Meghurcolták, de nem indítanak eljárást (Villámtüntető fiatalok)
Ügyészségre továbbította a Kovászna megyei rendőrség a helyi termékek népszerűsítéséért villámtüntetést szervező s emiatt a hatóságok által bekísért fiatalok ügyét, diszkriminációra való felbujtással vádolták őket, ám az ügyészség a dokumentumok tanulmányozása után elutasította a vádemelést – tájékoztatott Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi csapata április 20-án vonult ki a Kaufland nagyáruház bejáratához, Ébredj, székely, Vedd és vidd a hazait, Vásárolj székelyföldi üzletben hazai terméket, Székely termék = munkahely feliratú táblákkal próbálták ráébreszteni az arra járókat, hogy ne a multiknál költsék pénzüket, inkább a helyi termelőket, gyártókat, kisebb boltokat támogassák.
A HVIM további három nagyáruháznál tervezett hasonló megmozdulást, de csak a második helyszínre értek el, a Billa elől a hat fiatalembert bekísérték a rendőrségre. A hatóság akkor azzal magyarázta lépését, hogy engedély nélkül tiltakoztak, holott villámtüntetéshez nincs szükség hivatalos jóváhagyásra. Több mint négy órán keresztül benn tartották, bűnözőkként kezelték őket: nyilatkozatot írattak velük, rögzítették ujjlenyomatukat, lefényképezték. Egy héttel később Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke a Területi Közrendészeti Hatóságtól kérte a hat fiatal meghurcolásának kivizsgálását, a testület napirendre tűzte az ügyet, meghívta az érintetteket, de az ülésről a megyei rendőrparancsnok kérésére végül mégis kiutasították őket. Azóta sem kaptak értesítést semmilyen döntésről.
Időközben az is kiderült, a rendőrség továbbította az ügyészségnek a fiatalok iratcsomóját. Kulcsár-Terza felháborítónak tartja, hogy míg Kolozsváron a honvédemlékművet festékkel leöntőket csak 100–500 lejes bírsággal fenyegetik, addig a magyar fiatalokkal szemben ilyen eljárást folytatnak. Emlékeztetett, pártja már több éve kéri idevalósi, a helyi körülményeket jól ismerő rendőrparancsnok kinevezését, úgy vélik, akkor talán elkerülhető lenne az ilyen visszaélés.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyenesben a kisebbségvédelmi kezdeményezés
Tegnap az Európai Parlament brüsszeli épületében ülésezett az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója. Ez alkalommal bemutatták az RMDSZ által kezdeményezett európai szintű kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést.
Részletesen tájékoztattak annak tartalmáról, amely – hat pontba foglalva – egy sor szabályozást kér az őshonos nemzeti kisebbségek, regionális és kisebbségi nyelvi csoportok vagy kisebbségi nyelvek védelmére. Ismertették az európai polgári kezdeményezés szabályozását, a partnerek és a kisebbségi szolidaritás fontosságát, és bemutatták a polgári bizottság tagjait, illetve a Minority SafePack Initiative csomag tartalmát. Az RMDSZ által előkészített kisebbségvédelmi kezdeményezés végleges szövegét a FUEN két hét múlva sorra kerülő kongresszusán fogadja el, majd ezt követően regisztrációra nyújtja be az Európai Bizottsághoz. A kezdeményezés mellé az RMDSZ nemzetközi partnereket talált, így a beadványt többek között az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával, a Dél-tiroli Néppárttal és az Európai Nemzetiségi Fiatalok szervezetével közösen terjeszti elő. Az Európai Bizottság pozitív véleményezése esetén a kezdeményezés támogatására ősztől tizenkét hónapos aláírásgyűjtő kampány indul.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol marad a méltányos elosztás? (Nyílt levél a Communitas Alapítvány Kuratóriumának)
Alulírott, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) írott sajtóért felelő alelnöke ismét arra kényszerültem, hogy nyilvánosan forduljak a Communitas Alapítvány Kuratóriumához, hiszen, a múlt évhez hasonlóan, idén is azt tapasztaltam, a sajtótámogatást önkényesen osztotta el a Communitas Alapítvány Sajtó Szaktestülete.
Tavaly Méltányos elosztást! címmel közöltem figyelemfelkeltő levelet, most már kérdezek: hol marad a méltányos elosztás?, hisz az eredményekből ismét az világlik ki, mint egy évvel korábban, az elosztásnál érvényesített főkritérium: az RMDSZ-szel ápolt viszony. A magát „független szervezetként” meghatározó Communitas Alapítványról nem lehet elmondani, hogy szimpátiáktól és ellenérzésektől mentesen döntött.
Egy évvel korábban Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke is felvetette – s magam is helyeseltem –, ossza el a pénzt maga az RMDSZ, s játsszon nyílt kártyákkal, az elosztás átláthatóságáért vállalja a felelősséget. Ám akkor is azt kívánná a becsület, hogy az adólejeinkből a magyar nemzeti közösségnek visszaosztott összeget méltányosan osszák el. Ha pedig továbbra is a Communitas Alapítvány rendelkezik a juttatás egy része fölött, nem a pályázókat, hanem a pályázatokat kellene figyelembe venni. Tavalyi levelemben javasoltam, a sajtótámogatás elosztásával bízzák meg a legilletékesebbet, a MÚRE Igazgatótanácsát. Annál is inkább, hogy erre van példa: néhány éve még egy, a sajtóhoz értő küldöttel kiegészülve, a MÚRE igazgatótanácsa bírálta el a pályázatok egy részét. Az, hogy idén néhány volt vagy jelenlegi MÚRE-tisztségviselőt is meghívtak a szaktestületbe, melynek feje egy politikus, nem egyenlő ugyanazzal. Az RMDSZ által is hirdetett törekvések, a központosítás lebontásának szellemében megerősítem korábbi javaslatomat: a pályázatok elbírálásával bízzák meg a MÚRE igazgatótanácsát.
Sepsiszentgyörgy, 2013. június 6.
SZEKERES ATTILA,
a MÚRE alelnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Őszinte" gyűlölet vagy kampányfogás?
Corina Cretu európai parlamenti képviselő, az EP szocialista csoportjának alelnöke minapi közleményében kivágta a rezet nacionalizmusból. Olyan szöveget juttatott el a sajtóhoz, amelyet akár a volt kolozsvári bíró, vagy az ugyancsak Brüsszelben székelő nagyromániás pártelnök is aláírhatott volna.
A szocialista képviselő haragját a trianoni megemlékezések váltották ki. Európa fővárosából kürtölte világgá nemes felháborodását az "extrémista magyarok" ellen, akik szerinte "nem képesek lépést tartani a 21. századdal, és képtelenek elszakadni az osztrák-magyar dualista monarchia nosztalgiájától, ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének a múlt sebeinek a begyógyítására és a közös jövő felépítésére". A képviselő dühét különösen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata váltotta ki, aki azt mondta, hogy a trianoni békeszerződés emléknapja gyásznap a magyarok számára, akik "este Magyarországon feküdtek le, és reggel Romániában ébredtek fel". Ez a közleményben anakronisztikusnak nevezett felvetés a képviselő szerint azt jelenti, hogy "olyan emberek élnek közöttünk, akiknek az agya az évszázaddal korábbi valóságban rekedt, képtelenek elfogadni a történelmi valóságot, és veszélyes erőfeszítéseket tesznek a múlt kísérteteinek a felélesztésére". Mi több, úgy gondolja, és ki is mondja, hogy a polgármester nyilatkozata "a román nemzet iránti tiszteletnek, illetve a románság által a Habsburg- korona alatt elszenvedett trauma iránti megértésnek a legelemibb szikráját sem érezteti".
Végül azzal tette fel az i-re a pontot, hogy kijelentette: ezek az álláspontok akadályozzák meg a történelem sebeinek begyógyítását és a közös jövő kiépítését célzó európai erőfeszítések sikerét, ugyanis, jelenti ki, "az olyan megnyilatkozások, mint a trianoni szerződés alkalmából szervezett gyászszalagos megemlékezések, illetve az úgynevezett székely zászló tüntető kitűzése, árt az interetnikus kapcsolatoknak", és csupán "sovén-nacionalista provokációk, amelyek ellentmondanak az európai szellemiségnek, de a béke eszméjének is, amely a trianoni békeszerződéssel győzedelmeskedett, lezárva a második világháborút".
Ha valaki azt hitte, hogy eleget mondott, tévedett, mert az európai képviselő felhánytorgatta, hogy a Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát a budapesti hatóságok a legmagasabb szinten támogatják, sőt szítják. Véleménye szerint az, hogy Magyarország elnöke kijelentette, a trianoni békediktátum olyan emlék, amelyet a magyarok máig sem tudtak feldolgozni, azt mutatja, hogy "Magyarország egyre jobban eltávolodik az európai értékektől és azoktól a törekvésektől, amelyek a békés együttélést szolgálják az öreg kontinensen".
Bevallom, meglepett a vehemens szitkozódás, ennél azért többet vártam volna el a mindeddig megfontoltnak, kiegyensúlyozottnak ismert képviselőtől. A kérdés az, hogy vajon mindig is így érzett, és két évtizeden át sikeresen leplezte, és most ezzel a közleménnyel mutatta ki igazi énjét, vagy kampányfogás az egész, hiszen egy év sincs már az európai parlamenti választásokig, és a magyar kártya ismét jól jöhet...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Letakarították a festékkel elcsúfított honvédemlékművet
Horváth Anna: nem ilyen üzenetváltásra van szükség
Csütörtök délután egy teherautónyi vízzel és több zsáknyi homokkal több mint két órán át takarították a Kismezői temetőben az első világháborúban elesett katonák emlékművét, amelyet feltehetőleg június 4-én délelőtt vagy az azt megelőző éjszakán ismeretlen tettesek piros színű festékkel öntöttek le. A szobortakarításon jelen levő Horváth Anna RMDSZ-es kolozsvári alpolgármester is elmondta: a román és a magyar nép közötti érzékeny kérdéseket meg lehet és meg kell beszélnünk, és nem ilyen „üzenetváltásra” van szükség a két nép között. Az eseményen több ifjúsági szervezet, így a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) is jelen volt. Értesüléseink szerint képviseltette magát a Share Föderáció is, amely 31, főleg román ifjúsági szervezetet tömörít. Habár a résztvevők (fiatalok, középkorúak és idősek) száma nem haladta meg az ötvenet, az obeliszk-takarításon való részvételük a barbár gesztus elítéléseképpen értelmezendő.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Megkezdődött a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
„Meg kell győzni az embereket, hogy megéri olvasni” – hangzott el Magdó János kolozsvári magyar főkonzul köszöntőbeszédében, a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szerda esti hivatalos megnyitóünnepségén.
A Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában megtartott rendezvényen a Cseh Gusztáv-emlékkiállítás megnyitójára és Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójára került sor. A kettős kulturális eseményen Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója köszöntötte a kiállítótermet teljesen megtöltő érdeklődőket, majd Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere beszéde következet.
Magdó János főkonzul ugyanakkor a kiállítás-megnyitó kapcsán elmondta: fontos emlékezni Cseh Gusztávra, mert jelentős az életműve, maradandót alkotott. Hozzáfűzte bár Cseh Gusztáv eleinte nyugatias volt, később elkezdett a műemlékekkel foglalkozni. Székely Sebestyén György emlékeztetett: bár Cseh Gusztáv minden szempontból Erdélyhez kötődik, a most megnyílt tárlat anyaga a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum gyűjteményéből származik.
Markó Béla az egyik szervező Kós Károly Alapítvány elnöke arról értekezett, hogy a könyvhét esetében nem igaz az a közmondás, hogy sok bába között elvész a gyermek, hiszen számos civil, kulturális szervezet összefogásáról van szó. Mint részletezte egyre népszerűbb rendezvény a könyvhét, olyannyira, hogy Marosvásárhely is megirigyelte Kolozsvártól így elképzelhető, hogy jövőre ott is megrendezik. Markó szerint az elmúlt ezer év legfontosabb találmánya volt a könyv, elképzelni se tudja, mi lett volna nélküle. „A jelen feladata az, hogy újragondolja a könyv szerepét, funkcióját, hiszen korunkban rengeteg gyorsabban, könnyebben hozzáférhető információforrás áll rendelkezésünkre” – fogalmazott.
Csapody Miklós monográfiáját Kántor Lajos irodalomtörténész mutatta be. Elmondta: a kiadványnak nem csak művészettörténeti jelentősége van, hiszen családtörténet is van benne, amely részben megmagyarázza, könnyebben értelmezhetővé teszi Cseh Gusztáv munkásságát. A szerző, Csapody Miklós arról értekezett, hogy „Cseh Gusztáv előbb az európai egyetemes modernitás nyelvén tanult meg beszélni, majd később ezzel a tudással felvértezve visszanyúlt a tradíciókhoz”. „Nyugaton a hasonló kaliberű képzőművészekről versenyben írják a monográfiákat” – szemléltette Cseh Gusztáv életművének jelentőségét Csapody Miklós. A vasárnapig tartó seregszemlén a Mátyás király szülőháza előtti téren a kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon várják a vásárlókat. Az ugyanitt felállított színpadon a tervek szerint csütörtökön lapzártánk után a Csillagszedők zenekar lépett fel először Kovács András Ferenc megzenésített verseit adva elő, ezzel egy időben pedig a Sapientia épületében Bodor Ádám íróval találkozhattak az érdeklődők. A rendezvény részletes programja az unnepikonyvhet.ro honlapon érhető el.
Kiss Előd-Gergely

Román cinizmus
Jó alkalmat szalasztott el a román kormány arra, hogy tanúbizonyságot adjon jóindulatáról és empátiájáról. Az a közlemény azonban, amelyben a bukaresti külügy a trianoni békediktátum évfordulóján üdvözölte a Magyarország feldarabolását szentesítő dokumentumot, nem csupán ezek teljes hiányáról tanúskodik, de ráadásul provokatív is.
Az persze objektíve érthető, ha a mindenkori román kormány nem ugyanúgy vélekedik a diktátumról, mint a magyarok, hiszen az tette lehetővé, hogy az alig néhány évtizeddel korábban megalakult Román Királyság óriási területeket kebelezzen be. Viszont éppen ezen az alapon elvárható lenne, hogy azt is elfogadják: nekünk, magyaroknak június negyedike gyásznap.
Ehelyett a külügy politikailag korrekt lózungoktól hemzsegő közleményben ferdít, amikor a független és etnikai határai között megalakuló Magyarország „születési okmányának" titulálja a diktátumot. Hiszen olyan területeket szakítottak el az anyaországtól, amelyeken több százezres, többmilliós nagyságrendben éltek és élnek magyarok – sok helyütt tömbben –, vagyis az etnikai határok emlegetése közönséges hazugság.
Az európai uniós együttműködés hangsúlyozása ebben a kontextusban nem több, mint üres és cinikus mellébeszélés. A nyilatkozat minősíthetetlen. Akasztott ember házában dicsérte a kötélverők munkáját. Erre mondják azt: ha hallgatott volna, bölcsebb lett volna.
A provokációra azonban nem hasonló stílusban kell válaszolni. Nem kell beidézni a román nagykövetet, nem szabad engedni, hogy abban az időszakban, amikor olyan kulcsfontosságú ügyek vannak napirenden, mint az alkotmánymódosítás, valamint a régiók kialakítása, a román kormány ismét csak egy mesterségesen gerjesztett magyar–román konfliktussal terelje el a figyelmet a fontos témákról.
Higgadtan, a nemzetközi közösség előtt kell számon kérni a román kormánytól: hogyan viszonyul a romániai magyarok igényeihez – államalkotó tényezőként való megemlítésükhöz az alkotmányban, valamint a kulturális és történelmi hagyományok tiszteletben tartásához, az etnikai arányok megváltoztatásától való tartózkodáshoz a régiók megrajzolásakor –, amelyek teljesítése szavatolhatja a magyar közösség megmaradását.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szigligeti, a horthysta
Figyelem, rendhagyó történelemlecke következik: a legújabb információk szerint Szent László király fasiszta volt, Szigligeti Ede pedig horthysta.
A szenzációs felfedezés nagyváradi nagy-romániás politikusoktól származik, akik a jelek szerint egyszerre két hobbit is magas szinten űznek: az amatőr történészkedést és a rendkívül hatásos tudatmódosító szerek élvezetét. A párt – amely mind olimpiai aranyéremre, mind Nobel-díjra a legnagyobb eséllyel pályázhatna uszításban és gyűlölködésben, ha ezekben a nemes sportágakban osztanának ilyeneket – a városközpont szoborügyei miatt érezte fontosnak, hogy veretes álláspontját megossza a nyilvánossággal. Fölmerült ugyanis, hogy a magyarokat amúgy szintén nem különösebben szívelő, liberális párti polgármester egy egykori magyar temető helyére költöztetné a főtéren álló Mihály vajdaszobrot, hogy a helyére Ferdinánd román király szobrát állítsa fel. A nagyrománok azonban ellenzik ezt, mint ahogy azt is, hogy a téren ismét a városalapító Szent László király szobra álljon. Ferdinándot viszont szívesen látnák – Szigligeti Ede szobra helyett. A történelemtudomány nagy-romániás mozartjai azzal érvelnek Szent László ellen, hogy nem kellenek fasiszta, illetve magyar alkotások, Szigligetivel meg az a baj, hogy szobra a Horthy-időben, vagyis Észak-Erdély 1940-es felszabadulása után került a helyére. Ami technikailag igaz is – csakhogy röpke két évtizedes szünet után, ugyanis már a trianoni diktátum előtt is ott állt, akkor azonban az újonnan berendezkedő román hatalom elvitette onnan. Bizonyára ők is úgy gondolták, hogy horthysta, ami akár igaz is lehetett, már ha elfogadjuk azt, hogy hosszú évtizedek óta elhunyt színdarabírók haláluk után kormányzóvá választott ellentengernagyok rajongóivá válhatnak.
Meg kell hagyni, a kortárs szélsőségesség – a választók által amúgy minimális támogatásra méltatott – váradi főpapjaiba nem kevés kreativitás szorult, ha Szigligeti és Horthy kapcsolata mellett képesek összefüggéseket fölfedezni egy 1095-ben elhunyt, szentté avatott magyar uralkodó és Mussolini fekete ingesei között is. Talán jobban is járnának, ha kreativitásukat inkább stand-up humoristaként kamatoztatnák, ilyen poénokkal simán beférnének bármelyik dumaszínházba. És végre sikerélményekhez is jutnának, mert legalább nem ingyen röhögtetnék magukat, mint most.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Félelmetes” székely zászló
A Sepsiszentgyörgy központjában felhúzott, kétméteres székely zászló eltávolítását követelik a román civilek. A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma Gheorghe Marinescu Kovászna megyei prefektust kérte fel, hogy intézkedjen, és távolítsa el a lobogót.
Amint arról beszámoltunk, az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén, a Magyar Polgári Párt által szervezett trianoni megemlékezésre vonták fel az óriási székely zászlót, és akkor jelentették be, hogy ott is hagyják.
Döntésre várva megyezászló-ügyben
Csütörtökön volt a fellebbviteli tárgyalása a Kovászna megyei prefektúra által a háromszéki megyezászló ellen indított közigazgatási eljárásnak. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke elmondta, megvédték az álláspontjukat, és várják, hogy a bíróság a következőkben közölje a döntését. Mint beszámoltunk, a pert Codrin Munteanu korábbi prefektus kezdeményezte a közigazgatási bíróságon, kérve a megyezászló és a város zászlójának elfogadásáról szóló, többéves határozatok visszavonását. Arra hivatkozott, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyéknek, településeknek lehet zászlója, az egyetlen törvény által megengedett helyi szimbólum a címer. Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata alapfokon pert nyert. Tamás Sándor korábban leszögezte, a címer elfogadását valóban törvény szabályozza, azt betartották, majd a címer alapján fogadták el a zászlókat, és ezt nem tiltja egyetlen jogszabály sem.
A magyarellenességéről híres román szervezet arra hivatkozva próbálja eltávolítatni, hogy a törvény megengedi ugyan a nemzeti kisebbségeknek, hogy saját rendezvényeiken, megmozdulásaikon használják a szimbólumaikat, ám azokat szerintük nem tehetik ki állandó jelleggel a közterületen. A beadványukban sérelmezik, hogy a trianoni megemlékezés „mélyen román- és államellenes" volt, továbbá felróják, hogy a székely zászló az autonómiaharc szimbóluma, és jelenléte félelmet kelt a románokban. Kézdivásárhelyen és Baróton egyébként már korábban kitűzték az óriási székely zászlót.
Dumitru Marinescu prefektus most a sajtónak elmondta, a közintézményeken kötelező módon ki kell tenni az ország zászlóját, mellé az EU és a közigazgatási egység hivatalos lobogója kerülhet. A törvény nem tiltja, hogy a nemzeti kisebbségek használják szimbólumaikat, de csak a különböző rendezvényeiken tehetik, mondta a prefektus.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke azt mondja, a városházától kértek meghatározatlan időre közterület-foglalási engedélyt, még nem kaptak választ, de – szögezte le – erről a kérdésről az önkormányzattal tárgyalnak, és nem a prefektúrával. Bálint ugyanakkor sérelmezi, hogy az alkotmánymódosító javaslatban az szerepel, hogy a román nemzeti jelképek megrongálása alaptörvény-ellenes. Szerinte a védelemnek ki kellene terjednie a nemzeti kisebbségek szimbólumaira is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár) |

Az RMDSZ is megszavazta, hogy a család „egy férfi és egy nő házassága”
A parlamenti alkotmánymódosító bizottságban az RMDSZ-t képviselő Márton Árpád is megszavazta azt az – ortodox egyház részéről érkező – indítványt, hogy az alaptörvény explicit módon tiltsa meg az azonos neműek házasságát.
Mint megírtuk, a testület szerdai ülésén beépítette az alaptörvény szövegtervezetébe azt a megállapítást, hogy a család "egy férfi és egy nő házassága". A jelenlegi alkotmány házaspárok önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.
Márton Árpád a maszol.ro kérdésére csütörtökön elmondta: az erdélyi történelmi egyházak álláspontját képviselve szavazta meg a szóban forgó alkotmánymódosítást. A politikus szerint ez nem ellenkezik azzal a már elfogadott módosító javaslattal, amely tiltja a szexuális orientáció szerinti hátrányos megkülönböztetést Romániában. „Teljesen más dolog az, hogy család alatt egy férfi és egy nő házasságát értjük” – jelentette ki.
A háromszéki honatya nem ért egyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökének, Asztalos Csabának azzal a kijelentésével, hogy a módosítás visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest. Azt azonban elismerte, hogy Európában lassan teret hódít az azonos neműek házasságának engedélyezése, ezt a lehetőséget pedig a módosított román alkotmány kizárná.
A képviselő szerint a családról szóló jelenlegi alkotmánycikkellyel az a fő gond, hogy figyelmen kívül hagyja a monoparentális családokat. "Nem a házasságról mondja ki ez a szöveg, hogy egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött közössége, hanem a családról mondja ki azt, hogy házasságon alapul. A család azonban lehet monoparentális is. Egy egyedülálló nőnek akár több gyereke is lehet. Ez is egy család, és ezt is kell óvni" – hívta fel a figyelmet a politikus.
Márton Árpád elmondta, ezt az álláspontját kifejtette az alkotmánymódosítás bizottsági vitájában is. "Megpróbálok erre a problémára visszatérni a bizottsági vitában a jövő héten" – tette hozzá.
Maszol.ro

Viszonyunk Trianonhoz
Huszadik-huszonegyedik századi történelmünk pályakijelölő, mozgástér-meghatározó, megkerülhetetlen eseménye a trianoni békediktátum. Olyan pillanat, amelyhez a politikai elitnek így vagy úgy, de azóta is viszonyulnia kell. A kétezres évek elején egy libertinus közíró azt találta írni, hogy „nem az a magyar, akinek fáj Trianon, hanem az, aki szembenéz Trianonnal”. Nem zavarta, hogy amit mond logikai bakugrás, hiszen a fájdalom nincs ellentmondásban a szembenézéssel, sőt tulajdonképpen a fájdalom mint érzékelés az első lépés a szembenézés irányában.
Mert igenis, szembe kell nézni vele, és nem úgy tenni, mintha meg sem történt volna, ahogy a kommunista időkben tették. Nemcsak a békeszerződés tényét nem propagálták, s nem igyekeztek enyhíteni a kárt, de a kádár–aczéli kultúrpolitika kifejezetten arra törekedett, hogy kilúgozza a megmaradt Magyarországon élő lakosság fejéből a nemzeti összetartozás eszméjét, a nemzeti büszkeséget, a nemzetközpontú cselekvés belső létparancsát. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nemcsak Trianonról nem tudtak, de arról sem, hogy az aktuálisan érvényes határokon kívül is élnek még magyarok. A sokat és joggal bírált „románozás”, amiben a szocialista politikusok Szanyi Tibortól Kovács Lászlóig ma is élen járnak, nagymértékben ezzel magyarázható.
Vesztesek és nyertesek
Ez is egyfajta viszonyulás, ez a tudati, területi és a nemzettestet is érintő öncsonkítás programja, Trianon tulajdonképpeni beteljesítése. Ez az, amit Trianon nyertesei, a szomszéd államok politikai elitje nyíltan vagy burkoltan, de elvárna. Ennek ránk, az anyaországtól elszakított erdélyi magyarokra vonatkozó része a politikai román nemzettel való érzelmi, lojalitásszintű azonosulás elvárása, amelynek a legkülönbözőbb formában adnak hangot a többségi politikusok. Leginkább szembeötlő, mindenki által könnyen felfogható megjelenése az, amikor „elcsodálkoznak”, hogy az erdélyi magyarok a magyar csapatnak szurkolnak egy román–magyar sporteseményen. Azért tettem idézőjelbe a csodálkozást, mert értelmes emberekről nem feltételezem, hogy tényleg érthetetlen számukra, ha a magyarok saját nemzettestvéreik győzelmét kívánják, s nem azokét, akik az őket elnyomó állam színeiben játszanak.
A képzeletbeli paletta másik oldalán áll a magyar területi egység programja, az etnikai határok mentén megrajzolható új határ kialakítása. E megoldás igazságos és hosszú távon stabilizáló lenne, de politikailag kivihetetlen. E politika meghirdetéséhez Magyarországnak sem kellő ereje, sem szövetségesei nincsenek. Sőt „hála” a proletár-internacionalista, majd a kozmopolita-libertariánus kultúrpolitikának, a kérdésben még olyan magyar társadalmi és politikai konszenzus sem teremthető, mint amilyen a Horthy-korszakban adott volt.
Öncsonkító, a magyar mozgásteret, a magyar létesélyeket szűkítő politika lenne az elszakított magyarság módszeres, államilag támogatott, egyéni szinten természetesen önkéntes döntésen nyugvó áttelepítése az anyaországba. Talán stabilizáló hatással lenne, viszont egyenértékű ezeréves magyar területek végleges és önkéntes feladásával, a magyar léttér drasztikus összezsugorításával. Gondolatiságtól tankönyvekig
Végül, de nem utolsósorban koherens és jövőbe mutató elképzelés a határokon átívelő magyar újraegységesülés programja, amit Orbán Viktor már az első kormánya idején meghirdetett, és fontos lépeseket is tett ebbe az irányba. A státustörvény, amint azt a Trianon igazságosságát hirdető SZDSZ-es, majd DK-s politikus, Bauer Tamás is – persze bírálólag – szóvá tette, azt hirdette, hogy a határon túli magyarság igazi hazája Magyarország, és az általa teremtett „státus” egyfajta „csíra-állampolgárságként” is felfogható volt, amiként a Magyar Állandó Értekezlet egyfajta összmagyar parlamentcsíraként.
Ugyanezen gondolat jegyében 2010-ben fogadta el a magyar parlament a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, majd az új választójogi törvényt, amely nem köti a jelenlegi Magyarország határain belül bejelentett lakcímhez a szavazati jogot, hanem kiterjeszti azt a határokon kívül élő állampolgárokra is. E gondolatiságnak kellene áthatnia a civil szférát is, a különböző magyar szakmai szervezeteknek integrálniuk kellene a határon kívüli magyar erőket. E tekintetben láthattunk több előremutató példát, kezdve a borászattól – a Magyar Borakadémiának több, határon kívül élő rendes tagja van, Erdélyből például Csávossy György, Kovács Adorján és Balla Géza – egészen addig, hogy a magyar politológus vándortalálkozót idén Kolozsváron rendezték.
A program szerves részének kellene lennie a határon kívüli autonómiák rendszerének is. Nem elég ugyanis, hogy a határon kívüli magyarság egyéni szinten kötődjön a magyar államhoz, minél nagyobb mértékben kellene függetlenednie a többségi politikai akaratképzéstől, nemzetpropagandától. Amíg a magyar iskolák tananyagát Bukarestben határozzák meg, a román nemzetpropagandát igyekeznek lenyomni gyermekeink torkán a dákoromán elmélettől a vélt román felsőbbrendűség által áthatott, immár román történészek által is kikezdett hamis történelemig, képtelenek leszünk öntudatos, nemzethű magyar nemzedékeket felnevelni.
Mindenki mindenkiért
A határokon átívelő nemzetegyesítés programjának szimbolikus gesztusa, hogy június 4-ét a magyar parlament a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Súlyos hiba azonban ünnepként kommunikálni e napot, amely a megemlékezés, a gyász napja. Június 4-én akkor sincs mit ünnepelni, ha e nap figyelmeztethet minket, magyarokat arra, hogy együvé tartozunk, közös a sorsunk, és oda kell figyelnünk egymásra. Mint ahogy az is fájdalmas, hogy a „nemzeti összetartozás dalaként” hirdetnek egy minden pátosztól mentes, gyengécske szerzeményt, amely semmit nem mond az összetartozás mélységéről, a közös múltról, közös kultúráról, amelyben semmi magasztos, semmi lélekbemarkoló nincs. A nemzeti konzervatív politika nem hagyhatja figyelmen kívül a szimbolikus dimenziót.
Jelentős pozitívum, hogy a magyar alaptörvény preambuluma integrálja a Szabó Dezső-i alapgondolatot, amely szerint minden magyar felelős minden magyarért („Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén felelősséggel minden magyarért kinyilvánítjukaz alábbiakat”), és rögzíti a magyar nemzeti büszkeség kútfőit. Érdemes kitérni arra a mondatra, amely szintén a preambulumban kapott helyet, s amely Trianon évfordulóján igencsak aktuális, és zárszónak is beillik: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.”
Úgy legyen!
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Erdély.ma

Buldózeres városrendezés Nagyváradon
Tiltakozó aláírásgyűjtéssel szeretnék felhívni a nagyváradi magyarok a város vezetői és a világ figyelmét arra, hogy komoly veszélyben forog a történelmi Nagyvárad évszázados arculata. De hogyan jutott idáig a Pece-parti Párizs, hogyan vált romhalmazzá a történelmi belváros?
A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései. Szent László fényei és a román milicisták
Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak.
belváros?
Máladozó kisértettanyává vált a római katolikus püspökség egykori tulajdona. A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései.
Szent László fényei és a román milicisták
Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak.
Munkások és por a Fekete Sas Palotában
De több más, már-már misztikus történet is fennmaradt ezekről a napokról, mint például a Szent László gyertyáiról szóló történet. A csatárláncban álló, kezükben gyertyát tartó váradi magyarokat körbevették a milicisták. Szemtanúk elmondása szerint erős szél volt azokban a napokban Nagyváradon, azonban furcsa módon egyetlen, a templomért világító gyertya sem aludt ki, míg az embereket vigyázó rendőrök képtelenek voltak cigarettára gyújtani, annyira erősen fújt a szél. Valójában mai napig tisztázatlan, miért is állt el a hatalom a templom lerombolásától, a történteket követően azonban tizenegy tüntetőt letartóztattak, többen néhány évet le is húztak a börtönben, egyikük meg is halt a szamosújvári fegyházban.
Szoborcsere: László ment, Mihai jött
A templom melletti Szent László tér az elmúlt években egyre lepukkantabbá vált, jelenleg az önkormányzat által sikertörténetként előadott és eladott felújítási munkálatok folynak ott. A tér közepén egy esztétikailag is igencsak kifogásolható lovasszobor áll: Mihály vajda, azaz Mihai Viteazul szobra. A második világháború előtt egy Szent László-szobor állt ott, azt azonban nem sokáig tűrték a román elvtársak, a nagyváradi római katolikus püspökség székhelye előtt kapott helyet.
A váradi főtér felújítása az elmúlt év alatt is több vitát váltott ki. Az Ilie Bolojan polgármester által vezetett önkormányzat egy korszerűnek állított sima kőplaccot tervez főtérként Váradra, az uniós támogatással kivitelezendő felújítási projekt körül azonban sok a homályos kérdés.
Náci kincsek helyett kommunista szemét
A főtér közvetlen közelében fekvő híres Fekete Sas Palotát is éppen felújítják, jelenleg építőtelep benyomását kelti. Onnan csak egy ugrás a Kossuth (ma Independenței) utcában lévő romos zsinagóga. A Kossuth utca műemlék épületeinek egy részét a hetvenes-nyolcvanas években lebontották, megsemmisítették az utca teljes szakaszát. A lerombolt bérházak helyén suta zöldövezetecskét létesítettek egy meglehetősen nagy, Mihai Eminescut ábrázoló szoborral.
A régi váradi legendákban a romos zsinagóga is szerepel, állítólag alatt titokzatos alagútrendszer húzódik, ezek katakombáiban a második világháború ideje alatt a Váradról elhurcolt zsidók kincseit őrizte a Gestapo. Más történetek szerint itt húzódik az az alagútrendszer, amely összeköti a Szent László-templom altemplomát a váradi várral. Ezeket a legendákat azonban még senki sem igazolta, sem a váradi polgármesteri hivatal illetékesei, sem pedig a Körösvidéki Múzeum régészei. Amikor azonban 2012 nyarán a Körösök Vízügyi Igazgatósága hozzákezdett a belváros szégyenfoltjának számító, lerobbant partszakasz rendbetételéhez, hihetetlen mennyiségű szemetet találtak a lerombolt műemlék épületek helyett tátongó gödrökben. A kommunista érában ugyanis nagy mennyiségű szemetet hordtak a lebontott műemlék épületek helyén maradt gödrök feltöltésére. A Kossuth utcai partszakasz rehabilitálása hamar abbamaradt, sok hercehurca után csak a közelmúltban folytatták a munkálatokat, miután kiderült: csak akkor kivitelezhető Bolojan polgármester nagy álma – az ide tervezett föld alatti parkoló –, ha rendbe hozzák a Körös-partnak ezt a részét.
A kocka el van… lopva!
A nagyváradi korzó ma bizonyára Európa legroskatagabb sétálóutcája. A még a magyar világban épített csodálatos műemlék épületek zömét védőháló borítja, az önkormányzat bejelentése szerint idén aztán nekiveselkednek, és rendbe hozzák a gyalázatos állapotban lévő váradi Főutcát. Talán egyben ez Európa egyetlen ki nem világított nagyvárosi korzója, tavaly óta ugyanis egyetlen utcalámpa sem oszlatja a sötétséget. Hogy miért? Ennek is megvan a maga balkáni sztorija, ami még az előző polgármesterhez, az időközben EP-képviselővé avanzsált Petru Filip személyéhez kötődik. Az olténiai származású, a váradi polgári értékekre erősen „immúnis” Filip ugyanis igencsak elvetette a kockát a nagyváradi főutcán. Meglehetősen rossz minőségű kőkockákat, pontosabban azoknak is csak a felét: a váradi sétálóutcát ugyanis félbevágott kínai kockakövekkel burkolták. A kőszállítmány árának másik fele szőrén-szálán eltűnt, a nyilvánosságra kerülő panamát azonban egyelőre valamennyi elkövető megúszta büntetés nélkül. A volt polgármester elment Brüsszelbe, a félkockákból összerótt, „félkorzó” meg itt maradt. Azaz alig két esztendő múlva a burkolat elkezdett szétcsúszni, s ez nemcsak sarokmarasztaló, bokaficamító hézagokkal járt, hanem egy-kettőre szétverte azokat a „talajmenti” utcalámpákat is, amelyeket 2006-ban a tervezők a kínai kockakövek közzé raktak le. Míg működött a furcsa talajmenti utcalámpasor, sokak szerint a váradi korzó egy elfuserált reptéri kifutóra emlékeztetett, ma már semmire sem emlékeztet, éjszakánként csak a boltok firmamentumainak sejtelmes fényecskéi világítják meg. Romturizmusunk végén megszemlélhetjük az egykori pénzügyi palota döbbenetesen lepusztult épületét, ahol régebben évtizedeken át a járóbeteg-gondozó rendelői működtek. A római katolikus püspökség tulajdonában lévő műemlék épületnek a restitúciós törvények értelmében vissza kellett volna kerülnie eredeti tulajdonosához, azonban a Bihar Megyei Tanács megfellebbezte a döntést, a pereskedés évek óta zajlik, miközben a védőhálóval borított belvárosi épület málladozó kísértettanyává züllött.
A polgármester erőgépei
Az elmúlt években a váradiak közelről nézhették, hogyan jut ebek harmincadjára a város történelmi értékeinek jó része. Az 1989-es változásokat követően az RMDSZ semmit sem tett az egykori magyar múltat igazoló műemlék épületek megóvása érdekében. A politikai kavarásokkal, pénzügyi panamákkal tarkított tudatos múltrombolásnak azonban nincs vége. Bolojanék néhány hete bejelentették: néhány méternyi kerékpárút megépítése érdekében elbontanak több műemlék jellegű épületet a Kert (ma Avram Iancu) utcában. Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére ugyanis a váradiak tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek. Elhatározásuk szerint az akciót addig folytatják, míg a váradi önkormányzat fel nem fogja: az európai normákat is felrúgják, ha megpróbálják tönkretenni, felszámolni Nagyvárad egykori történelmi arculatát.
Szőke Mária Magdolna
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Trianon: a magyarság tragédiája
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a nemzeti összetartozás napja – 2010. május 31-ei ülésén döntött erről az Országgyűlés. „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – áll többek között a jogszabályban.
A magyarok részvétele nélkül határozták meg az első világháború után a béke feltételeit az 1919–20-as párizsi békekonferencián, ahol a győztes hatalmak Európa új rendjét állították fel. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva. A bemutató azonban teljesen hatástalannak bizonyult, a békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely a dokumentum láttán lemondott. A szerződést ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott látta el kézjegyével 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
Bilincsbe zárva
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) egyezségokmányát tartalmazta, amely valamennyi békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül Magyarország bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozta a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május elsejétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért, zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte. A szerződés rögzítette azt is, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, aminek következményeként Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánság Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánság, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyéből kapott területeket. A magyar állam elveszítette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta a békeszerződést, amelyet az 1921. július 26-i XXXIII. törvénycikk hirdetett ki. Az 1921. december 14–16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke Magyarország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni sokk
A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Az 1938-as első bécsi döntéssel Magyarország visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben pedig, a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került. A világégést és az ismételt háborús vereséget követően Magyarország 1947. február 10-én írta alá az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt, Csehszlovákia további három, Pozsony környéki falut kapott a Duna jobb partján.

Elmaradt az EMNP és az MPP egyesülés
Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziós ajánlatát, és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt (MPP).
A Toró T. Tibor EMNP-elnöknek címzett nyílt levelében Biró Zsolt, az MPP elnöke pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott, és éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit.
Az EMNP nem adta fel: válaszul kiadott közleményében tudatja, hogy az MPP helyi vezetőivel folytatja a fúziós tárgyalásokat, mert a magyar közösség nagy része együttműködést és közös cselekvést vár az erdélyi magyar politikai szereplőktől.
Az EMNP elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök május 4-én, a makfalvi majális alkalmával tett nyilvános ajánlatot a fúzióra, a bejelentés után pedig írásban is átadta Biró Zsoltnak a fúziós tárgyalások elkezdését ajánló néppárti határozatot. A két párt megközelítőleg egyenlő teljesítményt ért el a 2012. júniusi önkormányzati választásokon, de összesen is kevesebb polgármesteri és tanácsi mandátumot szerzett – a leadott magyar szavazatok mintegy 15 százalékával –, mint 2008-ban az RMDSZ-szel szemben akkor még egyedüli magyar versenypártként fellépő MPP. Jelenleg a polgári pártnak 7, a néppártnak 2 polgármestere van (az RMDSZ-nek 140), az MPP azonban ragaszkodik önállóságához és a politikai pluralizmushoz.
Tegnapi nyílt levelében Biró Zsolt arra kérte a Néppárt vezetőit, hogy „lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet”. Biró úgy véli, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.
Az elutasítás nem tántorította el a Néppárt vezetőit szándékuktól: az MPP helyi vezetőivel folytatják a tárgyalásokat a két párt fúziójáról. „A Néppárt számára egyértelmű, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői, Biró Zsolt elnökkel az élen, homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával, hiszen a polgáriak helyi szinten – amint ezt több alkalommal jelezték is –, igenis, akarják a nemzeti oldal egyesítését” – áll az EMNP közleményében, amely szerint helyi és önkormányzati szinten a legtöbb esetben példaértékű az együttműködés a két párt között. Emlékeztettek arra, hogy május elején a makfalvi majálison ajánlották erőik egyesítését az autonómia érdekében, és akkor a két párt vezetősége arról is megállapodott, hogy egy többfordulós, váltott szervezésű tárgyalássorozat keretében egyeztetnek az egyesülés lehetséges módozatairól. A tegnapra tervezett első tárgyalási fordulón azonban Biró Zsolt MPP-elnök nem jelent meg.
MTI
Erdély.ma

Erdélyből is önkéntesek indultak Magyarországra – További jelentkezőket várnak!
Az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében egy negyven személyes autóbusz indult el a Duna-menti településekre, segíteni az árvízkárok megelőzésében, majd a helyreállításban. Vannak közöttük, akik csak erre a hétvégére tudnak kimenni, de többen maradnának is, amennyiben erre szükség lesz.
Csibi Zoltán szervező elmondta: az önkénteseket tovább toborozzák, és amennyiben annyian jelentkeznek, újabb buszt vagy akár buszokat indítanak útnak.
Szombaton hajnalban Nagyváradról is elindult egy autóbusz, szintén segítőkkel. Az önkénteseket Budapest környékére szállítják, és vasárnap este hozzák vissza.
Jelentkezni a következő telefonszámokon lehet:
Partium: Nagy József Barna: 0762-248662
Belső-Erdély: Fancsali Ernő: 0762-248686
Székelyföld: Csibi Zoltán: 0762-248697
Jó erőben lévő, 18 év fölötti férfiak és nők jelentkezését várják. Csak a mentéshez szükséges ruházatra (vízhatlan ruha, gumicsizma), és egynapi élelemre van szükség. Legkevesebb kétszáz önkéntes útját tudják megszervezni.
Kovács Csaba P.
Erdély.ma

Rekviem a Történelmi Magazinért
Tizennyolcadik évfolyamába lépve megszűnt a Sepsiszentgyörgyön szerkesztett, kiadott Történelmi Magazin című folyóirat.
Ezt Kádár Gyula, a lap ötletgazdája, szerkesztője – egyszemélyes „szerkesztősége” –, kiadója jelentette be a Székely Akadémia évadzáró rendezvényén, melyen legutóbbi könyvét mutatta be. A folyóirat utolsó lapszámában Búcsú a Történelmi Magazintól című, az olvasókhoz intézett levelében írta: „nehéz szívvel mondom el, jelentem be, hogy az erdélyi magyarság kultúrája szegényebb lett, mert anyagi háttér hiányában megszűnt az általam szerkesztett és kiadott Történelmi Magazin”.
A lap Történelmünk címmel indult 1996-ban, s független kulturális-történelmi folyóiratként határozta meg magát. A nemsokára Történelmi Magazinra keresztelt lap kinyilvánított célja ,,a helyes magyarságtudat erősítése”. Kádár Gyula sikertörténetnek nevezi a lap pályafutását, s értékelését azzal indokolja, hogy „ennyi időn keresztül eljutott az olvasóhoz egy olyan kulturális folyóirat, amelynek sem székháza, sem szerkesztősége, és semmilyen hivatalos támogatottsága nem volt”. Sok iskolában köri tevékenységeken, történelmi vetélkedők során több ezer gyermek tanult a Történelmi Magazinban közölt anyagokból, számos pedagógus érezte magáénak a lapot. A folyóiratot nemcsak Székelyföldön, Erdélyben, hanem az anyaországban, Nyugat-Európában, a tengeren túl is olvasták és igényelték.
A Történelmi Magazin 2007–2008-ban érte el fénykorát. Akkor ötezer példányban kelt el. Ám a gazdasági válság megjelentével a szám egyre csökkent, míg az utolsó lap már csak ötszáz példányban jelent meg. Ezenkívül a világháló térhódítása és a lapot megrendelő, de ki nem fizető olvasók vagy terjesztők hanyagsága is hozzájárult a megszűnéshez.
Kádár Gyula vallja: egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni arra, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának.
Kádár Gyula, fájó szívvel bár, de lemondott a lapról, a küzdelemről viszont nem. A továbbiakban könyvei révén igyekszik a lap által kitűzött célt megvalósítani.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltfoglalás
Mindennap meg kell küzdenünk hagyományainkba ágyazott jövőnkért. A térfoglalási játékban nálunk dörzsöltebb betelepültek mindegyre el akarják bitorolni értékeinket. A pillanatnyi politikai helyzet függvényében van, amikor erőszakkal veszik el, máskor kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre apellálva kinézik szánkból a sajtot. Most is arra készültek némelyek, hogy a Marosvásárhely jelképének számító két Bernády-épületbe sunyi módon becsempésszék a román múltigazolás jelképének számító Dandeát. Első látásra bagatellnek tűnhet egy gyűlésterem elnevezése. Mégsem lehet egy napon emlegetni a Trianon után kinevezett polgármester ténykedését a modern várost megalapozó városvezetőével. Az sem mellékes, hogy így csapdába futva legitimizálhatjuk ezt a párost a sokat halogatott iskolai névadáshoz is. Persze, a politikusoknak mérlegelniük kell, hogy mit nyer vagy veszít a közösség a kompromisszumos alkuból. De a két évtizedes húzd meg-ereszd meg játékból már annyi következtetést levonhattunk, hogy csak mi nem vagyunk szószegők. A nemrég tartott RMDSZ-kongresszuson újfent elmondta ezt minden román politikai párt szónoka. Ami azt jelenti, rájuk nem vonatkozik. Ezért született egy csiki-csuki oktatási törvény és számos „ha akarom, megadom” kisebbségi jogosítvány. Itt, az egykori székely fővárosban úton-útfélen arra törekednek, hogy marginalizáljanak bennünket. Mert kapott ugyan Bernády szobrot egy tenyérnyi parkban, ahol egy tisztességes megemlékezést sem lehet megtartani, míg Dandea a központban pöffeszkedik. Nekünk, magyaroknak itt nincs helyünk Avram Iancutól és a kétes eredetű, sorozatgyártott anyafarkastól. Petőfit kilökték az egykori úri kupi közelébe. Tőlünk kompromisszumkészséget várnak el, miközben ők az egykori katolikus fiúgimnáziumban létrehozandó magyar iskola ötletére kígyó-békát rámondanak. Tegnap a mérsékeltnek mondható román napilap majdnem egész oldalas írásban bizonygatta, hogy miért rossz az ujabb magyar iskola. Állításuk szerint az épületet most bitorló Unirea (Egyesülés) nevű líceumban európai szellemiség uralkodik. Szülőként és évbúcsúztatókra járó magyarként nem ezt tapasztaltuk. Sőt, azt éreztük, hogy megint kiszorítottak a térről, mint közösségünk jelképeit, a szobrokat. Tudom, ígérgetik: lesz majd Sütő András-szobor a Színház téren. Remélem, megérjük, csak túl nagy árat ne fizessünk érte! A kompromisszumos megoldásokat kereső választott tisztségviselők ne csak választásokkor bízzanak a sajtó erejében. Most is bebizonyítottuk, hogy nem a szenzációhajhászás késztetett a Dandea névadás megszellőztetésére, hanem közösségi értékeink védelme.
Karácsonyi Zsigmond

Népújság (Marosvásárhely)

Székmagyar
A Nyugati Jelen olvasói tudják, hogy több Arad múltját tárgyaló régi kiadványt digitalizáltam. 2011 szeptemberében tettem számítógépen elérhetővé Arad vármegye 1892–1913 között megjelent köteteit.
Az azóta eltelt időben további 1910 előtt megjelent, Arad múltját tárgyaló könyvet alakítottam át elektronikus formátumúra, ilyenként számítógépen megjeleníthetővé úgy, hogy azokban keresni is lehet, és pillanatok alatt megtalálhatja az olvasó, hogy van-e benne arról szó, ami őt éppen érdekelné.
Idén tavasszal személyesen ajánlottam föl a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójának, hogy tartanék a diákoknak egy bemutatót a digitalizálásról és az általam számítógépesített kiadványokról. Igazgató úr örömmel vette a felajánlást, és annak külön örült, hogy az általuk arra érdemeseknek tartott diákoknak is adnék egy-egy korongot, ingyen.
Igazgató úr a bemutató megszervezését aligazgató asszonyra bízta, aki Lehoczky Attila tanár urat találta legalkalmasabbnak az esemény lebonyolítására. Attila 58 tanítványát tartotta érdemesnek arra, hogy megkapják a korongot. 30 darabot vállaltam el, és vártam, hogy Attila írjon, fölhívjon, vagy valamilyen módon értesítsen: mikor mehetek az iskolába. A telefonom nem csörgött, üzenet, levél nem érkezett.
Rákérdeztem. Attila, mikor lehet szó a bemutatóról?
Attila: „Igen magas helyről rám szóltak, hogy adjam vissza igazgató úrnak a megbízatást”.
Személyesen kerestem föl igazgató urat, aki csak ámult az előállt helyzeten. Azt javasolta, hogy amennyiben fenntartom ajánlatomat, és továbbra is adnék néhány korongot az iskola arra érdemes diákjainak, akkor ők azokat szívesen átadják az évzárón.
Fölhívtam Attilát, és megkérdeztem: milyen helyről szóltak rá?
– Attila: Kitalálhatod.
Ki mondta?
– A: Kitalálhatod.
Fizikatanárként mérni szoktam, nem kitalálni.
– A.: Rájöhetsz magadtól.
Nos, nem akartam találgatni.
Fölhívtam az RMDSZ Arad megyei elnökét, Bognár Leventét, aki azt mondta, hogy erről a kérdéskörről nem beszélt Lehoczky Attilával.
Nem kerestem meg Király András államtitkárt, és az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettesét, Magyari Tivadart sem.
Nem tudom ki az a székmagyar, aki 2013 júniusában azt sugallhatja egy főgimnáziumi tanárnak, hogy ne szervezzen a tanév utolsó hetében iskolája tanulásban kiemelkedő diákjainak ismeretterjesztő előadást régi kiadványok digitalizálásáról.
Nem tudom, hogy ki az a székmagyar, aki megpróbálja meggátolni, hogy 2013-ban aradi magyarul tanuló fiatalok kapjanak egy DVD-korongot, ingyen, amelyen a következő kiadványok vannak:
1. Bródy Sándor, Rákosi Viktor: 18negyvennyolcz, A magyar szabadságharcz 1848–49-ben, 1896,Album, 474. lap, 921 kép (6641 Ft)
2. Varga Ottó: Aradi vértanúk albuma,1890, 246 oldal
3. Lakatos Ottó: Arad 1881, I. 257 l., II. 263. l., III. 367 l.
4. Némethy Károly – Aradváros tanügyi története Aradmegye tanügyét tárgyaló függelékkel, I. 393 l., II. 399 l.
5. Fábián Gábor – Arad vármegye leírása históriai, geographiai és statistikai tekintetben, 1835., 287 l.
6. Kehrer Károly:Aradvármegye és Arad sz. kir. város népoktatásügye 1885—1910-ig, 1910, 300 l.
7. Aradvármegye monográfiája:
1. Simonkai Lajos: Aradmegye és Aradváros, 1893, 426 l.
2. Simonkai Lajos: Aradmegye és Aradváros állatvilága, 1893, 141 l.
3. Márki Sándor – Aradvármegye és Arad szabad királyi város története, I. 1892, 564 l., II. 1895, 911. l.
4. Gaal Jenő – Aradvármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása, 1898, 718 l.
5. Bartucz Lajos, Kollarov M. István, Somogyi Gyula, Mátyás Jenő és Ipolyi-Keller Iván – Aradvármegye és Arad szabad királyi város néprajzi leírása, 1912, 507. l.
6. Somogyi Gyula – Arad szabad királyi város és Arad vármegye községeinek leírása, 1913, 256 l.
8. Kölcsey Egyesület:
1. Somogyi Gyula – Az Aradi Kölcsey Egyesület története 1882-1895, 90 l.
2. Az Aradi Kölcsey Egyesület titkári jelentései 1881-1810, 74 l.
3. Évkönyvek: 1884, 260 l., 1885. I., 113 l., II. 58 l., 1886, 104 l., 1887, 222 l., 1888, 179 l., 1914–1915, 166 l.
A fentieken kívül a korongon vannak még Pécskával, valamint Klebelsberg Kuno életművével kapcsolatos kiadványok is.
Nem érdekel, hogy megtudjuk-e vagy sem székmagyar kivoltát, de ma, 2013. június 7-én elviszem a Nyugati Jelennek ezt az írást, és átadok az aradi Csiky Főgimnázium igazgatójának 40 DVD-korongot a fenti tartalommal, hogy rendelkezzenek azokkal legjobb belátásuk szerint.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

Gulág-idézés fiataloknak: megismertetni múltunkat
Túlélők, hősök, áldozatok. Kolozsváriak a Gulágon címmel tartottak megemlékező előadást a szovjet birodalomba kényszermunkára elhurcolt áldozatok emlékére középiskolás fiataloknak csütörtök délután a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt fizikumában.
Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa röviden ismertette a diákokkal a második világháború után a megszálló szovjet hadsereg által az utcáról vagy otthonaikból ártatlanul összeszedett, és a Szovjetunióba „csak egy kis munkára”, azaz „málenkij robotra” elhurcolt magyar emberek ezreinek történetét, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták őket, és nagyon sokan közülük belehaltak a szenvedésekbe. Erdélyt a hatalom ellenséges területként kezelte, és bosszúvágy hajtotta őket, következésképpen összefogdosták a magyar és német nevű embereket, és foglyokként marhavagonokban a szovjet lágerekbe hurcolták el. Kolozsvárról körülbelül ötezer férfit és serdülőkorút vittek el, a halottak száma 36 százalékra (1600-1700 főre) tehető. Volt, aki egy év után szabadult, míg mások csak jó pár év múlva, vagy soha nem tértek haza. A témát a kommunista hatalom tabuként kezelte, sokan még rokonaiknak sem mertek panaszkodni, a hazatérők visszailleszkedése a társadalomba pedig akadozott.
A „málenkij robot” két túlélője is megjelent a találkozón, hogy meséljen személyes élményeiről. Bitay Lászlót tizenhat évesen kapta el egy járőr a Széchenyi téren, és szerencséjére egy év múlva betegsége miatt szabadon engedték. Mile József pedig láboperáción esett át hihetetlenül primitív körülmények között, így őt is felmentették. Jóska bácsi azt üzeni a mai fiataloknak, hogy ne a számítógép mellett ülve éljék le életüket, hanem tartózkodjanak minél többet a szabadban, mert ő is sokat köszönhet természetszeretetének.
A rendezvényen Papp Annamária és Benkő Levente gulág-kutatók is megosztottak néhány gondolatot a fiatalokkal. Lapunk szerkesztője, Papp Annamária arról kérdezte az iskolásokat, hogy családjukban akadtak-e olyanok, akiket meghurcoltak, és a téma feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Benkő Levente arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a múlt században a fasizmus és a kommunizmus egyformán embertelennek bizonyult, mindkettő számláját több millió áldozat terheli.
A hallgatóság körében kézről kézre járt néhány eredeti tárgyi bizonyíték a szovjet fogságban szenvedők utókornak átmentett személyes tárgyai közül: csajka, kulacs, kanál, dohányszelence, sőt még egy világháborús nyomokat magán viselő sisak is, amelyet többen fel is próbáltak. A fiatalok ugyanakkor fellapozhattak több, az adott témakörben eddig megjelent kötetet is, amelyet a többi emléktárggyal együtt a szervezők a helyszínen kiállítottak.
Az áldozatokra való méltó megemlékezést és a további kutatómunkát szolgálja a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága (www.gknt.hu), amely legutóbbi, Miskolcon megtartott ülésén egy emlékbizottság megalakításáról döntött. Ennek célkitűzései között szerepel egy önálló, független kutatóintézet és múzeum létrehozása, magas szakmai színvonalú tanulmánykötet kiadása 2014 áprilisáig, továbbá szeretnék, ha a történelemtankönyvekbe a II. világháború témájánál kerüljön be a „málenkij robot”. A tervek között szerepel emléktáblák és emlékhelyek létrehozása az elhurcolások, a gyűjtőhelyek és az egykori céltáborok színhelyein, a „,málenkij robot”-ban érintett települések, szervezetek és személyek felkutatása, a velük való együttműködés kialakítása, az egymás közötti információáramlás elősegítése, közös megemlékezések szervezése. Az emlékbizottság tagjai fontosnak tartják dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilm készítését a történtekről. További célkitűzésük a „málenkij robot” emlékév megtartása a Kárpát-medencében 2014–2015-ben, e tragikus események 70. évfordulója alkalmából a témában érintett önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és magánszemélyekkel összefogva.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Romsics Ignác: álhírekre nem lehet építkezni
Nemrég a Kolozsvár Társaságnál tartott előadást – Mérlegen a 20. század címmel – Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ez alkalommal sikerült villáminterjút készítenünk a neves magyarországi történész professzorral.
– A történelem során a magyar toleráns, befogadó nemzetnek tartotta és tartja ma is magát. Minek köszönhető ez a magatartás, illetve hova vezethetők vissza ennek gyökerei?
– A magyarok befogadó jelleme István király intelmeire vezethető vissza, amelyek között az szerepel, hogy annál értékesebb egy nemzet, minél több idegennek nyújt otthont, mert gyenge az, amelyiknek csak egy nyelve és szokása van. Ez persze nem az akkori Kárpát-medencei szláv, oláh, vlah vagy más lakosságra vonatkozott, hanem az olasz építőmesterekre, a német papokra és lovagokra, akik a kereszténységet meggyökereztették Magyarországon. A későbbiekben is mindig érkeztek Magyarországra, és hívtak be szászokat, más nemzetiségűeket. Hogy ez az állítás mennyire hosszabbítható meg a huszadik századig, ez más kérdés, mert akkor már történtek olyan fejlemények egész Európában, amelyek nem teljesen a befogadó magatartásra utaltak. Régebben befogadott népcsoportokkal szemben elég kegyetlenül lépett fel a német, a magyar, a román állam is, itt a zsidókra vagy a második világháború után a sváb lakosság kitelepítésére gondolok. Ami pedig a napjainkat illeti, nem tudom, hogy Magyarországon az idegen szellemiség most jobban jelen lenne, mint Romániában vagy Lengyelországban, mert én azt nem érzékelem.
– Akadt-e a történelem folyamán hozzánk hasonló példa, amikor nemzetközi megkülönböztetési kampányt indítottak egy nép ellen? Gondolok itt a Brüsszelből jövő folyamatos „megfigyelésre” és „intésekre”, amelyeket sokszor otthonról irányítanak.
– A történelemben azért nincs erre példa, mert Brüsszel új keletű fejlemény, az EU-nak Magyarország 2004 óta tagja. Hogy egy ország hírét mi alapozza meg, mi kelti külföldön, tudatos propaganda vagy ellenpropaganda, ez is bonyolult kérdés. A történelemben voltak idők, amikor Magyarországnak jó híre volt, és máskor rossz. Például az első világháború előtt angol és francia történészek meglehetősen kritikus képet festettek a magyar nemzetiségi politikáról, amit mi talán jobbnak gondoltunk, mint amilyen volt. 1848–49-ben pozitívnak tekinthető külföldi megítélésünk, míg a Horthy-korszakban ellentmondásosnak. Azok az országok, amelyek a revízióban nem voltak érdekeltek, nem figyelték rokonszenvvel a magyar törekvéseket, Németországban és Olaszországban viszont annál inkább. A későbbiekben 1945 után az 1956-os forradalom és szabadságharc váltott ki rokonszenvet a világban. Ha napjainkra gondolunk, ezeket a korábbiakkal azért nehéz párhuzamba állítani, mert ma olyan technikai civilizációban élünk, amely olyan híráramlást tesz lehetővé, mint korábban soha. Magyarországgal kapcsolatban kétségtelenül sok kritikus vélemény hangzott el az elmúlt időszakban különböző amerikai és más nyugati hírcsatornákon. Azt hiszem, ez összefügg a magyar politika egyes lépéseivel.
– Vagyis manapság a hírek és az álhírek egyformán gyorsan terjednek?
– Igen, ez teljesen igaz. Tőlem is kérdeztek külföldön olyant, ami elképesztett, és tudom, hogy nem provokáló céllal kérdezték, hanem őszinte tájékozódásból: igaz-e, hogy Magyarországon utcai harcok vannak, és hogy verik a zsidókat? Természetesen tagadtam, hiszen nem igaz, létezik viszont antiszemitizmus, úgy ahogyan más országokban is. Sok hír torzítottan, fölnagyítva jelenik meg.
– Mi várható ezen a téren?
– Az Európai Unió tagja vagyunk, tehát ha nagyon feszítjük a húrt, és nagymértékben teszünk olyan lépéseket, amelyek nem felelnek meg egyesek elvárásainak, akkor elképzelhető, hogy még többször fognak rólunk még több rossz hírt kelteni.
ÖRDÖG IMRE BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Ballagási ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Partiumi Keresztény Egyetemen szombaton, 2013. június 8-án tartották meg a hagyományos ballagási ünnepséget. Reggel a tanintézmény épületében szakonként búcsúztatták el a végzősöket, majd az újvárosi templomba vonultak át, ahol az egyetemi oktatók, valamint a szülők, rokonok és ismerősök közösségében, ünnepélyes keretek között intettek búcsút egyetemi éveiknek.
Tőkés László előző királyhágómelléki püspök, az egyetem elnöke igehirdetésében a 133. zsoltárt, illetve Pál apostolt idézte (Ef. 4,1–3), mely igeszakaszokra támaszkodva a közösség fontosságára és az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet.
Non scholae, sed vitae discimus – Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, idézte a latin közmondást Tőkés László, mely alapján rámutatott arra, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen nemcsak „meddő tudást” zúdítanak a hallgatókra, hanem a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítik fel őket.
János Szatmári Szabolcs rektor az igehirdetés utáni ünnepi beszédében számvetést adott az elmúlt az esztendőről, ugyanakkor megemlékezett mindazon, az egyetem közösségéhez tartozó személyekről, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért.
Jánosi Zoltán rektor a Nyíregyházi Főiskola, Csigó Péter rektorhelyettes a révkomáromi Selye János Egyetem, Nábrádi András dékán pedig a Debreceni Egyetem nevében köszöntötték a hallgatóságot, mely tanintézményekkel jó kapcsolatot ápol a Partiumi Keresztény Egyetem.
A Partiumi Kórus színvonalas fellépése után kiosztották az érdemokleveleket a tanulmányi eredményeik, közösségszervező tevékenységeik miatt kiemelkedő hallgatók számára. A végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult a ballagási ünnepség.
Nagyvárad, 2013. június 6.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája

Több százan segítkeznek a gátakon az elszakított területekről
Erdélyből négy, a Kárpátaljáról egy busz érkezett Magyarországra, a legkritikusabb helyzetben lévő településekre.
Két busz indult Csíkszeredából, egy pedig Máramarosból – Szatmárról és Érmellékről gyűjtötte össze az önkénteseket. Nagyváradon éjjel fél 3-kor a Partiumi Keresztény Egyetem előtt gyülekeztek. Az egyik csapat azt vállalta, hogy 48 órán át segít majd az áradó Duna mentén, a gátakon. „Most megmutatjuk, mi a nemzeti összetartozás a határon túlról” – mondta a csapat egyik tagja.
Dunabogdányban száz erdélyi magyar szivattyúzta a vizet és hordta a homokzsákokat. „Ma jöttünk mi, és holnapig maradunk, még az éjszaka is dolgozunk, ha szükséges” – mondta egyikük. A külhoni magyarokat az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgósította. „Június negyedike most volt néhány napja, számomra ez még tetézi azt, hogy itt kell lennünk, hiszen a nemzeti összetartozás mi másban mutatkozna meg jobban, mint abban, hogy segítjük egymást, mikor bajban vagyunk” – mondta Nagy József Barna szervező, az Erdélyi Magyar Néppárt régióelnöke.
Esztergomba Székelyföldről jött segíteni egy százfős csapat, Tahitótfaluban kárpátaljai magyarok segédkeztek. Az önkénteseket a Kárpátaljai Református Egyház toborozta.
MTI
Erdély.ma

Elballagtak a kolozsvári Sapientia végzős hallgatói
A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem végzős hallgatói június 8-án, szombat délután a Farkas utcai református templomban tartották ballagási ünnepségüket. Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is jelen volt, az évfolyam egyik diákjának brüsszeli utazást ajánlott fel kiemelkedő tanulmányi eredményeiért.
Az egyetemen működő Természettudományi és Művészeti Karon környezettudományok, európai tanulmányok, illetve film - és fotóművészet szakon összesen 38 fiatal fejezte be tanulmányait. A ballagás alkalmával többek között Dr. Dávid László rektor, Dr. Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Dr. Tonk Márton dékán, valamint Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nevében Csulák Péter konzul búcsúztatta a fiatalokat. Az eseményen tiszteletbeli professzorrá avatták Dr. Ferber Miklóst, az egyetem Amerikában élő állandó támogatóját, akinek a jóvoltából immár hatodik alkalommal osztották ki a Ferber-ösztöndíjat. A díjat idén Német Brigitta nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgató vehette át.
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is fontosnak tartja a diákok ösztönzését, a brüsszeli tanulmányutat ennek okán ajánlotta fel. Az egyetem vezetőségének döntése alapján Dembroszky Xintia környezettudomány szakos végzős hallgató vehet részt a háromnapos kiránduláson, melynek során betekinthet az Európai Parlament munkájába és Brüsszel városát is közelebbről megismerheti.
Az EP-képviselő köszöntőjében Apáczai János Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról (..) c. beszédéből idézett: „Napnál világosabb tehát, hogy mind az államnak, mind az egyháznak a főiskolák az alapjai. Mindkettő csak akkor virágozhat, ha a főiskolák erősödnek és virágoznak” – hangsúlyozta a képviselő.
Sógor Csaba szerint a Sapientia évről évre bebizonyítja, hogy fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar felsőoktatásban, végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon. „Az évek során több gyakornok került ki az egyetem padjaiból, akik szakmai rátermettségükkel segítették a brüsszeli munkánkat” – tette hozzá a képviselő.
Maszol.ro

Elballagtak a PKE végzős hallgatói
Június 8-án, szombaton délelőtt tartották meg a
Erdon.ro, hagyományos ballagási ünnepségét a Nagyvárad-újvárosi református templomban.
Egy újabb szakasz zárult le a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és az itt tanuló hallgatók életében. Az elmúlt hétvégén egy újabb évfolyam búcsúzott az intézménytől. A hagyományokhoz híven a végzős diákokat a ballagási ünnepséget megelőzően, reggel búcsúztatták el szakonként a PKE épületében, majd 11 órakor a hallgatók, tanáraik, szüleik, ismerőseik és barátaik körében közösen átvonultak az újvárosi templomba, amely idén is szűkösnek bizonyult. A Szózat eléneklése után a ballagókat, a vendégeket és az egybegyűlteket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Az ünnepi alkalmon Tőkés László az egyetem elnöke hirdette az igét a 133. Zsoltár első verse és Pál Apostol Efézusbeliekhez (Ef 4, 1-3) írt levelének versei alapján, prédikációjában az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal, és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet. Tőkés László kiemelte, hogy a hallgatók nem csupán meddő tudással távoznak az egyetemről, hiszen az itt töltött idő alatt a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítették fel őket.
Ünnepi gondolatok
Az igehirdetést követően az egyetem rektora János-Szatmári Szabolcs tartotta meg ünnepi évzáró beszédét, amelyben értékelte a tanintézmény elmúlt évét, megemlékezve a pozitív és a szomorú dolgokról is. Kiemelte, milyen új szakokat sikerült indítani, hányan vehettek részt Erasmus képzésen, és milyen intézményekkel kötöttek együttműködési szerződéseket. „Egyszer mindennek eljön a vége, de tudni kell az új irány felé fordulni, meglátni a lehetőségeket. A búcsúzás nem más, mint visszatekintés a múltra, és előretekintés a jövőre”- tette hozzá a rektor. A beszédet követően az alkalmi köszöntésekre került sor. Dr. Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért. A továbbiakban dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora, dr. Csiba Péter a révkomáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese és dr. Nábrádi András a Debreceni Egyetem leköszönő dékánja osztották meg ünnepi gondolataikat. A beszédeket követően sor került az érdemoklevelek átadására, majd a végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa színvonalas szolgálattal járult hozzá a tanévzáróhoz, amely a testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség után a hozzátartozók és a barátok virággal és ajándékokkal halmozták el a ballagókat.
Nagy Noémi
Erdon.ro

Németh Géza-emlékhely létesült Gyimesbükkön
Bővült a Deáky Panzió köré létesített történelmi emlékpark Gyimesbükkön. Az erdélyieket és a moldvai csángókat felpártoló református lelkész születésének 80. évfordulóján Németh Géza-emlékhelyet létesítettek az ezeréves határ közelében.
Németh Géza budapesti református lelkész volt, aki a nyolcvanas években kiállt az erdélyi menekültek mellett, megsegítésükre szervezte meg Budapesten az Erdélyi Gyülekezetet és a karitatív jellegű Reménység Szigete nevet viselő intézményrendszert. Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium államtitkárának édesapja sokszor járt Erdélyben, a Gyimesekben és a moldvai csángó falvakban.
A csíkszeredai pedagógusok egy csoportja Németh Géza 1995-ben bekövetkezett halála után – hálájuk jeléül – megalakította a Németh Géza Egyesületet. A Csikós Klára által vezetett egyesület 2003 óta évente kiosztja a Németh Géza Emlékdíjat, idén pedig emlékpadot, emlékhelyet létesített.
Deáky András gyimesbükki nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Bákó megyéhez csatolt település magyar nyelvű oktatását újraindító, a település számára minden téren maradandót alkotó, sikeres vállalkozó köszöntötte az emlékhelyavatóra egybegyűlt erdélyi, moldvai és anyaországi vendégeket, hangsúlyozva, hogy Németh Géza az 1980-as években sok erdélyi embernek adta vissza a hitet és a reményt.
Kisgyörgy Borbála az gyesület nevében ismertette röviden Németh Géza életpályáját, majd felolvasta Németh Géza A fehérvárcsurgói birkalegelőn című versét. Ennek egyik szakasza került fel az emlékpadra: "De annak, akit nyírnak / annak bőrébe valahogy/ mindig belebújok"/.
Csikós Klára, az egyesület elnöke Németh Gézával kapcsolatos személyes élményeit elevenítette fel, ökumeniai nyitottságáról, munkásságáról, meghurcolásáról, illetve lelkészi és irodalmi és tevékenységéről beszélt. Megtudtuk, hogy Németh Géza elsőként foglalkozott Magyarországon kábítószeres fiatalok lelki gondozásával, börtönmisszióval, menekült magyarok felkarolásával, ifjúsági vezetők képzésével.
A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Szarka Gábor konzul köszöntötte az ünneplőket, majd felolvasta a Németh-család üzenetét. A levélben Németh Géza három fia, ifj. Géza, Zsolt és Áron az édesapjuktól kapott értékeket osztottak meg, emlékeztek arra a lelkészre, aki szinte mindvégig üldözött volt, de mégis részt vett a társadalom gondjainak megoldásában.
Az emlékhelyet Salamon József gyimesbükki plébános áldotta meg, mondott imát előtte, majd a padra leülve elmondta: „A padon ülve el tudunk gondolkodni a világ dolgain, születhetnek filozófiai gondolatok, de nagyon fontos, hogy a padra, embertársunk mellé leülve el tudunk beszélgetni, meg tudjuk beszélni fontos dolgainkat.”
A moldvai csángók legismertebb népdalénekese, a pusztinai Nyisztor Ilona, illetve Antal Tibor gyimesfelsőloki zenetanár szép népdalokat adott elő, majd a jelenlévők elénekelték a székely, a magyar és a csángó himnuszt. Ezt követően koszorúzásra került sor, többek között Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nevében, Sógor Csaba koszorúját Lukács Borbála, a csíkszeredai Nagy Imre iskola tanárnője helyezte el. A gyimesi Németh Géza-emlékünnepség egy hársfa-, illetve két gesztenyefa-csemete elültetésével, illetve kerekasztal-megbeszéléssel zárult.
Dobos László
szekelyhon.ro

Sógor: a Sapientia végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon
A kolozsvári Sapientia EMTE végzős hallgatói június 8-án, szombat délután a Farkas utcai református templomban tartották ballagási ünnepségüket. Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is jelen volt, az évfolyam egyik diákjának brüsszeli utazást ajánlott fel kiemelkedő tanulmányi eredményeiért.
Az egyetemen működő Természettudományi és Művészeti Karon környezettudományok, európai tanulmányok, illetve film - és fotóművészet szakon összesen 38 fiatal fejezte be tanulmányait. A ballagás alkalmával többek között Dr. Dávid László rektor, Dr. Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Dr. Tonk Márton dékán, valamint Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nevében Csulák Péter konzul búcsúztatta a fiatalokat. Az eseményen tiszteletbeli professzorrá avatták Dr. Ferber Miklóst, az egyetem Amerikában élő állandó támogatóját, akinek a jóvoltából immár hatodik alkalommal osztották ki a Ferber-ösztöndíjat. A díjat idén Német Brigitta nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgató vehette át
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is fontosnak tartja a diákok ösztönzését, a brüsszeli tanulmányutat ennek okán ajánlotta fel. Az egyetem vezetőségének döntése alapján Dembroszky Xintia környezettudomány szakos végzős hallgató vehet részt a háromnapos kiránduláson, melynek során betekinthet az Európai Parlament munkájába és Brüsszel városát is közelebbről megismerheti.
Sógor Csaba szerint a Sapientia évről évre bebizonyítja, hogy fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar felsőoktatásban, végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon. „Évek során több gyakornok került ki az egyetem padjaiból, akik szakmai rátermettségükkel segítették a brüsszeli munkánkat” – jegyezte meg a képviselő. (közlemény)
Transindex.ro

Aláírásgyűjtést és tüntetést kezdeményez az Erdélyi Magyar Néppárt
Aláírásgyűjtést kezdeményez az Erdélyi Magyar Néppárt, és a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) is egyeztetnek, hogy a következő hetekben közösen szervezzenek köztéri demonstrációkat a kormány eddig ismertetett regionális átalakítási tervei ellen. Erről a párt elnökségi ülésén döntöttek.
„Látható, hogy csupán parlamenti eszközökkel nem lehet megakadályozni a régiósítási folyamat Erdély és nemzeti közösségei számára kedvezőtlen alakulását.” – áll a Toró T. Tibor néppárti elnök által aláírt közleményben. Kifejti: pártja a kezdetektől megkülönböztetett figyelemmel kíséri a kormánykoalíció területi-közigazgatási reformra vonatkozó terveit, és szakértőik kidolgoztak egy saját régióátalakítási javaslatot is.
Nyugtalanítónak tartják, hogy a kormány megrendelésére készült szakértői háttértanulmány sem a történelmi régiók természetes határai szerint képzeli el a közigazgatási régiók határait, és hogy a létrehozandó regionális intézmények hatásköreinek körvonalazása sem a szubszidiaritás és az önkormányzatiság európai alapelveire, hanem az egységes és központosított nemzetállami homogenizációs szándékra épül.
„Világossá vált tehát, hogy az önálló székelyföldi régió vagy egy sajátos jogállású partiumi régió kialakítását csakis közvetlen és határozott közösségi fellépéssel lehet elérni” – szögezi le Toró, éppen ezért úgy döntöttek, aláírásgyűjtésbe kezdenek. Egyelőre az SZNT-vel egyeztetnek utcai tüntetések szervezéséről, de kezdeményezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását is, amely lehetőséget teremthetne a romániai magyar politikumnak egy közös cselekvési terv kidolgozására. Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Aggodalom
Vissza-visszatérő „érv” a román politikában, hogy a magyar közösségi igényeket, főleg a székelyföldi önrendelkezést már csak azért is meg kell tagadni, mert ha nem teszik, akkor a helyi többségben levő kisebbség bezárkózik, nem tanulja a román nyelvet, és – túl azon, hogy ez megengedhetetlen ebben az önmagát toleránsnak, demokratikusnak és európainak nevező államban – szegény elmaradott székelység nem fog érvényesülni a román környezetben.
Ez az aggodalom folyton felmerül azokban, akik egész sor „történelmi bizonyítékkal” és „személyes tapasztalattal” rendelkeznek arról, hogy valójában civilizálatlan ázsiai nép maradt a magyar, és emiatt semmiféle jogot nem formálhat arra, hogy beleszóljon az ország alaptörvényébe, közigazgatási felosztásába, fejlesztésébe, orvosképzésébe és egyáltalán, bármibe. Ez a nóta elég régóta ismerős, és az sem újdonság, hogy nemcsak a szélsőjobb oldalról, hanem a kormánykoalícióból, a nemzeti retorikára elvileg kevésbé hajlamos szociáldemokrata és a már aggasztóan nacionalistává torzult liberális pártok soraiból is hallani lehet. Pedig ott igazán tudhatják, hiszen saját statisztikáik, kimutatásaik is igazolják – amihez egyébként elég lenne egyszerűen nyitott szemmel járni –, hogy nem Székelyföld a legszegényebb vidéke az országnak. A baj viszont éppen az, hogy a törvényhozással és országigazgatással megbízott vezetők nem nagyon akarnak nyitott szemmel járni.
Mert az rendben van – illetve nincs rendben, de a bukaresti eszköztárhoz tartozik –, hogy a magyar veszéllyel való riogatással próbálják elterelni a figyelmet a nagyobb gondokról, de amit ezzel takargatni próbálnak, az maga a nagy üresség. Hisz egyévi országlás után sem látni gazdasági fellendülést, az egészségügy és a tanügy továbbra is ezer sebből vérzik, a beruházások akadoznak, a fiatalok elvándorolnak, útjaink is egyre lyukasabbak, akárcsak a zsebeink. Épkézláb jövőépítő elképzelést nem hallottunk, mindenki másról beszél: Gigi Becaliról vagy a túlzó magyar követelésekről. Pedig ennél azért nagyobb a tét. Jó lenne, ha nemcsak hangulatkeltéssel foglalkoznának azok, akik az ország sorsáról döntenek: jó lenne, ha már a románokért is kezdenének aggódni. Tudniillik ők sem nagyon érvényesülnek saját hazájukban. És attól sem lesz jobb sorsuk, ha az erdélyi magyaroktól minden jogot megtagadnak. Mi elsősorban azért aggódunk: ezt nem tudatosítják azok, akik olyan elszántan akarnak jót nekünk, kisebbségieknek, hogy a többséget észre sem veszik nagy igyekezetükben. Így ugyanis nagyon hiteltelen ez az irántunk való atyáskodó jóindulat. És borzasztóan kevés országkormányzó programnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A társadalomnak kell multikulturálisnak lennie (NémetH Zsolt Marosvásárhelyen)
Nem az intézményeknek, hanem a társadalomnak kell multikulturálisnak lennie – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) szombat délelőtti ballagási ünnepségén.
Németh Zsolt azt követően szólalt fel a ballagási ünnepségen, hogy átvette a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. Beszédében többek között azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a térségnek, Romániának, de egész Európának is az egyik legnagyobb értéke, hogy különböző kultúrájú, különböző nyelvű és identitású emberek élnek benne. Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai vitákban vannak, akik az intézményeken belüli multikulturalitásért szállnak síkra. Úgy vélte, ez a megközelítés alááshatja a kulturális sokszínűség megvalósítását. „A magyar kormány azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. Ezt nevezzük autonómiának” – nyomatékosította az államtitkár.
Dávid László, az egyetem rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szakon szerzik meg a mesteri képzés elindításának a jogát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint kétszázan ballagtak a Sapientián
Bocskai-díj Németh Zsoltnak
Szombaton Marosvásárhelyen tartotta központi évzáróját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a marosvásárhelyi karon hét szakról 230 végzős hallgató vett búcsút az egyetemtől. A koronkai campusban tartott ünnepség díszvendége Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, akit az egyetem alapításában és fejlesztésében nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bocskai István- díjjal tüntettek ki.
Mesterképzést szervezhet az egyetem
Dr. Dávid László, a felsőoktatási intézmény rektora a marosvásárhelyi ballagáson jelentette be, hogy az egyetem egy hete megszerezte a mesteri képzések indításához szükséges jóváhagyást. Hozzátette, reményei szerint a már jóváhagyott három szak mellett még ebben a hónapban további öt szak esetében szerzik meg a képzés elindításának a jogát – közölte a jó hírt a rektor, amit a hallgatók vastapssal fogadtak. Dr. Dávid László hangsúlyozta, a tizenhárom évvel ezelőtti vállalásnak, hogy létrehozzák és úgy töltik meg tartalommal ezt az egyetemet, hogy az versenyképes legyen a már hagyománnyal rendelkező felsőoktatási intézmények sorában, eleget tettek. – Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy megérte, végre teljes értékű egyetem lett a Sapientia, amelynek legfőbb érdeme, hogy alkot, értéket teremt és közösséget épít – fogalmazott a rektor, majd a végzősökhöz szólva, arra intette őket: bármit tesznek majd az életben, az nyomot fog hagyni, ehhez igazodva éljék az életüket. Szilágyi Pál, a Sapientia Alapítvány elnöke, valamint dr. Tonk Márton, a kolozsvári természettudományi és művészeti kar dékánja Németh Zsoltnak az egyetem alapításában szerzett érdemeit hangsúlyozták.
Győztünk!
Németh Zsolt azután szólalt fel az ünnepségen, hogy átvette dr. Dávid Lászlótól a Bocskai István-díjat, amellyel az egyetem alapításában és fejlesztésében betöltött szerepéért tüntette ki a Sapientia szenátusa. – Közel 12 évvel ezelőtt, amikor a Sapientia működési engedélyét megszereztük, Csíkszeredában találkoztunk, és akkor azzal kezdtem a beszédemet, hogy: Győztünk! A működési engedély megszerzése óriási győzelem volt számunkra, mert nagy ellenállással szemben kellett megalapítani az egyetemet, majd nyolc éven át ellenállásokba ütközve életben tartani. Voltak, akik kishitűségből azt mondták, törődjünk bele, hogy a román állam nem osztott ilyen lapot a romániai magyar közösségnek, mi viszont többre tartottuk a célt, és az idő minket igazolt. Ma is vannak kishitűek, akik 12 év sikeres működés után sem hiszik el, hogy az egyetem életben maradhat. Vannak, akik úgy vélik, a magyar kormány máshonnan vonja el a támogatást, amit az erdélyi magyar egyetemnek juttat. De ez nem támogatás, hanem befektetés a magyar nemzet, Románia és az egész Közép-Európa jövőjébe. Az önálló magyar intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyarok otthon érezzék magukat a szülőföldjükön. Az önálló magyar oktatási intézmények a saját világát a saját szülőföldjén megszervezni képes magyar jövő bölcsői. Akik ellenzik az önálló magyar felsőoktatási intézményeket, sokan azért teszik, mert azt akarják, hogy a magyarságnak ne legyen ilyen jövője – fogalmazott az államtitkár, utalva egyben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozatának létrehozása útjába gördített akadályokra is. Hozzátette, a kulturális együttélésről szóló európai viták során vannak, akik az intézményeken belüli multikultu-ralitásért szállnak síkra. A magyar kormány viszont azokkal ért egyet, akik azt mondják, nem az intézményeknek kell multikulturálisaknak lenniük, hanem a társadalomnak. Ehhez pedig önálló szellemi műhelyekre, önálló intézményekre, önálló iskolákra van szükség az óvodától a felsőoktatásig. – Ezt nevezzük autonómiának – jelentette ki Németh Zsolt, majd az aggasztó népszámlálási adatok kapcsán, miszerint egyes térségekben a magyarság száma egyre csökken, hozzátette: – Nem tűzhetünk ki magunk elé kisebb célt, mint hogy megmaradjunk – zárta beszédét a politikus.
A ballagási ünnepségen jelen lévő dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere pár szóval magyarul köszöntötte a végzősöket, majd a Sapientiának a város életében betöltött fontos szerepéről szólt, kiemelve, hogy a felsőoktatási intézmény mindig is támogatta a város nagyméretű projektjeit. Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar dékánja arra biztatta a hallgatókat, ne feledjék, a hittel és értelmes célért végzett munkának mindig meglesz a gyümölcse. – Legyenek értelmes céljaitok, de a pénzszerzés még önmagában nem az. Kövessétek lelkiismeretetek hangját, és nem fogtok eltévedni, ne menjetek el a jelenségek mellett anélkül, hogy magyarázatot keresnétek azokra – hangzott a dékán útravalója. Ezt követően dr. Imre Attila, dr. Forgó Zoltán, dr. Kovács Lóránt, dr. Kátai Zoltán és dr. Márton László, az egyes tanszékek vezetői búcsúztak diákjaiktól, majd Lukács Andor, a hallgatói önkormányzat elnökének szavait követően az egyházak képviselői Isten áldását kérték az egyetemet elhagyókra.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)