Erdélyi Digitális Tudománytár
Hitel, 1935-1944

Két szakaszban Kolozsváron megjelent szociálpolitikai, szociogáfiai félhavi-havilap.

1. Újság formájú félhavi szemle. 1935. jan. 1-től jún. 1-ig hat száma jelent meg Kolozsvárt, ebből az áprilismájusi összevont. Felelős szerkesztő Koós Kovács István, szerkesztőségi titkár Makkai Ernő (az 5. számig). Megindítása és tényleges szerkesztése Venczel József és Makkai László nevéhez fűződik.

2. Az eredetileg nagy alakú Hitel helyébe 1936-ban Venczel József ugyanezen címmel, de új számozással negyedévenként megjelenő, oktáv alakú szociálpolitikai folyóirat megindulását kezdeményezte. A lap négy éven át folyamatosan megjelent, az 1940/1-es számot azonban csak egy év múlva követte az 194041/2-es szám, majd az összevont 34-es. 1942 áprilisától havonta jelenik meg "Nemzetpolitikai szemle" alcímmel 1944 augusztusáig. Szerkesztői: Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József, Vita Sándor. A lap történetéről bővebben itt.

Repertórium.

Tartalomjegyzék