Tatarozzák Szászrégen lutheránus templomát
Tatarozzák Szászrégen lutheránus templomát, amelyet építésekor (1300-ban) Szűz Máriának ajánlottak. Többször leégett, felgyújtották, de az 1551-től evangélikus hitre tért hívek mindig újraépítették. Miután evangélikus alapítványi támogatással a tetőszerkezet s a templom belsejének egy része is megújult, az idén külső tatarozását, festését végzik – tájékoztatott Kiss Elemér, az egyházközség képviselője.
Népújság (Marosvásárhely)

18 millió forintos támogatás külhoni hallgatói szervezeteknek
A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma idei pályázati tervében 18 millió forintos keretösszeget biztosít a külhoni hallgatói és doktoranduszszerve-zetek számára – közölte a tárca parlamenti államtitkársága szerdán az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy a pályázat lehetőséget teremt a külhoni hallgatói és doktoranduszszervezetek programjainak, működésének támogatására. A pályázaton indulni jogosultak körébe romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai hallgatói szervezetek tartoznak. Az elnyerhető összeg alsó határa 100 ezer forint, felső határa 6 millió forint.
A támogatást fel lehet használni konferencia, nyári egyetem, középiskolai, felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos és hallgatói szervezeti tájékoztató körút, állásbörze, karriernapok, vezetőképző, diákfórum, egyéb konferencia és szakmai rendezvény, gólyabál és más közösségi események szervezésére, továbbá felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadványok készítésére, hallgatói szolgáltatásokra, valamint általános működési költségekre.
A lebonyolítást a Balassi Intézet végzi. A pályázat 2014 kora őszén jelenik meg, a nyertes pályázók kifizetése legkésőbb 2015 márciusáig megtörténik majd – jelezte az Emmi parlamenti államtitkársága.
A közleményben kitértek arra is: a 2010-es kormányváltás markáns nemzetpolitikai fordulatot eredményezett, és a kormányzat elkötelezett a külhoni magyar közösségek megmaradása, a magyar fiatalok szülőföldön maradása mellett.
Népújság (Marosvásárhely)

Hol az igét elkiáltó vezér?
Itt, Székelyföldön bennünket ismét reményekkel gyanúsítanak. Mintha rajtunk és a reményen állna a magyarság egyetemes megmaradása. És hogy erőnkben és erényeinkben megmaradnánk, ide telepítettük szigorú sorsunk viselésére a szigorú reformátor Kálvin Jánost (1509–1564).
Na már most. Tizenkét püspök mondta az igét, az áldást, intett a jóra, hogy hitünkben bár legyünk gazdagok, és megsegít az Úr, aki magunkra sosem hagyott. Biztonságunkat biztosította sok-sok egyenruhás. Én magam is néztem ezt a ritka gyülekezetet. Itt voltak mind hótiszta ruhában a magyar emberek, reménykedők és reménytelenek. Néztem a zuhatagnyi népet, itt voltak a gyanakvók meg a gyanútlanok, itt a szegények és a maguk erejében bizakodó gazdagok, akik kimerészkedtek déli harangszó védelme alá, ahol árnyéktalan a tér, s a rettenetes hőség nem véd sem anyát, sem gyermeket.
Öregek sóhajtották el otthon, hogy na lám, én még egyszer neki, s lám, mire megyek? Mert örökké tudtam, hol a helyem. Ma se lehetek fenegyerek. Kisváros Sepsiszentgyörgy, de helyet ad a vendégnek, és helyet a kiáltó szónak is. Ismerősök közt szorongok, ismeretlenek köszöntenek. Itt valami nagy történhet szóban, imás fohászban.
A szélrózsa negyvennégy irányából gyülekeztek a meghívottak, s a szívünk megtelt önmagunkkal s áldozatainkkal. Este a nagy képernyőt nézem, népet közelebbről. Ahogy mások csak képernyőről ismerik ezt a megnyomorított nemzetet. Akkor nyilallott belém a felismerés: egek, azt tudjuk jól, mi végre vagyunk itt, de hiszen ennek a népnek nincs vezére!
Hisszük, hogy a hit megtart – halálig. Hogy az igazság győz, ahogy a fény. De az az igazság is egyidős a Bibliával, hogy fövenyre építeni nem lehet. És a világító csóvát is valakinek meg kell gyújtania! Jelet kell adni, az igét el kell kiáltani!
És egyre növekszik a gyülekezet, előttem növekszik önmaga magasságába a nép, amelynek nincs vezére.
Czegő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Van egy korábbi is
Bemutatták az első székely bélyeget
Bemutatták szerdán – kiadói szerint – az első székely bélyeget, amelyen Csíksomlyóhoz kötődő, valamint székely nemzeti motívumok láthatók. Ugyanakkor mi már több mint egy hónapja tudjuk, hogy az 1990-es évek legelején Barabás István, a legendás székelykeresztúri Székely Ifjak Fóruma (SZIF) egyik alapítójának bélyege volt a legelső.
„A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a Székelyudvarhelyért Alapítvány alapító elnöke a budapesti bemutatón.
A székelységet fejezi ki
Hozzáfűzte: ez a bélyeg leírja a székelység Istenhez való ragaszkodását, bemutatja az összetartozás legfelemelőbb érzését, mindazt, amelyet Csíksomlyón megtapasztalhatnak a résztvevők.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke elmondta: a bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja az apró dolgokra való figyelést és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.
A Székelyudvarhelyért Alapítvány megbízásából készült emlékívre és levélzáró bélyegre Csíksomlyóhoz kötődő motívumok és székely nemzeti motívumok kerültek Baticz Barnabás grafikusművész tervezésében. A bélyegen a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobor és a székely címer látható, valamint a Székelyföld felirat szerepel rajta magyarul és rovásírással. A bélyeggel nem lehet postai küldeményt bérmentesíteni, de a kibocsátó úgy véli, bélyeggyűjtők számára értékes filatéliai termék lehet. A levélzárót 25 darabos ívben vásárolhatják meg az érdeklődők, és ötezer sorszámozott emlékívet is forgalomba hoznak.
A bélyeget kibocsátó szervezet korábbi közlése szerint, az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre szeretné felhívni a figyelmet. „Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Aland-szigeteken élő svédek”.
Utolértük az 1990-es évek úttörőit?
Most pedig nézzük, milyen a legelső székely bélyeg (nem merjük azt írni, hogy legeslegelső, mert még sok minden kiderülhet). Amikor június elején felröppent a hír, hogy készül az első székely bélyeg, a székelykeresztúri Székely Ifjak Fórumának (SZIF) egyik alapítója, Barabás István azonnal feltett a Facebook-ra egy képet, amelyen – egy neki címzett levélen – egy, a Székely Posta által kiadott bélyeg található, amit az angol posta a maga alapos módján le is pecsételt.
Barabást nem sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük, ki küldhette neki a levelet – aki egyben a bélyeg készítője is lehet –, ám feltételezésünk szerint Borbély Leventéről van szó, aki az Egyesült Királyságban él. Azoknak, akiknek rövid a memóriájuk, vagy még túl fiatalok voltak, elmondjuk, ő az, aki 1990-ben a székely nép önálló nemzetként való megfogalmazásáért szállt síkra. Barabás és Borbély szervezete volt az, amely az első rovásírásos helységnévtáblát kitette, méghozzá Székelykeresztúron – akkor az RMDSZ-es városvezetés azt felháborodottan levette. Ma jutottunk oda, hogy ezt természetesnek vesszük...
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem vagyunk tízszer szegényebbek a német állampolgároknál
Túlélési receptek működnek a sanyarú átlagkeresetűeknél
Hivatalos statisztikai adatok alapján egy romániai lakos havonta átlag 1600 lejből, egy állami társadalombiztosítási nyugdíjas pedig mintegy 800 lejből, vagyis 180 euróból kénytelen megélni – azonban az alkalmazottak fele csak 1100 lej alatti munkabért kap kézhez, és majdnem 600 ezer nyugdíjas járandósága nem haladja meg a 350 lejt.
Mindezzel szemben a németországi átlagfizetés 1800 euró, mégis, a látszat ellenére nincs tízszeres különbség a két életszínvonal között, mivel az alapvető árucikkek (élelmiszer, üzemanyag, ruházat) árai között sincs ekkora különbség. Sok esetben a romániai áruk ára a silányabb minőség miatt marad a nyugatiak alatt, de bármi is legyen az ok, szigorú számítások alapján a román állampolgárok felének csupán az élelemre futja, mert a mindennapi betevő falattal járó költségén túl nem rendelkezik más célokra felhasználható további pénzforrással. A valóság azonban természetesen más.
Szabadság (Kolozsvár)

Markovits Rodionra emlékeznek
Markovits Rodion születésének 130. évfordulóját ünneplik július 17-én, csütörtökön Kisgércén és Szatmárnémetiben. Tavaly augusztusban, a Szibériai garnizon szerzője halálának 65. évfordulója alkalmából megtartott és pozitív visszhangot kiváltott emlékezéssorozat alkalmával vetődött fel, hogy szükség lenne az író avasi vonatkozású elbeszéléskötetének – Reb Áncsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák – román nyelvű kiadására. A fordítást Felician Pop szatmári költő, műfordító készítette el, a kötet kétnyelvű kiadását pedig a Kriterion Könyvkiadó vállalta.
MUZSNAY ÁRPÁD, Szabadság (Kolozsvár)

Sipos László-kiállítás nyílt Budapesten
Számvetés, színvetés címmel nyílt meg kedden este Sipos László festőművész kiállítása Budapesten, a Kárpát-Haza Galériában, ahol mintegy 25 festményt és néhány grafikát láthatnak az érdeklődők. Sipos László tárlata a hetedik a sorban a tavaly októberében létrehozott galériában. A kiállítótér létrehozásával a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Kárpát-medence kiemelkedő kortárs magyar képzőművészeti értékeinek bemutatását tűzte ki célul.
Szabadság (Kolozsvár)

Partiumi Magyar Napok: ünnepre készülnek a szatmáriak
Magyarország egyik legnépszerűbb előadója, Zorán lesz az augusztus 18–24. között zajló szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok (PMN) sztárvendége – jelentették be szerdán a népszerű rendezvény szervezői.
A magyar napok keretében szervezett programok idén is 10 helyszínen zajlanak, a rendezvény összköltsége 300 ezer lej. A PMN főszervezői – az Identitas Alapítvány és az RMDSZ – közölték: a rendezvény leglényegesebb vonása, hogy közösségi, azaz korosztálytól és érdeklődési körtől függetlenül minden szatmári magyar a magáénak tartja. Mint elmondták, idén közel 50 civil szervezet segítette őket munkájukban.
Stier Péter főszervező elmondta, az első három nap során a tűzoltótorony melletti parkban zajlanak majd az események, ahol fellép a Budapesti Utcaszínház, a Hot Jazz Band, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház pedig operettgálát tart. Ugyanott lehet megtekinteni a Nagyvárad Táncegyüttes produkcióját, valamint Palya Bea előadását is.
A felsorolt eseményeket követően idén is lesznek klubkoncertek a városközpont közelében levő szórakozóhelyeken. A fő helyszín szokás szerint a Kossuth-kert lesz, ahol az állandó programok – kézműves vásár, lovagi torna, gyermekfoglalkozás – mellett szintén a koncerteké lesz esténként a főszerep: fellép többek között a Quimby, a Beatrice, Koós János és Aradszky László is.
A hagyománynak megfelelően a zárókoncertet most is az új főtéren tartják majd: augusztus 24-én este a szatmáriak körében igen népszerű Bikini lép majd színpadra. Mint elhangzott, a szervezők reményei szerint idén is sikerül megőrizni a PMN színvonalát, melynek programjain tavaly becsléseik szerint 44 ezren fordultak meg.
Ettől az évtől szeretnék egységesíteni a rendezvény arculatát, ennek érdekében saját házikókat készíttettek az árusoknak. A szervezéssel kapcsolatos költségeket a szatmárnémeti, illetve a Szatmár megyei önkormányzattól kapott támogatás, valamint pályázati pénzek és a magánszférából érkezett finanszírozás révén fedezik.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)

Magyar értékek s PMN-en
Augusztus 18–24. között rendezik meg a XIII. Partiumi Magyar Napokat. Hét napon át tíz helyszínen több mint száz rendezvény várja a résztvevőket. A szervezők több ezer látogatóra számítanak.
Az Identitas Alapítvány augusztus 18–24. között tizenharmadik alkalommal szervezi meg a Partiumi Magyar Napokat — jelentette be tegnap az RMDSZ szatmárnémeti székházában tartott sajtótájékoztatón Szőcs Péter, az alapítvány elnöke. A rendezvény társszervezője az RMDSZ Szatmár megyei és szatmárnémeti szervezete, támogatója pedig számos civil szervezet és vállalkozó. Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta, hogy az elmúlt tizenhárom év alatt a rendezvény fokozatosan bővült, egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg. Sikere azzal magyarázható, hogy közösségre épül, közösséget tart össze. Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke arról beszélt, hogy amikor az első PMN-t megrendezték, az volt a cél, hogy bemutassák a magyar értékeket, hagyományokat, kultúrát és építsék a magyar közösséget. A szervezők évről évre magasabbra helyezték a mércét, a PMN mára a térség rendezvényévé nőtte ki magát.
Idei programok
Stier Péter, a PMN programszervezője nem árulta el a teljes programot, mivel még folynak az egyeztetések. Újdonság, hogy egységes formatervezésű sátrak és faházak lesznek, az árusok PMN-es pólóban lesznek, és csak olyan árusok kapnak helyet, akik beilleszkednek a rendezvény szellemiségébe. A programok és a koncertek úgy lesznek összeállítva, hogy minden korosztály megtalálja a maga kedvencét, de arra is odafigyelnek, hogy minél több családi programra kerüljön sor. Első alkalommal lép fel Zorán Szatmárnémetiben szabadtéren, saját zenekarral. A fiatalok körében biztos népszerű lesz a Quimby, de fellép a Beatrice, Koós János és Dékány Sarolta, valamint Aradszky László, a zárókoncertet a Bikini együttes adja. Lesz humor-sátor, melyben ismert humoristák mellett ott lesz Nagy Csongor, a Harag György Társulat volt tagja, a Tűzoltótoronynál fellép a budapesti Utcaszínház. A rendezvény részletes programját a szervezők később közlik.
Elek György, Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Sikeresen pályáztak a marosvásárhelyi civilek, de késnek a támogatások
Bár sikeresebben pályáztak az idei második fél évre kiírt önkormányzati támogatásokra a marosvásárhelyi magyar civil szervezetek, továbbra is gondot okoz számukra, hogy a megítélt összegeket éves késéssel vagy egyáltalán nem kapják meg.
Míg az előző években a magyar civilek arra panaszkodtak, hogy egyáltalán vagy nagyon kevés összeget kaptak pályázataikra, idén a sikeresnek ítélt 30 pályázat közül 13 kizárólag magyar jelentőségű, és jó néhány mind a magyar, mind a román közösség tagjait megszólítja.
A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 2014 második felében hét programot szeretne megvalósítani, mindenikhez kért és kapott támogatást. Igaz, csak résztámogatásokat, de Náznán Olga elnök szerint ez is sokkal több, mint az előző években.
„A Marosvásárhelyi Napok során és most újra tapasztaltuk, hogy tanácsosaink jobban odafigyelnek és közbenjárnak, hogy a magyar civil szervezetek is támogatáshoz jussanak. A városnapok keretében megszervezett telt házas rendezvényeink mindenikét támogatták, most valamennyi pályázatunk résztámogatást kapott” – mesélte Náznán Olga.
Sipos Levente, az Alternatív Rövidfilmfesztivál főszervezője is elégedett az elbírálással, idén a legnagyobb pontszámot kapták, és mind a bizottság, mind a tanács rábólintott az általuk kért 18 400 lejes támogatásra.
Míg a pályáztatási rendszerben úgy tűnik, megoldottak a gondok, továbbra is nehézséget jelent a szervezetek számára, hogy csak késve kapják meg a megítélt pénzösszeget. Náznán elmondta, a tavalyi rendezvényeikre idén májusban, két részletben utalták át a pénzt.
„Mi 30 napon belül el kell hogy számoljuk, és a szerződés értelmében a városháza három napon belül kell utalja az összeget. De ez soha nem történik meg. A kis nyugdíjunkból kell összeadnunk a pénzt, tudva, hogy csak egy év múlva kapjuk meg. Ez elkedvetlenít, hátráltat minket, és minden évben elhatározzuk, ha nem lesz változás, többet nem szervezünk, nem pályázunk” – mondta az egyesület elnöke, hozzátéve, az idei városnapi eseményeikre megkapták a pénzt.
Ennél rosszabb helyzetben van a rövidfilmfesztivált szervező Madisz, hiszen, mint Sipos Levente elmondta, a tavalyi támogatást idén tavasszal kapták meg, de a 2012-re megítélt csaknem 13 ezer lejt még mindig várják. „Peti András alpolgármester megígérte, hogy utánajár és segít, hogy kifizessék az elmaradást, amit mi elszámolunk. De egyelőre semmi nem történt” – mesélte a főszervező.
A helyi tanácsosok már több ízben is felszólaltak annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal időben törlessze a civileknek, tanintézeteknek, egyházaknak megítélt összegeket, mindhiába. Dorin Florea polgármester többször az írószerét mutatta, a jól ismert szlogent ismételve: „Az írószer (az aláírási jog) az én kezemben van.”
Simon Virág, Krónika (Kolozsvár)

Egyre több a gyerekanya – Összehangolt fellépés Háromszéken
Egyre több 18 év alatti lány szül gyereket Kovászna megyében – hívta fel a figyelmet András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház menedzsere.
Az egészségügyi szakember (képünkön) aggasztónak nevezte, hogy a kiskorú anyák átlagéletkora is fokozatosan csökken. Elmondta, ebben az évben 44 kiskorú szült a kórházban, közülük heten nemrég töltötték be a 14 évet.
Az elmúlt években átlagban 80 fiatal korú lány szült a sepsiszentgyörgyi kórházban, idén az első fél évben már 44-en, közülük tizennyolcan 14 és 16 év közöttiek.
„Tizenhárom-tizennégy évesen ezek a kislányok sem testileg, sem szellemileg nem érettek az anyaságra” – jegyezte meg az igazgató. Rámutatott: a korai várandósság kockázati tényezői az alacsony iskolázottság, a visszamaradottság, a falusi származás és a szegénység. A gyerekanyák többsége egyébként a roma közösségekből kerül ki. A kórház vezetősége minden hasonló esetet jelent a rendőrségnek és a gyerekvédelmi igazgatóságnak, hiszen a büntető törvénykönyv szerint a kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolat börtönnel büntethető.
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő szerint a rendőrök minden esetben összeállítják a nyomozati anyagot, ám a bíróságon a kislányok rendszerint azt vallják, hogy nem történt erőszak. Vass Mária, a gyerekvédelmi igazgatóság vezetője úgy véli, összehangolt fellépésre van szükség a helyi és az állami hatóságok részéről annak érdekében, hogy a fiatal lányok szexuális nevelésben részesüljenek, megelőzzék a nem kívánt terhességeket.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéninek
Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – vehette át július 16-án, szerdán Budapesten.
A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a társulatot Kolozsváron. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői az Erdélyi Humorfesztiválnak.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. A 40. alkalommal odaítélt díjat először vehették át külhoni magyar humoristák. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója adta át a díjat.
Bálint Ferenc a díjátadón az MTI-nek elmondta: fontos számukra minden elismerés. Noha a humoristák minden este kapnak elismerést a közönségtől nevetésben kifejezve, a Karinthy-gyűrű a legnagyobb szakmai díj, és jó érzés, hogy munkásságukért a kollegák is értékelik őket.
Tóth Szabolcs is arról beszélt, hogy milyen fontos számukra a Karinthy-díj, hiszen minden humorista előtt ott van ez a cél is Magyarországon, ha szakmai elismerésre vágyik. Mint fogalmazott: a díj olyan, mint egy államvizsga, azt jelenti, hogy helye van a humoristák között, továbbra is dolgoznia kell, de ezután könnyebben ír majd, mert elismerték munkásságát.
MTI, Krónika (Kolozsvár)

Színház, színész...
A Krónika július 2-ai számában Egyeseket fáraszt Gáspárik tempója címmel cikkeztünk a Gáspárik Attila vezérigazgató irányította Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata frissen zárult évadának mérlegéről, a magyar tagozaton belüli nézeteltérésekről. Az alábbiakban közöljük a társulatnál felmondott László Zsuzsa színésznőnek az üggyel kapcsolatos, szerkesztőségünkhöz eljuttatott írását.
„A színész minden művészek között a legősibb, legkezdetlegesebb módon hosszabítja meg gyermekkorát. Tovább játszik. Fegyvere a költők szavai, eszméi, vértje a hit, pajzsa a szeretet, hangja a rend és a remény. Nem sérthetetlen. Tehát teljesen védtelen.’’ (Latinovits Zoltán)
Színész vagyok. Hogy több mint két évtized a pályán sok vagy kevés, nem tudom még megítélni. Minden valamihez képest az, ami és mindenki valamilyen rendszerben, összefüggésekben önmaga. Több mint két évtized: számottevő siker, kudarc, öröm, kétségbeesés, útkeresés, kíváncsiság, kitárulkozás és rejtőzködés, elbotlás és újrakezdés. Nagy találkozások és feledhető történetek.
Csalódások, elhomályosulás, kitisztulás, meglepetések, halálfélelemig elmenő szorongás és önfeledt szárnyalás. Elbizonytalanodás, aztán egy néző, aki megállít az utcán, hogy megköszönjön egy színházi élményt. Kétségek, amiket egy pillanatra ugyan, de eltörölnek a tapsnál elkapott tekintetek. Hivatás, szakma, életforma, áldozatok, lemondások és átkozottul sok munka. Állandó változás.
Színház: épület, falakkal. A falak közt emberek, sokfélék, szépek és csúnyák, jók és rosszak, ördögiek és angyaliak, változóak, kaméleonok. Valamilyen rendszerben és összefüggésekben önmaguk. Végzik a dolguk. Legjobb szándékuk és tudásuk szerint.
Színház: intézmény. Vezetőkkel. Színesek, változóak, valamilyen rendszerben, összefüggésekben önmaguk. Végzik a dolguk a legjobb szándékuk és tudásuk szerint.
Tettem én is, végeztem a dolgom legjobb szándékom és tudásom szerint. Két évtizeden át ugyanazon épület falai között, egy intézményben. Mígnem elkezdtem azt érezni, hogy nem vagyok a helyemen. Ha minden és mindenki valamilyen rendszerben és mások függvényében az, ami, önmaga, akkor itt most valami hibádzik.
Kiléptem ebből a rendszerből. Nehezen, gyötrelmesen, de lezártam valamit, és mire a végére jutottam, megbékéltem a hátrahagyott történet szereplőivel és magammal. Pályatársam, régi kedves kollégám, volt igazgatóm, aki szintén valamilyen rendszerben és függvényekben önmaga, a minap egy sebesen haladó hajó meglöttyent alkatrészeként említett. Igazán nem is értettem, rosszul is esett fél percig. Aztán elkezdtem tovább tervezni a napomat.
Újrakezdés. Semmi sem állandó. Minden és mindenki valamilyen rendszerben és összefüggésekben az, ami, önmaga. Őszintén kívánok minden pályatársamnak erőt, kitartást, sok sikert és kudarcokat is, mert erősebbé tesznek, egészséget és lelki békét. Természetesen magamnak is.
László Zsuzsa, Krónika (Kolozsvár)

Román állam kontra magyar beleszólás
A román állam nem szolgálja egyformán minden polgára érdekeit – ez szűrhető le Victor Ponta miniszterelnök kijelentéséből, amely az RMDSZ koalícióból való kilépésének eshetősége kapcsán hangzott el, és amely szerint a román állam politikája nem képezheti koalíciós alku tárgyát.
Ismeretes, a bukaresti koalíciós válság annak kapcsán tört ki, hogy a bukaresti külügyminisztérium Románia nevében belépett abba a perbe, amelyet az RMDSZ az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen indított az Európai Bizottság (EB) ellen, miután az uniós testület illetékesség hiányára hivatkozva elutasította a Minority SafePack nevű közös polgári kezdeményezésüket, amelynek célja a kisebbségjogi ügyek uniós szintű rendezésének kivívása volt.
Bukarest az alperes EB mellett lépett be a perbe, ami miatt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök keményen bírálta a külügyi tárcát, hiszen így az a kormány áll szemben az RMDSZ-szel az európai bíróságon, amelynek maga a szövetség is tagja, ez pedig tarthatatlan helyzet. Titus Corlăţean roman külügyminiszter erre reagálva azonban azt mondta: a külügy a román állam álláspontját képviseli, a hivatalos álláspont pedig az, hogy a kisebbségek jogainak ügye tagállami hatáskör.
Victor Ponta miniszterelnök is hasonló hangnemben nyilatkozott, amikor kijelentette: szeretné ugyan rendezni a konfilktust, és kormányon tartani az RMDSZ-t, a román állam politikája azonban nem képezheti alku tárgyát. Ez úgy értelmezhető, hogy hiába él több mint 1,2 millió magyar nemzetiségű román állampolgár az ország területén, a román kormány – amely a román állam hivatalos politikáját meghatározza, és azt képviseli – nem tekinti méltónak arra, hogy beleszólhasson ezen politika alakításába.
Még akkor sem, ha történetesen a magyar közösség egyik politikai szervezete jelenleg a kormánykoalíció tagja. Mindebből az szűrhető le, hogy a miniszterelnök tulajdonképpen beismerte: a magyar koalíciós partnerre csupán azért van szüksége, hogy a külső fórumok előtt elvehesse azon bírálatok élét, amelyek a román kormány kisebbségpolitikáját érik, hiszen folyamatosan azzal az ellenérvvel vághat vissza, hogy hiszen a magyarok kormányon vannak, tehát nem igaz, hogy rossz lenne a helyzetük.
A mostani helyzet viszont azt mutatja, hogy ez csupán kirakatszerep, és a magyarok véleménye az állam hivatalos politikájának kialakításában nem tényező. Még olyan kérdésekben sem, amelyek elsősorban őket érintik. Ezekben a kérdésekben – a kisebbségi ügyekben – ugyanis továbbra is az a doktrína érvényesül, miszerint Románia a többmilliós nem román közösségek jelenléte ellenére is nemzetállam, a románok állama.
Az pedig komoly léket ütne ezen, a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló doktrínán, ha megvalósulna a Minority SafePackben megfogalmazott cél, és uniós szinten szabályoznák a kisebbségi jogokat. Hiszen az azt jelentené, hogy Bukarestnek külső fórumok előtt kellene számot adnia a kisebbségpolitikájáról, és számon kérhető lenne, ha eltérne a hivatalosan megfogalmazott elvektől.
Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport, Krónika (Kolozsvár)

Felmérés: Ceaușescu Románia legjobb elnöke volt
Az ország eddigi legjobb elnökének tekintik a romániaiak Nicolae Ceaușescu kivégzett diktátort – derül ki az INSCOP felméréséből, amelyet az Agerpres idézett csütörtökön.
A közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 24,7 százaléka értékeli úgy, hogy a volt kommunista pártfőtitkár és köztársasági elnök Románia eddigi legjobb államfője volt. A második helyen Ion Iliescu (19,1 százalék), a harmadikon Traian Băsescu (14,2), az utolsó helyen pedig Emil Constantinescu (9,7) áll.
A válaszadók 23,9 százaléka szerint a felsoroltak egyike sem méltó az államfői tisztségre. A felmérés 1055 felnőtt személy megkérdezésével készült, a hibaküszöb 3 százalékos.
maszol.ro

Határok, szuverenitások, titkosságok
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is. Varga Andrea történész írása.
Mindeddig halogatást elszenvedő, de épp a közgondolkodás mérlegelő hajlandóságára és a tisztánlátás felelősségére váró kérdéskört kívánok érinteni – avagy inkább nyilvánossá tenni. Korunk uralmi politikája és közjogi gyakorlata a tét, ugyanakkor ezek mechanizmusai, trükkjei, nehezen belátható dilemmái teszik átláthatatlanná a körülményeket. Mindezek teljesség értékű megvilágítása ugyanakkor nem egy cikk, hanem alapos és kiadós tanulmány részletei lehetnének – ebből szükségképpen csak szubjektív elbeszélés lehet alább. Szubjektív annyiban is, mert érdekelt, érintett is vagyok, de még inkább azért, mert magamra kell vennem annak kényszerét, hogy kibeszéljem, amit sokan némán belátnak, hallgatva eltűrnek, kényszerűen elszenvednek.
Nem szükséges hosszan körvonalazni, ami zajlik. Sőt, alig akad Biharban, aki ne tudna a folyó egyházi vagyonjogi vitákról, hangadó személyek és igazságügyi képviselők viselt dolgairól, politikai nyomásgyakorlásról és kisebbség elleni megkülönböztetésekről. Amikor az életteljes szocializmus vagy a korábbi nemzetépítő gyakorlat egyházi vagyonok elorzására vállalkozott, kisebb morgolódás lehetett csupán a válaszreakció. Amikor a változás évei jöttek, ésszerűen fölmerült a visszaszolgáltatás jogszerűsége – ez lehetővé is tette, hogy eljárások, perújrafelvételek, történeti értékű dokumentáció felszínre kerülése kövesse, majd román állami elutasítás, majd európai uniós jogérvényesítésre felszólítás. Mindez mintegy hatástalanul zajlott, a jogtalanul „einstandolt” (azaz: elkobzott, lenyúlt, jogtalanul átvett, kisajátított) tulajdonokkal mindmáig folyik a cserebere, zajlik a cselezés, dúl a jogtiprás. Visszaszolgáltatás nélkül.
Mindeközben készek (avagy meggyőződéssel hívők) lehetünk: ha a román állam demokratikus jogelveken nyugvó berendezkedés, csakis az egyezkedni képtelen vagyonbirtokosok okozhatják a fennakadást, a másfél ezernyi vagyonjogi per kétharmadának eredménytelenségét. Mivel Románia demokratikus jogállam, elismerem és respektálom, hogy mint ilyennek, működésének egyik legfontosabb feltétele a független, pártatlan, hatékony és szakszerű bírói munka. Mivel amikor a köztársasági elnöktől a bírák átveszik a kinevezési okiratot, ezzel - továbbá esküjükkel - arra kötelezik magukat, hogy munkájuk során kizárólag az Román Alkotmánynak és a törvényeknek alárendelve, a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint járnak el, úgyszintén meg kell adjam a bizalmat működésüknek és önállóságuknak.
Vagyis (elvben) nem lehetséges, hogy külső, politikai, gazdasági, esetleg vallási intézményi vagy privát érdekeket rejtő nyomásnak kívánjanak megfelelni. De mi történik, ha mégis így alakulna…? Országos sajtót bejáró mindennapos hír a befolyásoltság révén szakszerűtlen és jogilag kétes döntést hozó bírák perbe vonása, elítélése.
Persze, közben jól tudjuk: a bírák, a bírói önállóság és a bírósági eljárás jogi feltételrendszere nem lehet kiszolgáltatottja az elektronikus média, a napi harsányságú publicisztika vagy a nyílt politikai nyomásgyakorlás művelőinek. Ha mégis kiszolgáltatottak, s ha mégsem hat rájuk megfelelő időben az igazságszolgáltatás önkontrollja, akkor mi lehet a háttérben? Lehet, talán semmi, nincs is háttér. Lehet, hogy a politika érdeke, a mindenkorié, a haszonelvűé, a kiszorítóé vagy autoriteré. S lehet, egyik sem, csak a privát érdek, a haszonkulcs a meghatározó. Nem vádaskodunk… Olvasunk, feltárunk, értelmezünk.
Adott tehát egy párhuzam, hasonlatos ügyek zajlása, éppen Nagyváradon, a határ mentén. Egyszerre „a zónában”, hogy ne túl távoli analógiával éljek: a mi saját kis „Sinistra körzetünkben”, s mellette a „felsőbb” politika homályában is.
Utóbbiról viszont jól tudjuk (Carl Schmitt a megmondhatója) az állam értéke a széthúzás és egység, a politikai uralom kérdése és a „barát/ellenség” közötti különbségtételhez kötődik. Schmitt hangsúlyozza azt is: az állam lehetősége, hogy adandó esetben akár saját döntése, jogi alapelvei révén győzzék le, akkor is, ha „mint mértékadó politikai egység rendkívüli jogosultságot összpontosított magánál: a lehetőséget, hogy háborút folytasson és ezzel nyíltan emberek élete felett rendelkezzen”.
A kortárs Hans Kelsen államtanában is feltételül szabatott a 20. század húszas éveiben, hogy a pártok ne befolyásolhassák a bírákat, a „létező” és a „legyen” parancsolata ne befolyásoltathassék idegen erők által…, és más szerzők is elkülönítik a „politikai tényezőktől” a „tiszta államtan” rendszeréig ívelő utakat, Max Weber pedig egyenesen az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak monopolizálójaként jellemzi magát az államot.
Hogyan is jön ide a főpolitika és a főhatalom elismert, legitim volta, vagy épp vitathatósága, meg a határmentiség? Az alábbi „levezetésben” ki fog derülni, ehhez azonban az Olvasó szíves türelmét és érdeklődését kell igényeljem. Adott tehát két ügymenet, jogi és egyházdiplomáciai, presztízs övezte és haszonelvű…, hátterében emberek, hitek, intézmények, hagyományok értékeivel, elveivel, reménytelenné váló sorsokkal, meghurcolt igazság-képviselőkkel.
Hogy ne vádoljanak „általánosítással”, legyek konkrét: adott ugyanis két eset, mindkettő Váradon és a határ mentén zajlik: Tőkés László ügye, a becsületbíróságosdi, az elhangzott vád és a méltánytalanságra ítélt (romániai és európai) közszereplő meghurcoltatása, valamint a Premontrei Rend és annak vezetője (továbbá jogi képviselője, azaz személyem) elleni ügylet, közpolitikai hőbörgésektől direkt noszogatásig, burkolt vádaktól személyiségjogok sértéséig ható érvénnyel. Kisebbség, egyházi tulajdon, szakrális képviselet, etnikai szféra, társadalmi lelkiismereti szabadság és társadalmi nem (gender) elleni megkülönböztetés. A szóbanforgó ügyeket pedig az állami hatóság verdiktjei, illetőleg a nyomozóhatóság elodázó—halogató stratégiái veszik körül.
Tőkés László egyetlen (bár tendenciózusan rosszul fordított és kipécézett) mondatáért szinte vendettát követeltek a harsányak, másik esetben akár egy álló évig tartó folyamatos sajtótámadás is zajlik, mert a váradi román újságírót nincs ki rendreutasítsa, s ő maga is jól tudja, valahol zsebben lapul a „kilövési” engedély, bármit és bárhányszor írhat vádaskodó hangnemben, felelősségre vonása kétségkívül elmarad.
A két, látszólag távoli, s a maga nemében nem könnyen összehasonlítható ügyet nem pusztán a neves személyek, magyar egyháziak, közpolitikai szereplők vagy fontos döntésekben érdekelt aktorok teszik párhuzamossá, hanem egyfelől a tendenciózus történések, másfelől az egyházak és hitek közötti/fölötti hitvita, de még inkább a román állami hozzáállás, melyhez akarva-akaratlanul (lásd konzulátus ügye) a magyar külügyi játszótársak is hozzájárulnak.
Ami mindezt – ezeknél sokkal meghatározóbban, vagy legalább gondolkodásra és összevetésre késztetően – körülveszi, az a régi beidegződés, amely már az 1923-as román alkotmányban is megjelenik, jelesül abban, hogy csakis román nemzetiségű állampolgár rendelkezhet vidéki földtulajdonnal, illetőleg a határmenti földekre érvényesen is megújulni látszanak a tiltó rendelkezések.
A premontreiek peres ügyei és a bikszádi (Szatmár megyei) görögkatolikus bazilita rend kolostorának visszaigénylési peréhez mutatott román hajlandóság egyképpen azt sugallja, hogy egy határmenti „biztonsági” övezet kreálása, katonai—nemzetbiztonsági kérdésként értelmezése húzódik meg a jogi civódások hátterében és a közvélemény hangolásában is.
Ahol az állam a megyei tanács révén avatkozik bele a perbe az ítélet végrehajtási szakaszában, ahol 2013. november 6.–7.-én a hatóságok hathatós asszisztálása mellett a végrehajtóval, és a rendőrség különleges készenléti alakulatával egyetemben próbálja birtokba venni a román bíróságok által neki jogerősen visszaszolgáltatott épületet, de ellene az ortodoxok révén odakerült mintegy száz főnyi tüntető harsog katolikus-ellenes jelszavakat, a hatóságok pedig tétlenül szemlélődnek, ott ugyanolyan harsány elorzás indul meg, hiába is volt a kolostortemplom 1700-ban alapított együttese a görög katolikusoké.
Ez ugyan állami szintű beavatkozással már korántsem folytonos háromszáz év, hisz 1948-ban a görögkatolikus egyház betiltásával a bikszádi monostort is bezárták és a bazilita szerzeteseket elűzték, de ez ugyanolyan felekezeti szabadság elleni erőszak, amilyen a római katolikusok csíksomlyói kegyhelyének vagy a magyarországi görögkatolikus Máriapócs búcsúhelyének fenyegetése lenne, s ettől még nem válik jogszerűvé is.
Nem mondható biztosra, hogy csupán az egyetlen érvényesnek tekinthető magyarázat a bukaresti kormányzat hozzáállásáról a határmenti (Bihar és Szatmár megyei) római katolikus/görögkatolikus perekkel kapcsolatosan, de erősen úgy tűnik, ismét a régi, beidegződésekre építő állampolitikai magatartás mintázata érvényesül: előkúsznak a két világháború közötti, a határmenti katonai övezet kialakításával kapcsolatos jogi normatívák, reflexek, félszek és gyanakvások vagy vádak, formálódnak az Angelescu-féle határmenti megyék elrománosítási tervekkel ékes víziói is.
Kiütközik ez a „székely kérdéssel” szemben zajló zászló-diskurzusban, a szimbolikus térfoglalás tényleges, fizikai jelenléttel társuló programosságában is. „Valahol” a politikai térben és az államközi párbeszédekben az állam szuverenitásából fakadó ius ad bellum (a háborúindítás természetes joga) alapján formálódik mindez, miképpen az orosz—ukrán kortárs események ezt kiválóan jelzik is térségünkben.
Nem más ez, mint az állam szuverenitásának elve révén kimódolt eljárásmód, mely abból következik, hogy az államok egyetlen náluk magasabb hatalomnak sincsenek alárendelve, ezért szabadságot élveznek politikai rendszerük megválasztásában, és belügyeikről egyetlen más külső hatalomnak sem tartoznak elszámolni, hisz a szuverén államok egymással egyenjogúak, függetlenül nagyságuktól és hatalmi erejüktől.
A nemzetközi (így európai) jog előírásai és szerződései pedig az önkéntesség elvén alapulnak, a diplomáciai kapcsolatok sem korlátozhatják a ius ad bellumot, mint az államérdek megőrzésének végső eszközét. Az erőszak-alkalmazás külső és belső formáinak megoldásai pedig az állam sikeresen monopolizált gyakorlatát legalizálják: „Valamely folyamatosan üzemelő, kényszerítő erejű politikai szervezetet (politischer Anstaltsbetrieb) akkor hívunk ’államnak’, amennyiben adminisztratív kara sikeresen érvényt szerez az arra vonatkozó igényének, hogy monopóliumot gyakoroljon a fizikai erőszak legitim használatára e rend kikényszerítésének során ill. Érdekében.”
Korábban Max Weber úgy határozta meg az „uralmi—uralkodó szervezetet” (Herrschaftsverband), mint amely annyiban politikus, „amennyiben adott területen létét és az általa megvalósuló rendet folyamatosan biztosítja fizikai erőszakon alapuló fenyegetéssel és fizikai erő alkalmazásával az adminisztratív kar részéről” (Weber 1992). (http://tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=102) A weberi alapképlet itt és most kiegészül a (poszt?)modern kor antidemokratikus demokratizmusainak önkényével.
Az egyházi peres ügyek esetében sincs szó másról, mint a legitim kiváltság önkényes és feltételes alkalmazásáról. Talán pontosan arról, amit a román közpolitika a „magyar beavatkozások” elleni uszításokkal serkent, s pontosan arról, amit a román politikai osztály hangadói cselekszenek, barátok és ellenségek kettősére osztva a környező világot, látszólag nem is élve (vissza) a korlátlan uralom eszköztárával. Tudják ugyanis, hogy a politika küzdelem valakiért (és nem valaki ellen), nem pedig valamiért és valami ellen.
Az egyházi vagyonok visszaosztásáért úgy küzdeni hatékonyabb, hogy a legalitás (jogszerűség) és legitimitás (elfogadottság) eszköztárából az erőszakos megoldásokat kiolvasó törekvés egykönnyen rátalál az erőszak privatizálását, önkényét kiépítő szereplőkre, s ez a magánerőszakra épülő szervezett bűnözésnek kedvez – amit Szatmár és Bihar megyében is könnyedén meg lehet lelni.
Amikor pedig az állam erőszak-monopóliumát privatizálja az alulról jövő erőszak, esetenként a rendőri erők is a helyi bűnöző bandákat segítik vagy megtűrik, akkor a határmenti légkörben még esélyesebb az emberi jogok tömeges vagy következetes megsértése és mindennek megtorlatlansága, jogiasítása is.
Ugyanis a román politikai elit magatartásának indítékait az állam közjogi funkciójából bármikor erre: a civil csoportok konfliktusára, „háborús” övezet kialakulására vezetheti vissza. Nem maradhatna máskülönben puszta „üres beszéd” a román alkotmány normája a bihari és szatmári bíróságokon, hiszen az alkotmány fogalma alatt mindig is az államhatalom gyakorlásának legfontosabb viszonyrendszerét, továbbá az alapvető emberi és állampolgári jogokat szavatoló normákat, egyszerűbben szólva állam és társadalom viszonyát szabályozó alapelveket, melyeket az adott állam legmagasabb fokú akaratának kinyilvánításaként kell tisztelnünk.
Ezt, és mindezeket éppen az alulról jövő erőszak hatásának, a hatalmi monopólium privatizációjának kitenni olyan példákkal jár, mint amikor Adrian Ştef szatmár megyei tanácselnök saját nevében kérte a Negreşti—Oaş-i bíróságon a román (nemzeti) jogerős bírósági ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
De hasonló eset a váradi premontreieké, ahol a folyamatban lévő peres eljárás alatt lehetett kiérdemelt építkezési engedéllyel épületet bontani, lehetett erdőt elzálogosítani, lehet jogerősen a legfelsőbb bíróságon a prépostság által megnyert ingatlanra banki hitelt felvenni, s mindeközben az ügyészség tétován nem tesz semmit a jogtalan „jogérvényesítés” ellen, de halogat a bíróság is, hiteles „alapító okiratot” kér be az 1130-ban alapított rendtől, eltűri a bírák elfogult döntéseit, elvitatja a történeti levéltári dokumentumokat sajtóközlemények vagy könyvekben formált ideologikus értelmezések alapján stb.
Ugyanebbe a kérdéskörbe tartozik a múlt héten nagy sajtócsinnadrattával elutasított magyar konzulátosok ügye is, hisz a legkevésbé sem lehet mondani, hogy a határ mentét mindkét oldalon speciális zónaként kezelik, a szimbolikus határátjárás (az egyszerűsített honosítási eljárás intézménye) révén erőteljesen kialakul a román gyanakvás is, miszerint ez intézmények a magyar hírszerzés rezidentúrái lehetnek… Ezzel aztán a legtermészetesebb módon jelzik, hogy a nemzetközi szerződések és a shengeni csatlakozás előtt a nemzetbiztonság és határőrizet kérdései – közrendi kérdésekbe csomagolva is – minden egyebet felülírnak.
Persze, a hatalom természetrajzához szorosan tartozik, s a mindenkori államéhoz még inkább, hogy kerülgeti a határokat, átírja ezeket, újradefiniálja őket, rugalmasan értékeli és használja a fogalmat, korlátozni próbálja érvényességüket. A nemzetek közötti határok hasonló kezelése, ideológiák, félelmek, védelmi eszmék ennél sokkal inkább kitettek minden ilyesminek.
Korlátozása pedig (lényegében kizárólagosan) a nemzetpolitikák intézményi kezelőinek és a lakósok vagy állampolgárok szavazói közösségének függésrendjében lehetséges. Ott és akkor, ahol és amikor még megvannak a jogok képzelt vagy deklarált határai, még érzékelhetőek és kimondhatók a határátjárások, szabályszegések tényei. Cikkem ezt az érzékenységet kívánná elősegíteni – annyira, amennyire még az állampolgári szabadságjogok, a normák és jogelvek, az összehasonlítható tényanyagok ezt lehetővé teszik. Utána már késő lesz…
maszol.ro

Mandátuma felénél visszahívták a kolozsvári magyar főkonzult
Négyéves mandátuma felénél visszahívták Budapestre Magyarország kolozsvári főkonzulját. Magdó Jánost várhatóan Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) volt országgyűlési képviselője váltja a tisztségben – írta a Krónika.
A jelenlegi főkonzul augusztus végén, a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadása után hagyja el állomáshelyét, és új megbízatást kap a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Közép-Európával foglalkozó főosztályt vezeti majd a budapesti tárcánál – mondta el a napilapnak.
Mile Lajos 1958-ban született Debrecenben. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fidesz megalapításában is, emellett alapító tagja az LMP-nek. Második képviselői mandátumát 2010-ben szerezte az LMP országos listáján, többek között az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottsága autonómia-albizottságában tevékenykedett.
maszol/kronika.ro

Pitypang
„Azt jelenti, nevess most, sírj később” – magyarázta Kevin-Prince Boateng, a ghánai apától és német anyától származó focista, Ghána válogatottjának játékosa a testén levő egyik tetoválás mély jelképiségét. A bőrbe tűzött kép egy nevető meg egy síró jokert ábrázol, nem teljesen világos tehát, hol itt a kronológia s annak mondanivalója, hiszen egyszerre vannak ott, ahol.
Ez a mély mívű marhaság jutott eszembe most, midőn Szász Jenő és Fekete György kijelentéseit olvasom, akik azért nyilatkoztak meg, mert Budapesten bemutatták az első székely bélyeget. „A bélyegek nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei. Az első székely bélyeg üzenete az, hogy Székelyföld autonómiát szeretne” – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, és ilyenkor visítana fel az ember, hogy ugyan mire is kap ez az ember nem is pénzt (az a legkevesebb), hanem egyáltalán bizalmat, s hogy valóban és komolyan úgy látja-e a magyar kormány, hogy ez az úr fogja kihúzni a nemzetet a stratégiából.
„A bélyegek szeretetével, gyűjtésével az ember megtanulja a kicsi dolgokra való figyelmet, a precizitást és a pontosságot, mindez hozzájárul ahhoz, hogy különb emberré váljon azoknál, akiket a kis dolgok nem érdekelnek.” Ezt a másik maharadzsa szólta ki az ő száján, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és most már valóban sötétség borítja a földet.
Tévedés ne essék: megszoktam, hogy ostoba emberek vannak a világon. Tovább megyek, hiszen még azt is belátom, nélkülük az okosság unalma öntene el mindent. De talán mégiscsak el lehetne várni, hogy bizonyos helyzetekben és pozíciókban az emberek ne beszéljenek zöldségeket. Egy bélyeggel küzdeni az autonómiáért, s méghozzá egy nemzetslamasztikai sóhivatal élén és annak első konkrét tevékenysége gyanánt – nos, mindezt aránytalannak és nevetségesnek érzem. A kis dolgok jelentőségének feketei magyarázata pedig a nyíló pitypang direktíváját meghazudtoló erővel ingerli a rekeszizmot.
Talán mindenkinek jobb lett volna, ha Szász Jenő és Fekete György is a focipályán keresi a betevőt, nem ott, ahol jól meg is találják. Késő bánat.
Demény Péter, maszol.ro

EMNP-álláspont: színjáték és jogsértés
Csak úgymond makulátlanná akarják tenni a leendő államfőjelölt Kelemen Hunort, véli az EMNP alelnöke. Ugyanakkor Váradon újraindítják ingyenes utcanévtábla-akciójukat.
Sima színjáték volt az egész úgynevezett kormányválság, amelynek során úgymond az volt a tét, hogy kilép-e az RMDSZ a kormányból, de végül maradt, és csak Kelemen Hunor mondott le kormánytisztségeiről – mondta csütörtöki nagyváradi tájékoztatóján az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Zatykó Gyula szerint „Szó nem volt arról, hogy valóban kilépjen az RMDSZ, sőt előre megtárgyalták a forgatókönyvet. A tét ugyanis, hogy Kelemen kormányból való távozásával próbálják meg a makulátlanság látszatát kelteni róla, ugyanis államfőjelöltként fogják indítani. Victor Ponta pedig az úgynevezett válság nyomán még inkább beseperheti szintén államfőjelöltként a román nacionalisták voksait”. Zatykó Gyula úgy véli, „az ügybeli román álláspont azt mutatja, hogy az európai kisebbségügyi polgári kezdeményezés ügyében indított perbe belépő román kormány nem tartja tiszteletben az 1,2 millió magyar jogait – az RMDSZ kormányon maradása pedig azt mutatja, hogy a hatalmat választotta az autonómiaharc helyett, Bukarest érdekeinek képviseletét a magyarság rovására, ahelyett, hogy a magyarság érdekeit képviselné”. Hozzátette: az RMDSZ kormányon maradása csak legitimálja a román nemzetállami törekvéseket, a vége pedig az, hogy önmaga ellen fog pereskedni az RMDSZ, hiszen a perbe belépett román kormány tagja is. Reagáltal arra a hírre is az EMNP-sek, hogy Kelemen helyett Biró Rozália lesz a kulturális miniszter és a kormányfőhelyettes. Zatykó szerint „érthetetlen, hogy kerülhetett szóba egy ilyen név, hiszen nyomoz ellene a Feddhetetlenségi Ügynökség – ez is mutatja, milyen állapotok uralkodnak náluk”.
Utcanévügy Váradon
Más témára térve Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke bejelentette: újrakezdik harcukat a váradi magyar történelmi utcanevek használatáért. Mint lapunkban tudattuk, nem egy párt, hanem egy civil szervezet elérte Kolozsváron, hogy olyan elsőfokú bírósági döntés született, amely kötelezi az ottani önkormányzatot a magyar elnevezések feltüntetésére. E példa alapján folytatják itt is 2005-ben kezdett küzdelmüket. Váradon 793 közterületnév van, ebből mintegy 600-nak létezik történelmi magyar megfelelője, a többi esetében pedig tükörfordítást alkalmazva teljes jegyzéket készítettek az elnevezésekről. Ezt és kérésüket eljuttatják a váradi önkormányzathoz e hónapban, ha pedig elutasítás lesz a válasz, itt is per indul.
Ugyanakkor jelezték: az EMNP váradi Széles/Menumorut utca 23. szám alatti székhelyén várják újra mindazokat, akik szeretnének magyar nyelvű utcanévtáblát is. Ezeket ingyen elkészítik, kérésre fel is szerelik.
Csomortányi István hozzátette: „Emlékezetes, hogy volt Váradon egy botrányos utcanév fordítási ügy. Épp Biró Rozália hagyta jóvá a súlyos félrefordításokat – és most belőle akarnak kulturális minisztert csinálni. Azt sem feledhetjük ennek kapcsán, hogy amíg alpolgármester volt, ugyanúgy nem volt magyar nyelvű ügyintézés a városházán, ahogy most sincs.”
Szeghalmi Örs, Erdélyi Riport (Nagyvárad)

„Elpusztulnak a magyarok maguktól is”
Az egri Eszterházy Károly Főiskola docense, KALMÁR JÁNOS kandidátus, történész a 18. századi magyarországi betelepítésekről tartott előadást Nagyváradon, a Szacsvay Akadémián. Beszélgetésük első felében Szilágyi Aladár a törökvilág elmúlta utáni helyzet elemzésére, az ország újjáélesztésére vonatkozó tervek ismertetésére kérte az előadót.
Ma már elfogadott, hogy a 18. évszázadot „hosszú századnak” minősítik. Hogy 1686-tól – legalábbis magyar szempontból –, Buda visszafoglalásával kezdődjön. Több forrás állítja, már ekkorára megszűnt a magyar többség Magyarországon és főleg Erdélyben.
Mennyire megbízhatóak a történelmi demográfia korabeli adatai?
Szerintem nincs közmegegyezés arról, hogy a 18. század „mikor kezdődik” a magyar történetírásban. Mert van erre példa, a tízkötetes Magyarország története a legnagyobb összefoglalásunk, az valóban ott választja el a két századot, ott vonja meg a kronológiai határt közöttük. Viszont az összes többi, azóta keletkezett összefoglaló munka továbbra is 1711-nél húzza meg a választóvonalat, amivel én nem értek egyet. A kérdés érdemi részére térve, egyáltalán nem megbízhatóak a források, nincsenek komolyan vehető, országos léptékű adatok a korabeli népesedésre vonatkozóan. Amikre támaszkodhatunk a 18. század végét megelőző időszakban, ami a középkorig visszamenően érvényes, azok az adójegyzékek. Egyházi, állami adóösszeírások, helyileg a földesúrnak fizetett adók. Csakhogy ezek közös rákfenéje, hogy csak az adótípus fizetésére kötelezetteket veszik számba. Például az adott felekezethez tartozó híveket. Másrészt tudjuk, hogy az állami adó alól a nemesség egésze mentes volt, a szabad királyi városok meg kollektíve adóztak, tehát családfőkre bontott összeírások nincsenek. A másik problematikus eleme a dolognak, hogy ezek az összeírások is csak részlegesen maradtak ránk. Úgy alakult, hogy például a peremterületekre, Erdélyre, Horvátországra nézve, csupán becslésekre vagyunk szorulva, ami óriási mértékben hordozza magában a tévedés kockázatát. A 18. század végén II. József idejében gyökeresen megváltozik a helyzet, ő készíttette az első modern értelemben vett összeírást. Alapvetően katonaállítási céllal, de ez már egy statisztikai felmérési szándékot is magában rejtett: az állami adóztatás hatékonyabbá tétele volt a cél. Ahogy ez a monarchia más tartományaiban érvényben volt a nemességre is kiterjedően. A nemesség az ő halála után ezért is igyekezett megsemmisíteni ezeket az összeírásokat, hogy ne maradjon nyoma, rájuk nézve kedvezőtlen következményei ne lehessenek. Ez az a bizonyos összeírás II. József uralkodása idején, sőt az első olyan, amelyik minden korábbinál lényegesen teljesebb. Az egyetlen hiányossága, hogy Erdélyre, illetve Horvátországra nézve nem készült el. Megint oda jutunk, hogy ezekre a területekre nézve becsülnünk kell a lélekszámot.
Buda visszafoglalása után nem ért véget a hódoltsági területek visszaszerzése, hiszen még legalább harminc évig tartott… Viszont meglepően hamar próbáltak lépni, hiszen tudták, hogy a hódoltsági területeket újra kell építeni. Már három évvel Buda visszafoglalása után Kollonich Lipót elkészítette a maga tervezetét, a maga „Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn” (A Magyar Királyság berendezése) című művét, ezzel párhuzamosan más javaslatok is születtek, többek között az Esterházy Pálé, a Széchenyi Györgyé.
Miben különböztek ezek a tervezetek?
Az uralkodó, illetve a kormányzat különböző politikai csoportosulásoktól kért javaslatokat erre vonatkozóan. Esterházy Pál, az ország akkori nádora volt értelemszerűen az egyik ilyen ellaborátum készítője. Ő voltaképpen elsősorban nádorként a magyar katonaság parancsnoka is volt. Főleg a katonai szervezet átalakítására helyezte a hangsúlyt. Buda és az ország területének visszafoglalása nyomán nemcsak az addigi hódoltsági terület szűnt meg, hanem a végvárrá lett várak elveszítették a funkciójukat. Megint csak a középkori, hovatovább a Dráva menti határ védelmére kellett koncentrálni a törökkel szemben. Ez magával hozta azt a törekvést, hogy az egész katonai szervezetet át kell alakítani az új adottságoknak megfelelően. Ez volt az egyik dolog, a másik pedig, hogy ugyancsak Esterházy nádori minőségével összefüggő kérdés, hogy a legfőbb bíró is – a király után – a nádor volt, aki az igazságszolgáltatási rendszernek a korszerűsítését is javasolta, ami példátlanul rossz állapotban volt. Csak alkalmanként ülésező vándorbíráskodás zajlott. Ennek jóval később lett is foganatja, de azt ő már nem érhette meg. A következő dolog, amit ő kívánt, a nádori hatáskör kiterjesztése volt. Mint a legfőbb rendi tisztségviselő, a magyar rendeknek nagyobb beleszólási lehetőséget kívánt a politikába az addiginál. Addig kénytelen-kelletlen lenyelték, hogy a hadiállapotra való tekintettel, a hadvezetésnek, a tisztikarnak az átlagosnál nagyobb beleszólása volt a dolgokba. De amint a háborúk befejeződnek, ez már indokolatlan, ráadásul a katonaság rengeteg visszaélést követett el, például adószedés közben. Ez is indokolttá tette a változásokat, meg a politikusok igénye, hogy ők vehessék kezükbe az ország irányítását, ne a tábornoki kar, a haditanács és annak a megbízottai. Esterházy ellaborátuma nem egy terjedelmes mű, körülbelül húszoldalnyi. Viszont a Kollonich Lipót győri püspök, esztergomi érsek vezette bizottság tervezete jó 400 oldalas terjedelmű munka.
Nemde, több területre kiterjed, mint az Esterházy-féle javaslat?
Igen. Öt nagy fejezetből áll, az igazságszolgáltatás, a katonai ügyek, a politikum, ami lényegében a közigazgatást fedi le, az egyházi ügyek mellett a legtágabb értelemben vett gazdasági ügyekre terjed ki. Ezt nyolcvan ülésen át készítették elő, másfél éves munkával. Egy bizottság együttes munkájának a gyümölcse, amelynek Kollonich volt az elnöke.
Tudtommal, egyetlen magyar tagja sem volt a bizottságnak…
Valóban nem volt magyar tagja, de Esterházy Pálnak és a magyar rendeknek odaadták véleményezésre. Lesújtó véleményt írtak róla egyébként. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy mindez nézőpont kérdése is, hiszen Kollonich maga magyar főméltóság volt, Komáromban született. Ha anyanyelvét tekintve nem is volt magyar, de magyar főrend volt. Tehát Bécsből nézve abszolút megfelelt. Nem beszélve arról, hogy korábban nem csak mint főpap, hanem egy időben, mint a Magyar Kamara elnöke is működött. Tehát a gazdasági ügyekre is országos rálátása és ezzel összefüggő tapasztalata volt.
Az a bizonyos forráskiadvány, amit ön Varga. J. Jánossal közösen adott ki németül, tartalmazza az összes korábbi berendezési javaslatváltozatot?
Az ember nem mondhatja, hogy „valamennyit”, mert sose tudhatja, később mi bukkan elő. Úgy mondanám, hogy az ismerteket igen. Igyekeztünk közreadni ebben a kötetben az úgynevezett vitajegyzőkönyvet is – szinte páratlanul ritka szerencse, hogy megmaradtak –, melyben a magyar rendi bizottság, illetve a bécsi miniszteri konferencia is véleményezte, az uralkodó elnökletével.
Az örökös tartományok is beleszóltak a vitába?
Nem a tartományok, hanem az egyes miniszterek nyilvánítottak véleményt az egyes kérdésekkel kapcsolatban, és ezekről az ülésekről készült jegyzőkönyvek ránk maradtak. Úgyhogy lehet tudni, névre szólóan, hogy melyik miniszternek, milyen kérdéssel szemben, mi volt az álláspontja. Mindez nem minden esetben könnyen értelmezhető, hiszen minden ilyen, nem a nyilvánosságnak szánt jegyzőkönyv a titkár jegyzésében született. Túl azon, hogy ez egy borzasztó, alig kiolvasható irka-firka, hiányos is. A szöveg megfogalmazója jelen volt, őt a feljegyzett szavak, utalások emlékeztették valamire, de az utókor kutatója, aki nem volt ott, nehezen tudja az odavetett szavak mozaikjából összeállítani az elhangzottakat. De a lényeg, ez ritka szerencse, hogy megmaradt.
Vélhetően a dolgok tovább is formálódtak, alakultak, kiegészültek, esetleg kompromisszumok köttettek. Bizonyára sokan örültek annak, hogy a franciákkal vívott háború miatt elhalasztódott az egész, majd később vált hatékonnyá.
A magyar nemesség érdekeit mennyire tudták érvényesíteni?
A rendek véleménye beszédes ezzel kapcsolatban. Általában eléggé elmarasztalták. Túlságosan udvarhűnek titulálták, főleg azt nehezményezték, hogy nem törekszik a nemesi kiváltságok megőrzésére. Különösképpen a nemesi adómentesség fenntartásának a hiányát fájlalták. Viszont Bécsből sok miniszternek az volt a véleménye, hogy a tervezet túl retrográd. Nagy mértékben akar kedvezi a magyar nemességnek, holott az anakronisztikus jogokhoz ragaszkodik, Isten tudja, hány száz éves törvényekhez. Sőt, az Aranybullától kezdve a Tripartitumot is szóvá teszik. A Kollonich-féle bizottság két tűz közé került, hiszen magyar szempontból nagyon udvarhűnek, szervilisnek tűnt, a másik oldalról meg épp az ellenkezőjével vádolták. A magyar történetírásba az előbbi nézet került bele, ez a szemlélet kap hangot ismételten.
Ha felállítjuk a történtek mérlegét, a nyelve merre billen? Kollonich megítélése ellentmondásos. Azt írta őfelségének, hogy „Magyarország vagy annak nagy része germanizáltassék, a forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelídíttessék, természetes ura és örökös királya hűségére és szeretetére”.
A mai történész, aki tudja, hogy akkor és azóta mi minden történt, hogyan ítéli meg ezt a javaslatot?
Az ön által is idézett mondatokat sose szabad kiszakítani a környezetükből. Hozzá kell tenni még egy dolgot. Ezt az ellaborátumot, e négyszáz oldalnyi terjedelmű tervezetet természetesen az uralkodó nem olvasta el. Hiszen az egész német-római birodalmat, a császárságot is irányítani kellett. Ma is úgy működnek a minisztériumok és a kormányzat, hogy a legfelsőbb szinten nem olvasnak el mindent az utolsó betűig. Készítettek Lipót császár számára egy húsz oldalas preambulumot. És ebben a summázatban már megjelent a miniszteri konferenciának is a véleménye. Abban semmi ilyen szöveg nem szerepel. Én azt gondolom néhány kutatótársammal egyetemben, hogy ez a miniszteri konferenciának a megnyerésére szolgált. Egy politikus – és Kollonich is az volt – ha valamit meg akar valósítani a tervei közül, úgy kell megfogalmaznia, hogy az adott fórumnak, amelyik abban dönt, vagy véleményt nyilvánít, minél inkább elnyerje a tetszését.
Tehát az idézett szöveg inkább „csomagolás” volt, mint lényegi elem?
Persze. Mert a császárnak, azaz a magyar királynak készült summázatban semmi ilyen tartalom nincs. Egyébként az eredetiben, a teljes verzióban is elsikkadó, soha vissza nem térő kijelentés. Egyszerűen arról van szó, tekintetbe kell venni, hogy Kollonichnak személyes ellentéte volt Caraffa felsőmagyarországi főkapitánnyal. Caraffának nem egy átlagos tábornoki szintű befolyása volt a bécsi udvarban, a nápolyi Caraffák, a Rómában legbefolyásosabb bíborosokat adó család tagja volt. Az ő személyes kapcsolatai messze túlmentek azon, ami egy átlagos tábornoknak a súlyát jelentette a bécsi udvarban. Ezért ezt az ellentétet – ha tetszett neki, ha nem – az uralkodónak is figyelembe kellett vennie. Itt Kollonich tesz egy gesztust az egyébként általa gyakran bírált császári hadvezetésnek. Nyíltan kritizálta őket, hogy nem tartanak fegyelmet, a népet kiszipolyozzák az adókkal és a beszállásolással. A tábornoki kar meg nem győzte ezeket a vádakat visszautasítani. Tehát tesz ez irányba egy gesztust, hiszen az udvari haditanács vezetője is ott van a konferencián. Ne felejtsük el, hogy nem sokkal a Thököly-mozgalom leverése után vagyunk.
Az viszont mai szemmel, a mi szemünkkel is nézve javára írható, hogy – ha nem is volt a „nép barátja” – a paraszti terheknek a megkönnyítésére is próbált javaslatot tenni. Ez mennyire valósult meg?
Kollonich ellentmondásosságát én nem tagadom, de nem ezzel az ellaborátummal összefüggésben látom, hanem azzal, amit ő főpapként cselekedett a protestánsok ellen. Ez egy más vonulat, és az ellenük folytatott perekben játszott sajnos gyalázatos szerepet. Az ellaborátum viszont a kor viszonyai mellett, az adott helyzetben korszerű és végrehajtható javaslat volt. A többivel, akár az Esterházy Páléval, akár a magyar rendekével összevetve, azokban valóban rengeteg Mohács előtti kiváltság, jogelem van. Ők megállították az órát. Kollonich viszont valódi, korszerű reformokat szorgalmaz, próbál a nyugati, a törökök által nem érintett örökös tartományokban életbe lépett reformokhoz hasonlóakat bevezetni. Valóban, a jobbágyságot is meg akarta kímélni a túlkapásoktól, de nem csak a katonaiaktól, hanem a földesúri túlkapásoktól is. Szabályozni kívánta azokat a terheket, amelyekkel a földesurak sújtották a jobbágyokat, s amelyek teljesen szabályozatlanok voltak. Mária Terézia úrbéri rendelete fog majd több nemzedékkel később államilag rendet teremteni. S az is mekkora tiltakozást váltott ki…
Alig fejeződött be a 16 éves háború a törökkel, a Rákóczi-szabadságharcnak is sok áldozata volt. Egyrészt több feléledő vidék ekkor süllyedt vissza, sőt, voltak vidékek, ahol több falu pusztult el, nem csak a labancoknak, hanem a kurucoknak köszönhetően is. Ráadásul kitört a pestisjárvány is. Fel lehet mérni, hogy e két tragikus eseménysorozatnak hány áldozata lehetett?
Úgy vannak adataink, hogy némely település esetében tudjuk, milyen okból, hány embert temettek el, másutt csak olyan feljegyzések vannak, hogy szekérszámra hordták a halottakat a tömegsírokba. Az ilyen megjegyzéseket nem tudjuk számszerűsíteni. Országos adataink nincsenek. A pestisjárványt 1708-tól kezdve, Lengyelország felől hurcolták be, bár Rákóczi tényleg igyekezett mindent megtenni ellene, karantént létesítettek a határon, bizonyos ideig a beutazókat ott tartották.
Bercsényi szerint a pestis több áldozatot követelt, mint a harcok…
Igen, ő próbálta ezzel a feltételezéssel is menteni a kuruc mundér becsületét. Az kétségtelen, hogy 1709-ben Savoyai Eugén, a haditanács elnöke – amikor a katonai párt Bécsben végleg le akart számolni a szabadságharccal, és követelte, hogy több császári katonát kellene Magyarországra vinni – megjegyezte, „nem érdemes, elpusztulnak azok maguktól is a járványban.”
Erdélybe főleg románok települtek be. Földolgozta-e valaki az erdélyi román betelepítési folyamatot?
Csupán elszórt résztanulmányok jelentek meg egy-egy település vonatkozásában. Ugye, ez a folyamat már az Erdélyi Fejedelemség korában elkezdődött. A 18. században új hulláma következett be, s ennek két oka volt. A Kárpátokon kívüli területeken, ahol a görög eredetű fanarióták uralkodtak, az oszmán hatalom, mivel a porta elvesztette Erdélyt, a megmaradó Havasalföldet és Moldvát igyekezett minél nagyobb adókkal sújtani, s ezt az ottani lakosok szenvedték meg. Ez volt az egyik ok, ami arra ösztönözte a románokat, hogy vándorbotot fogjanak. A másik, hogy az erdélyi szászok is érdekeltté váltak a betelepítésben. A szászoknak az volt az egyik kiváltságuk, hogy ők kollektíve adóztak. De ha az együttes adózásban minél többen vannak, akik az adott területen élnek, egy családra annál kisebb adóteher jut. Tehát érdekeltek voltak abban, hogy a románokat letelepítsék Királyföldére. A Bánságot akkor még vissza se foglalták, tehát a Királyfölde volt az a vidék, ahová a 18. század elejétől kezdve sok román települt. Korábban a szászok szinte teljesen elzárkóztak a románság spontán beszivárgása elől, most ők szorgalmazták a saját érdekükben.
Ami a hódoltsági területeket illeti, az Erdélyen kívüli részeket, a Dél-vidéken, Bánságban, Baranyában, egyebütt, három nagy hulláma volt a betelepítésnek, főleg a német ajkú jövevényeket illetően. Az első III. Károly uralkodása alatt zajlott.
Hogyan lehetne sommázni e folyamatot?
A Bánság különleges jogállású területté vált. 1716-18 között foglalták vissza, de nem integrálták a magyar intézményrendszerbe, csak 1778-ban, Mária Terézia uralkodásának legutolsó éveiben. Az Udvari Kamara és az Udvari Haditanács közös igazgatása alatt állt. A Kamarához azért tartozott, mert a Kincstár birtokában lévő terület volt, A Haditanácshoz pedig azért, mert a határőrség intézménye oda is kiterjedt. A Kincstárnak az volt az érdeke, hogy ne ossza ki magánbirtokosok között a földeket, hanem államilag irányított, monokulturális gazdálkodást vezessen be. Savoyai Eugén császári hadvezérnek volt egy nevezetes szárnysegédje, Claude Florimond de Mercy gróf, vallon tábornagy, akit megtettek a Bánság első katonai parancsnokának. Ő nagy lelkesedéssel látott neki a régió újraépítésének. Fel akarta virágoztatni a területet, oly módon, hogy számos mintagazdaság létesüljön, ami példát kínál a földesuraknak is, hogy miként kellene korszerűen gazdálkodni. Másrészt arra törekedett, hogy a hódoltsági területek az Örökös Tartományok manufaktúráit mezőgazdasági eredetű nyersanyaggal lássák el. Itt főleg a gyapotra kell gondolni, s az iparág természetes festőanyagaira. De Mercy gróf figyelme arra is kiterjedt, hogy az ott termelt áru elszállítását biztosítsa. Utakat is építettek, de a legolcsóbbnak a vízi utak, a csatornák kiépítése bizonyult. A folyók szabályozása is megtörtént.
Volt egy olyan időszak, amikor a bevándorlók ódzkodtak a Bánságba telepedni, hiszen állítólag Mária Terézia nagy számban telepített oda büntetett előéletű egyéneket is. Ez valóban így volt?
Volt egy idő, amikor valóban sor került erre. III. Károlynak a második török háborúja 1737 és 39 között zajlott le, azt elvesztette a Monarchia, és a törökök feldúlták a Bánság egy részét. A Mercy gróf alatt fölvirágzó, fejlődésnek induló terület egyszeribe tönkrement, lakosai jelentős részét elvesztette, elmenekültek, áldozatul estek, és a hadsereg nyomán megint járvány is felütötte a fejét. A helyzet kilátástalan volt. Egy év múlva, 1740-ben meghalt Károly, akkor lépett trónra Mária Terézia. Egy ideig a kormányzat nem tudott mit kezdeni a területtel. És valóban fegyenceket, prostituáltakat hoztak oda.
A Bánság a Monarchia „Szibériája” lett…
Pontosan. Amíg lassacskán az 1760-as években – az osztrák örökösödési háború nyomán, amit szintúgy elvesztettek a poroszokkal szemben – arra a fölismerésre jut a kormányzat, hogy a veszteség okai mélyebbek, mint a katonai irányítás kudarcai, annak strukturális okai is vannak. A gazdasági, társadalmi elmaradottság még Oroszországéhoz képest is nagyobb volt, nem is szólva Nyugat-Európáról. Újra kellett gombolni a kabátot, ahhoz, hogy versenyképesek legyenek. Ennek a gondolatnak a jegyében veszik elő újra a Bánságot, amelyet föl lehetne lendíteni. Megint elsősorban német telepesek behívására gondolnak, most már szervezettebben, mint III. Károly alatt.
Már érvényesült az a gyakorlat, mely szerint protestánsokat is beengednek?
Mária Teréziánál ez már valóban így van. Persze, az ő idejében is a katolikusokat látják legszívesebben, őket favorizálják. Most már előre megtervezett településeket hoznak létre. Építőanyagot bocsátottak az érkezők rendelkezésére, voltak területek, ahol elvetették a magot, hogy mire megérkeznek, az új telepesek első dolga az aratás legyen.
Végül Mária Terézia visszacsatolta Magyarországhoz a Bánságot. Ha jól tudom, a magyarokat csak ekkor kezdték beengedni?
Ettől kezdve nagyobb mértékben települtek be magyarok, bár korábban sem zárták ki őket teljesen. Az kétségtelen, hogy kedvezményt inkább a németek számára helyeztek kilátásba, de ne feledjük: ahhoz, hogy valaki, mondjuk Felső-Bajorországban ott hagyjon csapot-papot, és eljöjjön ide, ahol minden ismeretlen a számára, azért az nagy áldozat volt a részéről. Sokan elpusztultak, sokan csalódottan vissza is mentek az óhazába.
II. József 1782-ben rendelte el, s öt évig tartott az úgynevezett „große Schwabenzug”. Valóban ez volt a legnagyobb mértékű a három akció közül?
Főleg a legszervezettebb. Olyan körülményeket igyekeztek megteremteni, amit ma is csak bámulhatunk. Fejlett országok esetében is példa lehetne, ahogy előre fölépítették a templomot, az iskolát, a kórházat, a kocsmát is, széles, szabályos utcákat, kimérték a lehetőleg egyforma telkeket, fölépítették a parasztházakat, típustervek szerint. Volt, ahol az ökröt bekötötték az istállóba, a szerszámokról is gondoskodtak. Mindez a szervezettségnek olyan fokát jelentette, amire addig nem volt példa. Mindennek jelentős költségvonzatai is voltak, hiszen semmi sem épült ingyen, az előleg gyanánt biztosított támogatást később vissza kellett téríteni. Számos probléma is akadt emiatt, hiszen volt, aki hamar túladott az ölébe hullott ingó és ingatlan vagyonon.
Így jöhettek létre azok a német többségű kishazák, amelyeknek egyikét Baranyában, Tolnában „Schwabische Türkei”-ként, Sváb-Törökországként emlegették. Feljegyeztem egy kilencven esztendős szentannai bácsi jóvoltából a Dunán, hajóval érkező bevándorlók himnuszszerű dalát, mely szerint „aki Magyarországra ment, / Nem jön már vissza soha.”, de azzal a derűlátó sorral folytatódik, hogy „Magyarország a leggazdagabb, / búzája, szőleje jó…”
Mennyire lehettek tájékozottak a hazát váltók?
Ezt nehéz volna megmondani. A propaganda igyekezett rózsaszínre festeni az égboltot, a valóságot szebbnek láttatni, mint amilyen valójában volt. Aztán a valósággal szembesülve sokan csalódtak. De azt is látni kell, hogy a németeknél a törzsöröklés járta, ami azt jelentette, csak a legidősebb fiú örökli a telket, a földet. Ez azzal járt, hogy a többi testvér zsellérsorsa jutott, az ingóságokból örökölhetett, de a földből nem. Ily módon polarizálódott a német paraszti társadalom. Kenyérkereset után kellett nézniük, sokan iparosok lettek, még többen katonának álltak, hiszen ekkor kezdett kialakulni a militarizálódó német társadalom. Azok a nincstelenek, akik a kivándorlást választották, ugyancsak örültek, hogy földhöz jutnak, nem is akármilyenhez, hiszen a Bácskában vagy a Bánságban legendásan jó földek voltak. És akinek volt munkabírása, meg ambíciója, az valóban jómódú lett, amire otthon nem lett volna esélye.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

.
Horváth Anna a helységnévtábla-ügyről: csalódott vagyok
Csalódottságának adott hangot Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, amiért Emil Boc polgármester úgy döntött, megtámadja azt a Kolozsvári Törvényszéken alapfokon született döntést, mely szerint a bejáratoknál magyarul is fel kell tüntetni a város nevét.
Az alpolgármester a Transindexnek elmondta, sajnálattal vette tudomásul azt, hogy Emil Boc ennek a döntésnek a kapcsán nem tudott felülemelkedni politikusi mivoltán, nem tudott eltekinteni attól, hogy 2014 választási év. A kulturális főváros címre pályázó város elöljárójaként elmulasztotta a véleményformálásra kapott lehetőségét; a szavazatmaximalizálásra összpontosítva olyan véleményt formált meg, amit szerinte hallani akar a közösség - fogalmazott Horváth.
Az alpolgármester elmondta, a kulturális főváros kapcsán az összes párt egyetértett, hogy az egy olyan közös projekt, amelyet nem lehet alárendelni a pártérdekeknek.
Horváth Anna szerint a kulturális főváros projektet szolgáló célokat is pártérdek fölé kell helyezni, ilyen ügy a többnyelvű helységnévtábla is.
Elmondta, a keddi tanácsülésen egyetlen párt tanácsosa sem hozta fel a témát, azért, hogy tartozzon a normalitáshoz ennek a bírósági döntésnek a gyakorlatba ültetése, ami nem is lenne újdonság, hiszen a 20%-os magyar kisebbséggel nem rendelkező Medgyesen, Brassóban vagy Temesváron is létezik többnyelvű helységnévtábla. "A polgármestert mi tájékoztattuk a perről, és azt tanácsoltuk, hogy ne kötelezze el magát semmilyen oldalon, várjuk meg a bírósági indoklást" - mondta az alpolgármester, aki helytelenítette, hogy a polgármester jogászként azt jelenti ki, hogy a romániai törvények tiltják a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését.
"Nagyon csalódott vagyok, de meggyőződésem, hogy a pert kezdeményező civil szervezet pert fog nyerni" - mondta, és hozzátette: jobb lett volna, ha a polgármester az európai kulturális főváros érdekeit figyelembe véve érvényt szerez a bírósági döntésnek, ezzel egyúttal azt is elkerülhette volna, hogy pervesztés esetén nyögvenyelősen, akár bírósági végrehajtóval tegye ki a többnyelvű helységnévtáblát. A kolozsvári törvényszék július 11-én döntött úgy, hogy Kolozsvár bejáratainál magyar nyelven is fel kell tüntetni a város nevét. A pert a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány indította. (hírszerk.)
Transindex.ro

Az RMDSZ-es sajtó „megtudta”...
Döbbenetes sajtómanipuláció tanúi és áldozatai az erdélyi magyarok ezekben az órákban-napokban.
A szocialista román kormánykoalíció oszlopos tagjának, az RMDSZ-nek a félhivatalos szócsöve, a Maszol.ro hírportál – amelynek marketingneve Új Magyar Szó Online, és ekként az egykori központi kommunista pártlap, az Előre sokadik utódja – szenzációként tálalta, hogy úgymond Kelemen Hunor már nem bízik Verestóy Attilában. A kedden kora délután tálalt „bombahír” mögött egy sejtés áll, ti. hogy Verestóy szenátor azért nem tagja többé a Szociáldemokrata Párttal heti rendszerességgel konzultáló RMDSZ-es tárgyalódelegációnak, mert – horribile dictu – kikerült Kelemen Hunor szövetségi elnök bizalmi köréből. Ráadásul „a Maszol.ro megtudta: Verestóy Attila nem véletlenül maradt ki a küldöttségből”. Tehát a párt lapjának úgy kellett kiderítenie, tényfeltáró nyomozással, hogy Verestóy kiesett Kelemen kegyeiből...
A dolog valójában másként fest. Hiába próbálja Kelemen Hunor elhitetni a közvéleménnyel, hogy a szövetséget ő vezeti, a gyeplő továbbra is a nagyhatalmú Verestóy szenátor kezében van. Aki egymagában is el képes dönteni – a román államhatalom képviselőivel egyeztetve –, hogy mikor és hogyan vesz, vehet részt az RMDSZ a hatalomgyakorlásban. Amiként történt ez a múlt héten is: Verestóy kerek-perec megmondta, hogy Kelemen csinálhat, amit akar, az RMDSZ nem lép ki a kormányból. És úgy lett.
A tények azt mutatják, hogy Kelemen Hunor és ifjabb politikustársai csak a külvilág felé játszhatják el a belső reform és a generációváltás vezénylőinek mellékszerepét, hiszen az RMDSZ-t még mindig a „neptuni gárda” (Verestóy A., Borbély L., Frunda Gy., Markó B. stb.) irányítja, többé-kevésbé a háttérből. Vagyis azok, akik a kilencvenes évek elején feltétlen lojalitási paktumot kötöttek a mindenkori román hatalommal. Ráadásul maga Kelemen is olyanokkal kénytelen egy csónakban evezni, akiket korrupciós ügyeik miatt tartanak rövid pórázon a hatóságok és a titkosszolgálatok (Borbély L., Borboly Cs., Máté A., Biró R., Markó A. stb.). Tehát a kérdés nem az, hogy kiben bízik Kelemen, hanem az, hogy kiben bízik Verestóy.
itthon.ma/erdelyország

Szász Jenő: a nemzetegyesítést is segíthetik uniós források
Számos cél elérhető és projekt megvalósítható a nemzetegyesítés fejlesztési programja alapján - jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. Szász Jenő szerint fontos lenne, hogy az élet számos területén egyre többen Kárpát-medencében gondolkodjanak.
Közvetve a nemzetegyesítést is segíthetik uniós források - hívta fel a figyelmet Szász Jenő. Arról is beszélt, hogy ezeket a pénzeket Magyarország hogyan használhatja.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke arról is beszélt, hogy a gyakorlatban ez közös pályázatokat, pályázatokat jelent. Szász Jenő szerint fontos lenne, hogy az élet számos területén egyre többen Kárpát-medencében gondolkodjanak. Farkas Dávid összeállítása.
Az elnök úgy vélte: az elmúlt 4 év kegyelmi időszak volt a nemzetegyesítés szempontjából.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke arról is beszélt, hogy az élet valamennyi területén szükség van hálózatépítésre.
Szász Jenő aggasztónak tartja a külhoni magyarok népességszámának drasztikus csökkenését.
Inforadio.hu/hir –

Tőkés élesen bírálja az RMDSZ-t kormányon maradása miatt
Kormányon maradása és Biró Rozália szenátor miniszterelnök-helyettesi tisztségre való jelölése miatt élesen bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) pénteken Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő.
A politikus nagyváradi sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban Tőkés László az RMDSZ egyik alapítójaként és egykori tiszteletbeli elnökeként fogalmazta meg bírálatát a szövetséggel szemben, megemlítve a „neptuni paktumot", vagyis azt, hogy a „pártszervezet" egyes tisztségviselői 1993-ban a tengerparti Neptun üdülőhelyen az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül folytattak titkos tárgyalásokat a román kormány képviselőivel.
Az EP-képviselő szerint az RMDSZ „felemás kormányban maradása vetekszik az 1998-as, Petőfi-Schiller fantomegyetemmel kapcsolatos botrányos magatartásával". Tőkés László ezzel arra utalt, hogy 1998-ban az RMDSZ bejelentette: kilép a Radu Vasile vezette kormányból, ha a parlament nem fogad el az önálló állami magyar egyetem létrehozását lehetővé tevő oktatási törvényt. Az RMDSZ mégsem váltotta valóra fenyegetését, miután a kormány ígéretet tett egy „Petőfi-Schiller" nevű multikulturális egyetem megalapítására – az ígéret azóta sem valósult meg.
Tőkés László úgy értékelte, hogy a „Verestóy Attila-féle" RMDSZ – saját „rekordjait" két hét alatt megdöntve – kétszer is eddigi története legmélyebb pontjára süllyedt. Először, mikor Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes lemondásával egy időben kormányon maradt, majd akkor, amikor Biró Rozália „bukott nagyváradi alpolgármestert" jelölte művelődési miniszternek és miniszterelnök-helyettesnek. „A pártszervezet nőszövetségi elnökének erre a magas romániai kormányzati tisztségre való jelölése ugyanakkor megrendítő fokmérője annak, hogy az RMDSZ hivatalosai mennyire veszik komolyan választóikat, és mennyire szeretik erdélyi magyarságunkat, másfelől a román népet, illetve azt a Romániát, amelynek miniszterelnök-helyettesévé ütnék. Ennél mind Erdély, mind Románia többet érdemelne" – zárul Tőkés László nyilatkozata.
Az RMDSZ elnöke hétfőn jelentette be, hogy augusztus 1-jei hatállyal lemond kormányzati tisztségeiről, miután a román kormány az RMDSZ-szel szemben lépett be a kisebbségek európai polgári kezdeményezéséről szóló luxemburgi perbe. Egy héttel korábban az RMDSZ a kormányból való kilépését is kilátásba helyezte, ha Románia nem lép vissza a pertől. A szövetség végül elfogadta Victor Ponta kormányfő kompromisszumos javaslatát, miszerint a kisebbségi kezdeményezésről vitát rendeznek a román parlamentben, Románia pedig nem vonja vissza az Európai Unió (EU) bíróságához benyújtott keresetét, de nem tartja már azt fenn a per során.
MTI, Erdély.ma

FUEN javaslat: foglalkozzon a kisebbségek védelmével az új EB egyik biztosa
A HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT delegációja, Hans Heinrich Hansen elnök, Vincze Loránt és Halit Habipoglu alelnökök, Jens A. Christiansen a Párbeszéd Csoport elnöke, valamint Frank de Boer jogtanácsos, július 14-16 között az Európai Parlament strasbourgi székhelyére látogatott. A két nap során számos európai parlamenti képviselővel találkoztak és részt vettek az újraalakulás előtt álló kisebbségi frakcióközi munkacsoport első informális megbeszélésén.
A FUEN szándéka, hogy az új EP-mandátumban tovább erősítse kapcsolatait az európai választottakkal és párbeszédet teremtsen a kisebbségi célok megvalósítása érdekében. Hans Heinrich Hansen FUEN elnök a találkozókat követően elmondta: „A kisebbségi ernyőszervezet egyik célja, hogy az új Európai Bizottság egyik biztosa a nemzeti kisebbségek és nyelvek kérdéskörével is foglalkozzon. Üdvözöljük Jean-Claude Juncker megválasztott EB elnök szándékát, hogy az alapvető jogok külön portfóliót kapnak kabinetjében. Ennek a tárcának legyen része a kisebbségügy” – javasolta a FUEN elnöke.
„Célunk a politikai napirenden tartani a kisebbségvédelmet, láthatóvá tenni az Európai Parlamentben a kisebbségi közösségeket, sajátos problémáikat. Azt tapasztaltuk, hogy a többséghez tartozó EP-képviselők, sokan közülük első mandátumosak, nem eléggé tájékozottak a kisebbségi kérdésekben. Az EP-képviselőkkel közösen dinamikussá kívánjuk tenni jelenlétünket, erre nyitottságot tapasztaltunk a megbeszéléseken” – fogalmazott Vincze Loránt alelnök, az RMDSZ külügyi titkára. A FUEN küldöttsége több országból számos képviselővel folytatott megbeszélést, kisebbségi – közöttük Winkler Gyula és Sógor Csaba RMDSZ-képviselőkkel –, valamint többségi képviselőkkel egyaránt.
A FUEN vezetői tájékoztatták beszélgetőpartnereiket a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés helyzetéről, nehézkesnek nevezve a jogi eszköz használatát és hiányolva az esélyegyenlőséget a kezdeményezők és az EU-s intézmények viszonyában. A szervezet véleménye szerint a kezdeményező polgárok nem kapnak semmilyen támogatást az Európai Bizottságtól, a bürokrácia igyekszik nehezíteni a kezdeményezők dolgát, nem ad részletes tájékoztatást, anyagi értelemben pedig egy olyan civil szervezet, amely az Európai Bizottsággal és több állammal találja szembe magát. A FUEN szerint az EU-nak át kellene gondolnia a kezdeményezések szabályzatát.
Közlemény, Erdély.ma

A marosvásárhelyiek Székely Múzeuma
A Baross Gábor – mai Horea – utca 24. szám alatti épületben helyezték el a múzeum természetrajzi részlegét. Az épület a Székelyföldi Iparmúzeum számára készült 1890 és 1893 között, Kiss István budapesti műépítész tervei alapján, Sófalvi József, majd Soós Pál marosvásárhelyi építőmester vezetésével. Az olasz reneszánsz stílusban emelt neoklasszikus épület bizonyos görög építészeti elemeket is tartalmaz. Oromzatát Róna József szoborcsoportja díszíti. Az ő munkája a főhomlokzat két női alakja is. A múzeum kertjében lapidárium, vagyis kőtár áll, mely a környék és főleg Maroskeresztúr római leleteit mutatja be.
Ezen a héten ezt az épületet ismertetjük lapunk olvasóinak.
Vásárhely első múzeuma
A marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építésére az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában került sor, a jelenséget meghatározó historizáló illetve eklektikus irányelveket követve.
Az épület stílusa ellentétben állt a korabeli divattal, nem csoda hát, hogy nincs még egy ilyen épület Marosvásárhelyen. A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a legkiválóbb szakemberek dolgoztak rajta. Itt működött a város első múzeuma és egyben Erdély első iparmúzeuma.
Karácsony István művészettörténész szerint méltatlanul mellőzik a jelenleg a Természetrajzi Múzeumnak helyet adó épületet.
A kezdetek kezdete
A nemzeti értékek népszerűsítése érdekében az Osztrák-Magyar Monarchia a tizenkilencedik században kidolgozott egy nagyszabású programot, amelynek keretében aztán számos iparművészeti múzeumot alapítottak. Köztük a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeumot is.
Annak előtte egy múzeum sem volt a városban, csak néhány kollekció létezett. Iparművészeti múzeum pedig nem volt egész Erdélyben.
Hogy miért épp Marosvásárhelyre esett a választás? Erre a kérdésre A város meséi című könyv szerzője találja meg a választ.
Ez elsősorban a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet lobbitevékenységének köszönhető, amelynek hatására 1889-ben látogatást tett a városba az ipari és pénzügyminiszter, és bejelentette, hogy akkoriban igencsak jelentősnek számító ezerhatszáz koronával támogatja a múzeumalapítást, de a helyi adományokból is jelentősen segített kezdeményezés 1890-ben eljut a kivitelezés fázisába.
Az apátplébános érdemei
Ahogyan azt a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád is említik, a Székelyföldi Iparmúzeumot a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet létesítette. Nagy érdemei voltak Kovács Ferenc apátplébánosnak, aki 1888-ban felvetette a múzeumalapítás gondolatát. A múzeum építését az Iparmúzeumi Bizottság irányította, melyben jelentős szerepe volt Szabó Istvánnak, a Marosvásárhelyi Kereskedelmi- és Iparkamara elnökének. A múzeumi tárgyak összegyűjtésében és azok elrendezésében Hajós János, Nagy Gábor és Róth Karoly vett részt.
Az épület helyiségei T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek
A Baros Gábor utca sorházas északi frontvonalát megszakítva, épületünk négyzetes telkének központi részén helyezkedik el, néhány méteres szabad területet hagyva a homlokzatok közvetlen szomszédságában. Helyiségei egy specifikus, T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek, mely kiosztás a tulajdonképpeni múzeum négyzetes tömbjének kisebb, ugyancsak T alakú épületrésszel való északi bővítéséből alakult ki. A földszinti előcsarnokot, valamint az emeleti nagytermet is magába foglaló központi traktus kétszintes, a kiállítóhelyiségek soraiból alkotott mellékkorpuszok ezzel szemben egyetlen szintre szorítkoznak.
A belső térrendezést jól visszaadó öttengelyes főhomlokzat központi zónájában a kétszintes helyiségsort lezáró falsík enyhe rizalitja ugrik ki és magaslik az oldalhelyiségek alacsonyabb zárófalai fölé. A középtömb rusztikázott vakolatdíszű földszinti felületét a főbejárat és az ezt közrefogó két ablak félköríves nyílása töri át. Tengelyükben a nagyterem három, pilaszterektől határolt emeleti ablaka helyezkedik el.
A múzeum díszei
Ahogyan arra az Adatbankban is utalnak, ez utóbbi, ugyancsak félköríves kiképzésű nyílások golyvázott könyöklőpárkánya alatt az ablakkötények beugró felületeit három-három bábsorkorlát takarja. A palmettadíszes zárókőszerű alakzattal tagolt ablakzáradékok felett rozettapárok valamint igényes kivitelű fesztonok finom formájú fűzérfrízei töltik ki a falmezőt. Folytonosságukat a pilaszterek korinthoszi fejezetei szakítják meg.
Abakuszvonalukon a korinthoszi oszloprendnek megfelelő oszloppárkány lépcsőzetes architráv-utánzata vonul végig. Ezt a fríz szabadon hagyott sávja követi, mely felett egy denticulás, gyámkőfrízes koronázópárkány zárja le a falsíkot.
A szakemberek véleménye szerint a rizalit záróelemeként megalkotott háromszöges timpanon az emeleti plasztikát nagyban meghatározó görög oszloprend architektúrájának újabb tartozéka. Fogsorfrízzel szegélyezett orommezejét Róna József cinköntésű szoborcsoportja tölti ki.
Hasonló kivitelűek az oldalhelyiségek utca felőli zárófalait gazdagító, orsót tartó női alakos szobordíszek. Foglalatukat aediculává fejlesztett gyámkődíszes, valamint timpanonban végződő fülkepár formájában oldotta meg az épület tervezője.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ, Erdély.ma

Lehetetlen küldetés?
Politikai, stratégiai szempontból aligha megkérdőjelezhető az RMDSZ döntésének helyessége, miszerint önálló jelöltet állít az ősszel esedékes államfőválasztáson. Vétek volna kihagyni ezt a lehetőséget a szervezet programjának megfogalmazására, kár lenne elszalasztani az alkalmat a magyar közösség igényeinek kinyilvánítására, ráadásul, kis szerencsével, akár a mérleg nyelvét is jelenthetik a magyar szavazatok.
Persze, ez utóbbi korántsem oly egyszerű, a legutóbbi két elnökválasztáson ugyanis bebizonyosodott: a magyarság nem feltétlenül arra voksol, akit az RMDSZ támogat. 2004-ben például Adrian Năstase mellett állt ki a szövetség vezetése, a magyarok többsége azonban Traian Băsescut választotta, öt évvel később pedig ugyancsak a szocialisták képviselőjét, Mircea Geoanăt támogatta az RMDSZ – de buzdítása ezúttal sem volt túl hatékony, a székelyföldi megyékben alig mentek el szavazni az emberek, ráadásul a jelenlegi államfő ekkor is győzelmet aratott. Az sem számít meglepetésnek, hogy tegnapi ülésén a Szövetségi Állandó Tanács Kelemen Hunort javasolta az RMDSZ államfőjelöltjének: a szövetségi elnöknek vállalnia kell, hogy csatába indul akkor is, ha jól tudja, győzelemre nem számíthat. A szereplés sikerességét ez esetben az mutatja majd, milyen mértékben sikerül a kampány során a magyarság számára fontos ügyeket egyértelműen megfogalmazni, illetve hány magyar szavazót tudnak mozgósítani, e szám alapján lehet ugyanis tárgyalni a második körbe bejutó jelöltek esetleges támogatásáról. És Kelemen Hunor, bizony, eléggé rossz esélyekkel indul. Hitelessége sérült az előző, EP-választási kampány során az autonómiastatútum halogatása miatt, tekintélye csorbult az RMDSZ kormányon maradásával, és a kampány vonatkozásában sem túlságosan kedvező, hogy hatalmon maradt a szövetség, így visszafogottabb hangvételre kényszerül, elvégre koalíciós partnereit mégsem támadhatja oly hevesen. Nincs tehát könnyű helyzetben a szövetség jelöltje, s ha figyelembe vesszük, hogy évről évre egyre kevesebb magyart sikerül meggyőzni az urnákhoz járulás fontosságáról, ha számolunk a politika világa iránti mind nagyobb közönnyel – s még azt sem tudjuk, a többi magyar párt mire készül! –, már-már lehetetlen küldetésnek tűnik az, amire Kelemen Hunor vállalkozott.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diszkriminatív román jogrendszer
Az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága (ECRI) számos, a magyar kisebbséget érintő hiányosságot állapított meg a román jogrendszerben – közölte az Alapjogokért Központ. A szervezet közleményében hangsúlyozza: az európai testület legutóbbi romániai országjelentésében egyebek mellett rámutatott arra, hogy egyes esetekben a gyűlöletbeszédet nem szankcionálják megfelelő módon, az Országos Diszkriminációellenes Tanács nem jut elegendő pénzügyi forráshoz, és a kisebbségek önkormányzati képviselete sincs kielégítő módon szabályozva. Az Alapjogokért Központ tájékoztatásában kiemeli, hogy a magyar jogalkotás több szinten is megfelelően biztosítja a magyarországi kisebbségek képviseletét. A nemzetiségi önkormányzatok mellett ugyanis kedvezményes kvóták segítik a kisebbségeket nemcsak az országgyűlési, hanem a helyi önkormányzati választásokon is.
A tanulmányt nyilvánosságra hozó magyarországi szervezet 2013-ban fiatal jogászokból és joghallgatókból alakult, célja a jogállami működéssel és alapjogvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás. Elemzéseik módszertana kizárólag jogi szempontokat vesz figyelembe, politikai értékelésre nem terjed ki – áll honlapjukon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kevés a végleges állás (Versenyvizsgáznak a pedagógusok)
A korábbi esztendőknél jóval kevesebb, csupán harmincnyolc végleges állást hirdettek meg a háromszéki iskolák, a hétfői versenyvizsgán eldől, kik biztosíthatnak maguknak katedrát hosszú távon, és kik azok, akik szeptembertől helyettesítőként taníthatnak.
Tavalyhoz hasonlóan a tanítói és óvónői katedrákra, valamint a testnevelés és idegen nyelv szakokra jegyezték a legnagyobb túljelentkezést, a hetesnél jobban teljesítő pályázók elsősorban a végleges állásokra kívánnak kinevezést kapni. Akik ezt a teljesítményt nem érik el, illetve az adott szakon nem kínálnak fel számukra elfogadható helyet, helyettesítőként helyezkedhetnek el, ebben a kategóriában százhatvannégy teljes katedrát hirdettek meg. Ezenkívül hatszáz töredék állás közül is választhatnak a versenyvizsgázók, ez esetben előfordulhat, hogy két-három iskolában gyűl össze a heti tizennyolc tanóra, ami egy egész állás feltétele.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor az RMDSZ államelnökjelöltje
Az RMDSZ saját jelöltet indít az államelnöki választásokon Kelemen Hunor elnök személyében – döntötte el tegnap a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Kelemen megtisztelőnek tartja a feladatot, amely alkalmat ad a magyarság céljainak szélesebb körű ismertetésére.
Nem azzal az illúzióval indul a választáson, hogy bejut a második fordulóba, hanem hogy a szövetség ismét lehetőséget kapjon arra, a széles nyilvánossággal ismertesse a magyarság gondjait, igényeit, mert a román pártok egyike sem mutat érdeklődést a kisebbségi ügyek iránt – nyilatkozta Kelemen Hunor. Azt is „meg kell mutatni, hogy léteznek olyan magyar politikusok, akiknek van elképzelésük az ország jövőjét illetően” – fejtette ki Kelemen Hunor, aki választási programját az RMDSZ programja alapján építi fel, mert „az RMDSZ a romániai magyarság érdekeinek legitim képviselője”. A SZÁT arról is határozott, hogy a kormányfő-helyettesi és művelődési miniszteri tisztségbe Biró Rozália SZKT-elnököt javasolják. Olyan embert kellett keresni, aki mindkét tisztséget el tudja látni. Politikai értelemben Biró Rozália a második legmagasabb tisztséget látja el az RMDSZ-ben, így természetes, hogy őt kérték fel – indokolta a döntést Kelemen Hunor, aki szerint jelzésértékű, hogy Romániának első ízben lesz női miniszterelnök-helyettese.
Biró Rozália miniszterelnök-helyettesként a koalíciós partnerek és az RMDSZ által aláírt protokollumnak szeretne érvényt szerezni, és a Kelemen Hunor által elkezdett munkát szeretné folytatni a kulturális tárca keretében. Elmondta: folytatni kell azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor és Victor Ponta elkezdett a nemzeti kisebbségek helyzetét rendező törvénycsomagról. Hozzátette: jelöléséről még nem tárgyaltak Victor Ponta miniszterelnökkel, és attól nem tart, hogy Traian Băsescu államelnök kifogásolja kinevezését.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)