Nyílt levéllel fordult Pécsi Ferenc, a Magyar Polgári Szövetség Szatmár megyei elnöke, egyben Szatmárnémeti polgármesterjelöltje a Szatmári Friss Újságban Ilyés Gyulához, az RMDSZ megyei elnökéhez és polgármester-jelöltjéhez, melyben nyilvános vitára hívta és javasolta, hogy május 2-ig állóurnás előválasztáson vegyen részt vele. Ilyés Gyula válaszolt: az előválasztást nem fogadhatja el, egyrészt azért, mert az RMDSZ-ben ez már megtörtént. Másrészt nem engedhető meg, hogy külső nyomásra megváltoztassák azt, amit tagság demokratikusan megszavazott. /(Sike Lajos): „Külső nyomásra sem változtatunk azon, amit a tagság elfogadott!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./

Ápr. 28-án Hármashatár címmel 16 oldalas magyar nyelvű újság jelent meg az egymással szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megyében, valamint Kárpátalján szerdán – tájékoztatta Marik Sándor, a lap nyíregyházi főszerkesztője az MTI-t. A 80 ezer példányban nyomtatott újságot ingyen kapták meg a Nyíregyházán kiadott Kelet-Magyarország, a Szatmárnémetiben készített Szatmári Friss Újság, illetve az Ungváron nyomtatott Kárpáti Igaz Szó előfizetői – közölte az újságíró. A Hármashatár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés támogatásával jelent meg Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából. A lapban megjelent cikkek harmada ennek megfelelően az EU-tagsággal foglalkozik, külön kitérve arra, hogyan változhat a közös határ mentén fekvő magyar-román-ukrán megyék gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolata a jövőben. A Hármashatár kéthavonta fog megjelenni a három ország területén, és olvasható lesz az interneten is. A lapot nyíregyházi, szatmárnémeti és ungvári újságírók írják. /Hármashatár. Közös lap a szomszédos magyar–román–ukrán megyékben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

Ápr. 19-től új magyar nyelvű napilap jelent meg a máramarosi sajtópiacon, a Gutin Vidéki Friss Újság. A Szatmári Friss Újság „ikerkiadványa” független lap, valójában RMDSZ-közeli sajtóorgánum. A lap ápr. 23-i számában beszámolt arról, hogy a közélemény-kutatások szerint a magyar választópolgárok több mint 85%-a az RMDSZ jelöltjeire voksolna, míg az RMDSZ ellen indulókra csak 5% adná szavazatát. A lap szerint az MPSZ aláírásgyűjtők nem riadnak vissza az egyszerű embereket félrevezető kétértelmű üzenetek terjesztésétől sem. /Sz. L. Z.: Öndicséret és vádaskodás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 4./

Ajánlást fogalmazott meg tagjai számára a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete: az újságíróknak politikai szerepvállalásuk idejére fel kellene függeszteniük újságírói munkájukat. A MÚRE-ajánlás dacára több újságíró is szerepel a különböző tanácsosi listákon. A jelöltek között – igaz, nem befutó helyen – két főszerkesztő is található, Veres István (Szatmári Friss Újság) és Graur János (temesvári Heti Új Szó), ezzel szemben Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője írásban adott ultimátumot a szerkesztőség tagjainak: válasszanak a kétfajta szerepvállalás között. A befutó helyekre Elek György (Szatmári Friss Újság, nagykolcsi helyi tanács), Magyari Lajos (Háromszék, sepsiszentgyörgyi városi tanács), Balta János (Nyugati Jelen, Arad megyei tanács), Dérer Ferenc (Bihari Napló, Bihar megyei tanács) és Fülöp D. Dénes (székelyudvarhelyi Polgári Válasz, udvarhelyi városi tanács) kerültek. Dérer Ferenc a tanács tanácsadójaként határozta meg önmaga helyét az önkormányzati testületben. Fülöp D. Dénes, aki a Népi Akció színeiben indul a választásokon. – A marosvásárhelyi RMDSZ-kampánystáb vezetője (Vajda György, Népújság) és egyik tagja (Farczádi Attila, Népújság) szerkesztőként keresi kenyerét. A tanácsosi listák „vonal alatti”, nem befutó helyein inkább azért vállalták a szereplést az újságírók, hogy nevük ismertségével segítsék a biztos befutókat. Pataki Zoltán, a Heti Új Szó munkatársa például a Temes megyei tanácsosi lista 35. helyén szerepel, holott az önkormányzatba legfennebb 3-4 embert juttathat az RMDSZ. Túrós Loránd és Bódi Sándor (Szatmári Friss Újság) szintén az esélytelenek nyugalmával várják a választásokat, míg Barazsuly Emil (kolozsvári Szabadság) úgy gondolja, jelölése már csak azért sem összeférhetetlen a szakmaisággal, mert a Kolozs megyei tanácsosi lista 13. helye amúgy sem befutó. Szondy Zoltán (Hargita Népe) a Német Demokrata Fórum csíkszeredai listáján akart szerencsét próbálni, akárcsak Becze Zoltán televíziós riporter. /Politikus újságírók miatt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

Máj. 21-22-én Szovátán tartotta közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), melyen tisztújításra is sor került. A MÚRE új elnöke, hároméves mandátumra Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, ügyvezetője ismét Karácsonyi Zsigmond, a Népújság újságírója lett. A sajtóetikai kérdésekben legfelsőbb döntéshozó testületnek, a Becsületbíróságnak az elnöki tisztét a Szatmári Friss Újság olvasószerkesztője, Ágopcsa Marianna tölti be egy újabb mandátum idejére. A Szatmár megyei szervezet területi felelőse és igazgatótanácsi tagja Túrós Lóránd, a Szatmári Friss Újság munkatársa. /(ba): Tisztújítás az újságíró egyesületben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 24./ Az írott sajtóért felelős alelnök a következő három évre az elnökké választott Ambrus Attila helyett Szűcs László (Erdélyi Riport) lesz, míg az audiovizuális szakosztályt vezető alelnökké az elnöki tisztségért folyó versenyben alulmaradt Csép Sándort választották. A szakbizottságok élére Hecser Zoltán (jogi), Bálint Zsombor (gazdasági), László Edit (szociális), Rácz Éva (oktatási) és Kacsó Sándor (médiastratégia) került. A MÚRE-közgyűlésre ellátogatott Markó Béla RMDSZ-elnök is, aki a politikum–sajtó-kapcsolatrendszerről kijelentette: „Az RMDSZ nem teheti meg, hogy megpróbálja lekötelezni a sajtót, mint ahogyan másoknak sem engedheti meg, hogy ezt megtegye”. /S. M. L.: Ambrus Attilát választották a MÚRE elnökévé. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./ Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az Illyés Közalapítvány alkuratóriumának elnökeként, a Látó főszerkesztőjeként, MÚRE-tagként, illetve a Communitas Alapítványban betöltött tisztsége révén szólalt föl a MÚRE Közgyűlésén, Szovátán. Hangsúlyozta: nem szabad a sajtót olyan helyzetbe hozni, hogy választásra kényszerüljön egyik, vagy másik politikai oldal mellett. Kijelentette, hogy az RMDSZ-nek kötelessége ennek érdekében cselekedni és a rendelkezésére álló befolyásolási eszközöket így használnia. Elismerte azt is, „ez nem jelenti azt, hogy nem szeretné, hogy minden újságíró RMDSZ-párti legyen. De olyan RMDSZ-t szeretne, amelyben mindenki megtalálja a helyét". /A sajtót nem kell választásra kényszeríteni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./

A Bihari Naplót is megjelentető Inform Média Kft. vásárolta meg a Szatmári Friss Újságot, a Szatmár megyei napilapot, július elsejei hatállyal. Baranyai István, a szatmári kiadó igazgatója, eddigi többségi tulajdonos elmondta, év végéig nem lesznek személyi, illetve formai változtatások a lapnál. A Szatmári Friss Újság irányítását 1991-ben vette át a többnyire a lapnál dolgozó munkatársak által alapított Zotmar Press Kft. Az akkori 14 társtulajdonosból mára négyen maradtak a kiadónál, akik az elmúlt években folyamatosan felvásárolták a többiek részesedését. Baranyai István 53, Baranyai Attila 31, Stahl István és Kiss Ferenc a részvények 8-8 százalékát birtokolta. A lapkiadáson kívül Szatmárnémetiben és Nagykárolyban lapterjesztéssel is foglalkozó Zotmar Press 48 alkalmazottat foglalkoztat, negyven százalékuk a terjesztési hálózatban dolgozik. A Szatmári Friss Újság Erdély egyik legnagyobb példányszámú megyei napilapja. Jelenleg mintegy 8400–11 400 példányt sikerül eladni. Az egyik legnyereségesebb napilap. Az SZFÚ védőszárnyai alatt Máramaros megyében április elején elindult a Gutinmelléki Friss Újság is. /Erdei Róbert, Rostás Szabolcs: Osztrákoké a Szatmári Friss Újság. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./

A Romániai Magyar Lapkiadók Egyesülete nem tartja szerencsésnek a romániai magyarságot hátrányosan érintő budapesti döntéseket az MTI hírszolgáltatásának megvonását illetően. A Magyarország határain kívül élő legnagyobb magyar nemzettest informáltsága, tájékozódási lehetőségei ellen irányulnak akarva-akaratlanul is a megszorítások. Az egyesületünket alkotó lapok (Szabadság, Népújság, Hargita Népe, Szatmári Friss Újság, Bihari Napló, Nyugati Jelen, Háromszék) összpéldányszáma naponta 84 000, s e kiadványok 313 000 olvasóhoz jutnak el. Az egyesület kéri az illetékeseket, hogy az ügy megnyugtató rendezéséhez tegyék meg, a szükséges lépéseket. /Veszélyben a kisebbségi sajtó! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

A kormánypárt vereségként élte meg a helyhatósági választások eredményét, a liberális és demokrata szövetség pedig győzelemként. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint valójában annyi történt, hogy módosultak az erőviszonyok, nyíltabbá vált az őszi választási küzdelem. Az RMDSZ kiváló eredmény ért el, ez meglepte az RMDSZ ellenfeleit. Markó hangsúlyozta, hogy a mostani választási eredmények ellenére a kormánypárttal hosszú távon is folytatódhat az együttműködés, de el tud képzelni együttműködést a liberális-demokrata koalícióval is. Makkai János, a Népújság főszerkesztője elítélte Orbán Viktor megállapításait. Markó jelezte, nem kíván polémiába keveredni a Fidesszel, de kijelentette: a Fidesz ellenzékben másfajta retorikát próbál használni. Markó nem ért egyet azzal, hogy valaki kormányon másképpen beszéljen ezekről a kérdésekről, mint ellenzékben. Markó szerint a Fidesz rá fog jönni, hogy nem hoz hasznot számukra, ha megkérdőjelezik az RMDSZ politikáját. Tusnádon elhangzott, hogy az elkövetkező három évben ki kell vívni az autonómiát, és Romániát rá kell kényszeríteni arra, hogy ezt megadja. Markó szerint viszont az integráció fontos, az autonómiát „saját politikai bölcsességünkkel és erőnkkel kell kivívnunk.” Markó Béla úgy gondolja, „a Fidesz fölösen koncepciózus a szóban forgó kérdésekben, a kormányoldal pedig fölösen koncepciótlan. Tehát a Fidesznek van koncepciója, amely időnként valóban egyik vagy másik elemében változik, másrészt sokszor reánk akarják erőltetni a felfogásukat anélkül, hogy megkérdeznének minket.” Az újságíró hozzátette: „szívesen vezetnének bennünket pórázon”, továbbá idézte Csapody Miklóst /Magyar Demokrata Fórum/ az Erdélyi Riport hetilapból: "Hogy van az, hogy egy politikai erő Magyarországon a természetellenes politikai egybetömbösítés élharcosa, Erdélyben pedig a természetes, nemcsak politikai, hanem érdekképviseleti, szervezeti, közületi egység mesterséges szétdarabolója." Makai hozzátette: ebben egy platformon találja magát az RMDSZ és az MDF. Markó Béla helyeselt: „A Magyar Demokrata Fórumhoz érzelmi szálak is fűznek, amelyek még 1989 előttről származnak. Nehéz időkben járták Erdélyt, megkerestek minket, segítettek. Szellemi, lelki támaszt jelentettek sokunk számára. Csapody Miklós például ilyen ember…” Makai idézett Kövér Lászlónak a Krónikának adott interjújából: "Én büszke vagyok arra, hogy Szász Jenő a barátom és nem Verestóy Attila. Markó Béla pedig bizonyára arra büszke, hogy neki újabban Kovács László és Medgyessy Péter a barátja, nem pedig Orbán Viktor." Markó Béla erre megjegyezte: „A barátaimat nem politikai értékválasztás szerint válogatom. Vannak velem sokban egyet nem értő, meg velem egyetértő barátaim egyaránt. A barátságunk alapja az erkölcs.” /Makkai János: Beszélgetés Markó Bélával. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./ Ezt a beszélgetést, ismertették az RMDSZ Tájékoztatóban /RMDSZ Tájékoztató, aug. 3., 2783. sz./, továbbá a következő lapokban: Markó: Autonómia és integráció nem helyezhető szembe egymással. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4., „Ha sokáig lesz közöttünk határ, veszedelmesen megfogyatkozunk”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./, Markó Béla szerint Románia esetében nem állítható szembe egymással. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 5./

Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, miután beadta újrajelölésének kérvényét a helyi RMDSZ-hez, az elmúlt napokban lemondott a Magyar Polgári Szövetség Szatmár megyei elnöke tisztségéről. Egy interjúban (amit a Szatmári Friss Újság munkatársának, Princz Csabának adott) Pécsi Ferenc megindokolta visszavonulásának okait. Korábban javasolta Szász Jenőnek, mivel az MPSZ-elnöke erdélyi, a választmány elnöke partiumi legyen, s az udvarhelyi mellett működjön egy területi MPSZ-iroda Nagyváradon is, vagyis kellően érvényesüljön a területi elv. Javaslatát nem fogadták el. Szept. 12-én Szász Jenő Szatmárnémetibe utazott és Pécsi távollétében gyűlést hívott össze az itteni MPSZ egyes elnökségi tagjaival. Amint ezt Pécsi megtudta, lemondott Szatmár megyei MPSZ-elnöki tisztségéről, mivel a háta mögött puccsot szerveztek ellene.. /(Sike Lajos): Szász Jenő puccsot szervezett Szatmárnémetiben? . = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./

Óriási hullámokat vet Magyarországon a közelgő népszavazás. Minden tévécsatornán ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A kormánypártiak akkorákat hazudnak, hogy a polgárnak égnek mered a haja. Ugyanaz a szemrebbenés nélküli hazugságáradat jön ki belőlük, mint annak idején Kovács Lászlóból, aki a státustörvény körüli vitákban 23 millió román megjelenésétől féltette Magyarországot, állapította meg Veres János, a Szatmári Friss Újság főszerkesztője. Egyesek attól félnek, hogy az állampolgárság megadásával a határon túliak szavazhatnak is. Holott jól tudják, hogy aki nem magyarországi lakos, az nem szavazhat. Féltik továbbá a magyar egészségügyet a határon túli betegektől, holott mindenki tudja, hogy kórházi kezelésben az részesülhet, aki fizeti az egészségbiztosítást. /Veres István: Változik Gyurcsányék hozzáállása? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 12./

Új (megyei terjesztésű) magyar nyelvű hetilap indul Szatmárnémetiben. Június 24-én jelent meg a Szatmári Magyar Szó első száma, aznap bemutatták a helyi magyarság képviselőinek a szerkesztőséget. A szerkesztőség a Silcomprest magáncég székházában működik, ami jelzi, hogy Kft tulajdonosának és vezérigazgatójának, Szilágyi Ferencnek nem kis köze van a lap megjelentetéséhez. A szerkesztői gárda jórészt fiatalokból áll, többen az osztrák multimédiás cég által megvásárolt Szatmári Friss Újságtól jöttek át, mint például a két vezető szerkesztő, Benedek Ildikó és Princz Csaba. Főszerkesztője egyelőre nincs, de van tiszteletbeli főszerkesztője, aki nem más mint az egyik legtekintélyesebb szatmári magyar értelmiségi, nevesen dr. Bura László tanár, nyelvész, helytörténész, közíró, mintegy 30 könyv szerzője. A tulajdonosok ígérik, hogy szeptemberre és naponta kiadják. A másfél hónapja indult magyar rádió (City) után új magyar lapja is van Szatmár megyének. /(Sike Lajos): Hetilapként indult a Szatmári Magyar Hírlap. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

Október 9-én hálaadó istentisztelet keretében avatják fel az önerőből teljesen felújított batizi református templomot. Az ünnepi eseményen Tőkés László püspök hirdet igét. Király Lajos helyi református lelkipásztor a Szatmári Friss Újságnak elmondta: a templom április 11-én kezdett felújítása hárommilliárd lejbe került. /Felújították a batizi templomot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./

Négyszázmillió forintot osztott szét Erdélynek a magyar kormány. Rosszul jártak azok az erdélyi kultúrintézmények, amelyek elhitték a Szülőföld Alap illetékeseinek, hogy az idei keretből csak a nagy horderejű projekteket támogatják, és elálltak a pályázástól. A kuratórium végül a támogatási keret nagy részét is felaprózta a kisebb, helyi érdekű projektek között. Nagyobb, több millió forintos tételeket csupán az RMDSZ politikusaihoz kötődő intézmények kaptak. A romániai magyar nyelvű média támogatására kiutalt 70 millió forint több mint tíz százalékát a Verestóy Attila RMDSZ-szenátor többségi tulajdonában lévő lapoknak (Erdélyi Riport, Új Magyar Szó) juttatta az alap kulturális, szociális, egyházügyi és média kollégiuma. Az átlag felett kapott még a Frunda György érdekeltségi körébe tartozó Rádió Ga-ga és a Borbély László RMDSZ-alelnök nevéhez kötődő Bernády Alapítvány is. A Geszthy Ferenc Társaság által idén szeptemberben beindított dévai Téglás Gábor Iskolacsoport 90 millió forintot, az ugyancsak az RMDSZ által működtetett Iskola Alapítvány pedig 55 millió forintot kapott, utóbbi a fiatal egyetemi oktatók letelepedését célzó kolozsvári ingatlanépítési projektjére. A Hunyad megyei oktatási intézmény létrehozásához korábban 110 millió forinttal járult hozzá a magyar állam. Százmillió forintot kapott a Sapientia Alapítvány az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat működésére és eszközfejlesztésére. Az erdélyi magyar napilapok közül többek között a Gutinmelléki Friss Újság (1,3 millió forint), a Szatmári Friss Újság (egymillió), a nagyváradi Bihari Napló (egymillió), a sepsiszentgyörgyi Háromszék (egymillió), a kolozsvári Szabadság (1,5 millió) és a marosvásárhelyi Népújság (1,5 millió) részesült támogatásban. Számos heti- és havilap is kapott pénzt az alaptól: a kolozsvári Korunk folyóirat és a Helikon hetilap három-hárommillió forintot, a marosvásárhelyi A Hét 2,5 millió forintot a kortárs magyar művészeti, színházi, irodalmi, kritikai adattár román és magyar nyelvű megjelentetésére, az ugyancsak marosvásárhelyi Aranka György Alapítvány pedig kétmilliót a Látó irodalmi folyóirat kiadására. Emellett számos más erdélyi alapítvány, kulturális intézet, szervezet részesült még támogatásban, így félmillió forintot kapott a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes Újabb táncos idők elnevezésű produkciójára. Székely István, a Szülőföld Alap oktatási, kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumának alelnöke elmondta: az öt pályázati kiírás közül jobbára a média esetében érzékelhető a támogatások felaprózódása. „Elsősorban azokat a regionális intézményeket támogattuk, amelyek nagyobb régiót szolgálnak ki, de akadnak olyan nyertes pályázatok is, amelyeknél nem beszélhetünk országos vagy regionális kisugárzásról. Minderre az a magyarázat, hogy a magyar pénzügyminisztérium előírásai miatt az Illyés és más alapítványok számos megítélt támogatása beragadt, emiatt döntöttünk úgy, hogy kisebb-nagyobb összegekkel több intézményt támogatunk, hiszen veszélybe került a tevékenységük” – nyilatkozta a Krónikának Székely. Az Új Magyar Szónak nyújtott hétmillió forintos támogatásról elmondta: a bukaresti napilappal együtt három újonnan indult erdélyi rádióadót részesítettek nagyobb összegű finanszírozásban. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnöke elfogadhatónak nevezte azt az elvet, hogy kiemelten támogatják a nemrég létrejött médiaintézményeket, viszont úgy véli, hogy az idei pályázati kiírás során az erdélyi magyar sajtó nem ismertethette igényeit kellőképpen. /Felaprózódott a Szülőföld Alap pénzkerete. = Krónika (Kolozsvár), dec. 13./

Egyre több külföldi befektető jelenik meg nemcsak a központi, bukaresti napilapok, hanem a vidéki, főleg erdélyi kiadványok piacán is. A Vorarlsbergben székelő Eugen Rus tulajdonában levő Inform Media-csoport jogelődjei révén már majdnem másfél évtizede van jelen Romániában, öt évvel ezelőtt vásárolta első romániai napilapjait: a nagyváradi Bihari Naplót és Jurnal Bihoreant. A három nagy példányszámú kelet-magyarországi napilapot (Hajdú-Bihari Napló, Kelet-Magyarország, Észak-Magyarország) kiadó sajtóvállalat fokozatosan terjeszkedve mostanra elérte, hogy hat napilapot birtokoljon, amelyek együttesen auditált terjesztett példányszáma meghaladja a 84 ezret. A két nagyváradi napilapon kívül az Inform Media egy magyar nyelvű (Szatmári Friss Újság) és három román napilapot jelentet meg. A Krónika napilapnál is megváltozott a tulajdonosi szerkezet, a Krónika Kiadóvállalat többségi részvényeit birtokló magyarországi Hungarom Médiában lépett színre új tulajdonos. A Krónika az Épszer-Vegyépszer-birodalmat irányító kolozsvári származású magyarországi üzletember, Nagy Elek – Méhes György író fia – érdekeltségévé vált. A Krónika egyelőre nem adott felvilágosítást, a kiadóvállalat vezetését elvállaló Kovács Ferenc azt közölte: amint a folyamatban levő átalakulások lezárulnak, sajtóértekezleten válaszolnak majd a kérdésekre. /Átalakulóban az erdélyi napilappiac. A kolozsvári Krónika tulajdonosi szerkezetében is változás ment végbe. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./

Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez azon személyek listáját, akik a romániai magyar írott sajtóban vezető szerepet töltenek be, s ekként a romániai magyar közvélemény formálóinak tekinthetők; a lista a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottsághoz(CNSAS) kerül. Az ÚMSZ ezáltal csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a romániai sajtó és civil szféra átvilágítását tűzte ki célul. A Civic Media eddig benyújtott névsorában az országos román napilapok, televíziók és rádiók, hírügynökségek főszerkesztői és helyetteseik szerepelnek. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila üdvözölte a kezdeményezést. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke örömmel fogadta az átvilágítás hírét. Kiadvány/Újságíró neve/ Tisztsége: A Hét/Parászka Boróka/felelős szerkesztő; Bányavidéki Új Szó/Soltz Anna/igazgató és Szilveszter Mária/ főszerkesztő; Bihari Napló/George Catuneanu/igazgató és Rais W. István/főszerkesztő; Brassói Lapok/Ambrus Attila/főszerkesztő; Erdélyi Napló/Makkay József/főszerkesztő és Szentes Szidóni/főszerkesztő-helyettes; Erdélyi Riport/Szűcs László/főszerkesztő és Stanik István/felelős kiadó; Európai Idő/Horváth Alpár Szilamér/főszerkesztő; Gyergyói Kisújság Ábrahám Imre/főszerkesztő és Balázs Katalin/főszerkesztő-helyettes; Hargita Népe/Sarány István/főszerkesztő és Hecser Zoltán/felelős kiadó; Háromszék/Farkas Árpád/főszerkesztő és Torma Sándor/főszerkesztő-helyettes, Magyari Lajos, Sylvester Lajos/rendszeresen közlő publicisták, elemzők; Heti Új Szó/Graur János/főszerkesztő; Korunk/Kántor Lajos/főszerkesztő és Horváth Andor/főszerkesztő-helyettes; Krónika Csinta Samu/felelős szerkesztő, Gazda Árpád/vezető szerkesztő, Rostás Szabolcs/vezető szerkesztő és Bakk Miklós/főmunkatárs; Látó/Gálfalvi György/főszerkesztő és Kovács András Ferenc/főszerkesztő-helyettes; Népújság/Makkai János/főszerkesztő és Nagy Miklós Kund/főszerkesztő-helyettes; Nyugati Jelen/Böszörményi Zoltán/főszerkesztő és Jámbor Gyula/főszerkesztő-helyettes; Polgári Élet/Zsidó Ferenc/főszerkesztő; Reggeli Újság/Dénes László/főszerkesztő; Szabadság/Kerekes Edit/főszerkesztő-helyettes és Tibori Szabó Zoltán/publicista; Szatmári Friss Újság/Elek Anikó/főszerkesztő; Szatmári Magyar Hírlap/Princz Csaba/lapigazgató, Veres István/főszerkesztő és Benedek Ildikó/főszerkesztő-helyettes; Székely Hírmondó/Kocsis Cecília/főszerkesztő és Willman Walter/főszerkesztő-helyettes; Udvarhelyi Híradó/Jakab Árpád/főszerkesztő; Új Kelet/Péter Csaba/főszerkesztő és Barabás Orsolya/felelős szerkesztő; Új Magyar Szó/Stanik István/lapigazgató, Salamon Márton László/felelős szerkesztő, Bércesi Tünde/vezető szerkesztő, Ágoston Hugó/vezető publicista, Bíró Béla, Lokodi Imre/rendszeresen közlő publicisták, elemzők, Simon Judit, Székedi Ferenc; MÚRE/Karácsonyi Zsigmond/ügyvezető elnök, Szűcs László/írott sajtó alelnök, Csép Sándor/audiovizuális alelnök, Rácz Éva/szakmai oktatási biz., Hecser Zoltán/sajtójog-érdekvédelmi biz., Kacsó Sándor/médiapolitikai biz., László Edit/szoc. tagságkezelő biz., Bálint Zsombor/gazdasági biz. A Civic Media Egyesület elektronikus levelet kapott többek közt a Krónika napilap egyik munkatársának e-mail címéről, amelyek feladója a következők átvilágítását javasolja: Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék). /Cseke Péter Tamás: Az Új Magyar Szó csatlakozott a Civic Media Egyesület kezdeményezéséhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Az utóbbi években négy nagyobb magyar település (Kálmánd, Csomaköz, Egri és Kökényesd) önállósult Szatmár megyében. Közülük a legifjabb közigazgatási egység, a kökényesdi alig egy éve jött létre. A helybeliek egy fiatal újságírót választottak polgármesternek. Simon Levente, a Szatmári Friss Újság munkatársa még a 25. évet sem töltötte be. A fiatal elöljáró Kökényesden született és nőtt fel. Elmondta, hogy Kökényesd gyakorlatilag egybeépült a térség központjával, Halmival, csupán a vasút választja el tőle. Az elválást gazdasági okok indokolták. A több településből mesterségesen összegyúrt községek székhelyei mindent maguknak hordanak össze, ott fejlesztenek. 1968 óta semmit nem építettek, a meglévő dolgokat is hagyták tönkremenni. Kökényesd és a hozzá tartozó Csedreg a sárban fuldokol. Kökényesdnek 1600, Csedregnek 1200 lakosa van, együtt közel 3000 ezer, ami nagy közösség ahhoz, hogy kezébe vegye sorsát. Él a néptánc és a népdal, sok a fiatal. Az első osztályt mind Kökényesden, mind pedig Csedregen 20-25 gyermek kezdi. Alig egy év alatt négy-ötmilliárd régi lejt költöttek fejlesztésre (ötször annyit, mint mások 40 év alatt!), minden utcát leköveztek. Tervezik Kökényesd és Csedreg között egy szép új iskola építését, a jelenlegi öt elavult iskolát pedig megszüntetnék. Jók az adottságaik itt, az ukrán-román-magyar határ közelében. Vám, nemzetközi vasúti átrakó, nemzetközi műút. Megkezdték a művelődési ház felújítását. Újra akarják alakítani a felnőttek régi kórusát és táncegyüttesét. Felavatják a kultúrház mellett létesülő tájházat, melynek sok száz kiállítási tárgyát a kiváló pedagógus, Fazekas Loránd gyűjtötte össze. /Sike Lajos: Interjú Simon Leventével, az ország legfiatalabb polgármesterével. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Könyvvásár, gyermekprogramok, népzenei előadások, képzőművészeti és fotókiállítások garmadája fogadta az elmúlt hét végén mindazokat, akik a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napokra látogattak. Augusztus 18-án a Szent István Kör jubileumi emlékülését tartották, este a Dinu Lipatti Filharmónia termében Varga Attila országgyűlési képviselő, az Identitas Alapítvány elnöke hivatalosan is megnyitotta a „magyarok közös ünnepét”. Másnap íjászbemutató és a papírhajtogatás művészeteként ismert origami csalogatta a gyermekeket a székesegyház előtti térre. A Mare Temporis – Történelmi Hagyományokért Alapítvány tagjai reneszánsz tánc- és ruhabemutatóval nyűgözték le a közönséget. Őket a páncélos lovagok követték a színpadon. A Partiumi Magyar Napok rendezvényei egy időben több helyszínen is zajlottak: a Nyári Színházban a debreceni Csokonai Színház Operettgáláját élvezték a műfaj kedvelői, a főtéri nagyszínpadon felnőtt- és gyermektánccsoportok ropták, majd fúvószenekar és mazsorettek következtek. Augusztus 20-án a Székesegyházban celebrált ünnepi szentmise záróakkordjaként Szent István szobrát is megkoszorúzták. A Szatmári Polgári Találkozó helyszíne idén is a Kossuth-kert volt, ahol egész napos gyermekprogramokkal, sakkversennyel, magyar nép- és könnyűzenével várták a látogatókat. – Valószínűleg idén is mintegy 25 ezren voltak a Partiumi Magyar Napokon – összegzett Kovács Jácint, az egyik főszervező. A háromnapos ünneplés Ruha István-emlékkoncerttel, valamint a Bergendy együttes szabadtéri bulijával zárult. /Varga Blanka Ildikó: Ezreket vonzott a régió ünnepe. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./ Augusztus 19-én a Partiumi Magyar Napokon Szatmárnémetiben, az Art Caffé kávézóban Végh Béla főiskolai adjunktus dr. Czira Árpád: Menekülés a szibériai fogságból, 1914–1916 könyvét mutatta be Szatmárnémeti régi főterén az egész napos rendezvények közül nem hiányozhatott a partiumi mesterségek utcája sem. Megjelentek a magyarországi és a helyi magyar sajtó képviselői is, a Szatmári Magyar Hírlap, a Szatmári Friss Újság, az Új Magyar Szó és a Duna TV. Látható volt az EKE természetfotó–kiállítása, továbbá a Szatmári Alkotóház képzőművészeti kiállítása, Fazekas József Tamás fotóművész kiállítása és Az erdélyi szászok című viselet– és fényképkiállítása a Szatmár Megyei Múzeumban, illetve a Művészeti Múzeumban. /Szappanos Andrea: Könyvbemutató, kiállítások, gyermekprogramok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 21./

Október 15–én kétszeresen is kitüntették Gúzs Imre, Szatmárnémetiben élő írót, újságírót. Az Erdélyi Irodalomért Alapítvány által Székelyudvarhelyen szervezett rendezvényen az alapítvány kiemelkedő irodalmi tevékenységért járó oklevele mellett a Magyar Írószövetségnek „az erdélyi magyar újságírás szolgálatában végzett sok évtizedes eredményes és áldozatos munkájáért” járó díját is átvehette. Gúzs Imre /sz. Köpec, 1936 febr. 9./ a Bolyai Tudományegyetemen végzett, történelem–filozófia szakon. Eddig tíz kötete látott napvilágot. A kiadónál van a „Megszólítani a reményt” című, készülőfélben lévő kötet, nemrég készült el a 320 oldalas „Évek és érzelmek fogságában”, valamint a „Meglesett élet” című riportsorozat körömnovella–kötetté való átdolgozása. A Bányai Fáklyánál 7 évet, a Szatmári Hírlapnál 5 évet dolgozott — kétszer is eltanácsolták ezektől az újságoktól, rendszerellenesség vádjával. Húsz évig tanított Szamosdarán és Pusztadarócon, aztán 1990–ben a Szatmári Friss Újság munkatársa lett, nyugdíjba meneteléig. MÚRE–különdíjas újságíró, Ezüst Gyopár díjas tanár, Emil Constantinescu államelnök pedig Tisztikereszttel tüntette ki. Gúzs Imre kifejtette: „Ma az irodalom mélyponton van, a mai irodalmi életnek nincs egy olyan meghatározó személyisége, mint mondjuk a tizenkilencedik század végén–huszadik század elején volt. A székelyudvarhelyihez hasonló rendezvényeknek éppen az lenne a hivatása, hogy az irodalmi élet felé irányítsák a közfigyelmet, mert az írás olyan műfaj, amely nem csak lát, de láttat is, az igazság, az őszinte beszéd felé fordulva.” /Fodor István: Kitüntették Gúzs Imre írót, újságírót. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 18./

Vissza a gyökerekhez címmel jelent meg Tapody Lukács Ottó önéletírásának második kötete, mintegy húsvéti ajándékként. Az önéletírás első kötete 2004-ben látott napvilágot. A szerző /sz. Tasnádbalázsháza, 1931. nov. 27./ Zilahon a Wesselényi Főgimnáziumba járt, az osztályharc beleszólt életébe, kizárták a gimnáziumból. Ezt is megírta Zilah város ködbe vész, avagy kicsapatásom története címmel. Ezek után hazakerült a családi birtokra és gazdálkodott. Jóval később, 1964-ben érettségizhetett. Tasnádon az Állami Gazdaságnál bérelszámoló osztályvezető volt nyugdíjazásáig. Tollforgató tevékenysége a rendszerváltással kezdődött, sajtólevelezőként több írása jelent meg az országos és a helyi lapokban (Romániai Magyar Szó, Erdélyi Napló, Szatmári Friss Újság, Fakutya, Nagykároly és Vidéke), de közölt a Tasnádon megjelenő lapokban is. Írt verseket, újságcikkeket, tárcát, esszét. Írásainak zöme politikai jellegű, de kedvelt műfaja az erdélyi népi emlékírás. Első könyve „A Tapody család krónikája” 2004 szeptemberében jelent meg, melyben leírta a család eredetét, szerepét a környék életében, a két világégést és a békebeli időket. A családi krónikán túl betekintést adott a kor társadalmi–politikai életébe, kiemelten ismertette Tasnád közösségi, művelődési életét. A most megjelent „Vissza a gyökerekhez” című részben a Tapody család drámáját örökítette meg. /Kovács Albert: Tapody Lukács Ottó újabb kötete. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 25./

Új magyar nyelvű erdélyi hírportál indult. Az Erdély Online-nak két alappillére van, a nagyváradi Bihari Napló és a Szatmári Friss Újság. A cél a regionalitás, tehát az erdélyi “lefedettség”: a mindenkit érintő nemzetközi, országos, politikai hírek mellett fellelhetők lesznek a szűkebb közösségeket érintő információk is. A portál szerkesztői nagy hangsúlyt fektetnek a szolgáltatásokra is. Az Erdély Online már elérhető a www.erdon.ro címen. /Erdon. ro, az erdélyi hírportál. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./

Dr. Mészáros Miklós (1927–2000) kolozsvári földtanprofesszor emlékére tartott konferenciát december 1-jén a Bolyai Társaság a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem főépületében. Dr. Mócsy Ildikó tanszékvezető és Wanek Ferenc szervező megnyitó szavai után plenáris előadások következtek. Dr. Dudich Endre (Magyarhoni Földtani Társulat) felelevenítette a Mészáros Miklóssal 1958-tól annak haláláig tartó együttműködésüket. Nagy tudású, közvetlen embernek, segítőkész munkatársnak ismerte meg, akivel élmény volt dolgozni. Dr. Kecskeméti Tibor (Magyar Természettudományi Múzeum) negyven évig dolgozott együtt a kolozsvári professzorral. Bejárták az Erdélyi-medence földtani nevezetességeit. Mészáros Miklós nemzetközi mércével kitűnően felkészült kutató volt. Ajtay Ferenc, a Bolyai Tudományegyetem egykori hallgatója tanárától sajátította el a logikus gondolkodást és a kutatómunkában az időszerűség elvének alkalmazását. Mészáros Miklós – 300 szakdolgozat, 6 könyv, 2 monográfia, 11 egyetemi jegyzet és 500 újságcikk szerzőjeként – nem véletlenül lett a Román Földtani Társaság alelnöke, a Román Paleontológiai Társaság elnöke, a Román Akadémia tagja. Fazekas Loránd azokra a tudománynépszerűsítő írásokra hivatkozott, amelyeket Mészáros professzor a Szatmári Friss Újság Zöld Oldalában 1997–1999 között havonta megjelentetett. Javaslat hangzott el: indítsanak gyűjtést egy akadémikushoz méltó házsongárdi síremlék felállítására. Az emlékkonferencián, amely délután szakdolgozatok ismertetésével folytatódott, részt vett a professzor családja. /Ö. I. B. : Kegyelettel egy tudós pályafutásáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

Becsületbírósági határozatokkal kezdte a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) idén gyergyószárhegyi találkozóját, amelynek témája a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság napilap újságírója ellen felhozott etikai panasza volt. Az egyetem szerint Tibori etikátlanul, diszkriminatív módon rágalmazta az EMTE-t. A MÚRE arra a következtetésre jutott, hogy Tibori ugyan nem sértette meg a MÚRE etikai kódexét, de kimondták, hogy körültekintőbben kellett volna eljárjon, ezért szóbeli figyelmeztetésben részesítik. A MÚRE-találkozó fő témája, Elveszett hatalom – Ki védi meg a sajtót című előadás vetette fel a legérdekesebb kérdéseket, ötleteket. Sok veszély leselkedik a sajtóra, amelyet óvni kell a szubjektivitástól, az öncenzúrától és a politikumtól. Az öncenzúra legjobban a kisebbségi lapoknál mutatkozik meg, hiszen amint azt Klemm József, a vajdasági Magyar szó karikaturistája is elmondta, „azért nem lehet megírni a szerbiai magyar politikum dolgait, mert azzal csak a magyarságnak, a magyar ügynek ártanak”. Nívódíjat ítéltek oda Veres Istvánnak, az írott sajtó területén, a Szatmári Friss Újságnál szerzett érdemei elismeréseképpen, valamint Jászberényi Emesének és Csifó Jánosnak, az „örökmozgó rádiósoknak”, akik az elsők között indították újra a Marosvásárhelyi Rádiót. A szakma kitüntetésekkel jutalmazta Dr. Csermák Zoltánt, az MTV PR vezetőjét, akinek a Külhoni Magyar Újságírók Egyesületének Konvenciója a Messze látó díjat ajándékozta, a pályakezdőknek, fiatalabb kollégáknak járó díjat pedig Szabó Csaba vihette haza, Szórvány sorozatáért, míg Rostás Szabolcsot, a Krónika napilap újságíróját tényfeltáró riportjaiért méltatták. /Fleischer Hilda: Önvédelem öncenzúrával. A MÚRE éves találkozóját tartották Gyergyószárhegyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 22./ Emlékeztető: T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. máj. 3./

„Megkezdődött a visszaszámlálás, csütörtök, péntek, szombat és pont. Nincs tovább. Egyelőre nincs Gutinmelléki Friss Újság” – olvasható a februártól megszűnt nagybányai magyar napilap utolsó lapszámának vezércikkében. A 2004-től újraéledt nagybányai szórványmagyar napilapírásnak befellegzett. „A valamikori Bányavidéki Fáklyát csak különböző, a kor divatos stratégiájával lehetett eladni. Az akkori újságárusok jóakaratától függött sokszor, hogy a magyar nyelvű hetilap felkerüljön az újságos bódé pultjára” – emlékeztetett a cikkíró. A Gutinmelléki Friss Újságot formailag az Opus Media Kft. adta ki. Áprilisban lesz öt éve, hogy a bányai napilap – a Szatmári Friss Újság helyi kiadásaként – beindult. Időközben a szatmári „anyalapot” eladták az osztrák tulajdonú Inform Média trösztnek, amelynek azonban nem kellett a kis példányszámú nagybányai „szegény rokon”. Gutinmelléki Friss Újság példányszáma kezdetben 1500 volt, majd 800-ra apadt. „Havi 85 millió régi lejes kiadást jelentett a lap fenntartása, amiből alig húszmillió jött vissza a bevételi oldalon. Ezt szponzorok segítségével sikerült valahogy pótolni, de a gazdasági válság miatt immár szponzoraink sincsenek” – panaszolta Vida Noémi ügyvezető. Az amúgy kis számú szerkesztői gárda szétszéledt, Hitter Ferenc főszerkesztővel és Farkas Zoltán szerkesztővel az élen. Nagybányán a megszűnt napilap mellett egy hetilap is „tengődik”, a Bányavidéki Új Szó, a Szatmár megyei Nagykárolyban pedig a Nagykároly és Vidéke működik. Napilapból vált hetilappá a kilencvenes évek elején a Temesvári Új Szó, amely javarészt hirdetésekből tartja fenn magát, szerény költségvetéssel, és szintén Temes megyében jelenik meg a Lugosi Hírmondó. Viszonylagos anyagi stabilitást élvez a Szilágy megyei hetilap, a Szilágyság; a legsikeresebb „szórványmagyar lapnak” ugyanakkor az egyben legnagyobb múlttal is rendelkező Brassói Lapok számít. Olyan erdélyi megyékben, mint Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény nem jelennek meg magyar nyelvű helyi periodikák; ott a legnagyobb példányszámban eladott magyar lap hagyományosan az Új Magyar Szó. /Salamon Márton László: Friss Újság, nincs tovább. Februártól nem jelenik meg a nagybányai magyar nyelvű napilap. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

A Mezőpetriben született Merli Rudolfot 1959. május 24-én szentelte pappá Márton Áron püspök. Harminc évig szolgált a szatmári egyházmegye különböző plébániáin, az utóbbi két évtizedben pedig Németországban, az Augsburg egyházmegyei Bubesheimban. Aranymiséjére hazajött, hogy május 30-án szülőfaluja közösségében adjon hálát Istennek. Németországban a Heimatbrief – a kitelepült, az ősei származási helyére visszatért szatmári svábok lapja – hasábjain sorozatban jelentette meg a szatmári egyházmegyében lévő sváb községek rövid monográfiáját. Írásait a Szatmári Friss Újság közölte újra. A sorozatot a Csirák Csaba szerkesztette Otthonom, Szatmár megye sorozatban adták ki 2002-ben Harminckét település története címmel. Merli Rudolf a néhai dr. Vonház István, mezőpetri származású tudós professzor 1931-ben Pécsen megjelent munkáját – A Szatmár megyei német telepítés – adta ki, újra saját költségén. Merli Rudolf tovább kutatott, ennek lett a gyümölcse a Mezőpetri története (1999) és a Mezőfény története (2001) című monográfia. Papi elmélkedéseit A csend szava című kötetében jelentette meg. /Máriás József: A hűség szava mindig hazahív. Merli Rudolf aranymiséje Mezőpetriben. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 14./

Dokumentumokkal cáfolni az áligazságokat -interjú Boros Ernő újságíróval (1952. szeptember 12-én született Nagykárolyban. 1974–1978 között elektromechanikus szakképesítést szerzett. 1978 és 1982 között a bukaresti Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán tanult, 2008-ban pedig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia szakán másoddiplomázott.
1982 és 1991 között a Szatmári Hírlap, illetve a Szatmári Friss Újság riportere, 1991 és 1993 között pedig a csíkszeredai Tromf című szatirikus hetilap belső munkatársa. 1993-tól 2005 áprilisáig a Szatmári Friss Újság szerkesztője, azóta a Nagykároly és Vidéke hetilap főszerkesztője.
Több könyve jelent meg a szatmári svábok és magyarok deportálásáról, illetve két kötetbe gyűjtötte szatirikus írásait. 1987 és 1990 között a nagykárolyi művelődési ház színjátszó csoportjának a tagja, közönségszervezője és menedzsere, 1991-ben rendezője. 1995 óta a MÚRE tagja.
Számos szakmai díj tulajdonosa, több pályázat nyertese. Legutóbb, 2008-ban az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány szociográfiai riportpályázatának 2. díját kapta meg.)
Az oroszországi tapasztalatok hatására hazatérve sem beszéltek a gyerekeikkel, unokáikkal svábul, sőt nem ritka, hogy egymás közt is a magyart használták. A háború után ezek az emberek úgy érezték, nem érdemes svábnak lenni, és inkább a magyar identitást választották.”
December végén újra kiadták a korábban komoly visszhangot kapott, dokumentumriportokat tartalmazó kétkötetes munkáját. Hogyan került kapcsolatba a szatmári deportáltak témájával? – Amint azt a Brassóföldvárra elhurcolt emberekről szóló kötetem előszavában is megírtam, a deportáltakról a legtöbbet a Kálmándon élő apósomtól hallottam. Csak annyit lehetett tudni, hogy nagyon sokat szenvedtek az ottani mostoha körülmények között, ám arról senki nem beszélt, miért is vitték oda őket. Az okokat nem ismerték, csak a következmények voltak világosak számukra. Mivel érdekelt a téma, és azelőtt mástól nem hallottam semmilyen kapcsolódó információt, lassan bejártam Szatmár megye azon 20 települését, amelyben tudomásom szerint Földvárról hazatért hadifoglyok, vagy azok hozzátartozói éltek.
A gyűjtőmunka során azonban egy másik fontos téma is a felszínre került, mégpedig a szatmári svábok oroszországi deportálása. Ugyanis a földvári deportálás 1944 novemberének közepén történt, az oroszok pedig pár hónappal később, 1945 januárjában svábokat hurcoltak el. A két történet különböző okokra vezethető vissza, ugyanis a földváriakat román csendőrök deportálták és őrizték, a svábokat pedig szovjet katonák gyűjtötték össze. Végül közel 5 év alatt, 1997-től 2002-ig 42 települést jártam be, és szinte mindenütt másképp emlékeztek vissza a múltbéli eseményekre, sőt még a közeli magyarországi Mérk és Vállaj községben is gyűjtöttem információt. Először azt gondoltam, elég lesz, ha csak a beszélgetések anyagát közlöm, ám végül kiderült, úgy kaphatunk átfogó képet a deportálásról, ha elolvassuk a több száz mélyinterjút.
Emellett pedig a magyarázó előszóra is nagy szükség van. A legtöbb interjúalany idős néni volt, mivel a nők általában hét évvel tovább élnek a férfiaknál. A végkövetkeztetésem pedig egyértelműen az, hogy a köztudatban meglehetősen hamis kép él a svábok deportálásáról, míg a beszélgetések pontosabb képet adnak a helyzetről. A részanyagot folytatásos sorozatban közöltem az akkori megyei lap hasábjain, ahol történetesen riporterként dolgoztam. Magyarországon nem tudtam közölni az ottani kutatás eredményeit, mert a térséghez tartozó megyei lapot már akkor, a 90-es évek végén külföldi tulajdonos vásárolta fel, és elbulvárosította. Nem foglalkoztak ilyen jellegű anyagokkal.
– Ha jól tudom, magyarországi díjat is nyert ez a munka. Mi ennek a története? – A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány írt ki pályázatot történelmi és irodalomtörténeti dolgozatok megírására. Öt-öt pályamunkát díjaztak mindkét kategóriában, és a történelmiben én kaptam meg a második díjat úgy, hogy elsőt nem osztottak ki. Akkor Takács Péter, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa figyelmeztetett, ennek az anyagnak nem szabad megjelennie előszó nélkül, amelynek az elengedhetetlen következtetéseket kell tartalmaznia.
A kutatás kapcsán ugyanis a deportáltak történetei mellett olyan kérdések is felbukkannak, mint például a svábok elmagyarosodása, vagy képet kaphatunk arról, hogyan éltek az emberek ezen a vidéken a két világháború között. Kiderül, hogy szó sincs arról, hogy a svábokat erőszakkal magyarosították volna el. Például a mezőpetri sváb néni, amikor kényszermunkára hurcolják Oroszországba, egy szót sem beszél magyarul, mikor hazajön, jól kommunikál ezen a nyelven.
Tudniillik arról van szó, hogy az orosz kényszerlakhelyen nem beszélték az anyanyelvüket, mert ott nem volt jó németnek lenni akkor. Sőt volt olyan személy, aki egyenesen letagadta német származását, és magyarnak vallotta magát. Az oroszországi tapasztalatok hatására hazatérve sem beszéltek a gyerekeikkel, unokáikkal svábul, sőt nem ritka, hogy egymás közt is a magyart használták. A háború után ezek az emberek úgy érezték, nem érdemes svábnak lenni, és inkább a magyar identitást választották.
Továbbá Oroszországban a szatmári svábok (még a korábbi volksbundisták is) mind magyarnak vallották magukat. (Volksbund ném. Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis Magyarországi Németek Népi Szövetsége – szerk.). Kutatásaim, következtetéseim olyan alapvetőnek hitt tézisekre cáfolnak rá, amelyek addig etalonként éltek a köztudatban. Példának okáért érdemes megemlíteni, hogy az Ernst Hauler (volt szatmári némettanár – szerk.) könyveiben leírt koholmányokkal szemben homlokegyenest mást mondanak a tények, és ezek olyan igazságok, amelyeket több száz visszaemlékezés támaszt alá. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly levélben keresett meg egy New York-i professzor, aki egyébként egy Temesvárról kitelepült sváb nő fia, és a nevéből ítélve az apja román lehet.
Mivel a családjában szintén vannak egykori deportáltak, az amerikai vezető napilap hasábjain készült megjelentetni egy dolgozatot a témában. Azért érdeklődött, mert az édesanyja tud magyarul, és olvasta a könyvemet, viszont ő nem tud, és a távolság miatt problémás az édesanyjával való egyeztetés. Megbeszéltük, hogy bizonyos kérdéseire elektronikus levélben válaszolok románul. Az együttműködés két fordulóig tartott, ám amikor megjegyezte, hogy olvasta Hauler mind az öt ilyen vonatkozású könyvét, és azok szellemiségében gondolkodik, befejeztem vele a társalgást. Sajnos az a helyzet, hogy a történészek még nem gondoltak arra, a valós dokumentáció alapján már ideje lenne megcáfolni a korábbi tévhitek sokaságát, mert a végén elszaporodnak az előbb említetthez hasonló esetek.
Nem lenne jó, ha évtizedek múltán az ilyen áligazságok lennének a kordokumentumok, és ezeket idéznék tovább. Nem beszélve arról, hogy már manapság nagyon kevesen vannak, akik túlélői voltak a deportálásoknak. Lehetne még vizsgálódni a szomszédos megyékben is, de sietni kell vele, mert lassan már nem lesznek hiteles források. Az orális, magnószalagra rögzített vallomások mellett az illető települések historia domusait, azaz a templomi könyvek bejegyzéseit is megvizsgáltam. A római katolikus templomok házkönyvei fontos kordokumentumok. Természetesen ez is településfüggő, mert volt olyan plébános, aki csak három sor erejéig említi meg, hogy a nyájából több mint 300 lelket vittek el az oroszok, viszont több oldalon keresztül ecseteli a parókia tetőzetének javítását. Ellenpélda pedig az a település, ahol még az is részletesen olvasható, milyen volt a két világháború között a svábok és magyarok közötti viszony a településen, illetve a deportálás körülményeiről is alapos beszámolót írt a plébános.
– Segített a munkájában az újságírói képesítése, illetve a később elvégzett szociológiai stúdium? – Az ilyen munkát végeredményben nem tanítják sehol. Módszertana sincsen, munka közben alakul ki. Vannak is a könyvben olyan narratív részek, amelyek ismétlődnek különböző mesélőknél, de ez hozzátartozik a történethez. Gondolkodtam rajta, hogy kiveszem, de akkor csorbulna az összkép, ugyanis hiányoznának a mozaikdarabok. Végül benne maradt minden, mégha átfedésnek is minősül. Újságíróként is tanultam valamennyi szociológiát, de akkor nem vettem komolyan. A szociológia szakot pedig később, a könyv megjelenése után végeztem el Kolozsvárott. Nem tagadom, lehet, a kutatás miatt kaptam kedvet felvételizni oda.
Egyébként nincsen róla tudomásom, hogy valaki korábban végzett már ilyen jellegű feltárómunkát. Ahhoz, hogy megbízható következtetéseket vonjak le az oroszországi deportálás kapcsán, illetve az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekben, fontos volt áttekinteni 500–600 ember véleményét ugyanarról a témáról. A végkövetkeztetésem pedig egybehangzik Karinthy tréfás megjegyzésével: „Minden másképp volt”. Annyira másképp, mint ahogyan az a történelemkönyvekben áll, hogy az is előfordult, miután megírtam a 42 település deportálástörténetét, nyolc évvel ezelőtt, az egyik szatmári sváb falu deportáltjainak emlékére rendezett összejövetelen nagyon furcsa tapasztalatom volt. Minden év januárjában tartanak valamelyik faluban hasonló megemlékezést, és engem is meghívtak oda. Mivel többször jártam ott interjúzni, a nénik megismertek, és maguk mellé ültettek a nézőtérre.
A dísztribünön egy professzor beszélt a deportálásról románul, sűrűn hivatkozva a levéltári forrásokra. Az egyik néni, akinek nem jelentett gondot a nyelvismeret, és gyönyörűen beszélt magyarul, románul, németül, csodálkozva fordult hozzám és kérdezte meg, hogy az illető most miről is beszél, mert nem ismerős a helyzet, pedig ő átélte a meghurcoltatás minden percét. Azt mondta, nem hitte volna, hogy ennyire félremagyarázzák a dolgokat. Például a levéltári kutatások alapján az derül ki – és az ottani anyag tetemes része politikai befolyás alatt született –, hogy a megye akkori kormánybiztosa azt jelentette, Szaniszló településről az oroszok ugyanúgy deportáltak románokat is, mint svábokat, holott erről szó sincsen. Vittek ugyan románokat, de sokkal kevesebb számban, és más okokból. Onnan elsősorban svábokat és református magyarokat hurcoltak el. Teljesen másképp hangzik a történet azoktól, akik átélték az eseményeket, mint a történészek tollából, akik történelmi távlatból közelítenek a kérdéshez.
– Említette az újságírói tanulmányait. Milyen volt egyetemistának lenni a 70-es évek végén a román fővárosban? – Annak idején az országban csak egyetlenegy helyen lehetett ezt a szakmát tanulni, a Ştefan Gheorghiu Akadémia újságírói fakultásán. Nagyon jó képzést kaptunk, hiszen ott tanítottak az akkori Bukarest legnevesebb professzorai. Többek között világirodalom-tanárom volt Dan Grigorescu, aki elismert kritikus volt. Persze szükséges rosszként tanultunk pártépítést is, de nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget. Sőt volt olyan román anyanyelvű tanárom, aki kitűnően beszélt magyarul, és ha megakadtam valamiben, folytathattam az anyanyelvemen.
Olyan tantárgyakat is tanultunk, amelyeket most csak nagyon kis réteg, választhatóként ismer. Ilyen volt a pszichonyelvészet. Szerintem semmi gond nem volt a tanárokkal, és a legnagyobb nemzetközi lapok főszerkesztőinek elméletei alapján tanultuk a szakmát. Azt tudni kell viszont, hogy annak idején csak ajánlással lehetett felvételizni, és engem a Szatmár megyei napilap küldött, ahol már középiskolásként rendszeresen közöltem, illetve az is nagyon motivált, hogy megnyertem több országos cikkpályázatot. Azért nem jutottam be a televízió szakra, mert abban a bizottságban nem volt magyar tag, és ott beszélni kellett, a román pedig nem ment jól nekem. Az írott sajtó szakon írhattam anyanyelvemen, mert a dolgozatot javításra kiadták egy bedolgozónak. Egyébként a tanárok 90 százaléka bedolgozó volt. Az is említésre méltó, hogy magyarul írhattam az államvizsgám, védeni viszont románul kellett.
Végh Balázs. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvári sportoló edzőjére lőttek rá
Rálőttek egy magyarországi kerékpáros edzőre, akinek egyik versenyzője azt állítja, hogy a támadás azért érte őket, mert magyarul beszéltek – adta hírül kedden a Szatmári Friss Újság.
A napilap beszámol arról, hogy a Szatmár megyei Egri településen született, de Budapesten élő Nagy Enikő kerékpáros (aki egyébként a Kolozsvári MSC élsportolója, és jó eséllyel pályázik az olimpiai részvételre) hétfőn reggel hazalátogatott, elkísérte őt magyarországi edzője, az 59 éves M. Gábor is.
Hajnali öt órakor érkeztek meg a szintén Szatmár megyei Batizra, ahol egy helyi szállodában foglaltak szobát. A sportoló – aki az incidens kapcsán később maga kereste fel a lapot – elmondta: a szálloda parkolójában még egy darabig az autóban maradt edzőjével beszélgetni, amikor rájuk szólt a parkolóőr, hogy menjenek fel a szobájukba, mert ő lefeküdne.
Be is mentek a szálloda előcsarnokába – közölte a sportoló –, hogy ott folytassák a társalgást, akkor viszont a tulajdonos szólt rájuk, menjenek szobájukba, és ne beszélgessenek magyarul. Ekkor kérték a panaszkönyvet, és hívni akarták a rendőrséget, de nem tudták a megfelelő telefonszámot. Erre a tulajdonos lekapcsolta a villanyt, fegyvert rántott elő, és rászegezte az edzőre – állítja a sportoló, aki szerint a szállodatulajdonos el is sütötte a fegyvert, de nem találta el a magyarországi edzőt.
A lap a Szatmár megyei rendőrség közleményéből is idéz, amely szerint egy nézeteltérés miatt két férfi között vita alakult ki, majd az egyik fegyvert rántott és „függőleges” irányban adott le lövést. A rendőrség a kivizsgálás után állapíthatja meg, hogy pontosan mi okozta a konfliktust – olvasható a közleményben.
A lap szerint a szállodatulajdonos állítólag egy gumilövedékes pisztollyal lőtt, és fegyvertartási engedéllyel is rendelkezett.
Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés Muzsnay Árpád szatmárnémeti művelődésszervezővel
Magyartanár, újságíró, művelődésszervező. 1941. június 21-én született Szatmárnémetiben. Kiskolcson és Batizon tanított, majd az Előre, a Falvak Dolgozó Népe, később a Falvak Népe, ez utóbbi megszűnését követően pedig rövid ideig a Szatmári Friss Újság belső munkatársa. 2003-ban az RMDSZ alkalmazottjaként ment nyugdíjba. A rendszerváltást követően újjáalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület partiumi alelnöke.
Számos, évente ismétlődő, magyar vonatkozású, főként irodalmi rendezvény elindító-szervezője Szatmár megyében. Az ön nevéhez fűződnek a Páskándi-, Rákóczi- és Szilágyi Domokos-megemlékezések, az érmindszenti zarándoklatok, a Kölcseyhez fűződő rendezvények és még számos más megmozdulás. Számos, a nagyjaink előtt tisztelgő szobrok állításának is kezdeményezője volt. Miért érezte fontosnak ezt a tevékenységet?
– A kommunizmus végén Szatmár, illetve Szatmárnémeti úgy nézett ki, mintha nem is élnének itt magyarok, szinte egyáltalán nem voltak itt magyar vonatkozású emlékhelyek. Annak ellenére, hogy ez a térség igen sok írót, költőt adott a magyarságnak. Sokan nem is tudják, hogy milyen sokat. Úgy éreztem, fontos felmutatni, hogy a jelenlegi romániai Szatmár megye, ha természeti látványosságokkal különösebben nem nagyon büszkélkedhet, vonzó lehet gazdag kulturális értékeinek köszönhetően. Szomorúan látom a mai napig, hogy a Magyarországról jövő turisták lényegében csak átutaznak rajtunk, esetleg bekukkantanak Kalotaszegre, aztán a Székelyföldig meg sem állnak, pedig itt is lenne bőven mit megnéznie egy olyan embernek, aki érdeklődik a kultúra iránt. Emellett pedig úgy éreztem, tartozom ezzel az itteni magyarságnak. Egyfajta népszolgálat ez a részemről: szolgálni azt a közösséget, mely taníttatott annak idején.
– Jelenleg Szatmárnémeti nem a pezsgő kulturális életéről híres, annak ellenére, hogy számos irodalmi, kulturális, történelmi személyiség származik innen. Miért van ez így ön szerint?
– Szatmár soha nem tudta megtartani nagy szülötteit – talán Gellért Sándort kivéve. A térség soha nem számított kulturális központnak, és egyike volt azon vidékeknek, ahol a leghamarabb tűnt el a népi kultúra. Trianon pedig felszabdalta, és perifériára került. A pezsgő kulturális élet hiányáért részben az itt a magyar televíziózás kezdetétől mindig jól fogható magyar tévé is okolható. Az emberek rászoktak a televíziózásra, és ettől eléggé eltunyultak. „Ellustul” kissé az, aki mindent tálcán kap. A Ceauşescu-rendszerben a szatmáriak fizikailag itt tartózkodtak ugyan, de szellemileg a budapesti tévéadásoknak köszönhetően tulajdonképpen az összmagyarságban élték mindennapjaikat. S valljuk be, annak idején művelődési szempontból sokkal színvonalasabb műsorokat sugároztak, mint manapság. Talán ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nincs túl élénk kulturális élete a városnak. De korántsem vállalkoznék arra, hogy kimerítő választ próbáljak adni – épp egy beszélgetés keretében – erre a kérdésre.
– Hogyan fogadta az ön ténykedését 20 éve a magyar közösség, és hogyan értékelik ma?
– Az 1989-es fordulatot követő esztendőkben nagyobb mozgósító erővel bírt egy-egy magyar kulturális rendezvény, mint manapság. A szatmárnémeti Kölcsey-szobor avatásán például több ezren vettek részt. Az első Dsida-megemlékezésre annyian jöttek el, hogy a színház kakasülője is megtelt, az első Ifjú szívekben élek Ady-pódiumvetélkedő pedig zsúfolásig megtöltötte a filharmónia termét, de a kezdetben maratonira sikeredett ökumenikus kórustalálkozók iránt is oly nagy volt az érdeklődés, hogy a főtéri római katolikus székesegyház szinte kicsinek bizonyult. Manapság jó eredménynek számít, ha 20-25 érdeklődő eljön egy eseményre. Az emberek nagyon elfoglaltak lettek, szinte semmire nem jut idejük. Talán nem ártana korosztályonként megnézni, felmérni, hogy kiknek mi tetszik, és aszerint alakítani a kulturális programokat.
– A város, valamint a megye románsága hogyan reagált a kezdeményezéseire?
– Az elején lehet, hogy voltak egyeseknek ellenérzéseik, de komoly gondjaim nem voltak e téren. Szilágyi Domokos szatmárnémeti szobrát például meg is rongálták közvetlenül a leleplezése után, mostanában azonban már nem történik ilyesmi. Mielőtt egy-egy ötletemmel előrukkoltam, mindig megpróbáltam a románok fejével is végiggondolni a dolgokat: románként én hogyan viszonyulnék a rendezvényhez? Úgy érzem, ezzel is magyarázható, hogy Majtény községben a román értelmiség is magáénak érzi Rákóczit és a vele kapcsolatos hagyományos megemlékezésünket.
Továbbá hogy Sződemeteren, ahol kezdetben nagyon is ellenségesen fogadták a Kölcsey-megemlékezéseket és emlékjelhagyásokat, az évek során olyannyira enyhült, változott a helyzet, hogy a polgármester részt vesz az ünnepségeinken, annak szervezésében ma már aktív szerepet vállal. Nem volt könnyű meggyőzni az ott élő románokat, hogy nincs szándékunkban az egykori Kölcsey-szülőházat erőszakkal elvenni a görögkatolikus egyháztól. Az Ady-megemlékezések kapcsán segítette a kölcsönös bizalmat, hogy ő – a jelenlegi Szatmár megyében Popp Aurel festőnek köszönhetően is – a románság számára már e vidék eleve elfogadott magyar személyisége volt. Egyféle híd a románok és magyarok között. II. Rákóczi Ferenc sem okozott gondot, hiszen nem csupán a magyar, de a Kárpát-medence történelmének legszebb, legelőremutatóbb alakja ő.
Hiszen a több nemzetiségű Kárpát-medence olyan utolsó társadalmi megmozdulását vezette, melynek zászlaja alatt egyesíteni tudta a nemzetiségeket, sőt a különböző társadalmi osztályok tagjait is és a korában igen kiélezett katolikus-református ellentétet is tompítani tudta. A mozgalmat nem árnyékolta így be sem nemzetiségi, sem felekezeti feszültség. Bár nem ez vezérelt, hatással voltak rám az 1990-es véres márciusi események is. Ma már bizonyos, hogy a Marosvásárhelyen véres etnikai konfliktusba torkollott úgynevezett „fekete márciust” eredetileg Szatmárnémetire tervezték, de legalábbis itt tartották a főpróbát. Nagy szerencsénkre azonban itt mind a magyarság, mind a románság körében akadtak olyanok, akik képesek voltak megakadályozni a komolyabb következményekkel járó összetűzést.
– Az ünnepségeket, főleg kerek évfordulókkor irodalmi, történelmi tanácskozással is egybeköti, az előadások kivonatait pedig általában kötet formájában jelenteti meg…
– Igen, erre büszke vagyok. A tanácskozások anyagát – bár közművelődési rendezvények keretében állnak össze – a szaktudományok is értékelik, főiskolákon például ajánlott irodalomként szerepelnek.
– Körülbelül két évvel ezelőtt nyilvánosan bejelentette, hogy felhagy a közéleti tevékenységgel, átadja a rendezvényeit a fiatalabbaknak. Ennek ellenére ismét dolgozik, sőt az ön által elindított hagyományos rendezvények zömének szervezését újra kézbe vette. Mi történt?
– Ez egy olyan időszakban volt, amikor nagybeteg voltam, és nem tudtam, mi következik. Őszintén megmondva, nem voltam megelégedve azzal, ahogyan továbbvitték a rendezvényeket. Korántsem tetszett például, ahogy tavaly szervezték meg az Érmindszenti Zarándoklatot. Úgy döntöttem, hogy ameddig bírom, csinálom. Ezzel tartozom a feleségem emlékének is, aki mindvégig mellettem állt és támogatott. Sajnos eddig nem sikerült megtalálnom, illetve megtalálnunk az utódomat. Lehetséges, hogy velem van a baj, nehéz követni az elképzeléseimet.
Ez a feladat nem könnyű. Rámenősnek, erőszakosnak is kell lennie az embernek, ha azt akarja, hogy neves személyiségek jelenjenek meg a rendezvényein. Megtörtént például, hogy Szatmárról Kolozsvárra azért mentem el egy ünnepi fogadásra, mert tudtam, hogy ott lesznek azok az irodalmárok és politikusok, akiket valamelyik általam szervezett ünnepségre előadónak, vagy szónoknak meg szeretnék hívni. Másként fogadják ugyanis a felkérést tartalmazó e-mail-t, ha az egy olyan embertől jön, akivel már személyesen is találkoztak, szót váltottak az esemnényről.
– Mik a további tervei? A hagyományos rendezvények mellett tervez újakat is?
– Különböző elképzeléseink vannak a Kölcsey-kultusz ápolására, továbbéltetésére. Felmerült egy turisztikai útvonal terve is, mely a Hymnus szerzőjéhez leginkább kötődő településeket – Sződemetert, Álmosdot és Szatmárcsekét – egybefűzné, hogy segíthessünk abban, hogy az érdeklődők könnyebben eljuthassanak életének fő színhelyeire. Az irodalmunk nagyjaihoz kötődő emlékhelyek szerintem olyanok, illetve olyanok lehetnének, mint fizikaórán a kísérletek vagy a szemléltető gyakorlatok. Sokat segíthetnek a megértésben, az ismeretek elmélyítésében. Ezért jónak tartom a magyar kormány határon túli magyarlakta területeket célzó osztálykirándulás-programját, azonban ez csakis akkor érheti el a célját, ha előzetesen otthon a gyerekeket alaposan felkészítik, voltak ugyanis a téren negatív tapasztalataim is. 
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

A kétezredik lapszámot ünnepelte a Hírlap
Bensőséges rendezvény keretében ünnepelték meg a Szatmári Magyar Hírlap 2000. lapszámának megjelenését.
A jelenlegi szerkesztőség tagjain kívül jelen voltak a Hírlap régebbi munkatársai, valamint meghívott vendégek. A szerkesztőségi ünnepet megtisztelte jelenlétével Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor alpolgármester, megyei intézményvezetők, valamint a lap külső munkatársai. Megjelent Fodor Lajos halmi református lelkipásztor, a tavaly elhunyt Fodor István újságíró édesapja. A jelenlevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tavaly elhunyt Debreczeni Éva és Fodor István szerkesztőségi tagokról.
Jelen volt Bereczky Zsolt, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője is, továbbá Florin Rachitan, a satumareonline internetes hírportál főszerkesztője, továbbá Czinzel László, egykori Hírlap-munkatárs, a Szatmár.ro hírportál jelenlegi főszerkesztője. A vendégeket Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő köszöntötte, ünnepi beszédet mondott Bura László, a Szatmári Magyar Hírlap egykori tiszteletbeli főszerkesztője, köszöntötte a lapot Csehi Árpád Szabolcs, Ilyés Gyula, valamint Kereskényi Gábor. Az Informatia Zilei napilap nevében Gruita Ienasoiu köszöntötte a jubiláló lapot.
Ilyés Gyula polgármester rámutatott arra, hogy példa nélküli az a kezdeményezés, amelyet Szilágyi Ferenc vállalkozó vitt véghez a Szatmári Magyar Hírlap megalapításával és finanszírozásával, ugyanis egyelőre elég kevés az olyan magyar vállalkozó tájainkon, aki a magyar kultúra fejlesztésére is áldoz.
Valamennyi szónok kiemelte a Szatmári Magyar Hírlap szerepét a Szatmár megyei magyarság identitástudatának megőrzésében, ugyanakkor a hiteles tájékoztatás területén szerzett érdemeit is méltatva. A szónokok megemlékeztek Szilágyi Ferenc vállalkozó érdemeiről, aki 2005-ben hozta létre a Szatmári Magyar Hírlapot. Kiemelték a Szamos kulturális szemle szerepét is a szatmári magyar kultúra ápolásában, mondván, hogy jóformán ez az egyedüli magyar nyelvű írott és nyomtatott kulturális fórum a megyében.
Szilágyi Ferenc alapító laptulajdonos arról beszélt egyebek mellett, hogy továbbra is az RMDSZ-ben látja azt a politikai-szellemi erőt, amely képes a magyarság jövőjét biztosítani a szülőföldön.
Szatmár.ro

Felfrissül a Friss Újság
Az évek óta osztrák tulajdonban levő szatmárnémeti Friss Újság újra magyar kézbe került, miután egy helyi házaspár visszavásárolta a Inform Média cégcsoporttól. Részben nosztalgiából tették ezt, ugyanis korábban a napilap szintén a Baranyai család, pontosabban Baranyai István tulajdonában volt – magyarázta az ÚMSZ-nek az unokaöcs és keresztfiú Baranyai Zoltán, aki feleségével együtt ismert vállalkozó Szatmáron.
A napilap új tulajdonosa nem csak nagybátyja, de édesapja emléke miatt is ragaszkodik az újsághoz. Apját mint kiváló közgazdászt ismerték a városban, akinek bár nem volt részvénye, nagyon szerette a lapot, és sokat segített testvérének, hogy egyensúlyban tarthassák. „Úgy illik, hogy egy magyar lap magyar kézben legyen” – toldotta meg érvelését Baranyai Zoltán.
Az Inform Média cégcsoport 2004 júniusában vásárolta fel a Zotmar Press Kft. száz százalékos részvénycsomagját a Szatmári Friss Újság kiadójában. Ekkor már az osztrákok jelentették meg a nagyváradi Bihari Naplót, valamint további négy román napilapot is.
Az új tulajdonosokat nem riasztja el, hogy manapság az írott sajtó inkább viszi, mint hozza a pénzt, számukra nem kereseti lehetőség ez, inkább támogatni szeretnék a napilapot, szívesen áldoznak fejlesztésére, színvonalának, olvasottságának további javításra – mondt lapunknak Baranyai, hozzáfűzve: cégük, a tizenhárom éve működő Tradeholding Kft. a legnehezebb válságban is nyereséggel zárt, nincsenek rászorulva arra, hogy egy amúgy is nehezen megkapaszkodó újságtól vonják el a pénzt.
Arra a kérdésünkre, milyen lesz a régi-új Friss Újság, Baranyai Zoltán elmondta: megtartják mindazt, ami az elmúlt években jónak bizonyult, de több olyan változtatásra is készülnek, amit az új kihívások megkövetelnek. Ezek közül első helyen az új médiát, a digitális hozzáférés lehetőségét, a világhálón való hangsúlyosabb jelenlétet nevezte meg. Mint kifejtette: tartalmi változtatásokat is bevezetnének, ám csak úgy, hogy a Friss Újság továbbra is a szatmári összmagyarság érdekét képviselő független napilap legyen, s mint ilyen, se jobbra, se balra ne húzzon. „Célunk, hogy meglássuk, mi az, ami jó, és előreviszi közös ügyeinket, és ha megláttuk, akkor azt nyíltan felmutassuk. Írjunk a bajokról, hibákról, a melléfogásokról is, még ha bizonyos érdekcsoportoknak nem is tetszik, ám kezeljük ezeket is úgy, hogy próbáljuk felfedezni a jobbítás útját; a negatív hangvételű témákhoz is építően álljunk, mert célunk a bajok mielőbbi orvoslása, a hibák kijavítása. A sértegető címkézéstől és bárminemű mocskolódástól távol tartjuk magunkat, a szókimondás mellett is a kulturált hangnak és fogalmazásnak kell jellemeznie a lapot” – mondta a napilap tulajdonosa.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tulajdonosváltás a Szatmári Friss Újságnál
Az osztrák tulajdonban levő Informmedia Kft.-től helyi befektetők vásárolták meg a Szatmári Friss Újság Szatmár megyei napilapot. Április 1- jétől a Tradeholding Kft. kiadó jelenteti meg a Szatmári Friss Újságot. A Szatmár megyei napilap MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Baranyai Zsuzsa és Baranyai Zoltán András helyi vállalkozók által működtetett, többnyire az online média terén tevékenykedő cég az osztrák tulajdonban levő Inform Media Kft-től vásárolta meg a kiadói jogokat. Bereczki Zsolt, a kiadó igazgatója az MTI- nek elmondta, a vételár a szerződés értelmében bizalmas. A nyolcezer és tízezer közötti példányszámban nyomtatott Friss Újságot decemberben 7682 eladott példánnyal rögzítette a romániai nyomtatott sajtó példányszámainak a hitelesítésére szakosodott iroda (BRAT). Bereczki Zsolt elmondta, ezzel a magyar nyelvű napilap a legnagyobb példányszámú román nyelvű vetélytársait is megelőzi Szatmár megyében. Népújság (Marosvásárhely)