A Remény Kis Emberei
Az István, a király Csíkszeredában
Érdekesnek ígérkező előadásnak ad otthont augusztus 20-án Csíkszereda, ahol a nemzeti ünnep alkalmából ismét bemutatják az István, a király rockoperát – ezúttal a Remény Kis Emberei szervezésében.
A Budapesti székhelyű nonprofit szervezet – teljes nevén Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért – célja a Kárpát- medencei gyermekotthonokban, illetve mélyszegénységben élő fiatalok felemelése, a társadalomba való integrálása, értékeik megmutatása és megerősítése. Munkájukat 2005-ben kezdték, amikor szentendrei fiatalok közreműködésével előadták az István, a király rockoperát. A jótékonysági előadás bevételét a Kárpátaljai Ferences Misszió javára ajánlották fel, majd Majnek Antal munkácsi püspök atya biztatására bemutatták a darabot 2006-ban Beregszászon, ahol a bevételt az épülő ráti gyermekotthonnak adományozták.
2006 adventjében egy 50 fős erdélyi és moldvai csapatot fogadtak egy hétre családoknál, ekkor a fiatalok a saját karácsonyi és újévi szokásaikat mutatták be az érdeklődőknek.
2007 óta minden nyáron megtartják a Szövetség az életért elnevezésű táborukat, melynek keretében a Kárpát-medencei magyar nehéz sorsú és gyermekotthonos fiatalokat látják vendégül egy hétre. 2007-ben az első tábort még a zetelaki víztározó partján szervezték, ahol pázmányos egyetemisták táboroztattak székely gyerekotthonos gyerekeket. 2008-ban Csobánkára tették át a tábor helyszínét, és folyamatosan kibővítették a gyerekek körét Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék és az anyaország felé, és a táboroztatók száma is lényegesen megnőtt. 2012-ben bővítették tevékenységi körüket egy fesztivállal, mely kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújtott a gyerekeknek. Ezt a fesztivált 2013-ban is megszervezték. A színvonalas zsűri – Lackfi János, Harcsa Veronika, Malek Andrea és Baricz Gergő – építő kritikáival rengeteget emelt a gyerekeken. Az egységben nagy erő rejlik, ezért 2014-ben egy közös szereplésre hívták a rájuk bízottakat, és előadták az István, a király rockoperát a Petőfi Csarnokban 200 fiatal szereplésével. Az előadást 2015-ben a vajdasági Csantavéren is megismételték. Az évek során egyre tágították kapcsolatrendszerüket, így mára már várnak gyerekeket a Vajdaságból (Csantavér, Óbecse, Drea, Hajdújárás), Erdélyből (Csíkszereda, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós, Csíkszentsimon, Csíkszentkirály, Tusnádfürdő, Szentegyháza), a Gyimesekből (Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Gyimesbükk), Moldvából (Bákó, Lujzikalagor, Csíkfalu, Rekecsin, Lészped, Magyarfalu), Kárpátaljáról (Rát, Szürte, Téglás, Csap, Beregszász) és az anyaországból (Berettyóújfalu és térsége, Pilis, Budapest, Szentendre, Solymár, Pilisvörösvár és környéke). Mára éves szinten 9 rendezvényük van, közel 1000 rászoruló gyermekkel és fiatallal vannak folyamatosan kapcsolatban. Az évek során kb. 2000 önkéntes segítette munkájukat.
A híres magyar rockoperát Csíkszeredában idén is mintegy 200 nehéz sorsú amatőr gyermek adja elő profi módon, akik Kárpátaljáról, Csángóföldről, Erdélyből, Vajdaságból és az anyaországból fogtak össze, hogy egységet alkotva megmutathassák az értékeiket. A bemutatóra augusztus 20-án este fél kilenc órakor kerül sor, a részletekre visszatérünk.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Kiemelkedő művészeti esemény a régi Vármegyeházán
Fikl György és a bánsági barokk 300 éve
Óriási érdeklődés közepette került sor július 23-án, szombaton a régi Temesvári Vármegyeházán (Szépművészeti Múzeum) a Barokktól a neobarokkig című kiállítás megnyitójára. A Barokk/Urbánus projekt keretében megvalósult komplex művészeti esemény keretében, amelyet dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója nyitott meg, betekintést nyertünk a XVIII. századi Barokk Palota, a régi Vármegyeháza korhűen berendezett ebédlőjébe és teázójába, a falakon korabeli metszetekkel és Fikl György festőművész pazar barokk enteriőröket ábrázoló monumentális festményeivel. Aktuális üzeneteket hordozó, monumentális Fikl-festmények díszítik a Vármegyeháza Barokk Terme, az egykori díszterem falait is, végül a „sötét szobában” Josépha Blanchet francia alkotó vizuális metaforájával szembesülhet a néző, amely a brutális modern társadalom elvárásainak szorításában vergődő nőt ábrázolja.
„Fikl mívesen megfestett, pazar enteriőröket ábrázoló, elegáns alkotásai a XXI. század emberének vegyes kulturális kötődéseit illusztrálják, ugyanakkor erőteljes társadalmi üzeneteket fogalmaznak meg ember és vallás, illetve ember és kultúra ellentmondásos viszonyáról – mondta megnyitóbeszéde során Victor Neumann múzeumigazgató. – A kiállítás keretében összehasonlítjuk a barokk és a neobarokk művészetet, Fikl alkotásai pedig a korok között átívelő hídként kötik össze a két művészeti stílust és segítik elő a művészi alkotások jobb megértését. A Barokk/Urbánus projekt, a Temesvári Szépművészeti Múzeum és a Herczeg Alapítvány közös kezdeményezése betekintést nyújt egy adott kor kultúrájába és művészetébe, ugyanakkor megmutatja azokat a kötődéseket és átalakulásokat, amelyek a Temesi Bánság utóbbi 300 évét jellemezték, a török uralom alól való felszabadulástól napjainkig.”
Fikl György az egyik legjelentősebb Temesvári kortárs festőművész, akinek alkotásai bel- és külföldön egyaránt népszerűek. Fikl külföldön New York-i és luxemburgi galériák közvetítésével mutatja be alkotásait, amelyek közül kettőt Charles herceg magánkollekciója számára is megvásároltak. A Barokktól a neobarokkig című rendkívül látványos kiállítás 2016. szeptember 23-ig látogatható a Barokk Palota (Szépművészeti Múzeum) második emeleti termeiben.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

XV. Kisiratosi Falunapok
Régóta nem volt ilyen sikeres rendezvény
Amint azt előre jeleztük, a XV. Kisiratosi Falunapok pénteki programja a szokáshoz híven, ezúttal is könyvbemutatóval kezdődött, melynek során a kultúrotthon kistermében 18 órától két kiadvány került bemutatásra. A szépszámú egybegyűltet a prezídiumból Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester, az odavaló Czöndör Mihályné, Sarusi Mihály közíró és Szabó János író társaságában Korondi Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a hagyományokhoz híven, a kisiratosi gyökerű Sarusi Mihály egy újabb kötettel ajándékozza meg olvasóit. Ugyanakkor elégedettséggel vegyes büszkeséggel beszélt a Pusztaszabolcs Önkormányzatának a támogatásával, a szakembereik közreműködésével készült Kisiratos kincsei címmel megjelent kötetről, amely a település értéktára. A továbbiakban felkérte Szabó János írót Sarusi Mihály Álompuszta című munkájának az értékelésére.
Álompuszta, Kisiratos kincsei
Szabó János előrebocsátotta: mivel már többször járt Kisiratoson, illetve betekintett a Kisiratosi Értéktárba, maga is kissé helybélinek érzi magát. A továbbiakban Sarusi Mihály Álompuszta (Színjáték két fölvonásban) című munkájáról kifejtette: ebbe egy háromfelvonásos dráma van belesűrítve. Témáját az 1950-es évek magyar életéből meríti, amelyben a polgár rájön arra a fontos dologra, hogy az irodalmat, a művészetet, de leginkább a színházművészetet a történelemhamisítás eszközévé tették. Ezt a kisiratosiak számára sem kell bővebben magyarázni, hiszen az idősebbek visszaemlékezhetnek az akkori idők mindenféle engedélyhez kötött, fokozott ellenőrzéssel nyomon követett, sorállással működött társadalmi életére, ami már magában is feszültségeket rejt. A címet – Álompuszta – egy létező magyarországi település, Állampuszta – büntetés-végrehajtási intézet helyszíne – adta. Ismertette a keresztnevekre, rokon megnevezésekre, foglalkozásnevekre, illetve rangjelzésnevekre hallgató szereplőket, akik az akkori társadalom jellegzetes figurái. A továbbiakban a szerzővel, Sarusi Mihállyal felváltva olvasott fel részleteket a párbeszédeken alapuló színműből, amelyet nemcsak szórakoztató, hanem igen tanulságos olvasmányként ajánlott hallgatósága figyelmébe Szabó János író. Sarusi Mihály a mű megírásának a motivációiról beszélt, ugyanis már az 1980-as években érezte: meg kell írnia a kisgazdák, a kulákok, a kertészek, sőt a nagygazdák, egyetlen gyűjtőszóval a parasztság drámáját. A felmenői között ugyanis majdnem mindenki földművelő volt. A velük az 1950-es években elkövetett parasztgazdaságok szétverésének a történetét, az 1956-es felemelkedésnek a lehetőségét a Kazal című dokumentumregényében írta meg. Az Új Magyarország napilap részletekben közölte. A szerkesztőkkel folytatott beszélgetéseken vetődött fel: mi lenne, ha a témát drámában is megírná? Nos, egy meghívásos, országos pályázati felhívásra megírta, csakhogy abban elvárás volt a kolbász témának a feldolgozása is. Azt úgy oldotta meg, hogy a mesebeli kolbászból font kerítést a gumibot támasztja meg. A közölt történetek valahol megestek, az akkori élet minden területéről meríti témakörét, szeretettel ajánlja a kisiratosi olvasóknak is.
Korondi Erika polgármester miután megköszönte a szerzőnek és Szabó Jánosnak az érdekfeszítő könyvbemutatót, annak a reményének adott hangot, hogy Sarusi Mihály még számos könyvét mutatja be Kisiratoson.
A továbbiakban a Pusztaszabolcs–Kisiratos közötti testvérkapcsolatok kiemelkedő eseményét, a pályázati támogatással, pusztaszabolcsi közreműködéssel elkészült Kisiratosi Értéktár fontosságát ecsetelte. A kiadványban Almási Gábor, Almási Vince, Németh Emese, Pataki Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi, Vágner Szabó János és a jómaga írásai jelentek meg, sok fotóval. A szerkesztési, nyomtatási munkálatok olyan rövid idő alatt történtek meg, hogy maga sem hitte a Kisiratosi Falunapra történő elkészülését. A Kisiratos kincseicímű kiadvány előkészítő munkálatairól, a kisiratosi értékek számbavételéről, feldolgozásáról Czöndör Mihályné, a mű szerkesztője beszélt. Tekintve, hogy Czöndör Mihálynéval a kiadványról külön is elbeszélgettünk, a témára a közeljövőben visszatérünk. Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester ismertette a kiadvány elkészültének a feltételeit: 2012-ben az Országgyűlés a magyar nemzet egységétől vezérelve, törvénybe foglalta a magyar értékek összegyűjtését, megőrzését, általa összetartozásunk, nemzeti tudatunk erősödését. 2015-ben a külhoni települések is lehetőséget kaptak, hogy anyaországi partnertelepülésükkel együttműködve elkészítsék értéktárukat. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának külhoni, Kisiratosi Értéktár Projektjének nyertes HUNG-2015 pályázata. Fontosnak tartotta, hogy az együttműködés során pusztaszabolcsiak és kisiratosiak sokat tanultak egymástól értékeik felismerésében, azoknak megbecsülésében. Azokat egy kapcsos könyvbe gyűjtötték, hogy bármikor be lehessen kapcsolni újabb lapokat, amelyekből, ha összegyűlik még egy kiadványra való, újból könyv alakban jelentessék meg, hogy minél több emberhez eljuthasson. Ennek a pályázatnak a legnagyobb eredménye, hogy felismerjük, számba vegyük, jobban megbecsüljük a saját értékeinket. A Kisiratosi Értékbizottság elnöke, Almási Vince volt polgármester arról a lehetőségről beszélt, hogy a pályázat jóvoltából Kisiratos 200 kiadványt kapott, amelyeket igényre a lakosság között osztanak ki. Arad megye más települései, a Kisiratosi Értékbizottsággal együttműködve, anyaországi kormányzati támogatással elkészíthetik a maguk értéktárát, ami később bekerülhet az Erdélyi Értéktárba.
A könyvbemutatók Sarusi Mihály kötetének a dedikálásával, kellemes beszélgetéssel zárultak.
A pénteki program további részében, a kultúrotthon nagytermében Korondi Józsa Henrietta konferálásával előbb György Botond, majd András Előd humoristák szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A humorest után a Rózsa Presszó udvarán késő éjszakáig tartott a retróbuli, amelyen sokan mulattak.
Szombati programok
Délután egy órakor indult a bográcsfőző verseny, majd valamivel 17 óra előtt a Kisiratos központjában lévő orvosi rendelőtől zenekísérettel indult a népviseletbe öltözött néptánccsoportok színes menete, amit a helybeli Kisgyöngyvirág vezetett. A központi útkereszteződésben, ugyancsak zeneszóra, körtáncot jártak, majd bevonultak a szabadtéri színpadhoz, amelynek a nézőterén egyre nőtt a tömeg.
Köszöntők
Korondi Józsa Henrietta műsorvezető köszöntötte a közönséget, majd a színpadra kérte Korondi Józsa Erika polgármestert és Péró Tamás RMDSZ-Arad megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. A polgármester szeretettel köszöntötte a helybeli és környékbeli nézőket, a fellépőket, kiemelten köszöntötte az anyaországi, illetve a megyebeli polgármestereket, alpolgármestereket és küldöttségük tagjait. Név szerint megemlítette a pusztaszabolcsi, a lőkösházi, a kevermesi és az Úri-beli küldöttségeket. Ezt követően a falunap értelmét ismertette, amit Szent Anna napjához kötöttek. 15 évvel ezelőtt dr. Almási Béla és Almási Vince kezdeményezte az I. Falunapot, amit azóta minden évben megszerveztek. Azok az itthoni és az elszármazott kisiratosiak újratalálkozásának az örömünnepeivé váltak. Majd ismertette az előző nap bemutatott két kiadvány címét és fontosságát. Szintén fontos, hogy a közösség tagjai higgyenek az összefogás erejében. Tudniuk kell, hogy mindazt, amit a faluért tesznek, azt a családokért, a gyermekeikért is teszik. A kultúra, a zene, a tánc, a hagyományok őrzése olyan lelki többletet ad, ami feltölt, elengedhetetlen a dolgos hétköznapokban. A falunapok rendezvénye kiváló alkalom a meglévő hazai és nemzetközi kapcsolatoknak az ápolására, a bővítésére. Szóljon ez a nap a vidámságról, emlékezzenek a résztvevők, hogy Kisiratos napján jól érezte magát a település apraja-nagyja, de a vendégeik is.
Miután megköszönte az önkéntes segítők, a szervezők munkáját, minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Péró Tamásnak.
Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke köszöntőjét követően 3 gondolatának kívánt hangot adni: mindig szívesen érkezik a vendégszerető Kisiratosra, ahol köszönet jár a lakosságnak, amelynek nagy többsége a tulipánra voksolt az elmúlt önkormányzati választáson. 2016 választási év, vagyis önkormányzati mögöttünk, parlamenti választások előttünk, amelyeken a cél visszaszerezni az Arad megyei magyarság törvényhozási képviseletét. Arra kisiratosi is pályázik, ezért kéri a helybeliek támogatását. Ha sokan segítenek a falunap megszervezésében, bizonyára mindnyájan jól érzik magukat, ezért nekik is, a vendégeknek jó szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Népzene- és néptáncgála
A műsorvezető a házigazdák nevében a kisiratosi Napraforgó citerazenekart szólította, amelynek tagjai Juhász Kálmán vezetésével először szerepeltek közönség előtt, gyermekdalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport dél-alföldi és marosszéki táncokat adott elő Orbán László koreográfiájára, szokásukhoz híven, látványosan kiforgatva a lányokat. Ezt követően a nagyzerindi Ibolya tánccsoport igen fegyelmezett szilágysági és békési szlovák táncai következtek ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével. Utánuk a kisiratosi Kisgyöngyvirág kalocsai táncai arattak kitörő sikert Verbóczky Kinga vezetésével.
Mint az utóbbi években rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának a jóvoltából idén is kiosztották a művelődési életben is tevékenykedő, legjobb tanulónak járó Arany László-díjat, amit a színpadon Csányi Kálmán polgármester ezúttal Pelle Patrik VIII. osztályos tanulónak adott át. Értékelőjében a polgármester a 2003-ban alapított díjról elmondta: a partnertelepülés végzős diákjának a jó tanulmányi eredményei mellett kiemelkedő közösségi munkát is végeznie kell. A díjra minden évben jelölteket kérnek, akik közül maguk választják ki a díjazottat. Idén az önkormányzat választása Patrikra esett, aki az emléklap mellett 100 ezer forintot is kapott, amit arra költ, amire akar. Miután sikeres továbbtanulást kívánt Patriknak, akit meghívott Pusztaszabolcsra, mindenkinek további jó szórakozást kívánt.
A néptáncműsor folytatásában a simonyifalvi Leveles, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokat adott elő vastaps közepette.
A következő szünetben ugyancsak a színpadon átadták a bográcsfőző verseny díjait. Haraszti Imre, Úri község polgármestere, a zsűri elnöke a kollégáival, Marikával és Ottóval értékelték a csapatok által főzött pörkölteket. Szerintük a 7 csapatból a legjobb a Sóvári csapat főztje volt. Mivel a zsűri véleménye igen megoszlott, két csapatnak is II. díjat adtak. Ezek a kisiratosi AMISZ, illetve a Nagycsapat. III. díjra értékelték a Norbert nevű csapat pörköltjét, IV. a Laen nevű csapat lett.
Ezt követően a kisiratosi Dragon Klub karatebemutatója következett, ahol a legkisebbektől a felnőttekig minden fiatal megcsillogtatta cselgáncstudását, a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.
Utánuk a kisperegi Napraforgó tánccsoport Molnár Csaba betanításával előadott marosszéki forgatós táncának tapsolt a közönség. Ezt követően a Páter Godó Mihály Általános Iskola VII. osztályának a modern tánca hozta lázba a nézőket. A pécskai Búzavirág tánccsoport Engi Márta vezetésével igen tetszetős Küküllő menti táncokkal aratott nagy sikert.
A népzene- és néptáncgálát a kisiratosi Kikelet citerazenekar zárta, amelynek tagjai Juhász Kálmán betanításával és vezetésével dunántúli, majd vajdasági dalokat játszottak, nagy sikerrel.
Operett, koncertek
A szombati programban stílusváltást jelentett a nagyváradi MM Pódiumszínház két tagjának az egyórás műsora, amelyen ismert operettslágereket adtak elő, vastaps közepette.
Valamivel 21 óra után kezdődött Delhusa Gjon közel kétórás koncertje, amelyen saját, illetve más szerzők régi és újabb slágereit szólaltatta meg, amelyekre csoportokban táncolt az egész teret megtöltő közönség. 23 órakor kezdődött a Kerozin együttes koncertje, amely ha lehet, még fokozta a hangulatot. Utána közel 25 fiatal égő fáklyákkal felvonult a színpadra, ahol elénekelték nemzeti imánkat, majd az éjfélkor megtartott parádés tűzijáték következett. Éjfél után a fiatalok számára a helybeli strandon szerveztek diszkót, míg az idősebbek a Rózsa Presszó udvarán mulattak élő zenére hajnali 4 óráig.
A XV. Kisiratosi Napok sikerének az érzékeltetésére csak annyit: amikor este későn hazaindultam, a községközpont minden mellékutcája, de a főutca is végig olyannyira meg volt telve parkoló autókkal, hogy újabbak már aligha találhattak helyet.
A rendezvény sikeréért köszönet jár minden támogatónak, de mindazoknak is, akik az önkéntes munkájukkal járultak hozzá a vendéglátás, illetve a szervezés zökkenőmentes működéséhez!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Egy hasznosítható kastély vagy egy kiállítható szobor ér többet?
Szociálpedagógus: elhibázott a kulturális minisztérium politikája
A műemlék épületek helyreállításának háttérbe szorulására, a kulturális minisztérium erre vonatkozó elhibázott politikájára figyelmeztet Dacian Muntean szociálpedagógus, aki a felújításra váró szacsali Nopcsa-kastély kapcsán intézett nemrég nyílt levelet Corina Şuteu kulturális miniszterhez.
A Hátszeg térség szakértője a megyei önkormányzat tulajdonában álló ingatlan felújítását és hasznosítását célzó projektre hívta fel a figyelmet, amely a kulturális tárca várólistáján „rekedt”, és amely független szakértők pontozásával a 15. helyre került a 200-as listán. A nemzetközi hírű – több tudományos folyóiratban és filmben is szerepelt – kastély ma gazdátlanul, kifosztva áll, vakolata málladozik, ablakait kitörték, bútorzata hiányzik. A projekt megoldást jelenthetne a hasznosítására, de egyelőre úgy tűnik a kulturális tárca számára fontosabb egy Brâncuşi-szobor megvásárlása, mint épített örökségünk megőrzése.
Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult a „Hámor” kézműves egyesület
Nagyenyed, Torda és Marosludas környékéről toborozzák a mestereket
Rendkívül fontos és időszerű kezdeményezésnek adott otthont július közepén a Nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház: a környék kézműveseinek alakuló ülését tartották.
Az ötletgazda Albert Ferencet sokan ismerik a vidéken, hiszen gyönyörűen farag, isteni kürtöskalácsot készít, amelyet szülőfalujában, Székelykocsárdon árusít – és nem akárhogyan, hanem favázas biciklin kínálgatja a portékát, pedálozás közben pedig a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat jól ismert dallamát sugározza egy kis készülék. Albert Ferencet választották az alapítvány elnökévé.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Két RMDSZ-es bizottsági elnök a megyei tanácsban
Megalakultak a szakbizottságok a Kolozs Megyei Tanácsban.
Az RMDSZ frakció a következő szakbizottságokban vesz részt: Deák Ferenc a jogi és az urbanisztika szakbizottság tagja, a gazdasági és pénzügyi szakbizottságban Szőcs Endre titkári minőségben fog tevékenykedni, Enyedi Tamás a vagyonkezelő szakbizottságban érvényesülhet majd, Keizer Róbert az egészségügyi bizottság tagja, Balla Ferenc az oktatási szakbizottság elnöki tisztségében tevékenykedik, Lőrinczi Zoltán pedig a mezőgazdasági szakbizottság elnöke lett.
Szabadság (Kolozsvár)

Új helyszínen a MIÉRT szervezte EU-tábor
A 2016-os helyhatósági választások lesz az egyik fő téma
A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia tizenharmadik alkalommal szervezi meg az EU Tábort. Idén július 27 és 31. között kerül megrendezésre és újult helyszínnel jelentkezik. A rendezvénynek a zeteváraljai Natur Air Park ad otthont. Az idei EU Tábor mottója „A fiatalok Európája” - olvasható a rendezvény honlapján.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta „A minden évben többszáz fiatal számára találkozási pontot jelentő EU Táborban az eddigiekhez hasonlóan idén is a hangsúlyt az aktuális európai problémákra fektetjük. A fiatalok, ifjúsági szervezetek és az Európai Unió kapcsolatát szeretnénk taglalni. Úgy gondolom, nagyon fontos ezzel a témakörrel foglalkozni, hiszen ahogy a Brexit kapcsán is láthattuk a fiatalok nagy számban a EU mellett döntöttek, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a fiatalok Európáját éljük.”
Az előadások során a 2016-os helyhatósági választások lesz az egyik fő téma, a választások során tisztséget elnyert fiatal polgármesterek, illetve olyan képviselők lesznek a tábor meghívottjai, akik az önkormányzati munka kihívásairól mesélnek majd. Ugyanakkor, a jelenleg Európában zajló események is fontos szerepet kapnak, hiszen például a Brexit is terítéken lesz.
A tábor weboldalán olvasható sajtóanyag szerint a tavalyi évben elindított nagy népszerűségnek örvendő tabu sarok idén is szerves része lesz a tábornak, a résztvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg.A tábor meghívottja lesz Gombola András, akik évekig hajléktalan volt, ennek a létnek a viszontagságairól mesél majd, Juhász Anita, aki a napjainkban egyre jobban elterjedő virtuális zaklatás témakörét járja körül, valamint Szabó Zoltán, Kobra, aki az elkényelmesedett fiatalokat komfortzónájából próbálja meg kirázni az európai biciklitúrájának élménybeszámolójával.
Az öt napos tábor a színvonalas előadások mellett számos szórakozási lehetőséget is nyújt majd a résztvevőknek. Esténként erdélyi fiatal DJ-k szórakoztatják majd a fiatalokat, valamint a Kolozsvári Beerpong Egyesület által szervezett csapatjátékokon is részt vehetnek az érdeklődők.
A szervezők idén körülbelül 350 résztvevőre számítanak, a tábor programját a miert.ro/eu-tabor honlapon lehet megtekinteni. A legújabb hírek, fotók, érdekességek a honlap mellett a MIÉRT Facebook-oldalán (facebook.com/miert.ro) érhetőek el.
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán Viktor: Európában alapvető változások szükségesek
A kormányfő szerint elit- és demokráciaválság van a nyugati világban
Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, az európai biztonság helyreállításához alapvető változásokra van szükség – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.
A magyar miniszterelnök kifejtette: a bevándorlási válság, terrortámadások, a brit kilépés közepette Európában napról napra nő a félelem. Szerinte ahhoz, hogy ez az érzés eltűnjön, az unióban minden kezdeményezést, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól, meg kell állítani. Egy európai hadsereg létrehozását is szorgalmazta, illetve megjegyezte, azon is dolgoznak, hogy legyen a V4-eknek közös hadserege. Az őszi kvótareferendumról azt mondta: aki nem megy el, a többiekre bízza a döntést. A baloldali magyarországi pártok a miniszterelnök beszédét unióellenesnek ítélték, a Jobbik pedig úgy látja: Orbán Viktor is az elit része, mely most szerinte megbukott.
Szabadság (Kolozsvár)

Veszélyben a magyar iskolák
Nem a román hatalom, a szervezetlenség az ellenségünk
Évente 8–10 magyar tannyelvű iskolát zárnak be Romániában, és a szórvány egyes vidékein 30%-kal csökken tízévente a magyarság létszáma – hangzottak el a megdöbbentő adatok a 27. Bálványosi Diáktábor és Szabadegyetemen, a Veszélyeztetett iskolák – veszélyeztetett oktatás Erdélyben címet viselő kerekasztal-beszélgetésen.
Amint a 2012–2014 között elvégzett Iskolák veszélyben kutatási program eredményei is mutatják, a magyar iskolák köre folyamatosan szűkül. Történik mindez annak ellenére, hogy az erdélyi magyar oktatás önálló szereplői, vagyis a helyi közösségek vezetői, a magyar állam, a határon túli magyar politikai szervezetek részéről ebben az ügyben segítőkészség tapasztalható. A jelenség kiváltó okai – a népességfogyástól, a beolvadáson át, a vegyes házasságokig – több tényezőre vezethetők vissza. Ezekhez még hozzájárul a már felsorolt szereplők közötti kommunikáció hiánya, mely megakadályozza, hogy egymás ötleteit, tapasztalatait és esetleges eredményeit felhasználhassák. Éppen ezért a kutatás eredményeit és a belőlük levonható következtetéseket könyvbe foglalták és közreadták – jelentette ki bevezetőjében a moderátor szerepét ellátó dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok Budapesti biztosa.
A frissen megjelent kötetbe foglaltakat a jelenlévő szerzők közül elsőként Kapitány Balázs demográfus, a Budapesti Népességtudományi Intézet tudományos titkára ismertette. Ennek során kiderült, hogy a szórványbeli magyar iskolák hosszabb–rövidebb távú megszűnésének okát a szakember nem a román állam gáncsoskodásában látja, hanem az általa is észlelt és megtapasztalt önsorsrontás különböző formáiban. Ezek közé sorolta a belső vitákat és konfliktusokat, valamint a minőségi problémákat, szervezetlenséget, információhiányt is. Nehezményezte továbbá, döntéshozóink hozzáállását is, akik bár megtehetnék, sok esetben mégis elmulasztják a beavatkozás lehetőségét. Az általuk azonosított 40 lemorzsolódási ok közül tételesen a nagyvárosok peremén elhelyezkedő kisiskolák mellőzését, illetve a tanintézményig fennálló távolságot említette.
Az Omnibus-kutatócsoport vezetője, Márton János konkrét számadatokkal támasztotta alá az eddig elhangzottakat. Így többek között megtudhattuk, hogy az általuk meglátogatott 290 szórványiskola közül 130-ban veszélyeztetett a magyar nyelvű oktatás, ami 3500 diákot érint.
Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója leszögezte, a kisebbségi oktatásban minden egyes iskola számít, ezért megengedhetetlen, hogy az elitizmus nevében önként feladjuk a lakótelepi iskolákat. Ugyanakkor szerinte a megoldásra váró gondhalmaz részét képezi az oktatók megfelelő bérezése és a vezetőváltás is.
Az elhangzottak negatív kicsengését némiképp Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatónőjének a hozzászólásából kisugárzó tenni akarás enyhítette. Az általa elért eredmények ugyanakkor azt bizonyítják, hogy megfelelő hozzáállással és jó ötletekkel a legsúlyosabb gondok is megoldhatók.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lebontani a falakat
Tetszik, nem tetszik: együtt kell élnünk
Román–magyar együttélési kódex kidolgozását tervezi az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID). A tervekről tegnapi sajtóértekezletén beszélt Alexandru Andriesei, miután a múlt hetet egy interetnikus táborban töltötték Bikfalván.
Az ország több megyéjéből érkezett 30 résztvevő minden nap előadásokat hallgatott, de bőven jutott idő nem formális tevékenységekre, egymás és a vidék megismerésére.
– Azt gondolom, párbeszéd által sikerült leépítenünk azoknak az előítéleteknek a nagy részét, amellyel egyes táborlakók érkeztek – mondta Alexandru Andriesei.
Az AID elnöke szerint hasznosak voltak a napi előadások (Grüman Róbert, Victor Sibianu, Cziprián-Kovács Loránd), de a „legmélyebb benyomást” Sergiu Constantin, a bolzanói Kisebbségi Jogok Akadémiájának romániai kutatója tette a társaságra, aki a tőle megszokott egyenes beszéddel írta le a dél-tiroli területi autonómia olasz–német viszonyát.
Az egyesület középtávon egy „együttélési kódex” kiadást tervezi, a munkába bevonnák Sergiu Constantint is. A kódex egyféle iránytű lehetne azok számára, akik belátják: tetszik, nem tetszik, ezen a vidéken együtt kell megélnünk.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tízezrével mennek el a fiatalok az országból
Két és fél hónap alatt legkevesebb 90 ezer romániai próbált meg külföldön elhelyezkedni munkaközvetítő ügynökségen keresztül. Jelenleg 3,4 millió román állampolgár él más országban.
Hiába jók a makrogazdasági mutatók, hiába a sok betöltetlen állás, a romániaiak tetemes része továbbra is külföldön keresi a boldogulást.
A Tjobs munkaközvetítő ügynökség adatai szerint az május elseje óta 90 ezer munkavállaló pályázott meg külföldi állást. Brexit ide vagy oda, legtöbben, 29 ezren, Nagy-Britanniában képzelik el a jövőjüket. A második legnépszerűbb célpont Hollandia, ahová 14 ezer álláskereső vágyik. Németországban 12 ezernél valamivel kevesebben kívánnak dolgozni, Franciaországban pedig 10 ezren. Olaszország és Spanyolország már távolról sem tartoznak a külföld felé kacsingatók preferenciái közé, előbbiben 2100, utóbbiban 1400 fő vállalna munkát. 675 személy sétahajós állást pályázott meg.
A Tjobs-on keresztül munkát kereső romániaik 35 százaléka 25 és 35 év közötti fiatal, túlnyomó többségük felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A diplomások tetemes hányada nem ragaszkodik ahhoz, hogy végzettségének megfelelő állást találjon, sokan taxi-, illetve kamionsöfőrként, bárosként vagy pincérként próbálnak meg elhelyezkedni.
Humán erőforrás szakemberek egyöntetű véleménye szerint a külföldön való munkavállalás első számú motivációja a hazainál lényegesen magasabb kereseti lehetőség. Idehaza a nettó átlagbér 464 euró, míg egy sor nyugat-európai országban ennél négyszer-ötször magasabb. A Tjobs adatai szerint a kontinens boldogabb felén egy romániai munkavállaló konyhai kisegítőként minimum nettó 899 eurót kereshet meg, egy hegesztő bére 1700 és 2300 euró között mozog, egy szobalányé pedig 1000 és 1300 euró között, de még mezőgazdasági munkás is megkeres legkevesebb 830 eurót.
azon sem lehet csodálkozni, hogy az egészségügyi ápolók tömegesen mennek Nyugatra, ott ugyanis 2500 és 3300 euró között keresnek, ami esetenként akár több, mint egy idehaza multinacionális vállalatnál dolgozó középvezető bére.
Az ENSZ adatai szerint jelenleg 3,4 millió román állampolgár él és dolgozik külföldön, ami az ország népességének mintegy 15 százaléka. Ez igen magas arány, ám távolról sem a legnagyobb a kontinensen. A litvánoknak 16 százaléka telepedett le ideiglenesen vagy véglegesen más országban, a horvátoknak 17, a moldávoknak és a montenegróiaknak 18, a máltaiaknak 19, a bosnyákoknak pedig 30 százaléka.
A legtöbb ki-, illetve bevándorlót azonban nem ezen országok egyike adja. Bár a Brexit-kampány egyik fő érve az országot elözönlő vendégmunkás áradat megállítása volt, a britek távolról sem ilyen finnyásak ha magukról vagy honfitársaikról van szó. Az ENSZ statisztikái azt mondják, hogy 4,9 millió brit állampolgár él külföldön, ami azt jelenti, hogy az EU-n belül az Egyesült Királyság adja a legtöbb ki/bevándorlót, a második pedig Németország 4 millió fővel. Magyarországról 590 ezer kivándorlót tartanak nyilván, ami a teljes lakosság 5,7 százaléka.
Idehaza 2014-ből származnak az utolsó hivatalos adatok. Abban az évben, az Országos Statisztikai Hivatal szerint 185 ezren hagyták el az országot.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Székedi Ferenc: Gál Sándor: a szülőföld tisztelgése
Mint bárkinek a földi sorsa az idő múlásában, Gál Sándor élete is mindenekelőtt két dátum közé szorítható. 1817-ben Csíkszentgyörgyön, látta meg a napvilágot, és 1866-ban az olaszországi Nuterinában hunyt el, sírhelye mindmáig ismeretlen. De nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Mikor ezredesnek nevezik, mikor tábornoknak, mikor kiváló gyakorlati hadvezérnek, mikor a magyar forradalom és szabadságharc nemzetőrsége, majd honvédsége katonai szabályzata megalkotójának, azaz egy hadsereg felépítése és működtetése, valamint a hadi állapotok nélkülözhetetlen elméleti szakértőjének. Úgy emlékezünk rá, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth feltétel nélküli hívére, de az utókor ugyanakkor azt is tudja, hogy az emigrációban végleg összekülönbözött egykori bálványával, és útjaik szétváltak. Róla és a Nyerges-tetői ütközetről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emeli, a történelemkönyvek közül többen viszont kászonújfalusi csatának nevezik azt az ütközetet, amelyről minden március 15-én és augusztus elsején megemlékezünk.
Jómagam munkatársaimmal az utóbbi évtizedben minden évben dokumentumfilmet készítettünk a Csíkszeredai március 15-i ünnepségekről, amelyek egy része a Nagy Ödön alkotta Gál Sándor szobor körül zajlik és hogy ne tévedjünk, hogy ne ismételjük önmagunkat, igyekeztem rengeteg olyan forrást felkutatni, amelyek az eddigieknél sokkal szélesebb megvilágításba helyezik Gál Sándor életét és munkásságát.
Annyi bizonyos, hogy Kézdivásárhelyen és Olmütz-ben tanult, a ma Csehországban található város akkoriban nem csupán Európa egyik legfontosabb egyetemi városának, hanem történelem-alakítójának is számított. A tizenötödik században itt tették Mátyás király fejére a cseh koronát, és a tizenkilencedik században itt lett császár I. Ferencz József, a magyar szabadságharc leverése után pedig itt fogalmaztak meg olyan, a központosítást részben lebontó birodalmi alkotmányt, amelyet két év múlva, gyakorlati kivihethetlensége miatt, félretettek. Az olmützi kadétiskolát az osztrák birodalom egyik legkiválóbb katonai kiképzőjeként tartották számon, a mindössze huszonegy éves székely fiatalember 1838-ban lépett osztrák császári szolgálatba, majd alhadnagyként 1842-ben az első csíki székely határőr ezredhez vezérelték, ahol 1848-ig a hadnagyi rangra vitte.
A magyar forradalom kitörésének hírére Pestre utazott, és a rá következő szűk félévet – néhány májusi és júniusi napot kivéve – nagyrészt ott is töltötte. Az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz, majd a fővárosi nemzetőrség főparancsnokságára nevezték ki segédtisztnek. Hivatali munkája mellett a tanulmányaiból merített, az általa fordított és szerkesztett katonai szabályzatok kiadásával foglalkozott. Májusban viszont Hajnik Sándorral és Klapka Györggyel együtt Marosvásárhelyre küldte Gr. Batthyányi Lajos miniszterelnök. Tény és való, hogy ekkor, majd 1848 augusztusát követően és 1849-ben, Gál Sándor mintegy húszezer székely katonát szervezett be, miközben ő maga gyorsan emelkedett a tiszti ranglétrán, és 1849 januárjában ezredessé nevezték ki. A források eltérően vélekednek arról, hogy bejárta vagy sem a kötelező főhadnagy, százados, őrnagy, alezredes rangsort, annyi bizonyos azonban, hogy január 23-án ezredesként vette át Csíkszeredában az 1. székely határőr-gyalogezred irányítását. Már létező katonai kereteinek felhasználásával Gál Sándor három honvéd zászlóaljat szervezett, majd január utolsó napjaiban Csíkból Háromszékre és Erdővidékre indította őket, hogy az ottani erőkkel egyesülve csatlakozzanak a Bem vezette, Nagyszeben alatt álló erdélyi fősereghez. Az út oroszokkal és osztrákokkal vívott, vesztes és győztes csatákkal teletűzdelt, egy részükben maga Gál Sándor is részt vett. 1849 februárjában visszatért Csíkszeredába és Bem megbízásából újabb csapatokat toborzott, illetve az egész Székelyföld katonai irányítójaként, a tábornok utasítására, elkezdte a hadianyag gyártást.
Kézdivásárhelyen már januárban újraindították az ágyútermelést, emellett Csíkszentdomokoson is ágyú- és golyóöntő, valamint lőporgyárat akartak felállítani. Csíkmadarason március 18-án kezdték meg a lőporgyár építését és május 1-én indult meg a termelés. Gál Sándor a hadianyag-gyártás hátterét leginkább a parajdi só eladásából, majd a termények rekvirálásából szerette volna fedezni, de keménykezű katonaként több más tekintetben is beleszólt a Székelyföldi polgári közigazgatásba, odáig menően, hogy helyi székely tisztségviselőket tartóztattatott le, illetve székelyeket szeretett volna áttelepíteni Beszterce vidékére.
Olykor önkényességbe hajló ténykedését Budapestről nem nézték jó szemmel, már ekkor megindultak vitái a központi hatalommal, illetve az erdélyi magyar kormánymegbízottal. Katonai szempontjait továbbra sem adta fel, megszervezte a Székelyföldi Mátyás huszárezredet, amelyet a már létező hasonló magyar alakulatok parancsnokai nem fogadtak kitörő örömmel, és Marosvásárhely polgári vezetősége is tiltakozott a véleménye szerint túlzásba vitt újonc-sorozások miatt. Gál Sándor azonban az újoncok mellé helyben szeretett volna tiszteket és altiszteket kiképezni, Csíkban és Háromszéken egy-egy olyan katonai iskolát akart felállítani, amelyben a polgári iskolát már elvégzett tizenöt-tizenhét éves fiatalok részesülnek rövidebb vagy hosszabb idő alatt felhasználható gyalogsági, tüzérségi és utászati ismeretekben.
Ezekbe és a Székelyföldi hadikórházak felállítását szolgáló elképzeléseibe azonban beleszóltak az 1849 júniusában Erdélybe betörő orosz és osztrák csapatok. Források szerint július 29-én tábornokká nevezték ki, amiről ő még nem tudott, amikor augusztus elsején Tuzson János alezredes vezetése alatt kétszáz honvédre bízta azt a Nyerges-tetői csatát, amelynek hősies részletei leginkább fennmAradtak a közemlékezetben.
A sorozatos vereségek után Gál Sándor mAradék seregével Kolozsváron csatlakozott Kazinczy ezredes csapataihoz, majd az augusztus végi fegyverletétel után egy ideig a Szatmár környéki mocsarakban bujkált, majd 1850-ben sikerült külföldre szöknie. Azonnal felvette a kapcsolatot a magyar emigrációval, hamburgi és londoni ténykedések után Kossuth Konstantinápolyba küldte és 1851-ben kinevezte az erdélyi felszabadító hadsereg főparancsnokává. Így Gál Sándor részt vett a nemzetközi helyzetet meglehetősen tévesen értékelő Makk Károly vezette székely összeesküvés előkészítésében, amelyet székely árulás nyomán az osztrák hatóságok kemény kézzel felszámoltak és megtoroltak.
Gál Sándor nem adta fel, 1861-ben tagja lett az olaszországi magyar légiónak, de a korabeli rendkívül bonyolult olaszországi és nemzetközi politikai életben, Kossuth tanácsai nyomán vagy éppen ellenében sem tudott eligazodni, ezért Nápolyban, útmutatásai nyomán, le is tartoztatták. Valószínű, hogy ezekben az években írta vagy diktálta magyarról olaszra átfordított vagy olasz nyelvű életrajzát, emlékiratait, de az is lehet, hogy egykori magyar tiszttársak a szerzők. A kötet magyar fordításban, 2006-ban, a néhai Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia kiadónál jelent meg, és csupán más forrásokkal összevetve értelmezhető.
Gál Sándor élete és munkássága még sokáig mArad témája a történelemtudománynak, töretlen forradalmisága, elszántsága viszont mindegyre visszatérő ihletője a művészeteknek. Sárpátki Zoltán – számos történelmi jellegű Székelyföldi, erdélyi és magyarországi emlékplakett és szabadtéri szobor, valamint a nemrég felszentelt kiváló Csíkszeredai Márton Áron szoborkompozíció megalkotója – a csíkszentgyörgyi helyi közösség felkérése nyomán készítette el a most leleplezendő mellszobrot. Az 1977-ben született és a Csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban végzett, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen és ösztöndíjasként a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanulmányokat folytató művész nem a világhálón is megtalálható Gál Sándor-festményt ültette át a térbe, hanem visszatért a reformkor forradalmi lelkületéhez, az ifjúsághoz, a kezdődő felnőttkorhoz. Felfogásában itt, Csíkszentgyörgyön, egy olyan Gál Sándor mArad meg az elkövetkező nemzedékek számára is, amely a székelység jobb és szebb jövőjét fürkészi és konok kitartással tesz is érte. Ha párhuzamokat akarunk keresni a mai élettel, a jelkép megkerülhetetlen: szülőföldjéről messzire távozott, hogy tudást és tapasztalatot szerezzen, de visszatért hazájába, amikor úgy érezte, hogy közösségének szüksége van rá. A szobor talapzatát, környezetét műszaki szempontokból Albert Homonnai Márton tervezte, gyakorlatilag a Dóczy András szobrászművész, illetve a Gál Ernő vezette vállalkozást kivitelezve. Az idők összecsengésének sokatmondó bizonyítékaként Dóczy András azoknak a zsögödi kőfaragóknak az utóda, akik többek között az ugyanitt élt, a Nyerges-tetői emlékművet kifaragó olasz mestertől, Pulini Jánostól tanultak. A szobrot Sántha Csaba szobrászművész Szovátán öntötte bronzba, és a csíkszentgyörgyi közösség képes volt önerőből állni a költségeket.
A csíkszentgyörgyiek, Gál Sándorral együtt, nem szemlélői, hanem részesei, alkotói a magyar történelemnek. A 2016. július 21-én felavatott szobrot, a sok viszontagság árán megmentett emlékházzal és székely kapuval együtt, úgy kell megőrizniük a jövőnek, hogy az mindig emlékeztessen az önállóság és az összefogás, az alkotó, a szülőföldet gyarapító gondolkodás és az önzetlen közösségszolgálat szükségességére.
(A csíkszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal munkatársunkat kérte meg, hogy a szoboravató ünnepségen legyen Gál Sándor életének és munkásságának, valamint a szobrászművésznek a bemutatója. Az ott elhangzott szöveget a szerző kisebb szerkesztési módosításaival közöljük.)
maszol.ro

Nagykárolyban a Bolyai Nyári Akadémia
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag

Román anyanyelvű orvostanhallgatók többségben
Lezárult a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) idei felvételije, az eredményeket kifüggesztették és az intézmény honlapján is közzétették. A fellebbezéseket szerdán délután 2 óráig lehet benyújtani
A felvételire való beiratkozás öt napja alatt összesen 1607-en jelentkeztek a MOGYE-re. Az egyetemen a 2016–2017-es tanévben a román tagozaton kilenc szakon 295 helyet, míg a magyar tagozaton négy szakon 225 helyet hirdettek meg. Ehhez még hozzájön a három „katona-szakon” (orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi) további 20 hely, amelynek oktatási nyelve a román, valamint az összesen 400 tandíjköteles hely, amelyek többségét a román oktatási nyelvet választó diákok foglalták el. Emellett a MOGYE-n lehet angol nyelven is tanulni orvosi (100 hely) és fogorvosi (30 hely) szakon, évi 5000 euróért.
A magyar tagozat négy szakára összesen 454-en jelentkeztek: az általános orvosi kar orvosi szakán meghirdetett a 135 helyre 259-en (1,92-en pályáztak egy helyre), az orvosi asszisztensin meghirdetett 15 helyre 52-en (3,47-en egy helyre), a fogorvosi karon meghirdetett 35 helyre 103-an (2,94-en egy helyre), a gyógyszerészeti karon meghirdetett 40 helyre pedig épp ugyanennyien nyújtották be iratcsomójukat.
A július 25-ei felvételi idejére az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy felfüggeszti az internet-kapcsolatot, hogy ezzel is garantálja az írásbeli teszt korrektségét. A magyar orvosisok közül a legjobb eredmény 9,85-ös átlag volt, az államilag finanszírozott utolsó, 134. helyre 7,28-tel lehetett bejutni, 222-en értek el 5-ös feletti jegyet, de senki nem került tandíjas helyre.
Az orvosi asszisztensire felvételiző magyar diákok közül mindenki elérte az 5-ös átlagot, a legjobb média 9,81 volt, az utolsó, 14. tandíjmentes helyre 9,05-tel lehetett bejutni, 25-en kerültek fizetős helyre (a 70-ből; utolsó átlag 8,09).
A fogorvosnak készülő magyar hallgatók között a legjobb eredmény 9,07 volt, az utolsó, 35. állami finanszírozású helyet 6,85-tel lehetett elfoglalni, négyen kerültek tandíjköteles helyre (a 30-ból; utolsó jegy 6,62), a 103 jelentkező közül 74-en érték el az átmenési küszöböt (5-ös átlag).
A gyógyszerésztanonc-jelentkezők között a legjobb átlag 9,83 volt, a 40 jelentkező közül ketten nem érték el az 5-öst, így az utolsó államilag támogatott helyre (38.) 5,12-vel lehetett bejutni.
A sikeresen vizsgázók a helyek elfoglalását július 27-én 14 óráig jelezhetik, az elégedetlenek a fellebbezéseiket szintén július 27-én 14 óráig nyújthatják be, amelyeket július 29-én 14 óráig bírálnak el. A részletes eredmények, illetve további információk az egyetem hivatalos honlapján találhatók.
Az összesen 400 tandíjköteles hely többségét a román oktatási nyelvet választó diákok foglalták el.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Öt napon át ünnepelnek a Csíkszeredaiak
Újdonságnak számító programpontokkal is várják a Csíkszeredaiakat az augusztus 3–7. között zajló városnapokon. Először szerveznek például veteránjármű-kiállítást, illetve megemlékezést tartanak a Nagy Imre-képtár 40. évfordulójára.
Számos kulturális és sportrendezvény kap helyet a Csíkszeredai Városnapok programjában, tájékoztatott Prigye Kinga, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala kulturális irodájának munkatársa. Mint elmondta, a város kulturális alintézményei, a Csíki Játékszín, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint a Csíki Kamarazenekar is kiveszik részüket a rendezvénysorozatból. Emellett – a korábbi évekhez hasonlóan – lesz önkormányzati labdarúgótorna, amatőr úszóverseny, és a tavalyi szünet után ismét megszervezik a lábtenisz-bajnokságot.
Idén a Szabadság téri nagyszínpadon olyan előadók lépnek fel, mint az Iris & Cristi Minculescu együttes, illetve a Blue Projekt zenekar, a Koszika & The HotShots, a magyarországi Republic együttes, Baricz Gergő, valamint Keresztes Ildikó énekesek, a Parno Graszt és a Kormorán zenekar. Utóbbi 40. jubileumi nagykoncertjét tartja.
„Jobban figyeltünk ezúttal a programokra, főként helyi zenekarok lépnek fel. Lesznek gyergyószentmiklósi és Sepsiszentgyörgyi együttesek is, de a többségük csíki. Annyian jelentkeztek, hogy nem tudtuk az összeset fogadni az időkeret miatt. Minden este négy zenekar fog fellépni, összesen tizenhatan” – ismertette Prigye Kinga. A helyi zenekaroknak helyet adó Origo-színpad helyszíne sem változik, idén is a Majláth Gusztáv Károly téren állítják fel.
Szerda az utolsó nap, amikor még benevezhetnek a városnapok legnépszerűbb rendezvényére, a 16. Pityókafesztiválra a gasztronómiai versenyen részt venni kívánó csapatok. A jelentkezési feltételekről bővebben Csíkszereda honlapján lehet olvasni, érdeklődni a Csík-Infó Turisztikai Információs Iroda 0266–317007-es és a 0745-82876-as telefonszámain lehet.
A Pityókafesztivált szombaton a központi parkban tartják. Szintén kedvelt rendezvény a tízéves Dob-Ban Ritmusfesztivál, a kerek évforduló apropóján kétnapos lesz a rendezvény. Mint Prigye fogalmazott, sikerült erre az eseményre is híres előadókat meghívniuk, ilyen fellépő lesz A.G. Weinberger, a romániai blues neves képviselője. A városháza munkatársa kiemelte még az Orpheusz-sátor programjait is, amelyek „érdekes színfoltját jelentik a városnapoknak”, továbbá újdonság, hogy először tartanak veteránjármű-kiállítást a Vár tér parkolójában szombaton 9–20 óra között.
Július 28-án kikiáltásos nyilvános versenytárgyalást tartanak a polgármesteri hivatalban a Temesvári sugárút melletti zöldövezet (Szabadság tér és a Szív utca közötti szakaszon), valamint a Mihail Sadoveanu utcai parkolóban kijelölt közterületek bérbeadására, szórakoztató park létesítésére.
Augusztus elsején szintén versenytárgyalás lesz a Szabadság tér Sapientia egyetem előtti és melletti, valamint a Mihail Sadoveanu utcai parkolóban kijelölt közterületek bérbeadására, közélelmezési tevékenység folytatására. További részletek a város honlapján olvashatók, ahonnan le lehet tölteni a részletes városnapi programot is.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Székelyföldi krumplitermesztés: kényszerből szövetkeznének a gazdák
A gazdák egyelőre vonakodnak attól, hogy szövetkezetekbe tömörüljenek, a szakemberek szerint azonban hamarosan a kényszer viszi rá őket az összefogásra. A Hargita megyében működő néhány szövetkezet azonban nehezen boldogul, mert a kisgazdák nem igazán érzik magukénak a helyi szervezeteket. Mintegy 25 ezer gazda és jogi személy igényelt tavaly mezőgazdasági támogatáskérést Hargita megyében. Ezeknek a termelőknek mintegy 90 százaléka 1–10 hektár közötti területen gazdálkodik. Mindössze 303 mezőgazdasági üzem rendelkezik 50 hektárnál nagyobb területekkel – tájékoztatta az Erdélyi Naplót Török Jenő, a Hargita megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Romániában a gazdálkodás két véglet között ingadozik: a termelők túlnyomó többsége kistermelő, s csupán egy nagyon szűk réteg a nagyobb területeken gazdálkodó agrárvállalkozó – fogalmazza meg a bajok fő okát a mezőgazdasági szakember. Míg Nyugat-európában a közepes méretű gazdaságok jelentik az agrárágazat gerincét – illetve ezek a legjövedelmezőbbek –, nálunk ez a gazdálkodási forma még gyerekcipőben jár.
Romániában az átlag üzemméret 3,46 hektár, míg Hargita megyében 7,06 hektár. Az országos átlaghoz képest tehát Székelyföldön valamivel jobb a helyzet, azonban itt a szántóterületek nagysága igen alacsony, gazdaságonként mindössze 1,2 hektár. Mivel országos viszonylatban a gazdálkodók 97 százaléka 10 hektárnál kisebb területen termel, a jövedelmezőség szempontjából elengedhetetlen volna az értékesítési szövetkezetek létrehozása, amivel szavatolni lehetne a kisgazdák termékeinek a piacra jutását a nagyáruházakban is. A kisgazdák termékeinek nagybani forgalmazására csak úgy van esély, ha azok szerződéses rendszerben, egységes minőségben és állandó mennyiségben kerülnek az üzletekbe. A megbicsaklott közös értékesítés
Hargita megyében a pityókatermesztők egyik első szövetkezeti kezdeményezése a csíkkozmási Burgocom értékesítési szövetkezet létrehozása volt 2008-ban. Vezetője, Miklósi Attila szerint, elsődleges céljuk az volt, hogy biztos piacot tudjanak teremteni a kisebb termelők számára is. A szövetkezet létrehozását a helyi gazdák kényszernek érezték, hiszen 2008 előtt két nagyon nehéz esztendőn voltak túl az alcsíki krumplitermelők: a hazai piacokat elárasztó importburgonya miatt nem volt kereslet a csíkszéki krumplira. Bodó Dávid, Csíkkozmás akkori polgármesterének kezdeményezésére szövetkeztek és vásároltak a gazdák egy pityókacsomagoló gépet abban a reményben, hogy a csomagolt áru kelendőbb lesz. Abban az évben sikerült is ilyen formán értékesíteniük készleteiket. A következő években azonban helyreállt a piac, ismét megnőtt a székely pityóka iránti kereslet, így az emberek inkább maguk adták el árujukat. A csomagológépet azóta sem használják. A szövetkezet elnöke szerint ott tévedtek, hogy nem szögezték le már az elején a szabályokat, hogy a termés hány százalékát kell kötelezően a szövetkezeten keresztül értékesíteni. Hiába a közben bevezetett ÁFA-csökkentés – amely az értékesítésben további előnyt jelenthetne a szövetkezeti tagok számára –, a székely embert nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy közösen kellene értékesíteni az egyénileg megtermelt árut.
„A kisgazdákat a kényszer fogja rávinni a szövetkezésre, mert egyre inkább kiszorulnak a piacról” – magyarázza Miklósi Attila. A szakember szerint ma már a burgonya többségét is nagyáruházakban és üzletekben forgalmazzák – a vásárlók többsége onnan szerzi be –, az áruházak pedig kisgazdáktól nem vásárolnak, csak jogi személlyel kötnek szerződést. A mai trendek mellett egyre nehezebben lehet a faluból eladni zsákkal pityókát, de a nagy költségek miatt a piacolás sem éri meg, így csak egyetlen jövő várhat a gazdákra: szövetkezés a közös értékesítésre.
Nagyáruházak a nagyobb felvásárlók
Az alcsíki szövetkezet nyolc éve próbál nagyáruházakkal szerződéses viszonyba kerülni, de nehéz megfelelni a feltételeknek. Az egyik fő gond az, hogy az alcsíkiaknak csak szeptembertől márciusig van burgonyájuk, míg az üzletek egész éves szerződést kötnek megfelelő mennyiségű és minőségű termékre, miközben a kieső hónapokban is biztosítani kellene a szállítást. Ez nehéz feladat, de nem megvalósíthatatlan. A jelenlegi szövetkezeti keretben is megoldható lenne, ehhez azonban az kell, hogy a gazdák magukénak érezzék a szövetkezetet, és közösbe tegyék a teljes értékesítési láncot. E nélkül minden próbálkozás sikertelen. Többször is bebizonyosodott már, hogy nem a jó vetőmag beszerzése, nem az időjárási viszonyok és nem is a termesztési technológia a gond a Székelyföldi krumplitermesztők számára, hanem az értékesítés. A bizonytalan piac miatt egy nagyon jó év terméshozama is teljesen ráfizetésessé teheti a gazda munkáját, ha áruját nem tudja elfogadható áron eladni. „Nagyon nehéz megbízható és visszatérő nagybani vásárlót találni a Székelyföldi krumplira, ebbe sok kisgazda belebukott már, tehát az egyéni értékesítés hosszabb távon nem járható” – fogalmaz a szövetkezet vezetője. Másrészt új módszerek kellenek a vízgazdálkodásban is, mert az egyre forróbb nyarak miatt szükség van az öntözőberendezésekre, ami külön beruházásokat feltételez.
Hargita megyei szövetkezetek
1990 után Hargita megyében is felszámolták a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, de azok mintájára a kilencvenes években 67 községben több mint 100 új szövetkezet, úgynevezett társulás alakult. Ezek nagy része az elmúlt húsz évben megszűnt. Az egykori gépállomások megszűnésével úgyszintén mintegy 15–20 gépesített társulás jött létre, de ezekből is csak pár működik napjainkban. „Jelenleg nyolc szövetkezet és négy termelői csoport működik Hargita megyében – többségének tejfeldolgozás és növénytermesztés a profilja” – magyarázza Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. A szövetkezéstől való félelem fő oka az igazgató szerint az erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetektől való megcsömörlés. Sok gazda az elhamarkodottan és rosszul felszámolt tsz-ek örökségét említi mind a mai napig, de inkább a kommunista évek nehéz időszaka él az emberekben. Aki a kommunista érában és a szövetkezetek felszámolásakor is pórul járt, azt most nehéz meggyőzni arról, hogy ismét szövetkezzen.
A szakember szerint egy modern szövetkezet csak úgy lehet működőképes, ha azt a gazdák magukénak érzik. Nem járható út az, amelyben a szövetkezeti tagok megpróbálják kijátszani saját szövetkezetüket: amikor pár banival többért egyénileg értékesíthetik, akkor nem adják át a szövetkezetnek portékájukat, amikor meg túltermelés van, akkor elvárják, hogy segítsen a szövetkezet. Ez a hozzáállás kudarcra ítéltetett. „Egy értékesítési szövetkezet csak akkor tartható fenn, ha a gazdák hosszú távra terveznek, és a teljes értékesítést a közösen létrehozott és ellenőrzött szövetkezetre bízzák” – mondja Török Jenő, aki példaként a nyugati mintákat említi. A gazda egyénileg csak a termelést végzi: mind a beszerzés, mind az értékesítés szövetkezeti keretben történik. Ez még mindig sokkal jobb és jövedelmezőbb megoldás, mint az, hogy az emberek egy nagyobb társulásnak adják bérbe a földjeiket.
Kömény Kamila
erdelyinaplo.ro
erd.ma

Kiürül Kelet-Európa?
Az ellenőrizetlen migráció csupán az egyik nehéz kérdés a mai Európában: az egykori vasfüggönytől keletre fekvő országokban nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás az égető, egyelőre orvosság nélküli gond – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 27. kiadásán. A Bánffy Miklós sátorban július 22-én Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Veresné Novák Katalin, a magyar kormány család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára és Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa osztotta meg adatait és gondolatait a népes hallgatósággal. Kiss Tamás Kolozsvári szociológus betegség miatt hiányzott, így az erdélyi helyzetről csak kevés szó esett, de van okunk aggodalomra.
A „kitántorgás” nem most kezdődött, de az utóbbi időben felgyorsult, Erdélyből 1990 óta nagyjából félmillió magyar tűnt el, és visszafelé elenyésző számban jönnek – ezzel indított a moderátor Csinta Samu, aki családjával 1999-ben telepedett haza Sepsiszentgyörgyre Magyarországról, és bevallása szerint kicsit úgy érezte magát, mint azok, akik az autópályán szembemennek a forgalommal. A fórumon váltakozva, egymásnak felelgetve szólaltak meg a meghívottak, az alábbiakban sűrítve közöljük az elhangzottakat.
Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, 34 év alatt 850 ezerrel apadt az ott élők száma, noha 1990 után a környező országokból több százezren költöztek oda – közölte Veresné Novák Katalin, aki szerint a magyarság termékenységi rátája alacsonyabb a szomszédos, az utódállamokban többségben élő népek szaporulatánál. Ez azért is elszomorító, mert a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik, ezért az Orbán-kormány különféle – otthonteremtési, adózási, családtámogatási – kedvezményekkel próbálja segíteni őket. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy élesen meg kell különböztetni a kétféle migrációt: a szabályos, törvényes, Európán belüli mozgás jó, mert általában tanulás, munkaviszony, tapasztalatszerzés céljából történik, szemben az illegális, tömeges bevándorlással, amelyre sajnos álmegoldásokat keres az EU. A fiataloknak világot kell látniuk, ez hasznos, de aki kint tanul vagy dolgozik néhány évet, még nem feltétlenül migráns. Az államnak az a feladata, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a hazatéréshez, a felsoroltakon kívül olyan üzleti légkört, amely versenyképes béreket biztosít. És tájékoztatást arról, hogy itthon is lehet élni. A magyar állam a határon túli magyarságot is partnerének tekinti, támogatja szülőföldön való megmAradását, és azt is, hogy – miután felnőtt egy nemzedék, a mai harmincas-negyvenes korosztály, amely semmit nem tud az elszakított közösségekről – a mai iskolásoknak legyen fogalmuk, kötődésük a Kárpát-medenceében élő sorstársaikról, hogy a jövőben is legyen kapcsolat és segítség az anyaországban – jelentette ki. Azt a felvetést elutasította, hogy Magyarország az utódállamok magyarságára demográfiai helyzetének megoldásaként tekint.
A jólét szívó hatása
A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint közel húszmillió kelet-közép-európai személy költözött Nyugatra az utóbbi években, általában a fiatalabb és tanultabb korosztályból, és mivel Európa elöregedőben, a nemzedékek közötti különbség mindenütt gond lesz, erre a brexit-népszavazás a legfrissebb példa: az idősebbek többen vannak, és ők nyertek. Egy demokráciában minél nagyobb egy csoport, annál jobban tudja érvényesíteni érdekeit, és ez nem feltétlenül jó – vélekedett Lajtai Mátyás. A vasfüggöny idején nehéz volt emigrálni, most a mobilitást nem annyira külső korlátok csökkentik, mint a tudás hiánya. A jólét szívó hatást gyakorol a tanultakra, akik ráadásul már nem a vakvilágba indulnak, hiszen az interneten alaposan tudnak tájékozódni, mielőtt döntenek. Magyarországon a határon túli magyarok iránt a legnagyobb a befogadási hajlandóság, a munkaerőpiaci szükségleti szempontok csak második helyen szerepelnek ebben a felmérésben. A migráció azonban a világtrendek folyománya, nem lehet összefüggéseiből kiszakítva nézni. A legális migráció a következő években, évtizedekben is téma lesz, nem árt azon gondolkodni, hogy Magyarországon ma 19 százalék a bevándorlók vagy utódaik aránya, és ha nem akarja a határon túli magyarokat elszívni, akkor milyen alternatívája lesz.
Az erdélyi magyarság létszáma 1980-ban 1,7–1,8 millió között volt, ma 1,2 millióról beszélünk, és a fogyás több mint felét a kivándorlás okozta, a természetes szaporulat csökkenése csak a második ok, az asszimiláció pedig viszonylag kis mértékű – jelentette ki Kapitány Balázs. Az erdélyi magyarok tömeges kivándorlása 1990 után kezdődött, a románoké később, az uniós csatlakozás éveiben. Magyarországnak 1987 és 2011 között bevándorlási többlete volt, és miután az első hullám lejárt, anyagi szívó hatása is csökkent, mert a romániai bérek növekedésnek indultak. Székelyföldön még alacsonyak, de Temes megyeben már magasabb az átlagkereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Szlovákiának pedig 30 százalékos bérelőnye van Magyarországgal szemben. A Dunántúlon 500 eurót, Ausztriában viszont 2000-et kap egy dolgozó ember, ami oda vezetett, hogy munkaerőhiány miatt zárnak be gyárak – egy kis bérkülönbség miatt ugyanis nem költöznek családok, de a nagyobbért már igen. Minden közösségben van újító, próbálkozó ember, aki nekifog ennek-annak, s amikor elege lesz a bürokráciából, elindul. Aztán kezdi húzni kifelé a többit: családtagokat, barátokat, ismerősöket – és aki elindult, azt már nehéz megállítani – vélekedett Kapitány Balázs, hangsúlyozva, hogy nem csupán pénzről van szó, és nem csupán az államok, hanem az önkormányzatok is tehetnek valamit azért, hogy ezek a emberek itthon valósítsák meg az ötleteiket, például az egyablakos ügyintézés bevezetésével. Vissza már kevesen jönnek, a döntő pillanat általában az, hogy a kint született gyermek hol, milyen nyelven kezdi az iskolát: aki külföldön, annak csak a töredéke telepedik haza. Magyarországon később indult be a kivándorlás, Lengyelországban évekkel korábban, tanulhattunk volna belőle, mert ott több kormányprogramot is elindítottak a visszavándorlás ösztönzésére, érdemes megnézni, hogy mi hatott és mi nem. Korlátozásokkal keveset lehet elérni, ösztönző intézkedésekkel többet. Könnyű mondani, hogy majd visszatér az a fiatal, de tenni is kell érte, és ha van akarat, megszólítható a kivándorló. A szándék felmérése nem mérvadó: habár a kivándorlási potenciálra vonatkozó kérdésekre rendszerint az a válasz, hogy a fiatalok nagyobbik fele külföldön képzeli el a boldogulását, ez nagyon gyenge összefüggést mutat a tényleges kivándorlással. A migrációs folyamat elég jól tanulmányozható, de sokkal kevésbé befolyásolható és irányítható, ehhez jelenleg túlságosan erőtlenek az európai államok. Lehet Székelyföldet egy Budapesti irodából demográfiai tartaléknak nézni, de sok más körülménytől függ, hogy az-e: ha a román gazdasági növekedés így folytatódik, nem Magyarországot fogják választani...
Romániából inkább mennek
Ma a migráns a mumus Magyarországon, de 2010-ig a bevándorlók 86–92 százaléka határon túli magyar volt; a diplomásokat 2006 óta nem tudja megfogni a magyar állam – szögezte le Bárdi Nándor, aki szerint az erdélyi magyarság másfajta, transznacionális identitástudattal rendelkezik, és bár az utóbbi 25 évben sokat elért az érdekérvényesítés terén, az utódállamok asszimilációs stratégiája nem változott, a párhuzamos kisebbségi társadalmak kiépítéséhez pedig sem a helyi közösség, sem Magyarország nem rendelkezik elegendő forrással. A magyarországi tömegek tanácstalanok, határozatlanok az elszakított magyarokat illetően, akikre a kormány egyre több pénzt fordít, de jobban is bele akar szólni a dolgukba, mint a baloldali kormány tette, és elképzelései nem mindig helytállóak. Az összetartozás napja a határokon túl március 15-e, nem június 4-e, mert az a szétdaraboltatásé; a magyar házak, iskolák, rendezvények, nemzeti emléknapok, utaztatások nem érik el céljukat, aminek egyik oka az, hogy Budapesten is három centrumból próbálnak vezényelni (Kövér László, Németh Zsolt, Matolcsy György más-más állásponton van), és negyediknek ott a Tőkés László–Szász Jenő vonal. A kettős állampolgárság 25 évi magyarságpolitika betetőzése, azért hozták létre, hogy az elvándorlás ne induljon be, és a magyar kormány a szülőföldön való mAradást támogatja, de sok folyamattal nem tud mihez kezdeni. Például azzal, hogy olcsóbb Budapesten egyetemre járni, mint Kolozsváron, és az is elszívó hatású, hogy sok fiatal a magyar médián szocializálódott, nem tud jól románul, nehéz neki felsőoktatási szinten teljesíteni. A vajdasági fiatalok 85–92 százaléka Magyarországon tanul tovább, számukra nem nagyon van visszaút, nem vállalják a nyelvi alávetettséget. A kormányokban való részvétel és az autonómiatörekvés nem hozta meg a várt eredményeket, a kisebbségi elitek pedig eltávolodtak a közösségtől, egyre nehezebben tudják megszólítani, de a kisebbségi társadalmakat az elit tudja felhúzni, ezért nem mindegy, kik a helyi vezetők – polgármesterek, tanácstagok – , ám önkormányzati képzés 25 éve nincs Erdélyben. Nem vitatható értékű programokat kell támogatni, hanem az elit nevelését kell jól végezni. Óriási intézményes tartalékok vannak, ezeket kell értékesíteni. Jelenleg a Sapientia egyetem agrármérnöki kara mellett gyomos a terület, a kommunikáció szak honlapját külső emberek szerkesztik, ez nincs rendben. Magyarországon a határon túli magyar már nem bevándorló, de a mindennapokban nem az iraki és az erdélyi között kell választani, hanem a cigány és a német vagy zsidó szomszéd között... A magyar állam most agyonnyomja a kintieket a migrációs kérdéssel, noha Romániába nem jönnek – itt az a gond, hogy mennek...
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vagyunk, és nem félünk (Emlékezés a Szent Anna-tónál)
Közel félszázan gyűltek össze tegnap, Anna napján a Szent Anna-tó melletti kápolnánál a 35 évvel ezelőtt történt hatalomellenes megmozdulás évfordulóján. A szervezők Bedő Zoltán és Fazakas Zoltán, valamint az alkalomra Magyarországról érkezett volt résztvevő, Miklós Árpád matematikatanár visszaemlékeztek a hajdani eseményekre.
Bedő Zoltán fontosnak tartja az évenkénti megemlékezést – ez volt a hatodik –, mert a második világháború után akkor, 1981. július 25-én történt meg először, hogy az erdélyi magyarság nyilvánosan kiállt jogaiért, és az esemény után több száz személyt meghurcoltak, sokakat elbocsátottak az egyetemről, és emberi áldozatokat is követelt a megtorlás. Bedő Zoltán hangsúlyozta, nemcsak a nemzeti elnyomás, hanem a kommunizmus ellen is felemelték szavukat. Ha akkor meg tudták mutatni, hogy nem félnek, most, amikor nem dúl a diktatúra, még inkább jelezni kell a jogtipró hatalomnak, hogy vagyunk, és nem félünk. Bedő Zoltán elmesélte, 1980-ra az erdélyi magyarság puszta léte került veszélybe. Egy négyzetcentiméternyi piros-fehér-zöld zászlóért az embert meghurcolták, volt, akit el is tüntettek. Többedmagával Kolozsvári egyetemistaként szervezkedett, voltak ott Gyulafehérváriak, Nagyenyediek, Marosvásárhelyiek is. Utóbbiak szerezték be az óriási magyar zászlót, amit aztán 1981. július 25-én, Anna-nap előtti délután kitűztek a Szent Anna-tó fölötti sátortábornál a Tusnádfürdő felőli oldalba. Azért választották ezt a helyet és időpontot, mert tudták, hogy hagyomány szerint sokan lesznek ott, s az esetnek nagy visszhangja lesz, amit nem tudnak eltussolni. A zászló körül szónoklatok hangzottak el és énekeltek, többek között revizionista nótákat is. Sötétedés után valaki kitalálta, hogy vonuljanak a Szent Anna-kápolnához, ez már nem volt benne a tervben, jegyezte meg Bedő. A Miskolcról érkezett Miklós Árpád elmesélte, ő tulajdonképpen azért jött akkor, hogy a székely testvéreknek elmondja, nincsenek egyedül. Egy tábortűz körül szalonnát sütöttek, bort ittak, és revíziós dalokat énekeltek. Egyszer csak azt vette észre, nagyon sok ember gyűlt oda egy nagy magyar zászlóval. Közösen elénekelték a magyar himnuszt, a Szózatot és a székely himnuszt. Ennek hatására az egész tábor oda gyűlt, több százan. Valaki azt mondta, gyerünk le a kápolnához. Akkor mindenki levonult a zászlót követve. Többek között azt énekelték lefelé menet: „Ez a vonat most van indulóban, a belseje fel van virágozva, a zászlaja piros-fehér-zöld, vissza Erdélyt, mert az magyar föld.” Kérdezte a székely testvéreket, nem lesz ebből baj, azt válaszolták, sötétben nem mernek ekkora tömeggel szembeszállni, esetleg másnap.
Fazakas Zoltán elmesélte, kezdetben passzív résztvevő volt, frissen érettségiztek, és az osztály szokás szerint kiment a tóhoz. Fürdés után mentek felfelé, s akkor találkoztak a szembe jövő zászlós menettel, melyhez csatlakoztak, s így kerültek az első vonalba.
Miklós Árpád elmondta, amikor kiértek a kápolnához, egy Marosvásárhelyi frissen érettségizett fiatalember szólította a tömeget: Magyar testvéreim, boruljunk le, és imádkozzunk. Aki ott volt, letérdelt. A diák mondta: Adjad Istenünk, hogy újra eggyé legyünk, hogy útlevél nélkül mehessünk Budapestre, és útlevéllel Bukarestbe. Ennek hatására fellelkesültek, őt is elkapta a hév, felugrott egy magaslatra, s elszavalta Kárpáti Piroska Üzenet Erdélyből című költeményét: „Üzent az Olt, Maros, Szamos, / Minden hullámuk vértől zavaros, / Halljátok, ott túl a Tiszán, / Mit zúg a szél a Hargitán? / Mit visszhangoznak a Csíki hegyek, / Erdély hegyein sűrű fellegek? (…) Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk! / Halott vitézek lelke jár velünk. / Előttünk száll az ős Turul-madár, / Nem is lesz gát, és nem lesz akadály! (…) S végezetül, ha ez sem lesz elég, / A föld megindul, a mennybolt leszakad, / De Erdély földje csak magyar mArad!” Ez nagy sikert aratott. Bedő Zoltán kiegészítette: egy Sepsiszentgyörgyi alpinista kitűzte a magyar zászlót a romos kápolnatoronyba. Beszédek következtek, volt, aki a toronyból, más lentről szólt. Ilyen élményben nem volt része az életben, pedig 1989-ben is ott volt a sűrűjében, az első vonalban, jegyezte meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jövőkép népzenével
„Nemzetünk egyik alapköve, hogy nemcsak kesergünk és bánatoskodunk, hanem megmutatjuk, hogy élettel van teli, és példát mutatunk a fiataloknak, miként lehet úgy szórakozni magyar zenére, hogy jól érzem magam” – véli Pál István Szalonna Liszt Ferenc-díjas magyarországi népzenész, aki a tusványosi Kriza János népzenei sátor házigazdájaként fogadta és faggatta a különböző erdélyi tájegységekről érkező zenészeket.
Szerinte a magyar nemzet jövőképét az is meghatározza, miként őrizzük és adjuk tovább hagyományainkat, ezért is van helye egy ilyen fórumnak a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjában.
A Kalotaszegről, Szászcsávásról, Homoródabásfalváról, Gyimesből és Moldvából érkező muzsikusok beszéltek a településükhöz kötődő szokásokról, az általuk használt hangszerekről, viseletről, a zenélés több nemzedéken keresztüli áthagyományozásáról, de legfőképpen muzsikálásukkal mutatkoztak be. Közreműködött a Tokos zenekar és a Zurgó együttes, megjelenítve, hogy a városi fiatalok hogyan veszik át a zenei hagyományt az adatközlő mesterektől.
Pál István lapunknak elmondta: „Fontos megmutatni a nemzetnek, hogy saját zenénk, a közös Kárpát-medencei népzenei anyanyelv milyen fontossággal bír, ezt tesszük a táncházban is, amely nem kirekesztő, ahol azt mutatjuk meg, ami a miénk. Ez természetes forrás, az életről szól, és szándékosan azért választottam ki Erdély különböző régióiból a zenészeket, hogy aki nem ismerné ezeket a vidékeket, kedvet kapjon, hogy felvegye a hátizsákját, és elmenjen a falvakba. Ott olyan embereket ismerhet meg, akiknek nem mondta senki, hogy nemzeti érzésűnek kell lenni, mégis ugyanarról szól az életük: hogyan tartsuk meg a nemzetünket, hogyan hagyományozzuk át a tudásunkat, és éppen ezeknek az összességéről szól ez a sátor.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mentor – Tele van írva a világ sok-sok ember változatos üzenetével és kérdésével
Keszeg Vilmos néprajzkutatóval a mesélő emberről és világáról
Az élete úgy mozgalmas, ahogyan azt ő maga megtervezi; a váratlan dolgok ráérnek másnap – vallja Keszeg Vilmos, a BBTE professzora. És talán tényleg ilyen „zavartalan” mindennapokra van szükség ahhoz, hogy a kutató a sietős felületességen túl a maga pőre valóságában tudja megfigyelni, megérezni a népi történeteket, a mesék mögött az embert, az emberrel együtt a szokásokat, hiedelmeket. Mert a kultúrát csak az emberekkel együtt lehet vizsgálni, az embert pedig csak ráérősen lehet „megnyitogatni”.
Doktorpapámmal, Keszeg Vilmos tanár úrral doktori kutatásom miatt rendszerint tartjuk a kapcsolatot, akaratlanul mégis gombóc volt a torkomban, amikor a beszélgetésre készültem. Persze fölöslegesen. Akárcsak az elmúlt évek során, most is barátságosan, mégis tekintélyt sugárzóan beszélt pályájáról, miközben megszívlelendő gondolatokkal gazdagított. Mint mindig. Egyszer talán sikerül méltó diákká, netán kollégává felnőni.
– Egyik fő kutatási területe a történetmondás antropológiája. Élettörténetekkel és életpályákkal foglalkozik és az emberre homo narransként (mesélő emberként) tekint. Mi Keszeg Vilmos története?
– Elsőgenerációs értelmiségi vagyok. Olyan környezetben nevelkedtem, ahol a könyv teljesen hiányzott, de amely elfogadta az érdeklődésemet. Hálával tartozom az életnek, hogy sikerült megfogalmaznom a szándékaimat és ezeket a szándékaimat sikerült megvalósítanom. Hatodikos koromban jelentettem be tanáraimnak, hogy tanár leszek, azóta készültem erre a pályára. Mind a szüleim, mind a környezetem támogatásáért hálás vagyok.
Azért is szerencsésnek mondhatom magam, mert az iskolában mindig találtam tanárokat, akik megértettek és támogattak. Becsületes, értéktisztelő tanáraim voltak a gimnáziumban, a középiskolában és az egyetemen is.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem 1981-ben magyar és francia nyelv és irodalom szakon, majd kilenc szép esztendő következett, amikor középiskolában magyar irodalmat tanítottam. Művészetről, a szép szóról, a szép versekről, regényekről, szép gondolatokról és érzelmekről beszélhettem a diákjaimnak. Amikor az utóbbi években érettségi találkozókra visszahívtak, újra és újra meggyőződhettem arról, hogy nem volt haszontalan az a munka, amit ott végeztem. A tanári pályával egy időben lettem apa. A családi kör máig az élet érdekes és hasznos terepe számomra.
Utána hasonlóan szép szakasza következett az életemnek, de ez nem várt fordulat volt: 1989 után a középiskolai tanárkodást követően az egyetemre jöhettem tanítani. A változások nyomán nyílt lehetőség arra, hogy a bölcsészkaron új szak indulhasson, a néprajz. Ez a világháborút követően 1949-ben megszűnt, és évtizedeken keresztül hiányzott. 1990-ben újraindult és Pozsony Ferenccel, majd a többi kollégámmal, valamint a szakot kiépítő Péntek János tanár úrral együtt valósíthattuk meg a szakra vonatkozó szándékunkat. Azóta a történetem ebben a keretben folytatódik. Olyan munka ez, ami nap mint nap elégtételt nyújt: az, hogy gondolatokat lehet megfogalmazni, az, hogy ott állnak velem szemben értelmes fiatalok. Ez kihívás és elégtétel.
Amikor a kényszer jó dolgot szül
– Már hatodikos korában tudta, hogy tanár akar lenni. Milyen hatásra döntött emellett a pálya mellett?
– Nem tudom rekonstruálni, hogy gyermekfejjel hogyan fogalmazódott meg bennem ez a szándék. Annyi biztos, hogy a mostoha körülmények ellenére az olvasásra nagyon korán rászoktam. Úgy emlékszem, hogy harmadikos koromban Az arany ember nyújtott nagy élményt és attól kezdve a könyv örökké a kezemben volt. Az írott, a szép szónak a szeretete, a kíváncsiság volt, ami ide vezetett. Már középiskolás és egyetemista koromban is világosan láttam, hogy a tanárnak milyen feladata és lehetősége van azáltal, hogy másokhoz szól és fiatalokat tanít.
Valójában a népi kultúra iránti érdeklődésem is gyermekkoromból származik. Az akkori iskolás lap, a Jóbarát játékgyűjtő és etnobotanika pályázatain vettem részt hatodikos, hetedikes koromban. Az első gyűjtőtáborba nyolcadikos koromban jutottam el, amit Kakas Zoltán szervezett Háromszéken. Nyolcadikos koromból származnak azok az első lejegyzések, amelyeket később a doktori disszertációmban is felhasználtam. Azóta ennek a kultúrának újabb és újabb területeit fedeztem fel. Az egyetemen Péntek János tanár úr vezetésével választható etnológia tárgy működött és a népi kultúrára vonatkozó ismeretek megszerzésére itt nyílt lehetőség. Terepmunkát azóta folyamatosan végzek.
Amikor Tordán középiskolai tanár voltam, tanítványaim figyelmét erre a kultúrára is ráirányítottam. Olyan idők voltak azok, amikor terepre nem mehettem, így a kényszer hatására alakult ki az az érdeklődésem, ami az első tudományos teljesítményem alapjául szolgált. Azért, hogy a kiszállásokkal ne kompromittáljam a meglátogatott személyeket – azáltal, hogy egy idegen megy a házukba és beszélget velük –, kéziratos anyagot gyűjtöttem, és kezemben volt a kutatható anyag. A népi írásbeliség iránti érdeklődésem ilyen kényszer hatására született meg, amely aztán a tanári, kutatói pályámat végigkísérte. Valójában már akkor az ellen lázongtam, hogy a népi kultúrát kizárólagosan az oralitással azonosítják. Meggyőződésem, és most már a magam és diákjaim kutatásai alapján határozottan tudjuk mondani, hogy az 1868-as népoktatási törvényt követően, és egyéb változások hatására az írás bekerült a mindennapi, privát használatba, így a népi, populáris kultúrának van egy jelentős része, amely írva van.
Az is elgondolkodtatott, hogy kanonizálódott a népi kultúra, pontosabban a népi kultúrának néhány területe, és a kánonon kívül mAradt ennek a kultúrának néhány lényeges része. Ilyen volt a hiedelem is. Most, amikor a hagyományok és a hagyományos értékek patrimonizálása zajlik, élesen vetődik fel a kérdés, hogy a hiedelmet is patrimóniumnak, kulturális örökségnek tekinthetjük-e, ami ugyanúgy megismerésre és népszerűsítésre méltó, mint a tánc, a népdal, a díszítőművészet. Meggyőződésem, hogy a hiedelem, a népi vallás és a vallás egy olyan mentális-kognitív kontextust alkot, amelybe beágyazódik az emberek mindennapi élete.
Az ember nem lehet meg hiedelem nélkül
– Már nyolcadikos koromban hiedelmet gyűjtöttem, és később ezeket a feljegyzéseimet tudtam az 1995-ben megvédett doktori disszertációmban hasznosítani, ami a kortárs hiedelmet vizsgálta. Ezeknek a hiedelmeknek egyik része tényleg archaikus, régi időkből mAradt meg, a másik része azonban a technika korában, napjainkban termelődött. Az ember ugyanúgy nem lehet meg hiedelem nélkül, mint ahogy nem lehet meg tudomány és vallás nélkül sem. Ez a három tudatforma nem zárja ki, hanem kiegészíti egymást. A tanszéken az írott népi kultúra vizsgálata mellett a hiedelemvizsgálathoz is felzárkóztak diákok: terepmunkát végeztek, tanulmányokat írtak.
Időközben kezdtem el figyelni arra, hogy az emberek hogyan mondanak történetet: mi az, amit történetben mondanak el, mikor mondanak történetet, a történetmondásban a hagyományos szüzsék, valamint a személyes élmények hogyan kapcsolódnak össze. Ebből született meg a történetmondás antropológiai pAradigmája. Itt a műfajközpontúságból léptem ki, mert a népi kultúrának ezt a részét másfél évszázadon keresztül, de még napjainkban is többnyire műfajközpontú érdeklődés jellemzi. Én azt mondom, hogy a történetnek a műfaj csak egyik karaktere és ezentúl a történetmondó személye, a történetmondás helyzete, célja mind kutatásra méltó. Ide is zárkóztak fel diákjaim.
Ezen belül nagyon sok autobiografikus szöveget vizsgáltunk: a különböző társadalmi kategóriáknak milyen életpályája és élettörténete van? Az ember, az egyén hogyan és miért beszél magáról? Miközben magáról beszél, hogyan foglalja bele a történetébe azt a kort, amelyben él? Az ember magáról beszél, de valójában benne él egy kapcsolathálóban, tehát a környezetéről is beszél. Azt hiszem, hogy a szakma számon tartja a népi specialisták, a protestáns lelkészek, a néptanítók életpályáját és élettörténetét vizsgáló kötetekben megjelent kutatásainkat. A pAradigma nem új, de nem is népszerű: a kultúra nem személytelen, használatának egyéni habitusai, aktuális motivációi vannak. A kultúrát csak az emberekkel együtt lehet vizsgálni, a kultúra a használati szabályaival és módjaival együtt érthető meg.
Néhány éve az is érdekel, hogy a sajtó és a média hogyan épül be a mindennapokba, hogyan közvetít ismereteket, élményeket. A médiakritika azt mondja, hogy a média manipulálja a közvéleményt és az ember tudatát. Engem különösen az érdekel, hogy önkifejezésre nyújt-e lehetőséget. És hát nyújt: a nyomtatott, a hangzó, a vizuális médiában a „fogyasztó” maga is megszólalhat és egy új környezetben nyilatkozhat meg.
Szerencsés vagyok olyan szempontból is, hogy a tanszéki közeg igényes, értéktisztelő, tájékozott, szemléletében nyitott és sokszínű közösség. Jól érzem magam ebben a közösségben. Az évtizedek során a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék (mai nevén: Intézet), és a hozzá közel álló Kriza János Néprajzi Társaság kutatásai a romániai népi (populáris) kultúra mai állapotát tárták fel. Sajnos, a köztudat alig tartott lépést ezekkel az eredményekkel. A köztudat és a média többnyire anakronisztikus meggyőződéseket forgalmaz erről a kultúráról.
Megtanulni a gondolkodás, elemzés, érvelés módszerét felszabadító
– Egyetemista koromban meggyőződhettem arról, hogy fontos az ismeretszerzés, az ismeretek elraktározása, de még fontosabb gondolkodni, elemezni megtanulni. A kommunizmus durva időszaka volt az, de a mostoha körülmények között is beszivárogtak az akkor új tudományos módszerek, irányzatok, szemléletek: a strukturalizmus, a kommunikációelmélet, a szemiotika, a hermeneutika, a tartalomelemzés. A kommunizmus sikamlós eszméket terjesztett, és nyilvánvaló volt, hogy ezek ellen csak egyféleképpen lehet védekezni: úgy, hogy az ember a gondolkodásnak, az elemzésnek, a következtetések megfogalmazásának, az érvelésnek a módszerét megtanulja. Számomra nagyon felszabadító volt ez a felismerés. Megnyugtató, hogy nem vagyok kiszolgáltatva hamis gondolatoknak, mert adott források alapján, analitikus módszerek segítségével én vonhatom le a következtetéseket.
Az olyan diákokat szeretem, akik ugyanide eljutnak és megtanulnak gondolkodni. Szeretem azt a diákot, aki felzárkózik mellém és egy nyelvet tudunk beszélni. Szeretem azt a diákot, aki egy idő után leválik rólam. Örülök annak, hogyha mellettem és rajtam túl felfedezi magát és olyan mondanivalója van, ami számomra is újdonságot jelent. Nagy elégtétel számomra az Emberek és kontextusok sorozat 14 kötete, amelyben sok tehetséges diák és doktorandus a kultúrának egy ismeretlen területét tárta fel és értelmezte.
Le Goff az európai értelmiségi születéséről írt könyvet, és szerinte az írástudó, értelmiségi embernek két kategóriája van. Az egyik az organikus értelmiségi, aki a tudását valamilyen érdek szolgálatába állítja, valamilyen érdeket támaszt alá. Az organikus értelmiségi negatív kategória, mert amikor valaki a tudását egy érdek szolgálatába állítja, akkor valójában a meggyőződéseinek a kimondásában korlátozottá válik. Azért, mert annak az intézménynek az érdeke, amelynek a szolgálatában áll, nem engedi meg, hogy a maga meggyőződését érvényesítse. A másik típusú értelmiségi a kritikai értelmiségi, aki a létbizonytalanságot is vállalva őrizte meg gondolkodásának az autonóm, szabad jellegét. Én azt mondom, hogy a kutató embernek ezt a függetlenséget meg kell őriznie, hogy a kutatásai eredményét – mondjon ellen bárkinek vagy támogasson bárkit – szabadon kimondhassa. Ez kutatóként és tanárként meggyőződésem.
Nekem a mindennapokban és az életemben az az elvem, hogy mindegyre új helyzetek, nehézségek, problémák adódnak és ez természetes: nem félni kell tőlük, hanem meg kell oldani őket! Ettől megy előre a világ.
„Nem tudom, hogy milyen lesz az új ember”
– Kortárs mítosznak tekinthetjük a kijelentést, hogy a mai fiatalok nem olvasnak. Pedig nap mint nap szembemegyünk az utcán hirdetőtáblákkal, étlapot olvasunk, folyamatosan görgetjük a Facebookot. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ennyit soha nem írt az ember, mint jelenleg. Egyre nagyobb a zaj, egyre nehezebb eldönteni, hogy amikor olvasunk, mi releváns információ. Hogyan látja ezt a helyzetet: a gyors technikai fejlődés hová vezet Ön szerint?
– Az írásantropológia kurzusom egyik közhelyszerű gondolata, amivel mindig megdöbbenteni akarom a hallgatókat, hogy valóban nem igaz, hogy ma nem olvas az ember vagy hogy kevesebbet olvas. Ma már nem lehet nem olvasni, reggeltől estig folyamatosan olvasunk, az utcán, utazás közben. Tele van írva a világ sok-sok ember változatos üzenetével és kérdésével, és csak az olvasni tudó ember igazodik el benne.
Tényleg nagy kérdés viszont, hogy mi mindent olvas el az ember, és hogy csupán olvas vagy maga is meg tudja fogalmazni a maga identitását. Egy franciaországi kutatás megállapítása, hogy az elit írás (az egyetemek, az iskolák, az egyház, a hivatalos intézmények által használta írás) mellett megjelent a mindennapi, a privát írás. Ilyen szöveget rengeteget állít elő az emberiség, és ilyen szövegeket olvasunk. Az antropológiának, a néprajznak szintén alapgondolata, hogy a változás a társadalomban és a kultúrában szükségszerű és törvényszerű. A változás irányát nem csupán az elit, az értelmiségi, a kevesek és „okosak” döntik el. Úgy látom, hogy az írás és az olvasás történetében is fordulópont van. Nem vagyok teljesen pesszimista, mert tudomásul veszem, hogy sokak szándéka és igénye határozza meg azt, hogy milyen irányba alakuljon a kultúra és a társadalom. Olyan nagy ez a változás, hogy maga az ember is megváltozik. Például megváltoztak a mozdulataink: az olvasáshoz a könyvet lapozó mozdulat vagy az újságlapozó mozdulat tartozott hozzá, most viszont már egy másik mozdulattal, a görgető mozdulattal olvasunk.
A multimédia, ami most már a szemünk mellett egyéb érzékszerveinket is érinti – ahogy McLuhan és szerzőtársa mondta: médiamasszázs –, az új média az egész testfelületet érinti és „támadja” meg. Nem tudom, hogy milyen lesz az új ember. Azt már látom, hogy a mai fiatalok, akik gyerekkortól kezdve bejáratosok a digitális világba és használják ezt a technikát, már megváltoztak: már nem úgy gyermekek, mint ahogy én voltam gyermek, vagy mint ahogy az én gyermekeim voltak gyermekek. Változik az ember, jóslattal viszont nem rukkolnék elő. Magánemberként véleményem van róla, kutatóként kíváncsian követem a változást.
– A beszélgetésből már kiderült, hogy követi a technológiai újdonságokat és érzékenyen figyel rájuk, viszont ha jól tudom, nincsen mobiltelefonja.
–Mobiltelefonom nincs, és amikor ezt be kell vallanom, sokan elcsodálkoznak és csodabogárnak néznek. Megpróbáltam az életemet mobiltelefon nélkül élni. Tudja, miért? Valójában ahhoz szoktam hozzá, és ezt próbálom betartani, hogy amikor reggel elindulok, akkor a napi programom már készen van. És amikor elindulok az adott napomat végigjárni, akkor ehhez a programhoz ragaszkodom, és azt nem akarom megengedni, hogy ettől eltérítsenek. Amit sürgősen kell elintézni, arra a következő napon sor kerülhet.
Keszeg Vilmos
• 1957-ben született Detrehemtelepen
• 1981-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán magyar–francia szakon végzett
• 1995: filológia tudományok doktora
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet professzora
• kutatási területei: világkép (kortárs mitológia), történetmondás antropológiája, népi írásbeliség, média és mindennapi élet
• kb. 50 konferenciát kezdeményezett egyedül vagy társszervezővel
• tíznél több önálló könyve (közöttük három egyetemi jegyzet) mellett mintegy 50 tanulmánykötetet szerkesztett
• 150 körül jár az általa irányított szakdolgozatok, magiszteri dolgozatok száma
• 15 doktori disszertáció született az irányításával
Szász István SZILÁRD
Keszeg Vilmos
Szabadság (Kolozsvár)

Fehér megye: szórványban jobb eredmény
Mondhatni, hogy jól teljesített a szórványban a Fehér megyei magyarság a helyhatósági választásokon való részvétel tekintetétben, hiszen a legnagyobb arányban mentek el szavazni, és 57%-os részvételével első helyen áll Erdélyben. Ez egy nagyon szép teljesítmény egy szórványvidéktől, ha figyelembe vesszük azt, hogy csak egy másik megyében, Szatmáron haladta meg a mutató az 50%-os (52%) arányt a választáson való részvétel, máshol mindenütt ennél kevesebb volt, és meglepő módon a székely megyék a sereghajtók. Fehér megye önkormányzati képviselői még július elején gyűltek össze Nagyenyeden a választási eredmények hivatalos beszámolójára. Az eseményen részt vett Kovács Péter, az országos RMDSZ ügyvezető elnöke, aki megköszönte a jelenlevő képviselők, önkormányzati vezetők kitartó munkáját, amely 2016-ban meghozta gyümölcsét. Kovács Péter külön gratulált két hölgynek, Lőrincz Helgának és Csegezi Zsuzsának, akik az idéntől Nagyenyeden alpolgármesteri, illetve Székelykocsárdon polgármesteri tisztséget töltenek be. „Utóbbi eset jó példa a tömbmagyarság számára is, hiszen több éves kitartó munkával, közösségépítő projektek megvalósításával, no meg a magyarság összetartásával olyan településeken is választást nyerhetünk, ahol a magyarság számaránya alig haladja meg a 25%-ot” – hangsúlyozta Kovács Péter.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Megújul a váradi püspöki palota, kiköltözik a múzeum
Ki kell költöznie a Nagyváradi római katolikus püspöki palotából a Körösvidéki Múzeumnak, miután az egyház vissza nem térítendő támogatást nyert az ingatlan felújítására, ám a finanszírozás feltételei között szerepel egyebek mellett az is, hogy a munkálatok elkezdésének időpontjában a püspökségen kívül nem működet más intézmény az épületben.
Mint ismeretes, a múzeumnak évtizedeken át otthont adó barokk palotát visszaszolgáltatták a római katolikus egyháznak, a múzeumnak pedig már rég át kellett volna költöznie az egykori hadapródiskolába.
A Rulikowski út elején álló ingatlan felújítása azonban évek óta patthelyzetben van: a kivitelezés a munkálatokra kötött – és 2010-ben már meghosszabbított – szerződés 2011-es lejárta előtt félbeszakadt. Az impozáns ingatlan felújítására eredetileg 14 hónapot és 58 millió lejt szántak, a beruházásra a múzeumot fenntartó megyei tanács még az RMDSZ-es Kiss Sándor elnöksége idején igényelt egy azóta már lejárt bankhitelt. A megyeháza eddig 47 millió lejt fizetett ki a munkálatokra, de a beruházás csak mintegy 80-85 százalékban készült el.
A Bihar megyei közgyűlés idén márciusban belátta, hogy a munkálatok folytatására azért nem akad jelentkező, mivel túl alacsony áron várta ezt el, így a munkálatok hátralevő szakaszát 30 millió lejre értékelte, és újabb versenytárgyalást írt ki. Az önkormányzati választások után megalakult, PSD–ALDE–RMDSZ-többségű megyei önkormányzat pedig most abban bízik, hogy hamarosan folytatni tudják a munkálatokat. Pásztor Sándor, a megyei tanács RMDSZ-es elnöke nemrég egy interjúban azt mondta, reméli, hogy tavaszra elkészül a múzeum. Ioan Mang alelnök szintén egy interjúban beszélt arról, hogy a licitet már lezárták, és hamarosan győztest hirdetnek. A kivitelezőnek a szerződés megkötése után nyolc hónap áll a rendelkezésére, hogy elvégezze a szükséges munkálatokat.
Addig is, amíg átköltözhetnek az egykori hadapródiskolába, az egyház több tulajdonában levő helyiséget is felajánlott a múzeumnak, ahová átköltöztethetik értékeiket a püspöki palotából. Nem is kell messze hurcolkodniuk, hiszen a Bodola Gyula Stadion melletti egyházi ingatlanról van szó. A Bihar megyei közgyűlés keddi ülésén augusztus 31-éig meghosszabbította a római katolikus egyházmegye és a Körösvidéki Múzeum képviselői között még 2011-ben megkötött szerződést, mint ahogy egyúttal vállalták a költözést is. Az egyháznak legkésőbb szeptemberben el kell kezdenie a munkát.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: Csűry belerángatta titkosszolgálati ügyébe Soltészt
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)

„Átlátszóbb” az RMDSZ költségvetése
Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál nyomására az RMDSZ pár napja közzétette honlapján a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség mire költi az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást.
Bő másfél hónappal a helyhatósági választások után tette közszemlére az RMDSZ a 2015-re szóló pénzügyi jelentését, melyből több részlet is kiderül arról, hogy a szövetség hogyan költi el az erdélyi magyarságnak járó állami támogatást. Kelemen Hunor szövetségi elnök a választási hajrában ígérte meg, hogy a június 5-ei megmérettetést követően nyilvánosságra hozzák a 2009–2015 közötti kiadásokról szóló dokumentumokat. Úgy tűnik, a procedúra többfelvonásos lesz, mivel első körben csak a tavalyi számsorokat tették elérhetővé az alakulat honlapján.
A dokumentumokat böngészve többek közt az derül ki, hogy az RMDSZ 2015-ben 23 684 081 lejből (5,1 millió euró) gazdálkodott, büdzséje jelentős részét – 22 201 078 lejt – az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) által az erdélyi magyarságnak szánt támogatás teszi ki, ezt 2015. január 1. és 2016. március 31. között folyósították. Az összeg kisebb része tagdíjakból és különböző adományokból állt össze.
Költséges infrastruktúra-fenntartás
A beszámoló alapján a szövetség 7 164 408 lejt (1,5 millió euró) költött a Kolozsvári elnöki hivatal, a főtitkárság, a nőszervezet, valamint a megyei és területi szervezetek működésére, ebből matekozták ki az alkalmazottak fizetését, a székházfelújításokra, autópark-bővítésre és különböző beruházásokra szánt összegeket is. Az alkalmazottak fizetésére például az elmúlt évben 3 309 882 lejt fordított az alakulat, míg a működési költségek 2 308 697 lejt emésztettek fel. Állóeszközökre, az autópark bővítésére és a székházak felújítására összesen 1 545 829 lejt számoltak el.
A szövetség miniparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsa ( SZKT) üléseinek megszervezése tavaly 145 454 lejbe került, míg a Kulturális Autonómia Tanács működése 6772 lejt emésztett fel. A nyilvántartásból kiderül továbbá, hogy a különböző rendezvényeket – beleértve a képzéseket és szakmai konferenciákat – az RMDSZ tavaly 1 254 428 lejből hozta tető alá. Nem meglepő módon a március 15-ei rendezvények kerültek a legtöbbe, összesen 195 569 lejbe. Az erdélyi augusztus 20-ai ünnepségek lebonyolítását 100 500 lejjel finanszírozta a szövetség – derül ki továbbá a kiadásokról szóló dokumentumokból. Az ünnepségek naptárát gazdagította a tavaly a szövetség megalapításának 25. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat is, amely 187 869 lejbe került.
Elszámolnak az alapítványok is
A szövetség által működtetett Communitas Alapítvány az elmúlt évben 8 493 753 lejt „hívott le" az RMDSZ költségvetéséből, ebből 762 241 lejt bérekre költöttek, míg 367 296 lejből a működési költségeket – az infrastruktúrához és a pályázati rendszerhez kapcsolódó kiadásokat és illetékeket – fedezték. Az alapítvány nyilvántartása szerint a Communitas 18 536 lejt adott az elmúlt évben a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontnak beruházás címen.
Az alapítvány kuratóriuma 7 345 680 lejt osztott szét az elmúlt évben a beérkező pályázatok alapján, ebből az összegből összesen 1843 program lebonyolítását támogatták. Az alakulat hat évvel ezelőtt létrehozott tudományos háttérintézménye, a Kós Károly Akadémia Alapítvány 431 248 lejből gazdálkodott úgy, hogy 111 359 lejt saját működésére költött el. Az alapítvány által támogatott programok közül az EU-tábor és a MIÉRT-akadémia került a legtöbbe, 32 821 lejbe, míg például a Marosvásárhelyi könyvvásár keretében lezajlott könyvbemutatókra alig 909 lejt szántak. Jelentős összeget, 32 821 lejt fizetett ki a Kós Károly Akadémia Az erdélyi népesség demográfiája 2030-ig című kutatásra is.
Tavaly egyébként 21 erdélyi civil szervezet részesült normatív támogatásban, ezen a címen az RMDSZ összesen 529 547 lejt osztott szét. Ebből a legnagyobb összeget, 98 726 lejt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) kapta, míg a lista végére került Romániai Magyar Doktorandusok Szövetsége (Rodosz) egy szerényebb összeget, 10 970 lejt kapott.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az Átlátszó Erdély oknyomozó portál az elmúlt időszakban a kormányhoz benyújtott, közérdekű adatigénylés révén megszerzett dokumentumok alapján próbált betekintést nyújtani az RMDSZ pénzügyeibe. Az Átlátszó Erdély szerint az RMDSZ az elmúlt hét évben 28 millió eurót kitevő támogatást kapott az állami költségvetésből, és noha a szövetség a romániai magyarságnak szánt pénzt kezeli, csak az összeg – pályázati úton kiosztott – töredékének a felhasználását tette átláthatóvá.
A portál május 17-én közérdekű adatigényléssel fordult az RMDSZ-hez, kérve a szövetség és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) között kötött megállapodás alapján elkészített dokumentumokat a 2009/2015-ös időszakra, választ azonban nem kaptak.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök május 30-án bejelentette, bár az RMDSZ nem közintézmény, és rá nem vonatkoznak a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló jogszabály előírásai, a költségvetésére vonatkozó adatokat a szövetség honlapján közzéteszik 2009-g visszamenőleg. A 2015-ös adatokat július 22-én tették elérhetővé, egy héttel korábban azonban az oknyomozó portál bejelentette, pert indít az RMDSZ és a Communitas Alapítvány ellen a késés miatt.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke egyébként lapunk korábbi munkatársa, Gazda Árpád – az MTI jelenlegi Kolozsvári tudósítója – „marhaságának" nevezte, hogy nem az RMDSZ-nek, hanem az erdélyi magyar közösségnek járnak azok a román kormány által folyósított pénzek, amelyeket a kisebbségek támogatására szánnak. Az ügyvezető elnök ezzel arra utalt, hogy Gazda Árpád a Krónika hasábjain több ízben is próbált utánajárni, hogyan költi el az RMDSZ a pénzt, amelynek csupán egy részét osztja ki pályázatok révén a magyar civil szervezetek között.
Kovács válaszában ragaszkodott ahhoz, hogy ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a parlamentben. Július 14-én egyébként kiderült, a parlament módosította a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt, amely most a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre is vonatkozik. Az RMDSZ ugyan pártként működik a parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve. Az Átlátszó Erdély múlt héten közölte, adatigénylést küldött az Erdélyi Magyar Néppártnak ( EMNP) és a Magyar Polgári Pártnak ( MPP) is.
Honorálták a baráti sajtó hűségét
A 2015-ös pénzügyi nyilvántartás alapján az RMDSZ holdudvarába tartozó Maszol.ro hírportál működésére és béralapjára összesen 607 219 lejt különített el a szövetség saját költségvetéséből.
Kiderül továbbá az is, hogy a Kós Károly Alapítvány az elmúlt évben 99 963 lejjel finanszírozta az időközben csak az interneten elérhető Erdélyi Riport egykori hetilapot.
A Hargita Népe működését 25 ezer lejjel segítette a Communitas Alapítvány, a megyei napilap kulturális melléklete pedig külön 20 ezer lejt kapott pályázat révén.
A Transindex portált szintén az alapítvány által meghirdetett pályázat keretében 23 ezer lejjel támogatta az RMDSZ alapítványa. A Transindex egyébként egy tavaly márciusban Csíkszeredában lezajlott, egynapos Pityókakonferencia lebonyolítására is kapott 13 350 lejt – erre a portál kiadójának számító Média Index Egyesület nyújtott be pályázatot. A Média Indexnek az Ady Endre-hangoskönyv legyártásához és kiadásához is nyújtottak egy 7000 lejes segítséget.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Koncert és politika
Van annak már húsz éve, hogy valaki megkérdezte: észrevettem-e, hogy egyik kedvenc külföldi popzenekarom tagjai baloldaliak.
Töredelmesen bevallottam, hogy halvány fogalmam sincs róla, mivel szerzeményeik szövegében nem a politikai elkötelezettségüket kutattam, amelyről életrajzuk sem árult el semmit. És különben is: kit érdekel, hogy kedvelt zeneszerzőjének, előadójának milyen a politikai hitvallása?
A jelek szerint manapság sokakat. Több magyarországi sajtóorgánum bő teret szentelt a Quimby néhány rajongója azzal kapcsolatos felháborodásának, hogy a zenekar koncertezett a múlt héten rendezett Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban. (Amúgy nem először, és remélhetőleg nem utoljára.) Az alternatívrock-együttes szóban forgó szimpatizánsai azért tették szóvá a zenekar tusványosi fellépését, mert azzal úgymond „legitimálta" a rendezvényen előadást tartó Orbán Viktor kormányfő eszmeiségét.
Mármost kizárólag politikai rugóra kell járjon az agya annak, aki nem tudja szétválasztani egy ötnapos rendezvénysorozat szabadegyetem-, valamint fesztiváljellegét, és minden résztvevőt – beleértve az előadókat – annak alapján ítél meg, hogy melyik ideológia képviselője tette tiszteletét ott, illetve mit mondott. A Quimby tagjai – akárcsak Ákos, a Tankcsapda, a Kiscsillag és sok más banda – bulizni mentek az Olt partjára, miközben nem vállalhattak felelősséget azért, hogy napközben miről osztják az észt a politikusok, politológusok és véleményformálók a Lőrincz Csaba-sátorban. És mindez fordítva is igaz. Ugyan mit szólna most a jelenlegi magyar kormányt számtalanszor elmarasztaló Cristian Pârvulescu Bukaresti politológus, ha valaki Orbán-szimpátiával vádolná meg, amiért előadást tartott Tusványoson? Ahol ráadásul vehemens kritikákkal illette Budapestet.
„Ha csak azokban az országokban lépnénk fel, amely kormányainak egyetértünk a politikájával, nagyon kevés helyen koncerteznénk" – válaszolta Brian May, a legendás Queen rockegyüttes szólógitárosa az azzal kapcsolatos kritikákra, hogy a banda a Dél-afrikai Köztársaságot is érintette 1984-es koncertturnéja során, és ezáltal „hitelesítette" az apartheidrezsimet. Nos, az akkori bírálók ugyanúgy semmit nem értenek a zene nyelvén, mint most azok, akik a Quimbyt támadják, viszont mindenről ugyanaz jut az eszükbe: a politikai beskatulyázás. Az ilyenek megérdemelnék, hogy napestig politikusok koncertezzenek a nappalijukban.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Zarándoklat mint „múzsa”
Még Torontóból is érkezett résztvevő az idei Vadárvácskatáborba. A Gyergyóalfaluban zajló eseményen összesen huszonhárom képzőművész alkot együtt a héten.
Huszonhárom alkotó, köztük a 80. születésnapját éppen ezekben a napokban ünneplő, gyergyói származású, Torontóban élő Sorbán Szilvia vesz részt a Vadárvácskatáborban, amely az elmúlt pénteken vette kezdetét és vasárnapig tart Gyergyóalfaluban. A nemzetközi alkotótábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, a témája idén a zarándoklat.
A tábornyitó-ünnepségen Szili Katalin, Magyarország щrszággyűlési képviselője volt a díszvendég, az egyház képviseletében a borzonti születésű Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános kérte Isten áldását az alkotók munkájára, majd megáldotta a szervező Sövér Elek Alapítvány zászlaját. „Kíváncsi vagyok, az idei témában milyen művek születnek” – mondta Gál Mihály, a tábor létrehozója és házigazdája. Hozzátette, biztos érdemes lesz megnézni a hét folyamán készülő munkákból összeállítandó táborzáró kiállítást, amelyet vasárnap a 10.30-tól kezdődő nagymisét követően nyitnak meg a nagyközönség előtt az alfalvi galériában.
Értékkereső barangolás
A nyitóünnepségen részt vett a tábor két mentora, a Csíkszeredai Márton Árpád és a helyi Balázs József képzőművész is. Utóbbi a csíksomlyói búcsúra Alfaluból induló zarándokok állandó vezetőjeként vasárnap tartott „felkészítőt” zarándoklatból. „Ez megért egy misét, igazi istentisztelet volt” – így méltatta hallgatósága a búcsújárásról szóló élménybeszámolót, illetve a búcsú történelmi hátterének ismertetését. Balázs József ugyanis, mint mondta, a „közelmúltra” is kitért, úgy 800-1000 év távlatából közelítette meg a búcsú ma ismert hagyományát. István pap személyét emelte ki, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a somlyói búcsújárást 1567-ben Sarlós Boldogasszony napjáról pünkösdre tették át.
„Mária csodáit emeltem ki – osztotta meg velünk is a beszámoló főtémáját Balázs József. – Azt a csodát is többek között, hogy ma már a pünkösdi búcsún félmillió magyar gyűl össze. Ember ilyet nem tudna szervezni.” A témáról elmondta, kézenfekvőnek tűnik, mégis nehéz lesz „formába önteni”. Azt viszont érzi, ebben a táborban „nem illusztrációk fognak születni”. „Én nagyon szorult helyzetben vagyok most, mert tőlem itt sokat várnak” – vallotta be a festőművész, hiszen köztudott, milyen erős szálak fűzik a somlyói búcsúhoz.
A lélekből felhozott gyöngyök
A tábor résztvevőivel kapcsolatban Balázs József elmondta: sokféleképpen tudnak hozzányúlni a témához, vannak, akik jártak már zarándoklaton, így meríthetnek korábbi élményeikből. „De ha úgy fogjuk fel, hogy a földi életút is egy zarándoklat, akkor egyedi értékek kerülhetnek kőbe, fába, vászonra. Ez olyan téma, hogy mindenkinek bele kell nyúlnia a saját lelkébe, onnan kell felhozzon valami gyöngyöt. Lehet, olyasmit talál, amiről nem is sejtette, hogy ott van” – mutatott rá Balázs József.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Még vannak helyek
Kétharmados foglalás a BBTE-n
Az első fordulóban közepesen teljesítettünk az előző évekhez képest – összegezte Cziprián-Kovács Loránd, a BBTE Sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója a szombaton lezárult egyetemi beiratkozásokat követően.
A Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar Üzletigazgatási Tanszékének vállalatgazdaság szakán a 24 államilag támogatott helyből 14 telt be a román tagozaton, 17-ből 10 a magyar tagozaton, a kereskedelem, turizmus szakon 10-ből 9 ingyenes hely a román, 14-ből 10 a magyar vonalon. A tandíjas távoktatásra is beiratkoztak hárman (50 hely van magyaroknak), de ennek a csoportnak a megmAradása ezzel a létszámmal igencsak kétséges.
A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon haton jelentkeztek a román tagozatra, 14-en a magyarra, tehát még bőven vannak ingyenes helyek.
– Egyre többen jönnek Csíkszeredából, illetve Brassóból is van már jelentkezőnk, főleg a közintézmények alkalmazottai – mondta a beiratkozókat fogadó Székely Zsolt egyetemi tanár.
A környezettudomány szakon a legjobb a „térfoglalás”, 18-ból 15 tandíjmentes helyet elfoglaltak a magyar csoportban, a megmAradt három helyre biztos kikerülnek a jelentkezők – dr. Bartalis Ildikó tanszékvezető optimista. Itt román csoport nem indul.
– Reméljük, az előző években megszokott trendhez hasonlóan idén ősszel is betelnek a megmAradt helyek. Sokan szembesülnek például azzal, hogy Kolozsváron más nagyságrendben kell számolni a megélhetési költségeket, így mégiscsak helyben mAradnak, illetve minket választanak – mérlegelte a jövőt Cziprián főigazgató.
A szabad helyekre szeptember 5-től 9-ig lehet jelentkezni.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Levetni a kényszer-zubbonyt
A román–magyar viszony mélypontjáról beszélni bizonyára nem indokolt még, de mindenképp jellemző a párbeszéd elakadására, hogy a tusványosi táborban alig akadt mutatóba egy-egy román résztvevő. Az átmeneti technokrata kormánynak persze elnézhető, hogy felhatalmazás híján nem kívánta képviseltetni magát, de civil közszereplő is csak elvétve bukkant fel, pedig a szabadegyetem annak idején többek között épp a két nemzet szótértésének elősegítésére alapíttatott. Ahol korábban számottevő többségi politikusok is megfordultak, ahova két alkalommal még maga az akkori államelnök is elmerészkedett, oda az idén jóformán csak egy politológus jött el, igaz, neki aztán kategorikus mondanivalója volt.
Kertelés nélküli állította fel ugyanis a diagnózisát e befagyasztott párbeszédnek, mely napjainkban az erdélyi magyarság és a Bukaresti elit közti mindennemű egyeztetést megbénít. Cristian Pârvulescu feloldhatatlan ellentétet lát a románok mai nemzetállam-felfogása és az erdélyi magyarok által kívánatosnak tartott jövőkép között, úgy gondolja, és jogosan, az ellentétek egyre mélyülnek, és ezt aggasztónak ítéli. Mi több, robbanásveszélyesnek tartja. A két országot csupán az uniós tagság kapcsolja egymáshoz, és ez távolról sem elegendő egy demokratikus kibontakozáshoz a rendszerváltás 26. évében, akár azt is mondhatnánk, elfecsérelt negyedszázad szárad politikusaink, mindenekelőtt a többségiek lelkiismeretén – tennők mi hozzá.
A különben becsült szakembernek igazán megszívlelhetnék a meglátásait a Dâmbovița partján. Az őszi parlamenti választások után nyilván új erővonalak mentén köttetnek meg majd az új szövetségek, feltehetően a magyar érdekvédelem mai szempontjainak is jut majd némi szerep. Alapvető hiba lenne mindazonáltal pusztán a pártok szavazatarányainak alárendelni ismét egy egész nemzetközösség életigényét, negyedszázada ebbe a kényszerzubbonyba öltöztetve élünk, de inkább kornyadozunk. A párbeszéd új kereteire lenne szükség, melyben minden magyar párt, de az anyaország is latba vethetné a maga erejét és életvágyát.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem lapíthatunk!
Harmincöt év távlatából óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy mi volt az a titokzatos erő, melynek hatására 1981-ben, Anna-nap előestéjén úgy határoztunk, elég volt a rettegésből, megaláztatásból, nyomorgásból, elnyomásból és hallgatásból. Melynek hatására legyűrtük a bennünk ágaskodó félelmet, és szembefordultunk a hatalommal. Kibontottuk a nemzeti zászlót, és a nyilvánosság előtt kimondtuk az akkor kimondhatatlant: emberhez méltó körülmények között, magyarként és szabadon akarunk élni.
Hogyan mertünk így cselekedni? Talán az ifjúságunk sok keserve miatt gerjedt feszültség érte el a kritikus szintet, és ily módon tört magának levezető utat egy belső robbanás elkerülése érdekében. Vagy inkább a mások által nekünk szánt sors ismerete és a belőle fakadó kilátástalanság elleni lázadás félig öntudatlan próbálkozása volt? De megtörténhet, hogy az ősöktől örökölt és génjeinkben őrzött igazságérzet, nemzethűség, bátorság és szabadságszeretet kényszerített a nyílt szembeszegülésre.
Kétségbeesetten keresem a választ, mely magyarázatot adna az akkor és ott történtekre, mert a Ceauşescu nevével fémjelzett kommunista diktatúra legsötétebb éveit éltük. Egy olyan időszakot, mely alatt napi 20 deka kenyérrel, havi tíz tojással és fél kiló hússal voltunk kénytelenek tengetni az életünket. És tettük mindezt az állandósított félelem légkörében, melynek nyomására még a legenyhébb kritikát sem mertük megfogalmazni a rendszerrel és az ország mindenható urával szemben. Mert a magyarokra származásuknál fogva még nagyobb nyomás nehezedett, olyannyira, hogy már a helységeink nevét sem írhattuk le az anyanyelvünkön nyilvánosan. Egy darabka nemzeti szalag rejtegetése, vagy himnuszaink titokban történő eléneklése pedig olyan főbenjáró bűnnek számított, amiért jobb esetben meghurcolták, rosszabbikban viszont az örökkévalóságba küldték annak elkövetőjét.
Mindezt újra átgondolva, egy újabb kérdés nyíllal belém. Megérte-e? A válasz már rég készen áll bennem, csak ki kell mondanom: igen. Ha a következmények biztos tudatában még egyszer mindent újrakezdhetnék, sem cselekednék másképp, mert nem lapíthatunk, amikor a nemzetünket gyalázzák, és meg akarják semmisíteni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)