két magyarlakta nagyvárosban – Nagyváradon és Marosvásárhelyen – voltak ekkor reális korházi lehetőségek. A földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Emlékeztető: az indulás…
Az események gyors ütemben követik egymást: 1945. július tizenhatodikán zajlik le az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje Marosvásárhelyen, majd egy rendelet jelenik meg, miszerint a Hadügyminisztérium az egyetem céljaira átadja a marosvásárhelyi hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
Így indult meg 1945 október végén háromszáz hallgatóval egyetemünk, előbb mint a Bolyai Egyetem fakultása.
Az első felvételi vizsgát a magyar egyetem orvosi karán 1945. november negyedikén tartották meg. Ekkor háromszázan jelentkeznek az első évre, a törvény biztosította százötven helyre.
1947-ben már kétszázötven elsőéves diák iratkozik be. 1948-ban hétszázötvenegy hallgatója van az egyetemnek, az oktatók között tizenhat professzor és hat előadótanár. 1946. február tizennegyedikén zajlik le az első tudományos gyűlés.
Amit még tudni kell a költöztetésről: a kolozsvári rektor tiltakozása hiábavaló…
A magyar egyetem rektora Csőgör Lajos tiltakozott, mondván, hogy a kolozsvári magyar lakosság és a teljes magyar közvélemény ellenzi a kormány eme döntését. A professzor tehát, aki néhány évig párhuzamosan a marosvásárhelyi orvosi kar dékánja is volt, azt kérte, hogy maradjon Kolozsváron a magyar orvosi intézet.
A végső döntés azonban Petru Groza kezében volt, s ő nem sokat habozott. Dokumentumok tanúsága szerint a következőket válaszolta:
„…a kolozsvári járóbeteg-rendelőkben és kórházakban bárki igényelheti az orvosi ellátást. Nem akarom elhinni, hogy még mindig fontos valakinek, hogy román, avagy magyar kórházba megy. A kolozsvári magyar lakosság ugyanúgy igénybe veheti a kolozsvári román klinikák szolgáltatásait, mint ahogy a marosvásárhelyi románság az ottani magyar klinikákét…”.
Az intézet költöztetése
Az orvosi kart tehát negyvenöt nyarán helyezték Marosvásárhelyre. Sorina Bota úgy tudja, hogy előbb a bútorokat szállították ide, mielőtt azonban nekiálltak volna a költöztetésnek, Csőgör Lajos rektor a városba küldött két tanárt, hogy mérjék fel a terepet, s nézzék meg, hol fog zajlani a képzés.
A leírtak szerint a küldöttség tagjait igencsak fellelkesítették a látottak, és mint már az előző lapszámunkban is említettük, a cambridge-i egyetem kampuszához hasonlították a létesítményt.
Az épületegyüttes valóban a város szélén állt, akárcsak az angliai egyetem, akkor ugyanis ott ért véget a település. Ez az elszigeteltség, illetve a más képzést nyújtó karok hiánya sokaknak nem volt ínyére. Miskolczy Dezső professzor – aki a kolozsvári egyetem rektora is volt – azt hangoztatta például, hogy e költözés révén a diákokat megfosztják az egyetemi városokra jellemző kulturális légkörtől, a kolozsvári könyvtárak és más művelődési intézmények látogatásának lehetőségétől, és ezzel együtt az igazi egyetemi élettől.
Való igaz, hogy Kolozsvár sokkal több lehetőséget nyújtott akkor, és nyújt most is a diákoknak, mint a jóval kisebb Marosvásárhely. Manapság azonban azt tapasztalhatjuk, hogy az egyetemek egy része megpróbálja minél elszigeteltebb helyre építeni kampuszát, hogy megfelelő csendet tudjon biztosítani a diákoknak a tanuláshoz.
A Hadügyminisztérium átengedi az épületegyüttest a Közegészségügyi Minisztérium hatáskörébe
Két vonattal költöztették az egyetem javait és orvosi felszereléseit. Csőgör Lajos rektor Victor Groza kormánybiztoshoz és Antalfi alpolgármesterhez fordult, kérve őket, hogy segítsenek pénzt gyűjteni a víz- és áramszolgáltatással, illetve a bentlakás fűtésével járó költségek fedezéséhez.
Ekkor az épületegyüttes átkerült a Hadügyminisztériumtól a Közegészségügyi Minisztérium hatáskörébe. A marosvásárhelyi magyar orvosi kar első diákjai közé tartozott László János professzor is. A város meséi című könyv szerzője tőle tudja, hogy a negyvenhatos első évfolyam háromszázhatvan különféle nemzetiségű diákot számlát, akiknek azonban csak a fele diplomázott le.
A volt rektor sok mindenre emlékszik…
László János professzor, aki aztán az intézmény rektora lett, emellett pedig nagy hírnévre tett szert az A, B és C hepatitszvírus kutatása terén, arra is emlékszik, hogy összesen négyszáznégy helyiségből állt az épületegyüttes, amelynek még úszómedencéje is volt.
Ezt még akkor építették, amikor a katonai iskola székelt itt, és a hetvenes évekig szolgált úszómedenceként, utána pedig változtattak a rendeltetésén. Azt viszont most nem írjuk le, hogy mire használják az úszómedencét azok a diákok, akiknek anatómiaórán a boncoláshoz hullákra van szükségük. Az orvosi oktatás ragaszkodik a hagyományokhoz. A latin nyelv ismerete kötelező
Az adatgyűjtésekből az is kiderül, hogy az évek során számos neves személyiség látogatta meg az intézményt, többek között Petru Groza is.
Mondhatni köztudott, hogy a hatvanas években magyar nyelven folyt a tanítás, de mivel az orvosi oktatás ragaszkodott a hagyományokhoz, a latin nyelv ismerete is kötelező volt. Ennek értelmében a kolozsvári egyetem tanárai tanítottak itt, néhányan közülük ideköltöztek, mások pedig ingáztak a Szamos-parti városból.
A magyar jelleg megváltoztatása…
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb állomás az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem Orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté alakították.
Az egyetem történetében 1962-től kezdve egyik legsúlyosabb problémává válik az intézet magyar jellegének megváltoztatása. Pártutasításra a minisztérium elrendelte a kétnyelvű, magyar és román nyelvű oktatást.
A magyar nyelvű oktatásban is két tantárgyat, a törvényszéki orvostant és az egészségügyi szervezést román nyelven kellett előadni. A gyakorlati oktatást is román nyelven kellett vezetni.
A professzorok nagytöbbsége vállalta hogy román nyelven is megtartja előadásait. Ezt egy évig a minisztériumban elfogadták, majd kijelentették, hogy román nyelven csak a román nemzetiségű oktatók adhatnak elő.
Ezzel szükségleten felül felduzzasztották az oktatószemélyzet létszámát, megváltoztatva annak nemzetiségi összetételét.
A nyílt nemzetiségellenes pártpolitika jelei az egyetemen csak a nyolcvanas években jelentkeztek. Az adott politikai és gazdasági viszonyok hatására az 1980-as évektől kezdődően számos oktató választotta megoldásként az ország elhagyását. Ez a folyamat elsősorban a magyar nyelvű oktatási bázist apasztotta.
Az 1990-ig alkalmazott felvételi rendszer nem biztosította az anyanyelven tanulók esélyegyenlőségét, azt eredményezte, hogy a magyar nemzetiségű orvostanhallgatók aránya országosan alatta maradt a demográfiai adatok alapján elvárhatóknál.
Az 1989. decemberi eseményeket követően a felvételi rendszer korrekté vált, javult ugyan valamelyest a magyar hallgatók aránya, de nem a kívánt mértékben…
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Breton és baszk szervezetek is kérték belépésüket az SZNT luxemburgi perébe
A franciaországi Breton Kulturális Intézet, és a spanyolországi Baszk Nemzeti Párt is kérte belépését abba a perbe, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) két képviselője indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt.
Erről Izsák Balázs, az SZNT elnöke számolt be péntek délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett, az erdélyi autonómiatörekvésekről szóló pódiumbeszélgetésen.
Izsák Balázs elmondta, a breton és a baszk szervezetek az SZNT képviselői oldalán avatkoznának be a perbe, amiként ezt korábban Magyarország, és a székelyföldi Kovászna megye önkormányzata tette. Az alperes Európai Bizottság oldalán eddig Szlovákia, Görögország és Románia lépett be a perbe. Az SZNT vezetői és partnereik a polgári kezdeményezés eszközével próbálják elérni, hogy az unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítené. Nem kezdhették azonban el az egymillió európai aláírás összegyűjtését, mert az EB úgy ítélte meg, a téma nem tartozik jogalkotási hatáskörébe. A kezdeményezők az EB elutasító határozatát támadták meg az EU luxemburgi bíróságán. A perbe belépő felek írásban fogalmazhatják meg álláspontjukat a vitatott kérdésről.
Izsák Balázs azt is elmondta, a 153 székelyföldi önkormányzat közül eddig 27 fogadott el autonómiapárti határozatot, amelyet a román kormány képviselői mellett az Európa Tanács és az Európai Unió illetékes szerveinek is eljuttattak. Az SZNT elnöke hozzátette, októberben ülésezik az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága, mely a székelyföldi autonómiapárti határozatok ügyét is napirendjére tűzte. Reményét fejezte ki, hogy addig legalább száz önkormányzati határozat lesz a bizottság asztalán.
Az SZNT elnöke vitatta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének, Kelemen Hunornak azt az álláspontját, hogy a jelenlegi román alkotmány keretei között semmilyen autonómiaforma elérésének nincsen realitása. Hozzátette, álláspontja szerint Székelyföld területi autonómiája nem Románia nemzetállami önmeghatározását, hanem annak csupán a nacionalista értelmezését sérti.
Azt is megemlítette, nem lehet alkotmányos akadálynak tekinteni, hogy az alaptörvény felsorolásában a régió közigazgatási egység nem szerepel. Arra hivatkozott, hogy valamennyi román párt szükségesnek tartja a régiók bevezetését, de azt sem tartaná bajnak, ha az egységes és autonóm Székelyföldet megyeként határoznák meg.
A pódiumbeszélgetésen Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) alelnöke elmondta, a partiumi autonómiatörekvésekben kiindulási pontnak tekintik az SZNT dokumentumait. Hozzátette, a Partiumban jelenleg a regionális tudat felélesztését tekintik a legfontosabb feladatuknak. Szeptemberben hirdetik ki annak a pályázatnak az eredményeit, amelyet a Partium szimbólumainak a megalkotására írtak ki.
MTI, Erdély.ma

Emlékjel Attila hun királynak
Augusztus 20-án, Szent István napján 22 órakor egyszerre gyújtottak őrtüzet a Perkőn, az Óriáspince-tetőn és a Kézdialmás szomszédságában lévő Avas-tetőn. Cserei Lázár kézdialmási egyházgondnok kezdeményezésére az Avas-tetőn emlékjelt állítottak Attila hun királynak, és nagyméretű székely lobogót is avattak.
A kőtömbre az alábbi szöveget vésték: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila (395–453), ura volt ő minden földnek, a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig.” A hun király neve rovásírással került a kőre. Este nyolc órakor több száz kézdialmási, lemhényi és csomortáni lakos gyűlt össze az Avas-tetőn, ott, ahol 2010-ben emlékkeresztet állítottak, és elhelyezték a legenda szerint Krisztus lábnyomát őrző kőtömböt. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület ősmagyar ruhát viselő nyolc lovasa, valamint a Kelemen Didák Cserkészcsapat cserkészei álltak díszőrséget az ünnepség ideje alatt, melynek során Cserei Lázár ismertette Attila hun király életét, Molnár István kézdialmási polgármester pedig rövid ünnepi beszédet mondott. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, ők áldották meg az új emlékjelt. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Kádár László hagyományőrző huszár őrnagy Attila korára emlékeztető lovasíjász bemutatót tartott.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Édes-keserű kenyérhéj
A Szent István-i intelmekbe csomagolt, megszentelt újkenyér szétosztása az elárvult ferences rendi torony árnyékában gerincegyengető élmény volt. A mindig kesergő, saját tehetetlenségüket vádló gyűlöletté formázó sorstársaink megtapasztalhatták, hogy a székelyföldi román enklávévá züllesztett Marosvásárhely központjában is lehet a nyílt téren magyar nemzeti ünnepet tartani. Ez annak az eredménye, hogy negyedszázada erős, tárgyalóképes képviselete van az erdélyi magyarságnak. Jogérvényesítési elvárásainkat sok téren gúzsba köti a többségi nemzet uralkodói meg nem értése. De ebből fakadó keserűségünket balgaság öncélú megkövezésekben levezetni. Amint tette a fenti rendezvény főszervezője ünnepi beszédében, piros lapot mutatva politikai ellenfeleinek, megalkuvó, áruló magyar vezetőknek nevezve őket. A jobbító szándékú bírálat minden esetben helyénvaló, de közös cselekvésre utaltságunkban nemcsak értelmetlen, hanem káros is ez a gáncsoskodó ellenségkeresés sorainkban. Mert hosszú, vargabetűs volt az út a gyertyás tüntetéstől e Szent István-i ünneplésig. És még sok van, amíg az általunk óhajtott autonómiát kivívjuk. Az oly sokat emlegetett nyugati példák bizonyítják, hogy emberöltőnyi mércével kell számolnunk. És számos eszköz bevetésével érhetünk csak célba. De nem szabad arra számítani, hogy rövid távon látványos eredményeket érünk el. Türelmetlenségünkben könnyen lerombolhatjuk, amit addig sikerült felépíteni – mondta a napokban egy budapesti, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kutatóintézet vezetője. Partnereket kell keresni a többségi, román politikai elitben, civil társadalomban, és meg kell győzni a román lakosságot. Ezért értelmetlen a két magyar államelnökjelöltnek állított Izsák Balázs-i kelepce. Természetesen mindkét jelölt felvállalja az autonómia ügyét. Egyik még azzal is dicsekedhet, hogy az általa képviselt szervezet nemcsak beszélt, hanem eredményeket is elért. És itt nem a néppárti jelöltre gondolunk. Sőt, az ez utóbbit támogató csapatnak az is felróható, hogy képtelen volt a tusványosi lehetőségeket kihasználva megnyerni ügyünknek a román demokratikus gondolkodókat. Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy elmaradt a nyitás a román pártok és civil szervezetek felé. Ennek az lett a következménye, hogy az autonómiát támogató magyarországi megnyilatkozások heves tiltakozásokat váltottak ki a bukaresti hatalomból. Pedig így nem szolgálják a mi ügyünket budapesti "barátaink". Ezért is veszélyes játék magyar-magyar bizonyítási verseny szintjére süllyeszteni az autonómiakérdést. A jelen államelnökjelölt-állítás tétje végső soron az, hogy a magyar közösség megerősödve, a gazdasági, társadalmi jövőjében bizakodva kerüljön ki belőle. Nemzeti közösségünk akkor érzi jól magát, ha a megélhetési és a kulturális reprodukció feltételei adva vannak. Ez állíthatja meg az elvándorlást és az anyaországi vérelszívást. Hogy legyen újkenyerünk jövőre is.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)

Újabb magyarellenes párt alakul
A magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, aki az RMDSZ kormányzati részvétele elleni tiltakozásul kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), bejelentette csütörtökön, hogy Egyesült Románia Párt néven új politikai pártot alapít.
Sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy az RMDSZ instabilitási tűzfészek, amely ellehetetleníti az etnikumok békés együttélését, és a román állam területi épségét veszélyezteti. Kifejtette: új pártja feladatának tekinti olyan szabályozás kialakítását, amely "egyszer s mindenkorra" törvényen kívül helyezi a szélsőséges magyar szervezeteket.
"Itt az ideje, hogy féljenek azok, akik titokban vagy nyíltan ennek az országnak az alkotmánya és nemzeti méltósága ellen áskálódnak. A diplomácia már kimerítette eszköztárát: eljött a cselekvés ideje. A románok be fogják bizonyítani, hogy türelmük véges, és készek kezükbe venni sorsuk alakítását" – jelentette ki Diaconu.
A Hotnews.ro jobboldali hírportál úgy értesült, hogy Diaconut Victor Ponta miniszterelnök szólította fel: ne tegyen többé olyan nyilatkozatokat, amelyek feszültséget szítanak a koalícióban a PSD és az RMDSZ között, ha pedig nem képes türtőztetni magát, akkor lépjen ki a pártból. A portál szerint az RMDSZ több ízben felkérte a PSD vezetőit, hogy határolódjanak el Diaconu magyarellenes kirohanásaitól.
Bogdan Diaconu hetente több magyarellenes írást közöl a liberális Adevarul blogrovatában, és tavaly ősszel büntetőjogi feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a székelyek nagy menetelésének szervezői ellen. Szociáldemokrata parlamenti képviselőként a külföldi "szél-sőségesek" kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról nyújtott be törvénytervezetet a parlamentnek, idén a területi autonómia népszerűsítésének betiltásáról dolgozott ki jogszabálytervezetet.
A szenátus Diaconu kezdeményezésére fogadta el idén márciusban azt a törvénymódosítást, amelynek alapján megfoszthatják állami kitüntetésétől azt, aki az egységes és oszthatatlan román nemzetállamra, az államnyelvre vagy az ország területének elidegeníthetetlenségére vonatkozó alkotmányos előírást – szóban vagy cselekedetben – megsérti. A tervezetről még a képviselőháznak is szavaznia kell.
Népújság (Marosvásárhely)

Istennek áldása legyen a mi nemzetünkön!
Augusztus 20-i ünnepség a Színház téren
Több száz ember gyűlt össze szerda este a Színház téren, hogy részt vegyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által az államalapító Szent István király emlékére szervezett ünnepségen. A rendezvényen a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották a nemzetiszínű szalaggal átkötött megye kenyereit, amelyeket a kétszeres világbajnok pékmester, Tőkés Tibor készített.
"Dicsőítünk téged, Atyánk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki a pusztában megáldotta az öt kenyeret és megszaporította, hogy táplálja velük az összegyűlt sokaságot. Urunk, aki megadtad, hogy Szent István királyunk ünnepén összegyűlve itt ünnepeljünk, aki hétről hétre meg- megszaporítod és szétosztod köztünk az eukarisztia kenyerét, áldd meg ezeket a kenyereket, mindennapi életünk táplálékát, és taníts meg arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét…" – hangzottak az áldás szavai, majd a megszegett kenyereket szétosztották a megjelentek között.
A téren kiállított, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített Szent István-szobrot, illetve Szabó Albert képzőművész alkotását, a Szent Korona másolatát a gernyeszegi 15-ös Mátyás huszárezred hagyományőrző csapata "őrizte" Balogh József főkapitány vezetésével.
Fellépett a Hajdó Károly vezette marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria vegyes kar, Samu Etel Imola, Kilyén Ilka, Ritziu Ilka Krisztina, Bokor Barna, a beresztelki Lángvirág néptáncegyüttes.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében dr. Farkas Balázs konzul méltatta a nap jelentőségét. Arra biztatott, hogy a jövőbe tekintve, Szent István szellemiségét követve, őrizzük meg az itt élő népek közötti szolidaritást, a magyar nemzet összetartását. Hozzátette: a magyar kormány Szent István szellemiségében kívánja a nemzetet továbbépíteni, stabilitását megőrizni.
Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "A mai napon azért gyűltünk össze, hogy közösen állítsunk emléket annak a több mint egy évezredes Szent István-i akaratnak, amely egyben tartott minket itt, a Kárpát-medence ölelő karjaiban. (…) A mi nemzetünk túlélte a történelem viharait, megmaradt, és reményeim szerint megmarad itt, Erdélyben is, a mi tündérországunkban". Szent István király intelmeit ma is példaértékűnek nevezte, Marosvásárhelyt viharsaroknak, ezért kell ragaszkodnunk értékeinkhez, szimbólumainkhoz, a hitünkhöz... Ugyanakkor Széchenyi István szavaival üzente "megalkuvó, áruló magyar vezetőinknek", hogy akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.
Tőkés Tibor pékmester a Népújságnak nyilatkozva mondta: Augusztus 20. a magyarok szent ünnepe, pékmester vagyok, ez a nap az újkenyérnek is a napja. István királyunk megáldotta ezzel az ünneppel a népet. A legnagyobb 38 kilós, a másik 28 kilós, a harmadik 32 kilós kenyér, a hozzávalókat az Eldi pékség biztosította, az Eldi pékség jóvoltából készítettem el ezeket a kenyereket.
A rendezvényen jelen volt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. A kérdésre, hogy miért Vásárhelyre jött ünnepelni, azt válaszolta: Augusztus 20. a magyar államiság ünnepe, nemzeti ünnep is ugyanakkor, nemcsak Magyarországon ünneplik, hanem szerte az egész világon. Itt, Erdélyben is egyre szívesebben gyűlnek össze ilyenkor az emberek, hiszen a magyar nemzet egységét is jelképezi. "Azt hiszem, hogy mindenhol, ahol magyarok élnek, ez az a nap, amikor együtt vagyunk lélekben, és ha lehet, akkor ilyen szép helyen, mint Marosvásárhely, jó, ha fizikai közelségben is érezzük egymást. Marosvásárhelyre azért jöttem, mert vásárhelyi barátaim hívtak, és úgy éreztem, itt a helyem mellettük".
Az augusztus 20-i rendezvény a magyar és a székely himnusszal zárult.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Az István, a király rockopera jégtörő, ikonikus alkotás
Augusztus 20-i, ünnepi rendezvényként szervezte meg az Euro Media Advertising Egyesület és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az István, a király rockopera (film) levetítésével egybekötött beszélgetést, amelyen a témát kutató magyarországi Csatári Bence történésszel, újságíróval Novák Zoltán történész beszélgetett a mű születésének történetéről, hátteréről.
Csatári Bence a magyarországi kommunista rendszer rock- és popzenéjének világát kutatja, kiemelten foglalkozott az István, a király rockoperával, amely azóta a műfaj egyik ikonikus alkotásává vált. Több ezer cikk jelent meg róla, a kutató a szerzőkkel, az ősbemutató szereplőivel beszélgetett el részletesen a keletkezés körülményeiről. A résztvevők a "kulisszatitkok" közül tudtak meg néhányat. Novák Zoltán kérdéseire válaszolva Csatári Bence elmondta, hogy Boldizsár Miklósnak a rockopera alapját képező Ezredforduló című drámája egy évtizeddel korábban született, s egy rockopera megírásának ötlete már az 1970-es években megfogalmazódott. Az sem véletlen, hogy ez a darab került a Szörényi–Bródy szerzőpáros figyelmébe, hiszen Boldizsár Miklós Koncz Zsuzsa férje volt, így mondhatni "családban" zajló beszélgetéseken merült fel, hogy jó lenne ebből valamiféle zeneművet alkotni. Több ok miatt váratott magára az ősbemutató. Egyrészt felbomlott az Illés, majd létrejött a Fonográf, az együttesváltás miatt egy kicsit "jegelték a témát". Másrészt a rendszernek is enyhülnie kellett, mivel a ’70-es évek végén a szakmában a cenzúrát képviselő táncdal- és sanzonbizottság olyan dalok nyilvános bemutatását, játszását is tiltotta, mint Petőfi Sándor Nemzeti dala, vagy akár az Illés zenekar Utcán című száma.
Mint ismeretes, először a lemez készült el, alig néhány hónap alatt. Bródy a szöveget írta, míg Szörényi a zenéjét szerezte, a kottákat be kellett mutatni, s csodák csodájára zöldutat kapott. S bár a lemez anyagát elkészítette a hanglemezgyártó, két hónapot kellett várni, amíg a dupla bakelit boltba került. Annyira sikeres volt, hogy egy hónapon belül aranylemez lett, s sokáig még Magyarországon is csak pult alatt lehetett megvásárolni. A sikert követően merült fel a színpadi változat is, amelynek megrendezésére Koltay Gábor vállalkozott, ő sem véletlenül, hiszen testvére az Illés tagjaként jó kapcsolatban volt Szörényiékkel. Három helyszín közül kellett választani. Felmerült a Népstadion, ahol egyrészt a rendező nem merte vállalni, hogy sikerül 70.000 embert bevinnie, másrészt a karhatalom is igen veszélyesnek ítélte, hogy annyi embert összegyűjtsenek egy ilyen alkotás megtekintésére. Aztán ajánlották az óbudai Aquincum melletti amfiteátrumot. Ez a helyszín azért nem bizonyult jónak, mert attól tartottak a műemlékvédők, hogy a nagy hangerő generálta rezgések kárt tehetnek a szomszédos ókori római romokban. Maradt a zuglói szánkódomb, ahol hét előadást engedélyeztek. Természetesen nagy sikerrel játszották a hét ősbemutatót, s ebből készült az a film is, amelyet a marosvásárhelyi Művész moziban újra láthattak az érdeklődők.
A film is megszenvedte az akkori művelődési minisztérium filmeket engedélyező bizottságának gáncsoskodásait. Nemeskürty István történész volt az, aki elsősorban az eredeti alkotás koncepciójával nem értett egyet, ugyanis ez a film inkább István király életéről szólt, nem az István és Koppány közötti konfliktusra helyezte a hangsúlyt. Végül annak a Maróti Lászlónak a közbenjárására engedtek a hatóságok, akit annak idején az MSZMP-ben Kádár János utódjának jelöltek ki.
Csatári Bence elmondta, sokat vitatkoztak a kritikusok a műről, de tudni kell, hogy az akkori állam és párt támogatása nélkül nem jöhetett volna létre, ezért túlzás lenne azt állítani, hogy "ellenzéki" szellemiségű volt. A kritikák 80%-a pozitívan értékelte az alkotást, mindössze 20%-a marasztalta el, leginkább túlzottan nacionalista üzenete miatt. Volt, aki a 20. század Bánk bánjának nevezte, hiszen a témája hasonlít Katona József drámájához, ott is a nemzeti érdekek ütköznek az "idegen" hatalommal, míg az István, a királyban Koppány képviseli a "hazai" érdekeket a német lovagokat behívó István királlyal szemben. Sokan azt állították, hogy a darabot azért engedélyeztette az akkori politikai hatalom, mert "hozzájárult az egészséges nemzeti érzés kialakításához", bár az sem tagadható, miként egy 1984-ben megjelent újságcikk állította, hogy 1956-os forradalombeli áthallásai is vannak. Akkor hívta be Kádár János a szovjet tankokat, majd Nagy Imrét és társait kivégezték, akárcsak Koppányt. Érdekes Réka (Koppány lánya) szerepe is, hiszen ez eredetileg nem volt a darabban, és egyesek úgy vélik, hogy azzal, amikor kikéri legyőzött atyjának holttestét, a szerzők arra a megalázó epizódra utaltak, amikor Maléter Pál felesége az akkori párthatalomhoz fordult, hogy kivégzett férje holttestét adják ki, és ezt elutasították, mi több, felajánlották, hogy legyen sírásó a Farkasréti temetőben.
A beszélgetésen szó volt még a szereplőkről is, arról, hogyan kapta meg Torda szerepét Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula pedig a lázadó Koppány szerepét, az a Vikidál, aki, mint utólag kiderült, Dalos néven jelentgetett az akkori államvédelmi szerveknek. Csatári Bence, tanulmányozva ezeket a "be-adványokat", megállapította, hogy jelentéktelenek, szinte használhatatlanok voltak a titkosrendőrségi beszámolók. Ennél érdekesebb a fekete bárányok egyikének, Nagy Ferónak a szereplése, akit nem sokkal azelőtt polgárpukkasztó megnyilvánulásai miatt a szakma is kizárt köreiből, és a rendőrség is letiltotta együttesét (az 1981-es popmajálisra nem kapott meghívást a Beatrice). Ennek ellenére sikerült szerepet kapnia, sőt még a büntetésként bevont útlevelét is visszakapta, ugyanis az egyik bemutatót megnézte az akkori belügyminiszter is, aki ezt követően gratulált a szereplőknek, s a találkozón Nagy Ferónak "volt mersze" direktben felvetni a kérdést, aminek köszönhetően néhány napon belül megkapta úti okmányát.
Időszűke miatt nem hallhattunk többet a rockoperával kapcsolatos kulisszatitkokból, de a szervezők arról is tárgyaltak, hogy egy másik alkalommal felidézik még ezt a korszakot, amelyre már történelmi távlatokból tekinthetünk vissza. Tény, hogy az István, a király rockopera megtörte a befagyott kommunista ideológiát, és a Szörényi által nem a legsikeresebb alkotásának titulált mű önálló életre kelt. Az 1983. augusztus 18-i ősbemutatót követően a Városligetben, Szegeden (1984), a Nemzeti Színházban (1986), a Népstadionban (1990), a világkiállításon Sevillában (1992), újra a Nemzeti Színházban (2000), Esztergomban (2002), Szegeden és Kaposvárott (2008) is bemutatták. Különleges és vitát kiváltó újabb változat került színpadra Alföldi Róbert rendezésében 2013-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az erdélyiek számára pedig nagy esemény volt a 2003-as csíksomlyói bemutató, ahol először Erdélyben több mint 250.000 néző láthatta a rockoperát, azóta még egyszer a kolozsvári magyar napokon 2013-ban játszották erdélyi közönség előtt. Mindig nagyszámú közönség előtt játszták, ami azt igazolja, hogy mindig van és lesz üzenete a magyarok számára, és ez leginkább augusztus 20-a körül erősödik fel.
Vajda György