Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. május 3.
Tolongás a baloldalon
Május elsején megalakult az Országos Szövetség Románia Haladásáért
Katonás rendben tartotta meg alakuló ülését az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) elnevezésű új baloldali párt a fővárosi Forradalom téren. Meglepetést az új alakulat vezetőségének megválasztása sem okozott, ugyanis az UNPR elnöke Marian Sârbu volt munkaügyi miniszter, ügyvezető alelnöke Gabriel Oprea, a független honatyák koordinátora, jelenlegi védelmi miniszter és tiszteletbeli elnöke Cristian Diaconescu volt külügyminiszter lett.
A „Románok vagyunk” (Noi suntem români – szerk. megj.) dal eléneklésével kezdődött szombaton a fővárosi Katonák Házában a Gabriel Oprea köré csoportosuló független honatyák által létrehozott az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) nevű párt alakuló ülése.
A védelmi miniszteri tisztséget is elfoglaló Oprea által választott helyszín rányomta a bélyegét az UNPR országos tanácsának ülésére, ugyanis a rendezvény katonás rendben zajlott le: a kiszivárogtatott vezetőségi stábot – Marian Sârbu elnök, Gabriel Oprea ügyvezető elnök, Cristian Diaconescu tiszteletbeli elnök – fennakadás nélkül megválasztották.
Pecsenyesütögetők hada?
„Az egyetlen baloldali alakulat a Szociáldemokrata Párt, nálunk van a remény” – „üdvözölte” az UNPR megalakulását Victor Ponta PSD-elnök, hozzátéve, pecsenyesütögetők mindig voltak és lesznek. Ponta keresetlen szavakkal illette az új párt vezetőit, akik „bezárkóztak egy terembe, szétosztották maguk között a tisztségeket és a kormány pénzét”.
Másképpen látja a helyzetet Traian Igaş, a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint a PSD-nek „komoly gondot okoz” az UNPR megjelenése. „Az UNPR átveszi a PSD szavazótáborának jelentős részét, ugyanis felkarolja azokat a baloldali érzületűeket, akiket a PSD magukra hagyott” – fogalmazott Igaş.
Beolvadnak a választásokig?
Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy véli, hogy az UNPR-t valószínűleg „felszippantja” valamelyik nagyobb párt, ugyanis a hétvégén létrehozott alakulatnak kevés esélye van arra, hogy a következő választásokon bejusson a parlamentbe.
„Az elmúlt húsz év alatt számos sikertelen próbálkozást láttunk különböző, pártokból kikerült személyek részéről. Mind eltűntek a politika süllyesztőjében” – jósolta az Agerpres hírügynökségnek Fekete-Szabó. Hozzátette: az RMDSZ-t nem érinti az UNRP megalakulása, kívülállóként szemlélik ezt a folyamatot, ugyanis nem valószínű, hogy a magyar választók az új baloldali párt felé tájékozódnának.
Másféle veszély fenyegeti az RMDSZ-t Daniel Constantin konzervatív elnök szerint, aki úgy véli, hogy a PD-L hamarosan „kiteszi az RMDSZ-t a kormányból”, ugyanis a közvélemény nyomására a demokrata-liberálisoknak fel kell mondaniuk az RMDSZ-szel kötött „politikai alkut”.
Máté András: az UNPR nem parlamenti párt
Az Országos Szövetség Románia Haladásáért nem tekinthető parlamenti pártnak, annak ellenére, hogy vezetői nagy része tagja az úgynevezett függetlenek törvényhozási frakciójának – szögezte le kérdésünkre Máté András RMDSZ-es képviselő.
A jogi szakbizottság tagjának tájékoztatása szerint a házszabály 18. cikkelye előírja: nem alakíthat parlamenti frakciót az a párt, amely nem választások révén került be a törvényhozói testületbe. „Így az úgynevezett függetleneknek semmiféle többletjogot nem ad az, hogy párttá alakultak” – magyarázta az ÚMSZ-nek a képviselő.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. június 9.
Kedden szavaz a parlament az ellenzéki bizalmatlansági indítványról
Ma 10.30 órakor ismerteti az ellenzék a parlament két házának együttes ülésén a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt, arról azonban csak jövő kedden szavaznak – döntött tegnap a képviselőház és szenátus állandó bizottsága.
Mint ismeretes, a Boc-kormány tegnap vállalt felelősséget a parlament előtt a költségvetési megszorításokat – köztük a közalkalmazotti bérek 25 százalékos, a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését – tartalmazó két jogszabálycsomagért. Amennyiben jövő kedden a honatyák többsége nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, akkor ezek a megszorító intézkedések rövid időn belül életbe is lépnek, azonban ha az ellenzék megszerzi a voksok többségét, akkor megbukik a kormány, s a megszorítások sem lépnek érvénybe.
Bizakodik a PSD
Alig 20-21 szavazatra van még szükség a bizalmatlansági indítvány elfogadásához – jelentette be tegnap Victor Ponta, a legnagyobb ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. A kormánypártok azonban kizártnak tartják, hogy soraikból „árulók” kerüljenek ki. A demokrata-liberálisokat maga Traian Băsescu államfő utasította pártfegyelemre. Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Marian Sârbu, a független honatyákból alakult UNPR elnöke is tegnap úgy nyilatkozott, alakulatuk képviselői, szenátorai a bizalmatlansági indítvány ellen fognak szavazni. Sârbu azonban azt is leszögezte, hogy ha december 31-ét követően a nyugdíjak nem nőnek ismét a jelenlegi szintre, akkor az alakulat kilép a kormányból. Eközben Borbély Károly RMDSZ-es gazdasági államtitkár is leszögezte, jelen pillanatban Romániának politikai stabilitásra, következetességre van szüksége, ezért szerinte sem tudja megbuktatni az ellenzék a kormányt.
Folytatódnak a tiltakozások
Miközben az állandó bizottságok a bizalmatlansági szavazás menetrendjéről döntöttek, mintegy ezer szakszervezetis tüntetett a parlament épülete előtt, azt követelve a képviselőktől és szenátoroktól, hogy ne szavazzák meg a megszorításokat tartalmazó két törvénycsomagot. Hírügynökségi közlések szerint a tiltakozók túlnyomó többsége már most is 1000 lejesnél alacsonyabb fizetéssel rendelkezik.
Mint hangsúlyozták, ha a kormány ebből is lefarag, egyszerűen nem lesz miből megélniük egyik fizetéstől a másikig. A hőség ellenére a tüntetők 11 óráig álltak a parlament előtt, távoztukban pedig közölték, ma is visszatérnek. Csütörtöktől a bejelentések szerint az öt országos szakszervezeti tömb vidékre helyezi át a tiltakozó akciókat, a Bukarestből hétvégére hazatérő honatyák területi irodái előtt fogják követelni , hogy vagy szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt vagy szavazzanak a megszorító intézkedések ellen.
A szakszervezetek vezetői ugyanakkor bejelentették, a bizalmatlansági szavazás napján, azaz június 15-én az Alkotmány téren szerveznek tiltakozó akciót, míg a parlament épülete körül 25 ezer személy részvételével készülnek élőláncot alkotni. A szakszervezetiek ugyanakkor bemennek a parlament két házának együttes ülésére is, hogy lássák, hogy szavaznak a honatyák, hogy ezt a területi szervezeteknek is tudják majd közvetíteni. Az érdekvédelmiek június 15-ére országos általános sztrájkot is hirdettek.
Bércsökkenés: 68 lejtől 2 ezerig
Óriási a különbség a közalkalmazotti bérek között, éppen ezért óriási lesz a különbség a csökkentés mértéke között is. A Realitatea hírtelevízió számításai szerint csökkentések 68 és 2 ezer lej között lesznek. A legnagyobb mértékben a diplomaták bére fog csökkenni, hisz 8 ezer lejes átlagbérükből miután levonják a 25 százalékot, 6 ezer marad.
A katonasági 2 ezer lejes átlagkeresetből 1500 lej marad, igaz, az afganisztáni és iraki hadszíntereken állomásozó román katonák mentesülnek a megszorítások alól.
A tanárok a korábbi 1200 lej helyett 800-at, a tanítók pedig 675 lejt visznek majd haza, az orvosoknak átlag 1050 lejük, a rendőröknek 1262 lejük marad, míg a bírák és ügyészek a jelenlegi 2625 lej helyből 875-öt elveszítenek.
525 lejjel keresnek ezentúl kevesebbet a közigazgatásban dolgozók is. Míg jelenleg 678 lej az átlagnyugdíj, ez az összeg a 15 százalékos csökkentést követően 576 lej lesz. A munkanélküliek is számottevő összeget veszítenek, a havi bevételük 68 lejjel 382 lejre apad.
Vlădescu megnyugtatta a sportfogadó irodákat
Cáfolta Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter azt a hírt, miszerint a kormány megszorító intézkedései között a sportfogadásokból származó, 600 lej alatti nyereményekre is 25 százalékos adót vetnének ki. „A 600 lej alatti nyereményekre nem lesznek adókötelesek” – szögezte le Vlădescu.
Mint ismeretes, tegnap a Romániában működő sportfogadó irodák 96,7 százaléka meghatározatlan ideig zárva maradt, így tiltakozva a kormány terve ellen. A tiltakozók szerint az intézkedés nemhogy pluszbevételt jelentene az államnak, hanem – a cégek üzleti forgalmának drasztikus csökkenése miatt – havonta több millió lejes veszteséget.
Az ACPR – amelynek a sportfogadásokat szervező cégek is tagjai – tegnap találkozót kért Vlădescutól a helyzet mihamarabbi tisztázása érdekében.
Ugyanakkor tegnap Vlădescu arról is beszámolt, hogy az idei év folyamán sem a dohányipari termékek, sem a szeszes italok, sem pedig a kőolajipari termékek jövedéki adóját nem emelik.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 15.
Árulástól tarthat Emil Boc
„Államcsínynek számít, ha holnap a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) megpróbálja megakadályozni a bizalmatlansági indítvány vitáját és a róla való szavazást” – reagált tegnap Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke arra a hírre, hogy a koalíció nagyobbik pártja minden eszközt bevet majd annak érdekében, hogy a kormány megbuktatását célzó kezdeményezésük ne is kerülhessen a plenáris napirendjére.
A parlamenti aritmetika szerint – amennyiben a honatyák az alakulatuk által előirányozott módon voksolnak – az ellenzék csak 212 szavazatra számíthat, ami huszonkettővel kevesebb a szükségesnél, de több PD-L-s politikus habozik megszavazni a bér- és nyugdíjcsökkentő törvényeket. Ezért várhatóan – mindkét oldalról – az utolsó pillanatig folyik majd a rábeszélés, lobbizás és zsarolás a szükséges szavazatszám biztosítása érdekében.
212, 213...
„A liberálisokkal együtt 212-en vagyunk. Kollégáink jelen pillanatban is dolgoznak az Oprea pártjának (Országos Szövetség Románia Haladásáért – UNPR – szerk. megj.) meggyőzéséért, ugyanis ha ők mellénk állnak, akkor megbuktatjuk a kormányt. Ugyanígy, ha a 31 tagú RMDSZ-kontingens 60 százaléka megszavazná a dokumentumot, elég volna.
A nemzeti kisebbségek tizennyolc szavazata is sokat segíthet” – számolgatott Viorel Hrebenciuc, a PSD jól informált szürke eminenciása. Hozzátette: személy szerint megérti a PD-L-sek „nyakasságát”, mert ők saját kormányukat védik. „Szóval 212-en vagyunk, plusz Oajdea, tehát 213” – korrigálta a számot Hrebenciuc. Ahhoz, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres legyen, 236 honatyának igennel kell szavaznia.
Úttörő vagy párttörő?
A Demokrata–Liberális Párt (PD-L) vezetősége tegnap 22-5 arányban Daniel Oajdea iaşi-i képviselő kizárása mellett voksolt, ugyanis a moldvai honatya nyilvánosan bejelentette: a bizalmatlankodók számíthatnak a szavazatára.
„A PD-L határozott álláspontot képvisel ebben a kérdésben. Meggyőződésem, hogy amennyiben még lesznek az Oajdeáéhoz hasonló ügyek, akkor hasonló mércével járunk el, mint most” – fenyegette meg a párt központi vezetésének döntéseiben kétkedő honatyákat Gheorghe Flutur, a PD-L alelnöke.
Újságírói kérdésre megerősítette, hogy Georgică Severin szenátorra is a kizárás vár, amennyiben tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy tüntetően megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Lapzártánk előtt érkezett a hír, hogy a volt televíziós sztár, Teodora Trandafir PD-L-s képviselő is arra készül, hogy megszavazza a bizalmatlansági indítványt, mert nem ért egyet a nyugdíjak csökkentésével.
Nyíltan ellene, nyíltan mellette
Bár korábban Gheorghe Flutur, az alakulat alelnöke úgy nyilatkozott, hogy nem kötelezik majd honatyáikat arra, hogy a szavazógolyók urnába tétele előtt „bizonyítsák” lojalitásukat, a PD-L tegnapi frakcióülésén eldöntötték, hogy nyíltan szavaznak a bizalmatlansági indítvány ellen annak érdekében, hogy elháruljon a honatyákról a pártütés gyanúja.
Nyílt szavazást vár el képviselőitől és szenátoraitól a két ellenzéki párt is: Victor Ponta PSD-elnök és Crin Antonescu PNL-elnök a párttagság megvonását helyezte kilátásba a hiányzók, a titkosan szavazók vagy a bizalmatlansági ellen nyíltan voksolók számára.
Az RMDSZ kitart
„Az RMDSZ már múlt héten, a két frakció ülésén tisztán megfogalmazta azt, hogy nem fog a saját kormánya ellen szavazni. Tudjuk, hogy nehéz, népszerűtlen döntésnek nézünk elébe, de úgy ítéljük meg, hogy ebből most kihátrálnunk nem lehet” – fogalmazott a szövetség tegnap délutáni frakcióülése után lapunknak Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője.
Elmondta, az RMDSZ továbbra is azt veszi figyelembe, hogy az adóemelés is hasonló helyzetbe juttatná Romániát, hisz inflációgerjesztő tényező lenne, ami szintén a bérek és a fizetések reálértékének csökkenéséhez vezetne. „Az ülésen egyébként senki sem szólalt fel a bizalmatlansági indítvány támogatása mellett” – tette hozzá.
Június 26-án összeül az SZKT
Ugyancsak ülésezett tegnap a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), amely elemezte az ország gazdasági helyzetét, és elengedhetetlenül szükségesnek vélte a decentralizáció felgyorsítását és kiterjesztését, a központi közigazgatás mélyreható átszervezését, a prefektusok hatáskörének csökkentését, az új tanügyi törvény parlamenti elfogadását és gyakorlatba ültetését, a szociális ellátórendszer teljes reformját, a korrupció és a feketegazdaság elleni hatékony és gyors intézkedések gyakorlatba ültetését.
A SZÁT ugyanakkor felhívta a figyelmet a gazdaságélénkítő intézkedések kiemelt szerepére a gazdasági válság leküzdésében. „A SZÁT indokoltnak látja, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsa június 26-i ülésén elemezze Románia gazdasági helyzetét, és fogadjon el mélyreható válságkezelő és gazdaságélénkítő programot” – olvasható az RMDSZ közleményében.
Élőlánccal tiltakoznak
A szakszervezetek korábbi bejelentése szerint ma húszezer fős élőlánc fogadja majd a parlamentbe igyekvő honatyákat és a közszféra általános munkabeszüntetéssel tiltakozik a bérek 25 és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése ellen.
Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt

2010. június 16.
A kormány marad, a bérek csökkennek Romániában
Az elmúlt két évtized legnehezebb döntését kellett meghoznia a román törvényhozásnak: maradjon-e hatalmon az a kormány, amely 25 százalékot venne el az állami alkalmazottak béréből és 15 százalékot a nyugellátmányokból és több szociális juttatásból – vagy pedig bukjon meg az Emil Boc vezette kabinet, és egy új kormány kezdjen újabb tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a csőd szélén álló ország finanszírozásáról. A hétórás maratoni ülés után a képviselők és a szenátorok úgy döntöttek, hogy a kormány maradjon, a bérek és a nyugdíjak pedig csökkenjenek. A kormány a múlt héten vállalt felelősséget a parlamentben a példátlan megszorító intézkedéseket tartalmazó törvényekért, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) azonban rögtön benyújtotta a bizalmatlansági indítványt. A román alkotmány értelmében ha az indítványt megszavazzák, a kormány megbukik, ellenkező esetben azonban a felelősségvállalással benyújtott törvényt vita nélkül elfogadottnak tekintik.
A bizalmatlansági indítvány elfogadására szavazott az SZDP, a Konzervatív Párt (KP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP), ellene voksolt a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (D-LP) és koalíciós partnere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a Romániáért Szövetség (UNPR). A nemzeti kisebbségekhez tartozó képviselők tartózkodtak. A titkos szavazáson 228-an voksoltak az indítvány elfogadására, 197-en pedig annak elvetésére. Az indítvány elfogadásához és a kormány megbuktatásához 236 voksra lett volna szükség.
Az így elfogadott megszorító intézkedéscsomag nyomán év végéig a kormány 2,2 milliárd euróval csökkenti a költségvetési kiadásokat. A heves, személyes (korrupciós) vádaskodástól sem mentes keddi vitában a hatalmon lévők azt bizonygatták, hogy a bérek és nyugdíjak csökkentése a 9,1 százalékos költségvetési hiány 6,8 százalékra való csökkentésének egyetlen módszere.
A kormánypártiak szerint a 2004 és 2008 közötti liberális kormány – az akkori gazdasági növekedés körülményei között – megengedhetetlenül növelte a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjakat. Az előbbi kategória béreire a költségvetés csaknem háromszor többet (47 milliárd lejt) költött 2009-ben, mint 2004-ben (17,6 milliárd). Ugyanakkor látványosan felduzzasztották az állami alkalmazásban lévők számát, és ez 2009-re elérte az 1,35 milliót.
Mindezzel párhuzamosan a kiemelt bérek és a luxusnyugdíjak száma és összege is elképesztő mértékben nőtt. Nem volt ritka a 9-10 ezer eurós nyugellátmány, illetve a 20-30 ezer eurós állami bér sem. Ezeket a Boc-kabinet szintén drasztikusan csökkenteni szándékszik. Az ellenzék ezzel szemben azt állította, hogy a juttatások megnyirbálása a gazdaságot még jobban visszafogja, és az év második felében a megszorítások ellenére meg kell majd emelni a adókat, ami a gazdaság számára katasztrófát jelentene.
Az ellenzék megígérte, hogy a megszorításokat tartalmazó jogszabályokat az alkotmánybíróságon is megtámadja. Ha a taláros testület a törvényeket alkotmányosnak találja, az IMF június végi igazgatótanácsi ülésén eldöntheti, hogy átutalja Romániának a készenléti hitelcsomag újabb, 850 millió euró értékű részletét.
A parlament épülete előtt már a reggeli órákban több ezer tiltakozó gyűlt össze. Az állami alkalmazottakból és nyugdíjasokból álló tömeg a kormány, Emil Boc kormányfő és Traian Basescu államelnök menesztését követelte. A tüntetők kétszer is megrohamozták a törvényhozás épületének kapuit, és összecsaptak a rendfenntartókkal.
Tibori Szabó Zoltán, Kolozsvár
Népszabadság

Megnyílt az út a megszorító intézkedések előtt
Már csak az Alkotmánybíróság gördíthet akadályt
Közismert vádaskodások, csípős megjegyzések, froclizások, hurrogások, füttyök és lökdösődés – így foglalható össze dióhéjban a bizalmatlansági indítvány tegnapi parlamenti vitája, amelyen eldőlt, hogy az Emil Boc vezette kabinet hivatalában maradhat. A kormány által javasolt megszorító intézkedéscsomag egyelőre csak az első, a parlamenti csatát nyerte meg, ami azt jelenti, hogy a kabinet sikeresen vette a 25 százalékos bér- és 15 százalékos nyugdíjcsökkentés megakadályozása érdekében felállított ellenzéki politikai akadályt. A kabinetnek azonban még az alkotmánybírósági jogi csatában is helyt kell állnia, és csak ezt követően írhatja alá Traian Băsescu a több mint hétmillió ember jövedelmét megnyirbáló kormányzati döntést. Nyugdíjasok és szakszervezetisek, valamint egyéb tiltakozók tették színesebbé a parlamenti vitát, amelyen testőrök tartották távol az újságírókat a kormányfőtől.
A bizalmatlansági indítványt megszavazta több olyan törvényhozó is, akik a kormányoldalt erősítő pártokhoz tartoznak. A kormány megbuktatásával egyetértett a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) több képviselője, akik a függetlenek padsorában foglalnak helyet.
A tegnapi szavazást követően minden bizonnyal további három képviselővel csökken a demokrata párti frakció, miután Mircia Giurgiu, Clement Negruţ és Teo Trandafir is az indítvány mellett voksolt.
A nemzeti kisebbségek frakciójából is akadt egy képviselő, Nicolae Mircovici, aki lényegében a megszorító intézkedések ellen szavazott azáltal, hogy a bizalmatlansági indítvány mellett tette le a voksát.
A voksolás után végzett összesítés szerint a bizalmatlansági indítvány csak 228 támogató voksot gyűjtött, ami azt jelenti, hogy nyolc szavazaton múlott a Boc-kormány sorsa. Az előzetes számítások szerint az ellenzéki pártoknak összesen 24 voksra lett volna szükségük a kormányoldal részéről. A szavazás végeredménye azt mutatja, hogy ezeknek a szükséges szavazatoknak csak a kétharmadát sikerült megszereznie az ellenzéknek. Az indítványt 197 honatya utasította el, és három érvénytelen voksot számoltak.
A parlamenti vita során az ellenzéki honatyák ellenséges fogadtatásban részesítették Emil Boc miniszterelnököt, akinek a kiemelt nyugdíjak, és a törvényhozók átlagon felüli öregségi járandósága újraszámolásának a szükségessége melletti érvelésekor hangos hurrogásba kezdtek, és kifütyülték a kormányfőt, stadionok lelátóira emlékeztető hangulatot keltve.
A kormányfőnek a parlament épületébe való érkezése sem zajlott incidensek nélkül, hiszen a miniszterelnök testőrsége kordont alakított ki a kormányfő köré, hogy az újságírók ne ostromolhassák kérdéseikkel Bocot. Egyes újságírók átbújtak az elkerített területre, ami miatt lökdösődés alakult ki Boc testőrei és a riporterek között. Az egyik újságíró inge látta kárát a testközeli harcnak, majd maga a kormányfő állította le a dulakodást azzal, hogy odaszólt a testőröknek: „Hagyjátok!”.
A parlamenti vitában az ellenzék és a kormányoldal több képviselője került egymással vitába. Călin Popescu Tăriceanu volt liberális miniszterelnök utódát, Emil Bocot vette célkeresztbe, akiről kijelentette, hogy „szánalmas aktivista, akinek „a kezecskéjére az államfő koppint rá, a lábacskájára pedig a kormányban lévő kollégái”. A miniszterelnök sem hagyta szó nélkül a személye ellen irányuló támadást, és kijelentette, hogy Tăriceanu a „Rekordok Könyvébe” vonult azzal, hogy 2008-ban nyolc százalékos gazdasági növekedés mellett 5,4 százalékos államháztartási hiányt produkált, és a Román Kereskedelmi Bank privatizációjából befolyt pénzt szétosztotta fizetésekre és nyugdíjakra ahelyett, hogy autópályákat építtetett volna.
A voksolást követően Emil Boc úgy vélte, hogy szerinte a parlament maximális felelősségről tett bizonyságot, Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök pedig úgy értékelte, hogy a voksolás eredménye azt mutatja: a Boc-kormány már nem rendelkezik legitimitással, ezért az államfőnek a kormányfő lemondását kell kérnie.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. június 29.
Koalíciós gazdaságserkentő javaslatok
Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tegnap azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ, a PD-L és a kisebbségek bemutatták gazdaságserkentő javaslataikat a koalíciós ülésen, és egy bizottságot hoznak létre, amely elemzi az elképzeléseket.
Borbély elmondta, hogy várják az UNPR javaslatait is, majd minden alakulat két személyt javasol, hogy operatívan dolgozhassanak ezeken.
„Valószínű, hogy jövő hét elején tárgyalunk ezen a szinten, és következtetésekhez is eljutunk. Ma mindenki bemutatta megoldási javaslatait, az RMDSZ, a PD-L és a kisebbségek ismertették azokat az intézkedéseket, amelyek részleteiről jövő héten tárgyalunk. A sok ötletet össze kell hangolni” – mondta Borbély, aki szerint a kisebbségek ötletei közül megjegyezte Varujan Pambucian javaslatát, melynek értelmében csökkenteni kellene az egységes adókulcsot, de nem hiszi, hogy jelen pillanatban ez megvalósítható. „A FMI-vel kötött megállapodásnak vannak pontjai, amelyeket tiszteletbe kell tartanunk” – tette hozzá.
Borbély kifejtette, ha összeül a munkacsoport, hogy elemezze a javaslatokat és ezek gyakorlatba ültetését, az RMDSZ a július 9-i SZKT-n hivatalosan is jóváhagyja ezeket.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

2010. július 10.
Băsescu: Románia érdekeit sértette meg Frunda
Traian Băsescu államfő Románia érdekeit sértő magatartással vádolta meg Frunda György szenátort, akit a fő felelősnek tekint abban, hogy ismét korlátozta a parlament a magas rangú tisztségviselők vagyonát vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hatáskörét. A magyar politikus több javaslatát is elfogadta korábban az ANI működését szabályozó törvény parlamenti vitájakor. A jogszabály végső változata az államfő és több romániai civil szervezet szerint megnyirbálja a korrupció visszaszorítására hivatott intézmény hatásköreit. Az államfő azt követően foglalt állást az ANI kérdésében, hogy korábban visszaküldte a parlamenthez az intézmény működését szabályozó törvényt, de hiába, mert a szenátus elutasította észrevételeinek jelentős részét.
Băsescu és a civil szervezetek leginkább azt kifogásolják, hogy nem alakulhatnak meg az ítélőtáblák mellett működő, bírákból és ügyészekből álló vagyonvizsgáló bizottságok, és az ügynökség valamennyi tisztségviselő esetében mandátumuk lejárta után csak egy évig vizsgálódhat az államfő által javasolt három év helyett. Băsescu a közszolgálati televíziónak adott csütörtök esti interjújában kijelentette, hogy Frunda a jogszabályról folytatott vitán Románia érdekeit sértő álláspontot képviselt, de nem azért mert magyar, hanem – mint mondta – vélhetően „neki és a klientúrájának rejtegetni valója van”. Băsescu ugyanakkor kijelentette, hogy az RMDSZ-el eddig jól együttműködtek minden kérdésben, leszámítva az ANI-t. Monica Macovei volt igazságügyi miniszter szerint az ügynökség törvényének felhígításában egyformán felelősek a demokrata párti és az RMDSZ-es törvényhozók.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy az ANI működésére különösen odafigyel az Európai Bizottság, amely Románia 2007-es EU-csatlakozása után is figyelemmel kíséri a hazai igazságszolgáltatást. A monitorizálás megszüntetésének egyik feltétele az, hogy az ANI hatékonyan működjön. Băsescu szerint Románia kompromittálta magát Brüsszel előtt, és eljátszotta hitelességét a mostani jogszabály elfogadásával, amit már az államfő sem fordíthat vissza, hanem köteles aláírni az alkotmány szerint.
Frunda György ezzel szemben azt állítja, hogy Románia érdekeivel összhangban van a jogszabály, és szerinte az ítélőtáblák mellett működő vagyonvizsgáló bizottságok alkotmányellenesek, ezért nem támogatta a létrehozásukat. Szerinte a jogszabály a mostani formájában nem gyengíti az ANI hatásköreit. A szenátor cáfolta, hogy egyéni érdekek vezérelték volna, és emlékeztetett arra, hogy a román szenátus 115 támogató szavazattal fogadta el a törvényt egy tartózkodás mellett, így nem ő egyedül döntött a jogszabály végleges formájáról.
Az államfő ismét bírálta a kormányt amiatt, hogy valamennyi jövedelem megadóztatása helyett az áfa (TVA) emelését választotta. Băsescu szerint a kormánykoalíció egyik pártja nem értett egyet az ezer lej alatti nyugdíjak megadóztatásával. Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: nem a függetlenek által létrehozott Románia Haladásáért Országos Szövetségre utalt, de nem volt hajlandó elárulni, hogy mely pártra gondol. Így csak az RMDSZ-ről vagy a Demokrata Liberális Pártról (PD-L) lehet szó. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint Băsescu nem az RMDSZ-re utalt. Szabadság (Kolozsvár)

2010. október 12.
Kikerülik a honatyákat – A parlament előtti felelősségvállalással fogadtatják el az oktatási törvényt
„Majd megpróbálom én helyettesíteni az ellenzéket” – vette tudomásul Traian Băsescu államfő, hogy a tegnap délre összehívott, a Cotroceni-palotában megtartott tanácskozásról távol maradtak a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői. Az ellenzékiek azzal indokolták a tanácskozás bojkottját, hogy arra meghívták az általuk árulóknak tartott Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) vezetőit is.
A találkozó elején az államfő elmondta, hogy véleménye szerint sürgősen megoldást kell találni a szavazás előtt álló jogszabályok (nyugdíjtörvény, tanügyi törvény) ügyében, össze kell állítani a jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést, és össze kell hangolni a kormány tevékenységét az Európai Unió 2020-as stratégiájának elfogadásából származó kötelezettségekkel.
A találkozó után Emil Boc kormányfő, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnöke bejelentette, tegnap estére összehívta a koalíciós tanácsot „a kormány törvényalkotási prioritásainak kielemzése és az életbe léptetési lehetőségek áttekintése céljából”.
Hozzátette: a nyugdíjtörvényt nem lehet tovább halasztani, elvárja a parlament részéről, hogy minél hamarabb teljesítse az államfő kérését a nők 65 éves nyugdíjkorhatárának 63-ra való csökkentésére vonatkozóan. A miniszterelnök ugyanakkor leszögezte, a tanügyi törvény és az egységes bértörvény sem tűr halasztást.
Felelősséget vállalnak a tanügyi törvényért
Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy a koalíciós tanács tegnap esti ülésén úgy döntöttek, hogy a kormány felelősséget vállal az oktatási törvényért. A döntést megelőzően Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy erre a lépésre azért van szükség, mert a szenátus oktatási szakbizottságában továbbra is késik a jogszabály vitája.
A kormányfő-helyettes hozzátette: a tanügyi törvényt már idén ősszel meg kell szavazni annak érdekében, hogy elő lehessen készíteni a 2011 szeptemberétől való alkalmazását. A nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban Markó ismételten megerősítette, hogy a szövetség sajátjának tartja a nők nyugdíjkorhatárának 63 évre való csökkentésére vonatkozó kezdeményezést, és ekként kész megszavazni az államfő által kért módosítást.
Az egységes koalíció semlegesíti a bojkottot
A PSD és PNL távolmaradását kommentálva az RMDSZ elnöke elmondta, jogukban áll kritizálni és bojkottálni, ez az ellenzék fegyvere. „Viszont ha a koalíciós többség határozottan, egységesen felsorakozik egy-egy jogszabály mögött, az ellenzéki akciók nem akadályozhatják a törvényhozási munkát” – figyelmeztette a koalíciós társakat Markó.
Anastase nem vár szeretetet
Alig pár órával később a parlamentben ismét tetőfokra hágtak az indulatok, amikor az ellenzék által csalónak tartott Roberta Anastase képviselőházi elnök átvette az ülésvezetői teendőket. A liberális és szociáldemokrata képviselők kivonultak az ülésteremből, azt róva fel a demokrata-liberális házelnöknek, hogy a nyugdíjtörvényről való szavazáskor 170-nek „számolta” a plénumban jelen levő mintegy 80 honatyát.
A PNL és PSD jelezte, csak akkor hajlandó részt venni a törvényhozási munkában, ha Anastase lemond tisztségéről. „Jogukban áll kivonulni, de meg kell érteniük, hogy nem azért vagyunk a parlamentben, hogy szeressük egymást, hanem hogy képviseljük a románokat” – jegyezte meg Anastase.
M. Á. Zs. Új Magyar Szó (Bukarest)

Markó szerint kormányzati felelősségvállalással kell elfogadnia a törvényt
Mielőbb el kell fogadni az oktatási törvényt, egy éves késében vagyunk, hiszen elkezdődött az iskolai év - jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök, aki szerint az ősz folyamán el kell fogadni az oktatási törvényt. Szerinte a kormánynak felelősségvállalással kellene elfogadnia a törvényt, ugyanis csekély annak az esélye, hogy belátható időn belül megszavazza azt a parlament.
Az államfővel folytatott megbeszélésről elmondta, a nyugdíjtörvényről tárgyaltak, az UNPR pedig elfogadta az államfő ezzel kapcsolatos, a parlamentnek visszaküldött jogszabály esetében megfogalmazott kérését, vagyis azt, hogy a nők nyugdíjkorhatára legyen a férfiakénál alacsonyabb. A jövő évi költségvetés, a befektetési prioritások és az EU-s pénzalapok lehívása is a megbeszélt témák között szerepeltek. (realitatea)
„Majd megpróbálom én helyettesíteni az ellenzéket” – vette tudomásul Traian Băsescu államfő, hogy a tegnap délre összehívott, a Cotroceni-palotában megtartott tanácskozásról távol maradtak a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői. Transindex.ro

2010. október 18.
Kormányt buktatna, az RMDSZ-t környékezi a PSD
Vannak arra utaló jelek, hogy RMDSZ-es honatyák is hajlandók megszavazni a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítványt – jelentette ki szombaton, a párt rendkívüli kongresszusán Mircea Geoană, az alakulat volt első embere, a szenátus elnöke. Konkrétumokat ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, mondván: mindezt majd akkor hiszi el, ha látta az eredményeket. Marian Vanghelie, a PSD bukaresti szervezetének vezetője egyenesen meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ is megszavazza azon kormány megbuktatását, amelynek maga a magyar érdekvédelmi szervezet is tagja.
Geoană azt is kifejtette, arra utaló jelek is vannak, hogy a többek között a PSD-ből és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kilépett képviselők alapította UNPR legalább két képviselője szintén hajlandó lenne megszavazni a kormánybuktató indítványt, Marian Vanghelie pedig azt is elárulta, hogy a héten több PDL-s honatya is arra készül, hogy kilépjen pártjából, és átiratkozzon a PSD-be.
Az indítvány RMDSZ-es támogatásának lehetőségét többek között abból következtették ki a PSD-sek, hogy a kongresszuson az RMDSZ képviseletében ott volt Verestóy Attila szenátor is. Ezt a kisebbik ellenzéki párt, a PNL részéről felszólaló meghívott, Teodor Meleşcanu is szóvá tette, mondván: örül Verestóy jelenlétének, mivel a bizalmatlansági indítvány benyújtása kapcsán egységre van szükség. Az RMDSZ részéről viszont korábban már jelezték: nincs szó arról, hogy a szövetség meg kívánná szavazni azon kormány megbuktatását, amelyben maga is részt vesz.
Geoană közölte, a bizalmatlansági indítványt, amelyet a tervek szerint hétfőn nyújtanak be a parlamentben, várhatóan október 25-én vitatja majd meg a törvényhozás. Az indítvány elfogadásához 236 szavazat szükséges.
A rendezvényen részt vett Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke is. A veterán politikus leszögezte: az ellenzéknek kötelessége benyújtani a bizalmatlansági indítványt, függetlenül attól, hogy az sikerrel jár vagy sem, mivel a kormánytöbbség igencsak törékeny, az ellenzéknek pedig kapcsolódnia kell a polgárok tiltakozó akcióihoz.
Kormányprogram progresszív adóval
A kongresszuson egyébként a PSD elfogadta Méltányos Románia, szociális Románia elnevezésű kormányprogramját is, amely a tervezett gazdasági intézkedések között kiemelten foglalkozik a progresszív adózás visszaállításával. Victor Ponta pártelnök szerint a program, amely száz megoldást vázol a válság rendezésére, kötelezettségvállalás a polgárokkal szemben.
Az ígéretek szerint amennyiben a PSD kormányra kerül, már az első napon véget vet a közalkalmazotti béreket sújtó 25 százalékos csökkentésnek, kiiktatja a katonai nyugdíjak újraszámítására vonatkozó új jogszabályt, a dologi kiadásokat a tavalyi 50 százalékának megfelelő szinten fagyasztja be, megszünteti a szerzői jogdíjak tb-kötelezettségét, és elkezdi a Boc-kormány pénzügyi átvilágítását.
Az első hónapra azt ígéri, hogy 750-800 lejre emeli a minimálbért, 3 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendő tb-járulékot, feloldja az egészségügyi állásokra kimondott zárlatot, és egy évre befagyasztja a lakossági energiaárakat.
A párt azt ígéri, hogy egy év alatt bevezeti a progresszív adózást, mégpedig oly módon, hogy az 1000 lej alatti jövedelmek adómentesek lennének, a 4500 lej alatti bérek jövedelemadója 15 százalék lenne, és a 4500 és 10 ezer lej közötti jövedelmeké pedig 25 százalék. Egy másik verzió szerint a 9000 lej fölötti béreket 35 százalékos jövedelemadóval sújtanák.
A kongresszus résztvevői egyúttal egy olyan határozatot is elfogadtak, amelyben leszögezik: a PSD semmilyen formában sem hajlandó együttműködni a jelenlegi kormánnyal, mivel álláspontjuk szerint a jelenlegi gazdasági és szociális válságért a Demokrata-Liberális Párt és Traian Băsescu államfő inkompetenciája és klientúrapolitikája felelős.
Vita Geoană szájkosaráról
A PSD-kongresszusán egyébként kisebb belső vita támadt Mircea Geoană nyílt levele miatt, amelyben arról írt, hogy a párton belül bárkire szabadon szájkosarat tehetnek. Ezzel arra utalt, hogy a közelmúltban a jelenlegi pártvezetést bíráló kijelentései miatt az elnökség megtiltotta neki, hogy a sajtónak nyilatkozzék. Geoană közölte: az erős metaforát azért alkalmazta, hogy érzékeltesse: a fegyelem szükségessége még nem jelenti azt, hogy csökkennie kell a demokráciának, egyúttal bírálta a pártvezetés politikai irányvonalát is. A kongresszus résztvevői közül többen is bírálták Geoanát a levél miatt. Liviu Dragnea főtitkár úgy fogalmazott: épelméjű ember nem írhat olyasmit, amit Geoană.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

2011. március 3.
Markó Béla szerit a koalíciós megállapodás nem kötelezi az RMDSZ-t
Képmutatás lenne kijelenteni, hogy az RMDSZ többé nem lép koalícióra a Demokrata-Liberális Párton (PDL) kívül más párttal is, ugyanakkor jelenleg nincs ok arra, hogy a szövetség kilépjen a kormányból – jelentette ki csütörtökön Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szombaton leköszönt elnöke.
A politikus a Radio France Internationale-nak nyilatkozva a szerdán aláírt koalíciós szerződés kapcsán elmondta, nem lehetetlen annak felmondása, de nem azért kötötték meg, hogy máris a felmondásán gondolkodjanak. Markó kifejtette: az RMDSZ minden parlamenti párttal megpróbál párbeszédet folytatni, azonban jelenleg nem indokolt a kormányból való kilépés. „Jelenleg a kormánytöbbséggel van érvényes szövetségünk” – mutatott rá a politikus. Kijelentette ugyanakkor: a 2012-es választásokra nem kívánnak választási szövetséget kötni senkivel, sem a jelenlegi partnerekkel, sem mással, mivel ezt korábban sem tették.
Annak eshetősége kapcsán, hogy hajlandó lenne-e az RMDSZ koalícióra lépni a jelenlegi ellenzékkel, kifejtette: képmutatás lenne azt mondani, hogy nem, hiszen már korábban is szerepelt egy koalícióban a mostani ellenzéki pártokkal, így ez a jövőben sem kizárt.
Lakatos elégedetlen
Lakatos Péter Bihar megyei parlamenti képviselő ugyanakkor csütörtökön Nagyváradon kijelentette: elégedetlen a szerdán aláírt paktummal. A honatya azt mondja, semmire nem nyújt biztosítékot a megegyezés, mivel annak szövegében nem szerepelnek a gazdaságélénkítés lépéseire vonatkozó határidők. Azt javasolja, juttassák el a szerződést a felek a Nemzetközi Valutaalaphoz vagy az Európai Bizottsághoz, hogy azok jelöljék ki a határidőket, mert szerinte ez az egyetlen módja azok betartatásának. „Ebben az országban csak azt viszik véghez időre, amit onnan kapnak házi feladatként” – jelentette ki a képviselő.
Geoană: az RMDSZ még idén döntsön az átállásról
A koalíciós szerződés témájához Mircea Geoană, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) volt első embere, a szenátus elnöke is hozzászólt. A politikus blogján arról írt: a paktum aláírásával az RMDSZ megmutatta, milyen fontos a magyarok számára, hogy hatalmon maradjanak.
„Főleg egy olyan időszakban, amelyben húszéves álmaik teljesedhetnek be. Most úgy tűnik, az RMDSZ véglegesen a PDL-vel való szövetségre ítéltetett” – írta a politikus. Geoană szerint politikai eredményei azt jelzik, a szövetség a romániai politikai paletta talán legpragmatikusabb pártja, ezért javaslatot tett arra, hogy kellene a PSD-nek az RMDSZ-szel szemben viselkednie.
„Bármilyen fontos is a jelenlegi rendszer megdöntése, vannak dolgok, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Nagyváradon elhangzott dicséretek és házassági ajánlatok közül hiányzott egy alapvető elem: nem lehet mindenben megalkudni, a területi autonómia szóba sem kerülhet. Vannak fontosabb dolgok is a hatalomnál” – szögezte le Geoană. Szerinte a Szociálliberális Uniónak (USL) világosan ki kell jelentenie: ha az RMDSZ továbbra is támogatja a jelenlegi kormányt, nem lehet tagja az USL által megalakított többségi koalíciónak.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy amennyiben az USL 50 százalékosnál jobb eredményt ér el a jövő évi választásokon, akkor úgysem lesz szükség az RMDSZ-re. Mindemellett leszögezte: az RMDSZ-nek még idén el kellene döntenie, hogy csatlakozik-e az ellenzéki oldalhoz.
Mint arról beszámoltunk, a koalíciós tagok, a PDL, az RMDSZ, az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) és a kisebbségek képviselői szerdán látták el kézjegyükkel a 2012-ig érvényes koalíciós paktumot, amely egyéb prioritások mellett a kisebbségi törvény elfogadását, a gazdasági fejlesztési régiók határinak átrajzolását, a választási törvény módosítását és a gazdaság fellendítését szolgáló célokat is tartalmazza. A kisebbségi törvény kapcsán egyébként szerdán a képviselőház házbizottsága úgy döntött, azt az eddigi három szaktestület helyett csupán egyben, az emberjogi bizottságban kell majd megvitatni. Ez elvileg felgyorsíthatja a jogszabály elfogadásának menetét.
Balogh Levente, Nagy Orsolya

Ásó, kapa, nagyharang? – Hosszú távra szóló koalíciós együttműködési szerződést írtak alá a kormánypártok
Kisebbségi törvény, régióátalakítási törvény, választási törvény módosítása – mindezek a törvényhozási prioritások szerepelnek abban az együttműködési szerződésben, amelyet tegnap írtak alá a kormánykoalíciót alkotó Demokrata-Liberális Párt (PD-L), az RMDSZ, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja.
Az RMDSZ részéről új szövetségi elnökként Kelemen Hunor látta el kézjegyével a dokumentumot, Markó Béla miniszterelnök-helyettes ezúttal a háttérből „asszisztálta” utódját, a szövetség több képviselőjével és szenátorával együtt.
A parlamentben megtartott ünnepélyes eseményen elsőként Emil Boc miniszterelnök, a PD-L elnöke méltatta az egyezmény jelentőségét. Boc kifejtette, a protokollum céljaként fogalmazták meg a gazdasági növekedés tartóssá tétele érdekében történő további közös kormányzást. A kormányfő úgy vélte, a koalíció együtt vészelte át a legnehezebb időszakot, és az utóbbi időszakban sikerült enyhe gazdasági növekedést is produkálnia, miután tavaly az összeomlás elkerülése volt a cél.
„A fontos, bár fájdalmas reformintézkedéseket meghoztuk, most csak a gyümölcsöket kell learatni” – fogalmazott Boc. Részletezte a dokumentumban lefektetett közös gazdasági célokat, köztük a makrogazdasági stabilizációt az egységes adókulcs megtartásával, a tőkepiac konszolidációját, infrastrukturális befektetések eszközlését, az európai uniós alapok lehívási arányának javítását. A gazdasági növekedés céladatait 1,5-2 százalékban határozta meg az idei évre, és 4-4,5 százalékban a jövő évre.
Boc az adóterhek csökkentéséről, munkahelyteremtésről, valamint nyugdíjak növekedéséről is beszélt. Kifejtette, a nyugdíjak az infláció növekedésével párhuzamosan, illetve a reálbérek 50 százalékos növekedésének megfelelően emelkedhetnek.
Kelemen Hunor az RMDSZ által megfogalmazott törvényhozási és kormányzási prioritásokról beszélt. „A kisebbségi jogok megerősítésére és kibővítésére vonatkozó rendelkezések szerepelnek a protokollumban. Ilyen a kisebbségi törvény, amely már 2005 óta a parlamentben várja sorsát; a másik fontos törvény a fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozik” – részletezte a szövetségi elnök.
Nem publikusak a határidők
Korábban az RMDSZ politikusai hangsúlyozták, a koalíciós egyezség hatékonyságát az biztosítja, hogy határidőkhöz kötik a közös kormányzás ütemtervébe foglalt törvények és intézkedések elfogadását. A megállapodás tegnapi ismertetésekor azonban nem hangzottak el határidők; dátumok a sajtóhoz eljuttatott dokumentumban sem szerepelnek.
„Az volt a koalíciós egyezség, hogy a határidők a megállapodás egyik mellékletét képezik. Ez azonban nem nyilvános, nem kívántuk a sajtó elé tárni” – mondta lapunknak Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető. A politikus nem kívánta részletezni, miért volt szükség a határidők titkosítására.
A határidők kapcsán lapunk érdeklődésére Kelemen Hunor a helyszínen elmondta, a kisebbségi törvényt már az idei a tavaszi törvényhozási ciklusban fogadnák el, a régióátszervezési törvényt pedig az őszi parlamenti ciklusban kezdik el megvitatni, hogy aztán jövőre, a tavaszi ülésszak ideje alatt elfogadják. „Ugyanakkor javasoljuk a választási törvények módosítását: mind az önkormányzati, mind a parlamenti választásokat szabályozó jogszabály esetében arra törekszünk, hogy erős és arányos képviseletet biztosítsunk a romániai magyarságnak” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Mint ismeretes, a helyhatósági választási törvény esetében az RMDSZ a választási küszöb 5-ről 3 százalékra való csökkentését szorgalmazza, míg a parlamenti választási törvény esetében az arányos képviselet megőrzése a cél. Ennek kapcsán kérdésünkre kifejtette: az RMDSZ szempontjából lehetséges a vegyes rendszer támogatása, vagy az egyéni választókerületes rendszer leegyszerűsítése egyszerű többséges rendszerre.
Felvetésünkre, miszerint nem túlzott-e Emil Boc optimizmusa, amikor egy trimeszter egyetlen százalékos növekedése alapján már a gazdasági növekedésre építi a kormány teljes stratégiáját, Kelemen Hunor tagadólag válaszolt. „Azt látjuk, hogy az elmúlt év utolsó két hónapja már gazdasági kiegyensúlyozottságot hozott, ezt kell megerősítenünk. Olyan intézkedéseket vezetünk be, amelyeknek hatásait már az idei év második felétől a mindennapjaikban, életszínvonaluk növekedésében érezhetik a polgárok” – fejtette ki az RMDSZ elnöke.
Mi lesz 2012 után?
A dokumentum egyébként a következő mondattal zárul: „A koalíció politikai célja (...) a közös kormányzás 2012 után is.” Az RMDSZ politikusai korábban többször is hangsúlyozták: nincs „örök hűség”, a koalíciós megállapodás csak a Boc-kormány mandátuma végéig, 2012-ig szól. Fekete Szabó András nem lát ellentmondást a fenti megfogalmazás és a korábbi nyilatkozatok között. „Ez a zárómondat nem jelent semmiféle elkötelezettséget az RMDSZ részéről: csupán egy célt, szándékot fogalmaz meg. Valamennyi koalíciós tárgyaláson részt vettem, és a nagyobbik kormánypártnak sohasem ígértük azt, hogy 2012 után is együtt folytatjuk” – magyarázta a szenátor.
Bírál az ellenzék
Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) „mindent feláldoz annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson”. Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke is úgy vélte, hogy a koalíciós pártok számára öncél, hogy a kormányrúdnál maradjanak

2011. március 23.
Ponta szélsőséges kirohanása: Kadhafihoz hasonlította Orbán Viktort
Durva kirohanást intézett Victor Ponta, az utóbbi időben egyre hevesebb magyarellenes retorikát alkalmazó ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője Orbán Viktor magyar kormányfő és Magyarország ellen a március 15-i erdélyi megemlékezéseken elhangzott beszédek miatt, egyúttal a bukaresti kormányt is ostorozta a hivatalos reakciók elmaradása okán.
„Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök gyávasága csak azzal magyarázható, hogy fű alatti megállapodásokat kötöttek, amelyek hátrányosan érintik a nemzeti érdeket és a többség és a kisebbség közötti viszonyt” – jelentette ki Ponta, hozzátéve, hogy továbbra is magyarázatot vár a március 15-én egyes budapesti hivatalosságok által közvetített üzenetek miatt. Ponta egyúttal durva jelzőkkel illette Orbán Viktort és Traian Băsescut.
A szociáldemokrata pártelnök Kadhafi líbiai és Ben Ali tunéziai diktátorhoz hasonlította, és elfuserált 21. századi diktátornak nevezte a két politikust, és úgy vélte, mindketten a sajtó ellen harcolnak, és nacionalista megnyilvánulások jellemzik őket. „A Szociálliberális Unió Orbán Viktor és azon magyarországi vezetők ellen harcolnak, akik nem adják meg a kellő tiszteletet Romániának, és ezt – főleg Orbán Viktor – azért teheti meg, mert Traian Băsescu, akivel egyformán gondolkodnak, cinkosául szegődik” – hangoztatta Ponta. Szerinte a magyar és a román vezető is antidemokratikusan gondolkodik, nacionalista megnyilvánulásaikkal pedig saját kudarcaikat próbálják elfedni. „Miért kellene elfogadnunk, hogy Orbán Viktor adjon nekünk leckéket Erdélyről? Erre a kérdésre Traian Băsescu nem fog választ adni” – jelentette ki Ponta.
A képviselőház házbizottsága egyébként tegnap úgy döntött, legkésőbb holnapig kidolgozza a budapesti nyilatkozatokat elítélő nyilatkozattervezetet, amelyet az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) javaslatára készül elfogadni a parlament. Nicolae Mircovici képviselőházi jegyző szerint a nemzeti liberális párti szenátor, (PNL) Puiu Haşotti által kezdeményezett, Megdöbbenés és felháborodás című dokumentumot a külügyi bizottság mihamarabb véglegesíti. Mint arról beszámoltunk, a kormány ellen a munkatörvénykönyv miatti felelősségvállalás nyomán benyújtott bizalmatlansági indítvány szerdai vitáján – mivel esély sem mutatkozott az ellenzék sikerére – az ellenzéki pártok magyarellenes uszítással próbálták elterelni a figyelmet.
A március 15-én a határon túli magyarokhoz intézett magyar kormányfői üzenet egy eltorzított változatára hivatkozva – amely, mint kiderült, úgy született, hogy az Agerpres román hírügynökség tudósítója egybemosta a magyar kormányfő szavait egy másik szónok, a bukaresti magyar nagykövet feleségének beszédével – egy Budapestet elítélő nyilatkozatot akartak elfogadtatni, amelyet akkor a kormánytöbbség megakadályozott. A szenátus ugyanakkor tegnap elutasította a nyilatkozatról való egyeztetés napirendre vételét.
Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, egykori PSD-s politikus jelenleg az ellenzéki pártokból kilépett és a kormányt támogató honatyák alapította Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) párt tiszteletbeli elnöke – szintén a budapesti kormányt ostorozta, mondván, a szónoklatok kampánybeszédeknek tekinthetők, azok hangvétele pedig nem méltó az Európai Unió elnöki tisztségét betöltő országhoz. Bírálta a román ellenzéket is, mondván: a nézeteltéréseket diplomáciai párbeszéd útján, nem kampányízű nyilatkozatok révén kell rendezni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

2011. május 19.
Szakítással fenyegetőzik az RMDSZ (Koalíciós feszültségek)
Az RMDSZ vezetői kilátásba helyezték: a szövetség kilép a kormánykoalícióból, ha a szenátus elfogadja azt a módosító indítványt, melynek értelmében törölnék az új oktatási törvényből Románia földrajzának és történelmének anyanyelvű oktatását a kisebbségi diákok számára.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap délutáni közleményében azonban arról tájékoztatott: tárgyalt Emil Boc miniszterelnökkel, a Demokrata Liberális Párt elnökével, és ígéretet kapott arra, hogy az indítvány meg fog bukni a szenátusban. Boc arról biztosította az RMDSZ-t, hogy pártja álláspontja nem változott az oktatási törvény kisebbségek számára kedvező előírásairól, így ezeket továbbra is támogatják. A felsőházban azonban a kormánykoalíció rendkívül törékeny többséggel rendelkezik, csupán egy szenátorral vannak többen a kormányoldalt képviselők az ellenzéki honatyákhoz képest. Mint ismeretes, az RMDSZ a nemrég hatályba lépett oktatási törvény egyik legfőbb vívmányának tekinti azt a rendelkezést, miszerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában is anyanyelvükön tanulhatják Románia földrajzát és történelmét. Éppen ezt a kitételt törölné a jogszabályból Mircia Giurgiu független parlamenti képviselő, aki módosító indítványt nyújtott be a törvényhozásban, s miután a megszabott határidőig nem tűzték napirendre a tervezetet, az hallgatólagosan elfogadottnak minősül, és a döntéshozó kamarának számító szenátus elé kerül.
Hirtelen harag
Máté András, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a keddi történésekről elmondta, az RMDSZ-frakció nevében kérte ugyan a jogszabály napirendre tűzését, de a kormánykoalíciót képviselő honatyák közül alig néhányan voltak jelen az ülésteremben. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leszögezte: a kormánykoalíció ,,megszűnik létezni”, ha a szenátusban nem sikerül megakadályozni a módosító indítvány elfogadását. Hozzáfűzte: már hetekkel ezelőtt figyelmeztette a koalíciós partnereket, hogy amennyiben nem sikerül megakadályozni ennek az indítványnak az elfogadását, akkor az problémát jelent a koalíció számára. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ volt elnöke is úgy vélekedett, a koalíciót ,,felrobbantja”, ha a tervezet elfogadását nem sikerül megakadályozni. A történelem és a földrajz anyanyelven való oktatását kiiktató ,,demagóg és ultranacionalista” kezdeményezés elfogadása a koalíció hibáira világít rá, a kezdeményezés fenntartása a koalíció széteséséhez vezethet – vélekedett kedd este Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Kormánypárti ígéretek
Higgadtabb nyilatkozatok láttak napvilágot, miután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök találkozott Emil Boc miniszterelnökkel, a Demokrata Liberális Párt nemrégiben újraválasztott elnökével. A szövetség tegnapi közleménye szerint a megbeszélésen a Demokrata Liberális Párt elnöke biztosította az RMDSZ-t arról, hogy a szenátusban megakadályozzák az oktatási törvény azon cikkelyének módosítását, amely a földrajz és a történelem anyanyelven történő oktatására vonatkozik. ,,A kormányzás alatt eddig a nagyobbik kormánypárt a megkötött egyezségeket betartotta, és bízom abban, hogy ezt fogja tenni az elkövetkező időszakban is” – nyilatkozta a szövetség elnöke. ,,Nem áll szándékában senkinek, hogy a néhány hónappal ezelőtt elfogadott tanügyi törvényt módosítsuk. Ez nem áll a mi szándékunkban sem, nem áll a Demokrata Párt szándékában sem, és ezért én bízom abban, hogy ezt a számunkra nagyon rossz üzenetű bakit tudjuk korrigálni a szenátusban” – magyarázta. Szerinte senkinek nem áll szándékában most politikai válságot előidézni, mert ez megviselné a romániai gazdaságot és társadalmat. Elismerte: a keddi eset elgondolkodtatta az RMDSZ-t, hogy a kormánynak megvan-e vagy sem a parlamenti többsége egy-egy törvénytervezet elfogadására vagy elutasítására. Elmondta még: a koalíciós partnerek is tudják, hogy amennyiben ezek a cikkelyek a törvényben módosulnak, tovább az RMDSZ-re mint koalíciós partnerre nem számíthatnak. ,,Fegyelmet, jelenlétet, következetességet kérünk” – szögezte le Kelemen Hunor, hangsúlyozva: az Emil Bockal folytatott tárgyaláson azt tapasztalta, hogy ,,nagyon határozott, nagyon elszánt” ebben az ügyben.
Sever Voinescu, a Demokrata Liberális Párt alelnöke is arról biztosította az RMDSZ-t, a szenátus nem fog rábólintani az indítványra, ugyanakkor elismerte, hogy a képviselőházban ,,működési hiba” történt a koalíció gépezetében. Hasonlóan vélekedett Roberta Anastase képviselőházi elnök, aki szerint a kormánypáti frakciók fegyelmezettebb jelenlétére lett volna szükség.
Az ellenzék bizakodó
Gondot okozhat azonban, hogy a felsőházban meglehetősen törékeny a koalíció többsége, hiszen a 137 szenátorból 69-en erősítik a kormánypártok valamelyikét, azaz a Demokrata Liberális Pártot, az RMDSZ-t és a Románia Haladásáért Országos Szövetséget. Kelemen szerint azonban jó mozgósítással, fegyelemmel a törvény megbukik. Éppenséggel a törékeny többségre alapoz az ellenzék: Ilie Sârbu, a szociáldemokraták felsőházi frakcióvezetője például tegnap kifejtette: a Szociál-Liberális Szövetség nyitott az RMDSZ-szel való tárgyalásokra. Szerinte nincs esély arra, hogy a tervezetet a felsőházban megbuktassák. Gondjai vannak a demokrata-liberálisoknak a szenátusi frakcióban is, számos kormánypárti kolléga elégedetlen az alakulat kongresszusa után, sokan közülük erdélyiek, és ők bajba kerülhetnek, amikor az indítványról szóló szavazás eredményét nyilvánosságra hozzuk – magyarázta az ellenzéki politikus. ,,Az RMDSZ igen gyakorlatias, ezért úgy gondolom, nem csak a mai történéseket, hanem a szövetség jövőjét is szem előtt tartja. A tárgyalások ajtaja nyitva áll az RMDSZ előtt. Világos, hogy a DLP a közeljövőben nem tud eleget tenni az RMDSZ minden elvárásának” – vélekedett a szociáldemokrata szenátor.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. május 26.
Román hisztériakeltés a Székelyföld brüsszeli képviselete ellen
Heves magyarellenes hangulatkeltésre használta fel az utóbbi hónapokban egyre nacionalistább retorikát alkalmazó román ellenzék és a sajtó egy része azt, hogy kiderült: az RMDSZ színeiben az Európai Parlamentben mandátumot szerzett három képviselő kedden megnyitja a Székelyföld európai uniós képviseletét Brüsszelben. A hírt reggel a Realitatea hírtelevízió dobta be a köztudatba, bemutatva a Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula által aláírt meghívót, amely szerint kedden délután öt órától az Európai Parlament épületében tartják a képviselet ünnepélyes megnyitóját.
„A magyar ügyekben korábban is számos alkalommal nacionalista hangnemben megnyilvánuló csatorna honlapján mindezt úgy ütik fel, hogy „az RMDSZ európai parlamenti képviselői ismét arra készülnek, hogy felszítsák a kedélyeket – ha nem Brüsszelben, akkor Bukarestben”.
Az ügy kapcsán a nagyobbik ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonnal offenzívába lendült, és a kormány közbelépését követelte. Cătălin Ivan, a párt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerint a helyzet aggasztó, ugyanakkor nem kell hisztériába esni.
„Az európai intézmények mellett amolyan kisebb követségek működnek, amelyek városok, kisrégiók képviseletei. Azonban ezek létező, törvényesen és alkotmányosan elismert közigazgatási egységeket képviselnek. A Székelyföld képviselete ostobaság. Provokáció is lehet, ami egyesek számára hangzatos lehet. Szinte minden, ami európai szinten történik, belpolitikai ügyekkel kapcsolatos. Nem tudom, miért teszi ezt Tőkés úr, talán a két romániai magyar párt közötti csatáról szól. A Demokrata-Liberális Párt (PDL) sorain belül nem okoz gondot, mivel ők támogatták Tőkést az EP alelnöki tisztségének elnyerésében. Mi többiek azonban aggódunk amiatt, hogy az RMDSZ zömmel a magyar EP-képviselőkkel hangolja össze politikáját, és csak magyarul beszélnek. Az aggodalom azonban elégséges, nem kell hisztérikusan reagálni, hiszen midig tudtuk, hogy az RMDSZ inkább Budapest felé tekint, mint Bukarestre” – hangoztatta Ivan.
Felhördült az ellenzék
Bukaresti páttársai azonban nem fogadták meg Ivan tanácsát, és igencsak vehemensen reagáltak a képviselet megnyitásának hírére.
Olguţa Vasilescu, a PSD szóvivője bírálta a kormányt, amiért nem reagál Tőkés lépésére. „Teodor Baconschi külügyminiszter továbbra sem reagál a provokációkra, amelyek a román állam nemzeti, egységes, független és oszthatatlan jellegével kapcsolatosak” – sérelmezte Vsailescu.
A PSD-s politikusnő szerint a reakció hiánya annak tudható be, hogy a PDL fél: az RMDSZ feldühítésével elveszíti a parlamenti többségét.
„A meghívón az Európai Néppárt frakciójának logója is szerepel, amelynek az a PDL is tagpártja, amely támogatta Tőkés Lászlót az EP alelnöki tisztségének megszerzésében, ez bizonyítja, hogy Baconschi úr reakciójának hiánya nem véletlen” – fogalmazott Vasilescu.
Hevesen kikelt a képviselet megnyitása ellen Mircea Geoană, a szenátus PSD-s elnöke is. Szerinte a kormánynak határozott álláspontot kell kialakítania az üggyel kapcsolatosan. Közleményében „törvénytelen, alkotmányellenes és európaiatlan” jelzőkkel illeti az RMDSZ-es európai parlamenti képviselők kezdeményezését. Ő is azzal érvel, hogy csupán azon régiók nyithatnak törvényesen képviseletet, amelyeket azon országok alkotmánya vagy törvénykezése is elismer, amelyben találhatók.
Támadásba lendült a kormánykoalíció egyik pártja is: szintén keményen bírálta a lépést a Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR), amelyet a jelenlegi ellenzéki pártokból kilépett, a kormányt támogató honatyák alapítottak, és amely ezért cserében megkapta a védelmi miniszteri tisztséget.
A PSD-ből kilépett Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, az UNPR vezető politikusa szerint a képviselet megnyitása alkotmányellenes, és az állami hatóságoknak is fel kell lépniük ellene. Szerinte fölösleges provokációról van szó, az Európai Unió ugyanis nem ismerheti el a Székelyföld létezését.
Sógor Csaba: normális és szükséges lépés
Nem így látja viszont Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, aki szerint már jóval korábban meg kellett volna nyitni a székelyföldi képviseletet Brüsszelben.
„Azért székelyföldi képviselet a neve, mert a Székelyföld név jóval régebbi, mint a 43 Hargita, Kovászna és Maros megye megnevezések, sőt a most az év európai fájává választott hatszáz éves csíkszenléleki hársfánál is régebbi” – ecsetelte a Krónika kérdésére Sógor.
A politikus igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, rámutatva, hogy a kezdeményezés nem alkotmányellenes, hanem normális, reális igényeknek megfelelő lépés.
„Brüsszelben hivatalosan 15 ezer, nem hivatalosan 30 ezer lobbiiroda működik” – tájékoztatott Sógor, hozzátéve, hogy román kollégái akkor nem panaszkodtak, amikor egy suceavai képviselő Bukovina turisztikai célpontjait reklámozta.
A Székelyföld képviselete a nevében foglaltak értelmében Maros, Hargita és Kovászna megye képviseleteként működik majd. A képviselet a Magyar Régiók Házában kap helyet. Létrehozásának célja az, hogy információt gyűjtsön az EU politikájáról, tájékoztassa a három megyét az Európai Parlament, az Európai Bizottság, a Régiók Tanácsa és egyéb uniós intézmények döntéseiről, valamint ezek mellett az, hogy segítse az érintett megyék részvételét az európai uniós pályázatokon. Emellett kapcsolatot kíván teremteni a székelyföldi régió és az uniós intézmények között, és lobbitevékenységet is kifejt majd.
Balogh Levente

2011. május 27.
Visszatért a Funar-szellem?
Mintha a kolozsvári Mátyás-szoborra visszahelyezett Funar-tábla a kincses város egykori, magyargyűlölő polgármesterének irányítása alatt uralkodó nacionalista szellemet is visszahozta volna a romániai közéletbe.
A magyarellenes megnyilvánulások mindenüvé begyűrűznek: tapasztalhattuk ezt például a műemlékgyalázások során, majd a képviselőházban a Giurgiu-féle, a földrajz és történelem magyar nyelvű oktatását ellehetetlenítő tervezet hallgatólagos elfogadása során, tegnap pedig Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának jövő hétre tervezett megnyitója ütötte ki a biztosítékot a romániai politikai osztály képviselőinél.
Ellenzékiek és kormánypártiak egy emberként sorakoztak fel és ítélték el a kezdeményezést, versenyt nyilatkozva alkotmányellenesnek, provokációnak, sértésnek minősítették az iroda létrehozását, habzó szájjal szajkózták, ilyen régió, hogy Székelyföld, márpedig nincsen, nem is volt, nem is lesz. Talán nem is kellene túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanunk az ügynek, ha csak az ellenzék részéről érkezne a nemzetféltő hőzöngés. Magyarázhatnánk azzal, hogy a szociáldemokraták és a liberálisok minden alkalmat megragadnak a kormánypárt, a hatalom bírálatára. Jól tudjuk azt is, a román politikusok szemrebbenés nélkül rántják elő a magyar kártyát, valahányszor érdekeik ezt kívánják – márpedig számukra hálásabb támadási felület aligha elképzelhető, mint amikor az ország területi integritásának védője szerepében tetszelegve egyszerre ostorozhatják a magyarokat és a velük paktáló alakulatokat. Csakhogy újabban a koalíciós partnerek is bekapcsolódnak a nacionalista kampányba. Egyelőre nem a legfelsőbb szinten, de mindenképpen gyanús, hogy a kolozsvári demokrata-liberális polgármester nem hajlandó eltávolítani a Funar-táblát. A brüsszeli iroda ügyében pedig a másik koalíciós párt, a dezertőrökből verbuválódott Románia Haladásáért Országos Szövetség sürgeti a román hatóságok mielőbbi állásfoglalását vezető politikusa, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter révén. De nincsenek elragadtatva a kezdeményezéstől a legnagyobb kormánypárt EP-képviselői sem, provokációnak minősítették a székelyföldi képviseletet.
Mindegyre kibújik hát a szeg a zsákból, hiába a koalíciós megállapodás, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása, a szövetség partnerei csak ideig-óráig képesek kordában tartani magyarellenességüket, a többieket meg semmi nem tartja vissza a hőzöngéstől. A nacionalizmus szellemét kiengedték a palackból. Visszaterelése az erdélyi magyar politikai elit bölcsességén, a magyar szervezetek együttműködési készségén is múlik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. június 15.
Nem enged az RMDSZ (Régiósítási háború Bukarestben)
Csatát veszített tegnap a Demokrata Liberális Párt: a koalíciós ülésen nem sikerült megállapodniuk az RMDSZ vezetőivel az ország közigazgatási átszervezéséről, a szövetség ugyanis határozottan elutasította a nyolc fejlesztési régió mamutmegyévé alakítását.
Ha a DLP ragaszkodik ehhez, elveszíti a parlamenti többséget – szögezte le tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Édler András háromszéki képviselő pedig kijelentette, az ellenzék bizalmatlansági indítványát, ezzel pedig a kormány megbuktatását is inkább kész támogatni. A vélemények a DLP-n belül is megoszlanak, többek szerint hiba volt bejelenteni, hogy a kabinet felelősséget kíván vállalni egy ilyen jogszabályért, mert ha erre sor kerül, a kormány megbukhat. Egyesek szerint a nyolc megamegye ötlete nem is a Demokrata Liberális Párttól, hanem Traian Băsescu államfőtől származik, és nincs kidolgozott tervezet. Most azonban megkezdték a tárgyalásokat a kormányban, és a következő napokban koalíciós szinten próbálják közelíteni az elképzeléseket. Emil Boc kormányfő és a DLP vezetői – köztük az átszervezéssel pénteken előállt Ioan Oltean pártfőtitkár – nem nyilatkoztak a hétfői koalíciós ülés után, tegnap azonban Sever Voinescu szóvivő kijelentette: a koalíciós pártok javában tárgyalnak, hogy konszenzusra jussanak az ország területi-közigazgatási átszervezése ügyében. Szerinte nem alakult ki zárlat a koalícióban. A törvény elfogadásának módja másodlagos – válaszolta a felelősségvállalásra vonatkozó kérdésre. “Végül kialakul a koalíció közös álláspontja” – fűzte hozzá. “Nem tudjuk elfogadni azt a változatot, hogy a nyolc fejlesztési régiót átalakítsák nyolc mamutmegyévé. Az RMDSZ egyetlen területi vagy megyei szervezete sem támogatja ezt a változatot. Számunkra a kiindulópont a tizenhat fejlesztési régióról szóló tervezetünk. Úgy véljük, nincs elég érv a nyolc mamutmegye létrehozására” – fejtette ki Kelemen Hunor tegnap a szövetség álláspontját. Szerinte ilyen átszervezés esetén előbb politikai döntésre van szükség, és azt követően lehet figyelembe venni a technikai vonatkozásokat, a dekoncentrált intézményeket, hivatalokat, azokat a hatásköröket, amelyek megyei szintűek. Ha pedig a DLP ragaszkodik a régióátszervezési projekthez, elveszíti a parlamenti többséget. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor meglepőnek tartja, hogy a magyar kormány egyelőre nem reagált a fejleményekre, mert “az olyan kérdésekben, amelyek a romániai magyar közösség jövőjét érintik, reagálni szoktak”.
A kisebbségi törvény nem váltópénz
Nem voltak és nem is lesznek olyan tárgyalások, amelyek szerint az RMDSZ támogatná a DLP régióátszervezési tervezetét a kisebbségi törvény elfogadásáért cserében – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor. “A koalíciós tárgyalások nyomán megállapodtunk abban, hogy a kisebbségi törvényt kedden és szerdán vitatják meg a képviselőház emberi jogi bizottságában, és csütörtökre el kell készülnie a törvényről szóló jelentésnek. Ha késik, akkor megbeszéljük, mit teszünk, hogyan megyünk tovább” – magyarázta az RMDSZ elnöke, aki szerint a DLP kérte, hogy “még egyszer, utoljára nézzék át a kollégáink által a múlt héten a parlamentben megtárgyalt változat végső formáját”. “Csütörtökön még tárgyalunk erről, de ezek nem kapcsolódnak egymáshoz, a kisebbségi törvény nem váltópénz a régióátszervezésre” – hangsúlyozta Kelemen, aki egy hete azt mondta, hogy kérni fogja a kormány felelősségvállalását a kisebbségi törvény esetében, ha egy héten belül nem lesz meg a bizottsági jelentés. Sever Voinescu, a DLP szóvivője nem hinné, hogy gondok adódnának a kisebbségi törvény elfogadásában. “Várjuk a jelentést, és támogatjuk a törvényt abban a formában, amely a bizottság elé került” – nyilatkozta tegnap a párt állandó bürójának ülése után.
Átszervezésre szükség van
A régiók átszervezésére szükség van, de a vonatkozó törvényt nem felelősségvállalás révén kellene elfogadni – véli Vasile Blaga DLP-s szenátor, aki szerint a párt tegnapi frakcióülésén Emil Boc bemutatta az átszervezési tervet, de “a kezdeményezés a koalíción belüli tárgyalások fázisában van egyelőre”. A megyék számáról még nem született döntés. “Nekünk van egy álláspontunk, az RMDSZ-nek más a véleménye, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a nemzeti kisebbségek még nem alakították ki álláspontjukat. Még nem dőlt el semmi. Mintegy két héten belül alakulhatna ki a koalíció álláspontja, majd tárgyalások következnek, hiszen az államfő is konzultációra hívta a pártokat” – mondotta, és emlékeztetett: a régióátszervezés szerepelt a 2009-es kormányprogramban is, amelyet a Szociáldemokrata Párttal közösen dolgoztak ki, majd a jelenlegi kormányprogramban is. “Megoldást kell találnunk, azaz 800 000 és hárommillió lakosú régiókra van szükség, hogy közvetlenül a kormány beiktatása nélkül hívhassunk le pénzeket Brüsszelből” – összegzett.
Mi a gond a Székelyfölddel?
Személy szerint semmi kifogásom nincs az ellen, hogy az új megyékben bizonyos régiókat megkülönböztessünk, és semmilyen kifogásom nincs a Székelyföld elnevezés ellen – nyilatkozta tegnap Gheorghe Scripcaru brassói polgármester, aki szerint a majdani, Brassó központú közigazgatási egységen belül lehet Barcaság, Hátszeg stb. mellett önálló jogi személyiséggel nem bíró, de saját kultúrával és hagyományokkal rendelkező tájegység. Ezzel a magyarok büszkeségét is kielégítenénk – mondotta Scripcaru a DLP ülésén. Ötletét Emil Boc kormányfő nem fogadta lelkesen. Elég engedményt tettünk – válaszolta röviden. A pártnak az új régiók neveit is meg kell találniuk, eddig a nem történelmi egységek szerint szervezett vidékeken ugyanis élénk viták várhatóak. A Gândul úgy tudja, hogy a DLP júliusban rendkívüli ülésszakon szeretné elfogadtatni az új közigazgatási törvényt.
Az ellenzék tervei
A szociálliberális ellenzéki pártszövetség minden megyében népszámlálást kíván kezdeményezni a jelenlegi területi közigazgatási egységek felszámolásáról – jelentette be Victor Ponta SZDP-elnök az alkotmányra hivatkozva. Crin Antonescu liberális pártelnök azt reméli, hogy a DLP nem tesz túl sok engedményt az RMDSZ-nek. “És csak remélni lehet, hogy Băsescu úr és az övéi nem adják koncesszióba az RMDSZ-nek Románia egy darabkáját” – mondta. Az ellenzék átszervezési tervezetétben is nyolc megamegye szerepel, élükön a kormány által kinevezett prefektusokkal, ők azonban 2016-tól látják ezt megvalósíthatónak, hiszen alkotmánymódosításra is szükség lesz.
Aradon bizottság alakult
Három Arad megyei szervezet, az Aradi Kezdeményezés, a Helyi Polgári Tanács és a Szerbek Egyesülete tegnap bizottságot hozott létre Arad megye megmentéséért, és megpróbál minél több civil szervezetet és pártot a maga oldalára állítani. A DLP közigazgatási átszervezési tervezete szerint ugyanis Arad megyét felszámolnák, az új megye székhelye pedig Temesvár lenne. A bizottság közleményben szögezi le, hogy “Traian Băsescu államfő egyoldalú javaslata – amelyet utóbb a DLP is átvett – súlyosan érinti az állampolgárok pénztárcáját és a romániai demokráciát”. Ilyen összevonási tervezetre csak a sztálinista korszakban volt precedens – írják. A bizottság a következő időszakban konzultációt kezdeményez a lakosság körében, tiltakozó megmozdulásokat, tüntetéseket szervez, petíciókat és leveleket küld az Európai Unió intézményeinek. Megyei referendumot is kezdeményeznek a kérdésről. A bizottság a DLP vezetőinek csatlakozására is számít.

2011. június 22.
Băsescu javaslata: a nyolc nagymegye mellett Hargita és Kovászna megmaradhatna
A nyolc nagyrégió mellett Hargita és Kovászna megye is megmaradhatna – ilyen kompromisszumos megoldást vázolt a Krónika értesülései szerint Traian Băsescu államfő a kormánykoalíció pártjaival összehívott tegnap délutáni, zárt ajtók mögött lezajlott egyeztetésen. A tárgyalásra ő hívta meg a parlamenti pártok vezetőit, és ezen az általa kezdeményezett alkotmányreformról, valamint a szintén általa szükségesnek tartott közigazgatási átszervezésről fejtették ki álláspontjukat a résztvevők. Lapunk tegnap este úgy értesült: a két székely megye megmaradása az egyetlen kompromisszum, amelybe az államfő hajlandó belemenni.
Mint arról beszámoltunk, az államfő nyolc mamutmegyét szeretne a jelenlegi 42 helyett, mivel indoklása szerint így csökken a bürokrácia, és az európai uniós alapokhoz való hozzáférés is könnyebbé válik. Az eredeti felvetés szerint a három székely megye Brassó, Szeben és Fehér megyével kerülne egy „megamegyébe”, míg Bihar, Szatmár és Szilágy Máramarossal, Kolozzsal és Beszterce-Naszóddal alkotna egy nagymegyét, azaz ez a felosztás követné a jelenlegi fejlesztési régiók határait. Az RMDSZ ugyanakkor korábban jelezte: ez számára elfogadhatatlan, és továbbra is a saját, tizenhat régióval számoló változatát tekinti kiindulópontnak, amelynek értelmében Hargita, Kovászna és Maros megye egy székelyföldi, Bihar, Szatmár és Szilágy pedig egy partiumi régiót alkotna.
Az államfő mostani kompromisszumos javaslat értelmében a két székely megye megmaradna ugyan, de „elveszne” Maros, valamint a jelentős magyar lakossággal rendelkező partiumi megyék. Értesüléseink szerint az RMDSZ a szövetség miniparlamentjének is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati ülésén vitatja meg, hogy elfogadja-e az államfő javaslatát, vagy sem. Amennyiben nem, úgy a koalíció felbomlása sem elképzelhetetlen. Az egyeztetés után közvetlenül szokatlan módon az RMDSZ-es delegáció tagjai – Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Máté András, a képviselőházi és Fekete Szabó András, a szenátusi frakció vezetője, illetve Seres Dénes képviselő – nem nyilatkoztak a tárgyalásokon elhangzottakról. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke később mégis megszólalt, és kijelentette: az RMDSZ továbbra sem fogadja el a nyolcmegyés tervezetet, de ezen túlmenően semmilyen egyéb tervről nem esett szó az egyeztetésen. Leszögezte: keresik a kompromisszumos megoldást, és még hétfőn is egyeztetnek a koalíciós partnerekkel. Lapunk értesülését támaszthatja alá viszont az a tény is, hogy az egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatóján Traian Băsescu arról beszélt: hétfőn folytatódhatnak a koalíciós egyeztetések az átszervezésről, akkor alakítják ki a tervet eddig ellenző alakulatok álláspontjukat a tegnap elhangzott javaslatokról. Az államfő szerint minden megoldás jobb, mint az, ami jelenleg van. Mint kifejtette, a közigazgatási átszervezésről hajlandó kompromisszumos megoldást elfogadni, és tovább kell tárgyalni a kérdésről. „Megértem a kisebbségek azon óhaját, miszerint ragaszkodnak a helyi, regionális hagyományaikhoz, kultúrájukhoz. Nem tartozom azon politikusok közé, akik attól félnek, hogy az ott lakók a hátukon viszik ki Hargita és Kovászna megyét Magyarországra” – fejtette ki az államfő.
Boc: nem kell majd sokat utazni
Emil Boc kormányfő is azt közölte: jövő hét elején folytatják a koalíciós egyeztetést a közigazgatási átszervezésről. A régióátalakítás kapcsán ő is a PDL által javasolt, nyolc mamutmegyés változatot vette védelmébe. Szerinte ez azért szükséges, mert így a nagymegyék közvetlenül, könnyebben jutnak majd hozzá az uniós forrásokhoz. Az átszervezéssel kapcsolatos félelmek kapcsán kijelentette, a PDL tervezete nem jelenti azt, hogy a polgároknak azonnal le kell cserélniük okmányaikat, azok a lejártukig megőriznék érvényességüket. Emellett azt is elmondta, hogy a nagyobbik kormánypárt tervei nyomán a mai megyeközpontok megőriznék közigazgatási szerepüket, azaz nem kellene az új régióközpontokba utazni a hivatalos ügyintézés miatt. Az alkotmánymódosításról kifejtette: a PDL azt szükségesnek tartja, hogy gyakorlatba ültessék a parlamenti létszám csökkentésére vonatkozó népszavazás eredményét, emellett a jogtalanul szerzett vagyon elkobzásával kacsolatos eljárást is megkönnyítenék. Az államfő felvetéseit támogatja a dezertőr ellenzéki képviselők alapította UNPR is, a nemzeti kiebbségek frakciója ugyanakkor nem nyilvánított véleményt. Varujan Pambuccian frakcióvezető szerint konszenzusos megoldás körvonalazódik, ám a végső megoldás megtalálásáig nem kívánt részleteket elárulni. Annyit elmondott, hogy szóba került a kisebbségi törvény tervezete is, amelynek több cikkelye kapcsán is nézeteltérések vannak.
A régiók kapcsán Frunda György RMDSZ-es szenátor már korábban kemény álláspontot fogalmazott meg: a Realitatea hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, ha a PDL nem áll el a régióátszervezés ötletétől, akkor az RMDSZ-nek nincs más választása, mint az, hogy új kormányfőt, illetve előrehozott választásokat javasoljon.
Még Frundánál is vehemensebben fogalmazott tegnap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, aki a Mediafax hírügynökségnek kijelentette: új kormányra van szükség Romániában, mivel a lakosság már nem bízik a jelenlegi kabinetben, ha pedig a változás az RMDSZ közreműködésével valósulhat meg, akkor a szövetségnek segítenie kell ebben. Szerinte a közös kormányzás időtartama alatt az RMDSZ megpróbálta kieszközölni, hogy a kormány bizonyos gazdasági intézkedések révén visszaszerezze a lakosság támogatását, és nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült. „Ezért az új kormánynak más felállásban kell létrejönnie, nem a PDL-vel és nem egy új Bockal” – hangoztatta Kiss Sándor, aki egyébként még néhány hónappal ezelőtt hivatalos, megyei szintű együttműködési megállapodást kötött az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) két pártjával.
USL: előrehozott választásokat idén!
A kormány menesztését, szakértői kabinet felállítását és idén novemberben előrehozott választások megtartását javasolta az ellenzék is az államfőnek a koalíciós pártokkal folytatott megbeszélés előtt megtartott kora délutáni egyeztetésen. Az USL-t csupán a két társelnök, Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első embere képviselte a Traian Băsescuval lezajlott, mindössze félórás egyeztetésen, amely rendhagyó módon a sajtó nyilvánossága előtt és néha feszült, ingerült hangnemben zajlott. Az USL javaslata szerint július 15-éig fel kellene állítani egy válságellenes gazdasági bizottságot a kormánypártok, az ellenzék és a jegybank képviselőinek részvételével. Ennek kellene azon gazdasági intézkedésterveket kidolgoznia, amelyeket a szakértői kormánynak gyakorlatba kell ültetnie. Az ideiglenes kabinet másik feladata az előrehozott választások megszervezése lenne. Ponta szerint a szakértői kormánynak legkésőbb augusztus elsejéig kellene megalakulnia, az előrehozott választásokat pedig legkésőbb november 30-éig meg kellene tartani.
Az ellenzéki pártelnökök felvetésére az államfő úgy reagált: az politikai instabilitásba taszítaná az országot. Egyúttal kompromiszszumkészséget kért az ellenzéktől, támogatásukat kérve az alkotmánymódosításhoz és az ország közigazgatási átszervezéséhez. Szerinte a PDL és az ellenzéki pártok ezen ügyekkel kapcsolatos álláspontja között számos átfedés van, így lehetséges a kompromisszum kialakítása. Az államfő konkrétan arra utalt, hogy a parlamenti képviselők számának 300 főre történő csökkentését az ellenzék is elfogadja, ugyanakkor az egykamarás parlament bevezetésével nem értenek egyet. Így Băsescu szerint a régiók egy második kamarában juthatnának képviselethez, ehhez azonban az általa javasolt módon, azaz a nyolc mamutmegye létrehozásával kellene módosítani az ország közigazgatási felosztását.
Victor Ponta erre reagálva kijelentette: nincs amiről kompromisszumot kötni. Az ellenzéki pártelnökök leszögezték: mind az alkotmánymódosításról, mind a közigazgatási átalakításról csupán a következő választások után felálló parlamentnek szabadna döntenie, és azt is közölték, hogy nem fogadják el a megyék megszüntetését. Az új régiók kapcsán elmondták: álláspontjuk szerint a téma felvetőjének, Băsescunak le kellene állnia, mivel kezdeményezése veszélyes következményekkel járhat. Mindemellett az alkotmánymódosításról és a közigazgatási átszervezésről még 2012. április 15-éig döntenie kellene az új parlamentnek, hogy a jövő év nyarán megtartandó önkormányzati választáson az alkotmánymódosításról is szavazhassanak a polgárok. Az államfő az alkotmánymódosítás kapcsán leszögezte: ragaszkodik ahhoz, hogy az alaptörvényből kikerüljön az a cikkely, amely szerint az ellenkező értelmű bizonyíték felbukkanásáig minden közszereplői vagyon jogosan szerzettnek tekintendő. Ez ugyanis szerinte megkönnyíti a jogtalanul szerzett vagyonok elkobzását. Az alkotmánybíróság, amely vélhetően ma fejezi be az új alaptörvény tervezetének véleményezését, még a múlt héten döntött úgy, hogy a cikkely törlésére vonatkozó államfői kezdeményezés alkotmányellenes. (Nagyköveti aggályok. Aggodalmának adott hangot tegnap Mark Gitenstein, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete annak kapcsán, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az államfő azon módosítási javaslatát, amelynek értelmében kikerülne az alaptörvényből az a cikkely, amely szerint az ellenkező értelmű bizonyíték felbukkanásáig minden közszereplői vagyon jogosan szerzettnek tekintendő. „Dicséretesek a hatóságok erőfeszítései, amelyek révén meg kívánják erősíteni az igazságügyi rendszer korrupcióellenes harcát. Ezen erőfeszítések sikere szempontjából létfontosságúak azon alkotmányos kitételek, amelyek lehetővé teszik a jogtalanul szerzett vagyonok lefoglalását és elkobzását” – mutat rá a nagykövet közleményében, amelyben leszögezi: az alkotmánybíróság döntése szerinte nem csupán akadályozza ezen erőfeszítéseket, hanem az alapjogok védelmének nevében eltávolítja a döntéseket a néptől.)

2011. június 23.
Megmaradhat Hargita és Kovászna megyei státusza
A román pártok még ragaszkodnak az óriásmegyék kialakításához, de külön megoldást találhatnak Székelyföld számára.
Bár a Demokrata Liberális Párt változatlanul ragaszkodik az „óriásmegyék” gondolatához, e pillatanban már hajlandó lenne elfogadni egy külön megoldást Székelyföld számára, eszerint a két székely megye, Hargita és Kovászna továbbra is megőrizné státusát – mondta Markó Béla kedd este az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV).
Az RMDSZ volt elnöke – közölte: a kormánykoalíciót alkotó pártok keddi találkozóján elhangzott javaslatot a hétvégi Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén vitatják meg, ezt megelőzően az RMDSZ parlamenti frakciói is egyeztetnek az ügyben.
Markó Béla érdekesnek nevezte a javaslatot, de jelezte: további pontosításokra van szükség a kérdésben. „Ennek a megoldásnak amennyi előnye, legalább annyi hátránya lenne, ugyanis nem ad választ Maros megye, illetve a partiumi megyék helyzetére. De abban a pillanatban, hogy elhangzott egy javaslat, nyilvánvaló, hogy azt elemeznünk kell” – mondta.
Mint ismeretes, a kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt, valamint a függetleneket tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) támogatja a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régió megyékké való átalakítását. Az RMDSZ, akárcsak a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója azonban nem ért egyet ezzel a tervvel. Élesen szembehelyezkedik a Basescu által szorgalmazott területi felosztási elképzeléssel az ellenzéki szociáldemokrata és liberális párt is.
Az RMDSZ azért ellenzi az nyolc óriásmegye kialakítását, mert a magyarok által többségben lakott vidékek jelentős román többségű közigazgatási egységhez tartoznának. A romániai magyarság csaknem felét tömörítő Hargita, Kovászna és Maros megyét Brassó, Szeben és Fehér megyékhez csatolnák, így az új közigazgatási egységen belül a magyarok számaránya a 30 százalékot sem érné el.
A szintén jelentős magyar lakosságú Szatmár, Bihar és Szilágy megye Kolozs, Máramaros és Beszterce-Naszód megyével alkotna új közigazgatási egységet, amelyben a magyar lakosság számaránya a 20 százalékot sem érné el.
Erdély.ma

2011. szeptember 19.
Az EMNP bejegyzésének törlését kérik
Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének törlését kéri a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség Hargita megyei szervezete.
Nyilvánosan kérték Románia főügyészét, Laura Codruta Kövesit és Catalin Predoiu igazságügyi minisztert, fellebbezze meg a bukaresti táblabíróság határozatát, mely jóváhagyta az új alakulat bejegyzését és működését. A Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség Hargita megyei elnöke, Claudiu Sere kijelentette: az új magyar párt kezdeményezője Tőkés László és Toró T. Tibor, akik autonómiát szeretnének Székelyföldnek, területi szeparatizmust, és Románia alkotmánya tiltja az ilyen politikai alakulatok létrejöttét.
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

2011. szeptember 28.
ÁSZ-tag lett Lakatos Péter
Nagyvárad- Kedden este a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén titkos szavazással az Állami Számvevőszék tanácsosává választották Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőt.
A parlament együttes ülésén, mivel az ellenzék bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson, összesen 235-en szavaztak, melyből 231 igen és 4 ellen szavazatot kapott Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő. Honlapunknak elmagyarázta: „ez azt jelenti, hogy a parlament együttes ülése megbízott azzal, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tanácsosa legyek. A törvénynek megfelelően kedd este le is tettem az esküt, és ugyancsak a jogszabályok értelében harminc nap áll a rendelkezésemre ahhoz, hogy a képviselői mandámtumról lemondjak, mert ez a két tevékenység egymással összeférhetetlen. A tanácsosi mandátumom kilenc évre szól. A számvevőszék vezetősége tizennyolc tagból áll, ezek közül az egyik az elnök, kettő pedig az alelnök, a többiek tanácsosok, illetve főcsoportvezetők. A kormány hatáskörébe tartozik, hogy kilencven napon belül időközi választást írjon ki és bonyolítson le a megüresedett helyre Bihar megye 2. számú választókerületében, miután én hivatalosan is bejelentettem, hogy lemondtam a képviselői mandátumomról”.
Kedd este különben összesen hat számvevőszéki tanácsost választottak, mivel a törvény értelmében háromévente kicserélődtek. A többi helyekre a PDL és az UNPR jelölt tanácsosokat, ők Carmen Stănescu (228 igen, 7 nem szavazat), Ioan Hurzui (233 igen, 2 nem), Lucian Negrea (232 igen, 3 nem), és Aurora Martea Pelea (231 igen, 4 nem), Ion Antont pedig az audithatóság alelnökének is megválasztották.
Belső konzultáció
A történtekkel kapcsolatban Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: köszönetet szeretne mondani Lakatos Péternek az eddigi munkájáért, biztos abban, hogy ugyanolyan szorgalommal és hatékonyan, maximális odaadással fogja teljesíteni új feladatát, ahogyan tette ezt a megyei RMDSZ-szervezet alelnökeként, majd elnökeként, alprefektusként vagy városi tanácsosként. A politikus ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: léteznek olyan ellenzéki hangok, melyek a számvevőszéki tanácsosválasztás lebonyolítási proceduráját alkotmánybírosági vizsgálatnak vetnék alá (mivel az oppozició nem volt a jelen a szavazásnál), a megyei RMDSZ tehát először megvárja, hogy mi fog történni e téren, illetve azt is, hogy kiírják az időközi választásokat, s csak ezt követően, egy belső konzultáció eredményeképpen, vagyis a helyi önkormányzatok vezetői és lakosok véleményére támaszkodva dönti majd el, hogy kit indít az időközi választáson.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

2011. november 3.
Védik a „nemzetet”
Egyhangúlag elfogadhatatlannak nevezték a román politikai pártok az RMDSZ azon alkotmánymódosító javaslatát, amely az alaptörvény első fejezetéből törölné a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó kitételt.
Egyhangúlag elfogadhatatlannak nevezték a román politikai pártok az RMDSZ azon alkotmánymódosító javaslatát, amely az alaptörvény első fejezetéből törölné a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó kitételt. Ioan Oltean, a Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkára szerint alakulata határozottan elutasítja a javaslatot. „Biztosan állíthatom, hogy a képviselőház jogi bizottsága megvitatja és elutasítja az RMDSZ indítványát.
A PDL szerint a kezdeményezés teljes mértékben alkotmányellenes, és nem felel meg a valóságnak” – fogalmazott Oltean. Pártbeli kollégája, Roberta Anastase alsóházi elnök szerint erről a kérdésről még csak tárgyalni sem lehet. „Erről nem tárgyalunk, fel sem merül témaként” – szögezte le.
A másik koalíciós alakulat, az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) tiszteletbeli elnöke, Cristian Diaconescu módosíthatatlannak nevezte az állam alapvető szerkezetével kapcsolatos alkotmányos előírásokat. „Most az ország adminisztratív-területi átszervezése a fontos Románia európaibbá válása érdekében, nem az enklávék létrehozása irányában” – mondta.
Hasonló álláspontra helyezkedtek az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetői is. Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök választási fogásnak nevezte az RMDSZ kezdeményezését. Hozzátette: pártja szerint nem szabad módosítani 2012-ben az alaptörvényt, hiszen a jövő esztendő választási év. Ponta úgy véli, hogy az RMDSZ azért javasolta a nemzetállam fogalmának törlését, hogy szavazatokat nyerjen a magyarok körében. Mircea Duşa, a PSD Hargita megyéből származó képviselőházi frakcióvezetője szerint javaslatával az RMDSZ megpróbálja kihasználni az országban uralkodó káoszt, példaként pedig azt hozta fel, hogy Hargita és Kovászna megye máris „állam az államban”.
Varga Attila, az RMDSZ alkotmányjogász képviselője a Transindex hírportálnak arról beszélt, hogy a szövetség következetességének bizonyítéka a nemzetállam kifejezés törlésére vonatkozó módosító indítvány, hiszen az 1991-es alkotmány elfogadásakor, majd annak 2003-ban történt módosításakor is ugyanezt javasolták.

2011. november 24.
Romániában leváltották a szenátus elnökét
A román parlament felsőháza szerdán leváltotta a szociáldemokrata Mircea Geoana házelnököt, akit pártja egy nappal korábban kizárt soraiból – közölték román hírügynökségek.
A kizárásról szóló előző napi döntést követően a román ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) Geoanának a házelnöki posztról való visszahívását kérte. Kisebb vita után a szenátus meg is szavazta Geoana leváltását, a volt házelnök pedig bejelentette: megtámadja az alkotmánybíróságon a szenátus határozatát.
A parlament felső házának elnöki posztját ideiglenesen Petru Filip, a román kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) szenátora tölti be.
Az új házelnök megválasztására várhatóan jövő héten kerül sor. A PSD mellett a kormánykoalíció is állít majd jelöltet. A szociáldemokraták emberét várhatóan a szintén ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) is támogatni fogja.
A kormánykoalícióban azonban még nincs egyezség a közös jelöltről, hiszen a PD-L mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányt a parlamentben támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) is igényt tart a posztra. A román sajtó információi szerint azonban a PD-L hallani sem akar arról, hogy a második legfontosabb közjogi méltósági tisztségnek számító szenátusi elnöki posztba magyar kerüljön.
Geoana 2005 és 2010 között volt a PSD elnöke. Tavaly főként azért maradt alul Victor Ponta jelenlegi pártelnökkel szemben a PSD tisztújító kongresszusán, mert 2009-ben elvesztette Traian Basescu államfővel szemben az államelnök-választást, miután a második forduló előtt még Geoana tűnt a nagy esélyesnek. Őt volt pártja azzal vádolta meg, hogy egyéni politikai ambícióira használta fel a szenátusi elnöki tisztséget, és ezért a lemondását kérték a szenátus éléről. Geoana nem volt hajlandó eleget tenni a felkérésnek, ezért döntött egykori pártja a kizárásáról.
erdon.ro

2012. január 8.
Elutasítják a román pártok az etnikai arányosság elvének beépítését a választási rendszerbe
A román ellenzéki és kormánypártok egyaránt elutasítják Tőkés László európai parlamenti képviselőnek azt a javaslatát, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét.
Tőkés pénteken tett közzé egy Traian Basescu államfőnek címzett nyílt levelet, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Basescu támogatását kéri ahhoz, hogy érdemi vita kezdődjön Romániában az etnikai arányosság elvéről és annak a választási rendszerbe való beépítéséről.
Ez az elv azt jelentené, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei számára, így a magyar politikai erőknek is, eltörlik az öt százalékos parlamenti küszöböt, és a kisebbségi közösség számarányának megfelelő mandátumot különítenek el a parlamentben. Ezekért a helyekért kizárólag a nemzeti kisebbségek szervezetei – így a magyar politikai szervezetek is – egymással küzdenének meg.
Sever Voinescu, a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke és szóvivője “megdöbbentőnek és viccesnek” nevezte Tőkés javaslatát. Úgy vélte: amennyiben törvénymódosítási javaslatról van szó, az EMNT elnökének nem Románia elnökéhez, hanem a parlamenthez kell fordulnia. Voinescu szerint az etnikai arányosság elve sehol nem létezik.
Cristian Diaconescu, a román kormánykoalíciót támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt elnöke “egzotikusnak” nevezte a felvetést. Szerinte az európai törvénykezésben régóta nincs helye sem a pozitív, sem a negatív diszkriminációnak, hiszen a pártoknak egyforma eséllyel kell megmérkőzniük egymással a választási küzdelemben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy már a választások előtt ismert legyen egy nemzeti kisebbség számára a parlamentben fenntartott helyek száma.
Puiu Hasotti, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője “antidemokratikus aberrációnak” nevezte az ötletet, amit szerinte nem lehet beépíteni a román választási rendszerbe. Catalin Ivan, a szintén ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője szerint az arányosság elvét nem csak a nemzeti kisebbségek számára kell biztosítani, hanem Románia valamennyi lakosa számára. A képviselő nem ért egyet az etnikai arányosság elvének bevezetésével, mivel a romániai magyarságot nem érinti hátrányosan a jelenlegi választási rendszer.
Daniel Constantin, a szintén ellenzéki Konzervatív Párt (PC) elnöke szerint Tőkés kezdeményezése nem más, mint egy “kétségbeesett” kísérlet arra, hogy a romániai magyarság megőrizze parlamenti képviseletét a 2012-es választások után is. Constantin szerint ezt a javaslatot sem a felelős román pártok, sem Basescu nem veheti figyelembe.
MTI

2012. január 10.
Etnikai arányosság: pró és kontra
Merev elutasításba ütközött a román pártok részéről Tőkés László európai parlamenti képviselőnek az a javaslata, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét.
Merev elutasításba ütközött a román pártok részéről Tőkés László európai parlamenti képviselőnek az a javaslata, hogy építsék be a romániai választási rendszerbe az etnikai arányosság elvét. Mint arról tegnapi lapszámunkban hírt adtunk, Tőkés pénteken tett közzé egy Traian Băsescu államfőnek címzett nyílt levelet, amelyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Băsescu támogatását kéri ahhoz, hogy érdemi vita kezdődjön Romániában az etnikai arányosság elvéről és annak a választási rendszerbe való beépítéséről. Ez az elv azt jelentené, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei számára, így a magyar politikai erőknek is, eltörlik az ötszázalékos parlamenti küszöböt, és a kisebbségi közösség számarányának megfelelő mandátumot különítenek el a parlamentben. Ezekért a helyekért kizárólag a nemzeti kisebbségek szervezetei – így a magyar politikai szervezetek is – egymással küzdenének meg.
Kománypártok: vicces, egzotikus, döbbenetes
Tőkés javaslatát Sever Voinescu, a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) alelnöke és szóvivője „megdöbbentőnek és viccesnek” nevezte. Voinescu úgy vélte: amennyiben törvénymódosítási javaslatról van szó, az EMNT elnökének nem Románia elnökéhez, hanem a parlamenthez kell fordulnia. Voinescu szerint az etnikai arányosság elve sehol nem létezik. Cristian Diaconescu, a kormánykoalíciót támogató, független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt elnöke „egzotikusnak” nevezte a felvetést. Szerinte az európai törvénykezésben régóta nincs helye sem a pozitív, sem a negatív diszkriminációnak, hiszen a pártoknak egyforma eséllyel kell megmérkőzniük egymással a választási küzdelemben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy már a választások előtt ismert legyen egy nemzeti kisebbség számára a parlamentben fenntartott helyek száma.
Román ellenzék: ez aberráció!
Puiu Haşotti, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője „antidemokratikus aberrációnak” nevezte az ötletet, amit szerinte nem lehet beépíteni a román választási rendszerbe. Cătălin Ivan, a szintén ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti képviselője szerint az arányosság elvét nem csak a nemzeti kisebbségek számára kell biztosítani, hanem Románia valamennyi lakosa számára. A képviselő nem ért egyet az etnikai arányosság elvének bevezetésével, mivel a romániai magyarságot nem érinti hátrányosan a jelenlegi választási rendszer. Daniel Constantin, a szintén ellenzéki Konzervatív Párt (PC) elnöke szerint Tőkés kezdeményezése nem más, mint egy „kétségbeesett kísérlet” arra, hogy a romániai magyarság megőrizze parlamenti képviseletét a 2012-es választások után is. Constantin szerint ezt a javaslatot sem a felelős román pártok, sem Băsescu nem veheti figyelembe.
RMDSZ: a javaslat kivitelezhetetlen
Az etnikai arányosság elvét tavaly november végén Toró T. Tibor, az EMNT által életre hívott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke ajánlotta korábban az RMDSZ figyelmébe, hogy érvényesítse az etnikai arányosság elvét a romániai kormánykoalícióban a választási rendszer módosításáról folytatott tárgyalásokon. Toró szerint a román többség számára is előnyös lenne a módosítás, hiszen így a kisebbségek garantáltan parlamenti keretek között folytathatják érdekérvényesítési munkájukat, és nem áll fenn annak veszélye, hogy a viták az utcára kerülnek. Toró közölte, hogy módosító javaslatukat átadják az RMDSZ parlamenti frakciójának.
Akkor lapunk megkérdezte Márton Árpád parlamenti képviselőt, az RMDSZ választási szakértőjét a felvetésről. Márton Árpád az ÚMSZ-nek elmondta: elemezte és „az elképzelt formában” kivitelezhetetlennek tartja Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökének azt a javaslatát, hogy a jövő évi parlamenti választásokon a magyar szervezetek előre meghatározott számú parlamenti mandátumért versenyezhessenek egymással. A képviselő szerint a koalícióban jelenleg kialkudott választási rendszer erre semmiképp nem alkalmas. „Tegyük fel, hogy a képviselőházban a 6,5 százaléknak megfelelő húsz helyet különítenek el a magyar kisebbség számára egy kompenzációs listán. Akkor Hargita és Kovászna megyében nem lesznek egyéni választókerületek, vagy ezekben a megyékben csak román pártok jelöltjei indulnak?” – sorolta ellenvetéseit az RMDSZ választási szakértője. Márton szerint ugyanez a helyzet állna fenn a listás választási rendszer esetében is. „A listás választásokon is bizonyos számú mandátumért versengtek megyénként a jelöltek” – magyarázta lapunknak a képviselő.
Mégis megfontolják?
A politikus mindazonáltal megfontolandónak tartja a Toróék által javasolt elvet. Mint mondta, elképzelhető az a rendszer, hogy a népszámlálási adatok alapján számolják ki, hány mandátum jár a kisebbségeknek, szervezeteik jelöltjei pedig egyéni kerületekben induljanak a választásokon. Az a szervezet pedig, amelyik túllépi a küszöböt, annyi mandátumot kapjon, amennyi az adott nemzetiség lakossági aránya szerint megilleti. „Ha a lakosság nemzetiségi megoszlását figyelembe vesszük, 300 fős képviselőház esetében 19,5 mandátum jutna a magyar kisebbségnek. Ha mondjuk a magyar szervezet túllépte a küszöböt és tíz jelöltje nyert az egyéni választókerületben, megkapná a neki járó további 9 mandátumot, s a megmaradt helyekre kezdenék el a többi pártnak járó szavazatok visszaosztását. Ha tehát a kompenzációs listáról elérhető helyek száma mondjuk száz, akkor ebből levonják a magyar szervezetnek járó 9 helyet, és a maradék 91-re kezdenék a visszaosztást” – magyarázta. Márton javaslatát megfogalmazta a koalíciós tárgyalásokon is, ám a román partnerek „nem fogadták kitörő örömmel”.

2012. január 24.
Cristian Diaconescu az új külügyminiszter
Cristian Diaconescut nevezte ki külügyminiszternek Emil Boc román kormányfő kedd bejelentése szerint. Elődjét, Teodor Baconschit a kormányfő leváltotta, amiért elfogadhatatlan módon bírálta az utcán tüntető embereket.
Az 52 éves Diaconescu már betöltötte a külügyminiszteri tisztséget 2009-ben a most kormányzó liberális demokraták és az ellenzéki szociáldemokraták koalíciós kormányában. Az angolul és franciául folyékonyan beszélő, meggyőződéses uniópárti és reformbarát diplomata 1990-ben, a kommunizmus bukása után kezdett a külügyminisztériumban dolgozni. Jelenleg a szenátus alelnöke a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) színeiben.

Az RMDSZ ellen is tüntettek Marosvásárhelyen
A kormány- és államfőellenes megmozdulások kezdete óta első ízben tüntettek kifejezetten az RMDSZ ellen Marosvásárhelyen, ahol a demonstrálók a szövetség székháza elé vonultak és kérték, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból.
Mintegy 150 személy tüntetett vasárnap este Marosvásárhelyen az államfő és a kormány lemondását követelve, a koalíciós pártok elleni jelszavakat skandálva.
A demonstrálók a városközpontban gyülekeztek, ahonnan egy óra múlva az UNPR, majd az RMDSZ székháza elé vonultak. „RMDSZ ne feledd, a kormányzás a halálod”, „Románok, magyarok, egységesek vagyunk”, „Szégyelljétek magatokat” – ilyen jelszavakat skandáltak a tiltakozók, és követelték a kormány és az államfő lemondását is.
A tüntetők ezt követően az 1989-es forradalom hőseinek emlékművéhez vonultak, ahol fiatalok egy csoportja kiáltványt ismertetett „A kolozsvári, marosvásárhelyi és bukaresti dühös fiatalok követelései”címmel. A dokumentumban szereplő követelések között szerepel a kormány és az államfő lemondása, a választások összevonásáról szóló törvény visszavonása, a méltányos egészségügyi reform, a verespataki aranykitermelésről szóló szerződés semmissé nyilvánítása, illetve az oktatásügy magasabb finanszírozása.
A demonstrálók ezután a prefektúra, majd a PDL székháza elé vonultak. A tüntetés incidensek nélkül ért véget.
Bukarestben egyébként mintegy 800 személy tüntetett vasárnap este erős csendőri jelenlét mellett, a demonstráció incidensek nélkül végződtek.

2012. február 6.
Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt
Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.
Az Ungureanu által ismertetett miniszteri listán az RMDSZ-es miniszterek, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettes mellett a független honatyákat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű párt két minisztere is rajta van, akárcsak Catalin Predoiu igazságügyi és Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszter. A román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) kicserélte tárcavezetőit.
Ungureanu a román külföldi hírszerző szolgálat vezetője, akit hétfőn nevezett ki Traian Basescu államfő miniszterelnök-jelöltnek. A tervek szerint csütörtökön szavaz a parlament az új kormány hivatalba iktatásáról.

Kelemen: a lemondás Boc személyes döntése volt
”Emil Boc személyes döntése volt a lemondás, s mint ilyen, tiszteletben kell tartani. A koalíció nemsokára tanácskozik, majd tárgyal Traian Băsescu államfővel és a többi párttal a következő kormány összetételéről” – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Mediafax hírügynökség megkeresésére. Arra a kérdésre, mely szerint az RMDSZ hajlandó-e egy PDL-RMDSZ-UNPR kormányt támogatni a továbbiakban, Kelemen úgy nyilatkozott, a következő kabinet összetétele erősen függ a kormányalakításra felkért személytől. (mediafax)
Transindex.ro

2012. február 7.
Búcsú a „halhatatlan” Boctól
Tíz bizalmatlansági indítványt vészelt át és egymást követően öt kormány élén állt Emil Boc miniszterelnök, aki ezzel nehezen megdönthető rekordot állított fel.
Sikerekben gazdag politikai karriert futott be az utóbbi években a miniszterelnöki tisztségéről tegnap lemondott Emil Boc, aki politikai alakulatához hű pártkatona maradt, de mindvégig Traian Băsescu árnyékában állt.
Funar legyőzője
A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem volt előadótanára 42 éves koráig semmilyen jelentős funkciót nem kapott az államapparátusban. Politikai alakulatában, a Demokrata Liberális Pártban viszont jól képzett elméleti szakembernek tartották, aki a nottinghami, pittsburghi, charlottesville-i, brüsszeli és michigani egyetem ösztöndíjasa volt. A politikai tudományok és a politikai filozófia doktora. Politikusként a 2000–2004 közötti parlamenti ciklusban tűnt fel, a demokrata liberálisok egyik legkövetkezetesebb honatyájaként. A sajtósok is kedvelték, mivel bármikor szívesen állt a rendelkezésükre, nyilatkozatai kon- krétak, közérthetőek voltak.
Első visszhangos győzelmét 2004-ben aratta: az akkor még Demokrata Párt névre hallgató politikai tömörülése felkérésére indult a helyhatósági választásokon, és legyőzte Gheorghe Funart a Kolozsvár polgármesteri tisztségéért kiírt megmérettetésen. Mandátumát a kincses város élén négy évvel később újabb fölényes választási győzelemmel erősítette meg. Ezt követően pártvonalon és a parlamentben is töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. 2000-ben pártja Kolozs megyei politikai irodájának elnöke lett, ekkor nyerte el első honatyai mandátumát is. Parlamenti képviselőként 2002-ben az alsóház jogi bizottságának alelnökévé választották, majd a demokraták frakcióvezetői, 2003-ban pedig pártja ügyvezető elnöki tisztségét látta el.
2005-ben, miután Traian Băsescu megnyerte az államfőválasztásokat, pártja elnöke lett. Băsescu nem maradhatott továbbra is pártelnök, mivel az alkotmány értelmében államfőként pártsemlegesnek kellett lennie. Ám nem lett, mert Bocot kinevezve továbbra is ő irányította a politikai alakulatot.
Álom – és rémálom
2008-ban, nem sokkal polgármesterré történt újraválasztása után, pártja újabb felkérésének eleget téve elvállalta a miniszterelnöki megbízatást. Kormányát a 2008. évi parlamenti választásokat követően alakította meg. Az úgynevezett első Boc-kormány a szociáldemokratákkal közösen jött létre – ezt a szövetséget Traian Băsescu akkor még álmai beteljesülésének nevezte. Nem sokkal később már maga sem titkolta, hogy a koalíció inkább rémálma volt. Emil Boc azonban csak azután jött számításba a kormányfői tisztségre, hogy azt Theodor Stolojan parlamenti beiktatása előtt visszautasította, állítólag azért, mert csak a koalíciós partnerek jóváhagyásával mozdíthatott volna el minisztereket.
A kabinet 2009 szeptemberéig működött, amikor is a szociáldemokraták kiléptek belőle, az ellen tiltakozva, hogy a miniszterelnök, „választói turizmus” megszervezésének gyanúja miatt leváltotta tisztségéből Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert.
2009-ben, miután Traian Băsescu elnyerte második államfői mandátumát, ismét Emil Boc került a kormány élére, ekkor az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségek képviselőházi frakciójával közösen megalakította a „második Boc-kabinetet”, amelynek később tagja lett a szociáldemokratáktól és a nemzeti liberálisoktól „átvándorolt” politikusokból létrejött Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Ebben az évben három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a kormány ellen, ebből kettőt a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kezdeményezett közösen, mindkettő megbukott. A harmadikat viszont a szociáldemokratákból, nemzeti liberálisokból és az RMDSZ-ből álló parlamenti többség megszavazta. Címe – Tizenegyen Románia ellen – a tisztségeiket ideiglenes megbízatással töltő tárcavezetőkre utalt.
Az októberben menesztett kormány ideiglenes kabinetként működött az elnökválasztások után is, mivel a miniszterelnökként javasolt Lucian Croitoru, majd Liviu Negoiţă megerősítését elutasította a parlament. A törékeny parlamenti többséggel rendelkező „második Boc-kormány” további hét bizalmatlansági indítványt élt túl – igaz, összetétele többször is változott, így a miniszterelnök összesen öt kabinet élén állhatott. Mindkét teljesítményével rekordot állított fel.
A vég
Emil Bocnak sikerült mostanáig megmaradnia a kormány élén, jóllehet 2010-ben és 2011-ben számos támadás érte, nemcsak az ellenzék, de tulajdon pártbeli kollégái részéről is. A demokrata liberálisok több hangadó politikusa is követelte, válasszák külön a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget, hogy a párt vezetője többet törődhessék politikai alakulata ügyeivel. Mi több, legfőbb védelmezője, Traian Băsescu államfő is felvetette annak lehetőségét, hogy Emil Bocot független miniszterelnökkel helyettesítik. Ekkor az a hír járta, hogy az államfő technokrata kormányfőt látna legszívesebben a kabinet élén, Emil Boc pedig pártja elnöke maradna. A párt vezető politikusai többségének nyomására azonban Boc megőrizhette miniszterelnöki tisztségét is.
Most nagyrészt kormányának és pártjának a megszorító intézkedései nyomán bekövetkezett népszerűségvesztése miatt kellett távoznia. A demokrata liberálisok ugyanis joggal tartanak attól, hogy szavazóbázisuk rohamos csökkenése nyomán elveszíthetik a helyhatósági és parlamenti választásokat. Traian Băsescu és demokrata liberálisai abban reménykednek, hogy a kormányváltás lecsillapítja a háborgó közvéleményt.
Bogdán Tibor