Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. augusztus 21.
"Aug. 18-án Marosvásárhelyen az RMDSZ-el együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöksége találkozott Markó Béla szövetségi elnökkel. Markó felkérte a MIÉRT-et, hogy alakítson két munkabizottságot, amelyek elemezik a jövő évben sorra kerülő Kongresszuson átértékelésre kerülő RMDSZ-Program és Alapszabályzat ifjúságra vonatkozó fejezeteit. Napirenden szerepelt az RMDSZ és a MIÉRT utánpótlásképző programja is, mely évente 25-35 fiatal vezető, ifjú politikus számára országos szinten a mindennapi politikai életben való eligazodásra nyújt elméleti és gyakorlati felkészítőt. /Markó Béla MIÉRT-es vezetőkkel találkozott. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"A Debreceni Egyetemen aug. 19-én befejeződött az Ady Endre Akadémia. A határon túli magyar értelmiség nyári továbbképzését 1990 óta minden évben megrendezik a cívis városban; a mostani 13. kurzuson több mint 250 erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyar pedagógus, közgazdász, jogász és orvos vett részt. Orosz István egyetemi tanár, az Ady Endre Akadémia alapító elnöke hitet tett amellett, hogy az Ady Endre Akadémiát az elkövetkező években is megrendezik Debrecenben. /Véget ért az Ady Akadémia Debrecenben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Augusztus 19-én kezdődött Budapesten a Márton Áron Nyári Egyetem, amely több szekcióban kínál képzést résztvevőinek. A média szekció vezetője, Kiskasza Kinga elmondta: harmadik alkalommal rendezik meg a nyári egyetemet, határon túli, szülőföldjükön tanuló diákok számára. A rendezvény fővédnöke dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke. Összesen száz résztvevő diák érkezett Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról. Idén tíz szekcióban folyik elméleti, illetve gyakorlati jellegű képzés. Az előadások és terepgyakorlatok után és közben gazdag szabadidős programmal is szolgálnak az egyetemistáknak. /(sbá): Nyári képzés határon túliaknak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Aug. 19-én megkezdte érdemi munkáját a Reformátusok Világszövetségének Nagyváradon megrendezett európai területi nagygyűlése. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a kommunizmus kérdését a fasizmuséhoz hasonló súllyal kell felvetni. A múlttal való szembenézés korparancs - szögezte le. Tőkés László követendő példaként említette Nicolae Corneanu temesvári ortodox érseket, aki saját kezdeményezésében adta vissza a görög katolikusok javait. A püspök a román kulturális tárca közölt adatait bírálva jelezte: az egyházaknak szánt 44 milliárd lejes tavalyi juttatásnak a református egyház mindössze méltánytalan töredékét kapta meg. Beszélt arról is, hogy a három év alatt 50 egyházi ingatlan visszaszolgáltatására tett ígéretből mindössze 3-4 valósult meg. Nézete szerint az ingatlanok visszaadását előíró törvényeket Bukarest NATO-belépési szándéka motiválta, és ha ez a késztetés megszűnik, nem lesz a román vezetés számára fontos a tényleges végrehajtás. Tőkés László követelte, hogy a román hatalom kövesse meg a zsidókat, a németeket és a magyarokat, akik ellen vétkeket követtek el. Román újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy egyházát nem elnyomottnak, hanem hátrányos megkülönböztetéstől szenvedőnek tartja. /A reformátusok a múlttal való szembenézést szorgalmazzák. Tőkés László: Jó diagnózis kell a jó gyógymódhoz. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Aug. 12-17. között zajlott Szinérváralján a II. Amatőr Színjátszó Tábor. Simori Sándor, a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör és Alapítvány elnöke, a rendezvény fő kivitelezője beszámolt arról, hogy az utolsó percben futott be egy nagyobb pénzösszeg Nagybánya város önkormányzata jóvoltából, és így megtarthatták a megyei amatőr színjátszók rendezvényét. Az Illyés Alapítványban történt személyi változások miatt egyelőre a megnyert pályázatokra sem érkezett pénz. A táborba a résztvevők hét településről (Nagybánya, Koltó Magyarlápos, Domokos, Kapnikbánya, Rónaszék és Szinérváralja) érkeztek. Elméleti képzés is volt, bemutatták a "Jádzó Társaság"-ot. /(Farkas E. Zoltán): Műkedvelő színjátszó tábor Szinérváralján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Ötödik alkalommal ünnepelt a város, megtartva Tasnád Napjait. Felléptek a szilágysomlyói, szilágycsehi, nagykárolyi, avasfelsőfalui, tasnádi diákklubok együttesei, különböző könnyűzene-együttesek, valamint Hiripi Rudolf népi együttese. /(Kinál György): Tasnád Napjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Élesden 1997-ben megnyílt a Kajántó Mária Református Gyermekotthon, ahol 25 nehéz sorból érkezett gyermek nevelkedik. Rövid időn belül elkészül az új épületrész /német segélyszervezet tette lehetővé/, amely az otthonban nevelkedő 18 éven felüli fiataloké lesz. Külföldről gyakorta érkezik ruha, cipő, de bútor, szőnyeg is érkezett. /Balla Tünde: Védőszárny - ameddig szükséges. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Kucsera Jenő /sz. Marosvásárhely, 1942. máj. 27./ iskoláskora óta fotózik, hazai és nemzetközi kiállításokon több mint húsz éve vesz részt. Aug. 22-én nyílik tizennegyedik egyéni kiállítása. /(bölöni): Hatvan év - hatvan kép. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Az első hazai nyomtatott könyvtárkatalógus utolsó, V. kötete 180 év késéssel jelent meg az Országos Széchényi Könyvtár kiadásában, a Teleki Téka alapításának 200. évfordulójára. Deé Nagy Anikó, a Téka nyugalmazott vezetője a könyvtáralapító gróf széki Teleki Sámuel (1739-1822) kéziratos munkáját rendezte sajtó alá. Teleki 19 éves korától, külföldi tanulmányútja során kezdte el a könyvek rendszeres gyűjtését. 1763-as hazatértekor 2000 kötetet hozott magával, melyeknek szakszerű katalogizálását is elvégezte. A Bécsben összeállított katalógusok felhasználásával négy kötet látott napvilágot még az alapító életében. Tervei között szerepelt a nyomtatott katalógus folytatása, halála miatt nem véglegesíthette azt. Deé Nagy Anikó kutatásai során arra a következtetésre jutott, léteznie kell még egy katalógus kötetnek, amit maga Teleki állított össze. A kutató rábukkant a kötetre, így vált ismerté a Téka teljes korabeli leltára: Bibliothecae Samuelis com. Teleki de Szék pars quinta. Szerk. Deé Nagy Anikó. Budapest - Marosvásárhely, 2002. /Antal Erika: Rábukkant az ötödik kötetre. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Kopacz Katalin, a csíkszeredai könyvtár igazgatónője beszámolt arról, hogy év elejétől június végéig 5057 olvasója volt a Megyei és Városi Könyvtárnak, ők összesen 64 000 dokumentumot kölcsönöztek. Az olvasók 65 százalékát diákok teszik ki. A kedvelt szerzők, művek népszerűségi listáját a gyermekek körében vezeti Harry Potter és Tolkien: A gyűrűk ura. Kedveltek még Karl May, Fekete István és Rejtő Jenő regényei. A felnőtt olvasók körében a népszerűségi listát Wass Albert művei vezetik, majd Leon Uhris és Danielle Steel következik. Az EMTE indulása éreztette hatását a könyvtár forgalmában. Megnőtt ugyanis a kereslet a nyelvkönyvek, a nyelvészeti szakirodalom, a kézikönyvek iránt. /Takács Éva: Az olvasók többsége diák. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./"
2002. augusztus 21.
"Az Udvarhelyi Híradó tizenkettedik évfordulóját ünnepli a napokban. A hetilap Székelyudvarhely és környéke olvasóit tájékoztatja. Az előző években sok lap indult, de pár hónap, esetenként egy-két év után megszűnt pénzszűke, hol meg a lelkesedés hunyta miatt. Az Udvarhelyi Híradó szerencsés kivétel. Az egykori négyoldalas lapocska lassan hat oldalra, majd nyolcra növekedett, hogy ma hetente háromszor tizenhat oldalon töltse be feladatát. Pintér D. István főszerkesztő (a Hargita Népe Bálint András-díjasa), Bágyi Bencze Jakab (a Hargita Népe udvarhelyi tudósítója). /Bereczki Károly: Tizenkét éves az Udvarhelyi Híradó. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 21./"
2002. augusztus 22.
"Aug. 20-án Medgyessy Péter miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmával fogadta a határon túli magyarok képviselőit. Az eseményről az MTI is csak egy képpel tudósított. A határon túli magyarok lebecsülésének hat, ha egy ilyen eseményt, bárki is legyen annak anyaországi főszereplője, pártpolitikai szempontok alapján lefokoz. /Határon túli magyar vezetők a magyar miniszterelnöknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Az elmúlt hét folyamán több támadás is érte az RMDSZ-t. Szász Attila szerint Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a Curentul aug. 12-i számában közzétett "vagdalkozó interjújában" bejelentette: amennyiben az RMDSZ nem változtat jelenlegi politikai irányvonalán, szellemi követőivel együtt szakadást okoz, és megalakítja a romániai magyarság új érdekvédelmi szervezetét. A cikkíró szerint ez pánikhangulat szítása. Brassóban Victor Ciorbea, később Valeriu Stoica támadta a Szövetséget, akik szerint Romániának nincs szüksége az RMDSZ-re, az etnikai alapon tömörülő politikai alakulatokra. Victor Cirobea ex-miniszterelnök egykor a magyarság nagy rokonszenvének örvendett, csakhogy akkor (1996-1997-ben) a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, amelynek most az újraépítésén fáradozik, erős volt, kormányon volt. A 2000-es parlamenti választásokon Cirobea bukását követte egykori pártjának leszereplése, a KDNPP a Parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5%-ot sem érte el. Ezért érthető, hogy kétségbeesésében immár bármilyen kártyát kijátszik ahhoz, hogy pártjának népszerűségét legalább az 5%-os küszöb fölé tornássza. Valeriu Stoica addig lavírozott a zavaros román politikai viszonyok között, míg a 2000-es parlamenti választásokon sikerült pártját bejuttatnia a parlamentbe. Ugyanakkor a liberális pártot belviszályok marcangolják. /Szász Attila: Kényelmetlenek vagyunk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Kiss János sem elégedett az RMDSZ által elért eredményekkel. Az RMDSZ kormányzó párt, ennek ellenére sincs döntési helyzetben. Az újságíró ennek ellenére kiállt az egység mellett, Markó Bélát idézve: "Nem látom azt, hogy ők milyen alternatívát mutatnak fel ahhoz képest, amit most tesz az RMDSZ". /Kiss János: Az egység és alternatívája. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Aug. 20-án felavatták Marossárpatakon a Miholcsa József szobrászművész által készített Szent István-szobrot. Miholcsa József nemrég költözött Marossárpatakra, alkotását ajánlotta fel a közösség számára. Szent Istvánban elsősorban az erős hitű embert látta, ezért ábrázolta Szent Istvánt úgy, mint az országalmát imádkozó kezei közt tartó királyt, mondta a művész. /(simon): Szent István király példaként áll előttünk. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./ Miholcsa József szobrászművész néhány éve Marossárpatakon él. A művész a református templom udvarára a magyar fejedelmekről készült szoborsorozatot tervezett. Nem kér pénzt a szobrokért. A szoborral azt is bizonyítani óhajtotta, hogy a magyarság nemcsak nemzeti kisebbség, hanem államalapító társnemzet. A művész úgy tervezi, hogy a következő uralkodó-szobrot 2003. március tizenötödikén leplezik majd le a község központjában. Ha szoborcsoportja elkészül, akkor Marossárpatak Erdély egyik jelentős kultúrtörténeti helyévé válhat. /(Máthé Éva): Szent István-szobrot avattak Sárpatakon. A szobrász és a falu, mely befogadta őt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Az Agache-per öt elítéltje közül jelenleg a három év börtönbüntetésre ítélt Reiner Antal van a rácsok mögött a csíkszeredai börtönben immár 382 napja. Reiner a hipotónia egy különös válfajában szenved, mely életfontosságú szerveit - például szemét, agyát, veséjét, szívét - visszafordíthatatlanul károsítja, s melynek kezelése a börtönben nem lehetséges. A beteg férfi ügyét elsősorban Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke karolta fel, aki Sógor Csaba szenátorral és Ráduly Róbert parlamenti képviselővel együtt több alkalommal is felkereste a börtönben. A megye RMDSZ-es honatyái közül senki nem látogatta meg. Reiner jelenleg embertelen körülmények között él, ötvenen vannak a közös cellában, ketten alszanak egy ágyban. Katona Ádám ez év augusztus 12-én nyílt levelet intézett Ion Iliescu államfőhöz, melyben Reiner Antalnak elnöki kegyelmet kér. Katona Ádám nyílt levelére az elnöki hivatalból egyelőre semmiféle visszajelzés nem érkezett. /Iochom István: Agache-ügy. Reiner Antal a börtönben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Kisiratoson készül a tájház. A ház bútorzatát a Kása Antal gyűjtéséből származó, múlt évezredbeli falusi bútorokból állítják össze. /Balta János: Kisiratoson alföldi magyar tájház készül. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Aug. 22-én kezdődik Szentgericén a XXVI. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia. Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, mely az erdélyi unitárius és más felekezetű szabadelvű vallásos fiatalokat tömöríti szervezetté, illetve a Szentgericei Unitárius Egyházközség közös szervezésében zajló, az augusztus 22- 25-e között zajló konferencia témája: az unitárius hitelvek és eszmerendszer alaptételei. /Járay F. Katalin: Unitárius ifjúsági konferencia Szentgericén. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója, 2002 Kossuth év. Kis Portik Irén néprajzkutató Kossuth Lajos a magyar nép tudatában /Mark House Kiadó, Gyergyószentmiklós/ című munkájára Borsos Géza kérte fel. Borsos Géza, a Borsos Miklós Művészetért Alapítvány /Gyergyócsomafalva/ elnöke úgy döntött, hogy a falu szülöttének, Borsos Miklósnak nagy munkáját, a Kossuth Lajos-szobrot, ami valamikor Marosvásárhely főterén állott, újra felállítják, de Gyergyócsomafalván. Ez megtörtént 2001-ben. /200 éve született Kossuth Lajos. A nép tudatában. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Az 1998-99-es tanévben a tasnádi líceumban csupán két magyar tannyelvű osztály (egy tizedik és egy tizenkettedik) indult. A környékbeli falvak általános iskolái közül csak Szakácsiban, Magyarcsaholyban és Pelekesziben működött magyar tagozat, az itt végzettek között azonban egyetlen továbbtanulni akaró diák sem akadt. Az 1998-ban Tasnádon magyar tagozaton végzett harminc-valahány nyolcadikos egyharmada nem akart a helybeli líceumban továbbtanulni. Néhányan Szatmárnémetiben választottak iskolát. A 2002-2003-as tanévben a tasnádi líceumban ismét lesz magyar tagozatos kilencedik osztály, sőt lesz X., XI. és XII. osztály is. A legújabb tasnádi divat az, hogy a szülők Magyarországra küldik gyermekeiket tanulni. /Boros Ernő: Tasnádi líceum. Újra lesz magyar osztály minden évfolyamon. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Aug. 21-én zárult a III. bálványosváraljai nemzetközi cserkésztábor. A 10 napos rendezvényen hazai, magyarországi és franciaországi cserkészek vettek részt. Bálványosváralja mintegy 2000 lakosa közül alig 130 a román ajkú. Szabó László fiatal református lelkész szervezte a cserkésztábort. Az idei tábort a Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatta. /Balázs Bence: Véget ért a nemzetközi cserkésztábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"A Kuckó Játszóház és a Millenium Alapítvány sajtótábort rendezett Nagypetriben. A diáktábor jól sikerült. /Sebestyén Emese: Diáktábor Nagypetriben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Aug. 21-én a Székelyudvarhely melletti Szejkén elkezdődött az Első Székelyföldi Rockmaraton. Idén főleg azokat hívták, akik még nem léptek fel Erdélyben. /Bágyi Bencze Jakab: Első Székelyföldi Rockmaraton. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./"
2002. augusztus 22.
"Ukrajnában 2002. első félévében mintegy kétszázezerrel csökkent a népesség lélekszáma. A népesség fogyásáért az alacsony születési arányszámok mellett a kivándorlás is felelős. A statisztikai állami bizottság adatai szerint Ukrajna lakossága 2002. július 1-jén 48,15 millió volt. A 2001 decemberi népszámlálás adatai szerint Ukrajnában 48 millió 416 ezer ember élt. Azt megelőzően 1989-ben - még a szovjet időkben - tartottak népszámlálást Ukrajnában, amikor a népesség 54,45 millió fő volt. A lakosság lélekszáma 1993 óta folyamatosan csökken. (MTI) /Fogyó népesség Ukrajnában is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22./"
2002. augusztus 23.
"A kormánypárttal megkötött egyezmény értelmében az RMDSZ támogatásával Adrian Nastase miniszterelnök a tegnapi kormányülésen Asztalos Csaba Ferencet, az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának emberjogi és kisebbségjogi tanácsosát nevezte ki a 7 tagú Országos Diszkriminációellenes Tanácsba. /Kisebbségi képviselet az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"
2002. augusztus 23.
"A belügyminisztérium hathónapos intenzív magyar nyelvtanfolyamot szervezett Erdélyben szolgáló román rendőrtisztek számára - jelentette a román rádió hírszolgálata, a Rador. Erre azért volt szükség, mert az erdélyi magyar fiatalok körében nagyon kicsi az érdeklődés a rendőri pálya iránt. A bukaresti rendőrakadémia tavaly őszi felvételi vizsgáira például csak nyolc magyar nemzetiségű jelölt jelentkezett. Márpedig az augusztus 24-én hatályba lépő és a román rendőrség új jogállásáról szóló törvény értelmében azokon a településeken és vidékeken, ahol a magyar vagy más nemzeti kisebbséghez tartozó lakosok aránya eléri vagy meghaladja a húsz százalékot, a rendőrségnek kötelessége az adott nemzetiség nyelvét is beszélő munkatársakat foglalkoztatni. Egyelőre csak 25 erdélyi román rendőr jelentkezett a nyelvtanfolyam elvégzésére. /Magyar nyelvtanfolyam rendőrök számára. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"
2002. augusztus 23.
"George Maior, a védelmi minisztérium államtitkára nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Románia részt vesz egy Irak ellen irányuló "esetleges akcióban". Maior azt mondta, hogy a nemrég Bukarestben járt John McCain és Fred Thompson amerikai szenátorokkal nem tárgyalt "kimondottan" egy Irak ellenes akcióban való román részvételről, de leszögezte: Románia politikai, katonai, törvényhozási és pénzügyi téren egyaránt részt vesz a terrorizmus elleni koalícióban. George Maior közölte, hogy egy hét múlva több tábornokból és parlamenti képviselőkből álló küldöttség élén felkeresi a néhány héttel ezelőtt Kandahárba küldött román zászlóalj katonáit, hogy erkölcsi támogatást nyújtsanak nekik az afganisztáni fegyveres akciókba történő bevetésük előtt. /Román katonák Irakban? Nem kizárt a harci akciókban való részvétel. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./"
2002. augusztus 23.
"Verestóy Attila szenátor elmondta: a magyar kormány képviselőjével folytatott megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a két ország gazdasági kapcsolatainak hatékonyabbá tételére. /Hatékonyabb gazdasági kapcsolatokat. Véget ért a nyári szünidő. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./ Az RMDSZ vezetői aug. 21-én megbeszélést tartottak Budapesten Csillag István gazdasági miniszterrel. Az RMDSZ Magyarország támogatását kérte az erdélyi régiók gazdasági felemelkedéséhez - tájékoztatott Markó Béla RMDSZ-elnök. A magyarlakta vidékek sok szempontból hátrányosabb helyzetben vannak, mint Románia más régiói. Szeptemberben sor kerül egy olyan találkozóra, amelyen az RMDSZ gazdasági szakemberei tanácskoznak a magyar gazdasági tárca szakembereivel. Markó közölte: az RMDSZ-küldöttség támogatást kért egy gazdaságkutató műhely létrehozásához az RMDSZ égisze alatt. /Magyar segítség az erdélyi régiók fejlesztéséhez. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./"
2002. augusztus 23.
"Az RMDSZ és a kormánypárt képviselői a jövő héten találkoznak a két párt által aláírt együttműködési megállapodást monitorizáló bizottság keretében, hogy megbeszéljék a protokollumban leszögezett célokat, valamint az alkotmánymódosítás kérdéseit, közölte Markó Béla szövetségi elnök. Az elnök ismételten kifejtette: a szövetség elégedetlen amiatt, hogy a többi párt nem fogadta el alkotmánymódosító javaslatait, és leszögezte, hogy az RMDSZ mindaddig nem ír alá megállapodást erről a kérdésről, amíg a kormánypárttal nem tisztázza az ügyet. /Jövő héten ülésezik a monitorizáló bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./"
2002. augusztus 23.
"Oláh Ilona huszonöt évig volt tanítónő Szatmárnémetiben. Mióta Münchenbe költözött, munkája mellett versírással foglalkozik. Több országban több kötete jelent meg magyar és német nyelven. Oláh Ilona tehetséges és rászoruló fiatalok támogatója. Szülőfalujában, Túrterebesen, saját költségén állíttat Szűz Mária-szobrot. Márványból készült a szobor, felavatása Balogh István, a szobor alkotója megbetegedése miatt későbbi időpontra tolódott. Koczán Levente polgármester javaslatára Oláh Ilona Harangok hazahívnak című verséből egy részletet idéznek a szobor talapzatán. Túrterebesen minden sváb magyarul beszél, magyarul beszélnek a Németországban élő svábok is. Amikor tiltották a hitoktatást, Oláh Ilona akkor is Isten- és emberszeretetre tanította a gyermekeket. /(elek): "Amikor tiltották a hitoktatást, én akkor is Isten- és emberszeretetre tanítottam a gyerekeket". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./"