Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2002. július 23.
"Szakács Ferenc matematikatanárt négy évre szóló mandátummal kinevezték az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport igazgatójának. Szakács 1982-ben Kolozsvárott a Babes-Bolyai Tudományegyetem matematika karán diplomázott. Resicabányán tanított 1991-ig, majd Zimándújfalun, 1994-től a helyi általános iskola igazgatója. Közben másfél évig a Csiky aligazgatói teendőit is ellátta. Szakács Ferenc bízik abban, hogy összefogással eredményesen fognak dolgozni. A tanszemélyzetünk kis változásoktól eltekintve stabil. A Magyarországról kapott iskolabútorok és laborfelszerelések segítségével korszerű fizika laboratóriumuk van. Megvan a pénz a tornaterem és a körülötte lévő pincerész felújítására. A kollégiumban kap elhelyezést a nagy iskolai könyvtár, de itt, az anyaépületben is marad egy részleg a legszükségesebb kötetekkel, kézikönyvekkel. /Puskel Péter: A közös munkán alapuló stratégia. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./"
2002. július 23.
"A Kárpát-medencei magyar nagycsaládok találkozóját Pécsett tartották meg az idén. Az immár ötödik alkalommal megrendezett esemény főszervezője a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, mely kétévenként tartja meg ezeket a találkozókat. A megjelentek között akadt tizenhárom gyermekes család is. Erdélyt a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, bélafalvi, nyárádszeredai és nagyváradi nagycsaládosok képviselték. /Ferenczi Róbert: Nagycsaládosok találkozója. Egy tizenhárom gyerekes család is eljött. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"Tavaly jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség sorozatában Karácsonyi Zsolt első verseskönyve, a Téli hadjárat, amelyért az idén megkapta a Romániai Írók Szövetségének debütdíját. A fiatal költő kifejtette: nem érzi, hogy valamilyen nemzedékhez tartozna. fiókjában van annyi új vers, amennyi egy vékonyabb kötetre elegendő lenne. /Papp Attila Zsolt: Egy nemzedékhez sem tartozom. Beszélgetés Karácsonyi Zsolttal, a román írószövetség debütdíjasával. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"Az idén első alkalommal a zenét, a táncot és a színházat ötvözte a több évtizedes múltra visszatekintő csíkszeredai Régizene Fesztivál. Először lépett fel a szlovákiai Ghymes együttes. Fellépett továbbá a csíkszeredai Harmónia Kórus és a Csíki Kamarazenekar, a virágénekeket előadó nagykárolyi Collegium, a marosvásárhelyi Cantuale Vokálkvartett, valamint a magyarországi Kecskés Együttes, Magyar hősök és szentek című műsorával. Bemutatta közös, Régi Magyar Táncok címet viselő produkcióját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a magyarországi Jánosi Együttes. /Kiss Edit: Zene, tánc és színház ötvözete. Véget ért a Régizene Fesztivál Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"Júl. 22-én nyári pszichológiai tanfolyam kezdődött Gyergyószentmiklóson. Az Adogató Műhely szervezésében nyolcadik éve rendezett tanfolyamra pedagógusokat, szülőket, diákokat egyaránt szívesen látnak. A nyolc éve megálmodott műhelynek 13 alapító tagja van. A zömében óvónők alkotta csoport a pszichológiai téren fejlesztő tájékoztatást nyújt az óvónőknek. A nyolc év alatt többnyire pedagógusok, de szülők, egyetemisták is szép számban bekapcsolódtak a tanfolyamba. Felvállalták továbbá a tanulási folyamatban részképességhiánnyal küszködő, illetve magatartászavaros gyerekek számára képességfejlesztő játékok készítését, megszervezését is. Kárpáthy Magdolna pécsi pszichológus honorárium nélkül vállalja az évente megtartott foglalkozások levezetését. Az Adogató Műhely nem rendelkezik székhellyel. /Gergely Edit: Adogató Műhely nyolcadszorra. Székhelyre lenne szüksége az önfejlesztő pedagóguscsoportnak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./"
2002. július 23.
"Háromszék és Sepsiszentgyörgy képviselői a Csongrád megyei Mórahalomba, illetve Szegedre látogattak. Demeter János tanácselnök és Vajda Lajos alelnök, valamint Czimbalmos-Kozma Csaba alpolgármester Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, parlamenti képviselő meghívásának tett eleget. A tárgyaló felek három területen jelölték meg az együttműködés lehetőségeit: elsősorban a gazdasági szervezetek partnerkapcsolatát támogatják, de mind az önkormányzatok, mind az ipari parkok tekintetében közös programok megvalósítását tervezik. /Mórahalom-Sepsiszentgyörgy. Együttműködés kezdődik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./"
2002. július 23.
"Föltétlenül el kell gondolkozni azon, hogy egy esetleges közelibb vagy távolabbi, RMDSZ-en belüli szakadást mivel lehetne ellensúlyozni, vetett fel Gajdos Balogh Attila cikkében. Az egyeduralomra törő négy-öt tagú csoport (belső) diktatúrája már nem csupán az ál Szövetségi Képviselők Tanácsán, hanem még az Operatív Tanácson is felülkerekedett. Önkényesen kihagyták a MÁÉRT értekezletének erdélyi küldöttei közül Tőkés László királyhágómelléki református püspököt, a szövetség tiszteletbeli elnökét. A belső diktatúrának, útját kell állni. Az RMDSZ-vezetésnek a kedvező bel- és külpolitikai helyzetek idején határozottan és "kis lépések" nélkül kell(ene) föllépnie a külföld bevonásával, a kedvező kisebbségi légkör megteremtéséhez. Ki tud a szellemi-lelki terrortámadásokról, Funarról a távol Strasbourgban? Mondjuk az RMDSZ-vezetők jóvoltából. Kolozsváron csupán a szakértő egyetemi tanár, Veress Valér említette a kisebbségi lét szerepét a nagymérvű fogyatkozásban. Az önálló állami magyar egyetemet is elpuskázták. /Gajdos Balogh Attila: Szakítópróba és a kisebbségi lét minősége. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ "
2002. július 23.
"Tordán 130 éve, 1872-ben alakult meg a dalkör, így a tordai magyar dalárda világviszonylatban is az elsők között van. 1990-től az RMDSZ keretein belül újra működik a magyar dalkör. Az elmúlt 12 év alatt a tordai magyar dalárda minden kulturális, történelmi és egyházi ünnepségen részt vett és vesz. Részt vesznek a tordaszentlászlói kórustalálkozón, a Balázs Ferenc ünnepségeken, és szerepelnek a tordai kultúrnapokon, műsort mutattak be Ajtonban, Harasztoson, Kercseden, Marosbogáton és más helységekben. 1994. június 11-én volt a dalkör új zászlójának avatása. /Tompa Sándor: 130 éve alakult a tordai magyar dalkör. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ "
2002. július 23.
"Júl.21-én a Szeben megyei Nagyselyk községhez tartozó Bólya faluban Bolyai Farkas tiszteletére, aki 1775-ben ebben a kis faluban született, emlékházat avattak. A falunak ma mintegy félezer lakója közül alig nyolcvan magyar. A római katolikus templom falán egy régebbi, a parókia épületén egy újabb emléktábla hirdeti, hogy a faluban született Bolyai Farkas. /Borzási Péter: Bolyai-év - 2002 Emlékházavatás Bólyában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ "
2002. július 24.
"Nem vesz részt a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Markó Béla RMDSZ-elnök. Nem kérdezték meg, hogy melyik napon tudna elmenni, csak beírtak a programba, majd küldtek egy meghívót. Ilyen körülmények között nem megy el, fejtette ki Markó. Hozzátette: ő senkinek nem tanácsolta, hogy maradjanak távol a szabadegyetemtől. Toró T. Tibor képviselő, RT-elnök szerint ugyanakkor "Tusványosról úgy látszik, a meghívott RMDSZ-alkalmazottak, illetve az RMDSZ-vezetéshez lojális politikusok részvételét az RMDSZ vezérkara megtiltotta". Bencze Tibor szerint a szervezők valóban nem egyeztettek az elnöki hivatallal, de a többi előadóval sem. Az elmúlt években sem volt másként, akkor a szövetségi elnök mégis eljött. A vitanapon Kucsera Tamás Gergely, a magyarországi MIK elnöke elmondta, a rendszerváltás sajátosságaiból adódóan Magyarországon törvényszerű volt, hogy az ifjúsági szervezetek világa kétpólusúvá vált. /Gazda Árpád, Salamon Márton László: Markó nem megy Tusványosra. Formai okokra hivatkozik az RMDSZ elnöke. = Krónika (Kolozsvár), júl. 24./"
2002. július 24.
"A tanárok közül ugyanis sokkal többen buktak el a megmérettetésen, mint a diákok. Maros megyében 600 címzetes, (tituláris) tanári állásra hirdettek versenyvizsgát, 957-en jelentkeztek. A tételeket Bukarestben állították össze, a dolgozatokat a különböző egyetemi központokban javították. Akárcsak az elmúlt esztendőben, a szakképzett pedagógusoknak mindössze a 10 százaléka érte el a címzetes tanári állás elfoglalásához szükséges hetesen felüli általánost. Az eredmény azért is megdöbbentő, mert a sikertelenül vizsgázó hallgatók között vannak olyanok, akik kilencen fölüli általánossal tavaly tették le a véglegesítő vizsgát, mások a legmagasabb tízes általánossal végezték az egyetemet, sőt egyesek a doktori cím elnyerésére készülnek. A tételeket a véglegesítő vizsga anyagából állították össze, amihez a jelentkezők még nem szerezték meg a kellő tapasztalatot. Annál is inkább mivel a tételek felerészben a módszertani ismeretek számonkérésére alapozódtak. Meglepő, hogy tavaly is hasonlóak voltak az eredmények, továbbra is maradt minden a régiben. Hozzá kell tenni, hogy a leendő címzetes szakemberek kifejezőkészségét, személyiségét, egyéb képességeit az idén sem vette számba senki. /(bodolai): Ki is vizsgázott le? = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./"
2002. július 24.
"Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen júl. 23-án volt a Kommunikáció és Szociálpedagógia szakra felvételizők szóbeli vizsgája. A két meghirdetett 80 helyre valamivel több, mint kétszeres volt a túljelentkezés. /(g.i.): Felvételi hangulat a Sapientián. Kétszeres túljelentkezés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./"
2002. július 24.
"Eugen Nicolaescu, a Nemzeti Liberális Párt Maros megyei elnöke és Kiss Kálmán a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke több ízben is tárgyalt egymással, megállapították: "a lakosság legnagyobb problémája a szegénység és a korrupció", amely románt és magyart egyaránt érint. Elhatározták, hogy "szembeszegülnek a kormány elszegényítési politikájával" és együtt keresik a megoldást. Így az RMSZDP és az NLP megyei vezetése elhatározta, hogy közösen, "nemzetiségre, nemre, vallásra való tekintet nélkül" hozzásegítik a megye lakosságát a boldoguláshoz. Ebbéli igyekezetükben máris létrehoztak egy konzultatív bizottságot, amelynek feladata a két párt politikai, gazdasági álláspontjának a harmonizációja lesz, és a pártok 5-5 képviselője lesz az alapító tagja annak az egyesületnek, amely programokat dolgoz ki a mikrorégiós fejlesztésre. Az NLP országos vezetés még nem tud a dologról, ugyanis "alulról kezdték a szervezkedést". Kiss Kálmán kijelentette, hogy nem ért egyet az RMDSZ-nek az alkotmány 1. cikkelyére vonatkozó módosítási javaslatával, mert "egy 5% alatti kisebbség, nem követelheti, hogy multinacionális ország legyen Románia". /(m): Kéz a kézben kívánnak boldogítani. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./"
2002. július 24.
"Bolyai Farkas, a világhírű matematikus, Bolyai János édesapja a ma Szeben megyében található kis falu, Bólya szülötte. A kastély romos, siralmasabb állapotban van. Kápolnáját a gaz miatt már alig lehet megközelíteni. A ma 400 lelkes település katolikus plébániájának épületében júl. 21-én megnyitották az emlékszobát, mely a két Bolyai emlékét idézi. Bólyán mintegy 80 katolikus él. A faluban nincs magyar oktatás. A plébános kéthetente látogatja meg a falut, olyankor vasárnapi iskola keretében magyarul tanítja a gyermekeket. Távollétében a kántorasszony foglalkozik a gyermekekkel. Júl. 21-én, az emlékszoba-avatás előtt mintegy 50-60 tagú küldöttségünk részt vett a szentmisén. Vannak olyan bólyai katolikusok, akik már nem értik a magyar beszédet. A bólyai magyar gyerekek már nemigen boldogulnak a magyar szavak kisilabizálásával. Az emlékszoba avatására eljöttek többek között dr. Kiss Elemér és dr. Weszely Tibor /jeles matematikusok és Bolyai- kutatók/, Zsigmond Irma és Deé Nagy Anikó marosvásárhelyi könyvtárosok, kiknek szintén komoly szerepe volt az emlékszoba anyagának összegyűjtésében. /(Máthé Éva): Pusztuló Bolyai-emlékhelyek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./"
2002. július 24.
"Tornyán öt évvel ezelőtt megszűnt a magyar nyelvű elemi, egy évvel később az anyanyelvű óvodai oktatás is. A Nyugai Jelen Tornyán tartott vitafórumán Csóti Irén helybeli olvasó vetette fel a magyar nyelvű óvodai csoport beindításának a szükségességét vállalta, hogy végigházalja a szülőket ennek érdekében. Csóti Irén végigjárta a falut és a szülők által aláírt kérést benyújtotta a tanfelügyelőségre, ahonnan azt válaszolták: új óvodai csoportokat nem lehet létrehozni, mivel szept. 1-jétől jelentős létszámcsökkentést kell végrehajtanunk az Arad megyei oktatásban. Júl. 22-én a lap munkatársa újra Tornyára ment. Kiderült, hogy lenne a magyar óvoda indításához elegendő jelentkező, sőt, elemi és gimnáziumi szinten is lenne egy-egy csoportra való diák. A helybeli katolikus plébános, Sándor Balázs jelezte hetente kétszer aradi betegekhez utazik, visszafelé jövet elhozhatná Rosianu Ilonát, aki szívesen foglalkozna az óvodásokkal. Nagy Gizella magyartanár, RMDSZ oktatási alelnöke szerint a gyermeklétszám alapján beindulhat egy magyar nyelvű óvodai csoport, ha a tanfelügyelőség is áldását adja rá. Közben az óvoda épületét felújították. Remélhetően Tornyán beindul a magyar nyelvű oktatás. /Balta János: Tornyán újraindul a magyar nyelvű oktatás. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./"
2002. július 24.
"Hunyad megyében az ifjúsági szervezetek élete hullámszerűen alakult. A közel két éve létrejött Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) ernyőszervezet, megpróbál stabil keretet biztosítani a szervezeteknek. Néhány hete a dévai ifjúsági szervezetet próbálják újraalakítani. Borbély Károly HUMMIT-elnök indítványozta a dévai MADISZ újraszervezését. A HUMMIT tulajdonképpen nem is szervezet, inkább egyeztető fórum. A HUMMIT partneri kapcsolatot akar kialakítani az RMDSZ-szel, és felvételét kérte a Magyar Ifjúsági Értekezletbe. A legutóbbi megyei RMDSZ küldöttgyűlésen elnapolták a HUMMIT-tal való együttműködésről szóló egyezmény aláírását, mert nem sikerült idejében eljuttatni a megyei küldöttekhez a partnerségről szóló tervezetet. Winkler Gyula parlamenti képviselő, megyei RMDSZ-elnök támogatja az ifjúsági rendezvényeiket. A HUMMIT teljes jogú tagja a vajdahunyadi MADISZ, a dévai Diákszövetség, illetve a lupényi MADISZ, továbbá állandó kapcsolatuk van a petrozsényi diákszövetséggel, a petrillai MADISZ-szal és a most alakuló dévai ifjúsági szervezettel. /Gáspár-Barra Réka: Újraalakulóban a dévai MADISZ. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./"
2002. július 24.
"Hódmezővásárhely, Arad testvérvárosa volt a házigazdája az Irodalmi Társaságok Szövetsége ez évi, XI. vándorgyűlésének. A Szövetség egész Kárpát-medencéből tömöríti az irodalmi köröket és társaságokat. Aradot Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület elnöke képviselte. Júl. 19-én, a megnyitón Turcsány Péter, az ITÁSZ ügyvezető elnöke és Medvigy Endre irodalomtörténész elnök köszöntötte az egybegyűlteket. A tisztújítás során Turcsány Pétert és Medvigy Endrét tisztségükben megerősítették, ugyanakkor egyik alelnökké választották az aradi Pávai Gyulát. Az ITÁSZ jövő évi vándorgyűlésének házigazdája Arad lesz. /Bereczki Károly: Jövőre Arad lesz a házigazda. ITÁSZ vándorgyűlés Hódmezővásárhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 24./"
2002. július 24.
"A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem második napján, júl. 23-án a délelőtti vita során az EU-integráció és vidékfejlesztés kérdéskört járták körül az előadók: Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, helyettes frakcióvezető, Glattfelder Béla, a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője, Ráduly Róbert RMDSZ-es parlamenti képviselő, illetve Cristian Boureanu közgazdász, a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezetének elnöke. A magyarországi meghívottak saját országuk tapasztalatait osztották meg a résztvevőkkel. Glattfelder Béla az Orbán-kormány által bevezetett Széchenyi-terv folytatásának fontosságát emelte ki. "A Széchenyi-tervet nem szabad szétverni Magyarországon, sőt hasonló nagyívű projekteket más, csatlakozni akaró államokban is el kellene indítani" - jelentette ki. Cristian Boureanu beszélt a közismert hiányosságokról, mint az ágazaton belüli alacsony privatizációs szint, a termőföldek kusza tulajdonviszonya, a törvényes keretek hiányossága, az EU-alapok felhasználását lehetővé tévő országos rendszer hiánya: a SAPARD-program révén elvben 2000-től hozzáférhetővé vált pénzeket tavaly és tavalyelőtt nem lehetett lehívni, így a folyamatot 2003 végéig át kellett ütemezni. Ráduly Róbert a székelyföldi viszonyokat ismertette. A földvisszaszolgáltatás terén az RMDSZ-es polgármesterek nem "teljesítettek" jobban, mint Romániában általában. Ebben a régióban elsősorban az ásványvizek kerülhetnének szóba, mint potenciálisan igen jövedelmező altalajkincsek, de érvényesül a központosító tendencia, miszerint mindent Bukarest tart továbbra is ellenőrzése alatt. /EU-integráció és vidékfejlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 24.
"Fodor Sándort megdöbbentette a MÁÉRT-en az RMDSZ-küldöttség személyi összetétele. Az RMDSZ küldöttségéből (ezúttal először) kimaradt az RMDSZ tiszteletbeli elnöke - Tőkés László püspök. Fodor hozzátette: nem tartozik a püspök politikai hívei közé, sőt éppen a Szabadság hasábjain rendreutasítást is kapott tőle. Azonban Tőkés László a romániai diktatúra bukásának az elindítója. "Olyan, vezetésre termett ember, akinek véleményével adott esetben lehet, sőt kell is vitatkoznunk, de akit nemlétezővé politikai ellenfelei se tehetnek. Kiváltképpen az RMDSZ nem ignorálhatja Őt, amelynek - tudtommal - mindmáig tiszteletbeli elnöke." Ez annak a jele, hogy "az RMDSZ operatív vezetősége nem tűri a "másként " gondolkodást". Medgyessy Péter miniszterelnök nemrégiben Nagyváradon tett látogatásakor nem mindkét történelmi egyház püspökét kereste fel Medgyessy miniszterelnök. "Tőkés László püspök úr akkor is a romániai magyarság egyik vezető személyisége marad, ha (olykor) vitatkozunk is vele." "Az RMDSZ-küldöttség egyik meghatározó egyéniségének a kizárásával történő összeállítása viszont - aggasztó jele egy olyanféle újrarendeződésnek, amelyből nem kértünk, és ezután se kívánunk részesülni." /Fodor Sándor: Aggasztó. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 24.
"A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Kolozsváron újonnan indított földrajz-környezetvédelem szakára júl. 23-án tartott felvételit. A meghirdetett negyven helyre négyen jelentkeztek. Farkas Emőd, a Sapientia irodavezetője szerint a későn meghirdetett felvételinek tulajdonítható a csökkent érdeklődés. Ősszel újból felvételit szerveznek az EMTE földrajz-környezetvédelem szakán. /(borbély): Négy jelentkező negyven helyre. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 24.
"Tizenkét civil szervezet együttműködésével létrehozták a Kolozsvári Virtuális Könyvtár és Információs Központot (KVIK), Újvári Mária főkönyvtáros szakmai irányításával. A KVIK által alakított Könyvtári Együttműködési Bizottság (KEB) júl. 23-án tartotta meg első tanácskozását. Újvári Mária főkönyvtárosnő elmondta: megkezdték a munkát, az első lépés: felmérni a könyvtári számítógépes programokat, amennyiben a könyvtárak rendelkeznek ilyesmivel. Arról is tárgyalták, hogy hogyan lehet ezeket a programokat majd átjárhatókká tenni. A felmérés után javaslatot tesznek egy majdani közös nagy program létrehozására, valamint honlapteremtésre, amely év végi célkitűzés. Feladat még egy programfüzet kiadatása, amely már a tanévkezdésre megjelenhetne. Ez tartalmazza majd az összes résztvevő könyvtár címét, állományának nagyságát, olvasói terét, valamint azt is, hogy az állományban található könyv kölcsönözhető-e vagy sem, egyszóval a leghasznosabb információkat, amelyek majd a honlapra is felkerülnek. /Köllő Katalin: A Könyvtári Együttműködési Bizottság első tanácskozása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 24.
"Végleges döntést hozott a kolozsvári ítélőtábla a zilahi Kálvineum épületének ügyében. Eszerint az ingatlant visszaszolgáltatják tulajdonosának, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek. Az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében 2000-ben két kormányhatározat is született, a zilahi városháza azonban nem hajtotta végre Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint már megtörténtek az előkészületek arra, hogy a megyeszékhely művelődési otthonában - az egykori Kálvineumban - működő műkedvelő társulatokat a városháza tulajdonában lévő Transilvania épületébe költöztessék át. /Deák Zoltán: A reformátusoké a Kálvineum. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 24.
"Idén első alkalommal rendezték meg az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) támogatásával a Fotó-Videó Tábort Kalotaszentkirályon, júl. 11-e és 20-a között, és amelynek szervezését Vas Géza fotós vállalta magára. A tábor eredeti célja az volt, hogy a részvevők a legeldugottabb kalotaszegi faluba is eljussanak és megörökítsék a még fellelhető népviseletet, a különböző kézműves mesterségeket folytató embereket. A tábor szervezéséhez viszont nem sikerült biztosítani a megfelelő anyagi hátteret, végül 15 jelentkező maradt. Vas Géza szerint a tábor jeligéje lehetett volna, hogy "Volt egyszer egy Kalotaszeg", hiszen félő, hogy nemsokára így kell beszélni erről a vidékről. A táborozók közel húsz kalotaszegi helységet látogattak meg, ahol felvételeket készítettek. /Köllő Katalin: Hagyományok megörökítése Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 24.
"2000-ben a magyar kormány létrehozta a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalt, hogy az ünnepségeket koordinálja. Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus kezdeményezésére, a Millenniumi Sokadalmak is bekerültek a Kormánybiztosi Hivatal által támogatott emlékünnepségek közé. A rendezvénysorozat olyan sikeres volt, hogy az évforduló elmúlt, de most is sikerült támogatást szerezni a sokadalmak folytatására. Erdélyben két alkalommal is Kolozsvár és Marosvásárhely volt a rendezvény házigazdája. Ebben az évben Sepsiszentgyörgy és Szamosújvár ad otthont ezeknek. Elsődlegesnek tartják, hogy a szórványban élő magyar hagyományőrző csoportokat mozgassák meg. A sokadalmak tapasztalatcserét is jelentenek a résztvevők számára. Legnagyobb sikernek a gyermekcsoportok örvendenek. Az idei sokadalomnak aug. 2-3. között Szamosújvár, azaz Kérőfürdő ad otthont. /Szabó Csaba: Újra tánc, vásár - sokadalom. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 25.
"A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság júl.20-án emlékülést tartott 200 éves a magyar muzeológia, 130 éves a nagyváradi múzeum címmel Nagyváradon, a Református Püspöki Palota dísztermében. Neves magyarországi és hazai szakemberek tartottak előadásokat többek között a magyar muzeológia kezdeteiről, a néprajzi múzeumok történetéről, a Szatmár megyei muzeográfia múltjáról és jelenéről, múzeumalapítási törekvésekről, továbbá az aradi és a nagyváradi múzeum történetéről. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./ Megemlékeztek a 130 éve alakult első Bihar megyei Régészeti és Történelmi Egyletről is. Portik Imre helytörténész a város első múzeumáról beszélt. A történelmi Magyarország múzeumi áttekintőjét tartotta meg dr. Bodó Sándor, a budapesti Történelmi Múzeum főigazgatója. Külön beszélt az erdélyi múzeumokról, amint kifejtette 1914-re már majdnem 100 bejegyzett múzeumuk volt. A szilágysági muzeológia múltját és jelenét a Zilahról érkező Hegyi Éva, hasonlóképpen a Szatmár megyeit Németi János Nagykárolyból. /Emlékülés a magyar muzeológia tiszteletére. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2002. július 25.
"Júl. 24-én zárja kapuját Illyefalván az ötödik Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor, melyet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és Kovászna Megye Tanácsa közösen szervezett. A táborozóknak Kiss Jenő, a megyei könyvtár igazgatója mutatta be az illyefalvi Séra-kúriában berendezett irodalmi kiállításokat. Kakas Zoltán néprajzkutató bemutatta a Beszélő kövek című CD-t, és a kövekhez kötődő mondák, legendák világába kalauzolta hallgatóságát, Kisgyörgy Zoltán helytörténész a háromszéki harangokról tartott előadást, dr. Péntek János egyetemi tanár az erdélyi nyelvjárásokról, Péter Sándor középiskolai tanár helynevekről értekezett, másnap a versértelmezésé volt a főszerep Egyed Emese egyetemi tanár irányításával. /(fekete): Kárpát-medencei anyanyelvi tábor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./ A táborba a Felvidékről, a Vajdaságból, a magyarországi Veszprém megyéből, illetve Aradról és Nagybányáról érkeztek az anyanyelvi vetélkedőkön, műveltségi, művészeti versenyeken jeleskedő fiatalok. A főszervező, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) a pedagógusszövetségekkel vette fel a kapcsolatot, így verbuválták össze a jutalomtáborozásban részesülő 21 iskolást. /Farkas Réka: Tíz nap a magyar nyelvért. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2002. július 25.
"Adrian Nastase miniszterelnök júl. 23-án kijelentette, hogy Tőkés László püspök "rendkívül kemény" nyilatkozatai megkérdőjelezik a tiszteletbeli elnök RMDSZ-tagságát. A miniszterelnök szerint nyilatkozatai alapján a püspök helye indokoltabb lenne a Nagy-Románia Pártban, mint az RMDSZ-ben. - Ha Vadim Tudor magyarnak született volna, Tőkés Lászlónak hívnák, és ha Tőkés László románnak született volna, akkor Vadim Tudornak neveznék - mondotta Nastase. Adrian Nastase nyilatkozatában Tőkés Lászlónak Tusnádfürdőn, a Nyári Szabadegyetemen elhangzott előadására reagált. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke előadásában az autonómia és az önmeghatározás értékeinek fel nem adására biztatta a jelenlevőket. /Nastase Tőkés RMDSZ-tagsága ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ Nastase kijelentéseire reagálva Tőkés László kijelentette: semmiképpen sem fontolgatja lemondását a tiszteletbeli elnöki tisztségről. Szerinte ugyanis éppen ő hűséges az RMDSZ programjához, és ragaszkodik a leginkább ahhoz a mandátumhoz, amelyet az RMDSZ szavazói adtak az általuk megválasztott szenátoroknak és képviselőknek, miközben a hivatalos RMDSZ-vonal széles ívben elhajolt a választók akaratától és saját programjától. "Másrészt bízza Nastase miniszterelnök az RMDSZ-re, hogy kinek van és kinek nincs helye a szövetségben. De mindenekelőtt azt kell megnézni, ki mondta mindezeket rólam. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hol volt Adrian Nastase 1990 előtt, melyik oldalon állt; és itt egy lopakodó típusú kommunista visszarendeződésre utalok. Nyilvánvaló, hogy maholnap már csak jelképes értelemben létezik a román ellenzék, és ezt a helyzetet, sajnos, az RMDSZ is megkönnyíti, hiszen közelebb áll az uralkodó párthoz, mint egykori koalíciós partnereihez. Egypártrendszer irányába halad tehát az ország, és ugyanezek az egypártrendszeri indulatok törnek ki Nastase úrból, akit Constantinescu volt államfő találóan Ceausescuhoz hasonlított, az allűrjeit, a kozmetikázott személyi kultuszát" - nyilatkozta Tőkés László. Köszönő viszonyban sincs a magyar kisebbségi jogküzdelem a Vadim Tudor képviselte extrémizmussal - fogalmazott Tőkés püspök. A tiszteletbeli elnök ugyanakkor elmondta, hogy mértékadó RMDSZ-politikusok felszólították: mondjon le, "ha nem tetszik a szövetségben". "Nem hivatalos, de biztos értesüléseim voltak már évekkel ezelőtt arról, hogy 1996-ban, az RMDSZ kormányra lépésekor egyik nem nyilvános feltétel volt, hogy engem szorítsanak ki a szövetség vezetéséből. Kormányközeliségben most ez még nyilvánvalóbbá vált, az RMDSZ egyre-másra elhatárolódik tőlem, másfelől pedig szakbizottsága révén meg is fegyelmezett. Így elképzelhetőnek tartom, hogy a PSD megint az RMDSZ-szel végezteti el a mocskos munkát. De állok elébe" - szögezte le a k a tiszteletbeli elnök. Adrian Nastase nyilatkozata teljes mértékben beleillik az RMDSZ és a kormánypárt közötti együttműködésbe - nyilatkozta a Krónikának Gabriel Andreescu politikai elemző, a romániai Helsinki Bizottság elnöke, aki szerint a miniszterelnök kijelentése tulajdonképpen az RMDSZ jelenlegi vezetésének nyújtott támogatás. A Reform Tömörülés RMDSZ-platform közleménye szerint egy parancsuralmi rendszer eszméit és gyakorlatát részben tovább éltető Adrian Nastase, a kormánypárt elnöke nem is értheti, mit jelent a belső önrevízió, amelyet az RMDSZ tiszteletbeli elnöke szorgalmaz. Az RT leszögezi: a tiszteletbeli elnök valóban beszélt a szabadegyetemen autonómiáról, a belső önrendelkezés szükségességéről, önálló érdekvédelemről, de egyetlen szót sem ejtett elszakadásról, elszigetelődésről, semmiről, ami szegregációként lenne értelmezhető. "A miniszterelnök azonban elfelejtette megemlíteni, hogy Tőkés László együttgondolkodásra, közös cselekvésre buzdított, arra, hogy mindenkit bevonva keressük együtt a kiutat, a megoldást" - tartalmazza az RT elnökségének közleménye. /Rostás Szabolcs: Nastase eltávolítaná Tőkést az RMDSZ-ből. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2002. július 25.
"Júl. 24-én átadták Gyulán a Vámhivatal személyforgalmi terminálját, ezzel befejeződött a közúti határátkelőhely fejlesztése. A teherforgalmi terminált 1997 októberében adták át, a személyforgalmi rész forgalomba helyezésével az átkelő mindenben megfelel az európai uniós normáknak. Az utóbbi fejlesztésére több mint 2 millió eurót fordítottak, csaknem fele PHARE-támogatásból valósult meg. A személyforgalmi terminál naponta 4-5 ezer személy és 2000 személygépjármű várakozás nélküli átléptetésére alkalmas. Magyarország az Európai Unió tagja lesz, egyes határai külső határokká válnak. A belépésig minden külső határellenőrzési pontnak meg kell felelnie az uniós követelményeknek. Ártándnál a nyár végén, az ősz elején lehet számítani hasonló rendszerű átadásra. Magyarországon több ponton megkezdődtek határátkelőhely-beruházások, fejlesztések. /Szőke Margit: Megindult a személyforgalom Gyulavarsánd-Gyulánál. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./"
2002. július 25.
"A romániai magyar sajtó nagy része messzemenő szubjektivitással szolgálja az RMDSZ hatalmaskodóinak érdekeit, olvasható Kiss Kálmán, a Romániai Szabad Demokrata Párt elnöke nyilatkozatában. Az alkotmány 1-es cikkelyére vonatkozó RMDSZ- módosítási javaslattal kapcsolatban ugyanis ő nem beszélt pártja álláspontjáról, hanem kizárólag az RMDSZ 12 éves gazdasági, politikai ténykedésének eredményekénti masszív kivándorlási hullám jövőbe vetített sötét következményeiről, a romániai magyar lakosság akár 5% alá csökkenésének veszélyéről. Válasza arra utalt, hogy az RMDSZ amíg javasolgat, teljes erővel javaslatai megvalósítása ellen dolgozik. /Nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./ Szerkesztői megjegyzés: Kiss Kálmán a hivatkozott, "valósághűbb" Cuvantul liberre. A lap ezt írta: "Hogyan igényelheti az RMDSZ, hogy Románia soknemzetiségű állam legyen, midőn mi, magyarok (...) maholnap az RMDSZ politikája következtében oda jutottunk, hogy 5 százalékát jelentsük Románia népességének." A Népújságban megjelent idézet szerint "egy 5 százalék alatti kisebbség nem követelheti, hogy multinacionális ország legyen Románia." Értelmét tekintve a két tudósítás szóban forgó részlete egybecseng."
2002. július 25.
"Júl. 24-én kezdődik el az oktatási-nevelési támogatások, illetve tankönyv-taneszköz támogatások folyósítása annak az 55 erdélyi család a számára, amelyeknek pályázatát a napokban pozitívan bírálta el az Illyés Közalapítvány. Egyelőre kísérleti jelleggel működik a rendszer; az első 55 családot a folyamat beindításának első lépcsőjeként kezelték. Márton szerint a legtöbben a Székelyföldről pályáztak, és az első ötvenöt család többsége szintén székelyföldi. Az Illyés Közalapítvány húszmillió forintot utalt át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) számlájára erre a célra. A procedúrát az lassítja, hogy a magyar Belügyminisztériumnak minden esetben le kell ellenőriznie az igénylők magyar igazolványának számát. Az oktatási-nevelési támogatás legalább két, saját háztartásban nevelt, kiskorú, magyar nyelven tanuló gyermek után jár. A támogatási lehetőséget kiterjesztetik a nem intézményesített iskolákra is (vasárnapi iskolák, hittanoktatás, fakultatív magyar nyelvoktatás). A kérelmezőknek az iskolától kapott igazolást kell bemutatniuk, illetve a pályázatot kell elküldeniük a Teleki Oktatási Központhoz. A támogatás egy tanévre szóló összege gyermekenként húszezer forint, a tankönyv-, taneszköztámogatás - szintén egy évre - 2390 forint. /Salamon Márton László: Az első ötvenöt. Mától folyósítják az oktatási támogatást. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"