Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. július 25.
"Hosszú idő telt el ama kormányhatározat óta, amely szerint a református egyház vissza kellett volna kapja a Székely Mikó Kollégiumot /Sepsiszentgyörgy/. Végre megtörtént, a város kezeléséből átkerül az egyház tulajdonába a két tanintézményt befogadó épületegyüttes. Nemsokára a városi önkormányzat és a református egyház aláírja a jegyzőkönyvet is, mely szerint a város átadja, majd bérli az épületet a tanintézmények számára - itt működik ugyanis a református kollégium és a Székely Mikó Kollégium is. Így az egyház máris nekikezdhet az épület igencsak megfoltosodott főtéri homlokzatának javításához. /(Éltes Enikő): A Székely Mikó a református egyházé lett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 25.
"A Bolyai Nyári Akadémián 23 tanfolyam zajlott, összesen 888 résztvevővel, 150 előadóval, akik fele hazai oktató volt, a másik fele az anyaországból érkezett. Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének főtitkára jelezte, hogy a résztvevők között voltak vajdasági, kárpátaljai, magyarországi résztvevők is a hazaiak mellett. Fontos előrelépés, hogy idén a hazai résztvevők számára elismerik az egyhetes képzést mint hivatalos továbbképzés, így a résztvevők számára ez szintén előnyt jelen. Nagy volt az érdeklődés a drámapedagógiai előadások iránt, amelyeket három csoportban kellett megtartani, a művésztanárok számára is több csoportban szervezték meg az előadásokat. /(Daczó Dénes): Sikeresnek ítélik meg a Bolyai Nyári Akadémiát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 25.
"Bihar megyében magyar tagozaton szakmát tanulni mindössze egyetlen iskolába, az Andrei Sagunába lehet jelentkezni, 20 helyre. Az Ady Endre Középiskolában /Nagyvárad/ 13 esti tagozatos hely maradt társadalomtudomány szakon. Tanuló hiány van a székelyhídi Petőfi Sándor Középiskolában, 48 betöltetlen helyük maradt, ebből 28 a magyar tagozaton. A nagyszalontai elméleti középiskolában 17 hely maradt. Ismét gondok vannak Váradon a művészeti iskolában meghirdetett magyar osztály beindításával, alig tízen szerepeltek jól a kizáró jellegű vizsgán, azonban csak akkor indulhat be az osztály, ha a 25 jelentkező meglesz a második fordulóban. /(Balla Tünde): Népszerűtlen szakiskolák és felkészítő a pótvizsgára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 25.
"Székelyhíd nagyközség saját jövedelméből a napokban az egyik elhanyagolt útra 700 méteren aszfaltréteg került. Most készül az új aszfaltozott járda is. A központbeli park rendezett, a turulmadaras emlékmű köré virágokat ültettek, ugyanígy a főtéri tömbházak mellé. A polgármester szerint befektetőket kell keresni, akik szívesen megtelepednének itt. A nagyközség és a hozzátartozó falvak az elmúlt tíz évben inkább csak vegetáltak. A tömbmagyar vidéken lassúbb volt a fejlődés. Régi probléma Székelyhídon, hogy rossz állapotban vannak az iskolaépületek. Világbanki támogatással egy teljesen új iskolaépület munkálata és egy régi iskolaépület teljes felújítása elkezdődött a tavasszal. Rendszerváltás után e vidékről igen nagy volt a kivándorlás, lévén Székelyhíd is a nyugati határszélen., mint az ország, sőt mint Bihar megye más településein. Augusztus végén szervezik meg Székelyhídon a nyolcadik Érmelléki Őszt. Ez alkalommal a milleniumi emlékművet is megkoszorúzzák, és átadják a csokalyi Fényes Elek emlékhelyet és Ady Endre tiszteletére emléktáblát avatnak. /Balla Tünde: Régi álom, új tervek Székelyhídon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 25.
"Mezőfényen az idei népszámlálás szerint 2003-na élnek. Közülük 1043-an (55,3 százalék) magyarnak, 772-en (40,9 százalék) németnek, 53-an (2,8 százalék) románnak, 14-en (0,7 százalék) svábnak vallották magukat. A falubeliek közül 1816-an (96,4 százalék) magyar, 51-en (2,7 százalék) román, 14-en (0,7 százalék) német anyanyelvűnek vallották magukat. A lakosok vallási felekezet szerinti megoszlása: 1811 római katolikus (96,1 százalék), 37 ortodox (1,9 százalék), 22 református (1,1 százalék), 13 görög katolikus (0,7 százalék). /(boros): Mezőfény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 25./"
2002. július 25.
"Maros megyében magyar tagozaton 15 állást hirdettek meg az óvónők számára. A versenyvizsgán 72-en jelentek meg, és mindössze tízen érték el az állás betöltéséhez szükséges hetes általánost. Kovács Júlia, az óvónőkért felelős szakfelügyelő kifejtette: sokan idén végeztek, mások két-három éve, s olyanok is vannak, akik tavaly tettek a véglegesítő vizsgát. Az ő sikertelenségükön csodálkozom. A román tétel ugyanaz volt, mint a román tagozatra pályázó óvónőknek, holott különbséget kell tenni, mert a magyar óvónőknek más a feladatuk. /(bodolai): A helyeket nem sikerült betölteni. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./"
2002. július 25.
"A státustörvényről szóló egyetértési nyilatkozat alkalmazását felügyelő bizottság RMDSZ-szes tagjai nem tapasztaltak rendellenességeket, noha a kormányszóvivő szerint a monitorizáló testület a román-magyar kormányfői megállapodás megszegését jelezte, jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke júl. 24-i sajtótájékoztatóján. Markó szerint az RMDSZ státustörvénnyel kapcsolatos tevékenysége a megállapodás keretei közé illeszkedik. Megállapította, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), a Demokrata Párt (DP) és az RMDSZ közti tárgyalások útján feloldhatók az alkotmánymódosítással kapcsolatos nézeteltérések. Leszögezte: az RMDSZ nem ír alá megállapodást, amíg figyelembe nem veszik saját javaslatait is. /Minden rendben a státustörvény alkalmazásával. Feloldhatók az alkotmánymódosítással kapcsolatos nézeteltérések. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 25.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke júl. 24-i sajtótájékoztatóján Adrian Nastase kormányfő nyilatkozatára utalva kijelentette: gyakran nem ért egyet Tőkés László tiszteletbeli elnökkel, de ugyanakkor nem fogadja el a kormányfő javaslatát. "Azt hiszem, komoly véleménykülönbségek léteznek a mi megközelítésünk, és Tőkés László szemlélete között, de mi határozzuk el, hogy kinek van és kinek nincs helye az RMDSZ-ben" - mondotta az elnök. Tőkés László a Szabadság kérdésére kifejtette: okosabban tette volna Nastase, ha nem alkalmaz hasonlatokat. A püspök érdekesnek tartja, hogy a miniszterelnököt az önkormányzatiság, az autonómia ügye dühítette fel. A tiszteletbeli elnök szerint Nastaseból az egypártrendszeri reflex szólalt meg, hiszen látni való: a román politikai ellenzék szinte teljesen elenyészett már. A püspök kijelentette, az RMDSZ akkor segítene leginkább Románia demokratikus átalakulásában, ha az utódkommunista párttal szemben ellenzékben állna. Tőkés Lászlót kellemesen meglepte Markó Béla nyilatkozata, mivel nemrég fegyelmi megrovásban részesítette az SZKT. - Nastase úgy nyilatkozott, mintha az SZDP magyar tagozatának lennék a tiszteletbeli elnöke - fogalmazott Tőkés. /Markó Béla védelmébe veszi Tőkés Lászlót. Nastasénak semmi beleszólása nincs az RMDSZ belügyeibe. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 25.
"A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen júl. 24-én Önkormányzat-regionalizmus, jogok és eszközök címen hangzottak el előadások. Előadást tartott T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Lázár Mózes, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szintén fideszes elnöke, Viorel Coifan, a Nemzeti Liberális Párt parlamenti képviselője, Cristian Anghel, Nagybánya liberális párti polgármestere, Nagy István, Pécska nagyközség RMDSZ-es alpolgármestere. A legnagyobb érdeklődés Szász Jenő, Székelyudvarhely független polgármestere, a Reform Tömörülés alelnöke előadását övezte. Szerinte fel kell térképezni a Székelyföld, Erdély gazdaságát, sajnálkozott afölött, hogy a székeket már nem tekintik valóságos kisrégióknak, és felvetette, hogy vissza kellene térni ehhez a viszonyuláshoz. Szász Jenő szerint a kisebbségi politizálást nem a szórványmagyarságból kellene irányítani, hanem a Székelyföldről. "Ha pedig Brüsszelben régiónak nevezik, mi mondhatjuk területi autonómiának" - tette hozzá. Előrevetítette annak lehetőségét, hogy 2004-ben önkormányzati szinten a székelyföldi tömbmagyarságban az Erdélyi Polgári Egyesület megméretkezik az RMDSZ-szel, és megnyeri a voksolást. Ezen az alapon esetleg népszavazással lehetne aztán dönteni arról, hogy a Székelyföld, mint természetes régió megalakuljon. "Mi fogalmazzuk meg végre, hogy mit akarunk, s ne az legyen a szempont, hogy ehhez mit szól Bukarest, az anyaország, az EU" - jelentette ki. Kifejtette, hogy az egész romániai magyarság megmaradásához a három szintű autonómia megvalósítása lenne szükséges, azonban csak a Székelyföld rendelkezik olyan paraméterekkel, amelyek a területi autonómiát lehetővé tennék; a többi, magyarok által is lakott vidékeken a közösségi autonómia lenne a megfelelő keret. "Székelyföldön keresztül kell megfogalmazni az erdélyi magyarság jövőképét, mert itt a legnagyobbak a lehetőségek" - zárta mondandóját Szász Jenő udvarhelyi polgármester. /"Székelyföldön keresztül kell megfogalmazni az erdélyi magyarság jövőképét". = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 25.
"Bizonytalan, hogy részt vesz-e a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hátralévő programján Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, illetve Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az eddigi vitákban a Szociáldemokrata Párt egyetlen meghívott politikusa sem vett részt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki a program szerint két vita szereplője is lett volna, nem lesz jelen Tusnádfürdőn, mivel álltása szerint a szervezők előzetesen nem egyeztettek vele részvételéről. Az eltérő nézetet valló politikusok, közéleti személyiségek, újságírók párbeszéde eddig elmaradt. A szabad és felelős sajtó kérdésében rendezett vitában a magyarországi sajtóhelyzetről a Fidesz, a Heti Válasz és a Magyar Nemzet képviselője beszélt. Elmaradt Stumpf István és Kéri László politológusok tervezett vitája, és nem került sor a helyzet tisztázására alkalmas párbeszédre a megosztott romániai magyar ifjúsági szervezetek között sem. Partner nélkül maradt Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke, volt ifjúsági és sportminiszter is, mivel nem jött el a szabadegyetemre Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt vezető ifjú politikusa, aki a korábbi román kormányban vezette az ifjúsági és sportminisztériumot. /Akik nem lesznek jelen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 25.
"Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette: az államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatását szorgalmazza. Emlékeztetett arra, hogy minél több ilyen lakást sikerül visszaadni tulajdonosaiknak, annál kisebb mértékű lesz a pénzbeli kártalanítás, amelyet csak indokolt kényszerhelyzetben fognak megítélni. /Vissza az elkobzott lakásokat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ 1,8 milliárd dollárnyi befektetésre számít a kormányfő. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 25.
"A Kalotaszeg új, május-júniusi számban Kusztos Tibor a jún. 7-i kalotaszegi értelmiségi találkozóról írt. Ami Kalotaszeg bibliográfiájából kimaradt a címe Sebestyén Kálmán írásának. A lap közölte Gráfik Imre és Vízy László Néprajzi örökség, tárgyi műveltség Kós Károly életművében, illetve Aki tudott magyarul építeni című tanulmányait. /Megjelent a Kalotaszeg legújabb száma. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 26.
"A Reform Tömörülés megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a román kormánypárt és az RMDSZ közötti protokollum olyan szoros kapcsolatot alakított ki a két alakulat vezetősége között, amelynek alapján Adrian Nastase úgy érzi, jogában áll eldönteni, hogy kit milyen nyilatkozatért kell megbüntetni, eltávolítani a Szövetségből - olvasható a Reform Tömörülés Elnöksége közleményében. A nyilatkozat szerint Tőkés László tiszteletbeli elnök valóban beszélt az autonómiáról, a belső önrendelkezés szükségességéről, önálló érdekvédelemről, de egyetlen szót sem ejtett elszakadásról, elszigetelődésről. A tömörülés felhívta a kormányfő figyelmét: az erdélyi magyar közösség értékrendje nem azonos a kormánypártéval. /A Reform Tömörülés tiltakozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./"
2002. július 26.
"A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) első Nyári Akadémiáján, Nyárádszentmártonban jelen voltVeress Valér szociológus a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének /RODOSZ/ elnöke. A RODOSZ nem tagja a MIÉRT-nek. Veress Valér kifejtette: a RODOSZ, akár az OMDSZ is (Országos Magyar Diákszövetség) nyitott a kapcsolatteremtésben, akkor is, ha a MIÉRT-ről van szó. A RODOSZ a MIT tagja, de szeretnék, ha a MIT és a MIÉRT nem folytatná azt a vitát, ami közöttük kialakult. Közeledniük kellene egymáshoz. Szabó József a nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke, mely az Országos Magyar Diákszövetség tagja jelezte, a MIT tagszervezetének számítanak, de Bihar megyei szinten az Ifjúsági Egyeztető Tanácson keresztül a MIÉRT-nek is tagjai. Bihar megyei szinten nem létezik MIT-MIÉRT megosztottság. /Máthé Éva: Kakukktojások a Nyári Akadémián. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./"
2002. július 26.
"Júl. 25-én Németh Zsolt képviselő, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke Kézdivásárhelyre látogatott. A politikus elsőként a státusirodát látogatta meg, majd lakossági fórumon vett részt. A fórum házigazdája Tamás Sándor parlamenti képviselő volt. Németh Zsolt a bálványosi szabadegyetem megszületéséről, a státustörvényről és az Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatásáról tartott tájékoztatót, majd kérdésekre válaszolt. A jelenlevők kezükben egy-egy szál virággal Gábor Áron főtéri szobrához vonultak, ahol a több száz fős tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt. /Iochom István: Németh Zsolt Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./"
2002. július 26.
"Valer Dorneanu, a képviselőház elnöke reagált Székelyudvarhely polgármesterének kijelentésére, miszerint a magyarlakta vidékek közigazgatási-területi autonómiája jelenti az "egyetlen megoldást" a magyar kisebbség problémáira. Valer Dorneanu szerint Szász Jenő kijelentései "szokatlanok". "Bármennyire nyitottak legyünk és bármennyire jó kapcsolataink legyenek az RMDSZ-szel, soha nem engedjük meg az enklavizációt, vagy hogy a románok ne közlekedhessenek szabadon az országukban", mondta Dorneanu. /Reagálás Szász Jenő kijelentéseire. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 26./"
2002. július 26.
"Az RMDSZ-PSD protokollum újabb határidejét szegték meg azzal, hogy júl. 15-ig nem alakult meg a diszkriminációellenes törvény alkalmazását irányító tanács. Az EU-s ajánlások szerint független intézmény elnöki tisztségéről - amelyre Markó Attila államtitkár-helyettes jó eséllyel pályázott - az RMDSZ végül kénytelen volt lemondani. A kormánypárt /PSD/ végül visszakozott, nem kaphatja meg az RMDSZ az elnöki posztot. A diszkrimináció elleni törvényt Eckstein-Kovács Péter szenátor kisebbségügyi miniszteri mandátuma idején fogadták el. /Salamon Márton László: Az RMDSZ elesett az elnöki tisztségtől. = Krónika (Kolozsvár), júl. 26./"
2002. július 26.
"Székelyudvarhelyen öt éve, 1998-ban alakult meg a Gépkör, mely tevékenysége kiterjed egész Udvarhely-medencére. Jelenleg 90 tagja van. Az országban 16 gépkör van bejegyezve, Hargita, Maros, Brassó, Besztercenaszód, Kolozs, valamint Suceava megyékben - tájékoztatott Lőrincz Géza, az udvarhelyszéki Gépkör ügyvezetője. - A gépkörök szövetségének székhelye Gyergyószentmiklóson van, amely ugyancsak 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy segítsen a gazdáknak. Gyergyószentmiklóson évről évre megszervezik a gazdák továbbképzését. A tanfolyam után a résztvevők Svájcba és Németországba utaznak, ahol különböző gyakorlatokon vehetnek részt. Beindították a gazdasszonyképzőt, újabban pedig a bébiszitterképzéssel próbálkoznak. /Fekete B. Zoltán: Ötéves a Gépkör. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 26./"
2002. július 26.
"Július 22-én nyílt meg Székelyudvarhelyen Vass Mária Magdolna székelyudvarhelyi képzőművész egyéni tárlata, textilmunkáival és festményeivel jelentkezett. A művész 1963-ban született Székelyudvarhelyen, de szülőfalujának Székelyvarságot tartja. Marosvásárhelyen, a Művészeti Líceum textil szakán tanult tovább, ahol 1982-ben érettségizett. Azóta Székelyudvarhelyen dolgozik. Eddig két egyéni tárlata volt Székelyudvarhelyen, és hét csoportos kiállításon vett részt. Nyert már országos második, harmadik díjat. /Fekete B. Zoltán: Székelyvarság vonzásában. A textil, a festmény varázsa. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 26./"
2002. július 26.
"Ádámostól 5 kilométerre, erdei környezetben második alkalommal szervezték meg a szórványtábort, az 50 gyermek jól érezte magát. A tábor célja a szórványban élő gyerekekkel való foglalkozás, a nyelvművelés, játékos tanulás és szórakozás volt. /Csíki Zita, Dicsőszentmárton: II. ádámosi szórványtábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./"
2002. július 26.
"A magyar állami költségvetésből a következő évben is az eddigi 2 milliárd forinttal tudják támogatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) működését - közölte júl. 24-én az MTI-vel Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A HTMH elnöke azt követően adott telefonon tájékoztatást, hogy Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tonk Sándor, az EMTE rektora megerősítette: a HTMH levélben tájékoztatta az egyetem vezetését, hogy a magyar állam nem tudja támogatni a Sapientia idén ősztől tervezett új szakok indítását. A magyar állam 1999 óta évi 2 milliárd forintot biztosít a költségvetésben az erdélyi magyar magánegyetem számára. Ezt az összeget hamarosan jelentősen növelni kell, mivel mindenki pontosan tudja, hogy az évi 2 milliárd forint - a jelenlegi szakok számának bővítése nélkül, évfolyamonként változatlan hallgatói létszámmal - csak az új egyetem harmadik évfolyamának beindításáig elegendő. Az erdélyi magyar magánegyetem eddig a magyar költségvetési támogatáson kívül nem tudott egyéb jelentős finanszírozási forrást találni. Bálint-Pataki József elmondta: júl. 2-án a Sapientia alapítvány ülésén a HTMH képviselője már figyelmeztetett arra, hogy a magyar költségvetési támogatás nagyságrendekkel történő növelésére 2003-ban nincs mód, a költségvetési támogatást kezelő HTMH új szakok indítására a megfelelő jogi és pénzügyi feltételek tisztázásáig nem tud forrást biztosítani. Bálint-Pataki József hangsúlyozta: a korlátozott anyagi lehetőségek miatt csak olyan szakok indításához tud a HTMH anyagi hátteret biztosítani, amelyek a román kormány részéről megkapták a szükséges akkreditálást, illetve amelyek működtetéséhez pontos költségvetési terv készült. /Kétmilliárd forint magyar költségvetési támogatás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ "
2002. július 26.
"A Román Munkáspárt a Bukaresti Törvényszéken kérte nevének Román Kommunista Pártra változtatását. A párt képviselői szerint 1989 előtt négymillió román büszke volt "piros könyvecséjére". A tárgyaláson részt vevő ügyész a kérelem elutasítását szorgalmazta arra hivatkozva, hogy az ellenkezik a nemzetbiztonságról szóló 1991/51-es törvénnyel. A jogszabály szerint sérti a nemzetbiztonságot "a totalitárius, kommunista, fasiszta, legionárius, rasszista, antiszemita, revizionista, szeparatista akciók kezdeményezése, megszervezése és támogatása". A Bukaresti Törvényszék júl. 29-én dönt a Román Munkáspárt kérelméről. /Újjászületőben a Román Kommunista Párt? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ "
2002. július 26.
"Polgári értékek - értékelvű politika címmel zajlott a délelőtti előadás a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem negyedik napján. Schöpflin György politológus, londoni egyetemi tanár a hagyományos polgári értékek közül az önkorlátozást és a másság tiszteletét emelte ki. Dinu Zamfirescu, a Nemzeti Liberális Párt politikusa, a Horia Rusu Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy Romániában a civil társadalom ellentétbe került a politikai társadalommal. "Az RMDSZ válságon megy át" - jelentette ki Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke, RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondva, hogy ennek lényege a következő: egy ambiciózus, gazdag jövőképet kínáló program megteremti ugyan a feltételét az értékorientált politizálásnak, de az elmúlt években többségbe kerültek a pozícióorientált politikusok, s ez vezetett a mostani kritikus helyzethez. Mára az RMDSZ olyan folyamatokban lett partner a kormánypárttal kötött egyezség révén, amelyek veszélyeztetik az egész romániai demokratikus rendszert. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs egy komoly párt sem ma, amely a 89-es forradalom értékeit képviselné. Kövér László országgyűlési képviselő, a Fidesz Országos Választmányának elnöke inkább a jelenlegi magyarországi politikai helyzetről beszélt. Toró T. Tibor jelezte: a jelenlegi magyar kormányt, illetve az RMDSZ vezetőségét kellene megkérdezni arról, hogy a Reform Tömörülés miért nem volt jelen a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén, és sérelmezte, hogy Tőkés László püspök, a Szövetség tiszteletbeli elnöke sem lehetett ott. A pozícióorientált politika következményének nevezte azt, hogy Tőkés helyét egy olyan politikus - a szenátusi frakcióvezető - vehette át a küldöttségben, aki magában a státustörvényben sem hisz, és ki is jelentette, hogy magyar igazolványra sincs szüksége. /Polgári értékek - értékelvű politika. "Válsághelyzetben van az RMDSZ". = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ "
2002. július 26.
"Kövér Lászlót, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnökét a tusványosi nyári szabadegyetem szünetében nyilatkozott. Az MSZP a legutóbbi MÁÉRT ülésén felrúgta a korábban konszenzusos alapelvet, miszerint az értekezletre a választásokon szerzett legitimációval rendelkező határon túli szervezetek kapnak meghívást. Ehelyett olyan szervezeteket is meghívtak a Vajdaságból és Kárpátaljáról, amelyek tulajdonképpen nem is léteznek már. Kövér szerint ezeknek a meghívásoknak az a szerepük, hogy megosszák az adott kisebbségi társadalmat, illetve, hogy az MSZP különböző ágenseket találjon a határon túli magyar közösségekben. Az egyik, a határon túli magyarok ügyeinek képviseletével megbízott MSZP-politikus nemrég kijelentette, miszerint Romániában a történelmi magyar egyházak tulajdonának visszajuttatását túldimenzionált politikai kérdésnek tartja mintegy bátorítva ezzel azokat a román politikusokat, akik eddig is élen jártak az általuk elfogadott restitúciós törvény szabotálásában. A politikus úgy értékelte: az MSZP rövid távon még nagyon sok keserűséget okozhat nem csak az anyaországi, hanem a határon túliaknak is. /Székely Kriszta: Kövér: Sok keserűséget okozhat még az MSZP. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ A Kövér által említett MSZP-politikus Bársony András. "
2002. július 26.
"A 2001/10. számú ingatlantörvény (az 1945. márc. 6. - 1989. dec. 22. között visszaélésszerűen elkobzott ingatlanok jogállásáról szóló törvény) többszöri határidő módosításai következtében aug. 14-én jár le az a terminus, ameddig a volt tulajdonosok beadhatják a bíróságra kereseteiket az eladott lakások adásvételi szerződéseinek a megsemmisítésére. Eckstein-Kovács Péter szenátor elmondta, az igénylők csak azt kaphatják vissza, amit nem adtak el, például a bérlők által lakott lakásokat. Azon ingatlanok esetében, amit már eladtak, a határidő után az adásvételi szerződés "bebetonozódik". Boros János alpolgármester elmondta, hogy a bizottság azokat a lakásokat, amelyeket korábban eladtak, nem adhatja vissza természetben. Ezekben az esetekben az érintettnek a bírósághoz kell fordulnia a szerződés megtámadásáért, és ezt aug. 14-ig teheti meg. /Ú. I.: Újabb határidő szorítja az egykori lakástulajdonosokat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ "
2002. július 27.
"Júl. 27-én zárja kapuit a tusványosi tábor. A fórum az idén ismét kijelölt egy korszakhatárt. Az új RMDSZ immár nem a mérsékelt-radikális viaskodás csatatere, hanem egy markáns bal- és jobboldali pólussal rendelkező szervezet, szögezte le Bakk Miklós. Az "ellen-Tusványosként" szervezett nyárádszentmártoni találkozón kirajzolódó szövetségi rendszer világossá tette, hogy mindkét pólus saját hazai-belpolitikai szövetségesekkel és külön magyarországi hátországgal rendelkezik. Az RMDSZ-t vezető Markó-csoportot az MSZP-vel és a PSD-vel kialakított kapcsolata taszította balra. A Reform Tömörülés és a Polgári Szárny parlamenti képviselői révén megjelenő, a magyarországi jobboldal támogatását is élvező pólus jobban épít az erdélyi polgári társadalomra. Lesz-e új kiegyezés az RMDSZ-ben? - tette fel a kérdést a cikkíró. /Bakk Miklós: A bal-jobb RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./"
2002. július 27.
"Románia alkotmányának első cikkelyét, amely az országot nemzetállamként határozza meg, csupán kétlépcsős stratégiával lehetne módosítani - jelentette ki Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor. Elsősorban a 148-as cikkely megkötéseit kellene feloldani, mely bizonyos cikkelyek - mint a szóban forgó első számú - megkérdőjelezhetetlenségét mondja ki. Az RMDSZ továbbra is fenntartja a magyar tannyelvű egyetem alkotmányos elismerését, a közigazgatás átszervezésének reformját, és a közigazgatási törvény bizonyos kitételeinek az alkotmányba foglalását, mely szerint mind az igazságszolgáltatás, mind a közigazgatás intézményeiben anyanyelven, tolmács segítségével tárgyalhatnak az ügyfelek. A szenátor az ingatlanszolgáltatás kolozsvári helyzetéről is beszámolt. Eddig 3500 ingatlan-visszaigénylési kérést adtak be. Eddig csupán kétszázat vizsgált fölül a hetente összeülő bizottság, ennek fő oka, hogy a polgármesteri hivatal csupán két hivatalnokot bízott meg a beadott dokumentumok feldolgozásával. Már tizenkét éve folyik a huzavona ebben az ügyben, de ilyen ütemben 2010-ig fejeződnének be a visszaszolgáltatások. /Rostás-Péter Emese: Kétlépcsős stratégia. Eckstein-Kovács Péter az alkotmánymódosításról. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./"
2002. július 27.
"A júl. 25-i kormányülésen született döntés értelmében a 2002-2003-as tanévtől román nyelvű egyetem létesül Maroshévizen - jelentette be Adrian Nastase kormányfő a prefektusokkal tartott távértekezleten. A brassói Transilvania Egyetem kirendeltségeként működő felsőoktatási intézményt azért hozzák létre a kormányfő szerint, mivel az egyetem előtti oktatásban lezajlott versenyvizsgák nyomán kiderült: Hargita és Kovászna megyében nincs elegendő román nyelv- és irodalomtanár. /Román egyetem Maroshévizen. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 27./"
2002. július 27.
"Horváth István, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem szociológia tanszékének adjunktusa foglalkozott a legutóbbi népszámlálás ideiglenes eredményeivel, azok nemzetiségi vonatkozásaival. Hangsúlyozta, hogy a népszámlálás azokról szól, akiknek van állandó lakhelye, és ott is tartózkodnak. Viszont a népességnek egy jelentős része elmozdulóban van. Vannak, akik két ország között mozognak, nincsenek se itt, se ott. Kétlakiság - talán ez a legmegfelelőbb magyar szó, amivel a helyzetüket jellemezni lehet. Őket ilyenkor nem regisztrálják. Ezt figyelembe kell venni, és ezért nem szabad dramatikusan szemlélni az adatokat. Ez nem azt jelenti, hogy mindazok, akiket nem regisztráltak a népszámláláskor, azok elmentek. A szociológus szerint amikor majd gazdasági fejlődés lesz, akkor ezeknek az embereknek egy része hazatérhet. Egyes román demográfusok szerint 2025-ben a romániai magyarok részaránya körülbelül 5,7 % lesz, ami az 1992-es népszámláláshoz viszonyítva a magyar közösség szintjén 28-30 %-os csökkenést jelentene. Európának a következő években 25 millió embert kellene behoznia ahhoz, hogy munkaerő-igényét kielégíthesse. 2025-re a romák részarányát 4,5 -5 %-ra jósolták. /(Máthé Éva): Népszámlálás - szociológusi szemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"
2002. július 27.
"Az 1990. márciusi véres események után a hatalom úgy látta, sürgősen talpra kell állítani a titkosszolgálatot, ez lett a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/. Most pedig júl. 25-én az SRI az országban első ízben (!) terrorista ellenes demonstrációját tartott, éppen Marosvásárhelyen. A bemutatón csak úgy hemzsegtek a nagyromániás, nemzeti egységpárti politikusok, szimpatizánsok. A nagy eseményre Radu Timofte, a SRI országos parancsnoka is leutazott. Az antiterrorista elhárítók büszkén jelentették, hogy az Államvédelmi Tanács és a SRI immár tanfolyamot is szervezett civileknek, amit több központi lap munkatársa is elvégzett. /Máthé Éva: Ha SRI... akkor Marosvásárhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"