Băsescu vesszőparipája
Moldova sosem lesz az Európai Unió vagy a NATO tagállama, csak úgy kerülhet be az EU-ba, ha egyesül Romániával – jelentette ki Traian Băsescu volt államfő a Timpul kisinyovi lapnak adott interjújában. A politikus alkalmasnak nevezte a történelmi pillanatot a „két román állam” újraegyesítésének felvetésére, amit szerinte eddig csak gyávaságból nem tűztek napirendre a két ország politikusai. Băsescu kijelentette: hazudnak azok az Európa-párti moldovai politikusok, akik azzal hitegetik választóikat, hogy Moldova az EU tagjává válhat. Băsescu szerint a nagyhatalmak sem elleneznék az újraegyesülést, ha azt mindkét ország parlamentje megszavazná. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem engedték be a Jobbik alelnökét Romániába
Nem engedték be Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét Romániába; ezt maga az országgyűlési képviselő közölte szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében szerdán reggel.
Azt írta, kedden Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi román határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Mint írta, a határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21-e óta érvényes.
„Tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem” – írta közleményében a politikus.
„Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak” tartja egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésére álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget.
Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig. Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik. Krónika (Kolozsvár)

Kiáltvány a székely szabadság napján
Ma, 2016. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél a székely szabadság napján összegyűlt székelyek, a jog és a demokrácia útját járva következetesen kinyilvánítjuk akaratunkat: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját! Ezt teszik velünk ma a támogatásunkra idesereglett erdélyi magyar közösségek képviselői és szerte a nagyvilágban mindazok, akik megértették a székely szabadság napjának üzenetét: számunkra ez a nap nemcsak a vértanúinkra, történelmi példaképeinkre való közös emlékezés napja, de az összetartozásé, a jogkövetelésé is, amely csakis a nemzeti önrendelkezés jegyében fogalmazódhat meg.
Jogos követeléseinket mindaddig fenntartjuk, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. Ismételten kénytelenek vagyunk megállapítani:
Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, kiemelt figyelemmel az Európa Tanácshoz való csatlakozáskor vállalt, a tanács 1993/1201-es számú ajánlásának teljesítésére; Románia nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit;
Románia nem veszi figyelembe az Európai Unió javaslatait, amikor regionális reformot, az ország közigazgatási átalakítását tervezi.
Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat.
Székelyföld területi autonómiája olyan közjogi intézmény, amely – szervesen beépülve az ország közigazgatási átalakításának folyamatába – megteremti az itt élő, őshonos székely-magyar többségi kollektivitás számára a teljes és tényleges egyenjogúság feltételeit. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő, demokratikusan választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír. Teszi mindezt a Székelyföld területén élő minden nemzeti közösség nevében és érdekében.
Székelyföld jogi státuszának rendezéséért párbeszédet és együttműködést akarunk a román kormánnyal a helyi közösségek szabad akarata, az állampolgárok közti szolidaritás és a konstruktív együttműködés messzemenő figyelembevételével. A nyílt és őszinte párbeszédre azért is van esély, mert Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A párbeszéd elutasítása ezzel szemben a szélsőségek megjelenését bátorítja.
Mindezek szellemében követeljük:
A történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott, önálló fejlesztési és közigazgatási régiót!
Ezen közjogi státuszt szavatolja Székelyföld autonómiájának statútuma! A statútum elfogadása érdekében a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld jogállásáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország között kötött, a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződést, különös tekintettel a 15/9. szakaszra, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Marosvásárhely, 2016. március 10. Erdély.ma

Rendbontás nélkül tüntettek az autonómiáért
Civilizáltan, rendbontás nélkül ért véget csütörtökön este a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét és Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjét az idén sem fogadta Maros megye prefektusa, így a kormánymegbízott egyik munkatársának, a bejárathoz kilépő Ioan Iacobnak voltak kénytelenek átadni a Postaréten közfelkiáltással elfogadott kiáltványt. A prefektus beosztottja arról biztosította a tüntetők vezetőit, hogy panaszuk hamarosan a kormányfő asztalán lesz.
Becsléseink szerint a körülbelül hétezer (a csendőrség szerint kevesebb) résztvevő általközfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, amit egyébként a külföldi felszólalók is megjegyeztek.
„Nem vagyunk migránsok!”
Az elmúlt évekhez képest kisebb tömeg, ám sokkal több székely zászló által ellepett egykori vesztőhelyen elsőként Izsák Balázs szólalt fel, aki miután felolvasta a kiáltványt, arról beszélt, hogy március tizedike nem csak a székely szabadság, hanem az összetartozás és a jogkövetelés napja is. Az autonómiáról elmondta, hogy az semmiként nem sérti az ország szuverenitását. Tőkés László európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László magyar házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak” beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és az erdélyi román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – fogalmazott az EMNT elnöke, arról biztosítva a székelyföldieket, hogy miként 1990 fekete márciusán a cigányok a magyarok mellé sorakoztak, úgy a partiumiak is a székelyek mellett vannak. Tőkés a román hatalomnak is üzent, Iuliu Maniu szinte száz évvel ezelőtt elhangzott kijelentését idézve, miszerint a románok elnyomottakból nem akarnak elnyomók lenni.
Európai kisebbségiek a székelységért
Székelyföldért és annak területi autonómiájáért emelte fel szavát az a három nyugat-európai politikus, aki meghívottként szólt az egybegyűltekhez. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?” – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni. „Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak, és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak” – fogalmazott a katalán politikus.
José Maria Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével” – fogalmazott Etxebarria.
Leárulózták Biró Zsoltot 
Mint ismert, a szervezők mindhárom erdélyi magyar pártnak megadták a lehetőséget, hogy képviselőik által alkalomhoz illően felszólaljanak. Az RMDSZ elutasította a lehetőséget, de néhány Maros megyei vezetője mégis megtisztelte a rendezvényt. A közönségből egy-egy csoport többször is fütyülni kezdett a szövetség neve emlegetésekor, ám az igazi füttykoncert és hurrogás akkor alakult ki, amikor Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke lépett mikrofon elé. A bekiáltók árulónak nevezték az RMDSZ-szel egyezséget kötő polgári vezetőt, aki a kirívó viselkedésre reagálva rámutatott, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk” – zárta beszédét a politikus, amelyet legalább annyian tapsoltak, mint ahányan fütyültek.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen”.
Lecsendesített provokátorok
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra felé a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!” skandáló tömeg a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének. A két kilométeres szakaszon a járókelők nagy többsége csendben követte a menetelőket. Amikor egy-egy román férfi valami sértőt kiáltott be, a csendőrök rögtön rendre utasították a provokátorokat. A rendezvény az eredeti terv szerint, pontban 19 órakor ért véget.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Területi autonómiát! (A székely szabadság napja Marosvásárhelyen)
Marosvásárhelyen a Postaréten, azon a helyen, ahol 1854. március 10-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanúhalált szenvedett, harmadszor tartották meg a székely szabadság napját. A székelyeket tegnap délután nem tántorította el sem Dorin Florea polgármester, sem Lucian Goga kormánymegbízott fenyegetése, s nem befolyásolta az sem, hogy az RMDSZ nem állt ki teljes mellszélességgel az esemény mellett: a legóvatosabb – és leghamarabb érkezett – becslések szerint is ötezren voltak jelen, de időközben még számosan érkeztek, így a felvonuláskor minden kétséget kizáróan voltak bő tizenötezren. Az ünnepi beszédek alatt nem történt rendbontás, azután pedig békésen és méltósággal tették meg az emlékműtől a kormánymegbízotti hivatalig, a régi városházáig tartó több kilométeres utat. 
Kántor Attila református lelkész áldását követően közfelkiáltással fogadták el a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott, a székelységnek területi autonómiát követelő kiáltványt. Tőkés Lászlót mint Temesvár hősét köszöntötték a szervezők, „aki nélkül a romániai rendszerváltás még sokáig váratott volna magára”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszéde elején a kiállásával példát mutató egykori marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére és a fekete márciusi incidens után meghurcolt és bebörtönzött Cseresznyés Pálra emlékezett, majd a székely vértanúkat mondotta követendő példának. 
Tőkés László szerint sok tekintetben párhuzamot lehet vonni a százhatvan esztendővel ezelőtti Habsburg és a mai román hatalom között: mindkettő elutasítja a párbeszédet, s erőszakkal próbálja az őket megillető jogaikért szót emelőket elhallgattatni. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás, politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – jelentette ki. Az EMNT elnöke elítélően szólt azon RMDSZ-es tisztségviselőkről, akik nem pártjukat képviselve, hanem magánemberként vettek részt a postaréti megemlékezésen: a székely szabadság napja attól függetlenül, hogy mit állítanak egyesek, igenis olyan „kőkemény politikai esemény”, melyen kötelező részt venni mindazoknak, akik azt mondják, az önrendelkezés megteremtése érdekében tevékenykednek. A tömeg láthatóan egyetértett a Tőkés László által mondottakkal, az RMDSZ nevének említésekor huhogtak, többen árulót kiáltottak. Temesvár hőse elítélte az önfeladó politizálást: ha nem cselekszünk érdekében, a felvidéki magyarok sorsára juthatunk – mondotta, majd a román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója a román kormányt arra figyelmeztette, ne feledkezzen meg arról: minden állampolgárt azonos jog illet meg, nem teheti meg, hogy egyes őshonos közösségek jelképeit üldözi, illetve olyan közigazgatási átszervezést tervez, amely sértené, korlátozná megmaradásukat.
A Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Marc Gafarot i Monjo szerint a székelység nem kisebbség, hanem jogokkal rendelkező közösség. Arra biztatta a székelységet, ne kételkedjenek, a közösségek célt fognak érni, majd arról biztosított, ha Katalónia kivívja függetlenségét, nem feledkezik meg rólunk, s harcunkban mellénk áll. A Baszk Nemzeti Párt képviselője, José Mari Etxebarria a székelységet kitartásra buzdította, majd elítélően szólt az Európai Unióról, mondván, nem tesz eleget azért, hogy a kisebbségi sorsra kényszerítettek jogait betartsák. Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila úgy fogalmazott, minden európai népet – s így az Európa határait ezer éven át védelmező székelységet is – megilleti az autonómia, ezért az érte való küzdést nem szabad feladni. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében felszólaló Szőcs Péter a fiatalok kivándorlásának veszélyeire figyelmeztetett, mondván: a munkahelyek hiánya és a megélhetési kilátások csökkenése fokozhatja ezt a tendenciát. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt nem tudta végigmondani beszédét, miszerint a székely önrendelkezés vesztésre van ítélve, ha nem cselekszünk érdekében egységesen – az amúgy békés tömeg leárulózta és kifütyülte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a száz éve közösségünknek megígért jogok életbeléptetését követelte, a helybeli románságot pedig arról biztosította, nem kell félniük az autonómiától, mert az az ő jövőjüket is szolgálja. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – jelentette ki.
A megemlékezés utolsó mozzanataként Izsák Balázs átadta a Gábor Áron-díjat Haáz Sándor zenepedagógusnak, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili alapítójának és vezetőjének. A zászlókkal és transzparensekkel felvértezett ünneplők tömött sorokban, „székely méltósággal” vonultak a főtérre, hogy átadják a kiáltványt a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően csendben szétoszlott a tömeg. A rendőrség és a csendőrség többeket arra kényszerített, hogy zászlójuk túl hosszúnak vagy hegyesnek vélt rúdjából törjenek le, s tett azért, hogy ne legyen felhőtlen az ünnep.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elsők vagyunk a gazdasági növekedésben és a szegénységben
Románia élen jár az Európai Unióban a gazdasági növekedés tekintetében, de ezzel egyidőben a szegénységi toplista élén is ott találjuk, ami arra világít rá, hogy a bővülés nincs a polgárok hasznára, így az Európai Bizottság azt nem tudja bátorítani – jelentette ki Angela Filote. A brüsszeli testület romániai képviseletének vezetője úgy értékeli, hogy a versenyképesség az alacsony költségeken alapszik, nem a minőségen, az alacsony fizetések jelentik az alapját, ezzel magyarázható ez a paradoxon. Szabadság (Kolozsvár)

„A székely szabadságot éhezzük!”
Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, melyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésen.
A körülbelül hétezer résztvevő által közfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg a Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt a Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet a Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia, nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Hangsúlyos karhatalmi jelenlét a Postaréten
A marosvásárhelyi rendezvény a csendőrség és a rendőrség erőinek hangsúlyos jelenléte mellett kezdődött el a székely vértanúk emlékművénél, ahol a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek, a parajdi fúvószenekar indulóit hallgatva. Az Erdély minden pontjáról érkező tüntetők elsősorban székely zászlókat és településneveket jelző táblákat hoztak magukkal, de egy transzparens a merényletkísérlettel vádolt kézdivásárhelyi férfiak képét mutatta, azzal a román és angol nyelvű felirattal, hogy „Vád: terrorizmus, bizonyíték: magyar!".
Az emlékmű mellé állították fel a Romániából kitiltott Szávay Istvánnak, a Jobbik alelnökének az életnagyságú képét. A helyszínre tartó tiltakozók szerint a rendőrség a Székelyföld felől Marosvásárhelyre tartó autóbuszok mindegyikét leállította, és az autóbuszvezetőknek nemcsak a személyi okmányait, hanem a telefonszámát is elkérte. A postaréti megemlékezésen helyszínelő rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távolítsák el a székely zászlók rúdjának a hegyes végződését.
„Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk!"
A rendezvényen elsőként felszólaló Izsák Balázs után Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szólt a körülbelül hatezer résztvevőhöz. Az európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk" – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
„A Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Árulónak nevezték Biró Zsoltot
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk" – zárta beszédét a politikus, akit többször is kifütyült és leárulózott a tömeg.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól" – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen".
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?" – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni.
„Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak" – fogalmazott a katalán politikus.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével" – fogalmazott Etxebarria.
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra fele, a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!" skandálók tömege a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének.
A ezek után résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret. Bár korábban – a demonstrációt megelőző jogvitára hivatkozva – Maros megye prefektusa azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek" a felvonulást, a karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat.
Ciprian Călușer, a rendezvényt nagy erőkkel biztosító csendőrség mobil egységének szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a résztvevők elvonulása rendbontás nélkül történt.
Megerősítette azt a más településekről buszokkal érkezett demonstrálóktól származó értesülést, miszerint a hosszabb, vastagabb zászlórudakat már a megemlékezés előtt elkobozták a résztvevőktől, mint mondta, „elővigyázatosságból”. Arról, hogy a városközpontba vonulás és a megyeháza előtti tüntetés során történt-e bármilyen incidens, a csendőrség a következő napokban közleményt tesz közzé – mondta a szóvivő.
Támogató üzenet a magyar kormánytól
A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön jelezte: támogatja az SZNT által szervezett marosvásárhelyi felvonulást. A budapesti kormány álláspontja szerint a különböző autonómiaformák, amelyekkel más európai kisebbségek rendelkeznek, járnak a székelyeknek, és járnak valamennyi külhoni magyar közösségnek. „A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székelység törekvését, hogy anyanyelvét és szimbólumait szabadon használhassa, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a Székelyföld önkormányzati vezetői, polgármesterei ellen irányuló román hatósági fellépéseket" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Krónika (Kolozsvár)

Politikai hátszél Brüsszelből?
"Nem tudjuk elfogadni, hogy a szerződésekre hivatkozva a kisebbségvédelem ne kerüljön be az EU által szavatolt jogok közé"
Romániában nincs jogbiztonság, kezdte beszélgetésünket Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke. A továbbiakban arról beszélt, hogy a kisebbségi közösségek, különösen a magyar közösség úgy érzi, folyamatosan jogsértések érik. Főleg olyan bírósági döntések esetén, amelyek meglévő kisebbségi jogokat csorbítanak. Például az, hogy az anyanyelvhasználatról rendelkező közigazgatási törvényt a bíróság felülbírálja, és azt mondja, nem lehet magyarul kiírni, hogy községháza.
– Új fejleménynek nevezhetjük, hogy ezek bírósági döntések ellentmondanak a törvényeknek…
– Egy ilyen bírói ítélet által igazából a jogállamiság kérdőjeleződik meg. Legalábbis a magyar közösség szempontjából, nemcsak azzal, hogy az elöljáróinkat meghurcolják, hanem azzal is, hogy az igazságszolgáltatás homlokegyenest ellenkező döntést tud hozni. Nagyon nehéz érdekérvényesítő szervezetként ezzel szembeszállni. Gyakran elhangzik, hogy a bíróság autonóm, független, és a döntését el kell fogadni, végre kell hajtani. De szerintem elfogadni nagyon nehéz, hogy például Marosvásárhelyen a székely zászló kitűzhető, Nagyváradon meg már nem. Mi történik az úton? Ez az, ami felfoghatatlan, és ez lehet az az eszköz, amit Európában is hasznosítani tudunk.
– Itthon nem igazán lehet jogorvoslatot találni, mert az igazságszolgáltatás, aminek alkalmaznia kellene a törvényeket, sokszor önmagának is ellentmondó ítéleteket hoz. Mit lehet tenni Európában?
– Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést, azt, hogy ez az egész honnan fakad. A rendszernek van egy zsigeri nacionalista-szélsőséges – és kimondhatjuk: magyargyűlölő – jellege, ami általában választások idején még inkább föl szokott erősödni, megjelennek a nacionalista politikusok, az ultranacionalista eszmék, kezdeményezések. Ettől azonban az igazságszolgáltatás független kellene maradjon, és ezt nagyon nehéz ilyen formában lenyelni. Politikai érdekérvényesítési eszközzel nyilván a bírósági döntéseket megváltoztatni nem lehet. De ebben a nagyon rossz jogi környezetben – emlékezzünk vissza –, az RMDSZ folyamatosan arról beszélt, hogy kellene egy olyan jogszabályhalmaz, ami egyesíti a kisebbségi rendelkezéseket. Ez lett volna a kisebbségi törvény. És ennek a következő szintje esetleg az autonómiáról vagy a magyar nyelv regionális nyelvvé való nyilvánításáról szólt volna. Kétségtelen, hogy addig, amíg nem sikerül egy tető alá hozni valamennyi kisebbségi jellegű szabályozást, itt mindig lehet majd valamilyen törvényességi kifogásokat találni. Kelemen Hunor többször elmondta, hogy többség–kisebbség paktumra, megállapodásra volna szükség, ami arról szólna, hogy a kisebbségi jogokat rendszerbe állítjuk, ami szerves része lenne a román jogrendszernek, egyben széles társadalmi konszenzuson alapulna. A román többség belátná, hogy a jogaiból a kisebbségek nem vesznek el azzal, ha nekik megvan a kisebbségi jogok tárháza. Tehát ez lenne az itthoni feladat. Elég fura, hogy olyan helyzetben érezzük magunkat, mint a ’90-es évek végén, amikor megszületett az Európa tanácsi memorandum. Ma gyakorlatilag egy olyan ponthoz értünk, amikor újra kell építkezni, új eszközöket kell találni. Az újratervezés jegyében is az eszközöket keresi az RMDSZ.
– Mennyiben tudják, tudják-e egyáltalán Brüsszelből segíteni az érdekérvényesítést?
– A mi feladatunk Brüsszelben az, hogy ebben a külpolitikai közegben az úgynevezett politikai hátszelet tudjuk biztosítani. De Európának megvannak a maga nagy problémái, ami miatt az őshonos kisebbségek kérdésköre nem kerül előre a napirenden. Pedig mi folyamatosan beszélünk ezekről: a képviselők az Európai Parlament ülésein, a különböző kisebbségi konferenciákon, szakértői megbeszéléseken, találkozókon, s megegyezünk a többi kisebbségi szervezettel, hogy mindenki ebben a hajóban evez, hogy valamennyiünknek jogbiztonságra volna szükségünk, az EU által szavatolt jogbiztonságra, de mindig visszapattan a labda.
Legutóbb Navracsis Tibor biztos, akihez a kultúra, az oktatás, a sport tartozik, találkozott az EP kisebbségi intergrouppal, és ezen a tanácskozáson azt mondta, szívén viseli a kisebbségek sorsát. Ő maga is horvát gyökerekkel rendelkezik, és tudja, hogy volna tennivaló az őshonos kisebbségek biztonsága tekintetében, de az Európai Bizottság nem tehet semmit, mert a szerződések nem engedik a tagállamoktól elvenni ezt a jogot. Gyakorlatilag az Európa Tanácshoz küldött bennünket, hogy az a megfelelő fórum, ahol van törvényes keret, fel lehet vetni akár a konkrét jogsérelmeket is.
– Csakhogy ezzel az a probléma, hogy az Európa Tanács dokumentumai ajánlás jellegűek, egy állam ratifikálja, és vállalja, hogy betartja, aztán meg elfelejti.
– Így van. Vegyük például a kisebbségi keretegyezményt: ezt utólag senki nem tudja ellenőrizni, és szankcionálni sem tudja az illető országokat. Tehát ezzel az ET-felvetéssel is probléma van a mi szempontunkból. Úgy érezzük, hogy ezeket a dokumentumokat át kellene írni, korszerűsíteni kellene, aminek része lenne a monitorizálás, a tagállamokban a valós helyzet felmérése és az, hogy az azt követő szankcionálási lehetőségek legyenek erősebbek.
– Azt tapasztaljuk, hogy az unió sokkal inkább szívén viseli a migránsok sorsát, mint az őshonos kisebbségekét.
– Igen, mert a menekültek ott toporognak Európa határainál, és ez egy olyan sürgető probléma, amelyre megoldást kell találni. De ez sem megy, telnek a hónapok, egyik csúcstalálkozóról a másikra halasztják a döntéshozást, és egyelőre nem látszik, hogy mi volna az a hatékony intézkedéscsomag, ami változást hozna. Igaz, megoldást találtak végül a gazdasági válságra is. Az EU válságról válságra bukdácsol, és ebbe nagyon nehezen férnek be olyan témák, amelyek nem foglalkoztatják az európai közgondolkodást.
– Mi lehet a kiút ebben az helyzetben?
– A kiút az, hogy ostromolni kell ezeket az európai intézményeket. Ez egy hosszú menetelés, nagyon nehéz munka, legfőképpen azért, mert hiányoznak a gyors, de még a középtávú sikerek is. Folyamatosan dolgozik az érdekképviselet, de nem rendelhetünk mellé látványos sikereket. De nem kerülhető meg az, hogy az Európa Tanácsnál hallassuk a hangunkat, minél többször, és bombázzuk a felelős az intézményeket. Az Európai Uniótól sem tudjuk elfogadni soha azt, hogy a szerződésekre hivatkozva a kisebbségvédelem, a nyelvi jogok ne kerüljenek be az EU által szavatolt jogok közé. Ezen továbbra is kell dolgoznunk.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Novák Katalin nyitotta meg az európai magzatvédők első fórumát Párizsban
Párizs – Jean-Frédéric Poisson, a francia jobboldali Köztársaságiak egyik elnökjelölt-aspiránsa, Alberto Ruiz Gallardon volt spanyol igazságügyi miniszter és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára nyitotta meg az európai magzatvédők első fórumát szombaton Párizsban. A nemzetközi kezdeményezés azt célozza, hogy az Európai Unió szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen, melyek emberi embrió elpusztításával járnak.
Az “Egy közülünk” (One of us) elnevezésű európai polgári kezdeményezés első fórumán, mintegy 1200 résztvevő előtt elmondott beszédét követően az államtitkár az MTI-nek elmondta: a magyar alaptörvénynek azokat a vonatkozó részeit ismertette, amelyek az emberi méltóságot és az emberi életnek a védelmét helyezik középpontba. Elmondta, hogy az értékek védelme a kormányzati munkában is hangsúlyos szerepet kap, s kiemeltté vált a családok támogatása, valamint a családbarát gondolkodás kialakításában is előrelépések történtek. A családi kapcsolatok erősítése mellett az oktatás és a nevelés fontosságára, s azon belül is a családok és a köznevelés szerepére is felhívta a figyelmet az államtitkár. Ismertette a hittan- és erkölcstanoktatás, illetve a családi életre való nevelés bevezetését a nemzeti alaptantervbe, amely programok alkalmat teremtenek az iskolában a családi életre való felkészítésre.
Beszédében Novák Katalin szólt a kedvező hazai statisztikai adatokról is, amelyek szerint az elmúlt öt évben harminc százalékkal nőt a házasságkötések száma, a terhesség-megszakítások száma pedig felére csökkent. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy Magyarország a nemzetközi egyezmények szellemében képviseli a családvédelmi értékeket.
Novák Katalin szerint nagyon fontos, hogy az Egy közülünkhez hasonló szervezetek hallatni tudják a hangjukat, a döntéshozók feladata pedig szerinte az, hogy figyeljenek ezekre a hangokra, és a döntésekben vegyék figyelembe a civil társadalom szempontjait.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2012 óta több mint 1,7 millió hitelesített aláírást gyűjtött össze az EU 18 tagállamából, ebből Magyarországon közel 53 ezret. A szervezők 2014 áprilisban találkoztak is az Európai Bizottsággal, majd nyilvános meghallgatást is tartottak az Európai Parlamentben. A bizottság ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy nem készít jogszabálytervezetet a magzatok védelmében indított javaslatról, miután az uniós finanszírozás jelenlegi keretei megfelelő szabályozási környezetet biztosítanak. A civil szervezet az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért, de erre egyelőre nem érkezett válasz.
Novák Katalint pénteken fogadta Bertrand Fragonard, a francia családügyi tanács (Haut Conseil de la Famille) elnöke, aki ismertette azokat az intézkedéseket, amelyek elvezettek a jelenlegi kedvező francia demográfiai helyzethez. A családpolitikával foglalkozó szakember álláspontja szerint a magyar kormány által a közelmúltban meghozott intézkedések a családi adókedvezmény, a gyed extra különböző formáinak, az otthonteremtési program, a bölcsődei ellátórendszer fejlesztésének területén feltétlenül pozitív demográfiai hatásai lesznek, a gyermekvállalási kedv és a születésszámok növekedni fognak – hangsúlyozta az államtitkár.
Az államtitkár találkozott Hélene Conway-Mouret szenátorral, a parlament felsőháza női jogok és a férfiak és nők közötti egyenlőség bizottságának alelnökével is . Elmondása szerint a francia szenátor elismerőleg szólt a bölcsődei és óvodai ingyenes étkeztetés magyarországi bevezetéséről, ami álláspontja szerint nemzetközi összehasonlításban is példaértékű.
– MTI – erdon.ro

Lenyúlnák a kürtőskalácsot a román hatóságok
Úgy tűnik, a román hatóságok semmiképp sem szeretnék, hogy más országokban – így Magyarországon vagy Szlovákiában – is készülhessen kürtőskalács: Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter kedden egy mezőgazdaság-fejlesztési konferencián egyértelműen kijelentette: Románia földrajzi oltalom alá helyeztetné az Európai Bizottsággal a népszerű édességet.
„A kürtőskalács egy román termék, ez 1784 óta tanúsítható, akkor egy román nemzetiségű, de magyar állampolgárságú asszony készítette el. A terméket az egész régióban készítik, Csehországban, Magyarországon, sőt Szlovákiában is, de mivel tanúsíthatóan erdélyi, nincsen kételyem afelől, hogy romániai termékként kell elismerni” – fogalmazott a tárcavezető.
Kijelentésében valóban pontos egyébként az 1784-es évszám, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ez ugyanis a kürtőskalács első hivatalos említésének időpontja: a feljegyzések szerint Dániel Istvánné Gróf Mikes Mária 1784-es keltezésű, a Gazda Aszszonyi Böltseségnek Tárháza című, kézírásos erdélyi szakácskönyvében a Porániné módja szerint kürtőskalács megnevezés alatt bukkan föl első ízben.
Mindez pedig minden valószínűség szerint szerepelt is azokban a dokumentumokban, amelyeket a székelyföldi hatóságok eljuttattak a bukaresti agrártárcához, s amelyekben egyúttal azt is leszögezték, hogy a kürtőskalács „Magyarország területéről származik, és ma is szorosan kötődik a magyar kultúrához".
Mint ismeretes, a magyar–román „kürtősháború” nem újkeletű. Legutóbb tavaly novemberben a magyar Földművelésügyi Minisztérium jelentette be, hogy a kürtőskalács mint hagyományos különleges termék uniós bejegyeztetése érdekében lépnek fel. A tárca tájékoztatása szerint viszont a minősítés megszerzése után a bejegyzett elnevezést minden olyan gazdasági szereplő használhatja földrajzi elhelyezkedésre tekintet nélkül, amely az adott termékleírásban foglalt receptúrának megfelelő terméket forgalmaz.
„Erről szakmai párbeszéd zajlik” – közölte akkor a budapesti minisztérium. A közlemény szerint az elnevezés uniós bejegyzése érdekében benyújtott kérelem elbírálásának van egy nemzeti szakasza, ezt követően pedig egy két hónapos uniós szakasza.
Az FM emlékeztetett, hogy a kürtőskalács kiemelkedő nemzeti érték lett, miután a Hungarikum Bizottság döntött a Magyar Értéktárba történő felvételéről idén januárban. Ezen kívül a sütemény Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjeggyel is rendelkező termék, amely egyedülálló hagyományos előállítási módjában, kiemelkedő jelentőségű történetét és a mai fogyasztói ízlést tekintve. „A termékleírás elfogadásához szükséges egyeztetések már megkezdődtek, ebben minden érdekelt fél, így mind a magyarországi, mind a romániai érintettek részt vehetnek” – közölte a múlt héten a budapesti minisztérium.
Mint ismeretes, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület még 2014-ben kezdeményezte az édesség hagyományos különleges termékként való bejegyzését az Európai Unióban.
Védett a libánfalvi telemea
Földrajzi oltalom alá helyezte az Európai Unió a görgénylibánfalvi telemeát (sós vízben áztatott sajtféleség) – tájékoztatott kedden a mezőgazdasági minisztérium. Mint rámutattak, erről Phil Hogan agrárügyekért felelős biztos tájékoztatta Achim Irimescu szaktárcavezetőt. A Maros megyében, pontosabban a Görgény völgyében található település sajátos terméke tehát ezentúl csak meghatározott földrajzi környezetben készülhet, erről a vonatkozó tenderfüzet rendelkezik. 
Mint ismeretes, ez a harmadik olyan romániai termék, amely uniós védettséget kap: 2011-ben Magiunul de prune de Topoloveni néven bejegyezték a híres Argeş megyei szilvalekvárt, majd nemrég a szebeni szalámi is földrajzi oltalom alá került. Világviszonylatban egyébként 1427 hagyományos termék áll oltalom alatt, ezek közül 1404 található az Európai Unióban. A legtöbb védett termék, összesen 296 olaszországi, majd a franciák (243), a spanyolok (205), a portugálok (139), a görögök (106) és a németek (96) következnek.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Románia csak önkéntes alapon tartja elfogadhatónak a menedékkérők átvételét Törökországtól
Románia támogatja az Európai Unió és Törökország együttműködésének erősítését, de a menedékkérőket átvételét csak az uniós jog betartásával és kizárólag önkéntes alapon tartja elfogadhatónak – hangoztatta csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
Az uniós állam- és kormányfők brüsszeli értekezletére induló román elnök repülőtéri nyilatkozatában emlékeztetett: Románia tavaly is ellenezte az Európába érkezett migránsok megszabott kvóták szerinti szétosztását a tagállamok között, az uniós belügyminiszterek döntése ezt mégis kötelezővé tette.
A román elnök szerint az EU és Törökország között tavaly ősszel megkötött megállapodást mindenképpen végre kell hajtani, ami pedig a múlt héten ismertetett utólagos javaslatokat illeti, azokról szerinte heves vita várható az uniós csúcstalálkozón.
Kifejtette: Románia egyetért azzal, hogy Törökországot segíteni kell a Görögország felé tartó migránshullám megállításában. Ennek érdekében Brüsszelben a múlt héten újabb javaslatcsomagot ismertettek, a migránsok Törökországba való visszaküldésének módjáról, és arról, hogyan vennének át az EU tagállamai migránsokat Törökországtól „a tavalyinál sokkal jobban ellenőrzött módon" – magyarázta Iohannis.
„Románia egyetért ezekkel a javaslatokkal, de tegyük világossá: be kell tartani a vonatkozó európai jogrendet és tiszteletben kell tartani – ezt kétszer is aláhúzom – az áttelepítés önkéntes jellegét, vagyis csak önkéntes alapon lehessen valamely európai uniós országba közvetlenül Törökországból áttelepíteni a migránsokat" – jelentette ki a román államfő.
Bukarest tavaly sem zárkózott el az unióba érkezett migránsok önkéntes felajánlások alapján történő elosztásától, de ellenezte a kötelező kvóták bevezetését. Románia az önkéntesség elvét hangoztatva tavaly júliusban 1785 menedékkérő átvételére tett ajánlatot, az uniós kvóták alapján azonban több mint 6000 menedékkérőt kellene átvennie a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól, abból a 160 ezerből, akiknek a szétosztásáról tavaly ősszel szavaztak az uniós belügyminiszterek.
MTI. Erdély.ma

Itt és életre ítélve
Magyarország hamarabb bekerült az Európai Unióba, mint Románia. Erre akkor sem voltunk mindnyájan büszkék, ma sem vagyunk. Az unió sokadszor is bebizonyította, hogy nem akar és így nem is képes percentet is lazíttatni a romániai magyarság rettenetes elnyomásán.
Pedig ez benne van az alapszabályokban. Egy néprész vad elnyomása, mindennapi megalázása, anyagi és szellemi kifosztása nem annyira fontos, mint a sertésólak szabályszerű takarítása, az altatásos disznóvágás szabványa... Erről szólt annyi magyar beadvány, aláírt alapszerződés. Ám Romániában – ismétlem magam – még a fizika törvényei sem érvényesek, ha azok nem szolgálják a román nemzeti fasizmust.
Vissza a hagyományokhoz! Mert ez a mostani állapot évszázados, akár a románok éjszakai, titkos betörése 1916 augusztusában (évforduló, százéves!), Erdélybe, a magyarok mészárlása, falvak fölgyújtása, kirablása, túszok elhurcolása a rablók védelmére. És jött az újabb árulás, átállás a szovjetek oldalára, újabb gyilkolások százfelé.
Hadd idézzem a mai prefektusok (kormánymegbízottak) egyik elődjét, Ion Bozdogot, aki akkor prefektusként írta le nyilvánosan és civil hadparancsként, 1944. szeptember 28-án az alábbiakat. „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.”
Marcus Porcius Cato (Kr. e. 234–149) római szónok, író minden beszédét ezzel fejezte be: egyébként az a véleményem, Karthágót el kell pusztítani. És hozzá hasonlítja magát a vérengző fasiszta Ion Bozdog prefektusocska 1944-ben!
A román prefektusok nem haltak ki, sőt egyre erőszakosabbak, és nem ismernek sem Istent, sem keresztény hitet, sem emberi törvényt elmaradottságukban, árulásaik busás bérének birtokában. Köpnek az Európai Unióra, köpnek a megkapott Erdély pompás magyar városaira, templomaira és azokban. Ezt kell(-ene) tudnunk végre, ha még élni akarunk!
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Széttépni a társadalmi szerződéseket
A román társadalom néhány éve ébredezik és eljutott arra a gondolatra, hogy szét kell tépnie azt az íratlan társadalmi szerződést, melynek értelmében a többséget valamiféle adózó igásállatnak tekintik, akiket néhány kiválasztottnak kell féken és félelemben tartania. A közpénzt elköltő „elit” között ott találjuk a politikusokat, az egyenruhásokat, a csuhásokat vagy éppen az igazságszolgáltatás legmagasabb tisztségviselőit, akik úgy gondolják, hogy mindannyian a törvény fölött lebegnek.
Nem új keletű történet ez Romániában, így működik ez már néhány évszázada. Ezt legjobban Pimen, Szucsáva ortodox érseke fogalmazta meg tömören 2002-ben, amikor a bíróság előtt egy restituciós tárgyalás keretében azt mondta, őt nem érdekli, hogy ki milyen jogállamiságot játszadozik. Ő igényt tart arra a 166 ezer hektárnyi erdőre, amit egyháza állítólag III. István (Ştefan cel Mare) idejében szerzett 1503-ban. Nem vicc: az érsek ügyvédje bizonyítékul felolvasta a középkori román vajda kancelláriája által kiállított okmányt, kiemelve, hogy az írás egy átkot is tartalmaz, miszerint az Isten megveri azokat, akik ezt az adományt megkérdőjelezik.
A történet jól mutatja a román ortodox egyház vezetőinek a mentalitását, hogy nekik semmit nem kell bizonyítani, ők alanyi jogon állnak a törvények fölött. De nemcsak ők, hanem a romániai politikai elit is ugyanezt gondolja magáról.
Az emlegetett társadalmi szerződést a többségi román társadalom akkor tépte szét, amikor végre elkezdett működni a mára elhíresült korrupcióellenes ügyészség, a DNA. Ma már nevetségesnek tűnik, hogy kik bábáskodtak elődje, a PNA létrehozásánál: Adrian Năstase volt miniszterelnök, Viorel Hrebenciuc, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea. Az újdonsült intézménnyel történő kapcsolattartást a Baksis Miki néven elhíresült Şerban Mihăilescu biztosította, aki a kormányfőtitkárság vezetőjeként igyekezett figyelemmel követni az új intézmény mozgását. Cozmin Guşă, a PSD 32 éves főtitkára még úgy emlékezett a ma rettegett intézmény megalakítására, mint egy karneválra: elvtársak, mindent meg kell tennünk, hogy integrálódjunk az Európai Unióba, vagyis játsszuk el azt, hogy itt jogállam van! Persze, hogy mímelték a jogállamot, hiszen öt évvel korábban Adrian Năstase, Dan Ioan Popescu és Miron Mitrea, a PDSR akkori vezetői testületileg kivonultak a főügyészség elé tiltakozni Gabriel Bivolaru megvádolása ellen, aki csekély 50 millió lej közpénzt lopott el. De ekkor már késő volt, a korrupciót vadászó intézmény önjáró lett, és maga alá temette az őt létrehozó politikusokat is, akik változatlanul úgy gondolják, hogy ha bizonyos szintre eljutottál, nem kell elszámolnod senkinek, az ellopott közpénzekhez pedig az adófizetőknek semmi közük.
Az elúszott költségvetési pénzek pedig számtalan lyukat, hiányt hagynak maguk mögött. Olyan sokat, hogy nehéz felsorolni azokat a teljesség igényével. Európai kuriózum, hogy adólejeinkből ma már senkinek nem jár ingyenes fogászati kezelés. De nem csak fogaink fogynak rohamosan, hanem hasonló ütemben fogyatkozik, roskadozik a teljes egészségügyi ellátás külföldre távozó orvosainkkal és egészségügyi középkádereinkkel egyaránt. A módszeresen szétvert oktatás szintén egy jelenség e sorban, amelyik a hiányzó költségvetési pénzek miatt került padlóra. Vagy mondhatjuk annak a 3–4 millió hatvan év feletti, a létminimum határán tengődő földművesnek a sorsát is, akik számára a kormány új szerepkört, az adófizetői státust találta ki. Az adófizető szeme láttára megy tönkre az egészségügy, az oktatás és a falu egyaránt.
Való igaz: aki dolgozni akar, az még Romániában is talál munkát, ehhez azonban leggyakrabban költözni kell, ami a magyarság felmorzsolódását gyorsítja, és múló emlékké teszi ittlétünket. Falvaink rohamos pusztulása ma már egyértelmű jelenség, a szegénységből és kilátástalanságból menekülő magyarjaink azonban városon éppen úgy járnak, mint az évtizedekkel korábban oda betelepített moldvaiak és havasalföldiek: a közösségéből kiszakított embernek nincs hová hazamennie.
Ez lenne az a néhány érv, amiért nekünk, magyaroknak is szét kell tépnünk minden korábbi társadalmi szerződést, és el kell felejtenünk a hallgatólagos megállapodásokat. Kérjünk új ajánlatot a készülődő magyar érdekképviselettől. Persze, ha van nekik ilyen.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Jogtiprások idején
Ha nem sikerült tiltással megakadályozni a székely szabadság napján szervezett felvonulást, büntetésekkel próbálja megfélemlíteni a hatalom azokat, akik az utcán összegyűlve kiáltják világgá elégedetlenségüket, követeléseiket. A kisebbségi kérdést „példaértékűen” rendező Romániában 84 személyre róttak ki több mint 70 ezer lejes bírságot, mert éltek demokratikus állampolgári jogukkal, és szót emeltek az erdélyi magyarság majd száz éve megígért, de soha valóra nem váltott autonómiájáért.
A hivatalos dokumentum szerint a csendőrség szorgoskodott, filmezett, fotózott, rögzítette a történteket, megállapította a kihágást, és most bünteti a kezdeményezőket, amiért „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek” – áll a közleményben, mely egyértelműen a polgármester, prefektus korábbi nyilatkozatait igyekszik megtámogatni. Hiába kötelezte a bíróság Dorin Florea városvezetőt a rendezvény tudomásulvételére, és hiába nyilatkozta maga is, hogy lehet felvonulni, rendbontás nélkül, a március 10-ei esemény előtt pár nappal a kormánybiztos kezdte kongatni a vészharangot, miszerint nem engedélyezett az utcai vonulás. Izsák Balázs SZNT-elnök érvei leperegtek, fölöslegesen magyarázta, hogy a törvény által kért minden előírást betartottak, a hatalomnak mindig igaza van. Ha pedig nincs, akkor bírságokkal nyomatékosítja álláspontját.  A rendfenntartásra kirendelt sok száz rendőrnek, csendőrnek és a nekik segítséget nyújtó titkosszolgálatoknak – ez esetben nyugodtan tevékenykedtek, hisz úgymond Románia egységét veszélyeztető, nemzetbiztonsági szempontból jelentős eseményt figyeltek – legfontosabb feladatuk volt bizonyítékokat kreálni. Felvonulókról, akik énekelnek, követeléseiket kiabálják – így megzavarják a közrendet és csendet –, veszélyes fegyvernek minősíthető zászlókat, táblákat lóbálnak. Nagy munkában lehettek a fiúk, míg a felvételek alapján azonosították a 84 bűnbakot. S lám, idén sem sikerült tökéletesen, ismét jutott bírság olyannak is, aki ott sem volt Marosvásárhelyen.  Ahhoz képest, hogy múlt kedden a hatóságok arról számoltak be: az esemény rendbontás nélkül fejeződött be, jelentős a büntetések mértéke és mennyisége. A csendőrség szóvivője is elismeri, hogy Marosvásárhelyen még soha semmilyen rendezvény kapcsán nem róttak ki ennyi bírságot. Az Európai Unió-tag Romániában 2016-ban nem vonulhat utcára a magyarság jogait követelni. Engedélyt nem adnak, annak hiányában pedig büntetnek a hatóságok. Bármennyire igyekeznek elfogadható köntösbe csomagolni, ez nem egyéb, mint a véleményszabadság és gyülekezési jog súlyos megsértése. Így fogynak-apadnak szinte napról napra jogaink, lehetőségeink. Van, ki megszólaljon értünk, ellenük, vagy megriadtak a büntetéstől a magyarság, a demokrácia, az emberi jogok nagy védelmezői?
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László európai parlamenti képviselő volt a fővédnöke a kiskunfélegyházi Közép-Európa Klub március 18-19-én megrendezett környezetvédelmi konferenciájának.
Az 1994-ben létrejött civil szervezetet híven jellemzi képi szimbólumának felirata: „Mentsük meg szülőföldünket, a Kárpát-medencét! / Cselekedjünk együtt a környezet- és klímabiztonságért!” A klub Kárpát-medencei feladatok a 21. században elnevezésű, másfél évtizede indult programja keretében zajlik a mostani tudományos szakértekezlet, amelynek címe: Gyilkos vagy humánus gazdaságot a Kárpát-medencében.
A szakma jeles képviselőit, az előadókat és az érdeklődőket a pénteki kezdőnapon Kelemen József, a Közép-Európa Klub elnöke köszöntötte. A Kiskunság fővárosának nevében Csányi József polgármester üdvözölte az egybegyűlteket. A konferencia levezető elnökeként Varga Zoltán ökológus, debreceni professor emeritus nyújtott szakmai bevezetést és eligazítást a részvevőknek. 
Megnyitó beszédében Tőkés László a Közép-Európa Klubbal kialakult személyes kapcsolatáról szólva nagy elismeréssel méltatta annak példamutató tevékenységét. A „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” elvének szellemében értékelte Kelemen József hivatástudó munkásságát, a közép-európai térség természetvédelmének, valamint a mesterségesen meghúzott határok által felszabdalt Kárpát-medencei nagyrégió – mint „tökéletes földrajzi és politikai egység” – eredeti állapotának a megőrzése és helyreállítása szolgálatában. „Egy gyilkos és öngyilkos történelmi korszak nehezékétől szabadulva és visszahúzó erejét leküzdve a Kárpát-medence teremtett valóságából fakadó összetartozását, földrajzi-természeti egységét közös erővel kell érvényre juttatnunk” – mondotta az erdélyi képviselő, a térség népeinek együttműködését, ezzel együtt pedig a külhoni magyar közösségek, illetve Erdély alanyi jogú, autonóm szerepvállalását szorgalmazva ebben a korszakos jelentőségű törekvésben. 
Európai képviselői minőségében Tőkés László átfogó tájékoztatást nyújtott a természeti katasztrófával fenyegető verespataki bányatervvel szembeni európai parlamenti fellépéséről, valamint a romániai, illetve erdélyi erdők védelmében kifejtett tevékenységéről – készséggel felajánlva, hogy a konferencia, illetve a Klub ajánlásait is megjelenítse az Európai Unió törvényhozásában. 
A megnyitást követően a víz világnapjáról való ünnepélyes megemlékezésre került sor, mely napot az ENSZ égisze alatt immáron több mint egy évtizede március 22-én tartanak meg világszerte. Ebből az alkalomból a Móra Ferenc Gimnázium egyik diákja Kányádi Sándor Ének a forrásról című költeményét adta elő.
Szakelőadások következtek, majd a konferencia szünetében Visy Zsolt régész, professor emeritus a Közép-Európa Klub Verespatak múltja, jelene és jövője képekben című vándorkiállítását nyitotta meg, mely néhány évvel ezelőtt már Brüsszelt, az Európai Parlamentet is megjárta.
Délután további rangos előadásokkal folytatódott az értekezlet, amely hozzászólásokkal, kérdésekkel és válaszokkal, valamint a konferencia elnökének összefoglalójával ért véget az első napon. 
Március 19-én Állásfoglalás és ajánlások megfogalmazásával zárul a konferencia. A szervezőknek feltett szándékuk, hogy hosszú távon egy Kárpát-medencei Környezet- és Klímabiztonsági Központot hozzanak létre Kiskunfélegyházán. itthon.ma/karpatmedence

Románia hetven embert és két őrhajót küld Görögországba
Románia hatvan határőrt, tíz menekültügyi szakértőt, hat gépjárművet, két őrhajót és egyéb felszereléseket küld Görögországba - közölte vasárnap Petre Toba bukaresti belügyminiszter, aki szerint ez a harmadik legjelentősebb hozzájárulás Németország és Franciaország után a migránshullám megfékezését célzó közös erőfeszítésekhez.
Románia a brüsszeli EU-csúcs után szombaton tartott telefonértekezleten tudatta az Európai Bizottsággal, milyen további segítséget tud felajánlani Görögország számára a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás teljesítése érdekében.
Az Agerpres hírügynökség által idézett román tárcavezető szerint a román belügyi erők jövő héten megkezdhetik szolgálatukat Görögországban. Toba közleményében emlékeztetett, hogy Románia az uniós határvédelmi ügynökségben (Frontex) is jelentős szerepet játszik és a második legjelentősebb hozzájáruló Németország után. szatmar.ro

Üzenet a román hatalomnak
– interjú dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédővel – 
Március 13–19. között a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai és szakértői jogvédő körúton jártak Erdélyben. A március 16-i, kézdivásárhelyi lakossági fórum után kérdéseinket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédnek, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének tettük fel.
– A Nemzeti Jogvédő Szolgálat milyen eszközökkel tud hatni a román politikumra, hogy az erdélyi magyarok helyzete javuljon?
– Tényfeltárást és azon alapuló jogvédő munkát végzünk erdélyi ügyvédpartnereinkkel. Az eredményeket nyilvánosságra hozzuk, és dr. Morvai Krisztina EP-képviselő tagunk révén az Európai Parlamentben megjelenítjük. Ez a körutunk is azért jött létre, hogy felmérjük, melyek az erdélyi magyarok életét jellemző jogsértések, tipikusnak mondható hátrányos megkülönböztetések. Találtunk is jó néhányat, mint például a nyelvhasználat, utcanévtáblák problematikája a 20 százalék fölötti részarányú településeken is, és úgy tűnik, hogy ezt egyrészt a román hatalom okozza, ugyanakkor sok esetben a magyar képviseletek sem érvényesítik a jogot, amelyet a nemzetközi egyezmények és a román jogszabályok is elég komoly szinten biztosítanak. Monitorozó jogi jelentést és magyar, angol, illetve román nyelvű dokumentumfilmet készítünk erről az útról, majd eljuttatjuk ezeket az Európai Unió, az Európa Tanács és az ENSZ minden szintjére, és természetesen a magyar és román kormányok részére is. Úgy vélem, a széleskörű figyelemfelhívás lehetetlenné teszi, hogy a román hatóságok részéről tapasztalható magyarellenes démonizálás sikerre vezessen.
– Be tud számolni tényleges eredményekről is?
– Még országgyűlési képviselőként, Kalmár Ferenc kormánypárti képviselővel 2011-ben sikerrel kezdeményeztem a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállítását, amely jelenleg a Kárpát-medencében biztosít olyan magyar ügyvédeket, akik a magyarsághoz való tartozás miatti, illetve diszkriminációs ügyekben képviseletet vállalnak. Munkájukat azonban még ismertebbé és hatékonyabbá kell tenni. Emellett egyfajta ösztönző, jogtudat-ébresztő hatást szeretnénk kifejteni. Partnereink révén tényleges ügyeket is tudunk vállalni, ahogy azt tettük a kertjében Wass Albert-szobrot állító, és emiatt meghurcolt Tóth Ferenc esetében Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd útján. Rozsnyai Sándor sepsiszentgyörgyi ügyvéd pedig hatékony védelmet nyújtott olyan fiataloknak, akik december 1-én szerveztek ellentüntetést, és emiatt érte őket retorzió. Minél több ilyen egyéni jogvédő ügy zajlik, annál egyértelműbb az üzenet a román hatalom számára, hogy tervét, a teljes beolvasztás politikáját nem fogja tudni végrehajtani.
– Vannak-e olyan politikai partnereik, akik segítségével az erdélyi magyarok ügyét előre lehetne mozdítani?
– Dr. Morvai Krisztina független EP-képviselővel együtt, meglévő kapcsolatrendszerünk igénybevételével, jó értelemben vett lobbizással próbáljuk felhívni a magyar és román kormány, illetve az Európai Unió szerveinek figyelmét a nemzetközi jogilag megalapozott, európai minták szerinti székely önrendelkezési törekvésekre, illetve az egyre elharapózó magyarellenes jogsértésekre. Ennek keretében állunk ki a nemzetközi jogi standardok szerint egyértelműen politikai fogolyként, hónapok óta önkényesen, bizonyítékok nélkül fogva tartott két kézdivásárhelyi vármegyés, Beke István és Szőcs Zoltán ügyében. Örömteli, hogy Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes nemrég elítélően nyilatkozott erről az eljárásról, és magyarázatot kért a román hatóságoktól. Fontos hír, hogy dr. Morvai Krisztina tavaly decemberi EP-beli felszólalását követően elkezdődött az ügy európai szintű kivizsgálása, és nemrég kaptuk meg a tájékoztatást az Európai Bizottságtól (EB): az ügy jelenleg Franz Timmermans, az EB emberi jogokért felelős alelnökénél van.
– Milyen a viszonyuk a HVIM-mel?
– Mindenkivel jó a viszonyunk, aki felvállalja a nemzeti jogérvényesítést, nyitottságot mutat az együttműködésre a magyarok–székelyek jogvédelme körében. Örömmel vettük, hogy a monitorozó utunk során többek között a HVIM tagságára is tudunk támaszkodni, de ugyanígy Marosvásárhelyen a CEMO-val (Civil Elkötelezettség Mozgalom) és a Székely Nemzeti Tanáccsal is volt egy sikeres fórumunk. Márai Sándor örökérvényű sorait ajánlom mindenki figyelmébe: „Úgy tanítottak, hogy minden veszély ellen van fegyver. S a leghatalmasabb a jog és a lelkiismeret.” 
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Törökök nyeregben
 Igencsak kérdéses, mennyire váltja majd be a reményeket az Európai Unió és Törökország között a hétvégén megszületett, az Európába igyekvő migránsok számának csökkentését célzó megállapodás.
Első ránézésre úgy tűnhet, mindkét fél nyerhet vele, hiszen – amennyiben sikerül betartani – az Ankarának több részletben fizetendő, mintegy hatmilliárd eurós „harács” fejében visszaküldhetők az illegálisan érkezett bevándorlók. Igaz, cserében minden egyes visszazsuppolt személyért egy, Törökországban nyilvántartásba vett menedékkérőt kell befogadni, de ezzel egyrészt valóban ellenőrzötté és lassúbbá tehető a folyamat, másrészt adott az elvi lehetőség arra, hogy kiszűrjék, kik azok, akik valóban menekültek.
Csakhogy fölmerül a kérdés: ha eddig nem sikerült az uniós tagállamoknak megegyezniük arról, hogyan osszák szét a bevándorlókat, ez után mi a garancia arra, hogy ez megtörténik? A tagállamok zöme csakis azzal a feltétellel ment bele a megegyezésbe, hogy a befogadás önkéntesen történjék – többek között Magyarország és Románia is. Igaz, Bukarest ismét ügyesen játszik: mindezt azzal kompenzálja, hogy – saját képességeihez mérten – jelentős erőkkel készül részt venni a migránshullám visszaszorítását célzó, görögországi, uniós akcióban. Ebben az esetben nem ártana, ha Budapest is követné a román példát, hogy ne érhesse szó a ház elejét.
Szintén probléma, hogy a török vízummentesség és az európai uniós tagság perspektívája nyomán az EU cseberből vödörbe kerülhet, hiszen fennáll a veszélye, hogy azt követően maguk a törökök indulnának útnak az európai országokba szerencsét próbálni. Vagy, ami szintén nem életszerűtlen forgatókönyv, a nem török állampolgárságú migránsok hamis török útlevelek ezreivel próbálnak majd akadálytalanul bejutni. Vagyis továbbra is esélyes, hogy ellenőrizetlenül vagy alig ellenőrizhetően árasztják el a kontinenst muszlim kultúrájú tömegek.
De nem érdemes ennyire előrerohanni. Előbb lássuk, mennyire tudja, és mennyire akarja Ankara visszafogni a migránsáradatot. És milyen mértékben próbálja felhasználni a bevándorlás megfékezésében rá háruló kulcsszerepet újabb kedvezmények kizsarolására.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Romániában megerősítették a repülőterek és nagykövetségek védelmét
A román csendőrség megerősítette a repülőterek és nagykövetségek védelmét kedden a brüsszeli terrortámadások után, de a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyelőre az ötfokozatú skála második, "elővigyázatos" szintjén tartja a terrorveszély miatti riasztást.
„Európát érte terrortámadás, ez egy gyászos nap a civilizált világ számára" - állapította meg Klaus Johannis államfő. Az államfő elítélte az erőszakos cselekményeket, együttérzéséről biztosította Belgiumot, és az ottani hatóságoknak felajánlotta Románia segítségét.
Dacian Cioloș kormányfő szerint az eddigi információik szerint Romániát nem fenyegeti közvetlen veszély, és nincs román a brüsszeli támadás halálos áldozatai vagy sebesültjei között. Elmondta: a bukaresti hatóságok teljes szolidaritásukról biztosították a brüsszeli kormányt és az Európai Unió intézményeit, a Brüsszelben élő vagy ideiglenesen ott tartózkodó román állampolgárok számára pedig felajánlották a román nagykövetségen, illetve a bukaresti külügyminisztériumban alakult válságstáb segítségét.
A Tarom légitársaság törölte öt keddi és szerdai brüsszeli járatát, de az ezekre váltott jegyeket elfogadják az Amszterdamba, Párizsba, Frankfurtba, Münchenbe vagy Londonba induló járatokon. A Tarom kedd reggeli brüsszeli járatát Amszterdamba irányították. maszol.ro

Régiós viták újratöltve
A román szakértői kormány vezetője, Dacian Cioloş idén januárban Temesváron nyilatkozott arról, hogy kormánya napirendre tűzné a régiósítást, de sietett leszögezni, hogy erről „politikai” döntés kell. Összeállításunkban a román régiós viták eddigi 150 évét mutatjuk be. Az írásból kiderül: Romániában soha nem működött igazi önkormányzati rendszer.
Nagyon is gyakorlati okok miatt mindig támogattam a régiósítási terveket. A kormány újraindíthatja a vitákat – és ha igény lesz rá, valószínűleg meg is teszi –, de meg kell értenünk, hogy bizonyos döntéseket a politikumnak kell meghoznia. Egy szakértői kormány nem vállalhatja ezeket magára. A nép által megválasztott politikusoknak kell dönteniük: a pragmatikus, gyakorlati részein túl a regionalizáció elsősorban politikai döntés. Túlságosan fontos ahhoz, hogy csak rövidtávú politikai célok elérésére használja valaki – szögezte le Dacian Cioloş temesvári sajtóértekezletén.
Február végén a kormányfővisszatért a régiósításra. Elmondta, újra kellene gondolni a helyi adók és illetékek rendszerét – példaként a tulajdonadót hozta fel –, és beszélt a jelenlegi megyék alacsony hatékonyságáról. Megoldási lehetőségként felvetette nyolc régió létrehozásának a lehetőségét és a megyei tanácsok felszámolását. A jelenlegi területi-közigazgatási rendszernek a miniszterelnök szerint három nagy baja van: különösen faluhelyen, de regionális szinten is erős a fragmentáció; emiatt súlyos hiányosságokkal küzdenek a fejlesztési programok. A helyi közigazgatási egységek pénzhiányban szenvednek, soknak nincs jövedelme, így csak a leosztásokra, a transzferjövedelemre támaszkodhatnak. A kormányfőtörvénnyel szüntetné meg azokat a közigazgatási entitásokat, amelyekhez kevesebb, mint 3–5 ezer lakos tartozik. Mint fogalmaz, ezek az egységek szegények, működési költségeik nagyok és alacsony szintű szolgáltatásokat nyújtanak.
„A megyei tanácsok rendszerint csak területi feladataikra és érdekeikre összpontosítanak: túl kicsik ahhoz, hogy ösztönözni tudják a gazdasági fejlődést. A regionális fejlesztési tanácsok sem képesek teljesíteni azokat a feladatokat, amire létrehozták őket, az erőforrásokat és a munkát sok elszigetelt projektre fecséreljük el, amelyek hatása csekély. Ez történik az úthálózattal, a víz- és a csatornarendszerekkel, de néha az iskolákkal is” – összegezte a bajok főforrásait a miniszterelnök. Cioloş szerint, ha minden marad a régiben, 2020 után még nagyobb lesz az ország leszakadása, mert a kétezerhúszas évek elejétől az európai uniós pénzeket versenyben lehet majd elnyerni, ehhez pedig felkészült és kompetens, valamint versenyképes helyi adminisztráció kell.
Egy kis történelem
A romániai régiósítási tervek idén matuzsálemi korba lépnek, ugyanis 154 éve zajlik a vita arról, hogy kemény, központosított vagy a decentralizációra épülő, a történelmi tájegységeknek megfelelő, erős államigazgatás felel-e meg Romániának. E tárgyban rengeteg írás, cikk, tanulmány íródott több nyelven is, de mivel közülük sok politikai „meghajtó motorral” született, érdekesebb elolvasni Bajtalan Hunornak az Erdélyi Társadalom című társadalomtudományi szakfolyóiratban megjelent rövid összefoglaló tanulmányát, amelyik érzelemmentesen leltározza fel a történteket (www.erdelyitarsadalom.ro).
A fejedelmi vérből származó Barbu Catargiu – felmenői közt volt Constantin Brâncoveanu és Barbu Vãcãrescu – Párizsban tanult többek közt jogot, filozófiát és gazdaságtant, amikor szokatlan feladattal találta szembe magát: egyeztetni kellene a frissiben létrejött állam – Románia két különböző összetevőjének, Moldvának és Havasalföldnek a – területi-közigazgatási rendszerét. A jeles román szakember felszámolta volna Moldva vidékekre (þinut) épülő rendszerét, hogy kiterjessze a havasalföldi megyerendszert. Elképzelése szerint széles jogkörökkel felruházott, négy történelmi tájegységre épülő régiót kellett volna létrehozni. Javaslata a politikai-hatalmi elit kemény ellenállásába ütközött, hiszen úgy vélték, hogy bizonyos régiók gyors megerősödése veszélybe sodorhatja a fiatal román állam integritását. Barbu Catargiu részletesen kidolgozott javaslata ellenére az 1864. április 2-án elfogadott törvény a havasalföldi megyerendszert terjesztette ki Románia akkori területére. Ez Trianon után is érvényben maradt 1925. június 14-ig, de bizonyos előírásai a mai romániai közigazgatást is meghatározzák. Barbu Catargiut pár hónapos kormányfői munka után agyonlőtték.
Az első világháborút követő területszerzés komoly kihívások elé állította az új Romániát, hiszen Besszarábiával, Bukovinával és Erdéllyel nemcsak területeket kapott, hanem egy módosított vidékrendszert (þinuturi), osztrák körzeti (bezirk) rendszert és a magyar vármegyerendszert.
Ismét győzött az erős régióktól való félelem: 1925-ben vezették be az adminisztratív egyesítési törvényt: Romániának 71 megyéje és 429 járása lett. A tarthatatlan helyzet miatt 1929-re ismét fellángolt a központosítás-régiósítás vita. A liberálisok erősen központosított, centralizált államot akartak, a konzervatívok viszont régiókra tagolták volna az országot. A vitából a Maniu-vezette konzervatív Nemzeti Parasztpárt került ki győztesen: az 1929. augusztus 3-án megszavazott új közigazgatási törvénnyel a történelmi régiók mentén hét minisztériumi igazgatóságot hoztak létre, de működésüket a bukaresti hatalomnak rendelték alá. A felemás megoldás nem volt jobb az addigi megyerendszernél: 1938-ben eltörölték a megyék jogi személyiségét és tíz új tartományt jelöltek ki anélkül, hogy figyelembe vették volna a történelmi tájegységeket.
A kommunizmus hozta el a gyökeres átalakulást: az 1950-ben elfogadott úgynevezett „rajonálási” területrendezési törvény felszámolta az évszázados román megyerendszert és szovjet mintára 28 tartományt hozott létre, ezek 200 járásba (rajonba) tagolódtak. 1952-ben 18-ra csökkentették a tartományok számát, 1956-ban 16-ra, de mindez semmit sem változtatott a központi hatalom és a helyi közösségek viszonyán, a Maros–Magyar Autonóm Tartományban sem lehetett önrendelkezés.
1965-ös hatalomra kerülésével Nicolae Ceauşescu hadat üzent az addigi közigazgatási rendszernek: az 1968-ra kidolgozott új területi-közigazgatási reform keretében 39 megye született. Ezt a megyerendszert toldották meg 1981-ben még két megyével.
1989 utáni esélyek
E rövid történelmi visszapillantóból is jól látszik, hogy másfél évszázad alatt Romániában mindig a centralizáció hívei győztek, valós önkormányzati modell nem alakulhatott ki. Veress Emőd, a Romániai Magyar Jogtudományi Közlönyben megjelent írásában feleleveníti, hogy a prefektus intézményének romániai bevezetése az 1800-ban létrehozott francia napóleoni mintára alapozott, de az 1989-es rendszerváltás után merítettek a két világháború közötti romániai modellből és hagyományokból is. A rendszer lényege, hogy a prefektus a kormány képviselője, ő vezeti a minisztériumok és a többi központi szerv területi-közigazgatási egységekbe decentralizált közszolgálatait. A prefektus a közigazgatási bíróságon támadhatja meg a megyei és a helyi tanácsok vagy polgármesterek döntéseit, amennyiben ezeket törvényellenesnek véli. A megtámadott aktus jog szerint felfüggesztettnek tekintendő.
A román alkotmány 122. szakasza tisztán kimondja, miért nem működhet az önkormányzati rendszer: „Romániában az önkormányzatok államigazgatási felügyeletét a prefektus végzi.”
Az átöröklött megyerendszerről és a prefektusi túlkapásokról már a kilencvenes évek elején kiderült, hogy nem beszélhetünk a szó nyugati értelmében vett önkormányzatokról. Ez újra elindította a regionalizációs vitát, amelyet most már az uniós csatlakozás is motivált. Az EU-hoz való közeledés felvetette a statisztikai célú területi egységek (röviden: NUTS) nómenklatúráját, amely nyugat-európai mintára lehetővé teszi az összehangolt regionális statisztikák elkészítését. A NUTS-osztályozás a tagállamok gazdasági területét osztja fel. A regionális statisztikák összehasonlíthatósága megköveteli, hogy a földrajzi régiók a népesség tekintetében összehasonlítható méretűek legyenek. Egy-egy közigazgatási egység NUTS-szintbe történő besorolását a népesség-küszöbértékek alapján határozzák meg: a NUTS1 szint 3–7 milliós, a NUTS2 800 ezer–3 milliós, a NUTS3 150–800 ezres lakost feltételez.
Lesepert magyar elképzelések
1989 után elsőként az Adrian Năstase által vezetett kormány hozakodott elő a regionalizálással, de 2011-ig jegelték a tervet, amikor Traian Bãsescu és az Emil Boc vezette kormány ismét elővette. Megvalósítására – a parlamenti többség birtokában – az igazi esélyes a Szociálliberális Unió (USL) volt, de a körülötte kialakult viták miatt a kezdeményezés 2013 végén elhalt.
Michel Barnier uniós biztos 2002-es romániai látogatásán fogalmazódott meg az az európai uniós elvárás, hogy Romániát európai mintára kellene fejlesztési régiókra felosztani. A román és magyar értelmiségiekből álló Provincia-csoport által közzétett memorandum – amelyben a romániai politikai régiók nyilvános megvitatását javasolták – váratlanul heves ellenreakciót váltott ki a román politika és sajtó képviselőiben, az Adrian Năstase-vezette román kormány a régiósítást levette napirendről.
Az RMDSZ 2007 októberében mutatta be a fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát. Tervezetében Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. A szövetség által elkészített hatástanulmány 16 fejlesztési régiót ajánlott, azonban a román politikai elit érdemben nem foglalkozott vele.
Az Erdélyi Magyar Néppárt régióterve szerint Erdélynek 6 régiója lenne: a Bihar, Szatmár és Szilágy megye területeiből álló Partiumi régió, Kolozsvár központtal az észak-erdélyi régió, Marosvásárhely központtal a Székelyföld régió és Nagyszeben központtal a Szászföldet magába foglaló dél-erdélyi régió. Temesvár lenne a Bánsági régió fővárosa, amely Arad megyét is igazgatná, Brassó pedig a Barcaság régióközpontjaként van feltüntetve.
Liviu Dragnea kormányfőhelyettes 2013 februárjában jelentette be, hogy a kabinet év végéig szándékszik létrehozni az új régiókat. A bukaresti rádiónak így fogalmazott: „nem biztos, hogy nyolc régió lesz, csak az, hogy székely régió biztosan nem lesz”.
2013 novemberében a Ponta-kabinet felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt, 2014 januárjában az alkotmánybíróság egészében alkotmányellenesnek minősítette. A törvényt megtámadó Demokrata Liberális Párt (PDL) egyik kifogása az volt, hogy a jogszabály megkérdőjelezi a román állam egységes jellegét.
Úgy tűnik, a kör ismét bezárult.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarságpolitikánk csődje
Mohi Csaba nemzetközi jogász, az előző Orbán-kormány nagykövete a Magyar Nemzetben tegnap megjelent írásában elemzi a balliberális kormányok meghunyászkodásának és az azóta eltelt időszakban történt további meghátrálásoknak a következményeit.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter január végén Bukarestben tárgyalt román kollégájával, Lazăr Comănescuval. Ennek befejezéseként kiadott zárónyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a nehéz, alapvetően a nemzeti közösségekhez kapcsolódó kérdéseket levették a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről, és a hangsúlyt mostantól a közös sikertörténetekre helyezik. Ugyan jócskán vannak megoldatlan kérdések – folytatta Szijjártó Péter –, amelyek alapvetően az országaink területén élő nemzeti kisebbségekhez tartoznak, ám előbb sikertörténeteket kell csinálnunk, hogy a nehéz kérdéseket később meg tudjuk oldani.
A hagyományos bizánci iskolán felnőtt román külügyér sietett megdicsérni ifjú kollégájának bölcsességét, „pragmatikusnak és cselekvésorientáltnak minősítette” őt. Mosolyogva és sietve elfogadta a magyar javaslatot, miszerint a jövőben a sikertörténeteknek kell prioritást adnunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Immár száz év óta valóban vannak sikertörténetek a magyar–román viszonylatban, ezek azonban kizárólag a román fél sikerei. Nézzük át, a Szijjártó-nyilatkozat jegyében milyen „magyar sikertörténetek” születtek a közelmúltban.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke február 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén úgy értékelte, hogy a korábban is ismert, de még kezelhetőnek tartott romániai magyarellenesség immár veszélyes dimenziókat mutat, felerősödött, és új köntösben jelent meg. Majd így folytatta: már az igazságszolgáltatást is felhasználják jogaink csorbítására, javaink visszavonására, megcsonkítására. Tervszerűen és folyamatosan, hivatásos feljelentők bírósági keresetei alapján, egymás után születnek az ellenünk irányuló, jogcsorbító és megalapozatlan ítéletek. A magyar nyelvet – a szlovákiai nyelvtörvényhez hasonlóan – 
Romániában betiltani kívánó törvényjavaslat kapcsán a magára hagyott romániai magyarság felelős vezetője azt hangsúlyozta, hogy „rajtunk már csakis a magyar kormány tudna segíteni az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain kezdeményezendő eljárásaival”. Kormányunk ilyen kezdeményezéseiről nincs tudomásunk, ugyanakkor a hivatkozott magyar külügyminiszteri nyilatkozat felbátorította és megalapozta az újabb „sikertörténetet”, nevezetesen azt, hogy röviddel ezután, március 3-án a román köztársasági elnök visszavonta Tőkés Lászlótól azt a magas kitüntetést, amit korábban a mai „demokratikus” Románia megteremtéséért tett kimagasló érdemeiért kapott.
Maga az erdélyi püspök úgy értékelte, hogy kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba a magyarellenes hangulatba, amely Romániában Victor Ponta hatalomra kerülésével jelentősen megerősödött. Tőkés László nem csupán szikra volt, amely felrobbantotta az egyik legaljasabb kommunista rendszert, de egyúttal fáklyalángként mutatta a helyes utat Erdélyben, az elszakított területeken, és egyúttal idehaza is.
Az Antall-kormány a Ceaușescu utáni Románia megteremtését követően kezdeményezhette volna 
Tőkés László Nobel-békedíjra való előterjesztését, s jó okunk van azt gondolni, hogy ehhez a nemzetközi közvélemény támogatását is megkapta volna. A történelem által felkínált pillanatnyi lehetőséget csakis a legnagyobb politikusok veszik észre. Ezt a kegyelmi pillanatot – mint annyi mást a magyar rendszerváltás során – elmulasztotta a hazai vezetés, és az évek alatt sikerült következetes sárdobálással befeketíteni ezt a szentéletű embert. (A római bölcsesség szerint: „A művészet örök, az élet rövid, az alkalom pedig elillan”. Eredetiben „Ars longa, vita brevis, occasio praeceps”.) Így aztán ez is – sok más elpuskázott magyar lehetőséggel együtt – elillant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar kormány a Tőkés Lászlót ért méltánytalanságot megpróbálta kompenzálni azzal, hogy március 11-én Magyar Becsületrenddel tüntette ki. Tőkés László korábban (Magyar Nemzet, 2005. november 19.) így értékelt: „Harcom igazi protestáns örökség, de nem úgy tevődik fel a kérdés, hogy megéri-e vagy nem éri meg. A becsületesség olykor nem éri meg. Az embernek jobb volna beilleszkednie egy korrupt vagy hazug világba, de amint Luther Márton mondta: másként nem tehetek.”
Erdélyi magyarságunknak a legfelső hazai politikai vezetés által történt elárultatására álljon itt két példa. Az egyik 2002. december 1-jéhez fűződik, és a budapesti Kempinski szállodához. Ezen a napon ünnepli Románia Erdély Magyarországtól való elcsatolásának napját. A cikkhez mellékelt képen a magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter pezsgővel ünnepel Adrian Nastase román miniszterelnökkel, teljes hazai „főpapi kíséret” mellett, Göncz Árpád államfővel és Kovács László külügyminiszterrel. Figyelmet érdemel Nastase győztes nevetése, valamint a hazai stáb megalázkodó és kínos mosolya.
Az eseményhez tartozik, hogy Medgyessy ugyanezen év januárjában lépett hivatalába, és annyira sietett, hogy miniszterelnökségének már első évében megünnepelte ezt a magyarság számára oly gyászos napot, továbbá az is idetartozik, hogy a Magyar Nemzet Medgyessy hivatalba lépését három héttel követően megírta, hogy az új magyar demokrácia miniszterelnöke a Kádár-rendszerben D-209 fedőkód alatt III/II-es szigorúan titkos ügynökként tevékenykedett. 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésekor ugyanitt, a Kempinski előtt nem pezsgő folyt, hanem gyászharang szólalt meg. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament képviselője bocsánatkérésre szólította fel Göncz Árpádot, Medgyessy Pétert és Kovács Lászlót. Itt jegyezzük meg, hogy az egyéni kiállás szép példáját adta Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, aki bejelentette: visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Döntéséről levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét.
Az e cikkhez mellékelt második fotó egy közelmúltban történt eseményt örökített meg: Orbán Viktor külügyminisztere, Szijjártó Péter – a magyar–román sikertörténetek propagátora – magas kitüntetést adott át az Erdély elszakítását korábban ünneplő szocialista miniszterelnöknek. No comment.
Mindezek után Tőkés László – aki annak idején Orbán Viktornak köszönhetően szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot – a közelmúltban ezt nyilatkozta: „most már én sem értem Orbán Viktor nemzetpolitikáját”, majd elhagyta a határon túli magyar vezetők részére összehívott tanácskozást. A magyar külügyminiszter és számos magas rangú kormányzati vezető megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a magyar történelem területén komoly ismerethiány van, ezért most csak egy dolgot emelünk ki Erdély legfontosabb magyar–román összefüggéseiből. Az évszázadok során Erdélyben nagyszámú különböző nemzetiség (székelyek, szászok, románok, zsidók, örmények stb.) élt egymással békében. A középkori Erdély szabad szellemisége azt eredményezte, hogy ami sehol a világon nem sikerült, az itt igen: kis területen nagyon sok eltérő „filozófiájú” vallás háborítatlanul működött. Éltek itt evangélikusok, kálvinisták, római katolikusok, unitáriusok és trinitáriusok, baptisták és anabaptisták, ortodoxok és görög katolikusok, továbbá ortodox zsidó vallásúak, valamint olyan székelyek is, akik szabad elhatározásból a zsidó vallás rítusait követték. Ők a „szombatosok”. Bocskai István fejedelmünk felismerte, hogy Erdélyben csakis úgy tud a sokszínű és sokvallású lakosság körében békét és ezzel virágzó gazdaságot teremteni, ha teljes nemzeti egyenrangúságot és teljes vallásszabadságot biztosít.
Ezt a megoldást ajánljuk a mai román és valamennyi európai vezetőnek, valamint mindazoknak, akiknek Erdély ügyében mondandójuk vagy teendőjük van. itthon.ma/szerintunk

Áprilisban megnyitják a látogatók előtt a felújított Déva várát
Április 3-án, vasárnap tartják a felújított Déva vára ünnepélyes megnyitóját - tájékoztatta a sajtót a város önkormányzatának a sajtóosztálya.
A déli órákban tartandó megnyitó keretében több erdélyi hagyományőrző lovagrend tart bemutatót, és régizene együttesek szórakoztatják majd a közönséget. A vár csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után válik ismét látogathatóvá.
A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2013-ban újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részébe engedték be a turistákat. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat.
A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.
A felújítás jelenlegi szakaszára csaknem 24 millió lejt fordított a város. Az összeg nagyobb részét az Európai Unió forrásaiból biztosították. A most befejezett munkálatok a külső falakra és a külső udvarokra terjedtek ki.
Amint egy korábbi sajtótájékoztatón Petru Mărginean, Déva polgármestere elmondta: a tüzérek szállásán és a Bethlen-bástyában fegyverkiállítást kívánnak berendezni. A kiállítandó korabeli fegyvereket múzeumokból próbálják beszerezni.
A polgármester elmondta: a vár legbelső udvarának a felújítása ezután kezdődik. Ott 2020-ig szabadtéri előadások tartására alkalmas teret szeretnének kialakítani, és Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának a sírját is megújítanák. Petru Mărginean kiemelte, hogy a felújítási munkálatok ellenére 2015-ben 130 ezren látogattak el Déva vára falaihoz. Azt remélik, hogy a turisták száma idén eléri a 300 ezret. Szabadság (Kolozsvár)

A politika belülről: a szabadság vagy a biztonság előbbre való?
A brüsszeli merénylet következményeiről, zászlóügyekről, Borboly és Ráduly viszonyáról, Mezei visszatéréséről beszélgettünk Kelemen Hunorral.
A brüsszeli merénylet rövid- és hosszútávú hatásairól, azok minket is érintő következményeiről, a márciusi tömegrendezvényeken történt bírságolásokról és a helyhatósági választások előkészületeiről - különös tekintettel Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre és Gyergyószentmiklósra - beszélgetett a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral A politika belülről friss kiadásában. A műsor kedden, március 29-én 21.35-től nézhető meg az Erdély TV-n, illetve szerdán hallgatható meg az Erdély FM-en, összefoglalója alább olvasható. 
Brüsszeli merényletek 
Európa fővárosát érte terrortámadás egy hete. Mik lesznek a következmények? 
„A következő időszakban elképzelhető, hogy Európa különböző nagyvárosait támadások fogják érni az iszlám fundamentalisták részéről, és egyértelművé vált, hogy az Európai Unió nincs felkészülve erre a hibrid háborúra.” 
„Bennünket, európai polgárokat lehallgatnak, megfigyelnek, mégsem képesek kiszűrni azokat, akik az európai polgárok életére törnek, ez pedig bizonytalansághoz vezet. A legfontosabb, hogy milyen választ képes adni az Európai Unió és a tagállamok erre a bizonytalanságra.” 
„Nagyon határozottan annak vagyok a híve, hogy közös választ kell adni. Az egyéni megoldások nem fognak eredményre vezetni, mert a mostani események az európai konstrukció alapjait rengetik meg, és a tagállamok előbb-utóbb csak vesztesei lehetnek ennek a konfliktusnak.” 
„Az európai tagállamok vezetői a népeik elé kell álljanak, és azt kell mondaniuk, hogy nincs alternatívája annak, hogy az európai határokat közösen kell megvédeni, nincs alternatívája annak, hogy az európai védelmi politikát össze kell hangolni, nincs annak alternatívája, hogy a titkos szolgálatok közötti együttműködést ne tudják úgy összehangolni, hogy az információcsere pillanatok alatt megtörténjen, és nincsen annak alternatívája, hogy hosszútávon egy olyan megoldást találjunk, amely az Európai Unióba belépő különböző közösségek tagjainak az integrációját biztosítja. 
Be kell látni, hogy csőd az, ami Európában történt, csőd az, ami Párizsban történt az elmúlt hetven esztendőben, ami Németországban történt, ami Belgiumban történt, és ami Dániában történt. Ki kell mondani, tetszik vagy nem tetszik, hogy az erős muszlim közösségeket a nyugati jóléti államok nem tudták integrálni. Olyan erős párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyek előbb-utóbb konfliktusba kerülnek. Ezt nem lehet elmaszatolni, ezt ki kell mondani. 
Ezért van szükség a közös megoldásra. Ha külön-külön keresnek a tagállamok megoldást, lehet, hogy egyik-másik a periférián megoldást talál, de csak ideiglenesen. Abban a pillanatban, ha azok a közös értékek, amelyek a szabadságjogokra vonatkoznak, a mozgásszabadság, a munkavállalás, az áruk és a tőke szabad mozgása elbukik, ha a schengeni határok megkérdőjeleződnek, ha a dublini egyezmény szétrombolódik, akkor előbb-utóbb az Európai Unió alapjai esnek szét.” 
„Szabadság versus biztonság: ez az, ami foglalkoztatja az európai polgárokat és a vezetőket egyaránt. Az Európai Unió vezetőinek kell jó választ adni. Én azt mondom, nem szabad a szabadságjogokat a biztonság oltárán feláldozni, mert előbb-utóbb egy diktatúrába, egy autokratikus rendszerbe kerülünk, de nem szabad azt sem elfogadni, hogy a biztonságot nem képesek szavatolni a hivatalos intézmények, a tagállami és az európai uniós intézmények. Mert ha nem lesznek képesek biztosítani, akkor a különböző közösségek maguk fognak igazságot szolgáltatni vagy maguk fogják megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek a biztonság szavatolásához látszólag elvezetnek, de azok a megoldások mindig polgárháborús konfliktusokba torkollnak.”
Zászlóügyek  Marosvásárhelyen, a március 10-i Székely Szabadság Napján 85 személy bírságoltak meg a felvonulás szervezéséért vagy csendháborításért. Kolozsváron március 15-én arra kötelezték a felvonulókat, hogy vonják be az Erdély-zászlót. 
„Elfogadhatatlan, hogy olyanokat bírságoljanak meg, akik élnek a szabadságjogaikkal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési joggal. Mivel nem történt semmi olyan, ami törvénysértő lett volna, azt gondolom, hogy ezeket a bírságolásokat meg kell támadni a bíróságon, és meg lehet őket nyerni. Az első pillanattól kezdve elítéltük és elfogadhatatlannak tartjuk ezt a gyakorlatot, amit a román hatóságoknak be kell fejezniük. Ezt nem kell évente megismételni, mert ez nem vezet ahhoz, hogy a román és a magyar közösség viszonya javuljon és jobbá váljon. 
Mert ebben a pillanatban, be kell látni, van egy erős bizalmatlanság a két közösség között: a magyarok egyre kevésbé bíznak a bíróságban, az ügyészségben, a rendőrségben, az olyan intézményekben, amelyek a polgárok biztonságát és a jogállam működését kellene, hogy garantálják. S valóban, ezek miatt Románia jogállamiságát meg lehet kérdőjelezni.” 
„A jogállamot sértő intézkedésnek tartjuk azt is, ami Marosvásárhelyen történt, de azt is, ami az Erdély-zászlóval történt Kolozsváron március 15.-én. Ez megint csak azt mutatja, hogy a hatóságok, ha nem kapnak egyértelmű jelzést a politika részéről, hogy merre kell menni, akkor hajlamosak a túlkapásra, főleg az erőszakszervek. A politika részéről az elmúlt években arra kaptak indíttatást, hogy lehet így viselkedni a magyar kisebbséggel, s lehet, hogy most nem kaptak semmiféle útmutatást vagy ösztönzést, és a régi gyakorlatot viszik tovább.” 
„A titkosszolgálatoknak itt Közép-Kelet-Európában mindig erősebb volt a befolyása és a hatalma, mint egy-egy jogállami, normális berendezkedésű államban kell, hogy legyen, és minden ürügyet megragadnak, hogy próbálják meg kiterjeszteni a hatalmukat. A kérdés csak az, hogy a civil és a parlamenti kontroll mennyire erős, mert azt gondolom, hogy ez a különbség egy klasszikus, hosszú múlttal rendelkező demokratikus állam és egy új demokratikus állam között. Itt nekünk, politikusoknak is óriási a szerepünk, de a civil társadalomnak is legalább akkora a szerepe, hogy hogyan viszonyul az emberi jogokhoz.” 
Csíkszereda: Borboly vagy Ráduly? 
Csíkszeredában Borboly Csaba egyedüliként jelentkezett polgármester-jelöltnek az RMDSZ színeiben.  „Én még nem zárnám ki, hogy Ráduly Róbert indul polgármesternek Csíkszeredában, hisz a bírósági felügyelet megszűnt, és én azon leszek, hogy meggyőzzem őt, hogy induljon és az RMDSZ színeiben megszerezze a polgármesterséget. Maga Borboly Csaba is azt mondta, hogy ha Ráduly indul, akkor ő vissza fog lépni. Ez nem egy lezárt ügy, itt még azért a következő napokban változhatnak a dolgok.” 
Én nem látom rossznak a Borboly – Ráduly viszonyt. (...) Az RMDSZ az a szervezet, ahol nincsen egyhangúság, nincsen semmiféle egy véleményre való törekvés. Vannak különböző vélemények. Ami Csíkszeredát és Hargita megyét illeti, voltak véleménykülönbségek, de ezek sosem nyomták rá a bélyeget a döntéshozatalra.” 
Gyergyószentmiklós – Mezei visszatér? 
Mezei János MPP-s politikus visszatérhetett hivatalába, és ez alapjaiban változtathatja meg a polgármesteri székért folyó versenyt. 
„Lássuk, hogy Mezei János mit dönt, indul vagy nem indul. Ha igen, akkor neki van esélye megnyerni a választást. A gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezet sietett, nagyon előre szaladt, meg kellett volna várják a közvélemény-kutatás eredményét. Ők valamiért nagyon igyekeztek előre, nem tudom, hogy miért, engem sem kérdeztek meg. Az biztos, hogy ha Mezei indul, akkor megnyeri a választást. Hogy az RMDSZ jelöltjével mi történik, azt még nem tudom megmondani.” 
Sepsiszentgyörgy – Antal Árpádra várva 
„Amennyiben a bírósági felügyeletet feloldják, akkor Antal Árpád el fog indulni a választásokon. Ez volt a mi kérésünk, ez volt az ő szándéka is. Amennyiben nem oldják fel a a felügyeletet, akkor Antal Árpádnak az az álláspontja – és ezt nyilvánosan is elmondta –, hogy nem fog indulni, nem kockáztatja, nem akarja megtenni Sepsiszentgyörggyel, hogy a választások után a polgármester ne tudjon bemenni a hivatalba és letenni az esküt.” 
A vádakról 
„Sem Borbolyt, sem Antal Árpádot, sem Mezeit, sem Rádulyt nem korrupcióval vádolják. Nem azzal vádolják, hogy a közpénzt hazavitték, elköltötték saját célra. Ezért én azt mondtam, hogy ameddig nincsen bírósági ítélet, addig én mindenkit ártatlannak tekintek, és ez jogilag is így helyes. Azt tapasztaltam ezeknek az embereknek az esetében, hogy mindenhol élvezik a közösség bizalmát. Ha most választásokat tartanának Sepsiszentgyörgyön, Antal Árpád nem ötven százalékkal, hanem kilencven százalékkal nyerné meg a választást. Ha ma választást tartanának Gyergyószentmiklóson, Mezei János megnyerné, Csíkszeredában Ráduly Róbert megnyerné, és ha Hargita megyében a megyei tanácselnök választás úgy lenne, mint eddig, akkor Borboly Csabát megválasztanák.” 
Hogyan áll az RMDSZ az EMNP-vel és az MPP-vel szemben? 
„Az ellenjelöltekkel nem foglalkozunk. Egy politikai jelöltnek az lehet a legnagyobb hibája, ha nem a közösséggel foglalkozik, hanem azzal, hogy az ő versenytársa hol született, kivel él, kivel nem. Ilyen emberekre nem lehet rábízni egy közösséget, mert nem a közösséggel vannak elfoglalva, hanem magukkal. Én minden jelöltünknek azt mondom, hogy hagyják az ellenfeleket, nem egymást kell legyőzni, a közösséget kell szolgálni, megbízhatóan, jól, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek.” Transindex.ro

Európában gyűlölik a kisebbségi nyelveket?
Ha kiállunk a menekültek jogaiért, akkor azt sem engedhetjük meg, hogy az EU lakosságának 10 százalékát kitevő nyelvi kisebbségeket napi szinten jogsérelem érje – hangzott el az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában, ahol először került napirendre a kisebbségi nyelvek jogainak megsértése. Az Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának jelentéséből kiderül: Európa több országában diktatúrákra emlékeztető módszerek élnek.
A kisebbségi nyelveket beszélők jogainak megsértése többszöri kezdeményezés után először került napirendre az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel – és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) előtt március 17-én. A 44 nyelvet, 60 szervezetet és 20 európai államot képviselő Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának (ELEN) jelentését dr. Davith Hicks ismertette. A kisebbségi nyelvek és jogok iránti „EP-elkötelezettségre” jellemzően Davith Hicks csekély öt percet kapott, hogy a jelentés tartalmát összefoglalja, holott a kérdést egy több napos konferencia keretében is nehezen lehetne a teljesség igényével körüljárni.
Az már önmagában jelentős előrelépés, hogy az ELEN képviseletében felszólaló szakértőnek sikerült az EP-bizottság előtt tömören felvetnie az Európában beszélt 60 regionális vagy kisebbségi nyelv használatához köthető sérelmeket. Ezek a nyelvek 55 millió állampolgárt érintenek, akiknek napi szinten kell szembesülniük a megkülönböztetés, a tiltás, az elutasítás vagy éppenséggel a tettlegesség jelenségével.
Davith Hicks szerint Európában a nyelvi diszkrimináció endemikusan, több szinten van jelen, az összegyűjtött esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Valójában rasszista jelenségről beszélhetünk, amelynek alapja a gyűlölet. Az EU nagyon keveset tett azért, hogy a kisebbségi nyelveket beszélő polgárainak védettséget biztosítson a megkülönböztetés legkülönbözőbb formái ellen.
Kiváltképpen aggasztó, ha a diszkrimináció elkövetői hatósági személyek, intézmények. Számos esetben a rendőrség tagjai, a bíróságok, a tantestületek és az egészségügyi egységek alkalmazottai követik el ezeket a bűncselekményeket. A módszeres üldöztetés sok kis nyelv kihalásához vezethet, amennyiben ezeknek a nyelveknek a megőrzésére nincs biztosítva anyagi háttér, nem oktatják őket, nem használják a hétköznapokban, beleértve a hivatali érintkezés lehetőségét is. Az ELLEN jelentéséből az is kiderült, hogy az Európai Parlament falai közt sincs teljes mértékben biztosítva a hivatalos és félhivatalos nyelvek státusza, mint például az ír vagy a spanyolországi nyelveké. A diszkrimináció következményei a nyelvek elhalásához és azok használóinak identitásvesztéséhez, végső soron pedig a népcsoport asszimilációjához vezetnek.
A rövid időkeret miatt csak 37 katalóniai eset került említésre, amelyek hűen szemléltették a mai spanyolországi helyzetet. A spanyol rendőrök például gyakran bántalmaztak olyan személyeket, akik katalánul szólalnak meg. A spanyol bíróságokon gyakran megszégyenítik a katalánokat, de hasonló tapasztalatokról számoltak be az egészségügyi ellátás területén is. A jelentéstevő hangsúlyozta, hogy a nyelvi megkülönböztetés elkövetői 80 százalékban állami intézményekben tevékenykednek és rasszista, megkülönböztető viselkedésüknek nincsenek jogi következményei.
A lehetséges megoldások terén Davith Hicks úgy fogalmazott: amennyiben az EU biztosítja a halak, a madarak és a növények védettségét, miért nem teheti meg ugyanezt a kisebbségi nyelvekkel is? A mostani európai uniós jogi keretek alig foglalják magukba a nyelvek jogi védelmét, ezért történhet meg Európa-szerte a regionális nyelvek ellen elkövetett diszkrimináció. Hicks szerint ezeket a tetteket rasszista, gyűlöletkeltő bűntettként kellene kezelni, mert csak így érhető el előrelépés a megoldás felé.
A nyelvi jogokat kutató szervezet szerint sürgősen olyan EU-biztost vagy ombudsmant kell kinevezni, aki nyommal követi az EU-tagállamokban kidolgozandó nyelvvédelmi jogszabályok elfogadását és életbe ültetését. Csak így biztosítható Európa-szerte a kisebbségi nyelvek egyenjogúsága és szabad használata. Davith Hicks felkérte a LIBE tagjait, hogy a közeljövőben szánjanak a kérdésnek egy nyilvános közmeghallgatást, amelynek a jogi keretek tervezetének a megteremtése lenne a célja. Mint fogalmazott, megengedhetetlen, hogy Európa lakosainak mintegy tíz százaléka hátrányt szenvedjen napi kommunikációjában.
Az ismertetést követő vitában felszólalók többsége a nyelvi jogok orvoslása mellett érvelt. Az Európai Bizottság (EB) képviselője megismételte a Bizottság jól ismert álláspontját, aminek értelmében az EB-nek nincs általános hatásköre kisebbségi kérdésekben, ezekben a tagállamok a kompetensek az alkotmányos és a nemzetközi jogi keretek között.
A kérdés érzékenysége miatt szemmel láthatóan az Európai Bizottság sorozatosan kikerüli a felelősségvállalást, fogalmazta meg sommásan Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő. Sógor szerint igen hosszú azoknak az európai államoknak a listája, ahol a kisebbségi nyelveknek nincs vagy alig van védettsége. A legkirívóbb példaként Sógor Görögországot, Romániát, Franciaországot, Szlovákiát és a balti államokat említette. Jordi Sebastian valenciai képviselő szerint – mivel a nyelveket emberek beszélik – alapvető emberi jogokról van szó, ezek megsértését ennek megfelelően kellene büntetni. Az EP-képviselő Spanyolországból olyan kirívó eseteket említett, amelyek diktatúrákra emlékeztetnek: Valenciában például nincs katalán tévé és rádió, a szomszédos Katalóniából sugárzott adásokat pedig a spanyol hatóságok egyszerűen nem engedélyezik a helyi tévéadók számára. További spanyol abszurditás, hogy a katalánul beszélő gyerekeket Valenciában nem lehet örökbe fogadni, de mint fogalmazott, a hasonló sérelmek sora hosszú.
A baszk Josu Juaristi a franciaországi állapotokra hívta fel a figyelmet: az Európai Uniónak el kell gondolkodnia a franciaországi alapjogok hiányosságairól.
Gimenez Barbat és López Aguilar spanyol képviselők szerint túlzás diszkriminációról beszélni: úgy fogalmaztak, valójában katalán nyelvi tálibokról van szó. Barbat szerint a spanyol nyelvűek szenvednek súlyos megkülönböztetést, mert a katalán nyelv ismerete nélkül nem helyezkedhetnek el a közigazgatásban vagy az egyetemeken.
Claude Moraes, a LIBE elnöke végül nem tett lehetővé, hogy egy második hozzászólási körben folytatódjon a vita. A hely megfelelő a különböző diszkriminációk tárgyalására, de a téma természete és az érzelmi megnyilvánulások ezt most nem teszik lehetővé – fogalmazott. A további vita és párbeszéd elmaradásának nehezményezése miatt végül ígéretet tett arra, hogy ajánlani fogja a kérdés felvetését az Európai Bizottságban: igazából az EB elnökének vannak megfelelő kompetenciái, hogy erről vitát és megoldási lehetőségeket kezdeményezzen a tagállamok körében – mondotta.
Az ígéretet a sokéves harc sikerének is tekinthetnénk, ha nem lenne elrejtve benne a kibúvó – fogalmazott az egyik résztvevő. Abban viszont a többség egyetértett, hogy az Európa-szerte érzékeny téma napirendre tűzése végre áttörte a hallgatás falát.
Krivánszky Miklós, Brüsszel. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetiségek nélküli uniós álom
Néhány évvel ezelőtt, amikor az Erdélyi Napló keretében autonómiamellékleteket adtunk ki – és ennek előkészítésére több európai autonóm területre sikerült eljutnunk – máig emlékezetes maradt számomra a gagauz autonómia fővárosában, a Moldova köztársaságbeli Komratban megejtett beszélgetésem az autonómiamozgalom egyik szülőatyjával, aki naivitásnak nevezte azt a romániai magyar elképzelést, hogy a közösség vezetői az Európai Uniótól várják a nyelvi jogok és az autonómia biztosítását. Érveinek alátámasztására vendéglátónk úgy fogalmazott: a nemzetállami törekvéseiket jobbára már csak a kisebbségeik elnyomásában kiélni tudó európai országokat az unió a legkevésbé sem fogja rákényszeríteni arra, hogy egy nem létező kisebbségvédelmi keretegyezményt tartasson be velük.
Komráti vendéglátónk szavai többször is eszembe jutottak az elmúlt években, amikor újságíróként megpróbáltam kibogozni a kisebbségi jogokkal kapcsolatos uniós ellenállás indítékait. Amikor az EU legerősebb szerve, a végrehajtó hatalmat megtestesítő Európai Bizottság minduntalan tagállami hatáskörbe utalja a többségi nemzet szorításában élő kisebbségek követeléseinek megoldását. Olyan körülmények között, amikor Brüsszelben minden épeszű ember tisztában van azzal, hogy a román, szlovák vagy éppen a görög állam hivatalosságainak esze ágában sincs széleskörű nyelvhasználati jogokat biztosítani a területén élő más nemzeti kisebbségeknek. Ha az Európai Unió működőképes lenne, már nemzetközi sajtóbotrány övezte volna például annak a brüsszeli konferenciának a megzavarását, amely Sógor Csaba kezdeményezésére a görögországi török kisebbség helyzetét boncolgatta és amelyet görög EP-képviselők nemcsak az Európai Parlament elnökének címzett levélben, hanem a konferencia helyszínén is – szinte tettlegességre vetemedve – próbáltak megzavarni olyan jelszóval, hogy görögországi török kisebbség márpedig nem létezik.
Davith Hicks, az Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának főtitkára az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának ülésén nemrég úgy fogalmazott: a nyelvi diszkrimináció a rasszizmus egyik formája, amely járványszerűen terjed Európában. Jellemző módon a kisebbségek jogait is védeni hivatott EP-bizottság számára volt a legkényelmetlenebb a mintegy 60 európai kisebbséget tömörítő szervezet vezetőjének a sommás megfogalmazása, miszerint az Európai Unió semmit nem tesz az egyre súlyosabb nyelvi diszkrimináció megakadályozásáért.
Kérdés, hogy kinek az uniója az EU, ha a kisebbségeket eleve kiszorítja a közösségi jogérvényesítés lehetőségéből?
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elfogadták a székely zászlót
Kovászna Megye Tanácsa tegnapi ülésén elfogadta Kulcsár-Terza József adományát, melyet a múlt havi ülésen adott át. Akkor a Magyar Polgári Párt megyei önkormányzati képviselője székely zászlóval vonult be az ülésterembe, és az elnök jóváhagyása után kitűzte azt Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé.
Ezúttal az adományt egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. Kulcsár-Terza József elmondta, azért ragaszkodott ahhoz, hogy tanácsi határozattal fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvüket. (szekeres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A prefektus máris kifogásolja (A megyei tanács székely zászlója)
Eltávolíttatná a Kovászna Megyei Tanács üléstermében kitűzött székely zászlót Sebastian Cucu prefektus, mivel szerinte törvénytelen módon volt elhelyezve. A kormányhivatal vezetője ezt az Agerpres, valamint a Mediafax hírügynökséggel közölte, kijelentve, egy hivatalosan el nem ismert zászlóról van szó, ennek elhelyezése pedig csakis jogszerűtlen lehet a jelenlegi előírások értelmében.
A prefektus a hírügynökségeknek kijelentette: állításait több jogerős bírósági döntés is alátámasztja, azaz nincs törvényes módja egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzésének az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán. A székely zászló pedig kétségtelenül egy el nem ismert szimbólum. Cucu annak kapcsán, hogy a megyei testület szerdán határozatba foglalta: a Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakciójának vezetője adományozta zászló közvagyontárgynak minősül, kijelentette, hogy megvizsgálják a dokumentumot törvényességi szempontból, és amennyiben jogszerűtlennek bizonyul, megtámadják azt. A kormány helyi képviselője szerint nincs jelentősége annak, hogy az el nem ismert szimbólum milyen módon került a közintézmény birtokába – azaz ajándék vagy adomány volt –, kitűzése a többi hivatalosan elismert zászlók mellé mindenképp jogszabályba ütköző.
Mint arról beszámoltunk, Kovászna Megye Tanácsa szerdai ülésén elfogadta Kulcsár-Terza József adományát, melyet a múlt havi ülésen adott át. Akkor a polgári politikus a székely zászlóval vonult be az ülésterembe, és az elnök jóváhagyása után kitűzte azt Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. Az adományt egyöntetű szavazattal határozatban fogadta el a közgyűlés. Kulcsár-Terza József elmondta, azért ragaszkodott ahhoz, hogy így fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, hogy eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Migráció: esély vagy veszély?
Sógor Csaba: humanitárius, jogi és politikai krízis van Európában
Humanitárius, jogi és politikai krízis kíséri a menekültválságot az Európai Unióban. Eltart még egy darabig, amíg sikerül a tagállamoknak ezt a három tényezőt összehangolni – mondta Sógor Csaba azon az előadáson, amelyet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Németh Géza Egyesület március 30-án, a csíkszeredai Lázár-házban szervezett.
A Migráció: esély vagy veszély? címmel meghirdetett beszélgetést nagy érdeklődés kísérte. „Ebből is látszik, hogy mennyire fontos témát érintünk”– nyitotta meg a beszélgetést az esemény házigazdája dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul. Az est moderátora Sarány István, a Hargita Népe felelős szerkesztője felvezetőjében elmondta: a menekültáradat nem új jelenség, hiszen migráció volt és bizonyára lesz is: a konfliktusok, háborúk és a kilátástalan gazdasági helyzet létbizonytalanságai miatt.
– A világon a Föld lakosságának 3%-a mindig úton volt, ez ma azért ijesztő, mert a megnövekedett népességszám miatt, azt mondhatjuk, hogy ma hozzávetőlegesen 262 millió fő van úton a világban – erősítette meg a bevezető gondolatot Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselője szerint az adatok azt mutatják, hogy a migráció kiváltó okai közt az elkövetkezendő 30 évben a klímaváltozás is hangsúlyos szerepet kap.
Szabadság (Kolozsvár)

Sorsdöntő az idei esztendő ( Székely Nemzeti Múzeum)
Sorsdöntő évnek nevezte 2016-ot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, hiszen az Európai Unió új költségvetési ciklusában újra pályázhatnak az intézmény százéves sepsiszentgyörgyi épületegyüttesének felújítására. Az intézményvezetőt terveiről és a múzeum idei programjairól kérdeztük.
– Hat évvel ezelőtt pályáztunk a Kós Károly által tervezett épületegyüttes felújítására. A pályázat nyert, de nem jutott pénz. Nem tudom, más országban történhete-e ilyesmi... Célunk az, hogy XXI. századi szintre hozzuk a múzeumot. A korábbi pályázatot naprakész állapotba hozzuk, gőzerővel dolgozunk rajta, hogy amire le kell adni, kész legyünk. Romániában az a szokás, hogy amint meghirdetik a pályázatot, azonnal le kell adni, mondhatnám, a küszöbön kell aludni, hogy a nyitás pillanatában ott legyünk, mert másképp nem jut pénz.
– Mi történik a műtárgyakkal a felújítás alatt?
– Időközben az intézményfenntartó megyei önkormányzat megvásárolta a szomszédos telket. Jelenleg gépkocsik parkolnak ott, de legyen világos, az a múzeumé. Először az Erdélyi Művészeti Központot képzeltük el oda, ám a posta épületét átvette Sepsiszentgyörgy városa, székhelyet, személyzetet biztosított. A telekre nagy szükségünk van, hiszen a rehabilitációt nem tudjuk megoldani anélkül. Például amikor felújítjuk a régészeti vagy a néprajzi részleget, a tárgyakat valahova át kell költöztetni. És most adott a szomszédos telek. A megyeháza ígérte, hogy rendbe teszi az út felőli épületet (az egykori szalámigyárat), s ideiglenesen oda költöztetjük a műtárgyakat.
– Mi változik a főépületben?
– Egy csomó funkciót másképp képzelünk el. Például a toronyban most irattár van, ez tarthatatlan. A turistát oda kell vinni: a látogató menjen fel a toronyba, nézzen ki a múzeumkertre, a városra. A főépületben látványraktárakat szeretnénk kialakítani, ugyanis jelenleg a látogató csak a kiállított tárgyakat nézheti meg. A modern muzeológia kitalálta a látványraktárt, ami azt jelenti, hogy a látogató bemehet a raktárba, ahol különösebb tematika nélkül felcímkézett tárgyakat szemlélhet.
Természetesen üveg alatt, bekamerázott térben.
– További terveik…
– Nagyon fontos a gyermekekkel való foglalkozás. Az egykori múzeumőri lakásban, a mai irodaépületben gyermekpavilon lesz. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartunk, ott lesz a játékgyűjtemény is. Onnan könnyű kilépni a zöldre, nyáron játszadozhatnak a gyerekek, játszóteret is kialakítunk, hogy minél több gyereket ide vonzzunk. Hátul, a Háromszék újságosbódéja mellett kaput nyitunk, hogy a felső városrészből érkezőknek ne kelljen körbe jönniük. Látogatóbarát múzeumot akarunk kialakítani. Az utóbbi tíz évben sokat haladtunk e téren, de még barátságosabbá kívánjuk tenni az intézményt. A parkunkba szökőkutat tervezünk, éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot, és lesz illemhely is. A másik múzeumőri lakás megmarad természetrajzi pavilonnak. Meg kell oldanunk a csatornázást, dr. László Ferenc egykori múzeumőrnek szobrot kívánunk állítani. Visszatérve a gyerekekre – be kell hozni őket a múzeumba. Látható, a kiállításmegnyitókon az átlagéletkor 60 év, ezt le akarjuk hozni 45-re. A fiatalok nem járnak múzeumba. Ha ez így folytatódik, néhány év alatt kihal a múzeum közönsége. Ha most behozzuk a gyerekeket, akkor nagyobb eséllyel jönnek vissza később.
– Mit terveznek a szomszédos telken?
– Következő lépésben be akarjuk lakni a mintegy 40 áras telket. A romhoz nem nyúlunk, konzerváljuk, körbeépítjük, ez lesz a belső udvara egy műtárgyvédelmi központnak. Körülötte restaurátorok, konzervátorok műhelyei és raktárak lesznek.
– Milyen programokat terveznek erre az esztendőre?
– Kiemelkedő volt Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész Száz magyar lovas című grafikai tárlata, amelyen Álmos vezér korától egészen a második világháborúig elénk tárul a huszárok öltözetének lenyűgöző látványa. Ilyen tömeg és jó hangulat, mint a tárlatmegnyitón, még kétszer volt a múzeumban: Gábor Áron ágyújának hazahozatalakor és a Csaba királyfit ábrázoló vitrálium avatóján. Áprilisban érkezik a Dzsingisz kán unokái című magyarországi kiállítás, melynek kurátora Obrusánszky Borbála, ezt a Szent György Napokhoz igazítjuk. Jurtát építünk a múzeumkertben, meghívunk egy mongol néprajzos festőművészt. A városnapokon a Kultúrkert programját ezentúl mi szervezzük. Lesz néptánc, régi zene, klasszikus muzsika, esetleg etnodzsessz. Év közepén a 84 éves Szőcs Károly fogarasi autodidakta gyűjtő kiállítása nyílik meg. Nyárára terveztük a Magyar Nemzeti Múzeumból elhozni a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség érméi című kiállítást, de egyelőre megfeneklett a tárgyalás. Volt munkatársunk, Vinczeffy László 70 éves. Jubileumi kiállítást szervezünk az alkalomból. Festményeit bent állítjuk ki, szobrait a kertben. Ezáltal folytatjuk a múzeumkerti szobortárlat-sorozatot, amit tavaly Kolozsi Tibor alkotásaival indítottunk. Kallós Zoltán néprajzkutató 90 éves, kiállítással tisztelgünk előtte – Erdélyben elsőként. Ezt novemberre, a Háromszék Táncegyüttes által szervezendő néptánctalálkozó időszakára időzítjük.
– Milyen jelentősebb könyveket adnak ki?
– A városnapokon mutatjuk be Anthony Gall Kós Károly és Sepsiszentgyörgy című könyvét, melynek összeállítására öt éve kértem fel a szerzőt, a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában jelenik meg. Hamarosan megjelenik évkönyvünk is. Tervezzük László Ferenc Táj és tudomány című könyvének kiadását. Év végére várjuk Benkő József: Transsilvania (generalis és specialis) két kötetének magyar fordításban való megjelenését.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorin Mitu: Románok és magyarok: rémálomba illő páros?
A költő és újságíró Corneliu Vadim Tudor 1985-ben a következőképpen vélekedett egyik versében a románok és magyarok közötti történelmi kapcsolatokról:
„Noi n-o să ne-nţelegem niciodată / şi casă bună n-am făcut prin ani / căci mâna voastră veşnic e pătată / de sângele românilor sărmani. / Trufaşi şi cruzi, şi fără de măsură / nici fiarele pădurii nu-s ca voi / cu ochii tulburi, injectaţi de ură / visând la un mileniu de noroi.” („Sohasem fogjuk egymást megérteni / és az idők folyamán nem tudtunk együtt sem élni, / hisz kezetekre örökre rátapadt / a szegény románok vére. / Dölyfösek és kegyetlenek és mértéktelenek vagytok, / még az erdő vadállatai sem hasonlítanak rátok / zavaros, gyűlölettel átitatott szemekkel / álmodoztok egy évezrednyi mocsokról.”) Elképzelhető, hogy e sorok olvasói közül sokan, különböző okokból, nem szimpatizálnak az idézett szerzővel. Ennek ellenére számos román – talán éppenséggel nemzettársaink többsége – azt mondhatná, hogy a versszak által közvetített kép, néhány költői túlzástól eltekintve, általánosságban mégiscsak helyes. A románok sohasem tudnak majd egyetértésre jutni a magyarokkal, mert utóbbiak a történelem folyamán elnyomták őket, ma pedig folyamatosan jogtalan követeléseket hangoztatnak, melyek mintha egyfajta velük született gonoszságból fakadnának.
Mi az igazság ez ügyben? A magyarok vajon tényleg annyira gonoszok, ahogy azt a románok gondolják? Vagy e témával kapcsolatosan vannak más, árnyaltabb román vélemények is? De vajon a magyarok miként vélekednek a románokról? És, végül, mit jelentenek ezek a kérdések a magas politikában vagy a Romániában és Magyarországon élők mindennapi életében? A történelem és az imagológia néhány válasszal tud szolgálni.
Minden a történelemből fakad… De melyik történelemből?
A románok és a magyarok nagyjából ezer éve szomszédok és élnek együtt Erdélyben. Ha komolyan vetjük fel azt a kérdést, hogy miként boldogult ebben az időszakban egymással a két etnikum, hogy megértsük, milyen kölcsönös érzéseik vannak egymással szemben manapság, akkor két választ fogalmazhatunk meg. Egyrészt a románok és magyarok közötti kapcsolatok története csaták megszakítás nélküli sorozatából állt. Gyaluval és Ménmaróttal kezdve, akik megküzdöttek a térségbe érkezett első Árpád-kori lovasokkal, a középkori parasztlázadásokkal és a román fejedelmekkel folytatva, akiknek – ahogy azt az iskolában tanultuk – szokásuk volt, minden további nélkül, „kicsinálni” Magyarország királyait és az utóbbi két évszázad forradalmaival, világháborúival és politikai konfliktusaival befejezve – az egész mintha egy véget nem érő harcias krónikába illeszkedne. De van egy másik álláspont is, melynek talán nincs akkora hatása, de amelyet többek között az egyszerű emberek, főleg az erdélyiek, magukénak vallanak: hogy mégiscsak sikerült ennyi évszázadon át együtt élniük egy többetnikumú Erdélyben az őket szétválasztó megannyi konfliktus és ellentétes érdek ellenére, azt jelenti, hogy a románok és a magyarok nagy teljesítményt tudnak felmutatni a Másikkal való együttélésben. Végül is a két nemzet mégsem irtotta ki vagy kergette el kölcsönösen egymást, ahogy azt oly sok etnikai csoport tette Európában és az egész világon. Azon emlékezetes pillanatok jelentése pedig, amikor mégis fejbe kólintottuk egymást (mint például az 1848-as forradalom vagy a második világháború idején), attól függ, miként értelmezzük ezek gyakoriságát és jelentőségét. Drámai kivételeknek tekintjük őket az elfogadható ezredéves együttélés során, vagy ellenkezőleg, két egymással kijönni sohasem tudó közösség elkerülhetetlen és mindig újra megismétlődő összecsapásaiként?
A fent említett két elképzelést, bár a belőlük leszűrhető tanulság szempontjából tökéletesen ellentétesek, ugyanazon elfogadott történelmi tények segítségével építették fel. Ez mutatja, hogy a múlt elmesélése, tehát a történelem miként manipulálható egy bizonyos álláspont alátámasztása érdekében. A románok és a magyarok történelmét „keményen” ki is használták ilyenfajta indokló célokra, bizonyos (ellenséges vagy ellenkezőleg, jóindulatú) szubjektív és mélységesen eltorzított imázsok gyártására. A széles világból származó más hasonló helyzetekkel való összehasonlítás megmutatja, mennyire tévesek lehetnek ezek az értelmezések. Függetlenül attól, hogy az áldozatok, a fegyveres konfliktusok napjainak számát vesszük alapul vagy az egy főre eső sovén gyalázkodásokat, nem tudunk nagyobb eredményre jutni, mint amilyen a németek és a franciák, az angolok és az írek, az oroszok és a lengyelek, a törökök és az örmények között tapasztalható…
Ellenkezőleg! A középkorban például, a túlzó módon „etnikainak” vagy „román–magyarnak” tekintett konfliktusok főszereplői valójában a parasztjaikat röghöz kötő nemesek (ahogy Mihai Viteazul is tette a „rumánjaival”) vagy a feudális uralkodók voltak, akik a hatalomért harcoltak. (A munténiai és moldvai vajdák legalább olyan gyakran hadakoztak egymással, mint a magyar királyokkal vagy az erdélyi fejedelmekkel.) Az említett küzdők elsősorban nem román és magyar minőségükben harcoltak, hanem nemesekként, parasztokként, fejedelmekként vagy a hit védelmezőiként. Az a körülmény pedig, hogy eltérő nyelvet beszéltek, csak a közöttük meglévő, alapvető társadalmi, politikai vagy felekezeti rivalizálások újabb, de nem legfontosabb oka volt. Az már más kérdés, hogy ezeket a konfliktusokat – később – a román–magyar ezredéves konfliktus tagadhatatlan bizonyítékainak tartották, de ennek nem az emberek által megélt, hanem a történészek által megírt történelemhez van köze.
A román–magyar százéves háború
Egy sajátos román–magyar konfliktus valójában történelmi léptékben hozzánk sokkal közelebb, a modern korszakban kezdődött el. A két nemzet politikai és értelmiségi elitjei a XIX. században, mint Európában mindenhol, elindították a maguk nemzeti projektjét, mely az emancipálást, a haladást és a modernizálást foglalta magában. De Erdély földrajzi térségében mindkét nemzeti projekt megjelent. A magyarok részéről elsősorban politikai és történelmi okokból (hiszen része volt a középkori királyi Magyarországnak), a románok részéről pedig szintén politikai (a hajdanán a rómaiak által meghódított Dacia részeként), de demográfiai okokból is, tekintettel arra, hogy ők voltak a tartomány legnagyobb számú lakói.
Így kezdődött el egy hangsúlyos konfliktus, mely nagyjából száz évig tartott, az 1848-as forradalomtól az erdélyi román közigazgatás 1945. márciusi visszaállításáig. Zárójelben legyen mondva, ez nagyjából ugyanakkor zajlott, amikor a franciák és a németek, hasonló okokból, három megsemmisítő háborúban csaptak össze (1870–1871, 1914–1918 és 1939–1945) az úgynevezett „európai polgárháború” folyamán. A százéves román–magyar konfliktus a legnagyobb részében csak „hidegháború” volt, melyet három nyílt, erőszakos intervallum szakított meg. Az 1848 októbere és 1849 augusztusa közötti erdélyi polgárháború, amelynek során a Magyarország függetlenségét akaró kossuthista magyarok összecsaptak a Habsburg-párti erdélyi románokkal. Az 1916–1918-as katonai konfliktus Románia és Ausztria-Magyarország között az első világháború közepette, mely aztán a magyarországi bolsevik rezsim elleni 1919-es román beavatkozással folytatódott. És az 1940 és 1944 közötti északnyugat-erdélyi horthysta magyar megszállás, aminek a szovjet és a román csapatok 1944. augusztus 23-a utáni offenzívája vetett véget.
És nagyjából ennyi… Sok, kevés?
A második világháború után Románia és Magyarország bekényszerítése a „testvéri” kommunista országok karámjába, hogy ezzel „jegeljék” az európai államok határait és megakadályozzák a destabilizáló területi követeléseket, a két állam közötti nyílt politikai konfliktusnak is véget vetett. Néhány feszültebb, robbanásveszélyes epizód képez kivételt az 1989–1990-es rezsimváltások cseppfolyós időszakában, mint amilyen az 1990. márciusi marosvásárhelyi, etnikumok közötti erőszakos tettek esete, vagy a Magyarország által a Ceauşescu-rezsim 1989. decemberi megdöntésében a titkosszolgálatai és a dezinformációs műveletei segítségével játszott (biztos történelmi bizonyítékokkal egyelőre meg nem erősített) esetleges szerep. A kommunizmus bukása után Magyarország és Románia bekerülése a NATO-ba és az Európai Unióba újra megakadályoz bármilyen valódi konfliktust a két állam között. Következésképpen a viták továbbra is csak szimbolikusan, szavak és magyarázkodások háborújaként folytatódnak majd, különösen a romániai magyar kisebbség státusza témájában.
Román etnikai imagológia…
Ha a dolgok annyira rózsásak, ahogy az a fenti történelmi összefoglalóból leszűrhető, a román–magyar rémálom pedig ugyanezen értelmezés szerint csak egy kicsit nyugtalanabb álom, akkor mégis mi magyarázza a román–magyar ellenségesség akut érzését, mely sokunkban benne van, és melyet oly jól kifejeznek Corneliu Vadim Tudor sorai?
Függetlenül attól, hogy „igazi” vagy „manipulált”, régebbi vagy újabb történelemből fakad, a románok magyarokról alkotott képe számos kritikus aspektust tartalmaz. A románok által a magyaroknak tulajdonított legnagyobb hiba a gonoszság, mely dölyfösséggel párosul. A főleg történelmi előzmények által „bizonyított” kegyetlenség, a románok meglátásban, Árpád utódainak primitivizmusával és vérmérsékleti jellemével társul, és ezt a magyarok ázsiai eredete magyarázza, akiknek ősei „nyereg alatt puhított húst ettek”. A románok a magyarok negatív jellemvonásait gyakran a sajátjaikkal szembeállítva határozzák meg: a magyarok gonoszok, kegyetlenek és intoleránsak, mi szelídek (sőt túl szelídek, hiszen a románok is elismerik, hogy a „puliszka nem robban”), toleránsak és vendégszeretők vagyunk; a magyarok Ázsiából érkezett „nomád barbárok”, míg a románok „európaiak”, per defitionem őshonosak és egy ősi letelepedett civilizáció örökösei. Mivel a románok önképe számos öndicsérő aspektus mellett jelentős adag önbírálatot is tartalmaz, a magyarokkal szembeni román klisék is ezen az ambivalens önképen alapulnak. „Isten őrizzen a gonosz magyartól és az ostoba romántól”, így szól egy erdélyi román közmondás. A magyar gonosz, vagyis agresszív, míg a románnak, aki szintén nem tökéletes, nincs esze, ami egybecseng a románoknak tulajdonított passzivitással. A románok sokszor negatívan értékelik magukat, a magyarokat pedig – a románok – felsőbbrendűségi pozícióba helyezik. A magyar gonoszsága kétségtelenül ellenszenvesebb a román ostobaságánál, ez a jellemvonás pedig jól kiemeli az ellenség jellegét. Ezzel szemben a románnak tulajdonított ostobaság egyértelműen a magyarnál alsóbbrendű helyzetbe hozza.
A románok magyarokkal szembeni viselkedését statisztikai módszerekkel mérő szociológiai felmérések az etnikai imagológia által hangoztatott negatív képeknél és gyalázásoknál általában sokkal jóindulatúbb aspektusokról árulkodnak. Az idegengyűlölő beütésű vicceket félretéve, magas azoknak a románoknak az aránya, akik a felmérésekben azt állítják, hogy elfogadnának egy magyar szomszédot, munkatársat, barátot vagy akár élettársat is. A leginkább bírált aspektusok a történelmi kapcsolatok, melyeket a válaszolók többsége rossznak minősít, valamint mindkét etnikum politikusainak a teljesítménye, akik választási célokból generálják vagy fokozzák a feszültségeket, míg a felelősség ezen elosztásával némiképp felmentik az egyszerű magyarok tömegét. Ezzel szemben, ha az interneten például az érzékeny aspektusokra vonatkozó sajtócikkek kapcsán megjelenő kommentárokat nézzük, rendkívül erőszakos véleményekkel találkozunk. Szexuális jellegű gyalázkodásokkal, főleg a nőkkel szemben, a „román kenyeret evő” hálátlanok Magyarországra toloncolására vonatkozó felhívásokkal vagy ilyenfajta viccekkel: „– Hogyan szedsz le a fáról egy magyart? – Levágod a kötélről!” Persze, a hasonló, sok más téma környékén fellelhető megnyilvánulásokat egy bizonyos pontig akár marginálisaknak is lehet tekinteni. De ugyanakkor csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az emberek szemtől szemben képmutatóbbak, de a névtelenség védelmében könnyebben kimondják azokat a dolgokat, amikben hisznek és amelyek részei a kollektív elképzelésünknek.
…és a magyar
Talán ez „csalódást” okoz a románoknak, de a velük szembeni gyalázkodások és negatív képek magyar repertoárja szegényesebb a román megfelelőjénél. Ezt történelmileg az magyarázza, hogy a magyarok sokáig sokkal fontosabbak voltak a románoknak, mint a románok a magyaroknak. A XVIII–XIX. században, amikor a két nemzet közötti politikai konfliktus elkezdődött, a magyarok fő történelmi riválisa a bécsi császár volt, külpolitikai téren az orosz veszélytől féltek (az oroszok aztán 1849-ben és 1945-ben is ellátták a bajukat), belpolitikai téren pedig az egy kalap alá vett magyarországi nemzetiségek követeléseibe ütköztek. Következésképpen a románok csak egy többfejű nemzeti ellenség egyik megnyilvánulási formája voltak, melyek közül a román nem volt annyira rémisztő. Ezért a magyarok románokhoz való viszonyát gyakran az érdektelenség vagy éppenséggel a közömbösség jellemezte.
A magyarok románokhoz való viszonyulásának a határozott felsőbbrendűségi érzés volt a domináns jellemzője, primitív parasztokból és civilizálatlan pásztorokból álló népnek tartották őket. A románok másságát kiegészítette még az ortodoxizmushoz vagy görög katolicizmushoz való tartozásuk, mely geopolitikai szempontból egy keleti, eltérő, ellenséges és kimondottan alacsonyabb rendű világba helyezte őket. Az erdélyi románokat a városi magyarok gyakran „jó vadaknak”, eléggé elmaradott, de jóindulatú lelki tulajdonságokkal rendelkező pikareszk parasztoknak tartották, akik nevelhetők és a magyarok oldalára állíthatók.
A dolgok azonban 1920., a magyar nemzeti projekt keresztre feszítésének éve után radikálisan megváltoztak. A trianoni tragédiát követően, amikor a magyarok arra ébredtek, hogy elveszítették annak a hazának a kétharmadát, melyet örökre a magukénak hittek, nyomasztó a legyőzöttségi, frusztrációs és aztán a revánsérzéssel töltötték el. Ilyen körülmények között az addig nem igazán fontos románok nemzeti drámájuk legnagyobb haszonélvezőjévé váltak a magyarok szemében. Ők kapták meg Erdélyt, mely a legfájdalmasabb vereség volt, mind területileg (102 000 km2, ami több mint a Magyarországnak maradt 93 000 km2!), az elvesztett nemzettársaik számát illetően (1 700 000 lélek), mind pedig szimbolikus jelentősége miatt. A magyarok számára Erdély mindig is a magyar haza része marad, még ha „elidegenített” formában is, magyar katedrálisaival, kastélyaival, temetőivel és harcmezőivel.
Ma is, minden alkalommal, amikor a Kolozsvári Magyar Operában előadják a Marica grófnőt, a kórus pedig a Szamos menti városról szóló vidám refrént énekli, ahol minden piros-fehér-zöld, a közönség frenetikusan tapsol, a végtelenségig. Ezek a dolgok feltételezhetően csak akkor fognak megváltozni, ha a globalizáció végleg elsöpri az összes jelenlegi identitást, vagy ha az erdélyi magyarokat az Urálok nyugati lejtőire telepítik vissza, ahogy azt a másik trikolór radikális hordozói követelik az interneten. Ilyen körülmények között a legerősebb negatív sztereotípia, mely a románokat meghatározza a magyarok szemében (főleg, ha FIDESZ-szavazók vagy észak-amerikai állampolgárok), az a visszaélő román, aki semmibe veszi és elnyomja a magyarokat, aki semmibe veszi a magyar kisebbség nemzeti jogait, eltorzítja történelmüket és csak azért sem hajlandó beszélni a nyelvüket, holott Erdélyben mindenkinek tudnia kellene magyarul. És ezt annak ellenére, hogy – az Erdélyt is megfojtó – balkáni státuszuk elég gyanús és szervezetlen.
És mit tegyünk mi, erdélyiek?
Az erdélyi magyarok számára, a budapestiekkel ellentétben, a románok mindig egyértelműbb jelenlétet képviseltek. Olyan honfitársaknak, szomszédoknak tekintették őket, akiket, hibáiktól függetlenül, figyelembe kell venni, mert együtt élsz velük. Ugyanez a helyzet az erdélyi románokkal is, akiknek a felmérések szerint jobb véleményük van a magyarokról, mint a regátiaknak. Paradox módon még a székely zászlót is, mely azokat kellene jobban idegesítenie (bár nem értem, miért), akiknek az orra előtt lobogtatják, Erdélyben több román kész elfogadni, mint Giurgiuban, ahol a bozgorbajszot soha életükben nem látott Mitikák képtelenek eltűrni a magyar ellenszegülés ilyen elítélendő megnyilvánulásait.
Az erdélyi románok és magyarok rendelkeznek néhány közös, tartományuk történelmi-kulturális jellegzetességéből származó viselkedéssel és értékkel, melyeket nem tudnak megosztani bukaresti vagy budapesti nemzettársaikkal. A közösen birtokolt szimbolikus javak egyike épp az „ellenséghez” való hozzászokás. Ez az együttélés realista tudománya, mely azon az érzésen alapul, hogy csakis együtt élhetünk, még akkor is, ha elég okunk lenne birokra kelni. Végső soron hozzászoktunk mindezekhez a dolgokhoz, sőt, regionális identitásunk összetéveszthetetlen részének tartjuk őket. Ha nem lennének, hiányoznának! Nagyapámnak, aki legionárius és nagy erdélyi román nacionalista volt, és akit a szükség átkényszerített a Regátba, mindig könnybe lábadt a szeme, amikor a vonat Brassóba érkezett és magyar szót hallott. Végre otthon érezte magát! Zárójelben legyen mondva, ugyanez a helyzet számos Romániában letelepedett fiatal besszarábiaival is, akiknek egy része nagyon is románul érez, de akik extázisba esnek, amikor a Zdob şi Zdub Bukarestben vagy Kolozsváron oroszul kezd énekelni. Eszükbe jut a Moldovájuk!
Az ilyenfajta közös javak alapot nyújthatnak az erdélyi identitás felépítéséhez, amit sokan hangoztatnak, de nagyon eltérő értelmezéssel. Lokálpatriotizmusból, nosztalgiából és ideológiai-kulturális bovarizmusból, dartstáblaként a román radikális nacionalizmus számára és ennek tükörképeként átmeneti szakaszként a magyar irredenta elképzelések számára, erdélyieket mozgósító választási eszközként cinikus és pragmatikus politikusok számára, vagy forrásként egy egészséges regionalizmus felépítéséhez az idealisták számára (itt említem meg Vasile Dâncu kollégát, ha már az ő folyóiratába írok).
De ez nagyon nehéz projekt, mert a románok és a magyarok jelenleg párhuzamos szimbolikus univerzumban élnek. A románoknak is van egy Erdélyük, a magyaroknak is (valamikor volt egy szász is), mindenki a saját elképzelésével a történelemről, a saját utcaneveivel, a saját jelképtárával és ünnepeivel, ha lehet, akkor a másik teljes távolmaradásával. Ha Gyulafehérváron járnak, a romániai vagy magyarországi magyar turisták csak a római katolikus katedrálisba mennek be, Hunyadi János sírjához, akit a „saját hősüknek” tartanak és teljesen figyelmen kívül hagyják a román katedrálist, vagy – horribile dictu – az Egyesülés Termét. A román turisták, miután mindenekelőtt felkeresik az Újraegyesítés Katedrálisát és az Egyesülés Múzeumát, bemennek a római katedrálisba is, úgy vélve, hogy Romániában minden az övék és a saját történelmüket tükrözi, de – természetesen – Hunyadit nem a magyar történelem szereplőjének fogják tekinteni, hanem a románok hősének. A sors iróniája, hogy mindezekre egy osztrák vár szűk falai között kerül sor, mely mégsem képes igazán összehozni a császár volt alattvalóit.
A románok és a magyarok nemcsak nem vesznek részt a másik nyilvános ünnepein, de ha netán mégis, akkor ezt erőszakosan teszik. Az Új Jobboldalos ifjak a Gheorghe Funar által kezdeményezett hagyományt követve, március 15-én, a magyarok nemzeti ünnepére válaszul megszervezik a maguk román rendezvényeit, amit a magyarok provokációnak tartanak. A székely magyarok sem adják alább, és a gyász jelképeit tűzik ki december 1-jén (ha éppen nem egy Avram Iancut ábrázoló bábut akasztanak fel, mint tette azt Csibi Barna polgártársunk). Ennek következtében pedig a román diákok román trikolórjelképeket tűznek ki március 15-én, ami kiváltja a tanárok reakcióját, s ezt követi a hatóságok reakciója… Vajon mi lenne, ha a saját nemzeti jelképek esetleges mindennapos kitűzése mellett a magyar fiatalok december 1-jén a román zászlót lobogtatnák, a románok pedig a magyart március 15-én? Akkor valószínűleg egy másik bolygón élnénk, nem Erdélyben, mert itt, akárcsak Mekkában, a hitetlenek nem léphetnek be a többiek szentélyébe, melyet azonban csak a saját gátlásaik és előítéleteik jelölnek ki.
Útmutatások a nacionalizmusok (megfelelő) használatára
Minden bizonnyal sokan vannak mindkét oldalon, akik elhatárolódnak a radikális elemektől. Könnyű azt mondani, hogy a románok és a magyarok többsége nem szavaz sem a Nagy-Romániára, sem a Jobbikra. Sokszor azonban elég kicsinek tűnik a különbség köztük és a kormánybeli „mérsékeltek” között. Elég Orbán Viktort megemlíteni, hogy ezúttal csak a szomszéd szemében lévő szálkát (vagy gerendát?) emeljük ki. Az a gond, hogy a szélsőségesek olyan nemzeti jelképeket, történelmi emlékeket és etnikai képeket használnak fel nyersanyagként, melyek egy egész nemzet kulturális örökségét képezik. Mindnyájan értjük őket és rezonálunk az üzenetükre, akár elragadtatnak, akár megijesztenek vagy feldühítenek. Ez a kollektív identitárius készlet nagyon értékes forrás bárkinek, aki a saját személyére akarja irányítani a figyelmet. A politikusok tudják vagy legalábbis sejtik a legjobban ezt, néha egyes profi szociológusok vagy politológusok segítségével. Ilyen körülmények között a kölcsönös román–magyar képek áruvá válnak, a piaci kereslet szerint kereskednek ezekkel politikusok, újságírók, kommunikátorok, imázsközvetítők, néha pedig éppenséggel hamisítványkereskedők, akik történészek vagy publicisták társaságában árulnak Avram Iancu-s mellszobrokat, trikolór zászlócskákat vagy Nagy-Magyarországos képeslapokat. Ezt az árut, akárcsak a dinamitot, a használói akár fel is robbanthatják, véletlenül vagy szándékosan. Tőlünk alig néhány száz kilométerre kevesebb mint két évtizede a szerbek, a horvátok, a bosnyákok vagy a koszovóiak a saját bőrükön tapasztalták meg az ellenséges képek és etnikai viszonyok romboló hatását. Ehhez a nagyon kézenfekvő példához képest azt az együttélést, amire a történelem az erdélyi románokat és magyarokat kényszerítette, semmiképpen sem lehet Európa rémálmának tekinteni, sokkal inkább sikertörténetnek. Közös történelmünk zaklatott adatait figyelembe véve, eddig főleg azért gratulálhatunk egymásnak, mert sikerült túltennünk magunkat vagy elkerülnünk a rosszabbat. Szép lenne, ha ezentúl építenénk is valamit közösen, valamit, ami jobbat jelenthetne. Nem hiszem, hogy a két közösség elfelejtené a – jó vagy rossz – múltat. Már csak a jövőt kell megálmodni és felépíteni…
Forrás: Főtér.ro, revistasinteza.ro
Szerző a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Modernkori Történelem Tanszékének tanára és igazgatója, az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus-tanulmányozás szakértője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)