Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. szeptember 23.
A magyar pártok közös fellépését sürgeti a RMOGYKE
Ádám Valerián, a RMOGYKE ügyvezetője és pár fős csapata egy hete Bukarestben tüntet az Oktatási Minisztérium előtt – feliratozott orvosi ruhákban és narancssárga esernyőkkel. Ádám az orvosin működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozik, és a román tagozatéval azonos beiskolázási keretet követel, hisz idén a magyar tagozatnak csak 20 fizetéses helyet különítettek el. Ioan Groza minisztériumi főigazgató és Ecaterina Andronescu tanügyminiszter állítása szerint: „csupán ennyit kértek”. Ádám Valerián az RMDSZ-nek, az EMNP-nek és az MPP-nek a tüntetésbe való bekapcsolódását sürgeti.
„Ioan Groza nem értette tiltakozásunk okát, hisz teljesítették a fizetéses helyek kibővítését az orvosin, azaz 20 magyar nyelvű tandíjas helyet biztosítottak. Ebből a beszélgetésből rájöttünk, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem járt közben ügyünkben, hisz mi leadtunk egy petíciót, amelyben kértük a közbenjárását a 40 általános orvosi, illetve a 15 fogorvosi hely megszerzéséhez” – mondta el Ádám.
Király András, oktatásért felelős államtitkár is megerősítette azt, hogy az RMDSZ nem fordult írásos kéréssel a szaktárcához, amelyben a helyek száma szerepelt volna, hanem csak a fizetéses helyek bővítését kerték, de hozzátette, hogy a tandíjas helyeket nem minisztériumi rendelettel szabályozzák, hanem az egyetem szenátusának hatáskörébe tartozik, és a tárca kizárólag az államilag támogatott helyekre van befolyással.
Király András szerint a magyar oktatás „megtűrt” a román tanárok részéről, ezért fizetéses helyekkel terhelni a jó szándékukat nem lehetséges. „Az államtitkár úr elmondása szerint nem találja hatékonynak a tüntetésünket, de megerősítést kaptunk, hogy a következő két hétben az egyetemen elindul a magyar oktatás rendezése, a magyar főtanszékek létrehozása, a szenátus tagjainak bővítése és a magyar rektor-helyettes megválasztása” – állítja Ádám.
„Andronescu miniszter asszony is a támogatásáról biztosított, és kérte a tüntetés abbahagyását, kiemelve, hogy az RMDSZ kérését a fizetéses helyekre vonatkozóan teljesítette. Elmondta, milyen nehézségek árán sikerült meggyőzni a MOGYE vezetőségét a helyek bővítésére, ezért ebben az évben újabb tandíjköteles helyek indítását nem tudja vállalni” – mondta el Ádám.
Ádám Valerián legfrissebb információi szerint dr. Szabó Béla, a MOGYE rektor-helyettese Bukarestben személyesen beszélt Andronescu tanügyminiszterrel, és a tárcavezető kijelentette, hogy idéntől nem számíthatnak semmiféle pozitív változásra, sem a tandíjas magyar nyelvű helyek bővítését illetően, sem az önálló tanszékek megalakítására vonatkozóan.
„Mi a tüntetést folytatni fogjuk mindaddig, amíg a szavakból tettek nem lesznek, emellett várjuk az RMDSZ, MPP és EMNP bekapcsolódását az ügybe” – szögezte le Ádám Valerián.
Pál Piroska
Kozpont.ro; Erdély.ma

Nemfélek.ro
Egy hete közöltünk portálunkon „Borboly hoppon maradt” címmel egy száraz, objektív tudósítást arról, hogy a Csíkszeredai Városi Bíróság melletti Ügyészség elutasította Hargita Megye Tanácsa elnökének arra vonatkozó kérését, hogy indítson bűnvádi eljárást rágalmazás és becsületsértés címén azok ellen a polgárok ellen, akik a tavaszi választási kampányban őt bíráló, kigúnyoló plakátokat nyomtattattak és ragaszttattak ki a megye több településén. Mint ismeretes, a plakátolási akció párhuzamosan zajlott a Felavattam.ro internetes honlap létrehozásával és működtetésével, amely mögött ismeretlenek egy csoportja állt, akiknek az volt a céljuk, hogy felhívják az internethasználók figyelmét a tanácselnök közszereplésének árnyoldalaira, a kampányban mutatott öntömjénező magatartására. Azóta maga Borboly Csaba is beismerte, a feljelentését azzal a céllal fogalmazta meg, hogy felderíttesse: kik állnak a honlap és a plakátragasztási akció mögött. Bár tudatában lehetett – hiszen jogászok tucatja dolgozik a környezetében –, hogy a hatályban lévő Büntető Törvénykönyvben nem szerepel a rágalmazás és becsületsértés mint bűncselekmény, ő mégis bűnvádi eljárást kezdeményezett. A román rendőrség – ahelyett, hogy ezt törvénykövető magatartással elutasította volna – nyomozásba kezdett, energiákat, munkaórákat, közpénzeket nem kímélve, több megyére kiterjedt akciózással állampolgárokat vegzálva próbálta „felgöngyölíteni az ügyet”. Aminek a vége az lett, hogy az ügyészség kénytelen volt beismerni: nem történt bűncselekmény. Ugyanis az nem bűn, ha állampolgárok egyik vagy másik csoportja – a szólás- és véleményszabadság jegyében – a nyilvánosság különböző tereit használva a közszereplőket, politikusokat bírálja.
Ettől függetlenül az ügy során – amelynek részleteibe nem mennénk bele, mert ahány szereplő, annyiféleképpen magyarázza – történhettek szabálysértések, kihágások, ezeket az arra hivatott szervek megállapították és mértékükhöz illően megtorolták, a lényeg: bűncselekmény nem történt Borboly Csaba terhére. A tanácselnök mégsem tud beletörődni az egészbe. Bosszúállást fontolgat, internetes naplóban ítélkezik és bélyegez, politikai riválisaira mutogat, sőt a sajtóval is közzététetné „pontosításait”, holott kiegészítésre és magyarázatra aligha szorulhat a puszta tény, amiről mi magunk is beszámoltunk: sem a Felavattam.ro működtetői, sem a plakátolási akció kitervelői és végrehajtói nem követtek el bűncselekményt. Ezt hivatalos dokumentumokkal tudják bizonyítani, ezeket eljuttatták a médiához, aminek nyomán megszületett a hír: Borboly Csaba hiába próbált a román hatalmi szervek közreműködésével bűnügyet kreálni a választók egy csoportja rovására, nem sikerült neki. Azaz hoppon maradt. Mit kell ezen pontosítani, árnyalni? Őt már csak arra kell emlékeztetni: a demokráciában nemcsak teljes mértékben elfogadott, hanem egyenesen kívánatos is, hogy a politikai közszereplők e minőségük miatt fokozottabb bírálat eltűrésére legyenek kötelesek. Aki ma az őt bírálók kilétét kutatja, az holnap a nem rá szavazók ellen foganatosít retorziót. És ki tudja, mi jár még a fejében...
Mindazonáltal nem árt leszögezni: a civil kurázsit mellőző, névtelenségbe burkolózó, gazdátlan és felelőtlen bírálatnak kevés a hitele. Álljunk ki a magunk igazáért, névvel, arccal, szóban és írásban, álljunk jót magunkért. Hallassuk hangunkat, akár a tévedés kockázatával is. És főleg: ne féljünk.
Dénes László
Székelyhon.ro

Szórványmenedzser-szolgálat indul az RMDSZ főtitkárságán
Szórványmenedzser-szolgálatot hoznak létre az RMDSZ főtitkárságán – jelentette be szerdán Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes Kolozsváron. A szolgálat célja a megyei és a helyi RMDSZ szervezetekkel együttműködve hiánypótló közösségépítő programok szervezése a szórványban élő magyarok számára
A politikus elmondta, a szórványmenedzser szolgálattal a főtitkárság kiegészíti a Székelyföld-Szórvány Partnerség keretében működő Összetartozunk programot, és még több szerepet vállal a magyarlakta régiók közötti kulturális tapasztalatcsere megszervezésében.
„Erős hálózatba kovácsoljuk közösségeinket, támogatjuk a szórványközösségek önfejlesztő erőfeszítéseit, és szakmai hálózatokat alakítunk ki a közösségépítő tevékenységek sikerének érdekében" – nyilatkozta Hegedüs Csilla.
Négy programtípus
A szórványmenedzser szolgálat keretében a főtitkárság négy programtípust dolgozott ki, melyek a szórványban élő magyar közösségek identitástudatának erősödését hivatottak segíteni.
Az első program célja egy olyan interaktív digitális hálózat létrehozása, amely a magyar vonatkozású kulturális értékeket összesíti, és támpontként szolgálhat a közösségépítő tevékenység fejlesztéséhez.
A második program a magyar közösségek kulturális életét hivatott serkenteni a magyar kulturális programok és a magyar nyelvű média támogatása által. E kategóriába többek között magyar napok, vidéki vándorelőadások, tanyaszínház, különböző örökségvédelmi programok szervezése és támogatása szerepel.
Külön programcsomag vonatkozik a magyarlakta régiók közötti kapcsolatok fejlesztésére a romániai magyar-magyar személyes és szakmai kapcsolatok bővítése által. A negyedik programcsomag pedig szakmai- és rétegszervezetek támogatását célozza meg, ezáltal lehetőséget biztosítva a magyar közösségek érdekeinek árnyaltabb képviseletére.
„A Székelyföld-Szórvány Partnerség olyan folyamatot indított be, amely a romániai magyar közösség szolidaritásának erősödéséhez vezet. Ezt a szolidaritást akarjuk tovább mélyíteni, és arra törekszünk, hogy minden magyarlakta régióban életerős, aktív magyar közösségek éljenek" – mondta Hegedüs Csilla
maszol.ro

2012. szeptember 24.
Ingyen táblákkal a kétnyelvűségért Háromszéken
Újabb kétnyelvű táblákat osztogat ingyen az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) sepsiszentgyörgyi szervezete. Az akció egyik kezdeményezője, Nemes Előd a Sláger Rádiónak elmondta, a tavalyi sikeren felbuzdulva októbertől négyezer kétnyelvű táblát osztanak szét az önkénteseik.
Tavaly kétezer sepsiszentgyörgyi háztulajdonos, intézmény és cég kapott kétnyelvű „Parkolni tilos és Harapós kutya” feliratú táblát. Nemes Előd elmondta, idén beltéri feliratokat is osztanak: nyolc típusú táblát nyomtatnak, lesznek közöttük: Dohányozni tilos, Őrizze meg a pénztári számlát, Bejárat, Kijárat feliratok magyar és román nyelven.
A sepsiszentgyörgyi táblák elkészítését az önkormányzat támogatta, a civil szervezetet Kovászna Megye Tanácsa felkérte, hogy a programot egész megyére terjessze ki. Nemes Előd hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi kétnyelvű táblák csak 2000 lejbe kerültek, a beltérieket kartonra nyomtatták. „Nem drága a kivitelezés, ezért bízunk benne, hogy a többi háromszéki önkormányzat is támogatja, ha mégsem, előteremtjük mi a szükséges pénzt.”- mondta a kezdeményező. Az EMI 2009-ben elkészítette a város nyelvi térképét, több mint 2000 fényképet készítettek, és kiderült, hogy a magánházak bejáratának többségénél csupán román nyelvű táblákat helyeztek el az ott-lakók, és az üzletek jelentős részében is hiányosak a kétnyelvű feliratozások.
Kovács Blanka
Sláger Rádió; Erdély.ma

MOGYE-ügy – A magyar tagozatvezető nem tartja jónak a megegyezést
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatvezetője szerint a pillanatnak megfelelő megegyezés született a felek között pénteken az éjszakába nyúló tárgyalásokon. Szabó Béla professzor nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést. Hozzátette, az mégiscsak megteremti annak a lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának az ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből. Az egyetem román vezetőivel aláírt hétpontos megállapodást Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter is ellátta kézjegyével.
A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetése által el nem ismert tagozatvezető szerint a péntek esti tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
A megegyezés egyik pontja rögzíti, hogy megismétlik a magyar tagozat választásait. Megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik az egyetem szenátusában. Megőrzi azonban a szenátusi tagságát öt olyan magyar oktató is, akik a magyar tagozat választási bojkottja ellenére a román oktatók szavazataival kerültek be a testületbe. A szenátus román és magyar oktatóinak a kétharmad/egyharmados arányát a román szenátusi helyek felduzzasztásával érik el.
A szenátus kiegészülése utánra vállalta az egyetem vezetése a MOGYE magyar rektorhelyettesének a kinevezését. Szabó Béla megjegyezte, ő elvileg a szenátus magyar frakcióvezetőjeként is képviselheti a magyar oktatás ügyét. A megállapodás harmadik pontja rögzíti: az egyetem működését szabályozó chartába is belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik.
Szabó Béla tájékoztatása szerint a megállapodás 4. és 5. pontja a magyar oktatók felvételéről szól. Rögzíti, hogy a magyar rektorhelyettes dönt a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, valamint azt, hogy a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A magyar tagozatvezető mindkét pontot rendkívül fontosnak tartja, hiszen - mint mondta - korábban a magyar nyelvtudás megkövetelését diszkriminációnak tekintette az egyetem vezetése, az állások meghirdetéséről pedig a 11 tagú adminisztrációs tanács döntött, amelynek mindössze egy magyar tagja van.
A 6. pontban a felek vállalták, hogy együtt munkálkodnak az akkreditáció megszerzésén. Amint Szabó Béla megemlítette, decemberben és 2013 márciusában ellenőrzik, hogy megfelel-e az intézmény az akkreditációs feltételeknek, és a magyar tagozatnak is érdeke fűződik ahhoz, hogy e vizsgákon jó besorolást kapjon a MOGYE. A 7. pont azt rögzíti, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Szabó Béla elmondta, a megállapodást a magyar tagozat és a román tagozat három-három képviselője mellett Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is aláírta. Hangsúlyozta: aláírásával a miniszter is személyes felelősséget vállalt a megegyezés betartásáért. Ezt azért tartotta fontosnak, mert elmondása szerint a tárgyalások során a román tagozat képviselői minduntalan arra hivatkoztak, hogy ha túl sok engedményt tartalmaz a szöveg a magyar oktatás számára, nem biztos, hogy a román többségű szenátus megszavazza az életbe léptetéséhez szükséges határozatokat.
Az RMDSZ szerint sikerült kimozdulni a holtpontról
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke - aki maga is részt vett a péntek esti megbeszélések első szakaszában - úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. „Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek” - fogalmazott.
Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. „Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák lesznek a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg” - ecsetelte Borbély.
Kiemelte: megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert - mint említette - „a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja” közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között.
Borbély László úgy látta, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. „Ez megadta az alaphangot” - vélekedett az RMDSZ alelnöke.
Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének a feláldozásáról Borbély elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre.
A RMOGYKE csapdát lát
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, Ádám Valérián szerint a jóhiszemű magyar oktatók ismét csapdába sétáltak. „Ezúttal nemcsak a MOGYE román vezetői, hanem az RMDSZ politikusai is csapdába vitték az oktatóinkat. Nem mondom, hogy az egyezség nem számít lényeges előrelépésnek, csakhogy arról nem beszél senki, hogy a miniszter asszony és a rektor ugyan aláírta a dokumentumot, de a román többségű szenátusnak is meg kell szavaznia. Mint ahogy azt sem szabad szem elöl téveszteni, hogy a magyar félnek tett, úgynevezett engedmények valamikor decembertől lépnek érvénybe, azaz az őszi parlamenti választások és kormányalakítás után. Nagyon könnyen megeshet, hogy a mostani ígéretekből nem lesz semmi, mert a választások után mindenki kitalál mindent, csakhogy ne léptesse életbe az egyezséget” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó Ádám Valérián.
Krónika (Kolozsvár)

Utcanévbizottságot alakítana az EMNP
Magyar utcanévbizottság felállítását kezdeményezi az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezete. Mint ismeretes, a bihari megyeszékhelyen évek óta vita tárgya a magyar közterület-elnevezések kiírása. A párt elképzelései szerint a testület tagjai közé a város neves helytörténészeit, valamint a helyi civil, egyházi és politikai szervezetek egy-egy képviselőjét kellene meghívni.
A közleményben foglaltak szerint az érintett szervezetek hamarosan kézhez kapják a felhívást, amelynek értelmében kinevezhetik saját delegáltjukat a bizottságba. Ennek határideje október 6., az alakuló ülést pedig az EMNP tervei szerint október tizedikén tarthatnák meg.
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ helyi önkormányzati frakciója korábban azt kezdeményezte, hogy az utcanevek magyar fordításai jelenjenek meg a táblákon, a hivatalos román elnevezés alatt, mások pedig – többek közt az EMNP is – felvetették, hogy fordítás helyett a hagyományos magyar utcaneveket jelezzék a román táblák alatt. Megvalósítani azonban egyik elképzelést sem sikerült, mivel a néppárt szerint hiányzott az egységes fellépés.
Nagy Orsolya

?Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amennyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa

Kimozdult a holtpontról a MOGYE ügye
Hétpontos megállapodást írtak alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román oktatói, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügye kimozduljon a holtpontról. Ezt így értékelte Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője, aki kérésre lemondott a rektorhelyettesi tisztségről, és így értékelte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki részt vett a péntek esti megbeszélés első szakaszában. Az egyetem román vezetőivel aláírt hétpontos megállapodást Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter is ellátta kézjegyével.
A MOGYE magyar tagozatvezetője, Szabó Béla szerint a pillanatnak megfelelő megegyezés született a felek között pénteken az éjszakába nyúló tárgyalásokon. Szabó Béla professzor az MTI-nek elmondta: nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést. Mint hozzátette, az mégiscsak megteremti annak a lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának az ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből.A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetése által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
A megegyezés egyik pontja rögzíti, hogy megismétlik a magyar tagozat választásait. Megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik az egyetem szenátusában. Megőrzi azonban a szenátusi tagságát öt olyan magyar oktató is, akik a magyar tagozat választási bojkottja ellenére a román oktatók szavazataival kerültek be a testületbe. A szenátus román és magyar oktatóinak a kétharmad/egyharmados arányát a román szenátusi helyek felduzzasztásával érik el.
A szenátus kiegészülése utánra vállalta az egyetem vezetése a MOGYE magyar rektorhelyettesének a kinevezését. Szabó Béla megjegyezte, ő elvileg a szenátus magyar frakcióvezetőjeként is képviselheti a magyar oktatás ügyét. A megállapodás harmadik pontja rögzíti: az egyetem működését szabályozó chartába is belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik.
Álláshirdetéskor nem diszkriminatív a magyar nyelvtudás
Szabó Béla tájékoztatása szerint a megállapodás 4. és 5. pontja a magyar oktatók felvételéről szól. Rögzíti, hogy a magyar rektorhelyettes dönt a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, valamint azt, hogy a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A magyar tagozatvezető mindkét pontot rendkívül fontosnak tartja, hiszen – mint mondta – korábban a magyar nyelvtudás megkövetelését diszkriminációnak tekintette az egyetem vezetése, az állások meghirdetéséről pedig a 11 tagú adminisztrációs tanács döntött, amelynek mindössze egy magyar tagja van.
A 6. pontban a felek vállalták, hogy együtt munkálkodnak az akkreditáció megszerzésén. Amint Szabó Béla megemlítette, decemberben és 2013 márciusában ellenőrzik, hogy megfelel-e az intézmény az akkreditációs feltételeknek, és a magyar tagozatnak is érdeke fűződik ahhoz, hogy e vizsgákon jó besorolást kapjon a MOGYE. A 7. pont azt rögzíti, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Ha túl sok a magyar engedmény, nincs román szavazat?
Szabó Béla elmondta, a megállapodást a magyar tagozat és a román tagozat három-három képviselője mellett Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is aláírta. Hangsúlyozta: aláírásával a miniszter is személyes felelősséget vállalt a megegyezés betartásáért. Ezt azért tartotta fontosnak, mert elmondása szerint a tárgyalások során a román tagozat képviselői minduntalan arra hivatkoztak, hogy ha túl sok engedményt tartalmaz a szöveg a magyar oktatás számára, nem biztos, hogy a román többségű szenátus megszavazza az életbe léptetéséhez szükséges határozatokat.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke – aki maga is részt vett a péntek esti megbeszélések első szakaszában – úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. „Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek” – fogalmazott.
Borbély László: „ne kiabáljuk el”
Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. „Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák lesznek a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg” – ecsetelte Borbély.
Az RMDSZ alelnöke azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint említette – „a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja” közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között.
Borbély László úgy látta, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. „Ez megadta az alaphangot” – vélekedett az RMDSZ alelnöke.
Az MTI kérdésére, hogy ki a nyertes, Borbély László azt válaszolta: „egyelőre ne kiabáljuk el a dolgokat”. Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének a feláldozásáról elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre.
Az RMDSZ vasárnapi hírlevele Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek az Erdély Televízióban a MOGYE kapcsán elhangzott nyilatkozatát idézi. Markó cinikus és veszedelmes magatartásnak minősíti, hogy egyesek a „pálya széléről bekiabálva” bírálják a szervezetet, amiért nem kért a románokéval azonos számú fizetéses helyet a magyar felvételizők számára. „Most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYE-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon. Most annyit sikerült elérni, hogy nulla hely helyett húsz fizetéses helyet szereztünk” – mutatott rá Markó, emlékeztetve, hogy az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. „Tavasszal azt mondtuk: vagy megoldódik az egyetem helyzete, vagy hátat fordítunk a kormánynak. Nos, miután az RMDSZ nem engedett a 48-ból, tulajdonképpen ebbe bele is bukott a kormány” – mondta Markó Béla.
Szabadság (Kolozsvár)

Bizalmatlansági indítvány: búcsú a szakérettségitől?
Mondjon le a tanügyminiszter, miután visszavonta Victor Ponta doktori címét, és menjen a miniszterelnök is, ez áll a Demokrata Liberális Párt (PDL) tegnap megfogalmazott egyszerű bizalmatlansági indítványában, amelyet kedden nyújtanak be.
Ebben kérik a kormányt: tegyen le a jövőre tervezett szakmai érettségiről és az előkészítő osztályok megszüntetéséről. Nem mehetnek óvodába a háromévesek, ha az előkészítő osztályokat visszautalják az óvodába jövőtől, érvelnek a bizalmatlansági indítvány megfogalmazói, akik úgy vélik, mindent a lehető legjobban előkészítettek a nulladik osztály beindításához már a Ponta-féle hatalomátvétel pillanatáig, ám az új vezetők ezt a rendszert tönkretették. Az indítvány azt is kifogásolja, hogy Ponta 300 millió lejjel csökkentette a kutatási pénzalapokat, politikai kritériumok alapján leváltotta a tanfelügyelőket és négyezer iskolaigazgatót.

Maratoni megbeszélés ígéretekkel
Pénteken délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetről szóló megbeszéléssel vette kezdetét a Victor Ponta kormányfő, Ecaterina Andronescu tanügyi és Vasile Cepoi egészségügyi miniszter marosvásárhelyi látogatása.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a kormányhivatal kistermébe összehívott találkozón a helyi hivatalosságok és a vendégek mellett csak a MOGYE román vezetősége, pontosabban Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu professzor, a szenátus elnöke vesz részt, a rektor érdeklődésünkre meg is erősítette, hogy nincs szükségük senki másra. Kérdésünkre Szabó Béla professzor, a magyar oktatók választott képviselője elmondta, hogy nem kaptak meghívást a megbeszélésre. A RMDSZ-t Frunda György, majd a később megérkező Borbély László képviselte. Több mint egyórás vita után hívták meg a magyar tagozat képviselőit, a szinte futólépésben érkező Szabó Béla, Szilágyi Tibor és Lőrinczi Zoltán professzorokat.
Maratoni megbeszélés következett, amely éjjel fél háromkor ért véget. A termet először Victor Ponta kormányfő hagyta el, aki újságírók "hadserege" előtt nyilatkozott, ugyanazt az álláspontot hangoztatva, amit korábban is.
– Véleményem szerint nem jó a különálló karok ötlete, amíg a román és magyar diákok együtt tanulnak, de mivel a törvényben a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez hasonlóan a marosvásárhelyit is multikulturális egyetemnek nyilvánították, a szenátusnak és a különböző vezető testületeknek az egyharmadát a magyar oktatók kell alkossák, akiket a saját közösségük választ meg, akárcsak a románokat. Mivel ezek a kérdések politikai útra terelődtek, és mind rosszabbá vált a helyzet, ma este a reális javaslatok figyelembe vételével meg kell találni a megoldást…
A tárgyalás szünetében a miniszter asszony a következőket nyilatkozta:
– …Örvendek, hogy eljöttem, mert végre kialakult egy párbeszéd az egyetem két közössége között, ezen a vonalon kellene tovább menni, mert így minden vitás kérdést meg lehet oldani. A következő problémákról esett szó: újra kell szervezni a választásokat annak érdekében, hogy az egyetem vezetősége, a szenátus kiegészüljön a magyar fél 13 képviselőjével, továbbá a főtanszékek és karok vezetősége is. Ennek érdekében a magyar rektorhelyettes irányításával úgy fogják megszervezni a versenyvizsgát, hogy a magyar nyelvű oktatás számára szükséges helyeket címzetes oktatókkal töltsék be, s ezáltal eleget tegyenek az akkreditációs feltételeknek. Beszéltünk az egyetem értékelésének, akkreditálásának következő lépéseiről: január elsejétől az Európai Egyetemek Egyesülete méri fel a helyzetet az összes romániai felsőoktatási intézményben…, márciusban az ARACIS, a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság veszi számba az intézményi akkreditáció feltételeit. E két felmérés érdekében az egyetemi közösségnek meg kell erősödnie, hogy eleget tehessen a követelményeknek. Miután a két ellenőrzés véget ér, s a versenyvizsgák nyomán betöltik az üres állásokat, valószínű, hogy újratárgyaljuk az újabb főtanszékek létrehozásának lehetőségét a törvényes előírásoknak megfelelően.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy pillanatnyilag nem lehetséges az önálló magyar főtanszékek megalakítása, mert az egyetem nem tesz eleget a feltételeknek.
– Nem értek egyet azzal, hogy megkérdőjelezzük a magyar oktatás "programját", és senki nem vállalhatja a felelősséget, hogy megkérdőjelezzen egy olyan programot, ami annyi év óta jól működik. Én sok jót hallottam a MOGYE-ről, tisztelem a tanárokat, akik elismert, kiváló orvosok, nemzetiségüktől függetlenül, ezért az egyetem megérdemli, hogy a legjobbak közé tartozzék. Beszéltünk a fizetéses helyekről, …de az oktatók számát figyelembe véve ennél több helyet nem hagyhattunk jóvá. Ha több hallgatót vesznek fel, és nem egészül ki az oktatói közösség, akkor az egyetem léte forog veszélyben.
Lapunk kérdésére, hogy a tárgyalások nyomán módosítják-e az egyetemi chartát, a miniszter asszony nemmel válaszolt.
A kérdésre, hogy a szenátusnak miért csak az egyharmadát fogják magyar oktatókkal betölteni, Ecaterina Andronescu azt mondta, hogy a magyar oktatók csak a 27 százalékát alkotják az egyetem tanári közösségének.
A megbeszélés végéig kitartó magyar újságíróknak az előzetes megegyezés ellenére egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter: Feloldottuk a feszültséget *
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói, hallgatói oly hosszú ideje együtt vannak, hogy nagy kár lenne ezen változtatni. Egy ilyen egyetemnek megvan a képessége arra, hogy megteremtse az erőforrásokat, a módot arra, hogy bármilyen problémát megoldjon, a legfontosabb a párbeszéd. Úgy érzem, a péntek esti tárgyalások után sikerült feloldani a feszültséget a MOGYE-n. Megállapodtunk, hogy elsőként a magyar közösség 13 képviselőjének megválasztására kell sort keríteni a szenátusba, illetve a magyar oktatók arányának függvényében az egyetemi karok és főtanszékek tanácsaiba, hiszen a magyar kisebbség az egyetemen belül is kisebbséget képez: az oktatók egyharmada magyar, kétharmada román. A tavasszal sorra került választásokon ugyanis a magyar közösség nem vett részt, és egyetlen képviselőt sem küldött a szenátusba, illetve a karok, főtanszékek tanácsaiba. Jelenleg nem választhatók szét a főtanszékek (departamentumok), mert nem teljesülnek az akkreditáció feltételei, ezért azt kértem a magyar professzoroktól, hogy igyekezzenek minél több magyar fiatalt meggyőzni, hogy pályázzák meg az oktatói állásokat. Az elkövetkező időszakban versenyvizsgát hirdetnek meg a magyar vonal vezetésére megválasztott rektorhelyettes javaslatára. Ami a magyar oktatási vonal működését illeti, a szenátusnak van erről határozata, amire véleményem szerint nem is lett volna szükség, hiszen ezen az egyetemen sok éve létezik magyar nyelvű oktatás. A magyar oktatók megnyugtatására valószínűleg a chartába is belefoglalják a magyar vonal létezését. A tárgyalások során a magyar professzorok nem kérték a tanügyi törvény módosítását, de úgy vélem, erre több helyen is szükség van, hiszen a jogszabály számos előírása alkalmazhatatlan.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a MOGYE magyar tagozatának vezetője: Az egyezség minden pontjának teljesülnie kell *
Született egy hétpontos írásbeli megállapodás. Az első szerint a mi oldalunkon megismételjük a választásokat. Már eleve azzal a kikötéssel ültek le tárgyalni, hogy az én személyem mint rektorhelyettes nem jöhet szóba, amit én elfogadok. Igaz, hogy a Babes-Bolyai egyetemen van egy belső megegyezés, miszerint a magyartagozat-vezető automatikusan rektorhelyettes is, de ez nem kötelező, és az sem, hogy a rektorhelyettes automatikusan a tagozatvezető legyen. Tehát elvileg én lehetek tovább tagozatvezető, nem muszáj én legyek a rektorhelyettes. Tagozatvezető lehet az, aki a szenátusi frakciót vezeti a magyarok részéről. A választások után megtesszük a javaslatokat a rektorhelyettesi és dékánhelyettesi funkciókba, erre egy-két héten belül sor kerül. Az a hat, illetve most már csak öt ember továbbra is marad a szenátusban, elvileg mint a mi képviselőink, és melléjük jelölünk ki még annyi magyar képviselőt, amennyit eredetileg előírtak. Megegyeztünk, hogy együtt dolgozunk az akkreditáción, hogy beveszik az egyetem alapokmányába a magyar vonalnak a létét, és abban is, hogy a magyar rektorhelyettest felhatalmazzák, hogy eldöntse, milyen állásokat hoz ki a magyarok számára, azaz ezt a döntést nem a 11 tagú adminisztrációs tanácsban (ahol ő egyedül magyar) hozzák meg. Továbbra is érvényes, hogy a minket megillető tanársegédi állásokra magyarul is tudó személyeket vegyenek fel, és végül: az akkreditációs folyamat lejártával, ami jövő év április végére várható, a szenátus eldönti, hány főtanszéke lesz a magyar vonalnak. Ez szenátusi jogkör, amit eddig úgy értelmezett, hogy nulla. Mi egy csomagban egyeztünk meg, ami akkor érvényes, ha minden pontja érvényes. Ez kezdetnek, elmozdulásnak jó, a dolgok alakulása attól függ, hogy mind a két fél a saját fogadalmait hogyan tartja be.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Rhédey Claudia-szobor Erdőszentgyörgyön
Rhédey Claudia szeretett itt élni, és otthonának tekintette településünket. Számára ez a hely volt a világ közepe, és itt érezte otthon magát, kérésére ide hozták haza és temették el, erdőszentgyörgyiként. Szülőföldszeretete példaértékű a mai ember számára – emlékezett Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere a kisváros neves szülöttjére, Rhédey Claudiára, akinek mellszobrát szeptember 23-án ünnepélyes keretek között avatták fel. II. Erzsébet angol királynő szépanyjának a szobra a felújítás alatt álló Rhédey-kastély szomszédságában kapott helyet.
A szoboravatással egybekötött ünnepségre Rhédey Claudia születésének 200. évfordulója adott alkalmat, az erdőszentgyörgyiek így kívántak tisztelegni a város neves szülöttje, büszkesége előtt, akinek a neve mára a kisváros brandjévé vált. Az istentiszteletet követő ünnepségen Hegyi László, a szoborállítást kezdeményező Bodor Péter Művelődési Egyesület alelnöke ennek történetét foglalta össze. – E szobor Erdőszentgyörgy első köztéri szobra, felállítása már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. Elkészült gipszből Claudia mellszobra, amely éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette. Az emlékszoba megszűnésekor átkerült a Rhédey-kastélyba, majd a kastély restaurálási munkálatainak a kezdetekor az iskola új épületébe. 2009-ben az erdőszent-györgyiek tudatában újra felelevenedett a Rhédey-kultusz, elkezdődik a folyamat, aminek a célja a Rhédey-brand kialakítása és népszerűsítése. Első lépésként javaslat, majd döntés születik a helyi tanácsban arról, hogy a város központi parkját és főterét Rhédey Claudiáról nevezik el. A határozat érvényre juttatása hosszadalmasnak bizonyult, ugyanis a megyei hatóságok perbe fogták az önkormányzatot a névadás miatt, és csak 2011-ben születik meg az a törvényszéki döntés, amely a Rhédey Claudia teret jelző táblák elhelyezését lehetővé tette. Sajnos a mai napig nem sikerült teljesen végigvinni a folyamatot, ugyanis a lakosság- nyilvántartó iroda nem hajlandó elismerni még a törvényszéki jogerős döntést sem – ismertette a folyamatot Hegyi László, aki beszédében kitért arra is, hogy habár még 2009-ben elkezdődött a Rhédey-kastély restaurálása a kulturális és örökségvédelmi szaktárca finanszírozásával, és tavaly még abban reménykedtek, hogy idén szeptemberben, Claudia születésének 200. évfordulóján sor kerülhet a restaurált kastélyépület, illetve az udvarát díszítő szobor felavatására, kastélybállal, kiállításokkal színesített rendezvénysorozat keretében, amelyre az angol királyi család képviselői és maga Károly herceg is hivatalos lett volna, a terv részben meghiúsult, mivel finanszírozási problémák miatt nem sikerült a remélt ütemben haladni a restaurálási munkálatokkal. A Rhédey-kastély csak 70-75 százalékban készült el, viszont a szobor áll, pályázat útján sikerült megvalósítani. Székely József erdőszentgyörgyi származású képzőművész Claudia-mellszobrának gipszváltozatát használta fel Sánta Csaba szovátai szobrászművész a tegnap felállított bronzszobor elkészítéséhez. A szobor kőtalapzatát Dóczy András csíkszeredai kőfaragó készítette.
A bécsi udvar helyett Erdőszentgyörgyöt választotta
– Egy olyan személy előtt tisztelgünk ma, aki bármerre is járt Európában, mindig visszavágyott ide, a szülőföldjére – emlékezett Rhédey Claudiára Csibi Attila polgármester. – Könnyebb lett volna az élete a bécsi udvarban vagy a würtembergi tartományban, de ő a fények és a nagyvilági élet helyett ide tért vissza, hozzánk, Erdőszentgyörgyre. Mert itt találta meg azt, ami számára a legfontosabb volt: az otthont, a nyugalmat és a család melegét. Természetesen büszkék vagyunk arra, hogy kis településünket jegyzik az angol királyi családfán. De nekünk, erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kellene legyen az a tény, hogy Claudia otthonának tekintette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföldön maradást, az itthon boldogulást, a megmaradást jelenti, azt, hogy 200 évvel ezelőtt is megvolt a településünk vonzereje, ahogyan megvan most is, csak tenni kell érte, hogy felismerjük – fogalmazott a városvezető.
Szabadi Nóra Rhédey Claudia élettörténetét ismertette a jelenlévőkkel, majd Szabadi színművésznő, Ördög Miklós Levente, valamint Fülöp Dorottya szavalatai, illetve a Cantuale énekegyüttes dalai tették még színesebbé az ünnepséget.
A Bodor Péter Művelődési Egyesület, a Szent György Lovagrend, a Százfonat Egyesület, a helyi önkormányzat, valamint a helyi RMDSZ koszorúkat helyeztek el a leleplezett szobor talapzatánál, a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet. Ezt követően az összegyűltek meglátogatták a restaurálás alatt álló kastélyt, majd a felújított pincerészben megnyitották Novák József címerkiállítását.
Menyhárt Borbála

Kulturális autonómia nélkül nincs kisebbségi törvény
- Meglehetősen cinikus és veszedelmes álláspontnak tartom, hogy miközben az RMDSZ kormányzati szereplőként elment a falig a MOGYE ügyében, és ebbe bele is bukott a kormány, most valaki a pálya széléről olyasmiket mondjon, hogy nem ennyi, hanem annyi fizetéses helyet kellett volna kérni – jelentette ki Markó Béla szenátor pénteken az Erdélyi Magyar Televízió „Többszemközt” című műsorában.
Az RMDSZ volt elnöke a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről, a kisebbségi törvényről és a romániai visszarendeződés veszélyéről beszélt a vitaműsorban.
Markó Béla leszögezte, fontosnak tartja, hogy ne csak a politikum, hanem a civil társadalom is hallassa a szavát az ilyen ügyekben, de „szégyenletesnek” tartja, hogy egyesek éppen az RMDSZ-nek tesznek szemrehányást a MOGYE ügyében, akár a fizetéses helyekről, akár egyébről legyen szó. - Az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. Tavasszal azt mondtuk: vagy megoldódik az egyetem helyzete, vagy hátat fordítunk a kormánynak. Nos, miután az RMDSZ nem engedett a 48-ból, tulajdonképpen ebbe bele is bukott a kormány. A helyzet az, hogy most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYÉ-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon. Most annyit sikerült elérni, hogy nulla hely helyett húsz fizetéses helyet szereztünk – mutatott rá Markó Béla, aki hozzátette, legalább olyan jól tudja, mint azok, akik a pálya széléről szólnak be, hogy a MOGYE magyar fizetéses helyeinek ügyében törvényes garanciák kellenek, éppúgy, ahogy az ingyenes helyek esetében tíz évvel ezelőtt szintén az RMDSZ érte el azt, hogy arányosan osszák el az ingyenes helyek számát még a felvételik előtt. A kisebbségi törvényt külön kell választani a kisebbségi hatóság kérdésétől: ez utóbbit létre lehetne hozni egy külön jogszabállyal, de nem a kisebbségi törvénnyel – jelentette ki Markó Béla. A szenátor szerint az RMDSZ és a többi kisebbségi közösségek képviselői között az az álláspontbeli különbség, hogy míg a Szövetség számára alapvetően a kulturális autonómia megteremtése a cél, a többi nemzetiségnek a kisebbségi hatóság létrehozása a prioritás. Markó Béla szerint a következő időszakban le kell ülni a kisebbségekkel és meg kell beszélni, mi a legjobb megoldás e hatóság létrehozására: álláspontja szerint a leghatékonyabb a jelenlegi Etnikumközi Viszonyok Hivatalának megerősítése lenne, de külön intézményt is létre lehetne hozni egy erre vonatkozó jogszabállyal, ám ezt nem a kisebbségi törvény révén kell rendezni. Az RMDSZ álláspontja szerint a kisebbségi törvénynek kötelezően tartalmaznia kell a kulturális autonómiát, amely döntési jogokat adna a kisebbségeknek iskolai és művelődési intézményekkel kapcsolatban. Ha a törvényt enélkül fogadjuk el, akkor az nem kisebbségi törvény – szögezte le.
- Visszarendeződés zajlik Romániában, de a térségben is, mindazokban az országokban, amelyek 1989-ben kilábaltak a kommunista diktatúrából – mondta Markó Béla. A politikus szerint ezek az országok az európai és euroatlanti integráció érdekében magukévá tették az európai kritériumokat, fölépítették az intézményrendszert, ám kiderült, hogy az alapvető demokratikus értékek révén egy látszatdemokráciát ugyan sikerült létrehozni, de ez nem mélyreható. „Románia esetében láthattuk, mekkora viták voltak az Alkotmánybíróság, a parlament, a kormány, az elnöki hivatal szerepéről, helyéről, felelősségéről. Mára kiderült, hogy minden szabályt meg lehet szegni, minden törvényt meg lehet kerülni. Kezdünk egy látszatdemokráciát működtetni, amelyben az alkotmánybíróság látszólag független, de amelynek kapcsán arról szól a sajtó, hogy hány alkotmánybírót befolyásol a kormány és hányat az ellenzék. Nos, ez elfogadhatatlan. A visszarendeződés valós veszély, és csak attól függ, hogy eléggé erősek, bölcsek és felelősek vagyunk ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk – szögezte le Markó Béla az ETV-ben.
RMDSZ Nyugati Jelen (Arad)

Nyelvi jogok útmutatója intézményvezetőknek
Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke a Nyelvi jogok útmutató című kiadványt negyvenöt Hargita megyei kormányzati alárendeltségű intézmény vezetőjének kívánja eljuttatni október végéig, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a közintézmények, közhivatalok vezetői, jobban és alaposabban megismerjék, valamint a munkatársaikkal is megismertessék a hatályos törvények által szavatolt anyanyelvhasználati jogokat.
Veress Dávid akciójának célja, hogy a nagyrészt magyar intézményvezetők, ne csak megismerjék, de ugyanakkor bátorítsák is az általuk vezetett hivatalokhoz forduló magyar nemzetiségű ügyfeleket anyanyelvük használatára. „Ugyanis a mindennapi gyakorlat – a kevés kivételtől eltekintve, hisz vannak, akik már akarnak és mernek is élni a törvény által szavatolt jogaikkal – azt mutatja, hogy rendkívül nagy a bizonytalanság az elvitathatatlan nyelvi jogainkkal való tudatos élést illetően. Napjainkban sajnos még nagyon is sokan, sőt mondhatni többségben vannak azok, akik a különböző kérvényeik beadásakor rákérdeznek az éppen szolgálatos köztisztviselőre, hogy lehet-e magyarul írni a kérvényt, a beadványt! Ennek a nagyszámú bizonytalankodónak egyértelmű biztatást jelenthet, ha a törvényt alaposan ismerő közalkalmazottak eligazítást adnak és bátorítják az ügyintézőt anyanyelvének használatára” – tájékoztatta lapunkat Veress.
Kifejtette, Csíkszereda önkormányzati képviselőjeként a Nyelvi jogok című útmutató személyes átadásakor arról is szeretne felmérést készíteni, hogy a magyar anyanyelvű polgárok – írásban és szóban – milyen nyelven szoktak az érintett közhivatalokhoz fordulni, vannak-e az illető intézményben kétnyelvű a formanyomtatványok. Ugyanakkor azt is szeretné megtudni, hogy az illető közintézményben, közhivatalban milyen a nemzetiségi arány, illetve a közszolgák milyen arányban beszélik a székelyföldi többség anyanyelvét.
Létai Tibor
Székelyhon.ro
2012. szeptember 24.
Kétszáz év után szobrot kapott az angol királynő szépanyja
Vasárnap avatták fel a Kis-Küküllő menti település első köztéri szobrát, amely a kisváros kétségtelenül leghíresebb személyiségének állít emléket, a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonyának”, gróf Rhédey Claudiának. Mindezt történt születésének 200. évfordulóján.
A kastély udvarán állították fel a grófnő szobrát
Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület (BPME), a Százfonat Egyesület, a történelmi egyházak és az önkormányzat, továbbá az Európa a polgárokért program és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően ünnepelhettek vasárnap a település első köztéri szobrának avatásán. Rhédey Claudia legjelesebb szülötte a helynek és kultuszát fel is újították, de olyan név is, amelyből Erdőszentgyörgyön valóságos „márkanevet” is kialakítanának. A jelenlegi angol királynő szépanyja születésének kétszázadik évfordulójára nagyszabású rendezvénnyel készült volna a város, de egyelőre csak egy kis részét, a köztéri szobrot sikerült elkészíteni. De ez semmit nem csorbít az elképzelés megvalósításán fáradozók becsületén, sőt megerősíti őket munkájukban.
Kétszáz éve lámpás
Vasárnap délelőtt ökuménikus istentisztelet keretében emlékeztek az erdőszentgyörgyiek Rhédey Claudiára. Gáspár György református lelkész mint kora legszebb hajadonát és mint Isten hűséges szolgálólányát mutatta be, aki rövid, de beteljesedett élet után oda tért vissza ólomkoporsóban, ahol megkeresztelték és ahol konfirmált. Demeter Erika unitárius lelkész a grófnőt példaként emlegette: az ő tetemét a keresztszüleitől kapott, és az idegen földön mindvégig viselt nyakéke alapján azonosították a múlt században, míg a keresztyén embert a szíve fölött hordozott hite alapján ismerik fel. A grófnő hitével együtt magával vitte szülőfaluját és a Kis-Küküllőt, idegenben is vállalta a szülőföldjét: ez volt az ő otthona és itt talált végső nyugalmat is. Ferencz István plébános előttünk járó lámpásként beszélt a nagyasszonyról, aki ragaszkodott hitéhez, magyarságához, szülőföldjéhez, és kétszáz éve is nekünk világít, példát mutatva.
Avatás és koszorúzás
Mintegy kétszáz személy jelenlétében leplezték le a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonya”, gróf Rhédey Claudia mellszobrát a Rhédey-kastély udvarán. Az ünnepi szavalatok, a Cantuale énekegyüttes és a méltató beszédek után koszorút helyezett el a Bodor Péter Közművelődési Egyesület, a Százfonat Egyesület, a Szent György Lovagrend, az önkormányzat, a helyi önkormányzat és a szobor készítőjének fia. Ezután a kastély pincéjében megnyitották a marosvásárhelyi Novák József képzőművész kiállítását, amely a mintegy nyolcszáz munkát magában foglaló címeranyag egy részét mutatja be a helyieknek, ezzel mintegy „életet és lelket” adva a már restaurált pincéknek.
Egyelőre csak a szobor áll
A szoborállítás igénye már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. A gipsz szobrot 1996-ban készítette el a helyi születésű, de Székelyudvarhelyen élt Székely József (1929–2006) képzőművész. Ez éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette, majd átkerült a Rhédey-kastélyba, ennek restaurálása miatt ma az iskolában kap helyet. Tavaly még abban reménykedtek, hogy Claudia születésének 200. évfordulóján ünnepélyes átadásra kerülhet a restaurált műemlék kastély és az udvarát díszítő szobor is. A már egy éve elkészült programtervezet szerint az avatóünnepség három napos lett volna, és többek között történelmi előadásokat, kiállításokat, kastélybált, könyvbemutatókat, szoborállítást és más kulturális eseményeket foglalt volna magába, a meghívottak listáján természetesen szerepelt az angol királyi család, nevezetesen Károly herceg is. A finanszírozás miatt a kastély javítási munkálatai nem a megfelelő ütemben haladtak, így nyilvánvalóvá vált, hogy a programtervezetből csak a szoborállítás válhat megvalósíthatóvá, a többi esemény megszervezésére csak a munkálatok befejezése után kerülhet sor – mondta el Hegyi László volt alpolgármester, a Szent György Lovagrend tagja, a BPME alelnöke. Azt is megtudtuk: a szobor bronz mását Sánta Csaba szovátai képzőművész öntötte meg, a talapzatot a csíkszeredai Dóczy András kőfaragó készítette.
Egy perc csenddel Bartos Miklós tanár úr emléke előtt is adóztak a szentgyörgyiek, aki a település múltjának, nevezetességeinek, személyiségeinek felkutatásáért sokat fáradozott, és aki Rhédey Claudia emlékezetét is visszaadta, örökségül hagyta a mai és a következő nemzedékeknek.
A grófnő üzenete
Ünnepi beszédében Csibi Attila Zoltán polgármester kifejtette: Rhédey Claudia szülőföldszeretete minden ember számára példaértékű. Mindenki büszke, hogy a települést jegyzik az angol királyi családfán, de az erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kell legyen az, hogy a grófnő szerette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföld szeretete, az itthonmaradás, az itthon való boldogulás. Olyan otthont kell itt teremtenünk, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanilyen fontos ma a nevelés, a hagyományok, a táj szépsége, de olyan szellemiséget és értéket is kell magunk mögött hagynunk, amely biztosítja az utókornak a minőségi megmaradást és a nemzetiség megőrzését. „Álljon ez a szobor minden erdőszentgyörgyinek példaként, olyan példaként, amelyre büszkék lehetünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Rhédey Klaudia
Erdőszentgyörgy nevezetes szülöttei közül kétségkívül a leghíresebb az 1812 szeptemberében született gróf Kisrédei Rhédey Claudia (1812–1841) gróf Rhédey Lászlónak és báró Inczédi Ágnesnek egyetlen felnőttkort megért gyermeke, a mai Windsor-uralkodóház egyik ősanyja, II. Erzsébet angol királynő szépanyja.
A szépségéről és okosságáról híres lány tizennyolc éves volt, amikor I. Ferenc császár és magyar királytól a család meghívót kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon Sándor württembergi herceg és Claudia első látásra egymásba szeretett. Sándor Pál Lajos herceg I. Vilmos württembergi király unokafivére volt, aki az ősi Teck hercege címet is viselte. Öt évi várakozást követően 1835. május 2-án házasságot kötöttek.
Az életvidám, szeretetre méltó asszony csak hat évig élhetett boldog házasságban. Claudia 1841 szeptemberében férje után utazott Grazba, de az út során életét veszítette, október 1-jén Pettau városában elhunyt. Férje soha nem tudta őt elfeledni, ezt íratta koporsójára: „Az asszonynak, ki nekem mindig örömet, boldogságot adott, szomorúságot, könnyeket csak egyszer életemben, mikor egyedül hagyott.” Claudia utolsó kívánsága szerint holttestét hazaszállították Erdőszentgyörgyre. A grófnőt a Rhédeyek sírkamrájába temették el. A monda szerint bebalzsamozott szívét jóval később, férje halálakor, annak koporsójában helyezték örök nyugalomra.
Claudiának és Sándor hercegnek egy fia és két leánya született. Egyetlen fia, Ferenc Teck hercege, királyi családból választott magának feleséget: Mary Adelaide brit hercegnőt. Gyermekeik közül Máriát a yorki herceghez, Györgyhöz adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett az angol királyi trónra. Rhédey Claudia unokája királyné lett, dédunokái, Edward és VI. György herceg pedig angol király. VI. György idősebbik lánya, Claudia ükunokája, 1952-től II. Erzsébet néven angol királynő.
Claudia sírja fölé unokája, Mary Victoria Teck hercegnő 1905 májusában márvány emléktáblát állíttatott. Mária királyné 1935-ben Fülöp Ferenc erdőszentgyörgyi lelkész levelére vizsgálatot rendelt el, utasítva a bukaresti angol követséget, hogy az azonosítást egy szakértői csoporttal végeztesse el Erdőszentgyörgyön. Felnyitották a sírt, elvégezték az azonosítást, ami a koporsóban lévő nyakék alapján megtörtént. Ezt a nyakéket – a legendárium szerint – Rhédey Claudia a konfirmáció alkalmából keresztszüleitől kapta. Miután idegenbe ment férjhez, a nyakéket állandóan hordta, ez emlékeztette szülőföldjére.
Az angol trónörökös, Károly herceg már ellátogatott Erdőszentgyörgyre, hogy lerója kései tiszteletét szépanyja nyugvóhelyénél. Erdélyi és magyarországi látogatásai során pedig több alkalommal emlegette, hogy magyar vér is csörgedez ereiben. Az erdőszentgyörgyiek az angol királyi geneológia alapján kiszámították, hogy II. Erzsébet angol királynő ereiben 17% magyar, sőt magyar királyi vér is folyik.
Gligor Róbert László

Elismerni a múltat a jövő tiszteletéért
Szeptember 22-én, szombaton délelőtt a szentábrahámi unitárius templomban a Magyar Honvédelmi Minisztérium kitüntetését adták át Szőcs Gyulának. A 90 éves férfi a második világháború idején önként vonult be katonának, megvédeni a magyar hazát.
Szentábrahám községben szombaton 11 óra előtt néhány perccel megtelt az unitárius templomkert, ahol a helybéliek nagy része virágcsokorral kezében ácsorgott. Az idősebbek korábban elfoglalták helyeiket a templomban, harangszóra megérkeztek a magyarországi és helybéli elöljárók is, a fakazettás kis templom zsúfolásig megtelt.
Berei István, a község unitárius lelkésze a szószékről szólt az egybegyűltekhez. Szőcs Gyulát méltató szavaiban kiemelte: életét és munkásságát nemcsak a közvetlen környezetében élők értékelik, hanem a magyar Honvédelmi Minisztérium is számon tartja.
A magyarországi elöljárók közül Papp Ferenc ezredes Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter üdvözlő szavait tolmácsolta. Papp igencsak megtisztelőnek érezte, hogy a jelenkor katonájaként egy olyan emberrel találkozhat, aki valamikor önként ment harcolni a magyar hazáért. Beszédében röviden vázolta Szőcs Gyula katonai életét, aki 1942. október 3-án huszonévesen vonult be a háborúba, önként húzott egyenruhát és vállalta, hogy székely határvédő katona lesz. Egy évvel később megsebesült, és fogolyként az orosz frontra került. 1944-től öt éven át volt hadifogoly, mindennapjait hidegben, éhezve, nélkülözve töltötte. „A legnagyobb világégésben, a legtöbb emberáldozatot követelő harcban az, hogy olyan kitartóak tudtunk lenni és hogy oly sokáig megvédtük az ezeréves határt, a sok száz és ezer olyan katonának volt köszönhető, mint Szőcs Gyula” -- fejtette ki Papp, majd a harcban való kiállásért, a honvédelem iránti elkötelezettségért és kitartásért, a haza védelméért a I. Osztályú Honvédelemért kitüntetést adta át a 90 éves egykori magyar katonának. Ezt követően Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének szavait tolmácsolta.
Szombatfalvi József unitárius esperes személyes élményeinek bemutatásával kezdte beszédét. „Kicsiny gyermekkoromtól számon tartottuk a faluban azokat az embereket, akik harcba mentek. Én magam 12 éven keresztül ebben a templomban köszönthettem Gyula bácsit. Édesapámtól igencsak sokat hallottam a háborúról, tűzharcról és a fogságról, arról az időről, amikor Szőcs Gyula bácsival bajtársak voltak, vagyis társak a bajban” – fejtette ki az esperes. Akkor egy katona életében mindennapos volt a rettegés, a frontokon végigjárva nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot. „Örökölnünk kell valamit abból a tartásból, szülőföldszeretetből, amiért Önök meghozták az áldozatot” – emelte ki, majd a magyarországi elöljárókhoz fordulva elmondta: azáltal, hogy az anyaországban számon tartják azokat, akik vérüket adták a hazáért, minket, erdélyi magyarokat is számon tartanak.
Utolsóként Szentábrahám díszpolgára, Szabó László szólalt fel, aki Földi Pál Horthy tábornokai című művéből idézve méltatta Szőcs Gyulát. Az ünnepélyes átadót a helyi iskolások gitárral kísért énekei után Lőrinczi Anna néni háborús nótákkal zárta.
Simon Eszter

Az ölelő karnak csak az egyik fele van kész
Újra a marosvásárhelyi városatyához fordult a marosvásárhelyi Egyesülés negyedbeli Szentcsalád Templomot építő plébánia, hogy támogatást kérjen az épületegyüttes befejezéséhez. Szénégető István plébános kérését a csütörtöki tanácsülésen fogják tárgyalni.
A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója szerkesztőségünkhöz eljutatott közleménye értelmében a soron következő szeptemberi tanácsülésen két fontos határozattervezetet nyújtott be. Egyikük a remeteszegi római katolikus plébánia templomépítési támogatását tartalmazza. Mivel városszinten köztudott, hogy október 13-án felszentelik a Szentcsalád templomot, megkérdeztük Szénégető István plébánost, hogy konkrétan mire vonatkozik a csütörtökön napirendre tűzött határozattervezetben szereplő kérelem. Mint elmondta, a két ölelő karként elképzelt közösségi központnak, amely tartalmazza a templomot, a lelkészi és közösségi házat, csupán egyik része, az egyik karja van meg, a többit ezután készítik el. Vagyis a templomrész kész van, ezt felszentelik október 13-án, szombaton 11 órától. De a többi rész befejezéséhez még nagyon sok támogatásra van szükségük. Ezért kérték a városi önkormányzati képviselők segítséget.
A remeteszegi Szentcsalád templom építését az elmúlt öt évben nagyon sokan támogatták. A külföldi és belföldi támogatók mellett az adventi jótékonysági rendezvényeken a marosvásárhelyiek, felekezettől függetlenül adakoztak az Egyesülés negyedben levő közösségi központ építésére. Így a hamarosan sorra kerülő templomszentelés mindenki számára örömünnep lesz és remélhetőleg a római katolikus közösség további építkezése is hasonló támogatottságnak örvend majd.
Simon Virág

K Ö Z L E M É N Y
A gyantai vérengzés áldozataira emlékeztek
Az 1944. szeptember 24-i, gyantai vérengzés negyvenkilenc áldozatára emlékeztek az elmúlt hét végén a Fekete-Körös völgyi település református templomában. Igét hirdetett Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott református püspök, megemlékező beszédet mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke.
A vasárnapi istentisztelet keresztelővel vette kezdetét. Soós József helybéli lelkipásztor az egykori tömeggyilkosság évfordulójához kapcsolódva elmondta: egy keresztelő mindig örömmel teli esemény egy gyülekezet életében. Isten így teszi ünneppé azt a szomorú gyászt, amelyet a garázdálkodó román katonák hatvannyolc évvel ezelőtt, a gyantai lakosok kegyetlen kivégzésével maguk után hagytak.
Erdélyi Géza püspök prédikációjában a Jelenések könyvéből vett ige alapján párhuzamot vont a Benes-dekrétumok meghurcoltjai és a gyantai mészárlás áldozatai között. A román és a magyar nép egymáshoz való közeledésének a fontosságát hangsúlyozta, ami nem a történtek elfelejtését, hanem a bűnök megbocsátását jelenti, a megbékélés szellemében. „A gyűlöletre egyetlen országnak és egyetlen nemzetnek sem lehet jövőt építeni, hiszen az megosztottsághoz, belső lelki pusztuláshoz vezet” – mondotta a felvidéki püspök, rámutatva arra, hogy a vigaszt a jövőbe vetett reménység adhatja.
Tőkés László bevezetésképpen a Zsoltárok könyvét idézte: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd / Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” (Zsolt. 126, 5, 6). A babiloni fogságból szabadultak örömét felelevenítve az újrakezdés lehetőségére mutatott rá. Közel hét évtizeddel ezelőtt a gyantaiaknak is mindent elölről kellett kezdeniük az irtózatos pusztítás mélységéből kellett felemelkedniük. Mint ismeretes, a református gyülekezet akkori lelkipásztorát, Boros Ferencet meghurcolták, a parókiát pedig lerombolták a kegyetlenkedők. Az újrakezdést a kommunizmus évtizedei csak tovább nehezítettek. Csak az utóbbi tíz évben sikerült újraépíteni a parókiát, a lelkészi jelenlét folytonosságát biztosítva a vészesen megapadt gyülekezetben. Manapság sem könnyű magyarnak lenni a Kárpát-medencében – jelentette ki Tőkés László. Az egykori, véres pusztítások nyomán jelenleg „vértelen népirtás” zajlik – gondoljunk csak a szlovákiai nyelvtörvényre és az állampolgársági törvényre, a délvidéki magyarverésekre, vagy éppenséggel a román államhatalomnak az erdélyi magyar történelmi egyházakkal szemben tanúsított önkényeskedéseire – mondotta erdélyi EP-képviselőnk, sajnálatát fejezve ki ugyanakkor amiatt, hogy az Európai Unió nem tanúsít kellő érzékenységet az őshonos kisebbségek ügyében. Ennek vonatkozásában erdélyi európai képviselőnk elégtétellel üdvözölte a Benes-dekrétumok ügyében benyújtott EP-petíció pillanatnyi eredményességét, továbbá beszámolt arról, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa nevében újabb petíciót nyújtanak be az állampolgárságuktól megfosztott szlovákiai – felvidéki – magyarok ügyében.
Tőkés László végezetül a százhúsz évvel ezelőtt született Mindszenty József bíboros-hercegprímás jelmondatát idézte: „Devictus vincit – Legyőzetve győz”, rámutatva arra, hogy nem mindig az a győztes, aki annak kiáltja ki magát, hanem az, aki legyőzetése ellenére talpra tud állni, és újra tudja kezdeni küzdelmét.
A megemlékezés a gyantai gyerekek szereplésével folytatódott, akik vallásos énekekkel örvendeztették meg a résztvevőket, majd Meister Éva olthévizi születésű, Szolnokon élő színművésznő Psalmus Hungaricus című, alkalomhoz illő versekből, prózákból, népdalokból összeállított előadása következett.
A gyantai mészárlás áldozatainak nevét és életkorát a Gyantáról elszármazott Boros-testvérek olvasták fel, miközben a templom harangjai is megszólaltak. Ezt követően, a hagyományokhoz híven a résztvevők megkoszorúzták a templomkertben, 2004-ben felállított emlékművet.
Végezetül Györffy István budapesti néprajzkutató 1911-ben, a Fekete-Körös menti magyar falvakban készített fényképeiből összeállított kiállítást nyitották meg a református művelődési házban.
Nagyvárad, 2012. szeptember 24.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Kulturális önrendelkezést
A kisebbségi törvényt külön kell választani a kisebbségi hatóság kérdésétől. Ez utóbbit létre lehetne hozni egy külön jogszabállyal – vélekedett Markó Béla szenátor. Az RMDSZ volt elnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója – sajtóértesülések szerint – különalkut kötött a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel a jogszabály egy szeletének elfogadásáról, s olyan törvényszöveg elfogadására készülnek, amelyben már nem szerepel a kulturális autonómia.
Markó Béla kifejtette: a többi nemzeti közösség képviselőinek a kisebbségi hatóság létrehozása jelent prioritást, míg a magyar érdekképviselet a kulturális önrendelkezést tartja legfontosabbnak. A szenátor szerint e hatóság létrehozására a legjobb megoldás a jelenlegi Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának megerősítése lenne, de külön intézményt is létre lehetne hozni egy erre vonatkozó jogszabállyal, nem a kisebbségi törvénnyel. Az RMDSZ szerint a kisebbségi törvénynek kötelező tartalmaznia a kulturális autonómiát, amely döntési jogokat adna a kisebbségeknek iskolai és művelődési intézményekkel kapcsolatban. Ha a törvényt enélkül fogadjuk el, akkor az nem kisebbségi törvény – szögezte le Markó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikes János-szobrot avattak
Mikes János püspök mellszobrát avatták szombaton kora délután a zabolai katolikus templom kertjében. Az alkotás eredetije Szombathely külvárosában, a Szent Kvirin Szalézi Plébánia területén található. Ennek alapítására gróf Mikes János megyés püspök 1929-ben adott megbízást a szalézi rendnek. A szobor másik másolatát tavaly avatták Székelyudvarhelyen.
A zabolai avatón jelen volt Mátyás Károly szombathelyi főesperes, aki a szobor eredetéről is szólt. A leleplezésnél mondott beszédében Fekete Tamás zabolai plébános hangsúlyozta: habár a katolikus egyház általában szentek szobrait állítja a templomok mellé, a neves egyházi elöljáró, Mikes János püspök jeles tevékenységével kiérdemelte, hogy a templomkertben álljon szobra. A leleplezés a zabolai lelkészre és gróf Mikes Katalinra hárult, a talapzatnál elhelyezték a kegyelet koszorúit. Közreműködött a Gyöngyharmat Egyesület. A szoboravatót megelőzően jeles történészek, egyetemi tanárok értekeztek Mikes János püspök életútjáról. Szőcs Levente, Hermann Gusztáv Mihály, Szakály Sándor, Bakó Balázs, Pozsony Ferenc előadásaiból kihallatszott: Mikes Jánost a pénz megszerzéséhez és elköltéséhez értő egyházi méltóságként tartják számon. A püspök életútjával párhuzamosan testvéréről, gróf Mikes Árminról is szó esett: a helyi iparosodásban játszott szerepét emelték ki.
Bokor Gábor

Az ügy kimozdult a holtpontról (MOGYE)
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) azért, hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek – közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, miután a MOGYE tanáraival folytatott éjszakába nyúló megbeszélést pénteken a Maros megyei prefektusi hivatalban.
A tanácskozás első két órájában jelen volt Victor Ponta miniszterelnök, aki távozáskor azt mondta: törvényes és méltányos megoldásra van szükség, ennek megtalálására részvételével is ösztönözni akarta az oktatási minisztert és az egyetem tanárait. A megbeszélésen az oktatási miniszteren kívül több vezető politikus, köztük Mircea Duşa belügyminiszter, Borbély László parlamenti képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke és Frunda György szenátor is részt vett. Meg kell erősödnie az oktatói közösségnek, sikeresen túl kell jutni az akkreditáción, és akkor tárgyalhatunk, és tárgyalni is fogunk az intézetek megalakításáról a törvényes előírásoknak megfelelően – mondta Andronescu, hozzátéve, nem vállalhatja annak felelősségét, hogy egy olyan rangos tanintézmény, mint a MOGYE, elbukja a minőség-ellenőrzést, ezért az intézetek megalakítására csak a tanári állások betöltése után kerülhet sor. A miniszter elmondta, valószínűleg megismétlik az egyetemi választásokat is, és így betöltik a magyar közösség képviselőinek járó tizenhárom helyet a MOGYE szenátusában, hasonlóképpen a magyar tantestület maga választhatja meg képviselőit a tanszékek és karok vezetőségébe. Borbély László úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek – fogalmazott. Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák adódnak a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg – ecsetelte Borbély. Az alelnök azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint említette – a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között. Borbély László úgy látja, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. Ez megadta az alaphangot – vélekedett. Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének feláldozásáról Borbély elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre. Szabó Béla úgy nyilatkozott: nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést, de az mégiscsak megteremti annak lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből. A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetősége által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.

Egyéves a MIÚJSÁG.zip !
Pont egy éve történt, hogy néhány lelkes Sapientiás hallgató fejéből kipattant az ötlet, hogy diáklapot kellene indítani.
Nekik, és az időközben hozzájuk csatlakozóknak köszönhetően született meg a MIÚJSÁG.zip, amely azóta is fontos szerepet tölt be az egyetemi élet színesítésében, a diákság véleményének megjelenítésében.
A MIÚJSÁG.zip nem hagyományos diáklap. A szerkesztőség tevékenységi köre nem merül ki az eddig megszokott diákújságokéban, mert terveik szerves részét képezik a diákokhoz közelálló, fiatalokat megmozgató rendezvények szervezése is. Azt szeretnék, ha tevékenységükkel hozzájárulhatnának a diákélet építéséhez, formálásához, valamint lehetőséget nyújthatnának a személyes fejlődésre is.
Céljuk elsősorban a hallgatók tájékoztatása az egyetemen zajló eseményekről, kulturális rendezvényekről, valamint az építő jellegű szórakoztatás. Másodsorban szeretnének szakmai tapasztalatszerzésre lehetőséget nyújtani azoknak, akik később újságírói, szerkesztői, tördelői, fényképész vagy rendezvényszervezői pályán szeretnének elhelyezkedni.
A csapat tagjai önkéntes sapientiás diákok, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak a diákok véleményének formálásához, és az egyetemi élet felpezsdítéséhez. Eddigi megvalósításaik közé tartozik a vasarhely.ro együttműködésével megszervezett Töredékek fotóverseny, melyen összesen 50 versenyző közel 250 fotója került értékelésre szakmai zsűri által. Ezen kívül tagtoborzó kampányt szerveztek, 2011 szeptemberétől havonta 110 példányszámban jelent meg az újság, ráadásul nyáron külön Tusványosi számot is szerkesztettek, melynek igen nagy sikere volt a fesztiválon.
Mindezt egy év alatt, lépésről lépésre úgy alakították, hogy sokak számára szinte „létfontosságúvá” vált az újság, megjelenése előtt érdeklődéssel várják a legfrissebb számot.
Szeptember 26-án visszalapoznak és az elmúlt évet egy gitáresttel ünneplik meg, a Sapientia 240-es termében 19 órától. Az alábbiakban tolmácsoljuk a MIÚJSÁG.zip születésnapi meghívójának szövegét:
Meghívó egy fekete-fehér szülinapra
Egy évvel ezelőtt pattant ki a fejekből a MIÚJSÁG.zip ötlete. Néhány lelkes hallgató kezdeményezésének, és még több diák csatlakozásának köszönhetjük, hogy havonta új lapszám jelenhetett meg, amelyek rólatok és nektek szólnak. Sőt, a nyári vakációban sem pihentünk, hisz külön Tusványosi számot szerkesztettünk, amelynek nagy sikere volt a fesztiválon.
Most újabb lendületes év következik! Ezt az évfordulót, a MIÚJSÁG.zip születésnapját veletek szeretnénk megünnepelni. Mindezt kellemes, laza hangulatban, szeptember 26-án, szerdán, 19 órától, egyetemünk 240-es termében. Lesz zene, ingyen tea és zsíros kenyér, meglepetés hangszerek, jókedv, mosoly és visszalapozás.
Köszönettel tartozunk támogatóinknak, partnereinknek, médiapartnereinknek, valamint főtámogatóinknak: a Népújságnak, az Aprilrednek és a vasarhely.ro-nak.
Szeretettel várunk minden kedves „fekete fehéren” kedvelőt!
A MIÚJSÁG.zip csapata
vasarhely.ro

Félmillió új magyar lesz 2014-re
Eddig mintegy 320 ezer állampolgársági kérelem érkezett, a választási ciklus végére meglesz a félmillió, esküt tett új magyar állampolgár – mondta Semjén Zsolt hétfő este Budapesten, a Szent István Társulat rendezvényén.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy 270 ezren tették le az állampolgársági esküt, ennek fele névváltoztatási kérelemmel is járt. Elsősorban Erdélyben és a Vajdaságban zajlik a honosítás, de a világ minden tájáról érkeznek kérelmek – közölte a kormányfő kereszténydemokrata helyettese. Az elutasítások száma fél ezrelék alatt van, ezek nagy része abból adódik, hogy az érintettek nem hajlandók bizonyos hiánypótlásra, elégtelen a magyar nyelv ismerete, és nem is hajlandók a tanulására. Kis részük csak az, akik büntetett előélet vagy nemzetbiztonsági kockázat miatt nem kaphatnak állampolgárságot – mondta Semjén. A politikus ismét leszögezte: ez nem valamiféle kvázi-állampolgárság, nincs A és B kategóriájú állampolgár.
A miniszterelnök-helyettes – aki előadásában felhívta a figyelmet az alaptörvény határon túli magyarokat érintő passzusára is – azt mondta: az elszakított területeken és a diaszpórában az asszimiláció nagyon felgyorsult. Ennek fenyegetésével szemben a hagyományos támogatási formák már nem elégségesek, erős impulzusra van szükség, és ez az állampolgárság megadása, ami a nemzet közjogi egyesítésével azonos – jelentette ki, hozzátéve: ez a lehetséges válasz Trianonra, és a mai körülmények közötti folytatása a Szent István-i államalapításnak.
Szlovákiával meg kell egyezni
Kitért arra, hogy előbb vagy utóbb meg kell állapodni Szlovákiával, hiszen az állampolgársági törvény nemcsak az egyetemes emberi jogokkal, az unió alapértékeivel és a szlovák alkotmánnyal ellentétes, hanem szlovák nemzeti szempontból a józan ésszel is. A szlovák nyelvtörvény alapján az állampolgárságuktól megfosztottak kilencven százaléka nem is magyar. Hoztak egy szabályt a magyarok ellen, és azokat sújtják, akiknek nincs közük a magyar ügyhöz – állapította meg a miniszterelnök-helyettes. (A felvidéki magyarság drasztikus fogyásának legfőbb oka a magyarok országosnál alacsonyabb termékenysége, valamint hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek meghatározó többsége a többségi nemzethez tartozónak, szlováknak vallja magát – állapította meg legfrissebb elemzésében Gyurgyík László szociológus.)
Ukrajnában nem a kárpátaljai maroknyi magyar miatt van probléma az állampolgársággal – folytatta. Semjén szerint a félelem a Dnyeperen túl élő mintegy 20 millió orosz miatt van. Attól tartanak, hogy ha tömegesen veszik fel az állampolgárságot, akkor az veszélyt jelent Ukrajnára – jegyezte meg.
Szólt még a határon túli magyarságnak jogsegélyt nyújtó Nemzeti Jogvédő Hivatal felállításáról, és úgy fogalmazott: „emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket tűzön-vízen át érvényesítjük”. Kitért arra is, a tömbmagyarság esetében a területi, a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómia a megoldás. Ha Európában más népeknek lehet autonómiájuk, akkor „mi sem vagyunk alább valóak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki ismét megerősítette: az etnikai alapú magyar pártok mellett állnak ki, őket tekintik elsősorban szövetségesnek.
Szavazati jog
A külhoni magyarság esetében a listás, levélben való szavazásra van lehetőség – tért át egy másik témára, és hangsúlyozta: mindenki számára biztosítják majd a postai úton való voksolást.
A Bethlen Gábor Alap létrehozását ismertetve kiemelte: a határon túli magyarság támogatására ilyen összeg, mintegy 15,5 milliárd forint, még nem állt rendelkezésre. Az oktatás–nevelési támogatást minden gyermek számára biztosítják, aki határon túl magyar iskolába jár, 250 ezer gyermek után utal a magyar állam 20 ezer forintot – jelezte.
BuL Forrás: MTI
MNO

2012. szeptember 25.
A szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet
A szenátus kedden többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő. A „Székelyföld autonómia statútuma" című jogszabálytervezetet 2005. október 12-én a román képviselőházban 188-16 arányban leszavazták, ezután került a szenátusba. Itt három szakbizottsága 2009-ben véleményezte és jelentéseiben a tervezet elutasítását javasolta a plénumnak. 2009 december óta a törvénytervezet több mint tíz alkalommal szerepelt a szenátus plénumának napirendjén, mindig az utolsó helyen, ezért sosem került sor a megvitatására.
A sarkalatos törvénytervezet megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, ketten tartózkodtak, 54-en pedig ellene voksoltak – tájékoztatta az MTI-t Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A politikus hozzátette: a Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita a román szenátusban, hanem – a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után – a szavazásra bocsátott tervezetet ügydöntő házként a szenátus plénuma elutasította.
Az MTI kérdésére, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak-e a tervezet vitájánál, a frakcióvezető azt mondta: nem volt értelme. Fekete-Szabó hozzáette, hogy 2005-ben sem az RMDSZ-frakció terjesztette be a tervezetet, hanem az Sógor és Garda egyéni törvénykezdeményezése volt.
„Mielőtt az ember ilyet egyáltalán megfogalmazna és benyújtana, ahhoz kell egy politikai akarat: itt sarkalatos törvényről van szó, ezt az RMDSZ egymaga nem tudja átvinni, ehhez koalíció, partneri viszony kell a többséggel, és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható. Látjuk, a kisebbségi törvény is vajúdik, csak kilúgozott formában lenne hajlandó a többség elfogadni, annak pedig nincs értelme. Ugyanez érvényes az ilyen autonómiatörvényekre is" – magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője. A „Székelyföld autonómia statútuma" című tervezet szerint a történelmi Székelyföld (a mai Hargita és Kovászna megye, valamint Maros megye egy része) területi autonómiával rendelkező, a román állam szuverenitását elismerő régióvá válna, amelyet egy közvetlenül választott önkormányzati tanács igazgatna. Az autonóm területen belül – közigazgatási ranggal – újraalakulnának a székely „székek" és hivatalos rangot kapna a magyar nyelv is.
A tervezetet érdemben is elemző szenátusi szakbizottságok közös jelentésükben leszögezik: a törvénytervezet tárgya (a területi autonómia) nem az európai, hanem a nemzeti jog hatálya alá esik, bár szerintük „a nemzetközi szervezetek sem szorgalmaznak államon belüli aszimmetrikus, egyedi struktúrákat, amelyek kizárólag etnikai alapon szerveződnek".
A jelentés a nemzetközi jogi keretre hivatkozik, megállapítja, hogy a Románia által ratifikált Kisebbségvédelmi Keretegyezmény nem biztosít kollektív jogokat a kisebbségeknek, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy Székelyföld területi autonómiája hátrányos megkülönbözetést vezet be a többségi állampolgárokkal szemben. A szakbizottságok szerint a magyar nyelv regionális hivatalossá tétele sértené a román alkotmányt, ezért jelentésükben a törvénytervezet elutasítását javasolták. MTI
Erdély.ma

Romániában tabu Székelyföld autonómiája
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a bukaresti parlament felső háza második alkalommal is érdemi vita nélkül utasította el Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét. Egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitatnak, s nem lesöprik az asztalról többségi gőggel. Máshol a parlament a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat. Az is elvárható lett volna, hogy a saját házszabályukat betartva a szenátorok hívják meg az ülésre Garda Dezsőt és Sógor Csabát, akik a a Székely Nemzeti Tanács felkérésre benyújtották a tervezetet még 2005-ben, de ez sem történt meg.
Románia az Európa Tanácsban való felvételekor kötelességet vállalt az 1201-es ajánlás betartására, márpedig annak 11. cikkelye értelmében „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
Az utóbbi időben Románia számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ. A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata

EMNP: Kövessük a felvidéki magyar példát!
Az Erdélyi Magyar Néppárt üdvözli, hogy a fontosabb felvidéki magyar civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd képviselői aláírták a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumát. Felvidéki nemzettársaink fontos és szükséges lépést tettek egy hatékonyabb közösségi érdekérvényesítés felé, bölcsességről, megfontoltságról és hosszú távú stratégiai gondolkodásról téve tanubizonyságot.
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulása óta – ezt megelőzően pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – következetesen szorgalmazta egy, az erdélyi magyarság legfontosabb céljait rendszerbe foglaló alapdokumentum, a nemzeti minimum kidolgozását és elfogadását, hiszen, amint arra a felvidékiek példája is felhívja a figyelmet, csak akkor lehet eredményes nemzeti közösségünk képviselete, ha alapvető céljainkban, feladatainkban egyetértünk, és ezekből senki – legyen az bármely magyar párt képviselője – semmilyen körülmények között, semmiféle rövid távú politikai vagy gazdasági előnyért nem enged.
Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy ezt az erdélyi magyar nemzeti minimumot közös akarattal létrehozzuk. Ezen törekvésünkben számítunk közösségünk minden elkötelezett tagjára – őket célozza az a széles körű társadalmi párbeszéd, amit nemrég kezdeményeztünk – de igényeljük az erdélyi magyar pártok és mozgalmak aktív partnerségét is, mert a nemzeti minimum akkor lehet a hatékony nemzetépítő eszköz, ha az széleskörű politikai konszenzussal születik.
Ez nemzetpolitikai kötelességünk.

Érvénytelenítették a sepsiszentgyörgyi határozatot a kétnyelvű reklámozásról
Első fokon érvénytelenítette a Kovászna megyei törvényszék Sepsiszentgyörgy városi önkormányzatának azt a határozatát, amely közterületen kétnyelvű – román és magyar – reklámozásra kötelezi a magáncégeket – adta hírül kedden az Agerpres román hírügynökség.
A törvényszék döntését Codrin Munteanu prefektus ismertette, aki elmondta, hogy kedden kapta meg a törvényszéki döntés indoklását. A tavalyi önkormányzati határozatot a román kormányt képviselő prefektusi hivatal támadta meg a bíróságon.
A prefektus szerint az indoklásból kiderül, hogy az önkormányzat nem kötelezheti a magyar nyelv használatára a versenyszférában tevékenykedő cégeket, és bírságot sem róhat ki azon cégekre, amelyek nem biztosítják a román nyelvű reklámok magyarra fordítását.
A törvényszék ítélete nem jogerős.
A városi önkormányzat tavaly októberben fogadta el a határozatot. Sztakics Éva alpolgármester az MTI-nek akkor elmondta: a határozat értelmében a városban reklámozó cégek által elhelyezett feliratok legalább 50 százalékának magyar nyelvűnek kell lennie. A város önkormányzata azért tette kötelezővé a kétnyelvű feliratozást – magyarázta az alpolgármester -, mert nagyon sok vállalkozó hanyagságból nem élt a kétnyelvűség lehetőségével, s csak román reklámfeliratokat helyeztek el a közterületen. Az alpolgármester szerint a határozat nem vonatkozik a kereskedelmi egységekre, csak azokra a reklámokra, amelyek közterületen vannak.
Antal Árpád polgármester úgy indokolta a határozatot, hogy a 75 százalékban magyarok lakta városban a köztéri reklámozásban is biztosítani kell a „nyelvi egyensúlyt". Az önkormányzat 300 lejtől (18 900 forint) 2500 lejig (157 ezer forint) terjedő bírságot szabhat ki az „egynyelvű" reklámozókra. MTI

Túl kevesen jelentkeztek a Sapientia két csíkszeredai karára
Felemás helyzet alakult ki idén az ország egyetemein, a katasztrofális érettségi eredmények miatt ugyanis egyes karokon jelentősen csökkent a jelentkezők száma, sőt olyan szak is van, amelyet érdeklődés hiányában megszüntettek. Jelentősen romlott a helyzet a Sapientia két csíkszeredai karán, ahol a helyeknek még 50 százaléka sem telt be. Kolozsváron és Marosvásárhelyen ezzel szemben nem változott jelentősen a tanulni vágyók száma, így a felsőoktatási intézmények „telt házzal” kezdhetik a hétfőn kezdődő új egyetemi évet.
Van, ahol változatlan az érdeklődés. A kolozsvári BBTE-n idén is betelt minden, államilag támogatott hely
Nem változott jelentős mértékben az egyetemre jelentkezők száma Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – nyilatkozta a Krónikának Soós Anna rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője. Mint mondta, az államilag támogatott, ingyenes helyek mindegyik magyar szakon beteltek, az üresen maradt fizetéses helyeket pedig átcsoportosították azokra a fakultásokra, ahol túljelentkezés volt.
„A legnépszerűbb szak továbbra is a jog, az informatika, a kommunikáció, a turizmus és a pszichológia, idén pedig a tanítóképző is kedvelt volt a diákok körében. Ezzel szemben filozófiára és néprajzra az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kevesen jelentkeztek” – tudtuk meg a rektorhelyettestől. Hozzátette, lényegi változás a roma nemzetiségűek számára fenntartott helyek tekintetében történt, ahol a több mint 60 helynek alig fele telt be.
Nem fogyott a jelentkezők száma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karán sem, ahol a sikeresen érettségizett diákok mintegy 130 helyre jelentkezhettek a már megszokott négy szakon – környezettudomány, jog, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint filmművészet, fotóművészet és média fakultásokon.
Dávid László rektor a Krónikának elmondta, tavalyhoz képest nem változott a beiratkozók száma, hiszen a kincses városba az ország minden részéről érkeznek tanulni vágyók, így például a székelyföldi is különösen rossz érettségi eredmények sem okoztak gondot. A legnépszerűbb szak egyébként idén is a jog, valamint a film- és fotóművészet volt, ezeken egyenként közel 40 gólya kezdhette meg a szeptember közepén indított egyetemi évet. Nemzetközi kapcsolatokra mintegy 30-an, környezettudomány fakultásra pedig körülbelül 20-an jelentkeztek.
Dávid László ugyanakkor azt is elmondta, nem föltétlenül előnyös, hogy az ország egyetemeinek többsége azokra a szakokra helyezi a hangsúlyt, amelyeken biztos a túljelentkezés, ehelyett a felsőoktatási intézményeknek olyan szakembereket kellene képezniük, akik hatékonyan illeszkedhetnek be később a társadalomba, illetve a munkaerőpiacra. „Néhány év múlva rá fogunk döbbenni arra, hogy például nincs, aki a diákokat matematikára vagy fizikára oktassa. Hosszú távon kellene gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely az adott közösség szükségleteihez mérten képez szakembereket” – vélekedett a rektor.
Sapientia: felemás helyzet
Telt házzal indulhat október elején a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is. Balási András rektorhelyettes elmondása szerint a helyzet ugyan nem rózsás, de a körülményekhez képest még így is nagyon jó. A nyári felvételihez képest ősszel kétszeres-háromszoros túljelentkezés is volt bizonyos szakokon, csupán a teatrológián és a látványtervezői szakon maradt üresen egy-egy hely. A túljelentkezés nem lepte meg az egyetem szenátusát, Balási szerint ugyanis az intézmény olyan tanári gárdával rendelkezik, amely mágnesként vonzza a tanulni vágyókat.
Nem éreztették hatásukat az idei siralmas érettségi eredmények a Sapientia marosvásárhelyi karán sem – nyugtázta Székely Gyula, a műszaki és humántudományok kar dékánja. A változatlan iratkozási kedvet a számok is alátámasztják: míg 2011-ben 315 gólya kezdte tanulmányait a marosvásárhelyi Sapientián, idén az elsőévesek száma 346-ra ugrott.
Ezzel szemben jelentősen romlott a helyzet a Sapientia két csíkszeredai karán, ahol a helyeknek még 50 százaléka sem telt be. Az egyetem idén összesen 550 helyet hirdetett – 220 ingyeneset és 330 fizetésest –, ezekből a nyári felvételi után 405 maradt betöltetlen, az őszi pótfelvételin pedig mintegy százan iratkoztak be. A Gazdaság- és Humántudományok, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Karon tehát öszszesen 245 elsőéves fiatal kezdhette meg az új egyetemi évet, ez a helyek 44 százalékát jelenti.
Dávid László lapunknak elmondta, mivel senki nem felvételizett a Statisztika és Gazdasági Előrejelzés Szakra, idén nem tudták elindítani, emellett a műszaki fakultásokra is jóval kevesebben jelentkeztek, mint tavaly. Hozzátette, az ingyenes helyek beteltek, a hiány a fizetéses helyek esetében jelentkezett.
„A kincses várossal ellentétben Csíkszereda oktatási szempontból is zárt régió, így a székelyföldi megyeközpontban egyértelműen érződött, hogy Hargita megyében a diákoknak alig egyharmada vizsgázott sikeresen nyáron” – magyarázta Dávid.
Makó Zoltán, a gazdasági kar dékánja ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, jövőre ezzel már nem is próbálkoznak, helyette informatika-gazdasági szakot indítanak. A dékán egyébként korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, idén a normalitás felé közeledik a felsőoktatás helyzete, szerinte ugyanis helytelen mentalitás, hogy az a jó egyetem, illetve ott zajlik minőségi oktatás, ahova sokan jelentkeznek. „Idén a fiataloknak mintegy 30 százalékának sikerült az érettségije a Székelyföldön, és valójában ők jelentik azt a réteget, amelynek az egyetemen van a helye” – fogalmazott akkor Makó. Az egyetem vezetői egyébként abban bíznak, hogy az akkreditálást idén megszerző intézménynek könnyebb lesz ezután a hálózatépítés, a toborzás.
Népszerű az idén indított tanítóképző
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) a filozófia és a zenepedagógia iránt lanyhult az érdeklődés idén, a tandíjmentes helyek azonban beteltek, így minden meghirdetett szakon elindítják a képzést. János-Szatmári Szabolcs rektor lapunknak elmondta, a jelentkezők száma nem változott jelentősen a tavalyi adatokhoz képest, a bejutottak összesítése ugyanakkor jelenleg is zajlik az őszi pótfelvételi után iratkozók miatt.
A nyári felvételi után egyébként összesen 210 hallgatót vettek fel a tizenhárom alapszakra. A PKE vonzáskörzete Bihar, Szilágy és Szatmár megye, az itt található iskolákban pedig a tavalyi érettségihez képest nem romlottak számottevően a jegyek, így az egyetemre jelentkezők száma sem csökkent. A rektor rámutatott, népszerű volt az idén először indított magyar nyelvű tanítóképző, de sokan jelentkeztek gazdasági, művészeti és idegen-nyelv képzésre is.
Mint ismeretes, az idei érettségin újabb negatív rekordok születtek, a nyári vizsgaidőszakban országos szinten a diákok felének sem sikerült átmenő jegyet szerezniük, mindössze 43 százalékuk gazdagodhatott érettségi oklevéllel. A székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepeltek, Hargita és Kovászna megyében például az átmenési arány alig 30 százalékos volt. A többi erdélyi megyében valamivel jobb volt a helyzet, Kolozs megyében 54, Maros megyében 45, Bihar megyében pedig 53 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Szucher Ervin

RMOGYKE: az RMDSZ csapdába csalta a MOGYE magyar tanárait
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) született egyezség megkötése után keményen egymásnak esett az RMDSZ és a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) vezetősége.
A civil szervezet titkára, Ádám Valérián azt állítja, hogy a szövetség csúcspolitikusai csapdába vezették az intézmény magyar tanárait, hisz a szombaton megkötött paktum betartására sem határidő, sem garancia nincs. Ráadásul a magyar közösség megalázását látják abban, hogy a nacionalista megnyilvánulásaikról elhíresült intézményvezetők – Constantin Copotoiu volt és Leonard Azamfirei jelenlegi rektor – leszögezték, nem hajlandók rektorhelyettesi tisztségben látni a magyar oktatók választottját, Szabó Bélát. Ádám Valérián ugyanakkor azt állítja, hogy az RMDSZ elárulta a diákságot, mivel lényegesen kevesebb fizetéses helyet kért a magyar felvételizők számára, mint amennyit a román fiatalok kaptak.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke felelőtlennek nevezte a RMOGYKE, s a szervezet titkárának megnyilvánulásait, szerinte ezek nem használnak a magyar nyelvű oktatás ügyének. „Hogy állíthat valaki olyat, hogy a húsz hely nem jelent semmit, amikor egy hónappal korábban még egyetlen helyről sem volt szó?!” – háborgott Borbély. Ádám másik kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ csapdába sétáltatta a MOGYE magyar oktatóit, az RMDSZ csúcspolitikusa úgy vélte: egy ilyen kijelentés elsősorban a tanárokat sérti.
A RMOGYKE közleménye szerint az RMDSZ-nek az a bűne, hogy az elmúlt huszonkét év alatt nem sikerült visszaállítania vagy létrehoznia egy magyar tannyelvű állami egyetemet. Borbély László egyáltalán nem tartja sikertelenségnek a hétpontos megállapodás megkötését. „Miért beszélnénk sikertelenségről, amikor a MOGYE román tanárainak nemtetszése ellenére is Victor Ponta kijelentette és a szerződésbe foglaltatta, hogy márpedig a magyar vezetők megválasztása a magyar közösségre tartozik, vagy a magyar tanerői gárda felpótlása a magyar rektorhelyettes feladata lesz. Persze mindezt a MOGYE szenátusának is meg kell szavaznia, de ha nem lenne ez a kiindulópont, ami a hét végén született, kérdem én: honnan mennénk tovább?” – kérdezett vissza a bírálóknak üzenve Borbély László.
A RMOGYKE titkára a tegnap reggel RMDSZ – most vagy soha címmel egy nyolcperces videófelvételt tett közzé a Youtube megosztón, melyen a szövetség több vezetőjét hazugsággal vádolja és lemondásra szólítja fel. Ádám Valérián Pinokkió-klubtagoknak nevezi az RMDSZ volt és jelenlegi elnökét, Markó Bélát és Kelemen Hunort, a párt politikai alelnökét, Borbély Lászlót, valamint Király András oktatásügyi államtitkárt, akiknek kinagyított fényképeire jókora faorrot toldott.
A RMOGYKE titkára azok után fakadt ki az RMDSZ politikusaira, miután az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című múlt heti műsorában a szövetség volt elnöke, Markó Béla cinikusnak és veszedelmesnek nevezte azt, ahogy egyesek a „pálya széléről bekiabálva” bírálják a szervezetet, amiért nem kért a románokéval azonos számú fizetéses helyet a magyar felvételizők számára. „Most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYÉ-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon” – mutatott rá a tévéműsorban Markó, arra emlékeztetve a szövetség bírálóit, hogy az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. Szerinte nem a pályán kívülieknek kellene bekiabálniuk, hogy nem ennyi, hanem annyi fizetéses helyet kellett volna kérni.
A Pinokkiónak titulált Borbély László és Király András nem kívánt reagálni a már számos látogatót vonzó, a szerzője és szereplője által pamfletnek szánt videófelvételre. „Nem foglalkozom vele, és nem is érdekel. Az, hogy egy ilyen felvétel születhetett csak azt bizonyítja, hogy egyesek nem érzik az ügy súlyát, különben nem alacsonyodnának le ide” – nyilatkozta lapunknak Borbély.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
?;;; ?2012

Szakít a politikával a Szatmár megyei RMDSZ-elnök
Bár múlt héten még jelöltetni kívánta magát, mégsem indul képviselői mandátumért Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök, volt megyei tanácselnök, sőt a szövetség megyei elnöki tisztségéről is lemond.
Ezt a párt rangsoroló küldöttgyűlésén jelentette be, melynek keretében a téli parlamenti választásokon induló jelöltek sorrendjét határozták meg, akik a listán elfoglalt helyezés függvényében választhattak maguknak körzetet. Csehi azzal indokolta döntését, hogy kitűnő állásajánlatot kapott a magánszférából, mely nem egyeztethető össze a képviselői munkával.
A gyűlésen jelen volt Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is, aki arról beszélt, hogy a téli választásokon – az önkormányzati választásokhoz hasonlóan – ismét magas részvételi arányra lehet számítani a román szavazók részéről, ami elképzelhető, hogy veszélyezteti majd az RMDSZ 5 százalékos részesedését, mely a parlamentbe jutáshoz szükséges.
Mint kifejtette, épp ezért nem jöhet szóba sem választási koalíció kötése a másik két erdélyi magyar párttal, két alakulat esetén ugyanis az 5 helyett 7, míg hármas koalícióban 8 százalékra emelkedik a bejutási küszöb. Szatmár megyében egyébként 5 képviselői és 2 szenátori körzet van, előbbiek közül hagyományosan a 4-esben (Szatmárnémeti északi része és a környező falvak), illetve az 5-ösben (Nagykároly és Tasnád, valamint ezek környéke) nyer magyar jelölt, illetve a kettőt magába foglaló szenátori körzetben, mivel a megye ezen területein van többségben a magyar lakosság.
Csehi visszalépését követően a képviselőjelölt-aspiránsok ketten maradtak, a több szavazatot gyűjtő – és ezért elsőként választó – Erdei D. István a nagykárolyi körzetben indulhat majd, Kereskényi Gábor pedig 4-esben. Erdei eddig is parlamenti képviselőként tevékenykedett, és a 4-es körzetben nyert, Kereskényi pedig az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, aki az elmúlt ciklusban alpolgármester volt, jelenleg pedig a városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.
A szenátorjelölések során toronymagasan nyert Pataki Csaba, aki így az előbb említett, magyar többségű körzetben indulhat. Pataki a megyei tanács regionális fejlesztési irodájának vezetője, korábban pedig alprefektus is volt. Ellenfelei Günthner Tibor jelenlegi szatmári RMDSZ-es szenátor volt, valamint Ilyés Gyula, Szatmárnémeti nyáron leköszönt polgármestere.
Babos Krisztina

Pesti turnén a Csíki Játékszín
Október elején a Csíki Játékszín társulata Budapesten vendégszerepel a Vaknyugat és a Tóték című előadásaival. A vendégjáték előtt, szeptember végén az előadások a csíkszeredai székhelyen is megtekinthetők.
A Vaknyugat immár három évad óta van jelen a színház műsorán. Az ír történet szerzője, MartinMcDonagh egyszerre képes megnevettetni és elrémíteni, kendőzetlenül mutatja be szereplőit, az idősödés küszöbén álló, állandóan marakodó testvérpárt és a tehetetlen kisvárosi lelkészt, aki ennek a torzsalkodásnak véget akar vetni. A kamaratermi előadás Csíkszeredában ma 19 órai kezdettel látható. Parászka Miklós rendezése 16 éven felülieknek szól.
A játékszín Örkény István születésének századik évforduja alkalmából mutatta be a Tóték című tragikomédiát. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezte, Csíkszeredában csütörtökön, 19 órakor látható. Budapesten október 8-án a Vaknyugattal, 9-én a Tótékkal vendégszerepel a csíki társulat a József Attila Színházban.