Két tanterem, ahol viszály is terem
Ismét iskola-ügyben feszülnek egymásnak az indulatok Marosvásárhelyen. A katolikus egyház tulajdonába visszakerült épületben működő Unirea főgimnázium teremgondjait a restitúció teljes megkérdőjelezésével igyekeznek orvosolni, a katolikus líceummal hadakozva. Bögözi Attila írása.
Néhány hete látszólag a Római Katolikus Teológiai Líceum két osztályterme körül parázsló vita borzolja Marosvásárhelyen a kedélyeket, főleg a helyi román nyelvű sajtóban, ahol széles teret kapnak az Unirea Főgimázium vezetőségének nacionalista nyilatkozatai, melyek lényege, hogy a gimnáziumban zajló oktatási tevékenységre folyamatosan rossz hatással van az ugyanabban az épületben működő Teológiai Líceum. Azt sulykolja Andrea Năznean, az Unirea igazgatónője, hogy bennük, mármint a tantestületben, diákjaiban, s még a szülői közösségben is állandó a fenyegetettség érzése, mert a Teológiai Líceum létrejöttével már az elemi osztályokat is más tanintézetbe kellett költöztetni, s a katolikus iskola most két olyan osztályteremre is igényt tart, amely a várossal 2014-ben aláírt bérleti szerződés értelmében az Unirea-t illeti.
A torkon akadt galuska esete a restitúcióval
Az ügy előzményéhez tartózik, hogy a magyarellenes uszításokban jeleskedő román nacionalista köröknek mai napig elfogadhatatlan, torkukon akadt galuska az iskolaépület visszaszolgáltatása a katolikus egyháznak. Mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tulajdonjog visszaállítását.
Ez a magatartás többnyire közös jellemzője a vegyes lakosságú erdélyi nagy- és kisvárosokban a rendszerváltás után életre hívott magyar (részben egyházi) középiskolák újkori történelmének, talán egyetlen kivétellel, Kolozsváron, ahol a történelmi magyar középiskolákba bekényszerített román osztályok kiköltöztetése körüli hisztériakeltés viszonylag hamar lecsengett. Persze, kivétel ott is volt, a Református Kollégium esetében 12 évet kellett várni az épületek egy részének birtokbavételére.
Ehhez képest az önálló magyar iskolák helyzete a legrosszabbul Marosvásárhelyen alakult, nem utolsó sorban azért, mert az 1990-es magyarellenes pogrom a magyarság érdekérvényesítését, a márciusi véres események „most vagy soha” türelmetlensége után sokkal visszafogottabbá tette még a Bolyai líceum esetében is, ahonnan alig néhány éve sikerült végleg kitelepíteni az utolsó román osztályokat.
„A római katolikus egyház egy 2004-es kormányhatározat révén kapta vissza a régi katolikus főgimnázium épületét, amelyben az Unirea működik – összegezte az Erdélyi Riportnak a visszaszolgáltatás legfontosabb mozzanatát Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. Emlékeztetett: a rendszerváltás után még fele-fele arányban magyar és román osztályokkal működő líceum az utóbbi két évtizedben szinte teljesen elrománosodott, a magyar osztályok száma évről-évre csökkent, s ezzel párhuzamosan az iskola falairól fokozatosan eltűntek a magyar feliratok is.
A szó elszáll, az írás is?
A restitúciót a román nacionalista körök képtelenek voltak elfogadni, élükön Dorin Florea polgármesterrel, aki – minő torz fintora a sorsnak, a város nevében (!) – azon nyomban, amint a tulajdonjogot visszaállító kormányrendelet a Hivatalos Közlönyben megjelent, bíróságon meg is támadta a restitúciót. A több évig elhúzódott per 2008-ban a Legfelsőbb Bíróságon ért véget, ahol jogerős határozatban mondták ki a városvezető keresetének megalapozatlanságát.
Még ilyen előzmények után is újabb hat évnek kellett eltelnie – mely idő alatt a város az immár egyházi tulajdonú ingatlanért rendszertelenül fizette a lakbért, a több hónapos kimAradásokért egy 2008-as szerződést 2012-ben hatálytalanítottak, majd 2014-ben kötötték újra – amíg tető alá lehetett hozni, nem utolsó sorban Victor Ponta korábbi miniszterelnök közbenjárásával, azt a hosszú távú bérleti szerződést, amely a katolikus oktatási intézmény számára kötött használati megállapodást is tartalmazza.
Ennek értelmében a Jakubinyi György érsek képviselte Gyulafehérvári katolikus érsekség húsz évre bérbe adta a Dorin Florea polgármester által képviselt bérlőnek, Marosvásárhely municípiumnak, a Mihai Viteazul utca 15. szám alatti 5.071 négyzetméter hasznos felületű ingatlant és a hozzá tartozó 10.028 négyzetméteres területet. A megállapított bérleti díj 24.990 lej lett havonta, ez az épületek esetében négyzetméterenként 2,12 lejt, a hozzá tartozó területre 1,42 lejt jelent, nem tartalmaz rezsiköltségeket és az infláció mértékével növelhető.
A szerződés rögzíti az ingatlan A, B és C épületszárnyainak használati módozatát is, tanévekre lebontva, kiemelve, a tulajdonos beleegyezik abba, hogy a bérlő az A főépületet tetőtérrel építése be, amivel a főgimnáziumi osztálytermek számát növelnék.
Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus (egyházmegyei tanács) elnöke (képünkön), a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivatal és a Státus között aláírt szerződés szavatolja, hogy a magyar osztályok átvétele révén az osztálytermek is a római katolikus teológiai líceumhoz kerülnek, mi több, az Unirea líceum igazgatósága is aláírt egy hasonló szerződést a teológiai líceum vezetőségével. „Mégis, a főgimnázium vezetősége úgy tesz, mintha nem volna tudomásuk, hogy van egy általuk is aláírt megegyezés arról, hogy a termek hogyan oszlanak el a két intézmény között” – állítja a Státus elnöke.
Más termek, más emeleten
Fellapozva a szerződést, az is pontosan olvasható benne, hogy a 2016/2017-es tanévtől a katolikus középiskola a B épületben további két első emeleti tanteremmel bővül, majd a 2018/2019-es tanévre, amennyiben az A főépület tetőterének beépítését befejezik, azt az Unirea diákjai, míg a B és C épületet teljes egészében a katolikus gimnázium tanulói népesítik majd be. Tiszta, világos fogalmazás.
Ezért érthetetlenek az Unirea igazgatónőjének zavaros nyilatkozatai a helyi román sajtóban. Tamási Zsolt, a katolikus teológiai líceum igazgatója (képünkön) az Erdélyi Riportnak elmondta, a román média által lassan egy hónapja napirenden tartott „teremháborúval” kapcsolatosan a román fél minden fórumon azt hangoztatja, hogy a 2014-es szerződést be kell tartani. „Nos, abban az szerepel, hogy a B szárny első emeleti termeit a nemrég lezárult 2015/16-os tanévben még használta az Unirea főgimnázium, viszont ősztől azok átkerülnek a teológiai líceum használatába. Ezért az a kérés, amit én írásban átadtam az Unireának, arról szól, hogy e termeket lehetőleg még a nyár folyamán ürítsék ki, hogy tudjuk elvégezni azok felújítását” – mondja az igazgató. „Ők viszont durva csúsztatással visszatértek egy korábbi állapothoz, amikor a szerződés szerint a 2016/17-es tanévtől a B szárny második emeletén két terem mAradt volna még az Unireánál. Ez két olyan osztályterem, melyben korábban a magyar tagozatos unireás diákok tanultak. Amikor a tavaly nyáron, miután az Unirea lemondott róluk, átvettük ezeket az osztályokat, újabb megegyezést írtunk alá a főgimnáziummal, hogy ezeket az osztályokat termekkel együtt vesszük át, amiről értesítettük a szerződő feleket is, vagyis az egyházat és a polgármesteri hivatalt. Amikor a most is zajló sajtóbotrányt az igazgatónő kirobbantotta, azt sulykolták, hogy a teológiai gimnázium, megszegve a szerződést, határidő előtt el akar venni tőlük két osztályt. Erről szó sincs, hiszen az, amit mi kértünk, az első emeleti termek, amit őszig szerződés szerint át kell adjanak, amiről viszont ők beszélnek, az két, második emeleti tanterem, amelyeket – a közös egyezség szerint – jelenleg is használunk. Mi több, a médiaőrjöngés ellenére, tőlünk írásban senki nem kérte, hogy mondjunk le két teremről, amit egy évvel ezelőtt már átadtak. Arról végképp nincs szó, hogy a kisépületben bármilyen román osztályt ki akarunk tenni, hiszen abban egyetlen román osztály sincsen” – fejtette ki Tamási Zsolt.
A DNA a jogerő felett?
Ha pedig szerződésszegésről kellene beszélni, a labda inkább a polgármesteri hivatal térfelén pattog, hiszen a már sokat emlegetett bérleti szerződésben szereplő főépületi manzárdosítás munkálatai még el sem kezdődtek. Igaz, ennek objektív oka is van, ám ez újabb szállal bonyolítja a katolikus gimnázium körüli, amúgy is szövevényes történetet. Mert több mint egy éve a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Marosvásárhelyi irodája azt vizsgálja, jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak az Unirea Főgimnázium által is használt iskolaépületet. A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevében egy Dan Tănase nevű fiatal blogger feljelentésében nem többet és nem kevesebbet állít, mint hogy az épületet úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az soha nem volt az érsekség tulajdonában. „A 2015-ös évi 150-es számú bűnügyi dosszié kapcsán bűnvádi eljárást indítottunk hivatali visszaélés gyanújával, amelyet a módosított 2000-es évi 78-as számú törvény 13-as cikkelye szabályoz és büntet” – áll a DNA közleményében a feljelentés kapcsán.
Tamási Zsolt visszautasítja a minden történelmi alapot mellőző vádakat és elmondta, az iskolaépületet 1903 és 1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építtette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött bennük, amiket hiteles okiratokkal bizonyítani is lehet. Ennek ellenére a DNA több mint egy éve szöszmötöl a bűnügyi dossziéval, anélkül, hogy az igazoló okiratok alapján megalapozatlannak nyilvánítaná a feljelentést.
Az igazgató szerint a DNA vizsgálódásában az a legsúlyosabb, hogy nemcsak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg, hanem a Legfelső Bíróságét is, hiszen Dorin Florea feljelentése nyomán az ügyben létezik már egy jogerős Legfelsőbb Bírósági határozat, amit még a DNA ügybuzgósága sem írhat felül.
Ha pedig mégis, akkor a törvényességnek végképp befellegzett Romániában.
Átpolitizált teremhiány
„A DNA-s dosszié, a tanterem-hisztéria, ahogy korábban Florea feljelentése, mind-mind ugyanazoknak a nacionalista köröknek az összehangolt támadása, amelyek nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt” – vélik azok a Marosvásárhelyiek, akik már torkig vannak a magyar oktatási intézmény körüli hisztériakeltéssel.
Mindezek ellenére az Unirea igazgatónője a tantestületet és a szülőket is bevonva, tovább gerjeszti a feszültséget. Legutóbb egy beadványban egyenesen Dacian Cioloş miniszterelnököt kérték, hogy hozzon létre szakbizottságot annak kivizsgálására, törvényes-e az, ami az iskolában történik, amióta az épület B szárnyában elkezdte működését a Római Katolikus Teológiai Líceum.
Hogy mit fog lépni erre a miniszterelnök, a tanfelügyelőség, vagy a minisztérium, ahova szintén panaszlevél ment, nem tudni. Azt viszont sikerült kiderítenünk, hogy a jelenlegi „teremháború” mögött az áll, hogy az Unirea főgimnázium 2014-től egy plusz líceumi osztályt indított el (addig volt négy, most öt párhuzamos osztálya van), és 2016 őszétől indít egy plusz gimnáziumi osztályt is. És itt van a kutya elásva, mert a főgimnázium a sokat emlegetett szerződésben rögzített teremelosztáson felül pluszban indított osztályok teremhiányát a Teológiai Líceum rovására szeretné érvényesíteni.
A katolikus álláspont határozott és egyértelmű: nem fog sikerülni.
http://erdelyiriport.ro

A tragikus tizennyolcastól Arany letört bajuszáig
Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.
Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk.
Némi legendátlanítás
„Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…”
Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?”
Nagyszalonta, frontváros
„Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.”
„Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!”
*
Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.”
Mit érdemes innen elvinni?
„Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.”
„Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.”
„Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.”
A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…”
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro,

Őseink nem ismerték az írásbeliséget?
Amióta bedeszkázták az eget, azóta izmusok korát éljük. Nem csoda, hogy alkotástechnikai sémák terjednek eszmék, tények és logika helyett. Például vannak okos déliek és buta északiak.
Harmat Árpád Péter írja a http://tortenelemtanulas.blog.hu/2014/09/20/ oldalon – nyilván – a magyar tanuló ifjúságnak, hogy „…őseink nem ismerték az írásbeliséget, vagyis nem rögzítették eseményeiket, nem dokumentálták vándorlásaikat, és nem jegyezték fel életük mozzanatait sem. Ez azt jelenti, hogy csakis olyan írott anyag mAradhatott fenn a magyarokról, melyet mások írtak rólunk. […] Ha az 5. és 10. század közti Eurázsia térképét tanulmányozni kezdjük, rájöhetünk arra, hogy egy sajátos civilizációs vonal fedezhető fel a 40-42. szélességi kör mentén, mely kettéválasztja az akkori világ írásbeliséget használó, magas kultúrájú népeit a tőlük északabbra elhelyezkedő, írásbeliség nélküli, elmAradottabb etnikumoktól.”
Ó, ó! Bizony az említett szélességi körtől északra (!), Mongóliában vésték kőbe türk betűkkel a híres orkhoni föliratokat (VIII. század), melyeket a dán Vilhelm Thomsen fejtett meg 1893-ban kínai betűs átiratok segítségével. Tehát nemcsak a saját türk, hanem a kínai írás is elterjedt a 42. szélességi körtől északra! Mi több, a rúnaírás bölcsője éppen az 50. szélességi körtől északra ringott Gotland szigetén a II. században.
E határon túlról, az oroszországi Kurgán körzetben, az északi szélesség 52. fokán is túl, föltételezett őshazánk vidékén „magyargyanús leletek” közelében találtak egy kis bronztáblát ötsornyi rovásírással (VI–VIII. század).
*
A régi magyarok talán nem írtak történelmi műveket tanár utódaiknak, ám az bizonyos, hogy ismerték a betűvetést. Tanú erre számos kora középkori lelet, például a szarvasi tűtartó vagy a bodrogbűi fúvóka.
A fúvóka éppenséggel IX. századi, honfoglalás kori kohótelepen mAradt fönn, mert vasat is gyártottak eleink. Jellemző, hogy a fúvókát nem értelmiségiek hagyták ránk, hanem kovácsok, azaz tárkányok, akik közt eszerint nemcsak rovók, azaz írók, hanem olvasók is akadtak.
A bizonytalan időben keletkezett, de a fúvókánál jóval korábbi szarvasi tűtartóra meg talán éppen egy varrogató háziasszony rótta a betűket. Vagy egy pásztor, aki az általa faragott tárgyat babájának szánta? A kedves nyilván ismerhette a rovásírás furmányait, máskülönben értelmetlen lett volna az ajándék gondos és hosszadalmas karcolgatása. Vékony Gábor régész olvasatában a következőképpen hangzik a fölirat: „Üngür, démon ellen ím a vas; tű szúródjon a démonba, tű, tű, szúrj, bökj, varrj (el)! (ki) szétfejtesz, egybeöltesz. […] Üngür, ne egyen (meg engem), űzd, emészd (el) őt én Istenem!”
Vásáry István történészünk szerint „kétségtelen, hogy az ún. nagyszentmiklósi aranykincs feliratai és a szarvasi felirat egy ábécével készült, amely tehát a késő avar népesség írásának tekinthető”. A helyes megfejtést hagyjuk a szakemberekre, mAradjunk a „civilizációs vonal” fölötti népek írástudásánál!
Bálint Csanád régész szerint a nagyszentmiklósi tárgyak legidősebb darabja a VII. század közepén, legkésőbb a VIII. század végén készült. Tehát a kincs legkorábban a hétszázas évek végén, vagyis a késő avarkorban került a földbe.
László Gyula kettőshonfoglalás-fölismerésének hozadéka volt a 670 körül betelepült úgynevezett „késő avarok”, „onogurok” magyar voltának megállapítása. Ez megfelel a Képes krónika, Kézai krónikája és az Akadémiánk könyvtárában egy évszázadon át zár alatt tartott török nyelvű krónika, a Tárih-i Üngürüsz adatainak.
A IX. század derekáról, tehát Árpádék bejövetele előttről való az Olajos Teréz fölkutatta késő avar határnév: marcha uengeriorum. Erre az onugur szóra épül a Nyugaton használatos „ungarn, hungarus” nevünk. A kitűnő szegedi professzor asszony még számos honfoglalás előtti avar–magyar emléket tárt föl!
Tudtak írni azok az asszonyok is, akik a nikolsburgi ábécéből is ismert tprus, ’tapar/szabir ős’ jelet és más rovásbetűk százait szőtték-varrták párnahuzatokra, kendőkre, terítőkre, miegyebekre.
*
A rovásírás sokáig a magyar kultúra része mAradt. A Vargyasi szenteltvíztartó fölirata: Mihály Isten szentje ugyan XI. századi, de léte föltételezi olvasóközönségét, vagyis a hívek rovásírás-ismeretét. A számadó, a kocsmáros is fölrótta a legelőre hajtott juhok, a kiürített boroskupák számát, ahogy a kántor is tette, midőn a templomban őrzött pálca négy oldalára véste a naptárt az ünnepekkel. Nem magának, hanem olvasóinak, a híveknek. Sajnálatos módon a reformáció idején ezek a népi naptárak jobbára szemétre kerültek az elhagyott pápista ünnepekkel együtt.
Szentkatolnai Bálint Gábor az Akadémiának ajándékozta rovásbotgyűjteményét.
*
Mindebből – talán – az a legnagyobb tanulság, hogy az írás-olvasás ismerete már a VII. századi honfoglalás magyarjainak igen széles körében elterjedt. Népi tudás volt, és nem valamely különleges csoport, netán a sámánok, vagyis a papi osztály kiváltsága. Akadt író-olvasó a köznépben, pásztorok és asszonyok között is, csakúgy mint az aranykanállal lakomázók asztalánál.
A szarvasi tűtartó szövege és a középkorból származó rovásemlékeink mind az említett „civiliációs vonal” fölötti nép/népek írástudásának bizonyítékai, hiszen eleink az andronovói kultúrkörben éltek. Ez pedig nagyjából az 55. szélességi kör fölött húzódott a Dél-Urál és az Altaj között, tehát messze a bűvös 40-42-es határvonal fölött!
Gyerekkoromban a régi decsi öregek még pontosan számon tartották, hogy ki, milyen ágon és hányad fokon kicsodája valakinek. Pedig akkor már léteztek anyakönyvek. A sok százezer dalt, mesét, mondát meg minek írták volna le? A rege, a mese, az ének csak addig él, amíg szájról szájra jár.
Platón Phaidroszából tudjuk, hogy amikor Thot isten a fáraónak jelentette, hogy föltalálta az írást, az „emlékezet és a tudomány varázseszközét”, isten kollégája azonnal lehűtötte lelkesedését: „Épp az ellenkezőjét mondtad annak, mint ami a valódi hatása. Mert épp a feledést fogod oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékezőtehetségüket – kívülről, idegen jelek segítségével, és nem belülről, a maguk erejéből fognak emlékezni. Tehát nem az emlékezésnek, hanem az emlékeztetésnek a varázsszerét találtad csak fel. S a tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, akik csak látszólag lesznek bölcsek.”
Czakó Gábor
[Forrás: Magyar Idők]
itthon.ma

A magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre - A Kárpát-medencei magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre - hangsúlyozta pénteken Tusnádfürdőn Németh Zsolt, aki a Fidesz külügyi kabinetvezetőjeként üdvözölte a külhoni magyar pártvezetőknek az európai migrációs politika és kényszerbetelepítés ellen megfogalmazott aznapi közös nyilatkozatát.
A politikus elmondta, a Fidesz egyetért a nyilatkozatban foglaltakkal: Európa nemcsak modernkori népvándorlással áll szemben, hanem "háborúban áll". Azzal is egyetért, hogy "a magyarságnak joga van nem egyetérteni az Európai Bizottság elhibázott válaszával" és azzal is hogy a nyilatkozat hitet tesz Európa mellett.
A politikus rámutatott: a magyarok nem euro-szkeptikusok, csak euro-kritikusok, akik nem rombolni, hanem építeni akarják az Európai Uniót. "A mi kritikánk építő kritika, mi igent mondunk Európára. A kisebbségi magyarságnak és az anyaországnak és a Fidesznek is Európa egy kiemelt fontosságú prioritása a gondolkodásában, az identitásában. A kisebbségi magyarság helyzetének hosszú távú rendezéséhez nélkülözhetetlen az Európai Unió" - fogalmazott Németh Zsolt.
Kijelentette: bízik abban, hogy október 2-án mind az anyaországban, mind a határon túl a magyarok ott lesznek a népszavazáson, hogy Brüsszel is meghallja és megértse a Kárpát-medencei magyarság álláspontját.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a többi Kárpát-medencei magyar pártvezető nevében is úgy fogalmazott: a nyilatkozat egyfajta értékítélet, mert minden aláírója elkötelezett a keresztény gyökerű Európa megmAradása mellett és visszautasítja az államok szuverenitásának felülírását.
"Mindannyiunk joga eldönteni, kivel és milyen módon akar együtt élni és nem lehet ránk erőltetni olyan döntéseket, amelyeket nem vállalunk. Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez a népszavazás egy magyarországi belügy, de mivel mi egy nemzet vagyunk a magyarországi belügy mindannyiunk ügye" - mondta a Pásztor István.
A Kárpát-medencei magyar pártok vezetői kötelezettek abban, hogy közösségeiket a népszavazáson való részvételre mozgósítsák és arra bíztassák őket, hogy október másodikán utasítsák el Brüsszel betelepítéspolitikáját - zárta Németh Zsolttal közösen tett sajtónyilatkozatát a VMSZ elnöke.
A Kárpát-medencei magyarság választott vezetői a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen közös nyilatkozatban ítélték el az Európai Unió "elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést", összefogásra és a népszavazáson való részvételre buzdítva a magyarságot.
(MTI)
Tusnádfürdő

Tusványos – Autonómiaigény a világpolitika szorításában
Eltérő véleményeket fogalmaztak meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) péntek délutáni pódiumbeszélgetésének előadói arról, hogy segítik-e az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket az elmúlt időszak világpolitikai fejleményei.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az Európai Unióban ugyan a migránsválság háttérbe szorítja az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését, de felértékelődik a kelet-közép-európai térség, és a térség országainak az együttműködése lehetővé teszi a nemzeti közösségek autonómiájáról szóló párbeszéd elindítását.
A térség felértékelődésének gondolatát Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke is osztotta, de úgy látta, hogy a visegrádi országoknak a migránsválság kezelésében kialakult együttműködése éppen az autonómia kérdésének a „zárójelbe tételét” feltételezi. „Ha az autonómia a megoldás, akkor ott a helye a magyar külpolitikában. Kérjük, hogy nézzék el, ha időnként kellemetlenek vagyunk a magyar külpolitika számára ennek a nyomatékosításával” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek támogatása. Az új alaptörvény alapvetései között ugyanis nemcsak az szerepel, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, hanem az is hogy „elősegíti közösségeik fennmAradását és fejlődését, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat".
Marc Gafarot i Monjó katalán politológus szerint az Egyesült Királyság kilépése tisztább helyzetet teremt az EU-ban, és serkenti az autonomista, önállósodási folyamatokat. Toró T. Tibor viszont veszélynek látta, hogy egyes nyugat-európai népek az autonómiát az önállósággal helyettesítik. Úgy vélte, ezzel szemben az erdélyi magyarok által kért autonómiaformák a térség stabilitását eredményeznék. Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa úgy látta viszont, hogy az elkövetkező időszak nem lesz kedvező az autonómiatörekvések számára. Szerinte ugyanis „a félelem politikája” kezd dominálni, amikor a terrorizmus és a migráció nyomása alatt fel lehet függeszteni bizonyos demokratikus jogokat. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint arra kell ráébreszteni az EU-t, hogy népessége tíz százalékát teszik ki a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek. A bevándorlók a lakosság öt százalékát teszik ki, mégis velük foglalkozik az EU, az őshonos közösségekkel pedig nem. Az MTI kérdésére Szili Katalin elmondta: az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői egy általa kezdeményezett megbeszélésen azért fogadtak el közös nyilatkozatot – amelyben kinyilvánították az autonómia iránti igényüket és azt, hogy a 2016-os romániai választási kampányban nem kívánnak egymással vitát folytatni az autonómia részleteiről –, mert amíg a magyarok egymással vitatkoznak, addig a román politikai elit úgy érzi, nem kell foglalkoznia az autonómia kérdésével. MTI
Erdély.ma

Tusványos – Geokódolás: „a végsőkig küzd” az MTVA
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) folyamatosan dolgozik azon, hogy a határon túli magyarok számára is elérhetővé tegye a sportközvetítéseket – mondta pénteken Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen rendezett Média a határon túl című beszélgetésen.
Rámutatott, az MTVA az évekkel korábban leszerződött riói olimpiával „már nem tud mit kezdeni”, de a lejáró sportközvetítési szerződéseket igyekszik úgy megújítani, hogy a közvetítések valamennyi szomszédos országba eljuthassanak.
Ilyen vonatkozásban precedensértékű, hogy az MTVA féléves tárgyalássorozat után a 2018–2024-es időszakra megszerezte a jogot, hogy magyar nyelven közvetíthesse az olimpiát valamennyi szomszédos ország területére – mutatott rá Vaszily Miklós. Úgy vélte, ez hivatkozási alap lehet arra, hogy az MTVA valamennyi következő sporteseménynél ezzel az igénnyel fellépjen.
„Míg korábban a jogtulajdonosok egyszerűen nem voltak hajlandók erről tárgyalni, most, hogy a legnagyobb sporteseményt, az olimpiát közvetíthetjük, bízom benne, hogy valamennyi sportág világversenyénél szintén el tudjuk ezt érni” – mondta Vaszily Miklós. Megjegyezte, az még érthető lenne, ha üzleti okok miatt a magyarokat közvetlenül nem érintő nemzetközi sporteseményeket nem engedik közvetíteni Magyarország határain túl, ahol mások vásárolták meg a közvetítési jogokat, ami viszont nem érthető, az a kifejezetten magyar specifikus események közvetítésének tiltása.
Ilyen esetekben az MTVA a „végsőkig” küzd azért, hogy elérje a közvetítésekkel a határon túli nézőit – biztosította hallgatóságát a vezérigazgató. Elmondta, ahhoz, hogy adásai eljussanak a határon túlra, az MTVA-nak minden kábelszolgáltatóval szerződést kell kötnie. A portfólióbővítés miatt az új csatornákat mindig újra kell tárgyalni, hogy elérhetők legyenek a határon túli nézők számára is. Tavaly az M4 Sport indulásakor volt ez probléma: azóta minden jelentős szolgáltatóval sikerült szerződni. A következőkben az oktatási-kulturális tartalommal hamarosan induló M5-öt is bele kell majd „alkudni” a magyar csomagokba – vetítette előre Vaszily Miklós. A megbízott vezérigazgató leszögezte, a közmédiának törvénybe foglalt kötelezettsége a határon túli magyarok életéről beszámolni és a határon túli magyarok számára is közvetíteni.
„A csatornakoncepció úgy alakult át, hogy tematikus csatornákat indítunk, hírcsatorna, sportcsatorna, a jövőben várhatóan indul egy kulturális csatorna és ezeken belül fontosnak tartom, hogy a határon túli magyarság számára fontos eseményekről is beszámoljunk” – mondta tusványosi előadása után az MTI-nek Vaszily Miklós.
Ugyanígy cél, hogy a nemzeti főadóvá vált Duna csatornán a határon túli magyarok számára is készüljenek műsorok, illetve a határon túli magyarok is szerepeljenek minden nagyobb médiaeseményben, vetélkedőben, amelyet az MTVA szervez.
Ezeken a határon túli játékosok, fiatalok kifejezetten eredményesen szerepelnek: a Virtuózokon például egy ifjú erdélyi hegedűművész olyan jól szerepelt, hogy az MTVA őt indítja a Young Musicians fesztiválon szeptemberben, Kölnben, Magyarország képviselőjeként – mondta el az MTVA megbízott vezérigazgatója.
MTI

Erdély.ma

Mondjunk nemet a kényszerbetelepítésre (Tusványos)
Ne csak Magyarország, de a Kárpát-medencei magyarság egésze üzenjen Brüsszelbe, hogy nem értünk egyet a kényszerbetelepítéssel, s magunk akarjuk eldönteni, kivel élünk együtt – a külhoni magyarság vezetői erről szóló nyilatkozatot írtak alá tegnap Tusnádfürdőn. A tusványosi szabadegyetemen immár hagyományosnak számító nemzetpolitikai kerekasztal egyik központi témáját jelentette a migráció, a Brüsszel által szorgalmazott kötelező kvóták ellen október 2-ára meghirdetett népszavazás fontossága.
A közös dokumentumot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő, a vita moderátora ismertette. A Kárpát-medencei magyarság választott vezetői a dokumentumban elítélik az EU elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést. Modern kori népvándorlás zajlik, Európa veszélyben van, a jobb élet reményében milliók indultak útnak a kontinens felé. Európa háborúban áll, a migrációs válság kezdete óta megnőtt a terrorcselekmények száma. Az Európai Unió vezetői még mindig nem értik a problémát, a megoldást pedig a migránsoknak a tagállamokba való kötelező betelepítésében látják a nemzeti parlamentek megkérdezése nélkül. A Brüsszeli bürokraták nem dönthetnek helyettünk, jogunk van nekünk dönteni közös jövőnkről, és arról, hogy kivel kívánunk együtt élni – írják a külhoni vezetők.
Arra kérnek minden magyar állampolgárt, hogy október 2-án vegyen részt a kényszerbetelepítés elleni népszavazáson. A közös nyilatkozatot a nemzetpolitikai kerekasztalon részt vevő – erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi, muravidéki – külhoni vezetők mindenike támogatta, beszédükben mindannyian szavazásra szólították fel az állampolgársággal rendelkező külhoni magyarokat. A kerekasztal-beszélgetésen a Budapesti kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, hangsúlyozva: 2010 után új nemzetpolitikai kereteket dolgoztak ki, s eddig 850 ezer külhoni magyar igényelte a magyar állampolgárságot. A szülőföldön való boldogulást, a magyar közösségek megerősítését szolgálják azok a gazdaságfejlesztési programok is, amelyeket a magyar kormány kezdeményezett.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról számolt be, hogy Ukrajnában valamelyest enyhültek a harcok, de a frontvonal állandósult. Az ukrán központi kormányzás nem foglalkozik kisebbségi ügyekkel, pedig az ország lakosságának egyötöde nem ukrán – a válság rendezéséhez ezzel is szembe kell nézni. Amúgy nem következett be, amitől sokan féltek, hogy a kárpátaljai magyarság köréből menekülthullám indul útnak, a közösség otthon mAradt, és magyarországi támogatással működteti intézményeit. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a megosztottság miatt vesztettek mandátumokat a választásokon, de a siránkozók tábora helyett ők a cselekvésre összpontosítanak, a Szerb Radikális Párttal szövetkeztek, és úgy próbálnak meg eredményeket elérni. Egyik ilyen, hogy törvénybe iktatták a nemzetiségi arányok betartását a közszférában dolgozók körében, de örömmel fogadták az újabb európai uniós csatlakozási fejezetek megnyitását is. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának nemrég megválasztott új elnöke arról beszélt, hogy bár a parlamentbe ezúttal sem jutottak be, bázisuk megmAradt, a továbbiakban a felvidéki magyarság identitásának megerősítéséért kívánnak dolgozni. Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke a Szlovéniában élő magyarok helyzetéről beszélt. Szám szerint ők a legkisebb külhoni magyar közösség, de identitásuk megőrzésében segítenek a magyar kormányzati támogatások, illetve a Zala és Vas megyével ápolt regionális kapcsolatok. Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető alelnöke arról számolt be, hogy bár a kisebbségek helyzete jogilag rendezett, a gyakorlatban elég nehezen lehet érvényesíteni ezeket. Biztató jelként értékelik, hogy a magyar iskolákba iratkozott gyermekek száma nem csökkent, számos néptánccsoportot tudnak működtetni.
Az erdélyi helyzetről az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői szóltak. Biró Zsolt MPP-elnök közölte: az általa vezetett alakulat feladatának tekinti, hogy például a Gyulafehérvári ígéreteket megjelenítsék a politikában. Kis pártként nem tudnak mást tenni, mint afféle „puliként” hajtani a „szürkemarhát”, a nagyobbik testvér RMDSZ-t, hogy ezeket a kérdéseket felvállalja. Sokan kész ténynek veszik, hogy az őszi parlamenti választásokon az RMDSZ-szel közösen indulnak, de a végső megállapodás előtt még kemény tárgyalások lesznek. Ezek során egyebek mellett azt kérik majd, hogy ne kezeljék mostohagyermekként azokat az önkormányzatokat, amelyek élén MPP-s polgármester áll, továbbá kérik, hogy az RMDSZ vállalja fel az MPP programjában szereplő célkitűzéseket. Az alkotmánymódosítás során garanciákat építsenek be a kisebbségek védelmére, szorgalmazzák a decentralizációt, és vállalják fel az autonómiastatútum ügyét.
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a magyarellenes támadások többsége az utóbbi időszakban átment egy olyan frontra, ahol nehezen mozgunk: mindent kriminalizálnak, meghurcolják az önkormányzati vezetőket, szimbólumainkat a törvényszéken támadják. Az őszi parlamenti választások fontosságát is hangsúlyozta. Hamarosan újra napirendre tűzik az alkotmánymódosítást és a regionalizációt, ezekbe a döntésekbe bele kell szólnunk, alkukat kell kötni – érvelt az erős parlamenti képviselet fontossága mellett, elismerve: házon belül is vitatéma, hogy részt kell-e venni a kormányzásban vagy sem.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke leszögezte: a szürkemarhás-kutyás idillbe nem helyezi bele magukat, az igazi kérdés, hogy ki a juhász, aki mindkettőt tereli. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei önkormányzati választásokon 106 000-rel kevesebben szavaztak a három magyar pártra, mint négy évvel korábban. Az erdélyi magyarok 60–70 százaléka nem kíván szavazni, ez az igazi probléma – kongatta meg a vészharangot, jelezve ugyanakkor, hogy a voksok 10–15 százaléka román jelöltekre ment, akik még csak ajánlatot sem fogalmaztak meg a magyarok irányában. Új esélyt jelentenek a regionalista mozgalmak: úgy tűnik, kezdenek megjelenni a román regionalisták, egy velük létrehozandó koalíció lehetőséget teremthet, hogy Erdélyben elkerüljük a „Híd-csapdát” (utalás a Most–Híd felvidéki vegyes magyar–szlovák pártra – szerk. megj.). Az EMNP célja, hogy minél több magyart mozgósítson a részvételre az október 2-i kvótanépszavazáson és az őszi romániai parlamenti választáson egyaránt – mondta.
A Fidesz üdvözli
A Kárpát-medencei magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre – így értékelte Németh Zsolt a külhoni magyar vezetők közös nyilatkozatát, a Fidesz külügyi kabinetvezetőjeként üdvözölve azt. Szerinte a magyarok nem euroszkeptikusak, csak eurokritikusak, akik nem rombolni, hanem építeni akarják az Európai Uniót. „A mi kritikánk építő kritika, mi igent mondunk Európára. A kisebbségi magyarságnak, az anyaországnak és a Fidesznek is Európa egy kiemelt fontosságú prioritása a gondolkodásában, az identitásában. A kisebbségi magyarság helyzetének hosszú távú rendezéséhez nélkülözhetetlen az Európai Unió” – fogalmazott. Pásztor István, a VMSZ elnöke a többi Kárpát-medencei magyar pártvezető nevében úgy fogalmazott: „Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez a népszavazás egy magyarországi belügy, de mivel mi egy nemzet vagyunk, a magyarországi belügy mindannyiunk ügye.”
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság
A kürtőskalácsot, Kézdivásárhely történelmi főterét és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesét javasolja az áprilisban alakult Kovászna Megyei Értéktár Bizottság felvételre a Székelyföldi értéklajstromba, amelyről a tegnap Tusványoson létrehozott Székelyföldi Értéktár Bizottság dönt. A Kovászna, Hargita és Maros megyei négy-négy képviselő, valamint az Élő Erdély Egyesület elnöke, Boda Szabolcs alkotta testület a Magyar Teátrum sátorban jelentette be létrejöttét.
A Magyar Országgyűlés által elfogadott hungarikumtörvény határon túli kiterjesztése teszi lehetővé a települési, megyei, térségi, tájegységi értéktár-bizottságok alapítását Erdélyben, a három székely megye önkormányzati elnökei erre alapozva léptek a székely értékek feltérképezését, leltárba vételét, dokumentálását, megőrzését, hasznosítását, népszerűsítését célzó együttműködés érdekében. Az értékgyűjtés, értékőrzés Székelyföldön nem új keletű, a 2008-ban kezdeményezett Székely termék is hasonló küldetéssel indult útjára – hangsúlyozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati vezető arról számolt be, harmincnyolc előterjesztés szerepel a Háromszéki helyi értéktárakban, szeretnék, ha a kör bővülne, ami pedig a létesítendő Székelyföldi értéklistát illeti, megfontolja, hogy a már említett három tétel után javasolja a székely zászló, a székely bicska, a székely ló és a székely vicc felvételét. A Székelyföldi Értéktár Bizottság Háromszéki tagjai: Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója, valamint munkatársa, Szőcs Zsuzsa (akit tegnap a frissen alapított bizottság elnökévé választottak), Para Zoltán környezetvédelmi szakember és Tusa Attila építész. Tamás Sándor szerint az értékgyűjtés, -őrzés és -hasznosítás nagy segítség lehet a térségmarketingben, amit a helyszínen jelen lévő Zalai Mihály, Békés megye önkormányzatának elnöke is megerősített, ismertetve az általuk sikerre vitt jó példákat és azokat a szempontokat, hogy ők miszerint sorolják be az értékeket megyei érdekeltségűnek: jelen legyen a megye egész területén, minőséget hordozzon és képviselje a megyét. Békés megye együttműködő partnere az Élő Erdély Egyesületnek, amelynek vezetője, Boda Szabolcs az értékgyűjtés mozgalmi szerepét hangsúlyozta, és a szervezet nevében vállalta, abban segítenek, hogy az értékeket a mai kor eszközeivel eljuttassák az emberekhez.
Hargita megye a székelyderzsi unitárius templomot és a сsíkszeredai Mikó-várat, Maros megye a Nyárád menti népi építészetet, a Marosvásárhelyi kultúrpalotát, valamint a mikházi ferences templomot és kolostort javasolta felvételre a Székelyföldi értéktárba.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Veszélyben a kontinensünk?
Oroszország, Iszlám Állam, terrorizmus, ellenőrizetlen migráció, az Európai Unión belüli repedések, brexit, hibrid háború, nukleáris fegyverek – az Európa biztonságát fenyegető veszélyek valóságos leltárát mutatták be Tusványoson a kontinens biztonságával foglalkozó panel meghívottjai. Többen hangoztatták: le kell számolni azzal a tévhittel, hogy többé nem következhet be háború.
Gerald Frost, a Danube Institute (Duna Intézet) igazgatója Oroszország fegyverkezését, a Moszkva által kezdeményezett hibrid háborút sorolta a főbb veszélyforrások közé, de kitért a brexitre is, hangsúlyozva: ez nem befolyásolja Európa biztonságát, Nagy-Britannia ugyanúgy részt vállal majd a kontinens védelmében. Úgy vélekedett, a békét a NATO-nak kell fenntartania, és emlékeztetett arra a mondásra, mely szerint aki békét akar, annak a háborúra kell készülnie. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy vélekedett: Európa nem tanult a 20. századi világháborúkból, 1989 után azt hitték, beköszöntött az örök béke kora, most pedig újra megfeledkezni látszik arról, hogy egy atomháború a világ pusztulásához vezetne. Oroszország is atomhatalom, ezért óvatosabban kellene közelíteni az európai konfliktusokhoz, kevesebb kardcsörgetésre lenne szükség, hisz az ukrán válságra nincs katonai megoldás, csak politikai. Elkezdődött egy minszki folyamat, s bár döcög, ennél jobb ötlettel még senki nem állt elő. A konfliktus 10 ezer halálos áldozatot követelt, és 1,8 millió belső menekültet tartanak számon – ennyi ukrán lakos kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát. Sérelmezte az európai kettős mércét: miközben zavartalanul jöhetnek illegális bevándorlók, az ukrán állampolgárok számára még csak a vízummentes belépés lehetőségét sem biztosítják, hogy törvényesen léphessenek be az EU területére. A migrációs válság mellett az Európát fenyegető kockázatok közé sorolta a belső repedéseket, amelyeket a brexit felerősített.
Martonyi János volt külügyminiszter a veszélyeket sorolva szólt az olyan klasszikus biztonságpolitikai kockázatokról, mint a terület elleni támadás, hangsúlyozva: az államnak kötelessége megvédeni határait. Úgy vélte, a magyar politika helyesen ismerte fel, hogy a határokat az illegális bevándorlóktól is meg kell védeni. A hibrid háború, a cyber-hadviselés mellett szólni kell azokról a kockázatokról is, amelyek az energia- vagy az élelmiszerbiztonságot, az ivóvízhez való hozzáférést, a gazdasági stabilitást veszélyeztetik. S bár más országok nehezen értik meg, de a magyar nemzet számára kiemelt fontosságú a kulturális biztonság, a közösség kulturális-szellemi-nyelvi örökségének megőrzése. A nyugati háborúk másról szóltak, de valahányszor Magyarországot – és talán Lengyelországot – támadás érte a történelem során, mindig az volt a tét, hogy sikerül-e megmAradni magyarként, tehát létünk is veszélybe került. Ráadásul jelenleg legalább öt országban élnek magyarok, az ott élő magyar közösségek pedig még veszélyeztetettebbek – mutatott rá. Kontrát Károly, a Budapesti kormány belügyminisztériumi államtitkára szerint Európa biztonságát az illegális migráció, a terrorizmus és az Iszlám Állam fenyegeti leginkább. A világban jelenleg 60 millió menekültet és 240 millió, döntően gazdasági migránst tartanak számon, ez azt is jelenti, hogy sokáig kihívás lesz majd a migráció. Az EU nem talált jó választ erre a helyzetre, nem követeli meg a külső, schengeni határok védelmét, a kötelező betelepítési kvóta pedig rossz megoldás, mert minden állam szuverén joga eldönteni, kit akar befogadni. Emlékeztetett az októberben esedékes népszavazásra, és arra kérte a külhoniakat, mondjanak nemet a betelepítési kvótára.
Teljesen más szempontokat vázolt Cristian Pârvulescu politológus, a Pro Democraţia Egyesület tiszteletbeli elnöke, aki az Európai Unió mellett működő konzultatív szervezet, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjaként migrációs ügyekkel is foglalkozik. A Bukaresti elemző azt mondta: örül, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, szerinte a britek eddig sem nagyon tudtak és akartak beilleszkedni, fékezték az integrációt, az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviselték. Szerinte a brexit után a szétesés inkább az Egyesült Királyság egységét veszélyezteti. A brexit felgyorsíthatja az integrációt, első lépésként vélhetően kétsebességes EU jöhet létre. A több Európa a megoldás – vélekedett, azzal is érvelve, hogy miután 25 év alatt a magyar–román kapcsolatok sem javultak, ha az EU eltűnik, akár Erdély is konfliktusos övezetté válhat. Pârvulescu azt is mondta: Moszkva racionális válaszokat adott az általuk fenyegetésnek tekintett lépésekre, csakhogy Oroszország maga is veszélyforrás Európa biztonságára. Ennél nagyobb kockázat Törökország, amely irracionális válaszokra is képes, amint a puccskísérlet utáni megtorlások is mutatják. A migráció kapcsán megjegyezte: a menekülteket nem lehet sorsukra hagyni, Görögország nem tudja megvédeni tengeri határait, a kvóta pedig a szolidaritás jele.
Szavaira reagálva Kontrát Károly felvetette: határai védelmére Görögország bevethetné 500 ezer fős hadseregét. Martonyi a radikális iszlám terrorizmus veszélyére tért vissza, amely ellen a legkeményebben kell fellépni. Brenzovics László a kettős mércére hívta fel a figyelmet: az 1,8 millió ukrán belső menekülttel sem a karitatív szervezetek, sem a nyugati média, sem az európai államok nem foglalkoznak, s miközben közel-keleti bevándorlók törvénytelenül léphetnek be Európába, minden, Ukrajnával szomszédos állam meg tudja védeni határait az ukránoktól – pedig ők nem baltával meg robbantószerekkel érkeznek. Gerald Frost bevallotta: maga is a brexitre szavazott, és büszke a döntésre, mert az EU-t nem tartja demokratikusnak, és mert azt akarja, hogy az Egyesült Királyság a maga ura legyen. Dávid és Góliát harca volt a népszavazási kampány, amelyben a legkülönfélébb hírességektől az egyházfőkig mindenkit bevetettek, hogy mAradásra vegyék rá a szavazókat, mégis győzött a népakarat – magyarázta.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Társunk volt emberpróbáló időkben
Észrevétlenül ment el, tapintatosan. Egyik pályatársunk felajánlott segítségét sem vette igénybe, pedig amikor néhány hónapja feleségét búcsúztattuk, megígértük, hogy most rajtunk a sor. Kihívásokkal teli, küzdelmesen nehéz sorsú, egykori állami magyar színházunknak évtizedeken át hűséges társa, barátja volt. A román sajtóban meg műsorfüzeteinkben szigorú, de mindig tapintattal megfogalmazott, őszinte szóval volt társunk. Nehéz helyzetekben is. Hiszem és remélem, hogy akik az emberpróbáló, nehéz években ismerhették, azzal a tisztelettel őrzik emlékét, amit megérdemel az, aki embertársának másságát, kultúráját, anyanyelvét és hitét úgy tisztelte és becsülte, ahogy Deac Marius tette.
László Károly
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medencei körkép / Fontosabb megmAradni, s ráérünk majd megélni...
A Kárpát-medence magyarjainak anyanyelvhez való ragaszkodása helyenként jellegzetes, időnként radikális, máskor az MTA viszonyulásától is eltérő összképet mutat. Két hete dr. Péntek János Kolozsvári nyelvészprofesszor, akadémikus egy-két közös kérdésben megengedőbb vélekedését olvashatták. Ezúttal a délvidéki dr. Csordás Mihály író, nyelvkutató, az MTA köztestületi tagjának Zsoldos Bencével való beszélgetése szerkesztett változatát és Lackfi János költő glosszáját közöljük. (Az interjút a Podolszki József publicisztikai pályázat díjazta.)
„Az anyanyelv a személyiség legbelső sajátja: a beszéd nemcsak tükre és közvetítője, hanem szervezője és fejlesztője is.” (Bárczi Géza)
Anyanyelvét mindenki szereti, mindenki ezt tartja a nyelvek közt a legszebbnek – és ez természetes. Ez ne jelentse azonban, hogy különbnek is tarthatjuk, magasabb rendűnek szomszédaink nyelvénél vagy bármely más nyelvnél – mondja elöljáróban dr. Csordás Mihály kishegyesi (község Szerbia Vajdaság tartományában – szerk. megj.) magyartanár, tudományos kutató, író és publicista (fotó). – Minden tagolt emberi nyelv megfelel az adott nép, társadalom igényeinek, szükségleteinek, alkalmas arra, hogy segítségével kifejezze gondolatait, vágyait, érzelmeit.
– A fiatal nemzedék jelentős része vallja, hogy az angol fejlettebb, árnyaltabb kifejezésekre képes, mint a magyar…
– A magyarban van hozzávetőlegesen egymillió szó, az angolban kb. egymillió-háromszázezer; ebből a 18–19 éves érettségizett ember átlagosan használt szókincse tizenötezer körüli. Azt se gondoljuk azonban, hogy a magyarban léteznek olyan nyelvi sajátosságok, amelyek sehol máshol nem találhatók meg. Nyelvünknek egy-egy jellemző vonása valahol biztosan fellelhető, de e vonások együttese csak nálunk található meg. Nyelv és gondolkodás szorosan összefügg, sőt elválaszthatatlan. Aki világosan gondolkodik, világosan is beszél – vagy fordítva: a zavaros mondat zavaros gondolkodásmódról árulkodik. – Tudományos értekezésének egyik mondata nagyon megfogott: „Olyan, minden kötöttségtől független folyamat nemzeti azonosságtudatunk kialakulása a kristálytiszta anyanyelv révén, amelyet erőszakolni nem lehet, hanem csak példával segíteni.” S vajon mikor kell elkezdeni tanítani, ápolni ezt a nyelvet – szép szavú anyák és csodálatos történeteket tudó nagyanyák meg nagyapák meséivel, majd a régi könyvek lapjairól felolvasott tanulságos történetekkel?
– Talán már a csecsemőkor legelején, de egyes elméletek szerint már az anya szíve alatt hordozott magzat is fogékony a kedves szavakra. Miként Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvében kicsiny unokája téveteg nyelvi tájékozódását kíséri végig Sütő András, a nyelv szentségére felesküdő boldog nagyapa, akként az emberré – esetünkben magyarrá – válás folyamatának tevékenyen részt vevő tanúja minden szülő és nagyszülő is ezen a tájon, ahol fogyatkozásunkról szólnak a népszámlálások szomorú adatai. Mi magunk is módszeresen és szenvtelenül irtjuk egymást, mert igazán nem úgy tartozunk össze, mint Petőfi, Ady, József Attila vagy éppen a szabadkai származású Kosztolányi egyedülálló és szépséges nyelvének boldog birtokosai, hanem mint a demokráciát csupán elemi fokon ismerő, alkalmazni meg éppenséggel alig tudó különféle társadalmi képződmények, érdekcsoportok tagjai. Nagyon korán kezdődik azonosságtudatunk alakulása – ott, az altatódaloktól ringó bölcsőnél. Az öregek múltat idéző, lebilincselő regéinek hallgatóságában testesül majd meg egy emberélet tartama alatt maga a nyelvet és népi kultúrát fenntartó nemzet, amely kaphat templomokat, iskolákat és egyéb intézményeket, de igazán csak önmaga génjeiben képes megmAradni az évtizedeknek és -századoknak. Nincsenek magyartanáraink – panaszkodott a napokban egyik bánáti településen ismerősöm, és gyermekei felé mutatott kétségbeesett mozdulattal. S csak azután kerített sort nagy gondjára: munka nélkül mAradtam, nincs miből megélnünk… De aztán gyorsan hozzátette: majdcsak lesz valahogy! Azt sugallták szavai: fontosabb megmAradni, s aztán majd ráérünk megélni! – Térségünkben az anyanyelv megtartásával ér el nagy sikereket többek mellett a Csépe-napok keretében évente szervezett Aranyeső vers- és prózamondó verseny, biztos mércéjeként a nyelv pillanatnyi állapotának. Elcsodálkozunk rajta, de kimondhatjuk: Közép- és Észak-Bácskában (Kosztolányi szülővárosa környékén) jobbnak mondhatók anyanyelvi állapotaink, mint akár Budapesten. A valós helyzet azonban gyakran korántsem ennyire idillikus. Nyelvészként hogyan látja, mit érdemes górcső alá venni anyanyelvünkkel kapcsolatosan?
– Kevésbé ismert például a nyelv és magatartás összefüggése. Megfigyelések révén gyorsan beláthatjuk, hogy pl. a köszönés módja mennyit kifejez nemcsak a másik emberhez fűződő viszonyunkról, hanem éppen a saját magatartásunkról is. A „Jó napot!”, „Jó napot kívánok!”, „Jó napot kívánok, kedves Erzsi néni!” formák más-más viszonyulás jelzői. Mást mutat az önözés, a magázás, a tegezés, a tetszikezés; nem is szólva arról, hogy „kérem”-mel kezdem-e a kérdést, és mondok-e köszönetet a végén. Vajon nem érzelmi sivárságról, magatartási fogyatékosságról, esetleg nyeglévé lerántott szemérmességről árulkodik-e a teszem azt: a „jó vagy nálam” típusú kifejezések használata – éppen mert ezek mellett számos árnyaltabb, színesebb szavunk, kifejezésünk létezik? – És mi a „teendő” mondjuk a lépten-nyomon – a világhálón is – előkerülő trágárságokkal kapcsolatban? Nyugodjunk bele használatukba?! Mert ezeknek és társaiknak igen sok a védelmezője. Használóik a szabad(abb) légkörre, a természetes viselkedésre, a korábbi – elavultnak minősített – formák elvetésére hivatkoznak.
– Gondoljuk csak meg, hová jutnánk ennek a gondolatmenetnek a végén! Talán rúgjuk föl a civilizált élet egészséges kötöttségeit? Ahogy teszik is egyesek a táplálkozásban, a szexuális életben, az öltözködésben? Ne! Mert az én szabadságom a másik ember szabadságánál kezdődik, vagy – ha tetszik – ott végződik. Micsoda távolságra vannak a „botladozó” képektől költőink ihletett alkotásai. Nagyon sokat ismerünk és csodálunk közülük, s akkor érezhetjük igazán eredetiségüket és mélységüket, ha egy-egy elkopott, agyonnyúzott szóval, metaforával állítjuk őket párhuzamba.
Fölmegy a pumpám!” – halljuk is, mondjuk is, ha mérgesek vagyunk; de igazában nem értem, hogyan is függ össze a pumpa meg a méreg. Köznyelv és irodalom nyelve sosem volt azonos, de gazdagabb lenne érzelmi életünk, ha ismernők Katona József Bánkjának indulati megfogalmazását: „(…) Szikrát okádó vérem éktelen dühében…” Ha rossz a kedvünk, s „le vagyunk lombozódva” – nem árt ismerni erről a hangulatról Kölcsey Ferenc (Elfojtódás), Vajda János (Sirámok), Ady (Sírni, sírni, sírni) és mások közérzet-fogalmazásait, de hogy csak Weöres Sándor szép szavait hívjam: „Az idők folyama kiszáradt köröttem, szélvészek rohama megtorpant mögöttem. Kristály-fény az égen, társaid körében világíts fölöttem.” PERSZE, a hétköznapokban korántsem beszélünk ily nevetséges választékossággal, de a magyar költészet nyelvi gazdagságának ismerete csiszolhatná, nyelvi összhangban tarthatná önazonosságunkat. Ha a sok mai trágárságra gondolok, irodalomban, közéletben, köznyelvben, amondó volnék, időnkénti nagy bajunkban, löttyös indulatunkban építsünk inkább „káromkodásból katedrálist” (Nagy László), dúsgazdag kuruc- és huszárhagyományaink szókincse is készenlétben hozzá – de ne hagyjuk árokszéli kutyák martalékául vagy éppen flaszter-simává koptatni gazdag árnyalatokban tobzódó anyanyelvünket.
Zsoldos Bence
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest 19. (Hencz Hilda)
A román nyelvű érettségi vizsgákra vonatkozó törvények 1924-es megjelenéséig szállingózni kezdtek Bukarestbe a tanulmányaikat folytatni óhajtó fiatalok, akiket az erdélyi magyarok többsége „árulónak” tartott. Jövetelük legfőbb oka az volt, hogy rendkívül leszűkültek a választási lehetőségek a továbbtanulás terén. A magyarországi tanulmányokat nem ismerték el Romániában, és Kolozsváron majdnem az összes magyar kart megszüntették. Biztos karriert csak a teológia ígért, azonban ide túl sok volt a jelentkező. Más karokon csak román nyelven lehetett tanulni, és műegyetem, orvosi, gyógyszerész, jogi, műépítész vagy képzőművész képzés csak Bukarestben volt. A közgazdaságról nem nagyon tudott senki. 1924-ben Erdélyben mindössze 150 magyar egyetemista mAradt.
Az érettségi diploma lehetővé tette a beiratkozást bármelyik karra, felvételi vizsga nélkül. Az egyetemi tandíjak viszonylag alacsonyak voltak, azonban magasak a fenntartási költségek a diákok számára; sokba kerültek a nyomtatott egyetemi kurzusok is. Vagy albérletben laktak, vagy hotelszobát béreltek, kedvencük a Győzelem úti Splendid Hotel volt, az Athénée Palace-szal szemben (amelyet 1938-ban lebontottak). A magyar egyetemisták majdnem egyáltalán nem tudtak románul, de egy felkészítő év állt a rendelkezésükre, hogy megtanulják a nyelvet, nagyon értékessé vált a magyarul is tudó erdélyi román diáktársak segítsége. Az is igaz, hogy például az orvosi egyetemen nem is igazán volt szükség románnyelv-ismeretre, ugyanis minden előadást franciául tartottak; még N. Păulescu professzor kurzusa is franciául jelent meg nyomtatásban.
Néhányan az „árulók” közül emlékirataikban is megemlékeztek Bukaresti diákéveikről, Nagy András orvossal, az író Szemlér Ferenccel, a szobrász Fekete Józseffel több interjú is készült a kommunista időszakban. Fekete József (1903–1979) 1921-ben érkezett Bukarestbe. Rendkívüli tehetségét a vajdahunyadi acélművek aligazgatója fedezte föl, ahol inasként dolgozott. Mivel Budapesti továbbtanulási tervei elúsztak, rokoni tanácsra a Bukaresti Szépművészeti Iskolát választotta. Ekkor még az iskola nem volt felsőfokú tanintézmény, a státust csak a következő évtizedben nyerte el. Olyan híres szobrászoktól tanult, mint Franz Storck, Oscar Han és Dimitrie Paciurea.
Már diákként díjat nyert az 1925-ös hivatalos szalonban kiállított művével. A kötelező katonai szolgálat után, a szobrász Ion Jalea ajánlásával másfél évig, 1928 és 1929 között Lydia Kotzebuhe műhelyében dolgozott, ahol szabad kezet kapott, hogy Kotzebue makettvázlatai alapján elkészítse A repülősök emlékművét. Corneliu Vasiu számolt be az alkotási folyamatról, arról, hogy Fekete József hol változtatott a maketten, és hogyan vezette az emlékmű elkészítését a bronzba öntésig, ám nem tesz említést alkotói hozzájárulásáról. Mégis, Kotzebue makettjének publikálása után nyilvánvalóvá váltak a lényegi eltérések a terv és a ma ismert emlékmű között.
Kotzebue a román államtól több mint 800 ezer lejt kapott, az emlékmű megöntése és felállítása 3 383 000 lejbe került. A szobrásznő alkalmazottjaként dolgozó Fekete fizetéséről nincs értesülésünk. A több mint 20 méter magas emlékművet 1935. július 20-án avatták fel II. Károly király jelenlétében, ahogy arról a Bukaresti Gazeta municipală egy rövid hírben beszámolt. A hírt a Brassói Lapok is átvette a július 22-i számában, a lap időszakosan a fővárosban is megjelent Bukaresti Lapok címmel. Fekete nevét egyik lapban sem említik. Leírták azonban az avatóünnepség pompáját, ahol a király mellett a trónörökös herceg, a kormány tagjai, a hadsereg képviselői, a légforgalmi hatóságok és az egyház képviselői is részt vettek; katonai díszszemlét is tartottak.
Július 20., Szent Illés, a repülők védőszentjének napja a román repülők napja mAradt azóta is. Fekete hozzájárulását A repülősök emlékművének megalkotásához a legtöbb román szakmunka elhallgatja, nem említi a Bukaresti Kalauz (Ghidul Bucureştilor) és az enciklopédiák sem. Vélhetően nem lehetett egy magyar művész érdemeit elismerni az egyik legnagyszerűbb reprezentatív fővárosi emlékmű megalkotásában, annak ellenére, hogy Bukarestben akkor már több köztéri szobor állt német, francia, olasz de még magyar szobrásztól is, és nem sokkal később elkészült a horvát Ivan Mestrovici műve is.
Egy Bogdan Furtună nevű egyén 1939-ben azt állította, hogy az emlékmű teljes egészében Lydia Kotzebue „besszarábiai román” művész alkotása. Az emlékmű mai, a legsötétebb Ceauşescu-korban, 1983-ban odakerült felirata szerint egyetlen alkotója Lydia Kotzebue (1930–1935). Az is igaz, hogy a legtöbb román enciklopédiából az orosz származású művésznő neve is hiányzik; születési neve Suhanova volt, elvégezte a moszkvai képzőművészeti intézetet, tábornokfeleségként telepedett meg Bukarestben a bolsevik forradalom után. A Dinu C. Giurescu szerkesztette Istoria României în date (Románia története évszámokban) és Gheorghe Parusi Kronológiája mégis feltünteti mindkettejüket az emlékmű alkotóiként. A Román Akadémia égisze alatt megjelent Románia történelme csak Fekete Józsefet jelzi alkotóként, így állítva helyre az igazságot.
Tulajdonképpen lehet, hogy nem is szabad elvárni a románoktól, hogy tisztában legyenek a magyarok hozzájárulásával a romániai vagy akár a Bukaresti művészethez, tudományos élethez, kultúrához, amíg hiányoznak a román nyelvű referenciamunkák. Mégis, Fekete Józsefről megjelent 1977-ben egy román nyelvű kismonográfia Mircea Ţoca tollából; és a szobrász felesége is írhatott róla egy könyvet. M. Ţoca szerint Fekete életműve „a modern román szobrászat történetének egyik legérdekesebb és legeredetibb fejezete” és „A repülősök emlékműve kivitelezésének, de mindenekelőtt művészi értékeinek kritikus szemmel történő elemzése egyre inkább arra enged következtetni, hogy igazi alkotójának Fekete Józsefet tekintsük.” Kijelentését Ion Jalea Feketének címzett, 1970. február 12-én keltezett levele is megerősíti, amelyben azt jegyzi meg, hogy Lydia Kotzebue egyetlen más szobra sem indokolja, hogy az emlékművet neki tulajdonítsuk, míg Fekete alkotása „az első egy viszonylag nagyszámú, a repülő embert ábrázoló szoborsorozatból”.
A repülősök emlékművének megalkotására kiírt pályázat díjazásáról nemrég előkerült információk még inkább erősítik a Lydia Kotzebue tehetségével kapcsolatos kétségeket. Annak ellenére, hogy úgy tűnik, a legjobb terv Medrea Corneliu szobrászé volt, Cantacuzino professzor, a zsűri elnöke házasságán keresztüli rokonának, Lydia Kotzebuenek ítélte az első díjat. A szobrásznő 1917-ben az ogyesszai forradalmi törvényszék bírónője volt, ahol halálra ítéltek egy román tábornokot a Cantacuzino családból. Kotzebue szerelmes lett a tábornokba, kimentette a börtönből, és Romániába menekültek. Fekete munkái közül meg kell említenünk Dumitru Hubert repülőkapitány emlékművét (1935) a Bellu katonai temetőben (szignó nélkül), a Repülős szobrát a Nagyváradi repülőtér csarnokában (1975) és a Horea, Cloşca és Crişan emlékművet (1937).
Fekete művei tovább élnek, annak dacára, hogy neve nem mAradt meg a Bukarestiek kollektív emlékezetében, és a Nagyváradiakéban sem, pedig ott élt 35 évig. A Központi Katonai Kör (Cercul Militar Central) 2009-ben a repülők napja alkalmából szervezett kiállításon bemutatta szobrainak két kis léptékű másolatát. A szobrokon a Fekete név (fordításban Negru) román változata szerepel: I. Negrulea. Ezt a nevet viselte a művész, amíg Bukarestben lakott, talán azért, hogy elfogadtassa magát a románokkal, feleségül is román nőt, Anisia Dumitrut vett el 1933-ban.
Miután lejárt a Lydia Kotzebuevel kötött szerződése, Feketét 1930-ban állatformázó szobrásznak nevezték ki a Zootechnikai Intézethez, tulajdonképpen ő volt a legnevesebb állatszobrász Romániában. Több megrendelést is kapott ebben a korszakban, és a Bukaresti hivatalos kiállításokon több díjat nyert. 1931-ben megfaragta Assisi Szent Ferenc kültéri szobrát a Szűz Mária Királynő római katolikus templom számára. Nevét és az alkotás évét belevésték a szobor talapzatába, azonban szinte olvashatatlanná vált az utolsó „restaurálás” során.
A Páduai Szent Antalnak szentelt, Colentina negyedbeli római katolikus templom számára 1937-ben külső domborműveket készített, ezeken azonban nem szerepel szignója. A katolikus magyarok lapja a munkálat kivitelezőjeként említi, de részletekkel nem szolgál. A műről Ţoca is említést tett könyvében. Még készített néhány domborművet a jogi kar épületébe, az igazságügyi minisztérium Erzsébet királyné sugárúti bejáratához, a Mezőgazdasági Bankhoz és a Colentina Kórház számára, utóbbi három azonban 1990 után eltűnt. 1951-ben még egyszer felkérték a Bukarestiek, feltehetően a Magyar Népi Szövetség, Mark Twain mellszobrának elkészítésére, amely ma is a Herăstrău Parkban található (nevét román helyesírással Fechetenek írták). A kommunizmus idején adott interjúiban nem tett említést vallási témájú műveiről.
Habár sokra tartották, mégsem tudott a művészek élvonalába kerülni, ezért húsz év Bukaresti tartózkodás után Nagyváradon telepedett meg.
A képzőművészetre több magyar diák járt, megemlíthetjük Andrássy Zoltánt, Bene Józsefet (1924–1928 között), Zsiga Jánost (Ioan Jiga), 1928–1933 között és Abodi Nagy Bélát (1936–1940 között). Előbb vagy utóbb mind elhagyták Bukarestet, inkább Erdélyt választották; a kommunista korszakban karriert futottak be a Kolozsvári képzőművészeti intézetnél, Andrássy egy ideig az intézet helyettes rektora volt. Egy másik fiatal tehetség, Jakab András, az Anastase Simu-díj nyertese 1939-ben elhunyt egy, a rendőrség és a Vasgárda tagjai között lezajló lövöldözés ártatlan áldozataként. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szegeden ünnepelték a Román Kultúra Napját
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Szegedi Román Kultúra Napja, amely minden esztendőben megemlékezik az 1849. július 14-én Kossuth Lajos és Nicolae Bălcescu által Szegeden aláírt Magyar–Román Megbékélési Tervezetre.
A szegedi román önkormányzat tudományos szimpóziummal állít emléket az eseménynek. Idén a helyi és romániai meghívottakon kívül a szerbiai Vajdaságból is érkeztek előadók. Aradról a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem (UVVG) egy népes küldöttsége képviselte a felsőoktatási tanintézményt.
A neves rendezvénynek a Szegedi Polgármesteri Hivatal adott otthont.
Dr. Marius Ioan Grec Aradi egyetemi professzor beszédében megemlítette azokat az eseményeket, melyeket az UVVG szervezett Aradon és Budapesten, illetve Szegeden Mihai Eminescu emlékére, pontosabban annak 150. évfordulójára, hogy Eminescu nevét először említi a román irodalom. Ennek apropóján a szegedi Juhász Gyula Egyetem Román Nyelv és Irodalom szakos tanárának, Mihaela Bucinnak átadott egy Eminescut ábrázoló érmet, valamint az UVVG monográfiájának (Az Aradi UVVG 25 éve) egy kötetét.
Az esemény kiemelkedő mozzanata a szegedi Klauzál téren álló Kossuth–Bălcescu-emléktábla megkoszorúzása volt.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Útszenteléssel egybekötött falunap Zsobokon
Második alkalommal szervezték meg Zsobokon a falunapot az elmúlt hétvégén a Zsoboki Kulturális Egyesület tagjai, amelynek sikeres kivitelezéséhez és lebonyolításához Zsobok apraja-nagyja, ifja-időse mind hozzájárult. Igyekszünk, hogy a falunapokat az ünneplés mellett valami mindig emlékezetessé tegye.
Az elmúlt évben a kultúrotthon udvarán megépült szabadtéri színpadot avathattuk fel a falunap alkalmával. Idén a Sárvásár–Zsobok közötti, frissen leaszfaltozott útszakasz átadására, avatására kerülhetett sor, amelyet megtisztelt jelenlétével a két település polgármestere is. Ezen ünnepi alkalmakra igyekszik hazatérni minden zsoboki elszármazott, és nem utolsósorban testvértelepüléseinkről, támogatóink részéről is érkeznek meghívottak.
Az útszentelési ceremóniát követően, áhítattal kezdődött az ünnepség, amelyre Zsobok új lelkésze, Barta István Zsolt adta áldását, majd köszöntő beszédek, érdemdiplomák átnyújtására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)

AZ RMDSZ közzétette a tavalyi költségvetését
Közzétette az RMDSZ a honlapján a tavalyi költségvetését, miután bírálatok érték amiatt, hogy átláthatatlan, és nem éppen hasznos célokra költi a magyarság érdekképviseletére kapott pénzt.
Klaus Iohannis román elnök július közepén hirdette ki azt a törvénymódosítást, amely értelmében a pártok és a közpénzt felhasználó sportegyesületek, civil szervezetek is kötelesek a sajtó vagy az állampolgárok kérésére közérdekű adatokat szolgáltatni működésükről és gazdálkodásukról.
Az RMDSZ által közzétett adatok szerint a szövetség 2015-ben összesen 23 684 081 lejből gazdálkodott, ebből több mint 22 millió lej a román államtól kapott támogatás. A költségvetésből több mint 8,4 millió lejt a Communitas Alapítványon keresztül civil szervezetek különböző programjainak támogatására költöttek nyílt pályázati rendszeren keresztül. A második legnagyobb tétel az a több mint 7,1 millió lej, amelyet az RMDSZ elnöki hivatala, a főtitkárság, a nőszervezet és a területi szervezetek működésére, az alkalmazottak fizetésére, valamint a székházfelújításokra, az autópark bővítésére és különböző beruházásokra fordítottak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke május elején még úgy nyilatkozott, eddig sem volt és ezután sem lehet titok, hogy a szövetség mire fordítja a román költségvetési támogatást – annak ellenére, hogy csak mostanra sikerült összeírni egy úgy-ahogy nyilvánosság elé tárható költségvetést.
Az RMDSZ elnöke azt követően nyilatkozott, hogy az Átlátszó Erdély blog cikksorozatot tett közzé, amelyben a kormányhoz benyújtott közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyerni az RMDSZ pénzügyeibe.
itthon.ma//erdelyorszag

I. BEVÉTELEK (1+2) II. KIADÁSOK (1+2+3+4+5+6+7+8+9) 18,693,672
2015 Teljesítés 23,684,081 1. SZKT 145,454
1.Tagdíj és adomány 1,483,003 2. KAT 6,772
2.Kisebbségi alap 22,201,078 3. Szövetségi Elnöki Hivatal, Főtitkárság,
Nőszervezet, Megyei/területi szervezetek 7,164,408
3.1.béralap 3,309,882
3.2.működési költségek 2,308,697
3.3 beruházások - állóeszközök, autópark,
székházfelujítások 1,545,829
4. Kós Károly Akadémia Alapítvány 431,248
5. www.maszol.ro 607,219
5.1.béralap 458,372
5.2.működési költségek 148,847
6. Rendezvények, képzések, szakmai
konferenciák 1,254,428
7. Communitas Alapítvány 8,493,753
8. Platformok 60,843
9. Civil szervezetek normativ támogatása 529,547
A 2015-ös költségvetési teljesítés a 2015-ben, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által az RMDSZ-nek folyósított összeg elszámolását tartalmazza, amelynek kifizetési periódusa 2015. január 1 - 2016. március 31.
[Forrás: MTI]
rmdsz.ro/page/2015

Orbán: biztos pont mAradni egy bizonytalan világban
Az Európai Unió globálisból regionális szereplővé minősült, és már nem képes megvédeni a polgárait, külső határait, közösségét – jelentette ki hagyományos tusványosi felszólalásában Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati nagyszínpadi előadásán beszélgetőtársa, Tőkés László Európai Parlamenti képviselő ismételten az autonómia és a védhatalmi státus fontosságát hangsúlyozta.
Az erdélyi magyarság Tusnádfürdői „évi előadásán” a szokásos módon Orbán Viktor, Tőkés László és a moderátori szerepben jelenlévő Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnöke beszélt a nagyszámú hallgatóság előtt.
Becsületrend Tőkés Lászlónak
Németh Zsolt köszöntőjében először gratulált Albert Tibor Tusnádfürdői polgármester újraválasztásához, majd köszöntötte Kárpát-medencei magyar közösségek jelenlévő képviselőit, az egyházi vezetőket, illetve a magyarországi politikai élet szereplőit. A külügyi bizottság elnöke elmondta, Tőkés László püspök megkapta Magyarország legjelentősebb kitüntetését, a Becsületrendet, amelynek átadását várhatóan októberben tartják.
Autonómia: a szabadság és biztonság záloga
A 2013-ban Tusványoson elhangzott kijelentését – amely miatt később megfosztották a román állami kitüntetésétől – felidézve Tőkés László ismételten azt kérte, „vállaljanak védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria is tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében”, mert „Románia és Magyarország is eképpen juthatna egyezségre az erdélyi magyarság önrendelkezése ügyében, a székelység számára ugyanis a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia”.
Arra a saját maga által feltett kérdésre, hogy miért olyan fontos az autonómia és a védhatalmi státus, Tőkés egy évforduló és egy bibliai ige összefüggésében adott választ.
„Az első Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében. Éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és a magyarok védelmében, akik a második világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Erdélyben a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett, vagy velük cinkosságot vállaló magyar szövetségi politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak tétlen, hanem Áron püspök köré tömörülve memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus értékű megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségünk azon igényét, hogy »rólunk, nélkülünk ne határozzanak és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni«” – emlékeztetett Tőkés.
Felszólalásában a püspök egy bibliai igével, Nehémiás próféta „jogos önvédelemre buzdításával” fejezte ki az önrendelkezésre tekintő küzdelem tanítását. „Erdély nagy püspöke, Márton Áron a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállása buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta is, amikor a nemzeti önfenntartás hadiparancsát intézi hozzuk: Ne féljetek, harcoljatok!” – szólt Tőkés a hallgatósághoz. „Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében” – figyelmeztetett.
Felszólalása végén Tőkés László Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondásával köszöntötte az egybegyűlteket: Isten áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
„Számolni kell a megbélyegzéssel, leminősítéssel, kirekesztéssel”
Tusványos egy olyan tér, ahol másképp lehet beszélni a politikáról, a nehéz és bonyolult ügyekről, mint ahogyan azt ez a szakma az év többi 364 napján kikényszeríti az emberből – köszöntötte az összegyűlteket Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
„Ha itt nem nevezzük meg a mi nyelvünkön azokat a dilemmákat, amelyek gyötörnek, akkor a szabadegyetem nem ért semmit, és akkor az nem más, mint propagandatábor. Ezért azt kell tennem, ami a szakmámban be van tiltva: el fogom mondani, amit a mai európai helyzetről gondolok. Számolni kell a megbélyegzéssel, leminősítéssel, kirekesztéssel, az európai fősodorból történő száműzetéssel. Persze, ha a fősodor bajba jut, akkor az onnan történő időben történő száműzetés inkább előnyös” – kezdte beszédét a miniszterelnök.
Utalva többek között az elmúlt napok, hetek németországi és franciaországi terrorcselekményeire, Orbán úgy látja, „nincs elfogadott magyarázat arra a jelenségre, hogy Európában napról napra nő a félelem”. Tőkés Lászlóhoz fordulva Nehémiás idézetét ismételte: ne féljetek, harcoljatok! „De mit jelent ez? Mi ellen kell harcolni?” – tette fel a kérdést.
Köddé vált európai álom
A fél évszázaddal ezelőtti európai állapotokat szemléltetve a miniszterelnök elmondta, „ha azzal biztattak egy német, francia vagy belga fiatalt, hogy amennyiben rendesen elvégzed az iskoláidat, tiszteled a törvényeket, szüleidet és szorgalmasan dolgozol, biztos lehetsz abban, hogy többre fogsz jutni, mint a szüleid”.
„Ez volt az a perspektíva, ami a nagy európai álomnak a vonzerejét adta. Mit tapasztalunk ma? Ha ugyanezt elmondanám most, attól tartok kinevetnének. Az európai életnek ezen ígérete megrendült, elveszett. Ha ennek a folyamatnak az okait keressük, valahol ott találnánk meg, hogy a világgazdaságot korábban egyedül uraló nyugati gazdaságok mellé – milliárdos tömegekkel – versenytársak léptek be, és ehhez a változáshoz az Európai Unió nem tudott alkalmazkodni. Ez tulajdonképpen egy gazdasági válság volt” – fejtette ki.
Orbán úgy véli, ennek következtében az új generációk már nem látnak maguk előtt olyan perspektívát, mint szüleik. Ennek egyik következménye, hogy a gazdasági válság alatt a fiatalok látva, hogy az európai vezetők tehetetlenek, elitválság alakult ki.
Gondolatmenetét folytatva a miniszterelnök hozzátette, „a probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Mert az emberek nagy tömegei látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak. Ez adja azt a nyugtalanságot, idegességet, amelynek a hátterében, mint a villámcsapás egy-egy erőszakos vagy terrorcselekmény megmutatkozik”.
Globálisból regionális
A félelem és bizonytalanság „eltüntetésének” kulcsa Orbán Viktor szerint „néhány rossz dolog abbahagyásában” rejlik. Példaként elsőként a denacionalizálást – a nemzeti szuverenitás európai jogkörök javára történő visszaszorítását – említette, hiszen „vannak dolgok, amelyekkel szemben Brüsszel nem, csak mi magunk vagyunk képesek védekezni”. Másodikként a hamis önértékelés felszámolásáról beszélt: „Az európai vezetők úgy beszélnek az Európai Unióról, mint tizenöt éve. Pedig akkor még nem fért kétség ahhoz, hogy az EU egy globális szereplője a világpolitikának. Csakhogy az unió ma csupán egy regionális szereplő”. Utolsóként „Európa idealizálását” említette. „Az igazság az, hogy vannak kérdések, amikor jó válasz kerekedik ki abból, ha közösen próbáljuk megoldani a problémát, és vannak kérdések, ahol rossz válasz adódik ebből. Ha nem jövünk vissza az ideológiai gondolkodásból a praktikus gondolkodás irányába, akkor meggyőződésem, hogy a bizonytalanságnak sem tudunk véget vetni” – emelte ki.
Európai szintű közvélemény-kutatás
A terrorizmusra és bevándorlásra térve a miniszterelnök elmondta, a politikában a leglehangolóbb dolog az, amikor nyilvánvaló tényekről folynak viták. „Az ilyen viták terhelik az Európai Uniót. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a Századvég nevű háttérintézményünket felkértük, végezzen egy európai szintű közvélemény-kutatást arról, mit is gondolnak az emberek: van-e összefüggés a terrorizmus és a migráció között? A 28 tagállamra kiterjedő kutatásban az emberek 65 százaléka számára evidens, hogy a terrorizmus, a bűnözés és a migráció között egyenes összefüggés van. Azzal, hogy a bevándorlás megváltoztatja az ország kultúráját, az európai emberek 63 százaléka ért egyet. A migráció veszélyt jelent, tömeges méretekben megváltoztatja Európa kulturális arculatát, lerombolja a nemzeti kultúrát. Ezt az álláspontot ha nem fogadjuk el, nem is tudunk cselekedni a veszéllyel szemben” – részletezte.
Demokráciaépítés helyett stabilizálás
Az Amerikai Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje is szóba került Orbán Viktor előadásában. „Donald Trump tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére. Aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire volna szükségünk. Első: az államokban a világ legjobb titkosszolgálatát kell létrehozni. Második: a demokrácia exportpolitikáját abba kell hagyni. Miért jönnek át Afrikából is tömegesen migránsok? Mert az európaiak sikeresen elérték, hogy a nem demokratikus, de határvédelem szempontjából rendkívül hatékony líbiai rendszert összezúzzuk. Így jártunk Szíriával és Irakkal. Ha továbbra is a stabilitás helyett a demokráciaépítést helyezzük előtérbe olyan térségekben, ahol ennek sikere kétséges, akkor ott nem demokráciát fogunk építeni, hanem instabilitást okozni. Ha Törökország is instabillá válik, akkor abból a térségből is az Európai Unióra mindenfajta szűrés és kontroll nélkül zuhan rá sok tízmillió ember” – vázolta.
Orbán úgy látja, az elkövetkező évtizedekben „az igazi nagy nyomás Afrika felől fogja érni Európát”. „A Líbia mögül érkező népesség nyomására kell felkészülnünk, és annak a nagyságrendje sokkal hangsúlyosabb lesz, mint amit eddig tapasztaltunk. A határt és magunkat plüssállatkákkal és virágokkal nem tudjuk megvédeni” – jelentette ki.
A miniszterelnök egyúttal tisztázta, hogy „nem vagyunk szívtelen emberek, együtt érzünk és megértjük a migránsokat kilátástalanságuk miatt, de a kerítésünknél meg kell őket állítani, és világossá kell tenni, hogy aki jogszerűtlenül lép be, azt a jogszabályok szerint börtönbe kell zárnunk vagy ki kell utasítanunk Magyarországról. A védekezésnek más, ennél barátságosabb formája nincs.”
Az egyetlen ország ma Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról és a bevándorlásról, az Magyarország – utalt Orbán az októberi kvóta-népszavazásra. Zárómondatként hozzátette, „mindazt, amit 2010-ben Magyarországon elkezdtünk – ideértve a keresztény alapokra helyezett új alkotmányt, a nemzetegyesítés politikáját, a családpolitikát, a geopolitikai igények figyelembe vételét – egyetlen célt szolgáltak: hogy Magyarország egy biztos pont mAradjon egy bizonytalan világban.”
Kérdések a közönségtől
A fórum záróblokkjában a felszólalók a hagyományt követve a közönség kérdéseire válaszoltak. Orbán Viktor a kárpátaljai magyarok leendő sorsáról érdeklődő kérdésre válaszolva elmondta, „a magyar kormány rengeteget tesz azért, hogy az élet Ukrajnában, főleg Kárpátalján ne omoljon össze. Nem vagyunk személyválogatók, mindenkit segítünk, aki ott él és nehéz helyzetben van.”
A Magyarországról kiutasított illegális bevándorlók „további sorsára” térve a szerb-magyar határzárral szembeni tévhitek eloszlatását emelte ki a miniszterelnök. „Azzal szoktak vádolni, hogy mi a törvénytelenül Magyarország területére lépett embereket a szerbekkel történt megegyezés nélkül Szerbia területére tesszük vissza. Ez nem így van: a kerítés, amit építettünk, két és fél méterre a magyar határtól befelé van. Segítséget nyújtunk nekik abból a szempontból, hogy a kerítés külső oldalán haladva megtalálják azt a két belépőpontot, ahol törvényesen benyújthatják a Magyarországra történő belépési kérelmüket. Ehhez ragaszkodunk, ez nem sért nemzetközi jogot” – részletezte.
Orbán emellett úgy vélekedett, hogy „ma a Magyarországra nehezedő bevándorlási nyomás egyik legfőbb támogatója az Egyesült Államok. Részben a hivatalos politikáján keresztül, hiszen Barack Obama egy NATO-csúcson nyíltan beszélt arról, hogy mindenki, aki ellenzi a bevándorlást, az a rossz fiúk közé lesz besorolva.” A miniszterelnök megérti, „hogy a bevándorlásban ők pozitívumot látnak, hiszen így jött létre az Amerikai Egyesült Államok, de azt látniuk kell, hogy ebben a történetben mi vagyunk az indiánok, az őshonosak.” Az európai bevándorláspolitika és a magyarok helyzete jövőjének szempontjából az Amerikai Egyesült Államokbeli elnökválasztásnak ezért van hangsúlyos jelentősége – tette hozzá.
Az Európa megvédésének szükségességéről érdeklődő kérdezőnek felelve Orbán bevallotta, hogy „megváltozott egy korábbi álláspont, amely úgy szólt, hogy a NATO mostani formája elegendő ahhoz, hogy a kontinens békéjét garantálja”. „Azt gondoltam, hogy amíg a britek része voltak az EU-nak, nincs szükség európai hadseregre, mert a NATO a megfelelő védelmi szerkezet. De ha belegondolunk abba, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból, akkor a kontinens katonai ereje is jelentősen lecsökken. Ezért létre kell hozni egy valódi közös hadsereget, közös ezredekkel, szerkezettel, mert szükség lehet a jövőben egy ütőképes katonai erőre. Egy unió közös hadsereg nélkül nem is tud fennmAradni” – osztotta meg véleményét.
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e bővíteni a V4-et (Visegrádi Együttműködés, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális szervezete), Orbán úgy válaszolt, „nem támogatom, nehezen hoztuk össze, jól működik, közös érdekeink vannak. Ez olyan érték, amit nem lehet kockára tenni, és ilyen értelemben a bővítés egy kockázat”. A V4-eknél mAradva hozzátette, annak értelmét sem látja, hogy az Európai Unió ellenében egy közép-európai unió jöjjön létre. „Az EU ellenében nem, de benne igen. A V4 tulajdonképpen ez. Van még, amivel ki lehet egészíteni, de nem szabad szembeállítani az Európai Unióval” – összegzett.
Péter Beáta, Pinti Attila
Székelyhon.ro

Tőkés Tusványoson: fontos a védhatalmi státus és az autonómia
MTI - Az autonómia és Magyarország védhatalmi státusának fontosságáról beszélt Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szombati, Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott fórumán.
Tőkés László néhány évvel ezelőtt épp Tusnádfürdőn javasolta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett, ami miatt megfosztották román állami kitüntetésétől. A dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének a szakértőit idézve szombaton elmondta: Ausztria ma is védhatalmi státust gyakorol a dél-tiroli osztrákok fölött. Jelenleg zajlik a dél-tiroli autonómiastatútum felülvizsgálata, mely során ismét meghatározzák, hogy mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában – tette hozzá.
„Európai módra Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében” – jelentette ki Tőkés László, aki megköszönte a védelmet és a támogatást Orbán Viktornak.
Tőkés László a 120 éve született Márton Áron erdélyi római katolikus püspök példázatával mondta el, hogy miért tartja fontosnak az autonómiát és a védelmet, a védhatalmi státuszt és az önrendelkezést. Kifejtette: Áron püspök egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek, a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott.
„Nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését” – fogalmazott Tőkés.
Hozzátette: ezen törekvés teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
Székelyhon.ro

Tusványos számokban
Közel ötvenezer személy fordult meg szombat délutánig a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
Az érdeklődők mintegy háromszáz meghívott előadót hallgathattak huszonnégy sátorban az idei Tusványoson, ezen kívül számos kísérőrendezvény között lehetett válogatni mind napközben, mind az esti programokon: könyvbemutatók, színházi előadások, különböző intézmények, szervezetek által kínált foglalkozások, este pedig számos bulisátor várta a tusványosozókat.
Kedden 12 ezer karszalag „fogyott el”, szerdán 7500-an látogattak Tusványosra, csütörtök volt a csúcsnap, 17200 személy volt a tábor területén, míg pénteken 13 ezren voltak a rendezvény helyszínén. Sok állandó táborlakó volt, de főleg az esti koncertek vonzották a tömegeket.
„Nem történt az égvilágon semmi rendkívüli, ami a biztonságot illeti, normálisan zajlott a tábor. A vöröskeresztesekhez alkohol hatása miatt néhány személyt vittek be, de őket gyorsan ellátták, súlyos dolog nem történt” – summázta Fall Sándor, a rendezvény sajtófőnöke. Elmondta, a karszalagos rendszer működik, jövőben is alkalmazzák.
A sajtófőnök megjegyezte, 75 médiaorgánumtól mintegy 180 újságíró regisztrált a rendezvényre.
„A táborban nem volt »medveügy«, a városban volt, de az a szokásos. Nem történt támadás, csak itt-ott láttak medvét, de ez hozzátartozik Tusnádhoz. Szervezésileg rendben volt, technikailag is működött minden” – fejtette ki a sajtófőnök.
A helyszínen érződik már valamelyest a táborvégi hangulat, de így is érkeznek még új arcok, illetve aki mAradt, az esti bulit biztos nem hagyja ki. Szombat este az Ocho Macho és a Kiscsillag zenekar zárja a Tusványos nagykoncertjeinek sorát.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A KÖZÖSSÉGET IS MOZGÓSÍTANI KELL
A erdélyi kastélyok hasznosítási lehetőségeiről beszélgettek Tusványoson
Arról, hogy milyen koncepció szerint érdemes az Erdélyben megmAradt hatszáz kastélyt megőrizni, hogyan lehet mozgalmat szervezni e küldetés köré, az épületeket tartalommal ellátni s közben a kulturális élet aktív tényezőivé tenni az impozáns épületeket, élénk párbeszéd alakult ki Farkas András, a Kastély Erdélyben program koordinátora és Bánffy Farkas kastélytulajdonos, valamint a hallgatóság között Tusnádfürdőn. A projekt tagjai elkötelezettek az épített örökség megőrzése iránt.
Hét éve indult el a Kastély Erdélyben programsorozat. Időközben a szervezői rájöttek, hogy nemcsak egy egyszeri projektről, hanem kerettörténetről van szó, és az épített örökség megmentésén túl kőkemény gazdasági kérdés annak a megfejtése, hogy kinek az érdekében állhat a szóban forgó kastélyokat támogatni, és hogy mennyire vonható be a társadalom az egyedülálló épületek megőrzésébe.
A Kastély Erdélyben projekt koordinátora, Farkas András Tusnádfürdőn az Erdély Café elnevezésű sátorban tartott vitán hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a kezdeményezés programmá váljon, széles együttműködésre alapozva. Szavai szerint az elmúlt másfél év a stratégia kialakításáról szólt, vagyis a tudatos tervezés felépítéséről. „Ebben az időszakban háromszázegy kastélyról és kúriáról próbáltunk átfogó adatokat összegyűjteni, szöveges leírásokat és fotógyűjteményt állítottunk össze. Ezeket digitalizáltuk és három nyelven is elérhetővé tettük: románul, magyarul és angolul, közben mobilapplikációt is kidolgoztunk az épületek mellé. Pillanatnyilag a mozgalmi jelleget szeretnénk megerősíteni, tehát a most létező passzív közösséget valamilyen formán inspirálni kívánjuk” – fejtette ki a projektkoordinátor.
Elhangzott, hogy a projekt résztvevői nem tartják magukat műemlékvédőknek, hanem ezeket az épületeket funkcionális szempontból értékelik, de tény, hogy a kastélyok zöme valóban műemléki státusban van. Több esetben az adott térség legnagyobb épületei, így kihasználható terekről van szó.
A romos állapottól a teljesen funkcionálisig osztályozták a felkért építészek a szóban forgó kastélyokat, melyeknek minimum 15-20 százaléka annyira tönkrement már, hogy nem állítható vissza. „Ezekben az esetekben annyit tehetünk, hogy magát a romot konzerváljuk, táblákkal ellátjuk, hogy az egykori épület megtekinthetővé váljon, ami ma már nincsen ott” – magyarázta Farkas. Számtalan megoldás létezhet minden egyes épület esetében – véli Farkas András –, olyan ez, akár egy puzzle-játék, amely több elemből tevődik össze. „Négy szerepkört lehet különféle módon kombinálni: lehet egy szigorúan gazdasági, jövedelmet termelő feladata, emellett adott a kulturális érték, a helyi közösségépítő funkció, valamint a turisztikai attrakció jelleg is” – tárta fel a továbbgondolás és a tervezés szempontjait a fejlesztési szakértő.
Példaként felmerült a gyalui várkastély esete, itt Kolozsvár közelsége sokat nyom a latban, emellett nagy az épület, jelentős kerttel övezve, ráadásul előbb-utóbb egy autópálya is épül ott, ami előnyöket jelent a megközelítésben. „Kolozs megyeben huszonhét kastélyról tudunk, ahol Kolozsvár »hozhat még a konyhára«. Az izolált környezetben lévők megoldását is meg lehet találni, hiszen – éppen a turizmus szempontjából – ezekben az esetekben az elszigetelt jelleg teszi izgalmassá az épületeket” – magyarázta Farkas András.
Kétkedésének adott hangot Bánffy Farkas, a fugadi kastély tulajdonosa, aki, mint mondja, „beleszületett ebbe a helyzetbe” hiszen a kárpótlások idején kapta vissza az épületet a család. „Nem tudom elképzelni, hogy miként lehet a kastélyhelyzetet mozgalomba szervezni, hiszen minden egyes épület egy külön kérdés, nem hiszem, hogy általánosságban beszélhetünk róluk. Minden épületnek kell legyen egy szív-lélek gazdája, aki segít a megoldásokat megtalálni. S közben az is tény, a történelem rendje, hogy eltűnnek épületek. Be kell látnunk, a kastély luxus, az átlagembert aligha érdekli, hogy mi történik vele. A marketingen kívül nincs olyan stratégia, amit el tudok fogadni” – mondta el a kastélytulajdonos. Kitért arra a nemrégiben történt esetre, amikor Kutyfalván oly nagy vihar kerekedett, hogy a templom tornyát is lesöpörte. A katasztrófának akkora híre kelt az interneten, hogy rengeteg civil beállt a templom helyrehozatalába. „Száz méterre onnan található a Degenfeld-kastély, a vihar szintén levitte a cserepeinek a felét, de senkit nem érdekelt. Körülbelül ez az emberek hozzáállása a kastélyokhoz” – ismertette a tapasztalatait a nagy múltú nemesi család sarja.
Farkas András egyetértett azzal, hogy a hatszáz kastélyt és kúriát megtartani képtelen vállalkozás, de mint mondta, a konzerválás nem kerül sok pénzbe, ő ebben látja a közösség erejét meghatározónak.
A közönség soraiban is voltak olyanok, akiknek van saját tapasztalatuk a kastélyok megmentése és fejlesztése terén, és érintettként tudtak hozzászólni a vitához. „Szerencsésebb társadalmakban – mint például Anglia, ahol ezeket az épületeket nem vették el a tulajdonló családoktól – sem sikerül a műemlékeket karbantartani állami segítség nélkül. Több európai minta van arra, ahol az állam és a tulajdonos képes együttműködni, és ki tud találni olyan rendszereket, amikkel megőrizhetők az értékes épületek. Nyilván Erdélyben ez egy különös helyzet, mert az államnak nem érdeke megtartani ezeket az emlékeket, hiszen nem szimbolizálják a politikai rendszer szellemiségét. De ha egy ideális világot feltételezünk, akkor arra vannak minták, hogy hogyan lehet megőrizni ezeket, és olyan funkciókkal megtölteni, ami fenn tudja tartani hosszú távon őket” – mondta el Ugron Zsolna író, aki élete egy részét a zabolai Mikes-kastély rendbehozatalával töltötte.
A PONT Csoport Kastély Erdélyben projektjéről, fejlesztési stratégiáiról a www.kastelyerdelyben.ro weboldalon olvashat, és a szakszerű dokumentációval ellátott, erdélyi kastélyadatbázist is itt érheti el.
Szilléry Éva
Magyar Idők (Budapest)

Július 23-án megtörtént Székelyzsomborban a Nyirő József-emlékház felavatása. Medvigy Endre, a Nyirő József életmű kiadásának gondolója, Németh Szilárd képviselő, a Fidesz alelnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mondott beszédet, Nagy János felvidéki szobrászművész készítette az írót ábrázoló reliefet. Nem kerítettek nagy nyilvánosságot az avatásnak. /Medvigy Endre szóbeli közlése/
2016. júl. 23.

Sokkal népszerűbb idén a Sapientia Csíkban, mint tavaly
Minden várakozást felülmúlt a jelentkezők száma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, a beiratkozási időszak első hetén 70 százalékkal többen jelentkeztek, mint a tavaly ilyenkor.
Egy hete iratkozhatnak be az érdeklődők a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kara által meghirdetett tizenöt alapképzési, valamint öt mesterképzési szakra. A felsőoktatási intézmény felvételi időszaka július 27-ig tart, iratkozni 9 és 15 óra között lehet a 4-es számú előadóteremben. Az egyetem titkárságától megtudtuk, nagyon sok idén a jelentkező: a szombati adatok alapján 70 százalékkal többen iratkoztak be az első héten, mint a tavaly ugyanebben az időszakban. Hozzátették, céltudatosabban választanak a diákok, tudják, hogy mit szeretnének tanulni, és többségében csak egy opciót jelölnek meg a jelentkezésnél.
Idén a gazdasági szakcsoport kínálata bizonyult eddig a legnépszerűbbnek, az általános közgazdaság, a gazdasági informatika, illetve a könyvelés és gazdálkodási informatika szakokra jelentkeztek a legtöbben. A szociológia szak is népszerűbb, mint az elmúlt években, továbbá az élelmiszeripari mérnök és a turisztikai mérnök-menedzser szakokra is jóval többen jelentkeztek, mint tavaly. A mesteri szakok közül a kommunikáció és pr szak bizonyult eddig a legnépszerűbbnek. A legtöbben Hargita, Kovászna és Maros megyeből érkeztek.
Az egyetem meglepetéssel is készült, minden ötvenedik beiratkozónak ajándékkal kedveskednek. A bejáratnál elhelyezett asztalon több sapientiás tárgy található, mint például pólók, bögrék, jegyzetfüzetek, írószerek, ezek közül választhatnak a szerencsések.
Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kell a jelentkezőknek, csütörtökön reggel 9 órától tartják majd az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket. A humán szakok (román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom szak, világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom szak) esetében magyar, román és angol nyelvű pályaalkalmassági interjúkra kell számítani, a felvételiző bemutatkozik magyarul, románul és angolul, valamint beszélgetést folytat a felvételiztetőkkel mindhárom nyelven. A mérnöki szakok esetében (génsebészet szak, élelmiszeripari biotechnológiák szak, környezetmérnöki szak) írásbeli vizsgát kell írniuk a jelentkezőknek megadott tematika szerint. A fenntartható biotechnológiák mesteri szakon is írásbeli vizsgát hirdetnek egy előre közölt tematikából. A társadalomtudományi szakok (kommunikáció és pr, szociológia, humánerőforrás), valamint az élelmiszeripari mérnök és a turisztikai mérnök-menedzser szakok esetében egy kizáró jellegű motivációs beszélgetésen kell részt venniük a jelentkezőknek.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Adorjánvári népünnepély Hegyközszentimrén
A tavalyi elsőnél is színesebb programmal várták a szervezők az érdeklődőket a szombaton tartott II. Adorjánvári Népünnepélyen, Hegyközszentimrén. Sok egyéb program mellett fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, volt eskütétel és zászlóavatás is.
Tavaly augusztusban tartották meg Hegyközszentimrén az első várnapot Adorján vára romjának közelében, azon a mintegy 3 hektáros területen, melyet Szalárd község önkormányzata gyakorlótérként adott a hagyományőrző kurucoknak. Az elmúlt szombaton, a Szalárd-Szentimre Hagyományőrző Fesztivál keretében már a második egész napos várnapra kerülhetett sor a Berettyó-parton, ahol már nem csak lovasverseny, de fogathajtás is volt, sőt, fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet is. De haladjunk sorban. Már a kora délelőtti gyülekezéskor is nagy volt a meleg, amikor a jobbára sátrak árnyékába húzódott bel- és külföldi vendégeket a rögtönzött színpadról – mely előtt hagyományőrző huszárok és kurucok álltak sorfalat – dr. Nagy Miklós polgármester köszöntötte. Elsőnek Pajna Zoltánt, a Hajdú Bihar megyei közgyűlés elnökét kérte a mikrofon elé, aki örömének adott hangot, hogy a térségben őrzik a lovas hagyományokat. „Mi még mindig kurucok vagyunk”, fogalmazott, kifejtve: ezt a földet a mi kultúránk tette ilyenné, most pedig újra idegen kultúrák foglalnak teret Európában. Szabó Ödön képviselő kiemelte: a térségben több központja is van a lovas és íjász hagyományőrzésnek, az ezt felvállaló értékőrzők és értékteremtők mögött önkormányzati, egyházi és anyaországi támogatás áll.
Lovassági zászló
Az esemény nyitó áhítatát Csűry István királyhágómelléki püspök végezte, prédikációjában egyebek mellett kifejtve: közösségben megerősödnünk nem csak szükséges, de kötelességünk is, mert csak úgy lehetséges egyre tovább lépni, például ilyen rendezvényeket is tartani; múltból építkezve, látva a jövőt legyünk azok, akik Isten kegyelméből alkotókká lesznek. A továbbiakban Gellért Gyula ny.lelkész, hagyományőrző ezredes nem csak a moderátori szerepet vette át, hanem az egyik vendégküldöttség, a Szabolcs községből érkezett vezetőjétől, Csegei László polgármestertől egy II. Rákóczi Ferenc lovassági zászló-másolatot, amit a szentimrei kuruc-emlékszobában helyeznek el (csakúgy, mint azt a lobogót, amiről a későbbiekben lesz szó). Mindezt lovas versenyek követték, melyeket a tőle megszokott alapossággal és jól dokumentáltsággal az érköbölkúti Rákóczi Lajos, a Tulipán Sportegyesület vezetője „vezényelt” le. A kétfordulós (akadályhajtás, vadászhajtás) kettesfogathajtó versenyben 16 hajtó állt rajthoz a 20 akadállyal nehezített pályán, melyről a kommentátor megjegyezte: az egyetlen Bihar megyében, melyet az önkormányzat a lovasok rendelkezésére bocsátott, más hasonló versenyeken nem ritkán találkoznak polgármesterek és focisták ellenállásával (jellemzően focipályákon jelölik ki a fogathajtó pályákat).
Egyéb programok
A Vár Kupáért kiírt lovasversenyre tizenketten neveztek, lóra és lovasra 2 kör várt a 450 méteres pályán (a fogathajtó pálya körül), a döntő mezőnye a három, egyenként négy indulóval lezajlott előfutam győzteseiből állt össze. A futamok között egyéb programok is zajlottak, így embert próbáló előadást tartott Meleg Vilmos színművész, aki a kánikulai melegben, a tűző napon állva adott elő az alkalomhoz illően összeállított verscsokrot. Később, történelmi zászlók alatt, négy hagyományőrző kuruc tett esküt, majd zászlót is avattak: a kuruc Bocskai zászlóalj lobogóját, amelyet Kucharszki Zoltán lelkész áldott meg, és amelyre Kőrösi Erika zászlóanya kötött zöld színű pántlikát. Korabeli fegyverbemutató után a lovas versenyek eredményhirdetésére került sor, majd egy Rákóczifalváról érkezett hagyományőrző egyesület tagjai playback és pantomim-elemeket vegyítve (nem vagyok biztos benne, hogy ez volt az eredeti szándék) adtak elő egy dramatizált anekdotát arról, hogy hogyan vendégeltek meg kurucok labancokat, amiből állítólag megszületett a mondás, hogy a jó (magyar) pálinka kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság.
Fejedelemválasztás
A micskei Görböc néptánccsoport előadása után fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet. Pontosabban imitálták az 1704. július 7. és 12. között Gyulafehérváron zajlott országgyűlésen történt megválasztását és mint Gellért Gyula elmondta: szokás volt azt szabadtéren megejteni, hogy a nép is tanúja lehessen. Ezúttal, kurucoktól övezve, Meleg Vilmos színművész (egyébként hagyományőrző ezredes) személyesítette meg a fejedelmet, aki Kőrösi Kristóf előmondása után mondta el esküjét. Utóbbi programok már úgy zajlottak, hogy közben a résztvevők terített asztalokhoz ülhettek, hiszen a házigazdák mintegy 300 vendégre számítva főztek a rekkenő hőségben, amit nem szakított meg eső, mint több környező településen. Az eseményt lezáró késő délutáni ebéd közben már nótaszó is csendült.
Rencz Csaba
erdon.ro

Túlzsúfoltság, embertelen viszonyok a romániai börtönökben
Országszerte tizennégy börtönben lázadtak fel a rabok az embertelen körülmények miatt. A börtön az ugyan nem luxusszálloda, de a romániai fegyintézetekben valóban lehetetlen körülmények uralkodnak. A rabokban bűnhődniük kell cselekedeteikért, de minderre nem mehet rá az egészségünk, ugyanakkor biztosítani kell az emberi méltóságuk tiszteletben tartásához szükséges követelményeket is. Minderre a romániai börtönökben nincs lehetőség.
28 ezren 15-18 ezernyi helyre
A börtönlázadás a Bukaresti Rahova börtönben kezdődött, ahol az egyik tranzitállományban lévő rab felgyújtotta magát a cellájában. A tiltakozó akciók igen hamar kiterjedtek az egész országra. A iasi-i börtönben felgyújtották a matracokat, a rabok felmásztak a kerítésekre, majd Giurgiu, Vaslui, Nagyvárad, Csíkszereda következett. A Poarta Alba-i és a rahovai börtönben a rabok éhségsztrájkba kezdtek, Botosani-ban kimásztak az ablakokon, felmásztak a háztetőkre, műanyag palackokkal csaptak irgalmatlan zajt.
Az országos börtönigazgatóság vezérigazgatója, Gabriel Bejan kezdetben igyekezett titokban tartani a megmozdulásokat, miközben a „helyes tájékoztatás fontosságáról” beszélt, ám a sajtó résen volt. Állítólag a helyszínre siető tévériporterek újabb akciókra serkentették a rabokat, a híres rating, a műsornézettség növelésének céljából.
A vezérigazgató szavaira azonban rácáfolnak a Börtönök Országos Ügykezelőségének statisztikái. Ezeknek megfelelően a romániai börtönökben 28 ezer személy tölti büntetését, miközben a helyek száma mindössze 18 ezer. Vagyis – az illetékes szervek kimutatása szerint – a túlterheltség meghaladja a 150 százalékot.
80 millió eurós büntetés?
Az egészségügyi tárcavezető egyelőre tehetetlen. Hogy cselekvésképtelenségét leplezze, Raluca Prună ígéretet tett rá, hogy közvita tárgyává teszi a romániai börtönviszonyokat, amelyekről ősszel a parlamentben is tárgyalni fognak. Azt viszont elismerte, hogy a helyzet immár húsz éve megoldatlan. Szerinte egyébként a romániai börtönrendszer csupán 15 ezer hellyel rendelkezik.
Románia egyébként a börtönviszonyok miatt számos pert veszített és jelentős büntetéseket fizetett az Európai Emberjogi Bíróság ítéletei nyomán. Az ország csupán 2015-ben 460 ezer euró kártérítést kényszerült kifizetni, az igazságügyi tárcavezető, Raluca Prună pedig attól tart, hogy Romániát 80 millió eurós büntetésre ítéli az európai bíróság a börtönök túlzsúfoltsága és a katasztrofális börtönviszonyok miatt. Megtörténhet ugyanis, hogy az európai bíróság felfüggeszt minden Romániával kapcsolatos pert, és arra kötelezi az országot, hogy záros határidő alatt – egy évtől három évig terjedően – rendezze a helyzetet.
Az amnesztia, a megkegyelmezés nem segít
A civil társadalmi szervezetek nem hisznek a helyzet tartós rendezésében. Az APADOR-CH szerint a börtönviszonyok nem oldhatóak meg hosszú időre sem amnesztiával, sem megkegyelmezésekkel. A szervezet ügyvezető igazgatója, Nicoleta Andreescu úgy véli, az amnesztiákat követően rendszeresen megnövekszik a bűnözések száma, így a börtönök csakhamar ismét megtelnek. Ezekkel a módszerekkel egyébként az igazságügyi tárcavezető sem kívánna élni.
Ügyvédi körökben az a vélemény, hogy a börtönviszonyok javítása voltaképpen csupán adminisztráció kérdése. Ők viszont szükségesnek tartják a kollektív megkegyelmezést olyan esetekben, amikor az ily módon kiszabaduló rabok nem jelentenek társadalmi veszélyt. Kollektív kegyelemben részesülhetnek azok is, akik csupán első ízben követtek el apróbb bűncselekményeket, és akik büntetése mindössze néhány hónaptól egy-két évig terjed. Ilyen intézkedések nem ritkák a civilizált államokban, Romániában azonban tizenhat év óta nem volt ilyesmire példa.
Magánbörtönök
Az ügyvédek szerint a megkegyelmezés csupán a büntetés felfüggesztését jelenti. A megkegyelmezettnek, amennyiben három éven belül újabb bűncselekményt követne el, le kell töltenie az új büntetés mellett a régit is. Az ügyvédek jól tudják azonban, hogy a kollektív kegyelemmel a közvélemény nem ért egyet, mivel abban társadalmi veszélyt lát, és azt is elismerik, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. A román parlamentben két évvel ezelőtt szóba került a kollektív megkegyelmezés, de a törvényt – éppen a közvélemény ellenkezésétől tartva – végül is lesöpörték az asztalról.
Ügyvédi körök szerint egyébként a helyzet új börtönök építésével, vagy volt kaszárnyákban történő berendezésével, a meglévők korszerűsítésével, felújításával megoldható lenne. Ebben az esetben már emberséges körülményeket lehetne biztosítani a raboknak.
Gheorghiţa Mateuţ, aki olyan fontos politikusok védőügyvéde volt, mint Adrian Năstase vagy Dan Voiculescu, annak a véleményének adott hangot, hogy a börtönviszonyokon magánbörtönök építésével lehetne hosszú távon javítani. Ezekben biztosítani lehetne az emberi méltóság tiszteletben tartásához szükséges körülményeket. Az ügyvéd biztos abban, hogy minden bizonnyal lennének hazai, illetve külföldi üzletemberek, akik nem idegenkednének az ilyen befektetésektől.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Sajtóközlemény Orbán Viktor és Tőkés László megbeszéléséről
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott.
Az EP-képviselő a sajtó érdeklődésére elmondta: „Az immár Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a honi és külhoni magyarság képviselőit. Erre sor került az idén is, amikor is a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor 22-én este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel. Jómagamat az EMNT elnökeként másnap, szombaton reggel látott vendégül egy munkareggelin, amelyen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medenceében és szerte a világban.” Tőkés László elmondta még, hogy megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat. Köztük félmilliónyian erdélyiek, jelentős részük az EMNT segítségével vehetett részt a folyamatban. Európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást.
Tusnádfürdő, 2016. július 24.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
erdon.ro

Megint maszatolt a Maszol
Az RMDSZ központi szócsöve, a Maszol.ro portál pénteken azzal a szenzációval „kápráztatta el” olvasóit, hogy „az erdélyi politikusok közül csak Kelemen Hunort hívták meg Orbán Viktor vacsorájára”.
Az ezen a címen megjelent híradás sietett kiemelni: „Tőkés László ezúttal is lemAradt a meghívottak listájáról.” Ezzel szemben a valóság az, hogy erre a munkavacsorára a főbb határon túli magyar pártok vezetői kapnak meghívást. Ezt maga a portál is kénytelen elismerné a cikk közepe táján: „Hagyománnyá vált az is, hogy Orbán Viktor előtte együtt vacsorázik a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőivel.” Mivel Tőkés László nem pártelnök, hanem csak egy civil szervezetet elnököl (EMNT) és csupán védnöke egy pártnak (EMNP), nem is illene bele a képbe. Ez egyértelműen kiderül abból a közleményből, amit az Európai Parlamenti képviselő sajtóirodája ma adott ki, s amely az RMDSZ-sajtó malíciájára is frappáns választ ad.
Eszerint a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott. Az EP-képviselő a sajtó érdeklődésére elmondta: „Az immár Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a honi és külhoni magyarság képviselőit. Erre sor került az idén is, amikor is a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor 22-én este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel. Jómagamat az EMNT elnökeként másnap, szombaton reggel látott vendégül egy munkareggelin, amelyen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medenceében és szerte a világban.”
Tőkés László elmondta még, hogy megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat. Köztük félmilliónyian erdélyiek, jelentős részük az EMNT segítségével vehetett részt a folyamatban.
Európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
itthon.ma//erdelyorszag

Székelyföldtől Brüsszelig
Magyarország vállaljon védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében – ismételte meg szó szerint a három évvel korábban ugyancsak Tusnádfürdőn elhangzott felhívását Tőkés László szombaton. Szavai 2013-ban hisztérikus reakciót váltottak ki a román politikusokból, a Bukaresti pártok egymással versengtek a magyarellenes megnyilvánulásokban, végül Klaus Iohannis jelenlegi államelnök Tőkés László ezen szavaira hivatkozva fosztotta meg őt az 1989-es Temesvári forradalomban betöltött szerepéért megítélt állami kitüntetéstől.
Hogy mi lesz Bukarest reakciója ezúttal, nem tudjuk – tegnapig mintha visszafogottabb viszonyulást láttunk volna, de megeshet, csak a nyári hétvégének tudható be. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy nacionalista fröcsögés helyett a Bukaresti hatalomnak inkább állna érdekében valós párbeszédet kezdeményezni a Romániában élő magyar közösség vezetőivel, illetve a lehető legjobb kapcsolatokra törekedni a szomszédos Magyarországgal. Annál is inkább, mert mind komolyabb biztonságpolitikai kihívások érik Európa egészét, melyekre Románia egyedül – de más kelet-közép-európai állam sem! – nem tudhat megfelelő választ adni. A zűrzavaros időkben, amikor az ukrán válság, a migrációs krízis, a terrorveszély, de a Törökországban zajló események is komoly kockázatokat jelentenek, Bukarest alapvető érdeke az lenne, hogy a térségben levő államokkal közösen lépjen fel. Ezeket a kihívásokat részletezte szókimondó tusványosi előadásában Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akit a magyar ellenzéki pártok, a nyugati balliberális média és a Brüsszeli vezetők is oly gyakran bélyegeznek meg Európa-ellenességgel – vélhetően a legjobb védekezés a támadás elvét követve. Nem is igazán tudnak mihez kezdeni most a magyar miniszterelnöknek a közös európai hadsereg létrehozásáról szóló kijelentésével, az ügy melletti elkötelezettségével – ebbe ugyanis igen nehezen lehetne belemagyarázni, hogy a magyar miniszterelnök Európa ellensége, és kivezetné országát az EU-ból. Aligha véletlenül hangsúlyozta Németh Zsolt is, hogy a külhoni magyar vezetők a kvótareferendum ügyében megfogalmazott közös nyilatkozatban a kényszerbetelepítésre mondanak nemet, nem pedig Európára.
A magyar külpolitika egyik legnehezebb feladata ugyanis az, hogy meggyőzze a kontinens többi államát: Brüsszel bírálata, a határok védelme nem Európa elutasítását jelenti.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar jogérvényesítés a Kárpát-medenceében
Megoldatlan a magyar ügy a Kárpát-medenceében, a kisebbségi jogok érvényesítésében nagyon sok a visszaélés, de a helyzet nem reménytelen – így összegezhető annak a körképnek a következtetése, amelynek során az elszakított területeken élő magyarság képviselői ismertették helyzetüket. A moderátori szerepet is betöltő Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója több ízben leszögezte, a kisebbségbe szorult magyar közösségek békés, parlamenti eszközökkel próbálják elérni jogaik biztosítását, eddig nagyon kevés eredménnyel. Hangsúlyozta azt is, egyetlen megnyugtató megoldás létezne: a különböző szintű autonómiák biztosítása.
Csóti György röviden vázolta a jelenlegi helyzetet, „ahogy az Budapestről látszik”. Felvidéken a szlovák kisebbségpolitika brutálisan diszkriminatív, a meglévő enyhe engedményeket sem tartják be, Kárpátalján összetett a magyarság helyzete, elsősorban a tízmilliós orosz kisebbséggel van elfoglalva az ukrán politika, jövőjük nagymértékben attól függ, hogyan alakul Ukrajna helyzete. A román kisebbségpolitika álszent, hazug, képmutató, Vajdaságban van ok a legtöbb bizakodásra, a kulturális autonómia csírái kihajtottak, a szerb politika ugyan igyekszik néha visszanyesni, de áttörést hozhat az EU-tagságra törekvés. Néhány szót ejtett a jelen nem lévőkről is: Horvátországban és Szlovákiában olyan kevés magyar él már, hogy nyugodtan lehetnek nagyvonalúak velük szemben, Ausztriában azonban a kettős mérce érvényesül, míg oroszlánként harcoltak a dél-tiroli németekért, nem hajlandóak kollektív jogokat biztosítani a burgenlandi magyaroknak. Áttörés Vajdaságban
A magyar ügyet nekünk kell megoldanunk, Európa nem is nagyon látja és fontosnak sem tartja ezt – vélekedett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Ehhez mindenkinek el kell látnia a rábízott feladatot, és fontos szerepe van a magyar kormánynak, fontos Magyarország gazdasági, politikai súlya, érdekérvényesítő ereje és a magyarság képviseletét felvállaló szervezetek otthoni politikai súlya is. Az áprilisi választások után a VMSZ-nek sikerült olyan eredményt elérnie, hogy megtapasztalja érdekérvényesítési szerepét. Hétfőn Szerbia megnyitotta az uniós csatlakozás 23. fejezetét, amely az igazságüggyel és az alapvető jogokkal foglalkozik, és amelynek része a kisebbségi cselekvési terv is. Ennek kidolgozásában a VMSZ is részt vett, sikerült áttörést elérniük többek között a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos alkalmazásával kapcsolatosan a közszférában és a közvállalatokban. Ez ma már a szerb jogrend része, a következő három évben fel kell mérniük a pontos helyzetet, ezután pedig el kell érniük, hogy a lakossági aránnyal összhangban legyenek képviselőik a közszférában. Tudatában vannak, hogy ehhez kellő számú, jól felkészült magyar szakemberre lesz szükségük, ezt stratégiák kidolgozásával, az oktatási rendszer átalakításával kívánják elérni. „Nem felhőtlen a helyzet, de nem is reménytelen, a magyarok elfogadottsága a szerb társadalomban jó, és Magyarországra sem tekintenek ellenségként, ehhez igyekezünk mi minél többet hozzáadni” – zárta előadását Pásztor István.
Ukrajna nem jogállam
Ukrajnában nem lehet kisebbségi jogérvényesítésről beszélni, mert Ukrajna nem jogállam – kezdte helyzetismertetőjét Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) titkára. Jogszabályi szinten jól mutatnak ugyan a dolgok, de hiába a törvények, ha nem hajtják végre őket, ha nincsenek források alkalmazásukra, ha felülírhatják alacsonyabb szinten hozott jogszabályok. Példaként említette a választási törvényt, amely sok átalakításon esett át, a magyar járásokat szétszabdalták, esélytelenné vált magyar képviselő parlamentbe juttatása. 2015-ben Porosenko mindent megígért, meg is változtatták a jogszabályt, ám az új törvényt nem voltak hajlandóak alkalmazni, és csak a KMKSZ bírósághoz fordulása után biztosítottak kompenzációként egy magyar képviselőnek bejutó helyet. Hasonló a helyzet a decentralizációval, az önkormányzati reformmal, évek óta napirenden van, 2014-ben a parlament elfogadta az önkormányzatok önkéntes egyesüléséről szóló törvényt, de a végrehajtási rendelet már nem arról szól, amit ígértek. Az ukrán nyelvtörvény ugyan egyik legmegengedőbb, de nem hajtják végre, nincsenek források, nincs kidolgozott alkalmazási mechanizmus, a polgármesterektől függ, hogy betartják vagy sem, a legtöbben lusták, félnek, nem alkalmazzák. Többnyire kettős mérce érvényesül: az oroszokkal szemben megengedőbbek, de a magyarok kevesen vannak, ez komoly hátrányt jelent az oktatásban is. Az alkotmány ugyan szavatolja az anyanyelvi oktatást, de 2005–2012 között oroszul igen, magyarul azonban nem lehetett érettségizni, nagyon sokan kiestek a felvételi rendszerből, és rendkívül rossz az ukrán nyelv oktatásának módszertana is, anyanyelvként tanítják, így a magyar gyermekek hamarabb megtanulnak angolul, mint ukránul.
Darcsi Karolina pozitívumokról is beszámolt, a helyhatósági választásokon sikerült jó eredményt elérniük, így megyei szinten megkerülhetetlen tényezővé váltak, de beszélt arról is, hogy a magyar állam támogatásainak köszönhetően felértékelődött a magyar nyelv, sok ukrán kezdte tanulni, útlevél, illetve gazdasági támogatások reményében. Mint fogalmazott, a helyzet náluk sem reménytelen.
Letargia Felvidéken
Lehangoló képet festett a felvidéki magyarság helyzetéről Menyhárt József, akit alig hat hete választottak a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökévé. Az elszlovákosodás, az elöregedés, az elvándorlás a felvidéki magyarság pesszimizmusát erősíti, 1991 és 2011 között arányuk 10,8 százalékról 8,5 százalékra csökkent, a magyar régiók gazdasági szempontból is leszakadtak, és ez az anyagi elgyengülés lelki elgyengüléshez vezetett. Ha a nemzetet összetartó közös múlt emléke elhalványul, nincs igény közös jövőre, közös tervre sem – mondotta. A szlovákiai magyarság politikai ereje megoszlott, az MKP már harmadik alkalommal nem jutott be a törvényhozásba, és egységük, politikai erejük hiánya megmutatkozott a jogok érvényesítésében is. Bírálta a parlamentbe jutott és kormányra lépett Most–Híd vegyes pártot, értékelése szerint túl olcsón adták magukat, a kormányprogramba kevés kisebbségi szempontból fontos kitétel került. Az önkormányzatokban még erős az MKP, ezért ott próbálják elérni jogaik, többek között a nyelvi jogok érvényesítését. „Az önálló Szlovákia létezésének két évtizede alatt a kisebbségi jogok vonatkozásában valódi Patyomkin-falut építettek fel. Minden fontosabb nemzetközi szerződést, előírást elfogadtak, létezik a magyar–szlovák alapszerződés, vannak alkotmányos előírások, csak éppen nem tartják be. Mindezt az állam szabotálja el” – mondotta. Menyhárt László kifejtette, azon lesznek a civilekkel közösen, hogy tudatosítsák a felvidéki magyarokban jogaikat, változtassanak ezen a kritikus és lehangoló képen. Politikai rendőrséggel a jogkövetelések ellen
A romániai magyarság helyzetét Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja vázolta. Ismertette a székely szabadság napjának elmúlt éves történéseit, az akadályoztatásokat, kirótt bírságokat, és levonta a következtetést: bizonyossá vált, Románia olyan ország, ahol bármelyik közhatóság fölléphet politikai rendőrségként. „Románia valahol a demokrácia és diktatúra között tántorog” – hangsúlyozta. Elmondta azt is, az SZNT a nemzetközi intézményekre nem nyomásgyakorló eszközként, hanem mint párbeszédet generáló fórumokra tekint, tudatában vannak, hogy az autonómia csak párbeszéd útján érhető el, és Románia esetében bizonyossá vált, külső ösztönzés szükséges, hogy saját állampolgáraival hajlandó legyen tárgyalni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Helyzetkép van, stratégia nincs (Veszélyeztetett iskolák a szórványban)
Évente átlag nyolc-tíz magyar iskolát zárnak be Romániában, egyes szórványvidékeken tízévente 30 százalékos a magyarság fogyása, néhol a belső sorvadás, máshol a vegyes házasság eredményezte asszimiláció nyomja rá bélyegét a nemzetiségi összetétel változására – ismertették szakemberek Tusványoson a Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben című kerekasztal-beszélgetésen.
A bevezetőben Kapitány Balázs, a Budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette a 2012–2014 közötti Iskolák veszélyben program eredményeit és az azokat összefoglaló kötetet. A szórványban nem a helyi román hatalom gátolja a magyar oktatást, sokkal inkább a belső szervezetlenség, az információ- és tudáshiány, a döntéshozatal felelősségétől való menekülés az oka, hogy még a meglévő lehetőségeket sem használják ki, habár sok esetben autonóm módon léphetnének a magyar oktatás fenntartása érdekében – ismertette Kapitány Balázs.
Az iskolák veszélyben programban azokat az oktatási helyszíneket, 0–VIII. osztályos iskolákat vizsgálták meg, ahol külső beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy fennmAradjon a magyar oktatás. Legfőbb meghatározó a diáklétszám csökkenése, de az osztály- és iskolaösszevonások is veszélyeztetik a magyar oktatás létét, mert ha a közelben nincs magyar iskola, bekövetkezik a tannyelvváltás, a szülők román iskolába íratják gyermeküket – foglalta össze a kutatási tapasztalatokat Márton János, az Omnibus kutatócsoport ügyvezetője. Elmondta, 290 iskolát látogattak meg, ezek közül 130-ban veszélyeztetett a magyar oktatás, ami 3500 tanulót érint. Megvizsgálták a városi kisiskolák helyzetét is – tizenkét olyan városban végeztek kutatást, ahol az 1992-es és 2011-es népszámlálás között nagy volt a népveszteség, itt a beiskolázási mutatók továbbra is folyamatosan csökkennek. Következtetések: ilyen helyzetekben sok minden nem a román állam intézményein, nem a tanfelügyelőségen, a politikumon múlik, az esetek többségében tűzoltás folyik, hiányzik a stratégiai gondolkodás – ismertette Márton János.
Lenniük kellene megbízható iskolastatisztikáknak, amelyeket a jelenlegi online világban nem terepmunkával kellene gyűjteni, és lennie kellene valós oktatási rendszernek, mert csak a rendszer fejleszthető – véli Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. A világ legsikeresebb iskolai rendszerei teljesítményének hátterét vizsgáló 2007-es McKinsey-jelentésre hivatkozva az oktatáskutató leszögezte: a jelentésben vizsgált öt szint közül Románia a legalsó szintet képviseli, amire a javasolt beavatkozási módok között szerepel, hogy az oktatókat érdemben meg kell fizetni, és a külső értékelést, a vizsgaeredményeket hasznosítani kell a tervezésben. Papp Z. Attila megfoglamzott néhány szabályt és megállapítást: az oktatáspolitikában figyelembe kell venni a tömbmagyarság és a szórvány sajátosságait; egy kisebbségi társadalom nem engedheti meg magának, hogy az elitizmus jegyében önként lemondjon a lakótelepi iskolákról a városközpontiak javára; nem mindegy, hogy tanügyi káder szemléletű vagy menedzsertípus az iskolavezető – előbbi teljesíti a feladatokat, nem kezdeményez, utóbbi pályázik, van jövőképe. Temes megyeben három házasságból kettő nemzetiségi szempontból vegyes, az elemi osztályokban a diákok 30 százaléka kétnyelvű családból származik – tájékoztatott Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, akinek szívügye (és tesz is érte) a térség magyar oktatásának fenntartása.
Térségi rendszerben gondolkodik, mert szerinte csak így tudnak megerősödni a sorvadó kisiskolák, és Temes megyei pozitív példákat ismertetett: óvodák és elemi osztályok szerveznek közös programokat, bevonják a szülőket az iskolai tervezésbe, szélesítik az iskolabusz- és ösztöndíjprogramot, részt vesznek a tehetséggondozásban, délutáni gyakorlati szakoktatást tartanak egyfajta mesterségízelítőként, különböző módokat keresnek a magyar nyelv presztízsének növelésére, valamint a pedagógusok munkájának elismerésére.
Aáry-Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa, a téma moderátora feltette a kérdést: vajon jól tesszük-e, ha a veszélyeztetett iskolákról beszélünk, van-e ennek pozitív üzenete? – a választ Kapitány Balázs adta meg, aki szerint sok gazdája van a romániai magyar oktatásnak, de hiányzik az alaphálózat, és valóban úgy tűnik, semmi nem tudja felrázni a felelősöket, de a Temesvárihoz hasonló pozitív példák felmutatására, átadására szükség van.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A migránsválság korában nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés
Németh Zsolt szerint a migránsválság által megnyitott legújabb korszakban sokkal nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés, mint korábban volt.
A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke erről a Hitünkből értékek következnek című könyvének bemutatóján beszélt csütörtökön Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében. A kétkötetes mű Németh Zsolt 2002- 2014 közötti írásait, beszédeit tartalmazza, előszavában Orbán Viktor miniszterelnök méltatta Németh Zsolt hozzájárulását a magyar nemzetpolitikához.
A könyvbemutatón Németh Zsolt az "Európát maga alá temető migrációs őrület", az intolerancia európai megerősödése és az "erdélyi magyarság elnyomására felhasznált" terrorizmusellenes harcról említést téve állapította meg, hogy az új külpolitikai helyzetben nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés.
A könyv címét magyarázva elmondta, lelkész édesapja magatartásmintája ma is mérce számára, és hozzátette: a könyvnek evangelizációs küldetést is szánt a politikán belül.
Martonyi János volt külügyminiszter arra a vitára utalva, hogy érték- vagy érdekelvűnek kell-e lennie a magyar külpolitikának, Németh Zsoltnak azt a gondolatát idézte, hogy az értékeknek koordinátarendszert kell adniuk az érdekek érvényesítéséhez. A volt miniszter elmondta: ha Magyarország gazdasági, katonai nagyhatalom lenne, akkor nem föltétlenül lenne szüksége az értékelvű külpolitikára, de a jelenlegi helyzetében csakis az értékekre hivatkozva tud érvelni a határon túli magyar közösségek autonómiaigénye mellett. Martonyi János szerint Németh Zsolt értékei nem változtak a hosszú együttműködésük során.
Népújság (Marosvásárhely)