Ha a falu hódítja meg a várost
Rurbanizáció címmel jelent meg Demeter Csanád történész legújabb kötete, melyet kedden délután mutattak be Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ Pinceklubjában.
A kötet Hargita és Kovászna megye településeinek a múlt rendszerben történt erőteljes fejlesztéséről szól. Már az 1960-as években léteztek olyan országos „szisztematizációs” tervek, amelyek az ország urbanizálást tűzték ki célul, de „a csinált városok korszaka” igazából az 1968-as megyésítést követően kezdődött el. Ennek négy nagyobb pillérét, fázisát vizsgálja tanulmányában a szerző. Először is az erőteljes iparosítást indították el, ezután következett az urbanizáció, vagyis a lakótelepek, tömbháznegyedek kiépítése, majd a különböző népünnepélyek szervezésével próbálták összekovácsolni a felduzzasztott lakosságot, végül az oktatás teljes körű átstrukturálásával a nyelvi különbségeket is meg szerették volna szüntetni.
Csinált városok
„Legjobban a rurbanizáció fogalommal lehet megragadni, azt ami Székelyföldön a fejlesztések címén történt a huszadik század második felében. Tudjuk, hogy jelenleg európai normatív szabály az, hogy csak egy olyan települést nyilvánítanak városnak, amelynek legalább 10 ezer lakója van. Ezt az elvet a Román Szocialista Köztársaságra modernizációs törekvései teljesen mellőzték, a városok létrehozásánál két szempontot vettek figyelembe. Egyfelől arra törekedtek, hogy minden új megyének legyen legalább nyolc-kilenc városa, továbbá a későbbiekben sem a lakosság száma volt a mérvadó, hanem az iparosítás lehetőségeit vették figyelembe. Így történhetett meg, hogy Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, Csíkszentdomokos nem lett város, de a rézkitermelést felerősítve a szomszédos Balánbányát azzá fejlesztették, vagy üdülővárossá nyilvánították Tusnádfürdőt, mely település az ezret alig meghaladó lakosságával az ország legkisebb városi státussal rendelkező helysége lett” – részletezte honlapunknak Demeter Csanád.
Lakótelepi életmód
Azt is megtudtuk tőle, hogy a tömbháznegyedek létesítésénél a településfejlesztési terv készítői francia modellt alkalmaztak, de nem tudták az eredeti elképzeléseket követni. Nem voltak eléggé minőségi épületek az újonnan felhúzott tömbházak. Sőt, sokszor maguk a beköltözők kellett befejezzék a lakásokat (vakolás, meszelés, ajtók és ablakkeretek festése). Az indokolatlanul sürgetett tervgazdaság végül létrehozta a betonelemekből készített tömbházakat, elsők között Csíkszeredában húztak fel ilyen épületeket. A főként vidékről érkező új telepesek idegennek érezték ezt az új környezetet, levéltári kutatásai alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy az új lakók beilleszkedési gondokkal küszködtek. Sokan alkoholisták lettek, a tömbházakban gondot jelentett a rendfenntartás. A friss telepesek sokszor nem mondtak le régi életmódjukról, gazdálkodtak és munkába is jártak, ez a kétlaki életmód, a rohanás sokszor tönkretette a családi harmóniát. A vidéki létmódjuk abban is megmutatkozott, hogy lakásukat is sokszor a falusi házhoz hasonlóan rendezték be. Demeter kifejtette, hogy a betelepítési politikák az etnikai arány megváltoztatását is célozták. Erre a legfőbb bizonyíték Balánbánya, az újonnan létesített bányászvárost elrománosították, de a magyar megyék megyeszékhelyeire is jelentős számú román lakosság érkezett, a nyolcvanas évek végére már köreikből választották a kommunista párt helyi vezetőit, illetve belőlük faragtak gyárigazgatókat is.
Népünnepélyekkel próbálták megoldani a beilleszkedést
A kommunista vezetés semmit sem akart a véletlenre bízni, az új városlakókat népünnepélyek segítségével akarta egybekovácsolni – vázolta fel a következő lépést Demeter. Ilyen volt a szentegyházi Nárciszfesztivál vagy a Tavasz a Hargitán. Az utóbbit általában pünkösdkor tartották, hogy kevesebben menjenek a csíksomlyói búcsúra. Levéltári iratok tanúskodnak arról, hogy sok volt a propagandafelelős vagy agitátor, akik azt a feladatot kapták, hogy minél több embert győzzenek meg: vegyen részt ezeken az ünnepségeken.
A magyar oktatás elsorvasztása
Mindenben a homogenizálásra törekedtek, az utolsó lépés az lett volna, hogy a tanítás is román nyelven legyen. A nyolcvanas években a magyar tanítókat, tanárokat román vidékre helyezték, ide meg román anyanyelvű pedagógusokat hoztak, egyre több tantárgyat román nyelven kellett tanulni. Akik felsőfokú tanulmányt szerettek volna végezni, azok csak Brassóba, Kolozsvárra, Bukarestbe mehettek továbbtanulni.
Város vagy község?
Ahogy a kutató megállapította, 1988-ban indult volna az urbanizáció utolsó fázisa. Ekkor a városiasításból addig kimaradt településeket is összevonták volna és várost létesítettek volna belőlük, de ezt a törekvést már elsöpörték az 1989-es decemberi események. Szerinte most minden kisebb városnak döntenie kell, hogy mit tegyen a továbbiakban. Úgy vélte, hogy sok városka ismét községgé fog válni, amióta az ország az Európai Unióba lépett, ugyanis városként nem lehet pályázati összegeket lehívni, no meg túl költséges a közigazgatás. „A jövő titka, hogy ezek a települések, amelyek elnéptelenedtek, mert a szocialista időkben létesített iparuk összeomlott, helyben nincs munkalehetőség és nagy az elvándorlás, mit tudnak tenni, hogy ismét életképesek legyenek.”
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Dalban a madéfalvi veszedelem következményeiről
Közösen lépnek fel madéfalviak, bukovinai székelyek, moldvai csángók és gyimesbükkiek a Kóka Rozália által rendezett Madéfalva gyermekei című előadásban. A műsort, amelyben a madéfalvi veszedelem után „született” népcsoportok történetét mutatják be népdalok által, pünkösd napján adják elő.
A vajdasági Bajmokon született Kóka Rozáliával – akinek édesapja bukovinai székely származású – Csíkszeredában beszélgettünk az általa a pünkösdi búcsúra összeállított Madéfalva gyermekei című műsorról és a kiállításra kerülő dokumentumfotókról. Az énekes és mesemondó a napokban azért látogatott többek között Madéfalvára és Gyimesbükkbe, hogy személyesen is meghallgassa az előadásra készülőket. Június 8-án fél 12-kor a gyimesbükki Kontumáci-kápolna mellett lévő színpadon közösen lépnek fel madéfalviak, gyimesbükkiek, moldvai csángók és bukovinai székelyek – avatott be a rendező.
A „négy testvér” közösen lép fel
Salamon József gyimesbükki plébános tavaly októberben kérte fel Kóka Rozáliát, hogy készítsen egy összeállítást a pünkösdi búcsúra. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy ezen alkalomból egymás mellé kellene állítani a „négy testvért”. Emiatt döntött úgy, hogy a madéfalvi veszedelem után született népcsoportok rövid történetét általuk mutatja be, saját népviseleteikben, saját dalaik révén.
Kiállításmegnyitó szombaton
Az előadást megelőző napon, június 7-én, szombaton délután hat órától megnyitják az előadóművész által már korábban összeállított Hazatérés Bukovinából, 1941 címet viselő dokumentumfotó-kiállítást a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában. A negyven darab fénykép a bukovinai székelyek 1941-es Bácskába való kitelepítését eleveníti fel. A Bognóczky Géza és felesége által megörökített képanyagra 2011 januárjában bukkant rá a hidasi református parókián – számolt be a bukovinai székelyek történelmével már fiatalkora óta foglalkozó asszony.
Bukovinai székelyekről Madéfalván
Kóka Rozáliától megtudtuk, június 6-án, pénteken Madéfalván Édes hazám, mit vétettem címmel a bukovinai székelyek történetét mesélik el egy előadásban. A madéfalvi veszedelemtől egészen napjainkig elevenítik fel az eseményeket, mesékkel, dalokkal, mondákkal.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Újabb Pro Historia előadás Sepsiszentgyörgyön
Bronzba öntött történelem címmel tart előadást Kisgyörgy Zoltán geológiai és helytörténeti szakíró csütörtökön délután. Az eseményre a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak, Pro Historia előadássorozatának keretén belül kerül sor.
A Pro Historia előadássorozat újabb megállója alkalmával Kisgyörgy Zoltán, geológiai és helytörténeti szakíró tart értekezést Bronzba öntött történelem címmel a háromszéki harangok múltjáról és jelenéről csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A szakíró a Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben című kötetében leírtakat összegzi, illetve meséli el gyűjtőmunkájának történeteit, tapasztalatait.
Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke elmondta a Pro Historia előadássorozat a Rendhagyó Történelemóra rendezvényük továbbgondolásaként indult útjára. Az elnök kiemelte, hogy lényegében véve a sepsiszentgyörgyi EMI egész életét végigkísérte a többnyire Háromszék, illetve a magyarság történetét boncolgató eseménysorozat, amelynek célközönsége főként a fiatalság, de nemcsak. Mihály hozzátette a névváltoztatás is ennek érdekében történt, hiszen a fiatalabb generáció negatívan viszonyult a történelemóra elnevezésre, és nem vonzotta őket, hiszen úgy érezték, az említett tantárgy iskolán kívüli változatára mennének el.
Az előadásra a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház, 8-as termében kerül sor csütörtökön 19 órától, amelyre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Elballagtak a „turisztikások”
Hatvan végzős hallgató ballagott el szerdán a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán. A kicsengetési ünnepségen felszólalók részéről elhangzott, egy életszakasz befejeztét, ám nem feltétlenül a tanulmányok végét jelzi az „utolsó” névsorolvasás.
Az egyetemi évek alatt szerzett tudás és a tapasztalatok hasznosítására kaptak biztatást az alapképzést, illetve a mesterit végző kicsengetők tanáraiktól és az őket búcsúztató kisebb társaiktól, az ünnepi beszédekből a figyelmeztetések sem maradtak el.
„Álmaitok beteljesítése rajtatok múlik” – szólt a ballagókhoz Dombay István, az egyetem kihelyezett tagozatának igazgatója. Arra is rávilágított, ahhoz, hogy valaki jó szakemberré váljon, tartania kell a lépést felgyorsult világunk folyton megújuló elvárásaival. „Most sokan azt gondolják, hogy elég volt a tanulásból, dolgozni szeretnének, és pénzt keresni. Ez helyes, de ne feledjük, hogy a XXI. században minden felgyorsult. Nem lesz elég az az ismeretanyag, amelyet az alapképzés három éve alatt összegyűjtöttetek. Állandóan tovább kell képeznetek magatokat” – szólt az intézményvezető figyelmeztetése.
Menni vagy maradni?
Az életben való boldogulás kérdéskörét az itthon maradás, illetve a kivándorlás előnyeinek mérlegelésével közelítette meg Horváth Alpár egyetemi tanár. „Az anyagi jólét megteremtéséhez – racionálisan gondolkodva – a menni az egyértelmű válasz. Hogyha a maradni opció mellett döntötök, felvetődik a kérdés, hogy mi tartson itthon: az, hogy nem fizetik meg, vagy az, hogy nem becsülik meg a munkátokat” – mondta. Hozzátette, bármi legyen a választás, akár itthon, akár külföldön vállal munkát valaki, csak úgy válhat megbecsült munkaerővé, ha bizonyít, ha alázattal viszonyul feladataihoz. „Arra biztatok mindenkit, hogy tessék jó messzire elmenni, tapasztalatokat, pénzt gyűjteni, majd visszajönni (…) Legyetek rugalmasak, nyitottak a külvilágra, a változásokra, mert másképp nem megy. Ez egy generációs kihívás, ennek nektek kell megfelelni” – szólt a végzősökhöz.
Az itthon maradást szorgalmazta ünnepi beszédében Mezei János polgármester. Rávilágított, a turizmus szempontjából nem lehet nagy infrastrukturális fejlődésekre számítani a közeljövőben, ennek ellenére arra biztatta az ágazatban elhelyezkedni vágyókat, maradjanak itthon, vállalják fel a hiányosságok pótlását, „hogy a turista megelégedetten távozzon, örömmel térjen vissza vidékünkre”. A Dalai Láma egy bölcsességét idézte útravalóul a végzősöknek: „Adj szárnyakat azoknak, akiket szeretsz, gyökeret, hogy visszajöjjenek, és okot arra, hogy maradjanak”.
A ballagási ünnepségen meghívottként vett részt az izraeli Beer Sheva város Ben-Gurion egyetemének professzora, Nathan Koen. Az általa képviselt intézmény és a BBTE Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata közötti együttműködés elmélyítésének jelképeként Beer Sheva város kulcsát nyújtotta át Dombay István igazgatónak. „Remélem, hogy az egyetemeink között nemrégiben megalapozott együttműködés mielőbb intenzívvé válik. Ezzel a kulccsal Dombay igazgató akkor és annyiszor jöjjön el városunkba, amikor és ahányszor csak jónak látja” – fogalmazott az ajándékozó vendég.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro

Közös nyilatkozatban buzdít szavazásra az erdélyi RMDSZ és a felvidéki MKP
Közös nyilatkozatban buzdít az európai parlamenti választásokon való részvételre és "az elkötelezett magyar képviseletre" való szavazásra Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke.
A mi hangunk - a mi Európánk című nyilatkozatban, amelyet az MTI-hez szerdán juttattak el, leszögezik: az Európai Parlament az egyetlen olyan intézmény, ahol a XX. század történelmi viharai ellenére a szabadon választott magyar képviselők határokon felülemelkedve együtt tevékenykedhetnek és igazolhatják a világ előtt, hogy nemzeti ügyekben egy a hangjuk, egységes a fellépésük.
A magyar pártelnökök arra emlékeztetnek, hogy a magyar nemzet már ezer éve eldöntötte, hogy a nyugati kereszténységhez kíván tartozni. A történelem során ezt az elhatározását számtalanszor megerősítette.
"Az alap, amelyen állunk, szilárd, hiszen Szent István király örökségét hordozzuk. Ezt kell továbbvinnünk 2014-ben is, ismételten bizonyítva, hogy erős nemzeti közösség vagyunk" - áll a közös nyilatkozatban.
"A hétvégi választásnak nagy a tétje: eldöntjük, az Európai Parlamenten keresztül használhatjuk-e az Európai Unió eszközeit Kárpát-medencei magyar közösségeink védelmében, vagy lemondunk erről önmagunkat gyöngítve. Május 24-én a Felvidéken, 25-én pedig Erdélyben és Magyarországon is a magyarság európai helyzetét és megítélését kell megerősítenünk. (...) Ezért kérjük, vegyen részt a választáson, és szavazzon az elkötelezett magyar képviseletre, válassza Romániában a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, Szlovákiában a Magyar Közösség Pártját" - áll a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Berényi József MKP-elnök által jegyzett közös nyilatkozatban. MTI

Konferenciát rendeztek az erdélyi irodalomról Budapesten
Az erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel rendeztek konferenciát szerdán Budapesten. A tanácskozáson irodalmi lapokról, szerzőkről, műveikről és a történelmi körülményekről is megemlékeztek az előadók.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezte tanácskozást megnyitó köszöntőjében Fekete György, az MMA elnöke hangsúlyozta, hogy a határon inneni és túli magyarok beszélt, vizuális és zenei nyelve ugyanaz. Mindez elképesztő összetartó erőt jelent - tette hozzá.
Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Változatok halálsikolyra és madárhangra című előadásában az idén januárban elhunyt Sigmond István íróról emlékezett meg. Mint mondta, Sigmond Istvánt a kritikusok nem kényeztették el, munkásságát elhanyagolták. Áttörést talán a Varjúszerenád című műve jelentett, az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása, akkor figyelt fel rá a magyarországi kritika, az újabb köteteiről azonban ismét alig esett szó.
Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője A rendszerváltozás előtt és után című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi magyar irodalom fogalma Trianon következménye: az azt követő évtizedekben az utódállamokban rekedt magyarok ideológiákat gyártottak önállóságuk bizonyítására, amelynek eszközeként felhasználták az irodalmat is. Andorkó Júlia irodalomtörténész a Kolozsvárott megjelent, Utunk című irodalmi lapnak, a Helikon elődjének történetét ismertette. Borcsa János irodalomtörténész az erdélyi magyar költők műveiben megjelenő haza és magyarság kérdéséről beszélt, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője pedig az erdélyi magyar lírában megjelenő idegenség kérdését feszegette. Gondos Mária Magdolna egyetemista Fiatal írók földjén baktatva című előadásában arra kereste a választ, hogy a fiatal íróknak, és az általuk írt irodalomnak "elkeseredett baktatásra, sziporkázó sétára vagy rémült rohanásra" van-e oka.
Az erdélyi 90-es nemzedékről szólt Lakatos Mihály író, irodalomtörténész, bemutatva az 1980-90-es évek történelmét, körülményeit. Beszélt a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokról, valamint Sántha Attila és Orbán János Dénes A transzközép irodalom című esszéjéről, kiáltványáról. A Helikon és a Székelyföld folyóiratok 18 órakor kezdődő, Találkozunk a Vigadóban című irodalmi estjén Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Lövétei Lázár László kötők, illetve Molnár Vilmos és Papp Attila Zsolt írók vesznek részt. MTI

A román külügyér szívesen találkozna a magyar kollégájával
Románia elkötelezett a magyar-román stratégiai partnerség megerősítésében – jelentette ki csütörtökön Titus Corlatean külügyminiszter, aki jelezte, szívesen találkozna az új Magyar kormány külügyminiszterével. A román diplomácia vezetője bemutatkozó látogatáson fogadta hivatalában Zákonyi Botondot, Magyarország bukaresti nagykövetét. A megbeszélésről kiadott bukaresti külügyi közlemény szerint a felek fontosnak ítélték a kétoldalú kapcsolatok erősítését az új magyar kormány hivatalba iktatása utáni időszakban. A felek egyetértettek abban – írja a közlemény -, hogy mihamarabb sort kell keríteni a magyar-román gazdasági vegyes bizottság ülésére.
Románia számára Magyarország tavaly a harmadik legfontosabb kereskedelmi partner volt, és a kétoldalú kereskedelmi mérleg összértéke elérte a 7 milliárd eurót. A román külügyminiszter jelezte, Bukarest szeretné, ha mielőbb összeülne a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság is – olvasható a közleményben.
Zákonyi Botond magyar nagykövet az MTI-nek arról is beszámolt, Titus Corlatean jelezte: szívesen találkozna az új magyar külügyminiszterrel. A nagykövet a magbeszélésen közölte a román féllel, hogy Magyarország készen áll a gazdasági kérdésekre összpontosító magyar-román kormányzati csúcstalálkozó megszervezésére, amit – a nagykövet szerint – a román fél is nyitottan fogadott. Rámutatott, tekintettel arra, hogy Romániában választási év az idei, leghamarabb 2015-ben kerülhet sor ilyen találkozóra.
MTI. Erdély.ma

Trianon sebei – Szaporodnunk kell, különben elveszünk
Dr. Raffay Ernő magyarországi történész múlt heti, a baróti református altemplomban tartott előadásában a száz évvel ezelőtt kitört első világháború előzményeinek és lefolyásának kulisszatitkairól beszélt a népes közönségnek.
Teljes hazugságnak nevezte az előadó azt, amit román, cseh és más „baráti” történészek állítanak, miszerint a világháború kirobbantása mögött a magyarok állnának. Ellenkezőleg, gróf Tisza István miniszterelnök egyike volt annak a két politikusnak Európában, aki nem akart háborút: Tisza az elején csak egy Szerbia elleni lokális hadjáratba egyezett bele.
Az sem igaz – mondta Raffay –, miszerint a Szerbiának küldött ultimátum elfogadhatatlan lett volna, viszont annak, hogy a szerb politikusok 1903 után kidolgozták a jugoszlávizmus elképzelést, azaz az összes délszláv nép egy korona alatt való egyesítését, már köze van a háborúhoz. Az sem mellékes, hogy a csehek úgy tervezték nemzetállamukat, hogy Magyarországból csak Budapesty (nem elírás, így ejtették a magyar főváros nevét) és környéke maradjon meg, de számolni kellett az általunk, erdélyi magyarok által jól ismert Dnyesztertől a Tiszáig elnevezésű román álommal is.
– Tisza István, mikor mégis elfogadta, hogy Magyarország belépjen a háborúba, kikötötte, Erdélyben mindig legalább negyven zászlóalj állomásozzon, sejtette ugyanis, hogy a „hűséges” román szövetségesek előbb-utóbb támadni fognak, mint az meg is történt 1916. augusztus 27-én 20 óra 30 perckor. Ekkor még a hadüzenet sem történt meg, hiszen a bécsi román követ a külügyminisztérium ajtaján csak 21 órakor kezdte nyomni a csengőt, hadüzenettel a kezében – tért ki az előadó az Antant oldalára állt Románia hadba lépésének körülményeire.
A háború Magyarország számára 1920-ig tartott: 1919-ben a győztesek összeültek, ám a Magyar Királyságot nem hívták meg a tárgyalásra, ugyanis Budapestről azt a hírt kapták, hogy egy csomó bolsevista van a kormányban, ami igaz is volt, ezért úgy döntöttek, kivárnak. De Budapesten nem Tisza gróf jutott hatalomra (ő Gesztre került a családi sírboltba, 1918. október 31-én gyilkolták meg), hanem Kun Béla, aki társaival 1919. március 21-én kikiáltja a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságot.
– Amikor a legfontosabb dolgok zajlottak Párizsban, mi munkástüntetésekkel voltunk elfoglalva. Mire meghívták Magyarországot az úgynevezett béketárgyalásra, a határainkat illetően már kész tények elé lettünk állítva – hangsúlyozta a történész.
Raffay arról is beszélt, mi lehet Trianon megoldása számunkra, ennyi év távlatából: szaporodnunk kell, ellenkező esetben végünk van, és példának a románságot hozta fel, akiknek sikerült Erdélyben fél évezred alatt többségbe kerülniük. Úgy értékelte, szóba jöhet ugyan a területi autonómia a székelyek számára, ám annak, akárcsak a területi revíziónak, ma nincs realitása.
„Ma ezeknek a megoldásoknak annyi az esélyük, mint lakatlan szigeten a tömegverekedésnek”– következtetett, végül egy 1986-ban készült demográfiai tanulmány adataival zárta előadását: Ha megmaradt volna a Magyar Királyság és a népességszaporulat múlt század elejei aránya, Magyarországnak ma 40 millió lakosa lenne egy országban, nem pedig tízmillió a világ országaiban szétszórva. Ez a Trianon által okozott valódi veszteség számunkra – összegzett.
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az olló és a posztó
Akkor vetettem papírra ezt a néhány jegyzést, amikor a magyar nemzet ellenségei valának trónon, elgáncsolták a kettős magyar állampolgárság ügyében meghirdetett népszavazást, mondván, huszonhárom millió román fekszik majd be magyar nyugdíjasként a magyar kórházakba, stb. Száz helyen, nyolc országban vagy száznyolcban figyeltek önmagukra az emberek: Ni csak, ni csak! Ha nem egyéb, még magyarok leszünk rendesből!
Miért? Eddig nem voltunk azok?
Nagy jóindulattal figyelem, hogyan nő meg szám szerint a magyarság. Hiszen feltehetőleg olyanok is kérhetik és kaphatják a magyar állampolgárságot, akik életüknek, származásuknak ezt a felét titkolgatták valahogy. Változások idején derül ki, vannak előmagyarok és utómagyarok. Igen, sok helyen a magyarságot is az éléskamra határozza meg: igen vagy nem?
Vegyünk egy példát a mellét negyed téglával hevesen döngető Szlovákiából! Azért mondtam negyedet, mert akkorácska országot toldoztak-férceltek össze nekik Trianonban, hogy fél tégla se férne el azon a mellkason. Dunaszerdahely lakossága 1910-ben 4762 lelket számlált, abból magyar volt 4679, tót-szlovák 115.
Az óriási területekkel fölpuffasztott Romániában, Kolozsváron mit mutat a számadat? 1910-ben a kincses várost 60 808 lélek lakta, ebből 50 704 magyar, és csak 7562 román. Nem sorolom Váradot, Aradot, Brassót... Ha nem egyéb, a népszavazással még magyarok leszünk! És vághatom is rá: eddig nem voltunk azok?
Magyarok millióit rekesztették el határokkal, vízumokkal, diktatúrákkal Magyarországtól, tudván, hogy elsorvadozik bizony a bennszülött népesség, ha – akár a kertet, szántót – nem öntözik, gondozzák iskolákkal, szabad magyar nyelvhasználattal.
Akkor, 2004-ben a Jobbik Magyarországért Párt azt is emlegette, már az ellenséges „magyar” pártok uralma idején, hogy a Fidesz–KDNP-szövetség azt akarja megvalósítani – ha uralomra kerül –, amit tulajdonképpen a Jobbik talált ki. Nos, ha amott és emitt egybeesnek a kívánalmak, utólag már akkor sem lehet egységesen akarni? És a mába ugorva, az RMDSZ kezet nyújtott a „belőle szakadt” polgári pártnak, de a Néppártnak nem, mondván, komolytalan. Az RMDSZ ma „kormányon”. Mi sugalmazunk, mutogatunk jó irányba, pártokon innen és túl. Nosza… Kézügyben az olló és a posztó!
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egységes autonómia-képviseletet (Tőkés László Sepsiszentgyörgyön)
A nemzeti oldal egyesítése és az egységes autonómia-képviselet mellett szállt síkra Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kedd este az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiakaravánjának sepsiszentgyörgyi állomásán.
A Kolcza vendéglőben mintegy száz érdeklődő jelenlétében tartott fórumon az EMNP képviselői ismertették az alakulat autonómiakoncepcióját, majd válaszoltak a közönség soraiból feltett kérdésekre, hozzászólásokra, melyek érintették a közösség önrendelkezési harcát, a magyar nemzetpolitikát, de szó esett az ukrán válságról és annak lehetséges kihatásairól is. Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki szervezete ügyvezető elnökének köszöntője után Tőkés László szólalt fel, hangsúlyozva: bár más választási területre kényszerült (mint ismert, a Fidesz EP-jelöltlistájának harmadik helyén áll, így a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak rá – szerk. megj.), ugyanazt képviseli majd, mint az elmúlt huszonöt évben mindig: erdélyi képviselőként kerülhet majd ki Brüsszelbe. Autonómia vagy politikai opportunizmus? – ezzel a kérdéssel indította beszédét, rámutatva: az erdélyi magyar politizálás ez utóbbi irányba mozdult el. Az RMDSZ képviselői úgy politizáltak, mint magyarul beszélő románok, az autonómia pedig nem tárgya, hanem ürügye volt az erdélyi magyar politizálásnak. Az RMDSZ kétes játékot folytat, már egy éve hitegetnek az autonómiatervezettel, ami pedig kiszivárgott, az botrányos – mutatott rá. Az MPP letért az autonómia útjáról, a Székely Nemzeti Tanács ugyan következetesen halad az útján, de Izsák Balázs talán túl sokáig bízott meg az RMDSZ-ben, az EMNP-nek ebben a kontextusban sikerült – a Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által kidolgozott koncepció és a karaván révén is – központi témává emelnie az autonómiát. A jelenlegi helyzetben – amikor Magyarországon egyre erősebb a nemzetpolitikai eltökéltség – az erdélyi magyar nemzeti oldal egyesítésére van szükség, ugyanakkor elengedhetetlen az egységes autonómia-képviselet, amely a Székelyföld területi autonómiája mellett zászlajára tűzi a partiumi vagy a személyi elvű autonómiát is.
Benedek Erika, a Néppárt háromszéki elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az autonómia olyan eszköz, amely minden közösség számára biztosítja a megmaradást, gazdasági felemelkedést és etnikai megbékélést hoz. Bakk Miklós szerint az autonómia a közösségi szabadság formája. Meghatározását bizonyos fokú homály fedi, de ez természetes, hiszen különféle megoldások léteznek arra, hogy a közösség maga irányítsa ügyeit. A Néppárt koncepciójának alapelve, hogy az autonómia az ország minden területi közösségének jár, illetve az aszimmetrikus regionalizmus: a régiók nem egyformán igénylik a hatásköröket, van, amelyik több jogkörrel élne, mások kevesebbel. A régiók általános működését szabályozó kerettörvény mellett statútumok szabályoznák az egyes régiók működését – ez a konvergencia a Néppárt koncepciója és az SZNT tervezete között, utóbbi ugyanis beépíthető az EMNP koncepciójába. Ami a regionális felosztást illeti, a Néppárt korábban kidolgozott erre egy tervezetet, amelynek a logikája is más, mint a többi alakulat javaslatáé: szerintük a régiókat nem megrajzolni, hanem elismerni kell a történelmi, kulturális, földrajzi sajátosságok alapján. Ezen elképzelés szerint az erdélyi nagyrégió különleges jogállású területe lenne Székelyföld.
Toró T. Tibor pártelnök az autonóm régió majdani hatásköreire tért ki, szerinte Székelyföld képes arra, hogy saját szociális, egészség-, lakásügyi, betelepedés-, adópolitikát folytasson – ehhez kellenek a saját intézmények. Toró is hangsúlyozta: nemzeti konszenzus kell az autonómia kérdésében. Az ehhez szükséges eszközök közé sorolta a Néppárt megerősödését, míg megkerülhetetlen tényező lesz, a közösség szerepvállalását – akár a polgári engedetlenség eszközeinek igénybevételével –, továbbá a nemzetpolitikai és a külpolitikai eszköztárat. A fórum végén elhangzott hozzászólások során többen felvetették a nemzeti erők egységesítésének gondolatát – az előadók hangsúlyozták: részükről adott a nyitottság, mielőbb szükség lenne erre –, a közelgő EP-választásokat, de többen utaltak a nemzetközi kontextusra, az ukrán válságra is. Bakk Miklós ez utóbbi ügyben hangsúlyozta: a magyarságnak nem az oroszok mellett kell kiállnia, hanem minden ukrajnai kisebbség mellett, Tőkés László pedig emlékeztetett: az oroszok gyarmatosítókként kerültek a volt szovjet birodalom különböző területeire, de ma a legnagyobb lélekszámú kisebbség Európában, és az jó lehet, ha az orosz hatalom kialakít egy erős kisebbségvédelmet. Az EP-választások kapcsán Tőkés arra hívta fel a figyelmet: az RMDSZ azt próbálja elhitetni, számít az, ha többen lesznek Brüsszelben, mintha a mennyiség, nem a minőség lenne a fontos, Toró pedig emlékeztetett: az RMDSZ elutasította koalícióra vonatkozó javaslatukat, ezért úgy vélte, nem érdemlik meg az újabb esélyt.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Napirenden a fellebbezések (A Székely Szabadság Napja)
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi tagjait, akik részt vettek március 10-én, a székely szabadság napján a „polgári sétán”, a Maros Megyei Csendőr-felügyelőség 21 500 lejes pénzbírsággal sújtotta.
A vármegyések nem fizették ki a büntetést, hanem fellebbeztek a marosvásárhelyi bíróságon. Vetró András szobrász, aki ott sem volt Marosvásárhelyen, március 20-án óvta meg a nevére kiállított 3000 lejes büntető jegyzőkönyvet. Az első tárgyalást június 4-ére tűzték ki. Értesülésünk szerint Vetró András nem utazik Marosvásárhelyre, a tárgyaláson Laczkó-Dávid Géza védőügyvéd fogja képviselni. A kilenc, pénzbírsággal sújtott vármegyés közül egyelőre három fellebbezését tűzték ki, a Hodor Istvánét június 10-én, a Demeter Dénesét június 20-án, a Szőcs Csongorét pedig szeptember 4-én tárgyalják.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem támogatják a magyar napokat
Egyetlen forint támogatást sem nyújt a budapesti Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az idei Kolozsvári Magyar Napoknak és a Vásárhelyi Forgatagnak. A hatalmas érvágás miatt mindkét rendezvény költségvetését újra kell tervezni. A pályázati eredményeket tegnap tették közzé, a szervezőket sokkolta a hír.
A Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója, Sánta Levente felidézte, hogy 2012-ben is májusban tudták meg, hogy nem számíthatnak budapesti támogatásra, de a nyár elején volt még egy magyarországi pályázási lehetőségük, amelyen végül sikerült elnyerniük egy jelentősebb összeget. Tavaly a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület húszmillió forintra pályázott az NKA-nál, végül nyolcmilliót kaptak, amit a miniszteri különkeretből hétmillióval kiegészítettek Budapestről. Gergely Balázs egyesületi elnök közlése szerint idén is hasonló összegű támogatásra számítottak, és megdöbbentette az elutasítás, amelynek okát nem tudják. „Teljesen értetlenül állunk előtte, hiszen az elmúlt években az NKA az egyik legnagyobb támogatójává vált a rendezvénynek, amely egyre komolyabb eredményeket tudott felmutatni” – nyilatkozta. Azt is elmondta: idén a romániai Nemzeti Kulturális Alap sem nyújt támogatást, és a két elutasítás már nagyon komoly gondokat fog okozni a szervezőcsapatnak. Gergely szerint idén a tavalyinál is jobb pályázatot nyújtottak be Budapestre, ezért nem zárja ki, hogy figyelmetlenségből, „emberi mulasztásból” született az elutasító döntés.
A Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője, Portik Vilmos arról beszélt, hogy újra kell gondolniuk a prioritásaikat. Tavaly ötmillió forintot kaptak az NKA-tól, amiből a nagykoncertes fellépők jelentős részét ki tudták fizetni, de nem tudják, hogy idén miből fogják ezt megtenni. Leszögezte: a gondok ellenére lesz Vásárhelyi Forgatag, ám a rendezvénysorozat hossza és programja már a költségvetésüktől függ. Portik sem tudja, mi lehet a budapesti elutasítás hátterében, mert az NKA-nál nem szokás megindokolni, hogy milyen szempontok szerint értékelték a nyertes pályázatokat, de úgy véli, az elbírálóbizottság „más szempontokat tartott fontosnak, mint amelyek Kolozsváron vagy Vásárhelyen jellemeznek egy jól megszervezett városfesztivált”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetstratégia – kultúra és támogatás
L. Simon László Marosvásárhelyen
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozata első erdélyi állomására került sor kedden délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A rendezvény két felvonásának első előadásaként a Köteles utcai épületben délután fél öttől L. Simon László József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának volt elnöke ismertette a számos erdélyi egyesületet is támogató NKA tevékenységét, a magyar kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét, az online pályázati rendszer bevezetését, illetve annak előnyeit. Szünet után az előadó Polgári kultúrpolitika –Eredmények és dilemmák című kötetét mutatták be a szép számban megjelent közönségnek, az estet pedig a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsora zárta Diószegi László, a vetélkedő zsűrijének tagja, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerkesztésében és műsorvezetésével.
L. Simon László elmondta: annak ellenére, hogy már nem a NKA elnöke és idén februártól nem kultúráért felelős államtitkár, a kultúra szolgálatában folytatja a munkát. – Az új országgyűlési szerkezet szerint immár kétszáz képviselő dolgozik a parlamentben, és az új összeférhetetlenségi szabályok szerint aki képviselő, az más munkát nem vállalhat. Ezért le kellett mondanom, de az elmúlt három évben én álltam a Nemzeti Kulturális Alap élén – ezen előadásom ekképpen egyfajta búcsúelőadás. A NKA erőteljes változás alatt áll, a Bethlen Gábor Alap mellett a magyar állam egyik legfontosabb kulturálismecenatúra-szervezete. Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, amit szét is osztunk a pályázók között, a határon túlra ennek negyven százaléka jut. Az állam költségvetésében ez nem nagy pénz, de kulturális szempontból kiemelkedő forrás. A NKA forrásait nem az állam költségvetése garantálja, hanem részben angol mintára működünk: a Szerencsejáték ZRT. Ötös lottójából kapunk pénzt, nem a befolyó adóforintokból. A lottó játék- és nyereményadójának 90%-a kerül hozzánk. Így a költségvetésünk attól függ, hogy hányan lottóznak és nyernek. 2009-ben ez az összeg évi 7 milliárd forintot tett ki, és 12 milliárd forintra emelkedett.
A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban hozták létre, azóta nagyjából változatlanul működik, kiegyensúlyozott gazdasági környezetben osztottuk szét a forrásokat. Nem a politikusok, illetve az általuk létrehozott alapítványok kurátorai mondják meg, hogy ki kapjon támogatást, hanem a NKA szakmai kollégiumaiban tevékenykedő szakemberek. Persze ez is generál vitákat, de ennél jobb rendszert mindeddig nem tudtunk kitalálni. Működésének sikerességét igazolja a Román Kulturális Alap vezetőségének visszaigazolása is. Ez a modell működőképes, és más országok által is követhető. Észtországban például hasonlóan működik, csak ott a vodka utáni adót is belevonták ebbe a körbe. Ami a pályázatok elbírálását illeti, szakterületenként egy-egy kuratórium, kollégium (Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, Folyóirat- kiadás Kollégiuma, Könyvkiadás Kollégiuma, Közgyűjtemények Kollégiuma, Közművelődés és Népművészet Kollégiuma, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, Színház- és Táncművészet Kollégiuma, Zenei Kollégium) dönt ezekről. Amikor három évvel ezelőtt kineveztek, változtattam ezeken a szakkollégiumokon, például csökkentettük a számukat és önálló zenei kollégiumot hoztunk létre, valamint meghirdettük a Cseh Tamás-programot, amely 400 millió forinttal támogatja a magyar könnyűzenét. A filmművészetnek nincs szakmai kollégiuma, mert azt az önálló Nemzeti Filmalappal segítjük. A Filmalap a mi mintánkra lottóalapból gazdálkodik, évi körülbelül 6 milliárd forintból. Más alapokkal pedig a magyar dokumentum- és tévéfilmkészítést támogatjuk, illetve éves szinten több mint egymilliárd forinttal segítjük a magyarországi könyvkiadást. A kurátorok két csatornából kerülnek a NKA döntéshozói közé: egy részüket a szakmai szervezetek delegálják, a másik részét a miniszter nevezi ki, de természetesen utóbbiak is szakmabeliek. Politikai közmegegyezés van arról, hogy ez a rendszer legnagyobb érdeme. A pályázatokat mindenki maga írja meg, az elbírálók között van Kossuth-díjas írónk, Munkácsy-díjas szobrászunk, Jászai-díjas színésznőnk, Ybl-díjas építészünk és képviselteti magát többek között a cirkuszművészet is. Minden kuratórium nagyfokú autonómiát végez, a döntéshozók között számos határon túli alkotó is megtalálható.
2010 után változott pár dolog, és most ott tartunk, hogy újra kell gondoljunk egy sor párhuzamosságot, például a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap esetében.
Krucsainé Herter Anikó, a NKA jelenlegi főigazgatója hozzátette: az elmúlt évben, az Alap húszéves fennállásának évfordulóján határozták el, hogy elkezdik járni az országot. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az előadás-sorozatot, elsősorban a támogatások ismertetése végett, az előadásokra igen részletes anyagot hoztak, amelyet bárki rendelkezésére bocsátanak.
A közönség kérdéseire válaszolva, illetve azok kapcsán L. Simon László elárulta: a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek – a francia példával ellentétben – szinte egyáltalán nem támogatják a hazai kultúrát. Ennek ellenére az NKA számos eredményt ért el, a magyar kormány például elkészíti az összes hazai és határon túli magyar levéltár jegyzékét. – Ez a kormány nagyon komoly nemzetstratégiájának a része, amelynek segítségével mindenki láthatja, hogy mi rejlik ezekben a levéltárakban, és az iratokat ne lehessen belőlük eltüntetni. A budapesti Fővárosi Levéltár egybegyűjtötte az összes erdélyi levéltár anyagát, és óriási kötetekben adja ki azokat, nyomtatva és digitálisan egyaránt, az államalapítástól napjainkig. Az NKA támogatásával újult meg az Ady-kiállítás Csucsán, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházprogramja pedig már átlépte a magyar határt: lesznek meglepetések, de ezekről többet nem árulok el, nehogy mások felvásárolják előlünk ezeket a házakat. Az Irodalmi Emlékház programsorozat 5-10 millió forintból egész kiállításokat valósít meg, és számos emlékházat (például Ady, Gárdonyi, Lázár Ervin egykori szülő-, illetve lakóházait) támogat. Évi körülbelül 20 milliárd forintra lenne szükség az egész Kárpát-medencei magyarság kultúrájának támogatásához, nem normatív alapon. A gazdaság bizonyos területein nemzeti protekcionistának kell lenni. Például támogattuk azokat a magyarországi könyvkiadókat, amelyek magyar nyomdákkal nyomtattak. Persze ezt nem lehet kizárólagossá tenni az Unió miatt. De 800 millió forintot fordítottunk például folyóiratok támogatására, és ezen összeg 70 százaléka a nyomdaköltségekre fordítódott. Nyilván azt szeretnénk, ha az adott támogatás a nyomda adójának köszönhetően az országban maradna.
Ami a pályázatokat illeti, az a jó pályázat, amely nagyon konkrét és a költségvetése sem túlzó. Például a holokauszt-emlékév támogatására 1,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány, amelyet én túl nagy összegnek tartottam. De a pályázóktól több mint 14 milliárd forintnyi igénylés érkezett különböző rendezvények megszervezésére. Alig tudtuk az 1,5 milliárdot szétosztani. De arra, amit a négy év alatt előre léptünk, nagyon büszke vagyok. A volt szocialista kormány egyik legnagyobb bűne, hogy olyan mértékben adósította el az országot (az államadósságot 2002 és 2010 között megduplázták), hogy nem láthattunk rögtön hozzá a saját nemzetpolitikai céljaink megvalósításához. Pedig egy erősebb Magyarország a határon túli magyarság megmaradásba vetett hitét is erősíti.
Polgári kultúrpolitika
Az est második felvonásaként L. Simon László kötete került bemutatásra. A meghívó szerint a könyvet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek kellett volna bemutatnia, de ő az Amerikai Egyesült Államok alelnökének látogatása miatt mégsem vehetett részt a vásárhelyi előadáson. Így a kiadványt Király László költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke ismertette, a szerző az ő kérdéseire válaszolt. Mint azt Király László megjegyezte, a 340 oldalas kötet CV-szerű, L. Simon László névjegye az elmúlt négy év kultúrpolitikai tevékenységéről. Szokatlan, hogy egy miniszterelnök előszót ír volt államtitkára kötetéhez, és ezen előszóban a kultúrpolitika fenegyerekének nevezi és bevallja, hogy penge vitákat is folytattak különböző kérdésekben. A könyvben rengeteg adatot találhat az olvasó, tartalmaz interjúkat, vitaindító előadásokat (többek között az e-bookról, a digitális könyvről). A kötetben megvan a lehetőség arra, hogy a ma olvasójának aktuális kérdéseire válaszoljon. A könyv, illetve az abban közölt előadások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva L. Simon László elmondta, sok szellemi műhely, folyóirat nem tudott lépést tartani az internet megjelenésével, másoknak pedig csak ott lenne szabad létezniük. De a szakma inkább érdekelt a status quo fenntartásában, mint nem. Ezen néha az innovatív politika változtatott, amely ritka, mint a fehér holló. A kulturális területen mérhetetlen a hisztipotenciál, egy 1 millió forintos változtatás is nagyobb visszhangot generál, mint egy 1 milliárd forintos gazdasági jellegű módosítás. A könyv mint olyan messze túléli majd a folyóiratokat. Más a piaci mechanizmusa, és más érzés, ha az ember könyvet vesz a kezébe. Ez a harmadik kultúrpolitikai könyvem, amúgy a 14. kötetem. A könyvkiadás nehézségekbe ütközik, verseskötetet szinte nem lehet eladni, nagyon kevesen vannak, akik csak ebből élnek, és nem állnak öt-hat lábon egyszerre. Végül elárulta: az elmúlt három évben nem írt verset, de ez a közelmúltban megváltozott.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Gyenge lábakon áll az EB válasza a kisebbségi kezdeményezés fellebbezésére
Megválaszolta az Európai Bizottság a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés tavalyi elutasítása ellen benyújtott fellebbezést, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dolgozott ki és terjesztett a bizottság elé. Ezt Vincze Loránt európai parlamenti képviselőjelölt, a FUEN alelnöke jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján, amelyet Máté András Levente képviselővel, a Kolozs megyei RMDSZ elnökével, valamint Lőrinczi Zoltán Kolozs megyei tanácsossal közösen tartott.
"Az Európai Bizottság húszoldalas dokumentumban taglalja, miért utasította el fellebbezésünket, ennek ellenére mi továbbra is azt érezzük, az indoklás megalapozatlan. Azokat a gyenge lábakon álló érveket ismétli meg a Bizottság, amelyeket tavaly már megismertünk. Nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé" – fogalmazott Vincze Loránt. A FUEN alelnöke hozzátette, "ha a bizottság ennyire figyelmen kívül hagyja a kezdeményezés részleteit, akkor az egész polgári kezdeményezés mint európai jogi eszköz értelmét veszti. Ha vesszük figyelembe azt, hogy a bizottság már első körben, jogi indokkal utasította el a kezdeményezést, ráadásul egy sikeres aláírásgyűjtés után is módjában áll elvetni egy javaslatot, a polgárok joggal érezhetik úgy, hogy a Bizottság nem is akarja működtetni ezt az eszközt. Ez pedig nem csupán a kisebbségi kezdeményezők számára negatív élmény, hanem a demokráciát is sérti, és csak növeli a távolságot az Európai Unió és polgárai között. Reméljük, hogy az Európai Bíróság döntése, amely első lesz a polgári kezdeményezések tárgyában, kijavítja majd ezt a deficitet".
Az Európai Bizottság tavaly szeptember 16-án közölte, hogy álláspontja szerint a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az Unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN ezt az elutasítást fellebbezte meg tavaly év végén. Az Európai Bíróság múlt héten közölte, hogy Szlovákia belépését kérte a Bizottság oldalán a polgári kezdeményezés a képviselői által indított luxemburgi perbe. Népújság (Marosvásárhely)

Ballagás, mozgásszínházi bemutató és utoljára játszott előadások a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Pénteken ballagnak a Művészeti Egyetem végzősei, majd mozgásszínházi produkcióval és további előadásokkal várja közönségét a marosvásárhelyi Stúdió Színház.
Május 23-án, pénteken 11 órától ballag a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hetven végzőse a Köteles utcában. A Stúdió Színházban tartott, zenével és búcsúbeszédekkel tűzdelt ünnepség keretében veszi át Kovács András Ferenc költő, műfordító az egyetem díszdoktori címét.
A szombati nap is mozgalmasnak ígérkezik a Stúdió Színházban. Május 24-én 19 órától kerül sor A lecke című mozgásszínházi előadásra, amelyet Györfi Csaba, a Művészeti Egyetem diákja rendezett Eugène Ionesco azonos címet viselő abszurd drámája alapján. "Miben rejlik a tudatlan ember boldogsága, és miben a tanult ember boldogtalansága? Minek a hatására tud eluralkodni az emberen a határtalan mértékű agresszió?" – teszi fel a kérdést a rendező. A választ a három táncos, Bezsán Noémi, Deák Orsolya és Ruszuly Ervin minden rezdülése tolmácsolja. Az előadás júniusban Magyarország legrangosabb színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón lesz látható.
Vasárnap, május 25-én 19 órától látható utolsó előtti alkalommal Kovács Levente nagy sikerű előadása, a Kész csoda. A másodéves magiszteri színészosztály előadásában megjelenik New York, a kilencvenes évek. Hat barátnő próbál boldogulni a párkapcsolatok szövevényes világában. Hetente egyszer összegyűlnek, hogy kibeszéljék mindazt, amit másokkal, máshol nem tudnak. Keresik önmagukat, a világ apró rezdüléseit, a csendet, a nevetést. Önfeledten társasjátékoznak minden összeülésükkor, a villámkérdések kereszttüzében mégis lehetőség nyílik egy-egy fél mondatra, vagy akár hosszabb elmélkedésre is, amikor felszínre kerülnek az aktuális problémák. Sőt, sokszor nem is a kártyalapon lévő kérdés a lényeg, de még a válasz sem, hanem a beszélgetésre, viccelődésre nyílt lehetőség. Egyikük válása a kis csapat életét teljesen felforgatja, és talán az szenvedi a legnagyobb kárt, aki a legmegértőbb próbál lenni. Két spanyol fiatalember teljesen új irányba tereli az események folyását… A sok poén, nevetés mögött ott lapul a kérdés: hogyan ragadható meg a boldogság?
Május 27-én, kedden 19 órától a Levél utcai Stúdió 2.1-ben utolsó alkalommal lesz megtekinthető a Liliom. Az egyetem harmadéves bábszínész szakos hallgatói ezúttal rendhagyó módon nem bábelőadással lépnek színre, Molnár Ferenc világhírű drámáját adják elő vezető tanáruk, Harsányi Zsolt rendezésében. A Liliom búcsúelőadására a belépés ingyenes.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14–18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0736-350-686 telefonszámon vagy a jegy@szini.ro e-mail címen. Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiafórum: Tőkés egyesítené a jobboldalt
Autonómia vagy politikai opportunizmus? – tette fel a kérdést kedden este Sepsiszentgyörgyön Tőkés László. Az EP-képviselő az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiatervezetét ismertető fórumon vett részt, melyen Bakk Miklós politológus, Toró T. Tibor, a néppárt országos elnöke és Benedek Erika háromszéki elnök társaságában négy órán keresztül beszéltek aktuálpolitikai kérdésekről, a jövőképről és az autonómia megvalósulásának lehetőségeiről.
„Az elmúlt 25 év nem feltétlenül az autonómiáról, hanem az opportunizmusról, az autonómiát is magában foglaló politikai diskurzusról szólt. Gyakran megingott bennünk a bizalom, mert gyakran úgy politizáltak a választottaink, mint a magyarul beszélő román politikusok, úgy tekintettek az autonómiára, mint a román politikum" – szögezte le Tőkés László.
Az EP-képviselő szerint a néppárt kellő időben készítette el autonómiatervezetét, az önrendelkezést a társadalmi és politikai köztudat középpontjába állítva, hiszen az RMDSZ több mint egy éve ígéri a sajátját, de annak kiszivárogtatott változata „botrányos" autonómiapolitikát sejtet. „A szövetség székelyföldi autonómiatervezetének sem Székelyföldhöz, sem az autonómiához nincs köze" – jelentette ki Tőkés.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) szerinte letért az elvszerű autonómia útjáról. „Kettős kiütés történt a politikai pályán: a néppárt sem tudott feljönni, az MPP-re nem lehet számítani, ezért egyesíteni kell a nemzeti oldalt" – állapította meg az EMNT elnöke, aki szerint egységes autonómiaképviseletre van szükség, hiszen nevetséges, ha az erdélyi magyar szervezetek vezetői egymással versengenek, hogy kit fogad az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Hozzátette: Székelyföld autonómiája mellett ki kell állni a személyelvű autonómia, illetve a Partium autonómiája mellett is.
Mi döntünk a magunk dolgában
Sokféle közösség van, ezért az autonómiának sokféle meghatározása fogalmazható meg – kezdte a néppárt autonómiakoncepciójáról szóló előadását Bakk Miklós, aki közérthetően határozta meg, majd bontotta ki az önrendelkezés elemeit.
„Autonómia az, hogy mi döntünk a magunk dolgában. A »mi« a közösséget határozza meg, a »magunk dolga« a hatásköröket, a »döntés« pedig azt, hogy a létező demokratikus keretbe fel kell építenünk a magunk demokráciáját, ugyanazokkal a mechanizmusokkal, mint a többség, beleértve a törvényhozó és a végrehajtó szervet" – magyarázta a politológus.
Mint mondta, a néppárt koncepciójának alapelvei, hogy a régiókat nem Bukarestből kell megrajzolni, hanem a közösségek történelmi, kulturális összetartozását kell elismerni. A javaslatcsomagnak három eleme van: a kerettörvény, a régiók létrehozásáról szóló tervezet és a régiók saját működési statútumai, utóbbiba beilleszthető az SZNT Székelyföld-statútuma.
Fontos pontosítani a régió, illetve az ország közös ügyei közötti elhatárolódást, ahogyan azokat az ügyeket is, melyekben közösen döntenek, hívta fel a figyelmet az előadó. A költségvetési alap a fiskális föderalizmus elve alapján jönne létre, ezt svájci mintára építették be, ugyanakkor lehetőség van a szolidaritási alap létrehozására, amelybe a régiók egyformán fizetnek be pénzt, majd egymás között osztják el az összeget, a gyengébbeket favorizálva.
Bakk Miklós emlékeztetett, hogy a néppárt tervezetében sajátos a régiók területi felosztása: nem a jelenleg létező megyékből rakosgatja ezeket össze, mint a román pártok vagy az RMDSZ, amely a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – társulása révén képzeli el a Székelyföldet, hanem a létező területi identitásokra építi rá. A tervezet ajánlat arra is, hogy milyen irányba kell elvinni az autonómiakérdésben a román–magyar párbeszédet, ez azonban akkor lehet hiteles, ha erőteljes mozgalmi háttere van, mutatott rá a politológus.
Nemzeti konszenzus kell
Toró T. Tibor a jövőképet vázolta, azt, hogy miként teheti az autonómia könnyebbé az életünket. „Most a dekoncentrált intézményeken keresztül Bukarest nyomja le a torkunkon az elképzeléseit. Lehet, hogy a fővárosban ezek működnek, de Erdélyben már nem jók" – mutatott rá a néppárt elnöke.
Toró a betelepítések veszélyére is felhívta a figyelmet, arra, hogy a többségi nemzet felvásárolja a földeket, összezsugorodik a Székelyföld élettere. Szerinte ez esetben is az autonómia az út és a megoldás, ennek eszköze a nemzeti konszenzus kialakítása, ezt várja az erdélyi szervezetektől a közösség.
„A nemzeti minimum kialakítása csak úgy lehetséges, ha közelítik egymáshoz a jövőképeket: az autonomisták és a jövőt Bukarestben elképzelők között kell megtalálják az utat. Fontos az autonómiamozgalmak erősítése, a polgári engedetlenség alkalmazása, hiszen békésen is lehet kemény lenni, például úgy, hogy a marosvásárhelyi tüntetésen lelépünk a járdáról. A nemzetpolitikai eszköz Budapesten van, és most kedvező számunkra, hiszen Orbán Viktor hajlandó konfrontálódni az autonómiáért. A külpolitikai eszköz pedig az, hogy újra és újra felhívjuk a figyelmet – különösen a jelenlegi geopolitikai viszonyok között – arra, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetét rendezni kell, hiszen Ukrajna is belülről feszül szét" – vázolta a tennivalókat Toró T. Tibor.
A négyórás fórum a több mint száz résztvevő kérdéseivel, hozzászólásaival ért véget.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

A meggyalázott Petőfi-emlékműnél tisztelgett a főkonzul
A napokban megrongált, a fehéregyházi Ispán-kútnál állított Petőfi-emlékműnél helyezett el virágot Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja.
A diplomata a gesztussal jelezte, hogy az épített örökség tiszteletben tartása és megóvása minden európai polgár feladata.
Az emlékműhöz Nicolae Şovrea, Fehéregyháza polgármestere, Tamási Károly, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, helyi tanácsos, valamint Szabó József, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, a múzeum gondnoka is elkísérte a főkonzult.
Mint ismeretes, a Petőfi Sándor halálának feltételezett helyén állított emlékműre ismeretlenek fekete festékspray-vel magyarellenes, trágár feliratokat festettek. Krónika (Kolozsvár)

A forró tea prioritása
Miközben egyre erősebb kovásszá válik a különböző „egységek” között, az autonómia formái, megközelítésének módozatai, de talán maga a fogalom is képes még mindig megosztani a romániai magyarságot.
Csodálkozni azonban egyetlen pillanatig érdemes, hiszen a történelmi – közeli és közép távoli – tapasztalatok és szocializáció mellett a különböző létsorsok is nagyban „gyanúsíthatók” a szétfejlődésben.
A kommunista propaganda által elvégzett munkát sajnos ezidáig az RMDSZ politikai stratégiája sem nagyon kezdte ki. Eszerint ugyanis első körben az erdélyi összmagyarság kérdését kell megoldani, amelyen belül csupán részkérdés a Székelyföld ügye. A nézet jól azonosíthatóan azon az egységtézisen alapszik, amely az RMDSZ mint érdek-képviseleti szerv és párt számára elképzelhetetlenné teszi a politikai pluralizmust.
Márpedig az egységes fellépés imperativusa mellett aligha lehet nem észrevenni, hogy a háttérben emberi egyedek húzódnak esetenként nem a fősodorba illeszkedő nézetekkel, meggyőződésekkel. Az autonómiakérdés esetében még inkább sántít a dolog, az egyenlő lépésekben haladás itt sokkal inkább vezet a seregek demotiválásához, mint az egység megőrzéséhez.
Aki szerint mai erdélyi összmagyar szempontból nem a Székelyföld ügye a kardinális kérdés, az nagyjából azzal az éleslátással viszonyul a dolgokhoz, mint az a túravezető, aki a csapat legkörülményesebb tagjához szabja a ritmust, nem gondolva arra, hogy a célban már lobogó tűz és forró tea várhatná a lassúbbakat, ha a gyorsabbak előremehettek volna a táborhelyre.
Autonómianyelven: ha sikerül a Székelyföld számára megfelelő autonómiamegoldást kialakítani, az olyan minta lehet, amely kisugárzik a többi régióra is, mintakövetésre késztetve őket. Érvényességgel a többség-kisebbség viszonyára is. Apró jelek utalnak arra, hogy egyre többen értik a helyzetet.
A napokban több erdélyi helyszínen bukkan fel az autonómiakaraván, Nagyváradon pedig partiumi jelképek megalkotására szólítják fel a kreatív és elkötelezett embereket. Ott, ahol bizonyára még ma is sokak számára az az első kérdés: de miért lenne jó nekem a Székelyföld autonómiája?
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

kérdezett: B. Z.
EMLÉKÉV Gidó Attila: a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk
A csütörtökön Kolozsváron előadó kutatóval a megemlékezések visszásságairól, a különböző nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről beszélgettünk.
Gidó Attila holokausztkutató a Szabadelvű Kör platform csütörtökön, május 22-én megrendezésre kerülő A holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című rendezvényének az egyik előadója. Az eseményre 17 órától kerül sor a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai (Napoca) utca, 16. szám).
Hogyan látja kutatóként 2014-ben, hetven év után a holokausztot? Melyek azok a tények, amelyeket Ön szerint mindenkinek ismernie kéne, és melyek azok, amelyeket Ön szerint kevesen ismernek, amelyekre fel szeretné hívni a figyelmet?
A 70. évfordulónak emlékezésre, de ugyanakkor múltunk egy dicstelen darabjával történő szembenézésre is kell sarkallnia minket. A holokauszttal, a zsidóság tragédiájával kapcsolatos tényeket bárki megismerheti, aki hajlandó kézbe venni az utóbbi évek nálunk is hozzáférhető szaktudományos publikációit, vagy végigböngészni a szakszerűség szabályait betartó internetes honlapokat. A könyvek közül elég csak megemlíteni a 2008-ban megjelent Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kiadványt, vagy Tibori Szabó Zoltán könyveit (Élet és halál mezsgyéjén, 2001, valamint Árnyékos oldal, 2007). Az internetes felületek közül pedig egy digitális tananyagot tartalmazó honlapra (http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/) és a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945/1946-os felméréseit digitálisan elérhetővé tevő oldalra (http://www.degob.hu/) hívnám fel a figyelmet. Az év elején indult a budapesti csillagos házakat térképre kivetítő projekt is (http://www.csillagoshazak.hu/), amelyhez egy blogot is csatoltak. Ezen a naponként frissülő blogon keresztül lehet végigkövetni a magyarországi zsidóság megsemmisítésének menetét, az 1944-es deportálásokat (http://menetrend.postr.hu/). Hogy bibliai parafrázissal éljek, Akinek van füle, hallja, akinek van szeme, látja. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a társadalmunk azért tájékozatlan a holokausztot illetően és azért nem receptív a magyar zsidóság tragédiájával szemben, mert nincs lehetőség a tájékozódásra.
A holokauszt nem csak a zsidóság ügye, hanem a mi ügyünk is, hiszen az 1944-es eseményeknek, de az azt megelőző kirekesztő és jogfosztó időszaknak részesei voltak a felmenőink. Fontos lenne tehát, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a második világháború idején Észak-Erdélyben 164 000 olyan személy élt, akit zsidó származása miatt üldöztek. Nagy részük magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú volt. Közülük több mint 131 000 főt 1944. május-június folyamán Auschwitzba deportáltak a magyar hatóságok, és itt többségüket legyilkolták. A gettósítások és a deportálások pedig az akkori keresztény lakosság nagy részének a közönye mellett történtek, alig voltak néhányan, akik segíteni próbáltak.
A deportálásokat megelőző jogfosztásokat, a megsemmisítés menetét többé-kevésbé ismerjük. Mégis számtalan fehér folt van a holokausztkutatásban. Egyelőre még nagyon keveset tudunk például a keresztény egyházak viszonyulásáról. Ismerjük Márton Áron példaértékű kiállását az üldözöttek mellett, de alig ismerjük a zsidókérdéshez, a deportálásokhoz való viszonyulást az alsópapság körében. Számos egyéb jellegű forrás vár feltárásra a kutatók számára csak néhány évvel ezelőtt megnyitott Bad Arolsen-i ITS (International Tracing Service) levéltárban. Itt több, észak-erdélyi vonatkozású irat is található.
Történetileg mire vezethető vissza az antiszemitizmus, mi zajlott le a holokauszt előtt, és hogyan dolgozta fel a zsidóság a holokauszt tragédiáját?
Hosszú lenne az antiszemitizmus ókori gyökereitől végigvezetni a holokausztig a történelmi vonalat. Azt viszont föltétlenül érdemes kihangsúlyozni, hogy a második világháborút megelőző korok antiszemitizmusából nem következnek egyenesen a holokauszt borzalmai. Hitlernek és az általa irányított náci gépezetnek a zsidóság totális kiirtására tett kísérlete tehát nem egyenes következménye a korábbi zsidóellenességnek. Mint ahogy például a két világháború közötti erdélyi antiszemitizmusnak sem kellett volna föltétlenül az észak-erdélyi zsidóság deportálásához vezetnie. Az viszont bizonyos, hogy a korábbi idők antiszemitizmusa alapozta meg a holokauszt alatt kialakult közönyt, vagy éppenséggel a cselekvésig eljutott zsidóellenességet.
Amennyiben az erdélyi előzményeket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a két világháború között, de főleg a 30-as években, megnőtt a zsidóellenesség mind a román, mind a magyar lakosság körében. Román részről ez tettlegesség formájában is megnyilvánult, mint például az 1927-es diákrombolások, vagy Borsa zsidók által lakott részének a felgyújtása 1930-ban. Magyar részről a zsidóellenesség és antiszemitizmus elsősorban a sajtónyilvánosságban kapott teret. Itt most csak az 1932-ben indult Erdélyi Lapokra utalok, amely fokozatosan a szélsőjobboldali eszmék irányába tolódott el.
Mindezek mellett, a kirekesztés állami szinten is megnyilvánult. Az állampolgárságok 1924-es és 1938-as felülvizsgálata során több tízezer erdélyi zsidót fosztottak meg a román állampolgárságától. Észak-Erdély Magyarországhoz történő 1940-es visszacsatolásával a román időszakban megkezdett jogfosztások tovább folytatódtak. Életbe léptek a magyarországi zsidótörvények, amelyek kizárták a zsidóságot a közélet, valamint a gazdasági, kulturális élet minden területéről. 1941-től a férfiakat munkaszolgálatra vitték, ahol tömegesen pusztultak el az embertelen bánásmód és a rossz életviszonyok következtében. Így lényegében, 1944-ben, a gettósítások idejére a hátországban élő zsidóság alig rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel hatékonyan meg tudta volna védeni magát a deportálásokkal szemben. Akik pedig túlélték a holokausztot, a semmiből kellett új életet kezdjenek. Az elszenvedett traumák hatása alatt pedig sokan szakítottak végleg a magyarsággal, de sokan a zsidósággal is, és inkább a nemzetfeletti ideológiákban kerestek menedéket.
A magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából az idén számos megemlékezésre került sor, és a következő hetekben is folytatódnak a rendezvények.
A megemlékezések több síkon és eltérő emlékezetpolitikák mentén szerveződtek és szerveződnek. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert sajnos a napi politika is begyűrűzött a holokauszt-megemlékezésekbe. Ez pedig minket is érint, mert itt Erdélyben a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk.
A holokauszt idején Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, és így az itteni zsidóság a magyarországi zsidóság sorsában osztozott. Magyar, illetve magyarországi részről a megemlékezések lényegében három nagyobb és több kisebb intézményi keretben zajlanak. A három nagy keretet a magyar állam, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a tudományos szféra jelenti. Természetesen a három között összefonódások is léteznek, és maga a tudományos szféra is megoszlik kormány által támogatott részre és valamelyest független, vagy ellenzéki oldalra.
A magyar állam a kormányközeli szakintézményeken keresztül már több megemlékezést is szervezett. Ezek közül most csak a budapesti Holokauszt Emlékközpontban megrendezésre került január 27-i tudományos emlékülésre és a Terror Házánál tartott április 27-i megemlékezésre szeretnék utalni.
A kormány által szervezett eseményeket viszont rendre botrányok kísérik, amelyek megkérdőjelezik az ilyen fajta emlékezetpolitika jószándékát és jóhiszeműségét. Volt olyan előadásra felkért kutató, aki a január 27-i emlékülést bojkottálta, ezzel tiltakozva a kormány azon emlékezetpolitikája ellen, amely a magyar hatóságok által a zsidó népirtásban betöltött felelősséget igyekszik csökkenteni.
Ez az időszak egyébként, amikor a frissen alakult VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor idegenrendészeti eljárásnak nevezte az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, és ekkor derültek ki részletek az azóta is sokat vitatott Szabadság-téri német megszállási emlékműről is.
Tiltakozásként ugyancsak az év első felében mondta vissza a Mazsihisz, számos magyarországi és erdélyi zsidó hitközség, valamint szervezetek és magánszemélyek a Civil Alap által már megítélt támogatásokat. (A Civil Alap másfél milliárd forintot irányzott elő 2014-es Holokauszt Emlékévhez kapcsolódó tudományos, ismeretterjesztő rendezvények és kutatások támogatására.)
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak a Holokauszt Emlékév során szervezett rendezvényei teljes mértékben kompromittálódtak?
Ezt nem mondanám, de a botrányok, a kétértelmű megfogalmazások, az állandó szerecsenmosdatás nem használ az ügynek. Ezt maga a civil szféra és a tudományos világ is érzékelte, és reagált rá. Kimondottan ilyen, az emlékezet, a kegyelet és a múlttal való szembenézés kérdéséhez eltérően viszonyuló kormánytól független esemény volt például egy néhány nappal ezelőtt Szegeden megrendezett konferencia. Innen csak egy előadást, a Majsai Tamásét emelném ki, aki pont a hivatalos emlékezetpolitika visszásságairól beszélt, legnagyobb problémaként azt emelve ki, hogy államideológiai hitvallássá vált az a nézet, miszerint a magyar holokauszt tragédiájáért elsősorban az 1944-es német megszállók a felelősek.
Nálunk, Erdélyben, milyen megemlékezések zajlanak?
Az erdélyi megemlékezések több településen is helyi kezdeményezésből fakadnak, de a legfőbb szervezőerőt a hitközségek és a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet jelentik. Kezdjük talán a helyi kezdeményezésekkel, amelyek többé-kevésbé a helyi zsidó közösség bevonásával, azzal együttműködve valósultak meg.
Gyergyószentmiklóson például a városvezetés, a Tarisznyás Márton Múzeum és a Prefektúra szervezésében emlékeztek meg május 9-én a gyergyói zsidóság deportálásáról. Az eseményen a helyi zsidóság és a bukaresti hitközségi föderáció képviselői is jelen voltak.
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat a zsidó szervezetekkel közreműködve állított emlékművet a deportálások 70. évfordulója alkalmából.
Kolozsváron május 26-27. között lesznek nagyszabású megemlékezések. A helyi zsidó hitközség több más intézménnyel közösen, többek között a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet közreműködésével is tudományos konferenciát rendez az észak-erdélyi holokausztról. Ugyancsak ekkor kerül átadásra a Kolozsvár városa által emelt holokauszt-emlékmű is a Caragiale-parkban. Nagyváradon május 29-30. között rendez a helyi egyetem és a Heyman Éva Zsidóságtörténeti Kutatóközpont konferenciát.
Az erdélyi megemlékezéseknek ugyanakkor van egy árnyoldala is, amit az utóbbi napok sajtópolémiái hoztak a felszínre. A bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a Közlekedésügyi Minisztérium emléktáblákat állít azokon az észak-erdélyi vasútállomásokon, ahonnan zsidókat deportáló vonatszerelvények indultak Auschwitz irányába. A táblák szövegét magyar részről nagyon sokan magyarellenes támadásként és a történelmi tények elferdítéseként értelmezték. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az emléktáblák számadatai történelmi tényeket tükröznek, mint ahogy az is, hogy a zsidók deportálásában a helyi adminisztráció mellett a magyar csendőrség működött közre. Problematikus viszont az emléktáblák terminológiája. De ez elsősorban a központ, jelen esetben Bukarest erdélyi viszonyokkal szembeni és az erdélyi magyar közösséggel szemben tanúsított érzéketlenségéről, valamint egy más nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről tanúskodik. Transindex.ro

Kalapdobással búcsúztak a tanító- és óvóképzősök
Végzős hallgatók, egyetemi oktatók, családtagok és barátok vették át a szurkolók helyét csütörtökön a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának kicsengetési ünnepségén a Városi Sportcsarnokban. Tanácsokkal, idézetekkel, verses-zenés műsorral indították útra a tanító és óvópedagógus szakot végzett fiatalokat.
Ötvennégy nappali tagozatos és huszonhárom távoktatásos hallgatót köszöntött elsőként dr. Antal Sándor tanulmányi igazgató a székelyudvarhelyi sportcsarnokban, hangsúlyozva, hogy miandannyiukban ott van az egyedi és meg nem kettőzhető érték.
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban” – Mahatma Gandhi szavait idézte beszédében Bunta Levente polgármester, rámutatva, hogy nem szakma, hanem küldetés kell legyen a hallgatók választott pályája, hiszen az emberi tudással, annak alakításával foglalkoznak majd az elkövetkezőkben. Nem csak bölcsességet és élettapasztalatot adunk át az eljövendő generációnak – tért ki köszöntőjében Porsche Éva Hargita megyei tanfelügyelő, hangsúlyozva a pedagógusok szerepét a személyiség és kritikus gondolkodás kialakításában. Tót-Harsányi Éva, a Zsibongó Napközi Otthon igazgatónője és Tikosi Éva, a Tompa László Általános Iskola vezetője szintén a pedagógusi feladat fontosságára emlékeztette a végzősöket.
Az ovisok verssel és rajzzal, az iskolások gitárral kísért dallal, a másodéves főiskolások pedig beszéddel, valamint zenés-verses előadással búcsúztatták a ballagókat. Ezt követően a távoktatásos és nappalis hallgatók szóltak végzős társaikhoz. A nappalis hallgatók cselló, furulya és gitár hangjával tették emlékezetessé a ballagási dalokat, majd az oklevelek átvétele után mindannyian a levegőbe dobták kalapjaikat.
Veres Réka. Székelyhon.ro

Erdélyt képviselve
Erdélyi körútja során csütörtökön este Székelyudvarhelyen is nyílt fórumot tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, valamint Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kíséretében.
Az udvarhelyiek nagy érdeklődéssel fogadták a Küküllő Szállodában tartott rendezvényt: a jelenlévőket Nagy Pál, az EMNT udvarhelyi szervezetének elnöke köszöntötte, Szilágyi Zsoltnak adva át a szó, aki fontosnak tartotta kiemelni: az erdélyi magyarság nem pazarolhatja idejét ámításokra és szédítésekre, nagyon világosan kell haladnia az autonómia útján.
Tőkés László kifejtette: 25 évvel Temesvár után úgy látja, nem igaz, hogy csak események történtek 1989-ben. „Felkelés volt az, melyet eltérítettek. Sajnos az RMDSZ vezérkara – és itt nem a szavazóikra gondolok – kiveszi részét a múlt visszarendezéséből. Nem sikerült megbuktatni azokat, akik a múltat éltetik, és a magyarokat így visszahúzzák” – magyarázta. Szomorúnak nevezte, hogy ma már nem találni egy RMDSZ-es képviselőt vagy szenátort, aki hajlandó lenne felvállalni az autonómia ügyét és a román parlament elé terjeszteni az EMNP és SZNT autonómiatervezetét. Tőkés továbbá élesen bírálta a Magyar Polgári Pártot is, amely az RMDSZ melletti szavazásra buzdítja a magyarokat, miközben magyarellenesnek nevezik a Néppártot.
Az autonómiacsomag apropóján elmondta: Székelyföldnek nemcsak magára, hanem Dél-Erdélyre és Partiumra is kell gondolnia, hisz a magyarság erősebb, ha együtt gondolkodik és cselekszik. „Orbán Viktor a nemzeti lista révén megteremtette a magyar összefogást. Fáj, hogy vasárnap nem kérhetem az erdélyi magyarok szavazatát, de akkor is Erdélyt képviselem, ha magyarországi szavazatokkal jutok be az Európai Parlamentbe” – jelentette ki.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Civil Napok: még nincs vége
Csütörtökön elkezdődött, és szombaton folytatódik az udvarhelyi Civil Napok: a rendezvény kiváló lehetőség a helybéli civil szervezetek tevékenységének megismerésére.
A 2010-ben először megtartott rendezvény idén kétnaposra nőtte ki magát. Csütörtökön a Márton Áron téren várták az érdeklődőket a civil szféra képviselői. A délelőtt tíz órakor elkezdett program során az Albert Schweitzer Alapítványnak a hajléktalanság témájában kiírt fotópályázatára beérkezett munkákat, valamint több mint 25 helybéli civil szervezet bemutatkozó molinóit is meg lehetett tekinteni. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány emberméretű társasjátékkal rukkolt elő, az Ember ne mérgelődj! szabályaira alapuló játék során egy-egy projekt finanszírozásáért játszhattak a csapatok, egyebek mellett énekeltek, viccet és verset is mondtak a közönség legnagyobb derültségére. Az eseményre Bunta Levente polgármester is kilátogatott, köszönetet mondva a civil szervezetek munkájáért, valamint arról biztosította a szervezőket, hogy az önkormányzat a továbbiakban is támogatja tevékenységüket.
A Civil Napok szombaton a Csicser Tangazdaságban (Budvár utca 42./B szám alatt) folytatódik: délelőtt 10 órától délután 6-ig színes, szórakoztató programokra várják a családokat. Lesznek különböző kézműves tevékenységek (ostorfonás, nemezelés, gyöngyfűzés, bútorfestés, csuhéfonás, rajzolás, színezés), a kenyérsütés és sajtkészítés technikáját leshetik el az érdeklődők, túrát és közösségi szaladást rendeznek a Budvárra, a gyerekeknek lesz állatsimogatás, szekerezés, valamint korai nevelés a szabadban a tipegőknek. A családok különböző vetélkedőkre is benevezhetnek (kötélhúzás, krumplihámozás, zsákban ugrás stb.), illetve közös bográcsozás, majd ebéd is lesz.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Elkezdődött a történelmi konferencia Gyergyószentmiklóson
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyói fiókszervezetének, valamint a Gyergyói Népfőiskolai Társaság szervezésében elkezdődött a már hagyományossá váló történelmi konferencia Gyergyószentmiklóson. A megnyitóra csütörtökön került sor a művelődési ház Karancsi Sándor termében. A konferencia idén a Werbőczy törvénykönyvétől Gyergyószentmiklós városjogáig címet viseli.
Az érdeklődőket dr. Garda Dezső történész köszöntötte, majd átadta a szót Szarka Gábor konzulnak, aki Zsigmond Barna Pál főkonzul nevében is beszélt a jelenlévőkhöz. „A mai alkalom ismét egy jele annak a sokrétű tudományos és kulturális kapcsolatnak, amely Magyarországot és Székelyföldet összeköti. Örömmel látjuk az egyetemek, tudományos intézetek, levéltárak és múzeumok között szövődő egyre erősebb kapcsolatokat” – mondta, majd hozzátette, dr. Garda Dezső nagy szerepet vállal ennek ápolásában, mivel minden évben a konferencia megszervezésén tevékenykedik.
Szarka Gábor gondolatait Mezei János polgármester megnyitó beszéde követte, aki az olvasásra, annak mindennapi igénybevételére hívta fel a figyelmet, majd megköszönte a kutatóknak a konferencián való részvételt. A megnyitóbeszédek után öt, különböző tematikájú előadásra került sor, az alábbiakban ezekről olvashatnak egy-egy rövid összefoglalót.
Újabb régészeti adatok Gyergyószentmiklós történetéhez
Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze legutóbbi kutatásaikból nyújtott át egy csokorra valót az érdeklődőnek. A szakember konkrétan három vizsgálódási területre tért ki. Előadásában Gyergyószentmiklós rövid története is helyet kapott. Mint mondta, kissé hézagos a középkori Gyergyószentmiklós képe.
Ezt követően bemutatta a gyergyószentmiklósi Both-váránál, a Szent Miklós római-katolikus templomnál, valamint a pricskei vámházaknál végzett kutatásaik eredményeit. Kifejtette, a Both-váránál a kerítőfal, valamint a torony feltárására irányult a vizsgálat, a munkába pedig egyetemi hallgatók, valamint általános iskolás diákok is bekapcsolódtak. Elmondta, a négy éves munka a torony, valamint a kerítőfal meglétét eredményezi, de hozzátette, a két dolog közötti kapcsolat kérdéses maradt.
A templomnál végzett feltárásokról elmondta, az építmény két támpillérét utólag hozhatták létre, a kutatások során pedig különböző tárgyakat, többek között III. Zsigmond idejéből való lengyel pénzérmét is találtak. A Pricskén végzett ásatásokról Demjén Andrea többek között kifejtette, hozzávetőleg 100 évig működhetett a vám és veszteg intézet. Hozzátette, két istállót, valamint három lakóépületet tártak fel.
Magyarország és magyarok a középkorban
Dr. Csukovits Enikő a középkori Magyarországról tartott előadást, amelyben kitért a magyarok tájékozódására, de arra a képre is, amelyet mások alakítottak ki hajdanán a magyarokról és magáról az országról. Az MTA Történelemtudományi Intézetének szakembere kiemelte, az ókori geográfusok munkáiból tájékozódtak az emberek, de a különböző zarándokutak, majd pedig a kereszteshadjáratok is nagy szerepet játszottak a megismerésben. Előadásában elhangzott, Magyarországról szépen fogalmaztak, azonban a magyar néppel kapcsolatos leírások már nem beszélnek túl kedvesen.
„Nem szabad megsértődnünk, mivel nem csak a magyarokról, hanem az összes népről a negatívumokat emelték ki. A mai magyar ember könnyen megsértődik, ez pedig a középkorban sem volt másképp” – mondta.
Az ötszáz éves tripartitum
Dr. Tringli István tartotta az idei konferencia névadójáról szóló előadást, Werbőczy István hármaskönyvéről beszélt a nagyérdeműnek. „A legolvasottabb volt, csupán a kalendáriumok múlták felül” – hangzott el mondandójában. Tringli kiemelte, nem törvénykönyvről, hanem szokásjogi gyűjteményről beszélünk, mivel ma törvények, hajdanán azonban szokásjog szerint ítélkeztek. A szakember a könyv szerkezetére, valamint a különböző kortárs-művekre is kitért.
Mindszenti Krisztina második házassága
A Nicolae Iorga Történelemtudományi Kutatóintézet részéről dr. Tüdős Kinga tartott előadást, ő egy szerelmi történetet, Mindszenti Krisztina második házasságának és életének körülményeit mutatta be. Krisztina, miután özvegy maradt, hozzáment Csáky István nagybirtokoshoz, az előadó pedig többször is felhívta a figyelmet a második férj által írt levelek szépségére, azoknak választékos megfogalmazására.
Bodor Péter, a székely ezermester
Az MTA külső tagjaként Bodor Péter ezermesterről tartott előadást dr. Pál Antal Sándor. Bemutatója többször is humoros töltetet kapott, mivel kiderült, hogy a valóságban sok dolog nem úgy történt Bodor Péterrel, ahogy azt a népi hiedelmek tartják. Először is nincsenek bizonyítékok arra, hogy mérnök lett volna, továbbá fény derült arra, hogy mégis használtak vasszögeket a Maros-híd építésénél, így az nem teljesen fából készült.
A történész mindezek mellett kiemelte, Bodor akár híres feltaláló is lehetett volna, a szűkös anyagi keretek miatt azonban megmaradt székely ezermesternek. Leghíresebb műve a marosvásárhelyi zenélő kút, azonban nem csak pozitívumokkal hívta fel magára a figyelmet, kétszer is ült börtönben pénzhamisítás miatt – hangzott el a bemutatóban. Az előadó mindezek mellett felhívta a figyelmet, 2013-ban film is készült Bodor Péterről, amit a Román Televízió (TVR) magyar adásának munkatársai készítettek.
A konferencia pénteken tovább folytatódik, délelőtt 9 órától újabb előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, amelyekre szintén a Karancsi Sándor teremben kerül sor
Kertész László. Székelyhon.ro

Erdélyi politológus: európai összefüggésben kell értelmezni az Orbán-Kelemen találkozót
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Bakk Miklós erdélyi politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az április 6-i magyarországi parlamenti választáson részt vevő erdélyi szavazók túlnyomó többsége a Fideszt támogatta.
"Az erdélyi magyarok magyarországi opciója ismeretében egyértelmű, hogy a mostani kampányhajrában nagy segítséget jelent Kelemen Hunornak az Orbán Viktorral való találkozás. Ez segíti az RMDSZ-t a szavazók mozgósításában, de beleillik Kelemen Hunor elnöki programjába is, hiszen az RMDSZ elnöke megválasztásakor a Fidesszel való viszony rendezését ígérte" - magyarázta Bakk Miklós.
A politológus szerint a megosztott erdélyi politikai mezőben - amelyben korábban a Fidesz, és főleg Orbán Viktor az RMDSZ-szel szembeni radikálisabb irányzatot támogatta - a mostani szatmárnémeti találkozó az RMDSZ egyértelmű támogatásának tűnhet. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az Orbán-Kelemen találkozót egy tágabb európai és néppárti összefüggésben kell értelmezni.
"Úgy hiszem, Orbán Viktor most azt tartja elsődlegesnek, hogy az Európai Parlamentben egy minél erősebb néppárti frakció jöjjön létre, és a frakción belül a Fidesznek minél nagyobb befolyása legyen. Márpedig az RMDSZ-képviselők alapvetően ezt a befolyást növelhetik" - állapította meg az erdélyi magyar elemző.
Bakk Miklós úgy látta, bármennyire is ambivalens az RMDSZ-elit viszonya Orbán Viktorral, az Európai Néppárton belül a két vagy három tagú RMDSZ-es csoport Orbán Európa-politikáját kénytelen támogatni. Nincs ugyanis elegendő kapacitása és befolyása arra, hogy érdemi kérdésekben független, külön utat keressen.
Bakk Miklós szerint nem annyira az RMDSZ élén történt vezetőváltás, hanem az a felismerés javította a Fidesz-RMDSZ-kapcsolatokat, hogy az a "hidegháborús viszony", amely Markó Béla RMDSZ-elnöksége végén jellemezte a két párt kapcsolatát, hosszú távon nem tartható fenn. "A konfliktus azonban túlságosan elmélyült ahhoz, hogy Markó Béla tudta volna rendezni, ezért szükség volt az RMDSZ élén történt vezetőváltásra is" - vélekedett. MTI

Az autonómia „utazósebessége”
Erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés – tartja Bakk Miklós, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának tanára. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást létrehozni, az lesz az a minta, amely alapján ki lehet alakítani egy más régiókban is alkalmazható mintakövető magatartást.
– Számítástechnikai szakembernek tanult, aztán mi lett belőle... Hol roppant meg a hite, s váltott egy komoly szakmáról politológiára?
– Az én történetem a hetvenes-nyolcvanas évek egyik tipikus képlete. A társadalomtudományok iránt érdeklődő fiatalok akkor ritkábban választottak érdeklődésüknek megfelelő szakot, mivel a kihelyezések rendszere megnyomorította ezeket a karriereket. A műszaki pálya azonban viszonylag szabadabb utat kínált, s a társadalomtudományok és történelem iránt érdeklődő, de matematikával is jó barátságban levő diákként én is ezt a „stratégiát” alkalmaztam.
– Temesvár jó helyszínnek ígérkezett a hasonlóan széles érdeklődésű emberek számára?
– Teljes mértékben, másodéves koromtól be is kapcsolódtam a magyar kulturális diákéletbe. A diáknegyed heti egy órás magyar adást is sugárzó vezetékes rádiójának, az M Stúdiónak voltam a rovatvezetője, de nagy élmény volt számomra, a Székelyföldről érkező diák számára a kulturális-világnézeti vitafórumnak számító, idén negyvenéves Látóhatár Kör, ami egyfajta világra való nyitást, univerzalizmust kínált. Akkor alakult, az alapító nemzedékéhez tartozom. Diplomázás után 14-15 évet lehúztam a szakmában, rendszermérnökként és programozóként dolgoztam, legtöbbet Lugoson, közben szabadegyetemet szerveztem a József Attila irodalmi kör keretében, így eléggé egyenes út vezetett oda, hogy a rendszerváltás után szinte azonnal pályát váltottam.
– A rendszermérnökség és informatika már csak az egzisztencia megteremtéséhez kötődő emlék?
– Annál azért több, a rendszermérnökség és programozás ugyanis rigorózus formát adott a gondolkodásomnak. Korábban nem is gondoltam volna, hogy a programozásnak ilyen jelentős strukturáló hatása van a gondolkodásra, de ma úgy érzem, meghatározó írásaim rendszerszerűségében. A mai számítógép-programozás persze már bőven meghaladta az én akkori tudásomat, s ha most kellene visszalépnem a szakmába, nagy bajban lennék.
– Ma a Babeş-Bolyai Tudományegyetem politológia szakának tanára. Mennyi látszott ebből a karrierből, amikor 1991-ben becsapta maga mögött a lugosi számítóközpont ajtaját?
– Kevés. Szabadságot éreztem, amit ki kell használni, hogy azt csinálhassam, amit igazán szeretek. Mindenek előtt írni. Politizálgattam is, helyi önkormányzati képviselő voltam, az RMDSZ országos választmányának tagja. Az 1993-as brassói kongresszus után felálló ügyvezető elnökség politikai alelnöke, Bodó Barna aztán úgy döntött, hogy az általa vezetett politikai főosztály stratégiai osztály lesz, ahol a szövetség hosszú távú politizálását meghatározó tervezetek és tanulmányok készülnek. Ez nekem nagyon tetszett, ott is feladatot vállaltam, párhuzamosan a Hét című folyóiratnál végzett munkámmal. Nagyon gyorsan eldöntöttük, hogy az RMDSZ dokumentumain túl külön is foglalkoznunk kell az autonómia kérdésével: egyrészt tanulmányozni a különböző példákat, másrészt levonni – akár tervezetek formájában is – a ránk vonatkozó tanulságokat.
– Autonómiatervezetek ügyében lehet fejlődési trendekről, ütemről beszélni?
– Az autonómiatervezetek esetében inkább változó politikai funkciókról beszélnék, három ilyet tudok megkülönböztetni. Az elsőben, 1991–1995 között az autonómiatervezetek a politikai közösségképzés identitáselemei voltak. Mivel az RMDSZ önkormányzati modellt hirdető ernyőmozgalomként alakult meg, és viszonylag kevesek számára volt nyilvánvaló, hogy párt lesz belőle – alávetve mindazoknak a szabályoknak és kényszerűségeknek, amelyek adott politikai kontextusban meghatározzák egy párt „viselkedését” – az első tervezetek célokat, viselkedés- és beszédmódokat jelöltek ki, hogy miként kell megszólítani a közösséget: nemcsak nemzeti, hanem a politikai identitás tekintetében is.
– Szükségszerűen így kellett ennek történnie?
– Ne feledjük, hogy az RMDSZ megszületése egy diktatúra utáni pillanatnyi állapot tükre. A Ceauşescu-diktatúrából kilépő romániai magyarságnak első élménye az volt, hogy egyénként és közösségként is megvallhatja magyar identitását, és ez olyan átfogó közösségi horizontot vázolt fel, amelyen belül az autonómia problematikájának tagoltsága még nem volt látható. Emellett az alapítók elsősorban kulturális-értelmiségi elithez tartoztak, amelynek éppen a kulturális nemzetépítő koncepciók megfogalmazásában volt jártassága. Ebben az időszakban, az ernyőszervezet megalapításakor az autonómiakoncepciók tehát fontos politikai döntéshozó, ideológiai szerepet töltöttek be. Kidolgozói abban már nem voltak érdekeltek, hogy részletesen lebontsuk ezeket a koncepciókat, megvizsgáljuk, milyen konzekvenciák adódnak ezekből a közigazgatás és közpolitika terén. Tulajdonképpen innen származnak az autonómiamozgalom megkettőződésének okai is.
– És ez a „kettős látásmód” jelenti ma is a legnagyobb törésvonalat.
– Induljunk onnan, hogy ’93-ban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetét – amely elvont formában megfogalmazta az autonómia keretét is –, és a parlament egyetlen mozdulattal lesöpörte ezt az asztalról. Amikor ’96-ban felmerült az RMDSZ kormányra lépése, a vezető elit felmérte – immár pártként –, hogy jobb ma egy kis közpolitikai eredmény, mint holnap egy „autonómiatúzok”. A szövetségen belül maradt egy kisebb csoport, amelynek tagjai úgy tartották, tovább kell presszionálni a román hatalmat, még alaposabban ki kell dolgozni az autonómiatervezeteket. Az erőteljesebb, pragmatikusabb szárny viszont talonba tette az ügyet, s később csak akkor vette elő, ha a szervezet politikai identitásának megerősítése szükségessé tette. Nagyjából itt zárult az első időszak. Az autonómiatervezetek második periódusa Tőkés Lászlónak és híveinek 2003-as kiválásával kezdődött. Ők az autonómia ügyének újra napirendre tűzésével nemcsak vissza akarták hozni az előző időszak félbeszakadt logikáját, hanem politikai funkciót is adtak neki: ez lett az RMDSZ elleni kritika legfontosabb fegyvere, és ez egyben a második politikai funkció is, vagyis a politikai kritikáé.
– De 2003-ban lehetett onnan folytatni, ahol a kilencvenes évek derekán valami megszakadt?
– Szerintem nem, bár részben ez történt. Csapó József ’95-ben elkészítette Székelyföld autonómiastatútumát, amellyel szemben több szakmai kifogás is megfogalmazható volt, ugyanakkor politikai képviselhetősége eléggé hamar gettósíthatóvá vált. A belső önrendelkezés elvére épített, úgy gondolta, hogy a román nemzetállam érintetlenül hagyásával, csak Székelyföldre nézve, kül- és belpolitikai nyomással elérhető Székelyföld autonómiája. A tervezet, amellyel 2003-ban a Székely Nemzeti Tanács indult, ezt a logikát képviselte, és ez alkalmas is volt egy mozgalom, az SZNT megalapozásához. Ugyanakkor azidő tájt került előtérbe a regionalizmus kérdése is, és én úgy gondoltam, hogy megerősödik ennek a politikai jelentősége. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácson belül kialakított másik alternatívánk az lett, hogy a területi autonómiaelképzeléseket be kell építeni ebbe a regionalizációs kontextusba. Székelyföld autonómiáját olyan politikai alternatívaként kell felépíteni, amely Románia egészének régiós alapú modernizációját célozza, nem pedig olyan politikai törekvésként, amely lyukat akar ütni a román nemzetállam közepébe. Az aszimmetrikus regionalizmus koncepciója erre a belátásra épülve fogalmazódott meg először.
– Most akkor beszéljünk az autonómiáról keményen, székelyesen, vagy csomagoljuk be mindenféle kontextuális leplekbe? Mindkét szempontnak vannak hívei és ellenzői egyaránt...
– A politikai beszédben az autonómia fogalmát ma már nem nagyon lehet különböző szinonimákkal helyettesíteni, az erdélyi magyar vitatérben ez rögtön kritikákat szül. Ugyanakkor ebben a lecsupaszított formában, terminus technicusként nem prezentálható a román politikai közvélemény előtt, szükség van valami közvetítő fogalmi együttesre. Az autonómiatervek erdélyi képviselőinek tudniuk kell elmagyarázni a választóknak, hogy az autonómia fogalmi kontextusának beillesztése a romániai közigazgatás konceptuális rendjébe nem jelenti a terv feltétlen lefokozását. A román partnereknek pedig azt kell elmagyarázni, hogy az autonómia nem egy, az államtól idegen cél, hanem jelzője, minősítője annak a nagy közigazgatási átalakításnak, modernizációnak, amelyre Romániának tulajdonképpen szüksége van.
– Ehhez képest az emberek óriási többsége számára az autonómia továbbra is érzelmi kérdés. Az elmagyarázókban van a hiba, vagy a tömegek tudáshiányával van gond?
– Az autonómia természeténél fogva ugyanolyan homályos fogalom, mint a politika legfontosabb mozgósító jelszavai. Egyfajta jelölő, amellyel emocionális viszonyt alakítottunk ki a politikai viták szintjén úgy, hogy közben mindenki más tartalmat gondol mögéje. Hogy az autonómia tartalmát miként határozzuk meg, az politikai küzdelem tárgya is. Az autonómia fogalmának nem lesz konkrétabb tartalma, míg meg nem születnek a legfontosabb politikai kompromisszumok.
– Milyen kompromisszumokra gondol?
– Egy – ugyancsak általános – meghatározás szerint az autonómia az az eszköz, amely lehetővé teszi egy etnikai vagy más, külön identitásra igényt tartó közösségnek, hogy közvetlenül irányítsa sajátos ügyeit, miközben az átfogóbb entitásnak, az országos többségnek lehetőséget ad arra, hogy a közös érdekek fölötti hatalmat gyakorolja. A legfontosabb kompromisszum, megegyezés arra vonatkozik, hogy hol s hogyan határolhatók el a sajátos ügyek a közösektől. Ezt pedig alkotmányos szinten kell megfogalmazni. De a politikai viták szintjén a szimbólumok is fontosak, mert a szimbólumok kölcsönös elismerése lényegében a közösségek elismerését jelenti. Minden egyéb – hatáskör, jogkör, mechanizmus – folyamatosan javítható, finomítható a már működő, kölcsönös elismerésen alapuló autonómiákon belül.
– Mivel magyarázza, hogy az autonómia kérdése az erdélyi magyarságot is megosztja?
– Az autonómia kérdése politikai kérdés, és azok mindig megosztók. Az erdélyi magyarság egyetlen közös autonómiája követhetetlen cél. Nem érhető el az autonómia Székelyföld, a Partium vagy a szórvány számára is megfelelő, közös „utazósebessége”. Az RMDSZ politikai stratégiája sokáig ezen alapult: előbb az erdélyi magyarság kérdését kell megoldani, azon belül csupán részkérdés Székelyföld ügye. Én úgy gondolom, hogy erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást kialakítani, az lesz az a minta, amely kisugárzik a többi régióra. Valahogy úgy, ahogy Spanyolországban is történt: az egyes régiókban elért, eredményes megoldások mintakövetésre késztették a többi régiót is.
– Hogyan ítéli meg az RMDSZ-nek az Erdélyi Napló által közölt „titkos” autonómiastatútumát?
– Fontos, hogy a dolog nyilvánosságot kapott. Sok kritikai észrevételem lenne, de mégis egy pozitívumot emelnék ki: végre az RMDSZ is szembenézett a kérdés komplexitásával. A statútum szövegéből világosan kiérződik, keresik a megoldást olyan kérdésekre, mint például: mi érhető el, mi készíthető elő az alkotmányos keretek módosítása nélkül? Mikor és milyen alkotmánymódosítást kellene elérni? Mi építhető a jelenlegi regionalizációs trendre, a fejlesztési régiókra? A dilemmák tudatosításának azonban csak akkor lenne igazi haszna, ha tényleg elindulna a nyilvános vita.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csak Szent István örök
Az országos átlagot meghaladó magyar választási részvétel esetén Kelemen Hunor lehetségesnek tartja három EP-képviselői hely megszerzését. Az RMDSZ elnöke szerint lényeges változások várhatók az őshonos kisebbségek kérdéskörének európai kezelésében.
– Nagyon zavarja az a meglehetősen intenzív facebookos ellenkampány, amely az RMDSZ bojkottálására szólít fel az EP-választásokon?
– Nem nagyon ismerem, de azért a kollégáim természetesen tájékoztattak a létezéséről.
– Önvédelemből nem kattint rá?
– Nem feltétlenül, egyszerűen vannak dolgok, amelyekkel nem foglalkozunk. Hihetetlenül fontosnak tartom az online felületeket, a közösségi portálokat, magam is rendszeresen használom őket, de úgy ítélem meg, hogy ezek csak alakíthatják, alapvetően azonban nem változtatják meg az emberek véleményét. Főleg választások esetén. Korábban természetesen akadtak esetek, amikor egy-egy kommentár nyomán pánikba estünk, de ebből már kinőttünk.
– Tavaly decemberben alacsony szintű választói hajlandóságról számolt be, az utóbbi időben viszont jóval bizakodóbban nyilatkozik. Valóban változott a helyzet, vagy egy kampány finisében egyszerűen nem lehet mást mondani?
– Akkor egy novemberi közvélemény-kutatás alapján jeleztem a növekvő euroszkepticizmust, most meg áprilisi adatok ismeretében vagyok optimistább. Európa-szerte azt tapasztalni ugyan, hogy nő az euroszkeptikus pártok támogatottsága, ám azt is, hogy a gazdasági válság legsúlyosabb éveihez képest az előző évekhez képest nőni kezdett az európai intézményekbe vetett bizalom – leginkább Kelet-Európában. Ennek több magyarázata lehet a kampánytevékenységtől az ukrajnai történésekig. Az emberek alapvető vágya ugyanis, hogy békében éljenek, mifelénk pedig azt is tudják, hogy Moszkvából többnyire nem a biztonság érkezik. Felméréseink ugyanakkor azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok sokkal inkább hisznek az európai politikai intézményekben, mint a hazaiakban.
– A tavaly év végi alacsony „harci kedv”, illetve az azóta növekvő bizalom hogyan alakította az RMDSZ EP-kampányát?
– A kampány kezdetekor az euroszkepticizmussal, a gazdasági válsággal, az RMDSZ ellenzéki státusával kellett számolnunk, de az európai polgári kezdeményezéssel és az azt szolgáló aláírásgyűjtés halmazával is, amit aztán a folyamatok részben módosítottak. Az alapüzenet azonban változatlan maradt. Tavaly-tavalyelőtt még gyakran megfogalmazódott: érdemes volt-e belépni az unióba, jól járt-e ezzel a magyarság? Ebben a témában következetesen azt mondtuk, hogy ebben a kérdésben eleink már ezer éve határoztak. A történelmi döntést Szent István hozta meg, s bár minden korban akadtak Koppányok, igazából ezt a döntést folyamatosan megerősítették. A magyarság alapvetően soha nem gondolta újra, hogy a keresztény Európához kell-e tartoznunk vagy sem? A jelenlegi Európai Unió korántsem tökéletes, de ahogy az elődje, a szén- és acélunió is rengeteget változott, úgy az unió is jelentős változások előtt áll. Olyanok előtt, amelyek révén Európa jobban odafigyel az őshonos közösségekre, s a változásoknál, a döntéshozatalnál pedig jelen kell lenni. A mi értelmezésünk szerint így lehet összekapcsolni, hogy a magyar nemzet továbbra is a keresztény Európához tartozzon, hogy a 20. századi nagy traumáinkat orvosolni lehessen. A Kárpát-medencei magyarság szempontjából mi nem látunk más utat, nem utolsó sorban azért, mert az elmúlt fél évszázadban a jelenlegi politikai konstrukció biztosította a kontinens békéjét.
– Az alapüzenet változatlansága mellett milyen „finomhangolásokra” igyekeztek odafigyelni?
– Finomhangolásokra mindig szükség van. Ha mezőgazdaságból, vidéken élő emberekhez szólunk, elsősorban a különböző uniós támogatások „nyelvén” beszélünk velük. Ők azok, akik leghamarabb megértik, hogy fél évszázadnyi folyamatos megvonás, elrablás után most újra kapnak valamit. Kiszámoltuk, a különböző régiókban hány millió euró került az emberek zsebébe. Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy a kelet-európai támogatások mikor érik el az uniós szintet, mi pedig el tudtuk mondani, hogy 2020-ig ez a szint eléri a jelenlegi legmagasabb nyugat-európai nívót. De ide tartoznak a különböző infrastrukturális beruházások is, amelyekre korábban nem volt igény, de nem volt pénz sem.
– Az RMDSZ kevésbé sikeres európai próbálkozásait, mint például a polgári kezdeményezés, sehol nem dörgölték az orruk alá?
– Hasonló kérdések elhangzanak, s a válaszadásban többféle megközelítés is lehetséges. Európa számos országában jól-rosszul megoldották a kisebbségek kérdését, de mindenhol folyamatosan változik a helyzet, Dél-Tirolban sem ugyanazt az autonómiát élik, mint húsz évvel ezelőtt. Ami pedig megvalósult Nyugat-Európában, annak mifelénk is meg kell valósulnia. Egy dolgot ne tévesszünk szem elől: az ötvenes években nem az őshonos közösségek problémájának megoldására jött létre az európai közösség, hanem a hadiipari kiadások ellenőrzésére. A helyzet azóta sokat változott, s a folyamatot abba az irányba kell terelni, hogy Brüsszelnek legyen hatásköre például az őshonos közösségek ügyének előre mozdításában is. Mert ha odafigyelnek az akácfákra vagy az uborkára, akkor az emberekre is oda kell figyelni.
– Öt évvel ezelőtt Tőkés László állt az RMDSZ-lista élén. Az aktuális kampányban soha, senki sem hiányolta őt a hadrendből?
– Nem, egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy rossz döntést hoztunk volna. De a kampány során nem is kérték számon ezt rajtunk. A 2009-es EP-választások óta sokat változott a világ körülöttünk – és nem jó irányba. Politikai értelemben két alkalommal is az életünkre törtek 2012-ben. Az elsőt talán még megértem, hiszen az önkormányzati választások során akár reális versenyről is beszélhetünk. A második, a parlamenti választások alkalmával megnyilvánuló magyar–magyar harc azonban racionálisan a mai napig megmagyarázhatatlan. Az emberek pedig nem azt kérdezik tőlünk, hogy mi van Tőkés Lászlóval, hanem hogy amit mi csinálunk, miért lehet jó nekik. A Tőkés-ügy már nem téma, mindenki a maga útját járja: Tőkés magyarországi párt színeiben indul, mi a romániai magyarság képviseletét igyekszünk biztosítani. Nem vagyunk versenytársak.
– Ha nem az őshonos kisebbségek, a Kárpát-medencei magyarság ügyének európai képviselete lenne az RMDSZ központi választási üzenete, akár el is fogadhatnánk, hogy a Tőkés-ügy szóra sem érdemes. Tőkés László viszont éppen ebben a kérdésben a legerősebb...
– Egyetlen pillanatig sem szeretném megkérdőjelezni Tőkés László elkötelezettségét, de most olyan választások előtt állunk, amelynek során rá nem lehet szavazni Erdélyben. Hogy utána hogyan képviseljük közösen ezeket az ügyeket az Európai Néppártban, majd kiderül. E tekintetben vélhetően a továbbiakban sem lesznek viták közöttünk. A nézeteltérések soha nem ebbőlfakadtak, hanem abból, hogya legutóbbi EP-választás óta – amelyen Tőkés László RMDSZ-listán jutott ki Brüsszelbe – pártja révén a romániai magyar politikai képviseletet akarta átvenni tőlünk.
– Sokak szerint alig érzékelhető az EP-kampány – nemcsak RMDSZ-szempontból. Kritikaként kezeli ezeket az észrevételeket, vagy a „műfaj” jellegzetességei közé tartozik?
– Inkább az utóbbihoz. Polgármester-választás alkalmával egy település apraja-nagyja valamiféle izgalomban van, közelről ismeri az érintettek viselt dolgait. Az EP-választás sokkal távolabbi történet, az emberek többsége csak az utolsó pillanatban kezd érdeklődni, vagy egyáltalán nem érdekli őket. Az áprilisi felmérések alapján – ha nem történik semmi váratlan – május 25-én a 2009-es részvételi szint, azaz 29-30 százalék várható, ami alatta marad az európai átlagnak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a 2009-es eredmények megismétlését is, miután a parlament létszámának csökkentésével kisebb lett Románia EP-kvótája is. Sok múlik azon is, hogy hány politikus vagy párt teljesít a bejutási szint alatt, most úgy tűnik, hogy sok töredékszavazatra számíthatunk. Ha a magyar részvétel valamennyivel meghaladja az országos átlagot, eredményesség tekintetében is hozhatjuk az öt évvel ezelőtti szintet, azaz három képviselő bejuttatását az Európai Parlamentbe.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szavazni vagy nem szavazni?
A hét végén Európai Parlamenti választást tartanak az unió területén. Erdélyben egyetlen magyar politikai erő indul e megmérettetésen, az RMDSZ, az egyre csökkenő bizalommal felruházott egykori egységes mamutszervezet, amelynek vezető- és középkáderei között alig maradtak az autonómia mellett több-kevesebb következetességgel kiálló politikusok. Az önmagából kifordult Magyar Polgári Párt az RMDSZ-t támogatja a versenyben, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a választók lelkiismeretére bízza, hogy részt vesznek-e a szavazáson.
Soha! Soha?
Mivel az egytől egyig centralista-etatista, magyarellenességben alig különböző román pártok közül egyetlen nem akad, amely méltó lenne az erdélyi magyarság voksaira, nemzeti közösségünk tagjainak ismét annyi választási lehetősége maradt, mint 2008 előtt. Eldönthetik: részt vesznek-e a választáson és hitelesítik azt a pártot, amely mintegy húsz év késlekedés után – a brassói kongresszus 1993-ban kétéves határidőt szabott meg az RMDSZ absztrakt autonómiakövetelését, valamint program illetve alapszabályzatbeli néhány vonatkozó mondatát a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordító úgynevezett autonómia-statútumok elkészítésére – egy éve „blablázik” az autonómiatervezetről. Amint azt a világhálón terjedő találó kisfilm dokumentáltan összefoglalta: egy év alatt tíz ígéret hangzott el ebben a témában, nulla megvalósítás mellett.
Az ésszerű, valamennyi nemzetpolitikai szempontot figyelembe vevő döntés nem könnyű, még akkor sem, ha zsigerből reagálva annak tűnne. Azokra szavazni, akik 1996 óta hitelesítik a román hatalmat, akik egyik történelmi esélyt hagyták ki a másik után, akik román versenypártot csináltak a magyar nemzeti önkormányzatból. Akik leszámoltak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállást képviselő hiteles politikusainkkal Király Károllyal kezdve, Tőkés Lászlóval bezárólag. Akik lassan két évtizede naftalinba tették az autonómiaprogramot, s csak akkor veszik elő, ha úgy érzik, hogy megköveteli a pillanatnyi választási konjunktúra és a szavazóbázis? Soha! – mondanánk, és joggal mondhatnánk.
A semjéni racionalitás
A másik oldalon ott van az a racionális gondolatmenet, amelyet többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazott meg, és amelynek lényege, hogy ha az RMDSZ kiesik az Európai Parlamentből, oda nem kerül be helyette másik erdélyi magyar párt. Az Európai Parlamentben nem sok minden dől el, egyelőre a kisebbségi kérdés – tetszik ez nekünk vagy sem, de nemzetközi porondon államalkotói szerepre jogosító társnemzeti mivoltunk dacára így jelennek meg a sorsproblémáink – tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek dacára ez is olyan fórum, amelyet a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó eddigi politikával való szakítással, tudatos külpolitikával kihasználhatnánk a külső nyomásgyakorlásban. Kérdés: hajlandó és képes lesz-e valaha erre a szerepre az RMDSZ? De akár hajlandó lesz, akár nem, egyik oldalról elképzelhetjük az eltüntetésünkre törekvő román homogén nemzetállam híveinek euforikus örömét az RMDSZ kibukása esetén. Valamint azt is, hogy az erdélyi magyar közösség nagy része kollektív sikertelenségként élné meg azt, s elmaradna az idegen érdekeket képviselő álképviselet bukása okán elméletileg elképzelhető kollektív katarzis. Magyarán: jó okunk van feltételezni, hogy többen lesznek azok, akik a kibukást magyar kudarcnak fogják majd fel, mint azok, akik az RMDSZ komprádor, álmagyar politikájának kudarcaként kezelik az esetleges eseményt.
Az is tény, hogy az Európai Parlamentből való kibukás megrendítené az RMDSZ-ben jelenlegi regnáló neptuni vétetésű vezetését, s magát a szervezetet is. A parlamenti választásokon pedig nem az 5 százalékos küszöb az irányadó, hanem a 6:3-as, tehát attól sem kell félni, hogy ha egyszer 5 százalék alatt teljesít a közösség, a továbbiakban semmilyen sorsdöntő testületbe be nem kerülünk. Szépen hangzik a magyar miniszerelnök-helyettes normatív, előíró kijelentése, miszerint „Az RMDSZ-nek az a feladata, hogy a mindenkori szituációban próbálja érvényre juttatni a magyar nemzeti érdekeket”, arra a kérdésre viszont, hogy ezt tette-e a szövetség az elmúlt évtizedekben, egyértelműen nemleges a válasz. Igaza van Semjénnek abban, elvi síkon elképzelhető, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösséget képviselő politikai erő ne a párttáborok alapján orientálódjon, amikor kormányra lépésről dönt. A probléma a motivációban van. Az RMDSZ-elit nem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát képviseli a kormányban a román etnokratikus akarattal szemben, hanem a nyíltan magyarellenes román politikát hitelesíti a külföld és a választók szemében.
Jelöltek és dilemmák
Másik dilemmatikus kérdéskör a jelöltek problémája. Winkler Gyula eddig nem sok vizet zavart, de nem is ártott különösebben. Hasonló, sőt, talán fokozotabb várakozásaink lehetnek Vincze Lóránttal kapcsolatban. Sógor Csaba alapvetően jól teljesített, vele továbbra is elképzelhető az autonómiaelvű együttműködés. Ha Frunda György lenne az RMDSZ-lista élén, aki külügyi kérdésekben már több ízben is leszerepelt Neptuntól Strasbourgig, az autonómiatörekvéseknek ott tett keresztbe, ahol tudott, egyértelmű lenne, hogy a nemzeti önrendelkezés híveinek távol kell maradniuk a választástól.
Így viszont a következtetés az, hogy nincs következtetés.
Mindenkinek magának kell eldöntenie: hajlandó-e szavazatával támogatni egy hiteltelen szervezetet azért, mert bejutó helyre jelölt egy autonomista politikust, vagy sem. És azt is, hogy mi nyom többet a latban: sikertelenségélménye lehet a közösségnek az RMDSZ kibukása vagy az, hogy egy ilyen bukás hozzájárulhat az erdélyi magyar közélet megtisztulásához.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elszippantanák a határ menti magyar diákokat?
„Remélem, ez csak egy téves, elhibázott nyilatkozat volt, és nem a Magyar kormány álláspontját tükrözi” – kommentálta csütörtökön a maszol.ro-nak Király András oktatási államtitkár a magyar Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak azt a kijelentését, miszerint határ menti romániai magyar diákokkal lehetne orvosolni a magyarországi iskolák krónikus létszámhiányát.
Lázár János erről kedden beszélt, Nagylakon. Azt mondta, kívánatosnak tartaná, ha a magyarországi kistelepüléseken működő óvodák átmenetileg felmentést kaphatnának a minimumlétszámot megszabó előírások alól, amíg a kormányzat családpolitikai intézkedéseinek eredményei jelentkeznek. „Meg kell vizsgálni, miként lehet biztosítani a lehetőséget arra, hogy a határ túloldalán élő magyar nemzetiségű családok gyermekeit az itteni óvodákba, iskolákba méltányossági alapon felvehessék, akár akkor is, ha nincs magyarországi bejelentett lakcímük” – idézte az MTI a budapesti államtitkárt.
Király András szerint Lázár János bizonyára nem gondolta át a javaslatát. „Egy ilyen kezdeményezés rengeteg hátsó gondolatot vet fel” – tette hozzá. Szerinte a magyarországi diáklétszámhiányra nem a határon túl, hanem Magyarországon kell megtalálni a megoldást. „Hiszen számunkra is nagy gond a létszám alatti osztályok működtetése, sok helyen kínkeservvel sikerül csak megőrizni egy csoportot vagy osztályt” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Király hangsúlyozta, arra kell megtalálni a magyar kormánnyal közösen a megoldást, hogy a romániai magyar diákok a gyerekek a szülőföldjükön maradva tanulhassanak, mert a kisebbségek számára megtartó erő az oktatás, ami a társadalomba való beilleszkedést és fejlődést biztosítja. „Egy olyan országban, ahol másfél milliós kisebbség él, a maga saját kiépített oktatási struktúrájával, óvodától egyetemig kiépített beiskolázási rendszerrel, ott van lehetőség a fejlődésre, társadalmi beilleszkedésre. Tehát értelemszerűen nem szabad a magyar diákokat kiemelni a szülőföldjükről” – magyarázta.
Az államtitkár felidézte az aradi pedagógusi éveiben szerzett negatív tapasztalatait. Emlékeztetett arra, hogy a ’90-es években Arad megyéből nagy számban mentek át a diákok Magyarországra tanulni. „Ha valaki elmegy, nem biztos, hogy visszajön a szülőföldjére” – mondta Király.
Kérdésünkre kifejtette: adminisztratív és jogi akadálya a külföldön tanulásnak nincsenek. Az államtitkár azonban már nem tudott információkkal szolgálni arról, hogy a magyar törvények szerint milyen állami támogatást kapnak a külföldi gyerekek. Azt pedig határozottan állítja, hogy egyi dőben, párhuzamosan két országban nem lehet részt venni a közoktatásban, mert ez törvényt sért.
Elterjedt az „átiratkozás”
Az aradihirek.ro hírportál szerint az Arad megyei oktatási intézmények vezetői az utóbbi években már szembesültek azzal, hogy nemcsak a román (vagy a más tannyelvű, például német) iskolák elszippantó ereje nagy a magyar családok gyerekei körében, hanem egyre többen közeli magyarországi települések iskoláiban folytatják tanulmányaikat, főleg a nyolc általános elvégzése után. Arad megyében leginkább a Körös-közben elterjedt az „átiratkozás”.
Bár még nem ez az általános, de a tendencia növekvőben van, és az amúgy is létszámhiánnyal küszködő magyar oktatási intézményeknek szembe kell nézniük egy újabb kihívással – mondta a portálnak Hadnagy Dénes kisiratosi iskolaigazgató, a megyei RMDSZ beiskolázási kampányfelelőse. maszol.ro

Május 25-én minél nagyobb számban menjünk el szavazni! – Kelemen Hunor és Orbán Viktor üzenete a magyarokhoz
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes csütörtökön délelőtt Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, Magyarország miniszterelnökével találkozott Szatmárnémetiben. A zártkörű tárgyalásokat követő sajtónyilatkozatban a két politikus leszögezte: „A mai nap közös üzenete az, hogy a magyar emberek menjenek el minél nagyobb számban szavazni május 25-én”.
„Az európai parlamenti választások fontosságáról nem győztünk eleget beszélni, hiszen az elkövetkező időszakban változások következnek az Európai Unióban, és nem mindegy, hogy ezeket a változásokat egyrészt kik generálják, másrészt azt szeretnénk, ha mi is jelen lehetnénk akkor, amikor változnak a dolgok. Az európai parlamenti választásokon élni kell a szavazati joggal azért is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezése is váljon uniós hatáskörré” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes a megbeszéléseket követően. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: „Több oka is van annak, hogy ma itt találkoztunk, a legnyilvánvalóbb a vasárnapi európai parlamenti választások, hiszen ezen az RMDSZ és a Fidesz–KDNP egymást kölcsönösen támogatják, hiszen túl azon, hogy magyarok vagyunk, ugyanahhoz az európai politikai családhoz is tartozunk. Kiélezett küzdelem körvonalazódik az európai néppárt és az európai szocialisták között, éppen ezért a Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős Európai Néppárti frakció legyen a következő 5 évben is. Ez csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez, pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni”.
A megbeszélésen a felek az RMDSZ és a Magyar kormány közti együttműködés folytatásáról, a román-magyar kormányközi kapcsolatok erősítéséről is tárgyaltak. A felek leszögezték: közös érdek az, hogy stabil és erős kapcsolat legyen Magyarország és Románia között.
A kétoldalú találkozón az RMDSZ küldöttségét Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes vezette, jelen volt Bíró Rozália, az SZKT elnöke, az RMDSZ Bihar megyei szenátora, Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, Szatmár megyei szenátor, Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, a szatmári 2-es körzet parlamenti képviselőjelöltje, valamint Nagy Zoltán, a szövetségi elnök kabinetigazgatója. A magyarországi küldöttséget Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország kormányfője vezette, jelen volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Hídvégi Balázs, külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy János, a miniszterelnök kabinetigazgatója.
RMDSZ közlemény. Erdély.ma

A román külügyminiszter üdvözölte, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján indul
Üdvözölte Titus Corlatean román külügyminiszter, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján indul a vasárnapi európai parlamenti választáson, mert szerinte Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának eddigi EP-képviselői mandátumai alatt. A román külügyminiszter az erdélyi románság központjának tekintett Gyulafehérváron nyilatkozott erről. Az Agerpres román hírügynökség által idézett külügyminiszter szerint számos olyan helyzet volt a most véget ért európai parlamenti mandátumban, amikor romániai EP-képviselők egy szűk érdek nevében befeketítették Románia hírnevét. A hírügynökség szerint Corlatean Tőkés Lászlóra és a romániai korrupció visszaszorításának fő szorgalmazójára, Monica Macovei román néppárti EP-képviselőre utalt.
A külügyminiszter örvendetes mozzanatnak nevezte, hogy Tőkés magyarországi pártlistán indul, mert „elfelejtette, hogy 2009-ben Romániában választották meg, tevékenysége pedig politikai jellegű károkat okozott Romániának és a románoknak, valamint ártott a megítélésüknek". „Ha újraválasztják, akkor az EP-ben marad, de legalább tudjuk, hogy a barikád túlsó oldalán van" – tette hozzá Corlatean.
A szociáldemokrata külügyminiszter bírálta a jobboldali Traian Basescu államfőt amiatt, hogy még nem vonta vissza Tőkés Lászlótól a magas rangú állami kitüntetést. Ennek visszavonását a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte tavaly, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében. Basescu februárban úgy nyilatkozott, hogy az ügy bíróság előtt van, és addig nem dönthet. MTI. Erdély.ma