Irányváltó közösségi élmény Szovátan
Amíg van ezer fiatal, aki Isten dicsőségére összegyűl, addig van örökös is, aki a református egyházat éltetni fogja – jelentette ki Kató Béla püspök a III. IKE Fesztivál megnyitóján.
Négyéves szünet után újra benépesült a szovátai Patakmajor kemping, augusztus 9–13. között itt zajlik az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) által szervezett III. Válts irányt! IKE Fesztivál.
A reformatus.ro beszámolója szerint a kedden kezdődött rendezvényen elsőként Brendus Réka, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a fiatalokat. Rámutatott, a minket körülvevő bizonytalanságban, amikor a nemzeti, vallási identitásunk egyaránt megkérdőjeleződik, nagy szükségünk van hasonló fogódzókra, mint az IKE Fesztivál.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntő beszédében rámutatott, hogy míg sok fesztivál szabados hangulattal próbálja „megfogni” a fiatalokat, az IKE parancsolgat: váltsunk irányt! Krízishelyzetekben irányváltásra van szükség, jelentette ki. Az egyházi elöljáró szerint az IKE Fesztivál azért is élvez létjogosultságot, mert a modern korban egyre nagyobbak lesznek a generációk közötti különbségek, az irányváltás pedig egyre kisebb időközönként aktuálissá válik. A püspök kijelentette: amíg van ezer fiatal, aki Isten dicsőségére összegyűl, addig van örökös is, aki a református egyházat éltetni fogja.
Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense, a fesztivál főszervezője elmondta, elsősorban Isten áldása, hogy négy év után újra Szovátan gyülekezhettek a református fiatalok. A fesztivál nem csak attól lesz jó, hogy 1044 személy regisztrált rá, hanem az itt szerzett közösségi élményektől, a hitbeli épüléstől, amely a következő találkozásig elkíséri a résztvevőket.
A nyitó istentiszteleten Bartos Károly, az IKE elnöke prédikációjában rámutatott: ahol ketten, hárman összegyűlnek, ott Isten is jelen van. És egyetlen mondatot akar mondani: a világ, ami körbevesz, jó, gyönyörű, szép, jelentette ki a lelkész, kifejtve, nem mindegy, ki hogyan nézi a világot, hiszen „a test lámpása a szem”.
Kömény Kamilla |
Székelyhon.ro

Román EP-képviselő: A megoldás nem Szlovákiából érkezik
A visegrádi országok együttműködését bírálta Cristian Preda politológus, EP-képviselő, aki korábban Emil Constantinescu és Traian Basescu román államfők tanácsadója is volt. Szerinte a V4-ek perifériára akarják szorítani Romániát és Bulgáriát – adta hírül az MTI.
Az Adevarul liberális román napilap internetes kiadásának blogrovatában megjelent vélemény szerzője úgy látja: Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia szövetsége – azáltal, hogy a közép-európai térséget jeleníti meg az Európai Unióban – elszigeteli Romániát és Bulgáriát. Cristian Preda „légből kapottnak” nevezte a V4-ek kísérletét a Brexit utáni Európa meghatározására.
„Azon törekvésük, hogy ne csak földrajzilag, hanem politikailag is központi szerepet töltsenek be, valószínűleg csúfos kudarcba fullad. Ha az egyesült Európa túléli a válságot, a megoldás nem Szlovákiából vagy valamelyik szomszédjától, hanem Berlinből és Párizsból érkezik” –állapítja meg a politológus.
Úgy vélte: éppen ezért Romániának és Bulgáriának nem is érdemes arra törekednie, hogy a visegrádi országok csoportjához csatlakozzék. Ehelyett a francia-német szövetséghez kell igazodnia.
„Különben is, a visegrádi csoport négy fővárosától eltérően – ahonnan mindig arroganciával és gőggel tekintettek ránk – a németek és a franciák mindig segítettek, amikor bajba jutottunk. Biztos vagyok benne, hogy ezt a jövőben is megteszik” – vélte Cristian Preda.
Felvidék.ma

Húszéves a csapi református templom
A második világháború idején, amikor a németek elfoglalták Csapot, a helyi református templom tornyából tartották a frontot, amikor pedig visszavonultak, felrobbantották maguk után az isteni hajlékot. A hívek eleinte pajtákban, házaknál gyűltek össze imádkozni, később a római katolikus templomban kaptak helyet. A 90-es évek elején a gyülekezeti tagok szívében megszületett a templomépítés gondolata. 1992 őszén aztán lerakták az alapkövet, négy év múlva pedig, 1996 augusztusában felszentelték az új hajlékot. A húszéves jubileum alkalmából ünnepséget tartottak a templomban. Isten igéjét Balogh Attila, az Ungi Református Egyházmegye esperese hirdette. Balogh János, a gyülekezet lelkésze beszámolt a templomépítés történetéről. Az ünnepi istentiszteleten Bátori József, az egyházmegye főgondnoka, Tóth Béla, a csongori gyülekezet gondnoka, Stefán Zoltán Tiszaújfalu és Tiszaásvány lelkésze egy-egy igével köszöntötte az ünneplő csapiakat, Nagy István, Nagygejőc és Korláthelmec lelkipásztora pedig egy verset írt erre az alkalomra.
kiszo.hhrf.org

Hangolódás a Kolozsvári Magyar Napokra
Bár a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos megnyitóját augusztus 15-én, hétfőn tartják, Erdély legnépszerűbb magyar kulturális rendezvénysorozatára már a hétvégén is rá lehet hangolódni – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
A hét közben megjelent részletes program szerint pénteken a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban Markó Károly és követői. Az ideális táj a 19. századi magyar festészetben címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria támogatásával.
Szombaton a hagyományosnak számító Kós Károly-teljesítménytúra 13. kiírása zajlik Kolozsvár és Sztána között, amelynek részleteiről a rendezvény honlapja nyújt tájékoztatást az érdeklődőknek. 17 órától kiállításmegnyitóra várják az érdeklődőket a ferences kolostor refektóriumába: a 100 éve Kolozsváron az 500 éves csíksomlyói Mária-kegyszobor című tárlat keretében bemutatják az Istennek kincses tárháza című kiadványt is. A Kincses Kolozsvár Kalendáriumát szintén szombaton, 18.30-tól mutatják be a Bocskai-ház Óváry termében.
Vasárnap 10 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak a főtéri Szent Mihály-templomban, ezt követően nyílik meg a szabadtéri kiállítás Márton Áron püspökről a templom bejáratánál. Délután a kortárs magyar művekből nyílik tárlat 17 órakor a Bánffy-palotában a Magyar Művészeti Akadémia és a Kincses Kolozsvár Egyesület támogatásával.
A Kolozsvári Magyar Napok első koncertélményéért Magyarfenesre kell utazni vasárnap: az Arkhai szoborparkban a program szerint 20 órától a legendás KFT zenekar mutatja be 35 éves munkásságának a legjavát egy emlékezetesnek ígérkező buli keretében. Olyan híres és közkedvelt dalok is felcsendülnek majd, mint az Afrika, az Elizabet vagy a Balatoni nyár.
A rendezvénysorozat szervezői szerdán bejelentették: a koncert napján 18 órakor autóbuszt indítanak Kolozsvárról Magyarfenesre, a Monostor negyedi Billa előtti megállóból, helyet foglalni a 0744-688601-es telefonszámon lehet. Az út ára 5 lej, és 10 lejért oda-vissza jegyeket is lehet vásárolni. A buszok a helyfoglalások számától függően, félóránként, illetve óránként közlekednek majd – írja a kronika.ro.
Székelyhon.ro

Kétpárti vita és az autonómia ügye az EMI-táborban
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke értekeztek az erdélyi magyar politika lehetőségeiről pénteken, a 12. EMI-tábor harmadik napján. A beszélgetésen megjelent két pártelnök a hárompárti egyeztetést szorgalmazta – számol be az EMI-tábor sajtószolgálata.
A „Beke-Szőcs-ügy” kapcsán Szilágyi Zsolt kifejtette: rendkívül aggályos, hogy ilyen hosszú ideig bizonyítatlan alapon tartották fogva a két fiatalt, és nagyon kevés részletet hoztak nyilvánosságra. „Csak azért, mert magyar, senki nem ártatlan. De senkit ne hurcoljanak meg csak azért, mert magyar” – foglalta össze álláspontját Szilágyi.
Ugyancsak nyugtalanítónak találta Szilágyi Zsolt a bírói testület múlt heti bejelentését, miszerint azt akarják elérni, hogy őket ne ellenőrizhesse a román titkosszolgálat. Úgy vélte, ez is azt bizonyítja, hogy a romániai igazságszolgáltatás nem független.
Biró Zsolt szerint most van az az idő, amikor „elkezdődhetne az értelmes együttműködés korszaka”, amelyet bizonyos célok mentén tart elképzelhetőnek, úgy, mint az autonómia vagy éppen a bebörtönzött fiatalok ügye. E tekintetben Szilágyihoz hasonlóan vélekedett, és hozzátette: „a bizonyítékok és a korrekt bírósági eljárás egyelőre számunkra láthatatlan”, és mindenek előtt átláthatóságra van szükség.
A „Dan Mașca-jelenség” kapcsán mindketten úgy vélték, fennáll a veszélye, hogy a Híd-Mosthoz hasonló vegyes párt jelenjen meg Erdélyben is, és ez komoly fenyegetést jelenthet a magyarságra nézve. Szilágyi Zsolt tényként kezelte, hogy ősszel egy PSD-RMDSZ kormány fog alakulni. Ugyanakkor Szilágyi szerint az „RMDSZ-MPP blokk” megbontotta a Székelyföld területi autonómiája körüli történelmi egységet.
Biró Zsolt hangsúlyozta: a politikában eszközökre van szükség. „Az MPP ellenzéki pártként határozza meg magát, és ellenzéki szerepet tölt be az erdélyi magyar pártpolitikában” – szögezte le a pártelnök. Ugyancsak pénteken zajlott beszélgetés Izsák Balázzsal, aki a székely autonómia lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az SZNT elnöke kifejtette, az általuk kidolgozott statútum az európai példákat ötvözi a székely hagyományokkal. Az RMDSZ tervezetéről úgy nyilatkozott: egyszerűen a dél-tiroli statútum másolata, amely Székelyföld esetében nem releváns, nincs a székelység helyzetéhez igazítva és aktualizálva.
Izsák Balázs figyelmeztetett: a román kormány által tervezett közigazgatási átszervezés továbbra is küszöbön álló veszély, még ha egyes vezető politikusok „altatnak” is. A régiósítás tervezetét a román jobb- és baloldal egyaránt támogatja, és az alkotmányba való beemelés előtt áll. Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e az autonómiatervezet Románia alkotmányával, igennel felelt Izsák, az Európa Tanács azon határozatára hivatkozva, amely kimondja: az egységes állam és az autonómia fogalma nem ellentétes egymással. Annak, hogy Románia nemzetállamként határozza meg magát, nincs jogi következménye, jelentősége Izsák szerint, ugyanis ilyen alapon nem lehet különbséget tenni az állampolgárok között a nemzetközi diszkriminációellenes egyezmények értelmében.
Izsák Balázs kitért az SZNT-nek az Európai Bizottság által elutasított európai polgári kezdeményezését ért magyarországi kritikákra. Úgy vélte, ezeknek a motivációja kizárólag politikai, ugyanis a magyarországi ellenzéktől származnak, amiért Magyarország az SZNT oldalán beavatkozott a perbe. A kezdeményezésnek van jogi alapja, mégpedig az Európai Szerződés 174. pontja, amely az EU kohéziós politikájára vonatkozik, ez pedig az EU és a tagállamok közös hatásköre – magyarázta Izsák.
A 2016-os Székely Szabadság Napján való részvételért kirótt büntetésekről is szó esett. Az, hogy olyan személyek kaptak büntetést állítólagos videofelvételes azonosítás alapján, akik nem is vettek részt a rendezvényen, Izsák Balázs szerint „kimeríti a csalás bűncselekményét”, ennek megfelelően az SZNT feljelentést is tett. Izsák ugyanakkor tájékoztatott: benyújtották az előzetes bejelentést, amely alapján a jövő évi Székely Szabadság napját meg fogják szervezni, így 2017. március 10-én a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a tömeg a megszokott útvonalon fog a prefektúra épülete elé vonulni.
Székelyhon.ro

Sínylődő oktatás
A véglegesítő vizsgán a tanárok harmada megbukott, a katedrákért folyó harcban a versenyvizsgázók fele sem érte el a végleges állás elnyeréséhez szükséges hetest, a két megmérettetésen több százan szégyenteljes kettessel, hármassal estek ki, tucatnyi pedagógust csalás miatt kizártak. Akik a véglegesítőn harmadszor is elhasaltak, mAradnak örök helyettesítők – nincsenek kevesen. Ez az érem egyik oldala.
A másik: több tízezer pedagógus békésen üldögél a valamikor elnyert, nyugdíjig tartó végleges katedrán, közülük több ezren élvezik az érdemfizetés vagy az érdemfokozat előnyeit – amire kevés esélyük van azoknak, akik hátrányos környezetben tanítanak vagy hátrányos helyzetű családokból származó gyermekeket oktatnak, s bár tanítványaik önmaguk képességeihez mért teljesítménye olykor felér az olimpikonéval, a rendszer nem díjazza a napszámosmunkát, csupán a csillogást. Tévedés ne essék, a versenyeztető tanárokra, a versenyszellemű felkészítésre szükség van, miként a tehetséggondozásra is, de tudjuk, nem ebből van a több, hanem abból a fajta oktatásból, amelynek csupán rövid távon veszik hasznát a diákok, a bemagolt tananyagot gyorsan elfelejtik. De ősztől lesz saját statútumuk, a tizenegyedikesek és a tizenkettedikesek ingyen tankönyvet kapnak, mit számít, hogy nyolcadik után a tanulók negyede lemorzsolódik, hogy 1990 óta először csökken a sikeresen érettségizők száma százezer alá, hogy többségük azonnal munkanélkülivé válik, ha nem folytatja tanulmányait – az más kérdés, hogy utána mit kezd az egyetemi diplomával. Érthetetlen, hogy a sok pótcselekvés helyett miért nem fordít a mindenkori oktatási tárca több figyelmet a szakképzésre, ami ráadásul annak sem ártana, aki később elméleti pályát választ, miért csak egy-egy fellángolás erejéig tart az oktatás valós megreformálásának vágya, amit nem követ cselekvés?! Ehelyett közvitára hirdetnek fontos tervezeteket, elhitetik, hogy a szülők, a pedagógusok és a diákok is beleszólhatnak az őket érintő kérdésekbe, aki komolyan veszi, javaslatokat is tesz, majd jön a hideg zuhany: az eredeti jogszabálynál is előnytelenebb változat kerül ki a törvényhozás boszorkánykonyhájáról. Naiv, aki azt hiszi, a folyton változó oktatási miniszterek az egyetlen bűnösök e téren, hogy csak őket terheli a felelősség, amiért félanalfabéta nemzedékek egész sora kerül ki az iskolapadokból. Ennél sokkal többről és súlyosabbról van szó. Sokunkat még kísértenek azok az idők, amikor a tájékozatlan, a bólogató, ötletszegény embertípus kinevelése volt a cél, amiről legrosszabb álmunkban sem gondoljuk, hogy valaha visszatérhet. Mégis foglalkoztat: milyen hátsó erők akadályozzák, hogy a tudás, a kreativitás, az önálló gondolkodás utat törjön a sötétben?
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékmentők Felsőrákoson
Menteni azt a tudást, amely az elmúlt évtizedekben érdektelenség és a kényelem miatt elenyészni látszik; felfedezni a tudatosan óvott, de rejtve mAradt, különleges igénnyel varrt, mívesen hímzett ruhadarabjainkat, hogy tanulhassunk belőlük; öreg festett ládákat és bútordarabok mintáit lemásolni és lefényképezni, hogy színvilágukat, formáikat, díszítőmotívumaikat közkinccsé tegyük s újból felhasználhassuk – ez volt a célja a héten a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Felsőrákoson tartott néprajzi gyűjtő- és bútorfestő táborának.
A tábor előzményének a kilencvenes években az újraéledő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által szervezett népi mesterségek táborát lehet tekinteni. Az akkor és most is főszervezőként működő Pál Tünde úgy fogalmazott, fontos, hogy a ma még élő nyolcvan-kilencven éves nemzedéket megszólítsák s arra kérjék, mesterségbeli fogásaikat osszák meg: másként nem mArad meg, elvész az elődök által évszázadok alatt megteremtett kincs. „Közhely, ha azt mondom, néprajzgyűjtői szempontból az utolsó percekben vagyunk, s amit ma nem sikerül összegyűjtenünk, holnapra elvész. Közhely, de igaz, hiszen már az az idős korosztály, amelyet a napokban felkerestünk, már az sem emlékszik, az sem rendelkezik azzal a tudással, amely még néhány évtizeddel ezelőtt létezett. Például már négynyüstös hímes szőttest sem tud készíteni senki, a fiatalabbak közül pedig osztovátát nem tudnak vetni. Meg is kértünk valakit, ha legközelebb osztovatát vet, szóljon, filmezzük le, mAradjon meg, ne csak a leírás, de a mozdulatok is rögzüljenek. Az ingvarrást többen megtanulták az utóbbi években, de az sem az igazi már. Távolról szépnek néznek ki, de közelebbről már észrevehető, sokkal egyszerűbbek, hadd ne mondjam, igénytelenebbek” – mondja a fiatalasszony, majd sirül-térül, s férfiinggel tér vissza, és magyarázni kezdi, miben különbözik a régi és az új. Mint mondja, csak a mellében megfigyelhető, hogy a régiek gombházának széle nyolcas azsúrral van összeöltve, több a lerakás, a vállban nincs meg a diszkrét díszt adó, ék alakú letoldás – s a sor még folytatható lenne. Esetenként nemcsak a kész ruhákat nézik, vizsgálják át alaposan finom különbségek után kutatva a tábor résztvevői, de a rég abbahagyott daraboknak is megörvendenek, mert azok talán kicsit többet megmutatnak, visszafejthetőbbé válnak a titkok.
Hasonlóképpen figyelnek a festett bútorokra is. A kőhalmi barna és a Brassói zöld alapú ládákból találni még szép számban, de a Pulu Pista bácsi által helyben festett bordó alapúból már csak hírmondó mAradt. Érthető is, hiszen a hetvenes, majd a kilencvenes években érkező felvásárlók értették a dolgukat, felismerték az értéket, s vitték is, mint a cukrot – bezzeg, a kevésbé értékes, mondhatni, futószalagon készült Brassói darabokat meghagyták. A tárgyi hagyatékon túl a szellemi örökséget is dokumentálni próbálták a táborozók. Az átmeneti rítusokhoz és emberi sorsfordulókhoz – születés, keresztelő, konfirmálás, esküvő, halál és temetés – köthető szokásokat is rögzítették.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kórusaink Európában
A Pro Musica Délvidéken és Bácskában, a Voces és a miniSnaps, valamint a Harmónia és a Kék Virág Magyarországon és Prágában turnézott augusztus elején. A Sepsiszentgyörgyi együttesek minden helyszínen szép sikert arattak.
A Pro Musica Sepsiszentgyörgy testvérvárosa, Magyarkanizsa meghívásának tett eleget. Céljuk volt, hogy a magyarlakta településekre magyar (egyházi és világi) műveket, népdalfeldolgozásokat vigyenek. A közel tíznapos turnén Szerbiában, Horvátországban, majd itthon hangversenyeztek, többnyire templomokban, de szabadtéren is. Telt házas koncertet adtak a magyarkanizsai székesegyházban, a szabadkai római katolikus templomban, a bácskossuthfalvi református templomban, valamint a bácsfeketehegyi evangélikus templomban, a horvátországi Senjben, a zentai szabadtéri pavilonban a helyi Cor Jesu kórussal együtt, majd az Aradi református templomban. Augusztus 1–8. között a Cserkész Emese által vezetett Sepsiszentgyörgyi Voces női kar és a Sepsiszentgyörgyi, valamint Kézdivásárhelyi gyermekek közös együttese, a miniSnaps, illetve egy kis létszámú kamarazenekar a prágai nyári fesztivál vendége volt. A cseh főváros templomaiban zajló nemzetközi fesztiválon, amelyen a Harmónia is szerepelt, immár másodszor, nagy sikert arattak az együttesek által közösen előadott művek. A két énekkar útközben Békéscsabán a Meseházban is koncertezett. Augusztus első hetében a Szabó József által vezetett Harmónia kamarakórus és a Kék Virág néptánccsoport ifjúsági táborral egybekötött turnét tartott, amely során Pócspetriben, Balatonszentgyörgyön, Keszthelyen, illetve a prágai nyári fesztiválon léptek fel. Műsorukban ismert darabok és saját szerzemények szerepeltek, a karvezető Magyar mesevilág című műve, amelyben régi magyar rajzfilmek betétdalait dolgozta fel, erre a turnéra készült el. E darabra videoklipet is forgattak a Keszthelyi Játékmúzeumban és más helyszíneken. A Kék Virág néptánccsoport Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versével, bölöni legényavatóval, polgári és szatmári táncokkal színesítette a műsort Akácsos Zsolt oktató vezetésével, Kecskés Eszter és Gecse Boglárka pedig erdővidéki népdalokat adott elő. A turné egyik hozadéka, hogy az ősz folyamán a pócspetri és a balatonszentgyörgyi együttesek és táncosok fellépnek Háromszéken.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Filmek mesterségeinkről
Hét Székelyföldön művelt kézművesmesterség bemutatását tartalmazó DVD-sorozat jelent meg Barangolás a Székelyföldi hagyományos mesterségek világában címmel. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) célja felmutatni élő kézműves értékeinket itthon és a nagyvilágban, de – mivel az eladásukból beérkező összeg az alapítvány tehetségalapjába kerül – újabb értékek generálása is.
Az egységes arculattal piacra dobott korongok – a grafika a Sepsiszentgyörgyi Ördög-Gyárfás Ágnes munkáját dicséri – a mezőgazdálkodás, a kőfaragás, a méhészkedés, a sajt-, kályha-, szíj- és hangszerkészítés folyamatát mutatják be. A szereplők mindannyian művelői szakmájuknak, a technológiai folyamat bemutatása mellett a filmek, amelyeket a szintén Sepsiszentgyörgyi Reccont Stúdió készített, miniportrék is a mesterről. Egy-egy DVD 20–25 perces filmanyaga a mesterség igényes bemutatása mellett a többi mesterség vázlatos összefoglalóját is tartalmazza. Újdonsága, hogy hasonló termék értékesítés céljából nincs a piacon – mondta Bereczki Kinga. A HKA igazgatója szerint a termék vonzó, a fiatalok által is kedvelt módon mutatja be értékeinket, és egyben közösségi célt is szolgál, hiszen a bevétel az egy éve létrehozott Székelyföldi Tehetségalapot gazdagítja, amely évente egyenként 1000 lej értékű ösztöndíjat biztosít száz Székelyföldi tehetséges gyermeknek és fiatalnak. Tervezik a sorozat bővítését további mesterségek bemutatásával, illetve a filmek román és angol nyelvű változata is elkészül.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyházi területre kerülnének a székely zászlók
Péter János, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke a héten iktatta a Kézdivásárhelyi református parókián azt a beadványt, amelyben az SZNT és a Kézdivásárhelyi Székely Tanács arra kéri a presbitériumot, hogy engedélyezze az egykori hadapródiskola elől a román hatalom által eltávolított székely zászlók újbóli felhúzását a református templom előtt 2013. november 16-án felavatott Kolonics-szobor két oldalán. Ez a református egyház tulajdona, amibe már nem szólhat bele a hatalom, de még az igazságszolgáltatás sem. Ha a kérést elfogadják, a zászlók ünnepélyes felavatására az ősz folyamán kerülne sor.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Villám csapott a toronyba
Kisebb tüzet okozott a csütörtök este tomboló vihar Felsőlemhényben. A Nepomuki Szent János-kápolna tornyába csapott bele a villám este nyolc körül, lángra lobbantva a tető egy részét.
A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közlése szerint Kézdivásárhelyről két jármű szállt ki a helyszínre, és rövid idő alatt a helyi önkéntes tűzoltó-alakulattal közösen megfékezték a lángokat. A zsindelyes tetőszerkezet mintegy tíz négyzetméternyi felületen megsemmisült. Lemhény község polgármestere, Kovács Róbert lapunknak elmondta: szerencsére a villámcsapás csak elenyésző károkat okozott a tetőszerkezetben, és a tűzoltók beavatkozása nyomán elkerülték a további bajokat. (ndi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mitől esik le a kereszt a templomtoronyról? (Beszélgetés Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíróval)
Egy hónapja a nyugdíjasok sorát gyarapítja a Sepsiszentgyörgyi Puskás Bálint. A volt alkotmánybíróval a testület szerepéről, belső harcairól és a romániai jogbiztonság ingatagságáról is beszélgettünk.
– Már régebbtől hangoztatta: fontos, hogy továbbra is legyen magyar tagja az Alkotmánybíróságnak. Miért? – Nem csak hangoztattam, de az elmúlt fél évben rengeteget is dolgoztam, hogy így legyen. Egy ideig úgy tűnt, hogy nem fog menni, a két nagy román párt ugyanis teljes mértékben rá akarta tenni a kezét az Alkotmánybíróságra. A parlament alelnökének leváltása után kialakult konjunktúrában azonban az SZDP felvállalta kérésünk támogatását, így kerülhetett a helyemre Varga Attila. Nem annyira a RMDSZ-érdekérvényesítés szempontjából fontos ez, hiszen az alkotmánybíróknak nem politikai elvárásoknak kell megfelelniük. Amikor fél éve a moldovai és havasalföldi szabad gazdák legelőket-erdőket tömörítő közbirtokosságai elhagyásának törvényességi alapját tárgyaltuk – ez a mi közbirtokossági fogalmainktól abban tér el, hogy ők saját birtokaikkal álltak be a közösségbe –, felmerült az erdélyi magyar közbirtokosságok ügye is. Ha nem vagyok akkor ott, nem lett volna, aki elmagyarázza az alkotmánybíróknak a különbséget, s az eredeti törvény a mi közbirtokosságaink felszámolásához is vezethetett volna.
– Mi volt a legfőbb érve?
– A létrehozatal elve: a mi közbirtokosságaink az osztrák császári ajándékozásból származó területekből jöttek létre. Hasonló eset volt a Kolozsvári Erdélyi Magyar Egyesület jogutódlása, amikor újra csak az EME létrejöttének, az eredet történelmi hátterének megvilágítása győzte meg az alkotmánybíróságbeli kollégákat. De összességében is hasznosnak tartották, hogy van valaki közöttük, aki másképp gondolkodik, más logika vezérli. A másképp gondolkodás presztízsét amúgy elődöm, Kozsokár Gábor teremtette meg, s biztos vagyok benne, hogy Varga Attila is tovább képviseli. – Az alkotmánymódosítási törvényszöveg véglegesítése esetén azonban ez sem bizonyult eredményesnek… – A végeredményt tekintve valóban nem. Pedig tizenkilenc oldalas különvéleményt fogalmaztam meg, amit a kollégáim megértettek, de nem fogadtak el. Például azt a passzust, amelyben arról rendelkezett volna, hogy a kisebbségi kérdésekről szóló törvények esetében kötelezően ki kell kérni a kisebbség véleményét. Vagy hogy a tartományokon belül létre lehessen hozni olyan altartományokat, ahol a kisebbségek többségben legyenek – ezt sem fogadták el. Igaza van, Puskás bíró úr, de ezt nem szavazhatjuk meg. Ha jelen vagy, el lehet érni eredményeket, ha nem, esélyed sincs. A tanügyi törvény esetében sikerült jelentős javításokat eszközölni, bár ha a tekintet ölni tudott volna, biztosan nem élem túl azt az ülést.
– A különböző országok alkotmánybíróságai közötti kapcsolattartásban jut-e szerep a magyar tagnak?
– Nemrég másodmagammal vettem részt egy rigai konferencián. Az asztalon a román zászló mellett a következő két névtábla állt: Puskás V. Zoltán és Benke Károly, utóbbi segédbíró az Alkotmánybíróságon. Úgy fényképeztek bennünket, mint valami turisztikai látványosságot, a lengyelek meg is jegyezték, hogy milyen két jellegzetes román név. De én írtam a testületek három évenként rendezett, legutóbb Rio de Janeiróban tartott találkozójára a román jelentést. Talán nem kell mondanom, hogy Rióban a Puskás név mindenkinek ismerősen csengett, természetesen nem nekem köszönhetően. – És ebben a magyar jelenlétben mennyi a kirakatjelleg?
– Amíg politikusként dolgoztam, én is nagyon éreztem a hasonló reprezentációk kirakatjellegét. A Szenátus alelnökeként több uniós előcsatlakozási tárgyaláson vettem részt kirakatbábuként: menjél te, jól fest, hogy magyar van.
Az Alkotmánybíróságon akadémikusabb a légkör, a reprezentálásra való felkérés az egyén értékének szól. Az európai testületek 2011-es, általunk rendezett konferenciáján én voltam az általános jelentéstevő. Pedig akkor Románia látta el a soros elnöki teendőket is a testületben. – MAradt-e lebegésben olyan téma, amit nehéz szívvel hagyott Bukarestben?
– Igen, meggyőződésem szerint azért nem hoztak még döntést az egyneműek házasságkötésének ügyében, mert az én álláspontom ellenkező volt, és meg akarták várni a távozásomat. A helyzet roppant éles szavazást ígér, az ellenvéleménynek pedig nyoma mArad a döntés után is. – Hogyan alakította az idő a román Alkotmánybíróságot?
– A tagok szakmai felkészültsége mindig jónak volt mondható, és az is tetszik, hogy a tagok között vannak elméleti és gyakorlati szakemberek egyaránt, tanári, ügyvédi, ügyészi, bírói előélettel. Ez a szakmai elegy többnyire jó döntésekhez vezetett. A testület politikai befolyásolásának szándéka azonban mindig is létezett, hol többé, hol kevésbé érezhetően. Traian Băsescunak sikerült elérnie, hogy egy időben öt tag is igyekezett képviselni az ő, illetve pártja érdekeit. Most nincs ilyen, a személyi cserék, a pártok átalakulása kiegyensúlyozottá tette a testület összetételét. Persze kísérletek mindig vannak egyik vagy másik bíró „megszerzésére”.
– Önt nem próbálták befolyásolni?
– Nem állítanám, azt viszont kijelenthetem, hogy soha nem cselekedtem meggyőződésem ellen. Először akkor esett le a kereszt a templom tetejéről, amikor a nyugdíjak csökkentéséről szóló törvényről azt mondtam, hogy alkotmányellenes – holott akkoriban még kormányon volt az RMDSZ. A román sajtóban 2009 és 2013 között úgy szerepeltem, mint a magyar, aki a piros gomb fölött rendelkezik. A román demokrácia sorsa a magyar Puskáson múlik, jelent meg többször is. Fenyegető leveleket is kaptam ebben az időszakban. A szövetség részéről viszont soha egyetlen kísérletre sem került sor, és szemrehányást sem kaptam, ha netán az alkotmánybírósági álláspontom nem egyezett a kormánypárti RMDSZ álláspontjával.
– Milyen viszonyban áll a testület a korrupció, szervezett bűnözés és terrorizmus elleni, feddhetetlenségi, hírszerző típusú szervezetekkel?
– Voltak találkozási, esetenként súrlódási pontjaink, legtöbb esetben – sajnos, nem mindig… – az alkotmánynak, az emberi jogoknak megfelelően jártunk el. Döntésünk után a Feddhetetlenségi Ügynökség tevékenysége egy időre le is állt, mivel alapjaiban kellett újrafogalmazniuk törvénytervezetüket. Más kérdés, hogy a második változatot már senki sem merte megtámadni. És aztán jöttek ellenünk is az antikorrupciós, feddhetetlenség-ügynökségi átvilágítások, amit nyugodtan nevezhetünk megfélemlítési kampánynak is. De az Alkotmánybíróság összességében ilyen körülmények között is képes volt megmAradni az alkotmányosság alapkövének.
– Mivel dicsekszik majd leginkább az alkotmánybírói időszakából?
– A nyugdíjcsökkentés érvénybe léptetésének megakadályozása azért kívánkozik a lista elejére, mert emberi és hitbéli meggyőződésem alapján mindig is az elesettek pártján álltam. Ama döntést követően egyfajta nyugdíjügyi szakértővé váltam, az Alkotmánybíróságon a későbbiekben mindig én írtam ebben a témában a döntési javaslatot. Odáig jutottam, hogy már a munkaügyi miniszter is konzultált velem a szociális juttatásokkal kapcsolatos tervezetek ügyében. Arra is büszke vagyok, hogy az alkotmánymódosítási törvénnyel kapcsolatos tizenkilenc oldalas különvéleményemben felvetettem: ha 1848-ban történelmi tettként kezelték a kisebbségek önrendelkezési jogának megfogalmazását, miért ne szerepelhetne ez napjaink román alkotmányában is. Ezt követően a román sajtóban felhívást is megfogalmaztak, hogy indítsanak eljárást ellenem államellenes cselekedetre való izgatás ügyében, így aztán közel két éven át zajló kivizsgálás folyt ellenem, amelyet csak 2016 februárjában zártak le.
– És mi van a másik serpenyőben?
– Sajnos, több esetben politikai töltetű döntésekben kellett részt vennem, ha még ellenvéleményt is fogalmaztam meg. Van egyébként kolléga, aki arra buzdít, hogy adjam ki kötetben az alkotmánybíróként megfogalmazott különvéleményeimet. Azt is nehezen viseltem, hogy az Alkotmánybíróságban is sokszor eluralkodott a román hivatalokban uralkodó azon nézet, miszerint nekünk mindent szabad, azt csinálunk, amit akarunk, mert mi vagyunk az erősek. – A barikád mindkét oldalát megjárt, politikai pályát is befutó jogászként milyennek tartja a mai romániai jogbiztonságot?
– Ingatagnak. Elsősorban azért, mert az európai átlaghoz képest rengeteg törvényünk van, amelyek igen sűrűn változnak, s közben a törvények minősége többnyire gyengül, mivel eleve és tudatosan úgy szövegezik meg, hogy könnyen értelmezhetők legyenek. Ma is húsz, általam előterjesztett törvény van érvényben, közülük később mégis alkotmányellenesnek voltam kénytelen nyilvánítani a szövetkezeti törvény egyik megfogalmazását, amelyet még a barikád másik oldalán az általam képviselt társadalmi réteg érdekének megfelelően fogalmaztam meg szenátorként. A hangsúly azonban a jóhiszeműségen van, mert sokan bizony a pillanatnyi konjunktúrát kívánják kihasználni, míg a kontrollszervek rá nem jönnek a dolog kifogásolhatóságára. Az értelmezhetőség pedig súlyos visszásságokat és sérelmeket okozhat, és így aligha beszélhetünk jogbiztonságról.
PUSKÁS BÁLINT
Nyugalmazott alkotmánybíró, 1949. április 19-én született Szovátán. Alkotmánybírói mandátuma 2007-től 2016 júniusáig tartott. Előzetesen jogtanácsosként, majd ügyvédként tevékenykedett a Kovászna megyei Ügyvédi Kamara keretében. 1996 és 2007 között az RMDSZ szenátoraként vett részt a törvényhozásban, a parlament gazdasági, ipari és szolgáltatói bizottsága, a privatizálási és jogi bizottság, 2001-től pedig a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja volt. 2001 és 2004 között a szenátus alelnöke, előtte a felsőház titkáraként dolgozott. Több mint 50 törvénymódosítás kezdeményezője. A Máltai Lovagrend tagja, a Román Érdemérem lovagi fokozatának tulajdonosa. Nős, egy gyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 22. Részletek
A Bukaresti szociális-karitatív tevékenység kezdeményezője a katolikus Szociális Testvérek Társasága volt, amelyet 1923-ban Slachta Margit alapított Magyarországon. A Bukaresti katolikus érsekség hívására érkező társaság 1931-ben nagy nehezen megkapta az engedélyt, hogy a román fővárosban segítsen a katolikus fiatalságon. Az általuk nyitott otthonban nemcsak magyarokat, hanem bukovinai és bánsági németeket és minden bizonnyal románokat is elszállásoltak.
Munkájukat az Angolkisasszonyok Intézetének főnővére és Horváth Árpád György, a Barátok templomának kanonokja irányította. Az olasz Tomasini adományának köszönhetően a nővérek leányszállást rendeztek be a Petru Poni utca 3. szám alatt, az Északi pályaudvar (Gara de Nord) közelében; a szállás három szobából állt, összesen 14 ággyal. 1932-ben megalapították a szolgálólányok egyletét. 1933-ban a misszió ugyanettől az olasz családtól még egy épületet kapott öt szobával és egy tágasabb teremmel. Egy apácának az volt a feladata, hogy az állomáson várja a Székelyföldi vagy bánsági vonatokat, és 15 lejért éjszakánként szállást ajánljon az érkező lányoknak, amíg munkát találnak. Ugyanekkor nyílt a Barátok templománál egy munkaerő-közvetítő iroda, amely később a Petru Poni utcába költözött. 1938-ban egy 12 férőhelyes diáklányotthont is létesítettek. Az 1931. május 14-én átadott munkaerő-közvetítő iroda nem működött sokáig, tudjuk meg a Sziguránca levéltárából. Miután évente mintegy 2000 fiatalt juttatott álláshoz „nemzetiségre való tekintet nélkül”, egy munkaügyi minisztériumi felügyelő jelentése miatt 1937 végén bevonták működési engedélyét. A jelentésben szereplő indoklás: az iroda „a magyar irredentizmus és katolikus prozelitizmus fészke”, „súlyosan sértette a román népet és a román tulajdonosokat”, szállásdíjat és önkéntes felajánlásokat szedett, ami az 1921-es lakhatási törvény szerint jogtalan volt. 1939-ben Ottilia Schannen, a Szociális Testvérek főnővére a Bukaresti érsekség pápai nunciusához fordult segítségért, de a román hatóságok elutasították a katolikusok kérelmét, az állambiztonságra túlságosan veszélyesnek találták ezt a főleg cselédek által megrohant irodát.
A magyar reformátusok munkaerő-közvetítő irodája, mely valamivel a katolikus után létesült, tovább működhetett, és az evangélikus német fiatalok elhelyezésére is alakulhatott egy iroda. A Bukaresti eklézsia erre a célra 75 000 lej támogatást kapott a Kolozsvári református püspökségtől. A Th. Aman utcai épület minden bizonnyal a katolikus magyarok háború után elkobzott ingatlanja volt, ám a reformátusoknak bért kellett fizetniük érte a román államnak. (...)
A református leányszállás 1935. évi tevékenységéről szóló jelentés szerint 3394 fiatal nő fordult hozzájuk segítségért, de csak 318-nak sikerült elhelyezkednie. A szálláson ideiglenesen 180 nő lakott, 27-en több, mint egy hónapig mAradtak, 15-en közülük ingyen szállást kaptak. A 180 nőnél nem számított a felekezeti hovatartozás, közülük csak 124 volt református. A reformátusok egy mentőakciót is szerveztek a prostitúció megelőzéséért. Mintegy száz fiatal nőt kerestek fel a bátrabb hívek; a református parókiára hívták őket, és apróhirdetések által szereztek munkát számukra, általában szolgálólányként. Az állás bizonyos fokú anyagi függetlenséget jelentett, jobb esetben a szállást és a kosztot is.
Nem tudjuk, más kisebbségek hogyan oldották meg a tisztességes munkahely biztosítását nemzettársaik számára. Összetartásra és szervezőképességre volt szükség, és a közösség gazdagabb tagjainak adományára. 1931-ben az egyik magyar lap felsorolta a három legfontosabb Bukaresti magyar intézmény, a Magyar Társulat, a Magyar Párt és a református eklézsia fő feladatait. A címzettek közül hiányoztak a gazdag magyarok, a szabadfoglalkozásúak, a katolikus érsekség és a munkásszakszervezetek. Az újságíró szerint ezek volnának a fő feladatok: egy munkaerő-közvetítő iroda megnyitása, a cselédek jogvédelme, a munkanélküliek és szegény családok segélyezése, valamint egy patronátus létrehozása a magyar iskolák számára. A kitűzött célokból vajmi kevés valósult meg. Más közösségek talán összetartóbbak és gazdagabbak voltak. A németek és zsidók kétségkívül jobb anyagi háttérrel rendelkeztek.
Az 1932-es Bukaresti Magyarság Naptára felhívta a figyelmet a középosztálybeliekre, a műhelytulajdonos kisiparosokra, kocsmárosokra, a kisvállalkozókra és szabadúszó értelmiségiekre: orvosokra, ügyvédekre, mérnökökre, gyógyszerészekre, vagyis mindazokra, akik a kis- vagy középpolgársághoz sorolhatóak.
Egy listát is közöltek, felsorolva mintegy 180 mestert: 33 cipészt, 21 szabót, 17 fodrászt és borbélyt, 11 asztalost, 10 mészárost stb. A kocsigyártók és kocsisok már nem voltak keresettek. Csak két kocsigyártót említ a lista, a háború előtti kocsisok átalakultak taxisofőrökké, akik a Budapesti rádiót hallgatták; utasaikkal románul, franciául vagy magyarul beszéltek. Ez a lista minden bizonnyal hiányos, Osváth Jenő mérnöktől tudtuk meg, hogy egyik székely származású nagybátyja, Gáspár János jónevű asztalos és bútorfaragó volt azokban az években, több divatos háznak is dolgozott Bukarestben. Románia Enciklopédiája feljegyezte az aktív népesség 16,4 százalékát kitevő, iparban dolgozók, beleértve a magánipart űzők és kisiparosok számát is, de nem adta meg a magyarok részarányát. A gazdasági válság nagymértékben sújtotta a kisiparosokat: jövedelmük csökkent, sokan elveszítették műhelyeiket. Míg a válság előtt egy szobafestő heti 2500–3500 lejt keresett, ekkor jövedelme alig érte el az 1000 lejt.
A hirdetésekből tudjuk, hogy 1926-ban több magyar vendéglőt is nyitottak a főváros központjában: az Astoria az Erzsébet sugárúton, a Transilvania és a Metropol a Victoriei út 35., illetve 85. szám alatt, az Amiciţia a Magyar Társulat épületében és egy másik vendéglő a Smârdan utcában. A magyarok tulajdonában azonban ennél jóval több kocsma lehetett, egy szemtanú például Klein magyar vendégfogadóját említi a Popa Tatu utcában. Volt még néhány magyar panzió is. Románia Enciklopédiája utalt a viszonylag nagyszámú magyar, német és zsidó származású szabadfoglalkozásúra, orvosokra, ügyvédekre és műépítészekre, anélkül, hogy számadatokkal szolgálna. A magyar források nagyon ritkán említik őket, a magyar gazdasági és pénzügyi elitről pedig még kevesebbet tudunk, annak ellenére, hogy néhány magyar nyelvű szaklap – a búza, a vas vagy az autók tőzsdéjéről, a textil- vagy a nyomdaiparról – kimondottan nekik szólt. Az 1938-as Magyar Vicces Naptár eléggé kimerítő listával szolgált az orvosokról (33 névvel), román források egybevetésével a harmincas években mintegy 70 Bukaresti magyar orvosról tudunk. Legtöbb adatunk és információnk dr. Bakk Elek orvosról (1899–1972) van, hála felesége, Bakk-Takács Sára és lányai, köztük a Marosvásárhelyi orvos Bakk Éva könyveinek és cikkeinek. Tizenegy gyermekes székely családból származott, és Tamási Áron rokona volt. Miután Budapesten belgyógyász orvosként lediplomázott, Párizsban képezte tovább magát. 1927-ben jött Bukarestbe, Tőkés esperes felvette mindenesnek négy gyermeke mellé. A román nyelv megtanulása után honosíttatta diplomáját, és 1930–1940 között a Neurológiai, Elme- és Endokrinológiai Betegségek Intézeténél dolgozott. Az általa kezelt hírességek között volt Arghezi felesége is. A szegényeket, de a magyar egyetemistákat, tanítókat és papokat is ingyen vizsgálta, ugyanakkor napi szállást és kosztot biztosított a rászoruló magyaroknak. A református iskola és templom tevékenységében is részt vállalt. 1941 nyarán behívót kapott, és elhagyta a várost; a háború után Székelyudvarhelyen telepedett le. Egy másik orvos, Papp Béla, aki ismert volt a református közösségben vállalt szerepéről, Budapestről érkezett és az Occidentului (Nyugati) utcában nyitott rendelőt. A Bukaresti Magyarság oldalain több írása is megjelent a barcasági csángókról.
A magyar forrásokat románok is kiegészítik, elsősorban a harmincas évek Bukaresti címmutató évkönyvei. Ezek hátránya, hogy legtöbb esetben nem azonosíthatóak a magyar nevek, ugyanis a keresztneveket mindig románosítva írták. Összegezve kutatásaink eredményeit, azonosítottunk 12 ügyvédet (köztük Tőkés Sándort, az esperes fiát), legalább öt műépítészt és mintegy 30 mérnököt, zömében építészeket. A legismertebbek: a műépítész Katona József, akihez több ízben fordult a református közösség, valamint Balla Pál vállalkozó, aki gyakran megvendégelte a diákokat. A mérnök Ráskai Béla a bélyeggyár alkalmazottja volt, de ugyanakkor műegyetemi adjunktus is. Majdnem mind erdélyiek voltak, de legalább egyikük Bukaresti: Koncz Barna kémikus. 1935-ben mintegy 15 mérnök állt a Közmunkálatok Minisztériuma, a vízművek vagy az államvasutak szolgálatában. Bukarestben élt rövidebb ideig Sebestyén Artúr (1868–1946) Budapesti műépítész is, aki Magyarországon és Románián kívül Oroszországban és Svédországban is dolgozott. Bukarestben megtervezte 1930-ban a Lido Hotel nagy népszerűségnek örvendő hullámmedencéjét, három évvel az ugyancsak általa tervezett Budapesti után.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Virágkehelyben harmatcsepp
Horváth István szellemisége a magyarózdi torony aljában
"Legyél örök égő seb,
s forrása új akaratnak"
Örök égő seb, örökös tettvágytól fűtött akarat és elszántság, örökös "vándorlás"… "Jöttem valahonnan./ megyek valahova. / Az én vándorlásom / nem szűnik meg soha."
Népének szeretete, szűkebb pátriája megismertetése vezeti tollát, ez vonul végig életművén. 2016. augusztus 6-án, szombaton emlékeztek a falu lelkiismeretére, a költő Horváth Istvánra a református templomban. "Ami Csíkszentdomokosnak Márton Áron és Kurkó Gyárfás, az Magyarózdnak Nagy András (1899–1974), az egyházi író, szerkesztő és Horváth István (1909–1977) író, költő. Két ember, aki hírét vitte falujának a nagyvilágban" – hallottuk Ötvös József Marosvásárhely-vártemplomi református lelkész ünnepi beszédében. A találkozás az élet egyik legnagyobb ajándéka. Két magyarózdi ember találkozásának hála, munkásságuknak köszönhetően menekült meg Magyarózd a szórványok homályától. Igaz gondolataikkal magasra emelték szülőfalujukat. Horváth István igazmondó költő volt. Dr. Márkus Béla debreceni irodalomtörténész az istentisztelet után tartott előadást. Az egykori jó barát dr. Görömbei András irodalomtörténésznek a költő századik születésnapján elhangzott gondolatát idézte: Erdély irodalmi emlékezeti helyei között jelentős Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, a másik ilyen hely, mely az egyetemes magyar kultúrának a térképére fel van írva: Pusztakamarás, a harmadik pedig Magyarózd.
A Magyarózdi toronyalja című rendhagyó falurajzában Horváth István a saját életét is beleszövi faluja sorsába. Egészen a római korig megy vissza időrendi sorrendben, a régmúlttal nem sokat foglalkozik, helyette a falu (saját koráig fellelhető) szokásait, a hiedelemvilágot, a folklórkincset tárja elénk. "Az utánam jövőket próbálom végigvezetni a falun…". "Magamat is mentettem. Én vagyok ez a könyv. De nemcsak én. Az a nép is, amelyhez tartozom, amellyel – vagy amelyekkel – összefűznek a borzongató hiedelmek, varázslások, szokások, játékok, a népköltészet gazdag csillagos ege, s a nyelv, melynek egyes szavai a ködös ősidőkből visszhangzanak ide. Paraszti múltamban – s ez a múlt, őseim révén, messzi századokba nyúlik – közvetlen és közvetett módon, minden szokást, hiedelmet megéltem, amit e könyvben leírtam... Harmincegy éves koromig parasztként laktam, dolgoztam Magyarózdon. Sohasem szakadtam el szülőfalumtól… A falu, Magyarózd annyira zárt, eldugott helyen lapul, hogy még az ötvenes években is egyik író barátom azt mondta: »Olyan falu, hogy Magyarózd, nincs is, azt csak te találtad ki«. Pedig van, és volt még a tatárjárás előttől fogva. Volt, viszonylag bolygatatlanul, s éppen bolygatatlansága miatt napjainking őrzött meg igen sok olyan néprajzi, folklorisztikai, nyelvészeti anyagot, melyek más, nyílt fekvésű falukban rég az enyészetbe süllyedtek." (Horváth István: Előszó, Magyarózdi toronyalja – Dacia Kiadó Kolozsvár 1971)
A hatvanas években sok szociográfiai írás jelent meg Magyarországon és Erdélyben is. Horváth István "alulnézetből" szemléli a falu világát – mondta dr. Márkus Béla –, a nép közül valóként, a változásokat nem a változások okozta jobblét jelenléte vagy hiánya szempontjából szemléli, hanem hogy megmAradnak- e az ősi formák, rigmusok, szokások, népdalok? Nem rejtette el keserű gondolatait sem az író, amikor arról írt, hogy az ózdiak szégyellnek népdalt énekelni. – Szerencsére nekem más tapasztalatom van – mondta Márkus Béla – egy magyarózdi lakodalmas csapattal, Székelykeresztúr és Segesvár útvonalon végigénekelt vonatos utazás emlékeire hivatkozva.
Fekete Vince költő Horváth István csendje címmel tartott ünnepi beszédéből idézek pár gondolatot: "Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, ’sorsának természetes díszletét’ (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszakadva lép a poétai mezőkre… Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét-vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között…
De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió- levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát… (Szerző megjegyzése: Mély érzelmi kötődésem van e vershez, hiszen egyike azoknak a verseknek, melyekre szeretett édesapám tanított meg, még egészen zsenge gyerekkoromban és megmutatta a vers írójának a szülőházát, valahányszor Magyarózdon átkeltünk a magyarbükkösi rokonlátogatások alkalmából…)
Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon… majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját."
Horváth Arany, az író lánya meghatottan köszönte meg az emlékház előtt az egybegyűltek jelenlétét, kifejezve afeletti örömét, hogy 2016-ban is fontosnak tartották magyarországi és erdélyi barátok, Horváth István tisztelői, hogy részt vegyenek az emlékezésen. Szülői házát az ember soha el nem hagyja, minden pénzét a ház "továbbélésére" áldozza, hiszen ott a szülei, édesapja, a nagyszülei: apó és nannyó szelleme kötelez. Kérdésemre, hogy milyen érzés hazajönni Magyarózdra, lelkesedve mondja: "Jajj, aranyoskám, én Magyarózdon vagyok igazán otthon. Amikor innen visszamegyek a városba, én hetekig beteg vagyok." A tőle megszokott lelkesedéssel vezet végig a nemrég felújított Horváth István- emlékházon, ahol minden tárgy kedves, mert bensőséges emléket idéznek: a családi fotók, az író személyes dolgai (mint például kalapja), kötetei, a használati tárgyak...Fájdalommal mondja, hogy számos féltve őrzött családi vonatkozású tárgynak "lába lett".
A háromosztatú autentikus és szépen felújított parasztház teljes nyugalommal honol az egyre öregedő falu központi részében: Márvány emléktábla jelzi, hogy falai közt élt gyerek- és ifjúként Horváth István író, és e ház falai közt talált megnyugvást, valahányszor visszatért erőt gyűjteni a gyökerekhez. Az ünnepi köszöntések sorában Dávid Gyula irodalomtörténész szavait tolmácsolta az EMKE elnökének megbízottja: "Amikor verseivel a negyvenes évek elején bekopogtatott az irodalom ajtaján, már egész raja zsongott körülötte a hozzá hasonlóknak. A népi életsors és élettapasztalat legmélyéről bocsátotta fel őket valami titokzatos erő, hogy megszólaltatói legyenek eltemetett, s most újra feltalált kincsekből felragyogó szépségeknek, évszázadokon át lefojtott reményeknek, akarásoknak". (A szöveg egészében olvasható a Székely Könyvtár sorozatban frissen megjelent Horváth István: Válogatott versek című könyv előszavában.)
Dávid Gyula szerint a költői igazmondások indulata jellemzi Horváth István költészetét. Az RMGE Maros megyei szervezetének köszöntő sorait az elnök megbízottja tolmácsolta. Az emlékünnepség záróakkordjaként a tisztességet tévő vendégsereg a Himnusz eléneklésével koszorút helyezett el az író magyarózdi sírhelyénél.
"Jólesik, hogy nem hagy a falu. Nemcsak számon tart, nemcsak megajándékoz, hanem önmagát félti bennem. Rámtapad bizalma, felelőségre vonása, mint fára a kéreg. Levethetetlenül viselem magamon. Falum népe, mint virágkehelyben a harmatcsepp, megül a völgyben, végzi munkáját. Őrzi, őrizteti velem is tájnyelvét, melynél alig hallok szebb muzsikát, mely lelkemben szól. A váratlan keresztutaknál ő sugallja, melyiket válaszszam, édesapám halála óta. Mindig az igaz felé irányít, mert nem csak utat, de a közös földön testvért is keresni kell e hazában. A reám hagyott testamentum e torony aljához parancsol. Toronyalji talpalatnyi földön állok, morzsolgatom szavainkat, dalainkat dúdolgatom." (Horváth Arany)
Gálfalvi Dilna
Népújság (Marosvásárhely)

MTA: nem minden trianoni menekült lett "vagonlakó"
Már 1918 előtt is jelentős népességmozgások zajlottak Magyarországon, az első világháború utáni menekülteknek ugyanakkor csak kisebb része kényszerült vagonokban meghúzni magát – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 kutatócsoportjának vezetője.
Ablonczy Balázsnak az MTA honlapján pénteken közzétett cikke hangsúlyozza: már az 1914 előtti magyar társadalom sem volt az a "mozdulatlan massza", aminek sokan szeretik láttatni, az időszakos mobilitás ugyanis a kötelező katonai szolgálat, a vasúti tarifarendszer átalakítása nyomán a mindennapok része lett.
Az 1880-as évektől megindult tengerentúli kivándorlás kapcsán széles paraszti közösségeknek lett alapélménye a személyek többé-kevésbé szabad mozgása. Ráadásul a kivándorlás nem mindig volt végleges: sokan hazatértek, és olyanok is akadtak, akik többször átkeltek az óceánon. A magyar kormányzat válasza ambivalens volt: kezdetben próbálta szabályozni a kivándorlási ügynökök tevékenységét, a nemzetiségi kivándorlást tűrte, de csak évtizedek alatt ismerte fel, hogy a tengerentúli magyarok szerveződéseivel, lelki gondozásával is törődnie kell. Közben a rohamosan modernizálódó nagyvárosok jelentős nemzetiségi tömegeket szippantottak fel, nemcsak a szlovák munkások tízezreit igénylő Budapest, de olyan gyorsan növekvő vidéki centrumok is, mint Temesvár vagy Győr – emlékeztet a történész. A hadi vagy egyéb okból Magyarországra érkező külföldiekről is találni példát: az 1912–1913-as balkáni háborúk következtében nagyobb török katonai kontingensek szorultak az Osztrák–Magyar Monarchia területére, amelyeket különböző kisebb városokba – például Miskolcra, Lőcsére, Ungvárra és Kaposvárra – osztottak szét hazatérésükig.
Az első világháború alatt az orosz hadsereg galíciai, majd kárpáti betörése miatt menekültek tízezrei jelentek meg az ország belső területein már 1914 szeptemberétől. A menekültek között volt számos ortodox galíciai zsidó, de a háborús hullámverésben kerültek Magyarországra a népirtás elől menekülő örmények, az ország délnyugati részein pedig az olasz hadüzenet után olasz és szlovén menekültek jelentek meg.
Ablonczy Balázs szerint a magyar menekültügy nagy próbája az 1916. augusztusi román betörés nyomán elindult menekülthullám volt Erdély déli és keleti határ menti területeiről. Több mint 200 ezer ember menekült Magyarország belső területeire, és mivel a magyar közigazgatás nem bírta a nyomást, a menekülőkből jutott a Dunántúlra is. Alig zárult le azonban az erdélyi menekültek visszatelepítése, amikor 1918 őszén, a világháborús összeomlás miatt immár nemcsak Erdélyből, hanem a megszállás alá került területek csaknem minden részéből elkezdtek özönleni a menekültek az ország belső részeibe.
A hivatalos statisztikák szerint 1918 utolsó két hónapjában 57 ezer ember menekült az ország belső területeire, 1919-ben számuk csaknem megduplázódott, és a békeszerződés aláírásának évében, 1920-ban tetőzött, 121 ezer fővel. Az 1920- ban felállított Országos Menekültügyi Hivatal szerint 1924-ig mintegy 350 ezer ember menekült át a trianoni Magyarországra, de egyes történészek 420- 425 ezer menekültről írnak – számol be a cikk. Ablonczy Balázs két sztereotípiát is cáfol: egyrészt a menekültek többsége nem az államtól függő egzisztencia volt, noha arányuk lényegesen magasabb volt, mint a közszolgálati alkalmazottaké az ország teljes népességén belül. Másrészt nem minden menekült volt egyúttal vagonlakó: egyes becslések szerint nagyjából 40-50 ezer menekült fordult meg a vagonokban, és 16 ezer főnél több egyszerre sosem élt ezeken a rendező pályaudvarok mellékvágányaira félretolt vasúti kocsikban. A többiek más tömegszállásokon, hamar rosszhírűvé váló külvárosi barakktelepeken, volt kaszárnyákban helyezkedtek el. Részükre az 1920-as évek első felében állami támogatással beinduló telep- és házépítések jelentettek segítséget. Mivel a háborús pusztulás és a román megszálló erők rekvirálásai miatt a MÁV-nak állandó gördülőanyag problémája volt, bizonyos esetekben a magyar kormányzat maga zárta le a határt a menekülők előtt, hogy a nyári betakarítás vagonszükségletét fedezni tudja.
A történész felidézi: 1924 nyarán már alig 300 vagonlakót számoltak össze Budapesten, országosan a számuk viszont még ekkor is 3000 körül volt. Az Országos Menekültügyi Hivatal nemcsak a számbavételükkel foglalkozott, hanem az állásközvetítéstől kezdve a diáksegélyeken és házépítéseken át egy sor tevékenységgel igyekezett közreműködni a menekültek beilleszkedésében, akiknek megítélése a magyar társadalomban nem volt mindig egyértelmű. Ablonczy Balázs tanulmánya teljes terjedelmében a http://mta.hu/mtahirei/trianonarvai- 106742 honlapon olvasható.
Népújság (Marosvásárhely)

Kifejlesztenék az „átláthatóság kultuszát”
A korrupció elleni harc nemcsak az állam, hanem minden egyes állampolgár felelőssége – hangoztatta Raluca Prună, a kormány igazságügyi minisztere pénteken, amikor bemutatta az ország 2016–2020-as időszakra szóló korrupcióellenes stratégiájának tervezetét.
A tárca 90 közintézmény, civil szervezet és vállalkozás bevonásával dolgozta ki a stratégiát, amelyet június közepén honlapján nyilvános közvitára bocsátott. A javaslatok nyomán kidolgozott tervezetét ismertette pénteki sajtóértekezletén a miniszter. Prună rámutatott: a következő négy évben az „átláthatóság kultuszát” akarják kifejleszteni a hivatalokban. A stratégia megvalósítása 100 millió euróba kerül, az összeget az állami költségvetésből és uniós támogatásból fedezik. Ez az összeg alig ötöde annak a félmilliárd eurónak, amit a korrupciós ügyek vádlottaitól foglaltak le egyetlen év alatt.
Szabadság (Kolozsvár)

Ligeti Györgyre emlékeznek Dicsőszentmártonban
A zene Nobel-díjaként emlegetett Polar-díjjal kitüntetett zeneszerző és karmester, Ligeti György emlékére szervez szimfonikus hangversenyt Dicsőszentmárton polgármesteri hivatala, együttműködésben a Segesvári Cultura Viva Egyesülettel, Svájc romániai nagykövetsége támogatásával – derült ki a dicsőszentmártoni polgármester, Megheşan Nicolae Sorin által jegyzett közleményből. A koncertet augusztus 14-én, vasárnap délután 6 órától tartják a helyi zsinagógában, alig néhány száz méterre a háztól, ahol Ligeti első hat életévét töltötte.
Szabadság (Kolozsvár)

Színházsátor harmadszor a Magyar Napokon
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az elmúlt évek hagyományát folytatva harmadszor is jelen lesz a Színházsátorral a hetedik Kolozsvári Magyar Napok Farkas utcai programjában, olvasható az intézmény közleményében. A Színházsátor mellett a teátrum előadásokkal is színesíti a Magyar Napok kínálatát.
A színház Kolozsvári Magyar Napokon való részvétele A kétbalkezes varázsló keddi, augusztus 16-i előadásával kezdődik, délután 5 órakor a nagyteremben. Ezt követően szerdán 19 órától a Szilágyi Domokos azonos című műve alapján készült Öregek könyve látható a Stúdióban. Csütörtökön a nagysikerű Hedda Gabler című előadást tűzte műsorra a színház, amely 19 órakor kezdődik – szintén a Stúdióban.
Szabadság (Kolozsvár)

Jogok és kötelességek
A Tanügyminisztérium a napokban tette közzé a Tanulók Statútumát, amelyről első olvasat után úgy tűnik: mértékletes, méltányos, közérthető, és nem utolsó sorban feketén-fehéren megszabja a tanulók jogait és kötelezettségeit.
A dokumentum elkészítése régóta foglalkoztatja a szaktárcát. Ezelőtt egy-két évvel létre is hoztak egy tervezetet, idén megszervezték az esedékes közvitát, majd augusztus 10-én a 4472 számú miniszteri rendeletben öltött konkrét formát a statútum. A dokumentumot már a küszöbön álló 2016/2017-es tanévben alkalmazzák.
A sajtó természetesen felfigyelt arra az újdonságra, miszerint a tanulók az órákon oktatási céllal használhatják a mobiltelefonjukat. Telefonmániásként megkérdőjeleztem annak a belső iskolai szabálynak a hasznosságát, miszerint a tanulótól az iskolai nap kezdetekor elvették a mobiltelefont, és azt csak a tanórák végén adták vissza. Nagyon remélem, hogy ez az előírás beválik, és a gyerekek tényleg nem élnek vissza ezzel a lehetőséggel. Egy másik újdonság az, hogy megengedik a tanulóknak a tiltakozást, ha ezzel nem zavarja meg a tanulás menetét. A statútumban szerepel még az, hogy az iskolát érintő fontos kérdésekben ki kell kérni a tanulók véleményét.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Communitas Sátor: változatos kínálat
Széles körű közönséget megmozgató, a családok minden tagjának szóló programokkal várja az érdeklődőket a Communitas Alapítvány, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, az RMDSZ Kolozsvári Nőszervezete, valamint az Örökségünk Őrei augusztus 18. és 21. között a Kolozsvári Magyar Napok keretében Farkas utcai sátrukban.
A kvízjáték, a Communitas Darts, a fotófal és könyvsarok egész nap rendelkezésére áll a kikapcsolódni vágyóknak, a délutánokat pedig tartalmas beszélgetések és kincskeresés töltik majd be. Aki szeretné, erdélyi szórványkollégiumoknak adományozhatja már nem használt könyveit – az alapítvány biztosítja az elosztást és szállítást. Csütörtökön és pénteken, azaz augusztus 18–19-én a Családban mArad! programpont az RMDSZ Nőszervezet társszervezésével érint otthonnal, karrierrel, családdal kapcsolatos témákat, László Noémi költővel és Molnár Edina színésznővel folynak majd beszélgetések.
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor a Sic Feszten: hiteles és hozzáértő politikusokra van szükség
Az önkormányzatok eredményeiről, az RMDSZ- MPP együttműködésről és a parlamenti választásokra való felkészülésről beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton a Csomakőrösön megszervezett SIC Feszten a Választások előtt és után című előadásán.
Az önkormányzati választások konklúziói közé sorolta, hogy az RMDSZ nem volt képes a román pártoknál jobban mozgósítania a szavazókat. „Ez el kell bennünket gondolkodtasson, meg kell néznünk, hogy milyen többlettel tudunk a választóink fele fordulni annak érdekében, hogy a magyar részvétel meghaladja a román részvételt a parlamenti választásokon" - idézte a szövetségi elnököt az RMDSZ szombati hírlevele.
Egy másik konklúzió Kelemen szerint, hogy az erdélyi magyarságnak az a része, aki elment szavazni, továbbra is nagy mértékben, 85 - 86 százalékban a szövetség jelöltjeit támogatta. Az úgynevezett ellenzék a fennmAradó részen osztozott úgy, hogy a Magyar Polgári Párt gyakorlatilag megduplázta polgármestereinek a számát, az EMNP pedig azt a kettőt is elveszítette, amennyit 2012-ben nyert. "Ez is egy fontos konklúzió. Továbbá az is, hogy számunkra kedvező, hogy a megyei önkormányzat elnökeit a testület maga választja meg, így sikerült megszereznünk a harmadik székely megyét, Maros megyet, illetve Szatmáron és Biharban is mi vezetjük a megyei tanácsokat. Ez óriási lehetőség, ugyanakkor óriási felelősség is. Közigazgatási reformon innen vagy túl a megyei önkormányzatok hatásköre valószínűleg nem fog csökkenni, hanem éppen ellenkezőleg. A terv az, hogy a decentralizációt folytatni kell, újabb és újabb hatásköröket kapnak a megyei tanácsok” - részletezte Kelemen Hunor.
Hiteles és szakképzett jelölteket a parlamentbe
A szövetségi elnök az RMDSZ erős parlamenti frakciójának szükségességét hangsúlyozta a következő négy évben. Kelemen nagy változásokat ígér. „Számunkra az önkormányzati választások után a fő kérdés az, hogy mi szükséges a sikeres parlamenti választásokhoz, mire elegendő az, amit júniusban elértünk. Hogyan tudunk úgy felkészülni, hogy a decemberi választásokon megerősítsük az önkormányzati képviselet, mert az ő erejük nagymértékben attól függ, hogy van-e erős parlamenti frakció a hátuk mögött. Tetszik vagy sem, ebben az országban, és máshol is, egy önkormányzati képviselő nagymértékben függ a központi kormányzattól. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség új parlamenti frakcióiban nagyon nagy változás lesz, ebben a pillanatban úgy látom, hogy ezek legalább 50 százalékban megújulnak: a kérdés az, hogy a jelöltállítási folyamat során tudunk-e úgy cselekedni, hogy a magyar közösség érezze, részese a folyamatnak és a jelöltek valóban őt képviselik hitelesen, és a magyar ügy iránt elkötelezett szakemberek. Éppen ezért azt szeretnénk, ha mindenhol, ahol erre igény van, minél több embert vonjanak be a területi szervezetek a jelöltállítás folyamatába, ne két, három ember döntsön ebben a kérdésben. Az, hogy kormányon vagy ellenzékben leszünk, nem elsőszámú prioritás számunkra. Minket az foglalkoztat, hogy a magyar közösség biztonságát megerősítsük, ügyeit képviseljük” - magyarázta.
Az RMDSZ tövább erősíti együttműködését az MPP-vel
További folyatása lesz az MPP-vel történő együttműködésnek - erősítette meg Kelemen Hunor. Elmondta, a szövetség nyert az MPP-vel 2014 óta tartó együttműködésből. „Számszerűen nem tudjuk, hogy ez az összefogás hány magyar embert mozgósított, de az a tény, hogy két magyar politikai szereplő, a szövetség és az MPP megegyezett, egy irányban akar menni, ugyanazokat a politikai eszközöket akarja használni céljai elérésére - ez utóbbi pedig pozitív üzenet az erdélyi magyar emberek számára. Ezt az együttműködést akarjuk tehát továbbvinni. Az MPP-vel egyébként ezelőtt egy hete találkoztunk, megállapodtunk abban, hogy az együttműködésünket megerősítve, közösen indulunk a parlamenti választásokon az RMDSZ színeiben, de úgy, hogy a polgáriak megőrzik politikai identitásukat. Össze kell hangolnunk választási programunkat, üzeneteinket, a munka ilyen értelemben elkezdődött. Két biztos befutó helyet ajánlottunk fel, ebből egy helyet Kovászna megye már felajánlott, a kérdés az, hogy a második Maros vagy Hargita megyéből kerül ki, erről döntést augusztus végén hozunk” - ecsetelte a szövetségi elnök.
Az RMDSZ elégedetlen a technokrata kormánnyal
Kelemen Hunor elmondta, a Cioloș-kormány több intézkedése miatt elégedetlen a kabinet munkájával. Megemlítette, hogy a mai napig várat magára a mezőgazdasági támogatások kifizetése, ugyanakkor Csíksomlyónak az UNESCO szellemi világörökség listájára való felterjesztésével is gondok vannak.
„2011-ben a kulturális tárcánál elindítottuk azt a dossziét, amely Csíksomlyónak az UNESCO szellemi világörökség listájára való felterjesztését illeti. Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, formálisan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja. Én ezért nagyon dühös vagyok: nem azért, mert az én miniszterségem alatt született kezdeményezést akarják visszavonni, hanem azért, mert nem értem az e mögött lévő rációt, ha van egyáltalán" - fogalmazott Kelemen Hunor.
Elmondta, nehezményezi, hogy indoklás nélkül került ki az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból két magyar szakember, Guttman Szabolcs és Csók Zsolt.
"És folytatom a sort: nem hozza létre a kormány lassan 10 hónapja azt a magyar pedagógusképző intézetet, amelyre a költségvetésben ott van a pénz, a törvény előírja, a kormányhatározat hónapok óta elkészült. Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum. Ezek miatt vagyok én dühös a technokrata kormányra, és fontosnak tartottam részletezni ezeket az elmúlt napokban megjelent álhírek és téves magyarázatok korrigálásaként. Ehhez kapcsolódik még egy friss hír: a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen banit sem juttatott a megyei önkormányzatokhoz, és megdöbbenve olvastam Cioloș nyilatkozatát, hogy ő erre büszke. Ilyen még soha nem fordult elő ebben az országban, és lesznek olyan önkormányzatok, ahol szeptembertől nem tudnak egyszerűen fizetéseket adni az amúgy is megalázóan alacsony bérért dolgozó alkalmazottaknak. Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” - mondta a szövetségi elnök.
maszol.ro

Kárpótlást kaphatnak a német államtól a kényszermunkára kötelezett erdélyi szászok, svábok
MTI - Kárpótlást igényelhetnek a német államtól a német állampolgárság vagy német nemzetiség miatt a második világháború alatt és után kényszermunkára kötelezett emberek.
A német szövetségi közigazgatási hivatal honlapján megjelent tájékoztató szerint a 2500 eurós egyszeri juttatás azoknak jár, akiket német állampolgárságuk vagy nemzetiségük miatt 1939. szeptember 1-je és 1956. április 1-je között "idegen hatalom által", erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszermunkára fogtak.
A kárpótlás csak civilként végzett kényszermunka után jár, a hadifogolyként végzett kényszermunka nem jogosít a juttatásra.
A kárpótlást kényszermunkás, illetve elhunyt kényszermunkás özvegye vagy gyermeke kaphatja meg.
A kárpótlást igényelni kell a szövetségi közigazgatási hivatalnál. A kérelemhez szükséges csatolni a kényszermunka végzését igazoló dokumentumokat. A kérelmet 2017. december 31-ig lehet eljuttatni a hivatalhoz.
A német állam humanitárius gesztusának szánt jelképes összegű kárpótlásról a szövetségi parlament (Bundestag) döntött tavaly novemberben a 2016-os költségvetési törvény elfogadásával. A jogszabályhoz a Bundestag költségvetési bizottsága által benyújtott módosítással összesen 50 millió eurót különítettek el erre a célra. A tervek szerint az idén 20 millió eurót, jövőre és 2018-ban 15-15 millió eurót fizetnek ki.
A Bundestag a német elüldözöttek szövetségének (BdV) évtizedes követelésére határozott a kárpótlásról.
A BdV adatai szerint több millió embert hurcoltak kényszermunkára német állampolgárság vagy nemzetiség miatt. A második világháború után, 1947-ben - a kárpótlási jogosultság alól kivont hadifoglyokkal együtt - nagyjából 4 millióan lehettek.
A BdV adatai alapján Magyarországról mintegy 30-35 ezer német nemzetiségű civilt hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba. A málenkij robot néven is ismert kényszermunkára kötelezettek között 30 ezer erdélyi szász, valamint 33 ezer bánsági és 5 ezer szatmári sváb is lehetett.
maszol.ro

A fel nem adható város
Gergely Balázs Kolozsvár ötvenezer magyarjáról, a románok Napocájáról és az örök városnévtábla-probléma lehetséges megoldásáról
Vasárnap kezdődik és egy hétig tart a Kolozsvári magyar napok rendezvénysorozata. Gergely Balázs történésszel, az ötszáz programból álló kulturális esemény fő szervezőjével arról beszélgettünk, hogyan zajlik a magyar temetőkben a többségi nemzet honfoglalása, illetve hogyan sikerült – ha csak egy hétre is – a történelmi belvárost visszafoglalniuk a magyaroknak.
– Ha jól láttam a közösségi oldalon, akkor gratulálnom kell: eggyel nőtt a Kolozsvári magyarok száma. – Pontos az információ, köszönjük a jókívánságot! Két nappal ezelőtt a feleségemmel, Emőkével az idei Kolozsvári magyar napok (KMN) első felvezető rendezvényéről, a Puskás Ferenc-kiállítás és a magyar olimpiai udvar megnyitójáról száguldottunk be a szülészetre, és pár órával később megszületett harmadik gyermekünk, Anna Rózsa. Egy kicsit aggódtunk, hogy a két nagyobb fiú, Mátyás és István hogy fogadja az új jövevényt, de mára már megnyugodtunk: nyoma sincs féltékenységnek, nagy az öröm! Természetesen számunkra szülőként is rendkívüli boldogságot jelent a család gyarapodása, nagyon vártuk már ezt a pillanatot.
– Hány magyar él most Erdély fővárosában? Ők mennyire mozgósíthatók egy-egy közösségi eseményre? – A Kolozsvári magyarság létszáma a rendszerváltozás óta folyamatosan és drasztikusan csökken. Nem kell túl messzire visszatekinteni ennek szemléltetésére: gyermekkoromban még közel kilencvenezer magyar élt a városban, mára ez a szám negyvenkilencezerre csökkent. 1977-ben a magyarság aránya 33 százalék volt, ma alig 16. Beszédes számok. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy kesergéssel és önsajnálattal nem sokra megyünk, csupán a bajt tetézzük. A jelenlegi adatok alapján ez a majd ötvenezer Kolozsvári magyar, kiegészülve az évente itt tanuló mintegy tízezer magyar egyetemistával, Erdély legnagyobb magyar közössége, illetve azzá válhatna, ha megsokasodnának az embert emberrel összekapcsoló kötések, és megerősödnének a közösségi reflexek. Mozgósítani kell. Számos egyéb mellett ezt a célt tűztük magunk elé a Kolozsvári magyar napok elindításával is: évente legalább egyszer megteremteni a lehetőséget arra, hogy a meghatározó mértékben nagyvárosi szórványban élő és ennek következtében atomizálódott magyarság egybegyűljön egy ünnepi rendezvénysorozat keretében. Olyan kulturális seregszemlét képzeltünk el, amely igazi közösségi élményt nyújt, mindenkivel érezteti az összetartozás örömét, és pozitív hatása egész évben kitart.
– Kicsit várjunk a magyar napokkal, előbb beszélgessünk a régész-történész Gergely Balázzsal! Több tanulmányt írt – egyedül vagy társszerzővel – a város múltjáról és temetőiről is. Mennyi idő alatt történik meg a nemzetiségváltás egy temetőben?
– Több éven át kutattuk és próbáltuk rekonstruálni – a honfoglalás és a kora Árpád-kori régészeti emlékek, elsősorban a temetők nagyon gazdag leletanyaga alapján – Kolozsvár és környéke korai történetét Gáll Erwin munkatársammal és barátommal. A témát a Kolozsvár születése – Régészeti adatok a város 10–13. századi történetéhez című könyvünkben dolgoztuk fel. Az általunk kutatott évszázadok vonatkozásában a kérdés nemigen értelmezhető, a korabeli temetőkben elsősorban a temetkezési szokások változása, az éppen aktuális divatok utalhatnak egyes társadalmi változásokra. A közelmúlt viszonylatában azonban sajnos releváns a kérdés. A Kolozsvári Házsongárdi temető változása pontosan követi s egyben mutatja is a városban végbemenő etnikai, nemzetiségi átalakulást. A meghatározó módon magyar temető az utóbbi évtizedekben egyre inkább elrománosodik, és ez a térhódítás a Kárpát-medence legrégebbi, máig működő köztemetőjének arculatát is radikálisan átalakítja. A Ceausescu-diktatúra alatt tömegesen betelepített románok előbb a várost, most pedig már lassan a temetőt is birtokba veszik. Elsősorban a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Társaság erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a kiszorulás jelenleg már valamelyest lassult, és mára legalább a műemlék jellegű sírok és kripták viszonylagos, a törvény által szavatolt védelmet élveznek.
– Most ünneplik a várossá nyilvánítás hétszázadik évfordulóját. De mikor született Kolozsvár? – Kolozsvárt Károly Róbert magyar király emelte városi rangra 1316. augusztus 19-én. Természetesen maga a település jóval korábban, az 1213-ból származó első írásos említését évszázadokkal megelőzve alakult ki, valamikor a honfoglalás korának végén, az Árpád-kor hajnalán. A város Erdély kora középkori történetében betöltött kiemelkedő státusát jelzi, hogy az Anjou-dinasztiából származó uralkodó a városi rangra emeléssel egy időben visszaadta a település korábbi kiváltságait.
– A románoknak is fontos ez a hétszáz éves évforduló?
– Úgy tűnik, hogy a Kolozsvári román értelmiség egy kisebb részét leszámítva a város románságának nemigen éri el az ingerküszöbét a jubileumi évforduló. Nehéz lenne egyetlen pontos magyarázatot találni arra, hogy miért. A passzív viszonyulásuknak egyik valószínű oka az lehet, hogy nekik – a magyarokéhoz képest – kevésbé markáns a Kolozsvári identitástudatuk. Számukra a Házsongárdtól a főtérig mindennek inkább funkcionális, mint szimbolikus értéke van. Másrészt valószínűnek tartom, hogy a román elit a középkorban kialakult, meghatározóan magyar és szász múltú Kolozsvár helyett – a módszeresen belesulykolt dákoromán kontinuitásmítosz alapján – sokkal inkább a város alatt rejlő Napocát érezné magáénak, gyökereit a hajdani római városból eredezteti.
– Gheorghe Funar 2004-ig tartó, tizenkét éves polgármesteri mandátuma idején a város a magyarellenesség erdélyi fellegvára volt. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy valaha is jól érezheti magát egy magyar Kolozsváron. Mikor kezdett enyhülni a légkör?
– Mindamellett, hogy a funari korszak teljesen ellehetetlenítette Kolozsvár fejlődését, képletesen szólva azt is mondhatjuk, hogy mintegy másfél évtizeddel meghosszabbította a negyvenéves kommunista diktatúrát. Meggyőződésem szerint pusztán azért, hogy befejezhesse mindazt a rombolást – elsősorban etnikai vonatkozásban, a magyar közösséggel szemben –, amelyet a korábbi rendszer tűzött ki célul maga elé. Sötét idők voltak. PAradox módon pontosan neki volt köszönhető, hogy a Kolozsvári magyarság önvédelmi reflexei kiélesedtek. A folyamatos veszélyérzetnek köszönhetően akkoriban a közösségünk spontán politikai mozgása is sokkal jelentősebb volt, mint manapság. Részben ennek, illetve az egyre inkább felvilágosult, ezért mindinkább elégedetlen többségi románságnak volt köszönhető a megkésett változás. Így is pár év kellett ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzet nyújtotta lehetőségekhez, és felfogjuk, hogy a fejlődési pályára visszaállt Kolozsvárban mekkora lehetőségek rejlenek. Magunk részéről ez a felismerés a Kincses Kolozsvár Egyesület megalapításában – erre 2010 tavaszán került sor – és a Kolozsvári magyar napok életre hívásában öltött formát.
– Most ott tartunk, hogy akár román oldalról is lehet beszélni arról: az ortodox katedrális előtt, az új főtérnek szánt részen 1993-ban felállított, monumentális Avram Iancu-szobor csúnya, méltatlan a városhoz. Van rá esély, hogy lebontják vagy elköltöztetik a húsz-egynéhány méter magas oszlopot? – A román képzőművész-társadalom fogadatlan prókátoraként mondom, hogy a szakma már a kezdetektől vehemensen tiltakozott a szóban forgó szobor felállítása ellen, és nyíltan kimondta, hogy egy újabb grandomán giccset nyomnak le a Kolozsváriak torkán. Sajnos ez sem volt elég, hogy az illetékes elvtársak jobb belátásra térjenek, ennek következtében még jó ideig kénytelenek leszünk elviselni ezt a vizuális aberrációt a város központjában.
– Egy ideje Kolozsvár tűnik a legélhetőbb erdélyi városnak: vibráló kulturális élet, nagyszerű közösségi terek, jó kocsmák, rengeteg fiatal. Mi történt az utóbbi években, mivel magyarázható ez a változás? – Az elmúlt években Kolozsvár fokozatosan visszanyerte Erdélyben a nem hivatalos főváros szerepét, így újra megalapozott a történelmi jelmondat: Transilvaniae civitas primaria, azaz első az erdélyi városok között. Bízom benne, hogy ez a pozitív folyamat tovább fokozható, de ennek az egyik előfeltétele az, hogy a hivatalosságok – a gyakorta minden alapot nélkülöző szlogenek helyett – nagy erőfeszítéseket tegyenek Kolozsvár történelmi jó hírnevének továbbvitelére. Itt élek ebben a városban, és nap mint nap erősebben érzem, hogy ebben a folyamatban a város többségi lakossága is egyre inkább partner. A hatvanas-hetvenes években betelepített többség lassan elöregszik, s az őket követő második-harmadik generáció már máshogy viszonyul a városhoz. Egyre inkább elkopnak a frusztrációk, helyüket a természetes otthonérzet veszi át, és ez nekünk, magyaroknak is jó. Kolozsvár ipari városból szolgáltatóvárossá vált, az alapjait mára egyre inkább a tanügyi, kutatási, pénzügyi, szoftveripari és más jellegű, diplomás szolgáltatókat alkalmazó ágazatok jelentik. Ezek a Kolozsváriak a korábbiakhoz képest más kulturális tapasztalattal és világlátással közelednek a város – de facto is létező és megnyilvánuló – multikulturalitásához.
– Háromévnyi civil munka után döntött úgy, hogy visszatér a politikai életbe, és idén indult az önkormányzati választásokon. Miért?
– Döntésemmel a magyar történelmi egyházak vezetőinek megtisztelő felkérésére mondtam igent. Ambivalens érzésekkel vágtam bele, hiszen köztudomású, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt egyik alapítójaként nehéz volt elfogadnom az RMDSZ listáján való indulás lehetőségét. Két fontos tényező kellett ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést. Egyrészt a néppárt országos vezetőségének hozzájárulása az indulásomhoz, másrészt nem döntöttem volna így, ha Kolozsvár újraválasztott alpolgármestere, Horváth Anna személye nem jelentene garanciát a számomra. Nem mellékesen számomra Kolozsvár – Kántor Lajos szavait idézve – a fel nem adható város, ezért kötelességemnek is éreztem igent mondani. Jó érzés tudni, hogy a választási eredmények visszaigazolták a döntés helyességét, hiszen Kolozsváron a rendszerváltás óta először sikerült megfordítani a folyamatosan csökkenő tendenciát, az előző ciklushoz képest több magyar önkormányzati mandátumot szerezve. A munka dandárja nyilván ezután következik, de mindent megteszek azért, hogy a vállalás konkrét eredmények révén értelmet nyerjen.
– Valahol olvastam egy érdekes gondolatát, amelyben azt állította, a magyar nyelvű táblák mi magunk vagyunk. Kifejtené ezt?
– Kolozsváron magyar szempontból talán a legjelentősebb, mindmáig megoldatlan szimbolikus kérdés az úgynevezett táblaügy. Miközben Erdély számos kisebb-nagyobb településén, függetlenül a törvény szabta előírásoktól, kihelyezik a magyar helységnévtáblákat, az ötvenezer magyar által lakott Kolozsváron ezt mindmáig szabotálja a városvezetés. Teszi ezt dacára annak, hogy egy több mint tíz éve meghozott, ma is érvényes önkormányzati döntés kötelezi a tábla kihelyezésére. Funar máig kísértő szellemével egyetértésben farhámba ült Emil Boc volt kormányfő, az amúgy magyar szempontból is sokkal inkább pozitív, mint negatív megítélésű Kolozsvári polgármester. Bár ez a manapság sokat hangoztatott európai értékek alapján anakronisztikus és nevetséges, nem engednek sem az elementáris jóérzés, sem a józan ész szavának. A romániai kisebbségügy állapotát pontosan jelzi, hogy sem politikai, sem jogi, sem emberbaráti eszközökkel nem lehet jobb belátásra bírni az illetékeseket. Ők dacolnak, mi pedig egyre frusztráltabbá válunk attól, hogy még ezt az apró és elementáris gesztust sem képesek megtenni irányunkba. Ebből az áldatlan status quóból kellene valamilyen módon kitörni. A sok kudarcos próbálkozás után bennem egyetlen megoldás körvonalazódik: egyre többször és többen gyűljünk össze magyar közösségként, és tegyünk látható, proaktív módon a városért, mely a miénk is. A folyamatos láthatóságunk az egyetlen módja annak, hogy okafogyottá tegyük az ellenállást táblaügyekben. Ők ugyanis arra számítanak, hogy az állandó kudarcérzet következtében visszafordíthatatlanul a múltba zárkózunk, egyre csalódottabbá és reményvesztettebbé válunk. Ezzel szemben nekünk egyetlen életképes és – megkockáztatom – győztes túlélési stratégiánk lehet: ha nem kerül ki a Kolozsvár felirat, mi magunk válunk azzá. Egy ötvenezer magyarból álló öntudatos, életképes, ugyanakkor konstruktív és mosolygós közösség maga lesz a Kolozsvár tábla, ha tetszik, ha nem az éppen aktuális városvezetésnek.
– Félt hét éve, az első magyar napok idején? Volt magyarellenességből vagy nacionalizmusból eredő negatív élménye?
– Nem volt, inkább ellenkezőleg: a rendezvény minden várokozásunkat felülmúlva kimondottan pozitív hatást gyakorolt a Kolozsvári magyar–román viszony normalizálására.
– Elképesztő élmény volt számomra is részt venni tavaly az egyhetes augusztusi eseményen, amely Erdély egyik legnépszerűbb rendezvénysorozatává nőtte ki magát pár év alatt. Ilyenkor egyfajta szimbolikus visszafoglalása történik a belvárosnak, hiszen mindenhol magyar szót hallani, magyar árusok árulják a portékáikat, magyarok lépnek fel a színpadokon. Mi várható idén?
– A Kolozsvári magyar napok alaphangulatát valóban az adja, hogy több tízezer magyar ember együtt mozog a szimbolikus tereken. Ezért az élményért járnak haza a város elszármazott magyarjai, ez a legfontosabb felhajtóerő. A román közönség is érzi a jelenség különleges voltát. Természetesen kellenek a minőségi programok is ahhoz, hogy a képlékeny népsokaság ne céltalanul bolyongjon. Vannak már bejáratott programtömbök, amelyek nélkül elképzelhetetlen Kolozsvári magyar napokat szervezni, ilyen például a Farkas utcai kézműves vásár, a borudvar, a könyvvásár, a középkori falu vagy a romkertben zajló gyermekprogramok. Rengeteg intézmény önálló eseménnyel tölti meg a fesztiválutcát, zajlik az élet. A bejáratott programok mellett viszont szükség van újdonságokra is ahhoz, hogy képesek legyünk a megújulásra. Idén a hétszáz éves évforduló apropóján került be sok új program, ugyanakkor az éppen zajló olimpia mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ötszáz rendezvénnyel a tarsolyunkban nem túlzás azt remélni, hogy mindenki talál kedvére valót. A hetedik KMN minden bizonnyal arról is emlékezetes mArad sokak számára, hogy 55 éves pályafutása alatt először koncertezik Kolozsváron az Omega együttes – a közönség már nagyon várta ezt a pillanatot. Szintén először lép fel a Kolozsváriak előtt Ákos, aki rendkívül igényesen összeállított, magas színvonalú koncerttel készül. Különlegesnek ígérkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operája a Kolozsvári Magyar Opera előadásában, majd az azt követő háromdimenziós épületvetítés-premier a Szent Mihály-templomra a világhírű Bordos László Zsolt rendezésében. Ilyet még garantáltan nem látott Kolozsvár és Erdély közönsége. Summa summarum, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy méltó módon ünnepeljük Kolozsvár városi rangra emelésének hétszázadik évfordulóját.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

EMI-tábor – A titkosszolgálatok és a meghurcolt fiatalok ügye
Áthatotta az elmúlt fél év hangulatát Beke István és Szőcs Zoltán ügye, amikor is két fiatalt terrorizmus vádjával elvitt a Szervezett Bűnözés és Terror Elleni Igazgatóság (DIICOT) mindenféle alapos vád nélkül, majd hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban, jelenleg pedig házi őrizetben vannak. „Azért választottuk ezt a felállást az előadásra, mert közösen sikerült már egy tüntetést szerveznünk szolidaritásunk kimutatandó a két fiatal irányába, mindezt pedig a helyhatósági választások kampányidőszakának közepén” – mondta Sorbán Attila Örs. Hozzátette: az említett tüntetésen nemcsak civil szervezetek, hanem pártok képviselői is részt vettek, megmutatva, hogy nemcsak üresen beszélnek a kisebbségi érdekvédelemről, hanem lehet rájuk számítani.
Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője kifejtette, amikor kezdődött a terrorhullám a HVIM-esek ellen, akkor nem látták az egész képet, viszont mostanra összeállt: egy élő példa, hogyan működik karöltve a román titkosszolgálat ( SRI) és a média. Mint magyarázta, szépen fel volt építve a történet, eleinte csak találgattak a médiában is, negyven bombáról és több terroristáról volt szó, percről percre manipulálták az embereket. „Amikor Szőcs Zoltánt is elvitték, már vártuk, hogy mi következünk” – tette hozzá Tóth Bálint, egyik tagjuk például fenyegető szöveges üzenetet is kapott egy ismeretlen telefonszámról. Hosszú távon az lehet az ügy jelentősége, hogy amikor az autonómia ügye magasabb szintekre jut, akkor azt minél hamarabb tudják lesöpörni az asztalról: a terrorista székelyek helyzetét nem tárgyalják.
Szőcs Csongor csupán testvére, Zoltán helyzetéről beszélt, ugyanis Beke István tárgyalásán tanúskodik. Kiemelte, hogy elsőfokú tanúja Bekének, ám eleinte ki sem hallgatták őt, csak azokat, akiktől a vádakat alátámasztó információkat reméltek. Mint ismeretes, a házkutatások alkalmával magyar és Árpád-sávos zászlókat, Wass Albert-köteteket foglaltak le. Bukarest előtt 10 kilométerrel megálltak, és egy tiszt utasításai alapján elgyakorolták egy terrorista elfogását Romániában – mesélte Szőcs Csongor. „Az ilyen komoly terroristákat pedig hogy lehet, hogy hazaengedték házi őrizetbe?” – tette fel a kérdést Szőcs, aki tájékoztatott: a romániai jogtörténetben nem történt soha olyan, hogy ebben a fázisban hazaengedték volna a gyanúsítottat. „Három tárgyalásra engedtek be minket, az ott levő emberek, az ügyészen és a bírón kívül, mind kacagtak a vádon.” A házkutatáskor lefoglalt tárgyak egy részét visszaszolgáltatták, ám a zászlókat és a köteteket például nem, arra hivatkozva, hogy ezek a fő bizonyítékok. Szőcs ugyanakkor hozzátette, Beke István terrorizmus vádjával, míg Szőcs Zoltán terrorizmusra való felbujtással van vádolva; két állítólagos bűncselekményről van szó, ezeket mégis egyként kezelik a bíróságon.
Az ügyvéd keresése sem volt egyszerű: a jogászok mind visszakoztak, többen családi programra hivatkozva, de volt, aki szemükbe mondta, hogy nem vállalja az ügyet, mert fél. Végül Rozsnyai Sándor ügyvéd vállalta el a munkát – mondta Szőcs Csongor. Elmagyarázta: az elmúlt fél évben nehéz anyagi helyzetbe kerültek a meghurcoltak családjai, most ebből próbálnak kilábalni.
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, közösségi ügyről van szó, amelynek súlyos következményei vannak és lehetnek az egész magyar közösségre nézve: a román állam félelmet kelt az emberekben, így akarva megakadályozni, hogy a magyar ügyet felvállalják.
„Politikusokra van szükségünk, nem utászokra” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, aki úgy vélekedett: olyan kisebbségi érdekérvényesítésre van szükség, amely megakadályozza a hasonló helyzetek kialakulását. Az elkövetkező időszakban az a célja a már említett szervezeteknek, hogy nyomást gyakoroljanak az erdélyi magyar politikusokra: vállalják fel a hasonló ügyeket, nemcsak a magyar, hanem a román közösség és hatalom előtt is. Ha ezt nem teszik meg, arra kérik a választókat, hogy az őszi választások alkalmával fontolják meg, szavazatukkal támogatják-e a parlamentbe való bejutásukat – zárta gondolatait az EMI vezetője.
Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Gergely István így határozta meg a világnézetek kizárólagosságán alapuló rendszerek működését: „Tudósok és egyenruhát viselők egymást kiszolgálják.” A Szekuritátét illetően elmondta: a katolikus egyházban is „áldásosan” fejtette ki tevékenységét a román titkosszolgálat, és ennek a mára is kihatása van. Az előadó kijelentette: a hatalom részéről még néhány évvel ezelőtt is hasonló módszereket tapasztalt, mint a kommunizmus idején: igyekeztek tudomására hozni, hogy mindent tudnak róla, ezáltal pedig megfélemlíteni. A közösségnek a félelem feloldására kell törekedni – vélte Gergely István.
Szabó Gyula kifejtette: Magyarországon még ma is sokan elbuknának, ha a múlt komoly feltárására sor kerülne. Rendszerváltás helyett csak egy hosszúra nyúlt átmenet kezdődött el, ami napjainkban is tart; az előző rendszer besúgói, ügynökei közül sokan ma is magas beosztásban vannak – mondta az egyháztörténet kutatója. „Meg kell húzni a vonalat a diktatúra és a demokrácia között. Nem lehet, hogy aki a diktatúrát kiszolgálta, az a demokráciát is szolgálja” – jelentette ki Szabó Gyula, aki azt javasolta: nyilvánossá kell tenni az aktákat, és általános átvilágítást kell végezni, nem csak egy-egy emberen kérni számon a múltját.
Közlemény
Erdély.ma

Múltjára emlékezett, és jövőjéről tett hitvallást Somosd
Minden évben augusztus második vasárnapján ünnepel Somosd, hiszen 519 évvel ezelőtt, 1497. augusztus 14-én jelent meg elsőként hivatalos okiratban a falu neve Zomoss alakban. Vasárnap immár tizenegyedik alkalommal emlékezett múltjára a település, és hívta haza szétszóródott fiait.
A délelőtti istentisztelet keretében a falu szülötte, Nagy Ferenc szőkefalvi református lelkész hirdette az újszövetségi igét, amikor Jézust a maga megdicsőült, tiszta voltában láthatta három tanítványa: Isten ad ilyen dicsőséges alkalmakat számunkra, hogy mi is láthassuk Jézust, ám ezek az alkalmak elmúlnak, mint ez az ünnepnap is, s nekünk vissza kell térni a völgybe, a mindennapi életbe, de meghatározó kell mAradjon, amit ilyenkor tanulunk. Jézust magunkkal kell vinnünk, mert ő menedék, üdvösség és vigasz azok számára, akik szívükbe fogadták.
Az istentisztelet keretében zenés isteni bizonyságot tett a szőkefalvi tízgyermekes Hadnagy család hét ifja, továbbá Botos Csaba helyi lelkész emléklapot osztott mindazoknak a somosdiaknak, akik 25, 30, 40 vagy akár annál több ideje kötöttek házasságot, köztük a 60 éve együtt élő Henter Györgynek és Sándor Ilonának is.
Az ünnep a faluközpontban folytatódott, a mezőcsávási fúvószenekar megteremtette a jó hangulatot, az iskolaudvarban több üstben főzték az ebédet a helyieknek és vendégeknek. Ferenczi György polgármester üdvözlő szavai után Kelemen Atilla parlamenti képviselő rámutatott: így kell működnie egy jó közösségnek, és Somosd szép példát mutat arról, hogyan kell hűséges lenni a gyökerekhez, hogyan kell szolgálni egy közösséget, egy népet. Ugyanakkor kiemelte: az erdélyi, marosszéki, nyárádmenti magyarság kérdései nem lehetnek a megunt újdonság tárgyai.
Maros megye Tanácsának elnöke nem hivatali kötelességből, hanem a helyiek iránti barátsága miatt jelent meg. Péter Ferenc számára nagy öröm, hogy ötszáv év után is ilyen gyönyörű település mAradt Somosd, és hogy van olyan család a faluban, ahol nyolc gyermeket nevelnek a szülők, és ez igazán fontos a magyarság számára. A megye vezetésének visszaszerzése kapcsán a tanácselnök elmondta: ez a magyarok közös sikere, és továbbra is „egymásra vagyunk utalva”. A polgármester és a lakosság itt tovább szeretne építkezni, ehhez pedig a maga támogatását ígérte Péter Ferenc.
Az ünnepi műsor végén fellépett a Szőcs Imre vezette helyi férfikórus, majd a költők szavaival tettek fogadalmat a somosdiak, hogy „menj, ha nem hiszel, én itthon mAradok” és „itthon van rád szükség, de nagyon”. A falu lakói büszkék a múltjukra, van jelene is ennek a nem kis és nem öreg közösségnek, és jövőjüket itthon, szülőföldjükön szeretnék élni, nem pedig idegen földön bevándorlónak lenni vagy munkaerejüket olcsón eladni.
A délután folyamán a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes lépett fel, majd a helyi néptáncos gyerekek is színpadra léptek. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat is szerveztek, a fiatalok pedig a Somosd hangja nevű vetélkedőn mérhették össze tehetségüket.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: a Ciolos-kormány megpróbálja megakadályozni a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettségét
Kelemen Hunor szerint a romániai szakértői kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a csíksomylói búcsú felkerüljön az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökségi listájára.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Székelyföldi Csomakőrösön (Chiurus) egy szombati pódiumbeszélgetésen beszélt erről. Mint felidézte, kulturális minisztersége idején terjesztették fel 2011-ben a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. “Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, hivatalosan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Kelemen sérelmezte, hogy a Ciolos-kormány nem hozta létre a magyar pedagógusképző intézetet, holott a kormányhatározat hónapok óta elkészült, és az intézetre a költségvetésben pénzt különítettek el. “Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke azt is felrótta a kormánynak, hogy az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból minden indoklás nélkül felmentett két magyar szakembert: Guttman Szabolcsot, Nagyszeben volt főépítészét és Csók Zsolt régészt. A kormány számlájára írta, hogy késik a mezőgazdasági támogatások folyósítása, és a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen lejt sem juttatott a megyei önkormányzatoknak.
“Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” – idézte Kelemen Hunort a hírlevél.
Az őszi parlamenti választásokra vonatkozóan elmondta, várhatóan mintegy felerészben megújulnak az RMDSZ parlamenti frakciói. Kijelentette: a szövetség két befutónak számító képviselői helyet ajánl fel a Magyar Polgári Pártnak (MPP).
erdon.ro

Hetedhét országra szóló ünnep kezdődött Kolozsváron
Hétszáz éves város Kolozsvár, hét éves a Kolozsvári Magyar Napok: a mágikus szám jegyében kezdődött meg az erdélyi magyarok egyik legnagyobb kulturális és közösségi rendezvénysorozata. A Szent Mihály templomban vasárnap ökumenikus szertartással kezdték meg az ünnepet, a gótikus épület bejáratánál pedig hivatalosan is megnyitották a Márton Áron püspök emlékét idéző szabadtéri kiállítást.
Ünnep kezdődik Kolozsváron, közösségünk ünnepe, de a találkozásoké is – mondta Rácz Norbert unitárius lelkész a Szent Mihály templomban, a Kovács Sándor főesperes által celebrált szentmisét követő ökumenikus megnyitón. Rácz Norbert arra kérte a zajos vigasság elé néző Kolozsváriakat: néha azért üljenek le az ódon falak árnyékába, és csendben hallgassák meg „a kövek szavát” is.
Bibza Gábor a református egyház képviseletében mondott beszédet. A lelkipásztor arra figyelmeztetett: a Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a közösség élni akarását fejezi ki, hanem azt is, hogy „van holnapunk”, hisz ilyenkor derül ki, hogy nem is vagyunk olyan kevesen, akik magyarként szándékozunk élni a kincses városban.
Fehér Attila evangélikus-lutheránus lelkész a mágikus hetes számra hívta fel a figyelmet, amelynek jegyében az idei Magyar Napok zajlanak: Kolozsvár 700 éve kapta meg a városi rangot, a KMN 7 éves, a 7-es szakrális szám is: az isteni 3-as és a stabilitást kifejező földi 4-es összege. Hét nap alatt teremtette Isten a világot, 7 hangból áll az alaphangsor, az ősmagyarok hét törzsbe szerveződtek és hét vezér hozta őket a Kárpát-medenceébe. A magyar mesevilágban és nyelvben is számos utalás van a 7-es szám mágikus erejére: a titok, ha nagy, akkor hétpecsétes, a varázscsizma hétmérföldes, a Nap hétágra süt, a sárkánynak hét feje volt, és hetedhét országra szóló ünnep kezdődik most Kolozsváron.
A Szent Mihály templom előtt Márton Áron életét és harcait bemutató, magyar és román nyelvű pannókat állítottak fel a KMN idejére. Örömmel konstatáltuk, hogy a román járókelők is megállnak, és nagy érdeklődéssel olvassák a 120 éve született püspök történetét, akinek boldoggá avatásáért az ökumenikus megnyitón is közösen imádkoztak a hívek. Ami azért sem meglepő, mert Márton Áron a saját korában felbecsülhetetlen hatást gyakorolt az öt felekezet (katolikus, református, unitárius, evangélikus és izraelita) között megosztott erdélyi magyarság lelki egységére.
T. Koós Imola
maszol.ro

Ők is szeretnek játszani – elfogadást tanultak a Kolozsvári magyar gyerekek
Több tucat fogyatékkal élő és „normál fejlődésű” gyerek játszott együtt szombat délután a Kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület udvarán. Sok önfeledt kacagást hallottunk.
Másodszor szervezte meg szombat délután a Kolozsvári az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér című rendezvényt, amelynek lényege, hogy fogyatékkal élő gyerekeket is bevonnak a közös időtöltésbe. Az esemény az egyesület által elindított, Én is szeretnék játszani projekt része. Ennek kedvezményezettjei azok a családok, ahol sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyermekek élnek.
Az egyesület udvarán mozgáskorlátozott, hallássérült, Down-szindromás, beszédzavaros kisfiúk és kislányok játszadoztak, de láttunk fogyatékkal élő felnőtteket is. A délután folyamán Bertóti Johanna, a Kolozsvári társulat, a Váróterem Projekt tagja énekelt a kicsiknek, a felnőttek – köztük a színész Dimény Áron – kedvenc meséjüket olvasták fel nekik.
Az Életfa Családsegítő Egyesület vezetője, Deme Ilona a Maszolnak elmondta, a júniusi rendezvényhez képest lehet, hogy kevesebb fogyatékkal élőt sikerült bevonni a közös játéjba, de aki eljött, az családja körében érkezett. "Ezt egy nagyon fontos lépésnek tartjuk, hiszen az igazi társas kapcsolatok egyének és nem intézmények között alakulnak ki" – magyarázta.
Romániában a statisztikai hivatal adatai szerint 0,69 százalék – 30163 személy – a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya. Kolozs megye összesen 2661 sajátos nevelési igényű gyermeket számlál.
„Már azt sikernek tartjuk, hogy elkezdtünk beszélni, gondolkodni a fogyatékkal élők társas kapcsolatainak helyzetéről és lehetőségeiről” – mondta Deme Ilona. A pszichológus szerint ezeknek a kicsiknek a fejlődése is attól függ, hogy mennyire van lehetőségük a társas kapcsolatok kialakítására, milyen oktatásban részesül, és mennyit törődnek velük.
„Hogy közösségünk életében a fogyatékkal élők nem vesznek részt, annak legfőbb okát a társadalom mássághoz való viszonyulásában látjuk. Hiszünk abban, hogy minden gyermek számára a legjobb fejlesztési módszer a játék, és hogy mindannyian társas kapcsolatainkban fejlődünk leginkább” – magyarázta az egyesület vezetője.
Mint megtudtuk, az Én is szeretnék játszani projektet márciusban indították el. Céljuk legalább részben lebontani az előítéleteket, mert szerintük a fogyatékkal élő személyek jó része képes beilleszkedni a közösségi intézményekbe: iskolába járni, munkát vállalni és részt venni a szabadidős tevékenységeken.
További terveikről Deme Ilona elmondta: augusztus 19-ére Kolozsvárra hívták a Budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Előadásuk a Kolozsvári Magyar Napok színházi rendezvényeinek részeként pénteken tekinthető meg két alkalommal.
2016 őszétől szakemberek vezetésével rendszeres integrációs fejlesztő tevékenységet szeretnénk indítani, ahol az eltérő nevelési igényű és normál fejlődésű gyermekek együtt játszhatnak és tanulhatnak. „Rendszeressé kívánjuk tenni a Játszó.tér eseményünket is. Ahhoz, hogy az Életfa udvara a sajátos nevelési igényű kicsik számára is igazi játszótér lehessen, meg szeretnék vásárolni Kolozsvár első, mozgássérültek számára készült hintáját, valamint az ehhez szükséges gumiszőnyeget.”
Deme Ilona elmondta, a Baltazár Társulat fellépéséhez szükséges pénzt támogatóiknak köszönhetően már sikerült előteremteni. A hinta beszerzéséhez a Kolozsvári Magyar Napokon is gyűjtenek adományokat.
Számos Kolozsvári intézmény az Én is szeretnék játszani projekt mellé állt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. Két kiemelt támogatójuk a Cosmetic Plant és a Budaval. Adományokat a következő bankszámlaszámra várnak: Asociația Copacul Vieții – Életfa Családsegítő Egyesület, RO57OTPV200000653359RO02.
Cs. P. T.
maszol.ro

A reményteljes évek krónikája
Kifejező és pontos Bakos István könyvének a címe: Nemzetépítő kísérlet A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000
Valóban az történt. Kiváló emberek, írók, költők, tudósok, hazaszerető értelmiségiek fogtak össze. A kommunista diktatúra időszaka után nemzetépítésre szövetkeztek, különböző csoportokba állva dolgoztak, küzdöttek. Nagy volt a feladat, a széttöredezett magyar társadalmat, a sok államba szétszóródott magyarságot újra össze kellett fogni.
Olyan gyorsan követik egymást az események, hogy alig van idő az áttekintésre, összegzésre. Újabb és újabb események sodornak tovább. Az ember elfeledi a régebbi dolgokat. Ezért is jó volt, hogy Bakos István nagy munkát végzett, elkészítette a Magyarok Világszövetsége újraindulásának kronológiáját. Ez egy kis történelemkönyv. Az összefogás, az építkezés története.
Szerencsés gondolat volt rendszeresen idézni Csapó Endre találó megállapításait. Messze, nagyon messze élt tőlünk, földrajzilag. Ausztrália nekünk a világ túlsó végén van. Azonban távolról kitűnően látta a helyzetet, elemzései, szívből jövő megállapításai pontosak.
Sok név szerepel Bakos könyvében, sok áldozatkész, munkát vállaló építkező neve. Összefogtak és építkezni kezdtek. Az építkezőkkel szemben megjelentek azok, akik nem építkezni akartak, hanem éppen ellenkezőleg, akadályozni, gátolni az építést, az egység újraépítését.
Antall József kormányfő 1990. június 2-án kijelentette: „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.” Megindult a támadás Antall József ellen, támadták a szomszédos országok vezetői és a hazai baloldaliak, legtöbbször pontatlanul idézték, mondván, Antall tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Évekkel halála után az emlékére állított szobrokat nem egy esetben meggyalázták, ledöntötték – ismeretlen tettesek.
A Magyarok Világszövetségének nagy pillanata volt a Magyarok III. Világkongresszusának megnyitása 1992. augusztus 19-én. Jelen lehettem, felemelő érzés volt látni az emelvényen Antall József mellett Csoóri Sándort, Sütő Andrást, Tőkés Lászlót és Duray Miklóst. A teremben jelen voltak a világ magyarságának képviselői. Nehéz volt a találkozó létrehozása, mondta beszédében Csoóri Sándor.
Folyt tovább a nemzetépítő munka. A munka mellett felerősödtek a támadások a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ ellen. 1995. márciusában jelent meg az MVSZ-szel szemben állók nyilatkozata, balliberális értelmiségiek voltak az aláírók. A támadások, az építkezés elleni támadások nem szűntek meg.
Fontosnak tartottam, hogy a könyvben szerepelnek az MVSZ tisztségviselői. MAradjanak meg a sok munkát vállaló emberek nevei. A könyv külön értéke a szerkesztés. Bizonyára nagy halomban álltak Bakos István előtt a különböző beszámolók, emlékeztetők, vitairatok. Ezekből válogatni – különösen nehéz lehetett.
Megállni egy-egy beszámolónál, mert a további idézés már az egész rovására menne… A szerkesztés, a mérlegelés nem könnyű. Ezt is sikerült a könyv szerzőjének megoldani. Amikor kézbe vettem a könyvet, gondoltam, belelapozok. Hamar rájöttem, nem lapozgatni kell, hanem elolvasni.
Érdemes elolvasni a könyvet, múltunk egy darabját tartalmazza. A könyv szerzője, Bakos István több éven át az MVSZ főtitkára volt, nehéz munkát vállaló nemzetépítő.
Udvardy Frigyes
Cikkünk írója, Udvardy Frigyes az egykori Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) sajtóosztályának volt a munkatársa, a magyar közösségeket érintő események, adatok szakértő kezelője. Gondolatai azért is időszerűek, mert most zajlik a Patrubány Miklós által 2000-től uralt Magyarok Világszövetségének a közgyűlése és a Magyarok Világtalálkozója. Érdemes tehát felidézni, milyen volt az MVSZ működése 2000 előtt.

Felvidék.ma

Megakadályozzák a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettségét?
Kelemen Hunor szerint a romániai szakértői kormány megpróbálja megakadályozni, hogy a csíksomylói búcsú felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
Az RMDSZ elnöke szombaton Csomakőrösön egy pódiumbeszélgetésen beszélt erről. Mint felidézte, kulturális minisztersége idején terjesztették fel 2011-ben a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára.
„Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, hivatalosan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam – jelen esetben Románia – bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele.
Kelemen sérelmezte, hogy a Cioloș-kormány nem hozta létre a magyar pedagógusképző intézetet, holott a kormányhatározat hónapok óta elkészült, és az intézetre a költségvetésben pénzt különítettek el. „Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum” – jelentette ki.
Az RMDSZ elnöke azt is felrótta a kormánynak, hogy az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból minden indoklás nélkül felmentett két magyar szakembert: Guttman Szabolcsot, Nagyszeben volt főépítészét és Csók Zsolt régészt. A kormány számlájára írta, hogy késik a mezőgazdasági támogatások folyósítása, és a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen lejt sem juttatott a megyei önkormányzatoknak.
„Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” – idézte Kelemen Hunort a hírlevél. Az őszi parlamenti választásokra vonatkozóan elmondta, várhatóan mintegy felerészben megújulnak az RMDSZ parlamenti frakciói. Kijelentette: a szövetség két befutónak számító képviselői helyet ajánl fel a Magyar Polgári Pártnak ( MPP).
MTI
Erdély.ma