Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2011. december 18.
Homoki széllovagok
Sok mindennel vádolhatnak, viszont a kevés maradékban, amiért nem kaphatok hideget-meleget szerepel, hogy sosem veszek fel frakkot, mielőtt elolvasom Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyilatkozatait. Most sem veszem fel nem létező puccos rucimat, viszont elismerem, hogy szombaton a Szövetség „miniparlamentjében”, a Szövetségi Küldöttek Tanácsán fixre vágta a kalapácsot a szög fejére, amikor azt mondta, hogy az EMNP a 2012-es választásokon versenyre készül. Nem másért, csak azzal, hogy pártként sikeresen bejegyeztette magát. Ha pedig Kelemen szerint az EMNP versenyre készül, akkor az RMDSZ-nek sincs más választása. A mellé tálalt közvéleménykutatási-konzultációs eredménysor, amelyek között szerepel, hogy a választók szeretik, ha a Szövetség bizonyos feltétel mellett kormányzati szerepet vállal, már csak önigazolás a külön útra.
Lefordítva önmagamnak: az RMDSZ letett arról, hogy bármiféle megegyezésben reménykedjen.
Ami normális, mert a megegyezés csak a közös lista lehet, hisz pártkoalíció esetében a nyolc százalékra emelt parlamenti bejutási küszöb elérhetetlen célként lebeg a romániai magyarság előtt. A legutóbbi EP-választási módszer, a vegyes lista (Tőkés az RMDSZ-lista első helyéről indult és simán nyert) pedig véleményem szerint 2012-ben már az abszurdum határán rúgja szét a port.
Az idő pedig sürget, hiába tolódik a helyhatósági választás novemberre, az RMDSZ tanácsosainak, polgármestereinek, alpolgármestereinek az újévi pezsgő eldurranása előtt tudniuk kell, mi lesz a stratégia jövőre.
Kelemen Hunor pedig most szerintem végérvényesen behajította a kockákat a Rubiconba. Gyün a harc, a megmérettetés, a mocskos, lejárató kampányhadjárat, „a te anyád” szintű politikai vitasorozat, amelyre szerintem már mindkét fél készül és dörzsölgeti tenyerét. Sőt, gyűjtik a muníciót, de legalább olyan finom önéletrajzi motívumokat tudunk meg, mint hogy melyik politikus homokozott az óvoda udvarán a jobboldalon, és melyik vitte át kicsi vödrét a baloldalra, kinek, milyen színű vödröt vettek szülei.
És a várakozással ellentétben nem fogom itt most meglobogtatni a szép nagy összefogás vízióját, mert halálom az áltatás. Nem akarom, hogy a partiumi magyarság a „hátha, talán mégis” barbiebabás trutymójában reményteljes tapsikolásba kezdjen. Számomra Kelemen Hunor egyértelművé tette – és közelmúlti, Orbán Viktorral folytatott tárgyalását követően ezerszer többet tud, mint mi, hétköznapi voksolók – hogy 2012, közel huszonhárom évvel a rendszerváltást követően, a magyar megmérettetés éve lesz Romániában.
Sem én, sem Önök nem élünk Alice Csodaországában, hogy ábrándokat kergessünk. Szeretnénk, szeretnék hinni a csodában, de annyiszor estem már pofára az elmúlt fél évszázadban, hogy inkább készülök a realitásra.
Ha már Kelemen Hunor szerint is „álszent” a másik oldal megállapodási törekvése, akkor higgyük el neki, nem másért, de a közepén ül a dolgoknak.
Én pedig előkeresem a sufniból lányaim egykori strandi homokozó készletét és tehetetlen dühlevezetésként kimegyek pici homokvárakat építeni a Maros partjára.
Irházi János
nyugatijelen.com 
Erdély. ma
2011. december 19.
Himnuszbotrány: miért énekelték a magyarok a magyar nemzeti imát?
Páratlan botrányként tálalja a román sajtó, hogy a pénteken Csíkszeredában lejátszott román–magyar válogatott jégkorongmérkőzésen a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai is a magyar himnuszt énekelték.
Alaposan felborzolta a román kedélyeket a tény, hogy az „Euro Ice-hockey Challenge" elnevezésű csíkszeredai jégkorongtorna pénteki román–magyar mérkőzése előtt a román válogatott – többségükben magyar nemzetiségű – tagjai némán hallgatták végig a román himnuszt, viszont a magyar csapattal együtt énekelték a magyar himnuszt és a mérkőzés végén a székely himnuszt is elénekelték, amely spontán módon tört fel a lelátókon.
A román lapok internetes oldalain a „botrányos, vérlázító" jelzőkkel illették a történteket. A mérkőzést egyébként 4-1 arányban a román válogatott nyerte, melynek 24-es keretében a 22 magyar nemzetiségű játékos mellett egy román és egy honosított ukrán játékos szerepel. Ilie Nastase egykori román teniszcsillag az Adevarul című lap internetes változatában azt tartotta égbekiáltónak, hogy a román jégkorongszövetség és a román olimpiai bizottság büntetlenül hagyta a történteket. Az egykori sportoló szerint árulás történt, amit a közvéleménynek kell a leghatározottabban elítélni. Nastase azt is kijelentette, ha ez így megy tovább, a románok azt is tétlenül nézik végig, hogy a magyarok kitűzik a magyar zászlót a bukaresti diadalívre.
Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség elnöke a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, a sajtó hamis ügyet kreál a himnuszéneklésből, amelynek nincsen köze a valósághoz. A sportvezető azt hangsúlyozta, hogy a találkozó előtt mindkét ország himnusza elhangzott a jégcsarnokban, a román válogatott pedig történelmi jelentőségű győzelmet aratott a magyar válogatott felett. Tánczos alaptalannak és méltatlannak tartotta a játékosokat ért sajtótámadásokat. Hozzátette, valamennyi játékos teljes odaadással küzdött, és a mérkőzés első percétől az utolsóig élvezte a hazai közönség támogatását.
Magyar Hírlap 
Erdély. ma
2011. december 19.
Döntött az RMDSZ
Nagyon pontosan vázolta az RMDSZ jövő évi kampányát a szombati sepsiszentgyörgyi SZKT, a szövetség vezetőinek szavaiból tisztán kitetszett, milyen retorikára számíthatunk a nagy kettős megmérettetést megelőzően, de az is, hallani sem akarnak együttműködésről más magyar szervezetekkel, a nagy és szent egység megbontóit árulóknak tartják, s ha esetleg nem válnak be számításaik, nem sikerül a parlamenti részvételhez elegendő támogatást megszerezniük, akkor a nemzeti ügy elbukásáért semmiképp nem ők, hanem a különutas politizálást választók lesznek felelősek.
Az már most kitűnt, hatalmas sikerpropagandát készítenek, bőséggel hallhatunk majd a befejezett vagy folyamatban lévő beruházásokról, elismétlik százszor, ezerszer, hogy lám, megerősödött a magyarság Székelyföldön, nőtt aránya (arról kevesebb szó lesz, hogy száma bizony jelentősen csökkent), lobogtatják majd az új oktatási törvényt, amelyről csak szűk körben ismerik el, hogy hibáktól terhes, és alkalmazása is riasztóan késlekedik, hallhatunk majd a nagy gazdaságélénkítő megvalósításról, a Kogălniceanu-kártyáról, mely pár ezer (!) vállalkozónak nyújtott segítséget, és újra meg újra elismétlik, az RMDSZ-nek köszönhetően nem csökkentek a kisnyugdíjak. Alig szólnak majd persze a kisebbségi törvényről, régiós átszervezésről, autonómiáról, nagy konzultációjuk kiderítette, ezek már nem prioritások az erdélyi magyarság számára, a kudarcokért egyébként is majd mások – a válság, a román pártok – lesznek felelősek. Ezt vetítette elő az SZKT, és megmutatta, még erőteljesebbé vált a szövetséget jó ideje uraló arrogancia. Úgy viselkedik az RMDSZ, mint az a legnagyobb testvér, aki nem hajlandó elfogadni öccseit, duzzogva figyeli, hogy szülei nem érték be csupán vele, még két magzatot a világra hoztak, kikkel nemcsak osztozkodnia kellene, de olykor közösen, egységes erőt felmutatva dolgoznia is. Sarokba vonul, hátat fordít a világnak, és úgy dönt, nem vesz tudomást róluk, akkor talán nem is léteznek, ha mégis szeme elé kerülnek, szidja, gyalázza őket, hátha rájönnek az ősök, mekkora hiba volt az újabb csemeték nemzése. Pedig tetszik, nem teszik, a testvérek ott vannak, legfeljebb egy káini aktus üntetheti el őket. Döntöttek a szövetség vezetői, kijelölték a követendő utat. Kockázatos, mert ha sikerül ismét egyszínűre festeniük az erdélyi magyar politikai palettát, és megmaradnak egyeduralkodó pártként, a demokrácia alapelveit csúfolják meg, pluralista berendezkedést akaró, nagyszámú magyar óhaját veszik semmibe. Ha pedig nem jön be számításuk, és mégsem nyerik el legalább öt százalék bizalmát, fontos eszköztől, a parlamenti képviselettől fosztják meg a magyarságot. És akkor már teljesen mindegy, kit kiáltanak ki vétkesnek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 19.
Kiáll Tőkés mellett az EMNP
Az EMNP elnöksége közleményben kifogásolja mindazt, ami a szombati SZKT-n Tőkés Lászlóval kapcsolatosan elhangzott, megfogalmazásuk szerint Kovács Péter főtitkár "annak a tisztségnek kapcsán hazudott ismételten", amelyet nem az RMDSZ-nek, hanem a Fidesznek köszönhetően láthatott el másfél évig az EMNP fővédnöke.
Meglátásuk szerint az RMDSZ fél attól, hogy Tőkés László többletfeladatot vállal itthon, ugyanakkor a méltatlan támadássorozat tulajdonképpen "politikai füstbomba", el akarják terelni a figyelmet arról, hogy Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter zöld utat készül adni a cianidos aranybányászatnak Verespatakon. "Csak remélhetjük, hogy a következő RMDSZ-es seregszemlén az ellenségnek vélt magyar szervezetek és személyek ellen irányuló lejárató propaganda helyett napirendre kerülnek a munkahelyteremtésre és a romokban heverő hazai egészségügy rendbetételére vonatkozó konkrét elképzelések is" – áll az EMNP közleményében, mert, mint írják, az RMDSZ nem úgy nyerheti vissza elveszett hitelét, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök hetente hadat üzen az EMNP-nek. "Ha valóban odafigyelnének a »többszázezer« általuk megkeresett erdélyi magyar véleményére, akkor tudhatnák, hogy a választópolgárok együttműködést, az erdélyi magyar ügy győzelemre vitelét és nem valakik – egymás – legyőzését várják el politikusaiktól" – zárja közleményét az EMNP elnöksége.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 19.
Tőkés László: tanúsíthatom, a forradalom az ajtóm előtt kezdődött
Szánalmasnak és nevetségesnek nevezte Tőkés László a jászvásári demokrata-liberális párti honatyák azon törekvését, hogy Temesvártól elvitassák az 1989-es népfelkelés kitörését. Az EP-alelnök, egykori temesvári lelkipásztor, akinek parókiája körül 1989 decemberében a forradalom szikráját kirobbantó tömeg összegyűlt, azt mondja, a törvényjavaslat a Romániában uralkodó korrupció újabb példája: ezúttal a történelmet próbálják megmásítani egyesek, ami arra szolgálhat bizonyítékul, hogy az országban mindent meg lehet vásárolni.
„Tanúsíthatom, hogy a forradalom ott kezdődött a kapum előtt” – jelentette ki az EP-alelnök, aki pénteken Nagyváradon tartott sajtótájékoztatót a 22 esztendővel ezelőtti események évfordulójának alkalmából. Hozzátette: nem politikai diverziónak, hanem korrupt képviselők próbálkozásának tartja a jászvásári ügyet.
Tőkés László visszaemlékezett az igazi hősökre és mártírokra, az egyszerű emberekre, akik 1989 karácsonya tájékán életüket áldozták a szabadságért. „Káini átok sújtja a román társadalmat” – fogalmazott az EP-alelnök, hiszen, mint mondja, 1989-ben testvér ölt testvért, és Mózes könyve szerint Isten megátkozza a gyilkosokat. Az átok mindaddig nem oldható fel, amíg a bűnösök tetteikért nem vezekelnek, és az áldozatoknak nem szolgáltat igazságot a társadalom. „Tartozunk a gyilkosok felelősségre vonásával. A meggyilkolt testvér vére az égre kiált” – utalt Tőkés László a bibliai testvérgyilkosságra, Káin és Ábel történetére.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület csaknem két évtizeden keresztül szolgáló püspöke háromféleképpen osztályozta az egyház lelkipásztorait annak függvényében, milyen magatartást tanúsítottak az elnyomás idején. Az első kategóriába azok tartoznak, akik hallgattak – ők voltak a legtöbben, és Tőkés László szerint nem is vethetünk követ rájuk, hiszen a diktatúra megfélemlítő hatalma miatt nem mertek szólni. Kevesebben voltak, de léteztek a második kategóriába tartozó lelkészek is: azok, akik együttműködtek a hatalommal, és ezzel nemcsak Krisztust, hanem saját népüket is elárulták. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik bátran felemelték a szavukat az elnyomás ellen. Újságírói kérdésre Tőkés azt is kijelentette: nem ért egyet a forradalmárok juttatásainak megvonásával, de „igazolvány nélküli forradalmárként” felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában jelenleg mintegy 19 ezren rendelkeznek forradalmárigazolvánnyal, ám közülük mindössze nagyjából 8000 az, aki valóban tevőlegesen részt vett az 1989-es eseményekben.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 19.
Kelemen Hunor: a magyar versenypártok a megmérettetésre készülnek
Az RMDSZ-nek már most el kell kezdenie a felkészülést a jövő évi romániai választásokra, mert az erdélyi magyar versenypártok megmérettetésre készülnek – jelentette ki Kelemen Hunor szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén.
Álszentnek nevezte Kelemen Hunor az EMNP vezetőinek nyilatkozatait
A pártalapítás logikája szerint, aki pártot épít, versenyre készül és nem együttműködésre – mutatott rá politikai beszámolójában a szövetségi elnök. „Nehéz helyzetben leszünk, hiszen a régebben és újabban megjelent erdélyi magyar pártok versenyre készülnek. Ne tévesszen meg senkit a sok álszent nyilatkozat az együttműködésről, ezek a pártok versenyre készülnek, hiszen aki pártot alapít, annak egyértelműen ez a terve. Mi továbbra is csak magunkra számíthatunk, és megismétlem azt, amit már mindenki ismer: az RMDSZ ajtaja nyitva áll mindenki előtt” – fogalmazott Kelemen Hunor. Markó Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg az RMDSZ az egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezet, melyen kívül van még „két pártocska”, úgy vélve, „a szövetség identitását nem kell feladni egy képzelt koalíció kedvéért”. A volt szövetségi elnök kifejtette, az egység parancsában és kényszerében hisz, az RMDSZ elég erős ahhoz, hogy maga mellé állítsa az erdélyi magyarságot.
Kelemen Hunor a román pártokkal való együttműködésről kifejtette, az ellenzék a szenátus elnökének megválasztása miatt sértődött meg látványosan, a koalíciós partner Demokrata–Liberális Párt néhány politikusa pedig azért haragudott meg, mert az RMDSZ nem támogatta a regionalizációs tervüket és az alkotmánymódosító javaslatukat. „Ha mindkét oldalon haragszanak ránk, azt jelenti, jó úton járunk, a magyarság érdekeit képviseljük” – jelentette ki Kelemen. Kifejtette, az erdélyi magyar konzultációsorozat eredményei azt mutatják, hogy a romániai magyarokat leginkább a szociális kérdések, a munkahelyek és a jövedelmek foglalkoztatják, viszont továbbra is fontosnak tartják a parlamenti és önkormányzati képviseletet, és támogatják az RMDSZ kormányzati szerepvállalását.
Markó: Tőkés „medvéből plüssmaci lett”
Az RMDSZ „miniparlamentjén” a szövetség több politikusa bírálta Tőkés Lászlót az EP alelnökeként kifejtett tevékenységéért és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalapításában vállalt szerepéért. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kifejtette, Tőkés László csak azért nem vállalt újabb alelnöki mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson, hiszen a magyar, a német és a román küldöttség is tudtára adta: nem támogatja. Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, nehéz lovagiasnak lenni ló nélkül, Tőkésnek nehéz erkölcsösnek lenni erkölcs nélkül. A volt püspököt Katona Ádám vette védelmébe, aki arra kérte az RMDSZ fiatal politikusait, ne azzal akarjanak karriert építeni, hogy a távol levő temesvári harcost gyalázzák.
Markó Béla válaszában kifejtette: Tőkés László távolléte húszesztendős, majd az EP-alelnökre utalva kifejtette: „kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Kelemen Hunor azzal zárta a vitát, hogy az RMDSZ támogatta Tőkés EP-alelnöki tisztségbe való megválasztását, így a szövetséget is bántja, hogy támogatottság hiányában nem indul újabb mandátumért, szerinte ez eddigi tevékenységét is minősíti.
Új cselekvési tervek
Az erdélyi magyarság egészének érdeke, hogy odafigyeljen a leszakadóban levő részekre, hogy megoldásokat találjon az asszimiláció megállítására, vélte Borbély László poltikai alelnök. Winkler Gyula EP-képviselő a szórványfrakció vezetőjeként a szövetség új szórványpolitikáját méltatta, kifejtve, ez változtat a korábbi helyzeten, mikor a demográfiai és a politikai folyamatok arról szóltak, hogy az erősek tovább erősödnek, a gyengék pedig gyengülnek. A népszámlálás nem hozott jó eredményt a szórványban, de bíztató, hogy az RMDSZ kiemelten figyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkár ismertette a cselekvési tervet, amely a kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság és sajtó területére összpontosít.
Az első két területen hét kérdésre figyelnek: a Magyar napok rendezvénysorozatra, a Fogadj örökbe egy műemléket programra, a Magyar Házak szövetségbe szervezésére, a Székelyföld–szórvány kapcsolatra, a nagyvárosi szórvány helyzetének feltérképezésére és a szórványgondnoki hálózat kidolgozására. A szórványstratégián kívül az SZKT-n az RMDSZ családpolitikájának gyakorlatba ültetésére is cselekvési tervet fogadtak el, mely a népességfogyás megakadályozását szorgalmazza önkormányzati és kormányzati síkon egyaránt.
Az SZKT idei utolsó ülésén 29 közéleti személyiség vehette át a tizedik alkalommal odaítélt Ezüstfenyő díjakat, míg akik hozzájárultak a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont létrehozásához, Szórványmagyarságért-díjat kaptak. Markó Béla elmondta, a dévai iskola megnyitása az RMDSZ húszéves politikájának eredménye, és arra bíztatta a szövetség képviselőit, politizáljanak önbizalommal, ne szégyelljenek időnként dicsekedni a megvalósításokkal.
(Néppárt: megértjük az RMDSZ félelmét. A választópolgárok együttműködést, az erdélyi magyar ügy győzelemre vitelét és nem valakik – egymás – legyőzését várják el politikusaiktól – hívja fel a figyelmet szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége. A politikai alakulat ebben reagált az RDMSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén elhangzott, Tőkés Lászlót és az új pártot bíráló kijelentésekre. Mint kifejtik, „meglehetősen sajátos politikai felfogásra vall”, hogy az SZKT-n „az egyik legfajsúlyosabb probléma” Tőkés László EP-alelnöksége volt. „Egyfelől megértjük, hogy az RMDSZ fél attól, hogy Tőkés László a továbbiakban EP-képviselői munkája mellett többletfeladatot vállal itthon – hiszen ők is pontosan tudják, hogy Erdély legismertebb és legnépszerűbb politikusaként az erdélyi magyarok figyelnek a szavára” – olvasható a közleményben, mely utal Tőkésnek az erdélyi magyar ügyek nemzetközi szintre emelése és a verespataki bányaterv megakadályozása érdekében kifejtett tevékenységére. „Csak remélhetjük, hogy a következő RMDSZ-es seregszemlén az ellenségnek vélt magyar szervezetek és személyek ellen irányuló lejárató propaganda helyett napirendre kerülnek a munkahelyteremtésre és a romokban heverő hazai egészségügy rendbetételére vonatkozó konkrét elképzelések is” – olvasható továbbá a dokumentumban, mely a közalkalmazottak tervezett elbocsátását és a vizitdíj bevezetését rója fel a kisebbik kormánypártnak. Krónika)
(Prioritás a Sapientia akkreditációja. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditációját említette az RMDSZ jövő évi prioritásai között Kelemen Hunor. A szövetségi elnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a következő év fő teendőit csak év elején ismertetik, azonban a magánegyetem állami elismertetése biztosan szerepelni fog közöttük. A felsőoktatási intézmény akkreditációját december elején hagyta jóvá a szenátus, de a képviselőháznak is rá kell bólintania. Kelemen a szeptemberi tanévnyitón azt nyilatkozta, hogy ez még idén megtörténik, és ebben reménykedett az egyetem vezetősége is. P.M.)
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 19.
Családtámogatásról és a szórvány erősítéséről határozott az RMDSZ
A népességfogyás megállítását célozza a két cselekvési terv
Díjesővel kezdődött az RMDSZ Sepsiszentgyörgyön megrendezett Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, amely egyfajta „kihelyezett” SZKT-nak minősült, hiszen előző nap az RMDSZ kormányzati tisztségviselői székelyföldi pedagógusokkal, egyházi- és önkormányzati vezetőkkel tanácskoztak. A Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott ülés résztvevői két cselekvési tervet fogadtak el, amelyek egyrészt a családok támogatásáról és a gyermekvállalás ösztönzéséről, másrészt a szórvány erősítéséről szólnak. Elhangzott: az idei népszámlálás előzetes, nem hivatalos eredményei szerint Székelyföldön sikerült megállítani – arányait tekintve – a magyarság fogyását, de a szórványban és az interetnikus környezetben továbbra is rosszak az adatok. A tanácskozás egyik vezérmotívuma a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülés volt, és szóba került a magyar szervezetek közötti együttműködés kérdése is.
A tanácskozás kezdetén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke átadta 29 személynek az Ezüstfenyő-díjat (a díjazottak listáját a december 17. lapszámban közöltük – a szerk.), amellyel a szövetség minden év végén a romániai magyar közösségért cselekvő politikai, önkormányzati, tudományos és közéleti személyiségeket díjazza. A tanácskozáson Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke is díjat vett át a dévai Téglás Gábor iskola megépítéséért, amelyben – mint Markó elmondta – Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek is jelentős érdeme van.
Kelemen Hunor politikai beszámolójában kijelentette: az RMDSZ-nek már most el kell kezdenie a felkészülést a jövő évi választásokra, mert az erdélyi magyar versenypártok megmérettetésre készülnek. „Álszentnek” nevezte az újonnan alakult Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői részéről az együttműködés szorgalmazására vonatkozó nyilatkozatokat. Mint mondta, a pártalapítás logikája azt mutatja, hogy aki pártot alapít és épít, versenyre készül. Kelemen rossz döntésnek nevezte az új párt megalapítását.
Az RMDSZ elnöke beszédében kitért arra a konzultációsorozatra, amely során az RMDSZ több mint százezer ember véleményét kérte ki a szövetségről és a vele szemben támasztott elvárásaikról. Az eredmények azt mutatják – mondta Kelemen –, hogy a romániai magyarok a gazdasági válság hatására újraértékelték a prioritásokat, így leginkább a szociális kérdések, a munkahelyek és a jövedelmek foglalkoztatják őket. A felmérés szerint a magyarok értéknek tekintik a parlamenti és az önkormányzati képviseletet, és azt is támogatják, hogy a szövetség kormányzati szerepet vállaljon megfelelő feltételek mellett. Hozzátette: a romániai magyarság érdeke, hogy az RMDSZ kormányon maradjon a jövő őszi választásokig.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke elsietettnek és rossznak tarja azt, hogy a szövetség egyik-másik megyei szervezete máris feladta az RMDSZ arcát és identitását „egy képzelt koalíció kedvéért”. Szerinte az erdélyi magyarságnak ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezete van, az RMDSZ, és „ezen kívül még van két pártocska”. Leszögezte: nem hisz a választás szabadságában, csak az egység parancsában, és az RMDSZ-nek minden feltétele megvan, hogy maga mellé állítsa az egész erdélyi magyarságot. Egy későbbi felszólalásában Kelemen Hunor leszögezte, hogy nem fognak választási pártot létrehozni.
A felszólalók közül többen bírálták Tőkés László európai parlamenti képviselőt. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint Tőkés mindent megtett azért, hogy az Európai Parlament alelnöke maradjon, de ebben a törekvésében sem a német, sem a román, sem a magyar delegáció nem támogatta. Ennek megfelelően tudta, hogy alulmaradna a szavazáson, ezért lépett vissza a jelöltségtől.
Az SZKT elfogadott két cselekvési tervet is, amelyek a családtámogatás és a gyermekvállalás ösztönzéséről, valamint a szórvány megerősítéséről szólnak. A családpolitika támogatásáról szóló terv szerint a szövetség politikusai egyrészt önkormányzati, másrészt kormányzati eszközök révén hoznak intézkedéseket a családok támogatása érdekében. Az RMDSZ az önkormányzatok bevonásával indítja el 2012-ben a családtámogatást és gyermekvállalást ösztönző programokat, így egyebek között a Családbarát közösségek nevűt. E szerint a szövetség színeiben mandátumot nyert önkormányzati tisztségviselőknek érvényesíteniük kell a településfejlesztésben a program kritériumrendszerét, a helyi költségvetésekben pedig önálló tételként kell finanszírozniuk a családtámogató- és gyermekvállalást ösztönző programokat. Ezzel párhuzamosan a szövetség családtámogatást és gyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedéscsomagot is kidolgoz, amelyet a román pártok elé terjeszt elfogadás végett. A csomag egyebek között a nők munkába való visszatérésének elősegítését és a gyermeket nevelő családok számára fenntartott szociális háló erősítését célozza.
A másik cselekvési terv a szórvány támogatásáról szól. A dokumentum kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság, valamint sajtó területeken fogalmaz meg feladatokat. A dokumentum egyebek között a Magyar Napok rendezvénysorozat fontosságát hangsúlyozza. A Fogadj örökbe egy műemléket nevű program a műemlékek védelmét, a magyar kulturális örökség fontosságát kívánja tudatosítani. A cselekvési tervben prioritásként jelenik meg a Magyar Házak szövetségbe való szervezése. Székelyföld és a szórványtelepülések közötti testvérkapcsolatok feltérképezése és erősítése is a kiemelt célok közé tartozik.
• Az Erdélyi Magyar Néppárt tegnap közleményt adott ki, amelyben hazugsággal vádolta meg Kovács Pétert Tőkés Lászlóról tett kijelentése miatt. Leszögezték: egyfelől megértik, az RMDSZ fél attól, hogy Tőkés László a továbbiakban EP-képviselői munkája mellett többletfeladatot vállal itthon, másfelől alapos a gyanú, hogy „ez a méltatlan fúrás-faragás” politikai füstbomba: figyelemelterelés arról, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter – Kelemen Hunor kulturális minisztert követve – zöld utat készül adni a cianidos aranybányászatnak Verespatakon.
B. T. 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 19.
Megmenekül” az Arany János Főgimnázium?
A bukaresti oktatásügyi minisztérium friss rendelete értelmében „megmenekülhet” a tervezett és sokat bírált átkeresztéstől a nagyszalontai Arany János Főgimnázium, ugyanakkor arra is esély nyílik, hogy könnyebben felvegye Bernády György nevét a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola.
Daniel Funeriu miniszter ugyanis a napokban határozatot bocsátott ki a közoktatásra vonatkozóan, amely módosítja az oktatási intézmények névadásának, illetve átnevezésének eddigi szabályozását. Ennek megfelelően mostantól a helyi, adott esetben pedig a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozik az iskolák el- és átkeresztelése.
A december 13-án kibocsátott, 6564-es számú miniszteri rendelet értelmében az állami, magán- és felekezeti oktatási intézmények névadásával kapcsolatban az érintett iskolaszék terjeszti javaslatát ama önkormányzat elé, amelynek hatáskörébe az iskola tartozik. Ezáltal az oktatási intézmények névadása, illetve nevének módosítása terén a helyi képviselő-testületek vétójogot kapnak, miközben eddig csak tudomásul vehették az érintett iskolaszékek határozatát, amelynek ügyében utólag a tanfelügyelőség, majd az oktatási tárca mondta ki a végső szót. Mint arról beszámoltunk, emiatt néhány héttel ezelőtt konfliktus robbant ki Nagyszalontán a helyi önkormányzat és az Arany János Főgimnázium román vezetősége között. Az önálló hajdúvárosi magyar iskola szeptemberi beindulása nyomán színrománná vált főgimnázium tanári kara ugyanis úgy döntött, hogy az oktatási intézmény – amely a város egyik legimpozánsabb, a múlt század elején Székely László tervei alapján felépített ingatlanában működik – felveszi a Dacia elnevezést.
Mivel az átkeresztelésre egyelőre nem bólintott rá a Bihar megyei tanfelügyelőség, az új minisztériumi szabályozás alapján a hajdúvárosi képviselő-testület megvétózhatja, hogy az Arany-gimnáziumot az egykori római provinciára kereszteljék, hiszen a testületben az RMDSZ kétharmados többséggel rendelkezik.
Hasonló lehetőség nyílik arra is, hogy végre iskolát nevezzenek el Marosvásárhelyen a Maros-parti város egykori polgármesteréről, Bernády Györgyről, amelynek érdekében a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aláírásgyűjtést is folytatott. A 2-es számú iskola vezetősége egyelőre hallani sem akar a névadásról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete a Ceauşescu-diktátorpár udvari költőjéről, Adrian Păunescuról neveztetné el a tanintézetet, eközben pedig a megyei főtanfelügyelő, sőt Dorin Florea polgármester is hajlik arra, hogy az iskola homlokzatára felkerüljön Bernády neve. Noha a marosvásárhelyi tanácsban a tízfős RMDSZ-frakció nem bír többséggel, a névadás kérdését a demokrata-liberálisokkal folytatott politikai alkuk révén rendezni lehetne.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 19.
Megfenyegették Demeter Andrást
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést Demeter András, a román közszolgálati rádió magyar vezérigazgatója, miután pénteken este megfenyegették: amennyiben nem távozik az intézmény vezetői tisztségéből, családjával együtt veszélybe kerül.
A Duna Televízió híradójának értesülései szerint Demeter Andrást, az RMDSZ által delegált intézményvezetőt egy héttel ezelőtt arra szólították fel ismeretlenek, hogy december 15-ig távozzon a közrádió éléről, különben családjával együtt veszélybe kerül.
Sms-ben és e-mailben közölték vele, hogy gyermekének korábbi megbetegedése nem volt véletlen, hanem megmérgezték. A gyermek azóta felépült súlyos hasmenéssel járó rotavírusos fertőzéséből. Demeter szerint az üzenetben azzal fenyegették meg, hogy az egész családja veszélybe kerülhet, ha nem mond le tisztségéről. A tájékoztatás értelmében a rádió alkalmazottai úgy tudják, hogy Demeter András nem mond le a tisztségről, és nem is kért védőőrizetet. A rádióelnök az alkalmazottaknak írt levelében pontonként cáfolta meg a zsarolók érveit.
Az üzenetekben többek között azért követelik a lemondást, mert állításuk szerint az elnök tömeges leépítést tervez, miközben büntetett előéletűeket és a titkosszolgálat volt alkalmazottait is fogadja a versenyvizsgákra. Demeter szerint alaptalanok a vádak, a rágalmazók célja pedig egyedül csak annyi, hogy ellene fordítsák az alkalmazottakat.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 19.
Nyárádszeredában ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága
December tizenhetedikén, szombaton Nyárádszeredában ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. A bizottság tagjai meghallgatták Izsák Balázs elnök beszámolóját, állásfoglalást fogadtak el a Nyárádszereda főtere, illetve az ortodox templomépítés ügyében.
Döntés született arra vonatkozóan, hogy a Székely Nemzeti Tanács kitüntetésével, a Gábor Áron-díjjal a 2011. évre az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációját jutalmazzák. A díj ünnepélyes átadására 2012 első felében kerül sor.
A díjat olyan egyéniségek, csoportosulások, szervezetek vagy intézmények kaphatják meg, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a székely nép önrendelkezéséért, Székelyföld autonómiájáért folyó küzdelemben. A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége a 2010. szeptember 15-én Kövér László házelnökkel folytatott megbeszélés után tanácskozott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Braun Márton képviselő által vezetett magyar delegációjával. A tanácskozás során a magyar küldöttség tagjai vállalták, hogy támogatják és az Európa Tanácsban képviselik Székelyföld autonómiatörekvését. Az együttműködés nyomán a magyar delegáció az elmúlt évben a közgyűlés minden egyes ülésszakán felemelte a szavát Székelyföld ügyében, majd az őszi ülésszakon sikerült elfogadtatni egy olyan határozatot (1832/2011), amely megerősíti a Székely Nemzeti Tanács eddig használt érveit, alátámasztja célkitűzéseinek jogosságát, és komoly támogatást jelent a további küzdelemben.
Az Állandó Bizottság megvitatta az SZNT novemberi gyűlése után eltelt időszak legfontosabb eseményeit és a közeljövő feladatait, különös tekintettel az uniós szintű polgári kezdeményezésre.
Ferencz Csaba tájékoztatási alelnök
Az SZNT Állandó Bizottsága az ülésen Törvényességet és igazságot Nyárádszeredának! címmel állásfoglalást fogalmazott meg, melyben az ortodox teleküggyel kapcsolatosan többek között kijelentik:
„A 2008. szeptember 24-i 30. számú határozat visszavonása és módosítása a helyi tanácsosok megfélemlítésével és törvénysértő nyomásgyakorlással történt. Éppen a prefektus által idézett, az önkormányzati képviselők jogállására vonatkozó törvény 20. cikke mondja ki: 1. Megbízatásuk teljesítése során az önkormányzati képviselők a közösséget szolgálják, és a törvény védi őket. A megfélemlítés eszközével, fenyegetéssel, zsarolással, a döntéshozók szabad akaratának sérelmével kikényszerített döntés a világ bármely jogállamában érvénytelen.
A szabad vallásgyakorlás hívei vagyunk, de az is meggyőződésünk, hogy mint minden emberi jogot, a szabad vallásgyakorlást is diszkriminációmentesen kell szavatolni. Az állam – mint különböző felekezetű adófizető polgárok közös intézménye – nem lehet részrehajló egyik felekezet javára sem. Ezzel szemben Romániában az elmúlt húsz évben 4000 ortodox templom felépítése – ott is, ahol ortodox vallásúak nem élnek – csakis az állam álcázott támogatásával, a felekezetek közti egyenlőség és az arányos támogatás felekezeti törvénybe foglalt elvének a megsértésével történt.
Székelyföld településeinek építészeti arculata része a helyi közösség kultúrájának, önkényes és a helyi közösség akaratába ütköző megváltoztatatása ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival.
Szolidaritást vállalunk Nyárádszereda lakosságával, a város minden egyes önkormányzati tisztségviselőjével, elismerve és példaértékűnek tartva eddigi kitartásuk és hűségük magas szintű erkölcsi értékét, és felszólítjuk Románia kormányát, hagyjon fel az asszimilációs, diszkriminatív politika burkolt formáival, és ne fenyegesse a közhatalom nemesebb célokra rendelt eszközeivel ennek a bátor székely kisvárosnak a közösségét.”
Népújság (Marosvásárhely)
2011. december 19.
Az EMNP szerint Kovács hazudik
Kovács Péter RMDSZ főtitkár tőszavas Tőkés-kritikájára hosszú levélben válaszolt az EMNP, az RMDSZ is megkapta a magáét.
Hazugság, opportunizmus, fúrás-faragás, politikai füstbomba, lejárató kampány: egyfelől megértik, másfelől alapos a gyanú.
"Meglehetősen sajátos politikai felfogásra vall az, hogy a kisebbik kormányzó párt, a Romániai Demokrata Szövetség hétvégi gyűlésén az egyik legfajsúlyosabb probléma Tőkés László európai parlamenti alelnöksége volt.
Annak a tisztségnek kapcsán hazudott ismételten Kovács Péter főtitkár, amelyet nem az RMDSZ-nek köszönhetően láthatott el másfél évig az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, hanem amellyel a FIDESZ-KDNP szövetség tisztelte meg erdélyi képviselőnket és általa az egész erdélyi magyarságot.
Az Európai Parlamenti munkát óriási helyzeti hátránnyal kezdte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke: gyakorlatilag Románia uniós tagsága alatt ért be az opportunista RMDSZ-es politika "eredménye" - az 1996-os kormányralépés óta letiltott önálló erdélyi magyar külpolitika hiánya -, aminek következtében Európa ma sokkal kevésbé érzékeny az egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösség problémáira.
Egyfelől megértjük, hogy az RMDSZ fél attól, hogy Tőkés László a továbbiakban EP-képviselői munkája mellett többletfeladatot vállal itthon - hiszen ők is pontosan tudják, hogy Erdély legismertebb és legnépszerűbb politikusaként az erdélyi magyarok figyelnek a szavára.
Másfelől alapos a gyanú, hogy ez a méltatlan "fúrás-faragás" tulajdonképpen politikai füstbomba: figyelemelterelés arról, hogy Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter - Kelemen Hunor kulturális minisztertársát követve - zöld utat készül adni a cianidos aranybányászatnak Verespatakon. Így lesz teljes a kép: erdélyi altalajkincseinket bagóért eladják alólunk és mi maradunk egy ökológiai bombával, hatszáz hektárnyi zagytározóval.
Tőkés László Áder János fideszes képviselőtársával egyetemben az Európai Parlamentben elérte, hogy az Unió képviselőinek nagy többsége a veszélyes bányászati technológia betiltása mellett foglaljon állást.
Beszédes tény, hogy ezért itthon az RMDSZ vezetőitől hazug lejáratókampány a jutalma. De ha csak ez lenne...
Az erdélyi magyarság érdekeinek állítólagos bukaresti védelmezői - Európával szembemenve - a bársonyszékeik megtartása érdekében kulturális és épített örökségünket, természeti kincseinket, továbbá gyermekeink jövőjét készülnek kiárusítani.
Csak remélhetjük, hogy a következő RMDSZ-es seregszemlén az ellenségnek vélt magyar szervezetek és személyek ellen irányuló lejárató propaganda helyett napirendre kerülnek a munkahelyteremtésre és a romokban heverő hazai egészségügy rendbetételére vonatkozó konkrét elképzelések is. Mert mindeddig a "tulipános" válságkezelő szakértelemből csak további néhány százezer közalkalmazott tervezett elbocsájtására vagy a vizitdíj bevezetésére futotta.
És talán az is egész erdélyi közösségünk hasznára válna,
ha az Ezüstfenyők osztogatása helyett vagy mellett a korrupt kollégáikat eltávolítanák a szervezetből. Mert ők az erdélyi magyarság szégyenei.
Megértjük, hogy az RMDSZ kétségbeesetten keresi elvesztett hitelét. De ennek nem az az útja, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök hetente hadat üzen az Erdélyi Magyar Néppártnak.
Ha valóban odafigyelnének a "többszázezer" általuk megkeresett erdélyi magyar véleményére, akkor tudhatnák, hogy a választópolgárok együttműködést,az erdélyi magyar ügy győzelemre vitelét és nem valakik - egymás - legyőzését várják el politikusaiktól" - áll az EMNP vasárnapi közleményében.
manna.ro/sajtóközlemény
Manna.ro
2011. december 19.
Csángó múlt, jelen és jövő
Ft. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus hatalmas tapsot kapott abban a teremben, melyet hónapok alatt megálmodott és kiviteleztetett, ezzel is teremtvén egy olyan infrastruktúrát Kolozsváron a Római Katolikus Egyház számára, mely méltó módon tudja fogadni a XXI. század emberét, aki nem csak hivő, de tisztelni is tud mindent, ami az egymás megértését, elfogadását, tevékenységét segíti elő.
A kolozsvári Corvin Alapítvány, melynek elnöke Ft. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Csángó múlt, jelen és jövő című rendezvényre hívta meg a nagyon szépszámmal megjelenteket, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség konferencia – dísztermében.
Schuller Hajnal, az alapítvány ügyvezető igazgatója felvezető beszédében bemutatta az alapítvány célkitűzéseit: Segíteni a nehéz helyzetben levő embereket, felekezeti és politikai hovatartozásoktól függetlenül. A világ megváltozott körülöttünk. A kisebbségi sorsban, fennmaradásunkért kell küzdeni. Feladatának tartja a Kárpát- medencei magyarság sorsának fellendítését. Tevékenységi területe a kultúra, ifjúsági, szociális tevékenység.
Az ifjúságnak információs tájékoztatásokat adnak. Nagy hangsúlyt fektetnek a nemzeti és keresztény hagyományok ápolására, valamint a magyarság- tudat erősítésére. A különböző magyar közösségek kapcsolatainak minél jobb kiépítését akarja megvalósítani.
Czirják Árpád beszélt arról a csodálatos múltról, mellyel az itt élő magyarság rendelkezik, amire büszkék lehetünk, melyért érdemes élni, küzdeni. „Van jelenünk és lesz jövőnk. Magyarország olyan ország, melyből, ha kitekintünk magunkat, látjuk. Az elcsatolt területek tükrében önmagunkat látjuk. Ez Erdélyre is vonatkozik. Önmagunkat látjuk a kedves csángó testvérek tükrében”.
A rendezvényen a hallgatóság gyönyörködhetett a gyönyörű népviseletbe felöltözött csángó fiatalok énekében, illetve táncaiban. Az előadók a gyímesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium diákjai voltak.
Az iskola igazgatója Ft. Berszán Lajos, tb. kanonok.
Schuller Hajnal Berszán Lajos életutját mutatta be.
1966-ban Márton Áron püspök szentelte pappá. 1990 elején Berszán Lajos fogalmazta meg azt, hogy igény van a gyimesi és csángó gyermekek számára magyar tannyelvű iskolát teremteni.
Nemcsak pap, de sok ezer diák lelki és szellemi atyja. 1992-ben alapítványt hozott létre. 1993-ban letették az iskola alapköveit, ahol a sokszorosan hátrányos helyzetű gyermekei helyben tanulhatnak. 2010-ben óvoda, általános iskola és felső tagozat működik. 400 csángó és székely gyermek részesül katolikus oktatásban a gyímesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban. Élete főművét már megalkotta végvári iskolájában, segít megőrizni a nemzeti tudatot és keresztény hitet.
Berszán Lajos előadásában többek között a csángók életét, szokásait mutatta be. Magyarságtudatukról elkötelezettségükről beszélt.
Visszaemlékezett 1967-re, amikor először találkozott csángókkal, amikor Márton Áron püspök kinevezte Csíkszentgyörgyre káplánnak. Számára rendkívüli élményt jelentett a csángókkal való találkozás, amely azért is volt nagyon érdekes, mert ekkor tudatosította bennük népviseletük fontosságát, és azt, hogy ezt a népviseletet meg kell menteni, mert az egyetemes kultúra része. Lényegében négy egyházközség népviselete.
Mint elmondta, a csángók nagyon vallásosak. Felidézte azt, ahogy a csángók megfogalmazták: „A kollektivizáláskor mindent elvettek tőlünk, a hitünket nem tudták elvenni.” Ragaszkodtak a templomukhoz. Hivatkozott Orbán Balázsnak (1830–1890) a csángókkal kapcsolatos leírására, melyben elmondja, a gyímesi csángók egymáshoz, ragaszkodnak, koldus nincs köztük, szerényen élnek. De, ha koldus megy közéjük, azt felcsomagolják. Szabademberré nevelik gyermeküket. 10 gyermeke volt a családnak, de egyik sem ment szolgának. Árnyoldala, kevés köztük az írástudó- írta Orbán Balázs.
Az idők változtak, és a csángók életében is lényeges változások, következtek be. A XX. század utolsó évtizedében először azt akarták, lelkigyakorlatos házat építsenek. De rájöttek, a közösségnek iskolára van szüksége. Így építették fel megfelelő támogatással az iskolát, a gyímesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot, amely az óvodától a középiskoláig minden szintű oktatást biztosít. Ma már 400 gyermek jár az iskolába, mely segít megőrizni a töretlen hitet és a nemzeti tudatot. Beszélt a diákok eredményeiről, pályaválasztásáról. A csángó diákokat megtalálhatjuk Erdély felső oktatási intézményeiben, mint például a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen. Az elmondottak alapján lesznek jogászok, gazdasági szakemberek, orvosok és magasan képzett egyének.
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulja ezt az életutat felemelőnek tekinti. Lehet beszélni gazdasági stratégiákról, de vannak olyan emberek, akik felismerve a szükségleteket, tevékenyen cselekednek. Ilyen példát mutat Berszán atya is. De Márton Áron személyisége az Erdélyben élő közösség egyik legkiemelkedőbb személyisége.
A XXI. században a magyar közösség felemelése, a katolikus iskola megépítése, lényeges eredmények a csángó közösség életében. Össze kell fogni, az emberi összetartozásra, figyelni. Hatalmas humán erőforrást jelentenek ezek a cselekedetek. A bemutatott út példa értékű.
A Magyar Köztársaság diplomatái, felelős vezetői mindent elkövetnek, hogy ezt a mintaképet bemutassák, segítsük a kibontakozást a külpolitika eszközeivel, támogassák az ilyen megnyilvánulásokat.
A közönség egyedülállóan érdekes betekintést nyerhetett a csángók életéről, melyhez nagyon sokat tett hozzá az a dokumentumfilm, amely a Gyímes-menti csángók életéről, keresztény hagyományairól, népi szokásaikról szólt.
Ft. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus Csángó múlt, jelen és jövő című rendezvény záró fejezetében elmondta: „Hinni kell abban, hogy az a nép, amely ünnepelni tud, az a nép, mely összefog, meg tud maradni. Amíg együtt tudunk ünnepelni és a kis közösségekkel is együtt, tudunk összefogni, addig a jövő előttünk áll.”
Berszán Lajost megkérdeztem, a kolozsvári nap számára mit jelentett?
– Egy nagy lelki támaszt, folytassam tovább, amit valamikor megkezdtem. Mert egy ilyen színvonalas közönség, mely Kolozsváron összegyűlt, arra ösztönzi az embert, hogy tovább folytassa a munkát. Emberek vagyunk. Mindenki számára jó, ha sikerélménye is van. Ezek a sikerélmények a közösséget, az ügyet is befolyásolják.
– Ez azt jelenti, hogy a kolozsvári siker a belső erőt is fellendítette. A jövő föltétlenül arra mutat, hogy gondolkodó, a társadalom menetének ismeretével rendelkező egyének véleményét is kikérjék. Mi legyen az a fővonal, mely kellő erővel érvényesülve, az ott élők életét is fellendítse.
A hit, szorgos, tudatos munkával felerősödve, csodákra képes. A csángók is tudtak, tudnak csodákat tenni, amelyeket csak szorgos munkával lehet megteremteni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2011. december 19.
Nyilatkozat – Az RMDSZ SZKT-ján elhangzottak kapcsán
Meglehetősen sajátos politikai felfogásra vall az, hogy a kisebbik kormányzó párt, a Romániai Demokrata Szövetség hétvégi gyűlésén az egyik legfajsúlyosabb probléma Tőkés László európai parlamenti alelnöksége volt.
Annak a tisztségnek kapcsán hazudott ismételten Kovács Péter főtitkár, amelyet nem az RMDSZ-nek köszönhetően láthatott el másfél évig az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, hanem amellyel a FIDESZ-KDNP szövetség tisztelte meg erdélyi képviselőnket és általa az egész erdélyi magyarságot.
Az Európai Parlamenti munkát óriási helyzeti hátránnyal kezdte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke: gyakorlatilag Románia uniós tagsága alatt ért be az opportunista RMDSZ-es politika „eredménye” – az 1996-os kormányralépés óta letiltott önálló erdélyi magyar külpolitika hiánya –, aminek következtében Európa ma sokkal kevésbé érzékeny az egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösség problémáira.
Egyfelől megértjük, hogy az RMDSZ fél attól, hogy Tőkés László a továbbiakban EP-képviselői munkája mellett többletfeladatot vállal itthon – hiszen ők is pontosan tudják, hogy Erdély legismertebb és legnépszerűbb politikusaként az erdélyi magyarok figyelnek a szavára.
Másfelől alapos a gyanú, hogy ez a méltatlan „fúrás-faragás” tulajdonképpen politikai füstbomba: figyelemelterelés arról, hogy Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter – Kelemen Hunor kulturális minisztertársát követve – zöld utat készül adni a cianidos aranybányászatnak Verespatakon. Így lesz teljes a kép: erdélyi altalajkincseinket bagóért eladják alólunk és mi maradunk egy ökológiai bombával, hatszáz hektárnyi zagytározóval.
Tőkés László Áder János fideszes képviselőtársával egyetemben az Európai Parlamentben elérte, hogy az Unió képviselőinek nagy többsége a veszélyes bányászati technológia betiltása mellett foglaljon állást. Beszédes tény, hogy ezért itthon az RMDSZ vezetőitől hazug lejáratókampány a jutalma. De ha csak ez lenne… Az erdélyi magyarság érdekeinek állítólagos bukaresti védelmezői – Európával szembemenve – a bársonyszékeik megtartása érdekében kulturális és épített örökségünket, természeti kincseinket, továbbá gyermekeink jövőjét készülnek kiárusítani.
Csak remélhetjük, hogy a következő RMDSZ-es seregszemlén az ellenségnek vélt magyar szervezetek és személyek ellen irányuló lejárató propaganda helyett napirendre kerülnek a munkahelyteremtésre és a romokban heverő hazai egészségügy rendbetételére vonatkozó konkrét elképzelések is. Mert mindeddig a „tulipános” válságkezelő szakértelemből csak további néhány százezer közalkalmazott tervezett elbocsájtására vagy a vizitdíj bevezetésére futotta.
És talán az is egész erdélyi közösségünk hasznára válna, ha az Ezüstfenyők osztogatása helyett vagy mellett a korrupt kollégáikat eltávolítanák a szervezetből. Mert ők az erdélyi magyarság szégyenei.
Megértjük, hogy az RMDSZ kétségbeesetten keresi elvesztett hitelét. De ennek nem az az útja, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök hetente hadat üzen az Erdélyi Magyar Néppártnak. Ha valóban odafigyelnének a „többszázezer” általuk megkeresett erdélyi magyar véleményére, akkor tudhatnák, hogy a választópolgárok együttműködést,az erdélyi magyar ügy győzelemre vitelét és nem valakik – egymás – legyőzését várják el politikusaiktól.
Temesvár-Nagyvárad-Kolozsvár-Csíkszereda,
Az Erdélyi Magyar Néppárt, elnökség
erdon.ro
2011. december 19.
SZKT: tájkép csata előtt
Szövetségi Képviselők Tanácsát és civil konzultációt tartottak Sepsiszentgyörgyön
Ezüstfenyő-, illetve a Téglás Gábor-díjakat adtak át az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsának szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén. A tizenhat év után Háromszékre visszatért SZKT-n elfogadták az RMDSZ szórványstratégiáját és a szövetség családpolitikájának gyakorlatba ültetését célzó cselekvési tervet.
Szűknek bizonyult a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtár a hétvégén a háromszéki városba érkezett SZKT-küldöttek számára: az RMDSZ „miniparlamentjeként” működő Szövetségi Képviselők Tanácsa szombat reggeli nyitómomentumaira még Kovács Péter főtitkár sem fért be a Gábor Áron terembe, így többedmagával a könyvtár keskeny folyosóin hallgatta végig a magyar és székely himnuszt.
Házigazdaként Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a hosszú úttól elnyűtt partiumi és közép-erdélyi küldötteket, illetve a rövid távolság ellenére zömmel késéssel érkező székelyföldi társaikat. Tamás Sándor beszédében kifejtette: az erdélyi magyar nemzet talpra akar állni, ehhez mindenkire szükség van. „A népszámlálás eredményei azt mutatják, hogy Székelyföldön megfordult a száz éves trend: nőtt a magyarok, csökkent a románok aránya. Az idei cenzus visszaigazolja: ahol a feltételek adottak ahhoz, hogy sorsunkat kezünkbe vegyük, a jól elvégzett munkának megvan az eredménye” – fogalmazott az RMDSZ háromszéki elnöke.
„Nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton!”
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök évzáró politikai beszámolójában leszögezte, a szövetségnek készülnie kell a jövő évi választásokra, ami nagy kihívás, hiszen a magyar versenypártok is készülnek megméretkezni. „A pártalapítás logikája az, hogy aki pártot épít, az versenyre készül, nem együttműködésre” – fogalmazott Kelemen, aki szerint az RMDSZ területi szervezeteinek el kell kezdeniük a felkészülést a választásokra. A román pártokkal kapcsolatosan a szövetségi elnök kifejtette: ha mindkét oldalon – a kormányban és az ellenzékben is – megharagszanak az RMDSZ-re, az azt jelenti, hogy a jó úton haladnak, mert az erdélyi magyar közösség érdekeit tartják szem előtt. „Nem rabszolgák vagyunk a gyarmaton, nekünk nem lehet parancsolni” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a gazdasági válság nehéz döntések meghozatalára kényszerítette a kormányt. Hogyan lesz plüssmaci a kárpáti medvéből?
Az elnöki beszédet követő felszólalások során több bírálat is érte Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökeként kifejtett tevékenységéért, illetve pártalapítási szerepéért. A vitát Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyitotta meg, aki kifejtette: „Tőkés László mindent megtett azért, hogy az EP alelnöke maradjon. Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP-delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja. Tőkés László azért nem ’vállalt’ újabb mandátumot, mert tudta, hogy alulmaradna a szavazáson” – fogalmazott Kovács. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke védelmébe vette Tőkést, és azzal vádolta az RMDSZ fiatal politikusait, hogy „a távol lévő temesvári harcos gyalázásával” próbálnak karriert építeni. Markó Béla volt szövetségi elnök kifejtette: éppen azok „oktatják ki” a szövetség politikusait, akik „az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar közösség szolidaritásának szétverésén dolgoztak”. „Ez a távollét húsz esztendős” – fogalmazott Markó, aki bírálta az RMDSZ azon területi szervezeteit, amelyek hajlandóságot mutatnak választási párt bejegyzése révén közös listát indítani a szövetséggel konkurens magyar politikai alakulatokkal. „ A szövetség egyik-másik szervezete máris feladná az RMDSZ arcát és identitását egy képzelt koalíció kedvéért. Én nem értek egyet ezzel. Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és ezenkívül még van két pártocska. Tessék ezt így szemlélni, tessék önbizalommal gondolni nem elsősorban az összefogásra, hanem az egységre” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki Tőkés Lászlóra utalva úgy fogalmazott: „a kárpáti medvéből plüssmaci lett”. Az „egység versus összefogás” dilemmát járta körül Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki kifejtette: nem szabad az erdélyi magyar közösségeket kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjon. „Ha nem vagyunk egységesek, a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk” – fogalmazott Borbély.
Szórvány- és családbarát RMDSZ
Az SZKT-küldöttek két dokumentumot is elfogadtak: „a leszakadóban lévő részek sajátos problémáira és az asszimiláció megállítására” megoldásokat ajánló szórványstratégiát, illetve az „Együttműködés a magyar jövőért” című, családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet. Winkler Gyula EP-képviselő a Szórvány frakció nevében kifejtette: „szimbolikus helyszín Sepsiszentgyörgy, mert az itteni vezetők felismerték, hogy Székelyföld is erősebb lesz, ha a szórvány megerősödik”. Winkler szerint a népszámlálás a magyar szórványban nem hozott ugyan jó eredményt, de az RMDSZ kiemelten odafigyel ezekre a közösségekre. Kovács Péter főtitkára hangsúlyozta: konkrét, megvalósítható cselekvési tervet dolgoztak ki, amely a kultúra, a társadalomszervezés, az oktatáspolitika, az ifjúság és a sajtó területeire összpontosít. Ami a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző cselekvési tervet illeti, Kovács elmondta: jövő évtől az RMDSZ-es önkormányzatainak bevonásávalgyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot dolgoz ki.
Átadták az Ezüstfenyő- és a Téglás Gábor-díjakat
„A magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért” odaítélt Ezüstfenyő Díjakat adott át Kelemen Hunor a szentgyörgyi SZKT-ülésen. A díjazottak névsora: Bacsó László, Balázsi Dénes, Nagy Márton és Molnár József polgármesterek, Bálint Olga, Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok, Bogdán Zsolt-Miklós esperes, Bors Béla csíki RMDSZ-alelnök, Boros János építkezési tanácsadó, Dezméri István, az RMDSZ Hunyad megyei ügyvezető elnöke, Dénes Irénke, a Maros megyei pénzügyi igazgatóság vezetője, Egyed Péter egyetemi tanár, Gellért Gyula volt református esperes, Hegyeli Attila néprajzkutató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Jakab Károly nyugdíjas agrármérnök, Kresz Béla szervezési referens, Kónya László nyugdíjas pedagógus, Márton Pál Árpád nyugdíjas sebész, Nagy Péter, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei alelnöke, Pataki Enikő iskolaigazgató, Pálosy János mérnök, Rácz Éva miniszteri tanácsos, Sándor Kálmán közbirtokossági elnök, Szabó Á. Rudolf, a gyergyói területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó István-Károly főtanfelügyelő-helyettes, Szegedi László Tamás esperes, Tóth Ferenc, a RomGaz vezérigazgató-helyettese. A RMDSZ elnöke Téglás Gábor Díjat adott át Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek, Takács Csaba volt ügyvezető elnöknek és Varga Károlynak a dévai magyar szórványoktatás megteremtése érdekében végzett munkájukért.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 19.
Bíróságsirató
Miközben a népek (politikai kommentátorok és a közvélemény) a választások összevonásának hajmeresztő ötletével voltak elfoglalva, a kormány csöndben felelősséget vállalt a Legfelsőbb Bíróság bírái kinevezésének törvényéért. Ami hatásait tekintve még pusztítóbb a honi demokráciára nézve, mint az egyidejű választások stiklije.
Miközben a népek (politikai kommentátorok és a közvélemény) a választások összevonásának hajmeresztő ötletével voltak elfoglalva, a kormány csöndben felelősséget vállalt a Legfelsőbb Bíróság bírái kinevezésének törvényéért. Ami hatásait tekintve még pusztítóbb a honi demokráciára nézve, mint az egyidejű választások stiklije.
Ami a törvényt illeti, nem új keletű jogszabályról van szó. Korábban a kormány megpróbálkozott a törvényt parlamenti úton elfogadtatni, azonban október elején a tervezete megbukott a szenátusban. Már önmagában e ténynek önmérsékletre kellett volna intenie a kormányt! Ha egy jogszabályt a nép legitim képviselői nem akarnak megszavazni, akkor a kormánynak illenék ezt a tényt tiszteletben tartania, ha komolyan veszi a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. Ahogyan azonban megszokhattuk már, a Boc-kabinet ilyenkor a felelősségvállalás mérsékelten elegáns és az alkotmányosság határát súroló eszközéhez szokott nyúlni, hogy lenyomja a törvényhozás torkán azt amit „szépszerével” még ők sem tudnak lenyelni. E jogszabály azért különös fontosságú, mert politikai tétje a Legfelsőbb Bíróság fölötti ellenőrzés megszerzése. Ezt a célt legkönnyebben a hatalomhoz lojális bírák kinevezése révén lehet elérni, ahhoz pedig, hogy ez megtörténhessen, ki kell iktatni a bírák függetlenségén őrködő b szerepét a szakmai vizsgák elbírálásában. A jelen törvény – amely, hacsak a kormány meg nem bukik, rövidesen életbe lép – épp ezt valósítja meg. A Bírák Tanácsának szerepét az új jogszabály jelentősen felhígítja, azáltal, hogy a vizsgáztató bizottságba bevon olyan embereket, akiknek semmilyen felelősségük nincs a bírói hatalom függetlenségének biztosításában (például pszihológusokat).
Nem véletlen, hogy a Bírák Tanácsa máris jelezte: a törvény elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul, mert úgy véli, hogy az új szabályozás sérti a bírói függetlenség alkotmányos elvét. Ilyen körülmények között az a tény, hogy a kormány megszigorította a Legfelsőbb Törvényszék bírói tisztsége betölthetőségének szakmai feltételeit, nem egyéb porhintésnél, hiszen a hangsúly a kiválasztáson van, ott pedig a politikai befolyás immár akadálytalanul érvényesíthető lesz.
Egyébként a Legfelsőbb Bíróság és általában az igazságszolgáltatás politikai ellenőrzésének a terve nem újkeletű. Korábban azonban az államfő nevével fémjelzett hatalom úgymond a törvényes utat próbálta meg követni, és megkísérelte megszerezni a többséget a Bírák Tanácsában. Ez rövid időre sikerült is, azonban a Bírák Tanácsának tagjai a törvény értelmében gyakran cserélődnek, az elnök csak egy évig töltheti be mandátumát, ezért kézenfekvőbbnek tetszett a Bírák Tanácsának kiiktatása a bírák előléptetésének eljárásából, mint annak „folyamatos megszelídítése”.
A Legfelsőbb Bíróság megszerzése két szempontból is kiemelt célkitűzése a hatalomnak. Egyrészt azért, mert majdnem minden per itt végződik, a testület jogerős ítéleteket hoz, és aki itt győz, az nemcsak csatát, de háborút nyer. Ennek a ténynek az értékét húzza alá az, hogy a minap épp ez a testület mentette fel Adrian Năstasét a Tamara nagynéni néven elhíresült ügyben. A másik szempont pedig az, hogy a Legfelsőbb Bíróság plénuma dönt arról: tagjai közül kiket jelöl a Központi Választási Irodába. Márpedig ez az a testület, amelyik felügyeli a helyhatósági és a parlamenti választásokat, dönt a benyújtott óvásokról, az óvások elleni fellebbezésekről stb., stb. – a magyarázat a továbbiakat illetően úgyszólván fölösleges.
Úgy tetszik tehát, hogy csöndben, szinte harc nélkül elesik a demokrácia utolsó bástyája is, az igazságszolgáltatás, az a hatalmi ág, amely ez ideig tökéletlenül, hellyel-közzel, de mégis időnként megállította a teljhatalomra törő kormányoldalt (lásd: a tanárok bérezésének ügyében vagy a politikai alapon állásaikból eltávolítottak jogainak helyreállításáról meghozott bírói döntéseket).
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 19.
Fogy a magyar Kolozsváron
Arányaiban körülbelül annyi magyar él ma a városban, mint amennyi román élt száz évvel ezelőtt.
Egyre kevesebb a magyar Kolozsváron. Arányaiban körülbelül annyi magyar él ma a városban, mint amennyi román élt száz évvel ezelőtt. Az idei népszámlálás nem hivatalos eredményei szerint Kolozsvár lakosságának ma már csupán 17 százaléka magyar nemzetiségű.
1941-ben Kolozsvár 115 ezres lakosságából 98 ezer még magyar nemzetiségű volt. A háború után azonban a kommunista hatalom erőteljes betelepítésekbe kezdett. „Az 1956-os népszámláláskor még egy hajszállal több volt a magyarság száma, bár a statisztikai mesterkedésekkel már úgy hozták ki, hogy 100-zal vagy 150-nél több román volt" - mondta Asztalos Lajos, helytörténész. Az '50-es években ettől függetlenül még nem tűnt román többségű városnak Kolozsvár - tette hozzá a helytörténész.
Az utcanév táblák kétnyelvűek voltak, a mozikban a filmeket kétnyelvű felirattal vetítették és a különböző nyomtatványokat is román illetve magyar nyelven jelentették meg. A román nemzetiségű lakosság száma a hatvanas és hetvenes évekbeli iparosítás miatt ugrott meg, két évtized leforgása alatt százezerrel. A magyarság aránya 2002-re már 20 százalék alá esett, az idei népszámlálás pedig további fogyást mutat. „Egyelőre az eredmények azt mutatják, hogy a magyar lakosság részaránya nagyon kismértékben csökkent, nem szeretnék itt előrevetíteni számokat, de nem vészes a helyzet" - mondta László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.
A szakértők szerint a magyar közösség jobban elöregedett, mint a román, és továbbra is jelentős a kivándorlás, a külföldi munkavállalás. Mivel a magyarok számaránya 17 százalék körül van, Kolozsváron hivatalosan nem használják a magyar nyelvet. A jogszabály ezt 20 százalék fölötti teszi lehetővé.
nagykaroly.szatmar.ro
2011. december 20.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Román vezető a színen
Román rektora lett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek. Sorin Crişan előrehozott választások után került az intézmény élére. Gáspárik Attila, a korábbi rektor ugyanis színházigazgatói kinevezése után lemondott a tisztségről. A magyar többségű választmány annak ellenére döntött Crişan mellett, hogy magyar jelölt is volt.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen pénteken választottak új rektort az egyetem főállású tanárai és a diákok képviselői. A tisztségért Bács Miklós és Sorin Crişan szállt harcba. Bár a választásra jogosultak között többségben voltak a magyarok, mégis Crişant választották meg. A történtekre az RMDSZ szombati SZKT-ján élesen reagáltak. Kelemen Hunor azt mondta, Bács Miklós megválasztását magyar emberek akadályozták meg. Borbély László pedig feladásról beszélt.
Borbély László politikai alelnök, RMDSZ: „Akkor, amikor négy év alatt sikerült egy ügyes rektornak kialakítani, hogy többségben volt a magyarság, amikor szavazásról volt szó. Hát, ha mi hét százalékkal a parlamentben magunk mellé állítunk 44 százalékot sokszor, hát, akkor tessék ott, ahol kiharcoltuk ezt mindannyian, akkor nem feladni az érdekeinket.”
Gáspárik Attila, az egyetem volt rektora és jelenlegi tanára szerint az új vezető sok változást nem hoz majd. Szerinte egy visszahúzódó személy, akinek menedzseri képességei kétségbe vonhatóak. Úgy gondolja, azért választották őt, mert a nemzetközileg is elismert Bács Miklós nem tűrte volna el a középszerűséget.
Gáspárik Attila igazgató, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház: „Nem volt itt se politika, nem volt itt sem román–magyar konfliktus, itt arról volt szó, hogy egy értékrendet utasított el a többség, és egy kicsi langyos, semmitmondó úton akar maradni. Nagy valószínűséggel, hogy ezen az úton a középszerű tanárok, vagy az annál gyengébb tanárok nagyon jól fogják érezni magukat.”
Híradónk az egyetem új rektorát is megkereste. Sorin Crişan megerősítette, hogy nem akar változásokat, mert elődei szerinte kitűnő munkát végeztek. Arra a kérdésre, hogy milyen menedzseri tapasztalata van, azt válaszolta, 1991 óta több intézményt vezetett már.
Sorin Crişan rektor, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: „A hangsúlyt az egyetem küldetésére helyeztem, egy multikulturális egyetem vagyunk. A középpontban az egyetemisták érdekei, és a tanárok támogatása áll. Szerencsém van, hogy egy olyan egyetemen lehetek, ahol a kollégáim kitűnőek a szakmájukban.”
A következő napokban a Művészeti egyetem egész vezetése megújul. A szabályzat szerint a rektor-helyettes a magyar tanárok közül kerül majd ki.
Demeter Katalin
Erdély Tv
Erdély.ma
2011. december 20.
Cáfolja Kovács Pétert a Német Néppárti Delegáció
Mint ismeretes, Tőkés László erdélyi EP-képviselő úgy döntött, hogy a ciklus második felére nem vállalja az alelnöki tisztséget, mert amint azt a Szájer József képviselőhöz, az Európai Néppárti Frakció alelnökéhez, valamint Gyürk András képviselőhöz, a Magyarországi Néppárti Küldöttség vezetőjéhez írott december 2-i levelében megfogalmazta: „... az EP-képviselői vállalásaim mellett a rendelkezésemre álló minden időmet és energiámat az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára kívánom fordítani, különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének a kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörömre."
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára – korábbi, facebookos ámokfutását megkoronázva, ahol „folyósólyi" pletykákra alapozva azt állította, hogy „Tőkés László nem indul alelnöknek, mert a németek nem támogatják, a magyar delegáció pedig fenntartásokat fogalmazott meg" – a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi, múlt hétvégi ülése alkalmából „élete legrövidebb felszólalásán" a következőket ismételgette Tőkés László alelnökségének folytatása kapcsán: „Tőkés Lászlónak tudtára adta a magyar, a német és a román EP delegáció, hogy ebben a törekvésében nem támogatja." (Lásd: http://kovacspetereu.wordpress.com/2011/12/17/az-elmult-10-ev-szkt-uleseinek-legrovidebb-felszolalasat-ejtettem-meg/) Kovács Péter annak ellenére hazudott párttársai és közvetve választói szemébe, hogy a Magyar Néppárti Delegáció már 2011. december 8-án világosan megfogalmazta a (sajtóhírek szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tulajdonában lévő) Transindex hírportál újságírójának a kérdésére válaszolva: „Téves lapjának azon értesülése, miszerint Tőkés Lászlót a Fidesz EP-delegációja ne támogatta volna, amennyiben újra elindult volna az EP alelnöki tisztségért. Emlékeztetném, Tőkés Lászlót, mint a magyar néppárti képviselőcsoport tiszteletbeli elnökét a Fidesz EP-delegáció jelölte másfél évvel ezelőtt az EP alelnöki tisztségére. Ez a bizalom és támogatás irányába a delegáció részéről azóta is töretlen. A Fidesz EP-delegáció tiszteletben tartja Tőkés László döntését, és ahogy eddig is, ezután is számíthat a képviselőcsoport támogatására."
Mai napon Markus Arend, a Német Néppárti Csoport főtitkára Dr. Werner Langen, a Német Néppárti Delegáció elnökének megbízásából levélben tette egyértelművé a német kollégák álláspontját: „A német delegáció elnöksége csupán hétfőn (december 12-án, Strasbourgban) az esti szokásos ülésén a Néppárti Csoport főtitkára által küldött e-mailből értesült arról, hogy Tőkés alelnök úr nem indul a választáson. Remélem, ez az információ világossá teszi, hogy a német delegáció nem tett semmilyen lépést Tőkés alelnök úr ellen. Épp ellenkezőleg, a német delegáció mindig is nagyra értékelte Tőkés alelnök úr munkáját."
Emlékeztetésképpen: Tőkés Lászlót 2010. június 15-én a Magyar Néppárti Delegáció javaslatára a jelenlegi magyar államfő, Schmitt Pál helyére választották meg alelnökké. Megválasztását az Európai Néppárt frakciója, ezen belül a román delegáció is támogatta.
Brüsszel, 2011. december 20.
Erdély.ma
2011. december 20.
Közös hírügynökséget indított Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye
Közös hírügynökséget indított Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye: a határ két oldalán élőket keddtől magyarul, angolul és románul is tájékoztatja a Hajdú-Bihar–Bihor Interregionális Digitális Hírügynökség. A néhány hónapos tesztüzem után Debrecen és Hajdú-Bihar hírei immár a dehir.hu, míg Nagyvárad és Bihar hírei a newsbihor.ro oldalon érhetők el – tájékoztatta Mészáros György, a debreceni honlapot üzemeltető Debrecen Televízió (DTV) marketingvezetője az MTI-t. Mint mondta, uniós források bevonásával, a HURO Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programon nyertek 558 ezer eurót. Debrecenben és Nagyváradon ebből a pénzből egy-egy stúdiót új digitális kamerákkal és vágóprogrammal szereltek fel. A projekt kedden közös szakmai konferenciával zárult, amely egyben a két hírportál tesztidőszakának lezárását és a hírügynökség működésének megkezdését is jelentette – fűzte hozzá. 
A hírügynökség tízfős stábja elsősorban gazdasági, politikai és kulturális eseményekről és hírekről tájékoztatja a régió olvasóközönségét, míg a határ mindkét oldalán érdeklődésre számot tartó anyagokat angolul is megjelentetik – ismertette Mészáros György. Hozzátette: a márciusban indult dehir.hu portált jelenleg 6-8 ezren keresik fel naponta, míg a pár hete indult newsbihor.ro oldal egyenlőre néhány százas látogatottságot ér el naponta. 
Mészáros György felidézte, hogy a Hajdú-Bihar-Bihor Interregionális Digitális Hírügynökség ötletét a két megye önkormányzata vetette fel 2007-ben. Ezt követően a debreceni Euró-Régió Ház Kft. és a Bihar Megyei Tanács pályázott közösen, de partnerként csatlakozott hozzájuk a Debreceni Egyetem, a DTV és a Nagyváradi Egyetem is.
MTI
Erdély.ma
2011. december 20.
Rovásírásos Biblia jelent meg
Rovásírással jelent meg az Újszövetség a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Rovás Alapítvány együttműködésében; a kötetet kedden mutatják be. Rovásírással korábban kiadták már Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét és egy népszerű mesekönyvet.
Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi tanszékének professzora az MTI-nek elmondta, hogy az 1989-ben egyházilag jóváhagyott és egyesületként bejegyzett bibliatársulat a Biblia terjesztésével és népszerűsítésével foglalkozik. Többféle bibliát adtak már ki, így a Bécsi aranybibliát 2008-ban, a Biblia évében, vagy például cigány nyelvű Szentírást és nagybetűst időseknek.
Egy hónappal ezelőtt kereste meg a 2009 óta működő Rovás Alapítvány – amely közhasznú szervezet a rovásműveltségért – két vezetője azzal, hogy készítsenek rovásírással Bibliát. Tarjányi Bélát mindig is érdekelte az ősi magyar írás, és irigyelte a régi cserkészeket, akik tanultak rovásírást. A bibliatársulat elfogadta az ajánlatot és rekordidő, 10 nap alatt a Kner Nyomda elkészítette az Újszövetség rovásírásos változatát. A társulatnak megvan a Káldi-féle katolikus biblia szövegkiadási joga, és ezt, a katolikusok által kedvelt szöveget nyomtatták ki rovásírással.
A professzor emlékeztetett rá, hogy rovásírással megjelent már Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye és egy népszerű mesekönyv.
„A székely-magyar rovásírás nemzeti kincseink közé tartozik, büszkék lehetünk rá, hogy saját betűs írásunk van, s mindezt be kell hozni a köztudatba" – hangsúlyozta.
Arra a kérdésre, hogy ki fogja tudni elolvasni ezt a Bibliát, a professzor azt felelte, hogy „bárki megtanulhatja a rovásírás olvasását néhány óra alatt mégpedig úgy, hogy mellé teszi a latin betűs változatot". Tarjányi Béla azt is elmondta, hogy a kétezer példányban megjelent rovásírásos Újszövetség fele az alapítványt, míg másik fele a társulatot illeti. A kiadási költségeken is így osztoztak meg. A rovásírásos Újszövetség ára 2-3 ezer forint körül lesz – tette hozzá a hittudós. kulturpart.hu / hirado.hu
Erdély.ma
2011. december 20.
Szövetségi képviselők ugatása
Gusztustalan acsarkodásba torkollott az RMDSZ vezérkarának hét végi, háromszéki kiszállása. Bizonyára maguk is megunták már az öntömjénezést, pártunk és kormányunk megvalósításainak sorjázását – vagy talán ráéreztek, ezt már senki nem hiszi el nekik –, így aztán – mintegy a román bulvársajtó lejárató kampányával egybehangzóan – Tőkés László ellen kelt ki a szövetség számos vezető politikusa.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati, sepsiszentgyörgyi ülésén a résztvevők egymást túllicitálva becsmérelték őt: Kovács Péter főtitkár – a szövetségi elnök "cenzúrázatlan hangja", aki általában azt mondja ki, ami Kelemen Hunornak nem állna jól – mellé felzárkózott Markó Béla exelnök, és kimutatta foga fehérjét utódja, a szervezet jelenlegi vezetője is. De vajon mit is takar eme eszeveszett csaholás? Mitől indultak be oly nagyon az RMDSZ vezető politikusai, hogy nevetségessé válásukat kockáztatva esnek neki a nemrégiben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt védnökének?
Aligha véletlen, hogy a rendkívül éles támadássorozat éppen azt követően kapott újabb lendületet, miután Tőkés László bejelentette: nem vállal újabb európai parlamenti alelnöki mandátumot, itthoni feladataira kíván összpontosítani a következő időszakban. Talán ettől oly ideges az RMDSZ vezérkara, ezért a kirohanások: félelem uralkodott el rajtuk, miközben, mintegy magukat bátorítva, önbizalomra szólított fel a szövetségi elnök. Eme "lélektani" magyarázat mellett azonban kétségkívül politikai háttere is van az RMDSZ-ármádia háromszéki felvonulásának. Úgy tűnik, sikerpropaganda és lejárató kampány révén akarják elterelni a figyelmet kormányzati ténykedésük eddigi kudarcairól, a lakosságot sújtó megszorításokról, de legújabb, mélységesen demokráciaellenes döntésükről is: az önkormányzati és a parlamenti választások összevonásáról, amelyet ráadásul ismét a törvényhozó testület megkerülésével, kormányzati felelősségvállalással fogadtak el. Az intézkedés célja nyilvánvaló: a hatalmon levő pártok esélyeit kívánják növelni a polgármesterek, megyeitanács-elnökök mandátumának meghosszabbítása révén. S mert ezekről szólniuk fölöttébb kényelmetlen a szövetség képviselőinek, s kutyaszorítóban érzik magukat a harmadik magyar párt megjelenése miatt is, hát falkába szerveződvén ugatnak mindenkit, ki nem tartozik közéjük. Pedig tudhatnák: a kutya ugat, a karaván halad.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 20.
Gábor Áron-díj magyar ET-képviselőknek
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar küldöttségének tizennégy tagja kapja idén az autonómia ügyében nyújtott támogatásért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által adományozott Gábor Áron-díjat.
"Az SZNT Állandó Bizottsága úgy döntött, a Gábor Áron-díjat – az egyetlen kitüntetést az idei évre – a magyar küldöttségnek adjuk. A díj átadására jövő év első felében kerül sor, amikor Székelyföldre látogatnak" – mondta el Izsák Balázs, az SZNT elnöke. A díjat az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyarországi tagjai kapják, nem pedig a testület romániai magyar tagjai, mint például Frunda György RMDSZ-es szenátor, pontosított Izsák. "Megegyeztünk, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében képviselik Székelyföld autonómiatörekvéseit. Azóta valamennyi ülésen felvetették a témát, és elérték, hogy az SZNT számára kedvező módosító javaslatokat fogadjanak el a 2011/1832-es határozathoz" – hangzott az SZNT-elnök indoklása. A küldöttségnek sikerült elérnie többek között, hogy az említett határozat szövegében kérjék ajánlás beiktatását, amely "az európai konfliktusok megoldási módozatai között tartja szem előtt az autonóm régiók pozitív tapasztalatait". Az ajánlás a Gross-jelentésen alapszik. Az SZNT legutóbb Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének adományozta a díjat a "székelységnek nyújtott támogatásért". Az SZNT Állandó Bizottságának hét végi nyárádszeredai ülésén a Nyárádszereda főtere és az ortodox templomépítés ügyének legújabb fejleményeiről is tárgyaltak. Mint ismeretes, Marius Paşcan, Maros megye prefektusa a Maros megyei Törvényszékhez beterjesztett keresetében kérte Nyárádszereda város önkormányzata képviselőinek megbüntetését. A fenyegetések terhe alatt a tanács megváltoztatta a határozatot, és ezzel kikerült a város leltárából az a főtéri terület, ahová a 95 százalékban nem ortodox vallásúak által lakott város harmadik ortodox templomát építtetnék fel. Az SZNT állásfoglalásban ítéli el a nyomásgyakorlást, az ortodox egyház érdekeit segítő rejtett kormányzati diszkriminációt, ugyanakkor szolidaritást vállal Nyárádszereda lakosságával, a város valamennyi önkormányzati tisztségviselőjével, elismerve és példaértékűnek tartva eddigi kitartásuk és hűségük magas szintű erkölcsi értékét. A szervezet felszólítja a kormányt, hagyjon fel az asszimilációs, diszkriminatív politika burkolt formáival.
Csinat Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 20.
Ideges politikusok
Az RMDSZ politikusai szemmel láthatóan idegesek, és ez az állapot mély nyomot hagy az alakulat politikai kommunikációján.
A szövetség miniparlamentjének idei utolsó, Sepsiszentgyörgyön rendezett ülésén, valamint az ebből az alkalomból rögtönzött „eseménymaratonon” a kormányzó alakulat vezetőségének színe-java úgy jelent meg, mint egy hatalmas, de lomha óriás, aki a jobbról-balról érkező pofonok közepette azt sem tudja, merre kapkodja a fejét – de eközben energiája nagy részét annak fitogtatására fordítja, hogy ő mennyire erős. Miközben az erdélyi magyarság lélekszáma folyamatosan csökken, a társadalom életszínvonala – egyrészt a gazdasági válság, másrészt az RMDSZ alkotta kormány elhibázott vagy nem megfelelő intézkedései miatt – romlik, a kisebbségi jogok érvényesüléséért pedig szinte mindannyiszor közelharcot kell vívni a hatóságokkal vagy a többségi társadalommal, a szövetség politikusainak szótára ma is a több mint egy évtizede hallott közhelyekben merül ki.
Valamikor nem ártana egyszer kötetbe fűzni ezeket: „nehéz esztendőt hagyunk magunk mögött, de a következő sem lesz könnyebb, mivel választások közelegnek, amelyek létfontosságúak a közösség szempontjából; noha vannak problémák, folyatnunk kell a munkát, hiszen az emberek fontosnak tartják, hogy legyen parlamenti képviseletük, értékesnek tartják az önkormányzatok tevékenységet és a kormányzati jelenlétet”. No és persze ott az egység vissza-visszatérő mítosza – sőt a hétvégi Markó-felszólalás óta korparancsa –, amelynek végén mindig ugyanoda lyukadunk ki: azért kell egységesnek lenniük az erdélyi magyaroknak, hogy egy párt dolgozhasson értük kitartóan, fáradhatatlanul Bukarestben és az önkormányzatokban, és hogy ezt a vérrel-verejtékkel járó munkát ne kelljen megosztania egyetlen politikai ellenféllel sem.
De mivel ez az ellenfél már javában rendezi sorait, a szövetség vezetői idegesek, és felhántorgatják a három hónappal ezelőtti pártalapítást, Tőkés László két hónappal ezelőtti brüsszeli plakátragasztását, és persze Tőkés EP-alelnöki mandátumának befejezése kapcsán azt szajkózzák – a főtitkár kétszer is, hátha igaz lesz –, ami homlokegyenest eltér a valóságtól.
A választásokat várhatóan egy év múlva rendezik. Vajon ki fogja itt bírni addig cérnával?
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 20.
György Ervin: pártatlan vagyok
Nem hiszi, hogy tévedett, amikor nem támadta meg a bíróságon a sepsiszentgyörgyi utcaátnevezésekre vonatkozó határozatot – jelentette ki tegnap György Ervin Kovászna megyei prefektus.
 Mint elmondta, bár a városban valóban jóval több a magyar személyiségről elnevezett utca, mint a románról, egyetért Antal Árpád polgármesterrel abban, hogy az utcák elnevezésének is tükröznie kell az etnikai arányt. „Van Coşbuc vagy Kogălniceanu utca is, így nem lehet azt mondani, hogy magyarosították az utcaneveket” – jelentette ki a prefektus, arra reagálva, hogy egy román civil szervezet pártossággal vádolta az ügyben. „Mikor a románoknak kedvez egy döntés, a magyarok támadnak, például a székelyföldi referendum kapcsán. Ez azt jelenti, hogy pártatlan vagyok” – mondta György Ervin, kifejtve, hogy úgy érzi magát, mintha ülő és kalapács közé került volna, de a kormány képviselőjeként a törvényesség fölött őrködik.
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 20.
Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy
LŐRINCZI LÁSZLÓ, író, műfordító, szerkesztő, a Kolozsvári Református Kollégium 1937-ben végzett véndiákja, december 18-án elhunyt Cagliariban. Emlékét és gazdag életművét kegyelettel őrizzük és ápoljuk. A jó Isten adjon neki csendes nyugodalmat. KOLOZSVÁRI ROKONOK: VÁRHELYI, SZIGETI-, ZIMÁN ÉS SOMODI CSALÁD. (15)
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 20.
Markó szerint csak az RMDSZ hiteles
SZKT-és villongások Sepsiszentgyörgyön
Az erdélyi magyar pártok közötti lehetséges együttműködés is szóba került az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának Sepsiszentgyörgyön megtartott hétvégi ülésén. A felszólalók közül azonban senki nem gondolta komolyan, hogy országos szinten közös asztalhoz kéne ülnie a három erdélyi magyar pártnak.
Kelemen Hunor kizárta annak a lehetőségét, hogy új választási pártban kellene megmérettetnie a három erdélyi magyar pártnak. Az SZK családtámogatásról és a gyermekvállalás ösztönzéséről, valamint a szórvány megerősítéséről szóló cselekvési terveket fogadott el. Az Erdélyi Magyar Néppárt nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy az SZKT több felszólalója támadta Tőkés László EP-alelnököt. A hétvégén ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa. A testület által elfogadott, a családpolitika támogatásáról szóló terv szerint a szövetség politikusai egyrészt önkormányzati, másrészt kormányzati eszközök révén hoznak intézkedéseket a családok támogatása érdekében. Az RMDSZ az önkormányzatok bevonásával indítja el 2012-ben a családtámogatást és gyermekvállalást ösztönző programokat, így egyebek között a Családbarát közösségek nevűt. E szerint a szövetség színeiben mandátumot nyert önkormányzati tisztségviselőknek érvényesíteniük kell a településfejlesztésben a program kritériumrendszerét, a helyi költségvetésekben pedig önálló tételként kell finanszírozniuk a családtámogató- és gyermekvállalást ösztönző programokat. Ezzel párhuzamosan a szövetség családtámogatást és gyermekvállalást ösztönző kormányzati intézkedés-csomagot is kidolgoz, amelyet a román pártok elé terjeszt elfogadás végett. A csomag egyebek között a nők munkába való visszatérésének elősegítését és a gyermeket nevelő családok számára fenntartott szociális háló erősítését célozza. A másik cselekvési terv a szórvány támogatásáról szól. A dokumentum kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság, valamint sajtó területeken fogalmaz meg feladatokat. A dokumentum egyebek között a Magyar Napok rendezvénysorozat fontosságát hangsúlyozza. A Fogadj örökbe egy műemléket nevű program a műemlékek védelmét, a magyar kulturális örökség fontosságát kívánja tudatosítani. A cselekvési tervben prioritásként jelenik meg a Magyar Házak szövetségbe való szervezése. Székelyföld és a szórványtelepülések közötti testvérkapcsolatok feltérképezése és erősítése is a kiemelt célok közé tartozik. A tanácskozáson több felszólaló is érintette a romániai magyar politikai szervezetek közötti együttműködés kérdését azt követően, hogy ősszel megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke elsietettnek és rossznak tarja azt, hogy a szövetség egyik-másik megyei szervezete máris feladta az RMDSZ arcát és identitását „egy képzelt koalíció kedvéért”. Szerinte az erdélyi magyarságnak ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezete van, az RMDSZ, és „ezen kívül még van két pártocska”. Leszögezte: nem hisz a választás szabadságában, csak az egység parancsában, és az RMDSZ-nek minden feltétele megvan, hogy maga mellé állítsa az egész erdélyi magyarságot.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy nem fognak létrehozni egy új pártot, úgynevezett választási pártot a jövő évi romániai választások előtt. Beszédében az RMDSZ elnöke álszentnek nevezte a szövetség politikai ellenfeleinek az együttműködés szorgalmazására vonatkozó nyilatkozatait. Szerinte az EMNP és a korábban megalakult Magyar Polgári Párt (MPP) megmérettetésre készülnek.
Tiltakozik az EMNP
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége közleményében kifejti: „Meglehetősen sajátos politikai felfogásra vall az, hogy a kisebbik kormányzó párt, az RMDSZ hétvégi gyűlésén az egyik legfajsúlyosabb probléma Tőkés László európai parlamenti alelnöksége volt. Annak a tisztségnek kapcsán hazudott ismételten Kovács Péter főtitkár, amelyet nem az RMDSZ-nek köszönhetően láthatott el másfél évig az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, hanem amellyel a FIDESZ-KDNP szövetség tisztelte meg erdélyi képviselőnket és általa az egész erdélyi magyarságot. Az Európai Parlamenti munkát óriási helyzeti hátránnyal kezdte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke: gyakorlatilag Románia uniós tagsága alatt ért be az opportunista RMDSZ-es politika „eredménye” – az 1996-os kormányralépés óta letiltott önálló erdélyi magyar külpolitika hiánya –, aminek következtében Európa ma sokkal kevésbé érzékeny az egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösség problémáira.
Egyfelől megértjük, hogy az RMDSZ fél attól, hogy Tőkés László a továbbiakban EP-képviselői munkája mellett többletfeladatot vállal itthon – hiszen ők is pontosan tudják, hogy Erdély legismertebb és legnépszerűbb politikusaként az erdélyi magyarok figyelnek a szavára. Másfelől alapos a gyanú, hogy ez a méltatlan „fúrás-faragás” tulajdonképpen politikai füstbomba: figyelemelterelés arról, hogy Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter – Kelemen Hunor kulturális minisztertársát követve – zöld utat készül adni a cianidos aranybányászatnak Verespatakon. Így lesz teljes a kép: erdélyi altalajkincseinket bagóért eladják alólunk és mi maradunk egy ökológiai bombával, hatszáz hektárnyi zagytározóval”- fogalmaznak a közlemény aláírói. A közlemény aláírói arra is kitérnek, hogy remélhetőleg „a következő RMDSZ-es seregszemlén az ellenségnek vélt magyar szervezetek és személyek ellen irányuló lejárató propaganda helyett napirendre kerülnek a munkahelyteremtésre és a romokban heverő hazai egészségügy rendbetételére vonatkozó konkrét elképzelések is. Mert mindeddig a „tulipános” válságkezelő szakértelemből csak további néhány százezer közalkalmazott tervezett elbocsájtására vagy a vizitdíj bevezetésére futotta”.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2011. december 20.
Könyvbemutató: Városnéző séta Váradon
Nagyvárad - Kedd este a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bemutatták a Városnéző séta Nagyváradon című grafikai albumot. Az igényes kivitelezésű kötetet összeállították Pásztai Ottó, Zalder Éva és a Tibor Ernő Galéria művészei. 
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének nevében Vonház Antal titkár köszöntötte a megjelenteket, kiemelten Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselőt, Sárközi Zoltán városi tanácsost, Zalder Évát, a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont igazgatónőjét, dr. Fleisz János BINCISZ-elnököt, Dukrét Gézát, a PBMET vezetőjét, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórustagjait.
A könyvet ismertető Péter I. Zoltán helytörténész Biró József művészettörténész, festőművész 1932-ben megjelent doktori értékezésének előszavából idézett („Irányító elve, az egyetemes magyar művészet szempontja és rugója az a kötelesség, mellyel mindenki, hajlamához és képességeihez mérten tartozik leróni adóját szülővárosával szemben”), arra hívva fel a figyelmet: ’89-et követően ezt az ars poeticát igen sokan magukénak vallották a legkülönbözőbb művészeti ágakban, ezúttal pedig Bányai Szabados Katalin, Egei György, Márton Katalin és Sztaharóczky Júlia rótták le adójukat azzal a várossal szemben, ahol laknak és büszkék erre, oly sok mindenkihez hasonlóan, akik rövidebb vagy hosszabb itt tartózkodás után egy életre váradinak érezték magukat. Ugyanis a váradi születésű Dutka Ákoshoz vagy a csupán négy évig itt újságíróskodó Ady Endréhez hasonlóan váradivá válhat mindenki, aki otthon érzi magát ebben a városban, azonosulni tud a közösség örömével, bánatával, és magáénak vallja Váradot nem csak jelenével, hanem gazdag múltjával egyetemben is. Mindez elmondható a TEG négy művészéről is, akiknek akárcsak az eddigi munkáik, a most megjelent kötetben látható alkotásaik is e város szeretetét példázzák. „Jóléső érzéssel fedezhetjük fel az albumban városunk jellegzetes részeit, melyek az egyéni művészi látásmódok következtében új perspektívákban jelennek meg az olvasók számára, emlékképeket ébresztve fel bennük, s egyben a téma továbbgondolására sarkalva mindazokat, akik e könyvet forgatják. A benne szereplő művészek nem öncélúan alkottak, hiszen mindvégig arra törekedtek, hogy a saját egyéni, szubjektív látásmódjuk által megszűrt műalkotásaik reprodukciói segítségével utódaink hiteles képet kaphassanak a 20. század végi, a 21. század eleji városunkról”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán.
Szót kértek a szerzők
Pásztai Ottó egyesületi elnök elárulta: külön öröm számára, hogy a Bihar Megyei Tanács, illetve a megyei és városi RMDSZ-szervezet támogatásával a premontreieknek egy olyan könyvet sikerült letenniük a váradi polgárok karácsonyfája alá, melynek segítségével újra felfedezhetjük azon műemlékeinket, egyetemes értékeinket, melyekre méltán lehetünk büszkék. Az otthon számunkra ugyanis az a hely, ahol jól érezzük magunkat, biztonságérzetünk és önbizalmunk van, nyugodtan élhetünk és reménykedhetünk, boldogok és elégedettek lehetünk. Az elődeink egy ilyen helyet alapoztak meg nekünk Váradon, bebizonyítva azt: azért élünk a Földön, hogy valamit alkothassunk rajta. Bányai Szabados Katalin azon meggyőződésének adott hangot, hogy Várad Európa legszebb városa. Elárulta: „egyetért” kilenc éves unokájával, aki egyszer azt mondta neki, hogy biztosan egyvalaki tervezte a várost, mert annyira egységes képet mutat. Márton Katalin kijelentette: büszke arra, hogy itt született, taníthat, ennek a városnak az utcáin járhat, vonalaival pedig az épületek stílusa iránti alázatát, a formák összetettségét próbálta visszaadni. A bukaresti születésű Egei György Schneider N. Antalnak a Tibor Ernő Galériáról szóló írását olvasta fel.
A szöveget angol és román nyelvre fordító Zalder Éva kifejtette: munkája során ismét rádöbbent arra, hogy milyen csodálatos dolog váradinak lenni. A férjét idézte, aki azt szokta hangoztatni: amikor a város utcáit rójuk, nem árt, ha néha feltekintünk, s a logó kábelek vagy omladozó vakolat mögött meglátjuk az Épületeket. Megjegyezte: a kiadvány szép karácsonyi ajándék, azt bizonyítja, hogy élnek még jó kezű, tisztán látó, nyílt szemű és szívű magyar emberek Váradon. Szabó Ödön az idei esztendő magyar megvalósításait összegezte RMDSZ-es szemszögből (Szigligeti Színház, Szacsvay iskola stb.), majd egy hasonlatva élve úgy fogalmazott: ahogyan a kávé átadja az ízét a víznek, úgy adjuk át mi is „arománkat” Váradnak, mert ettől szebb és jobb lesz mindannyiunk élete.
Művészeti percek
A könyvbemutatót művészeti percek színesítették. Új idők ifjú merészei címmel irodalmi műsorral készült a Szent László Iskolaközpont négy diákja (Kogler Evelyn, Kéri Martin, Balajti Zoltán és Hegedűs Krisztina), illetve Ady Endre három versét (A hosszú hársfa-sor, Dalok a szüretről, Sorsunk) elszavalta Szenderszky Henrietta. A gyermekeket Fehér Gabriella és Rázmán Enikő tanárnők készítették fel. Boros Beatrice vezényletével fellépett a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórusa (ősbemutatóként felcsendült Boros Beatrice Gloria in excelsis Deo című szerzeménye), és Balassa Sándor-, illetve Dankó János- szerzeményeket szólaltatott meg a Tokaji Ágnes-Costin Éva hegedűművész duó.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. december 20.
Elhunyt Lőrinczi László
Életének 92. évében, Olaszországban, Szardínia székvárosában, Cagliariban vasárnap elhunyt Lőrinczi László. Az erdélyi magyar költő, író, műfordító, szerkesztő Pusztacelinán született 1919. január 21-én. Tanulmányait Segesváron és Kolozsváron végezte, ahol jogi diplomát szerzett. 1946-tól fél évszázadon át Bukarestben élt és dolgozott.
Sokoldalú egyéniség
„Első írásait az Ifjú Erdély és az Erdélyi Helikon közölte. Irodalmi munkássága sokoldalú: írt verseket, regényeket, színműveket, útinaplókat, esszéket, visszaemlékezéseket. Nevét útinaplói – Itáliai napok, Lépések visszhangja, Hazatérés Lucaniából – tették ismertté az olvasóközönség körében, melyet az Utazás a Fekete kolostorhoz című könyve tetézett – foglalta össze lapunknak Bántó István újságíró, műfordító, Lőrinczi barátja. – Regényei – Sárból vétettél, A Rhapsody fedélzetén, Szomszédok, „Csak a szerelem sújtson” – a huszadik század égető emberi sorsproblémáit példázzák.”
Bántó hozzátette: rendkívül szerteágazó műfordítói tevékenysége is. „Műfordítóként prózát és verset egyaránt magas művészi színvonalon tolmácsolt Mihai Eminescu, Mihail Sadoveanu, Giuseppe Ungaretti, Tudor Arghezi, Ion Slavici, Salvatore Quasimodo, George Călinescu, Matei Caragiale, Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese műveiből” – fogalmaz Bántó, aki szerint legszebb versfordításait Az alázat ünnepei című, kétnyelvű antológia tartalmazza. A fordító mindenkor kiemelkedik a könyvtárhoz kötött muviségből, közvetlen személyi kapcsolatot teremtve felkutatja a szerzők életkörülményeit, s így tolmácsolása szinte a baráti megjelenítés erejével hat, például Arghezi és Sadoveanu bemutatása esetén. Irodalmi kitekintése olasz fordításaival szélesül ki: Giuseppe Ungaretti, Cesare Pavese, Salvatore Quasimodo verseit, Leonardo Sciascia regényét tolmácsolja. Hozzájárul ehhez az Alberto Moravia, Vasco Pratolini, Carlo Levi, Luigi Pirandello műveinek hazai magyar kiadásaihoz írt irodalmi értékeléseinek sorozata.
Kuncz szerelmese
Esszéit, visszaemlékezéseit gyűjtik egybe az Üzenetek Erdélybe, A négylevelű vándorbot, a Zöngés napló és a Második napló című kötetei.
„Az Üzenetek Erdélybe című kötet tanulmányaimat, írásaimat tartalmazza. De felvettem néhány régit is, amelyet érdekesebbnek tartok. 1987-ben jelent meg a Közvetítő című könyvem. Abból vettem át egy-két írást. Például a Mit tudunk észtül? – amely az észt irodalomról szól. Vagy a Babits, a regényíró-t. Hasonlóképpen felvettem A mallorcai cseppek-et, a Mallorca-szigetén tett látogatásomról szóló írást, amelyben George Sand és a Chopin nyomában jártam. Ez az Utunkban jelent meg. Újabban pedig egyik teljesítményemnek tartom, hogy újra lefordítottam Edgar Allen Poe A holló című híres költeményét, amelyhez terjedelmes fordítói jegyzetet is írtam. Ez is megérdemli a nyomdafestéket” – magyarázta Lőrinczi az Új Magyar Szónak 2009-ben adott interjúban. A beszélgetés során elárulta: a leginkább szeretett színházi darabja a Fekete kolostor történetéből kiinduló A szökés. „Kuncz egyénisége nagyon közel állott hozzám” – vallotta az interjúban Lőrinczi, akinek írásait az Új Magyar Szó Kisebbségben című melléklete is közölte.

Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 20.
Regionális adóvá vált az ETV
Az Országos Audiovizuális Tanács nemrégiben jóváhagyta az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi helyi műsorszórási licenceinek összevonását, így a marosvásárhelyi székhelyű tévé regionális adóvá vált.
Szepessy Előd, az ETV igazgatója jelentős eredménynek nevezte az ETV „felminősítését”, ez ugyanis fontos feltétele volt annak, hogy a kábelszolgáltatók bevegyék a műsorkínálatukba a televíziót. Az ETV eddig is számos helyi kábelszolgáltatóval kötött megállapodást, a regionális licenc elnyerésével azonban az ETV szórása általánossá válhat egész Erdélyben. Mint ismeretes, az audiovizuális szabályzat szerint a műsorterjesztők kötelesek kínálatukban legalább két regionális adó műsorát szerepeltetni, illetve azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség lélekszámaránya nagyobb, mint 20 százalék, a műsorterjesztők kötelesek az adott kisebbség nyelvén közvetítő adókat is kínálatukban szerepeltetni. Amint arról beszámoltunk, az ETV az elmúlt hónapokban jelentősen bővítette műsorkínálatát, és növelte adásidejét is, ennek köszönhetően ma már a legfontosabb erdélyi magyar televíziós műhelynek számít.
Sikeres volt a karácsonyi adománygyűjtés
Az elmúlt két hét alatt több mint 7000 lej, valamint nagy mennyiségű építkezési anyag, irodaszer és könyv gyűlt össze a türi magyar szórványközösség megsegítésére. Az Erdélyi Magyar Televízió november végén indította el az Erdély-szintű adománygyűjtést, amiből a Türi Magyar Házat szeretnék újjáépíteni. Az adományokat a nagyvárosok római katolikus plébániáinál gyűjtik, de az ETV elérhetőségein is lehet felajánlásokat tenni. Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió igazgatója rendkívül eredményesnek nevezte a gyűjtés eddigi eredményét. „Sokan sokféleképpen próbáltak segíteni: az egyik vállalkozó ingyenes topográfiai és építészeti felmérést ajánlott, a másik a teljes építkezési dokumentáció elkészítését, a harmadik a villanyvezetékek beszerelését vállalta, de voltak olyanok is, akik faanyagot, ablakokat adományoznának” – fogalmazott a tévéigazgató. Hozzátette: több előadóművész jelezte, hogy egyes fellépéseik bevételét felajánlják e nemes cél érdekében, köztük Szabó Előd és a Titán, illetve Kulcsár Székely Attila színművész.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 20.

Holnap veszi át hivatalát Dézsi
A szerdai kormányülés után veszi át új hivatalát az RMDSZ által javasolt kormányfőtitkár. Dézsi Attila addig még ellátja Hunyad megyei prefektusi teendőit; mint lapunknak elmondta, kinevezése azért késett, mert a Zsil-völgyi bányákban kitört szakszervezeti elégedetlenségeket kellett kezelnie. Így az e heti kormányülésig, amelyen kinevezik Dézsit, még Gáti István kormányfőtitkári megbízása marad érvényben. Az új kormányfőtitkár a koalíció tegnapi ülésén is részt vett.
Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető tájékoztatása szerint Dézsi Attila bemutatkozott, majd a terveiről beszélt a miniszterelnöknek és a kormánypártok vezetőinek. Lapunk úgy tudja, Dézsi kinevezésével egy időben Emil Boc felmenti tisztségéből Gáti István eddigi kormányfőtitkár-helyettest, a Demokrata Liberális Párt (PDL) ugyanis nem fogadta el azt, hogy az intézmény mindkét vezetői tisztségét az RMDSZ jelöltjei töltsék be. Mint ismert, a kormányfőtitkári poszt november végén üresedett meg, amikor Emil Boc miniszterelnök leváltotta az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) által összeférhetetlenséggel vádolt Daniela Andreescut. Mircea Geoană szenátusi házelnök utódjának megválasztásakor a koalíciós partnerek abban állapodtak meg, hogy az RMDSZ támogatja a PDL jelöltjét, cserében pedig a szövetség nevesítheti a kormányfőtitkárt. Dézsi Attila 37 éves jogász, 2004 óta tevékeny tagja a Hunyad megyei politikai és közéletnek. 2010. június 1-jén nevezték ki Hunyad megye prefektusává. 2009 és 2010 között a kormányfőtitkárságon dolgozott kormányzati szakértőként, 2006 és 2009 között alprefektusi tisztséget töltött be, 2005 és 2006 között pedig a prefektúra főtitkára volt.
Új Magyar Szó (Bukarest)