Belügyis múltja miatt Lakatos Pétert támadja Tőkés László
Újabb 37 egykori szekuritátés tiszt nevét hozta nyilvánosságra hétfőn Tőkés László. Az Európa Parlamenti képviselő az egykori tartótisztek listáját bemutató nagyváradi sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a Temesvári Kiáltványba foglaltakkal ellentétben Lakatos Péter egykori tűzoltóparancsnok közméltósági tisztséget tölthet be. Mint mondta: az RMDSZ jelenlegi parlamenti képviselője a kommunista rendszerben a belügyminisztérium tisztjeként szolgált. Lakatos Péter ellenben azt állítja: Tőkés valótlanságokat állít, ugyanis már évekkel korábban bebizonyosodott, hogy nem működött együtt a politikai rendőrséggel.
Tőkés László újabb 37 szekustiszt nevét tette közzé Tőkés László családja és több egyházi alkalmazott szekusdossziájának áttanulmányozása után egy hete a Szekuritáté 99 olyan tisztjének és altisztjének nevét hozta nyilvánosságra, akik különböző módszerekkel beszervezték az egyháztagokat. Az újabb 37 név között szerepel Aristotel Stamatu volt belügyminiszter-helyettes is valamint Maros, Beszterce-Naszód, Arad, Szilágy, Bihar, Brassó Szatmár valamint Hargita és Kolozs megyei tisztek adatai. A tartótisztek eddig nyilvánosságra hozott listája itt érhető el.
Tőkés kifejtette: a Temesvári Kiáltvány 8. pontja – amelynek értelmében volt szekusok, pártaktivisták és pártvezetők 12 évig, azaz három mandátum idejéig nem tölthettek volna be közméltósági tisztségeket – 1990 után nem teljesült. Sajtókimutatásokat idézve rámutatott, hogy még a forradalmárigazolvánnyal rendelkezők között is találhatók volt szekusok, illetve arra, hogy mennyi volt szekuritátés és egykori pártaktivista politizál mai napig aktívan a különböző román pártok és az RMDSZ színeiben. Magyar részről két személyt említett példaként: Fazakas László volt margittai lelkipásztort, akit előbb román parlamenti képviselőként, majd püspökjelöltként „futtattak” a bihari RMDSZ vezetői, és akiről egyértelműen bebizonyosodott, hogy kollaborált a volt pártállami titkosrendőrséggel. Az ő egyik fő támogatója Lakatos Péter jelenlegi parlamenti képviselő volt, aki tíz éve a bihari RMDSZ meghatározó személyisége. A képviselő neve nem szerepel a Tőkés összeállította listán, azonban Tőkés azt állítja: "róla tudni lehet, hogy tűzoltóparancsnokként az 1989 előtti román belügyhöz tartozott, tehát a temesvári Kiáltvány 8. pontja rá is vonatkozik". Az EP-képviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezek a személyek közéleti szerepet is vállalnak.
Az erdélyi képviselő ugyanakkor felháborodását fejezte ki Marius Opreának a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, valamint Dinu Zamfirescunak a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet éléről való eltávolítása miatt.
"Tőkés László sárral dobálózik és valótlanságokat kohol azokról, akik nem értenek egyet vele" - reagált Tőkés felvetésére Lakatos Péter.
Az RMDSZ képviselő szerint 1985-ig századosi rangja volt a Tűzoltóságnál, amely valóban a Belügyminisztériumhoz tartozott, ahogy ma is az unió legtöbb országában. Szerinte Tőkés azért becsmérli őt, mivel 2001-ben Szilágyi Zsolt - a képviselő volt kabinetfőnöke - alulmaradt vele szemben a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségérért zajló választásokon. Mint mondta, ekkor a hasonló vádak alól is tisztázta magát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) segítségével.
"1985-ben eltávolítottak a tűzoltóságtól, mivel valószínűleg nem bíztak bennem. Dossziémból kiderül, hogy 1887 és 1988-ban lehallgatták telefonom, követték minden lépésem. A CNSAS is arra a következtetésre jutott, hogy nem működtem együtt az egykori politikai rendőrséggel." - mondta Lakatos Péter. Forrás. Krónika (Kolozsvár)

Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő, akit Tőkés László azzal vádol, hogy együttműködött a volt titkosrendőrséggel, azt állítja: Tőkés „sárdobálásba kezdett, és igaztalan dolgokat állít” azokról, akik nem értenek egyet vele, majd kifejtette: tűzoltókapitány volt.
„1985-ig tűzoltókapitány voltam, és a tűzoltóság a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozott, mint ma is, és mint a legtöbb európai országban. Azt is jó tudni, hogy Tőkés László 2001 óta kezdte meg a lejáratási kampányt ellenem, amikor Szilágyi Zsolttal (Tőkés László brüsszeli irodájának kabinetfőnöke – szerk. megj.) szemben az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke lettem” – nyilatkozta Lakatos Péter.
„Miután Tőkés azzal vádolt, hogy együttműködtem a Securitátéval, a CNSAS-hoz fordultam, és a testület bizonyította, hogy szenvedő fél voltam. 1985-ben el kellett mennem a tűzoltóságtól, pedig két kisgyermekem volt, egy ötéves és egy kétéves, mivel a belügyi szervek nem bíztak meg bennem. A CNSAS által kiadott dossziémból kiderül még, hogy 1987 és 1988 között Iovan ezredes megfigyelt, lehallgatták telefonbeszélgetéseimet, és lehallgattak a munkahelyemen, így a CNSAS igazolást adott ki arról, hogy nem működtem együtt a volt titkosszolgálattal” – fejtette ki az RMDSZ-es képviselő.
Lakatos szerint Tőkés „egyre haragosabb amiatt, hogy egyre többen fedezik fel az 1989 utáni káros tevékenységét”. Arra a kérdésre, hogy miben áll a káros tevékenység, Lakatos azt mondta: „Felfedeztem, hogy Tőkés beavatkozott a Református Egyházon belüli választásokba”. Hozzátette: 2001-ig, amíg az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökévé választották, Szilágyi Zsolttal szemben, „jó kapcsolatban” volt Tőkéssel.
Fazakas László volt Bihar megyei RMDSZ-es képviselő – akit Tőkés szintén említett – visszavonult a közéletből.
(Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés vádol, Lakatos hárít
Az EP-képviselő szerint meg kell törni a szekusok titkos szövetségét
Tőkés László európai parlamenti képviselő hétvégi sajtótájékoztatóján a Szekuritáté negyven tartótisztjének listáját osztotta ki a jelenlevő újságíróknak, levezetve a kezükön lévő ügynökök és az általuk megfigyeltek „kapcsolatrendszerét”.
„A tisztek és volt kollaboránsaik nevét ma is titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke” – mondta el a volt református püspök, aki szerint az egyház és a társadalom megtisztulása, a közbizalom helyreállítása ezen titok megtörésén múlik.
AZ EP-képviselő ismételten azzal vádolta Lakatos Péter RMDSZ-es képviselőt, hogy együttműködött a Szekuritátéval, ugyanis szerinte a Bihar megyei tűzoltóság parancsnokhelyetteseként nem térhetett ki a beszervezés elől. Szilágyi Zsolt volt parlamenti képviselő, az EMNT alelnöke szerint gyanújukat alátámasztja, hogy Lakatos Péter, Kiss Sándor és Szabó Ödön nem kezdeményeztek átvilágítást a Bihar megyei RMDSZ-ben.
„Tőkés László az egyházon belüli vélt vagy valós ellenfeleit akarja lejáratni, amihez nekem semmi közöm” – reagált az EP-képviselő felvetésére Lakatos Péter RMDSZ-es honatya. Szerinte a volt püspök már régebben megfogalmazott és tisztázott vádakat „melegített fel”. Lakatos elismerte ugyan, hogy 1985-ig tűzoltóként dolgozott, de távolról sem olyan magas beosztásban, ahogy azt Tőkés állítja.
„Sajnos nem voltam tűzoltóparancsnok (bár szerettem volna az lenni), ugyanis 1985 novemberében a legfelsőbb pártvezetés utasítására több magyarral együtt engem is eltávolítottak a tűzoltóságból. Tőkéstől eltérően rám nem »vigyázott« a Szekuritáté, így egyik napról a másikra állás nélkül maradtam” – replikázott Lakatos.
A bihari RMDSZ-es képviselő szerint akkor gyűlt meg a baja Tőkéssel, amikor 2001-ben Szilágyi Zsolttal szemben megnyerte a szövetség megyei elnöki tisztségét. Lakatos emlékeztetett: hogy 2001-ben rögtön kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) átvilágítását.
„Azóta még kétszer ellenőriztek, ugyanis 2004-ben és 2008-ban is mandátumhoz jutottam. Erre most folytatják az inszinuációt, megpróbálva nem figyelembe venni a tényeket, hogy engem eltávolítottak a tűzoltóságból, mert magyar voltam” – fogalmazott az Új Magyar Szónak Lakatos Péter RMDSZ-es képviselő.
Totka László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Nincs átvilágítási ökuménia
A Királyhágómelléki, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház képviselőinek részvételével alakul meg pénteken Kolozsváron az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma (SZEF). Ebben azonban sem a gyulafehérvári, sem a nagyváradi, sem a szatmárnémeti, sem pedig a temesvári római katolikus egyházmegye képviselői nem vesznek részt, s visszautasították a felkínált együttműködési lehetőséget a romániai magyar baptista egyház vezetői is.
Hátat fordítottak. Nem a protestánsok mintájára néznem szembe a múlttal a római katolikusok. Szabó László unitárius lelkész, az egyháznak a SZEF-be delegált képviselője a Krónikának elmondta, a fórum létrehozásának ötlete még tavaly fogalmazódott meg a protestáns egyházak képviselőinek tanácskozásán. Célként tűzték ki egy olyan fórum létrehozását, amelynek keretében tapasztalatot cserélhetnek az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. „Szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint ha külön utakon járnánk” - szögezte le Szabó László. Kérdésünkre, hogy a római katolikus egyházmegyék vezetői mivel indokolták távolmaradásukat, a lelkész elmondta, visszajelzésükben az állt, hogy megfontolták az együttműködésről szóló ajánlatot, s közösen úgy döntöttek, hogy nem kívánnak részt venni a SZEF-ben.
Gyulafehérvár: nem bíznak a CNSAS-ban
Hasonlóképpen fogalmazott a Krónikának Potyó Ferenc gyulafehérvári általános helynök. Mint mondta, még januárban megkeresték Jakubinyi György érseket a SZEF-ben való részvétel kapcsán. „A magunk részéről megfontoltuk e kezdeményezés lehetőségeit - mind pozitív, mind negatív szempontból -, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem veszünk részt a tervezett SZEF-ben” - idézte a kezdeményezők levelére adott választ Potyó. Arra is kitért, tudják, hogy a távolmaradási szándékukról a sajtón keresztül híveik is értesültek, s annak is tudatában vannak, hogy „a jóhiszemű olvasó könnyen gondolhatja, hogy a katolikusok azért maradtak ki, mert rejtegetnivalójuk van”.
„Nem veszünk részt, mert nem látjuk értelmét. Nem veszünk részt, mert nem egyeztethető össze küldetésünkkel” - szögezte le lapunk kérdéseire küldött válaszlevelében az általános helynök, aki részletesen kifejtette az egyház és saját álláspontját a távolmaradásuk okáról. „Mindannyiunk előtt közismert, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ügyintézése most is olyan kezekben van, akik szabadon manipulálhatják az ott lévő iratokat. Az átvilágításkor csak olyan iratokat adnak ki, amit jónak látnak. Állításomat személyes tapasztalatom igazolja” - kezdi Potyó Ferenc az érvek felsorakoztatását.
Többfrontos támadás
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben sem örvend osztatlan sikernek a Tőkés László által kezdeményezett „leleplezési hadjárat”. Sokan azzal bírálják a leköszönt püspököt, hogy önös érdekei mentén hozza nyilvánosságra a Szekuritátéval együttműködők listáját, s olyan esetekről is beszélnek közéleti és egyházi berkekben egyaránt, miszerint alaptalan vádaskodások is elhangzottak.
Mint fogalmaz, ő maga már közvetlenül a CNSAS létrehozását követően jelezte, hogy megtekintené a róla készült jelentéseket. Ugyan kapott választ, amelyben azt közölték, hogy vannak őt érintő dokumentumok, azonban közel másfél évet kellett várnia, hogy értesítsék, megtekintheti az iratcsomót. Ezt követően kérte a jelentéseket író személyek nevének felfedését, ám Gheorghe Onişoru akkori CNSAS-elnök azt közölte, ez nem áll módjukban. Azóta eltelt néhány év - írja -, és minden kérés nélkül, a tavaly és néhány nappal ezelőtt kapott hivatalos levelek egy-egy róla jelentő személyt azonosítottak. „Nem csodálkoztam ezen, mert mindkettő már halott - teszi hozzá. Tudjuk, hogy állambiztonsági szempontból védett személyek neveit nem hozzák nyilvánosságra. Másképp fogalmazva, akik ma is szolgálatot tesznek jelentéseikkel, azokat titok fedi. Akiknek adatait kiszolgáltatják, azok régebb is megfélemlített, a diktatúrának nem tetsző személyek voltak. Ezektől kényszer vagy megfélemlítés hatása alatt csikartak ki nyilatkozatot. Az egyházak mostani megkeresésére kiadják ezen személyek adatait, hogy újra üssenek rajtuk, kiszolgáltatva a nyilvános megszégyenítésnek. Az igazi bűnösök továbbra is titokban maradnak, és a korábbi diktatúrát működtető személyek most más beosztásban dolgoznak, nagy fizetéssel vagy busás nyugdíjjal élik mindennapjaikat” - véli Potyó Ferenc.
Arra a kérdésre, hogy az egyház küldetésével miért összeegyeztethetetlen a kommunista rezsim bűneivel való szembenézés, az általános helynök úgy fogalmaz: amióta ember él a földön, azóta jelen van a bűn is, az emberiség története pedig a bűnbeesés után a szabadulás állandó kereséséről szól. „A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg, amelyet mindig megad az őszinte bűnbánónak. A besúgás bűnére alig hiszem, hogy valaki önként vállalkozott volna. Mint hiányosságra és bűnre elsősorban Istentől kell bocsánatot nyernie, és egyben jóvátegye azok felé is, akiket ezzel megkárosított” - hangsúlyozza Potyó, kiemelve, egyetlen egyház gyakorlatában sem szerepel a nyilvános megszégyenítés. „Meggyőződésem, hogy a besúgásra kényszerített emberek rossz lelkiismerete már magában hordozza a bűnhődés szenvedését is. Ezeken a testvéreinken próbáljunk inkább segíteni, hogy a tettük okozta sebeket ne mélyítsük, hanem gyógyítsuk” - szögezi le. Majd ismét saját példáját hozza fel. Sok esetben annak ellenére, hogy besúgóinak kilétét nem fedték fel, egyértelműen tudja, hogy ki lehetett, s vannak köztük közeli ismerősei, barátai is, azonban egyikükkel sem éreztette, hogy tudja, mit tettek. „Mindannyian naponta imádkozzuk az Úrtól tanult legszentebb imádságot, a Miatyánkot, amelyben ez áll: s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” - vallja, arra emlékeztetve, hogy hasonlóképpen járt el a kommunista rezsim alatt folyamatos meghurcoltatásnak kitett, bebörtönzött Márton Áron püspök is. „Márton Áron a maga idejében a megtévedt és „békepap mozgalomba” sodródott papokat nem megbélyegezte, hanem bűnbánattartás után visszafogadta a nyáj közösségébe. Így tudta megőrizni egyházunk egységét, amely osztatlanul állt a diktatúra ideje alatt is” - idézi fel az érseki helynök.
Potyó Ferenc azonban leszögezi: „nem feladatunk a testvéregyházak módszerét vagy eljárását bírálni. Az egyre több sajtóvisszhang egyértelműen igazolja, hogy mennyire jó e kezdeményezés”.
Nagyvárad: Böcskei óvatosságra int
„Egyetértek a Romániai Püspökkari Konferencia álláspontjával, és nem óhajtok eljárást indítani a volt kommunista rendszer esetleges besúgói ellen” - nyilatkozta a Krónikának Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is. Úgy véli, amíg a probléma gyökereit a társadalom nem orvosolta, nagyon nehéz objektíven megítélni a bűnösöket, hiszen sok egykori beszervező a mai napig vezető pozíciókat tölt be, vagy élvezi a nyugdíját. A püspök úgy véli, emiatt még az is lehetséges, hogy a múltról tanúskodó dokumentumok is manipuláltak, emiatt nem lehet pártatlan képet alkotni a rendszerről. A leleplezés emellett Böcskei szerint akár eszközzé is válhat az emberek kezében, amelynek használata széthúzást, lejáratást eredményez, főleg akkor, ha az információ maga sem hiteles. A püspök úgy látja: ha meg is esett korábban a nagyváradi püspökség berkeiben, hogy lelepleződött egy-egy régi bűnös, ezt igen óvatosan kezelték. „Hiszünk benne, hogy a megtérés lehetősége mindig járható út, ez pedig Isten irgalmára hagyatkozik” - fogalmazott a püspök, aki szerint, ha a múlt eseményei miatt ilyesféle negatív tapasztalatokkal kellett is gazdagodnia az egyháznak, nagyon óvatosan kell eljárni, és mindvégig vigyázni kell arra, hogy a rendszerváltás előtti idők ne folytatódhassanak.
Szatmár: senki felett nem ítélkeznének
A Szatmár megyei római katolikus püspökség sajtóirodája lapunk kérdésére leszögezte, intézményükben sohasem működött átvilágító bizottság, és nem is terveznek bevezetni ilyen jellegű vizsgálódásokat. „Tőkés László kezdeményezése kapcsán minket is megkerestek. Akkor ezzel kapcsolatban azt válaszoltuk, nem csatlakozunk az általuk létrehozott bizottság munkájához, és ezt ma is így gondoljuk” - áll abban a levélben, amit a püspökség sajtóirodája küldött válaszként lapunk kérdéseire. Mint rámutatnak, amennyiben a múltban voltak is olyan egyházi szereplők, akiket különböző fórumokon megkörnyékezett a titkosszolgálat, ők ilyen esetekben minden alkalommal egyeztettek az épp tisztségben lévő ordináriussal, akivel közösen dolgozták ki a hatalom emberének adandó választ. „Ha voltak olyan egyháziak, akik a megpróbáltatások valamilyen formájába kényszerültek, ők a mi szemléletünkben áldozatok, mi pedig senki fölött sem akarunk ítélkezni, mert ez nem a mi tisztünk” - fogalmaz Józsa János, a szatmári egyházmegye sajtószóvivője.
A temesvári püspökséggel is felvettük a kapcsolatot, azonban Roos Márton püspök a napokban Németországban tartózkodik, ezért választ csak egy későbbi időpontra tudtak ígérni.
Végh Balázs, Nagy Orsolya, Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

„Az irattár nem szentírás” – protestáns összefogás az egyházi átvilágításban
„Meggyőződésünk, hogy szakmai együttműködésünk nyomán az egyházankénti átvilágítás és közelmúltkutatás eredményesebb lesz mint az elmúlt húsz évben” – áll az egyházközi átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórumot létrehozó protestáns egyházi illetékesek nyilatkozatában. Tőkés László a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását javasolja .
Azért a Szekuritáté archívuma nem a szentírás” – jelentette ki Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) volt elnöke Kolozsváron az egyházközi átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórum megalakulása alkalmával tartott sajtótájékoztatón. Az evangélikus-lutheránus egyházat képviselő szakember a Krónikának arra a kérdésére válaszolt ekképpen, hogy mennyiben tekinthető hiteles forrásnak az egykori politikai rendőrség irattára. Csendes elmondta, az egyházi átvilágítás során csak kiindulópontnak tekintik az ott fellelhető dokumentumokat. Minden esetben megpróbálják ellenőrizni az iratok hitelességét, az érintetteket megpróbálják szembesíteni a dokumentumokkal.
Tulajdonképpen az egyházi átvilágítás során felhalmozódott szakmai tapasztalat megosztása, az erők egyesítése céljával alapították meg az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az erdélyi unitárius egyház és a romániai evangélikus-lutheránus egyház képviselői az átvilágítási és közelmúlt-kutatási szakmai egyeztető fórumot. Amint korábban hírt adtunk róla, a római katolikus egyházmegyék képviselői távol maradtak az egyeztetésről. Álláspontjuk szerint a múlttal való szembenézést a papok lelkiismeretére, az elszámoltatást pedig Istenre kell bízni, hiszen a ma tanulmányozható dokumentumok úgyis csak morzsáit tartalmazzák a teljes valóságnak.
A protestáns egyházak illetékesei nyilatkozatukban leszögezték, tiszteletben tartják a testvéregyházak sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. „Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy szakmai együttműködésünk nyomán az egyházankénti átvilágítás és közelmúltkutatás eredményesebb lesz mint az elmúlt húsz évben.” – áll a dokumentumban. A protestáns egyházak képviselői azt is leszögezték, egyházaiknak kötelessége elősegíteni a megtévedt személyek bűnvallását, hibáik jóvátételét. Szabó László, az unitárius egyház képviselője elmondta, a protestáns egyházak azáltal, hogy szabályozták a belső átvilágítást, méltányosan járnak el az egykori beszervezett papokkal szemben. Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy az egykori besúgók jelentései előbb-utóbb előkerüljenek az áldozatok dossziéiból. Az ilyen úton történő lelepleződés pedig sokkal fájdalmasabb lesz az érintett lelkészek számára. (Gazda Árpád)
Tőkés: jöjjön létre a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteménye
Tőkés László európai parlamenti képviselő pénteken kiadott közleményében kezdeményezte a Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását. Ez egy internetes felület lenne, amelyen egy munkacsoport összegyűjtené „mindazt, amit a Szekuritáté rólunk tudott – érthető összefoglalókkal, emlékezésekkel kiegészítve –; és mindazt, amit mi megtudunk róluk, a rendszerről: a múltunkról”. Tőkés szerint a gyűjteménybe bárki feltölthetné saját dossziéját, és bárki tanulmányozhatná az összes iratot. „Jogunk van tudni, ki kit súgott be, mint ahogyan azt is jogunk van tudni, kik és hogyan szolgálták a Diktátort – látnunk kell tehát a rendszert is. És mindez nem csupán jogunk: felelősségünk is” – áll Tőkés László közleményében.
A 136 szekustiszt, illetve a tartótisztek, valamint kollaboránsaik és közös megfigyeltjeik együttes, 40 nevet tartalmazó jegyzékének az elmúlt hetekben történt felfedése kapcsán Tőkés meglepetésének adott hangot az egyházi és közéleti körök egy részének felháborodása láttán. Az EP-képviselő sajtóirodája szerint Tőkést „eddig azért bírálták, mert – úgymond – »csak« az informátorokat leplezte le. Most viszont a tartótisztek névsorának nyilvánosságra hozataláért is hasonló támadások érik”. Tőkés egyúttal javasolja és szorgalmazza, hogy az igazságtétel és a belső egyházi megtisztulás érdekében a volt kollaborátorok kérjék ki és tegyék közzé szekus-dossziéikat, ők maguk leplezzék le egykori tartótisztjeiket, továbbá hozzák nyilvánosságra azok nevét, akikről jelentettek. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: internetre a szekusokkal
A Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását kezdeményezte Tőkés László EP-képviselő a hét végén Nagyváradon megtartott sajtótájékoztatóján. A kezdeményezés célja, hogy mindazok, akik kikérték dossziéjukat a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanácstól (CNSAS), tegyék közzé azt annak érdekében, hogy segítse a további vizsgálódásokat, és fény derüljön az összefüggésekre.
A virtuális gyűjtőhely megvalósításáért munkacsoportokat kívánnak létrehozni, mondta el Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő munkatársa. Tőkés feltárta, volt sógora, Bartha Tibor, ma Budapesten élő ortopéd orvos a CNSAS-nál fellelhető dokumentumok alapján a „Stelian” nevű ügynökkel azonosítható, aki folyamatosan megfigyelte családjukat, az esküvőtől kezdve, majd 1989 után azonnal Magyarországra távozott.
Elmondta továbbá, hogy a Szekuritáté tisztjeinek, tartótisztjeinek, kollaboránsaik és a megfigyeltjeik névjegyzékének nyilvánosságra hozatala igen nagy felzúdulást keltett egyházi és közéleti körökben. Tőkés meglepődve tapasztalta, hogy míg korábban azért bírálták, mert „csak” a besúgókat leplezte le, most a tartótisztek névsorának közzétételéért is támadják.
A megtisztulás érdekében azt javasolta, hogy a volt kollaboránsok kérjék ki, és tegyék közzé dossziéikat, leplezzék le tartótisztjeiket, hozzák nyilvánosságra azok nevét, akikről jelentettek.
A protestáns egyházak alternatív átvilágítást végeznének
Szakmai egyeztető fórumot hoztak létre az erdélyi történelmi protestáns egyházak, amelynek célja az egyházak átvilágításával kapcsolatos tapasztalatok megosztása. A szakmai egyeztető fórum nagyban megkönnyítené az egyházak átvilágításának folyamatát – fejtették ki véleményüket az erdélyi protestáns egyházak képviselői.
A létrehozott fórum elsődleges célja az, hogy lehetőséget biztosítson az egyházak átvilágítása során szerzett tapasztalatok megosztására, a közérdekű információk kölcsönös ismertetésére, valamint az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására. A fórum a felesleges feszültségek előidézésének megakadályozását is szolgálja: az egyházak módszeres, összehangolt munkájukkal bebizonyíthatják, hogy a fórum lényege a múlt tisztázása, nem az egyes érintett személyek lejáratása.
A szakmai egyeztető Fórum alapító nyilatkozatát az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház, valamint a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház képviselői írták alá.
Totka László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Szembe kell néznünk a kommunista rémtettekkel és elkövetőikkel
Az egyházak átvilágítása volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit Tőkés László EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke és Szabó László, az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, az erdélyi történelmi magyar egyházak között létrehozandó Szakmai Egyeztető Fórum kezdeményezője tartott tegnap.
Bevezetőjében Szilágyi Zsolt, Tőkés László kabinetfőnöke tudatta, amit az EP-képviselő az Európai Parlamentben is reprezentál, és amiért immár két évtizede harcol, mégpedig hogy „nem zárhatjuk le a kommunista múltat anélkül, hogy ne néznénk szembe a kommunizmus rémtetteivel, illetve hogy ne ismerhessük meg a rendszer kiszolgálóinak, működtetőinek a listáját”.
Tőkés László kifejtette, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) munkáját nagymértékben korlátozzák, és megtorpanni látszik egy húsz évvel ezelőtt kezdődött folyamat. Egy adott pillanatban már majdnem meg is szüntették a tanácsot. A 2008. évi 293-as törvénnyel kimondták, hogy az egyházi tisztviselőket kizárólag csak az egyházvezető kérésére világíthatják át. Ezt a törvényt ugyanabban az évben megelőzte a 24-es számú kormányrendelet, amelyet akkor adtak ki, amikor a CNSAS 2008 januárjában Bortolomeu Anania kolozsvári román ortodox metropolitát azonosította az Apostol nevű titkosügynökkel. A január 22-ei bejelentés után a kormány alkotmányellenesnek nevezte a tanács munkáját, és kiadta sürgősségi határozatát „kedvezésképpen a román ortodox egyháznak”.
Az EP-képviselő munkájának gerincét képezi a kisebbségek, a kereszténység védelme, a kommunizmus bűneinek feltárása. Ehhez kapcsolódik az a február 24–26. között zajló prágai nemzetközi konferencia is, amelynek egyik védnöke és előadója is Tőkés László.
A képviselő egy nyilatkozatot is közzétett tegnap, amelyben tudatja: „Szintén aggasztó az a körülmény, hogy – az olasz La Republica értékelése szerint – Románia húsz évvel a diktatúra bukása után fölényesen vezeti a titkosszolgálatok európai mezőnyét. Míg Ceauşescu Szekuritátéjának »mindössze« 11 ezer ügynöke volt, a számos hazai titkosszolgálat jelenleg mintegy 12 ezer titkosszolgát foglalkoztat, ezenközben pedig – a súlyos gazdasági válság ellenére – költségvetésük évről évre dagad, olyannyira, hogy nyolc év alatt nyolcszorosan növekedett.” Tőkés képviselő ugyanakkor elmondta, a kommunizmus idején a besúgók nagy része karhatalmi nyomás miatt kezdett el jelenteni. Mára nagyjából azt is tudni lehet, hogy kik voltak azok a szekuritátés tisztek, akik a református egyház szolgáinak és a velük kapcsolatban álló személyeknek a megfigyelésével és beszervezésével foglalkoztak. Az EP-képviselő egy 102 nevet tartalmazó listát is kiadott az Erdély-szerte tevékenykedő szekus tisztek névsorával. Az említettek közül néhányan – minden bizonnyal – időközben már elhaláloztak, mások nyugdíjba vonultak és busás nyugdíjat éveznek. Ám az is valószínű, hogy a listán szereplő ügynökök egy rész ma is aktív, és a Román Hírszerző Szolgálat keretében tevékenykedik.
Szabó László arról számolt be az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásának kezdeményezőjeként, hogy a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerület, valamint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és az Erdélyi Unitárius Egyház már beleegyezett abba, hogy megalakítsák a tanácsot, melybe minden felekezet két-két képviselőt jelöl ki, hogy megvitassák, segítsék az egyházi átvilágítás folyamatát. Sajnálatos azonban, hogy csak négy egyház egyezett ebbe bele. A Szatmári és a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség nem kíván részt venni a fórumban, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pedig még nem küldött visszajelzést a kezdeményezők meghívására. Szabó kiemelte, fontos addig lépniük, ameddig törvény adta lehetőségük van az átvilágításra. Megtörténhet, hogy az 1999-ben keltezett, majd 2006-ban és 2008-ban módosított, „kiherélt” törvényt újra megváltoztatják, netán semmissé teszik, és minden papot „politikailag szentté nyilvánítanak”.
Az átvilágítási folyamatban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt az úttörő, az egyházaknak pedig zászlóvivőknek kell lenniük a múlttal való leszámolásban, miközben a nacionalista-kommunista hatalom a saját érdekét próbálja érvényesíteni, a múlt feltárásának elodázását.
Borsi Balázs. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma

A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének 
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal. 
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében: 
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából. 
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”. 
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes. 
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie. 
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet. 
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll). 
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon. 
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”. 
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma

Az átvilágítás része a rendszerváltásnak"
Nagyvárad – Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint a rendszerváltozásnak része kell legyen az átvilágítás, mert ha nem vágjuk el a szálakat, akkor meghosszabítjuk a kommunizmus folytonosságát.
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, melynek fő témája a kommunista és a titkosszolgálati múlttal való szembenézés, illetve az ezek visszahúzó örökségétől való szabadulás volt. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a rendszerváltozásnak része kell legyen azátvilágítás, mert ha nem vágjuk el a kommunizmus és a demokrácia közötti szálakat, akkor meghosszabítjuk előbbinek folytonosságát. “Világos, hogy csakis akkor szakíthatunk a visszarendeződéssel, ha szembenézünk a múltunkkal”, fogalmazott. Arra emlékeztetett, hogy ennek tudatában az idén tovább folytatódott az egyházi átvilágítás, 2008-ban pedig az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS) igazolásának megfelelően szerinte összesen 16 református lelkészi személyről bizonyosodott be, hogy együttműködtek a Szekuritatéval. Ugyanakkor további lelkészi személyek esetének megitélése függőben, illetve folyamatban van, tette hozzá.
Negatív propaganda
A volt püspök meglátásában az átvilágítás folytatása komoly ellenállásba ütközik, mert a legutóbbi leleplezések nyomán sokan éles ellentámadása lendültek, és “közvetlen módon vagy különféle lejáratási módszerekkel próbálják akadályozni az igazság feltárását”. Meggyőződése: bizonnyal feltételezhető, hogy a szekustisztek, illetve volt tartótisztek megnevesítése őket magukat, valamint egykori és jelenlegi (?) kollaboránsaikat is erőteljesen aktivizálta. Az EP-képviselő neveket is említett, szerinte Florin Budea és Laura Gal újságírók, Aurel Căprariu alezredes, Aurel Agache volt kézdivásárhelyi milicista fia és Gheorghe Rădulescu járnak élen a negatív propaganda-kampányban. Megítélésében a politikai és az egyházi oldalon is hasonló, őt lejárató megnyilatkozások, aknamunkák tapasztalhatóak, példaként név szerint említette Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőt, az “MPP-szócső” Polgári Élet című újságot, Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort, Visky István bihari lelkészértekezleti elnököt, Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztort és Balogh Béla volt kolozsvári tiszteletest.
Tőkés László ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy “sok rovott múltú református lelkész” telepedett át Magyaszországra, mint amilyen állításában Halász Alexandru volt temesvári, Kovács Imre volt paptamási és Fazakas László volt margittai lelkészek vagy a Bereschi és a Tudorache fedőnevek viselői. Ugyanilyen vonatkozásban említette Bartha Tibor ortopéd főorvost is, aki Budapestre költözött. “Félő, hogy némelyiküket mind a mai napig kezében tartja a román titkosszolgálat, és emiatt ők új hazájukra nézve is veszélyt jelentenek. Húsz évvel a rendszerváltozás kezdete után, társadalmunk és nemzetünk erkölcsi-lelki megújulásának komoly előfeltétele a tisztulás”, vélekedett.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Egy mai szekusmódszer – Az átvilágítást ellenzők módszereit ismertették
Az átvilágítás folyamatát rengeteg akadállyal igyekeznek az azt ellenzők gátolni, mi több, támadássorozatokat indítanak a lusztráció iránt elkötelezett személyek ellen. A szembenézés a múlttal jeligéjű sorozat legújabb sajtóértekezletét tartotta tegnap Nagyváradon TŐKÉS LÁSZLÓ európai parlamenti képviselő.
A támadássorozat példája az, ahogy Tolnay István nevével visszaéltek. A református egyházkerület előadótanácsosa a múlt héten értesült arról, hogy valaki még 2008 decemberében levelet küldött a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) alelnökének, Virgiliu Leon Ţârăunak. A villanypostán elküldött üzenetben többek között az országos átvilágító testület akkori elnökét, Csendes Lászlót vádolták meg a Tőkés László akkori püspökkel való összejátszással. Az e-mailt egy olyan címről küldték el, amelynek elnevezése azt sejteti, hogy Tolnay István a létrehozója, egyébként alá is írták nevével a folyamodványt. A testület el is járt az ügyben. Válaszlevelet küldtek, ám azt Tolnay István nem kapta kézhez (bár postai úton érkezhetett). Az azóta megszerzett dokumentumokból viszont kiderül, hogy azt már a Partiumi Keresztény Egyetem alelnökének címezték. Így elképzelhető, hogy egy még korábbi levélben megfogalmazottakra válaszolnak.
Tolnay István elmondta, hogy a levél a „több legyet egy csapásra” elv alapján íródott: amellett, hogy Tőkést, Csendest és őt magát valótlan színben akarták feltüntetni, egyben az egyházkerületet és az egyetemet is kompromittálni szerették volna. A kitűnő románsággal megfogalmazott irományban még arra is vigyáztak, hogy franciás fordulatokkal hitelesítsék a stílust (Tolnay István francianyelvtanár). Viszont a szerző gyűlöletéről és egészében a lelkiállapotáról a bőségesen és indokolatlanul alkalmazott felkiáltójelek (még az aláírás végére is biggyesztettek egyet) sokat elárulnak.
M. T. R.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Rovott múltú lelkészektől félti Tőkés a magyarságot
Új esélyt kapott a magyarság, hogy a jövőjét kedvezően befolyásolja a Fidesz–KDNP nagy arányú választási győzelmével – véli Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki azonban a kockázati tényezőkre is rámutatott. Szerinte ezek egyikét ma is az egykori román kommunista titkosrendőrség, a Securitate besúgói jelentik. A magyarországi kormányváltással kapcsolatban a határon túli magyarok politikai vezetői a közelmúltban többféle várakozást és reményt megfogalmaztak, sőt kívánságlistákat is összeállítottak. A megoldásra váró kérdések egyikét Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vetette fel a két választási forduló között, a rendszerváltás és átvilágítás témakörében tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke azt mondta: „Addig nem teljesíthető ki a rendszerváltás, amíg nem vágjuk el azokat a szálakat, amelyek a kommunista diktatúrához kötnek.” A múlttal való őszinte szembenézés szükségességére alapozva a volt püspök figyelmeztetett arra: „A magyarországi kormányváltással a magyarság jövője új esélyt kapott, de a volt román kommunista titkosrendőrség, a Securitate besúgói kockázati tényezők maradnak a továbbiakban is. 1989 után több, egykoron a román titkosszolgálattal együttműködő személy települt át Magyarországra – és mi a garancia arra, hogy – amint egykoron a kelet-németországi Stasi-ügynökök – nem maradtak továbbra is a román titkosszolgálat alkalmazásában? – tette fel a kérdést Tőkés, aki szerint az átvilágításnak folytatódnia kell, habár rengeteg akadályt gördítenek útjába, sőt támadássorozatokat indítanak az átvilágítás iránt elkötelezett személyek ellen. Példaként említette a sajtótájékoztatón is megjelent Tolnay István előadó-tanácsos, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetőtanácsának alelnöke esetét. Tolnay ugyanis megdöbbenéssel értesült arról, hogy nevében, fiktív e-mail címről a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) alelnökéhez, Virgiliu-Leon Tarauhoz fordultak ismeretlen személyek. A levélben egyebek közt az CNSAS akkori elnökét, Csendes Lászlót vádolták meg a Tőkés László akkori püspökkel való összejátszással. A CNSAS hivatalos, aláírt és lepecsételt válaszlevelét ellenben Tolnay István nem kapta kézhez, az informális úton megszerzett dokumentumokból viszont kiderül, hogy azt már a PKE alelnökének címezte Tarau alelnök. A levél nem a 2008. december 8-án megfogalmazott „vádakra” válasz, hanem úgymond egy másik, 2008. november 12-én kelt elektronikus levélre hivatkozik, amelyet „szokatlan panaszlevélnek” nevez. Ezek szerint létezik egy másik rágalmazó levél is, amely – látszólag – egyetemi körből indulhatott ki, ezért címezték a választ „Tolnay Istvánnak, a PKE alelnökének”. Avagy: ugyanazt a levelet kétszer is elküldték? – kérdezett rá Tolnay. A tanácsos szerint a diverziós levél a „több legyet egy csapásra” elv alapján íródott: amellett, hogy le szerették volna járatni Tőkés Lászlót, Csendes Lászlót és őt, egyben mind az egyházkerületet, mind pedig a PKE-t kompromittálni akarták. A kitűnő románsággal megfogalmazott irományban még arra is vigyáztak, hogy franciás fordulatokkal hitelesítsék a stílust (Tolnay István francia nyelvet oktat), igaz, a bőségesen és indokolatlanul alkalmazott felkiáltójelek (még az aláírás végére is biggyesztettek egyet) sokat elárulnak írójuk lelkiállapotáról – a gyűlöletről, ahogyan a tanácsos fogalmazott.A Securitate „búvópatakszerű” továbbélése ellen főleg 2005 óta ádáz harcot folytató Tőkés László április közepi közleményében utalt az általa tavaly megkezdett egyházi átvilágításra, amely az idén tovább folytatódott. Márciusban az erdélyi protestáns egyházak szoros együttműködésre léptek közös múltjuk megismerése és az egyházi élet megtisztulása céljából, és Szakmai Egyeztető Fórumot hoztak létre (amelyben a római katolikusok nem kívánnak részt venni). A református egyházban a CNSAS szerint 2008-ban 16 lelkészről bizonyosodott be, hogy együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel. Az utóbbi időben azonban az átvilágítási folyamat országosan – is – megtorpant. Mégis, további kilenc lelkészről derült ki ügynökmúltja. Az érintettek közül többen már meghaltak, mások még mindig aktív, nem egy esetben vezető szerepet töltenek be az egyházi életben.Tőkés László szerint az átvilágítás folytatása súlyos ellenállásba ütközik, és sokan éles ellentámadásba lendültek, illetve különféle lejáratási módszerekkel próbálják akadályozni az igazság feltárását, főként az-után, hogy a volt református püspök – megmutatva az érem másik oldalát – a Securitate tartótisztjeinek a listáját is közzétette. Az idén februárban Tőkés Lászlót levélben kereste meg egy hódmezővásárhelyi református egyháztag, iskolaügyi képviselő és egyes, „Romániából áttelepült egyházi személyek” kétes múltjára hívta fel a figyelmet, több társa nevében is azon „óhajuknak” adva hangot, hogy: „Szeretnénk az egyházi élet megtisztulását, és szeretnénk a tisztánlátást.”„Való igaz, az elmúlt években igen sok rovott múltú református lelkészünk telepedett át Magyarországra (…) Félő, hogy némelyiküket mind a mai napig kezében tartja a román titkosszolgálat, és emiatt ők új hazájukra nézve is veszélyt hordoznak” – figyelmeztetett Tőkés László. Az értelmiséget is behálózták. A román értelmiséget és szellemi elitet át meg átszőtte a kommunista titkosrendőrséggel fenntartott kapcsolata – írta hétfőn az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap. Példa erre a neves irodalomkritikus és elemző, Adrian Marino, akit a CNSAS bizonyítékai szerint már 1969-ben beszervezett a Securitate. Marino rendszeresen utazhatott Nyugatra, hogy bizonyítsa: a román értelmiség szabad. Feladata volt, hogy elszigetelje a párizsi román szellemi emigráció két kiemelkedő tagját, Monica Lovinescut és Virgil Ieruncát, akiknek nagy sikerű műsora a Szabad Európa Rádióban sok borsot tört Nicolae Ceausescu orra alá, és Románia ellen hangolta a Párizsban élő Emil Ciorant, illetve az amerikai egyetemeken előadó Mircea Eliadét. Marino összeférhetetlen természete azonban nem tette ideálissá az együttműködést, s végül a Securitate törölte az ügynöklistáról. (MH)
Kristály Lehel
Magyar Hírlap

Húsz éves késéssel elfogadták a lusztrációs törvényt
Húsz évvel a rendszerváltást követően, négy évvel a jogszabály szenátusi elfogadása után szerdán nagy többséggel – 203 igen, 40 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett – megszavazta a képviselőház is az átvilágítási törvényt, amelynek fő célja az, hogy megtisztítsa a politikai és a közéletet a kommunista rendszer működtetőitől és kiszolgálóitól.
A jogszabály értelmében öt évre kizárhatók a közhivatalok gyakorlásából mindazok, akik 1945 március 6. és 1989 december 22. között részesei voltak a kommunista rezsim hatalmi struktúráinak és elnyomó gépezetének.
A jogszabály felsorolja, mely tisztségek betöltői tartoznak ebbe a kategóriába. Így a törvény hatálya alá esnek mindazok, akik vezetői tisztséget töltöttek be a Román Munkáspártban, a Román Kommunista Pártban (RKP), a Munkásifjak Szövetségében és a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ), illetve azok, akik ezen szervezetek fizetett aktivistái voltak akár országos, akár regionális szinten. Szintén vonatkozik az egykori államtanácsi, minisztertanácsi tagokra, valamint a volt államtitkárokra és néptanácsi vezetőkre is, de nem feledkezik meg a kommunista diákszervezeti elnökökről és alelnökökről sem. A pártakadémia egykori vezetői sem tölthetnek be köztisztséget a jogszabály értelmében, mint ahogy azon személyek sem, akik bizonyíthatóan tagjai voltak a Szekuritáténak, vagy együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel. A legfelsőbb bíróság, a milícia egykori vezetőire, valamint Románia külképviseleteinek korábbi irányítóira is vonatkozik a törvény.
A jogszabály második cikkelye értelmében az érintett személyek öt évig nem tölthetnek be sem államfői, sem képviselői, sem kormány-, sem polgármesteri vagy alpolgármesteri, sem önkormányzati képviselői, sem bíró vagy ügyészi, sem egyéb állami tisztséget.
Mindazok, akik valamilyen, a jogszabályban felsorolt tisztséget szeretnének betölteni, be kell nyújtaniuk egy nyilatkozatot is, amelyben saját felelősségre ki kell jelenteniük, hogy nem esnek a lusztrációs törvény hatálya alá. A jelentkezőkről a Szekuritáté Archívumát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) 90 napon belül igazolást állít ki. Ezt a Központi Választási Hatóság illetékese veti össze a jelölt nyilatkozatával, és amennyiben a kettő között eltérést talál, feljelentést kell tennie az illetékes igazságszolgáltatási szerveknél.
A jogszabály a jelenleg a benne megjelölt tisztségeket betöltő személyekre is vonatkozik, nekik a hatályba lépést követő harminc napon belül kell nyilatkozatot tenniük arról, betöltöttek-e valamilyen, a törvény által kizáró jellegűnek minősített tisztséget a kommunista rendszerben. A képviselőház – amely döntéshozó kamaraként tárgyalta a törvényt – ugyanakkor szelídített az eredeti változaton, a szenátusban elfogadott verzió szerint ugyanis az érintetteket tíz évre tiltották volna el a közügyektől.
A lusztrációs törvényt az 1990 elején elfogadott Temesvári kiáltvány alapján terjesztették be, a kiáltvány nyolcadik pontja ugyanis kimondja, hogy a kommunista hatalomban és elnyomó szerveiben szerepet vállaló személyek tíz évig ne tölthessenek be köztisztségeket. A jogszabály elfogadását Constantin Ticu Dumitrescu és George Şerban kezdeményezte a parlamentben 1994-ben, majd 1997-ben. A Nemzeti Liberális Párt javaslatára a szenátus 2006-ban elfogadta a jogszabályt, amely aztán négy évre elakadt a képviselőházban.
A jogszabálynak bírálói is akadtak. Adrian Solomon szociáldemokrata képviselő szerint a törvényt úgy alakították át, hogy az ne érintse Traian Băsescu államfőt. Álláspontja szerint azért fektették négy évig a szenátusban, hogy megóvják az elnököt, ráadásul egy képviselőházi módosítás értelmében a választott tisztségben lévő személyeket csak mandátumuk lejárta után lehet felelősségre vonni. A jogszabály beterjesztője, Eugen Nicolăescu liberális szenátor szerint az még ebben a formában is fontos, és nem tekinthető elkésettnek, mivel egy elvet képvisel. Emlékeztetett: 1991-ben Csehszlovákia, majd később Magyarország és Lengyelország is keresztülment ezen a folyamaton, és felidézte Václav Havel korábbi cseh elnök szavait, aki szerint évtizedekre van szükség, hogy az emberek elméjéből eltűnjön a kommunizmus.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Amire a levéltár figyelmeztet
Marosvásárhelyi beszélgetés a költő, kritikus, újságíró Dan Culcerrel
– Az utóbbi időben sokan látogatják a levéltárakat. Nem meglepetés tehát, hogy a Franciaországban élő Dan Culcer, a Vatra folyóirat egykori szerkesztője marosvásárhelyi tartózkodásának jelentős részét ugyancsak az archívumban tölti. Akik jobban ismerik, tudják, hogy a bukott diktatórikus rendszer bizonyos jelenségeit tanulmányozza. Erről a Művészeti Egyetemen előadást is tartott. Mit kutatsz elsősorban?
– Úgy kezdődött, hogy itthoni barátaimtól hallottam, bizonyos közzétett dokumentumokban, nevezetesen a Szekuritáté fehér könyvében rám vonatkozó adatok is megjelentek. Egy olyan, állítólag létező szekus megfigyelési dossziéra hivatkoztak, amely személyemet érinti. Kíváncsi voltam rá és keresni kezdtem, még mielőtt létrehozták volna a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságot, ismertebb nevén a CNSAS-t. Akkor Romániában még nem létezett törvényes keret ilyen dokumentumok megszerzésére. A bizottság létrejötte után én is kérvényeztem a dossziém tanulmányozásának a lehetőségét. Hozzá is jutottam, kiderült, hogy nagyjából 1969-ben kezdték el az összeállítását, aztán volt egy kis kihagyás, majd 72-től, miután lapszerkesztővé váltam, újult erővel kezdték a rám vonatkozó jelentésírást.
– A dosszié lapozgatásakor értek meglepetések?
– Nem annyira a lehetséges informátorok, a rólam jelentő, besúgó kollégák, barátok, ismerősök érdekeltek, inkább az egész akkori mentalitás foglalkoztatott. A személyes érintettség másodrendű. Persze, kicsit sokkolt, hogy megfigyeltek, lehallgatták az otthoni, személyes telefonbeszélgetéseimet, és volt beépített mikrofon a szerkesztőségben is. Fontosabb, hogy ez az intézmény akaratán kívül sokat tett a kollektív emlékezetünk ébren tartása érdekében. Az akkori társadalom láthatatlan részét is felfedte. Az emberi kapcsolatok többnyire láthatóak, vannak azonban dolgok, amikről az emberek nem beszélnek. Bizonyos személyek kettős egzisztenciával, kettős gondolkodással rendelkeznek. Orwell írt ilyesmiről.
– Mostanság több könyv is napvilágot látott nálunk, amely éppen ezt a mechanizmust mutatja meg, erről a kettősségről is sok mindent elmond, bizonyos személyek látszólagos és sokáig titkolt arcát is közszemlére teszi. Hasonló kötetet készít elő Dan Culcer is?
– Igen, szeretnék egy ilyet megjelentetni. Mondom, nem csak személyes indíttatásból, hanem általánosabb megközelítésben is érdekel a jelenség. Kérvényeztem és megszereztem a CNSAS-kutatói státust, így tanulmányozhatom a szeku rendelkezésükre álló archívumát, más dossziékat is, nem csak az enyémet. Nyilván, konkrét személyes információkat nem teszek közzé, de a "romániai szocializmus építésének" különböző fázisaiból számos dossziét végigolvashattam. Olyanokét, akikről tudtuk, hogy a szeku figyelmének előterébe kerültek, és olyanokét is, akikről ez nem volt olyan köztudott, például a Romulus Gugáét, a Cornel Moraruét.
– Az, hogy francia állampolgár vagy, nem volt akadály?
– Nem, mert megőriztem román állampolgárságomat. 1987-ben törvényesen távoztam az országból. A feleségem disszidált, de én hivatalosan kértem, és családegyesítés révén sikerült elmennem. Franciaországban politikai menedékjoghoz folyamodtam, más megoldásom nem volt abban a helyzetben. 89 decemberében bekövetkeztek a diktatúrát megdöntő események, a felkelés vagy lázadás – forradalomnak nem nevezem – illetve én erre egy ritka román kifejezést használok, a "zavera" szót, ami még Tudor Vladimirescu idejéből származik, és lényege: az igazságért. Sajnos, azóta is sok igazságot süllyesztettek el a levéltárakba és az emberek némaságába. Akkor léptem kapcsolatba a párizsi konzulátussal és kértem a román útlevelet. Pár héttel Ceausescu kivégzése után már Romániában voltam, Marosvásárhelyen is természetesen. 90 februárjában jó néhány nagyon érdekes interjút készítettem. Felmérhettem, milyen volt a város akkori lelkiállapota. Úgy hogy a márciusi események túlságosan nem leptek meg, legfennebb az erőszak foka döbbentett meg, a konfliktus rég ott húzódott a felszín alatt.
– Ez egy külön érdekes beszélgetés témája lehet, ebbe most ne mélyedjünk bele. Talán lesz majd alkalmunk valamikor részletesebben kifejteni. Maradjunk az eredeti kérdéskörnél, a cenzúránál, mostanában ezt tanulmányozod. Minden vele kapcsolatos jelenségre kitérsz?
– A cenzúra általában is foglalkoztat, de néhány vetülete alaposabban. Különösen érdekel a háború utáni átmeneti periódus, 44-től 49-50-ig. Aztán az úgynevezett liberalizáció szakasza, 64-től 68-70-ig. Majd a végső időszak, a Ceausescu-rendszer bukását megelőző évek. Az első periódusba a pártkáderek formálódása is beletartozik. Jó esély, hogy itt megőrizték a Magyar Autonóm Tartomány dokumentumait. A pártiratokat és a cenzúra dokumentumait is. Kirajzolódik, hogyan épült fel az új "elit". Kiderül, ki kit és hogyan válogatott ki. Kikre alapozott a kommunista párt és a cenzúra.
– A cenzúra első szakaszát főleg a kutatásaid, a fellelt dokumentumok alapján ismerheted. A következőből valamennyit íróként, szerkesztőként közvetlenül is megtapasztalhattál.
– Az látszólag lazább időszak volt. Ezért is határoztam meg úgy, mint másodikként tanulmányozandó szakaszt ezt a 64-68 közti periódust. Esetünkben ez a Vatra alapítása előtt néhány év volt. Akkor még nem dolgoztam a sajtóban. Politikai vicceket is mondhattunk az utcasarkon a milicista közelében, és nem történt semmi. Legalábbis azt hittük mi, kívülállók. A cenzúra kordokumentumai azonban nem ezt mutatják. A cenzorok nagyon is komolyan ténykedtek, súlyos megoldandó feladatok terhelték őket. Csodálkozom is, akik a cenzúránál dolgoztak, hogy nem váltak mind idegbeteggé.
– A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen elhangzott előadásod a cenzúrát mint ideológiai jelenséget taglalta. De a cenzúra az elnyomás eszközének is tekinthető, és az is volt akkoriban, nem?
– Persze hogy az volt. A cenzúrának sokkal több rétege van, mint amennyit feltételezünk. Mindenekelőtt ott volt a napi sajtó cenzúrája. Ezek az "elvtársak" mindent kiveséztek, a nyomdában a kefelevonatokat is elolvasták, és gyakran olyasmiket is beleláttak a cikkekbe, amire a szerző talán gondolni se mert. Miközben a rovatvezetők, ilyen-olyan főnökök is minden gyanúsat kigyomláltak az írásokból. Nem beszélve az újságírók öncenzúrájáról.
– Öncenzúra valamilyen formában ma is létezik.
– Egyetértek. És ennek ma is megvan a veszélye. De a nyomára nemigen bukkanhatunk, nem tudhatjuk, hogy a cikkíró mit hallgat el és miért. A kutató csak a dokumentumokra szorítkozhat.
– Nálad mennyi időt vett igénybe, hogy teljességgel megválj az önvédelmi ösztönné vált öncenzúra átkaitól?
– Pontosan nem tudom megmondani, de idejében elkezdtem gyakorolni, hogy leszokjam róla. Voltak barátaim, akikkel megbeszéltük, hogy módszeresen foglalkoznunk kellene a cenzúra különféle területeivel. Nemcsak a politikával, hanem a szex, a halál, az öngyilkosság, a homoszexualitás kérdéseivel is. Mindenik témakörben végezzünk írásgyakorlatokat. Ha nem is remélhetjük, hogy gondolataink közölhetőek. Már az is bátorságnak számíthatott, hogy papírra vetettük azokat. Mert az az igazság, hogy a szeku a lakásokba is bement. Titkos házkutatásokat is tartott. Az én esetemben is volt ilyen, a dossziémban láttam. Volt egy naplóm, amelyet rendszeresen vezettem, de szerencsére nem találták meg. Ismerheted az Ursu-ügyet. Neki is volt naplója, néhány kollégája besúgta, ez lett a fő vád ellene. Aztán addig kínozták, amíg belehalt.
– A kutatásaid nyomán született tanulmányt könyvként is hozzáférhetővé teszed?
– Szeretném. Először is doktori disszertáció lesz belőle. Marosvásárhelyen iratkoztam be a doktorátusra. Itt találtam román-magyar dokumentációs alapanyagot. Nem a helyi román sajtó vagy a Vatra cenzurális sérelmeire alapozok. Bőséges anyagom van arról, amit a Vörös Zászlóból, az Igaz Szóból, az Új Életből kivágtak. Remélem, hogy 2012-ig sikerül befejeznem a doktori dolgozatomat. Kevés az időm, nem ülhetek hat-hét hónapot itt, vár a családom, a gyermekeim, unokáim. Évente két hónapot töltök itt, azalatt mást se csinálok, csak fotózom a dokumentumokat, majd megyek és nyugodtan nekiállok az olvasásnak.
– Az értekezésed mellett a mostani rendezvényen kétnyelvű verseskönyvedet is bemutattátok. Magyarra Cseke Gábor fordította a költeményeidet. Annak idején, amikor szabadulni akartál a cenzúrától, a versbe menekültél?
– Sajnos, nem próbáltam versbe menekülni. Ellenkezőleg, olyan verseket próbáltam írni, amelyek nem jelentettek menekvést, és lehetőséget adtak az informátorcsoport egyik tagjának, hogy ártson nekem. Ismert költőnő volt Vásárhelyen, Mara Nicoara. Mondhatom a nevét, mert a CNSAS hivatalosan közzétette, hogy a szeku informátora volt. Érdekes pályafutása volt, érdemes tanulmányozni. Sütő András köreibe is eljárt, és valószínűleg információkat szolgáltatott róluk, pedig Mara Nicoara akkoriban még nagyon fiatal volt, iskolás. A továbbiakban is gyakran informálta a szekuritátét, Bukarestben is működött. Sokszor megfordult a Mogosoaia-palotában, az írók alkotóházában, Marin Preda is a megfigyeltjei közé tartozott. Vásárhelyen 1972-ben írta a jelentéseit, és felkérték, hogy szerezze meg az otthoni verseimet, a kézirataimat. Szóval szorgalmas, a szeku számára hasznos "munkatárs" volt. Ha jól tudom, ma könyvkiadó, ezen a téren férjével együtt sikeres vállalkozó, rószaszín könyveket jelentetnek meg, fordításokat, többnyire angolból, és nagyon jól élnek. Íme, korunk egyik jellegzetes szereplője! És említhetnék ilyen példákat bőven, nevekkel is nyugodtan, hiszen láttam a dossziéjukat, amelyekből cáfolhatatlanul kiderül, hogy besúgók voltak.
– Ma is írsz verseket?
– Igen. Az említett verseskötet érdekessége nem csak az, hogy kétnyelvű, én írtam a költeményeket románul, Cseke Gábor barátom meg átültette őket magyarra, de a közepén van egy olyan vers, amit én írtam magyarul. Egy másikat Cseke Gábor románul, és egy harmadikat közösen vetettünk papírra. Ha Isten segít és az egészségünk megengedi, egy egész kötetet írunk így, közös szerzeményként, románul és magyarul.
– Érdekes, hogy mellékletünkben éppen az elmúlt hetekben jelentettünk meg egy recenziót Cseke Gábor nemrég kiadott, Jelentések magamról című nagy visszhangú kötetéről, amelyben őszintén, önmagát sem kímélve tekint vissza a jelentések, politikai üldöztetések és kompromisszumok, titkosrendőrségi kényszergetések, megfélemlítések, törvénytelenségek korszakára. Bonyolult, embertipró időszak volt az.
– Éppen ezért állítom, hogy egyikünknek sem érdeke ebben az országban, sem románoknak, sem magyaroknak, sem fiataloknak, sem idősebbeknek, hogy mindez elásva maradjon. Ellenkezőleg. Ideje, hogy ez a társadalom, amelyben élünk, végre megtisztuljon. Méregtelenítse önmagát. Legyen bátorságunk felidézni mindazt a disznóságot, amit a romániai közösség csinált. Pontosabban nem az egész közösség, a romániai kommunitás bizonyos tagjai. A dossziékat olvasva, olyanokkal is találkoztam, akik a fegyveres hatalom, a kezdődő kommunizmus notórius kollaboránsai voltak. Mindegyre felteszem magamnak a kérdést: vajon a magyarok jelentettek meg minderről valamilyen könyvet? Úgy hallom, elég keveset. Miért? Talán féltek? Ne féljetek! Jelentessetek meg minél többet, a hasznotokra lesz.
– Bizonyára. De a paradicsomba úgysem jutunk be!
– De igen. Emlékezz csak a filmre: A munkásosztály a paradicsomba megy. Mi vajon nem a munkásosztály vagyunk?!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke ma sajtótájékoztatót tartott a nagyváradi Központi EP-Irodában. A sajtótájékoztató kiemelt témája a Verespataki bányaügy volt Janez Potoćnik európai biztos állásfoglalásának összefüggésében. Tőkés László EP-alelnök ez ügyben kiadott Nyilatkozatát mellékeljük. A sajtótájékoztató másik témája az átvilágítási folyamat volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyfelől a Román Parlament által elfogadott, de az Alkotmánybíróság által elkaszált átvilágítási törvénynek az erdélyi magyar kistársadalmunkra való önkéntes alkalmazását sürgette, másfelől örömmel nyugtázta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága múlt héten döntött hat dosszié ügyében (három lelkipásztorról mondták ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval). Hogy az átvilágítási folyamat mennyire összetett, arra Tőkés László Balogh Béla példáján keresztül világított rá. A vonatkozó Közleményt és mellékleteit csatoljuk.
K Ö Z L E M É N Y
Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomó hatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomán megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.).
Az utóbbi évek titkosszolgálati feltárásainak és leleteinek ismeretében mi sem természetesebb annál, hogy Anyaszentegyházunk szembe kíván nézni és szakítani akar visszahúzó múltjával. Dicséretes és elismerésre méltó, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elkezdett úton következetesen tovább halad. Ennek bizonysága az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság tevékenysége, melynek első eredményeit a testület múlt héten tárta az Igazgatótanács elé.
A Püsök Csaba lelkipásztor-elnök által vezetett bizottság munkája annál is sürgetőbb, mivel a küszöbön álló egyházkerületi általános tisztújítás valamennyi jelölt átvilágítását szükségessé teszi.
A háttérben meghúzódó, volt kollaboránsok vonatkozásában említésre méltó, hogy mind a mai napig nem derült fény az Országos Átvilágító Bizottsággal (CNSAS) levelezők kivoltára, akik Tolnay István előadótanácsos nevével visszaélve tettek feljelentést Egyházkerületünk, illetve annak átvilágítást végző vezetői, sőt személy szerint Csendes László volt CNSAS-elnök ellen.
Mindezek ellenére az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása vontatott módon ugyan, de tovább folytatódik. Legutóbb újabb volt ügynökök kilétére derült fény – köztük Balogh Béla alias „BODEA IOAN” volt szemlaki lelkész esetére, aki 1989 októberében, a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak legsötétebb időszakában szegődött másodszor is a hírhedt Szekuritáté szolgálatába.
A – feltételezhetően – nagy költséggel súlyos egyházromboló tevékenységet folytató volt kolozsvári lelkész a „visszaeső bűnösök” csoportjába tartozik. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének I. kötetében ugyan még a „Megfigyelőkből megfigyeltek” fejezetében szerepel, „BEBE” álnéven, mint aki megtagadván a kollaborációt, a Szekuritáté célszemélyévé vált – mostanság megtalált beszervezési dossziéjából viszont az derül ki, hogy utóbb újból a „Megfigyelők” kategóriájába igazolt át, hogy ezáltal a kicsiny Arad megyei Szemlakról a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főtitkári tisztségébe avanzsálhasson.
Balogh Béla /„BODEA IOAN”/ esete arra vall, hogy a fellelt iratanyag hiányossága, illetve a volt titkosszolgálat érdekköreinek manipulációja miatt még sok titok vár megfejtésre, és nem egy megfigyeltről derülhet még ki, hogy valójában ügynöki tevékenységet folytattak. Éppen ezért az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság a lehető leghelyesebben cselekedett, amikor az eddig elbírált ügyekben is a dolgok jelenlegi állásának nyitott voltát hangsúlyozta.
Balogh Béla alias „BODEA IOAN” esete drámai erővel példázza, hogy a kollaboránsok saját múltjuknak foglyai. Ez a körülmény viszont megkerülhetetlen követelményként állítja elénk a titkosszolgálati átvilágítás következetes folytatását. Ez alól a romániai – erdélyi – magyar kistársadalom sem képezhet kivételt.
Elégtétellel üdvözölhetjük a Románia Parlamentje által legutóbb elfogadott lusztrációs törvényt. Ennek jelentőségét még a kommunista múlthoz húzó Alkotmánybíróság felülbírálata sem csökkentheti.
Az erdélyi magyarság joggal várhatja el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség magára nézve is kötelezőnek tartsa az átvilágítási törvény előírásait.
Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása.
Az volna helyes, hogyha az RMDSZ példát venne erdélyi protestáns egyházainktól a titkosszolgálati múlt átvilágítása, illetve a magyar közélet megtisztítása dolgában. Társadalmunk erkölcsi megújulása elengedhetetlen előfeltétele a rendszerváltozás folytatásának.
Nagyvárad, 2010. július 12.
Tőkés László
az EMNT elnöke
EP-alelnök
Kötelezettség-vállalás
Alulírott BALOG BÉLA, Béla és Rozalia fia, született 1955 április 4-én, Zilahon, magyar nemzetiségű, román állampolgár, KISZ tag, családi állapota nem házas, liceumot végzett, állandó lakhelye Nagyvárad, Anatole France u. 42.
Vállalom, hogy titkos és szervezett módon együttműködök a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szervekkel azzal a céllal, hogy információkat szolgáltassak nacionalista-irredentista tevékenységekról, vagy bármely, az államrend ellen irányuló tevékenységről, valamint azokról a dokumentumokról melyek a tudomásomra jutnak.
Az információkat írott jelentések formájában szolgáltatom, melyeket, valódi nevem helyett a „Bodea Ioan” fedőnéven írok alá.
1976.06.29.
Beszterce
/Balogh Béla/
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Besúgóból román kultúrdiplomata?
„Barbu” néven írt jelentéseket a kommunista hatalom titkosrendőrségének diáktársairól majd munkatársairól Bartha Csaba temesvári újságíró, a budapesti Román Kulturális Intézet jelenlegi helyettes igazgatója – állítja a România liberă. A lap a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) dokumentumaira alapozza értesüléseit.
A testület éppen a múlt hónapban állapította meg az intézet vezetőjéről, hogy nem végzett politikai rendőrségi tevékenységet, azaz az átvilágítási törvény szempontjából „tiszta” a múltja. A CNSAS szerint a Szekuritáté beszervezte ugyan Bartha Csabát besúgónak, ám jelentéseivel nem okozott kárt az érintett személyeknek. Az intézményvezető átvilágítását a román Külügyminisztérium kérte 2008 júliusában, amikor a helyettes igazgató budapesti posztjára került.
A România liberă által idézett dokumentumok szerint Bartha Csabát 1986 december 11-én szervezte be a Szekuritáté. Az akkor még egyetemi hallgató Bartha vállalta, hogy „Barbu” fedőnéven jelentéseket ír a temesvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanuló diáktársairól és a Fructus nevű vállalatban dolgozó munkatársairól.
A lap idéz is a jelentésekből, ezek általában valóban semmitmondóak, nem tartalmaznak olyan információkat, amelyeket a Szekuritáté felhasználhatott volna a „célszemélyek” ellen. A jelenleg Horvátországban nyaraló Bartha Csabát nem sikerült elérnünk. Nem tudott vele tegnap kapcsolatba lépni felettese, Brânduşa Armanca, az intézet igazgatója sem.
„Megdöbbenéssel olvastam, mit írtak a bukaresti lapok a kollegámról. Nem is tudok szóhoz jutni, s azt sem tudom még, hogy milyen következményei lesznek az intézetre nézve ennek a hírnek” – mondta az ÚMSZ-nek Brânduşa Armanca.
Az igazgató érezhetően neheztel beosztottjára, még akkor is, ha az átvilágításon „tisztának” találta a CNSAS. „Az ember vagy jelentett, vagy nem jelentett. S ha jelentett, akkor már nem lehetett ártatlan” – vélekedett. Beszámolója szerint maga javasolta helyettes igazgatónak az intézethez Bartha Csabát, akivel a temesvári televíziónál korábban együtt dolgozott. „Megbízható, nagyon tehetséges munkatársam volt” – magyarázta az igazgató.
A România liberă cikke három nappal azután jelent meg, hogy Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek azok a romániai volt besúgók, akik külföldre, többek között Magyarországra települtek át.
Az EP alelnöke Bartha Tibor esetét emelte ki, Bartha – mint mondta – Stelian fedőnéven „az erdélyi egyházi személyek és a magyar szellemi élet képviselőinek megfigyelésére szakosodott”. A sajtótájékoztatón bemutatott iratok szerint Bartha Tibor jelenleg a budapesti Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet idegsebészeti osztályán dolgozik.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lemondott Bartha Csaba
Lemondott posztjáról Bartha Csaba, a budapesti Román Kulturális Intézet (ICR) igazgatóhelyettese, akiről a sajtó korábban azt írta, hogy 1989 előtt beszervezte a Szekuritáté.
A kultúrdiplomata annak ellenére szánta rá magát erre a lépésre, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) júniusban kibocsátott határozatában kimondta: nem esik a román átvilágítási törvény hatálya alá, mivel nem tekinthető a kommunista titkosszolgálat kollaboránsának. Bartha Csaba utódjáról az ICR bukaresti vezetősége dönt – tudtuk meg Brânduşa Armancától, a budapesti intézet igazgatójától.
Tegnapi megkeresésünkkor Bartha Csaba nem kívánta részletezni lemondásának hátterét. Korábban a Krónika napilapnak azt nyilatkozta: ártatlannak és a Szekuritáté áldozatának tekinti magát. Emlékeztetett arra, hogy munkaköre miatt a román külügyminisztérium kérésére megvizsgálta múltját a CNSAS, amely megállapította: nem esik a román átvilágítási törvény hatálya alá.
Amint korábban beszámoltunk róla, Bartha Csaba múltjáról korábban a România Liberă cikkezett a CNSAS dokumentumaira hivatkozva. Az átvilágító testület szerint a temesvári újságírót 1986 december 11-én szervezte be a Szekuritáté. Az akkor még egyetemi hallgató Bartha vállalta, hogy „Barbu” fedőnéven jelentéseket ír a temesvári műszaki egyetem gépészmérnöki karán tanuló diáktársairól és a Fructus nevű vállalatban dolgozó munkatársairól.
A lap idézett is a jelentésekből, ezek valóban semmitmondóak, nem tartalmaznak olyan információkat, amelyeket a Szekuritáté felhasználhatott volna a „célszemélyek” ellen. Bartha Csabát az intézet igazgatója javasolta a budapesti posztra, akivel a temesvári televíziónál korábban együtt dolgozott. „Megbízható, nagyon tehetséges munkatársam volt” – magyarázta korábban lapunknak Brânduşa Armanca.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés László újabb fellebbezése a Királyhágómelléki Egyházkerülethez
2010. július 21-i Nyilatkozatomban tételes formában idéztem a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Választási Szabályzatának az egyes egyházi tisztségekre való jelölést kizáró előírásait, és önkéntes visszalépésre szólítottam fel azokat az – egyházmegyei – jelölteket, akikre a Szabályzat 2. szakaszának idézett megszorításai vonatkoznak.
Annak láttán, hogy a személyeskedést kerülő, elvi felvetésemnek nem sok foganatja volt, és kilenc egyházmegyénk területén több olyan lelkészi és világi személy is jelölést nyert és fogadott el, akikre nézve a Szabályzat vonatkozó előírásai világosan kimondják és meghatározzák, hogy „egyházi tisztségre nem jelölhetők”, vagy jelölésük „nem ajánlott”, – 2010. július 3-án újabb, ez alkalommal az előbbinél jóval konkrétabb Nyilatkozatot tettem közzé, melyben az érintett személyek jelöltetésének a megfellebbezését, valamint a választási bizottságok felelős, szabályos és következetes eljárását szorgalmaztam az óvások elbírálása tekintetében.
A sajtóból vett tájékoztatás szerint: „Minden óvás elutasítva!” (Bihari Napló, 2010. augusztus 14.) – vagyis a fellebbezések törvényszerű és felelős elbírálására irányuló figyelmeztetés is hatástalan maradt. Az Egyházkerületi Választási Bizottság – rosszul felfogott – erejének, valamint határozatai megfellebbezhetetlenségének tudatában még bár szemszúrásból sem, egyetlen egy benyújtott óvásnak sem adott helyt, és ezáltal minősített, illetve minősíthetetlen esetekben engedett szabad utat az egyes egyházmegyei jelölteknek.
Cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag, olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását visszautasító 2/2010. számú EVB-határozatot is saját kézjegyével látta el.
A sajnálatos szakszerűtlenséggel és szokványos hivataloskodással határozatokat hozó EVB egész munkájára a következők a jellemzők:
Szinte teljességgel figyelmen kívül hagyja a KRE Választási Szabályzatának mértékadó előírásait (lásd VSZ 2. szakaszának 3. és 4. bekezdései).
Ügyet sem vet a fellebbezéshez mellékelt bizonyító dokumentumokra, melyeket nem is mellékel az egyes eseteket elbíráló határozatokhoz, illetve amelyeket teljességgel elhallgat.
Sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.
Egyetlen jogász, egyházi jogtanácsos segédletét sem veszi igénybe, illetve a jogi szakvéleményezés érvényesítését teljességgel mellőzi.
Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta – szavazattöbbséggel alátámasztott – tekintélyelvű kinyilatkoztatások. Az elmondottaknak megfelelően az EVB:
1. A Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15.05.2008, valamint p 4901/07/05.02.2008 számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot nem igényli (lásd az EVB 2/ és 3/2010. számú határozatát).
2. A Berke Sándor egyházmegyei missziói előadó-jelölt – egykori – kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02.12.2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy „A jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy – nevezett – együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel”. Itt úgyszintén hiányzik az EÁB elbírálása (lásd EVB 3/2010. számú határozatát).
3. Úgyszintén felmenti Nagy Sándor nagykárolyi esperesjelöltet, akiről nem csupán a CNSAS DJ/2790/05.10,2009. számú bizonylata (lásd mellékelve: Adeverinţă) ismeri el, hogy mindösszesen 48 (azaz negyvennyolc) informátori jelentés fűződik nevéhez, hanem ráadásul az EÁB és az Egyházkerületi Igazgatótanács is megállapítja róla, hogy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/ informátora volt” (lásd az EÁB 26/210. határozatát). Mindezek ellenére, az EVB azzal indokolja felmentését, hogy az EÁB „terhelő bizonyítékok hiányában (?!) nem vonja meg választhatósági és választói jogát” (lásd az EVB 6/2010. számú határozatát).
4. Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB szintén a saját Anyaszentegyházunk írott – és erkölcsi – törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt „minden egyházkerületi – és zsinati – tisztségéről” való „önkényes és elfogadhatatlan” lemondását (lásd az Igazgatótanács 684/2007. és a PH 416/2007. számú iratait) figyelmen kívül hagyva, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy „nem a presbiteri tisztségéről mondott le” [sic!] (lásd az EVB 3/2010. számú határozatát).
5. Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annakidején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik. Közismert továbbá a feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – „a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben” (lásd az EVB 5/2010. számú határozatát).
6. Visky István, Kondor Endre és Fazakas Ferenc bihari lelkipásztorok, valamint Mike Pál érmelléki esperesjelölt esetére nézve a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést – viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s „szektás irányhoz” tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül – és legfeljebb a választók lelkiismerete tiltakozhat az ellen, hogy – belülről bomlasztó – „szektás” elemeket állítsanak felelős egyházi tisztségekbe.
Érdekes viszont elgondolkodni azon, hogy az EVB tisztelt tagjainak „lelkiismerete” miért fordul szembe a Választási Szabályzatot elfogadó közgyűlési atyák lelkiismeretével… (lásd az EVB 3. és 4/2010. számú határozatait). Mindent egybevetve, mérlegelve és megfontolva, a következőket állapíthatjuk meg és mondhatjuk ki:
A volt nacionál-kommunista rezsim, illetve a Ceauşescu-féle diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Szekuritáté. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazatukat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak.
1989-ben Temesváron kezdődött el a Ceauşescu-diktatúra bukása. Akik fegyvertelenül szembeszálltak az istentelen parancsuralmi rendszerrel – az ő áldozatuk, Temesvár szelleme kötelez bennünket: királyhágómellékieket!
„Tudatában voltak-e a jelöltlistákat állítók, hogy minek vetették meg a melegágyát, amikor pártkatonákat jelöltek a tisztségekre?” – teszi fel a kérdést Pártegyház című írásában Gábor Ferenc köröstárkányi Testvérünk (lásd Reggeli Újság 2010. július 27.). Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen „elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak” minősítik az egyházi átvilágítást (lásd erdon.ro, 2010. március 9.), és „imádságos szentségükkel” azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként – mutatis mutandis – tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?!
Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége. Azért: „ne legyen közösségünk a sötétség gyümölcstelen cselekedeteivel”! – int bennünket az Apostol (Ef 5,11).
Illesse őszinte elismerés azokat a fellebbezőket, akik a sötétség erői ellenében védik az Egyház becsületét!
Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett – és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával.
Az egyházmegyei választógyűléseken az óriási – lelkiismereti és erkölcsi – felelősség, hogy 2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait!
Tőkés László. Erdély.ma

Besúgó egyházi jelöltek?
Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) volt püspöke szerint a kommunista uralom idején a Szekuritáté titkosszolgálattal együttműködő besúgók is vannak azon jelöltek között, akik közül augusztus végén megválasztják az egyházkerület különféle szintű vezetőit.
Erről a jelenlegi európai parlamenti képviselő „Fellebbezés utáni fellebbezés” címmel tartott tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt.
Tőkés értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az Egyházkerületi Választási Bizottságnál (EVB) tíz jelölt indulását óvták meg, ám a fellebbezéseket a testület megalapozatlannak ítélte és elutasította. A vitatott személyek között két esperesjelölt is található. A két esperesjelölt Tőkés szerint 1989 előtt együttműködött a Szekuritátéval, és az EVB figyelmen kívül hagyta az erre vonatkozó bizonyítékokat.
„A testület nem vette figyelembe a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) dokumentumait, valamint az egyházmegye szabályzatát, amely kimondja és meghatározza, hogy bizonyos személyek egyházi tisztségre nem jelölhetőek vagy jelölésük nem ajánlott” – állapította meg a volt püspök, aki felhívást intézett a leendő választói közgyűlések résztvevőihez, hogy az augusztus 27-i üléseken saját szavazataikkal bírálják felül „a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB” munkáját és határozatait.
„A rendszerváltozás után nem azért küzdöttünk a retrográd posztkommunista erőkkel, hogy húsz év után a volt rendszer kiszolgálói most cinikus módon egyházi tisztségeket foglaljanak el” – adott hangot felháborodásának Tőkés.
A tájékoztatón a sajtó munkatársainak kiosztották az EVB óvásokat elbíráló gyűlésének jegyzőkönyvi anyagát és a CNSAS dokumentumait az egyes jelöltek szekus kollaborációjáról.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Célkeresztben a „szekus” és „szektás” lelkészek
Főként az egyházmegyei választásokról volt szó Tőkés László volt királyhágómelléki püspök tegnapi sajtótájékoztatóján. Az Európai Parlament alelnöke mindenekelőtt tudatta, bár az esperesválasztás szempontjából kívülálló, mint volt püspöknek és mint hithű reformátusnak kötelessége szólni a választásról és az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB) munkájáról.
A bizottság rosszul tette („morális szempontból elfogadhatatlan”), hogy a jelöltek ellen érkezett fellebbezéseket mind elutasította . mondta Tőkés, hiszen nem vett figyelembe minden dokumentumot,
ami akár az egyházi tisztségre jelölést is lehetetlenné tette volna egyesek esetében. Bár az EVB döntése megfellebbezhetetlen, Tőkés László Fellebbezés utáni fellebbezés címmel nyilatkozatot adott ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek címezve. A dokumentumot több EVB jegyzőkönyvi kivonattal egyetemben az újságírók rendelkezésére is bocsátotta.
Szerinte például „cinikus szabálytalankodásra vall az a kirívó körülmény, hogy az EVB döntéshozatalának még a saját jelöltetését elbíráló részében is részt vett és szavazott Szilágyi Péter EVB-tag olyannyira, hogy még a jelöltetésének megóvását viszszautasító 2010/2. számú EVB határozatot is saját kézjegyével látta el..Továbbá felrótta azt is, hogy az EVB „sem a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság bizonylatait és határozatait nem veszi figyelembe, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja. Döntései nem a fellebbezési indokok cáfolatán alapulnak, hanem puszta „szavazattöbbséggel alátámasztott” tekintélyelvű kinyilatkoztatások.
SZEKUS VAGY NEM SZEKUS?
Mindezeket arra vonatkozóan mondta el a volt püspök, hogy többek között a bihari egyházmegye esperesi tisztségére ismét pályázó Mikló Ferenc szalontai lelkipásztor ellen a hajdúvárosi Varga György fellebbezéssel élt, mert egyes állítások szerint Mikló az előző rendszerben együttműködött a Securitatéval. A EVB azonban elutasította Varga fellebbezését az alábbi indoklással: „Mikló Ferenc nagyszalontai
lelkipásztor, bihari esperes rendelkezik a CNSAS által kibocsátott igazoló irattal, miszerint nem volt informátora az előző rendszer titkosszolgálatának. A fentiek alapján az EVB megállapítja, hogy megválasztása esetén betöltheti az esperesi tisztséget.”
Tőkés szerint az EVB „a Mikló Ferenc bihari esperesjelöltnek a román titkosszolgálattal való együttműködését igazoló P 4901/07/15 05 2008., valamint a P 4901/07/05 02 2008. számú CNSAS-dokumentumokat teljességgel figyelmen kívül hagyja; másfelől a nevezettre vonatkozó EÁB-határozatot (az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság dekrétumát - szerk. megj.) nem igényli.”
Kérdésünkre, miszerint hogy lehet az, hogy a CNSAS kétféle, a Securitatéval való együttműködést egyszerre igazoló és cáfoló igazolást is kiadott, Tőkés László elmondta: létezik és működik a manipuláció, intervenció, mismásolás. Példakánt a volt margittai lelkész, Fazakas László esetét hozta fel, aki 2002-ben parlamenti képviselői mandátumot nyert, ám kiderült, hogy együttműködött a kommunista titkosszolg
álattal. Ekkor visszalépett parlamenti tisztségétől. Négy év után az esendő emberekből álló CNSAS kiadott egy újabb igazolást, melyben kimondja, hogy Fazakas nem volt besúgó. A királyhágómelléki püspökség azonban később mégis bebizonyította, hogy besúgó volt. Hasonló volt a kolozsvári Balogh
Béla esete is. „Sok meglepetésre lehet még számítani” – összegezte Tőkés az átvilágítással kapcsolatban.
Mikló Ferenccel egy csónakban evez a tenkei református lelkész, Berke Sándor. Őt egyházmegyei missziói előadónak jelölték, ám öten megfellebbezték jelölését a „múlt rendszer titkosrendőrségével folytatott együttműködése indoklásával”. Az EVB azonban a 3/3. számú határozatában kimondta: .Berke Sándor tenkei lelkipásztor önként kérte a CNSAS tisztázó igazolását. A jelenlegi szabályozások szerint
nincs bizonyíték arra, hogy együttműködött a volt titkosrendőrséggel”. Tőkés azonban tegnap nyilatkozatban szögezte le, hogy az EVB „a Berke Sándor egyházmegyei missziói előadójelölt , „egykori kollaboráns voltát tartalmazó P 3457/08/02 12 2008. számú hivatalos CNSAS-iratot hasonlóképpen figyelmen kívül hagyja, azt állítván, hogy a jelenlegi szabályozások szerint (?!) nincs bizonyíték arra, hogy „ nevezett” együttműködött-e a volt titkosrendőrséggel. Itt úgyszintén hiányzik azEgyházkerületi Átvilágító Bizottság elbírálása”.
ERKÖLCSI KÉRDÉSEK
Szilágyi Péter bihari egyházmegyei főjegyzőjelölt ellen is érkezett fellebbezés, ám a EVB nem adott helyt neki. Tőkés azonban azt állítja: „Szilágyi Péter egyházmegyei presbiteri főjegyzőjelölt esetében az EVB
szintén saját Anyaszentegyházunk írott és erkölcsi törvényeit veszi semmibe, amikor is nevezett 2007-ben történt minden egyházkerületi - és zsinati - tisztségéről való önkényes és elfogadhatatlan lemondását figyelmen kívül hagyja, gyermeteg módon azzal menti őt, hogy nem a presbiteri tisztségéről mondott
le”.
Visky István fugyivásárhelyi, Kondor Endre biharvajdai és Fazakas Ferenc mezőtelki, a bihari egyházmegyéhez tartozó lelkészek, valamint az érmelléki egyházmegyében Mike Pál magyarkéci lelkipásztor esperesjelöltségét azért fellebbezték meg, mert aktív tagjai a CE Szövetségnek. Az Egyházkerületi Választási Bizottság úgy döntött, hogy „nevezett atyánkfiai minden további nélkül jelölhetők és megválaszthatók bármely egyházi tisztségre. A Választási Szabályzat erre nézve nem rendelkezik kizáró módon, mert egy törvény, illetve egy szabályzat vagy enged, vagy tilt”. Tőkés szerint
azonban „a VSZ valóban nem tartalmaz kizáró jellegű rendelkezést, viszont határozott értelemben nem találja ajánlatosnak a CE-s szektás irányhoz tartozó lelkészek jelölését. Így hát az ő jelölésük lelkiismereti kérdésnek minősül..
NEM KELLENE VISSZAFORDULNI
Tőkés László hangsúlyozta, „a volt nacionálkommunista rezsim, illetve a Ceausescu-diktatúra hírhedt és félelmetes erőszakszervezete volt a Securitate. A kommunizmus által elkövetett gonosztettek elleni harc magába foglalja a volt román titkosszolgálat elleni küzdelmet. Volt kollaboránsok és ügynökök nem méltók arra, hogy egyházi tisztséget töltsenek be. Akik reájuk adják szavazataikat, azok akaratlanul is cinkosaikká válnak”. Hozzátette: „Tudatában vannak-e tettüknek azok a CE-s bűnpártolók, akik Visky Istvánnal az élen elfogadhatatlannak, értelmetlennek és megbotránkoztatónak mondják az egyházi átvilágítást, és imádságos szentségükkel azonképpen igyekeznek legitimálni a volt ügynököket vagy a jelenlegi pártkatonákat, miként - mutatis mutandis - tette ezt az SZDSZ, majd utóbb az elkorcsosult MDF az utódkommunista MSZP-vel?”
Avolt püspök nyilatkozatában zárásul megtalálható: „Az Egyházkerületi Közgyűlés sem mehet el szótlanul a történtek mellett” és egyházkerületi különbizottságot kell megbíznia az EVB működésének és döntéseinek a felülvizsgálatával. Továbbá „az egyházmegyei választógyűléseken az óriási lelkiismereti és
erkölcsi felelősség, hogy a 2010. augusztus 27-ei üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatát!”
Borsi Balázs. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hírsaláta
EREDMÉNYESEN DOLGOZIK A SZIVOT. Tavaly látványosan felpörgött a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) tevékenysége: a napokban közzétett 2009-es beszámolójukból kiderült, 563 személy — lehetséges együttműködő és Szekuritáté-alkalmazott — iratcsomóját küldték a bíróságra. Ez a 2008-as szám duplája. A perek is jól haladtak: 311 esetben ítélet született, ezek nagy részében — 263 ügyben — a bírók megalapozottnak ítélték az átvilágítók által szolgáltatott terhelő bizonyítékokat. Ezek közül 16 ítélet végleges.
A szűrőn több „nagyhal” is fennakadt: a tunéziai nagykövet, Mihail Sorin Tănăsescu, és két SZDP-honatya, Florin-Costin Pâslaru és Elena Mitrea is elveszítette a SZIVOT-pert. Egy sor, kormányban vagy kormányzati intézményben dolgozó hivatalnokról is kiderült, hogy együttműködött: a listán szerepel a külügyminisztérium több fontos tisztségviselője, a környezetvédelmi tárcánál egy, a mezőgazdasági tárcánál két igazgató vesztett. A SZIVOT egy sor önkormányzati politikust is átvilágított tavaly: prefektusokat, alprefektusokat, polgármestereket és tanácstagokat. Itt már magyar vonatkozást is találunk, egy Kolozs megyei magyar polgármester és két Hargita megyei tanácstag is szerepel az átvilágítók által közzétett listán. Horváth Márton (RMDSZ) mócsi polgármester és Bondor István (RMDSZ) Hargita megyei tanácstag ügyében még nem született döntés, ellenben Vajna Imre (MPP) tanácstag esetében már megvan az elmarasztaló ítélet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szekuritátéval együttműködő Hargita megyei tanácsosok
Két megyei tanácsos akadt fenn a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Országos Bizottság (CNSAS) szűrőjén: Vajna Imre már elismerte, hogy együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, és lemondott tisztségeiről, Bondor Istvánnal kapcsolatosan még nem született döntés.
„Annak ellenére, hogy mindvégig a kommunista titkosrendőrség áldozatának tekintettem és tekintem magam, és teljesen méltánytalannak tartom a CNSAS általi elmarasztalásomat, a személyem körül kialakult helyzettel semmilyen módon nem kívánok a Magyar Polgári Párt megítélésének esetlegesen ártani, éppen ezért felajánlom a párt elnökségének lemondásomat a Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyi Szervezetének elnöki tisztségéről, valamint megyei tanácsosi tisztségemről” – áll Vajna Imre csütörtöki közleményében. Az MPP színeiben megyei tanácsosi mandátumhoz jutott székelyudvarhelyi orvosról a CNSAS átvilágítói derítették ki, hogy együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal. Vajna a Transindexnek azt mondta, negyedéves orvostanhallgató korában néhány, akkoriban botrányosnak számító kijelentése miatt a Szekuritáté zsarolni kezdte, és kénytelen volt engedni a nyomásnak.
A CNSAS jelentésében szereplő másik Hargita megyei tanácsosról, Bondor Istvánról még nem született végleges döntés. Vajna helyét értesüléseink szerint az MPP-listán őt követő Csillag Péter vehetné át, az ő mandátumát azonban nem igazolta a közgyűlés. Csillagot Balázs Árpád követi, aki lapunknak azt mondta, inkább a székelyudvarhelyi önkormányzati testületben betöltött tisztsége mellett dönt, így vélhetően Binder Levente János veszi át a lemondott tanácsos helyét. Amennyiben Bondorról is elmarasztaló ítélet születik, helyére Farkas Zoltán léphet. Hargita Népe (Csíkszereda)

Vajna: áldozat voltam, nem besúgó
A pszichés terror nyomására jelentett külföldi egyetemista társairól – ismerte el lapunknak adott interjújában Vajna Imre. A MPP udvarhelyi szervezetének elnöke, megyei tanácsosa a Volt Titkosszolgálat Levéltárát Átvilágító Országos Bizottság jelentése szerint együttműködött a Securitateval. – Ugorjunk vissza az időbe, egészen 1974-ig.
– Én még visszamennék húsz évet: az ötvenes évek elején szüleimet meghurcolták, ezért a család érthető módon nem szerette sem a rendszert, sem annak kiszolgálóit. Nagyapám halála előtt feleskette fiait, hogy soha ne legyenek tagjai a kommunista pártnak, édesapám ugyanezt a mentalitást adta át nekünk. Családunkban soha senki nem volt párttag. 1971-ben kerültem szülővárosom, Marosvásárhely orvosi egyetemére. Ifjúként eléggé szabadszájú voltam – sajnos maradtam is –, gyakran voltak meggondolatlan kijelentéseim.
– Például?
– 1974-ben történt. Akkoriban a szebbik nem képviselői is berukkoltak, s én egyszer egy bájos barna lánynak négyszemközt megjegyeztem, hogyan ölthet magára egy szép lány ilyen mocsok egyenruhát, hogyan szolgálhat egy ilyen államot. Két hét múlva értem jött az egyetemre két úr. Kocsiba ültettek, elvittek. Még viccelődtem is velük, mondván, csak akkor megyek, ha az ablaknál ülhetek. Szigorú ábrázattal adták értésemre: mindjárt elillan a humorérzékem. El is illant: a pokolba kerültem. Bevittek az állambiztonságra, elém tettek egy papírt, én meg váltig hangoztattam, nem tettem semmit, nem mondtam, nem láttam semmit. Amikor magamra maradtam, azon gondolkodtam, bárcsak ne lennének rácsok az ablakon, hogy kiugorhassak... Többen is vallattak, éjjel kettőkor pedig közölték: megyünk házkutatásra. Felzaklatták a családot, hajnalig dúltak a házban. Egyvalamibe tudtak belekötni: naplómba azt írtam, egynapi sorbaállás után harminc deka rizs homoknak tűnik a fogunk között. Hajnalban visszavittek, vallattak tovább, még a vécére is velem jöttek.
– Verték is?
– A házkutatás során rászóltam az öcsémre: mit mondtam neked, te hülye gyermek, ne válaszolj, ha ezek a szarok kérdeznek! Erre kaptam egy hatalmas szájpuskát. Fenyegettek, hogy kirúgnak az egyetemről, de soha nem vertek. A kihallgatások során rendszerint a külföldi diákokról kérdezgettek. Én csak azt mondtam róluk, amit pletykaszinten hallottam.
– Papírra is vetette ezeket a pletykákat?
– Igen, elém toltak egy papírt vagy egy diktafont, s amit imitt-amott hallottam, azt leírtam, elmondtam. Ez négyszer, ötször, talán hatszor ismétlődött meg. Általában behívattak, vagy az egyetemen vonultunk félre egy külön szobába. Hiába mondtam, semmi garancia arra, hogy valósak az információim, azt válaszolták, bízzam rájuk, ők tudják, mit csinálnak. Az egyetem elvégzése után soha nem kerestek fel.
– Az egyetemen tudták egymásról, hogy ki van beszervezve?
– Nem tudtuk. Én sem voltam beszervezve, nem írtam alá semmilyen egyezséget, szerződést velük, nem kaptam pénzt, nem származott semmilyen előnyöm, még útlevelet se adtak. Emlékszem, mindannyiunkat megrázott, amikor hat év orvosi egyetem elvégzése után egy kollégánk felakasztotta magát – valószínűleg nem bírta idegekkel a pszichés terrort. Nem féltem a fizikai fenyítéstől, nem féltem az esetleges bebörtönzéstől, csupán egyvalamitől rettegtem: hogy kettétörik a karrieremet.
– Húsz év alatt miért nem beszélt nyilvánosság előtt is múltjáról, főként, hogy hat évvel ezelőtt politikai pályára is lépett?
– Miért mondtam volna el, hogy nyaggattak, hogy a rendszer áldozata voltam? Nem akartam glóriát a fejem fölé, nem akarom tisztára mosni magam. Nem vagyok sáros, nem tettem semmi rosszat olyan személynek, aki jelen pillanatban Romániában él.
– Szakmájából kifolyólag nap mint nap meg kell tegye: nyugodt lelkiismerettel tud az emberek szemébe nézni?
– Abszolút. Mindenkinek a szemébe merek nézni. Nem besúgó voltam, hanem áldozat.
Jakab Árpád
Hargita Népe (Csíkszereda)

Utánuk nyúlt a Szeku keze?
„Bánt, hogy mai napig nem tudok megszabadulni ettől, pedig áldozat voltam, zsaroltak és pszichikai terrorban tartottak” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Vajna Imre, akiről a napokban a Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) vizsgálatai nyomán kiderült, hogy a múlt rendszerben együttműködött a Szekuritátéval. S bár Vajna a kommunista titkosszolgálat áldozatának tartja magát, és méltánytalannak nevezi a CNSAS elmarasztalását, az MPP politikusa hajlandó lemondani a székelyudvarhelyi szervezet éléről és a megyei tanácsban betöltött tisztségéről.
„Nem akarom, hogy a múltam beárnyékolja, besározza a körülöttem lévőket, ezért úgy láttam tisztességesnek, ha lemondok az MPP székelyudvarhelyi szervezetében betöltött vezetői tisztségemről. Ők miután megtárgyalták, majd elhatározzák, hogy elfogadják-e vagy sem a kérésemet, a döntésre úgy gondolom, hogy a közeljövőben sor kerül” – mondta Vajna Imre lapunknak. Közölte azt is, hogy a másik politikai posztjáról, a Hargita Megyei Tanácsban betöltött tanácsosi tisztségéről is lemond, igaz, erről nem föltétlenül a kirobbant ügy miatt, hanem munkája érdekében.
„Számomra nem fontos a politikai pályafutás, nekem van egy hivatásom, egy szakmám, aminek mindig is éltem és ezen túl is ennek szeretném szentelni magam” – fogalmazott Vajna, és leszögezte, gondoljon ki mit akar, ő sem az ismerőseiről, sem a munkatársairól, sem a barátairól nem mondott semmit, igaz a Szekuritáté nem is rájuk, hanem az orvosi egyetemen tanuló külföldi diákokkal kapcsolatos dolgokra volt kíváncsi.
Vajna Imre mellett Bondor István RMDSZ-es Hargita megyei tanácstag is szerepel a lebukottak listáján. Bondor az elmúlt évek alatt több, igen magas beosztású tisztséget töltött be, volt iskolaigazgató, tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő.
„Az igaz, hogy a Szekuritáté engem is kerülgetett, pontosabban nem a titkosszolgálat, hanem az iskola igazgatója, ahová jártam, mondta azt, hogy ha államellenes cselekedetről tudunk, akkor azt jelentsük neki, persze azt sejtem, hogy a mi faggatásunkat ő is feladatként kapta. Tizedikes diák koromtól kezdve öt éven keresztül, egészen 1967-ig próbálgattak rábírni az együttműködésre, de kijelentem, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy nem voltam kollaboránsuk, a lapom tiszta. »Használhatatlan és nem megfelelő«– ezt tartalmazza a rólam írt jelentés, ami a Szekuritáté nyilvántartásában található, és 1967 után, miután munkába álltam, már semmilyen bejegyzés nincs rólam, nem kaptak további adatokat, ezt a CNSAS is leírta” – szögezte le lapunknak Bondor István.
Hozzátette, mindig becsülettel és lelkiismerettel töltötte be a rábízott feladatokat, tisztségeket. Az ő ügyében egyébként még nem született döntés.
Idén egyébként majdnem 300 dossziét állított össze a CNSAS: 88 személyt együttműködés vádjával perelnek, 199 személy esetében pedig az a gyanú, hogy a titkosszolgálat alkalmazásában álltak.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szekus besúgók és rendszeráldozatok: tucatnyi erdélyi magyar politikus fennakadt az átvilágításon
Soha annyi erdélyi magyar politikus nem akadt fenn a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hálóján, mint az elmúlt időszakban. Az átvilágító bizottság által nyilvánosságra hozott, az igazságszolgáltatás elé terjesztett határozatok tanúsága szerint az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) számos önkormányzati tisztviselője, egykori parlamenti és önkormányzati képviselőjelöltje együttműködött a kommunista titkosszolgálatokkal, jelöltetésük idején azonban minderről egyikük sem számolt be alakulatának, holott erre törvény kötelezi a választott, illetve a kinevezett magas rangú állami tisztségviselőket.
Nem árt tudni egyébként, hogy a módosított átvilágítási törvény értelmében bárki csak akkor nyilvánítható egykori besúgónak vagy ügynöknek, ha a CNSAS ez irányú döntését a bíróság is megerősíti. Máris ebbe a kategóriába tartozik Bálint Géza, az RMDSZ Szilágy megyei önkormányzati képviselője, az ő besúgói múltjáról szóló határozat immár a Hivatalos Közlönyben is megjelent. A tanácsost 1988. március 18-án, Badea fedőnévvel szervezte be a Szekuritáté Szilágy megyei parancsnoksága, és az aznap aláírt együttműködési nyilatkozat alapján azt a feladatot kapta, hogy jelentsen a Szilágycsehbe rokonlátogatás céljából hazalátogató magyar nemzetiségű elszármazottakról, illetve turistákról. Ugyanazon év áprilisában Badea már be is számol arról a titkosszolgálatnak, hogy egy Németországba kivándorolt orvos „lejárató” hangnemben beszélt a Romániában uralkodó állapotokról.
„Kijelentette, egyáltalán nem bánta meg, hogy távozott az országból, hiszen ezáltal számos nehézségtől megszabadult: az élelmiszerüzletek előtt kígyózó soroktól, a lakosság számára létfontosságú árucikkek beszerzésének nehézségétől” – adta vissza a kommunista rendszerrel elégedetlen emigráns szavait az informátor. A CNSAS mindezek alapján megállapította, hogy a Bálint Géza által a kommunista elnyomó gépezetnek szolgáltatott információk korlátozták a megfigyeltek alapvető emberi és szabadságjogait, éppen ezért a Szekuritáté kollaboránsának nyilvánították.
Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, csupán most értesültek Bálint Géza esetéről, az érintett bevonásával még a napokban megvitatják az ügyet, és ha bebizonyosodik, hogy a politikus valóban együttműködött a titkosszolgálattal, akkor felkérik, hogy mondjon le tanácsosi tisztségéről. „Már csak a félretájékoztatás miatt is kötelességünk ezt megtenni, hiszen Bálint Géza korábban azt nyilatkozta: nem volt köze a Szekuritátéhoz” – állapította meg Seres, akivel együtt különben Bálint is megpályázott egy szilágysági képviselői mandátumot a 2008-as parlamenti választásokon.
A napokban a Transindex hírportál tárta fel, hogy besúgónak nyilvánította a CNSAS dr. Vajna Imre MPP-s és Bondor István RMDSZ-es Hargita megyei önkormányzati képviselőt. A leleplezés nyomán Vajna beismerte, hogy negyedéves orvostanhallgatóként házkutatást tartottak nála a szekusok, és megfenyegették: kirúgatják az egyetemről, ha nem működik együtt, szerinte azonban senkiről nem adott megterhelő információkat. A politikus leszögezte: noha a Szekuritáté áldozatának tekinti magát, az MPP székelyudvarhelyi szervezetének elnöki, valamint megyei tanácsosi tisztségéről egyaránt felajánlja lemondását.
Nem fontolgatja a távozását Bondor István megyei tanácsos, noha Vajnához hasonlóan róla is megállapította az átvilágító bizottság, hogy együttműködött. A korábban iskolaigazgatóként és Hargita megye főtanfelügyelőjeként tevékenykedő politikus az iskolaigazgatók keddi székelyudvarhelyi tanácskozásán – amelyen őt is kitüntették – nyilvánosan elmondta: 1962-ben, tizedik osztályos diákként iskolája igazgatója megbízta, hogy jelentsen „az állam ellen cselekvő” diáktársairól. Bondor szerint kapcsolata 1967-ig tartott a Szekuritátéval, utána „használhatatlannak” nyilvánította a titkosszolgálat, éppen ezért leszögezte: a lelkiismerete tiszta, nem tartja magát kollaboránsnak.
Minderről azonban – várhatóan októberben – a bukaresti táblabíróság mondja ki a végső szót, ennek függvényében pedig az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete is megtárgyalja az ügyet. Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester – aki nemrég lemondott a szövetség városi, széki és megyei elnöki posztjáról – magánvéleményének hangot adva lapunknak úgy vélekedett: a végleges bírósági határozat és az okiratok ismeretében, továbbá az érintett meghallgatásával a szervezetnek mindenképpen ki kell elemeznie és álláspontot kell megfogalmaznia az ügyben, mivel fontos tisztséget betöltő személyről van szó.
Szász Jenő MPP-elnöktől megtudtuk: az alakulat vezetősége elfogadta Vajna Imrének az udvarhelyi szervezet éléről történt lemondását, a megyei tanácsosi mandátum esetleges megvonásáról ugyanakkor a párt megyei szervezete hivatott dönteni. „Esetében enyhítő körülménynek számít, hogy csak a külföldi diákokról jelentett, az itthoniakat viszont megkímélte. Én továbbra is jó embernek, ugyanakkor az átmeneti időszak áldozatának tekintem Vajna Imrét, akinek sportszerűségét bizonyítja, hogy felajánlotta a lemondását. Azt azonban furcsállom, hogy eközben az RMDSZ politikai elitjét, Markó Bélát, Verestóy Attilát vagy Sógor Csabát ártatlannak nyilvánították a hatóságok, holott évekkel ezelőtt róluk is nyilvánosságra kerültek kompromittáló adatok” – nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő.
Ezzel egy időben a CNSAS leleplezte számos egykori parlamenti és önkormányzati képviselőjelölt besúgói múltját is. Fennakadt az átvilágításon Kádár Miklós nyugalmazott nagybányai református lelkész, akit az RMDSZ képviselőjelöltként indított a 2008-as parlamenti választáson, tavaly februárban pedig Ezüstfenyő-díjban részesült „a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért tett jelentős erőfeszítéseiért.” (Együttműködésének tényét idén májusban a bukaresti táblabíróság megerősítette).
Érdekes eset a Kövér Györgyé, az RMDSZ volt bukaresti szenátorjelöltjéé. Róla 2005-ben – akkori jelöltetése okán – történt átvilágítása nyomán a CNSAS megállapította, hogy tiszta a múltja, 2008-as politikai szerepvállalása miatt azonban dossziéját ismét kivizsgálták, és az időközben a hírszerző szolgálat (SRI) által rendelkezésre bocsátott adatokból kiderült: jelentett a Szekuritáténak. Kövért – aki két évvel ezelőtt, 81 évesen az RMDSZ legidősebb honatyajelöltje volt – 1949-ben Discobol és Georgică fedőnéven szervezték be az állambiztonsági szervek, kétszer írt alá együttműködési nyilatkozatot, és egyebek mellett az orvosi egyetemen tanuló diáktársairól írt jellemzéseket.
Ennek ellenére a CNSAS idei határozatában azt állapította meg róla, hogy nem minősíthető a Szekuritáté besúgójának. Kollaboránsnak nyilvánították Szekeres Carolt, az RMDSZ galaci képviselőjelöltjét, a táblabíróság azonban nem tartotta elégségesnek a CNSAS által felmutatott bizonyítékokat, és felmentette a Kárpátokon túli politikust, de az átvilágítók a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéknél fellebbeztek, jogerős ítélet márciusban születik. Megpróbálták beszervezni Matyi Istvánt, az RMDSZ Botoşani megyei szenátorjelöltjét is, aki 1978-ban írt alá együttműködési nyilatkozatot a Szekuritátén, amely Ady és Matei fedőnévvel látta el, ám mivel a CNSAS egyetlen, általa írt jelentésre sem bukkant, nem minősül volt besúgónak.
Bizonyítottan együttműködött viszont Horváth István, az MPP volt szilágysomlyói polgármesterjelöltje: a táblabíróság által is besúgónak nyilvánított politikus Baroti Lajos fedőnéven jelentett a kommunista rendszert vagy Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárt bíráló, a magyarországi helyzetet magasztaló, a Szabad Európa Rádiót hallgató, disszidálást fontolgató „nacionalista magyarokról”. Horváth különben pénzt is kapott szolgáltatásai fejében: nyugták bizonyítják, hogy 1982-ben például 300 lejt vett át tartótisztjétől. Az érintett egyébként a bírósági tárgyaláson az elnyomó rendszer áldozatának vallotta magát, és feltárta: valójában 14 évesen beszervezték, ami „megpecsételte a sorsát”, továbbá sokakat segített abban, hogy Magyarországra meneküljön.
Sőt állítása szerint 1993-ban ismét be akarta szervezni a titkosszolgálat, ám amikor nemet mondott, munkahelyén lopással vádolták, és elveszítette állását. Együttműködött a CNSAS szerint Horváth Márton, a Kolozs megyei Mócs jelenlegi RMDSZ-es polgármestere is, ügyében azonban még nem született bírósági verdikt.
Fennakadt az átvilágításon Orbán Árpád, Székelyudvarhely egykori MPP-s tanácsosa, alpolgármestere, a párt 2008-as helyi polgármesterjelöltje is, esetében azonban a táblabíróság alaptalannak ítélte a CNSAS vádját, a legfelsőbb bíróság pedig februárban hirdet ítéletet.
Rostás Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Politikusok, papok a besúgók listáján
Új nevekkel bővült a kommunista titkosszolgálattal együttműködő erdélyi magyar egyházi személyiségek listája. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a Nicolae Ceauşescu egykori diktátor elnyomó gépezete besúgójának nyilvánította Seres Gézát, az Aradi Református Egyházmegye, valamint Sipos Miklóst, a Szatmári Református Egyházmegye volt esperesét.
Mindketten idén nyáron, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben augusztusban lezajlott egyházmegyei választások előtt vonultak nyugalomba, a kánon alapján ugyanis már nem pályázhattak meg újabb mandátumot. Sipos Miklós, a Szatmárnémeti Németi Egyházközség lelkészének – aki a KREK esperesi kollégiuma elnöki tisztségét is betöltötte – ügyében a bukaresti táblabíróság szeptember elején hozott határozata megerősítette a CNSAS verdiktjét, és kimondta: a tiszteletes együttműködött a Szekuritátéval.
Seres Géza angyalkúti lelkipásztorról már korábban megszületett az azonos bírósági döntés, amely ellen ő nem fellebbezett a legfelsőbb bíróságon. Mint arról már beszámoltunk, Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KREK volt püspöke nemrég élesen bírálta az egyházkerület választási bizottságát amiatt, hogy a frissen lebonyolított belső megmérettetésből nem zárta ki a Szekuritátéval együttműködő papokat. Tőkés felháborodását egyebek mellett az váltotta ki, hogy újrajelöltette magát Mikló Ferenc bihari és Nagy Sándor nagykárolyi esperes is; utóbb mindkettőjüket megerősítették az egyházi tisztségben. Mikló Ferencről tavaly állapította meg a CNSAS, hogy 1974-ben Fineşan Ioan és Feri fedőnéven beszervezte a hírszerzés, jelentéseket is írt, ám az átvilágítók nem nyilvánították a Szekuritáté besúgójának/kollaboránsának. Hasonló döntés született idén Nagy Sándor ügyében is, aki 1985-ben írt alá beszervezési nyilatkozatot Moldovan Ilie fedőnéven.
Ezzel egy időben fennakadt az átvilágításon Portik Csaba gyergyószentmiklósi vállalkozó, az RMDSZ egykori városi tanácsosa is, aki 2008-ban a szövetség Neamţ megyei képviselőjelöltjeként indult a parlamenti választáson. Az ügyében született CNSAS-ítéletet a bukaresti táblabíróság ugyancsak megerősítette. Esete különben azért is kényes az RMDSZ számára, mivel a turisztikai vállalkozókat és vendéglátókat tömörítő Gyilkostó Egyesület elnökeként is tevékenykedő Portik „bejelentkezett” a gyergyószentmiklósi tanácsosi mandátumáról néhány hónapja lemondott Gál Árpád helyére.
A polgári párti többségű helyi képviselő-testület egyébként júniusban el is vetette Portik mandátumigazolását, ám nem az akkor még nem ismert besúgói múltja miatt, hanem azért, mert az RMDSZ kizárt soraiból négy másik tanácsost, akik a közigazgatási bírósághoz fordultak, és a testület meg kívánja várni az igazságszolgáltatás ítéletét. Portikhoz hasonlóan kollaboránsnak nyilvánították a két évvel ezelőtti parlamenti választáson az RMDSZ színeiben indult Papp Ştefant is, aki Konstanca egyik választókerületében pályázott – sikertelenül – mandátumra. Eközben Sógor Csaba EP-képviselő Szász Jenő MPP-elnök lapunkban megjelent nyilatkozata kapcsán leszögezte: vele kapcsolatban évekkel ezelőtt csak vádak láttak napvilágot, ezek azonban többszöri átvilágítása során rendre alaptalannak bizonyultak.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

"Egyáltalán nem exponálta magát"
Nagyvárad- E héten szombaton délelőtt 11 órától avatják boldoggá a váradi Bazilikában Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt. Ezzel kapcsolatban Emődi András, a püspökség levéltárosa nyilatkozott az erdon.ro-nak.
– Mennyit lehetett tudni a vértanú püspökről az 1989-es fordulat után?
– A kilencvenes években nagyon keveset tudtunk Bogdánffy Szilárdról, jóformán nem ismertük még a nevét sem. A kutatásaink során folyamatosan bebizonyosodott: ennek az az oka, hogy egy olyan típusú ember volt, aki egyértelműen nem exponálta magát. Nem viselt semmilyen különösebb tisztséget, gyakorlatilag az egyházi oktatásban élte le az életét itt Nagyváradon, illetve Szatmáron is. Majd csak püspöki titkári kinevezése után kezdték tulajdonképpen megismerni a szélesebb tömegek, úgy egyházi, mint világi téren. Ami a kutatást illeti: majdnem tíz évig tényleg a homályban tapogatóztunk, rendkivül evés adat állt a rendelkezésünkre. Ez betudható részben annak is, hogy a negyvenes évek végétől, a letartóztatásától kezdve mindenki hallgatott róla. A rá vonatkozó dokumentumok, iratkötegek nem maradtak egyben, Szatmáron maradt csak fenn néhány személyes irat, tehát gyakorlatilag mindent meg kellett egyenként keresni.
– Hogyan zajlott a Bogdánffy Szilárdról szóló kutatómunka?
– A film forgatásakor előjött egy csomó újdonság, részben a vajdasági szülőhelyéről, részben a temesvári egyházmegyéből, illetve Nagyváradon is a film készítői és én is próbáltunk feltérképezni minden lehetőséget, minden levéltári forrást. Itt nyilván a saját egyházmegyei levéltárat meg az Állami Levéltár megyei kirendeltségét említhetném, illetve a legutóbbi időben megkaptuk a rá vonatkozó tulajdonképpen legértékesebb anyagot a bukaresti Titkosszolgálati Levéltárból, a CNSAS-tól, amely egy hatalmas, több mint ezer oldalas dokumentumhalmaz. Nem csak az elitéléséről, hanem a peréről, az előzményekről, a titkosszolgálati megfigyelésekről, mindenről egy nagyon gazdag iratanyag. Úgyhogy most már kezd körvonalazódni a dolog. Személyesen én is, illetve a Krisztusnak ajánlva című dokumentumfilm készítői is elmondhatják, hogy gyakorlatilag ennek a munkának a során ismertük meg mindnyájan, s szerettük meg Bogdánffy Szilárd alakját. Egy nagyon izgalmas, nagyon érdekes és karakteres személyiség körvonalai sejlettek ki úgy a film készítése kapcsán, mint az iratanyag tanulmányozásakor.
– Hogyan értékeli azt, hogy Bogdánffy Szilárd lesz az első boldoggá avatott püspök azok közül, aki a kommunista börtönökben haltak meg?
– Egyrészt ennek az is az oka, hogy meglehetősen korán elkezdődött a boldoggá avatási eljárás beindítása- tizenhét éve-, ami hatalmas idő ebből a szempontból. Másfelől az utóbbi időben mindent megtettünk úgy a kutatás terén, mint ennek az ügynek a szentszéki előmozdításában annak érdekében, hogy sikeres legyen. Természetesen a váradi püspökség nem törekedett egy ilyen elsőbbségre, de nagyon örülünk neki. Kifejezetten nagyon örülünk annak is, hogy rövidesen, még a jövő év nyarán Scheffler János püspököt is boldoggá avatja a Szentszék megfelelő kongregációja. Ez azért is örvendetes, mert különösen most, a titkosszolgálati dokumentumokból kiderült, hogy a két püspök teljes megfigyelése, pere és elitélése egy vonalat képviselt. Tulajdonképpen a dossziénak már a címlapján, ahogy a kiállításon is látható, az szerepel, hogy Cazul Scheffler Ioan şi alţii (Scheffler János ügye és a többiek). A többiek közül Bogdánffy Szilárd az első, tehát ő volt a legfőbb “bűnrészese” Scheffler püspöknek.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Szamizdatok új kora
Válaszféle Kuszálik Péter interjújára
A szamizdatok új kora jön? címmel az ÚMSZ 2010. október 29-i számának Színkép mellékletében beszélgetés jelent meg Kuszálik Péter „szamizdat” munkája – A forradalom szikrája, Marosvásárhely, 2010. – kapcsán. Most felelek az interjú címében feltett kérdésre: erdélyi református vonatkozásban már rég beköszöntött a szamizdatok új kora – nem sokkal 1989 decembere után.
A cenzúra megszűnt, de mivel érdekes erővonalak alakultak ki a társadalomban és az egyházban, ajánlatos volt az ember fiának óvatosnak lenni. Emiatt megjelenésük alkalmával a szerzők eltekintettek a könyvbemutatótól, a sajtótájékoztatótól, egyéb nyilvános szerepléstől. Húsz év múltán elmondhatjuk: a történelem hozta és a körülmények vitte hatalmakat sorra kiszolgáló, egyházon belüli egyéni törekvések miatt igazolódni látszik az óvatosság.
Mindjárt a decemberi fordulat után azzal kellett szembesülnie fiatal nemzedékünknek, hogy olyan valaki akart hiteles képet festeni és eladni a romániai református egyházról, aki kolozsvári hivataljai révén 1945 után huszonhét éven át volt az állammal való kapcsolattartás bizalmi embere! Majd további tíz évig volt a rendszer alkatrésze: Tőkés István professzor. Aki éveken át annyira kezében tartotta a református egyházi sajtót, mintha az saját „birodalma” lett volna (egy tudós lelkipásztor kollégánk megítélése szerint).
Az effajta jelenség íratja most, 2010-ben (!) egy másik, politikai elítélést szenvedett lelkipásztor társammal: „… a börtönviselt rabok életrajza ma is kínos többek számára. Sőt a magas rangú állami vagy éppen egyházi tisztségben élő gyermekeiket feszélyezi a szülőket kompromittáló, vádló adattár.” (Meg kell jegyeznem: e tényállás miatt kíséri zenebona a Tőkés & Co. által megrendelt, illetve megjelentetett „dokumentum-jellegű” munkákat, mint amilyen az udvari történész, Molnár János tollából származó Szigorúan ellenőrzött evangélium.)
Így érthető, hogy már 1991-ben összeállt egy, a dolgok rendjére vigyázó, rendhagyó írás: valódi szamizdat – egyházi kottára. (Péntek Árpád: Megjegyzések dr. Tőkés István „A romániai magyar református egyház élete 1944-1989” című könyvéhez, Kolozsvár, 1991.
Péntek Árpád kolozsvári református teológiai professzor röpiratát joggal tekinthetjük az új idők első szamizdatjának. Esetében nyomdai eljárással (!) készült anyagról van szó. Péntek Árpád röpirata mögött ugyancsak hiába keresünk támogatót, netán kiadót, akárcsak Kuszálik Péter publicista mostani munkája mögött. (Röpiratának terjedelme is csupán tíz oldal, kapoccsal összefűzve, 14,5 x 9,5 cm méretben.)
A neve meghurcolását visszautasító Péntek professzor így vall írása születéséről: „Mivel az én hátam mögött nincsen három szponzor, aki a költségeket fedezze, csupán szerény nyugdíjamra vagyok utalva, igyekszem mondanivalómat minél rövidebbre fogni. A könyv [értsd: Tőkés István egykori egyházkerületi káderfőnök, majd főjegyző 1990-ben megjelent, jelzett kötete] elolvasása során meg kell állapítanunk először, hogy ez a könyv korántsem a romániai református egyház életét ismerteti, mivel az sokkal gazdagabb és sokrétűbb ennél, abban rajta kívül sok száz becsületes lelkipásztor szolgált alázattal és áldozatkészen, vállalva azt, hogy egyesek karrierjének elhordozó és szenvedő alanya legyen.
Ez a könyv tulajdonképpen nem más, mint egy ügyesen eldíszletezett színpad, amely háttérül szolgál a püspökségre törő író szerepének, és aki aszerint bocsát fényt vagy árnyékot, dicséretet vagy elmarasztalást mindenkire, hogy ki mennyire pártolta, illetve akadályozta a püspöki szék elérésében.” A Péntek Árpád nevével fémjelzett kezdetet új közlések követték a műfajban: érdemes lenne egy katalógust készíteni róluk. El egészen a 2009-ben interneten közreadott Temesvár „hőse” című röpiratig. A megszólalók mellett „tekintélyes” tábort alkotnak a hallgatást választó egykori egyházi szolgák, a nyugdíjas lelkipásztorok. Visszafogottságukban az is közrejátszhat, hogy a hatóságok által célirányosan és megrostáltan közreadott CNSAS-irattári anyag az elsötétítést szolgálja, nem a kivilágítást. Mintha csak az állam/egyház összefonódások személyi vetületei még ma is, 2010-ben tabuk volnának.
„December-utáni” lelki Bach-korszak lenne a mostani? Annak vélhető. Egy, az idei év nyarán kinyomtatódott szamizdat füzet is ezt a nézetet erősíti meg: Kálváriám a kommunizmusban. A könyvecskének se impresszuma, se kolofonja! Lelkipásztor szerzőjének neve hadd maradjon titokban. Közlékenységét ne szenvedje meg se a kibocsátó személy, se családja. Legyen elég, ha arra utalok, hogy az egyházi apparátus által elszenvedett üldözést, majd a rá nézve szerencsés kibontakozást örökíti meg.
Befejezésül: a felvetett kérdés, amely szerint a szamizdatok új kora jött-e el, eképpen kerekedik ki előttem: a szamizdatok órája már régen ketyeg! Nézetem szerint A forradalom szikrája kibocsátásával ezt a ketyegő „óraszerkezetet” Kuszálik Péter felvitte a toronyba. Kívánatos, hogy minél többen lássák a Tőkés-kultusz mögé-fölé pillantva, „hány az óra”!
Balogh Béla lelkipásztor, Kolozsvár
Emlékeztető: a/ Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet 1990. január 22-i ifjúsági gyűlésén dr. Péntek Árpád rektor lemondását követelő határozatot fogadtak el. Azzal indokolták a követelést, hogy a rektor tétlenül szemlélte az egyház és az intézet rohamos romlását, nem állt ki a jogtalanul meghurcolt lelkipásztorok mellett. Dr. Péntek Árpád légből kapottaknak nevezte a vádakat. /Protestáns Teológiai Intézet hallgatói. = Szabadság (Kolozsvár), 1990. febr. 11./
b/ Balogh Béla /Kolozsvár/, a Farkas utcai templom lelkésze böjtöt hirdetett meg a frissen újraválasztott Tőkés László püspök ellen, a püspököt főbéresnek nevezve és azzal vádolva, hogy elhagyta a törvényesség korlátait. /Böjt Tőkés László ellen. = Szabadság (Kolozsvár), 1998. nov. 2./ Új Magyar Szó (Bukarest)

Heltait a magyar ellenzék ellen is be akarta vetni a Securitate
Magyarországon is be akarta vetni a „Hegel” nevű informátorát a nyolcvanas évek végén Ceausescu hírhedt titkosszolgálata. A Securitate Szőcs Géza baráti társaságára akarta ráállítani a forrását, hogy zavart keltsen a budapesti ellenzéki társaságban. Egy csütörtökön nyilvánosságra került okirat szerint Heltai Péter volt „Hegel”, ám a neves tévés személyiség szerint – aki elismerte, hogy Romániában kapcsolatban állt az állambiztonsággal – ő soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat.
„A ’Hegel’ fedőnevű volt informátorunkat (…) bevetjük budapesti ellenzéki körökbe, mint például Ara-Kovács Attila, Toth Károly, Keszthelyi András és „SABOU” valamennyi kapcsolatához, aki az úgynevezett Erdélyi Magyar Hírügynökséggel működhetnek együtt, hogy kompromittálja őt, és hozzájáruljon a hiteltelenítéséhez és az elszigeteléséhez” – olvasható egy belső használatra készült román állambiztonsági jelentésben, hogy mivel akarta megbízni a Securitate (Secu) korábbi forrását.
Egy csütörtökön nyilvánosságra került – a Ceausescu-diktatúra hírhedt titkosszolgálatának iratait kezelő levéltára (Consiliul National pentru Studierea Archivelor Securitatii - CNSAS) által kiadott – 2010. november 25-i keltezésű hivatalos értesítés szerint Heltai Péter, az MTV korábbi főszerkesztője a Securitate „Hegel” fedőnevű informátora és forrása volt.
A leleplező (szakszóval: dekonspiráló) iratot a kolozsvári származású, Berlinben élő képzőművész, Gáll Tibor bocsátotta a rendelkezésünkre, akinek a CNSAS-től kikért – a nyolcvanas években az állambiztonság által róla vezetett – dossziéja két olyan jelentést is tartalmazott, melyet a Securitate tisztjei készítettek 1985-ben „Hegel” beszámolói alapján.
A Hírszerző szombaton részletesen ismertette a jelentések tartalmát, melyekből kiderül, hogy a Secu informátora az ellenzéki barátaival folytatott beszélgetéseiről legalább két alkalommal is biztosan beszámolt az állambiztonságnak.
A „Sabau-ügy” állása
Az 1987. szeptember 21-én – kizárólag belső használatra készült – „helyzetjelentés” szerint a Securitate azután sem akart lemondani informátoráról, hogy „Hegel” végleg áttelepült Magyarországra. A dokumentumot a kolozsvári filharmónia jelenlegi vezetője, egykori román ellenzéki, Marius Tabacu találta meg a saját, CNSAS-től kapott dossziéjába és bocsátotta a Hírszerző rendelkezésére.
A jelentés lényegében egy összefoglaló, amely vélhetően a Securitate felső vezetésének számol be a „Sabau” ügy állásáról. A különféle utalásokból (helyszínek, események, dátumok, illetve a dokumentumban szintén feltűnő feleség nevéből) arra lehet következtetni, hogy a „Sabau” név Szőcs Gézát, az Orbán-kormány jelenlegi államtitkárát takarja, akit az 1980-as évek eleje óta folyamatosan megfigyelt az állambiztonság.
Kijelölt feladatok
Heltai Péter – aki a román levéltár adatai szerint „Hegel” néven a Secu informátora volt – 1987-ben költözött át Magyarországra, majd MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Átköltözése után rendszeres kapcsolatban állt a Romániából időközben áttelepült Szőcs Gézával és baráti társaságával, az 1981-1982 között működött nagyváradi szamizdat újság, az Ellenpontok szerkesztőivel, így Ara-Kovács Attilával és Keszthelyi Andrással.
Az 1987-es jelentés szerint „Hegel” már nem volt a Securitate informátora, de további feladatokkal akarták megbízni. Az állambiztonság az eddig nyilvánosságra került jelentések szerint az ügynökeivel, forrásaival folytatott egyeztetések után rendszeresen kijelölt további feladatokat. Így „Hegel”-t már 1985-ben is arra próbálták rávenni, hogy magyarországi utazásai során vegye fel a kapcsolatot a Romániából áttelepült Tamás Gáspár Miklós filozófussal, illetve a szintén átköltözött Ara-Kováccsal, és tudjon meg minél többet a tevékenységükről.
Az 1987-es helyzetjelentés szerint „Hegel”-nek az lett volna a feladata, hogy az állambiztonságtól kapott információk elhintésével diszkreditálja és szigetleje el a Ceausescu-dikatúrát Magyarországon és Nyugat-Európában folyamatosan bíráló Szőcsöt.
„A legérdektelenebb dolgokról hadovált”
Heltai Péter – aki a Hírszerzőnek szombaton elismerte, hogy az 1987-es kiköltözéséig kapcsolatban állt a romám állambiztonsággal –, azt mondta, ezekről a Secu által kijelölt feladatokról most hallott először, soha nem teljesített ilyen kéréseket.
Névjegy
Heltai Péter 1962-ben Kolozsváron született. A Babes-Bolyai Egyetemen filozófia-történelem szakos tanárként végzett, majd egy évre rá, 1987-ben áttelepült Magyarországra. Még ebben az évben az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Az Országgyűlési Tudósítások alapító szerkesztője volt, majd az Magyar Televízióhoz került, ahol 2000-ig műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott. Ebben az évben részt vett az InfoRádió, majd a Budapesti Kommunikációs Főiskola megalapításában.
Jelenleg a Duna Tv reggeli műsorának kreatív menedzsere. Különböző kiadványokban megjelent fordításai, tanulmányai mellett önállóan is jegyez egy könyvet. 2009-es alakulása óta a Class FM-et működtető Advenio Zrt. igazgatósági tagja, idén július óta pedig felügyelőbizottsági tagja az RTL Klubot és számos más tévécsatornát működtető Magyar RTL Zrt.-nek. Heltait az utóbbi cégbe ugyanaz az Infocenter.hu Zrt.”delegálta”, amelynek igazgatója az Advenio többségi részvényese is.
Heltai azt mondta, ő soha nem írt alá beszervezési nyilatkozatot, nem volt ügynök, ám egy székelyföldi táborozás után – ahol a résztvevők elénekelték a székely himnuszt és magyar zászlót lobogtattak – őt is megfigyelték, és rendszeresen beidézték a rendőrségre. A Secu tisztjei ilyenkor elbeszélgettek vele, és ezekről a kikényszerített találkozókról készültek azok a jelentések, amelyek most nyilvánosságra kerültek.
Heltai azt is mondta, előfordult, hogy ő is leírt dolgokat az eléje tett papírra, de ilyenkor „a legérdektelenebb dolgokról hadovált”, és a fizikai fenyegetés hatása alatt tette ezt. Heltai a Hírszerzőnek azt állította, ezeken a találkozókon igyekezett olyasmiket mondani, amit a Secu már egyébként is tudott, hogy ne okozzon kárt a barátainak, ismerőseinek.
„Jó minőségű munka”
Úgy tűnik, ennek némileg ellentmond az 1987-es helyzetjelentés, mely szerint az áttelepült „Hegel”-lel azért kell továbbra is tartania a Secunak a kapcsolatot, mert korábban „jó minőségű tájékoztató munkát végzett”.
„Jó minőségű tájékoztató munkát végzett”
Heltai szerint ez hazugság, az 1985-ös jelentések is arról tanúskodnak, hogy a jegyzetelő tisztek mindenféléket „hozzáköltöttek” az általa mondottakhoz, kiforgatták a szavait, és olyasmiket adtak a szájába, amiket ő soha nem mondott. Szerinte, akik ezt a jelentést írták, esetleg „felvágni” akartak a feletteseik előtt, hogy milyen jó munkát végeznek.
Az Ellenpontok rövid története
Az Ellenpontok egy magyar nyelvű szamizdat folyóirat volt, amely Nagyváradon jelent meg 1982-ben. A lapot Ara-Kovács Attila, Tóth Károly, Szőcs Géza és Keszthelyi András szerkesztette. A sokszorosítást az első hat szám esetében írógéppel végezték, a további számok stencillel készültek. Az egyes lapszámok terjedelme általában 50-70, sűrűn gépelt oldalt tett ki. A lap eleinte szűk, értelmiségi körben terjedt, de megjelenéséről és a közölt cikkekről több alkalommal beszámolt a Szabad Európa Rádió is, így nemzetközi ismertségre tett szert - kiválta a Securitate haragját.
A román titkosrendőrség 1982. november 7-én tartóztatta le az Ellenpontok szerkesztőit. Többhetes, brutális kihallgatás után házi őrizetbe helyezték őket, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül valamennyiük számára lehetővé tették az emigrációt. Ara-Kovács Attila és Keszthelyi András Budapesten él, Tóth Károly Antal és Tóth Ilona Svédországban. Szőcs Géza Svájcba távozott, de az 1989-es romániai változások után hazatért Erdélybe, május óta a második Orbán-kormány kulturális államtitkára.
Furcsa ellentmondást véltünk felfedezni abban is, hogy Heltai egy pénteki telefonbeszélgetésben azt mondta a Hírszerzőnek, hogy 1987-es átköltözése előtt nem is ismerte Szőcsöt, ám a kulturális államtitkár lapunknak azt nyilatkozta, az ő megfigyelései dossziéjában is rendszeresen feltűnik a „Hegel” fedőnevű informátor. Szőcs még nem kapta meg az álnevet felfedő okiratot, de „végtelenül szomorú és csalódott" lenne, ha a román állami hivatal a neki megküldött levélben Heltaival azonosítaná a róla jelentéseket készítő „Hegel"-t.
M. László Ferenc, Hírszerző

Besúgó volt az erdélyi származású Heltai Péter újságíró?
A Szekuritáté besúgója lehetett Heltai Péter, a Kolozsvárott született, majd a 80-as években Magyarországra áttelepedett televíziós újságíró a Népszava című budapesti napilap birtokába került dokumentumok szerint.
Népszava által idézett dokumentum szerint a filozófus-újságíró Hegel fedőnéven a román pártállami titkosszolgálat, a Szekuritáté ügynöke volt. A dokumentumot a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) állította ki.
A Népszava szerint a CNSAS elnöke, Dragoş Petrescu által aláírt iratot Gáll Tibor Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész megkeresésére adták ki. A néhány soros szövegben az olvasható, hogy azonosították a Hegel fedőnevű ügynököt; az iratban szereplő személyes adatok megegyeznek Heltai Péter médiaszemélyiség személyes adataival.
A lap megkereste Heltai Pétert, aki tudott a dokumentum létezéséről, de állítása szerint nem látta azt. Mint elmondta, semmilyen alapja nincs annak, hogy ő besúgó volt és jelentéseket írt volna. Úgy vélte, ez egy időzített támadás ellene, hiszen pénteken volt a Prima Primissima díj átadója, amelynek ő az egyik jelöltje volt a magyar sajtó kategóriában. Hozzátette, fontolgatja, hogy pert indít a bizottság ellen.
A november 25-i keltezésű iratot néhány napja kézhez kapó Gáll Tibort is megkérdezte a Népszava. A képzőművész a lapnak elmondta, két évvel ezelőtt Bukarestben valóban kikérte a róla szóló jelentéseket. Mint mondta, több tucat dokumentumot kapott, amelyekben azonban a róla jelentést adó személyek fedőnévvel szerepeltek. A román törvény szerint Gáll kérhette, hogy a fedőneveket a bizottság oldja fel, vagyis azonosítsa a besúgókat.
Ezt ő meg is tette, s a két év alatt öt személyt azonosított a CNSAS a róla jelentést adók közül. Közülük az egyik, időben utolsóként azonosított volt Heltai Péter, alias Hegel, akinek két jelentése van Gáll birtokában, az egyik 1985 januárjából, a másik decemberéből származik. Gáll szerint biztos, hogy Heltai készítette a jelentéseket, aki annak idején az ismerőse volt. Krónika (Kolozsvár)