Feljelentést tesz a megyeháza
A megyei tanács feljelentést tesz az Országos Audiovizuális Tanácsnál az Antena3 televízió kedd esti, Mihai Gâdea vezette műsora ellen.
A megyei tanács tegnapi soros ülésére beérkező Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke napirend előtt szót kért, s abban a hiszemben, hogy a korábban lezajlott vezetőtanácsi ülésről számol be, szót is adtak neki. A szónok kirohant az említett műsor, annak szerkesztői s belső résztvevői ellen, és kikérte a megye polgárai nevében, hogy a megyei tanács elnökével ilyen hangnemben tárgyaltak, az itteni többségi magyar lakosságot sértegették. Csatlakozott hozzá Bedő Zoltán, az EMNP-csoport tagja, aki megdöbbentőnek nevezte, mi történhet meg egy televízióban huszonhárom évvel a rendszerváltást követően, ilyen magyarellenes hangulatkeltést művelhetnek, rongynak nevezik a székely zászlót, és ez ellen állásfoglalást kezdeményezett. Kulcsár-Terza József, az MPP frakcióvezetője indítványozta, hogy közösen lépjenek fel. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, hivatalosan elkérik az Országos Audiovizuális Tanácstól az inkriminált műsor felvételét, elemzik azt, megteszik észrevételeiket, és írásban benyújtják a feljelentést.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Stratégiai hozzáállás
A Duna TV hétfő reggeli adásában (Kárpát expressz), kampányhangulatban Thiesz János kovásznai polgármester-jelölt (RMDSZ) elképesztő bejelentést tett. Eszerint 2008. júliusáig (ekkor vette át az RMDSZ a város vezetését) Kovásznának nem volt stratégiai fejlesztési terve.
Kötelességemnek érzem tisztázni az igazságot. A fenti dátum előtt a stratégia régóta készen állt, e sorok írója minden tanácstagnak (tehát Thiesznek is) CD-n adta kézbe a tanulmányt, de megjelent Kovászna akkori weboldalán is. Jellemző a helyi RMDSZ-re, hogy először elhalasztották a napirendről, majd a májusi tanácsülésen megbuktatták az egészet. (A Háromszék 2008. május 21-ei számában Árokban Kovásznán a fürdőhelyfejlesztés címmel számolt be erről). Sikeres hatalomra jutásuk után a lesajnált stratégiát elővették, és megszavazták, mint saját megvalósításukat.
ZSUFFA LEVENTE, Kovászna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MPP-s keresgélés az egységes jobboldalért
Biró Zsolt pártelnök: nyitott kapukat döngetnek
Aggodalommal szemléljük, hogy az elmúlt időszakban a párt irányvonalában olyan változások történtek, amelyek miatt a Magyar Polgári Párt egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét” – áll tizenkét MPP-és tisztségviselő január 12-én, Szovátán elfogadott közös nyilatkozatában.
Farkas Csaba, az MPP alapító alelnöke, Márton Zoltán országos alelnök, Fazakas Tibor volt országos alelnök, Kovács István unitárius lelkész, Vass Imre megbízott Maros megyei elnök, háromszéki alelnök, Bálint József sepsiszentgyörgyi városi elnök, Lukács László kézdivásárhelyi városi elnök, Nagy István baróti városi elnök, Thamó Csaba Hargita megyei önkormányzati képviselő, Szigethy Kálmán háromszéki elnökségi tag és Rákosi János kézdivásárhelyi városi elnökségi tag kézjegyével ellátott állásfoglalás lefojtott belső vitákra világít rá, amelyeket a tavaly októberi székelyudvarhelyi tisztújító küldöttgyűlés sem orvosolt.
Elmaradó megújulás
A nyilatkozat megjelenését követően több aláíró is csak névtelenül volt hajlandó beszélni az MPP-n belüli hangulatról. Ezek alapján a pártban kialakult csoport nem új keletű: jóval az októberi tisztújítás előtt jött létre a Szász Jenő pártelnök távozását követelő tábor. A párton belüli ellenzék jelöltje, Farkas Csaba alapító alelnök azonban nem mérkőzhetett meg Biró Zsolttal, mert nem került fel a szavazólapokra. Volt, aki ezt úgy kommentálta, hogy 2012 októberében Székelyudvarhelyen az MPP kártyáit osztók a 2008-as gyergyószentmiklósi tisztújító küldöttgyűlés forgatókönyve szerint a meccs előtt kiütötték a ringből a lehetséges ellenfelet. Ennek elfogadása azzal magyarázható, hogy az ellenzéket különféle ígéretekkel vették rá, hogy csak egy jelölt maradhasson, aki úgymond élvezi a „magyarországiak teljes támogatását”. A manőver mögött többen is Szász Jenő lobbiját látták, aki saját emberét akarta az elnöki székbe ültetni. Biró Zsolt, az MPP elnöke korrektnek minősítette a választások lebonyolítását, szerinte Farkas Csaba frusztráltságával magyarázható, hogy az egykori jelölt – aki a párton belül az induláshoz nem kapta meg az MPP alapszabályzata által előírt támogató szavazatokat – ma a sajtó nyilvánossága előtt vadássza a népszerűséget.
Tény, hogy a Farkas Csaba nevével fémjelzett ellenzéki csoportosulás kiszorult az elnökségből. Az alapító alelnök kérdésünkre annyit mondott, hogy a párt által meghirdetett „választás szabadsága” a tisztújító elnökválasztáson, 2012-ben nem érvényesült, mert az elvárások ellenére csak egy jelöltre lehetett szavazni.
Nem akarnak az RMDSZ-szel menetelni
A január 12-én jegyzett álláspontot újabb fejlemények követték: az aláírók az Erdélyi Magyar Nemzeti Oldal Egységéért nevű mozgalom alapjait is lefektették, amely egyféle kiindulópont lehet a két pártból álló erdélyi jobboldal megteremtéséhez. Farkas Csaba alapító alelnök, székelykeresztúri önkormányzati tanácsos szerint céljuk az ütőképes erdélyi magyar jobboldal létrehozása. Farkas tarthatatlannak tartja a mai állapot, amikor az MPP az RMDSZ-szel kacérkodik, a Néppártot pedig kerüli. Szerinte az MPP csúcsvezetősége olyan mértékben elutasítja a Néppárttal történő együttműködést, hogy megrója azokat az önkormányzati képviselőit, akik helyi szinten együttműködnek a néppártosokkal.
„Nem akarunk az RMDSZ-szel menetelni. Ezt nagyon sokan gondolják így a Magyar Polgári Pártból. Az MPP nem azért jött létre, hogy a RMDSZ szatellitszervezete legyen. A tagság jelentős része kiábrándult ebből a fajta politizálásból. Közfelháborodást keltett a parlamenti választások előtt az utasítás, hogy a kisebbik rosszra, az RMDSZ-re kell szavazni. Arra az RMDSZ-re, amely az USL-lel kötött titkos paktumot, majd a Magyar Szocialista Párttal szövetséget” – fogalmazott Farkas Csaba.
Szerinte a két párt közötti közeledés fő akadálya az MPP csúcsvezetése, amely mumusként ijesztget a fúzióval. Az aláírók közül senki nem akar a Néppárttal egyesülni, viszont normális együttműködést szeretnének az egységes erdélyi jobboldal létrehozására.
„Közeledik a 2014-es európai parlamenti választás dátuma. Ha külön-külön indulunk el, a nemzeti oldal számára újabb fiaskó lesz a megmérettetés. Az együttműködésnek számos formája lehet: köthetünk pártszövetséget, vagy létre lehet hozni választásokon szereplő új közös pártot, a választások után pedig mindenki saját pártjában folytatná az építkezést. Tovább kell azonban lépnünk a holtpontról. Nagyon sok emberrel beszélgettem, akik az egységes nemzeti oldal megteremtését akarják” – összegezte törekvésüket Farkas Csaba.
Ahogyan az elnök látja
„A jobboldali összefogást sürgetők törekvése számunkra nem újdonság, mi is ezt akarjuk, erről beszélek az októberi megválasztásom óta heti rendszerességgel megtartott sajtótájékoztatókon” – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki szerint a jobboldal megerősödése követelmény, de nem lát semmi okot arra, hogy most azonnal hozzanak létre pártszövetséget a Néppárttal. Biró megvárja az EMNP áprilisi tisztújító kongresszusát, és az újonnan megválasztott vezetőséggel ülnének közös asztalhoz.
„Ne feledjük el, hogy a Néppárt nem csak az RMDSZ-tulipán ernyője alá állt be, hanem befeküdt az ágyába is. Ha mi azt látjuk, hogy a néppártiak őszintén akarnak együttműködni velünk, és nem arra törekszenek, hogy az MPP-ét szétverjék, nyitottak vagyunk a közös munkára” – fogalmazott az elnök. Biró nem kifogásolja, hogy a párton belül különböző munkacsoportok jöjjenek létre. Ha egy-egy ilyen csoport valamilyen álláspontra jutott, azt majd a párton belüli fórumokon megbeszélik. Annál is inkább, mivel a megfogalmazott ötletekkel nyitott kapukat döngetnek – mondta a pártelnök.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Toborzás a bizonyságtevők seregeibe
Beszélgetés Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével
A jó lelkésznek nem csak a pasztoráció a feladata, hanem a teljes embert kell szolgálnia – állítja Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület február elsején beiktatandó püspöke kulcskérdésnek tekinti a gyerekvállalás ösztönzését, és jelentős változtatásokra készül a lelkészi szolgálat minőségének javítása érdekében.
– Kezdő lelkészként megfogalmazódott-e önben, hogy egyszer majd felérhet az egyházi ranglétra tetejére? – Soha. Mi több, egészen a közelmúltig nem is készültem erre a szolgálatra. Tizenkét évvel ezelőtt visszautasítottam a felkérést. Püspökhelyettesként szerettem volna tevékenykedni, ez jelzi azt is, hogy nem a szolgálat elől menekültem. A püspöki teendők kedvéért viszont el kellett volna hagynom a Székelyföldet, abbahagyni, amit ott építgettem. Most más a kép. Egyrészt hat évem van még hátra az aktív szolgálatból, másrészt különleges helyzet elé állított az egyházam: a ’90 után végzett népes lelkészi közösségből még nem tudta kiválasztani azokat, akik tovább vihetnék az egyházkerület vezetését. Egyfajta nyomás alá helyeztek: segítsek áthidalni a ’89 előtti generációk eltávozása és a ’90 utániak beérése közötti átmeneti időszakot. – Az egyházkerület egységes nézőpontja volt ez, vagy csak az egyházi társadalom egy részének a véleményét tükrözi?
– Már a felkéréskor jeleztem: nem elég, ha az elképzelés az egyházkerület ötven százalék plusz egy fős támogatását élvezi. Nem is bocsátkoztam kampányba, hiszen nálam nem állt a mindenáron püspökké válás késztetése. Ám amikor kiderült, hogy a 15 egyházmegyéből 12 támogatja a jelölésemet, a továbbiakban már lelkiismereti problémákat vetett volna fel a felkérés visszautasítása. – És mi lesz most Székelyfölddel? Tizenkét évvel ezelőtt még egy harmadik, székelyföldi egyházkerület létrehozását szorgalmazta.
– A tizenkét évvel ezelőtti helyzet másról szólt. Az előző évtizedekben a romániai református egyház zsinata nem működött, miután egy negyven és egy hatvan százalékos szavazati aránnyal rendelkező egyházkerületből állt. Nagyon sok vita, kevés előrevivő döntés jellemezte a zsinat tevékenységét, és úgy tűnt, hogy egy harmadik egyházkerület létrehozása hatékonyabbá tenné a szervezet működését. Azóta viszont a meg nem születések és az elvándorlás következtében az erdélyi református egyház elveszítette tagjainak harmadát, így a már meglévő struktúrák fenntartása is nehézséget okoz. Arra kell ma törekednünk, hogy az Erdélyi a Királyhágómelléki Egyházkerülettel közösen minél több intézményünket működtessük, a kellő kölcsönös bizalom kialakulásával pedig ma jóval több esélyünk van az integrációra, mint korábban. Nemrég egyeztünk meg, hogy létrehozzuk az általunk alapított diakónia első, nagyváradi fiókját, innen kezdve pedig a diakóniai szolgálatot zsinati alárendeltségbe helyezzük. A nyugdíjintézetünk közös, a pedagógiai intézetünket, lapkiadásunkat közössé kellene tenni, és ennek most ígérkezik realitása. Ezért már nem tekintem aktuálisnak a harmadik egyházkerület létrehozását.
– Önt a közvélemény – az egyházi közvéleményt is ideértve – elsősorban menedzserpapként ismeri el. Vállalja a besorolást, illetve ezt várja el öntől az egyházkerület is?
– Amit eddig megvalósítottam, semmivel sem több, mint ami egy református lelkész feladata: nemcsak lelkigondozója és pásztora lenni egy gyülekezetnek, hanem a teljes embert szolgálni testi-lelki értelemben egyaránt. Az első állomáshelyem, a háromszéki Cófalva halálra ítélt település volt, egyike a Ceausescu-féle falurombolás kiszemelt áldozatainak, ahol érkezésemkor már semmiféle építési, javítási engedélyt nem bocsátottak ki, felszámolták a 170 lelkes falucska óvodáját, iskoláját. Az emberek le is akartak beszélni, amikor előrukkoltam a tervemmel, én azonban nem akartam befeküdni a koporsóba. Saját kezemmel tapasztottam a parókiát, tervezgettem, hogyan lehetne a kis nyárikonyhát imateremmé alakítani. E megvalósítások során erősített meg Isten abban a hitemben, hogy vannak képességeim, én ezt meg tudom csinálni. Amikor átmentem Illyefalvára, ott találtam a ’77-es földrengés által csúnyán megrongált várat, egy évre rá pedig jött a rendszerváltozás. Akkor azt találtam ki, hogy a vár helyreállításával próbáljuk felrázni az embereket: az ő életük is épp úgy megváltoztatható, mint a vár állapota. Tudtam, hogy nemcsak az igehirdetés a feladatom, és hamar rájöttem, hogy nem nekem kell mindent csinálnom, az emberekkel kellett elhitetni, hogy képesek megváltoztatni az életüket. A nagy kérdés úgy hangzott: állja-e a mi keresztyén hitünk a próbát, amikor például vállalkozni kell? Én nem akartam politikus, gazdasági szakember vagy egyetemi oktató lenni, mégis mindenben benne voltam, közben körülöttem fiatal munkaközösségek jöttek létre, amelyek élete, tevékenysége nem alakulhatott volna így a keresztyén értékek zsinórmértéke nélkül. Azt hiszem, ezzel magyarázható a püspökké választásom ilyen mértékű támogatottsága is, és nagyjából ezek az elvárások a személyemmel kapcsolatban is.
– És melyek az ön elvárásai? Milyennek látja a református egyház szerepét a 21. században? Akár a kálvini jelmondat, a folyamatos reformáció elvének tükrében.
– Gyökeresen szakítanunk kell azzal a gyakorlattal, hogy az egyház egy folyamatosan és szükségszerűen visszavonulóban lévő közösségi intézmény. Ellenkezőleg: a hitből fakadó bátorsággal kell jelen lennie a társadalom valamennyi területén. A hitet meg kell vallani, de nem csak a saját jellegzetes területeinken, a templomokban és kolostorokban. Bizonyságtevők seregei indulhatnak el a munkahelyen, a családban, de akár a politikában is, a keresztyén református ember értékrendjét terjeszteni és megvallani. Ha ezt az általunk is szerzett tudást képtelenek leszünk átadni, az eltűnő egyházak sorsára juthatunk. Az európai ember jövőjének egyik legfontosabb kérdése azonban, hogy lesz-e elég gyermekünk. Fizikai-biológiai jelenlét nélkül ugyanis nincs gyarapodás. Egyetlen lehetőségünk a gyerek, akit megkeresztelünk, megkonfirmáljuk, nevelgetjük, fokozatosan beépítjük saját társadalmunkba. Ha értelmesen neveljük fel, mindjárt ott az újabb „veszély”, hogy a világ más részén is igényt tartanak rá. Az egy-két gyermek pedig kevés minden hiány pótlására. Az egyház missziós tevékenysége elsősorban abban rejlik, hogy a fiatalok életkörülményeinek alakításával segítsünk nekik abban, hogy értelmét lássák a gyerekvállalásnak, és ne csak egy-kettő erejéig. Ellenkező esetben pontosan kiszámíthatjuk, mikor lesz vége az erdélyi, ezeréves magyar és ötszáz éves református történetünknek. Képesnek kell lennünk ilyen irányba hatni, ugyanakkor nevelni, példát mutatni, áldozatot hozni.
– Az egyházi példamutatás viszont a lelkésznél kezdődik. Ön milyennek tartja a lelkésznevelés sokak által erősen kifogásolt minőségét?
– Ne feledjük, mi is „hozott” anyagból dolgozunk. Jogos azonban a felismerés: az utóbbi években sok lelkészünkről bebizonyosodott, hogy nem rendelkezik megfelelő gyülekezeti, egyházi gyökerekkel. Korábban ez elképzelhetetlen volt, de ma már bőven akadnak olyanok, akik nem azért lépik át a teológiai egyetem kapuját, mert felnőtté fejlődésük szoros kapcsolatban volt az egyházzal. A teológia ma is biztosítja az ott elsajátítható tudást, de az előző évek hátrányát nem tudja behozni, az egyháziasság hiányát képtelen pótolni. Mi is látjuk, hogy 1990 után az egyház elsiette az állománypótlást, ma már a tanárok is bevallják, hogy képtelenek voltak megjegyezni egy-egy évfolyam száz hallgatójának nevét. Márpedig roppant fontos a személyes hatás, számomra is meghatározó volt a Farkas utcában László Dezső pozitív vagy szülőfalum lelkészének negatív példája. – Ezek a lelkészek azonban különböző gyülekezetekben folyamatosan sugározzák a rossz vagy jó példát... – Esetükben két eszközünk van. Az egyik a nevelés, a továbbképzés, másik a fegyelmezés, illetve kizárás, ha az illető az egyház szellemiségétől idegenül végzi szolgálatát. A továbbképzéseknek elsősorban olyan tudás megszerzését kell célozniuk, ami a kis gyülekezetek lelkipásztori munkájában segítheti őket: diakóniai szolgálat, falugondnoki szerep. A lélekfogyás ugyanis új feladatok elé állít bennünket, s valószínűleg képtelenek leszünk majd minden ötven református mellé egy-egy lelkipásztort állítani, hiszen az a közösség nem tudná eltartani a papját.
– A szentegyházi vagy kérői történetben – két „fekélyes” esetben – az egyházkerület megvonta a lelkészek palástviselési jogát. A szakadásig kell eljutnia egy gyülekezetnek, hogy az egyházvezetés ilyen eszközökhöz folyamodjon?
– Miután a gyülekezetek választanak papot, a gyülekezetnek kell eljutnia odáig, hogy tovább már ne toleráljon egy bizonyos helyzetet. Eddig csak abban az esetben indult el a „bűnüldözés”, ha valaki a közösségből jelezte az esetet. Az emberek viszont az elmúlt évtizedekben azt tanulták meg, hogy nem tanácsos szólni a vezető ellen, hiszen könnyen megüthetjük a bokánkat. Egy gyülekezet így kialakuló közönyössége pedig egyenlő a csendes halállal. Szükségesnek tartom a felülről induló fegyelmezési kezdeményezést, hogy ne várjuk meg feltétlenül, míg az elerőtlenedett közösség teszi meg az első lépést. Ehhez zsinati döntés, szabálymódosítás kell, és én erre vonatkozó módosítási javaslat megfogalmazására készülök. Elsősorban a problémamegoldó mediációra gondolok, ami a gazdasági életben lassan megszokottá válik. Amíg a jelenlegi gyakorlat alapján egy ügy eljut a püspökségig, tényleg „fekete” ügy lesz. A gyülekezetnek és papjának, majd a lelkésztársadalomnak meg kell próbálnia megoldani az adódó problémákat, hogy ne csak a bírói, fegyelmezési szakaszban találkozzunk egy-egy akut esettel. De a fegyelmezés nem csak eltávolítást jelenthet, hanem az érintett lelkész új szerepkörének megtalálását is.
– Püspökként mit készül letenni az eddigi terheiből?
– Sok mindent igyekszem átruházni. A Sapientia ügyében az alapítók határoznak, és én természetesen alávetem magam a döntésüknek. Egyelőre az az óhajuk, hogy a fejlesztések jelenlegi szakaszában a mandátumom lejártáig – azaz még két éven át – koordináljam a tevékenységet. Kezdettől azon voltam, hogy szétválasszam az egyetemirányítási feladatokat, és ebben a tekintetben ma már minden sínen van. A jelenlegi helyzetben a kuratóriumnak már nem az egyes tanárok alkalmazásáról kell döntenie, hanem stratégiai kérdésekben, és ebben nagy segítséget jelent az elmúlt tíz esztendőben szerzett, jó értelemben vett rutin. Ezt a tevékenységet a püspöki szolgálat mellett is megtartom, ha az alapítók is úgy döntenek.
– Látja már az Erdélyi Református Egyházkerület leendő püspökét?
– Még nem. Jó futballedző módjára igyekszem majd helyzetbe hozni valamennyi arra érdemes kollégát. Megpróbálom megkeresni és felszínre hozni az értéket, aztán döntsön a közösség.
Csinta Samu
Kató Béla
A háromszéki Barátoson született 1954-ben. Középiskolába a kolozsvári volt Református Kollégiumba járt, a teológiát is Kolozsváron végezte. 1988 óta Illyefalva lelkipásztora, ahol 1990 után megalapította a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM Alapítványt, mindkettőnek elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. Kitüntetései: Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díja (1995), Szabó Dezső-emlékérem (1999), Bocskai-díj (2001), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004), az Európa Parlament Európa Polgára díj (2012). 2012. december 14-e óta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Intolerancia
Az utóbbi hetekben – az MSZP kolozsvári elnökségi ülése, az ellene tartott demonstráció és szocialista pártelnök 2004. december 5. miatti bocsánatkérésének hitelességét megkérdőjelező vélemények megfogalmazása óta – a budapesti baloldali sajtóban egymást érik a sommás ítéleteket megfogalmazó tudósítások, interjúk és publicisztikák, amelyek nem győznek háborogni amiatt, hogy Erdélyben nem mindenki fogadta testvéri szeretettel, a megbocsátás örömkönynyeit morzsolgatva és/vagy tárt karokkal az RMDSZ egykori elnöke által a kincses városba hívott szocialistákat. (Sőt kijelenthető, hogy a többség így volt ezzel.)
Az MSZP-hez közel álló két budapesti napilap, illetve a riportereinek megszólaló interjúalanyok szinte már az RMDSZ elnökségéhez címzett feljelentésként ható stílusban méltatlankodnak azon, hogy a szövetségen belül olyan szervezetek is vannak – konkrétan a háromszéki –, amelyek nem nézik jó szemmel a szocialistákkal való kvaterkázást, sőt vezetőik nyíltan kijelentik, hogy ők a Fidesz politikáját érzik közelebb magukhoz.
Legutóbb a Népszabadság „Burjánzik az intolerancia” címmel közölt interjút egy, az MSZP látogatását pozitívan értékelő kolozsvári egyetemi tanárral. (Amivel semmi bajunk, mindenkinek jogában áll azon pártot szívesen fogadni, amelyiket akarja, és azzal szemben ellenszenvet táplálni, amelyikkel neki tetszik.) Az interjúalany többek között úgy fogalmaz: a székelyföldi társadalom mentálisan is egyre zárkózottabb. Emiatt burjánzik az intolerancia.
Másik megállapítása, hogy nem az a gond, hogy ne lenne kellő számú szocdem vagy liberális érzelmű erdélyi magyar, csak nem az MSZP-hez vagy valamely liberális kezdeményezéshez kötődnek. Nos szögezzük le: valóban ostoba az, aki szerint az erdélyi és partiumi magyar társadalom monolitikus, és birkamód egységesen rohan majd a Fideszre szavazni, amiért az könnyített állampolgárságot adott. Mint minden társadalomban, itt is vannak jobbosok, balosok, liberálisok, valamint szélsőjobbosok és -balosok. (Jelen sorok szerzője is liberálisnak tartja magát – olyan konzervatív liberálisnak, aki baloldalra nem szavazna, de például azt sem szereti, ha egy jobboldali párt baloldali gazdaságpolitikát folytat.)
Csak hát úgy vannak vele, hogy az MSZP által eddig képviselt nemzetiségi politika és a kimúlt SZDSZ nemzeti ügyekben tanúsított érdektelensége és érzéketlensége miatt (mely szellemiség azért a magyar politikum és közélet egy részében még tovább él) ezen alakulatokat, illetve az általuk képviselt szellemiséget hiteltelennek tartják. Az meg, hogy a korlátlan információáramlás, az egyre nagyobb számban fogható televíziós csatornák és a falvakban is elérhető széles sávú internet korában hogyan lehet egy közösség egyre bezárkózóbb, megint csak érdekes megállapítás – nem is firtatnánk, milyen érvekkel megalapozható.
Valahogy ugyanis az az érzésünk, nem is ez volt a fontos – hanem az, hogy legyen egy ürügy „befele forduló intoleránsozni” azokat, akiknek ugyan eszük ágában sincs senkit sehonnan kirekeszteni, csak nem vevők az MSZP meakulpázására, nem érzik úgy, hogy a balliberális gondolkodásmód róluk, nekik szólna, sőt emellett még konzervatívnak vagy jobboldalinak is merészelik magukat nevezni. Döntsék el az olvasók, a két hozzáállás közül melyik tekinthető intoleránsnak.
Balogh Levente

Krónika (Kolozsvár),

Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,

B. D. T.
HÁLÓZATOK ÉS IDENTITÁSOK
KAM: hatalmas erőforrást jelenthetnek a székelyföldi magyar családok
Nemcsak segélyről kéne szóljon a családpolitika, a kohézióba is be kell fektetni, nemcsak akkor kell törődni a családokkal, ha már baj van.
A gazdasági helyzet, nehéz körülmények ellenére a székelyföldi magyar családok „nem hagyják magukat”, kiutakat kerestek és találtak, ugyanakkor növekszik a társadalmi beágyazottságuk, erősödött a családon belüli kohézió – derült ki abból a kutatásból, amelyet a Székelyföld Fejlesztési Intézet és a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja végzett 800 fős reprezentatív mintán Kovászna, Hargita és Maros megyében.
A kutatás első eredményeiről Bíró A. Zoltán kutató, témavezető számolt be Csíkszeredában egy kerekasztal keretében, amelyre a családokkal foglalkozó szervezetek képviselőit, valamint a sajtót hívták meg.
Korábbi kutatások a családok működésének „kemény feltételeire” fókuszáltak, azaz főképp a megélhetésre, anyagi és munkaerőpiaci helyzetre kérdeztek rá. Az 1989-es fordulat után sok család került nehéz helyzetbe, átalakult a munkaerőpiac, fizetőssé váltak korábban ingyenes állami szolgáltatások (pl. iskolai táborok, tanszerek, egészségügyi szolgáltatások).
A változó helyzetben a családok működése is módosult, pl. ahogy korábbi kutatások kimutatták, kitolódott a családalapítás, csökkent a gyermekvállalási kedv, a külföldi munkavállalás esetenként szétzilálta a háztartásokat, otthonokat. Ezeket a folyamatokat a közbeszédben is oly módon tematizálták, amelynek az volt a fő üzenete, hogy
„a család válságban van”.
Ám a mostani eredmények reményre adnak okot, és az ebből a diskurzusból való kilépés lehetőségét villantják fel.
A családok – amelyeknek egyébként az anyagi helyzetére nem kérdeztek rá az adatfelvételkor – 85%-a azt nyilatkozta, átlagos helyzetű, azaz úgy, él, „mint a szomszéd”. Nem úgy élik meg, hogy annyira rossz helyzetben vannak. Jellemző ugyan a kivárásra, túlélésre való berendezkedés, nem hajtanak új dolgok megszerzésére, hanem várják a rossz idők elmúltát, visszafogják a fogyasztást. Ugyanakkor „nem hagyják magukat”, kiutakat kerestek a maguk módján.
A kutatás során a családok jövőképeit, identitásszerkezetekhez való kapcsolódását is vizsgálták. A kihívásokra családon belüli és családok közti összetartás, a helyi, régióhoz kötődő és a nemzeti identitás felértékelődése volt a válasz. Ez nagyon fontos kapcsolati tőkét és társadalmi erőforrást jelent, a székelyföldi magyar közösség versenyképességének és erejének a jele – jelentette ki Bíró A. Zoltán.
Pozitív trend, hogy elindultak olyan közösségképződési folyamatok, amelyek pl. egy szakmai vagy szabadidős csoport tagjai közti kapcsolatokat erősítik. Székelyföldön egy Pilates-tornára járó csoport is többé válik, mint a hasonló csoportok nyugati országokban.
Fiatal családok összejárnak, működik a kölcsönös segítségnyújtás, családként vagy éppen családosok közösségeként vesznek részt a lokális közösségek nyilvános életében.
Együtt jelennek meg nyilvános eseményeken – nemcsak városon, hanem falvakon is, és ez abban a kontextusban számít új jelenségnek, hogy régen a hagyományos rurális közösségekben csak a családi események jelentették az ilyen alkalmakat, minden más közösségi nyilvános térben, pl. templomban férfiak, asszonyok, gyermekek elkülönítve ültek.
A családok nagy többsége egyébként a kedvezőtlen munkaerőpiaci helyzetet és az anyagi nehézségeket nevezte meg, mint a családot gyengítő legfontosabb tényezőket (79,2, illetve 78,2%). A társadalmi divatok, presztízsfogyasztási modellek káros hatását meglepő módon csak 28,2% említette – ez némiképp ellentmond empirikus tapasztalatainknak, hiszen a környezetünkben általában a kisgyerekes szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy gyermekük követelésére „meg kell vásároljanak” különböző termékeket, „az osztályban mindenkinek van” alapon. Úgy tűnik, ha fenn is áll bizonyos negatív hatás, de nem teszi tönkre a családokat – vonhatjuk le a következtetést.
A család sikerének legfontosabb zálogai a munkahelyi sikerek, kapcsolatok (71,4%), illetve a család információszerzési, kapcsolatépítési képessége (68,8%) – ezek a válaszok
rendkívül erős hálózatosodási tendenciára utalnak.
A nyugati trendekkel ellentétben a székelyföldi magyar családok nagyon fontos funkciójuknak látják, hogy segítsék gyerekeiket, amíg azok tanulnak (81%); anyagi támogatást nyújtsanak a családalapításig (70,2%) – ez erős családkohézióra utal, ugyanakkor egyfajta „túlprotezsálási” tendenciára. Fontosnak tartják a településsel, saját térséggel való azonosulás ösztönzését is gyermekeikkel szemben, ez egy erős térségi, alulról építkező öndefiníciós folyamatra utal – magyarázta Bíró A. Zoltán. Az anyanyelv használata (79,2%) és a szülők személyes példája (78%) a két legjelentősebb tényező, amely a nemzeti identitáshoz való kapcsolódást hordozza a megkérdezettek szerint. Az iskolai nevelést 73,2%, a (magyar) állampolgárság felvételét 69% említette. Ez azt mutatja, a családok nagy többsége számára hangsúlyosan fontos a nemzeti identitás, és gyakorlati feladatuknak tekintik ennek átadását gyermekeiknek. Erre utal az is, hogy ha nem is a többség, de 48% szerint a székelyföldi közösséghez, identitáshoz való tartozás, illetve 47,8% szerint a nemzeti közösséghez, identitáshoz való tartozás jelentős mértékben segíti a család jó működését. A helyi közösséghez való kapcsolódás 43,5% szerint segíti a család működését.
A megkérdezettek 10-11%-a tervez a térségen belül elköltözni jelenlegi lakóhelyéről. 10%-uknál felvetődött a külföldre vándorlás, 3% esetében létezik erre konkrét terv, ám túlnyomó többségük nem foglalkozik ezzel a gondolattal. Egyébként a családok mintegy egyharmadában már voltak családtagok külföldi vendégmunkán, vagy éppen folyamatban van a külföldi munkavégzés.
Fontos trend az is, hogy a vendégmunka nem generál kiköltözést, akik kimennek dolgozni, nem adják fel az itteni kapcsolataikat, egzisztenciájukat, rendszeresen kommunikálnak az itthoniakkal, a település életéből sem esnek annyira ki (pl. Skype-on beszámoltatják családjukat a szomszédságban, faluban zajló történésekről is).
A gyermekvállalást leginkább ösztönző tényezők: megfelelő családi anyagi körülmények (75,6%), kedvező állami szabályozás, támogatás (61,5%), férfiak növekvő szerepvállalása a gyermeknevelésben (57,9%), mások pozitív példája (51,2%), családi hagyomány követése (49,2%), nemzeti/nemzetiségi demográfiai érdek (45,3%), a nagycsaládi eszmény (40,8%), a nagyszülők elvárása (31,3%).
Mindezek a pozitív trendek nem azt mutatják, hogy nincsenek problémák, és nem is az a cél, hogy a gondokat elhallgassuk – szögezte le Bíró A. Zoltán -, de fontosnak tartották rámutatni arra, hogy a székelyföldi családok szerkezete, működési integritása többnyire megmaradt. Ebben pedig térségfejlesztési potenciál rejlik, erre építeni lehet döntéshozóként is; a Bethlen Gábor Alap által támogatott kutatást ezért minél szélesebb körben ismertetni szeretnék, illetve várják a szakmai javaslatokat, hozzászólásokat a kutatás további irányainak meghatározására (a kerekasztalnak a Hargita Megyei Tanács épületében lévő Magyar Tudomány Háza adott helyszínt: tudomanyhaza@gmail.com). Egy hónapon belül családpolitikai javaslatcsomagot terveznek kidolgozni a kutatás eredményeire alapozva.
A mostani kutatás eredményei is azt igazolják, a család több, mint a társadalom reprodukciós céllal működő alapegysége, éppen ezért a családsegítő politikákat is úgy kell kidolgozni,
ne csak segélyezésre fókuszáljanak, hanem a család belső kohézióját és közösségi beágyazottságának növelését segítsék. A megkérdezett családok egyébként többnyire úgy értékelték, nagyrészt magukra vannak hagyatva gondjaikkal, az állami intézmények, iskola, egyház, civil szervezetek támogatását csekélynek érzik.
A jelenlévők többek közt felvetették, hasznos lenne egy olyan kutatás, amely konkrétan rákérdez a családok igényeire, milyen szolgáltatásokra – pl. bölcsődére, nappali központra, baba-mama klubra – lenne szükség adott kistérségben. Emellett ha fejlesztéspolitikát akarnak a családokra építeni, akkor a Székelyföldön élő többi nemzetiség – elsősorban romák és románok – körében is érdemes lenne elvégezni hasonló vizsgálatot.
Transilvania.ro,

Veszélyezteti-e Románia területi egységét egy irodalmi rendezvény?
A megfélemlítés szándéka állhat a gyergyószentmiklósi Wass Albert-emlékest miatt indított ügyészségi eljárás mögött, mondják a rendezvény szervezői.
A kezdeményezőket, és a résztvevők egy részét is kihallgatta már a rendőrség. A legtöbb kérdés arra vonatkozott, hogy a rendezvényen volt-e szó Románia egységének megbontásáról, Erdély elcsatolásáról? A Duna Tv székelyföldi stúdiójában Száva Enikő a Wass Albert-est főszervezőjével, Kisné Portik Irénnel beszélgetett az ügyészségi eljárás részleteiről.
Kisné Portik Irén elmagyarázta: a rendezvény utáni harmadik nap keresték meg a rendőrök, és elmondták, az ügyészség indít egy vizsgálatot annak kapcsán, hogy mennyire volt törvényes az a rendezvény, amit január 8-án, Wass Albert születésének 105. évfordulójára szerveztek. A rendőrök még azt kérdezték, hogy ki finanszírozta az emlékestet, alakult-e ki párbeszéd a közönséggel, volt-e románellenes megnyilvánulás, és történt-e támadás Románia egysége ellen? Ugyanakkor azt is megkérdezték, van-e neki tudomása arról, hogy Wass Albert háborús bűnös?
Kisné Portik Irén elmondása szerint ez neki már a harmadik ilyen rendezvénye, könyvtárigazgatóként sosem kapott arra vonatkozó utasítást, hogy indexen lennének Wass Albert művei, vagy, hogy nem szabadna róla megemlékezni.
Egy személy, aki feltehetően a nemzetbiztonság embere volt, felvételt készített a rendezvényről, így a rendőrségnek teljes adata van arról, hogy kik vettek részt a megemlékezésen, mesélte a Wass Albert-est főszervezője.
A bűnvádi eljárás lehetőségéről szólva, miszerint három hónaptól három évig terjedő fogházbüntetésre is ítélhetik, ha bűnösnek találják, Kisné azt mondta, ő csak a kötelességét szeretné ezután is tenni, hogy magyar szellemi nagyok kerek évfordulóján megtartsa azt a megemlékezést, ami őket legalább minimálisan megilleti. Majd hangsúlyozta, hogy ők csak Wass Albert írói munkásságát méltatták.
Az est főszervezője úgy véli, hogy egy megfélemlítés van készülőben, így ő mindenre felkészült. Kisné Portik Irén azt is elmesélte, hogy az eset után felhívták többen is, és együttérzésükről, támogatásukról biztosították őt.
Végül pedig határozottan leszögezte: akár egy rosszindulatú feljelentésből, akár egy túlbuzgó ügyködésből fakadt a kivizsgálás, ő reméli, végül ki fog derülni, hogy nem történt semmi, ami Románia integritását, vagy a román nép valamely sérelmét tartaná maga mögött.
Duna Tv
Erdély.ma,

Gyűlöletkeltés egyenes adásban
Mostanáig abban a hiszemben éltem, hogy a nagy nyilvánosság előtt már nem ismétlődhetnek meg a ’90-es évek elejére jellemző magyarellenes kirohanások és gyűlöletbeszédek. Abban a hitben ringattam magamat, hogy a vérünkre szomjazó kutyafalkák csaholásának ideje lejárt, és már legfeljebb egy-egy kivénhedt ordas foghíjas harapásától kell tartani. Szerda este azonban, a volt szekus Voiculescu tulajdonában lévő Antena3 televízió fél tízkor kezdődő, A nap összefoglalója (Sinteza zilei) címet viselő műsorát nézve kénytelen voltam belátni, hogy nagyot tévedtem. Kiderült ugyanis, hogy a 21. század NATO- és európai uniós tagsággal rendelkező Romániájában semmi sem változott, továbbra is lehet méregtől habzó szájjal ellenünk uszítani. Legfeljebb a stílus vált kifinomultabbá, ugyanakkor hatásosabbá és így veszélyesebbé is.
Hölgyeim és uraim, olyan valamiről fogunk beszélni, amitől lehet, hogy hidegrázást kapnak – jelentette ki Mihai Gâdea már adásba lépésekor, ezzel megadva az általa vezetett műsor hangnemét. És miközben a nézők előtt peregtek az állítását igazolni hivatott képsorok, azt is megtudhattuk tőle, hogy a szerinte nem létező Székelyföld, valamint Magyarország zászlójának Hargita és Kovászna megyei középületekre való kitűzése a román államra nézve végzetes lehet.
A témát többek között Petre Roman levitézlett miniszterelnök, Ciprian Dobre Maros megyei képviselő, Oana Stancu újságíró és Mugur Ciuvică politikai elemző járta körbe, de telefonon bekapcsolódott Codrin Munteanu, a magyar jelképek üldözéséről hírhedtté vált háromszéki kormánymegbízott, és velük szemben Tamás Sándor megyetanácselnök is. Helyszűke miatt az ellenünk felhozott, hazugságokkal fűszerezett vádakat képtelenség felsorolni, de talán nem is érdemes. Hiszen ezek egyetlen célját Székelyföld és népe létének cáfolása, valamint az önazonosságát megjelenítő jelképek, főleg a Ciuvică által nemes egyszerűséggel rongynak nevezett székely zászló betiltásának követelése képezte.
Felháborító volt ugyan, de ezt a műsort végig kellett feszengeni, már csak a miheztartás végett is, hiszen így legalább tudjuk, mire számíthatunk. Az elhangzottakra pedig megfelelő választ csakis soraink szorosabbá zárásával és a területi autonómia tömeges, elszánt és kitartó követelésével adhatunk. Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Reális kétnyelvűséget Marosvásárhelyen is!
A tanintézmények kétnyelvű elnevezéséről, és a kétnyelvű tábláknak kihelyezéséről nyújtott be tanácsi határozattervezetet az RMDSZ frakció Marosvásárhelyen. Annak ellenére ugyanis, hogy 2001 óta erről törvény rendelkezik, a városban még mindig nem történt előrelépés a kétnyelvűségben. 2011-ben tanácsi határozat született Marosvásárhelyen arról, hogy kétnyelvű táblákat helyeznek ki a tanintézmények homlokzatára, ezt azonban máig sem ültették gyakorlatba.
Az RMDSZ frakció most a Tanügyminisztérium rendeletét használná ki, amely egységesíti a tanintézmények elnevezését.
- Ennek megfelelően a 2012-es, 2013-as tanévtől kezdődően az új egységesített elnevezések kellene szerepeljenek a tanintézmények homlokzatán, és ezt kihasználva, hogy amúgy is a táblákat ki kell cserélni, le kell cserélni, nyújtottuk be újra ezt a tanácsi határozatunkat, ezúttal mellékeltük a hivatalos fordítását is – nyilatkozta Peti András, önkormányzati képviselő.
Peti András szerint Marosvásárhely egyre inkább teret veszít a környező nagyvárosokkal szemben. Szeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt, 2015-ben Kolozsvár Európa Ifjúsági fővárosa lesz, Marosvásárhely pedig az egyik legnagyobb fesztivált, a Félszigetfesztivált is elveszítette. Az önkormányzati képviselő szerint ezért ideje stopot mondani a kisebbségi jogok sértésének. Erdély Tv
Erdély.ma,

Kincsesek, Tőkések, Benedekek
A címben említett családok politizáló tagjai – Marosvásárhely közismert személyiségei – sorra elhagyták az RMDSZ táborát. Távoztak a párt kötelékéből, de nem menekültek világgá és nem tűntek el teljesen a közéletből. Van, aki ügyvédként továbbra is ádáz szélmalomharcot folytat minden nemzeti vagy becsületbeli ügyért – több-kevesebb sikerrel. Teszi ezt abban a román igazságszolgáltatási rendszerben, amely még a törvényalkotói előjogokkal megáldott, hatalom közeli „sztárügyvédeket” sem kényezteti el túlzott elfogulatlansággal.
Van, aki még mindig a pedagógusi pálya elkopott ösvényeit tapossa rendületlenül. Hű maradt ahhoz a tanügyi rendszerhez, amelyből szinte már mindenki elmenekült, vagy menekülni készül, ahol nem részesül megbecsülésben sem diák, sem tanár. Amelyben mára ismeretlen fogalommá vált a „tanári hivatás”, amelyben egymásra mutogatnak a felek, és futószalagon gyártják a kilátástalan fiatalokat. És van, aki az orvosi pályán maradt, annak ellenére is, hogy minden idők legsúlyosabb exodusával kell szembenéznie a szakmának. Aki a magyarokat kiszorító „beteges” hangulat ellenére sem hátrált meg. Természetesen az említett személyek esetében is kimutathatók a gyarlóság tünetei, akár közösségi munkájuk hatékonysága is vitatható, de egyvalami vitathatatlan: nem hagyhatók figyelmen kívül. Ha már „minden magyar számít”.
És itt tévedett az RMDSZ a legnagyobbat. A kirekesztő politizálással, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elv alapján könyörtelen tisztogatásokat hajtott végre a párton belül. Rendre elutasította az előválasztásokat, és egy olyan jelöltállítási és döntéshozói rendszert vezetett be, amelyben már semmilyen szerep sem jut a választóknak. Bizonyos csoportérdekek elvárásainak megfelelően megváltak azoktól a személyektől, akik egy hatékonyabb politikai stratégia mellett továbbra is a közösségépítés szolgálatában maradhattak volna. Kiüresítették és érdekvédelmi jellegétől megfosztották az alakulatot. Mára már csak a Facebook-nyilatkozatok, az öntömjénező sajtótájékoztatók, és a kihalt irodák jelentik az RMDSZ-t. Miközben kétségbeesetten keresgélik a kámforrá változott aktív tagságot.
Annak ellenére, hogy évtizedeken keresztül vásárhelyi vezérkara volt az RMDSZ-nek, az igazi politikai „sikereiket” inkább a Fekete tenger partján (Neptunon), vagy Bukarestben érték el. A vásárhelyi gombóc mindig fennakadt a torkukon. Ilyenkor pedig jól fogott egy formai kifogás, amellyel a pályán kívülre lehetett helyezni az „akadékoskodó” személyeket. A legutóbbi tisztújításon egy világbajnok harcművész próbálta meghódítani a várost a felső vezetés számára. Sikertelenül. Az azóta tartó „kényszerhelyzet” állandósult. Úgy próbálják átalakítani a városi szervezetet, hogy abban „racionális” kerületek jöjjenek létre. Akárcsak az ország regionális felosztásában, itt is komoly háttérérdekek ütközésére lehet számítani. Az önkéntes-, illetve a profi (azaz fizetett) aktivisták nagy lelkesedéssel láttak „munkához”, és gyakran szerveznek zárt ajtós gyűléseket, sajtótájékoztatókat. Minden kétséget kizáróan olyan durva hatalmi harc előtt állunk, amelynek legfőbb vesztesei kizárólag a vásárhelyi magyarok lesznek.
Ferencz Zsombor
kozpont.ro
Erdély.ma,

A Kós Károly-i örökség kisajátításáról a tények nyelvén
Kós Károlyt egyetlen politikai oldal sem sajátíthatja ki – így a jobboldal sem. A tények azt bizonyítják, hogy az erdélyi szellemóriás nemcsak a jobboldalhoz, hanem a baloldalhoz is erőteljesen kötődött. A második világháborút követően ugyanis aktív baloldali politikai szerepet vállalt, előbb a MADOSZ-ban (Romániai Magyar Dolgozók Országos Szövetsége), majd az MNSZ-ben (Romániai Magyar Népi Szövetség). 1945 májusában lépett be az MNSZ-be, tagja volt az MNSZ „százas” intézőbizottságának, az MNSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke volt, 1946–1948 között nagy nemzetgyűlési képviselő, illetve ez utóbbi időszakban az MNSZ központi sajtóorgánumának, a Világosság napilapnak szerkesztőbizottsági tagja is volt). Ez utóbbi szervezet, az Országos Demokrata Arcvonal szövetségeseként, együttműködött a kommunista párttal és a kommunisták irányítása alatt álló Petru Groza vezette kormánnyal.
Hogy az MNSZ-nek a bölcsészek miképpen értékelik a szerepét, azt a Magyar Katolikus Lexikonban (http://lexikon.katolikus.hu/) elolvashatjuk: „Romániai Magyar Népi Szövetség, RMNSZ, 1944. okt. 16–1953. márc. 31.: politikai szervezet. – Brassóban alakították a M. Dolgozók Orsz. Szöv-éből baloldali irányzatok képviselői. Székhelye Kolozsvár, 1948. I: Bukarest. Elődjéhez hasonlóan, a nemzetköziség alapján álló baloldali társutas szervezet, együttműködött a komm. párttal, ill. a komm. Petru Groza kormányával. Osztályharcos alapon a m. nemzetiségi jogokat védelmezte. 1947. II. 11: csatlakozott a komm. irányítású Dem. Pártok Blokkjához (Kurkó szerint az nem jelentette a függetlenség föladását), 1948. II. 27: a Népi Dem. Frontjához.”
Kós Károly azonban már 1944. október 22-én, 11 nappal az orosz haderő Kolozsvárra érkezése után a baloldal mellé állott, amikor Kolozsváron, több korábbi illegalista kommunistával együtt, újraalapította a MADOSZ-t, amelynek elnökévé is őt választották. Akkor, 1944 őszén, a dolgokat már teljesen másképp látta, mint a Horthy-rendszer idején, és ezt az Ezerkilencszáznegyvennégy című írásában meg is fogalmazta. „…Túlvoltunk már a Horthy-rezsim kurta egyhetűs farsangján és hosszú, négyesztendős, kálváriás böjtjén… Negyvennégy őszén már azzal a biztos tudással igyekeztem a magam helyét megtalálni, hogy itt teljesen más világ lesz, mint amilyen volt a régi.”
Emlékezetesek Kós Károly hangsúlyosan baloldali felhangú kortes beszédei, amelyek közül 1946 őszén néhányat éppen Kolozsváron tartott (városunk Főterén is), akárcsak más hasonló MNSZ-es politikai megnyilvánulásai. Az MNSZ sajtóosztályát vezető bizottság tagjaként a következő baloldali személyiségekkel vállalt politikai közösséget: Bányai László, Benedek Marcell, Gaál Gábor, Kacsó Sándor, Méliusz József, Kurkó Gyárfás (az RMNSZ elnöke).
1948 februárjában – tehát jóval a párizsi békeszerződés aláírása és két hónappal a Román Népköztársaság kikiáltása után – az Igazság, a Román Kommunista Párt erdélyi napilapja is közölte a Romániai Írók Szövetsége magyar csoportjának kiáltványát, amelyet Kós Károly és testvére, Kós Balázs mellett olyan neves baloldali írók jegyeztek, mint például Aszódy János, Asztalos István, Balogh Edgár, Bányai László, Bárdos B. Arthur, Csehi Gyula, Gaál Gábor, Horváth Imre, Horváth István, Jánosházy György, Kovács György, Létay Lajos, Méliusz József, Molter Károly, Nagy István, Salamon László, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szilágyi András, Tompa László, Tompa Miklós és Tamás Gáspár.
Kós Károly ebben a kiáltványban, a többi aláíróval együtt, egyebek mellett kijelentette: „Március 28-án valamennyien a Népi Demokrata Arcvonalának a jelére szavazunk, mert akarjuk azt az új alkotmányt, mely nemcsak biztosítja minden dolgozó szabadságjogait, hanem gyakorlattá és életté is váltja azokat. Akarjuk az új alkotmányt, mert biztosítja a dolgozó nép minden fiának kenyerét, jólétét és szilárd alapokon a művelődés, a tudomány, a művészetek kiteljesedését. A haladó irodalom romániai magyar művelői abban a tudatban veszik ki részüket teljes erejükkel s a művészi alkotás fegyvereivel is a küszöbön álló választásokból, hogy a dolgozó nép egységes akaratának győzelme nemre, nemzetiségre, fajra és vallásra való tekintet nélkül az új alkotmánnyal teljes jogegyenlőséget s az alkotó tehetség szabad kibontakozását biztosítja a Román Népköztársaság minden polgárának. Románia népei akaratának egységes megnyilvánulása ezeken a választásokon nemcsak az új alkotmány elveinek maradéktalan megvalósulása, hanem a Szovjetszövetség vezette békearcvonal erejének nemzetközi jelentőségű kifejeződése.”
„Voltak, akik akkortájt kommunistának tartották, még el is kerülték” – írja róla egyik monográfusa. (Sas Péter: Kós Károly képeskönyv. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009, 154. old.) És akik – tehetnénk hozzá – nem értették, hogy a Horthy-rendszer egyik kegyeltjéből hogyan lehet egyik napról a másikra a kommunisták jelentős súlyú szövetségese. Pedig lett volna más választása is. Hiszen az MNSZ megalakulásával párhuzamosan, az erdélyi románságot polgári párt fogta össze, és a szovjet jelenlét dacára megalakulhatott például a Román Demokrata Szövetség, amely a Nemzeti Parasztpárt észak-erdélyi „fiókszervezeteként” működött, és amely még saját újságot is kiadhatott.
Érdekes párhuzamok azért adódnak a mával is. Egyik beszédében Kós Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságot egyetlen szervezetnek kell képviselnie. Íme: „Mi bármilyen komoly demokratikus szervezet is legyünk, és bármilyen szoros szövetségben is álljunk a demokratikus más ajkú szervezetekkel, mégis azt világosan kell lássa minden magyar demokrata, hogy a jogegyenlőség kivívásában, kultúránk fejlesztésében, népünk szolgálatában egyetlen szervezet lehet, amely minket képvisel ebből a szempontból. Ez pedig a saját magyar szervezetünk, az MNSZ.” (Kós Károly hozzászólása a Kolozs megyei intézőbizottság 1946. április 14-i gyűlésén. Országos Román Levéltár, Kolozs megyei kirendeltség, fond 26, UPM, Org. jud. Cluj, 2/1946, 133.)
Lehet ezt ma magyarázgatni: hogy csak okos kompromisszumot kötött, hogy igazán baloldali nem volt, kommunista pedig még kevésbé. A lényeg megmarad, a baloldalhoz látványosan hozzákötötte a nevét, és a második világháború utáni első kommunista hatalom egyik – nem éppen alacsony beosztású (országgyűlési képviselő) – tagja volt. Később sem szakította meg kapcsolatát a baloldallal, sem a magyarral, sem pedig a románnal. Fényképanyag is maradt fent arról a ’70-es években lezajlott találkozóról, amelyiken például Kolozs megye vezető pártkádereivel találkozott. S mind a magyar, mind a román kommunisták egyaránt magas állami kitüntetést adományoztak Kós Károlynak 90. születésnapja alkalmából. Ez persze érdemeit szemünkben fikarcnyit sem csökkenti, csak arra figyelmeztet, hogy Kós Károlyt, örökségét, „megszentelt nevét” egyetlen mai politikai erő sem sajátíthatja ki.
Kós Károly ugyanis valamennyiünké.
Kós Béla, Kós Károly egyik Budapesten élő unokája január végén a sajtónak eljuttatott levelében tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy nagyapja nevét olyan alapítvány használja, amely véleménye szerint „egyezséget, alkut köt a nemzet megosztására, az erdélyi magyarság megtagadására buzdító, és annak veszélyeztető voltát vizionáló pártokkal az önös politikai céljai elérése érdekében”. Kós Béla az RMDSZ által alapított és a volt szövetségi elnök, Markó Béla által vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványra utalt, amely együttműködési szerződést kötött a Magyar Szocialista Párt által működtetett Táncsics Mihály Alapítvánnyal. Erre az MSZP-küldöttség január végi kolozsvári látogatása alkalmával került sor.
„Kós Károlyt Erdély polihisztoraként tartják számon, utalva ezzel arra, hogy nemcsak az egyik legnagyobb magyar építész volt, hanem kiváló író, irodalomszervező, grafikus is, a transzszilvanizmus egyik atyja, a Trianon után elszakított erdélyi magyarság vezéralakja, a 20. század egyik legtevékenyebb magyar értelmisége. Kós Károly említésekor mindenkinek az életvitelére, az életművére kell gondolnia, nem pedig azonosítani őt bármely politikai párttal. Kós Károly neve, személye nem válhat különböző pártideológiák és pártcsatározások mentén érzelmi elégedetlenség, felháborodás eszközévé.” – fogalmazott Kós Béla.
A levélre reagáló Markó Béla annak a véleményének adott hangot, miszerint Kós Károly életműve igenis közkincs. „Mindenkié, aki jót akar a nagyhatalmak – és az ország önző, rövidlátó vezetői – által egykor nyomorúságos sorsra ítélt, abból kilábalni igyekvő erdélyi magyar népnek. Kós Károly az RMDSZ-é is, de másoké is, akik tisztességes, tartós, elfogadható megoldást keresnek helyzetünkre. Azoknak viszont nincs közük Kós Károlyhoz, akik ki akarják sajátítani azt a közös ügyet, ami fél-nemzettel, féloldalúan megoldhatatlan, legyen szó pártról, ideológiai vagy kulturális táborról, legyen szó mégoly visszhangos, magukat mégoly karizmatikusnak kikiáltó személyiségekről.”
Markó élesen bírálta Tőkés László EMNT-elnököt is, aki korábban heves hangú nyilatkozatban ítélte el, hogy az RMDSZ a magyar szocialistákat látta vendégül. „Igen, Kós Károly valóban nem volt sem hithű baloldali, sem hithű jobboldali – tudjuk-e ma is, hogy mi értelme nálunk Erdélyben ennek a címkézésnek? –, hanem demokrata volt. Amit máig nem tanultak meg tőle egyesek, Tőkés László sem, akinek több püspöki mandátummal a háta mögött sincsen fogalma arról, hogy mit jelent a tolerancia, de attól még nyakra-főre megmondja nekünk, hogy mi a nemzeti és mi a nemzetietlen”.
A Markó-levélre válaszoló Tőkés László azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy „az öncélú hatalomgyakorlást fontosabbnak ítélték az erdélyi magyarság érdekeinek következetes képviseleténél”. „A korrupció, a hazudozás, a paktumpolitika, a görcsös hataloméhség és a kizárólagos egypártrendszerre való törekvés nem nemzeti érdek” – fogalmazott Tőkés.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár),

Minden marosvásárhelyi tanintézmény kétnyelvű táblát kap
Hamarosan magyar és román nyelven is olvasható lesz a marosvásárhelyi óvodák és iskolák épületének homlokzatán az intézmény neve a helyi önkormányzat döntése értelmében.
Peti András városi tanácsos szerint az oktatási intézmények nevének a feliratozásakor a helyi közigazgatási törvény előírásainak tesznek eleget, amely kötelezővé teszi a közérdekű információk kifüggesztését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot.
Így nemcsak a magyar és a vegyes tannyelvű tanintézmények kapnak kétnyelvű feliratot, hanem az összes óvoda, elemi, általános és középiskola homlokzatára felkerülnek a táblák.
A határozat gyakorlatba ültetését számos lépés előzi meg: a prefektusnak jogerőre kell emelnie a határozatot, a tanácsosoknak a helyi költségvetésből el kell különíteniük a táblák elkészíttetési és kifüggesztési költségeinek fedezéséhez szükséges összeget, valamint közbeszerzési eljárást kell szerveznie az önkormányzatnak.
Ezzel együtt Peti András abban reménykedik, hogy a táblák a tavaszi vakáció végén már a helyükön lesznek.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad),

Pofonok
Két pofont kapott Déva méltósága az USL-s városvezetéstől. Szimbolikusak, mégis fájdalmasak.
Az első még karácsony előtt csattant, amikor a helyi tanács díszpolgári címmel tüntette ki a megye legnagyobb magyarfalóját, Gligor Haşát. Alig akad magyar ember Déván, aki legalább hallomásból ne találkozott volna a névvel. Holott nem Švejk, a derék katona által a világirodalomba aranybetűkkel jegyzett Jaroslav Hašek szerencsétlen román fordításáról van szó, hanem szellemi hasonmásai, Păunescu és Vadim példájára irodalmi babérokra pályázó Gligor Haşáról.
A magyar iskola gyerekei roppant kellemetlen emlékeket őriznek egykori román nyelv is irodalomtanáruk zsigeri magyarellenességéről, a tanárok viszont inkább az 1990-ben beindított, majd egy évvel később éppen Haşa közbenjárásának „köszönhetően” beszüntetett önálló magyar iskola nyomán! Szinte nem létezett olyan magyar kezdeményezés Déván a kilencvenes évek elején, amelyet Haşa a Vatra Românească elnökeként ne próbált volna megtorpedózni.
Állandó furkálásaival szinte mindenünnen kiutáltatta magát, román kollégái között is általános közutálatnak „örvend”. Az 1989 előtt oszlopos párttag Haşa később a sajtóba menekült, s felszólalásaival a szervezőket és az újságírókat egyaránt bőszítette. Sajtóbéli pályafutása is kudarccal végződött, azóta az irodalommal és történelemmel foglalkozik. Nyilván erősen nacionalista, mítoszokon alapuló történelmi témájú „remekműveket” produkál, mintegy a nyolcvanas évek állami nacionalizmusa túlésének mintapéldájaként. Irományai „sikere” szinte kizárólag egy-egy állami intézmény felkarolásának köszönhető, de ettől Gligor Haşa nagy irodalmárnak tekinti magát, illetve a dévai kulturális élet meghatározó személyiségének.
Jaroslav Hašek örökzöld művében Švejk, a derék katona büszkén kürtölte világgá: hivatalos iratokkal tudja igazolni idióta mivoltát. Az USL-s dévai városvezetés azonban másféle okmánnyal tisztelgett a helyi Švejk „érdemei“ előtt: a díszpolgári címmel!
Mintha ez nem lett volna elég, nem sokkal később a városvezetés ismét megalázta a dévaiak méltóságát, amikor az 1989 előtti utolsó kommunista polgármestert (és volt városi első titkárt), Ilie Lavut emelte a helyi rendőrség élére. Gyalázat az 1989 decemberének igazi hőseivel szemben, olyanokkal, akik életüket kockáztatták a szabadságért és utcára vonultak a kommunista diktatúra ellen. 1989-ben a diktatúrát kiszolgáló Lavu a tömeg haragja elől menekült, a megbízható elvtárs ocsmány múltja erény a mostani vezetőség számára!
Milyen szemlélet uralkodhat a dévai USL-nél, ha ilyen jellemeket díjaz? Mert bármely becsületes ember számára egyszerűen arculcsapás.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Gárdonyi-kötet és módszertani csomag az iskoláknak
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke részt vett Budapesten a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program indítórendezvényén.
Az esemény után az elnök közölte, hogy minden határon túli magyar tannyelvű iskola elemi tagozata Gárdonyi Géza egy kötetét – az író születésének 150. évfordulója alkalmából – és módszertani csomagot kap a program keretében, melyet a pedagógus szövetség szervezetein keresztül juttatnak el az iskolákhoz
Emellett – akárcsak tavaly a határon túli óvodák évében – idén is egy-egy régióspecifikus módszertani csomagot kapnak a tanintézmények, ami szintén az RMPSZ helyi szervezetein keresztül jut el az iskolákba.
Burus-Siklódi Botond elmondta, 2013-ban a külhoni magyar kisiskolák éve keretében szakmai programok is zajlanak az év folyamán.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Sötét kép a kisebbségekről a többségi online sajtóban
A temesvári Interkulturális Intézet vezetői csütörtökön mutatták be az Adam Müller Guttenbrunn ház konferenciatermében a Más szavakkal nemzetközi projekt eredményeit.
A projekt megvalósítói 15 hónapig figyelték, hogyan tükröződnek az országos és regionális internetes újságokban a romákkal és más kisebbségi közösségekkel (etnikai és vallási kisebbségek, homoszexuálisok stb.) kapcsolatos események. Az online sajtó monitorizálása hét európai országra (Románia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Észtország és Törökország) terjedt ki, a projektet az Európai Unió Igazságügyi és Biztonságügyi Bizottsága támogatta.
A hazai online sajtó monitorizálása során kimutatták, hogy a 15 hónapos időszakban a 2100, romákról szóló cikk közül csak 801 volt pozitív vagy semleges hangvételű, 1299 negatív üzenetet hordozott. A többi etnikai kisebbségről 1300 cikk jelent meg, ezek közül 830 volt pozitív vagy semleges tartalmú, a negatív, az újságírói etika szempontjából elmarasztalható cikkek száma 470 volt. A projekt lebonyolítói kiválasztották néhány kirívóan hibásan fogalmazott, előítéletekkel telített cikket, amelyeket újrafogalmaztak úgy, hogy megfeleljenek az újságírói etika követelményeinek. Călin Rus, az Interkulturális Intézet igazgatója megállapította, hogy az 1990-es évekhez képest a javult a kisebbségekről alkotott vélemény a hazai sajtóban, de az utóbbi 2-3 év során kifejezetten negatív színben tüntetik fel a menekülteket, mint potenciális veszélyforrást a nemzetbiztonságra. A menekültekről szóló 300 cikkből 180 hordozott negatív üzenetet, a 120 pozitív vagy semleges tartalmú cikkel szemben.
A sajtó-monitorizálást irányító Daniela Crăciun szerint a kisebbségekről szóló információk objektív tükrözéséig még hosszú utat kell megtennie a hazai online sajtónak, mert a cikkek kapcsán felkerült kommentárok is többnyire negatív tartalmúak és olykor kevésbé civilizált hangnemet ütnek meg. Pozitív példaként említették a projekt vezetői a sajtó elítélő reakcióját, amikor szélsőséges roma-ellenes üzenetek jelentek meg a világhálón és a Románia hangja döntője kapcsán megjelent írásokat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A Csernátoni Haszmann Pál Múzeum és Népfőiskola idei első rendezvénye február 5. és 7. között zajlik, amikor 10–14 óráig csoportonként kétórásra tervezett múzeumi tevékenységre várják az I–VIII. osztályos tanulókat, akik ez idő alatt a háromszéki farsangi szokásokról hallhatnak vetített képes előadást – tudtuk meg Dimény-Haszmann Orsolya muzeológustól.
Azt is közölte: filmvetítés is lesz, amely a híres csernátoni lovas maszkázás múltjába enged betekintést. A kézműves-foglalkozáson farsangi álarcok, maszkok, kiegészítők készülnek különféle technikákkal, de a régi fonóházak életével is lehet ismerkedni.
Április 1. és augusztus 31. között Haszmann László és Haszmann Lajos irányításával folytatódik a székelykapu-faragó mesterek képzése (ez a 2009-ben megkezdett program folytatása), melybe minden érdeklődő mester bekapcsolódhat. Április 2–5. között Gyermekvilág régen és ma címmel múzeumi órát, múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak. A költészet napján, április 11-én a Tollforgató – Betekintés írók, költők műhelyébe nevű rendezvényt szervezik meg. Május 18-án tartják a Betekintő az alkotóműhelybe – bútorfestés, fafaragás, nemezelés című bemutatót, illetve nyitott műhelyfoglalkozást. Május 31-én gyermeknapot ünnepelnek a múzeumkertben a kézdivásárhelyi Bóbita Játszóház közreműködésével.
Június 22-én idén is megszervezik a Múzeumok éjszakáját. Augusztus 17-én nyílik a múzeum anyagából a Csipkecsodák című időszakos kiállítás. Szeptember 6–8. között második alkalommal szervezik meg a Vakációbúcsúztató / KaPoCs, amely összeköt, Élő népművészet a Kárpát-medencében nevű tevékenységüket.
A múzeum idén ünnepeli fennállásnak 40. évfordulóját, melynek jegyében több rendezvényt is tartanak az év során. Az évfordulós ünnepségsorozat kiemelt programjai szeptemberben lesznek: 20–21-én Csernátoni burrogtató címmel állandó kiállítás nyílik a mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény felújított, újra beüzemelt darabjaiból, az eseményt gépésztalálkozóval kötik össze. Szeptember 22-én fotókiállítással és könyvbemutatóval, Múltba néző címmel elevenítik fel a Haszmann Pál Múzeum múltját. A téli hónapokban sem áll meg az élet, próbálnak minél több olyan programot szervezni, amivel a gyerekeket, felnőtteket egyaránt becsalogatják a múzeumba: lesz adventikoszorú-készítés, majd decemberben kézműves- foglalkozások során karácsonyi alkotóműhelyt működtetnek. Ezek mellett továbbra is rendszeresen megjelenik a Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány, amely az indulása óta eltelt több mint húsz év alatt hatvan lapszámot ért meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Könyvadomány az Apáczai Kiadótól
Jelentős értékű könyvadomány érkezett Sepsiszentgyörgyre az Apáczai Kiadó jóvoltából. Az I--IX. osztályosoknak szóló tankönyveket és cédéket erdélyi magyar tanulók kapják meg, beleértve a szórványban élőket is. A 24 tonnányi szállítmány a Duna Televízió támogatásával létrejött Kárpát-medencei Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány közvetítésével érkezett Háromszékre. Földes István, az alapítvány vezetője elmondta: a kiadványokat tanügyi szakértők bevonásával megállapított, egyedi kritériumok alapján osztják szét magyar anyanyelvű tanulók között. Ezeket nem hivatalos tankönyvként, hanem oktatási segédeszközként használhatják a gyerekek – mondta Földes, aki a rendszerváltás óta jelentős mennyiségű és értékű támogatást juttatott el Erdélybe, a Kárpát-medence magyarlakta vidékeire. Az Apáczai Kiadó vezérigazgató-tulajdonosa, Esztergályos Jenő évente juttat hasonló, több százmillió forint értékű adományt a Kárpát-medence magyarok lakta vidékeire. Az Alapítvány vezetője Klárik László szenátort bízta meg a könyvadomány célközönséghez való eljuttatásával, amiben az alapítvány mellett a Duna TV, a PCO lovagrend is részt vállalt. A kedvezményes szállítást a magyarországi Inter-Épfu Kft. vezérigazgató-tulajdonosa, Kocsis László biztosította. A könyvek tanulókhoz való eljuttatásában részt vállalt a HÁRIT is. Grüman Róbert elnök elmondta: az ifjúsági szervezet logisztikai lehetőségeivel segít a könyvek szétosztásában, szórványvidéken a magyar történelmi egyházak segítségét is kérni fogják.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tőkés: Az egyház nem lehet semleges
Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a közélet, a társadalom, a politika kérdéseiben.
Az európai parlamenti képviselő szombaton beszélt erről a szatmárnémeti Láncos templomban, azon a hálaadó istentiszteleten, amelyen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tíz évvel ezelőtti bővített közgyűlésére emlékeztek. Az akkori közgyűlésnek „a romániai magyar nemzeti közösség önkormányzatának felállítására” tett javaslatát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) zászlóbontásának tekintik.
Tőkés László, az EMNT elnöke, az egyházkerület korábbi püspöke úgy véli, hogy az egyháznak ma is felelőssége van a rá bízottak jövője iránt. „Ha az egyház szociális támogatást nyújt híveinek, miért ne nyújthatna erkölcsi, politikai támogatást is?” – fogalmazott prédikációjában.
Erdély ügye erkölcsi kérdés
Az erdélyi magyar politikai szervezetek terveinek összehangolását sürgette korábban Tőkés László, a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnöke a kisebbségvédelem tárgyában benyújtandó európai polgári kezdeményezés ügyében. Tőkés megköszönte, hogy a 2012-es romániai választások idején nem tették kampánytémává az európai polgári kezdeményezés kérdését. Ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy mind az RMDSZ, mind az SZNT a „külön utas megoldást választotta”, és – a jelek szerint – külön-külön állnak neki az egymillió támogató aláírás összegyűjtésének.
Az egyházak politikai szerepvállalását illetően az egykori királyhágómelléki püspök január közepén kijelentette: nem lehet belenyugodni abba, hogy „történelmi egyházainkat leszerelték, lefegyverezték és megalázták”. Nem hagyhatjuk, hogy egyházaink arra a sorsra jussanak, mint Nyugaton, ahol az üresen maradt templomokban vendéglőket, múzeumokat hoztak létre – hangsúlyozta Tőkés László. A néhai Makkai Sándor püspököt idézte, aki úgy fogalmazott: „Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés.” Mi ennek szellemében politizálunk – mondta az EMNT elnöke.
KG
MNO, MTI,

EMNT-évforduló – Meghirdették az autonómia évét
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
- Az autonómia évének nyilvánította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a 2013-as esztendőt.
Tőkés László EMNT-elnök javaslatát kézfelemeléssel szavazta meg szombaton a Válaszd az életet, válaszd az autonómiát című, Szatmárnémetiben tartott konferencia közel négyszáz fős hallgatósága. A volt püspök arra kérte az autonómia híveit, töltsék meg tartalommal az autonómia évét, szervezzenek rendezvényeket az autonómia szolgálatában.
A konferencián előadóként részt vevő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke ma már hibának látja, hogy tíz évvel ezelőtt nem alapítottak pártot. Hozzátette, hogy az EMNT tíz évvel ezelőtti zászlóbontásakor még úgy látták, a pártosodó Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben egy igazi, mindenkit befogadó szövetséget kell létrehozni.
A konferencia résztvevői "Szatmári nyilatkozat" címmel dokumentumot fogadtak el, amelyben kinyilvánították, hogy a cselekvés útját választják az autonómia elérésének érdekében. Leszögezték, hogy a közösség sikeréhez nem csupán Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében ki kell alakítaniuk az autonómia központú politikai konszenzust a magyar szervezetek között.
A szatmári nyilatkozatban azt is leszögezték, újra benyújtják a román parlamentben az autonómia törvénytervezeteit, és ha szükséges, több százezer aláírással nyomatékosítják azokat. Ezzel egy időben azonban a parlamenten kívüli jogszerű politikai nyomásgyakorlás eszközeit is szükségesnek tartják.
A konferencia résztvevői a Partiumi Autonómia Tanács megalapításának szándéknyilatkozatát is elfogadták. Szilágyi Ferenc, az EMNT alelnöke előadásában úgy vélte, hogy a Magyarországgal szomszédos régió jobb adottságokkal rendelkezik az autonómia elérésére, mint a Székelyföld, hiszen szervesen kapcsolódik Magyarországhoz.
MTI

Ahol a román iubeste pe magyar
A magyarok egyik barátjaként könyvelheti el magát a bukaresti Sever Ioan Miu, becenevén Olahus, a MaghiaRomânia blog alapítója és szerkesztője. Önkéntes csapatával politikamentesen, a romániai magyarok mindennapjait olvasói elé tárva adja meg a lehetőséget arra, hogy a két közösség megismerje és elfogadja egymást. Kustán Magyari Attila interjúja.
Ön bukaresti születésű, ott is él. Magyarul is beszél, pedig felmenői közt nem találni magyart. Hogyan lett a barátunk?
Gyerekkoromban rengeteg szovjetuniós filmet láttam, így például a Macskafogót, a Csipikét is. Persze, akkor nem tudatosult bennem, hogy magyarok munkájával találkoztam, azt is később értettem meg, hogy keresztapám is magyar volt. Meghatározó élmény, hogy egy alkalommal a marosvásárhelyi kórházban édesapám megkérdezte egy asszonytól, hány óra van, az pedig a számlap megmutatásával válaszolt. Sokáig rossz szájízzel gondoltam erre az esetre, édesapám kommentárja miatt, míg aztán megértettem egy ismerősöm által, hogy a lényeg az: a hölgy válaszolt, nem pedig az, hogy tudott-e románul vagy sem. Tizenegyedik osztályos koromban olvastam a Dilema lap egyik számát, ami a magyarok mások általi megítéléséről szólt. Akkor úgy éreztem, valami köt engem ehhez a nemzethez – ekkor kezdődött a „kisebbségi létem”. Később, 2004-től internetes fórumokon Románia népszerűsítésével foglalkoztam, elsősorban azzal, hogy miként áll hozzá a magyar kisebbségi kérdésekhez, és hogy milyen értékeket rejt magában az erdélyi magyar kultúra. Négy évvel később felfedeztem a Limba Cailor blogot, ahová első román ajkú szerkesztőként szállhattam be. Időközben egy call centerben dolgoztam, ahol megismertem első „magyartanárom”, aki felajánlotta, hogy magánleckéket ad nekem.
A MaghiaRomânia blogot 2009-ben indította útjára. Milyen jellegű írások közlésére fektetnek hangsúlyt, honnan közelítik meg a témát?
Fontosnak tartjuk a magyar kultúra és a fontos személyiségek népszerűsítését, legyen szó többek között például Reményik Sándorról, Jávor Pálról, Fodor Sándorról, de Mihai Eminescu magyarra és Ady Endre románra fordított verseit is közöltük. Emellett sajnos a politikum is bőven ad munkát nekünk, mindkét nemzet részéről. Megemlíthető például Dinu C. Giurescu, aki a román szavazókat azzal a céllal próbálta mozgósítani, hogy az RMDSZ essen ki a parlamentből, de írtunk Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterről is, aki az embereket azzal riogatta, hogy ha kellő számban nem voksolnak, akkor román képviselő jut be a városból. Írtunk az EMNP-s, de Antal által is támogatott autonómiatüntetéséről, ahol az erdélyi függetlenséget hirdető szövegek jelentek meg, illetve Csibi Barna a „Viszlát, Románia” felirattal. A néppárt később elhatárolódott Csibitől, de az erdélyi függetlenséget népszerűsítő szövegekről nem derült ki, hogy mit kerestek a megmozduláson. Bár foglalkozunk a politikum megnyilvánulásaival, függetlenek maradunk, éspedig úgy, hogy mindenkit kritikával illetünk, aki megérdemli.
Van-e képük arról, kik alkotják a MaghiaRomânia olvasótáborát?
Nehéz ezt felmérnünk, mert naponta százak látogatják a blogot, ha viszont azt veszem figyelembe, hogy kik a legaktívabbak, akkor kiderül, hogy két román ajkú fiatalember. A Facebook-oldalunk kedvelői közt több a magyar név, Erdélyből, a hajdani Regát területéről is olvasnak minket. Közel nyolcszázan az országból követnek, elsősorban a fővárosból és Kolozsvárról, sokan a Székelyföldről is, de van több mint száz magyarországi olvasónk, többnyire Budapestről. A jellemző korosztály a 25–34 év közöttieké, de olvasnak minket idősebbek is.
Hogyan látja a blog hatását, sikerül kimozdítani az embereket a régi beidegződéseikből?
Azt gondolom, hogy az írásaink felajánlanak olyan elemeket, amelyek segíthetnek a mentalitásváltásban, de az eredmény már olvasóinknak a hozzáállásán múlik. A legtöbb olyan ember, aki hosszú távon velünk tart, már nyitottabb gondolkodású, és vannak persze, akik sértő és gyűlölködő megjegyzéseket tesznek. Az ilyen megnyilvánulásokat eltávolítjuk, az általánosításokra és klisékre építő gondolatoknak helyet adunk, de ezek megfelelő választ is kapnak az olvasóinktól.
Mit gondol, miért alakulnak ki nemzetek közti feszültségek, miért nem lépnek túl az emberek a sztereotípiákon?
Pszichológus vagy szociológus kellene erre a kérdésre választ adjon, én csak azt tudom elmondani, hogy valószínűleg így működik az emberi elme: általánosításokkal, önmaga megnyugtatására. Amikor találkozunk egy idegen emberrel, a korábbi tapasztalatokra vagy az addig hallott klisékre támaszkodunk, és azt hiszem, kevés ember van, aki megszabadult a sztereotípiákban való gondolkodástól. A sajtó felelőssége is fontos, ahogyan a magyarokról, romákról írnak, a történelemoktatás – legalábbis régen – szintén az általánosítást alkalmazta. Létezik egy szélsőséges réteg minden etnikumban, amelyik nagyon befolyásos, és amelyiknek látszólag a másikkal van baja, de igazából önmagával: családi, munkahelyi elégedetlenségeiből alakul ki a rasszista és soviniszta gondolkodás.
Milyen megoldásokat lát ezekre a jelenségekre?
Én abban hiszek, hogy a társadalmi változásokat alulról kell elindítani, és erre kiváló eszköz az Adevărul blogja, ahová szintén írhatok, és a honlapja, ahol a MaghiaRomânián megjelenő cikkeket népszerűsítik. A magyar civil szervezeteknek is javaslom, kommunikáljanak a román sajtóval, a magánszemélyek pedig beszélgessenek a témáról ismerőseikkel, újságírókkal, és persze írjanak a blogunkra. Az államnak szintén komoly felelőssége van, gondot kellene fordítania az interetnikus ismeretekre, a pszichoterapeuták támogatására, akik tudnának segíteni az embereken. A székelyföldi önkormányzatok ugyanakkor, ha jobban tisztelnék az ország törvényeit és nem igyekeznének politikai tőkét kovácsolni a feszültségekből, hitelesebben képviselhetnék a kisebbségek problémáit. Ami a Székelyföldet illeti, itt gondot okoz, hogy a román nyelvet nem oktatják megfelelően, így sokaknál fellép a nyelvi elszigeteltség.
Mivel nem egyedül írja a bejegyzéseket, hanem idővel szépszámú csapat állt az ügy mellé, szeretném, ha bemutatná őket.
Számos ember segíti a munkánkat, Adrian Szelmenczi például, aki az Active Watch szervezet keretében vizsgálja a sajtóban felbukkanó kirekesztő megnyilvánulásokat, Szilágyi István jogi tudását felhasználva közelítette meg a Mikó-ügyet, de ír nekünk egy Kiwi nevű, Finnországban élő társunk is, aki a svédek és lappok kisebbségi életét szokta ismertetni. Ortenszky Loránd Magyarországról dolgozik nekünk, többek között a hozzászólásokat gyomlálja ki. Tudni kell a MaghiaRomâniát erősítő emberekről, hogy önszántukból, bérmentve áldoznak időt és energiát erre a célra, lelkesen támogatják a kitűzött céljainkat.
Tervezik, hogy az internetes felületből civil szervezet, vagy akár politikai párt nőjön ki?
Természetesen minden projekt fejlődik, egy ideje a csapat tagjai beszélgetnek is erről a témáról, de amíg nem tudjuk konkrétan megfogalmazni, hogy mit szeretnénk, addig erről nem beszélhetek. Amit már most elmondhatok: 99,99 százalékban biztos, hogy politikai pártot nem alapítunk.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

Normalitást szeretne az RMPSZ a csángó oktatási programban
A normalitást szeretnék megalapozni, és oktatási programként, annak megfelelően kívánják vezetni a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot – mondta Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ vezetője, aki kérésünkre a program átvétele óta eltelt egy évet értékelte.
Egy éve, hogy a magyar kormány felkérésére átvette a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program vezetését a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Bár az oktatás zajlik, a kedélyek talán még mindig nem nyugodtak meg a váltás után, és a program új vezetőjének követelményeit sem mindenki fogadta el. Nemrég egy, személyeskedéseket is tartalmazó névtelen blogbejegyzés összegezte az elégedetlenkedők álláspontját. Megjelenésének időpontja szinte egybeesett azzal, amikor végre létrejött a megegyezés a csángószövetség és az RMPSZ között az előbbi tulajdonában lévő oktatási helyszínek működtetéséről.
Egy éve vették át a programot
„Tavaly január végén történt a megkeresés, és február hetedikétől váltak alkalmazottainkká a kollégák” – emlékezett vissza Burus-Siklódi Botond. Ismertette, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program keretében jelenleg a magyar nyelvű oktatás – iskolai körülmények között és szabadidős tevékenységként – 26 helyszínen zajlik 43 oktatóval. Iskolai körülmények között a választható tantárgyak keretében tanulnak magyar nyelvet a diákok, a délutáni oktatás formájában pedig különböző szabadidős programok által, a hagyományok ápolására és az identitástudat fejlesztésére fektetik a hangsúlyt. Az iskolákban mintegy 1100 gyerek számára zajlik magyar nyelvoktatás, összesen pedig a csángó oktatási programban mintegy 2190-re tehető a részt vevő gyerek száma. Az iskolában oktatók a román tanügyi rendszer keretében megkapják az adott órákért a fizetést, többnyire helyettesítői státusban, emellett támogatják őket a csángó oktatási program keretében is az iskolán kívüli tevékenységért. A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot magyar állami támogatásból és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványon (AMOA) keresztül a keresztszülői programból befolyó összegekből finanszírozza az RMPSZ. A program keretében az oktatók számára fizetést, lakhatási feltételeket, étkezési jegyet biztosítanak.
Vegyes érzelmek az elmúlt egy évről
„Vegyes érzelmeink vannak az elmúlt egy évvel kapcsolatosan. Mi annak idején úgy indultunk, hogy hasznosítani szerettük volna a csángószövetségnél felhalmozott tapasztalatot, de aztán történt, ami történt, és márciustól ők testületileg kiváltak az oktatási programból, amelyet így alapjaiban meg kellett újítanunk, új oktatási programszervezőt neveztünk ki, létrehoztuk a szakmai irányító felügyelőbizottságot” – mondta. A nemrég megjelent névtelen blogbejegyzésben az egyik vád az volt, hogy hozzá nem értők irányítják részükről a programot. Amint azonban az elnök kifejtette, a felügyelőbizottságba olyan személyeket jelöltek, akiknek nagy tapasztalatuk van a csángó léttel és az oktatással kapcsolatosan is.
„Gondolok itt például Borbáth Erzsébetre, aki megteremtője az iskolai szintű csángó oktatásnak, Lászlófy Pál tiszteletbeli elnökünkre, aki a Moldvában zajló oktatási program létrehozásánál és az első évek finanszírozásában is tapasztalatot szerzett, hisz annak idején is a pedagógusszövetségen keresztül zajlott a program” – magyarázta az RMPSZ elnöke. Hozzátette, érzékelik, hogy amint az általában lenni szokott, vannak, akik az új vezetési stílust, formát el tudják fogadni, és vannak, akik kevésbé, sőt olyanok is, akik egyenesen ellenkeznek.
Úgy gondolja viszont, hogy nem lehetnek nagy gondok, ha a maga helyén mindenki elvégzi a feladatát. „Azt a stabilitást elértük, hogy sem a fizetésben, sem az egyéb juttatások biztosításában elmaradásunk nem volt, naprakészen kapták az oktatók a juttatásokat, és szakmai szinten is igyekszünk segíteni” – mutatott rá. Kifejtette, mivel korábban rövidebb időszakokra – előbb csak három hónapra, aztán az iskolai év végéig, utána szeptember elsejéig – kapták a program vezetésére vonatkozó felkérést, nem volt lehetőség a szakmai munka megtervezésére, most azonban, hogy meghatározatlan időre az ő feladatuk a program koordinálása, ezen a téren is meg kell vizsgálniuk a perspektívákat. „A szakmai támogatás szintjén – az érdekvédelem mellett – szeretnénk az iskolai tevékenység felé közelíteni az iskolán kívüli tevékenységet is” – mondta Burus-Siklódi Botond.
A rég várt megegyezés
Hat oktatási helyszín – amelyet a keresztszülők pénzéből vásároltak – a csángószövetség tulajdonát képezi, és most született meg a megegyezés arról, hogy az RMPSZ fizeti a program keretében ezek fenntartási költségeit, illetve az oktatási program működtetésével kapcsolatos költségeket. Hosszú volt az út addig, amíg január 21-én aláírta az RMPSZ és a csángószövetség a szerződést, Burus-Siklódi Botond szerint sok huzavona előzte meg ezt. „A megegyezés szerint oktatónként minden egyes helyszínen hétszáz lejt fizetünk a csángószövetségnek az általunk vezetett oktatási program finanszírozására. Ezeken a helyszíneken természetesen a csángószövetség szervezhet saját rendezvényeket is, hisz az ő épületeikről van szó” – mondta el az RMPSZ elnöke.
Rendezik a kifizetetlen számlákat
A csángószövetséggel kötött megegyezés révén az érintett helyszínek költségeinek a rendezése is megtörténhet, hisz eddig, mivel nem volt jogi viszony a két szervezet között, az RMPSZ nem fizethette ki ezen oktatási helyszínek fenntartási költségeit. „A hat épület közül ötről van szó – az egyik esetben sikerült más megoldást találni. Ezeken a helyszíneken bizony szeptember óta mi nem tudtunk kifizetni semmiféle számlát, mert nem volt érvényes szerződésünk a csángószövetséggel, aminek a nevére érkeztek a számlák, például a telefon- és villanyszámlák. A megállapodás alapján ezeket most rendezni tudjuk, és a kifizetésekről már rendelkeztem, szeptember elsejéig visszamenőleg kifizetjük oktatónként a megígért és szerződésbe foglalt összeget” – közölte Burus-Siklódi Botond.
Sár- és kesztyűdobálás
„Én soha nem vettem fel a kesztyűt, amit a csángószövetség dobott, például az a nyilatkozat, hogy omlik össze a rendszer” – említette meg a névtelen blogbejegyzésben is sugallt vádat Burus-Siklódi Botond. Véleménye szerint erről szó sincs, és az sem igaz, hogy sok oktató otthagyná a programot. Aki azonban megteszi, annak a helyére van más, mint az RMPSZ elnöke tájékoztatott, várólista van a programba jelentkező pedagógusokból. Az oktatók egyébként januárban egy módszertani felkészítőn szóban és írásban is elmondhatták a véleményüket a program működéséről, és amint Burus-Siklódi Botond közölte, csak kisebb, operatív jellegű problémákat hoztak fel. „Vannak egy páran, akik részéről érzékeljük, hogy minket nem fogadtak el. Ezt nem is muszáj, az ügyhöz attól még lojálisan viszonyulhatnak. Nincs olyan tantestület máshol sem, ahol mindenki egyetértene” – mutatott rá az RMPSZ elnöke. A vádaskodásokkal kapcsolatosan azt mondta, mivel névtelen megnyilatkozásokról, sárdobálásról van szó, nem kíván különösebben reagálni ezekre. „Mi teljes felelősséggel, és minden más elismerés elvárása nélkül tesszük azt, ami tőlünk telik” – szögezte le. Hozzátette, nagyon jól látják, hogy ezt a munkát nem Csíkszeredából kell irányítani, ezért lobbiznak már egy bákói módszertani központ létrehozása érdekében. A központ megalapítása meglátásuk szerint nemzetstratégiai kérdés.
Követhetőséget kérnek
A névtelen blogbejegyzésben, amelyre már hivatkoztunk, azt is nehezményezte az író, hogy bürokratikus rendszert vezetett be a programba az RMPSZ. Kérdésünkre Burus-Siklódi Botond elmondta, semmi mást nem kérnek, mint amit a munkaadói-munkavállalói viszony megkövetel. „Hónap végén kérjük, hogy írják le, ki, mikor, órarend szerint megtartotta a tevékenységet. Ennyit kérünk csak, se többet, se kevesebbet, mint amit egy iskolában is nap mint nap el kell végezzenek a tanárok” – szögezte le. Hozzátette, fontosnak tartják a tervezést is, hisz ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy pedagógiailag is követhető munkát végezzen valaki. „Nyilván, van, akinek ez problémát jelent, formaságnak tekintik, de én úgy gondolom, hogy ez a normalitáshoz való közelítés” – szögezte le az RMPSZ elnöke.
„Nem sérült a program”
Az elmúlt egy év körülményei ellenére a részt vevő gyerekek számát tekintve nem sérült a program – közölte Burus-Siklódi Botond. Rámutatott, azáltal, hogy tavaly szeptemberben a Szeret-Klézse Alapítvány által működtetett külön oktatási program csatlakozott, márciustól pedig a Pusztina Házért Alapítvány által működtetett program is integrálódik, még nő is a résztvevők száma. „Azt hiszem, hogy itt az egységesítésen túl egy komolyabb szakmai munka is beindult, és ez folytatható, tehát van perspektíva. Ebben szakmailag partnerek a Hargita és Bákó megyei tanfelügyelőségek és a román oktatási minisztérium nemzeti kisebbségi főosztálya is. Mi nem akarjuk ezt a programot mitizálni, mi ezt konkrét oktatási programként, ennek megfelelő kihívásként kezeljük. Normális kerékvágásba szeretnénk vezetni. Mindenféle zászlóbontás és zászlólobogtatás nélkül” – szögezte le a pedagógusszövetség vezetője.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

Az utat is látni kell
Szatmárnémetiben, ahol tíz évvel ezelőtt az RMDSZ V. kongresszusán tiszteletbeli elnöki címének megvonásával szabályosan kiebrudalták az RMDSZ-ből Tőkés László református püspököt, tehát e szégyenteljes tett helyszínén február 2-án, szombaton Válaszd az életet, válaszd az autonómiát címmel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács konferenciát szervezett, ahol kimondatott: a honi magyarságot csak az autonómia mentheti meg a folyamatos beolvadás, elfogyás, elnemzetietlenítés fenyegető veszélyétől, s e cél érdekében végre már cselekednünk is kellene.
Az erdélyi magyarság apátiája az elmúlt esztendőkben megnőtt. Keservesen, nehezen vészeljük át ezt a végeérhetetlennek tűnő, különféle válságokkal megterhelt átmeneti időszakot. Ráadásul megfeneklett az RMDSZ „elsöprő győzelme” és partvonalon maradása okán a bukaresti magyar politizálás is. Ott keringenek Kelemen Hunorék a kormány körül, egy-egy morzsát ugyan juttatnak számukra is, de mindez nem lehet elég.
Bár a helyi román és központi vezetés, cselédsajtójuk azt is sokallja, amit eddig elértünk. Épp szombaton Constantin Niţă energetikai miniszter az új prefektus beiktatásakor azt találta mondani: „kényes vidék Háromszék”, meg hogy „az autonómiáról szó sem lehet”.
Ilyen és ehhez hasonló kis és nagy szurkapiszkák közepette igen jó érzékre vall az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács konferenciája, ahol az 2013-as évet az autonómia esztendejének nyilvánították. Az autonómiáé, mely számunkra – Szátmárnémetitől az észak-erdélyi szórványon át Székelyföldig – az életet, a jövőt jelenti. Csak a vak nem látja, s azok, akik nem számolnak a beolvasztó politika, a kivándorlás és az alacsony gyermekvállalási kedv következményeivel – azaz elfogyásunkkal –, hogy megmaradásunk és gyarapodásunk érdekében többet kell kicsikarnunk a bukaresti hatalomtól, mint az általuk oly sokat hangoztatott tervezett, de csak félig-meddig megvalósuló decentralizálást.
Fel kell készülnünk arra, hogy a területi átszervezéssel és az alkotmány módosításával a jelenleginél rosszabb helyzetbe kerülhetünk. Megszívlelendő az EMNT konferenciájának ama felhívása, hogy az erdélyi, de az egész Kárpát-medencei magyarságnak az autonómia elérésének érdekében a cselekvés útját kell választania, s e cél érdekében egyezségre kell jutniuk a magyar politikai erőknek, újra és újra be kell nyújtani a román parlamentbe az autonómia-törvénytervezetet. Tüntetnünk, tiltakoznunk kell, s hangunknak – százezrek, milliók hangjának – Bukarestbe, de még annál is messzebbre kell jutnia. Ha másban nem is, de ebben össze kellene fogni, mert nem elég tudni a célt, az utat is látni kell.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma,

Önfeladás helyett, az autonómiát – Megemlékezés a Láncos-templombasn
Szombaton, a Szatmárnémetiben lévő Láncos-templomban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hálaadó ünnepi istentisztelettel emlékezett meg az erdélyi nemzeti mozgalom önálló útjára indulásának tízedik évfordulójáról.
Az istentisztelet után évfordulói emlékülés és tanácskozás kezdődött, jeles meghívottak részvételével. Az istentiszteleten igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, aki prédikációját a Mózes V. könyvében olvasható, és a jubileumi ünnepség mottójául is szolgáló „Válaszd az életet!” felhívásra építette. Mint mondotta: az Ige hatálya kiterjed az élet minden területére, és a folytonosság hordozója is egyben. Az EMNT-elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a református egyház szerepét az autonómiamozgalom elindításában, amit a reformátusok 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantásában betöltött vitathatatlan érdeméhez hasonlított. Amiképpen Temesvár a küzdelem, úgy Szatmárnémeti a békés építkezés jelképévé vált – hangsúlyozta Tőkés László. „Nem volt elég a zsarnokságot legyőzni, folytatni kell az utat. Az életet kell választanunk a halál és az átok helyett, az autonómiát az önfeladás helyett” – fogalmazott az igehirdető.
A házigazda, Korda Zoltán lelkipásztor köszöntője után, a magyar kormány nevében Szászfalvi László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő köszöntötte a Láncos-templomot megtöltő gyülekezetet. Elmondta: tíz évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az autonómia jelszavát tűzte zászlajára, és ezzel az élet akarásáról és a szülőföldhöz, anyanyelvünkhöz, nemzeti tudatunkhoz való ragaszkodásról tett bizonyságot. Az EMNT nem valaki ellen, hanem valamiért jött létre, az autonómia ügyének felkarolása érdekében – hangsúlyozta.
Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja ünnepi köszöntőjében kifejtette: az autonómia egy közösség élni akarását mutatja. „Minél autonómabb egy közösség, annál sikeresebb problémái megoldásában” – jelentette ki a képviselő.
Az összeállítás az EMNT Sajtóirodától kapott tájékoztatóból készült.
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Tavasszal alakulhat meg a Partiumi Autonómia Tanács
Tavasszal alakulhat meg a Partiumi Autonómia Tanács, amelynek szándéknyilatkozatát szombaton fogadták el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett szatmárnémeti konferencia résztvevői – nyilatkozta az MTI-nek Szilágyi Ferenc EMNT-alelnök, a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottság elnöke.
Szilágyi Ferenc az MTI-nek elmondta, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) létrehozásáról az elképzeléseik szerint egy nagygyűlés dönt majd, amelyet egy később rögzítendő helyszínre és időpontra hív össze a Partiumi Autonómia Kezdeményező Bizottság az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
A szándéknyilatkozat szerint a PAT feladata lesz majd, hogy koordinálja és segítse a Partium területén élő magyar identitású lakosság önazonosságának a megőrzését és megerősítését, ösztönözze a partiumi területi autonómia, valamint a Partiumi Fejlesztési Régió létrehozásához kapcsolódó szakmai, politikai, mozgalmi hátteret, segítse elő a partiumi nemzetek összefogását a közös célok megvalósításáért, és tegyen lépéseket azért, hogy a régióban szimmetrikus kétnyelvűség alakuljon ki.
Szilágyi Ferenc megjegyezte, a Partiumon a román-magyar államhatár közelében fekvő Bihar, Szatmár és Szilágy megye történelmi területeit értik. Hozzátette, noha történetileg Arad megye is a Partiumhoz tartozott, úgy érzékelik, Arad ma inkább a Temesvár központú Bánsággal mutat közös jegyeket. Az EMNT alelnök elmondta, a három megyében kisebbségben él a magyarság, de úgy vélte, van esély arra, hogy a térség román lakóit is megnyerjék elképzeléseiknek. Arra utalt, hogy jelentős és sok esetben pozitív visszhangja volt az EMNP választási programjának, amelyben a párt Románia szövetségi állami berendezkedését javasolta.
A Partiumi Keresztény Egyetemen oktató Szilágyi Ferenc azt is megemlítette, geográfusként régóta foglalkozik a Partium közigazgatási földrajzával, ez volt a témája a Debreceni Egyetemen megvédett doktori dolgozatának is.
MTI
Erdély.ma,

Mikó Imre jogvédelmi szolgálatot indított az RMDSZ
Mikó Imre jogvédelmi szolgálat beindítását jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Az MTI-hez eljuttatott RMDSZ-közlemény szerint a szolgálat által a Szövetség olyan romániai magyar természetes és jogi személyeknek, valamint intézményeknek kíván eligazítást és védelmet biztosítani, amelyeket nemzetiségi alapon ért hátrányos megkülönböztetés.
Az RMDSZ döntése értelmében a szolgálat Mikó Imre jogász, író, műfordító, politikus, erdélyi polihisztor nevét viseli.
A közlemény idézi Kelemen Hunort, aki szerint az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni, törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során azonban gyakorta fennakadások mutatkoznak. Az elnök elmondta, a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja a visszaélésekkel kapcsolatos információk összegyűjtése, az érintettek számára eligazítás és – a lehetőségek függvényében – jogorvoslat biztosítása.
Kelemen Hunor kiemelte, az elmúlt időszakban a nemzeti szimbólumok használatának korlátozásáról, az anyanyelvű oktatáshoz való hozzáférés megakadályozásáról, a kétnyelvű táblák lefestéséről, vagy akár az állami intézményekben a kétnyelvűség mellőzéséről kaptak jelzéseket.
A közlemény szerint az ehhez hasonló visszaélésekkel az RMDSZ megyei és területi irodáihoz lehet fordulni. A kezdeményezés számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészül, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők, politikusok várják az érdeklődőket.
MTI
Erdély.ma,

Egy választópolgár dilemmái
Dúl a zűrzavar a Maros megyei meg a vásárhelyi RMDSZ-ben. Távolba, azaz a román parlamentbe szakadt honfitársaink, akik Fodor Imre polgármestersége után cserbenhagyták a várost, miközben politikai karrierjüket egyengették nem is sikertelenül, most megmondják!
Olykor visszatértek a város magyarságához polgármesterjelölti minőségben, először Kelemen Atilla, akit igencsak kétkedve fogadtak a városban, aztán sorra: Borbély László, aki olyan langyos kampányt folytatott, hogy borítékolni lehetett az eredményt, ugyanígy Frunda György esetében, akiben már csak politikusok hisznek, a választók nem, ezért is veszítette el az RMDSZ-ből hiányzó kompromisszumkészség hiánya miatt nemcsak a polgármesteri tisztséget, de szenátori pozícióját is.
Markó Béla, bár nem marosvásárhelyi, de itt él a 70-es évek közepe óta, még tartja magát késélen, megmondja a hogyant, mintha ma is ő lenne az elnök, és ki érti, milyen alapon, amikor van egy parlamenti képviselő megyei elnök? A szokás hatalma, vagy háttérből még mindig ő irányítja a szervezetet? Ki fürkészheti ki az igazságot a politika berkeiben? Az egyszerű halandó polgár, aki csak élni szeretne jogaival, aligha. Ő annyit tud, amennyit nyilvánosságra hoznak.
Akárhonnan is nézem, ezek az urak, akik talán a legnagyobb számban ebből a városból kerültek a parlamentbe a többi, magyarok lakta megyékhez viszonyítva, gyakorlatilag húsz év alatt semmi kézzelfoghatót nem tettek a városért, annak ellenére, hogy kirakatnak használták, mindenféle gyűléseiket, kongresszusaikat itt tartották a Kultúrpalotában, és ígérgettek. A vásárhelyi szervezet pedig tulajdonképpen sosem volt tényező, tehát fölösleges a semmit szidni.
Nem vagyok tagja a szervezetnek, sem másnak, de szavazó polgára vagyok, sok más vásárhelyi polgárral egyetemben, akik elvárják azt a minimumot, hogy az őt képviselő magyar politikus elsősorban szülővárosa vagy fogadott városa érdekében cselekedjen. Emiatt egyet kell értenem Kovács Péter kemény szavaival. Akármennyire fényezik is, a városi és megyei RMDSZ csúfos kudarcot szenvedett a választásokon, és nemcsak azért mert megjelent egy másik magyar párt.
Ez is az RMDSZ és vezetői konjunktúra politizálásának a következménye. Valóban, jó lenne végre már új szempontokat bevinni a vezetésbe, életkortól függetlenül. Vagyis frissíteni, mert ezek a képviselő urak minden szinten már kifutottak az időből. Ugyanis, most úgy tűnik, parlamenti képviselőnek lenni nyugdíjas állás az RMDSZ-ben is.
Természetesen tudom, hogy egy rövid publicisztika csak felvetheti a gondokat, elégedetlenségeket, elemzést szakértő politológusoktól várunk, akik választ is tudnak adni, hogy miért történhetett meg ez a csúfság a megye és a város magyarságával?
Kuti Márta
Vásárhelyi Hírlap
Erdély.ma,

Újabb öt évig működik az Europe Direct központ
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum az Európai Bizottság támogatása révén újabb öt évig működtetheti a Hargita megyei Europe Direct Tájékoztató Központot Székelyudvarhelyen. A program célja a lakosság széleskörű tájékoztatása európai uniós témákkal kapcsolatosan, de a központ munkatársai az ifjúsági szervezettel együttműködésben számos rendezvényen is aktívan részt vesznek majd.
„Egyedülálló információs szolgáltatásról van szó, melynek több célja is van, hisz a tevékenység nem csak tájékoztató jellegű: az iroda reaktív és proaktív munkát egyaránt végez, rendezvényeket szervez és társszervez Udvarhelyen, illetve a megye nagyobb településein” – avatott be a részletekbe Somogyi Attila, a Hargita megyei Europe Direct Tájékoztató Központ irodavezetője. Egyébként az UFF égisze alatt működő Europe Direct Tájékoztató Központ 2008-ban kezdte el működését Udvarhelyen. „Az Európai Bizottság által kiírt újabb pályázaton az UFF is részt vett, ennek eredményeként a 2013–2017 közti időszakra nyert támogatást. A következő öt évre tehát van elég munka, de anyagi stabilitás is” – tette hozzá Jakab Attila, az udvarhelyi ifjúsági szervezet nemrégiben leköszönt elnöke.
A Europe Direct csapatának célkitűzése a lakosság tájékoztatása az Európai Unió polgárainak jogairól, lehetőségeiről és kötelességeiről, az uniós kommunikációs prioritásokról, európai polgári kezdeményezésekről és azokról a kérdésekről, amelyek kortól függetlenül nagy hatással lehetnek az emberek életére (ösztöndíj-lehetőségek, munkavállalás és önkéntesség az uniós tagállamokban, utazási kapcsolatos stb.). „Kiemelt célunk a 2014-es európai parlamenti választások fontosságáról való tájékoztatás, illetve szerepet vállalunk a korrupcióellenes harcban is, szintén a tájékoztatás, tanácsadás szintjén” – vázolta Somogyi Attila. Továbbá a központ a Közéleti Vándortábor, a Karrierkovács Napok, az Európa Nap, a XXI. Székelyudvarhelyi Diáknapok, a Nyelvek Európai Napja, illetve a Heted7Suli szervezésében is szerepet vállal.
„A pályázat révén a központ évente 20 ezer eurós támogatásban részesül, amelyet ugyanennyi önrésszel kell felpótolnunk. A tevékenység népszerűsítése érdekében az irodához fordulóknak kétnyelvű kitűzőt adunk ajándékba” – mondta el Vass Orsolya, az UFF elnöke. A tájékoztató központ hétköznapokon 9 és 16 óra között érhető el az UFF székhelyén, a Kossuth-udvarban.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Tolerancia mint megalkuvás
A külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekben mindig némi fenntartással kell kezelni, amit a Népszabadság ír – ismerjük a „történelmi” okokat. Most sem tennék másképp: a „bukaresti” Szőcs Levente a kolozsvári Magyari Nándor László szociológust kérdezte a „székelyföldi politikai mentalitásról”. A Burjánzik az intolerancia című írás a világhálós kiadásban (Nol.hu) épp csütörtökön jelent meg. Bár egyáltalán értékelendő, hogy a Népszabadság hajlandó leírni azt a kifejezést, hogy Székelyföld, a címadásban is tetten érhető tendenciózus következtetést azért jócskán vitathatónak érzem. Az MSZP-vezérkar közelmúltbeli kolozsvári látogatása kapcsán például azt mondja Magyari Nándor László: az RMDSZ egy hibrid vezetésű párt lett, azaz ötvöződik benne a karizmatikus, „fideszes” modell, amelyben a „főnöknek mindig igaza van”, illetve a „racionális”, „demokratikus” modell, amelyben mindenki tartja magát a belső döntési mechanizmusokhoz. A szociológus szerint ezzel magyarázható, hogy míg Markóék Kolozsváron Mesterházyékkal tárgyalnak, székelyföldi RMDSZ-esek az MSZP itteni jelenlétét is kifogásolják. Ugyanis, s most megpróbálom egyszerűsíteni a magyarázatot, az RMDSZ-es központ a kormányból való kipottyanás után elveszítette az ellenőrzést a területek felett, a „helyi hatalom erős emberei egyre inkább a pártközpont fölé kerekednek”. Háromszéken például az ottani „karizmatikus” pártvezetők az RMDSZ-en belüli „szigetté” váltak azzal, hogy nyíltan hangoztatják Fidesz-közeliségüket, jobboldaliságukat, s nem egyszer „jobbról előzik” a „Fidesz nyúlvány populista formációit”. Félretéve azt a tényt, hogy az állítólag a hatalomból kipottyant RMDSZ mégiscsak helyet kapott a kormány hátsó kamrájában, nézzük, hogy Magyari szerint miért annyira jobboldaliak a székelyföldiek. „Egy egyre zártabb közösség, amilyen a székelyföldi, mentálisan is egyre zárkózottabb lesz. Az elmúlt jó húsz esztendőben »beültetett« jobboldaliság olyan gondolkodásbeli paneleket hozott létre és erősített meg, amelyeknek előterében az intolerancia minden formája virágzik. (...) Az örökös sündisznóállás, amibe a székelyföldi helyi elitek hangadói merevedtek (tisztelet a kivételnek), kirekesztő mindenfajta mássággal szemben” – fejtegeti Magyari. Néha az olyan hipotéziseknek, amelyek több, egyenként is igencsak vitatható állításra támaszkodnak, elég egyetlen lábát kiütni, s összeomlanak, mint egy kártyavár. Valóban el kell hinnünk azt, hogy a székelyföldiek azért jobboldaliak, mert zárkózottak, s azért intoleránsak is? A Markó-féle vonal meg demokratikusabbá és toleránsabbá válik azzal, hogy a Székelyföldön nemzetárulóként nyilvántartott szocialistákkal hajlandó leülni tárgyalni, egyezséget kötni, s ezzel az MSZP-t megpróbálja Erdélyben legitimálni?
A másik bajom ezzel az elmélettel, hogy ismét a „haladottabb szellemiségű, kulturált, toleráns” Kolozsvár versus az „elmaradottabb, konzervatívabb, intoleráns” Székelyföld kommunikációs sablont vélem felfedezni benne, amelybe hanyagul elmerülve, közben a román többségbe lassan beleolvadva a kolozsvári, marosvásárhelyi értelmiségiek még mindig hajlamosak lenézni Székelyföldet és a székelyföldieket. Mintha az MSZP-sek kolozsvári felvonulásán nem fogadták volna őket ugyanúgy a tiltakozók, mintha Csíkba vagy Udvarhelyre tették volna be a lábukat. A „tolerancia hívei” aztán persze rendőri segítséggel csak azokat az embereket engedték be a „nyilvános fórumra”, akiket ők jónak láttak, s akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak: az ellenvéleményekre, úgy tűnik, nem voltak kíváncsiak. De még így is volt incidens: az általunk oly „szeretett” MSZP-s vezéralak, Szanyi Tibor a fórumon elhangzottakat időnként kommentáló idős férfinak egy adott pillanatban odavetette, hogy „leverem a fejed, te takony!” (Krónika, 2013. január 23.). Később a képviselő a Facebookon „zsigeri barmoknak” nevezte a kolozsvári tiltakozókat, a bejegyzését kommentálókat pedig folyamatosan sértegette, sőt egyiküket felszólította: „Most már eleget verted itt a taknyodat, úgyhogy bátran eldugulhatsz”.
Ez az a „toleráns” MSZP, amiről a „szakértő” újabb jól hangzó, de a valósággal köszönőviszonyban sem levő sablont elsütve úgy vélekedik, hogy „a jelenleginél (kormánynál – szerk. megj.) sokkal korrektebb és átláthatóbb támogatáspolitikát folytatott a határon túl, sokkal érzékenyebb volt a politikai autonómiájukra”. Átláthatóbb támogatáspolitika? Kinek? Az RMDSZ-elitnek? Politikai autonómia tisztelete? Hogyan? A külhoniak magyarságának megtagadásával? Ha a „tolerancia” szoclib értelmezésben azt jelenti, hogy „megalkuvás”, „nemzetárulás”, „beolvadás”, „gerinctelenség”, „tiszteletlenség”, akkor a székelyek, remélem, még jó ideig nem kérnek belőle.
Rédai Attila
Székelyhon.ro,