Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2007. szeptember 7.
Új napilappal gazdagodott a helyi sajtópiac, megjelent Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Hírlap. Kiadója az Udvarhelyi Híradó Kft. Főszerkesztője Farczádi Attila, RMDSZ iránti lojalitása közismert. Farczádi a Népújság munkatársa volt, majd a Gaga rádiós hírszerkesztője, később a Központ című marosvásárhelyi lap főszerkesztője, ezt cserélte fel az új napilappal. /Szentgyörgyi László: Vásárhelyi Hírlap. = Polgári Élet (Székelyudvarhely), szept. 7.
2007. szeptember 8.
Módosította az RMDSZ Állandó Tanácsa szeptember 7-én az európai parlamenti jelöltjeinek listáját: az első három helyen Frunda György szenátor, Sógor Csaba szenátor és Winkler Gyula informatikai és távközlési miniszter áll, őket követi Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Az Állandó Tanács ugyanakkor úgy döntött: a lista többi része változatlan marad, s az újonnan elfogadott listát szeptember 8-án terjesztik szavazásra a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén. Az RMDSZ szerint egy független jelöltnek nincs esélye eljutni Brüsszelbe, de indulásával kockára teheti a romániai magyarság brüsszeli képviseletét. Várható, hogy Sógor „előléptetésével” Tőkés szavazótábora megoszlik. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó Tanács ülése után súlyos hibának nevezte, hogy Tőkés László és az őt támogató szervezetek visszautasították az RMDSZ együttműködésre és a közös választási lista kialakítására vonatkozó javaslatát. A visszautasítás ellenére az RMDSZ a továbbiakban is a teljes összefogást, a nyitást, a romániai magyarság egységét szorgalmazza. „Számomra teljesen érthetetlen a döntésük, szerintem esetükben vagy politikai rövidlátásról van szó, vagy pedig ők nem a romániai magyarság politikai egységét, hanem egy más politikai alternatívát képviselnek” – szögezte le, hozzátéve: Tőkés László inkább hajlott volna a megegyezésre, mint a kollégái. A felmérések adatai ugyanis egyértelműen azt mutatják: míg Tőkés Lászlónak van egy bizonyos támogatottsága, a mögötte álló szervezetek támogatottsága „gyakorlatilag nulla” – mutatott rá. Markó bejelentette: Nagy Zsolt már korábban közölte, vissza kíván vonulni a listáról, ugyanis az ellene indított lejáratási kampány miatt nem akar lehetőséget adni az RMDSZ ellen irányuló esetleges támadásoknak. Markó kiemelte, Frunda György kétségtelenül az RMDSZ legmegfelelőbb, legtapasztaltabb politikusa erre a megbízatásra. Frunda György hangsúlyozta, hogy az Európa Tanácsban kifejtett 14 éves munkája során szerzett tapasztalatait az Európai Parlamentben is kamatoztatni tudja majd. Kelemen Hunor kampányfőnök közölte: a felmérések alapján az RMDSZ-nek minden esélye megvan két tisztség megszerzésére. Sógor Csaba egyike a továbbra is az RMDSZ kötelékében tevékenykedő ellenzéki csoportnak. A Hargita megyei szenátor gyakran helyezkedett szembe az RMDSZ politikai vonalvezetésével, közeli viszonya Tőkés Lászlóval – több évig a püspök külügyi és ökumenikus tanácsosa volt – közismert. A tél folyamán felmerült egy olyan lehetőség is, hogy a Tőkést támogató szervezetek és az RMDSZ kiegyezik abban: Sógor Csaba befutó helyre kerüljön a szövetség EP-listáján, erre azonban nem került sor. Sógor azoknak a szavazatára számít, akik bizonytalanok, eltávolodtak az RMDSZ-től, és akik egyáltalán nem mennének el szavazni. Elmondta: nem Tőkés ellenében indul. /Módosította az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját. Frunda, Sógor és Winkler a névjegyzék első három helyezettje. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint Tőkés László püspök jelöltsége oda vezethet, hogy a romániai magyarság európarlamenti képviselet nélkül marad. Az RMDSZ számára az egyetlen lehetőség: elérni az 5 százalékos küszöböt. A szenátor nem bízik a felek által kinyilvánított megnemtámadási szándékban. Úgy véli, ez lehetetlen, mivel azonos szavazóbázist kell meggyőzniük. A szenátor azt javasolja, hogy az RMDSZ és a Tőkés László püspököt támogató magyar civil szervezetek vezetői által egyeztetett dokumentumokat elfogadásuk előtt bocsássák közvitára. Eckstein-Kovács beperelné Alan Hillt, a verespataki aranykitermelésben érdekelt Gabriel Resources vállalat elnökét nacionalista propaganda vádjával. Hill úgy nyilatkozott: nem nevezhető véletlen egybeesésnek Magyarország és az RMDSZ tiltakozása a ciántechnológia betiltásáról. /Eckstein: Elúszhat az EP-képviselet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Nincs tragédia abban, hogy az RMDSZ, Markó Béla és Tőkés László tárgyalócsoportja nem jutott egyezségre a közös európai parlamenti lista ügyében. A fontos az, hogy nem fogják egymást támadni a választási kampányban, és hogy tető alá hozzák az egyeztető kerekasztalt. Az EP-képviselet nem elhanyagolható tét, de súlya szempontjából összevethetetlen a soron következő választásokkal. /Simó Erzsébet: Nincs más út, ki kell egyezni! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 8.
,,Elpuskázták a hatékony és értelmes munkamegosztás lehetőségét”– így kommentálta Antal Árpád képviselő azt, hogy nem jött létre megállapodás az RMDSZ és a Tőkést támogató szervezetek között. Véleménye szerint a legtöbbet az erdélyi magyarság veszített. /Farkas Réka: Elpuskázott lehetőség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 8.
RMDSZ-es körökben elsősorban Szász Jenőt, a Magyar Polgári Szövetség elnökét okolják a megegyezés elmaradásáért. Szász a tárgyalásokat követően a Transindexnek nyilatkozott: ,,Sajnálom, hogy az RMDSZ nem élt azzal a lehetőséggel, amit a püspök úr felajánlott, hogy írják alá a megállapodást”. Sajnálja, hogy „az RMDSZ ismét egy pillanatnyi politikai eseményre koncentrál, ami az európai parlamenti választási listaállítását, és nem az elmúlt tizenhét évben súlyosan megromlott érdemi kérdéseket próbálja orvosolni. ” /Szász szerint Tőkés biztos befutó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 8.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke szeptember 7-én megbeszélést tartott Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel Bukarestben. Tariceanu megállapította: országa rendkívüli komolyságról tett tanúbizonyságot, amióta belépett az Európai Unióba (EU), hozzájárulva az erősebb Európa kiépítéséhez. Románia világszinten is befolyásos szereplővé vált – tette hozzá. Beszéltek a romániai igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc folytatásáról. Barroso elmondta, hogy őszinte párbeszédet folytatott a román kormányfővel. Elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy Románia jelentős fejlődést ért el számos területen az uniós csatlakozás óta. Megjegyezte, hogy a mezőgazdaság számára elkülönített alapok felhasználása terén még vannak hiányosságok. Barroso kifejezte reményét, hogy a román kormány nagyobb figyelmet szentel majd e problémának, mert ha azt nem sikerül orvosolni, az EU kénytelen lesz alkalmazni a védzáradékot. /Barroso: Védzáradékot alkalmazhat az EU. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Az Európai Parlamentben működő Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup szeptember 7-én Strasbourgban tartott ülésén Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke az Intergroup segítségét kérte az önálló Bolyai Egyetem megteremtéséről szóló írásbeli EP nyilatkozat elfogadtatásában, amelyet Tabajdi Csaba, az Intergroup elnöke biztosított. /Küzdelem az önálló magyar egyetemért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Az RMDSZ-nek és Markó Bélának semmi köze sincs a szabadon bocsátásukhoz, ehhez a legtöbb köze Tőkés László püspöknek és az EMI elnökének, Soós Sándornak van – olvasható a Nagyszebenben röplapokat osztogató, a rendőrség által őrizetbe vett fiatalok közleményében. „Mi módon van Markó Béla RMDSZ-elnöknek olyan ráhatása a román belügyre, hogy elmondása szerint egy telefonjába kerül, és emberek jönnek ki – vagy e logika mentén: mennek be! – a rendőrségre, akárcsak az, hogy, amennyiben ekkora hatalma van, miért nem fordítja azt ennél súlyosabb és az egész közösségünket érintő problémáink megoldására”. /EMI: Nem Markó segített. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Dr. Garda Dezső parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Gyergyószentmiklóson jelen van a tulajdon-visszaszolgáltatás hátráltatása. Képviselőként, a Korrupciót és Visszaéléseket Kivizsgáló Bizottság tagjaként több alkalommal is rendellenességeket kellett tapasztalnia. Példának felhozta a 209, 210-es parcellák ügyét, amikor csutakost szolgáltattak vissza a tulajdonosoknak, majd az elhíresült Mátis-birtok ügyét is. A bizottság jelentésében Nagy István jegyző neve szerepel, akinek nevére két tulajdonjogi aktát állítottak ki, melyre nem találtak sem visszaigénylési kérést, sem tulajdonjogot igazoló okiratokat. Egy másik esetben sincsenek igazoló akták, mely szerint Nagy István a megvásárló. Garda felszólította a polgármestert: amíg az ügyek kivizsgálása folyik, függessze fel a jegyző tevékenységét. /Balázs Katalin: Felfüggeszteni a gyergyószentmiklósi jegyzőt? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Féder Zoltán Sepsiszentgyörgyön a Mikó Kollégium diákjaként olyan tanáraitól tanulta meg az emberi kapcsolatok, magatartások normáit, mint Konsza Samu, Rác Gábor, Harkó József vagy Salamon Sándor. Gondolatiságuk az együttélésnek, a zsidókkal szembeni toleranciának azt az erkölcsi, etikai szellemiségét tükrözte, mely oly jellemző volt ez erdélyi, a székelyföldi világra. Ennek a toleráns szellemnek olyan háromszéki publicisták, tollforgatók adtak hangot, mint Málik József, Benedek Elek, Veress Dániel, Forró László, Beke György és Domokos Géza. Féder Zoltán Izraelben él, Zsidók Háromszéken című munkája a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadónál látott napvilágot. Megdöbbenéssel olvasta a kezébe került Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című lap 2007/8. számát, amely antiszemita írásokat közölt. A lap főszerkesztője, Horváth Alpár kifejtette, hogy nem antiszemita, ,,egyetlen árva saját mondata sem szerepel az inkriminált lap oldalain”. A lap az antiszemita irodalomnak hírhedt forrásmunkájából a ,,Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei”-ből idézett. /Európai idők – európai gondolatok? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Zilahon önálló magyar óvoda indul a Református Kollégium keretében, Szilágycsehben beindulhat a magyar iskola, Tordán azonban továbbra sem lesz önálló, magyar tannyelvű iskola. Felkészültek a tanévkezdésre a Szilágy megyei iskolák – tájékoztatott Szabó István főtanfelügyelő-helyettes. Désházán a gyerekek számának növekedése miatt szűkössé váltak a tanintézetek: a következő hónapokban mind az iskola, mind az óvoda épületét bővíteni kell. A munkálatok idején a 164 iskolás gyermek a 3 km-re lévő községközpontba, Szilágycsehbe ingázik majd, az óvodásokat pedig a helyi református egyház gyülekezeti terme fogadja be. /S. B. Á. : Szilágy megye. Új magyar iskola Szilágycsehben, óvoda Zilahon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Az idei tanévre már biztosan nem indulhat meg a tordai önálló magyar tannyelvű iskola. Ádámosy Klára RMDSZ-es tanácsos elmondta: az új főtanfelügyelő együttműködéséről biztosította a tordaiakat. Szeptember első hetére ígért egy megbeszélését, amelyről az érintettek egyelőre nem kaptak értesítést. A tanácsos elmondta: abban bíznak, hogy legkésőbb jövő szeptemberre rendeződik a helyzet, és működhet a magyar iskola. /Torda. Csak jövőtől működhet a magyar iskola. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
A Fehér megyei iskolák egyharmada még nem rendelkezik érvényes egészségügyi engedéllyel a 2007–2008-as tanévre, a legtöbb ilyen helyzetben lévő tanintézmény vidéken működik. /Fehér megye. Hiányzik az egészségügyi engedély. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Az idei tanév rendhagyó lesz Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceumban, ugyanis először fordul elő az iskola történetében, hogy óvodai tagozatot is indít. Gál László igazgató szerint ezzel megerősödött az iskola humán erőforrása, sikerült a 12 éve katolikus Caritas óvodaként működő intézményt a líceumhoz csatolni. Egyelőre két csoporttal és két óvónővel, Fari P. Ilonával és Comaneci Tímeával indul a tevékenység. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Óvodai tagozattal bővült a Teológiai Líceum. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Idén Szatmárnémetiben tartották a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) XIII. honismereti konferenciáját. Dukrét Géza PBMET-elnök, a rendezvény főszervezője köszöntötte a jelenlévőket, majd Schönberger Jenő püspök tartott ökumenikus istentiszteletet. Beszédet mondott Muzsnai Árpád, az EMKE alelnöke. Dr. Gaal György, a kolozsvári székhelyű Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében szólt a társasághoz. Az általuk képviselt szervezetek vagy intézmények üdvözletét tolmácsolták a magyarországiak, köztük Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke A bizottság évente három Fényes Elek-díjat ad át. Idén a PBMET tagjai közül Dánielisz Endre Nagyszalontáról, dr. Józsa Piroska Nagyváradról és Kovács Rozália Érmihályfalváról kapta meg az oklevelet, valamint a Fényes Elek-bronzplakettet. Az idei, tagságon kívüli kitüntetett pedig Bognár Levente aradi alpolgármester lett, aki sokat tett az aradi Szabadság-szobor újraállításáért, most az aradi Szentháromság szobor újraállításán fáradozik. Előadások hangzottak el a 20. század öröksége, a jubileumi Rákóczi évek, a pusztuló műemlékek és védelmük témakörökben. Kolozsvári előadóként Starmüller Géza művészettörténész, valamint Tóthpál Tamás (EKE-Kolozsvár) voltak jelen. Előbbi Szatmár váráról tartott előadást, az utóbbi pedig a száz éve elhunyt Hegyesi Mártonról emlékezett meg. A méltatlanul elfelejtett történész az 1848-as események kutatója, egyben a bihari turizmus egyik atyja, akinek augusztus 30-án állított emléktáblát a PBMET Nagyváradon. A teremben kapható volt az évente számos új kötettel gyarapodó Partiumi Füzetek utolsó, Thurzó Sándor összeállításában megjelent, Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében című, 46-os száma. A kétnapos előadássorozatot a társaság közgyűlése zárta. Az elnöki beszámolóban elhangzott, hogy magyarországi Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2006 végén Kós Károly-díjat adományozott PBMET-nek, a településvédelem és településszépítés területén végzett kimagasló tevékenységéért. A konferencia harmadik napján szakmai kirándulás következett, Bara István területi elnök vezetésével. /Tóthpál Tamás: XIII. Partiumi Honismereti Konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Újra akarják szervezni a helybeli dalárdát, újraalakult a hagyományőrző csapat Csernátonban. Az őszi kulturális idényre készül a Csiporkázó játszóház, hamarosan megkezdi munkáját a gyermektánccsoport. A kultúrotthont visszajuttatták a református egyháznak, ezért az önkormányzat új művelődési ház építését tervezi. /(Kgy. Z.): Új évad előtt Csernátonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 8.
2005-ben alakult meg az Erdélyi Genealógiai Társaság /Sepsiszentgyörgy/, tevékenységi területe a családkutatás. A szervezet eddigi tevékenységének legfontosabb megvalósításai: előadások a családkutatásról, a Nagy Iván és a Pálmay József könyvében, illetve a Genealógiai Füzetekben, a Családtörténeti Szemlében megjelent családfák továbbrajzolása napjainkig. A régi, ritka családkutató szakirodalom digitalizálása. Folyamatban van az egyházi családkönyvek, egyházi és állami anyakönyvek digitalizálása. Folyamatos projektek: levéltári anyakönyvi kutatások és családfarajzolás (2007 júliusáig közel százezer családfába foglalt személy). Jövőbeni tervek: genealógiai kis könyvtár és adatbázis összeállítása, erdélyi családkutató központ létrehozása és működtetése. /Civil híradó: Erdélyi Genealógiai Társaság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Ákos énekes, zenész, költő, zeneszerző, borkulturális zarándokhely tulajdonosa, három gyerek édesapja. Számtalan kitüntetés, szakmai elismerés tulajdonosa. Úgy érzi, az a kötelessége: arról írjon, ami őt foglalkoztatja. Most például Krúdyt fog felolvasni cd-re, mert nagy rajongója az írónak. Miatta született a Borpatika is. Ő arról beszél, hogy volt itt egy élhető Magyarország. Ez azt az ígéretet hordozza, hogy lesz is. Most nincs, mert lelkében szét van verve, de közös hittel rendbe lehet hozni. Közösségeket kell létrehozni, a borpatika egy ilyen hely Budapest szívében. Szóval nem kell innen elmenni. Persze mondhatjátok, hogy könnyű itt, mert nincs akkora nyomás, mint Erdélyben. Dehogy nincs. Neki is volt egy gyenge pillanata, amikor lenácizták az elvtársak egy lemezkritikában, akkor arra gondolt, hogy elmegy. Azonban annál több esze van. Hiszen épp azt szeretnék, hogy ő eltűnjön. Volt, aki furcsállta, hogy Ákos zenét írt a Terror Házának. Elmesélte, hogy amikor a Terror Háza megnyílt, „az újságírók bejöttek nagy harci izgalommal, kiköszörült tollakkal és csőre töltött kamerákkal. ” A sajtótájékoztató előtt az igazgató azt javasolta, hogy előbb járják végig ezt a sokat gyalázott múzeumot és nézzék meg, hogy mi van benne. Miután ez megtörtént, már nem voltak kérdések. Minden a helyére került. A 20. század története ‘45-nél nagyjából abbamarad, és utána már csak pasztellképeket festett a tankönyv-szerző. Így egy csomó dolgot a Terror Házából lehet megtudni. Például azt, hogy a háború után „jóvátételként” 700 ezer magyart hurcoltak el a Gulágra... A paródiától nem fél, de a gyűlölködő kritikával szemben megfogalmazza ellenvéleményét. Ezek mindig egy jól beazonosítható csoporttól érkeznek, akik azontúl, hogy megírták az épp aktuális szemétségeiket, például hogy Ákos homokos, homofób, náci vagy feketemágus, azt is leszögezték, hogy Ákos kiégett. Ő pedig minden évben átveszi az arany- és platinalemezt, szakmai díjat, megköszöni a közönség szeretetét. Az elmúlt húsz évét nagy közönségszeretet és aljas kritikák sorozata jellemezte. /Csatári Melinda: Zenét írt a Terror Házának. „Amikor lenáciztak, arra gondoltam, hogy lelécelek”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Sepsiszentgyörgyi szobrász, Kovács Géza kisplasztikai tárlata nyílt meg Kolozsváron, a Barabás Miklós Galériában. A transzavantgárd jegyében fogant, rozsdás vasdarabokból felépített látványos fémkonstrukciók egy letűnt kor üzenetét hordozzák. /Németh Júlia: Jelenünk múltja, múltunk jelene. Kovács Géza kisplasztikái a Barabás Miklós Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Szovátán a Teleki Oktatási Központban három tordai képzőművész – Deleanu Márta, Suba László és Labancz Lóránt – mutatkozott be közös kiállításon. Deleanu Márta festményei, grafikai lapjai, Suba László kerámiaplakettjei, domborművei, Labancz Lóránt szőnyegei láthatók. /(nk): Száz úton csatangol a művész. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Félszáz gyergyószentmiklósi zarándokolt szeptember 9-én a Gac-oldali emlékműhöz, megemlékezve arról a 159 katonáról, akiket 1944. szeptember 7-én lemészároltak. Gyergyószentmiklós védelmére kiképzetlen osztagról van szó, melyet oda kivezényeltek, tagjait a román csapatok agyonlőtték. Az emlékműnél koszorút helyezett el a Loránffy Zsuzsanna Nőegylet, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, a gyergyószentmiklósi önkormányzat, a városi és területi RMDSZ, a Gyergyószentmiklósi Székely Tanács, a helyi Magyar Polgári Szövetség és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület megbízottja. /Balázs Katalin: Gac-oldali megemlékezés. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Szövetkezetek Erdélyben és Európában címmel jelent meg gazdaságtörténeti kötet a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) gondozásában. A könyvet Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesházban Nagy Mihály Zoltán történész méltatta. Szerinte önismereti munkáról van szó, és azt a gazdasági rendszert tükrözi, amellyel az erdélyi magyarság rendelkezett a második világháború előtt. Az egykori erdélyi szövetkezeti rendszer nemzeti célokat is megtestesített. A kötetben az idős kutatók (Csetri Elek, Egyed Ákos, Kerekes Jenő stb.) mellett sok fiatal (László Márton, Hunyadi Attila, Wallasek Magdolna Márta stb.) tanulmánya található. Somai József, a kötet szerkesztője a mai önfenntartásra képtelen falu előtt kínálkozó lehetőséget, a régen kiválóan működő szövetkezeti rendszer visszaállítását ajánlja megoldásnak. Csetri Elek történész szerint meg kell próbálni jogi úton visszaszerezni a több mint ezer felszámolt magyar szövetkezet jussát. Hunyadi Attila, a fiatal szerzők egyike az 1948-ban felszámolt, több mint 150 ezres tagú erdélyi szövetkezeti intézményrendszer feltámasztásához regionális hálózat kiépítését sürgette. /Ö. I. B. : Szövetkezetek Erdélyben és Európában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Sógor Csaba szenátor szemrebbenés nélkül elfogadta, hogy másodikként felkerüljön az RMDSZ csúcsvezetése által összeállított európai parlamenti képviselőjelölt-listára. Sógor Csaba református lelkészként tevékenykedett évekig a csíkszéki szórvány református közösségekben, majd Tőkés László kiemelte Csíkcsicsóból, tanácsadójául választotta, később is egyengetve politikai pályafutását. Az elmúlt években a szenátor Papp Kincses Emese szerint ügyesen lavírozott, kihasználta az RMDSZ belső ellenzékeként ismert Reform Tömörülés hathatós támogatását, kacérkodott a Magyar Polgári Szövetséggel, a Székely Nemzeti Tanáccsal, és a jobboldali beállítottságú ifjúsági szervezetekkel. Sógornak sikerült magáról a székelyföldi választók körében olyan képet kialakítania, mintha ő más, mint a többi karrierpolitikus. Sógor Csaba szembefordult azokkal, akik támogatták és megbíztak benne. /Papp Kincses Emese: Jó napot, Sógor! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Nem követett el semmilyen kihágást, törvénytelenséget, ami okot adott volna arra, hogy felmentsék igazgatói tisztségéből, hangsúlyozza Bálint Mihály, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző volt igazgatója. Az iskolában az igazgatóváltás a nyáron történt meg. Bondor István főtanfelügyelő szerint a tanfelügyelőség elégedetlen volt az igazgató munkájával. Bálint Mihály 2007. június 18-án telefaxon kapta meg a főtanfelügyelő döntését, miszerint 2007. június 15-től felmentik igazgatói tisztségéből. Az ok: a 2003-ban, az akkori versenyvizsga után kötött, négy évre szóló menedzseri szerződése lejárt, és ezt nem kívánják meghosszabbítani. Bálint Mihály óvást nyújtott be. Az ügy hátterében az iskolája érdekében folytatott harcát látja a felmentett igazgató. 2006 decemberéig Bondor István támogatásáról biztosította az Erdélyi Református Egyházkerület azon törekvéseivel szemben, hogy a tanítóképzőt beolvasszák a Református Kollégiumba – mondja Bálint Mihály. Azután megváltozott Bondor István főtanfelügyelő véleménye. Bondor István főtanfelügyelő lezártnak tekinti az ügyet. Nem kívánják beolvasztani a Benedek Elek Tanítóképzőt. /Takács Éva: Igazgatóváltás a tanítóképzőben. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2007. szeptember 8.
Csíkszeredában a sétálóutca Petőfi Sándor nevét viseli, a költő 1849-ben ebben az utcában szállt meg. A Petőfi utcától északra lévő szakaszt, a mai Cosbuc utcát Márton Áron utcára, a jelenlegi Dózsa György utcát Szász Endre utcára keresztelnék át – mondta el Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. A két utcanévváltást, illetve a tavaly felállított emlékmű körüli tér 56-os tér elnevezését a megyei bizottság is pozitívan véleményezte. Sokan vannak, akik nem ismerik a Csíkszeredában Szász Endre itt született képzőművész nevét és munkásságát. /Antal Ildikó: Névadóikhoz kötődő utcáink. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2007. szeptember 10.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szeptember 9-én marosvásárhelyi ülésén egyhangúlag elfogadta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) által javasolt módosításokat az európai parlamenti jelöltlistán. Eszerint a lista első öt helyén Frunda György szenátor, az SZKT elnöke, Sógor Csaba szenátor, Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter, Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter áll. A felszólalók egyöntetűen sajnálatukat hangoztatták amiatt, hogy nem sikerült megegyezni a Tőkés László püspököt támogató szervezetekkel. Frunda György szenátor, az SZKT elnöke boldog születésnapot kívánva az éppen 56. életévét töltő Markó Bélának, megadta a szót az RMDSZ elnökének. Szerinte az RMDSZ mindent megtett annak érdekében, hogy létrejöjjön a megegyezés Tőkés Lászlóval és az őt támogató szervezetekkel. Nem Markó Bélából és Tőkés Lászlóból áll az erdélyi magyarság, hanem másfél millió emberből, és az egység, a szolidaritás nem múlhat egy-két ember ostobaságán, rövidlátóságán vagy szűklátókörűségén – hangsúlyozta Markó, a megegyezést – véleménye szerint – meghiúsító Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesterre, a Magyar Polgári Szövetség elnökére utalva. Mi munkamegosztásról beszéltünk, ők pedig vagyonmegosztásról. Tulajdonképpen az RMDSZ értette meg a pluralizmus szükségességét, és nem azok, akikkel tárgyaltunk – mondta Markó. Mint fogalmazott, az RMDSZ együttműködni kívánt a Tőkés Lászlót támogató szervezetekkel, jóllehet ezek népszerűsége a nullához közelít. „Mi egy sokszínű politikai Erdélyre és magyarságra gondoltunk, ők pedig továbbra is egyszínűségben gondolkodtak, a maguk egyszínűségében” – jelentette ki. Ha a magyarság képviselet nélkül marad, nem lesz, aki eredményesen küzdjön a magyar nyelvű felsőoktatás, az egyetemi karok, a székelyföldi infrastruktúra, az erdélyi autópálya ügyéért, az egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatásáért, a közbirtokossági erdőtulajdon védelméért, a magyarság érdekében felhasználandó költségvetési pénzek kikényszerítéséért – vélekedett a szövetségi elnök. Frunda György szenátor kifejtette: azért vállalta el a jelölését, mivel a brüsszeli képviselettől függ a kisebbségi jogok európai szintű érvényesítése. Szerinte Tőkésnek ezek után meg kellene fontolnia, hogy visszalépjen az RMDSZ javára. Kónya-Hamar Sándor szerint a kompromisszumnak előbb-utóbb meg kell valósulnia. Borbély László miniszter szerint az RMDSZ szinte maximálisan elfogadta a másik fél ajánlatát, a tárgyaló partnerek között azonban egyeseknek az volt a célja, hogy az RMDSZ-en üssenek. Eckstein-Kovács Péter szenátor hangoztatta, nem az RMDSZ-en múlott ez a kudarc. Hozzátéve: a 2003 februárjában Szatmárnémetiben tartott RMDSZ-kongresszus ama döntésének issza most a levét a romániai magyarság, hogy megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget és a vele járó hatásköröket. Sógor Csaba szenátor kifejtette: többek között azért vállalta a jelölést, mert személye garancia arra, hogy a felek közötti párbeszéd az elkövetkezőkben is fennmarad. Lakatos András oktatási ügyvezető alelnök úgy fogalmazott, hogy a Tőkést támogató szervezetek között van egy csoportosulás, amelynek egyedüli célja a rombolás, a pusztítás, majd dögkeselyűk módjára lakmározni. /Papp Annamária: Egyhangúlag elfogadták az RMDSZ módosított jelöltlistáját. „Nem Markó Bélából és Tőkés Lászlóból áll az erdélyi magyarság”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./ Frunda György szenátor korábban elutasította azt a javaslatot, hogy induljon az EP-választásokon. Sógor Csaba pedig – aki eredetileg a negyedik helyet foglalta el a jelöltlistán – korábban a Tőkés Lászlót független indulónak jelölő szervezetek támogatását is élvezte. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Toró T. Tibor szerint a Sógor Csaba jelölésével előállt új helyzet nagyobb esélyt ad annak, hogy a választók minden eddiginél nagyobb méretekben vegyenek részt a választáson. /Lokodi Imre, Stanik Bence: Frunda küzd Tőkéssel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2007. szeptember 10.
„Nem olyan fontos, hogy én hogy érzem magam, az a fontos, hogy a választópolgárok hogyan érzik magukat. Február óta lógott a levegőben, hogy befutó is lehetek, maga a független jelölt Tőkés László kérte. Akkor azt mondta, visszalép, ha indulok. Azóta az RMDSZ és a Tőkést támogató szervezetek megpróbáltak megegyezni, nem sikerült. Úgy érzékeltem, ebben a helyzetben elfoglalhatok egy befutó helyet” – nyilatkozta Sógor Csaba. Azt szeretné, ha három ember lenne kint Brüsszelben. /S. B. : Sógor: mindhárman jussunk be! = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2007. szeptember 10.
A remélt megállapodás kizárólag Tőkés László, illetve a rá hatást gyakoroló ismert vagy okkult erők miatt nem jött létre, írta Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa, szerinte ezt az RMDSZ-nek tudatosítani kell, nehogy azt higgyék az emberek, hogy a kompromisszum elmaradásáért mindkét fél hibáztatható. El kell ismerni azok tartását, akik sorozatos lemondások árán, a megállapodást, az összefogás útját keresték. A cikkíró nagy elismeréssel írt Markóról, aki lemondott a miniszterelnök-helyettesi tisztségről, hogy egyeztetésekkel foglalkozhassék. Ugyancsak nagy formátumú Frunda György, aki lemond tizennégy éves elismert Európa tanácsi szerepléséről, és vállalja – amit korábban visszautasított – az indulást az europarlamenti választásokon. És igazi formátum Nagy Zsolt, aki visszalép a listáról, hogy ne ártson a közösségének. „Ők hárman és a többiek: szorgos miniszterek, ügyvezetők, törvényhozók, a közös felelősségérzetnek és a közös munkának ugyanabból az alapélményéből táplálkozó tisztségviselők a mi nagy formátumú embereink” – állította a cikkíró. „Tőkés László Szász Jenő magaslatát választotta. Ezzel a formátummal nem is lett volna helye a közös listán. ” /Ágoston Hugó: Formátum és felelősség. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2007. szeptember 10.
Miközben végig kerülte az ellenzékkel folytatott tárgyalások lényegi témáit – azt, hogy milyen legyen a távlatokat megalapozó erdélyi magyar „rendszerváltás” –, a Tőkés-táborral folytatott megbeszélés-sorozat végére az RMDSZ-nek sikerült jelentős „kommunikációs” előnyre szert tennie. Elhitette a közvélemény nagyobbik részével, hogy nem rajta, hanem csakis az ellenzéken bukott az egyezmény megkötése. Az SZKT már ennek a szakaszgyőzelemnek a jegyében folyt le: az RMDSZ újraírta jelöltlistáját, amelynek első két helyén Frunda a folytonosságot, Sógor pedig a „sokszínűséget” jeleníti meg. Megbicsaklik Sógor közvetítői szerepe, amelyet azért osztottak rá, hogy az alternatívák tisztázhatatlansága minél tovább fennmaradhasson. Az erdélyi magyar „konszenzusos demokrácia” esélyei távolodnak. /Bakk Miklós: Konszenzusos demokrácia. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./