Elhunyt Mózes Árpád
Életének 82. évében Budapesten elhunyt Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus-lutheránus püspök. Temetését Kolozsváron tartják, időpontot később közöl a család, adta hírül az Evangélikus.hu.
Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol kedden váratlanul érte a halál. Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke az MTI-nek elmondta, a nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban ravatalozzák fel. Itt kezdődik a gyászszertartás is, amelynek az időpontját még nem rögzítették. A szertartás Kolozsváron a Házsongárdi temetőben zárul.
Mózes Árpád a mai Brassó megyében található Krizbán született 1931-ben. Kolozsváron a Teológiai Intézeten folytatta tanulmányait, amikor 1956-ban a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával először életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit később 18 év szigorított börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra mérsékeltek. Hat évet töltött végül a Duna-csatornánál kényszermunka-táborban, szabadulása után Nagykárolyban lett evangélikus lelkész, ahol hosszú ideig szolgált. Volt a kolozsvári főegyházmegye esperese, szolgált Aradon is, 1992-től 12 éven keresztül a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökeként tevékenykedett. 2004-ben egészségi okokra hivatkozva lemondott, Nagykárolyban telepedett le, ahol 2011-ben díszpolgári címmel tüntették ki.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtónyilatkozatban méltatta a volt püspököt. Mózes Árpád „az erdélyi magyar közélet meghatározó személyisége volt 1989 előtt és után is, helytállása és hazaszeretete példaértékű marad számunkra” – fogalmazott a részvéte kifejezésére kiadott nyilatkozatában Kelemen Hunor.
szekelyhon.ro

Történelmi ingatlanjaink védelmében
Fehér János vargyasi művészettörténész a műemlékvédelem világnapján Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében tartott előadást Az erdővidéki műemlékállomány helyzete napjainkban címmel.
Kitérvén a régióban végzett restaurálásokra, néhány meglehetősen szomorú példával szemléltette, nem csak a pénzhiány jelent gondot, hanem a hanyagsággal és a rossz ízléssel is fel kell vennünk a harcot, ha azt akarjuk, hogy több évszázados épített örökségünk csorbítatlan formában fennmaradjon. Hangsúlyozta, a tulajdonosok, az önkormányzatok és a jól képzett szakemberek összefogására lesz szükség ahhoz, hogy érdemi munkát lehessen végezni, s értékeink tovább gazdagítsák életünket, illetve vonzó idegenforgalmi célponttá tegyék Erdővidéket. – Előadásában a hivatalos műemléklista hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Mennyire, illetve miért fontos ez számunkra? Fehér János: Meglehetősen fontosnak tartom e szakemberek által összeállított s ötévente felújított listát, hiszen épített örökségünk megóvásában is szerepe van – kiemelt státusa révén figyelemfelkeltő –, de akár a turisták vonzásában is szerepe lehet, hiszen nem kevesen választanak útirányt ilyen szempontok alapján. És igen, meglehetősen rövidnek látom, hiszen a benne szereplő épületek nem adják az erdővidéki épített örökség teljes keresztmetszetét, főként a történelmi lakóépületek (kis kúriák, parasztgazdaságok) hiányoznak. Szegényes, mert Erdővidékről összesen csak huszonnyolc műemlék, tizenhét műemlékegyüttes és hat régészeti lelőhely szerepel, pedig ennél sokkal gazdagabb az örökségünk. Jóformán az összes erdővidéki templom benne lehetne: a vargyasi unitárius, a székelyszáldobosi, kisbaconi, erdőfülei és bardoci református vagy éppen a formailag is különleges, most baptista imaházként használt, régi baróti református templom. És a sor folytatható… A világi ingatlanok közt nehezebb válogatni, hiszen elég sok kis kúria, lakóépület pályázhatna a műemléki státusra, a középületeink közül a nagyajtai és a nagybaconi polgármesteri hivatal épületét mind alaprajzi elrendezés szempontjából, mind funkcionalitása alapján, sőt, a homlokzati kiképzések, reprezentatív díszek miatt is felvenném a listára. Véleményem az, hogy a műemléklistát újra kell gondolni, a munkába pedig be kell vonni az önkormányzatokat, hogy a helyi hivatalok közreműködésével felmérjék történelmi ingatlanjainkat. S még nem is beszéltünk a művészeti értékű emlékműveinkről, sírköveinkről…
– Milyen állapotban vannak ingatlanjaink?
– Többségük nincs jó állapotban, de a fizikai megsemmisülés határán sem állnak jelentős számban, kiemelném itt az erdőfülei Boda-kúria veszélyes állapotát. Még nem késő lépni, épített örökségünkhöz tartozó ingatlanjaink megmenthetőek, műemléki szempontok szerint felújíthatóak. Ahhoz persze az kellene, hogy a tulajdonosok is fontosnak tartsák megóvásukat. Sajnos, elég csekély azok száma, akik nem teherként élik meg ingatlanjaik történelmi, illetve műemlék voltát, s hajlandóak arra áldozni, hogy jó szaktudású mesterembert, restaurátort alkalmazva, hagyományos anyagokkal dolgozva megőrizzék az elődeik által teremtett értéket. – Kérem, soroljon fel néhány jól sikerült, igazi értékmentő munkát, illetve negatív példát. – A miklósvári Kálnoky-kastély felújítása lassan halad, de minőségi munkát végeznek. Látszik az is, hogy hosszabb ideig tartó kutatások alapján, képzett restaurátorok bevonásával a legapróbb részletekre is figyelnek, a stukkódíszek és késő reneszánsz kőfaragványok konzerválását, restaurálását is gondosan végezték el. Az olaszteleki Daniel-kastély felújítása – bár a szigorú határidők miatt gyorsan dolgoznak – remélhetőleg szintén sikeres lesz. Régészeti ásatást és falkutatást is végeztettek, később kőrestaurátort, falkép-restaurátorokat is bevontak az értékmentő munkába. Látványosra sikerült az 1669-ben készült késő reneszánsz kőcímer felújítása, amely mindannak ellenére, hogy újnak hat, mégis magán viseli évszázados megpróbáltatásainak nyomait. A kutatás folyamán a vakolat alól előbukkanó, tematikájukban egyedinek számító falképeket is felújítják közelebbről. Örvendek annak is, hogy a nagyajtai unitárius templom 1710-ben készített szószékén található címerről eltávolították az olajfestéket – lehet, hogy valamikor valakiknek jobban tetszett a fehér és a bronzos festék, de a több száz éves kőben visszafordíthatatlan kárt okozott volna a vegyi anyagok maró hatása, a faragványok plasztikája ma sokkal jobban érvényesül. A jó szándék vezérelte, de szakemberek által nem vizsgált vagy véleményezett munkálatok esetében leginkább az apró vagy inkább apróságnak gondolt részletek kivitelezésében csúsznak be fonákságok. Tudni kell, hogy a műemléklista nem egyenlő a teljes épített örökségünk fogalmával, ez jóval nagyobb állományt jelent a hivatalos lajstromoknál. Az erdőfülei református templom tornyának felújítása után vettem észre például egy számomra idegen feliratot, pedig addig úgy tudtam, hogy jól ismerem az 1758-ból származó, latin nyelvű toronyépítési feliratot. Ugyanis a toronyra festett régi szöveg teljesen eltűnt, az új pedig csak részleteiben idézi az eredeti tartalmát, érthetetlen szavakkal tarkítva. Nagyajtán a Dónáth-kúriaként ismert épületet újították fel szakszerűtlenül, termopán ablakok kerültek az átalakított ablaknyílásokba, és számtalan esetben figyelhető meg az is, hogy történelmi jellegű épületeinkre oda nem illő, mindenféle típusú és alakú modern cserép került a vidékre jellemző baconi (hegyes végű) cserép helyett. Épített örökségünk folyamatosan pusztul, sőt, a törvény által védett épületek sincsenek biztonságban: pár évvel ezelőtt a vargyasi Imecs-kúria csűrjét egyszerűen lebontották, következmény nélkül. – Miként lehetne a tulajdonosokat ösztönözni, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak épületeikre, s több megújuljon? – Nem szabad egyedül hagyni az embereket. Az önkormányzatok tehetnének azért, hogy a műemlék-tulajdonosok érdekeltek legyenek a szakszerű felújítások elvégzésében – adókedvezménnyel, de akár pályázatokat is kiírhatnának, sőt, a megfelelő szakemberek megtalálásban is feladatot vállalhatnának. Helyi örökségmentő stratégiák kidolgozása, faluképvédelmi programok beindítása is segíthet. Nagyon fontos a tájékoztatás, sőt, az oktatásban is szerepet kellene adni a helytörténeti, örökségvédelmi tematikának: a majdani műemlék-tulajdonosokban is szükséges minél korábban tudatosítani, hogy épített örökségünk nem kényelmetlen teher, hanem megőrzésre érdemes érték.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Csak másban moshatod meg arcodat” (Imagológiai konferencia)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem növekvő presztízsét igazolja, hogy a Csíkszeredában megtartott imagológiai konferenciára tíz államból nyolcvannál több jelentkező nevezett be dolgozataival. A tanácskozás sikere egyben tükrözi azt a lendületet is, melyet a tizenegy éves intézmény fejlődése a tavalyi akkreditációja után vett. A beköszöntőben elhangzott József Attila-idézet akár mottója is lehetne a rendezvénynek: „hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”.
A humán tudományi tanszék által tető alá hozott nemzetközi tudományos tanácskozás negyedik ilyen konferenciája az intézménynek. Az imagológia olyan sajátos kutatási terület, mely az összehasonlító irodalomtörténet része, de sajátos interdiszciplináris érintkezése van a politológiával, médiakutatással, történettudománnyal, filmesztétikával, szociológiával, nyelvészettel, s ezúttal mindezek a megközelítési módok megjelentek a konferencián is. Az első kettő ugyanis szűkebb, irodalmi jellegű volt, a románok a magyar és a magyarok a román irodalomban tematikát járta körül – két nyelven. Dr. Tapodi Zsuzsa tanszékvezető szerint két éve már az angol nyelvet is bevették a tanácskozás nyelvei közé, ezúttal pedig olyan rangos társszervezőket sikerült megnyerniük, mint a debreceni egyetem bölcsészettudományi kara, történelmi és néprajzi doktori iskolája, és ezért a történelmi vizsgálatra fordítottak nagyobb figyelmet, tehát az ókor másság-képeitől a 18. századi görög és zsidó kereskedők helyzetét vizsgáló tanulmányig, mely a tanúvallomások jegyzőkönyveit dolgozta fel. Szélesebb perspektíva nyílt tehát a kérdésekre, nemcsak Amedeo Di Francesco nápolyi professzor előadása (Milton magyarságképéről) jelentett nyitást, hanem a hagyományosan szereplő újvidéki és szabadkai kollégák mellett az eszéki, eperjesi, kassai, beregszászi kollégáké is, tehát a Kárpát-medencei kisebbségi magyarság egyetemei felé is kiépülőben a kapcsolat. Ennek megszilárdulásáról az Erasmus-programban való közös részvétel gondoskodhat.
A konferencián új lépést tettek a romániai tudományos életbe való integráció útján is, a brassói Transilvania Egyetem hagyományosan is partnere a Sapientiának, a román–angol szakos diákok oda jártak eddig államvizsgázni, ezúttal újdonságnak számított, hogy a konstancai és a iaşi-i egyetemről is jelentkeztek résztvevők nagyon érdekes előadásokkal. Társzervezője volt a tanácskozásnak a Román Összehasonlító Irodalmi Társaság, melynek négy tagja is a Sapientián ad elő, s melynek társelnöke, Andrei Bodiu brassói tanszékvezető szintén benevezett, és külön hangsúlyozta, mennyire jól érezték magukat a román kollégák Csíkszeredában, és mennyire megváltoztak a székelyekkel kapcsolatos előítéleteik, e véleményhez Alexandru Gafton iaşi-i egyetemi tanár is csatlakozott.
Egy ilyen sok előadót felvonultató konferencia megszervezése nem kis feladat, az előadások és a vita három nyelven, három szekcióban, apró szünetekkel, valóságos tudományos nagyüzemként folyt másfél napon át, e tudományos maratont tanulmányi kirándulás követte Gyergyószárhegyre és Gyergyószentmiklósra, s ezen végig tolmács segített a magyarul nem tudóknak a megértésben, így a Kréta szigetéről érkezett vendégnek is. Különben a konferencián végig színvonalas szinkrontolmácsolás útján kísérhette mindenki figyelemmel az előadásokat. Este könyvbemutatón ismertették Páll Vilma német nyelvű kötetét, valamint a tanszék szakfolyóiratának háromnyelvű számait, a tanszék többi munkatársának román és magyar nyelvű műveit. (Az Acta Universitatis Sapientiae angol nyelven közöl, miként minden sapientiás tudományos folyóirat, a Filologica sorozatnak eddig négy évfolyama jelent meg, céljuk, hogy a legmagasabb tudományos besorolást érjék el, ehhez már több feltételt teljesítettek, bekerültek a nemzetközi tudományosságba, nagy hazai és külföldi egyetemi központokkal tartják a kapcsolatot és kiadványcserét.) Aki nem tudott eljönni, így az egyesült államokbeliek vagy a finnországi kolléga dolgozata lefordítva és kinyomtatva virtuális szekcióban volt hozzáférhető, hozzászólni e-mail címen lehetett. A konferencia anyaga különben három kötetben jelenik meg, a magyar nyelvűt a debreceni egyetem fogja kiadni, a román és angol nyelvű pedig nálunk, többek közt a tanszék szakfolyóiratában jelenik meg.
A tudósítót a meghallgatott pár előadásból mi ragadta meg? A kisebbségi kérdések iránti empátia vagy annak hiányának jeleit kereste. Találomra azt emelné ki például Papp Klára debreceni dékán előadásából, hogyan rendelte el Mária Terézia, hogy a görög kereskedők telepedjenek le Erdélyben és Partiumban, hogy „ne vigyék ki a hasznot az országból”. Bíró Béla professzor a közéletünket jellemző előítéletes rögeszmék gyökerét többség és kisebbség aszimmetrikus viszonyrendszerében, a torz hatalmi állapotokban, a kisebbségi jogok elutasításában kereste. Bodó Barna napjaink kolozsvári szimbolikus térhasználatából vont le megszívlelendő következtetéseket, Alexandru Gafton iaşi-i professzor a különléthez való jogban látta annak feltételét, hogy „utána átjárhassunk egymáshoz”. Bányai Éva Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című új regényéről hozott mintegy első tudósítást, Egyed Emese Bánffy Miklós Erdélyi történetének francia recepciójáról beszélt.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Röviden
Határon átnyúló egyeztetés
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma tegnap Orosházán. Az egyeztető fórum kiemelt szerepet tölt be az anyaországi szakminisztérium Vidékfejlesztési együttműködések a határon túli magyarsággal című programja megvalósításában.
A fórum alapító okiratát tizenhat gazdaszervezet írta alá, Erdélyből Hargita, Temes és Arad megyéből, továbbá Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból; a magyarországi gazdák képviseletében a Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Orosháza és Környéke Gazdakör. Támogatóként a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csatlakozott a fórumhoz. Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a fórum a nemzeti összetartozást, a magyar közösségek Kárpát-medencei együttmunkálkodását, az anyaország nemzetpolitikai céljainak megvalósulását jeleníti meg.
Díjazták a Rákóczi Szövetséget
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány fiataloknak járó díját. A szervezet vezetői bejelentették, hogy a délvidéki magyar diákok beiratkozását segítő programjukra fordítják az elismeréssel járó egymillió forintos juttatást. A Rákóczi Szövetség képviselői Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyétől, Mádl Dalma asszonytól vették át a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet tegnap Budapesten. Ezt megelőzően Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a díjazottakat. Hangsúlyozta, a magyar nemzet határok feletti összetartozása akkor maradhat meg, ha azért a Rákóczi Szövetség fiataljaihoz hasonlóan mindennap megküzdünk. Jókai Anna írónő is elismerően szólt a Rákóczi Szövetség munkájáról, hangsúlyozva, a szervezet segítségével a fiatalabb generációk is továbbvihetik az idősebb korosztályok hazaszeretetét.
Érzékelhető növekedés következik
A magyar gazdaságpolitikát sokan bírálják, de annak eredményességét senki sem vitatja – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap a portugáliai Estorilban rendezett magyar–portugál–brazil üzleti fórumon, ahol kijelentette: az európai válság közepette Magyarország sok vitát kiváltó módon ugyan, de stabilizálta gazdaságát. A portugáliai látogatáson tartózkodó Orbán Viktor úgy ajánlotta a közép-európai térséget a portugál és brazil üzletemberek figyelmébe, mint az Európai Uniónak a következő tíz évben leggyorsabban növekvő régióját.
Ellopták Bajnaiék autóját Pozsonyban
Ellopták Bajnai Gordon és az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért szövetség Szlovákiában tartózkodó küldöttségének személygépkocsiját a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt székháza elől tegnap délután. Kihívták a rendőrséget, amely felvette a jegyzőkönyvet, és elrendelte a gépkocsi körözését.
Orosz nagykövet a Vatikánban
Oroszország most először nevezett ki szentszéki nagykövetet azóta, hogy 2009-ben teljes diplomáciai kapcsolatot épített ki a Vatikánnal. A két állam közötti kapcsolatoknak fontos vallási jelentőségük van, hiszen a moszkvai kormánynak szoros a kapcsolata az orosz ortodox egyházzal. Már 1990-ben felvették egymással a kapcsolatot, Oroszország csak négy ével ezelőtt létesített teljes jogú nagykövetséget a Vatikán számára. Ferenc pápa az orosz nagykövetnek egy újonnan vert pápai érmét adott ajándékba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A közönségbarát költészet
Sepsiszentgyörgyön tartották az Erdélyi Slam Poetry-bajnokság második, székelyföldi fordulóját. A kezdeményező Márkus András költő neve nem ismeretlen a háromszéki fiatalok körében, több alkalommal is fellépett, azaz slamelt Sepsiszentgyörgyön. A műfaj sajátosságairól, erdélyi elterjedéséről kérdeztük.
– Mi a slam poetry jelentése, milyen műfajról beszélhetünk? – Kockázatos meghatározni, mert gyakorlatilag mindenkinek van külön értelmezése erről. Persze, rá lehet fogni, hogy a rap és a költészet közötti valami, sokan a zenével kapcsolják össze, sokan improvizatív jelleggel ruházzák fel. A lényeg, hogy előadói műfaj, saját (nem föltétlenül előre megírt) szöveg előadásáról van szó. Közönségbarát, a közönségnek szól. Az előadás alatt sokkal közvetlenebb a viszony a közönséggel, mint például a szépirodalom esetében. – Van-e „képlete”: mennyi az irodalom és mennyi az előadóművészet? – Ez változó. A slam művelői többnyire költőkből, színészekből, rapperekből kerülnek ki. Az utóbbiaknak az előadói rész az erősségük, és a szövegben kell felzárkózniuk, míg a „hagyományos költőknek” az előadói részre kell inkább odafigyelniük. De olyan is akad, aki csak simán előkerül a semmiből, és slammer lesz. Nekem ez utóbbiak a kedvenceim. – Erdélybe hogyan gyűrűzött be a műfaj? Kik a legfontosabb képviselői? – Nagyon fontos szerepe volt az erdélyi slam bepörgésében a magyarországi vonalnak. Nem majmoljuk őket, de tanulunk tőlük, építkezünk belőlük. Itthon a Slam Poetry Erdély ad ennek hivatalos formát, összefogva minden ilyen jellegű erdélyi mozgolódást. Nekem az erdélyi kedvenceim: Bartha Loránd, Csinta Áron, Kocsis Pityu, Müller Heni és Vass Ákos (jelentős a sepsiszentgyörgyiek aránya – szerk. megj.). Egyrészt azért is Sepsiszentgyörgy a helyszíne a székelyföldi fordulónak, mert itt működik legjobban ez az egyre inkább feltörekvő, alulról szerveződő kultúra. Ugyanakkor Kolozsvár után itt él a legtöbb aktív erdélyi slammer. – Minek köszönhetően lett egy ilyen műfaj ennyire kedvelt Sepsiszentgyörgyön? – Sepsiszentgyörgyön a fiatal kultúra (s ezen belül aztán vitázhatunk, hogy underground, hipszter vagy alternatív) iszonyatosan bepörgött az utóbbi években. A wUnder köré csoportosult művész- meg kreatív brigád hatalmas szerepet játszik abban, hogy a fiatalok ízlését „jó irányba” terelje, illetve olyan újszerű, izgalmas megközelítést kínál az ifjúságnak a kultúra felé, amely lehetővé teszi, hogy a jelenleg divatos ágazatok által a hagyományos vonalakat is megismerjék. Úgy érzem, a fiatalok maximálisan fogékonyak a kultúra iránt, ezért nemcsak passzív nézői akarnak lenni, hanem aktív résztvevői, szervezői. Ez az, ami Sepsiszentgyörgyön sikerül a wUndernek. – Nagyon fontos a közönség. Azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy pár perc alatt te lehetsz a király, vagy elnyelhet a süllyesztő. Ez az úgynevezett 15 perc hírnév, vagy annál többet is jelenthet? – Ebben az a szép, hogy míg az irodalmi életben, ha az ember valami rosszat csinál, annak a híre sokkal tovább tart, mintha valami jót csinált volna, addig a slamben sokkal kisebb a hibalehetőség – azaz sokkal több hiba megengedett. A slamnek erősebb a közösségformáló jellege. A kortárs szépirodalom folyamatosan belső, személyes vagy éppen politikai érdekeknek esik áldozatul, míg a slam teljes mértékben érdekektől mentes, mindenki azért csinálja, mert élvezi. És ettől annyira vagány.
TUROCZKI EMESE
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres székelyföldi jelenlét Brüsszelben – Nyílt napok a Régiók Bizottságánál
A közelgő Európa-nap alkalmából az uniós intézmények Brüsszelben és Strasbourgban megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, idén az uniós nyílt napokat szombaton, május 4-én tartották meg Brüsszelben. Ez alkalommal el lehetett látogatni az európai régióknak helyet adó épületbe is.
A Régiók Bizottságánál Hargita és Kovászna megye egy-egy standdal képviselte Székelyföldet, a küldöttségek Fejér László Ödön, Kovászna megyei parlamenti képviselő és Barti Tihamér, Hargita megyei tanácsos részvételével mutatták be az érdeklődőknek a térség gazdasági és turisztikai potenciálját, természeti adottságait. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője is felkereste szombaton a Régiók Bizottságánál a székelyföldi standokat.
„Székelyföld megismertetése, népszerűsítése szempontjából fontosnak tartom a két székely megyei önkormányzat jelenlétét a Régiók Bizottsága által megszervezett nyílt napokon. Az Európai Unió a nyitottságról, a kezdeményezőkészségről szól, meg kell ismertetnünk szülőföldünket, közösségünket, hogy a jövőről szóló törekvéseinkhez európai támogatást tudjunk szerezni. Nagy mértékben erről szól a mi munkánk is az Európai Parlamentben, és erről szól most Hargita Megye Tanácsának és Kovászna Megye Tanácsának brüsszeli jelenléte. Remélem, hogy a jövőben európai képviseleti tevékenységünk egyre sokrétűbb, tartalmasabb, sokszínűbb lesz, mert Székelyföldnek, Erdélynek, a romániai magyar közösségnek minden olyan európai rendezvényen jelen kell lennie, ahol törekvéseinknek támogatást tudunk szerezni” – értékelte a székelyföldi jelenlét súlyát az uniós nyílt napokon Winkler Gyula.
A székelyföldi standok kínálatát nagy érdeklődés övezte, az Európa minden részéről érkező látogatókat nemcsak a két megye turisztikai kínálata érdekelte, hanem a székely jellegzetességekre is kíváncsiak voltak, szívesen megkóstolták a gasztronómiai ínyencségeket, jól fogyott a házi kenyér, a sajt, a kolbász, amelyet köményes és áfonyapálinkával öblítettek le. A Hargita és Kovászna megyei tanács küldöttsége a helyszínen angol és francia nyelven tájékoztatta az érdeklődőket, de tartalmas és minőségi, a térséget bemutató, népszerűsítő szóróanyaggal is ellátták a látogatókat.
A szombati rendezvényen 41 régió és város mutatkozott be 34 standon, Romániából Hargita és Kovászna megye, valamint az Észak-Keleti Régió Fejlesztési Ügynöksége (Suceava, Bacau, Vaslui, Botosani, Neamt, Iasi megye) volt jelen Brüsszelben. Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szombaton részt vett az EP-ben szervezett nyílt napon is, ahol „A Polgárok Európai Éve – hogyan tehetjük jobbá a Polgárok Európáját” című vitafórumon vett részt. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Erdély.ma

Nem erőszakkal magyarosodtak el
Mi történt a két világháború között a szatmári svábokkal, hogyan alakult a sorsuk a magyar, román és német törekvések mentén – e kérdéseket járta körbe a Kriterion gondozásában megjelent Kisebbség a kisebbségben című könyvében BAUMGARTNER BERNADETTE, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. A könyvbemutatón Kustán Magyari Attila járt.
A magyar szakirodalom, ha a nagyszámú német kisebbségről alapos dokumentációt is adott, szegényes képet nyújt a szatmári svábokról, holott a két világháború közötti politikai csatározásokban nagy szerep hárult rájuk, amikor az asszimiláció-disszimiláció vitájában példaként hozták fel őket. Baumgartner Bernadette könyvében a szatmári svábok talán legizgalmasabb korszakát, a két világháború közt eltelt évtizedeket írta meg, hiszen ekkor kerültek a figyelem középpontjába, identitásuk ekkor alakult át. Későn, 1994-ben tartották meg Kolozsváron az első magyar egyetemi előadást a jelenkori történelemre vonatkozóan, és meglehetősen rosszul állt a szénájuk többek között a kutatók kinevelésében is, akik majd a korszakra vonatkozó témaköröket felvállalják, – emlékezett vissza Csucsuja István történész professzor, aki volt tanítványa megjelent könyvének gyökereit kívánta felvázolni. Elmondta, hogy Baumgartner államvizsga dolgozatát és doktori tézisét is a svábságról írta, ez pedig ritkaságszámba megy, mert kevés németül jól tudó fiatal történész van, így elsősorban a románokra maradt ez a téma. Kifejtette azt is, a szászok és svábok története között óriási különbség van, előbbiek megőrizték identitásukat, miközben a római katolikus egyház sikeresen beolvasztotta a svábokat a magyar közösségekbe. Identitásukat a jelen könyv is végigköveti, alátámasztva az egyház szerepének fontosságát, elemezve a nemzetközi hatásokat: rámutat, hogy a német birodalommal való kapcsolat esetén ismét külön lehet választani a szászok és svábok sorsát. 1870-ben, a bismarcki birodalom megalakulásával a katolikus egyház kisebbségbe került, ezért fennmaradásáért, mindennapi létéért küzdött meg, ez a helyzet a szatmári katolikus sváboknak pedig nem kedvezett, a szászok ellenben a középkor egész folyamán megőrizték az identitásukat, a magyarsággal is konfrontációban voltak, miután elvesztették az autonómiájukat. A sváb identitást az iskoláztatási rendszer is erősen befolyásolta. 1920-ban a román állam kötelezte őket, hogy német iskolába járjanak, még azok is, akik régóta elmagyarosodtak, és csupán a nevük volt német hangzású. A könyvben a svábokra jellemző ideológiákról is szó esik, Csucsuja István értékelésében meglehetősen árnyaltan. A közvélemény ugyanis azt tartja, hogy a svábság és a szászok teljes mértékben kiszolgáltatták magukat a birodalmi német ideológiának, azaz nemzetiszocialista elveket vallottak – aminek természetesen helyenként igazságtartalma is van –, de a könyv egyházi levelezések feldolgozásával bizonyítja, hogy ez a kérdés sokkal árnyaltabb. Talán ez az egyetlen könyv, figyelmeztetett a professzor, amely a magyar, sváb és szász politikai vezetők közötti kapcsolatot is elemzi, többek között Jakabffy Elemér politikus vagy Blaskovics Ferenc prelátus életútját követve – ez utóbbi például harcolt azért, hogy a szatmári iskolákban prioritást nyerjen a német nyelv.
Hangyabolyba nyúlni Jakabffy Tamás, a kötet szerkesztője arról beszélt, hogy Bárdi Nándor történész ajánlásával figyeltek fel a kéziratra, amit rögtön közlésre érdemesnek ítéltek meg. A szerzővel a bemutató második részében H. Szabó Gyula, a Kriterion kiadó igazgatója beszélgetett. A svábok kérdése azért foglalkoztatja, mert maga is Szatmár megyei, egy részben elmagyarosodott és egy teljesen magyarrá vált családból származik, – szólt indíttatásáról Baumgartner Bernadette, aki azt is megvallotta, környezetében a rendszerváltásig nem botlottak identitászavarba, hiszen mindig a magyar államhoz hűnek érezték magukat, később azonban sokan németnek vallották magukat annak ellenére, hogy már a nyelvet sem beszélték. Ez a jelenség keltette fel az érdeklődését, és miután a sváb településeken kívül nem igazán talált választ a kérdéseire, maga kezdte kutatni a kérdést. Amikor a mintegy húszezres szatmári sváb közösséget kezdte tanulmányozni, bevallása szerint maga sem hitte, hogy hangyabolyba nyúl, egy ilyen jelentőségű kis csoport történetébe, amelyet a magyar, román és német politikai akarat fontosnak tartott és kénye-kedve szerint próbált mozgatni. Ezzel kapcsolatosan Baumgartner elmondta, kezdeményezések ugyan voltak szász vezetők és romániai magyar politikusok között arról, hogy a helyszínen felmérik, melyik települést lehetne visszanémetesíteni, és melyiket kell békén hagyniuk magyarként, ez azonban végül soha nem történt meg a két világháború között.
Indokolatlan ellenszenv
A németek egyébként azzal vádolták a magyarokat, hogy 1918 előtt a szatmári svábokat erőszakkal magyarosították el, a húszas évek derekán pedig, amikor beindult a visszanémetesítési mozgalom, a magyarok mutogattak a németekre, azzal vádolva őket, hogy a spontán elmagyarosodott közösségeket éppen ők szeretnék erőszakkal németesíteni. Szatmár megyében német gimnázium nem volt, csak általános iskolák, így aki továbbtanult, az magyarul tette – az értelmiség így magyar kultúrájú volt. A svábok nagyon vallásos közösségként ragaszkodtak a saját papjukhoz, aki általában szintén elmagyarosodott sváb volt. Maga a környezet, az érvényesülés feltételei arra mutattak, hogy magyarul meg kell tanulniuk a sváboknak is, ezért sem lehet erőszakos beolvadásról beszélni. A könyvbemutatón egy idős sváb származású férfi is szót kért, aki a szélsőséges német propaganda közösségre tett hatásai kapcsán elmondta, emlékszik, amikor fiatal fiúk kocsmában verekedtek emiatt, egy alkalommal meg is késeltek valakit. Gyerekkorában egy alkalommal a családi ház ablakait betörték, amikor éppen ő, a tíz éves kisfiú és hetvenéves nagyapja voltak otthon – ahogy H. Szabó találóan megjegyezte, ők lehettek a „két veszedelmes sváb”, akikkel szemben felgyulladt a gyűlölet lángja. Baumgartner Bernadette elmondta, a német mozgalomnak nyilvánvalóan talaja is volt, a megyében éltek, akik anyanyelvként használták a sváb nyelvet, 1926-tól pedig folyamatosan érkeztek németországi fiatalok, egyetemisták, akik foglalkoztak felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt: a kisebbeknek énekeltek és verset tanítottak, este pedig az idősebbekkel ültek le beszélgetni. A kutató meglátásai szerint ezek a fiatalok nem igazán politizáltak, náci jellegű anyaggal sem igazán találkozott, egyetlen levél kivételével.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Erdélyben vizsgálnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai
Szombattól Erdélyben gyógykezelik a rászoruló gyermekeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Május 4. és 11. között 23 orvos és egészségügyi szakember látogat el Balánbányára, Csíkdánfalvára, Csíkszenttamásba, Csíkszentdomokosra, Csíkszeredába, Csíkszentmártonba, Gyimesbükre, Gyimesfelsőlokra, Szentegyházára és Székelyudvarhelyre, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermektüdőgyógyász, gyermek fül-orr-gégész, gyermekszemész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, audiológus, hallásakusztikus, mentőápolók és szakorvosjelöltek vesznek részt. Közülük 5 fő idén először utazik a csoporttal. Az úthoz mozgó fogászati busz és nőgyógyászati szűrőkamion is csatlakozik, az orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak – közölte az NGYSZ pénteken az MTI-vel.
Az önkéntes orvoscsoport évente kétszer utazik a romániai Hargita megyébe, ahol 2012-ben több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek. Az NGYSZ szakmai támogatásával létrehozott csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot – amely a Szolgálat által felújított volt Gyermekközpontban működik – a szervezet magyarországi gyermekneurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával.
Az orvoscsoport látogatásával egy időben idén is megrendezik a hagyományos Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Focikupát Csíkszentdomokoson, amelyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat a Szolgálat vendégül látja a Fővárosi Önkormányzattal közösen szervezett budapesti Városligeti Gyermeknapon május 25-26-án, vállalva a gyerekek teljes ellátásának és utaztatásának költségeit.
erdon.ro

Kapcsolat a Sapientia és Csíkszereda között – interjú Fábián Attila egyetemi professzorral
Az elvándorlási hullám közepette a Sapientia tehetséges diákjai jelenthetik Csíkszeredának a továbbélést – véli a gazdaságpolitikát oktató Fábián Attila, aki barátságos, nyitott, fejlődőképes, néha viszont egy kicsit lomha egyetemnek tartja a Sapientiát.
– A kilencvenes évek közepétől rendszeresen jár Csíkszeredába.
– 1993-ban kezdte meg távoktatási képzését Csíkszeredában a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara, én ennek az oktatásnak a keretében 1994-ben jártam először a városban. Jó döntést hozott az, aki annak idején elhatározta, hogy a határon túliak számára is magyar képzést kell indítani, mert egy nemzet jövőjét a fejekben lévő tudás fogja eldönteni. Ha egy nemzet nem gondolkodik, akkor nem tud értelmes jövőképet rajzolni, és csak válságok következhetnek.
– A világ különböző egyetemein oktat, többek között immáron nyolc éve a Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karán.
– Igen, Csíkszereda valahogy sohasem maradt el a palettáról, mindig visszajövök ide. Egyrészt azért, mert kikapcsol az ittlét, másrészt kötelezettséget vállaltam 1994-ben. Ma már nehezebben tudom beosztani az időmet, de így is minden második szemeszterben egy biztos oktatási pont a Sapientia.
– Beszéljünk a Sapientiáról. Az itteni képzés mire készíti fel a diákokat? Egyáltalán milyenek a sapientiás diákok?
– Jó kérdés. Az egyetem csak egy eszköz ahhoz, hogy a diák megállja majd helyét az életben. Az a diák, aki meg akarja állni, annak sikerülni fog, aki viszont az egyetemen csak az idejét tölti, mert nincs jobb dolga, nincs munkahelye, vagy a szülők ösztönzésére jár ide, tehát kényszerűségből vállalja, hogy képzésben részesüljön, az nem biztos, hogy meg fogja állni a helyét. Pár év alatt diákok rájöttek arra, hogy a munkaerőpiac arra tud választ adni, ami a tudással mérhető. Jó néhány diákból jól elhelyezkedő ember lett. Persze voltak olyanok is, akik a sorsuknak vagy a nemtanulásuknak köszönhetően a nagyáruházakban valami nem szakmabeli munkát látnak el. A gazdasági válság viszont úgy hozta, hogy azok a szülők is a Sapientia felé fordultak, akik azelőtt tehetséges gyerekeiket valamely más egyetemi városba küldték volna. Egyre több tehetséges diák választja ezt az egyetemet. Ezt a lehetőséget az egyetemnek észre kell vennie.
– Hagyjuk el egy kicsit az egyetem falait. Húsz év távlatából nézve, kérem, hasonlítsa össze a kilencvenes évek közepének, illetve napjaink Csíkszeredáját.
– Az épített és a természeti környezet szép lassan elkezdett modernizálódni. Hadd említsem meg Mara Árpádot – aki a kilencvenes években a konzulens tanárom volt –, ő mondta annak idején, amikor először vergődtünk át autóval a Hargitán, és a városba beérve gödör gödör hátán volt, hogy ne magad elé nézz, hanem előre, mert a kátyúk nagyját kikerülőd ugyan, az aprajába úgyis belemész. Az utak azóta megjavultak, megjelentek a zöldfelületek, amelyek hála Istennek közösségi terekké váltak, ahol az emberek hajlandók találkozni. Tehát Csíkszereda kezdett újraépülni abból a nagyon mogorva, visszahúzódott, zárkózott környezetből, ami jellemezte 1994-ben. Mára a közterek, parkok megújulnak, sokkal nagyobb a tisztaság, és talán az emberek is kezdik szeretni környezetüket, városukat. Ez a fajta nyitás ugyanakkor azzal is járt, hogy nagyon sokan elhagyták a várost, és most Magyarországon vagy még nyugatibb országokban laknak. Ez az elvándorlási folyamat talán megállítható.
– Hogyan?
– Nagyon kell ügyelni arra, hogy a tehetséges diákokat ki tudja szolgálni az egyetem, és államvizsga után is itt kell tudni tartani a városban. Aztán később remélhetőleg még többen lesznek, akik nem a nagy egyetemi városokat választják, hanem Csíkszeredát, ahonnan később sem mennek el, itt alapítanak családot. Eljött az ideje, hogy a tehetségeket felemeljük, példát mutatva azoknak, akik esetleg itt csak időt töltenek, nem kis számban, a Sapientián manapság. A kiművelt emberfők jelenthetik a városnak a továbbélést.
– Meglátása üzenet a városvezetés felé. Amúgy milyen egyetemnek tartja a Sapientiát?
– Barátságosnak, nyitottnak, fejlődőképesnek, néha egy kicsit lomhának. Az egyetemnek még inkább együttműködőbbnek kellene lennie a diákokkal. Ne élje át ez az egyetem is azt, amit a magyarországiak már átéltek, hogy az oktatók azért vannak, hogy oktassanak, a hallgatók pedig azért, hogy hallgassanak. A diák ne hallgasson, legyen kreatív, mondja el, amit szeretne. A Sapientia így sokkal gyorsabban juthat el abba a fázisba, amibe talán a magyarországi egyetemek egy része már beletartozik. Ha ez megvalósul, akkor ez egy jól fejlődő egyetem lehet. A minőségre és a hallgatói szolgáltatásokra nagyon oda kell figyelni, azért, hogy jól érezze magát itt a diák, és többet akarjon tenni annál, mint amit a középiskolában elért.
Kozán István
szekelyhon.ro |

Jogerős ítélet Kincses Ajtay Mária ügyében
Jogerős ítéletében erősítette meg a Maros megyei törvénybszék azt az alapfokon hozott döntést, miszerint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem követett el becsületsértést, amikor „semmirekellőnek, leprának és hormonzavarosnak" nevezte Kincses Ajtay Máriát.
Az elöljáró egy három évvel ezelőtti sajtótájékoztatón illette a jelzőkkel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) akkori tanszékvezetőjére, miután egykori tanára a bíróságon támadta meg az általa megálmodott, és az önkormányzat által jóváhagyott somostetői összekötő út megvalósítási tervét.
Mint ismeretes, Marosvásárhelyen évek óta dúl a háború az erdőn keresztül utat vágni kívánó polgármester és a természet védelmére kelő civilek között. Floreának a 2010. június 16-án tartott sajtóértekezleten mondott szavait a másnapi újságok szóról szóra idézték, az elöljáró akkor az említett jelzőkhöz azt is hozzáfűzte, hogy az efféle személyeket ki kellene tiltani a városból. A híradós hang- és képanyagok ellenére a törvényszék két bírója, Codruţa Sălcudean és Andreea Toma szerint nem volt bizonyított a tény, hogy a trágárságok kimondottan a felperesre vonatkoztak, ezért elutasították Kincses Ajtay Mária keresetét, melyben 45 ezer lejes erkölcsi kártérítést követelt. A taláros testület harmadik tagja, Mihaela Moldovan különvéleményt fogalmazott meg, melyben éppen az ellenkezőjét állítja. Szerinte a három jelző egyértelműen a felperesre vonatkozik, különben nem értelmezte volna így a teljes sajtó. Különvéleménye indoklásában Moldovan azt írja, hogy ha Dorin Florea azt szerette volna, hogy Kincses Ajtay Mária ne vegye magára a mondottakat, utólagos cáfolat közzétételét kérhette volna. A bírónő ugyanakkor felrója a polgármesternek, hogy mindazok ellenére sem jelent meg a törvényszéken, hogy a jogi procedúra kötelezővé tette volna a meghallgatását.
A jogerős ítélet megdöbbentette Kincses Ajtay Máriát és férjét, Kincses Elődöt, aki egyben jogi képviselője is volt a perben. „Más ítéletre számítottunk, jogi, és nem politikai döntésre. Vigaszként hat Mihaela Moldovan különvéleménye, amely már csak azért is értékes, mert a bírónak ilyen esetben pluszmunkát jelent az indoklás megszerkesztése" – nyilatkozta a Krónikának Kincses Előd. Felesége kifejtette: Dorin Florea elődje, a száz évvel ezelőtti városépítő polgármester, Bernády György akkor sem nevezte ellenfeleit semmirekellőnek, leprának vagy hormonzavarosnak, ha azok történetesen nem értettek egyet városfejlesztési terveivel. Dorin Florea a sajtónak nyilatkozva korábban sajnálatának adott hangot, hogy egykori tanárnője megsértődött, mint mondta, nem kifejezetten rá gondolt, amikor a kifogásolt kijelentéseket tette, hanem mindazokra, akik évek óta megbénítják a város bizonyos fejlesztési projektjeit.
Szucher Ervin
szekelyhon.ro

Erdélyi magyarok tízparancsolata
A minap a Bethlen Könyvtárban egy kisnyomtatott füzetecske vonta magára a figyelmemet. Címlapján ez volt olvasható:Erdélyi Magyarok Könyvesháza 110. szám. Gábor Áron, az ágyúöntő székely, Budapest,1921. Kiadja a Bocskai Szövetség. Ára 5 korona. A címlap még egy igen jellegzetes székelykaput ábrázol, előtte pedig egy székelyférfi, meg egy székely asszony népviseletben. A Gábor Áronról szóló 15 és fél oldalas ismertető után az erdélyi magyarok – alább közölt – tízparancsolata következik.
Győrfi Dénes
I. Ne vándorolj ki Erdélyből, sőt ha a mostohaviszonyok arra is kényszerítettek volna, hogy ideiglenesen eltávozzál onnan, mihelyt lehet, azonnal térj vissza, mert Erdély csak úgy veszhet el, ha megfogyatkozik benne a magyarság. A hazát nem a hegyek, a völgyek, a folyók és a mezők alkotják, hanem azok, kik benne laknak, a nemzet tagjai, az emberek. Ne feledd azt az igazságot, hogy Erdély tőlünk senki sem veheti el, hanem csak magunk veszíthetjük el bűneink és tévedéseink következtében.
II. Légy hű vállalásodhoz és egyházadhoz. Őseid hite és Istene szent legyen és tisztelet tárgya előtted, mert erős várunk lesz nekünk erdélyi magyaroknak az Isten és az ő háza, a templom. III. Rendületlenül ragaszkodjál magyar anyanyelvedhez. Ne feledd el, hogy nyelvében él a nemzet. A nemzet nyelvének megőrzői és kincsesházai azok a könyvek, melyeket a nemzet nagy költői és tudósai írtak, temploma pedig az iskola. Magad és gyermeked magyarságának érdekében a könyvért és az iskoláért ne sajnálj soha, semmiféle anyagi áldozatot. Légy hű ősapáid nemes szokásaihoz, hagyományaihoz, meséihez, mondáihoz, zenéjéhez, dalaihoz és művészetéhez, mert azokban él magyarságod legnemesebb alkotóereje, magyar fajodnak lelke. IV. Szeresd kivétel nélkül magyar véreidet, mert azok igazi édestestvéreid. Élj velök egyetértésben és szeretetben. Vezetőidet azoknak legderekabbjai és legbecsületesebbjei közül választ, de aztán bízzál bennök, kövesd őket és engedelmeskedjél nekik. Bizalom és fegyelem nélkül nem maradhat fenn semmiféle emberi társadalom. Ne civakodj, ne pártoskodj, mert egyetértés nélkül, mint oldott kéve, hull szét szegény, sokat szenvedett magyar nemzeted. Lásd a búzaszál is önmagában gyönge és törékeny, de kévébe kötve nehezebben szakítható el, mint a kőoszlop. V. Ne gyűlöld a veled együtt lakó idegen nemzeteket, még akkor sem, ha ellenségeid. Igyekezzél velök, hacsak lehet, békességben élni. Magyar véreid ellen azonban azoknak szolgálatába a világ semmi kincséért se állj. Nemzetséged megtagadásának legerősebb védőeszköze nem a gyűlölet, amelyet ellenségeid ellen táplálsz kebledben, hanem a nemzetedhez és önmagadhoz való rendíthetetlen hűséged. VI. Szeresd családodat. Légy jó férj, jó apa, jó feleség, jó anya és jó gyermek. Ne feledd, hogy a nemzet nem más, mint az egyszármazású vagy az egymáshoz simult családok összessége. Ha a család egészséges, erős, becsületes, akkor a nemzet is egészséges, erős és becsületes lesz. A tiszta erkölcsű család alkotja azt az alapját az államnak, amelynek megromlása után még a hajdan annyira híres és hatalmas Róma is rabigába görnyedt. VII. Makacsul ragaszkodjál a birtokodban lévő házhoz és földhöz, bármilyen kicsi legyen is az. Idegen nemzetből valónak el ne add, semmi áron és semmi körülmények között sem házadat,sem földedet, mert ne feledd, hogy kié a föld, azé az ország. VIII. Tanulj és folytass hasznos mesterséget, ipart és kereskedést, mert ezek nélkül a nemzetnem lehet vagyonos és nem tehet jólétre szert. Ha az ipar és kereskedelem idegenek kezébe kerül, akkor még saját házadban és saját földeden is idegenek szolgája leszel. Szorgalom és kitartó munka nélkül nincs sem egyéni, sem nemzeti önállóság és szabadság. IX. Légy becsületes nemcsak magánéletedben, hanem a közdolgokat illető minden cselekedetedben is. Közéleti dolgodban, legyen az akár községed, akár egyházad, vármegyéd, vagy hazád ügyeivel kapcsolatos. Amerika nagy államférfiának, a villámhárító feltalálójának, Franklin Benjáminnak azt a bölcs mondását kövesd, amely azt tanítja, hogy a legjobb politika a becsületes politika. X. Légy lelkedben, szavaidban és tetteidben igaz, önzetlen, őszinte és egyenes, mert ez az igaz magyar jellem. Ne csak a másét ne kívánd, hanem a közvagyont is olyan érintetlenszentségnek tekintsd, amelyet nemcsak nem szabad csorbítanod, hanem munkás hozzájárulásoddal éppúgy tartozol növelni, mint saját magánvagyonodat, mert a közvagyon egyszersmind a tied is. Ne feledd egy pillanatra sem, hogy hazád Erdély, csak úgy maradhat magyar, bárkié is legyen benne a hatalom, ha nemcsak a benne lakó egyes magyarok, hanem magyar községei, városai is virágzók és gazdagok lesznek.
Erdély.ma

Kísérletek a kisebbségi csoportok inklúziójára a katolikus felnőttképzés terén
E címmel tartottak tanulmányi napokat április 22–24. között a Salvator Konferenciaközpontban. Az erdélyi Pro Educatione Egyesület – Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat, valamint az Európai Katolikus Felnőttképzési Szövetség, a FEECA (Europäische Föderation für katholische Erwachsenenbildung) által szervezett és a Renovabis segélyszervezett által támogatott rendezvény részvevőit köszöntve dr. Alois Becker, a FEECA elnöke kiemelte, hogy a szövetség a központtól földrajzilag legtávolabb lévő tagszervezet vendégeként Csíksomlyón először köti össze tanácskozását tanulmányi napokkal. Dr. Szakács F. Sándor, a Pro Educatione Egyesület ügyvezető igazgatója kiemelte: az örömhír korunknak megfelelő hirdetése érdekében elkötelezett felnőtteket kell megszólítani, képezni és erősíteni, olyan rétegét tehát, amely életét a keresztény értékeknek megfelelően rendezi be, aktív a társadalomban, a közjó érdekében dolgozik, és multiplikátorokként működik a legkülönfélébb területeken.
A hétfői egység keretében Christiane Gertrud Cosmatu, a bukaresti Interetnikus Kapcsolatok Hivatala államtitkár-helyettese előadásában Románia rendszerváltás utáni képzéspolitikájának kisebbségi vonatkozásait ismertette, majd a résztvevők a kisebbségek németországi, ausztriai, csehországi és magyarországi helyzetéről tájékoztatták egymást. A házigazda Pro Educatione Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat tevékenységébe Péter Boglárka bemutatója révén pillanthattak be a vendégek. A kisebbségek helyzetének elméleti ismertetői után érdekes volt megismerkedni a magyarországi jezsuita rendtartomány romaprojektjével.
A kedd délelőtt a Képzési és szociális programok a társadalmi jólét érdekében címet viselte. Ennek keretében Demeter Zsuzsa a Gyulafehérvári Caritasnak a fogyatékkal élők érdekében működtetett Szociális és Tanácsadó Szolgálatát mutatta be megragadó és kreatív módon, Péter György a Szociomedikális Ágazat és a Caritas Iskola tevékenységéről beszélt, Fikó Csaba a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének kezdeményezéseire hívta fel a figyelmet, dr. Micaci Cristian pedig a nagyváradi püspökség pasztorális irodájának felépítését és prioritásait villantotta fel. A hazai bemutatókat a kalocsa-kecskeméti egyházmegyében működő SZÉK egyesület pasztorációs, ifjúsági, esélyegyenlőségi és katekétikai tevékenységének a felvázolása egészítette ki. A csíksomlyói romaiskolában folytatott beszélgetés az ott történő integrációs törekvések realitásába engedett bepillantást, a kegytemplom meglátogatása pedig azt a kapcsolatot emelte be a programba, amely nélkül nincs katolikus felnőttképzés, nevezetesen: az Isten és ember, a vallásosság kultúra, az értékek és hit szerves egymásba fonódását.
A délután folyamán dr. Szakács F. Sándor a romániai magyar felnőttképzés helyzetét vázolta, majd Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési ágazatának vezetője munkájuk eszmei és tapasztalati hátteréről tartott érdekes előadást, Karl Rahner nyomán állítva, hogy az evangélium a legmodernebb életkoncepció, a jövő pedig vagy keresztény lesz, vagy nem lesz jövő. A rendezvény utolsó programpontját Kiss Adél előadása indította, aki a romániai (magyar) felnőttképzési rendszer alakulásáról beszélt, végezetül Andrea Hoffmeier, a FEECA alelnöke, egy brüsszeli intézmény – a Katolikus Ifjúsági Szolgálatért és Felnőttképzésért felelős Európai Iroda – tevékenységét ismertette. A program tanulmányi részét kötetlen együttlét, majd a szerdai kirándulás egészítette ki.
Bereczki Silvia sa
Vasárnap (Kolozsvár)

Újjáéledt a diákszínjátszó fesztivál
Hároméves szünet után, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban szervezték meg az Országos Diákszínjátszó Fesztivált. Tíz előadást mutattak be a háromnapos rendezvény során.
A XVIII. alkalommal zajló fesztiválnak most első alkalommal adott otthont az Ady Endre líceum. Mint megtudtuk, a szervezésben Sarkadi Viktória, Demeter Emőke és Kozma Éva tanárok vállaltak nagy szerepet és a szülőbizottság is közreműködött.
Fontos a diákszínjátszás
Kirkósa Enikő magyartanár köszöntötte az egybegyűlteket péntek délután, a középiskola dísztermében, bemutatva egyúttal a zsűritagokat: Nagy András László magyarországi színházi rendezőt, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnökét, Szőke Kavinszky Andrást, a Lilliput Társulat igazgatóját, Dimény Levente színművészt, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetőjét, Holczman Ilonát, a székelyhídi Petőfi Sándor iskola tanárát, valamint Gáspárik Attila színművészt. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes is. „Magyar Birmingham, Szent László városa, Vitéz László püspök rezidenciája, a Holnaposok városa, a Pece parti Párizs” – sorolta Nagyvárad különböző megnevezéseit a későbbiekben Tóth Márta, az Ady Endre iskola igazgatója. Szólt Nagyváradnak a történelem során betöltött fontos szerepéről, s megemlítette azokat a nagyszerű embereket is, akik itt dolgoztak: Ady Endrét, Juhász Gyulát, Krúdy Gyulát.
Az Ady Endre líceum több mint 240 éves múltjáról is említést tett, majd elmondta: jómaga is sokszor fellépett mint diákszínész, sokat tanult a diákszínjátszásból és úgy gondolja, hogy az oktatásban első helyre kellene helyezni a diákszínjátszást. Ilyen elgondolásból vállalta fel a líceum az országos fesztivál újjáélesztését három év szünet után, s egyúttal azért is, mert azAdy Endre líceum színjátszó csoportja az elmúlt időszak során nagyon jó eredményeket ért el. A játék által a diákok megtanulnak egymásra figyelni, nő az empátiakészségük, könnyebben tudják elfogadni és megérteni embertársaikat. „Azt kívánom, hogy tartalmas legyen az ittlétetek és nagyon sok kedves emlékkel és új baráttal térjetek haza” – mondta Tóth Márta.
Robbanásszerű fejlődés
Nagy András László a magyar Szín-Játékos Szövetségről szólt. Az általuk szervezett fesztiválokkal kapcsolatban elmondta: számukra nem léteznek határok, cserébe pedig azt várják a határon túli meghívottaktól, hogy mondjanak le a külföldi vendég státuszáról, legyenek ugyanolyan, teljes jogú résztvevők, mint a magyarországiak. Megemlítette: a magyarországi diákszínjátszás robbanásszerű fejlődésnek indult, a mennyiség átcsapott minőségbe, a drámapedagógia elfogadott pedagógiai módszerré vált és a színjátszás, illetve a színházelmélet érettségi tantárgyként is választható. „Lássuk, hol tart mindez nálatok” – mondta végül.
A zene hangjai
Dimény Levente felszólalása során elmondta: mielőtt a színművészeti főiskolára felvételizett volna, tervezte, hogy diákszínjátszó csoportba iratkozik, de ez nem valósult meg. „Ti egy lépéssel bátrabbak vagytok, mint én” – tette hozzá, kihangsúlyozva: rajongója az olyan tanároknak, akik fontosnak tartják a diákszínjátszást. A későbbiek során a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Vitéz Lelkek társulata mutatta be A zene hangjai című musicalt. A diákok nagyon jól adták vissza a mű kedvesen megható jeleneteit, a legnagyobbrészt diákokból álló közönség nagy tapssal jutalmazta a fellépőket. A következő napok során brassói, kovásznai, székelyudvarhelyi, szilágykrasznai, kézdivásárhelyi, szászrégeni, székelykeresztúri, szilágycsehi és nagyváradi diákszínjátszó csoportok léptek fel.
Neumann Andrea
erdon.ro

Fuzionálást ajánlott fel az Erdélyi Magyar Néppárt a Magyar Polgári Pártnak
Szombaton a Makfalván megtartott Székely Majálison Papp Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt Székelyföldért felelős országos alelnöke bejelentette: pártja összeolvadna a vele közös gyökerű Magyar Polgári Párttal.
„Ez az a hely, ahol el kell hangzania annak, amit az Erdélyi Magyar Néppárt az elmúlt héten eldöntött saját magára nézve, mármint azt, hogy az autonómia érdekében kötelező a politikai pártok számára az összefogás, és kötelező minden autonómiát akaró politikai vezetőnek képviselnie az ügyet" – jelentette ki beszédében Papp Előd. Elmondta: Néppárt legutóbbi elnökségi ülésén olyan határozatot hozott, hogy egyesülési ajánlatot tesz a Magyar Polgári Pártnak. „Elengedhetetlen egy olyan politikai erő létrehozása, ami következetesen képviseli az autonómiát" – hangsúlyozta Papp.
A bejelentés kapcsán Biró Zsolt a Magyar Polgári párt elnöke leszögezte: komolytalannak tekinti az EMNP fúzióra irányuló felkérését. „Örülök, hogy belátják tévedésüket, örülök, hogy miután megosztották, szétverik a nemzeti oldalt, most belátják mekkorát hibáztak és szeretnék korrigálni tettüket, de egy ilyen felkérésnek, amely április 27-i keltezésű, nem május 4-én kell elhangoznia egy színpadról" – közölte Biró.
A Magyar Polgári Párt világossá tette álláspontját, kongresszusi határozatban mondtuk ki: fontos számunkra a szervezeti önállóság megtartása. Csak ennek figyelembevételével lehet bármilyen együttműködésről beszélni. Ha Néppárt fuzionálási szándéka, megkönnyíti a korábban az MPP soraiból távozók számára, hogy visszatérjenek a párt soraiba.
„A Magyar Polgári Párt nyitott tárgyalni mindenkivel, aki a nemzeti érdeket felvállalja. Ezt a fajta együttműködést várja tőlünk a közösség, ezt mutatják a választási eredmények, de ezt üzenik a távol maradók is" – szögezte le Biró Zsolt.
Kovács Csaba P.
Erdély.ma

Beszélgetés dr. Burián Sándor EMNP-elnökkel
Folytatódik az autonómiaformák népszerűsítése
Dr. Burián Sándorral, az EMNP Arad megyei, tisztségében megújított elnökével a megyei tisztújító közgyűlés, illetve az országos konferencia tapasztalatairól beszélgettünk.
– Elnök úr, gratulálunk a megyei elnöki tisztségében történt megerősítéshez. Milyennek mondható az új vezetőtanács?
– Köszönöm a gratulációt. Igazán nagy változások a megyei vezetésben nem történtek, hiszen eddig is, ezen túl is a különböző szintű vezetőkkel egyetlen, összeforrt csapatként kívánunk működni. Ami a vezetőtanácsot illeti, én vagyok az elnök, a két alelnök közül egyik Kelemen Gáspár, a másik Endreffy Lajos, akik szenátorjelöltjeink is voltak.
– Tisztújítás után kidolgozott-e új stratégiát a megyei szervezet?
– Nem csak a megyében, de Erdélyben is folyamatosan zajlik a pártépítés, új tagszervezetek alapítása, illetve a megyei közgyűlés alkalmából megalapított ifjúsági szervezet struktúráinak a kiépítése. Utóbbi Endreffy Csaba, megválasztott elnök irányításával zajlik. Országos szinten megválasztották a vezetőségét, ezért remélhetően komoly lépést tettünk az ifjúság felé is. Mert a jövőépítés, a fejlődés csakis a fiatalság bekapcsolásával képzelhető el.
– Mi a véleménye az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetében lezajlott tisztújításról?
– Örvendek, amiért Borbély Zsolt Attilát választották meg, ezúttal is gratulálok neki. Ő nem csak közismert, hanem sokat tett is az erdélyi magyarságért, vele nagyon jól együtt tudunk működni.
– Miért jó az, ha egy civilszervezet egy párttal szoros kapcsolatban van?
– Vannak olyan dolgok, amelyekbe egy civilszervezet jobban bele tud kapcsolódni, mint egy párt. A megállapítás viszont fordítva is igaz. A közös célokért való fellépést egy párt nem mindig tudja hatékonyan megtenni, illetve vannak olyan rendezvények, amelyeken nem biztos, hogy a pártnak ott kell lennie, a magyar közösségépítésben azonban a civilszervezet hatékonyan részt vehet. Egy régebbi beszélgetés alakalmával említettem, hogy az anyanyelvű óvodákban és iskolákban szervezendő tevékenységen a pártnak nem feltétlenül kell jelen lennie.
– Hogyan folytatódik az autonómia program?
– 2013-at a Néppárt az Autonómia Évévé nyilvánította, amit nem csak Erdélyben, hanem a Partiumban is népszerűsíteni kívánunk. Emellett a szövetségi állam fogalmát is népszerűsítjük, ami kiegészíti az autonómia fogalmát. Nálunk, a Partiumban ugyanis a szövetségi állam kereteiben működő kulturális autonómia lenne az igényelt adminisztratív forma, aminek jóvoltából több hatalom kerülne a régióba, illetve ezzel arányosan kevesebb az ország központjának a hatáskörébe. Ezt kell minél hatékonyabban népszerűsíteni, csakhogy személyes tapasztalataim szerint, a március 10-i marosvásárhelyi autonómia-tüntetés résztvevőinek egy része számára sem volt teljesen világos a két fogalom közötti különbség. Nem mindenki értette egyértelműen, mennyire alapvető dolog az autonómia, ahhoz a lehetőséghez való jog, hogy a magyarság önszerveződése nyomán a szórvány is élvezhesse a kulturális autonómia áldásait, a megmaradásának a biztosításához.
– Úgy tűnik viszont, hogy Marosvásárhely jelenlegi polgármesterének érdekévé vált a magyar többségű régió kialakítása. E hozzáállást meg lehetne-e lovagolni a helybeli románság meggyőzése érdekében?
– Szerintem igen, ha a románsággal meg lehet értetni, hogy a magyar többségű régió nem az ő érdekük ellen alakul. Itt, a Bánságban és a Partiumban nincsenek olyan éles ellentétek, ezért a románság is hamarább megérti, hogy együttműködve, ők is jobban járnak, mintha továbbra is Bukarestben mondanák meg, mit kell tennünk. Talán e meggyőzés Marosvásárhelyen nehezebb, de ez az egyetlen út a megoldáshoz. Mert nekik is fel kell ismerniük a lehetőséget a kibontakozásra, ha nem teszik meg, és odacsapják őket Kolozs vagy Brassó megyéhez, abban a régióban csakis másod- vagy harmadhegedűs szerep juthat Marosvásárhelynek. A székely megyékkel viszont náluk lesz a régióközpont, ahova érkezik a pénzeknek a zöme. A polgármester is közvetlenül érintett, hiszen ebben az esetben az ő pozíciói nagyon megerősödnek. Legnagyobb gond, hogy a vásárhelyi magyarság igen megosztott, három pártra szakadt. Először az egységet kellene kialakítanunk, hogy hatékonyabban léphessünk fel a magyarság érdekében.
– A Néppártnak vannak-e tervei a magyarság egységének a létrehozására?
– Erről is sokat beszéltünk, hiszen létezik a Kárpát-medencei Autonómia Tanács. Ennek égisze alatt a választások előtt, de után is megpróbáltunk együttműködni az RMDSZ-szel. Ez, sajnos nem igazán sikerült, mert úgy tűnik, az RMDSZ csúcsvezetőségének csak kinyilatkoztatásban érdeke az autonómia. Mi viszont továbbra is úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen lehetőség a magyarság megmaradására.
– A partiumi magyarság viszont csak kulturális autonómiában gondolkozhat. Ez mit takar a Néppárt vezetőségének a felfogásában?
– Ezzel sok ember nincs tisztában, noha ez arról szólna, hogy a magyarság kulturális intézményei: oktatása, színháza, az egyházaik vezetőségének a kilétéről, a pénzügyeiről saját maga döntsön. Tehát e kérdésben sem bukaresti, sem aradi szinten ne döntsenek a többségiek. Természetesen, a létszámunk arányában, az intézményeink működtetésére leosztott pénzösszegeink elosztásáról is magunknak kell döntenünk. A Néppárt megalapozott tanulmányok alapján jelölte ki a területi, illetve a kulturális autonómiára jogosult területeket, éppen ezért, az Érmelléken is területi autonómia kialakítását javasolja a dr. Szilágyi Ferenc által kidolgozott területi autonómiajavaslat. Ez etnikailag, társadalmilag és gazdaságilag is alaposan körülhatárolható terület, ahol a magyarság akárcsak a Székelyföldön, döntő többségben él. Egyetlen gond van az Érmellékkel, hogy itt egyetlen magyar többségű nagyváros sincs. Másik, szintén tabu-témának számító javaslatunk is lenne, ami a regionális nyelvek használatára vonatkozik. Azon alapul, hogy a föderalizált Románia minden olyan régiójában, amelyikben valamelyik kisebbség számaránya eléri a 10%-ot, az adott területen az a bizonyos nyelv kapjon regionális státust. Vannak olyan országok, ahol több regionális nyelv is létezik, ami nem akadályozza a működőképességet. Semmi nem akadályozhatja, hogy egy bizonyos régióban 2-3 regionális nyelv létezzen, amivel biztosíthatjuk az illető kisebbség számára a komfort-érzetet és a fennmaradást. Mindez azzal is együtt jár, hogy az illető régió hivatalaiban olyan személyeket alkalmaznak, akik beszélik az ott régiós státust élvező kisebbségi nyelveket.
– Példákkal is alátámasztaná az állításait?
– Az Egyesült Államokban is több regionális, egyben hivatalos nyelv létezik. Puerto Ricóban a spanyol, míg a szigetvilágban további két nyelvet nyilvánítottak az angol mellett hivatalossá. Kolumbia 46 milliós ország, számunkra a világ végén, de 32 régióval működik. Egy ország, ahol minden valamirevaló indián törzs nyelve hivatalos nyelv és egyenrangú a spanyollal a saját régiójában. 2006. óta állítják össze hivatalosan a HPI-t (Happy Planet Index). Ezzel azt mérik, hogy mely ország lakói a legboldogabbak és károsítják legkevésbé a környezetüket. Ezek a kolumbiai indiánok, meszticek, négerek és fehérek, akik 72 nyelven beszélnek, 2006-óta a világ 6 legboldogabb és környezetét legjobban megóvó népei között vannak. 2012-ben Kolumbia a HPI szerint a világon a 3-ik legboldogabb ország. Vajon mennyivel lettek volna boldogabbak, vigyáztak volna jobban országukra, ha állandóan azt sulykolták volna beléjük, hogy ők egy egységes nép, és csak az ország nyelvét szabad beszélniük, használniuk? Szerintem a kolumbiai példa megdönthetetlen érv mindenféle nemzeti maszlaggal spékelt autonómiaellenes megnyilvánulással szemben.
– Talán kerüljünk közelebb a magunk valóságához. Aradon miért költözött el az EMNT-iroda?
– Amikor az iroda megalakult, csak a civilszervezetnek volt a székhelye, ezért a bérleti szerződésben is a civilszervezet szerepelt. Az EMNT és a Néppárt szoros együttműködése miatt nem kívántunk mindkettő számára külön irodát bérelni. Mivel a tulajdonos ellenezte a helyiségben zajló politikai tevékenységet, új székhelyet bérlünk, ahol a civilszervezet és a párt is működhet. Könnyen megtalálható helyre költöztünk, ugyanis ha valaki a belvárosi katolikus templom előtti gyalogátkelőn átmegy a túloldalra, az új székhelyre talál, amit hamarosan táblák is megjelölnek.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Gazda József igaza
Salat Levente a Háromszék napilapban (április 24.) válaszolt Gazda Józsefnek, aki korábban elítélően nyilatkozott arra vonatkozó politikai prognózisáról, miszerint az elkövetkező tizenkét évben nem hozhat eredményt a székelység önrendelkezési törekvése.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikatudományi karának dékánhelyettese úgy véli, „tájékozatlanságot tükröző, megalapozatlan optimizmusra vall az a vélekedés, miszerint belátható időn belül elképzelhető lenne Erdélyben az etnikai alapú területi autonómia".
Salat Levente dolgát a replikában megkönnyítette, hogy a hírügynökség sajátságos sarkítási és kiemelési fogásai miatt kijelentését valóban árnyalatok nélkül idézték, s hogy Gazda nem sokat vesződött a mindig szükséges kontextusba helyezéssel. A kovásznai nyugalmazott tanárnak, írónak ennek ellenére igazat adok Salat válasza után is, ugyanis abból kiderül: az csak a székely autonomista küzdelmek leszerelésére alkalmas, márpedig ez meggyőződésem szerint a mai belső székelyföldi helyzet félreértésén alapul.
Mielőtt ennek kifejtésére rátérnék, idézném Salat válaszának legértékesebb részét, melyben e kiváló szakember felkészültségéhez méltó módon összegez egy nagyon fontos kutatási eredményt: „Gazda József nemes egyszerűséggel foglalja össze a dolog szerinte való lényegét: »Salat Levente tett egy bölcs nyilatkozatot, miszerint tizenkét éven belül nem lesz autonómiánk.« Ez a kijelentés egyszerűen nem felel meg a valóságnak, több okra visszavezethetően. Egyfelől úgy gondolom ugyanis, hogy az autonómia számos olyan formájával rendelkezünk már ez idő szerint is, amelyeket vagy nem tudatosítunk, vagy nem tulajdonítunk azoknak kellő jelentőséget: a nyelvi szempontból önálló iskolarendszerünket funkcionális autonómiaként szokták emlegetni a szakirodalomban; az egyházi autonómiák rendszere a személyi elvű autonómiákra példa; a közel 3000 tanácsos és választott vezető, akik az erdélyi magyarságot képviselik a helyi adminisztráció intézményeiben a közigazgatási autonómia fontos letéteményesei; kulturális intézményeink egész sora a kulturális autonómia kis köreiként volna megbecsülhető, de az autonómia sajátos alakzatai a közbirtokosságok is. Többször foglaltam állást nyilvánosan azzal kapcsolatosan is, hogy a romániai törvényes keretek elvileg lehetővé teszik a személyi elvű kulturális autonómia magánjogi változatának a működtetését az egyesületi törvény alapján, és az a tény, hogy ezzel az erdélyi magyarság nem kíván élni, fontos jelzés azt illetően, valójában mekkora az igény az autonómia iránt köreinkben. Az MTI-interjúban azt is mondtam, nem kizárt, hogy a regionalizáció napirenden szereplő kérdése a székelységre nézve valamilyen elfogadható területi-adminisztratív alakzat létrejöttét eredményezze."
A fentiek valóságtartalma szerintem helytálló, csak éppen a belőlük levonható következtetést nem tudom helyeselni. Csak a határt kellene megvonni a ténymegállapítások és a megalapozatlan következtetések között. Megítélésem szerint jól látható ugyanis, hogy az erdélyi magyarság emancipációs küzdelme eljutott egy olyan küszöbre, melyet át kell lépni ahhoz, hogy az elért pozíciókat meg lehessen szilárdítani – különben azok örökös védelme, a vegzáló típusú többségi államnacionalizmussal folytatott iszapbirkózás fogja felőrölni idegeinket és az időt. A Székelyföldön kívüli régiókban szükség van egy kulturális-politikai felépítményre, egy olyan garanciára, amit a művelődési autonómia szervezete adhat meg – és aminek felállítására és működtetésére az egyesületi törvény elégtelen –, magán a Székelyföldön ennél azonban jóval többre.
Salat prognózisa a székely törekvésekről szerintem a többi régió nyújtotta létélményben és realitásokban gyökerezik. Nem először tapasztaljuk, hogy a nem Székelyföldön élő vagy innen elszakadt szakemberek és politikusok a maguk régión kívüli kudarcos létélményét teoretizálják meg, és húzzák úgyszólván rá a székelységre. Tény és való, hogy Erdély többi magyarlakta részében az emancipációs küzdelmek megtorpantak, áthághatatlannak tűnő vagy valóban annak bizonyuló korlátokba ütköznek. Nem titok, hogy a funari korszakot megszenvedett Kolozsvár, az egyetem csöppet sem szívvidító eszmei és erkölcsi mikroklímája vagy a pogromot megismert Marosvásárhely nyújtotta létélmény, a kényszerű megalkuvások és a belőle leszűrt tapasztalatok fölöttébb alkalmasak arra, hogy kishitűség alakuljon ki az emberben a lehetőségek felbecsülése dolgában. Eléggé nagy baj, hogy a dolgok így alakultak, s hangadó közéleti szereplőink jó része a mai napig eme egzisztenciális félelmeket átélt emberek közül kerül ki. A Székelyföldön azonban az elmúlt húsz év más létélményt érlelt ki, ráadásul az utóbbi időben sikerült egy autonomista tömegmozgalom alapjait lerakni – ezt leszerelni pedig bűn és vétek lenne. A küszöbön álló közigazgatási átszervezésben rejlő veszélyre itteni RMDSZ-politikusok is ráébredtek, nem véletlen, hogy egyikük például népszavazással venné elejét a kisebbségi jogok várható csorbulásának. Mások polgári engedetlenségről beszélnek, s e politikusok a tüntetéseken való részvételtől sem zárkóztak el. Tulajdonképpen arra lenne szükség, hogy a Salat Leventéhez hasonló, kiváló felkészültségű szakemberek is a székelység eme törekvései mellé álljanak, azt ugyanis helyesen ismerték fel, hogy másként áttörést elérni manapság nemigen lehet. Kár, hogy eleven kapcsolatuk megszakadt az itteniekkel, az itteni mindennapokkal, a kibontakozó tömegmozgalom eleven valóságával. A „hamis realisták" lebeszélő, leszerelő nyilatkozatai érthető ellenérzést szülnek a székelység jó részében, s ezeknek adott hangot Gazda József kifakadása.
Salat Leventének szerintem viszonylag könnyű dolga van. Az Etnopolitika – a konfliktustól a méltányosságig (Mentor, 2001) című remek könyvét kell csupán újraolvasnia, hogy a nemzetépítő táborhoz csatlakozhasson, és leküzdje ama gátoltságát, melyet a permanens kudarcélmények szültek, s melyek oly „fantáziátlanná" tesznek ma sokakat Erdélyben. Sokan mások viszont hisznek abban, hogy ma áttörést a Székelyföldön lehet és – a közigazgatási átszervezés miatt – parancsolóan szükséges is elérni. S ez az erdélyi magyarság többi részének – a szórványnak és olyan egy helyben topogó nagyközösségeknek is, mint a kolozsvári, a vásárhelyi vagy a partiumi – is megoldást hozna kisugárzása folytán. Építeni a belső székely törekvések és a külső befolyás felerősítésére kell és lehet. Nem kétséges, hogy ha ezek meglesznek és egy irányba hatnak, akkor a román közvélemény és talán a politikum egy része is jobb belátásra tér, nem fogja mai lehangoló képét nyújtani, hiszen saját demokratikus fejlődése szempontjából is meghatározó élményben lehet része ezáltal.
B. Kovács András
A szerző sepsiszentgyörgyi újságíró, közíró
Krónika (Kolozsvár)

Szólás, szabadság
Sokaknak talán túlságosan elvontnak tűnik a téma, amelyről az alkotmánybíróság hét eleji döntése szól, miszerint alkotmányellenes módon iktatták ki a rágalmazást és a becsületsértést a bűncselekmények sorából.
A döntés ugyanis egyrészt a szabad véleménynyilvánítás jogát, illetve közvetve a sajtószabadságot, másrészt pedig a jó hírnévhez való jogot érinti. Pedig ezek jelentik egy működő, demokratikus társadalom alapját, ha bármelyikük büntetlenül megsérthető, korlátozható, az súlyos következményekhez vezethet.
A problémát az egészséges egyensúly megtalálása jelenti. Meg kell állapítani, meddig terjed a szólásszabadság, a véleménynyilvánításhoz való jog, és hol kezdődik az, amikor minden alap nélkül belegázolunk valakinek a becsületébe, az emberi méltóságába. Romániában különösen problémás a helyzet, hiszen a román média jelentős része – amellett, hogy kitűnő tényfeltáró anyagok is születnek – előszeretettel hódol a revolverújságírás stílusának, ez a gyakorlat még a minőséginek nevezhető sajtószegmenstől sem idegen. Amióta pedig nem szankcionálható megfelelő mértékben a rágalmazás és a becsületsértés, a valamely politikai oldal irányítása alatt álló médiumok szinte büntetlenül kiabálhattak kígyót-békát a másik oldalra. Vagyis egyszerűen visszaéltek a szólás- és véleményszabadság jogával. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a rágalmazás és a becsületsértés büntetése magában hordozza annak a veszélyét, hogy valamely tényfeltáró cikkre reagálva egyes politikusok azonnal bíróságra citálják az újságírókat. Ahogy ugyanis a sajtó egy részében megvan a hajlam arra, hogy visszaéljen a szólásszabadság jogával, ugyanúgy megvan a közszereplőkben is arra, hogy visszaéljenek a jó hírnévhez való joggal.
Amíg azonban a gyakran politikai megrendelésre gyalázkodó sajtóban nem működik, mert nem működhet az önkorlátozás, és a sajtószakmai szervezetek sem emelik fel kellő eréllyel a szavukat a túlkapásokat elkövető médiumok ellen, addig szükség van valamilyen törvényi korlátozásra az újságírószakmát megcsúfoló, az emberi méltóságot semmibe vevő médiumok és a rágalmazást napi gyakorlatként alkalmazó közszereplők elrettentésére.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Kísért a szomorú, igazságtalan, gonosz múlt
Már több mint húsz éve megbukott a Kelet-Európában fél évszázadig népeket terrorizáló szocialista rendszer.
Azóta beszélünk „rendszerváltásról". Sokan vitatják a „váltás" valódiságát, mondhatnánk úgy: valami történt, de ez nem az igazi. Romániában például gyorsan kivégezték a gyűlölt diktátor házaspárt, de a régi „lakájok", az alvezérek, a „szálakat mozgatók" a helyükön maradtak. Magyarországon – nyugati parancsra – szinte mindent „privatizáltak", de a pénzek a régi nomenklatúra zsebébe vándoroltak, és a régi hatalom csak nevet változtatott, „szívet" és erkölcsöt nem. Ma, húsz év elteltével még mindig érezzük, hogy kísért a múlt.
A hetvenes években a román állambiztonság behívat egy köztiszteletben álló tánctanárt, aki „véletlenül" homoszexuális. „Ön szexuálisan zaklatja tanítványait, súlyos hiba, ezért börtönt is kaphat. Talán, ha segít nekünk a munkánkban, elnézünk a dolog felett" – hangzott a Szekuritáte tisztjének ajánlata. A tanár szó nélkül aláírt egy „együttműködési" nyilatkozatot; ma ezt úgy mondják, spicli lett. Nos ilyen eset ezer és ezer akadt a nagy szocialista táborban, a módszer hozzátartozott a diktatúra fenntartásához. 2008 nyarán, a demokratikus Magyarországon egy prominens alvilági vezér kapcsolatot vesz fel az akkori szocialista kormány „nemzetbiztonsági" szerveivel, és felajánlja szolgálatait a konzervatív ellenzék lejáratásában. (Portik Tamásról, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatójáról és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezetőről van szó. A közöttük lezajlott két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát nemrég oldotta fel a budapesti Alkotmányvédelmi Hivatal. A leiratok szerint 2008-ban Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A dokumentumokból kiderül, az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet és Prisztás József vállalkozó meggyilkolása ügyében felbujtással gyanúsított Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle. – szerk. megj.) A részleteket tudjuk, vagy legalábbis azt hisszük, hogy tudunk valamit. A hasonlóság a két eset között egyértelmű. A módszerek nem változtak, legtöbb esetben csak névcserék, „átkeresztelések" történtek. A valóság az, hogy az átlagpolgár nem tudja, nem is sejtheti, hogy milyen mocskos világban él. Az utca embere éli, tengeti életét, és ez az élet napról napra nehezebb lesz, mert a világ változik ugyan, de erkölcsileg nem lesz jobb, tisztességesebb. A világot valahol irányítják, nem tudni pontosan hol, de ha azt mondjuk: „háttérhatalom", nem tévedhetünk sokat. Jogos a kérdés: milyen erős ez a hatalom? Valószínű, hogy befolyásuk óriási, gazdasági téren egyeduralmuk van, de befolyásolják – beszervezett személyeken keresztül – a politikai életet, a választások kimenetelét, és a titkosszolgálati hálózatok segítségével a számukra terhes ellenzéket is gyengíteni tudják. A Magyarországon most felfedett 2008-as botrány tehát nem egyedi eset, számunkra azért tűnik érdekesnek, „feltűnőnek", mert most kaparták ki.
Látunk más furcsaságot is, mely normálisan gondolkodó embert felháborít. A román Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán egy magyar szocialista képviselő (hölgy), virágátadás közben, térdelve adott puszit az alakulat alapító elnökének, Ion Iliescu volt államfőnek. Tévedés ne essék, mindenkinek tisztelem a politikai nézeteit, voltak (tisztességes) kommunista barátaim, szóval nem azzal van baj, hogy ki milyen ideológiát követ, ha ebben hisz, és nem személyes, anyagi érdekből politizál. De a románok tudják, ki volt Iliescu, és tudják a magyarok is. A moszkovita tanítvány a Ceauşescu-rendszer egyik éllovasa volt, sokban nem különbözött a „főnőkétől", akitől gyorsan megszabadult, hogy aztán a helyébe ülhessen. Ha ténylegesen szeretnének sötét múltjukkal szakítani, a most ellenzékben harcoló magyar szocialisták legalább nyilvános gesztusaikban legyenek elővigyázatosak. Az MSZP fiatal, „tisztességes" gárdája buzgón igyekszik a kellemetlen múltat felejtetni és egy generációs cserével új úti célt mutatni az esetleges támogatóknak, ugyanakkor prominens képviselőjük hanyatt-homlok rohanva, virággal a kezében „térdre borul", és úgy csókolja a román nép Ceauşescu-utódját.
Nem voltam soha bosszúálló, ma már nincs helye a „tetemrehívásnak", de azért elégeljük meg végre, hogy buta cirkusznézőket csináljanak belőlünk, akik szájtátva nézik a piszkos múltat felidéző bohóckodásokat. A világ kihívásai sokkal nagyobbak, jelentősebbek, semhogy holmi alvilági és „nemzetbiztonsági" főemberek viselt dolgaival hetekig, hónapokig foglalkozzunk. Egyszerűen, de radikálisan félre kell tenni őket az útból. Úgy is szokás mondani: ki kell őket vonni a forgalomból, de a hasonló – még létező és működő – egyedeket is. A román közéleti szférára is vonatkozik az előbbi. Rossz emlékeket felidéző perszónáknak ne adjunk alkalmat, hogy nyilvános helyeken virágcsokrok mögé bújjanak. Ezek az apró tisztogatások nem tüntetik el, de legalább nehezítik a „háttérhatalom" munkáját. És ez is valami.
Remélem, világosan beszéltem!
Hollai Hehs Ottó
A szerző Németországban élő publicista
Krónika (Kolozsvár)

Három év szünet után ismét megrendezték az ODIF-ot
Három év szünet után újraindult hétvégén az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), amelynek ezúttal Nagyvárad adott otthont. Legutóbb 2010-ben Székelyudvarhelyen szervezték meg a rendezvényt, azóta viszont anyagi források hiányában elmaradt.
A Körös-parti városban tartott 18. ODIF-on Erdély és a Partium tizenegy diákszínjátszó csapata lépett színpadra szombaton, tegnap pedig a szervező magyartanárok és a szakmai zsűri kiértékelte a produkciókat, így az arra érdemes diákok átvehették a nekik járó díjakat.
A díjátadást megelőzően Tóth Márta, a fesztiválnak otthont adó Ady Endre Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Felidézte: az elmúlt két évben a Szigligeti Színház és Nagyvárad magyar iskolái, illetve a vegyes tannyelvű tanintézetek magyar tagozatai között sikeres együttműködés alakult ki, aminek eredményeképpen már több előadást is színpadra állítottak a fiatalok, a színház művészeinek szakmai vezetésével. A teátrum ugyanakkor abban is segített, hogy a mostani fesztiválon bemutatott produkciók valódi színházi körülmények között valósulhassanak meg a gimnázium dísztermében. Az igazgató rámutatott: az ODIF újraindításában a határon túli magyar kultúrát támogató magyarországi Balassi Intézet anyagi segítsége játszott kulcsszerepet – az intézet ígérete szerint a jövő évben ismét Székelyudvarhelyen megrendezendő 19. kiadást is támogatják.
Az eredményhirdetést váró diákokhoz Ile Erzsébet magyar szakos tanfelügyelő is szólt, aki a váradi diákszínjátszás nagy múltjára emlékeztetette a közönséget, kiemelve az 1971-ben alakult Kortárs Színpad munkásságát. Az illetékes arra is kitért, hogy mennyire fontos a diákszínjátszás a nemformális nevelésben.
A produkciókat a zsűri tagja, Nagy András László színházi rendező, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke értékelte. A rendező örömmel nyugtázta, hogy az erdélyi és partiumi iskolai színjátszócsoportok megtalálták saját hangjukat, és már sem a magyarországi, sem a román amatőrszínjátszókra nem próbálnak hasonlítani. Ugyanakkor örvendetes fejleményként értékelte azt is, hogy a diákszínjátszásban mind az oktatás, mind a színházi szakma megtalálta saját szerepét.
A fesztiválon minden fellépő csoport díjazásban részesült. A legtöbb elismerést a váradi Létra csapat kapta, de többszörösen díjazták a kézdivásárhelyi Macskakő csapat A nagy medve című előadását, a szilágykrasznai Tinikomédiásokat és a szilágycsehi Berkenyét is. A kézdivásárhelyi színjátszók a Magyar Színjátékosok Szövetségének különdíjaként egy békéscsabai fesztiválra is meghívást kaptak produkciójukkal.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Egy kilogramm Gündisch
Romániában és Németországban is csak civil kezdeményezésre folyik tényfeltárás arról, miként árusította ki a bukaresti kommunista rezsim az erdélyi szászokat és svábokat az NSZK-nak. A Ceauşescu által fejpénzért eladott romániai németek közül elenyésző számban tértek vissza szülőföldjükre.
Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink – foglalta össze állítólag Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár bizalmas elvtársainak szűk körében hazája külkereskedelmi irányvonalát. A bukaresti diktátornak busás hasznot hozó iparággá sikerült fejlesztenie a „kisebbségexportot": az elmúlt években napvilágot látott adatok szerint a kommunista rezsim több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) az erdélyi szász és bánsági sváb kisebbség kiárusításáért. A hivatalosan „családegyesítésnek" nevezett akcióról nemrég konferenciát rendeztek Nagyszebenben, a német közszolgálati rádió pedig riportot szentelt a témának.
Fejpénz bőröndben
A kommunista rezsim az ötvenes években, Gheorghe Gheorghiu-Dej idején vágott neki az emberkereskedelemnek a zsidók kiárusításával; Izrael 2000 és 50 ezer dollár közötti összeget fizetett egy-egy romániai zsidó személyért. A második világháború után még 400 ezer főre rúgó német közösség tagjaira – akiket a kommunista rendszer Hitler szövetségeseinek tekintett, kifosztott és elnyomott – azután került sor, hogy Karl Carstens nyugatnémet külügyi államtitkár – későbbi államfő – a hatvanas évek elején azt javasolta a bonni pénzügyi tárcának, különítsen el százmillió márkát százezer romániai német „kiváltására".
Országépítéstől a vészes fogyásig
A többnyire evangélikus szászok ősei a Német-római Birodalom nyugati feléből, a mai Luxemburg és Belgium területéről jöttek Erdélybe több mint 800 évvel ezelőtt, míg a katolikus svábokat a 18. században Mária Terézia telepítette a Bánságba. A telepesek első hulláma 1150 körül érkezett, amikor II. Géza király a 12. század közepén a keleti országrész nagyobb arányú betelepítésébe kezdett; 1186-ban a magyar királynak már szép jövedelme volt a telepesek adójából. A közrendűek fejlettebb földművelő technikát, a lovagok (gerébek) ütőképes haderőt biztosítottak a magyar királyság számára, amely cserébe a betelepülőknek rendkívüli kiváltságokat biztosított: a vizek és erdők szabad használata mellett vámmentességet élveztek, egy összegben adóztak, maguk választották plébánosukat, és az élükre kirendelt szebeni prépostság közvetlenül az esztergomi érseknek volt alárendelve, nem pedig a gyulafehérvári püspöknek. A 14. században megkezdődött a Szászföld rohamos városiasodása, a távolsági kereskedő- és kézművespolgárság megjelenése, a szászok kiépítettek egy Európában egyedülálló templomerődláncot. Erdély német nevét (Siebenbürgen) a hét legnagyobb erődített szász városról – Beszterce, Nagyszeben, Kolozsvár, Brassó, Medgyes, Szászsebes, Segesvár – kapta. A két világháború között körülbelül 800 ezer német élt Romániában, de a második világégés idején Antonescu marsall megállapodott Hitlerrel abban, hogy a szászokat a Wehrmacht sorozza be: a túlélők közül sokan nem tértek haza. Az itthon maradottakat a kollektív bűnösség elve alapján a kommunisták Szibériába deportálták, vagy kényszerlakhelyre űzték, így már az 50-es évekre megfeleződött a közösség száma; ezt követte a Ceauşescu-féle emberkereskedelem.
Ceauşescu uralma idején 225 ezer szász és sváb vándorolt ki az NSZK-ba, akiknek szabadságáért a német állam fejpénzt fizetett. Csaknem 210 ezer személy kitelepedési engedélyének megszerzése Heinz Günther Hüsch ügyvéd érdeme, aki személyesen alkudozott értük a román titkosszolgálattal, a Szekuritátéval. A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt parlamenti képviselője a szebeni fórumon, majd a német közrádiónak adott interjúban feltárta, a titkos művelet során az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát kapott a Ceauşescu-rezsim. „Ennyibe került a szász Konrad Gündisch 1984-ben. Hetvenöt kiló voltam, kiszámíthatja, mennyibe került egy kiló Gündisch abban az évben. Alig valamivel több, mint a disznóhús" – illusztrálta saját kiárusításának történetét a Provincia című lapban 2002-ben megjelent interjúban a kolozsvári származású történész, az Oldenburgi Egyetem professzora.
A bonni kormány többnyire bőröndbe rejtve, készpénzben juttatta el a vételárat a személyesen Ceauşescu, valamint elnyomó gépezete, a Szekuritáte csúcsvezetői által koordinált román emberkereskedőknek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok. „Vadászfegyvereket, töltényeket és messzelátókat küldtünk neki, de információt nem adtunk el a románoknak. A Szekuritátéval való együttműködés erre nem terjedt ki" – mondta Hüsch. A hivatalos tranzakcióval párhuzamosan az anyaországukba emigráló németek csúszópénzt is fizettek kérvényük mihamarabbi elbírálásáért – mindezt közvetítőknek nevezett szekus ügynököknek –, a román állampolgárságról való lemondásuk jóváhagyásáért.
„A 80-as években mindenki menni akart. A németországi pénz jól jött a Ceauşescu-rezsimnek. A diktátornak mi csak egy valutatartalékot jelentettünk. Amikor kellett a pénz, útnak engedett egy népesebb német kontingenst, és behajtotta a pénzt Németországon" – nyilatkozta Eginald Schlattner író, a Szeben megyei Veresmart evangélikus lelkésze. A Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában több mint 50 kötetre rúg a szászok exportját, az 1968 és 1989 között lebonyolított (fél)hivatalos tárgyalásokról, adásvételi alkudozásokról feljegyzett vallomásokat feldolgozó dokumentumanyag. A hírszerzéstől származó iratok titkosítását azonban a mai napig nem oldották fel, amit Traian Băsescu államfő még első mandátuma idején azzal indokolt, hogy a zsidók és németek eladásában érintett számos román politikus ma is él, sőt aktív szerepet tölt be a közéletben.
Kényszerű, majd önkéntes exodus
A Ceauşescu-féle emberkereskedelem megtette hatását: az 1989-es rendszerváltás után nem sokkal már csak 111 ezer német nemzetiségű személyt tartottak nyilván Romániában. Aztán a „békeidőkben" bekövetkezett újabb, ugyancsak tömeges, de immár önként vállalt exodus folytán – az 1992-es és a 2002-es népszámlálás között a közösség lélekszáma megfeleződött – számuk alig 36 ezerre apadt. Nem véletlen, hogy a több mint nyolcszáz éves erdélyi múltra visszatekintő, Brassó, Beszterce, Szeben, Medgyes, Segesvár, Szászsebes épített örökségén kitörölhetetlen nyomot hagyó elűzött szász közül csak néhányan tértek haza. Ehhez hozzátartozik az is, hogy többségükben mély sebet hagyott a kisemmizettség, és a mai napig bizalmatlanok a román jogállamiság, a törvények tiszteletben tartása iránt. Emellett elterjedt az a vélemény is, miszerint csak az a szász telepszik vissza Németországból, aki ott kudarcot vallott, aki nem tudott érvényesülni.
A kivándoroltak jelentős része ún. szülőföldi szervezetekbe tömörülve éli újra erdélyi szász identitását, évente egyszer hazalátogatva szülőföldjére, pontosabban a szinte teljesen elnéptelenedett, vagy románok és cigányok által belakott szász településekre. Néhányan Románia 2007-es EU-csatlakozása, a határok légiesülése nyomán sikeres vállalkozásba kezdtek. A ritka kivételek egyike a családjával 1988-ban, 13 évesen Szebenből Stuttgartba kivándorolt Frank Thomas Ziegler, aki 34 évesen visszatelepedett szülővárosába, ahol az evangélikus egyház kulturális menedzsereként és a Brukenthal Múzeum művészettörténészeként tevékenykedik. „A hazatelepülők számunkra hatalmas jelképes értéket képviselnek, számuk azonban elenyésző" – állapította meg korábban Klaus Johannis szebeni polgármester. A nemrég a kormányzó liberális pártba (PNL) is beiratkozott politikus annak ellenére irányítja 2000 óta a közösség egykori politikai fővárosát, hogy a 137 ezer lelkes megyeszékhelyen ma már csak 1400 szász él, a Német Demokrata Fórum mégis kétharmados többséggel rendelkezik a helyi képviselő-testületben. Jelenlegi helyzetüket, az általuk itt-ott képviselt politikai erőt korábban valaki a következő anekdotával igyekezett illusztrálni: Erdélyi szászok leszármazottai kirándultak el Nagyszebenbe. Kérdezgették a helyi lakosokat, hogy hol, melyik városrészben találhatóak még szászok. Válaszként a következőt kapták: „Most van a városi tanács ülése. Ott vannak mind."
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kiss Károly kordokumentuma
2012-ben jelent meg Kiss Károly agrármérnöknek Ilyenek voltunk mi? című könyve, melyet szülei emlékére írt. „Nem naplószerű ez az írás és nem a családról szól. Saját emlékeimről írok. Lehetnek benne időeltolódások, de így kerek az életem regénye, ahogy emlékszem reá.”
Hajdani iskolatársamtól, Kiss Károly által írt könyvet hozott a posta. Meglepett a tekintélyes küldemény. Súlya 1 kg 400 deka, majdnem egy és fél kiló. Nagysága 29×20,5 cm, oldalainak száma 562, kis betűkkel szedve.
Magát a könyvet a szerző adta ki a temesvári EAST WEST PRINT nyomdájában, 200 példányban. Címe: Ilyenek voltunk mi? Alcíme: „ A küzdelemre felkent daliák” Nem csak a szépre emlékezek… Egy becsapott generációja a küzdelemre felkent daliáknak- olvasható. A könyvet szerkesztette dr. M-Kiss András. A borító Gherman Ion designja. Majd következik a kézzel beírt ajánlás: „Ajánlom e könyvet Csomafáy Ferenc volt osztálytársamnak. Emlék a régmúltból. Kiss Károly”. Majd a dátum.
Az eddig leírtakból is láthatjuk, nem egy szilfid munka. Ennek megfelelően, sok mindenről ír a maga szemszögéből, látva mindazt, amit megélt és arra érdemesnek tartott, hogy írásban is rögzítsen. Elérvén azt, hogy tulajdonképpen egy sajátosan megfogalmazott kordokumentumot alkotott, nem is akármilyen módon. Mindannyian a körülöttünk levő élet ránk gyakorolt hatása alatt láthattuk, hallhattuk, tehettük azt, amit belső adottságaink, valamint szerencsénk következtében e földi lét alatt megélhettünk.
Mivel az ember a maga egyediségének következtében mindent, amit megél, egyénien teszi, ez a könyv is magában hordozza azt az egyediséget, amely mondanivalójában is eredeti. Ugyanabban a korban, ugyanolyan körülmények közepette mindenikünk másként látta az őt körülvevő világnak különböző megnyilvánulásait. Talán ez a példa is serkentően hathat azokra, akik megengedhetik maguknak azt a luxust, azt a plusz munkát, hogy leírják a velük megtörténteket.
Az érettségi után mindenikünk különböző pályát futott be, különböző sikerrel. Mindenikünk élete több kötetes is lehet, hiszen a XX. század talán legzivatarosabb időszakát élhettük át.
Kiss Károly azok közé tartozott és tartozik, akik mindent, ami körülötte történt, igyekezett megérteni és a maga módján, értelmezni. Mivel saját bevallása szerint munkás-paraszt származású, ez a gondolkodás későbbiekben is érezteti hatását, lévén származásilag első nemzedéke azoknak, akik városon születtek, és nevelkedtek. Magukon viselik azoknak a hatásoknak a megnyilvánulásait, melyek a kolozsvári embereket valamilyen módon jól meghatározzák.
Az ősi iskola, a maga tradíciójával, szokás rendjével mind azt eredményezte, hogy végzettjei az események pergésétől függetlenül, tudatosan ennek a gondolkodásnak a hordozói voltak. Amikor valaki, esetünkben Kiss Károly, visszaemlékezéseit, melyeket sok esetben évtizedekkel később, emlékezetből írja, nagy kockázati tényezőt is vállal.
Szándékai nemesek, de az írás megjelenése már felelősség vállalással is jár, mert lehet olvasótáborában olyan, aki a leírtaknak szintén megélője volt, és az eseményeket belső adottságain keresztül mégis másképp élte meg, más hatások érték, mint a szerzőt.
Talán ennek is köszönhető az a végeredmény, ami a könyv elolvasása után az olvasóban megfogalmazódik.
Először is örvendek annak a társadalmi tablónak, melyet a szerző a könyvében, felvázol. Tükrözvén azokat a hatásokat, melyek mindannyiunkat érik ilyen vagy olyan formában. Megismerek egy rakás nevet, mely az égvilágán nekem nem mond semmit, mert amikor már n – szer olvasom. Rendes ember volt… Szinte immúnissá válok.
Számomra példaértékű, ahogy édesanyjáról, feleségéről, fiáról és leányáról, azokról a helységekről ír, ahol tevékenykedett. Itt már kordokumentumok erejével győz meg arról az eseménysor izgalmasságáról, egyediségéről, melyet érdemes elolvasnom. A vidéki élet nem mindennapiságának napi küzdelmeiről, ami végül is hatással van a társadalmi életre.
Anélkül, hogy kihangsúlyozná, társadalmi tablójában felvonultatva különböző személyeket, a tükrözi azt a fura életet, melyet egy elnyomó hatalom ki tudott építeni a különböző egyének segítségével.
A különböző nemzetiségek együttélésének kezelése, még ma is rögös feladat, melyet csak nagyon sok türelemmel, jó indulattal és következetes munkával lehet megoldani.
A világban nem csak országunk, de más országok is keresik azt a kivezető utat, mely minden állampolgárának elfogadható, életet jelenthetne. A könyv szerintem talán egyik legértékesebb része az Egyiptommal foglalkozó fejezete. De ez nem jelenti a székelyföldi események hátrább tolását. Tulajdonképpen mindenik fejezetnek megvan az értelme és a sajátos mondanivalója, melyért érdemes elolvasni.
A könyv utolsó fejezete „Végszó, amelyben megmosom kezeimet”. Arról a belső késztetésről írt, amely az írásra ösztönözte. „Írd le, súgták belülről, a kísérleti nyúléletednek mindazon szakaszát, amelyen keresztül mentél…Sőt részese lettél egy olyan kíméletlen kísérletnek, rombolásnak, amikor nem csak anyagi károk keletkeztek, hanem a lelkeket is rombolták, egy új élet megszületésének hamis jelszavaival”.
Mezőgazdászhoz méltó munka a termés gazdagsága, melynek a hozama is érték.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Gyurcsány: Nincs okunk elnézést kérni a határon túli magyaroktól
Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott interjújában kijelentette: továbbra sem kellene visszavonulnia a baloldalnak a 2004-es népszavazás során vallott nézeteitől. A múlt héten Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV-ben arról beszélt: nincs ok elnézést kérni azokért az álláspontokért, amelyeket akkori pártja, az MSZP képviselt a határon túli magyarok állampolgársági és szavazati joga ügyében. A műsorban Gyurcsány – miközben elfeledkezett, hogy a 2004-es népszavazás nem csupán a szavazati jogokról szólt – kijelentette: „az egy elvi kérdés, hogy aki nem viseli döntésének következményét, az ne vegyen részt a magyarországi parlamenti választásokon. Muszáj kitartani amellett az álláspontja mellett a baloldalnak, hogy nem lehet szavazati jogot adni azoknak, akik a szavazások következményeiből nem fognak majd részesülni." Közben kitért saját politikusi szerepének megítélésére is. Gyurcsány úgy látja, hogy 2006 óta ő Magyarország legőszintébb politikusa és bizonyos értelemben a legtragikusabb szereplője.
Ismeretes, hogy Mesterházy Attila, az MSZP jelenlegi elnöke már bocsánatot kért a határon túli magyaroktól a baloldal 2004-es álláspontja miatt, és egy 21. századi, korszerű politikai magatartásnak titulálta gesztusát. Gyurcsány Ferenc – mint ismeretes – Mesterházy bocsánatkérésére reagálva erőtlennek, tehetségtelennek és gyávának nevezte a MSZP elnökét. Bajnai Gordon pedig a napokban tett felvidéki látogatása alkalmával megerősítette korábbi kijelentését, miszerint szerzett jogokat a határon túli magyaroktól vissza nem vesznek. Gyurcsány tehát továbbra is arra szólítja fel az egész baloldalt, beleértve várható választási szövetségeseit, hogy ebben a kérdésben ne engedjen a jobboldal állandó nyomásának.
Felvidék.ma

Ezt a nemzetet jó néhányszor agyba-főbe verték
A magyar kártya – beszélgetés Markó Bélával címmel jelenik meg a Kőrössi P. József által jegyzett kötet május végén, a könyvhéten egy olyan játszmáról, amelynek nincs győztese, csak vesztesei. Ebből közlünk egy fontos fejezetet.
− Kőrössi P. József: Sajnos akár központi gondolata is lehetne ennek a könyvnek az az érzékenység, ami Magyarországon a nacionalizmus vonatkozásában van. Mondjuk ki, hogy amiről beszélek, elsősorban nem is baloldali érzékenység, hanem zsidó érzékenység, ami érthető, és világos az üzenete is: most időben szólunk: soha többet gettót, gettósítást, soha többet fasizmust! Ha azt mondom, amit tudunk, hogy a harmincas évek közepétől gyakorlatilag folyamatosan, fokozatosan, először retorikai szinten, verbális szinten, később pedig cselekvésekben következett be az, ami bekövetkezett, és ennek feléledését tapasztaljuk ma mindannyian, amikor kirekesztenek, amikor zsidókat akarnak ismét megszámlálni, akkor azt mondom: jogos az emberekben a félelem. Sőt! Számomra még az is probléma és felháborít itt belül valahol, amikor azt mondják magyarul beszélő, magyarul író, magyarul gondolkodó, alkotó, magyarul érző emberekre, hogy zsidó. Ha csak ő maga nem akarja magát így meghatározni. Zsidó költők antológiája – hogy hangzik ez? Magyar költők, magyarul írnak magyar verset, ha versnyelven is. Ezek botrányos dolgok. A magyar zsidók részéről én ezt az érzékenységet megértem. Mégis azt mondom, valahogy megnyugtatóan fel kellene oldani és különbséget tenni, megkülönböztetni a kirekesztőt az önvédőtől. Beszéltünk arról, hogy hol van a konszenzusnak a lehetősége a társadalomban. (…) El kellene fogadtatni az emberekkel azt, hogy igenis van befogadó nacionalizmus, van elfogadó nacionalizmus, és van jogvédő, védekező nacionalizmus – és ez mind egy. Erdélyben az én tapasztalatom és véleményem szerint ez van. Amiről te is beszéltél: ha az embernek nem fáj a foga, nem keres fogorvost. Itt most az a helyzet ugye, hogy amennyiben nem tartja ébren akár szervezeti szinten is egy közösség azt, hogy ő mit akar, hogy egyenrangú akar lenni a többséggel, akkor ez a dolog elsorvad. Ezt nem lehet nacionalizmusnak nevezni, legalábbis nem lehet kirekesztő nacionalizmusnak tekinteni, de Magyarországon sajnos még mindig így van, ezzel a szemöldökmegvonással tekintenek ide, az erdélyi magyar törekvéseket ezzel a gyanakvással szemlélik. Mit ugrálnak, mit hőbörögnek Erdélyben, és azonosítják az erdélyi magyarság képviseletét, megszólalását a magyarországi szélsőjobb vagy fasiszta megnyilvánulásokkal. Megint Tőkést kell példaként felhoznom, mert az ő retorikája hasonlít ahhoz, ami Magyarországon a szélsőséges retorika. De hol áll Tőkés az erdélyi magyarságtól? Nagyon nagy az a távolság, én ezt tapasztalom.
− Markó Béla: Én is azt hiszem, hogy erről mindenképpen kell beszélni, néhány fontos dolgot én is megpróbálok elmondani. Könyveket lehetne telebeszélni ezzel, mert nekünk az az életünk, hogy ehhez a kérdéshez viszonyuljunk. Legalábbis nekem ez volt az elmúlt huszonvalahány esztendőben: próbáljuk meghatározni, hogy miben élünk, és azt, hogy miben kellene élnünk. A magyarországi antiszemitizmust több szempontból is óriási ostobaságnak tartom. Talán mondtam már, beszéltünk róla, nemcsak zsidóellenesnek, magyarellenesnek is tartom. Rendkívül veszedelmesnek. Az ilyen típusú magyarországi nacionalizmus között és aközött, hogy Erdélyben a teljes közéletet, vagy ha nem is a teljes közéletet, de az erdélyi magyar politikát mindenképpen átitatja a nemzeti identitás előtérbe helyezése, nevezhetjük nacionalizmusnak is, de nem is biztos, hogy jó így nevezni. A kettő között nincsen semmi átjárás. Miért nincsen semmi átjárás? Miért van ma az, hogy hál’ istennek Erdélyben ez a fajta nemzetközpontú gondolkodás egyáltalán nem jár együtt sem antiszemitizmussal, sem cigányellenességgel? Tulajdonképpen még romángyűlölettel sem jár együtt, pedig ezt nehéz mondani, mert nagyon gyakran éppen a románokkal szemben fogalmazzuk meg az identitásunkat, és ez valóban feltételezi a román elnyomó szándékok gyűlöletét, de nem jelenti a köznapi román ember elutasítását, természetesen. Azért nem, mert ez nem egy etnikai, genetikai blődség, amiben mi itt élünk, és amit végigszenvedünk, hanem arról szól, ha valaki zsidó származású, ha cigány származású, mindegy, milyen származású, akkor is rászólnak a hivatalban, ahol még rászólnak – mert sikerült elérni, hogy nagyon sok helyen már nem –, hogy ne beszéljen magyarul, beszéljen románul. Tehát a nyelv és a kultúra különböztet meg minket, és nem az, hogy e mögött milyen származás van. Ezt a fajta nemzeti identitásfelfogást, hogy a nyelv érték, a kultúra érték, én nagyon is fontosnak tartom. Persze hogy emögé felsorakoztatnak eredetmítoszokat, hozzátapadnak Székelyföldön is mindenféle múzeumba való tradíciók, rovásírást tanítanak a gyerekeknek. Van ilyen itt is, de a mi történetünk alapvetően arról szól, hogy ha valaki magyar, zsidó, cigány, csángó stb., és magyarul szólal meg, akkor gyakran adódik olyan helyzet, hogy figyelmeztetik, beszéljen románul. Magyarországon a nacionalisták, a szélsőjobb, az antiszemiták nem a nyelvet vagy a kultúrát tekintik értéknek, hanem az eredetet. Eljutottunk a hagyományos nacionalizmus hagyományos közhelyeihez. Azért veszélyesek ezek a házmester-ideológiák –így volt szokás nevezni –, mert arról szólnak, hogy nem az az érték, amit létrehoztam, amit teremtettem, hanem az, hogy milyen géneket hoztam magammal. Árpádtól származol, vagy nem származol Árpádtól? Ezzel helyettesítem be azt az egyéni teljesítményt, amit nekem kellene fölmutatnom. Azért annyira vonzók az ilyen jellegű nacionalista ideológiák, mert fölmentenek az alól, hogy te magad teljesíts, amikor azt mondják, te eleve értékes vagy, mert annak születtél, aminek születtél, a másik pedig eleve értéktelen, mert annak született, aminek született. Közhelyek, amiket nem árt időről időre újra elmondani és tisztázni. Ennek semmi köze ahhoz, amit mi gondolunk a magyarságunkról.
Magyarországon jelentős értelmiségieknek joggal fut végig az idegszálaikon a borzongás, amikor úgy érzik, hogy itt nálunk valakik a magyarságtudatot, a magyar identitást helyezik előtérbe. De hát előtérbe lehet helyezni úgy, hogy más értékeket helyettesitek be velük, és úgy is, hogy ezzel van baj. Ha ennek alapján diszkriminálnak mások, mondjuk, a románok, persze hogy fáj. Fáj a fogam, nincs mit csinálni, azzal foglalkozom, hogy van-e fogorvos. Forgatom a lexikonokat, hogy megtaláljam, mi a helyzet a fogpótlás kérdésével és így tovább. Kezdek tájékozódni, kezdek ezzel foglalkozni, kezdek társaságban is arról beszélni, hogy a fogtömés legújabb módszerei mennyire érdekesek, eredményesek.
− K. P. J.: Egy erdélyi értelmiségiben nincsenek olyan gondolatok, hogy a román azért értéktelen, mert eredete szerint román?
− M. B.: Dehogy nincsenek! Én az imént a mi racionális politikai attitűdünkről beszéltem. Olyanfajta egyszerű, primitív nacionalizmust, mint amire utaltál az antiszemitizmust, azt én Székelyföldön a románokkal szemben sokszor tapasztaltam. Persze az érvek mindig különböznek, nincsenek igazi analógiák. Miről van szó a románok esetében? Arról, hogy a románok alsóbbrendű jövevények – nem genetikailag, de mint nép –, nem teljesítenek, semmit a történelemben, nem mutattak föl, a kultúrájuk gyengébb.
− K. P. J.: Semmit nem mutattak föl? Akik ezt mondják, a saját értékrendjük szerint sem gondolhatják komolyan. Ezeknek az embereknek az értékrendje miből áll?
− M. B.: Jó, persze, miből?! Erdélyt be kell járni. Valóban vannak különbségek a társadalom szervezettségében. Ha egy mezőségi román falun végigmégy, de egyébként egy Kárpátokon túli román falun is, akkor az egyéni kezdeményezés szabadságát és balkáni báját, vagy pedig – értelmezés kérdése – balkáni szörnyűségét tapasztalod. Nincs két egyforma kerítés – ezt komolyan mondom. Úgy összességében az utcák egyenesek, a kerítések is egy vonalat alkotnak, de ezen belül az egyik kinnebb egy fél méterrel, a másik bennebb. A házak sem pontosan egy vonalban helyezkednek el. Ez is társadalomszervezés, egyfajta gondolkodásmód. Lehet úgy értelmezni, hogy ez egy alsóbb szervezettségi szint a székely falvakhoz képest, amelyek szintén nyitottak, kimosolyog a virágoskert az utcára, a ház elé. Nyitottak, de rendezettek is. Egyenes vonalban vannak a házak, a kerítések – kisebb nagyobb különbségekkel – egyformák ma is, az emberek utánozzák egymást, többnyire deszka- vagy kovácsoltvas kerítéseket építenek, van egy kis egyenruha a falvakon, még ha faluról falura változik is. Én is hasonlítgatom, büszke vagyok. De mielőtt elfutna velem a ló, mielőtt kezdenék általános konklúziókat levonni, azt mondom: jó, Nézzük meg a szászokat. Ott rend van. Ránk nézve szinte megalázó, hogy a miénkhez képest micsoda rend van náluk, a házaik körül, a falvaikban, micsoda fegyelem. A szász házak erődszerűek, hozzájuk képest mi is csak házikókat építettünk, és nem is tartjuk rendben, amink van. Gyerekkoromban állandóan azt hallottam, hogy mi becsületesebbek, leleményesebbek, okosabbak vagyunk, mint a románok. Ez már hasonlíthat valamennyire a magyarországi szélsőséges nacionalizmusra, de még mindig van egy alapvető különbség: ez egy tényleg sarokba szorított népnek a védekező nacionalizmusa volt akkor, és ha úgy tetszik, az ma is. Nem szabad felmenteni, de mégiscsak védekező nacionalizmus volt. Igaz, hogy itt vannak a nyakunkon a románok, igaz, hogy elvették mindenünket, igaz, hogy már beszélni sem hagynak minket magyarul, de mi többet érünk, ők semmi emberek hozzánk képest. Így nem kezelhetők, így nem oldhatók meg történelmileg a dolgok, de ez a magyarázata. Magyarországon mit látok, kívülről? Hogy amit a szélsőjobb művel – és teheti kontroll nélkül –, az egy nemzet öngyilkos viselkedése. Az antiszemitizmus, a cigányellenesség.
− K. P. J.: Hogy lehetne meggyőzni a magyar zsidóságot arról, hogy, például Erdélyben igenis van nacionalizmus, védekező nacionalizmus, és az nem ellenük irányul, mert senki ellen nem irányul? Erre kellene megoldást találni, és nem retorikai szinten, hanem a gyakorlatban. Amikor kimondom, hogy magyar vagyok, nem azért teszem, mert ellenedre mondom, Te is ugyanolyan magyar vagy, mint én, attól függetlenül, vagy azzal együtt, hogy te ilyen vagy olyan, cigány, sváb, zsidó származású magyarnak tartod és mondod magad. Magyar vagyok, magyar érzelmű vagyok, magyar identitású vagyok, és ezzel nem akarok többet mondani, mint, amennyit mondok.
− M. B.: Az antiszemitizmus szétszakítja a magyar kultúrát, a magyar közéletet, tönkretesz mindent. Nem beszélve arról a történelmi bűnről, ami a huszadik században már szörnyűségekbe kergette Európát, Európának ezt a részét különösen, és ezen belül Magyarországot. A holokausztra gondolok, zsidótörvényekre, deportálásokra. Azt az ellentmondást máig nem dolgozta fel senki, máig nem nézett magába ez a nemzet, hogy például Radnóti Miklóst egyik legnagyobb huszadik századi költőnknek tartjuk, így szerepel a tankönyveinkben, de ha belegondolsz az életébe, látod, milyen könnyedséggel vitték a halálba, és egy egész magyar társadalom nem képes ezzel szembenézni. Igen, arról van szó egyébként, amit a kérdésben megfogalmaztál, hogy magyar vagyok, és ez nagyon fontos, de nincsen a ellentétben más identitásjegyekkel. Mi tulajdonképpen ezért küzdünk. Hogy román állampolgárként is lehessünk magyarok. Hogy erdélyiként is lehessek magyar. És így tovább. Ezzel ellentétben a fasizmus arról szól, hogy vagy ilyen vagyok, vagy olyan. Nem lehetek ez is, az is. Erdélyben persze nekünk ma a románokkal szemben kell az identitásunkat meghatároznunk, és ki tudja, mikor szűnik meg ez a szembenállás.
− K. P. J.: A védekező reflex több évszázados.
− M. B.: Itt van Kertész Imre Nobel-díjának az esete és annak a fordítottja, Herta Mülleré. Herta Müller romániai bánsági sváb nemzetiségű, nem román, nem is volt román, soha nem írt román nyelven. Kivándorolt a kommunizmus alatt, német íróként Nobel-díjat kapott. Többnyire arról ír, amit Romániában élt át. A román közélet reakciója egy pillanatnyi zavar után egyértelmű volt. Éspedig a kisajátítási kísérlet. Megpróbálták kisajátítani.
− K. P. J.: Buta reakció volt. Képesek lettek volna eljátszani az esélyt, hogy a közeljövőben egy valóban román író Nobel-díjat kaphasson.
− M. B.: Hát nem tudom. De nem sikerült a kisajátítása, mert Herta Müller elutasította. Bukarestben, Gabriel Liiceanut is leiskolázva, hogy nem vállal közösséget a román értelmiséggel. Kertész Imre magyar író, magyarul ír, magyar identitása van, még akkor is, ha mára már erősen beágyazódott a német környezetbe Németországban. Vele kapcsolatosan nem volt, nem lett volna szükség semmilyen kisajátításra. Természetes módon örülni kellett volna annak, hogy magyar író Nobel-díjat kapott. És ami ennél is lényegesebb – itt látom ezt a magatartást öngyilkosnak –, attól függetlenül, hogy ki hogyan ítéli meg Kertész Imre életművét – én a Sorstalanságot egyedülállóan fontos műnek tartom –, a magyar értelmiségnek ki kellett volna használnia, hogy egy magyar író, Kertész Imre, Nobel-díjat kapott. Felhasználni arra, hogy népszerűsítsük értékeinket Európában. Nemhogy nem így lett, hanem ennek az ellenkezője történt, elkezdődött a zsidózás meg minden disznóság.
− K. P. J.: Sajnos nem tudom pontosan idézni, Cs. Szabó Lászlónál olvastam: az egyén identitásával akkor van baj, amikor a társadalomnak van baja a saját identitásával. Amikor az egyén keresi és nem találja, és mindenfélét kitalál, hogy meghatározza a maga identitását – ami most Magyarországon is történik –, akkor a társadalom maga van identitászavarban. Ha minden olyan nagyon egyértelmű, ősi és mindenki másénál nemesebb, akkor mit kell keresgélni?
− M. B.: Én sem értem, hogy Magyarországon miért ne alakulhatott volna ki egészséges társadalmi tudat és nemzetszemlélet. Törvényszerű volt-e, hogy Magyarország mára ilyen meghasonlott ország legyen? És ha igen, akkor mégis melyek az okai ennek a meghasonlottságnak? Hogyan függ össze ez a huszadik század történelmével, hogyan függ össze Trianonnal? De hát Trianon következményeit elsősorban mi viseljük, akiket elcsatoltak Magyarországtól. Hogy Magyarországon ennek milyen konkrét következményei vannak, és hogyan érzékelik, ezt már sokkal bonyolultabb megítélni. Továbbmenve: mekkora része van ebben a két világháború közti időszaknak, utána a kommunizmusnak, 1956-nak? Nehéz lenne szétszálazni. Miért kudarcos ez az ország, ha nem kudarcos? – valahogy így kellene fogalmazni. 1989-ben, 1990-ben óriási lépéselőnnyel indult Magyarország ebben a térségben, látszólag minden feltétel adott volt, hogy vezető országgá váljék. Kik mit mulasztottak, miért alakulhatott úgy, hogy az előny mára szétporladt?
− K. P. J.: A két háború közötti időszakban egyfajta szupremációt akartunk érvényesíteni, ismét valami hasonlót ahhoz, ami az első világháború következményeihez is vezetett. 1990 után a jobboldali kormányok mintha oda mennének vissza, legalábbis retorikai szinten. Ezt persze hogy sem a románok, sem a szlovákok nem fogadhatják el. Elkezdtünk úgy viselkedni, mint a két háború között. Hallottam román emberektől, akikkel tudok barátkozni, és akik tudnak velem barátkozni, hogy az átlag román emberben a mai napig van kisebbségi érzés, és amikor ezt észreveszi magán, kitör. Ez is egyfajta frusztráció. Nem erről van szó? Vajon mit akartak ezzel a gőgös, pökhendi, magasabbrendűséget erőltető retorikával elérni a rendszerváltás után a konzervatív magyar kormányok? És hol akarták elérni? Hova üzentek, hazafelé vagy a határon túlra? Gondoljunk vissza: beleszóltak a szlovák belügyekbe, beleszóltak a román belügyekbe. Nem a szlovákiai magyar ügyekre és nem a romániai magyar ügyekre gondolok most. Nem ennek isszuk a levét?
− M. B.: Egymás dolgaiba végül is ma már beleszólnak az európai uniós országok. Lassan el kell felejteni annak a szónak a jelentését, hogy belügy. Számomra inkább az a kérdés, hogy ez mennyire kölcsönös. Egyébként ismétlem, én az MDF-kormány külpolitikáját árnyaltabban látom, bár az is konzervatív kormány volt. Igaz, a Kárpát-medencében ők sem voltak eredményesek. Ezt a nemzetet jó néhányszor agyba-főbe verték. Ne menjünk messzibbre: 1848–49. Volt egy ország, tagadhatatlanul jogos igénnyel, hogy szabaddá váljék. Hogy ezen belül nemzetiségi kérdésekben mi volt a helyzet, fontos, de a

Továbbra is politikai okokból büntetik Magyarországot
Brüsszelben továbbra is kettős mércét alkalmaznak, ha Magyar- ország kerül szóba, ez pedig méltánytalan az országgal és a kormánnyal szemben. Az Európai Bizottság legutóbbi jelentése sze-rint ugyanis van esély rá, hogy Magyarország kikerüljön a túlzott deficiteljárás alól, de ehhez Brüsszel szerint még további kormányzati intézkedések szükségesek.
Az elmúlt két esztendőben végig 3% alatt volt az államháztartási hiány, most pedig kiderült, hogy a saját mérlegelésünknél is alacsonyabbra küzdöttük a hiányt, magunk mögé utasítva 19 uniós országot, köztük olyanokat, mint Hollandi, Dánia, Anglia, vagy Ausztria. De akkor miért akar az EU nyomást gyakorolni Magyarországra, miért bizalmatlan Nyugat-Európa a később csatlakozó, keletebbre fekvő államokkal szemben, miért nem ott kéri számon a demokráciát, Franciaországban, Hollandiában, ahol jóval többször tetten érhető a faji gyűlölet és erőszak? 25 év telt el a szocializmus összeomlása óta, és a Nyugat lélekben képtelen elfogadni Európa újraegyesülését. Minderről Perjés Klára beszélgetett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási, és igazságügyi-miniszterrel. Navracsics Tibor előbb Jana Fischerová raportőr lemondásával kapcsolatosan mondta el véleményét. Jana Fischerová cseh konzervatív képviselő ugyanis azután mondott le posztjáról, hogy nem tartotta elég megalapozottnak az ET parlamenti közgyűlése megbízásából, Magyarországról készült jelentést. Az volt az érzésem, hogy az ítélet már a tárgyalás előtt megszületett, jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Majd kifejtette, hogy szerinte mindennek a hátterében, az Európában dúló politikai vita áll a baloldal és a jobboldal között, ahogy közeledik az EP választásokhoz. Magyarországot nem jogi, hanem politikai vádak érik, hangsúlyozta Navracsics.
A piac, és a nagy beruházások is azt igazolják, hogy a Magyar Kormány gazdaságpolitikája sikeres, hogy Magyarország egy stabil, demokratikus ország, ahová érdemes beruházni, viszont vannak politikusok, akik érdekeltek abban, hogy minket „külön dobozban tartsanak, húzta alá Navracsics. Aki azt is elmagyarázta: egyesek tartanak attól, hogy Magyarország sikeres precedens lesz egy sablonoktól eltérő válságkezeléssel.
A miniszterelnök-helyettes szerint minden nehézség ellenére is érdemes az Európai Unióba tartozni, mert csak így lehet részt venni Európa politikai jövőjének formálásában, Magyarországnak pedig nemzeti érdeke az uniós tagság.
Navracsics szomorúan panaszolta: EU nem veszi figyelembe, hogy Magyarország a 700 eurós átlagfizetésével tudta stabilizálni a saját gazdasági helyzetét, Görögország pedig a 2430 eurós átlagfizetésével folyamatosan csődben van.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Az erdélyi magyarok csak azt akarják, ami az EU-ban természetes
Öt ország szakemberei Sepsiszentgyörgyön mutatják be az Európai autonómiák gyakorlati működését. A hétfőtől péntekig tartó „Autonómiák a gyakorlatban” című műhelymunka keretében tucatnyi hazai magyar és román-, illetve dél-tiroli, finnországi, felvidéki és törökországi szakértő beszél többek között a regionális identitásról, bemutatják a különböző autonómiaformákat, ismertetik a multikulturalitás turisztikai vonzatait, a kisebbségi jogokat, és megvizsgálják miként működnek a területi autonómiák pénzügyi szempontból. Az autonómiáról szóló műhelymunka résztvevői egy hét alatt megismerkednek Háromszék jellegzetességeivel, és Székelyföld autonómia-törekvéseivel.
A rendezvény hétfői megnyitóján Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat elnöke rámutatott, hogy az Európai Unió 27 tagországából 11-ben működik kulturális vagy területi autonómia. „Mi is csak azt szeretnénk elérni, ami máshol Európában már létezik a kisebbségekkel kapcsolatban”, mondta Tamás Sándor, aki szerint az egyhetes műhelymunka során többek között azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy egy-egy működő autonómiának milyen pénzügyi vonzata van, például ki fizeti a kétnyelvűségből származó többlet kiadást. Másik kérdés, hogy hol vannak a döntéshozási szintek, azaz egy-egy konkrét esetben helyi szinten, regionális szinten vagy a központi kormányzás szintjén döntenek-e, illetve melyek azok a hatáskörök, amikben a kisebbségek saját maguk dönthetnek.
háromszéki önkormányzat elnöke szerint Romániában nagy az ellenállás a központi kormányzat részéről, ezért ebben a kérdésben fontos, hogy a többségi nemzet döntéshozóit meggyőzzük arról, hogy amit Székelyföld autonómiája kapcsán szeretnénk, az mindenkinek jót jelent. „Európában nincs egységes irányelv vagy autonómia modell, ezért Székelyföld autonómiája szempontjából össze szeretnénk gyűjteni a pozitívumokat, például a Dél Tiroli proporcionalitás elvét, a Finnországi tökéletes kétnyelvűséget, vagy az ugyancsak finnországi Svéd egyetem állami finanszírozását, és az Aland szigetek területi autonómiáját”, mondta Tamás Sándor.
A műhelymunka keretében előadást tart többek között Székely István Gergő, politológus, aki kulturális és területi autonómiaformákról értekezik. Különböző autonómia és kisebbségi önkormányzati modellekre helyezi a hangsúlyt az elméleti megfontolások, valamint néhány európai működő példán keresztül. Továbbá a romániai magyar kisebbség helyzetét, a különböző autonómiakoncepciók kidolgozását tárgyalja a kommunista rezsim bukása után és a jelenlegi helyzet tükrében.
A finnországi Ann-Sofie Backgren nemzetközi projektmenedzser, az Európai Határmenti Régiók Egyesületének alelnöke. Témája a turizmus a különböző etnikai kultúrával rendelkező régiókban: hagyományos termékek, regionális marketing. Esettanulmányának alapja a finnországi Kvarken szigetcsoport (Ostrobothnia régió), amely 2006-ban felkerült az UNESCO világörökség listájára. Jellegzetesen kétnyelvű régió, amely svédül és finnül beszélőknek is egyaránt otthont nyújt.
Szlovákiából érkezik Horony Ákos, ügyvéd, aki előadásában a mai Szlovákia etnikai viszonyait és azok történelmi változásait mutatja be. A szlovák nemzetállam jellemzőiről, Szlovákia kisebbségpolitikájáról és a szlovák többségi lakosság és magyar kisebbség viszonyát taglalja.
Az autonómia a képviselet irányelvére építkezve lehetővé teszi, hogy közpénzt lehessen felhasználni a közös cél érdekében. A pénzügyi politikáknak egyezniük kell a közösség reális célkitűzéseivel. Dél-Tirol esete nagyobb rálátást nyújt a témára – vallja Davide Zaffi, a Dél-Tirol Autonóm Régió Nyelvi Kisebbségek Osztályának szakértője. Előadásának címe Az önrendelkezés pénzügyi eszközei.
Bakk Miklós, politológus A nyugat-és kelet-európai kisebbségek jogainak összehasonlítása, jókormányzatiság multietnikus közösségekben címmel tart előadást. Betekintést nyújt az Európai Unió tagállamainak alkotmányaiba, meghatározva a kelet és nyugat európai megoldás közötti különbségeket. Az Európai Bizottság „Élethosszig tartó tanulás” programja által finanszírozott műhelymunka sorozat pénteken a háromszéki megyeháza tanácstermében nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárul, ahol Székelyföld a gyakorlatban címmel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és dr. Valentin Stan, a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának professzora tart előadást. Záró momentumként a műhelymunka következtetéseit, tapasztalataikat ismertetik a műhelygyakorlaton résztvevők.
A bukaresti média máris azt kezdte firtatni, hogy miként nyerhettek egy ilyen témájú rendezvényre uniós támogatást a román oktatásügyi minisztériumon keresztül. Ennek következtében a minisztérium ellenőrző csoportja csütörtökön helyszíni szemlére érkezik Sepsiszentgyörgyre. Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma

Rangos szellemi műhely a Tamási Áron Gimnázium
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe a Tamási Áron Gimnázium mukaközössége. Felháborodtak a Polgármesteri Hivatal állásfoglalásán.
Iskolánk, a Tamási Áron Gimnázium munkaközössége méltán felháborodott a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalnak a médiában közölt újabb állásfoglalásán, miszerint: „Korábban a város legjobb iskolájának tartott, mindenki által Giminek nevezett Tamási Áron Gimnázium az elmúlt húsz évben nemcsak állagában romlott le, hanem a tanulmányi eredmények is a valamikori színvonal alá estek (...)".
Nem hagyhatjuk szó nélkül e rangos szellemi műhely, a Gimi színvonalának csökkenéséről szóló kijelentést. Tudtunkkal a Polgármesteri Hivatal sohasem végzett semmilyen felmérést a Gimiben történő oktatás színvonaláról.
Figyelmükbe ajánljuk a Tamási Áron Gimnázium 1989 óta rendszeresen megjelenő Évkönyveit, amelyekben a számok nyelvén követhető iskolánk versenyképességének fejlődése a rendszerváltás óta.
A rendszerváltás előtt is színvonaláról, igényes nevelési-oktatási munkájáról híres iskolánk eredményességét diákjainak teljesítményei igazolták. 1989 előtt is diákjaink 75-80%-a a legjobb egyetemeken tanulhatott tovább tandíjmentesen az iskolánkban kapott színvonalas oktatásnak köszönhetően.
Manapság diákjaink 85-95%-a tanul tovább, átlagban 80% államilag támogatott helyeken, amit tanulmányi eredményeivel érdemelt ki.
A rendszerváltás óta is megszokott nálunk a túljelentkezés kezdő osztályainkba, ez azt igazolja, hogy az iskolai és továbbjutási eredményeink szerint érdemes a Gimit választani.
Ugyanakkor tanév közben is gyakori Székelyudvarhely más iskoláiban tanuló középiskolások átiratkozási kérése. Tanáraink 85%-a I. fokozattal rendelkezik, doktori fokozattal rendelkező tanáraink száma is bővült. Az is tény, hogy tanáraink többsége módszertani felelős tisztséget tölt be.
A rendszeres szakellenőrzések sorozatán is a Tamási Áron Gimnázium a legmagasabb minősítéseket kapta hivatalos ellenőrző szervektől, 2008 és 2012 között évente megkaptuk a tanügyminisztériumtól a Legkiválóbb Diplomát (Diploma de excelenţă).
A 2009─2010-es tanév tavaszán a megyei tanfelügyelőség végzett mindent átvilágító részletes alapellenőrzést (RODIS) iskolánkban, ez alkalommal is a legmagasabb minősítést kaptuk.
Diákjaink évente átlagban 150─170 versenyen és tantárgyversenyen vesznek részt, köztük rangos nemzetközi megmérettetéseken is, rendkívüli eredményekkel.
Általában a gimis diákok évente 450─500 diplomát szereznek ezeken a versenyeken. 2012-ben például 484 ilyen oklevelet kellett nyilvántartásba vennünk.
Diákjaink nemzetközileg elismert és elfogadott, kétféle nyelvdiplomát (ECL, Cambridge) is szerezhetnek, emellett informatikából is nemzetközileg elismert oklevelet (ECDL) kaphatnak iskolánkban.
Ezekkel a lehetőségekkel anyagilag is könnyebbé tesszük az értékes diplomák megszerzését diákjaink számára.
Az eredményes, folyamatos tanulás mellett diákjainknak tanításon kívüli színvonalas tevékenységekre is van lehetőségük: elegendő megemlíteni a legtöbb ünnepségen fellépő Gereben néptánccsoportot, a Vitéz Lelkek színjátszó csapatát vagy az Ébredés diákújság szerkesztőségét.
Ilyen eredmények után jogosan kijelenthetjük, hogy nem csökkent a Gimiben a színvonal.
A Tamási Áron Gimnázium munkaközössége
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Törvényszéki döntés: nem bizonyosodott be, hogy Kincses Máriát sértegette a polgármester
"Számítottam arra, hogy veszítek, mert a mai igazságszolgáltatás mellett, a mai viszonyok között egy Dorin Florea polgármesterrel szemben nem nyerhet egy Kincses Mária, még ha igaza is van. Ha nincs jogállam, akkor mindig a hatalom kerül ki győztesen" – nyilatkozta a Népújságnak tegnap dr. Kincses-Ajtay Mária felperes a Maros Megyei Törvényszék 2012. november 13-i jogerős döntése kapcsán, amelynek indoklását csak az elmúlt napokban közölték vele.
Dr. Kincses-Ajtay Mária 2010-ben azt követően perelte be dr. Dorin Floreát, hogy a polgármester egy sajtóértekezletén senkiházinak, leprásnak és hormonzavarosnak nevezte őt, mert ellenezte a somostetői összekötő utca megépítését, amely "elvágná" a várost az állatkerttől. A törvényes előírásoknak megfelelően az összekötő utcát teljesen közművesíteni kell, ami a környezetvédők szerint értelemszerűen oda vezet, hogy ennek mentén gombamód elszaporodnak majd a villák, és teljesen tönkreteszik a Somostetőt mint zöldövezetet. A felperes ügyvédje, Kincses Előd lapunknak elmondta, mivel Kincses-Ajtay Mária és Dan Calin Tocaciu, a Nap Völgye környezetvédő egyesület elnöke a bíróságon megtámadták azt a helyi tanácsi határozatot, amely ezt a környezetromboló megoldást eldöntötte és ezáltal a polgármester egy rég dédelgetett tervének a kivitelezését sikerült elodázniuk, a dühbe gurult Dorin Florea minősíthetetlen, sértő kifejezéseket használt a sajtóértekezleten. "A 2010-ben beindított személyiségjogi per, amelyben 45.000 lejes fájdalomdíjat követeltünk, nagyon lassan haladt a marosvásárhelyi bíróságokon, és a jogerős döntés csak két évre rá született meg a Maros Megyei Törvényszéken. A döntés elutasította Kincses-Ajtay Mária fellebbezését és helybenhagyta az I. fokú döntést, amely szerint bármennyire is sértőek a fent említett kifejezések, nem került bizonyításra, hogy az alperes polgármester Kincses-Ajtay Máriára értette ezeket. A Maros Maros Megyei Törvényszék szavazattöbbséggel meghozott ítéletének indoklásához csatolták az egyik bíró különvéleményének indoklását is. Mihaela Moldovan bírónő ebben kifejtette, természetesnek tartja, hogy a felperes – mindazok alapján, amit a sajtó leközölt – sértve érezte magát, és nyilvánvaló, hogy rá, és nem a Nap Völgye Egyesületre vonatkoztak a senkiházi, leprás és hormonzavaros kifejezések – tette hozzá Kincses Előd, megjegyezve, hogy sajnos, a szavazattöbbséggel meghozott téves ítéletet is tiszteletben kell tartani. Az ügyvéd szerint további jogi lépéseket nem szándékoznak tenni, ugyanakkor a fenti helyzet kapcsán annak a véleményének adott hangot, miszerint ez is alátámasztja az alkotmánybíróság álláspontját, hogy a rágalmazást és a becsületsértést nem kell kivenni a büntetőtörvénykönyvből. "Vajon, ha nem Dorin Florea az alperes, ugyanilyen ítélet születik ilyen egyértelmű bizonyítékok mellett?" – tette fel a kérdést Kincses Előd.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Mózes Árpád, erdélyi nyugalmazott evangélikus püspök
Életének 82. évében Budapesten elhunyt Mózes Árpád, a Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház nyugalmazott püspöke – tájékoztatta az MTI-t Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke.
Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol április 30-án váratlanul érte a halál. Adorjáni Dezső az MTI-nek elmondta, a nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban ravatalozzák fel. Itt kezdődik a gyászszertartás is, amelynek az időpontját még nem rögzítették. A szertartás Kolozsváron a Házsongárdi temetőben zárul.
Mózes Árpád a Brassó megyei Krizbán született 1931-ben. 1956-ban szolidaritást vállalt a magyarországi forradalommal, emiatt a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával először életfogytiglani, majd 18 évi szigorított börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta a román kommunista hatalom. Hat éven át a Duna-csatorna kényszermunka-táboraiban töltötte büntetését.
1992-ben választották a Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház püspökévé. A tisztségről 2004-ben egészségi okokra hivatkozva lemondott. Egykori szolgálati helyén, Nagykárolyban telepedett le feleségével, az ottani magyar közösség megbecsült és példamutató tagja volt. A város vezetősége 2011-ben díszpolgári címmel tüntette ki.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtónyilatkozatban méltatta a volt püspököt. Mózes Árpád "az erdélyi magyar közélet meghatározó személyisége volt 1989 előtt és után is, helytállása és hazaszeretete példaértékű marad számunkra" – fogalmazott a részvéte kifejezésére kiadott nyilatkozatában Kelemen Hunor.
Népújság (Marosvásárhely)

Európai mozgalom indul a nemzeti régiók védelmében
Megalakult a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének polgári bizottsága
Április 30. és május 3. között megalakult Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács javaslata alapján indítandó európai polgári kezdeményezés polgári bizottsága. Harmincadikán a Jókai utcai Bocskai-teremben Marosszék Székely Tanácsa látta vendégül a bizottság három tagját: Boldoghy Olivért, Dabis Attilát és Izsák Balázst. Miren Martiarena, Jordi Xuclá, Publik Antal és Roland Dudda internetes telekonferencián, illetve telefonon erősítette meg korábbi vállalását, hogy részt vesz a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért indított európai polgári kezdeményezés beterjesztésében, azaz tagja lesz a kezdeményezés polgári bizottságának. A holland Drs. Frans Jeursentől technikai okok miatt ugyanez a megerősítés május 3-án érkezett meg.
A 2011. évi 211. számú EU-rendelet értelmében a szervezőknek olyan polgári bizottságot kell létrehozniuk, amely legalább hét olyan személyből áll, akik legalább hét különböző tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. Bár a beterjesztés feltételei ebben a pillanatban teljesülnek, a továbbiakban újabb tagokkal fog bővülni a fentiekben bemutatott csoport, hogy a bejegyzés után minél jobb körülményeket biztosítsanak az aláírások összegyűjtésének. Eddig a bizottságnak hét tagállamból (Ausztria, Hollandia, Magyarország, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia) van nyolc tagja, a szervezők tervei szerint ez kilenc országra és tizenegy személyre egészül majd ki.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs kifejtette, hogy ezzel egy olyan európai szintű mozgalmat indítanak útjára a nemzeti régiók védelmében, amely túlmutat az európai polgári kezdeményezésen. A nyelvi, kulturális, nemzeti sajátosságokkal jellemezhető régióknak egymás törekvéseit kölcsönösen támogatniuk kell, hogy érvényre juthasson a területeiken élő népek, közösségek akarata. Ehhez együttműködésre van szükség, egymás kölcsönös megismerésére, és létre kell hozni európai szintén az együttműködés intézményi keretét.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Népújság (Marosvásárhely)

Egyházunk levéltárainak kifosztásáról
Ez kétszer is végbement, ha nem háromszor, a kommunista diktatúra idején.
Mivel ismét aktuális a visszaszolgáltatás ügye, megpróbálom tömören vázolni, hogy miként is jutott hajdan a román állam ezen kultúrértékeinkhez.
Teszem ezt kizárólag annak az egy egyházközségnek a levéltárát illetően, amelyet Sáromberke református lelkészeként és levéltárosaként negyvenegy éven át őriztem, rendszereztem és mindenki számára áttekinthetővé tettem. Ahogyan a hatóságok eljártak ebben az akcióban Sáromberkén, az nagyjából jellemző egész Maros megyére.
Az első kifosztás 1950-ben volt, amikor az egyházi anyakönyveinket vitték el a községi megbízottak, belügyminiszteri rendelkezés alapján. Egyfajta rekvirálás volt ez, úgy is mondhatnánk, hogy az 1896 előtti anyakönyvek "államosítása". (1895. okt. 1- jétől veszi kezdetét az állami anyakönyvezés.) Ha lett volna egy kis becsület a hajdani sztálinista diktatúrában, akkor ezeket az anyakönyveket könyvkötői szakértelemmel le választották volna, és csakis az 1896 előtti részt vitték volna el. Ehelyett azonban az egész kötetet "lefoglalták". Sáromberke esetében az 1907. évben záródtak az anyakönyvi kötetek. De Erdőszengyel fíliában 1949-ben. Tehát a kis egyházközségek vagy fíliák anyakönyveinek elrablása még nagyobb kárt okozott egyházunknak.
Csak mint különös furcsaságot jegyzem meg, hogy a sáromberki parókián felvett átadási- átvételi jegyzőkönyvet a levéltáros, azaz a tiszteletes úr nem írta alá. (1950!)
A második kifosztásra 28 év múlva, 1978-ban került sor. De ennek az akciónak az ördöge már zavaros és ellentmondó rendelkezések tömkelegéből bújt elő.
Cseles félrevezetéssel és megfélemlítéssel hajtották végre olyan állami megbízottak és egyházi vezetők, akik erre kaphatók voltak.
Az Állami Levéltár megbízottja áttanulmányozta egyházközségi levéltárunk anyagának lajstromkönyvét, és kiválogatta azokat az irományokat, amelyeket aztán a marosvásárhelyi esperesi hivatalba behozni elrendelt. A kiválogatási szempont egy fondorlatos fogalmi tág zsák alapján ez volt: "iratok és levéltári darabok, melyek nincsenek közvetlen kapcsolatban az egyházak tevékenységével". Hát elsősorban az egykori egyházi-iskolai ügyiratok soroltattak ezek közé.
Presbitériumunk határozata és saját lelkiismeretem ellenére én is beálltam a megfélemlítettek sorába, és egy bőröndnyi irattal megjelentem esperesi hivatalunkban. Minden lelkészt utasítottak, hogy saját kezűleg írja meg a jegyzőkönyvet, miszerint a kért és behozott anyagot átadta az Állami Levéltárnak. Néhányan ellenálltunk, és csak úgy voltunk hajlandók az átadást megírni, hogy az anyagot – ideiglenes megőrzésre – átadtuk a Marosvásárhelyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának. Az Állami Levéltár megbízottja cinikusan jegyezte meg: "tiszteletes uram, azt ír, amit csak éppen akar, a dolgok úgyis mennek a maguk kijelölt útján". Meg kell azonban jegyeznem, hogy levéltári iratainknak bármely módon való kicsikarása vastag törvénytelenség volt a lelkipásztorok részéről éppúgy, mint az akkori román állam részéről.
Ami ezután történt, az már egy sátáni praktikával megszerkesztett forgatókönyv. Az egyházmegye minden felhatalmazás nélkül, az egyházmegyei levéltáron keresztül, átadta az anyagot az Állami Levéltárnak (asszimilált kollaboráció).
A csellel átjátszott és az állam kezébe került irattári anyag jelenleg az Állami Levéltár Maros megyei fiókjában van.
Az "új világ" kezdetén én is, akárcsak sokan mások, reménykedtem abban, hogy a rendeletek szeméthalmazában rejtőzködő ördögöt ki lehet űzni fedezékéből.
Beadványban követeltem a megyei levéltártól, hogy adják vissza azt, ami a miénk és amit ők elcsentek. "Jogos cselekedetüket" egy 1971-ből származó és még mindig érvényes rendelettel igazolták, és tudtomra adták, hogy nem szolgáltatnak vissza semmit.
Én pedig vívtam tovább a magam szélmalomharcát, írogatván a beadványokat.
Vigaszt végül is Kányádi Sándor szavaiban leltem: "egy beadvány egyszer majd megér sok kiadványt".
Nagy Géza sáromberki nyugalmazott ref. lelkész
Népújság (Marosvásárhely)