Történelmi adósság törlesztése
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által meghirdetett Bánffy-Emlékév jelentős rendezvénye az „Illúzió és tükröződés - Bánffy Miklós művészi pályája”- című kiállítás, amely az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban nyílt meg. Nicolette Jelen Bánffy, az unoka alkotásai gazdagítják a kiállítást.
A kiállítás megnyitóján elhangzott beszédek
Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója a kiállítás megrendezésének kezdetét elevenítette fel. Mint mondta, Magdó János főkonzul kereste fel, a Bánffy-kiállítás szervezésének ötletével. Bár a 2014-es évi időszakos kiállítás programja meg volt, az ötletet azonnal elfogadták. Találtak egy olyan megoldást, hogy a Bánffy Miklós alkotásait bemutató kiállítás megvalósuljon.
Nincs olyan kolozsvári lakos, aki nem hallott volna a bonchidai Bánffy-kastélyról, amely igazi erdélyi sors mintaképe. Az Erdélyi Történeti Múzeumban található Bánffy-család néhány tárgya. A kiállítás anyagát ezek a tárgyak, a Budapestről hozott műalkotások, valamint magánszemélyek tulajdonában levő alkotások képezik. Ezzel a kiállítással Bánffy Miklós ismertségét akarták bevinni a köztudatba. Az unoka, a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy tovább gazdagítja a Bánffy- örökséget.
Losonci gróf Bánffy Miklós műpártoló, politikus, külügyminiszter, író, színházi rendező, díszlet és kosztümtervező művész hozzájárult a román- magyar kapcsolatok javításához, erősítéséhez.
A Bánffy-kiállítás az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum együttműködésének az eredménye. Magánszemélyek is hozzájárultak a rangos rendezvény megvalósulásához.
Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára Bánffy Miklós életéről beszélt. 140 évvel ezelőtt született (1874. december 30. Kolozsvár-1950. június 6. Budapest). Élete, sorsa szorosan kötődik Kolozsvárhoz. Itt végezte tanulmányait. 1895-ben fejezte be doktorátusát. Életpályájának számos mozzanata e városhoz kötődik. Kolozsvár, Erdély világa kísérte életútját. 1901- 1906 között szabadelvű országgyűlési képviselő. 1906-ban Kolozsvár, Kolozs megye főispánja. 1921. április 14-1922. december 19. közötti időszakban Bánffy Miklós a Bethlen- kormányban külügyminiszter. 1943-ban, titkos megbízatással tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel. Bukarestben tárgyalt azzal a céllal, hogy együttműködést teremtsen a magyar és román haladó gondolkodású erőkkel. Illegalitásba kellett vonuljon, mert a német titkos szolgálat felfigyelt Bánffy ama törekvésére, hogy együttműködést teremtsen a német befolyás ellen a magyarok és románok között. Számára kulcskérdés volt az országok függetlensége e térségben, a térséget szorongató diktatúráktól, mind a nácizmustól, mind a kommunizmustól. Ennek érdekében stratégiai kérdésnek tekintette a magyar- román összefogást. A párbeszéd, de nem a kirakat párbeszéd, a diktatúra-ellenes párbeszéd híve volt, az emberek bevonásával, és nem az emberek feje fölött.
1945-ben költözött vissza Kolozsvárra, ahol a körülmények mostohasága következtében nyomorúságos életet élt.
A kialakult új rendszer gazdasági javaitól megfosztotta, nagyon nehéz körülmények között élt. 1949-ben jóváhagyta az akkori hatalom, hogy elhagyja az országot. Budapestre költözött. 1950-ben meghalt, vele férfiágon kihalt egy nagyon régi, híres losonci ága a Bánffy családnak.
A Bánffy- Emlékévre szükség van, hogy minél többen megismerjék életművét, a rendkívül gazdag munkásságát. Hagyatéka módot ad a reflexióra. Bánffy Miklós munkája, élete Erdélyhez, Kolozsvárhoz kötődik. A mai nappal hazatért.
A magyar kormány politikája, a Bánffy által megfogalmazott alapokra építve, a közép-európai népek együttműködését, a közös út megtalálását tekinti fontosnak, a szolidaritás és a kölcsönös tisztelet elve alapján.
Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár helyettese, leendő kulturális államtitkár szerint: „Ez egy csodálatos esemény. Bánffy Miklós remekműveit élvezzük.” A transzilvanizmus a békés egymás mellett élés, a közös jövő építését jelenti. Bánffy életművének üzenete a közös jövő építése és a szélsőségek elítélésének szükségességét fejezi ki.
Magdó János főkonzul a kiállítás szervezésének problémájáról beszélt. „Eljött az a pillanat, hogy itt állhatunk. A kiállítást nem volt könnyű összehozni. Mind e mellett eltörpül az, hogy akit a kiállítással kapcsolatban megkérdeztünk, rögtön igent mondott, melynek következtében rendkívül színes paletta állt össze a művészi, a politikusi, a szerkesztői tevékenységről”. Az emberek közötti párbeszéd híve volt. Célunk volt azt a román értelmiséget is megkeresni, amely érdeklődik Bánffy személyisége iránt. „Célunk volt Bánffyt visszahozni a köztudatba. Megrendeztünk egy rendkívül jól sikerült román és német nyelvű beszélgetést, melynek főtémája losonci Bánffy Miklós volt. Meghívtuk az Erdélyi Trilógia című könyv román és német változatának a fordítóját Marius Tabacut. Meglepetésünkre magyarok és románok is részt vettek ezen a rendezvényen”.
A mostani kiállítás nagyon sok ember összefogásából valósult meg. Nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Bánffy tevékenységét vagy a bonchidai kastélyt.
Ez a rendezvény sok tényező közreműködésével valósult meg. Bánffyra jellemző a nyitottság, a sokoldalúság, az önálló gondolkodás. „Szeretném, ha minél több fiatal diák látogatná meg a kiállítást. Bánffy csodálatos világába bevezetni őket. Szeretnénk a Budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Operaház együttműködésével operagálát szervezni. Szándék lefordítani az Erdélyi Trilógiát román nyelvre.” Szeretné a Házsongárdi temetőben levő Bánffy kriptát felújíttatni.
Lucian Nastasă- Kovacs történész szerint Bánffynak nem tetszett az ünnepélyes ceremónia, a könyv arisztokratája volt. Mit jelent Bánffy életműve a románoknak? Mindent- mondja a történész. Ha figyelembe vesszük, hogy a volt külügyminiszterként működő személyiség a háború után visszatér Erdélyben. Ez azt igazolja, hogy sokat jelentett számára Erdély. Megemlítette 1946-1947-ben kolozsvári színpadokon, bemutattak Bánffy színdarabokat. Hűségét a városhoz az is jellemezte, hogy az átmeneti korszakban visszatért Kolozsvárra.
A dédunoka jeles képzőművész Nicolette Jelen Bánffy, aki Budapesten is kiállított, Marokkóban született. A jelek szerint nem tud magyarul, de szilikát munkái, amelyeket kiállított, önmagukért beszéltek. Köszönetet mondott a főkonzulnak a meghívásért. A kiállítás nagy hatást gyakorolt reá. Köszöni azt a tiszteletet, ahogy az utódok emlékeznek az elődeire. Megemlítette nagyanyját, Váradi Arankát, aki a Trilógia női főszereplője. A különböző nemzedékeknek becsülniük kell egymást. Az egyéniség mindenütt érték.
Az 1989-es változások előnyeivel élni kell.
Szebeni Zsuzsa az Országos Színháztörténeti Intézet munkatársa érzelmeivel küszködve mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették mostani tevékenységében. Számára jól esett az a bizalom, ami lehetővé tette, hogy ezen a kiállításon tapasztalatát felhasználhassa.
Magdó János főkonzul a kiállítást megnyitotta.
A XIX. században Petrichevich-Horváth Dániel főstrázsamester által építettet házban egykor az Erdélyi Múzeum Egyesület egykori régészeti és történelmi gyűjteménye található. Ma Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum hatalmas termei kicsinek bizonyultak a megnyitón jelenlevők számára.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Lőrincz György: kihal az, ami összeköt
Már túlélte a témáit az, akitől több mint negyven éve olvassuk, mi és hová mozgatja a székely társadalmat. Az élet kérdez, az író válaszol.
Lőrincz György 1946. május 2-án született Kápolnásfaluban – a hetvenes években kezdett írni, első kötete 1980-ban jelent meg Amíg csak él az ember címmel a Kriterion könyvkiadó Forrás sorozatában.
A nyolcvanas években, amikor még a Tehnoutilajban dolgozott, még két kötete (A hallgatás csöndje - novellák, elbeszélések, 1983-ban és A harmadik házig - novellák, karcolatok, 1987-ben) jelent meg.
Mondjuk, mostanában a heti cikkeimen kívül nem nagyon írtam. Egy fél évvel ezelőtt befejeztem egy kisregényt, ami egy köztiszteletnek örvendő férfiról szól, aki ellop egy körömvágót egy boltból, és emiatt megkérdőjeleződik az egész előbbi élete. Szóval, úgy fél éve nem nagyon írtam semmit, de amikor nem tudok írni, akkor nem erőltetem.
A hetvenes évek óta ír, a kilencvenes években intenzívebben. A nyolcvanas években nem írt regényt, csak novellát, riportot, szociográfiát, aztán a rendszerváltás után regényei is jelentek meg, például az Áldozatok című kisregény, majd a Pusztulás, a Besúgó voltam, szívem és legutóbb A szív hangjai. Melyiket tartja eddigi főművének?
A Pusztulást, minden hibájával együtt. Tavaly újraolvastam, és úgy éreztem, hogy nagyon kicsi javítás kellene bele, hogy nagyon jó legyen. Annyi pozitív írás született arról, hogy szinte ugyanolyan vastag lenne, mint a regény maga, ha összegyűjtenénk egy kötetben.
Pedig a regényeinek az üzenete egyáltalán nem pozitív. Sorsregények, illetve sorstragédiák. Tudatos volt, hogy egy emberi sorsot tesz mindig a középpontba?
Tudatos. Én egy hegyi faluból, Kápolnásról származok, amely főleg a fából élt, és az erdőket államosították, tehát a fát lopni kellett. Éppen ezért, bár édesapám középgazdának számított, de mivel fával is „kereskedett", állandóan félt. A félelem belengte az egész gyerekkoromat. Ha az erdész vagy a rendőr kérdezte, hogy édesapám hol van, akkor állandóan hazudni kellett, be voltunk tanítva. Nemcsak én, az egész faluban a gyermekek.
Ami a kérdésedet illeti, kell tudni, hogy én úgymond nem voltam soha hivatásos író. Az állandó munkahelyem mindig az élet más területén volt. Ennek volt előnye is, nem voltam annyira kiszolgáltatott. Azt írtam, amit akartam. Viszont azt a regényt, amit szerettem volna, úgy érzem még nem írtam meg. Valószínű, hogy nem is írom meg, de az is igaz, amelyik már meg van írva, az sohasem olyan jó, mint amit meg szeretne írni az ember.
A nyolcvanas években több mindennel meg kellett küzdenie: a poloska a telefonban volt, az írógépet be kellett jelenteni a milícián. Úgy is írt, nem is keveset. Annak a korszaknak milyen hatásai vannak manapság a mindennapi életünkben?
Sokszor elmondtam már, olyan eset is volt, hogy felhívtam a Tehnóból vagy máshonnan az itthoni telefonszámomat, a telefon nem csengett ki, egyet kattant, s mindent hallottam, ami idehaza történt. Tehát az otthoni félelem tovább élt bennem. Az is valószínű, hogy jó író lehettem volna, ha belekerülök akkor ilyen vagy olyan irodalmi körbe, áramlatba, de sajnos az nem történt meg. Így következett be, hogy főleg a kezdetekben soha nem írtam újra az írásaimat, úgy tartottam, hogy nem változtatom az írás ritmusát. És ez látszik.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely),

Könyvbemutató Paptamásiban
A Paptamási Iskola díszterme 2014. március 25-én könyvbemutatónak adott helyet. A rendezvény érdekessége, hogy nem meghívott szerző népszerűsítette kiadványát, hanem a pedagógusi kar ünnepelhette antológiájának elkészülését.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt, és a Careing Egyesület által lebonyolított pályázat révén a paptamási tanerők munkái a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé váltak. Az ,,Alkossunk együtt!” pályázat segítségével megvalósított gyűjtemény lehetőséget kínált a tudományos, szakmai tapasztalatok, kutatások megosztására. Ennek megfelelően a kiadványban előfordulnak gyakorlati tevékenységek lebonyolításának tapasztalati beszámolói és tudományos kutatások eredményei egyaránt. Az antológia olvasása egy mód az együttgondolkodásra, egymás továbbképzésére a paptamási iskola diákjainak nevelése, oktatása érdekében is. E nemes cél eléréséért folytatott munka az írásművek közös alapja. Köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t a kiadvány anyagi költségeinek fedezéséért, a Careing Egyesületet a lehetőség megteremtéséért, és nem utolsó sorban köszönet a kötet szerzőinek, hogy megosztották munkájukat egymással és az olvasókkal. Alkossunk hát együtt továbbra is!
Piski Emese iskolaigazgató

erdon.ro,

Büntetése visszavonását kéri az alaptalanul vádolt szobrászművész
A Maros megyei csendőrség válaszára vár Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, akit úgy bírságoltak meg a marosvásárhelyi autonómiatüntetés incidensei miatt, hogy ott sem volt az eseményen. Vetró András a Sláger Rádió érdeklődésére kifejtette: ha nem tekintenek el a pénzbírságtól, kénytelen lesz bíróságon keresni az igazát.
A kézdivásárhelyi szobrászművész és tanár híradónknak elmondta, ügyvédet fogadott, elküldték a csendőrségnek a bírság visszavonására vonatkozó kérést, az alakulat 30 napon belül kell erre válaszoljon. Ha nem lépnek vissza, bíróságon folytatódik az ügy, mondta Vetró András.
Amint arról beszámoltunk, a Maros megyei csendőrség 3000 lejes bírságról szóló büntetőjegyzőkönyvet állított ki a Vetró András nevére, amely szerint „március 10-én Marosvásárhelyen erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet”. A jegyzőkönyvben az is szerepel, hogy a személyazonosságát videó-felvételek alapján állapították meg.
Vetró hangsúlyozta, nem volt jelen Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, szerinte azért került fel a karhatalom feketelistájára, mert a hagyományőrző 15. Székely Határőr Gyalogezred szakaszparancsnoka. Kovács Blanka
slagerradio.ro
Erdély.ma,

A CEMO nyílt levele Kelemen Mártonnak, Maros megye Tanácsa Alelnökének
Tisztelt Kelemen Márton Úr!
A Civil Elkötelezettség Mozgalom egy marosvásárhelyi székhelyű független jogvédő és jogérvényesítő civil szervezet, tevékenységeink célja a romániai magyar kisebbség jogainak – különös tekintettel az anyanyelvhasználatra – érvényesítése, a hazai törvényi előírásokban kisebbségekre vonatkozó kötelezettségek, valamint a nemzetközi egyezmények betartására.
Szervezetünk 2013 óta folyamatosan nyomon követi a közéleti szereplők nyelvi jogérvényesítéshez kapcsolódó tevékenységét, akcióit, kommunikációját. A monitoring programunk eredményei alapján megállapítható, hogy a Maros Megyei Tanács tavaly óta intenzív, jól megfinanszírozott kampányok, kulturális programok keretében küzd Marosvásárhely és Maros megye multikulturalizmusának és többnyelvűségének eltüntetéséért. Az egynyelvű, egy-kultúrájú Maros megye és Marosvásárhely kialakítási törekvéseiben, a megyei tanácselnök Ciprian Dobre úr – Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ koalíciós partnere megyei szinten – egyik leghűségesebb partnere a tanács RMDSZ-es frakciója, amelynek Ön a vezetője. Szervezetünk tavaly megrökönyödéssel figyelte végig a Maros Megyei Tanács által megszavazott – 1 millió ötszázezer lej költségvetésű – kulturális programsorozat eseményeit, amelyek a város emblematikus épületének a Kultúrpalotának száz éves évfordulója alkalmával kerültek megszervezésre. A program mottója „A kultúra összeköt” („Cultura ne unește”), három hónapon keresztül egynyelvű plakátokon, molinókon hirdette a város és megye új arculatát. A programsorozat egynyelvű multikultit hirdető média és PR kampánya három hónapig tartott, ez alatt az időszak alatt a magyar közösségnek fontos és értékes Kultúrpalota bejáratánál két egynyelvű molinó állt mindvégig, a város és megye tele volt egynyelvű plakátokkal, amelyeken ott díszelgett egy nyelven a fenti mottó, ezáltal hirdetve az új idők szelét.
Amikor a tavaly megjelentek az első egynyelvű plakátok és a város postaládái megteltek egynyelvű műsorfüzetekkel a CEMO nyílt levélben kérte számon az RMDSZ megyei tanácsosok mulasztásait, a fent említett egynyelvű, egy kultúrát hirdető, arányárban mért programsorozatot megszavazó határozatmeghozatala miatt. Ennek következtében megjelent egy pár magyar műsörfüzet, viszont kiderült, hogy a programsorozat méregdrága költségvetésében nem szerepeltek a magyar programok és promóció megfinanszírozása, a Megyei Tanácsnak új pénzügyi keretet (jóval kisebbet) kellett előirányozni a magyar programok megvalósítására. Érthetetlen, hogy ez hogyan történhetett meg, miközben a megyei tanácsban az RMDSZ-nek van az egyik legnagyobb frakciója, a Tanácselnök pártja pedig az RMDSZ koalíciós partnere. Úgy tűnik, hogy a Maros megyei koalíciós szerződésnek nem része a magyar közösség érdekvédelme, a magyar nyelv és kultúra megőrzése.
A fenti egynyelvű, egy-kultúrát hirdető programsorozat már lezajlott, sem a megnyitóján, sem a záróeseményen nem hangzott el egyetlen egy magyar szó sem, voltak ugyan magyar programok, azok eltörpültek a román kultúrát hirdető és a magyar közösséget teljes mértékben kizáró programok mellett. A magyar adófizetők pénzével is megtámogatott programsorozat részeként a „Száz éves a Megyei Könytár” esemény alkalmával a Könyvtár falára felkerült egy szintén nem olcsó márványtábla, amely az elmúlt száz év könyvtárigazgatóinak nevét tartalmazta. A márványtáblát három ortodox pap, a román anyanyelvű könytár-igazgatónő leplezték le, az egynyelvű táblán számos magyar név szerepelt, – intézmény régi magyar igazgatóinak neve- minden más felirat román nyelvű. A márványtáblával együtt járt egy ünneplés is, amelyet a Bernády György által építtetett Kultúrpalota termében tartottak, kizárólag román nyelven. Erről az eseményről így írt akkor a helyi sajtó: „A Maros Megyei Könyvtár megalapításának centenáriumi ünnepsége kizárólag román nyelven zajlott, az igazgatók emlékplakettje is kizárólag román nyelvű, amelyet három ortodox pópa áldott meg. De az igazgatónő szerint az ékezeteket kitették a magyar nevekre." (Forrás: http://szekelyhon.ro/aktualis/marosszek/csak-az-ekezetek-aszoltaka-magyarul-a-konyvtar-). Az RMDSZ megyei tanácsosi frakciója, amelynek Ön a frakcióvezetője mindezekről tudott, egyetlen egy tiltakozást, ellenvéleményt, ellenlépést nem tettek. Pedig Önöket a magyar közösség szavazatai hatalmazták fel arra, hogy hatékonyan képviseljék a magyar emberek érdekeit.
A tavalyi magyar közösség anyanyelvét és kultúráját kizáró – adóját elfogadó – programsorozat, az idei évben tovább folytatódik. Jelen nyílt levelünk nem fog kitérni a megye költségvetésére, de az eddigi döntéshozatalok alapján könnyen meglehet, hogy a magyar települések a szűk hét esztendő időszakát élik, reméljük nem lesz ebből hetvenhét év.
Az idei évben sem volt rest a Megyei Tanácselnök, aki az RMDSZ frakcióval együtt sikeresen elfogadta a Megyei Tanács és alárendelt intézményeinek a vizuális identitására vonatkozó előírásait, amelyek március elsejétől kötelező érvényűekké váltak. Ez alapján minden egyes alárendelt intézmény, a Megyei Tanáccsal az élen egy szigorúan leszabályozott kézikönyv alapján választhatja ki az egynyelvű logót és más egynyelvűséget hirdető vizuális elemet, sőt mi több, a képi megjelenítésen túl a 39-es számú megyei tanács határozat azt is tartalmazza, hogy minden egyes alárendelt intézménynek engedélyt kell kérnie a Tanács ügyvezetőségétől (amelyben nincs egyetlen egy magyar személy sem) abban az esetben, ha sajtóközleményt szeretne kiküldeni, sajtótájékoztatót tart, vagy termet szeretne bérbe adni. Mostantól már majdhogynem lehetetlen lesz – Maros Megyei tanács által támogatott programok esetén – kétnyelvű plakátokat látni a város és a megye utcáin. A mai nap, március 27-én kerül sor az ez évi kiemelt jelentőségű kulturális programok megszervezésére, lebonyolítására vonatkozó tanácsi határozat elfogadására. Ezt a tanácsi határozatot a március 9-én megtartott rendkívüli ülésen – amelyen Önt beiktatták a Megyei Tanács Alelnöki tisztségébe – Ciprian Dobre Tanácselnök szavazásra bocsátotta. Ezen a napon Csép Andrea RMDSZ-es tanácsos azt kérte a Tanácselnöktől, hogy a kulturális programok lebonyolítása során a reklámanyagok kinyomtatásánál figyeljenek oda a magyar nyelvhasználatra is. Ciprian Dobre Megyei Tanácselnök nem igazán örült a javaslatnak, azt mondta, hogy ilyen alapon az angol nyelvhasználatra is oda kellene figyelni, úgy tett, mintha Romániában nem léteznének nyelvi jogokra vonatkozó törvényes kötelezettségek. Igaz, Csép Andrea ezeket nem sorolta fel, de ami még inkább zavaró az, hogy az RMDSZ-frakció némán és kissé ingerülten fogadta a magyar nyelvhasználatra vonatkozó javaslatot. A javaslat miatt a Tanácselnök elhalasztotta a fenti határozat szavazását március 27-re.
Fontos kiemelni azt is, hogy az idei kiemelt jelentőségű kulturális programok között egyetlen egy van, amely közvetlenül érinti a magyar közösséget, ez a Nyárád-menti Fesztivál, amelynek a költségvetése 70 ezer lej. A Megyei Tanács által finanszírozásra kerülő kulturális programok teljes költségvetése 1 millió 790 ezer lej, ebből elég kevés jut a megyében élő magyarok lakosságnak, amely a teljes összeg 3,9 százalékát kapja, miközben a magyarok a megye majdnem 40 százalékát képezik.
A többi programról röviden: lesz egy megemlékezés, amely a megyében élő zsidók második világháborús deportálásához kapcsolódik, a reptér is kap egy jelentős összeget, hogy megünnepelhesse fennállásának 45 évét, lesz egy román könyvvásár és egy színházi fesztivál, két román közösséget érintő fesztivál a Görgényvölgyében és a Maros völgyében (ezek a programok évek óta egy nyelven zajlanak, a román közösséghez szólnak). A legnagyobb tétel 900 ezer lej a Félszigeti fesztivál támogatása, amelyet az RMDSZ minden erővel próbál magyar rendezvénynek feltüntetni, viszont ez egy nemzetközi fesztivál, amelynek magyar személyek a szervezői. Amennyiben a magyar nemzetiségű fesztiválszervezőre vonatkozik a magyar jelleg; azt jelenti, hogy a megye magyar adófizetői magyar vállalkozókat támogatnak, kérdés, hogy ebből mi jut a magyar közösségnek. Hiszen a programok mindkét – magyar és román – közösséghez szólnak majd, nem lehet magyar jellegű fesztiválnak nevezni csupán azért, mert a nevében van egy magyar szó. A mai napon március 27-én még lesz egy érdekes tanácsi határozat, amelyet a tanácsosok megszavaznak majd. A projekt neve „ALAE” latin szó, amelynek jelentése: Szárnyak. Világos, hogy a latin szóválasztás mire utal, semmiképpen nem a román-magyar együttélésre. A projekt felelősei között Csép Andreát találjuk, a projekt célja kimagasló teljesítményt nyújtó Maros megyei személyek kitüntetése, olyanokat érint, akik tevékenységükkel hozzájárultak a megye fejlődéséhez. A kitüntetés részeként minden egyes díjazott kap majd egy bronz medált, amelyen román és latin feliratok lesznek, a kitüntetés nyolc karátos arannyal lesz díszítve és minden egyes rávésett betű, szó, román lesz, kivétel képez a következő latin mottó Omnia mea macum porto – Minden, ami az enyém, magammal hordom. A latin és román nyelven 18 karátos arannyal bevont tüntetés és a bronz medál, méltó folytatása az eddigi folyamatoknak, minden egyes RMDSZ tanácsos által megtámogatott lépés, akció, program kizárja a magyar jelleget, magyar nyelvet, időnként latinnal vagy más idegen nyelvvel helyettesítve azt. Kíváncsiak vagyunk hány magyar kitüntetett lesz és arra is, hogy ők milyen nyelvű kitüntetést kapnak majd.
Jelen nyílt levelünk célja, hogy az Ön által vezetett RMDSZ megyei tanácsosi frakció tagjait felkérjük arra, hogy a megyei tanács döntéshozatali folyamataiban, szakbizottságokban és megyei tanács gyűlésein kezdjék el érdemben és valós cselekedeteken keresztül képviselni a magyar közösség érdekeit, annak nyelvét és kultúráját. Továbbá arra is szeretnénk felhívni az Ön és párttársai figyelmét, hogy a magyar közösség nem azért adta le Önökre a szavazatait, hogy a megyéből eltűnjön a magyar nyelv, hogy a kulturális programokon ne hallhassanak egyetlen egy magyar szót sem, még kevésbé azért, hogy ne láthassák anyanyelvüket a román nyelv mellett, sem márványtáblákon, sem kitüntetéseken.
Végezetül szeretném megjegyezni, hogy a CEMO hetek óta próbál Önnel találkozni és konstruktív párbeszéd formájában jelezni a felsoroltakat, sajnos Ön minden egyes esetben elzárkózott a személyes találkozó elől, mindig közbejött valami fontos, telefonhívásaink zömét nem fogadta, nem hívott vissza minket, az elmúlt egy héten hívásainkat kinyomta. Sajnos ezzel a magatartással nem lehet érdemben tárgyalásokat folytatni, mi nem szeretnénk erőszakkal elmenni az irodájába, főleg akkor nem, ha nem érzünk nyitottságot javaslataink irányába. Jelen nyílt levelünk az Ön elzárkózása miatt meghiúsult párbeszéd helyett született.
Nyílt levelünk médianyilvános.
Marosvásárhely, 2014. március 27.
Tisztelettel, Szigeti Enikő
Ügyvezető igazgató
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Erdély.ma,

Marosvásárhelyen tüntetett egy szélsőséges román szervezet Románia és Moldova egyesüléséért
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése mellett tüntetett csütörtökön Marosvásárhely főterén az Új Jobboldal nevű román szélsőjobboldali szervezet.
A magyarellenességéről hírhedt egyesület tüntetésén mintegy ötvenen vettek részt, transzparenseiken egyebek mellett „Besszarábia Románia” volt olvasható, illetve Nagy-Románia térképe is látható volt. Az akciót abból az alkalomból szervezték, hogy Románia 96 évvel ezelőtt egyesült a mai Moldovai Köztársaság területével csaknem megegyező Besszarábiával. A résztvevők hazafias dalokat énekeltek, és beszédek is elhangzottak.
A tüntetésen olyan rigmusok is felcsendültek, amelyek az egyesület magyarellenes tüntetésein is elhangzanak, így egyebek mellett azt kiabálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, Románia a románoké!", „Akinek nem tetszik Romániában, menjen külföldre!”.
Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része. Az Új Jobboldal egyébként március 15-én minden évben felvonulást tart egy-egy erdélyi városban, az idén Kolozsváron és Aradon tüntettek a „magyar nacionalizmus és irredentizmus” ellen. MTI
Erdély.ma,

Összehangoltan
Két évtizedénél is hosszabb ideje az erdélyi magyarság autonómiát akar, nemcsak azért, mert a gazdasági, társadalmi jelenségek jó ideje rossz irányba mutatnak, azaz folyamatosan romlanak, hanem azért is, mert az itt élők zöme pontosan tudja, Bukaresttől jószerével semmit sem várhat, jelenleg a decentralizáció helyett is folyamatos központosítás zajlik, ráadásul a protekcionista forráselosztások hátráltatják e régió fejlődését.
Ezen sajnos az RMDSZ részvétele a kormányban keveset segít, csurrantanak-cseppentenek, ha épp alkalmuk adódik, de lényegében a dolgok keveset változnak. Kelemenék szerencsére most felvállalják a magyar közösségek autonómiaigényét, de hogy sikerül-e legalább a kisebbségi törvény javított változatát – mely szavatolná a kulturális autonómiát – elfogadtatniuk a Ponta-kormánnyal és a kormányzó szocdemekkel, később válik el. Tény: az erdélyi magyarság, a székely közösség vagy az Ér-mellékiek saját útjukat szeretnék járni, s ezt Kolumbán Gábor egyetemi tanár ránk vonatkoztatva pontosan meg is fogalmazta: „Székelyföldön a természetközeli, a természeti erőforrásokkal gazdálkodó önálló gazdasági modellben, az együttműködő közösségekben gondolkodunk, mert ennek vannak hagyományai, ehhez a székely embernek megvan a tudása. Teljesen más életmodellt és jövőképet modellezünk, olyan autonómiát, amelyben az emberek boldogan élnek.” Mikor a Székelyföld alulfejlettségét hangsúlyozzák a román politikusok, valójában e térség lakosságának önbizalmát kívánják megtörni, s elfojtani minden olyan vágyat bennünk, mely az autonóm léttel kapcsolatos. Hogy mind Kovászna, mind Hargita megye nettó befizető az államkasszába, azaz többet ad, mint kap a román államtól, rég tisztázták a helyi vezetők. A baj csak az, hogy mindeddig a két és fél székely megye közös fejlesztési stratégiájával adósok maradtak, s az együttműködés lehetőségei, az autonómia felé vezető út kitaposásáért igen keveset tettek. Halljuk, az RMDSZ új szövetségese, az MPP megkapta az RMDSZ 18 oldalas autonómiatervezetét, s munkacsoportot készülnek létrehozni a konszenzusos autonómiatervezet kidolgozására. S hogy ne legyen zsákbamacska, ígérik, közvitára is bocsátják.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Menesztették a prefektust
Leváltották a kormány tegnapi ülésén Dumitru Marinescut, Kovászna megye prefektusát, helyére Marius Popicăt, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatóját nevezték ki.
Az eddigi kormánybiztos cseréjét az RMDSZ kérte, kifogásolták a székely szimbólumok, magyar feliratok elleni támadásait. Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, nem tartják megfelelőnek erre a tisztségre azt, aki túlfeszíti az etnikai dimenzió húrját, megítélésük szerint ezt tette Codrin Munteanu és Dumitru Marinescu is.
Arra lenne szükség, hogy olyan jogszabályokat fogadjon el a parlament és a kormány, melyek biztosítják, hogy itt békében lehessen élni, és ne legyen állandó harc az utcanevek, zászlók stb. miatt – fogalmazott Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke. Szerinte egy prefektusnak nem lenne szabad bántania a magyarokat, és ugyanolyan fontosnak kellene tekintenie a magyar nyelv törvényes használatát, mint a román nyelvét.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Erősödő kémkedéstől tart az államfő
Romániának fel kell készülnie arra, hogy amennyiben a NATO-erők átcsoportosításának „haszonélvezője” lesz, akkor területén a kémek tevékenysége is megélénkül – jelentette ki Traian Băsescu államfő tegnap a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) székházában, miután részt vett a szolgálat éves mérlegének bemutatásán.
Băsescu úgy vélekedett: a román hírszerzésnek alkalmazkodnia kell a térségben kialakult új helyzethez, tekintettel arra, hogy mind a rakétapajzs már épülő bázisa, mind pedig az esetleg kialakítandó további támaszpontok „vonzóak” lesznek a kémek számára. Az államfő szerint az RHSZ-nek sikerült hatékony szolgálattá válnia, és kilépnie a volt kommunista titkosszolgálat, a hírhedt Securitate árnyékából, miután átadta annak teljes irattárát az átvilágítási intézetnek és munkáját függetlenítette a politikai befolyástól. Megjegyezte, ma már bármely politikus megirigyelheti az RHSZ-be vetett közbizalmat, amely a felmérések szerint ötven százalék körüli, míg a kormányban az emberek alig harminc, a parlamentben pedig kevesebb mint húsz százaléka bízik Romániában.
George Maior, az RHSZ igazgatója beszámolt arról, hogy a szolgálat tavaly több mint kilencezer, a nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztető jelentést küldött a hatóságoknak. Közölte: a korrupció, adócsalás, szervezett bűnözés leleplezése és kémelhárítás mellett az RHSZ az „etnikai jellegű szélsőséges tevékenységekről” is jelentéseket készített a döntéshozók számára. Egy elemzés szerint az RHSZ a Korrupcióellenes Ügyészség és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság számára végzi a legtöbb lehallgatást. A hatályos törvények szerint Romániában csak a hírszerző szolgálatnak van joga a telefonokat lehallgatni, akkor is, ha a bíró nem nemzetbiztonsági kockázat leleplezése, hanem egy bűnvádi eljárás részeként engedélyezi azt. A nagyszabású korrupciós ügyekben illetékes hatóság gyakran alapozza bizonyítékait a vádlottak lehallgatására. A korrupcióellenes ügyészség kérésére kiállított bírói engedély alapján azonban ilyen esetekben is az RHSZ végzi a lehallgatást. 2012-ben 36 ezer lehallgatást végzett a hírszerző szolgálat, amelyek közül alig 3400-at „saját használatra”. Az intézmény éves költségvetése egymilliárd lejre tehető.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Felmentettből újra vádlott?
Kincses Előd ügyvéd kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az 1989 decemberében Kézdivásárhelyen meglincselt milicista őrnagy ügyében az egyik elítélt, az időközben elhalálozott Paizs Octavian fia, Paizs Ferenc, illetve a Magyarországon tartózkodó két másik örökös a fellebbezési eljárásra fogadta fel. A fellebbezési eljárás során elérte az ügy valós újratárgyalását, kihallgatták a vád valamennyi tanúját és a védelem tanúit is.
Elmondta, hogy az Agache-per egyik vádlottja Paizs Octavian, néhai kézdivásárhelyi férfifodrász volt, aki fehér köpenyben ácsorgott a fodrászüzlet előtt, amikor a mentőből kirángatták Agachét. Őt is vád alá helyezték és négy évre elítélték. Nem kellett letöltenie a büntetést, mert Magyarországra távozott. "Az Európai Emberjogi Bírósághoz 2007-ben benyújtott panasz alapján néhány vádlottal kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a fair eljárás elve, azaz az Európai Emberjogi Egyezmény 6. szakasza sérült, és elrendelte a perújítást. De ezt a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőtábla csak Paizs Octavian esetében hagyta jóvá. A Bukaresti Törvényszék újratárgyalta az ügyet, első fokon fenntartotta Paizs Octavian bűnösségének a megállapítását, és ráadásul a három örökösét, a túlélő házastársat, a lányát és a fiát kötelezte, hogy az apjuk helyett fizessék meg a kártérítést."
Kincses szerint ez az ítélet két szempontból is törvénysértő volt: elsősorban sértette azt az alapelvet, hogy senki sem ronthatja a helyzetét a saját fellebbezésével, azonkívül pedig az örökösök nem fogadták el a hagyatékot, tehát nem voltak kötelezhetők arra, hogy a hagyaték adósságát megfizessék. A fellebbezési eljárás során Kincses Előd elérte, hogy újratárgyalják az ügyet, és kihallgassák a vád és a védelem tanúit. "A fő indoka az Európai Emberjogi Bíróságnak az volt, hogy azért sérült Paizs Octavian védelemhez való joga és a korrekt pereljárás elve, mert kizárólag a nyomozati szakaszban tett tanúvallomások alapján állapították meg a bűnösségét és ítélték el négy évre, holott a védelemhez való jog azt jelenti: lehetővé kell tenni, hogy személyesen tudd kikérdezni a tanúkat, mert csak így derülhet ki az igazság. Ezt az elvet tiszteletben tartva, kihallgattak kilenc tanút, mind a kilenc azt igazolta, hogy Paizs Octavian ártatlan. A legfontosabb tanú, amelyet külön kiemelt a felmentő ítéleti indoklásában a bukaresti táblabíróság, a máramarosi Hosu Petru volt, akit csak a nyomozati szakaszban hallgattak ki, a bűnösséget megállapító első tárgyalás sorozatban nem, mert időközben külföldre távozott. Hosu Petru akkor is azt mondta, hogy Paizs Octavian ártatlan, és ugyanezt megismételte a bírósági kihallgatáson Budapesten. Egyértelműen igazolta Paizs Octavian ártatlanságát. Azt is elmondta, hogy nem azért lincselték meg Agachét, mert román volt, vagy mert milicista volt, hanem azért, mert nagyon rossz ember volt és csúnyán viselkedett az emberekkel. Illetve, hogy megpróbálta megmenteni Agache őrnagy életét, sajnos sikertelenül, a feldühödött tömegre nem tudott hatni.
A felmentő ítélet ellen a Bukaresti Táblabíróság melletti ügyészség felülvizsgálati kérelmet jelentett be, ennek a kérelemnek helyt adott a legfelsőbb ítélőtábla olyan értelemben, hogy a felmentő ítéletet megváltoztatta: nem azért mentette fel, mert ártatlan, hanem megszüntette az eljárást, mert időközben a büntethetőség elévült.
A felmentő ítélet 2012. november 20-án született, az ügyészség felfolyamodványára tíz napon belül került sor, az érdemi tárgyalás 2013. szeptember 3-án volt, ítélet október 1-jén született. A legújabb perrendtartási módosítás szerint a halálos áldozatot követelő bűncselekmény esetében nem áll fenn az elvülés. Paizs esetében megállapították az elévülést, hogy ne kelljen felmenteni” – nyilatkozta Kincses Előd.
A memorandumot egy héttel ezelőtt tették le az Európai Emberjogi Bírósághoz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Igazát bizonyítaná Vetró András, aki ott sem volt Vásárhelyen, mégis megbüntették
A Maros megyei csendőrség válaszára vár Vetró András: ha nem tekintenek el a bírságtól, amit úgy róttak ki rá, hogy ott sem volt a március 10-ei marosvásárhelyi megemlékezésen, kénytelen lesz bíróságon keresni az igazát.
A kézdivásárhelyi szobrászművész (képünkön) a Krónika érdeklődésére szerdán elmondta, ügyvédet fogadott, elküldték a csendőrségnek a bírság visszavonására vonatkozó kérést, a hatóságnak 30 napon belül kell válaszolnia. Ha nem lépnek vissza, bíróságon folytatódik az ügy.
A képzőművész egyébként arra számít, hogy két-három héten belül választ kap, s annak függvényében dől el, hogy mi lesz a következő lépésük, ám az indokolatlanul kirótt bírságot semmiképp nem fogja kifizetni.
Amint arról beszámoltunk, a Maros megyei csendőrség 3000 lejes bírságról szóló büntetőjegyzőkönyvet állított ki Vetró András nevére, ugyanis „március 10-én Marosvásárhelyen erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet”.
A művész ajánlott levélben kapta meg a jegyzőkönyvet, amelyben az is szerepel, hogy kiállításakor Vetró nem volt jelen – a személyazonosságát videófelvételek alapján állapították meg. Vetró hangsúlyozta, nem volt Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, és szerinte azért kerülhetett fel a csendőrség feketelistájára, mert a hagyományőrző 15. Székely Határőr Gyalogezred szakaszparancsnoka.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Agache-ügy: újabb kártérítési per
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak és 30 ezer euró erkölcsi kártérítést követelnek a Kézdivásárhelyen meglincselt Aurel Agache milicista őrnagy perében börtönbüntetésre ítélt Paizs Ottó leszármazottai.
Kincses Előd, Paizs hozzátartozóinak ügyvédje emlékeztetett, 2013 októberében – közel 24 évvel az 1989-es romániai forradalom után – a bírói testület elévültnek nyilvánította az ügyet, egyben elutasította az Agache család kártérítési igényét a halált okozó ütlegeléssel vádolt Paizs Ottó leszármazottaival szemben.
„Paizs Ottó ártatlannak tekinthető, hiszen a végső ítéletben nem állapították meg a bűnösségét, ezért leszármazottai erkölcsi kártérítést követelnek a román államtól” – magyarázta az ügyvéd.
Aurel Agache 1989. december 22-én lett a népharag áldozata a város főterén. A több mint két évtizedes pereskedés során a román legfelsőbb bíróság 2001 márciusában már hozott egy jogerős ítéletet. Akkor öt személy számára szabott ki halált okozó ütlegelés miatt börtönbüntetést.
Az elítéltek közül Héjja Dezsőt és Reiner Antalt börtönözték be, a többiek külföldre menekültek. Mind az elítéltek, mind az Agache család képviselői (ez utóbbiak a per elhúzódása miatt) az európai emberjogi bírósághoz fordultak az ítéletet követően. A strasbourgi testület mindkét kereset alapján elmarasztalta és kártérítés fizetésére kötelezte a román államot.
A strasbourgi ítélet nyomán az időközben Magyarországon elhunyt Paizs Ottó leszármazottai kérték a perújrafelvételt. Ennek a pernek a végén született jogerős ítélet 2013. október elsején, amely elévültnek tekinti az ügyet. kegyetlenül meggyilkolt román hősként mutatták be.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Etnikai jellegű szélsőséges tevékenységeket” is figyel a SRI
Romániának fel kell készülnie arra, hogy amennyiben a NATO-erők átcsoportosításának „haszonélvezője” lesz, akkor területén a kémek tevékenysége is meg fog élénkülni – jelentette ki Traian Băsescu államfő szerdán a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) székházában, miután részt vett a szolgálat éves mérlegének bemutatásán.
Băsescu úgy vélekedett: a román hírszerzésnek alkalmazkodnia kell a térségben kialakult új helyzethez, tekintettel arra, hogy mind a rakétapajzs már épülő bázisa, mind pedig az esetleg kialakítandó további támaszpontok „vonzóak” lesznek a kémek számára.
George Maior, a SRI igazgatója beszámolt arról, hogy a szolgálat tavaly több mint kilencezer, a nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztető jelentést küldött a hatóságoknak. Az igazgató közölte: a korrupció, adócsalás, szervezett bűnözés leleplezése és kémelhárítás mellett a SRI az „etnikai jellegű szélsőséges tevékenységekről” is jelentéseket készített a döntéshozók számára.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Az önfeladás lépcsőfokai
A Magyar Polgári Párt (MPP) 2008-as bejegyzése után az RMDSZ-sajtó és a magát szövetségként meghatározó párthoz tartozó politikusok előszeretettel nevezték az új politikai erőt kívülről vezérelt szervezetnek. Megítélésük szerint ugyanis Traian Băsescu elnöknek köze volt ahhoz, hogy a pártot egyáltalán életre hívhatták, s nem bukott el a román demokrácia útvesztőiben, mint négy évvel korábban a Magyar Polgári Szövetség. Cinikus és arcátlan retorika volt ez azok részéről, akiknek kottáját 1996-tól mindmáig Bukarestben írják.
A lejtő kezdete
De a politikában egyáltalán nem szokatlanok az ordas hazugságok, az alaptalan rágalmak, a kérdés csak az, akad-e elég ember a saját táborban, aki beveszi azokat. Bizonyára akadt, hiszen az új párt a bejegyzése után néhány hónappal megrendezett választásokon a magyar szavazatoknak kevesebb, mint egyötödét nyerte el. Örök vita lehet, hogy ez kevés-e a körülményekhez, a kedvezőtlen peremfeltételekhez képest, tény viszont, hogy a politikailag aktív erdélyi magyar többség megmaradt a tulipán bűvöletében. Az MPP nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, annak dacára, hogy a középgárda ezt egyértelműen elvárta volna. S ezt diktálta volna az a jelszó is, amelynek jegyében a párt megalakult – a választás szabadsága –, amely az alapító elnök, Szász Jenő szerint az autonómiánál is fontosabb célkitűzése volt a pártnak. Végül ezt diktálta volna a párt létérdeke is, hiszen a román törvénykezés szerint megszüntethető az a párt, amely kétszer egymás után nem indul a parlamenti választásokon.
Az MPP volt 2008-ban a nemzeti autonomista oldal zászlóshajója, amelyet azonban elnöke zátonyra futtatott. A tisztségválasztó közgyűlés halogatása, zagyva nyilatkozatok a bejegyzés adta legitimitásról, a kisgyermekről, akinek nem engedjük el a kezét, az autonómiapolitika végét jelentő kormányzati szerepvállalás pozitív színbe helyezése, az MPP által támogatott független jelöltek elvérzése a 2008-as választásokon mind hozzájárultak ahhoz, hogy Tőkés László leszögezze: az MPP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez a nyilatkozat, valamint az EMNT elvszerű, célorientált megegyezése az RMDSZ-szel a 2009-es európai parlamenti választások előtt volt az MPP-n belüli 2010-es politikai tisztogatás fő hivatkozási alapja. Nem számított, hogy a bíróság nem sokkal korábban a kizártaknak adott igazat. A küldöttek bedőltek a féktelen demagógiának, miszerint az EMNT maga alá akarta gyűrni az MPP-t, hogy az EMNT-hez húzó küldöttek fullasztották botrányba a 2009 márciusában megtartott gyergyószentmiklósi küldöttgyűlést és nem Szász Jenő, aki elfogadtatta, hogy a meghívottainak is szavazati joga legyen, hogy a jogvita valójában politikai vita lett volna.
Elvszerűtlenség és bosszú
Adós maradt volna viszont Szász Jenő azzal a válasszal: miben állt volna ez a politikai vita eszmei síkon, mi a különbség az EMNT és az MPP programja között. Merőben taktikai kérdésben elfoglalt pozíció, az EMNT–RMDSZ koalíció megkötése volt az exelnök válasza erre a kérdésre. Nem sokkal azután, hogy 2008-ban azon siránkozott, hogy az RMDSZ nem kötött egyezséget pártjával, s így magyar képviselet nem vált elég erőssé ahhoz, hogy megkerülhetetlen tényező legyen a kormányalakításkor, Szász az RMDSZ-szel szembeni rendíthetetlen ellenállás képviselőjeként akarta beállítani magát. Az sem számított, hogy 2008 nyarán kész volt megkötni a belső koalíciót az RMDSZ-szel és az RMDSZ-listáján indulni, csak az akadályozta meg a megegyezést, hogy az RMDSZ az utolsó pillanatban olyan megalázó és az előzetes egyezséggel szemben álló feltételeket támasztott, amelyek már elfogadhatatlanok voltak.
Ehhez képest sajátos fordulatot vettek az események, amikor a 2012-es parlamenti választásokon mind Szász Jenő, mind pedig utóda, Biró Zsolt az RMDSZ támogatására szólította fel híveit. Azóta egyre közelebb került az MPP az RMDSZ-hez, a közeledés a minap megkötött hosszú távú együttműködési megállapodásban, egyfajta stratégiai egyezségben csúcsosodott.
Vajon mi motiválhat egy pártvezetőt, jelen esetben Biró Zsoltot, hogy szembeforduljon meghirdetett elveivel, szólamaival, kikezdje pártja szavahihetőségét, megrendítse szavazótáborának bizalmát. Az egyik magyarázóelv az lehet, hogy egyszerűen borsot akartak törni az EMNP vezetői és védnöke orra alá. A 2009-es szakítástól Szász Jenő és emberei egyik fő törekvése, hogy keresztbe tegyenek Tőkés Lászlónak. Szász ebben a bosszúvezérelt hadjáratban attól sem riadt vissza, hogy célpontjának magánéletét is bevigye a politikai küzdelembe. Ez azonban elég vérszegény magyarázat lenne.
Van egy másik kézenfekvő hipotézis is. Az MPP nem indult két ízben a parlamenti választásokon, a román jog szerint így bármikor törvényen kívül helyezhető. Puszta léte a román hatalom jóindulatán múlik. No, ez már komoly tét. 2008-ban az MPP aligha lehetett kívülről vezérelt szervezet. Még akkor sem, ha Băsescu azzal kívánt törleszteni az RMDSZ ismételt támadásaiért, hogy netán odahatott a jogérvényesítés terén az új magyar párt bejegyzésére. Az MPP-t akkor még kötötte a nemzeti oldal kohéziója, időközben azonban Szász Jenő vezényletével a párt túlment minden határon. Most pedig, midőn egzisztenciája a román hatalom kezében van, könnyen elképzelhető, hogy kénytelen engedni a színfalak mögötti politikai zsarolásnak.
Mert politikailag ez a pillanat a legkevésbé sem alkalmas az RMDSZ-szel való szövetségkötésre. A szervezet ismét a kormányon van, ismét úgy legitimálja a román hatalmat, hogy a legfontosabb kérdésben, s a mindmáig érvényes RMDSZ program lényegében, az autonómiakérdésben ígéret szintjén sincs előrelépés.
Sic transit gloria mundi.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Erdélyi üdvtörténet – újra kormányon az RMDSZ
Kormányra került az RMDSZ. Megírom. Merthogy ez pozitív történet. Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés. És meg kell őrizni az eredményeinket, így az érvelés másik része, ezt meg kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, mert az észak-erdélyi autópályának mind a 64 kilométere megőrzésre érdemes.
Történelmi skicc
Gyorsan skiccelnénk egy rövid történelmi áttekintést, csak hogy örömünket megértsétek. Romániában 1989-ben tetszettünk forradalmat csinálni, három hónapig tartott az eufória, 1990 márciusában Marosvásárhelyen már megmutatták nekünk, hol lakik a románok istene. Visszajöttek, akik el sem mentek, újraaktiválták a szekusok jelentős részét, 1993-ban három magyar politikus mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal. Választópolgárokként 1996-ig pedig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy.
1996-ban került kormányra első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Miénk a kulturális tárca, ezúton is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála létezik még magyar kultúra Erdélyben. Mert adólejeink e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet. Nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Beléptünk a NATO-ba és az EU-ba is, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét.
Sötét felhők Erdély egén
Így értük meg a 2012-es esztendőt, amikor egy kormánybukást követően (abban is benne voltunk mi, magyarok) a választók úgy döntöttek, hogy egy szociálliberálisnak nevezett koalíciót (román betűszóval: USL), illetve csatolt részeit kétharmados hatalommal ruháznak fel. Az USL villámháborúval elfoglalta a demokratikus intézményeket, lenullázta a fékeket és ellensúlyokat, megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, leváltani az államfőt, ellehetetleníteni a korrupcióellenes hatóságok munkáját, alkotmányellenes bányatörvénnyel beindítani a verespataki cianidos aranykitermelést, kivonni a honatyákat az igazságszolgáltatás hatálya alól, mindezt vehemens és állandó magyarellenes kampánnyal keretezve. Feszt belénk voltak akadva, de legalább most már minden román tudja, hogy néz ki a székely zászló, és mettől meddig tart Székelyföld. Két nagyobb projektet is elbukott ez a kétharmad, az egyik a regionalizációnak nevezett újratervezési kísérlet, a másik az alkotmánymódosítási tragikomédia.
Az RMDSZ meg ellenzékben volt, setét felhők gyülekeztek Erdély egén, valahogy el kellett tölteni az időt, így hát meséket találtak ki. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a tulipánosok nekikezdtek erdélyi szórvány-, oktatási- és kulturális stratégiákról beszélni, az Erdély 2020 nevű gazdasági stratégiát nem szívesen említem, mert a közgazdász barátaim azóta is röhögnek, amióta felkértem őket, hogy véleményezzék a cuccot.
Ebből a kétharmados sötét társaságból szappanoperába illő sokfordulós bohózat után kiváltak a liberálisok, mondjuk értük nem kár. Maradtak a szocik, Iliescu megannyi kis tanítványa, éltanulóként egyelőre még a börtönből ad tanácsokat a korrupcióért lecsukott Adrian Năstase volt kormányfő, Medgyessy Péter haverje. És ennek a Năstasénak a famulusa Victor Ponta miniszterelnök, aki ráérzett az új idők új szeleire, gyakorlatilag tévéstúdiókból kormányoz, és a legbefolyásosabb kereskedelmi hírtelevízió (illetve médiatröszt) tulajdonosa egy igazolt szekusbesúgó, Dan Voiculescu, alias Felix, aki anno gründolt egy zsebformációt is Konzervatív Párt néven, ami a kivénült, nyugdíjas, kirúgott szekusok gyűjtőpártja. ők a másik koalíciós partner.
Gyalogmagyar kérdések
Két csavar van még a történetben. Az egyik, hogy alkotmányjogi megfontolásokból az USL eredeti kormányprogramját folytatják, és számomra nagyon kérdéses, hogy amihez nem volt elég a kétharmad, azt hogy oldják meg törékeny többséggel? A másik: e kormányprogram nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezetét – saját bevallásuk szerint – eredetileg is az RMDSZ írta. Ki lehet találni, hogy szerepel-e benne az autonómia szó.
Ráadásul választási évben vagyunk, és a választási évek nem a következetes reformokról, munkáról, miegyébről szólnak. Ennek a választásnak viszont nagy tétje van: az idei év végén tíz évnyi kihagyást követően a szocik újra megkaparinthatják az államfői széket is. Márpedig Romániában az államelnöknek komoly mozgástere van, ezt használta ki eddig Traian Băsescu, aki két mandátum után nem indulhat újra, más potens kihívó egyelőre nem látszik. Egyes vélemények szerint a korábban a nagy öregek által kinézett utód, a szélsőjobblibi Crin Antonescu is taktikai okokból játssza most az ellenzékit, az a cél, hogy az államelnöki választás második fordulójára biztosan ebből a brancsból maradjon két jelölt, onnantól kezdve övék a hatalom és dicsőség.
Akkor meg minek, kérdezné az egyszerű gyalogmagyar, minek legitimálja az RMDSZ a kormányra lépéssel ezt a korrupt, magyarellenes bandát? Hát a verestóyk és borbélylacik miatt. Előbbit „a Hargita fodrászának” nevezik a székelyek, „Isten druzsbájának” a románok. Utóbbi jelenleg az RMDSZ egyik legbefolyásosabb embere, politikai alelnökként nagyon megerősödött, amióta Markó Béla fél lábbal visszamászott a költészetbe, és itthagyta nekünk a klónját, Kelemen Hunort utódnak. Borbély László jelenleg azért nem áll korrupció vádjával a bíróság előtt, mert a régi paktumos szocialista elvtársak nem járultak hozzá a mentelmi joga megvonásához, holló a hollónak, ugye. És a kör itt bezárult.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

?Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. A ilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix irályné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ.
Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe.
A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Ünnepek és torok
Hatalmas revelációként, korszakos pillanatként élik meg egyesek az RMDSZ európai parlamenti listájának hivatalos bejegyzését. Érdekes – megkockáztatom: kissé beteg – módon azonban nem a listán szereplő nevek tematizálnak, hanem a hiányzók. Illetve a nagy hiányzó. Aki úgy hiányzik, hogy jelöltsége igazából, komolyan soha fel sem merült. És az ő hiányzása jelenti most a történelmi vízválasztót, amelytől fogva már minden másként lesz.
Tőkés László – merthogy róla van szó – persze nemcsak hiányával, jelenlétével is képes vihart kavarni. Az elmúlt harminc esztendő folyamatosan ezt bizonyította, mert, ugye, ma már aligha vitatható, hogy „a forradalom szikrája” nem ’89 decemberében pattant ki, legfeljebb akkor talált gyúlékonyabb közegre. Léte, munkássága, tekintélye, kezdeményezései, de akár esetenkénti, nehezen követhető rögtönzései is olyan egészet képeznek, amelyhez foghatót nem nagyon alkotott senki a közelmúlt történelmében. Pláne nem azok, akiknek megjelenése a Tőkés László közéleti létének következménye.
Ne keressük hát a nevét a májusi EP-választások szavazási ívein. Ilyen-olyan okokból egyetlen párt színeit sem öltötte fel, egyelőre meg nem erősített, de valószínűsíthető változatként a Fidesz listáján próbálkozik még egy brüsszeli mandátummal. Aki azonban ezt valamiféle felszakadó megkönnyebbüléssel könyveli el, az semmit sem ért, vagy nem akar érteni az elmúlt bő negyedszázad sorsfordító történéseiből. Azokból a harcokból, eredményekből és eredménytelenségekből, ami igazából a mi, a romániai magyar társadalom bizonyítványa. Mérlege annak, hogy kit milyen mértékben ismertünk el, gyaláztunk, támadtunk vagy védtünk meg. Esetenként nemcsak mástól, de önmagától is. Bizonyítéka, hogy milyen fájdalmas mértékben hurcoljuk még mindig magunkkal, illetve örökítjük át a fiatalabbakba azt az erkölcsi romlást, amelynek úgy vagyunk áldozatai, hogy közben magunk tápláljuk annak tovább élését.
Igazából most az egység igényéről kellene beszélni, ha emlékszik még valaki annak tényleges tartalmára. A védőburokról, amely óv és ápol, a pártoló közegről, amely ragaszkodóan kritikus, de mindenekelőtt elvszerű és következetes. Amely úgy enged szabadon, hogy közben folyamatosan érezteti: a közelben van, ha kell. És azonnal mozdul, ha kiderül, hogy – Novák Péterrel szólva – „a láthatár egy festett vászon, a pillanat egy festett álom, s én mindenáron megbolondulnék.” Ez az, amiben mindnyájan vétkesek vagyunk.
Aki ma Tőkés László hiányát ünnepli, önmagát gyászolja.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Traktorok és mezőgépek szakértője
Évtizedeken át minden Romániában gyártott mezőgépet kipróbált és véleményezett. Nem akart részt venni a kényszer-szövetkezetesítésben, de megmaradhatott egyetemi oktatónak. A mezőgépészeti tudományok erdélyi szaktekintélyével, a 87 éves Antal András nyugalmazott egyetemi előadótanárral és szakíróval kolozsvári otthonában beszélgettünk.
Könyvtáramban egy tucat olyan szakkönyv van, amely a Mezőgazdasági és Erdészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében született, közülük többnek ön a társszerzője. Egyetemi oktatóként rendszeresen írt szakkönyveket?
– Magyar nyelvű szakkönyveim zömében társszerzésben jelentek meg. Az ötvenes-hatvanas években sokat írtam és sok román nyelvű szakirodalmat fordítottam magyarra. Az 1948 őszén indult kolozsvári Mezőgazdasági Tudományintézet magyar tagozatával egy időben létesült Kolozsváron a bukaresti mezőgazdasági kiadó magyar szerkesztősége. Szerzőgárdája magyar mezőgazdasági oktatókból verbuválódott. Magam is állandó szerkesztőbizottsági tag és mezőgépészeti szerző lettem, ez akkoriban együtt járt oktatói munkánkkal. Szívesen írtunk, hiszen diáknak és gyakorló agrárszakembernek egyaránt szüksége volt a magyar nyelvű szakkönyvekre.
– Harmadéves egyetemistaként lett egyetemi oktató: miközben kurzusokra járt, „másodállásban” diáktársait oktatta. Hogyan fért meg egymás mellett ez a két életforma?
– Szovjet minta alapján a kommunista párt már 1951-ben készült a szövetkezetesítésre, de ehhez hiányoztak a mezőgazdasági szakemberek. Ekkor született döntés arról, hogy felduzzasztják a mezőgazdasági főiskolák új évfolyamait. A kolozsvári agronómia magyar fakultásának első évfolyamán 150 helyet hirdettek meg, román szakon 250-et, viszont nem volt elég oktató. A minisztérium a legjobb képességű harmad- és negyedéves diákokat nevezte ki gyakornokoknak. Abban az évben hat magyar diákkal kötöttek oktatói szerződést, köztük velem. Nagy kihívás volt, de a tanszékvezető tanárom, Lám Béla és a gyakorlati oktatást irányító Papp István sokat segített. Utóbbi felügyelete mellett a mezőgépészeti tanszéken a gyakorlati oktatást bízták rám, az 1988-as nyugdíjazásomig ez maradt a szakterületem.
– Milyen volt az 1959-es beolvasztásig tartó, mintegy tízévnyi „magyar idő” a kolozsvári agronómián?
– Ez volt a kolozsvári agráregyetem egyik legeredményesebb periódusa a második világháború után. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet, az EMGE harmincas-negyvenes évekbeli kiváló agronómusgárdája – akik gazdakörök százait szervezték meg és felügyelték – bekerült oktatónak a magyar fakultásra. Ha nem is jó szívvel, de a rendszer kompromisszumot kötött velük, mivel kellett a magyar előadó. Szövérdi Ferenc, Nagy Miklós, Szász István, Antal Dániel, Veres István, Lám Béla és még sokan mások a korabeli magyar nyelvterület elismert agrárszakemberei, szakírói voltak. Olyan színvonalat honosítottak meg az erdélyi mezőgazdasági felsőoktatásban, hogy országszerte keresték a magyar végzősöket. Mégsem volt békés, nyugodt időszak ez a tíz év.
– Rossz szemmel nézték a magyar tagozatot?
– Bukarestben szemet szúrt a magyar fakultás népszerűsége: 1955-ben egyszerűen „kifelejtették” a beiskolázási tervből a magyar tagozatot. Telefonálgattunk, érdeklődtünk, de senki nem tudott érdemi választ adni. Azt mondták, véletlen volt, de jövőre minden rendbe jön. 1956 nyarán a felvételizni akaró magyar diákok megint az utolsó pillanatban tudták meg, hogy nem indul magyar évfolyam. El voltunk keseredve: senki nem tudta, mi fog történni a magyar mezőgazdasági felsőoktatással. ősszel Budapesten elkezdett fújdogálni a forradalom szele. Október 21-én a helyi magyar lapban váratlanul megjelent egy írás arról, hogy a román pártvezetés felülbírálta a szakminisztérium bürokratikus döntéseit, amelyek nincsenek összhangban az RKP nemzetiségi politikájával. Aznap közölték: meghirdethetjük a felvételit az első évre, a hiányzó második évfolyam diákjait pedig a Bolyai Egyetem rokon szakjairól kell összetoborozni. Senki nem sejtette, hogy ez tulajdonképpen a magyar tagozat felszámolásának előszele, ami 1959 februárjában be is következett. Az agronómián egyik napról a másikra megszüntettek minden magyar nyelvű tantárgyat.
– Mi történt az addig magyarul oktató tanári karral?
– Egyetlen tollvonással átkerült a román tanszékekre. A helyi román oktatókkal nem volt nézeteltérésünk, ők tisztában voltak vele, hogy ez önkényes bukaresti döntés. Valamennyi magyar oktató megőrizhette az állását, de román nyelven kellett előadnia. Később kiderült, az önkényes beolvasztás mást is jelent: magyar gyakornokot, tanársegédet többé nem alkalmaztak, így a magyar oktatók nyugdíjba vonulásával a tanári kar – néhány kivételtől eltekintve – román lett. Nekem is be kellett olvadnom a rendszerbe: elfogadtak, megbecsültek, de a múltról nem beszélhettünk. Csak így lehetett béke.
– Soha nem kívánkozott el erről a mesterséges „béke szigetéről”?
– Akkoriban nem volt sok választási lehetőség. Elevenen élt bennem egy ’52-es történet, amikor a főiskola küldötteként a bukaresti mezőgazdasági kiállításon megkerestek az RKP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályáról. Se szó, se beszéd, kezembe nyomtak egy kinevezést, hogy holnaptól itt fogok dolgozni: beválasztottak abba az országos bizottságba, amely a szövetkezetesítést készítette elő. Moldvába, Iași környékére delegáltak, ahol pártpropagandisták mellett agronómusként kellett jelentést készítenem arról, hol lehetne elkezdeni a kollektivizálást. Háromszéki származású falusi fiatalemberként ez a fordulat annyira megviselt, hogy stressz okozta gyomorvérzéssel szállítottak a bukaresti Elias kórházba. Amikor lábra álltam, a pártbizottság mezőgazdasági felelősét arra kértem, engedjen vissza Kolozsvárra, mert képtelen vagyok ezt a munkát végezni. Szerencsémre megértő volt, visszatérhettem az agronómiára. Ez a tapasztalat végigkísért: sokkal rosszabbul is alakulhatott volna az életem...
– Mennyire volt szerencsés a szocialista mezőgazdaságban dolgozni, ahol a hozamokat túllicitálták, túlhazudták?
– Nem a propagandistáknak, hanem az agrárszakembereknek köszönhetően Romániában negyven év alatt azért mégis létrejött egy modern mezőgazdaság. Az ötvenes-hatvanas években még orosz minta alapján gyártott traktorokkal és mezőgépekkel dolgoztunk, de a rendszerváltást megelőző húsz esztendőben amerikai licensz alapján gyártott korszerű hazai mezőgépekkel látták el a nagyüzemeket. A pneumatikus vetőgépek nemzedékének megjelenése már világszínvonalat hozott a román mezőgazdaságba. Ahol engedték, hogy az agronómus legjobb tudása szerint dolgozzon, ott jó hozamok születtek. Amelyik szakember adott a munkájára, sikerélménye is volt. Tanári pályafutásom alatt nem akadt olyan hazai gyártmányú mezőgép, amit ne próbáltam volna ki. A bukaresti Mezőgépészeti Kísérleti Intézet kiemelt partnereként a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen kipróbáltuk és véleményeztük az országban gyártott valamennyi mezőgépet.
– A napi oktatás mellett miként jutott idő erre is?
– Egy mai egyetemi oktató számára nehezen hihető az az iram, amit akkor diktáltak a mezőgazdaságban. Óráinkat úgy csoportosítottuk, hogy az egyetemen felváltva hetente három munkanapot töltsünk. A többi napokon egy-egy mezőgazdasági nagyüzem gépesítését kellett felügyelni, irányítani, vagy az egyetem kísérleti parcelláin üzemeltettük be az új gépeket. A heteken át kipróbált mezőgépekről részletes jelentést készítettünk: a sorozatgyártás beindulásakor a gyártó rendszerint ezt vette figyelembe.
– Úgy lett mezőgépészetet előadó tanár, hogy agronómusnak tanult, holott később a mezőgépészetet a műszaki egyetemen önálló szakként oktatták. Ki értett jobban a gépészethez: az agronómus vagy a mezőgépész mérnök?
– Az agrártudományi egyetemen az agronómusokat, a kertészmérnököket és az állattenyésztőket oktattuk mezőgépészetre. A mi előnyünk az volt, hogy az agrárszakember ismerte a teljes technológiát, amiben a mezőgépészet egy-egy láncszem volt. Gyakorlati szempontból az agronómusok jobban értettek a mezőgépészethez, mint a műszaki egyetem végzettjei. A nyolcvanas évek elejéig a mezőgépészet nem volt külön szak: a mindenkori agrárszakember és a gazda szakterületének számított. A gépekkel jómagam is gyerekkoromban barátkoztam meg a háromszéki Nyújtódon.
– Szüleitől örökölte a gépek iránti elkötelezettségét?
– Gyerekkori szerelem ez. Jól emlékszem a virágzó nyújtódi gazdakörre. Ma talán sokan csodálkoznak ezen, de a harmincas években a szülőfalumban senki nem vetett kézzel, vetőgépeink voltak. A gazdakör oszlopos tagjaként édesapám a falu gabonavető gépét gondozta, és ha nem volt otthon, engem kértek meg a falubeliek, hogy vetés előtt állítsam be a gépet. De volt a mi portánkon minden egyéb felszerelés is: a kor viszonyaihoz képest nálunk és sok más erdélyi faluban létezett már modern gazdálkodás.
– Mit sikerült ebből újraéleszteni 1990 után, Nyújtódon?
– A történet ugyanaz, mint szerte Erdélyben: a kollektív gazdaságok felbomlásával nem csak a földeket, a mezőgépeket is szétosztották, szétszórták. A rendszerváltás után mindenhol megpróbáltam segíteni az új rend kialakulását, ahol erre igény mutatkozott. A két világháború közötti gazdaköri mozgalom emberi bizalmon, együttműködési szándékon alapult, ebből viszont keveset sikerült újjáéleszteni ’90 után. A termelőszövetkezet széthullását követően, bátyám – aki húsz éven át volt tsz-elnök – megalakította a rövid életűnek bizonyuló társulást, de az emberek úgy látták, jobb külön-külön boldogulni. Talán ma már nem így gondolnák.
– Milyen jövője van az erdélyi mezőgazdaságnak?
– Nagy múltja, de nagy jövője is van. Van itt hagyomány, amire lehet alapozni. Csak meg kéne szívlelni a szakemberek tanácsát: kisparcellákon nem lehet gépesített és hatékony mezőgazdaságot fenntartani. Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt erdélyi falvainkban működött a tagosítás, nem kell tehát újra felfedezni a spanyolviaszt.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Honosítás: 610 ezer kérelem, 560 ezren már letették az esküt
Mintegy 610 ezer honosítási kérelem érkezett ebben a ciklusban – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.
A KDNP elnöki tisztségét is betöltő politikus (képünkön) a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kerekasztal-beszélgetése előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, a kérelmezők közül mintegy 560 ezren tették már le az állampolgársági esküt.
Semjén Zsolt szerint nem valósultak meg azok a korábbi szakértői előrejelzések, amelyek szerint maximum 200-250 ezer honosítást tud befogadni az államigazgatási rendszer. Hangsúlyozta, a teljes jogú magyar állampolgárság teljes jogú uniós állampolgárságot is jelent, az állampolgárságtól ugyanakkor elválaszthatatlan a szavazati jog is.
Az 560 ezer állampolgárságot letett magyar közül több mint 195 ezren regisztráltak a magyar országgyűlési választásokon történő részvételre – folytatta Semjén Zsolt. Kifejtette, ez nagyon komoly szám, ha azt is megvizsgálják, hogy 115 ezer körül van a 18 év alatti, szavazati joggal nem rendelkező külhoni magyar.
Emellett több mint 80 ezer olyan honosított személy van, aki rendelkezik magyarországi lakhellyel, így ezért őket már nem kell regisztrálni. Ez körülbelül 200 ezer ember, vagyis a fennmaradó nagyjából 350 ezer honosított többsége regisztrált – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt a témával kapcsolatban kiemelte, Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarságért. Mint mondta, az alkotmányban is rögzített passzus értelmében a külhoni nemzetrésznek kell megmondani azt, hogy mi szükséges a megmaradásukhoz, és az állam az általuk kidolgozott autonómiakoncepció mögé áll.
Ez azt jelenti, hogy a tömbmagyarság egy területi, a szórványmagyarság pedig egy kulturális autonómiát szeretne elérni – mondta Semjén Zsolt. Fontos látni azt is – folytatta –, a magyarság soha nem kért és nem követelt olyat, ami nem lenne általánosan elfogadott az Európai Unióban.
„Nem vagyunk alábbvalóak egyetlen más népnél vagy nemzetnél sem, ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha másoknak szabad, akkor nekünk is az” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: ha nem így lenne, azt fogadnánk el, hogy másodrangú emberek vagyunk, nemzeti érdekeinket azonban nem rendelhetjük alá más országok belpolitikája és érdekei alá.
Magyarországi lakcímmel rendelkezők voksolása a külképviseleteken Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki április 6-án nem Magyarországon, hanem a 97 külképviselet valamelyikén kíván szavazni. Akik korábban már külképviseleti névjegyzékbe vetették magukat, de mégis Magyarországon voksolnának, azok is szombatig jelezhetik ezt. Azoknak a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgároknak, akik a szavazás napján előreláthatólag külföldön tartózkodnak, és ott kívánnak élni választójogukkal, a magyarországi lakóhelyük szerinti jegyzőtől kell kérniük felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe március 29-én 16 óráig. A határidő jogvesztő.
Székelyhon.ro,

Államtitkári rangot kap a Hargita megyei önkormányzat alelnöke
Birtalan Józsefet, Hargita Megye Tanácsának alelnökét a napokban nevezik ki a Köztisztviselők Országos Hatóságának élére. Az udvarhelyszéki RMDSZ még nem döntött arról, kit javasol az alelnöki tisztségbe, Borboly Csaba tanácselnök viszont megerősítette: mindenképp az udvarhelyszéki jelöltet támogatja.
„Én is tagja vagyok annak a testületnek, amely múlt hétfőn szavazott Birtalan József előléptetéséről, hogy a napokban kinevezésre kerüljön az államtitkári tisztségbe” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
„Udvarhelyszéknek és a megyének ez egy lehetőség és előrelépés, hiszen ez a hivatal az összes közintézmény életét meg tudja könnyíteni, ahogyan azt a 2008 előtti időszakban már megtapasztalhatták. Nagyon jó lehetőség és jó döntése az RMDSZ-nek” – fogalmazott Borboly. Arra a kérdésünkre, hogy mikor szavaznak az új megyei alelnökről, Borboly Csaba azt válaszolta: a törvény értelmében tizenöt nap áll rendelkezésükre a kinevezést követően, tehát van még idő.
A megyei önkormányzat alelnöki tisztsége mindenképpen az udvarhelyszékiek által jelölt személyt illeti meg, mondta az elnök, ezért minél előbb várja az udvarhelyszéki RMDSZ javaslatát. Az önkormányzat kétharmados többsége RMDSZ-es, és az elmúlt években mindhárom térségből volt egy-egy tagja az elnökségnek. „Én természetesen az udvarhelyszéki jelöltre szavazok, és bízom abban, hogy a csíki és gyergyói kollégák is ezt teszik” – mondta Borboly Csaba.
Gyakorlatilag a miniszterelnök döntésétől függ, hogy mikor lesz a hivatalos kinevezés, de gondolom, hogy ez a napokban meg fog történni – tájékoztatta portálunkat Birtalan József.
A köztisztviselők ügynöksége egyébként az országban lévő több mint 140 ezer köztisztviselő szakmai karrierjével és minden ehhez kapcsolódó dologgal foglalkozik. „Fontosnak tartjuk képviselni azokat az embereket, akik országszerte a közigazgatásban dolgoznak. Döntésem mellett szól, hogy dolgoztam már ennél az ügynökségnél 2005–2009 között, tehát nem ismeretlen számomra, másrészt a magyar vezetőségű önkormányzatoknak is nagy szükségük van segítségre, hiszen minden egyes versenyvizsgát, amit kiírnak, ez az ügynökség hagy jóvá, és ezáltal tudják a megfelelő humánerőforrást biztosítani működésükhöz. Ha egy polgármesteri hivatal vagy megyei önkormányzat jól működik, akkor az a lakosságnak is jó. Ugyanakkor fontos az is, hogy ezekben az intézményekben is jelen legyenek az embereink, és mégsem mindegy, hogy kivel milyen nyelven lehet tárgyalni, vagy mennyi empátiát mutat egy-egy ügy iránt ” – mondta Birtalan.
Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy a területi szervezet választmánya csak azután jelöli meg a megfelelő személyt a megyei önkormányzati képviselők közül, miután lemondott mandátumáról a megyei tanács alelnöke. Ezt követően a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsnak kell elfogadnia a jelöltet, majd a következő tanácsülésen napirendre kerül az ügy, ahol a tanácstagok döntenek. „Arról még nem tárgyaltunk, hogy ki lenne az a személy, akit javasolnánk a megyei tanács alelnöki tisztségébe, de minél előbb sor kerül erre” – mondta az ügyvezető elnök.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro,

Kovásznai csapaté a fődíj
Nagy Műveltségi Vetélkedő harmadszor
Március 22-én a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban zajlott a III. Nagy Műveltségi Vetélkedő, amelyen idén 10 középiskolás csapat 30 fiatalja mérte össze tudását. A megmérettetésen a kovásznaiak bizonyultak a legjobbnak.
A rendezvényen kilenc sepsiszentgyörgyi és egy kovásznai csapat vett részt. Az első versenyszámot a bemutatkozás képezte, ezt a már jól ismert, 100 kérdéses, általános műveltségi teszt követte, több mint tíz tudományágat lefedő témákkal. A verseny történetében először egy kreatív feladat is megjelent a programpontok között, mely során a diákok leleményességüket bizonyíthatták.
A döntőbe jutást a már említett három próba pontszámai határozták meg. A fináléban végül három csapat küzdött meg a 300 lejes fődíjért. A végső győzelmet a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanulói, Izsán Antal (XI. B osztály), Konnát Árpád (XII. C) és Konnát Levente (XI. B) aratták.
A jutalomkönyveket a Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány biztosította, a szervezés a Balassi Bálint Intézet anyagi támogatásával valósult meg. A vetélkedő feladatainak kidolgozásában több mint 15 önkéntes vett részt a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda részéről
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

Vandalizmus a biharpüspöki temetőben
Vandálok rongálták meg a biharpüspöki temetőben lévő kápolnát. A temetőt gondozó Az Út Végén temetkezési vállalat a polgárok segítségét is kéri az elkövetők megtalálásában.
Szomorú esetről tájékoztatta szerkesztőségünket Mavrodoglu Ildikó a nagyváradi Az Út Végén temetkezési vállalat vezetője. Sajnos már legalább három hónapja vandálok ólálkodnak a biharpüspöki temetőben, akik mindez idáig kisebb károkat okoztak ott. Ezeket a károkat kijavította a temető gondozásával megbízott temetkezési vállalat, és már a rendőrségnek is bejelentették ezeket az eseteket. „Egy alkalommal el is fogtak öt fiatalt, akik sötétedés után rendszeresen feljárnak a biharpüspöki temető kápolnája elé, és ott összetörnek mindent, cigarettáznak, szívják a ragasztót a zacskóból, mert találtunk üres zacskókat is. A rendőrség meg is büntette az öt fiatal szüleit, és ezt követően körülbelül egy hónapig csend volt.” A nyugalom azonban ideiglenesnek bizonyult, ugyanis vasárnap reggel szomorú látvány tárult a temetőbe látogatók szeme elé: vandálok minden korábbinál nagyobb pusztítást végeztek a temető kápolnájában.
Elkapni az elkövetőket!
Mavrodoglu Ildikó így mesélte el az esetet: „Vasárnap reggel kilenc óra fele telefonáltak a családok, akik mentek látogatni a sírokat, hogy borzasztó mi történt a kápolna előterénél, szóljunk a rendőrségnek. Mi a kollégákkal ki is mentünk a helyszínre, és útközben szóltunk a rendőrségnek. A vandálok összetörtek a kápolnánál mindent: a padokat széjjelhurcolták, ott, ahol a pap tartja a szentbeszédét van egy kis házikó üvegberakású oldalfalakkal, az üvegeket mindkét oldalon összetörték, az oszlopok melletti betonvázákat felszedték, habár oda voltak ragasztva, és a földre hajigálva törték szét. Az egyik betonvázát felhajították a plafonra, összetört az égő és a bura.” A legnagyobb probléma az, hogy a vandálok ezúttal semmilyen kézzelfogható nyomot nem hagytak, így nehéz lesz elkapni őket. Ezért is kér fel Mavrodoglu Ildikó mindenkit, aki észlelt valami gyanúsat az elmúlt időszakban a biharpüspöki temetőben és környékén, jelentkezzen a rendőrségen, és mondja el, mit tud. Ha nem kapják el az elkövetőket, továbbra is fennáll majd a veszélye annak, hogy a pusztítók újra és újra lecsapnak, annál is inkább, mert a temetőben lekapcsolják a villanyvilágítást, és már csak a temetkezési vállalatnak ott lévő irodája előtt van felszerelve egy mozgásérzékelő égő, viszont az irodában délután négy óra után nincs senki, ráadásul temetőőre sincs a biharpüspöki temetőnek. Mint Mavrodoglu Ildikó elmondta, egy őr nem is lenne elég, hiszen korábban már megfigyelték azt, hogy a gyanús alakok hatos-hetes csoportban mentek fel a temetőhöz. Mavrodoglu Ildikó szerint meglehet, hogy ugyanazok voltak az elkövetők, akiket legutóbb elkaptak, mindenesetre a rendőrség arról tájékoztatta őket, hogy először azokat a fiatalokat és szüleiket fogják berendelni, hogy elmondják, mit tudnak az esetről. „Kamerákat fogunk felszerelni, hogy megtudjuk, kik járnak oda, mert az mégiscsak elfogadhatatlan, hogy valakik, csak azért, mert fiatalok, vagy drogosok, pont egy temetőben gyalázkodjanak!” – mondta végül felháborodottan Mavrodoglu Ildikó.
Pap István

erdon.ro,

Vallomások a Kiss Stúdióról
Nagyvárad- Szerda este folytatódott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban az az ünnepség, amelyet fennállásának 20. évfordulója tiszteletére szervezett a váradi Kiss Stúdió Színház.
Saját bevallása szerint „meghatott lélekkel és szívvel” köszöntötte Kiss Törék Ildikó azokat az érdeklődőket, barátokat, meghívott vendégeket, akik szinte zsúfolásig megtöltötték szerda este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermét, hogy együtt ünnepeljenek a húsz esztendővel alapított Kiss Stúdió Színház vezetőivel. Többen ott voltak azon színművészek közül is, akik az első, Játsszunk színházat című előadásban szerepeltek, néhányan (Csíky Ibolya, F. Márton Erzsébet és Fábián Enikő) most is felléptek, egy-egy énekszámmal vagy megzenésített verssel szakítva meg és színesítve időnként a visszaemlékezéseket.
Elsőként Veres Kovács Attila várad-olaszi tiszteletes beszélt a Kis Stúdió „prenatális állapotáról”. Úgy vélte: 1990 májusában, a püspök beiktatáskor talált ismét egymásra a színház és a református anyaszentegyház, melyek tulajdonképpen ősidők óta együtt lépkednek ugyanazon célért. Később összebeszélt Kiss Törék Ildikóval, és elindultak együtt „misszionálni” Szilágy, Szatmár és Bihar megyei falvakba: ő Izsák történetével, a színművésznő pedig az általa megszemélyesített Árva Bethlen Kata üzenetével. Egy másik mérföldkő a kétszemélyes társulat életében az volt, amikor Ildikó és Varga Vilmos összefogott az egyházkerülettel, mely a rendelkezésükre bocsátotta a volt zsidó leányiskola alagsori helyiségét. 1994-ben Sándor Lajos lelkész vezette ott fel az első előadást, s ezáltal hódító útjára indult a Kiss Stúdió mélyen szántó gondolataival, a mindig az igazat, a szép és a jót szolgáló megjelenéseivel.
Ezt követően Pop Elisabeta „Vetuţa” dramaturg úgy fogalmazott: mindig csodálta azokat a művészeket, akik esetében egymásra talál az intelligencia és a tehetség. Hangsúlyozta ugyanakkor: annak is köszönhetően, hogy több mint negyven éve ismeri Ildikót és Vilmost jött rá arra, hogy magyar barátai nélkül sokkal szegényebb lenne.
EMKE-díj
Molnár Judit magyartanárnő, közíró kifejtette: a kilencvenes években sokan próbálkoztak sok mindennel, mindenki csinálni akart valamit, de ezen kísérletek, próbálkozások többsége kudarca fulladt. Azt gondolta akkoriban, hogy ez lesz a Kiss Stúdió sorsa is, de szerencsére „az idők súlya” ellentmondott neki. Megítélésében a színház eddig történetének legnagyobb fegyverténye Az ember tragédiájának színrevitele, emberközeli és koncentrált gondolataival, kár, hogy már nem játsszák, jegyezte meg. Hozzátette: a diákok körében nagy sikernek örvendett a több éven keresztül futó Olvassuk együtt-sorozat, a szavalóversenyek pedig Kiss Törék Ildikó pedagógiai érzékére is rávilágítottak. Napjainkban az Irodalmi estek népszerűek, aggasztó azonban, hogy a fiatalabb generáció részéről nincs akarat vagy fogékonyság arra nézve, hogy folytassa a Kiss Stúdió-féle szolgálatot ha egyszer ez az ív megtörik, az öncélú kísérletezésekből ugyanis semmi sem marad meg.
Kötő József színháztörténész a klasszikus színjátszás fáklyavivőjének nevezte a Kiss Stúdiót, mely előadásaival olyan szakrális tereket teremt, ahol lélekmentő és katartikus módon önmagunk megőrzésének igénye fogalmazódik meg. Bejelentette: az EMKE elnöksége úgy döntött, hogy idén a Bánffy Miklós-díjat Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos kapja meg, az átadásra április 12-én kerül majd sor Kolozsváron.
Az ünnepségén végén Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Juhász Gyula és Dutka Ákos gondolataival próbált választ adni arra kérdésre: miről szólt a Kiss Stúdió elmúlt húsz év és mi következik ezután…
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Hargita vs. Neamţ megye: itt a határ, hol a határ?
Sem Gyergyószentmiklós önkormányzata, sem Hargita Megye Tanácsa nem adja fel a harcot a Békás-szorosért: a lassan hatodik éve zajló megyehatár-tisztázási keresetben alapfokú döntésre várnak. A következő per időpontját május 6-ra tűzték ki.
Évtizedesnél is jóval több immár, hogy a Gyergyószentmiklós-Békás települések közötti, illetve az ezzel egybeeső Hargita-Neamţ megyehatár pontos vonala vita tárgyát képezi. Gyakorlatilag a jelentős turisztikai potenciállal rendelkező Gyilkos-tóért és a Békás-szorosért folyik a harc. Az 1968-as megyésítés óta a határ a 32-es km-nél lenne, ellenben már a kezdetekkor homályban maradt a konkrét határvonal. Egy bizonyos jegyzőkönyv szerint a település- és megyehatár a Gyilkos-tó és a Békás-szoros között húzódik.
Ahol a tábla, ott a határ?
2009 júliusában Neamți Megye Tanácsa a megye kezdetét jelző táblát állított fel a szoros bejáratánál, amit természetesen sem a gyergyószentmiklósi önkormányzat, sem Hargita Megye Tanácsa nem nézett tétlenül. A terítékre került határvita kapcsán novemberben pert indított az önkormányzat a kétes adatokat tartalmazó jegyzőkönyv ellen és hivatalosan felkérte a megyei tanács részvételét is a perben.
Közigazgatási térképekből több is van
Több szempontból is kérdéses a jegyzőkönyv létjogosultsága – állítja Gyergyószentmiklós önkormányzata.
„Első és legfontosabb szépséghibája, hogy keltezés nélkül született – beazonosíthatatlan tehát, hogy pontosan mikor látott napvilágot – annyi biztos csupán, hogy 2000. előtti. Másodsorban a jegyzőkönyv az 1996/7-es számú törvényre hivatkozik, amelynek metodológiája csak 2001-ben jelent meg – tehát a jogi környezet szerint 2001. előtt érvénytelennek számít bármiféle jogi lépést erre alapozni.
Mindemellett nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a ’68-as dekrétum megyéket behatároló döntése csak és kizárólag törvénnyel módosítható. A megyésítés szerint pedig a 32-es km-nél húzódna a határ. A kereset alapját szolgáltató jegyzőkönyv, amely ehhez képest jelentős különbségeket tartalmaz, Gyergyószentmiklós kárára, ilyen környezetben nem tekinthető adminisztratív dokumentumnak, csupán egy tényállást jegyző irat, nem több: egy többoldalú találkozó jegyzőkönyve, de adminisztratív erővel nem bírhat a hatályos törvénykezés értelmében” – írja közleményében a polgármesteri hivatal.
Vándorper, rugalmas határviszonyok
A gyergyószentmiklósi bíróság az intézményhez leadott keresetet a Hargita Megyei Törvényszékre küldte tovább, arra hivatkozva, hogy nem számít illetékes hatóságnak ez esetben. Békás azonnal áthelyezést kért, mondván: Hargita megye érdekelt, ezért nem pártatlan a döntésben. A legfelsőbb bíróság ilyen helyzetekben a perrendtartás szerint indoklás nélkül hoz döntést, így került 2011-re Prahovára a kereset.
A prahovai törvényszék alapfokon elutasította a felperes gyergyószentmiklósi önkormányzat keresetét, azaz érvényesnek tartotta a metodológia nélkül és dátum nélkül jegyzett gyergyói-békási határt.
A perrendtartás megszegése okán a gyergyószentmiklósi önkormányzat megfellebbezte az alapfokú döntést. Így a település- és megyehatár ügye a Ploiești-i Táblabíróság asztalára került. A táblabíróság 2013. április 1-jén elfogadta az önkormányzat perrendtartási kifogásait és teljesen új eljárást kérve visszahelyezte az ügyet alapfokra, Prahovára.
Hargita Megye Tanácsa is kitartó
Hargita Megye Tanácsának álláspontja nagyjából megegyezik a gyergyószentmiklosi önkormányzatéval, azonban fontosnak látja megjegyezni, hogy a szomszédos megyék képviselőinek beleegyezése nélkül nem lehet érvényes egy határvitát képező dokumentum, különösen, ha ez egyben a megyék közötti határt is jelenti, közölte a maszol.ro kérdésére Borboly Csaba tanácselnök.
A megyei tanács jogászai szerint a jegyzőkönyvnek egyéb tartalmi hibái is vannak, mint például az, hogy azt az alpolgármester írta alá. A hatályos törvények szerint, mint a város törvényes képviselője, csak a polgármester intézkedhet, és ezt a hatáskört nem is adhatja át másnak.
A határt megállapító jegyzőkönyv 2009 óta zajló keresetének kérdésében Békás álláspontja, hogy a felperes Gyergyószentmiklós által elindított kereset elévült. Ebben a kérdésben a bíróság 2014. március 24-én hozott döntést, amelyben elutasította az elévülési kifogást és újabb tárgyalást tűzött ki május 6-ra.
Csibi Márti
maszol.ro,

Ösztöndíjalapot hoztak létre Székelyföld jövőjéért Budapesten
A tehetséges székely fiatalok továbbtanulását segítő ösztöndíjalapot hoztak létre Székelyföld jövőjéért mottóval, a kezdeményezést a Bethlen Gábor Alapítvány Hitel-estjén mutatták be március 26-a, szerda este Budapesten.
Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét tolmácsolta Keresztes György Pál primornak az alap létrehozását lehetővé tevő felajánlásért. Hangsúlyozta, ez az alap sok más ösztöndíjjal együtt kell, hogy működjön, és úgy látja, erre megvan a fogadókészség. Az adomány segíti az iskolát, és a diákokat, akikben ott van a tehetség - tette hozzá.
Az Országgyűlés alelnöke személyes emlékeit felidézve azt mondta, ő a történelmi Magyarország egy olyan területén nőtt fel, ahol annak idején a székely himnuszt nem tanulták meg gyermekkorban, s a külhoni és anyaországi magyarság megmaradásának fontosságát hangsúlyozta. „Ne hagyd elveszni azt, ami magyar" - fogalmazott, hozzátéve: Székelyföld sorsa Magyarország sorsa is, „a székelység jövője a mi jövőnk is", sorsuk nemzeti ügy.
A Székelyföld jövőjéért ösztöndíjalap célja, hogy segítse a tehetséges székely fiatalok továbbtanulását és szülőföldön való boldogulását, ösztönözze a magyar nyelvű tehetséggondozást. Elhangzott: e célra külön számlát hoztak létre, és januárban írták alá a 20 ezer eurós adománylevelet. Az összeget Keresztes György Pál primor ajánlotta fel, a juttatás több éven át biztosítható az érintetteknek. Keresztes György Pál primor, a 100. esztendejébe lépett felajánló arról beszélt: édesapja emlékét követi, és maradandót szeretett volna alkotni az ösztöndíjalap létrehozásával. Helyt kell állni és nem szabad feladni! - szólított fel.
Hasonló célt szolgál az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány: a hazai és a külhoni magyarok munkája révén, anyagi, szellemi és lelki támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállalt és vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben, a mai határokon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek elismerésében, és a magyar-magyar kapcsolatok ápolásában - olvasható a szervezet honlapján.
maszol/MTI,

Új köntösbe bújt a Művelődés
Márciustól új külalakot kapott a Művelődés közművelődési folyóirat, ezt szerdán délután, Kolozsváron az olvasók is szemrevételezhették egy közönségtalálkozó keretében. A külcsín mellett a Művelődés szerkesztői a belbecsre is odafigyeltek.
Amikor bő félévvel ezelőtt átvette a lap vezetését, eldöntötte, hogy próbaidőt ad magának, és megpróbál változtatni azokon a dolgokon, amelyek újításra szorulnak, mondta el Dáné Tibor Kálmán főszerkesztő, aki bevallása szerint egyaránt hangsúly fektetett a megjelenés és a tartalom kérdésére. Az elmúlt időszakban hangsúlyt fektettek a szórványra, a kárpát-medencei közművelődésre, ugyanakkor igyekeznek bevonzani a fiatalságot, azokat az embereket, akik erősítenék a Művelődés csapatát.
A lap külsejét is megvizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy üdébb megjelenésű, szellősebb lapra volna szükség, amelyhez több képanyagot tudnak társítani. Ezeket az elhatározásokat a jelen, márciusi lapszám már jól illusztrálja, amely egyébként a korábbi egy lejes, jóformán szimbolikus ártól eltérően három lejbe kerül.
Benkő Levente újságíró, szerkesztő elmondta, mint székelyföldi származású ember, szeretné, ha a szórvány mellett a tömbre is odafigyelnének a jövőben, hogy Erdély teljes közművelődési életét feltérképezhessék a jövőben. Negyedévente megjelenő melléklet megjelenését is szorgalmazza ugyanakkor, fogalmazott, amely egy-egy tájegység közművelődési életét jelenítené meg.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,

Kísértet járja be Európát – az autonómia kísértete
Ha tetszik, ha nem, ha tudomást veszünk róla, ha nem, mégiscsak evidencia, hogy az autonómiatörekvések hangsúlyosan jelen vannak a XXI. századi Európában.
Ki hitte volna, hogy röviddel a Franco-diktatúra bukása után Spanyolország kénytelen lesz elismerni a katalán és baszk autonómiát, miután évtizedekig még a nyelvhasználatot is tiltotta. Vagy azt, hogy Britanniában egyszer majd reneszánszát élheti az ír, skót és velszi nyelv, sőt London abba is belemegy, hogy saját kormányaik, parlamentjeik irányítsák a korona tartományait.
Az idei esztendő vége arról szól majd, hogy független államként folytatja-e Katalónia és Skócia. De a magát nemzetállamként meghatározó, erősen központosított Franciaországban is letörölhetetlenül napirenden van Korzika problémája, a szigeten ismételten hallatják hangjukat az elszakadást szorgalmazó erők.
Olaszországban előbb az északi tartományok – Padania – próbálkoztak a kiválással, most pedig a Velencét, Veronát, Vicenzát, Trevisot magába foglaló Venetoban tartottak referendumot, ahol a véleményt nyilvánítók közel 90 százaléka az elszakadás mellett voksolt. A koszovói, valamint az azzal párhuzamba kívánkozó krími példa már a bonyolult – főleg a nagyhatalmi arrogancia által sorsdöntően befolyásolt – kelet-európai valóságból fakadó következmény.
Napjaink jellemzője a kettősség, a globális érdekekkel párhuzamosan, és azokkal ellentétben a lokális érdekek erőteljes jelentkezése, érvényesülése. Az sem mellékes, hogy az emberek identitástudata lassan nem országhoz, hanem egy szűkebb térséghez, régióhoz, kisrégióhoz, városhoz kötődik.
A sikeresnek mondható európai államok is a kisebbek: Luxemburg, Málta, de ide sorolhatók – igaz, más megfontolások alapján – Lichtenstein, Andorra és San Marino is. A jelenlegi folyamatokat előrevetítve az is elképzelhető, hogy nemsokára a városállamok ideje jön el.
Ilyen körülmények között, az európai összefüggésrendszert is figyelembe véve, bizony más megvilágításba helyeződnek az erdélyi, székelyföldi autonómiatörekvések. A napnál világosabb: a mindenkori hatalom gáncsoskodása ellenére szövetségeseket kell keresnünk, hídfőállásokat kiépítenünk Románián belül és kívül egyaránt.
A külföldi példákból okulva, az ottani tapasztalatokat felhasználva, történelmi sajátosságainkat figyelembe véve, azokra támaszkodva kell lépésről lépésre haladnunk a cél felé.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma,

Bukarest a Dnyeszter-melléki román iskolák zaklatására panaszkodott az EBESZ főtárgyalójánál
A Dnyeszter-melléki román iskolák zaklatásáról és megfélemlítéséről tájékoztatta Radojko Bogojevic nagykövetet, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különmegbízottját pénteken Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár Bukarestben – közölte a román külügyminisztérium.
Az orosz többségű, a Dnyeszter folyótól keletre fekvő terület 1990-ben vált ki a többségében román nyelvű Moldovai Köztársaságból, és 1992-ben 15 ezer halottat követelő háborút is vívott vele. A szakadár területen azóta orosz csapatok állomásoznak, függetlenségét egyetlen állam sem ismerte el. A román államtitkár kifejtette: a térségben kialakult konfliktusokra való tekintettel Bukarest elsőrendű fontosságúnak tekinti, hogy a Dnyeszter-melléken kiéleződött feszültséget mielőbb tárgyalásos úton rendezzék, tiszteletben tartva a nemzetközi jogot és Moldova területi épségét.
A román külügyi közlemény szerint tavaly év vége óta a Dnyeszter-melléki hatóságok folyamatosan zaklatják a térségben működő nyolc román tannyelvű iskolát. Korábban Traian Basescu államfő is szót emelt amiatt, hogy a tiraszpoli román iskola igazgatóját, titkárnőjét és sofőrjét őrizetbe vették a szakadár hatóságok, amiért – az iskola bankszámláinak zárolása miatt – készpénzben vették át a pedagógusok bérét a moldovai kormánytól.
A Moldova és a Dnyeszteren túli területek konfliktusának rendezésére egy úgynevezett 5+2 csoport alakult, amelyben az érintett felek mellett Oroszország, Ukrajna és az EBESZ, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió vesz részt. A hivatalos párbeszédet 2011-ben, hat év szünet után újították fel. A február végén Bécsben tartott 12. tárgyalási fordulón a felek jegyzőkönyvet írtak alá a Dnyeszter folyó két partja közötti szabad mozgásról.
A Dnyeszter-melléki kérdés rendezésére az idei (svájci) és jövő évi (szerb) elnökség idejére az EBESZ különmegbízottat jelölt ki a szerb Bogojevic nagykövet személyében.
Traian Basescu államfő csütörtökön Románia védelmi költségvetésének növelését szorgalmazta az ukrán válságra hivatkozva. Románia attól tart, hogy a Dnyeszter-melléken megismétlődik a krími forgatókönyv, és Moldova lesz az orosz terjeszkedés újabb célpontja.
MTI
Erdély.ma,

Új prefektus, régi gondok
Menesztették Kovászna megye prefektusát – robbant a hír sokak nagy megelégedésére, hisz Dumitru Marinescu bő egyéves regnálása alatt rendkívül sokat ártott, folyamatos pereskedésével, magyar feliratok, székely zászlók elleni hadjárataival sikerült az ország egyik legmediatizáltabb kormánybiztosává válnia, és Háromszék állandó konfliktusgócként, az autonómiát követelő székelyek tűzfészkeként lett a román lapok, tévék gyakori, többnyire negatív szereplője.
A román hatalom helytartójaként mindent megtett, hogy érezzük, ki az úr tájainkon, kinek a szava, döntése számít, s azt is, hogy külön csatát kell vívnunk minden magyar utcanévért, községháza-feliratért, székely zászlóért, s a kisebbségi kérdést példásan rendező Romániában jobban tesszük, ha hallgatunk, mert egyenlőek vagyunk ugyan, de vannak, akik egyenlőbbek.
Nem ő az első, aki hadat üzent a magyar önkormányzatoknak, intézményeknek, ám támadásainak sokasága példa nélküli. Pedig tavaly, kinevezésekor a magyar vezetők ünnepelték, hogy végre sikerült megszabadulni elődjétől, az ugyancsak rossz hírű Codrin Munteanutól, és jóérzésű, becsületes ember kerül a kormánybiztosi székbe, olyasvalaki, aki egykori polgármesterként jól ismeri, érti az elöljárók gondjait. Rövid időn belül kiderült azonban, hogy Dumitru Marinescu a maga kedélyességével báb csupán, méghozzá a rosszabb fajtából való, aki bármit megtesz, amit elvárnak tőle, nem kérdez, nincsenek fenntartásai. Most ismét egy tisztességes román ember foglalja el a prefektusi széket, akiről úgy hírlik, jó szakember saját területén, magyarul is tud – ám a háttérben működő erők ugyanazok, s ha csitul a támadások heve, gyakorisága, az inkább az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhető, nem a prefektus személyének.
Csak árnyalatnyival volt jobb a helyzet azokban az években, amikor magyar ember ült Háromszék kormánybiztosi székében, a törvények szentségére hivatkozva ugyanúgy kénytelen volt megtámadni jó néhány, a magyarság számára fontos határozatot, mert árgus szemek lesték minden lépését. Akkor vált igazán egyértelművé, hogy a prefektúrának egyetlen szerepet szán a román kormány: sakkban tartani az önkormányzatokat, jobban vagy kevésbé, attól függően, mely pártot képviselik.
A központosított román állam meghosszabbított keze a prefektus, kevés feladattal és jókora hatalommal, mely elsősorban az akadályozásokban nyilvánul meg. Sóhivatal, mely tulajdonképpen fölösleges, a mindenkori román kormány mégsem hajlandó lemondani róla, büntetésre, megfélemlítésre használja, erejének biztosítékát látja benne.
Szinte mindegy hát, ki a kormány háromszéki helytartója, sok jóra nem számíthatunk. Legfeljebb kicsit fellélegezhetünk az újabb roham előtt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Mindentudó könyv az erdélyi gyógyszerészet történetéről
Egyedülálló, rendkívüli munka az erdélyi magyar gyógyszerészettel foglalkozó művek sorában – méltatta dr. Péter H. Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott adjunktusának kétkötetes alkotását dr. Sipos Emese egyetemi előadótanár, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese. Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai című könyv bemutatóján volt kollégák, tanítványok, érdeklődők töltötték meg a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termét. A 810 oldalas kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában jelent meg, az előszót prof. dr. Kapronczay Károly, a Magyar Tudományos Akadémia doktora írta.
Sipos Emese tanárnő ismertette a szerző életrajzát, munkásságát, az elismeréseket, amelyekkel tevékenységét értékelték, majd részletesen szólt a kétkötetes műről, amely több mint egy évtized munkájának az eredménye. A kötet első kiadása 2003-ban jelent meg, s most a második, javított és bővített kiadást veheti kezébe az olvasó.
A 391 oldalas első kötet első fejezete az erdélyi gyógyszertári hálózat kialakulását veszi számba a kezdetektől 1949-ig, a patikák államosításáig. A szerző három város (Nagyvárad, Marosvásárhely, Temesvár) és Szilágy megye 722 gyógyszertárát és gyógyszerészeit mutatja be. A gyógyszerészképzés című fejezetben is egészen a kezdetekig tekint vissza, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen (1872–1919), Trianon után pedig a román és párhuzamosan a magyarországi egyetemeken oklevelet szerzett erdélyi gyógyszerészeket (888) és a Marosvásárhelyen folytatódó gyógyszerészképzés adatait foglalja össze. A jeles tanárok portréja mellett 1500 gyógyszerész és 198 gyógyszerész doktor nevét sorolja fel, akik 2000-ig végezték el az egyetemet, szerezték meg a tudományos fokozatot. Az első kötetben olvashatunk a gyógyszerészek egyesületi tevékenységéről, szak- és szépirodalmi alkotásairól. A szerző külön alfejezetet szentelt a gyógyszerésznőknek és az 1848-as szabadságharcban részt vett patikusoknak.
Nagyon érdekes és tanulságos a közel ötszáz oldalas második kötet, amelyben Péter H. Mária tanárnő 61 erdélyi származású vagy Erdélyben dolgozó magyar gyógyszerész életét és tevékenységét ismerteti, köztük a dr. Bernády György és több hírneves marosvásárhelyi szakmabeli életrajzát.
A kötetben számos fénykép és gyógyszertári reklám is látható, s a szerző 71 táblázattal teszi áttekinthetőbbé az anyagot.
Amint Péter H. Mária elmondta, egyetemi évei alatt három neves egyetemi tanár, köztük dr. Spielmann József, az orvostörténet professzora volt hatással a tevékenységére. Ez utóbbi kérte fel, hogy segítsen a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészettel, gyógyszerészekkel kapcsolatos szócikkelyeinek a megírásában. A Balogh Edgár szerkesztővel kezdett munkát a rendszerváltás után Dávid Gyula irányításával folytatták, s ez a megbízatás indította a botanika szakos egyetemi adjunktust a gyógyszerésztörténet kutatására, amelynek legkiválóbb ismerője lett Erdélyben. Mivel sokkal több adat gyűlt össze, mint amennyit a szócikkek igényeltek, ezt az anyagot újabb meg újabb fejezetekkel bővítette ki az eltelt évek során. Kutatásainak színhelyei a tárgykörben megjelent könyvek, kiadványok mellett a levéltárak, a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár valamint a leszármazottak által megőrzött irattárak voltak, s munkájában 91 adatközlőtől kapott segítséget.
Mivel a MOGYE Gyógyszerészeti Karán már nem tanítanak gyógyszerésztörténetet, a kötet azért értékes dokumentum, mert lapjairól a fiatal gyógyszerészhallgatók is megismerkedhetnek az egyetem és bővebb kitekintésben az erdélyi gyógyszerészet múltjával, eredményeivel, eseményeivel – hangsúlyozta Sipos Emese tanárnő és maga a szerző is. Hatalmas munka, ami olyan elmélyült kutatásokat követelt a szerzőtől, "ami nem mindennapi feladat, és a gyógyszerésztörténet és művelődéstörténet művelőinek csodálatát és köszönetét váltja ki". "...Valódi kutatási segédlet, amelynek ismerete és használata nélkül ezután senki ne fogjon Erdély gyógyszerészi múltjának megismeréséhez" – írta az előszóban Kapronczay professzor.
A két kötetben külön névjegyzék található 2458 személy nevével, s a második kötetben a szerző gyógyszerésztörténeti dolgozatainak jegyzéke is szerepel. A kötet végén román, angol és német nyelvű összefoglaló olvasható.
Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai című kétkötetes gyógyszerésztörténeti mű megjelenését magyarországi szakmai társaságok, intézmények és magántulajdonú gyógyszertárak, erdélyi származású gyógyszerészek leszármazottai, erdélyi gyógyszergyárak és magángyógyszertárak tulajdonosai támogatták. Megrendelni az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári kiadójánál lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),