Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. október 1.
Magyarellenes kampánycsörte
El sem hinnénk, ha nap mint nap nem szembesülnénk azzal, hogy az egykor demokratikus köntösben és alapelveken szerveződött RMDSZ létezésének huszonharmadik esztendejében nemtelen módon egyeduralomra tör, és lelkiismeret-furdalás nélkül rúgja fel a demokrácia játékszabályait.
De most, hogy gőzerővel elkezdte választási kampányát, s hol a válogatott cigány legényekből álló szövetségi képviselők tanácskoznak, hol úgynevezett ifjúsági szervezetüknek osztják az észt, s feszítenek minden kisebb vagy nagyobb magyar esemény helyszínén, egyre kiábrándítóbb mondatok hagyják el szájukat. Alig hisz az ember fülének, szemének, hogy ennek a viszonylag nagy, meglehetősen jól szervezett, pénzzel kitömött magyar pártnak – mert érdekszervezet mivoltát rég feladta – itt és most az a legfontosabb, hogy a két kisebb magyar pártot lejárassa, vezetőit gyalázza. Kelemen Hunor például szombaton a zilahi SZKT-n arcrezdülés nélkül harsogta a szónoki emelvényről: „Megvédjük a magyarságot az MPP-től és az EMNP-től.” Háborogtak ellenük, pletykálkodtak is rémüldözve – az ilyen kiválasztott férfiaknak ugyanvalóst jól áll –: azt hallották, Tőkés László még arra a pimaszságra is képes, hogy Marosvásárhelyen induljon a parlamenti választásokon. Borbély, Markó, Frunda hitbizományában! Király András, a tanügyminisztérium magyar oktatásért felelős államtitkára igazi alattvalóként fejtegette: az RMDSZ-nek rá kell ébresztenie híveit, hogy nem választani mennek, hanem egyszerűen szavazni. Nesze neked, demokrácia! Markó Béla megszállottan ismételgette, amit tizenöt éve hajtogat: összefogni csakis az RMDSZ egyre zsugorodó ernyője alatt kell, lehet, szabad. Másfajta egységet – fejtegette – nem tud elképzelni. Oly sok gond és baj tiporja az erdélyi magyar társadalmat, hogy az RMDSZ kicsinyes, a magyarság soraiban való ellenségkép-keresése, kizárólagosságra való törekvése felháborító. Kisebb-nagyobb megszakításokkal legalább tizenöt évet a hatalomban töltöttek, igaz, főképp kussoltak vagy tünékeny megoldásokért talpaltak, részt vettek néhány népnyúzó döntés meghozatalában és végrehajtásában. Önmagukat nem gyalázhatják, s mert minden román pártnak lefeküdtek, velük is kesztyűs kézzel bánnak. Kibe rúghatnának e nagy kampánycsörtében? Saját fajtájukba. Ami a múlt héten a szenátusban megesett, előrevetíti, mekkora a kurázsija, s ennek függvényében milyen nagy esélye lesz e leendő nagy és remek parlamenti képviseletnek például az ország területi-adminisztratív átalakításának vagy az alkotmány módosításának vitájában. S azt is, valóban ők-e azok, akik megóvhatnak attól, amiben társtettesek: a visszarendeződés veszélyétől.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családtörténeti időutazás a Kálnoky-kastélyban
Nem létezik Erdélynek egyetlen olyan szurdoka sem, melyet a Jóisten ne tűzdelt volna tele tehetséggel – idézte találóan Bethlen Gábort szombaton a miklósvári Kálnoky-kastélyban Tüdős S. Kinga művelődéstörténész.
A gróf Kálnoky Borisz által egy évvel korábban meghirdetett családtörténeti esszépályázat díjkiosztóján hét tehetséges háromszéki diáklány kitartó munkáját értékelték. Tüdős S. Kinga – aki az ötletgazda szerint szeretetteljes odafigyeléssel, de szakmai szigorral követte a dolgozatokat – a pályázók munkájának pozitívumaira összpontosított, hangsúlyozván: nemcsak szeretet, odaadás, de türelem is szükséges a családtörténethez. Gróf Kálnoky Boriszt saját családja történetének megírása késztette arra, hogy hasonló pályázatot hirdessen – a kiértékelőt megelőzően a kastély felé tartva mesélte érdeklődésünkre: a kutatómunka összehozta a családot az öt kontinensről, s ez nagy élmény volt számukra. Attól, hogy jobban megismertük elődjeinket az okmányokból, a levelekben személyes megnyilvánulásaikból, önmagunkat ismertük meg jobban. Szerettem volna ezt az élményt továbbadni a fiataloknak, ezért hirdettem meg a pályázatot – összegzett. A zsűri értékelése szerint olyan kiváló munkák születtek, hogy némelyiket módosítás nélkül közölni lehetne – így vélekedett Tüdős S. Kinga Makkai Fanni dolgozatáról, mondván: kordokumentumot fogalmazott meg néhány tíz oldalban, s arra buzdította: az írással a továbbiakban se hagyjon fel. Hasonlót kértek Szász Kovács Rékától is, akinek munkája kapcsán elhangzott: a Mikes Kelemen Líceum végzős diákja egyszerűen regényírónak született. A zsűri szerint a családtörténetet a legjobban Csíki Réka közelítette meg, dolgozatát szakirodalommal dokumentálta, illusztrálta. Duka Tímea Iringó kiváló, írásra termett érettségét bizonyította, Györfi Hajnalka pedig édesanyja segítségével elevenítette fel az erdővidéki Huszár család történetét. A pályázók legfiatalabbika, az alig 15 éves Boga Bíborka családja múltját megidéző fényképekből építkezett, Mild Andreát pedig a családi életképek színes, izgalmas leírásáért illette dicséret. A megmérettetésnek bizonyosan lesz folytatása, hiszen gróf Kálnoky Borisz nem titkolt szándéka, hogy fiúkat is írásra késztessen következő témáinak egyikével. – Szeretném, ha a díjazással nem merülne ki ez a verseny – vázolta lapunknak –, ezért egy hálózat kiépítésén dolgozunk, a szándék pedig az, hogy a diákok egymással és velünk is kapcsolatban maradjanak, legyenek egymás támaszai, ha pedig szükség van rá, pályafutásuk során, a továbbtanulásban, elhelyezkedésben mi is támogatjuk. Ahogy fejlődik a dolog, olyan hálózat épülhet ki, amely a háromszéki ifjúság támaszává erősödhet – összegzett gróf Kálnoky Borisz.
Demeter Virág Katalin

Fennállásának húszadik évfordulóját ünnepli a bukaresti Balassi Intézet - Fennállásának húszadik évfordulóját ünnepli a bukaresti Balassi Intézet, amely a héten négy kulturális rendezvényt is tart a román fővárosban.
Kósa András László igazgató az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy az intézmény évente átlagban több mint száz programot bonyolít le, ami azt jelenti, hogy húsz év alatt több mint 2 ezer magyar vonatkozású rendezvény volt Bukarestben a Balassi Intézet szervezésében. Klasszikus zene, jazz- és blues-koncerteknek, irodalmi műsoroknak, film- és színházművészeti előadásoknak, képzőművészeti és fotográfiai kiállításoknak, történészkonferenciáknak, valamint gasztronómiai és népi kultúrával kapcsolatos rendezvényeknek adott otthont az intézet.
Az intézet magyar nyelvórákat, könyvtári és olvasószolgálatot is biztosít. Közös programokat bonyolít le a Bukaresti Egyetem hungarológia tanszékével, részt vesz az EU-tagállamok kulturális intézetei által alapított EUNIC tevékenységében.
Az intézet állandó partnerségi viszonyt ápol a nagyszebeni nemzetközi jazz fesztivállal, az Árkosi Kulturális Központtal, a bukaresti George Enescu múzeummal. Állandó jellegű rendezvényei közé tartozik a múzeumok éjszakája mintájára megszervezett bukaresti kulturális intézetek éjszakája, a Magyar Filmhét és a Magyar Zene Fesztivál.
Ezen a héten két kiállítást is rendeznek Budapest-Nagybánya-Bukarest címmel. Az egyiken nagybányai festmények tekinthetők meg, a másikon nagybányai rajzok és grafikák. Mindkét kiállítást a magyarországi Mission Art Galériával közösen szervezik. Kósa András László szerint a grafikák és a rajzok először lesznek láthatók a román fővárosban.
A húszéves évforduló jegyében rendezik meg Kobzos Kiss Tamás Balassi-estjét is, amely azért érdekes, mert húsz évvel ezelőtt a debreceni énekmondó vett részt a bukaresti magyar kulturális központ megnyitóján is. A művész rendhagyó zeneórát is tart a bukaresti magyar tannyelvű Ady Endre Líceumban.
Az évforduló jegyében kerül sor a Simándy József Nemzetközi Énekverseny tavalyi győztesének, az erdélyi Borsos Edith énekművésznek a dalestjére.
Bukarest,(MTI)

Martonyi: folytatja a partnerségi együttműködést Magyarország és Románia - Magyarország és Románia folytatja és tovább akarja fejleszteni partnerségi együttműködését, ebben egyeztek meg román kollégájával - közölte Martonyi János külügyminiszter hétfői budapesti megbeszélésük után.
A Titus Corlateánnal közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter kiemelte: az elmúlt hónapokban "érzékeny szakaszba kerültek" a két ország kapcsolatai, emiatt "többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek" az utóbbi években elért eredmények. Magyarország és Románia kapcsolataiban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározóknak lenniük - jelentette ki.
Mindez nem jelenti azt, hogy a két ország között ne lennének vitás kérdések - amelyek gyakran a nemzeti kisebbségekkel függnek össze -, de abban egyeztek meg, hogy ezekre párbeszéd útján keresik a megoldást - tette hozzá.
Titus Corlatean emlékeztetett arra, hogy a két ország tíz éve írt alá stratégiai partneri nyilatkozatot, és "minden viszonylatban" meg kell erősíteni ezt az együttműködést Magyarország és Románia között. A román külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat aláírásának évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékezzenek meg.
A stratégiai partnerségi nyilatkozatot 2002. november 29-én írták alá.
Titus Corlatean kiemelte, a kisebbségeket illetően országa álláspontja változatlan: közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Éppen ezért a problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy a kisebbségek megőrizhessék identitásukat - mondta. Megjegyezte: Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget.
Arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában - emlékeztetett, hozzáfűzve: ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani.
Martonyi János azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös, és Magyarország azt kéri, hogy a magyar közösség aggályait, igényeit "a mindenkori román kormány megfelelően vegye figyelembe".
Titus Corlatean kifejtette, áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait. A román miniszter azt ajánlotta, hogy 2013 első felében közösen szervezzenek olyan fórumot, amelyen a két ország miniszterelnöke és a szaktárcák vezetői egyeztethetnek a gazdasági, energetikai, biztonsági, infrastrukturális, mezőgazdasági és európai kérdésekről.
Kitért arra is, felajánlották Magyarországnak, hogy bagdadi nagykövetségük befogadja a magyar diplomatákat.
Magyarország 2005-ben vonta ki diplomatáit Bagdadból az akkori biztonsági helyzet miatt, azóta a nagykövetség feladatait az ammani(jordániai) magyar külképviselet látja el.
A román külügyminiszter hétfőn Orbán Viktor kormányfővel és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével is találkozik.
Titus Corlatean augusztustól vezeti a román külügyi tárcát, a politikus a szociáldemokrata Victor Ponta májusban megalakult kormányának tagja, korábban igazságügy-miniszter volt.
Budapest, (MTI)

Szervezik a Brassói Magyar Napokat
Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódik a Brassói Magyar Napok szervezésébe – tájékoztatott Toró Tamás,az EMNP brassói szervezetének elnöke. A rendezvény idén gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
Hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatót Toró Tamás és Nemes Előd a demokráciaközpontban, melynek fő témája az idei Brassói Magyar Napok rendezvénysorozata volt. Toró Tamás, a Brassói Magyar Napok főszervezője kiemelte, hogy a rendezvény, amelyet már második alkalommal szerveznek meg, a tavalyihoz képest sokkal gazdagabb és színesebb programokkal kecsegteti az érdeklődőket. Kiemelte, hogy a Brassói Magyar Napokat utoljára 1940-ben szervezték meg Brassóban s ennek eszmei értékét újrateremtve és a magyar közösség identitását erősítve ezután minden évben meg fogják szervezni.
„Dél -Erdély legnagyobb magyar rendezvénye sikerét erősíti az a tény is, hogy a szervezés folyamatába idén már bekapcsólódott Sepsiszentgyörgy is. Fellépnek többek között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (október 1-jén), Szentgyörgyről pedig a Mácsafej, a St. George Quintett és a The Jinx Band jazz együttesek lépnek fel” – tájékoztatott Nemes Előd, az EMNP háromszéki elnöke.
A rendezvény egyik fénypontja, az október 7-i esemény, a Cenkre tervezett séta, melynek alkalmával szimbólikusan visszaállítják az Árpád-szobrot és egy rövid szentmisével összekapcsolva megemlékeznek annak történelemhordozó erejéről – mondta Toró Tamás. Az idei magyar napokon számos gyerekprogramon, kulturális, zenés összeállításon lehet résztvenni, valamint főzőversenyek színesítik a rendezvénysorozatokat. A programokkal párhuzamosan a kézműves vásárt is megtekinthetik az érdeklődök, ahol közel 50 árus – nagymértékben szentgyörgyi árusok – kínálják portékáikat.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Tanévnyitó a Csiky-kerti egyetemen
185 diák kezdte el az új tanévet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán. A Csiky-kerti egyetemen idegenforgalom-földrajz alapképzés, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés zajlik.
Az idei gyenge érettségi eredmények ellenére volt elegendő jelentkező a gyergyószentmiklósi egyetemen, így mind a magyar nyelvű, mind pedig a román tagozaton beteltek az állami támogatású helyek a 2012/13-as tanévben is – mondta Dombay István egyetemi docens, az intézmény igazgatója a tanévnyitón. Ez azt jelzi, hogy a turizmusban ma is sokan látnak jövőt, érdemesnek tartják, hogy ezt a pályát válasszák. Ha jobb eredmények születtek volna az érettségin, biztosan több lett volna a jelentkező is az egyetemre – vonta le a következtetést.
A turizmusnak a válság sem árt
Hogy mennyire van jövője a turizmusnak, mind Székelyföldön, mind világszerte, azt Horváth Alpár egyetemi adjunktus érzékeltette – elmondva, hogy a gazdasági válság alig éreztette hatását a vendéglátásban, turizmusban, sőt, egyes helyeken növekedés is mutatkozott az ágazatban. Horváth hozzátette, szükség van jól képzett szakemberekre a turizmusban, hogy megfelelő módon lehessen idevonzani a vendégeket. Ennek előnyeit nem csupán a vendéglők, szállodák tapasztalhatják, hanem ennél jóval tágabb réteg, az építkezésben érdekeltektől a gazdákig, akik a vendégek által elfogyasztott ételek alapanyagait megtermelik. A turizmus fejlődik, munkahelyet tud biztosítani a jól képzett szakembereknek, így a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán diplomát szerzőknek is.
Itthon kell a boldogulást keresni
Az egyetemi oktatók kifejtették, az itt szerzett és Európai Uniós szinten elismert oklevéllel jó eséllyel helyezkedhetnek el szülőföldjükön a diákok, nincsenek rákényszerülve arra, hogy elvándoroljanak. Ezzel csengett egybe Mezei János polgármester beszéde is, aki kifejtette, azon dolgoznak, hogy Gyergyószentmiklós húzó gazdasági ágazata a turizmus legyen, amihez szükség van a szakemberekre. Mezei idézte Vizi E. Szilveszter gondolatát, miszerint minden termék értékének nyolcvan százaléka a szellemi tőke. A diákok számára az egyetemi évek jelentik azt a lehetőséget, hogy minél több ilyen szellemi tőkét gyűjtsenek, amit a későbbiekben kamatoztathatnak. Az új tanévben idegenforgalom-földrajz szakon 30 magyar és 12 román tagozatos, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés szakon 27 mesteris „gólya”, vagyis elsőéves kezdte el a Csiky-kertben.
Gergely Imre

Propaganda a romániai sajtóban, az 1950-es években
Az objektív valóság fogalma megszűnt létezni: a tények csak abban a formában léteztek, amelyben a hatalom létüket megengedte.
A második világháború után berendezkedő kommunista rendszerek ideológusai tisztában voltak azzal, hogy a hatalom megszilárdításához ki kell alakítaniuk a rendszer iránti hűséget. A meggyőzés teljes és folyamatos propagandát feltételezett, amelynek része volt a történelem újraértelmezése, a jelen egyoldalú bemutatása, valamint a tökéletes jövőkép ábrázolása. Az új történelemszemlélet az egész román nép akarataként fogalmazta meg a kommunista hatalomátvételt, amely a párt évtizedekig tartó hősi harca révén valósulhatott meg. Mindez történelmi szükségszerűségként jelent meg, és ilyen értelemben a hatalomra került kommunista párt feladata volt, hogy jóvátegye a történelem igazságtalanságait, megvalósítsa a tökéletes, kommunista társadalmi rendszert.
Az ideológia terjesztése az 1944–1953 közötti időszakban egyre tervszerűbben ment végbe és egyre agresszívabb formákat öltött. „Amilyen mértékben erősebbé vált, megszilárdult a népi demokratikus rendszer forradalmunk első szakaszában, olyan mértékben vált erőteljesebbé a szocialista ideológia offenzívája. A szocialista ideológia támadása nem torpant meg egy pillanatra sem” – emlékezik vissza Kallós Miklós 1959-ben másfél évtized propaganda tevékenységre.
Az 1947-ben induló Romániai Magyar Szó élen járó feladatként fogalmazta a „szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemének ápolását a népi tömegek, és különösen az ifjúság soraiban.” Az ötvenes években a lapnak mozgósítania kellett az „ötéves terv és a villamosítási terv teljesítésére és túlszárnyalására”, rendszeresen ismertette a tömegszervezetek tevékenységét, az ifjúság és a nők tömegeinek politikai, kulturális és szakmai nevelésének kérdéseit.
A meghirdetett cél érdekében a sajtóban fontos szerepet kaptak a munkáslevelezők.
Cikkeik az ország különböző részeiről számoltak be a szocialista építőmunka eredményeiről, és hozzájárultak a propaganda hitelességéhez, amely ily módon a nép nyelvén, a nép képviselőinek közvetítésével szólalt meg. Válság- vagy konfliktushelyzetben látványos megnőtt az „ország minden részéből érkező” támogató táviratok száma, mellyel a különböző társadalmi csoportok egyhangú egyetértésüket fejezték ki a párt politikája iránt.
Az újságcikkek azt bizonygatták, hogy Románia „egész dolgozó népe a párt határozatainak megvalósításáért küzd”. A propaganda ugyanakkor megteremtette a szocialista munkamítoszt, amely szerint a szocializmusban a munka alapvető emberi szükséglet, ennek megfelelően alapvető jog, amelyet a szocialista társadalom biztosít tagjai számára, szöges ellentétben a kapitalizmusban végzett, kizsákmányoláson alapuló munkával.
A sajtóban elkezdődött a termelési propaganda, a munkafogadalmak sorra követte egymást, a mozgósítás kritériumai pedig a kötelező ünnepek szerkezete mentén bontakoztak ki.
Január elején a lapszámok az elmúlt év termelési mutatóinak túlszárnyalására vonatkozó fogadalmakkal indultak. Lenin halálának évfordulója január 22-én a marxizmus-leninizmus szellemében ösztönzött a Szovjetunió dicső példájának követésére. Március elején Sztálin halálának évfordulójáról emlékezett meg a sajtó, miközben a „dolgozó nők ünnepe” alkalmából megkezdődött a női munkaerő mozgósítása a szocialista munkaversenyben való részvételre. A párt meghirdette, hogy „a nők még elszántabban fognak harcolni a békéért, az új, boldog élet építéséért drága hazánkban, családjaik és gyermekeik ragyogó jövőjéért.” Áprilisban Lenin születésnapjának ünneplése szolgáltatott újra alkalmat arra, hogy a sajtó a győzedelmes szovjet nép példáját tárja az olvasók elé, közben pedig teljes gőzerővel folyt a május 1-jéhez kapcsolódó mozgósítás, melynek során „munkások és parasztok kiváló eredményekkel köszöntik” a munka ünnepét.
Az augusztus 23-i felszabadulás ünnepének előkészítése már hónapokkal előre elkezdődött. A nép szintén a munka jegyében fejezte ki „végtelen ragaszkodását felszabadítónk és nagy segítőtársunk, a Szovjetunió iránt”. Az elért eredmények és vívmányok arról beszélnek majd, hogy „népünk híven követi pártunkat, kormányunkat és minden tettével erősíti népi demokratikus rendszerünket.”
Október a szovjet–román barátság hónapja, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplését készíti elő. Az évet a munkatervek idő előtti teljesítésére vonatkozó mozgósítás zárta; az üzemek és gyárak, gazdasági egységek munkásai sorra jelentik, hogy a párt útmutatásainak köszönhetően idejében teljesítették az éves tervet, és már a következő évre termelnek.
Az RMP Propaganda és Agitációs Osztályának jegyzőkönyvei elárulják, hogy 1950-ben a propaganda tevékenységét konkrét feladatok vezérelték. A falvakban újult erővel folyt a mezőgazdaság kollektivizálásának népszerűsítésére és a kulákok leleplezése. Kiemelt helyet kapott a Duna–Fekete-tenger-csatorna építőtelepe, ahol 12 napos agitátori tanfolyamokat szerveztek, hogy megfelelő káderek segítségével mozgósítsák a nehéz körülmények között dolgozó, lakóhelyükről erőszakkal elhurcolt munkásokat. A propaganda céljait szolgálta a Canalul Dunăre–Marea Neagră című röplap, amely először 1949 szeptemberében jelent meg. A kommunizmus politikai és gazdasági integrációs propagandája mindenekelőtt azt próbálta az olvasóba sulykolni, hogy a szocialista országokban, így Romániában is megvalósult az a demokratikus rendszer, amely a lehető legnagyobb fokú jólétet és biztonságot garantálja a társadalom tagjai számára.
A kijelentés alátámasztásához a propaganda azt hivatott bizonyítani, hogy a szocialista gazdaságban nem létezik válság, nyomor és munkanélküliség, mivel ezek kizárólag a kapitalista rendszerek jellemzői. A negyvenes évek végén majdnem napi rendszerességgel jelentek meg a sajtó külpolitikai rovatában a kapitalista országokban kirobbant sztrájkokról szóló hírek. A kapitalizmusról szóló elméleti írások általános jelenségként mutatták be a munkanélküliek számának állandó növekedését és a nyomor fokozódását. „Mivel a termelés nem zajlik tervszerűen, sokszor hiány mutatkozik az alapvető termékekből” – írják a lapok. Az angliai üzemanyaghiányt sem a hideg tél okozta, hanem az anarchikus termelés. Az ötvenes évek elején, a háborús uszítók elleni harc időszakában az amerikai gazdasági válság okait abban látták az elemzők, hogy „haditermelés útjára terelték az ország gazdaságát.”
Ezen kívül a szerkesztőségek különböző tematikus terveket is készítettek, amelyek a szocializmus eredményeit igazolják.
A gazdasági propagandához kapcsolható például a kolozsvári Világosság 1951. januári negyedéves munkaterve, amely kitűzi, hogy a következő három hónapban 4 vezércikk, 11 riport, 17 véleménycikk, 1 vers, 7 grafikon és 3 visszhanglevél fog megjelenni a villamosítási tervvel kapcsolatban. A külpolitikai rovat három hónapos munkaterve ugyanarra az időszakra a következő témákat foglalta magába: A Szovjetunió eredményeinek, tapasztalatainak népszerűsítése; Népek harca békéért, a varsói határozat gyakorlatba ültetéséért; Hírek a népi demokráciákról; Hetente egyszer hírek a Szovjetunióból; Gyarmati népek felszabadító harca; A kapitalizmus általános válságával foglalkozó elvi-ideológiai cikkek.
A szovjet központi napilap, a Pravda álláspontja minden esetben általános érvényű igazságként jelent meg. Megszólatak azonban figyelmesen válogatott egyéni hangok is: például a Szovjetunióban élő Varga Jenő, akit a sajtó „világhírű magyar pénzügyi szekértőként” mutat be, és aki az Egyesült Államokat közvetlenül fenyegető gazdasági válságot prezentálja a romániai újságolvasók számára. Más esetekben a sajtó már nem is nevezte meg forrásait, hanem a „demokratikus közvélemény” hangjára hivatkozott, vagy egyszerűen azzal a szófordulattal vezette be kijelentését, hogy „amint köztudott”. A propaganda hatékony terjesztése azonban csak megfelelő irányítás mellett valósulhatott meg. Az útmutatások pontos értelmezése érdekében a lapszerkesztőknek részt kellett venniük a pártbizottság gyűlésein, valamint a Propaganda és Agitációs Osztály tanácskozásain. A pártszervek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lapok a szovjet sajtó szerint alakítsák arculatukat. Ezért a szerkesztőségekben orosz nyelvtanfolyamot tartottak, amelyeken az újságírónak kötelező módon részt kellett vennie. A pártbizottság jelentése elégedetten vette tudomásul, hogy a kolozsvári Igazság szerkesztőségében öt „elvtárs” már eljutott arra a szintre, hogy szótár segítségével olvassa a Pradvát.
A propaganda szerint az igazi politikai szabadság csakis a szocialista demokrácia feltételei között létezhet, hiszen csak itt számolták fel a kizsákmányolást és a gazdasági egyenlőtlenséget. A kapitalista országokban nem léteznek ezek a szabadságjogok, mivel hiányoznak hozzá az anyagi alapfeltételek; ezért „a valóságban még akkor sem létezhetnek, ha a néptömegek nyomására be is vezetik az úgynevezett demokratikus alkotmányaikba”.
A szocialista országok közötti barátságot maga a társadalmi berendezkedés, a politikai és gazdasági érdekközösség garantálja, hiszen „valamennyiük érdeke a béke a megszilárdítása, az új társadalmi felépítéshez szükséges kedvező külpolitikai előfeltételek megteremtése”.
A kapitalista világban viszont törvényszerűek a konfliktusok, hiszen az amerikai imperialista külpolitikát a „nagytőke motorja hajtja”. Az amerikaiak célja nem az, hogy Nyugat-Európa országain segítsenek, hanem az, hogy „politikailag és gazdaságilag leigázza ezeket az országokat”. A lapok szerint főleg az amerikai és angol imperialisták frontját „marcangolják széleskörű és kibékíthetetlen ellentétek.”
A szocialista rendszer felsőbbrendűsége a tudományos eredményekben is megmutatkozik, így a szovjet tudomány páratlan sikerekre képes: Filatov a világon először hajt végre szaruhártya átültetést, amit „csak abban az országban sikerülhetett megoldani, ahol semmi áldozatot nem kímélnek, amikor arról van szó, hogy az embereken segítsenek”. A propaganda szerint a tudományos kutatás terén lényeges különbség van a kapitalista és szocialista országok között. Az atommag kutatása például egészen más célokból történik a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban: „az amerikai tudósok kutatásait háborús célokra használják fel, és semmit sem tettek azért, hogy a békés termelés szolgálatába állítsák az atomenergiát. […] Egészen más a helyzet a Szovjetunióban, ahol a szocialista társadalmi berendezkedés lehetővé tette minden alkotó erő szabad kifejlődését.” A szovjet tudomány ugyanakkor a béke és a szabadság szolgálatában áll, minden egyes tudományos felfedezés, technikai újítás a nép közös java lesz, az életszínvonal emelése érdekében. Az amerikai tudósok pedig mind jobban kételkednek munkájuk értelmében és „iszonyodva látják, hogy kutatási eredményeiket az élet és a kultúra elpusztítására akarják felhasználni”.
Fontos eleme volt a kommunista sajtónak a sportpropaganda, amely a hazai sportolók különféle világversenyeken elért sikereiről számolt be. Tilos volt azonban részletesen írni az edzőtáborok időtartamáról és jellegéről, valamint a sportolóknak kiosztott anyagi juttatásokról. Az utóbbi rendelkezés a termelési propaganda kampányaival függ össze, amelyek az ötvenes években a munkafeladatok teljesítésére buzdítottak. Az aktuális ideológia szerint ezen kötelesség alól még az élsportolók sem vonhatták ki magukat, tehát nem lehetett arról írni, hogy edzőtáborokban töltik idejüket és ezért még pénzt is kapnak. A román sportolóról ily módon az a kép maradt meg az olvasóban, mintha egyenesen az esztergapad mellől menne versenyezni.
A kommunista propaganda még a természeti katasztrófákat is arra használta, hogy a szocialista rendszer felsőbbrendűségét hirdesse. A lapokban megjelent tudósítások szerint a Közép-Európát 1954-ben sújtó árvizek sokkal nagyobb károkat okoztak a kapitalista országokban, mint a szocialista tábor államaiban, ahol megfelelően szervezték meg a mentési műveleteket, és ahol megmutatkozott az egész nép szolidaritása. Az Előre híradása szerint Magyarországon a lakosság és a katonai egységek védőgátakat építettek, a hatóságok kitelepítették és biztonságba helyezték a lakosságot.
Csehszlovákiában is megfelelően folytak a mentések, a kitelepítettek időben részesülhettek orvosi ellátásban. A NDK-ban az egész lakosság a károsultak segítségére sietett, a szovjet katonai egységek pedig felmérhetetlen segítséget nyújtottak a mentések során. Bajorországban viszont ötvenezer ember vált hajléktalanná (a kifejezést csak a kapitalista menekültekre használja a sajtó), az áradások elleni küzdelmet rosszul szervezték meg, s a Die Welt című lap véleményét idézve még az kiderül, hogy a károkat el lehetett volna kerülni, ha a gátak karbantartását idejében elvégzik.
A propaganda tehát oly módon mutatta be alaptételként megfogalmazott igazságait, hogy ezek kikerüljenek bármilyen racionális ellenőrizhetőség alól. A bemutatott kijelentések csupán a rendszer ideológiáját voltak hivatottak alátámasztani. A propaganda szervei a pártapparátus struktúrája mentén bontakoztak ki, és meghatározták az adott időpontban érvényes igazságokat. Az objektív valóság fogalma megszűnt létezni: a tények csak abban a formában léteztek, amelyben a hatalom létüket megengedte.
Győrffy Gábor
Győrffy Gábor 1971-ben született Nagybányán. 1996-ben fizika szakos, 2001-ben bölcsész oklevelet szerzett. 2007-ben doktori fokozatot szerzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Hungarológia Doktori Iskolájában, 2008-tól a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány Kar Újságírás szakán egyetemi adjunktus. Kutatási területe: sajtó- és médiatörténet Fontosabb publikációk: Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában. A romániai magyar nyilvánosság korlátozása a kommunista diktatúra időszakában. Komp-Press, Kolozsvár, 2009. Az erdélyi magyar kultúra a cenzúra árnyékéban. Magyar Média, Budapest, 2001/1. 6–15.
Transindex.ro

Új határátkelőket nyitna a kormány Magyarország és Románia között
Új magyar-román határátkelők megnyitását szorgalmazza a magyar kormány annak érdekében, hogy az egymáshoz szorosan illeszkedő határ menti gazdasági régiók újra működőképesek legyenek.
Ez Orbán Viktor miniszterelnök és Titus Corlatean román külügyminiszter hétfői budapesti megbeszélésén hangzott el, amelyen részt vett a román külügyi államtitkár, továbbá Martonyi János külügyminiszter, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Románia budapesti nagykövete is.
A találkozóról Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t közleményben, amelyben azt írta: a román fél köszönetet mondott Magyarországnak a Románia schengeni csatlakozásához nyújtott folyamatos támogatásért.
A tárgyalópartnerek kifejezték továbbá szándékukat, hogy a fontos európai kérdésekben - így a többéves pénzügyi keret, a kohéziós források, valamint a közös agrárpolitika ügyében - "a két ország közös érdekeit szoros együttműködésben képviselik".
Megállapították azt is, hogy Közép-Európa energiabiztonsága közös stratégiai érdeke a két államnak, ezért gyors előrehaladást szeretnének elérni az azeri-grúz-román-magyar együttműködéssel létrehozandó gázvezeték, az AGRI-, valamint a Nabucco West-projektben egyaránt - közölte Havasi Bertalan
MTI

2012. október 2.
MOGYE – Megfélemlítették a magyar diákokat Marosvásárhelyen?
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke arról beszélt: olyat hírek keringtek a diákok között, hogy nem kaphat diplomát az, aki magyar tagozatot választ a MOGYE-n.
Ökumenikus imával kezdték a tanévnyitó ünnepséget Marosvásárhelyen a MOGYE magyar oktatói és diákjai. Dr. Szabó Béla, a magyar tagozat választott vezetője beszédében kiemelte: a MOGYE sorsa közösségi kérdés, és az erdélyi magyar társadalom érdeme, hogy országos témává vált az orvosképzés ügye.
Hajthatatlanoknak mutatkoztak álláspontjuk képviseletében a Catalin Baba oktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalások során a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetői, továbbra is elutasítják a magyar tagozat létrehozását az intézményben.
A professzor szerint az egyetem román vezetőségével kötött megállapodás elmozdulás a holtpontról, hiszen az intézmény alapokmányába is bekerült az oktatási törvény azon előírása, amely szerint önálló főtanszékekbe szerveződik az anyanyelvi oktatás.
Ennek ellenére vegyes hangulatban indul a tanév – mondta a Kossuth Rádiónak Szabó Béla. Az alapokmányba emelt rendelkezést ugyanakkor sikerként értékeli, mert elmondása szerint az intézmény román vezetése eddig hevesen tiltakozott ez ellen. Azt továbbra is a szenátus dönti el, hogy hány önálló tanszék lesz, a törvényt azonban sajátosan értelmezték, mert eddig úgy gondolták: egy főtanszék sem illeti meg a magyar tagozatot – magyarázta.
Engem tartanak a főkolomposnak – jegyezte meg, hozzátéve: büszke arra, hogy a magyar oktatókkal kiálltak az őket megillető jogokért. A magyar oktatói állásokkal kapcsolatban megjegyezte: meg kell vizsgálniuk, hogy melyek az őket megillető helyek, ezek után tudják csak meghirdetni az állásokat.
A Kossuth Rádiónak egy helyi diák arról beszélt, hogy a hallgatók közül többeket megfélemlítettek a magyar tagozat ügyével összefüggésben. Olyan hírek terjedtek, amelyek szerint mindenképpen fizetnie kell annak, aki magyar tagozatot választ, illetve, hogy egyáltalán nem kaphat diplomát – mondta a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma

Az RMDSZ szerint a román jelölteket segíti az EMNP indulása
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint a román jelöltek győzelméhez vezethet az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is versenybe száll a romániai parlamenti választásokon. A szövetségnek az MTI-hez eljuttatott keddi hírlevele Kovács Péter RMDSZ-főtitkárt idézi, aki úgy véli, minden olyan választási körzetben, ahol a magyarság aránya 50 százalék körül mozog, több magyar jelölt indulása a román jelöltek győzelméhez vezethet. Kovács szerint ezt az EMNP vezetői is tudják, ebből is látszik, „az EMNP egyedüli célja, hogy gyengítse a magyar közösség parlamenti képviseletét". Toró T. Tibor, az EMNP elnöke keddi sajtótájékoztatóján úgy értékelte: reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a román parlamentbe, az alternatív parlamenti küszöböt átlépve. Elmondta, Erdélyben 15 olyan képviselői választókerület és hét olyan szenátori választókerület van, amelyben a magyarság képezi a többséget. Toró szerint ezekben a kerületekben mindenképpen valamelyik magyar jelölt győz, és így két magyar párt is átlépheti az úgynevezett alternatív küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot.
„Toró T. Tibor mai nyilatkozata szerint tud számolni, azonban az önkormányzati választásokon elért 0,2 százalékos eredmény és az ezzel járó szavazatmennyiség csak egy nagyon furcsa, torói algoritmus szerint elegendő a parlamentbe való bejutáshoz. Arra viszont bőven elég, hogy az RMDSZ mandátumot, mandátumokat veszítsen" – reagált az RMDSZ főtitkára.
Kovács Péter szerint magyarázatra szorul, hogy – értesüléseik szerint – Tőkés László a marosvásárhelyi szenátori körzetben való indulását fontolgatja, ahelyett, hogy otthon, Bihar megyében indulna, „ahol nagyon jól ismerik a magyar emberek".
Az RMDSZ főtitkára „üres lufinak" tartja azt, hogy az EMNP lenne a „következetesen autonomista párt". Úgy vélekedett: a hetente kiadott közlemények, nyilatkozatok, a tartalom nélküli szólamok és gyűlésezések nem vezetnek eredményre.
„Az autonómiáért mindennap tenni kell, mind az önkormányzatok, mind a parlament szintjén. Kizárólag akkor lesz autonómiánk, ha ezt egy folyamatként tekintjük, illetve, ha az ügyünk mellé megnyerjük a román politikusok többségét, és párbeszédet folytatunk a román társadalommal" – szögezte le Kovács Péter.

A szólamok szintjén elmozdultak a román–magyar kapcsolatok
Az elmúlt időszakban a román–magyar viszonylatban felmerült vitás kérdések – például a restitúció problematikája vagy a MOGYE magyar tanszékének ügye – ismeretében már-már semmitmondónak tűnt a két ország külügyminiszterei között tegnap Budapesten lezajlott kétoldalú megbeszélés. A Martonyi János és Titus Corlățean közös sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján legalábbis az a következtetés vonható le, hogy a magyar és a román diplomácia pontosan ismeri ugyan a két ország között fennálló nézetkülönbségeket, ezekről azonban a nagy nyilvánosság előtt nem kíván állást foglalni.
A közel másfél órás tárgyalást követő sajtótájékoztatón a két külügyminiszter a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség erényeit hangsúlyozta, arra azonban kínosan ügyeltek, hogy az újságírók ne kérdezhessenek rá a nyilvánvaló nézeteltérésekre.
Emiatt lapunknak sem állt módjában feltenni a kérdést Titus Corlăţeannak, hogy ma is fenntartja-e 2010-ben, a bukaresti szenátus külügyi bizottsága elnökeként tett kijelentését, miszerint a könnyített honosítás bevezetésével, június 4-ének a Nemzeti Összefogás Napjává nyilvánításával az Orbán-kormány vitatja a trianoni határokat.
Martonyi János elmondta, Magyarország és Románia folytatja és tovább akarja fejleszteni partnerségi együttműködését. „Az elmúlt hónapokban érzékeny szakaszba kerültek a két ország kapcsolatai, emiatt többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek az utóbbi években elért eredmények. Magyarország és Románia kapcsolataiban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározóknak lenniük” – jelentette ki a magyar külügyminiszter, hozzátéve: abban egyeztek meg, hogy a nemzeti kisebbségekkel is összefüggő, vitás kérdésekre a párbeszéd útján keresik a megoldást.
Corlăţean emlékeztetett arra, hogy a két ország tíz éve írt alá stratégiai partneri nyilatkozatot, szerinte minden viszonylatban meg kell erősíteni ezt az együttműködést. A román diplomácia vezetője nem rejtette véka alá, miszerint a két fél között többek között azzal összefüggésben létezik nézetkülönbség, hogy Bukarest nem ismeri el az erdélyi magyarságnak a kollektív jogokra vonatkozó követeléseit, és csak az egyéni jogokról hajlandó tárgyalni.
Ezzel azonban erős kontrasztot alkotott Corlăţean későbbi eszmefuttatása arról, miszerint Bukarest elvárja, hogy Budapest biztosítsa a magyarországi románság számára a megfelelő támogatást egyházi, oktatási, művelődési és tömegtájékoztatási szinten. A román külügyminiszter arra kérte Magyarországot, a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a bukaresti fél érzékenységét is vegyék figyelembe, különös tekintettel az őszi romániai parlamenti választásokra.
Erre a felvetésre Martonyi azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös, és Magyarország azt kéri, hogy az erdélyi magyar közösség aggályait, igényeit a mindenkori román kormány megfelelően vegye figyelembe. Egyébként a felek áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait.
A román külügyminiszter azt ajánlotta, hogy 2013 első felében közösen szervezzenek olyan fórumot, amelyen a két ország miniszterelnöke és a szaktárcák vezetői egyeztethetnek a gazdasági, energetikai, biztonsági, infrastrukturális, mezőgazdasági és európai kérdésekről. (Mindez lapunk értesülései szerint a megbeszélésen konkrétan úgy hangzott el, hogy a két ország folytassa az együttes kormányülések megszakadt hagyományát). Bukarest felajánlotta Magyarországnak azt is, hogy a bagdadi román nagykövetség befogadja a magyar diplomatákat.
Tegnap ugyanakkor a román diplomácia vezetőjét udvariassági látogatáson fogadta Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. A miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen Orbán Viktor új magyar–román határátkelők megnyitását szorgalmazta annak érdekében, hogy az egymáshoz szorosan illeszkedő, határ menti gazdasági régiók újra működőképesek legyenek. A zártkörű találkozóról Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke tájékoztatta a sajtót közleményben, amelyben azt írta: a román fél köszönetet mondott Magyarországnak a Románia schengeni csatlakozásához nyújtott folyamatos támogatásért.
A tárgyalópartnerek megállapították, hogy Közép-Európa energiabiztonsága közös stratégiai érdeke a két államnak, ezért gyors előrehaladást szeretnének elérni az azeri–grúz–román–magyar együttműködéssel létrehozandó gázvezeték, az AGRI-, valamint a Nabucco West-projektben egyaránt.
Rostás Szabolcs, Budapest
(Corlăţean: elfogadták Andrei Şaguna szobrát
Titus Corlățean tegnapi budapesti tárgyalásai után a Mediafax hírügynökségnek beszámolt arról, hogy kérésére a magyar fél elfogadta Andrei Şaguna román ortodox püspök régóta tervezett gyulai szobrának felállítását. Şaguna püspököt a románok nemzeti hősként tisztelik 1848–49-ben játszott szerepéért, amikor az erdélyi románság szellemi vezéreként népét fegyveres ellenállásra mozgósította a magyar szabadságharccal szemben. „Şaguna püspök gyulai szobráról már évek óta tárgyalunk a magyar féllel. Örömmel tapasztaltam, hogy mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind Martonyi (János) kollégám teljes nyitottságot tanúsítottak a kérdésben” – mondta a Mediafaxnak Corlăţean.)
Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplik Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová.
Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben.
Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét.
A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be.
Kiss Előd-Gergely

Együtt is, külön is elkezdték a tanévet a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata tegnap hagyományteremtő szándékkal a Vártemplomban kezdte el az új tanévet. A tanárok és diákok miután részt vettek az intézmény hivatalos tanévnyitó ünnepségén, átvonultak az évszázadok során számos és jelentős történelmi esemény helyszíneként szolgáló templom falai közé.
A tanévnyitón való részvétel csupán ezelőtt egy héttel vált biztossá, miután az egyetem román vezetői az oktatásügyi miniszter jelenlétében aláírták azt a hétpontos egyezséget, melynek alapján elindulhat a magyar struktúrák kiépítési folyamata. A hivatalos megnyitón szót kapott a MOGYE egyik legrégebbi oktatója, Egyed Imre is, aki magyarul szólt az egybegyűltekhez. Rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy az orvosi hivatáshoz nemcsak szaktudás, hanem emberiesség is szükségeltetik. „Mint ahogy ahhoz is, hogyha valaki magyarul szólal fel, azt végighallgassák” – tette hozzá.
A református templomban szervezett ünnepségen előbb a történelmi magyar egyházak képviselői, majd a tanári kar és a diákság képviselői szóltak az egybegyűltekhez. A lelkészek a hitről, az orvosi hivatástudatról és az anyanyelvű oktatásról beszéltek mint értékről. Ötvös József házigazda külön örömének adott hangot, hogy a MOGYE magyar vezetői a Vártemplomot választották az egyetemi év megnyitójának helyszínéül. „Ha a Genezáret-tónál nem lett volna ellenszél, Jézus nem kelt volna át a vízen járva. Ha az egyetemen nem lenne ellenszél, ma mi sem lennénk itt” – jegyezte meg a leköszönt esperes.
Szabó Béla tagozatvezető kezdeményezését azonban nem mindenki értékelte. A professzor elmondta, tegnap reggel több román kollégája is felhívta emiatt, és nemtetszésének adott hangot. „Nem volt semmi hátsó gondolatunk, mi tényleg egy szép hagyományt szeretnénk teremteni. Érdekes, hogy húsz éve a hivatalos ballagás után a Vártemplomban is elbúcsúztatjuk végzőseinket, és abban eddig még nem kötött bele senki” – mondta el a Krónikának a magyar tanárok szószólója.
Szabó Béla beszédében köszönetet mondott az egész erdélyi magyar közéletnek, melyet a MOGYE oktatói mindvégig maguk mellett éreztek az elmúlt hónapokban vívott küzdelmük alatt. Megköszönte azoknak a gólyáknak is, akik a puskaporos hangulat dacára a marosvásárhelyi egyetemet választották. Az egy héttel korábban aláírt kompromisszumos egyezségről pedig elismételte: nem ideális, de a semminél több.
Az egyházi szertartáson és a magyar tagozat évnyitóján egyetlen olyan magyar oktató sem vett részt, akit az év elején a román kollégái juttattak be az egyetem vezetőségébe.
(Visszajelzésre várnak a tüntetők
Folytatták tegnap bukaresti utcai tiltakozó akciójukat azok a személyek, akik három hete a MOGYE magyar tagozatának szánt fizetéses helyek kiegészítését követelik. Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, a tüntetés kezdeményezője a Krónikának úgy fogalmazott, hogy ők a végsőkig kitartanak, ám nem szeretnének úgy járni, mint azok a japán katonák, akik a második világháború befejezése után is még harcra készen álltak. „Éppen ezért egy visszajelzést várunk attól a három magyar oktatótól, aki egy héttel korábban aláírták a román féllel köttetett egyezséget. Mondják el ők: jogos a diszkriminatívan alacsony fizetéses helyek kiegészítéséért tüntetni, vagy sem” – üzent Szabó Bélának, Szilágyi Tibornak és Lőrinczi Zoltánnak a RMOGYKE titkára. Korábban a tagozatvezető Szabó Béla kijelentette, hogy elvileg támogatja a fizetéses helyek fele-fele arányban való elosztását, azonban a magyar tagozat felduzzasztása az akkreditálást sodorhatná veszélybe.)
Szucher Ervin Krónika

Újabb Fehér Holló-kötet bemutatója
Vita média és közösség kapcsolatáról
A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendezvényen – amelyre szeptember 28-án délután került sor – kolozsvári és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét.
A Fehér Holló Újságíróklub olyan újságírókat tömörít, akik önszántukból, saját energiaforrásokra támaszkodva próbálnak kapcsolatokat teremteni közösségek, közösségépítő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül felvállaló személyiségek, civil csoportosulások között – mondta az újságírócsoportot bemutató beszédében Szabó Csaba kolozsvári újságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig megjelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtárosnak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Kolozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről.
A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett látogatás után a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermébe vonult át a kolozsvári médiaküldöttség. Itt azoknak az erdélyi magyar újságíróknak a kötetei kerültek terítékre, akiknek riportjai, interjúfüzérei vagy médiaprózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamási Attila, Mihály István, Szilágyi Szabolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszerkesztője) Hit, kultúra, kommunikáció című riportkötetét kolozsvári tévés kollégája, Simon Ilona mutatta be. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is "távolabbra tekintőbb" mint a román, hiszen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgozása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus "VIP- interjúkat" (Paul Poupard bíborossal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével; Armand Puig i Tarrech barcelonai biblikumtanárral; John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspökkel) hozta fel példának Szabó Csaba.
A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten manapság a hazai médiában: a román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előbbire a Moldáviával kapcsolatos tudósításokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel- látogatást, amelyet Moldávia föderalizálásának egyik felvonásaként fog fel a külpolitikai kommentárokhoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húzták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv borospalackokat stb). A hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbe szorulását többek között saját felméréseivel támasztotta alá, miszerint tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros, vagy – jobbik esetben – Budapest "információs holdudvarába" kerültek.
– Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés közellátó udvarába – mondta Szabó Csaba.
A kerekasztal-beszélgetésen bebizonyosodott. hogy a Szórványtengely mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások "nehezebb témák" együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népújság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Kolozsvári TV közös sármási oktatási riportja "megoldássá dagadt", azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni.
Megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének "közös témákat" együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot!
Sz. Cs.
Népújság (Marosvásárhely)

Kétszázan készülnek a magyar érettségire
Közel kétszáz fővel indult be az oktatás hétvégén a magyarországi Kölcsey Ferenc Gimnázium felnőttoktatási, levelezői munkarend szerint működő, Csíkszeredába kihelyezett gimnáziumi osztályaiban. A magyar állami normatív támogatással zajló, a diákok számára ingyenes oktatásba helybeli, magyar állampolgárságú, 28-30 év körüli fiatalok jelentkeztek.
Beszámoltunk korábban arról, hogy magyar állami normatív támogatással a magyar állampolgárok számára ingyenes gimnáziumi képzést indítana Csíkszeredában egy magyarországi oktatási intézmény. A SZILTOP Nonprofit Kft. által működtetett Kölcsey Ferenc Gimnázium szándéka meg is valósult, beindult az elmúlt hétvégén Csíkszeredában a levezői munkarend szerinti gimnáziumi oktatás 18 éven felüli diákok számára. Az oktatás a magyar állampolgárságú diákok számára ingyenes, a magyarországi cég magyar állami normatív finanszírozással tartja fenn magániskola-hálózatát.
Szilasi György, a SZILTOP Nonprofit Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint közel kétszáz diák jelentkezett a Csíkszeredában elindított gimnáziumi osztályaikba. A korábbi romániai középiskolákban végzett tanulmányokat elismerték, így vannak, akik a tizenkettedik osztályba iratkozhattak be, és jövőben már érettségizhetnek. A gimnázium a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában bérel helyiségeket, és havi egy alkalommal szombaton reggeltől estig tartanak konzultációt a diákok számára. A képzés többnyire az otthoni felkészülésre épül – mondta el az ügyvezető. Közölte, ehhez az internet segítségével juttatnak el tananyagot a diákoknak, és a szombaton lezajlott tanévnyitón több mint ezer magyar nyelvű tankönyvet is kiosztottak.
A levelező központ Vásárosnaményben van, a tanárok többsége pedig Magyarországról utazik ide a konzultációkra, de például a román nyelvet helyi tanár oktatja – közölte Szilasi György. Elmondta, az első oktatási napot is megtartották szombaton, és a tanárok visszajelzései szerint jók a diákok alapismeretei, van mire építeni. A gimnázium tananyagában a román nyelv is szerepel, fontosnak tartják, hogy a diákok ismerjék az ország nyelvét – mondta az ügyvezető. Közölte, románból érettségizniük is kell a diákoknak, de mint második nyelvből, a magyarországi érettségi szabályai szerint. Az ügyvezető még elmondta, mindent el fognak követni azért, hogy a gimnázium diákjai helyben érettségizhessenek, ne kelljen ezért Magyarországra kiutazniuk.
Szilasi György tájékoztatása szerint a Székelyföld számos településéről beiratkozott diákok átlagéletkora 28-30 év között van, mintegy fele-fel arányban nők és férfiak és vagy kettős (magyar-román) állampolgárok, vagy pedig a magyar állampolgársági eskü előtt állók. Az oktatási ajánlat a felnőtteknek szól, Szilasi György szerint nem akarnak a helyi középiskolákkal versenyezni. „Aki 18 év alatti, az járjon középiskolába, menjen oda, ahol a korosztálya van. Mi második esélyként szoktuk emlegetni az oktatásunkat, ez azoknak szól, akiknek már van munkahelyük, családjuk vagy esetleg épp munkanélküliek, és be szeretnék fejezni vagy folytatni akarják tanulmányaikat” – mondta az ügyvezető.
R. Kiss Edit

Szent Anna-ház – otthon hatvan fiatalnak
A terv megvalósult – kevéssel iskolakezdés után teljesen elkészült a gyergyószentmiklósi Szent Anna bentlakó otthon épülete. Ha sikerül berendezni az új szárnyat is, a ház hatvan rászoruló fiatal számára nyújt majd otthont, biztonságot.
A Gyilkostó úton lévő ingatlant, az egykori szülészet épületét romjaiból újíttatta fel a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, s bár a teljes renoválással csak mostanra készültek el, a ház első részét már egy éve lakják a környékbeli településekről érkezett középiskolások. Ők mindannyian a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított gyermekvédelmi hálózat valamely intézményéből „nőttek ki”. „Százhúsz kilométeres körzetből jöttek ide gyerekek. Többségük az alapítvány szárhegyi otthonából érkezett, a többiek távolabbi településekről, Csaba testvér napközis foglalkoztatóiból. Árvák vagy hátrányos szociális helyzetű családok gyermekei. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a bentlakás biztosításával próbálja segíteni őket, hogy nyolcadik osztály befejeztével ne hagyják abba az iskolát, tudják folytatni tanulmányaikat” – tájékoztatott László Andrea, a Szent Anna otthon nevelőnője. Az életre nevelik a fiatalokat
Jelenleg tizennyolc fiatal lakik a bentlakásban, középiskolába, szakiskolába járnak. A kötelező tantárgyakon túl az életre is felkészülnek; az otthonban emberséget, szeretetet, egymásra figyelést tanulnak. „Esténként összeülünk, beszélgetünk, énekelünk. Felolvasunk a bibliából, megbeszéljük, hogy ki hogyan értelmezi. Célunk, hogy szeretetre, emberségre neveljük a fiatalokat. Önállósodásukat segítjük, és itt megtanulhatják a ház körüli munkák mibenlétét is. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy rájöjjenek: az adományba kapott dolgok többé, értékesebbé válnak, ha mi is hozzátesszük részünket” – magyarázta a nevelőnő. Mint mondta, ebben a szellemben veszi ki részét minden bentlakó azokból a munkákból, melyek elősegítik az otthon önellátóvá válását.
Többször volt példa arra, hogy termények betakarítására felajánlást kaptak. Nem csak a begyűjtést végzik el, de a télirevaló eltevéséből is kiveszik részüket a fiatalok. Idén a pityókát napszámos munkával szerezték be, almát, szilvát szüreteltek, fenyőtobozt gyűjtöttek és kukoricát is szedtek nemrég. A járulékként kapott gyümölcsből lekvárt, szirupot készítettek, a szemes pedig a gazdaság szárnyasainak szolgál táplálékként. „Száz csirkét, három sertést tartunk. Próbáljuk önellátóvá tenni a bentlakást, de még segítségre van szükségünk. Anyagi támogatást kapunk a Szent Ferenc Alapítványtól, állandó magyarországi és helyi támogatóink is vannak, de igyekszünk elérni, hogy megálljunk saját lábunkon” – szögezte le a házvezetést férjével és édesanyja segítségével ellátó nevelőnő. Elkészült a ház, bővülhet lakóinak száma
Iskolakezdés után nem sokkal fejeződött be a munkálat a bentlakás épületében, az új szárny földszintjén és emeleti részén összesen tizennégy szobát és tíz, zuhanyzófülkével felszerelt fürdőszobát alakítottak ki. A munkálatokat a németországi Renovabis Alapítvány pénzadományából sikerült kivitelezni – közölte László Andrea. Az új rész elkészültével hatvan személy befogadására vált alkalmassá az épület, a már várólistán lévő diákok fognak elsőkként beköltözni.
„Ez a ház a benne lakó gyerekeknek otthont jelent. Itt mindenkit olyannak fogadunk el, amilyen, mindannyian szeretetre, gondoskodásra találnak. Ha majd kikerülnek innen, az ajtók nem záródnak be mögöttük, nehézségeikkel, gondjaikkal, bánatukkal bármikor visszajöhetnek, de szívesen fogadjuk őket akkor is, ha örömüket, sikerélményeiket kívánják megosztani velünk” – tolmácsolja és osztja Csaba testvér gondolatait László Andrea.
Pethő Melánia

Szobrot kaphat Gyulán Andrei Şaguna ortodox püspök
Titus Corlățean román külügyminiszter hétfői budapesti tárgyalásai után a Mediafax román hírügynökségnek beszámolt arról, hogy kérésére a magyar fél elfogadta Andrei Şaguna román ortodox püspök régóta tervezett gyulai szobrának felállítását.
Şaguna püspököt a románok nemzeti hősként tisztelik 1848-49-ben játszott szerepéért, amikor az erdélyi románság szellemi vezéreként népét fegyveres ellenállásra mozgósította a magyar szabadságharccal szemben.
„Saguna püspök gyulai szobráról már évek óta tárgyalunk a magyar féllel. Örömmel tapasztaltam, hogy mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind Martonyi János kollégám teljes nyitottságot tanúsítottak a kérdésben" - mondta a Mediafaxnak adott interjújában Corlăţean. A román diplomácia vezetője üdvözölte Budapest hozzáállását, amit egy "nagy előrelépésnek" minősített.
Corlăţean kiemelte, hogy egy Méhkeréken kialakítandó román kulturális központról is tárgyalt vendéglátóival és üdvözölte azt, hogy Magyarország történelmi egyházként ismerte el a Román Ortodox Egyházat. A külügyminiszter ugyanakkor jelezte, továbbra is vannak megoldásra váró problémák a magyarországi romáság anyanyelvű oktatása, a parlamenti képviselete és a kisebbségi önkormányzatokban jelentkező úgynevezett "etnobiznisz" felszámolása terén.
A romániai magyarság tekintetében Titus Corlăţean az interjúban azt hangsúlyozta, fontos, hogy nézetkülönbségeiket közvetlenül és ne a sajtón keresztül üzenve hozzák egymás tudomására. „Nem titkoljuk, hogy vannak véleménykülönbségek: ezeknél fontos a közvetlen párbeszéd és lehetőleg kerülnünk kell a sajtón keresztül való üzengetést, mert az többet árt, mint használ. Ilyen téma a kollektív jogok kérdése, amelyben bizonyos, hogy különbözik az álláspontunk. Románia alkotmánya és törvényei, de az európai szabványok is a mi olvasatunkban eléggé világosak és az egyéni jogokra helyezik a hangsúlyt, amikor a nemzeti identitás védelméről van szó" - magyarázta a Mediafaxnak adott interjújában Titus Corlăţean külügyminiszter.
Maszol.ro

Autonómia
Autonómiával kapcsolatos vitaanyagot készített a románság számára Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Kezdeményezése örvendetes, hiszen a románságnak fogalma sincs arról, mit is jelent az autonómia, a nagyméretű manipuláció és ignorancia ötvözésének eredményeként számára ez a szeparatizmussal ér fel.
Csakhogy magyar oldalon sem sokkal fényesebb a helyzet. Az autonómia ügye szinte a rendszerváltás óta terítéken van, de főleg az utóbbi 10 évben került előtérbe, amikor a magyar–magyar viszályban a székely autonómiából politikai tőkét kovácsoltak.
A lényegről azonban nem esett szó két évtized alatt a magyarság körében sem. Csakis Székelyföld autonómiája szükséges? Mi lesz Erdély többi részével? Kolozsvárral, Araddal, Nagyváraddal? A partiumi vegyes vidék, vagy a dél-erdélyi szórványmagyarságával? Hogyan viszonyul az autonómiához az erdélyi románság?
Hát Erdély autonómiája? Végül is a magyarság kb. fele él Székelyföldön, a másik fele – a tágabb értelemben vett – Erdély többi részén.
Székely autonómiáról konkrét elképzeléseket dolgoztak ki, népszavazás-féleség is volt, parlamenti szavazásig eljutott az ügy. Erdély autonómiájáról viszont az égvilágon semmi!
Holott lehet, hogy összességbe véve a magyarságnak sem fenékig tejfel a székely autonómia. Van már példa erre: a Bolyai egyetemet 1959-ben szüntették meg, a Magyar Autonóm Tartomány „fénykorában”. Vajon az ilyen többségi szemlélet teljesen kizárt az esetleges székely autonómia esetében? Vajon a legkevésbé veszélyeztetett Székelyföld megerősödése nem párosulna a mostohább helyzetű magyarság gyengítésével?
Arról nem is beszélve, hogy a románság ellenszenves az etnikai tényezőre alapozó székely autonómiával, miközben egyre nyitottabb Erdély multikulturális jellegű autonómiájával. Az utóbbi években számos erdélyi román ábrándult ki a mitikák balkanizmusából, a magyarsággal viszont jól együttműködn(én)ek. Egyre gyakrabban találkozni hasonló erdélyi román véleményekkel, sőt, még olyanokkal is, hogy határköveket kellene állítani a Kárpátok bérceire.
Jó lenne mérlegelni a két változat előnyeit és hátrányait, alaposan megfontolni az ügyet. Nemcsak az autonómia székelyföldi politikai szószólóinak, hanem az egész erdélyi társadalomnak.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Aradi Magyar Napok megnyitója
Akarnunk kell nemzetünk feltámadását!
Tegnap, az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának a megnyitóját az evangélikus-lutheránus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelet képezte, ahol a bevezető zsoltárt nt. Gyurkócza Aranka evangélikus börtönlelkész, illetve nt. Jakab István evangélikus helyettes lelkész olvasták fel. Igehirdetésében nt. Kovács Zsombor temesvári evangélikus lelkész Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeményéből kiindulva, elmondta: az Aradi Magyar Napokra készülve, az elmúlt héten két olyan eseményben volt része, amelyek meghatározzák nem csak a maga, de az egész családjának a további életét. Ekkor tette le – feleségével és 3 gyermekével – a magyar állampolgársági esküt. A zászló mellett állva, a Himnusz alatt könnyekig meghatódott, amiért az anyaország végre valódi gyermekeiként öleli keblére az elszakítottakat. Két nappal ezelőtt részt vehetett Ópusztaszeren a Nemzeti Összetartozás Parkjának a felavatásán, ahol Orbán Viktor miniszterelnök kihangsúlyozta: minden magyar felelősséggel tartozik minden magyarért. Nem véletlenül történt mindez Szent Mihály ünnepén, az elszámolás napján, amikor mindnyájunknak el kell számolnunk a ránk bízott feladatok elvégzésével. Kiderül, ki volt megbízható, jó pásztor az elmúlt évben. Mert mi, magyarok hajlamosak vagyunk, hogy az elmúlt évek, évtizedek vagy évszázadok sikertelenségeiért, nemzeti tragédiánkért Istent hibáztassuk, noha Ő mindig is szeretett, a nyája közé hívott bennünket. Nem Isten hibás a kevés gyermekünkért, a megszűnő iskoláinkért, a templomainkat látogató egyre kevesebb hívőért, a magyarságukat feladó testvéreink tetteiért. Pedig hát, Aradon igazán vannak olyan dicső elődeink, akik példaként állhatnak előttünk a nemzetért való áldozatvállalásban, az ügyünkért tanúsított kitartásban. Az aradi 13 példát adott nekünk minderről, amikor nemzeti hovatartozástól függetlenül, a magyar szabadság oltárán áldozták életüket. Nem csak értük, de Istennek hálát kell adnunk a világ legszebb anyanyelvéért, amit nekünk adott, illetve minden olyan magyarért, akik a tudományokban, a zenében, a sportban vagy bármilyen téren hozzájárultak nemzetünk hírnevének, elismertségének a növeléséhez. Az Úristen nem pusztulásra, hanem megmaradásra teremtett bennünket. Az ellenünk ágáló erők sok akadályt gördítettek a boldogulásunk útjába, szították a testvérharcot eladdig, hogy ama szégyenteljes december 5-én, a nemzet nagyobbik része megtagadta elszakított testvéreit. Most viszont Isten mindnyájunkat munkára hív, a munkatársaivá akar tenni nemzetünk felvirágoztatásában, amit viszont magunknak is akarnunk kell. Ez tehát most a legnagyobb feladat, hogy a Szentlélek erejétől áthatva akarjuk a megújulást, a feltámadást, aminek az elkezdéséhez jó alkalom kínálkozik az Aradi Magyar Napokon – zárta igehirdetését nt. Kovács Zsombor. A szertartás ökumenikus jellegéhez híven, a református egyház részéről Komádi Sándor, a katolikusok nevében Matekovits Mihály olvasott fel az Evangéliumból.
Nt. Jakab István megköszönte nt. Kovács Zsombornak az igei szolgálatot, az elöljáróknak, illetve a híveknek a részvételt. Miután Konyelicska István felügyelő a gyülekezet nevében köszöntötte a résztvevőket, Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, Király András oktatási államtitkár, Cziszter Kálmán, Kocsik József és Farkas Viktória elöljárók nevében Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök kért szót. Amint hangsúlyozta, Aradon vagyunk, és a civilszervezetekkel, az egyházakkal összefogva továbbra is lenni akarunk, mert a 13 önfeláldozó magatartásának, kitartásának méltó örökösei kívánunk maradni. A továbbiakban Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója elszavalta Arany Jánostól Walesi Bárdokat majd a közös Miatyánk és áldás után Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeményét. Az Aradi Magyar Napok nyitóünnepsége nemzeti imánk megszólaltatásával, majd a gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel zárult. Nagy kár, hogy a lélekemelő szertartáson a vasárnap délelőtti időpont miatt alig 80-an vehettek részt.
Balta János

Kaland, élmény, kincsvadászat – a jezsuitáktól a BBTE-ig
Száznegyven éves az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás
Egyhetes tudományos ünneppel kezdenek a kolozsvári egyetemisták: a sportnappal záró rendezvénysorozaton természettudományi, történeti, társadalomtudományi előadások idéznek fel néhány tucatnyit a kolozsvári egyetem 140 évének sokezer érdekessége közül. Tegnap tanév- és ünnepnyitó rendezvény zajlott, dokumentumkiállítás nyílt, 116 éves kísérleti repülőgéppel. Az elődök magasra helyezték a mércét a Románia névjegykártyájának számító Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, ebből erőt kell meríteni a kitartáshoz a jelenlegi törvénykezési káoszban; tisztelni kell a tanárokat, nyelveket kell tanulni, tartalommal megtölteni az egyetemi éveket – így köszöntötték román és magyar egyetemi és diákvezetők a BBTE diákjait az új egyetemi év első napján. Magyarország kolozsvári főkonzulja az 1959-es erőszakos egyetemegyesítést említette, az egyetemi autonómia bővítésének szükségességét. Az egyetem rektora a jezsuitákig visszamenőleg értékelte a magyar nyelvű oktatást.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Hatalmi arrogancia
Nincs, amit tárgyalni a magyarság autonómiaköveteléséről – újságírói kérdésre olyan határozottan utasította vissza a felvetést Codrin Munteanu prefektus, hogy szinte füstölt. Gúnyos kacaj követte első felháborodását: mutassanak nekem egy olyan román embert, aki leül erről egyeztetni.
Rövid megnyilatkozásában minden benne volt: hogy mit gondol rólunk, magyarokról, s hova kíván bennünket autonómiástul mindenestül. S mivel prefektusunk azért nem buta fiú, rájött, hogy kissé elragadtatta magát, és visszatáncolt: a kormány helyi képviselőjeként nem folytathat megbeszélést alkotmányellenes dologról – fejtegette. A többségi, a hatalmi arrogancia azonban sütött minden szavából. Nincs, amiről tárgyalnunk a kis magyar pártokkal – zengik az RMDSZ vezetői, s ki-ki vérmérséklete szerint próbálja becsomagolni az üzenetet. Van, aki majdhogynem (vagy tán egészen) árulónak tekinti azokat, akik indulni mernek az RMDSZ jelöltjeivel szemben, más igyekszik elhitetni, ők végig nyitottak voltak, mindent megtettek, hogy megszülessék az együttműködés, a körülményeken múlott, no meg az ellenzéken, hisz semmilyen ajánlott formával nem értettek egyet. S ahogy következik a kampány, egyre-másra elszabadulnak az indulatok, érlelődik a bűnbakkeresés. Nem lehet egyeztetni a magyarság fontos kérdéseiről, például a vásárhelyi orvosiról vagy akár az autonómiáról, nincs esély közös megoldáskeresésre, mert a nagy testvér lekezelő pökhendiséggel sepri félre a kicsik elképzeléseit: ők mindent tudnak, ismerik az utat, csak követni kell az általuk megjelölt irányt, s előbb – vagy inkább még utóbb sem – majd minden helyére kerül. A hatalom ilyen-olyan birtokosai, a többség képviselői számára lassan a tárgyalás, az egyeztetés is szitokszóvá válik. Valami távoli, másokra, a gyengékre jellemző dologgá. A székelyföldi románság hallani sem akar a területi autonómiáról, tulajdonképpen nem is érdekli a valós tartalom, tárgyalni sem hajlandóak, mert még a végén meggyőzi őket valaki, hogy ez talán mégsem egy sztálinista kommunista maradvány, hanem Európában ma is létjogosultságot élvező, fejlődést biztosító közigazgatási forma. Nem akarják érteni, éppen úgy, ahogy az RMDSZ sem hajlandó tudomásul venni, hogy már rég nem képvisel minden romániai magyart, lehet, egyelőre csak 10–15 százalék szavazott ellenük, de sokan el sem mentek-mennek voksolni, nyitottságra, szemléletváltásra lenne szükség, hogy újra teljesíthessék a hőn áhított, bűvös öt százalékot, s még inkább, hogy megvalósítsanak valamit a magyarság számára igazán fontos, megmaradását szavatoló célkitűzésekből. Sok jót nem várhatunk, amíg a hatalmon lévők csak az atyai pofonokat továbbosztogató nagy testvérként viselkednek. De jó tudniuk: a pofon néha visszacsattan, méghozzá onnan, ahonnan nem is számítanak rá.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tizenöt éves a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás (Tanévnyitó az egyetemen)
A megismerés a legnagyszerűbb utazás az életben – hangsúlyozta dr. Nagy Attila, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának igazgatója a tegnapi tanévnyitón, és ismertette azokat az új lehetőségeket, amelyekkel a kezdődő tanévben várják a hallgatókat. A sepsiszentgyörgyi felsőoktatás tizenötödik tanévnyitóján emlékeztek a kezdetekre, elemezték a jelent és jövőképet is felvázoltak.
Másfél évtizeddel ezelőtt főiskolaként, saját székház nélkül kezdte meg működését a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozata, jelenleg egyetemi szintű az oktatás, mesterképzésre is van lehetőség, a saját székháznak lassan minden zuga megtelik tartalommal. Tegnap a díszterem teljes pompájában fogadta a hallgatókat, tanárokat, meghívottakat, a díszítés és az eddiginél sokkal jobb akusztika megtette hatását, többen mondták: ez most már valóban a tudomány fellegvára. De nem csak a tudományé, a kikapcsolódásra is gondolt az egyetem vezetősége: fallabdatermet alakítottak ki, lehet asztaliteniszezni, biliárdozni, jövő hónaptól üzemel az étkezde. Nagy Attila igazgató bejelentette: László Károly színművész irányításával beindult a Concordia Egyetemi Színpad, október közepétől havonta kétszer tartanak mindenki számára nyitott beszélgető esteket meghívottakkal, negyvenhét külföldi egyetemi központtal vették fel a kapcsolatot, ismertették kínálatukat. A tagozatigazgató megemlékezett Domokos Ernő alapító igazgatóról, Birtalan Ákos egyetemi oktatóról és Orbán Árpád megyeitanács-elnökről, akik jelentős szerepet vállaltak az egyetemalapításban, de már nincsenek közöttünk, méltatta Fazakas József korábbi igazgató és Halmágyi Jenő, a Valdek Impex építőcég tulajdonosának székházépítő tevékenységét, kiemelte Cziprián Loránd, a közigazgatási szak korábbi vezetőjének munkáját. Köszöntőt mondtak: Codrin Munteanu prefektus, Henning László, a megyei tanács alelnöke, Czimbalmos Csaba városmenedzser, Laura Olteanu, a BBTE szenátusának tagja, dr. Székely Zsolt és dr. Bartalis Ildikó, a közigazgatási, illetve környezetmérnöki szakirány vezetője, a jelenlévőkkel ünnepelt dr. Kristály Sándor, a közgazdasági kar tanszékvezetője, művészi műsorral közreműködött Szilágyi Zsolt Herbert, Barabás Lajos Zsolt és László Károly. A tegnap megnyílt egyetemi tanévet 128 nappali tagozatos, 32 távoktatásos és 31 mesteri fokozatos gólya kezdi meg, velük együtt 464-en tanulnak a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán.
Fekete Réka

ORBÁN VIKTORRAL ÜNNEPEL A SAPIENTIA. Először ünnepli meg az Egyetem Napját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az immár akkreditált tanintézmény a legelső tanévnyitó dátumát, vagyis október 3-át nevezte ki az Egyetem Napjának. A szerdai központi ünnepségre Magyarország miniszterelnökét is várják Marosvásárhelyre. Tervek szerint a Sapientia Napján Orbán Viktor miniszterelnök átveszi az egyetem Bocskai-díját. (Székelyhon)
NEMZETKÖZI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ. Több száz résztvevője volt az idén debütáló rendezvénysorozatnak Székelyudvarhelyen. Az I. Székelyudvarhelyi Nemzetközi Ifjúsági Néptáncfesztivál ünnepélyes megnyitóját a városháza Szent István Termében tartották péntek délután, majd a táncosok és a zenekarok bemutatkoztak a város közönségének az új Bethlen negyedi parkban. Két nap alatt többezres tömeget vonzott a színpompás felvonulás és az élő környezetben megmutatkozó hagyományápolás. (Székelyhon)
LEFELÉ A LEJTŐN. Ötven százalék alá csökkent a Szociál-Liberális Szövetség támogatottsága a CSOP felmérése szerint. A szeptember 20-a és 23-a között a Demokrata Liberális Párt megrendelésére készült közvélemény-kutatás nyomán kiderült, az SZLSZ a szavazatok 48 százalékát szerezheti meg a december 9-ei választásokon. A jobboldali alakulatokat tömörítő, nemrégiben létrejött Igaz Románia Szövetség mindeközben a voksok 24 százalékára számíthat. A harmadik legnépszerűbb párt a Dan Diaconescu-féle Néppárt marad, amely jelenleg 12 százalékon áll. Az RMDSZ a szavazatok 5 százalékára, a Nagyrománia Párt 4 százalékára, az Új Generáció Párt 2 százalékára számíthat. A felmérést 1021 személy megkérdezésével végezték, a hibaküszöb 3,1 százalék. (Mediatica.ro)
SOK AZ ALKOHOLISTA ÉS A DOHÁNYOS. Általános egészségfelmérő programot végeztek az Európai Unió országaiban 40 000 személy bevonásával. Romániában három városban, Craiován, Besztercén és Iaşi-ban vizsgálták meg az ott lakók állapotát, s az összesítéskor kiderült, a hazai minta az unió legbetegebb szegletének bizonyult. Az itt élő emberek egészségének romlását a túlzott alkoholfogyasztás és a dohányzás okozza. Craiován az ital és a dohányzás, Besztercén az italozás, Iaşi-ban a cigaretta és a mozgásszegény életmód váltja ki a betegségeket. Aggodalomra ad okot, hogy sok fiatalkorú hódol eme szenvedélyeknek. (Adevărul)
MEGSZILÁRDÍTÁS HELYETT TÚLÉLŐCSOMAG. Tudományos tény, hogy Romániát minden évszázadban két erős földrengés rázza meg, mely egyebek közt súlyosan érinti Bukarest lakosságát. A gyenge lábon álló, főként a második világháború előtt épített házaknak igen kis hányadát, 372-ből 15-öt sikerült csak megerősíteni, ezért a város vezetése túlélési csomagot osztogat földrengés esetére. A csomagokat azon épületek lakóinak juttatják el, amelyek nem bírnak ki egy újabb nagy erejű földrengést. A túlélési csomagban kézi feltöltésű (áramfejlesztős) zseblámpa, fény- és hangjelző készülék, zsebrádió, háromféle mobiltelefon-töltő, vízhatlan hőszigetelő fólia, gázmaszk, elsősegélydoboz, három palack ivóvíz, vízfertőtlenítő tabletta, három napra elegendő száraz élelmiszer és fluoreszkáló jelzőfény található. (România liberă)
Hírsaláta, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Itthon maradásra bírni a csángó fiatalokat
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) nem mondhat le arról, hogy a magyar oktatási programban tanuló gyermekeket „úgy engedje el, hogy ne próbálta volna megtartani, tudatosabb közösségé formálni, ha lehet, itthon maradásra bírni. Erre pedig célt, perspektívát kell megfogalmazni. Olyat, amit magáénak érezhet a felnövő diák, szülő és nem utolsósorban a támogató.” A célok megvalósítására az MCSMSZ három programot hirdetett meg, ehhez kér támogatást mindazoktól, akik ebben szerepet tudnak és akarnak vállalni.
A tizenkét évvel ezelőtt elindított moldvai magyar oktatási program irányításából kiszorult MCSMSZ (a magyar állam mint a program egyik anyagi fenntartója februárban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét bízta meg a feladattal) hangsúlyozza: „általános jelenség Moldvában, hogy akár már elemi iskolai tanulmányaikat elvégezve a fiatalok tömegével hagyják itt szülőföldjüket, és indulnak Olaszországba, Spanyolországba munkát vállalni. Ez alól a csángó magyar fiatalok sem kivételek. Sok faluban már most aggódásra ad okot a kevés újszülött. Azok a tettre kész fiatalok mentek, mennek el, akik biztosítani tudnák annak a csángó nyelvnek, kultúrának a továbbadását, amelyről nyugodtan állíthatjuk, hogy egyedi, felbecsülhetetlen érték.” A Petrás Incze János Program egyfajta mentorprogram, a tehetségek tudatos végigkövetésére irányul különböző versenyeken, táborokban, szakmai rendezvényeken. A meglévő versenyeket, kulturális eseményeket olyan irányban szerveznék, bővítenék, hogy azok a célcsoport fejlődésének lehetőségét hordozzák magukban. Hangsúlyt fektetnek az összetartozás kialakítására a Bákóban és Csíkszeredában, Kolozsváron és Budapesten tovább tanuló diákok között, tudatosítják a különböző oktatási helyszíneken tanulók számára a magyarság Kárpát-medencei jelenlétét. A saját hagyományokhoz való tudatos és kreatív viszony kialakítására törekszenek, egy olyan igény kiművelésére, amely cselekvőleg hatna az életpályák megválasztásában. A Deákok öröksége program vallásos eseménynaptár összeállítását tűzte ki célul, amely követi a helyi és regionális sajátosságokat. Búcsúk, ünnepek csángó magyar hagyományát szeretnék a ma egyházának korszerűségével ötvözni, felerősíteni azt az évszázados hagyományt, amely Csángóföldet Csíksomlyóval, a székelyföldi ferencesekkel összekötötte. Úgy vélik, kölcsönös zarándoklatok, vallásos nyári táborok hozhatják egymáshoz közel a csángó és a magyar, székely fiatalokat. A harmadik program célja a csángó családok anyagi forrásainak bővítése, személyes kapcsolatok kiépítése és ápolása a Kárpát-medence minden, magyarok lakta területén. Folyamatban Csángóföld vendégforgalmi potenciáljának átfogó feltérképezése, a Lélegezz velünk program pedig segít annak felismerésében és felismertetésében, hogy Csángóföld nemcsak az ott lakó embereket jelenti, hanem a szép erdős, dombos tájat, a számtalan szőlőst, gyümölcsöst, erős, egészséges faluközösségeket. Folytatni kívánják az oktatásban elkezdett munkát, újabb falvak gyermekeihez szeretnék eljuttatni a magyar szót, a magyar kultúrát. Az új helyszíneken úgy szerveznék meg a tevékenységeket, hogy indulástól a meghirdetett programokhoz kapcsolódjanak.

Az EMNP szerint két magyar párt juthat be a román törvényhozásba - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értékelése szerint reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a román parlamentbe.
Toró T. Tibor pártelnök az EMNP keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Erdélyben 15 olyan képviselői választókerület és hét olyan szenátori választókerület van, amelyben a magyarság képezi a többséget. Megállapította: ezekben a kerületekben mindenképpen valamelyik magyar párt jelöltje nyeri meg a versenyt, és két magyar párt is átlépi az úgynevezett alternatív választási küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot. Toró kijelentette: az RMDSZ vezetői tudatosan félretájékoztatják a magyar közösséget az alternatív választási küszöbbel kapcsolatban.
Toró elismételte: az alternatív küszöb fogalmát a 2008-as választás előtt éppen az RMDSZ kezdeményezésére foglalták a választójogi törvénybe, amikor még ő maga is az RMDSZ frakciójának volt a tagja. A törvény értelmében az a párt, amelyik akár az ötszázalékos, akár az alternatív küszöböt teljesíti, a megszerzett szavazatok arányában részesül a mandátumokból. "Nem homályos a tétel. Ha az RMDSZ vezetői a törvény értelmezhetőségéről beszélnek, az nem azért van, mert nem értenek hozzá, hanem azért, mert félre akarják tájékoztatni a közösséget" - jelentette ki Toró.
Az EMNP elnöke szerint nem képzelhető el olyan helyzet, hogy a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad a decemberi választás után; nehezen elképzelhető, hogy az RMDSZ nem jut be a törvényhozásba, az viszont elképzelhető, hogy az EMNP is teljesíti az alternatív küszöböt. Hozzátette, az a kérdés, hogy az "RMDSZ-től megszokott balkáni politizálást" kiegészíti-e az EMNP autonómiapolitikája a következő törvényhozási ciklusban. Toró elmondta, nem azért törekednek csupán az alternatív küszöb teljesítésére, mert kishitűek lennének, hanem azért, mert tudnak számolni.
A pártelnök szerint az EMNP a jelöltállítás során azt tekinti céljának, hogy valamennyi szimpatizánsa számára megteremtse a lehetőséget, hogy rá adja szavazatát. Kijelentette, az elnökség valamennyi tagja jelöltként indul a választásokon, arról viszont nem kívánt nyilatkozni, hogy Tőkés László, a párt védnöke megméretteti-e magát decemberben. Hozzátette, ha ez megtörténne, arról majd a megfelelő időben maga Tőkés László tájékoztatja a közvéleményt.
Toró azt is kijelentette, ha a Magyar Polgári Párt (MPP) úgy dönt, hogy nem indul el a választásokon, az EMNP szívesen befogad embereket jelöltjei közé az MPP politikusai közül. "Akár odáig is hajlandók vagyunk elmenni az együttműködésben, hogy egyesítsük a két pártot" - jelentette ki Toró. Hozzátette, a választások után ismét azon kell munkálkodniuk a romániai magyar pártoknak, hogy kialakítsák az együttműködés kereteit.
A sajtótájékoztatón Papp Előd, a párt alelnöke megemlítette: a bukaresti szenátusban a múlt héten úgy utasították el a Székelyföld autonómia-statútumát, hogy az RMDSZ "főurai" hiányoztak az ülésről, a jelen lévő négy magyar szenátor pedig "lapított", és nem szólalt fel a vitában. "Ennél több nem is kell annak az elmagyarázására, hogy mennyire nagy szükség van az EMNP-re a parlamentben" - jelentette ki az alelnök.
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
(MTI)Kolozsvár

2012. október 3.
Sóvidék – Hegyalja Turisztikai Egyesület megalakulása
Augusztus végén tartotta az első alakuló közgyűlését a Sóvidék – Hegyalja Turisztikai Egyesület, és már benyújtotta első pályázatát a Sóvidék-Hegyalja helyi akciócsoporthoz (Leader).
Az egyesület már az 5. éve működő Sóvidéki Vendégfogadók Egyesületének és a Hegyaljai települések (Parajd, Korond, Farkaslaka, Fenyéd, Varság, Zetelaka, Máréfalva) turisztikai szervezeteinek összefogásával alakult meg.
Az egyesület fő célja a Sóvidék-Hegyalja településeinek a közös turisztikai tevékenységeinek összehangolása, integrált marketingjének a kialakítása, pályázatok lehívása, közös turisztikai adatbázis kialakítása, korszerű szállásfoglalási rendszer működtetése (TDM) és a települések turisztikai érdekképviselete.
A most beadott pályázat is a fenti célok elérését tűzte ki. A következő beruházások szerepelnek a pályázatban. 1. Turisztikai infóterminálok (touch-screenes infóterminálok) 3 db. 2. Szállásfoglaló rendszer – TDM 3. GIS turisztikai térképrendszer alkalmazás 4. A térség turisztikai tanulmányának (stratégiájának) elkészítése 5. A térség turisztikai kiadványa Az egyesület partnerségben a Csík, Gyergyó, Tusnád környéki turisztikai szervetekkel közösön elkészítette a mobiltelefonokra letölthető „Székelyföldi Virtuális Útlevél” megnevezésű turisztikai alkalmazást, ami kedvezménykártyaként is igénybe vehető. Az androidos programocskát, amely egy többcsatornás értékesítési hálózatot kiszolgáló központi adatbázishoz csatlakozik, már több mint 400 személy töltötte la a www.iranyszekelyfold.info honlapról.
A térség turisztikai szolgáltatói a következő weboldalakon tehetik közzé szolgáltatásaikat: www.sovidekiszallasok.hu és www.kapuinfo.ro. Az első Sóvidék, a második a Hegyalja térségek turisztikai kínálatát mutatja be.
Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület vezetősége

Románia számára továbbra is elfogadhatatlan Nyirő József újratemetése
Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák – derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.
Titus Corlatean a Realitatea hírtelevízióban számolt be hétfői budapesti látogatásáról, amelyet összességében jónak minősített. Megemlítette, hogy a tárgyalásokon az érzékeny témákat sem kerülték. Corlatean szerint az utóbbi időben „diszkréten", a nyilvánosság tudtán kívül, újrakezdődtek Nyirő József romániai újratemetésének előkészületei.
„Nem járulhatunk hozzá egy olyan író újratemetéséhez, akinek románellenes, szélsőjobboldali, tulajdonképpen fasiszta és antiszemita megnyilvánulásai voltak" – mondta a román külügyminiszter. Corlatean hozzátette – és ezt elmondása szerint a magyar parlament elnökének is kifejtette -, politikusként el tudja fogadni, hogy Nyirő a magyarok számára fontos jelkép lehet, de a románok számára egészen más töltetű jelképrendszer kapcsolódik hozzá. Az ügy érzelmi vetületén túl a román diplomácia vezetője jogi és külkapcsolati akadályokra is hivatkozott.
Arra utalt, hogy Nyirő József romániai kultusza szerinte a román büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, másfelől azzal érvelt, hogy több hazai és az Egyesült Államokban működő zsidó szervezet és Izrael állam is tiltakozott az író tervezett újratemetése miatt.
Egy másik interjúban, a Digi 24 hírtelevízió műsorában Titus Corlatean a „teljesség kedvéért" elmondta: Nyirő József Székelyudvarhely környékén született, és valóban az volt a végakarata, hogy szülőföldjén temessék el.
„Ő egy bizonyos jelképrendszert képvisel egyes budapesti politikusok számára, és hangsúlyozom, csak egyes politikusokról beszélek, nem mindenkiről, és egészen más valamit jelképez és rendkívül komoly érzékenységeket érint Romániában. Ezért elmondtam budapesti kollégáimnak, hogy jó lenne, ha megértenék ezt az érzékenységet, és nem tennének újabb lépéseket az ügyben" – mondta a politikus. Miután a műsorvezető rákérdezett, hogy vannak-e olyan információi, miszerint a választási kampány közeledtével a magyar fél újra próbálkozna az újratemetéssel, a román külügyminiszter igenlően válaszolt.
„Igen, voltak diszkrétebb lépések, amelyek a következő heteket, október hónapot célozták meg, vagyis azt az időszakot, amikor Romániában megemlékezünk a holokauszt napjáról október 9-én. De nem csak erre az időszakra, hanem bármely más periódusra érvényes: ez nem egy olyan dolog, amit el tudnánk fogadni" – mondta a Digi 24-nek Titus Corlatean román külügyminiszter.
Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író május 27-ére tervezett székelyudvarhelyi újratemetése a városháza által kiadott temetési engedély formai hibája miatt elmaradt. A szervezők – az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány – közölték, hogy az író végakaratának teljesítésére egy későbbi időpontban, a román törvényeknek maradéktalanul eleget téve kerül sor.
Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke az MTI kérdésére elmondta: Nyirő József végakarata szerinti újratemetése nem politikai, hanem kegyeleti kérdés. Hozzátette, hogy a román féllel keresik a függőben lévő ügy lezárásának lehetőségét.

Az önsajnálat ellen szólt Orbán Viktor Marosvásárhelyen
Orbán Viktor szerint az önsajnálat és „a lebeszélés" veszélyezteti annak a lehetőségét, hogy a kialakuló új világrendben Magyarország és a magyarság megtalálja a méltó helyét.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első tanévnyitójának 12. évfordulóján tartott előadásában a miniszterelnök kifejtette: érthető a sajnálkozás a magyar „szenvedéstörténet" miatt, de csak egy pillanatig. A következő pillanatban már a cselekvésre kell összpontosítani, és meg kell tanulni erőt meríteni a szenvedésekből a jövő számára. Azt is megjegyezte, nem szabad hagyni, hogy mások lebeszéljenek fontos dolgokról.
„Az önsajnálat és a lebeszélés együtt a magyar nemzet biztos pusztulásához vezet a következő néhány évtizedben" – fogalmazott a miniszterelnök.
Az egyetem diákjaihoz szólva Orbán Viktor felidézte, hogy a nyolcvanas évek második felében diáktársaival miként álmodoztak arról, hogy majd egyszer nagy dolgokat tesznek. Az azóta eltelt idő megtanította neki: „soha nem azon kell gondolkozni, hogy hogyan legyünk valakik, hanem csak arra szabad összpontosítani, hogy mit akarunk csinálni. A fontos és nagy dolgokhoz a Jóisten megadja az eszközöket" – fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor „szívtudásuk" fejlesztésére biztatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjait. Elmondta, a „szívtudás" a test tudásának és az ész tudásának az alapja, ezen múlik, hogy a fiatalok mire használják az erejüket, kinek adják el a tudományukat. „A szív tudásán áll vagy bukik magán- és közéletünk, hogy igazságosak vagyunk-e társainkhoz. Ezen múlik, hogy szeretjük-e felebarátainkat, mesterségünket, lakóhelyünket, a hazánkat" – fogalmazott a miniszterelnök.
Azt is fontosnak tartotta, hogy legyen kire felnézniük a fiatal nemzedékeknek. „Egy szolgaian gyáva emberrel, országgal, néppel és nemzettel senki sem hajlandó azonosulni" – jelentette ki. A Magyarországról szóló negatív hírekkel kapcsolatban elmondta, a korabeli sajtóból kiderül, hogy a Lánchíd és az Országház megépítése idején sem volt ez másképp. Kijelentette, a mai kor politikai vitái kevésbé viharosak, mint amilyenek a Lánchíd építése körüli viták voltak.
Orbán Viktor Bocskai István erdélyi fejedelem politikai végrendeletéből vett idézettel zárta előadását. A fejedelem arra intette az erdélyieket, hogy „Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak", a magyarországiakat pedig arra intette, hogy „az erdélyieket el ne taszítsák".

Nem akarnak diplomás munkanélkülieket képezni az egyetemek
Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a magyar nyelven oktató romániai tudományegyetemek arra, hogy meghirdetett szakjaik összhangban legyenek a munkaerőpiac igényeivel. Mint a Babeş– Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem illetékesei a Krónika megkeresésére elmondták, nem feltétlenül a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségektől szerzik be a szükséges információkat, ám többféle módszert is alkalmaznak arra, hogy ne diplomás munkanélküliek kerüljenek ki padjaikból.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) például szakmai partnerségi kapcsolatban áll a Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel – tudtuk meg Flóra Gábortól, a felsőoktatási intézmény egyetemi kancellárjától. A szakember rámutatott, több olyan, határon átnyúló, Európai Uniós finanszírozású projektben is együttműködnek a megyei hivatallal, amelyek a szakemberképzés, a felnőttképzés struktúráinak, módozatainak javítását célozzák a határ menti régióban.
„Egyetemünkön ugyanakkor szociológia szak is működik, ez is hozzájárul ahhoz, hogy rendszeresen munkaerő-piaci felméréseket végzünk, illetve folyamatosan nyomon követjük hallgatóink szakmai életútját. Közösségi egyetemként határozzuk meg magunkat, ebből természetszerűen következik, hogy foglalkoztat volt hallgatóink sorsa, igyekszünk az egyetemi évek során kialakult kapcsolatokat fenntartani, hiszen ezen kapcsolati hálók számunkra jelentős erőforrást is jelentenek” – fogalmazott Flóra Gábor.
A PKE egyébként 2009 és 2012 között bekapcsolódott abba az EU-s alapokból finanszírozott országos kutatásba, amely a felsőoktatás végzettjeinek munkaerő-iaci esélyeit vizsgálta, a felmérésben minden romániai akkreditált állami és magánegyetem részt vett. „A felmérésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az országos mezőnyben is elhelyezzük a PKE-t. Elégtétellel állapíthattunk meg, hogy eredményeink számottevően jobbak az országos átlagnál mind az elhelyezkedési arányszámok, mind pedig a nemzetközi hallgatói mobilitási arányok tekintetében” – mondta el lapunknak a partiumi intézmény kancellárja.
Arra a kérdésre, hogy az egyetemen tervezik-e informatika szak beindítását a közeljövőben annak fényében, hogy az amerikai Emerson vállalat nemrég jelentette be, hogy Nagyváradon épít méretes üzemet, Flóra úgy nyilatkozott, túl korai lenne még erről beszélni. „Az Emerson által tervezett beruházásról szóló hírek még túl frissek ahhoz, hogy az egyetem vezetőinek lett volna lehetőségük rá reflektálni, azonban folyamatosan nyomon követjük a munkaerő-piaci mozgásokat, és törekszünk arra, hogy képzési kínálatunk a lehető legjobban megfeleljen a régió szakemberek iránti keresletének” – hangsúlyozta az illetékes.
Hozzátette, a PKE szakkínálata folyamatosan bővül, hosszú távú törekvésük pedig kialakítani a partiumi régión belüli anyanyelvű felsőfokú képzés lehetőségét egyre több olyan területen, ahol erre munkaerő-piaci igény és potenciális hallgatói érdeklődés mutatkozik.
Sapientia: folyamatosan résen
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is több módon próbál felkészülni a munkaerőpiac kihívásaira. Az intézmény vezetősége elsősorban a végzettek és elhelyezkedettek tapasztalataira alapoz, akik egyébként szívesen megosztják munkahelyi tapasztalataikat. Másrészt négy éve figyelik azt az európai egyetemi felmérést, amelyben több mint félmillió hallgató vesz részt. Harmadsorban pedig a munkaerőpiacon végzett felméréseket is figyelembe veszik.
A munkaerőpiac követésének másik módozata a közvetlen kapcsolatteremtés az illető régió gazdasági szereplőivel. Az egyetem illetékesei megpróbálják figyelembe venni az alkalmazók követelményeit, észrevételeit. „Mindemellett össze szeretnénk hozni egy olyan grémiumot, mely közvetlen tanácsokkal látja el a karokat arról, hogy milyen irányba mozduljanak” – fejtette ki lapunknak a Sapientia rektora, Dávid László. Kérdésünkre, hogy az elmúlt évtized alatt voltak-e olyan szakok, amelyeket a valós piaci igényt szült, a professzor hármat is felsorolt.
Mint mondta, a marosvásárhelyi mérnöki szakok nagy részét a piac követeli. Az egyetem nyilvántartásai szerint a Sapientián végzettek Bukaresttől Nagyszebenen keresztül Temesvárig mindenütt ott vannak, és megállják a helyüket. Az uniós csatlakozás és az Európa felé nyitás eredményezte a szinkrontolmácsképzést is. Szintén a sokasodó igényeknek próbál eleget tenni a hosszas vajúdás után született tájépítészeti szak is. De a piac diktálja a fordított folyamatot is. Az EMTE kénytelen volt lemondani a Csíkszeredában indított környezetgazdaság szakról, illetve jegelte a pénzügyi előrejelzés és statisztika szakot. A Marosvásárhelyen indított és nagy népszerűségnek örvendő szociál-pedagógiát a törvény számolta fel.
BBTE: a vállalatokkal egyeztetnek
Soós Anna rektorhelyettes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetője is arról beszélt a Krónikának, hogy nincs kifejezett együttműködésük a megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel, a felsőoktatási intézmény ehelyett különböző vállalatokkal egyeztet folyamatosan a munkaadók igényeiről. „A magiszteri programokat például kifejezetten a munkáltatók, illetve vállalatvezetők igényei alapján alakítjuk vagy módosítjuk. Ez különösen lényeges például az informatika szak esetében, hiszen ez a terület folyamatosan változik, fejlődik. Így azáltal, hogy alkalmazkodunk a vállalatok elvárásaihoz, közelebb hozhatjuk egymáshoz a cégeket és hallgatóinkat” – magyarázta Soós Anna.
A magyar tagozat vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, azt is nyomon követik, hogy a BBTE-n végzett diákok mely területeken milyen sikerrel helyezkednek el, az adatok alapján pedig szükség esetén bővítik az egyes szakokon kínált helyeket, esetleg újakat indítanak.
Van még tennivaló
A helyzet azonban úgy tűnik, hogy a munkaerőpiacon közel sem ennyire rózsaszín. Mint Tiberiu Pănescu, a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője lapunk megkeresésére elmondta, az egyetemi képzés részben válaszol csak a keresletre, a gondok pedig szerinte már ott kezdődnek, hogy sokkal többen végeznek egyetemet, mint ahány felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert a piac fel tud szippantani, másrészt viszont még mindig vannak hiányszakmák.
A szakember hangsúlyozta, például túl sok közgazdász és jogász kerül ki az egyetemekről, ezekben az ágazatokban pedig csak azok a frissen végzettek reménykedhetnek abban, hogy munkahelyet találnak, akik kiváló minőségű képzésben részesültek. Mint megtudtuk, eközben a cégek egyre gyakrabban keresnek mérnököket, akár friss diplomásokat is alkalmaznának, de nem találnak jelentkezőt.
A munkaügyi szakember ugyanakkor arra is kitért, hogy Hargita megyében 15 évvel ezelőtt még több gyár működött, amelyek sok technikai szakembert foglalkoztattak, ám ezek a vállalatok időközben bezártak, a mérnökök saját vállalkozást indítottak, vagy más szakmában helyezkedtek el, ők már nem szívesen térnek vissza eredeti mesterségükhöz. „Ezt kellene kihasználniuk az egyetemeknek, és több gépészmérnököt és fafeldolgozó mérnököt kellene képezniük” – szögezte le Tiberiu Pănescu.
Kérdésünkre elmondta, néhány éve nincs kapcsolat a Sapientia egyetem csíkszeredai karai és a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség között. Korábban állásbörzét próbáltak szervezni a végzősöknek, ám az nem járt a várt sikerrel, az egyetemisták ugyanis a közös börzéig még nem tették le a záróvizsgát, a munkaadók pedig elvárták ezt, de nem tartották a felkínált állást még néhány hónapig. Az igazgató ugyanakkor úgy látja, hogy nincs szükség hosszú egyeztetésekre az egyetemek képviselőivel arról, hogy milyen szakokra lenne szükség, szerinte az illetékesek rövid tájékozódás után, például az ügynökségek honlapján is felmérhetik a munkaerőpiac igényeit.
„Az egyetemek vezetősége ritkán egyeztet a munkaerő-elhelyező ügynökséggel” – fejtette ki érdeklődésünkre Reghina Fărcaş, az intézmény Maros megyei igazgatója is, aki egyúttal azt is beismerte, hogy az általa vezetett felügyelőség sem követi nyomon az egyetemek kínálatát. A laza kapcsolat Fărcaş szerint azonban nem sodorja hátrányos helyzetbe az egyetemekről elballagottakat, szerinte ugyanis a helyzet már csak azért sem vészes, mert a térségben a munkanélküliek közül alig 5-6 százalék kerül ki a diplomával rendelkezők közül.
Maricica Juca, a Bihar megyei AJOFM szóvivője közben kérdésünkre úgy nyilatkozott, a hivatal inkább a végzett hallgatók elhelyezkedését segíti, emellett pedig rendszeresen szerveznek beszélgetéseket, tanácsadói konferenciákat a diákok, illetve az egyetemi illetékesek számára. Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Szucher Ervin

Jelöltként indulnak a választásokon az EMNP vezetői
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mind az öt elnökségi tagja jelöltként indul a decemberi parlamenti választásokon – jelentették be a párt vezetői a keddi kolozsvári elnökségi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Mint kiderült, Gergely Balázs Kolozsváron, Zatykó Gyula Nagyváradon, Szilágyi Zsolt pedig Bihar megyében vállal szenátori jelöltséget, azt pedig a későbbiekben döntik el, hogy Papp Előd alelnök, illetve Toró T. Tibor, a néppárt elnöke melyik választókerületben indul. Az EMNP értékelése szerint egyébként reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a román parlamentbe.
„Az utolsó simításokat végezzük a választási stratégia kidolgozásán és a jelöltlista felállításán. A Néppárt nem akar az ország minden egyéni választókerületében elindulni, azonban az erdélyi megyéket mindenképpen szeretnénk lefedni, hogy minden magyar választópolgárnak megteremthessük a választási lehetőséget” – mutatott rá Toró.
Az EMNP elnöke kifejtette, Erdélyben 15 képviselői és hét szenátori választókerület van, amelyekben a magyarság többséget képez, ezekben mindenképpen valamelyik magyar párt jelöltje nyeri meg a versenyt, és két magyar alakulat is átlépheti az alternatív választási küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot.
„Az RMDSZ vezetői tudatosan félretájékoztatják a magyar közösséget az alternatív választási küszöbbel kapcsolatban, hiszen gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad a decemberi választások után” – magyarázta a pártelnök.
Toró emlékeztetett, a Néppárt több alkalommal is sikertelenül tett kísérletet az erdélyi magyar alakulatok együttműködésére, a pártkoalíciók bejelentésének határideje pedig lejárt. „A Magyar Polgári Párttal (MPP) ennek ellenére még sor kerülhet egyeztetésre, hiszen jövő hét végén kerül sor a többször is elhalasztott országos közgyűlésükre és a tisztújításra. Az EMNP szívesen látja soraiban a polgáriak rátermett jelöltjeit, ha az MPP úgy dönt, hogy nem indul a választásokon. Akár arra is sor kerülhet, hogy egyesítsük a két alakulatot” – hangsúlyozta Toró T. Tibor.
Azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégén tartott ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök megemlítette, Tőkés László az EMNP jelöltjeként száll be a parlamenti választásokba, Szilágyi Zsolt, a Néppárt alelnöke úgy vélekedett, a rossz lelkiismeret és a félelem szólt a szövetségi elnökből.
Az EMNP vezetői egyelőre nem kommentálták a Tőkés László indulásáról szóló értesüléseket, azt azonban kijelentették, nem Kelemen Hunornak kellene megmondania, hogy ki indulhat a Néppárt színeiben, erről a lehetőségről a megfelelő időben maga Tőkés tájékoztatja majd a közvéleményt. Kőrössy Andrea