Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Uniunea Națională pentru Progresul României – UNPR
128 tétel
2015. április 21.
Arányosságot és alternatív küszöböt akar az RMDSZ
Az RMDSZ 3 százalékos választási küszöböt javasol a helyi önkormányzati választások esetében – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn azt követően, hogy a szervezet küldöttségének élén Klaus Johannis államfővel egyeztetett a választási és a pártfinanszírozási törvény módosításáról, illetve a parlamenti mentelmi jog megvonásának könnyítéséről.
Kelemen elmondta: a parlamenti választások esetében az országos listához való visszatérést és az arányosság elvét szorgalmazzák, és azt, hogy egyetlen megye se rendelkezzen 2 szenátornál és 4 képviselőnél kevesebbel. Leszögezte: a honatyák létszámát, az elfogadható létszámot 300 fő körül jelölte meg.
Emellett azt is javasolták, hogy a választási törvény módosítása után is tartsák meg az alternatív küszöböt, amely azon pártok számára is lehetővé teszi a parlamentbe jutást, amelyek nem lépik át az ötszázalékos küszöböt.
Kelemen elmondta, az RMDSZ az egyfordulós polgármester-választást támogatja, a megyei közgyűlések elnökeinek esetében pedig mind a közvetlen, mind a közvetett, vagyis a megyei közgyűlés általi választást elfogadhatónak tartja. A külföldön élő románok szavazati joga kapcsán elmondta, a levélben szavazást támogatják, de úgy, hogy a voksolást a polgárok előzetes regisztrációjához kötné. Az alkotmánymódosítás kapcsán Kelemen úgy vélekedett: koherens és lényegi módosítás 2016-ig már nem lehetséges.
Mint arról beszámoltunk, az államfő hétfőre az összes parlamenti pártot egyeztetésre hívta a törvénymódosítások témájában, miután az elnöki hivatal múlt pénteken több kifogást is megfogalmazva visszaküldte a pártfinanszírozási törvényt a parlamentnek.
Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az egyeztetést követően elmondta: a PSD a listás, arányos választási rendszerhez való visszatérést támogatja. Egyben azt is elmondta, támogatja a pártfinanszírozási törvényhez az államfő által tett módosító javaslatokat. Kijelentette: az egyeztetések a normalitás jelei, az országnak szüksége van egy olyan államfőre, aki megfelel azon szerepkörnek, miszerint mediátorként kell fellépnie a közélet szereplői között. Azt is közölte, hogy szeretné még az év vége előtt népszavazásra bocsátani az alkotmánymódosítást.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviseletében Vasila Blaga társelnök elmondta: a PSD-hez hasonlóan azt támogatják, hogy a külföldön élő román állampolgárok szavazását a külügyminisztérium helyett az Állandó Választási Hatóság szervezze meg, a szavazni akaróknak pedig hat hónappal a voksolás előtt regisztrálniuk kelljen. Azt is közölte, hogy a párt azt szeretné, ha a polgármestereket és a megyei közgyűlések elnökeit a továbbiakban ismét kér fordulóban választanák meg.
A párt első alelnöke, Ludovic Orban elmondta: a mentelmi jog megvonásának egyszerűsítését támogatják, valamint azt, hogy a mentelmi jogról szóló parlamenti szavazásokat a jövőben ne titkosan, golyós voksolással bonyolítsák, hanem nyilvánosan. Orban egyúttal egyes honatyák mentelmi jogának megtartása miatt az igazságszolgáltatás működésének akadályozásával vádolta meg a kormányoldalt.
Gabriel Oprea belügyminiszter, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) elnöke arról beszélt: meg kell változtatni a választási törvényt, új eljárásokra van szükség.
Mint ismeretes, a hétfői a harmadik olyan egyeztetés volt, amelyet az elnök idén a parlamenti pártokkal tartott. Az elsőn, január 12-én arról döntöttek, hogy 2017-ig a hazai össztermék (GDP) 2 százalékára növelik az ország védelmi kiadásait, a másodikon, január 28-án pedig a hétfőihez hasonlóan a parlamenti ülésszak prioritásairól, a külföldön élő románok voksolásáról, a pártfinanszírozásról és a mentelmi jogról esett szó.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 8.
Az ügyészség buktathatja meg
A parlamenti többség működik, a kormány három évnyi kormányzás után 90 százalékát teljesítette annak, amit ígért, az NLP pedig nem tudja megállítani – jelentette ki Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke tegnap, aki beiktatásának harmadik évfordulóján fontosnak tartotta köszönetet mondani a koalíciós partnereknek (és egyúttal a pártvezetés jóváhagyását kérte ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjen a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel annak érdekében, hogy a jövő évi választásokon közös listákon induljanak, mert a haladáspárt lojális partnernek bizonyult).
Az SZDP ügyvezető bizottságának ülésén kifejtette: a gazdasági fejlődés és új munkahelyek létrehozásának a megvalósításával érnek majd kormányzásuk végére, függetlenül attól, hogy az mikor lesz. „Kollégáink közül nagyon sokan szenvedtek az utóbbi időben, egyesek joggal, mert hibáztak, mások azonban igaztalanul, a fontos azonban az, hogy bármennyien is hiányoznak most már ettől az asztaltól, a pártnak továbbra is 40 százalékos a támogatottsága, és így is meg fogjuk nyerni a helyi és a parlamenti választásokat” – mondotta. Hozzátette: „az NLP nem tud minket megbuktatni a parlamentben. Ha a korrupcióellenes ügyészség megbuktat minket, ez van! Pártunk minden körülmények között ellenáll!” Victor Ponta ellenzi a mostanában mindennapos előzetes letartóztatásokat: szerinte erre csak veszélyes bűnözők, erőszakos tetteket elkövető személyek esetében van szükség, s bár „minden embernek fizetnie kell az elkövetett hibákért”, Cristian Adomniţei Iaşi megyei liberális tanácselnököt nem kellett volna feltétlenül letartóztatni. Adomniţeit tegnap délután Jászvásárban kapcsolta le a korrupcióellenes ügyészség, miközben gépkocsiját vezette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 10.
Ponta-ügy: kemény bírálatok a parlamentnek
Kemény bírálatot fogalmazott meg szerdán Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke annak kapcsán, hogy kedden a képviselőház megvédte Victor Ponta miniszterelnököt az összeférhetetlenségi ügyben beindítani kívánt bűnvádi eljárástól, elutasítva a DNA erre vonatkozó kérését. „Úgy tűnik, a törvény nem mindenkire vonatkozik egyformán” – mondta a főbíró.
Bírálta a kormányfőt Horaţius Dumbravă, a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (CSM) bírája is, aki Ponta szavaira utalva azt mondta: ha valóban államcsínyről van szó, akkor az igazságszolgáltatással vannak gondok, de ha nem, akkor azokkal, akik ezt állítják.
Mint arról beszámoltunk, Ponta azzal próbálja védeni magát, hogy az igazságszolgáltatás az ellene megfogalmazott vádakkal „államcsínyt” próbál végrehajtani, hogy megbuktassa kormányát.
Közleményt adott ki szerdán a német nagykövetség is, amely közvetlenül ugyan nem kommentálta a Ponta-ügyet, de leszögezte: továbbra is teljes mértékben támogatja a korrupcióellenes küzdelem és az igazságügyi reform eredményeinek megfigyelésére szolgáló együttműködési mechanizmust, amely a jogállamiság európai értékein alapul, és amelynek tiszteletben tartását a román kormány is vállalta.
Új közleményt adott ki az Egyesült Államok nagykövetsége is, amely kedden délelőtt egyszer már figyelmeztetett, hogy a törvényeknek mindenkire egyformán kell vonatkozniuk. Második kommünikéjében a diplomáciai képviselet leszögezte: a parlamenti mentelmi jogot nem szabadna jogi eljárások akadályozására felhasználni.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház kedden 231-120 arányban utasította el az összeférhetetlenségi ügyben indítani kívánt bűnvádi eljárást.
Az ügyben a brit és a holland nagykövetség is neheztelésének adott hangot. Ugyanakkor Ponta és Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus, valamint Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke kedden este egyeztetett az EU, az Egyesült Államok és Kanada nagykövetségével az aktuális problémákról.
A Comisarul.ro portál értesülései szerint az Egyesült Államok a keddi parlamenti szavazás után felfüggesztette Ponta diplomatavízumát, azonban ezt sehonnan sem erősítették meg.
Mindeközben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által többrendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel gyanúsított Victor Ponta egy, a Guardian című baloldali brit lapnak adott interjúban azzal próbált védekezni: csak Oroszország számára kedvezne egy politikai válság, amit a lemondása idézne elő.
A kormányfő – akit kedden megvédett a parlament az összeférhetetlenségi ügyben beindítani kívánt bűnvádi eljárástól, elutasítva a DNA erre vonatkozó kérését – azt mondta: az adócsalásról és pénzmosásról szóló vádak ügyében – amelyekben nincs szükség parlamenti jóváhagyásra – a bíróság rendelkezésére áll, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.
„Románia Európa legérzékenyebb térségében található. Reméljük, véget tudunk venni ennek a kicsi, de intenzív politikai válságnak, hogy folytathassuk a munkát, mivel Európának stabil és kiszámítható Romániára van szüksége ebben a régióban. Azt hiszem, csak Oroszország nyithat pezsgőt, ha Romániában elhúzódik a politikai válság” – fogalmazott Ponta.
A miniszterelnök szerint Klaus Johannis államfő arra vonatkozó felszólítása, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről, politikai alapú, célja pedig az, hogy választói támogatást szerezzen vele a korábban általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális párt (PNL) számára a jövő évi parlamenti választás előtt. „Az elnöknek minden román elnökének kellene lennie, nem csupán a pártjához tartozókénak” – mondta Ponta.
Az ellene felhozott vádak kapcsán elmondta, továbbra is zajlik ellene a bűnvádi eljárás, és az ügyészek minden kérdésére válaszol azon vádak kapcsán, miszerint nyolc évvel ezelőtt, amikor ügyvédként tevékenykedett, egy másik ügyvéd által elkövetett, tízezer eurós adócsalásban volt bűnrészes. A miniszterelnök leszögezte: amennyiben bűnösnek találják, lemond tisztségéből.
Fölmerült, hogy a vádak miatt Klaus Johannis államfő felfüggesztheti tisztségéből a kormányfőt, de erről Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke szerdán közölte: ez csak olyan kormánytagok esetében lehetséges, akik nem tagjai a parlamentnek.
A DNA pénteken hozta nyilvánosságra, hogy bűnvádi eljárást indított Ponta ellen abban az ügyben, amelyben Dan Şova szociáldemokrata szenátor, Ponta korábbi üzlettársa ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt zajlik eljárás.
A miniszterelnököt okirat-hamisítással, valamint folytatólagosan elkövetett adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítják – mindezeket a DNA szerint még ügyvédként követte el. A vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy 2007–2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Şova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. Emellett miniszterelnöki minőségében három rendbeli összeférhetetlenséggel is meggyanúsították.
Az ügyvédként, még 2007-ben, illetve 2008-ban elkövetett cselekedetekért nincs szükség arra, hogy a képviselőház jóváhagyja a bűnvádi eljárást, így az már be is indult.
Az összeférhetetlenségi ügyek miatt azonban már szükséges a képviselőház jóváhagyása, mivel azok a 2012 utáni időszakra vonatkoznak, amikor már miniszterelnök volt. A konkrét gyanú szerint összeférhetetlenségnek számít, hogy korábbi üzlettársát, Şovát három, azóta megalakult kormányában is miniszterré nevezte ki.
Johannis: Ponta a legrosszabb megoldást választotta
Victor Ponta miniszterelnök a legrosszabb megoldást választotta arra, hogy tisztázza a korrupcióellenes ügyészség által ellene megfogalmazott vádakat Klaus Johannis államelnök véleménye szerint.
Az elnök kedden késő délután egy sajtótájékoztatón foglalt állást a kérdésben. Kijelentette, hogy június 9. szomorú nap a román demokrácia történetében, miután a bukaresti képviselőház nem engedélyezte Ponta ellen a bűnvádi eljárás indítását. Johannis leszögezte: Ponta ártatlanságát vagy bűnösségét csak a bíróság állapíthatja meg.
Szerinte a miniszterelnöknek vagy le kellett volna mondania, vagy meg kellett volna győznie a képviselőházat, hogy járuljon hozzá a vizsgálat folytatásához. Ehhez képest a legrosszabb megoldást választotta, és felhasználva a miniszterelnöki tisztségéből fakadó befolyását, meggyőzte a parlamentet, akadályozza az igazságszolgáltatás munkáját – mondta az államfő.
Johannis szerint Ponta ezzel feláldozta az ország érdekét a saját egyéni érdekéért. Úgy vélte, a kormányfő elvesztette azt a lehetőséget, hogy tisztázza az ügyészség gyanúját, és bebizonyítsa, hogy valóban ártatlan.
Kijelentette, amennyiben Ponta meggyőzte volna a képviselőházat, hogy járuljon hozzá az ügyészségi vizsgálat lefolytatásához, nem függesztette volna fel a kormányfői tisztségéből. A román alkotmány ugyanis ebben az esetben feltételes módban fogalmaz, és megadja az elnöknek a mérlegelés lehetőségét.
Ugyanakkor bukaresti elemzők szerint Johannis nem teheti meg ezt a lépést, Pontát ugyanis csak akkor függesztheti fel tisztségéből, ha az ügyészség folytatja a vizsgálatot a kormányfői megbízatása előtti időszakra vonatkozó vádpontok esetében, és az ügy eljut vádemelésig. Egyelőre nem tudni, hogy az ügyészség a keddi képviselőházi szavazás után folytatja-e a vizsgálatot az említett vádpontokban.
Inog Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter széke?
Előfordulhat, hogy Victor Ponta miniszterelnök meneszti Robert Cazanciuc igazságügy-minisztert. Ponta kedden este elárulta: jelezte a tárcavezetőnek, hogy elégedetlen a teljesítményével, mivel egy miniszter feladata az, hogy javítsa az igazságügyi rendszer minőségét, az utóbbi időben ugyanakkor hibák és visszaélések is történtek.
Példaként annak a nőnek az esetét hozta fel, akit zsarolás vádjával fél évig tartottak előzetesben, majd jogerősen felmentették, mivel kiderült, hogy csupán egy korábbi adósság megfizetését kérte a legfelsőbb bíróság elnökétől. Korábban a PSD országos vezetésének ülésén is kérték Cazanciuc menesztését annak „gyenge” teljesítménye miatt.
Cazanciuc szerdán azt mondta: a kormányfő nem beszélt vele a problémákról, de sorsa azon múlik, milyen lesz kétéves tevékenységének a mérlege. A Ponta-szavazásról Cazanciuc azt mondta: az az alkotmánnyal összhangban zajlott. Kiszivárgott hírek szerint Cazanciuc tárcáját a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) kaphatja meg.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2015. június 17.
Bejött az UNPR izmozása – halasztott Btk.-módosítás
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem mert ujjat húzni kisebbik koalíciós partnerével, a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), amely megfenyegette őt a koalíció felbontásával, ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosításait. A jogi bizottság őszre halasztotta a módosításokat.
A Gabriel Oprea vezette UNPR az elmúlt hetekben megerősödött. Olyannyira, hogy a Victor Ponta kormányát támogató parlamenti többség most már az UNPR-től függ. Oprea még a hétvégén megfenyegette a nyilvánosság előtt Pontát azzal, hogy a koalíció sorsába kerülhet, ha a kormányoldal gyorsan, fű alatt elfogadja a parlamentben a büntető törvénykönyv és büntetőeljárási törvénykönyvek módosítását. Mint ismert, 22 törvénymódosító javaslat szerepel a parlament napirendjén, és eredetileg a törvényhozói testület arra készült, hogy a június végén véget érő parlamenti ülésszakban fogadja el ezeket. A módosítások ellen korábban a korrupcióellenes ügyészség is tiltakozott. A vádhatóság azt nehezményezte, hogy a tervezett változtatások csökkenteni fogják a korrupcióellenes harc hatékonyságát, és az ügyészségnek nehezebb lesz lelepleznie és vádat emelnie az ilyen ügyekben. Hétfőn a Legfelső Bírói Tanács is negatívan véleményezte a módosításokat, így az igazságszolgáltatás szakmai testülete sem értett egyet a Btk.-módosítással. A szociáldemokrata kormányoldal törvényhozóinak indítványai például megnehezítenék a gyanúsítottak előzetes letartóztatását és enyhítenének a tisztségviselők összeférhetetlenségi szabályain. Klaus Johannis államfő és Románia legfontosabb nyugati szövetségesei ellenzik viszont ezeket a kezdeményezéseket, amelyekben a korrupció elleni harc megfékezésének szándékát látják.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 23.
Oprea és a nemzeti érdek
Ismét csak tévednünk kellett, ha azt hittük: nem jöhet már annál rosszabb, ami most van, amikor egy plagizáló, hazug, korrupciós ügybe keveredett, az igazságszolgáltatás elől gyáván menekülő miniszterelnök vezeti az országot. Ha azt hittük, Victor Pontánál lejjebb nincs már, csalódnunk kell, hisz lám, a törökországi térdműtéte után lábadozó miniszterelnök azt javasolta, gyógyulásáig Gabriel Oprea vezesse majd az ország dolgait.
Gabriel „Nemzeti Érdek” Oprea – ahogy a jobboldali román sajtó alig leplezett gúnnyal nevezi a királycsináló politikust – a választásokon önállóan soha nem indult, más alakulatokból kilépő politikusokból verbuvált műpártjával valahogy mindig a mérleg nyelve lesz. Emlékezetes: gyakorlatilag ő buktatta meg az Ungureanu-kormányt – hívó szavára majd minden alakulatból átigazolt néhány honatya az általa életre hívott pártba, mely aztán szövetkezett Pontáékkal –, és ő biztosította hosszú időn át a szociáldemokraták kormányzásához a parlamenti többséget akkor is, amikor a liberálisok kifaroltak a kormányból. Tette mindezt mindig a nemzeti érdekre hivatkozva – most meg a jelek szerint ismét csak rajta áll vagy bukik a miniszterelnök sorsa. Oprea az elmúlt napokban mindent megtett, hogy bebiztosítsa pozícióit: miközben elképedt újságírók előtt az igazságszolgáltatás függetlenségét védelmező szerepében tetszelgett, elhatárolódva valamelyest a szociáldemokratáktól, kitárta az ajtót az igazságügyi miniszter, Robert Cazanciuc előtt, aki szálka lett Victor Ponta csapata szemében. Vélhetően már csak idő kérdése, hogy a Románia Haladásáért Országos Szövetség mikor szövetkezik majd – természetesen, a nemzeti érdekre hivatkozva – a liberálisokkal, Opreát pedig abban a kormányban is valamelyik minisztérium élén láthatjuk majd. Minden jel szerint érti az idők szavát Oprea, aligha véletlen, hogy többen a Securitate utódja, a Román Hírszerző Szolgálat emberének tartják. Ami nem is oly hihetetlen forgatókönyv, csakhogy belegondolni is rossz, mit jelent, ha igaz: a titkosszolgálatok befolyása jóval nagyobb, mint azt a törvényes keretek hagynák vagy mint az egy demokratikus jogállamban megengedhető. Azzal a gondolattal kellene együtt élnünk, hogy a titkosszolgálatok irányítják az országot. De ha e forgatókönyv nem is lenne igaz, a másik sem sokkal biztatóbb: egy minden hájjal megkent, dörzsölt politikai kalandor hozhatja a legfontosabb döntéseket az országban.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Victor Ponta: Klaus Johannis átvert!
Keményen „nekiment” Klaus Johannis államfőnek a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök amiatt, hogy az elnök Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorát javasolta a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére – adja hírül Balogh Levente a kronika.ro-n.
A miniszterelnök – aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a Romania TV hírtelevíziónak telefonon nyilatkozva szerdán este azt mondta: a PSD nem szavazza meg Ungureanu kinevezését a parlamentben, mivel az államfő senkivel sem konzultált erről a pártból, „becstelen módon megszegve adott szavát.”
„Úgy látom, Johannisnak már nincs szüksége a szavazatainkra, vagy nem tartja fontosnak, hogy betartsa az ígéretét. Azt mondta, hogy legalább egyeztetni fog, vagy előzetesen tájékoztat, de ezúttal nem tartotta be a szavát. Eltelt hat hónap a megválasztása óta, és azt hiszem, már nem érdekli, hogy betartsa az embereknek tett ígéreteit. (…) Becsapott, nem egyeztetett velünk” – panaszolta Ponta.
A pártelnök-kormányfő elmondta: több PSD-s politikussal is egyeztetett, de egyikük sem gondolja úgy, hogy a párt megszavazhatja Ungureanu kinevezését. Hasonlóan nyilatkozott csütörtökön a pártot Ponta távollétében vezető Rovana Plumb is.
Annak kapcsán, hogy koalíciós partnere, a Románia Fejlődéséért Nemzeti Szövetség (UNPR) elnöke, Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök azt mondta, támogatja Johannis döntését, Ponta kifejtette: a koalíciós megállapodás csak a kormányzásról szól, a hírszerzési vezetők kinevezéséről nem, így az UNPR azt támogatja, akit akar.
Oprea nem tudta, hogy előre, hogy Ungureanu lesz a jelölt
Gabriel Oprea szintén szerdán este azt mondta: nem tudott előre Johannis azon szándékáról, hogy Ungureanut jelölje, de amikor kiderült, „szárazon” tudatta Pontával, hogy támogatja az elnök döntését. Közölte: az ügyet nem politikai, hanem stratégiai szemszögből nézi, és emlékeztetett: jól együttműködött Ungureanuval, amikor az kormányfő volt, ő pedig védelmi miniszter. Arra a kérdésre, hogy Johannist vagy Pontát választja, úgy válaszolt: Romániát választja, mivel az UNPR politikai programja „gazdasági stabilitást hozott az elmúlt öt évben.”
Ungureanu kinevezése ugyanakkor bizonytalan, mivel a parlament plénumának összehívása a kormányzati többségen múlik, amely nem kívánja elsietni a dolgot. Alina Gorghiu, a PNL társelnöke úgy vélte, Ungureanu jelölése növeli a parlamenti erőviszonyok módosításának esélyét, és közölte: ha hétfőig nem hívják össze a parlamentet, akkor a rendkívüli ülésszak is szóba jöhet. Ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a tavaszi ülésszak 30-án, azaz kedden véget ér. A parlament vezetése várhatóan hétfőn dönt a plenáris ülés összehívásának időpontjáról.
Mint ismeretes, Ungureanu 2007 és 2012 között egyszer már vezette a külügyi hírszerzést, amelynek éléről akkor távozott, amikor miniszterelnökké nevezték ki. Érdekesség, hogy kormányának megdöntésében a PNL is aktív szerepet játszott, hiszen 2012-ben a Szociálliberális Unió (USL) tagjaként szoros szövetségben állt a PSD-vel.
Dragnea: fejetlenség van a PSD-ben
A PSD-ben fejetlenség van, ezért Victor Pontának minél hamarabb haza kellene térnie Törökországból – jelentette ki Liviu Dragnea, a párt koordinátora, korábbi ügyvezető elnöke, akinek azért kellett kormányfő-helyettesi tisztségéből távoznia, mert alapfokon egyéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Ponta közölte: előfordulhat, hogy már a jövő hét után hazatér, addig azonban még fizioterápiás kezelésen kell átesnie. Jelezte: eredetileg 28 napos távollétre készült, de igyekszik ezt lerövídíteni – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. június 30.
Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök vezeti a Külügyi Hírszerző Szolgálatot
Megszavazta a parlament kedden Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora kinevezését a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére.
A jobbközép Klaus Iohannis államfő így fontos politikai csatát nyert azáltal, hogy sikerült jelöltje mellé parlamenti többséget szerveznie, miközben Victor Ponta kormányfő Szociáldemokrata Pártja (PSD) ellenezte az egykori jobboldali miniszterelnök kinevezését a SIE igazgatói tisztségébe.
A PSD és szabadelvű koalíciós partnere, az ALDE törvényhozói nem voltak jelen a szavazáson: így próbálták elérni, hogy a parlament határozatképtelen legyen. Az ellenzéki oldalnak Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő – aki gyógykezelése idején helyettesíti Pontát – és pártja, a koalícióban részt vevő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) segített a kémfőnök megszavazásában.
A kétkamarás román parlament együttes ülése 278 törvényhozó jelenlétében határozatképes: a kémfőnökről rendezett voksolás idején 289 képviselő és szenátor volt jelen. Magához a kinevezéshez egyébként a jelenlévők egyszerű többsége is elegendő volt. Ungureanunak 278 törvényhozó szavazott bizalmat. Korábban is megtörtént, hogy a PSD körüli koalíció által irányított bukaresti törvényhozásban megszavazzák a jobbközép államfő valamely javaslatát. Először fordult viszont elő, hogy ez a szociáldemokrata frakció akarata ellenére történt.
Az, hogy Iohannisnak sikerült a parlament több mint felét a maga oldalára állítania, azt jelzi: a PNL körül is kialakulhat egy kormánytöbbség, amennyiben a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta – a rá nehezedő nyomásnak engedve – lemondana kormányfői tisztségéről.
A mérleg nyelvét képező UNPR elnöke, Gabriel Oprea egyértelművé tette, az UNPR voksa nem Ungureanunak szólt, minden nemzetbiztonsági kérdésben támogatják az államfőt. Oprea ugyanakkor azt állítja: pártja nem akarja megbuktatni Pontát, továbbra is megbízható tagja marad a PSD körüli kormánykoalíciónak, amíg azt Victor Ponta vezeti.
A parlament határozatképességéhez valamennyi ellenzéki frakciónak, köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) is mozgósítani kellett törvényhozóit.
Miután a PSD képviselőházi frakcióvezetője ironikusan megjegyezte, hogy Kelemen Hunor Budapestről érkezett megszavazni Ungureanut, aki (külügyminiszteri ténykedése idején) szerinte „Magyarországnak ajándékozta" a Gozsdu-örökséget, az RMDSZ elnöke (Ungureanura utalva) azzal vágott vissza: a „Holdról is szívesen eljön" olyan emberekért, akik betartják az adott szavukat.
Az Ungureanu-kabinetet, amelyben az RMDSZ is részt vett, 2012-ben a szociálliberális ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg, azt kifogásolva, hogy a kormány a marosvásárhelyi magyar orvosképzésnek kari önállóságot biztosító határozatot hozott.
A SIE igazgatójává kinevezett Mihai Razvan Ungureanu letette a hivatali esküt a parlament előtt.
Romániában kedden véget ért a parlament tavaszi ülésszaka: az őszi ülésszak szeptemberben kezdődik. MTI
Erdély.ma
2015. június 30.
Ponta: Johannis jobbágyoknak tekinti a románokat
Elmérgesedett a viszony a politikai társbérlet főszereplői között: Victor Ponta miniszterelnök szerint Klaus Johannis államfő úgy viszonyul a románokhoz, mintha jobbágyok lennének a birtokán, akik a parancsait kell teljesítsék – írta hétfőn a Mediafax hírügynökség a politikus egy televíziós interjúját idézve.
A gyógykezelésen külföldön lévő Ponta telefonon nyilatkozott arról, hogy Johannis saját volt pártjából, az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártból (PNL) jelölt igazgatót a kémszolgálat élére a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megkérdezése nélkül. A jelölés megtörni látszik a kormánykoalíció egységét, ugyanis a kormányt (Ponta távollétében) ideiglenesen vezető Gabriel Oprea belügyminiszter bejelentette, hogy az általa vezetett Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) – nemzetbiztonsági kérdésről lévén szó – megszavazza Johannis jelöltjét.
Ponta a tévéműsorban azt állította, hogy továbbra is teljes bizalommal van Oprea iránt, aki mindig "korrekt" koalíciós partner volt, ami a kormányprogram teljesítését illeti. A szociáldemokrata politikus viszont ismét olyan élesen támadta Klaus Johannist, mint a tavalyi választási kampányban, amikor egymás ellenfelei voltak az elnökválasztáson. Ponta a kampány idején evangélikus vallására és német kisebbségi eredetére utalva próbálta befeketíteni Johannist a románok szemében, a mostani újabb "jobbágyozással" pedig azokra a – tankönyvekben szereplő – történelmi sérelmekre utalt, amelyek szerint az erdélyi románság évszáza-dokig sínylődött idegen urak elnyomása alatt.
A kormányfő a politikai társbérlet első fél évében udvarias hangon beszélt Johannisról és az államfővel való együttműködési készségét hangoztatta. Hozzáállása azóta változott meg, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen, és Johannis lemondásra szólította fel a szociáldemokrata kormányfőt.
Ponta arra utalt, hogy szerinte ügyészségi meghurcolása politikai indíttatású, a DNA pedig beavatkozik a politikába. "Ha egy ügyész akár a kormányt is lecserélheti, akkor minek tartunk még választásokat?" – tette fel a költői kérdést Ponta.
A telefoninterjú során elhangzott, hogy a térdműtéte után törökországi gyógykezelésen lévő Ponta becslése szerint két héten belül térhet vissza az országba. A műsorban Gabriel Opreát is megszólaltatták, aki azt állította: bár most ideiglenesen ő vezeti a kormányt, nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre, sem most, sem később.
A parlament ma szavaz a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójáról.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. július 1.
Ungureanu újrázik a külügyi hírszerzés élén
Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök vezeti a Külügyi Hírszerző Szolgálatot (SIE), miután a parlament két háza keddi együttes ülésén megszavazta a külügyi hírszerzést 2007 és 2012 között egyszer már irányító, jelenleg az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátoraként tevékenykedő politikusának kinevezését.
Az ülésen megjelent honatyák 278-6 arányban bólintottak rá Klaus Johannis államfő javaslatára. A kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a szintén koalíciós tag ALDE bojkottálta a szavazást, de a szavazatképességhez szükséges létszám így is megvolt, miután a szintén kormánykoalíciós tag Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) a PNL-lel, az RMDSZ-szel, valamint a nemzeti kisebbségek frakciójával együtt támogatta Ungureanu kinevezését.
A szavazatképességhez 278 honatya jelenléte volt szükséges, a jelenléti ívet viszont 289-en írták alá. Ungureanu szereplése mindazonáltal nem kezdődött jól az őt jelölő Klaus Johannis államfő és a jelölést támogató ellenzéki PNL számára, ugyanis a PSD honatyái bojkottálták a SIE működését felügyelő parlamenti bizottság délelőtti ülését is, amelyen meg kellett volna hallgatni a jelöltet.
Mihăiţă Calimente, a bizottság PNL-s elnöke ugyanakkor jelezte: mivel a testület döntése amúgy is csak konzultatív jellegű, tehát nem kötelező érvényű a parlamentre nézve, nyugodtan szavazásra bocsátható Ungureanu kinevezése.
Az ülésen kisebb pengeváltás zajlott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Marian Neacşu PSD-s képviselő között, utóbbi ugyanis azt mondta: megérti, hogy Kelemen Budapestről is hazautazott, hogy megszavazza annak az Ungureanunak a kinevezését, aki „odaajándékozta” a magyar államnak a Gozsdu-vagyont. Kelemen válaszában közölte: a Holdról is visszatért volna, hogy egy olyan személyre szavazzon, aki állta a szavát.
A SIE igazgatói tisztsége tavaly üresedett meg, amikor az intézményt addig vezető Teodor Meleşcanu lemondott, mivel elindult az államfőválasztáson. A történész végzettségű, 1968-ban született Ungureanu 2004 és 2007 között külügyminiszterként tevékenykedett, ekkor nevezte ki Traian Băsescu akkori államfő a SIE élére. Innen 2012-ben távozott, amikor a Boc-kormány februári lemondását követően őt jelölték az új kabinet élére. Miniszterelnöki mandátuma azonban csupán néhány hónapig tartott, mivel már áprilisban bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták kormányát.
Balogh Levente.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 1.
Korai öröm
Fontos csatában diadalmaskodott kedden a román ellenzék a parlamentben a régi-új kémfőnök kinevezésének megszavazásával, a háborút azonban még nem nyerte meg.
A hatalom fölött aratott részsiker ellenére továbbra is koraiak azok a várakozások, miszerint a külügyi hírszerzés (SIE) vezetőjének beiktatása az első lépés lesz egy új parlamenti többség kialakítása és a baloldali kormány megbuktatása irányába.
Klaus Johannis államfőnek kétségtelenül sikerült éket vernie a bukaresti koalíciót alkotó pártok közé azáltal, hogy Mihai-Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt javasolta az SIE élére. Bár a Victor Ponta kormányfő vezette szociáldemokraták és koalíciós szövetségeseik meglehetősen kényelmes többséggel rendelkeznek a törvényhozásban, Ungureanu személye alaposan megosztja a hatalmon lévő pártokat.
Pontáék számára elsősorban nem is amiatt elfogadhatatlan a külügyi titkosszolgálatot 2007-től 2012-ig irányító liberális szenátor kinevezése, hogy ezáltal a két legfontosabb román hírszerzés egyaránt ellenzéki „kézbe kerül”. (Johannis februárban szintén liberális politikust, Eduard Hellviget nevezte ki a belföldi hírszezés élére).
A PSD főleg amiatt utasítja el Ungureanu támogatását, hogy három évvel ezelőtt éppen az általa vezetett kormány parlamenti megbuktatásával sikerült hatalomra jutnia. A törökországi térdműtéte miatt kényszerszabadságra vonult Pontát helyettesítő Gabriel Oprea ideiglenes kormányfő vezette UNPR azonban ebben a kérdésben felsorakozott a jobbközép államelnök mögé, és kiállt Ungureanu kinevezése mellett.
Bár együttes ülésén a parlament kedden a PSD bojkottja közepette is bizalmat szavazott Ungureanunak, elhamarkodott lenne azt állítani, hogy ezáltal elfogyott a levegő a hatalom körül. Már csak azért is, mivel a keddi szavazás ugyanúgy a liberálisokat is megosztotta, és többek között Crin Antonescu, a PNL volt elnöke is szembehelyezkedett a saját alakulatával.
Új többség tehát egyelőre nem létezik. Ponta és koalíciója számára az adhatja meg a kegyelemdöfést, ha az ügyészség vádat emel a korrupcióval gyanúsított kormányfő ellen, ez esetben ugyanis az államfő – aki kedden újfent követelte a miniszterelnök lemondását – felfüggesztheti tisztségéből. Majd akkor lehet örülni.
Rostás Szabolcs.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 24.
Újabb volt miniszter a hálóban
Őrizetbe vette tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Gab­riel Berca volt belügyminisztert. A több pártot is megjárt politikust befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítják.
Berca, aki jelenleg a Románia Haladásáért Országos Szövetség soraiban tevékenykedik, az évek során több magas rangú funkciót is betöltött, a belügyminiszteri tisztségen kívül Traian Băsescu volt elnök tanácsadója és a Demokrata Liberális Párt szenátora is volt. A vádhatóság azzal gyanúsítja, hogy Berca egy közvetítőn keresztül 185 ezer eurót követelt egy üzletembertől cserébe azért, hogy közbenjárjon a kormánynál, utaljanak ki támogatást egy Bákó megyei település önkormányzatának, amelynek a vállalkozó cége által elvégzett munkálatok ellenértékét kellett volna kifizetnie ebből a támogatásból. A munkálatok értéke elérte az 5,6 millió lejt. Az ügyészség szerint alapos a gyanúja annak, hogy Berca saját magának és akkori pártjának követelte ezt a pénzt, amelyet több részletben meg is kapott. A vádhatóság szerint mindez 2010 és 2012 között történt. Ebben az ügyben Mihai Banu liberális párti képviselő is érintett. Őt július elején előzetes letartóztatásba helyezték. A vád szerint 270 ezer eurót kért egy üzletembertől azért, hogy hasonló ügyben közbenjárjon a kormánynál.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 4.
Parlamenti bérlicit
Miután a parlament újra bevezette a különleges nyugdíjakat a katonák, a diplomaták, a törvényhozók, a parlamentben dolgozó kisegítő személyzet esetében, a kormány pedig megemelte 48 magas rangú tisztségviselő fizetését, most újból a honatyák számára készül újabb béremelés.
A törvényhozók a saját jövedelmüket szeretnék növelni egy törvénytervezet szerint, mégpedig 9 ezer lejre a jelenlegi 5 ezer lej helyett. Régi vita, hogy mi számít soknak és mi kevésnek. Bizonyos szemszögből az 5 ezer lej sovány fizetés egy képviselőnek vagy szenátornak. Mindenképpen kevés, ha a nyugati országok törvényhozóinak, vagy az európai parlamenti képviselők több ezer eurós bérét vesszük alapul. Ha a hazai életszínvonalat és átlagbéreket vizsgáljuk meg, akkor már tisztességes megélhetést biztosítónak lehet nevezni az 5 ezer lejt. Az megint más vita, hogy a képviselőket kiemelten érdemes lenne-e fizetni, hogy valóban minőségi munkát végző személyek kerüljenek ebbe a tisztségbe, mert ilyen bérek mellett egy versenyszférában dolgozó jogászt vagy közgazdászt nehéz meggyőzni, vállaljon képviselői vagy szenátori mandátumot. Nem beszélve arról, hogy a törvényhozói tisztség igen kevés egyéb tevékenységgel fér össze, így törvényesen nagyon kevesen tudják kiegészíteni jövedelmüket.
A vitát azonban teljesen zsákutcába viszi az olyan érvelés, amelyet Ionel Agrigoroaei UNPR-s szenátor hangoztatott a napokban. A honatyával vélhetően számos kollégája egyetért, hiszen ez a típusú indoklás már sokszor felbukkant honatyáknál, amikor a béremelésük jött szóba. Így nem egyedi esetről, hanem már-már mentalitásról beszélhetünk. A szenátor kijelentette, hogy azért tartja indokoltnak a 9 ezer lejes jövedelmet, mert a honatyáknak saját országukat kell képviselniük, gyakrabban kell ruhát cserélniük, mint egy átlagember, és hát sokba kerül, ha jól öltözöttek akarnak lenni. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem is szeretném, hogy egyetlen képviselő vagy szenátor szakadt ruhában utazzon külföldi delegációba, és így tegye nevetségessé hazáját, de jól tudjuk, hogy valójában nem erről van szó, és ez átlátszó, gyenge érv.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 18.
Bíróság elé állítják Pontát
Vádat emelt Victor Ponta miniszterelnök ellen tegnap a korrupcióellenes ügyészség, a politikust többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé. Klaus Johannis államelnök ismét a kormányfő távozását sürgette.
A nyomozók szerint 2007–2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2000–3000 eurós honoráriumot Dan Şova szociáldemokrata szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított más ügyvédek igazolását lemásolva. Az ügyben Şova ellen és két olténiai hőerőmű (Rovinari–Turceni) vezetői ellen is vádat emeltek. Şovát adócsalással, okirat-hamisítással, pénzmosással és hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel vádolják. A vád szerint az állami tulajdonban lévő hőerőművek vezérigazgatói hivatali visszaélést követtek el, amikor a közbeszerzési eljárások megsértésével a piaci árnál jóval magasabb díjszabással 2007-ben és 2008-ban jogi tanácsadói megbízásokat adtak Dan Şova ügyvédi irodájának, és ezek alapján több millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki. Şova ügyvédi irodája csaknem 3,5 millió lejjel, akkori árfolyamon közel egymillió euróval károsította meg az államot. A vádhatóság azt állítja: Şova irodájának alvállalkozójaként Victor Ponta 181 ezer lejt kapott a pénzből anélkül, hogy valós munkavégzés történt volna. Ponta 17 teljesítési igazolást hamisított a havi rendszerességgel felvett 2000–3000 eurós honoráriuma igazolásaként. Ponta ügyvédként állt üzleti kapcsolatban Şovával, de ebben az időszakban már annak a választókerületnek a parlamenti képviselője volt, amelyben a két állami hőerőmű működik. A korrupcióellenes ügyészség szerint Şova ügyvédi irodája nem jutott volna ilyen előnyös állami megrendeléshez, ha nem tudták volna róla, hogy Ponta képviselő támogatását élvezi.
A vádemelés hírére Klaus Johannis államfő reagált: szerinte nagy kárt okoz Románia megítélésének, hogy miniszterelnökét vád alá helyezték, és továbbra is Victor Ponta lemondását látja a legjobb megoldásnak. Úgy vélte egyre problematikusabb nemcsak Ponta, hanem az általa vezetett kormány és a Szociáldemokrata Párt helyzete is, és kifejezte reményét, hogy „akiknek vannak eszközeik rá, azok megteszik a szükséges lépéseket”.
A miniszterelnök tegnap közvetett módon, egy más témáról szóló Facebook-bejegyzésben utalt a történtekre, megjegyezve: miközben dübörög a gazdaság, az országban „úgy tűnik, a legnagyobb gondot egy karrierista, de felkészületlen ügyész rögeszméje jelenti. Korábban több ízben azt hangoztatta, hogy nem fog lemondani a kormányfői tisztségről, amíg a parlamentben a szociáldemokraták körül kialakult koalíció támogatását élvezi. A vádemelésről szóló bejelentés óta tegnap estig sem Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség elnöke, az SZDP koalíciós partnere, sem a Szociáldemokrata Párt elnöksége nem tisztázta, hogy Ponta élvezi-e még támogatásukat. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt társelnöke arra szólította fel Gabriel Opreát és a szociáldemokraták vezetőjét, Liviu Dragneát, vonják meg a politikai támogatást Pontától.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 19.
Egyelőre támogatja Pontát a PSD
A Szociáldemokrata Pártban (PSD) nincs jele annak, hogy megvonnák a támogatást Victor Ponta miniszterelnöktől, aki ellen vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Erről Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök nyilatkozott.
Dragnea elismerte, nehéz, de nem váratlan helyzetbe hozta a pártot Ponta bíróság elé küldése, és egyelőre nem tudja megmondani, milyen következtetésre fognak jutni a folytatást illetően a párt vezető testületei. Az ideiglenes elnök megerősítette: a PSD kormányon akar maradni. Kifejezte reményét, hogy Ponta nem mond le, mert ha távozna a kormány éléről, semmi garancia nincs arra, hogy Klaus Johannis a PSD egy másik politikusát bízná meg kormányalakítással.
Dragnea leszögezte: lehet, hogy Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes jó kormányfő lenne, de a PSD számára elfogadhatatlan egy olyan kormányban való részvétel, amelyben nem a párt adja a miniszterelnököt. Oprea a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke, amely jelenleg a mérleg nyelvét képezi a parlamentben.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 21.
Betiltanák a kommunista jellegű politikai szervezetek működését
Több PSD-s és UNPR-s szenátor közös törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe, amely szerint megtiltanák a kommunista jellegű politikai szervezetek működését. A jogszabálytervezet szerint 3-tól 6 évig terjedő börtönbüntetéssel lesz sújtható az a személy, aki valamely kommunista jellegű politikai szervezethez csatlakozik, míg a kommunista pártok, szervezetek alapítóira 5-10 éves börtönbüntetés lesz kiszabható, de 2-től 4 évig terjedő börtönbüntetés járna az ilyen jellegű szervezetek támogatásáért is.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2015. szeptember 24.
Az RMDSZ-től függhet, hogy ki alakít jövőre kormányt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) múlhat, hogy a jobb- vagy baloldal alakít kormányt a jövő évi parlamenti választások után Bukarestben – derült ki egy friss felmérésből, amelyet csütörtökön ismertetett az Adevărul hírportál.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet szeptemberi felmérése szerint a jobbközép ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) 42 százalékkal megnyerné a parlamenti választásokat, ha azokat most vasárnap tartanák meg. Ugyanakkor a jelenlegi baloldali kormánykoalíció is csaknem ugyanennyi voksot összesítene, így az 5 százalékos parlamenti súlyra esélyes RMDSZ és a kedvezményesen képviselethez jutó kisebbségek dönthetnének arról, hogy a PNL vagy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányozzon Romániában a következő parlamenti ciklusban.
A koalíciós pártok esetében az INSCOP első ízben mérte külön a PSD-t és Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártját, a Románia Haladásáért Országos Szövetséget (UNPR), amely még nem indult önállóan a választásokon, hanem a PSD választási szövetségeseként szerzett parlamenti képviseletet. A szeptember közepén készült felmérés szerint az UNPR önállóan is bejutna a parlamentbe a voksok 5,1 százalékával. Az Adevărul ezt főleg annak tulajdonítja, hogy a nyár folyamán – a júliusban ideiglenes kormányfői tisztséget is betöltő – Oprea a román politikai élet meghatározó szereplőjévé vált és nagyobb ismertségre tett szert.
A PSD-re a választók 35 százaléka voksolna. Ez a párt idei legrosszabb eredményének tűnhet, de figyelembe véve, hogy eddig az UNPR-vel együtt ért el 37-38 százalékos támogatottságot, a mostani eredmény az idei legjobbnak tekinthető. A román jobboldal – Klaus Johannis tavalyi államfővé választása nyomán szerzett – előnyének csökkenését jelzi az is, hogy a PNL 44-45 százalékról csúszott vissza a mostani 42 százalékra.
Az Adevărul szerint az utóbbi időben alakult pártok vagy már csalódást okoztak a választóknak, vagy még nem volt alkalmuk ismertté válni, és ezzel magyarázható, hogy egyikük támogatottsága sem közelíti meg a parlamenti bejutási küszöböt.
Románia visszatért a megyei pártlistás arányos választási rendszerhez ötszázalékos küszöbbel. A bejutási küszöbhöz közel álló két párt közül csak az RMDSZ lehet biztos abban, hogy bejut a parlamentbe, mivel a választási törvény a regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöbbel könnyíti: azok az – országos szinten öt százalék alatt teljesítő – politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát.
MTI
Székelyhon.ro
2015. október 12.
Szabadságvesztés járna a trikolórsértésért
Kormánypárti honatyák egy csoportja ismét büntetőjogi kategóriába sorolná a román nemzeti jelképek megsértését, részben azzal érvelve, hogy sok esetben ennek a bűncselekménynek a dekriminalizálása vezetett a román zászló kitűzésének elmulasztásához.
A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) 36 képviselője és szenátora egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná azt, aki nyilvánosan megsérti a román nemzeti jelképeket, vagy „tiszteletlenül viselkedik" ezekkel a szimbólumokkal szemben. Fél évtől két évig terjedő börtönbüntetés járna azoknak, akik ugyancsak nyilvánosan „megvetéssel viseltetnek az állami hatóságok által használt jelképekkel szemben".
A törvényalkotók szerint ezeknek a bűncselekményeknek a büntető törvénykönyvbe történő visszaemelése a román állam joghatóságát hivatott védeni. Tételesen felsorolják ugyanakkor, hogy az alkotmány alapján a román államot a nemzeti lobogó, Románia nemzeti ünnepe, az ország címere és pecsétje képviseli európai és nemzetközi szinten.
Kifejtik a kormánypárti politikusok azt is, mit értenek a nemzeti jelképekkel szembeni tiszteletlenség fogalma alatt. Szerintük az követ el ilyen bűncselekményt, aki szóban, nyilvános beszédek és szlogenek, sértő, támadó tartalmú írások, rajzok formájában, obszcén gesztusok, „becsmérlő arckifejezések" révén, vagy rongálás útján szidalmazza ezeket az állami szimbólumokat. Továbbá a Btk.-t módosító indítvány értelmében az is a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenségnek számít, ha nem tűzik ki Románia zászlaját olyankor, amikor ezt a törvény előírja.
A szenátus által közvitára bocsátott tervezet szerint a rendelkezést a jelenlegi törvényi hiátus indokolja, a Btk. legutóbbi módosítása során ugyanis kikerült a büntetőjogi kategóriából a nemzeti és állami jelképek megsértése. A PSD-s és UNPR-s honatyák – egyértelműen a székelyföldi esetekre utalva – úgy vélik, azáltal, hogy ezek a bűncselekmények kikerültek a Btk.-ból, számos helyen elmulasztották kitűzni a román trikolórt.
Mint ismeretes, Kovászna megye prefektusa tavaly ötezer lejes bírságot rótt ki Kézdivásárhely polgármesteri hivatalára, mert úgy vélte, a város nem volt megfelelően fellobogózva román zászlókkal december elsején, a román nemzeti ünnepen. Idén szeptemberben ugyanakkor Gabriel Oprea belügyminiszter az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását követelte amiatt, hogy a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők nem tűzhették ki a román zászlót a városháza tornyára.
A történtek nyomán Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus bejelentette, ügyészségi feljelentést tesz a sepsiszentgyörgyi elöljárók ellen a fasiszta, legionárius vagy xenofób szervezeteket, szimbólumokat és tetteket, illetve a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény megsértése miatt. A kormány területi képviselője ugyanakkor közölte, törvénymódosítást kezdeményez az igazságügyi minisztériumnál, tételesen javasolva, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét, a zászlótörvénybe pedig iktassanak be egy olyan cikkelyt is, amelyik előírja, hogy a megyeszékhelyek polgármesteri hivatalainak a legmagasabb pontjára is ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 22.
Duşa: nem lehet polgármester, aki nem tűzi ki a trikolórt
Mircea Duşa védelmi miniszter – aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője – tulajdonképpen Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus kérésének eleget téve a héten beterjesztette a döntéshozók elé törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében idő előtt megszűnik egy polgármester mandátuma, ha megtagadja a román zászló kitűzését vagy a háromszínű szalag viselését ünnepi alkalmakon, fogadásokon, nyilvános ceremóniákon vagy esketések alkalmával – adja hírül Bálint Eszter a kronika.ro-n.
Az indítvány egyébként a helyi választottak jogállásáról szóló törvény módosítását célozza. Jelen pillanatban a román zászló kitűzésének vagy a szalag viselésének megtagadását 2500 és 5000 lej közötti pénzbírsággal sújtják, a védelmi miniszter szerint azonban ez nem elég.
„Miután voltak olyan helyzetek, hogy egyes hatóságok és közintézmények nem tartották be az említett törvényi előírásokat, hanem inkább vállalták a jogszabály által előírt bírság kifizetését, azt bizonyítja, hogy a jogszabály nem elégséges magaviseletük jobbá tételéhez. Megfelelő mértékű retorzió szükséges, ami a pénzbírságtól a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyó elöljárók mandátumának megszűnéséig terjedhet" – fogalmazott Duşa, aki október 19-én terjesztette be tervezetét, amit közzétettek a képviselőház honlapján.
A helyi választottak státusát szabályozó törvény értelmében egyébként jelenleg a polgármesterek lemondás, összeférhetetlenség, más településre történő költözés, jogerős, szabadságvesztéssel járó bírósági ítélet, bírói eltiltás, választási jogainak elvesztése, pártjából való kilépés vagy kizárás, illetve elhalálozás esetén veszíthetik el mandátumukat.
Amint arról korábban beszámoltunk, Sebastian Cucu prefektus azt követően rukkolt elő javaslatával, hogy szeptember elején a belügyminisztérium azt kérte tőle, ellenőrizze a törvény betartását, és rendeljen el szankciókat, mivel háborús veteránok azt állították, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza képviselői nem engedték meg nekik, hogy kitűzzék a román zászlót az épületre. A háborús veteránok a város „felszabadításának" – azaz román hadsereg általi megszállása – 71. évfordulója alkalmából érkeztek Sepsiszentgyörgyre.
Cucu ezt követően bejelentette, hogy ügyészségi feljelentést tesz az ügyben. Közleménye szerint az elöljárók ellen a fasiszta, legionárius vagy xenofób szervezeteket, szimbólumokat és tetteket, illetve a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvény megsértése miatt kezdeményeznek eljárást. A prefektúra álláspontja szerint az elöljárók akadályozták a hivatalos ceremóniát, melynek keretében Sepsiszentgyörgy „fasiszta-horthysta rendszer alóli felszabadítására" emlékeztek. A prefektus ugyanakkor közölte, hogy kezdeményezi az igazságügyi minisztériumban egy sor törvény módosítását. A mandátumra vonatkozó ötletén kívül azt is javasolta, hogy ismét vezessék be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértésének a bűntettét, a zászlótörvénybe pedig iktassanak be egy olyan cikkelyt is, amelyik előírja, hogy a megyeszékhelyek polgármesteri hivatalainak legmagasabb pontjára is ki kell tűzni a román nemzeti lobogót.
Egyébként nem a Duşáé az egyetlen „zászlótörvény”, ami a parlament asztalán van: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 36 képviselője és szenátora nemrég egy olyan javaslatot nyújtott be, ami újra bevezetné a büntető törvénykönyvbe az 1 évtől 3 évig terjedő börtönbüntetést azok ellen, akik megvetést tanúsítanak a román nemzeti jelképek iránt.
A kezdeményezők úgy ítélik meg, hogy amennyiben nem alkalmaznak retorziót, az oda vezethet, hogy nem tűzik ki Románia zászlóját. A hatóságok által használt jelképek iránt tanúsított nyilvános megvetés egyébként hat hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. október 28.
Johannis lemondásra szólította fel Opreát
Lemondásra szólította fel Klaus Johannis államfő Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettest a hivatalos konvojában történt, egy motoros rendőr halálával végződött múlt keddi baleset miatt, a belügyi tárcát is vezető Oprea azonban leszögezte: nem hajlandó távozni.
Az államfő hétfőn este sajtónyilatkozatban közölte: találkozóra hívta Opreát, és azt tanácsolta neki, mondjon le, mivel nagyon rosszul kezelte a válsághelyzetet, amelynek katasztrofális volt a kommunikációja.
„Egy ilyen válsághelyzetben nagyon sok érzelem merül föl, a közvéleménynek pedig joga van a tájékoztatáshoz, az érintettek, illetve az érintettek felettesei részéről történő állásfoglalásokhoz” – mutatott rá az államfő a lemondásra vonatkozó tanács okaira.
Oprea közleményben reagált Johannis nyilatkozatára, és közölte: nem hajlandó lemondani, az államfő lemondásra vonatkozó javaslatát pedig annak tudta be, hogy Johannis kormányváltást akar. Leszögezte: a lemondás a bűnössége beismerése lenne, márpedig ő ártatlannak tartja magát.
Kedden azt állította: nincs semmi rejtegetni valója, és ismét arról beszélt: „szolgálatban” volt a baleset idején. A pártja, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) sürgősségi elnökségi ülésére tartó miniszter azt ugyanakkor továbbra sem volt hajlandó elárulni, milyen sürgősségi szolgálati ügy indokolta a rendőri felvezetést, csak annyit mondott: ezt majd az ügyészség megállapítja, és azt állította: a román állam intézményeiben járt. Egyben azt álljtotta, bármely belügyminiszter igénybe vehetett rendőri kíséretet.
Victor Ponta miniszterelnök is megszólalt az ügy kapcsán, azt a hivatalos kommunikációs panelt megismételve, miszerint az államfő „politikai tőkét akar kovácsolni egy fiatalember halálából.”
Megszólalt az ügyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki kedden azt mondta: ő Oprea helyében „tett volna egy lépést hátrafelé”, legalábbis a nyomozás korrekt lebonyolítása érdekében. „Ez nem jelenti azt, hogy az ember vétkes is” – jegyezte meg Kelemen. A politikus nem bízik abban, hogy a liberális ellenzék által kért parlamenti vizsgálóbizottság képes lenne felderíteni az ügyet, és úgy véli: a két kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az Oprea vezette UNPR előbb-utóbb „megkapja majd a számlát” azért, ahogy az ügyet kezeli.
Eközben kiderült: a belügyi tárca keddig nem közölte az ügyészséggel Oprea útvonalát. Az ügyészség ugyanakkor kihallgatta a miniszter sofőrjét.
Mint arról beszámoltunk, Oprea csupán hétfőn, hat nappal a halálos balesetet követően állt ki a nyilvánosság elé, de arról továbbra sem volt hajlandó nyilatkozni, pontosan hol járt, és hova tartott rendőri kísérettel. Ahhoz ugyanis kizárólag az államfőnek és a miniszterelnöknek van joga, más kormánytagok csupán rendkívüli helyzetekben igényelhetik.
Meg nem erősített értesülések szerint Oprea vendéglőből tartott hazafelé, amikor a halálos baleset bekövetkezett. Névtelenséget kérő rendőrségi források szerint a kormányfőhelyettes-belügyminiszter – annak ellenére, hogy nem jogosult rá – szinte mindenhova rendőrségi konvojjal jár, még a fodrászhoz is.
Azt egyelőre még mindig nem tudni, volt-e valaki még az autóban Opreával, és ha igen, ki – egyes értesülések szerint egyik asszisztensnőjével utazott együtt.
A halálos baleset akkor következett be, amikor a konvoj élén száguldó, 28 éves motoros rendőr belehajtott egy gödörbe, amelyet a gázművek karbantartást végző munkásai ástak az egyik bukaresti sugárút közepén.
Egyébként a vasárnap estéhez hasonlóan hétfőn este is néhány százan tüntettek Bukarestben Oprea lemondását követelve.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 2.
Kelemen: Az RMDSZ-nek nincs szüksége erkölcsi kódexre
Erről is, a levélben szavazásról is, Opreáról is, az autonómiáról is, a korrupcióról is kérdezte Sabina Fati az RMDSZ elnökét.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor nem hiszi, hogy abban az időszakban, amikor kormánytársa volt Gabriel Opreának (2009–2012), ez utóbbi személyes célokra használta volna a MApN (Honvédelmi Minisztérium – a szerk.) helikoptereit. Kelemen a levélben szavazásról szóló törvénytervezetről azt mondja, hogy „rosszul összeállított projekt”, mely több szempontból alkotmánysértő is.
Az RMDSZ vezetője azon a véleményen van, hogy a Parlamentnek nem kellene sietnie a törvény idei elfogadásával, mert a hatályos törvény alkalmas a parlamenti választás megtartásához. Kelemen Hunor azt állítja, hogy Románia nem másolhat le egyszerűen egy másik országban működő, a levélben történő szavazásra vonatkozó törvényt, mert „nem másolhatjuk le az egész társadalmat és nem lehet az egész mentalitást áthelyezni egyik országból a másikba”, a román közigazgatás pedig nem működik hatékonyan. Ami az RMDSZ összeférhetetlenséggel vádolt parlamenti képviselőit illeti, a Szövetség semmilyen lépéseket nem fog tenni és hagyni fogja, hogy a dolgok a saját kerékvágásukban haladjanak. Kelemen másrészt azt mondja, hogy az RMDSZ-nek nincs „szüksége” „erkölcsi kódexre” és a jelöltek kiválasztására vonatkozó jelenlegi standardok elégségesek.
Sabina Fati: Több mint 4 évig kormánytársa volt Gabriel Opreának. Jól ismeri?
Kelemen Hunor: Nem ismerem túl jól, abban az értelemben, hogy sohasem voltunk együtt a szabadidőnkben.
A Boc-kormányban, vagy később, a Ponta-kormányban, amíg ön is a tagja volt, szó volt arról, hogy Gabriel Oprea személy célokra használta a MApN-hez tartozó helikoptereket, hiszen védelmi miniszter volt?
Nem.
Még nem hivatalosan sem? A sajtóban bizonyítékok jelentek meg ezzel kapcsolatosan.
Nem. Nem láttam és nem is hallottam semmit, tehát semmit sem tudok megerősíteni. Nem is hiszem. Azt hiszem, hogy a védelmi miniszter a helikoptert is használja, de nem személyes célokra. Például, ha Aradra megy, egy amerikaiakkal közös hadgyakorlatra, gyanítom, hogy helikopterrel megy.
Arról volt szó, hogy egy Déván tartott UNPR-ülésre ment helikopterrel.
Ezt nem tudnám megerősíteni. Nem láttam ilyen helyzetben Gabi Opreát.
Ön szerint a miniszternek le kellene mondani azzal a balesettel kapcsolatosan, melyben meghalt a Gabriel Opreának utat nyitó rendőr?
Nem vagyok Oprea úr politikai tanácsadója, hogy javaslatokat tegyek neki.
Én tettem volna egy lépést hátra, legalább, amíg a vizsgálat tart és aztán visszatértem volna.
Azt mondta, hogy alkotmánysértő a levélben szavazásról szóló törvény tervezete, de mivel egyik párt sem áll önök mellé, nem tudnak elég aláírást összegyűjteni, hogy megtámadják az Alkotmánybíróságon. Mit tehetnek?
Egyelőre benyújtottunk minden olyan módosító javaslatot, melyeket a Szenátusban is alkalmaztunk. Elsősorban azt mondjuk, hogy a jövő évi parlamenti választás esetében minden állampolgár számára biztosított a szavazási jog, a külföldön élőket is beleértve: létezik a 43. számú választókörzet 2 szenátorral és 4 képviselővel, regisztráció alapján minden 100 választóra új szavazókört nyitnak a törvénynek megfelelően, tehát nem kell soroktól és zsúfoltságtól tartani, ha a szervezés megfelelő. Mindenki egyénileg szavazhat a szavazófülkében, tehát biztosított a szavazás titkossága és biztonsága. Az elnökválasztásra a dolgok nincsenek biztosítva, és azt javasoltuk, hogy ebben az új törvénytervezetben az elnökválasztást rendezzük: ebben az esetben egyetlen, az országos választókörzet létezik, mert a szavazás az egész országban zajlik, ugyanakkor az alkotmány szerint az elnök a diaszpóráért is felelős, így megoldást kell találnunk erre, és van időnk valami komoly dolgot kigondolni. A jelenlegi törvénytervezetben van néhány komoly aberráció, azon kívül, hogy alkotmánysértő, még alkalmazhatatlan is. A 13. cikkelyben, például, az áll, hogy azok, akik regisztráltak és levélben akarnak szavazni, azok maguk is kinyomtathatják a szavazólapjukat.
Azokban az országokban, ahol létezik a levélben szavazás, a szavazólapok valóban rendelkeznek bizonyos biztonsági elemekkel. Sok bíráló azt állítja, hogy ez a törvénytervezetet tudatosan írták alkotmánysértő formában. Osztja ezt a véleményt?
Nem, ez csak egy rossz törvény. Például, a románok külföldön választhatnak, hogy levélben szavaznak, vagy közvetlenül, ami diszkriminatív az itthoniakkal szemben.
Románia közigazgatási szempontból nincs felkészülve egy ilyen rendszerre.
Emlékezzen vissza, hogy azt sem tudjuk, hány szavazó van az országban. Az RMDSZ úgy véli, hogy nem szabad kísérletezni: ugyanez történt az egyéni körzetes választás bevezetésekor, akkor is elleneztük, de nem volt elég erőnk megakadályozni a törvény elfogadását. Két mandátum után mindenki rájött, hogy hiba volt az egyéni körzetes választás és visszavonták.
De nem az egyéni körzetes választás volt a hibás, hanem az az eredeti formája, ahogy azt Romániában elfogadták. Ugyanez a helyzet a levélben szavazással, az ötlet jó, de alkalmazásának módja problémás lehet.
Ez azt jelenti, hogy a tervezetet nem szabad megszavazni, vagy nem kellene előtérbe tolni ezt az olcsó populizmust csak azért, mert tavaly gond volt a külföldi szavazással. Ezt a gondot nem oldhatunk meg úgy, hogy egy év múlva ebből katasztrófa legyen: mit teszünk, ha a szavazatok nem érkeznek be időben, hanem csak három hét múlva, mert nem befolyásolhatjuk azoknak az országoknak az összes postaszolgálatát, ahol románok élnek? Mit teszünk, ha van egy húsz-, vagy hetvenezer szavazatos különbség? Mennyit kellene várni az eredmények véglegesítésére? Hogyan alakulnak majd az eredmények? Milyen legitimitásuk lesz a választottaknak?
Sok országban nagyon sok éve nagyon jól működik a levélben szavazás, az emberek elégedettek, akkor miért nem egy ilyen rendszert veszünk át?
Lemásolhatunk egy törvényt, de nem másolhatjuk le az egész társadalmat és nem lehet az egész mentalitást áthelyezni egyik országból a másikba. A román közigazgatás nem működik hatékonyan.
Másrészt a román szavazók számának növekedésével arányosan csökken az RMDSZ parlamenti bejutási esélye is.
Ez hamis érv. Azok, akik most ezt hozzák fel, amikor mi azt mondtuk, hogy nem szavazzuk meg a törvényt, és megpróbáljuk megtámadni az Alkotmánybíróságon, vagy nem értik a levélben szavazás jelenségét, vagy nem akarják beismerni, hogy ez hiba, és igyekeznek hamis ürügyeket keresni az RMDSZ ellen. Kiszámítottuk, hogy ha jövőre 500 ezer új szavazó lesz külföldön, e rendszer alapján, nekünk 25 ezerrel több szavazatot kell szereznünk.
Ez azért nem olyan egyszerű.
Nekünk is vannak külföldön szavazóink. Nem ez a gond.
A törvény formájától függetlenül, a levélben szavazás matematikailag akarva, akaratlanul az RMDSZ hátrányára működik, mert a Szövetség relevanciája annál inkább csökken, minél egyszerűbb a szavazás, minél többen vesznek részt a szavazáson.
Nem hiszem, hogy bárki is RMDSZ-ellenes törvénynek szánta ezt, mint ahogy az egyéni körzetes választásnak sem ez volt a célja.
Még ha nem is erre találták ki, a levélben szavazásról szóló törvénynek végül ilyen hatása lehet: RMDSZ-ellenes.
Igen, az lehet, ha nekünk nem sikerül külföldről szavazatokat szerezni. De miért gondolja, hogy mi ne kapnánk 25, vagy 50 ezer szavazatot? Hiszen magyarok is élnek a határokon túl, Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban. Arányosan mi is hasznot húzunk majd ebből a rendszerből.
Nem tagadhatja, hogy azért mégiscsak hátrányos.
Csak akkor, ha semmit sem teszünk és egyetlen szavazatot sem szerzünk.
Bármit mond is, az RMDSZ számára nehezebb szavazatokat szerezni, mint a román pártoknak.
Ez az érv, hogy számunkra nehezebb szavazatokat gyűjteni, csak a 10. a sorban, ezelőtt az érv előtt van még kilenc ok, melyek elvekkel, alkotmányossággal, módszertannal kapcsolatosak.
Miért nem lelkesedik egyetlen párt sem az elektronikus szavazás bevezetéséért? Nem lett volna egyszerűbb, ha a levélben szavazással egyszerre tárgyalnak róla?
Lehet róla beszélni, de nem lehet eredményre jutni. Romániában még az elektronikus aláírás sem működik. Mindegyik kormány megígérte, de nem vezették be. Ugyanakkor az állam intézményeivel szemben sincs bizalom. Beszéltem egy, a PNL vezetőségéhez tartozó kollégával – nevet nem mondhatok –, és megkérdeztem tőle, miért nem elég a nemrég elfogadott választási törvény, mely biztosítja a szavazás egyetemességét idehaza és külföldön is. Ezt válaszolta: „Nem vagyunk biztosak abban, hogy a PSD nem fog szavazatokat lopni.” Akkor azt kérdeztem, hogy ebben az esetben mi szavatolja a levélben szavazás tisztességességét, amire azt válaszolta, hogy semmi, és hogy a „közvélemény nyomást gyakorol”. Nem lehet nyomásra törvényeket elfogadni, vagy abból kiindulva, hogy a másik biztosan csalni fog.
Vannak még csalások Romániában?
Semmilyen adatom nincs erre.
Miért nem lenne időszerű az elektronikus szavazás?
Mert a románok 47 százaléka falun él. Azt hiszem, hogy az ilyenfajta kísérletek veszélyesek és nehezen kezelhetőek a román társadalom esetében.
Azt akarja mondani, hogy túlságosan elmaradottak vagyunk?
Nem vagyunk elég fejlettek: az infrastruktúra, a mentalitás, a bizalom és egyebek szempontjából. 2015 túl korai, nem vagyunk képesek biztosítani a választási folyamat biztonságát. Kizárt.
Tőkés László nemrég azt mondta, hogy az autonómia ügyében nem lehet az RMDSZ-re számítani. Ön szerint miért megosztott a magyar közösség?
Nem megosztott, de Tőkés euroképviselő elméjében még mindig létezik egy óriási törés. Tőkés úr 25 éve mondja ugyanazt a dolgot anélkül, hogy ezzel érvényesülni tudna a politikában: egy másik állam euroképviselője. Minden hibánk ellenére és minden erőfeszítésünkkel összegyűjtöttük a magyarok által leadott szavazatok 86-89 százalékát. Ez nem a megosztottságot mutatja. Hozzászoktunk az ilyenfajta kijelentésekhez: ő beszél, mi pedig tesszük azt, amit tennünk kell.
És mit tesznek? Az elmúlt napokban zajlott a „Székelyföld határainak megvilágítása” akció. Az RMDSZ hivatalosan nem vesz részt az ilyenfajta akciókban, de már a kulturális autonómiáról sem beszél, vagy legalábbis nem a parlamentben. Ez annak a jele, hogy az RMDSZ-en belül az elégedettség elért egy bizonyos szintet?
Azért nem beszéltünk már erről a törvényről, mert nem tudunk többséget szerezni az elfogadtatásához.
Felvethetjük, ha meg akarjuk buktatni. Nem akarom, hogy elutasítsák, ezért inkább kivárok. De voltak értelmiségiek részvételével tartott konferenciáink és szemináriumaink, főleg az akadémiai körökből, ahol megpróbáltuk lebontani az előítéleteket és a sztereotípiákat. Megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nincs semmilyen veszély sem a regionális autonómiában, sem a kulturálisban.
Tíz évig hatalmon voltak és nem sikerült meggyőzniük a kormányzati partnereiket, hogy elfogadják a kulturális autonómiát. Mi a magyarázata a magyar közösség ezzel kapcsolatos hatékonyságára?
A magyar radikálisok is ezzel az érvvel állnak elő, de meg kell érteni, hogy bizonyos projektekhez lehet többséget szerezni, másokhoz nem. Fel kell állítani egy elsődlegességi sorrendet és ettől függően alkothatsz, vagy sem szövetségeket. A Tăriceanu-kormány, például, magáévá tette ezt a projektet és benyújtotta a Parlamentnek. Tehát létezett egy koalíció, melyben előkészítettek egy ilyen kormány által magáévá tett projektet. Különféle más koalíciókban sikerült hozzájárulnunk a jogállamiság megerősítéséhez, elég sok mindent elértünk a magyar közösség számára, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének további aggodalmaink. Azt hiszem, ha politizálni akarsz, akkor részt kell venned kormányokban és meg kell értened, hogy az RMDSZ az 5-7 százalékával nem érhet el mindent, amit szeretne.
Az, hogy tíz évnyi kormányzás alatt nem tudták ezt elérni azt jelenti, hogy a partnereik becsapták önöket?
Nincs szó becsapásról. Ha ilyen történt, akkor ez a 2007-2008-as időszakban volt, amikor az a törvénytervezet bekerült a Parlamentbe: a PDL kilépett a kormányból, vagy kirúgták, attól függ, hogy honnan nézzük, és amikor ellenzékbe kerültek, akkor már nem akarták megszavazni azt a tervezetet, mellyel addig egyetértettek. Azután már sohasem volt, sem a Boc-kormány, sem a Ponta-kormány részéről ígéret, hogy megszavazzák ezt a törvénytervezetet.
Az RMDSZ mindig is ellenezte az ANI-törvényt (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.), már az elfogadása előtt is; időközben egy egész sor, többek között RMDSZ-es parlamenti képviselőről derült ki, hogy a rokonaikat alkalmazták az irodáikban. Kelemen Attila a legismertebb, aki azt állítja, azért alkalmazta a feleségét, hogy valaki ki tudja vinni hetente a repülőtérre. Ezeknek az embereknek le kellene mondaniuk, mit kezdenek velük?
Semmit. Abban az időszakban, amikor ezek történtek, a törvények nem voltak egyértelműek. Amúgy meg azzal érvelnek, hogy ők benyújtották a dokumentumokat a Parlamentnek, a személyzeti osztály alkalmazottainak pedig jelezniük kellett volna nekik, hogy ezt nem tehetik meg.
Úgy gondolom, hogy például Kelemen Attila tökéletesen tudatában volt annak, hogy a feleségét alkalmazza, ezt nem kellett a személyzetiseknek megmondaniuk neki.
Mindazok, akik ebben a helyzetben vannak, követni fogják az eljárásokat, vagy megtámadják, vagy marad az ANI döntése és viselniük kell a jogi következményeket. Bármi lesz, egy jogi folyamatról van szó és nem fogunk beavatkozni.
Nem avatkoznak be, mert az RMDSZ-ben nincsenek erkölcsi standardok?
De igen.
Vagy ezek a standardok nem térnek ki az összeférhetetlenségekre?
Amióta a törvény egyértelművé vált, azóta senki sem alkalmazott rokonokat. A 2004–2008-as és a 2008–2012-es időszakban történt esetekről van szó.
Ezekben az időszakokban a törvény már működött?
Igen, de később módosították. Nemcsak az RMDSZ van ebben a helyzetben, hanem minden párt. Azt tanácsoltam volna az összes kollégának, hogy ne alkalmazzanak rokonokat, még abban az időszakban sem, amikor nem létezett ez a törvény. Most már mit kezdjünk velük? Nem vehetjük vissza a mandátumukat. Ezzel az egész összeférhetetlenségi listával együtt, továbbra is az RMDSZ az az szervezet, ahol a legkevesebb embernek gyűlt meg a baja a törvénnyel. Tudom, hogy tendencia bennünket a sötét sarokba helyezni, de az élet mindig mást bizonyít.
De az önök erkölcsi kódexe mit mond erről a helyzetről?
Nincs egy megszavazott erkölcsi kódexünk.
Más szavakkal, nincsenek erkölcsi standardjaik?
Vannak standardjaink, amikor a jelöltekről szavazunk, a választások előtt, de nem szavaztunk meg egy általános kódexet, mert nem hiszem, hogy szükségünk lenne erkölcsi kódexre. Láthatja, hogy mi történik a nagy csinnadrattával megszavazott kódexekkel. Nem egy erkölcsi szövegtől leszel jobb ember.
România liberă
foter.ro/cikk
2015. november 4.
Ismét tüntetők vonultak utcára országszerte
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket. A tömeg haragja kedden három ember – a tragédia miatt felelősnek tartott Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármester, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes és Victor Ponta – ellen irányult.
Szerdán mindhárman lemondtak, illetve Oprea a teljes kormány lemondása miatt veszíti el tisztségét, ám ő is jelezte, hogy akkor sem vállal miniszteri tisztséget Románia következő kabinetjében, ha ismét a jelenlegi – az általa vezetett Románia Haladásáért Országos Szövetséget is magába foglaló – koalíció alakíthat kormányt. Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Iohannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
MTI
Erdély.ma
2015. november 5.
Lemondott Ponta (Mircea Duşa lehet az ideiglenes miniszterelnök)
Benyújtja lemondását Victor Ponta miniszterelnök. A televízióban közvetített nyilatkozata szerint ezt a döntést azt követően hozta meg, hogy tegnap estétől hatalmas tömegek tüntettek Bukarestben és más nagyvárosban, követelve az ő, a belügyminiszter valamint a fővárosi IV. kerület polgármesterének a lemondását, akiket felelősnek tartanak a hétvégi tragédiáért, amelyben már több mint 30 fiatal meghalt, egy szórakozóhelyen történt tűzesetben.
A kormányfő reményét fejezte ki, hogy döntése nyomán helyreáll a rend, és a kormány továbbra is elláthatja feladatát.
Ma összeül a kormánykoalíció, délután 16 órára pedig rendkívüli kormányülést hívtak össze, hogy megvitassa a kialakult helyzetet.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta, reggel megbeszélést folytatott Victor Pontával az elmúlt napok eseményeiről, illetve a tegnap este történtekről. „Tekintettel arra, hogy egyesek nem hajlandóak felelősséget vállalni, ezért a miniszterelnök úgy döntött, lemond kormányfői tisztségéről, mivel ez így nem mehet tovább” – fejtette ki Dragnea. (13)
Kelemen Hunor: a jelenlegi kormánykoalíció nem alakíthat újabb kormányt
Máté András: Idén nem lehetnek előrehozott választások
Egyelőre nem világos, milyen megoldás körvonalazódik Victor Ponta miniszterelnök lemondását követően, az RMDSZ számára az lenne az ideális, ha olyan kormány alakulna, amely biztosítja a politikai stabilitást – jelentette ki a Szabadságnak Máté András Levente Kolozs megyei képviselő.
Máté szerint ebben az évben előrehozott választásokra nem kerülhet sor, hiszen a korábbi választási törvény hatályon kívül van, az új jogszabály pedig csak 2016-tól lép érvénybe.
Előrehozott választásokat kérnek a liberálisok
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke bejelentette: az előrehozott választásokban látják a jelenlegi politikai válság megoldását.
„Szükség van egy új kezdetre a román politikában. A PNL világosan látja: az esti bukaresti tüntetés tiltakozás volt a gondatlanság, arrogancia, korrupció ellen. Olyan figyelmeztetés, amelyet a politikai elit nem hagyhat szó nélkül” - nyilatkozta Gorghiu.
Oprea: tegnap este tizenegykor beszéltem Pontával, úgy döntöttük, meg kell hallani az utca hangját
Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes azt mondja, kedd este 23 órakor beszélt Victor Ponta miniszterelnökkel, és úgy döntöttek, hallgatnak az „utca hangjára”, mondván, „a legjobb és a legnormálisabb” döntés a kormány lemondása.
„A Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és én tartottam a szavamat, támogattuk a kormányt, amelynek részei voltunk, ahogyan tartottuk a szavunkat Klaus Johannis elnökkel szemben is nemzetbiztonsági kérdésekben, és ez a továbbiakban is így lesz” – hangzott Gabriel Oprea első nyilatkozata azt követően, hogy Victor Ponta bejelentette, a kormány lemond.
Oprea azt mondta, kedd este 23 órakor beszélt Victor Pontával, és együtt döntötték el, hallgatniuk kell „az utca hangjára”.
„Tegnap este, és ezt biztosan Victor Ponta is alátámasztja majd, a Colectiv klubban történt tragédia nyomán, ahol a belügyminisztérium megtette a kötelességét, 23 órakor beszéltem a miniszterelnökkel, és együtt úgy döntöttünk, meg kell hallanunk az utca hangját, a legjobb döntés pedig az, hogy Victor Ponta lemond mandátumáról. Ez volt a normális és helyes döntés. (…) Úgy véljük, természetes, hogy az egész kormány benyújtsa lemondását” – mondta Oprea.
Szerda este több mint 25 ezer bukaresti tüntetett a főváros központjában, a Piedone becenévre hallgató illetett kerületi polgármester lemondását kérve, mert őt teszik felelőssé a 4. kerületben található, engedélyek nélkül működő Colectiv klubban történt tragédiáért.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy visszaadja megbízatását, és reméli, hogy a kormány lemondása kielégíti az utcai megmozdulásokon részt vevő emberek elvárásait. Hozzátette: racionális megoldásokra van szükség.
Dușa lehet az ideiglenes kormányfő
Mircea Dușa honvédelmi minisztert javasolja ideiglenes kormányfőnek Victor Ponta, megbizatása addig tartana, amíg az új kormány hivatalba lép.
Ponta a délután folyamán találkozik Klaus Johannis államelnökkel, neki kell döntenie arról, elfogadja-e a javaslatot, vagy sem.
Dușa: lássuk, elfogadja-e a jelölést az elnök
Mircea Dușa, akit Victor Ponta ideiglenes kormányfőnek jelölt, azt mondja, megvárja, Klaus Johannis elnök egyetért-e ezzel a jelöléssel.
„Ma reggel beszélgettünk Dragnea úrral, a pártelnökkel, illetve a kormányfővel, az ideiglenes kormányfő kilétéről. Lássuk, elfogadja-e az elnök. Megvárom, hogy vajon az államfő beleegyezik-e ideiglenes miniszterelnökké való jelölésembe” - mondta Duşa.
Hozzátette: az ideiglenes kormányfő csak a napi problémákkal foglakozik az új miniszterelnök kinevezéséig.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 7.
Engedékeny politikusok, határozott civilek (Tárgyalások Cotroceni-ben)
Előrehozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak a parlamenti pártok, de nem akarnak politikusokból álló kormányt, és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet – összegezte tegnap Klaus Johannis államfő a parlamenti pártokkal lezajlott egyeztetések első fordulójának tapasztalatait. Az elnök üdvözölte, hogy a politikai alakulatok nyitottságot tanúsítottak „a társadalom által elvárt megoldásokkal szemben”, és bejelentette: a konzultációsorozat jövő héten is folytatódik egy mindenki által elfogadható, minimális kormányprogram felvázolása érdekében. Johannis tegnap a civil szféra húsz küldöttjével is tanácskozott, akik korrupt politikusok nélküli, feddhetetlen, szakmai érdemek alapján kinevezett kormányt kértek, és meghívták a tüntetők közé.
A két napon át tartó tárgyalássorozat végén az államfő elmondta, a pártok vezetői megértették, hogy egyszerű kormányváltásnál többről van szó, hogy a tüntetők sokkal mélyebb reformot, az egész politikustársadalom megtisztulását követelik. Mint mondta, az egyik legérdekesebb következtetés az volt, hogy a pártok többsége hajlandó technokrata kormányzatról és előrehozott választásokról tárgyalni. A pártok közül egyik sem tett javaslatot a leendő kormányfő személyére, ami újdonság a romániai politikában – jegyezte meg.
A kicsik óhaja
Tegnap az államelnök a két kis párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége képviselőit fogadta a Cotroceni-palotában. Gabriel Oprea pártja bármilyen megoldást támogat, amelyet Johannis jónak lát, politikai kormányt, szakértői kormányt és akár az előrehozott választásokat is. A Călin Popescu Tăriceanu vezette szövetség szerint átmeneti kormányt kellene alakítani, és nem értenek egyet az előrehozott választásokkal. Ezt azzal indokolták, hogy az országban minden leáll a választásokig, mert egy technokrata kormány nem tud politikai döntéseket hozni. Az utca hangja
A román kormányalakítások történetében először az államelnök a civil társadalom képviselőit is meghívta a konzultációkra. Johannis szerint ez a találkozó is tanulságos volt, a résztvevők ötletekkel, átgondolt javaslatokkal érkeztek, melyeket elmondása szerint fel is használ majd a következőkben. A civilek olyan új politikusokat szeretnének, akik nem keveredtek korrupcióba, feddhetetlenek, nincs közük az egykori Securitatéhoz, és nem politikai kalandorok. Szorgalmazták továbbá a törvényhozói kiváltságok eltörlését, valamint azt, hogy a parlament ne akadályozza többé a tagjai ellen kezdeményezett bűnvádi eljárásokat. Igénylistájukon vezető helyen szerepel a politika kivonulása a közigazgatásból, az állami intézmények demilitarizálása, valamint a hivatalok vezetőinek szakmai és nem politikai érdemek szerinti szelekciója. A civil szervezetek képviselői az államfővel folytatott párbeszéd rendszeresítését és intézményes keretbe foglalását is kérték.
Folytatás következik
Az elnök egyetértett azzal, hogy a politikustársadalom eljátszotta hitelét, ugyanakkor arra figyelmeztette többnyire fiatalokból álló beszélgetőpartnereit, hogy „nem elég az utcán kiabálni”, a jogos bírálatokat megfogalmazók politikai szerepvállalására, aktivizálódására van szükség. Az államfő úgy értékelte, hogy a most lejárt egyeztetési kör nem elegendő, ezért a következőkben további konzultációk várhatóak. Mint mondta, van egy minimális konkrét feladatcsomag, amiről mindenképpen tárgyalni kell a pártokkal, ezért valószínűleg csak a jövő hét végén ismertetheti „a végső következtetéseket”. Johannis arról is beszélt, hogy meghívták a tüntetők közé, ő pedig elfogadta a meghívást.
Erdély.ma
2015. november 7.
Oprea mégis lemondott
Távozik az ügyvivő kormányból – jelentette be Gabriel Oprea belügyminiszter, a Románia Haladásáért Országos Szövetség elnöke tegnap a Klaus Johannis államfővel folytatott, alig tízperces konzultáció után. Miniszteri jogköreit Ilie Botoş államtitkárra ruházta, akinek aláírási joga lesz az új kormány megalakulásáig tartó átmeneti időszakban. Oprea már akkor jelezte, hogy semmilyen kormányban nem fog szerepet vállalni, amikor Victor Ponta visszaadta miniszterelnöki megbízatását. Az internetes felületeken ezért számos kritika fogalmazódott meg azt követően, hogy mégis részt vett az ügyvivő kormány első, csütörtöki ülésén.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 7.
Bukarestben folytatódnak a demonstrációk
Szakértői kormány alakításához közelednek a romániai kormányalakítási tárgyalások. A Klaus Johannis államfővel folytatott tárgyalásokról még a korábban egyértelműen a kormányzás folytatását hirdető szociáldemokraták is úgy jöttek ki, hogy készen állnak támogatni egy technokrata kabinet felállítását.
Az álláspontok változását minden bizonnyal az egyelőre szűnni nem akaró tüntetések kényszerítették ki, amelyek tegnap is folytatódtak.
A csütörtöki tüntetésen már konkrét követelések is megfogalmazódtak: a bruttó hazai termék hat százalékát kapja meg a tanügy, tegyék átláthatóvá, mire költik el a közpénzeket, mondjon le a nép ügyvédje, Victor Ciorbea, valamint Calin Popescu Tariceanu, a szenátus elnöke. Persze maradtak a korábbi, nehezen konkretizálható skandálások is: „Nemcsak egy nevet változtatunk meg, hanem egy egész rendszert”; „PNL, PSD ugyanaz a nyomorúság”; „Ne űzzétek el a fiatalokat az országból!”; „Le a csúszópénzzel!”; „Adózzon az ortodox egyház is!”. Elhangzott azonban az is, hogy nem lenne jó megoldás előre hozott választásokat tartani, hiszen idő kell új pártok létrehozására, miután a jelenlegiek képtelenek megújulni.
Az államelnök a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) küldöttsége társaságában töltötte a legrövidebb időt. A mindössze tízperces találkozót követően Gabriel Oprea pártelnök, belügyminiszter – akinek távozását talán a legvehemensebben követelte a tömeg a rendőrhalállal végződött, jogtalanul használt rendőri felvezetés miatt – bejelentette: kilép az ideiglenes kormányból. Ugyanakkor jelezte, hogy az UNPR-ben támogató partnerre lel az államfő, bármhogy is döntene az új kormánnyal kapcsolatosan – akár az előre hozott választások megszervezéséről is.
Váratlan hírek érkeztek az ortodox egyházból is: visszavonulásra készül Daniel Ciobotea, a Román Ortodox Egyház feje. A hivatalos indoklás szerint a döntés mögött a pátriárka megromlott egészségi állapota áll. Elgondolkodtató viszont, hogy a közvélemény nem bocsátja meg neki a diszkótűz következményeivel kapcsolatos empátia hiányát, illetve azt, hogy egyháza több papja is sátánistáknak nevezte a rockkoncert résztvevőit, halálukat pedig isteni büntetésnek tartotta.
Az előre hozott választások ügyében a politikai élet szereplőinek álláspontjai is jelentős szórást mutatnak. Az RMDSZ ugyan járhatónak tartja ezt az utat, ám elemzők szerint a felfokozott hangulat fennmaradása nagy valószínűséggel magas választói részvételhez vezet, amit az RMDSZ aligha tudna produkálni a magyar választók körében. Az RMDSZ szempontjából egy liberális kisebbségi kormány tűnik a legmegfelelőbbnek, annak külső támogatása pedig a leglogikusabb lépésnek.
Ugyanakkor Temesváron – a múlt pénteki diszkótűz helyszíne, a Colectiv Club neve nyomán – Colectiv Párt néven új pártot készülnek bejegyezni. A kezdeményező, Cosmin Mirisan frissen végzett jogász szerint az új politikai alakulat az emberek „azon igényéből fakad, hogy megszabaduljanak a korrupciótól”.
Csinta Samu (Kolozsvár)
Magyar Idők (Budapest)
2015. december 17.
Harmadik erő az RMDSZ egy közvélemény-kutatás szerint
Az RMDSZ a harmadik legerősebb párt Romániában – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató szerdán nyilvánosságra hozott eredményeiből.
A kutatás adatai szerint a legnépszerűbb párt a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely a voksok 40, 1 százalékát kapná meg, ha most vasárnap lennének a választások. A második a Szociáldemokrata Párt (PSD) 36,3, az RMDSZ pedig 5,2 százalékkal. Az 5 százalékos parlamenti küszöböt csak ez a három párt éri el, vagyis esetükben nem kellene alternatív küszöböt alkalmazni.
A negyedik a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom (MP) 4,4 százalékkal. A Călin Popescu-Tăriceanu volt kormányfő vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 4 százalékon áll, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 2,6-on, a Monica Macovei volt igazságügy-miniszter fémjelezte M10 pedig 2,4-en.
A férfiak 41,6 százaléka a PNL-re, 34 százaléka a PSD-re voksolna, míg a nőknél ez az arány 38,1-39,2. A 18 és 34 év közötti válaszadók 50,7 százaléka a PNL-lel, 26,3 százaléka a szociáldemokratákkal szimpatizál. A 35 és 49 év közötti korosztályban ez az arány 43,5-26,3, az 50 és 64 év közöttiek körében 27,3-36,7. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 35,7 százaléka a liberális, 29,5 százaléka a szociáldemokrata pártot választaná, míg az érettségi nélküliek körében ez az arány 34,8-50,4, az érettségivel rendelkezők esetében pedig 43,2-34.
A városlakók 43,6 százaléka PNL-párti, míg 31,2 PSD-szimpatizáns, a vidékiek körében az arány 35,8-42,6. Moldvában és Bukovinában a PNL-re 37,4 százalék voksolna, a PSD-re pedig 46,6. Ez az arány Munténiában, Olténiában és Dobrudzsában 41,5-38,9, a Bánságban és a Partiumban 45,3-24, Erdélyben pedig 37-28,3.
Arra a kérdésre, hogy szavazna-e új pártra, 36,2 százalék igennel, 33,7 százalék pedig nemmel válaszolt. Emellett 47,2 százalék véli úgy, hogy szükség lenne új pártokra Romániában. A felmérés november 26. és december 2. között készült, 1071 fős mintán.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 18.
Román kifogások és javaslatok (Közmeghallgatás zászlóügyben)
Mindössze tizenkét személy vett részt tegnap délután a sepsiszentgyörgyi városzászló tervének megvitatására kiírt közmeghallgatáson, és ahhoz képest, hogy a kérdés milyen indulatokat és pereket gerjesztett eddig, gyorsan és nyugodtan lezajlott a megbeszélés.
Lényegében véleményeket és javaslatokat lehetett megfogalmazni a három változatról, amelyeket Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa dolgozott ki, és amelyekről bizonyos román szervezetek hiányolják a rájuk utaló jeleket.
A román szervezetek kifogásait ezúttal a nyugdíjas és tartalékos belügyi káderek szervezetét képviselő Ivan Nicolae mondta el, rajta kívül az azonos nevű, de a védelmi minisztériumhoz tartozó egyesület alelnöke, Rusznák Róbert, a székelyföldi románok civil fórumának küldötte, Andrei Cochior volt ott, valamint a Románia Haladásáért Országos Szövetség egy tagja, Aurel Dragomir. Antal Árpád polgármester ismertette a közmeghallgatás tárgyát és szabályait. Mivel a zászlótervek mindegyikében szerepel a városcímer, leszögezte: ezt már 2007-ben jóváhagyta a román akadémia és a kormány, így nem változtatnak rajta. Szekeres Attila ismertette a három változatot, és felolvasta egy román szakértő ajánlását arról, hogy milyen a jó zászló (egyszerű, kevés, jól megjegyezhető szimbólummal és kevés színnel). A románok civil fóruma azt kérte, hogy legyen rajta egy dák lelet vagy római pénzérme (betűre azonos levélben a nálunk csak magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tănasă is ugyanazt szorgalmazza), és amikor elmagyarázták, hogy a zászló egy adott területé, amelyre ilyen leletek nem jellemzőek, az országzászlót kezdte elemezni; végül pedig azt kérdezte, hogy hol vannak a városlakók, nélkülük nem lehet dönteni. Az általuk megválasztott tanács fog dönteni, nyugtatta meg a polgármester. Aurel Dragomir a színek jelentését firtatta, szerinte túl mosottak és korszerűtlenek, az egész egy középkori városra utal, nem a mára. A régebbi címerek értékesebbek, a zászló színei pedig a címerpajzshoz igazodnak, ha azok mások, a háttér is más lett volna – felelte Szekeres Attila. Antal Árpád pedig kijelentette, hogy Sepsiszentgyörgy jövőben 555 éves város lesz, és erre ő nagyon büszke, a zászlóra is büszkén tekinthet minden helybeli. A leghosszabban Ivan Nicolae beszélt: szerinte a zászlónak az itt élőket kell képviselnie, a 25 százalékos románság jelenlétére pedig semmi nem utal. Ezért ők a négy sarkába négy karikát helyeznének el, román népviselettel, ortodox kereszttel, kehellyel és kenyérrel, illetve dák zászlóval. Elmagyarázta, mit jelképeznek ezek a tárgyak és színek, ugyanakkor néhány gyakorlati kifogást is megfogalmazott: a tervezetben nem szerepel, hogy a zászlórúd jobbról vagy balról legyen, az sincs leírva, hogy a sávok vízszintesek vagy függőlegesek, a színeket pedig számkóddal kell jelölni, mert arany is legalább háromféle van, kék szín rengeteg. Utóbbi megjegyzéseit hasznosnak ítélték, a zászló négy sarkának feldíszítését azonban ellenezték: túl sok szín és elem lenne, amúgy sem lehet a város minden felekezetét és nemzetiségét feltüntetni. A volt rendőrtiszt a szimbólumokkal is elégedetlen, és felhozta, hogy Románia címerében is szerepel Erdély. Igen, de Erdély minden itt élő emberé – felelte Antal Árpád, Szekeres Attila pedig hozzátette: a címer fölött megjelenő hét torony nem Erdélyt, hanem a megyeszékhelyet, a település rangját jelképezi, a falvaknak például csak egy torony dukál. A zászló nem csak a magyaroké lesz, mert területi, nem etnikai jellegű. Cserey Zoltán történész szerint nem kell a kákán csomót keresni, nem írja sehol, hogy a Sepsiszentgyörgy címerében szereplő elemek magyar jelképek: van egy vár, egy keresztény szent, a nap és a hold, ez épp elég világos és ékesszóló. Még ez is túl sok – vélekedett Bocsárdi László, a Tamási Áron színház igazgatója, aki szerint a legegyszerűbb megoldás a legjobb: a Reflex színházi fesztivál jelképe egy pont volt, és mindenki nagyra értékelte...
Rusznák fehér-zöld színeket javasolt, ezt is feljegyezték. Valamennyi ötletet a tanács elé terjesztik, amely december 29-ei ülésén fogadja el a városzászlót. A közmeghallgatás végén Ivan Nicolae a zászlóállványhoz lépett, és kihúzott egy kék-arany zászlót a városcímerrel: már meg is van? Ezt 2008-ban fogadtuk el – felelte Antal Árpád –, de megtámadták, elvesztettük a pert, ám azóta új törvény lépett érvénybe, ezért kezdtük elölről az egész eljárást...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. december 23.
A luxusnyugdíjat megszavazó magyar szenátorok listája
Az önkormányzati vezetőknek - polgármestereknek és helyetteseiknek, valamint megyei tanácselnököknek és helyetteseiknek - extra nyugdíjat szavazott meg a román szenátus. Nézze meg melyik magyar voksolt a törvényt mellett.
Az adevarul.ro a teljes listát közölte mind a 86 szenátorral, akik megszavazták hétfőn a vitatott törvényt.
Az RMDSZ-ből a Bihar megyei Biró Rozália, a Kovászna megyei Klárik László-Attila, a Hargita megyei Tánczos Barna és Verestóy Attila, a Szilágy megyei Végh Sándor, a Szatmár megyei Pataki Csaba, a Kolozs megyei László Attila szavazott extra nyugdíjat az önkormányzati vezetőknek.
A szégyentáblán a PSD, az UNPR, az ALDE, és az RMDSZ szenátorai szerepelnek, a nemzeti liberálisok kivonultak az ülésről. Mivel a szenátus volt a döntő ház, a törvény hatályba lépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.
itthon.ma/erdelyorszag
2016. február 25.
Magyargyűlölő tervezet
„Idegennek” (székelynek) nem jár himnusz vagy zászló 
A székelység közösségi jelképeinek betiltását akarja az a törvénymódosítási tervezet, amelyet 58, a legnagyobb parlamenti pártokat képviselő törvényhozó terjesztett be. A PSD, PNL és UNPR szerint a székely himnusz és a székely zászló nem tűzhető ki a sportrendezvényeken, valamint nyakra-főre énekelni kell a román himnuszt.
Ötvennyolc parlamenti képviselő látta el kézjegyével azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint az összes hazai sportrendezvényt, a napi tévéadásokat, valamint az iskolai tanórákat kötelező módon a román himnusz lejátszásával vagy eléneklésével kell elkezdeni. A módosítás ugyanakkor kitiltaná a sportrendezvényekről a „regionális himnuszokat és zászlókat”, így a székely himnuszt és a székely zászlót is.
A székely lealacsonyítja a románt
A tervezet benyújtását a képviselőház oktatási bizottságának keddi ülésén jelentették be, a sportminiszter jelenlétében. Előzménye, hogy a Sepsi SIC–Kolozsvári U női kosárlabda-mérkőzésen történtek után Elisabeta Lipă sportminiszter körlevélben utasította arra a sportklubokat, hogy az összecsapások előtt ne játsszák le a román himnuszt. Ezt sok helyen figyelmen kívül hagyták, a férfi és női kosárlabda-mérkőzések azóta is a román himnusz lejátszásával kezdődnek. A news.ro portálon ismertetett törvénymódosító tervezet előírná, hogy valamennyi – helyi, országos vagy nemzetközi – sporteseményen kötelező módon ki kell tűzni a román zászlót. A jelenlegi jogszabály csak stadionok és sportcsarnokok esetében rendelkezik így. Továbbá tiltanák a „regionális zászlók” kifeszítését a román lobogó társaságában.
„Tilos a Románia által el nem ismert államok zászlajának kitűzése a román zászló mellé az ország területén. Emellett tilos olyan hazai vagy külföldi régiók zászlójának kitűzése a román zászló mellé, amelyek területi szegregációért és az alkotmányos rend ellen küzdenek” – olvasható a tervezetben. A himnuszokra vonatkozóan a kezdeményezők hasonló tiltást vezetnének be: törvényen kívül helyeznék minden hivatalosan el nem ismert állam vagy régió himnuszát, miközben valamennyi sporteseményen kötelezővé tennék a román himnusz lejátszását.
Párhuzamos tervezetek
A Maszol.ro portál Szabó Ödön RMDSZ-es képviselőt kérdezte meg, mi is történt az oktatási bizottság keddi ülésén, ahol a tervezetet bemutatták. Szabó elmondta, a törvénymódosítás kezdeményezői csak a tervezet beterjesztését jelentették be, részleteket nem ismertettek belőle. „Nem tudjuk még, mit tartalmaz ez a tervezet, amely egyelőre csak a sajtóba juthatott el. Azt viszont tudom, hogy kezdeményezői már egyeztettek róla a sportminiszterrel. Elisabeta Lipă egyébként az ülésen nem kommentálta a tervezetet”.
A képviselő elmondta, Elisabeta Lipă a román himnusznak a sportrendezvényeken történő lejátszását szabályozó tervezetet ismertette az ülésen. Ezt a minisztérium dolgozta ki a sepsiszentgyörgyi mérkőzésen történtek után, és a kormány terjeszti majd be a parlamentbe. A jogszabály a belföldi sportrendezvényeken csak a kupadöntőkön tenné kötelezővé a román himnusz lejátszását. Ugyanakkor büntetéssel sújtaná azokat a szurkolókat, akik a román himnusz eléneklése közben tiszteletlen magatartást tanúsítanak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. március 25.
Betiltott Trianon-gyász?
Ţara arde şi baba se piaptănă – (jobb fordítás híján: A hajó süllyed, a zenekar hangol) – ez a frappáns román közmondás ugrott be annak a törvénytervezetnek a láttán, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Konzervatív Párt (PC), illetve a volt (és vélhetően jelenlegi?) állambiztonsági szervek képviselői gyűjtőpártjának számító Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) szenátorai terjesztettek elő a minap.
A kezdeményezés értelmében börtönbüntetéssel sújthatók mindazok, akik az országot vagy a román nemzetet becsmérlik. Az előterjesztők újra bevezetnék a büntető törvénykönyvbe az „ország vagy a nemzet gyalázása” kifejezést, és 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést javasolnak az ebbe a kategóriába sorolható cselekményekért. Az indoklásban a javaslattevők a 2015. december elsejei kézdivásárhelyi „incidensekre” hivatkoznak elfogadhatatlannak minősítve, hogy „több, más nemzetiségű állampolgár gyásznapként éli meg Románia nemzeti ünnepét”. Véleményük szerint bűnténynek számítanak az olyan megnyilvánulások, mint például a román nemzet történelmi hőseinek gyalázása. (Itt a 2011-es csíkszeredai esetre utalnak, amikor Csibi Barna a város főterén felakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut.) A kezdeményezők úgy vélik: ezeknek a szeparatista, irredenta megnyilvánulásoknak, a nemzetgyalázásra való felbujtásoknak semmi közük a szólásszabadsághoz, hanem olyan cselekedetek, amelyek veszélybe sodorják a nemzetbiztonságot. Kifejtik: a román Btk. olyan tettek esetében állapít meg büntetést, amelyek nem jelentenek különösebb veszélyt a társadalomra, mint például a bizalommal való visszaélés, miközben a nemzetgyalázás bűntényét csak banális pénzbírsággal sújtják.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)