Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. augusztus 17.
"A 0962-es belügyi szolgálat le akar hallgatni mindent. Megszületőben a kormányfő saját hírszerző szolgálata, írta a Ziua című lap. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Rosszul fordították magyarra a Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának felvételi tesztlapjait, emiatt a magyar tagozatra felvételiző diákok közül többen csupán a költségtérítéses helyre jutottak be, annak ellenére, hogy helyesen oldották meg a feladatokat. Szász Alpár Zoltán lektor a feladatlapok összeállítóját (egyben lefordítóját) és a kar dékánját, Vasile Boarit tette felelőssé a kialakult helyzetért. A tesztlapon összesen 17 hibás feladat található. /Lázár Lehel: Hátrányba kerültek a helyesen válaszolók. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Hagyomány és identitás címmel került sor a Heltai Alapítvány és a Szarkaláb Együttes által szervezett IV. Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében arra a konferenciára, amelyen az öt országból érkező hat néptáncegyüttes vezetője és esetenként önkormányzati képviselői vettek részt. Pillich László, a Heltai Alapítvány elnöke hangsúlyozta: egy kisebbségi kultúra képviselőinek annyi adatik meg, amennyit ki tudnak maguknak harcolni. Ezért nagyon fontos a civil önszerveződés. Ezek után sorra felszólaltak a jelenlévő csoportok képviselői, kiemelve sajátos nehézségeiket és eredményeiket. Elhangzott: a horvátországi magyarok száma a Trianon előtti 128 000-hez képest mára már 16 500-ra apadt. Pélmonostoron a II. világháború után még 3000 magyar élt, ma 800-an vannak. Nincs magyar nyelvű iskola, mégis megalakult a Pélmonostori Kulturális Egyesület, amelynek keretében asszonykórus, valamint gyermek és ifjúsági néptáncegyüttes működik. Juhász Sándor véleménye szerint erős a horvát nacionalizmus. A szlovákiai Zselizről érkező Kincső Néptáncegyüttes vezetője elmondta, hogy a nyolc és fél ezres lakosú felvidéki város 50-50 százalékban magyar-szlovák összetételű. Létezik egy-egy magyar és szlovák nyelvű általános és középiskola, s bár a lakosság összetétele fele-fele arányú, a szlovák nyelvű általános iskolába mégis több gyerek jár, mint a magyarba. /Köllő Katalin: IV. Szent István-napi Néptánctalálkozó. Hagyomány és identitás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Augusztus 18. és 23. között Nagyváradon tartja hétévenként sorra kerülő nagygyűlését a Reformátusok Világszövetségének (RVSZ) európai területi szervezete. A nagygyűlésen részt vesz 6 országból érkező 14 magyar református küldött is. A rendezvény központi témája: Az élet teljessége egyetemes látás és helyi cselekvés. A résztvevők kiemelten foglalkoznak olyan fontos kérdésekkel, mint a kisebbségek ügye és a kommunista múlttal való szembenézés. /Európai regionális nagygyűlés. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke Ion Iliescu államelnökhöz írt nyílt levelében azt kérte, hogy Reiner Antalt részesítse elnöki kegyelemben. Nem először fordult az elnökhöz vérlázító ügyekben: "az 1989. decemberi székelyföldi milicista-gyilkosságok ürügyén hozott magyarellenes és törvénytelen törvényszéki ítéletek, azaz a romániai magyarság megfélemlítése és megalázása szándékával hozott koncepciós törvényszéki ítéletek ügyeiben." Reiner Antal ártatlan és súlyosan beteg embernek kér kegyelmet. 1990 elején Iliescu aláírásával nyilvánosságra hozott elnöki dokumentum alapján mellőzték a milicista-lincselések valódi elkövetőinek, mindazon román személyeknek elítélését és börtönbe zárását, akik 15 román településen bizonyíthatóan elkövették a gyilkosságot. Katona Ádám az oroszhegyi és a zetelaki - Reiner Antalhoz hasonlóan - etnikai koncepciós perben elítélt, börtönbe zárt magyarok érdekében fordult Iliescuhoz. Iliescu elnök néhány napja "humanitárius okokra hivatkozva" elnöki kegyelemben részesítette azokat a szadista gyilkos, román katonatiszteket, Constantin Rotariut, Ion Paunut, Gheorghe Constantint, akikre egyértelműen rábizonyosodott, hogy 89 decemberében az ország több településén halomra lövették és lőtték az igazi forradalmárokat. /Katona Ádám, az EMK elnöke: Elnöki kegyelmet Reiner Antalnak! = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Az érintettek minden cáfolata ellenére a Csíki TV gyakorlatilag megszűnt létezni, helyét hetek óta a Pro TV vette át. Román tulajdonú tévéről van szó, tehát a fő hír vagy katasztrófa, vagy gyilkosság, esetleg katasztrófával végződő bűnös cselekmény. Magyar híradó, magyar helyszín, magyar szereplők - és románul beszélnek, románul beszéltetnek. Mindennap, minden áldott este ezt teszik. Szondy Zoltán, a Hargita Népe főszerkesztője kérte: aki a Pro Tv kamerája előtt beszél, ha magyar, a csíkszeredai magyar híradóban beszéljen magyarul. /Szondy Zoltán: Vicc vagy csúfság? = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"A héten Csíkszentmártonba érkezett az az 50 fős magyarországi csoport, melynek vezetőitől, Balássy György és Nagy László tanároktól megszentelt zászlót vehetett át Gergely András a község ifjúsági csoportja nevében. Az akcióra a Küldj egy zászlót! közismert mozgalom keretében került sor. /Zászlót kapott Csíkszentmárton. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Tizedik alkalommal gyűltek össze Válaszúton a mezőségi népzene- és néptánc kedvelői, hogy az egyhetes táborban tánctudományukat gyarapítsák. Idén háromszázötven résztvevő volt. Kallós Zoli bácsi, a tánctáborok lelke szerint sokkal jobb az idei tábor, mint például a tavalyi volt. Olyan előadók jöttek, mint dr. Andrásfalvy Bertalan, magyarországi egyetemi tanár, Pávai István, a marosvásárhelyi Zeneakadémia tanára, Borbély Jolán, a magyar népviselet szakértője, illetve Novák Ferenc, a budapesti Honvéd együttes művelődési igazgatója. A Kallós-kúria néprajzi múzeumában a három szoba zsúfolásig megtelt a magyar népi kultúra szebbnél szebb darabjaival. A külföldi vendégek körében a magyarországiak létszáma a legnagyobb. Őket követik lengyelek, németek, hollandok, svédek. Both Zsuzsa férjével együtt tanítja a válaszúti táncokat. Ők Kolozsváron is tanítanak iskolákban, és egy táncházat működtetnek a Tranzit-házban. Az általuk alapított Ördögtérgye táncegyüttessel a falvakba szoktak kijárni. /Valkai Krisztina: Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul táncolunk és énekelünk. Tízéves a válaszúti népzene- és néptánctábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Magyarlapádon kórustalálkozó volt, eljöttek a nagyvárad-szőlősi egyházi kórus tagjai. A rendezvényen szavalatokat is hallhattak a jelenlevők, köztük Csiha Kálmán és Turmezei Erzsébet verseit. /Balázs Ildikó: Kórustalálkozó Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Költők Nemzetközi Fesztiválja kezdődik aug. 18-án Csongrádon, az ötnapos rendezvényre mintegy 40 magyarországi és határon túli magyar költőt várnak. A meghívottak hat ország szórvány magyarságának alkotóműhelyeit, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióhoz tartozó román és magyar megyéket és a Vajdaságot képviselik. A vitaindítót Mezei András, illetve Kányádi Sándor költő tartja. Aug. 22-én Csongrádon bemutatják a fesztivál alkalmából megjelenő antológiát. /Költők Nemzetközi Fesztiválja Csongrádon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Közös kiállításon mutatkoztak be Zala megye 14 művésztelepének résztvevői Zalaegerszegen aug. 16-án. A Zalai Nemzetközi Művésztelepeken immár 11. alkalommal nyújtanak lehetőséget - főleg határon túli magyar művészeknek - az elmélyült alkotásra. /Zalai Nemzetközi Művésztelepek. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes augusztus 17-én magyarországi turnéra indul. Az augusztus 17- 26. közötti időszakban 6 magyarországi településen tart előadást. /Magyarországra indul a Hargita. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Bara Árpád sepsiszentgyörgyi amatőr művész több műfajban próbálkozott: festészetben, grafikában és szobrászatban egyaránt kipróbálja erejét. Az igazi területe a festészet marad, s abban is az arckép- és a tájfestészet. Bara Árpád tárlata a hó végéig látható. /Magyari Lajos: Bara Árpád sokszínű világa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Bemutatták az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának második kiadványát Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban: "Két könyv az Egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről". Ez a korai unitarizmus egyik legfontosabb latin nyelvű, 1568-ban kiadott antológiájának első magyar fordítása. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök arról az örömről beszélt, amit lehetővé tesz az a lehetőség, hogy saját nyomdájukban megjelentetett könyveket tehetnek le az erdélyi tudományos élet asztalára. Balázs Mihály szegedi irodalomtörténész azt sajnálta beszédében, hogy mennyre nem tudta a világ, mi is történt itt a 16. században a hitviták tekintetében. Komoly műveltségről tesznek tanulságot a névtelen szerzők által írt fejezetek. /Csomafáy Ferenc: Unitárius ereklye - latin után magyar nyelven. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"Király László új verseskönyvében /A szibárdok története. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002 / nagy visszatérő témái mellett egy nagy halottnak, az édesapjának is emléket állított. /Bogdán László: Kik azok a szibárdok? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 17./"
2002. augusztus 17.
"A Pozsony Ferenc egyetemi tanár által vezetett Kriza János Néprajzi Társaság nagy érdemei közé tartozik, hogy a hivatásos néprajzkutatók és népköltészeti gyűjtők mellett amatőrök kéziratban maradt gyűjteményeinek kiadását is fölvállalta. A társaság egyik idén megjelent kötete: Tamás István kézdiszentléleki kéziratos gyűjteménye /Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2002/. Ezt az 1980-ban elhunyt szerző még Domokos Pál Péter útmutatásával állított össze. /Iochom István: Egy falusi népköltészeti gyűjtő könyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 17./"
2002. augusztus 19.
"Az új magyar kormány eltökélt szándéka a kedvezménytörvény érvényben tartása, végrehajtásának biztosítása - jelentette ki Szabó Vilmos, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal (MEH) határon túli magyar ügyekért felelős politikai államtitkára a Székelyszentistvánon szervezett emlékünnepségen. Az Orbán-Nastase-féle egyetértési nyilatkozatról szólva rámutatott, hogy a magyar fél mindaddig érvényben lévőnek tekinti az okmányt, amíg nem születik megoldás a nyitott kérdésekre. A Medgyessy-kormánynak szándékában áll még az idén módosítani a kedvezménytörvényt, méghozzá oly módon, hogy a velencei bizottság ajánlásainak eleget téve zárja le a nyitott kérdéseket. /Még az idén módosítanák a kedvezménytörvényt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Erdély egyetlen iskolája viseli az államalapító magyar királynak, Szent Istvánnak a nevét. Székelyszentistván Csokfalvával és Atosfalvával képezi Hármasfalut. Az iskolaavatás nem felhőtlen körülmények között történt. Aug. 16-án Muszka József igazgató köszöntötte a vendégeket, közöttük dr. Kelemen Atillát, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökét, Borbély László képviselőt, Burkhardt Árpád alprefektust és dr. Kötő Józsefet, az EMKE országos elnökét. Dr. Kelemen Atilla kiemelte: vannak gáncsoskodók, akik gondoskodnak róla, hogy ez az iskolaavató "magyar ügy" legyen. A prefektusi hivatal "nem hagyta jóvá" a névadást. - Kívánom, hogy még legalább ezer évig legyen magyar diákja ennek az iskolának! - zárta beszédét a szónok. Borbély László erélyesen visszautasította Victor Ciorbea volt parasztpárti miniszterelnök kijelentését, amely szerint az RMDSZ idejétmúlt képződmény volna, jobb, ha betagolódik a román pártokba stb. Az a tény, hogy 500 településen van magyar helységnévtábla is, hogy 5.500 magyar érettségiző volt az idén, hogy 4.700 hely van a magán- és állami egyetemeken a magyarul tanuló hallgatók részére, azt bizonyítja, hogy az RMDSZ egyáltalán nem "idejét múlta képződmény". Dr. Kötő József a Felső-Küküllő menti művészek tárlatának kapcsán jelentette ki: ezek a képzőművészek erdélyi lélekkel és európai szemmel élnek és alkotnak. Az iskola tanulói ünnepi műsort mutattak be, ennek alapját a nagy király Intelmei képezték Imre fiához. Aug. 17-én lovas legények és a helybeliek népes gyülekezete fogadta Csokfalva "határában" az érkező egyházi és világi vezetőket, személyiségeket, dr. Jakubinyi Györgyöt, Erdély római katolikus érsekét, Török Elek unitárius lelkészt, Ötvös József református lelkészt, Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, Szabó Károly szenátort, Borbély László képviselőt, Burkhardt Árpád alprefektust, Szabó Vilmost, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát, az erdélyi és az anyaországi művelődési élet több ismert személyiségét. A Szent Imre tér és a Szent Imre park közepén áll Simorka Sándor alkotása, az 1031-ben meghalt Imre herceg egész alakos sárgaréz szobra. A szobrot Markó Béla a falu legidősebb lakosával, Szoboszlai Alberttel együtt leplezte le. Az ökumenikus istentiszteleten ünnepi szentbeszédet mondott dr. Jakubinyi György érsek, Török Elek unitárius esperes, Ötvös József marosvásárhelyi lelkész, püspök-helyettes, Kiss Dénes helybeli lelkész. Markó Béla szövetségi elnök ünnepi beszédében kiemelte: István király nemcsak egyházi, hanem világi értelemben is szent. Szent az, amit érettünk tett, hiszen ha országépítő munkája nem sikerül, mi sem volnánk. Tőle kapta a magyar nemzet ezer évét. A Szent István-i munka soha nem fejeződik be. Szabó Vilmos államtitkár tolmácsolta a m kormány elismerését a hármasfalusi közösség kilenc éve folyó következetes munkájáért, amellyel Szent István emlékezetét, kultuszát ápolják. A továbbiakban a magyar koronáról beszélt, amely több más mellett annak is a jelképe, hogy sosem mondunk le a korszerű jövőről. Aranyabroncsával láthatatlanul is összefog bennünket. Istentisztelet után a templomkertben, az 1998-ban felállított Szent István szobránál a hármasfalusiak nevében Somai József beszélt. A Sántha Csaba alkotta szobor talapzatához az emlékezés és tiszteletadás koszorúit helyezték el. /Bölöni Domokos: "Eljött immár Szent Istvánnak tisztelendő ünnepe". = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Augusztus 20-án Marossárpatakon a falu főterén felavatják Szent István kőszobrát, Miholcsa József szobrászművész alkotását. A nagy király személyiségét a szobor alkotója idézi fel. /Szoboravatás Marossárpatakon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Népviseleti felvonulással, ünnepi szentmisével és Zárógálával fejeződött be aug. 18-án a negyedik alkalommal megszervezett Szent István-napi Néptánctalálkozó Kolozsváron. A háromnapos rendezvénysorozat hétvégi eseményei összekapcsolódtak a megye különböző településein megtartott nagysikerű falunapokkal. Az ünnepi nyitógála aug. 16-án Magyarfenesen volt, ahol a néptánctalálkozó összekapcsolódott a VII. Magyarfenesi Napokkal. Magyarfenesen az ökumenikus istentisztelet több nyelven, magyarul, románul, angolul és németül köszöntötték az egybegyűlteket. Sorra léptek fel a néptáncegyüttesek, valamint a magyarfenesi kórus. A falunapok egyhetes rendezvénysorozat volt, amelynek keretében evangelizációs napokat tartottak a kolozsvári árvaházból hozott gyerekek számára. A Szent István-napi Néptánctalálkozó aug. 18-án Kolozsvár főterén folytatódott népviseleti felvonulással, majd ünnepi szentmisére került sor a Szent Mihály-templomban. A szentmisét Oláh Dénes plébános celebrálta, amelynek záróakkordjaként bemutatták a fesztiválon jelenlévő néptánccsoportokat, megköszönve a részvételüket. Az ünnepi szentmisén jelen volt Kónya-Hamar Sándor képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, valamint Boros János alpolgármester. /Köllő Katalin: Szent István-napi megemlékezések Ünnepi rendezvénysorozat Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Bálványosváralján Kerekes Sándor, a megyei tanács elnöke és Balogh Zoltán dési RMDSZ-elnök nyitotta meg a Szent István-napi ünnepi műsort. A helyi gyermektáncsoport mutatkozott be, amely kalotaszegi legényessel és mezőségi csárdással szórakoztatta a közönséget. Fellépett a pancsovai (Jugoszlávia) Petőfi Sándor Művészeti Egyesület Maroknyi Néptáncegyüttese is. A kétezres lélekszámú, nagy többségében magyar anyanyelvű Bálványosváraljáról csupán mintegy 200-an voltak jelen. Biztató, hogy a falu szinte egész gyermekserege egybegyűlt. A falu első alkalommal volt helyszíne a megyében már negyedik alkalommal megrendezett néptánctalálkozónak. Hagyományos az itt megrendezett nemzetközi cserkésztalálkozó. /Balázs Bence: Egymásra találás Bálványosváralján. Alaposan kiverték a port a színpad deszkái közül. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Kettős ünnepség helyszíne volt a hét végén Mákófalva. A Szent István-napi rendezvény mellett az Ilona-napi Falutalálkozót is megszervezték. A IV. Szent István-napi néptáncfesztivált Pillich László, a Heltai Alapítvány ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a több helyszínen zajló rendezvény üzenete, hogy addig vagyunk és élünk magyarként a Szent István király által bírt területeken, amíg át tudjuk adni gyerekeinknek és unokáinknak a falvaink, folyóink, hegyeink, dombjaink magyar neveit és a hagyományainkat. Fellépett többek között a szlovákiai Zselíz városból érkezett Kincső néptánccsoport. Pélmonostor hagyományőrző tánc- csoportja a horvátországi Dráva-szög magyar táncait hozta el. A Horváth Béla Stúdió Színpad /Kolozsvár/ versekkel és népdalokkal szerepeltek, a szentmihályi vegyes dalkör népdalcsokorral, a györgyfalviak pedig néptánccal. A mákófalvi Kós Károly népház hagyományőrző csoportja népi vásári komédiát adott elő. /Valkai Krisztina: Kettős ünnepség Mákófalván "Fordítsd arcodat a nap felé, hogy az árnyékok mögéd kerüljenek". = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Aug. 17-én sajtókonferenciát tartott Roman Ioan ezredes, a Hargita Megyei Csendőrparancsnokság parancsnoka. Korondon, a zenét biztosító székelyudvarhelyi cég tulajdonosát és lemezlovasát állítólag csendőri túlkapás érte, ezért a nyilvánossághoz fordultak. Az ezredes közölte: nem történt csendőri agresszió, túlkapás, a helyszínen tartózkodó csendőrök jogszerűen jártak el. 20 millió lejes bírságot róttak ki Jére Ágoston cégtulajdonosra. Az ezredes azt állította, hogy a lemezlovast nem is bántalmazták. /Hecser Zoltán: Nem meghívásos alapon, hanem hivatalból... = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 19./ Korondon. Dézsy Károly(DJ Golyó) lemezlovast és Jére Ágoston hangosítót a Krónika lap szerint az éjfél után megjelenő csendőrök tettlegesen bántalmazták. Jére Ágoston nem tagadta az incidenst, de a procedúra lezárulásáig nem kívánt nyilatkozni. Dézsy Károly orvoshoz ment, amikor még látszottak a fojtogatásra utaló nyomok. Katona Mihály, Korond polgármestere tiltakozott az agresszív csendőri fellépés ellen. Roman Ioan ezredes, a Megyei Csendőrség parancsnoka kijelentette, hogy a csendőralakulat tagjai jogszerűen jártak el a rutinellenőrzés során, szerinte tettlegesség nem történt. /K. Z.: Két szempont arról, ami Korondon történt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"A betfalviak elűztek négy cigány családot, kitették a szomszéd falu határába. Betfalván egyszer már volt konfliktus. A betfalvi incidens után a megyei rendőrparancsnok is állást foglalt: káros és veszélyes levezetni a tömegindulatokat bármilyen célcsoport ellenében. Előítéletek vannak mindkét részről. /Oláh István: Sebezhető demokrácia. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Az Erdély életében kiemelkedő szerepet vállaló történelmi családok leszármazottjait tömörítő Castellum Alapítvány harmadik alkalommal szervezte éves találkozóját Gernyeszegen. Aug. 17-én a gernyeszegi műemlék templomban gyűltek össze az alapítvány belföldi és külföldi tagjai. - Az éves találkozókon a központi témakör: Erdély múltja és a történelmi családok szerepe - tájékozatott Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke. Idén dr. Vekov Károly történész Nemes elit és feladatvállalás Erdélyben címmel értekezett, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora Arisztokrácia és iskola Erdély múltjában címmel tartott előadást. Jelenleg a Castellum alapítványnak 171 tagja van. Az előadások mellett kirándulást szerveznek a környéken levő kastélyokhoz, aug. 18-án a kerelőszentpáli Haller-kastélyt, a radnóti Rákóczi-kastélyt, a küküllővári Haller-kastélyt és parkot, a bethlenszentmiklósi Bethlen-kastélyt és parkot keresik fel. /Simon Virág: VII. Castellum-találkozó. A történelmi családok szerepvállalása. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"A gyönyörű nevű Szépkenyerűszentmárton falu aug. 17-én tartotta meg az elszármazottak napját. A református templomban Tőkés István lelkipásztor hirdetett igét. A kihalófélben levő kis településen /hatvan-negyven százalékban magyar-román összetételű a lakosság/ nagy ünnep ez. Az aprócska kultúrházban helyi énekesek és zenészek, valamint széki táncosok szórakoztatták a falu népét és a vendégeket. /Sándor Boglárka Ágnes: Elszármazottak vasárnapja Szépkenyerűszentmártonban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Aug. 16-án Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából Görgey Gábor kulturális miniszter az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek között található néhány erdélyi személyiség is. A díjazottak névsora: Pauler Gyula-díjat kapott Pál-Antal Sándor, a Román Országos Levéltár marosvásárhelyi igazgatója, Életfa-díjjal Szilágyi Ferenc szilágysámsoni népdalénekest tüntették ki. Szinnyei József-díjat vehetett át Muckenhaupt Erzsébet, a Csíki Székely Múzeum könyvtárosa, a Népművészet Mestere-díjat pedig Demeter Antalné Jánó Annának adományozták. Kolozsvári kitüntetettje is van az augusztus 20-i ünnepségnek, Dávid Gyula irodalomtörténésznek, a Polis Könyvkiadó vezetőjének személyében, aki Wlassics Gyula-díjat kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Szilágyi Enikő erdélyi származású színésznő, a Thália Színház színművésznője. Szilágyi Enikő a kolozsvári színházban is vendégszerepelt a nyolcvanas években, és játszott több román filmben is. /Augusztus 20-i állami kitüntetések. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Aug. 16-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában emlékeztek az államalapító Szent István királyra, az RMDSZ megyei és városi szervezete rendezésében. Ünnepi műsorral működött közre az Evangélium vegyes kar valamint a Boróka néptáncegyüttes énekszólistája, Tóth Katalin. Markó Béla az RMDSZ szövetségi elnöke és dr. Tonk Sándor történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora szólt a keresztény magyar állam megalapítójáról. A szónokok beszéltek az apostol-királyról, nemzet- és államalapításról, továbbá az uralkodó Erdély politikájában betöltött szerepéről - egyházszervezetek létrehozása, gyulafehérvári székesegyház, várispánságok alapítása stb. - és nem utolsósorban a modernné, az európaivá emelkedés időszakáról is. Miközben népek és hatalmak tűntek el, az erdélyi magyar nép és nyelv, tömbben avagy szórványként, ám az összmagyarság részeként itt él ma is a Kárpát- medencében. /Járay Fekete Katalin: Megemlékezés Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"Az Ákosfalvi Napokon a Vándorcsizma találkozó aug. 17-én kezdődött, a résztvevők felvonulásával. Az Ákosfalváért Egyesületnek köszönhető a helyi Forrás néptánccsoport fenntartása. Másnap bemutatkoztak Bandi Dezső tanítványai, majd Blaskovics László következett, a népi hangszerek megismertetésével. /(kilyén): Ákosfalvi Napok 2002. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./"
2002. augusztus 19.
"A Református Világszövetség augusztus 17. és 24. között Nagyváradon tartja európai területi nagygyűlését, amelyre 30 ország 100, lelkészekből és megfigyelőkből álló küldöttsége kapott meghívást. A nagygyűlésre érkezett Erdélyi Géza, a Felvidék magyar református püspöke Szatmárnémetiben, a Láncos templomban hirdetett igét. Az újságnak nyilatkozva kifejtette, hogy a felvidéki református egyház a történelem alakulása folytán kétnyelvű lett. Tíz évvel ezelőtt még majdnem 30 ezerrel voltak kevesebben - nem merték vállalni hitüket az emberek -, most már közel 110 ezerre gyarapodott a református hívek lélekszáma, ebből 10-11 ezren vallják magukat szlováknak. Ezeknek az embereknek túlnyomó többsége elszlovákosodott, azokban a községeinkben él, ahol Trianon óta nincs magyar iskola, nem kaptak magyar nyelvű képzést, beolvadtak. Jelenleg iskolákat szerveznek, most óvoda-programot hirdettek, van két nyolcéves gimnáziumuk Rimaszombatban és Léván, és Rimaszombatban van még egy négyéves gimnáziumuk is. Az iskoláik a visszaszerzett saját épületeikben működnek, jóllehet a legtekintélyesebb, a hajdani Egyesült Protestáns Gimnázium épülete Rimaszombatban még mindig bírósági ügy tárgyát képezi. Sikerült visszaszerezni a földeknek körülbelül 75 százalékát, de épületeiknek kb. 70 százalékát még nem kapták vissza, húzzák-halasztják a peres ügyeket. Az óvoda-programra válaszul eddig 15 gyülekezet jelezte vissza, hogy készek indítani felekezeti óvodai csoportot. Az egyházi tanintézményekben dolgozó tanítók/tanárok jó esetben csak fizetésük kb. 90 százalékát kapják, és nincsenek prémiumok, de törvény születik róla rövidesen, hogy a pedagógusok egyforma elbírálásban részesüljenek. Az egyházak ellen a benesi dekrétumokat nem volt szabad érvényesíteni, ennek ellenére a református egyház egyik egyházmegyéjében öt templomot is elvettek és máig nem adták vissza. /Elek Anikó: Vendégünk volt Ft. Erdélyi Géza, a Felvidék magyar református püspöke. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 19./"