Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. július 22.
"Júl. 20-án Ioan Rus belügyminiszter Sepsiszentgyörgyön részt vett az új csendőrlaktanya felavatásán. Csaknem 6 hektáros telken fekszik a laktanya és 300 személyre tervezték. A belügyminiszter kíséretében voltak a csendőrség vezetői. Tárgyaltak arról is, hogy magyar nemzetiségű fiatalokra is szükség lenne a Belügyminisztériumnál. /Magyarok is kellenek a Belügyminisztériumnál. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./"
2002. július 22.
"Nyárádszentmártonban, a MIÉRT nyári akadémián júl. 20-án Vasile Puscas EU-főtárgyaló elmondta: Románia 2000-ig csupán az EU-törvénykezés részleges átvételére volt hajlandó, ami megnehezítette a csatlakozási tárgyalások folyamatát. Kiss Károly, a magyar Külügyminisztérium főtanácsosa előadásában az integráció alappilléreiként a politikai és a gazdasági stabilitást, a tárgyalási fejezetek sikeres előmenetelét említette. Frunda György szenátor szóba hozta Románia alkotmányának kérdését is. Kijelentette: Romániában továbbra sem beszélhetünk "törvénykeretről, hanem csupán törvényködről". Szabó Vilmos politikai államtitkár örvendetesnek nevezte a kedvezménytörvény megszületését, valamint a jószomszédi viszonyokat. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kijelentette: nem tudják elfogadni azt az alkotmánymódosítást, amely nem gondolja újra a kisebbségek jogait szavatoló passzusokat. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke a kisebbségben élő magyar közösségek folyamatos támogatását hangsúlyozta. Kijelentette, a jelenlegi kormány elkötelezett a támogatások megtartásának gondolata mellett, csupán különböző megoldási lehetőségek feltérképezésére, valamint hangsúlyeltolódásokra számíthatunk. Az elnök úgy véli, helyesebb, ha az illető közösség dönti el, ki a közösség legitim képviselője. Az elnök a HTMH fontos feladatának tekinti a szórványmagyarságnak nyújtott támogatási koncepció kialakítását. Vasile Dincu tájékoztatási miniszter és Verestóy Attila szenátor kijelentette: kisebbségben is rosszul érezte magát az előző években megszervezett tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. Verestóy Attila elmondta, változtatni kell azon, hogy a többség mondja meg a kisebbségnek, mit mikor és hogyan cselekedjen. A MIÉRT által szervezett első nyári akadémia júl. 21-én ért véget. /Borbély Tamás: Véget ért a MIÉRT nyári akadémia. Az Európai Unió - kihívás a fiatalok számára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ A rendezvényen Vasile Dancu tájékoztatási miniszter elmondta: a nemzeti kisebbségek követelései "spirálisan gyarapodók": minél többet teljesítenek a követelésekből, a kisebbségek annál többet akarnak. Frunda szerint Romániát idén ősszel felkérik a NATO-csatlakozásra, míg becslése szerint az ország 2008-ban lehet az Európai Unió tagja. Szabó Vilmos államtitkára kijelentette: "Végre megérthetjük, hogy a kisebbség iskolái, kultúrája, intézményrendszere semmilyen veszélyt nem jelent a többség számára. Az új magyar kormány felelősséget érez a határon túli magyarok sorsa iránt, és azt minden lehető eszközzel segíteni, támogatni szeretné". Az államtitkár a tisztázandó kérdések közé sorolta, hogy a román kormány bejelentette: meglátása szerint a magyar fél tévesen alkalmazza az egyetértési nyilatkozat egyes előírásait. Markó Béla szövetségi elnök közölte: az RMDSZ nem fogadja el az alkotmánymódosítást, ha abban nem szerepel majd kitétel az anyanyelvnek az igazságszolgáltatásban való használatára vonatkozóan. Az RMDSZ elnöke szerint az alkotmány módosításának utalnia kellene az anyanyelvnek az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban való használatára, illetve a közigazgatás decentralizálására. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról számolt be a Nyári Akadémián, hogy a kormányok változásától függetlenül a HTMH-ban folyamatos volt a munka. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben a pártpolitika ne érvényesüljön a hivatal munkájában, valamint hogy az ifjúság fontosabb szerephez jusson tevékenységünkben" - összegzett az elnök. Újhelyi István magyarországi országgyűlési képviselő, a Fiatal Baloldal Ifjúsági Szövetség elnöke előadásában elmondta, a magyarországi fiatal baloldalnak esélye van arra, hogy a következő négy évben ne csak a tanulási folyamatban vehessen részt, hanem a közéletben is megmutassa arcát. Kovács Péter, a Miért elnöke sikeresnek nevezte a találkozót. Kovács közölte, két okból nem vesz részt a ma kezdődő Bálványosi Szabadegyetemen: a Miért-elnöksége ebben az időszakban magyarországi úton vesz részt, másrészt a szervezet ideológiailag egyoldalúnak tartja a Tusványosnak nevezett rendezvényt. Kovács elmondta, Nyárádszentmártonban felkérték Ocsovay Tamást, a magyar Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárát, közvetítsen a Miért és a Magyar Ifjúsági Tanács közötti konfliktus feloldása érdekében. /Bakó Zoltán: A kisebbségi létről ifjúsági szemmel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./"
2002. július 22.
"Nyárádszentmártonban, a MIÉRT nyári akadémiáján Vasile Dancu tájékoztatási miniszter kifejtette: egy adott kisebbség igényei annál magasabbak, minél több engedményt tesz neki a többség. A miniszter szerint a magyar kisebbség olyan, mint az elkényeztetett gyermek: addig terrorizálja erélytelen szülejét - a román nemzeti többséget -, amíg beadja a derekát, és enged a tirannus poronty érzelmi zsarolásának. Markóék erejéből csupán vérszegény figyelmeztető nyilatkozatokra futja, a kormánypárt tehát úgy döntött: szorosabbra vonja a gyeplőt. Ennek több jele van: a Kolozs megyei prefektus átvette Funar polgármester retorikáját helységnévtábla-ügyben, a státustörvény végrehajtását ellenőrző bizottság az RMDSZ megkerülésével készített kedvezőtlen jelentést. /Salamon Márton László: Dancu spirálja. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./"
2002. július 22.
"Alsóausztria és Háromszék kapcsolatépítését indítja útnak egy pályázat. Először fordul elő, hogy Háromszék a salzburgi székhelyű szakmai szervezettel közösen nyújtott be pályázatot Phare támogatás elnyerésére. A kapcsolatteremtési támogatást az állati eredetű élelmiszerfeldolgozás irányításában nagy tapasztalattal rendelkező osztrák szakemberek közbenjárása indult. Az együttműködés haszonélvezője nyilván Háromszék. Az osztrák szakértők támogatást ígértek néhány modellértékű állattenyésztő telep beindításához. Amikor majd Romániában beindul a SAPARD program, az EU támogatás elnyerésére közös pályázatot készítenek. Addig is él az együttműködés. E célból készítettek közös pályázatot a Phare támogatás elnyerésére, amely végső soron a megye állattenyésztőinek egészét érinti. Támogatásukkal olyan képzési programot kívánnak megvalósítani, amely az üzemág-mendezselés osztrák tapasztalataival ismertetné meg a tenyésztőket. /Flóra Gábor: Egy pályázat nemszokványos története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./"
2002. július 22.
"Csupán húsz helyet kap ősztől a gyergyószentmiklósi művészeti oktatás- emelte ki a Salamon Ernő Gimnáziumhoz eljuttatott levelében Kálmán Ungvári Zsófia főtanfelügyelő. Június 21-én 700 szülő aláírását mellékelve a szülői bizottság kérte a szakminisztériumtól az idén drasztikusan csökkentett beiskolázási helyek felülvizsgálását és kiegészítését. Garda Dezső parlamenti képviselő Ecaterina Andronescu miniszter asszony távollétében Constantin Corega államtitkárnak személyesen adta át a szülői bizottság kérését, s azóta is folyamatos kapcsolatban van a minisztériummal. Garda Dezső képviselő legalább nyolcvan helyet kér a jóváhagyott húsz helyett Júl. 10-én újabb minisztériumnak címzett irat született, melyet az iskolaigazgató, a szakbizottság elnöke, Pál Árpád polgármester, Dézsi Zoltán alprefektus, Petres Sándor, a megyei önkormányzat alelnöke, Garda Dezső képviselő és a főtanfelügyelő is aláírt. Garda csodálkozik azon, hogy mindezek ellenére a főtanfelügyelő asszony küldött egy válaszlevelet, amelyben fenntartja a csökkentést. /Gergely Edit: Gyergyói harc a művészeti oktatásért. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./"
2002. július 22.
"Marosvásárhelyen júl. 20-án szervezték meg a magyar óvónők szakmai konferenciáját. A neves anyaországi és felvidéki szakemberek részvételével szervezett tanácskozás kezdeményezője a Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők Egyesülete volt. A rendezvényen Kovács Júlia, az óvodákért felelős tanfelügyelő nyújtotta át Varga Erzsébet nyugalmazott óvónőnek Románia tisztikeresztjét, amelynek adományozásáról még Emil Constantinescu volt államfő döntött. A neves marosvásárhelyi pedagógus bábáskodott a tanító- és óvónőképző megszületésénél, és hosszú ideig az intézmény aligazgatója volt, s részt vett a kántor-tanítóképző főiskola megalakításánál is. A tanácskozáson Zilahy Kata, a játékkal, mesével történő óvodai nevelés programjának megalkotója az anyanyelv fontosságáról beszélt. Beszámolt arról is, hogy a Soproni Óvónőképző Főiskolán tanítják Sütő András művét, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat. - Devalválódott az erkölcs, s ma az emberek nem az elkárhozástól, hanem a pénztelenségtől félnek, miközben az egész felnőtt társadalom, s benne az iskola tekintélye is megcsappant, hangzott el a konferencián. Szlovákiában a magyar óvónőknek meg kell vívniuk mindennapi harcukat az önálló óvodák fennmaradásáért. /(bodolai): Játékkal, mesével. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 22./"
2002. július 22.
"Székelyudvarhelyen a Székely Támadt vár udvarán megrendezett III. Míves Emberek Sokadalmán (MES) Horváth Károly zeneszerző, a sokadalom művészeti vezetője a júl. 18. és 21. között lezajlott rendezvényt sikerként könyvelhette el. Erdélyben és a Székelyföldön útjukat, helyüket kereső szellemi energiák léteznek, jegyezte meg Horváth Károly, ezt mutatja a MES nagy sikere. Szeretnék elérni, hogy a kézművesek előbb megélhetési forrásként, majd életformaként fogják fel a mesterséget. Ugyancsak jelentősége volt a MESter című alkalmi napilapnak is. Az írás megmarad, és kordokumentumként évek múltán is elővehetjük. /Zilahi Imre: Erdély szellemi energiái. Beszélgetés Horváth Károly művészeti vezetővel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./"
2002. július 22.
"Az Aradi Magyar Nyári Színház alapítását érdeklődve figyelte a Temes megyei művészetpártoló közönség érdeklődését is. Napjainkban új, magyar nyelvű társulat életre hívása ritka, mint a fehér holló. Végváriak hívták meg a fiatal aradi társulatot: legyen bemutatkozásuk színhelye e távoli magyarlakta község művelődési otthona. Júl. 20-án az Aradi Magyar Nyári Színház társulatának ekhós szekere megállt a végvári művelődési otthon előtt. Frederico Garcia Lorca eredetileg bábelőadásra írt műve, a Don Cristobal és Donna Rosita tragikomédiája volt színen. /(Sipos): Sikeres bemutató, lelkes közönség, vastaps. Thalia szekere megállt Végváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./"
2002. július 22.
"Szentháromság falu fogadta vendégeit. Dr. Szabó Árpádot, Erdély unitárius püspökét népviseletbe öltözött dalos fiatalok fogadták a gyülekezeti háznál. Jelenleg itt tartják az istentiszteleteket, amíg elkészül a templom. Fellépett New York város Mount Vernon kerülete unitárius univerzalista felekezetének csoportja. Ott voltak a háromszéki Csiporkázó játszóház tanítói és a Marosszéki Kulturális Egyesület képviselői. Az egykori tanácsházban néprajzi szoba várta az érdeklődőket, itt kapott helyet a székelyszentistváni Sándor János faragómester tárlata. Az előcsarnokban megnyílt Veress Elza-Emőke marosvásárhelyi tanítónő cérnagrafika-kiállítása. Megérkeztek a Veress Kálmán táncoktató kezdeményezte Vándorcsizma Találkozóra a Nyárád menti és segesvári fiatalok. /Bölöni Domokos: Szentháromság: ima és dal a szabadban. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 22./"
2002. július 22.
"Júl. 20-án harmadik alkalommal került sor Görgényüvegcsűrön a Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népviselet- és hagyományőrző találkozóra a helyi Csalogány néptáncegyüttes és a római katolikus egyház szervezésében. Két évvel ezelőtt megtartották az első seregszemlét. A III. görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú- találkozó a megjelentek felvonulásával kezdődött. Az ökumenikus istentiszteletet után beszédet mondott többek között dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke és Szabó György Pál tiszteletbeli EMKE-elnök, a Gyöngykoszorú-mozgalom elindítója. Felléptek az erdőcsinádi, gernyeszegi, magyarói, marossárpataki, maros-szentkirályi, mezőpaniti, vajda-szentiványi, görgényszentimrei együttesek, valamint az üvegcsűri Csalogány néptáncegyüttes négy csoportja. /Gyöngykoszorú-találkozó Görgényüvegcsűrön. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 22./"
2002. július 22.
"Júl. 19-én gálaelőadással ért véget Csanádon a tánctábor, melyet kezdők részére szerveztek, hogy a gyerekek már zsenge korukban megszeressék népi táncainkat. Az eredményes munka kovácsa most is Berci bácsi (Nagy Albert), a Szeged Néptáncegyüttes vezetője volt. A tábor százharminc gyermeknek és kísérőiknek nyújtott otthont Temes és Arad megye több magyarlakta településéről. A tábor létrehozását segítette Bodó Barna megyei tanácsos, de Craciun Nicolae polgármester is melléjük állt. /Sipos János: Tánctábor Csanádon - kezdőknek. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./"
2002. július 22.
"Az utóbbi években sorrendben harmadszor szólt bele az eső a hét végén immáron tizenegyedik alkalommal összehívott rétyi fúvóstalálkozó eseménysorozatába. Mindez nem zavarta a zenészeket, de még a kíváncsiakat sem, akik előbb Sepsiszentgyörgyön, a nyitányon, majd Rétyen, a művelődési otthonban, végül pedig a Nyírben fújták az örömzenét. Jelen volt három magyarországi fúvószenekar is. A házigazda, Kelemen Antal tanár úgy fogalmazott: "az a fontos, hogy egymást végighallgassuk, hogy egymástól tanuljunk, és érezzük jól magunkat". A zsűri tagja volt Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, Guttman Mihály és elnöke, Major László is. A fellépők között volt a házigazda rétyieken kívül az uzoni, az agyagfalvi, a mezőhegyesi, a barcaújfalusi, a csengelei fúvószenekar, a kézdi-kovásznai egyesített fúvószenekar, a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegyesület és a tótkomlósi fúvószenekar. /(benkő): XI. rétyi fúvóstalálkozó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./"
2002. július 22.
"Júl. 20-21-én rendezték meg először a Kilyéni napokat. Az árkosi Búzakalász Kulturális Egylet fúvószenekara szolgáltatott térzenét, illetve az árkosiak táncosai és a szotyori, valamint a kilyéni kultúrházak leány néptánccsoportjai mutattak be székely, román, szász táncokat. Volt lepényrágás, zsákban futás, traktorhúzás, kerékpárverseny, futóverseny, de még focibajnokság is. A testvértelepülés, Sárpilis küldöttsége népviseletben jelent meg. /Kilyéni napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./"
2002. július 22.
"Júl. 20-án a hívó szóra hazajöttek Magyarhermányra az elszármazottak. A Máté János Általános Iskola udvarán a tanoda névadójának érdemeit Balog Irma igazgatónő méltatta. A falu kis és nagy táncosai színvonalas üveges és páros táncot mutattak be. Akik elég erősnek, felkészültnek érezték magukat, fociban, kerékpározásban, futásban, kötélhúzásban, sörivásban mérhették össze erejüket. /(hecser): Magyarhermány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./"
2002. július 22.
"Trianontól az egyesült Európáig címmel tartott előadást júl. 21-én Hirip református templomában Kónya László történelemtanár, főtanfelügyelő-helyettes, melyben a kisebbségi magyarság perspektíváiról vallott elképzeléseit is ismertette. Kónya szerint a csodavárás helyett a cselekvés, a gazdasági aktivitás teremthet a jelenleginél jobb körülményeket. /T. L.: Történelmi előadás és jövőkép. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 22./"
2002. július 22.
"Az RMDSZ nem fogadja el az alkotmánymódosítást, ha az alaptörvény módosításában nem szerepel majd a kitétel az anyanyelv igazságszolgáltatásban való használatára vonatkozóan, nyilatkozta júl. 20-án Markó Béla RMDSZ-elnök. Az alkotmány módosítására hivatott bizottság témaköreit megszabó protokollumot eddig a kormánypárt és a Demokrata Párt írta alá, míg a többi politikai alakulat ezután fejti ki álláspontját. /RMDSZ-feltételek az alkotmány módosításához. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 22.
"1989-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen mindössze egyetlen magyar hallgató tanult történelem szakon. Most a tanév végén 366 magyar hallgató folytatta tanulmányait a történelem szak különböző tagozatain, a történelmen, művészettörténeten, régészeten, könyvtárszakon. Az új tanévtől kezdve két új szakosítás lesz: történelem - nemzetközi kapcsolatok, 7 hellyel, történelem - archivisztika 5 hellyel. Az egyházi és társadalmi szervezetek komoly és állandóan gyarapodó levéltári állaggal rendelkeznek. Ezek megfelelő igazgatására és kezelésére szakemberek szükségesek. Eddig az állami levéltárak belügyminisztériumi igazgatási körbe tartoztak. Európai elvárás, hogy ez az állapot megszűnjön, és "világi" kezelésbe juttassák azokat. Eddig a levéltári képzés is a rendőrakadémián történt. Ezt a monopóliumot akarják a levéltári képzés megindításával megszüntetni. A történelem szakon távoktatásos képzési rendszer is működik. /Dr. Csucsuja István, a Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese: Fejlődik a történelemoktatás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 22.
"1910-ben Kolozsvár lakosságának 96%-a magyar ajkú volt, és a 2002-es népszámlálás adatai szerint ez az arány 18,86%-ra süllyedt! Emellett senki nem állhat tovább közömbösen, írta dr. Újvári Ferenc, hanem minden Kárpát-medencei állampolgár kiáltsa világgá: tűz van, égünk, pusztulunk, ha nem tesszük meg a szükséges intézkedéseket. "Az elmúlt 81 év alatt hány magyar ajkú román állampolgárt mészároltak le Szárazajtán, Egeresen stb.? Hányan haltak meg az óromániai börtönökben ártatlanul, például Zsilaván? Hány magyart hoztak olyan helyzetbe szélsőséges-nacionalista polgártársaink, hogy elhagyják hazájukat, szülőföldjüket? Hányat kényszerítettek teljes asszimilációba? Hány magyart sodortak öngyilkosságba? Az eltávozottak lakóházaiba milyen létszámú állampolgárokat telepítettek be Óromániából a Kárpát-medencébe, azokat is kényszerítve elhagyni saját otthonaikat és szülőföldjüket?" A cikkíró emlékeztetett az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Határozatra. /Dr. Újvári Ferenc: "...E fiúkért valaki felelős..." = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 22.
"Récekeresztúr község júl. 21-ére hazahívta elszármazott értelmiségieit, régi lakosait. A községközpontban felavatták a Hősök Emlékművét, ahol virágkoszorút helyeztek el a helybeliek és meghívottak. A kultúrotthonban a Récekeresztúr múltja és jelene címmel szimpóziumot szerveztek, amelyen számos kolozsvári egyetemi tanár is jelen volt. Kolozsvári, dési és helybeli műkedvelő csoportok szórakoztatták az egybegyűlteket. /Erkedi Csaba: Nagyszabású falutalálkozó Récekeresztúron. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 22.
"Júl. 19-én Aradon felbontották a Simándi Böszörményi Zoltán jeligés riportpályázatra beérkezett munkákhoz mellékelt, a szerzők személyi adatait tartalmazó zárt borítékokat. A zsűri döntése szerint az első a Haza jeligéjű munka (szerző Andó András, Arad), a második Vasparipa (Mózes László, Sepsiszentgyörgy), a harmadik a Kisherceg (Szőke Mária, Nagyvárad) került. Különdíjat kapott kilenc pályázó: Anonymus (Balta János, Arad), Arany-háromszög (Salamon Márton László, Kolozsvár), Balthazár (Simon Judit, Nagyvárad), Czumbil (Boros Ernő, Szatmárnémeti), Emelt fővel (Szucher Ervin, Marosvásárhely), Hollandus (Bálint Ferenc, Zilah), Rekviem (Szabó Katalin, Csíkszereda), Mitács (Sarány István, Csíkszereda), Viskikő (Sike Lajos, Szatmárnémeti). Valamennyi díjazott gyakorló újságíró. A díjátadásra júl. 27-én Aradon, a Jelen házban kerül sor. /Borítékbontás a Simándi Böszörményi Zoltán riportversenyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 22.
"A Svédországból mintegy kéthavonta hazaérkező Tar Károly arra a kérdésre, hogy "mi járatban itthon?", az író mindig azt válaszolja: én nem hazajöttem, én itt, Erdélyben lakom, csak az év legnagyobb részét Svédországban töltöm. Az ismert katona szerzője nem anteuskodni jár haza, mint oly sok más határon kívülre szakadt pályatársa. A Transsylvanicus szignó Erdély-szerte mindenki előtt hiteles írói személyiség. Júl. 22-én Kolozsváron, a Phoenix Könyvesboltban bemutatják három új kötetét: Az ismert katona bővített kiadását, a forradalom utáni évek publicisztikáit tartalmazó Magyar dolgokat, és a Létszó verseskönyvét. /Szabó Csaba: Az itt- és ott-hon országútján. Transsylvanicus ante portas. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "
2002. július 23.
"Júl. 22-én megkezdődött XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Tusnádfürdőn a polgári kibontakozás Európában témakörben. A rendezvényt Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke, és Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A mi Európánk az együttműködő, nem az egymást legyőzni és asszimilálni akaró nemzeti közösségek Európája, állapította meg Toró. Európa polgára állampolgár is, nemzetpolgár is, s egyik kötődése sem jelenthet számára hátrányt. Tőkés László a szabadegyetemet a polgári értékeken alapuló folyamatnak, a román-magyar párbeszéd hiteles állomásának nevezte; nem olyan találkozónak, amely valami ellen jött létre, mint a marosfői vagy a nyárádszentmártoni. A püspök szerint értékválság jellemzi a jelenlegi helyzetet, és válságról beszélt életünk és megmaradásunk tekintetében is, amelyből kiutat csakis a polgári-keresztény értékrend és az autonóm érdekképviselet jelenthet. Vissza kell térni az RMDSZ eredeti állapotához, a tíz évvel ezelőtt megszületett Kolozsvári Nyilatkozat eszmeiségéhez. A meghívottak közül Elek István, a Magyarországon megjelenő Heti Válasz című lap főszerkesztője, Szerető Szabolcs, a budapesti Magyar Nemzet szerkesztője, Ovidiu Banches, a Ziua című napilap szerkesztője, Boros Zoltán, a Román Televízió magyar szerkesztőségének vezetője, Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője volt jelen. Az erdélyi magyar sajtó függetlenségéről szóló vita délután is folytatódott: Balló Áron (Szabadság), Bakk Miklós (Krónika), Benkő Levente (Háromszék), Boros Zoltán (RTV), Kelemen Attila (Transindex), Lukács Csaba (Magyar Nemzet) és Wagner István (Bihari Napló) részvételével. /Polgári kibontakozás Európában. Megkezdődött a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ Tőkés László püspök hangsúlyozta, hogy a romániai magyar közélet szereplőinek felül kell vizsgálniuk tevékenységüket. "Remélem, van lehetőség az RMDSZ-en belül a változtatásra. Ha nincs, rákényszerülünk arra, hogy új politikai szerveződésben gondolkodjunk" - jelentette ki. Szalai Annamária képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt médiapolitikusa kiemelte: a baloldali újságírók nézete szerint a sajtó akkor szabad, ha baloldali kormányok vannak hatalmon. A közszolgálati médiában "visszaállt a telefonon történő direkt irányítás". A magyar sajtópiacot kiegyensúlyozatlannak ítélte, mondván, a kínálat 90 százaléka balliberális, és csak 10 százaléka polgári. Ugyanezt az arányt emelte ki beszédében Elek István, a Heti Válasz című lapot kiadó alapítvány vezetője. A Krónika szerkesztője, Gazda Árpád a belső korlátok lebontásának szükségességéről beszélt. /Bálványos Nyári Szabadegyetem - nyitás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 23./"
2002. július 23.
"A kormánypárt néhány olyan jelzést adott le, mely megtörni látszik az RMDSZ és az SZDP mindeddig harmonikusnak tetsző kapcsolatát. A kormányfő a kedvezménytörvény befagyasztását kérte, a nyárádszeredai magyar ifjúsági találkozón a propagandaminiszter, Vasile Dancu a kisebbségek, köztük a romániai magyarok telhetetlenségéről, mindig újabb és újabb igényeiről értekezett. Politológusok szerint a kormánypárt lépésváltását az okozza, hogy a közvélemény-kutatások szerint a román lakosság, elsősorban az erdélyiek igen jelentős hányadában visszatetszést keltett a SZDP-RMDSZ-együttműködés. A kormánypárt is véres szájú nacionalistákkal van tele, akik ha enyhül a pártvezetés fegyelmező nyomása, bármikor az ellenkezőjét is mondják annak, amit korábban hangoztattak. Bízni tehát a nemzeti kérdés kiszámított és távlatos román kezelésében aligha lehet. Kár, hogy ennek dacára, s mindezek tudatában az RMDSZ nyakig merült a kompromisszumokkal terhes kapcsolatba. /Simó Erzsébet: Józanító. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./"
2002. július 23.
"Tőkés László református püspök az Európai Emberjogi Bíróságra viszi azt a büntetőjogi pert, amelyet rágalmazás miatt indított Alison Mutler, az Associated Press hírügynökség romániai tudósítója ellen, közölte Kincses Előd, Tőkés védőügyvédje. Alison Mutlert fellebbezése nyomán felmentette a bíróság, miután az újságírónőt azzal vádolták, hogy a The Times című londoni lapban a Szekuritátéval való együttműködéssel rágalmazta Tőkés Lászlót. Mutler azt követően fellebbezett, hogy a bíróság elsőfokon 700 millió lej értékű erkölcsi kártérítés kifizetésére ítélte őt és az Associated Press hírügynökséget. /Tőkés Európának tesz panaszt. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./"
2002. július 23.
"Trianon óta minden népszámlálás harangkongatás az erdélyi magyarság feje fölött, az elmúlt tíz év alatt csaknem kétszázezerrel csökkent a lélekszáma. Alig van visszhangja e rendkívül szomorú ténynek. A szászok - történelmi léptékkel mérve - pillanatok alatt tűntek el Erdélyből. Az 1910-es népszámlálás szerint, leszámítva a székelyföldi kisvárosokat, a "legmagyarabb" város Szatmárnémeti volt 94,9 százalék magyar és 2,8 százalék román nemzetiségű lakossal. Nagyvárad lakosságának 91,04 százaléka volt magyar, 5,6 pedig román nemzetiségű. Marosvásárhely: 89,3 százalék magyar, 6,7 román; Kolozsvár: 83,4 százalék magyar, 13,4 román. A két nagy szász városban a lakosság százalékos megoszlása a következő volt: Brassó: 34,7 magyar, 27,6 román, 26,2 német. Nagyszeben: 50,2 százalék német, 26,3 román, 21,6 magyar. A fogyás az első világháború után kezdődött, amikor (1924-ig) az összezsugorodott anyaország 197.035 menekültet fogadott be Erdélyből, 106.841-et a Felvidékről és 44.903-at a jugoszláv területekről. Összesen tehát 348.779 főt. Hiába jelent meg 1921-ben a szervezkedésre, építkezésre és munkára felszólító Kiáltó Szó, a folyamatos kivándorlás tart napjainkban is. A két világháború között az erdélyi magyarság még tartotta magát, mivel fontos létfenntartó eszközök álltak rendelkezésére (magán- és közösségi tulajdonban). Kitartását bizonyítják az 1941-es népszámlálás adatai, amelyek a magyarság szempontjából a már említett városokban az 1910-es arányoknál is jobbak. Szatmárnémeti: 92,2 százalék magyar, 4,6 román; Nagyvárad: 92 százalék magyar, 5,2 román; Marosvásárhely: 94,5 százalék magyar, 3,9 román; Kolozsvár: 88,1 százalék magyar, 9,1 román. Az 1941-es népszámlálás Észak-Erdély összlakossága vonatkozásában a következő nemzetiségi összetételt állapította meg: 53,6 százalék magyar, 39,9 román, 3 százalék zsidó, 1,8 német. Tény, hogy az arányok alakulásába bizonyos mértékben beleszólt az 1940-ben elkezdődött magyar bevándorlás és román kivándorlás. A második világháború lezárása, a trianoni határok visszaállítása ismét fordított a migráció irányán. 1948 után az erdélyi magyarság anyagi bázisától megfosztva fokozottan kiszolgáltatott helyzetbe került. Jött számos régió etnikai arányainak megváltoztatása. Jelenleg Erdélyben 1.434.377 magyar él, 190.592 fővel kevesebben, mint 1992-ben. A legnagyobb székely városban, Marosvásárhelyen - először a történelem folyamán - kisebbségbe került a magyarság. Ez a kivándorlás nem jelzi az RMDSZ általános érdekvédelmi politikájának sikerét. Az erdélyi magyarság autonómiáját már nem is emlegeti az RMDSZ felső vezetése, pedig anélkül nem lesz szervezett, stabil magyar élet Erdélyben. Az erdélyi népességcsökkenés egyúttal a magyar(országi) nemzetpolitika csődjét is jelenti. A Határon Túli Magyarok Hivatala, a különböző szervezetek, alapítványok erőfeszítései ellenére a szülőföldön való megmaradás hangoztatása üres frázis maradt, mert annak feltételeit senki sem teremtette meg. /Németh János: Aki(k)ért a harang szól. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./"
2002. július 23.
"Doina Cornea elolvasta szekus dossziéját, amelyik az ő követéséről szól, és - mint nyilatkozta - alaposan elcsodálkozott néhány kolozsvári kollégáján, akiről nem tételezte volna fel, hogy besúgta őt. Paul Goma írót nemrégiben Iliescu államfő békülékeny hevületében hazahívta, felajánlotta neki, hogy önkéntes száműzetéséből térjen haza Romániába. A román sajtóban gyűlölködő feltételezések láttak napvilágot ezt illetően. A "legilieszkánusabb újságok" egyike megdorgálta az elnököt, aki ki akar békülni egy ilyen pojácával, egy ilyen tehetségtelen emberrel, akit "az írószövetség egyik volt kisebbségi titkára, a heves magyar irredenta, Szász János támogatott". /Ágoston Hugó: Ellenállók, besúgók. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"Tizenkét évi várakozás után Doina Cornea is láthatta a Szekuritáté által összeállított dossziéját. Cornea asszony azt nyilatkozta: egyes ismerőseiben csalódott, másokkal szemben eloszlottak a kételyei. A bukott kommunista rezsim politikai rendőrsége 30 darab vaskos dossziét "írt össze" a 89 előtti ellenállás egyik legkiemelkedőbb alakjáról. Az első feljegyzés 1947-ből származik. A dossziék titkos írói végigkövették a kolozsvári disszidens életét az 1989-es decemberi fordulatig. Megtudta többek között, hogy az 1987-es brassói munkásmegmozdulások idejére - ha korábban nem is - már mikrofonokat szereltek a lakásába, a titkosrendőrség ugyanis másként nem szerezhetett tudomást arról, hogy szolidarizáló szórólapokat készül elszórni a tüntetők között. "Mindent tudtak" - összegzi a kolozsvári disszidens. Doina Cornea arra buzdít mindenkit, akinek köze volt a politikai rendőrséghez, hogy tekintse meg szekus dossziéját. /Sz. L.: "Mindent tudtak" Doina Cornea megtekintette szekus dossziéját. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"A napokban érkezik Kolozsvárra, a városházára Adrian Nastase miniszterelnök ellenőrző bizottsága. A testület feladata: átvizsgálni a kincses város polgármestere által vezetett intézmény gazdasági helyzetét, valamint a különböző kereskedelmi vállalatokkal kötött szerződések törvényességét. A bizottság ugyanakkor kivizsgálja Gheorghe Funar polgármesteri tisztsége és néhány vállalkozáshoz fűződő kapcsolata miatti összeférhetetlenségi kérdéseket is. A vizsgálatra a városi tanács 21 tagja kérte fel mintegy két hete a szakértői csoportot. A polgármester a bizottság érkezésének híréről hallva, azonnal levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben a prefektúránál tartandó vizsgálatra kérte fel. Funar továbbra is fenntartja véleményét, mely szerint a városi tanács feloszlott és újabb helyi választásokat kell meghirdetni. /Lázár Lehel: Kiszáll a városházára a miniszterelnök ellenőrző bizottsága. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"Székelyudvarhely képviselő-testületét az Udvarhelyért Polgári Egyesület, illetve az RMDSZ-listán bejutott tanácsosok alkotják. Ez utóbbi frakciója célja, hogy Szász Jenő polgármestert teljesen ellehetetlenítse. Stratégiájuk lényege: a legkevesebb eszközt hagyni meg a polgármesternek, hogy az egyszerűen ne tudjon tevékenykedni és érvényesülni. Mindent megpróbálnak megvétózni, amihez hathatós segítséget kapnak a mindenható Verestóy Attila-sógor, Ferenczy Károly kezében levő médiától (Star Rádió, Digitál 3 TV). Az RMDSZ-frakció mindent feljelent, amit Szász Jenő dűlőre visz. Verestóy támogatásával azt is elérték, hogy - kizárólag Udvarhely esetében - a város polgármesteri hivatalában csak a bákói és brassói számvevőszék tarthasson vizsgálatot. Ugyanis a Hargita megyei számvevők nem hajlandók feltétel nélkül teljesíteni a Verestóy-utasítást: márpedig valami kompromittálót kell találni Szász tevékenységében. Ezt az RMDSZ-frakciót elnökként Borbáth István, a helybéli ROSEAL Rt. igazgatója vezeti, aki a legtöbbször hangoztatja: Szász "csal, lop, hazudik". Borbáth ellen viszont nemrég pénzügyellenőri kivizsgálás kezdődött. Borbáth István a Szász Jenő leváltását kezdeményező aláírásgyűjtés során "parancsba adta" alkalmazottainak, hogy írják alá az íveket. Az aláírásgyűjtést a Ferenczy Károly által támogatott (és létrehozott) Székelyudvarhelyért Biztosan Érdemes Egyesület szervezi. /Kristály Lehel: Mégis, ki a tisztességes Udvarhelyen? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./"
2002. július 23.
"Sógor Csaba református lelkészként lett szenátor, másfél éve. Számára ez azt jelenti, hogy a közösségért igyekezzen mindent megtenni. "Amibe nem sikerült beleszólnom, az a megyei vagy akár az országos nagyhatalmi politika" - jelentette ki. Markó Béla RMDSZ elnök legutóbbi csíkszeredai látogatására sem Ráduly Róbert képviselőt, sem őt nem hívták meg. Annak ellenére, hogy a megye régióiba, útfelújításokra szánt pénzek elosztásáról volt szó, amibe így bele sem tudott szólni. Sógor Csaba emberjogi és a szociális kérdések területén otthonosabban mozog. /K. L.: Sógor Csaba másfél éve. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./"