Európai autonómiák, szükség és lehetőség között
Decentralizált autonómia tanácsokra lenne szükség
A Kohézió Egyesület Értékkeresőben című sorozata keretében Bakk Miklós docens, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára szép számú érdeklődőnek tartott előadást szombaton a Kós Károly Közösségi Központban az európai autonómiamodellekről.
A BBTE oktatója az autonómia meghatározásából (öntörvényű közösség) és alapvető céljából (megoldás potenciális interetnikus konfliktusok kezelésére) kiindulva bemutatta az autonómiaformákat, az Európa-szerte működő autonómiamodellek széles palettáját, a kulturális, személyi elvű autonómiától a területi autonómiáig. Az előadó vetítettképes előadása során részletesen beszélt a finnországi svédek, illetve az Aland szigeteken élő svédek által élvezett különleges autonómiaformákról, amelyek számunkra irigylésre méltó modellek, de még ezek sem tudták meggátolni teljesen a finnországi svédek asszimilációját és számbeli fogyását. Az előadást követő vita során Bakk Miklós azt is elmondta: a romániai magyarság két nagy lehetőséget is „elpuskázott” az autonómia kiharcolására, a rendszerváltás pillanatát és az Európai Unióhoz való csatlakozás pillanatát. Románia esetében differenciált autonómiaformákra lenne szükség, amelyekről Bakk Miklós az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek:
– Románia esetében az előadásom során említett autonómiaformáknak egy sajátos kombinációját lenne jó megvalósítani, a területi autonómia és a kulturális autonómia egyfajta összehangolását. A területi autonómia lenne a jó megoldás a székelyföldi tömbmagyarság számára, az Erdély többi területén élő magyarok számára pedig egy átfogó regionális reform, másrészt annak a kulturális autonómiával való ötvözése hozhatna olyan megoldásokat, amelyek jól intézményesülhetnének.
– Az „elpuskázott” lehetőségek után mi hozhat most előrelépést az autonómia ügyében?
– A kulturális autonómia törvényét el kell fogadtatni, de természetesen nem abban a rossz formában, ahogy beterjesztésre került. Alapvetően két dolgot kell változtatni a törvény tervezetén. A kisebbségi törvény eredeti változatához képest a Kulturális Autonómia Tanácsának a megválasztása semmiképpen sem történhet belső választással, hanem, amint az előadás közben is bemutattam, akár a magyar, az észt vagy a szerbiai minta alapján egy közjogilag szabályozott, plurális választás alapján kell létrehozni ezeket az autonómia tanácsokat. Másrészt fontos lenne az, hogy ne csak egy központi Autonómia Tanács jöjjön létre, hanem megyei, területi tanácsok is. A jelenlegi törvénytervezetben egyetlen kulturális autonómia tanács hozza meg a döntéseket, a központi, amely lényegében Bukarestben a kormányzat mellett működne. Ez nem lenne igazán jó megoldás, decentralizált autonómia tanácsokra lenne szükség.
– Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács zászlajára tűzte az autonómia ügyének képviseletét. Mit tehet egy kis mozgalom, egy most születő párt az autonómiáért?
– Az EMNT jelen pillanatban egy kisebb és gyengébb szereplő a már plurálissá vált erdélyi magyar politikai palettán. Kettős szerepet tölthet be az autonómiáért folytatott politikai harcban. Egyrészt legyen erőteljes kritikusa mindenütt és minden olyan kérdésben, amely nem konszenzusosan és szakmailag nem kellően megalapozott módon mutat az autonómia intézményesítése irányában – utalhatnék itt a kisebbségi törvényre – másrészt pedig létre kellene hoznia azt a mozgalmi komponensét az autonómiáért folytatott harcnak, amelyik hiányzik. Az elmúlt 15-20 év politikai harca annak a jegyében telt el, hogy az RMDSZ-re mint egyedüli politikai képviselőre a magyar választók rábíztak mindent. Mára látjuk azt, hogy nem elég ez a négyévenkénti szavazással történő rábízás, nagyon sok kérdésben a civil társadalomnak kell magához ragadnia a kezdeményező szerepet. Úgy gondolom, hogy az autonómia küzdelemben is van egy ilyen szerepe a civil társadalomnak.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Martonyi egyetemi vezetőkkel találkozott Kolozsváron, tárgyalt az RMDSZ elnökével is
A közösségek önrendelkezéshez, a nyelvi és kulturális identitáshoz való jogának elismerése szükséges ahhoz, hogy a közép-európai neurózisokat eloszlassuk, a létező feszültségeket felszámoljuk – hangsúlyozta tegnap Kolozsváron Martonyi János magyar külügyminiszter.
Az egyetemi könyvtár dísztermében Közép-Európa jelene és jövője című előadása keretében a budapesti politikus úgy fogalmazott, a térség nyelvi és vallási sokszínűsége a kreativitás, de az állandó feszültség forrása is volt egyben. „Közép-Európa tulajdonképpen Európa, csak magasabb fordulatszámmal. Évtizedeken keresztül a közép-európai nemzetek a versenyt úgy képzelték el, hogy ki tudja a lehető legjobb, legerősebb nyugat-európai szövetségest megnyerni magának” – jelentette ki Martonyi.
A magyar külügyi tárca vezetője ugyanakkor elmondta: a közép-európai államok egyre inkább rájönnek arra, hogy a közös érdekeik fontosabbak, mint az, ami egyik-másik nyugati országhoz kapcsolja őket. A külügyminiszter többek közt az Európai Unió kohéziós politikáját, valamint az uniós agrárpolitikát említette, amelynek megmaradása közös érdek, annak ellenére hogy a gazdaságilag fejlettebb Szlovéniának ez kevésbé lényeges, de Magyarországnak, Romániának, Lengyelországnak és Szlovákiának egyformán fontos. Megismételte: Magyarország továbbra is latba veti uniós elnökségéből fakadó minden erejét Románia és Bulgária schengeni csatlakozása érdekében. A miniszter kolozsvári látogatása során egyházi vezetőkkel áttekintette az egyházaknak a nemzetpolitikában betöltött szerepét.
A főpapok felhívták a figyelmet a demográfiai, a tulajdon-visszaszolgáltatási és az oktatási gondokra. A külügyminiszter biztosította az egyházi vezetőket, hogy a magyar kormány tisztában van az egyházak kiemelkedő nemzetpolitikai jelentőségével, és ennek megfelelően támogatja tevékenységüket. Ezután Martonyi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári központjában tett látogatást. Itt kifejtette: az önálló magyar oktatásra szükség van, és ennek értelemszerűen kiemelkedően fontos eleme a magyar kormány által alapított és finanszírozott Sapientia. A magyar diplomácia vezetője találkozott Andrei Margával, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorával, akivel a romániai felsőoktatás általános állapotáról és az egyetemen működő, magyar nyelven magyar diákokat oktató részlegek helyzetéről tájékozódott. Ez utóbbi volt a fő téma azon a külön megbeszélésen is, amelyet a miniszter Magyari Tivadarral, a BBTE magyar rektorhelyettesével folytatott.
Ezen egyebek mellett elhangzott: az úgynevezett magyar oktatási vonal további lehetőségei attól is nagyban függnek, hogy miként alakul az új román oktatási törvénynek a főiskolákra és egyetemekre vonatkozó része. Sorin Apostu kolozsvári polgármester és László Attila, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere a Martonyi Jánossal folytatott megbeszélésen elsősorban a város gazdasági fejlődéséről beszélt. Martonyi János szóba hozta a magyar nyelvű feliratok és általában a kolozsvári magyar jelenlét kérdéseit. A külügyminiszter kolozsvári látogatása munkaebéddel végződött, amelyen Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével találkozott.
A megbeszélésen érintették a magyar–román kapcsolatok és a nemzetpolitika egyéb fontos kérdését. Megállapították: a magyar kisebbség jogainak bővítése érdekében nagyon fontos, hogy a következő romániai népszámláláson minél többen vallják magukat magyarnak, és a magyar választópolgárok minél aktívabban vegyenek részt ahelyhatósági és parlamenti választásokon.
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Kevés az esély Románia schengeni csatlakozására a magyar elnökség idején
A magyar uniós elnökség munkájának jelenlegi állásáról tájékoztatta a parlamenti pártok képviselőit a kormány. Az EU-elnökségi munkacsoportnak ez a tizenhetedik ülése, amelyen a magyar diplomácia vezetője tartott beszámolót.
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarország jól ellátja EU-elnöki feladatát, sikeresnek nevezhető tehát az első három hónapos periódus. A tárcavezető szerint az elnökség sikerének mércéje Európa szempontjából az lesz majd, hogy ha az integrációs folyamat július 1-én érezhetően előremozdul, és erősödés lesz tapasztalható január 1-éhez képest.
Martonyi János egyértelmű pozitív jelként értékelte a közös gazdasági kormányzócsomag március végi elfogadását, amely szerinte lökést adhat a tagállamok gazdaságának is, és sikernek nevezte a kohéziós, az energia és az agrárpolitika területén megszületett megállapodásokat is.
A külügyminiszter a jövő feladatai között említette a Duna-stratégia elfogadását, illetve a roma integrációs folyamat lezárását. Új kihívásnak nevezte viszont az észak-afrikai események miatt kialakult migrációs problémák kezelését, amelyben komoly érdekellentétek tapasztalhatók több európai tagállam között.
Martonyi János ugyancsak fontos célnak nevezte, hogy lezáruljanak Bulgária illetve Románia schengeni csatlakozásának folyamatai, a külügyminiszter szerint azonban ez valószínűleg ebben a ciklusban már nem következhet be. Mint mondta, Románia már teljesítette, Bulgária, pedig mostanra teljesíti majd a kitűzött feltételeket, de több országban ennek ellenére még mindig nincsenek meggyőződve arról, hogy a két ország felkészült lehet, Martonyi János ezért – mint említette – tárgyalásokat kezdeményez francia és német kollégájával. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Csángókról beszéltek az Európai Parlamentben
A magyar európai uniós elnökség további céljainak teljesülését segítő szavazatokra kérte az Európai Parlament képviselőit a Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője, Gyürk András napirenden kívüli hétfő esti felszólalásban az EP strasbourgi plenáris ülésén.
A felvidéki Mészáros Alajos (MKP) az EU szégyenének nevezte, hogy gróf Esterházy Jánosnak, a szlovákiai magyarság egykori politikai vezetőjének rehabilitálása továbbra is várat magára. Felszólította képviselőtársait, hogy “viseljék jobban szívükön a közös európai értékek védelmét”. Sógor Csaba (RMDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európa Tanács tíz évvel ezelőtt született ajánlása konkrét lépéseket irányoz elő a moldvai csángók kultúrájának megmentésére. Úgy véli, az eddigi előrelépések nem kielégítőek, az Európa Tanácsnak viszont nem áll rendelkezésére olyan számonkérési mechanizmus, amely lehetővé tenné az ajánlás betartatását. Azt kérte, hogy az EU a gyakorlatban is tegyen meg mindent a kulturális sokszínűség elvének tiszteletben tartatásáért, és ezt kezdje a csángó kultúra ügyével.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Replika Tusványosra, az egyetem alapkő letételén elhangzottakra, új tanügyi törvényre
Gesztusok korszakát éljük
A Sapientia egyetem tízéves. Visszatekintésre érdemes múlt, lehet ünnepelni. Ez az egyetemi hálózat a magyarság stratégiai kérdésévé vált, és a magyar tudományos élet jelentős központjait alakította ki, azonban a magyarságérdek szempontjából igen fontos, hogy mekkora most ez az egyetem, és mekkora lehetne? A nagyságrendjével és hatósugarával hogyan illeszkedik az erdélyi magyarság nagyságrendjéhez és elvárásaihoz? Mit tud lefedni ez az intézet az erdélyi magyar felsőoktatási igényből, mert az öröm teljességéhez ez is hozzátartozik. Ennek az intézetnek a diákjai sajnos, a jelenleg felsőoktatásban tanuló magyaroknak alig 8%-a, s még sajnálatosabb, hogy ez az arány jóval kevesebb, ha elfogadjuk azt az állítást, hogy arányainkhoz mérten s az egyenlő esélyek biztosításához 65 ezer magyar gyereknek kellene tanulnia a felsőoktatásban Romániában.
Örömünkre szolgál, hogy mindebbe a magyar állam évi két milliárd forintot fektet. Szép anyaországi gesztus, s a lelke rajta, hogy ez mindig ilyen nagy maradjon. Várható azonban, hogy míg a világ, ez így legyen? Így is, ebben az egysíkúan strukturált felsőoktatási rendszerben a magyar egyetemistáknak több mint a fele román nyelven tanul. A kérdés, hogy az a közel 8% mennyire oldhatja meg a jövőben a már beszűkített oktatás miatt kialakult alulképzettség nyomorát? Ha van ilyen nyomor, az diszkrimináció. Akkor még inkább igaz az, hogy a magyar állam, a nagyságrendtől eltekintve is szépen teljesíti erkölcsi kötelességét, míg a román állam a kutyakötelezettségét sem. Az egyik fizet, a másik hunyó marad.
Ha megnézzük jobban, hogy kire is tartozik saját polgárai oktatási-nevelési költségeinek a fedezése, másként látjuk román–magyar közéletünket. Kérdés, hogy miért veszi át a magyar állam ezt a kötelességet a román államtól? Nincs helye milliárdjainak akár otthon, akár határokon túl? Igaz, jó helyre került az eddig elköltött kb. 20 milliárd. Átvenni a kötelezettséget a román államtól nem tekinthető ugyan pazarló gesztusnak, de felmerül a kérdés: a magyar adomány a román költségvetés mentesítésére szolgál? Szép gesztus: nemcsak az erdélyi magyarok gondjainak enyhítésére, hanem történelmileg is, nemzetközi téren is „izgalmas” újdonság a román költségvetést kímélő gesztus.
Nemcsak nagy öröm az erdélyi magyarok számára egy önálló magyar egyetem létrehozása, még ha az olyan pici is, mint a Sapientia, hanem megoldást kereső nagy ügy. De kérdezhetjük: miféle egyetem ez? Magánegyetem? Nem, mert állam finanszírozza, még ha „idegen” is. Tulajdonosa van? Ki az? Az egyházak? Ez „világkuriózum”, mert más állam finanszírozza más állam „magánegyetemét”, és az egyháztól költségmentes patronálást élvez. „Milyen egyveleg ez?” – vette ki a szót a kétkedők szájából, a Sapientia alapításakor a kőletétel alkalmából beszélő, erdélyi szívekhez nőtt magyar államtitkár. Ha nem is akadémikus szóhasználat az „egyveleg”, mégis van valami igaz benne. Még jobban hangzik az a fogalom, hogy ez egy sikeres és dicséretes pótmegoldás. Nehéz azonban szemet hunyni a tények felett, mely szerint könnyebb egy államnak elfogadni, hogy más állam költségvetéséből egyetemet hozzanak létre és tartsanak fenn, mint teljesíteni kötelességét saját állampolgáraival szemben. Sőt, a haszonélvezők (az erdélyi magyarok) politikusainak is könnyebb erre hangolódni, mint kiharcolni védenceik jogát egy önálló állami felsőoktatási intézményhez.
Megalapozottan kérdezzük, hogy mindez helyettesítheti az állami magyar egyetemet? Lemondunk eddigi igényeinkről, s beletörődünk magyar egyetemünk megszüntetésének történelmi gyalázatába. abba, hogy nincs esély rehabilitációra?
Igaza van Kató Bélának, amikor az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kőletételének az ünnepségen azt mondta: „annyi levert fészek” után most új hajlékot kívánunk építeni. Az a meggyőződése viszont, hogy az elkövetkező néhány hónapban, amikor jóváhagyják az egyetem teljes akkreditációját, elmondható lesz, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős lépést tett az egyenjogúság felé – bennem igencsak kételyeket ébreszt. Mindez valójában csak az egyenjogúság hiányának bizonyítása, mert ha adófizetőként egyenlők vagyunk, akkor ráfordítások szempontjából is egyenlőknek kellene lennünk az állam számára, és eszerint – visszaérdemelhetnénk nagy hagyományokkal rendelkező egyetemeinket.
Az alapkő letételénél jelenlevő, a határon túliak által nagyrabecsült magyar államtitkár szerint, a Sapientia ugyanakkor egészen egyedülálló példája a magyar történelmi egyházak és az anyaország együttműködésének. Ez is szép és igaz, ha csak ez lenne az egyedüli út. Tíz éve nagyon sokan szkeptikusan fogadták az egyházak által létrehozott, magyarországi finanszírozású magánegyetem hírét – mondta az államtitkár. És lám, a Sapientia ma már ott tart, hogy szakmai akkreditációval rendelkezik, és csak a politikai akkreditáció hiányzik – összegezte az eddigi eredményeket. Az a meglátása, miszerint: „az alagútból kiértünk, itt vagyunk, új lendülettel állunk neki ennek a munkának. Nagy örömömre szolgál, hogy a magyar külpolitikának és nemzetpolitikának újra kiemelkedő jelentőségű intézménye lesz Erdély vonatkozásában a Sapientia” – részben igaz, de ugyanakkor kételyeket is ébreszt. Vitathatatlan, hogy mindez magyar külpolitikai siker, azonban túlontúl kis siker ahhoz, hogy kint legyünk az alagútból, hiszen egyetemi alulképzettségünk nem oldódott meg, a román állam pedig semmi lényegeset nem tett az ügyben. Észlelni kellene, hogy ez a „kissé” felnagyított siker elhomályosíthatja a valós jogokat. Külpolitikai sikerről akkor beszélhetünk, ha államközi egyezmény kötelezné Romániát az állami magyar egyetem újraindítására.
Kós Károly hagyakozik így a Kiáltó Szóban: „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak”. Ezt idézi a Sapientia rektora az alapkő-letételkor. Nehéz hinni, hogy az idézet értelmezése alapján egyik ország építsen egyetemet a másik országnak, mert a Kiáltó Szóban az is benne foglaltatik: „Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája”. Ez örök igazság, ha társítjuk a mondáshoz a gondolatot, hogy önálló, saját oktatási rendszer nélkül nincs autonómia sem.
A Sapientia egyetem része az erdélyi önálló magyar oktatási rendszernek. De, ha egy egyetem jövőképe több száz évet ölel fel, arra is kell garancia, hogy soha senki nem zárja el a finanszírozási csapot. Tudott dolog, hogy tíz év alatt vékonyabban is folyt a csap. Tehát a gesztus szép, de ki biztosítja, hogy ez a támogatási forma korszakokat átívelően időtálló lesz?
Tavaly Tusnádon, a nyári szabadegyetemen, „Az állami magyar egyetem lehetőségéről – nyílt lapokkal” című panelen az egyik előadáónak, Hantz Péternek nem akadt támogató partnere az állami magyar egyetem visszaállításának ügyében, a három magyar egyetemi képviselővel szemben. Ez a kérdés komolyabb, életbevágóbb ügye a magyarságnak egy tusványosra erőszakolt show-mutatványnál, ahol négy színpadi szereplő „okosakat” mond a bámuló közönségnek. Sajnos, húsz év alatt sem a számtalan, kompetens szakmegnyilvánulás, sem a többszázezres aláírás, sem az államügyekbe keveredett politikai hőzöngőink nem vitték sikerre az állami magyar egyetem ügyét, a tusványosi show-műsor sem volt más, mint kipipálása egy „mégiscsak fontos” ügynek. Hantz állítására, miszerint: „a magyar tagozatoknak nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai önállósága”, hogy „a magyar oktatók mindig csak ilyen-olyan helyettesek, ez örök infantilizmust idéz elő”, illetve, hogy „nem az a gond, hogy nincsenek szakemberek, hanem az, hogy személyzeti kérdésben nem dönthet önállóan a magyar vonal” – az egyik intézményvezető ellentmondó kérdésfelvetéssel válaszolt: „Hány magyar fiatal maradt le az egyetemi oktatásról, mert nincs magyar állami egyetem?” (sicc!) A másik egyetemvezető szerint: „Lassan lasszóval fogjuk a jelentkezőket az egyetemre, nemigen sikerül betölteni a magyar fiatalok számára rendelkezésre bocsátott helyeket.” (sicc!) A harmadik vezető szerint „a Bolyai Egyetem ma már messze nem azt jelenti, amit 1990-ben annak neveztünk. Nem kivitelezhető az, hogy a régi elképzelés szerint leválasztjuk a hajdani Bolyai Egyetemet a Babeş Egyetemről. Ennek három fő akadálya van: nincs teljes konszenzus a magyar oktatók körében, nincs politikai akarat, illetve az idő elszállt a kilencvenes évek stratégiája fölött.” (sicc!) Ha van egy valóságon alapuló másik igazság, akkor mindez cinizmus volt. Csak arról feledkeznek meg a könnyen nyilatkozók, hogy a szakterületeknek még az egyharmadán sem lehet magyarul tanulni Romániában. A kérdés tehát az: miből válogathat az a magyar gyerek, aki magyarul tanulna?
Az új tanügyi törvény szerint a magyar „vonalnak” nincs se anyagi, se nyelvi, se szakmai döntéshozatali önállósága, a magyar oktatók az egyetemen esetleg helyettesi tisztséget tölthetnek be. S igazából nem az a gond, hogy nincs szakember. Kisebbségi hátrányt valójában az jelent, hogy oktatói kérdésekben nincs döntési hatáskör az egyetem magyar „vonalán”, mert ezekben csak a Szenátus dönthet. Egyoldalú kínálat következtében túlképzés van több társadalomtudományi szakon. A magyarságot érintő egyoldalú struktúrának a következménye, hogy megnő a diplomás munkanélküliek száma, de kevesebb a mérnöki, még kevesebb az agrártudományi (főleg a mezőgazdasági, az erdőmérnöki és állatorvosi), a képzőműveszeti és zeneművészeti képzés. A magyar pedagógusképzés, tanító- és tanárképzés a BBTE-en majdnem monopólium több változatban, de kétes színvonalon.
A tusványosi szegényes vita-panel örvendetes pozitív visszajelzése mégis az, hogy a vitapartner rektor jó ügynek tekintené a Sapientia állami egyetemmé válásának ötletét. Bizonyosan lesznek, akik kiállnak emellett. De ez az ötlet és a tusnádi szerény egyetértés még nem mentesíti magyar társadalmunkat attól, hogy hasonlóan gondolkodó többségi nemzet nélkül, az erdélyi magyarság hosszú távon elhal, szellemi képességének aránytalanságából fakadó „végkimerülésben”.
Kudarcra ítéltségünk fényesen jelesedett egyetemügyben a múlt évi genfi magyar–magyar „boxmeccsen” is, ahol a már itthon is „jól játszó”, Romániát képviselő magyarok – államhatalmat képviselő félként –, mindkét másik magyar csapat játékosai felett kiütéssel győztek. Marad az a sovány vigasz, hogy a mondandónk így is nemzetközi visszhangra talált. Ezt a genfi magyar–magyar vitát nekünk valakik jól kitalálták. Így is gyökeret verhet az agyakba az „árnyékfél” egyetemügye, mivel a másik „felünk” sem seperhette véka alá. A jogosságot nem is seperhetik, mivel az önmagában van, s a genfi találkozó veszteseiből is lehetnek valamikor győztesek.
Ezek után mi, a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete képviselőiként, tusványos, genfi találkozó vagy alapkő-letétel előtt és után is valljuk, hantzmódra, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és itthon maradásának megkerülhetetlen útja az önálló állami magyar egyetem visszaállítása. A továbbiakban azt is elmondjuk, hogy miért valljuk ezt.
Császárok, királyok, fejedelmek adtak egyetemet, s egy párt vette el
Az erdélyi magyarság egyetemigénye nem kitaláció, nem a semmiből született ötlet, hanem hosszú történelmi létünkben gyökerezik. Az erdélyi magyarság önálló felsőoktatási intézményrendszerének alapítói a történelem folyamán Báthori István erdélyi fejedelem, Mária Terézia császárné és királynő, Ferenc József császár és király voltak. Az egyetemet 92 éve, román karhatalom foglalta el, s a gyulafehérvári ígéretek ellenére elűzték. A Ferenc József Egyetem Szegedre menekült, majd az 1940. augusztus 30-i Bécsi döntés következményeként visszatér Kolozsvárra. Az egyetemet királyi rendelettel 1945 tavaszán megszüntették, s az intézmény kénytelen volt visszatérni Szegedre. Szovjet javaslatra, s a béketárgyalások kedvező befolyásolása érdekében, I. Mihai román király alapító okirata nyomán 1945. június elsején létrehozták a Bolyai Egyetemet. Azonban nem szántak neki hosszú életet: az 1956-os magyar forradalom hatására, a román párt- és állampolitika nyílt magyarellenes, megfélemlítő és megtorló intézkedéseinek áldozatául esett több száz, többnyire értelmiségi, vagy éppen az egyetem világához tartozó egyetemista és tanár mellett, kiemelt intézményként, az egyetem is. A Bolyai Egyetemet, a Román Munkás Párt Központi Bizottsága Politikai Bürója döntésének alapján, 1959 áprilisában minisztertanácsi rendelettel a Babeş Egyetembe olvasztották. Egyetemügyben inkompetensek politikai döntése volt, amelyben az érintett intézmények képviselőinek nem volt beleszólásuk, s amelynek következménye a magyar felsőoktatás fokozatos elsorvasztása lett. A felszámolási intézkedések párhuzamosan érintették az agrártudományi, zene- és képzőművészeti felsőoktatást is. Azok a tanárok, akik ezt nem tudták elfogadni, retorziónak voltak kitéve, s egyesek közülük a végső tiltakozás legkétségbeesettebb módját, az öngyilkosságot választották. (Lásd: Fehér könyv)
A romániai diktatúra 1989-ig tartó korszakában folyamatos és végzetes volt a magyar nyelvű oktatás leépítése. Ennek máig ható következményei fennmaradtak, mivel 1990 után, az ígéretekkel ellentétben sem történt jóvátétel, nem történt meg az önálló állami magyar egyetem restitúciója. Elsősorban ennek tulajdoníthatóan a magyar oktatásnak továbbra sincs olyan intézményi kerete, amely a magyar fiatalok számára valódi esélyegyenlőséget biztosítana a tanulásban s érvényesülésben. Ez nem más, mint a kisebbséggel szembeni diszkrimináció folyamatos fenntartása! Akkor viszont – mondjuk ki félreérthetetlenül – az állami magyar egyetem újraalakításának elhárítása a hatalom részéről Romániában nem más, mint a demokrácia cáfolata. Az viszont, hogy egy antidemokratikus hatalomban miként vesz részt közel tizenöt éve egy magyar politikai alakulat, túl bonyolult, hogy itt és most elemzés tárgyává tegyük. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el, hogy az önálló állami magyar egyetem hosszú távú talonba helyezése a romániai magyar kisebbségpolitika legsúlyosabb kudarca, és ennek is nyomós szerepe volt és van abban, hogy annyi tehetséges fiatal nem itthon keresi a boldogulást. A politikai vezetésnek elsőrendű feladata és kötelessége, hogy megmaradásunk leglényegesebb kérdésében határozott fellépésekkel, megalkuvás nélkül keresse a megoldást.
A Bolyai Egyetem sorsa nem az egyetemi autonómia keretében oldódhat meg, mert az egyetem ügyében az alapvető döntést politikai szinten, a törvényhozás és a kormány szintjén kell meghozni, az egész közösség érdekeit véve alapul.
Becsapások sorozatából az első a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén megígért teljes oktatási hálózat megtartásának ígérete volt, mert az ígéret ellenére 1919. május 12-én a román hatalom a hadsereg segítségével foglalta el az egyetemet.
Második súlyos becsapás a Bolyai Egyetem egyesítése. Közvetlenül a második világháború befejezése után a román hatóságok ígérgették a kollektív jogokat, s némi pozitív intézkedéseket hoztak, beleértve a magyar kisebbség oktatási intézményeinek működtetését. Megalakult ugyan szovjet hatásra a Bolyai Egyetem, azonban az úgynevezett népi demokrácia, valójában a kommunista diktatúra, az ígéretek ellenére 14 év után felszámolta az önálló magyar felsőoktatást.
A ’89-es reménykeltő fordulatkor az egyetem visszaállításának igénye egyértelműen a magyar kisebbségi kérések egyik igen fontos tételévé lépett elő. Az alakuló demokráciával szembeni általános elvárások, az anyanyelvi közművelődés, a hagyományos művelődési-tudományos intézmények újjászervezése és ezen belül az önálló magyar felsőoktatási rendszer kialakítása sürgőssé vált, s a magyar egyetem újraindításának legitim igénye az érdeklődés középpontjába került. A frissen induló, akkor még reményekkel teli demokrácia, az egyetem ügyében tett ígéreteivel, bíztatóan hatott az erdélyi, különösen a kolozsvári értelmiségre, s gyakorlati lépések megtételére ösztönözte. Ezzel szemben következtek a további sorozatos becsapások.
Történelmi és népességi igényeink jogossága ellenére kezdeményezéseink meghiúsítása mind a becsapások sorába illik. Ma már jól tudjuk, hogy egyetemügyben már a kezdetekkor becsaptak, a rendszerváltás első álnok törvényerejű rendeletével is, amelyet 1989. december 28-án az Országos Nemzeti Megmentési Front Tanácsa hozott: „A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak a tiszteletben tartása és a románokéval való teljes jogegyenlőségük megadásának biztosítása”, hamis ígéretnek bizonyult. Mert mi következett?
– A kolozsvári magyar értelmiség 1990. január 8-án tartotta első összejövetelét a Magyar Színház próbatermében, az erdélyi állami magyar egyetem visszaállítási programjának kidolgozása érdekében, azzal a hittel, hogy a demokrácia számunkra is meghozza a várva várt egyenlőséget.
– 1990. január 13-án, Marosvásárhelyen, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alakuló ülése kimondta: „A Kolozsvárott visszaállítandó Bolyai Tudományegyetem legyen a felsőfokú képzés anyanyelvintézménye a humán és reáltudományok, az agrártudomány, a pedagógia és a művészeti oktatás terén; létre kell hozni a felsőfokú műszaki, valamint az orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás anyanyelvi intézményeit Kolozsvárott, illetve Marosvásárhelyen; magyar egyetemi ösztöndíjban részesíteni hallgatókat hazai, illetve külföldi felsőfokon végzett tanulmányaik idején;” Ezt a kinyilatkozást is csak a kezdeti optimizmus szülte, mert a keserves valóság rácáfolt a szép hiedelmekre.
– Az oktatási szakemberek anyagát, az RMDSZ színekbe öltöztetett első hivatalos dokumentumot felterjesztették Mihai Şora tanügyminiszterhez, ebben kérve a romániai magyar nyelvű felsőoktatás törvényes keretének biztosítását, konkrétan a Kolozsvári Bolyai Egyetem újraindítását. A dokumentumot 1990. január 16-án benyújtották a tanügyi minisztériumhoz abban a hitben, (micsoda naivság), hogy már ősszel indul a magyar UNIVERSITAS.
– A magyar egyetem visszaállításának célkitűzésével időközben megalakult civil szervezet, a Bolyai Társaság szintén petícióban kérte 1990. április 16-án, hogy a román kormány tűzze sürgősen napirendre a Bolyai Tudományegyetem visszaállításának kérdését. Ma már világos, hogy a beadványok a kezdeti ígéretek ellenére sem hatottak.
A román hatalom részéről azóta még három, igen fájó becsapást kellett elszenvednie a magyarságnak egyetem ügyben. Az egyik esetben akkor, amikor Ciorbea kormányfő budapesti sajtótájékoztatóján vállalta az önálló magyar oktatás visszaállítását óvodától egyetemig, de itthon már kútba esett az ígérete. Újabb becsapás akkor történt, amikor csaléteknek dobta be Radu kormányfő, fél-információk szerint „gyászmagyar javaslatra”, a Petőfi-Schiller egyetemet, amit az RMDSZ is felkarolt, mint a kormányban maradás mentőövét. Kiderült, hogy a Petőfi-Schiller egyetem is csak ámítás (önámítás?) volt. Az önálló állami magyar egyetem megalakításának kérdése továbbra is felkerült az összes magyarságképviseleti választási programokra, de a választások után rögtön az elhallgatás süllyesztőjébe jutott, különösen amikor kormányzási óhajok nyerték el a prioritást. A nagyváradi kongresszus tízedszer foglalta programjába a magyar állami egyetem ügyét. Kérdésünk az, hogy ezután többet tesznek-e ennek érdekében?
Ismét rászedték a magyarságot az új törvénnyel
Az új tanügyi törvény könnyítéseket tartalmaz a nemzeti kisebbségek számára, amelyeket érdemes üdvözölni, bár ezekben húsz évvel ezelőtt is reménykedett az erdélyi magyarság. A kedvező újdonságok most is csak addig jutottak, különösen a felsőoktatásban, hogy a magyarság másodrendűségét tovább szilárdítsák, mivel az állami magyar egyetem visszaállítását ismét hosszú távra elodázták. Igaz, hogy a felsőoktatásban is, legalábbis látszatra, vannak engedmények, de olyan korlátozó feltételekkel, amelyek akár változatlanul hagyhatják a mostani helyzetet, mert: az önálló állami egyetem újraindítására semmi törvényes esély; az esetleges újdonságok a törvényben névlegesített három, úgynevezett multikulturális egyetemre (Babeş-Bolyai, Marosvásárhelyi Orvosi és Színi) korlátozódnak, s természetszerűleg kizárják a többi intézeteket vonalak vagy départementek létrehozására. Tehát szóba sem jön az erdészet, állatorvosi, agrármérnöki, műszaki, képző- és zeneművészeti anyanyelvű oktatás (amelyekben pedig több évszázados hagyománnyal rendelkezik az erdélyi magyarság), s emiatt számtalan magyar fiatal kénytelen román nyelven tanulni, ha ezeket a szakmákat választaná. Vagy lemond képességéhez kötődő óhajáról.
A magyar szekciók vagy vonalak, départementek érdemi döntéshozásra nem jogosultak, csupán szervezési jogosultsággal ruházza fel őket az új törvény. A jogszabály minden lényegi döntési jogot a három illetékes intézmény szenátusára, és az egyetemi chartára ruház, amelyekben elenyésző a magyarság részvétele, semmi esetre sem döntő képességű.
Lehetséges, hogy a saját területre szűkítet normatív gondolkodásban, a mostani tanügyi törvény nyújtotta kisebb méltányosságok kielégítők. A mostani „kedvezmények” hosszútávra ismét negatívan bebetonozzák lényegi kérdéseinket, mindez pedig bizonyíthatóan tovább táplálja a lemorzsolódás folyamatát.
Az önálló állami egyetem visszaállításának kérdése nemcsak a másodrendűség szimptómájának elviselésével terheli a magyarságot. Mint az értelmiség képzésének kulcsa, máig megoldatlan létkérdés, amely nélkül a magyarság megmaradása tarthatatlan. Számunkra az állami magyar egyetem visszaállítása a romániai demokráciának a sarkköve. E nélkül nincs demokrácia. Húsz év után kérdezhetjük: mit hozott a román, most már az európai demokrácia az erdélyi magyarság számára? Elsősorban elmaradt a megígért restitúció. Másodsorban 20 év alatt sem született olyan lényeges politikai döntés, amely önálló intézményben, állami költségvetéssel stabil keretet teremtett volna a magyar felsőoktatásnak. Európai uniós szinten senkit nem zavar egy másfélmilliós nép hosszantartó diszkriminációs állapota? Ez az állapot továbbra sem értelmezhető másként, minthogy a romániai magyar ma is másodrendű állampolgár saját hazájában. Itt és most a másodrendűség fenntartása tudatos, amelyhez az Európai Uniónak nincs különösebb hozzászólása.
Akik beletörődnek ebbe, azok semmibe veszik a történelmi örökséget, vagy a könnyebben érvényesíthető, látszólagos döntéshozatalt rendelik kicsinyes érdekeik alá, szűk látókörükkel elvesztik a távlati lényeglátást, amely szerint felmorzsolódásunk művi útja az alulképzettségünk fenntartása. Jelenleg az erdélyi magyarság legnagyobb katasztrófája (gazdasági állapota mellett) a felsőoktatási deficit. Ezt valakik tudják. Mi nem?
Somai József elnök, Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete
Szabadság (Kolozsvár)

A Bethlen Gábor Alap támogatja a határon túli magyarokat
A Kárpát-medencében tevékenykedő magyar térségfejlesztési szakemberek legutóbb a kárpátaljai Antalócon találkoztak, ahol Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a magyar állam támogatásáról biztosította a hét országból érkezett részvevőket. Arról is beszámolt, hogy hamarosan megkezdi működését az új nemzetpolitikai elképzeléseknek megfelelően létrehozott, a határon túli szervezetek működését segítő Bethlen Gábor Alap.
Kárpátalján igencsak szükség van fejlesztésre. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára elmondta, az a céljuk, hogy minél több térségfejlesztési szakembert vonjanak be a közös munkába, hálózati együttműködésbe. Nyolcvan-száz érdeklődő szervezetről tudnak eddig.
A gazdasági szakemberek szerint nem szabad hagyni, hogy egy-egy régió jelentősen elmaradjon, mert az magával rántja a többit is. Baranyi András, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI CBC program igazgatója elmondta, a fejlesztésekre az Európai Unió is biztosít forrásokat.
Oláh Gyárfás, Alcsútdoboz polgármestere testvér települési kapcsolatokat szeretne kiépíteni Kárpátalján. Elsősorban kulturális, sport és gazdasági együttműködésre gondolnak.
Az új Bethlen Gábor Alapon keresztül a határon túl működő magyar vállalkozókat és civil szervezeteket a magyar állam anyagilag is támogatni fogja. Ulicsák Szilárd elmondta, az oktatásnak kiemelt szerepe lesz. Mint mondta, korábban több minisztériumon, szervezeten át folyósították a támogatásokat, a rendszer átláthatatlan volt. A Bethlen Gábor Alap jelenti az egységesített, átlátható rendszert. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Beszélgetés a kommunizmus áldozatainak exhumálásával foglalkozó Marius Oprea történész-régésszel
„Nincs idő az elméletre, most kellene lépni, amíg a tanúk még életben vannak” – hangsúlyozza Marius Oprea, aki a kommunista múlt feltárása kapcsán az Európai Parlamentben szervezett konferencián nyilatkozott lapunknak. A régész az áldozatok exhumálási folyamatáról is beszámolt, rámutatva, ennek célja visszaadni a hozzátartozóknak halottaikat.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítójaként, majd a hasonló nevű központ vezetőjeként ön irányítja a múlt rezsim idején kivégzett ellenállók exhumálását. Miből áll ez a munka, és milyen eredményeik vannak?
Nem számoltam, hány személyt hantoltunk ki, de 60–70 körül lehet a számuk. Voltak tragikus pillanatok is, például amikor Iuliu Maniu maradványait kerestük Máramarosszigeten, kilenc gyerek holttestére bukkantunk. A városban nemcsak politikai börtön működött, hanem kiskorúak intézete is, ahova az elhagyott gyerekeket vitték. Ezek a 80-as években éhen haltak, ezt a törvényszéki orvosi vizsgálat is kimutatta. Nem könnyű ezzel foglalkozni, gyakran találkozunk tragikus történetekkel, de vannak megkapó pillanatok is. Úgy fogalmazhatnék, hogy ez másfajta régészet. Nem olyan, mint amikor a középkori halottakat ássuk ki, akiknek nincs identitásuk. Itt olyan személyek hamvairól van szó, akiknek történetük van, tudjuk az életrajzukat, ismerjük az arcukat. A hozzátartozók kérnek fel – közöttük magyarok is –, hogy találjuk meg eltűnt szeretteiket. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön és Maros megyében kutatunk magyar áldozatok hamvai után. Remélem, sikerül megtalálnunk őket. Számunkra a halottaknak nincs nemzetiségük. A hozzátartozók kérnek, hozzuk haza őket. Ez paradox módon furcsa érzéssel jár: boldog vagy, amikor találsz egy halottat. Örülünk, akárcsak a hozzátartozók, hiszen van, ahol gyertyát gyújtunk. Miután megtaláltuk a meggyilkolt személy holttestét, papot hívunk. Utána jön az ügyész, a büntetőjogász, a törvényszéki orvos, majd következik az újratemetés. Néha elérjük, hogy ez helyben történjen. Ha kényes az ügy, a holttesteket az országos törvényszéki orvosi intézetbe viszik, és utólag adják át a családnak. Újabban a torra is elhívnak, amikor lejár egy év, hogy kiástuk a halottat. Ilyenkor a közösségeket sokkal nyugodtabbnak találjuk, mint amikor először odaérkeztünk, mivel már nincsenek szellemeik. Ez minket is megelégedéssel tölt el, e nélkül nem tudnánk folytatni a munkát, hiszen nagy a lelki nyomás. Másfelől azonban nagyon izgalmas munka. Beszéltük archeológuskollégáimmal, hogy már nem tudnánk visszakozni, túl sok halott vár arra, hogy megtaláljuk őket. Amíg van erőnk, ezt fogjuk csinálni, majd továbbadjuk a stafétabotot, mert sajnos túl sok a feltárnivaló.
– Az exhumálásokat dokumentálják is. Hol láthatók ezek a filmek, képek?
– Nemcsak kihantoljuk a kivégzetteket, hanem a hozzátartozók és a hatóságok beleegyezésével mindent, amit náluk találunk, megőrzünk. Így létrehoztunk egy tárlatot, melynek címe Közös nevező: a halál. Ezen levetítünk egy filmet az exhumálásokról, vannak képek az áldozatokról, és a náluk talált tárgyakat is kiállítjuk. Nagyon érdekes. Találtunk például egy parasztot, megmaradtak a gombok az ingéről, a bocskora, és ebben egy kanál meg egy villa. Ki vannak állítva. Volt egy dilemmánk éveken keresztül. Találtunk egy 76 éves férfit, akit lelőttek, és egy mocsárba dobtak 200 méterre a házától, mert befogadott két partizánt. (Akkor meg is betegedtünk, ahogy a holttesttel jártunk, mert a szövetei még lágyak voltak, és nem voltak orvosi kesztyűink.) Találtunk nála egy ollót, és nem értettük, miért volt ott. A választ egy év múlva kaptuk meg, amikor megtaláltuk az általa befogadott partizánok holttestét. Őket Szamosújvárra vitték, ott megkínozták, levágták a fülüket, orrukat, kitépték a körmüket, majd éjjel elszállították Vasasszentegyed (Sântejude) községbe, és a templom mögött lelőtték őket. Mikor megtaláltuk a hamvaikat, a gyomruk helyén, a medencéjük tájékán egy marék szőlőszem volt. Tehát az idős férfi elment a szőlősbe, levágta az ollóval a fürtöket, megvendégelte őket, majd kivégezték mindhármukat. Megtaláltuk az utolsó vacsorájukat. Ez is ki van állítva. A tárlat most Temesváron van, innen Aradra visszük, majd Târgu-Jiuba. Az egész országban hordozzuk, és nagyon sok a látogató. Többek között az enyedi börtönbe is elvittük, és konferenciát tartottam a raboknak. 133-an voltak, két órán keresztül síri csendben hallgatták a történeteimet. Most sokan közülük önkéntesként akarják segíteni a munkánkat. Húsvét után kiássuk a politikai elítéltek temetőjét, és a mostani rabokkal kihantoljuk a volt politikai fogvatartottakat.
– A konferencián említette, hogy a hatóságok megpróbálják akadályozni a munkájukat. Hogyan?
– Például amikor távoli helyeken találunk halottakat, megtagadják, hogy kiszálljanak a helyszínre. Mert lusták. Egymásra hárítják a felelősséget, mindenki a másikhoz küldözget. Volt például egy eset, amikor egész éjszaka ott ültünk az erdőben három halottal, mert nagyon messze volt, és senki sem akart kiszállni. Ráadásul más problémák is voltak. A Szekuritáté ugyanis álcázta a gyilkosságokat. Miután megölték az ellenállókat, hamis papírokat állítottak ki róluk. Az említett három áldozat esetében is ez történt, őket Beszterce-Naszód megyében, Várorja (Nepos) faluban végezték ki egy dombon. Kálvária-dombnak hívják. Nagyon meredek, négy órát kell mászni, míg felér az ember. El tudom képzelni, hogy mászhattak fel szegények bilincsben az utolsó útjukon. Miután kivégezték őket, kirakatpert rendeztek, 25 év börtönbüntetésre ítélve őket. Az iratokban az szerepelt, hogy Enyeden raboskodtak, a családok pedig halotti bizonylatot kaptak, miszerint ott haltak meg. Ugyanazon a napon: 1958. augusztus 12-én, 13 órakor, tuberkulózisban. Holott kilenc évvel korábban lelőtték őket. A törvényszéki orvos azt kérdezte tőlem: miért jöjjünk, hiszen már halottak, hogyan öljük meg őket újra? Felmérgelődtem, és közleményt adtam ki – nálam volt az adathordozó a laptoptól –, miszerint másnap 15 órakor fogom a holttesteket, és elviszem Enyedre, hogy ott eltemessem őket. Ettől megijedtek. Másnap arra eszméltem, hogy 12 rendőr és 3 ügyész szalad fel a dombon, hogy időben odaérjen. Álltam a tetőn, és néztem őket, amint öltönyben, félcipőben loholtak felfelé, állandóan megcsúsztak és elestek. Ez volt a bosszúm. Mikor megérkeztek, kikáromkodtam magam a megyei főnöknek – nehézfiúkat küldtél –, hiszen miután három halott társaságában tölt egy éjszakát, ideges az ember. Ezután szóltam az egyik munkatársnak: hozzál egy-egy sört az uraknak, mert el vannak fáradva. A főfelügyelő-helyettes megkérdezte, honnan van ilyen hideg sörünk, csak nem hoztunk hűtőládát? Nézze meg, mondtam. Magára öntötte a sört, amikor meglátta, hol tartjuk. Koszorút raktunk ki belőlük a sírban. Vannak ilyen kis vicceink, a pszichológusok kompenzációs reakciónak hívják. Hiszen a halállal dolgozunk a szó szoros értelmében. A mi nagy elégtételünk, hogy a magunk módján igazságot szolgáltatunk.
– A kutatásaik során, gondolom, nemcsak áldozatokat, hanem gyilkosokat is találnak. Mi történik velük?
– Találtunk gyilkosokat, az említett három áldozat esetében is megtaláltuk azt a személyt, aki a kivégzőosztagot utasította. Liviu Pongraţiunak hívják, Kolozsváron él, 82 éves, a Szekuritáté nyugalmazott ezredese. 6400 lej nyugdíjat kap kézbe, és a Háborús Veteránok Egyesülete Kolozs megyei fiókjának alelnöke. Azt kértük, hogy a három áldozatot Besztercén temessék el, a hősök temetőjében, katonai tiszteletadással. Sikerült meggyőznöm a hatóságokat, de a Hősök Tisztelete Egyesület – amely a romániai hősi temetőket kezeli – ellenezte, azt állítva, hogy ez csak a háborús veteránoknak jár. Így abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy Pongraţiut gyilkosként katonai tiszteletadással temetik majd el a hősök temetőjében, míg a három ellenállót a kerítésen kívül hantoltuk el. És ez Románia, amely elítélte a kommunizmust. Konkrét példákat mondok, amelyek bizonyítják, hogy a kommunizmus elítélése Traian Băsescu államfő retorikájában csak politikai lózung, semmi köze a valósághoz. Olyan országban élünk, amely elítélte a kommunizmust, de a több mint 400 gyilkos közül, akiket találtunk, és ezt jeleztük az ügyészségen, egyikük sem volt még kihallgatva sem. Itt van például a Hargita megyei rendőrfőkapitány, Radu Sandu Moldovan. Feljelentést tettünk ellene, mert 1986–89 között számos magyar fiatalt megkínzott. Arra ébredtem, hogy nem őt hívták az ügyészségre, hanem engem. Zsarolta a tanúkat, így visszavonták a vallomásukat. Továbbra is rendőrfőnök, megfenyegetett, nehogy belépjek a megyébe. Olyan társadalomban élünk, ahol a kontinuitás a legnagyobb probléma. A Szekuritáté csak intézményként tűnt el, a szekusok nem tűntek el. A Kommunista Pártot felszámolták, de kommunisták vezetnek. Milícia sincs, de a volt milicisták vagy gyerekeik a rendőrség tagjai. Még Cristian David belügyminiszter idejében kértem néhány belügyminisztériumi beosztott dossziéját. Akkor a kormányfő tanácsosa voltam nemzetbiztonsági kérdésekben, de így is alig akarták ideadni. Botrányt kellett csapnom. Amikor mentek a fiúk a listával az irattárba, hallották az ottani alkalmazottak beszélgetését: – „Nézd, megtalálták apádat. – A főnök nagybátyját is megtalálták.” Tehát a teljes rokonság ott volt. Ez a kontinuitás. A mentalitás sajnos nem változott, emiatt akadozik az elszámoltatás is.
– Ha már az akadályoknál tartunk, tavaly lemondatták az ön által létrehozott Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet éléről. Mi volt az oka?
– Egyik oka az volt, hogy másként kezeltem a témát: az elméletről áttértem a gyakorlatra. Hogy azonosítsam a gyilkosokat, megpróbáljam az igazságszolgáltatás elé vinni őket, az áldozatot pedig visszaadni a családjának. Ezt jelenti a gyilkosságok feltárása. Másodsorban a törvénykezdeményezéseim is közrejátszottak ebben. Olyan jogszabálytervezetet kértem, hogy a szekus tisztek az országos átlagnyugdíjat kapják, és a fennmaradó pénzt adják oda az áldozatoknak, ezek családjának. Átlagosan a politikai elítélteknek 540 lejes nyugdíjuk van, míg a szekusoké 5000. Itt betelt a pohár. Miután lemondattak, nem adtam meg magam, nem szokásom. Létrehoztam a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központot, amely civil szervezet. És Herta Müller révén, aki jó barátom, finanszírozást szereztem a németországi Konrad Adenauer Alapítványtól. Tavaly 23 ezer eurót kaptam, idén 11 ezret, de máshonnan is jöttek támogatások. Ez elegendő, mert csak két alkalmazottam van, régészek, akiket szezonmunkásként fizetek. Rajtuk kívül a kiszállásokra, étkezésre kell pénz, illetve a dokumentálásra. Nagyon sok önkéntes is segíti a munkánk, egy adott pillanatban 70-en voltak, azt sem tudtam, mit kezdjek velük.
– Nem tart attól, hogy most is megpróbálják félreállítani?
– Bár szálka vagyok a szemükben, nem tehetnek semmit. Mindent dokumentálok, a teljes exhumálási folyamatot lefilmezzük, fotókat készítünk. Fedezve vagyok.
– Mit kellene tenni ahhoz, hogy el lehessen távolítani a rendszerből a volt szekusokat, kommunista vezetőket?
– Törvényeket hozni. Módosítani kellene a büntető törvénykönyvet, hogy ezek az ügyek ne egyszerű gyilkosságoknak, hanem az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményeknek minősüljenek. És az igazságszolgáltatás elé kellene állítani a gyilkosokat. Számításaim szerint mintegy tízezer személy van, akiket törvénytelenül lelövetett a Szekuritáté.
– Gondolja, hogy megvan a politikai akarat ehhez?
– A politikai akaratot deklarálták, amikor elítélték a kommunizmust. Arra számítottam, hogy másnap az ügyészség elkezdi a kutatásokat, főleg hogy én kéthetente küldtem nekik egy-egy iratcsomót. De semmi sem történt. Az intézet alapításakor problémát okozott, hogy Monica Macovei akkori igazságügyi miniszter elutasította, hogy ennek keretében rendőrök és ügyészek dolgozzanak. Eredetileg azt kértem, hogy legyen 2-3 ügyész és 5-6 rendőr. Így a dossziékat egyenesen a bíróság elé küldhettem volna. Amikor az intézetet alapítottam, nem a saját fejem után mentem. Meglátogattam a náci bűnösök felkutatásával foglalkozó jeruzsálemi Wiesenthal Intézetet, elvittem nekik 30, a Szekuritáté által kivégzett cionista dossziéját. Megkérdeztem, nem érdekli-e őket? Tetszett nekik. Azt mondtam, kérek valamit cserébe, és a Zorba, a görög című film híres replikáját idéztem: „Taníts meg táncolni!” Tehát, adják át a tapasztalataikat, azt, hogy hogyan működik a Wiesenthal Intézet. Ennek a mintájára hoztam létre a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézetet. Ennek a tökéletes másolata, kivéve, hogy nem küldhetem bíróság elé az ügyeket. Ha ez lehetséges lenne, máshogy állnának a dolgok.
– Hogyan tudná az Európai Unió ösztönözni a kommunizmus bűneinek a feltárását, a bűnösök felelősségre vonását?
– Úgy vélem, ezen a téren a magyar EU-elnökségnek kellene lépnie, főleg hogy olyan a politikai orientációja, amilyen. Az általam létrehozott intézet mintájára alapítani kellene egy európai intézetet, amely a kommunizmus bűneinek feltárásával foglalkozna, és a dossziékat továbbítaná Hágába, a háborús bűnösök bíróságához. Nem is lenne nehéz. Nincs szükség hatalmas összegekre, főleg ha figyelembe vesszük, mennyi pénz folyik el az európai bürokráciában. 20–30 alkalmazott – történész, régész, rendőr, dokumentarista – elegendő lenne. De most kellene lépni, hiszen a tanúk már nem élnek soká.
– Gondolja, hogy a mostani közmeghallgatásnak lesz eredménye?
– Ez a jelen lévő EP-képviselőkön múlik. Ha megértik, hogy már nincs idő az elméletre, lesz. Most, a Lisszaboni szerződés után sokkal könyyebb lépni, hiszen az Európai Parlamentnek van ereje. Kezdeményezheti egy ilyen intézet létrehozását, és nem látom, hogy az Európai Bizottság miért ne egyezne bele. Nem lenne szükség speciális törvényszékre, inkább egyfajta nyomozói szervre, amely felkutatja és dokumentálja az ügyeket. És ez koordinálná a nemzeti ügynökségeket, amilyen az általam létrehozott romániai intézet is. És így igazságot szolgáltatnának.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szembenézés a kommunista múlttal
A kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták – Marius Oprea román történész megállapítása nemcsak Romániára, de a volt kommunista államok többségére érvényes, ez derült ki azon az egész napos brüsszeli közmeghallgatáson, amelyet Tőkés László kezdeményezett egy lett és egy szlovén kollégájával együtt.
Jól becsomagolva, ártatlannak tűnő cím mögé bújtatva: Mit tudnak az ifjú európaiak a totalitárius rendszerekről? – történészek, kutatók, politikusok, oktatási szakemberek elemezték a témát. Sandra Kalniete lett EP-képviselő többpontos, konkrét lépéseket tartalmazó programtervezetet is bemutatott, vázolta, mit kellene tennie Európának, hogy a szavakon túl is megtörténjék a múlt számadása. Ugyanott létrejött egy antikommunista platform, és Romániát érintően elhangzott, hogy hamarosan egy küldöttség keresi fel Traian Băsescu államelnököt, és felkérik, támogassa a kommunizmus perének megvalósítását.
Európának, az uniónak, az EP-nek ma sem akaródzik a kommunista múlttal való szembenézés, minden ezzel kapcsolatos kérdést igyekeznek szőnyeg alá seperni, az utódpártok a fasizmus rémtetteinek felelevenítésével próbálják bagatellizálni a kommunista diktatúrák emberek millióit elpusztító, megnyomorító tetteit. Sokak számára ma még az is kérdés: lehet-e, szabad-e elítélni a kommunizmust, totalitarista diktatúrának tekinthető-e, vagy csupán a sztálinizmus sorolható e kategóriába. Tőkés László EP-képviselői mandátuma kezdete óta harcol azért, hogy a nácizmus rémtettei mellett a kommunizmus bűneit is ismerjék el emberiség ellen elkövetett bűnként, no meg azért, hogy a deklaratív elítélésen túl sor kerüljön a bűnösök azonosítására, az áldozatok, utódaik kárpótlására.
Eltörölni a kettős mércét
Az igen tartalmas konferencia négy témakört dolgozott fel. Súlyt, rangot adott az eseménynek, hogy az indításnál jelen volt Joseph Daul néppárti frakcióelnök is. Tőkés László megnyitójában kiemelte, Európa egysége csak akkor válik valóra, ha megtörténik a múlt integrációja is, igen fontos, hogy a legfiatalabb nemzedékek megértsék, a közös múlt feldolgozása nélkül nem lesz közös jövőnk. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a totalitárius rezsimek megítélésében nem használhatunk kettős mércét aszerint, hogy milyen pártállású diktatúráról van szó. Észt, lett, litván, lengyel, bolgár rendszerváltó politikusok szólaltak fel, személyes történetek, családi tragédiák tükrében idézték fel az elnyomó rendszer pusztításait, visszatérő motívumként jelent meg: lehetővé kell tenni a hozzáférést a titkosszolgálatok archívumaihoz, nem elegendő a tankönyveket újraírni. A kommunista utódállamok többsége nemzetbiztonsági okok miatt nem hajlandó megnyitni archívumait, ki kell dolgozni azokat a törvénykezési és igazságszolgáltatási eszközöket, amelyek lehetőséget teremtenek a múlt ügyeinek és bűneinek jogi rendezésére. Ha nem ismerjük meg a totalitárius rendszerek pusztításait, nem tudjuk megakadályozni visszatérésüket, állandó veszély fenyegeti a pluralista demokráciát – köszönt vissza majd minden előadó szavaiból. Jarosław Leszek Wałęsa lengyel néppárti képviselő, a Béke-Nobel-díjas Lech Wałęsa volt lengyel államfő fia személyes, gyermekkori élményein keresztül világította meg a gyilkos rendszert, hogy miként vészelték át édesapja letartóztatását, azt, hogy hétéves kisgyerekként tanára fülön fogva ráncigálta ki a padjából, mert felírta füzetébe az otthon oly sokat hallott szolidaritás szót, s miként tudatosult benne a kifejezés valódi jelentése.
Áldozatok és elkövetők
A folytatásban konkrét esettanulmányokkal támasztották alá az addig főként elméleti síkon zajló értekezést. Sandra Kalniete lett EP-képviselő, volt külügyminiszter, a közmeghallgatás egyik kezdeményezője cselekvési tervet is vázolt: ebben szerepel a totalitárius rendszerek politikai és jogi elítélése, illetve a bűnösök felelősségre vonása. Kiemelte: az EU-nak ehhez biztosítania kell az anyagi forrásokat is. Sandra Kalniete nem véletlenül vált a kommunizmus ádáz ellenségévé, életét döntően befolyásolta a szovjet diktatúra, családját Szibériába hurcolták (ő maga is ott született), több rokonát megölték. A nyugati államoknak csak a nácizmus rémtetteit kellett elszenvedniük, ám Közép-Kelet Európában a fasiszta megszállást a kommunista terror követte, sokkal hosszabb ideig, súlyosabban befolyásolta a totalitarizmus az itteniek életét – hangsúlyozta. A bolgár Vaszil Kadrinov, a Hannah Arendt Center munkatársa azt vetette fel, hogy hazájában az egykori elnyomók, ügynökök egy része ma jelentős politikai, gazdasági pozíciót tölt be (Georgi Parvanov államfőt s jó pár diplomatát említett), míg az áldozatok többsége jelenleg is szegénységben él, semmilyen jogi vagy anyagi kárpótlást nem kapott.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Marius Oprea, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet volt vezetője, akit félreállítottak ugyan az általa életre hívott intézmény éléről, de régész-történészként folytatja az egykori áldozatok felkutatását. Hozzátartozók, családtagok, utódok keresik meg, a rendelkezésre álló adatokból kiindulva kutatják fel a titokban, eddig ismeretlen helyeken elhantolt maradványokat. Kivetített képekkel kísért, szenvedélyes előadása nagy hatást váltott ki: meglátása szerint azonosítani kell az egykori gyilkosokat, a bűnöket emberiségellenes cselekménynek nyilvánítani, az áldozatokat a rendszer nevében ölték meg, nem évülhetnek el a gyilkosságok. Az akkori elnyomók a mai rendszer tagjai, nem volt lehetőség elvágni a szálakat, a folytonosság létezik – mondotta. “Nem a kommunizmust kell elítélni, az lehetetlen, a bűnösöket kell bíróság elé állítani” – mondotta Marius Oprea.
Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő arról szólt, a múlt bűnei, bűnösei hogyan szivárogtak át a mába, Magyarország jelenét miként befolyásolják az orosz–MSZP-s összefonódások, gazdasági életére hogyan telepedett rá az orosz maffia.
Keveset tudnak a fiatalok a múltról
Az oktatással, tantervekkel, tankönyvekkel foglalkozó fejezetben szakemberek mutattak be jól bevált módszereket, interaktív németországi múzeumot, játékos internetes honlapot Szlovéniából, a Szibériai missziónak nevezett tanulmányi kirándulásokat Lettországból. A műemléknek nem kell feltétlenül hagyományos, statikus formája legyen, a fiatalokhoz a legeredményesebben saját nyelvükön szólhatnak – fejtették ki a szakemberek. Keveset tudnak a mai gyermekek a múltról Németországban, Svédországban, de Romániában is – derült ki a bemutatott kutatásokból. Raluca Grosescu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet kutatási igazgatója nemrég készült felmérést ismertetett, amelyből kitűnt, a mai 14–20 év közöttiek számára már történelem a kommunista diktatúra, többségük legfeljebb a jelen válság, korrupció tükrében ítéli azt el. Meghívottként volt jelen, de nyelvi akadályok miatt nem tartott előadást Dan Voinea katonai ügyész, aki 1989 decemberében Ceauşescuék perében is szerepet kapott, utóbb pedig az akkori áldozatok ügyészének szegődött, csapatával a temesvári, bukaresti, brassói, konstancai lövöldözések elkövetőit igyekezett azonosítani. Megkeseredett szélmalomharcához csatlakozott Doru Mărieş, az 1989. December 21. Szövetség elnöke, aki már több ízben tartott maratoni éhségsztrájkot, hogy kicsikarja a román hatalomból az igazságszolgáltatást. Ezernél többen haltak meg ’89 decemberében, ám a bűnösök nagy részének, néhány kirakatítélettől eltekintve, mai napig nem kellett számot adnia tetteiről. Mărieş szerint a romániai hatalom képviselői cinkosságot vállaltak az egykori tettesekkel, ez alól a jelenlegi sem kivétel, hisz Băsescu ugyan elítélte a kommunizmus bűntetteit, de Dan Voinea félreállítását nem akadályozta meg, a tényleges számonkérést nem tette lehetővé. Az igazságszolgáltatás nemcsak az idősek, de a fiatalok szemében is hitelét veszítette. Arra kérte az EP-képviselőket, legalább a meglévő dokumentumok átmentésében segédkezzenek, “Európa története nem lehet teljes ezeknek az országoknak a története nélkül, ehhez szükség van e dokumentumokra” – mondotta. A konferencia végén a harmadik kezdeményező, Milan Zver szlovén képviselő fogalmazta meg: a kommunizmusról szóló rendezvénysorozatot novemberben, a soros lengyel elnökség védnöksége alatt tovább kellene folytatni, amint a közmeghallgatás is bizonyította, szükség és igény is van arra, hogy ez a téma az európai uniós politikai diskurzus napirendjén maradjon, és a célkitűzések megvalósításában döntő előrelépés történjék. Nem egy példa igazolja, hogy a volt kommunista országokban lábra kapnak a letűnt diktatúrák iránti, múltat megszépítő nosztalgikus érzések.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar nyelv mint regionális hivatalos nyelv
A hivatalos magyar nyelv használatáról tanácskoztak a hétvégén Sepsiszentgyörgyön, ahol a Kovászna Megyei Tanács elnöke kifejtette, melyek azok a jogszabályok, melyek lehetővé teszik a magyar nyelvű ügyintézést.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy elsődleges célkitűzésük, regionális hivatalos nyelvvé tenni a magyar nyelvet Székelyföldön. Ezt a kezdeményezést megerősíti az Európai Unió Kisebbségek Nyelvhasználatának Chartája is, mely szerint minden kisebbségnek joga van saját nyelvét használni hivatalos ügyek intézésekor egy adott régión belül.
Erdély.ma

Határon átívelő kezdeményezések műhelye
A Kárpát-medencében tevékenykedő civil szervezetek rendkívül hasznos térségfejlesztési műhelyére és tapasztalatcseréjére került sor múlt hét végén a kárpátaljai Antalócon, a budapesti székhelyű Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) szervezésében. Maros megyét a Pro Ruris, a Pro Provincia, az EMKE és a Pro Traditio egyesületek képviselték. A munkálatokat dr. Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára vezette.
Határtalanul – 20-25.000 magyarországi diák látogat határon túlra
A konferencia résztvevőit Magyarország kárpátaljai főkonzulja köszöntötte, majd Ocskay Gyula főtitkár elmondta, hogy bár szervezetük a közép-európai ügyek előmozdításáért felel, a Kárpát-medence térségének fejlődését kiemelten magyar ügyként kezelik, hiszen ezt a „térképet” egyazon kultúra alakította. – E műhely keretében próbáltuk összegyűjteni a Kárpát-medence térségeiben okosan gondolkodókat, mert érdemes hálózatot kialakítanunk, hogy egymástól tanuljunk, hogy közös projekteket és ezáltal fejlődést generáljunk – mondta a főtitkár.
Ulicsák Szilárd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a magyar kormány 1990 utáni támogatási és fejlesztési politikájáról beszélt. Elmondta, hogy Magyarország sok év után „felfedezte” az elszakadt nemzetrészeket, az elszakadt országrészeken kialakult súlyos problémákat. Ezért olyan alapítványokat hozott létre, amelyek kiemelten a magyar oktatást támogatták, így jöhetett létre a Sapientia EMTE és a Selye János Egyetem. 2004-ben a nagy rendszerek „megtörtek”, és bukás következett be a magyar–magyar kapcsolatokban. A támogatásokat pedig stratégia nélkül „átpolitizálták”. Most egységes rendszerben gondolkodnak, ezt hivatott szolgálni a Bethlen Gábor Alap, melynek forrásaiból 20-30% kerül a határon túlra. Fő cél az oktatás-nevelés támogatása óvodától egyetemig, kiemelten a határon túli magyar egyetemek támogatása és a Határtalanul program, amely révén magyarországi diákoknak határon túli tanulmányi kirándulásokat szerveznek. Ezt a programot az Apáczai Közalapítvány kezdte, tavaly 6000 diákot utaztattak, és rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptak. Idén 20-25.000 diák fog utazni. Ádám János Imre, a Nemzetgazdasági Minisztérium referense a Kárpát-medencei gazdasági térség programjáról, dr. Baranyai András az EU határain átívelő területi együttműködési programokról, Kajner Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről beszélt.
Továbblép a Székelyföldi legendárium
A Kárpát-medencéből összesereglett civilek több jól működő szervezettel és modellel ismerkedhettek meg, mint például az oszkói Hegypásztor Kör, a szabadkai Tudományi Társaság, amely a falusi vendéglátás lehetőségeit ismertette, az Ipoly menti Kulturális és Turisztikai Társulással, illetve az ipolyszalkai élő tájház történetével, továbbá az Ormánsági Alapítvánnyal és az itt élő emberek gondjaival. A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a hagyományos székely gyümölcsösök újratelepítési és gyümölcsfeldolgozási projektjét mutatta be. Nagy sikere volt a Székelyföldi legendáriumnak, melyet Drakula ellenében gondoltak ki, azért, hogy a székely gyerekek saját monda- és legendakincsük világában „nőjenek” fel. Az eddig feldolgozott 140 legendából könyv és rajzfilm is készül. A projektet, amely turisztikai elképzelésekkel is társul, Fazakas Szabolcs, a Konnertfilm producere ismertette.
– Tervünk, hogy átlépjük a Székelyföld határait és a legendáriumot kiterjesszük az egész Kárpát-medencére – mondta a projekt ötletgazdája.
A konferencia résztvevői a szerednyei borpincében ismerkedhettek meg a vidék híres boraival.
Mezey Sarolta, Népújság; Erdély.ma

Reding uniós biztos válasza a Székely Mikó Kollégium ügyében
Tőkés László EP-alelnök levélben fordult Viviane Reding jogérvényesülésért felelős uniós biztoshoz a Székely Mikó Kollégium, valamint a romániai Országos Restitúciós Bizottság azon három tagjának ügyében, akik ellen a Nemzeti Korrupció-ellenes Igazgatóság (DNA) eljárást indított amiatt, hogy – állítása szerint – a nevezett sepsiszentgyörgyi Kollégiumot jogsértő módon szolgáltatták volna vissza az Erdélyi Református Egyháznak. 
Reding biztosasszony március végi válaszlevelében „udvariasan” megköszönte panaszt tévő képviselőnknek, hogy felhívta a Bizottság figyelmét az általa tapasztalt jogi eljárási hiányosságokra és visszaélésekre. Válasza azonban nem kecsegtet európai uniós szintű közbenjárással az ügy megoldása érdekében, hiszen válaszában mindössze annak megállapítására szorítkozik, hogy az Európai Unió alaptörvényei értelmében a restitúciós ügyek nem tartoznak az Európai Bizottság hatáskörébe. Felvilágosítása szerint az Unió csak abban az esetben élhetne jogorvoslási felszólítással egy tagállam irányában, amennyiben az adott ország egy uniós szintű törvény alkalmazása során követ el kihágásokat vagy sérti meg az Emberi Jogok Európai Chartáját. Az ingatlan visszaszolgáltatásra vonatkozó törvénykezés és ennek gyakorlatba ültetése, a szubszidiaritás elvének megfelelően, tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek következtében Románia – és valamennyi tagállam – szuverén döntése az, hogy milyen módon jár el az Európai Uniós csatlakozása előtt eltulajdonított ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében – mutatott rá Reding asszony. Tőkés Lászlónak a romániai jogállamisággal kapcsolatosan kifejezett aggodalmaira vonatkozóan az európai biztos válasza valamivel biztatóbb hangot üt meg. Azt emeli ki, hogy a Bizottság számára ismeretes az a tény, miszerint Romániának folytatnia kell az igazságügyi reformot, hiszen 2006-ban vállalt kötelezettségei értelmében záros határidőn belül eredményeket kell felmutatnia a korrupció visszaszorításában, valamint az igazságügyi reform területén. Amint erre a Bizottság 2010. júliusi, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett Jelentése rávilágít, Románia tett ugyan előrelépéseket a 2009-es Országjelentésben felvázolt állapotokhoz és helyzethez képest, mindazonáltal vállalásainak teljesítésében még mindig jelentős hiányosságok észlelhetők. A Bizottságnak továbbra is komoly fenntartásai vannak a romániai igazságügyi eljárások hatékonysága, az igazságszolgáltatási harmonizáció és az igazságszolgáltatás számonkérhetősége tekintetében. Éppen ezért, írja a Biztos, a Bizottság továbbra is megfigyelés alatt tartja és ellenőrizni fogja országunknak ebben a tekintetben kifejtett törekvéseit és eredményeit. 
Erdély.ma

Ki integrálja a magyarokat?
Több jel is utal arra, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése, a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának a kérdése kényszeríti rá először a román politikai elitet és talán a román társadalmat is, hogy érdemben kezdjen gondolkozni azon: mihez is kezdjen Románia a területén élő másfél milliós őshonos magyar közösséggel a meglehetősen gyorsan változó világban.
Victor Ponta szociáldemokrata párti elnök kifakadása a magyarországi választójog ellen csak a legfrissebb az idevágó megszólalások közül. A magyarországi politikusok március 15-i üzenetei kapcsán folytatott televíziós vitákban olyan elemzők is érzékelték a szembesülés pillanatát, akiket aligha lehet nacionalista indulatokkal vádolni.
Emil Hurezeanu fejtette ki például, hogy Romániának valamilyen módon fel kell készülnie arra a helyzetre, amikor tömegesen lesznek olyan állampolgárai, akik két ország parancsszavának engedelmeskednek. Ez idézett gondolat is jelzi, mennyire nem szokott hozzá a román elit ahhoz, hogy a magyarkérdést a mélységekig átgondolja. És talán bánni is kezdi, hogy a párbeszéd helyett mindig idegesen söpörte le a témát az asztalról. Mert az elmulasztott párbeszéd világosíthatta volna meg például azt, hogy az állampolgárság és a szavazati jog nem azt jelenti, hogy Budapest szavára hadrendbe áll az erdélyi magyarság. Éppen fordítva: az állampolgársági köteléken keresztül az erdélyi magyarság szava teremt helyzetet a budapesti kormányzat számára.
Tetszik Bukarestnek, vagy nem, a kérdés úgy tevődik fel: az Európai Unió fellazult belső határai között Magyarország vagy Románia integrálja sikeresebben a kettős kötődésű erdélyi magyar közösséget. Az Európai Unióban ugyanis nem bunkósbottal, nem tiltással, hanem inkább az érintettek érdekeltté tételével szokás megoldani a problémákat. Ha Bukarestben érzékelik Budapest integráló igyekezetét, erre csak az lehet az európai szellemű válasz, hogy Románia megpróbál vonzóbb perspektívát festeni a magyar közösség elé. És Románia csakis az autonómiaformák révén integrálhatná hatásosan a magyar közösséget. Azzal tehetné lojális állampolgárokká például a Székelyföld lakóit, ha a román állam keretében teremtené meg számukra az önálló élet lehetőségét
Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár)

Szobrot kaphat Urmánczy Nándor Maroshévízen
Szobrot állíttatna Urmánczy Nándornak a politikusról elnevezett egyesület Maroshévízen, ezért írásban kérték az önkormányzattól, hogy jelöljenek ki területet erre a célra.
A Czirják Károly, az Urmánczy Nándor Egyesület elnöke által aláírt kérelemben azt javasolták, hogy a szobor a Hargita megyei város központi parkjában kaphasson helyet, ahol három neves román személyiség szobra található. Czirják folyamodványában többek közt azzal érvelt, hogy a város lakosságának 71 százaléka román, 25 százaléka magyar- és ez az arány tükröződne a parkban elhelyezett szobrok számában is. Ugyanakkor arra is kitért, hogy ez a gesztus szimbolizálná a városban élő románok és magyarok történelmi megbékélését is, amely egymás értékeinek kölcsönös tiszteletén alapul, és amely példaértékű lehet az Európai Unióban.
Az 1868-ban Maroshévízen született és 1940-ben ugyanitt eltemetett Urmánczy Nándor munkásságából kiemelte, hogy tizenhat éven át, 1902–18 között egy olyan körzet parlamenti képviselője volt, amelyben többségben románok éltek. Ugyanakkor 1895-ben létrehozta az első helyi újságot, majd egy évre rá a magántulajdonában lévő területen felépíttette az első állami iskolát. Pénzt adományozott az ortodox katedrális felépítésére, amiért meghívták beszédet mondani az 1903-ban tartott templomszentelésre is. Ugyancsak Urmánczynak köszönhető az első bíróság létrejötte a kisvárosban, illetve az 1909-ben kiépített Déda–Gyergyószentmiklós-vasútvonal. Halála után, 1940-ben díszpolgári címmel tüntették ki, a dokumentumot Pattantyús A. Miklós polgármester és Újfalvi Béla jegyző írta alá. „Urmánczy Nándor és Miron Cristea ugyanabban a városban születtek, kortársak voltak és ugyanazt a budapesti egyetemet végezték. Mindketten szerették a nemzetüket, és soha semmi olyat nem tettek, ami a két nemzet közötti széthúzáshoz vezetett volna” – érvelt Czirják a folyamodványában, kérve, mielőbb jelöljék ki a szobor helyét, hogy majd a konkrét tervekkel is előhozakodhassanak.
Mint ismeretes, az Urmánczy-egyesület perben áll három szintén maroshévízi román civil szervezettel: a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványokkal. Az Ilie Şandru nyugdíjas történelemtanár kezdeményezésére indított perben azért kérték a kulturális egyesület tevékenységének beszüntetését, mert úgy vélik, az Urmánczy nevével fémjelzett magyar egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti. Állításukat az egyesület alapszabályába foglalt autonómiatörekvések támogatásával indokolták, illetve Urmánczy állítólagos „horthysta” múltjára hivatkoztak
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Ide a fele Kárpátalját!
El tudják képzelni Fertősalmáson, Tiszabökényben, Nevetlenben, Visken vagy Királyházán, hogy Ukrajnában térnek nyugovóra, de Romániában ébrednek? Nos, ha egyes román politikai körökön múlna, mindez akár már holnap bekövetkezhetne. Ez nem áprilisi tréfa!
Miközben a román politikum részéről minduntalan felmerül a revizionizmus vádja Magyarországgal szemben, addig ők a Moldovával való egyesülést fontolgatják, s további magyar területeket csatolnának el. Legalábbis ez derül ki a WikiLeaks kiszivárogtatásaiból, amelyekben ukrán diplomáciai levelezést idéznek. Mint az Impulzus írja, egy 2007-ben kelt, titkosnak minősített levélben a kijevi nagykövetség arról tájékoztatta Washingtont, „az ukránok arra a következtetésre jutottak, hogy a nyugatbarát moldáviai politikusok a Romániával való egyesülés révén jutnának be az Európai Unióba.” Mindez a Dnyeszter folyótól nyugatra lévő területeket érintené, az így létrejövő országnak pedig Romanova lenne a neve. A Dnyeszter keleti partja, azaz Transznisztria pedig Ukrajnába olvadna. Andrij Veszelovszkij a levél szerint aggodalmát fejezte ki Románia és Moldova kapcsolatai miatt.
Egy másik, 2009-ben íródott, „Román–ukrán kapcsolatok: lemondott csúcstalálkozók és kiutasított attasék” címmel íródott, ugyancsak titkos jelentés szerint Bohdan Jaremenko, az elnöki titkárság külügyi irodájának egyik vezetője arról beszélt, hogy „az ukrán kormány Románia revizionista törekvései miatt aggódik, mely szándék Nagy-Románia létrehozására törekszik, mely országba Moldova és magyarországi területek mellett ukrajnai területeket is csatolna.” Bohdan Jaremenko szerint Romániának a Prut-menti Csernovic és az odesszai régió déli területeire fáj a foga, melyet a Szovjetunió előbb 1940-ben, majd 1944-ben csatolt el.
E tájékoztató szerint Ukrajnát aggasztja az az ellene irányuló nacionalizmus, amely Traian Basescu választási kampányának diskurzusában észlelhető. E levél idézi Szerhij Tihipko ukrán elnökjelölt kijelentéseit, amelyek szerint „Moldova függetlensége nagyon fontos Ukrajna számára” és a célozgatások Románia és Moldova esetleges egyesülésére utaltak.
És, ami a leglényegesebb: egyes román politikusok nem csupán a korábban említett, jelenleg Ukrajnához tartozó Észak–Bukovinát (vele az Ivano–Frankivszki megye keleti részét), Budzsákot és Dél–Besszarábiát szeretné magáénak tudni, hanem, mint ahogyan a bevezetőben is jeleztük: Kárpátalja több mint felét is! Úgy vélik, a történelmi Máramaros vármegye ide eső területének, olyan településeknek, mint Huszt, Técső és Rahó, illetve a Huszti, az Ilosvai, a Volóci és a Szolyvai járásnak, részben vagy egészében, a Nagyszőlősi járás, az egykori Ugocsa megye Tiszán túli részének Romániához kell tartoznia... Kárpáti Igaz Szó
Erdély.ma

A parlament elfogadta az új alaptörvényt (Magyarország)
Elfogadta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét tegnap az Országgyűlés. Az új alkotmányra 262-en szavaztak igennel, 44-en nemmel, egy képviselő pedig tartózkodott. Igennel voksoltak a Fidesz és a KDNP képviselői, valamint a független Pősze Lajos. Nemmel szavazott a Jobbik-frakció és két független képviselő, Ivády Gábor és Szili Katalin. Tartózkodott a szintén független Molnár Oszkár. Az alkotmányozásban nem, így a szavazáson sem vett részt az MSZP és az LMP.
A szavazás eredményét vastaps fogadta a kormánypárti padsorokból. A jobbikos képviselők Áruló nem leszek! feliratot formáztak betűkből. Kövér László házelnök a döntés után mondott beszédében úgy fogalmazott: Történelmi pillanatnak lehettünk részesei az imént, amikor a Tisztelt Ház elfogadta Magyarország új alaptörvényét. Ezzel lezárta az átmenetiség 1989. október 23-a óta számított több mint két évtizedét, és lezárta az elmúlt 67 évet is. Az Országgyűlés elnöke szerint Magyarország új alaptörvénye a múltunkból, a hagyományainkból építkezik, de a jövőt is szem előtt tartva a jelen problémáira keres és tartalmaz válaszokat. A nemzeti érdekekből indul ki, de azok érvényesítését a XXI. század együttműködő Európájában tartja lehetségesnek – hangsúlyozta. Mint fogalmazott, az új alkotmány magyar, de mint a magyar nemzet ezer esztendeje, befogadó; egyenjogú államalkotó közösségeknek tekinti a nemzetiségeket. Az új alaptörvény történelmünk és civilizációnk alapjaként fogadja el a kereszténységet, biztosítva ugyanakkor mindenki számára a lelkiismereti szabadságot – mondta Kövér László. Nemzeti hitvallás elnevezéssel preambulumot tartalmaz az új alaptörvény. Ez a Himnusz Isten, áldd meg a magyart! sorával kezdődik. Megemlékezik arról, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és a keresztény Európa részévé tette. “Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit” – olvasható a szövegben. A hitvallás értelmében a magyarok elismerik a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, becsülik országunk különböző vallási hagyományait, ígérik, hogy megőrzik az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzet szellemi és lelki egységét. A magyarok tiszteletben tartják a történeti alkotmány vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Míg a hatályos alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzetről szól, az új alaptörvény azt tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, illetve a szülőföldön való boldogulásukat. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint az új egypárti alaptörvény elfogadásával április 18. az ország szétszakításának napja lett, a szocialisták pedig azon lesznek, hogy visszaállítsák az egységét, a demokrácia, a jog és a bizalom Magyarországát. Bírálatokat fogalmazott meg az új magyar alkotmány egyes rendelkezéseivel kapcsolatban több szlovákiai párt. Az ellenzéki Irány – Szociáldemokrácia elnöke szerint Szlovákiának is módosítania kellene saját alkotmányát. Robert Fico úgy véli: a szlovák alkotmánymódosításoknak a magyar alkotmány egyes kitételeire kellene reagálniuk. Úgy vélte: magyar részről ez támadás Szlovákia területi egysége ellen, s ezért a szlovák alkotmányban “valamivel többet kell majd mondanunk a Szlovák Köztársaság területi egységéről, mint ami most van benne”. A kormánykoalíciós Kereszténydemokrata Mozgalom leginkább azt kifogásolja, hogy az alkotmányban Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért, támogatja kollektív önigazgatásukat és választási jogaikat anélkül, hogy legalább egy ideig Magyarországon élnének. Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt elnöke meg van győződve arról, hogy az Orbán Viktor vezette kormány célja a trianoni szerződés következményeinek felszámolása és Európa elrendezésének megváltoztatása. Az új magyar alkotmány jóváhagyása kapcsán aggodalmát fejezte ki Werner Hoyer, a német külügyminisztérium államminisztere. Emlékeztetett: Magyarország az elmúlt évtizedekben a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia elkötelezett védelmezőjeként elvitathatatlan helyet harcolt ki magának a történelemkönyvekben. Az év elején életbe lépett médiatörvények az alapjogok olyan értelmezéséről tanúskodnak, ami csak nehezen összeegyeztethető az Európai Unió értékeivel. “A médiatörvényekkel összefüggésben felmerült aggodalmaink a tegnap elfogadott alkotmánnyal erősödtek, és nem gyengültek” – fogalmazott Werner Hoyer.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk
A húsvétot megelőző nagyböjt hagyományosan a testi-lelki felkészülés és elmélyülés időszaka. Ennek kapcsán Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke válaszolt a Fidelitas kérdéseire. Az 1989-es romániai forradalom hőse 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt. Brüsszelben és Strasbourgban 2007-óta politizál.
Tavaly, a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján gondoltuk végig ezt a kérdést barátaimmal és harcostársaimmal. Akkor a „Temesvártól Brüsszelig” címet adták a kollégáim az emlékezésnek. Az elmúlt több mint két évtizedet viszont jobban kifejezi az évfordulós rendezvénysorozat jelszó tömörségű főcíme: „Küzdelem és építés”. A kettő egybejátszása írja le gyakorlatilag azt a folyamatot, amelynek – Istennek hála – tevőleges résztvevője lehettem én is – felelte Tőkés László arra a kérdésre, hogy hogyan látja saját életútját két évtized távlatából.
Tőkés László az interjúban elmondta, hosszú utat tettek meg, ám még korántsem értek a végére. Két évtizeddel a rendszerváltozás után „a kommunizmus kísértete még mindig köztünk jár” – mondta, és hozzátette, nap mint nap a múlt visszahúzó árnyaival kell szembesülniük. „Mindennapi életünkben is tetten érhetőek a múltbéli reflexek, gondoljunk csak a köztulajdon elértéktelenedett voltára, vagy akár arra a fajta felelősségáthárításra, melynek tulajdoníthatóan a volt szovjet tömb államai mind a mai napig következmények nélküli országoknak tekinthetők” – emlékeztetett. Hozzátette, hogy nem lehet megkerülni a múlttal való őszinte szembenézést, mert ezzel a jövőt is kockára tennék.
A kettős állampolgárság nem csak szimbolikus 
Sok tízezer határon túli magyar kérelmezhette a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás keretében, „ez egy nagyon fontos döntés volt, felért egy nemzetpolitikai rendszerváltozással” – vélekedett az EP-képviselő, aki hozzátette, ha csupán mennyiségi megközelítést alkalmazunk, már az is erős érvnek tűnik, hogy tízmillió magyar helyett ezután egy közel tizenötmilliós nemzetről beszélhetünk Európában – s ezáltal már az erős középnemzetek mezőnyébe lépünk előre. „De ennél is fontosabb számunkra az ügy tartalmi oldala. Az egyesülő Európában újbóli történelmi lehetőség adatik, ami egyben erkölcsi korparancs, hogy magyarságunk magára találjon, és millenáris örökségének folytatásaképpen – remélt jövője érdekében – talpra álljon” – felelte Tőkés László a kettős állampolgársággal kapcsolatosan.
Az új alkotmány a szabad Magyarország kulcsa 
„Nem építhetjük meg közös magyar hazánkat a 21. században egy, a 20. századot épp lezáró, toldozott-foldozott, ideiglenes alkotmány foglyaként. Többen azt állítják, hogy nem volt alkotmányozási kényszer – ám a kényszer és a kötelesség között lényeges különbség van, és megítélésem szerint a nemzeti kormánynak – ahogyan egyébként az eddigi kormányok mindegyikének – kötelessége volt új megalapozást adni annak, amit szabad Magyarországként elterveztünk, megálmodtunk. Történelmi időket élünk. Nemzeti feltámadásban gondolkozunk és reménykedünk” – mondta el Tőkés László a napokban elfogadott új alkotmánnyal kapcsolatban. Az EP-képviselő úgy véli, hinni kell saját erőinben és abban, hogy ezek az erők összeadódnak.
Véleménye szerint az elfogadott új alaptörvény „emberi s magyar – és ez a lényeg”. „Másfelől olvasom a posztkommunistáknak, vagy a velük a hatalom kedvéért elvtelenül kiegyező áldemokratáknak a fanyalgásait, és önkéntelenül felötlenek bennem ezen kényszeres »véleményvezéreknek« az őszödi beszédet igazoló apológiái. Ellenpontként kívánni sem lehetne jobbat: van egy korszerű alaptörvényünk szemben a hazugság-dömpinggel” – mondta el.
Az Orbán Viktor vezette kétharmados többségnek volt bátorsága felvállalni magyar múltunkat és keresztény gyökereinket, szemben például az Európai Unióval, ahol a kétezer éves keresztény Európát egyfajta félreértelmezett „politikai korrektség” jegyében egyetlen tollvonással áthúzták – szögezte le.
Ez egy komoly feladat, nem lehetett csak úgy letudni 
Nemrég egy magyarországi politikus ismerősöm kifakadt, hogy „Európában mindenkinek mindent szabad, kivéve a magyaroknak”. 2011-re nagyjából idáig sikerült letornászni az 1956-ban (és azelőtt) szerzett hírnevünket azáltal, hogy „hazudtunk reggel, délben, este”. Az Orbán-kormány 1956 örököseként nem engedhette meg magának, hogy tájba simulóan „letudja” az EU-elnökséget, hogy példás magaviseletű, ámde önálló elképzelés és akarat nélküli „jótanulóként” elvtelenül alárendelje magát Európa „békediktátumának” – fejtette ki véleményét Tőkés László a soros elnökségről.
A múlt a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra 
„II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300. évfordulóján a kereszt és a feltámadás jegyében idézem meg Nagyságos Fejedelmünk imádságában formát öltött és áldozatos életében gyümölcsözött nemes hitét. Megváltó Istenünkbe vetett élő hittel kérem az Ő gazdag áldását életünkre, nemzetünkre és húsvéti ünnepünkre. Nemzetünk megszenvedett múltja a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra” – mondta el Tőkés László azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Húsvét milyen üzenetet hordoz a 21. században. mno.hu
Erdély.ma

Közröhej
Amikor a bizonyos szempontból vitatható magyarországi médiatörvény ügyében a budapesti ellenzék a nemzetközi szervezetek beizzításával próbálta érvényesíteni érdekeit – ha szokatlannak is tűnt a nemzetköziesített vehemencia –, könnyen túl lehetett lépni ezen.
Lehetett arra gondolni, hogy a szólásszabadságnak, és általában a szabadságjogoknak mindig is voltak nemzetközi dimenziói. Hagyománya van annak, hogy a fejlett demokráciák vagy egyes nemzetközi szervezetek megszólalnak például az iszlám nők jogainak védelmében vagy a halálbüntetés gyakori kínai alkalmazása ellen. Azzal azonban, hogy a kihirdetés előtt álló magyar alkotmány paragrafusaival is az Európai Uniónál, annak tagállamainál, az Európa Tanácsnál és egyéb intézményeknél kilincselnek, és már a Budapestre látogató ENSZ-főtitkárnak is arról kell nyilatkoznia, hogy megfelelőnek találja-e a készülő alkotmányt, hihetetlen rossz szolgálatot tesznek Magyarországnak.
Az alkotmány ügyében folyamodni külső segítséghez szinte akkora bűn, mint amilyen a szovjet csapatok Magyarországra hívása volt 1956-ban. Az alkotmány ugyanis – túl azon, hogy rögzíti a törvényes alapelveket – egy ország, egy nemzet önkifejezési eszköze. Arról is szól, hogy az ország, a nemzet milyen keretek között képzeli el saját jövőjét, hogyan kodifikálja nemzeti érdekeit. A magyar jövőkép, a magyar nemzeti érdek megfogalmazásában pedig csakis Magyarország lakói, csakis a magyarok illetékesek. Milyen nevetséges is lenne, ha az Európai Uniónak, az Európa Tanácsnak, az ENSZ-nek vagy éppen a budapesti vagy bukaresti kormánynak kellene rágódnia azon, hogy miért is királyság Nagy-Britannia. Az ellenzék külső segítségkérésével Magyarország vált közröhej tárgyává, a szégyen pedig a határon túl is érezhető.
Gazda Árpád
Krónika (Kolozsvár)

Magyar feliratokat helyeztek ki a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Egyetemen
Magyar nyelvű feliratokat helyeztek ki ismeretlenek a Babeș-Bolyai Tudományegyetem épületében Sepsiszentgyörgyön – mert az egyetem magyar vezetősége nem volt képes rá. A hatalmas, új épületben vannak ugyan kétnyelvű feliratok, de hiányos a magyar feliratozás, a hallgatók számára leginkább közérdekű információk nem olvashatóak magyar nyelven. Nincs órarend magyarul, a hallgatók a tantárgyak egy részének nem ismerik a magyar elnevezését emiatt.
A Vállalatgazdaságtan kar titkárságának ajtaján szinte semmit nem ír magyarul – pedig ott tájékozódik leggyakrabban az ember. Az új, hatalmas épület egyik homlokzati táblája is csak román nyelvű. Az egyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának honlapja is kizárólag román nyelvű – pedig az összes tanár és a vezetőség is magyar és az egyetem kolozsvári honlapjának is van magyar változata. Üdítő kivételt csak a Közigazgatás szak kétnyelvű feliratai és háromnyelvű weboldala jelentenek. A XXI. században, az Európai Unióban, a magát multikulturálisként meghatározó Babeș-Bolyai Tudományegyetem egyik székelyföldi tagozatán ez a diszkrimináció megengedhetetlen. Amennyiben a helyzet nem változik, hamarosan újabb figyelemfelkeltő akciók következnek.
2005 októberében a mai új épület helyén sepsiszentgyörgyiek százai tüntettek az önálló állami magyar Bolyai Egyetemért, a követelések között kiemelt helyen szerepelt, hogy új épületet kívánnak a szentgyörgyi egyetemnek. Senki nem gondolt arra, hogy felépül az új egyetemi épület és ebben magyar vezetők fogják cenzúrázni a magyar nyelvet. Szégyen, hogy az egyetem hallgatói és leendő diákjai kell erre felhívják a figyelmet és saját kezűleg kell kihelyezzék a magyar feliratokat, az erről szóló videófilm pedig az interneten kering. Felszólítjuk az egyetem vezetőségét és Fazakas József igazgatót, hogy maradéktalanul tegyen eleget a magyar közösség elvárásainak, mely a magyar nyelvi környezetet és ügyfélszolgálatot is elvárja – ezek nélkül a magyar nyelvű oktatás mit sem ér, hiszen másodrangúvá süllyeszti az anyanyelvet.
emihirek.ro 
Erdély.ma

Kisebbségi törvényt és régióátszervezést kér az RMDSZ
Ragaszkodnak a Székelyföld fejlesztési régióhoz a háromszéki RMDSZ-es elöljárók. Tamás Sándor és Antal Árpád csütörtökön sajtótájékoztatón válaszolt Traian Băsescu államfő Kovásznán megfogalmazott felvetéseire, miszerint a fejlesztési régióknak nem etnikai, hanem gazdasági alapon kell szerveződniük, és az RMDSZ-nek a koalícióban nem voltak teljesíthetetlen feltételei. Az államfő ugyanakkor kijelentette, a szélsőségesek nem alhatnak nyugodtan.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a koalícióban akkor lesz továbbra is béke, ha a parlament elfogadja az RMDSZ két benyújtott jogszabálytervezetét, a kisebbségi törvénytervezetet, valamint a fejlesztési régiók újrafelosztására és a Székelyföld önálló régióként való megjelenítésére vonatkozó tervezetet. Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke üdvözölte az államfő kezdeményezését, hogy a régió fogalma az alkotmányban is megjelenjen, szerinte ezt az RMDSZ már húsz éve szorgalmazza, csak a román politikusok „későn érnek”.
A politikus szerint EU-konform érvekkel támasztják alá a Székelyföld régió megalakításának szükségességét: a térség közös gazdasági, szociális, földrajzi és történelmi kapcsolódási pontokkal rendelkezik. Antal Árpád a spanyol példával rukkolt elő, a spanyol alkotmány első cikkelye kimondja, hogy Spanyolország egységes nemzetállam, a második cikkely azonban leszögezi, hogy Spanyolországnak vannak autonóm régiói. Tamás Sándor hozzátette, az Unió 27 országa közül tizenegy államban van valamilyen típusú autonómia. „Nem vallunk szélsőséges nézeteket, ezért nyugodtan alszunk” – hangsúlyozta a poltikus.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kérdések ünnep után
A feltámadás napja alkalom a magunkba szállásra, dolgaink átgondolására, a megtisztulásra. No meg az áhítatra, a fohászra – és a hitvallásra. Idén, Magyarországon, az alaptörvény szentesítésére is alkalmat jelentett.
Szabad-e ilyenkor arra gondolni, hogy sok embernek csak nyűg és frusztráció az ünnep, s az elesetteknek legfeljebb a gondjaik támadtak fel a magasztos fesztivizmus pillanataiban? Őket inkább kérdezésre készteti az ünnep is, tanácstalanságuk megfogalmazására.
Itt van mindjárt a köztársasággal elbánó alaptörvény minősítése. Orbán Viktor az alkotmányát „szépnek”, „a magyar újjászületés legfontosabb dokumentumának és Európa legmodernebb alaptörvényének” nevezi. Ezzel szemben – bár mérvadásban nyilván elmaradva a jogász végzettségű magyar miniszterelnök mellett – több mint félszáz jogi világtekintély „súlyos aggodalmát” fejezte ki „az alkotmányjavaslat és annak elfogadási módja miatt”, több olyan vonatkozást említve, amivel az alapszabály „aláássa a jogállamiságot”, s „komoly legitimitási hiányosságokat” jelez.
Kérdésünk tehát: kinyilatkoztatás-e az új alkotmány (amiben hinni kell, mint mondjuk a szeplőtlen fogantatásban), vagy pedig legfőbb jogforrás, szabályrendszer, vagyis törvény, amit be kell tartani államnak és polgárának egyaránt? Kinek higygyünk: a mostani „álamfőnek”, aki aláírta, vagy az előző köztársasági elnöknek, aki súlyos veretességgel bírálja?
Az emelkedett hangulatban kérdezhetünk magunk is szónokiasakat. Lehet-e ösztönből kormányozni? Nem hitelteleníti a hazaszeretetet a múlt kísérteteit felébresztő szemlélet? Átlényegül-e a giccs, ha monumentális? Meddig fokozható a nevetségesség?
Kérdezhetünk (ál)naivakat. Most megint úgy lesz, mint régebben, s a kevés dolog, ami szabad, az egyben kötelező is leend? És aki nem dolgozik, ne is egyék? Meg rendben van, persze, hogy a gyermeknek gondoskodnia kell a szüleiről, de miért kerül ez törvényes kötelességként az alkotmányba (és például az, hogy ne paráználkodjunk, nem)? Meg hát hogyan ellenőrzik, esetleg büntetik, ha valaki mondjuk azért nem visel gondot az anyjára, mert napestig robotolnia kell, hogy eltarthassa a gyerekeit?
Megkérdezhetnénk saját politikusainkat is: milyen érzés viharedzett demokrataként értően elmerülni egy ilyen dokumentumban? Akarhatunk-e egy olyan ország állampolgárai lenni, amely szembemegy az Európai Unió értékrendjével? Apropó: hivatásos és önképzett alkotmányjogászaink és „politológusaink” hol fejtették ki mélyenszántó és becsületes szakvéleményüket a húsvéti alkotmányról? (Mert a „médiaszakértőink” alapos, bátor véleményét a magyar sajtótörvényről ismerjük.) Kérdezhetünk képtelenséget akár: lehet-e még magyar, aki nem fideszes?
De nagyon praktikusat is: gyomorrosszullétre mi a leghatásosabb ellenszer, így, a zünnepek után?...
Kérdéseink sokasodnak, időnk és terünk fogy. Egyelőre várjuk a munkások szolidaritásának közelgő világi ünnepét – s ha még lehet, azt követően is kérdezünk.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Demográfiai változások – a szakember szemével. Mezei Elemér, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének docense a az ősszel esedékes népszámlálásról
Idén októberben újra megszámláltatunk: a rendszerváltás óta immár harmadik népszámlálásra némi tologatással végül nem tavasszal, hanem ősszel kerül sor. A közelgő cenzus szolgált alapul a Mezei Elemérrel folytatott beszélgetésre. Interjú alanyunk matematikus, a szociológiai tudományok doktora, szakterülete a demográfia, a matematika és a statisztika. Visszatérő, és talán már az unalomig ismételt kérdés a hamarosan sorra kerülő népszámlálással kapcsolatban, hogy mire számíthatunk az erdélyi magyarság számadataival kapcsolatban. Mezei Elemér szerint fogyás lesz tapasztalható minden nemzetiség körében.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a részletes, kisebb területi leosztású adatok csak két-három évvel a cenzus után lesznek hozzáférhetőek. Az Európai Unió nem kötelez, de ajánlja a régiókra való lebontást is.
2006, 2007, 2008 és 2009-es éves adatokra támaszkodva a körülbelül nyolcszázhetvenezer újszülött adatai és azok etnikai hovatartozása alapján az utolsó négy évben élve születettek 2006-ban 5,2, 2007-ben 5, 2008-ban 4,8, 2009-ben pedig 4,7 százaléka magyar. Innen származik a fogyás egy része. A magyar etnikumú lakosság korösszetétele sem a legjobb. Ha összehasonlítjuk a román, magyar és roma népesség korfáját (a lakosság korelosztását tartalmazó táblázatot), láthatjuk az eltéréseket. A 2002-es nemzetiség és korcsoport szerinti adatokból összeállított korfán látszik például az 1967-es abortusztörvény is: az akkor 30-34 évesek között, akik 1967-72-ben születtek kétszer annyi gyerek jött világra 67-ben, mint 66-ban.
A legutóbbi népszámláláskor csak 530 ezren vallották magukat cigánynak, de a 0-4 év közötti korosztályban kevesebb a magyar, mint az 530 ezer deklarált roma esetében. 1930-tól a 2002-es népszámlálásig, ha a különböző etnikumúak százalékos arányát vesszük, látnunk kell, hogy a magyarok részaránya 10 százalékról valamivel több mint 6-ra csökkent.
Gyermekvállalási adatok
Gyermekvállalási statisztikák alapján foglalkozásra, életkorra vonatkozó részadatokat 2006-2009-es adatok alapján elemzett Mezei Elemér. A négy év átlagában 43 284 magyar gyerek született élve, tehát évente nagyjából 11 ezer. Az édesanyák szüléskor legnagyobb arányban 28 év körüliek (25-től 31 évesig öleli fel az összlétszám 40 százalékát).
Foglalkozás szerint: alkalmazott a magyar édesanyák kb. 60 százaléka, a háztartásbeliek aránya pedig 32 százalék. Ebben a négy éves periódusban vizsgált magyar anyák 75 százaléka általános, szak- és középiskolai végzettségű, míg 12,9 százalékuk felsőfokú végzettségű. A családi állapotot tekintve a magyar édesanyák egynegyede szüléskor hajadon volt. Mint Mezei professzortól megtudhattuk, ez alacsonyabb, mint az európai átlag. „Angliában 2006-2007-ben történt meg, hogy több gyerek született házasságon kívül, mint házasságban.” 2006-2009-ben 870 ezer román gyermek született élve, magyar 43 ezer, roma pedig 24 ezer. Ez utóbbi kategóriában a gyerekeknek csak 27 százaléka született hivatalosan elismert házasságon belül, s a statisztikákon az is látszik, hogy mikor vezették be a 200 eurós összeg odaítélését a hivatalosan bejegyzett fiatal párok részére: 2007-ben történt ez, mert 10 százalékos növekedés tapasztalható a házasságban született gyermekek esetében.
Népszámlálások, továbbvezetett népesség és a 23 milló román állampolgár esete
1930-tól vezetik a népszámlálások adatait a statisztikai hivatalban. Az 1920-as adatok nem megbízhatóak. 1912-ben volt Ó-Romániában népszámlálás, 1910-ben az erdélyi részben, de ezeket nem egy időben tartották. Volt tehát cenzus ’30-ban, ’48-ban, ’56-ban. A közöttük eltelt időszakban továbbvezetett adatokat ritkán teszik közzé. 1960-tól a 17 489 450 megszámlálthoz hozzáadják az ’56 február 21-e után élve születetteket, kivonják az elhalálozottakat, így megvan az 1956 december 31-i adat.
1957 után ’66-ban volt Romániában újabb népszámlálás, s ekkor nagyobb volt a népszámláláskori érték, a lakosság száma enyhén növekedett. ’77-ben is növekszik kicsit. Majd eljutunk ’91-ig: 23 millió 185 ezerre teszik ekkor a népességet, ez továbbvezetett adat. A megszámláltból ’92-ben már csak 22 millió 810 ezer jön ki, vagyis hiányzik 375 ezer ember. Kik ezek és hová tűntek? Ők azok, akik nem legálisan vándoroltak ki. De mióta? 1991 és 1992 közt jelenik meg a különbözet, ám ők valójában ’77 után hagyták el az országot. Persze nem egyenletesen, vannak időszakok, amikor nagyobb arányban, s köztük vannak például azok is, akiket a Dunában úszva lelőttek. Nyilván az elvándorolt személyek megjelennek legálisan más ország statisztikáiban, viszont annak az országnak nem volt érdeke, hogy kiadja a származó ország felé az adatokat. Nem tudták hát, és nem is nagyon akarták tudni mindezt, mert arra volt szükség, hogy 23 milliónál nagyobb legyen a lakosság. A megszámlált népesség viszont már az alatt volt – tudtuk meg Mezei Elemértől. 1872-ben Szentpéterváron a nyolcadik nemzetközi statisztikai kongresszust tartották. A tagállamok ott elfogadták, hogy a népszámlálásokat tízévente tartják majd, az évtized vége lesz az eszmei, referencia időpont. Ezen dátum után mennek el a kérdezőbiztosok, és az akkori időpontnak megfelelő helyzetet regisztrálják. Ezt Magyarország betartotta már az 1881-ben végrehajtottban is, és többnyire máig tízévente szerveztek cenzust. A 2011-es év folyamán végrehajtott népszámlálásokat kell aztán visszavetíteni január elsejére. Nálunk ezért az októberi népszámláláskor az addig élve születetteket (január 1-hez képest) levonják, a közben elhunytakat pedig hozzáadják majd. Az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok közti különbséget nem csak a természetes szaporulat, fogyás, elvándorlás és bevándorlás adja, hanem az is, hogy 1992-ben a jogi népességet írták össze, vagyis Románia állampolgárait, 2002-ben viszont a lakónépességet, vagyis azokat is, akiknek pihenőhelye, ideiglenes tartózkodási helye legalább egy éve az országban volt. Nem csak az EU-nak, hanem az ENSZ statisztikai hivatalának is az a javaslata, hogy a lakónépességet írják össze, és ennek alapján az adatok összegezhetőek legyenek. A 2011-es cenzust már ugyanúgy számolják majd, mint a legutóbbit, a célba vett népességnek ugyanaz a leírása – mondta az egyetemi docens. Fontos az egyértelmű és világos meghatározás
A már említett 1872-es nyolcadik kongresszuson azt is elhatározták, hogy milyen jellegű adatokat regisztráljanak, hogy a tagországok adatai összehasonlíthatóak legyenek – magyarázza Mezei Elemér. Magyarország tagország volt, de Románia képviselővel volt csak jelen, és nem is tartották be a tízéves terminusokat. 1872 után Keleti Károly visszatért Magyarországra a kongresszusról és nagy lendülettel belekezdenek a szervezésébe. Az útmutatásokban az állt, hogy anyanyelvként azt a beszélt nyelvet kell regisztrálni, melyet az illető sajátjának vall, és erre határozott kijelentést tesz. Világos és pontos, nem? – tette fel a kérdést Mezei Elemér, de a válasz is hamarosan tisztázódott. Mindennek tükrében vessünk egy pillantást a népszámlálás adataira: 1880-ban az akkori Kolozsváron például anyanyelv szerint 5618 román, 23 676 magyar, 1437 német élt, és 1056 ismeretlen anyanyelvű volt. A falvakban is nagyszámú az „anyanyelve ismeretlen” kategóriába tartozó. Miért? Mert azt a nagyon is pontos meghatározást, hogy anyanyelvnek azt a beszélt nyelvet kell regisztrálni, amelyet az illető sajátjának vall és erre határozott kijelentést tesz, a csecsemők esetében nem alkalmazhatták. Mivel nem tudnak beszélni, nem tudnak határozott kijelentést sem tenni... – magyarázza az érdekes demográfia történeti adalékot Mezei.
1890-ben már kijavították a hibát, és kiegészítették azzal az útmutatást, hogy a beszélni nem tudók esetében a családban beszélt nyelvet kell regisztrálni, s így az ismeretlen anyanyelvűek eltűnnek. De az etnikumot nem egyszerű megfogni, még akkor is, hogy ha nagyon jó szándékkal vannak, lám, az anyanyelvvel is hogy jártak. S a felekezet kérdése sem egyszerű. Hajdanán regisztráltak a kereszteléskor, ma ez már bonyolultabb, s más dolog az egyházaknál regisztrált személyek száma, megint más az, hogy milyen felekezethez tartozónak vallják magukat az emberek. A népszámláláskor nem a vallásos emberek számát kapjuk meg – hangsúlyozta az egyetemi docens.
Hányan lehetnek a romák?
Számarányuk nagyon megfoghatatlan, mivel nincs anyanyelvük. Beszélnek egy roma nyelvet, de nincs iskola, tankönyv, irodalom ezen a nyelven. Nyelvhasználat tekintetében beolvadnak a környező társadalomba. A zsidók is eléggé megfoghatatlanok, különböző anyanyelvűek, de felekezet alapján még jól számba lehet venni őket, viszont a cigányoknál sem az anyanyelv, sem a felekezet nem segít ebben a tekintetben – hangsúlyozta a matematikus. Arra a kérdésre, hogy mennyi lehet az eltérés a hivatalos és valós adatok között a romák számának tekintetében Mezei professzor jogosan így válaszolt: „Mi az, hogy valós? Valami van, de ha nem tudjuk mi az, akkor mit tudunk mondani? Ha tudnám az eltérést, akkor a valóst is tudnám.” A cigány szervezetek állításai szerint két és fél, három millióan vannak: nekik is érdekük, hogy minél többet mondjanak, mert ezzel a reprezentativitásukat alapozzák meg.
Hogyan lehet statisztikával hazudni?
Az eredmények tükrében nagyon sok mindent ki lehet deríteni, viszont hazudni is lehet az adatokkal. Ha például csak átlagot közlünk, nagyon nagy csúsztatásokra adunk lehetőséget. Az átlag kijöhet átlagkörüli értékekből és átlagtól nagyon távol eső értékekből is – figyelmeztet a professzor, aki az átlagjövedelmet hozza fel intő példának.
Grigore Moisil nonkonformista akadémikus mondta egyszer – emlékezett Mezei Elemér –, hogy ha csak átlagértéket mondasz, azzal lehet a legnagyobbat hazudni. Ültess rá átlagban 30 fokos két téglára valakit, de az egyik téglát mínusz 10 fokra hűtsd le, s a másikat 70-re hevítsd föl, s ha csupasz hátsóval ráül az illető, az ordítani fog, pedig átlagban 30 fokon ül. Kell a szórás is ahhoz, hogy pontosak legyünk. Hiába emelkedik például az átlagjövedelem, ha a szórása növekszik: az nem egy tömeges jólétet jelent.
Mezei Elemér szerint a népszámlálás alapján kapott eredmények megbízhatóak, a probléma inkább az, hogy lassan, késve és akkor sem eléggé részletes adatokat adnak ki. Akármi is legyen majd a népszámlálás eredménye, az adatok tekintetében nincs olyan, hogy jó vagy rossz – összegezte beszélgetésünket Mezei professzor.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elítélték Mureşant
Hét év börtönbüntetésre ítélték Ioan Avram Mureşan volt mezőgazdasági minisztert, aki több mint másfél milliárd euró értékű kárt okozott az államnak. Mureşan az első volt miniszter, akit a rendszerváltás után börtönbüntetésre ítélnek korrupció miatt.
A Mediafax hírügynökség szerint az ítélet még nem jogerős. Mureşanon kívül a minisztérium több egykori alkalmazottja ellen is hasonló ítéletek születtek.
A volt tárcavezető 1996 és 2000 között vezette a mezőgazdasági minisztériumot. Abban találták vétkesnek, hogy bizonyos minisztériumi pénzek eredeti rendeltetését megváltoztatta, s ezzel az államot 1,6 milliárd euróval károsította meg.
Jelenleg több per is folyamatban van kormánytagok ellen, de ezek lassan haladnak. Emiatt az Európai Unió is elégedetlenségét fejezte ki. Brüsszel 2007, Románia EU-csatlakozása után is figyelemmel kíséri az igazságszolgáltatás reformját.
Szabadság (Kolozsvár)

Kövér László Szatmárnémetiben
Első hivatalos látogatására érkezett tegnap Szatmárnémetibe Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki a Szatmári békekötés 300. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségen vett részt.
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke első hivatalos látogatását tette a megyeközpontban, aki a megye és a municípium magyar elöljáróival folytatott protokollbeszélgetést a polgármesteri hivatalban, majd a helyi sajtóval találkozott. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere elmondta, nagy öröm Kövér Lászlót és Seszták Oszkárt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét Szatmárnémetiben köszönteni. A meghívott vendégeknek a protokollbeszélgetés alkalmával bemutatták a municípium és a megye gazdasági helyzetét, a befektetési lehetőségeket és a kulturális életről is tárgyaltak, de a román-magyar határon átívelő projekteket is ismertették a magas rangú vendégekkel.
Dinamikus régió
Kövér László első hivatalos látogatásán vett részt Szatmár megyében, magánemberként ugyanis már járt a környéken. Elmondta, a protokollbeszélgetés során a polgármesterek és a megye vezetői viccesen megjegyezték, hogy a magyarországi turisták csak a Székelyföldet ismerik, ezt a vidéket „átlépik”, annak ellenére, hogy a környék is rengeteg szépséget rejt. Mituán Magyarország és Románia egyaránt az Európai Unió tagjai, egyesülnek a regionális érdekek, és a határon átívelő együttműködések révén a térség egyre vonzóbbá válik a turisták számára. A sok EU-s finanszírozású, határon átívelő projektnek köszönhetően ez a régió a legdinamikusabb az együttműködés szempontjából, hangsúlyozta a házelnök. Kövér rámutatott, annak ellenére, hogy ő a törvényhozó hatalmat képviseli, közvetít majd abban, hogy a következő román-magyar közös korményülésen napirendre kerüljenek azok a problémák és észrevételek, amiket a szatmári elöljárók jeleztek. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a magyar nemzet egységét hirdetik, melyet az új magyar alkotmány is megerősít, így jogukban áll, sőt kötelességüknek érzik, hogy elmondják akár negatív véleményüket is egy húsz éve kormányzó párttal kapcsolatban. Kihangsúlyozta, azzal, hogy több magyar párt alakul Romániában, a demokrácia eszménye erősödik, az pedig hogy a választópolgár kire szavaz, mindenkinek a saját döntése és értékítélete alapján valósul meg. Kövér László végszóként annyit mondott, hogy mindenkinek a józan esze által irányítva kell tevékenykedni és együttműködni, a magyarság érdekeit képviselve.
Sógor Beáta
erdon.ro

Surján: Mindig meg kell tenni, amit lehet
Surján László európai parlamenti képviselőt (FIDESZ) a konferencia után sikerült mikrofonvégre kapni.
– A Bálványosi (Tusványosi) Nyári Szabadegyetem formájában már kezdeményeztek magyar–román megbékélési párbeszédet, ami aztán a román fél érdektelensége miatt fokozatosan inkább magyar–magyar párbeszéddé alakult át. Mitől lesz más ez a most kibontakozó mozgalom az eddigiekhez képest?
– Nem tudom megjósolni, hogy mi lesz, de becsülök minden korábbi hasonló szándékot. Én annyiban próbálom másként, hogy nem szervezetekhez fordulok, hanem az emberekhez. Ez persze rögtön rögösebbé teszi az utat, mert egy szervezetnek van címe, kapuja, csengője, be lehet oda menni, és lehet valamit cselekedni. De azért Tusványosra is rengetegen járnak érdeklődő fiatalok. Hogy aztán a politika bizonyos fokig megzavarta az ügyeket, ebbe én most nem akarok belemenni. A civil világ az egész térségben elég vékony, de nagyon sok értékes embert tartalmaz, és ahogyan az itt, a konferencián is elhangzott, lehet értelmes párbeszédet folytatni szakmai alapon, kényes kérdésekről. Ugyanolyan folyamat zajlik a szlovák–magyar kapcsolatrendszerben is, és a Charta aláírói között azok a történészek is megtalálhatók, aki ezt a munkát végzik. Tehát a jövőt nem látjuk, az indulás nem robbanásszerű, de ígéretes.
– Hogyan lehet csatlakozni a mozgalomhoz. Ennek érdekében aláírásgyűjtést is kezdeményeztek…
– Honlapunk a www.chartaxxi.eu, rajta látható egy térkép, amelyen kis pontok jelzik, hogy milyen településekről írtak már alá, és választani kell egy nyelvet a tíz közül. Bárki az anyanyelvén megtalálja az alapítószöveget, amit, ha tetszik neki, aláírásával támogathat. Az élő honlapon még találni híreket, közleményeket, információkat. Azzal a tapasztalattal, amit egyetemi tanárként és politikusként magaménak mondhatok, életemnek most már befejező szakaszába lépve próbálom úgy meglökni a mozgalmat, hogy az majd nélkülem is működjék. Maradjunk itthon, maradjunk a Kárpát-medencében, és teremtsünk itt olyan világot, hogy az valamennyiünknek jó legyen! Valójában ez mozgalmunk célja.
– Úgy tűnik, a mai világot nem keresztény értékrendek szerint igazgatják. Ilyen körülmények között a közép-európai civil társadalomnak van-e esélye beleszólni sorsa alakításába?
– Erre azt mondhatom, hogy a történelmünk folyamán voltak olyan keresztény királyaink is, akiktől sok jót nem kaptunk. Szerintem a kereszténységnek mérhetetlen társadalmi küldetése van. De van egy olyan tanítás, hogy az ember természeténél fogva keresztény. Ami azt is jelenti, hogy a jó szándék sokkal több emberben benne van, mint gondolnánk. A mi mozgalmunk levezethető keresztény, de más elvekből is. Például az Európai Unión belüli pénzügyi érdekekből. És a civil társadalomnak minden esélye megvan arra, hogy bekapcsolódjék ebbe. Bethleni üzenet, hogy nem lehet mindig megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. Most például ehhez a mozgalomhoz csatlakozni lehet. Aki keresztényként csatlakozik, annak én nagyon örülök, de annak is, aki nem keresztényként csatlakozik.
Ö. I. B. 
Szabadság (Kolozsvár)

A gordiuszi csomó
Politikai patológia
Európa szégyene. Ezzel a megnevezéssel illette Orbán Viktor Magyarországát a német közszolgálati ARD televízió kommentátora húsvéthétfőn, az esti híradóban, az új alkotmány megszületése alkalmából. „Ez az állam már nem tartozik ebben az értelemben az EU-hoz” – szólt a verdikt, amit (az elhangzottak értelmét és az elhangzás helyét tekintve) mérhetetlenül súlyosnak, ámde helytállónak kell tekintenünk.
Legföljebb annyit tehetünk hozzá, hogy ami hazánkban történik, az nemcsak Európa, hanem természetesen – és elsősorban – Magyarország szégyene. Mindannyiunké. Hogy a szégyenből és a felelősségből ki milyen arányban részesül, az más lapra tartozik, most szorítkozzunk csak az új alkotmányra. Tudjuk, hogy az alkotmányozó – hazudjon utólag bármit – a választások előtt nem kért felhatalmazást a közjogi rendszer átalakítására. Mi több, az ellenkezőjét ígérte: az alkotmányozás ilyen értelemben tehát illegitim. A legitimitás utólag pótolható volna egy népszavazással – gondolhattuk korábban. Csakhogy az orbáni alaptörvény ismeretében már ezt se gondolhatjuk, hiszen a demokrácia lerombolását és az autokrácia kiépítését senki és semmi nem legitimálhatja. (Más kérdés, hogy a hatalmon lévőknek nincs bátorságuk efféle próbát tenni, helyette egy közjogilag értelmezhetetlen kérdőívvel manipuláltak).
Az alkotmányozás folyamata nélkülözött minden érdemi politikai, szakmai és társadalmi egyeztetést. Az egészet erőltetett menetben, bő egy hónap alatt hajtották keresztül a parlamenten, a két demokratikus párt bojkottja és a szélsőjobb asszisztálása mellett; az alkotmányjogászok (pártállástól függően heves vagy visszafogott, ám általános) kritikájától és a demokrata polgárok tiltakozásától kísérve. Az új alaptörvény emiatt a legszűkebben vett jogi és a legtágabban értelmezett szellemi tekintetben is csapnivaló fércmű.
Politikai értelemben pedig oktrojáltnak tekinthető. Mindez tetten érhető a szöveg – de főként a preambulum – egyoldalú politikai fundamentalizmusában, egy új nemzeti-keresztény kurzus bevezetésének visszataszító, egyszersmind szánalmas igyekezetében. Egy avíttságában is kommersz jobboldali történetszemlélet jogértelmező normává emelésének buzgalmában. Továbbá abban a külpolitikai bonyodalmakkal fenyegető abszurditásban, ami a magyar állam alkotmányát a (más államok polgárait is magába foglaló) magyar nemzethez rendeli.
Az új alkotmány hátat fordít a nyugati demokratikus fejlődésnek. Az utóbbit az emberi alapjogok egyetemessége és garanciáik kiterjesztése jellemzi, az orbáni állam pedig korlátozza, illetve bizonyos kötelességek teljesítéséhez köti őket (pl. munkavégzés). Sorolhatnánk még a súlyosabbnál súlyosabb problémákat, ám ha jobban belegondolunk, mindennek nem sok értelme van. Valójában semmi. Mert az orbáni alkotmányozás kritikája – hogy egy valaha politikust idézzek – „alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérlet”. (Ez az 1990-es kormányprogram vitája során hangzott el – Orbán már akkor is igazságtalan volt, de még szellemes.)
Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy egy demokratikus alkotmány alapvető közpolitikai célja a hatalmi intézmények működésének harmonizálása, a limitált hatókörű birtoklásukért folyó versengés koordinálása, méghozzá a demokratikus államok működtetése során kívánatos hatalmi váltógazdaság elősegítésének jegyében, akkor az orbáni alaptörvény per definitionem nem tekinthető alkotmánynak. Itt ugyanis egy olyan közjogi csapdarendszerrel állunk szemben, amelynek célja épp az ellenkezője: a közhatalmi intézmények korlátlan, kizárólagos birtoklása, a birtoklásukért folyó verseny kiiktatása – ha kell, a kormányzat megbénítása árán is. Ez tehát egy antialkotmány. (...)
A részleteket sokan leírták már: az ördög bennük lakik. A politika ördöge. A sem isteni, sem emberi korlátot nem ismerő (rájuk csak szemforgató módon hivatkozó), csillapíthatatlan hatalomvágy. (...) A demokratikus intézményrendszert autokratikus üzemmódba kapcsolta át a fékek és ellensúlyok kiiktatásával. Ám kiderült (ami persze tudható volt előre), hogy nem elégszik meg ennyivel. Hogy nem éri be efféle ad hoc megoldással. Hogy a cél: a tartós és intézményes egyeduralom kiépítése. A jogi korlátok kiiktatásával: az önkényuralomé. Már a régi alkotmány sorozatos módosításával megindult a nagy építkezés. A nagy hatalmú kormányfővé avanzsált politikai vezér nem elégedett meg azzal, hogy akaratának engedelmes végrehajtóit helyezte a legkülönfélébb pozíciókba: hozzálátott ezek közhatalmi erődítménnyé alakításához is. A mandátumok meghosszabbításával, az újabb választás kétharmadossá tételével, a jogkör növelésével. (...)
Az új alkotmány – az antialkotmány – látszólag nem igazolta a legpesszimistább jóslatokat: Orbán nem épített ki prezidenciális rendszert a parlamentáris helyett. Valójában sokkal rosszabb történt: a korlátlan uralom más eszközökkel való bebiztosítása. Ahol a mindenkori kormányzatot überelni képes hatalmi jogosítványok nem egy nagy hatalmú (...) elnök és egy őt szolgáló felsőház kezében vannak, hanem kevésbé feltűnő, ám ezeknél biztosabb helyeken.
Például a Költségvetési Tanács vétójában és az államfő ehhez rendelt új parlamentfeloszlatási jogában. Ha végignézünk az új közhatalmi erődítményrendszeren (s itt felsorolhatnánk a pozícióba ültetett és a jövőben odaültetendő helytartók hivatali idejének elborzasztó évszámait, olykor 2024-ig), akkor napnál világosabb, hogy mindennek egyetlen célja és értelme van: egy bármilyen másik kormány megbénítása, majd rövid úton való eltávolítása.
Az orbáni álalkotmány olyan – minden demokráciában kormánykompetenciát képező – ügyeket tesz kétharmadossá, mint az adózás rendje, a családtámogatási rendszer, a nyugdíj- vagy az állami vagyonnal való rendelkezés. Hogy senki más ne tudjon kormányozni, ne bírjon moccanni se. A demokrácia értékrendje felől nézve mindez talán a politikai patológia fogalomkörébe sorolható. Ha volna ilyen fogalomkör. Mert arra a hatalmi megszállottságra, politikai elvetemültségre, bűnös és kártevő hajlamra, amiről szólni próbálunk, valójában nincs szavunk. Vagy ha van, röstelljük kimondani. Ám akármit mondunk: egyszer véget ér ez a rémálom. És akkor újra kell rendezni közös dolgainkat. Fel kell tenni bizonyos kérdéseket. Például azt, hogy – politikai értelemben – mi legyen azokkal, akik a demokrácia ellen, az ország kormányozhatósága ellen munkálkodtak. Minden kétséget kizáróan, nyilvánvalóan és félreérthetetlenül. Nemcsak ellenzékben, de kormányon is! Ördögi leleménnyel, végtelen kitartással, mérhetetlen károkat okozva. Amit művelnek, az most is alkotmányellenes. Nemcsak a papíron még hatályos 1989-es, de a saját alkotmányuk szerint is. Mindkettőben írva vagyon: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom... kizárólagos birtoklására.” (...) Orbáné másra sem irányul. Mondhatják-e majdan a demokraták: fölülkerekedtünk, lássunk neki a romeltakarításnak – ő meg csak működjön tovább, ahogy eddig, reméljük, legközelebb nem lesz sikeres? Vagy a történtek után le kell vonni bizonyos politikai konzekvenciákat?
Az orbáni alkotmány jelen tudásunk szerint kibogozhatatlan gordiuszi csomó. Valahogy szét kell majd vágni, alighanem.
Debreczeni József, Népszabadság
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)

Összebútorozott a Jobbik az MPP-vel
Stratégiai partnerség kialakítására törekszik a Jobbik az MPP-vel – jelentette be szatmárnémeti irodájának megnyitóján Szegedi Csanád, a szélsőségesnek tartott magyarországi alakulat EP-képviselője. Az iroda egyébként a helyi MPP-székházban kapott helyet, az ideiglenes irodavezető pedig Hegedűs Pál, az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke.
Szombaton Szatmárnémetiben felavatták Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő második romániai irodáját. A Hám János utca 4. szám alatt megnyílt képviselet irodavezetői teendőit ideiglenesen Hegedűs Pál, a Magyar Polgári Párt Szatmár megyei szervezetének elnöke látja el. Ugyanez az ingatlan szolgál egyébként az MPP megyei szervezetének székházául is. Szegedi Csanád szerint a Jobbik stratégiai partnerség kialakítására törekszik az MPP-vel, Szász Jenő, a polgári párt elnöke a Krónikának viszont úgy nyilatkozott: az együttműködésük feltétele az, hogy a jobbik rendezze a Fideszhez fűződő viszonyát.
Az irodanyitón jelen volt Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő is, valamint több Jobbikos országgyűlési képviselő, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezet vezetői. Szegedi Csanád kifejtette: helyben szeretnének határozottabban kiállni a magyarság ügye mellett, legfőbb célkitűzéseiknek pedig az autonómia kivívását, illetve a szabad nyelvhasználati jogok megszerzését tekintik. A képviselő hangsúlyozta, hogy a Partiumban, ezen belül pedig az Érmelléken is dolgoznak majd a területi autonómiáért.
„Nem provokálni akarunk, nem akarjuk megsérteni a román–magyar együttélés szabályait – szögezte le Szegedi. – Az egyszerű embereknek hasonlóak a problémáik, mivel Romániában és Magyarországon egyaránt kihasznált állapotba kerültek az EU-csatlakozást követően. Tönkretették a mezőgazdaságot és az erre épülő feldolgozóipart, ez ellen kívánunk fellépni.” A képviselő hozzátette: román nemzetiségűek előtt is nyitva áll az iroda, ők is kérhetnek bátran segítséget. Szegedi szerint a nemzeti érdekek érvényesítése érdekében készek együttműködni bármelyik romániai magyar szervezettel. Mint elhangzott, eddig az MPP mutatkozott a leginkább nyitottnak irányukban, a Jobbik és a polgári párt megyei szervezetei pedig már megkezdték az egyeztetést az esetleges közös munka érdekében. „Stratégiai partnerséget szeretnénk kialakítani a Magyar Polgári Párttal” – jelentette ki az EP-képviselő.
Morvai Krisztina egyetértett képviselőtársával abban, hogy az EU-csatlakozás vesztesei vagyunk. „Ideje lenne komolyan venni és alkalmazni az EU-s normákat, különösképpen az emberi jogokra vonatkozókat – hangsúlyozta. – Nemcsak az Európai Unió alapszabályában, de az ENSZ-ében is kiemelt helyen szerepel a nemzetek önrendelkezéshez való joga, ezeket akarjuk érvényesíteni. A jogszabályok szerint például súlyos jogsértésnek számít az etnikai arányok megváltoztatása betelepítések révén, amit Erdélyben, illetve a Partiumban nagymértékben eszközöltek az utóbbi évtizedekben.”
„A Magyar Polgári Párt nem tekinti a Jobbikot politikai közellenségnek, miként az RMDSZ teszi, hanem egy radikális nemzeti pártnak tartja, amelyet a magyar választópolgárok 17 százaléka legitimizált, és amelynek ennél fogva helye van a magyar politikában – jelentette ki a Krónikának az MPP és a Jobbik partnerségét firtató kérdésére Szász Jenő MPP-elnök. – Mivel az RMDSZ EP-képviselői nem képviselik megfelelően az erdélyi magyar érdekeket Brüsszelben, semmi kivetnivalót nem találunk abban, ha nemzetileg elkötelezett magyarországi EP-képviselők vagy pártok Erdélyben irodákat nyitnak.” Szász ugyanakkor elmondta, az MPP természetes politikai szövetségese a Fidesz, ezért a Jobbiknak előbb rendeznie kell Magyarországon a viszonyát a Fidesszel, hogy Erdélyben új kapcsolatot tudjon kialakítani az MPP-vel.
Amint arról korábban írtunk, Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök úgy véli, a Jobbik szatmárnémeti megjelenése nem kívánatos, mivel ez maga után vonja román szélsőséges szervezetek megjelenését.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Támogatókat keres az SZNT (Egymillió aláírás az autonómiáért)
Egyelőre nem lehet elkezdeni az SZNT által kezdeményezett egymillió európai polgár aláírásának összegyűjtését, hogy az Európai Parlament (EP) is szavatolja az európai őshonos kisebbségek önrendelkezési jogát, mert bár az EP tavaly decemberi döntése lehetőséget teremtett erre, a tagországoknak meg kell alkotniuk a szükséges jogszabályokat, meg kell teremteniük a cseppet sem egyszerű feltételeket – mondta el tegnap sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke. Kedvező azonban, hogy az EP szigorú határidőket szabott, így 2012. április elsejéig minden EU-s tagállamban biztosítani kell az aláírásgyűjtés feltételeit – hangsúlyozta.
Nem egyszerű törvények elfogadásáról van szó, igen bonyolult például a hitelesített online szavazási, aláírási rendszer, hiszen megbízhatóan kell tárolni, feldolgozni egy-egy régióban az EU területéről bárhonnan érkező voksokat, támogatásokat – hozta fel példaként az SZNT elnöke. Amíg meglesznek a feltételek, addig kapcsolataikat próbálják építeni, kiterjeszteni, támogatókat keresnek Európa-szerte, hogy aztán egyszerűbb legyen a kezdeményezés népszerűsítése. Nemrég a magyar országgyűlés frakcióival találkoztak, és mindenki támogatást ígért, a szocialisták nevében Szabó Vilmos azt is kiemelte, nem támadják majd a magyar kormányt egyetlen Székelyföldet érintő döntése kapcsán sem. Ugyanakkor az anyaországi pártok felajánlották segítségüket, ajtót nyitnak európai testvérpártjaik felé, az SZNT rendelkezésére bocsátják kapcsolatrendszerüket, igyekeznek támogatókat toborozni a székelyföldi autonómia ügye mellé – mondta el Izsák Balázs. Magyarországi tárgyalásaik azért is fontosak, mert talán ott hamarabb megszületnek majd az EU által előírt törvények, ha a kormány érzi az ügy fontosságát, és igyekszik teljesíteni a feltételeket. Az állampolgári kezdeményezés jogintézményét a lisszaboni szerződés hozta létre, és ezzel a lehetőséggel szeretne élni a magyarság, Európa legalább hét országában kívánnak összegyűjteni egymillió aláírást, ezekkel támasztanák alá azt az uniós jogszabálytervezetet, amely szavatolná az őshonos kisebbségek önrendelkezési jogát. Izsák Balázs azt is elmondta, nemcsak politikai pártok támogatását keresik, de a következő időszakban igyekeznek eljutni azokhoz az európai szervezetekhez, amelyek a székelyföldi magyarsághoz hasonló gondokkal küszködő népcsoportokat képviselnek, hiszen kezdeményezésük nem kizárólag a székelyföldi autonómia megteremtését segítené, hanem más kisebbségek jogainak kiteljesítését is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terjed a magyarellenesség (Halálosan megfenyegették Tőkést)
A magyarság hátrányos megkülönböztetését, a magyarokkal szembeni atrocitások elszaporodását tapasztalták Kárpát-medencei körútjuk során az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) vezetői, ezért felkérték Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, hogy az európai fórumokon erre hívja fel a figyelmet – jelentette be tegnap Nagyváradon Lomnici Zoltán, az EMT vezetője, a magyarországi Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.
Az elmúlt időszakban tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások között több háromszéki vonatkozású esetet is felsoroltak, szóvá tették többek között, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt vádat emeltek Markó Attila és Marosán Tamás ellen, a Kovászna megyei bíróság felfüggesztette a sepsiszentgyörgyi tanács utcanévadásra vonatkozó határozatát, Kökösben meggyalázták Gábor Áron emlékművét. Szóvá tették azt is, hogy nemrég a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. A Tőkés Lászlóval közösen tartott tájékoztatóján Lomnici Zoltán kritikusnak nevezte a helyzetet, s aggasztónak, hogy egyre több politikus vesz részt a környező országokban a magyarellenes megnyilvánulásokban. Ismertetése szerint az év első harmadában több mint húsz magyar emlékhelyet, illetve szobrot gyaláztak vagy rongáltak meg. A Felvidéken meggyalázták, majd megrongálták Esterházy János szobrát, Kárpátalján megrongálták, majd meggyalázták a vereckei Honfoglalás-emlékművet, Ungváron letörték a Petőfi-szoborról a kardot. Délvidéken több magyar emlékhelyet gyaláztak meg, s le akarják bontani Damjanich János szobrát Adán – sorolta. Erdélyben idén 15 magyar szobrot, emlékművet és emlékhelyet rongáltak meg, köztük az aradi Szabadság-szoborcsoportot, Wass Albert síremlékét és Nagyváradon nyolc emlékművet, köztük Szacsvay Imre szobrát. Ide sorolták még többek között a magyarveréseket, a marosvásárhelyi Kossuth utca visszaállításának megakadályozását, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által létrehozott akciócsoportot a kisebbségi törvény elfogadásának megakadályozására, az aranyosgyéresi háromnyelvű helységnévtáblák eltávolítását, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a Bolyai Kezdeményező Bizottság által kihelyezett magyar nyelvű információs táblák eltávolítását. Hangsúlyozta: az Emberi Méltóság Tanácsa elítéli a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját, így a magyarellenességet is. A szervezet felhívja az európai közvélemény és az anyaország figyelmét arra, hogy a nemzetiségi jogok és a nemzeti méltóság sorozatos megsértése elfogadhatatlan a 21. századi Európában – mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Tőkés László szerint az Európai Uniónak önálló kisebbségvédelmi rendszert és az emberi jogok védelmének hatékony módszertanát kell kidolgoznia. Az EP alelnöke elfogadta az EMT felkérését, s bejelentette: a magyarokat ért atrocitásokról tájékoztatni fogja az európai egyházi vezetők közelgő brüsszeli csúcstalálkozóját, amelyen részt vesznek az Európa Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökei is. Megerősítette: a meggyilkolására buzdító cikket tartalmazó újságot terjesztenek a román államvasutak szerelvényein. Az újságot a Román Vasúttársaság járatain terjesztik, mégpedig a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt. Mindkét lapnak ugyanaz a személy a főszerkesztője: Mihai-Florin Nahorniac. A Ştefan cel Mare címlapján ez olvasható: ,,Nemzeti, politikai és független kiadvány, amely Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért küzd.” Lejjebb pedig ez áll: ,,A kiadványt igazgatóján keresztül akkreditálta az Európai Bizottság, az Európai Unió, a NATO és a G8.” A Florin Bucovineanul aláírással megjelentetett írás – amelyet nagyváradi források szerint maga a főszerkesztő írt – a ,,bozgor” jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szemére, hogy az általa vezetett szervezet a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint “a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat”. ,,Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?” – írja a szerző, aki ezután felteszi a kérdést: ,,Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?” Tőkés László az eset kapcsán nehezményezte, hogy az állami vasúttársaság járatain minden további nélkül, senki által sem zavartatva lehet terjeszteni ilyenfajta uszító anyagokat. Újságírói kérdésre válaszolva jelezte: fontolóra veszi jogi lépések megtételét. Lomnici Zoltán elítélte a Tőkés László elleni halálos fenyegetést.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kulturált „veszekedés” tudománya (Beszélgetés Füzes Oszkárral, Magyarország bukaresti nagykövetével)
A soros magyar elnökség alatti uniós együttműködés szorosabbá, kiegyensúlyozottabbá tette a magyar–román kapcsolatokat, olyan alapokat teremtett, amelyekre a későbbiekben is építeni lehet – véli Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. A diplomata kijelentette: Magyarországra védőhatalomként is számíthat a romániai magyar közösség, és az autonómiatörekvéseket is támogatják.
A magyar uniós elnökség időszakában sokat javultak a román–magyar kapcsolatok – véli Füzes Oszkár, Románia bukaresti nagykövete. A diplomata az egyszerűsített honosítási eljárást tekinti az elmúlt év legnagyobb eredményének, ugyanakkor a gazdasági válság érdekes hozadékának tartja, hogy a két ország vállalkozói még inkább “felfedezték” egymást a krízis alakította kényszerhelyzetben.
– Milyen különleges feladatok hárulnak az Európai Unió soros elnökségét ellátó ország bukaresti nagykövetére? – Nem ugyanazok, mint bármelyik más magyar külképviseleten, és ez nagyon jó hír. Különlegesen szoros és bizalmi kapcsolat alakult ki ugyanis a román és a magyar fél között, aminek továbbélésére a féléves kiemelt periódust követően is van remény. Már nem csak formai és kényszeredett az együttműködés, hanem tényleges az összehangolás. Nem kétséges, hogy többen összeállva hatékonyabbak tudunk lenni Brüsszelben, főleg, ha két olyan országról van szó, amelynek kapcsolatát nem elhanyagolható történelmi terhek nehezítik. – Részleteiben hogyan nyilvánul meg ez a szinte tökéletes uniós együttműködés? – Mindenképpen ide tartozik a schengeni csatlakozás kérdése, a Duna-stratégia, de ide sorolnám – bár még nagyon az elején tart – az európai romastratégiát is, amelyben Románia és Magyarország együtt egészen nagy súllyal tud szerepelni. Álságos lenne azt mondani, hogy megszűnt mindenféle vita, hiszen március 15-e vagy az autonómia ügye ma is állandó vita forrása, de úgy érzékelem, hogy ezekben a kérdésekben is megtanultunk – legalábbis a politika szintjén – kulturáltan viszonyulni egymáshoz. Tudunk már úgy “veszekedni”, hogy közben ne dőljön össze körülöttünk a világ. – A romastratégia ügyében zajló együttes lobbizás közepette azonban nem téveszthető szem elől, hogy a romakérdés romániai dimenziója és optikája is lényegesen különbözik a magyarországitól. Hogyan lehet összefésülni ezt a két látásmódot? – Valóban két lényegesen különböző látásmódról beszélhetünk, de azért van egy elem, ami összeköt bennünket. Míg a gazdagabb Nyugat a romakérdést nem tekintette uniós ügynek – mindenki kezelje a saját romáit, ahogy jónak látja –, Magyarország és Románia már évek óta hajtogatja, hogy bizony európai ügyről van szó, tíz-tizenkétmillió emberről, akik mozognak az egyesült Európában. A kivezető utat nem a mozgás korlátozása jelentheti, hanem az, hogy használható megoldásokat találjunk e népcsoport civilizációs, kulturális és gazdasági problémáira. Persze, hiba lenne uniformizált válaszokat alkotni, hiszen a kis létszámú nagy-britanniai romaközösségnek például másak a gondjai, mint a szlovákiainak. De erre egyrészt uniós pénzt kell elkülöníteni, ugyanakkor át kell gondolni azoknak az összegeknek a felhasználását, amelyek léteznek az uniós pénztárakban, de az eredeti célok eléréséhez már nincs szükség rájuk. Nem utolsósorban pedig, igenis, európai ügy egy romakonfliktus kezelése, történjen az bárhol. Ha mi közösen nemzeti kisebbségi kérdésként kezeljük a romakérdést, akkor annak egyrészt nagyobb a hatékonysága, másrészt a minta a többi nemzeti kisebbségre is kiterjeszthető. – Ne feledkezzünk meg azonban a román többség kisebbség iránti érzékenységének szelektivitásáról... – Mindig abból indulunk ki, hogy minél jobb egy kisebbség helyzete egy országban, annál jobb a többség számára. Ezzel az állásponttal bizonyára a románok számára sokkal könnyebb azonosulni a romakérdésben, mint amikor az erdélyi magyarság ügye a tét, a témakezelés közben pedig a gondolkodás is változik. Óvatosan merem megfogalmazni, de közeledést érzek a két ország nemzetpolitikai és -filozófiai nézetei között. Románia elfogadja a kettős állampolgárságot, a romániai magyarságnak az anyaországgal való szabad kapcsolattartását, az összes identitásmegőrző program lebonyolítását, annak anyaországi finanszírozását. Az esetleges vitáink is kulturáltan zajlanak, egészen addig, míg egyes politikai erők be nem szállnak – nyilvánvaló belpolitikai célzattal. De még ez is árnyaltabb, mint korábban, hiszen míg a március 15-i szövegértelmezés kérdésében a parlamentben ment a cirkusz, a kormánnyal korrekt módon egyeztettünk. – Bár Magyarország a korábbinál jóval szókimondóbban és egyértelműbben foglal állást az autonómia kérdésében, hangsúlyozott a romániai magyarság igénye a védőhatalmi státus kinyilvánítása és érvényesítése tekintetében. Mi várható e tekintetben a magyar kormánytól? – Ezt a szerepet már hivatalosan és nem hivatalosan is eljátssza a magyar kormány, és támogatjuk az autonómiatörekvéseket azzal a kikötéssel, hogy békés úton valósuljon meg. A retorika tekintetében a józan ész dönti el, mikor kell keményebben fogalmazni, illetve csöndesebben, visszafogottabban érvényesíteni az álláspontunkat. A védőhatalmi szerep betöltése tekintetében Magyarország eltökéltsége egyértelmű retorika és tettek szintjén egyaránt. – A magyarországi kormányváltás után szerkezeti átalakítások, a korábbi tevékenység felülvizsgálása címszó alatt néhány támogatási folyamat megtorpant, ami elbizonytalanította az embereket. Nem tart attól, hogy ez alááshatja a romániai magyarság és az anyaország közötti bizalmi viszonyt? – Magam is érzékelem a bizonytalanságot, a furcsálkodást, a türelmetlenséget. A dologra lehet úgy tekinteni, hogy már eltelt tizenegy hónap, és még semmi nem történt, de érdemes abba is belegondolni, hogy ennyi idő alatt kellett egy teljesen új rendszert felépíteni. Bizonyára sok esetben okozott gondokat ez a csúszás, késlekedés, de most már valóban csak nagyon kevés türelmet kérek, a célegyenesben tart az építkezési folyamat. – Az egyszerűsített honosítás viszont egyértelműen sikertörténetnek tekinthető... – Ki merem jelenteni, hogy ilyen léptékű államigazgatási feladatot a magyar közigazgatás Mária Terézia óta nem hajtott végre. Több tízezres nagyságrendű ügycsomóról van szó, 2010 nyarától 2011 januárjáig felállítottunk egy teljesen új közigazgatási apparátust, amely nagyon jól működik – nem utolsósorban azért, mert az embereink többsége reggeltől estig dolgozik ebben a rendszerben. Ezzel együtt tisztában vagyunk, hogy például Csíkszeredában képtelenek vagyunk a lakosság által elvárt ütemben kielégíteni a kéréseket, annak ellenére, hogy a csíkszeredai a legnagyobb magyar külképviselet. Ezért én is csak megerősíteni tudom Zsigmond Barna konzul tanácsát: ha valakinek tényleg nagyon sürgős, forduljon anyaországi hivatalhoz, ott sokkal kisebb a leterheltség, mint a határokon túli képviseleteinken. – Bukaresti kiküldetése gyakorlatilag egybeesett a gazdasági krízissel, ami jócskán megnehezíthette a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elősegítését, fejlesztését. Ezt a területet mínusz vagy plusz jellel látná el? – Talán meglepő, de csak egészen kis visszaesést tapasztalhattunk. A tőkemozgás visszaesése nem érte el a tíz százalékot, ami a válság globális súlyosságát tekintve akár sikernek is nevezhető. De a krízisnek hozadéka is van: a korábban nyugati irányultságú üzletemberek felfedezték maguknak Romániát, ahol sokkal kevesebb a nyelvi akadály, és szélesek a lehetőségek. De a román vállalkozók sem csak ugródeszkának használják Magyarországot, hanem egyre inkább célállomásként kezelik. Kijelenthetem, hogy nagyobb a hasznunk a román piacon, mint a válság előtt, de ez nem egyirányú folyamat. Márpedig a hasonló, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat a legstabilabb.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Izsák Balázs: nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani
Átvilágításukat kérik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői a volt Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) annak érdekében, hogy hivatalosan is bizonyosságot nyerjen: nem dolgoztak és nem működtek együtt a Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatával.
Négy határozattervezetet készítenek elő az SZNT június 3-ai országos küldöttgyűlésére, amelynek a marosvásárhelyi Kultúrpalota ad otthont. Kettő az Európai Unió polgári kezdeményezésére vonatkozik, egy elvi nyilatkozat az autonómiatörekvésről, egy pedig összeférhetetlenségi határozat, amelyben kérik a CNSAS-t, hogy világítsa át a szervezet vezetőit. „Nem elég tisztának lenni, annak is kell látszani. Ezzel bizonyítjuk, hogy az SZNT vezetői nem zsarolhatók. Az Állandó Bizottság 15 tagját, valamint az elnököket és alelnököket világítjuk át. A lakosságnak bíznia kell bennünk, hogy elérjük célunkat, Székelyföld autonómiáját, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy világossá váljon: közöttünk nincsenek besúgók” – ismertette az SZNT elnöke, Izsák Balázs. Egy másik határozattervezetben partnerséget kínálnak Európa összes olyan régiójának, amely Székelyföldhöz hasonló helyzetben van, vagyis ahol az adott országban kisebbségben levő nemzeti közösségek élnek. „Az európai autonómiák között különbségek vannak, ezeket a törekvéseket szeretnénk egyeztetni, és partnereket szerezni a székelyföldi önrendelkezés kivívásához. Úgy tudom, mi leszünk a partneri szerződés kezdeményezői, de az együttműködés már amúgy létezik ezek között a régiók között” – mondta Izsák Balázs.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro