Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. augusztus 15.
"A medgyesi tanács a magyar lakosság csökkenése ellenére is megszavazta a háromnyelvű feliratozást. A ma kb. 55.000 lelket számoló Medgyesen nemhogy ennek a 20%-a, hanem alig 6500 főnyi a magyar, nem is szólva a német (szász) lakosok kétezernél is kevesebb létszámáról. Medgyes hivatalosan 1267 óta létezik. A város lakossága 1986-ban tetőzött 79.442 fővel. Aztán 1991-re lecsökkent 64.204 főre, míg az idei népszámlálás nem hivatalos eredménye kb. 55.000 főről szól. 1930-ban a szászok aránya 38,5%, a románoké 27,1%, a magyaroké pedig 24,9% volt, tehát a románok száma a magyaroknál alig volt nagyobb. /(Szatmári Ferenc): Mi ebben a különös? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Aug. 10. és 15. között első ízben tartják Nagyváradon az I. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet, hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Temesvári Magyar Diákszervezet, a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete. A rendezvénysorozatra nemcsak Erdélyből és Magyarországról, hanem Felvidékről, Kárpátaljáról és Vajdaságból is érkeztek fiatalok, mintegy 150-en. Tudományos előadásokat tartanak különböző témakörökben, mint közgazdaság, politológia, történelem, szociológia, kultúrtörténet és egyéb témák. Tőkés László református püspök, a rendezvénysorozat fővédnöke szerint a magyar nyelvű magánegyetemi hálózatnak akkor van értelme, ha a provincializmust meghaladva a legmagasabb szintű egyetemi oktatáshoz fölzárkózik, és fontos megteremteni a határokon átívelő magyar felsőoktatási rendszert. /(Balla Tünde): Nagyváradon az első Kárpát- medencei nyári egyetem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Első ízben kutatják régészek Csíkszenttamáson a Csonkatorony környékét. A régészek a jelenlegi falu határában álló gótikus templomtorony maradványai körül kutatnak. A pápai tizedjegyzékben 1332-ben említették a csíkszenttamási egyházközséget. Előkerültek az egykori román kori templom falmaradványai is, ami azt igazolja, hogy a középkori falu valamikor itt a templom körül épülhetett fel. /(Daczó Dénes): Templomkutatás Szenttamáson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Románia történetében 1952-ben először jött létre egy autonóm közigazgatási egység, a Magyar Autonóm Tartomány (MAT). A Maros, az Olt, a Nagy- és Kis-Küküllő menti települések egyesítésével olyan autonóm terület jött létre, mely korlátozott jogkörrel rendelkezett, de az akkori közigazgatásnak elismert korszerű formáját jelentette. Közigazgatási rendszerének működési elvét, vezérfonalát és jogi előírásait az 1945. évi Nemzeti Kisebbségek Statútuma, az ország alkotmánya és a hazai törvények képezték, szögezte le emlékezésében dr. Balázs Sándor. A MAT 13 550 négyzetkilométer területű volt, 731 000 lakossal. Népessége 78%-a magyar, 20%-a román és 2%-a más nemzetiségű. A MAT Néptanácsa korlátozott önállósággal megszervezte az igazságszolgáltatást magyar és román nyelven, az általános, középfokú és egyetemi oktatást, az ipari tevékenységet és a szociális ügyeket. Új munkahelyeket hoztak létre és a munkavállalók elvándorlását csökkentették. A MAT idején kibontakozó újítómozgalom bizonyította a székelyföldi autonóm közigazgatási rendszer létjogosultságát, szociális és gazdasági életképességét. Balázs szerint nemzedékük bizalommal fogadták az új közigazgatási átszervezést. A Gheorghiu-Dej vezette központi bizottságból Luka László minisztert leváltották "jobboldali" cselekedeteiért, mert szülőföldjén, Háromszéken segítette az utak korszerűsítését. Az Ifjúmunkás Szövetségben Fazekas János, Király Károly politikai harcot is vívtak a hazai magyarság jogaiért. A MAT közigazgatási jogkörének jelentősebb korlátozása 1957-ben kezdődött, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után. A magyar nemzetiségű közigazgatási vezetők fokozatos leváltásával kezdődött a folyamat, és az anyanyelvű általános, középfokú és egyetemi oktatás sorvasztásával folytatódott. Ceausescu 1968-ban megszüntette a MAT-ot. /Dr. Balázs Sándor: A Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének 50. évfordulójára. Az önálló újítások rövid korszaka. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
""Vagy kiszállunk a buszból, amely rossz irányba halad, vagy megváltoztatjuk a haladás irányát" - jelentette ki Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke sajtónyilatkozatában annak kapcsán, hogy könnyen szakadáshoz vezethetnek az RMDSZ-en belül az utóbbi időben egyre fokozottabban jelentkező feszültségek. A Szabadság Tőkés László püspököt, a szövetség tiszteletbeli elnökét, Toró T. Tibor képviselőt, az RMDSZ Reform Tömörülés platformjának elnökét és Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, kérdezte: hogyan tovább, RMDSZ? Tőkés László szerint csak a szakadás veszélye körüli szenzációkeltő szándékok teszik rendkívülivé a kérdést. Amennyiben az RMDSZ hivatalos politikája hosszú távon nem szolgálja a magyarság érdekeit, akkor változtatni kell ezen a helyzeten. A püspök szerint rövid időn belül dűlőre kell vinni a kérdést, amelyre alkalmat szolgáltat a közelgő kongresszus. Egyházi emberként a püspök mindig a belső megoldások híve volt. A hivatalos RMDSZ vezetés kezében van a megoldás. Amennyiben bebetonozódnak az utódkommunista bukaresti és budapesti politikai erők mentén, akkor egyszerűen kikényszerítik a politikai szakadást. Amennyiben a szakadást támogatók kerekednének felül, az új struktúra magját nemcsak a Reform Tömörülés képezné, mert létrejött a Polgári Szárny, a Polgári Együttműködés Tanács, a Polgári Együttműködés Mozgalom, a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/, továbbá egyes területi szervezetek. Tőkés László szerint a legjobb volna együtt maradni. - Elsősorban nem a szakadás forgatókönyve foglalkoztat minket, jelezte Toró T. Tibor. Igazából a Reform Tömörülés már régóta szorgalmazza a versenyhelyzet kialakulását az RMDSZ-ben, és a tiszta, átlátható és a játékszabályokat betartó független testületeket. A küszöbön álló kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy a közösség gyakorlatilag a képviselőin keresztül döntsön arról, hogy milyen érdekvédelmi politikát kíván. Van alternatíva, folytatta Toró, amelyet Markó Béla és a hozzá közel álló kör folyamatosan megkérdőjelez. Ez a nemzeti és a modern keresztény értékrenden alapuló polgári alternatíva, ez a Polgári Együttműködés Tanácsa, illetve a most induló Polgári Együttműködés Mozgalom, amely átfogja a különböző RMDSZ, civil és ifjúsági szervezeteket. Toró szerint szükség van az általános, belső választásokra. Sajnos ez a kérdés már régóta nincs napirenden. Markó Béla leszögezte: Aki az egységet szétzúzza, a romániai magyarságot zúzza szét Az RMDSZ a legstabilabb romániai politikai szervezet, sőt, a Kárpát-medencei magyar szervezetek sorában is a legegységesebb. Ez nem egyszerűen tény, hanem érték. Ezt az értéket tönkre tenni nagy felelőtlenség lenne bárki részéről. Markó szerint ugyanazok az emberek immár egy évtizede, többek között a püspök úr és a Reform Tömörülés vezetői is, ugyanazokat a kifogásokat emelik az RMDSZ-szel szemben. Az RMDSZ most is ugyanazt a támogatottságot élvezi, mint korábban. Eddig is közös úton haladtak, ezután is ez szükséges. Markó hajlandó párbeszédet folytatni. /Papp Annamária: Legjobb volna együtt maradni. Hogyan tovább, RMDSZ? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Máthé Éva kifogásolta, hogy az RMDSZ Nyárádszentmártonban tartott gazdasági tanácskozása zárt ajtók mögött zajlott. Kik, miért, kik elől titkolóznak? - kérdezte. Nem megy el Nyárádszentmártonba, a sajtótájékoztatóra. Az RMDSZ úgy is szétküldi a médiumoknak az összefoglalót. /Máthé Éva: Figyelem: az ajtók záródnak! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"A PSD és RMDSZ között aug. 13-án Bihar megyében is aláírták a protokollumot. Most már csak Kolozs megyében várat magára az egyezmény aláírása. Bihar megyében a protokollum értelmében az PSD és az RMDSZ folyamatosan együttműködik a megyei vezetőségek szintjén. Azokban a helységekben, ahol egy adott kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, a két fél támogatja az adott kisebbség nyelvét ismerő rendőrök alkalmazását. A protokollum szerint - igény esetén - közösen intézkednek a Nagyváradi Egyetemen létesítendő magyar tannyelvű csoportok érdekében. A köz oktatásban biztosítják az anyanyelven való tanítást. A Bihar megyei PSD és RMDSZ vezetősége kéthetente rendszeresített találkozón vitatja meg a megye elsődleges kérdéseit. A protokollumban foglaltak megsértése az egyezmény felbontását vonja maga után - jelentette be Florian Serac. /Ferenczi Róbert: Hatalomra került a szövetség. Biharban is megkötötték a protokollumot. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Boros János, Kolozsvár magyar alpolgármestere kifejtette, hogy Funar polgármester nem ismeri el a helyi tanács létjogosultságát. Gheorghe Funar május végétől önkényesen irányítja a várost vezető intézményt, az önkormányzat határozatait pedig nem hajlandó alkalmazni. A tanácsnak nincs módjában olyan határozatokat hozni, amelyek megoldanák a város gondjait. Funar ugyanis máj. 23-tól nem ismeri el a városi tanácsot, és nem hajlandó vele együttműködni. Ugyanakkor a városházi apparátusnak is megtiltotta, hogy a tanácsosokat a munkájukhoz szükséges információkkal ellássák. Ez törvényen kívüli állapot, ilyesmi még nem történt az országban. A prefektúra elismeri a tanács létjogosultságát, ellenben a polgármester fittyet hány annak határozataira. A polgármesternek az egész apparátus a rendelkezésére áll. Boros minderről értesítette a prefektust, minden felelős intézmény tud róla, mégsem tesznek egyetlen lépést sem a helyzet normalizálására. A polgármesternek kötelessége lenne az elfogadott határozatokat végrehajtani, de a törvény semmiféle szankciót nem ír elő arra az esetre, ha nem tartják be az előírásokat. Ez év máj. 23-tól egyetlen tanácsi határozatot sem hajtottak végre. Funar egyes osztályokat felduzzasztott, ilyen a protokoll főosztály, ahol az emberek azzal foglalkoznak, hogy a polgármester politikai elképzeléseit öntik formába. Ők foglalkoznak az állandó nyilatkozatözönnel, fölösleges sajtótájékoztatókat szerveznek. A helyhatósági törvény szerint az egyetlen, kizárólagos munkáltató a polgármester, amit ő maximálisan ki is használ. Azokat az embereket alkalmazza, akikben megbízik, akik párthívei. A kolozsvári városházán teljes diktatúra uralkodik. Más városokhoz képest Kolozsváron elenyésző a nagybefektetések száma. A kolozsvári állapotokat látva a befektetők inkább továbbmennek Brassóig. Bukarestnek érdeke, hogy Kolozsvár ne fejlődjön gyorsan, mivel így több jut a központnak. Borosnak egy dolog sikerült: bérlakások építése fiatal házasoknak. /Lázár Lehel: Boros János: diktatúra a városházán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Nagyszeben református magyar közössége közel fél éve kinevezett lelkipásztora nélkül vergődik. Előző lelkipásztora családjával együtt Amerikába távozott szerencsét próbálni. Eltávozása után, ideiglenesen egy fiatal lelkipásztort, Gáll Sándort nevezték ki Nagyszebenbe, akit megszerettek és a gyülekezet szerette volna a véglegesítését elérni. A református kánonjog szerint azonban a minősített egyházközségbe (mint amelyen Nagyszeben is) csak az a lelkipásztor foglalhat el széket, aki előzőleg máshol már szolgált. Az új fiatal papnak ezért mennie kellett, a lelkészt a közösség akarata ellenére elhelyezték Lupényba. Nagyszeben véglegesített lelkipásztor maradt. Végül az egyház vezetősége közölte Gáll Sándorral, hogy elfoglalhatja a nagyszebeni lelkipásztori székét. Ő azonban büszkesége miatt nem fogadta el a lehetőséget. Az újságíró szerint ajánlatos lenne az egyházi törvényt úgy megváltoztatni, hogy a lelkipásztort a gyülekezet választja meg, tekintet nélkül szolgálati éveire, a püspökség utólagos (formális) beleegyezésével. /Kalmár Zoltán: Egyházi ügy, amely magyar is... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Kolozsváron a hidelvi RMDSZ székház hiányában a Horea úti református templom gyülekezeti termében tartja gyűléseit, vázolta helyzetüket Makkai László, aki március óta elnöke a körzetnek. Időről időre felkeresik a rászoruló személyeket, visznek egy-egy élelmiszercsomagot. A körzetben kezdetben 2000-es tagságuk volt, mára mintegy 1300-an maradtak. Makkai szeretne tenni valamit a magyarságért. Ha mindenki félreáll, "akkor a létünk valahol eltűnik." - állapította meg. /Sándor Boglárka Ágnes: Merre tart a kolozsvári magyarság? Körzeti megmaradás (V.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"A verespataki aranybánya-beruházás kapcsán a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) felvette a kapcsolatot az illetékes román hatósággal - derült ki Kemény Attilának, a KvVM közigazgatási államtitkárának a Magyar Természetvédők Szövetségéhez (MTVSZ) intézett válaszleveléből. Az MTVSZ 21 civil szervezettel karöltve július végén nyílt levélben kérte az államtitkárt, hogy a román környezetvédelmi minisztériumnál kezdeményezze környezeti hatástanulmány elkészíttetését a bányaberuházást finanszírozó cég részéről, ugyanis a tervezett létesítmény környezeti kockázatot jelent Magyarország számára. Kemény Attila levele szerint az előzetes válaszban a román hatóság tudatja, hogy adatok híján a tervezett tevékenységre, annak engedélyeztetésére, a technológiára és a környezeti hatásvizsgálati eljárás jelenlegi szakaszára vonatkozóan nem tud érdemi választ adni. Ugyanakkor a román minisztérium hangsúlyozza, hogy a leendő hatástanulmányban olyan intézkedéseket javasolnak majd, amelyek végrehajtásával nem lépnek fel határon átterjedő hatások. /Verespataki aranybánya: magyar-román kapcsolat-felvétel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Negyedik alkalommal gyűlnek össze aug. 15. és 18. között a Kárpát-medence határokon kívül rekedt magyar közösségeinek és Európa más kisebbségeinek, népcsoportjainak, kis népeinek, regionális kultúráinak képviselői, hogy számot adjanak népük, régiójuk népzenei és néptánc hagyatékáról. Negyedik alkalommal készülnek lázas izgalommal öt Kolozs megyei település - Kolozsvár, Magyarfenes, Bánffyhunyad, Mákófalva és Bálványosváralja - magyarjai, hogy a fesztivál helyi rendezvényeit közösségi ünnep rangjára emeljék. Aug. 20-a táján, Szent István királyra nemzetközi néptáncfesztivál keretében emlékezik sok ezer Kolozs megyei magyar. Jelezheti, hogy nem vagyunk egyedül. Jelezheti, hogy ha már nem is vagyunk sokan, együtt azért még elegen vagyunk, írta Pillich László. Az elszármazottak számára legyen a hazalátogatás ünnepe, az otthonlévők pedig bár e néhány órára öltözzenek ünneplőbe, kérte. /Pillich László: "Ave beate Stephane"= Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Kiskolcson a tanács visszaadta az államosítás után elvett református iskolát. Az épület régóta gazdátlan, minden mozdítható részét ellopták, jelen pillanatban a falak omladoznak, a tetőszerkezet tönkrement. A felújításhoz a tanács segítséget ígért. Pakulár István lelkész teleház és gyermekjátszótér létrehozását is tervezi, könyvtár és ifjúsági csoport létrehozását kezdeményezi. /Elek György: Kiskolcs: A református egyház visszakapta iskoláját. De milyen állapotban? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Tizenegyedik évébe lépett az 1991-ben alakult Szatmárnémeti Szent István Kör, emlékezett Thoroczkay Sándor elnök. Egyre többen jelezték, hogy szeretnék megismerni népük történelmét a honfoglalástól napjainkig. Ekkor vállalta fel egy csoport történelemtanár, hogy az RMDSZ-en belül kialakít egy csoportot, melynek tagjai megpróbálnak eleget tenni ennek az igénynek. A spontán szerveződés egy önálló civil szervezetté nőtte ki magát, így jött létre a Szent István Kör. Hagyományosan a névadó ünnepét, azaz aug. 20-át ünnepi előadással ünnepelik meg. Ilyenkor előadásokat a magyar történetírás neves alakjai, ilyen előadó volt Csetri Elek, Egyed Ákos, Imreh István, Fodor István, Bartha János és még sokan mások. A Szent István Kör egyéb rendezvényeket is szervez, havi gyakorisággal. /Elek György: Tizenegyedik évébe lépett a Szatmárnémeti Szent István Kör. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Szatmárnémetiben kevesen tudnak egy kis csoportról, a "Hit és Fény" vallási világközösség tagjairól. A szatmári csoport neve "Mustármagnyi Parlament", akik különböző foglalkozásokra, kirándulásokra, vagy akár nyaralásra viszik a komoly sérülteket /Dawn-kórosok, látási vagy szellemi problémások/. Egyedül a Lindner Alapítvány segítette őket. Csoportjukat elvitték a csíksomlyói Segítő Szűzanya templomába, az 1000 éves határhoz, a Gyimesi-szorosba és Csíkszeredába is. Meglátogatták a csíkszeredai sérültek műhelyét, ahol csodálatos szőtteseket, díszgyertyákat, valamint apró faragásokat és kézimunkákat készítenek. /Kaiser Anna: Egy mosolyért. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 15./"
2002. augusztus 15.
"Gábor Csilla Religió és retorika című esszékötetét Bodó Márta mutatta be aug. 13-án Kolozsváron, a Phoenix könyvesboltban. A szerző a régi magyar irodalommal foglalkozott könyvében, geszták, krónikák, legendák, liturgiák, erdélyi anyanyelvűség és katolikus irodalom stb. feldolgozásával. A kötet címében a retorika az ars-t, a hogyant, a religió az ehhez szükséges fegyelmet, kitartást és alázatot fejezi ki, a kettő együttesen nyújt igazán izzást a régi magyar irodalomnak. /Ö. I. B.: Régi magyar irodalmi csemege. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./"
2002. augusztus 16.
"A NATO-tagságra készülő román fegyveres erők elárverezik szarvasmarha-, sertés és baromfiállományukat. Az állatsereglet hozzátartozott az azóta megszűnt Varsói Szerződés (VSZSZ), a kommunista katonai szövetség struktúrájához, a VSZSZ ugyanis megkövetelte tagjaitól, hogy saját készleteikből élelmezzék katonaságukat. Románia reméli, hogy a NATO novemberi prágai csúcstalálkozóján meghívják a nyugati katonai szövetségbe - és addigra túlad a hadsereg állatállományán is. /Túlad állatállományán a hadsereg. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Augusztus eleje óta mintegy 2000 milliárd lej kárt okozott az árvíz Románia 20 megyéjében. Petre Lificiu miniszter helyzetfelmérését aug. 16-án a kormány ülésén is bemutatja. Nyolc személy halt meg a bőséges esőzések, villámlások, árvizek és viharok következtében. Az ország megyéiben összesen 980 lakás és 2880 gazdaság ment tönkre, mintegy 500 személyt kellett kiköltöztetni, 32 kilométer hosszúságú megyei út és 29 kilométernyi utca alaposan megrongálódott. Megsérült közel 100 híd, 115 palló, több helyen kimaradt az elektromos áram, 1350 áramátalakító megsérült. /Árvízkárok Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Az RMDSZ átfogó gazdasági és szociális stratégiájának kidolgozását, a magyarlakta régiók konkrét, gazdasági gondjainak összegzését, az idei évi költségvetési kiegészítését, illetve a jövő évi költségvetés kidolgozását érintő szövetségi javaslatok megvitatását célozta az aug. 15-én tartott szakmai tanácskozás, amelyet az RMDSZ parlamenti képviselőinek, önkormányzati vezetőinek és gazdasági szakembereinek részvételével tartottak Nyárádszentmártonban, a Lovasfogadóban. Markó Béla elnök kifejtette: a szövetség a jövőben határozottabban foglalkozik majd az általános és regionális gazdasági problémák megoldásával, a román politikai életben pedig jelentősen növelni kívánja ilyen jellegű szerepét. Ugyanakkor az RMDSZ eddig követett sem volt hiábavaló. Az RMDSZ jelentős eredményeket könyvelhetett el többek között az anyanyelvű oktatás, valamint a tulajdonkérdés rendezése terén. Idén mintegy 5500 magyar diák érettségizett sikeresen, számukra pedig a romániai állami és magánegyetemek több mint 4700 magyar nyelvű oktatást nyújtó egyetemi helyet kínálnak. /Gazdasági tanácskozás Nyárádszentmártonban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Félmunkát végeztek a kolozsvári rendőrök a városházán. Antonescu marsall gipszfeje még mindig a polgármesteri hivatal üvegterme mellett található. Az intézmény munkatársai feliratot helyeztek el a háborús bűnösnek nyilvánított személy fejére: Antonescu marsall, zsidók megmentője, az ország egyesítője. Előzőleg a kolozsvári ügyészség elrendelte az Antonescu marsallt ábrázoló gipszmakettek azonnali eltávolítását a polgármesteri hivatal üvegterméből. A rendőrök négy makettet szállítottak el. /K. O.: Antonescu feje a városházán maradt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Az Oktatásügyi Minisztérium több mint harminc magánegyetem működését tiltotta be - néhány egyetem esetében a 2002/2003-as tanévvel kezdődően teljesen megszüntetik a működést, a többi intézmény az előírás szerint nem indíthat újabb évfolyamot. A minisztérium ezen intézkedése az aradi Vasile Goldis Nyugati Egyetemet is érinti, itt a 2002/2003-as tanévtől nem indulhat tanítói főiskola. /(anikó): Harminc magánegyetem működését tiltották be. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke kifejtette, hogy a polgármesterek, a polgármesteri hivatalok lassan rájöttek: a megyei tanács nem egy föléjük rendelt szerv, hanem partner, olyan intézmény, amely kezdeményezéseiket a lehető legtöbb eszközzel támogatja. Létrehozták a térségfejlesztési osztályt, ahol külön szakember foglalkozik a természetvédelemmel, az ifjúsági problémákkal, aztán ott van az Eurodysée-program, az Európai Régiók projekt, de a faluturizmussal is külön foglalkozik valaki, a Saparddal ketten foglalkoznak, a Ricoppal is külön. Demeter János két éve tervezte a Megyei Kulturális Alap létrehozását, de ez nem sikerült, mert a prefektúra megtámadta az erre vonatkozó határozatukat. Demeter János szeretné elérni, hogy a helyi érdekeltségű rendezvényt a helyi polgármesteri hivatal és a helyi vállalkozók támogassák. Mindenki az Illyés Alapítványhoz fordul, és nem megy el a szomszédjában a vállalkozóhoz, aki támogatna egy-egy rendezvényt. - Létrehozták a Kovászna Megyei Kulturális Központot. A megyének nincs kulturális katasztere saját kulturális értékeiről, nem tudják, hogy mi van meg belőle, mi él, mi az amit újra kellene éleszteni. Most készül a kulturális munkával foglalkozó civil szerveződések teljes katasztere. Sok nívós kis csapat van a megyében, amely nem tudja menedzselni magát. Ezeknek fellépési lehetőségeket kell biztosítani, ehhez pedig anyagi forrásokat felkutatni, s egy ilyen intézmény tudna ezen könnyíteni. Kovászna megyében sok profi képzőművész él, velük való intézményes törődés sem volt eddig. Fontos lenne, hogy a megyének évente legyen két-három saját kulturális rendezvénye s ezt szintén a Kulturális Központnak kellene megszerveznie, lebonyolítania. - Egy éve aláírták a Hargita és Kovászna megye közötti együttműködési szerződés. Az együttműködés azonban még nem működik. Ma még nem létezik a két megye egységes területét valamilyen módon kezelő nonprofit intézmény. A román törvénykezés szerint a megyei tanács nem lépheti át saját területi kompetenciáját. Vannak a megyehatárokon átnyúló kistérségi társulások, ezek működnek. Együttműködési megállapodást kötöttek az ASIMCOVval (kis- és közepes vállalkozók Kovászna megyei szervezete), levédtek öt nagyon fontos homsite-nevet a megye számára, mint például a Covasnainfo, Covsnaarts, Covasnamarket, Covasnainvest, meg a Covasnatours. Ezek gyakorlatilag a megyéről minden információt tartalmaznak majd. A Covasnaarts alkalmas arra, hogy művészeiket, együtteseiket reklámozzák. A Covasnainvest a befektetési lehetőségeket mutatná be. /Éltes Enikő: "...Hogy érezze: érdemes itt élni". DEMETER JÁNOS, a Kovászna Megyei Tanács elnöke nyilatkozik az RMSZ-nek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15., folyt. aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Dr. Héjja Botond, a CREST Forrásközpont ügyvezető igazgatója szerint a professzionalizmus jellemző a szatmári civil szervezetekre. A CREST Forrásközpont adatbázisa alapján 1989 óta Szatmár megyében több mint ezer nem kormányzati szervezetet jegyeztek be, ezek közül jelenleg mintegy 150 működik, köztük negyven magyar, illetve magyar érdekeltségű. A megyében a legismertebbek a szociális és segélyező alapítványok és egyesületek. Ezek mellett szép számmal működnek kulturális, nevelési, környezetvédelmi, valamint gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szervezetek. /C. L.: CREST Forrásközpont. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Szatmárnémetiben a konviktus épülete példázza, mily szavahihetetlen a román politika, ha kisebbségi jogokról, különösen a magyarokéról van szó. A konviktust sürgősségi kormányrendelettel adták (ígérték) vissza még a koalíciós kormányzás idején, közvetlenül a pápa romániai látogatása előtt. Elment a pápa és a konviktust elfelejtették visszaadni. Idén a kormánypárt és az RMDSZ megegyezése aláírásával ismét felcsillant a remény. A gyors rendezést az is segíteni látszott, hogy a szatmári katolikus püspökség nagyvonalúan lemondott a Hám János Líceumnak a konviktusba való költöztetéséről, meghagyta azt továbbra is a benne lévő Unio Szakiskolaközpontnak mint bérlőnek, és megegyezett az illetékesekkel, hogy a püspöki palota baloldali szárnyában működő 7-es számú (könnyűipari) líceummal cserél helyet a Hám János. Azonban az átadás és átvétel nem történt meg. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes: "A döntés csakis és csakis a politika kezében van. Míg a politika nem lép, mi sem léphetünk". Ilyés Gyula az RMDSZ Szatmár megyei elnöke: "Most már csak egy lehetőségünk maradt: a dolgok állásáról tájékoztatjuk az országos vezetést!" /Sike Lajos: Prágáért sem adják a szatmári konviktust? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Több mint egy éve dolgoznak Máramarosszigeten az épület felújításán, amely ősztől a Leőwey Klára magyar iskolának ad otthont. A külső tatarozást a város vállalta, a belső munkálatok elvégzése azonban a Leőwey Klára Egyletre hárul. Az Egylet a Medgyessy-kormánytól is vár támogatást, de a sok ígéretnek nincs látszata. Az iskola beindítása veszélybe került, ugyanis a tanintézmény akkreditálását megvonhatják, ha tanévkezdésig nem biztosítanak optimális körülményeket az oktatásra. Pesek Zoltán, az egylet elnöke hangsúlyozta: szükségük van minden pénzre, amit ígértek. Nemrég a Határon Túli Magyarok Hivatalától is járt küldöttség Máramarosszigeten, ígéretet tettek, hogy sürgetni fogják a kormányt a pénz kiutalására. A Máramaros megyei tanács ígért többszáz millió lejt ígértek, de még semmi nem érkezett. Iskolás gyerekek is jönnek az iskolába takarítani. /Pesek Attila: Hitegették a szigeti magyarokat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Aug. 11-18. között 13-ik alkalommal rendezték meg a Makfalvi Wesselényi Művelődési Egylet szervezésében a Nagy Pál alkotótábort Makfalván. A táborban készített alkotások évről évre gyűlnek, a közel százhatvan műből öt állandó kiállítást rendeztek be, jövőre kiadványt terveznek a tábor anyagából. Az alkotótábort idén az Illyés Közalapítvány támogatta. Jelenleg négy képzőművészeti tábor zajlik: Marosvásárhelyen, Szárhegyen, Kóródszentmártonban és Makfalván. Ha az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület felvállalná a hasonló jellegű rendezvények időpontjának egyeztetését, el lehetne kerülni a táborok egymásra torlódását. /Antal Erika: Jövőre katalógus is készül. Zajlik a Nagy Pál képzőművészeti alkotótábor Makfalván. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"A Maros Művészegyüttes székházát az államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény értelmében visszakapta a református egyház. A művészegyüttesnek a megyei tanács kiutalt egy helyet és értesítette a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, hogy próbákra ide költöztetik az együttest. E döntést a színház vezetősége törvénytelennek minősítette. Kárp György, a színház gazdasági igazgatója kijelentette: A színház nem zárkózott el attól, hogy támogassa a Maros Művészegyüttest, próbahelyiségeket, raktárt viszont nem tudnak rendelkezésükre bocsátani, mert a termek már a színháznak is szűkösek. /Vajda György: Költözik a Maros Művészegyüttes. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Megnyílt a XXX. Tokaji Írótábor kétszáz hazai és határon túli magyar író, költő, irodalomtörténész és neves külföldi vendég részvételével. A három napos tábort Székelyhídi Ágoston, a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke nyitotta meg, aki bevezetőben áttekintette három évtized munkáját, eredményeit. - A Tokaji Írótábor mára az egyetemes magyar irodalom értékteremtő személyiségeinek és értékelvű csoportjainak befogadásában látja legfőbb szerepét - hangsúlyozta hozzátéve, hogy a tábor az egymást elfogadó, elismerő, tisztelő magyar írók tábora. Az írótábor idei központi témája a Nemzeti irodalom és a globalizáció, vitaindító előadást Szegedy-Maszák Mihály, Czigány Lóránt, Gálfalvi Zsolt, Pomogáts Béla, Anton Hykish és Bányai János tartott. /Megnyílt a XXX. Tokaji Írótábor. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"A Moldvai Magyarság júliusi számában Gazda Árpád írt a népcsoport kérdésének európai szintre való kerüléséről. A Falvaink rovatban most Lészpedet mutatták be. Az Útinapló rovatban folytatódik Ferenczes István sorozata, Moldovának árva népe címmel. /Moldvai Magyarság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2002. augusztus 16.
"Évtizedeken keresztül nem lehetett Világoson az 1944-es szeptemberi eseményekről beszélni, mert az akkori atrocitások elkövetői még befolyásos emberek voltak a községben. Az 1944. szeptember végi napokon közönséges gyilkosságok történtek Világoson. Csizmadia Sándor már nem Világos község lakója, bátrabban meri feleleveníteni az eseményeket. Szeptember 19-én a magyar egységek már visszavonultak a településről, amikor megjelentek a faluból elmenekült Maniu-gárdisták. Csizmadia édesanyja kiszaladt az utcára, hogy megnézze, mi történik. A románok figyelmeztetés nélkül agyonlőtték. Petcovici Teodor, a csendőr és a falu bírája vezette a románokat. Összefogdostak a faluból néhány magyar embert: Kiss Györgyöt, Herrlingéket, apát és fiát, Frajna Istvánt és fiát, apját, Csizmadia Sándort, két ismeretlen gyorokit. Csizmadia Sándor ennyiükre emlékszik. Kivitték a falu szélére, s agyonlőtték őket. A cigány drótot kötött a lábukra, úgy húzta be őket a vályogvető gödrökbe, s betemette őket egy földréteggel. A tettesek ráparancsoltak, hogy hallgasson az esetről, mert megjárhatja. Utólag azt hazudták a faluba bevonult, s a helyi lakosság elleni bosszúhadjáratot leállító oroszoknak, hogy géppuskát találtak a magyaroknál, de azt a fegyvert senki sem látta soha. Nem is volt fegyvere egyetlen civilnek sem. Petica Stefan volt a bíró, nagyon jól ismerte a település minden lakójának vagyoni helyzetét. Miután Csizmadia Sándort és feleségét lelőtték, azonnal elhajtottak tőlünk 56 merinói juhot, elvitték a kocsit és a lovat. Soha vissza nem adták, semmiféle papír nem készült a rekvirálásról. Hárman maradtak árvák: a 16 éves nővére, a 6 éves húgom ő, ifjabb és ő, ifjabb Csizmadia Sándor. Árvák és szegények. A gyilkosság után három nappal kiásta apja holttestét. Fehér ládakoporsóban eltemették. A gyilkosok lelkiismeret-furdalás nélkül hagyták, hogy egész az árvák szegények maradjanak. Később szüleinek sikerült tisztességes síremléket állítania: Itt nyugszanak CSIZMADIA SÁNDOR élt 45 évet és neje GIZELLA élt 34 évet. Hősi halált haltak 1944. szept. 23-án Nyugodjanak békében. A sír mellett a Frajna család meggyilkolt tagjainak síremléke, a Herrling család, István, az apa, illetve fia, a mindössze 16 éves György emlékműve. - Ferenczes István Székely apokalipszis címmel megdöbbentő dokumentumkönyvet közölt a Maniu-gárdisták garázdálkodásairól, a lefejezett, agyonlőtt áldozatokról, a megetetett magyar trikolórról. A vasgárdista, nacionál-kommunista ideológián nevelkedett többségiek a mai napig nem hajlandók elismerni a tagadhatatlan történelmi tényt. A magyarországi Sarusi Mihály Fekete- Zaránd címmel nemrég közölt sokkoló hatású kötetet az egykori történelmi Zaránd megyében a két világháború végén elkövetett gyilkosságokról. /Ujj János: "Hideg napok" Világoson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 16./"