Büszkék legyünk vagy magyarok?
Amikor kicsi voltam, azt tanultam, hogy Erdély valamikor a magyaroké volt, de a románok elvették. Apámék nem részletezték a történteket, mit is mondhattak volna nekünk, elemista csemetéknek? Mit taglalták volna, hogy volt egyszer egy első világháború, Trianon, aztán újra magyar világ, majd megint Romániához csatoltak? S hogy miért és hogyan történt, ami történt?
A lényeg, hogy Erdély a miénk, a magyaroké volt, de a románok elvették. Ők, akik a mi idejövetelünk után jóval később szivárogtak be Erdélybe. Az iskolában viszont azt tanították, hogy Erdély az övék volt, mármint a románoké, mert ők voltak itt előbb. Mivelhogy ők a dákoktól és a rómaiaktól származnak; mi, magyarok pedig sokkal később jöttünk, amikor barbárokként elözönlöttük a Kárpát-medencét.
Szerencsére Stella Lopaci tanító néni, akinek a férje, a nenea Hruscsov becenévre hallgató Vladimir bácsi besszarábiai volt, de akit a történelem a szüleitől és a testvéreitől örökre elszakított és Pókhé Misi tanító bácsi nem evvel tömték a fejünket, hanem írni és olvasni és számolni tanítottak minket. Jaj, elfelejtettem mondani, hogy: románul, mert abban az Olt menti kicsiny faluban akkoriban a hozzánk hasonlóan ideiglenesen megtelepedő Szabó Gyuri bácsiékon és Árpi bácsiékon kívül fia magyar sem volt. Amúgy a Vassok ide számítottak volna, de ott a fiúk már bozgoroztak, és nem akartak megszólalni magyarul. S nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer valamelyik ne bántson minket, mert bozgorok vagyunk, s főleg Dani öcsémet, mert kicsike volt és lehetett cibálni. Mert otthon azt tanulták. S nem volt olyan hét, hogy ne keltem volna a segítségére. Kujakkal. Mert otthon én is ezt tanultam: ne hagyjam magam megalázni.
A katonaságnál lincshangulat lett, amikor a bukaresti Augusztus 23. Stadionban nyolcvanezer néző végighurrogta és fütyülte a magyar himnuszt. S a barakkba összezsúfolt vagy kétszáz baka szintúgy. S főleg a végén lett forró a helyzet, amikor Nyilasi, Törőcsik és társaik elvitték az egyik pontot a világbajnoki selejtezőn. A románok nagy bosszúságára, természetesen, mert a végén mi utazhattunk a spanyolországi vébére. Valaki székkel verte ki az ablakot, megint volt éktelen füttykoncert és hurrogás, a román rádió pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy a meccsközvetítés befejezését követően rögtön bedobott valami Status Quot. Öcsémmel a katonabarakk egyik üres szobájában könnyes örömet táncoltunk a vérpezsdítő dallamra, mire Gaidi Gheorghe, akinek a nagyapja, legidősebb Gajdi György még Fehér megyei magyar volt, az apja már félmagyar-félromán, benyitott, s mivel magyarul nem tudott, románul mondta s mosolyogva: A ti helyetekben én is ünnepelnék…
Jaj, azt is elfelejtettem mondani, hogy amikor gimnazisták voltunk, magyar csajokkal leveleztünk. Mariann albertirsai volt, Klári budaörsi, s mindketten azt írták a hozzájuk intézett legelső levelünkre válaszolva, hogy: „Hol tanultatok meg ilyen jól magyarul?” Érdekes, Nagy Katinak, aki pozsonyi volt, és a fényképét ma is őrzöm, neki nem kellett megmagyarázni, hogy „Nézd, Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, de itt akkor is éltek magyarok, amikor nem oda tartozott. Ma is vagyunk itt vagy kétmilliónyian…” S ilyesmik. Mert Kati nem kérdezett olyant, hogy hol tanultunk meg ilyen jól magyarul.
Na. Aztán egyszer a püspökladányi vasútállomáson a magyar határőr azt mondta a valamelyik irodában a gyanúsan új meggypiros útleveleket ellenőrző társának a távbeszélőn, hogy: „Román férfi, Benkő Levente”. Hiába mondtam a marhának, hogy de nem, mert magyar vagyok, ő feszt azt mondta, hogy „De nem, mert román, mert román az útlevele”. És büszke voltam erdélyi mivoltomra. Azóta elröhögök az egyik dákoromán leszármazott barátom étrendjén, amikor aszongya, hogy egyek nála eredeti dák ételt. Vagyis puliszkát. Mondom neki: öcsém, hol voltak a dákok s a rómaiak Krisztus után vagy másfél évezreddel, amikor Kolumbusz Kristófék behozták Európába az első kukoricaszemet? He? S avval piszkálom, hogy látod, a mi, nyereg alatt puhított hús magyar elméletünk legalább áll a lábán, mert emberünk, lovunk, nyergünk és húsunk Ázsiában is volt, s a Kárpát-medencében is. Na? És büszke vagyok erdélyi mivoltomra. De való igaz: nem hiszek sem a kebelre borulásban, sem a vegyes házasságokban. Mostanában pedig magyar állampolgár lehetek. Gyorsított eljárással, saját kérésemre, csak be kell bizonyítanom, hogy valamelyik ősöm magyar állampolgár volt, esetleg tudok magyarul. Csakugyan? Nem viccelnek?
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

Folytatódnak a tiltakozó megmozdulások
A jövő héten is folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások, hétfőn mintegy 3000 személy részvételével szerveznek tüntetést Bukarestben, a parlament előtt, mikor a kormány felelősséget vállal a bér- és nyugdíjmegvonásokról szóló törvényekért, míg a jogszabályok megvitatásának napján 20 ezer személy vonul utcára – döntöttek csütörtökön az öt szakszervezeti tömörülés vezetői. A közszférában dolgozók ezen a napon általános sztrájkba lépnek, de egész héten több ezren tüntetnek a fővárosban. Amikor Emil Boc kormányfő a parlamentbe érkezik, a tüntetők elzárják a törvényhozás székhelyének öt bejáratát. Emellett minden megyében plakátokat ragasztanak ki a honatyák képével, arra buzdítva őket, hogy a lakosság érdekében szavazzanak.
Hiányolt szolidaritás
A tüntetések csütörtökön is folytatódtak, országszerte több ezer személy vonult utcára, így tiltakozva a kormány által tervezett megszorító intézkedések ellen. A szakszervezeti vezetők a prefektúrák elöljáróival tárgyaltak, továbbítva a tüntetők kifogásait. Szatmárnémetiben, az új főtéren a szakadó eső ellenére mintegy ezer ember követelte a Boc-kabinet lemondását. A négy szakszervezeti szövetség által megszervezett tüntetéshez a nyugdíjasok is csatlakoztak. Az öszszegyűlt tömeg a Le a kormánnyal!, Tolvajok!, Szolidaritás! jelszavakat skandálták, és transzparenseket, zászlókat lengettek. Mint Vasile Dârle, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés helyi elnöke elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne léptesse életbe a megszorító intézkedéseket, hisz a bérek és nyugdíjak megvonása nem lesz elégséges ahhoz, hogy kilábaljon az ország a válságból, s ősszel a kormány az adókat is növelheti. „Innen egyenes út vezet a lakosság fizetésképtelenné válásához, és az emberek fokozatosan elveszíthetik a fejük felől a tetőt” – mondta Dârle. Kifejtette, az intézkedés egyetlen pozitív hozadéka, hogy most először sikerült összefogni az összes szakszervezetet a kormány ellen, és ezek végre megmutathatják, mire képesek. Azonban pontosan a szakszervezeti tagok közötti széthúzást tette szóvá az egyik tüntető, Barkoczi Éva történelemtanár. A pedagógus szerint a tanárokra nem jellemző az összefogás, az érettségi bojkottja is elmaradt, pedig az összetartozás érzése nagyobb erőt adott volna számukra a sztrájkhoz.
Krónika-19. labdarúgó-világbajnokság, Dél-Afrika 2010
„Megégették” az államfőt
Csíkszeredában is mintegy ezer személy vonult utcára a kormány és az államfő lemondását kérve, a csütörtöki volt az elmúlt húsz év legnagyobb tüntetése. A tanárok feketébe öltöztek, mint mondták „a tanügy és az emberi jogok temetésére” jöttek. Dakó Éva, a CNSRL Frăţia megyei elnöke az államtitkárok számának csökkentését, és „a politikai klientúra megtisztítását” kérte. Kifejtette, figyelemmel követik majd, hogyan szavaznak az RMDSZ képviselői, hogy a következő választásokon „megfizettessék” ezt velük, hisz a szövetség „karöltve lopott a többiekkel”.
Brassóban több tüntető átvágta magát a csendőrségi kordonon, amikor a szakszervezeti vezetők bevonultak a prefektúrára, hogy Ion Gonţea kormánymegbízottal tárgyaljanak, de az érdekvédelmi elöljárók nyugalomra intették a mintegy kétezer sztrájkolót. Gheorghe Apostu szakszervezeti vezető azt kérte a prefektustól, hogy a megszorító intézkedésekről való szavazás előtt találkozhassanak a megye honatyáival. Nagyszebenben több mint 1300-an vettek részt a tüntetésen, de több mint ezren tiltakoztak a dévai prefektúra előtt is, ahol elégették Traian Băsescu államfő egyik választási molinóját, és pelenkákat dobáltak az épület elé. A tüntetésen a Zsil-völgyi bányászok mintegy száztagú delegációja is részt vett.
Pénteken sincs tanítás a marosvásárhelyi Bolyaiban
Órákon át tanácskozott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, valamint a vele egy épületben levő Református Kollégium mintegy 110 pedagógusa csütörtökön, akik a közoktatásban dolgozók szakszervezete (SLIP) megyei fiókjának elnökét, Cornel Cruceanut „számoltatták el”, aki szerintük a fejük fölött döntött, amikor lefújta a sztrájkot. „Szerdán délben a szakszervezet országos vezetőségétől írásos értesítést kaptam, miszerint a sztrájk véget ért. Ezt közöltem a tanárokkal is, akik délután megtudták, hogy sok helyütt folytatódik a munkabeszüntetés. Erre gyűlést tartottunk, ahol egyöntetűen megszavaztuk, hogy nálunk továbbra sem lesznek megtartva az órák” – mondta lapunknak Molnár Zoltán tanár, a gimnázium szakszervezetének vezetője. „Amelyik tanári közösség abbahagyta a sztrájkot, az magára vessen. Majd elégedjen meg azzal a bérrel, amit a kormány megad nekik. Mi nem hagyjuk abba a tiltakozást, hiszen nem értünk el semmit” – véli Haller Béla tanár. „A szakszervezet, amely lefújta a tiltakozó akciót, majd megadja nekünk azt a 25 százaléknyi bért, amit elvon a Boc-kormány?” – tette fel a költői kérdést Antal Gyöngyvér tanárnő. A Református Kollégium igazgatónője, Székely Emese a Krónikának elmondta: itt most már nemcsak a kormány, de a szakszervet is becsapja a tanárokat. „Semmi ok nem volt arra, hogy lefújják a sztrájkot. Nem értünk el semmit. Ha bekövetkezik a 25 százalékos bérelvonás, akkor 600 lej lesz a kezdő tanárok fizetése. Ez felháborító. Ezzel együtt jövő szerdán a ballagást mindenképpen megtartjuk.” – mondta az igazgatónő. Miután a megyei szakszervezeti elnök távozott az iskolából – akivel végül semmit nem sikerült tisztázni –, a tanárok úgy döntöttek, hogy a gimnáziumban és a kollégiumban pénteken sem lesz tanítás.
Gozner Gertrud, Máthé Éva, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Pesszimisták a székelyek
Elhúzódó gazdasági válságra számítanak a Hargita és Kovászna megyei vállalkozók, mivel forgalmuk csaknem 11 százalékkal csökkent 2009-ben az előző évhez képest, ugyanakkor elégedetlenek a székelyföldi munkaerő nyelvtudásával és számítógépes ismereteivel – derült ki többek között a Kvantum Research közvélemény- és piackutató cég csütörtökön Kolozsváron bemutatott felméréséből.
A kutatást az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap Iroda és az Oktatási és Szakképzési Kollégium Munkaerő-piaci kereslet Hargita és Kovászna megyében elnevezésű projektjének keretében Barna Gergő, Kiss Tamás és Kozák Gyula szociológusok irányításával végezte el a piackutató cég. A felmérés során 119, legalább öt alkalmazottat foglalkoztató – Hargita és Kovászna megyei – cégtulajdonost kérdeztek meg május 3. és 12. között. Statisztikai adatok szerint a két székely megyében 2008-ban 13 319 cég működött, ami az országosan aktív cégek mindössze 2,4 százalékát teszi ki. A legtöbb cég – 36 százalék – kereskedelemmel foglalkozik, a vállalatok 19 százaléka a feldolgozóiparban fejti ki tevékenységét, 14 százalékuk ingatlanügyletekkel foglalkozik, míg egytizedük az építőiparban igyekszik boldogulni. „A foglalkoztatottságot tekintve az tapasztalható, hogy Hargita és Kovászna megyében továbbra is az országos átlag fölötti a munkanélküliség, viszont a gazdasági válságnak tulajdonítható visszaesés épp ennek következtében kisebb arányú volt, mint az országos átlag, illetve jóval alacsonyabb, mint Erdély más magyarlakta régióinak átlaga” – olvasható a tanulmányban. A megkérdezett cégvezetők túlnyomó többsége állítja, a megterhelő adórendszer, a könyvelési szabályok gyakori változása és a kereslet csökkenése a legfőbb gondjuk. Érdekesség, hogy a különböző lehetséges problémák közül a korrupciót a székelyföldi cégvezetők az utolsó helyre sorolták. Ugyanakkor úgy vélik: a turizmus fejlesztése lehet a térség gazdasági fellendülésének a kulcsa, emellett infrastrukturális fejlesztésektől, a vállalkozók támogatásától és a külföldi befektetésektől várnak javulást. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Trianoni krokodilkönnyek
Olvasom a Reggeli Újságban, hogy a trianoni diktátum 90. évfordulóján több megemlékezés is lesz Nagyváradon. Az EMI-sektől ez már megszokott, akkor haragudnánk meg rájuk, he nem tennének semmit. Az EMNT nemrégen szerveződött meg Bihar megyében, de azóta minden rendezvényével mutatja az utat, amelyen járni kíván, ennek szellemében szervezik meg a június 4-i megemlékezést is.
És akkor olvasom, hogy az RMDSZ is megemlékezik a diktátumról. Nézem, jól látok-e? És ki a beharangozója rendezvényeiknek? Többes számban. Mert ők már csak ilyenek, állandó rendezvényszervezők, példának okáért magyar kultúra napjait, sőt hetét (nem napját!) szervezik. Minden alkalommal megmutatják, hogy mindenhez értenek, sőt, mindenhez többször is értenek. Most például felkérik az egyházakat, hogy a trianoni évfordulón harangozzanak román idő szerint. Javaslom az egyházaknak, hogy az RMDSZ-nek vagy néhány képviselőjének ítéljék oda az ökumenikus egyházszervező nagydíjat, persze csakis román idő szerint...
Aztán rajzversenyt szerveznek a gyerekeknek. Pontosabban a gyerekeket meg tanítóikat is beszervezik politikai játszmáikba. A kettő között azért van különbség.
És felmérést is készíttetnek arról, hogy mit tudnak a nagyváradi magyarok Trianonról, milyen hatásait érzik ma. Meg kell a szívnek szakadni az őszinte érdeklődésüktől…
Felháborító és undorító, hogy azok kezdenek „sírni” Trianon miatt, akiknek soha nem jutott eddig eszébe Trianon, akik soha nem szólaltak meg e napon. Nem vitatjuk el, hogy Trianon minden magyarnak fájhat, hogy lehetnek megtérők, lehetnek magyarok, akik csak most ébrednek rá, hova is tartoznak. De amikor azt látjuk, hogy csakis az anyaországi politikai fordulat, a magyar nemzeti kormányhoz való dörgölőzés, a megfelelés kényszere késztet embereket arra, hogy most nemzeti ügyekkel foglalkozzanak, hogy trianonozni kezdjenek, azt a leghatározottabban el kell ítélnünk. Lehet-e őszinte az olyan kezdeményezés a Trianoni évfordulón, amely mögött olyan emberek állnak, akik eddig nem is tudtak erről a napról, vagy nem is akartak róla tudni? Lehet-e őszinte azok aggódása a nemzeti ügyekért, akik idehozták Nagyváradra Medgyessyt, Horn Gyulát, Gyurcsányt, Demszkyt, Kunczét, Újhelyit, Nyakót és még folytathatnám a sort sokáig. Ez a díszes társaság még ma is, az anyaországi jobboldali, pontosabban nemzeti győzelem után is úgy akadályozza a nemzeti gondolat, a nemzeti összetartozás kialakulását, ahogy tudja. Nem akarták és nem akarják a kettős állampolgárságot, nem szavazták meg a június 4-i Nemzeti Összetartozás napját sem. De legalább következetesek, ma is éppolyan nemzetrontók, mint amilyenek voltak éveken keresztül.
A mi nagyváradi, bihari Gyurcsányaink azonban hamar elkezdték a dörgölőzést, hamar felvették nemzetünkért aggódó álarcukat. Nyilván van még a tarsolyukban hamuba sült pogácsa, amit megosztanának az anyaországi nemzeti politikusokkal és akár velünk is, megmutatva, hogy ők aztán nagyobb magyarok, mint akárki ebben a városban.
És azt is el kell itt ítélnünk, hogy Nagyváradon azok kezdjenek krokodilkönnyeket hullatni Trianon miatt, azok tolakodjanak előtérbe, akik nem is oly régen átvették és a nagyváradi polgárok, tehát a nagyváradi magyarok nevében is megköszönték azt a szobrot, amelyik a tót, mai nevén szlovák nacionalizmus egyik alapítóját ábrázolja. Ez a nacionalizmus vezetett oda, hogy a felvidéki magyar területeken, a trianoni rablódiktátum nyomán országot alapító tótok, mai elnevezéssel szlovákok, fenyegessék, állampolgárságuk elvesztésével félemlítsék meg felvidéki magyar testvéreinket.
Köszönetet rebegni a szlovák nacionalizmus szobra előtt, részt venni a magyarok százezreit nyomorba döntő romániai kormányzásban, nagy üzleteket kötni köztisztviselőként, mindenféle zavaros telekügyletekben részt venni, ezeket már jól megtanulták. Jól tudják képviselni saját cégeiket, üzleteiket is, de vajon ennyi elfoglaltság mellett, mikor szánnak egy kis időt, a magyar érdekek őszinte képviseletére is?!
A Kozacek-szobrot megköszönő hölgy sajtótájékoztatója végén leütötte az aduászt: nem hívtak meg egyetlen magyarországi politikust sem ökumenikus imájukra. Hát mi történt, régi barátaik – Gyurcsány, Kuncze, Demszky, Újhelyi, Nyakó stb. – közül senki nem ér rá?
Az RMDSZ most kénytelen magyarországi politikusok nélkül emlékezni, de emlékezik, mert őszinték, mert gerincesek, mert fontos nekik a nemzeti gondolat. Ugye, hihető?
Nagy József Barna
Nagyvárad
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Trianon-konferencia
– A trianoni békeszerződés mellett a közép-európai egységtörekvésekről és a nacionalizmusról is beszéltek az előadók szerdán a magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek részvételével tartott budapesti konferencia első napján.
Az 1920 utáni Kárpát-medencei államkoncepciókról szóló rendezvényen Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség tanácsosa kifejtette: tudja, hogy a trianoni békeszerződés 90 év elteltével is fájdalmas a magyarok számára. Hozzátette, minél szélesebb körben kell megvitatni minden történelmi eseményt, így az igazságtalannak ítélteket is, mert ez segíthet a konfliktusok feloldásában.
Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt, felidézve, hogy ekkor jelent meg újra a közgondolkodásban az egységes Közép- Európa. A térségben élő nemzetek céljai azonban összeegyeztethetetlennek bizonyultak, a nagyhatalmak – Németország és Oroszország – befolyását erősíteni szándékozó elképzelések pedig ellenállást váltottak ki.
Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal kötendő vámszövetséget, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült" – folytatta.
A történész arra is kitért, hogy – miközben az átalakulásnak nagy vesztesei is voltak – több kis nemzet lehetőséget kapott az államszervezésre. Az etnikai ellentétek azonban nem szűntek meg.
A békeszerződés után Magyarország szinte minden szomszédjával szembekerült, s a politikai élet összes szereplője a trianoni békeszerződés revíziójára törekedett – fejtette ki Ormos Mária, hangsúlyozva, hogy a baloldali és liberális politikusok az etnikai alapú, míg a kormány az optimális – vagyis az elérhető legszélesebb – revíziót szorgalmazta, a szélsőjobb pedig a "mindent vissza" követelésével élt.
Az eltérő elképzelések és a gazdasági válság hatására azonban az egységtörekvések elhaltak. A végső csapást az adta meg, hogy Németország új vezetője, Adolf Hitler csupán nyersanyag- és élelmiszerszállítóként tekintett Közép-Európára, valamint "fel-vonulási területet" látott a régióban. A föderatív tervek így csak az újabb világháborút követően kerültek ismét elő – mutatott rá Ormos Mária.
Horst Haselsteiner, az MTA tiszteletbeli tagja, a Bécsi Egyetem oktatója előadásában azt mondta: az első világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor gyakran nem a józanság, a méltányosság, hanem a revansvágy, a "jaj a legyőzöttöknek" szemlélet érvényesült. Azonban, mint mondta, a francia, a brit, az olasz és a legtöbb közép- európai nemzet más megoldást nem fogadott volna el. Ezért a történész a trianoni békeszerződést a győztesek elkerülhetetlen tévedésének nevezte.
Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kifejtette, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetállammá alakításának XIX. századi terve konfliktust okozott a többségi nemzet és a kisebbségek között. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok a magyarok helyett egyre inkább a csehekkel kerestek együttműködést.
A Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta című kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezte, a Budapesti Szlovák Intézet részvételével.
MTI

Ballagás a Sapientián
A Hallgatói Önkormányzat szervezésében ma és holnap zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi végzős hallgatóinak ballagása. Ma a Kultúrpalota nagytermében 15 órakor kezdődik a diplomaátadó ünnepség és a búcsúdélután, majd szombaton reggel 9 órakor a koronkai főépület előtt kerül sor a ballagási ünnepségre. Idén hét szak 165 hallgatója fejezi be tanulmányait.
Népújság (Marosvásárhely)

Meghiúsított 40 órás imakísérlet
Ádám Valerián, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt hallgatója 40 órán át folyamatosan szeretett volna imádkozni az orvosi egyetemet ért sérelmek miatt. Szándéka szerint, Jézus Krisztus pusztában eltöltött 40 napos böjtjére emlékezve, június 3-án és 4-én az orvosi egyetem előtt, a központban levő Virágóránál, a Keresztelő Szent János-plébánián, a Deus Providebit kápolnájában imádkozott volna.
A szervező arra számított, hogy békés kezdeményezéséhez többen csatlakoznak majd, azonban a helyhatóságok meghiúsították kísérletét, ugyanis a szerkesztőségünkbe juttatott jegyzőkönyv szerint az engedélyeztető bizottság közölte Ádám Valeriánnal, hogy ebben az időben, ugyanazokon a helyszíneken korábban mások kértek engedélyt tüntetésre, így az 1991-ben kibocsátott 60-as törvény 2. fejezete 8. cikkelye értelmében a bizottság elutasította a kérvényt. S tette mindezt annak ellenére, hogy Románia Alkotmánya garantálja a szabad vallásgyakorlást, igaz, azt tanácsolták, hogy az imával vonuljanak be a templomba.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

A megmaradás szimbóluma
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum a magyarság és az értékek megmaradásának szimbóluma – mondta Semjén Zsolt magyarminiszterelnök-helyettes szerdán Budapesten az intézményről szóló könyv bemutatóján. A kereszténydemokrata politikus Balog László A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum születése – Berszán Lajos életműve címet viselő könyvéből a legmegragadóbb gondolatnak azt tartotta, hogy "nincs lehetetlen, csak tehetetlen". Felidézte, hogy az intézményt létrehozó Berszán Lajos atya a Ceausescu-éra ellenséges közegében vállalkozott a szinte lehetetlennek tűnő feladatra. A könyvhöz, amely az intézmény bemutatása mellett interjút közöl Berszán Lajossal, képmelléklet és DVD is tartozik.
Népújság (Marosvásárhely)

Markó: Megmarad a kormány
Tagadhatatlan, hogy sok elégedetlenség felgyülemlett a pártokban, látszik ez a partnereinknél is, de ennek ellenére nem hiszem, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres lesz. Szerintem megmarad ez a kormány – jelentette ki tegnap Bukarestben Markó Béla szövetségi elnök.
Amikor arról kérdeztük a miniszterelnök-helyettest, hogy az ellenzéki indítvány szavazásakor az RMDSZ milyen álláspontot fog majd képviselni, a politikus elmondta, bár ebben a pillanatban egyáltalán nem boldog, hogy a szövetség ebben a kormányban van, ahogyan amiatt sem, hogy rákényszerültek a megszorító intézkedésekre, úgy látja, ha most hátat fordítanának a kormánynak, az egész társadalomnak rosszabb lenne.
Markó fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hosszú viták után elérték azt, hogy a megszorító intézkedések határidősek legyenek, a megvonások december 31-ével lezárulnak. „Eközben természetesen az egész jövő évi költségvetést újra kell gondolni, az egész román közigazgatást át kell alakítani, és mi ezt nagyon határozottan akarjuk is” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Mint ismeretes, a kormány hétfőn vállal felelősséget a bér- és nyugdíjcsökkentéseket jogerőre emelő törvények ügyében. Az ellenzék bejelentése szerint kedden két bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.
Megalázó lenne kivonulni
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásakor nem vonulnak-e ki az ülésteremből azt biztosítandó, hogy a kormánypárti honatyák „nem szavaznak félre”, Markó elmondta, szerinte megalázó lenne ilyen cselekedethez folyamodni. „A szavazás titkos, de abból indulunk ki, hogy kölcsönösen meg kell bíznunk egymásban. Az RMDSZ részéről garantálni tudom, hogy tartjuk adott szavunkat” – fejtette ki az Agerpres hírügynökségnek Markó.
Sajátjaitól fél a PD-L
A szövetségi elnöknek szegzett kérdés előzménye, hogy Roberta Anastase, a képviselőház demokrata-liberális elnöke azt javasolta párttársainak, hogy „ne vegyenek részt ebben a bohózatban. Számításba jöhető „taktikai lépésként” felvetette annak a lehetőségét is, hogy a PD-L-s honatyák tartózkodjanak a bizalmatlansági indítványról való szavazáskor.
Radu Berceanu szállításügyi miniszter elutasította Anastase ötletét, szerinte a tartózkodás a felelősség elhárítását jelenti, ami nem korrekt a szavazókkal szemben. A szóváltás hátterében az húzódik meg, hogy egyre több PD-L-s honatya foglal nyíltan állást a kormány által tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen.
Szerdán Iulian Bădescu szenátor épp emiatt hagyta ott a kormánypártot a szociáldemokraták javára. Ugyanakkor megelőlegezte, több – immár volt – párttársa hozzá hasonlóan ellenzi a megszorító intézkedéseket, és megszavazza a bizalmatlansági indítványokat.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)

„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu

Trianon megemlékezés Kolozsváron
Több erdélyi településen emlékeztek meg tegnap a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról.
Kolozsváron a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett istentisztelettel egybekötött koszorúzást a Kismező utcai temető első világháborús emlékműnél. Délután fél hatkor Kolozsváron és Erdély-szerte egyszerre kondultak meg a református templomok harangjai. Az istentiszteletet celebráló Szőllősi János, a Kolozsvár-Hídelvi református egyházközség lelkipásztora elmondta: Isten előtt nem országok és országhatárok, hanem népek és közösségek léteznek. Úgy véli, hogy az evangélium útját követő fiatalokban élhet tovább a szétszabdalt Magyarország. 90 év alatt megfogyatkoztunk, a fiatal generációnak fel kell vállalnia és tovább kell vinnie a magyarság értékeit – jelentette ki. Szabadság (Kolozsvár)
Szabadság (Kolozsvár)

Megemlékezés Marosvásárhelyen
Mintegy félszáz fiatal vett részt tegnap délután a marosvásárhelyi református temetőben a két világháború áldozatainak emlékművénél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Erdélyi Magyar Ifjak marosvásárhelyi szervezete által a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Fontos a múlt alapján építkezni, a jelenben kell tenni a jövő ügyéért. A megemlékezés időutazás, ilyenkor emlékszik a múlt dolgaira – mondotta az egybegyűlteknek Szigeti Szenner Szilárd. Gondolatait Osváth Attila, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja egészítette ki, hangsúlyozva, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy 90 évvel ezelőtt történt velünk egy rettenetes tragédia: elszakadt magyartól a magyar, mert hazánkat hétfelé tépték! Beszélnünk kell róla, meg kell emlékeznünk róla. Tisztázott múlt nélkül nem építhetünk stabil jövőt, mert megfosztjuk magunkat azoktól a tapasztalatoktól, következtetésektől, amelyek segítenek bennünket a meghozandó fontos döntésekben. Meg kell emlékeznünk Trianonról azért is, mert a közös megemlékezések közös dolgainkról az együvé tartozás érzését és a nemzeti öntudatot erősítik. Trianon szétszakította a nemzetet, de a trianoni megemlékezések összefogják, erősítik! Elvárásunk az anyaország részéről, az igazság föltárása, tudatosítása és hirdetése, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása" – mondotta Osváth Attila. A percekig tartó harangszó alatt némán emlékező fiatalokhoz Ádám Valérián szólt, majd Bodnár Tünde szavalata zárta a rendezvényt.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségi konferencia és környezetvédelem
Tegnap tizenkettedik alkalommal tartottak szemináriumot a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájáról, a Bernády György Alapítvány szervezésében. A tanácskozás előtt Borbély László, az alapítvány elnöke, környezetvédelmi miniszter tartott sajtótájékoztatót a környezetvédelmi hét kapcsán.
– Úgy gondolom, nem teszünk eleget annak érdekében, hogy védjük a természetet, hogy tudatosítsuk a hivatalokban és a közvéleményben a környezetvédelem fontosságát. Ezen a héten, amikor a környezetvédelem napjait ünnepeljük, különösen nagy fontosságot nyer környezetünk védelme – nyilatkozta Borbély. Beszélt a klímaváltozásért felelős európai biztos bukaresti látogatásáról, illetve az idén sorra kerülő cancuni, valamint a johannesburgi klímakonferenciákról, amelyeken olyan döntések születhetnek, amelyek meghatározóak lesznek az emberiség számára a következő húsz- harminc évben. Rámutatott, mindannyiunknak és Romániának is kötelessége meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek a globális felmelegedéssel járó változásokat megakadályozzák. Ezt a célt szolgálta a virágóránál tartott rendezvény is.
Ugyanakkor szólt a roncsautóprogramról, illetve a zöld ház programról, fontosnak nevezve, hogy különösen gazdasági válság idején "az emberek felé forduljunk", olyan támogatást kapjanak, amely egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy tisztább legyen a környezetünk, és olyan alternatívát nyújtson, amely jó az állampolgárnak, csökkenti a közköltségeket vagy kivonja forgalomból a környezetszennyező autókat.
A roncsautóprogram keretében ebben a pillanatban 160 ezer értékjegyet adtak ki, ami egyben azt jelenti, hogy 160 ezer régi autót vonnak ki forgalomból. Ezt jövő héten 30 ezerrel növelik, az idén legalább 200 ezer autót fognak beadni. Ez új autó vásárlását is jelenti. Máig 22 ezer új autót adtak el csak a programon belül.
A zöld ház programot, amelyet véleménye szerint teljesen indokolatlanul állítottak le 2009-ben, július 1-jén indítják. Az állampolgárnak, ha alternatív energiaforrást akar felszerelni, nem kell mást tennie, mint hogy másolatot nyújt be a megyei környezetvédelmi hivatalhoz a személyazonossági igazolványról, a ház tulajdonjogáról, és arról, hogy nincs adóssága az állammal szemben.
A beruházás után a számla és az átvételi elismervény alapján a minisztérium a számlájára átutalja a pénzt. Ez 3 ezer lej a brikettel vagy fűrészporral működő hőközpontok esetében, 6 ezer lej a napelemes és 8 ezer lej a vízszivattyúval működő hőközpontok esetében. Erre az évre 110 millió lejt különítettek el erre a programra, de az összeget tudják emelni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Túlléphető, mint a boszorkányüldözés
Egyetemi hallgatók véleménye a trianoni békeszerződésről
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
László (székelyföldi):Többnemzetiségű államot képtelenség egyben tartani Európában, különösen, ha a vezető etnikum intézményesen elnyomja, vagy tudomást sem vesz a számos és népes kisebbségről. Pofon, gyomorba rúgás volt ez a magyarságnak. A térképen ceruzával játszadozó, határt húzó kezek, bármennyire is azt állították, nem tisztán etnikai szempontok szerint húzták a határokat. Trianon elsősorban nem a területeket követelő államok, netán a nagyhatalmak bűne, inkább a magyar külpolitika legszégyenletesebb és legmaradandóbb kudarca. Számomra felfoghatatlan, hogyan mondhattak le küldötteink különösebb ellenállás nélkül tisztán magyarlakta területekről, amikor a feldarabolás elsősorban a népesség etnikai hovatartozása alapján történt. El kellene feledni, besöpörni a szőnyeg alá? Lehetetlen. A revízió szóval haboztatni a szánkat? Badarság. Legyen elég annyi, hogy nagyon fáj.
Csaba (mezőségi):Trianon legfőképpen a megosztást, az anyaországtól való elszakadást jelenti. De a fájdalmas területi elszakadás pozitívumként is felfogható. Trianon után mindenki attól félt, hogy a megcsonkított Magyarországon kívül eső terültetekről eltűnnek a magyarok. Ez a félelem adott erőt a határon túli magyarok számára a fönnmaradáshoz a viszontagságos körülmények között, s ahhoz, hogy a magyar kultúrát és a magyar nyelvet jobban megőrizték, mint az anyaországiak. Ha nincs Trianon, a történelmi Nagy-Magyarországhoz tartozó területeken, így Erdélyben is, sokkal nagyobb lett volna az asszimiláció, és meglehet, hogy Trianon nélkül a magyar nyelv lenne a hivatalos Erdélyben, de azt sokkal kevesebben beszélnék, mint manapság.
Tünde (közép-erdélyi):Trianon erőszakkal való elszakítást jelent az anyaországtól. Általa megpróbálták szétszaggatni a nemzetet, és idegenek kezére adták a szülőföldünket. Ha ez nem következett volna be, teljesen másképp fejlődött volna Erdély és az itt élők viszonya. Valószínűleg nem lenne meg az a nemzeti öntudat, ami ma itt egyes helyeken még mindig él.
Szilárd (székelyföldi):Trianonról komplex kép él bennem. Nem szeretem a Nagy-Magyarországos matricákat, a csak piros-fehér-zöld színekben látó embereket, s végképp nem tudok azokkal egyetérteni, akik a Trianon előtti „dicső” állapotot sírják vissza. Az első világháború előtti Magyarországról közel sem mondható el, hogy az „a magyar nemzet országa” lett volna. A soknemzetiségű Magyarországnak közel fele nem is volt magyar anyanyelvű. Mégis elismerem a birodalom létjogosultságát, mert akkor nem a nemzeti összetartozás volt az első, ami egybefogta az országokat. A Trianon-búsulók inkább nacionalista alapokon állnak. Én azonban nem találnám igazságosnak, ha most visszaállítanák a Trianon előtti állapotot. Ugyanakkor igazságtalannak tartom az ország feldarabolásának módját. Tudom, hogy a nagyhatalmak „büntetni” akarták Magyarországot, viszont Európára nézve ezt okosabban is tehették volna. A különböző etnikumok akkor is nagy tömböket alkottak, ezek határmezsgyéire kellett volna jobban odafigyelniük. Azzal, hogy az etnikai tömbökből nagyon pontatlanul lehasítottak, nehéz helyzetbe hozták nemcsak a későbbi Magyarországot és a kisebbségi létsorsba kerülteket, de sokszor magukat a befogadó államokat is, amelyek szintén nem tudtak mit kezdeni az új helyzetükkel. Ma már nem látom „visszacsinálhatónak” Trianont. A régiók Európája talán hozhat az eddiginél jobb megoldást.
Imre (sóvidéki):Trianont akkora csapásnak érzem, amelynek a súlyát az is könnyen megértheti, aki nem magyar. Átgondolatlan, felelőtlen politikai döntésnek tartom, amely Közép-Kelet-Európát mindenestől felforgatta. Magyarként érzékenyen érint, mert 90 év távlatából is úgy érzem, hogy személyesen is sokat vesztettem általa, de a legnagyobb átka a demográfiai torzulás volt. Igen, „kisebbség” volt a magyar már akkor is a saját Nagy-Magyarországában, de ezt nem így kellett volna megoldani. A kedvezményezettek is szembesülnek vele, hogy mit jelent nagyarányú kisebbséggel együtt élni. S nem valószínű, hogy örülnének, ha az országukat feldarabolnák. Trianon a 20. század Mohácsát jelenti szerintem: hatalmas csapás, századok kellenek, amíg magunkhoz térünk. Csak lesz-e akkor valaki, aki még magához térhet? Tulajdonképpen a kezünkbe nyomtak egy kötelet és szabadon engedtek egy végtelen erdőben: élj meg valahogy!
Boglárka (székelyföldi):Trianon jelentése számomra az évek során sokat változott. Először a családomban hallottam róla, még kisgyermekként. Akkor valami múltban történt nagy tragédiaként élt a fejemben. Úgy értettem, Trianon az oka, annak, hogy románul kell tanulni, és annak is, hogy „szegénységben” élünk, miközben Magyarország valamilyen tejben-vajban fürdő elérhetetlen ígéretföldje volt. Amikor tanultam is Trianonról, és jártam már Magyarországon, nem volt ennyire szélsőséges bennem a viszonyulás a témához. Ma már, ha ezt a szót hallom, eszembe jut a régi Magyarország-térkép, amit a régi filmhíradókban lehetett látni, ahogy széthullik darabjaira. Ugyanakkor a valahová tartozni problematikája kikerülhetetlenül él bennem. Ott van az emberben, már-már genetikailag kódolva a keserűség. Van azonban jó oldala is Trianonnak: szerencsésnek tartom magam, hogy erdélyiként egy kulturálisan sokkal ingergazdagabb környezetben nőhettem fel, és székelyként – magyarságom mellett – van egy plusz identitásom, ami attól értékesebb, hogy küzdenünk kell a megőrzéséért.
Gábor (közép-erdélyi):Trianon számomra csak történelem. Mivel multikulturális környezetben éltem, nem érzem olyan súlyosnak Trianont, mint ahogy azt mások esetében látom-hallom. Tudomásul veszem azt, hogy ez egy tragédia a magyar nemzet számára, azonban nem élem meg tragédiaként.
Noémi (közép-erdélyi):Számomra Trianon ugyanúgy a történelem sötét, de feldolgozható, túlléphető pillanata, mint például a boszorkányüldözés. Készen kapott és megváltoztathatatlan örökségemnek tekintem, és fontosnak tartom, hogy minden magyar – de román, osztrák, szlovák stb. – iskolás idejekorán megtudja és megjegyezze, mi történt Trianonban 1918-ban, és milyen hatással van ez az ő életére. De túlzásnak tartom a békeszerződés nemzeti tragédiaként történő besorolását, ugyanúgy, ahogy értelmetlennek tartom puszta megfogalmazását is annak, hogy Trianont vissza kellene vagy lehetne fordítani. Amikor a Föld bármelyik pontja néhány órás repülőúttal elérhető, vagy amikor egy alkalmazott akár több földrésszel arrébb bejegyzett cégnek is dolgozhat, azon morfondírozni, ha a történelem másképp alakul, ma esetleg egy országhatárral odébb élhetnénk, számomra egyszerűen idejét múltnak tűnik.
Tímea (északkelet-erdélyi):Trianon, mai szemekkel nézve is Magyarországnak, saját hazánknak a feldarabolása. Azt is el lehetne mondani, hogy az országnak a mohácsi vész után ez volt a legnagyobb érvágása. Mindenképp igazságtalan megoldás volt, mert nem vették számba az emberek véleményét. A nagyhatalmak döntötték el, hogy mi legyen, mi jó a népnek vagy mi nem. Emiatt rengeteg magyart kiszorítottak az anyaországból. Ma, olyan országok, mint például Románia, Szlovákia, Szerbia olyan területekkel büszkélkednek, amik nem is az övék, de ugyanakkor félnek is attól, hogy netán Magyarország visszakövetelje azokat.
Zsuzsa (székelyföldi):Mivel beleszülettem a Trianon utáni állapotba, nehéz elképzelnem milyen is lenne az életem, ha meg sem történt volna. Magyarságom miatt természetesen negatívan és szomorúan tekintek Trianonra. Egy olyan „csapásra”, amely megváltoztatta Erdély arculatát, jövőjét. Röviden, számomra Trianon egy szakadást, törést jelent. Elszakadást az anyaországtól, a teljes jogú magyar identitástól és talán egy élhetőbb jövőtől is. De lehetőséget is jelenthet, amelyet ha megtanulunk, a hasznunkra fordítani, akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. Mert Trianon által egy nyelvvel és egy kultúrával lettem gazdagabb, tudom mit jelent az, ha valakit származása miatt néznek le. Meg tanultam jobban küzdeni, s igyekezni annak érdekében, hogy bebizonyítsam: igenis képes vagyok rá. Úgy érzem, tágabb a látóköröm, és nyitottabb a világ fele. Fontosnak tartom, hogy a jelenünket a javunkra fordítva igyekezzünk jobb jövőt felépíteni, és ennek egyetlen megoldása az, ha elfogadjuk a múltban történteket, mivel változtatni úgysem tudunk rajta, és a jövőbe tekintünk, nem pedig hátra.
Zsolt (székelyföldi): Számtalanszor elgondoltam már, hogy milyen lehetett anno „a magyarvilág”, s magam előtt láttam már többször is egy jelenkori magyar világot. Egy olyan időt, amikor magyarul szólhatunk az üzletekben a kiszolgálólányokhoz, ügyeink elintézésekor bátran használjuk az anyanyelvünket stb.. Amikor nem mi vagyunk a kisebbség, nem minket próbálnak felőrölni, hanem a mi kultúránkhoz igazodnak a társaságunkban élő népek. Trianon hallatán mindig felébredek ebből az álmomból, egyszóval ezt jelenti nekem Trianon, a realitást.
Noémi (partiumi): Számomra Trianon azt jelenti, hogy az anyaország helyett egy másik országban élünk. Ez nem feltétlenül csak negatívumokat hordoz magában, így egy nyelvvel többet tudunk, két ország történelmében vagyunk érintettek, és két nemzet szokásait ismerjük közelről. Ráadásul Nagyváradon nem érzékelhető olyan magyarellenesség, mint azokon a helyeken, ahol a magyar lakosság nagyon kis százalékban él. Negatívum persze több van, hiszen így kisebbségben élünk, tűrnünk kell az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat és az arra irányuló kísérleteket, hogy asszimilálják az erdélyi magyarokat. A legfőbb hátrány, úgy gondolom, mégis az, hogy egy nemzet ketté lett szakítva. Vagyunk mi, erdélyi magyarok – és a magyarországi magyarok. Legalábbis így véli az utóbb említettek nagy része. Lásd a 2004-es népszavazást, amikor megtagadták, hogy a kisebbségben élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot is. Így a románok szemében hazátlanok vagyunk, magyarországi társaink szemében pedig románok. Most, hogy megkapjuk a magyar állampolgárságot, főleg az idősebb nemzedék és a kommunizmusra még élénken emlékezők fogják ezt igényelni, a fiatalabb korosztálynak már nem biztos, hogy olyan nagy jelentőséggel bír.
(folytatjuk)
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
Anna (közép-erdélyi):Hogy nemzeti tragédia-e Trianon? Bizonyára. De kilencven évvel a történtek után már nem tudom a súlyát igazán átérezni. Itt születtem, ilyen körülmények között ismertem meg Erdélyt és Magyarországot. Történelmi tényként fájó érzés Nagy-Magyarország térképét darabokban látni, ennek ellenére nem tudok úgy gondolni rá, mint ami valamikor újra egy nagy egész lesz. A területi elcsatolások következményeként nemzeti kisebbségben születtem, román többségű környezetben élek, és ez sokat segített abban, hogy másokat toleráljak, tudjam, milyen fontos az, hogy anyanyelvemen tanulhatok. Azzal, hogy egymás mellett élünk, és mi vagyunk kisebbségben, ránk erőszakolták a román történelem, a román nyelv tanulását. Eleinte talán én is lázadtam, de most már úgy gondolom, hogy egy nyelvvel többet tudok, a dolgokra való rálátásom is fejlődött, és sokkal érzékenyebb vagyok más kisebbségek nehézségeire is. Ezek mellett pedig kihívásnak érzem azt, hogy a kisebbségre ható nyomások ellenére is ápoljam és tovább adjam a magyar nyelvet, a magyar szokásokat. Mindezeket úgy, hogy azt is megtanítsam: a másik kultúrát is tiszteletben kell tartani, meg kell ismerni, és el kell fogadni.
Anita (székelyföldi): Trianon következményeit a mai napig magunkon viseljük, örökre megváltoztatta a magyar nemzet képét. Viszont nem látom túl sok értelmét azoknak a vitáknak, amelyek egy 90 évvel ezelőtti döntés igazságtalanságán rágódnak. Ami volt, elmúlt, az időt sajnos nem tudjuk visszaforgatni. Ahelyett, hogy a múlt igazságtalanságain búslakodunk, inkább a jelenre kellene összpontosítani. Persze, ez nem jelenti azt, hogy felejtsük el. Ismernünk kell a történelmet, hogy tanulhassunk belőle és emlékezzünk. Mert emlékeznünk kell arra, hogy valamikor egyazon ország lakói voltunk, és nem lenne szabad lenézni azokat, akik Trianon után egy másik országhoz kerültek. A múlton nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy most hogyan élünk, hogyan gondolkodunk. Trianon mindenképpen szomorú esemény a magyar nemzet számára, ugyanakkor rengeteg körülötte a mítosz, nem is szeretnék nekikezdeni fejtegetni, hogy mi volt. Ennyi év távlatából nehéz megállapítani, hogy mi az igazság, ezért inkább a jelenünkre összpontosítsunk, mert azon még változtathatunk, és próbáljuk meg a legtöbbet kihozni belőle.
Eliza (dél-erdélyi):A vérem sem kezd pezsegni, és nem leszek ideges sem, ha a Trianon szót hallom. Tudom, hogy a magyarság megalázását jelentette, de nem érzem szükségét, hogy ezt folyamatosan hangoztassam. Meggyőződésem, hogy Erdély előnyösebb helyzetben lenne ma, ha nem csatolják Romániához – mondjuk gazdasági és építészeti örökségének megtartásának szempontjából. Magyarországnak ez volt a büntetése, hogy a háborúban a rossz oldalt választotta. Trianonra nagyon jól talál a híres dalszöveg: „The winner takes it all”. Ez nem azt jelenti, hogy tetszik, ami akkor történt, hanem azt, hogy ez mindig így volt: aki nyer, az nyer, és aki veszít, el kell hogy tűrje a veszteséget, és meg kell hogy békéljen vele. Én meg vagyok békélve a helyzettel, és nem tudom megérteni, hogy mások, sokan, képtelenek erre. Ugyanakkor felháborít, hogy sok ember Trianont kifogásnak és oknak tartja arra, hogy a románokat megszólja, utálja. És persze Trianon még mindig hatékony eszköz a politikai befolyás és népszerűség növelésére. Nekem mindig Sophia Coppola Marie Antoinette című filmje jut eszembe Trianon hallatán, mert abból tudtam meg, hogy a trianoni kastély volt egyike a sok ajándéknak, amit Antoinette férjétől kapott. És én nagyon szeretem ezt a filmet.
Henrietta (székelyföldi):Trianon sokaknak az, amire Juhász Gyula azt mondta: „Nem kell beszélni róla sohasem/De mindig, mindig gondoljunk reá”. Pedig Trianon az, amiről beszélni kell. Trianon miatt nekünk, magyaroknak nincs okunk lehajtott fővel járni – ez nem a mi szégyenünk! De azt hiszem, Európa szégyene a máig elodázott bocsánatkérés. Mégis Trianon az, amiért soha nem lehet bocsánatot kérni. Azért, hogy egy tollvonással 2 millió magyar jutott Romániának, 1 millió Csehszlovákiának, félmillió Jugoszláviának. Mint ahogy soha nem lehet megmagyarázni, hogy egyik napról a másikra miként lesz minden harmadik magyar idegen állam polgárává. Mint ahogy nem létezik felmentés egy ország gazdasági ütőerének elvágásáért, a közigazgatási és magántulajdon-határok önkényes, botrányos átrajzolásáért. Mert nincsen bocsánat arra, hogy egy ország testébe belevágva magyarok tömegét választották le örökre, visszafordíthatatlanul róla. Ez mind Trianon: egy aljas és ostoba béke, amely így kimondva is szörnyű. Ugyanakkor Trianon az az érzés, amiről a világon alig tudnak, amiből nem éreznek át semmit, amit lehetetlen megértetni bárkivel is. Trianon az, amikor én egy amerikainak, japánnak magyarázom, hogy magyar nemzetiségű román állampolgár vagyok. Vagy amikor Budapesten megkérdik, hogy én hol tanultam ilyen jól meg magyarul. És az is Trianon, amikor magyar igazolvány szükséges ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el. Trianon még ma is tart. Nem lezárult, nem túlléphető történelem. Az is lehet, hogy 90 év távlatából az igazán megmagyarázhatatlan tragédia nem az, ami akkor történt, hanem ami, azóta. Ha már a világ nem akar tudni róla, akkor szerintem nem árthat, ha mi tisztában vagyunk múltunkkal. Ne csak azt tudjuk, hogy volt egy március 15. és egy augusztus 20. Mert ha ezek történelmünk ünnepnapjai, és számon tartjuk őket, akkor június 4. egy keserves hétköznapja ennek a történelemnek, de attól még létezik. Ha igaz az, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor Trianon tanulsága: jobb, ha a tragédiákat nem utólag siratjuk, hanem megelőzzük.
Zsolt (székelyföldi):Trianon, amikor ez a szó egy asztaltársaságnál elhangzik, engem mindig kiver a víz. Ezt az eseményt mindenki a saját javára próbálja fordítani, így a Jobbik, de ugyan úgy a Fidesz is. Hallottam, hogy június 4-ét emléknappá nyilvánították. Az ilyen populista húzások miatt megy el a kedvem attól, hogy az évfordulóra emlékezzem. Pedig emlékeznem, elgondolkoznom kellene azon, hogy milyen is lenne az életünk, ha akkor nem a nagyhatalmak döntik el a sorsunkat.
Attila (székelyföldi):Érdekes ez a Trianon-téma, mifelénk sok fiatal rocker hajtogatta, hogy vesszen Trianon, s ez több helyen is fel volt firkálva a falakra. Még ma is fel vannak háborodva az emberek, ha meghallják ezt a szót. Számomra nem annyira felháborító. Természetesen, nem értek vele egyet, de nem viselkedek szélsőséges nacionalista módra. Ami megtörtént, az megtörtént. Csak egy dolog piszkálja a csőröm: hogy a „négy nagy”, az olasz, az angol, az amerikai és a francia miért szabta meg a békefeltételeket anélkül, hogy a magyar érveket figyelembe vették volna? Apropó francia: egyik ismerősöm egyszer azt mondta, hogy magyar ember soha nem vesz francia autót. Gondolom, ezért mondta... Mindenesetre a Magyar Királyság megcsonkítása nem tett jót az embereknek, de ez már a múlté, lehet lenyugodni, beszüntetni a provokatív weblapokat. Ma már ott tartunk, hogy elfogadták a kettős állampolgárságot, mindenki mehet a dolgára, idáig is megtehették az unión belül. Legfeljebb nem fogják az embert lecigányozni, oláhozni – vagy hasonlók.
T. Sz. Z.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: nem a revízió a megoldás, hanem a nemzeti összefogás
Trianon gyógyítása – ezzel a címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön. A szentmise után a résztvevők az ezer éves határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Méltatták azt is, hogy a magyar országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává tette a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját.
– Végre nemzeti összetartozássá válhat a 90 éves fájdalom, sérelem, akkor ezt úgy gondoltam, hogy nyomatékot kell adnunk, és örülnünk kell neki – állapította meg Szabó K. Attila nyugalmazott tanár.
Tőkés László szerint itt az ideje a gyógyulásnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta: véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát.
– Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. A 20. századdal hadd érjen véget Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás – mondta Tőkés László, aki egyúttal a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket.
Farkaslakán felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. Az apostoli kettős keresztet és az elszakított nemzetrészeket ábrázoló kopjafákat Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere, Szász Jenő, az MPP elnöke és Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke leplezte le.
Csúcs Mária, Jakab Endre
Erdély.ma

A Székelyudvarhelyi Művelődési Házban június 10 és június 17 között sorra kerülő programok: - június 10-én, csütörtökön 17 órától a Művelődési Ház nagytermében a Palló Imre Zene és képzőművészeti Líceum Évzáró Koncertjére kerül sor.
- június 12-én, szombaton 10 órától a Művelődési Ház nagytermében tartják a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Líceum ballagási ünnepségét.
- június 14-én, hétfőn 19 órától a Művelődési Ház nagytermében: Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hidegen szereti című zenés vígjátékkal zárja az idei évadot a Tomcsa Sándor Színház. Az előadást szabadelőadásban tekintheti meg az érdeklődő közönség.
Koncertterem: - június10-én, csütörtökön 17 órától a Palló Imre Zene és Képzőművészeti Líceum Évzáró Kiállítására. - június 17-én, csütörtökön 18 órától Hargita Megyei Képzőművészeti Tárlat megnyitója.
Állandó programjaink:
Hétfő: - 17 órától bútorfestés a Kuckó Egyesület társszervezésében. Kedd: - 14 órától: szövés szövőrámán, varrás varrógéppel, batikolás, pólófestés, vizuális nevelés (érdeklődni a Művelődési Ház titkárságán, vagy a Jakab Ágnes szakkörvezető telefonszámán 0741-486472) Szerda: - 17 órától nemezelés a Kuckó Egyesület társszervezésében.
Csütörtök: - 17 órától: tűzzománc – gyerekeknek az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület szervezésében.
Péntek: - 18 órától tűzzománc – felnőtteknek az Udvarhely Kultúrájáért Egyesület szervezésében
erdély.ma

Erdélyi magyar szervezetek a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére szólítanak
A magyarországi árvízkárosultak megsegítésére hívja fel a romániai magyar szervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kolozsvári keltezéssel kiadott - az MTI-hez is eljuttatott - dokumentumban a négy szervezet az emberi és tárgyi erőforrások mozgósítását szorgalmazza. "Hetek óta megrendüléssel követjük a magyarországi árvízi helyzetet, és együtt érzünk a vészhelyzetbe került embertársainkkal. Elevenen él bennünk a 2005. évi udvarhelyszéki árvíz borzalma, amelyet anyaországi nemzettársaink példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni. Most rajtunk a sor, hogy lelkiismeretünkre hallgatva az árvízkárosult magyar testvéreink segítségére siessünk!" - olvasható a felhívásban.
Az első önkéntes csoportok részt vesznek a helyszíni árvízi védekezésben - írják a szervezetek, amelyek várják további erdélyi társadalmi szervezetek, intézmények és egyházak bekapcsolódását a segélyezési együttműködésbe. Ennek keretében pénzt gyűjtenek, továbbá hasznos természetbeni adományok (például épületanyag) felajánlását is várják.
A pénzadományokat a Gondviselés Segélyszervezet (Asociatia Gondviselés Segélyszervezet) számlájára várják, a számlavezető pénzintézet: Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22. Lejben a RO92BTRL01301205I2145400, forintban a RO83BTRL01312205I2145400, euróban a RO19BTRL01304205I2145400, dollárban pedig a RO03BTRL01302205I2145400 számlaszámra lehet utalni - áll a felhívásban.
Hasonló felhívást tett közzé az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége is. "A Kárpát-medencei Református Egyházkerületek püspökeivel folytatott egyeztetés, helyzetfelmérés után azzal a kéréssel fordulunk az erdélyi magyar társadalomhoz, hogy közös összefogással siessünk az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére" - áll a felhívásban, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület erre a célra saját keretéből gyorssegélyalapot különített el, amit a lehető legrövidebb időn belül eljuttat a Magyar Református Szeretetszolgálathoz.
Az erdélyi egyházkerület azzal a kéréssel fordul a segíteni szándékozókhoz, hogy pénzadományaikat a legközelebbi református parókiára vigyék be. Amennyiben ez megoldhatatlan, adományaikat a következő bankszámlaszámra utalhatják: EPARHIA REFORMATA DIN ARDEAL, RO66-RNCB-0106-0266-0457-0001 RON
Banca Comerciala Romana BCR. Suc. Jud. Cluj-Napoca, Cod fiscal: 13729410
Hírszerző.hu

Markó: fontos a kisebbségi pártok részvétele a parlamentben vagy a kormányban
Markó Béla szerint a magyar nemzeti kisebbségek pártjai képviselőinek részvétele a román vagy (korábban) a szlovák kormányban kedvező hatású nemcsak a többség és a kisebbség, hanem az illető ország és Magyarország viszonyára is.
"Fontos, hogy a kisebbségi pártok bekapcsolódjanak országuk politikai életébe, hogy jelen legyenek a parlamentben vagy a kormányban" - jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia kormányának miniszterelnök-helyettese vasárnap Pozsonyban azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott vendéglátójával Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével.
"Amennyiben ezek a pártok a kormány részét képezik, a nemzetek közötti kapcsolatok jobbak. Ha nincsenek a kormányban, vagy nem kerülnek be a parlamentbe, a viszony romolhat" - fejtette ki Markó.
Csáky szerint Románia és Szerbia kisebbségi politikája példa lehetne Szlovákia számára. "Románia, de Szerbia üzenete is a következő lehetne: ne szorítsátok ki a kisebbségeket a soknemzetiségű társadalomból" - szögezte le az MKP elnöke. "Azt az energiát, amelyet Szlovákiában a nem egészen helyesen a szlovák-magyar politikai küzdelemre fordítanak, pozitív célokra kellene kihasználni" - húzta alá a politikus.
Markó szerint a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely megkönnyítette a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, Romániában nem okozott semmiféle problémát, mert Bukarest is hasonlóan jár el a moldovai románok esetében.
Az MKP és az RMDSZ viszonyát és együttműködését mindkét politikus jónak és természetesnek minősítette. Egybehangzóan azt állították, hogy a magyar nemzeti kisebbségek pártjainak a választási kampányban is támogatniuk kell egymást.
Kokes János
MTI

Árvíz: segíteni mentek Biharból
Bihar megye – Mint azt már tudattuk, a rendkívül súlyos magyarországi árvízre való tekintettel az RMDSZ Bihar megyei szervezete önkéntes segítőket küldött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területekre.
Péntek délután indult el a segítő csapat, és a kora esti órákra érkezett meg a miskolci katasztrófavédelem központjába, ahonnan a közeli Felsőzsolca városába irányították őket. Múlt hét közepén Edelény mellett átszakadt a gát, így az alacsonyabban fekvő területek folyamatosan víz alá kerültek. Már pénteken számos főutat lezártak, hiszen ebben a térségben a Bódva, a Sajó, illetve a Hernád patakok rendre elárasztották a területet.
Lakhatatlan házak
Mint az a mellékelt fotókból is kiderül, Felsőzsolca alacsonyabban fekvő utcáin gyorsfolyású folyóként hömpölygött a víz, csupán csónakkal és markológépekkel lehetett közlekedni. A homokzsákokból épített torlaszok mellett rendre szivárgások jelentek meg, és a talajvíz is folyamatosan megnehezítette az önkéntesek munkáját. A Bihar megyéből érkezett önkéntesek ottlétük ideje alatt tonnányi homokzsákot mozgattak meg, több esetben is a saját maguk által vitt szivattyúkkal próbálták az épületeket óvni. Egy pincében tárolt, 800 kilogrammnyi karbit tartalék miatt még a robbanásveszély lehetősége is fennállt, több órás szivattyúzást követően sikerült átmenteni a veszélyes készletet.
A vasárnapi hírek már a címlapokon arról számoltak be, hogy a 7500 lélekszámú településről már ezernél is több lakost telepített ki a honvédség, hiszen az alacsonyabban fekvő házak többsége lakhatatlanná vált.
„Az RMDSZ Bihar megyei szervezete megköszöni a hegyközcsatári, hegyközpályi, kiskereki, köröstárkányi, érszőlősi, tóti, szalárdi és margittai RMDSZ-szervezetek, a HawksMotor Klub, valamint a nagyváradi székhelyű vízügyi igazgatóság segítségét, akik időt, energiát és felszereléseket nem kímélve próbáltak segíteni a bajbajutottakon” – nyilatkozta lapunknak Szabó József nagyváradi tanácsos, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
erdon.ro

Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Vámosok, ha találkoznak...
Magyarország, Szlovákia és Románia 20 településéről érkezett vendégek találkoztak a hét végén Vámosgálfalván. Bár sok száz kilométer választja el őket egymástól, mégis egy "családot" alkotnak, mivel mindenik a település nevében, ott a Vámos tag. Mára e kötelék baráti kapcsolattá nőtte ki magát, így évente találkozik "vámos a vámossal". Idén első ízben került sor a találkozóra Magyarország határain kívül.
Nem lehetett nem észrevenni szombaton Vámosgálfalván, hogy ünneplőbe öltözött a falu: a legkisebbektől a botjaikra támaszkodó idősekig mindenki kíváncsian várta a kapuban, hogy a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség fúvószenekarának kíséretében felvonuljanak a főutcán a 20, Vámos nevű település képviselői Keszeg István vámosgálfalvi polgármesterrel és Balog Elemér alpolgármesterrel az élen, akik oroszlánrészt vállaltak a Vámos Települések IV. Nemzetközi Találkozójának a megszervezésében. A két elöljáró kitűzte maga elé ezt a célt és fáradságot nem ismerő munkájuknak, valamint egy közel 30 ezer eurós európai uniós pályázat révén meg is valósították. A magyarországi Vámos települések 2007-ben szövetséget hoztak létre (amelyhez egy évvel később Vámosgálfalva is csatlakozott) a lakók közötti kapcsolatok kialakítása, a települések hagyományainak egymással való megismertetése, valamint az önkormányzatok közötti kölcsönös segítségnyújtási lehetőségek kiaknázása végett. A szövetségnek jelenleg 3 román, 11 magyar és 6 szlovák tagja van.
"Szétszórtan is, de egymásra találunk"
A felvonulók végcélja a Szász Hordója étterem és panzió udvara volt, ahol kis sátrakban berendezett "kézművesműhelyekben" a hagyományos mesterségek csínját-bínját leshették el a vendégek, a korabeli ruhákba öltözött "íjászok" pedig csalogatták az arra járókat, próbálják ki, megy-e nekik a célba lövés.
A sátrak szomszédságában a Vám- és Pénzügyőrség Fúvószenekarának kíséretében a himnusz eléneklésével vette kezdetét a rendezvény hivatalos megnyitója. – "Szétszórtan is, de egymásra találunk" – egy álmatlan éjszakán jutott eszembe az esemény jelszava – hangzott el Keszeg István polgármester beszédében, aki a "Vámos család" tagjaihoz szólva örömmel nyugtázta: – Évente találkozunk, megéljük az összetartozás élményét és mindenhol, ahová megyünk, testvérként fogadnak – hangsúlyozta, majd átnyújtotta a vándorbotot Hám Lászlónak, a Vámos Települések Szövetsége elnökének, aki majd ama település polgármesterének juttatja, amely a jövő évi találkozónak fog otthont adni. Ezt követően a díszvendégek vették át a szót: Dorel Fronea, a Romániai Országos Vámhatóság igazgató-helyettese, dr. Nagy János altábornagy, a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka, Hám László, a Vámos Települések Szövetségének elnöke, Szabó Árpád, a Maros megyei Tanács alelnöke, valamint Bárczi Győző, Maros megye alispánja szólt elismerően a háromnapos rendezvényről.
Vámosok két keréken
A beszédek közepette berobogott az udvarra a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség sportegyesületének, valamint a vámos települések képviselőiből álló 30 fős kerékpáros csapat. Ők szombat reggel 6 órakor indultak Vámosudvarhelyről és még aznap továbbtekertek Vámosláz felé.
20 vámos, 20 fenyőfa
– Őseinktől úgy tanultuk, hogy ha van rá lehetőséged, hagyjál valamit hátra – mondotta Keszeg István polgármester a vámosgálfalvi református templom kertjében, ahol a hét végi nemzetközi vámostalálkozó tiszteletére kopjafát állítottak és szenteltek fel református és ortodox istentisztelet közepette. A kopjafán ott áll felvésve a 20 vámos település neve, valamint a "Szétszórtan is, de egymásra találunk" jelszó. A kopjafa mellett fennmarad ugyanakkor az a 20 facsemete is, amelyet a vámos települések polgármesterei ültettek el a templomkertben.
Délután a kultúra kapott főszerepet: a Szász Hordója panzió udvarán felállított színpadon a vendégtelepülések művészei mellett fellépett a vámosgálfalvi Magvető Kórus, a Frisskarézó Néptánccsoport, a dicső- szentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes, a helyi Fogarasi Sámuel Általános Iskola óvodás csoportja pedig dalokkal tarkított játékos műsorral szórakoztatta a több mint 500 fős közönséget, miközben a finom bográcsgyulyást elfogyasztották.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Feltarisznyáló a Sapientián
"Sapis" jó szokáshoz illően idén is három felvonásban köszöntek el egyetemüktől az EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának végzősei. A ballagók csütörtök délutáni szimbolikus stafétafutását – a tanintézet régi, központbeli otthona és az ötéves új épület közötti kilométerek "lekocogását" – péntek délután diplomaosztással egybekötött ünnepség követte a Kultúrpalotában, majd szombat délelőtt az egyetem előcsarnokában hagyományosan – de nem feltétlenül véglegesen – búcsúzott a koronkai dombtetőn megismert szellemi közösségtől a 165, alapképzésének végéhez ért diák. A Szózatot éneklő tömeghez elsőként dr. Székely Gyula, a Sapientia-EMTE marosvásárhelyi karának dékánja szólt az egyetem rektorának, dr. Dávid Lászlónak a diplomaosztás alkalmával elhangzott üzenetéből emelve ki néhány gondolatot, különös hangsúllyal azt, hogy a kilenc éve született Sapientia minden bizonnyal rövid időn belül megkapja a Felsőoktatás Minőségét Felügyelő Ügynökség részéről a végleges működési engedélyt és az új tanévben megindíthatja mesterképzőit. Ezt követően a tanszékvezetők adták át útravalóikat a diákoknak.
– Vegyétek le a reménytelenség és tehetetlenség ruháját és öltsétek fel a cselekvés és a szeretet díszruháját" – kérte dr. Horváth Zsófia a humán tanszék részéről, míg dr. Márton László a villamosmérnökin tanult fiatalokat intette arra, hogy "ebben a nagy indoeurópai tengerben" ne felejtsék el nyelvüket és gyakran mormoljanak magukban olyan szavakat, mint Isten, boldogság. Az útnak indulók üzenetét Sándor Eszter, kommunikáció szakot végzett diák tolmácsolta, majd Csatári Zsuzsa, a Hallgatói Önkormányzat elnöke osztotta meg évfolyambúcsúztató gondolatait az egybegyűltekkel. A továbbiakban a végzős diákok képviselői átadták az utánuk következőknek a szimbolikus búzakalászt, majd Baricz Lajos katolikus plébános, Szabó László református és Pál János unitárius tiszteletes áldását adta a ballagókra.
– Gyakran hallhatjuk azt, hogy a kutyának sem kellünk. A campus két négylábúja itt volt az előbb. Bizonyára elbúcsúzni jöttek – jegyezte meg kedves, meleghangú köszöntőjében Baricz Lajos, aki arra kérte a fiatalokat, vigyék a sokszínű világba a jóságot és a szeretetet. Utolsóként a tanári minőségében búcsúzó dr. Hollanda Dénes, a marosvásárhelyi Sapientia "örök dékánja" állt mikrofon elé.
– Sokszor kaptunk bírálatot, amiért túl nagyot álmodtunk, mikor ezt az épületet elterveztük, most azonban bebizonyosodott, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz – mondta dr. Hollanda az előcsarnokot zsúfolásig betöltő egybegyűltek üdvözlésekor.
– Büszke vagyok a diákjainkra, mert magukénak érzik ezt az egyetemet. Ilyent soha, egyetlen tanintézetben sem tapasztaltam – hangsúlyozta az egykori dékán, akinek szavait állva, percekig tartó tapssal köszönték meg az ünneplők. A ballagás utolsó, legemelkedettebb mozzanatában nemzeti imánkat, majd a székely himnuszt énekelte a tömeg, végül a kicsengetettek még egyszer bejárták értelmiségivé válásuk színtereit.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A szentpáli Haller család 400 éve
A szentpáli Hallerek nemzetsége tovább él Erdélyben, Magyarországon, Argentínában. Nincs birtok, nincskincstárnoki cím, nincs főispánság, de megvan a család, és a család virágzik. Haller István, Károlyi Klára, Daniel Zsófia, Haller György vére tovább csörgedezik az új nemzedék ereiben. A család tovább él, de csak addig, ameddig parókás, díszmagyaros, lelógó bajuszú őseiket fel tudják idézni, és…hozzátenni saját életüket. Csakis az új nemzedékkel lesz teljes a családfa. (Idézet a könyv borítójáról)
Nemrég mutatták be a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című könyvét. Akkor már jelezte Harmath Ferenc, hogy nemsokára olvasható lesz az újabb kiadvány is.
Markó Enikő rendezvényei egyre népesebb közönséget vonzanak, teljes joggal. Harmath Ferenc Marosvásárhely egyik legrokonszenvesebb személyisége. Pedig nem tett rendkívülit, csak tisztességgel s becsülettel élt –, és sosem tagadta meg hazáját s nemzetét. Úgy lehet szeretni őt és őáltala grófnő feleségét, Ilonát, aki legnagyobb fájdalmunkra nem jöhet el az ilyen alkalmakra, hogy az ember csupa selymesen simogató szavakat mondana.
A bemutatón hallhattuk és láthattuk is a kötetbemutató mediátor László Márton levéltáros-történész vetítettképes előadásában a Haller család, sajátosan a szentpáli ág történetét.
A szerzők és kérdezők- hozzászólók szavaiból a szeretet és a megbecsülés sugárzott. A könyv, mint azt Kálmán Attila külön is hangsúlyozza, "azoknak íródott, akik kegyelettel közelítenek a történelem és az arisztokrácia története felé. "Munkálataiban számosan vettek részt, nevük ott az előszóban, megérdemelnék a felsorolást, lapterünk akadályozza. Május 29-től kopjafa emlékezteti a Kerelőszentpálra zarándoklókat, hogy négyszáz éve telepedett meg a faluban a Haller család. A nyárádszeredai Bíró János faragóművész munkája és immár a második könyv is figyelmeztet: az erdélyi arisztokrácia legértékesebb embereit úgy illik nagyjaink között tisztelni, mintha ma is közöttünk élnének-járkálnának. Nem voltak sem szentek, sem elérhetetlen főurak. Nagyjából úgy gondolkodtak, mint a hétköznapi emberek, csak egy kicsit jobban.
Harmath Ferenc–Kálmán Attila: A szentpáli Haller család 400 éve, 2010, kiadói jelzet nélkül, nyomtatta a Master Druck Kft. A kötet Gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

„Közös a múltunk és a jövőnk is”
Az egység fontosságát hangsúlyozta Markó Béla a Felvidéken
– Bár a magyar nemzetet politikailag, jogilag szétszakította a történelem, a lelkünket, a szellemünket, magyar önazonosságunkat, együttlétünket sohasem tudták szétszakítani: mert közös bennünk a lélek, közös az érzelem, és ami ennél is fontosabb, közös a jövőnk is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási kampányrendezvényén. Az RMDSZ elnöke Csáky Pálnak, az MKP elnökének meghívására látogatott a Felvidékre, ahol két nap alatt több, magyarok lakta településen, köztük Szencen, Galántán, Deákin és Gereden vett részt a mérvadó szlovákiai magyar szervezet választási rendezvényein. A látogatás keretében az RMDSZ elnöke Pozsonyban megbeszélést folytatott az MKP elnökségével. Az eseményeken jelen volt Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója is.
A szövetségi elnök szerint a kisebbségben élő magyar közösségek, így az erdélyi és felvidéki magyarok számára is alapvető fontosságú, hogy az őket képviselő érdekvédelmi szervezetek jelen legyenek a döntéshozatalban, a parlamentben, valamint a kormányban, mert csak így képesek befolyással lenni az adott ország politikájára.
"Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy mit jelent, ha nem tudunk befolyással lenni sorsunk alakulására. Az RMDSZ ott van a román kormányban, és többek között ennek köszönhető az is, hogy Romániában a kettős állampolgárság kérdése nem váltott ki feszültséget. Higgadtan, józanul fogadták ezt a magyarországi döntést, hiszen Románia tulajdonképpen hasonló módszert alkalmaz a moldáviai románokkal szemben. Azt gondolom, hogy Szlovákiában is van esély, lehetőség a két nép közötti együttműködésre, együttmunkálkodásra, de ehhez a közösségen belül szolidaritásra, egységre van szükség – szögezte le Markó Béla, aki hozzátette: Erdélyben is időről időre felmerül a megosztottság kérdése, az, hogy milyen jó lenne külön-külön vélemények szerint csoportosulni. "Nem lehet, ezt nekünk a történelem nem engedte meg. Hiába vitatkozunk azon, kinek van nagyobb igaza, ha megoszlunk, egyikünknek sem lesz igaza. Sokan vannak, akik arra várnak, hogy megoszoljunk, mert külön-külön sokkal könnyebb minket legyűrni, meggyengíteni. Nekünk egyetlen esélyük van: az egység, és ezt az egységet a Magyar Koalíció Pártja képviselni tudja – hangsúlyozta.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, többeknek akár nem tetszhet az, ha egy másik határon túli magyar közösség vezetőjeként beleszól a szlovákiai kampányba. "A válaszom egyértelmű: nem mások dolgába avatkozunk bele, hiszen ez a mi közös dolgunk. Ami itt, Szlovákiában a magyarokkal történik, az nekünk is fontos, és tudom nagyon jól, hogy a szlovákiai magyarok számára is fontos, hogy mi van Erdéllyel. Mi egyek vagyunk, egyek leszünk ezután is, és együtt kell alakítanunk a sorsunkat – mondta a rendezvényen Markó Béla.
Népújság (Marosvásárhely)

Képviselők vagy pártkatonák?
Amint az várható volt, a kormány hajthatatlannak bizonyult, semmilyen módosítást nem fogadott el a megszorításokat tartalmazó törvénytervezetekhez. Szombaton még felröppent a hír, hogy a nyugdíjcsökkentésről csak-csak lemondanak, a remény azonban hamar szertefoszlott, estére már hivatalosan is bejelentették: marad minden a régiben, a jól ismert intézkedéseket tartalmazó dokumentumokért vállal ma felelősséget a kabinet a parlamentben.
Miután az államfő már korábban is ismertette álláspontját ez ügyben, gyakorlatilag a törvényhozó testület maradt a drasztikus lefaragások által érintett rétegek, a közalkalmazottak, a nyugdíjasok, a kismamák, a munkanélküliek egyetlen reményforrása. Az a parlament, amelynek megítélése olyannyira megromlott az elmúlt években, hogy az államfő például három évvel korábban — a menesztéséről szóló népszavazáskor, amikor szinte minden parlamenti párt szövetkezett ellene — egymagában aratott diadalt fölötte, és amelynek „felét” fölöslegesnek tartja a lakosság, mint az a legutóbbi, államfőválasztással egy időben tartott referendumkor kiderült, hiszen a választópolgárok elsöprő többsége egykamarás, legtöbb hármszáz fős testület mellett foglalt állást. Fontos, felelősségteljes feladat hárul tehát a honatyákra, a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás egyben a demokrácia alapintézményének számító törvényhozásba vetett, válság idején különösen fontos bizalom újjáteremtésére kínál lehetőséget. Nem véletlen hát, hogy a hatalom berkeiben is egyre több képviselő és szenátor bírálja a tervezett kiadáscsökkentő intézkedéseket, és a bérek, illetve nyugdíjak csökkentése ellen emeli fel halkabban vagy erőteljesebben szavát. A törvényhozó testület egyik kiemelt szerepe ugyanis éppen az, hogy ellenőrzést gyakoroljon a kormány fölött, a honatyák az általuk képviselt polgárok érdekeit szem előtt tartva döntsenek, ne szűk pártvezetői körökben dőljön el milliók sorsa, amelyhez a szenátorok és képviselők bólogatójánosként asszisztálnak.
A bizalmatlansági indítványról szóló szavazás kimenetelét nehéz megjósolni, még ha látszólag kényelmes többséggel rendelkezik is a kormányoldal. Minden csak azon múlik, hűséges pártkatonákként vagy igazi képviselőkként viselkednek választottjaink. A tét nem csak a bérek és nyugdíjak mértéke, hanem a demokrácia intézményeinek további sorsa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindent feltesznek a megszorításokra
Ma délután vállal felelősséget a kormány a parlamentben a megszorító intézkedéseket tartalmazó két törvénytervezetért, amelyek egyebek között a bér- és a nyugdíjcsökkentést tartalmazzák. Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök fő feladata tegnap az volt, hogy összezárásra kényszerítse a legerősebb kormánypártot, amelynek honatyáit tegnap tanácskozásra hívták a Snagov-i Palotába.
A tegnap este, lapzártakor még zajló ülésen névtelenül nyilatkozó politikai források szerint az államfő azzal fenyegette meg a Demokrata Liberális Párt (PD-L) honatyáit, hogy amennyiben nem támogatják a kormány megszorító intézkedéseit, a PD-L-nek ellenzékbe kell vonulnia. Băsescu azért kényszerült az ellenzékbe kerülés rémével ijesztgetni az őt támogató politikai erő 179 honatyáját – akik valamennyien meghívottak voltak a tegnap esti találkozóra –, mert az elmúlt napokban egyre több demokrata párti politikus emelte fel szavát a kemény megszorítások ellen, amelyek még a Nemzetközi Valutaalap vezetőinek is túl szigorúaknak tűntek.
Emil Boc kormányfő délután négy órakor a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében tervezett intézkedéseket tartalmazó jogszabály-tervezetet mutatja be a parlamentben, öt órától pedig a második tervezetet, amely a nyugdíjcsökkentést szabályozza. A kormánypárti és az ellenzéki törvényhozók pénteken este nyolc óráig nyújthattak be módosító javaslatokat, a kormánynak pedig ma délig kell megvizsgálnia, és döntenie, hogy elfogadja-e ezek egy részét vagy sem.
A képviselők és szenátorok összesen 43 módosító javaslatot terjesztettek a kormány elé, amelyek közül 25 a költségvetés egyensúlyának a megőrzésére irányuló tervezetre, 18 pedig a nyugdíjak szabályozásáról szóló törvényre vonatkozik. A demokrata párti képviselők és szenátorok például 15 módosítást javasoltak a 25 százalékos bércsökkentést is tartalmazó tervezethez, a liberálisok csak hatot, az RMDSZ pedig négyet. A nyugdíjak újraszámolását előíró tervezethez a liberálisok tizenkét, a demokraták négy módosító javaslatot terjesztettek be.
A módosító indítványok között például olyanok szerepelnek, hogy a tanárokra ne legyen érvényes a bércsökkentés. A kabinet ma délelőtt ismét ülésezik a módosító indítványok megvitatása végett, de kicsi a valószínűsége annak, hogy a kormány a megszorítások lényegi elemeit módosítja. Emil Boc miniszterelnök korábban leszögezte, hogy az intézkedéscsomag főbb pontjai nem képezhetik alku tárgyát, így a bér- és a nyugdíjcsökkentésről sem mondhatnak le.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetlen módosító indítványt sem nyújtott be, ők korábban bejelentették, hogy bizalmatlansági indítványt terjesztenek a parlamentbe a kormány ellen, ami Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke szerint jövő kedden készül el. Ez azt jelenti, hogy a parlament várhatóan a jövő hét közepén szavaz a kormány valamint a megszorítási csomag sorsáról.
Az RMDSZ vezető politikusai ismét leszögezték a hétvégén, hogy a szövetség nem fogja megszavazni a bizalmatlansági indítványt. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a magyar képviselők és szenátorok nem fognak olyan bizalmatlansági indítványt megszavazni, amely az RMDSZ-t is magában foglaló kormány ellen irányul. A múlt héten bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke is ugyanezt az álláspontot hangoztatta.
– A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kész vállalni egyedül a kormányzás felelősségét – jelentette ki Crin Antonescu liberális pártelnök, aki ugyanakkor azt is elmondta, hogy legfőbb politikai célja nem az, hogy pártja kormányra kerüljön, vagy hogy ő legyen a miniszterelnök. – Nehéz időszak a mostani, de ha alkalmunk nyílik arra, hogy alkalmazzuk az általunk meghirdetett válságkezelő programot, akkor nem hátrálunk meg – mondta Antonescu. A politikus bírálta az RMDSZ-t amiatt, hogy vállalja a felelősséget a demokrata párttal együtt a megszorító intézkedéscsomagért. Antonescu értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ szótlanul tűri a PD-L-nek azt az álláspontját, miszerint a Tăriceanu-kormány felelős elsősorban a kialakult gazdasági helyzetért, miközben a magyar szervezet is tagja volt a liberális kormánynak. Antonescu megismételte, hogy a PNL továbbra sem támogatja, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát.
Szabadság (Kolozsvár)

Elkezdődött Trianon sebeinek gyógyítása
Kárpát-medence-szerte megemlékezéseket, emlékműavatásokat szerveztek a hétvégén a trianoni békediktátum aláírásának kilencvenedik évfordulóján. A rendezvényeket első ízben szervezték meg hivatalosan is a nemzet egységének jegyében, azt követően, hogy a magyar Országgyűlés az elmúlt héten a Magyar Összetartozás Napjává nyilvánította a szerződés aláírásának napját, június 4-ét.
Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról. Tegnap mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és „zarándokolt” el Gyimesbükkbe. Az eseményen Tőkés László EP-képviselőn kívül jelen volt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is.
„A lelki határokat nem lehet felülírni”
A megemlékezés a katolikus templomban kezdődött, ahol Salamon József helyi plébános prédikációját hallgathatták végig a hívek és meghívottak. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevők jelentős része a csíkszeredai huszárok vezetésével átvonult a tavaly felújított Kontumáci-kápolnához. Itt Deáky András nyugalmazott pedagógus, a határ „őrzője” ismertette a hely jellegzetességeit, beleértve a Rákóczi György építtette vár romjait, az egykori utolsó magyar vasúti őrházat, valamint a Mária Terézia támogatásával felépült kápolnát.
Füzes Oszkár felszólalásában a csíksomlyói búcsú példájából kiindulva, amikor „piros-fehér-zöld takaró borította dombokat”, rámutatott: az országhatárokat bármikor felülírhatja a nemzetközi jog, pontosabban a nemzetközi jogtalanság. A lelki határokat azonban az ellenfél nem tudja megváltoztatni, a nemzet határai ott húzódnak, ahol mi azokat meghúzzuk, mutatott rá. „Minden magyar gyereknek, anyának, férfinak és szónak megvan a maga helye ezeken a határokon belül, és én csak megköszönni tudom, hogy ez így van” – hangsúlyozta a nagykövet.
Tőkés László elsősorban lelkészként, egykori püspökként szólt a hallgatósághoz, hangsúlyozva: elérkezett az idő a trianoni korszak lezárására. Nincs már helye az önsajnálatnak, annak, hogy mindig másban keressük a kudarcok okát – figyelmeztette hallgatóságát az EP-képviselő. „Egy gyógyuló Magyarországból, gyógyító anyaország lesz lassanként” – mutatott rá Tőkés László, aki szerint ennek tudatában ideje felszámolnunk belső Trianonunkat.
A beszédeket a zágoni Mikes Kelemen vegyes kórus és a csíkszeredai Árvácska együttes előadásai tették színesebbé, a megemlékezés szeretetünnepséggel zárult.
Trianon-emlékművet avattak Farkaslakán
A trianoni szerződés aláírására emlékeztek tegnap a Székelyudvarhely melletti Farkaslakán is, ahol felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. A Millenniumi emlékparkban tartott eseményen Albert Mátyás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd leleplezték az Apostoli kettős kereszt nevű emlékművet. A Magyar Polgári Párt (MPP), a farkaslaki önkormányzat, valamint a Tamási Áron Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen jelen volt Kövér László fideszes országgyűlési képviselő is, aki beszédében a Trianon óta eltelt 90 év történéseit idézte fel.
„90 évvel ezelőtt a harangszó a darabokra tépett Magyarországon szólalt meg, ideje szembenézni a trianoni örökséggel, ideje észrevenni, hogy senki nem emel fel, és senki nem véd meg minket, ha mi nem becsüljük meg önmagunkat” – fejtette ki Kövér László, aki szerint a történelem nemcsak rombol, hanem időnként esélyt ad, így új reményekkel léphetünk tovább.
„Az emlékmű nemcsak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is” –mutatott rá az öt méter magas emlékmű avatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kérdéssel fordult a hallgatósághoz: van-e küldetése annak az embernek, aki június 4-én, a magyar nemzet gyásznapján született.
„Az ember elvi és erkölcsi küldetését nem a születés dátuma határozza meg, azonban tennünk kell érte, hogy a mostani magyarországi változások mindenkinek új esélyt adjanak” – adta meg a választ a politikus. Az emlékművet – amely nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja – a különböző egyházak képviselői áldották meg, a több mint kétórás rendezvényt a farkaslaki iskolások szereplése tette színesebbé, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.
Nagy Demeter István, Dénes Emese
Pályázat Trianonról Szatmárnémetiben
A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából az RMDSZ szatmárnémeti szervezete pályázatot hirdet a helyi iskolák diákjai számára Egy a nemzet címmel – jelentette be Kereskényi Gábor elnök. A fiatalabb generáció körében nincs kibeszélve, feldolgozva a téma, mert sok helyen még mindig tabunak számít, mutatott rá. Kereskényi szerint sokszor a nyugati vendégek sincsenek tisztában azzal, hogy nem homogén a lakosság összetétele, hanem itt 40 százalékos magyar közösség él.
Tíz évvel ezelőtt az RMDSZ egy könyvet jelentetett meg. 2010-ben már nem a múlttal szeretnének foglalkozni, hanem előretekinteni, ezért írnak ki pályázatot diákok számára. Két kategóriában lehet nevezni, az elsőben 1-12. osztályos tanulók számára hirdetnek rajz- és plakátversenyt, a másodikban az 5–12-esek esszéit fogadják. A verseny fődíja kategóriaként 300 lej, a második és harmadik helyezett 200, illetve 100 lejt vihet haza. A pályázat leadási határideje június 18., a beérkezett anyagokból novemberben kiállítást szerveznek, illetve egy kiadványt is megjelentetnek.
Gozner Gertrud
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkonferenciát tartottak Hunyad megyében
A szórványra figyelés jegyében zajlott a hétvégén, Déván és Vajdahunyadon megtartott médiakonferencia. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő meghívására közel 30 újságíró pillanthatott bele a dél-erdélyi szórványközösség hétköznapjaiba.
1992-ben még 35 ezer magyar élt Hunyad megyében a népszámlálási adatok szerint, tíz évvel később már csak 24 ezren vallották magukat magyarnak, ma húszezres lehet a magyar közösség – ismertette a demográfiai adatokat Winkler, aki a sikerekről is beszélt. Ilyen a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont, ahol 650 Hunyad megyei magyar diák tanul anyanyelven.
Az EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyház- és iskolapillér mellett a közösségi és politikai összetevőt is be kell illeszteni. „A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem tudnak bekerülni az önkormányzatokba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni” – mutatott rá Winkler Gyula.
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkonferencia Hunyad megyében - Megismerni egymást
Omladozó templomok, etnikai leépülés, vagy építkezés is életkedv: mi jellemzi jobban az erdélyi szórványmagyarságot?
A hétvégén szervezett háromnapos Hunyad megyei konferencián a különböző szórványvidékekről és a tömbvidékről érkezett újságírók, közösségszervezők erről szereztek helyszíni tapasztalatot.
Noha ellentmondásosnak hangzik, Hunyad megyében a leépülés és az építkezés párhuzamosan zajlik, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványkonferencia házigazdája. 1992-ben még 35.000 magyar élt a megyében, mára olyan 20.000 körül lehetnek. A drasztikus fogyás ellenére 20 év alatt Déván megépült a Téglás Gábor iskola, Vajdahunyadon a magyar ház, a Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc alapítvány keretében több száz gyerek részesül magyar nevelésbe, számos civil szervezet alakult, magyar napilap jelenik meg, s a magyarság politikai súlya (EP-képviselet és magyar prefektus) is jelentős. Egyszóval az évszázadok óta szórvány Hunyad megyei magyarság megmaradásának sosem voltak ilyen szilárd alapjai az utóbbi évtizedekben. 20 év alatt komoly eredmények születtek, hangsúlyozta pénteki dévai nyitóbeszélgetésen az EP-képviselő.
A helyzetet megerősítette Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője: Brassó környékén olyan 50.000 magyar él, még sincs iskolaközpont, sem magyar ház, mint Déván, illetve Vajdahunyadon. A sajtó azonban a Barcaságban is fontos szerepet játszik a magyarság megmaradásában, tulajdonképpen átvette a szépirodalomtól a nyelv tisztasága fölötti őrködés és a nemzeti öntudat megerősítésének szerepét, ismertette tapasztalatát a nagy múltú brassói újság főszerkesztője.
A tömbvidék szemében a szórvány jóformán ismeretlen, az ottani sajtóban inkább kuriózumként szerepel, ha egyáltalán szerepel, mondta Karácsonyi Zsigmond, a MURE elnöke. A szórványközösségek sajtója ismeretlen, noha az internet terjedésével remélhetőleg e téren is javul a helyzet. Mindenesetre a szórványban megjelenő magyar újságok helyzete sokkal mostohább, mint a tömbvidékieké, mindenekelőtt az anyagi nehézségek és az emberi erőforrás korlátozottsága miatt.
Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvánnyal foglalkozik viszont a lehetőségek kihasználása mellett foglalt állást. Sok helyütt nincs közösség-szervező, emiatt például Fogarason (Brassó megye) megszűnt a magyar oktatás, noha 76 gyerek volt. Szerinte ezt a szerepet az RMDSZ kellene fölvállalja, s a magyar államtól is hatékonyabb szórványápolást várna el. A Szeben megyei példával támasztotta alá álláspontját, ahol erőteljes német támogatásnak köszönhetően a német oktatás virágzik, közel 10-szer több gyerek jár német iskolába, mint magyarba, noha a magyarság 2,3-szor népesebb.
Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedtek a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több, mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott.
Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe.
A három napos rendezvény bizonyára rövid volt a Hunyad megyei magyarság alapos megismeréséhez. Mindenesetre hasznos volt, mivel az előadások, a látogatások és a szabad beszélgetések nyomán a szórvány mellőzésére hajlamos kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyföldi újságírók és közösségszervezők számára a Hunyad megyei – és általában a szórvány – ügye immár nem közömbös. Sőt, a háromnapos tapasztalat révén sokan szívükön viselik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)