Az Országházon is lobog a székely zászló
Székely zászlót tűztek ki az Országház épületére. Az országgyűlés sajtóosztálya az Index kérdésére azt válaszolta: a zászló kitűzését a házelnök rendelte el, mivel éppen most zajlik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülése.
Az ülésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata. Semjén köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek „erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót. Semjén Zsolt a székely zászlók nyilvános használatával kapcsolatban Románia és Magyarország között az utóbbi hetekben kialakult helyzetre utalva azt mondta: nem szándékunk „bármiféle feszültség erősítése Romániával".
Tavaly év végén Kovászna és Hargita megye prefektusai arra kérték a helyi önkormányzatokat, hogy a román zászlón kívül más zászló ne legyen kint a polgármesteri hivatalok épületein. A hatóságok azóta bírósági ítéletekre hivatkozva el akarják távolíttatni a magyar és a székely zászlókat a közintézményekről, illetve jelentős pénzbüntetéseket helyeztek kilátásba.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezután azt mondta, hogy „zászlóháború dúl a Székelyföldön”, és azt kérte a román kormánytól, hogy szüntesse be a szimbolikus agressziót az erdélyi magyar közösség ellen. Viktor Ponta román miniszterelnök erre azt válaszolta: nem tűrnek el semmilyen leckét senkitől arról, hogyan alkalmazzák a törvényeket Romániában. Január 29-án egy román televízióműsorban a műsorvezetők többek között rongynak nevezték a székely zászlót, és nevetségesnek az autonómiatörekvéseket.
szekelyhon.ro,

Román külügyminisztérium: Budapest provokálja a román közvéleményt
A román külügyminisztérium pénteken újabb közleményt adott ki a székelyzászló-ügyben: a tárca sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
Bukarest közleménye nem sokkal azután jelent meg, hogy a román média beszámolt róla: a „nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székely zászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
A román külügyi közlemény nem nevezi meg a „jelképes gesztusokat". Leszögezi viszont, hogy „ez a viselkedés ellentétes azzal, amiben Románia és Magyarország külügyminisztere a közelmúltban megállapodott". A dokumentum szerint pénteken román kollégájának küldött levelében Martonyi János is megerősítette: a két miniszter közös fellépése nyugtató hatással volt a felmerült feszültségekre. „A román kormány következetesen tartja magát ahhoz, hogy cselekedeteivel a kétoldalú stratégiai partnerséget szolgálja, és a magyar féltől is azt várja, hogy ugyanebben a szellemben cselekedjen" – olvasható közleményben. A kommüniké hozzáfűzi, hogy a román kormány továbbra is szigorúan alkalmazni fogja az ország törvényeit, beleértve a jelképek nyilvános használatára vonatkozókat is.
A Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetséghez közel álló hírtelevíziók „Magyarország ismét semmibe veszi Romániát" címfelirattal, a nap híreként számoltak be arról, hogy a magyar parlament épületére kitűzték a székely zászlót.
Az Antena 3 hírtelevízió élő adásában Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár pénteken azt mondta: a román diplomácia továbbra is tájékoztatja a fejleményekről európai partnereit.
„Nem értem, mi a célja ennek a zászlószámlálásnak – egy a parlamenten, kettő a prefektusi hivatalon, és így tovább – de mi továbbra is a stratégiai partnerség útján szeretnénk haladni, ha Budapest is ezt szeretné" – mondta a román külügyi államtitkár.
Aurescu hozzátette: román részről ő a társelnöke a magyar-román kisebbségi vegyes bizottságnak, amelynek 2011 óta nem sikerült tető alá hoznia a tervezett kisebbségvédelmi megállapodást.
„Sokkal fontosabb lenne ennek a megállapodásnak a megkötése, mint ez a nevetséges zászlóvita. Hiányosságok mutatkoznak a magyarországi románok anyanyelvű oktatásában, a román iskolák és kiadványok finanszírozásában: ezeket kellene inkább a magyar félnek megoldania" – mondta a román külügyi államtitkár.
MTI
Székelyhon.ro,

Élet és Irodalom, LVII. évfolyam, 7. szám, Pomogáts Béla
Megszűnik-e az Anyanyelvi Konferencia?
Vannak intézmények, szellemi mozgalmak, amelyek hosszú évtizedek során bizonyították, hadd mondjam így: nélkülözhetetlenségüket. Ezek egyszersmind a mi országunkban olyannyira szükséges civil társadalom eredményei, működtetői, alakítói is – márpedig civil társadalom nélkül nehezen képzelhető el a demokratikus berendezkedés. Most mégis arról kell beszámolnom, hogy a magyar–magyar kulturális kapcsolatok egy régi és bevált intézménye: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (hagyományos nevén: az Anyanyelvi Konferencia) az ellehetetlenülés (esetleg a teljes felszámolás) közvetlen közelébe került.
Hídépítő vállalkozás
A határok fölött hidat építő magyar–magyar párbeszéd nem a rendszerváltozás után vette kezdetét. 1989 után csak az történt, hogy beértek a párbeszéd intézményesülésének feltételei, és szervezettebbé lehetett tenni a dialógust, ezzel együtt eredményesebbé is. Mindennek tudományos konferenciák, kulturális összejövetelek, ifjúsági tanfolyamok és persze könyvek, valamint egy gazdag folyóirat: a Nyelvünk és Kultúránk volt a következménye, egyben intézménye. Ez az intézményesülés annak idején valóságos történelmi fordulatot jelentett, kialakította a dialógus folyamatosságát és rendszerességét, a több országban élő és tevékenykedő magyar értelmiség kölcsönös tájékozódásának és együttműködésének kereteit. Az első magyar–magyar találkozó 1970 augusztusának elején jött létre Debrecenben, majd Budapesten. Az előadások elsősorban a magyar nyelv megőrzésének, a nyelvművelésnek és az irodalmi kultúrának a kérdéseivel foglalkoztak, az előadók között megtaláljuk Bárczi Gézát, Lőrincze Lajost, Keresztury Dezsőt, Kálmán Bélát, Imre Samut, Szende Aladárt, Maróti Gyulát, Boldizsár Ivánt, Czine Mihályt, Béládi Miklóst és Szabolcsi Miklóst, a külföldiek közül pedig az Amerikából érkezett Nagy Károlyt és Sinor Dénest, az angliai Czigány Lórántot, a franciaországi Karátson Endrét, többnyire azokat, akik később az anyanyelvi mozgalom irányításában is szerepet vállaltak. Külön meg kell emlékeznünk Illyés Gyuláról, aki már korábban is egy átfogó magyar kulturális mozgalom létrehozását szorgalmazta, és élete utolsó évtizedében igen sokat tett ennek a mozgalomnak a sikere érdekében. Az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette az emigráció számos kiváló egyéniségének – s közvetve az emigrációban született műveknek és gondolatoknak – a magyarországi jelenlétét. Az Anyanyelvi Konferenciáknak az volt a történelmi jelentőségük, hogy közös asztalhoz tudták ültetni a hazai és a nyugati magyar értelmiség hangadó képviselőit, és fórumhoz tudták juttatni a nyugati világban született magyar gondolatokat. Ezzel a konferenciák hozzájárultak ahhoz a szellemi erjedéshez, amely végső soron előkészítette a hazai politikai átalakulásokat, a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi fordulatot.
Nemzeti felelősség
Az anyanyelvi mozgalom korábban nagyrészt az emigrációs magyarsággal kialakított dialógusintézménye volt. A rendszerváltozás történelmi folyamatában ebben a tekintetben radikális átalakulás következett be. Az emigrációt ugyanis lényegében akkor már megszűntnek lehetett tekinteni: lassanként igazából senkinek sem volt különösebb oka arra, hogy politikai emigránsként éljen külföldön. A nyugati világban élő magyarok ma már itthon is gyakorolhatják politikai jogaikat, s részt vehetnek a gazdasági, politikai és kulturális életben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Nyugatról idővel minden emigráns magyar hazatér. Nyilvánvaló, hogy a nyugati magyarság túlnyomó része továbbra is az őt befogadó országban kíván élni: odaköti munkája, odakötik családi kapcsolatai. A második és harmadik emigrációs nemzedék tagjainak visszavándorlására pedig csak egészen kivételes esetben lehetett számítani. Az imént körvonalazott felismerések jelentek meg igen széles körben a mozgalomtörténetében nagy fordulatot hozó 1992 augusztusában, Esztergomban rendezett VII. Anyanyelvi Konferencián, amely különben a Magyarok III. Világkongresszusának első rendezvénye volt. Az elhangzott előadások: Dobos László bevezetője, Nagy Károly és e sorok írójának referátuma, valamint igen sok felszólalás azt a kérdést járta körül, hogy a kultúra lehetőségeivel és eszközeivel miként lehet erősíteni és szolgálni a nemzeti identitás teljes helyreállítását és a nemzeti szolidaritást. A kilencvenes évek elején kialakított kulturális: szellemi és mozgalmi stratégia mind teljesebben bontakozott ki az esztergomi konferenciát követő két évtizedben. Talán mond valamit a mozgalom minőségéről az, hogy résztvevői, vezetőségének tagjai között nagyjából tizenöt Kossuth-, illetve Széchenyi-díjas kulturális egyéniség volt. Olyan, a világban szinte mindenütt élő magyarok által nagyra becsült személyiségek vállaltak szerepet a mozgalomban, mint Keresztury Dezső, ifj. Bartók Béla, Czine Mihály, Szathmári István, Imre Samu, az ausztriai Galambos Ferenc bencés tanár és Bujdosó Alpár, az erdélyi Péntek János és Kántor Lajos, a felvidéki Dobos László és Gál Sándor, a vajdasági Bányai János, a franciaországi Nagy Pál, az amerikai Lotz János, Nagy Károly, Éltető Lajos, a németországi Világhy Ernő, az angliai Gömöri György és Czigány Lóránt és mások. Nem hinném, hogy akadt más magyar kulturális szervezet, amelynek munkájában annyi (külföldön is elismert) tudós vállalt volna szerepet, mint az anyanyelvi mozgalomban.
Találkozók és szövetségesek
A mozgalom egész élettörténete során a részeire szakított magyarság kulturális összefogását tartotta stratégiai feladatának, és arra törekedett, hogy hatékony segítséget adjon a kisebbség imagyaroknak anyanyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolásában, nemzeti identitásuk védelmében. Évente átlagosan tizenhat-tizenhét szakmai találkozót rendezett: a többi között Budapesten, Keszthelyen, Kecskeméten, Kolozsvárott, Szatmáron, Temesváron, Kassán, Galántán, Szencen, Ungváron, Szabadkán, Adán, Eszéken és Lendván. Néhány találkozóra külön is érdemes utalni ezek közül. A keszthelyi Helikoni Ünnepségek keretében rendeztük meg a határon túl dolgozó magyar irodalmi és nyelvészeti tanszékek tanárainak eszmecseréjét, a magyar nyelvművelő társaságok, majd a Kárpát-medencei magyar irodalmi folyóiratok szerkesztőinek találkozóját Kolozsváron. A Szabédi László-napok keretében eredményes konferenciát rendeztünk a századvég magyar feladatairól, a magyar irodalmi felsőoktatásról, illetve az egyház és a társadalom kapcsolatairól, a kassai Kazinczy-napok programjában a magyar sajtónyelv, valamint általában a magyar kisebbségi nyelvhasználat kérdéseit tekintettük át, az ugyancsak kassai Fábry-napokon a magyar kulturális régiókról adtunk képet. Szabadkán a mi támogatásunkkal évente rendezték meg a Kosztolányi Dezső-napokat, Adán részt vettünk a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok rendezésében, Lendván igen sikeres konferenciát tartottunk a magyar nemzeti tudat erősítésének feladatairól, Kecskeméten pedig két alkalommal szerveztük meg a Lőrincze Lajos-napokat. A megújuló anyanyelvi mozgalom munkája során természetesen igényt tartott a hazai politikai és kulturális intézmények, valamint a nyugati világban élő magyar szervezetek, egyesületek, egyházak és kulturális műhelyek támogatására. Együttműködés jött létre szervezetünk és a Magyar Írószövetség, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, a Duna Televízió, a miskolci Kapcsolatok Alapítvány és Pro Recreatione, illetve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Tanáregyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége, a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, a Horvátországi Magyarok Szövetsége, a Muravidéki Magyar Közösség, továbbá a Magyar Pax Romana Fórum, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem, az amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott) és az Amerikai Magyar Tanáregyesület, valamint számos más, a kisebbségi körülmények között vagy a nyugati világban működő magyar oktatási, kulturális és nyelvművelő egyesület között. Az újjászervezett Anyanyelvi Konferencia minden korábbi értékét tovább kívánta ápolni, egyszersmind minden korábbinál szélesebb körű kulturális tevékenységet kívánt folytatni. Az anyanyelvi kultúra gondozásának és védelmezésének ugyanis szerintük egészen tág értelme van. Anyanyelven nem pusztán nyelvhasználatot kell érteni: magyar anyanyelvünkkel szorosan összefügg kultúránk, hagyományvilágunk, zenei anyanyelvünk és nemzeti identitásunk, valamint történelmileg kialakult mentalitásunk. A konferencia fogalma pedig talán megtéveszthető lehet, ugyanis az anyanyelvi mozgalom már régóta nemcsak a négyévente megrendezett összejövetelekre: anyanyelvi konferenciákra korlátozódik, medrében ott vannak a tanári továbbképző tanfolyamok (korábban Debrecenben és Békéscsabán, majd Szombathelyen), az ifjúsági találkozók, amelyeken hagyományosan nyugati és kisebbségi magyar fiatalok vettek részt, illetve az ugyancsak hagyományos sárospataki, balatoni és esztergomi anyanyelvi táborok), valamint egyéb értelmiségi és szakmai találkozások.
Küzdelem a túlélésért
Kétségtelen, hogy az anyanyelvi mozgalomnak a nyolcvanas és kilencvenes években volt a fénykora: ebben a két évtizedben igen széles körű tevékenységet folytatott, számos sikerprogramot hozott létre, nagy számban voltak munkatársai és hívei szinte mindenütt, ahol magyarok élnek. Előfordult, hogy választmányunk ülésén kormányzati tényezők – például Göncz Árpád köztársasági elnök – is megjelentek, kapcsolatban voltunk Antall József miniszterelnökkel és Orbán Viktor későbbi miniszterelnökkel is. Általában elmondható, hogy az Anyanyelvi Konferenciának igen nagy tekintélye volt a hazai egyesületi életben, már csak annak következtében is, hogy nem egy viszonylag szűk értelmiségi réteget képviselt, hanem a világ magyarságával épített ki gyümölcsöző kapcsolatokat. Ahogy azonban szaporodni kezdtek az (össz)magyar kulturális egyesületek, úgy veszített fontosságából a korábban megkerülhetetlennek tekintett anyanyelvi mozgalom. Mindennek részben az volt a hátterében, hogy az Anyanyelvi Konferencia nem kívánt beállni egyetlen politikai párt mögé sem. Csupán a nemzeti kultúra szolgálatára szegődtünk el, vagyis stratégiai feladatokat vállaltunk, erre a mára teljesen átpolitizálódott magyar társadalomban valószínűleg nincs szükség. Aki nem vállal pártelkötelezettséget, az ne akarjon fellépni a közéletben. Intézményünk az utóbbi esztendőkben mind kevesebb költségvetési támogatást kapott, márpedig ilyen szerteágazó és költségigényes munkát nem lehet támogatás nélkül végezni, hiába vállalnak résztvevői önzetlenül szerepet. Mégis valami szerény keretből fenn tudtuk tartani irodánkat, intézni tudtuk határon túli társintézményeink ügyes-bajos dolgait, minden esztendőben rendeztünk néhány szakmai konferenciát, pedagógus-továbbképző tanfolyamot, és rendre meg tudtuk tartani választott szerveink: az elnökség és a választmány üléseit. Mindemellett rendszeresen közreadtuk Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratunkat is. Így azután a közelmúltban tapasztalt kormányzati és bírósági döntések következtében az Anyanyelvi Konferencia munkájának alighanem vége van. Kulturális és társadalmi szervezetek működésére ugyanis jelenleg nem írtak ki pályázatot, ezért azoktól a lehetőségektől is elesünk, amelyeket az úgynevezett közhasznúsági státus elérése révén kaphatnánk meg. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az a kulturális egyesület tarthat sikeres igényt költségvetési támogatásra, amely megszerzi az úgynevezett közhasznúsági státust, vagyis az állami szervek elismerik munkájának közhasznú voltát. Ezt a státust a bíróság állapítja meg. Természetesen az illetékes bírósághoz fordultunk annak érdekében, hogy számunkra ezt a státust ítélje meg, ennek birtokában lehettünk volna egyértelműen jogosultak valamilyen (akárcsak szerény mértékű) költségvetési támogatásra. Az illetékes Fővárosi Törvényszék első alkalommal beadványunk kiegészítését kérte, majd miután ennek eleget tettünk, dr. Kovács Enikő bírósági titkár aláírásával elutasította kérelmünket, a többi között a következő indoklással: az alapszabály 16. pontja azt tartalmazza tévesen, hogy a számvizsgáló bizottsági tag a legfőbb szervek ülésein tanácskozási joggal vesz részt, holott a számvizsgáló bizottsági tag egyesületi tagként a közgyűlés ülésén szavazati joggal jogosult részt venni. Gondolom, mindenki érti, hogy alapszabályunk szerint a számvizsgáló bizottság tagjai csupán a legfőbb szervek, vagyis az elnökség és a választmányülésein vannak kizárva a szavazás lehetőségéből, ezek a vezetőségi ülések azonban nem közgyűlések, ezeken ugyanis a számvizsgáló bizottság tagjai is (az egyesület tagjaiként) teljes joggal, természetesen szavazati joggal is részt vehetnek. Ez különben így történik minden társadalmi egyesület eljárásrendjében. Őszintén szólva nem értem, hogy az illetékesek szándékosan vagy tévedésből voltak képtelenek a magyar nyelv szabályai (és a józan ész) szerint értelmezni az alapszabály szövegét. Jó volna ez ügyben jogorvoslatot vagy legalább magyarázatot kapni, nem tudom, vajon ebben reménykedhetem-e.
A búcsúzás árnyékában
Most tehát fájó szívvel kell búcsút vennünk attól a több száz magyarországi és határokon túl dolgozó magyar pedagógustól, lelkésztől, írótól, tudóstól és művésztől (közöttük tizenöt vagy tizenhat Kossuth-, illetve Széchenyi-díjastól) és attól az ugyancsak számos kulturálisegyesülettől, közösségtől, akikkel és amelyekkel négy évtizeden keresztül, szem előtt tartva a nemzet szellemi és erkölcsi összetartozásának magasabb érdekeit, közösen alakítottuk ki, és igyekeztük elvégezni tennivalóinkat. A búcsú természetes módon fájdalmas és drámai, a csalódottságon, a kifosztottság miatt bennünket elfogó, lelki megrázkódtatás érzésén nehéz úrrá lenni, különösen most, az utolsó pillanatokban. Ezek a pillanatok, hacsak nem kapunk az illetékesek részéről némi biztatást, pontosabban inkább tevőleges támogatást, amelynek birtokában továbbra is végezhetjük munkánkat, úgy tetszik, most érkeztek el. Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, különösen nekem, aki immár négy évtizeden keresztül vesz részt az anyanyelvi mozgalom tevékenységében. Bizonyos vagyok abban, hogy csalódottságomban és fájdalmamban nem vagyok egyedül, igen sokan élnek Magyarországon a szomszédos országok magyar közösségeiben és a nyugati világban olyan magyar értelmiségiek, akiknek élete és munkássága hosszú évtizedeken keresztül egybefonódott az anyanyelvi mozgalom tevékenységével, és akik áldozatosan, időt és munkát nem sajnálva vállaltak szerepet abban a munkában, amely a magyar nyelv és a magyar kultúra és természetesen a magyar nemzeti közösség fennmaradását és megerősödését szolgálta. A reményt azonban nem adjuk fel: a vezetőség tagjainak egy része vállalta, hogy saját zsebből finanszírozza legalább az iroda fenntartását (mert máskülönben a kormányzat elkobozza az irodát), s reméljük, hogy talán a támogatások megítélői rádöbbennek arra, hogy egy nagy történelmi múltra visszatekintő intézményre a magyar kultúra nemzeti egységét, mint mondják, oly fontos értéknek és érdeknek tartó kulturális stratégiának szüksége van.
(A napokban érkezett bírósági döntés alapján az Anyanyelvi Konferencia közhasznú társaságként működik tovább – a szerk.)

KMKF: az autonómia megtartaná a magyar közösségeket
A külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), amelynek pénteki plenáris munkaülése nyilatkozat kiadásával ért véget.
A KMKF sajnálattal állapítja meg, hogy felgyorsult a magyarság asszimilációja a térségben, és a népszámlálások szerint - egyebek között a kivándorlás miatt - több mint tíz százalékkal csökkent a magyarok száma - olvasható a KMKF plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban, amely részletesen foglalkozik a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseivel.
„Szüntessék meg a székelyföldi önkormányzatok zaklatását"
A dokumentum szerint a KMKF "elvárja a román hatóságoktól, hogy szüntessék meg azon székelyföldi önkormányzatok zaklatását, amelyek a román törvényekkel és Románia nemzetközi vállalásaival összhangban a székelység jelképeit használják". A székely zászlók használatáról az állásfoglalás kijelenti, hogy a közösségi szimbólumok és jelképek használata "nem lehet etnikai vita tárgya a 21. századi Európában", hiszen nem sértik a többségi nemzet érdekeit.
A magyarok számának csökkenésével kapcsolatban a KMKF - megismételve 2011. március 11-i állásfoglalását - "a külhoni magyar közösségek megmaradásának és jogainak hosszú távú biztosítékát a különböző autonómiaformákban látja, beleértve a területi autonómiát is". A KMKF nyilatkozatában üdvözli és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar érdek-képviseleti szervezetek autonómiatörekvéseihez kapcsolódó idei rendezvényeket.
A plenáris ülés végén kiadott állásfoglalás üdvözli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítását, valamint a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállítását, továbbá az idei kisiskolások éve programot.
A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány 2012 júniusában alakult, és ezzel párhuzamosan jött létre az alapítvány operatív szerve, a Kisebbségi Jogvédő Intézet is. Az alapítvány célja, hogy ösztönözze a kisebbségi jogok európai és nemzetközi összefüggéseinek tanulmányozását, támogassa a jogsértések feltárását és dokumentálását, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárást.
A Romániában tervezett alkotmánymódosítással összefüggésben a KMKF szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az erdélyi magyar nemzeti közösséget minden olyan kérdésben, amely a nemzeti identitást, a közösségi és nyelvi jogokat, a kulturális és vallási értékeket érinti.
Emellett a szervezet támogatja az elkobzott egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatását is. Napirendre emelnék a Benes-dekrétumok ügyét
A KMKF kívánatosnak tartja, hogy a szlovák parlament módosítsa állampolgársági törvényét, amely "jogfosztással sújtja" azokat a magyar állampolgárságot szerző embereket, akik továbbra is a hazájukban kívánnak élni. Ezért a KMKF felkéri a magyar kormányt, hogy a magyar-szlovák találkozókon kiemelt naprendi pontokként kezelje a magyar állampolgársággal kapcsolatos vitás kérdéseket és a Benes-dekrétumok ügyét - áll a dokumentumban.
A második világháború után az akkori csehszlovák államfő, Edvard Benes nevéhez kötődő dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján megfosztották a szudétanémeteket a csehszlovák állampolgárságtól, elkobozták a vagyonukat és kitelepítették őket az országból. Hasonló módon sújtották a Benes-dekrétumok a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot is.
Szerbia biztosítsa polgárai biztonságát
A délvidéki magyarokat az utóbbi hónapokban ért utcai támadásokkal is foglalkozik a dokumentum, amely szerint a KMKF elvárja, hogy a szerb kormány, a belügyminisztérium foganatosítson megfelelő intézkedéseket a polgárok biztonságának megőrzéséért, a nemzetek közötti viszonyok kiéleződésének megakadályozásáért és a kisebbségek védelméért.
Maszol.ro,

Ágoston Hugó: Szekus titkok, összefonódások
Sebastian Ghiţă (SG) szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, egy viszonylag új hírtévé, a jelek szerint sok tekintetben az OTV szerepét átvenni készülő România TV (RTV) tulajdonosa éles kirohanást intézett az Antena televíziókat is működtető Intact tröszt birtokosa, a Konzervatív Párt tiszteletbeli elnöke, Dan Voiculescu, valamint Sorin Roşca Stănescu (SRS), a régi sajtós és friss liberális szenátor és Ioan Niculae (IN) üzletember ellen. Voltaképpen ellentámadásról van szó, egészen pontosan nem lehet tudni, ki ütött vissza először.
A lényeg az, hogy SG és SRS többször harsányan leszekusozták egymást (az említettek mindegyike már korábban hírbe került a titkosszolgálatokkal, utóbbi be is ismerte, hogy külföldiekről tájékoztatta a román hírszerzést), és még inkább lényeg az, hogy SG a Victor Ponta embere, egyes újságírók szerint egyenesen barátok, összejárnak stb.; SRS pedig ugyebár Crin Antonescu embere, illetve ők ketten a Dan Voiculescu emberei – márpedig Ponta és Antonescu a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei. „Családi" perpatvar, vagy több annál?
Titkok hordaléka
A vásári mocskolódás rengeteg sejtést és titkot kavart fel, s az ember önkéntelenül is hajlik arra, hogy az egymást gyalázó mindkét félnek igazat adjon abban, amit az a másikról mond. A pletykák és az összeesküvéselméletek kedvelőinek persze mindez valóságos csemege.
Mert miket is hallani? IN, az üzletember kijelenti, hogy a Román Hírszerző Szolgálatot (Serviciul Român de Informaţii, SRI) tulajdonképpen nem az államelnök által kinevezett (amúgy valamikor szintén szocialista, sőt szintén a Ponta baráti köréhez tartozó) George Maior igazgató vezeti, hanem annak helyettese, Florian Coldea tábornok, és Coldeán keresztül manipulálja az egészet – na, kicsoda? (Segy kis segítség: az a személy, aki a felfüggesztése előtti órákban találkozott tajtékozva az állambiztonság alfőnökével. Úgy látszik, Pontáék bravúrja nem csak a „puccs" volt, hanem az is, hogy a hírszolgálat nem derítette fel és nem figyelmeztette idejében az áldozatot. Rés a rendszeren: pánik!)
SRS alig néhány nappal ezelőtt azzal az értékes infóval támasztja alá IN véleményét, hogy Maior szinte állandóan hullarészeg, és valóban Coldea az igazi főnök. Ugyanakkor SRS viszontgyanúsítja SG-t azzal, hogy együttműködik a SRI-vel, sőt annak fedezett ügynöke, már a középiskolában beszervezték, és sikeres nagybani üzleteit is a SRI-n keresztül bonyolítja. Válaszul SG nemes egyszerűséggel kommunista fossziliáknak nevezi a SRS-Voiculescu-IN hármast: „Együttműködnek a csausiszta szekuritátéval. Oroszország sohasem vonult ki innen. Ott húzódik meg azeknek a kommunistoid őskövületeknek a bankszámláiban és érdekeltségeiben." Ebből minimálisan az következik, hogy a „csausiszta szekuritáté" ma is létezik. Szóljon valaki, ha érti...
Ha igaz, amit az egyik napilap főcímében hirdet, és ez a háborúskodás „a titkosszolgálatok ellenőrzéséért", értsd uralásáért folyik, akkor nagyon nagy baj van. SG és SRS azonban, bármennyire dörzsöltek és determináltak is, valahogy túl kicsiknek tűnnek egy ekkora célfeladathoz. Az illető napilap azonban, amely a perpatvarban szereplő egyik táborhoz sem tartozik, hanem az államelnöki hivatal szócsöve, cikke alcímében azt írja: „Az USL régi szekusai, SG-n keresztül támadják a SRI-t". Akkor hát SRS és Dan Voiculescu lenne a SRI? (Hiszen őket támadja SG!) Nehezen hihető.
Mindezt csak azért említem, hogy lássuk, mekkora a zűrzavar.
Kérdések
Bármennyire komikusnak tűnik is a helyzet (az USL-n belül amolyan „az én gyermekem és a te gyermeked veri a mi gyermekünket"), több fontos kérdést is felvet.
Vajon táborok harcáról van szó, vagy csak magukról megfeledkezett gyűlölködőkről? Romániában minden valamirevaló magasabb rangú politikai vezető bizalmasa, kegyeltje, esetleg dirigálója valamilyen titkosszolgálatnak. (Számomra az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor az Elena Udrea akkori miniszter egyik feltételezett hivatali visszaélésének kivizsgálására megalakított parlamenti bizottságot a gyanúsított titokban egyszerűen lehallgatta, utána már a védekezés, illetve a bizottság munkájának ellehetetlenítése gyerekjáték volt számára. A lehallgatás körülményeinek tisztázása és nyomában a felelősségrevonás azóta is várat magára. Hangsúlyozom: a lehallgatás a parlament épületében történt.) Ha itt két szekus társaság csap össze, és közülük egyik sem az államelnöké, akkor könnyű belátni, hogy ki lesz a nevető harmadik, miután ezek kioltják egymást.
Vajon médiumok élethalálharcáról van szó? Igen, ez biztosan így van, bár valószínűbb, hogy mindkettőről: a titkosszolgálatok és a médiumok összefonódásáról és a dominanciáért folytatott harcáról.
Közhely immár, hogy Romániában hírtelevízió nélkül a háta mögött választásokat megnyerni egyetlen párt sem képes; a hírtelevízió: a diverzió, a manipuláció és a propaganda királycsináló eszköze. (Emlékezetes, amikor a felfüggesztett államfő a demokrácia fáklyájával a kezében – emlékszik még valaki a „demokrácia fáklyájára"? vajon hol lobog porosodva? – könyörgött a popornak, hogy ne nézze az Antena 3-at. Ilyesmit nyugaton egy állami méltóság aligha engedne meg magának.)
Kisebb mértékben már nem csak a nagy nézettségű tévékre, hanem a hírügynökségekre és az írott (immár internetes) sajtóra is érvényes mind a fennmaradásért vívott konkurenciaharc, mind a a titkosszolgálatokkal való összefonódás. (A Caţavencii liberális és mindenkit maró gúnnyal kezelő élclap érdekes felfedezése: miért is kezdte ki rágalmazó hamis „hírekkel" az egyik „összefonódott" újabb hírügynökség a munkaügyi minisztérium vezetőit? Nos, mit gondolnak, mi érdeke volt a „forró hírek" titkosan irányított szállítójának? Hát mondjuk az, hogy a közelmúltban, Ponta eljöveteléig, a minisztérium által inkasszált európai pénzek egy része – ha valakinek mond valamit az, hogy POS-DRU... – valahogy az eredeti programoktól eltérülve bizonyos szerkesztőségek (hús-vér újságírók) zsebébe került. Például a zseniális Sebastian Lăzăroiu minisztersége alatt – tudták, akik odarakták a bumburnyákot, hogy miért teszik. Amikor aztán jött Câmpeanu miniszter asszony, és még a pénzek visszakövetelése is felmerült, nosza, jött is a diverzió: ellehetetleníteni, hitelét rontani a miniszterájnak és fő szolgájának! Így megy ez. Ilyen ártatlan gyermekségeket követnek el a korrupcióellenes harc szünetében a hóttnyúzók... Persze ha nem állna a hátuk mögött az, aki áll, nehezen tehetnék.)
Egy alacsony röptű vitából indulunk ki, amely azonban minden vásári jellegével együtt jelzi: Romániában a politika, a titkosszolgálatok és az üzlet elválaszthatatlanul összefonódott, s ennek az összefonódásnak legújabb alapeleme, mintegy negyedik dimenziója: a sajtó. (Az ötödik pedig – amire itt most nincs időnk kitérni – az igazságszolgáltatás). Ebben a négy-öt dimenziós térben a harc, ha kell, szó szerint vérre megy.
A fő tét a hatalom, vagyis a pénz, a pénz, vagyis a hatalom megszerzése és megőrzése.
Vajon ez a konfliktus előjele-e az USL szakadásának? És ha szakad, hogyan szakad? Az egész liberális párt (PNL) távozik az USL-ből, vagy pedig először a PNL osztódik, és vagy az Antonescu-, vagy a Tăriceanu-szárny marad a PSD mellett, a másik meg megy a búsba? Hatalmas mozgások lehetségesek – nemzetközi beleszólással akár –, minthogy a kijelölt államelnök-jelöltről, Crin Antonescuról messziről lerí, hogy nem alkalmas erre a tisztségre. (Nem mintha duhaj elődje alkalmas lett volna, de ezen már nem lehet változtatni.) Eltűntetik, vagy kárpótolják? És ki lesz a fő jelölt, a befutó?
Szemmel látható, hogy bármelyik változat érvényesül, az RMDSZ számára megnőnek az esélyek a kormányra kerülésre. Más kérdés, hogy ez mivel jár.
(A magyar kapcsolat)
Demokráciában, mégha az nem egy szempontból látszat- is, mindenki olyan menetekben vesz részt (béke-, éhség-, szex-, box- stb.), amilyenekben akar és tud, és bármi lehet azokról vagy azok kapcsán bármiről a véleménye.
Szanyi Tibor engem például meggyőzött. A Transindex Murok-díjának át nem vétele alkalmából írt válasza meggyőzött arról, hogy nem érti, mi a lényege a helyzetnek, amiben vagyunk, és a történetnek, amelynek óvatlanul szereplőjévé tette magát. S mint aki a futóhomok csapdájába került, most minél jobban kapaszkodik, annál menthetetlenebbül, annál mélyebbre süllyed. Si tacuisses... Mindazonáltal – több figyelemreméltó megállapítása mellett – levelében van egy meggondolkoztató passzus egy olyan kérdésről, amelynek végső tisztázása mind a mai napig nem történt meg. És a témánkba vág.
Azt írja Szanyi Tibor: „(...) egyébként biztos vagyok abban, hogy ezek a dolgok a helyükre fognak kerülni, mert a többség nem is tud másként, mint normálisan gondolkodni, még ha időlegesen sajnos lehet becsapások, felültetések áldozata. Amint történt 2004-ben, amikor is alighanem néhány nemzetgyilkos „szekus", a „magyarság" akkori hamis szóvivői a magyarságot csőbe húzva kiagyalta és kierőszakolta azt az ominózus népszavazást, ami Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot. Szégyen rájuk, de a tanulság legyen a miénk!"
Először a 2004-es népszavazás politikai kezeléséről. Az MSZP ostobán viselkedett, nem csak amiatt, hogy nem volt tekintettel a külhoni magyarok érzékenységére és méltóságérzetére, és még csak nem is pusztán azért, mert elfelejtette, hogy minél hatékonyabb a politikában egy hazugság rövid távon, annál inkább visszaüt hosszú távon (tapasztalják is keservesen jóideje és még jóideig a magyar szocialisták), de visszataszító volt a „Magyarországot elözönlő románokkal" való fenyegetőzés – igen, ez a valóság! – populizmusa miatt is. Mert elébe mentek a többség helytelen véleményének. Félreérthetetlen felmérések mutatták ugyanis, hogy a magyarországi szavazóképes polgárok közül jóval többen nem akarták a határon túli magyarok honosítását, mint ahányan akarták. Vagy többen inkább nem akarták, mint akarták – és a dilemmát azzal oldották fel, hogy távolmaradásukkal tüntettek. Az MSZP inkább meglovagolta, mint kiváltotta – pánikot keltve – a közhangulatot. S most másokat vádol amiatt, hogy a többség „becsapások, felültetések áldozata" lett – holott ő maga is keményen „becsapott" és „felültetett". (Nem pompás a párhuzam – kár, hogy ez viszont nem vág a témánkba – azzal, ahogyan most a brit konzervatívok ijesztegetik a lakosságot a beözönlő román meg bolgár, alighanem cigánynak gondolt olcsó munkások milliós tömegével? Aligha a történelem ismétli itt önmagát, egyszerűen a politikusok ismétlik a hülyeségeiket.)
Másodszor a 2004-es népszavazás kierőszakolásáról. Jómagam – az óvatos „alighanem" védelme nélkül is – azon a véleményen vagyok, hogy azt a végül mindenkinek katasztrofálisan rossz népszavazást igenis felépített diverzió révén kényszerítették ki. Természetesen nincsenek adataim, honnan is lennének, de ha az eredményt nézzük (ami – szintén egyetértek Szanyi Tiborral – „Trianont is túlmúló módon szinte végképp darabjaira szakította a magyarságot"), a cui prodest azokra vall, akiknek mindig is célja volt a magyarság korlátozása, tönkretétele, megsemmisítése. Igen, a szekusokra!
A jelenkor vagy a közeljövő lelkiismeretes, elfogulatlan, lehetőleg politikailag befolyásolatlan kutatóinak, történészeinek hatalmas, katartikus feladatuk van: feltárni az akkor történtek teljes valóságát, és kimondani az igazságot! A politikusok mindkét oldalon képtelenek rá, mert egyedüli céljuk a profitálás, az ellenfél bűnbakká tétele.
De egyszer erre is, mint mindenre, fény derül.
Legyünk erősek!
PS. Ebben a pillanatban olvastam el Benkő Levente válaszát bizonyos reagáló, elmarasztaló cikkekre. Mondtam én, hogy rendes ember! El is hiszem minden sorát. A baj azonban nem az, Levente, hogy mi – akiket felsorolsz – hogy gondoljuk. Hiszen mi tudjuk, hogy te hogy gondolod. A baj az, ahogy az uszítók gondolják és ahogy ők elvárják. Persze, hogy neked az „idegenszívű" nem jelent zsidót – de aki kitalálta, annak zsidót jelent. Persze, hogy te jóhiszeműségedben fel sem tételezed, hogy – elegáns magyarsággal – el van várva tőled és elégedettséggel van nyugtázva, amit (teljes belső meggyőződésből) írsz. De az történik, erre az azonosulásra kell jobban vigyázni. Nem tanulságul és még kevésbé célzásból (nem vág fenti cikkem témájába sem, bár sok minden sok mindennel összefügg), de azért futó mementóként, kollégáidnak is, az olvasónak pedig szórakoztatásul, mellékelek egy pazar kis írást egy nagy szkeptikus publicistától. Legyünk jók!
Maszol.ro,

Benkő Levente válaszol Ágoston Hugónak (is)
A maszol.ro vezető publicistája, Ágoston Hugó múlt jegyzetére is reagált lapunknak elküldött írásában Benkő Levente történész, közíró. A Krónika pénteki számának Szempont mellékletében is megjelent cikkét az alábbiakban közöljük.
Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam" mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani" az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk." Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön" óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek" – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének", „huszonhárommillió román" felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro,

Belső zászlók
Régi kádári időkben szocializálódott budapesti ismerősöm poénkodik: remélem, nincs nálad székely zászló. Viccnek szánja, de komolyan gondolja, mint afféle – csehtamási szóhasználattal élve – régi sólyom. Miért ne lenne, hiszen székely vagyok – próbálok esélyt adni egy évtizedes kapcsolatnak. Nem engedi. Butaság lenne, mondja atyáskodóan, s behuppan az autóba. Nosztalgia nélkül nézek utána, s még gyors gyógyulást kívánni is elfelejtek.
Keményedik a dolog. Bennem is, a világban is. Tíz évvel ezelőtt talán nem így gondoltam.
Akkor sem zavart, ha a külföldi nyaraláskor a barátom kitűzte a székely zászlót a sátor vagy bungaló elé, de ha nincs ott, talán nem hiányzik. Most már tudom: ott kell annak lenni. Nemcsak nyaraláskor, lélekben mindig.
Nehéz meccsek ezek. Utánunk, korombeliek, idősebbek vagy alig fiatalabbak – a korábbi rendszerből érkezettek – után a múlt koloncai csörömpölnek. Lehallgatásoktól való hajdani félelmek, beidézésektől, indokolatlan ellenőrzésektől, amelyekre ma már hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint valaki más életének emlékeire. Már röhögve mesélünk róla, mégis azon kapjuk magunkat, hogy vannak dolgok, amelyeket testidegennek érzünk. Ami nem természetes sajátunk, mert nem akkor plántálták belénk, amikor ideje, helye lett volna. Nem érdemes hibást keresni, nincs, legfeljebb az életünk, amely akkor, ott és úgy zajlott. Nem nagyon van mit tenni ellene, de töretlenül kell próbálkozni vele. Nem hivatkozva arra, hogy nemzeti szimbólumaink bennünk élnek, ha vannak, nyílt használatuk provokatív, másokat esetleg sértő lenne. Bele kell nőnünk abba a tudatba, hogy egy zászló, egy címer, egy himnusz csupa olyan „külsőség”, amelyek kinyilvánítása nem önmutogatás, de önfelmutatás. Olyan kapaszkodók ezek, amelyek híguló, érték-vesztett világunkban képesek jelezni, hová, kihez tartozunk. Mindig is ott lobogtak a helyükön, ha anno sokak számára érthetetlen különcséggel védtük nyelvünket, környezetünket a szeméttől. Ott voltak, csak nem láttuk őket. Most viszont olyan kor körvonalazódik, hogy láttatni is kell. Újabb kihívások tartják éberen nemzettudatunkat. Olyan idők, amikor véglegesen kimúltnak hitt állapotokba próbálnak újra kártékony életet lehelni. A székely zászló kitűzése körüli botrány, diplomáciai feszültségkeltés ismerősnek tűnő megfélemlítési kísérlet. Múltból előcsörömpölő kolonc. Leküzdése csak idő és higgadt következetesség kérdése.
A székely zászló ügye vízválasztó, ahonnan meggyőződéseink letisztulva, irányt tartva indulhatnak útnak. Egyszer talán a budapesti ismerősöm is megérti.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Önleleplezők
Szanyi Tibor neve Erdélyben mindeddig nem volt különösebben ismert. Legfeljebb azok hallottak sajátos és önsorsrontó szabadszájúságáról, masszív alkoholos befolyásoltság alatt elmondott parlamenti beszédéről, akik napi rendszerességgel követik az anyaországi politikai történéseket. Amikor viszont zsigeri barmoknak nevezte a Mesterházy Attila és az MSZP ellen tüntető kolozsvári magyarokat, majd a Facebookon hasonló útszéli hangnemben válaszolt egyenként azoknak, akik ezt kikérték maguknak, regionális internetes mém lett belőle. S úgy tűnik, státuszát igyekszik is megőrizni. A minap a gyulai békemenet alkalmával megengedett magának olyan kijelentést, hogy románul kellett volna üdvözölnie a hallgatóságot, hiszen sokan jöttek Romániából. S nem elégedett meg ezzel az alig burkolt románozással, a folytatásban a rendszerváltás utáni magyar történelemben első ízben mondta ki „magyar” politikusként, hogy igenis, ha valaki román állampolgár, akkor az a román nemzethez tartozik. Mi több, elvi alapokról próbálta ezt igazolni, mondván, hogy az állampolgárság „mindig” (!) „a nemzethez való tartozást” fejezi ki, s ha olyan nagy magyarok, akik Gyulán tüntettek, adják vissza a román állampolgárságukat. (E hihetetlen szöveg meghallgatható a YouTube-on.) Értelmetlen a vonatkozó történelmi tényeket itt és most csokorba gyűjteni a honfoglalástól Trianonon keresztül máig. A tényeket mi, erdélyiek nagy vonalakban ismerjük, Szanyi Tibor viszont – még ha netán olvasná is az Erdélyi Naplót – nem lenne hajlandó azokat elfogadni. Másrészt, ellentétben Markó Bélával, úgy vélem, nincs mindenkire szükség, aki magyarul beszél, mert tetszik ez a széplelkeknek vagy sem, a magyar nyelven beszélők közössége nem azonos a magyar nemzet közösségével. A legutóbbi idők közismert magyarellenes megnyilatkozásainak „szerzői” mellett nem tartoznak ebbe a közösségbe azok sem, akik a fogyasztói társadalom szánalmas végtermékeiként gyökértelenül bolyonganak a világban, kiestek a nemzet kulturális reprodukciós folyamataiból, a magyar folytonosságtudat, a magyar történelmi önkép fenntartásának láncolatából. A különbség, hogy ez utóbbiak esetében megfelelő kultúrpolitika alkalmazásával van remény a későbbi kooptálásra. Ezért harsogja minden nemzetellenes erő, hogy az államnak „világnézetileg semlegesnek kell lenni”. Ők nem nemzetben, hanem a fogyasztók masszájában, a lakossággá degradált népben hisznek, számukra az ország „nem haza, hanem telephely”. De azok sem mind magyarok, akik magyarnak mondják magukat. E kijelentés hallatán szokott megszólalni a szemforgató, farizeus, magát liberálisnak mondó kórus, és harsog kirekesztésről, rasszizmusról, xenofóbiáról. S akik közülük érvelnek is, megfogalmazzák azt a kérdést, amelyről vélhetőleg azt tartják, hogy megválaszolhatatlanságával őket igazolja: „No, és ki dönti el, hogy valóban magyar-e az, aki magát annak mondja?” Jellemzően az illetők maguk azok, akik a magyarellenes táborba sorakoznak fel politikai megnyilvánulásaikkal, vonalvezetésükkel, magyarellenes erőkkel szövetkezve. Ez az, amire nem szabad rámutatni.
Legyen az Csurka István, Lovas István, Jeszenszky Géza, Bogár László vagy Orbán Viktor – aki megfogalmazza, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, vagyis a nemzeti erők nem lehetnek ellenzékben saját hazájukban, vagy hogy a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum időnként ráront saját nemzetére – hatalmas ricsaj keletkezik a leleplezettek körében. Mert a balliberális tábor színházat játszik már a Kádár korszak óta, s mi lehetünk ebben a színházban nézők, még akár megválaszthatjuk a saját színészeinket is, csak a színház színház mivoltáról nem szabad szót ejtenünk. Boross Péter mutatott rá a kilencvenes évek közepén, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tulajdonképpen leképezi a hajdani állampártot, hiszen az Aczél-vonalat az SZDSZ képviseli. Aki mégis rá mer mutatni e gigantikus megtévesztésre, vagy rá mer kérdezni arra, hogy ki írja a forgatókönyvet és a főszereplők monológjait, azt minden erővel a szalonképesség határán kívülre igyekeznek tolni.
Voltaképpen hálásak lehetünk a Szanyi-féléknek, akik őszinteségi rohamukban kimondják, amit e tábor képviselői valójában gondolnak. Ha Tamás Gáspár Miklós a sajtóban vagy Kende Péter az Antall-kormány által létrehozott, de valahogy az SZDSZ szellemi körébe átcsúszott – mellesleg Gyurcsányék által megszüntetett – Teleki László Magyarságkutató Intézet Bárdi Nándor által szervezett konferenciáján „republikánus nemzetről” beszél, ugyanazt teszi, mint Szanyi, csak csiszoltabban, s kevesebben hallják meg. Szanyi viszont kinyitja azok szemét is, akik azt magukra erőltetett fegyelemmel, a politikai korrektség mákonyától elbódítva csukva tartják, de megmaradt bennük a józan ítélőképesség minimuma.
Volt még néhány hasonló szellemű megnyilvánulás, amely nem kapott ekkora publicitást, de amelyet érdemes feleleveníteni. A kétezres évek elején az SZDSZ és az MSZP a szlovák oldalra állt, mikor Orbán Viktor meg merte említeni a nyíltan náci, s valóban rasszista Beneš-dekrétumok tarthatatlanságát. Eörsi Mátyás a státustörvény vitájának idején azt nyilatkozta a tévé nyilvánossága előtt, hogy „az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni” a Kárpát-medencében. Horn Gábor elismerte, hogy neki sokkal fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi történik az országgal. Bauer Tamás érveket adva a Kisantant politikai elitjének, burkolt irredentizmussal vádolta meg a státustörvény alapján Orbánékat, majd hosszú eszmefuttatásban igyekezett igazolni a trianoni békediktátum igazságosságát (!).
Értékelni kell ezeket a megnyilvánulásokat, mert közelebb hozzák nemzeti közösségünket a tisztánlátáshoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a színészeket színészeknek, az álmagyarokat álmagyaroknak lássuk, s akként is kezeljük.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

EDÓ ADÓ
Siculo-Hungarian of Transylvania
Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik?
Magyarországi csoporttal nyaraltam, s bár a tengerpart nem a legalkalmasabb hely a megrökönyödésre, én mégis azt tettem, megrökönyödve hallgattam őket, amikor arról meséltek, hogy manapság az átlag magyar tudat annyira össze van zavarodva, hogy sokak számára nem egyértelmű, hogy ki, mi a magyar.
Egyszerre értettem, hogy ez miért is van így, és hitetlenkedtem. A csoport vezetője lelkendezve újságolta (mint annak idején, gyerekkoromban a szüleim), hogy sikerült megszereznie egy eredeti Benedek Elek történelemkönyvet. Aztán az én ámuldozásaimat beszéltük meg. Számomra az, hogy ki/mi a magyar, sosem volt kérdés, feleltem. Talán ez kisebbségi helyzetemből is fakadt? boncolgattam. Mert ott egy nagy vetítővászon, amin tisztán látszik, hogy nem olyan vagyok, mint a másik? Miközben ezen töprengtünk, tovább mesélték, hogy az átlag magyar tudatot annyira kilúgozták, a lelkét annyira megtörték, hogy szorong, mert nem érzi a gyökereit, elvágták tőle, nincs, ahonnan táplálkoznia. Visszautaztunk Mária Teréziáig, a finnugor elméletekig, vissza a XIX. századba. A magok, amiket akkor elvetettek, bizony mind kikeltek, állapítottuk meg. S bár lábunk nyaldosta a csodálatos Adria, mégis, éreztük a sötétség erejét. Tapintható volt.
Aztán ismét hozzám kanyarodtunk vissza. Arról a tartásról beszéltek, amit bennem éreztek, arról a nemzeti öntudat nyugalomról. Nem tudom pontosan, honnan van ez, vontam meg a vállam. De az biztos, hogy általában nincs bennem félelem és féltés. Annyi nép átutazott már a magyar népen, beolvadt vagy csak tömegpusztított, és lám, még mindig itt vagyunk. Valami csodálatos, szinte mesebeli módon őrződünk meg. Látszólag megfogyatkozunk, majdnem eltűnünk, aztán, mint egy búvópatak, valahol máshol bújunk elő, új ízárnyalatokkal gazdagodva. Meséltem nekik arról, hogyan neveltek a szüleink, hogyan mesélt kiskorunkban történelmünkről apám, és, bár akadémiailag jóváhagyott igazságokat nem róttunk a horvát sziklákba, az a kúszó sötétség közben valahol lemaradozott.
Nos, apám, aki székely ember, olyan faluba nősült, ami egy kicsit leszakadt a tömbszékely vidékről. Ma szórványnak mondjuk. S bár alig ötven kilométernyi a távolság a két falu között, mégis mindig érződött, most is érződik rajta, hogy ő valahogy más. Más a tartása, a beszéde, a szemének csillogása, s főképp az eszének a járása. Sokat mesélt, s miközben mesélt, meg-megállt egy-egy szónál, játszott vele, felkapta, ízlelgette, megforgatta, megnézte. Ösztönösen bontotta gyökre a szót, rácsodálkozott a benne szunnyadó vagy magát egyértelműen megmutató képre, és új szót teremtett belőle. Ezt az új szót is felkapta, megcsillantotta, aztán a következő pillanatban el is felejtette. Nem volt szüksége szókuporgatásra, tudta, nála a varázskalap, akkor és ott teremt vele, amikor és amit akar. A magyar nyelv szólásai, mondásai, szófordulatai és közmondásai nálunk nem gyűjteményekbe szedve porosodtak a polcon, hanem ezekkel éltünk, ezek által nevelődtünk bele valami olyan rendbe, amit nem most izzadnak ki magukból Brüsszelben.
Ha gyermekként belekotyogtam a felnőttek dolgába, ülj le tokány, ne rotyogj volt az intő szó. Ha egyáltalán mit is kerestem ott, nemhogy még okoskodjam is, gyermek vagy, gyapjat szarjál, s abba takarózzál, ha elfutott velem a ló, ülj bennebb, mert kiesel a szekérből, ha ágáltam, vigyázz, mert beleesik az eső az orrodba. A hazug embert hamarább utolérik, mint a sánta kutyát sem könyvből kellett megtanulnom, mert a legnagyobb családi perpatvarok a hazugságok vagy a tetteink nem vállalása miatt voltak. Bármi mást sokkal könnyebben elnézett nekünk, mint a hazugságokat, mert, figyelmeztettet minden alkalommal, aki hazudik, az lop is.
Amikor már nagyobbacska koromban egyszer kettesben gyalogoltunk haza a mezőről - a mezőben az oda - és hazavivő utat szerettem a legjobban, mert ráérősen lehetett beszélgetni a jó levegőn -, a tanulmányaimról, előrehaladásaimról, a mi leszek, ha nagy leszekről beszélgettünk. Büszkén fitogtattam, hogy én már mi mindent tudok, s kijelentettem, bizony, minden ember a maga sorsának a kovácsa. Amikor vártam annak elismerését, hogy én ott városon lám, hogy megbölcsültem, apám egy darabig hallgatott, majd csendesen megjegyezte, van, amikor az igaz, hogy az ember a maga sorsának a kovácsa, és van, amikor az, hogy ember tervez, Isten végez.
S bár ő is pont úgy ember, mint bárki más, ezért pont úgy gyarló, mint mindenki más, számomra egész élete a szabad, szuverén ember üzenete volt. Aki úgy szabad, hogy közben állandó kölcsönhatásban marad a körülötte levő világgal. Úgy működik, mint egy láthatatlan labor, a világból a silányat fölveszi, magában azt átminősíti, és megnemesítve adja azt a világnak vissza. Akár a kenyeret, amiből mindig többet pakolt, mint amennyire neki magának szüksége volt, hogy ha netán hosszúra nyúlott a munkanap, hazafelé legyen amit megosztania többnyire más nemzetiségű munkatársaival.
Talán ez az, ami azt a nyugalmat adja, amire a táborban rácsodálkoztak. Ennek a minőségnek a tudata. A szellemi fénynek a természete, ami a sötétséget, jelentkezzen az akár világéjszakányi mennyiségben, szétoszlatja.
Bukarestben majdnem három évig volt egy román élettársam. A tökéletes férj, apa, társmodell, minden, amire a nők úgy általában vágynak. Mégis, eddig életem egyik legkietlenebb és legtöbb félelemmel terhelt időszaka volt. A látszólagos boldog hétköznapok mélyén egy szüntelen NEM zakatolt. Bátrabb pillanataimban elküldtem a fiút azzal, hogy nem ért engem. Mindig visszajött. Kerestem a kérdést magamban, mit nem ért belőlem? A nyelvem, a rendem, az észjárásom, a lélekjárásom, a gyökereim, az erőforrásaim, a rezdüléseim, egyszóval semmit, ami számomra lényeges. Mégsem volt erőm kilépni a kapcsolatból. Ennyi idő után hozzá tudok nyúlni ahhoz a fájdalmas ponthoz, ami végül is ennek a lelki pokoljárásomnak a fordulópontja volt. Unokaöcsém keresztelőjén táncoltunk. Vegyes keresztelő volt, így román zene is szólt. Én a fiúval táncoltam, apám ült, kissé már becsiccsentve, és minket nézett. Nem szólt bele a kapcsolataimba, elbeszélgetett velem róluk, de szabadon szerethettem. Ám ekkor, tánc közben, amikor egyszer rápillantottam, azt mondta: oláhné. A zene dübörgött, mindenki beszélt, kacagott körülöttünk, mégis tisztán, pontosan értettem, amit mondott. Mert a szíve mondta a szívemnek. Nem tudom elmondani, mi volt akkor a tekintetében. De ott, abban a rajtunk kívül senki által nem látott, hallott, érzékelt pillanatban egy másodpercre megállt az idő, kitágult és megmutatta magát az a minőség, ami belém magyarként van kódolva. Ott, akkor, egy nagy válaszúthoz érkeztem: megyek tovább ezen az úton, ami az önáltatás, az idegenség és a hamis elméletek útja, tönkretéve ezzel magam és eljövendő családomat, vagy mindennek a látszatbiztonságnak hátat fordítva beleugrom a kinti bizonytalanságba, rábízva magam a benti megtartó erőre? Ez utóbbit választottam.
Pár hónapra rá sírva búcsúztattam a fiút, aki kedvesem volt, mert kedves volt a szívemnek, de nem volt a párom, lelki-szellemi társam. Kívántam neki, hogy találjon magának egy ügyes román menyecskét, akivel értik, érzik egymást. Utána pár hónapon keresztül csak Bartókot és Kallós Zoltán gyűjtéseit hallgattam. Lábadoztam.
Ha a hazugságok megbetegítenek, az nem is olyan rossz. Nagyobb rossz az, ha már meg sem betegítenek. Csak kilúgoznak, elsivárosítanak. Előbb említettem az elméleteket. Gyakran kérdik tőlem, mi a véleményem a finnugor rokonságról. Véleménykutatások helyett hívjuk a gyermekeket a szavakkal játszani. Egy pillanatra higgyük el, hogy nyelvünknek nem csak töve van, hanem gyöke is. Menjünk oda a gyermekkel és játsszunk. A gyermek tisztán látja és érti, miért unokatestvére a törnek a dara(b), a gondnak a gondolat és a gondoskodás, hogy a szenvedés és a szenvedély miért fogja egymás kezét. S ha közösen, közelebbről, nem közömbösen, hanem mint akiknek közük van a saját nyelvükhöz, megnézik a szeretet gyökét is, akkor már érteni fogják azt is, mint csinál a gyermek, amikor éppen szertelenkedik. És már soha nem fogja véletlenül sem azt hinni, hogy holmi léleg lélekzik, nem pedig a lélek. Ha utánanézel azoknak a szavaknak az eredetének, amelyeket szinte játszva, a nyelv belső logikájának, szerkezetének és rendjének köszönhetően újból szóteremtésre használhatsz, nagyon sokról azt fogod találni, hogy minimum hottentotta eredetű.
Elbizonytalanodsz? El. Mert egyfelől ott vannak a rangosok, akik megmondják a tutit, másfelől a nyelved, ami olyan, mint egy csodavirág, ha csak egy kicsit is odafigyelsz, feltárja mélyebb, nem is olyan nagyon rejtett értelmeit. Kinek hiszel?
Ha mások mondanák meg számomra, hogy ki/mi a magyar, és honnan szedtük-vettük a nyelvünket, főhetne a fejem. Ha azt hinném, amitől néha, zavarodottabb perceimben hajlamos vagyok bepánikolni, hogy csak a demográfia dönti el a népek sorsát, akkor az azt jelentené, hogy figyelmem csak az én kis életemre irányulna (csak egy gyermeket szülve, köthetném is fel magam), nem pedig évezredek távlatára, és arra a minőség-magra, ami őrzi a csírát. S ha azt hinném, hogy csak nyelvében él a magyar, akkor érzelgőssé válnék, mert elfelejteném, hogy édes anyanyelvemet még édesanyám mellén az anyatejjel szívtam ugyan magamba, de nemzeti öntudatom az apám nemzette belém. S bár a trendi az egyből globális és egyből egész emberiség és egység és minden, én mégis, a magam maradi módján úgy gondolom, bizonyos lépések nem átugorhatóak. Az egyetemes ember azért szuverén és szabad, mert ott legbelül, önmagában a helyén van, tudja, honnan jön, és látja, merre tart.
A cím forrása: Kőrösi Csoma Sándor írja magáról
[Szerző: Gergely Edó
1978, Othévíz]
Transindex.ro,

Alapvető jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata
Összeült a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
– Alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén.
A kereszténydemokrata politikus köszönetet mondott azoknak a magyarországi önkormányzatoknak, amelyek "erdélyi barátaink melletti szolidaritásuk jeleként" kiteszik a székely zászlót. Semjén Zsolt a székely zászlók nyilvános használatával kapcsolatban Románia és Magyarország között az utóbbi hetekben kialakult helyzetre utalva azt mondta: nem szándékunk "bármiféle feszültség erősítése Romániával".
A magyar állampolgárságnak a külhoni magyarok számára történő könnyített megadásáról szólva közölte, hogy a kérelmezők száma közel jár a 400 ezerhez. Semjén Zsolt megítélése szerint a külhoniak körében tapasztalható asszimiláció megállítása két dologtól függ. Egyrészt biztosítani kell a hagyományos oktatási, kulturális támogatási formákat, másfelől a honosítással, a teljes jogú állampolgárság megadásával olyan erős impulzust kapnak a diaszpórában és a környező országokban élő magyarok, amely identitásában is megerősíti a világ magyarságát. Értékelése szerint ehhez hathatós támogatást nyújtanak a KMKF munkájában résztvevők is.
Kövér László köszöntője és Semjén Zsolt beszéde után a KMKF zárt ülésen folytatta munkáját. Az MTI-vel előzetesen közölt napirend szerint a zárt ülésen tájékoztatót tartott Szili Katalin, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának elnöke, valamint Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke is.
Népújság (Marosvásárhely),

Kelemen Hunor: az erdélyi magyaroknak szükségük van a segítségre, a szolidaritásra, ám ennek mikéntjéről egyeztetnünk kell
Kelemen Hunor szövetségi elnök az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülésén pénteken, Budapesten.
"Az elmúlt esztendőben embert próbáló időket éltünk át, ám két választás után elmondhatjuk, hogy minden próbálkozás ellenére, politikai értelemben életben vagyunk, életben maradtunk. Ez sokakat keserűséggel tölt el, értetlenül állnak a tények előtt és a harc folytatásáról nyilatkoznak. Nemcsak életben maradtunk, hanem sikerült megszereznünk azt a társadalmi támogatást, amely önkormányzati és parlamenti képviseletet biztosít az erdélyi magyarságnak. Vannak fájó veszteségeink, elvesztettük Szatmár és Maros megyét, valamint Szatmárnémetit. De növeltük helyi tanácsosaink számát, 19-cel több polgármesterünk van 2008-hoz képest, és szavazatszámban is többet kaptunk, mint négy évvel azelőtt. A parlamenti választásokon az RMDSZ elérte az 5 százalékot úgy, hogy hatalmas román felhajtóerő működött, és minden bejelentéssel, állásfoglalással ellentétesen volt magyar–magyar verseny. Mindezek ellenére a szövetség megszerezte a magyar szavazatok 89 százalékát, a magyar ellenpárt még csak a közelébe sem került egyetlen mandátumnak sem. Összegzésként, 2012 után erős önkormányzati és parlamenti képviseletet szerzett az RMDSZ, amellyel az erdélyi magyar nemzetközösség érdekeit védi" – számolt be az RMDSZ elnöke az elmúlt esztendő politikai eseményeiről.
Ezt követően Kelemen Hunor ismertette mindazokat a politikai döntéseket, amelyekről 2013-ban hoz döntést a román parlament.
"70 százalékos parlamenti többséggel nézünk szembe, amely döntést tud hozni nélkülünk minden kérdésben. Ebben az esztendőben Románia alkotmánymódosításra készül, át akarja alakítani a fejlesztési régiókat egy közigazgatási reform keretében, és új választójogi törvényt fogad el, amely 2016-tól kezdődően lép életbe. És eközben nap mint nap meg kell védenünk az eddig megszerzett jogainkat: közösségi szimbólumaink használatának jogát, az anyanyelv használatát és az oktatási rendszerben elért eredményeket. Mindezt olyan körülmények között, hogy a Szociál- Liberális Unió egy olyan parlamenti többséggel rendelkezik, amely a mi szavazataink nélkül is képes elfogadni bármilyen törvénytervezetet. Egy olyan többség ez, amelyben a magyarellenes indulatok, a nacionalista érzelmek jelen vannak, míg a román ellenzék végelgyengülésben szenved, és nemhogy a mi, de még a saját problémáira sem képes figyelni" – részletezte a szövetségi elnök.
"A közösségi szimbólumokkal kapcsolatosan szeretném megköszönni mindazoknak a szolidaritását, akik ezt önzetlenül tették, jó volt látni és érezni, hogy ilyen súlyos pillanatokban nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor egy szerény és tiszteletteljes kéréssel is szeretnék a magyar politikai élet szereplőihez fordulni: minden segítségnyújtás előtt legalább egy pár órával próbáljunk meg egymással konzultálni. Nem árt, ha tudjuk, hogy segítség érkezik, nem árt, ha szólnak nekünk, hogy kapaszkodjunk meg, mert a mi ügyünk mellé állnak, és összehangoljuk cselekvési terveinket. Mert azt pontosan látnunk kell, hogy végső soron ezeket a problémákat nekünk kell otthon megoldanunk, és ebben a pillanatban nehezen tudunk olyan román partnereket találni, akik kiállnak mellettünk" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor kitért ugyanakkor az európai polgári kezdeményezés fontosságára, ismertetve azt az együttműködési megállapodást, amelyet az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója kötött. Ennek mentén párbeszéd kezdődött az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Párt között.
A szövetség elnöke felszólalása végén felhívta a figyelmet, hogy a romániai régióátszervezés a legfontosabb politikai téma ebben a pillanatban az RMDSZ számára, mert fennáll annak a veszélye, hogy szétverjék a magyarság székelyföldi erejét.
Népújság (Marosvásárhely),

Az aranysávos
A minapi történések után – különösen azt követően, hogy a Hargita megyei prefektus tiltó rendeletet adott ki, s szemlátomást Maros és Kovászna megyei társai is hasonló utasítást követnek – nem marad más hátra, mint a zászlóharc becsületes, nyílt sisakos megvívása.
Meghátrálásról szó sem lehet, ugyanis a zászlóügy mai formájában és kiélezettségében már nem a figyelemelterelés eszköze, hanem főpróbája annak, ami következik, s aminek legfontosabb eleme a fejlesztési régiók kialakítása, a közigazgatási területek kirajzolása körüli társadalmi vita lesz. Jó lenne, ha az értelmes vita keretei közt maradna az eszmecsere és küzdelem, kár, hogy ennek esélyeit a román politikai elit hangadói nap mint nap rombolják és számolják fel. Milyen bizonyítványt állít ki érvei súlyáról, az azokba vetett bizalmáról az, aki már eleve azon mesterkedik, hogy a tömeghisztéria és a lehető legelvakultabb indulatosság légkörét hozza létre? Melyben aztán, persze, semmit megbeszélni nem lehet, és amelyben kizárólag a nyers ököljog, illetve annak társa, a bárdolatlan közigazgatási kényszer érvényesülhet, amelyben ilyen irracionális eszközök döntik majd el a vitát?
Nos, a székelység vezetői nyilván tudják, mi vár rájuk az elkövetkező hónapokban-években. Az új kormánykoalíció ugyanis nem véletlenül élezte ki ennyire a konfliktust. Magam nem hiszem, hogy ezúttal eléri kívánt célját, ugyanis a magyarság színleges vagy valódi megjuhászodása – hányszor játszottuk már el e hálátlan szerepet – most nem következhet be. A zászlóharcot végig kell vinni, s ennek, ha nem akarjuk, hogy a másfél száz polgármestert egyenként félemlítsék meg, csak az lehet a módja, ha egy emberként lépnek fel. Nem lehet egy egész régiót beperelni, ha mindenütt ott lobog ugyanaz a zászló – mely gesztusban különben belső alkotmányos és a külső, uniós jogszabályok alapján sem lehet semmi kivetnivalót találni. A hatóságok olyan helyzetbe kényszerítik a székelységet, melyben a tömeges polgári engedetlenségre való felkészülés úgyszólván hazafias, a román jogállam védelme által előírt követelmény lesz.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Megjelent
B. Kovács András, lapunk munkatársának talán legolvasmányosabb, Botcsinálta kalandorok című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában idén megjelent új kötete olyan erdélyi hazánkfiai viszontagságairól szól, akik az utóbbi két évtizedben a nyugati munkavállalással próbálkoztak – sőt, még egy-egy isztambuli és Tel Aviv-i történet is található benne.
Az interjúkban – melyek közül sok megjelent a Háromszék napilapban –, első személyű elbeszélésekben feltáruló sorsokat a szerző szűkszavú kommentárjai próbálják meg a kívülálló szemével is láttatni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kövér: fordulóponthoz érkeztünk
Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az Országgyűlés elnöke erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt tegnap Budapesten.
A házelnök az ülés elején mondott köszöntőjét azzal kezdte: nehéz év áll Magyarország, valamint a környező országokban élő magyar nemzeti közösségek előtt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is tízszázalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert húsz év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene – mutatott rá Kövér László. Emellett – mondta – a nemzeti közösségeket az elmúlt tíz évben nemcsak a politika viharai, hanem pénzügyi, szociális válság nehézségei is megviselték, és ezekben a szociálisan feszült szituációkban mindig nagy a veszélye annak, hogy a magyar közösségeket „jelképes vagy valóságos agresszió” éri. Ezzel kapcsolatban utalt a székely zászló körüli „hisztériakeltésre”, illetve a folytatódó magyarverésekre Délvidéken. Úgy fogalmazott: „bizonyos értelemben fordulóponthoz is érkeztünk, kérdés, hogy néhány sarkalatos magyar ügyben tudunk-e először magyarok és csak utána valamilyen pártállásúak, jobboldaliak vagy baloldaliak lenni”. Ha igen, akkor saját esélyeinket növeljük a gondjaink megoldására, amennyiben nem, akkor folytatódnak azok a nemzeti folyamatok, amelyek kézzelfogható közelségbe hozták a „legsúlyosabb kilátásokat”, amelyekre ezelőtt, húsz éve nem gondoltunk – mondta a házelnök. Ugyanakkor kijelentette: ha tudunk egységesen fellépni minden fórumon, akkor van esélyünk arra, hogy a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsoljunk. Reményét fejezte ki, hogy a KMKF tanácskozása közelebb visz ehhez.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Magyar szót vittek a szórványba
Román iskolába járó, magyarul nem beszélő magyar gyermekek tanulták népdalainkat, és úgy tapadtak a nekik zenélő, velük együtt játszó sepsiszentgyörgyi Folker együttes tagjaira, mintha ott akarnák marasztalni őket örökre. Bányavidék, Kővárvidék, Tövishát és Máramaros egykor színmagyar, mára elrománosodó falvaiban napi többszöri fellépéssel több mint ezer gyermeknek muzsikált a Folker azon a január végi, február eleji körúton, amit a nagybányai Teleki Magyar Ház meghívására tett.
Máramarossziget, Hosszúmező, Nagybánya, Szamosardó, Monó, Koltó, Magyarberkesz, Domokos, Erzsébetbánya, Felsőbánya, Kapnikbánya, Színérváralja óvodásai és kisiskolásai közül többen kérdezték a Folker együttestől: holnap jönnek-e? Mennének ők, mentek eddig is, immár negyedszer tértek vissza Bányavidékre és Máramarosba, mert hiszik, a magyar szót, a magyar dalt oda is el kell vinni, ahol ma már csak az öregek beszélnek magyarul, a gyermekek és a fiatalok a román iskola hatására elveszítették anyanyelvüket. A nagybányai Teleki Magyar Ház két lelkes szervezője, Markó Hajnal és Dávid Lajos évek óta tudatosan szervez olyan programokat, amelyekkel a legeldugottabb falu gyermekeihez is eljutnak, ennek jegyében választják ki a meghívottakat is, s mert a Folker korábban is bizonyította, hogy szívesen felkeresi a szórványban élő magyar közösségeket, visszatérő előadókká váltak ezen a vidéken.
Csibi Szabolcs, István Idikó, a turné előtt megbetegedett Kelemen István helyett beugró Lőrinczi Zsolt, Melkuhn Róbert és Mihály Pál népi játékokkal, sok mókával fűszerezett előadása, a helyenként táncházzá alakuló együttlét Máramaros és Bányavidék után Szilágyságban, Marosvásárhelyen és Jobbágytelkén hagyott olyan nyomot a gyermekekben, az ő ragaszkodásuk pedig az együttes tagjaiban, ami miatt érdemes visszatérniük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Családszervezetek tiltakoznak a tervezett régiósítás ellen
Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint az újonnan alakult Kárpát-medencei Családlánc, amely több mint 100 családszervezetet fog egybe a Kárpát-medencében, közös közleményben tiltakozik a román kormány régiósítási tervezete ellen.
A családszervezetek szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint ami Romániában, Erdélyben, Székelyföldön körvonalazódik, az súlyosan fogja érinteni a magyar családokat.
„Határozottan elutasítjuk a mai romániai kormány azon törekvéseit, hogy Erdélyt, Székelyföldet úgy régiósítsa, hogy ez által az erdélyi magyarság még rosszabb helyzetbe kerüljön - őshonosként - szülőföldjén. Székelyföld létezése óta oszthatatlan, ezt még a kommunista éra is elismerte.
Visszautasítjuk a román kormánynak azt a tervezetét, mely alapján Maros, Hargita és Kovászna megye nem alkothat a jövőben közös régiót. Továbbá határozottan fellépünk az ellen, hogy ezeket a megyéket önkényesen szétválasszák, vagy más - román többségű - megyékhez csatolják.
Felkérjük tagcsaládjainkat, hogy a legkompaktabb erdélyi magyar közösség ellen készülő beolvasztási kísérlet ellen úgy tiltakozzunk, hogy tűzzük ki a székely lobogót, s vegyünk részt Marosvásárhelyen 2013.március 10-én a Székely Vértanúk Emlékművénél szervezett rendezvényen, a Székely Szabadság Napján" – írja közleményében Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége elnöke, Sallay Teréz, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke és Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családlánc elnöke.
Maszol.ro,

SZNT: legyen Székelyföld önálló közigazgatási régió!
Románia közigazgatási átszervezése egyre élesebben veti fel a kérdést, mi lesz Székelyföld jövője? Sajnos a közvélemény alakítói, – köztük vezető politikusok és a sajtó – nem állnak a helyzet magaslatán. A helyes kiindulási pont ugyanis nem az, hogy mit akar a kormány, vagy milyen alkalmi ötletekkel állnak elő a pártok tisztségviselői, hanem az, hogy mi az érintett közösség akarata. Székelyföld esetében az itt élő embereknek kell nyilatkozniuk, őszintén kifejezve azt, amire vágynak! Vannak és lesznek politikusok, akik arra próbálnak majd rábeszélni minket, aminek úgymond „realitása van”. A dolog könnyebbik végét ragadnák meg, és saját komfortérzésüket helyeznék előtérbe, mondván: „Olyat kérjetek, amit könnyebben elérünk.” Elfelejtik, és el akarják feledtetni, hogy Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, a hazai és a közösségi jog, de a nemzetközi jog is a közigazgatási határok megrajzolásánál az érintett közösségek akaratát tekinti irányadónak. Ezen túl a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezmény, – amelynek Románia is részes állama – tiltja a nemzetiségi arányok megváltoztatását:
A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.
Hasonló előírásokat tartalmaz a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája is.
Tudni kell azonban, hogy a nemzetközi jog nem védi meg azt, aki a jogait alkuba bocsátja. Ha mi magunk kérjük, hogy Székelyföld helyett Maros, Hargita és Kovászna megye legyen egy régió (függelék, 2. ábra), ha mi magunk kérjük, hogy ezt még Beszterce-Naszód megyével is megtoldják (függelék, 3. ábra), akkor nem a többségi hatalom, hanem saját gyarlóságunk áldozatai leszünk.
A Székely Nemzeti Tanács számára, a több mint 210 000 székelyföldi polgár által kifejezett közakaratnak megfelelően egyetlen változat fogadható el: a Gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés kijelölte Székelyföld határait, és ettől eltérni nem lehet!
Marosvásárhelyen, március tizedikén, a Székely Szabadság Napján tegyünk hitet együtt az egyetlen méltányos, a székelység érdekeivel és akaratával összhangban levő közigazgatási átalakítás mellett: legyen Székelyföld önálló közigazgatási régió!
Nyilvánítsuk ki együtt, hogy autonómiát akarunk Székelyföldnek!
Tiltakozzunk együtt a székely jelképek üldözése ellen!
Csak úgy lehetünk sikeresek, ha céltudatosak és egységesek vagyunk. Ha minden régióátrajzolási változat buktatóit, csapdáit megértjük, ha nem engedjük magunkat megtéveszteni, és következetesen ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig azt kérjük, ami a közösségünk érdeke. Azt kérjük, amit a lelkiismeretünk diktál. Ehhez jogunk van, mi több kötelességünk, és egyben ez az egyetlen út egy méltányosabb, igazságosabb jövő, az autonómia felé. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Függelék Székelyföld és a közigazgatási átalakítás tervei
1. Székelyföld régió a Székely Nemzeti Tanács javaslata alapján. Létrehozása az autonóm Székelyföld megteremtésének elengedhetetlen előfeltétele. A magyarság részaránya a régión belül 73,5%.
2. Maros, Hargita és Kovászna megye együttesének számontartása Székelyföldként tragikus és veszélyes félreértés. Székely megyékről beszélnek a hívei, holott ezeket Nicolae Ceausescu hozta létre, épp azért, hogy rosszabb helyzetbe juttassa a székelyeket, mint amilyenben a Magyar Autonóm Tartományban éltek. Buta és káros elhitetni, hogy a Ceausescu féle megyehatárok sérthetetlenek. A magyarság részaránya a régión belül 57% Tiltakozzunk ez ellen is március tizedikén:
3. Maros, Hargita, Kovászna és Beszterce-Naszód megye. Az RMDSZ legutóbbi kompromisszumajánlata a román politikai elitnek. Úgy gondolják, ha a három megyés megoldást nem sikerült elfogadtatni, akkor meg kell próbálni egy olyan változatot, ahol a magyarság részaránya még kisebb. Mi több itt már egyenesen kisebbségben lennénk. A magyarság részaránya a régión belül 46%!
4. A kormány javaslata a fejlesztési régiókat tenné közigazgatási egységekké. Egyelőre megmaradnának a megyék, de hatásköreiket fokozatosan elsorvasztanák és a régiókra ruháznák. A Ponta terv a lopakodó jogfosztás iskolamodellje. A nemzetközi kötelezettségszegést kinyújtaná, elmosná, hogy azok se vegyék észre, akiket még az oly sovány megyei döntéshozatal esélyétől is megfosztanak. A tipikusan balkáni diktatúrák módszere a látszatra helyezni a hangsúlyt és félrevezetni világot. Románia ezzel felszámolná a 85%-ban magyar többségű Hargita, a 74%-ban magyar többségű Kovászna megyéket, de még Maros megye 39%-nyi magyar lakossága is hátrányosabb helyzetbe kerül, mivel a magyarság részaránya a régión belül mindössze 29%.
4. Az Unióban megbukott NUTS beosztását Romániának közigazgatási rangra emelné a kormány. Az egyetlen érv mellette a román közvélemény felé: a mi beolvasztásunk, Kovászna és Hargita megye elsorvasztása.
Erdély.ma,

Székelyzászló-ügy: parlamenti állásfoglalást sürget a jobboldal
A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben.
Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja „sajtónyilatkozat" elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti – idézte a Mediafax hírügynökség a politikust.
Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium „dadogásával és elkésett reakcióival" a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő.
Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. „A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak" – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a „hadakozó nyilatkozatok".
Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy „ne öntsön olajat a tűzre", hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be – fogalmazott.
hirado.hu/MTI
Erdély.ma,

Böjte Csaba: felszenteltük a Szent Anna Otthont Gyergyószentmiklóson
Gyergyói medence minden településén, Istennek hála, működik egy-két napköziotthon. A jó nevelőink eredményes kitartó munkája meghozza az eredményeket, és így olyan gyerekek is továbbtanulásra jelentkezhetnek, kik mostanig még a nyolc osztályt sem tudták sikeresen elvégezni. A most felszentelt Gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon a medence bajbanlévő, elesett, de jószándékú, tehetséges, továbbtanulni akaró fiataljai számára épült. Mivel a Szárhegyi Kájoni Jánosról elnevezett otthonunk megtelt, ezért a Szent Anna otthonba is fogadtunk már be kisebb gyerekeket is. Az otthont László Orsolya, vezeti férjével és kedves munkatársaival.
A mellékelt képek a 2013. február 16-án felszentelt otthonról, a ház lakóiról készültek a szép, vidám ünnepségen. Talán annyit elárulhatok, hogy a szokatlan házszentelés kissé vidámra sikeredett: szeretett elöljárónk, Orbán Szabolcs, ki szereti a fiatalokat a prédikációba, és minden más egyházi szertartásba bevonni, most a szentelésbe magába is bevonta, ugyanis minden fiatallal gyúratott a bőségesen rendelkezésre álló hóból egy – egy hógolyót, melyeket ö szeretettel meghintett szenteltvízzel, majd a fiatalok az így megszentelt hógolyókkal jól megdobálták a házat és annak vezetőit. Így sikeredett a 2013 telén, Székelyföldön a hógolyózásnak vallásos jelleget adni, a fiatalok örömére. Ha meglesz az új Pápánk szabadalmaztatjuk a liturgikus újításunkat. Örömteli szívvel,
Csaba testvér
Erdély.ma,

Üzenetek téves címzéssel
Nem volt bölcs kinyilatkoztatás Kelemen Hunor RMDSZ-elnök részéről az Orbán-kormányt hibáztatni a székelyzászló ügyben. Ebben a történetben aztán tényleg nem tehető felelőssé a magyar állam. Emlékezzünk csak vissza, hogyan is kezdődött a „zászlóháború”. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke évekkel ezelőtt Hargita megye zászlajává neveztette ki a székely lobogót. Ez néhány maroshévízinek nem tetszett, ezért beperelték Hargita Megye Tanácsát. Ez a történet innentől kezdve ismerős.
Közben a székely zászló másik hordozója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke heteken át pofozkodott jelképesen Kovászna megye időközben leváltott – és jól fizető bukaresti kormányhivatalba „száműzött” – prefektusával arról, hogy használható-e a székely zászló. A prefektus tucatnyi feljelentést tett háromszéki önkormányzati vezetők ellen, válaszként a tanácselnök utánfutót bérelt, és arra tette a „SIC – Terra Siculorum” feliratú, székely zászlóhoz hasonlító molinót, ami tavaly november óta a prefektúra épülete előtt látható.
Az ügy kapcsán Nemrég Németh Zsolt fideszes államtitkár is megszólalt, aki – látva az itteni iszapbirkózást – Magyarországon azt merte mondani (nem szó szerint), hogy a szimbolikus agresszió miatt jelképesen szolidaritást vállalnak a székelyekkel, és otthoni középületekre is kifüggesztik a székely zászlót. Rá egy-két napra Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet tolmácsolta a magyar állam álláspontját, vagyis azt, hogy a magyar állam a romániai magyarok kérését támogatja, legyen szó akár az autonómiatörekvésekről. Ebből aztán hatalmas cirkusz lett, amit ugyancsak nem szükségszerű ismertetni.
Az Orbán Viktorékat felelőssé tevő Kelemen Hunornak tisztában kellene lennie azzal, hogy a székelyzászló ügy elindítói és felvállalói – Borboly és Tamás – nem magyarországiak, hanem RMDSZ-es politikusok. Sőt, azok a csíki polgármesterek is RMDSZ-esek, akik kitűzték a polgármesteri hivatalokra a székely zászlót. A fejlemények tükrében a magyar állam, illetve a Fidesz csak annyira avatkozott be az eseményekbe, amennyire kellett, semmi olyant nem mondott, ami nem vállalható fel, az erdélyi magyaroknak pedig jelezte, hogy igenis figyel rájuk, fontos számára, hogy mi történik velünk. A másik lehetőség az lett volna, ha a Fidesz mélyen hallgat, akkor viszont ezt kérték volna számon rajta.
Kozán István
Székelyhon.ro,

Hargita megye: ifjúsági stratégia kidolgozásáról konzultáltak
A fiatalok igényeinek függvényében dolgoznak ki ifjúsági stratégiát, hangzott el azon az Udvarhelyszéki Ifjúsági Konzultáción, amelyet Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban tartottak február 15-én. A konzultációt más térségben is megtartották a Fiatalok Hargita Megyében 2020 program keretében, amelyre az Európai Unió Fiatalok lendületben (Youth in Action) kiírásán nyert támogatást Hargita Megye Tanácsa. "Az ifjúsági stratégia a megye fejlődését is szolgálja. A megyei tanácsnak fontos, hogy hosszú távon tudjon tervezni, ehhez szükségesek a megfelelő támpontok, amelyeket az érintettek fogalmaznak meg" – ismertette Farkas András projektfelelős. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy vélekedett, a fiatalok igényei a médiakínálatnak, az internet-hozzáférésnek köszönhetően változtak az évek során. A klasszikus hiánypótló tevékenységekre ma kevésbé van szükség, más jellegű problémákkal szembesülnek, amelyeket orvosolni kell. Meg kell határozni azt az utat, amelyen segíteni tudnak, ezt szolgálja a megfelelő stratégia kidolgozása. Hozzátette: Hargita Megye Tanácsa évről évre növeli azokat a költségeket, amelyekkel az ifjúsági programokat támogatja, egyike azoknak a szakterületeknek, amelyekre a legtöbbet költenek. Az új ifjúsági stratégia kidolgozásához arra kíváncsiak, milyen célokat kell elérni ahhoz, hogy a fiataloknak jobb legyen Hargita megyében, Székelyföldön – összegezte Borboly Csaba, és arról biztosította a jelenlevőket, hogy ebben a munkában partnerük lesz a megyei tanács. A Hargita Megyei Ifjúsági Alapítvány részéről Péter Melinda kiemelte annak fontosságát, hogy a megye vezetősége támogatja az ifjúságot. Mint mondta, a fiatalok nyitottak kell hogy legyenek a stratégia kidolgozása során, együttműködéssel jó eredményeket tudnak elérni. A megyeitanács-elnök köszöntője és a szakértők bemutatója után közel másfél órás csoportmunka következett, ahol többek között a megyében észlelt pozitívumokról, illetve negatívumokról számoltak be a fiatalok. (hírszerk.)
Transindex.ro,

Kemény szavak hangzottak el a KMFK ülésén
Eddig tabuként kezelt kérdéseket feszegettek és kemény szavakat használtak a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtós budapesti ülésén résztvevő RMDSZ-es küldöttség felszólalói.
„Először fogalmazódott meg az az igény, hogy az anyaország kormányzati, parlamenti erőinek le kellene ülniük beszélgetni szűkebb körben a határon túli magyar szervezetek vezetőivel az elmúlt 23 év tanulságairól, arról, hogy mi nem működött és miért nem a magyar-magyar kapcsolatokban” – számolt be a maszol.ro-nak Szabó Ödön. A Bihar megyei képviselő szerint még soha nem volt ilyen őszinte, nyílt beszélgetés a KMKF ülésein.
Szabó Ödön elmondta, a magyarországi kormánypárt politikusok, élükön Kövér László házelnökkel a határon túliaktól eltérően értékelték ugyan az elmúlt 23 év magyar-magyar kapcsolatait, de nem zárkóztak el attól, hogy ülésen az elhangzó kifogásokról újra tárgyaljanak. „Kövér László azt válaszolta: rendben van, üljünk le újra egy olyan körben, ahol ezekről a problémákról ugyanilyen nyíltan vagy akár még nyíltabban és akár még nyersebben lehet beszélgetni” – tájékoztatott a politikus.
A KMKF ülésén felszólalt Szabó Ödön is, aki elmondta: a budapesti politikusoknak és a Kárpát-medencei magyaroknak nem kellene tovább áltatniuk magukat azzal, hogy a politikai verseny mozgósítja a határon túli magyar választókat. „A szlovákiai, kárpátaljai tapasztalatok és Erdélyben három választást megért, a választás szabadsága címszóval fémjelzett korszak után elmondható, hogy a megosztottságnak nincs mozgósító ereje. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor nyilvánvalóan változtatni kell a jelenlegi magyarországi kormánypártok viszonyulásán ehhez a kérdéshez” – idézte felszólalását a képviselő.
Szabó elmondta azt is, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokráciaközpontok nem azt végzik, ami a feladatuk lenne, hanem pártstruktúrák, pártembereket fizetését biztosítják, pártszékházként működnek. Ráadásul törvénysértően, ugyanis több esetben érkezett az RMDSZ-hez bejelentés, hogy meghatalmazások nélkül vették ki konzulátusról az állampolgárságot kérvényezők személyes adatait, személyes jellegű iratait a demokráciaközpontok képviselői, s amikor a kérvényező a konzulátusra ment, hogy maga vegye ki ezeket a papírokat, már nem voltak ott.
Elmondása szerint Szabó Budapesten azt is világossá tette: az RMDSZ nem szeretné, ha a magyarországi pártok bevonnák a határon túliakat is a már elkezdődött választási kampányukba. „Az ülésen felolvastam az 1940-ben alakult és a magyar országgyűlésbe meghívott Erdélyi Párt programalakuló programjából egy idézet, melynek lényege, hogy ők nem szeretnének betagozódni egyetlen egy magyarországi pártba sem, mert a kisebbségi sorsban féltve őrzött egységüket nem akarják darabokra széttörni” – mondta Szabó.
Hasonló problémákat vetett fel az RMDSZ többi felszólalója is. Az ülésen Korodi Attila felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy 2013-as évnek nem a szimbolikus politizálásról kell szólnia, konstruktív hozzáállásra van szükség minden oldalról, hiszen ez az év Romániában alkotmánymódosításról és fejlesztési régiók átszervezési folyamatáról szól, amelyek legalább hosszú távon térítik jó vagy rossz pályára az erdélyi és egyben székelyföldi magyarok helyzetét.
„Magyarországnak már nem csak politikai szolidaritást kell tanúsítania, hanem a megfelelő alkotmányozási folyamat és a régiófelosztás ügyéért, az 1920. június 4.-i mulasztás ellensúlyozásáért kell cselekednie” – fogalmazott az ülésen a Hargita megyei képviselő.
Márton Árpád példaként említette az erdélyi szász közösség kivándorlását, elmondta, hogy a templomaikat a román ortodox egyháznak adták át azért, hogy megmaradjanak. „Ezzel szemben mi a templomaink restaurálásaiért harcolunk, új templomokat építünk” – hangsúlyozta Márton. „Azonban a Német Föderatív Köztársaság demográfiai problémáit az erdélyi németek eltávozása nem oldotta meg” – zárta mondanivalóját Márton Árpád.
Markó Attila a közösségi szimbólumok védelmében folytatott küzdelem apropóján emlékeztetett egy másik szimbólumra, a Székely Mikó Kollégium ügyére. „Jeleznünk kell minden nap azt is, hogy csak azt a független és politikamentes igazságszolgáltatást lehet megvédeni, amely igazságot szolgáltat, és nem igazságtalanságot! Arra kérem az anyaország felelős politikusait, hogy ebben segítsenek nekünk" - mondta a háromszéki képviselő.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az erdélyi magyarság sorsát is befolyásoló politikai történésekről számolt be a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülésén.
Transindex.ro,

Hatósági hajsza indult a székely termékek ellen?
Tévéstábok kíséretében vonultak ki Csíkszeredába, a szombaton tartott Hagyományos és Helyi Termékek Vásárára a Brassói Fogyasztóvédelmi Felügyelőség képviselői, ahol kifejezetten a székely termékeket vették górcső alá. A fogyasztóvédők nem véletlenszerűen, hanem célzottan mentek az egyik termelőhöz, aki újra felhasználta a műanyag palackot, majd a többi árust is ellenőrizték. Borboly Csaba kétségbe vonja az ellenőrzés jóhiszeműségét.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke – akit a sajtó képviselői vásárlás közben rohantak le, hogy kommentálja a fogyasztóvédelem észrevételeit – éppen ezért kétségbe vonja az ellenőrzés jóhiszeműségét. Természetesen ennek ellenére nem mentesülnek a szabályok betartása alól az árusok, jelentette ki.
A Hargita Megyei Tanács vasárnapi közleménye szerint az ellenőrök elsősorban a hiányos címkézést, a román felirat hiányát, egyszer használatos palackok újrafelhasználását kifogásolták.
Sorin Susanu főfelügyelő, a brassói hivatal vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy a tapasztalt szabálytalanságok miatt bírságot rónak ki a termelőkre, a kereskedőkre, valamint a vásár szervezőire, és tájékoztatják az Állategészségügyi Igazgatóságot, valamint a Közegészségügyi Igazgatóságot. A kiszállás mérlegéről jövő héten sajtótájékoztatón számolnak be.
Hargita Megye Tanácsa az észrevételekért vállalja a felelősséget, hangsúlyozta Borboly Csaba, eddig is folyamatosan ellenőrizték, illetve segítették a termelőket a címkék, csomagolás és egyéb kellékek beszerzésében, ezentúl mindez még nagyobb figyelmet kap. Azokkal a termelőkkel szemben, akik nem teljesítették az előírásokat, különböző eljárások lépnek érvénybe. Aki használt palackban árusította termékét, egy hónapra eltiltják a vásártól, ismertette az elöljáró.
Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja a címkék hiányát, hogy nem tüntetik fel az adott termék összetételét, szavatossági idejét stb., ezért a továbbiakban a címke nélküli termékek árusítását megtiltják. Ellenzi az egynyelvű címkék használatát, korábban is szorgalmazta a kétnyelvűeket, legyártásukban segítséget nyújtott Hargita Megye Tanácsa, és ez az elkövetkezőkben is így lesz, már a következő vásárra segítenek mindenkinek ezek elkészítésében. A pénznek nincs nemzetisége, az előállítót segíti, ha terméke minél több vevőhöz eljut, hangsúlyozta már korábban is megfogalmazott álláspontját a megyeitanács-elnök.
A mérleg használatával kapcsolatos ellenvetést a fogyasztóvédelem tévedésének tartja, kifejtette, a kistermelők alkalmi piacára, mint a szóban forgó is, más metrológiai szabályok érvényesek, mint a nagykereskedelmi egységekre, éppen ezért itt nem kötelezik a bevizsgált mérleg használatát. A vásárba szükséges iratok, amelyekkel a termelők érkeznek a termelési lap, igazolás a termelő egészségi állapotára vonatkozóan, illetve az állatorvos által kiállított bizonylat, hogy a feldolgozott jószágok egészségesek voltak.
"Hargita Megye Tanácsa nem huny szemet a hibák fölött, fellép a kijavításuk érdekében, azt viszont tudni kell, hogy a helyi termelői piac árusait nem lehet azoknak a törvényben levő jogszabályoknak megfeleltetni, amelyek a multinacionális élelmiszergyártó cégek millió eurókat érő laborberendezéseivel ellenőrzött és alátámasztott termelési folyamatához vannak igazítva. Az egyszerű gazdáknak, a kistermelőknek esélyük sem lenne portékájuk értékesítésére, ha nem jött volna létre Hargita Megye Tanácsa támogatásával a hagyományos termékek havi vására. Ez a piac jelenti a Székely termék mozgalom alapját, mostanra hasonló működik Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Ma már a helyi termelők árui ott vannak számos nagyáruház polcain, ami több száz, akár ezer székely családnak biztosít megélhetést vagy jövedelem-kiegészítést. Ez olyan irány, amit folytatni kell, nem pedig megállítani. A vásár szabályait a kezdetektől fogva folyamatosan szigorítják, annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljenek a nagy kereskedelmi egységekre is érvényes előírásokhoz, mindehhez azonban a termelőknek jövedelemforrást kell biztosítani, amelyből beruházni, fejleszteni tudnak, és fokozatosan haladnak előre a jogszabályok teljesítésében" – magyarázta Borboly Csaba.
Hozzátette: a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel már több hónapos vitát folytatnak, mivel az ingyen szeretne irodahelyiséget kapni a megyei tanács székházában. Ezt Hargita Megye Tanácsa nem tudja biztosítani, hiszen más intézmények is – könyvtár, művészeti népiskola, Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ, Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság stb. – bérleti díj ellenében kényszerülnek irodát működtetni a város más pontjain. A csíkszeredai megyeháza épületében, a prefektúrán kívül, minden intézménynek bért kell fizetnie a használatba vett helyiségért. Borboly Csaba a „megleckéztetés" egyik okát ebben látja.
"A lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő, A székelység története című tankönyv kiadása, majd a székely zászló körül kibontakozott vitát, most pedig a székely termékek sikeres forgalmazása elleni fellépést együttesen egy összehangolt támadásnak ítélem meg, egy olyan folyamatnak, amely veszélyezteti sok száz család megélhetését, de mindannyiunk létét is" – fogalmazott a megyeitanács-elnök.
A csíkszeredai Hagyományos és Helyi Termékek Vásárát közel három éve rendszeresen megszervezik. Minden ellenőrző szervtől kértek hivatalos jelentést a vásárról – élelmiszer-biztonság, higiéniai körülmények stb. szempontjából –, és mindenhonnan pozitív választ kaptak.
Összességében rosszindulatú megnyilvánulásnak ítéli meg a fogyasztóvédelem szombati akcióját Borboly Csaba, sokkal inkább azt látta volna helyesnek, ha az ellenőrzés után együtt keresnek megoldást a hiányosságok orvoslására, nem pedig a média kíséretében vonulnak ki a szakemberek. A lakosság hozzászokott a hagyományos vásárhoz, igényli azt, sok termelőnek, megélhetést, jövedelmet biztosít.
"Az RMDSZ ellenzékben van, és jó ideje dúl a székely zászló körüli cirkusz, most pedig a kistermelők megélhetését akarják ellehetetleníteni. Minek tudható be mindez? Ezek a székelységgel való leszámolás mozzanatai?" – tette fel a kérdést Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Maszol.ro,

SZNT: közösség akaratának kell kirajzolni a Székelyföld határát
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vasárnap közleményben tudatta, hogy a közösség akarata által kirajzolt Székelyföld számára kéri az önálló közigazgatási régió státust.
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közlemény megállapítja, hogy Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, a hazai és a közösségi jog, de a nemzetközi jog is az érintett közösségek akaratát tekinti irányadónak a közigazgatási határok megrajzolásánál. Az SZNT idézi a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, amelynek elfogadásával Románia is vállalta, hogy tartózkodik az olyan intézkedésektől, amelyek a kisebbségek által lakott területeken megváltoztatják az etnikai arányokat.
Az SZNT emlékeztetett arra, hogy a Székelyföld határait a 2006-os gyergyóditrói székely nemzetgyűlés rögzítette. "Ha mi magunk kérjük, hogy Székelyföld helyett Maros, Hargita és Kovászna megye legyen egy régió, ha mi magunk kérjük, hogy ezt még Beszterce-Naszód megyével is megtoldják, akkor nem a többségi hatalom, hanem saját gyarlóságunk áldozatai leszünk" - állapította meg az SZNT. A tanács hozzátette: "a nemzetközi jog nem védi meg azt, aki a jogait alkuba bocsátja".
A közlemény a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes politikusainak a közelmúltban tett kijelentéseire reagál, amelyek szerint az is elfogadható megoldás lenne, ha a három székelyföldi megye Beszterce-Naszód megyével alkotna közös régiót.
A közlemény térképeken is bemutatja a Székelyföldet magába foglaló régió eddig felmerült terveit. Az SZNT által megjelölt terület Székelyföld történelmi területét tartalmazza, melyhez az ezzel szomszédos magyar többségű településeket is odasorolták. Az így megjelölt területen 73,5 százalékos a magyarság aránya. Az SZNT arra buzdította híveit, hogy a március 10-re tervezett marosvásárhelyi nagygyűlésen is erre a területre kérjék a közigazgatási régió státust.
A székelyföldinek tekintett Hargita, Kovászna és Maros megyében az SZNT által közölt adatok szerint 57 százalék a magyarok aránya. Ha e három megye Beszterce-Naszóddal alkotna közös régiót, a magyarság részaránya 46 százalékra csökkenne, ha pedig - a kormány szándékainak megfelelően - Brassó és Szeben megye is e régióhoz tartozna, a magyarság már csak 29 százalékot tenne ki a régióban.
Az MTI kérdésére Izsák Balázs elmondta, azért nem tartja a három megye által kirajzolt Székelyföld régiót sem elfogadhatónak, mert annak idején a megyéket is a magyarok ellen találták ki. Felidézte, hogy 1968-ban a korábbi magyar autonóm tartományt három megyére osztották, és e megyékhez román vagy szász lakosságú kisrégiókat is csatoltak, hogy rontsák a magyarok arányát.
Kolozsvár, 2013. február 17., vasárnap
MTI

A román parlament elé is kikerülhet a székely zászló
Valeriu Zgonea házelnök azt javasolta törvényhozó kollégáinak, hogy a parlament elé tűzzék ki az összes megye zászlóit, rámutatva ezzel arra, hogy a román parlament nem száll vitába a magyar parlamenttel, amiért az kitűzte a székely zászlót.
„Magyarország és Románia parlamentjének kapcsolata sokkal fontosabb, mint egyes politikusok érzelmi viszonyulása mindkét országban. Ebben a pillanatban azt tartjuk helyénvalónak, hogy nem reagálunk semmit arra, hogy a magyar Parlament egy olyan zászlót tűzött ki, amely nem található meg a román címertanban és nem tartozik a román szimbólumok közé, mivel ez az illető ország saját döntése" – mondta Zgonea.
Hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a bukaresti képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Rámutatott, hogy nem kell fokozni a két ország közti feszültséget, hiszen két baráti és partner országról van szó, amelyek között egyesek próbálják a gödröt mélyíteni.
Úgy vélekedett, hogy Titus Corlatean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott" választ adott Budapestnek.
„Azt javasoltam a kollégáimnak, hogy a parlament előtt tűzzük ki valamennyi romániai megye zászlaját és függesszük ki címereiket. Minden polgárt büszkeséggel töltene el, ha ezeket a jelképeket itt látná Románia parlamentje előtt, úgy ahogy a magyar parlament előtt is láthatóak valamennyi közösség jelképei" – jelentette ki Zgonea.
A javaslatát egyhangúan elfogadta a képviselőház és a képviselők csoportja is, most következnek a konzultációk a megyei tanácsokkal, illetve a megyei tanácsok nemzeti egyesületével, remélve, hogy ezt a tervet néhány hónapon belül gyakorlatba is ültetik.
Az újságíróknak elmondta, hogy a zászlók kitűzésének ötlete egy diákkori emlék alapján született, a forradalom után látott ilyet egyes parlamentekben, ahol két hétig egyes régiók zászlói magasabban lobogtak. „Nekem, mint oltyánnak nagy büszkeség lenne, ha csak egyszer is látnám két héten át a Dolj megyei zászlót a parlament előtt kitűzve – tette hozzá Zgonea, rámutatva, hogy Hargita és Kovászna megyének is megvan a saját, román állam által elismert címere és zászlója.
Zgonea megemlítette azt is, hogy az RMDSZ tagjai is támogatják az ötletet.
www.pesurse.ro
Erdély.ma,

Szász Jenő a szórványmagyarság kitelepítését tervezi?
Az erdélyi magyar szórvány kitelepítésének gondolatát vetette fel Szász Jenő, aki a kisebb létszámú magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának" lehetőségéről beszélt Budapesten, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője kifejtette: kutatás tárgya lehet annak felmérése, nem jelent-e alternatívát az egyes erdélyi magyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett az „önkéntes területfeladás". Szász Jenő stratégiájának lényege a biztos beolvadásra ítélt kisebb magyar közösségek, köztük az erdélyi szórvány irányított kitelepítése a jelenlegi lakhelyéről, írja a maszol.ro portál.
„Ötlet szintjén is felháborítónak tartom a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” lehetőségét”, mondta el a Sláger Rádiónak Márton Árpád. A háromszéki RMDSZ képviselő tiltakozásként kivonult a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának üléséről, majd visszatérve válaszolt Szász Jenő felvetéseire.
„Elmondtam, hogy amikor hatvan évvel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság hasonló döntést hozott, az nem oldotta meg Németország demográfiai problémáit, ám az erdélyi németség teljes megszűnését eredményezte – fogalmazta meg Márton Árpád, aki szerint akkor a németek átadták a templomaikat az ortodox egyháznak, hogy a műemléképületek ne vesszenek kárba.
„Mi az műemléktemplomok restaurálására próbálunk pénzt szerezni, sőt új templomokat építünk, mert egyházaink erősödnek”- fogalmazta meg Márton Árpád. Az RMDSZ képviselő leszögezte, lehet, hogy ő túl érzékeny ebben a kérdésben, de már a lehetőségnek a mérlegelését is felháborítónak tartotta.
Szász Jenő szavait úgy is lehet értelmezni, hogy Magyarország a szórvány-magyarok áttelepítésével oldaná meg a demográfiai problémáit, de akár úgy is, hogy Erdélyen belül a Székelyföldre telepítenének szórvány közösségeket.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,

Böjte Csaba: többen is kérték, hogy a székely zászló ügyben szólaljak meg...
Úgy gondolom, hogy Erdélynek, Romániának, de az egész térségünknek tudnia ell, hogy a létünkért küzdünk mindannyian. A legfontosabb kérdés Székelyföldön, de az egész országban, sőt egész Kelet-Európában, hogy megtudjuk-e állítani a fiatalok és az anyagi javak kiáramlását az országból. A népszámlálási adatok önmagukért beszélnek, de iskoláink, templomaink nyilvántartása nagyon világosan bizonyítja, hogy nagyon sokan elveszítették a szülőföldjükbe vetett bizalmukat és útrakelnek, messzi idegenben keresnek boldogulást. Sajnos nem kell a nagy pénzintézetek adatait kikérni, mert a mindennapi megélhetésért küzdő ember a saját bőrén, zsebén érzi, hogy már rég elkezdődött térségünk kivéreztetése, mindent drága pénzen külföldről hozunk, és a termelés az ország nagy részében leállt. Meddig lehet hitelből fenntartani egy gazdaságot?
Számomra döbbenetes, hogy most mikor a kormány meg kellene tegyen mindent, hogy az emberek megnyugodjanak, bizalommal, kipakolják a bőröndjeiket és maradjanak, hogy egymásra figyelve, váll a váll mellett tervezgessenek, alkossanak, termeljenek, akkor egy ilyen buta zászlóügyet ennyire felfúj a hatalom. Félelmetes, a hajó süllyed és a kapitány a függönyöket igazgatja??
Most minden értelmes ember a megmaradásunkon kellene fáradozzon! Még nyugodt, békés összefogással is kérdéses, hogy meglehet menteni ezt az örvényben vergődő országot?
Döbbenetes, mind kinek nincs jobb dolga, belekötnek a felelőtlen politikusok egy senkit nem sértő zászlóba?? Lassan az ország olyan mind egy kifacsart citrom, az érettségiző fiatalok töredéke éri el a minimumot a vizsgákon és ők sem kapnak munkahelyet, mert minden akadozik és bukdácsol, és akkor a meglévő megannyi töréspont mellé egy újabb feszültséget kell mesterségesen szítani? Kinek használ ez??
Kisebb testvéri alázattal, bizalommal kérem a felelős politikusainkat, hogy ne feszítsék tovább a húrt, hanem nyugtassák meg az állampolgárokat, mutassák meg, hogy ez a térség is képes gondolkodásban, toleranciában felzárkózni a fejlettebb országokhoz.
Bizonyítsák tettekkel, hogy mindenkinek jó román állampolgárnak lenni, hogy ez az ország szeretettel van mindenki iránt, ki becsületes munkával nemcsak megkeresi a maga megélhetését, de adót is fizet azért, hogy közös hazánk felvirágozzon.
A székely ruha, az anyanyelv, a népdal, a nép tánca, szokásai, zászlója, himnusza az a nép maga, és egy népet, annak szokásait, értékeit soha senkinek nincs joga becsmérelni, megalázni, ártatlanul meghurcolni!! Szeretettel, Csaba testvér
Erdély.ma,

Székelyzászló-ügy – A román képviselőház nem kíván reagálni
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik – közölte Valeriu Zgonea házelnök a házbizottság hétfői ülése után.
A hét végén több román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a román parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. „Magyarország és Románia parlamentjének kapcsolata sokkal fontosabb, mint a politikusok érzelmi viszonyulása mindkét országban... A magyar-román viszonynak nem ez a legboldogabb időszaka, de ez nem jelenti azt, hogy mélyítenünk kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között" – mondta Zgonea.
Hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a bukaresti képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlatean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott" választ adott Budapestnek.
„Azt javasoltam a kollégáimnak, hogy a parlament előtt tűzzük ki valamennyi romániai megye zászlaját és függesszük ki címereiket. Minden polgárt büszkeséggel töltene el, ha ezeket a jelképeket itt látná Románia parlamentje előtt, úgy ahogy a magyar parlament előtt is láthatóak valamennyi közösség jelképei" – jelentette ki Zgonea.
Crin Antonescu, a szenátus elnöke is úgy vélekedett hétfőn, hogy nincs szükség parlamenti állásfoglalásra a székely zászló ügyében.
„Nagy és erős ország vagyunk, nem szabad úgy viselkednünk, mintha áldozatok lennénk. Be tudjuk tartatni Románia törvényeit. Ez nem jelenti azt, hogy feszültebbé válik a viszonyunk a magyar közösséggel, hiszen végeredményben bárki törvényesen kifüggeszthet székely, albán, katalán vagy bármilyen zászlót otthon, az erkélyen, az udvaron, egy magánünnepségen, a székelyek egy népi jellegű hagyományápoló rendezvényén" – jelentette ki a szenátus elnöke.
A román külügyminisztérium pénteken közleményben reagált arra, hogy az Országgyűlés homlokzatára kitűzték a székely zászlót: sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a magyar hatóságok – Bukarest megítélése szerint – továbbra is olyan jelképes gesztusokat tesznek, amelyek provokálják a román közvéleményt.
MTI
Erdély.ma,

Székelyzászló-ügy – Borbély: veszélyes precedens lenne egy parlamenti nyilatkozat
Veszélyes precedenst teremthet egy bukaresti parlamenti nyilatkozat a székelyzászló-ügyben, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindenképpen szeretne elkerülni – közölte hétfőn az MTI-vel Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ politikai alelnöke.
A hétvégén több román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a román parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Az MTI kérdésére, hogy volt-e precedens a román parlamenti diplomáciában arra, hogy a törvényhozás állásfoglalással üzenjen egy másik ország parlamentjének, a politikus nemmel válaszolt. „Ha lesz ilyen javaslat, először megtárgyalja a házbizottság, utána pedig a külügyi bizottságban is téma lesz. Remélem, nem jutunk el oda és idejében le tudjuk állítani. Le kéne álljanak mindazok, akik úgy gondolják, hogy ebből politikai tőkét lehet kovácsolni" – mondta az RMDSZ politikusa.
Arra a felvetésre, hogy Románia a jelek szerint belügyének tekinti a kisebbségi kérdést, hiszen Victor Ponta miniszterelnök élesen elutasította a magyarországi „kioktatást" a zászlóügyben, Borbély László azt mondta: ez egyértelműen nem belügy. Ugyanakkor kifejtette: szerencsésebb lenne, ha az ilyen ügyeket a hivatalos csatornákon és nem a sajtóban tisztáznák a felek, és előzőleg az RMDSZ-t is meghallgatnák.
„Kérdezzen meg minket a magyar külügyminisztérium, mert mi képviseljük legitim módon a romániai magyarságot. Nyilvánvalóan jól jön mindenfajta szolidaritás, de megvannak a diplomáciai csatornák, nem feltétlenül a sajtóban kell üzengetni" – mondta Borbély László.
MTI
Erdély.ma

Székelyeknek, székelyekről. És nem csak…
Ritka és példaértékű kezdeményezés a Székely Könyvtár című könyvsorozat, amelyet a Hargita Kiadó és a Hargita Megyei Tanács indított útjára. Ennek első 10 kötetét mutatták be hétvégén Marosvásárhelyen, a G. Caféban. Lövétei Lázár László és Fekete Vince költőkkel, a Székelyföld folyóirat és egyben a sorozat szerkesztőivel a már hagyományossá vált Látó Irodalmi Játékokon Parászka Boróka újságíró beszélgetett.
Habár az est a rendezvény plakátján szereplő "Megesz-e a medve?" kérdés és medvekép tisztázásával kezdődött, a résztvevők megállapították, hogy a beszélgetésnek semmi köze "a medve nem játék", jól ismert székely mondáshoz. Sőt, a medvének a bemutatott kötetekhez sincs köze, a műveknek viszont a székely identitáshoz annál inkább, hisz a 100 kötetesre tervezett Székely Könyvtár-sorozat épp ezt hivatott felmutatni, erősíteni.
"Mindenkinek van egyfajta elképzelése a székelységről, egyesek úgy gondolják, hogy mi valamiben mások vagyunk, és én azt tanultam, hogy a másságot tisztelnünk kell, úgyhogy ezzel a sorozattal az lenne a cél, hogy felderítsük miben is áll ez a regionális másság, meg lehet-e egyáltalán fogni, meg lehet-e magyarázni." – mondta Lövétei Lázár László. Parászka Boróka kérdésére válaszolva, hozzátette, hogy a sorozat létrehozásával szellemi hátteret szeretnének nyújtani a regionális tudatépítéshez. "Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz az elkövetkezendő években a Székelyföld. Nem ártana hangsúlyosabban figyelni rá, megerősíteni azt. És nem mindegy, hogy milyen szellemi erővel vágunk ennek neki. Ha bemegy az ember a könyvesüzletbe, rengeteg könyvet talál a székelyekről, a Székelyföldről, de mi úgy gondoltuk, hogy nem árt az alapműveket egy sorozatba összegyűjteni, ez kiindulóalap lehet, ha rá tudjuk venni az embereket, hogy ezeket a műveket elolvassák, szeressék, akkor már megérte."
A szerkesztők igyekeztek az írott kultúra minden területéről és minden korszakából szerzőket beválogatni a sorozatba. Az irodalmi művek mellett helyet kapnak szociográfiai és történelmi írások is, a népköltészet és a klasszikus írók mellett pedig a kortárs szerzők is. Évente 10 kötet kiadását tervezik, ötös "minisorozatokban". A szerzők listázásakor elsősorban olyan írókra, költőkre esett a választás, akik származásilag is a régióhoz kötődnek, de attól az ötlettől sem zárkóznak el, hogy nem székelyföldi írók Székelyföldről szóló köteteit is megjelentessék – tudtuk meg a szerkesztőktől. Az első tíz kötet szerzői közt ott van, többek között, Mikes Kelemen, Apor Péter, Tamási Áron, Bözödi György, Kányádi Sándor és Zsögödi Nagy Imre is. Minden minisorozatban szerepel majd "régi", közelmúltbeli és jelenkori könyv egyaránt.
A kötetek közt nagyon sok újrakiadás van, szembetűnő viszont, hogy nincs előszó, utószó, fülszöveg. Ez a fajta szerkesztés tudatos választás volt: "az előszavak, utószavak általában valamilyen időhöz, helyhez, hangulathoz kötődnek (…) a szövegek elmondják maguk helyett azt, amit mondani kell, mi csak hozzá tudunk tenni, rosszabb esetben elvenni azokból" hangsúlyozta Lövétei Lázár László. Mégis, könyvjelző formájában pótolják az életrajzi adatokat, és a sorozat honlapján (http://www.szekelykonyvtar.ro) ajánlók is olvashatók.
A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy Nyírő József , Vass Albert, vagy más "kényesnek" számító írók szerepelni fognak-e a sorozatban? Fennáll-e a veszélye annak, hogy nem kívánt ideológiák tükröződjenek bizonyos művekben, s ezek hatással legyenek a sorozat többi darabjára, hogy az összeolvasásból összefolyás legyen?
"Ha szólásszabadságról van szó, akkor minden jelenjen meg és legyen az oktatás feladata, hogy elmagyarázza a diákoknak, hogy volt ilyen, volt olyan, Nyírő ide tévedt, oda tévedt, de attól függetlenül, írt gyönyörű novellákat" – jegyezte meg Lövétei Lázár László, Fekete Vince pedig hozzátette, hogy "nem létező dolgok fölött nem érdemes vitát nyitni. Nyírő írásairól nem esett még szó, ha pedig meg fog jelenni, meg kell nézni, hogy az adott könyvben mi szerepel."
A közönség soraiból jövő hozzászólásokból is kiderült, hogy az a "szellemi minimum", amelyet a sorozat szerkesztői az olvasók figyelmébe ajánlottak túlmutat ideológiákon és valós értéket képvisel
Toth Ibolya
Népújság (Marosvásárhely),