Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. május 9.
Két éve kormányozza az országot Victor Ponta
Két évvel ezelőtt lépett hivatalba a Victor Ponta-kormány, miután az ellenzék sikerre vitte a Mihai Răzvan Ungureanu kabinetje ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát. A miniszterelnök ért el ugyan gazdasági eredményeket, de eddigi mandátumában sok a kudarc is.
A Ponta-kormány mindenképpen ballábbal indult, hiszen jelölt és kinevezett minisztereivel igen sok gond támadt, elsősorban plágium és összeférhetetlenség vádja miatt. A kormánystratégiákért felelős megbízott miniszter jelöltje, Victor Alistar például éppen ez utóbbi ok miatt nem foglalhatta el tisztségét, az oktatási tárca két minisztere, Corina Dumitrescu és Ioan Mang ellen pedig a plágium vádja merült fel. Igaz, doktorátusi disszertációja kapcsán plágiummal gyanúsították magát a kormányfőt is, alig néhány héttel azt követően, hogy átvette a kabinet vezetését.
A 2012. évi parlamenti választások után – ahol a Szociál-Liberális Szövetség 60 százalékot szerzett – létrejött a második Ponta-kormány, amelybe a miniszterelnök az RMDSZ-t is szerette volna bevenni. Ezt a szándékát azonban a Konzervatív Pártot megalakító Dan Voiculescu és a nemzeti liberálisok vezetője, Crin Antonescu ellenszegülése miatt nem tudta végrehajtani, így a kabinet a szociáldemokratákból, a nemzeti liberálisokból, a Konzervatív Pártból és a Románia Haladásáért Országos Szövetségből jött létre.
A gondok azonban folytatódtak. A kabinet közlekedési miniszterét, Relu Fenechiut öt év letöltendő börtönre ítélték. Így ő lett a legelső, hivatalában lévő miniszter, aki a bársonyszékből egyenesen a börtönbe távozott. A kormány belügyminisztere, Radu Stroe pedig lemondásra kényszerült a Nyugati Kárpátokban bekövetkezett repülőszerencsétlenség nyomán tett, meggondolatlan kijelentéséért.
A fő gondot azonban a kormánykoalíció legfontosabb két politikai tömörülése, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok közötti, egyre mélyülő ellentétek jelentették, amelyek következtében a liberálisok idén február végén kiléptek a kormányból. Nem sokkal később a parlament bizalmi szavazatot adott a harmadik Ponta-kormánynak, amelyben immár helyet kapott az RMDSZ is.
Személycserék, „fekete kedd”
A Szociál-Liberális Szövetség hatalomra kerülésével megindultak a személycserék is. 2012 júliusában menesztették a népügyvédet, Gheorghe Iancut, a demokrata liberális Vasile Blagát pedig leváltották a szenátus éléről – helyébe Crin Antonescut nevezték ki. A képviselőház éléről ugyanakkor leváltották a demokrata liberális Roberta Anastasét, helyébe az elnöki tisztséget jelenleg is elfoglaló szociáldemokrata Valeriu Zgonea került.
A Szociál-Liberális Szövetség kormánya nyílt ellentétbe került Traian Basescu államfővel – a viszony azt követően sem változott, hogy a 2012. évi parlamenti választásokat követően Victor Ponta „békés egymás mellett élési” paktumot írt alá az államfővel. Igaz, a dokumentumnak szerepe volt abban, hogy Laura Codruta Kövesit kinevezték a korrupcióelleni igazgatóság, Tiberiu Nitut pedig Románia főügyészsége élére.
„Fekete keddként” maradt fenn az a nap, amikor a korrupt kiskirályok, miniszterek, párttisztségviselők védelmében a parlament megpróbálta titokban módosítani a Büntető Törvénykönyvet, illetve megszavaztatni a kegyelemről és az amnesztiáról szóló törvénytervezetet.
Megvalósulatlan elképzelések
A kormánynak több jelentős elképzeléseit nem sikerült megvalósítania. Közéjük tartozik az alkotmánymódosítás, a regionalizálás, a decentralizáció. Ezek az elképzelések pillanatnyilag a parlament munkaasztalának valamelyik fiókjában hevernek.
Az alkotmánymódosító parlamenti bizottságot vezető Crin Antonescu elképzelése szerint az alaptörvény módosításáról 2013 őszén kellett volna kiírni népszavazást. A parlamenti bizottság által elfogadott változások jelentős részével azonban a Velencei Bizottság nem értett egyet. A bírálatok alapján három napon át ülésezett a parlamenti bizottság, de a módosított változtatások ugyancsak nem nyerték el az Európai Tanács tanácsadói testületének tetszését. A jelenlegi helyzetben az alkotmánymódosításra 2015 előtt feltehetően nem kerül sor.
Románia regionalizálásának tervét a szociáldemokraták ügyvezető elnöke, miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter, Liviu Dragnea vállalta magára, aki tavaly ősszel ismertette a decentralizációs elképzelést. Ez azonban teljes egészében alkotmányellenesnek bizonyult. A terv egyelőre elakadt, a szociáldemokraták még a régiók számában sem tudnak megegyezni.
Csökkenő életszínvonal
Gazdasági vonatkozásban a kormány ért el sikereket, elsősorban a makrogazdaság területén, de a mikrogazdaság vonatkozásában is születettek eredmények. Az infláció 1989 óta a legalacsonyabb szintet érte el, a sorozatos drágulások azonban meggyengítették a lakossági vásárlóerőt. A nettó átlagfizetés nominálisan 4,6 százalékkal, 1533 lejről 1626 lejre nőtt, az árak azonban átlagosan 6 százalékkal emelkedtek, így tehát a reálbér 1,4 százalékkal csökkent a Ponta-kormányok ideje alatt.
Az átlagnyugdíj 769 lejről 811 lejre nőtt, ami 5,4 százalékos emelkedést jelent, de még ez is elmarad az árdrágítások mellett. A jelenleg 850 lejes minimálbér júliustól eléri a 900 lejt – ez viszont kevés a megélhetéshez.
A legtöbb vitát talán az adózást szabályozó jogszabályok váltották ki, elsősorban a jövedéki adó kiszámítási módja, valamint az üzemanyagok árára kirótt 7 eurócentes illeték. Ellenintézkedés gyanánt a kormány 24 százalékról 9 százalékra csökkentette a kenyér hozzáadott értékadóját. Gazdasági szakértők szerint utóbbi intézkedésnek nem lesz semmi hatása, a termelők megtalálják majd a módját annak, hogy a kenyér árát visszavigyék a korábbi szintre.
Kudarcok
A kormány nem valósította meg az autópályák építésével kapcsolatos elképzeléseit sem. A Brassó-Comarnic sztráda építését tavasszal kellene elkezdeni, egyelőre azonban gondot okoz a finanszírozás. Az országutak és autópályák építésére kidolgozott mesterterv sem sikerült igazán „mesterivé”, szakemberek vitatják a szakminisztérium elképzeléseit.
Nem sikerült magánvezetőket kinevezni az állami vállalatok élére, holott erre már több alkalommal is ígéretet tettek, egyebek között a Nemzetközi Valutaalapnak. A magánszektorból kinevezett vezetők a rájuk nehezedő politikai nyomás miatt később lemondtak tisztségükről, sok esetben pedig a vállalatok élére pártkliensek kerültek, akik vigyáztak rá, hogy még a reformok érdekében se hozzanak a részvényeseket negatívan érintő intézkedéseket. Így aztán miközben az állami vállalatok továbbra is veszteségesek, újabb adósságokat halmoznak fel, a „magánvezetők” az őket kinevező politikai erők vagy személyek szolgálatába álltak.
Kudarccal végződött az állami vállalatok privatizációja: nem sikerült magánkézre adni sem az Oltchim vállalatot, sem a román államvasutak áruszállítási részlegét, de a CupruMin vállalatra sem akadt jelentkező.
A kabinet eredményt ért el viszont a Nuclearelectrica és a Transgaz esetében, amelynek 15 százalékos részvénycsomagja felkerült a börzére, a Romgaz részvényeit pedig mind a bukaresti, mind pedig a londoni tőzsdén jegyzik.
Nem született továbbra sem döntés viszont sem a palagázakat sem pedig a verespataki aranybányát illetően. Utóbbiban a kormányfő azzal szolgáltatott csemegét a sajtónak, hogy kijelentette: miniszterelnökként egyetért a bánya megnyitásával, parlamenti képviselőként pedig nem.
Bogdán Tibor. maszol.ro

2014. május 26.
BEC-részeredmény: 6,48 százalékot kapott az RMDSZ
A központi választási iroda hétfőn közli az európai parlamenti választások eredményeit. E közben sorra futnak be a párhuzamos szavazatszámlálások adatai. Az eredményekről percről percre.
10.00: Még nem biztos, hogy az RMDSZ három mandátumot szerzett a vasárnapi európai parlamenti választásokon – mondta hétfő reggel a maszol.ro-nak Székely István.
9.00: A szavazatok 93,8 százalékos feldolgozottsága szerint 6,48 százalékos eredményt ért el az RMDSZ a vasárnapi európai parlamenti választásokon – közölte hétfő reggel a központi választási iroda (BEC).
A hivatalos adatok szerint a PSD-UNPR-PC baloldali választási szövetség a szavazatok 37,25 százalékával győzött. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) 14,86, a Demokrata Liberális Párt 12,26, a független Mircea Diaconu 6,95, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) 6,24 százalékot kapott.
BEC közölte: vasárnap 5.549.303 személy adta le a szavazatát, ez 32,24 százalékos részvételt jelent. Összesen 321.579 szavazatot semmisnek nyilvánítottak.
8.50: A Demokrata Liberális Párt (PDL) párhuzamos szavazatszámlálása szerint az RMDSZ a szavazatok 6,6 százalékát szerezte meg a vasárnapi európai parlamenti választásokon. maszol.ro

2014. május 27.
Győzött a román baloldal, lemondott a PNL vezetősége
Fölényes baloldali győzelmet hozott Romániában a vasárnapi európai parlamenti (EP) választás: 99,99 százalékos feldolgozottság mellett a kormányzó Szociáldemokrata Párt – Románia Fejlődéséért Országos Szövetség – Konzervatív Párt (PSD-UNPR-PC) szövetség 2 093 132 vokssal, a szavazatok 37,60 százalékát beseperve a legtöbb – szám szerint 16 – képviselőt küldheti az Európai Parlamentbe.
Az RMDSZ 6,3 százalékos eredményt ért el. Korábbi feldolgozottságnál egy ideig úgy tűnt, esély lehet arra, hogy három képviselőt delegáljon az európai törvényhozásba, így a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval együtt összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyar közösséget az EP-ben. A délutáni feldolgozottsági adatok alapján azonban bizonyosnak tűnik, végül két mandátuma marad.
A második helyen a kormányból márciusban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) végzett 835.453 szavazattal, 15 százalékkal, ami 6 mandátumot jelent, a harmadik a Demokrata-Liberális Párt (680 759 voks, 12,23 százalék, 5 mandátum), mandátumhoz jut a Traian Băsescuhoz közeli erők által nemrég létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) is (345 908 voks, 6,21 százalék, 2 mandátum), sikeres volt az RMDSZ is, amely 6,30 százalékot ért el, és egyetlen független jelöltként a PNL-ből összeférhetetlenségi ügyei miatt kilépett volt művelődési miniszter, Mircea Diaconu is bejutott az EP-be, 379.528 szavazattal, 6,81 százalékkal.
Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke már vasárnap este, az exit-poll eredmények közzé tételét követően ajánlatot tett a PNL-nek a liberálisok márciusi kilépésével megszűnt Szociálliberális Unió (USL) helyreállítására, Emellett az ország ügyeiről szóló egyeztetésre hívta a PDL-t és a Dan Diaconescu Néppártot (PPDD) is.
Lemondott a PNL vezetősége, a párt átlép az EPP-be
Crin Antonescu PNL-elnök viszont leszögezte: a PNL-t nem lehet megszelídíteni langyos kormányzati pozíciókkal, és a párt nem hagyja, hogy az ország a „vörös bárók” kezébe kerüljön, ezért az ország PSD-sítésének legfőbb ellenfele kíván lenni. Közölte: vállalja a felelősséget kudarc miatt, ugyanakkor a PNL mégiscsak a legjobb eredményt elérő jobbközép párt.
A felelősségvállalás azt jelenti, hogy vele együtt hétfőn a párt teljes vezetősége felajánlotta lemondását, ám mivel nem akadt olyan politikus, aki vállalta volna a PNL ideiglenes irányítását, Antonescu tovább vezeti a pártot a következő kongresszusig.
Antonescu leszögezte: egyesíteni kell a jobboldali erőket, és elmondta: a PNL a liberálisoktól átigazol a jobbközép erőket tömörítő Európai Néppártba (EPP). Erről hétfőn döntött is a pártelnökség. Egyes források szerint ezzel a PDL-vel való fúziót készítenék elő, amit azonban még egyik párt vezetői sem erősítettek meg.
A kudarc nyomán amúgy Klaus Johannis, a PNL első alelnöke jelentette be először: távozik tisztségéből.
Közben a pártvezetés döntött a Szatmár megyei szervezet feloszlatásáról, amiért az felajánlotta a visszafogadást Călin Popescu Tăriceanu volt pártelnök-kormányfő számára, aki azt követően lépett ki a pártból, hogy az felrúgta a koalíciót. Tăriceanut ki is küldték az ülésről, mondván: visszalépése, így párttagsága is szabályellenes.
Marasztalná a PNL-t az ALDE
Antonescu bejelentésére egyébként közleményben reagáltak az európai liberálisok (ALDE) vezetői, Guy Verhofstadt EP-frakcióvezető és Graham Watson elnök. Megfogalmazásuk szerint a „szerencsétlen” döntés figyelmen kívül hagyja, hogy a PNL még így is az egyik legerősebb párt lenne az ALDE-n belül, ami jelentős vezető tisztségeket hozna magával. A közlemény szerint az átállással a PNL a gyenge oldalát domborítaná ki az erősségei helyett, és Traian Băsescu oldalára állna.
Vasile Blaga PDL-elnök szerint elfogadható a pártja által elért eredmény, de lehetett volna jobb. Közölte: a jobboldal egyesítéséről szóló tárgyalásokkal megvárják a végeredményt.
Az egykori PDL-s Elena Udrea, aki nemrég állt át a PMP-be, úgy fogalmazott, a párt számára győzelem az eredmény, hiszen sikeresen teljesítette első választási megmérettetését. Felkérte a többi jobbközép pártot, hogy tárgyaljanak, és lépjenek fel közösen a novemberi államfőválasztáson.
Nagyobb választási részvétel
A részvételi arány 32,44 százalék volt, ami lényegesen jobb, mint öt évvel ezelőtt, amikor csupán a választók 27,2 százalékos volt a részvétel. Vasárnap városon 28,69, vidéken átlag fölötti, 36,88 százalékos volt a részvételi arány.
A legnagyobb arányban a PSD felségterületének számító dél-romániai megyékben járultak urnához, Olt megyében 46,57 százalékos volt a részvétel. A további éllovasok: Ilfov (42,26), Mehedinți 840,17), Teleorman (39,84) és Giurgiu (39,12). A legalacsonyabb Máramaros megyében volt a részvételi arány (25,31). További sereghajtók: Tulcea (27,12), Ialomița (27,66), Temes (27,94) és Vaslui (28,22).
Balogh Levente. Székelyhon.ro

Európai parlamenti választások 2014
Részleges eredmények
A Központi Választási Iroda (BEC) tegnap délután 4 órai, 99,99%-os feldolgozási adatai szerint a vasárnapi szavazás eredménye a következő:
Az állandó választási névjegyzéken szereplő szavazópolgárok száma: 18.219.749
Szavazott: 5.911.232, 32,44%
Érvényes szavazatok száma: 5.556.005
1. PSD-UNPR-PC Választási Szövetség – 37,60%
2. Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 15%
3. Demokrata-Liberális Párt (PDL) – 12,23%
4. Diaconu Mircea független jelölt – 6,81%
5. RMDSZ – 6,30%
6. Népi Mozgalom Pártja (PMP) – 6,21%
A választáson részt vevő többi politikai alakulat vagy független jelölt nem érte el az 5%-os választási küszöböt.
Végleges Maros megyei adatok
Az állandó választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 481.981
Szavazási részvétel: 148.568 (30,82%)
Érvényes szavazatok száma: 141.794 (95,44%)
Az adatok 100 százalékos feldolgozása utáni eredmények:
1. RMDSZ – 57.082 szavazat, 40,25%
2. PSD-UNPR-PC – 29.411 szavazat, 20,74%
3. Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 16.184 szavazat, 11,39%
4. Demokrata-Liberális Párt (PDL) – 11.544 szavazat, 8,14%
5. Mircea Diaconu – 4,26%
6. Népi Mozgalom Pártja (PMP) – 4.630 szavazat, 3,2%
7. Egyéb: 12,9%
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázott
A leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,30 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi európai parlamenti választásokon, így biztosra vehető, hogy két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A mandátumok elosztása azonban az ötszázalékos küszöböt át nem lépő pártok és független jelöltek szavazatainak újraosztása nyomán válik véglegessé.
Egy ideig úgy tűnt, hogy az RMDSZ három képviselőt is delegálhat Brüsszelbe, ahol a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyarságot. A közel százszázalékos feldolgozottság alapján azonban a szövetségnek be kell érnie két mandátummal.
Az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők foglalják el az első két helyet, harmadik Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
A hétfő kora estig beérkezett adatok alapján az RMDSZ országos szinten 350 659 szavazatot kapott, 81 080 vokssal kevesebbet, mint az öt évvel korábban megszervezett EP-választáson.
A megyei választási irodák által közölt végleges adatok azt mutatják, az RMDSZ öt megyében szerezte meg a voksok többségét. Hargita megyében a szövetség jelöltlistája a szavazatok 87 százalékát kapta meg, Kovászna megyében pedig az urnához járuló választópolgárok 76 százaléka voksolt a tulipánra.
A szövetség emellett Maros (40 százalékkal), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is győzni tudott. Az RMDSZ 21,5, illetve 16,4 százalékkal a második helyen végzett Bihar és Kolozs megyében. Brassó megyében a végeredmény alapján az RMDSZ a negyedik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, miután a voksok 6,8 százalékát kapta meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Szerinte az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak.
Külön köszönetet mondott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, valamint „magyarországi barátainknak”, mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a megmérettetés előtt néhány nappal szavazásra buzdították a romániai magyarokat. Kelemen úgy értékelte, hasznosnak bizonyult a Magyar Polgári Párttal korábban kötött megállapodás, hozzátéve: a további együttműködés garantált a polgári alakulattal.
Winkler Gyula szerint ezen a megmérettetésen is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ bírja az erdélyi magyar, a székely emberek bizalmát, szavazataik pedig visszaigazolták az alakulatnak az elmúlt 25 évben végzett munkáját. Sógor Csaba ugyancsak megköszönte a magyar közösség támogatását, a „felelős szavazatokat”.
Borboly: jobb lett volna összefogni
Az RMDSZ elsöprő győzelmet aratott Hargita megyében, a 2009-es eurovoksoláshoz viszonyítva azonban a szövetség kevesebb szavazatot kapott: míg vasárnap 80 708-an pecsételtek az RMDSZ-re, öt évvel ezelőtt 97 164 választópolgár támogatta a szövetség jelöltlistáját.
A székelyföldi megyében gyengébb volt a részvételi arány is, mint 2009-ben: vasárnap a szavazásra jogosultak 35,6 százaléka élt állampolgári kötelezettségével, öt évvel ezelőtt ez az arány 40 százalékos volt. A megyei választási iroda által közölt adatok szerint Hargita megyében a PSD–UNPR–PC választási szövetség 3553, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) pedig 1385 voksot kapott.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke hétfőn arra mutatott rá, hogy az RMDSZ szavazatainak több mint felét a székelyföldi megyékből kapta. Ezzel együtt gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, és azt is, hogy összefogásra irányuló javaslatait a szövetségen belül nem támogatták. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazást pedig nem lehet „alamizsnaként kérni”.
„A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az RMDSZ-es politikus, aki új irányt sürgetett a politikai diskurzusban, amelyben szerinte a választók mindennapi gondjai, ügyei is helyet kell kapjanak.
Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható Hargita megyében a 2009-es EP-választásokhoz viszonyítva a mostani alacsonyabb részvétel, és az RMDSZ-re leadott kevesebb szavazat, Borboly azt mondta, ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták.
Az előző EP-választásokhoz képest jóval kisebb volt a részvételi arány Kovászna megyében is: 2009-ben a háromszéki választópolgárok 36,9 százaléka szavazott, míg vasárnap csupán 29 százalékot mértek.
Az RMDSZ-listát Háromszéken 39 700 választó támogatta, míg a korábbi EP-választáson a szövetség 13 615 szavazattal kapott többet. Második helyen itt is a szociáldemokraták végeztek 4075 vokssal, a demokrata-liberálisok pedig 1616 szavazatot kaptak.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, bár jóval nagyobb részvételi arányra számítottak Háromszéken, az eredmény a magyarok számarányának megfelelően alakult. A sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: bár az erdélyi magyarság ilyen szempontból felülteljesített, 2007-ben az RMDSZ és Tőkés László közötti verseny, majd 2009-ben az összefogás listája eredményesebben mozgósított.
Dicséret és bírálat Maros megyében
Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Maros megyében is: vasárnap 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben a szervezet 75 516 szavazatot kapott.
A május 25-én mért részvételi arány 30 százalékos volt, míg 2009-ben a szavazatra jogosultak valamivel több, mint 32 százaléka járult urnákhoz – közölte a megyei választási iroda. Maros megyében egyébként a PSD–UNPR–PC szövetség végzett az RMDSZ mögött 20,7 százalékkal, a liberálisok a voksok 11 százalékát kapták meg.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke úgy értékelte, a megyében sikerült az érdekvédelem minden egyes láncszemét összekapcsolni, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét.
Az RMDSZ-es Vass Levente azonban a szövetségi listára leadott szavazatok drasztikus csökkenésére mutatott rá hétfői Facebook-bejegyzésében. A leendő államtitkár szerint az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása többféleképpen is magyarázható: a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül.
Győzni tudott a szövetség Szatmár megyében is: a tulipános jelöltlista 35 754 szavazatot, míg a PSD–UNPR–PC 28 642 voksot kapott (a szavazatok 28 százalékát). Itt a részvételi arány 33 százalékos volt.
Pataki Csaba szatmári RMDSZ-es szenátor a Krónikának elmondta, elégedett a vasárnapi eredménnyel. „A népesség fogyását is figyelembe véve elmondható, a szervezet lényegében 2 százalékkal több szavazatot kapott, mint amekkora a magyarság aránya a megyében, ennek függvényében bátran kijelenthetjük, hogy hasonló eredményt értünk el, mint 2009-ben” – kommentálta a végeredményt a szatmári politikus.
A Winkler Gyula vezette lista kapta a legtöbb szavazatot Szilágy megyében is, ahol 66 242 szavazóból 18 173-an támogatták az RMDSZ listáját. Második helyre itt is a PSD–UNPR–PC futott be a szavazatok 26 százalékával. A Szilágy megyei választási iroda által közölt adatok szerint a részvételi arány meghaladta a 33 százalékot.
Mozgósítás az utolsó száz méteren
Az RMDSZ-nek a választás napján „apait-anyait” bele kellett adnia ahhoz, hogy az erdélyi magyarlakta megyékben a részvétel elérje az országos átlagot. Amikor a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve elmarad a románokétól, a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felmérés készítése ürügyén házról házra járva buzdították a magyarokat arra, hogy járuljanak urnák elé.
Hasonlóan agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazókedvét követő Barna Gergő szociológus adott pillanatban megkongatta a vészharangot, miszerint a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál.
A szakértő szerint ez az eredmény azért tekinthető aggasztónak, mert a magyar részvétel abszolút értékben is alatta maradt az országos részvételnek, de a különbség ennél is jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-ben és 2009-ben rendezett EP-választáson a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest.
Barna Gergő értékelése szerint a legnagyobb gond a nap első felében a Székelyföldön mutatkozott, ekkor Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt ugyancsak olyan vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren.
„Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – hangzott a szövetség szavazásra buzdító felhívása.
Vasárnap egyébként Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke több Facebook-bejegyzésben is élesen bírta az RMDSZ honlapján napközben közzétett mozgósító anyagokat, melyek szerint a választásokon való részvétel tekintetében a székelyföldi megyék rosszul teljesítenek.
A csíkszéki RMDSZ-elnök szerint „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van fölösleges pénzkidobás.” A Hargita és Kovászna megyében mért alacsony részvételi arányra vonatkozó másik hír kapcsán Borboly megjegyezte: „Aki az alábbit írta, az RMDSZ honlapjára, annak kár a továbbiakban a magyarságnak szánt, állami költségvetési forrásból fedezni a fizetését.”
Egy újabb bejegyzésben Borboly úgy fogalmazott, ha minden megyei RMDSZ-szervezet „úgy muzsikált volna”, mint a Hargita megyei területi szervezetek, az RMDSZ három mandátumot is szerezhetett volna.
RMDSZ-es EP-szereplés: beszédes számok
Romániában először 2007. november 25-én rendeztek európai parlamenti választást, az akkor eurohonatyává választott képviselők még csak kétéves „csonka” mandátumot szereztek. Az RMDSZ Frunda György vezette listájára 282 929-en szavaztak, ami a leadott voksok 5,52 százalékát jelentette, és két mandátumra volt elegendő.
Frunda a megmérettetés után lemondott brüsszeli mandátumáról, így a listán őt követő Sógor Csaba és Winkler Gyula kezdhette meg európai parlamenti pályafutását. A hét évvel ezelőtt függetlenként indult Tőkés László 176 533 szavazatot gyűjtött be (a voksok 3,44 százalékát), ezzel egyedüli romániai párton kívüliként bejutott az EP-be.
A 2007-es megmérettetésen 29,46 százalékos volt a részvétel. Két évvel később, 2009. június 7-én rendezték az első, „teljes értékű” EP-választást, ekkor szereztek Romániában először teljes, ötéves mandátumot az eurohonatyák, számszerint 33-an.
A 2007-es euromegmérettetéshez képest öt évvel ezelőtt létrejött a választási megállapodás a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között, ennek megfelelően a Tőkés László vezette tulipános lista 431 739 voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Második és harmadik helyen Sógor és Winkler újrázott.
Az együttműködéssel nem sikerült maximalizálni az erdélyi magyar szavazatokat, hiszen közel 28 ezerrel kevesebb magyar voksolt 2009-ben az összefogás listájára, mint két évvel korábban Tőkésre és az RMDSZ-re együttvéve. Akkor országos szinten a szavazásra jogosultak 27,67 százaléka (5 035 297 szavazó) járult urnák elé. Krónika (Kolozsvár)

Baloldali siker az időközi választásokon is
Hét újabb parlamenti képviselői mandátumot sikerült megszereznie a baloldali pártszövetségnek (PSD–UNPR–PC) a vasárnapi EP-választásokkal egyidőben rendezett időközi parlamenti választásokon.
rendezett időközi parlamenti választásokon.
Victor Ponta elmondta, jelöltjeik közül csupán Gabriela Szabónak nem sikerült mandátumot szereznie Ilfovban, a másik sportikon, Ilie Năstase ellenben bukaresti kerületben győzött. A polgármesteri mandátumokért folyó versenyből is a baloldali pártszövetség került ki győztesen: a 17 önkormányzatból 13-nak a vezetését sikerült megszereznie, közölte Ponta, az erdélyi megyékben elért jó eredményt hangsúlyozva.
A baloldali pártszövetség jelöltje, Ovidiu Sliaghi volt közlekedési miniszter győzött a Szatmár megyei 2-es választókerületben, ahol az érvényes voksok közel 36 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jelöltje, Nagy Szabolcs mindössze a szavazatok 28 százalékát tudhatta magáénak.
„Nyerhettünk volna, ha a magyarság nagyobb arányban vesz részt a választáson” – fejtette ki Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök, aki szerint a szövetség táborának kishitűsége vezetett ehhez az eredményhez. Úgy vélte, ha minden második magyar megjelenik az urnáknál, és az RMDSZ jelöltjére szavaz, első helyen végezhetett volna jelöltjük.
A kettes körzet a közel 30 százalékos magyar lakossággal hagyományosan az úgynevezett billegő körzetek közé tartozik, ahol az első körben általában egyik jelölt sem lépi át az 50 százalékot, így országos visszaosztással dől el a képviselői tisztség sorsa.
A 2008-as voksoláson az RMDSZ-es színekben induló Kovács Máté végzett az első helyen 30 százalék körüli eredménnyel, azonban akkor külön jelöltet állított a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az elhagyott körzetében újfent induló Ovidiu Silaghi most a PSD–UNPR–PC jelöltjeként szállt ringbe, jelölt nélkül hagyva a PNL-t.
A riválisok között egyébként felbukkant Dan Diaconescu, a PPDD elnöke is, aki mindössze paraszthajszállal (11,8%) maradt le a 12 százalékkal végzett demokrata-liberális párti induló, Ileana Blidar mögött. A kettes körzetben a Polgári Erő (FC) jelöltje 7, míg a Népi Mozgalom Pártja (PMP) közel 5 százalékot szerzett.
Bár Szatmár megyében nem, a Brassó megyei Apácán sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol Bölöni Lászlót választották polgármesternek. A hírt Kovács Péter adta hírül Facebook bejegyzésében.
„A Brassó megyei Apáca községben megnyertük az időközi polgármester-választásokat. Bölöni László, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 53%-át szerezte meg egy olyan településen, ahol a magyarok aránya csupán 36,8%” – fogalmazott a szövetség főtitkára.
Apácán azért kellett kiírni időközi választásokat, mert tavaly áprilisban, 53 évesen elhunyt Bölöni Gyula polgármester. Az elöljáró három mandátumot szerzett az RMDSZ színeiben, 2000 óta állt a település élén. A tisztséget utána ideiglenes jelleggel Bölöni László töltötte be.
Apáca jelenlegi polgármestere korábban alpolgármesterként és településmenedzserként dolgozott. A vasárnapi időközi választáson rajta kívül még hárman indultak: Corneliu Morar, a Polgári Erő (FC) színeiben méretkezett meg, Gheorghe Dorin Ganeát a szociáldemokraták, míg Gheorghe Drăgant a demokrata-liberálisok indították.
Babos Krisztina, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2014. május 29.
Megvan az EP-választások végeredménye
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a baloldali szövetségeseinek jelöltjei szerezték meg a Romániának járó 32 európai parlamenti (EP-) mandátum felét, a RMDSZ pedig két képviselőt küldhet Brüsszelbe - a voksolás hivatalos végeredményét csütörtökön tett közzé a központi választási iroda (BEC).
A több mint 18 millió román választópolgár 32,44 százaléka adta le vasárnap voksát, az érvénytelen szavazatok aránya 5,83 százalék volt. Az érvényes szavazatok 37,6 százalékát a PSD-UNPR-PC választási listája kapta, így a kormánypártok 16 képviselőt küldenek Brüsszelbe.
Az RMDSZ-re 350 689-en szavaztak: a 6,29 százalékos eredmény két mandátum megszerzésére volt elég. Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula és Sógor Csaba kapott újabb ötéves brüsszeli megbízatást. maszol.ro

2014. június 27.
Ismét volt egy „fekete kedd” a parlamentben
Tavaly decemberben 10-én, kedden próbálták biztosítani büntetlenségüket a honatyák a büntető törvénykönyv módosításával. Most pedig, június 24-én, az újabb „fekete kedden”, megszavazták azt a törvényt, amelynek értelmében a megyei tanácselnökök és a polgármesterek mentesülnének az érdekkonfliktusoktól.
A sajtó „bekavart”
A törvénynek látszólag nincs semmiféle köze az érdekkonfliktusokhoz. A jogszabály értelmében a megyei tanácselnökök és polgármesterek jog szerinti tagjaivá válnak a községi, városi, municípiumi és megyei közüzemi szolgáltatások és helyi közhasznú társaságok igazgató tanácsainak. Ha pedig ha másvalakit jelölnének ki e tisztségre, akkor ők maguk határozhatják meg helyettesük személyét. A jelenlegi törvény szerint erről a helyi vagy a megyei tanács dönt.
A most megszavazott jogszabály a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó, 2006-ban elfogadott törvényt módosítja. A módosításokat azonban a szenátus 2013 novemberében elutasította. A tervezetet ezt követően a szociáldemokrata honatyák még az európai parlamenti választások előtt készítették elő a képviselőházi végső szavazásra.
A május 27-i ülésen azonban a szociáldemokrata képviselő, Iulian Iancu minden külön magyarázat nélkül a jogszabálytervezet visszaküldését kérte az általa elnökölt ipari szakbizottságba. Ennek feltehetőleg az lehetett az oka, hogy a bukaresti sajtó már május közepén felhívta a figyelmet: a módosítások kidolgozásánál a szociáldemokrata honatyák nem konzultáltak az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI), jóllehet a módosítások megváltoztatják az összeférhetetlenség kritériumait.
1200 „büntetlen”
A tervezetet hat szociáldemokrata képviselő nyújtotta be a képviselőházba. Kidolgozói között van Florin Iordache, aki a tavalyi, decemberi „fekete kedd” alkalmával egyik fő hangadója volt az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvénytervezet, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításai elfogadásának. De a tervezethez nevét adta a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője, Marian Neacşu is.
A jogszabályt a hatalom képviselői – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért, az RMDSZ, a Konzervatív Párt, és a Victor Ponta kormányfővel újabban lepaktáló Dan Diaconescu Néppárt – szavazták meg.
Ha a képviselőházi szavazást követően Traian Băsescu államfő kihirdeti a törvényt, akkor a legfelsőbb bíróság elé terjesztett több száz ügycsomót érvényteleníthetnek. Az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség elnöke, Horia Georgescu szerint az összeférhetetlenséggel gyanúsított helyi választottak ellen leállnának a kivizsgálások, több mint 1200 helyi választott mentesülhetne az összeférhetetlenség vádjától.
Közéjük tartoznak olyan nevek is, mint Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis, a Brassó megyei tanács elnöke, Aristotel Câncescu, Konstanca polgármestere, Radu Mazăre, a Konstanca megyei tanács elnöke, Nicuşor Constantinescu, a Hunyad megyei tanács elnöke, Mircea Moloţ.
A legtöbben azonban kisvárosok és községek polgármesterei, elsősorban a szociáldemokraták részéről, akik egyébként – mindenekelőtt a választási kampány során – igen nagy nyomást gyakoroltak a párt központi vezetésére a törvény elfogadása érdekében. Victor Ponta kormánya egyébként tavaly sürgősségi kormányrendelettel kívánta keresztülvinni a parlamenten a jogszabályt, ám Brüsszel negatív véleményezése kapcsán felhagyott a kísérlettel. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes utoljára idén áprilisban tett ígéretet pártja kiskirályainak, egy brassói összejövetel alkalmával a törvénymódosítások mielőbbi elfogadására.
A módosítások rövid története
A Szociáldemokrata Párt már régebben igyekszik megszabadítani helyi választottjait az összeférhetetlenség vádjától. A próbálkozások már 2008-ban megindultak, amikor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elkezdte kivizsgálni az összeférhetetlenséggel gyanúsított megyei tanácselnökök és polgármesterek helyzetét. A kivizsgálások számának szaporodásával egyenes arányban nőtt a megyei kiskirályok tiltakozása is.
Liviu Dragnea 2013 júliusában megígérte a Szociál-Liberális Szövetség (USL) helyi választottjainak, hogy a kormány megváltoztatja majd az ügynökség működését szabályozó törvényt, pontosabban világosabbá teszi az összeférhetetlenség ismérveit. Brüsszel – korábban már említett – fejcsóválása miatt azonban az Igazságügyi Minisztérium nem hagyta jóvá a módosításokat.
Tavaly októberben, a polgármesterek nyomására, a Szociál-Liberális Szövetség a helyi közigazgatási törvény esetében három, nagyjából azonos tartalmú módosítással kívánta kielégíteni a pártszövetség választottjainak igényét. A módosítások közül az egyiket a kormányhoz, a másik kettőt pedig a törvényhozás két házához nyújtották be.
Idén márciusban furcsa dolog történt: az Európai Bizottság közigazgatási hatáskörökkel foglalkozó bizottságának igazgatója, Vittora Alliata de Villafranca egymás után két levéllel fordult Bukaresthez. Március 11-i levelében azon a véleményen volt, hogy kulcsfontosságú lehet bizonyos helyi választottak részvétele az igazgatótanácsokban, abban tehát nincsen semmi rendkívüli, ha közüzemi szolgáltatások vezető tanácsának tagjai. Március 21-i levelében viszont már az összeférhetetlenséget szabályozó törvénykezés szigorú alkalmazását követelte.
Úgy tűnik, hogy Bukarest végül is a brüsszeli tisztségviselő első levelét vette komolyan, és a képviselőház most elfogadott törvénymódosításokkal lehetővé tette a vezetőtanácsi részvételt, vagyis a büntetlenséget a helyi választottak számára.

2014. szeptember 25.
„Soha ennyire érdekes”
Az államelnöki választások még soha nem voltak ennyire érdekesek, mint az idén, tekintve a jelöltek nagy számát, vélte Emil Boc volt kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján. „Soha nem volt még 14 jelöltünk az állam legmagasabb tisztségére, és ezek közül kettő nő” – mondta Boc.
Az államelnöki választások versenyébe 14 jelölt szállt be a törvény megszabta határidőig, azaz szeptember 23-án 24 óráig, benyújtva jelöltetését a Központi Választási Irodához.
A jelöltek a következők: Victor Viorel Ponta (PSD-UNPR-PC Választási Szövetség), Klaus-Werner Iohannis (PNL-PDL Keresztény-liberális Szövetség), Monica Luisa Macovei, Călin Popescu Tăriceanu és Teodor Meleşcanu független jelöltek, Elena Udrea (Népi Mozgalom Párt).
Benyújtották még jelöltetésüket Kelemen Hunor (RMDSZ), Szilágyi Zsolt (Erdélyi Magyar Néppárt), Dan Diaconescu (Dan Diaconescu féle Néppárt), Corneliu Vadim Tudor (PRM), Constantin Rotaru (Szocialista Alternatíva Párt), William Brânză (Román Ökologista Párt), Mirel Mircea Amariţei (Prodemo Párt) és Gheorghe Funar független jelölt.
A Központi Választási Irodának a jelöltetések benyújtását követő 48 órán belül kell iktatnia avagy elutasítani a jelöltetéseket.
A jelöltetések beiktatását vagy elutasítását követő 24 órában a jelöltek, politikai pártok és szövetségek és a választók megóvhatják a Központi Választási Iroda eme döntéseit.
Az óvásokat írásban kell benyújtani az Alkotmánybírósághoz.
Nyugati Jelen (Arad)

2014. október 21.
Nem magyar divat a pártváltás
Nem hozott jelentős változásokat a romániai magyar politikai szervezetek szempontjából a helyi elöljárók pártváltását engedélyező rendelet. A szociáldemokrata kezdeményezés következtében azonban gyarapodott az RMDSZ-es önkormányzati képviselők tábora.
Az erdélyi magyar politikai szervezetek számára nem hozott lényeges változásokat az a sokat vitatott kormányrendelet, amely következmények nélkül tette lehetővé a helyi elöljárók pártváltását augusztus 28. és október 17-e között.
Az alakulatok lapunk által megkérdezett képviselői beismerték, nem követték figyelemmel az átigazolásokat. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta, a szövetség nem készített összesítést ezzel kapcsolatban, a szövetséget érintő pártváltásokról a médiából értesült.
„Hozzánk két információ futott be: tudunk arról, hogy Háromszéken 12 helyi tanácsos kérte a felvételét az RMDSZ-be, és arról is, hogy a gyergyótölgyesi, RMDSZ-színekben megválasztott helyi önkormányzati képviselő, Dimény Csaba átigazolt a Szociáldemokrata Pártba (PSD)" – mondta Kovács Péter.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is úgy nyilatkozott, nem készítettek statisztikát a szerinte „elvtelen" kormányrendelet hatásairól. Szerinte egy párt biztosan nem attól lesz jobb vagy rosszabb, ha átcsábít embereket, vagy ha más alakulatba igazolnak a tagjai.
Hasonló véleményt fogalmazott meg a Krónikának Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke is, aki etikátlannak nevezte a Liviu Dragnea PSD-s közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes kezdeményezte rendeletet. „Ez a kezdeményezés gyakorlatilag módosítja a 2012-ben született önkormányzati választások eredményeit, mi éppen emiatt nem kerestünk meg senkit, hogy csatlakozzék a néppárthoz" – fogalmazott Benedek Erika.
A megyei pártelnök elmondta, a sajtóból értesült arról, hogy Kovászna megyében az EMNP négy helyi tanácsosa az RMDSZ-ben folytatja tevékenységét. „A rendelet egyébként úgy van megalkotva, hogy csak a befogadó párthoz kell bejelentkezni, a másik alakulattól nem kell elbúcsúzni. Én inkább mindezt egy tisztulási folyamatnak tekintem: aki úgy érezte, hogy értékrendileg nem tartozik közénk, annak távozása számunkra nem jelent veszteséget" – mondta az EMNP Kovászna megyei elnöke.
Amint arról beszámoltunk, Kovászna megyében tizenkét önkormányzati képviselő állt át az RMDSZ-be a rendelet szabta határidőt kihasználva. Hatan a Magyar Polgári Párt (MPP), négyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ketten pedig a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kötelékéből igazoltak át.
Taroltak a szociáldemokraták
Hargita megyében egyetlen magyar vonatkozású pártváltásról tudnak a politikai alakulatok, a gyergyótölgyesi Dimény Csaba esetéről, aki az RMDSZ-ből a PSD-hez igazolt át. A 63 éves politikus egyébként az első olyan megválasztott tisztségviselő, aki az RMDSZ-ből román pártba igazol át.
Hargita megyében a PSD az egyetlen olyan politikai szervezet, amely kihasználta saját kezdeményezését: a rendelet által megszabott 45 nap alatt 3 polgármestert és 21 önkormányzati képviselőt csábított át kormánypárti táborba.
A Mediafax készítette megyei összesítés szerint Radu Ţăran galócási és Ion Rizea gyergyóvárhegyi polgármester a Nemzeti liberális Pártból (PNL), míg Gyergyóhollóban Nicuşor Drugă a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) lépett át a Victor Ponta miniszterelnök vezette PSD-be, amely a nem végleges országos összesítés szerint több száz tanácsost csalt át a táborába.
Maros megyében hetvenegy választott tisztségviselő állt át az ellenzékből a kormánypártokhoz. A PSD-be 57-en álltak be, közülük 7 polgármester, 4 alpolgármester és 46 települési önkormányzati képviselő, míg az Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 1 alpolgármesterrel és 13 tanácsossal lett „gazdagabb".
A Dragnea-féle rendelet elfogadásának következtében a megye 102 önkormányzatából immár 32-nek az élén szociáldemokrata politikus áll. Az RMDSZ-nek egyébként 38 polgármestere van a megyében. A legtöbb pártot váltó településvezető vagy helyettese a „közösség érdekeinek" szem előtt tartására hivatkozva állt át a kormányzó pártok soraiba. A PNL megyei vezetője és az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megyei társelnöke, Ciprian Dobre úgy véli, a 2012-ben megválasztott tisztségviselők több mint 90 százaléka nem váltott pártot, és az idő majd őket fogja igazolni.
„Ez nem elvekről, érdekekről szól"
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke nem tud róla, hogy a helyi önkormányzatokban mandátummal bíró párttagjaik számában változást hozott volna a sürgősségi kormányrendelet, mint ahogyan Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei vezetője is rámutatott arra, hogy az esetleges távozók híre nem jut el hozzájuk. Érkezőkről viszont utóbbi beszámolt, a Magyar Polgári Párt két szalacsi tanácsosa ugyanis átigazolt az EMNP-be, így az MPP Bihar megyében egy köröstárkányi és két bihari községi tanácsossal maradt.
Szatmár megyében mindhárom magyar politikai szervezettől távozott egy-egy községi tanácsos, az RMDSZ viszont új tagokat toborzott. Amint Pataki Csabától, a szövetség megyei elnökétől megtudtuk, Vetésen a Magyar Polgári Pártból (MPP), Érszakácsiban pedig a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) igazolt át egy-egy személy hozzájuk, míg Lázáriban az Erdélyi Magyar Néppárttól (EMNP) és a PDL-től is átiratkozott az RMDSZ-be egy-egy tanácsos. Emellett távozott is a szövetségtől egy önkormányzati képviselő – Kökényesden Peleskei Pál függetlenként folytatja.
Szilágy megyében egyetlen magyar vonatkozású átigazolásról tud Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei területi szervezetének elnöke. A Krónika érdeklődésére elmondta, Krasznán egy EMNP-s tanácsos igazolt át az RMDSZ-be. „A választások után már az RMDSZ frakcióval dolgozott együtt, ezért amikor kérte a felvételét, a helyi szervezet rábólintott" – mondta Seres, emlékeztetve, hogy a szövetség helyi képviselői nem értenek egyet a politikai migrációval, ezért az ezt lehetővé tevő törvényt nem is szavazták meg.
„Aki átigazol egy pártból a másikba, az nem az elvek mentén, meggyőződésből politizál, hanem az érdekek vezérelik. Az RMDSZ nem politikai párt, így minden erdélyi magyarnak közöttünk a helye, így azt, aki már két éve úgyis velünk dolgozik, természetesen befogadtuk" – kommentálta Seres Dénes.
Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezte rendeletet – amely 45 napot adott a polgármestereknek és a helyi önkormányzati képviselőknek, hogy eldöntsék, melyik pártban kívánnak tovább politizálni, és erre az időszakra felfüggesztette a mandátumvesztést – az ellenzéki pártok hevesen bírálták, mivel álláspontjuk szerint ez csupán arra volt jó, hogy a PSD zsarolás vagy ígérgetések révén magához csalogassa az ellenzéki elöljárókat.
Liviu Dragnea egyébként azzal indokolta a tervet, hogy az új pártok megjelenésével, a Szociálliberális Unió (USL) felbomlásával és a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) megalakulásával átrendeződött a politikai térkép, és számos önkormányzatban felborultak az erőviszonyok. A rendeletet az RMDSZ is szükségtelennek és érthetetlennek nevezte. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a politikusok migrációja súlyos problémát jelent, és veszélyezteti a stabilitást
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2014. október 24.
Megfenyegette az RMDSZ-t Horia Grama PSD-s képviselő
Ha az államfőválasztás második fordulójában az RMDSZ nem Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét támogatja, nincs mit keresnie többé a kormányban – jelentette ki a PSD Kovászna megyei parlamenti képviselője.
Horia Grama emlékeztetett arra, hogy a Ponta-kabinet jelentős összegekkel támogatta Háromszéket, és ennek előnyeit a székelyföldi megye román és magyar lakói egyaránt élvezték. Ezért szerinte indokolt, hogy a magyarok a második fordulóban Victor Pontára szavazzanak.
„Azt hiszem, hogy az RMDSZ elegendő érvekkel rendelkezi Victor Ponta támogatására az elnökválasztás második fordulójában. A miniszterelnök programja kisebbségekre vonatkozó részének lefontabb eleme éppen az RMDSZ kormányzati részvétele. Ha a PSD-UNPR-PC koalíció bízik az RMDSZ-ben, az RMDSZ-nek is támogatnia kell a koalíció jelöltjét. Ha nem ezt teszi, többé nem indokolt a részvétele a kormányban” – fogalmazott a volt háromszéki prefektus.
Mint ismert, Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban az MTI-nek azt nyilatkozta: nem elvárás a kormányban részt vevő RMDSZ-szel szemben, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után.Kelemen Hunor rámutatott: az első forduló után az RMDSZ elnöksége felméri majd a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki a szövetség álláspontját, elképzeléseikről pedig "természetesen" partnereiket is tájékoztatják. "Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk - ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" - magyarázta Kelemen Hunor.
maszol/covasnamedia.ro

2014. november 3.
Ponta csaknem tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót
Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben – derült ki a hétfőn ismertetett részeredményekből. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába.
Az országos választási iroda – a vasárnapi voksolás jegyzőkönyvei 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Ponta a feldolgozott voksok 40 százalékát, Johannis pedig a 30,5 százalékát szerezte meg.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát kapta.
Ponta és Johannis is elégedett az exit pollok által mutatott eredményekkel
Victor Ponta, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) és Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államelnökjelöltje egyaránt elégedetten nyilatkozott a vasárnapi romániai elnökválasztáson az exit poll felmérések szerint általuk elért eredményekről.
Az urnazárás után a jelenleg miniszterelnök Victor Ponta hangsúlyozta, hogy valamennyi román állampolgár elnöke akar lenni, és a következő két hétben minden választói réteget meg kíván szólítani. Bejelentette, hogy a román kormánykoalíciót alkotó pártokkal kedden egyeztet, és megállapodnak, ki lesz az a miniszterelnök-jelölt, aki a kormány élére kerül, amennyiben ő nyeri az elnökválasztást. Meggyőződésének adott hangot, hogy a koalíciós tárgyaláshoz a PSD két kisebb partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), valamint a koalícióban helyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mellett a Călin Popescu Tăriceanu által alapított új liberális párt is csatlakozik. Tăriceanu az exit poll eredmények szerint 5-6 százalék közötti eredményt ért el, és jó esélye van a harmadik helyen végezni.
Az ellenzéki Klaus Johannis korrektnek nevezte az exit poll felmérések által előrevetített eredményeket, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sok román állampolgár belföldön és külföldön egyaránt nem tudta leadni szavazatát a választások rossz szervezése miatt. Ezért felszólította a Központi Választási Irodát, hogy hosszabbítsa meg a szavazókörzetek nyitva tartását. Szerinte a második fordulóban a románok két lehetőség közül választhatnak: az általa képviselőt „normális” Románia, valamint a Ponta által jelképezett „hazugság” Romániája közül. Johannis kijelentette: szavazzanak rá a második fordulóban azok a választók, akik nem akarják egyetlen párt kezébe adni a teljes hatalmat, utalva ezzel arra, hogy a PSD képezi a kormánynak is a fő erejét.
Székelyhon.ro

2014. november 4.
Államfőválasztás: szövetséges kerestetik
Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke 40,44 százalékkal, Klaus Johannis, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje pedig a szavazatok 30,37 százalékát megszerezve jutott az államfőválasztás második fordulójába – közölte kedden a Központi Választási Iroda (BEC) a vasárnapi első forduló végeredményét bejelentve.
A harmadik Călin Popescu Tăriceanu 5,36 százalékkal. A további sorend: Elena Udrea (5,20), Monica Macovei (4,44), Dan Diaconescu (4,03), Corneliu Vadim Tudor (3,68), Kelemen Hunor (3,47), Teodor Meleşcanu (1,09), Szilágyi Zsolt (0,56), Gheorghe Funar (0,47), William Brânză (0,45), Constantin Rotaru (0,30), Mircea Amariţei (0,08). Kelemen Hunor 329 727, Szilágyi Zsolt 53 146 szavazatot kapott.
Képben Tăriceanu és az RMDSZ
Zajlik a szövetségesek keresése a második fordulóra. Victor Ponta miniszterelnök a Szociálliberális Unió (USL) Călin Popescu Tăriceanu volt liberális pártelnök, exkormányfő pártjának, a Liberális Reformpártnak (PLR) a bevonásával történő újjáélesztésére tett javaslatot azon a kedd délutáni koalíciós egyeztetésen, amelyen az államfőválasztás vasárnapi első fordulója eredményeit elemezték ki, és amelyen javaslatot tett a miniszterelnök személyére arra az esetre, ha a második fordulóban őt választják államfővé.
Ponta három jelöltet is megnevezett, ugyanakkor Tăriceanut nevezte meg első számú miniszterelnök-jelöltjeként, mint olyan személyt, aki garantálja a 16 százalékos egységes adókulcsot, a tb-járulék csökkentését, a nyugdíjak és a bérek emelését.
Hozzátette: a másik jelöltje, amennyiben Tăriceanut nem fogadják el a partnerek, George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) korábban a PSD-ben politizáló igazgatója. Azt sem zárta ki ugyanakkor, hogy Florin Georgescu, a jegybank alelnöke személyében technokrata kormányfő lesz. Tăriceanu kedden kijelentette: Pontát támogatja, pártja pedig belép a kormányba.
A PSD koalíciós partnere, az RMDSZ támogatására is számít, ugyanakkor Tánczos Barna, a szövetség szenátusi frakcióvezető-helyettese kijelentette: az RMDSZ mérlegelni kívánja a döntést, hiszen koalíciós partnere szociáldemokrata, ellenfele, Klaus Johannis viszont egyrészt szintén kisebbségi, hiszen szász, másrészt az RMDSZ-hez hasonlóan az Európai Néppárt tagja.
Rámutatott: az RMDSZ döntését az is befolyásolja majd, kit nevez meg miniszterelnök-jelöltként Ponta. Mindemellett megjegyezte, hogy a szövetség felfogása a magyarság jövőjéről, a nemzeti önazonosság, a kultúra és a hagyományok megőrzéséről eltér attól, ahogyan Johannis képviselőné a szászok érdekeit.
Leszögezte: szerinte Johannis nem tekinthető egyik kisebbség képviselőjének sem, mivel programjában és nyilvános megszólalásaiban sem tett említést a kisebbségi ügyekről. Márpedig ebben az esetben nem képviselőheti a magyar közösség érdekeit – vélekedett Tánczos.
Johannis egyébként kedd kora este a regionalizáció kapcsán kijelentette: nem támogatja az etnikai alapú regionalizációt.
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter kifejtette: az RMDSZ a helyi szervezetekkel történő egyeztetés után csütörtökön dönti el, kit támogat a második fordulóban. Szerinte nincsenek jó opciók, csak opciók vannak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn este elmondta, a szervezet csütörtökön a Szövetségi Állandó Tanács ülésén dönti el, kit támogat, a döntés pedig számos tényezőtől függ.
A PRM Pontát támogatja
Klaus Johannis ugyanakkor azt jelentette be, hogy nem hajlandó egyik kiesett jelölttel sem alkudozni a második körös támogatásról, ehelyett közvetlenül az emberektől kéri a támogatást.
A kormányon levő UNPR annál inkább: bejelentették, hogy megállapodást kötöttek Corneliu Vadim Tudorral arról, hogy a Nagy-Románia párt (PRM) Pontát támogatja a második körben. Teodor Meleşcanu is közölte: Ponta mellé áll a második körben, hogy együtt biztonságosabbá tehetik az országot.
Megszólalt a második fordulós támogatás ügyében Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke is, aki 5,17 százalékkal a negyedik helyen végzett vasárnap. Kijelentette: a PMP nem bocsátkozik alkuba, ugyanakkor nem kizárt, hogy saját álláspontot fogalmaz majd meg a jelöltekről.
Az EPP Johannis mellett
Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke még hétfőn arra buzdította a néppárt romániai tagjait, hogy a második fordulóban Klaus Johannist támogassák. Az EPP elnöke támogatásáról biztosította Johannist és a néppárt valamennyi romániai tagját, így a PMP-t és az RMDSZ-t is arra buzdította, Johannist segítsék győzelemre.
„A történtek alapján arra buzdítom a néppárt valamennyi romániai tagját, hogy Johannist támogassák. Az eredménye azt igazolja, hogy erős és versenyképes jelölt, aki győzni fog két hét múlva” – olvasható a közleményben.
Fontosnak nevezte a jobbközép szavazók mozgósítását, és azt is, hogy Johannis a többi romániai EPP-tagok jelöltjei által felvetett célokat is felkarolja a második fordulóban. „A jobbközép pártoknak egységeseknek kell maradniuk, ha győzni akarunk november 16-án” – olvasható a közleményben.
Ponta ismét kijátssza a nacionalista kártyát
Példátlanul durva stílusban támadt rá Klaus Johannisra Victor Ponta kedden a PSD megyei vezetőivel folytatott videóértekezleten: többek között azt állította, egyedül „az Erdély elszakítását akaró” Szilágyi Zsolt támogatja.
A miniszterelnök szerint Johannis „egy dolog, aki a dolgokhoz szól, míg ő „román, aki a románokhoz szól.” A rá kis arányban szavazó erélyi románokhoz szólva arra buzdította őket, a második körben szavazzanak rá, mivel az ő projektje „egész Romániáé.” Szerinte meg kell győzni az embereket, hogy rá szavazzanak, mivel Tăriceanu, Meleşcanu, Diaconescu, Vadim Tudor és a többi jelölt szavazóit is képviselőni fogják.
„Az egyetlen jelölt, aki már jelezte, hogy Johannist támogatja, Szilágyi Zsolt, aki el akarja szakítani Erdélyt” – mondta Ponta, hozzátéve: nem fogadnak el külföldi utasításokat az EPP-től, amely szerinte 2012-ben is gúnyt űzött a románokból. Szilágyi úgy reagált: Ponta eszelős kijelentéseket tesz, és hamis információkkal próbálja manipulálni a közvéleményt.
Corlăţean: az ellenzék a hibás a külföldi voksbotrányért
Az államfőválasztás első fordulóját megnyerő szociáldemokrata jelölt, Victor Ponta ellenjelöltjeire próbálta hárítani Titus Corlăţean külügyminiszter a felelősséget azért, mert a vasárnapi szavazás idején több romániai külképviselőeten is botrány tört ki, mivel a nagy tömeg és a lassú ügyintézés miatt nem szavazhatott mindenki, aki élni akart alkotmányos jogával.
Corlăţean szerint Ponta egyes ellenfelei szervezetten irányították a nagykövetségekre szimpatizánsaikat, hogy mesterségesen felduzzasszák az előttük kígyózó sorokat, és ezáltal botrányt okozzanak. A külügyminiszter azt állította, Németországból, Stuttgartból és Münchenből kapott erre vonatkozó információkat.
A Központi Választási iroda és a miniszter egyébként kedden egyeztettek arról, hogy a második fordulóra megnöveljék a szavazófülkék számát és egyszerűsítsék a választási procedúrát a külképviselőeteken.
Egyébként Párizsban – ahol vasárnap este a felháborodott szavazni akarók betörtek a nagykövetség épületébe – hétfőn este mintegy százan tüntettek a külképviselőet előtt az ellen tiltakozva, hogy korlátozták a szavazati jogukat.
Eközben a német parlament alsóháza, a Bundestag Európa-ügyi bizottságának elnöke levélben fordult Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, azt állítva: tudomására jutott, hogy a nagykövetségek utasítást kaptak: akadályozzák a szavazási folyamatot. Mint közismert, öt évvel ezelőtt a külföldön élő romániaiak elsöprő többsége a jobbközép jelöltre voksolt, az utasítással most ezt próbálták megakadályozni.
Balogh Levente

2014. november 7.
Kelemen Hunor: A magyarok szavazzanak belátásuk szerint!
"A magyarok részvétele a választásokon az elvárásoknak megfelelően alakult. Az eddigi választások tanulsága az, hogy a magyarok kevésbé aktívak az államelnök- választásokon, mint a román szavazók, főként 2009 után, amikor a parlamenti és államelnök-választásokat szétválasztották. Ezért az RMDSZ-re leadott szavazatszám is az előzetes várakozásoknak megfelelő. A magyar jelöltek közötti szavazatkülönbség, a szavazatok aránya az eddigi erőviszonyokat erősíti meg – a magyar jelöltekre leadott szavazatok közül az RMDSZ a voksok 86 százalékát, míg a versenypárt jelöltje a 14 százalékát kapta. A magyarok kétféleképpen szavaztak az első fordulóban: az egyik a közösség erejét kifejező szimbolikus szavazat, amely a magyar közösség súlyát, érdekérvényesítő képességét fejezi ki. De azt is látjuk, hogy enyhén emelkedett azok száma, akik már az első fordulóban a politikai ajánlatok között választottak, ha úgy tetszik, haszonelvű szavazattal" – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap délután a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően, Kolozsvárott, a testület elemzésének eredményeit az államelnök- választás első fordulójáról.
Kelemen Hunor szerint az elnökválasztás második fordulójában az erdélyi magyar közösség számára több tényező nehezíti a döntést. ,,Klaus Johannist nem tudjuk támogatni. Az első fordulót követően a román ellenzéki jelölt elzárkózott a tárgyalásoktól – és tette ezt kifejezetten arrogáns módon. A kampányban és az azt megelőző időszakban pedig folyamatosan negatívan nyilatkozott a magyarok törekvéseiről, az anyanyelvhasználatról és az autonómiáról. Nem támogathatunk egy olyan jelöltet, akinek csak a szavazatunk kell, de aki nem akarja meghallani hangunkat. Nem szolgálná a kisebbségi jogok érvényesülését egy olyan román jelölt, aki kifejezetten a román politika rossz szellemét idéző hangnemben beszél rólunk, magyarokról" – hangsúlyozta a szövetség elnöke, majd hozzátette: az RMDSZ, ahogy korábban, úgy most is a kormányzati stabilitás megőrzésén munkálkodik.
,,Az elmúlt két évben Victor Ponta korrekt és megbízható partnere volt az RMDSZ-nek. A 2012-es parlamenti választásokat követően ő volt az, aki kiállt a szövetség kormányzati részvétele mellett, és nem szabad azt sem elfelednünk, hogy ezt Johannis pártja, a Liberális Párt akadályozta meg. A közös kormányzásunk elmúlt nyolc hónapjában nem tudtunk minden kitűzött célt megvalósítani, sok még a tennivaló. Ezért tartjuk jó döntésnek Calin Popescu Tariceanu miniszterelnöki jelölését, hiszen szavatartó, komoly politikus, aki mindig tisztelettel viszonyult a magyar közösséghez. Tariceanu lehet a kiegyensúlyozott kormányzás és a gazdasági növekedés garanciája" – szögezte le a szövetségi elnök, aki kiemelte: a magyar szavazók döntését megnehezíti Vadim Tudor színre lépése, újraélesztése. Vadim Tudor támogatása és együttműködési megállapodása az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) párttal váratlan és indokolatlan. Ezt semmilyen koalíciós egyeztetés nem előzte meg.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak tartja, hogy Corneliu Vadim Tudorral ugyanazon az oldalon álljon, akár egyetlen percig, vagy néhány nap erejéig, mert ez a parlamentből kibukott politikus megtestesíti mindazt, ami ellen az RMDSZ az elmúlt 25 évben harcolt: a szélsőséges nacionalizmust, az intoleranciát és a magyargyűlöletet.
,,Mindezeket figyelembe véve a szövetség vezetése úgy látja, az erdélyi magyar szavazók számára nincs jó döntés az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án" – zárta a sajtótájékoztatót Kelemen Hunor. A Szövetségi Állandó Tanács egyetlen tartózkodás mellett egyhangúlag támogatta ezt a döntést.
Népújság (Marosvásárhely)

2014. november 8.
„A magyarok többsége nem megy el szavazni a 2. fordulóban?...”
Frunda György, Victor Ponta kormányfő jogi és kisebbségügyi tanácsadója úgy véli, hogy a magyarok többsége nem fog elmenni szavazni a második fordulóban, és az urnák elé járuló magyarok voksai meg fognak oszlani Ponta és Iohannis között. Frunda György tegnap kijelentette, „Sokkal jobb lett volna, ha az RMDSZ „határozott álláspontot fejtett volna ki: szavazz X-re, vagy Y-ra”, azonban a Victor Ponta támogatása érdekében az UNPR-nek a PRM-vel kötött szövetsége „megváltoztatta a helyzetet. „Ha nem lett volna ez a szövetség, az RMDSZ Ponta mellé állt volna. Ha elolvassák a közleményünket, abból kiderül, hogy a Szövetség semmi esetre sem támogatja Iohannist – mondta az RMDSZ politikusa, hangsúlyozva, hogy bármely politikai alakulatnak vállalnia kell az ilyenfajta döntéseket. „Azt hiszem, a magyarok többsége nem megy el szavazni. Ha nem mentek el az első fordulóban, amikor nem egy ilyen helyzet volt, mivel az RMDSZ-nek és az EMNP-nek is volt jelöltje, de a magyarság részvételi aránya elmaradt a románoké mögött, úgy gondolom, hogy a második fordulóban még nagyobb lesz a távollét. A mégis urnák elé járuló magyarok voksai megoszlanak Ponta és Iohannis között. Én arra biztatom a bennem bízókat, hogy szavazzanak Victor Pontára” – mondta Frunda. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön bejelentette, a Szövetségi Állandó Tanács úgy döntött, hogy a magyarok szavazzanak saját belátásuk szerint az államelnöki választások második fordulójában, és hangsúlyozta a döntést megnehezítette Corneliu Vadim Tudor visszatérése „a politikai egyenlőetbe”, ami az RMDSZ-t váratlanul érte.
(Mediafax)

2014. november 14.
Újraalakult az USL
Újraalapította a Szociál-liberális Uniót a PSD, az UNPR, a PC és a PLR: tévés közvetítés, tapsoló közönség közepette a parlament épületében írta alá a dokumentumot Călin Popescu Tăriceanu (PLR), Daniel Constantin (PC), Victor Ponta (PSD) és Gabriel Oprea (UNPR). Az eseményt rászervezték Traian Băsescu korábban bejelentett sajtótájékoztatójára. Az időközben országszerte zajló Ponta-ellenes tüntetéseket a PSD-párti televízióadók mellőzik és az USL újraalakulását közvetítették. Traian Băsescu megvárta az USL bejelentésének végét nyilatkozatával. (hírszerk.)
Transindex.ro

2014. november 19.
ANI: Összeférhetetlen Antal István RMDSZ-es képviselő
Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Şerban Mihăilescu UNPR-s szenátor, Antal István RMDSZ-es és Mihai Popa PSD-s képviselők esetében, mert a köztisztségük gyakorlása mellett cégeket adminisztráltak.
Az ANI megállapította, hogy Antal 2008. december 19. és 2013. december 24. között, Mihăilescu pedig 2012. december 19. és 2013. december 24. között volt összeférhetetlen. Popa képviselőként egyenesen két cég ügyvezetői teendőit is ellátta 2012. december 20. és 2014. január 9. között - közli az ANI. (mediafax)

2014. november 26.
Az RMDSZ és Diaconescu nélkül is simán kormányozhat Ponta
Az RMDSZ és a Dan Diaconescu Néppárt támogatása nélkül sem bukna meg Victor Ponta kormánya a parlamentben – számolta ki a törvényhozói mandátumok megoszlása alapján az infopolitic.ro.
A miniszterelnök támogatottsága a Nemzeti liberális Párt (PNL) kilépésével megszűnt Szociálliberális Szövetség (USL) „feltámasztásával” erősödik meg. A PNL helyett a Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberális Reformista Párt (PLR) jelenti majd az új USL liberális pólusát. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a második elnökválasztási forduló előtt írták alá a felek, Victor Ponta pedig kedden miniszteri posztokat is ígért új koalíciós partnereinek.
Az új USL-t a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Konzervatív Párt (PC), az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) és a Liberális Reformista Párt (PLR) alkotná. A Victor Ponta mögött álló pártszövetségnek jelenleg 56 százalékos többsége van a parlamentben. Ehhez hozzáadódik az RMDSZ 8 és a nemzeti kisebbségek 3 százalékos aránya. Ezzel a – több mint kétharmados – többséggel a miniszterelnök alkotmányt is módosíthatna, ha akarna.
Számszerűsítve a PSD+PC+UNPR+PLR koalíciónak 317 képviselője és szenátora van a parlamentben. A kormány megbuktatásához 286 szavazatra lenne szükség, ám az ellenzéknek csak 253 szavazata van.
A szavazatok megoszlása a képviselőházban: PSD+PC+UNPR+PLR – 223, RMDSZ – 18, PPDD – 13, kisebbségek – 17, függetlenek és a PMP – 21, PNL – 73, PDL – 36.
A szavazatok megoszlása a szenátusban: PSD+PC+UNPR+PLR – 94, RMDSZ – 8, PPDD, függetlenek és a PMP – 5, PNL – 42, PDL – 20.
maszol/infopolitic.ro

2014. november 28.
Az RMDSZ kilenc hónapig vett részt a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilép a Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette román kormányból – döntötte el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön. Amennyiben az RMDSZ belső parlamentje december 13-án formailag is megerősíti ezt a döntést, azzal az RMDSZ legrövidebb, alig kilenc hónapos kormányzati szerepvállalásának végére tesz pontot.
Az RMDSZ idén március 3-án írt alá megállapodást Victor Pontával a közös kormányzásról, miután a liberálisok kiléptek a 2012-es parlamenti választásokon kétharmados győzelmet arató Szociálliberális Szövetségből és ellenzékbe vonultak. Az RMDSZ belépésével kialakult új kormánykoalíció vezető ereje a PSD maradt, a Ponta-kabinetben pedig még két kisebb párt, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a Konzervatív Párt (PC) kapott miniszteri posztokat. Az RMDSZ két minisztérium – a kulturális és a környezetvédelmi tárca – élére jelölhetett tisztségviselőt: előbbit (márciustól októberig) Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, utóbbit Korodi Attila töltötte be. A parlament által megszavazott új kormányszerkezet szerint a kulturális tárca vezetője miniszter-elnökhelyettesi ranggal vesz részt a kormány munkájában. A Ponta-kormányban mind a négy koalíciós pártnak létrehoztak egy-egy miniszter-elnökhelyettesi tisztséget.
Az RMDSZ egyebek mellett arról állapodott meg koalíciós partnereivel, hogy az ország közigazgatási átszervezésénél figyelembe veszik a térségek kulturális, történelmi sajátosságait – vagyis nem alkotnak olyan régiókat, amelyek beolvasztják, vagy feldarabolják a Székelyföldet. A felek vállalták, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) életbe lépteik azt a megállapodást, amelyet a magyar és román oktatók Ponta közvetítésével kötöttek 2012-ben a magyar főtanszékek magalakításáról.
A székely zászló körüli viták leszerelése érdekében bekerült a megállapodásba, hogy törvényben teszik lehetővé az adott település, vagy megye zászlajának a kifüggesztését a közintézményeken. Az RMDSZ megállapodott koalíciós partnereivel az észak-erdélyi autópálya továbbépítéséről.
Az autópálya-építés és zászlótörvény alkotása terén történtek kisebb előrelépések, de a megállapodásból valójában csak az valósult meg maradéktalanul, hogy nem született a magyarság érdekeit sértő régió-felosztás, mivel új alkotmány nélkül a kormánytöbbség egyáltalán nem hozhatott létre régiókat.
Az RMDSZ már júliusban közel került ahhoz, hogy kilépjen a koalícióból, amikor kiderült, hogy a bukaresti külügyminisztérium az RMDSZ tudta nélkül, a magyar szövetséggel szemben lépett be az európai kisebbségvédelmi csomagról, az úgynevezett Minority SafePack-ről szóló luxemburgi perbe. A javaslatcsomag egyik kezdeményezőjeként Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem tudja elképzelni a további kormányzati részvételt, amennyiben Románia nem lép vissza a perből. Az RMDSZ vezetőinek többsége akkor azonban akkor nem akart lemondani a kormányzás előnyeiről, és megelégedtek Ponta ígéretével, miszerint a Minority SafePack-kel kapcsolatos román álláspontot majd szeptemberben a parlament szakbizottsága fogja kialakítani, a román kormány nem tesz le újabb dokumentumokat az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe mindaddig, amíg a parlamenti vita le nem zárul.
A júliusi koalíciós vita azzal ért véget, hogy Kelemen Hunor lemondott kormánytisztségeiről, de a szövetség nem lépett ki a kormányból. A Ponta által ígért kisebbségvédelmi parlamenti vitára eddig nem került sor.
Az RMDSZ elnöke augusztus elsejei hatállyal nyújtotta be lemondását, mégis október 9-éig hivatalban maradt, mivel Traian Basescu államfő nem írta alá felmentését. Az RMDSZ ugyanis először Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a megüresedő posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja, és elutasította kinevezését.
Ezt követően már csak az elnökválasztás után tett újabb javaslatot az RMDSZ, így Hegedüs Csilla addigi kulturális államtitkárt csak november 24-én – alig három nappal a kormányból való távozásról szóló döntés előtt – iktatták be a román kormány kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségébe.
Az RMDSZ már az elnökválasztás előtt tisztában volt azzal, hogy az erdélyi magyar választók nem fognak a PSD államfőjelöltjére szavazni. Az Európai Néppárt – amelynek az RMDSZ is tagja – azt kérte romániai tagpártjaitól, hogy Klaus Iohannist támogassák, viszont minden közvélemény-kutatás Ponta győzelmét jósolta. Az RMDSZ kínos helyzetét azzal próbálta áthidalni, hogy választói belátására bízta, kire szavaznak.
A voksolás abban a tekintetben beigazolta a várakozásokat, hogy az urnák elé járuló magyarok több mint 80 százaléka Iohannisra szavazott. Csak az okozott meglepetést, hogy sokan mások is így tettek, Iohannis nyert, és így jobbközép államfő fog állni a következő öt évben Románia élén.
Bár a PSD körüli koalíciónak az RMDSZ nélkül is többsége van a parlamentben, az elemzők arra számítanak, hogy ez már a jövő év során elolvad, mert a román parlamentben gyakori jelenség az, hogy egyes honatyák pártot váltanak, átülnek a hatalom oldalára.
Az RMDSZ most még elhagyhatta a süllyedő hajót a választóktól kapott üzenetre hivatkozva, egy olyan pillanatban, amikor nem idéz elő kormányválságot a kilépéssel. Ha ezt a döntést a Ponta-kormány esetleges bukásáig halogatta volna, nehéz lett volna elhitetnie választóival, hogy a kormányzást nem célnak, hanem a kisebbségi érdekérvényesítés eszközének tekinti.
MTI
Erdély.ma

2014. december 2.
Ponta: december 19-ig új kormányzati struktúrát fogad el a kormánykoalíció
A román kormány mögött megbízható parlamenti többség áll, amely hamarosan kidolgozza cselekvési tervét a 2015-16-os időszakra, a december 14. és 19. közötti héten pedig új kormányzati struktúrát fogad el – jelentette be Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök kedden, miután felkereste a kormányát támogató parlamenti frakciókat.
A román kormányfő azt követően vette számba parlamenti támogatását, hogy a múlt héten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bejelentette: kilép a kormányból.
Ponta megerősítette, hogy a Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök vezette Liberális Reform Párt (PLR) miniszteri posztokat kap kormányában. A PSD-t támogató kisebb koalíciós pártok mindegyikének két-két minisztere lesz.
Mivel új politikai erő lép be a kormánykoalícióba, Pontának bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől. Egyúttal az új kormányzati struktúrát is el akarja fogadtatni ezzel a voksolással, amelyet a megváltozott koalíció prioritásaihoz igazítanak.
A parlamenti szavazás időzítésekor Ponta arra hivatkozott, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa csak december 13-án hozza meg a hivatalos döntést a szövetség minisztereinek visszahívásáról. Tariceanu jelezte: pártja nem az RMDSZ helyett lép be a kormányba, a PLR-nek mások a prioritásai, és egy gazdasági jellegű tárca irányítására is igényt tart. Ezért kell átalakítani a kormány szerkezetét is, amelyet márciusban az akkor kormányra lépő RMDSZ igényeihez igazítottak. A magyar szövetség távozása után vélhetően a kulturális tárca vezetője már nem miniszterelnök-helyettesi rangban vesz majd részt a kormány munkájában.
Kedden Ponta megkapta a PSD, valamint a koalíció két kisebb pártja – a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a Konzervatív Párt (PC) – frakcióinak támogatását a kormányzás folytatásához. A miniszterelnököt a (nem magyar) kisebbségek parlamenti frakciója is támogatásáról biztosította.
Romániában 2016 végén jár le a 2012 decemberében kezdődött parlamenti ciklus. A Ponta-kabinet politikai jövője azáltal kérdőjeleződött meg, hogy a miniszterelnök novemberben megpályázta az államfői tisztséget, de alulmaradt a küzdelemben a jobbközép jelöltjével, Klaus Iohannisszal szemben. Bár ezt sokan úgy értelmezték, hogy a választók megvonták a bizalmat Pontától, a szociáldemokrata politikus most ahhoz próbál támogatást szerezni, hogy a parlamenti mandátum végéig folytassa a kormányzást a 2012-ben elfogadott szociálliberális kormányprogram alapján. MTI

2014. december 4.
Mindig, mindenhol, mindenkivel
Kisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze.
Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.”
Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás.
Szövetségek és színek
Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben.
A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán.
A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg.
A liba ára
Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel.
Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében.
Konszenzustól akaratig
A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra.
A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben.
A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. december 14.
Itt a negyedik Ponta-kormány minisztereinek listája
Nem tölti be többé a kormányfő-helyettesi tisztséget Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, aki helyett Gabriel Oprea (UNPR) lesz a kormány második embere – derül ki az átalakított kormány névsorából, amelyet vasárnap délután mutatott be a PSD ügyvezető elnökségének Victor Ponta miniszterelnök.
E szerint a Pénzügyminisztérium élére Darius Vâlcov eddigi költségvetésért felelős tárca nélküli minisztert jelölte ki Victor Ponta. A Környezetvédelmi Minisztréium élén Korodi Attila utódja Graţiela Gavrilescu (PLR) lesz. A Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális párt e mellett megkapta az Energetikai Minisztériumot, amelynek élére Andrei Gerea kerül.
A gazdasági tárcát egy PSD-s képviselő, Mihai Tudose irányítja majd, az oktatási miniszter pedig a konzervatív párti (PC) Sorin Câmpeanu lesz a negyedik Ponta-kormányban. A Távközlési Minisztérium élére Sorin Grindeanut (PSD), a Kulturális Minisztériuméra pedig Ionuţ Vulpescut (PSD) nevezné ki a miniszterelnök.
Adrian Anghel (PSD) szenátor a határon kívül élő románok hivatalát, Liviu Pop (PSD) szenátor a Társadalmi Párbeszéd Minisztériumát vezeti ezentúl. A kabinet többi tagja ugyanaz maradt, mint a harmadik Ponta-kormányban.
maszol/mediafax

2014. december 16.
Kormányalakító nagyüzem Bukarestben
Meghallgatták a parlamenti bizottságok hétfőn Victor Ponta negyedik, az RMDSZ kilépése nyomán megalakuló kormányának tagjait. A várhatóan este véget érő együttes ülésen a parlament két háza minden bizonnyal szavaz is az új kabinetről.
Az eredményt előrevetítette, hogy a miniszterjelöltek a szakbizottsági meghallgatásokat követően Adrian Anghel határon túli románokért felelős tárcavezető-jelölt kivételével kedvező elbírálást kaptak.
A kormányból kilépett RMDSZ is úgy döntött, támogatja a kormányt. A szövetség elnöke, Kelemen Hunor korábban még azt mondta: a Kovászna megyei konfliktusok miatt a szövetség a délután folyamán készült eldönteni, hogy megszavazza-e a kabinetet. Kelemen közölte: tájékoztatta a kormányfőt arról, hogy egyetlen ember – a Kovászna megyei prefektus miatt – vált feszültté a helyzet a megyében, és a kormányfő feladata a helyzet megoldása.
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a kabinet támogatásának egyik feltétele az volt, hogy ne kerüljön be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértése, amit Marius Popică Kovászna megyei prefektus javasolt.
Az RMDSZ frakcióival folytatott egyeztetést követően Kelemen közölte: mivel ugyanarról a kormányról van szó, amelynek ők is tagjai voltak, és önszántukból távoztak, a kormányfővel folytatott egyeztetés nyomán úgy döntöttek: „biankó csekket” adnak Pontának, mivel a kormánynak elő kell még állnia a költségvetés tervezetével.
A kilenc új minisztert soraiban tudó kabinet annak nyomán állhatott bizalmi szavazásra a parlament elé, hogy Ponta Ponta vasárnap este megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet struktúrájának és személyi összetételének átalakításáról.
Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok – Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) – választmánya megszavazta az eddiginél karcsúbb új kabinet névsorát.
Az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács korábbi javaslatát szombaton jóváhagyó Szövetségi Képviselők Tanácsa döntése értelmében nem vesz részt az új kormányban.
A kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese marad Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke személyében, ami azt jelenti, hogy Liviu Dragnea eddigi közigazgatásért felelős kormányfő-helyettes is elveszíti posztját, csupán régiófejlesztési és közigazgatási miniszter marad. A külügyi és a védelmi tárca élén nem lesz változás, vagyis Bogdan Aurescu, illetve Mircea Duşa marad a helyén.
A kormánytagok száma a tervek szerint 25-ről 21-re csökken. Több olyan területet, amelyet tárca nélküli miniszter felügyelt, politikusok által vezetett, nagyobb minisztériumoknak rendelnek alá. Megszűnik többek között két párton kívüli technokrata – az ország energetikai stratégiáját kidolgozó Răzvan Nicolescu energiaügyi, illetve Florin-Nicolae Jianu kis- és középvállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter – posztja, hogy egy új tárcát hozzanak létre Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök vezette PLR számára, amelyet Andrei Gerea korábbi gazdasági miniszter tölt majd be.
Szintén a PLR-hez kerül a környezetvédelmi tárca, amelyet eddig Korodi Attila, az RMDSZ politikusa vezetett. A vízügyekkel kiegészülő minisztérium élére Grațiela Gavrilescu képviselőt jelölik. A PC elnöke, Daniel Constantin megmarad a mezőgazdasági tárca élén, de nem lesz már kormányfő-helyettes.
Pártja politikai súlyát azzal növeli a kormányban, hogy a PC jelöli az új oktatási minisztert, Sorin Câmpeanu, a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektora személyében. A kulturális tárca irányítását Ionuț Vulpescu, a PSD politikusa veszi át az RMDSZ-es Hegedüs Csillától.
Ioana Petrescu helyét a pénzügyi tárca élén Darius Vâlcov eddigi költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter veszi át. A határon túli románokért felelős minisztériumot Adrian Anghel, a társadalmi párbeszédért felelős minisztériumot pedig Liviu Pop vezeti majd.
Mint ismeretes, 2016 végén jár le a 2012 decemberében kezdődött parlamenti ciklus. Victor Ponta novemberben megpályázta az államfői tisztséget, és alulmaradt a küzdelemben a jobbközép jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a választók megvonták a bizalmat Pontától, de a szociáldemokrata politikus bejelentette: folytatni akarja a 2012-ben elfogadott kormányprogram gyakorlatba ültetését.
A politikai elemzők szerint Ponta legitimitását szeretné demonstrálni: ezért eszközölt annyi változást a kormányban, amelyhez már a törvényhozás jóváhagyására is szükség van. A negyedik Ponta-kormány hétfőn járul bizalmi szavazásra a parlament elé.
Ponta még vasárnap este úgy nyilatkozott: az új kabinet előnyös helyzetben van, mivel a 2015-ös nem választási év, ezért folytathatók a megkésett reformok, és könnyebben meghozhatók a radikálisabb, kevésbé népszerű intézkedések.

2014. december 18.
Letette hivatali esküjét az új Ponta-kormány
Letette hivatali esküjét december 17-én, szerdán a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett új kormány.
A parlament bizalmát hétfő este kényelmes többséggel megszerző, immár negyedik Ponta-kabinet tagjai az elnöki hivatalban tették le esküjüket. Traian Basescu államelnök a ceremónia előtt kijelentette: két miniszter személyével ugyan nem ért egyet, de kénytelen elfogadni őket, ugyanis az alkotmány szerint nem tehet semmit.
Az elnök Sorin Cîmpeanu oktatási és kutatási minisztert, valamint Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli minisztert kifogásolta, akik tagjai voltak korábban annak a minisztériumi bizottságnak, amely két évvel ezelőtt felmentette a kormányfőt a plágiumvád alól. Ponta kedden jelentette be, hogy lemond doktori címéről. A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában internetes oldalán arról adott hírt, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium.
Cîmpeanu a Gandul.info portálnak elmondta, hogy a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson kérdezték őt a kormányfőt ért plágiumvádról, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem volt köze hozzá. 2012 áprilisától ugyanis egyszerű bizottsági tag volt – magyarázta –, a testület elnöki tisztségét csak szeptembertől töltötte be, amikor már nem tárgyalták a kormányfő plágiumügyét.
A miniszter azt mondta Pontát tájékoztatta a bizottsági meghallgatás tartalmáról, aki akkor közölte vele, hogy lemond a doktori címről, mert nem akarja, hogy újabb mandátuma elején továbbra is a gyanú árnyéka vetüljön rá és kabinetjére.
A média emlékeztet arra, hogy Liviu Pop 2012-ben ideiglenes oktatási miniszterként feloszlatta és újjászervezte a szóban forgó Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot, egy nappal azelőtt, hogy a testület hivatalból akart vizsgálatot indítani az ügyben. Pop volt az egyedüli miniszter, akivel az eskütétel után Basescu nem fogott kezet.
A kormány fő erejét továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotja, amely két kisebb koalíciós partnerével, a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) kormányoz. Miután az RMDSZ úgy döntött, hogy kilép a kormányból, Ponta a szenátus liberális házelnöke, Calin Popescu Tariceanu által vezetett Liberális Reform Pártot (PLR) hívta meg a koalícióba.

2015. január 29.
Napirenden a választási reform (Pártokkal egyeztetett Johannis)
Másodszorra hívta tegnap konzultációra a parlamenti pártokat a decemberben hivatalba lépett Klaus Johannis államfő. Míg két hete a védelmi költségvetés növeléséről született pártközi egyezmény, ezúttal az elnök arról egyeztetett a pártokkal, hogy milyen választási reformot tudnának mindannyian támogatni.
A többórás találkozót követően Klaus Johannis államfő tegnap este úgy nyilatkozott, a pártok küldötteivel megállapodtak abban, hogy a jövő héten kezdődő tavaszi ülésszak végéig a parlament kidolgozza és megszavazza az új – helyhatósági és parlamenti – választási törvényeket, illetve új párttörvényt és pártfinanszírozási törvényt fogad el. Arról nem közölt részleteket, hogy sikerült-e az említett jogszabályok elvi kérdéseiben egyetértésre jutni, csak annyit mondott: „úgy szabják át a rendszert”, hogy növekedjék a polgárok bizalma a demokratikus intézmények iránt. Az RMDSZ olyan vegyes választási rendszer bevezetését javasolta, amely a politikai alakulatok szavazatarányos képviseletét megőrzi – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ azt javasolta, hogy a háromszáz fősre karcsúsítandó képviselőház több mint felét egyéni választókerületekben válasszák meg, a többi képviselő pedig pártlistáról jusson mandátumhoz. A háromszázas létszám annyival bővülne, ahány kisebbségi képviselő kerülne még be könnyített eljárással a képviselőházba – mutatott rá. A felsőházba a megyék két-két szenátort választanának, a nagyobbak hármat. Azok a megyék kapnának plusz szenátori mandátumot, amelyeknek a lakossága meghaladja a 600 ezret, így – a hat fővárosi kerület két-két szenátorával együtt – százfős szenátus alakulna ki – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor azt is jelezte az államfőnek, hogy a helyhatósági választásoknál az RMDSZ nem szeretne változást. Bár felmerült olyan elképzelés, hogy Románia visszatérjen a kétfordulós polgármester-választáshoz, a magyar érdekképviselet a legutóbb alkalmazott egyfordulós módszert részesíti előnyben. 2012-ben már nemcsak a megyeitanács-elnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában, így az RMDSZ-nek sikerült a korábbi 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. A megyeitanács-elnököknél – amennyiben a román pártok módosítást szeretnének – azt is elfogadná az RMDSZ, hogy ne a polgárok közvetlenül, hanem a megyei tanács tagjai maguk közül válasszanak elnököt. Az államfővel folytatott konzultáción szóba került az is, miképp lehet lehetővé tenni, hogy a külföldön élő román állampolgárok is élhessenek választójogukkal. A levélben való szavazás módszerét az RMDSZ csak előzetes regisztrációval egybekötve tartja elfogadhatónak – mondta Kelemen Hunor. A regisztrációt szerinte a hazai választási procedúra kezdete előtt, tehát a voksolás előtt három hónappal le kellene zárni.
Jobbnál jobb ötletek
A Szociáldemokrata Párt azt javasolta a tanácskozáson, hogy a határokon túl az Állandó Választási Hatóság szervezze meg a választásokat a külföldön élő románok választási regisztere alapján. A szociáldemokraták ugyanakkor támogatják a két ház szabályzatának módosítását, hogy az államelnök kérésének eleget téve gyorsabb eljárást vezessenek be a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére.
A külföldön élő románok szavazásának lehetővé tétele mellett állt ki a Nemzeti Liberális Párt, mely az önkormányzati választások esetében a két fordulót támogatja, a parlamenti választásoktól pedig azt várják, hogy jelentősen csökkentse a honatyák számát. Vasile Blaga, a párt társelnöke leszögezte, kétkamarás törvényhozást és vegyes választási rendszert szorgalmaznak. A tanácskozáson az önkormányzati képviselők politikai vándorlását célzó kormányrendeletről is szó esett. Alina Gorghiu liberális társelnök elmondta, határidőként február 16-át adták meg a parlamentnek, hogy elfogadja a rendelet elutasításáról szóló törvénytervezetet, és ezzel szabályozza a rendelet hatását: a pártot váltott önkormányzati képviselők veszítsék el mandátumukat. A Konzervatív Párt elnöke, Daniel Constantin kifejtette, álláspontjuk szerint a választási kampányok, illetve a pártok finanszírozásának az állami költségvetésből kellene történnie, ugyanakkor támogatják a levélben történő szavazást, illetve azt, hogy a külföldön élők szavazását az Állandó Választási Hatóság szervezze meg. Ugyanakkor a parlamenti választások esetében a listás megoldást tartják elfogadhatónak.
A pártok átlátható finanszírozása mellett emelt szót a Románia Haladásáért Országos Szövetség. Eugen Nicolicea alelnök úgy véli, ezzel kiiktatható lenne a korrupció és a problémás jelöltek bejutása a törvényhozásba.
A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetője, Varujan Pambuccian kijelentette, támogatják azt az elképzelést, hogy a képviselők migrációját biztosító határozat nyomán pártot váltók elveszítsék mandátumukat.
A Dan Diaconescu által alapított párt kötelezővé tenné a voksolást, és már 16 éves kortól lehetőséget biztosítana arra, ugyanakkor a 300 fős törvényhozást támogatják, ám a honatyáknak sem mentelmi jogot, sem fizetést nem biztosítanának. (MTI/dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. február 5.
Kormányra!
Tárgyalás az RMDSZ és a PNL között
Alig hűlt ki a volt RMDSZ-es miniszterek feneke alatt a szék, máris helyzet van. A România Liberă napilap értesülése szerint új parlamenti többség kialakításáról, és az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről tárgyaltak a szövetség és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői. A találkozó tényét Kelemen Hunor is elismerte.
A PNL berkeiből származó információk szerint a liberálisok két miniszteri és 14-15 államtitkári tisztséggel honorálnák, ha az RMDSZ 8 szenátora és 18 képviselője melléjük állna.
Kelemen Hunor szerint csupán találkoztak a két párt vezetői, semmi konkrétumról nem esett szó. „Amíg a jelenlegi kormánynak többsége van, addig nincs értelme a kormányra lépésről beszélni”– szögezte le Kelemen. Hozzátette: azt ugyanakkor még nem lehet tudni, mi lesz júniusban vagy augusztusban.
Ahhoz, hogy megbuktassa a jelenlegi Ponta-kabinetet, és kormányt alakíthasson, a PNL-nek más pártokat is meg kell győznie, elsősorban a jelenleg a kormánykoalíció tagjaként politizáló Románia Fejlődéséért Országos Szövetséget (UNPR), amely arról nevezetes, hogy tagjai többször is átálltak már egyik oldalról a másikra. A Dan Diaconescu-féle néppártot és a Geoană-féle szociáldemokratákat nem kell győzködni, ők megfelelő mennyiségű bársonyszék fejében mindenre hajlandók
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

RMDSZ–PNL-egyeztetés: Kelemen szerint nem aktuális a kormányra lépés
Új parlamenti többség kialakításáról és az RMDSZ esetleges kormányra lépéséről tárgyalt az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) – értesült a România Liberă napilap.
A szerdán megjelent írás szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elismerte, hogy találkozott a liberálisok vezetőivel, de azt mondta: nem hivatalos egyeztetés volt, nem esett szó konkrét dolgokról, a szövetség kormányra lépése pedig jelenleg nem aktuális.
„Jelenleg a kormánynak nélkülünk is megvan a többsége. Amíg ez a többség létezik, nincs értelme a Ponta-kormány leváltásáról beszélni. Az nem miattunk bomlik majd föl, hanem miattuk. Ma nincs szó arról, hogy kormányra lépnénk. Hogy mi történik júniusban vagy augusztusban, azt nem tudom” – nyilatkozta Kelemen.
A lap értesülései szerint az RMDSZ kormányra lépése fejében a PNL két miniszteri tárcát és 14-15 államtitkári pozíciót kínál a szövetségnek. Cserébe az RMDSZ 26 szavazattal járulna hozzá a PNL vezette új többség kialakításához, lévén hogy nyolc szenátorral és tizennyolc képviselővel rendelkezik.
A szenátusban az RMDSZ és a független szenátorok támogatásával a PNL-nek már csak öt szavazatra van szüksége ahhoz, hogy többségbe kerüljön, és leváltsa a szenátus éléről Călin Popescu-Tăriceanu házelnököt.
A képviselőházban már nem ennyire egyszerű a helyzet, ott ugyanis az ellenzék csak 159 vokssal rendelkezne, márpedig a többséghez 200 kellene.
Ehhez elengedhetetlen, hogy a jelenleg kormánykoalíciós tag Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 13 képviselője is átálljon. Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke meg nem erősített források szerint erre hajlandó lenne, ha kineveznék a Román Hírszerző Szolgákat (SRI) élére, Kalus Johannis államfő azonban erre nemigen hajlik. Így a PNL-sek egyenként próbálják győzködni az UNPR-es honatyákat.
Mint ismeretes, az RMDSZ a tavaly novemberi államfőválasztásig a jelenlegi, szociáldemokrata (PSD) vezetésű kormánykoalíció tagjaként politizált, ám azt követően, hogy a voksoláson a magyarok több mint 80 százaléka nem a PSD jelöltjére, hanem Johannnisra szavazott, kilépett a kormányból.

2015. április 18.
Az ellenzék együttműködési megállapodást kötne az RMDSZ-szel
A decemberben ellenzékbe vonult Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) akar együttműködési megállapodást kötni a jobbközép erők egyesülése nyomán létrejött új Nemzeti Liberális Párt – közölte Alina Gorghiu, a PNL társelnöke csütörtökön a Gândul című portálnak nyilatkozva.
A PNL az RMDSZ törvényhozóival együtt sem rendelkezik elegendő szavazattal a parlamentben ahhoz, hogy megbuktassa Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormányát – ismerte el Gorghiu. Hozzátette: ettől függetlenül beterjesztik a tavaszi ülésszakra beígért bizalmatlansági indítványt.
Gorghiu szerint a PNL-nek volt már egy rövid egyeztetése az RMDSZ-szel, de a – parlamenti együttműködésről és a PNL kormányprogramjának támogatásáról szóló – megállapodás részleteit az RMDSZ pénteken kezdődő kongresszusa után akarják kidolgozni.
A PNL látványosan előretört a novemberi elnökválasztás után: a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint most a választók 44 százaléka szavazna rá, míg Ponta Szociáldemokrata Pártjára (PSD) a megkérdezettek 34 százaléka voksolna. A közhangulat változására néhány törvényhozó is rámozdult, de nem ült át annyi kormánypárti törvényhozó az ellenzékhez, hogy megkérdőjeleződött volna a Ponta-kabinet parlamenti támogatása.
Gorghiu elismerte, hogy nem lehet kormányt buktatni a belügyi tárcát is vezető Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártjának, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) támogatása nélkül, de – mint mondta – nem is akar olyan "konjunkturális" szövetségeseket, akik nem meggyőződésből támogatják a PNL kormányprogramját.
A belügyminiszteri tisztséget is betöltő Oprea a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy pártja kitart Ponta mellett, amíg ő a miniszterelnök, vagyis a PSD nem akarja elmozdítani Pontát a kormány éléről. Az UNPR-nek jelenleg kétszer akkora parlamenti súlya van, mint az RMDSZ-nek.
Klaus Johannis elnökké választását követően nem titkolta: arra számít, hogy még a 2016 őszén esedékes általános választások előtt átrendeződnek a parlamenti erőviszonyok, és saját pártja körül szerveződik új kormánytöbbség.
A PNL február végén közzétette kormányprogramját, amellyel elsősorban a középosztályt akarja megerősíteni. A 130 oldalas program külön fejezetet szentel a határon túli románoknak, a hazai kisebbségekről azonban nem esik szó benne.

2015. április 21.
Az RMDSZ a választási törvényről konzultált az államfővel
Klaus Iohannis államelnök tegnap reggel elkezdte a Cotroceni-palotában a tanácskozások harmadik fordulóját a parlamenti pártokkal és alakulatokkal. A mostani konzultáció keretében a választási törvény mellett a pártfinanszírozási törvényről, illetve a parlament tagjai ellen indított bűnvádi eljárások és letartóztatási kérések jóváhagyásáról tárgyalt a pártokkal.. Az elnök először a PSD küldöttségét fogadta, majd a PNL következett, aztán az UNPR. Egy ebédszünet után a tanácskozások 15 órakor folytatódtak, amikor Iohannis előbb a konzervatív küldöttséget fogadta, majd az RMDSZ-t és végül a kisebbségek frakcióját.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a találkozó előtt azt mondta, a készülő választási törvényről egyeztetnek Iohannisszal. Az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban őrizzék meg az egyfordulós választást a polgármesterek esetében, illetve, hogy a helyi választásoknál 3 százalékra csökkentsék a választási küszöböt. A parlamenti választások esetében az RMDSZ a megyei listás szavazást támogatja, míg a szavazatok újraosztásánál arányosságot biztosító rendszert javasol a Szövetség.
(Transindex/Erdély FM)

Új alternatív választási küszöb bevezetését szorgalmazta az RMDSZ
A pártok képviselőivel tanácskozott az államfő – Az alternatív küszöbről Johannisszal
Új alternatív küszöb bevezetését szorgalmazta a parlamenti választásokra a Klaus Johannis államfővel folytatott megbeszélésén tegnap az RMDSZ küldöttsége, hogy a választási reform ne veszélyeztesse a romániai magyarság parlamenti képviseletét.
Az elnök idén harmadik alkalommal hívta konzultációra a pártokat, ezúttal azért, hogy a választási reformcsomaggal kapcsolatos vitában közvetítsen. Az RMDSZ mellett Klaus Johannis a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), a Konzervatív Párttal (PC), illetve a parlament alsó- és felsőházában képviselt nemzeti kisebbségek képviselőivel találkozott.
Szabadság (Kolozsvár)