Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. július 19.
"Nyárádszentmártonban júl. 17-én nyílt meg az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) az I. Nyári Akadémiája. Kovács Péter, a MIÉRT elnöke kijelentette, hogy "senki sem foglalkozott olyan behatóan az ifjúság gondjaival, mint ahogyan ebben a táborban szeretnénk azt megtenni". Felbukkant a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem ellen kitalált I. Nyári Akadémia "Ellentusványosként" megfogalmazott gondolata, s erről Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kijelentette: "örömmel nyugtázom, hogy újabb és újabb ifjúsági mozgalmak jelennek meg, ezek valamiért szervezett valamik, és nem valami ellen vannak." Varga Attila képviselő szerint a jobb és bal kétpólusos ideológiarendszert nem szabad kivetíteni az erdélyi ifjúságra. Az erdélyi ifjúság gazdasági társadalmi problémái című előadáson Veres Valér szociológus beszámolt a Belső-Erdélyben és a Partiumban élő magyarság gazdasági és szociális helyzetéről. Az itt elvégzett kutatásból kiderült, hogy a fiatalok nagy része városon él, és 80%-uk fogalmazta meg kivándorlási szándékát. Veres Valér szerint legalább 20%-uk el fogja hagyni az országot a közeljövőben. A nagyméretű kivándorlásnak nem etnikai vonzata van elsősorban, hanem gazdasági okai. Bíró Zoltán, a kulturális antropológiai munkacsoport vezetője a székelyföldi fiatalság helyzetéről számolt be. Székelyföld periférikus régiónak számít, versenyképtelen, és a kárpátaljai gazdasághoz hasonlítható. A kutatók tradicionális-rituális világot látnak Székelyföld esetében, ahol a fiatalok a családot, a nemzetet, a vallást nevezik meg értékként. Bíró szerint azonban tapasztalható egy belső modernizációs folyamat is, amely a fiataloknak a szülőkkel szembeni életformaváltásaként jelenik meg. Medgyes Péter, a magyar Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára kijelentette, a Medgyessy-kormány feladatának tekinti megakadályozni a kivándorlást, ugyanakkor a szociál-liberális koalíció továbbra is szeretné bővíteni az itteni magyar oktatás lehetőségeit. Az előadáson nem jelent meg Ecaterina Andronescu oktatási miniszter. /Borbély Tamás: Megnyílt a MIÉRT I. Nyári Akadémiája. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./ "
2002. július 19.
"Dr. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke már jelezte: az EME egy olyan virtuális könyvtárat szeretne létrehozni, ahol bárki megérdeklődheti, hogy hol, melyik könyvtárban vagy könyvgyűjteményben létezik az általa keresett könyv. Júl. 17-én tizenkét szervezet szövetkezett az ügy érdekében, és együttműködési nyilatkozatot írtak alá a Kolozsvári Virtuális Könyvtár és Információs Központ /KVIK/ létrehozásának érdekében. A KVIK az Erdélyi Magyar Könyvtár és Információs Központ létrehozását készíti elő. A könyvtár létrehozásán munkálkodó intézmények - az EME, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Koós Ferenc Alapítvány, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Pro Philosophia Alapítvány, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Alapítvány Kutatási Programok Intézete és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet - Könyvtári Együttműködési Bizottságot (KEB) alakítottak. Ez a nyilatkozatot elfogadó intézmények egy-egy képviselőjéből áll, és havi egy alkalommal ülésezik majd. A különböző közgyűjtemények (könyvtárak, levéltárak, kézirattárak, oklevél-gyűjtemények, periodikák, audio-vizuális gyűjtemények) anyagát elektronikus formában feldolgozzák, az összesített információs anyagokat pedig a 2002. december 31-ig megjelenő honlapon hozzáférhetővé teszik az olvasóközönség számára. Újvári Mária főkönyvtárost bízták meg a KVIK szakmai feladatainak irányításával. Legfontosabb feladat, hogy minden anyagot számítógépbe vezessenek, mondotta Újvári Mária, aki 1993-tól az egyetem könyvtár szakán oktat. /Köllő Katalin: Szövetkeztek a magyar könyvtárak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./ "
2002. július 19.
"Hagyományossá vált az unitárius gyermektábor. Idén, júl. 8-15. között Torockószentgyörgy adott otthont 43 gyermeknek. A program színes volt: maszkkészítés, farsangtemetési felvonulás, hagyományos tojásfestés, kirándulás, természetjárás és focimérkőzés is. /Solymosi Zsolt: Egy hét farsangtól karácsonyig az Unitárius Gyermektáborban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./ "
2002. július 19.
"A Gyopár, az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Kolozsváron megjelenő turisztikai, honismereti és természetvédelmi közlönye idei 3. száma bemutatta a Gyergyói-medencét, Erdély egyik legszebb tájegységét. Gyergyószentmiklós mellett, a Magasbükk környékén júl. 31-én nyílik a XI. EKE Vándortábora. /László Ferenc: Gyergyói kedvcsináló, meghívó. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./ "
2002. július 20.
"Az RMDSZ és az erdélyi tájékoztatási irodák vezetői egyaránt értetlenül fogadták Nastase kormányfő bejelentését, miszerint a hazai magyar konzuli hivatalok a román-magyar memorandummal ellentétesen végzik a magyar igazolványok igénylésével kapcsolatos eljárást. Alföldi László kolozsvári főkonzul elmondta: a kedvezménytörvény alkalmazása terén minden intézkedést a velencei bizottság ajánlásai, illetve az Orbán-Nastase-megállapodás előírásai alapján hajtanak végre. Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke úgyszintén furcsállotta a román kormányfő nyilatkozatát, mivel az illetékes szakbizottság már februárban is folytatott ellenőrzést, ám akkori konklúziói pozitívak voltak a státusirodák működése, az igazolványkérések begyűjtése kapcsán. Markó Béla, az RMDSZ elnöke közölte: nem fogja aláírni a jövő héten azt a megállapodást, amelyet a román politikai pártok terveznek az alkotmány módosításának kérdéséről. /Rostás Szabolcs: Alaptalan vádak a státusirodák ügyében. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./"
2002. július 20.
"Exkluzív interjút készített lap Markó Béla szövetségi elnökkel a MÁÉRT üléséről. Markó kedvezőnek tartotta, hogy az ülésen Medgyessy miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter kezdeményezően léptek fel a határon túli magyarság támogatását illetően. "A Magyar Nemzet Házára vonatkozó javaslat jelképes üzenete is az új magyar miniszterelnöknek, minden egyes magyarhoz olyan értelemben, hogy kormánya a magyar nemzet együttlétét, egységét a továbbiakban is kiemelten fontosnak tartja. Van egy másik, de már inkább gyakorlatias javaslat az Ady Endre ösztöndíjra. Köztudott, hogy eddig elsősorban egyetemi hallgatók juthattak ösztöndíjhoz a magyarországi támogatásból, ettől arrafelé középiskolások számára is megszületik e lehetőség. Ezt üdvösnek tartom." - így lelkendezett Markó. Markó szorgalmazta a határon túli magyar írók, művészek, továbbá a határon túli magyar sajtó támogatását. Tőkés László püspököt, a MÁÉRT alapító tagját nem hívták meg. Markó megmagyarázta: a MÁÉRT-ot nem személyek, hanem szervezetek, pártok hozták létre, a testület sem személyekből, hanem a szervezetek, pártok képviselőiből áll össze. "Ami pedig a püspök urat illeti, az értekezleten személye nem volt téma, még csak érintőlegesen sem utalt rá senki." Gyarmath János főszerkesztő megemlítette: Tőkés László kifogásolta, hogy az RMDSZ erőteljesen balra tolódott és most a posztkommunista román kormánypárt szövetségese. Markó cáfolta ezt és kikelt a püspök ellen. /Gyarmath János: Exkluzív interjú Markó Béla szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2002. július 20.
"A meghirdetett helyek alig több, mint felét töltötték be a júliusi felvételin a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karain. Habár a jelentkezők száma önmagában elég lett volna a helyek betöltésére, sok felvételiző nem érte el a bejutáshoz szükséges érdemjegyet. Lányi Szabolcs, az EMTE csíkszeredai karainak dékánja közölte: 385-en felvételiztek a meghirdetett 325 helyre, 105 hely mégis betöltetlen maradt, mert a felvételizők közel felét a vizsgák után elégtelen teljesítményük miatt elutasították. A három gazdasági szak, a könyvelés és gazdasági informatika, az általános közgazdaság és az élelmiszeripari gazdaság 150 helyéből 55 üresen maradt, a román-angol szak 50 helyéből 9, a két mérnöki képesítés, az élelmiszer-, valamint a környezetmérnökin a 100-ból 41 hely maradt betöltetlen. Az egyetlen szak, ahová már nem lehet felvételizni a szeptemberben most már biztosan megtartandó pótfelvételin, az a vidékfejlesztési szakirányú szociológia, ahol mind a 25 hely megtelt. Lányi emlékeztetett: hosszú hónapokon keresztül bizonytalanság volt az egyetem körül, késett a román kormánynak az intézmény működését, illetve a szakok indítását engedélyező rendelete. A diákok képzettségének visszaesését eredményezi a romániai középiskolás oktatási rendszer alulfinanszírozása és motiválatlansága. A dékán hangsúlyozta, a Sapientián nem elitképzés folyik, hanem jó szakemberek formálása abból a humán erőforrásból, ami rendelkezésre áll. Jövőre azt tervezik, hogy a székelyföldi középiskolákkal és pedagógusaikkal közösen éves felkészítősorozatot indítanak. /Rédai Attila: Középszerű jegyek. A helyek fele betöltetlen az EMTE-n. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./"
2002. július 20.
"Toró T. Tibor temesvári RMDSZ-es képviselő, a Reform Tömörülés platform elnöke beszámolt arról, hogy a Pro Europa Liga illyefalvi nyári szabadegyetemén egy inkább hipotetikus megközelítésről volt szó: igazából akkor lenne esélye a regionalizmusnak Romániában, amikor a helyi akarat és a központi politikai akarat találkozna. Ez jelenleg akkor történne meg, ha a Gherman-féle Liga-KDN Parasztpárt-RMDSZ Reform Tömörülés koalíció kerülne az ország élére. Ennek az esélye igen csekély. Tény, hogy ellenzékben eddig minden párt regionalista volt, de kormányra kerülvén centralista politikát folytatott. Nem kivétel a Parasztpárt sem. Toró T. Tibor óvatosságra intett, mert távol állnak attól, hogy bármilyen koalícióról beszéljenek. A Sabin Gherman-féle Liga még be nem jegyzett politikai párt, a KDN Parasztpárt néhány vezetőjének nyilatkozatán kívül semmilyen pártdokumentum nem jelent meg, amely a regionalizmust részletesen taglalná, a Reform Tömörülés pedig az RMDSZ belső platformja, nem önálló jogi személy. Molnár Gusztáv stratégiai regionalizmusnak nevezte a Sabin Gherman képviselte politikát, amelynek lényege Erdély adminisztratív, pénzügyi decentralizációja és különböző jogkörökkel való ellátása. A jelenlegi kormánypártot viszont a taktikai regionalizmus jellemzi, azt csupán az erdélyi szavazatok megszerzésére használja fel, retorikai fogásként. Taktikai regionalizmusnak lehet nevezni az RMDSZ jelenlegi fősodra által képviselt politikát is: a parlamentben megszavazza a centralista típusú törvényeket, azzal a hátsó gondolattal, hogy a kormánypárttal kötött paktumba bevisznek olyan elemeket, hogy a magyarlakta vidékeken, elsősorban a Székelyföldön fejleszteni lehessen az infrastruktúrát. - Belátható időn belül a centralista Bukarest önszántából nem fogja átadni a jogosítványait a provinciáknak, a régióknak, de ez külső és belső nyomásra mégis meg fog történni. /Pataki Zoltán: Kós Károlytól a "népi transzszilvanizmusig" és a regionalista koalícióig. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2002. július 20.
"Először osztanak diplomát júl. 20-án Székelyudvarhelyen azoknak a magyar fiataloknak, akik szülőföldjükön vettek részt nappali tagozatos, magyar nyelvű képzésben - tájékoztatta Bariné Turán Csilla, a végzős hallgatók oktatását folytató tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) szóvivője az MTI-t. A tanintézet jelenleg négy képzési helyen, Komárom-Esztergom megye székhelyén, a fővárosban, a már említett Székelyudvarhelyen és a csallóközi (Szlovákia) Dunaszerdahelyen kínál főiskolai továbbtanulási lehetőséget gazdálkodási és kereskedelmi szakon. A MÜTF a tatabányai és a székelyudvarhelyi önkormányzat együttműködésének keretében 1998-ban nyitotta meg erdélyi képzési központját. Most mintegy harminc magyar anyanyelvű erdélyi fiatal kap az Európai Unió által is elismert diplomát, s Kandikó József, a MÜTF főigazgatója és Bencsik János, Tatabánya polgármestere ajándékokkal is kedveskedik az első végzősöknek. /Diplomaosztás Székelyudvarhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./"
2002. július 20.
"Több tervezett szakoktatási osztály nem indulhat be magyar nyelven Szilágy megyében, jelentkezők hiányában. Szilágycsehen a magyar nyelvű természetrajzi osztályban14 betöltetlen hely maradt. Feltehetően az anyanyelvű szakoktatás irányában megnyilvánult közöny, érdektelenség az oka annak, hogy egyik-másik szakra egyetlen jelentkező sem volt. További példák: Krasznán az iskolacsoport gépészeti osztályában a tervezett 30 helyből 29 betöltetlen; Szilágysomlyón a "Ioan Osian" Iskolacsoport technológiai osztályában a helyek fele, 14 betöltetlen. Zilahon a "Voievodul Gelu" Iskolacsoportban egy textil- és bőripari profilú osztály 30 helyéből 28 úgyszintén betöltetlen. Nincs érdeklődés Szilágynagyfaluban a kért gépészeti szakoktatás irányában: az előírt 30 helyre nem akadt jelentkező. Évek óta hangoztatott követelmény "az anyanyelvű oktatást minden szinten!", a gyakorlatban viszont az ellenkezője tapasztalható. /Fejér László: Üresen maradó osztálytermek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2002. július 20.
"Petrovits István szobrászművész első nagy köztéri szobrát Orsován állították fel. A környék és a nemzet nagyjait megörökítő szobor- és domborműportréi ismertek. Az utóbbi időkben színes grafikákat készített, ezek egy részét láthatta a nagyközönség Sepsiszentgyörgyön. /Bogdán László: Bepillantás a folyamatba. Petrovits István világa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 20./"
2002. július 20.
"A szatmári római katolikus püspökség felkérésére egy magyarországi szociológus-hallgató csoport végzett felmérést az egyházmegyében. A kutatók a személyes életútról is elbeszélgettek az interjúalanyokkal, érdeklődtek egyházhoz és valláshoz való viszonyukról a különböző életesemények bekövetkeztekor. Az "Önismeretünk számokban" kutatás során több mint 400 beszélgetést folytattak, melyek feldolgozását követően várhatóan 24 szakdolgozat és egy gyorsjelentés készül az év végére, jövőre pedig egy nagyobb zárótanulmányban összegzik az eredményeket. Dr. Tomka Miklós professzor, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiatanára, a kutatás vezetője sajtótájékoztatón beszámolt a felmérésről és annak részeredményeiről. Dr. Tomka Miklós szerint az erős vallásosság mellett erős nemzeti tudat jellemzi az itt élőket. Románia egészében, ezen belül a szatmári egyházmegyében is a vallásosság erősebb, mint majdnem bárhol Európában. Ez a vallásosság nagyon hagyománycentrikus. A nemzet és vallás egysége a román népességben éppúgy megvan. Ebből következik, hogy az egyháznak felelőssége van a kisebbség minden problémájával kapcsolatban. /Túrós Lóránd: Szociológiai felmérés a szatmári egyházmegyében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 20./"
2002. július 20.
"Az RMDSZ Arad megyei szervezetének Oktatási Bizottsága kidolgozta a megyei anyanyelvű oktatás fejlesztésének a stratégiáját, amelyet júl. 19-én választmányi ülésen megvitattak. A fórumra meghívták a magyar nyelvű iskolák igazgatóit, aligazgatóit, a felekezetek, valamint a civil szervezetek képviselőit. Többen kritizáltál az anyagot, dr. Pálfi Sándor szerint például az oktatásnak nem lehet célja a pedagógus-állások megtartása. Matekovits Mihály helyettes főtanfelügyelő elismerte, hogy gondok vannak az Arad megyei anyanyelvű oktatásban, főként a szakképzett pedagógusok hiánya, illetve a vidéki önkormányzatok érdektelensége miatt. Király András megyei elnök kijelentette: az anyag nem stratégia, hanem munkaterv. /(Balta): Nem stratégia, munkaterv. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./"
2002. július 20.
"Verespatakon a környezetszennyezés kerül előtérbe. Verespatakkal kapcsolatosan a meggazdagodás vágya a környezetkárosítás motorja, tizenegy év alatt 400 tonna aranyat és 1700 tonna ezüstöt óhajtanak kitermelni, ebből a már megkötött szerződések alapján az Eurogold Corporation - Gabriel Resources Ltd-nek 80 százalékos részesedés dukál, s kevésbé érdekli őket tizenegy éven át évi húszmillió tonna kőzet kibányászása és feldolgozása, továbbá az, hogy a felhasználandó 203 000 tonna ciánvegyület tönkreteszi a vidéket. A bányászat miatt 780 gazdaságot, 138 lakást, 8 templomot, 9 temetőt kell elköltöztetniük vagy megsemmisíteniük. Az újabb kori aranyásók azt próbálják elhitetni az itt lakókkal, hogy a cián nem mérgező. /Sylvester Lajos: Vérespatak lesz Verespatak? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 20./"
2002. július 20.
"Tizenegyedik alkalommal hívta össze vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége. A háromnapos rendezvény júl. 19-én kezdődött Hódmezővásárhelyen. Turcsány Péter, a szövetség ügyvezető elnöke bejelentette, hogy a hazai és határon túli irodalmi egyesületek több mint félszáz képviselője érkezik az összejövetelre. /Irodalmi társaságok vándorgyűlése Hódmezővásárhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./"
2002. július 20.
"Félidejéhez érkezett a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) "Öltöztessük nemzeti színbe a világot" elnevezésű zászlógyűjtési akciója. Eddig több mint száz nemzetiszínű lobogó érkezett a felhívásra - mondta Petheő Attila. A Jobbik határon túli ügyekért felelős elnökségi tagja hozzátette: a mostanáig összegyűlt zászlómennyiség elég arra, hogy kielégítsék a külhoni magyar szervezetek részéről eddig felmerült igényeket, továbbra is várják a piros-fehér-zöld, koronás címerrel ékesített zászlókat. A Jobbik - úgy is, mint határon túli ügyekkel is foglalkozó szervezet és úgy is, mint az egyik legerősebb magyarországi ifjúsági szervezet - csatlakozni kíván a Magyar Ifjúsági Konferenciához. /Nemzetiszínű zászlógyűjtés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./"
2002. július 20.
"Paulovics László erdélyi származású grafikus és festőművész 38 erdélyi íróról készített grafikájából nyílt tárlat Budapesten, a Vármegye Galériában. A Németországban élő művész a XX. század meghatározó erdélyi íróegyéniségeiről, köztük Sütő Andrásról, Féja Gézáról, Beke Györgyről készített portrékat az elmúlt két évben. /Erdélyi íróportrék a Vármegye Galériában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./"
2002. július 20.
"Czine Mihály 1999-ben elhunyt, már nem vehette kezébe a 70. születésnapjára készült tisztelgő kötetet (In honorem Czine Mihály, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999, szerk.: Görömbei András és Kenyeres Zoltán), hatalmas űrt hagyott maga után, a magyar irodalom határok nélküli terein. Nem örülhetett A kálvinizmus vonzásában című könyve megjelenésének sem, ugyancsak 1999-ben, amit a Kálvin János Kiadó juttatott el az olvasók asztalára, valamint a Kós Károly levelezése Czine Mihállyal című válogatásnak /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferencia, 2000/, és nem lehetett része abban a kései elégtételben sem, hogy több mint három évtizeddel előbb megírt műve, A magyar irodalom a huszadik században című könyve 2001-ben végre napvilágot látott a Kortárs Kiadónál, egykori hűséges tanítványa és eszmetársa, N. Pál József szöveggondozásában. Végh Károly nemrég adta ki a Czine Mihály-monográfiát /Pro Literatura Alapítvány, Budapest, 2002/. Czine Mihály egyetemi tanárként, irodalomtörténészként, kritikusként, különféle összejövetelek, találkozók hatásos előadójaként egyaránt elsőrendű feladatának tekintette a felvilágosító szolgálatot. Mélyen elkötelezett népi-nemzeti gyökerű tájékozódásában Ady és Móricz, Illyés Gyula és Németh László, Kós Károly és Tamási Áron volt az iránytű, a sorskérdések hivatott értelmezője. Kós Károllyal folytatott levelezése páratlan értékű dokumentáció a közelmúlt irodalmi viszonyait illetően. Czine Mihálynak Veress Péterről, Szabó Pálról, Sinkáról, Áprilyről, Reményikről, Nagy Lászlóról, Csoóri Sándorról, Horváth Istvánról, Balogh Edgárról, Kacsó Sándorról, Bözödiről, Sütő Andrásról, Dobos Lászlóról, Farkas Árpádról volt mindig tartalmas mondandója. Az MSZMP Központi Bizottsága 1958-ban elítélő állásfoglalást tett közzé a népi mozgalomról; a "kispolgári, harmadikutas nacionalizmus" vádját hangsúlyozva súlyos bírálattal illette Németh Lászlót, Illyést, Tamásit is. A Király Istvánék által megfogalmazott tézisekről vitát rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében, ahol jelen voltak ezúttal a korabeli kommunista hatalom ideológiai vezérei is, élükön Aczél Györggyel. Egyedül Czine Mihály fejtette ki ellenvéleményét. Az ellenvéleményének kifejtésén túl pedig nyíltan megkérdőjelezte a Nagy Imréék kivégzésének szükségességét. Ilyen nyílt kijelentést az akkori idők "elvtársai" mindig retorzióval büntettek. Czinénél ez nem jelentett börtönt, de tudományos, szakmai pályájának megtörését igen. 1958 után súlyos támadások érték, méltatlan mellőzések akadályozták Czine Mihály irodalomtörténészi, tanári pályájának alakulását. A huszadik századi magyar irodalom történetét tárgyaló munkáját a hatvanas évek végén készítette el Czine, azonban csak jóval később (1976-ban) s csak szerb-horvát nyelven láthatott napvilágot Újvidéken - jócskán megcsonkítva. Czine életművében kiemelkedő fejezet a határokon kívül élő magyarok iránti figyelme. Felejthetetlen vándorutakat tett az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai tájakon, baráti találkozásai voltak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Pozsonyban, Újvidéken, Kassán élő pályatársakkal. 1972 októberében Czine az Írószövetség választmányi gyűlésén szenvedélyes hangon emelt szót az erdélyi magyar irodalom sokasodó gondjairól, a könyvkiadás területén mutatkozó hiányosságokról. Nem sokkal ezek után pedig Ilku Pál, az akkori művelődésügyi miniszter levélben kért tőle magyarázatot az elhangzottakkal kapcsolatban. Czine 56 (!) oldalas levélben válaszolt az aggodalmaskodó miniszternek. Ez a levél mindezideig nem került nyilvánosságra; könyvében Végh Károly azonban idézett belőle. Czinét dékáni "fejmosásban" részesítették, a Rádióban szerepléseit letiltották (nem beszélhetett Sütő Andrásról sem), a Kossuth Klubban törölték a Tamási-estet, ahol ő tartott volna bevezetőt /Nagy Pál: Irodalmunk igehirdetője: Czine Mihály. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./"
2002. július 20.
"A száz éve született Haszmann Pálra, a nevét viselő múzeum alapítójára emlékeztek Csernátonban 2002. júl. 20-án. Haszmann Pál 1902. máj. 20-án született Kommandón. Tanítói képesítést nyert, tanítói pályáját Kézdikőváron kezdte, 1934-től Alsócsernátonban tanított. 1977. szept. 13-án bekövetkezett haláláig a falu történetére vonatkozó adatokat gyűjtötte. Néprajzi gyűjtésén kívül a régészeti kutatás is érdekelte, nagy része volt abban, hogy Csernáton környékén régészeti ásatások folytak. Ő létesítette a gazdag múzeumot, melynek állományát fiai azóta is bővítik. /Haszmann Pál emléknap – Csernáton, 2002. július 20. = Csernátoni Füzetek (A Bod Péter Közművelődési Egyesület kiadása), Csernáton, 2003. máj. – 31. sz./"
2002. július 20.
"Óvnám a román kormánypártot attól, hogy téves taktikai megfontolásokból újra megnyitni akarjon olyan, már letárgyalt ügyeket, mint például a kedvezménytörvény kérdése - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó azután nyilatkozott, hogy a román kormányszóvivő bejelentette: a román fél szerint a Romániában működő magyar konzulátusok tévesen alkalmazzák a kedvezménytörvény végrehajtásáról kötött román-magyar egyetértési nyilatkozatot, és Adrian Nastase miniszterelnök felkéri Medgyessy Péter magyar kormányfőt, hogy késlekedés nélkül vessenek véget ennek a gyakorlatnak. Az RMDSZ elnöke szerint a román kormánypárt megsértette a két szervezet együttműködési megállapodását, mivel az egyértelműen kimondja, hogy közösen ellenőrzik az egyetértési nyilatkozat betartását. Ennek ellenére a legutóbbi ellenőrzésről nem értesítették az RMDSZ-t, így a szövetség képviselői csak néhány helyen tudtak jelen lenni. - Ott, ahol az RMDSZ képviselői is jelen voltak, semmiféle problémát nem tapasztaltak, így nem értem, miként lehet utólag kifogásokat emelni - fogalmazott. - Az RMDSZ nem fogja aláírni a jövő héten azt a megállapodást, amelyet a román politikai pártok terveznek az alkotmány módosításának kérdéséről - közölte. A módosításra váró pontok közé nem került be néhány fontos kérdés, mint például Románia nemzetállamként történt meghatározásának megváltoztatása, a kisebbségi jogok, a közigazgatási szerepeltetése az alaptörvényben. Ezek nélkül az RMDSZ nem tud részt venni a munkában - szögezte le. /Letárgyalt ügyeket téves újra megnyitni. Markó Béla a kedvezménytörvényt ellenőrző bizottság észrevételeiről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 20.
"A magyarok kibékültek a magyarokkal címmel számolt be a Magyar Állandó Értekezlet budapesti üléséről júl. 19-én az Evenimentul Zilei című román újság. A napilap szerint az értekezlet a hajdani pártgyűléseket idézte: békésen, a teljes konszenzus jegyében zajlott. A román lap kitért arra, hogy Tőkés László református püspök nem volt jelen, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke áldozatnak érzi magát mellőztetése miatt. "Eddig csak Bukarest szigetelt el, most ez a folyamat kiszélesedett és Budapest óhajának megfelelően a magyar-magyar politikai életből is eltávolítottak" - idézte az újság a püspök nyilatkozatát. A Curierul National azt emelte ki tudósításában, hogy az új magyar kormány szülőföldjükön akarja tartani a szomszédos államokban élő magyarokat. /A magyarok kibékültek a magyarokkal. A MÁÉRT a hajdani pártgyűléseket idézte. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 20.
"A Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács /CSAT/ döntése értelmében Adrian Nastase miniszterelnök lett a kül- és belföldi titkos információk egyetlen "kezelője". A CSAT úgy döntött, hogy az Országos Biztonsági Ügynökség (ANS), amely a NATO minősített információit kezeli, 90 napon belül be kell hogy épüljön az Államtitkok Országos Nyilvántartási Hivatalába (ORNISS). Az eddig független ANS tehát az ORNISS osztályává válik, élén egy államtitkári rangot viselő, a kormányfő által kinevezett igazgatóval, akinek a kezén minden minősített titkos információ átmegy majd. Ezzel Nastase harcot nyert Ion Iliescu ellenében, aki azt szerette volna, ha a megszűnő ANS a Legfelsőbb Védelmi Tanács alárendeltje lett volna. /Nastase tartja kézben a titkos információkat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 20.
"Nyárádszeredán, a MIÉRT nyári akadémián júl. 18-án Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök beszélgetett az ifjúsági szervezetek vezetőivel. Markó a politikusi karrierre áhítozó fiatalok előtt hangsúlyozta: a politikát nem egzisztencia-teremtésre, hanem a közösségépítés céljából kell használni. Takács Csaba kifejtette: az utóbbi tizenkét évben a szövetség politikusainak meg kellett tanulniuk a keleti politikai taktikáknak az alkalmazását a hatékonyabb eredmények elérése érdekében. /B. T.: Politikusok estje. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ Júl. 19-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Horváth István és Magyari Tivadar szociológus fejtette ki véleményét a népszámlálás adataival kapcsolatban. Markó Béla aggasztónak tartja az erdélyi magyarok fogyását, Két fő okként az asszimilációt és a kivándorlást említette. Az erdélyi gazdasági helyzet kapcsán az elnök kritizálta a kormány politikáját. Kijelentette: "Örvendünk, hogy a tengerpart fele épül az autópálya, de Nyugat Erdély fele van" - mondta Markó. Az elnök dicsérte a magyar kormány középiskolások számára létrehozandó Ady Endre ösztöndíj tervét. Horváth István szociológus, a BBTE oktatója egyetértett Markó Bélával, hogy az asszimiláció nem államilag irányított erőszakos jelenség. A szociológus szerint a vegyes házasságokból származó gyermekek kétharmada román nemzetiségűnek vallja magát. A kivándorlásról Horváth elmondta: jelentős mozgó népességgel is számolni kell, amelyet képtelen rögzíteni a népszámlálás. A szociológus úgy véli, megtörténhet, hogy a 2002-es népszámlálás drasztikus eredményei a legutóbbi népszámlálás valótlanságaiból származhatnak. Magyari Tivadar szociológus tartott előadást a média és a közéleti szereplők közötti kapcsolattartásról. /Borbély Tamás: Vita a népszámlálás adatairól. Folytatódik a MIÉRT nyári akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 20.
"Az illyefalvi nyári szabadegyetemen egy ún. intellektuális játék keretében felmerült a Reform Tömörülés (RT) RMDSZ-ből való kiválásának lehetősége is. Sabin Gherman, az az Erdély-Bánság Liga elnöke elmondta: román nemzetiségűként nem tudja érdemben kommentálni az RT függetlenedési törekvéseinek újabb megnyilvánulását. - Én nem akarom felrobbantani az RMDSZ-t - mondta Gherman. /Szabó Csaba: Gherman nem akarja felrobbantani az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 20.
"A Bálványosi Nyári Szabadegyetem, a Bálványos-Tusnádfürdő keresztezéséből származott Tusványos tizenkét éves múltra tekint vissza. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) pedig először szervezte meg a Nyári Akadémiát Nyárádszentmártonban. A bennfentesek megerősítették, hogy a Nyári Akadémia a Bálványosi Szabadegyetem, vagyis Tusványos ellentábora. Mint köztudomású, a tusványosi tábort az RMDSZ Reform Tömörülés (RT) szárnya támogatja. A MIÉRT szervezte tábort az RMDSZ csúcsvezetősége patronálja. A szakadás már a fiatalokhoz is eljutott. A legnagyobb baj az, hogy nem önmaguk alakítják ki ezeket a csapatokat, hanem külső "beavatkozás" miatt történnek ezek a szétválások, szögezte le Köllő Katalin. És akkor már nem természetes módon alakul az új értelmiségi elit. /Köllő Katalin: Táborok és táborok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 20.
"Napvilágot látott a negyedévenként megjelenő szilágysági művelődési folyóirat, a Hepehupa második száma. Nem egyszerű vállalkozás manapság egy folyóiratot elindítani. A Hepehupa a szilágysági ébredés. Itt gyűlnek össze az "otthon" maradottak és a távolra elkerülők. A szilágysági képzőművészet is bemutatkozik és elhelyezkedik a köztudatban. /Oláh Levente: Hepehupa. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ "
2002. július 21.
"A csángók eredete, kultúrája és nyelve témával szervezett nemzetközi konferenciát Jászvásáron júl. 5-7. között Románia parlamentje és a Román Tudományos Akadémia. A tizenkét román és csupán négy magyar szerző előadása annyira kitöltötte az időt, hogy két nap folyamán csak egy óra maradt vitára. Dan Botezatu iasi-i professzor a csángókra jellemző koponyaformák elemzésével, Stelian Dumistracel helybeli nyelvész a csángó neveket vizsgálva próbálta bizonyítani a népcsoport románságát. Több román előadó kifogásolta, hogy "a magyar tudományosság a moldvai római katolikusság egészét csángónak tekinti, annak dacára, hogy a katolikusok túlnyomó része románnak vallja magát, és megalázónak érzi a csángó megnevezést". Emil Dumea és Anton Despinescu teológiai tanárok ismertették azokat a dokumentumokat, amelyek a vatikáni irattárakban találhatóak és utalnak a csángó népcsoport románságára. Az 1992-ben végzett népszámláláskor 2062-en vallották csángónak magukat (közülük 388-an magyar anyanyelvűnek), az idei megszámláltatáskor már csak 1370 személy tartotta magát csángónak. A Szeret-Klézse Alapítvány elnöke, Duma András és Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke felsorolta mind a román állami hatóságok, mind a római katolikus egyház részéről őket ért jogsérelmeket, az állandó szélmalomharc szomorú következményeit. /Fodor György: A csángók eredete, kultúrája és nyelve. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"
2002. július 21.
"Az egyházi könyvtárak digitalizálásának kérdése volt a központi témája annak a konferenciának, amelyet júl. 1-4-e között Pannonhalmán tartottak az Egyházi Könyvtárak Egyesületének közgyűlése keretében. Az idei konferencián Erdélyből két könyvtár, a Megtestesült Bölcsességről elnevezett Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskoláé és a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karáé, Kárpátaljáról pedig a Kárpátaljai Református Egyházközösség Könyvtára képviseltette magát. /Bereczki Gyöngyvér: Egyházi könyvtárak a 21. században. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"
2002. július 21.
"Kászonjakabfalván júl. 7-i vasárnap az iskola Pataki József (1908-1993) történészprofesszor, akadémikus nevét vette fel, aki ebben a faluban született. A kászonjakabfalvi óvoda névadója teljesen ismeretlen. Kovács Irén (1919-1987) szintén e faluból indult el. A bécsi döntés után Budapestre ment, ahol szociális testvérként dolgozott. Később Amerikába ment. Sokáig Buffalóban tanult, majd szociológiából doktorátust szerezve különböző egyetemeken tanított. Kilenc nyelven beszélt. A későbbiekben az ENSZ, illetve az UNESCO keretén belül látott el felelősségteljes feladatokat rendje megbízásából. Élete utolsó éveiben Puerto Ricó-ban dolgozott. 1987 tavaszán hunyt el a szigeten, Ponce városában, sírja is ott van. A Puerto Rico-i Szent János Egyetem könyvtára az ő nevét viseli. Élete utolsó két évtizedében csak néhány alkalommal járt szülőföldjén, de mindig igyekezettel segítette az itthoni szegény családokat, gyermekeket, plébániákat. Az avatóünnepségen Kovács Irén életéről Balázs György újtusnádi esperes, a nővér jó ismerője beszélt. /Sztojka Tamás, Nagykászon: Névadó ünnepség a kászoni sokadalmi napokon. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"
2002. július 21.
"A Szentírás új román nyelvű változatát mutatták be júl. 4-én az ortodox egyház szent szinódusának jubileumi ülésén. Az új román Biblia szövegén több mint egy évtizedig dolgozott a szerkesztő, Bartolomeu Anania, Vad, Felek és Kolozsvár érseke. A Szentírást első ízben Coresi diakónus fordította le román nyelvre, 1582-ben fejezeteket adott ki az Ószövetségből (Palia de la Orastie). 1648-ban Simion Stefan metropolita Gyulafehérváron kiadta az Újszövetség teljes román fordítását. Negyven évvel később, 1688-ban jelent meg román nyelven a teljes Szentírás, a kiadás helyéről elnevezett Bukaresti Biblia. Ugyancsak Bukarestben jelent meg 1914-ben a szent szinódus Bibliája (a fordítást a román ortodox egyház legmagasabb tisztségviselői végezték). 1936-ban adták ki az új fordítást. A Biblia további román ortodox kiadásai a következők: 1938 - Gala Galaction és Radu Vasile fordítása, 1944 - nagyrészt Nicodim pátriárka fordítása püspöksége idejéből, 1968 és 1975 - Iustinian Marina pátriárka idején, 1982 - Iustin Moisescu pátriárka idején. 1988 óta, amikor a Biblia újabb kiadást ért meg, tizenegyszer nyomtatták ki a Szentírást összesen 380 000 példányban. /Új román Biblia. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"