Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. július 23.
"A képességvizsgák lezajlottak, a fellebbezési időszaknak is vége. Nagy F. István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Oktatási és Ifjúsági Főosztály vezetője leszögezte: A nagy ijedelem, hogy a magyar középiskolai osztályok üresen maradnak, részben alaptalannak bizonyultak. - Igaz, hogy a tanulók számítógépes elosztását végző internetes program az összeomlott, de a szakemberek gyorsan elhárították a zavart. Végül is az elosztó rendszer kiállta a próbát. Az üres helyek az augusztus 20-án kezdődő pótképességvizsga után elkelnek. Az előzetes jelzések szerint Kovászna megye az országos listán a kullogók közé soroltatott. Végül kiderült: a kovásznai eredmények, ha nem is a legjobbak, de mindenképpen a középmezőnybe tartoznak a 62,41 %-os eredményességgel. - A legjobb statisztika Bukaresté: a 14 magyarul tanuló diák közül 13 átment. Beszterce-Naszód következik 83,68 %-kal, Szeben 80,95-tel, Temes 74,13-mal, Hargita 73,24-gyel, Hunyad 68,83-mal, Maros 68,15-tel, Kolozs 65,70-nel, Kovászna 61,20-szal, Bihar 61,07-tel, Fehér 60,31-gyel, Arad 59,70-nel, Brassó 56,70-nel, Szatmár és Szilágy 56,58-cal, Máramaros 50,42-vel. - Az elmúlt évekhez hasonlóan a legkeresettebbek az elméleti középiskolák matematika-informatika és idegennyelv profiljai. Továbbra is mérsékelt a középszintű szakképzés iránti érdeklődés. Annak ellenére, hogy a módosított tanügy törvény ma már lehetővé teszi az anyanyelvű oktatást a szakképzésben is, az igény mégis szinte elenyésző iránta. - A kisebbségi gyerekek esélyeit a diszkriminatív paragrafusok is számottevően gyengítették. Nyilvánvaló hátrányt jelentett, hogy a négy vizsgatantárgyból kettőt nem az anyanyelvükön tanultak. Román nyelvből erdélyi viszonylatban a sikertelenül vizsgázók aránya 10,7%, ez az arány magyar vonatkozásban 28 %. Jelentős különbség van a városi és a vidéki tanulók tudásszintje között. - Kiderült az is, hogy a tantervek, tankönyvek és a vizsgakövetelmények nincsenek megfelelően összehangolva. - A romániai magyarok nem kerültek be számos oktatási reformbizottságba. Megengedhetetlen az, hogy gépiesen átveszik a román kerettanterv megszabta kötelező óraszámot, ehhez hozzáadják a magyar nyelv és a magyar vonatkozású tantárgyak óraszámát, s kiderül, hogy napi 8 órát ül a gyermek az iskolában öt napon keresztül. A magyar felsőoktatásnak nincs képviselője az akkreditációs bizottságban. /Cseke Gábor: Nagy F. István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke úgy látja: A nagy ijedelem alaptalannak bizonyult. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./"
2001. július 23.
"Júl. 23-án kezdődik a tusnádfürdői Univers Kempingben a XII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Bencze Tibor főszervező szerint már a rendezvény nyitónapján ki lehet tenni a megtelt feliratot. Legkevesebb 1000 regisztrált résztvevő lesz ott a szabadegyetem megnyitóján. Az első napi előadások témája: Schengenen innen és túl, jelen lesz Berta Krisztina, magyar belügyminisztériumi államtitkár, Vasile Dancu román köztájékoztatási miniszter, Pavel Abraham, román belügyminisztériumi államtitkár, Túri-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter. Délután 50-es évek a Székelyföldön, Ifjúság-munkaerőpiac-elvándorlás, Csángókérdés, Bankrendszer román-magyar viszonylatban valamint a Média kihatása a román-magyar kapcsolatokra tematikákban tartanak előadásokat. /Orbán Ferenc: Mától a tusnádfürdői Univers Kempingben. XII. Bálványosi Szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./"
2001. július 23.
"Immár ötödik alkalommal rendezték meg az idei nyáron a szamosújvári szórványtábort: 62 gyermeket láttak vendégül. Jövőre újból Szamosújváron találkoznak Kolozs megye szórványtelepüléseinek magyar ajkú gyermekei. /Erkedi Csaba: Bezárta kapuit a szamosújvári szórványtábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./"
2001. július 24.
"Az Etéd községhez tartozó Kőrispatakon júl. 22-én került sor a Szalmakalap Múzeum ünnepélyes megnyitására, amelynek megálmodója Szőcs Lajos. A múzeumban az ország összes szalmakalaptípusa megtekinthető. A megnyitóünnepségre több százan jöttek el Csíkszeredától Marosvásárhelyig, de sokan érkeztek Magyarországról is. Verestóy Attila szenátor azoknak az értékeknek a megbecsülésére hívta fel a figyelmet, amelyekben a kéz és az ész találkozik. /Ferencz Imre: Múzeumavató Kőrispatakon. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 23./ A Kárpát-medencében egyedülálló szalmakalap múzeumot nyitottak meg a hét végén a Hargita megyei Kőrispatakon. A ritkaságszámba menő múzeumnak bevallottan turistacsalogató szerepet szántak. Az alig 700 lelket számláló Kőrispatakon közel 150 éves múltra tekint vissza a szalmakalap készítés. A múzeumban az áztatott, fonott, préselt szalma megmunkálási eljárásait és a kalapkészítésnél használatos kézi gépeket is megismerheti a látogató. /Szalmakalap múzeum. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. július 24.
"Júl. 23-án kétnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Lionel Jospin francia kormányfő. Lionel Jospin és Adrian Nastase megbeszélésén szóba került az Európai Unió bővítése és a gyermekvédelem kérdése. A francia kormányfőt Daniel Vaillant belügyminiszter, Pierre Moscovici európai ügyekért felelős, Michel Sapin közigazgatási miniszter, Christian Pierret iparügyi államtitkár és több üzletember kísérte el. /Hivatalos látogatáson a francia miniszterelnök. A kétoldalú kapcsolat elmélyítése a cél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. július 24.
"Romániába érkezett Rolf Ekeusz, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa, júl. 23-án Mircea Geoana külügyminiszterrel tárgyalt. A két diplomata a balkáni helyzetről és a státustörvényről tartott eszmecserét. A találkozó során a kisebbségi főbiztos elmondta, a státustörvény és a romák helyzete olyan kérdés, amelyre "európai választ" kell adni. A megbeszélés során szóba került a nemzetközi szervezetnek a régió stabilitásának biztosításában és a nemzeti kisebbségek helyzetének megoldásában vállalt szerepe is. A két diplomata a szeptember folyamán Romániában tartandó, az európai romák helyzetéről szóló konferenciáról is tárgyalt. /Romániában az EBESZ kisebbségi biztosa. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. július 24.
"Júl. 23-án a schengeni határ problémakörének megvitatásával kezdte meg munkáját Tusnádfürdőn a XII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem, amely ebben az évben a "Kényszerek és lehetőségek" átfogó címet választotta az egyhetes vitasorozatnak. A hétfői vitában Turi-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter, Végh Zsuzsanna, a Belügyminisztérium bevándorlási és állampolgársági hivatalának főigazgatója, illetve Wolfgang Eberhardt Wittstock, a romániai Német Fórum és Szilágyi Zsolt, az RMDSZ parlamenti képviselője vett részt. Magyarország számára kényszerhelyzetet jelent, hogy az ország és a nemzet határai nem esnek egybe. Ezt oldhatja fel az európai integráció - hangsúlyozta Toró T. Tibor képviselő. Szilágyi Zsolt képviselő úgy vélekedett, hogy a státustörvény megkönnyítheti a román-magyar kétoldalú kapcsolatok problémáit azzal, hogy a romániai magyar közösség helyzete kielégítővé válik mind a magyar kisebbség, mind a román többség számára. Eberhard-Wolfgang Wittstock kifejtette: mióta Erdély Romániához került, az itteni német közösség lélekszáma a korábbi 800 ezer főről 85 ezerre csökkent a sorozatos kitelepítések, deportálások, illetve a kilencvenes években tetőző kivándorlási hullám következtében. Olyan esztendő is volt a rendszerváltás után, amikor 110 ezer német nemzetiségű hagyta el Romániát. - A szervezők Magyarországról mások mellett Szájer József integrációs bizottsági elnököt, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot, Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkárt, Szabó Tibor HTMH-elnököt, Bába Iván közigazgatási államtitkárt, Németh Zsolt külügyi államtitkárt és Orbán Viktor miniszterelnököt, Romániából pedig Hildegard Puwak integrációs minisztert, Serban Mihailescu kormányfőtitkárt, Tőkés László püspököt, Markó Béla RMDSZ-elnököt, Victor Babiuc és Crin Antonescu volt minisztert és Adrian Nastase kormányfőt hívták meg előadónak. Szintén a meghívottak között szerepel több magyarországi és romániai politikai párt vezető politikusa és parlamenti képviselője. - A román miniszterelnököt minden évben meghívták Tusnádfürdőre, de oda az évek során egyetlen miniszterelnök sem ment el. Orbán Viktor viszont, aki 1990 óta a bálványosi szabadegyetem valamennyi eddigi rendezvényén részt vett, idén is ellátogat Tusnádfürdőre. - Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, pihenőszabadságára hivatkozva, nem fogadta el a szabadegyetem szervezőinek meghívását - közölte Szilágyi Zsolt, aki egyben a Reform Tömörülés alelnöke. Ennek ellenére remélik, mégis szakít időt a státustörvényről szóló előadásra. - Meggyőződésünk - hangsúlyozta Szilágyi -, ahol a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára, Németh Zsolt találkozik egy nyilvános fórum keretében a kárpát-medencei magyarok vezetőivel, az RMDSZ elnöke is képviseltetni fogja magát. /Bálványosi Nyári Szabadegyetem - tizenkettedszer. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. július 24.
"Júl. 23-án megkezdődtek a felvételik a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai kirendeltségén. A székelyföldi városba agrárközgazdaság, könyvelési és gazdasági informatika, vidékfejlesztés, valamint román nyelv és irodalom, továbbá angol nyelv és irodalom szakokra várták a jelentkezőket. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány elnöke, az erdélyi magyar egyetem rektora elmondta: a meghirdetett 175 helyre összesen 487-en jelentkeztek. Szinte minden szak esetében, kivéve az agrárközgazdaságot, amelyre 50 helyre 53-an iratkoztak be, túljelentkezés van. A vidékfejlesztési szakon 25 helyre mintegy 218-an kérték felvételüket, a könyvelési és gazdasági informatika szakon az 50 helyre 116-an jelentkeztek. A vidékfejlesztési szak vezetésével megbízott Rostás Zoltán, a Bukaresti Egyetem docense, tanszékvezető elmondta: tudatos döntés eredménye volt a vidékfejlesztési szak beindítása a Székelyföldön, mivel a vidék helyzetével, fejlesztésével kapcsolatos kérdések előtérbe kerültek. - Javában zajlanak az egyetemi felvételik a Kolozsváron is. A Babes-Bolyai Egyetem Magyar Irodalomtudományi Karán 50 helyre 63 diák versengett. Az eredményhirdetésre július 28-án kerül sor. A tanszék hitoktató-magyar szakán július 27-én kezdődik a vizsga. A néprajz tanszéken 20 helyre 45 diák jelentkezett. /Papp Annamária: Először tartottak felvételit az EMTE-n. Legtöbben a vidékfejlesztési szakra iratkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. július 24.
"Csökkent a lakosság Ion Iliescu államfőbe és Adrian Nastase kormányfőbe vetett bizalma, derül ki a CSOP közvélemény-kutató intézet felméréséből. Míg áprilisban és májusban a megkérdezettek mintegy 54,9, illetve 55 százaléka úgy nyilatkozott, hogy bízik Ion Iliescuba, addig júniusban a románoknak már csak 49, 4 százaléka osztotta ezt a véleményt. Adrian Nastase népszerűségi mutatója valamivel rosszabbul áll Iliescuhoz képest: a kabinetvezető áprilisban a lakosság 57,2 százalékának, májusban 55,9 százalékának a bizalmát élvezte, júniusban pedig ez az arány 49,8 százalékra esett vissza. A Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor a megkérdezettek mintegy húsz százalékának a bizalmát élvezi (áprilisban 21 százalék, májusban 20,2 százalék, júniusban 23,7 százalék). Amennyiben jövő vasárnap lennének a választások, a megkérdezettek 52,2 százaléka a Szociáldemokrata Pártra, 13,4 százaléka a Nagy-Románia Pártra, 10,9 százaléka a Demokrata Pártra, 8,6 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra és 6,7 százaléka az RMDSZ-re voksolna. - A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) és a Romániai Szociáldemokrata Párt (RSZDP) közötti fúzióval a megkérdezettek 36,1 százaléka ért egyet. /Csökkent az Iliescuba és Nastaséba vetett bizalom - derül ki a CSOP júniusi felméréséből. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./"
2001. július 24.
"Júl. 22-én Szatmárnémetiben a Harag György Társulat a Kölcsey Főkollégium udvarán mutatta be Csokonai Vitéz Mihály remekét: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című komédiáját. A társulat a következő hetekben számos települést felkeres az igazi vakációs produkcióval. /(Sike Lajos): Színházi bemutató a Kölcsey udvarán! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./"
2001. július 24.
"A következő tanévben is probléma lesz a szakképzett romántanárok hiánya Hargita megyében. A 100 meghirdetett román katedrára csupán ketten jelentkeztek - ismertette Kálmán Ungvári Zsófia főtanfelügyelő helyettes, hozzátéve: a felsőfokú végzettségű fiatalok inkább a tanügynél jobban fizető állásokat választják. A szakképzett angol nyelv tanárok esetében is nagy hiány tapasztalható, a 40 meghirdetett katedrára ketten jelentkeztek a versenyvizsgán. /(Hátsekné Kovács Kinga): Továbbra is gond a romántanárok hiánya Hargita megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./"
2001. július 24.
"Tavaly ősszel magyarnyelv-oktatás kezdődött Moldvában - iskolán kívül, órák után. Ennek apropóján szervezett anyanyelvi előkészítő tábort Gyimesbükkön a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ). Az I. Csángó Oktatási-módszertani Tábor részvevői - csángómagyar gyerekek és tanítóik - egyaránt képezték magukat. A gyimesbükki "főcsángó", Deáky András panziójában rendezett táborban tizenegy gyermeket oktatott június utolsó hetében egy tucatnyi tanár. Ez a tábor az oktatási programnak a része, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének megbízásából Hegyeli Attila néprajzkutató, klézsei magyarnyelv-tanár szervezte meg. Felelősséget vállalnak azért, amit tesznek, hiszen a magyar kormány óriási pénzeket szán ilyen célokra. Vannak olyan falvak, ahol a magyarság- és hovatartozás-tudat még él az emberekben, csak megpróbálják elnyomni bennük. A pusztinai Bilibók Jenő, az MCSMSZ alelnöke tanárként vett részt a táborban. Szerinte az a baj, hogy a szülők nagyon befolyásolhatók. Magyar újság nem jut el hozzájuk, és a román tévé anyanyelvű adásán kívül más magyar adót nem nézhetnek. - Hegyeli Attila tavaly az első csángó oktatási konferencia után bejelentette, hogy egy évre elmegy Klézsére tanítani. Ő és a barátnője voltak az elsők, aki vállalták, hogy elindítják Moldvában az iskolán kívüli magyarnyelv-tanítást. Hegyeli szerint a csángóknak valóban nincsen olyan identitástudatuk, mint a Kárpát-medencei magyaroknak, de van bennük egy mag, amit az ember csak akkor érzékel, ha köztük él. A klézsei ortodox pap kiprédikálta, hogy ő az ördög küldöttje, s nem szabad rábízni a gyermekeket, mert elrontja őket. A polgármester is megállította a fiatal tanárt az utcán, hogy menjen haza, mert semmi keresnivalója nincsen Klézsén. - Beszélhetünk a csángó széthúzásról is. Hegyeli Attila és menyasszonya még egy évig Moldvában marad, mivel a tíz helyszínre tervezett oktatási programjukat szeretnék megvalósítani. Borbáth Erzsébetnek, a Domokos Pál Péter Alapítvány alelnökének 1990 óta vannak tapasztalatai a moldvai csángómagyar gyermekek képzésében, őt Hegyeliék kitartása lenyűgözte. Egyhetes munka után a tanárnő úgy látja, hogy a gyermekek eljutottak a megértés szintjére az írás és az olvasás terén is. Borbáth Erzsébet a tíz moldvai faluban tervezett magán magyarnyelv-oktatásnak elvállalta a módszertani szakirányítását. - Deáky András fogadójával azt szeretné elérni, hogy az elcsángált magyarokat Gyimesbükkre csalogassa, hogy érezzék az együvé tartozást. Hozzáállása, áldozatkészsége miatt Deákyt főcsángónak, a csángók királyának nevezik. - Annak idején a román parlamentben kérte Gyimesbükknek a Hargita megyéhez való visszacsatolását, felszólalására vastapsot és be nem tartott ígéreteket kapott. Egyszer falustársainak köszönhette, hogy nem verték meg a magyar iskolákért folytatott harcának közepette. Tizenegy éve az itteniek segítségével indította újra a magyar nyelvű oktatást a község három iskolájában. Adományokból magyar könyvtárat hozott létre. Megrendeli és kihordja a Hargita Népe című napilapot 35 családnak, kábeltévé-hálózatot hozott létre, megszervezte a községben a csatornázás részbeni kiépítését. A Trianon óta eltelt 81 esztendő meggyengítette az itt élő csángómagyarok identitástudatát. Ma Gyimesbükkön nincsen olyan család, ahol ne lenne valamilyen román rokonsági kapcsolat. /Kristály Lehel: Kikapcsolódva tanultak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 24./"
2001. július 24.
"A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány idén is megszervezte a tehetségesen rajzoló gyermekek hagyományos szárhegyi táboroztatását. A júl.16-án megnyílt tábor az itt készült munkákból válogatott anyag kiállításával zárja kapuit. Tóthfaluból (Délvidék), Budapestről, Érdről, Szigetszentmiklósról, Pusztináról, Gyimesfelsőlokról és a Gyergyói-medencéből érkezett 26 tanuló számára. A gyermekek magyar népmese-illusztrációkkal pályáztak a megyei tanács által is támogatott táborozásra, ami újabb lendületet adhat a tehetséges résztvevők számára. /Bajna György: Gyermekalkotók tábora Gyergyószárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 24./"
2001. július 24.
"Eluralkodott az embereken a közömbösség. Behúzódnak a szobába, a tévé elé, semmi sem érdekli őket, ami körülöttük történik. Lehet, túlzó és bántóan általánosító ez a megállapítás, de számos példával támasztható alá. A színházi előadásokat többször el kellett halasztani az érdektelenség miatt, többnyire üresek a mozitermek, a képzőművészeti tárlatnyitók, könyvbemutatók közönsége kezd meggyérülni, a közérdekű kérdésekről vitázó lakossági fórumokon is marad üres szék bőven. A távolmaradás legfőbb oka a fásultság, a beletörődés. - A 89-es változások után nem kellett senkit nógatni, hogy elmenjen népgyűlésekre, tüntetésekre; a magyar egyetemért kezdeményezett aláírásgyűjtést is ezrek karolták fel; amikor Temesvár hőse jött el Csíkszeredába, tűt sem lehetett leejteni a tapstéren, annyian gyűltek össze az első hívó szóra. Ma már nincsenek ilyen nagyszabású összesereglések - a csíksomlyói búcsú vallási és nemzeti jellege miatt az örök kivétel ez alól. A magyarázat: csalatkoztak az emberek, nem váltak valóra számításaik, sok, nagyon sok maradt a beváltatlan ígéret. Valami módon fel kell rázni közömbösségükből az embereket? A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítványnak volt néhány kezdeményezése, hasonlóra lenne szükség az élet más területein is. /Borbély László: Közömbösség. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 24./"
2001. július 24.
"Megjelent a Források, a Borszékért Alapítvány közérdekű lapja legújabb száma. Ebben emlékező írás: Millennium - a magyar évezred. Arról is hírt ad a kiadvány, hogy megalakult a Borszéki Vendégvárók Szövetsége. /Megjelent a Források. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 24./"
2001. július 25.
"Júl. 24-én Kolozsvárra látogatott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa. Rolf Ekeus, a kolozsvári RMDSZ székházában Verestóy Attila szenátorral tárgyalt. Verestóy elmondta, hogy Max van der Stoel feladatát most Rolf Ekeus vette át. Verestóy kifejtette: Romániban gyakran tapasztalják, hogy a megszavazott, elfogadott törvényt a valóságban nem alkalmazzák. Ezt a földek, illetve erdők visszaadásával, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával példázta, valamint az adminisztrációs törvénnyel, amelyet majdnem megfelelő formában szavazott meg a parlament, de az életbe léptetése késik. A státustörvényről a főbiztossal megállapíthatták, hogy nem igazolja sem a félelmeket, amelyeket a különféle, Magyarországon kívüli kormányok politikusaiban keltett, sem azt a hatalmas illúziót, amelyet a kezdeményezők vélnek felfedezni ebben a kedvezménytörvényben. /(S. B. Á.): Alaptalanok a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos félelmek. Rolf Ekeus biztos RMDSZ-vezetőkkel találkozott. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Ionel Olteanu, a képviselőház jogügyi bizottságának szociáldemokrata párti elnöke bejelentette: "független szakértőkből álló csoportot" hoztak létre, amely a magyar státustörvénynek a nemzetközi normákkal történő kompatibilitását hivatott megvizsgálni. A júl. 23-án létrehozott csoportban egyetemi tanárok és nemzetközi jogügyi, idegenrendészeti és nemzetközi munkaügyi szakértők kaptak helyet. /Román szakértők vizsgálják a státustörvényt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Bukaresti látogatása során Daniel Vaillant francia belügyminiszter biztosította román kollégáját, Ioan Rust, hogy Franciaország hatékonyan támogatni fogja Románia vízumkényszer alóli felmentését. Lionel Jospin francia miniszterelnök bukaresti sajtóértekezletén figyelmeztetett: Romániának a NATO angolszász tagjainak körében kellene most már meggyőző munkát végeznie, ugyanis Franciaország döntött már Románia támogatása ügyében. /Franciaország támogatja Románia vízumkényszer alóli felmentését. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Amennyiben Magyarország folytatja a státustörvény életbeléptetésére tett erőfeszítéseit, Románia készen áll arra, hogy betiltsa a magyar igazolványok kiállítását - jelentette ki júl. 23-án egy tévéinterjúban Ion Iliescu államelnök, aki azt is megjegyezte: államelnökként azonnal aláírásával látná el az ezzel kapcsolatos esetleges kormányrendeletet, hogy az ország "állami méltóságát" oltalmazza. Az elnök azt is kijelentette: a státustörvény körüli vita nem sodorja veszélybe a két ország közötti, 1996. szept. 16-án aláírt alapszerződést. /Iliescu betiltaná a magyar igazolványok kibocsátását. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Grigore Zanc, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Kolozs megyei szervezetének elnöke bejelentette: az alaptörvény első cikkelye, amely az egységes nemzetállamra vonatkozik, nem módosítható. /Nem módosítható az alkotmány első cikkelye. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Az erdélyi magyar magánegyetem létrehozásának gondolata két évvel ezelőtt Tusnádfürdőn, az akkori nyári szabadegyetemen fogalmazódott meg, s ma az első felvételi vizsgákat tartják az ősszel induló Sapientia erdélyi magyar tudományegyetemre - hangsúlyozta júl. 24-én Misovicz Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának gazdasági elnökhelyettese. A júl. 24-i vitanap fő témája az erdélyi magyar magánegyetem volt. A HTMH elnökhelyettese szólt az Erdélyben tapasztalható nagy érdektagoltságról is. Fontos feladatnak, egy-két éven belül megvalósítandó célnak nevezte azt, hogy nemzetközi szempontból is piacképes intézmény váljék az egyetem, illetve olyan normatív finanszírozási rendszer épüljön ki, amely képes lesz a jövőben is forrásokat biztosítani az intézmény számára. Tonk Sándor, a Sapientia Alapítvány elnöke, az egyetem rektora hangsúlyozta: bár Kolozsvárott van az intézmény központja, szándékosan nem alapítottak itt szakokat, mert azokat ma inkább oda kell vinni, ahol pillanatnyilag nincs, vagy csekély a magyar felsőfokú oktatás. Birtalan Ákos képviselő a Sapientia Alapítvány kurátora kijelentette: többek között azért beszélünk ma erdélyi magyar magánegyetemről, mert még 2001-ben sincs állami magyar egyetem Romániában, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen pedig még mindig nem sikerült megvalósítani a belső autonómiát. Közölte: az elmúlt tanévben a több mint 21 ezer magyar anyanyelvű diáknak csak 28 százaléka tudott magyarul tanulni felsőoktatási intézményben. /Bálványosi nyári szabadegyetem. Tusnádfürdőn született meg az EMTE létrehozásának gondolata. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"A magyar és a román környezetvédelmi miniszter ősszel találkozót tart a környezetvédelem területén kötendő új megállapodások és közös programok lehetőségének megvitatására - közölte Turi-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter. Turi-Kovács Béla júl. 22-én részt vett a Tusnádfürdőn tartott nyári szabadegyetem munkájában, majd Csíkszeredán a város vezetőivel találkozott. A magyar környezetvédelmi miniszter Csíkszeredán Csedő Csaba István polgármesterrel közös környezetvédelmi programok beindításáról tárgyalt. /Fejleszteni kell a magyar-román környezetvédelmi együttműködést. Turi-Kovács Béla magyar környezetvédelmi miniszter közös programokról tárgyalt a csíkszeredai polgármesterrel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Markó Béla szövetségi elnök mégis elfogadta a Reform Tömörülés ismételt meghívását a Tusnádon zajló XII. Bálványosi nyári szabadegyetemre. A szabadságára hivatkozó RMDSZ-elnök előzőleg visszamondta a meghívást, amikor a státustörvényről szóló vitanapon Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral, Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökével, Kovács Miklóssal, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével, Bugár Bélával, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével és Tőkés László püspökkel kellett volna előadást tartania. /Sz. K.[Székely Kriszta]: Markó mégis megy Tusnádra. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Júl. 23-án a pannonhalmi Bencés Főapátságban a Kárpát-medencei magyar középiskolák tanárai és diákjai számára ötnapos kommunikációs képzés kezdődött a Katolikus Közösségek Hálózata (Háló) szervezésében. A műhely programjain Erdélyből, a Vajdaságból, továbbá Kárpátaljáról, a Felvidékről, valamint az anyaországból, Szlovéniából és Horvátországból százhúsz tanár - főként hittantanár - és diák vesz részt. Az egyházi és állami magyar középiskolák oktatói és tanulói előadásokat hallgatnak a kommunikáció jelentőségéről. A kommunikációt középpontjába állító képzést ezúttal először szervezte meg az 1989 óta működő Háló, amely feladatának tekinti a "hídépítést" a Kárpát-medence közösségei között. /Kárpát-medencei kommunikációs műhely Pannonhalmán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Nemrég leváltották a Szatmár megyei rendőrség teljes vezérkarát. Közülük nem található egy magyar sem. Szatmár megyében a magyarság aránya megközelíti az összlakosság 40 százalékát, a megyeközpontban pedig meg is haladja, ennek ellenére nincsenek magyar rendőri vezetők. Alig jobb a helyzet a közhivatalokban. Jó, ha öt-tíz százalék azon tisztviselők száma, akik magyarnak vallják magukat, és húsz-huszonöt százalék azoké, akik megértik, netán beszélik nyelvünket. A prefektúrán és a megyei tanácsnál azóta módosult valamelyest, hogy Riedl Rudolf volt a megyefőnök (ma alprefektus), az önkormányzat megyei elnöke pedig Szabó István lett. Továbbra is égbekiáltó az a hátrány és diszkrimináció, ami az állami köztisztviselők kinevezése tekintetében éri a magyarságot. A magyar többségű lakosságú Székelyföldön is a román rendőrök, fináncok, ügyészek, bírók, felügyelők vannak többségben. Az önálló magyar egyetem (mármint a román állam által a hazai magyar adófizetők pénzéből fenntartott egyetem!) hiánya, vagy a magyar történelmi egyházaktól elkobzott vagyonok visszaadásának késleltetése mellett a közéletben elszenvedett hátrányainkat is nagyobb súllyal említhetné fel a magyar kormány, amikor a románnal a státustörvénynek a "román lakosság számára diszkriminatív" kitételeiről tárgyal, írta Sike Lajos. A határon túli románokkal kapcsolatos kedvezménytörvényt is hangsúlyosabban kellene említeni. Nem is csak azt, hogy már több százezer moldáviai román kapott kettős állampolgárságot (amiről a vonatkozó magyar törvényben szó sincs), hanem azt is, hogy a több tízezer moldáviai fiatal a romániai magyar adófizetők pénzén is tanul Romániában. /Sike Lajos: Na és a mi hátrányaink? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"
2001. július 25.
"A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) június 4-i döntése ellen tiltakozott Vass Levente, a MIT lemondott alelnöke, Gergely István, az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) alelnöke és az OMDSZ három tagszervezetének elnöke. A döntés értelmében a nyolc ifjúsági szervezetet tömörítő MIT minden kapcsolatát megszakította az RMDSZ-szel. Vass a Krónikának kifejtette: "Bár előzőleg jeleztük, hogy csak késve érkezhetünk a június 4-i gyűlésre, érkezésükkor a döntés már megszületett, a nyilatkozat nyomtatott szövegként megvolt, és a jelenlevők nem fogadták el, hogy visszatérjenek a témára." Vass Leventéék nehezményezték, hogy nem konzultáltak minden tagszervezettel, ezek szintjén nem született döntés. Az OMDSZ - melyet a MIT legerősebb tagszervezeteként tartanak nyilván - nem konzultálhatott és nem hozhatott döntést az üggyel kapcsolatban. "Az a tény, hogy a MIT-ben maradtunk, és nem kerestünk más utat, azt jelenti: a szervezeten belül keressük az alternatívákat, a MIT-et szeretnénk egy egészségesen működő szervezetként látni, a civil szférához közelebb vinni" - fogalmazta meg Vass Levente tiltakozásuk célját. /Farkas Réka: Belső ellenzék a MIT-ben. Tiltakoznak a diákszövetségek vezetői. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"A tíznapos táborban született munkákból nyílt kiállítással és vetélkedővel zárult júl. 24-én a Gyergyószárhegyi Nemzetközi Gyerekművészeti Tábor. A résztvevők agyagszobrászatot, tájképfestést, sámánkötél-fonást, táncot, bútorfestést tanulhattak. A magyar népmese-illusztrációk témával hirdetett pályázat visszatérő motívummá is vált: az agyagszobrászat oktatásakor Fekete Pál marosvásárhelyi képzőművész kedvenc népmesehősük megmintázásával bízta meg a gyerekeket. /Gergely Edit: Sámánkötél és barátságok fonódása. Véget ért a Gyergyószárhegyi Nemzetközi Gyermekművészeti Tábor. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./"
2001. július 25.
"Csíkszeredában, Tusnádfürdőn már véget értek a különféle szakos pedagógusoknak a Bolyai Nyári Akadémia keretében szervezett előadások, Szovátán, a Teleki Oktatási Központban most a fizika és kémia szakos tanárok hallgatják neves professzorok előadásait. A Teleki Oktatási Központban már július elején megkezdődtek az előadások - világosított fel Geréb Éva matematikatanár, oktatási programszervező. Elsőként az óvónők kezdtek, őket az iskolai könyvtárosok és a kollégiumi nevelők követték, majd az angol szakosok és a kémiatanárok jöttek. /Borbély László: Bolyai Nyári Akadémia. Hét tanfolyam Szovátán. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 25./"
2001. július 25.
"A Kolozsvári Magyar Diákszövetség júl. 18-22. között rendezte meg az Erdélyi Diáktalálkozót Szejkefürdőn. Tábori napilap is volt, a Lapocka, avagy a Szejke Tájmsz. A találkozót Földes László - közismertebb nevén Hobó - nyitotta meg egy József Attila-versekből összeállított előadóesttel, majd a Tankcsapda együttes következett. Előadások hangzottak el a környezetszennyezésről, a középkori magyar viseletekről, az újhullámról, az Erdélyi Disputa Egyesület vitabemutatót tartott, nteki voltak filmvetítések is. A rendezvényeket 3500 fiatal látogatta, közülük 1300-an hetijegyet, a többiek pedig napijegyet váltottak. /Erdélyi Diáktalálkozó Szejkefürdő. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 25./"
2001. július 25.
"Már több mint egy hete tart a madarasi cserkésztábor. Volt számháború, kirándulás a Madarasi Hargitára, a tábortűzhöz mindig más-más csoport készült szórakoztató műsorral. /Szőcs Ibolya, Csíkszereda: Ünnep a táborban. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 25./"