Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. szeptember 7.
Emlékmű a Székely Hadosztály tiszteletére
Kétnapos rendezvénysorozattal elevenítenek fel néhány emlékképet az első világháború csíki és erdélyi történéseiről a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulóján.
Kiállítással, dokumentumfilm-vetítéssel, valamint emlékmű-avatással emlékeznek szeptember 9-én és 10-én Csíkszereda történetének egyik legtragikusabb időszakára, az 1916-os „román betörésre”, a csíki emberek Hajdú-Bihar megyébe való menekülésére és visszatérésére, illetve a Székely Hadosztályra és a császári és királyi 71. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó alakulatokra.
A hétvégi rendezvénysorozatról szerdán sajtótájékoztatón számolt be Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Daczó Katalin, a kiállítás rendezője és Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület vezetője.
„Az 1916-os év kapcsán három fontos dátum van: augusztus 27-én lépett hadba a Román Királyság és rögtön átlépte a határt, szeptember 8-án foglalta el Csíkszeredát a román katonaság és majd október 9-én verettetnek ki Csíkszeredából. E köré szerveződnek az események”– vezette fel Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki Moziban 19 órától mutatják be a Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című 52 perces dokumentumfilmet.
Szombaton délelőtt 10 órától a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében koszorút helyeznek el Márton Áron püspök szobránál a Szabadság téren, majd 11 órától tartják a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatását.
„2012-ben született meg a gondolat, hogy emeljünk egy emlékművet a Székely Hadosztály tiszteletére. A marossárpataki Miholcsa József szobrászművészt kértük fel, hogy tervezze meg, a Sepsibükszádról hozott kőtömbökből pedig Zavacki Walter szobrászművész faragta ki. Az emlékmű-csoport három első világháborús katonát ábrázol. Félkör alakban vannak elhelyezve, van egy frontoszlop, amelyen felirat található, a Székely Hadosztály címere és egy koronás turul. Az emlékmű-állításban széles körű összefogás volt tapasztalható, mellénk álltak és sok segítséget nyújtott Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa, a Bethlen Gábor Alap, a magyar országgyűlés elnöke, Kövér László, Sepsibükszád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az oldalcsíki és felcsíki közbirtokosságok is besegítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az avatóünnepség partnere a Csíkszeredai önkormányzat, a Csíki Székely Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.”
Petres elmondta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a lovas felvonuláshoz és az ünnepség megtartásához szükséges.
A száz évvel ezelőtti történteket idézi fel a Csíki Székely Múzeum kiállítása, amelynek megnyitóját szombat délután 6 órától tartják. A kiállítás két részből áll, az egyik koncepciójának és szakmai irányítójának Daczó Katalint kérte fel a múzeum vezetősége, őt munkájában Máthé Klára látványtervező is segítette.
„Mint nő, mint civil közelítettem meg az eseményeket, mert ez az az oldal, amelyet a legkevésbé ismernek az emberek a '16-os román betörésből vagy a világháborúból. Azt, hogy mi történt, miközben katonáink a fronton voltak. A menekülés például az egyik legfontosabb pillanata ennek az időszaknak. Hogy milyen volt a város, a környék, amikor elmenekültek az itt lakók” – magyarázta Daczó Katalin.
Látható lesz egy szobabelső rekonstrukciója is, bemutatva, milyen látvánnyal szembesültek annak idején a visszatérők. A teremben visszaemlékezés-részletek is elhangzanak a meneküléssel kapcsolatban, színészek előadásában. Emellett pedig katonai jellegű fényképsort is vetítenek a látogatóknak. A kiállítás anyagának egy része román nyelven is elérhető lesz.
A kiállítás második része a hajdúnánási 39-es császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A megnyitón beszédet mond Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere. A kiállítást Darvas-Kozma József esperes és Kiss Róbert zászlós, az 5. Bocskai Lövészdandár tiszthelyettese nyitja meg. Házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a megnyitón közreműködik Márdirosz Ágnes színművész. A kiállítás három hétig látogatható, egy részét elviszik majd Hajdúnánásra is, ahol minden évben megszervezik a székely menekültek emléknapját.
A megnyitót követően Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, helytörténész a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötete alapján tart előadást, melynek témája az 1916. évi román katonai támadás miatt bekövetkezett csíki és gyergyói székelyek menekülésének és befogadásának története Székelyföld és Hajdúnánás vonatkozásában.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
Kétnapos rendezvénysorozattal elevenítenek fel néhány emlékképet az első világháború csíki és erdélyi történéseiről a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulóján.
Kiállítással, dokumentumfilm-vetítéssel, valamint emlékmű-avatással emlékeznek szeptember 9-én és 10-én Csíkszereda történetének egyik legtragikusabb időszakára, az 1916-os „román betörésre”, a csíki emberek Hajdú-Bihar megyébe való menekülésére és visszatérésére, illetve a Székely Hadosztályra és a császári és királyi 71. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó alakulatokra.
A hétvégi rendezvénysorozatról szerdán sajtótájékoztatón számolt be Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Daczó Katalin, a kiállítás rendezője és Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület vezetője.
„Az 1916-os év kapcsán három fontos dátum van: augusztus 27-én lépett hadba a Román Királyság és rögtön átlépte a határt, szeptember 8-án foglalta el Csíkszeredát a román katonaság és majd október 9-én verettetnek ki Csíkszeredából. E köré szerveződnek az események”– vezette fel Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki Moziban 19 órától mutatják be a Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című 52 perces dokumentumfilmet.
Szombaton délelőtt 10 órától a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében koszorút helyeznek el Márton Áron püspök szobránál a Szabadság téren, majd 11 órától tartják a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatását.
„2012-ben született meg a gondolat, hogy emeljünk egy emlékművet a Székely Hadosztály tiszteletére. A marossárpataki Miholcsa József szobrászművészt kértük fel, hogy tervezze meg, a Sepsibükszádról hozott kőtömbökből pedig Zavacki Walter szobrászművész faragta ki. Az emlékmű-csoport három első világháborús katonát ábrázol. Félkör alakban vannak elhelyezve, van egy frontoszlop, amelyen felirat található, a Székely Hadosztály címere és egy koronás turul. Az emlékmű-állításban széles körű összefogás volt tapasztalható, mellénk álltak és sok segítséget nyújtott Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa, a Bethlen Gábor Alap, a magyar országgyűlés elnöke, Kövér László, Sepsibükszád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az oldalcsíki és felcsíki közbirtokosságok is besegítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az avatóünnepség partnere a Csíkszeredai önkormányzat, a Csíki Székely Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.”
Petres elmondta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a lovas felvonuláshoz és az ünnepség megtartásához szükséges.
A száz évvel ezelőtti történteket idézi fel a Csíki Székely Múzeum kiállítása, amelynek megnyitóját szombat délután 6 órától tartják. A kiállítás két részből áll, az egyik koncepciójának és szakmai irányítójának Daczó Katalint kérte fel a múzeum vezetősége, őt munkájában Máthé Klára látványtervező is segítette.
„Mint nő, mint civil közelítettem meg az eseményeket, mert ez az az oldal, amelyet a legkevésbé ismernek az emberek a '16-os román betörésből vagy a világháborúból. Azt, hogy mi történt, miközben katonáink a fronton voltak. A menekülés például az egyik legfontosabb pillanata ennek az időszaknak. Hogy milyen volt a város, a környék, amikor elmenekültek az itt lakók” – magyarázta Daczó Katalin.
Látható lesz egy szobabelső rekonstrukciója is, bemutatva, milyen látvánnyal szembesültek annak idején a visszatérők. A teremben visszaemlékezés-részletek is elhangzanak a meneküléssel kapcsolatban, színészek előadásában. Emellett pedig katonai jellegű fényképsort is vetítenek a látogatóknak. A kiállítás anyagának egy része román nyelven is elérhető lesz.
A kiállítás második része a hajdúnánási 39-es császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A megnyitón beszédet mond Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere. A kiállítást Darvas-Kozma József esperes és Kiss Róbert zászlós, az 5. Bocskai Lövészdandár tiszthelyettese nyitja meg. Házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a megnyitón közreműködik Márdirosz Ágnes színművész. A kiállítás három hétig látogatható, egy részét elviszik majd Hajdúnánásra is, ahol minden évben megszervezik a székely menekültek emléknapját.
A megnyitót követően Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, helytörténész a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötete alapján tart előadást, melynek témája az 1916. évi román katonai támadás miatt bekövetkezett csíki és gyergyói székelyek menekülésének és befogadásának története Székelyföld és Hajdúnánás vonatkozásában.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2016. szeptember 7.
Rendhagyó történelemóra az Európai költőről
Dsida Jenő életpályájáról tartott előadást Takaró Mihály irodalomtörténész, kedden délután a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében.
Az Orbán Balázs Akadémia nyári szünete utáni első előadásán életrajzi adatok és a korabeli kritikai fogadtatások mentén vázolta Dsida Jenő életpályáját az előadó.
A jelenlevők megtudhatták, hogy a költő Binder Jenőként született, mert anyját anyagi okokból nem vehette el apja, Dsida Aladár – végül azonban még kiskorában örökbe fogadhatják saját gyermeküket a szülők. Az előadáson Dsida szívbetegségéről is szó esett, ami a halálfélelem miatt élete végéig meghatározza mindennapjait.
Így új értelmet nyer Nagycsütörtök című verse is, melyben Krisztussal vonható párhuzamba. Takaró részleteket is felolvasott a versből. Megtudhattuk, hogy a gimnáziumi évek alatt Eminescut fordít, saját verse miatt viszont nehezített érettségivel kell megbirkózzon. Dsida József Attilához fűződő barátságról is szó esett, az irodalomtörténész a tökéletességre való törekvésüket emelte ki, mint közös tulajdonságot. Ezt Dsidánál a félezer, soha kötetbe nem szerkesztett zsengéje bizonyítja.
Európai költő, aki nyolc nyelven írt és fordított, „Dsida eredetiben olvasta az egész európai irodalmat” – szögezte le az előadó. Elmondta, apolitikus költőnek tartják Dsidát, aki nem politizált, de megírta a Psalmus Hungaricust, ami bár nem jelenhetett meg kalózkiadásban, még Kolozsváron is szép számban elterjedt. Takaró úgy fogalmazott, hogy a verset „nem egy szélsőjobboldali, nacionalista hülyegyerek írta”. Ezzel a költeményével hitelesíti mindazt, amit addig írt. „Mindent Európától tanult, s mindent Magyarországra fordított vissza” – jelentette ki az irodalomtörténész.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
Dsida Jenő életpályájáról tartott előadást Takaró Mihály irodalomtörténész, kedden délután a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében.
Az Orbán Balázs Akadémia nyári szünete utáni első előadásán életrajzi adatok és a korabeli kritikai fogadtatások mentén vázolta Dsida Jenő életpályáját az előadó.
A jelenlevők megtudhatták, hogy a költő Binder Jenőként született, mert anyját anyagi okokból nem vehette el apja, Dsida Aladár – végül azonban még kiskorában örökbe fogadhatják saját gyermeküket a szülők. Az előadáson Dsida szívbetegségéről is szó esett, ami a halálfélelem miatt élete végéig meghatározza mindennapjait.
Így új értelmet nyer Nagycsütörtök című verse is, melyben Krisztussal vonható párhuzamba. Takaró részleteket is felolvasott a versből. Megtudhattuk, hogy a gimnáziumi évek alatt Eminescut fordít, saját verse miatt viszont nehezített érettségivel kell megbirkózzon. Dsida József Attilához fűződő barátságról is szó esett, az irodalomtörténész a tökéletességre való törekvésüket emelte ki, mint közös tulajdonságot. Ezt Dsidánál a félezer, soha kötetbe nem szerkesztett zsengéje bizonyítja.
Európai költő, aki nyolc nyelven írt és fordított, „Dsida eredetiben olvasta az egész európai irodalmat” – szögezte le az előadó. Elmondta, apolitikus költőnek tartják Dsidát, aki nem politizált, de megírta a Psalmus Hungaricust, ami bár nem jelenhetett meg kalózkiadásban, még Kolozsváron is szép számban elterjedt. Takaró úgy fogalmazott, hogy a verset „nem egy szélsőjobboldali, nacionalista hülyegyerek írta”. Ezzel a költeményével hitelesíti mindazt, amit addig írt. „Mindent Európától tanult, s mindent Magyarországra fordított vissza” – jelentette ki az irodalomtörténész.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. szeptember 7.
EMNT: ne bízzák a román postára a levélszavazatokat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra biztatja a romániai magyar állampolgárokat, hogy a kvótareferendumon leadandó levélszavazataikat ne bízzák a román postára – közölték a tanács vezetői szerdai Kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy a szavazással kapcsolatos politikai üzenetet Tőkés László elnök közvetítette még augusztusban. Az EMNT most azon dolgozik, hogy minél több erdélyi magyar szavazzon, érvényes szavazatot adjon le, és szavazata október másodikáig eljusson a Nemzeti Választási Irodához.
Hozzátette, az EMNT irodáiban szeptember 17-ig a választói névjegyzékbe való felvételben nyújtanak segítséget, később pedig abban, hogy a szavazók helyesen töltsék ki az azonosító űrlapokat. A legfontosabbnak azonban azt a segítséget említette, amelyet az EMNT a levélszavazatok összegyűjtésében és a főkonzulátusokra történő eljuttatásában nyújt.
Sándor Krisztina elmondta: arra biztatják az erdélyi magyar szavazókat, hogy levélszavazataikat adják át az EMNT helyi kapcsolattartó emberének, aki eljuttatja ezeket a tanács irodájába, onnan pedig Magyarország Kolozsvári és Csíkszeredai főkonzulátusára viszik a szavazatokat. Hozzátette, hogy a szavazatok begyűjtésével kapcsolatos helyi információkat egy hamarosan induló tájékoztatási kampány során közlik.
Hupka Félix, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke elmondta, az elkövetkező hetekben meghosszabbított programmal működnek az EMNT irodái, hogy a szavazással kapcsolatos bármilyen kérdésben segíteni tudjanak.
Tiboldi László, az EMNT Székelyföldi régióelnöke az azonosító nyilatkozatok helyes kitöltésének a fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: a személyi adatoknak éppen abban a formában kell bekerülniük az azonosító nyilatkozatba, ahogy a magyarországi okmányokban szerepelnek. Ha eltérés van, a szavazat érvénytelen lesz.
Az EMNT vezetői elmondták: az erdélyi szavazók már az elkövetkező napokban megkaphatják a levélszavazataikat. Hozzátették: becslésük szerint a választói névjegyzékbe felvett 265 ezer határon túli magyar állampolgár kétharmada él Erdélyben.
Részvételre biztat az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden erdélyi magyart arra buzdít, hogy regisztráljon és vegyen részt a kvótareferendumon – mondta Szilágyi Zsolt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán. A párt arra szólítja fel az erdélyi magyarokat, hogy ne mAradjanak közömbösek, hiszen a betelepítési kvóta nemcsak Magyarország, de az egész nemzet ügye is - mondta. Arra buzdítják az embereket, hogy „szavazzanak a kvóták ellen”. „Mi, erdélyi magyarok nagyon jól ismerjük, milyen az, amikor ránk telepítenek valakiket” – fűzte hozzá. Szilágyi Zsolt kiemelte: a migránsválság kezelésére román-magyar közös stratégiára is szükség lenne.
MTI |
Székelyhon.ro
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) arra biztatja a romániai magyar állampolgárokat, hogy a kvótareferendumon leadandó levélszavazataikat ne bízzák a román postára – közölték a tanács vezetői szerdai Kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy a szavazással kapcsolatos politikai üzenetet Tőkés László elnök közvetítette még augusztusban. Az EMNT most azon dolgozik, hogy minél több erdélyi magyar szavazzon, érvényes szavazatot adjon le, és szavazata október másodikáig eljusson a Nemzeti Választási Irodához.
Hozzátette, az EMNT irodáiban szeptember 17-ig a választói névjegyzékbe való felvételben nyújtanak segítséget, később pedig abban, hogy a szavazók helyesen töltsék ki az azonosító űrlapokat. A legfontosabbnak azonban azt a segítséget említette, amelyet az EMNT a levélszavazatok összegyűjtésében és a főkonzulátusokra történő eljuttatásában nyújt.
Sándor Krisztina elmondta: arra biztatják az erdélyi magyar szavazókat, hogy levélszavazataikat adják át az EMNT helyi kapcsolattartó emberének, aki eljuttatja ezeket a tanács irodájába, onnan pedig Magyarország Kolozsvári és Csíkszeredai főkonzulátusára viszik a szavazatokat. Hozzátette, hogy a szavazatok begyűjtésével kapcsolatos helyi információkat egy hamarosan induló tájékoztatási kampány során közlik.
Hupka Félix, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke elmondta, az elkövetkező hetekben meghosszabbított programmal működnek az EMNT irodái, hogy a szavazással kapcsolatos bármilyen kérdésben segíteni tudjanak.
Tiboldi László, az EMNT Székelyföldi régióelnöke az azonosító nyilatkozatok helyes kitöltésének a fontosságára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: a személyi adatoknak éppen abban a formában kell bekerülniük az azonosító nyilatkozatba, ahogy a magyarországi okmányokban szerepelnek. Ha eltérés van, a szavazat érvénytelen lesz.
Az EMNT vezetői elmondták: az erdélyi szavazók már az elkövetkező napokban megkaphatják a levélszavazataikat. Hozzátették: becslésük szerint a választói névjegyzékbe felvett 265 ezer határon túli magyar állampolgár kétharmada él Erdélyben.
Részvételre biztat az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden erdélyi magyart arra buzdít, hogy regisztráljon és vegyen részt a kvótareferendumon – mondta Szilágyi Zsolt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán. A párt arra szólítja fel az erdélyi magyarokat, hogy ne mAradjanak közömbösek, hiszen a betelepítési kvóta nemcsak Magyarország, de az egész nemzet ügye is - mondta. Arra buzdítják az embereket, hogy „szavazzanak a kvóták ellen”. „Mi, erdélyi magyarok nagyon jól ismerjük, milyen az, amikor ránk telepítenek valakiket” – fűzte hozzá. Szilágyi Zsolt kiemelte: a migránsválság kezelésére román-magyar közös stratégiára is szükség lenne.
MTI |
Székelyhon.ro
2016. szeptember 7.
Huszonöt éves az Erdélyi Napló
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991. szeptember 5-én jelent meg a romániai magyar lappiacon az első új, országos terjesztésű hetilap, az Erdélyi Napló.
A külcsínben és tartalomban egyaránt az újdonság erejével ható újság rövid idő alatt ötvenezres példányszámban fogyott, és Erdély piacvezető magyar hetilapjává vált. Az Erdélyi Napló csütörtökön megjelenő többoldalas összeállítása az indulás körülményeit és az eddig megtett utat taglalja. Írásában a lap alapító főszerkesztője, Stanik István azokat a munkatársakat mutatja be, akik negyedszázaddal ezelőtt a Nagyváradi magyar napilaptól utcára kerülve, közös összefogással és magyarországi támogatással indították el az új hetilapot.
Áron püspök élete a 20. század története címmel emlékezik a kiadvány a 120 éve született Márton Áronra. A két oldalas összeállításban a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnökét, Gaal Gergelyt és a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetőjét, Lázár Csillát szólaltatja meg. Az interjúkból többek között az is kiderül, hol tart Erdély legendás római katolikus püspökének a Szekuritátés megfigyelését taglaló mintegy 77 ezer oldalas dokumentum feldolgozása. A szervezők szerint a népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása szerepel a 2016-os emlékév fő célkitűzései között.
A folyóirat gazdasági rovata az erdélyi juhászatot veszi górcső alá. Az évek óta fejlődő hazai mezőgazdasági ágazat ma már csak azoknak kedvez, akik több százas juhállománnyal és megfelelő tenyésztőmunkával képesek lehívni a különböző agrártámogatásokat.
Székelyhon.ro
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991. szeptember 5-én jelent meg a romániai magyar lappiacon az első új, országos terjesztésű hetilap, az Erdélyi Napló.
A külcsínben és tartalomban egyaránt az újdonság erejével ható újság rövid idő alatt ötvenezres példányszámban fogyott, és Erdély piacvezető magyar hetilapjává vált. Az Erdélyi Napló csütörtökön megjelenő többoldalas összeállítása az indulás körülményeit és az eddig megtett utat taglalja. Írásában a lap alapító főszerkesztője, Stanik István azokat a munkatársakat mutatja be, akik negyedszázaddal ezelőtt a Nagyváradi magyar napilaptól utcára kerülve, közös összefogással és magyarországi támogatással indították el az új hetilapot.
Áron püspök élete a 20. század története címmel emlékezik a kiadvány a 120 éve született Márton Áronra. A két oldalas összeállításban a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnökét, Gaal Gergelyt és a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetőjét, Lázár Csillát szólaltatja meg. Az interjúkból többek között az is kiderül, hol tart Erdély legendás római katolikus püspökének a Szekuritátés megfigyelését taglaló mintegy 77 ezer oldalas dokumentum feldolgozása. A szervezők szerint a népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása szerepel a 2016-os emlékév fő célkitűzései között.
A folyóirat gazdasági rovata az erdélyi juhászatot veszi górcső alá. Az évek óta fejlődő hazai mezőgazdasági ágazat ma már csak azoknak kedvez, akik több százas juhállománnyal és megfelelő tenyésztőmunkával képesek lehívni a különböző agrártámogatásokat.
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
Tánczos: tarthatatlan a visszaszolgáltatási törvény záró határideje
Nem kerülhet vissza sem az államhoz, sem az önkormányzathoz az a földterület, amelyet egy gazda már több évtizede használ, de még nem kapott rá birtoklevelet – nyilatkozta Tánczos Barna szenátor.
A politikus szerint az elbirtoklás intézményének újragondolásával meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a birtoklevél nélkül használt területeknek az igénylő személy tulajdonosává váljon. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője annak a konzultációs sorozatnak az ülésén vett részt, amelyet Versenyképes Románia címmel kezdeményezett Románia Elnöki Hivatala és a kormány a Román Akadémiával közösen. Tánczos Barna szerint a visszaszolgáltatott területek esetében három-öt év óvási idő betartásával lehetőséget kell teremteni arra, hogy rendezni lehessen a vitás helyzeteket, hiszen nagyon sok esetben egy gazda nagyobb területet birtokol, mint amekkorát elődei bevallottak a mezőgazdasági regiszterben. A szenátor rámutatott, ha kimondottam a visszaszolgáltatási törvény előírásait vesszük figyelembe, az elődök által be nem vallott területek mind állami vagy önkormányzati tulajdonban kellene, hogy mAradjanak.
A kormány 2016. december 31-ét szabta meg a visszaszolgáltatás befejezési határidejeként. Tánczos viszont úgy véli, hogy törölni kell ezt a határidőt, mert tarthatatlan, és lehetetlen feladat a visszaszolgáltatást ez év végéig befejezni.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
Nem kerülhet vissza sem az államhoz, sem az önkormányzathoz az a földterület, amelyet egy gazda már több évtizede használ, de még nem kapott rá birtoklevelet – nyilatkozta Tánczos Barna szenátor.
A politikus szerint az elbirtoklás intézményének újragondolásával meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a birtoklevél nélkül használt területeknek az igénylő személy tulajdonosává váljon. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője annak a konzultációs sorozatnak az ülésén vett részt, amelyet Versenyképes Románia címmel kezdeményezett Románia Elnöki Hivatala és a kormány a Román Akadémiával közösen. Tánczos Barna szerint a visszaszolgáltatott területek esetében három-öt év óvási idő betartásával lehetőséget kell teremteni arra, hogy rendezni lehessen a vitás helyzeteket, hiszen nagyon sok esetben egy gazda nagyobb területet birtokol, mint amekkorát elődei bevallottak a mezőgazdasági regiszterben. A szenátor rámutatott, ha kimondottam a visszaszolgáltatási törvény előírásait vesszük figyelembe, az elődök által be nem vallott területek mind állami vagy önkormányzati tulajdonban kellene, hogy mAradjanak.
A kormány 2016. december 31-ét szabta meg a visszaszolgáltatás befejezési határidejeként. Tánczos viszont úgy véli, hogy törölni kell ezt a határidőt, mert tarthatatlan, és lehetetlen feladat a visszaszolgáltatást ez év végéig befejezni.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2016. szeptember 8.
Kitűzték az első tárgyalás időpontját (Székelyföldi terrorvád)
Szeptember 20-án kezdődik a Bukaresti táblabíróságon a terrorizmussal vádolt Kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán pere. Beke István Attilát 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le azzal a váddal, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani a Gábor Áron téren a román nemzeti ünnepre szervezett december 1-jei katonai parádén.
Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen májusban emelt vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság. Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Az alapfokú tárgyalás akár hónapokig is elhúzódhat, de az is elképzelhető, hogy két-három tárgyalás után megszületik a nem végleges ítélet. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken szeptember 13-án döntenek a házi őrizet meghosszabbításáról.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szeptember 20-án kezdődik a Bukaresti táblabíróságon a terrorizmussal vádolt Kézdivásárhelyi Beke István Attila és Szőcs Zoltán pere. Beke István Attilát 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le azzal a váddal, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani a Gábor Áron téren a román nemzeti ünnepre szervezett december 1-jei katonai parádén.
Beke István Attila és Szőcs Zoltán ellen májusban emelt vádat a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság. Beke István Attilát közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Az alapfokú tárgyalás akár hónapokig is elhúzódhat, de az is elképzelhető, hogy két-három tárgyalás után megszületik a nem végleges ítélet. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken szeptember 13-án döntenek a házi őrizet meghosszabbításáról.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 8.
Két új miniszter
Dragoş Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal eddigi vezetőjét belügyminiszterré, Paul Gheorghiut, a miniszterelnök eddigi kabinetvezetőjét pedig a miniszterelnöki hivatal vezetőjévé nevezte ki tegnap Klaus Iohannis államfő.
A két tisztségviselőt Dacian Cioloş kormányfő jelölte, miután a korrupciógyanúba keveredett eddigi belügyminiszter, Petre Tobă múlt héten bejelentette lemondását. Iohannis tegnap a távozó tárcavezető felmentéséről szóló elnöki rendeletet is aláírta. A Mediafax értesülése szerint az elnök ma jelenti be, hozzájárul-e, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson Tobă ellen. Az alkotmány szerint hivatalban lévő vagy volt kormánytag ellen csak az államfő – ha pedig törvényhozó az illető, a parlament – jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani. Tudorachét Brüsszelből hozta magával Cioloş szakértői kabinetjébe. A jogi végzettségű Tudorache romániai bírói karrierjét hagyta ott 2002-ben a nemzetközi intézményekben (EBESZ, EU) betöltött különböző tisztségekért, a román miniszterelnöki hivatal élére való kinevezése előtt, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt. Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választás megszervezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Dragoş Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal eddigi vezetőjét belügyminiszterré, Paul Gheorghiut, a miniszterelnök eddigi kabinetvezetőjét pedig a miniszterelnöki hivatal vezetőjévé nevezte ki tegnap Klaus Iohannis államfő.
A két tisztségviselőt Dacian Cioloş kormányfő jelölte, miután a korrupciógyanúba keveredett eddigi belügyminiszter, Petre Tobă múlt héten bejelentette lemondását. Iohannis tegnap a távozó tárcavezető felmentéséről szóló elnöki rendeletet is aláírta. A Mediafax értesülése szerint az elnök ma jelenti be, hozzájárul-e, hogy a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást folytasson Tobă ellen. Az alkotmány szerint hivatalban lévő vagy volt kormánytag ellen csak az államfő – ha pedig törvényhozó az illető, a parlament – jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani. Tudorachét Brüsszelből hozta magával Cioloş szakértői kabinetjébe. A jogi végzettségű Tudorache romániai bírói karrierjét hagyta ott 2002-ben a nemzetközi intézményekben (EBESZ, EU) betöltött különböző tisztségekért, a román miniszterelnöki hivatal élére való kinevezése előtt, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt. Az új belügyminiszter feladata lesz egyebek mellett a december 11-ére kiírt parlamenti választás megszervezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 8.
Leleplezőim (Egy megfigyelt család /22.)
A Securitate Levéltárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz ( CNSAS) – a bizalom miatt ennek magyar tagjához, Csendes Lászlóhoz – többször fordultam a rám állított „informátorok” és „források” valódi nevének megismeréséért. Mindmáig sikertelenül. A tanács elnöke 2006-ban így válaszol: „numele reale ale persoanelor numai dacă acestea pot fi stabilite cu certitudine”. Azaz: csak, ha a valós neveket teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Meggyőződésem, hogy nem rajtuk múlott. Így aztán ma sem tudom biztosan, kit fed a „Kemeni”, a „Málnási”, a „Kerekes”, a „Chilachi”, a „Kovács Károly”, az „Olteanu”, az „Imre”, a „Miklós István”, a „Lemhényi Attila”, a „Popescu”, az „Ötvös Géza”, a „Poenaru Ioan”, az „Antonescu”, a „Dorneanu E”, a „Zoltani” név. Van, akit szinte biztosan azonosíthatok, van, aki nevét csak sejtem, és van, akiről fogalmam sincs, hogy ki ő.
Tizenöt név... Tizenöt, becsületét eladó, embertársainak kifürkészésére vállalkozott hús-vér ember. Bizonyára ma is környezetemben él, aki él, mások meg igyekeztek oda elpályázni, ahol a becsületükön esett foltot senki nem ismeri. Soha a politikai fordulattól eltelt évek alatt nem vett egyik sem bátorságot, hogy eljöjjön hozzám tettéért bár bocsánatkérő szavakkal vezekelni. Nem egyformán bűnösök. Írásomban példákat adok azokról, akik igyekeztek semleges (vagy számomra kedvező) véleményt leírni, adni, de azokról is, akiket irántam érzett gyűlölet vezérelt nyilatkozataikban. Nem a valóság. Arról legtöbben „zárkózottságomra”, „politikai témák kerülésére” vagy csak a „sakk és a biológia iránti vonzalmamra” hivatkozva, tényszerűen szóltak. Ők lehettek tisztességes emberek, de megzsaroltak, megfélemlítettek vagy apróbb szabálytalanságok miatt bajban lévők. A maguk rendjén igyekeztek nem ártani. Az „Antonescu” nevűről külön írok (gondolom, hogy ki volt), mert arcátlan hazugságával akart ártani nekem. De lássunk néhány példát!
Az S. T. névrövidítés egyértelműen Scridon Teodor, kiváló sakkozó kollégánk, rendőrtiszt, román ember létére azt nyilatkozza, hogy nem bocsátkozom politikai tartalmú beszélgetésekbe, és nem vagyok nacionalista-soviniszta hangvételű ember. „Chilachi”, „Zoltani” és „Olteanu” azt nyilatkozzák, hogy mind otthon, mind a munkahelyemen visszahúzódó magatartásom van. „Málnási” (A. I. munkatársam volt, a nyilatkozatból következtetve) így értékel: „...nem nagyon ismeri a mesterségét, gyámoltalan ember, nem ismeri ki magát dolgaiban, úgy megy az utcán, mint egy kóbor kutya. Semmit nem valósított meg sem az életben, sem szakmai téren, a sakkal tölti a napjait, elhagyja azt a helyet, ahol jelenlétében politikáról beszélnek stb.” Ha a nevét jól sejtem, soha nem rokonszenveztünk egymással, italt mértéktelenül kedvelő kolléga volt. Meghalt.
„Kemeni” (D. Gy. lenne?) a Kolcza-kertben pálinkázik velem, feltételezi, „a hajlamosság megvan benne, hogy a városban röpcédulát terjesszen”. Ugyancsak „Kemeni” az, aki politikai múltamra kíváncsi. Neki válaszolom: „majdnem semmi, amit tettem, csupán, hogy magyar vagyok, voltam és leszek...” „Kovács Károly” – emlékszem rá, rovarölő szerért jött hozzám a laborba, ő dr. Németh Ernő a Sanepidtől – „agyi (kortikális) gátlásról” ír 1986-os jelentésében velem kapcsolatban, ami miatt nem szívesen emlékszem a börtönévekre, nem gyűlölettel, hanem félelemmel és elborzadva... Nyájaskodó, behízelgő modora mindig undort keltett bennem.
A két mellékelt dokumentum részlet az eredeti nyilatkozatokból. Az elsőben arra utasítják a közelembe férkőzött „Chilachi” informátort, hogy figyelje, otthon mivel foglalkozom, kik és miért látogatnak engem, milyen dokumentumokat tartok, be akarok-e hozni külföldről tiltott, nacionalista-irredenta irodalmat, vagy írok-e ilyesmit, hogy kivigyem az országból? megyek-e más megyébe, mikor és főleg milyen céllal?
A második szövegben Bákó megyei „forrást” említenek (ő Demse Márton tanító, mozdonyvezető), akit egyeztetett feladattal rám kell állítani. 1984-ben meglátogatott (a szoborrobbantás előtti nap). Nem tudtam, hogy dolgozott a szekunak, inkább üldözöttként ismertem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Securitate Levéltárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz ( CNSAS) – a bizalom miatt ennek magyar tagjához, Csendes Lászlóhoz – többször fordultam a rám állított „informátorok” és „források” valódi nevének megismeréséért. Mindmáig sikertelenül. A tanács elnöke 2006-ban így válaszol: „numele reale ale persoanelor numai dacă acestea pot fi stabilite cu certitudine”. Azaz: csak, ha a valós neveket teljes bizonyossággal meg lehet állapítani. Meggyőződésem, hogy nem rajtuk múlott. Így aztán ma sem tudom biztosan, kit fed a „Kemeni”, a „Málnási”, a „Kerekes”, a „Chilachi”, a „Kovács Károly”, az „Olteanu”, az „Imre”, a „Miklós István”, a „Lemhényi Attila”, a „Popescu”, az „Ötvös Géza”, a „Poenaru Ioan”, az „Antonescu”, a „Dorneanu E”, a „Zoltani” név. Van, akit szinte biztosan azonosíthatok, van, aki nevét csak sejtem, és van, akiről fogalmam sincs, hogy ki ő.
Tizenöt név... Tizenöt, becsületét eladó, embertársainak kifürkészésére vállalkozott hús-vér ember. Bizonyára ma is környezetemben él, aki él, mások meg igyekeztek oda elpályázni, ahol a becsületükön esett foltot senki nem ismeri. Soha a politikai fordulattól eltelt évek alatt nem vett egyik sem bátorságot, hogy eljöjjön hozzám tettéért bár bocsánatkérő szavakkal vezekelni. Nem egyformán bűnösök. Írásomban példákat adok azokról, akik igyekeztek semleges (vagy számomra kedvező) véleményt leírni, adni, de azokról is, akiket irántam érzett gyűlölet vezérelt nyilatkozataikban. Nem a valóság. Arról legtöbben „zárkózottságomra”, „politikai témák kerülésére” vagy csak a „sakk és a biológia iránti vonzalmamra” hivatkozva, tényszerűen szóltak. Ők lehettek tisztességes emberek, de megzsaroltak, megfélemlítettek vagy apróbb szabálytalanságok miatt bajban lévők. A maguk rendjén igyekeztek nem ártani. Az „Antonescu” nevűről külön írok (gondolom, hogy ki volt), mert arcátlan hazugságával akart ártani nekem. De lássunk néhány példát!
Az S. T. névrövidítés egyértelműen Scridon Teodor, kiváló sakkozó kollégánk, rendőrtiszt, román ember létére azt nyilatkozza, hogy nem bocsátkozom politikai tartalmú beszélgetésekbe, és nem vagyok nacionalista-soviniszta hangvételű ember. „Chilachi”, „Zoltani” és „Olteanu” azt nyilatkozzák, hogy mind otthon, mind a munkahelyemen visszahúzódó magatartásom van. „Málnási” (A. I. munkatársam volt, a nyilatkozatból következtetve) így értékel: „...nem nagyon ismeri a mesterségét, gyámoltalan ember, nem ismeri ki magát dolgaiban, úgy megy az utcán, mint egy kóbor kutya. Semmit nem valósított meg sem az életben, sem szakmai téren, a sakkal tölti a napjait, elhagyja azt a helyet, ahol jelenlétében politikáról beszélnek stb.” Ha a nevét jól sejtem, soha nem rokonszenveztünk egymással, italt mértéktelenül kedvelő kolléga volt. Meghalt.
„Kemeni” (D. Gy. lenne?) a Kolcza-kertben pálinkázik velem, feltételezi, „a hajlamosság megvan benne, hogy a városban röpcédulát terjesszen”. Ugyancsak „Kemeni” az, aki politikai múltamra kíváncsi. Neki válaszolom: „majdnem semmi, amit tettem, csupán, hogy magyar vagyok, voltam és leszek...” „Kovács Károly” – emlékszem rá, rovarölő szerért jött hozzám a laborba, ő dr. Németh Ernő a Sanepidtől – „agyi (kortikális) gátlásról” ír 1986-os jelentésében velem kapcsolatban, ami miatt nem szívesen emlékszem a börtönévekre, nem gyűlölettel, hanem félelemmel és elborzadva... Nyájaskodó, behízelgő modora mindig undort keltett bennem.
A két mellékelt dokumentum részlet az eredeti nyilatkozatokból. Az elsőben arra utasítják a közelembe férkőzött „Chilachi” informátort, hogy figyelje, otthon mivel foglalkozom, kik és miért látogatnak engem, milyen dokumentumokat tartok, be akarok-e hozni külföldről tiltott, nacionalista-irredenta irodalmat, vagy írok-e ilyesmit, hogy kivigyem az országból? megyek-e más megyébe, mikor és főleg milyen céllal?
A második szövegben Bákó megyei „forrást” említenek (ő Demse Márton tanító, mozdonyvezető), akit egyeztetett feladattal rám kell állítani. 1984-ben meglátogatott (a szoborrobbantás előtti nap). Nem tudtam, hogy dolgozott a szekunak, inkább üldözöttként ismertem.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 8.
Aranydiplomás orvosok és gyógyszerészek
Fél évszázaddal ezelőtt, 1966-ban kapták meg a hivatás gyakorlására feljogosító oklevelet, ami mellé 2016. szeptember 3-tól immár egy aranydiploma is került. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1966-ban végzett orvosai és gyógyszerészei szeptember harmadikán tartották 50 éves találkozójukat.
Előző nap ökumenikus istentisztelet keretében "adtak hálát minden idők Urának az eddig kapott kegyelemért" és emlékeztek meg volt kollégáikról és tanáraikról. Szombaton délelőtt a szokásos fényképeződés után az intézmény dísztermében gyűltek össze. A Gaudeamus felhangzását követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes köszöntötte a megfogyatkozott számban megjelent általános, gyermek- és fogorvosokat, valamint a gyógyszerészeti kar végzettjeit.
Fél évszázaddal ezelőtt 148-an indultak útnak az egyetemről, az eltelt öt évtized után még hetvenen sem tértek vissza. Történelmi évfolyam voltak, mint annyi más a Marosvásárhelyi egyetemen. Bár hozzájuk már nem hatott el 1956 szele, amely korábban hallgatók egész sorának törte derékba a pályáját, ennek az évfolyamnak az egyetem jellegének a megváltozatására elindított intézkedések előszelét és hatását kellett átélnie. Pártutasításra 1962-ben kezdődött el az intézet magyar jellegének a megváltoztatása, s vezették be az azóta is fennálló "abszurd" intézkedést, miszerint a magyar nyelvű előadások mellett románul tartják a gyakorlati képzést, ami megnyitotta az utat, hogy az oktatói kart is fokozatosan átrendezzék. A történtekről volt prorektoruk, dr. Puskás György számolt be a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ötvenedik évfordulójára kiadott kötetben. A rektor a hosszú börtönévek után visszatért dr. Csőgör Lajos professzor volt, és rektorhelyettesként már dr. Pop D. Popa Ioan előadótanár neve is szerepelt.
A hetvenes éveikben járó orvosok és gyógyszerészek köréből busás vámot szedett az idő. Különösen az általános orvosi kar végzettjeivel volt kíméletlen, holott azt gondolná az ember, hogy aki a gyógyítás szolgálatába szegődött, az önmagára is jobban ügyel, és kegyesebb hozzá a teremtő. A valóság az ő esetükben rácáfolt a feltételezésekre, hiszen az 1966-ban végzett 54 általános orvos közül 25-en már nincsenek az élők sorában. Érdekes módon a gyermekorvosokat és fogorvosokat kevésbé sújtotta a sors, mindkét kar 27 végzőséből öten mentek át a "túlsó partra", a 40 gyógyszerészből pedig 13-an. Akik túlélték a jórészt munkával töltött fél évszázadot, azok közül néhányan ma is dolgoznak fiatalokat megszégyenítő frissességgel, másokat jobban megviselt a könnyűnek korántsem nevezhető mesterség gyakorlása. A találkozón egykori tanáraik közül öten vettek részt.
A hatvanas években az akkori MOGYI virágkorát élte, s a második tanárgeneráció tagjai igényesen és színvonalasan végezték feladatukat, hangzott el dr. Nagy Előd előadótanár beszédében. Az utolsó harminc év oktatóinak és hallgatóinak szemszögéből legendás évek voltak ezek, amelyekhez képest a mai MOGYE más viszonyokat mutat. Bár épületekben, központokban, rendszerekben látványos a fejlődés, az emberi erőforrást illetően nehéz helyzetben van az egyetem magyar tagozata, amely a fennmAradásért küzd. Az utánpótlás nem minden tanszéken megoldott, a karrierfejlődés feltételei kemények, nehezen teljesíthetők, a végzősök jelentős számban vándorolnak ki külföldre. A jelenlegi tanári kar számára az ötven évvel ezelőtt végzettek kitartása, összetartó ereje példaértékű, fogalmazott a rektorhelyettes, aki Babits Mihály soraival zárta mondanivalóját.
Idézetekkel sűrűn megtűzdelt, tartalmas, szép beszéddel köszöntötte volt kollégáit dr. Kun Imre professzor, aki szerint a találkozó résztvevői az ősz időszakát élik át, s ha sikerült lélekben fiataloknak mAradniuk, akkor is elkövetkezett számukra a számvetés ideje. A keresztény értékrend hármas kötéséből kiindulva Márton Áron és Hamvas Béla szavaival fogalmazta meg a hit lényegét. A vallás kimeríthetetlen energiát ad a harc megvívásához. A küzdelem pedig nem a nyugdíjkorhatár eléréséig tart, hanem addig, ameddig "képesek vagyunk helytállni"– tette hozzá. Jó érezni azt, hogy szükség van még ennek a nemzedéknek a tudására, tapasztalatára mind a gyógyítás, mind a tanítás terén, ez felvillanyozóan hat, s a "tesztoszteronhoz hasonlóan megnövelheti a sejtek telomérjeinek a számát" – szólt az endokrinológus a beszélőből. Szakmai téren mindig a nehezebbet választva a szolgálat fontosságát hangsúlyozta, és a tudományos érdeklődés ébren tartására (ami magába foglalja a világjárást is) biztatta volt évfolyamtársait. A magánélet terén a boldogság mellett a szenvedés elkerülhetetlenségéről szólva Exupéryt idézte: "jól csak a szívével lát az ember". "A közösség, ahova tartozunk, a végzetünk, de szabadságunk kitejesedésének a színtere is", zárta az Isten – család – haza hármasságát, majd a dalai láma tanácsát osztotta meg volt kollégáival, miszerint "bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni". Végül a találkozó másnapján szentté avatott Teréz anya himnuszát idézte az életről, és köszönetet mondott volt tanáraiknak, akik szívós kitartásukkal, erkölcsi helytállásukkal nevelték is a hatvanas évek orvos- és gyógyszerésznemzedékét.
Az aranyokleveleket a "fiatal idős" orvosoknak és gyógyszerészeknek dr. Dienes Sándor és dr. Csedő Károly nyugalmazott professzorok adták át.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Fél évszázaddal ezelőtt, 1966-ban kapták meg a hivatás gyakorlására feljogosító oklevelet, ami mellé 2016. szeptember 3-tól immár egy aranydiploma is került. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1966-ban végzett orvosai és gyógyszerészei szeptember harmadikán tartották 50 éves találkozójukat.
Előző nap ökumenikus istentisztelet keretében "adtak hálát minden idők Urának az eddig kapott kegyelemért" és emlékeztek meg volt kollégáikról és tanáraikról. Szombaton délelőtt a szokásos fényképeződés után az intézmény dísztermében gyűltek össze. A Gaudeamus felhangzását követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes köszöntötte a megfogyatkozott számban megjelent általános, gyermek- és fogorvosokat, valamint a gyógyszerészeti kar végzettjeit.
Fél évszázaddal ezelőtt 148-an indultak útnak az egyetemről, az eltelt öt évtized után még hetvenen sem tértek vissza. Történelmi évfolyam voltak, mint annyi más a Marosvásárhelyi egyetemen. Bár hozzájuk már nem hatott el 1956 szele, amely korábban hallgatók egész sorának törte derékba a pályáját, ennek az évfolyamnak az egyetem jellegének a megváltozatására elindított intézkedések előszelét és hatását kellett átélnie. Pártutasításra 1962-ben kezdődött el az intézet magyar jellegének a megváltoztatása, s vezették be az azóta is fennálló "abszurd" intézkedést, miszerint a magyar nyelvű előadások mellett románul tartják a gyakorlati képzést, ami megnyitotta az utat, hogy az oktatói kart is fokozatosan átrendezzék. A történtekről volt prorektoruk, dr. Puskás György számolt be a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ötvenedik évfordulójára kiadott kötetben. A rektor a hosszú börtönévek után visszatért dr. Csőgör Lajos professzor volt, és rektorhelyettesként már dr. Pop D. Popa Ioan előadótanár neve is szerepelt.
A hetvenes éveikben járó orvosok és gyógyszerészek köréből busás vámot szedett az idő. Különösen az általános orvosi kar végzettjeivel volt kíméletlen, holott azt gondolná az ember, hogy aki a gyógyítás szolgálatába szegődött, az önmagára is jobban ügyel, és kegyesebb hozzá a teremtő. A valóság az ő esetükben rácáfolt a feltételezésekre, hiszen az 1966-ban végzett 54 általános orvos közül 25-en már nincsenek az élők sorában. Érdekes módon a gyermekorvosokat és fogorvosokat kevésbé sújtotta a sors, mindkét kar 27 végzőséből öten mentek át a "túlsó partra", a 40 gyógyszerészből pedig 13-an. Akik túlélték a jórészt munkával töltött fél évszázadot, azok közül néhányan ma is dolgoznak fiatalokat megszégyenítő frissességgel, másokat jobban megviselt a könnyűnek korántsem nevezhető mesterség gyakorlása. A találkozón egykori tanáraik közül öten vettek részt.
A hatvanas években az akkori MOGYI virágkorát élte, s a második tanárgeneráció tagjai igényesen és színvonalasan végezték feladatukat, hangzott el dr. Nagy Előd előadótanár beszédében. Az utolsó harminc év oktatóinak és hallgatóinak szemszögéből legendás évek voltak ezek, amelyekhez képest a mai MOGYE más viszonyokat mutat. Bár épületekben, központokban, rendszerekben látványos a fejlődés, az emberi erőforrást illetően nehéz helyzetben van az egyetem magyar tagozata, amely a fennmAradásért küzd. Az utánpótlás nem minden tanszéken megoldott, a karrierfejlődés feltételei kemények, nehezen teljesíthetők, a végzősök jelentős számban vándorolnak ki külföldre. A jelenlegi tanári kar számára az ötven évvel ezelőtt végzettek kitartása, összetartó ereje példaértékű, fogalmazott a rektorhelyettes, aki Babits Mihály soraival zárta mondanivalóját.
Idézetekkel sűrűn megtűzdelt, tartalmas, szép beszéddel köszöntötte volt kollégáit dr. Kun Imre professzor, aki szerint a találkozó résztvevői az ősz időszakát élik át, s ha sikerült lélekben fiataloknak mAradniuk, akkor is elkövetkezett számukra a számvetés ideje. A keresztény értékrend hármas kötéséből kiindulva Márton Áron és Hamvas Béla szavaival fogalmazta meg a hit lényegét. A vallás kimeríthetetlen energiát ad a harc megvívásához. A küzdelem pedig nem a nyugdíjkorhatár eléréséig tart, hanem addig, ameddig "képesek vagyunk helytállni"– tette hozzá. Jó érezni azt, hogy szükség van még ennek a nemzedéknek a tudására, tapasztalatára mind a gyógyítás, mind a tanítás terén, ez felvillanyozóan hat, s a "tesztoszteronhoz hasonlóan megnövelheti a sejtek telomérjeinek a számát" – szólt az endokrinológus a beszélőből. Szakmai téren mindig a nehezebbet választva a szolgálat fontosságát hangsúlyozta, és a tudományos érdeklődés ébren tartására (ami magába foglalja a világjárást is) biztatta volt évfolyamtársait. A magánélet terén a boldogság mellett a szenvedés elkerülhetetlenségéről szólva Exupéryt idézte: "jól csak a szívével lát az ember". "A közösség, ahova tartozunk, a végzetünk, de szabadságunk kitejesedésének a színtere is", zárta az Isten – család – haza hármasságát, majd a dalai láma tanácsát osztotta meg volt kollégáival, miszerint "bölcsebb a boldogságra való képességünk épségére vigyázni, mint sok pénzt keresni". Végül a találkozó másnapján szentté avatott Teréz anya himnuszát idézte az életről, és köszönetet mondott volt tanáraiknak, akik szívós kitartásukkal, erkölcsi helytállásukkal nevelték is a hatvanas évek orvos- és gyógyszerésznemzedékét.
Az aranyokleveleket a "fiatal idős" orvosoknak és gyógyszerészeknek dr. Dienes Sándor és dr. Csedő Károly nyugalmazott professzorok adták át.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 8.
A MegmAradás temploma (2.)
A teljes felújítás után új nevet is kapott: A MegmAradás temploma, amely találóan fejezi ki a géciek szülőföldhöz való határtalan ragaszkodását. A szülőföldjük iránt elkötelezettek továbbálmodták a lakatlan település jövőjét – a templom köré nemzeti emlékhelyet terveztek. A kéthektáros park gyepűje a Régi- és benne a Csonkahont körvonalazza, itt kapott helyet a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfái ligetében a MegmAradás Háza, a Schwartz-porta és a Makovecz-kilátó is. Itt várja látogatóit az Őrtűz oszlopa is. A monumentális alkotás, amelyre az Árpád-házi királyok neveit is felvésték, a hét magyar törzs bejövetelének és a honfoglaló ősöknek állít emléket. Az Őrtűz oszlopában elhelyezett 30 kilogrammos prizma megtört fényei világítják meg a Makovecz Imre által megálmodott hatalmas, 20 méteres szálfákból ácsolt kilátótornyot is.
Az Őrtüzet 200, márványlapokkal borított emlékoszlop övezi, amelyekre a Kárpát-medence magyarlakta települései üzeneteit vésték. Csángóföldtől, Drávaszögig, az Ung völgyétől Újvidékig, a pár száz lelket számláló településektől a többszázezres nagyvárosokig bezárólag, 2596 üzenet érkezett. A beküldött gondolatok az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmAradása, az emberiesség fontossága, a szeretet erejének gondolatkörét jelenítik meg, s azt a szellemi erőt sugallják, amelyet Nagygéc és a XIII. század óta álló temploma is képvisel.
Csíkdánfalva üzenete bizonyult az egyik legszebbnek: „A nép szikla, melyre egy nemzet élete biztosan épül”(Márton Áron), az egyházak számára kiírt pályázaton pedig egy kis dunántúli, a Takácsi Református Egyházközség üzenete nyerte el a többség tetszését: „Abban a percben megszűnik nyomorúságunk, amelyikben megérik rá a szívünk” (Ravasz László).
Csenger Wass Alberttel üzen Nagygécnek: „Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.”
És egy, az író Hagyaték című gyűjteményes kötetéből származó idézet:
„Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, az igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökeret. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre. Isten ültette a magyar gyökeret ebbe a földbe s Isten gondját is viseli, ha hagyod. Bízd gondodat az Úrra. Ő a te gondviselőd. … Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr. Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is. Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! … lássátok magatok előtt a jövendőt…, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek, s a lélekkel együtt pusztul a nép…”
Nagygéc bejáratánál állított emlékmű hét hófehér oszlopa a település nevének egy-egy acél betűjét tartja. Az oszlopokra mementóként felvésték az egykori elvándorolni kényszerített 749 lakos nevét és a Kormorán együttesnek az elsodort falu emlékére írt dala – Húzd a harangot – egy szövegrészletét.
Az oszlopsor gyújtópontjában elhelyezett csiszolt gránittömb a következő üzenetnek ad méltó helyet:
„749 indult új hazát keresni. Próbált meg gyökértől szakadva, új fa ága lenni”.
Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete a Szeretőm, földem, Erdély közösségépítő program keretében 2016. szeptember 13-án, kedden 18 órától a Jelen Ház nagytermében Hagyományaink és nemzeti megmAradásunk címmel nemzeterősítő, tényfeltáró előadást tart. Meghívott előadó Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, házigazda Borbély Zsolt Attila, az Arad megyei EMNT elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)
A teljes felújítás után új nevet is kapott: A MegmAradás temploma, amely találóan fejezi ki a géciek szülőföldhöz való határtalan ragaszkodását. A szülőföldjük iránt elkötelezettek továbbálmodták a lakatlan település jövőjét – a templom köré nemzeti emlékhelyet terveztek. A kéthektáros park gyepűje a Régi- és benne a Csonkahont körvonalazza, itt kapott helyet a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfái ligetében a MegmAradás Háza, a Schwartz-porta és a Makovecz-kilátó is. Itt várja látogatóit az Őrtűz oszlopa is. A monumentális alkotás, amelyre az Árpád-házi királyok neveit is felvésték, a hét magyar törzs bejövetelének és a honfoglaló ősöknek állít emléket. Az Őrtűz oszlopában elhelyezett 30 kilogrammos prizma megtört fényei világítják meg a Makovecz Imre által megálmodott hatalmas, 20 méteres szálfákból ácsolt kilátótornyot is.
Az Őrtüzet 200, márványlapokkal borított emlékoszlop övezi, amelyekre a Kárpát-medence magyarlakta települései üzeneteit vésték. Csángóföldtől, Drávaszögig, az Ung völgyétől Újvidékig, a pár száz lelket számláló településektől a többszázezres nagyvárosokig bezárólag, 2596 üzenet érkezett. A beküldött gondolatok az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmAradása, az emberiesség fontossága, a szeretet erejének gondolatkörét jelenítik meg, s azt a szellemi erőt sugallják, amelyet Nagygéc és a XIII. század óta álló temploma is képvisel.
Csíkdánfalva üzenete bizonyult az egyik legszebbnek: „A nép szikla, melyre egy nemzet élete biztosan épül”(Márton Áron), az egyházak számára kiírt pályázaton pedig egy kis dunántúli, a Takácsi Református Egyházközség üzenete nyerte el a többség tetszését: „Abban a percben megszűnik nyomorúságunk, amelyikben megérik rá a szívünk” (Ravasz László).
Csenger Wass Alberttel üzen Nagygécnek: „Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.”
És egy, az író Hagyaték című gyűjteményes kötetéből származó idézet:
„Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, az igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökeret. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre. Isten ültette a magyar gyökeret ebbe a földbe s Isten gondját is viseli, ha hagyod. Bízd gondodat az Úrra. Ő a te gondviselőd. … Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr. Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is. Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! … lássátok magatok előtt a jövendőt…, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek, s a lélekkel együtt pusztul a nép…”
Nagygéc bejáratánál állított emlékmű hét hófehér oszlopa a település nevének egy-egy acél betűjét tartja. Az oszlopokra mementóként felvésték az egykori elvándorolni kényszerített 749 lakos nevét és a Kormorán együttesnek az elsodort falu emlékére írt dala – Húzd a harangot – egy szövegrészletét.
Az oszlopsor gyújtópontjában elhelyezett csiszolt gránittömb a következő üzenetnek ad méltó helyet:
„749 indult új hazát keresni. Próbált meg gyökértől szakadva, új fa ága lenni”.
Murvai Miklós
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete a Szeretőm, földem, Erdély közösségépítő program keretében 2016. szeptember 13-án, kedden 18 órától a Jelen Ház nagytermében Hagyományaink és nemzeti megmAradásunk címmel nemzeterősítő, tényfeltáró előadást tart. Meghívott előadó Harangozó Imre néprajzkutató, tanár, házigazda Borbély Zsolt Attila, az Arad megyei EMNT elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 8.
Petőfi-ösztöndíjas Krassó-Szörényben
A Templom és Iskola Szórványegyesület keretében idén is folytatódik megyénkben a Nemzetpolitikai Államtitkárság által létrehozott értékőrző és magyarságot erősítő Petőfi-program. A tavalyi évben igen sikeresnek bizonyult az akkori ösztöndíjas, Kovács Ágnes munkája. Idén Csőke Krisztina Budapesti születésű fiatal vállalta azt, hogy kilenc hónapon át erősíti az itteni magyar közösséget, és folytatja a sikeres munkát. Krisztina 2008-ban kezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán, majd elvégezte a kisebbségpolitikai mesterképzési szakot is. Volt már Dániában, ahol szociális lakóövezetben segített, majd Londonban önkénteskedett egy hajléktalanokat segítő szervezetnél. Elmondása szerint bízik abban, hogy a kilenc hónap értékesen eltöltött idő lesz, hiszen egy új és ismeretlen környezetben kell majd helytállnia, amiből minden kétséget kizáróan sokat tanul majd. Sok sikert kívánunk Csőke Krisztinának munkájában!
M. J.
Nyugati Jelen (Arad)
A Templom és Iskola Szórványegyesület keretében idén is folytatódik megyénkben a Nemzetpolitikai Államtitkárság által létrehozott értékőrző és magyarságot erősítő Petőfi-program. A tavalyi évben igen sikeresnek bizonyult az akkori ösztöndíjas, Kovács Ágnes munkája. Idén Csőke Krisztina Budapesti születésű fiatal vállalta azt, hogy kilenc hónapon át erősíti az itteni magyar közösséget, és folytatja a sikeres munkát. Krisztina 2008-ban kezdte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán, majd elvégezte a kisebbségpolitikai mesterképzési szakot is. Volt már Dániában, ahol szociális lakóövezetben segített, majd Londonban önkénteskedett egy hajléktalanokat segítő szervezetnél. Elmondása szerint bízik abban, hogy a kilenc hónap értékesen eltöltött idő lesz, hiszen egy új és ismeretlen környezetben kell majd helytállnia, amiből minden kétséget kizáróan sokat tanul majd. Sok sikert kívánunk Csőke Krisztinának munkájában!
M. J.
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 8.
IKE-vezetőképző Algyógyon
Tele vannak lelkesedéssel a fiatalok
Algyógyon szervezte meg szeptember elején első vezetőképző táborát a 95. évi fennállását ünneplő Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE). Az egyhetes rendezvényre tíz egyházmegyéből érkeztek fiatalok. – 2014-ben született meg a döntés az Erdélyi Református Egyházkerületben, hogy az IKE-t, mint egyházi ifjúsági szervezetet megpróbáljuk az eredeti struktúrájában újraépíteni, ami gyülekezeti, egyházmegyei és kerületi szinten való szerveződést jelent. Így épült fel a kommunizmus évei után, 1992-ben újraszerveződő IKE is, de az évek során az egyházmegyei szint kimAradt és egyre nehezebb volt közvetlen kapcsolatot tartani az országos vezetőség és az egyes gyülekezeti ifjúsági csoportok között. Ezért az utóbbi másfél évben az egyházkerület 15 egyházmegyéjében állítottuk vissza a megyei szintű vezetőséget, és ez alkalommal számukra szerveztünk képzést – magyarázta az algyógyi rendezvény hátterét Tussay Szilárd, ifjúsági referens.
Az egyhetes tábort már négy képzéshétvége előzte meg, ahol a 15 erdélyi református egyházmegye ifjúsági vezetői területi leosztásban találkozhattak, ismerkedhettek egymással, illetve vezetői önmagukkal, lehetőségeikkel, feladataikkal. E hétvégék zárását jelentette tulajdonképpen az algyógyi tábor. – Úgy érzem itt tudott igazán kiteljesedni az elindított kapcsolatépítés. A különböző megyékből, helységekből érkezett fiatalok napról-napra nyitottabbá váltak, és olyan őszinte beszélgetések alakultak ki, melyeken sikerült választ kapniuk számos egyéni, közösségi problémára. Szinte általános jelenség, hogy ezek a fiatalok tele vannak lelkesedéssel, tenni akarással, de társaik közömbössége hamar letöri őket. Most Algyógyon megérezhették, hogy nincsenek ezzel egyedül, számíthatnak a társaikra, és a személyes beszámolók, megosztások során nagyon sok megoldás is elhangzott az említett problémákra. A fiatalok egymásnak tudtak tanácsot adni, arról hogyan lehet egy-egy kirándulás, játék, közös étkezés során olyan bizalmi légkört kialakítani, amire aztán építeni lehet az ifjúsági csoportot – fogalmazott Gál Adél, aki IKE-vezetőségi tagként aktívan kivette részét az algyógyi képzésből. Elmondta továbbá: igyekeztek odafigyelni a fiatalok egyéni lelki épülésére is, a reggeli áhítatok, a kiscsoportos és személyes beszélgetések során megerősíteni hitüket, hivatástudatukat, bibliai példákkal is illusztrálva a követhető vezetői magatartást.
– Számomra nagy élményt jelentett, hogy bár csak rövid ideig lehettem itt, azt láttam, hogy a fiatalok még a késő esti órákat is beszélgetésre, problémamegoldásra fordítják. A tábor ideje alatt nagyon intenzíven folyt a képzés, sokszor csak tízpercnyi szünet szakította meg a többórás előadásokat, de úgy láttam, mindenki szívvel-lélekkel jelen volt – értékelt Kozma Anita IKE-munkatárs.
A képzésbe külső szakemberek, vezetőségi tagok, illetve „öreg-ikések” is besegítettek. – Tulajdonképpen már évek óta létezik az IKÉ-ben egy munkatársképző tanfolyam, erre építettük most a vezetőképzést is, és a hagyományokhoz híven a hétvégi képzésekre, illetve ide a táborba is meghívtunk külső szakembereket. Elsőként említeném Fülöp Lórándot, aki kommunikációs tréninget tartott, majd Bartos Károly IKE-elnököt, aki a szervezet struktúráját, céljait ismertette és Gál Adélt, valamint Kozma Anitát, akikkel közösen bonyolítottuk le az egész heti programot. Ennek hátterében pedig Kocsis András, senior-IKE-s állt, aki a képzési programot felépítette, és aktívan részt vállalt a levezetésében is – fogalmazott Tussay Szilárd.
Az egyhetes rendezvényen részt vevő fiatalok a zárónapon rendkívül pozitívan értékelték a képzést. A közel százig terjedő értékskálán mindenki 80 feletti minősítést adott szervezés, hangulat, egyéni, szakmai (vezetői) fejlődés szempontjából. Az egyetlen komolyabb hiányérzet a résztvevők számára vonatkozott. A rendezvényre ugyanis kereken 75 fiatal kapott meghívást: a 15 egyházmegyei IKE vezetőség 5-5 tagja (elnök, alelnök, pénztáros, titkár és ifjúsági előadó). Bár az egy hét alatt elég sokan megfordultak a táborban, az utolsó napon már csak huszonegynéhányan búcsúztak egymástól. A nemrégiben újraalakult Hunyad megyei IKE-t azonban szép számban képviselték: János Zsuzsa elnök, Rátoni Csaba lelkipásztor, ifjúsági előadó, valamint Gergely Izabella és Gáspár-Barra Áron. Igaz ketten csupán a hét első felében lehettek jelen, amikor az országos IKE-közgyűlést is sikerült beszorítani a sűrű programba. – A képzésről, ideértve a hétvégeket is, tulajdonképpen csak a Nagyenyedi és a Brassói egyházmegyék hiányoztak teljesen. A többi megyéből sikerült legalább egy-két képviselővel találkozni a képzés-hétvégeken vagy a tábor idején. Úgy érzem mindannyiunknak erősítésként szolgáltak ezek a találkozások, és külön örülök a Hunyad megyeieknek, ahol nagyon kevesen vannak, mégis lelkesedést éreztem részükről és az algyógyi helyszínválasztással is meg kívántuk erősíteni a jelzést, hogy igyekszünk imával, tudásunkkal, eszköztárunkkal támogatni a legkisebb gyülekezetek ifjúsági tevékenységét is – fogalmazott a tábori kiértékelést követően Tussay Szilárd.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Tele vannak lelkesedéssel a fiatalok
Algyógyon szervezte meg szeptember elején első vezetőképző táborát a 95. évi fennállását ünneplő Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE). Az egyhetes rendezvényre tíz egyházmegyéből érkeztek fiatalok. – 2014-ben született meg a döntés az Erdélyi Református Egyházkerületben, hogy az IKE-t, mint egyházi ifjúsági szervezetet megpróbáljuk az eredeti struktúrájában újraépíteni, ami gyülekezeti, egyházmegyei és kerületi szinten való szerveződést jelent. Így épült fel a kommunizmus évei után, 1992-ben újraszerveződő IKE is, de az évek során az egyházmegyei szint kimAradt és egyre nehezebb volt közvetlen kapcsolatot tartani az országos vezetőség és az egyes gyülekezeti ifjúsági csoportok között. Ezért az utóbbi másfél évben az egyházkerület 15 egyházmegyéjében állítottuk vissza a megyei szintű vezetőséget, és ez alkalommal számukra szerveztünk képzést – magyarázta az algyógyi rendezvény hátterét Tussay Szilárd, ifjúsági referens.
Az egyhetes tábort már négy képzéshétvége előzte meg, ahol a 15 erdélyi református egyházmegye ifjúsági vezetői területi leosztásban találkozhattak, ismerkedhettek egymással, illetve vezetői önmagukkal, lehetőségeikkel, feladataikkal. E hétvégék zárását jelentette tulajdonképpen az algyógyi tábor. – Úgy érzem itt tudott igazán kiteljesedni az elindított kapcsolatépítés. A különböző megyékből, helységekből érkezett fiatalok napról-napra nyitottabbá váltak, és olyan őszinte beszélgetések alakultak ki, melyeken sikerült választ kapniuk számos egyéni, közösségi problémára. Szinte általános jelenség, hogy ezek a fiatalok tele vannak lelkesedéssel, tenni akarással, de társaik közömbössége hamar letöri őket. Most Algyógyon megérezhették, hogy nincsenek ezzel egyedül, számíthatnak a társaikra, és a személyes beszámolók, megosztások során nagyon sok megoldás is elhangzott az említett problémákra. A fiatalok egymásnak tudtak tanácsot adni, arról hogyan lehet egy-egy kirándulás, játék, közös étkezés során olyan bizalmi légkört kialakítani, amire aztán építeni lehet az ifjúsági csoportot – fogalmazott Gál Adél, aki IKE-vezetőségi tagként aktívan kivette részét az algyógyi képzésből. Elmondta továbbá: igyekeztek odafigyelni a fiatalok egyéni lelki épülésére is, a reggeli áhítatok, a kiscsoportos és személyes beszélgetések során megerősíteni hitüket, hivatástudatukat, bibliai példákkal is illusztrálva a követhető vezetői magatartást.
– Számomra nagy élményt jelentett, hogy bár csak rövid ideig lehettem itt, azt láttam, hogy a fiatalok még a késő esti órákat is beszélgetésre, problémamegoldásra fordítják. A tábor ideje alatt nagyon intenzíven folyt a képzés, sokszor csak tízpercnyi szünet szakította meg a többórás előadásokat, de úgy láttam, mindenki szívvel-lélekkel jelen volt – értékelt Kozma Anita IKE-munkatárs.
A képzésbe külső szakemberek, vezetőségi tagok, illetve „öreg-ikések” is besegítettek. – Tulajdonképpen már évek óta létezik az IKÉ-ben egy munkatársképző tanfolyam, erre építettük most a vezetőképzést is, és a hagyományokhoz híven a hétvégi képzésekre, illetve ide a táborba is meghívtunk külső szakembereket. Elsőként említeném Fülöp Lórándot, aki kommunikációs tréninget tartott, majd Bartos Károly IKE-elnököt, aki a szervezet struktúráját, céljait ismertette és Gál Adélt, valamint Kozma Anitát, akikkel közösen bonyolítottuk le az egész heti programot. Ennek hátterében pedig Kocsis András, senior-IKE-s állt, aki a képzési programot felépítette, és aktívan részt vállalt a levezetésében is – fogalmazott Tussay Szilárd.
Az egyhetes rendezvényen részt vevő fiatalok a zárónapon rendkívül pozitívan értékelték a képzést. A közel százig terjedő értékskálán mindenki 80 feletti minősítést adott szervezés, hangulat, egyéni, szakmai (vezetői) fejlődés szempontjából. Az egyetlen komolyabb hiányérzet a résztvevők számára vonatkozott. A rendezvényre ugyanis kereken 75 fiatal kapott meghívást: a 15 egyházmegyei IKE vezetőség 5-5 tagja (elnök, alelnök, pénztáros, titkár és ifjúsági előadó). Bár az egy hét alatt elég sokan megfordultak a táborban, az utolsó napon már csak huszonegynéhányan búcsúztak egymástól. A nemrégiben újraalakult Hunyad megyei IKE-t azonban szép számban képviselték: János Zsuzsa elnök, Rátoni Csaba lelkipásztor, ifjúsági előadó, valamint Gergely Izabella és Gáspár-Barra Áron. Igaz ketten csupán a hét első felében lehettek jelen, amikor az országos IKE-közgyűlést is sikerült beszorítani a sűrű programba. – A képzésről, ideértve a hétvégeket is, tulajdonképpen csak a Nagyenyedi és a Brassói egyházmegyék hiányoztak teljesen. A többi megyéből sikerült legalább egy-két képviselővel találkozni a képzés-hétvégeken vagy a tábor idején. Úgy érzem mindannyiunknak erősítésként szolgáltak ezek a találkozások, és külön örülök a Hunyad megyeieknek, ahol nagyon kevesen vannak, mégis lelkesedést éreztem részükről és az algyógyi helyszínválasztással is meg kívántuk erősíteni a jelzést, hogy igyekszünk imával, tudásunkkal, eszköztárunkkal támogatni a legkisebb gyülekezetek ifjúsági tevékenységét is – fogalmazott a tábori kiértékelést követően Tussay Szilárd.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 8.
Fajelmélet à la Románia
Igen, ha a hazai falfirkamozgalmat vesszük alapul, Romániában fellelhető a rasszizmus, mi több, azt nyilvánosan terjesztik is. Amint az a legutóbbi Brassói és Kolozsvári példákból is kiderül, szerzőik – szó szerint – gyűlölik a magyar „fajt”. Nyilvánvalóan összehangolt akcióról van szó, hiszen nincs olyan véletlen, hogy ugyanazon szöveg ugyanazon időpontban két különböző városban megjelenjen.
A rasszizmusnak, a megkülönböztetés kultuszának nyilvános felkarolása feltehetően sosem fog eltűnni ebben az országban. A romániai szórványban élő nem románoknak minden nap szembesülniük kell a másodrendűség érzését rájuk erőltetni akaró ellenszenvvel az élet szinte minden területén. Együtt kell tudnunk élni a kisebb-nagyobb konfliktusokkal. Évszázados sebeinket nyalogatva hozzáedződünk, magyarságunkban ösztönösen-tudatosan megerősödünk, vagy megfutamodunk ... Az utóbbi azonban az egyén szintjén sem igazi megoldás, csupán sikerélményt nyújt vele a provokációk mestereinek.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)
Igen, ha a hazai falfirkamozgalmat vesszük alapul, Romániában fellelhető a rasszizmus, mi több, azt nyilvánosan terjesztik is. Amint az a legutóbbi Brassói és Kolozsvári példákból is kiderül, szerzőik – szó szerint – gyűlölik a magyar „fajt”. Nyilvánvalóan összehangolt akcióról van szó, hiszen nincs olyan véletlen, hogy ugyanazon szöveg ugyanazon időpontban két különböző városban megjelenjen.
A rasszizmusnak, a megkülönböztetés kultuszának nyilvános felkarolása feltehetően sosem fog eltűnni ebben az országban. A romániai szórványban élő nem románoknak minden nap szembesülniük kell a másodrendűség érzését rájuk erőltetni akaró ellenszenvvel az élet szinte minden területén. Együtt kell tudnunk élni a kisebb-nagyobb konfliktusokkal. Évszázados sebeinket nyalogatva hozzáedződünk, magyarságunkban ösztönösen-tudatosan megerősödünk, vagy megfutamodunk ... Az utóbbi azonban az egyén szintjén sem igazi megoldás, csupán sikerélményt nyújt vele a provokációk mestereinek.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 8.
Táblaügy: Miért ismét alapfokon?
Szőcs Sándor, a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak nyilatkozva értetlenségének és tanácstalanságának adott hangot annak kapcsán, hogy a Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte a többnyelvű helységnévtáblák iratcsomóját az első fokon eljáró Kolozs megyei Törvényszéknek.
„Vajon az lehetett a gond, hogy nem idézték be az ügyet aláírásukkal támogató polgárokat? Amennyiben ez az ok, akkor helytelen, mert ezt az alperes vagy a bíróság kérhette volna. Vagy vajon az a gond, hogy a táblabíróság nem akar érdemben dönteni ebben a kérdésben?” – fogalmazta meg a kérdéseket a Kolozsvári Ügyvédi Kamara Tagja a hétfői döntés kapcsán, amelynek indoklása még nem került nyilvánosságra. – Kíváncsi vagyok, mi lesz e dokumentumban – jegyezte meg, majd megerősítette: az alapfokon hozandó ítélet ismét megfellebbezhető, vagyis az ügy még jócskán elhúzódhat.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
Szőcs Sándor, a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak nyilatkozva értetlenségének és tanácstalanságának adott hangot annak kapcsán, hogy a Kolozsvári Táblabíróság újratárgyalásra visszaküldte a többnyelvű helységnévtáblák iratcsomóját az első fokon eljáró Kolozs megyei Törvényszéknek.
„Vajon az lehetett a gond, hogy nem idézték be az ügyet aláírásukkal támogató polgárokat? Amennyiben ez az ok, akkor helytelen, mert ezt az alperes vagy a bíróság kérhette volna. Vagy vajon az a gond, hogy a táblabíróság nem akar érdemben dönteni ebben a kérdésben?” – fogalmazta meg a kérdéseket a Kolozsvári Ügyvédi Kamara Tagja a hétfői döntés kapcsán, amelynek indoklása még nem került nyilvánosságra. – Kíváncsi vagyok, mi lesz e dokumentumban – jegyezte meg, majd megerősítette: az alapfokon hozandó ítélet ismét megfellebbezhető, vagyis az ügy még jócskán elhúzódhat.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 8.
A megmAradás bástyája a mezőségi szórványban
Régiónk idei legnagyobb megvalósítása a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum, amely néhány nap múlva nyitja meg kapuit közel ötszáz, a szórványban élő magyar gyermek számára.
A kétmillió euróból megvalósult létesítményben tegnap délelőtt még az udvart rendezték, a tornaterem építkezési munkálatai is javában zajlanak még, a tantermek viszont már csillogva-villogva várták a diáksereget. Jókedvűen, tettre készen várja a hétfői tanévkezdést a tanári kar és a megbízott igazgató, Timsa Ildikó, továbbá természetesen Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke is: munkájuk nem volt hiábavaló, valóra vált a 10 éve megálmodott központ. A lehető legmodernebb épületben egyébként a tágas tantermek mellett jól felszerelt laborok várják a diáksereget, az intézmény egyik különlegessége pedig az alagsorban levő olvaSÓSZOBA, amelyet sótömbökkel „raktak ki”, így az olvasás nemcsak hasznos, hanem egészséges is lesz.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
Régiónk idei legnagyobb megvalósítása a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum, amely néhány nap múlva nyitja meg kapuit közel ötszáz, a szórványban élő magyar gyermek számára.
A kétmillió euróból megvalósult létesítményben tegnap délelőtt még az udvart rendezték, a tornaterem építkezési munkálatai is javában zajlanak még, a tantermek viszont már csillogva-villogva várták a diáksereget. Jókedvűen, tettre készen várja a hétfői tanévkezdést a tanári kar és a megbízott igazgató, Timsa Ildikó, továbbá természetesen Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke is: munkájuk nem volt hiábavaló, valóra vált a 10 éve megálmodott központ. A lehető legmodernebb épületben egyébként a tágas tantermek mellett jól felszerelt laborok várják a diáksereget, az intézmény egyik különlegessége pedig az alagsorban levő olvaSÓSZOBA, amelyet sótömbökkel „raktak ki”, így az olvasás nemcsak hasznos, hanem egészséges is lesz.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 8.
Magyar kulturális intézetek jogi útvesztőben
Nem nyílik meg a közeljövőben a Kolozsvári magyar kulturális intézet, mert a magyar és a román kormány eltérően értelmezi a kulturális intézmények alapításáról szóló kormányközi egyezményt.
A Maszol.ro hírportál szerint az egyezmény magyar és román szövege egy pontatlan fordítás miatt különbözik, a román változat szerint kölcsönösségi alapon egymás országaiban egy-egy fiókintézet megnyitására jogosultak, és mivel a magyar kormány megnyitotta a Sepsiszentgyörgyi fiókintézetet, újabb létesítésére nincs jogi alap. A magyar nyelvű szöveg viszont nem tartalmaz a kölcsönösségről szóló kikötést, sem számbeli korlátozást.
„Az egyeztetések során kiviláglott, hogy 2005-ben az akkori tárgyaló felek az egyezmény szövegét nem kellő gondossággal véglegesítették, így a román és a magyar nyelvű szövegekben olyan lényeges eltérések találhatóak, melyek alapján a felek eltérő módon értelmezik annak rendelkezéseit” – írja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy hozzá intézett kérdésre adott válaszában. A magyar kormány már 2014-ben eldöntötte, hogy megnyitja a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Kolozsvári fiókintézetét, erről 2015-ben tájékoztatta a román felet, és jelenleg is zajlanak a diplomáciai egyeztetések. A Maszol.ro úgy tudja, hogy Bukarest ezek során felvetette, hogy a Sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék át Kolozsvárra, ezt azonban a magyar kormány elutasította, és szakértői tárgyalásokat javasolt az értelmezési problémák áthidalására, amit a román fél elfogadott.
Eközben a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet élén már több mint egy éve nincs igazgató, miután Lakatos Mihály négyéves mandátuma lejárt. Szijjártó Péter szerint „a legjobb pályázatot benyújtó jelölt kinevezéséhez szükséges eljárás folyamán derült ki, hogy a jelölt román állampolgársággal is rendelkezik, amely a hatályos magyar jogszabályok miatt akadályát képezi kinevezésének. A jelölt az állampolgárságáról történő lemondási eljárást elindította a román hatóságok felé, annak lezárultával azonnal – várhatóan néhány héten belül – elfoglalhatja állomáshelyét”. A magyar külügyminiszter nem nevezte meg az új igazgatót, ám sajtóértesülések szerint a versenyvizsgát Szebeni Zsuzsa Kolozsvári születésű, Budapesten élő színháztörténész nyerte meg.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)
Nem nyílik meg a közeljövőben a Kolozsvári magyar kulturális intézet, mert a magyar és a román kormány eltérően értelmezi a kulturális intézmények alapításáról szóló kormányközi egyezményt.
A Maszol.ro hírportál szerint az egyezmény magyar és román szövege egy pontatlan fordítás miatt különbözik, a román változat szerint kölcsönösségi alapon egymás országaiban egy-egy fiókintézet megnyitására jogosultak, és mivel a magyar kormány megnyitotta a Sepsiszentgyörgyi fiókintézetet, újabb létesítésére nincs jogi alap. A magyar nyelvű szöveg viszont nem tartalmaz a kölcsönösségről szóló kikötést, sem számbeli korlátozást.
„Az egyeztetések során kiviláglott, hogy 2005-ben az akkori tárgyaló felek az egyezmény szövegét nem kellő gondossággal véglegesítették, így a román és a magyar nyelvű szövegekben olyan lényeges eltérések találhatóak, melyek alapján a felek eltérő módon értelmezik annak rendelkezéseit” – írja Szijjártó Péter magyar külügyminiszter egy hozzá intézett kérdésre adott válaszában. A magyar kormány már 2014-ben eldöntötte, hogy megnyitja a Bukaresti Magyar Kulturális Központ Kolozsvári fiókintézetét, erről 2015-ben tájékoztatta a román felet, és jelenleg is zajlanak a diplomáciai egyeztetések. A Maszol.ro úgy tudja, hogy Bukarest ezek során felvetette, hogy a Sepsiszentgyörgyi irodát költöztessék át Kolozsvárra, ezt azonban a magyar kormány elutasította, és szakértői tárgyalásokat javasolt az értelmezési problémák áthidalására, amit a román fél elfogadott.
Eközben a Sepsiszentgyörgyi fiókintézet élén már több mint egy éve nincs igazgató, miután Lakatos Mihály négyéves mandátuma lejárt. Szijjártó Péter szerint „a legjobb pályázatot benyújtó jelölt kinevezéséhez szükséges eljárás folyamán derült ki, hogy a jelölt román állampolgársággal is rendelkezik, amely a hatályos magyar jogszabályok miatt akadályát képezi kinevezésének. A jelölt az állampolgárságáról történő lemondási eljárást elindította a román hatóságok felé, annak lezárultával azonnal – várhatóan néhány héten belül – elfoglalhatja állomáshelyét”. A magyar külügyminiszter nem nevezte meg az új igazgatót, ám sajtóértesülések szerint a versenyvizsgát Szebeni Zsuzsa Kolozsvári születésű, Budapesten élő színháztörténész nyerte meg.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 8.
Kikezdett jogvédelem
Egyre inkább sziszifuszi munkának tűnik a Kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért folytatott harc. Az évek óta tartó pereskedés mintapéldája annak, hogyan lehet törvényes keretek között elodázni, kijátszani az igazságszolgáltatást.
Bő két évvel ezelőtt Kolozsvár egyik legnevesebb bírája úgy döntött, az önkormányzatnak kötelessége kihelyezni a kincses város nevét magyarul is hirdető táblákat – az akkori ítélet indoklását olvasva egy röpke pillanat erejéig még ma is az az érzése támad az embernek, hogy van kiút, normalitás, igazság. Csakhogy szinte azonnal elűzi a kósza gondolatot a szomorú jelen, a valóság: most ott tartunk, hogy visszautalták első fokra az ügyet, és még azt sem tudjuk, hogy ez kinek jó.
A bizonytalanság, a szürkeség a zavarosban halászóknak kedvez, a verdikt kimondásának szüntelen halasztása pedig alaposan lefárasztja, megviseli a jó szándékú jogharcosokat is. Mással ugyanis nehezen magyarázható Szőcs Sándor ügyvéd minap tett kijelentése. „Nézzünk egy kicsit a tükörbe: mi sem követelhetjük, hogy a románok tapsoljanak nekünk a kétnyelvű táblákhoz, amíg nekünk is ilyen a hozzáállásunk például a homoszexuálisokhoz” – fogalmazott a felperes egyik jogi képviselője a Népszabadságnak adott nyilatkozatában, amelyben azt boncolgatta, hogy ha az erdélyi magyar egyházak „szégyenletes módon” elutasítják a melegek jogait, akkor hogyan várhatjuk el a románoktól, hogy teljesítsék a magyar kisebbség követeléseit.
Bár erős a késztetés, nem kívánunk vitába szállni az elmondottakkal, vagy amellett érvelni, miért nem szabad párhuzamot vonni az erdélyi magyarok és a melegek helyzete, illetve az önkormányzat és az egyház szerepe, feladata között. A kijelentés felemlegetésével csupán azt szeretnénk érzékeltetni, mennyire eredményes a hivatalok, hatóságok, intézmények, döntéshozók, egyszóval az államgépezet időhúzásra, elkenésre, lassú, de biztos halálra alapozó aknamunkája. Mert úgy tűnik, a Kolozsvári, erdélyi magyarok jogainak egyik élharcosa kezdi elveszíteni a hitét, hiszen a kudarcsorozat árnyékában gyakorlatilag arról akar meggyőzni, hogy mégiscsak velünk lehet a baj. No de bármikor ébresztőt lehet fújni, és abban reménykedni, hogy ha az idézett gondolatokkal a Kolozsvári önkormányzat ügyvédje hozakodna elő, akkor jogi képviselőink könnyedén leszerelnék az érvelést.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Egyre inkább sziszifuszi munkának tűnik a Kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért folytatott harc. Az évek óta tartó pereskedés mintapéldája annak, hogyan lehet törvényes keretek között elodázni, kijátszani az igazságszolgáltatást.
Bő két évvel ezelőtt Kolozsvár egyik legnevesebb bírája úgy döntött, az önkormányzatnak kötelessége kihelyezni a kincses város nevét magyarul is hirdető táblákat – az akkori ítélet indoklását olvasva egy röpke pillanat erejéig még ma is az az érzése támad az embernek, hogy van kiút, normalitás, igazság. Csakhogy szinte azonnal elűzi a kósza gondolatot a szomorú jelen, a valóság: most ott tartunk, hogy visszautalták első fokra az ügyet, és még azt sem tudjuk, hogy ez kinek jó.
A bizonytalanság, a szürkeség a zavarosban halászóknak kedvez, a verdikt kimondásának szüntelen halasztása pedig alaposan lefárasztja, megviseli a jó szándékú jogharcosokat is. Mással ugyanis nehezen magyarázható Szőcs Sándor ügyvéd minap tett kijelentése. „Nézzünk egy kicsit a tükörbe: mi sem követelhetjük, hogy a románok tapsoljanak nekünk a kétnyelvű táblákhoz, amíg nekünk is ilyen a hozzáállásunk például a homoszexuálisokhoz” – fogalmazott a felperes egyik jogi képviselője a Népszabadságnak adott nyilatkozatában, amelyben azt boncolgatta, hogy ha az erdélyi magyar egyházak „szégyenletes módon” elutasítják a melegek jogait, akkor hogyan várhatjuk el a románoktól, hogy teljesítsék a magyar kisebbség követeléseit.
Bár erős a késztetés, nem kívánunk vitába szállni az elmondottakkal, vagy amellett érvelni, miért nem szabad párhuzamot vonni az erdélyi magyarok és a melegek helyzete, illetve az önkormányzat és az egyház szerepe, feladata között. A kijelentés felemlegetésével csupán azt szeretnénk érzékeltetni, mennyire eredményes a hivatalok, hatóságok, intézmények, döntéshozók, egyszóval az államgépezet időhúzásra, elkenésre, lassú, de biztos halálra alapozó aknamunkája. Mert úgy tűnik, a Kolozsvári, erdélyi magyarok jogainak egyik élharcosa kezdi elveszíteni a hitét, hiszen a kudarcsorozat árnyékában gyakorlatilag arról akar meggyőzni, hogy mégiscsak velünk lehet a baj. No de bármikor ébresztőt lehet fújni, és abban reménykedni, hogy ha az idézett gondolatokkal a Kolozsvári önkormányzat ügyvédje hozakodna elő, akkor jogi képviselőink könnyedén leszerelnék az érvelést.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 8.
Nem rendelt többnyelvű táblákat a Kolozsvári városháza
Cáfolta lapunknak a Kolozsvári polgármesteri hivatal a Musai-Muszáj akciócsoport értesülését, miszerint a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat. Az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez.
A többnyelvűségért síkra szálló Musai-Muszáj Facebook-oldalán közölt bejegyzése szerint „belső információkból" arról értesültek, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat zsűrijének látogatása kapcsán polgármesteri hivatal legyártotta a bejárathoz kerülő, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg feliratú táblákat. „Hisszük, ha látjuk, de történelmi pillanat elé nézhetünk!" – állapította meg a civil kezdeményező csoport, amelynek szervezésében tavaly több százan kérvényezték a Kolozsvári városházán a többnyelvű helységnévtáblákat.
Oana Buzatu, a Kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön cáfolta a Krónikának, hogy megrendelték vagy legyártatták volna a többnyelvű helységnévtáblákat. „A polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak nem változott az álláspontja, és továbbra is fenntartják, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján" – jelentette ki lapunknak a városházi illetékes.
Oana Buzatu emlékeztetett, hogy az önkormányzat „a város multikulturális jellegének kihangsúlyozása" érdekében városkapukat készül állítani Kolozsvár bejáratainál, ezeken pedig a román mellett magyarul és németül is felírják a város nevét. A szóvivő azonban nem rendelkezett érdemi információval arról, hogy jelenleg milyen szakaszban van ennek a projektnek a megvalósítása. Noha a hivatal által 2014-ben a városkapuk látványtervére kiírt pályázat keretében már 2015 márciusában győztes hirdettek – Alexandru Nicolae Fleşeriu építészeti irodáját –, a létesítmények annak ellenére nem kerültek ki a helyükre, hogy Emil Boc polgármester korábban megígérte, ez 2015 végéig megtörténik.
A Musai - Muszáj nemrég nyílt levélben fordult Emil Bochoz, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsvár határánál. Az akciócsoport felhívta a polgármester figyelmét, hogy a kulturális fővárosi cím elnyeréséért versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a Kolozsvári magyarság létszámához képest. A Musai-Muszáj arra kérte Bocot, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri hamarosan esedékes látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a Kolozsváriak számára ezt a problémát.
Mint a városházi szóvivő lapunknak adott nyilatkozatából is kitűnik, az Emil Boc vezette önkormányzat folyamatosan arra hivatkozva utasítja el a kétnyelvű táblák kihelyezését, hogy a kincses város magyarságának számaránya nem éri el a 2001/215-ös számú közigazgatási törvényben rögzített húsz százalékos küszöböt (a magyarok létszáma 16 százalékos). Mások – köztük a Musai-Muszáj, valamint a városházával pereskedő Minority Rights Egyesület – viszont azzal érvelnek, hogy a közigazgatási törvény értelmében a jogszabály hatályba lépésekor érvényes népszámlálási adatok alapján kell megvizsgálni, hogy egy kisebbség helyi aránya meghaladja-e az anyanyelvhasználatra feljogosító fontos húszszázalékos küszöbértéket. Márpedig az 1992-es cenzus idején a Kolozsvári magyarság aránya 23 százalékos volt, tehát meghaladta a küszöböt.
Ugyanakkor a közigazgatási törvény egyik utólagos módosítása kimondja azt is, hogy abban az esetben is ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat, ha a kisebbség számaránya a jogszabály hatályba lépését követően húsz százalék alá csökkent. Arról nem beszélve, hogy ugyanez a törvény semmilyen esetben nem tiltja, hogy egy nemzeti kisebbségi nyelvén is kiírják a település nevét, függetlenül az adott kisebbség lélekszámától.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Cáfolta lapunknak a Kolozsvári polgármesteri hivatal a Musai-Muszáj akciócsoport értesülését, miszerint a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat. Az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez.
A többnyelvűségért síkra szálló Musai-Muszáj Facebook-oldalán közölt bejegyzése szerint „belső információkból" arról értesültek, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat zsűrijének látogatása kapcsán polgármesteri hivatal legyártotta a bejárathoz kerülő, Cluj-Napoca/Kolozsvár/Klausenburg feliratú táblákat. „Hisszük, ha látjuk, de történelmi pillanat elé nézhetünk!" – állapította meg a civil kezdeményező csoport, amelynek szervezésében tavaly több százan kérvényezték a Kolozsvári városházán a többnyelvű helységnévtáblákat.
Oana Buzatu, a Kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője csütörtökön cáfolta a Krónikának, hogy megrendelték vagy legyártatták volna a többnyelvű helységnévtáblákat. „A polgármesteri hivatalnak és a helyi tanácsnak nem változott az álláspontja, és továbbra is fenntartják, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján" – jelentette ki lapunknak a városházi illetékes.
Oana Buzatu emlékeztetett, hogy az önkormányzat „a város multikulturális jellegének kihangsúlyozása" érdekében városkapukat készül állítani Kolozsvár bejáratainál, ezeken pedig a román mellett magyarul és németül is felírják a város nevét. A szóvivő azonban nem rendelkezett érdemi információval arról, hogy jelenleg milyen szakaszban van ennek a projektnek a megvalósítása. Noha a hivatal által 2014-ben a városkapuk látványtervére kiírt pályázat keretében már 2015 márciusában győztes hirdettek – Alexandru Nicolae Fleşeriu építészeti irodáját –, a létesítmények annak ellenére nem kerültek ki a helyükre, hogy Emil Boc polgármester korábban megígérte, ez 2015 végéig megtörténik.
A Musai - Muszáj nemrég nyílt levélben fordult Emil Bochoz, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa kulturális fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését Kolozsvár határánál. Az akciócsoport felhívta a polgármester figyelmét, hogy a kulturális fővárosi cím elnyeréséért versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron már évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű helységnévtáblákat, Nagybánya pedig egy hónapja döntött erről, noha a legnagyobb kisebbségi csoportjuk is eltörpül a Kolozsvári magyarság létszámához képest. A Musai-Muszáj arra kérte Bocot, vállalja fel a táblák ügyét, rendelje el kihelyezésüket még a zsűri hamarosan esedékes látogatása előtt, egyszer és mindenkorra lezárva a Kolozsváriak számára ezt a problémát.
Mint a városházi szóvivő lapunknak adott nyilatkozatából is kitűnik, az Emil Boc vezette önkormányzat folyamatosan arra hivatkozva utasítja el a kétnyelvű táblák kihelyezését, hogy a kincses város magyarságának számaránya nem éri el a 2001/215-ös számú közigazgatási törvényben rögzített húsz százalékos küszöböt (a magyarok létszáma 16 százalékos). Mások – köztük a Musai-Muszáj, valamint a városházával pereskedő Minority Rights Egyesület – viszont azzal érvelnek, hogy a közigazgatási törvény értelmében a jogszabály hatályba lépésekor érvényes népszámlálási adatok alapján kell megvizsgálni, hogy egy kisebbség helyi aránya meghaladja-e az anyanyelvhasználatra feljogosító fontos húszszázalékos küszöbértéket. Márpedig az 1992-es cenzus idején a Kolozsvári magyarság aránya 23 százalékos volt, tehát meghaladta a küszöböt.
Ugyanakkor a közigazgatási törvény egyik utólagos módosítása kimondja azt is, hogy abban az esetben is ki kell helyezni a kétnyelvű táblákat, ha a kisebbség számaránya a jogszabály hatályba lépését követően húsz százalék alá csökkent. Arról nem beszélve, hogy ugyanez a törvény semmilyen esetben nem tiltja, hogy egy nemzeti kisebbségi nyelvén is kiírják a település nevét, függetlenül az adott kisebbség lélekszámától.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 8.
Népművészeti tábort rendeztek Érmelléken
Augusztus 29.–szeptember 2. között tartották az I. Érmelléki Népművészeti Tábort Székelyhídon Palczert Judith és Kovács Ágnes, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetője szervezésében. A rendezvény az érmelléki népviseletet, táncelemeket, szokásokat, hagyományokat és a régió jellegzetességeit próbálta felkutatni, összefoglalni, feleleveníteni, bemutatni, és továbbadni a mai nemzedéknek. A tábor helyszíne a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpont és a helyi strand volt.
Bihari és érmelléki táncokat mutatott be a Debreceni Népi Együttes táncosa, Herc Vilmos és csapata, a talpalávalót a diószegi Bakator zenekar szolgáltatta. Óvodás korú gyerekek és nagyobbak is vígan tanulták az érmelléki táncokat. A tánctanulás mellett a résztvevők megismerkedhettek népi játékokkal is a létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény munkatársai által, és néprajzi előadásokat hallhattak az Érmellékről. Régi viseletek, tárgyak, fényképek is kiállításra kerültek, így Gavrucza Tibor nyugalmazott érmelléki református lelkész és festőművész festményei is.
Kedden délután dr. Kéri Gáspár érmelléki néprajzgyűjtő Érmelléki értékeink megőrzése címmel tartott kiselőadást a csokalyi Fórián Andreával, aki az Érmelléki Értéktár weboldal készítője (www.ermelleki-ertektar.hu). Ez a honlap egy olyan projekt keretében jött létre, amelynek célja az Érmellék értékeinek felkutatása, gondozása és megőrzése az utókor számára.
Szerdán dr. Szabó József diószegi helytörténész Történelmi érdekességek az Érmellékről címmel tartott izgalmas expozét Nagy Katalin néprajzkutatóval.
Csütörtök délután a Rozmaring együttes fellépésé tette igazán érdekessé a tábort a rendezvény végén, és akinek kedve volt hozzá, a citerákat is kipróbálhatta. Énekelt Barta Renáta, citerán kísérte Bertalan Attila.
Minden este ízletes vacsora után táncházzal zárult a nap. Emellett volt slambucfőzés, daltanulás, késő estig tartó mulatság.
A tábor utolsó napján, pénteken a gyerekek bemutatták, mit tanultak a hét folyamán. Ezután élőzenés táncmulatságra került sor a Bakator népzenei együttessel, ami egész héten át biztosította a talpalávalót.
Ezúton szeretnék a szervezők megköszönni mindenkinek a sok segítséget, e szép cél érdekében való együttműködést a Székelyhídi Baba-Mama Körnek, a Gyermek Jézus Otthonnak, a Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpontnak, illetve Székelyhíd város és a környék támogató lakóinak.
Tatai István
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Augusztus 29.–szeptember 2. között tartották az I. Érmelléki Népművészeti Tábort Székelyhídon Palczert Judith és Kovács Ágnes, a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetője szervezésében. A rendezvény az érmelléki népviseletet, táncelemeket, szokásokat, hagyományokat és a régió jellegzetességeit próbálta felkutatni, összefoglalni, feleleveníteni, bemutatni, és továbbadni a mai nemzedéknek. A tábor helyszíne a Székelyhídi Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpont és a helyi strand volt.
Bihari és érmelléki táncokat mutatott be a Debreceni Népi Együttes táncosa, Herc Vilmos és csapata, a talpalávalót a diószegi Bakator zenekar szolgáltatta. Óvodás korú gyerekek és nagyobbak is vígan tanulták az érmelléki táncokat. A tánctanulás mellett a résztvevők megismerkedhettek népi játékokkal is a létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény munkatársai által, és néprajzi előadásokat hallhattak az Érmellékről. Régi viseletek, tárgyak, fényképek is kiállításra kerültek, így Gavrucza Tibor nyugalmazott érmelléki református lelkész és festőművész festményei is.
Kedden délután dr. Kéri Gáspár érmelléki néprajzgyűjtő Érmelléki értékeink megőrzése címmel tartott kiselőadást a csokalyi Fórián Andreával, aki az Érmelléki Értéktár weboldal készítője (www.ermelleki-ertektar.hu). Ez a honlap egy olyan projekt keretében jött létre, amelynek célja az Érmellék értékeinek felkutatása, gondozása és megőrzése az utókor számára.
Szerdán dr. Szabó József diószegi helytörténész Történelmi érdekességek az Érmellékről címmel tartott izgalmas expozét Nagy Katalin néprajzkutatóval.
Csütörtök délután a Rozmaring együttes fellépésé tette igazán érdekessé a tábort a rendezvény végén, és akinek kedve volt hozzá, a citerákat is kipróbálhatta. Énekelt Barta Renáta, citerán kísérte Bertalan Attila.
Minden este ízletes vacsora után táncházzal zárult a nap. Emellett volt slambucfőzés, daltanulás, késő estig tartó mulatság.
A tábor utolsó napján, pénteken a gyerekek bemutatták, mit tanultak a hét folyamán. Ezután élőzenés táncmulatságra került sor a Bakator népzenei együttessel, ami egész héten át biztosította a talpalávalót.
Ezúton szeretnék a szervezők megköszönni mindenkinek a sok segítséget, e szép cél érdekében való együttműködést a Székelyhídi Baba-Mama Körnek, a Gyermek Jézus Otthonnak, a Gyermek Jézus Szabadidő és Sportközpontnak, illetve Székelyhíd város és a környék támogató lakóinak.
Tatai István
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. szeptember 8.
A nagy összegeknek kedvez
Eltörölnék a nyugdíjak adóját
A szenátus az Adótörvénykönyv (2015/227-es törvény) módosításával eltörölte a nyugdíjak megadóztatását. Klárik László szenátor szerint, bár ez növeli az államháztartás hiányát, jogos az intézkedés.
A Háromszéki politikus azt mondja: következetes intézkedés, mert a nyugdíjak megadózását valójában 2010-ben vezette be a Boc-kormány, egyéb megszorító intézkedésekkel együtt, az akkor a csőd szélén álló országban. Azóta lépésenként „visszaadták” a fizetést és egyéb akkor elvett jogokat, „tisztességtelen dolog” éppen a nyugdíjasokon „elverni a port”.
– Látni kell azt is, hogy minden lej, amely nem folyik be a kincstárba, növeli a már most tátongó „lyukat”. A kormánynak feltétlenül növelnie kell más területen az adóbehajtás mértékét – magyarázza Klárik László. – Másrészt a nyugdíj nem jövedelem, hanem egy megszerzett jog, amit amúgy sem kellene jövedelemadóval sújtani.
Mint azt már megírtuk, a módosítás a magasabb nyugdíjjal rendelkezőknek kedvez. Jelenleg azoknak kell adót fizetniük, akiknek a nyugdíja meghaladja az ezer lejt. Ezek a személyek az ezer lej feletti összegnek a 16 százalékát kell, hogy befizessék adóként. Az ügyben a képviselőházé a döntés.
E. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Eltörölnék a nyugdíjak adóját
A szenátus az Adótörvénykönyv (2015/227-es törvény) módosításával eltörölte a nyugdíjak megadóztatását. Klárik László szenátor szerint, bár ez növeli az államháztartás hiányát, jogos az intézkedés.
A Háromszéki politikus azt mondja: következetes intézkedés, mert a nyugdíjak megadózását valójában 2010-ben vezette be a Boc-kormány, egyéb megszorító intézkedésekkel együtt, az akkor a csőd szélén álló országban. Azóta lépésenként „visszaadták” a fizetést és egyéb akkor elvett jogokat, „tisztességtelen dolog” éppen a nyugdíjasokon „elverni a port”.
– Látni kell azt is, hogy minden lej, amely nem folyik be a kincstárba, növeli a már most tátongó „lyukat”. A kormánynak feltétlenül növelnie kell más területen az adóbehajtás mértékét – magyarázza Klárik László. – Másrészt a nyugdíj nem jövedelem, hanem egy megszerzett jog, amit amúgy sem kellene jövedelemadóval sújtani.
Mint azt már megírtuk, a módosítás a magasabb nyugdíjjal rendelkezőknek kedvez. Jelenleg azoknak kell adót fizetniük, akiknek a nyugdíja meghaladja az ezer lejt. Ezek a személyek az ezer lej feletti összegnek a 16 százalékát kell, hogy befizessék adóként. Az ügyben a képviselőházé a döntés.
E. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 8.
Bayer Zsolt kitüntetése kapcsán
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete örömmel fogadta a hírt, miszerint Bayer Zsolt újságírót a magyar állam kitüntetésben részesítette, elismervén ezzel a magyar nemzet szolgálatában végzett munkásságát.
Bayer Zsolt mindig is egy Kárpát-medencei összmagyar nemzetben gondolkozott és cselekedett. Egyike azon magyar újságíróknak, akik nyíltan felvállalták a külhoni magyarság ügyét, így határozottan kiállt a kettős állampolgárság mellett is. Többször rávilágított a romániai kormányok magyarellenes politikájára, valamint világosan és közérthetően írt a román nemzetpolitika valóságáról. Ezért 2004-ben az éppen regnáló baloldali román kormány terrorizmus vádjával kitiltotta őt Erdélyből.
Felháborítónak tartjuk a kitüntetés kapcsán keletkezett politikai „mű hisztit”, amely során számos balliberális értelmiségi megpróbálja lealacsonyítani a magyar állami kitüntetéseket a pártpolitikai játszmák színterére. Fájó látni, hogy mind a mai napig a nemzet ügye mellett kiállni egyesek számára antiszemitizmussal és sovinizmussal egyenlő. Bayer Zsolt újságíró ugyanúgy nem antiszemita, mint ahogyan nem terrorista.
Bayer Zsolt legnagyobb érdeme, hogy lényeglátóan és közérthetően mutatja be olvasóinak, nézőinek azt a valóságot, amelyet egyesek mindenáron szeretnének elfedni Romániában és Magyarországon egyaránt. Ezért reméljük, hogy töretlenül folytatja munkásságát, és ezáltal segít abban, hogy – Cseh Tamással szólva – a Valóság nevű nagybátyánk többé ne távozhasson a Kárpát-medenceéből.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete örömmel fogadta a hírt, miszerint Bayer Zsolt újságírót a magyar állam kitüntetésben részesítette, elismervén ezzel a magyar nemzet szolgálatában végzett munkásságát.
Bayer Zsolt mindig is egy Kárpát-medencei összmagyar nemzetben gondolkozott és cselekedett. Egyike azon magyar újságíróknak, akik nyíltan felvállalták a külhoni magyarság ügyét, így határozottan kiállt a kettős állampolgárság mellett is. Többször rávilágított a romániai kormányok magyarellenes politikájára, valamint világosan és közérthetően írt a román nemzetpolitika valóságáról. Ezért 2004-ben az éppen regnáló baloldali román kormány terrorizmus vádjával kitiltotta őt Erdélyből.
Felháborítónak tartjuk a kitüntetés kapcsán keletkezett politikai „mű hisztit”, amely során számos balliberális értelmiségi megpróbálja lealacsonyítani a magyar állami kitüntetéseket a pártpolitikai játszmák színterére. Fájó látni, hogy mind a mai napig a nemzet ügye mellett kiállni egyesek számára antiszemitizmussal és sovinizmussal egyenlő. Bayer Zsolt újságíró ugyanúgy nem antiszemita, mint ahogyan nem terrorista.
Bayer Zsolt legnagyobb érdeme, hogy lényeglátóan és közérthetően mutatja be olvasóinak, nézőinek azt a valóságot, amelyet egyesek mindenáron szeretnének elfedni Romániában és Magyarországon egyaránt. Ezért reméljük, hogy töretlenül folytatja munkásságát, és ezáltal segít abban, hogy – Cseh Tamással szólva – a Valóság nevű nagybátyánk többé ne távozhasson a Kárpát-medenceéből.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 8.
Fontosak a rítusaink
Alkotó munkánkban a bibliai teremtést utánozzuk
Kedden a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Őstörténeti rítusok a székely–magyar sorsforduló szokásokban címmel tartott vetített képes előadást dr. Balázs Lajos néprajzkutató. Az est jelmondata a születés, házasság és elmúlás kultúrája, székely-magyar múltunk másképpen elmondott története volt.
A rendezvény házigazdája, Gazda József író, szociográfus köszöntőjében felelevenítette, hogy az ő hajdani első könyve, az Így tudom, így mondom is úgy született meg, hogy magnóval a kezében elindult az akkor élő öregekhez, és mindarról kérdezte őket, amit átéltek a születésüktől kezdve.
Dr. Balázs Lajos néprajzkutató eddig 11 könyvet tett közzé, és több mint 40 éve kutatja a székely-magyar kultúra ősi szokásait, hogy melyek azok a sorsfordító rítusok, amelyek gyökereinket összeszervezték, egy emberi közösséget, társadalmat alkotva.
Az előadó elmondta, sokat foglalkoztatta, és kereste a hasonlóságot a bibliai teremtés és az ember teremtő munkája között. Ekkor fogalmazódott meg benne az a feltételezés, hogy az embernek valamikor a távoli múltban éreznie kellett, hogy neki kell folytatnia Isten teremtő munkáját. Meg kell találnia azt a módot, ahogyan megszervezheti magát az ember, de nem csak a születés tekintetében, hanem alapvetően mindenben, ami megkülönbözteti egy állattól.
Kutatásának központja Csíkszentdomokos volt, mely nagyon sok szokást őrzött meg a kollektív memóriájában. Amúgy meg „minden helyi folklórhagyomány egyetemes, mert a lét egyetemes emberi kihívásaira, szükségleteire hoznak sajátos, alkalmazott választ és megoldást”, magyarázta.
Balázs Lajos kifejtette: a mitológiák, mítoszok szereplői istenek, hősök, akik mintákká váltak, az emberek utánozni, ismételni kezdték őket, és ezek az ismételt cselekvések fokozatosan szokássá, később alkotmánnyá váltak, és ezek határozták meg, mit szabad és mit nem.
– Népünk már a honfoglalás előtt kiforrott beavató rítusokkal rendelkezett, mert kellett a szervezettség, hogy végrehajtsák a magyarság legnagyobb vállalkozását, a honfoglalást. Ezzel bizonyították azt, hogy képesek a maguk számára kultúrát teremteni a saját szemléletükkel – mondta.
A néprajztudós többek között említést tett néhány olyan szokásról is, melyeket kutatásai során ismert meg. Ilyen a gyermek beavatása az útszéli keresztfánál, ez a rítus Szent István kora előtti időkből való egyfajta mítoszra vezethető vissza, és annyit takart, hogy a csecsemővel a házhoz legközelebb álló keresztfát megkerülték, keresztény imákat mondtak, holott a szertartás maga pogánynak számított. A gyermeket az egyház iránti tiszteletből elvitték a templomba megkeresztelni, de a keresztfa megkerülése elsődleges volt. Egy másik ilyen érdekes szokás a megkeresztelt gyermek asztal alá való helyezése. Az asztal a központot szimbolizálja a családban, a közösségben, ezért fontos volt, hogy a gyermek ezen rítus által a közösség részévé válhasson.
Az előadást vetített képek és gyűjtések során rögzített hanganyag tette érzékletesebbé.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Alkotó munkánkban a bibliai teremtést utánozzuk
Kedden a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében, a Fábián Ernő Népfőiskola szervezésében Őstörténeti rítusok a székely–magyar sorsforduló szokásokban címmel tartott vetített képes előadást dr. Balázs Lajos néprajzkutató. Az est jelmondata a születés, házasság és elmúlás kultúrája, székely-magyar múltunk másképpen elmondott története volt.
A rendezvény házigazdája, Gazda József író, szociográfus köszöntőjében felelevenítette, hogy az ő hajdani első könyve, az Így tudom, így mondom is úgy született meg, hogy magnóval a kezében elindult az akkor élő öregekhez, és mindarról kérdezte őket, amit átéltek a születésüktől kezdve.
Dr. Balázs Lajos néprajzkutató eddig 11 könyvet tett közzé, és több mint 40 éve kutatja a székely-magyar kultúra ősi szokásait, hogy melyek azok a sorsfordító rítusok, amelyek gyökereinket összeszervezték, egy emberi közösséget, társadalmat alkotva.
Az előadó elmondta, sokat foglalkoztatta, és kereste a hasonlóságot a bibliai teremtés és az ember teremtő munkája között. Ekkor fogalmazódott meg benne az a feltételezés, hogy az embernek valamikor a távoli múltban éreznie kellett, hogy neki kell folytatnia Isten teremtő munkáját. Meg kell találnia azt a módot, ahogyan megszervezheti magát az ember, de nem csak a születés tekintetében, hanem alapvetően mindenben, ami megkülönbözteti egy állattól.
Kutatásának központja Csíkszentdomokos volt, mely nagyon sok szokást őrzött meg a kollektív memóriájában. Amúgy meg „minden helyi folklórhagyomány egyetemes, mert a lét egyetemes emberi kihívásaira, szükségleteire hoznak sajátos, alkalmazott választ és megoldást”, magyarázta.
Balázs Lajos kifejtette: a mitológiák, mítoszok szereplői istenek, hősök, akik mintákká váltak, az emberek utánozni, ismételni kezdték őket, és ezek az ismételt cselekvések fokozatosan szokássá, később alkotmánnyá váltak, és ezek határozták meg, mit szabad és mit nem.
– Népünk már a honfoglalás előtt kiforrott beavató rítusokkal rendelkezett, mert kellett a szervezettség, hogy végrehajtsák a magyarság legnagyobb vállalkozását, a honfoglalást. Ezzel bizonyították azt, hogy képesek a maguk számára kultúrát teremteni a saját szemléletükkel – mondta.
A néprajztudós többek között említést tett néhány olyan szokásról is, melyeket kutatásai során ismert meg. Ilyen a gyermek beavatása az útszéli keresztfánál, ez a rítus Szent István kora előtti időkből való egyfajta mítoszra vezethető vissza, és annyit takart, hogy a csecsemővel a házhoz legközelebb álló keresztfát megkerülték, keresztény imákat mondtak, holott a szertartás maga pogánynak számított. A gyermeket az egyház iránti tiszteletből elvitték a templomba megkeresztelni, de a keresztfa megkerülése elsődleges volt. Egy másik ilyen érdekes szokás a megkeresztelt gyermek asztal alá való helyezése. Az asztal a központot szimbolizálja a családban, a közösségben, ezért fontos volt, hogy a gyermek ezen rítus által a közösség részévé válhasson.
Az előadást vetített képek és gyűjtések során rögzített hanganyag tette érzékletesebbé.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 8.
Kadács az idők sodrásában
A Nyikómentén fekvő két Kadács – amely, mint az alábbi írásból is kiderül, tulajdonképpen egyetlen település – lakossága sosem volt népes. Ennek dacára sok értelmiségit adott a magyar szellemi életnek. A település egyházi, oktatási és kulturális múltját Gálfalvi Gábor ny. igazgató-tanító, néprajzi gyűjtő, helytörténész veszi számba.
Szép a Nyikó s a vidéke / Jámbor székely szabad széke…” – írta egykoron Tiboldi István kedei tanító. E jámbor székelyek által lakott nyikómenti falvak egyike a két Kadács, amelyről eddig keveset írtak. Orbán Balázs, a nagy Székelyföldi utazó A Székelyföld leírása I. kötetének 113–114. oldalán ír Kadácsról, elég röviden. Rajta kívül időközben Gálfalvi Sándor kadácsi származású tanár, az unitárius egyház egykori főgondnoka ír a templom és iskola történetéről a Keresztény Magvető című folyóiratban, P. Buzogány Árpád Faluriportok a Nyikómentéről könyvében a falutörténet rövid leírása után ír a két födeles fahídról, ugyanezekről értekezik Boda Csilla tanítónő, valamint Balázsi Dénes a Nyikómenti hármas könyvében, a 2005-ös árvíz után, azok megrongálódásáról.
Ez késztetett arra – mint Kadácsból elszármazott, ahol gyermekkorom egy részét töltöttem a kántor-tanító nagyapáméknál –, hogy részletesebb leírást készítsek falunkról, amely bár kettő, mégis egy, mert Kiskadács és Nagykadács egy falu. Hogy miért, az a későbbiekben kiderül. Az alkotó, munkálkodó ember élete során sárban, bozontos legelőkön, erdei tisztásokon a talpalatnyi földet ösvénnyé, úttá tapodja. Az idő lehet, hogy belepi ezeket a nyomokat sárral, porral, elkorhadt avarral, de úgyis útjelzők mAradnak. Életutak. Egy vagy több ember, egy generáció tapodja ki őket, de vannak, léteznek rövidebb-hosszabb időre, vagy talán örökre.
A kitaposott utak jelzik azt, amit az emberek alkottak, maguk után hagytak. Vagyis egy életutat. A jó az, hogy a nyom mAradandó, emlékezet után is létező.
Kadács lakóinak az volt a fontos, hogy alkotóképességük teljében alkossanak sokat, az utódokra örökíthetőt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kadácsi emberek mindig tiszteletben tartották a székely falurendet. Nemeskürty István megfogalmazása szerint „a múltunkat tőlünk elvenni nem lehet, de az csak akkor miénk, ha ismerjük is”. Mi más volna szándékom Kadácsból elszármazottként, mint megismertetni az ifjú nemzedékkel őseink kitartó, sokszor keserves, kínos küzdelmét a megmAradásukért. Mert az a boldog ember, aki az élete végén elmondhatja, nem élt hiába. Szőcs Kálmán ezt így fogalmazta meg: „S a fák virágai még tavasszal lehullanak / egy sűrű illatú éjszakán / De csillagos gyümölcsök között majd tudják az utódok / Kinyíltunk, szenvedtünk, szerettünk s teremtettünk.”
A történelem folyamán Kadács népe is sok szenvedést elviselt. Egyik elnyomás megszűnt, jött a másik, még kegyetlenebb. Tatárdúlás, 150 év török uralom, osztrák elnyomás majd jött a történelem boncolókése, Trianon. De mindezt átvészelték őseink. Aztán következett az „aranykorszak”, az embertelen kommunizmus, amely sok-sok szülő gyermekét a falvakból is az élet idegen tengerére sodorta.
A sorsüldözött gyermekek a nagyvilágot járják, s könnyes szemmel fogalmazzák meg magukban: „Lombkoronás kicsiny falum / piros tetős egyszerű kis háza / oda vágyom mindig vissza, / hívogat az édesanyám sírja.”
Az idegenbe szakadt ifjakban gyakran feltör a honvágy, s erre a gyógyszer nem más, mint a hazatérés, ha pár napra vagy pár órára is. Mert mindenki számára szent hely a szülőfalu, ahol a nagyszülők mesékkel traktáltak, a szülők nehéz munkájukkal és imádsággal felneveltek. Szent hely, ahol a bölcső ringott, szent hely a templom, ahol egykor a fejekre keresztvíz csorgott, ahol elrebegte minden ifjú az unitárius fogalmat. Szent hely az iskola, mely mindannyiunkat bevezetett a betűk és számok világába és szent hely a temető is, ahol szeretteink sírjai domborulnak, hol örök csend és béke honol. Mit kell hát tudni a két Kadácsról, amely tulajdonképpen egy helyre tartozik? A Nyikó középső folyásának két partján terül el e két kis falu, egymástól mintegy két kilométerre. (Régi nevükön Felső- és Alsókadács). Nagykadács keleten Kobátfalvával határos, szinte össze van nőve vele, Kiskadács nyugaton Siménfalvával határos, közvetlen szomszédságában található. E sajátos elhelyezkedéséből keletkezett a szinte mindegyik székely faluban valamilyen formában megjelenő legenda, Kadács esetében így mAradt fenn: azért települtek a falu birtokának két szélére, hogy az egyre terjeszkedő két szomszédos falu útjába „akadást” képezzenek. Azonban a falu elnevezésének legvalószínűbb magyarázata: személynév átviteléből alakult ki a település mai neve. Ezt látszik igazolni a falura vonatkozó első írásos adatok is: 1505-ből mAradt fenn Michael Akadáchi neve. (Székely Oklevéltár, VIII. kötet, 18–19., 220 oldal).
1695-ben Alsó- és Felsőkadács néven említik az ikerfalvakat, ekkor egyházilag Tarcsafalvához tartoztak, 1718-ban váltak külön. Érdekes módon a Nyikó jobb partján levő hívek a tarcsafalvi egyházközséghez, míg a jobb partján lakók a székelyszentmihályi egyházhoz tartoztak. A falu gazdasági megerősödésével egyre erőteljesebbé vált az anyaegyháztól való elszakadás és az önállósodásra való törekvés. Végül 1718. február 18-án kinyilvánították elszakadási óhajukat, meghatározták a papbér nagyságát, amiről „az Eccléssiában lévő minden embernek személy szerint, mind a Kis Kadátsiak, mind a Nagy Kadátsiak kezet adtak in Anno 1718”. Az elszakadás gondolatát az Egyház vezetősége nem támogatta. Az ádámosi zsinat 1718. június 19-i jegyzőkönyvében található: „A kadácsi Ecclának íratott levél, hogy mostan a mater Ecclától való elszakadástól sepersedeálljanak eo kgmek.” Almási Mihály püspök a „Kadácsi Unitaria Ecclésia-hoz” 1719. május 30-án írt levelében ugyancsak nem javasolta a szentmihályi egyházközségtől való elszakadást, mivel „a magát egybe foglalt erő erősebb a megmAradásra”. Hogy mikor történt az elszakadás, nem lehet pontosan megállapítani, de mivel az Egyházi Főtanács jegyzőkönyve 1724-ben kadácsi papként Karácsonyfalvi lelkész nevét jegyzi fel, valószínű az elszakadás 1718 és 1724 között történt. Ekkorra meghatározták az egyházi földeket, az allodiatúrákat is, pontosan megjelölve a falu három határában azok nagyságát, helyét, milyenségét (szántó, kaszáló), valamint azt, hogy az a pap vagy az eklézsia javát szolgálja.
Sárdi István lelkész (1736–1745) feljegyzéséből a következőket tudhatjuk meg: Az egyházközség gondoskodik a lelkész lakásáról is, ugyanis az 1767-es Generális Vizitáció intézkedéseket hoz a „Parochia körüli” kert használatáról. Megható az az igyekezet, ahogyan az egyházközség minden korú tagja törekedett temploma szépítésére. „Ao. Dni 1777. A.N. Kadatsi Unitárius iffiu legények, maguk buzgo indulattyukból meg rován magukat Nyolc Mariasaig tsináltatak az Unitárius Templomba egy pulpitust, vagy éneklő széket. Ugyanezen esztendőben N. Kadátsi Unitaria kegyes asszonyok vettek az éneklő székre kettős veress Selyem ruhát, a prédicallo szék boritására három sing zöld posztot sárga szegekkel le szegelve, melyly két rendbéli Collatum áll hat magyar forintokban. Ismét: Ezen Ecclésia beli iffiu lányok Istenes indulatytyukból vettek a Pap Széke borítására egy tarka kartont, flor l den 24.” – jegyzi fel „Josephinus Simo Solymosi jur. notár Ao 1777 Die 21 Novembri”. „Ao. 1783 Die 5 Decembri. Sz. Vizitacio alkalmatosságával mutattanak elő egy kis Ezüst Tanjer, melylyet Istenes jó indulatjából hagyott és legalt a N. Kadátsi Unitaria Eelenek az Úr Aztalára Néhai Tiszt, Miklós Kata, Donáth Ferenczné asszony. Ugyan ilylyen írás a fenekin: Miklós Kata T. Ajtai Donath Ferencz Ao. 1782. Legyen Isten előtt kedves áldozat” – tudjuk meg az egykori feljegyzésekből. A fentebb említett adományok abban a kis fatemplomban kaptak helyet, amelyet a különváláskor, 1718 és 1924 között építettek, és vásároltak két kis harangot, majd 1776-ban egy nagy harangot is. Az erőteljesen fejlődő egyházközség számára a meglévő kis templom szűknek bizonyult, ezért 1785–1786-ban Bölöni Bakó György, majd Andrási György lelkészek idején megkezdték az új templom építését a mai helyén. Azonban ezt nem tekinthetjük új templom építésének, hanem inkább a régi templom renoválásának. Hogy az 1786-ban felújított templomot csak időleges megoldásnak tekintették, onnan is kitetszik, hogy alig 50 év múlva, 1825-ben a keblitanács elhatározta egy új templom építését. Közel tíz évig készültek az építésre. Hozzájárulásként minden család a Lokon levő egy darab földjének tiszta hasznát fizette be évente a templom javára. Közben kivetettek 40 000 cserepet, 6000 téglát, megvásároltak 40 fenyőgerendát, nagy mennyiségű követ és meszet. A régi templom anyagának egy részét is beépítették az új templom falába. Úgyszintén felhasználták a deszka- és faanyagot is, amit az új templom karzatának padozata is igazol, ahol a régi templom festett mennyezetének beépített deszkáin a festés ma is látszik. 1836-ban, Inczeffi József lelkész és id. Marosi Mihály gondnoksága idején épült a templom a mai formájában. A berendezést egy év múlva, 1838-ban fejezték be, ekkor már a lelkész Nagybaconi Hegyi Pál volt. A templom szerény, de ízléses, áhítatos hangulatot keltő. A szószéket centrálisan helyezték el, hogy azt mindenki láthassa és a beszéd a templom minden részében hallható legyen.
A szószék előtti tér magas, alkalmas a keresztelés és az esketés elvégzésére és az úrvacsora osztására is. A torony az új templom mellett alacsonynak bizonyult, ezért 1863-ban Abrudbányai Ürmösi Sámuel lelkész és id. Marosi Péter gondnoksága idején a mai magasságig emelték s bádogtetővel látták el. A régi lelkészi lakás helyett 1881-ben Benczédi Pap Sándor lelkészsége idején ujjat építettek. 1887-ben, Bölöni Bakó Lajos lelkész és Tordátfalvi Boros György énekvezér alatt orgonát vásároltak, ami ma is a nyikómenti templomok legjobb orgonája.
Mivel Kiskadács 2 kilométerre található Nagykadácstól, az idősebb emberek részére sürgetővé vált egy templom építése. Így aztán 1812-ben Derzsi György idején Kiskadácsban is építettek egy kis templomot, amelyet orgonával is elláttak. A helyet rosszul választották meg, egy domb aljában, a Nyikó partján fekszik, s így esőzésekkor a víz áztatta az alapját, ami miatt a falak úgy megrepedeztek, hogy a hatóságok betiltották annak használatát. Így a kiskadácsiak továbbra is a Nagykadácsi templomba jártak, amelyet javítottak 1900-ban, 1938-ban, 1971-ben és 1987-ben. Nemcsak egyházi vonalon folyt az építkezés a kis faluban, hanem polgári téren is. Ezt bizonyítja az is, hogy a paplak építésével egy időben, 1881-ben megalakult az egyházi iskola is, ekkor épült a még ma is álló iskolaépület Karácsonyfalvi lelkész idején. Az épület része tanítói lakásként szolgált, a hátsó (nyugati) része volt az osztályterem. Hogy a templom és egyházi iskola egy időben épült, bizonyítja az is, hogy a két épületnek az udvara egy helyen van. Abban az időben a tanítók egyben kántor-tanítók voltak. Az egyházi iskolát – mint sok mást – 1948-ban államosították. Érdemes megemlíteni, hogy e kis településből sok értelmiségi került ki. Hogy miért nevezzük kis településnek, azt bizonyítják a statisztikai adatok: 1567-ben 8 kaput, 1614-ben 40 családfőt, 1786-ban 267 főt, 1850-ben 403, 1868-ban 448, 1910-ben 421, 1941-ben 338, 1941-ben 338, 1992-ben már csak 158 főt írtak össze. Ennek ellenére, mint fentebb említettük sok értelmiségivel gazdagította e kis falu a Székelyföldet. Elsőként említhetjük dr. Marosi Ferencet, aki Budapesten először minisztériumi tanácsosként tevékenykedett, majd Svájcban, a Magyar Konzulátuson dolgozott; Marosi Márton lelkész, Gálfalvi Péter tanító, Gálfalvi Pál lelkész, Gálfalvi János lelkész, Gálfalvi P. Péter lelkész-tanár, Gálfalvi Gábor tanító, Györke Alpár mérnök, Inczefi András tanító, Inczefi Olga tanító, Végh Albert tanár, Gyöngyösi Kálmán tanító, Végh Ella tanító, Elekes Imre tanító, Nemes Dénes lelkész, Váradi Viola tanító, Marosi György ügyvéd, Gálfalvi Sándor tanár, egyházi főgondnok, Györke Erzsébet tanító, Mátéfi József mérnök, Mátéfi Ferenc mérnök, Marosi Júlia óvónő. Ebből a kis iskolából indult értelmiségiek nagy száma azt bizonyítja, hogy a falu népe, bár településük a legkisebbek közé tartozott mindig, igen sokat adott az oktatásra-művelődésre. Természetesen ebben nagy részük volt az ott tevékenykedő tanítóknak és lelkészeknek is, akik Reményik Sándor Templom és iskola versében megfogalmazása szerint e téren „egy kézre dolgoztak”.
Az itt tevékenykedő tanítók meg lelkészek nevét nem sorolom fel, a fentebb említett lelkészek mellett azonban ki kell emelnem Lőrinczi László nevét (1927–1941), aki létrehozta a Gazdakört, bevezette a falu lakosságát a modern baromfitenyésztésbe; a tanítók közül Gálfalvi Péter id. nevét, aki a lelkésszel közösen megalakította a Hitelszövetkezetet, és széles körű kulturális tevékenységet végzett. Szám szerint e faluban eddig 33 lelkész szolgált, a 33-ik a 2012-ben megválasztott Vass Zsuzsánna. A jelenleg beszüntetett iskolában 17 tanító végzett eredményes oktató-nevelő tevékenységet, amelyet a fentebb említett innen kikerült értelmiségiek száma is igazol.
Mint ismeretes, a 20. század elejéig a falvakban nem voltak kultúrotthonok. Ennek ellenére pezsgő kulturális élet volt a faluban, színjátszó csoportok, énekkarok, tánccsoportok gyakran bemutatták műsoraikat, legtöbbször egy-egy nagyobb csűrben, az iskolák tantermében, de igen sokszor a zsidók kocsmáinak nagyobb helyiségében. A nyikómenti falvaknak egy részében fedeles hidakat építettek, melyekről Orbán Balázs így ír: „Itt felemlítem mi bizonnyal minden erre utazót meg fog lepni azon sok fedeles hidat, melyek egyáltalán Udvarhely-széken, de főképp a Nyikó völgyében előfordulnak: ezekben oly fényűzők a vidék lakói, hogy még a legcsekélyebb patakon, sőt még oly helyekre is (mint Kadácsban), hol a vízen túl alig van néhány ház, s azon túl semmi, még közlekedő út sincsen, egymással versengve díszes és költséges fedeles hídakat építenek. Az ily hidak szoktak főként esős időkben, a falu népségének a városi kávéházakat, felüdülési, ámolygási helyeket pótló gyülhelyei lenni, s gyakran csergedező patakok költői morajánál táncra kel és társas játékot folytat a gondtalan fiatalság.” (A Székelyföld leírása I., Pest, 1868, 119. o.)
A kiskadácsi hidat 1829-ben, a nagykadácsit 1866-ban építették a helybéli lakosok. Sajnos mindkettőt megrongálta a 2005-ben árvízzé duzzadt Fehér-Nyikó, a történésekről részletesen beszámoltak írásban Balázsi Dénes tanár és Boda Csilla tanítónő.
A fent említett fedeles hidakon szervezett kulturális eseményeknek 1911-től már az újonnan felépített kultúrotthon – melyet abban az időben „faluházának” neveztek – adott helyet. Ennek építésében mindkét Kadács kivette a részét. Az egész Nyikó-völgyében farsang idején itt rendezték a legeredményesebb színdarabos bálokat, amit az is bizonyít, hogy a környék összes falujából idesereglett az ifjúság. A táncmulatság szombat estétől vasárnap estig tartott, ezért nevezték a kadácsi farsangi bált „nagybálnak”.
A „faluháza” 1959-ig volt a kultúra hajléka, ugyanis akkorra annyira megrongálódott, hogy Jakab Zoltán tanító kezdeményezésére újat építettek. Sajnos az új épületben egyre inkább megritkultak a kulturális rendezvények, ennek egyik fő oka az elnéptelenedés, a másik a tévék elszaporodása. Mint P. Buzogány Árpád Nyikómenti krónikájában megfogalmazta: „Kadács mintha Csipkerózsika-álomba szenderedne lassan (…), egy-egy ház lakatlanná válik, és nem kerül új gazda. Inkább emlékeiből él már, mintsem jelenét építené.” Vajon mikor telik oda az idő, mikor érik meg a helyzet arra, hogy megérdemeljen egy rendes feltámadást?
Erre sajnos senki sem tud választ adni.
Irodalom: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, I. kötet
Székely Oklevéltár, Új sorozat, II., Demény Lajos–Pataki József
Székely Oklevéltár, Új sorozat, IV. Székely népesség-összeírások, Kolozsvár, 1998.
Román Országos Levéltár Hargita megyei Hivatala. Egyházi anyakönyvek gyűjteménye. Fond. 47. Kadácsi Unitárius Egyház anyakönyvei.
Keresztény Magvető, 93. évfolyam (114–119 o.)
Hargita Népe (Csíkszereda)
A Nyikómentén fekvő két Kadács – amely, mint az alábbi írásból is kiderül, tulajdonképpen egyetlen település – lakossága sosem volt népes. Ennek dacára sok értelmiségit adott a magyar szellemi életnek. A település egyházi, oktatási és kulturális múltját Gálfalvi Gábor ny. igazgató-tanító, néprajzi gyűjtő, helytörténész veszi számba.
Szép a Nyikó s a vidéke / Jámbor székely szabad széke…” – írta egykoron Tiboldi István kedei tanító. E jámbor székelyek által lakott nyikómenti falvak egyike a két Kadács, amelyről eddig keveset írtak. Orbán Balázs, a nagy Székelyföldi utazó A Székelyföld leírása I. kötetének 113–114. oldalán ír Kadácsról, elég röviden. Rajta kívül időközben Gálfalvi Sándor kadácsi származású tanár, az unitárius egyház egykori főgondnoka ír a templom és iskola történetéről a Keresztény Magvető című folyóiratban, P. Buzogány Árpád Faluriportok a Nyikómentéről könyvében a falutörténet rövid leírása után ír a két födeles fahídról, ugyanezekről értekezik Boda Csilla tanítónő, valamint Balázsi Dénes a Nyikómenti hármas könyvében, a 2005-ös árvíz után, azok megrongálódásáról.
Ez késztetett arra – mint Kadácsból elszármazott, ahol gyermekkorom egy részét töltöttem a kántor-tanító nagyapáméknál –, hogy részletesebb leírást készítsek falunkról, amely bár kettő, mégis egy, mert Kiskadács és Nagykadács egy falu. Hogy miért, az a későbbiekben kiderül. Az alkotó, munkálkodó ember élete során sárban, bozontos legelőkön, erdei tisztásokon a talpalatnyi földet ösvénnyé, úttá tapodja. Az idő lehet, hogy belepi ezeket a nyomokat sárral, porral, elkorhadt avarral, de úgyis útjelzők mAradnak. Életutak. Egy vagy több ember, egy generáció tapodja ki őket, de vannak, léteznek rövidebb-hosszabb időre, vagy talán örökre.
A kitaposott utak jelzik azt, amit az emberek alkottak, maguk után hagytak. Vagyis egy életutat. A jó az, hogy a nyom mAradandó, emlékezet után is létező.
Kadács lakóinak az volt a fontos, hogy alkotóképességük teljében alkossanak sokat, az utódokra örökíthetőt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kadácsi emberek mindig tiszteletben tartották a székely falurendet. Nemeskürty István megfogalmazása szerint „a múltunkat tőlünk elvenni nem lehet, de az csak akkor miénk, ha ismerjük is”. Mi más volna szándékom Kadácsból elszármazottként, mint megismertetni az ifjú nemzedékkel őseink kitartó, sokszor keserves, kínos küzdelmét a megmAradásukért. Mert az a boldog ember, aki az élete végén elmondhatja, nem élt hiába. Szőcs Kálmán ezt így fogalmazta meg: „S a fák virágai még tavasszal lehullanak / egy sűrű illatú éjszakán / De csillagos gyümölcsök között majd tudják az utódok / Kinyíltunk, szenvedtünk, szerettünk s teremtettünk.”
A történelem folyamán Kadács népe is sok szenvedést elviselt. Egyik elnyomás megszűnt, jött a másik, még kegyetlenebb. Tatárdúlás, 150 év török uralom, osztrák elnyomás majd jött a történelem boncolókése, Trianon. De mindezt átvészelték őseink. Aztán következett az „aranykorszak”, az embertelen kommunizmus, amely sok-sok szülő gyermekét a falvakból is az élet idegen tengerére sodorta.
A sorsüldözött gyermekek a nagyvilágot járják, s könnyes szemmel fogalmazzák meg magukban: „Lombkoronás kicsiny falum / piros tetős egyszerű kis háza / oda vágyom mindig vissza, / hívogat az édesanyám sírja.”
Az idegenbe szakadt ifjakban gyakran feltör a honvágy, s erre a gyógyszer nem más, mint a hazatérés, ha pár napra vagy pár órára is. Mert mindenki számára szent hely a szülőfalu, ahol a nagyszülők mesékkel traktáltak, a szülők nehéz munkájukkal és imádsággal felneveltek. Szent hely, ahol a bölcső ringott, szent hely a templom, ahol egykor a fejekre keresztvíz csorgott, ahol elrebegte minden ifjú az unitárius fogalmat. Szent hely az iskola, mely mindannyiunkat bevezetett a betűk és számok világába és szent hely a temető is, ahol szeretteink sírjai domborulnak, hol örök csend és béke honol. Mit kell hát tudni a két Kadácsról, amely tulajdonképpen egy helyre tartozik? A Nyikó középső folyásának két partján terül el e két kis falu, egymástól mintegy két kilométerre. (Régi nevükön Felső- és Alsókadács). Nagykadács keleten Kobátfalvával határos, szinte össze van nőve vele, Kiskadács nyugaton Siménfalvával határos, közvetlen szomszédságában található. E sajátos elhelyezkedéséből keletkezett a szinte mindegyik székely faluban valamilyen formában megjelenő legenda, Kadács esetében így mAradt fenn: azért települtek a falu birtokának két szélére, hogy az egyre terjeszkedő két szomszédos falu útjába „akadást” képezzenek. Azonban a falu elnevezésének legvalószínűbb magyarázata: személynév átviteléből alakult ki a település mai neve. Ezt látszik igazolni a falura vonatkozó első írásos adatok is: 1505-ből mAradt fenn Michael Akadáchi neve. (Székely Oklevéltár, VIII. kötet, 18–19., 220 oldal).
1695-ben Alsó- és Felsőkadács néven említik az ikerfalvakat, ekkor egyházilag Tarcsafalvához tartoztak, 1718-ban váltak külön. Érdekes módon a Nyikó jobb partján levő hívek a tarcsafalvi egyházközséghez, míg a jobb partján lakók a székelyszentmihályi egyházhoz tartoztak. A falu gazdasági megerősödésével egyre erőteljesebbé vált az anyaegyháztól való elszakadás és az önállósodásra való törekvés. Végül 1718. február 18-án kinyilvánították elszakadási óhajukat, meghatározták a papbér nagyságát, amiről „az Eccléssiában lévő minden embernek személy szerint, mind a Kis Kadátsiak, mind a Nagy Kadátsiak kezet adtak in Anno 1718”. Az elszakadás gondolatát az Egyház vezetősége nem támogatta. Az ádámosi zsinat 1718. június 19-i jegyzőkönyvében található: „A kadácsi Ecclának íratott levél, hogy mostan a mater Ecclától való elszakadástól sepersedeálljanak eo kgmek.” Almási Mihály püspök a „Kadácsi Unitaria Ecclésia-hoz” 1719. május 30-án írt levelében ugyancsak nem javasolta a szentmihályi egyházközségtől való elszakadást, mivel „a magát egybe foglalt erő erősebb a megmAradásra”. Hogy mikor történt az elszakadás, nem lehet pontosan megállapítani, de mivel az Egyházi Főtanács jegyzőkönyve 1724-ben kadácsi papként Karácsonyfalvi lelkész nevét jegyzi fel, valószínű az elszakadás 1718 és 1724 között történt. Ekkorra meghatározták az egyházi földeket, az allodiatúrákat is, pontosan megjelölve a falu három határában azok nagyságát, helyét, milyenségét (szántó, kaszáló), valamint azt, hogy az a pap vagy az eklézsia javát szolgálja.
Sárdi István lelkész (1736–1745) feljegyzéséből a következőket tudhatjuk meg: Az egyházközség gondoskodik a lelkész lakásáról is, ugyanis az 1767-es Generális Vizitáció intézkedéseket hoz a „Parochia körüli” kert használatáról. Megható az az igyekezet, ahogyan az egyházközség minden korú tagja törekedett temploma szépítésére. „Ao. Dni 1777. A.N. Kadatsi Unitárius iffiu legények, maguk buzgo indulattyukból meg rován magukat Nyolc Mariasaig tsináltatak az Unitárius Templomba egy pulpitust, vagy éneklő széket. Ugyanezen esztendőben N. Kadátsi Unitaria kegyes asszonyok vettek az éneklő székre kettős veress Selyem ruhát, a prédicallo szék boritására három sing zöld posztot sárga szegekkel le szegelve, melyly két rendbéli Collatum áll hat magyar forintokban. Ismét: Ezen Ecclésia beli iffiu lányok Istenes indulatytyukból vettek a Pap Széke borítására egy tarka kartont, flor l den 24.” – jegyzi fel „Josephinus Simo Solymosi jur. notár Ao 1777 Die 21 Novembri”. „Ao. 1783 Die 5 Decembri. Sz. Vizitacio alkalmatosságával mutattanak elő egy kis Ezüst Tanjer, melylyet Istenes jó indulatjából hagyott és legalt a N. Kadátsi Unitaria Eelenek az Úr Aztalára Néhai Tiszt, Miklós Kata, Donáth Ferenczné asszony. Ugyan ilylyen írás a fenekin: Miklós Kata T. Ajtai Donath Ferencz Ao. 1782. Legyen Isten előtt kedves áldozat” – tudjuk meg az egykori feljegyzésekből. A fentebb említett adományok abban a kis fatemplomban kaptak helyet, amelyet a különváláskor, 1718 és 1924 között építettek, és vásároltak két kis harangot, majd 1776-ban egy nagy harangot is. Az erőteljesen fejlődő egyházközség számára a meglévő kis templom szűknek bizonyult, ezért 1785–1786-ban Bölöni Bakó György, majd Andrási György lelkészek idején megkezdték az új templom építését a mai helyén. Azonban ezt nem tekinthetjük új templom építésének, hanem inkább a régi templom renoválásának. Hogy az 1786-ban felújított templomot csak időleges megoldásnak tekintették, onnan is kitetszik, hogy alig 50 év múlva, 1825-ben a keblitanács elhatározta egy új templom építését. Közel tíz évig készültek az építésre. Hozzájárulásként minden család a Lokon levő egy darab földjének tiszta hasznát fizette be évente a templom javára. Közben kivetettek 40 000 cserepet, 6000 téglát, megvásároltak 40 fenyőgerendát, nagy mennyiségű követ és meszet. A régi templom anyagának egy részét is beépítették az új templom falába. Úgyszintén felhasználták a deszka- és faanyagot is, amit az új templom karzatának padozata is igazol, ahol a régi templom festett mennyezetének beépített deszkáin a festés ma is látszik. 1836-ban, Inczeffi József lelkész és id. Marosi Mihály gondnoksága idején épült a templom a mai formájában. A berendezést egy év múlva, 1838-ban fejezték be, ekkor már a lelkész Nagybaconi Hegyi Pál volt. A templom szerény, de ízléses, áhítatos hangulatot keltő. A szószéket centrálisan helyezték el, hogy azt mindenki láthassa és a beszéd a templom minden részében hallható legyen.
A szószék előtti tér magas, alkalmas a keresztelés és az esketés elvégzésére és az úrvacsora osztására is. A torony az új templom mellett alacsonynak bizonyult, ezért 1863-ban Abrudbányai Ürmösi Sámuel lelkész és id. Marosi Péter gondnoksága idején a mai magasságig emelték s bádogtetővel látták el. A régi lelkészi lakás helyett 1881-ben Benczédi Pap Sándor lelkészsége idején ujjat építettek. 1887-ben, Bölöni Bakó Lajos lelkész és Tordátfalvi Boros György énekvezér alatt orgonát vásároltak, ami ma is a nyikómenti templomok legjobb orgonája.
Mivel Kiskadács 2 kilométerre található Nagykadácstól, az idősebb emberek részére sürgetővé vált egy templom építése. Így aztán 1812-ben Derzsi György idején Kiskadácsban is építettek egy kis templomot, amelyet orgonával is elláttak. A helyet rosszul választották meg, egy domb aljában, a Nyikó partján fekszik, s így esőzésekkor a víz áztatta az alapját, ami miatt a falak úgy megrepedeztek, hogy a hatóságok betiltották annak használatát. Így a kiskadácsiak továbbra is a Nagykadácsi templomba jártak, amelyet javítottak 1900-ban, 1938-ban, 1971-ben és 1987-ben. Nemcsak egyházi vonalon folyt az építkezés a kis faluban, hanem polgári téren is. Ezt bizonyítja az is, hogy a paplak építésével egy időben, 1881-ben megalakult az egyházi iskola is, ekkor épült a még ma is álló iskolaépület Karácsonyfalvi lelkész idején. Az épület része tanítói lakásként szolgált, a hátsó (nyugati) része volt az osztályterem. Hogy a templom és egyházi iskola egy időben épült, bizonyítja az is, hogy a két épületnek az udvara egy helyen van. Abban az időben a tanítók egyben kántor-tanítók voltak. Az egyházi iskolát – mint sok mást – 1948-ban államosították. Érdemes megemlíteni, hogy e kis településből sok értelmiségi került ki. Hogy miért nevezzük kis településnek, azt bizonyítják a statisztikai adatok: 1567-ben 8 kaput, 1614-ben 40 családfőt, 1786-ban 267 főt, 1850-ben 403, 1868-ban 448, 1910-ben 421, 1941-ben 338, 1941-ben 338, 1992-ben már csak 158 főt írtak össze. Ennek ellenére, mint fentebb említettük sok értelmiségivel gazdagította e kis falu a Székelyföldet. Elsőként említhetjük dr. Marosi Ferencet, aki Budapesten először minisztériumi tanácsosként tevékenykedett, majd Svájcban, a Magyar Konzulátuson dolgozott; Marosi Márton lelkész, Gálfalvi Péter tanító, Gálfalvi Pál lelkész, Gálfalvi János lelkész, Gálfalvi P. Péter lelkész-tanár, Gálfalvi Gábor tanító, Györke Alpár mérnök, Inczefi András tanító, Inczefi Olga tanító, Végh Albert tanár, Gyöngyösi Kálmán tanító, Végh Ella tanító, Elekes Imre tanító, Nemes Dénes lelkész, Váradi Viola tanító, Marosi György ügyvéd, Gálfalvi Sándor tanár, egyházi főgondnok, Györke Erzsébet tanító, Mátéfi József mérnök, Mátéfi Ferenc mérnök, Marosi Júlia óvónő. Ebből a kis iskolából indult értelmiségiek nagy száma azt bizonyítja, hogy a falu népe, bár településük a legkisebbek közé tartozott mindig, igen sokat adott az oktatásra-művelődésre. Természetesen ebben nagy részük volt az ott tevékenykedő tanítóknak és lelkészeknek is, akik Reményik Sándor Templom és iskola versében megfogalmazása szerint e téren „egy kézre dolgoztak”.
Az itt tevékenykedő tanítók meg lelkészek nevét nem sorolom fel, a fentebb említett lelkészek mellett azonban ki kell emelnem Lőrinczi László nevét (1927–1941), aki létrehozta a Gazdakört, bevezette a falu lakosságát a modern baromfitenyésztésbe; a tanítók közül Gálfalvi Péter id. nevét, aki a lelkésszel közösen megalakította a Hitelszövetkezetet, és széles körű kulturális tevékenységet végzett. Szám szerint e faluban eddig 33 lelkész szolgált, a 33-ik a 2012-ben megválasztott Vass Zsuzsánna. A jelenleg beszüntetett iskolában 17 tanító végzett eredményes oktató-nevelő tevékenységet, amelyet a fentebb említett innen kikerült értelmiségiek száma is igazol.
Mint ismeretes, a 20. század elejéig a falvakban nem voltak kultúrotthonok. Ennek ellenére pezsgő kulturális élet volt a faluban, színjátszó csoportok, énekkarok, tánccsoportok gyakran bemutatták műsoraikat, legtöbbször egy-egy nagyobb csűrben, az iskolák tantermében, de igen sokszor a zsidók kocsmáinak nagyobb helyiségében. A nyikómenti falvaknak egy részében fedeles hidakat építettek, melyekről Orbán Balázs így ír: „Itt felemlítem mi bizonnyal minden erre utazót meg fog lepni azon sok fedeles hidat, melyek egyáltalán Udvarhely-széken, de főképp a Nyikó völgyében előfordulnak: ezekben oly fényűzők a vidék lakói, hogy még a legcsekélyebb patakon, sőt még oly helyekre is (mint Kadácsban), hol a vízen túl alig van néhány ház, s azon túl semmi, még közlekedő út sincsen, egymással versengve díszes és költséges fedeles hídakat építenek. Az ily hidak szoktak főként esős időkben, a falu népségének a városi kávéházakat, felüdülési, ámolygási helyeket pótló gyülhelyei lenni, s gyakran csergedező patakok költői morajánál táncra kel és társas játékot folytat a gondtalan fiatalság.” (A Székelyföld leírása I., Pest, 1868, 119. o.)
A kiskadácsi hidat 1829-ben, a nagykadácsit 1866-ban építették a helybéli lakosok. Sajnos mindkettőt megrongálta a 2005-ben árvízzé duzzadt Fehér-Nyikó, a történésekről részletesen beszámoltak írásban Balázsi Dénes tanár és Boda Csilla tanítónő.
A fent említett fedeles hidakon szervezett kulturális eseményeknek 1911-től már az újonnan felépített kultúrotthon – melyet abban az időben „faluházának” neveztek – adott helyet. Ennek építésében mindkét Kadács kivette a részét. Az egész Nyikó-völgyében farsang idején itt rendezték a legeredményesebb színdarabos bálokat, amit az is bizonyít, hogy a környék összes falujából idesereglett az ifjúság. A táncmulatság szombat estétől vasárnap estig tartott, ezért nevezték a kadácsi farsangi bált „nagybálnak”.
A „faluháza” 1959-ig volt a kultúra hajléka, ugyanis akkorra annyira megrongálódott, hogy Jakab Zoltán tanító kezdeményezésére újat építettek. Sajnos az új épületben egyre inkább megritkultak a kulturális rendezvények, ennek egyik fő oka az elnéptelenedés, a másik a tévék elszaporodása. Mint P. Buzogány Árpád Nyikómenti krónikájában megfogalmazta: „Kadács mintha Csipkerózsika-álomba szenderedne lassan (…), egy-egy ház lakatlanná válik, és nem kerül új gazda. Inkább emlékeiből él már, mintsem jelenét építené.” Vajon mikor telik oda az idő, mikor érik meg a helyzet arra, hogy megérdemeljen egy rendes feltámadást?
Erre sajnos senki sem tud választ adni.
Irodalom: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, I. kötet
Székely Oklevéltár, Új sorozat, II., Demény Lajos–Pataki József
Székely Oklevéltár, Új sorozat, IV. Székely népesség-összeírások, Kolozsvár, 1998.
Román Országos Levéltár Hargita megyei Hivatala. Egyházi anyakönyvek gyűjteménye. Fond. 47. Kadácsi Unitárius Egyház anyakönyvei.
Keresztény Magvető, 93. évfolyam (114–119 o.)
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. szeptember 8.
Nagybányán már kikerültek a többnyelvű helységnévtáblák
Kikerültek Nagybánya határába a város többnyelvű helységnévtáblái. Erről Vida Noémi RMDSZ-es alpolgármester tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán.
A táblák elhelyezéséről már egy hónapja döntött egyöntetű szavazással a városi tanács. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – magyarázta akkor a döntés hátterét a Maszolnak Kovács Richárd helyi tanácsos. Erre utalt Facebook-bejegyzésében Vida Noémi is, aki a táblákról készített fotókat „Legyen Nagybánya Európa kulturális fővárosa!” szöveggel osztotta meg.
Mint ismert, a kulturális fővárosi címről döntő zsűri éppen ezekben a napokban keresi fel a versenyben mAradt négy várost, Nagybányát, Kolozsvárt, Temesvárt és Bukarestet. A Musai-Muszáj csoport információi szerint a Kolozsvári városháza már legyártatta a többnyelvű helységnévtáblákat, hogy plusz pontokat szerezhessen a címért folyatott küzdelemben. Mindenesetre ezeket még nem helyezték ki, és létezésükről Horváth Anna alpolgármester sem tud.
Kolozsváron a városi tanács egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
maszol.ro
Kikerültek Nagybánya határába a város többnyelvű helységnévtáblái. Erről Vida Noémi RMDSZ-es alpolgármester tájékoztatott csütörtökön a Facebook-oldalán.
A táblák elhelyezéséről már egy hónapja döntött egyöntetű szavazással a városi tanács. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – magyarázta akkor a döntés hátterét a Maszolnak Kovács Richárd helyi tanácsos. Erre utalt Facebook-bejegyzésében Vida Noémi is, aki a táblákról készített fotókat „Legyen Nagybánya Európa kulturális fővárosa!” szöveggel osztotta meg.
Mint ismert, a kulturális fővárosi címről döntő zsűri éppen ezekben a napokban keresi fel a versenyben mAradt négy várost, Nagybányát, Kolozsvárt, Temesvárt és Bukarestet. A Musai-Muszáj csoport információi szerint a Kolozsvári városháza már legyártatta a többnyelvű helységnévtáblákat, hogy plusz pontokat szerezhessen a címért folyatott küzdelemben. Mindenesetre ezeket még nem helyezték ki, és létezésükről Horváth Anna alpolgármester sem tud.
Kolozsváron a városi tanács egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
maszol.ro
2016. szeptember 8.
A családokért és a rászorulókért imádkoztak a lövétei plébániatemplom búcsúján
Imával, énekkel és jelenléttel köszöntötte Lövéte apraja-nagyja Kisboldogasszony ünnepén a Szűzanyát. A búcsúját ünneplő közösség zsúfolásig megtöltötte a plébániatemplomot, és mint a hit őrállói, imádsággal fogták körül mindazok, akik nem fértek be az istenházába. A szentmise végén leleplezték és áldást kértek dr. Nyakasné Lázár Anna ajándékára, a Xantus Géza szobrászművész által készített Mária-szoborra.
„Őt nem lehet úgy köszönteni, hogy ne szólnánk az összes jelzőről, melyet magyar népünk adott a Szent Szűznek” – emlékeztetett a búcsú szónoka, a helybéli születésű Fazakas Zoltán Márton premontrei szerzetes, csornai apát. Majd a naptári hónapok Mária-ünnepeiről szólt, kezdve az Isten, a természet és az ember hármas kapcsolatáról szóló Gyümölcsöltő Boldogasszonytól, a zsengéit, elsőszülötteit szabadon termő májuson, a Máriának szentelt hónapon át Kisasszony napjáig.
„Ehhez társul a mi Kisboldogasszonyunk. Ha az egyházi szimbolikát nézzük, akkor a lövétei templomban nem a pólyás, kicsi Mária van, hanem az épp megdicsőülő szent Szűzanya. Mert egyszerű, de bölcs eleink tudták, hogy a születés, a kicsi Mária fontos, de a küldetése, a kígyó fejének megtiprása fontosabb” – hallottuk a homíliában.
Az ünnep szónoka kiemelte Máriának, az édesanyának minden korhoz szóló üzenetét: az anyaság örvendetes, fájdalmas, dicsőséges. Türelem és alázat kell hozzá, hogy egyik vonását a másik után elfogadjuk, megéljük és megköszönjük. A búcsús szentmisén a családokért, a rászorulókért és mindazokért imádkoztak, akik valamilyen ok miatt nem lehettek a templomi ünneplők között. Tódor Lóránt vezényletével az egyházközség kórusa gazdagította a liturgiát.
A templombúcsú hazaváró és vendégfogadó ünnep is a nagy katolikus faluban. A szólás szerint: „Kisasszony napja csak egy van, s az igazi Lövétén van.” Magyarázatképpen hozzá teszik: a két kis imádságos szent hajlék, a zetelaki temetői- és a szejkefürdői Ugron-kápolnán kívül a főesperesi kerületben egyetlen plébániatemplom ünnepeli védőszentjét ezen a napon.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro
Imával, énekkel és jelenléttel köszöntötte Lövéte apraja-nagyja Kisboldogasszony ünnepén a Szűzanyát. A búcsúját ünneplő közösség zsúfolásig megtöltötte a plébániatemplomot, és mint a hit őrállói, imádsággal fogták körül mindazok, akik nem fértek be az istenházába. A szentmise végén leleplezték és áldást kértek dr. Nyakasné Lázár Anna ajándékára, a Xantus Géza szobrászművész által készített Mária-szoborra.
„Őt nem lehet úgy köszönteni, hogy ne szólnánk az összes jelzőről, melyet magyar népünk adott a Szent Szűznek” – emlékeztetett a búcsú szónoka, a helybéli születésű Fazakas Zoltán Márton premontrei szerzetes, csornai apát. Majd a naptári hónapok Mária-ünnepeiről szólt, kezdve az Isten, a természet és az ember hármas kapcsolatáról szóló Gyümölcsöltő Boldogasszonytól, a zsengéit, elsőszülötteit szabadon termő májuson, a Máriának szentelt hónapon át Kisasszony napjáig.
„Ehhez társul a mi Kisboldogasszonyunk. Ha az egyházi szimbolikát nézzük, akkor a lövétei templomban nem a pólyás, kicsi Mária van, hanem az épp megdicsőülő szent Szűzanya. Mert egyszerű, de bölcs eleink tudták, hogy a születés, a kicsi Mária fontos, de a küldetése, a kígyó fejének megtiprása fontosabb” – hallottuk a homíliában.
Az ünnep szónoka kiemelte Máriának, az édesanyának minden korhoz szóló üzenetét: az anyaság örvendetes, fájdalmas, dicsőséges. Türelem és alázat kell hozzá, hogy egyik vonását a másik után elfogadjuk, megéljük és megköszönjük. A búcsús szentmisén a családokért, a rászorulókért és mindazokért imádkoztak, akik valamilyen ok miatt nem lehettek a templomi ünneplők között. Tódor Lóránt vezényletével az egyházközség kórusa gazdagította a liturgiát.
A templombúcsú hazaváró és vendégfogadó ünnep is a nagy katolikus faluban. A szólás szerint: „Kisasszony napja csak egy van, s az igazi Lövétén van.” Magyarázatképpen hozzá teszik: a két kis imádságos szent hajlék, a zetelaki temetői- és a szejkefürdői Ugron-kápolnán kívül a főesperesi kerületben egyetlen plébániatemplom ünnepeli védőszentjét ezen a napon.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
Fúvószenétől lesz hangos Újtusnád
Újraalakulásuk negyven éves évfordulóját, ugyanakkor a település létrejöttét is ünnepli az újtusnádi fúvószenekar a vasárnapi Alcsíki Fúvóstalálkozóval.
Hatodik alkalommal szervezik meg az Alcsíki Fúvóstalálkozót szeptember 11-én, amelynek idén Újtusnád ad helyet. Az esemény tizenkét órától a helyi kultúrotthon előtt kezdődik, ugyanis innen vonul fel a részt vevő hét fúvószenekar az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola udvarára. Két induló közös elfújása után 15–15 perces összeállításokat hallhatnak a jelenlevők a Csíkszentkirályi Fúvószenekar, a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar, a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Csíkbánkfalvi Bánk Bán Fúvószenekar, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar, a Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet, illetve az Újtusnádi Pro Musica Egyesület fúvószenekara előadásában – ismertette a programot Biczó János.
A szervező egyesület alapítója azt is megjegyezte, hogy az egyetlen hiányzó a Csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekar lesz zenészei egyéb elfoglaltsága miatt.
Érdeklődésünkre továbbá elmondta, a hat évvel korábban elindított, minden évben más-más településen megszervezett fúvóstalálkozó legfontosabb hozadéka, hogy motiválja a zenekarokat a minőségi zenélésre. Biczó János kiemelte azt is, hogy örömmel vállalták az idei találkozó megszervezését, mivel éppen negyven éve, 1976-ban alakult újra az újtusnádi fúvószenekar. Emellett a település létrejöttének ünnepe is szeptember 11-e, mivel miután Nagytusnádon leégett negyvenhárom család háza, a szerencsétlenül járt családok 1822. szeptember 11-én a mostani újtusnádon kezdtek el építkezni.
A veszprémi származású, a csornai apátot elkísérő Godzsa István premontrei testvér, eddig csak képeken, videón és könyvekben látta Erdélyt. Első alkalommal jár vidékünkön. „Nagy lehetőség számomra, hogy itt lehetek a búcsún. Megfogott a táj szépsége, az emberek vendégszeretete.” Felejthetetlen emlék lesz számára az ősiségét megőrző lövétei közösségi ünneplés és a csíksomlyói kegyhelyen tett látogatás.
Székelyhon.ro
Újraalakulásuk negyven éves évfordulóját, ugyanakkor a település létrejöttét is ünnepli az újtusnádi fúvószenekar a vasárnapi Alcsíki Fúvóstalálkozóval.
Hatodik alkalommal szervezik meg az Alcsíki Fúvóstalálkozót szeptember 11-én, amelynek idén Újtusnád ad helyet. Az esemény tizenkét órától a helyi kultúrotthon előtt kezdődik, ugyanis innen vonul fel a részt vevő hét fúvószenekar az Imets Fülöp Jákó Általános Iskola udvarára. Két induló közös elfújása után 15–15 perces összeállításokat hallhatnak a jelenlevők a Csíkszentkirályi Fúvószenekar, a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar, a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Csíkbánkfalvi Bánk Bán Fúvószenekar, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar, a Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet, illetve az Újtusnádi Pro Musica Egyesület fúvószenekara előadásában – ismertette a programot Biczó János.
A szervező egyesület alapítója azt is megjegyezte, hogy az egyetlen hiányzó a Csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekar lesz zenészei egyéb elfoglaltsága miatt.
Érdeklődésünkre továbbá elmondta, a hat évvel korábban elindított, minden évben más-más településen megszervezett fúvóstalálkozó legfontosabb hozadéka, hogy motiválja a zenekarokat a minőségi zenélésre. Biczó János kiemelte azt is, hogy örömmel vállalták az idei találkozó megszervezését, mivel éppen negyven éve, 1976-ban alakult újra az újtusnádi fúvószenekar. Emellett a település létrejöttének ünnepe is szeptember 11-e, mivel miután Nagytusnádon leégett negyvenhárom család háza, a szerencsétlenül járt családok 1822. szeptember 11-én a mostani újtusnádon kezdtek el építkezni.
A veszprémi származású, a csornai apátot elkísérő Godzsa István premontrei testvér, eddig csak képeken, videón és könyvekben látta Erdélyt. Első alkalommal jár vidékünkön. „Nagy lehetőség számomra, hogy itt lehetek a búcsún. Megfogott a táj szépsége, az emberek vendégszeretete.” Felejthetetlen emlék lesz számára az ősiségét megőrző lövétei közösségi ünneplés és a csíksomlyói kegyhelyen tett látogatás.
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
Adományozással kezdődtek az Ifi-napok Gyergyószentmiklóson
Több mint kétszáz fiatal vonult végig nagy csinnadrattával Gyergyószentmiklós központján. „Lássák, hogy vagyunk” – mondogatták, és nem csak létükről, szívükről is számot adtak, hiszen az első útjuk a Szeretetkonyhára vezetett. Eleséget vittek a rászorulóknak. Így rajtolt csütörtökön az egész hétvégére szóló Ifi-napok.
Kilenc csapatban száznyolcvan fiatal nevezett be az ifinapos vetélkedőkre. A játékos versenyek lebonyolításán alig több mint harminc szervező osztozik, de közülük kerülnek ki azok is, akiknek az előadások zökkenőmentes lefolyására van gondjuk, vagy éppen a díszleteket rendezik át. A hétvégén, amint a program is mutatja lesz mód a szórakozásra.
„Nagy öröm, nagy segítség, szép hagyomány” – így értékelték a Szeretetkonyha önkéntesei a fiatalság által vitt tartós élelmiszereket. A gyors összesítés után kiderült, 1568 lej értékű az adomány. A nagyobb tételeket is felsorolták: 68 kilogramm cukor, 52 kg száraz tészta, 130 kilogramm liszt, 11 kilogramm száraz paszuly, 44 kilogramm kukoricaliszt. De volt a bevásárlókosarakban hús- és zöldségkonzerv, olaj, 50 üveg házi befőtt és lekvár, 19 üveg zakuszka, télre eltett savanyúság is. Kis tételben ugyan, de a rászorulók kaptak kenyeret, szalonnát, szörpöt, valamint krumplit és káposztát is.
Az Ifi-napok hagyományos, Tankold fel! elnevezésű adakozásából 110 rászoruló részesül. Ez a szám hétfőtől 175-re növekszik, a tanévkezdéstől ugyanis Böjte Csaba két délutáni foglalkoztatójába is innen szállítják a meleg ebédet.
Csütörtök délutántól vasárnap estig áll a bál. A szórakozás mellett olyan előadók is érkeznek, mint Szabados Andrea és Kalóz János pszichológus. Ők A férfi a nő szemében, a nő a férfi szemében címmel tartottak előadást, pénteken 19 órától pedig a gyergyószentmiklósi mentőorvos, Ádám József a gyógyszerek csapdájáról beszél a művelődési ház nagytermében.
Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője elmondta, nem csak a benevezőknek szól az ünnep, bárki betekintést nyerhet a programokba. Különösen fontosnak tartja meghívni az érdeklődőket a Ninja Warrior nevet viselő, pénteken 9.30-tól a művelődési ház melletti parkban kezdődő eseményre, amelyen igazi kalandparkos élményt terveznek nyújtani. A főszervező egyébként a többi programot is mindenki figyelmébe ajánlja, kiemelve a kultúrkereket, a katasztrófavédelmet, a tőzsdét, Pandora-szelencéjét.
Szombat estig a művelődési ház környékén, illetve a gimnázium tornatermeiben kell keresni az eseményeket, a vasárnapi helyszín a Gyilkostó üdülőtelep lesz, ahonnan 21 órára, a Your Living Room kertjébe térnek vissza a kiértékelőre.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Több mint kétszáz fiatal vonult végig nagy csinnadrattával Gyergyószentmiklós központján. „Lássák, hogy vagyunk” – mondogatták, és nem csak létükről, szívükről is számot adtak, hiszen az első útjuk a Szeretetkonyhára vezetett. Eleséget vittek a rászorulóknak. Így rajtolt csütörtökön az egész hétvégére szóló Ifi-napok.
Kilenc csapatban száznyolcvan fiatal nevezett be az ifinapos vetélkedőkre. A játékos versenyek lebonyolításán alig több mint harminc szervező osztozik, de közülük kerülnek ki azok is, akiknek az előadások zökkenőmentes lefolyására van gondjuk, vagy éppen a díszleteket rendezik át. A hétvégén, amint a program is mutatja lesz mód a szórakozásra.
„Nagy öröm, nagy segítség, szép hagyomány” – így értékelték a Szeretetkonyha önkéntesei a fiatalság által vitt tartós élelmiszereket. A gyors összesítés után kiderült, 1568 lej értékű az adomány. A nagyobb tételeket is felsorolták: 68 kilogramm cukor, 52 kg száraz tészta, 130 kilogramm liszt, 11 kilogramm száraz paszuly, 44 kilogramm kukoricaliszt. De volt a bevásárlókosarakban hús- és zöldségkonzerv, olaj, 50 üveg házi befőtt és lekvár, 19 üveg zakuszka, télre eltett savanyúság is. Kis tételben ugyan, de a rászorulók kaptak kenyeret, szalonnát, szörpöt, valamint krumplit és káposztát is.
Az Ifi-napok hagyományos, Tankold fel! elnevezésű adakozásából 110 rászoruló részesül. Ez a szám hétfőtől 175-re növekszik, a tanévkezdéstől ugyanis Böjte Csaba két délutáni foglalkoztatójába is innen szállítják a meleg ebédet.
Csütörtök délutántól vasárnap estig áll a bál. A szórakozás mellett olyan előadók is érkeznek, mint Szabados Andrea és Kalóz János pszichológus. Ők A férfi a nő szemében, a nő a férfi szemében címmel tartottak előadást, pénteken 19 órától pedig a gyergyószentmiklósi mentőorvos, Ádám József a gyógyszerek csapdájáról beszél a művelődési ház nagytermében.
Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője elmondta, nem csak a benevezőknek szól az ünnep, bárki betekintést nyerhet a programokba. Különösen fontosnak tartja meghívni az érdeklődőket a Ninja Warrior nevet viselő, pénteken 9.30-tól a művelődési ház melletti parkban kezdődő eseményre, amelyen igazi kalandparkos élményt terveznek nyújtani. A főszervező egyébként a többi programot is mindenki figyelmébe ajánlja, kiemelve a kultúrkereket, a katasztrófavédelmet, a tőzsdét, Pandora-szelencéjét.
Szombat estig a művelődési ház környékén, illetve a gimnázium tornatermeiben kell keresni az eseményeket, a vasárnapi helyszín a Gyilkostó üdülőtelep lesz, ahonnan 21 órára, a Your Living Room kertjébe térnek vissza a kiértékelőre.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
Közel fél évszázada gyűjti a régi korok tárgyi emlékeit
Balázsi Dénes székelyszentléleki nyugalmazott tanár idén decemberben tölti nyolcvanadik életévét. Dénes bácsi gyűjtőmunkájának eredménye a már közel negyven éve látogatható szentléleki múzeumház, amelynek gondozásán és fenntartásán – családjával együtt – fáradhatatlanul dolgozik napjainkban is.
Az 1970-es években kezdődött a gyűjtőmunka, akkor alapozták meg az azóta is folyamatosan bővülő gyűjteményt. A gyűjtéshez nagyban hozzájárult az akkori tantestület és a tanulók többsége. A vidéken kallódó értékekre a pionírszövetségben működő Kincskereső-mozgalomban hívták fel a figyelmet, így igen sok, még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, hogy aztán kiállítás formájában közkinccsé tehessék. A tárgyak többnyire a 19. századból valók, a község falvaiból, valamint Sóvidékről kerültek a gyűjteménybe. A kiállított régiségeknek helyet adó ház – amelyet a község vásárolt meg – eredetileg a Bíró utcában állt, később költöztették mai helyére a múzeumot, amelyet 1977. május 9-én avattak fel. Az épület jelenleg is jó állapotban van, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum működteti, és a nyugalmazott tanár gondozza nagy odaadással, közel negyven éve.
A tájház udvarába, egy 1848-ban készült patinás székely kapun léphetünk be, amelyet idén nyáron a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak köszönhetően restauráltak. Dénes bácsi ezt is fontos előrelépésnek tekinti, de sok más tennivaló is lenne, amelyekre olykor nehézségek árán sem sikerül megoldást találni. Régi tervei között szerepel például egy új épület felhúzása a jelenlegi szomszédságában, mert a múzeum a helyszűke miatt zsúfolt. Sok a szép és értékes tárgy, melyek például a ház körüli hagyományos munkákról, a népi mesterségekről mesélnek, ezeket időszakos kiállításokon lehetne bemutatni – magyarázta.
Balázsi Dénes azt is elmondta, külön kiállítást lehetne nyitni a hozományos ládákból, festett bútorokból, és gyűjteményük alkalmas lenne a kalondai taplófeldolgozás, a havasalji, valamint a pásztor élet megelevenítésére is, ehhez azonban egyetlen épület nem elegendő, a bővítés megpályázásában pedig adminisztratív nehézségek adódtak. A Haáz Rezső Múzeum viszont segítségükre volt és van a restaurálásban, a tárgyak tartósításában, de a közművesítésben is, például az áram bevezetését is nekik köszönhetik – magyarázta a nyugalmazott pedagógus.
A múzeumház nagy népszerűségnek örvend a Nyikó mentén nyaraló turisták körében. Dénes bácsi tapasztalatai szerint a fellendült faluturizmusnak is jót tesz, hogy a vendéglátók a kulturális programok közé betervezik a könnyen megközelíthető tájház felkeresését, így évente több külföldi csoport is megcsodálja a múzeumi tárlatot.
A jelenlegi gyűjtemény közel hétszáz tárgyból áll, több évtizednyi gyűjtőmunka eredménye, mely a Felső-Nyikó mente néprajzi hagyományait mutatja be. A tájház gazdagításán fáradhatatlanul ténykedő Balázsi Dénes azonban attól tart, nem lesz, aki tovább vigye munkáját. Úgy véli, nagyon fontos lenne, hogy a község vezetősége, de még az egyszerű polgárok is felfigyeljenek erre a pótolhatatlan értékeket őrző munkára, és részt vállaljanak a megőrzésében, hiszen rohamosan fogynak az őseink által ránk hagyott, különböző korokat visszatükröző, kézzel fogható értékek.
Balog Emese
Székelyhon.ro
Balázsi Dénes székelyszentléleki nyugalmazott tanár idén decemberben tölti nyolcvanadik életévét. Dénes bácsi gyűjtőmunkájának eredménye a már közel negyven éve látogatható szentléleki múzeumház, amelynek gondozásán és fenntartásán – családjával együtt – fáradhatatlanul dolgozik napjainkban is.
Az 1970-es években kezdődött a gyűjtőmunka, akkor alapozták meg az azóta is folyamatosan bővülő gyűjteményt. A gyűjtéshez nagyban hozzájárult az akkori tantestület és a tanulók többsége. A vidéken kallódó értékekre a pionírszövetségben működő Kincskereső-mozgalomban hívták fel a figyelmet, így igen sok, még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, hogy aztán kiállítás formájában közkinccsé tehessék. A tárgyak többnyire a 19. századból valók, a község falvaiból, valamint Sóvidékről kerültek a gyűjteménybe. A kiállított régiségeknek helyet adó ház – amelyet a község vásárolt meg – eredetileg a Bíró utcában állt, később költöztették mai helyére a múzeumot, amelyet 1977. május 9-én avattak fel. Az épület jelenleg is jó állapotban van, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum működteti, és a nyugalmazott tanár gondozza nagy odaadással, közel negyven éve.
A tájház udvarába, egy 1848-ban készült patinás székely kapun léphetünk be, amelyet idén nyáron a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak köszönhetően restauráltak. Dénes bácsi ezt is fontos előrelépésnek tekinti, de sok más tennivaló is lenne, amelyekre olykor nehézségek árán sem sikerül megoldást találni. Régi tervei között szerepel például egy új épület felhúzása a jelenlegi szomszédságában, mert a múzeum a helyszűke miatt zsúfolt. Sok a szép és értékes tárgy, melyek például a ház körüli hagyományos munkákról, a népi mesterségekről mesélnek, ezeket időszakos kiállításokon lehetne bemutatni – magyarázta.
Balázsi Dénes azt is elmondta, külön kiállítást lehetne nyitni a hozományos ládákból, festett bútorokból, és gyűjteményük alkalmas lenne a kalondai taplófeldolgozás, a havasalji, valamint a pásztor élet megelevenítésére is, ehhez azonban egyetlen épület nem elegendő, a bővítés megpályázásában pedig adminisztratív nehézségek adódtak. A Haáz Rezső Múzeum viszont segítségükre volt és van a restaurálásban, a tárgyak tartósításában, de a közművesítésben is, például az áram bevezetését is nekik köszönhetik – magyarázta a nyugalmazott pedagógus.
A múzeumház nagy népszerűségnek örvend a Nyikó mentén nyaraló turisták körében. Dénes bácsi tapasztalatai szerint a fellendült faluturizmusnak is jót tesz, hogy a vendéglátók a kulturális programok közé betervezik a könnyen megközelíthető tájház felkeresését, így évente több külföldi csoport is megcsodálja a múzeumi tárlatot.
A jelenlegi gyűjtemény közel hétszáz tárgyból áll, több évtizednyi gyűjtőmunka eredménye, mely a Felső-Nyikó mente néprajzi hagyományait mutatja be. A tájház gazdagításán fáradhatatlanul ténykedő Balázsi Dénes azonban attól tart, nem lesz, aki tovább vigye munkáját. Úgy véli, nagyon fontos lenne, hogy a község vezetősége, de még az egyszerű polgárok is felfigyeljenek erre a pótolhatatlan értékeket őrző munkára, és részt vállaljanak a megőrzésében, hiszen rohamosan fogynak az őseink által ránk hagyott, különböző korokat visszatükröző, kézzel fogható értékek.
Balog Emese
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
Az 1944-ben elesettekre emlékeztek Gyergyószentmiklóson
Amikor a menekülésből visszatértek, a Szájvánon felül egy ház sem volt, mind leégett, csak a kémények csupaszon meredeztek az ég felé – emlékszik vissza 1944-re egy gyergyószentmiklósi. És azok voltak a szerencsésebbek, akik ezt láthatták. A felszegi tűzvészben ugyanis sokan vesztették életüket. Rájuk emlékeztek csütörtökön a felszegi csengettyűnél, Gyergyószentmiklóson.
„Emlékeztető az 1944. szeptember 7-ét követő gyászos eseményekre, 384 család földönfutóvá válására, Felszeg II. és III. tízesének tűzvészben történt pusztulására, illetve azon ártatlan gyergyószentmiklósiakra, akik fegyvertelenül estek áldozatokká” – ez szerepel az emléktáblán, szemközt a felszegi csengettyűvel.
A márványtáblán a következő nevek olvashatók: Blénesi Tamás, György Péter, Hideg Pál Péter, Hosszú István, Kémenes Gyuláné, Kolumbán Vencel, Kopacz Sándor, Kovács Péter, Madaras Anna, Nagy István, Sólyom Erzsébet, Szász Félix, Szóra István, Tamás László, Tamás Rozália Mária, Tamás Vencike 3 éves, …. János, Benedek József, György F. Balázs, Sólyom Ignác 6 éves. „Isten legyen irgalmas gyilkosaikhoz” – olvasható a legalsó sorban.
A háború borzalmait gyerekként átélők ma idős emberként járnak vissza évről évre emlékezni. Csütörtökön a Munkás Szent József-templomban gyűltek össze az emlékezők. Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepén Simó Ferenc lelkipásztor szólt a hívekhez. A családi ünnepekhez hasonlította Szűz Mária születésnapját, amikor az ünnepelt is kérhet valami csekélységet. „Tegyétek meg, amit a fiam kér, mondta a kánai menyegzőn, és megtörtént a csoda. Ma is ezt kéri, tegyük meg, amit Jézus kér. Legyen szívünk és szemünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk Isten, és legyen erőnk, hogy azt véghezvigyük” – fogalmazott a lelkipásztor.
A templomból az emlékhelyre mentek a felszegiek és vendégek. A közös ima után a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselői helyezték el a kegyelet koszorúját, fejet hajtva az ártatlan áldozatok, Felszeg nagy tragédiája emléke előtt.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Amikor a menekülésből visszatértek, a Szájvánon felül egy ház sem volt, mind leégett, csak a kémények csupaszon meredeztek az ég felé – emlékszik vissza 1944-re egy gyergyószentmiklósi. És azok voltak a szerencsésebbek, akik ezt láthatták. A felszegi tűzvészben ugyanis sokan vesztették életüket. Rájuk emlékeztek csütörtökön a felszegi csengettyűnél, Gyergyószentmiklóson.
„Emlékeztető az 1944. szeptember 7-ét követő gyászos eseményekre, 384 család földönfutóvá válására, Felszeg II. és III. tízesének tűzvészben történt pusztulására, illetve azon ártatlan gyergyószentmiklósiakra, akik fegyvertelenül estek áldozatokká” – ez szerepel az emléktáblán, szemközt a felszegi csengettyűvel.
A márványtáblán a következő nevek olvashatók: Blénesi Tamás, György Péter, Hideg Pál Péter, Hosszú István, Kémenes Gyuláné, Kolumbán Vencel, Kopacz Sándor, Kovács Péter, Madaras Anna, Nagy István, Sólyom Erzsébet, Szász Félix, Szóra István, Tamás László, Tamás Rozália Mária, Tamás Vencike 3 éves, …. János, Benedek József, György F. Balázs, Sólyom Ignác 6 éves. „Isten legyen irgalmas gyilkosaikhoz” – olvasható a legalsó sorban.
A háború borzalmait gyerekként átélők ma idős emberként járnak vissza évről évre emlékezni. Csütörtökön a Munkás Szent József-templomban gyűltek össze az emlékezők. Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepén Simó Ferenc lelkipásztor szólt a hívekhez. A családi ünnepekhez hasonlította Szűz Mária születésnapját, amikor az ünnepelt is kérhet valami csekélységet. „Tegyétek meg, amit a fiam kér, mondta a kánai menyegzőn, és megtörtént a csoda. Ma is ezt kéri, tegyük meg, amit Jézus kér. Legyen szívünk és szemünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk Isten, és legyen erőnk, hogy azt véghezvigyük” – fogalmazott a lelkipásztor.
A templomból az emlékhelyre mentek a felszegiek és vendégek. A közös ima után a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselői helyezték el a kegyelet koszorúját, fejet hajtva az ártatlan áldozatok, Felszeg nagy tragédiája emléke előtt.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. szeptember 8.
Vöröshagyma vagy lilahagyma? - élőnyelvi konferencia Marosvásárhelyen
Nemzetközi nyelvészeti konferencia zajlik ezekben a napokban Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke, illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szervezésében.
A 19. Élőnyelvi Konferencia a következő témák köré szerveződik: a magyar nyelvjáráskutatás a 21. században: hagyomány és innováció; nyelvváltozatok a 21. században: változó dialektusok, regionális köznyelvek, egységesülés és szétfejlődés; adatgyűjtési módszertan: hagyományos modellek, újítás és lehetőségek; nyelvjárások és nyelvek határán: nyelvjáráskutatás és kontaktológia; nyelvjárások és kisebbségi nyelvhasználat; nyelvjárások és nyelvi tervezés kisebbségi és többségi helyzetben; nyelvjárások és nyelvi attitűdök; nyelvjárások az oktatásban.
A konferencián a hazai előadók mellett többek közt magyarországi, vajdasági, amerikai, finnországi nyelvészek ismertetik folyamatban levő kutatásaikat, illetve azok eredményeit.
A plenáris előadások után műhelyekben és szekcióban tartották előadásaikat a résztvevők. Szó esett az uráli nyelvekről a digitális térben, amelynek kapcsán Kozmács István az udmurt nyelvhasználatról értekezett. Larisza Ponomareva és Oszkó Beatrix a Digitális eszközök és finnugor nyelvek – a komi-permják háttér című előadásban kitért arra is, hogy a jelenleg elérhető eszközök milyen mértékben segítik elő a komi-permják nyelv megmAradását a mindennapi nyelvhasználatban, illetve a digitális világban. A manysi nyelvről manysi nyelven című előadásban a manysi nyelv szociolingvisztikai helyzetét elemző és értékelő manysi nyelvű írások alapján mutatták be a szerzők azt, hogy hogyan gondolkodnak napjainkban a manysik nyelvük jelenéről és jövőjéről.
Az egyetemi hallgatók körében tapasztalható nyelvhasználatról és nyelvi attitűdökről értekezett Bartha Krisztina, Belényesi Emese Hajnalka a kisebbségi helyzetben élő siket személyek nyelvhasználatát, nyelvi identitását és közösségi inklúzióját vizsgálta, Danczi Annamária a pedagógusok nyelvjárási attitűdjét a határon túli közegben.
Kalandozások a konyhában – ételek és alapanyagok megnevezései Magyarországon és a külső régiókban címmel Fazakas Emese péntek délelőtt arról tart előadást, hogy a különböző ételeket és alapanyagokat sokszor eltérően nevezik meg a magyarországiak és a határon túl élők. Arra keresi a választ a Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyelvésze, hogy mi lehet az elnevezések alapja, mi az a szempont, aminek alapján Erdélyben vöröshagymának mondjuk azt, amit Magyarországon lilahagymának.
Antal Erika
maszol.ro
Nemzetközi nyelvészeti konferencia zajlik ezekben a napokban Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke, illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet szervezésében.
A 19. Élőnyelvi Konferencia a következő témák köré szerveződik: a magyar nyelvjáráskutatás a 21. században: hagyomány és innováció; nyelvváltozatok a 21. században: változó dialektusok, regionális köznyelvek, egységesülés és szétfejlődés; adatgyűjtési módszertan: hagyományos modellek, újítás és lehetőségek; nyelvjárások és nyelvek határán: nyelvjáráskutatás és kontaktológia; nyelvjárások és kisebbségi nyelvhasználat; nyelvjárások és nyelvi tervezés kisebbségi és többségi helyzetben; nyelvjárások és nyelvi attitűdök; nyelvjárások az oktatásban.
A konferencián a hazai előadók mellett többek közt magyarországi, vajdasági, amerikai, finnországi nyelvészek ismertetik folyamatban levő kutatásaikat, illetve azok eredményeit.
A plenáris előadások után műhelyekben és szekcióban tartották előadásaikat a résztvevők. Szó esett az uráli nyelvekről a digitális térben, amelynek kapcsán Kozmács István az udmurt nyelvhasználatról értekezett. Larisza Ponomareva és Oszkó Beatrix a Digitális eszközök és finnugor nyelvek – a komi-permják háttér című előadásban kitért arra is, hogy a jelenleg elérhető eszközök milyen mértékben segítik elő a komi-permják nyelv megmAradását a mindennapi nyelvhasználatban, illetve a digitális világban. A manysi nyelvről manysi nyelven című előadásban a manysi nyelv szociolingvisztikai helyzetét elemző és értékelő manysi nyelvű írások alapján mutatták be a szerzők azt, hogy hogyan gondolkodnak napjainkban a manysik nyelvük jelenéről és jövőjéről.
Az egyetemi hallgatók körében tapasztalható nyelvhasználatról és nyelvi attitűdökről értekezett Bartha Krisztina, Belényesi Emese Hajnalka a kisebbségi helyzetben élő siket személyek nyelvhasználatát, nyelvi identitását és közösségi inklúzióját vizsgálta, Danczi Annamária a pedagógusok nyelvjárási attitűdjét a határon túli közegben.
Kalandozások a konyhában – ételek és alapanyagok megnevezései Magyarországon és a külső régiókban címmel Fazakas Emese péntek délelőtt arról tart előadást, hogy a különböző ételeket és alapanyagokat sokszor eltérően nevezik meg a magyarországiak és a határon túl élők. Arra keresi a választ a Babeș–Bolyai Tudományegyetem nyelvésze, hogy mi lehet az elnevezések alapja, mi az a szempont, aminek alapján Erdélyben vöröshagymának mondjuk azt, amit Magyarországon lilahagymának.
Antal Erika
maszol.ro