Múlt és jelen
Szilágyi József vagyok Magyaróról. Falunk a Felső-Maros bal partján van. Ez a falu egyike a környék legrégebbi településeinek. Már 1228-tól írásos feljegyzések vannak róla. Közel nyolc évszázada sok pusztuláson ment át. Már 1240-ben a tatárok majd' az egész lakosságot kiirtották, 1260-ban másodszor is feldúlták a falut. Aztán a törökök sanyargatták 150 évig, majd következtek az osztrákok. Sok pusztító járvány tizedelte, 1808-ban a fél falu leégett. Az I. világháborúban 74 férfi veszett el, a másodiknak 43 áldozata volt. A sok pusztítást a falu túlélte, tovább fejlődött, minden családban legalább 4 gyerek, de volt olyan család is, ahol 8-10 gyermek született.
Az 1930-as évektől kezdett csökkenni a szaporulat, majd a kommunizmus idején elkezdődtek az erdőirtások, következett az államosítás és a kollektivizálás, a faluban már nem lehetett megélni. Más kiút nem volt, el kellett hagyni a szülőföldet: a fiatalok a városokban kerestek munkát.
Az 1980-as évekig több mint 300 magyar család költözött el a faluból.
Magyaró szép, rendezett falu, van iskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, polgármesteri hivatal, üzletek, állomás. De a legfontosabb, munkahely nincs. A fiatalok nem is tartják érdemesnek családot alapítani. 2009-ben húsz temetés volt és csak nyolc születés. Nagyon kevés a fiatal. Sok ház ablakára ki van tűzve, hogy "eladó". Hetvenöt olyan ház van, ahol évtizedek óta nem él senki, s még szomorúbb, hogy 118 házban egy-egy öregasszony vagy öregember él. Olyan család ma nincs, ahol 4 gyermek volna. Józan számítások szerint 15 év múlva nem lesz 200 lakott ház sem.
Bárhogy is fáj nekem, nem tudok a jövőbe látni. Mi lesz veled, szülőföldem, Magyaró?
Tisztelettel,
Szilágyi József. Népújság (Marosvásárhely)

Magyarok költöznek Oláhszentmiklósra
Egyre több magyar költözik a Nagyvárad melletti Oláhszentmiklósra. Tíz évvel ezelőtt még egyetlen magyar sem lakott a romániai településen, az olcsóbb élet miatt azonban most egyre többen költöznek a faluba. Már református templom is épül nekik.
“Gipszkartonnal burkoljuk a falakat, aztán jön a festés” – mondja egy építő önkéntes. Holland önkéntesek építenek templomot a hetven-nyolcvan főnyi oláhszentmiklósi református gyülekezetnek. “Egy kelet-európai projekt keretében érkeztünk ide évekkel ezelőtt, és mindig szívesen jövünk vissza, hogy a helyiekkel felépítsük ezt a templomot” – mondja Gerben Bakker holland önkéntes. Oláhszentmiklóson 2009-ben pályázatokból és közadakozásból kezdték el építeni a református templomot és szórványmissziós központot. A gyülekezet eleinte egy magánház verandáján tartott istentiszteleteket, az évente 10-15 emberrel gyarapodó közösségnek szüksége lett egy hajlékra.
Farkas Zsolt Oláhszentmiklós lelkipásztora hozzátette: „Ahogy egyre inkább megismerik, megtudják hogy létezik ez a közösség, fel is keresnek, beiratkoznak, megkeresnek esketések, keresztelések végett és akkor és egyből a gyülekezet tagjává is lesznek”. Ez a magyar család már évek óta él itt, nagyváradi tömbházlakásukat cserélték le a vidéki házra. Pop Antónia hozzátette: „Eljöttünk ide, mert ott már nem nagyon volt munkahely, nehéz volt, gondoltuk, hogy itt legalább egy kis zöldséget, ezt-azt termesztünk. Első két évben nehéz volt de most már belerázódtunk”. A faluban élő románoknak csak a kezdetben voltak fentartásaik a jövevényekkel szemben, később befogadták őket.
Ioan Paina elmondta: „Nagyon jól kijövünk egymással, semmilyen konfliktusunk nem volt, itt, az épülő templom mellett lakom, segítek ahol tudok”. A gazdasági válság miatt idén lelassult a missziósház építése, ám a gyülekezet idén a külső és a belső munkálatok legnagyobb részének befejezését tervezi, hogy mihamarabb birtokba vehesse imádkozóhelyét.
(www.erdely.ma) erdon.ro

Összefogás a háromkúti iskoláért
Árvíz rongálta meg az amúgy is kivénhedt iskolaépületet Háromkúton. Bár a 165 fős magyar lakosság a gyarapodás jeleit mutatja, és a templom is szűkösnek bizonyul, megtörténhet, hogy veszélybe kerül a magyar oktatás. Iskolaépítésre készülnek a háromkútiak, összefogásra kérik a magyarságot.
Háromkút felé zötyögünk a köves úton. Hamar kiderül, örülhetünk, hogy van egyáltalán úttest, mert fennebb nyoma vész, helyét a patak vize veszi át. A nyári árvizek eredménye ez, elmosta az utat, iszappal töltötte meg az udvarokat, két autót tett totálkárossá. Az iskola udvarát uszadékfával töltötte fel, a szín és kerti vécék helyén nem maradt más, mint egy három méter mély gödör. Az egykor szövetkezeti üzletként, majd 1996-tól iskolaként és kultúrházként használt ingatlan pincéjében korhadnak a gerendák, átnedvesedtek az öreg falak. Nem lehet halogatni a teljes felújítást. Hozzávetőleg 2 millió lejre lenne szükség a rendbetételhez. Imre Annácska, a tanítónő pedig szerényen elmondja, már megvan a kezdőtőke: 600 leje és 20 000 forintja van adományokból.
Sok a gazda, kevés a segítő
Háromkút három megye területén fekszik: a magyarlakta része közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz, egyházilag és egészségügyileg Gyergyószentmiklóshoz tartozik. Sok a gazda, kevés a segítő – tudjuk meg a faluban, mint ahogy az is kiderül, mihelyt árvíz után járhatóvá tették az egyik utat, nem segítség érkezett rajta, hanem máris a fát kezdték szállítani – Neamţ irányába.
A magyar oktatás kérdésessé válásáról értesült Gyergyószentmiklós önkormányzata is, Mezei János polgármester a helyszínen járva érdeklődött, miben lehetne segítséget nyújtani.
„Bár csupán az egészségügy terén tartozik hozzánk Háromkút, fontos nekünk a Gyilkostó szomszédságában lakó magyarság oktatásának kérdése. Meg kell találnunk annak módját, hogy az iskolát ne kelljen megszüntetni, mert újraindítása igencsak kétséges lenne. Vállalkozókhoz, adakozókhoz intézünk felhívást, és összefogva próbálunk ez ügyben lépéseket tenni, természetesen Gyimesközéplok önkormányzatával egyeztetve” – mondta lapunknak a polgármester.
Összefogáson múlik a templom és az iskola sorsa
Portik-Hegyi Kelemen gyergyói főesperes éppen a háromkúti templom javításának munkálatait ellenőrizni érkezett a településre. A kiöregedett gerendákat cserélik a százéves istenházán, külsejét javítják, új csatornát helyeznek el, hogy az esővizet levezesse. A lakosság nyolcvan százaléka gyakorló katolikus, és kezdett szűk lenni a templom. Azt tervezik, minden család, aki erdős területtel rendelkezik, évente ad néhány köbméter faanyagot, mert így lesz esély, hogy – bár tíz év múlva – új templom épülhessen. Az iskola kérdése is aggasztja az egyházfőt, ő is az összefogásban látja a megoldást. Reméli, hogy egyházkerületi adománygyűjtésből e célra is jut egy kis segítség.
„Ősszel biztosan elkezdődik az oktatás, hét kisiskolás, 18 óvodás lesz. Ám keresnünk kell a lehetőségeket, mert az épület állapota egyre gyatrább. Nagy költség a felújítás, nem tudom, honnan lesz rá fedezet” – mondja Imre Anna tanítónő.
Gyimesközéplok alpolgármestere, Gergely Károly biztosított: fontos a községnek Háromkút, a lakosság is ragaszkodik hozzá, hogy Gyimesközéplokhoz tartozzon: „Folyamatban van az iskola területének tisztázása, telekkönyveztetése, aztán pedig fel kell újítani az épületet. Csak ez az anyagi helyzet. Nem is tudom megmondani, mennyit tud ehhez pótolni az önkormányzat” – fogalmazott az alpolgármester.
A települést nemrég felkereső Bajtai Erzsébet nagykövetné asszony, amint a falubeliek elmondták, könnyes szemmel búcsúzott, ígérve, megnézi, mit tehetne a közösségért. Lapunk kérdésére azt mondta, „csodálatos a táj, a hagyományos házak és a nagyon jólelkű emberek – ezt viszem haza magammal Háromkútról. Mély benyomást tett rám az iskola megrongálódott épülete. Az iskola azért adatott a mi közönségünknek, hogy helyreállítsuk, mert egyre több a gyerek, igény van rá. Közös feladatunk az épület helyreállítása, összefogásra van szükség. Ne feledjük el, sok vállalkozó van, akinek megélhetést, sőt meggazdagodást jelentettek a környékbeli erdők, és most van itt az ideje, hogy a haszonból egy keveset visszaadjanak a háromkúti közösségnek”.
Balázs Katalin
[1www.honline.ro]2. Erdély.ma

In memoriam Szakács József (1931–2010)
Elhunyt Szakács József (Választút, 1931. augusztus17. – Kolozsvár, 2010. július30.), ezelőtt öt évvel választották az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagjává. Szakács József Válaszúton született 1931-ben. Középfokú tanulmányait Bukarestben kezdte, majd Kolozsváron folytatta, s érettségizett 1950-ben. A kolozsvári Műegyetemen „Érdemes oklevél”-lel fejezte be a gépészmérnöki szakot 1954-ben. 1957-től a kolozsvári Tehnofrig Gépgyárban dolgozott különböző vezető beosztásokban, majd 1974–1991 között a kolozsvári Élelmiszer- és Hűtőipari Géptervező- és Kutatóintézet fő tervezője, illetve a tervezőosztály vezetője.
Számos ipari szabvány szerzője, saját tervei alapján több élelmiszeripari gépet üzemeltettek, köztük a DIBUMAR-4 típusú tésztaosztó gépet, amelyet Európa számos országában és Iránban is szabadalmaztak. Kötetben megjelent fontosabb munkái: A fémmegmunkálás technológiája, szerszámai és munkagépei; Vitorlázó- és sárkányrepülés; Magyar-román műszaki szótár; Műszaki rajz és modern rajztechnika; Technikatörténeti kronológia.
Mérnöki pályájával párhuzamban épült sportpályafutása is. A sportban is művelte, oktatta s bírálta a szakmát: a Román Repülőszövetség leigazolt vitorlázórepülős, motoros sportrepülős, sárkányrepülős szakoktatójaként és versenybíróként.
Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának is alapítója és választmányi tagja volt.
Bitay Enikő. Szabadság (Kolozsvár)

Sipos Domokos jézusi tanítása
A Kis-Küküllő parti városka fogyatkozó magyarsága joggal lehet büszke kultúrájára, híres embereire, a két világháború között kibontakozott irodalmi életére, amikor nyolc lapot is indítottak ott, közülük a Kis-Küküllő, majd a Vármegyei Hírlap a jelentősebb. Gyárfás Elemér vitacikkei, Kemény János gyermekkori emlékezései. A nyomda Dosztál Kálmánja. Az Erzsébet Könyvnyomda Rt. igazgatója és a Kis-Küküllő lap főszerkesztője 1921-től: Sipos Domokos. Jórészt neki köszönhetően tett szert országos hírnévre az újság. Az 1940-ig eltelt szűk két évtizedben hatvannyolc könyvet és négy időszaki kiadványt állítottak elő, kiadták egyebek mellett (a centenáriumra) Petőfi összes költeményeit, Gyárfás Elemér publicisztikáit és Bethlen Miklós kancellárról írott könyvét, Szombati- Szabó István verseit, és az író egyetlen, életében megjelent könyvét, amely már címével is az égbe kiált: Istenem, hol vagy?
Jó emlékezni sok egyéb mellett a Sipos Domokos centenáriumra. 1892. augusztus 4-én, „a neve napján” született, de csak október 3-án került sor az emlékezésre, amikor a költő földi maradványait a temető központi részében kialakított új sírban helyezték el, és felavatták síremlékét. Az akkori polgármester után Tófalvi Zoltán EMKE-alelnök, majd az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság elnökeként Oláh Tibor mondott beszédet, és koszorúzott (többek között) Kovács István, Sipos Domokos monográfusa, az SDME tiszteletbeli elnöke. Azóta maguk is találkozhattak az ünnepelt szellemével. Másnap az ökumenikus istentiszteletet követően felavatták az unitárius templom előtt Sipos Domokos mellszobrát, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását. Beszélt Dávid Gyula EMKE-elnök, Markó Béla, akkor RMDSZ- szenátor, Hunyadi László szobrászművész és a szobor alkotója. Puskás György, az SDME első elnöke vitte a szót.
Húsz év, öt elnök: Puskás György, Szakács György eltávoztak. Seprődi József, Iszlai Géza, Szilágyi András. Sok emlékezetes rendezvény, kórustevékenység, az anyanyelv megőrzésének, ápolásának számos megnyilvánulása, vetélkedők, versenyek, képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, műkedvelő színjátszás, a szakmai képzés, önművelés megannyi formája. Húsz évnyi lassú eszmélés, a szabadság eufóriája után a józan megvilágosodás. Apróbb viszályok is. Önös érdekek előtérbe nyomulása. Kicsinyes haragszomrádok, megosztottság, „átkos különszakadás”, „pártviszály”.
Ma ott tartunk, hogy az egyik csapat mérkőzését nem nézi meg a másik közönsége, és viszont. Márpedig ez a húsz év arra int, főleg, amit a síremléken is olvashatunk, a Bárányka című vers szállóigévé nemesedett soraiban: „Ne engedelmeskedjetek csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek!”
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

A Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaság nyári egyeteme
Nagyvárad – A Magyar Gyógyszerészettörténeti Társaság augusztus 5–8. között Nagyváradon tartja meg immár XIV. (kihelyezett) nyári egyetemét. Ez lesz az első alkalom, hogy külföldön rendezik ezt az eseményt.
A gazdag program a tudományos közlemények mellett több kulturális és társasági pontot is magába foglal, hogy a résztvevők – főleg fiatalok –, megismerhessék városunkat és környékét. A tudományos előadásokra minden, az alább felsorolt témák iránt érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Előadások pénteken
Maguk az előadások a pénteki napra (augusztus 6.) vannak csoportosítva, az alábbi „menetrend” szerint: 8.30–9 – megnyitó; 9–11 – előadások: Dr. Bozó Tamás: versek gyógyszerészetről, Váradról; Lakatos Attila: Nagyvárad szerepe és helye a magyar történelemben; dr. Budaházy István: Nagyvárad gyógyszerészetének története; Barabás Zoltán: Várad a magyar irodalomban; 14.30–17.30 – előadások, hozzászólások – Dr. Ambrus Tünde: A gyógyszerészettörténet egyetemi oktatása Csehországban és Szlovákiában – múlt, jelen és jövő; Dr. Bariska István: Kultúrtörténeti üzenetek Nyugat-Magyarországról; Prof. dr. Kiss Gy. Csaba: Nagyvárad művelődéstörténeti jelentősége a magyar múltban; Prof. dr. Kapronczay Károly: Középkori magyar orvosi emlékek; Doc. dr. Grabarits István: Magyar gyógyszerészi emlékek Mohács előtt. Az előadásokat a Partium Keresztény Egyetem Bartók-termében mutatják be (Teleki u. 27 sz.).
erdon.ro

A mezőbikácsi éhséglázadásra emlékeztek
Nagyvárad – Kedd délután, a mezőbikácsi éhséglázadás 61. évfordulóján Mons. Fodor József általános helynök engesztelő szentmisét mutatott be a nagyváradi Székesegyházban.
Kevesen – alig két tucatnyian – jöttek el arra az engesztelő szentmisére, melyet a nagyváradi római katolikus Székesegyházban tartottak kedd délután, a 61 évvel ezelőtt történt mezőbikácsi éhséglázadás során ártatlanul és ítélet nélkül kivégzett áldozatok lelki üdvéért. Az érdeklődés hiánya is igazolja, hogy még mindig kevesen ismerik az 1949. augusztus 2-án történt lázadás tragikus kimenetelét, amely az erőszakos szovjet típusú kollektivizálás embertelen intézkedései eredményeképpen következtek be. Mons. Fodor József vikárius a kedd délutáni prédikációt elején elmondta: az elmúlt időkben Bogdánffy Szilárd boldoggá avatása kapcsán is sokat beszélünk arról az embertelen korról, mely megpróbálta az embert megtörni avagy „betörni” a megalázás, a kisemmizés eszközével. A mezőbikácsi földbirtokos gazdák - akiktől erőszakosan elvették földjeiket, ezzel az éhezés szélére sodorva őket - a vértanú püspökhöz hasonlóan a kommunizmus áldozatainak tekinthetőek.
Megaláztatások sorozata
Fodor József Radnóti Miklós költő szavait idézte: „Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, / s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, / befonták életét vad kényszerképzetek.” Olyan rettenetes kor volt 1949-ben is, amikor a mindennapi kenyérért küzdő falusi, tisztességes parasztemberektől elvették földjeiket, ezzel együtt pedig a méltóságuktól és az emberségbe vetett hitüktől is megfosztották őket. Megaláztatások sorozata következett, melyet a milicisták agresszivitása tetőzött. Megölték a falu papját, a valósággal éhező lakosságot törvényes eljárás nélkül büntették, kényszermunkára ítélték. Hiába álltak ellen és küzdöttek az üldözők ellen a mezőbikácsiak, a fegyverek erősebbnek bizonyultak. Mindez ma már történelem. Sok írás tanúsítja a sok szörnyűséget, de ezek csak az igazság halvány, pislákoló fényei, jegyezte meg a Fodor atya. Végül a Szent Máté könyvéből felolvasott evangélium üzenetét osztotta meg a jelenlévőkkel, miszerint: nem kell félnünk a legádázabb viharban sem, hiszen Jézus a kicsiny hitűek felé is kinyújtja a kezét. Ez segít abban, hogy megmaradjunk igaz embereknek, zárta prédikációját az általános helynök. Az Úr Isten nyugosztalja őket és gyógyítsa be a még élők sebeit!
Mészáros Tímea. erdon.ro

Ünnepi műsorajánlatunk
Az eltelt két évtizedben megszaporodtak az ünnepek. Nem a klasszikus szabadnapokra gondolok, amelyeket a naptár piros betűvel kínál a pihenni, sörözni és flekkenezni vágyó emberiségnek, hanem azokra, amelyeket a kisebb etnikai közösség sajátosan csak magának tart fenn, minekutána azok államivá tételére nem valószínű, hogy a következő diadalmas autonóm demokráciákban sor kerülne.
A civil társadalmakban a lokális, néprajzi, etnospecifikus ünnepeknek, vallási ceremóniáknak, sajátos emléknapoknak – túl a történelmi tudat ingerlésén – közösségerősítő szerepet is szán az ünnepség rendezője, megrendelője, végrehajtója, a szociológus.
Olyan kiváló napokra gondolok, mint például március 15. vagy Petőfi évfordulói, falunapok, a Cikmántorról elszármazott cikmántorok és cikkántorok világtalálkozója, a krumplinaszádok összejövetele Pityókapusztán stb.
Mi történik ezeken? Minél történelmibb egy dátum (s az idő mindent egyre megtörténtebbé ken), annál inkább kezdődik egy meghívott, kijelölt mozsárágyú, fősegédtorreádor ünnepi beszédével, politikai felhangokig sikló nyilatkozatával, jő néhány szavalat, amatőrök pityegése, profik harsánysága, táncika, koszorúk és tömegoszlatás sárban vagy sár nélkül. Ja, olykor nyalka huszárok, soha nem gyalogbakák, fáradt tüzérek, holott az volt a nemzet leginkább múltja során.
Máskor az eszem-iszom és az ezzel járó mértéktelen epeszelídítő-májserkentő-fogyasztás, jól eső böffintések, és persze kirakóvásár, amikor apuka kirakja az utolsó krajcárját is egy csinos pillogatós nyalókáért, csicserésző tollforgóért, kaviár ízű baseballsapkáért (handmade).
Mi volna, ha ezeket a lassan gépiessé váló, ismétlődő közalkalmakat megtöltenénk valamilyen új tartalommal is? Színházzal, komédiával, másként-fesztivállal, kilépéssel a nemzetiségi hős-komorkodásból, irodalomi pankrációval, gyermeket is lekötő programmal...
Egy hadosztálynyi ember tanult meg szervezni, összehozni, menedzselni, nyugtalanítani, reklámozni jól-rosszul az elmúlt időkben. Ám még mindig – holott a legtöbb fiatal szervező soha nem látta – kísért a kommunista rituálé az ünnepségekben. A komcsi rituálé pedig a korábbi szocdem, polgári, barokkos úri vagy moszkvai modellből származik. Fontos a reprezentáció, a tekintélyek előtti hajbók. Fontos az önismétlés, amely a teljes kiürülésig, a közérdektelenségig vezet. Amikor az ember bólint az ünnepség hírére és kinyitja a Dráva-Száva tévét, ahol a híradóban szónokok szónoklanak, malacok pirulnak, falunapok verítékeznek, fesztiválok iválnak feszt: decibellek becipelnek és elűznek tízezreket.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Újabb adatlapok a világhálón
Újabb volt politikai foglyok börtönbeli adatrögzítő lapjait hozta nyilvánosságra a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet (IICCMER). Az intézmény 2007-ben kezdeményezte a politikai okokból bebörtönzött személyek nyilvántartó űrlapjainak felleltározását, és ezeknek a világhálón való közzé tételét célzó projektet. Azóta körülbelül 50 ezer adatlapot tettek közzé.
A kezdeményezés most újabb szakaszába lépett: az intézet az L, M, N, illetve az O kezdőbetűs nevekkel rendelkező, 13 500 politikai fogoly adatlapját tette közzé a http://iiccr.ro/ro/fise_detinuti_politici/ című honlapon. Az intézet átfogó és rendszerezett adatbázis kialakítására irányuló törekvése a kommunista elnyomás hiteles emlékeztetőjeként, illetve bizonyítékul szolgálhat a rezsim áldozatainak, akik a 2009/221 törvény előírásainak megfelelően kárpótlást igényelhetnek. Szabadság (Kolozsvár)

"Kultúránkban hordozzuk..."
Szuicidprevencióról Mayer Tamással
Míg szűkebb környezetünkben a gazdasági válság kezdete óta nem nőtt az öngyilkossági ráta – a Maros megyei, csökkenő tendenciát mutató statisztikákat két héttel ezelőtt ismertettük mellékletünkben –, a világszintű felmérések ilyen értelemben igen elgondolkoztatóak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai1 szerint 2000-ben egymillió befejezett öngyilkosságra került sor a világban, illetve kétmásodpercenként próbált meg valaki véget vetni az életének. Ilyen mutatók mellett fokozott felelősség hárul az idén 50 éves Nemzetközi Szuicidprevenciós Szövetségre, illetve az európai, országos vagy akár helyi szinten működő szervezetekre. Elejét lehet-e venni az öngyilkossági ráták további növekedésének, illetve sikerrel járhat-e a mutatók "visszabillentésére" irányuló törekvés? A jelenségről a svédországi SPES3 megbízott országos titkárságvezetőjével, Mayer Tamással beszélgettünk.
– Mire engednek következtetni a svédországi statisztikák?
– A legutóbbi hivatalos adatok 2008-ból származnak, melyek szerint 1970 óta az öngyilkossági ráta egyenletesen csökkenő tendenciája volt érzékelhető. 1970-ben százezer lakosból 22-23 vetett véget életének, 1980-ban 19-20, 1990-ben 17, 2000- ben és 2008-ban pedig 12-13. Tudomásom szerint az öngyilkossági ráta jelenleg nálunk kicsivel magasabb, mint Romániában. Svédországban az öngyilkosság férfiaknál kb. háromszor olyan gyakori, mint a nőknél, így a 15–44 éves korosztályon belül férfiak esetében ez a vezető halálozási ok, míg a nők körében "csak" a második leggyakoribb! Régóta világjelenség, hogy a szebbik nem képviselői közül ugyan többen kísérlik megtenni a végzetes lépést, de a férfiak impulzívabbak, drasztikusabb módszerekhez folyamodnak, s emiatt az ő esetükben sokkal gyakrabban végzetes a kísérlet. És ami igen figyelemreméltó: a teljes lakosság tekintetében folyamatosan csökkenő tendencia ellenére a 15–24 év közötti svédországi fiúk körében az öngyilkossági ráta hosszú ideje gyakorlatilag változatlan. Hogy mi ennek a magyarázata, arra még keresik a választ a kutatók.
– Ön jó húsz éve él Svédországban, de rendszeresen hazalátogat Magyarországra. Bizonyára figyelemmel kíséri az otthoni adatokat.
– Míg a nyolcvanas években Magyarországon nagyon magas volt, 40-45 között mozgott az öngyilkossági ráta, az utóbbi évtizedekben látványos csökkenés érzékelhető, de a ráta még mindig igen magas: 25 körüli. Számos, magyarságkutatással illetve szuicidológiával foglalkozó szakember megfogalmazta már, hogy az öngyilkosságra való hajlam feltehetőleg a kultúránkkal összefüggésben álló sajátosságunk. Ezért bizonyára ezzel is magyarázható, hogy nemcsak a magyarországi, hanem a világ bármelyik táján élő, magukat magyarként azonosító személyek körében4 – az adott ország fejlettségétől függetlenül – magasabb az öngyilkossági ráta, mint a lakosság egészében. Az öngyilkossági statisztikákat sajnos torzíthatja, ha a hátrahagyottak – netán a hatóságok alkalmazásában állók – valamiért eltitkolják az esetek egy részét, illetve, ha valahol korábban a nem teljesen egyértelmű eseteket is öngyilkosságnak számolták, egyszer csak elkezdik azokat balesetnek minősíteni.
– A SPES 1987-ben alakult, jelenleg 12 megyei szintű szervezettel és három járási szintű részleggel rendelkezik. Ön a Stockholm megyei szervezethez tartozik.
– Célkitűzéseink között szerepel, hogy mind a 21 megyének legyen saját SPES-szervezete. Helyi csoportjaink elsősorban a hozzátartozók számára igyekeznek támaszt nyújtani – országos szövetségünk jogelődje is kifejezetten ebből a meggondolásból alakult, csak 1997 körül bővült tevékenységi köre –, de ez is egyféle szuicidprevenciónak számít, a hátrahagyottak ugyanis sok esetben késztetést éreznek arra, hogy "kövessék" az elhunytat. Az öngyilkosság feldolgozása az egyik legnehezebb feladat, az érintettek folyamatosan azon tépelődnek, mit tehettek volna a kilátástalannak érzett helyzetből menekülni vágyó személy megmaradásáért. Az öngyilkosok meggyászolása legalább három évig szokott tartani, de vannak olyan tagjaink is – többnyire házaspárok –, akik már évtizedek óta így élnek, a gyász életformájukká, személyiségük részévé vált. Helyi csoportjaink legkomolyabb eredményének az számít, ha gyakorlatilag megmenthetjük valakinek az életét. Az elmúlt 2-3 évben ennek legalább három esetben magam is voltam szem- és fültanúja Stockholmban.
– Hogy zajlanak ezek a foglalkozások?
– Képzett személyek beszélgetnek a hozzátartozókkal. Aki nem akar a csoport előtt megnyílni, félrevonulhat az egyik irányítóval. A képzett beszélgetők is lehetnek érintettek, de fontos, hogy a feldolgozás előrehaladott szakaszában legyenek. Ezek a találkozások azért is fontosak a hátrahagyottak számára, mert megszüntetik lelkükben az elszigeteltség – netán: kitaszítottság – érzését, hiszen végre akadnak emberek, akik igazán megértik a fájdalmukat, s akikkel semmilyen idevágó beszédtéma sem tabu. Heti rendszerességű esti összejöveteleinken korábban nagyon szélsőségesen alakult a létszám, hol ketten, hol tizennyolcan voltunk a néhány képzett beszélgetőn kívül, de idén folyamatosan sokan jönnek hozzánk, és szinte mindig legalább két újonnan hátrahagyott is részt vesz a foglalkozáson. Ez minden bizonnyal annak is tulajdonítható, hogy tavaly ősz óta Stockholm megye valamennyi rendőrautójában van tájékoztató lap megyei szervezetünkről, amelyet az öngyilkosságról értesített hozzátartozóknak át tudnak nyújtani.
– A svéd kormányzat mennyire érzi szívügyének a szuicid-prevenciót?
– Ezen a téren az utóbbi fél évtizedben megtörtént a régóta várt nagy áttörés. 2003-2006 között átfogó felmérést végeztek a svéd pszichiátria helyzetéről, s javaslatcsomagban részletezték a szükséges tennivalókat5. A készítők mindvégig nagymértékben támaszkodtak a Nemzeti Mentál-higéniás Együttműködés nevű, pszichés betegek és hozzátartozóik szervezeteit egyesítő ernyőszervezetre is, melynek a SPES volt az egyik kezdeményezője. 2007-ben végre az illetékes miniszter is kiállt a SPES első számú szívügye: az öngyilkossági "Vision Zero" mellett. 2008-ban így a svéd közegészségügyi kormányprogramba is bekerülhetett egy új, szuicidprevenciós fejezet, benne a "Vision Zero"-val és kifejezetten a SPES számára megfogalmazott feladatokkal!6 Tavaly pedig nagyszabású, többéves multiplikátor-képző program indult annak érdekében, hogy megváltozzon a svéd lakosság hozzáállása a pszichés betegségekhez – s ez segíteni fogja mind a szuicidprevenció, mind a hátrahagyottak támogatásának ügyét.
– Mayer Tamás nem először jár Marosvásárhelyen.
– Tavaly is részt vettem a Segítők Baráti Körének konferenciáján, idén novemberben is eljövök. Nagyszerű dolgokat művelnek ezek az emberek! Eléggé nyilvánvaló, hogy Vásárhelyen is – és egész Erdélyben – jó szolgálatot tehetne egy szuicidprevenciós és hátrahagyottakat segítő szervezet. Múlt év tavaszán Faludi Csilla aneszteziológus asszisztenssel közösen elindítottuk hát a Marosvásárhelyi Szuicidprevenciós Kezdeményezést: internetes körlevelet küldtünk ki olyanoknak, akikről úgy gondoltuk, támogatnák az ötletet. 21 címzettnél jártunk sikerrel – nagy örömünkre két- két pszichiáternél illetve lelkésznél is –, s néhány találkozóra is sor került. Ugyan folyamatosan számíthattunk a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Segítők Baráti Köre megértő és aktív segítségére, mégis már egy éve pihentetni kényszerülünk az ügyet, mivel a továbblépéshez már szükség lenne egy olyan szervezetre, amely "adoptálja" az "újszülöttet", anyagi hátteret és erkölcsi súlyt egyaránt biztosítva számára. Ami a – remélhetőleg hamarosan új erőre kapó – kezdeményezés legsürgősebb tennivalóit illeti: első lépésként egy nyitókonferenciára, távlatilag pedig egy telefonos lelkisegély-szolgálat beindítására gondoltunk. Tudományos kutatások eredményeire alapozva szinte biztosra vehető, hogy hatékony öngyilkosság-megelőző munkával Erdélyben mintegy 300-500 (!) magyar életét lehetne megmenteni évente. S mivel ráadásul a magyarságra vonatkozó öngyilkossági statisztikákban is bizonyára túl vannak reprezentálva a kollektív identitás megőrzése szempontjából kulcsfontosságú humán értelmiségiek és művészek: ennél jobb – netán még közös cselekvési programhoz is vezető – beszédtémát nemigen tudnék ajánlani az erdélyi magyarság politikusainak!
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés: folyik az elrománosítás
MTI
Kisebb léptékben és erővel, de ma is folytatódik az egykori román kommunista hatalom által képviselt nacionalista politika, amely Székelyföld elrománosítását tűzte ki célul – nyilatkozta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke az Academia Caţavencu című hetilapnak adott interjúban.
A volt református püspök kifejtette, Hargita és Kovászna megyében az ország többi régiójához képest magasabb létszámú a katonai és a csendőrségi állomány, így – mint mondta – kis túlzással minden székely mellé egy hegyivadász vagy egy csendőr állítható.
Az EP alelnöke szerint „a kormány intézményein keresztül átláthatatlan módon támogatott”, szervezett telek- és ingatlanfelvásárlás zajlik Székelyföldön. Tőkés rámutatott, ezért a magyarok is hibásak, hiszen „valakiknek el kell adniuk a házakat ahhoz, hogy mások megvásárolhassák”. Felidézte azt az esetet, amikor a Kovászna megyei önkormányzatnál valaki érdeklődött a román állampolgársággal is rendelkező moldovai állampolgárok kedvezményes letelepedését lehetővé tevő kormányzati programról.
Hangsúlyozta: nem ellenzi, hogy a moldovai románok megkapják a román állampolgárságot, de nem szeretné, ha ez megváltoztatná Székelyföld etnikai arányait. Új Magyar Szó (Bukarest)

OPREA FELTÁRJA BĂSESCU MÚLTJÁT. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet leváltott vezetője, Marius Oprea azt ígéri, folytatja az államfőről írt sorozatát
Marius Oprea Traian Băsescu 1989 utáni tevékenységéről ír, folytatván a két éve abbahagyott Traian Băsescu emelkedése a ranglétrán nevű sorozatot, amelyet kötet formájában is kiadhat. ,,Nem könnyű, mert a dokumentálódás nehézkes, az 1989 utáni sajtótermékeket csupán a könyvtárakban lehet megtalálni. Sokan azzal vádoltak, hogy nem írom tovább a sorozatot, mert meg szeretném tartani a funkciómat az intézet élén. Most be akarom bizonyítani, hogy folyamatosan dolgoztam rajta” ― jelentette ki Oprea. (Realitatea) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyerekek a szórványból
În sfârşit! Azaz Végre, megérkeztünk! ― mondja az a vajdahunyadi első osztályos magyar kislány, ki Árkoson a hosszú út után lehuppan ágyára. Hogy megkönnyebbült sóhaját románul közölte társával, észre sem veszi ― ez ,,természetes” a szórványban élőknél, a környezetükben beszélt nyelvről anyanyelvükre és vissza az átjárás már-már tudattalan. S ez a beolvadás első lépcsőfoka is.
Éppen ennek megelőzéséről szól a Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata által kezdeményezett, Összetartozunk szórványprogramnak a gyerekek táboroztatására vonatkozó része, melyet immár az ősz óta az iskolások közötti levelezés készít elő. A Székely Mikó Kollégium diákjai a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont V―VIII. osztályos, Böjte atya ,,gyerekeiből” álló csapatát fogadták a Benedek-mezőn, illetve Árkoson a Váradi József Általános Iskola diákjai a vajdahunyadi magyar tagozatos elemistákkal együtt töltöttek el néhány napot, majd ugyancsak a Benedek-mezőn a Mikes Kelemen Főgimnázium a dévai magyar középiskola egy másik csoportját látta vendégül.
Június, július folyamán mintegy kétszáz Hunyad megyei és háromszéki gyerek nyaralt együtt itt és Szászvárosban, programjuk nagyon változatos volt, a Háromszék és Sepsiszentgyörgy látnivalóival való ismerkedés mellett kézműves-tevékenységek, népdaltanulás, sportprogramok is szerepeltek a tevékenységek között, olyannyira, hogy még szabad idejüket is mindig kitöltötte a közös játék, az ismert népdalok éneklése vagy a filmnézés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Búvárkodás szavak között - interjú Murvai Olga filológussal (Egyetemi tanár, 1942. október 10-én született Kolozsváron. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom tanári diplomát. Három éven át a Szatmár megyei Sándorhomok általános iskolájában tanított, majd a Bukaresti Tudományegyetem idegen nyelv karán, a Hungarológia Tanszéken előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként dolgozott. Ugyanott tanszékvezető volt, és doktorátusvezető. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának a főállású professzora, dékánhelyettes. Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Fontosabb kötetei: - Stilisztikai tanulmányok (1976, Bukarest) - Szöveg és jelentés (1980, Bukarest) - Mic dicţionar român–maghiar de expresii si locuţiuni (1985, Bukarest) - Magyar–román kifejezések szótára – Román magyar kifejezések szótára (2000, Budapest) - Vers-rekviem (2005, Kolozsvár) - Viseltes szavak (2006, Csíkszereda). A filológia doktora. 1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. A Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az AESZ tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága keretében a pedagógiatudományi szakosztály megteremtője.)
„Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz.”
Ki oltotta be önbe a nyelv szeretetét? Ki bírta rá arra, hogy a magyar nyelv szépségeivel, rejtelmeivel hivatásszerűen foglalkozzon? – Nem a szüleimtől örököltem ezt a mesterséget, ha annak lehet nevezni azt, amit űzök, hiszen a szüleim kolozsvári kereskedők voltak. Viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kiváló nyelvészeti képzést kaptunk. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején indultak be az akkoriban modernnek számító nyelvészeti irányzatok, amelyek az oktatási folyamatot is izgalmassá tették. Az egyetem jeles tanárai, főleg Szabó T. Attila és Szabó Zoltán irányt mutattak számomra. Szabó T.-nél doktoráltam. Szabó Zoltán stilisztikaprofesszor több nyelven beszélt, naprakészen követte a fent említett irányzatokat. Ő egy kis csapatot gyűjtött maga köré a doktorandusok közül. Ebből nőtt ki az ún. kolozsvári stilisztikai iskola, amelynek én is tagja volt.
Mi volt az a nóvum, ami akkor megfogta a bölcsészkaron a diákokat? Mi volt az ön doktori disszertációjának a témája? – Abban az időben egyedül Szabó T. Attilának volt doktorátusvezetési joga. Habár ő nyelvtörténész volt, minden további nélkül elfogadta, hogy én – de más is – stilisztikából doktoráljak. A szabad indirekt stílussal foglalkoztam, ami lényegében a klasszikus retorikából átmentett alakzat, az úgynevezett oratio recta libera, az impresszionista stílusig követtem ezt. Arról van szó, hogy a prózai alkotásokban a narrátor szerepe fellazul. Amikor az író anynyira azonosul a szereplőivel, hogy nem lehet tudni, kinek a szájából halljuk a kommentárt, akkor beszélünk szabad indirekt stílusról. Az impresszionista stílus szerette ezt a szövegtani megoldást.
Az egyetem elvégzése után közvetlenül Szatmár megyében tanított. Ez hogy történt? – Szatmárnémetitől 17 kilométerre, a határhoz közel, Sándorhomok nevű községben, általános iskolában tanítottam. Nagyon jó hangulat volt ott, sok fiatal tanerő gyűlt össze. Lényegében azért kerültem e félreeső településre, mert akkor már férjnél voltam, párom, Murvai László Szatmárról származott. Két tanári állásra volt szükségünk. Szatmárnémetiben laktunk, és más-más településre ingáztunk. Három évig tanítottunk, majd a férjemet felvitték Bukarestbe, az oktatási minisztériumba, én meg bekerültem az úgynevezett Országos Pedagógiai Továbbképző Intézetbe, a tantervosztályra, és onnan a Bukaresti Tudományegyetemre, a filológia karra mentem át, ami ma az idegen nyelvek kara. Harmincnégy éven át tanítottam a bukaresti egyetemen.
Kik voltak a munkatársai a magyar szakon? Már a múlt rendszer idején is jártak át oktatni magyarországi tanárok? – A diktatúra legsötétebb éveiben is volt magyar vendégtanárunk. Szerencsénkre a filológián megforduló rengeteg külföldi tanár magával hozta a legfrissebb német, angol szakirodalmat, és ezek a kötetek körbejártak. Az 1989-es fordulat úgy ért bennünket, hogy szinte teljes mértékben naprakészen ismertük a szakmai újdonságokat. Nagyon sokat dolgoztunk. Olyasmivel is foglalkoztunk, aminek semmi köze nem volt az oktatáshoz, például fordítottunk, és sokfelé hívtak bennünket tolmácsolni. Például a bukaresti magyar követség is igénybe vette a szolgálatainkat.
Ez a munka nem okozott állambiztonsági problémákat? A hatalom egyáltalán nem szerette, ha a hazai magyar értelmiségiek bejáratosak voltak a követségre. – Ezek a felkérések egy alkalomra szóltak a követség részéről, s ugyanez történt, ha írott szövegek fordításáról volt szó. A felkérések az egyetemre érkeztek, és az egyetem vezetősége megkereste a megfelelő embert. Ha a külügyi osztály engedélyezte a fordítói munkát vagy a tolmácskodást, akkor elvégeztük, ha nem, akkor az egyetem visszautasította a felkérését.
„Pártunk és kormányunk” is adott ilyen megbízásokat, onnan is jöttek felkérések? – Természetesen. Főleg akkor, ha magyarországi küldöttségek érkeztek. A hivatalos fővárosi tolmácstevékenység e körül az egyetem körül zajlott. Másokat is hívtak tolmácsolni, például újságírókat, nem csak minket. Viszont mi voltunk állandóan kéznél. Hivatalos tolmácsképzés nem létezett.
Kolozsvárról, az egyetemről jártak oda óraadó oktatók? – Egyedül Szabó Zoltán, ő kéthetente ingázott Bukarestbe. A magyarországi tanárok is szívesen jöttek, mert odahaza az előléptetések attól is függtek, hogy kinek milyen külföldi meghívásai voltak, milyen a renoméja. Igen tekintélyes kollégák fordultak meg Bukarestben: Károly Sándor nyelvész, Hopp Lajos, Gergely Gergely irodalomtörténészek és sokan mások. Négyéves időközönként váltották egymást, és olyan is akadt, aki két turnust is elvállalt.
A Babeş–Bolyai Tudománygyetem filológia kara hogyan viszonyult ehhez a bukaresti magyar tanszékhez? Nem volt közöttük rivalizálás? – Nem volt, mert különbözött a profilunk. Mi lényegében a magyart mint idegen nyelvet oktattuk és a magyar kultúrát tanítottuk nem magyar ajkú, külföldi vagy román hallgatóknak. Kolozsváron nyilvánvalóan magyar szakos tanárképzés folyt. Persze Bukarestben is voltak magyar ajkú diákok, akik azért választották azt az egyetemet, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett valamilyen idegen nyelvi képzést is kapjanak. Tulajdonképpen mi kétszer annyit dolgoztunk, mint mások, mert másféleképpen kellett oktatni a magyar és a nem magyar ajkú diákokat, akikből külön csoportokat szerveztünk.
Tehát több mint harminc éven át tanított a bukaresti egyetemen, viszont most Marosvásárhelyen él, dolgozik. Mikor, hogyan történt a váltás? – Csak félig-meddig jöttem el a bukaresti egyetemről, hiszen az idegen nyelvek kara keretében működő Nyelv és nemzeti identitás című doktoriskolának a tagja vagyok. 2000 óta foglalkozom doktori képzéssel, és azóta nagyon sok magyar ajkú diák doktori disszertációját irányítottam. Tanítok is a doktori iskolában, tehát gyakran járok Bukarestbe, s mióta nem lakom ott, szeretem a várost. 2006-ban jöttem el részben személyi okokból. Ugyanakkor meghívást kaptam a Sapientia EMTE részéről, Marosvásárhelyre hívtak a Műszaki és Humántudományok Karra. A humánrészlegnek volt szüksége egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező munkatársra, aki az egyetem szervezését is átlátja. Nagyon jól érzem magamat a Sapientián. Új szakokat indítottunk be, amelyeket én találtam ki, s remélem, hogy idővel nagyon jól fognak működni.
Ilyen például a fordítói és tolmács szak. Van iránta érdeklődés? – Van, annak ellenére, hogy kizárólag tandíjköteles szak, 750 euró az éves költség. De az ötven hely így is évről évre betelik. Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz. A hároméves képzés után bárki fordítói irodát nyithat, és akár a saját lakásából is megszervezheti az egész életét. Jövőre végez az első évfolyam. Tehát a fordítók három év után dolgozhatnak, illetve utána nyelv szakokon vagy máshol is mesterizhetnek, hiszen a mesteri képzések nyitottak. Mezőgazdasági, jogi, politikai, orvostudományi, műszaki és más szakfordítókat képezünk. Ilyen jellegű speciális képzést kapnak a hallgatók. Ők maguk döntik el, hogy mire szakosodnak. Irodalmi fordítókat nem képezünk. Ahhoz tehetség szükséges, és véleményem szerint azt nem lehet egyetemen elsajátítani.
A különböző szakterületeken léteznek-e segédeszközök, szótárak? – A legmodernebb számítógépes segédeszközökkel dolgozunk, amelyeket ingyen és bérmentve kaptunk meg egy magyarországi cégtől. Az egyetemen belül minden hallgatónk használhatja. Ez nagyon nagy dolog. A tolmácsképzés keretében kizárólag konferenciatolmácsokat fogunk képezni különböző szakterületeken, de a tolmács szak csak akkor fog működni, ha a mesterképzésre is megkapjuk az engedélyt. Közben szinkrontolmácsoló gépekhez is hozzájutottunk. Ezek segítségével a diákok ízelítőt kaphatnak a mesterségből.
1985-ben ön is kiadott egy román–magyar szótárt. – Ez kifejezések szótára. Annak idején a saját diákjaink számára készült, belső használatra. Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy ha nem ismer eléggé egy idegen nyelvet, akkor a legkomolyabb gondot a kifejezések, a közmondások, a szóviccek megértése okozza, viszont éppen ezek adják meg mindenféle társalgásnak a sava-borsát. Ezek félremagyarázása, félreértése miatt néha kínos helyzetbe kerülhetünk. Egyszer én is ilyen helyzetbe keveredtem, és akkor határoztam el, hogy elkezdem gyűjteni a sajátos, gyakran előforduló román kifejezéseket. Azóta 2000-ben egy magyarországi kiadó megjelentette két kötetben ennek a bővített változatát román–magyar, illetve magyar–román kifejezések szótáraként.
Kutatási területei a stilisztika, a szemantika, a pragmatika és a kommunikációelmélet. Mit kell tudni a pragmatikáról? – Azt jelenti, hogy a beszédet visszahelyezzük abba a környezetbe, ahol elhangzik. Ha azt mondom, hogy igen, ez egy kijelentés. Ha a házasságkötő teremben hangzik el, az egy olyan beszédszituáció, ami a további eseményeket befolyásolja, kihat rájuk. Vagyis olyan beszédszituáció, amivel beleavatkozunk a környezetünk, a világ dolgaiba. A házasságkötő előtt ezt az igent nem lehet kérdő formában mondani. Tehát a pragmatika annak elemzése, hogy miként hatunk a környezetünkre azzal, hogy kimondunk valamit: igen, nem, bocsánat stb. Érdekes egyébként, hogy mi, magyarok felszólító módban kérünk bocsánatot még a Jóistentől is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket!” Az is érdekes, hogy mi, magyarok általában nem mondunk kategorikusan nemet, hanem kifogásokat keresünk visszautasításkor.
Milyen témákkal foglalkoztak a doktorandusai? Általában ők választottak témát, vagy ön bízott rájuk különböző kutatási feladatokat? – Az én témaköröm – nyelv és nemzeti identitás – nagyon tág terület, igen sok minden belefér. Azt szeretem, ha a hallgató jön témával, viszont ha megkér, akkor esetleg együtt keresünk témát. Szerettem volna a kommunikáció felé elmenni, ezért örvendtem annak, hogy az egyik kiváló doktorandusom, Gászpor Réka a reklámnyelvvel foglalkozott. Ő most szintén a Sapientia EMTE-n tanít. Az első védés a latin–magyar kétnyelvűség a középkori dokumentumokban témakörhöz kapcsolódott, egy Maria Dragomir nevű levéltáros hölgy készítette, aki magyarul is tud, és igen nagy sikere volt. 2005-ig nyolc évig tartott a doktorira való felkészülés, most, a bolognai folyamat életbelépése óta már csak hároméves a doktori képzés. A két tévészerkesztő, Simonffy Katalin és Kós Anna doktori disszertációja immár kötet formájában is hozzáférhető. Simonffy Képnyelv, szónyelv című dolgozata főképpen azzal foglalkozik, hogy az, amit a képen látunk, hogyan adható vissza szavakkal, illetve, hogy visszaadható-e szavakkal az, amit látunk. Kós Anna tanulmánya Nyelvhasználat és politikai kommunikáció címen látott napvilágot, és tulajdonképpen az erdélyi politikai diskurzus röntgenképe.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Antal: az RMDSZ-en múlik az EMNT párttá alakulása
„Ha az RMDSZ részéről van akarat és kompromisszumkészség, elkerülhető lett volna, de még mindig elkerülhető, hogy az EMNT pártként tevékenykedjen” – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
A szövetség városi szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) most kényszerhelyzetben van, de párttá válását még el lehet kerülni.
Antal Árpád hozzátette: ő már többször hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek a román kormányban való részvételből származó lehetőségeket, az EMNT-nek viszont a magyar kormánnyal kialakított szoros kapcsolatát kell kihasználnia az erdélyi magyarság érdekében, mert ellenkező esetben kettejük tevékenysége kioltja egymást.
A sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke szerint az RMDSZ és az EMNT vezetőinek egy összefogás-projektet kellene kidolgozniuk, és azt tartalommal kellene megtölteniük, ezáltal elkerülhető lenne a pártosodás. Már a Magyar Polgári Párt (MPP) megjelenése is azt bizonyította, hogy amikor választási vetélytársa van, az RMDSZ elkezd pártosodni.
„Ha bejegyeznek egy harmadik magyar pártot, az többet ártana, mint amennyit használna” – vélekedett Antal Árpád, aki szerint ez már látszott az MPP–RMDSZ, illetve az MPP– Tőkés László-vitákból is. A pártosodás ahhoz vezet, hogy előbb utóbb bekövetkezik az, amit a román politikum akar, vagyis a romániai magyar közösség politikai doktrínák szerinti szerveződése, és a magyar szervezetek román pártokkal való összefogása.
Antal Árpád szerint Erdélyben az etnikai választóvonal a legfontosabb, nem pedig a doktrína. Ezt az is bizonyítja, hogy a román pártok magyarellenességében nincs különbség. „Ha valamelyik koalícióra lép az RMDSZ-szel, és kormányon van, akkor visszafogja magát, viszont ha ellenzékbe kerül, szabadjára engedi a magyarellenességét. Abból is látszik, hogy most a nemzeti liberálisok lettek a legvéresebb szájú nacionalisták, nem beszélve annak a veszélyéről, hogy a magyar szervezetek egymást is kiüthetik a parlamentből” – fejtette ki Antal Árpád.
Tőkés László múlt hét végi nagyváradi sajtótájékoztatóján megelőlegezte, hogy „a romániai magyar nemzeti együttműködési rendszer” létrehozása érdekében készen állnak akár arra is, hogy párttá alakuljon a civil szervezetként működő EMNT. „A pártosodás nem cél, de ha az MPP nem tudja betölteni nemzetpolitikai hivatását, az alternatíva szerepét, akkor az EMNT-nek hozzá kell járulnia egy új politikai párt létrehozásához. Erről már folynak az egyeztetések” – mondta akkor a politikus.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bűnvádi eljárás csíkszeredai székely gárdások ellen
Fasiszta, rasszista és xenofób szervezetben való részvétel gyanújával eljárást folytat a csíkszeredai ügyészség a Székely Gárda két alapító tagja, Csibi Barna és Szőcs Tibor, valamint Puskás András Miklós magánszemély ellen. Az érintettek április hatodikán kértek engedélyt a helyi önkormányzattól arra, hogy a hiper- és szupermarketek káros tevékenysége ellen tiltakozhassanak.
Az állítják: a városháza engedélyével tettek közzé a Nagyrét utca 16. szám előtt a „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!” feliratú plakátot. Florian Braic ügyész szerint ha a gyanúsítottakat bujtogatás és diszkrimináció vétségében bűnösnek találják, akkor három évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. Ha bebizonyosodik a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetben való részvétel gyanúja, a büntetési tétel elérheti a 15 évet.
„Nem láttam a figyelemfelkeltő akció engedélyeztetéséhez benyújtott kérést, ám meggyőződésem: a fiatalok nem írták bele azt, hogy zsidózó táblát készülnek felállítani. Ha így lett volna, nem kapták volna meg a jóváhagyásunkat” – nyilatkozta lapunknak Antal Attila csíkszeredai alpolgármester.
Az elöljáró szerint a különböző utcai megmozdulások kezdeményezői nem szokták részletesen leírni a városházára benyújtott kérvényeikben, milyen forgatókönyv szerint járnak majd el. „Nem örülünk, hogy ismét bevonták egy bohóckodásba a városházát” – mondta Antal Attila arra a kérdésünkre, miként kommentálja azt, hogy Csíkszeredában a nyílt utcán zsidóznak a fiatalok.

Keresztúrok találkoznak Székelykeresztúron
Székelykeresztúr ad otthont idén a 11. Keresztúr Nevű Települések Nemzetközi Találkozójának, melyet harmadik alkalommal szerveznek meg a székelyföldi kisvárosban.
„Tudni kell, hogy Keresztúr nevű településből van legtöbb a Kárpát-medencében, így nekünk van a legnagyobb szervezetünk” – mondta lapunknak Rafai Emil, a vendéglátó Székelykeresztúr polgármestere. A településre tegnap érkeztek meg a névtestvérek küldöttei, ezúttal 21 Keresztúr nevű helység képviselteti magát a találkozón, ebből 16 határon túli település.
„Jöttek az anyaországból, de vajdasági és szlovákiai névrokonaink is idelátogattak, összességében mintegy 600 vendégünk van határon túlról” – számolt be az ÚMSZ-nek a polgármester. Reméljük tetszeni fog nekik az itt eltöltött idő, rajtunk nem fog múlni, hisz már hetek óta készülünk erre a nagy horderejű rendezvényre” – mesélte lelkesen az elöljáró.
Aki pedig unatkozni fog, az magára vessen, hisz ennél színesebb és tartalmasabb programsorozatot még elképzelni is nehéz. Az egy héttel ezelőtti székelyudvarhelyi helyszín után erre a hétvégére Székelykeresztúrra költözött a Míves Emberek Sokadalma, de bemutatják a Székely Történelmi Zászlósort is. A kulturális műsorok, néptáncgála, nótaest, utcabál mellett szombaton főzőversenyre invitálják a magyar konyha szakácsait, de megmérettetnek a bortermelők is.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hungarikum
Úgy döntöttem, hogy szerény ismereteimmel magam is gyarapítom a megkülönböztetett jelzővel, piros-fehér-zöld szalaggal forgalomba hozandó magyar nemzeti termékek számát.
Az első általam javasolt hungarikumot, más régi magyar falusi játékokkal együtt, augusztus végén, a szatmári Partiumi Magyar Napok gyermekműsorán mutatom be.
A jól hangzó név miatt egyelőre magyar vuvuzelának hívom, de a bejegyezésnél már a régi magyar nevét használom. Garantálom: totál csődbe viszi a dél-afrikai vuvuzelát, s fellendíti Magyarországot, mivel az én vuvuzelám olyan egyszerű, hogy mindössze három nyesés a bugylibicskával és kész. S ezzel elárultam, hogy az anyaga is könnyen fellelhető, pláne nyáron.
Kölyökként, ha egy kis lármát akartunk csapni (például, ha a bakter részegségében elfelejtette a dobolás szövegét, Lika néni megint káromkodva ment haza a kocsmából, netán megelégeltük, hogy a tiszteletes úr sok zsoltárt magoltat be velünk), vettük a bicskát, lementünk a kertbe, nyestünk pár szál izét (mert ez még titok) aztán volt olyan sípolás, tülkölés, hogy anyánk is kiszaladt a seprűvel.
Javasolnám továbbá, hogy hungarikum legyen több olyan egyszerű étel, mint a sült krumpli, sültalma, nudli (másként angyalbögyörő), hagymaleves, lekváros derelye, tökkáposzta. Annyira egyszerű étkek ezek, hogy megválthatnák a világot az éhezéstől, fényesítve a magyar nevet.
A jó borok közül is csak azokat nevezném hungarikumnak, amelyek vidám nótákat csalnak elő és derűsebb életszemléletet adnak a káromkodásra és öngyilkosságra fölöttébb hajlamos magyarnak. Azokat, amelyek nem Mohácsot, Világost, Trianont, s még csak nem is a magyarfaló Ficót, Slotát juttatják eszünkbe, hanem elsősorban és inkább azt: miként verte be Botond buzogányával Bizánc kapuját, sétált be Mátyás Bécsbe, sarcolta meg Hadik András Berlint, s miként lett a magyar anyanyelvűek gyülekezete az amerikai atombomba kidolgozásában fő szerepet játszó tudósok csapata. Mert, ha sokat emlegetjük, hogy mi sikertelen, sőt tragikus nép vagyunk, sokan el is hiszik, még akkor is, ha történetesen a Kanári-szigeteken nyaralnak, szarvasgombát vacsoráznak egy előkelő párizsi vendéglőben, Kemény Dénes vízilabdázói zsinórban negyedszer is megnyerik az olimpiát, az OTP pedig nem az EU második, hanem a világ első bankja.
Csak ne legyen a remek kezdeményezés a kormánypárti brancsszellem eszköze, hogy csupán a színe miatt még a gatyamadzagot is hungarikumnak nyilvánítsák. Mert semmi nem lehet ártalmasabb hírünknek, mint az olcsó, giccses, banális magyarkodás.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Válságban a kultúra Háromszéken (Elbocsátás művelési intézményeknél)
Igen érzékenyen érinti a háromszéki kulturális intézmények — művelődési központok, múzeumok, könyvtárak, színházak — tevékenységét a kormány utasítására az önkormányzatok által végrehajtott létszámcsökkentés.
Szerencsésebb esetben az intézmények a be nem töltött állások felszámolásával oldják meg a helyzetet — mint például a Székely Nemzeti Múzeumban. Másutt azonban számos alkalmazottól kell megválniuk az intézményeknek — például a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vagy a Bod Péter Megyei Könyvtár esetében —, és ennek következményei riasztóak lehetnek.
A múzeum megússza
Úgy tűnik, különösebb „vérveszteség” nélkül ússza meg a kötelező leépítést a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Vargha Mihály igazgató szerint az előírt tizennyolc munkahelyes leépítést úgy oldják meg, hogy felszámolják a létező, de az alkalmazási tilalom miatt betöltetlen állásokat. Ennek következtében egyetlen munkatárstól sem kénytelen elköszönni a múzeum vezetője. „Szívfájdalommal mondunk le a megfelelő működésünkhöz feltétlenül szükséges posztokról, de így legalább senkit sem kell utcára tennünk” — fogalmazott az igazgató.
A részben szerencsés helyzet előidézéséhez az is hozzájárult, hogy a múzeum 2009 végén már elköszönt attól a tizenkét munkatársától, akik nyugdíjasként tevékenykedtek.
Gondban a könyvtár
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban korántsem ennyire fájdalommentes az átmenet. „Nekünk hét és fél munkahelyet kell megtakarítanunk, amit betöltetlen állások felszámolásával, szerkezeti átalakításokkal, illetve fél munkaidős állás felajánlásával igyekeztünk megoldani — tájékoztatott Szonda Szabolcs igazgató. — Három és fél állást azonban, sajnos, így is csak leépítéssel tudunk felszámolni.” Az intézményvezető jelezte, hogy a könyvtár szakmai és az adminisztratív részét egyaránt érinti a tényleges „karcsúsítás”, konkrétumokat azonban nem mondott, arra való hivatkozással, hogy a döntést elsőként maga szeretné közölni az érintettekkel. Szonda Szabolcs egyelőre nem tudja, de valószínűsíti, hogy a személyzetcsökkentés jövőben a könyvtár nyitvatartási rendjét, az elkezdődött digitalizálási munka ritmusát, az intézmény promóciós tevékenységét is érzékenyen érinti.
A legnagyobb érvágás
A megyei önkormányzati alárendeltségbe tartozó intézmények közül a legnagyobb érvágást a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola kénytelen elviselni. Az elmúlt tanévben 650 hallgatót kiszolgáló iskolában 48 tanár adott órát, közülük 24-en az intézmény teljes körű alkalmazottjaiként. A sürgősségi kormányrendelet nyomán Szilágyi Zsolt igazgatónak 15,5 állás megszüntetését kell kigazdálkodnia, ami a részmunkaidős munkatársak egy részétől való elköszönést jelenti. A várható következmények igencsak riasztóak: megszűnik az iskola kézdivásárhelyi és bodzafordulói kirendeltsége, a baróti pedig erősen szűkíti kínálatát. Az említett városokból származó érdeklődők a sepsiszentgyörgyi iskolában képezhetik magukat, ahol a tanárok 50—100 százalékos óranövekedés és 25 százalékos bércsökkentés mellett igyekeznek majd fenntartani az iskola hírnevét. (Csinta)
Az M Stúdió alkalmazott is
„Gyerekének” elvesztésével, de alkalmazottak elbocsátása nélkül úszta meg a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a leépítési hullámot. Az elmúlt időszakban nagy volt a mozgás az együttesnél, sokan elmentek, adminisztratív személyzet és táncosok egyaránt, az alkalmazások zárolása óta tíz betöltetlen állás gyűlt fel — ezeket írta most le Deák Gyula, a táncegyüttes vezetője. Fájlalja viszont, hogy meg kellett válnia az M Stúdiótól, hiszen a Háromszék Táncegyüttes édesgyermeke volt, együtt dolgoztak, közös műszakkal, közös elképzelésekkel.
Az M Stúdió tizenkét fős személyzetét a Tamási Áron Színház vette át, a háromszéki művelődési intézmények közül ez az egyetlen, amely nem csak megmenekült a leépítéstől, de alkalmazni is tudott. Ami meg úgy lehetséges, hogy nemrég módosították a kötelező létszámcsökkentésre vonatkozó rendeletet olyképp, hogy azokra az önkormányzati fenntartású előadói intézményekre nem vonatkozik, melyeket 1989 előtt alapítottak. A Tamási Áron Színház 1948-ban létesült, tehát megmenekült a leépítésektől.
Nem így az Andrei Mureşanu Színház, melyet ugyan 1987-ben alapítottak a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház román tagozataként, de önálló intézményi státust 1992-ben nyert. A megyeszékhelyi román színháznál a be nem töltött állások megszüntetése mellett még három alkalmazottnak kellett távoznia.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott harmadik kulturális intézménytől, a Kónya Ádám Művelődési Háztól nem kellett senkinek távoznia, ott a három be nem töltött állást számolták fel.
Papíron nagyarányú leépítés történt még a Kovászna Megyei Művelődési Központnál, itt a húszfős keretlétszámot tizenkettőre csökkentették, elbocsátani viszont csak egy alkalmazottat kellett (takarítónő), miután a hét be nem töltött állást felszámolták. (vop)
A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalhoz költségvetési szempontból két művelődési intézmény, a Vigadó és a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár tartozik. A leépítés egyik intézményt sem érinti különösebben, a Vigadó továbbra is négy egész és egy fél műszakban dolgozó munkatárssal marad, míg a városi könyvtártól egy könyvtáros és egy takarítónő nyugdíjba vonulásával senki mást nem kell meneszteni, a könyvtár öt alkalmazottal működik tovább.
A múlt esztendőben alakult színházat nem érinti a karcsúsítás, mert egyesület működteti. (Iochom)
Orbaiszéken Zágon érintett
A kovásznai művelődési ház és a könyvtár egyetlen alkalmazottját sem bocsátják el — közölte Lőrincz Zsigmond polgármester. Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója szerint jelenleg hatan dolgoznak teljes munkaidőben, ketten részmunkaidőben, de ez nem elég, legalább egy teljes referensi állásra lenne még szüksége az intézménynek.
Zabolán sem bocsátanak el, Barátoson is marad a félnormás könyvtáros, itt nincs is kultúrigazgató, mert az otthont visszakapta az egyház, Nagyborosnyón a szerkezeti felépítésben 22 állás szerepel, de csak 13 és fél betöltött, így egyetlen alkalmazottat sem kell útra tenni.
Az orbaiszéki összképet Zágon „rontja”: a leépítés itt a könyvtárost is érinti, teendőit a következőkben a Mikes Kelemen Kulturális Központ igazgatója látja el. (Bokor)
Új korszak előtt a baróti művelődési ház
A baróti művelődési háztól szeptembertől öt személyt bocsátnak el, a könyvelőnőt a polgármesteri hivatalhoz helyezik át, a Gyulai Líviusz Városi Könyvtár három alkalmazottja közül egynek mondanak fel, a négy falusi kultúrotthonban napi kétórás munkaidőben tevékenykedők mindegyikétől megválnak.
A legnagyobb érvágás a művelődési házat érte, hiszen az elbocsátottak közt van az intézmény vezetője, két műsorszervező, a raktáros és a takarító is.
A még hivatalban levő igazgató, Velencei András szerint a leépítéssel nem érnek el jelentős megtakarítást, hiszen a fizetések amúgy sem voltak magasak, a huszonöt százalékos csökkentés után pedig mindössze 500—600 lej lesz az átlagbér, viszont az ingatlan havi bére és téli hónapokban a fűtésszámla nem változik. „A művelődési ház tevékenysége nem csökken jelentősen, hiszen a megtartott műsorszervező-oktató által végzett tevékenységek folytatódnak, viszont komoly gondot okoz majd a kisegítő személyzet hiánya. Két emberre hárul mindaz a feladat, amit nyolcan végeztünk. Nekik kell átvenniük a raktáros, a kasszás és részben a takarítói feladatokat is, nekik kell elvégezniük a plakátolást is, de ezzel egy időben ott kell lenniük az irodákban, termet is kell rendezniük, kapcsolatot kell tartaniuk a partnerintézményekkel, esetenként pedig délután is vissza kell járniuk. Az az érzésem, nehezebb időszak vár a maradókra, mint a távozókra” — nyilatkozta Velencei András. (Hecser) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely? Magyar ? Székelymagyar?
Azért annyira rossz dolgunk nem lehet, ha egy ideje azon vitatkozunk, hogy mennyire magyar a székely, vagy mennyire nem, adja Isten, ennél nagyobb baj ne érjen, a véleménykülönbségek dacára. Egyébként meg erről beszélni, vitatkozni azért is vicces számunkra, mert mindezt magyar nyelven tesszük, és ez önmagában választ ad mindenféle kérdésre.
Ha már a nyelvnél tartunk, akkor érdemes kicsit az irodalommal is foglalkozni, ez manapság ismét divatos, hogy aszongya, tényleg, akkor van-e székely irodalom, s ha igen, akkor az milyen állat?
Úgy vélem, minden irodalomelméleti vélekedés dacára, hogy az irodalomközeli embereknél nagyjából az ötven felettiek azok, akik erre határozott nemmel válaszolnak, a fiatalabbak óvatosabbak ezzel, vagy egyenesen meggyőződésük, hogy van.
Sántha Attila jeles kollégánk például, akit joggal nevezhetünk a ,,székely irodalom rabonbánjának”, esküszik ennek létezésére, s ebben alighanem ott van igaza, ahol annak idején a transzközép irodalom meghirdetésekor: amiben hiszünk, az van, és punktum.
A ,,transzközéppel” bevált a dolog, kitűnő alkotók sorait szabadította rá a kortárs erdélyi és összmagyar irodalomra.
Ha már Sánthát említjük, beszéljünk hát kicsit a napokban megjelent székely irodalmi antológiáról is. Címe, nem véletlenül: Iszkiri a guruzsmás berbécs elől, csak hogy az anyaországi is értse, hogy ő ezt nem érti. (Azonkívül meg egy Sántha-vers címe.) Sántha többnyire ,,székelyül” ír, pontosabban a székely nyelvjárást emeli kiáltványszintre.
A székely antológia másik karizmatikus szerzője Orbán János Dénes, aki a kötetben a rá jellemző sokszínűséggel, mívességgel és polgárpukkasztással van jelen. Ha létezne székely Borges, ejsze’ Orbán János Dénesnek hívnák.
Fekete Vince, aki a hajdani új és jelenleg közép-nemzedéknek a mentora, e kötetben legfőként tárcákat, tárcanovellákat közöl: az ő írásaiból leginkább a székely kisváros vagy a székely átlagember hétköznapjai köszönnek vissza, olyan otthonosan, amilyen a kapufélfán gubbasztó macska.
Muszka Sándor, az antológia szerzői közül a legfiatalabb, ismét új műfajt hozott magával, leginkább talán székely ,,stand-up comedy”-nek nevezhetnénk, és üdeségével, mindannyiunk számára ismerős fordulataival sok hivatásos humoristát megszégyeníthetne.
Az ötödik szerzőről nem szólok azon egyszerű oknál fogva, hogy az jómagam vagyok, és én éppen e helyen elmélkedem a székelymagyarságról.
Ezek mind külön műfajok, mind irodalom, és mind székely.
Ugyanakkor mind magyar, ez kétségtelen.
Külön-különféle ízek, amelyek kitűnően egybeolvadnak egy terített asztalon. És ugyanolyan jól kiegészítik ezt a menüsort, ha mindenáron székelyül akarunk látni, Kányádi versei, Tamási írásai, de akár Nyirő József vagy a kortárs székelyföldi, nevesebb költők-írók alkotásai.
Arról vitatkozni, hogy létezik-e külön székely irodalom, éppen olyan vidám, de önmagában véve értelmetlen dolog, mintha a székely konyháról értekeznénk. Persze, van székelygulyás, van ,,üstbetej”, és van kékes túró — de ez mind igen közeli rokonságban áll a palóclevessel, vagy hétvezér-tokánnyal, a brassói aprópecsenyéről és Újházy-tyúkhúslevesről nem is beszélve.
A magyar konyha része az egész — nos, ugyanúgy ezek az irodalmi székely ízek is az egyetemes magyar irodalom részei.
Hogy önmagában is meg lehet enni, sőt, jól is lehet lakni vele, az tény. De attól még egy ,,nemzeti konyha” részei.
Másként szólva: székelyesen főzünk, de magyarosan eszünk.
Iszkiri a guruzsmás berbécs elől - Székely irodalmi antológia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Berecki múltmentés
Hasznos könyvet forgatok. Bereck ismert és jeles történésze, e tudomány nyugalmazott tanára, Tibád Sándor állította össze Emlékképek a jövőnek címmel. Alcíme többet elárul tartalmáról: Emlékkönyv a Gábor Áron halálának 160. évfordulóján szervezett ünnepségről.
A fölényesen gondolkodó megkésett kiadványnak is tekintheti, de az emlékkönyveket napnyugtával állítják össze. Ezt tette Tibád Sándor is, akinek v. Khell Ödön hirtelen halálával nyakába szakadt a Bereckben működő Gábor Áron Alapítvány sok-sok gondja. Az ötven példányban kinyomtatott kis emlékkönyv kiadási helye Bereck, ám minősége, a kiváló tipográfiai munka a győri Palatia Nyomda igényességét bizonyítja.
Az emlékkönyv a legnagyobb pontossággal és részletességgel, képek és másolatok segítségével nem csak a kerek évforduló forgatókönyvét rögzíti, hanem olvasásakor érezni azt az ünnepi légkört, hangulatot, mely az évfordulót jellemezte. A meghívottak között jeles Gábor Áron-ismerők és közéleti személyiségek nevét találjuk, nem kevésbé a testvértelepülések küldöttségei s a rendezvény megszervezését támogatók névsorát. Újraolvashatjuk benne az ünnepi beszédeket, Gyárfás Jenő, Földi István és Sombori Salamon Sándor post mortem laudációit, akik számottevő módon örökítették meg az ágyúöntő őrnagy alakját, s akiknek emlékét faragott kopják őrzik az alapítvány és az emlékház udvarán.
Családtörténeti szempontból igen hasznosnak bizonyul a Gábor Áron származásával kapcsolatosan kirobbant sajtóvisszhang szemléje.
Az emlékkönyv előszavát Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere jegyzi, a kiadást támogatta Tatai Lajos mérnök, a győri Ornamentika cég vezérigazgatója.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szörényi Levente: Az Isteni Világrend Őre (Szervátiusz Tibor nyolcvan éves)
Etele
(…) Olyan világban élünk most, amelyben egykori bálványimádók utódai fanatikus megszállottsággal igyekeznek dönteni a többség sorsáról, minden lehetőséget fölhasználva a lelki irányultság megváltoztatására.
Föl nem foghatják (és talán ez a legnyugtalanítóbb számukra), hogy kereszténységre térített, bolsevizmussal megalázott népünk ,,táltosai" honnan nyerik az ERŐT dolgaik végzéséhez, útjuk bejárásához, továbbhagyományozva, széjjelosztva azt az energiát, ami FÖNTRŐL érkezett, érkezik, példát mutatva ezzel másoknak. Valószínűleg soha nem tudják meg ennek lényegét, tanulhatnak, okoskodhatnak bármennyit, mert akik több igazsággal rendelkeznek, azok számára elvész az EGY!
És ahogy lelkem idáig röptette gondolataimat, megszólalt bennem egy nyugodt, de erőteljes hang: TUDD TURIVADÉKOT ÜSTÖN LÖLKÉBŐL TÖRÖMTÉ. VAS TOLLU TURUL HOZÁ ÜSTÖM LÖLKÉT ŐSÜNKKEL ÉLJ DERŰS, ÉDÖS, ÖRÖMÖS ÜDŐT!
Nagyon, nagyon mélyet sóhajtok. Lassan magam mögé pillantva — no nem a rossz lelkiismeretű emberek érzésével — rásiklik tekintetem a házi ,,szentélyre". Amit ott látok, maga a teljesség, az emberi lélek által átélhető Kozmikus Teljesség, mely mostani viszonyunkról árulkodik a változó világhoz: alul a fekvő oroszlán, mely az ég sötét felén áthaladó Napot jelképezi, fölül a kiterjesztett szárnyú sólyom, mely testet öltve segíti ennek az áthaladásnak földi folyamatát. És a test, amelybe beleköltözött: ETELE úr. Igen, akit többek között a Világ Ura névvel illettek életében s halála után is, gyűlölködően rettegve tőle, pedig csak küldetését teljesítette, hogy mágikus erejű kardjával az Isteni Világrend Őre legyen.
És az a táltos, aki úgyszintén megértette föladatát, küldetése irányát, és kézzelfogható élménnyé formálta azt az őstudást:
SZERVÁTIUSZ TIBOR szobrászművész. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előadás kulákgyilkosságról
Vasárnap este 9 órától minden bizonnyal igen érdekes előadást tart László Márton történész Vadadon. A Csíkfalva községhez tartozó falu kultúrotthonában egy hatvan évvel ezelőtti kulákgyilkosságról értekezik a kutató, aki elmondta, a falubeliek kérésére tette erre az időpontra előadását.
Az előzményekről annyit mondanék, hogy a kollektivizálás bevezetése, illetve az ez elleni tiltakozás miatt Maros megye területén ’49-ben és ’50-ben négy embert gyilkoltak meg. ’49-ben bevezették a szérűcséplést. A gabonát ugyan le kellett adni, de az emberek otthon csépeltek, így egy részét el tudták dugni. A hatalom rájött erre, ezért tették kötelezővé a szérűn való cséplést, ahonnan már nem lehetett gabonát hazavinni. Ezt az emberek nem akarták. A tiltakozók közül Vadasdon Sánta József tanítót gyilkolták meg, Nyárádszeredában Kacsó István gazdálkodót.
’50-ben a kollektivizálás elleni tiltakozók közül Vadadon Kiss Isvánt, Udvarfalván pedig Nagy Lászlót ölték meg. Éjjel kiment értük a szekuritáté különítménye, elvezették, majd lelőtték őket. A hivatalos verzió szerint kísérés közbeni szökéskísérlet miatt. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Kacsó István például hetven körüli, sántító öregember volt. Ebbe a sorozatba illeszkedik Kiss István története. Azért ezt az esetet kutattam és dolgoztam fel, mert ehhez találtam a legtöbb forrásanyagot – mondta a kutató.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Több mint 800 millió a kettős állampolgárság ügyére
(MTI) – A magyar kabinet 830 millió forintot ad a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel összefüggő kormányzati feladatok végrehajtására az idei költségvetés általános tartalékának terhére. A kormány elfogadta az állampolgársági törvény végrehajtásáról szóló rendelet módosítását is, amely augusztus 20-án lép hatályba.
Az említett kormányhatározat, valamint -rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
Határozatában a kabinet a 830 millió forint biztosítása mellett felhívja az érintett minisztereket, hogy a kettős állampolgársággal összefüggő végrehajtási feladatok költségeit 2011-től folyamatosan tervezzék be ágazati költségvetésükbe, és minden évben a büdzsé tervezése során vizsgálják felül a létszám- és infrastruktúraigényeket, az ellátandó feladatoknak megfelelően. Az érintett tárcavezetőknek a kettős állampolgárságról szóló törvény módosításával összefüggő kormányzati feladatok végrehajtásáról tájékoztatniuk kell a közigazgatási és igazságügyi minisztert.
A kormány elfogadta az állampolgársági törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet módosítását is, amely tartalmazza a kettős állampolgárság részletszabályait. Újdonság a korábbi szabályokhoz képest például az, hogy az állampolgársági kérelem átvételekor az anyakönyvvezető, a konzuli tisztviselő, továbbá az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kettős állampolgárságra alapozott honosítási és a visszahonosítási kérelem esetében ellenőrzi a magyar nyelvtudást.
Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) bevezetéséért felelős miniszteri biztos korábban az MTI-nek elmondta: magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkező emberek vagy az ő leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok.
Hozzátette, az esetleges visszaélések elkerülése végett az állampolgárságot csak személyesen lehet majd kérelmezni, de a minél rövidebb sorban állás érdekében mindenképpen a lehető legtöbb helyen elérhető igénylést támogatja a kormány.
A kettős állampolgárságról szóló jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen lép hatályba, alkalmazni pedig 2011. január 1-jétől kell. Népújság (Marosvásárhely)

Kölcsey–megemlékezés Sződemeteren
Tegnap huszonegyedik alkalommal szerveztek Kölcsey–megemlékezést Sződemeteren, a Himnusz szerzője tiszteletére felállított szobornál.
Kölcsey–emlékfutással vette kezdetét az idei Kölcsey–megemlékezés, amelyre Pakulár István irányításával tasnádi 50. számú cserkészcsapat 23 tagja nevezett be és tette meg a több mint tíz kilométeres távot. Kölcsey Himnuszának magyar és román nyelven történő elszavalása után Muzsnay Árpád hármas ünnepnek nevezte az idei megemlékezést. Húsz évvel ezelőtt gyűltek össze első alkalommal Kölcsey Ferenc szülőfalujában, hogy megemlékezzenek a Himnusz költőjéről. Azóta a minden évben megtartott ünnepség a Kárpát–medence egyik hagyományos rendezvényévé vált, amelyre nagyon sok Kölcsey–tisztelő és nagyon sok neves előadó jön el. A második ok az idei évfordulós megemlékezésre, hogy vasárnap lesz 220 éve, hogy ebben a kis faluban megszületett Kölcsey Ferenc. Harmadik okként említhetjük, hogy 200 éve született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője. Gyakran beszélünk nemzeti egységről, nemzeti összefogásról, ritkán említjük viszont azt, hogy a Himnusz az, ami minden magyart összeköt. Pakulár István tasnádi lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy azok, akik ide jöttek nem vendégek, hanem hazatértek, hogy feltöltődjenek nemzeti gondolatokkal.
Műsor és előadások
A köszöntők után a hirtelen jött vihar és zápor zavarta meg az ünnepséget. Mindenki a templomba rohant, ahol az előadók és a szavalók a szószékból mondták el beszédeiket, a szavalók pedig verseiket. Gheorghe Marian polgármester, a polgármesteri nemzeti szalaggal a vállán lépett a szószékre. Erdei D. István parlamenti képviselő miután megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek az elmúlt húsz év rendezvényeinek a megszervezésében, Muzsnay Árpád főszervezőnek Vas Csaba egyik festményét adta át. A résztvevők nagy odafigyeléssel hallgatták Jeszenszki Géza, Cs. Varga István és Hrubik Béla előadását. A megemlékezés koszorúzással ért véget. erdon.ro

Közösen ünnepeltek Hadadon
Lebontották, majd újraépítették a hadadi evangélikus templom megrongálódott tornyát. Tegnap – felekezettől függetlenül – több mint százan ünnepelték ezt a megyehatáron levő faluban.
Kevesebb mint két év alatt fejezték be a hadadi evangélikus templom felújítási munkálatait, ezt ünnepelte ma istentisztelet keretében a falu kis közössége. Az egyházi eseményen jelen volt a település összes felekezetének a lelkésze, illetve a Szászsebes–Gyulafehérvár evangélikus egyházkerület esperese, Dr. Wolfgang Wünsch. Három nyelven, németül, magyarul és románul olvastak fel szentírási részleteket, de az ünnepi beszédek is mindhárom nyelven elhangzottak. „Ehhez a közösséghez több lélek tartozik, mint amennyi test. Erről tesz bizonyosságot a mai ünnep” – mondta köszöntőjében Kurta–Tőtős Beáta, helyi református lelkész. A hadadi evangélikus közösséghez ugyanis mára csak tíz személy tartozik, de a helyiek szerint valamikor több tucat evangélikus vallású személy élt a faluban. Gerhard Wagner lelkész kéthavonta egyszer utazik Gyulafehérvárról Hadadra, hogy istentiszteletet tartson. „Nyilván ünnepekkor, illetve különleges alkalmakkor (keresztelés, házasság, temetés – szerk. megj.) is eljövök ebbe a közösségbe, amely nagyon nagy összetartásról tett ma tanúbizonyságot” – mondta lapunknak az evangélikus lelkész.
Az 1975–ben épült templomot azért kellett felújítani, mert a talajcsúszás miatt 2006–ban a torony elmozdult a helyéről. „Életveszélyes volt a helyzet, ugyanis megtörténhetett volna az is, hogy rádől a szemben levő házakra” – tette hozzá Gerhard Wagner. 2007–ben egy alapítványt alakítottak a Németországba elszármazott hadadiak, ők gyűjtötték össze a felújításhoz szükséges összeg legnagyobb részét. Ők valamennyien itt voltak a tegnapi ünnepen is, így zsúfolásig megtelt a falu evangélikus temploma. 2008–ban készültek el a korszerűsítési tervekkel, és még abban az évben megkezdték a torony lebontását. Négy métert vesztett hosszúságából az egyházi épület, de a munkálatok során megerősítették az alapot is, hogy a templom ne szenvedjen újabb károkat talajcsúszás miatt.
A tegnapi istentisztelet közös ünnepi ebéddel zárult, és ez lehetőséget nyújtott arra is, hogy az itthon maradt hadadiak és a faluból elszármazottak ismét találkozhassanak és könnyes szemmel meséljenek az elmúlt évek történéseiről.
erdon.ro

Nem (csak) Erdély volt a tét
Koszta István egyike azon Romániában élő magyar újságíróknak, akik filológiai végzettséggel nem a tanári pályát választották, hanem a sajtó berkeiben kezdtek dolgozni. Már az 1989. decemberi események után közvetlenül érezte, mit kell tennie. Ott volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt 1990. december 27-én Marosvásárhelyen tartott első országos kongresszusán, amelyen megválasztották a párt 11 tagú országos vezetőségét. Köztük volt Koszta István is. A sajtóban létrehozta a Pulzus című, gazdasági élettel foglalkozó lapot. Munkássága mind jobban bizonyítja, hogy rátalált arra az útra, amely mind tudatosabban tükrözi azt az irányt, amellyel az Erdélyben és a nagyvilágban élő olvasóinál mind jobban elérheti az önazonosság hatékony fejlesztését. Tényfeltáró könyvei beszédes bizonyítékai ennek. Legújabb könyve: Nem (csak) Erdély volt a tét. Alcíme: Kései tudósítás a párizsi konferenciáról (312 oldal, Kárpátia Stúdió Kft. 2010).
Maga a könyv unikum, ennek is köszönheti szokatlanul nagy sikerét. Az első kiadás hetek alatt (nem túlzás) elfogyott, már a második kiadást nyomtatják a budapesti Korrekt Nyomda nyomdaüzemében. A Tóth Gábor által tervezett borító megragadja az olvasó figyelmét, zsúfoltságával beszédesen bizonyítja, a könyv tartalma nem mindennapi. A címlap fotója a trianoni „békekonferencia” megnyitása. Febt a szerző neve, a könyv címe, alcíme, majd a kép alatt szalagcímben: Titkosított jelentések, eddig nem publikált dokumentumok. A hátsó borító képei: Clemenceau, Wilson és Lloyd George a diktátum aláírása után. Alexandru Vaida-Voevod (a magyar országgyűlés alsóházának jegyzőkönyve szerint Vajda Sándor) portréja. 1899. május 25. és egy bécsi orvostanhallgató diák aláírása. A fülszövegből gondolatsornyit idéznék: „Vajda-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért…”
Nem véletlen, hogy a könyvhöz Raffay Ernő történész, a vizsgált kor egyik legjobb magyar ismerője írt előszót. Így fogalmaz: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig… Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani… Ajánlom Koszta István könyvét minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Brăteanu vagy éppen gróf Bethlen István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.”
Koszta István tudatosságát jellemzi: a budapesti könyvhétre megjelent könyvet 2010. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján du. 4–5 óra között a budapesti Vörösmarty téren a 80. számú Püski-pavilonnál dedikálta először, másodszor pedig az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatta be. Ezt követte az erdélyi körút, csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet az előszót író Raffay Ernő mutatta be. Kolozsvárról megtisztelő meghívást kapott, a Román Akadémia kolozsvári Gheorghe Bariţiu Történeti Intézetének konferenciatermében nemzetközi konferencia keretében mutatták be. A rendezvény védnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a román–magyar történész vegyes bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt, a moderátor pedig Lucian Nastasă-Kovacs, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Koszta István kötetét dr. Stelian Mânduţ ajánlotta a történésztársadalom figyelmébe. A hiánypótló munka Vaida-Voevod 1918–20-as, a párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, máig nem publikált rejtjeles üzeneteit dolgozza fel. A dokumentációt alaposan ismerve írta, fordította és bő jegyzetanyaggal látta el a szerző. A könyv egyaránt szól románokhoz és magyarokhoz. (A nem könnyű, de kitűnőre sikeredett fordítást dr. Lakatos Artur Lóránd történész végezte.) Az egykori magyar országgyűlési képviselő Vaida-Voevod a Trianon után létrejött „Nagy-Románia” első miniszterelnöke volt, ám erdélyi autonomista elképzelései miatt hamar kiszorult a hatalomból.
A harmincas években közel került a jobboldali eszmékhez, így – bár háborús rémtettek nem fűződnek a nevéhez – a második világháborút követően munkássága tabutémává vált. Történettudományi recepciója máig rendkívül foghíjas és egyoldalú, többek közt ezen is szeretnének változtatni a konferencia szervezői.
A könyvbemutatóval egybekötött konferencián Kónya Hamar Sándor kolozsvári író-filozófus Demeter Béla politikai kálváriájáról beszélt. Szávay István történész-politológus a Vaida-Voevod személyiségével kapcsolatos képet árnyalta, többek közt elmondta: Vajda Sándor mint parlamenti képviselő egy pillanatig sem feledkezett meg arról, kik küldték őt a magyar palamentbe, kitűnő szónokként következetesen a románság érdekeit képviselte. Szónoki technikája a következő volt: mindig általános kérdést vetett fel, majd azt kifejtve eljutott a nemzetiségi problémához. Valamennyi felszólalásában a nemzetiségi kérdés került központba. Tudta érvényesíteni a magyarországi románság érdekeit, hangsúlyozta, hogy a monarchiában a magyarok és a románok egymásra vannak utalva. Az előadásokból kiderült: a Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az ún. békekonferencián rendkívül tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január–november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei, az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák. Vaida-Voevod levelei azért is fontosak, mert eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A hallgatóság közt jelen volt Csucsuja István, a BBTE történettudományok professzora, volt dékánhelyettes, Vekov Károly volt RMDSZ-es országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, Sipos Gábor, az EME elnöke, egyetemi tanár, Vasile Puşcaş, Románia EU főtárgyalója, egyetemi tanár, Zagyva György Gyula magyarországi képviselő, több akadémiai és egyetemi munkatárs.
Koszta István könyve hét nagy egységre tagozódik. Mindenik tartalma a maga egészében olyan információkat tartalmaz, melyek ismerete nélkül csak hiányos képünk lehet. Az ebben a részben elmondottakat árnyalja és egészíti ki a közel 35 oldalnyi függelék. Ehhez van csatolva a levelek jegyzéke és a névmutató, és kézbe vehetünk egy román térképet is, amely 1915-ben ábrázolja Erdélyt és Bukovinát. A kötetet érdemes figyelemmel olvasni, benne az ember előtt feltárul egy olyan világ, amelyről azt gondolta: ismeri. A könyvet elolvasva rájöhet arra, még sok tanulnivalója volna, ha ezt a kort tényleg szeretné megérteni.
Csomafáy Ferenc. Vasárnap (Kolozsvár)

Az elhagyott idő nyomában Moldvában
A csángóság negatív és pozitív példaként egyaránt említhető: kultúrája, anyanyelve végveszélyben van, viszont az egyetlen gyarapodó magyar népcsoport. Csoma Gergely szobrász összességében harminchárom évet töltött Moldvában sok-sok utazás eredményeképp. Az elhagyott idő címmel kiadta moldvai barangolásának élményeit, és mint a csángóügyek szakértője ő mutatta be Gazda László könyvét a moldvai magyar településnevekről a huszadik Csángófesztiválon Jászberényben. Erdély.ma

Bogdan Diaconu: Tiltsák ki Szegedi Csanádot Romániából!
Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének nemkívánatos személlyé nyilvánítását kéri a román hatóságoktól Bogdan Diaconu, a román Konzervatív Párt (PC) alelnöke.
A politikus vasárnapi közleményében azt kéri az illetékes román hatóságoktól, hogy ne szemléljék tétlenül Szegedi Csanád „Románia feldarabolására irányuló bujtogatásait”, és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Romániában. A magyarországi politikus EP-képviselői irodát nyitott Marosvásárhelyen, és pénteken bejelentette, hogy a Jobbik baráti kört alapít az erdélyi városban.
A román parlamentben maroknyi törvényhozóval rendelkező, gyakran nacionalista hangvételt megütő konzervatívok alelnöke szerint Szegedi Csanád legutóbbi marosvásárhelyi nyilatkozataiban arra bujtogatta a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára autonómiaköveteléseik érvényesítése érdekében, ami a román politikus szerint veszélyes precedens lenne.
Diaconu szerint „a magyar politikusoknak nem szabad elfelejteniük, ha meg akarják szerezni Románia egy részét, hogy Erdély már akkor is a románoké volt, amikor a magyarok évszázadokkal ezelőtt barbárokként elözönlötték a Kárpát-medencét”.
A román politikus a Jobbik romániai tevékenységének a betiltását követeli, mert „Románia egy részének az autonómiáját támogatják”, ami alkotmányellenes. A román Mediafax hírügynökség tudósítása szerint Szegedi Csanád pénteken Marosvásárhelyen kijelentette, hogy egyetért azzal az állásponttal, miszerint a székelyeknek békés utcai tüntetéseken is követelniük kell az autonómiát, ha más megoldás nem létezik.
Duna Televízió. Erdély.ma