Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2016. szeptember 4.
Az '56-os forradalomra emlékeztek és emlékeztettek Szentgyörgyön
Emlékezni és emlékeztetni akarnak – fogalmazták meg céljukat a Magyar sors, 60 évvel a magyar forradalom és szabadságharc után címmel szervezett kétnapos Sepsiszentgyörgyi szimpózium szervezői.
A Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezetének köszönhetően pénteken és szombaton jeles történészek tartottak előadást az 1956-os forradalomról, annak erdélyi vagy nemzetközi vonatkozásairól. Török József, a szervező Háromszéki szervezet elnöke elmondta, a rendezvény bajtársi találkozó is, hiszen jelen voltak a különböző erdélyi szervezetek tagjai, az Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség, a Székely Ifjak Társasága, a Gyergyószéki Fekete Kéz, a Nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak, a Szoboszlai-csoport, a meghurcolt ferences szerzetes, Ervin atya.
Tófalvi Zoltán történész, író a megnyitón leszögezte: egyetemes ötvenhatról kell beszélni, nincs külön magyarországi vagy erdélyi felkelés, hiszen 1956 októberében másodpercek alatt reagált az egész magyarság arra, hogy mi történt Magyarországon, Budapesten. A történész 1956 erdélyi mártírjairól beszélve elmondta: Budapesten nyolc erdélyi magyart végeztek ki, Erdélyben 12 kivégzés volt, a börtönökben 34 embert vertek agyon.
Sepsiszentgyörgyön az 1848–49-es forradalom hagyományai öröklődtek tovább, amikor 1956-ban szervezkedni kezdett a mikós diákokból alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT), mondta Tófalvi Zoltán. A város nevében Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte az emlékezőket, elmondva, történelmet írtak azok, akik szembe mertek állni a totalitárius rendszerrel. Rámutatott, hogy a Volt Politikai Foglyok Szervezetének is köszönhető, hogy Sepsiszentgyörgyön létrejöhetett az 1956-os emlékpark, emlékkiállítás, és október 23-ára megjelenik a Kollektivizálás 50 éve című könyv is.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai konzulja leszögezte: a fontos pillanatokban nem méricskélni kell, hanem tenni, és Magyarországon, Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön sokan bátrak voltak tenni. A két nap alatt Horváth Miklós, Benkő Levente, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán történész tartott előadást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. szeptember 4.
Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro
2016. szeptember 4.
Közösségi célokra szánt grófi örökség
A gernyeszegi Teleki-kastélyt papíron 2006-ban, a gyakorlatban pedig 2011-ben kapta vissza a jogos tulajdonos, a Teleki család. Gróf Teleki Kálmán Belgiumból költözött haza, hogy átvegye a kastély ügyintézését és családjával együtt kitalálja, mi is legyen e hatalmas örökség további sorsa.
A Marosvásárhely és Szászrégen között, a Felső-Maros mentén található Gernyeszeg leginkább barokk kastélyáról nevezetes. A hatalmas parkkal és várárokkal körbevett emeletes kastély az évente megszervezett kastélynapokon és a különböző táborok keretében vonzza a látogatókat. De a kastély bármikor látogatható: ha a kapu éppen zárva van, akkor telefonon hívható a gondnok vagy maga a gróf, aki szívesen végigvezeti a vendégeket az épület folyosóin, termeiben, és megmutatja a tágas parkot is.
Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa szerint Erdélyben manapság a grófi titulus mindenekelőtt sok fejfájást jelent, de van szép oldala is, hiszen egy élő gróf kuriózumnak számít. „Sok ember le akarja magát fényképeztetni velem, sokan akarnak velem kezet fogni. Vannak, akik határozottan tisztelnek, és jól érzik magukat, hogy együtt lehetünk” – magyarázza Teleki Kálmán, majd rögtön hozzáteszi, hogy ezenkívül semmiféle előnyt nem hordoz számára a grófság, illetve az, hogy kastélytulajdonos. „Egy részük azt hiszi, hogy ha gróf és kastélytulajdonos vagyok, akkor tele lehetek pénzzel. Sajnos, tévednek, mert pénzem nincs” – magyarázza. Vendéglátóm szerint a kastély egyelőre semmiféle jövedelmet nem termel, csak viszi a pénzt. Amikor a család visszakapta az ősi hagyatékot, ezzel tisztában voltak. Most azon törik a fejüket, miként lehetne hasznossá tenni és a köz javára fordítani az örökséget.
Kastélynapok, alkotótáborok, nyári egyetemek
Az államosított Teleki-kastélyban évtizedekig preventórium működött: olyan gyerekeket utaltak be ide, akiknek családjában tüdőbetegség ütötte fel a fejét, és ez a gyerekekre is veszélyt jelentett. A kastélyban működő egészségügyi intézmény léte némileg hasznára is vált a műemlék épületnek, hiszen legalább őrizték az állagát: más, hasonló erdélyi kastélyoktól eltérően nem hagyták, hogy tönkremenjen. Az 50-es években maga Teleki Kálmán is eltöltött itt néhány hónapot, de mint mondja, 1955-ben, nyolcévesen, nem fogta fel, hogy mit jelenthet apjának és nagyapjának az egykori tulajdona. A restitúcióra további hat évtizedet kellett várni.
Vendéglátóm így emlékszik vissza az öt évvel ezelőtt történtekre: „a visszaigénylés és a visszaszolgáltatás hosszas procedúrája után, életem egyik legszebb pillanata volt, amikor 2011. július 1-én végigjártam egyedül az egész kastélyt, pincétől a padlásig, minden szobáját, termét, folyosóját, zegét-zugát, amit addig még soha életemben nem tehettem meg. Ez óriási élmény volt számomra, igazi meghatározó momentum”. A grófban ekkor tudatosult, hogy óriási felelősség nehezedett a vállára. Tudta, hogy ezzel a hihetetlen feladattal egyedül vagy szűk családjával kell majd megbirkóznia. Teleki úgy véli, hogy a restitúció a köz számára is nagyon fontos momentum volt, bár azt még nem sikerült bevinni a köztudatba, hogy a tágabb közösségnek is érdeke kezdeni valamit a kastéllyal. Ezt a célt szolgálják az ott helyet kapó rendezvények: a minden év júliusában megszervezett Gernyeszegi Teleki Kastélynap, vagy a diákok számára szervezett nyári egyetemek és a képzőművészeti alkotótáborok. Tavaly a zömében építész- és művészettörténész hallgatók felméréseket végeztek, elkészítették a kastély alaprajzát, az épület pontos leírását pincétől a padlásig, bemérték a falak vastagságát, azaz mindenre kiterjedő munka született. Az idén Marosvásárhelyi, Kolozsvári, Bukaresti és jászvásári diákok – építész-, művészettörténész-, közgazdaságtan-hallgatók, szociológia-, tájépítész-szakos egyetemisták – vettek részt a Teleki Kastély Egyesület és az ARCHÉ Egyesület által szervezett nyári táborban, hogy a kastély újrahasznosítására dolgozzanak ki stratégiákat. A diákok a felhasználás lehetőségeit vették számba: beszélgettek a helyi lakosokkal, a község elöljáróival, az önkormányzati képviselőkkel, majd egy tanácskozás keretében bemutatták, hogy milyen eredményre jutottak, illetve milyen ötleteik születtek. Záró momentumként a Marosvásárhelyi vármúzeumban tartott megbeszélésen elhangzott: a gernyeszegi kastélyban kulturális központot lehetne működtetni. Színművészeti-, filmművészeti és képzőművészeti táborok számára lenne ideális hely, ahol amatőr és hivatásos alkotóknak egyaránt lehetőséget nyújtana képzésre és kikapcsolódásra.
Terveik szerint a kastély a 20 éven felüli korcsoportok számára lehetne találkahely. Az elképzelésekbe az is beletartozik, hogy jövedelemforrás gyanánt a kastélyt bekapcsolják az idegenforgalmi útvonalakba is. Az is felmerült, hogy az újrahasznosításba a helyi lakosságot is be kell vonni, hiszen ez rendszeres foglalkoztatást jelentene sok ember számára, amit szervesen kiegészíthetnének önkéntesekből álló csapatokkal.
A kastély visszaszolgáltatása óta évi rendszerességgel a legfontosabb és legnagyobb tömeget vonzó rendezvény a Gernyeszegi Teleki Kastélynap, amikor egésznapos rendezvénysorozattal várják a látogatókat. Egyre nagyobb teret biztosítanak a kisgyerekes családoknak, így a gyerekfoglalkozások és -vetélkedők a legnépszerűbbek. Ilyenkor pezseg a falu is, hiszen ezernél is több vendég érkezik Gernyeszegre. Vendéglátóm szerint sokkal nagyobb lehetőségeket is rejtene a kastélynap, ha a falubeliek felismernék ennek a potenciálját, és szálláshelyet, illetve étkezési lehetőséget is biztosítanának a vendégeknek. Egy-egy ilyen eseményre aktív turizmust is lehetne építeni.
Felújítás és adókötelezettség
A kastélyban egyelőre csak állagmegőrzési munkálatokat végeztek. Teleki Kálmán szerint felújításra még nem gondolhattak, ahhoz ugyanis engedélyek egész sorozatára van szükség. „Mivel a gernyeszegi Teleki-kastély A-kategóriás műemlék, bármilyen engedélyeztetés nagyon pénzigényes, komoly procedúrát igényel. Bármihez csak akkor kezdhetünk, ha létezik egy jóváhagyott, egységes terv” – magyarázza a tulajdonos. A fenntartás költségeit tovább növeli, hogy a műemlék épületekre eddig nem kellett adót fizetni, ez azonban idéntől megváltozott, az adómentesség megszűnt. Teleki szerint ez akkora érvágás lesz a családi kassza számára, amit csak célzott bevételekkel tudnak ellensúlyozni: tervek szerint keresztelőkre, lakodalmakra, illetve más rendezvényekre is kiadják majd a kastélyt, hogy némi bevételre tegyenek szert.
itthon.ma
2016. szeptember 4.
III. Sólyomkővár Napok
2016.09.4 10:00
Szeptember 10-én és 11-én tartják meg a III. Sólyomkővár Napokat, az események a nagytisztáson és a református templomban zajlanak majd.
A program:
Szombat, családi nap a sólyomkővári nagytisztáson, 12 óra – íjászbemutató; 14 – ebéd; 16 – gyerekprogramok;
Vasárnap, 18 óra – konferencia a református templomban – Tőtős Áron: Bocskai István köznemesből fejedelem; Csontos János: Hagyományőrző mozgalom és a Bocskai-szabadságharc; beszámoló a tavaly Sólyomkővárban elvégzett munkálatokról; Villányi Zoltán drónnal készített felvételei Sólyomkővár falairól.
Szeretettel várják az érdeklődőket.
erdon.ro
2016. szeptember 4.
Vincze Loránt: az Európai kihívások mellett kevés figyelem mArad a kisebbségi kérdésre
„Az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésköre az Európai Unió egyik nagy megoldatlan témája. Sajnos, már az alapító atyák a szőnyeg alá söpörték mint olyan témát, amely körül nem sikerült konszenzust teremteni" – fogalmazott pénteken Érsekújváron Vincze Loránt.
Vincze elmondta, Nyugat-Európában ennek ellenére a legtöbb helyen sikerült a kisebbségi közösségeknek kedvező megoldásokat találni. Ebben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának fontos szerepe volt.
A FUEN elnöke Gulyás Gergellyel, a Magyar Országgyűlés alelnökével és Csáky Pállal, a Magyar Közösség Pártjának Európai Parlamenti képviselőjével közös beszélgető esten vett részt. Az őshonos kisebbségek és az európai migránsválság összefüggéseiről szervezett találkozó házigazdája Nagy Dávid, az MKP helyi önkormányzati képviselője volt.
Megrekedt a többség-kisebbség párbeszéd
Vincze Loránt véleménye szerint a kelet-európai bővítéssel újabb megoldatlan problémahalmaz adódott a meglévőkhöz, sok államban a többség-kisebbség párbeszéd megrekedt, és az őshonos nemzetiségek többnyire sikertelenül kérik az európai intézményektől jogaik védelmét, a kisebbségi kulturális értékek megbecsülését.
„Ma nem könnyű feladat felhívni a figyelmet a kisebbségi közösségek nehézségeire. Az Európai Unió egyik legnagyobb kihívása a migránsválság és egyre késik a megfelelő európai válasz. Brüsszelben ma úgy látszik, mintha ez a kérdés már nem létezne, a brexit uralja a napirendet, holott Görögországból és Olaszországból naponta érkeznek hírek újabb menekültek partraszállásáról, akik már útnak is indultak a balkáni útvonalon. A hezitáló tagállami vezetőket közvéleményük is sürgeti, hogy minél hamarabb találjanak egy világos megoldást, amelynek középpontjában az európai polgárok biztonsága áll. Ez ma mindennél fontosabb” – összegzett Érsekújváron Vincze.
maszol.ro
2016. szeptember 4.
Márton Áron és Esterházy János: a magyar hit és lélek apostolai
Szeptember 3-án a Pozsonyi Magyar Intézet Korona Társalgójában a Márton Áron Emlékév kapcsán tartottak előadást. A pozsonyi magyar katolikus közösség által szervezett találkozón Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Majd elmondta: az a céljuk ezzel az előadással, hogy megismertessék az emberóriást, Márton Áront.
Molnár Imre hangsúlyozta, ahhoz, hogy mások is megismerjék nagyjainkat: Esterházy Jánost és Márton Áront, nekünk, magyaroknak is tennünk kell. A magyar hit és lélek apostolai ők. Népszerűsíteni őket a mi feladatunk. Molnár Imre bevezetője után köszöntötte az előadókat: Okos Mártont és Bagosi Hajnalt. Okos Márton volt a Márton Áron Emlékév ötletgazdája. Virt Lászlót, Márton Áron egyik legjobb ismerőjét, és Nagy Zoltánt, A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című film készítőjét ugyancsak köszöntötte az igazgató. A rendezvényen részt vett a lengyel Arkadyus Adamczik, Esterházy János életének és munkásságának lengyelországi kutatója is.
Okos Márton bevezetőjében elmondta: Trianon után két üstökös tűnt fel az égen, a Felvidéken Esterházy János, Erdélyben pedig Márton Áron. A cél, hogy a magyarsághoz is közel hozzák Márton Áront, erre pedig jó alkalom a Szent Márton év. Az idei év Szent Márton emlékéve is. A Szombathelyen született szent és a későbbi erdélyi püspök élete között találni párhuzamot – mondta el Okos Márton. Mind a ketten voltak császári katonák, majd mind a ketten Krisztus katonájává váltak, és életük végéig szolgálták az urat. Párhuzam van Márton Áron és Esterházy János életútja között is, mind a ketten felemelték szavukat a zsidók üldözése miatt a második világháború idején. Mind a ketten háborúellenesek voltak.
Okos Márton bevezetője után Bagosi Hajnal felolvasta Márton Áron egyik levelét, melyben az emberek megmentéséről írt.
Virt László szociológus, hittanár Helyben mAradó hűség Esterházy János és Márton Áron párhuzamos tanúságtétele címmel tartott előadást. Virt kiemelte: Márton Áron már fiatalon megfogalmazta társadalmi felelősségét, melyben a hithez és a nemzethez való hűséget hangsúlyozta. 1920 után Esterházy és Márton is kisebbségbe kerültek, de egyikük sem panaszkodott, hanem mind a ketten tették a dolgukat.
A bécsi döntések után, amikor a Felvidék és Erdély is visszakerült az anyaországhoz, hasonlóan cselekedtek: mindketten a helyükön mAradtak, holott választhatták volna a könnyebbik utat és Magyarországra költözhettek volna. Társadalmi vállalásukat a kisebbségi sorsból merítették. Gondolkodásmódjukban is volt hasonlóság – hívta fel a figyelmet Virt László – annak ellenére is, hogy sosem találkoztak, nem ismerték egymást.
Azt vallották: a határokon túl rekedt magyarság csak önmagára számíthat, Esterházy ezt egy előadáson, Márton Áron pedig egy cikkében fogalmazta meg. Márton Áron szerint: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni.” Ezt vallotta Esterházy is, aki egy előadásában a munkán alapuló boldogulásról szólt. E szerint: az osztályellentéteknek meg kell szűnniük, és a családoknak munkából kell megélniük, ez kell, hogy a boldogulásukat jelentse – vallotta mindezt nemesként.
„Az erkölcsi csúcsteljesítmények kisebbségi helyzetben a hatalmi köröktől távol születnek” – vallotta Márton Áron, ennek a mottónak a jegyében vállalta a második bécsi döntés után a sorsközösséget a Dél-Erdélyben mAradt magyarsággal. Márton Áron úgy érezte, rá a kisebbségi magyaroknak, akiket nem csatoltak vissza Magyarországhoz, nagyobb szüksége van. Miután megszűnt a magyar nyelvű sajtó, körlevelekben szólt a hívekhez és tartotta bennük a lelket. Ennek köszönhető az erdélyi magyarok háborúellenessége is. A fenti idézet szellemében mAradt a zoboralji magyarság képviselője Esterházy János, aki az első bécsi döntés után Szlovákiában mAradt, holott Kassa képviselőjeként, miután Kassa is visszakerült az anyaországhoz, a magyar országgyűlés tagjává válhatott volna. E helyett a 66 ezer fős magyarságot képviselte a szlovák törvényhozásban.
Esterházy János volt az egyetlen képviselő, aki a szlovák parlamentben a zsidótörvény ellen szavazott 1942. május 15-én, ennek ellenére ő volt az egyetlen szlovákiai politikus, akit halálra ítéltek. Esterházy János azt vallotta, hogy a zsidók deportálása és üldözése embertelen cselekedet. A zsidótörvény elfogadásával a németek bábállamává váló Szlovákia szabad utat engedett a zsidók megsemmisítésének. Két évvel később, mikor Magyarországot elfoglalták a németek és megkezdték a zsidók deportálását, Márton Áron levélben szólította fel a hatóságokat, hogy ne engedélyezzék ezt az embertelen cselekedetet, és akadályozzák azt meg.
Az előadás után Nagy Zoltán Székelyudvarhelyi hittanár A Hegy – Mozaikképek Márton Áron életéből című filmjét tekintették meg az érdeklődők. Előtte Nagy Zoltán elmondta, összesen öt és fél órás a film, amely Erdély püspökének történetét mutatja be. A filmben vannak eredeti hangfelvételek és fotók, valamint egy eredeti mozgófilm is, amelyen Márton Áron látható. A gyűjtés során negyvenheten nyilatkoztak Márton Áronról és több mint 3000 képet sikerült összegyűjteni.
A filmben elhangzott: Márton Áron, Erdély vértanú püspöke méltán válhatna boldoggá, majd szentté. Márton Áron öt és fél évet volt börtönben, valamint több mint tíz évig házi őrizetben tartották, mivel kiállt az egyház autonómiája mellett. Boldoggá avatási eljárása elindult. Tisztelői bíznak abban, hogy hamarosan érdemi előrelépés is történik ez ügyben.
A film megtekintése után Molnár Imre elmondta: az lenne a szerencsés, ha hasonló film készülhetne Esterházy János munkásságról is.
Neszméri Tünde
Felvidék.ma
2016. szeptember 5.
Az oktatás csődje
Egy héttel a becsengetés előtt már látszik, idén sem gond- és nehézségmentes az új tanév kezdte. Továbbra is megoldatlan a tankönyvek ügye, hiába telt el bő öt év a reformot szentesítő tanügyi törvény megjelenése óta, az új tantervekhez még mindig nem készültek el a friss könyvek, a harmadikos, negyedikes kisdiákok számára már szinte megszokottá vált, hogy jó esetben egy-két tankönyv árválkodik padjukon, és a remény, hogy év közben kiegészülhet a készlet. Számos iskola, óvoda kénytelen megnyitni kapuit egészségügyi engedély hiányában is, van, ahol ivóvíz nincs, vagy nem megfelelő minőségű, máshol az illemhelyek állapota kifogásolható. Főleg falvakon fordul elő – és nem is csak elvétve –, hogy háborút idéző körülmények között kellene megszeretniük a tudást, tanulást az apróságoknak.
A rendszerváltást követő negyedszázadban reform reformot, miniszter minisztert követett a romániai oktatásban, így jutottunk oda, hogy mára színvonala, minősége a béka hátsó fele alatti. Túlzsúfolt, cseppet sem hatékony tantervek, kevés eredményt hozó iskolában eltöltött heti harminc-negyven óra, az életben alig használható megszerzett tudás – ezzel szembesülnek gyermekeink. Nem csoda hát, ha a képességvizsgák, érettségik eredményei olyanok, amilyenek. És az sem, hogy menet közben lemorzsolódnak, akiknek otthoni körülményei, anyagi lehetőségei nem teremtenek esélyt, nem mutatják értelmét a folytatásnak. Döbbenetes adat, hogy idén ősszel Háromszéken majd 250 diákkal kevesebb kezdi a kilencedik osztályt, mint ahány befejezte a nyolcadikot. Évente hatosztálynyi gyermek vesztődik el a semmibe már 14–15 évesen, még a kötelező tíz osztályt sem járják ki, a fiatalok 15–20 százaléka idő előtt feladja vagy feladni kényszerül az értelmes jövőépítés esélyét. Nyolc esztendő alatt a rendszer arról győzte meg őket, szüleiket, hogy fölösleges az iskolapadot koptatniuk. Nem meglepő, de ugyanilyen döbbenetes szembesülni azzal is, hogy Európa tudástérképén Románia igen haloványan szerepel, régióiban 11–17 százalék között mozog a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, míg Nyugat-Európa legjobbjaiban (az északi államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban) ez az arány meghaladja az 50 százalékot is. Ott, ahol sikerült jól működő oktatási rendszert kiépíteni, értéke van a tudásnak, és ez a fejlődésben, a gazdasági adatokban is visszaköszön, jólétet generál. Több elnök, miniszterelnök ígérte már, hogy prioritásként kezeli az oktatást, de akarat, pénz és tudás hiányában a helyzet csak rosszabbodott. Legutóbb Klaus Iohannis ígérte, hogy 2017-re elkészül egy reformtervezet, de ismerve a romániai viszonyokat, félő, hogy már bemutatásakor elavult lesz. És az is, hogy nemcsak az egy hét múlva újabb iskolai évet kezdő gyermekek, de a most megszületők is a román oktatási rendszer csődjének lesznek az áldozatai.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 5.
A betegek jobb ellátása a cél (Háromszéki orvosnapok)
Nem csak a részt vevő orvosok szakmai érdeklődését szolgálták az előadások, az a lényeg, hogy az itt szerzett információk felhasználásával jobb legyen a betegek ellátása, ők is részesüljenek egy ilyen rendezvény hozadékából – hangsúlyozta lapunk érdeklődésére dr. Deme Judit, a Háromszéki orvosi kamara által hétvégén szervezett IX. Háromszéki Orvosnapok szervezőbizottságának elnöke.
Saját szűkebb szakmájuk országos és nemzetközi rendezvényeire eljárnak az orvosok, de nagyon kevés az olyan szakmai találkozó, amely interdiszciplináris jellegű – közölte a főszervező. A Háromszéki Orvosnapok rendezési elvének alapja, hogy adjanak lehetőséget a témák sokoldalú megközelítésére. Deme doktornő kiemelte a beteggel való jó kommunikáció fontosságát, amire sem az egyetemen, sem az asszisztensképzőben nem tanítják a hallgatókat, az erről szóló előadást hiánypótlónak nevezte, miként a Háromszéki mentőállomás vezető orvosának értekezését is arról, hogyan kell kommunikálni a beteggel és egy másik intézménnyel, ha az orvos a páciensét tovább akarja küldeni, mit kell tenni azért, hogy a betegnek a leggyorsabban a legjobb, legmegfelelőbb szolgáltatást lehessen nyújtani.
A továbbképzőnek szánt előadások tömbjében a témákat a szervezők javasolták, az volt a szempont, hogy minél több szakterületet érintsenek. Ezek nem esetbemutatók, nem személyes tapasztalaton alapuló tájékoztatók, hanem összefoglaló jellegűek egy adott témakörben. A szakmai jellegen túl a rendezvény célja, hogy az orvosok találkozzanak, elmélyítsék a régi barátságokat, új ismeretségeket kössenek, ne csak a pecséten olvasható nevekről ismerjék kollégáikat – hangsúlyozta Deme Judit.A Háromszéki Orvosnapok a Dr. Bíró András-díj átadásával zárultak, amelyet évente egy önálló munkáért, kutatásért ítélnek oda. Idén dr. Lőrincz Zsuzsanna, a Sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf megyei Sürgősségi Kórház gyermeksebésze részesült az elismerésben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 5.
Sikeres városnapok Kovásznán
A szórakozás, a kikapcsolódás, a találkozások ideje a városnapok, ahol feledhetők a mindennapi gondok – mondta a Kovásznai Napok hivatalos megnyitóján Gyerő József polgármester. A háromnapos ünnep gazdag programajánlatában mindenki megtalálhatta a neki tetsző műsort, tele volt a városközpont, helybeliek, a környező településekről, távolabbról érkezett vendégek, gyógyulni vágyó turisták élvezték a rendezvények hosszú sorát, ettek-ittak a lacikonyhák melletti sátrakban.
Szombaton számos sporteseményen szurkolhattak az érdeklődők. A focipályán harmadik alkalommal szervezték meg a Lőrincz Zsigmond Kupa-viadalt. Minifoci-bajnokság, sakkverseny zajlott, vasárnap az asztaliteniszezők csaptak össze, megtartották az öregfiúk focimérkőzését is. Tegnap a Tündérvölgyben 18. alkalommal szervezték meg a gyorsulási autóversenyt. A nagy tömegeket megmozgató, látványos eseményt az Autocrono Egyesület szervezte a kovásznai városháza és a helyi tanács, valamint a DR Racing Team autósegylet támogatásával. Közel harminc versenyző állt rajthoz a 201 méteres versenypályán (ezt 200 méteres fékezőpálya egészítette ki). Domaházi János szerint kimagasló teljesítményű autókkal érkeztek az amatőr pilóták, nemcsak Háromszékről, hanem a környező megyékből is.
A sétatéren tizennyolc bográcsban főztek finomabbnál finomabb ételeket. Az Asimcov által szervezett bográcsos ételek versenyét a Dr. Benedek Géza Szívkórház csapata, a Szívesek nyerték – annak ellenére, hogy első alkalommal vettek részt a megmérettetésen. Őket követte a Sepsiszentgyörgyi Vadbogrács nevű csapat és a szörcsei Szörcsei Lovagrend szakácsegyüttese. Számos különdíjról is gondoskodtak a szervezők, hat csapat – Sepsi Nagyik, Inkubátorház, Zágoni községháza, Nyolcas fogat, Pokolsár Egyesület, Pódium és Junior Business Klub – kapott meghívást a Sepsiszentgyörgyön idén sorra kerülő töltöttkáposzta-főző versenyre.
A hagyományhoz híven köszöntötték idén is a jubiláló házasokat. Tizenhét pár kapott meghívót, tizenöten jelen is voltak. Tizenhárom házastárs ezelőtt ötven évvel fogadott örök hűséget egymásnak, két pár – Ioan Sorescu és Florea Sorescu, valamint Mihail Gheorghe Ciurea és Ciurea Zita – pedig ezelőtt hatvan évvel kötött házasságot.
Kultúrából sem volt hiány, a központi parkolóban felállított színpadon számos együttes, egyéni fellépő mutatkozott be, esténként a szórakoztató zenéé volt a tér. Állandó programokról is gondoskodtak a szervezők, a Városi Művelődési Házban fotóműhely működött, a központi parkban zajlott a kézművesvásár, a Kádár László Képtárban és a Gazdáné Olosz Ella Galériában az aktuális tárlatokat tekinthették meg az érdeklődők. A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (rendező: Molnár János) a korábbi években is létrehozott, nagy sikerű élő szoborparkja a művelődési ház előtti téren idén is elkápráztatta a nagyérdeműt. A gyermekeknek külön foglalkozásokat szerveztek, az utazást kedvelők a gumikerekű kisvonatból nézelődhettek a városháza és a Clermont Szálloda közötti útvonalon, a Tündérvölgyben pedig igazi gőzmozdonnyal vontatott szerelvényen lehetett vonatozni a Clermont Szálloda és a Sikló közötti sínpályán.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 5.
Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 5.
Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit
Magyarország és Románia összehangolja agrárdiplomáciai erőfeszítéseit az uniós agrárpolitika (KAP) tervezésében és alakításában – állapodott meg Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter és Achim Irimescu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter szombaton Szilágy-perecsenben.
A szilágysági településen folytatott tárgyalást követően Fazekas Sándor az MTI-nek a helyszínről telefonon elmondta: a kétoldalú agrárkapcsolatokat áttekintő megbeszélés legfontosabb kérdésköre volt az uniós közös agrárpolitika összehangolása.
A két ország az agrárkérdéseket azonosan vagy hasonlóan ítéli meg, és ebben eddig is együttműködés volt a két ország között. Magyarország és Románia is abban érdekelt, hogy az unióban egy erős közös agrárpolitika legyen, megfelelő anyagi háttérrel.
A két ország ugyancsak egyetért, hogy a KAP-nak egyszerűnek és gazdabarátnak kell lennie, továbbá az anyagi forrásokhoz is könnyű hozzáférés szükséges azért, hogy a gazdák korszerű és versenyképes módon termelhessenek – tette hozzá. A találkozón az állategészségügyi kérdéseket érintve megállapították: az afrikai sertéspestis, illetve a szarvasmarháknál a bőrcsomósodás betegség veszélyezteti a termelést. Ezek a betegségek közelítenek az unió határaihoz, és a védekezés hiánya nagy gazdasági károkat okozhat – mondta Fazekas Sándor.
A miniszterek a helyi termékek népszerűsítéséről is véleményt cseréltek. Fazekas Sándor fontosnak nevezte, hogy a szilágysági termékek minél ismertebbek legyenek Erdélyben és Magyarországon is. Ebben a térségben ugyanis jelentős a hagyma-, a zöldség- és a gyümölcstermesztés, valamint a bor- és pálinka-előállítás.
A Szilágyságban nagyon erős magyar közösségek találhatók, amelyek fenntartják a térségre jellemző termelési kultúrát – mondta az agrárminiszter.
Fazekas Sándor jelezte: meghívta román kollégáját Magyarországra, a találkozó a mostani helyszínhez hasonlóan "vidéki környezetben lesz", hiszen az agrárium a vidékhez kötődik – mondta a földművelésügyi miniszter.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 5.
Zárult a második rovásírástábor Szovátan
A rovásírás "hályogkovácsa"
Miután a tavaly nagy sikernek örvendett a szovátai unitárius templom udvarán megtartott rovásírástábor, Varga Sándor unitárius lelkész, a tábor megálmodója és kivitelezője úgy döntött, hogy az idén is szervez egy hasonló tábort, ahol a gyerekek játszva tanulják a rovásírást. Az idei tábor két részben zajlott: július végén volt az úgynevezett előkészítő tábor, augusztus elején pedig a folytatása.
Varga Sándor a Népújság kérdésére elmondta, hogy 6 és 9 év közötti gyerekek tanulták a rovásírást. A résztvevők nagy része szovátai volt, de érkeztek gyerekek Sóváradról és Szakadátról is.
Ráduly János tanár úr engem is "megfertőzött"
A reggeli ima után kezdődtek a változatos programok, mert a rovásírás mellett imákat, verseket, mondókákat, népdalokat is tanított a lelkipásztor. Emellett sokat kirándultak, Varga Sándor szerint "patakoztak", vagyis fürödtek a Szováta- patakban.
– Honnan jött a tábor, és egyáltalán a rovásírás tanításának ötlete?
– A táborozást a tavaly kezdtük 25 gyerekkel Szovátan, az unitárius egyházközség udvarán, felhasználva a tanácstermet, a templomot és az udvart is, de mondhatnám egész Szovátat, mert közbe-közbe kirándultunk is.
Az ötlet már régebben megfogalmazódott bennem, de tulajdonképpen abból adódott, hogy annak idején gyermekkoromban Ráduly János tanár úrral szomszédok voltunk Csókfalván. A tanár úr engem is "megfertőzött" a rovásírással. Arra gondoltam, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor miért ne lehetne megtanulni. És kiderült, annyira logikus az egész, hogy rekordidő alatt el lehet sajátítani.
– Csak egy példát mondok: van olyan negyedikes tanítványom, aki ötnapi tanulás és gyakorlat után a templomban egy táblára diktálás után felírta, hogy Anyám tyúkja. De ne kössük a szekeret a lovak elé. Arra gondoltam, miért ne tanítsak meg másokat is, ha én már valamit tudogatok. Eleinte amolyan "hályog-kovács" voltam, tartottam egy előadást a felnőtteknek, amelyre eljött a Sóvidék televízió, és készített egy kisfilmet az eseményről. Akkor jöttem rá, hogy bizony-bizony meglehetősen sekélyes volt a tudásom ahhoz, hogy "közprédára" lehessen tenni. Aztán túlestem ezen a lámpalázon, és arra gondoltam, hogy miért ne lehetne, hiszen a gyerekész rendkívül fogékony, és aztán az egyik hittanórás szülőnek a biztatására belevágtam.
– Kik voltak a táborozók?
– Első osztályosoktól negyedik osztályosokig, sőt még előkészítő osztályosok is voltak. A tavaly 25 gyerekkel indultunk. Amolyan nappali tábor volt, egy hatalmas közös sátrat húztunk fel a templom udvarán, ahol kézműves-tevékenységeket lehetett tanulni, gyakorolni, lehetett gyurmázni stb., a tanácstermet pedig kineveztük tanteremnek. Érdekes módon a gyerekeket azzal fogtam meg, hogy azt mondtam, semmit sem kell tanulni. És tényleg úgy is volt: játszva tanultuk a rovásírást.
...a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban
– Ez volt a tavaly. Az idén kéthetes tábort szerveztek július-augusztusban.
– Idén felbátorodtam, és mint már említettem, az egyik szülő is nagy segítségemre volt, szemléltetőanyagot hozott, beszereztük az ábécét, és úgy szerveztük meg a tábort, hogy nemcsak rovásírással foglalkoztunk – az unalmas lett volna –, hanem mindennel egy csipetnyit. Például reggel a templom előtt gyülekeztünk, körbeálltuk az úrasztalát, imádkoztunk előbb a szülőkért, majd a szülők a gyerekekért, majd utána házi áldást mondtunk, mert a házat is meg kell áldani. Utána még tanítottam pár imát, egypár éneket, még népdalokat is. A végén kezdtük énekelni azt, hogy elmegyünk mi messzire/, a világ végére/, ha a cipőnk megbírja, elmegyünk Párizsba/, de a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban.
– Nem mentek tehát Párizsba...
– Nem, mAradtunk tehát a táborban, pontosabban az unitárius templom udvarán. Ott sorba álltak a gyermekek, tornaórát tartottunk, egy kis mozgást végeztünk, és közben elmagyaráztam, hogy a rovásírás tulajdonképpen a test alakját mutatja: a terpeszállás például az S betű, mert olyan, mint egy sátor. Vagy amikor egyenesen állsz, az a szeretet betűje, mert az az ég és a föld között van, és a szeretet köti össze az eget a földdel. Tudniillik a rovásírás legtöbb betűje pontosan ebből indul ki. Például húzok egy vonalat, az a J betű, mert a jurtánál Isten fájának nevezik a középső tartóoszlopot. Vagy a címerben a kettős kereszt, amit a katolikusok apostoli keresztnek neveznek, az a gy betűt jelképezi: egy az Isten, és így tovább. Majd amikor jól elfáradtunk, gyurmáztunk, később, mikor erősebben kezdett tűzni a nap, bementünk a hűvös terembe, ott róttuk a betűket. Csábító és serkentő volt a gyermekek számára, hogy először mindenki a saját nevét tanulta meg. De megtanultuk azt is, hogy a rovásírás milyen gazdag, mert 14 magánhangzója van, amiből a latin héttel szemben jobban lehet szavakat kombinálni.
– Az idén 22 gyerek vett részt a táborban. Honnan jöttek?
– Szovátaról és a Sóvidék körzetéből. A szülők hozták és vitték, ugyanis csak nappali táborozás volt. Az volt számomra is a legérdekesebb az egészből, hogy egy másodikos-harmadikos gyermek az ábécét öt- tíz óra alatt meg tudja tanulni, sőt már tud írni és olvasni is. Én magam is csak most jöttem rá, hogy mi az előnye, és logikai szempontból mennyi mindenre tanít.
Nem árultunk zsákbamacskát
– Pénteken, a táborzárás előtti napon csodálatos tábortüzet raktunk a templom udvarán. A tábortűz előtt összegyűjtöttem a szülőket és a gyermekeket, bevittem egy kisebb iskolai táblát, és nagyobb papírszeletekre rovásírással felírtam különböző helységneveket, a gyerekek neveit. A gyermekek a szülők előtt kihúztak egy "tételt", és meg kellett mondják, mi van rajta. Tehát nem árultunk zsákbamacskát, hogy tanultak-e vagy sem. A vizsga után elénekeltünk néhány vicces nótát, sőt még a szülőket is "vizsgáztattuk". A végén okleveleket osztottunk ki, utána kimentünk a tábortűzhöz, ezzel zártuk a tábort. Persze ezek mellett kikapcsolódásként volt például "patakászás", ami azt jelentette, hogy levittem a gyerekeket a Szováta-patakára, ahol aztán úgy pancsoltak, mint a vadkacsák, de ellátogattunk Korondra is és a tőzegláphoz is.
Játékosan tanultunk, naponta másfél óránál többet nem, azt azonban olyan tömötten, mint a "somosdi tojás". Kiderült, hogy a gyerekeknek hihetetlenül jó memóriájuk van. Az is előfordult, hogy ha valamit tévedésből elírtam, azok közül, akik másodjára voltak a táborban, kijavítottak. Úgy vizsgáztattam őket, hogy mindegyik anyagban hagytam egy hibát. Rájöttünk, hogy egészen más a nyelvtanulásnál vagy az olvasásnál, amikor egy betű egy hang, nincs benne semmi zavaró. A rovásírás annyira logikus, hogy rendkívül megkönnyíti a tanulást. Például az f betű egy karika, mintha ki volna ikszelve. A karika a földet szimbolizálja, az iksz pedig az égtájakat. Megtanítja logikára az embert, mindennek megvan a logikája, ezért könnyű a gyereknek rögzíteni.
– Első ránézésre csupa érthetetlen jeleket lát a laikus.
– Pedig könnyű megjegyezni. Itt van például a h betű, mint egy hajfonat. Csodálatos dolgokat lehet kihozni, és az is érdekes, hogy a rovásírást lehet balról jobbra is és jobbról balra is írni.
– Lesz folytatása?
– Persze. Sőt, téli időszakban a felnőttek is, akik igényt tartottak rá, rovásírást tanultak, előadásokat tartottunk. Annyira egyszerű, hogy egy intelligens ember pár óra alatt megtanulhatja. Lesz folytatása. Ez olyan, hogy ha megfertőz, akkor nem tudsz tőle szabadulni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 5.
Bepillantás Kétegyháza község hétköznapjaiba
A Magyar Alkotmány szavatolja a kisebbségi oktatást
Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármesterrel a községnek Kisjenőhöz fűződő kapcsolatairól, a közös tervekről beszélgetünk.
– Polgármester asszony, lát e komoly lehetőséget Kétegyháza és Kisjenő részére közös EU-pályázat lehívására?
– Jelenleg erre nem látok komoly lehetőséget, lévén, hogy Kisjenő sokkal nagyobb település, mint Kétegyháza. Ilyen jellegű pályázatokhoz nekünk kisebb partnerekre lenne szükségünk, lévén, hogy mi kisebb beruházásokat tudunk végrehajtani. Mi évek óta Székudvarral közösen pályázunk, méghozzá eredményesen: volt egy útépítési pályázatunk, ami Kétegyházának 150 millió forint fejlesztést jelentett, de volt egy szennyvíz-beruházásunk is. Utóbbit tavaly fejeztük be, több mint 270 millió forint hasznot hozott a községünknek, de Székudvar számára is hasonló mértékű beruházást jelentett. Vagyis településenként közel 1,5 millió euró értékű infrastrukturális fejlesztést tudtunk végrehajtani.
– Önök számára a befektetés hány kilométer hosszú aszfaltozást jelentett?
– Mi akkor útfelújításra pályáztunk, Kétegyháza összes aszfaltozott útburkolatát fel tudtuk belőle újítani.
– Kétegyháza útjainak hány százaléka aszfaltos?
– Akkor 50%-a volt, most viszont már 65%-nál tartunk, mivel azóta útépítést is végrehajtottunk. De még mindig nincs minden utunk leaszfaltozva, ezért az új RO–HU pályázati lehetőségek kihasználásával további 7-8 kilométernyi aszfaltos utat szeretnénk építeni. Székudvaron valószínűleg kevesebb szükséges, de mindkét település kerékpárutat is építeni kíván, ugyanakkor kulturális programokra is közösen kívánunk pályázni. Ez ügyben már kétszer is egyeztettünk, csak várjuk a pályázat megjelenését.
– Önnel találkoztunk az idei Kisperegi Falunapokon is. Nagypereg községgel lát-e lehetőséget közös pályázatokra?
– Székudvaron kívül más településekkel nem tárgyaltunk pályázati lehetőségről, mivel a pályázatokhoz önrész is szükséges, amiből olyan sokat nem tudunk előteremteni. Baráti kapcsolatot tartunk 5-6 romániai településsel. Közülük a legnagyobb Kisjenő, amelyik testvértelepülésünk több mint 30 éve, de a többi településsel is kulturális, illetve sportbeli, iskolák közötti együttműködést tartunk fent. Ezek inkább anyanyelvápolás oda-vissza alapon, hiszen nálunk is élnek románok, ezért ápoljuk a viszonyt az ottani románokkal, illetve a magyarokkal egyaránt.
– Hogy működik önöknél a közmunka program?
– Mivel nálunk kevés a munkalehetőség, a munkaerőnk közel 10%-ának nincs munkája, vagyis a településünkön több mint 350 munkanélküli él. Közülük 220-at húztunk ki, akiknek munkát kell biztosítanunk. Elsősorban a közterületek rendbetételén, a közintézmények karbantartásában, de növénytermesztésben is foglalkoztatjuk őket. Ezen kívül van egy asztalosipari műhelyünk, ahol nyílászárókat gyártottak, jelenleg gyermekbútorokat gyártunk.
– Mivel az ellenzék azt állítja, hogy ezek nem valós, hanem álmunkahelyek, az érdekelne leginkább: hasznos munkát végeznek-e?
– Állíthatom, hogy hasznos munkát végeznek, hiszen velük teljesen felújítottunk egy nagyon régi óvodaépületet, ami gyönyörű lett. Annak minden munkáját a közfoglalkoztatottak végezték el. Ugyancsak velük újítottunk fel egy régi iskolaépületet is, ahol az egyikben fogyatékosok nappali intézménye működik, a másik a közfoglalkoztatási telephely. Meg lehet nézni mindkettőt, hiszen újakra vannak cserélve a nyílászárók, az épület le van szigetelve, rendesen ki van festve. A kialakított varrodába ők kötötték be a villanyvezetéket, a varrógépeket. Tehát nagyon sok fontos munkát tudtunk velük elvégeztetni.
– Mennyit tudnak fizetni nekik fejenként?
– 78 ezer forint bruttót, ami nem nagy összeg, alacsonyabb a minimálbérnél, de nem is akkora a teljesítményük, mint a rendes alkalmazottaké. El kell mondanom, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nehéz együtt dolgozni, mert elszoktak a munkától, ezért csak 50-70%-os teljesítményt lehet kihozni belőlük. Ezzel együtt, sok türelemmel, de haladni lehet velük.
– Honnan kerül ki a fizetési alapjuk?
– Az állam biztosítja, a fizetés 20%-ának megfelelő támogatást is ad dologi költségekre, de az önkormányzat is mellé tesz valamennyit. Határozottan állíthatom, hogy a közfoglalkoztatás hasznos az önkormányzatnak, a munkanélkülinek, de a településnek is, mert a lakosság tisztább, rendezettebb körülmények között élhet. Mivel az önkormányzat kevés pénzt kap az államtól, de az adóbefizetés is kevés, a közfoglalkoztatással rendben tudjuk tartani a közintézményeket, de a településeket is.
– Hogy működik önöknél az oktatás?
– Az utóbbi években nagyok kevés gyermek születik, ezért a 25-27 megszülető gyermek oszlik el a magyar és a román nyelvű iskolák között. Az utóbbi időben az arány igencsak eltolódott a román nyelvű oktatás felé, mert a magyarok közül sokan vidékre viszik, esetleg a román iskolába íratják a gyermekeiket. Ezért nem tudjuk, hosszú távon hogyan lehet majd fenntartani a magyar nyelvű oktatást. Mert az Alkotmány szerint az államnak kötelessége fenntartani a nemzetiségi iskolákat, amely előírás nem vonatkozik a magyar nyelvű oktatásra.
– Lehetséges, hogy Magyarországon megszűnnek állami magyar nyelvű iskolák, miközben a nemzetiségiek működését az állam szavatolja?
– Igen, ez a tendencia, mert a nemzetiségi iskolákat az állam jobban támogatja, mint a magyar nyelvűeket…
– Kétegyházán a lakosságnak hány százaléka román?
– Mintegy 30%-a, de azok között magasabb a születési arány, ráadásul sok magyar is román iskolába íratja a gyermekét, mert ott nagyobb a támogatás, illetve most éppen ez a divat. Évtizedekig fordított volt a tendencia, hiszen egy-egy román osztályba 4-8 gyermek járt, most viszont 15-20, miközben a magyar iskolában 10-14-es létszámú osztályok vannak.
– Mi volt a gond az iskolákat működtető Klebelsberg Alappal?
– Nálunk nem volt semmi gond, mert a pedagógusok megkapták a bérüket, a működtetést a helyi önkormányzat biztosította. Január 1-jétől azonban változik a jogszabály, miszerint az iskolák működtetését az állam veszi át. Szerintem januártól lesz nehézkesebb, mert el lehet gondolni: ha elromlik egy vízcsap vagy akármi, akkor majd Békéscsabáról vagy Gyuláról intézkednek? Furcsa lesz, hogy a saját településünkön nem mi mondjuk meg, hogyan működjön tovább. Reméljük, az új rendszer is bejáródik és zökkenőmentes lesz a működés.
– A Kétegyháza–Kisjenő közötti kapcsolatok gyakorlati működése hogyan történik?
– Annak az összekötője Deznán Anna, aki igen jó kapcsolatokat ápol nemcsak velem, hanem a képviselő-testületünk tagjaival is. Deznán Anna feladatkörébe inkább a két adminisztráció közötti kapcsolatok tartoznak, míg a kulturális kapcsolatok a két település tánccsoportjainak a kölcsönös fellépésével, az iskolák kölcsönös látogatásával működnek. A nálunk rendszeresen megszervezett, idén a X. Pogácsafesztiválon részt vett, fellépett a kisjenői néptánccsoport és a kisjenői nyugdíjasok énekkara. A 30-40 csapat által sütött pogácsát szakavatott zsűri szokta értékelni, nevezni meg a Pogácsa királynőt. Ilyen alkalmakkor a polgármesteri hivatal 250 kiló pogácsát süttet, ingyenes kóstolgatás céljából.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további gyümölcsöző együttműködést kívánok!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 5.
December 11-e új esélyt jelent a Hunyad megyei magyarság számára
Szombaton a Vajdahunyadi Magyar Házban ülésezett a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsa, amelynek napirendjén a képviselő- és szenátorjelölt-listák összeállítása szerepelt. A Szövetség képviseletében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke vett részt a gyűlésen.
Hunyad megyében augusztus 26-ig lehetett benyújtani a jelölési dossziékat, amelyeket a megyei választási bizottság ellenőrzött és hagyott jóvá. Ennek megfelelően Széll Lőrincz, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság ügyvezető igazgatója és az MKT elnöke parlamenti képviselői, míg Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke szenátori mandátumot pályáz meg.
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy az RMDSZ és az erdélyi magyarság képviseletének teljességéhez hozzátartozik, sőt, elengedhetetlen feltétele, hogy a szórványban élők megyéiből is parlamenti képviselők kerüljenek be. „Nagyon fontos, hogy a szórványközösségek méltóképpen képviseljék azokat az értékeket, de azokat az élethelyzeteket is, amelyek a mindennapjaikat meghatározzák. A szórványhelyzetben élők körében kiemelten fontos a Hunyad megyei magyarság nemcsak történelme miatt, hanem a mindennapokban felmutatott kitartás, a megmAradásért folytatott konok, következetes harc példájaként is” – méltatta a Hunyad megyeieket Székely István.
„Az erdélyi magyar közösségek változatosak, kezdve onnan, ahol többséget alkotnak és tömbben élnek a magyarok, egészen a másik végletig, ahol szórványkörülmények között igyekeznek megmAradni a kis lélekszámú magyar közösségek, mint például itt, Dél-Erdélyben. Hunyad megye magyar közösségének demográfiai aránya 4 százalék alatt van, ezért számunkra különösen fontos az a lehetőség, amely december 11-én nyílik meg számunkra azáltal, hogy újból megyei listás rendszer szerint választják meg a képviselőket és szenátorokat Romániában. Ez politikai szavazást jelent, a választási rendszer arányossága pedig újból elérhetővé teszi számunkra Hunyad megyében is a parlamenti képviseletet. Az elmúlt két ciklusban az egyéni választókerületes rendszer megfosztott minket ettől az esélytől, reméljük, hogy ez olyan fejezet volt a romániai választások történetében, amelyet végleg lezártunk. Az idei parlamenti megmérettetés felelősségét átérezve döntöttem úgy, hogy minden erőmmel és minden lehetőséget megragadva, tevőlegesen is hozzájárulok, hogy az év elején megfogalmazott célkitűzésünket megvalósítsuk: hogy Hunyad megyében visszaszerezzük a parlamenti képviseletünket” – fogalmazott Winkler Gyula.
Széll Lőrincz felszólalásában felidézte, 21 évvel ezelőtt kezdte el közösségi munkáját a lupényi ifjúsági szervezetben, jelöltségét a szakmaiság és a közösségi elkötelezettség jegyében fogalmazta meg. „Az ifjúság és sport területén szereztem az elmúlt években országos tapasztalatot, Zsil-völgyi születésűként mélységesen átérzem a szociális politikák fontosságát, informatikus mérnökként pedig mai életünk legfontosabb aspektusára, a kommunikációs társadalom működésére is igyekszem rálátással lenni. Családommal Hunyad megyében tervezzük jövőnket, közösségi elkötelezettségemet pedig a továbbiakban parlamenti képviselői munkában szeretném bizonyítani, amennyiben erre megbízást kapok” – emelte ki Széll Lőrincz.
Az MKT elfogadta a jelöléseket, valamint határozatban szögezte le, hogy a Hunyad Megyei Állandó Tanács egészítse ki a jelöltlistákat, javaslatait pedig terjessze elő a Szövetségi Állandó Tanácsnak jóváhagyás végett. Hunyad megyének a 2016-os parlamenti választásokat követően hat parlamenti képviselője és három szenátora lesz.
(www.winkler gyula.ro)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 5.
Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 5.
Csend és alkotás helye – zárult a kidei színháztábor
Közel hetvenen gyűltek össze szombaton este a Kidei Alkotóközpontban, hogy betekintést nyerjenek a Shoshin Színházi Egyesület által szervezett nyári tábor kulisszái mögé.
A szabadtéri, amfiteátrumszerű térben az idegenség egy lehetséges értelmezését tárták a közönség elé a magyar, román, görög és spanyol anyanyelvű alkotók, akik augusztus 29-e óta a lengyel Grzegorz Ziółkowski és a Kolozsvári Köllő Csongor irányításával dolgoztak együtt. Az előző két alkalomhoz képest újdonság volt idén a rezidens szerző, Visky Zsolt költő jelenléte, aki a teljes munkafolyamatot végigkövette. Ennek nyomán született az a háromnyelvű szöveg (magyar, román, angol), amely térinstallációként fogadta a hátsó udvaron bóklászókat, az elmúlt napok hangulatából azt is megragadva: „ez a hely itt most a csendnek a helye”, „egyszerre lenni figyelő felnőtt, bambuló kamasz, alvó kisded”.
A színészképzés lehetőségeinek kiterjesztését, valamint a természet és a kreatív folyamatok közötti kapcsolat vizsgálatát tűzte ki céljául a Shoshin Egyesület Nemzetközi Színházi Rezidenciák elnevezésű programja, amelynek keretében az egyedi építészetéről ismert faluba, a festői szépségű Kidébe hívták múlt héten az érdeklődőket. Az elmélyülten, egymásra figyelve történő alkotás, a határok feszegetése kulcsfontosságúnak bizonyult, a szervezők olyan gyakorlatokból építették fel a programot, amelyek nem csupán hasznosak lehetnek akár hosszabb távon is, de szükségesek is a minél nagyobb hatékonyság érdekében. Szövegértelmezés, hangképzés, színészi akrobatika, dinamikus partnergyakorlatok, tér- és csoporttudatosság, harcos attitűd és csikung mind-mind része volt a hatnapos tábornak, a jobb fizikai erőnléthez a reggeli és szürkületi szaladások, tornagyakorlatok, a csapatépítéshez az éjszakába nyúló beszélgetések is hozzájárultak.
A központi téma a csónak volt, amely egyrészt az utazás eszköze, olyan alkalmatosság, amely átviszi az embert egyik partról a másikra – magyarázta Köllő Csongor, az egyesület egyik alapító tagja szombaton este, az alkotómunkát megkoronázó találkozón. A színészi mesterség tükrében is igyekeztek megragadni, hogy a színész úgyszólván nem mAradhat érintetlen: a munka, amin és amivel dolgozik, olyan, mint ez az apró, labilis szerkezet, amely elszállítja és átváltoztatja az előadót, neki pedig folyamatosan haladnia kell a különböző változásokkal, technika és gyakorlat tekintetében egyaránt. A másik megközelítés arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon kit vagy mit vinnének magukkal a fedélzetre, ha menekültként kizárólag egy csónakhoz hasonló instabil járművük lenne. Ki-ki milyen szavakat, dalt, képeket vinne magával az új életébe – olyan kérdések ezek, amelyek napjainkban, a különböző események hatására nagyon is időszerűek, a színház pedig alkalmas az aktuális problémák megértésére, továbbgondolására.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 5.
Boia az ár ellen
Megint a közvélekedéssel dacolva foglal álláspontot a neves és népszerű histórikus: helyesnek tartja a kisinyovi amerikai nagykövet kijelentését, miszerint nem időszerű most Románia és Moldova Köztársaság egyesüléséről beszélni.
A diplomata nyilatkozata felhabzó méltatlankodást keltett Bukaresti berkekben, és a Szenátus sebtiben patriótáskodó nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyet a többi közt a Fehér Ház postaládájába szántak. Ebben nem kevesebbet állítanak a megütközött román honfiak, mint hogy James Pettit nem ismeri a történelmet.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 5.
Putyin szóba hozta a magyar–román határ kérdését
Ha valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő.
Ha valaki fel akarja vetni a második világháború után meghúzott határok kérdését, akkor a magyar–román határ ügyére is ki kell térni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban. Az orosz elnöki hivatal honlapjára pénteken fölkerült interjúban a riporter az aznap Vlagyivosztokban megtartott, Putyin és Abe Sindzo japán miniszterelnök közötti találkozó kapcsán föltette a kérdést: hajlandó lenne-e Moszkva visszaadni Japánnak a Kuril-szigetek egy részét a szorosabb gazdasági együttműködés fejében, és a Balti-tenger partján található orosz enklávé, Kalinyingrád – a korábbi Kelet-Poroszország – ügyét is fölvetette.
Putyin a Kuril-szigetek kapcsán leszögezte: Oroszország nem adja el területeit. „Olyan megoldást kell találni, amely nyomán egyik felet sem éri kár, amely nyomán egyik fél sem érzi magát sem nyertesnek, sem vesztesnek" – mutatott rá az orosz elnök. A Kínával fennálló területi viták rendezése kapcsán kifejtette: Kínának sem adtak semmilyen területeket.
„Azok a területek vitatottak voltak, és negyven éven keresztül tárgyaltunk a Kínai Népköztársasággal, míg végül megállapodtunk. A terület egy részét Oroszország kapta, a másokat Kína. Alapvető különbség van a Japánhoz kapcsolódó történet és a Kínával folytatott tárgyalásaink között. A japán probléma a második világháború nyomán állt elő, és a második világháborút követő nemzetközi egyezmények tárgyalják, miközben a kínai partnereinkkel a határról folytatott egyeztetéseknek semmi közük a második világháborúhoz vagy bármely más katonai konfliktushoz” – szögezte le Putyin.
A Kalinyingrádra vonatkozó megjegyzésre – amely kapcsán a riporter közbevetette: az csak tréfa volt – Putyin szintén komolyan válaszolt. „Félretéve a viccet, ha valaki felül akarja vizsgálni a második világháború kimenetelét, akkor tárgyalhatunk. De akkor nem csupán Kalinyingrádról kell tárgyalnunk, hanem Németország keleti részéről, az egykor Lengyelország részét képező Lvov városáról, és így tovább. És ott van a listán Magyarország és Románia is” – tette hozzá Putyin, megjegezve: Kalinyingrád ügye Pandóra szelencéjét nyitná ki.
Orosz–japán csúcstalálkozó
A gazdasági együttműködésről és a két ország közötti területi vitáról folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő pénteken Vlagyivosztokban. A kétnapos Keleti Gazdasági Fórum alkalmából létrejött különtalálkozó tévékamerák előtt lezajlott első perceiben Abe arról szólt, hogy a távol-keleti fejlesztési régió prioritás Oroszország számára, és Tokió határozott támogatásáról biztosította a japán–orosz együttműködés fejlesztését az ázsiai–csendes-óceáni térségben. Putyin fontosnak nevezte, hogy a kormányok segítsék a magánszektorban megnyilvánuló kezdeményezéseket.
Abe pedig arról tájékoztatta az újságírókat még pénteken, hogy az orosz elnökkel mélyreható négyszemközti megbeszélést folytatott a két ország között megkötendő békeszerződésről. Lavrov megerősítette, hogy ebben a témában is folyt eszmecsere, és kijelentette, hogy a japán kormány új keletű készséget tanúsított a közös nevező megtalálására. A két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 5.
Kis magyar birodalom Buenos Airesben
Augusztus utolsó vasárnapjának reggelén a 152-es buszra szállok fel Buenos Aires központjában. Esős, szeles, tízfokos időjárás járja. Amint a helyiek tartják, augusztus végén mindig beköszönt egy ilyen kellemetlen téli nap, Szent Rózsának szentelve.
Egy óra buszozás után érek a végállomásra, onnan taxival indulok tovább. Amikor bemondom a taxisnak a címet, maris megkérdezi, hogy a magyar iskolába megyek-e. Olivas városrész már Central Buenos Airesen kívülre esik, de gyakorlatilag nincs semmi különbség. Esetleg annyi, hogy a belvárosban megszokott, ott előforduló utcák itt ismétlődnek. A közlekedés a kormány támogatásának köszönhetően nagyon olcsó a tízmillió lakost jócskán meghaladó fővárosban, de az élet amúgy szinte minden téren drágább. Bár egy tanári fizetés legfeljebb tízezer pesós, vagyis hatszáz dollár körüli, a romániai árak kétszeresével kell általában számolni.
Őrzik az íratlanul is kötelező szellemiséget
A Szent László-gimnáziumban szombatonként vasárnapi iskola zajlik tíz óra és fél kettő között. A vakációk kivételével (december közepétől február végéig nyári vakáció, aztán húsvéti szünet és némi téli vakáció) hozzávetőlegesen minden második vasárnap van kimondott vasárnapi iskola, de menet közben más aktivitás is előfordul. A vasárnapi iskolába járó 45-50 magyar, magyar származású gyermeket tucatnyi pedagógus oktatja. A diákok tandíjat fizetnek, a pedagógusok elsősorban kedvtelésből, saját maguk és gyermekeik magyarságtudatának megőrzése érdekében végzik a munkát.
A foglalkozás tíz órakor közös imával kezdődik. A 3–18 év közötti gyermekek életkor szerint fel vannak osztva az alábbi csoportokba: Óvoda, Alma, Szőlő, Barack, Cseresznye, Eper (ők az érettségihez közel állók). Mindegyik csoportnak van osztályterme, az ajtóra ki van írva a csoport neve és ott a jele. Együtt a spanyol osztályok emblémájával. A Petke József páter által alapított egykori magyar iskolába – amelynek működtetője az 1952-ben Juhász Mária apáca által létrehozott Zrínyi Kör volt, ma pedig a Szent István Kör –, ugyanis hétköznapokon argentin gyermekek járnak oda, és az oktatás spanyolul zajlik. Körülbelül nyolcszázan járnak ide. Az iskola szellemiségét íratlanul is kötelező módon őrzik. Már az épület bejáratánál ott az iskola emblémája spanyol felirattal: Szent László Iskola. Egyenruhájuk sötétzöld színű, piros-fehér-zöld csíkkal szegélyezve. Bár magyarul nem tudnak, mégis minden évben megtanulnak egy magyar éneket, amit az évzáró ünnepségen adnak elő. És az argentínai magyar egyesületek képviselőivel, a magyar cserkészekkel együtt minden év májusának végén, a magyar hősök napján felvonulnak a temetőben megszervezett megemlékezésen.
A pedagógusok egymás között megosztják a tantárgyakat, a magyar beszéd és íráskészség fejlesztése mellett fontos a földrajz és történelem, de akár általános ismeretek esetén a magyar kifejezésekre való rávezetés is. Kiemelt, a gyermekek által igen szeretett tevékenység a néptánc. A foglalkozás záróimával, közös énekléssel, a további teendők megbeszélésével és a közben születésnapot ünneplők köszöntésével ér véget. „Áldásoddal megyünk, jó uram” – visszhangzik a folyosón. Majd a tanárok és vendégeik visszavonulnak az amúgy puritán kinézetű tanári szobába, ahol nyelvcsiszoló foglalkozásra kerül sor. Benedekné Mária nyugdíjas pedagógus lelkiismeretesen készül, és érdekes feladatokat készít elő. (Az igazsághoz tartozik, hogy előtte olyan beszélgetésnek is fültanúja voltam, miszerint „a nagynénit szerdán megoperálták, két napig a terápia intensiven volt, aztán átkerült a sala communéba”.)
Barátkozás a nyelvvel
A munka pontosan le van osztva. Gorondiné Judit az egyik szervezője a soron következő hosszú hétvégének. Szombaton a gyerekekkel meglátogatják a bevándorlási múzeumot, és a magyar nyelvű idegenvezetés során „barátkoznak a nyelvvel”. No meg azzal az épülettel, ahol annak idején nagyszüleiket, dédszüleiket a messzi kontinensre érkezésüket követően egy hónapon át elszállásolta az argentin hatóság. Trianon után a harmincas évek kezdetének gazdasági válsága miatt, később a második világháborút követően mentek ki nagyobb számban magyarok. Végül az ötvenhatosok, akik már őket befogadó magyar közösséget találtak Buenos Airesben. Aztán a fiatalokkal meglátogatják a Mindszentynumot és szintén magyar idegenvezetéssel a Természettudományi Múzeumot. Másnap misén vesznek részt és néptáncfoglalkozáson.
Egyébként „vendégtanárok” is érkeztek a vasárnapi iskolába. A magyar állam Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasai közül hárman kerültek Argentínába hat hónapra. Egyikük Ferenc Viktória, ungvári születésű, aki szombatonként órákat tart, de alapvetően szociológiai kutatást folytat. Nyilván az argentínai magyar közösségről. Egyébként a magyar állam segítségnyújtása sokrétű. Olyan programot is támogatnak, amely során argentínai magyar fiatalok a nyári vakációjuk során (december közepétől február végéig) Magyarországon tartózkodnak, és ott járnak iskolába. De a magyar állam közbenjárására, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége utánajárásának köszönhető, hogy ma egy teret neveztek el Buenos Airesben Hungría Plazának, ennek egyik sarkában felállítottak egy Magyarok Világszövetsége által adományozott székely kaput mögötte Szent István mellszobrával.
Ebédlő a református templomban
Mária néni lánya, Benedek Zsuzsa apai ágon Elek apó leszármazottja, Sepsiszentgyörgyi származású. Ő az erdélyi gyökerű argentínai magyar kisebbséget képviseli. De a katolikus tömbben reformátusként is kisebbségben van. A református egyház presbitere, ahol édesanyja a főgondnok. A református templom egyébként a közelben található. Két erdélyi református püspök is szolgált a kicsiny istenházában: Tőkés László és néhai Csiha Kálmán. Utóbbi dél-amerikai gyűjtőkörúton járt itt 1998-ban, amikor a Marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ építése volt az adományozások célja.
A kis könyvtárban könnyen fellelhető Csiha püspök Fény a rácsokon című dedikált könyve. A templom szószékét és padjait kalotaszegi varrottasok díszítik, a konyhában pedig elsősorban kalotaszegi református templomokat ábrázoló tányérok lógnak a falon. Igen, a templom fontos tartozéka az ebédlő, hiszen az istentiszteletet követően gyakorta még egy közös ebédre is sor kerül. Ottjártamkor tucatnyi terítek jelezte, hogy másnap „benépesedik” az úrnak háza. Kéthetente spanyolul szolgál egy argentin református pap. Inkvizíciós történelmi ismereteink alapján már ez is kuriózumnak tűnik. Sajnos több mint tíz éve már nincs állandó magyar református lelkésze a kicsiny gyülekezetnek. Viszont minden év októberében eljön Felvidékről Écsi Gyöngyi református lelkész, és ilyenkor teljesen ökumenikus istentiszteleteket tart, mert nem a vallás számít, hanem a magyar nyelvű prédikáció.
Magyar katolikus pap sincs. Az egykori magyar templomban ma már spanyol pap szolgál a környékbeli római katolikus argentin híveknek, miközben a magyarok a földrajzilag lakásukhoz közel fekvő parókiára járnak. Míg egyesek a havonta sorra kerülő magyar evangélikus istentiszteleten vesznek részt. Mert van magyar lutheránus lelkész Dénes András személyében, akinek a szülei a második világháborút követően emigráltak Argentínába.
Áldozatkészséggel a magyar ügyekért
Az iskolán és az egyházakon kívül a magyar élet bástyái az egyesületek. Mint bárhol a nyugati diaszpórában, nagyon szövevényes és az idő múlásával átalakuláson esik át a magyar önszerveződés. Ennek előmozdítói nem kimondottan értelmiségi foglalkozásúak (írók, tanárok, lelkészek, orvosok stb.), mint a Kárpát-medenceében, hanem elsősorban a magyarügyek iránt áldozatkész, arra időt és energiát fordító, becsületes magyar emberek. Zaha Alexandra, a Hungária Egyesület alelnökeként, a kilencvenes években elnökségi teendőket betöltő édesapja nyomdokait követi.
Magyarok a nagyvilágban című könyvemben az ötven beszélgetés egyike Lomniczy Józseffel készült. A ma nyolcvanhét esztendős Lomniczy József mindhárom gyermeke magyar házastársat talált magának. Az egy éve nyugdíjas Alexandra négy gyermeket nevelt fel, közülük a kétgyermekes Eszter magyarországi és németországi tanulmányokat követően végül is Uruguayban talált megélhetésre, Ilona és Paula Spanyolországban él, Tamás pedig harmadik éve Dél-Amerikát járja egy rozoga autóval. Nemrég Manaus környékén, az esőerdőben látogatták meg őt a szülők. Amúgy Alexandra elég gyakran jár Európába, évente általában kétszer, és ilyenkor nemcsak magyarügyek rendezése okán ténykedik, hanem gyermekeit, Németországban lakó húgát és ennek gyermekeit vagy éppenséggel Pesten élő unokaöccsét is meglátogatja. Bár földrajzilag Budapestről Buenos Airesbe utazni ugyanannyi, mint fordítva, egyöntetű, hogy az argentínai magyaroknak – lelkileg – sokkal közelebb van Budapest.
Alexandra kiváló magyarságtudata mellett ízig-vérig argentinnak vallja magát. Szülőhazájában elsősorban a kedvező éghajlatot, a szép tájakat, az emberek kedvességét és közvetlenségét, tiszteletadását szereti. Kevésbé a pontatlanságot, lezserséget, latinos kétarcúságot. És bár személyesen nem történt baja, beleivódott, hogy a táskáját mindig zárva tartsa, és lehetőleg jól megszorítsa, ha forgalmasabb helyre ér. Bár vannak nem magyar barátai is, és egy argentin római katolikus parókiális közösségnek tagja, életét elsősorban a magyarügyek intézése tölti ki. Ez a boldogsága.
A Hungária Egyesület tagdíjakból, a vendéglátási céllal bérbe adott saját tulajdonú épület jövedelmeiből, magyar állami támogatásból, pályázatokból él. Valamikor három magyar szervezet hozta létre. A jó magyar ételekre bizony kaphatóak a helybéliek, úgyhogy az is előfordul, hogy egy-egy zsúfolt hétvégén az amúgy multifunkcionális nagyterembe is terítenek. Ottjártamkor egyébként éppen vívóedzést tartottak benne az alkalmi páston. Az emeleten három terem szolgálja a közösségi tevékenységeket, az udvaron grillező és teniszpálya, azon túl pedig a fiatalokra bízott, saját működtetésű, az argentin állam által is némileg támogatott cserkészház van. Az a cél, hogy a magyar fiatalok lehetőleg itt szórakozzanak szabad idejükben. Nos ez a kis magyar birodalom.
A Hungária legjelentősebb tevékenységei közé tartozik immár 58 esztendeje a cserkésztábor és a cserkészbál évi megszervezése, ahová több százan jönnek el. Több néptánccsoport működik, korosztályok szerint, és magyarországi, dél-amerikai fellépéseken vesznek részt. Az argentínai, brazíliai es uruguayi néptánccsoportok évi rendszerességgel találkoznak váltott helyszínen. De a néptánc jelenti a közös kapcsot a helybéli német, lengyel, ír egyesületekkel, táncosaikkal. Működtetik a Szent István Otthont, amely 35 idős személy otthona, főleg magyaroké. Augusztusban Szent István-misét, májusban Mindszenty-misét szerveznek, karácsony előtt háromnapos vásárt és betlehemezést, no meg szilvesztert is. Persze sokan barátokhoz mennek újévet ünnepelni, főleg olyan helyre, ahol úszómedence is van.
Megtartani a származástudatot
Bár az életszínvonalat évtizedről évtizedre csökkenőnek minősíti, Alexandra nem tagadja: szabadság mindig volt, és ma is van Argentínában. Megnyílt az élettere az argentínai magyaroknak. Sokuknak a gyermeke Európában él, vagy legalábbis ott tanul. Az utóbbi időben könnyen megkapható magyar állampolgárság éppen a három hónapon túli budapesti tanulásban, munkavállalásban, ott-tartózkodásban segíthet. Aki teheti, meg is szerzi. Kétéves unokája már argentin–német–magyar állampolgár.
Ami pedig a jövőbeli kilátásokat illeti, a legnagyobb gond, hogy – minden erőfeszítés ellenére – a magyar családokban otthon már a szülők sem beszélnek magyarul a gyermekeikkel, mert nemzedékről nemzedékre csökkent a magyarnyelv-használatuk. Ennek a folyamatnak a lassítása, a magyar származástudat megtartása és a magyar értékek össztársadalmi megbecsülése az argentínai magyarok tevékenységeinek a legfontosabb jövőbeli közös célja.
Ábrám Zoltán
A szerző Marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 5.
Megkezdték a munkát a Kőrösi- és Petőfi-program ösztöndíjasai
Megkezdte értékmegőrző munkáját a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program 127 frissen felkészített ösztöndíjasa – közölte a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága az MTI-vel.
Az államtitkárság idén negyedik alkalommal küldi a nemzeti ügyek iránt elkötelezett fiatalokat a világ számos országába annak érdekében, hogy megerősítsék az ott élő magyarok nemzeti identitását, támogassák a magyar-magyar kapcsolatokat. Állomáshelyükön közösségi programokat szerveznek, történelmet és magyar nyelvet tanítanak, ösztönözik a magyarok közösségi életét és kapcsolattartásukat az anyaországgal.
A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében szeptember elsejétől az északi féltekén: az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában 77 ösztöndíjas teljesít szolgálatot a következő kilenc hónapban. A Petőfi Sándor-program idén második alkalommal, 51 ösztöndíjas bevonásával indul. A program jelentős részben a volt monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot.
Idén egyszerre vettek részt augusztus végén a már hagyományos egyhetes képzésen mindkét program ösztöndíjasai. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a felkészítő hét megnyitóján kiemelte, fontos célja a programoknak, hogy a magyarok között hálózat szerveződjön. Elhangzott, az államtitkárság ösztönözni kívánja, hogy a külhoni magyarok a Magyarországgal ápolt kapcsolatok mellett egymással is folytassanak párbeszédet.
A felkészítésen az ösztöndíjasok előadásokat hallgattak a nemzetpolitikai stratégiáról, a magyar diaszpóra és szórvány történetéről, jelenlegi helyzetéről, továbbá az egyes régiókban élő magyarok történetéről, az egyházak szerepéről a diaszpórában és szórványban. Ismereteket szereztek a honosítás és az egyszerűsített állampolgársági kérvények ügyintézésének módjáról is. Grezsa István, a programokat felügyelő miniszteri biztos a felkészítő hét megnyitóján elmondta, hogy az idei hétszeres túljelentkezésnek köszönhetően kiválóan felkészült fiatalokat vonhattak be a munkába.
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 5.
Múzsák találkozása a szecessziós múzeumban
Negyedik alkalommal találkoztak a Múzsák a Nagyváradi Holnapfeszten, közel ősi lakhelyükhöz, a helikoni ligethez, mivel a szombaton zárult háromnapos rendezvény a város egyik legújabb művészeti terében, a szecessziós múzeumnak otthont adó belvárosi Darvas-La Roche-villában zajlott: szó, dal és kép közös, interdiszciplináris művészeti élményt nyújtott az érdeklődőknek.
Művészeti ágak összefonódása
A szervezők, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, Simon Judit újságíró, szerkesztő, valamint Ramona Novicov művészettörténész tartotta a csütörtöki megnyitót, majd a Kocsis Csaba vezette berettyóújfalui Körömvirág együttes mutatta be a határ mindkét oldalán élő kortárs magyar költők megzenésített verseiből összeállított műsorát. Énekeltek verset Markó Bélától is, aki a Körömvirág után mutatta be Kerítés című, legújabb kötetét.
A költő-politikus elmondta, újabb mandátumért már nem indul az őszi választásokon, ezt öt éve döntötte el, a versek mellett viszont egyre gyakrabban ír publicisztikát, nagy élvezettel. Új kötetéből felolvasott néhány szabadverset, majd dedikált. Az első napot a Képek és szavak című, Ujvárossy László képzőművész-egyetemi tanárral folytatott beszélgetés zárta, aki azt az élményét is megosztotta a jelenlevőkkel, amit a velencei biennálén is tapasztalt: a fiatal művészek egyre inkább a többi művészeti ággal való összefonódást kedvelik, olyannyira, hogy már nem is a képzőművész, hanem „csupán” a művész önmeghatározást használják.
Tényregény az „ordas időkről”
A pénteki programsort a MÚRE Brassai 2015 sajtófotókiállítás megnyitója indította. Rácz Éva, a magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke és Ramona Novicov a fotóművészet lényegéről, a pillanat megörökítésének lehetőségéről és a sajtófotó valóságot feltáró dokumentumszerepéről beszélt. Szűcs László elmondta, a verseny kiírásakor romániai magyar fotósokra számítottak, de végül több országból érkeztek művek, alkotóik valamiképpen mind kapcsolódnak Erdélyhez, ha másként nem, érzelmileg.
Az eseményen könyvbemutató is várta a közönséget: Simon Judit látta vendégül Forgách András magyarországi írót, akivel Élő kötet nem mArad című könyvéről beszélgetett. A tényregény azt a jellegzetesen huszadik századi, kelet-európai családi tragédiát írja meg, amit Esterházy Péter a Javított kiadásban, csak Forgách az édesanyjáról tudja meg, hogy a III/1-es érintettséget. Megható őszinteséggel beszélt a hír fogadásáról, az azt követő eseményekről, hangsúlyozva, hogy rég elhunyt édesanyjához való kötődése mit sem változhat az „ordas idők” miatt.
Kinde Annamária költőről neveztek el díjat
A fesztivál második napját Élő Várad – Nagyvárad és a progresszió címen fórum és felolvasás zárta Tasnádi-Sáhy Péter irányításával, fiatal tollforgatók – Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Mihók Tamás és Bíró Árpád Levente közreműködésével. A fiatalok leginkább azt nehezményezték, hogy nem érzik, hogy Váradon lenne olyan mentor, szellemi irányító, akihez alkotói problémáikkal bármikor fordulhatnának, illetve akit mesterükként követhetnének.
Ez a téma tulajdonképpen átvezet a harmadik fesztnap délutánjába, amikor bemutatták a 2014-ben elhunyt Kinde Annamária Nagyváradi költőről elnevezett díjat, Deák Árpád művét. Szűcs László elmondta, a márvány talapzaton stilizált bronz angyalszárnyakat ábrázoló alkotást évente egy olyan fiatal alkotó kapja majd, akinek még nincs kötete, de már megérett rá. Kiemelte, mennyire szívén viselte a korán elhunyt költőnő a fiatalok felkarolását, alkotói kört szervezett és az ő ötlete volt a Várad folyóirat Várad Junior rovata. Az idei díjat majd az október végi Könyvmaratonon fogják átadni, addig talán elkészül Kinde Annamária síremléke is, ugyancsak Deák Árpád műve.
Ami a szerepek álarca mögött rejtőzik
A rendevénysorozaton a színházi alkotókkal is tartottak beszélgetést: Novák Eszter rendezővel, a Szigligeti Színház művészeti vezetőjével, majd Bíró József Nagyváradi születésű Kolozsvári színésszel. Novák Eszter beszélt erdélyi gyökereiről, Marosvásárhelyi, illetve Budapesti rendezéseiről, művésztanár tevékenységéről és arról, mit jelent számára a Szigligeti Színház művészeti vezetése.
Bíró József elmondta, színészi pályája a legendás Kortárs-csapattagsággal kezdődött, a színiakadémia elvégzése és rövid kitérők után pedig a Kolozsvári színházban teljesedett ki. Mindkét színházi alkotóművész kiemelte, nem az erőltetett aktualizálás vagy múltba fordulás a fontos, hanem a mindenkori ember sokszor egyértelmű, de inkább rejtélyesen összetett arcának felmutatása az egyes szerepek álarca mögül. A Holnapfeszt eseménysorát színházi előadás zárta: a Szigligeti Színház fiatal művészei Tasnádi-Sáhy Péter rendező szakos hallgató vizsgaelőadását, a Kés a tyúkban című darabot mutatták be.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 5.
Az EMNP „dolgozik”
Nem látják, hogy hová akarunk jutni
A megyei tanácsnak nincs fejlesztési stratégiája – állapították meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei tanácsosai hónapzáró sajtóértekezletükön. A tanácsosok úgy vélik, bizonyos esetekben a fejlődést politikai megfontolások gátolják.
Az EMNP új tanácsosai, Fazakas Péter és Balázs Attila két rendkívüli és egy rendes ülésen „vannak túl”, ezek tanulságait foglalták össze. Kifejtették: a megyei tanácsnak nincs egy tiszta fejlesztési stratégiája.
– Akármilyen kevés pénzünk van, azt tudni kellene, hogy hová akarunk eljutni. Ha a turizmust akarjuk fejleszteni, ahogyan ezt állandóan hangoztatjuk, akkor a kommandói utat kellene mihamarabb rendbe tenni, hiszen egyetlen hely Háromszéken, ahol tartósan jó minőségű havon sízni lehetne. Az csak kifogás, hogy nem lehet 12 méterre szélesíteni, ha igazán akarnánk, meg tudnánk csinálni – véli Balázs Attila.
Fazakas Péter szerint erre csak a politikai akarat hiányzik, és „amíg az erdőt teljesen ki nem irtják”, addig nem is lesz megcsinálva az út.
Az EMNP politikusai szerint az RMDSZ parlamenti képviselete erőteljesebb lobbit fejthetne ki a megyén áthaladó országutak megjavítása érdekében.
(erdély)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 5.
Aranyosszék aranya
Aranyosszéket is útba ejtettük e nyáron, a valamikori egységet szétzilálták a mai népesedési viszonyok, de érzésünk szerint azért figyelemreméltó szívóssággal tartja magát az a pár falu, melyben többséget vagy kisebbséget alkot a magyarság. Kérdésünkre, hogy székely eredetükről tudnak-e, a találomra kiválasztott járókelők Bágyonban nemmel válaszoltak, e közösséghez tartozás úgy látszik, csak az olvasottabbak közt ismeretes. Várfalvára viszont hatalmas székelykapu alatt lehet behajtani, itt mégis számon tartja az önkormányzat, és ébresztené a hovatartozás érzését. Várfalva a térképen Moldovenești névre hallgat, innen nehéz fogódzót találni még Erdély felé is, nemhogy az egykori Aranyosszékre.
Igaz, a szomszédban élő mócok is arra panaszkodnak, hogy három megye között osztották el a szerintük összefüggő területet, melyet pedig egységesen kellene fejleszteni. Pillanatnyilag az uniós legelő- és kaszálógazdálkodási ösztönzésen kívül — ezt különben mindenki igényelheti a Prut és a nyugati határ közt — semmilyen külön juttatásban nem részesülnek, márpedig igényelnék. Báthori Zsigmond fejedelmet idézték, aki annak idején az adót engedte el nekik, mondván: nadrágszíjparcelláikat ne terhelje még ezzel is. No de külön regionális függetlenségre és fejlesztési tervekre lenne szükség, a sajátos ipari, szolgáltatási és mezőgazdasági ágak felkarolására, ismételték többen is. Különösen, hogy a globalizáció csápjait már kinyújtotta Topánfalva és Aranyosbánya irányába, a kereskedelmi hasznot itt is lefölözi a Penny, a Profi, arrébb a Kaufland.
Ami a magyar kitartást illeti, annak iskolapéldáját szolgáltatja az égig érő tar Székelykő tövébe telepített Torockó. Valakiknek nagyon szúrhatja a szemét e magyarságát természetesen megélő település, ez olvasható le a környéket óriás ortodox templomokkal megtűzdelő igyekezetről, s magán a településen a görögkeleti istenháza is ízlést próbára tevő módon hirdet valami kereszténységtől idegen indulatot. Kertjében a keresztre feszített Megváltó mindkét kezében, de még átszegezett lábán is trikolórt, összesen hármat, lobogtat a szél.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 5.
Világgá – haza
Így, így. Hiszen a haza csak annyiban földrajzi jelenség, amennyiben „belakja” a földműves, az iparos, a tanító, az írás- vagy képzőművész egyéni s legbelső világát. Hazát lehet választani, ám a szülőhaza varázsát nem pótolhatja idegen föld- vagy néprész.
Elnéztem csernátoni Székely Géza grafikus, festőművész igazodását mindehhez, és sok más titokhoz 28 éves korában, ezelőtt harminc esztendővel, amikor megnyitottam első kiállítását szülőfalujában. Akkor a Kolozsvári Utunk irodalmi hetilapban megjelenő méltatásomat ugyanezzel a címmel tettem közzé: Világgá – haza. Nehéz bejutni egy ember világába, ha nincs kézügyben sem kilincs, sem más fogódzó. Az ő művészi világa esetében hasonló helyzetbe kerülünk.
Különösen akkor, ha önmagára zár ajtót, ablakot.
Jelen itthoni – otthoni – vendégművészünk, Székely Géza esetében is firtatni lehet ezt a bejutási kérdést. Még akkor is, ha itt, Alsócsernátonban látta meg a napvilágot. És ezzel, mondhatni, a kérdések, meglepetések elejére jutottunk. Tulajdon édesapja fedezte föl benne a rajzoló, festegető, színező tehetséget, meg sem állott véle Kosztándi Jenő festőművész, a tehetségeket FelsőHáromszéken nagy gonddal begereblyéző híresség műterméig.
Most és innen nézve simának tűnik a művészi fejlődés útja. Következett tanulásban, eszmélésben Marosvásárhely, majd Kolozsvár, a Művészeti Egyetem és a kiváló mesterek, pszichológusok és didaktikusak a művészet osztatlan mezein. Életútnak ez így egyszerű, ám térjünk vissza a fent említett kilincshez! Nagyon ritka az a művész, aki egyszerűen elrebben az ősi fészekről, nekiindul a nagyvilágnak, feledi a bölcsőket, koporsókat, az utcák fáit, patakokat. Székely Géza egy-egy grafikai vagy pasztellsorozatával mintha térdet és fejet hajtana Csernáton, Székelyföld előtt.
Nézzük a férfi- meg nőportrékat, köztük apjáét, és arra is kell gondolnunk, hogy ezeket az arcokat szemrebbenés nélkül kiválogathatnánk más népek férfiinak ezer portréja közül is. Mi a titka ennek? Mintha magunk éltük volna meg az arcok, a nyakak, vállak ráncainak minden eredetét annyi ezer esztendő alatt. Mind a miénk.
Az anyakép, a mindenható is ott a maga kendőjével. Faluvég nevű festménye (1974) ma is az ősi, a szülőföld eligazító emlékét idézi a vásznon. El-elcsukló hangon valljuk más népekkel, néprészekkel, hogy a szabadságharcok mind, mind vélük és érettük történnek.
Nem is tettünk olyan nagy utat máig Csernátonon belül, illetve kívül. A grafika, a festészet műfajain belül és az önmagára találás jajain fölül hihetetlenül nagy az út a Madách Imre-féle ember- és történelemlátás motívumaiig. Az emberi és emberiségi kétségek, a természet és a tudós emberi meglátások vetületei itt vannak a vásznakon. A grafika, a hidegtűkarc, pasztell meg szénrajz – mind a belül viaskodó ember és művész arcvonása.
A célszerű zsúfoltság mellett színtónusok változatossága is jellemzője Székely Géza művészetének. És ebben az élményhalmazban, művészi vajúdásban „van-e visszatérés” faluja kapuihoz? Kapu c. műve erre a bizonyosság. A mai férfi, két fiatal másik férfi apja, másként nyitja azt a kaput, azt az ablakot, melyekről annyi helyen álmodott.
Itt van a nyitott és zárt ablakok jelensége – Igézet címmel. Állsz előtte, és arra gondolsz: vajon melyik ablakszem igéz ma, most nála? A zárt vagy a nyitott? Az elvonatkoztatás, a gondolkodásra, a keresésre késztető művek címeiből jegyzek ide: Alter ego, Múzsák asztala, Szatír ikon, Hiátus, Árgus…
Meg kell említenünk azt is, hogy nem tudván „kibeszélni” mindent a palettán színekben, szenekben, a költészethez is fordul Székely Géza. És képzőművészi alkotásait elemezve azt kell mondanom, hogy nem csak azért, mert a felesége, Cseh Katalin költő.
Harminc évvel ezelőtt is magam nyitottam meg az ifjú Székely Géza első kiállítását Csernátonban. Senki nem akart ma és itt évfordulni. Az egybeesés a véletlen műve. Noha hiszem a nagyszerű író Karinthy Frigyes szavait: ez nem véletlen, ez vélet. Nyugtassuk a művészt azzal talán, hogy valahol valaki valamit akar vele és érte… Azóta maga is vitte-növesztette hírét-nevét falujának, határokon túl és vissza, vissza a megtartó földre. Sosem fordított hátat sem a gondolkodó, szenvedő ember világának, sem az ő népének.
Czegő Zoltán
(Elhangzott Székely Géza csernátoni kiállításának szombat esti megnyitóján.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 5.
Késik a megfelelő válasz
A polgárok biztonsága a legfontosabb
Pénteken Érsekújváron Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának ( FUEN) elnöke, az RMDSZ külügyi titkára Gulyás Gergellyel, a Magyar Országgyűlés alelnökével és Csáky Pállal, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselőjével közös beszélgető esten vett részt, áll az RMDSZ tegnapi közleményében.
„Az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésköre az Európai Unió egyik nagy megoldatlan témája. Sajnos, az alapító atyák a szőnyeg alá söpörték, mint olyan témát, amely körül nem sikerült konszenzust teremteni. Nyugat-Európában ennek ellenére a legtöbb helyen sikerült a kisebbségi közösségeknek kedvező megoldásokat találni. Ebben a FUEN-nek fontos szerepe volt” – fogalmazott Vincze Lóránt. Az őshonos kisebbségek és az európai migránsválság összefüggéseiről szervezett találkozó házigazdája Nagy Dávid, az MKP helyi önkormányzati képviselője volt.
A FUEN elnöke úgy véli, a kelet-európai bővítéssel újabb megoldatlan problémahalmaz adódott a meglévőkhöz, sok államban a többség–kisebbség párbeszéd megrekedt, és az őshonos nemzetiségek többnyire sikertelenül kérik az európai intézményektől jogaik védelmét, a kisebbségi kulturális értékek megbecsülését. „Ma nem könnyű feladat felhívni a figyelmet a kisebbségi közösségek nehézségeire. Az EU egyik legnagyobb kihívása a migránsválság, és egyre késik a megfelelő európai válasz. Brüsszelben ma úgy látszik, mintha ez a kérdés már nem létezne, a Brexit uralja a napirendet, holott Görögországból és Olaszországból naponta érkeznek hírek újabb menekültek partraszállásáról, akik útnak indultak a balkáni útvonalon. A hezitáló tagállami vezetőket közvéleményük is sürgeti, hogy minél hamarabb találjanak egy világos megoldást, amelynek középpontjában az európai polgárok biztonsága áll. Ez ma mindennél fontosabb” – összegzett az RMDSZ külügyi titkára.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 5.
1956 emlékezete
A pusztulásról sem feledkezhetünk meg
Magyar sors 60 évvel a magyar forradalom után címmel szervezett bajtársi találkozóval összekötött tudományos értekezletet a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete (VPFHSZ) pénteken és szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A két nap alatt a téma jeles magyarországi és erdélyi kutatói tartottak nemcsak érdekfeszítő, hanem különböző töltetű érzelmeket is felkorbácsoló előadásokat 1956 történéseiről és azok következményeiről. Elsőként Török József VPFHSZ-elnök, a rendezvény ötletgazdája és levezénylője köszöntötte az előadókat és a magyarországi, valamint erdélyi sorstársakat, majd Tófalvi Zoltán osztotta meg gondolatait, hangsúlyozván, hogy az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc Kárpát-medencei eseményeit nem szabad egymástól különválasztani. Lukács Bence Ákos konzul Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, arra figyelmeztetett, hogy a rossz megismétlődését csak úgy tudjuk elkerülni, ha nem feledkezünk meg a nehéz időkről és a pusztulásról.
Az előadók sorát Horváth Miklós magyarországi hadtörténész, egyetemi tanár nyitotta meg, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásairól beszélt. Nem rejtette véka alá, hogy a rádióban elhangzott biztatások és ígéretek ellenére Amerika és nyugati szövetségesei a magyar forradalmat és szabadságharcot szovjet belügynek tekintették, vagyis tulajdonképpen szabad kezet adtak Moszkvának, hogy a magyarokkal szemben cselekedjen a belátása szerint. Markó György magyarországi történész, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet tankokkal, kézifegyverekkel szembeszállók kilétére mutatott rá. A hallgatóság döbbenettel vette tudomásul, hogy ezek a hősök zömében tizen- és huszonéves, katonai ismeretek birtokában sem lévő, azonban elszánt és bátor fiatalok voltak.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyi történész, akadémikus a székely főváros ’56-os eseményeiről, Kozma Csaba Kolozsvári történész a Gyergyószárhegyi és Marosvásárhelyi szervezkedésekről tartott előadást. Tófalvi Zoltán kutató Moyses Márton, a diktatúra és nemzeti elnyomás ellen már 1956-ban tiltakozó, majd önmagát a Brassói pártbizottság épülete előtt 1970-ben felgyújtó baróti fiatalember tragikus sorsát ismertette. Végül Benkő Levente Kolozsvári történész az erdélyi magyar szellemi elit ’56-ban tanúsított magatartását ecsetelte, és a forradalmat – néhány kivételtől eltekintve – zömében elítélő állásfoglalását ismertette. A jelen lévő magyarországi forradalmárok, így D. Szűcs Lászlóné, a POFOSZ országos elnökének helyettese, Szalay Zoltán, a POFOSZ Budapesti elnöke és Dózsa László visszaemlékezései megdöbbentő és megható színfoltját képezték a kétnapos értekezletnek, melynek során a Sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkot és emlékházat is meglátogatták.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 5.
Könyvbemutató a képtárban
1916 a világi ember szemszögéből
Pénteken a Kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét.
A kiadvány megjelenését támogató Hegedűs Ferenc kultúrmecénás házigazdaként köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd Józsa Irén magyartanár Székely János A vesztesek című versét szavalta el.
Az első világháború 1916-os, kézdiszéki eseményeit bemutató könyvet Farkas Ferenc történelemtanár méltatta, hangsúlyozva, hogy a fotókkal és térképekkel gazdagon illusztrált kötet részletes és valós képet nyújt a hátország történéseiről, az emberi sorsok alakulásáról. A szerző az első részben Kézdivásárhely és Kézdiszék mindennapjait illusztrálja az első világháború „talán legfontosabb évében”, a második fejezet a román támadással és annak következményeivel foglalkozik, míg a harmadik rész a román haderő kiszorításáról szól.
Tóth László a könyv megírásának indítékairól beszélt, kifejtve, „emlékezni kell azokra, akik hősként áldozták életüket, vagy kényszer hatására hagyták el szülőföldjüket, távol hunytak el, esetleg nem térhettek vissza.”
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 5.
A menekültkérdésről is véleményt mondott Borbély Pozsonyban
Az Európai Unión belüli Közös Kül- és Biztonságpolitikát taglaló (KKBP), illetve ennek részeként a Közös Biztonság- és Védelempolitikára (KBVP) is kitérő parlamentközi konferencián vett részt a hét végén Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.
A KBVP számos állandó politikai és katonai struktúra politikai kereteit határozza meg, de az elmúlt időszak fejleményei és kihívásai nyomán folyamatos átalakulásban van és várhatóan tovább fog fejlődni, ahogyan ezt a Lisszaboni Szerződés meghatározza.
A konferencián Borbély László Az EU mint globális szereplő: egy hatékony multilaterális diplomáciai modell kiválasztása című panelben intézett kérdést az EU külpolitikai képviselőjéhez, Federica Mogherinihez, valamint az ENSZ főtitkárhelyetteséhez, Miroslav Jencahoz arról, hogy miként lehetne az EU biztonságpolitikáját hatékonyabban összehangolni az ENSZ és a különböző nemzetközi szervezetek programjaival. Mint elmondta, ez a kérdés annál is inkább aktuális, hogy Federica Mogherini ezen a konferencián mutatta be az EU globális stratégiai tervezetét a biztonság- és védelempolitikát illetően, amely hamarosan az Európai Tanács asztalára kerül.
„Válaszában mind Mogherini, mind az ENSZ főtitkárhelyettese kifejtette, hogy reményeik szerint az Európai Uniónak már a jövő évben lebontott, részletes biztonságpolitikája lesz, amely hatékony válaszokat biztosít majd a tagállamok új biztonságpolitikai kihívásaira. Azt is elmondták, hogy meglátásuk szerint az utóbbi években, több térségben is szorosabb együttműködés alakult ki az EU és az ENSZ szervezetei között, főként ami a konfliktusos zónákat illeti, folyamatosan egyeztetnek egymással, mi több, az Interparlamentáris Unió (IPU) és az ENSZ nemrég egy egyezményt is aláírt, amelyben strukturáltabb együttműködésre vállalkoznak” – nyilatkozta Borbély László.
Elmondta, hogy a menekültkérdést és az ehhez kapcsolódó biztonságpolitikai kérdéseket globális szintre kell emelni, hiszen ez nemcsak az EU problémája, rendezésében a világ összes országának szerepet kell vállalnia, éppen ezért fontos az intézmények, a parlamentek közötti kooperációnak is az erősítése.
maszol.ro
2016. szeptember 5.
A holokauszt első tömegmészárlása: több mint 23 ezer halott
Hetvenöt éve, 1941. augusztus 27-28-án a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a ma Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij – akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij – közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg a német SS-csapatok.
Harminc pengő, háromnapi élelem
A második világháborúba való belépés, 1941. június 27. után a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság indítványozta minden „kétes állampolgárságú egyén” összegyűjtését Kárpátalján, majd átszállítását a magyar hadsereg műveleti területéhez tartozó Kelet-Galíciába, ezt támogatta Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa is. A deportálásokat a vezérkar javaslatára július elején rendelte el a minisztertanács.
A magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése országszerte július 15-én kezdődött meg. Általános gyakorlat volt, hogy a hatalmukkal visszaélő, minél több zsidótól megszabadulni akaró helyi tisztviselők azokat is elvitették, akik magyar állampolgárok voltak, de ezt nem tudták azonnal igazolni, vagy ügyükben még folyt az eljárás. Sokszor a rendeleteket sem tartották be: hetven év fölötti személyeket éppúgy elvittek, mint gyerekeket vagy az első világháborúban kitüntetett frontharcosokat. A kitelepítésre ítélteknek azt ígérték, hogy Galíciában a visszavonuló szovjet hadsereggel tartó zsidók házait fogják megkapni, de csak fejenként 30 pengőt, háromnapi élelmet és némi poggyászt vihettek magukkal.
„MAradt még elég zsidó…”
A magyarországi zsidók száma (a kikeresztelkedettekkel együtt) 1941-ben megközelítette a 800 ezret, a trianoni határok között mintegy 480 ezren, a visszakerült felvidéki, erdélyi, délvidéki részeken és Kárpátalján 320 ezren éltek. 1939 és 1941 között az országba mintegy 10-20 ezer zsidó menekült Csehországból és Szlovákiából, Lengyelországból és Németországból (amelynek ekkor már Ausztria és részét képezte). Többségük hamis papírokkal bujkált, mások bekerültek a Belügyminisztérium alá tartozó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság nyilvántartásába, ők internálótáborokban voltak, vagy szabadlábon, de megfigyelés alatt.
„Ne aggódjon, mArad még elég zsidó a világon” – „nyugtatta” meg egy német tiszt a Kamenyec-Podolszkijon átvonuló magyar katonai konvoj munkaszolgálatos zsidó sofőrjeit, miután sírva fakadtak az eléjük táruló látványtól.
Az ukrán város melletti erdőben meztelenre vetkőztetett hullák ezrei hevertek a többségében maguk az áldozatok által előre kiásott gödrökben. A sofőrök – akiket szintén kérdőre vontak, de a magyar katonák, azt hazudva, hogy nem zsidók, megmentették őket – nem tudhatták, hogy a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlásának szemtanúi, ahol az áldozatok száma meghaladja a tízezret.
Halálra ítélve
A mintegy 17 ezer embert először a Kőrösmezőn kialakított internálótáborba, majd innen több hullámban a határon túlra, többségüket a mintegy 100 kilométerre fekvő Kamenyec-Podolszkij környékére szállították. Az újabb és újabb transzportok érkezésével a helyzet egyre romlott, az emberek éheztek, járványok fenyegettek. Augusztus közepére a helyiekkel együtt mintegy 26 ezer zsidó zsúfolódott itt össze.
A térség ellenőrzését a magyar honvédségtől átvevő németek attól tartottak, hogy a növekvő számú deportáltak a felvonulási területeken akadályozhatják a Wehrmacht mozgását és az utánpótlást. A német katonai hatóságok egyre erőteljesebb követelésére Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter augusztus 15-én leállította a deportálásokat, amelyek ellen idehaza is sokan tiltakoztak. A már kitoloncoltakat azonban nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket, a mintegy 18 ezer deportált közül csak 2-3 ezer embernek sikerült visszavergődnie Magyarországra.
Friedrich Jeckeln SS-tábornok, az Ukrajnában ténykedő Einsatzgruppék parancsnoka augusztus 25-én döntött a Kamenyec-Podolszkijban összegyűjtött zsidók likvidálásáról. Augusztus 27-28-án legéppuskáztak mintegy 23 600 embert, akik közül mintegy 12-15 ezret Magyarországról deportáltak. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt.
múlt-kor/B.T.
maszol.ro
2016. szeptember 5.
Az iskola, ami miatt szeretnék újra elsős lenni
Ahol a wifi alapértelmezett, színes ernyők nyílnak a plafonról, és parajdi sóval körülvéve lehet olvasni. Ez a szamosújvári Magyar Szórványközpont.
Előre szólok, hogy ez személyes lesz, mivel szamosújvári vagyok. Nyolcadik osztályig ott végeztem, és bár sosem utáltam különösebben iskolába járni, nem mondhatom, hogy Kolozsvárra jövetelem után hiányzott, főleg az épületek nem. I.-IV.-ben egy kicsi, betonudvarú épületegyüttesben tanultunk, V-VIII.-ban meg már nagyobb, hasonlóan "barátságosban".
Azoknak a gyerekeknek, akik most kezdik az előkészítő osztályt Szamosújváron, már nem lesznek ilyen emlékeik. A szamosújvári magyar iskola terve nagyjából azóta létezik, hogy én eljöttem, a konkrét építkezés 2010-ben kezdődött, és most, a 2016/17-es tanévet 470 gyerek (előkészítőtől középiskoláig) egy olyan épületben kezdheti meg, amely miatt úgy érzem, hogy jó lenne elölről kezdeni az egészet.
Jól tudom, hogy a korszerű iskolát nem csak a "külsőségek" jelentik. De a korszerűséghez igenis hozzátartozik, hogy amikor az általános iskolás gyerekek is középkategóriás okostelefonokkal szaladgálnak, akkor az informatika laborban ne őskövületeken kelljen Wordot tanulni, hanem 28 vadonatúj laptop álljon a rendelkezésükre. Azt is, hogy a történelem- és földrajztanárok ne töltsenek el értékes időt térképek cipelésével és felszerelésével (vagy akár rajzolásával...), hanem a digitális táblára pillanatok alatt kivetíthessék, és még annyi mindenre használhassák eszközként. Hogy legyen minden osztályteremnek saját szertára, minden gyereknek saját szekrénykéje, a diákokat kreatív, színes, ösztönző környezet vegye körül. És az olyan "apróságokról" még nem is szóltam, hogy az alsósoknál minden teremhez külön mosdó van, a kazánház ultramodern, a wifi alapértelmezett.
Tudom, hogy ezek a körülmények teljesen normálisnak és adottnak számítanak sok helyen, de itt nem volt az. És nagyon, nagyon sok kitartás és (csak most szakadt rám, hogy mennyi) munka kellett ahhoz, hogy a szórványközpontnak ne "csak" annyi érdeme legyen, hogy szórvány - önmagában is nagy dolog ez, de a szórványnevelést a Téka Alapítvány húsz éve végzi, folyamatosan fejlődve, tehát ez nem érint annyira újdonságként -, hanem valódi, 21. századi iskolaépületben kezdhesse meg az idei tanévet 470 diák, hogy tényleg eszközök és kényelem szintjén mindenük adott legyen tanulni.
De ahol a gyerekeket is bevonták az iskola berendezésébe, megkérdezték a véleményüket, hogy mit szeretnének, mire lenne igényük, ott nem a levegőbe építkeznek.
Sebők Rácz Tímea
Transindex.ro